Megvolt a PowerZona!
Sajna felemás érzésekkel távoztam, mivel a versenyszámomat elmosta a vihar, így a felkészülés, az AX stack, amit magamba nyomtam a rendezvény szempontjából fölöslegesnek bizonyult.
/más szempontból nyilván nem, mert ilyen erős és fitt már régen voltam!!!
/
Minden tiszteletem a szervezőké, sejtem mennyire nem egyszerű a megszervezése egy-egy ilyen rendezvénynek.
Szóval 9.30 körül érkeztem a helyszínre, ahol a regisztrációnál Berkes Eszit sikerül jóparaszt módjára Briginek hívnom. Azért Laci kijavított!!
Hiába, így jár a városi suttyó, amikor mutatni akarja, hogy mennyire képben van aztán egyből beleszalad a pofonba!
A regisztrációnál volt a mérlegelés, ahol is elég nagy tumultus és futószalag volt. Ezért az első adandó pillanatban a mérlegre ugrottam. Sajna ruhában, így sikerült is 144kg-val mérlegelnem. (reggel otthon 141 voltam és utána még meglátogatott Kula Bácsi is
, ami ilyen méreteknél köztudottam majdnem 3kg minusz!!!
)
Ezek után jöttek a versenyek. Illetőleg jöttek volna, mert az én versenyszámomra már nem jutott idő, mivel az időjárás közbeszólt. Pedig már 10 órakor díszes szerelésben járkáltam föl és alá izgatottan, hogy mikor is kerülhet rám a sor.
Akik legközelebb jönnek, mint elsőbálózók azoknak elmondom, hogy a P&R rendezvény lebonyolítása a következő: 1. Női csapatok, 2. Női egyéni, 3. Férfi csapatok, 4. Férfi egyéni.
Minekutána én ezt nem tudtam ezért volt az, hogy már 10-kor díszmagyarban figyeltem a fejleményeket holott csak kb. 14.00 körül jöttem volna.
Mivel egész nap a P&R kötül sündörögtem azért elég sok dolgot volt alkalmam megfigyelni, amiket a legnagyobb tisztelettel és segítő szándékkal most megosztanék veletek:
1. Minden eszköz a napon volt: fekvenyomópadok, futópadok. Pedig ott volt mellettünk az árnyékos fás rész.
2. P&R. Szerintem a nézőket legközelebb valami szalaggal odébb kéne terelni. Azt láttam, hogy a lányok nyomtak és a szájukban állt mindenki. Nem elég hogy a napon voltak, de még azt a kevés levegőt is elfogta a tömeg.
3. Véleményem szerint a nőknél a 40%-os súly kevés. Nagyon sokan 100 fölött nyomtak vele. Sőt volt aki 320-at tolt bele. Szerintem meg lehetne emelni a súlyt mondjuk 60%-ra, vagy be lehetne vezetni egy maximum ismétlésszámot pl. 50. Jobban motiválná a hölgyek futóteljesítményét is ezek után.
4. Fix segítők a padoknál. Tudom nem egyszerű dolog, de a padoknál fix emberek kellenek, akik igenis figyelik a gyakorlat pontos végrehajtását és szigorúan csak azokat az ismétléseket számolják bele, amik szabályosak voltak. Nagyon sok lánynál előfordult főleg az elején, hogy nem engedték le rendesen a mellükre a rudat. Szerencsére Laci figyelmeztette az embereket a szabályos végrehajtásra és utána már nagyjából rendben volt a végrehajtás.
5. Az 5. ponthoz kapcsolódik. Láttam olyan végrehajtást, hogy adott csapat saját segítője figyelte a gyakorlat végrehajtását (persze a rendezőség részéről is ott volt felügyelő). Ezzel nem is volt baj, de amikor 20. nyomás után azt mondja a segítő, hogy tartsd és várj pár mp-et, és ezalatt saját karjával segíti egyensúlyba hozni a súlyt, illetőleg tartani is. Nos ez részemről elfogadhatatlan. Amint a segítő hozzáér a rúdhoz én személy szerint lerakatnám a súlyt. És az azt ismétlést tekinteném érvényesnek, ami addig megvolt.
6. A P&R a zenesátor és a BrutalForce(?) sátor között volt. Szerintem zavaró, hogy egyik fülemben technó zene szólt a másikban pedig metál. Illetőleg mikor a P&R-nél a mikrofonba beszélt pl. Laci, akkor közben x alkalommal a Brutal sátorban is bemondtak bizonyos infókat. Szerintem legközelebb a Brutal sátort picit odébb lehetne rakni.
Azért jó volt találkozni jónéhány fórumtárssal. Dumálgatni és napozni. Aztán ősszel majd meglátjuk mi lesz. Még az is lehet, hogy elindulok...
Lacinak kitartást kívánok a következő rendezvény szervezéséhez és sok sikert a soron következő versenyéhez (WPFG???)!
Üdv Mindenkinek!