Ez egy vélemény a vércsoport diétáról.
A vércsoportdiéta magyarázata itt-ott sántít, egyre több tudós foglal ellene álláspontot, tudományos körökben sokan kinevetik.........biztos hülyék, meg tudatlanok
.
Vércsoport diéta: az áltudomány megfekszi a gondolkodást
Vajon miért van az, hogy az Atkins diétával a Medline orvosi adatbázisban 76 vizsgálat és tanulmány, a paleolit táplálkozással legalább 20 vizsgálat és tanulmány foglalkozik, míg a „AB0 vércsoport-rendszer” kulcsszó kombinációra kb. 7600 szakcikket ad ki a kereső, de ezek közül egy sem foglalkozik komolyan a vércsoport diétával. Vajon miért? Az akadémikus tudományban persze sok mindent szeretnek háttérbe szorítani, ám még a legnagyobb üzletet jelentő gyógyszerek kritikája is megjelenhet, ha nem is címoldalon. A hivatalos táplálkozástudomány mind az Atkinst, mind a paleolit táplálkozást negligálja, de mivel ezek az étrendek nagyon is meghatározó dolgokat fogalmaznak meg az ember optimális táplálkozásáról, vannak kutatók, akik vizsgálják a kérdést. Érdekes mód a vércsoport diétának a D’Adamo intézeten és a tudományossághoz kevésbé ragaszkodó önjelölt „szakembereken” kívül nincs hirdetője vagy kutatója. Ez már önmagában intő jel kéne, hogy legyen. Mikor megkérték Arpad Pusztait, a lektinek nemzetközileg elismert kutatóját, olvassa már el a vércsoport diétáról szóló könyvet, egy fejezet után nem bírta tovább, mert a könyv szerinte „a tudományos hihetőség határain túl van”.
A történet jó régen kezdődött. James D’Adamo amolyan természetgyógyász volt, s mivel az ötvenes években a tudományt lázban tartotta, hogy egy-két betegség gyakoribbnak bizonyult bizonyos vércsoportú emberek közt, idősebb D’Adamot is megfertőzte a gondolat, hogy hátha a vércsoport meghatározó a megfelelő étrend kiválasztásában. Mivel a család döntően „A” vércsoportú volt, és az egész család, köztük Peter is, vegetáriánusok voltak, a teóriának egyik sarkköve lett az „A” vércsoport és a vegetarianizmus kapcsolata. Mint majd mindjárt látni fogjuk, ez teljesen szubjektív és önkényes kiindulás volt. Idősebb D’Adamo megfigyelni vélte, hogy bizonyos étrend típusok bizonyos vércsoportúaknak beválnak, másoknak meg nem. Azonban jól tudjuk, hogy az észlelést sajnos nagyon eltorzítja a prekoncepció, és önigazoló tapasztaláshoz vezet. Az ilyen ember, mivel szeretne hinni elméletében, a cáfoló esetek felett elsiklik, de ha véletlen bejön a teóriát igazolni látszó eset, akkor az felnagyítódik és túlértékelődik.
Az idősebb D’Adamo betegeinél úgy találta, hogy az „A” vércsoportba tartozóknak rosszat tesz a túl sok fehérje és az intenzív sport, míg a „0”-s vércsoportúak jól bírják a sok fehérjét és a kemény sportot. Az idősebb D’Adamo „úgy következtetett, hogy mivel a vér alapvető tápanyagforrása a testnek, talán a vér valamely tulajdonsága segít beazonosítani ezeket a különbségeket”. Ez teljesen megalapozatlan következtetés volt, hiszen–miután a szervezet elemeire bontotta a tápanyagot - a vér mindenkiben ugyanazokat az elemi tápanyagokat szállítja, nincs vércsoport szerinti különbség.
Az ifjabb D’Adamo az atyai örökséget tovább dagasztotta és a lektinekben vélte megtalálni a csodás elmélet magyarázatát. Azonban magyarázni csak akkor kéne, ha az elmélet igaz volna.
A lektinekről
A lektinek olyan fehérjék, amelyek szénhidrátokhoz tudnak kötődni és némelyek képesek több sejtet, mint valami ragasztó, „összeragasztani”. Lektinek vannak növényekben, állatokban, rendkívül sokféle funkcióval bírnak az élő szervezetben. A növények lektineket azért is kifejlesztettek, hogy magjaik fogyasztóinak, az állatoknak, elvegye a kedvét az evéstől. Ha az állatok, vagy az emberek olyan lektint fogyasztanak el, amelyek feldolgozásához évmilliók alatt nem alkalmazkodtak, gyomorpanaszaik támadhatnak, olykor bele is halhatnak a mérgezésbe. Mivel a lektinek képesek bizonyos sejteket a sejtfelszíneken lévő szénhidrátok segítségével „összeragasztani”, így van egy-két lektin, amelyeket a vércsoportok meghatározásában használnak, mert vércsoport specifikusan csak bizonyos vércsoport vörösvérsejtjeit tudják kicsapni. A lektinek többsége azonban nem vércsoportspecifikus, és a legtöbb lektin ártalmatlan. Azokkal a lektinekkel van a baj, amelyekkel a földművelés kialakulása előtt nem találkozott az emberi szervezet százezer éveken keresztül. Ezek pl. a hüvelyesek és a gabonafélék, amelyek ezért általában nem ajánlhatók emberi fogyasztásra. A vércsoport diéta azonban ezt nem így látja, és bizonyos vércsoportoknak gyermeteg „evolúciós megfontolásai” alapján kifejezetten ajánlja a káros tápanyagokat is. D’Adamo teóriája nem evolúciós szempontú táplálkozástan, csak annak van álcázva. Olyan lektineket tekint aprólékos ajánlásaiban kerülendőnek, amelyek veszélytelenek, és a szervezetünk számára ismeretlen és valóban veszélyes lektineket (pl. babok, földimogyoró, gabonafélék, tej) viszont ajánlja. D’Adamo étrendi tanácsait megfogadni tehát veszélyes, a vércsoport diétát követők ugyanúgy meg fognak betegedni a civilizációs betegségekben, mint bárki, aki a nyugati étrenden él.
D’Adamo és a vércsoportok keletkezése és elterjedése
A vércsoport diéta, mint sok áltudományos elmélet, parazita-elmélet, azaz hitelességét a tudománytól kölcsönzött eredményekre és terminológiára építi. D’Adamo módszere, hogy a laikusok tudását messze meghaladó mélységekbe lefúr a vércsoport kutatás eredményeibe, miközben a hivatkozott tudományos eredmények semmi alapot nem adnak az étrendi tanácsokhoz. Valójában szakadék van a vércsoport-kutatás és a táplálkozástudomány közt, de ezt a hitet D’Adamo fanatizmusa (vagy szélhámossága?) hidalja át.
Az egész teória lényege a vércsoportok „evolúciója”.
D’Adamo állítása szerint a vércsoportok megjelenését a következő idői sorrendbe helyezi:
-A „0”-s vércsoport szerinte a legrégibb, kb. 30-40 000 éves, ez a vadászok vércsoportja, ők tehát nyugodtan ehetnek sok húst.
-Az „A” vércsoport a földműveléssel -a megváltozott táplálkozásra válaszként- alakult ki, tehát 15-20 000 éves
-Mivel 10 000 évvel ezelőttre Európa „megtelt”, sokan vándorlásnak indultak, ők lettek a nomádok, s az ő vércsoportjuk a „B” vércsoport. Ők bírják egyedül jól a tejet.
-Az „AB” vércsoport a „népek keveredéséből” alakult ki kb. 1000 éve a népvándorlás során.
E gyermeteg mítosz szerint a vércsoportok tehát evolúciós értelemben viszonylag új képződmények és a táplálkozás változásával változnak.
A valóság az, hogy az „A” és „B” vércsoport 6-8 millió éve alakult ki az emberszabásúaknál, és amikor az ember és a csimpánz fejlődése szétvált, akkor az előember első vércsoportja az „A” vércsoport volt. A „B” vércsoport az „A”-ból alakult ki kb. 3.5 millió évvel ezelőtt. Az „A”-ból kb. 2.5 millió éve alakult ki a 0-ás vércsoport egy altípusa, az „O01” (van vagy kilenc). (Calafell és mtsi., 2008). A különféle vércsoportok tehát nem pár tízezer éve, hanem évmilliókkal ezelőtt alakultak ki, nem a „0”-s volt az „ős”, hanem az „A”, majd ezt követte a „B” majd csak ezután jött az „0”. És természetesen nem a táplálkozás módosulásához „igazodott” a vércsoport, és a változásához és elterjedéséhez évmilliók kellettek. A „pár száz éves” „AB” vércsoporthoz csak annyit, hogy az „AB” vércsoport olyan ősi, hogy a gibbonoknál, makákóknál, orángutánnál egyaránt előfordul (Saitou és Yamamoto, 1997).
D’Adamo „evolúciós elmélete” tehát estimese szintű spekuláció tájékozatlan embereknek. Talán már kezdi az olvasó kapizsgálni, miért nem foglalkozik komoly tudós ezzel az egész sületlenséggel. D’Adamo pedig híveinek mondhatja, hogy „üldözik” az „igaz tudományt”. Annyira azért semmit nem üldöznek, hogy ne lehetne vizsgálni, ha valaki nagyon akarná.
Mondhatnánk persze, hogy ha téves is a háttér elmélet, attól még igaz lehet az ajánlás. Hát nem egészen. Hisz, ha az „A” a legősibb, akkor neki való az „0”-snak tulajdonított táplálkozás, és mint a legfiatalabbnak, a „0”-snak való az „AB” csoport tápláléka. Persze, ha egyáltalán volna kapcsolat a vércsoport és az elfogyasztott táplálék szervezetre gyakorolt hatása között.
Vajon miért eltérő az egyes kontinensek vércsoport gyakorisága? Egyébként, ha valaki megnézi a pontos statisztikákat, hát azért nem olyan ordítóak a különbségek! D’Adamo szerint pl. a „B” vércsoport a Himalájában alakult ki és a mongol csapatok terjesztették el, az „A” vércsoport pedig azért gyakori Európában, mert a földműveléshez ez passzol. Amerikában pedig az őslakósok azért döntően „0” vércsoportúak, mert a Berring szorosnál megszűnt az átjárhatóság, és így megmaradt az „ősi” vércsoport. Az „AB” vércsoport pedig a hunok betörésével kialakult „keveredésből” jött létre. A valóság mindezzel teljesen ellentétes.
Még Afrikából való kirajzásunk előtt az „A” vércsoportból kialakult a „0” vércsoport, ez ugyanis nagyobb védelmet jelent a maláriával szemben (Anstee, 2010). Az egyes kontinensek és régiók eltérő vércsoport aránya azért alakult ki, mert a különféle járványokra eltérő fogékonyságot mutatnak a különböző vércsoportok. Az amerikai kontinens „0” dominanciájának kialakulására igaz, hogy az Ázsiából átjött –egyes feltevések szerint 10-20 főből álló (Wells, 2002) - embercsoportban annak idején domináns lehetett a „0”-s vércsoport (Halverson és Bolnick, 2008), a nem „0”-sok pedig meghaltak, mert fogékonyabbak voltak az új kontinensen uralkodó kórokozókkal szemben. De a „0”-s vércsoport nem azért maradt fenn, mert „ősi” (mindegyik vércsoport ősi). Pl. a Gangesz deltájában, Bangladesben és Pakisztánban a „B” vércsoportúak aránya azért olyan magas, mert ők a legvédettebbek a kolerával szemben (Anstee, 2010, Wazirali és mtsi., 2002). Ázsiából a bubópestis „irtotta ki” a „0”-s vércsoportot, az „A” vércsoportúakat pedig a himlő tizedelte meg (Klein, 2005).
A vércsoport „ritkulásra” jó példa az 1996-os, Skóciában lezajlott Escherichia coli O157 bélfertőzés járvány, melynél az elhunytak 87.5%-a „0” vércsoportú volt (Blackwell és mtsi., 2002). Elképzelhető, evolúciós szempontból milyen jelentős szelekciós tényező lehettek az adott kontinensre, régióra jellemző járványokkal szembeni fogékonyság. A baktériumok és vírusok evolúciójának logikája az, hogy azok fognak elszaporodni és elterjedni, amelyek a legtöbb embert tudják megbetegíteni. Az ember evolúciójának a logikája pedig, hogy az adott kór pusztító járványaival szemben védettséget nyújtó vércsoport fog dominánssá válni.
Az AB0 étrendi ajánlások ellentmondanak a tudományos tényeknek
D’Adamo állításai a vércsoportok eredetét illetően teljesen abszurdak. A vércsoportok nem a táplálkozáshoz való adaptáció során alakultak ki, semmi közük a táplálkozáshoz. Milyen alapon nevezhető hát a „0”-s húsevőnek, az „A” növényevőnek, és a „B” tejbarátnak? Milyen alapon mer D’Adamo ajánlani és tiltani ételeket pusztán a vércsoport alapján?
Még a fanatikus hívők is belebotolhatnak olyan falrengető ostobaságokba, hogy nagyot kell nyelniük, hogy ne ábránduljanak ki a rendszerből.
Vegyük a B csoportot, amelynek a tej kifejezetten ajánlott. (Én is „B” vércsoportú vagyok és laktózérzékeny.) A „B” vércsoport Ázsiában a leggyakoribb, viszont itt a világon a legmagasabb a laktóz intolerancia gyakorisága. Ha volna a „B” vércsoportnak valami kifejezett affinitása a tejhez, az már régen kiderült volna a kutatásokban. A Medline 7600 AB0-val foglalkozó tanulmánya közt egy sincs, amely ezt akárcsak vizsgálná is. A laktóz lebontásra vércsoporttól függetlenül a kaukázusi típus, és némely afrikai népcsoport alkalmas. Ha valaki mégis laktózérzékeny volna, D’Adamo nem jön zavarba, javasolja a laktáz enzim alkalmazását. A laktózérzékeny B vércsoportúak felpuffadva valószínűleg ráébrednek arra, hogy talán mégsem ez a jó étrend nekik. D’Adamo az „A” vércsoportúakról azt írja, hogy a tej azonnal megkezdi vérük kicsapását. Ha ez így volna, rengeteg ember halna gyors halált a tejfogyasztás után.
Vércsoport-rendszere szerint az „ősi 0”-s vércsoportnak kifejezetten ártanak a gabonafélék, míg az „A” vércsoportúaknak az jó. Ebből arra kell következtessünk, hogy a cukorbetegek közt jóval több „0”-s vércsoportúnak kéne lennie, az „A” vércsoport viszont kifejezetten védett kéne, hogy legyen. A cukorbetegség és vércsoport kapcsolatának kutatása szerint azonban igen sok vizsgálat az „A” vércsoportúak közt találta leggyakoribbnak a cukorbetegséget (McConnell és mtsi., 1956; Macafee, 1964)., és pl. egy pakisztáni vizsgálat a „0” vércsoportúak közt találta a legkevesebb cukorbeteget (Qureshi és Bhatti, 2003). Egy 2008-as vizsgálat cáfolta a cukorbetegség és vércsoportok összefüggését (Koley, 2008).
Az mindenesetre furcsa, hogy különböző vidékeken, de sosem az jött ki, amit D’Adamo teóriája szerint várnánk. Az igazság az, hogy a valóságban valószínűleg szinte bárki lehet cukorbeteg, aki elhízik.
A vércsoport diéta nem igazolható és nem is cáfolható, mert prófécia. Az Atkins diéta vagy a paleolit étrend igazolható vagy cáfolható állításokat fogalmaz meg, amelyeket több vizsgálatban sikerült is igazolni.
Téma: Zsírégetés összefoglalva (Megtekintve 87199 alkalommal)
