2024. Május 08. - 14:45:50
Bodybuilding.hu Fórumok

Szerző Téma: Segítség! Fontos!  (Megtekintve 5239 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

2012. Július 23. - 19:16:10
Megtekintve 5239 alkalommal
Nem elérhető

Lethos


Sziasztok!

19 éves vagyok, most végeztem a gimiben. Nagyjából úgy általános iskola 7. osztály (pontosan nem tudom...) óta van nekem "gerincproblémám". Ezzel elküldtek orvoshoz, (persze gyógytorna, minden volt már akkor is) aki azt mondta, hogy fűző kell. Ha jól emlékszem, talán 1-1,5 éve vették le. Közben, gondolkoztam azon, hogy ha leveszik, utána elmenjek kondizni. Így is tettem, haverral együtt kezdtünk el kondizni, azonban az orvos azt mondta, hogy 2 évig minimum ne járjak. Én nem hallgattam rá, elmentem. Elkezdtem csinálni, fél évenként kell (még most is) visszajárni az orvoshoz, hogy megvizsgáljon. Azonban, nagyon kezdő voltam a téren, és bevallom sok "gyakorlatot" rosszul is csináltam (így utólag kiderült). Az idő múlásával persze elkezdtem szabályosan csinálni ("edző" segítségével). Azonban, közben megint el kellett mennem orvoshoz, aki mondta, hogy romlott a gerincem. Nem sokat, de romlott. Az orvos persze nem tudja hogy kondiztam. Ez után abbahagytam, elküldött közben többször is gyógytornára. Akkor kezdtem el gondolkodni rajta, hogy talán nem a legjobb orvoshoz mentem, mivel ott mondták, hogy "úgy is visszaküld...mindig visszaküld" (vagy valami hasonlót). Mert ez úgy nézett ki, hogy 10 alkalmas volt, heti 1 alkalommal. Jó, első 10 meg volt. Visszamentem, és megint beírt gyógytornára. A "tanár" meg sem lepődött, hogy visszaküldtek. Elkezdett nagyon irritálni a dolog, én akartam (és akarom most is) folytatni a kondizást. Persze, még egy lapáttal rátett nem is olyan rég: azt mondta, hogy már jó a gerincem, csak egy bizonyos ponton túl merev, azt kéne valahogy "rendbe hozni" (pontosan már nem tudom, hogy hogy volt...  ::) ). Ezért, elküldött jógázni (!!), hátha az segít. Viszont nagyon nehéznek találom, nagyon fárasztó, és értelmét se nagyon látom. Ráadásul azt mondta a jógáztató, hogy nem elég a heti 1, hogy legyen valami értelme a dolognak, mindenkinek a heti 3-at, 6 éven (!!) keresztül kéne csinálnom. Ezzel több baj is van. A jelenlegi heti 1 is nagyon fárasztó, ráadásul nem is túl olcsó. Kiszámoltam, hogy ha valóban 6 évig kéne járnom, heti 3 alkalommal, az olyan 700.000+ Ft-be kerülne. Itt lett nagyon elegem. Elmentem orvoshoz, aki azt mondta, hogy szerinte hülyeség, hogy nem lehet kondizni. Azt mondta, hogy lehet, csak nem mindent, és kis súlyokkal (egyébként ezt mondta még gimiben a tesitanárom is). Nagyon megörültem, sokan mondták, hogy ne higgyek neki, biztattak, hogy folytassam a kondizást. Azonban, úgy hiszem, hogy ez még nem elég bizonyíték, és gondoltam, megkérdezem itt, hátha tud valaki segíteni. Persze, ha van kérdés, válaszolok, ha tudok.

Előre is köszi a válaszaitokat!  :)


2012. Július 23. - 20:49:01
Válasz #1
Nem elérhető

Ádi


Első lépésként azt ajánlom, hogy keress fel egy olyan masszört, aki érti a dolgát, és megpróbál a Te problémádon javítani. A kondizást nem kell abbahagynod sőt ez tud leginkább segíteni, viszont, ha nem megfelelően csinálod ez árthat a legtöbbet. Neked kiemelten (és a konditerembe járók 90%-ának) főleg a törzs (komplett hasfal, mély hátizmok), combhajlító és farizom edzésére kell koncentrálnod ezek után hátbelső gerinc melletti részeire, trapéz izomra... ezek az izom felelősek azért hogy kialakuljon a helyes testtartásod. Rengeteg ezekkel kapcsolatos angol cikket találsz Christiane Thibaudeau-, Chad Waterburry-, Eric Cressey-, Mike Robertson-tól....De ha nem megy az angol akkor látogass el a MOD oldalra itt is van pár használható cikk számodra.

2012. Július 25. - 11:24:39
Válasz #2
Nem elérhető

Lethos


Köszi szépen! :) Sokat segített :)

2012. Július 25. - 11:35:02
Válasz #3
Nem elérhető

XA

Globális moderátor
Első lépésként azt ajánlom, hogy keress fel egy olyan masszört, aki érti a dolgát, és megpróbál a Te problémádon javítani. A kondizást nem kell abbahagynod sőt ez tud leginkább segíteni, viszont, ha nem megfelelően csinálod ez árthat a legtöbbet. Neked kiemelten (és a konditerembe járók 90%-ának) főleg a törzs (komplett hasfal, mély hátizmok), combhajlító és farizom edzésére kell koncentrálnod ezek után hátbelső gerinc melletti részeire, trapéz izomra... ezek az izom felelősek azért hogy kialakuljon a helyes testtartásod. Rengeteg ezekkel kapcsolatos angol cikket találsz Christiane Thibaudeau-, Chad Waterburry-, Eric Cressey-, Mike Robertson-tól....De ha nem megy az angol akkor látogass el a MOD oldalra itt is van pár használható cikk számodra.
Remek edzők, jó szakemberek, akik nem csak testépítőket edzenek, hanem olimpikonokat, jégkorongozókat, stb.....
Szívesen olvasnám eredetiben is a munkáikat, de ahhoz azért elég jó angol tudás kell, a szakkifejezések, élettan miatt. Remélem egyszer lefordítják a cikkeiket, könyveiket.
Annyira anabolikus vagyok,hogy már félek :-).

2012. Július 25. - 12:17:30
Válasz #4
Nem elérhető

dingo


Adi nevu srac beletalalt nagyon jo edzok szerintem is! Most pont Christiane Thibaudeau irasaival totom az idom valamit mindig tanul az ember tole lenyugozo .Mindenkinek ajanlom csak ahogy Istvan emlitette jo Angol kell hozza..) Bulk Up, Cut Up !   
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=895659

2.) Get Strong, Get Fast, Get Vertical!
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=859906

3.) Armed For Combat
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=840637

4.) The Lost Art of Hamstring Training
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=826798

5.) The Carb Cycling Codex
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=811783

6.) Genetics: Limitation or Copout?
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=790487

7.) The Specialization Zone
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=753073

8.) Sticking Point Therapy
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=717551

9.) Beach Training for Performance-Oriented Lifters
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=687162

10.) Deadlifting for Stubby Guys
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=680330

11.) Locked and Loaded
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=666294

12.) Pillars of Strength
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=614400

13.) East European Bodybuilding
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=604433

14.) Eccentric-Base Training
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=574021

15.) Abs on Trial
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=568934

16.) 7 Secrets to Rapid Recovery
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=551687

17.) 8 Weeks to a Record Bench
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=539885

18.) Band Training for Big Gains
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=532052

19.) Continuum Training
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=647003

20.) Continuum Training II
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=647910

21.) Renaissance Body Development
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=700722

22.) Training for Easy-Hard Gainers
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=498093

23.) Training for Easy-Hard Gainers II
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=524650

24.) Lifting for Fat Loss–10 Take Home Points
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=517831

25.) Thibaudeau's Top 7 Tips
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=506166

26.) The Training Quiz for Smartasses
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=490551

27.) Rubber Vs. Iron
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=486124

28.) The Success Quiz
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=476238

29.) Shoulders Overhaul
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=469072

30.) Isometrics for Mass!
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459399

31.) Violent Variations Part 1
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459952

32.) Viloent Variations Part 2
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=460034

33.) Violent Variations Part 3
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459421

34.) Pendulum Training
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459273

35.) Pendulum Bodybuilding
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459408

36.) Pendulum Powerlifting
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459551

37.) Pendulum Training for Athletes
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=471208

38.) Different Destinations, Different Journeys
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459430

39.) Superman Sets
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459509

40.) Branding Iron
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=460183

41.) Part-Time Beast
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459274

42.) Triple Threat
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459221

43.) The Mutation Series
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459214

44.) The Mutation Series II
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459207

45.) The Mutation Series III
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=478828

46.) The Mutation Series III Continued
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=479221

47.) The MacGyver Workout
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459514

48.) Accentuated Eccentric Training
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459285

49.) Super Beast
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459275

50.) Ab Training for Athletes and Babehounds, 2K3
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459658

51.) Rapid Fire
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459293

52.) Keep Your Chin Up
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=460273

53.) OVT: Optimized Volume Training
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459276

54.) The Beast Evolves
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459236

55.) Fun With Women!
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459296

56.) Running Man
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459414

57.) The Big Back Stack
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=460270

58.) Canadian Cannons
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=460150

59.) Bench Press Battlefield
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459228

60.) Behind the Iron Curtain
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459235

61.) The Painful Seven
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459279

62.) The Power Look
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459280

63.) The Supercharger
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459281

64.) Ab Training for Athletes and Babe Hounds
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459670

65.) "Money" Exercises
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459284

66.) The Other Kind of Snatch
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459939

67.) Game Plan
http://www.t-nation.com/readTopic.do?id=459292
A SHIP IS SAFE IN HARBOR.BUT THAT IS NOT WHAT SHIPS ARE FOR!!!    when you feel like giving up,remember why you held on for so long in the first place

2012. Július 25. - 12:24:43
Válasz #5
Nem elérhető

dingo


Csiko Istvannak kulonosen ajanlom az 5 . pontban  (Carb Cycling Codex ) -ben leirtakat ahogy a hozzaszolasaibol kiveszem erdekelni fogja a tema remelhetoleg.
A SHIP IS SAFE IN HARBOR.BUT THAT IS NOT WHAT SHIPS ARE FOR!!!    when you feel like giving up,remember why you held on for so long in the first place

2012. Július 25. - 13:21:39
Válasz #6
Nem elérhető

Lethos


Nagyon szépen köszönöm a válaszokat, linkeket ! :) Bár az angol annyira nem az erősségem, de megpróbálkozom velük. :)