Bodybuilding.hu Fórumok

Fórum => Edzés naplók => A témát indította: Yanou - 2011. Január 04. - 17:22:34

Cím: Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 04. - 17:22:34
Sziasztok!

Sokat agyaltam, hogy indítsak e én is egy edzésnaplót, végül a döntés, mint látszik, megszületett. Ez egy ilyen bevezető szösszenet lesz, hogy miért is és mit is, meg hogy hogy, tehát bele is vágnék.

A Gasparis teszt után rövid idővel sajnos a terem üzemeltetését, ahová jártam, átvette egy általam nem igazán szívlelt emberke, illetve nem is az emberrel volt a baj, hanem az általa a terembe invitált egyénekkel. Nem részletezem jobban, felesleges... A legnagyobb terem a környéken pedig olyan "szolgáltatást" nyújtott arany áron, hogy inkább szüneteltettem az edzést egészen 2010 januárjáig. Ekkor kezdtem újra az edzést egy zárt körű társaság által létrehozott teremben, ami jelen állás szerint 95%-ban kielégíti az igényeimet, a maradék 5% pótlása pedig folyamatban (még nincs guggolókeret). Az elmúlt egy teljes év tömegnöveléssel telt, aminek meg is lett az eredménye. A Gasparis tesztet 93,3kg-mal kezdtem és 97kg-mal fejeztem be, majd jött a kihagyás és újrakezdés, minekután jelenlegi súlyom 113kg körül mozog, tehát nem igazán tétlenkedtem. Természetesen minden vagyok, csak száraz meg zsírmentes nem, így úgy döntöttem, hogy januártól belekezdek egy 3 hónaposnak tervezett zsírégető diétába egy érdekesnek ígérkező táplálékkiegészítő kombinációval, meg egy nagy adag lendülettel.

A továbbiakban majd részletezem, hogy miről is van szó, ha egyáltalán érdekel valakit, dobok fel kiinduló képeket, adatokat, étrendet, egyrészt a saját magam ellenőrzése érdekében, másrészt ha esetleg jól jön össze az elkövetkezendő negyed év, akkor esetleg mások is tanulhatnak belőle vagy jót, vagy rosszat...ezt majd az idő eldönti. Nem utolsósorban mindenféle tanácsra, kritikára nyitott vagyok, akik fikázni akarnak, tegyék, az értelmetlen hülyeségekkel úgy sem fogok foglalkozni! Nem vagyok sértődős típus, tehát a "beszótakésbedurciztamésnemfolytatomanaplót" végkifejletre hajtók nem fognak örömtáncot járni, az kurvaisten!

Szóval ennyi lenne így naplóindítás gyanánt, 2 napja már változtattam a kajámon meg az edzésprogramomon is, holnap részletek és folyt. köv.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: hopika - 2011. Január 04. - 17:29:30
Küldjed!
 @:-)
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: dumbass - 2011. Január 04. - 17:34:57
Na ez érdekesnek ígérkezik. Jöhet minden, adatok, tápkiegkombó stb. :)
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 04. - 20:21:41
Hm, ez érdekes lesz, figyelek én is  8-)
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: VG - 2011. Január 04. - 20:27:16
Nah ez nagyon zsír, mert én is kb 115kgnál szeretnék lepucolni, de még csak 100nál járok, szóval mire te végzel előttem lesz minden infó.  :-):-)::
HAJRÁ!!!! ***))
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: dumbass - 2011. Január 04. - 20:34:48
Nah ez nagyon zsír, mert én is kb 115kgnál szeretnék lepucolni, de még csak 100nál járok, szóval mire te végzel előttem lesz minden infó.  :-):-)::
HAJRÁ!!!! ***))

Off-ért bocsi. VG rólad mikor lesz kép? Úgy emlékszem 17 éves vagy, ott azért a 100kg nem kis súly :)
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Kaess - 2011. Január 05. - 02:37:10
Nyomjad neki!!! Figyelni foglak én is  =/+'
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 05. - 11:25:52
Örülök, hogy van érdeklődés, jöjjenek a tápkiegek!

A következő összeállítás fogja végigkísérni az elkövetkezendő heteket, hónapokat:
- ISS Super Vitamin Pak, napi 1 csomag
- Némi aszkorbinsav por formájában
- Napközbeni fehérjének valamilyen kevert proteinforrást fogok választani, Myofusion, Elite12, esetleg Musclelogic Whey, ami tudom, hogy tejsavó, de nagyon szeretem.
- Edzés utáni fehérjének jelenleg Syntrax Nectar izolátum megy, ha kevesebb lesz a zsé, akkor beugrik a helyére a Musclelogic Whey.
- Az edzés utáni fehérjeadaghoz megy némi waxy maize.
- BCAA kapszulák edzés előtt közvetlen
- Ezdés közben folyékony amino+glutamin megy általában, tömegnöveléskor waxy maize is ment a flakonba, vagy SizeOn Max Performance, de ezek jelenleg kiesnek.
Ez a napi nagy általánosság.

A zsírégető stack pedig a következőképpen néz ki:
- Nutrex Lipo6X 1 doboz
- U** L*bs Oxy***te P** 1 doboz (Balu, nemtom kiírhatom e, ha igen, akkor javítsd légyszi)
- AX Stimulant X Blue 1 doboz
- Gaspari Halodrol Liquigels 2 doboz
- Gaspari Novedex Xt 1 doboz

A szedésükről majd csinálok egy letölthető táblázatot...  ;)
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 06. - 13:02:52
Itt vannak a jelenlegi adataim, tegnapi mérések nyugalmi állapotban, nem bedurranva, összehasonlítva a Gasparis teszt utáni eredménnyel:

Alkar - GT NA - most 37cm
Felkar - GT 43cm - most 47cm
Mell - GT 121cm - most 127cm
Has - GT 94cm - most 107cm (fujfujfuj!!)
Comb - GT 62,5cm - most 68cm
Vádli - GT 39 cm - most 44cm
Súly - GT 97kg - most 113,3kg

Sajnos a sok kaja miatt igen szépen kibelesedtem, meg van rajtam némi úszógumi is. A cél, hogy a hasam ne egy nagy kocka legyen, hanem 6 kisebb és nagyjából azért látszódjanak is.

A táblázatot is csatoltam a kiegek szedési rendjét illetően, menet közben nem hiszem, hogy sokat fog változni, a Lipo6X már megy, a reggeli és a délután 2 órai időpont megfelelőnek tűnik, tudok tőle aludni. A Halodrol-t holnap veszem kézhez, a felvezetést rövidítem meg pár nappal, így be tudom hozni a táblázatban átható szedési rendet. Képek holnap, vagy holnap után, ha időm engedi, akkor még ma is dobok egy postot az edzést illetően...
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: trobert2 - 2011. Január 06. - 13:23:41

hajrá mindent bele!!
Képet küldhetnél fel egy párat!
alkarozni nem szoktál?113 kg hoz 37 es alkar az semmi, olyan mint egy ropiszál,alkarra fel tessék erőltetni ;D
sok sikert az edzéshez,figyelemmel fogom kísérni az biztos,hátha tanulhatok tőled is!!
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: George - 2011. Január 06. - 13:55:37
Roberto alkar fétise a felszínre tört ;D Rakj neki egy fényképet bedurrantva, halvány fénynél, bőven leöntve babaolajjal ;D
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 06. - 14:23:22
Roberto alkar fétise a felszínre tört ;D Rakj neki egy fényképet bedurrantva, halvány fénynél, bőven leöntve babaolajjal ;D

 ;D ;D ;D
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Gabe - 2011. Január 06. - 14:53:49
Roberto alkar fétise a felszínre tört ;D Rakj neki egy fényképet bedurrantva, halvány fénynél, bőven leöntve babaolajjal ;D
És a VGA felbontás hol marad?
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: trobert2 - 2011. Január 06. - 15:18:54
Roberto alkar fétise a felszínre tört ;D Rakj neki egy fényképet bedurrantva, halvány fénynél, bőven leöntve babaolajjal ;D

Most ezt nem úgy basztatásból írtam,csak akkora testsúlyhoz az nevetségesen kicsi!!
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: George - 2011. Január 06. - 15:22:27
Roberto alkar fétise a felszínre tört ;D Rakj neki egy fényképet bedurrantva, halvány fénynél, bőven leöntve babaolajjal ;D

Most ezt nem úgy basztatásból írtam,csak akkora testsúlyhoz az nevetségesen kicsi!!
Lazulj Robi, mi csak jól érezzük magunkat ;D
De most már engem is felcsigáztál, lemérem az enyémet, és folytatom a bodybuilding chatben ;D
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 06. - 15:50:11
Roberto alkar fétise a felszínre tört ;D Rakj neki egy fényképet bedurrantva, halvány fénynél, bőven leöntve babaolajjal ;D

Most ezt nem úgy basztatásból írtam,csak akkora testsúlyhoz az nevetségesen kicsi!!

Őszinte leszek, soha nem alkaroztam külön, szerintem az ember alkarja az összes többi gyakorlattal erősödik annyit, hogy ne legyen vele probléma. Volt olyan, hogy fájt, némi pihentetés után helyrejött és hozzáerősödött a nagyobb súlyokhoz. Néha jókat mosolyogtam a terembe járó vékony emberkéken, ahogy koncentrált bicepszeznek, meg scott padon franciarúddal alkaroznak, holott a scott paddal együtt volt 80 kiló a versenyző. Ha sikerül tiz-tizenkét kilót ledobnom és az alkarom marad 34-es én totál elégedett leszek.

Robi, nemtom, hogy hogy kell alkart mérni, de én nyújtott karnál mértem meg könyök alatt, ha behajlítva kell azt is mérni, mint a felkart, akkor nincs kizárva, hogy más adat jönne ki.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: trobert2 - 2011. Január 06. - 15:55:50

ez függ attól is hogy mi a célod,én amondója vagyok ha eddig nem edzetted akkor most gyorsan nőne,és miért ne legyen ott is egy kis plusz izom? ;D ártani nem árt ;-oo-;
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Milo - 2011. Január 06. - 16:43:38
Elején én se alkaroztam ,miután egyre nagyobb súlyokkal hátaztam elkezdett nőni,kedvet kaptam azóta hát edzés végén,kar edzés végén csinálok rá 3-4sorozatot
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 07. - 09:26:51
Tegnap tricepsz, has mellett ALKAR ( :D ) és futás volt a program. Itt van két kép, ahogy ígértem, ma reggel készültek mindenféle szempontból üresen.
Halkan jegyezném meg, hogy az alkaromban kezdődő izomláz jeleit vélem felfedezni...   :)
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 08. - 16:13:20
Nézzük a kaját…

Tömegnövelő időszakban alapjában véve napi legalább 7 kajálásom van, de van, hogy több sikerül. Most a diéta alatt is próbálom tartani ezt a számot, egyelőre annyit változtattam, hogy az adagokhoz kevesebb szénhidrát megy, illetve a fehérjebevitelt valamelyest megemeltem. Fokozatosan akarom csökkenteni a szénhidrát mennyiséget, már ezt az első lépcsőt is igen erősen érzem erőnlétügyileg, az edzésen használt súlyokat tudatosan is csökkenteni akartam (meg persze a 8 ismétléses sorozatokat felemeltem 12-14-re), de sajnos ebből a tudatosságból önkéntelenség lett. El sem hiszi az ember mennyit tud gyengülni „pár” deka gabona hiányától.
Tehát a kajám összetételében sok változás egyelőre nem történt, az első 2 hetet így is terveztem, próbálom a fokozatosság elvét betartani. Alapvető dolgok azért történtek, az egész tojásokból készült rántotta kiesett, főtt tojásfehérje megy helyette. Hús is ment eddig mindenféle, most csirkemellen kívül max. marha hátszínt engedélyeztem magamnak ezek is csak kevés olívaolajon megsütve. Szénhidrátügyileg eddig szintén bő volt a választék, rizs különböző fajtái, hajdina, köles, zab, burgonya, durumtészta, stb., ezek közül is próbálok időszakonként majd egyet-egyet kiválasztani, hátha van köztük befutó, amit kifejezetten zsírégetéskor érdemes alkalmazni.

Egy napom nagyjából így néz ki jelenleg:
A reggeli Lipo6X-et 1 vörös grapefruit kifacsart levével veszem be, erre jön rá fél órával később az 1 adag fehérje+csökkentett adag zabpehelyliszt, majd később második étkezésként a főtt tojásfehérje valamilyen körettel, harmadiknak még egy adag fehérje+zabpehelyliszt, negyediknek csirkerizs, ötödiknek edzés előtt fehérje+zabpehelyliszt, edzés után hatodiknak 2 adag Nectar+waxy maize, hetediknek csirkerizs, lefekvés előtt nyolcadiknak pedig negyed kiló túró. A vízfogyasztásomon is növeltem, durván 4-5 liter megy naponta mindennel együtt.
A nassolást leredukáltam kizárólag olajos magvakra, szeretem mindegyiket, úgyhogy ezzel nem lesz gond, különösebben édesszájú sem vagyok, ha meg néha mégis rám jönne a csokievés, akkor beszerzek valami nagyon ét fajtát és abból szemezgetek egy-egy kockát.

Pénteken elkezdtem a Halodtolt, ma ment be a második szem, ettől ugye még nem várhatok semmit, a Lipo megy már egy hete, de sok extrát nem tudok rá mondani. Valamivel talán jobban izzadok, de mivel amúgy is eléggé izzadós vagyok sokat ez nem oszt, nem szoroz. Pörgetni pörget, de nem durván, illetve én nem érzem durvának, ez valszeg a koffeintartalmának köszönhető, a Stimulant X próbaadagja régebben sokkal, de sokkal jobban seggberúgott. Mérleget még nem néztem, de nem is terveztem, úgy gondolom egy hét még sok változást nem eredményez és ugye ez nem a türelmetlenek sportja…

Szép hétvégét, legközelebb hétfőn jelentkezem.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Gabe - 2011. Január 08. - 16:27:15
Szerintem kicsit sok a folyékony kaja, próbálj meg több szilárdat enni, a diétának is jót fog tenni, kevesebb cukrot viszel így be.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 11. - 11:16:12
Szerintem kicsit sok a folyékony kaja, próbálj meg több szilárdat enni, a diétának is jót fog tenni, kevesebb cukrot viszel így be.

Még alakulóban van a dolog, keresem, hogy mi lenne az ideális. Ha kell, akkor mindenképp berakok csirkemellet az egyik shake helyett. Tegnap nem bírtam megállni, kíváncsiságból ráálltam a mérlegre, picit több, mint 1 kilóval vagyok könnyebb. A terv nagyjából ez, heti 0,5-1 kiló mínusz, amíg ezt hozom úgy, hogy erőben nem 3 emeletet zuhanok, addig nincs gond szerintem.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 11. - 12:11:27
Na és akkor az edzésről...

Általánosságok a következő időre:
Pörgetem az edzést! Kevés pihenőidő a sorozatok között, durván 30-45 másodperc. Egy gyakorlatból 3-4 sorozat helyett 4-6 sorozatot csinálok, ismétlésszámot tekintve 6-8 helyett 12-16-ot csinálok. A súlyokon általánosan csökkentettem, bár ez nem mindenhol igaz. Elővettem a piramisokat, kis súllyal kezdem a gyakorlatot sok ismétléssel, lépcsőzetesen megyek felfelé egyre csökkenő ismétlésszámmal (minimum 10-12) a fent említett pihenőidőt tartva, majd elindulok a súlyokkal lefelé, annyi pihenőidővel, amíg átrakom a stiftet, vagy ledobálom a tárcsákat és már kezdem is a következő sorozatot.
Beiktattam az edzés utáni kardiót futás formájában. Mikor pár hete elkezdtem a futást edzés után, bevallom őszintén 8 perc kocogás (inkább gyors sétának nevezném) után meg akartam dögleni, patakokban folyt rólam a víz. Mostanra eljutottam odáig, hogy 15 percet futok úgy, hogy váltogatom az 1 perc kocogást (itt már ténylegesen), 1 perc gyors futással. Minden edzésen növelek vagy az időn, vagy a kocogás, illetve a futás sebességén, a végét 30 perc környékére szeretném tenni.

A tegnapi napon láb napom volt. Pont ez az a testrészem, amit diéta alatt is erőltetek, mert valamiért marha lassan és nehezen fejlődik. Bár itt is visszavettem a súlyokból, a lábtolót így is próbálom tartani. 5 perc bemelegítő kocogás után:
Lábtoló:
20 ism. 150kg
16 ism. 200kg
12 ism. 250kg
10 ism. 300kg
8 ism. 360kg

Combfeszítő:
4 X 14 40kg
2 X 12 40kg

Combhajlító:
2 X 14 30kg
2 X 14 40kg
2 X 12 40kg

Ezek után próbáltam felállni a futógépre, de 5 perc után úgy felkavarodott a gyomrom, hogy az okádás elkerülése érdekében inkább hagytam az egészet és a turmix után hazamentem. Ennek ellenére ma igen szép izomlázam van.

Syntrax Nectar: Meggyes ízben iszom jelenleg, finom nagyon...amíg issza az ember. A leküldése után pár perccel jelenik meg egy elég kellemetlen utóíz. Nem vészes, de az edzés utáni turmixot követő kajálásig simán érezhető, még akkor is ha ráküldök 2 pohár vizet. Ettől eltekintve tökéletes, puffadásnak nyoma sincs, a waxy maize-zal együtt (szerintem nélküle is) nagyon gyorsan felszívódik. Még egyetlen egy apró negatívumot tudnék említeni, mégpedig, hogy eléggé habzik. Legalább háromszor át szoktam öblíteni a shakert, hogy eltűnjön belőle, van mikor még ezután is találok pár helyen megtapadt fehérjedarabkákat.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Balu - 2011. Január 11. - 12:23:41
Húúúú...a Nectar szinte minden ízével kacsintgatok...tavasszal szerintem kipróbálgatom mindet.  :-oD
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: George - 2011. Január 11. - 12:31:32
Nagyon kíváncsi vagyok az eredményeidre, amiket eddig írsz, az nagyon precíznek tűnik, szinte teljesen eltér az én módszeremtől :D
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 11. - 13:53:20
Nagyon kíváncsi vagyok az eredményeidre, amiket eddig írsz, az nagyon precíznek tűnik, szinte teljesen eltér az én módszeremtől :D

Ha szerinted valami hülyeség, vagy más véleményen vagy valamivel kapcsolatban, akkor nyugodtan írd ide, szívesen olvasom!
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: George - 2011. Január 11. - 17:54:54
Nagyon kíváncsi vagyok az eredményeidre, amiket eddig írsz, az nagyon precíznek tűnik, szinte teljesen eltér az én módszeremtől :D

Ha szerinted valami hülyeség, vagy más véleményen vagy valamivel kapcsolatban, akkor nyugodtan írd ide, szívesen olvasom!
Nem erről van szó, tényleg érdekel a fejlődésed, mert a leírtak alapján komolyan veszed az egész dolgot. Én olyan szinten motivációt vesztettem az utóbbi hónapokban(évben), hogy nem tudnám ennyire precízen belőni és végrehajtani a dolgokat.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Gabe - 2011. Január 11. - 21:48:11
HA elfogadsz egy jó tanácsot, ne csökkents súlyokat diéta alatt és ismétlésszámot se.
Ez egy általános tévhit, hogy ez szálkásítja az embert. Maradj a diétához viszonyítva nagy súlyoknál 6-8, max. 10 ismétléssel.
Esetleg tegyél be utolsóként egy ilyen típusú gyakorlatot, pl. csigás gyakorlat, magasabb ismétlésszámmal.
De inkább alkalmazz szuperszetteket. Persze csak abban az esetben tedd mindezt, ha a jelentősebb izomvesztés nem célod a zsírvesztés mellett.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 12. - 12:01:43
Nagyon kíváncsi vagyok az eredményeidre, amiket eddig írsz, az nagyon precíznek tűnik, szinte teljesen eltér az én módszeremtől :D

Ha szerinted valami hülyeség, vagy más véleményen vagy valamivel kapcsolatban, akkor nyugodtan írd ide, szívesen olvasom!
Nem erről van szó, tényleg érdekel a fejlődésed, mert a leírtak alapján komolyan veszed az egész dolgot. Én olyan szinten motivációt vesztettem az utóbbi hónapokban(évben), hogy nem tudnám ennyire precízen belőni és végrehajtani a dolgokat.

Motivációval semmi gond nincs hál isten, amíg látom magamon a fejlődést, addig nem hiszem, hogy belefásulnék. Úgy vagyok vele, hogy ha az ember csinál valamit, azt csinálja az általa kivitelezhető legnagyobb erőbedobással, de tartsa magát a realitás talaján. A tömegnövelés is ment volna még fentebb, de feleslegesnek tartok egy olyan célt kitűzni magamnak, amit ideig-óráig tudok csak tartani. Szép lett volna felmenni 120-125 kilóig, beleölni egy halom lóvét, csinálni magamról pár fényképet, hogy "húdefaszánnéztemki", aztán meg 2 hónap elteltével már csak hírből fogom ismerni a régi magamat, mert mondjuk nem szánok annyi pénzt erre az egészre, annak én nem látom értelmét. Kitűztem magam elé egy szerintem megvalósítható célt, amit akár hosszabb ideig is fent tudok tartani mondjuk nem a mostani heti 4-5 edzéssel, hanem teszemazt 3-mal is. Ha még pár év edzésmúlt lesz a hátam mögött és 100 kilósan egy olyan fizikummal fogok létezni, hogy ha belenézek a tükörbe megelégedés töltsön el és úgy fogom látni magam mögött a végigjárt utat, hogy az az út lassú, de folyamatos fejlődést mutatott a végkifejletig, akkor én már tökéletesen elégedett leszek!
Neked is motivációt csak egy általad kitűzött cél fog adni. Ez egy ilyen egoista sport... Ha ez nincs és csak azért jársz le a terembe, hogy eltöltsd az időd, vagy valamilyen probléma elől menekülsz oda, akkor lófasz se fog történni.
Szerintem...
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 12. - 12:49:31
HA elfogadsz egy jó tanácsot, ne csökkents súlyokat diéta alatt és ismétlésszámot se.
Ez egy általános tévhit, hogy ez szálkásítja az embert. Maradj a diétához viszonyítva nagy súlyoknál 6-8, max. 10 ismétléssel.
Esetleg tegyél be utolsóként egy ilyen típusú gyakorlatot, pl. csigás gyakorlat, magasabb ismétlésszámmal.
De inkább alkalmazz szuperszetteket. Persze csak abban az esetben tedd mindezt, ha a jelentősebb izomvesztés nem célod a zsírvesztés mellett.

A súlyokat a NÖVELT ismétlésszám és sorozatszám miatt kellett csökkentenem. Ha akarnám se tudnám akkora súllyal csinálni, mintha a tömegnövelő edzéstervet folytatnám. Valamint ugye zsírégetés akkor jöhet létre, ha a pulzusszámod egy adott tartományban marad az egész edzés ideje alatt. Ezt az én meglátásomban a csökkentett pihenőidővel és a nagyobb intenzitással végzett sorozatokkal lehet megoldani. A súlyok ehhez képest is nagyok, tehát például tömegnövelő időszakban a fekvenyomást illetően egy bemelegítő sorozat után nyomtam 4 X 8-at 110kg-ba, most a diéta alatt piramisban 20ism. 50kg, 16ism. 70kg, 12ism. 80kg, 10ism. 90kg, 7ism. 100kg, 5ism. 110kg, eddig pihenőkkel, majd lefelé indulva tárcsalehajigálásnyi pihenővel 7ism. 90kg, 9ism. 70kg, 12ism.
50kg. Tehát ha tudok, akkor felmegyek az általánosan használt súlyig, de nem tudok minden esetben. Van egy elgondolásom erről a kérdésről, nem tudom be fog e jönni jelentősebb izomvesztés nélkül, ha priki lesz, akkor természetesen mindenképp változtatok.
A következő postban leírom a tegnapi melledzést...
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: George - 2011. Január 12. - 13:13:26
Nagyon kíváncsi vagyok az eredményeidre, amiket eddig írsz, az nagyon precíznek tűnik, szinte teljesen eltér az én módszeremtől :D

Ha szerinted valami hülyeség, vagy más véleményen vagy valamivel kapcsolatban, akkor nyugodtan írd ide, szívesen olvasom!
Nem erről van szó, tényleg érdekel a fejlődésed, mert a leírtak alapján komolyan veszed az egész dolgot. Én olyan szinten motivációt vesztettem az utóbbi hónapokban(évben), hogy nem tudnám ennyire precízen belőni és végrehajtani a dolgokat.

Motivációval semmi gond nincs hál isten, amíg látom magamon a fejlődést, addig nem hiszem, hogy belefásulnék. Úgy vagyok vele, hogy ha az ember csinál valamit, azt csinálja az általa kivitelezhető legnagyobb erőbedobással, de tartsa magát a realitás talaján. A tömegnövelés is ment volna még fentebb, de feleslegesnek tartok egy olyan célt kitűzni magamnak, amit ideig-óráig tudok csak tartani. Szép lett volna felmenni 120-125 kilóig, beleölni egy halom lóvét, csinálni magamról pár fényképet, hogy "húdefaszánnéztemki", aztán meg 2 hónap elteltével már csak hírből fogom ismerni a régi magamat, mert mondjuk nem szánok annyi pénzt erre az egészre, annak én nem látom értelmét. Kitűztem magam elé egy szerintem megvalósítható célt, amit akár hosszabb ideig is fent tudok tartani mondjuk nem a mostani heti 4-5 edzéssel, hanem teszemazt 3-mal is. Ha még pár év edzésmúlt lesz a hátam mögött és 100 kilósan egy olyan fizikummal fogok létezni, hogy ha belenézek a tükörbe megelégedés töltsön el és úgy fogom látni magam mögött a végigjárt utat, hogy az az út lassú, de folyamatos fejlődést mutatott a végkifejletig, akkor én már tökéletesen elégedett leszek!
Neked is motivációt csak egy általad kitűzött cél fog adni. Ez egy ilyen egoista sport... Ha ez nincs és csak azért jársz le a terembe, hogy eltöltsd az időd, vagy valamilyen probléma elől menekülsz oda, akkor lófasz se fog történni.
Szerintem...
Én most úgy vagyok vele, hogy elértem egy szintet, ahol már nem igazán lehet hobby gyúrásról beszélni, és döntenem kellett, hogy vagy elindulok a versenyzés irányába(testépítés és fekvenyomás), vagy visszább veszek a gázból, mert a hétköznapokra teljesen fölösleges és kényelmetlen lenne 140 kilósnak lenni. Edzeni imádok, vannak kisebb célok, de már nem az, hogy valamilyen versenyre esetleg felkészüljek. Most biztos nem, aztán, hogy mi lesz később azt még nem tudom. Erre írtam, hogy nekem ahhoz, hogy ennyire precízen belőjek mindent megint, valamilyen komolyabb cél kellene. A mostani szinttel pedig tökéletesen elégedett vagyok :D !+"%
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 12. - 13:53:50

Értelek, de akkor meg nincs itt semmi gond!  ;D
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 12. - 14:24:15
Naszóval tegnapi melledzés...

Fekvenyomás:
Felfelé haladva normál pihenőkkel
1X20 50kg
1X16 70kg
1X12 80kg
1X10 90kg
1X7 100kg
1X5 110kg
Lefelé haladva csak a súly csökkentésének idejére álltam meg
1X7 90kg
1X9 70kg
1X12 50kg

Nyomós mellgép legmagasabb üléspozícióba állítva (negatív padnak felel meg nagyjából):
1X14 60kg
1X12 70kg
1X10 80kg
1X9 90kg
1X8 100kg
1X8 80kg
1X10 70kg
1X10 60kg

45fokos nyomás kézisúlyzókkal:
22kilóval csináltam karonként, nem tudom már mennyi ment összesen, 3 sorozatot csináltam bukásig.

Csigás tárogatás állva, mellmagasságban összetolva:
1X20 20kg/kar
1X16 25kg/kar
1X14 30kg/kar

Ezek után futottam 13 és fél percet, emeltem a futás sebességén, de a lábedzés utóhatása miatt nem ment a 15 perc. A vége felé már attól féltem, hogy leszédülök a gépről.

Tegnap ment be az ötödik szem Halodrol, mától 2 szemet szedek újabb 5 napig. A lábamban az izomláz csak rosszabb lett, jönnek elő a pattanások is, úgy tűik Gaspari bácsi cumója újfent teszi a dolgát.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 13. - 11:18:51
Mondanék én is pár szót a nagyon okosokról, láttam a többi topikban is hasonló a téma.
Az egyik velem egy terembe járó srác eldöntötte, hogy tesztót nyom anapolonnal. Pár napja kérdeztem, hogy milyen tesztó? Aszondja nem tudja, mert lekopott az ampullákról a felirat. Most azt hagyjuk, hogy ez alapból jó nagy faszság, de mondtam neki, hogy ha már nem lehet lebeszélni a dologról, akkor ugyan szedjen már mellé legalább Novedex XT-t, hogy ne bassza el végleg a saját tesztoszterontermelését. Tegnap odaadom neki a Novedexet némi instrukció kíséretében, majd egy kevéssel később a helyi okos kérdezi tőlem, hogy mi az, amit adtam a srácnak. Mondom, hogy mi, erre kérdezi, hogy minek tesztoszteronszint növelő, mikor úgyis azt használ...én voltam a hülye, próbáltam elmagyarázni neki, erre megkérdezte, hogy hogy a fenébe lőné le a saját termelését, mikor úgyis szúrja magát vele... Na itt feladtam...
Fasznak akar jót az ember, ha mások meg képesek megmagyarázni a saját maguk által kiötlött totál baromságot???
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 13. - 11:44:00
Tegnap hát nap volt...

Van egy kiszállítós pizzériát üzemeltető ismerősöm. 1-2 napja nem tudtam annyi kaját hozni a melóhelyre, amennyit kellett volna és mivel pizzákon kívül néhány más kajával is foglalkozik, gondoltam felhívom, hogy agyaljunk ki valami kaját az ilyen napokra. Egyből ráállt és a végkifejlet 25 deka csirkemell lett roston megsütve paradicsom, uborka és saláta társaságában. Úgyhogy most már ha valami hibádzik a kajamennyiségemet illetően, akkor sem kell befosnom.

A változatosság kedvéért beújítottam egy új fehérjeforrást is a tervbe, mégpedig a tonhalfilé sós lében. Konzerv, de nekem nagyon ízlik. Mondjuk a sima vízben megfőzött natúr barna rizs emellé nem egy leányálom, de legyűröm. Az edzés utáni kajálásomat fedezem ezzel a párossal. A lefekvés előtti negyed kiló krémtúrómat is szénhidrátmentesítettem. Eddig dobtam hozzá egy aszalt szilvás Yogobella joghurtot, de ehelyett most citromlé+folyékony édesítő megy hozzá és totál citromos túrótorta íze van.

Az edzést illetően pedig a következőképpen alakult a tegnapi nap:
Felhúzás:
1 X 20 - 50kg
1 X 14 - 80kg
1 X 8 - 110kg
1 X 3 - 140kg
1 X 16 - 50kg

Mellhez húzás szűken:
1 X 20 - 50kg
2 X 14 - 70kg

Nyak mögé húzás:
3 X 14 - 70kg

Nyújtott karral letolás térdhez, döntött törzzsel:
1 X 20 - 50kg
1 X 16 - 60kg
1 X 14 - 70kg
1 X 16 - 50kg

Levezetésképp húzódzkodás:
2 X 14

Majd a végére 15 perc futás még mindig izomlázzal a combomban. Most egy tempóban nyomtam végig, két darab 1-1 perces séta volt közbeiktatva. Rohadtul elfáradtam, a pulóver alatt a pólómból csavarni lehetett a vizet meg mostanában az émelygés szinte minden edzésen megjelenik, pedig eddig egyáltalán nem volt jellemző. Ez a szénhidrátmegvonás miatt lehet?
Még egy kérdés! Szerintetek az edzés után a 2 kanál Nectar mellé mennyi waxy-t rakhatok. Jelenleg 60g megy... Jó ez, csökkentsem, vagy növeljem, vagy valami?
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: pmiller06 - 2011. Január 13. - 16:55:57
Tonhallal óvatosan! Magas a higanytartalma!
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 15. - 14:53:37
Tonhallal óvatosan! Magas a higanytartalma!

OK, nem eszem minden nap, csak ha már a csirkemell unalmassá válik...  ;)
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 18. - 15:59:24
Itt vagyok, nem vesztem el...  :D

Szóval csütörtökön válledzés volt a soros.

Nyakbólnyomás egykezes súlyzókkal:
1 X 20 18kg
1 X 14 22kg
1 X 12 24kg
2 X 8 28kg
1 X 14 16kg

Oldalemelés állva:
1 X 20 10kg
1 X 14 14kg
1 X 12 16kg
2 X 10 18kg
1 X 14 10kg

Előre emelés csigán vállszélességben felső fogással:
1 X 20 20kg
1 X 16 25kg
2 X 10 30kg
1 X 14 25kg

Döntött törzsű oldalemelés:
3 X 10 16kg

Nyakból nyomás gépen:
1 X 8 60kg
1 X 10 50kg

15 perc futás a végén, ahogy már szinte megszoktam...
Minden edzés végén szakad rólam a víz, nagyon elfáradok, minden egyes alkalommal megváltás a forró fürdő. Péntek-szombat-vasárnap pihenéssel telt, picit csaltam is az egyik nap a diétában, Kecskeméten a Sasfészek étteremben nyomtam be egy dupla adag (40dkg) bélszínsteaket libamájjal, grillzöldségekkel, meg mittoménmikkel. Elég rendben volt...  ;D

Hétfőn bicepsz-tricepsz:
Sietnem kellett, megpörgettem az edzést, nem volt időm sok gyakorlatra sajnos, de ma már érzem az izomlázat, úgyhogy nem sikerült olyan rosszul.

Franciarudas 21-ezés 30kg-mal:
4 sorozat

Scott pados bicepsz egykezes súlyokkal:
1 X 20 14kg
1 X 14 18kg
1 X 10 20kg
1 X 8 22kg
1 X 14 14kg

Koncentrált bicepsz ülve térdhez betámasztva 14kg-mal pihenő nélkül váltva a karokat:
10-8-6-4-3

Letolás rúddal:
1 X 20 40kg
1 X 20 50kg
1 X 16 60kg
1 X 14 70kg
1 X 16 50kg

Homlok mögé engedés:
4 X 10 40kg

Majd szintén 15 perc futás.

Ma emeltem 3 szemre a Halodrolt, pár napon belül remélhetőleg kiteljesedik a hatása.
Tegnap mértem a hasam, a 107cm-es kiinduló állapotból jelenleg 104cm-nél tartok, a 103,3kg kezdő súly pedig szintén tegnap mérve jelenleg 100,2kg. Picit lehet, hogy gyors a tempó, úgyhogy nincs kizárva, hogy emelek egy minimálisat a ch-n, erőben mindenesetre érzem, hogy estem vissza valamennyit.
A melóhelyem melletti üzletben pár napja 1099Ft a filézett csirkemell, ma reggel be is vásároltam belőle.

Ma láb nap lett volna betervezve, de a lábtolót elvitték újrafesteni és gőzöm nincs, hogy visszahozzák e ma estére. Ha visszahozzák, akkor maradok a tervnél, ha nem, akkor mellezés lesz belőle...
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Kaess - 2011. Január 18. - 16:50:24

És ha 1 hétig nem lesz lábtoló? ;)
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 19. - 10:45:24
És ha 1 hétig nem lesz lábtoló? ;)

Tegnap már visszahozták, csak összerakásra vár, ami ma meg is fog történni. Ma úgyis pihenős leszek, így holnap már le tudok lábazni, úgyhogy sokat nem kell variálnom.  ;)
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 19. - 12:01:50
Izomlázügyileg is hozza a Halodrol a papírformát. Sokkal hamarabb jelentkezik, az edzést követő 12-16 óra elmúltával már érezhető és egyre intenzívebbé válik. Fokozódik az izomkeménység is, úgy tűnik tényleg azokat a tápkiegeket tiltják be, amik valóban működnek, nem csak a marketingmaszlaggal adják el magukat.

Táplálékkiegészítők ügyében annyi a változás, hogy a Nectar egyelőre le lett váltva Musclelogic fehérjére (a holnapi lábazás után megy be az utolsó adag Nectar), napközbeni fehérjének pedig Syntha-6 megy kávé ízben és félelmetesen finom!

Szóval tegnap melleztem...

Fekvenyomás:
1 X 20 60kg
1 X 16 70kg
1 X 12 90kg
1 X 8 110kg
1 X 7 110kg
1 X 8 90kg
1 X 14 60kg

45 fokos nyomás egykezes súllyal:
1 X 16 20kg
1 X 14 22kg
2 X 10 24kg
1 X 14 18kg

Nyomós mellgép legmagasabb üléspozícióba állítva (negatív pad):
1 X 16 70kg
1 X 14 80kg
1 X 10 90kg
1 X 7 100kg
1 X 12 70kg

Csigás tárogatás állva, mellmagasságban összetolva:
1 X 12 30kg
1 X 16 25kg

A végén pedig a 15 perc futás szintén megvolt, próbálom ezt is folyamatosan variálni, most a kocogás sebességén csökkentettem, viszont a futásén növeltem.

Egyenlőre úgy tűnik jól alakul a helyzet, sima fekvenyomásban most például egyáltalán nem éreztem a visszaesést, viszont a mellgép a végén nem úgy ment, mint ahogy kellett volna. Szóval itt-ott lecsíp erőnlétügyileg, de ez a visszaesés nem akkora, mint amire én számítottam az elején. Először drasztikusnak éreztem, de ez valahogy (lehet a Halodrol miatt, de nem akarok mindent az ő számlájára írni) idővel kompenzálódott. Hiába indult meg a súlyom lefelé, most még nem látom annyira borúsan az erőnlétemet, mint az első 1 hetet követően. Az lenne az igazi, ha megmaradna ugyan ilyen állapotban és a végén 98kg körül tudnék mérlegre állni...ez ugye csak ábránd, de hátha...a remény hal meg utoljára (, a kardhal meg először)...
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 21. - 10:07:54
A lábtoló összeállt, ahogy várható volt, így tegnap lábaztam. Amit észrevettem, hogy a nadrágok már közel sem feszülnek annyira rajtam derékban, mint mikor elkezdtem ezt az egész "önsanyargatást".
Tegnap rákérdeztem a guggolókeretre is, sajna stagnál az ügy, így idsapámmal ráugrunk a hétvégén. Vasesztergályos a mestersége, a cégnél, ahol dolgozik meg lehet oldani szinte mindent, úgyhogy szombaton már vetjük is papírra a tervet...

Lábtoló:
20 ism. 70kg
20 ism. 170kg
16 ism. 245kg
12 ism. 335kg
2 X 10 ism. 375kg

Combfeszítő:
1 X 16 35kg
1 X 14 40kg
1 X 12 45kg
1 X 10 50kg

Combhajlító:
1 X 16 30kg
1 X 14 40kg
1 X 12 45kg

Hál isten sikerült nagynehezen lekocogni a 15 percet, 2 X 1 perc séta volt csak benne pihenésképp. Hányinger, émelygés most nem volt, izzadás annál inkább. A Lipo6X-et nem nevezném egy ultrabrutál érzést kiváltó zsírégetőnek, izzaszt, az biztos, meg egész napra ad egy stabil energiaszintet (a napi 2 X 2 kapszula mennyiséget bevéve), a zsírégető hatását pedig majd a doboz kiürülésekor tudom jellemezni. Fogyok, az 100%, de hogy ebből mennyi az ő érdeme és mennyi a kajálás és az edzés megváltoztatásának betudható, azt sajna nem tudom. A Halodrol okozta pattanásosodás alábbhagyni látszik, már jóval kevésbé gyullad, az izomláz pedig igen intenzív minden edzést követően. Glutaminból, aminóból, BCAA-ból is nyomom rendesen az adagokat, a változás már a tükörbe nézve is látszik. Jönnek elő az ereim, ahogy fogy a zsír a környékükről, szóval halad a dolog előre, várom, hogy mikor hagy alább a lendület, de egyenlőre nincs okom panaszra.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 24. - 15:05:38
Pénteken hátaztam...

Húzódzkodás:
4 X 11
Meglepően könnyűnek éreztem, több is ment volna, de nem akartam már az elején ellőni az energiámat, ami az egyre csökkenő szénhidrátnak köszönhetően félő volt, hogy nem tart ki az edzés végéig...

Mellhez húzás csigán széles fogással:
4 X 10 70kg

Felhúzás:
1 X 20 50kg
1 X 10 100kg
1 X 5 140kg
1 X 16 50kg

Fűrészelés:
Karonként 4 X 10 41,5kg

A csütörtöki lábedzés hatása újra éreztette, hogy nem volt hiába, izomlázam volt a combomba, seggembe, meg alsó fertályon szinte mindenhol, de akkor is felszenvedtem magam a futógépre és most nem lányoskodtam, lefutottam a 15 percet. Tüdővel bírtam volna tovább is valamennyivel, de a lábaim már nem igazán akarták az igazságot, így nem erőltettem, elég volt ez a 15 perc.
Szombat-vasárnap pihenő volt, vasárnap csaltam is a kaját illetően, de hetente 1 nap szerintem belefér. Ma reggel ráálltam a mérlegre kicsit kíváncsiskodni és ruhában 108,5kg volt a megjelenő szám, szóval durván egy ötösnek már búcsút is intettem. Úgy érzem könnyebben is mozgok, a hasam mindenképp kisebb, centire most nem mértem, de már látható a fogyás...mondjuk be is tenné a kulcsot, ha 5 kiló mínusz nem látszana...

A kiegek teszik a dolgukat, ahogy én látom izomból idáig sikerült nem nagyon veszíteni...
Ma este váll nap lesz, ha belefér az időmbe némi hassal is kiegészítem.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 25. - 11:24:41
Jelentem a derékszíjam egy lyukkal beljebb kell húznom, hogy fent maradjon rajtam a gatya és nem is szorít. Ezt ma reggel konstatáltam, nem nagy öröm, de már jól indult a napom...
A tegnapi vállazás is érdekesen alakult...

Oldalemelés állva:
1 X 20 10kg
2 X 14 14kg
1 X 10 16kg

Előre emelés csigán vállszélességben felső fogással:
(Na itt valamelyik okos a lapsúlyok egyik oldalára nem 1, hanem 2 stiftet nyomott be, amit csak az utolsó sorozatnál vettem észre, így 5 kilóval többel csináltam az összes sorozatot, mint amire én állítottam a súlyt...csodálkoztam, hogy nem úgy megy, mint kéne.)
1 X 16 30kg
1 X 12 35kg
2 X 10 35kg
1 X 12 30kg

Nyakból nyomás gépen:
1 X 16 50kg
1 X 12 60kg
1 X 6 70kg
1 X 8 50kg

Döntött törzsű oldalemelés ülve:
1 X 16 10kg
3 X 10 14kg

Majd következett volna a futás, de foglalt volt a futó pad... Megkérdeztem a srácot, hogy meddig kíván gyalogolni rajta, azt mondja 30 percet fut és most kezdte 5 perce... Nem hogy futás nem volt, amit bohóckodott, de még gyors sétának sem nevezném. Persze közben pofázott az "edzőtársával", emellé talán kocogott kicsit (hallottam, hogy néha nyomkodja a gépet veszettül), de mindennek volt nevezhető, amit csinált a gépen, csak hasznosnak nem... Majd mikor végzett közölte, hogy jajj, nem érzi a talpát, meg hogy ő márpedig ma gyümölcs napot tartott és ma már nem eszik semmit, csak lefekvés előtt valamilyen gyümölcsöt, merhogy az jó, meg mert ő fogyni akar. Én meg majdnem felrobbantam...

Így a fennmaradó időben csináltam haspadon 4 X 25 felülést, meg alkaroztam, osz' jóvan.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Kaess - 2011. Január 25. - 12:48:21

 ő márpedig ma gyümölcs napot tartott és ma már nem eszik semmit, csak lefekvés előtt valamilyen gyümölcsöt, merhogy az jó, meg mert ő fogyni akar. Én meg majdnem felrobbantam...

Jobban nem is csinálhatná  ****:)))   .....majd rájön hogy hibázott amikor úgy fog kinézni mint egy aszalt múmia  ;D
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 27. - 16:11:22
Sajna kedden nem jutottam le edzeni, viszont tegnap lenyomtam egy bicepszet.
Jobban ment, mint gondoltam, de ezen már meg sem lepődtem a hétfői válledzésből kiindulva...

Bicepszhajlítás franciarúddal:
1 X 14 27kg
1 X 12 37kg
1 X 9 47kg
1 X 6 52kg
1 X 8 27kg

Scott pados bicepsz egykezes súlyokkal:
1 X 12 16kg
1 X 10 18kg
1 X 10 20kg
1 X 9 22kg
1 X 7 24kg

Bicepszhajlítás alsó csigáról egyenes rúddal (csak a súlycsökkentés idejére megállva):
1 X 10 40kg
1 X 10 30kg
1 X 10 20kg

Koncentrált bicepsz ülve térdhez betámasztva, 14kg-mal pihenő nélkül váltva a karokat:
10-8-6-4-3

Ezt követően lenyomtam a már megszokott 15 perc futásomat de már 1 perc kocogás, 1:30 futás bontásban.
Fehérjebevitellel egyre inkább nincs gond, 500g-600g csirkemell, 5 adag turmix, pár tojás, 250g sovány túró minden nap lemegy, erre jönnek még rá az aminósavak különböző formái. Az erőm ééééééééé bbb (többé kevésbé) megmaradt, a súlyom csökken, szóval olyan nagy baj biztos nincs a kajámmal. Szénhidrát még megy, jelenleg barna rizs, tönkölybúza kenyér, durumtészta a fedezet, de igencsak lesoványított adagban. Turmixokból már elhagytam a zabpehelylisztet, csak az edzés utániban megy még mindig a 60g waxy maize. Ezt még egy hónapig biztos nem csökkentem le, így is picit soknak tartom ezt a 3 hét alatt 5 kiló mínuszt. Ha így megy minden tovább, akkor meg lesz az első hónapban a 6 kiló fogyás. Ha a másodikban ez leredukálódik 4-re, majd az utolsóban 2-re, akkor nagyon boldog leszek!
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 28. - 10:35:55
Tegnap tricepszeztem, mert ugye az a múltkor kimaradt a bicó mellől.

Letolás csigán egyenes rúddal vállszélesen:
1 X 20 50kg
1 X 16 60kg
1 X 14 70kg
1 X 10 80kg
1 X 12 50kg

Na ennek nemtom mi a neve, hanyatt fekve függőbe felnyújtott egyik kar, másik karral bicepsz felől könyékhajlathoz megtámaszt, majd egykezes súlyt homlokhoz leenged, majd kinyújt:
4 X 10 14kg

45fokon homlok mögé engedés franciarúddal:
1 X 14 27kg
2 X 10 40kg

Megint foglalt volt a futógép, most olyan valaki volt rajta, aki tényleg fut is, nem csak pofázik, meg sétál, így nem is durrogtam magamban. Még 12 perce volt hátra, addig bemelegítésképp felálltam az ellipszisgépre, majd mikor végzett lenyomtam még 11perc futást 1 perc kocogás, 1:30 futás bontásban.
2-3 napja elkezdett fájni a bal sípcsontom, de nem is csak egy ponton, mintha beütöttem volna, hanem térd alatt pár centivel kezdődik és onnan lefelé majdnem végig. Activon gélt nyomatok rá, de sok szart nem ért eddig, ugyanúgy, mint mikor a derekam fájt, akkor se, úgyhogy szerintem valami bikábbra kellene váltanom. Mondták a Ben-Gay nevezetű krémet, de nem igazán lájkolom a buzikat semmilyen formában...  :D
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: VG - 2011. Január 28. - 13:23:23
próbáld ki a flector tapaszt az a legjobb  :D
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: hopika - 2011. Január 28. - 13:34:15
Nem akarlak "vigasztalni",de ha zsibbadásszerű tompa fájdalom és nem egy pont,akkor az gerinc lesz,nyomja valami az ideget...
Ne így legyen!
 :-\
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 28. - 13:49:44
Nem akarlak "vigasztalni",de ha zsibbadásszerű tompa fájdalom és nem egy pont,akkor az gerinc lesz,nyomja valami az ideget...
Ne így legyen!
 :-\

 :-\ Hát nemtom, zsibbadni nem zsibbad, inkább olyan, mintha a futáshoz, meg a plusz terheléshez nem lenne hozzászokva. Van mikor nem érzem egyáltalán 1-2 óráig, utána meg hullámokban kezd el nyilallni, pedig meg se mozdulok. Gondolkodtam már, hogy felkeresek egy csontkovácsot, hogy tegyen helyre, de aki már volt ilyen szakembernél, az azt mondta, hogy először menjek el minimum 2-3szor masszíroztatni és csak az után vállaljam be a nehezét, mert közvetlen odamenni olyan élmény, hogy kezelés után örül az ember, ha egyáltalán menni tud...
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Január 31. - 15:24:31
Pénteken lábaztam...

Lábtoló:
20 ism. 110kg
20 ism. 200kg
16 ism. 245kg
12 ism. 335kg
10 ism. 375kg

Combfeszítő:
1 X 18 35kg
1 X 16 40kg
1 X 14 45kg
1 X 12 50kg

Combhajlító:
1 X 16 30kg
1 X 14 35kg
1 X 12 40kg
1 X 8 45kg

Vádli lábtolón:
4 X 18 200kg

Vasárnap csaltam... Nem tudtam ellenállni a Pavlova tortának karamellizált zöld almával meg banánnal a tetején, sőt még volt meggyes/mákos/diós/mogyorós rétes is pár szelet, ami lecsúszott, ebédre megettem egy fél sült kacsát a húsleves után. A lábamban már közel sincs akkora izomláz, mint az elején egy edzés után, a súlyom csökkenése sem állt meg, erőszint ügyileg meg a mai melledzés majd kideríti, hogy történt e visszaesés. Az első doboz Halodrol, meg a Lipo6X is holnap fogy el, Halodrolból bontom a második dobozt, a Lipo6X-et pedig majd váltja az OxyElite.
Holnap, vagy holnap után csinálok megint képeket, hátha látszik már valami változás...szerintem igen, de külső szemlélő biztos másképp látja a dolgokat.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 02. - 12:15:41
Hétfőn az utóbbi 1-2 hét legszarabb melledzését produkáltam. Igaz, hogy próbaképp az aznapi edzés előtti összes szénhidrátmennyiségem szerintem nem volt 50g se. Kóvályogtam végig, némi szédülés és légszomj is bejátszott, úgyhogy a körülményekhez képest helytálltam, de nem volt egy nagy élmény. Sorozatokból is kevesebb ment, úgy éreztem többet is kellett rápihennem két sorozat között, nehezen akart visszaállni a pulzusom egy elfogadható szintre...

Fekvenyomás:
1 X 20 50kg
1 X 12 90kg
1 X 8 110kg
1 X 2 130kg (ennek itt nagyon örültem, mert csak a kíváncsiság vitt rá, hogy megpróbálkozzak vele)
1 X 16 50kg

Fekvenyomás 30fokon:
1 X 16 50kg
1 X 12 70kg
1 X 8 90kg
1 X 12 50kg

Nyomós mellgép ülve (negatív nyomás):
1 X 16 70kg
1 X 14 80kg
1 X 12 90kg
1 X 9 100kg (nem ment ki a tizedik)
1 X 12 70kg

Csigás tárogatás állva, mellmagasságban összetolva (ez már szart se ért, csak szenvedtem vele):
1 X 12 25kg
1 X 10 30kg

Ez után futás... Itt már gőzöm nem volt semmiről, csak becsületből álltam fel, marha szarul voltam. Tizenpár percet sikerült futni nem tudom milyen bontásban, csak azt tudom, hogy nagyon elfáradtam. Az edzés utáni fehérje+waxy kombót is csak kortyonként tudtam leküzdeni, mert féltem, hogy csak búvár üzemmódban tenne látogatást a gyomromban.
Fürdés közben, a kádban jöttem helyre valamelyest...
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 02. - 12:48:58
Kedden hátaztam, ez már egy fokkal jobban sikerült, mint a hétfői mell, pedig tegnap se igazán ment szénhidrát edzés előtt. Nagyjából az edzés felétől éreztem, hogy csökken az erőm, nem bírom úgy, mint általában, a sorozatok utolsó ismétlései igencsak nyögvenyelősek voltak.

Húzódzkodás:
3 X 12
1 X 10
(Ez tök jól ment, szinte minden edzésen tudok egy-két ismétlést növelni, gondolom a fogyásnak is köszönhető, mivel kisebb súlyt mozgatok.)

30fokos padon hason fekve kézisúlyzókkal mellig húzás:
2 X 12 28kg/kar
2 X 10 28kg/kar

Nyak mögé húzás szélesen/mellhez húzás szélesen/mellhez húzás szűken körből csináltam két kört:
1 kör 60kg
2 kör 70kg

Nyújtott karral letolás térdhez, döntött törzzsel:
1 X 20 - 50kg
1 X 16 - 60kg
1 X 12 - 70kg

A futást pedig úgy alakítottam, hogy megint növeltem a sebességen, 5 perc futás, 1 perc kocogás, 3 perc futás, 1 perc kocogás, 2 perc futás, 1:30 kocogás. Így összesen 13:30 volt... Elfáradtam, de nem volt hányingerem, jól esett a turmixot követő kaja is, túró is ment lefekvés előtt, ahogy szokott, szóval nincs itt nagy baj, csak a szénhidrát kezd kevés lenni. Ezzel meg valahogy csak-csak meg kell barátkoznom...
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 02. - 13:15:31
Tápkiegek terén változások:
Vilmospéterxavér nitrogénmonoxid lövőfegyver edzés előtt.
Vilmospéterxavér erősokk edzés közben + 10g glutamin.
Lefekvés előtti túró után 2 tabi kálcium+magnézium+zink.
Lipo6X-et váltotta az OxyElite reggel 2 kapszula, délután 2-3óra körül 1 kapszula. (erről lenntebb picit bővebben)
Halodrol második doboza bontódott.

A Lipo6X érzésre elbújhat az OEP mögött. Ma reggel vettem be az első 2 kapszulát és egyértelmű különbséget érzek a kettő között az OEP javára. Energiaszint, komfortérzet, pörgés, minden jóval kézzelfoghatóbbnak tűnik, mint a Lipo6X-nél. Hogy ez az erőteljesebb pozitív hatás majd a súlyom csökkenésénél is nagyobb mértékben jelentkezik e, na az a nagy kérdés!
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: G - 2011. Február 02. - 17:20:05

Ne szedd együtt a kalciumot cinkkel mert bezavarnak egymás felszívódásába
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 03. - 12:01:28

Fasza...merhogy így van kitablettázva. Ez a neve, kálcium-magnézium-cink tabletta. Ha bezavarnak egymásnak, akkor mijazanyámért rakják őket össze?  !+"%
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 03. - 13:50:17
Durván 1 hónappal a kezdetek után örömmel jelenthetem, hogy a jelenlegi súlyom 106,8kg. Hogy ez méretekben mit jelent, honnan mennyi ment le, illetve jött fel, valamint külsőleg milyen nyomot hagyott rajtam, az a méretvételkor és fényképezéskor kiderül, amire mindenképp szakítok időt hamarosan!
Örülök ennek a 6,5kg mínusznak 1 hónap alatt, erőben sem estem vissza annyira, mint amennyire számoltam (amihez persze nagyban hozzájárultak a tápkiegek is). 6 kiló volt betervezve, ez ugye túl is lett teljesítve, töretlen lendülettel ugrok bele a második hónapba...

Tegnap később jutottam le a terembe, mint ahogy szoktam, így csak egy gyors bicepszre volt időm:

21-ezés franciarúddal:
2 sorozat 30kg
2 sorozat 37kg

Scott pados bicepsz egykezes súlyokkal:
1 X 16 16kg
1 X 10 20kg
1 X 8 24kg
1 X 7 24kg
1 X 10 16kg

Koncentrált bicepsz ülve térdhez betámasztva 14kg-mal pihenő nélkül váltva a karokat:
10-8-6-4-3

Bicepszhajlítás csigán egyenes rúddal alsó csigáról:
1 X 10 40kg
1 X 12 30kg

15 perc futás, 1:30 perc futás - 1:00 perc kocogás bontásban. A délutáni 1 kap. OEP 15:00órakor ment be, de annyira megtekert, hogy az edzés előtti "sörétespuskát" kihagytam. Ha a Lipo6X izzasztott, akkor ez még rátett egy lapáttal, futás közben eszméletlen módon szakadt rólam a víz. Ennek ellenére a Lipo6X-ről sem mondhatok egy rossz szót sem, a fent említett 6,5kiló fogyáshoz biztos, hogy nagyon sokat tett hozzá. Egy hónap múlva kiderül mit tud az ellenfele...
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 03. - 15:33:24
Jah, még egy dolog...
Van nálam 3 próbatasak az egyik itt nem forgalmazott gyártó új edzés előtti cuccából. Elméletileg itthon még nem is lehet kapni.
Csak érdekességképp 1 adagjának (40g) összetétele a főbb összetevőket tekintve:
L-Leucine 3150mg
L-Valine 2100mg
L-Isoleucine 1748mg
Creatine Monohydrate 5000mg
Trimethylglicine 1250mg
Glucose Polimers 18080mg
Citrulline Malate 3000mg
Beta-Alanine 1800mg
Grape Seed+Pine Bark Extracts 114mg
Taurine 1000mg
Caffeine 200mg

Tehát elméletileg az összetétel tekintetében nem pite anyag, "Dzs3kk" bácsi meg a "Kövezett" úgy néz ki elmehet a p-ba!  ;D
Tudom, hogy nem igazán illik bele ez most a diétámba, de egy próbát mindenképp megejtek, nagyon kíváncsi vagyok mit mutat! Igaz, hogy ha beverek egy ilyet, akkor az egy nap alatt 500mg koffein lesz, szóval biztos érdekessé válik majd az elalvás procedúrája, de legfeljebb aznap nem megy be a délutáni 1 kap. OEP.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: G - 2011. Február 03. - 18:38:14
Tápkiegek terén változások:
Vilmospéterxavér nitrogénmonoxid lövőfegyver edzés előtt.
Vilmospéterxavér erősokk edzés közben + 10g glutamin.
Lefekvés előtti túró után 2 tabi kálcium+magnézium+zink.
Lipo6X-et váltotta az OxyElite reggel 2 kapszula, délután 2-3óra körül 1 kapszula. (erről lenntebb picit bővebben)
Halodrol második doboza bontódott.

A Lipo6X érzésre elbújhat az OEP mögött. Ma reggel vettem be az első 2 kapszulát és egyértelmű különbséget érzek a kettő között az OEP javára. Energiaszint, komfortérzet, pörgés, minden jóval kézzelfoghatóbbnak tűnik, mint a Lipo6X-nél. Hogy ez az erőteljesebb pozitív hatás majd a súlyom csökkenésénél is nagyobb mértékben jelentkezik e, na az a nagy kérdés!

Ne szedd együtt a kalciumot cinkkel mert bezavarnak egymás felszívódásába

Fasza...merhogy így van kitablettázva. Ez a neve, kálcium-magnézium-cink tabletta. Ha bezavarnak egymásnak, akkor mijazanyámért rakják őket össze?  !+"%

Ezt találtam egy tápanyag enciklopédiában "A réz, kalcium, vas, továbbá a fluorokinolon antibiotikumok (Ciprobay, Gramurin, Nevigramon, Peflacin stb) és a tetraciklinek, az antacidok (Almagel, Antagel, Talcid, Tums, Tisacid stb. azaz aluminium-, kalcium- és magnéziumsók) külön fogyasztandóak a mesterségesen bevitt cinktől. " hogy akkor mégis miért rakják egy tablettába nem tudom, csak egy észrevétel volt.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 09. - 10:25:50

Köszönöm, hogy utánanéztél! Természetesen nem rosszalló volt a hozzászólásodra adott válaszom, én a cégre nézek nem picit furán, hogy ha már egy táplálékkiegészítő gyártó ilyen 3in1 tabletta gyártására adja a fejét, akkor hogy az anyámba nem rendelkezik olyan szintű felkészültséggel, hogy az általad fent leírt ténnyel tisztában legyen??
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 09. - 10:43:46
Helyzetjelentés (kiindulási állapot - jelenlegi állapot):

Alkar - 37cm - 37cm
Felkar - 47cm - 46,5cm
Mell - 127cm - 124cm
Has - 107cm - 100,5cm
Comb - 68cm - 66cm
Vádli - 44cm - 42cm

Ami előtt furcsán állok, az a vádli -2centije. A sok futás miatt azt hittem, hogy legalább tartja a méretét. Jobban látszik, ha ráfeszítek, az biztos, meg egyre kevésbé fárad el futás közben, de az erősödés ellenére még csökkent is a mérete??? Ennyi zsír ment volna le onnan??? Nemtom...
A mell kerületcsökkenése tiszta, ott van zsír bőven, volt/van miből csökkenni, a has -6,5centije pedig még a képeken is simán látszik szerintem.
Beszúrom a kezdeti képeket is, hogy látszódjon a különbség...igaz, hogy a mostaniak eléggé szarul sikerültek, de a lényeg látszik. Úgyis majd a végkifejlet képei lesznek a lényegesek, ezek a köztesek csak arra jók, hogy a folyamat látszódjon...
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: hopika - 2011. Február 09. - 11:01:22
Alakul az.

azt a tattoo-t rendbe kellene lassan rakni  ***)))
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 09. - 11:25:08
Az edzést illetően picit elmaradtam, pénteken vállaztam, hétfőn tricepszeztem, volt egy kis köhögős, torokfájásos, orrfújós két-három napom, de nagyon nem kavart bele a dolgokba.

A pénteki váll így nézett ki:

Nyomás vállgépre szemből ülve:
1 X 14 50kg
1 X 12 55kg
1 X 10 60kg
1 X 8 65kg
1 X 10 50kg

Oldalemelés állva (a nyomás után nem ment valami jól):
1 X 16 10kg
2 X 12 14kg
1 X 10 16kg
1 X 10 10kg

Előre emelés csigán vállszélességben felső fogással:
1 X 16 25kg
1 X 14 30kg
2 X 10 35kg
1 X 8 40kg
1 X 12 25kg

Döntött törzsű oldalemelés ülve:
4 X 10 16kg

A futást megemeltem 19 percre. Az első 15 perc a szokásos 1:30 futás 1:00 kocogás bontásban, a maradék 4 pedig 1:00 kocogás 1:00 gyors séta volt. Ebben is próbálom tartani a progressziót, az elejét egyelőre hagyom, ahogy van, az uccsó 4 percet fogom felhozni fokozatosan az elejéhez.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 09. - 11:28:15
Alakul az.

azt a tattoo-t rendbe kellene lassan rakni  ***)))

Köszi!  ;D

Tudom, de még nem mertem rábízni senkire. Fiatalkori fellángolás volt, de a hibámból tanulva most fosok bárki keze alá ülni.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: hopika - 2011. Február 09. - 11:31:25
Alakul az.

azt a tattoo-t rendbe kellene lassan rakni  ***)))

Köszi!  ;D

Tudom, de még nem mertem rábízni senkire. Fiatalkori fellángolás volt, de a hibámból tanulva most fosok bárki keze alá ülni.

Hol laksz?
Az én emberem profi munkát csinál és viszonylag olcsón.
Egyébként március 11-12-13-n lesz a Tatto Convention a Lurdy-ban:ott biztos találsz megbízható tetoválót!
 @:-)
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 09. - 11:35:00
Hétfői tricepsz:

Letolás csigán egyenes rúddal vállszélesen:
1 X 20 50kg
1 X 20 60kg
1 X 14 70kg
1 X 10 80kg
1 X 14 50kg

Hanyatt fekve függőbe felnyújtott egyik kar, másik karral bicepsz felől könyékhajlathoz megtámaszt, majd egykezes súlyt homlokhoz leenged, majd kinyújt:
4 X 10 14kg

45fokon homlok mögé engedés franciarúddal:
3 X 10 40kg

19perc futás a már leírt formában...
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 09. - 11:40:30
Alakul az.

azt a tattoo-t rendbe kellene lassan rakni  ***)))

Köszi!  ;D

Tudom, de még nem mertem rábízni senkire. Fiatalkori fellángolás volt, de a hibámból tanulva most fosok bárki keze alá ülni.

Hol laksz?
Az én emberem profi munkát csinál és viszonylag olcsón.
Egyébként március 11-12-13-n lesz a Tatto Convention a Lurdy-ban:ott biztos találsz megbízható tetoválót!
 @:-)

Nagykőrös...
Itt is van 1-2 emberke, akiknek láttam már munkáját és tényleg szépen dolgoznak. Tudom, hogy rá kéne már venni magam, mert így nem maradhat.
Ha úgy lesz időm, akkor nincs kizárva, hogy felugrok a Lurdyba és meglepem magam szülinapomra.  :D
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 14. - 13:23:26
Picit elmaradtam a dolgokkal, próbálom pótolni a hiányosságokat!
Elég rapszodikusan alakult a múlt hetem, nem úgy jutottam le a terembe, ahogy én azt elterveztem, mindig közbejött valami, de mostanra rendeződni látszanak a dolgok. Szóval túl vagyok az elmúlt időszak legszarabb melledzésén, valamint egy normál hát és válledzésen is. A bicepsz-tricepsz mára van betervezve, remélem marad időm mindkettőt végigcsinálni.
Az ominózus mell:

Fekvenyomás:
1 X 20 50kg
1 X 10 90kg (már itt éreztem, hogy nem OK valami, többnek kellett volna menni)
1 X 6 110kg (alig tudtam kipréselni a hatodikat, rohadt nehezen nyögődött ki, gőzöm nincs miért)
1 X 14 50kg

Fekvenyomás 30fokon:
1 X 16 50kg
1 X 10 70kg
1 X 8 70kg (fel se raktam 90-re, így is annyira elment az erőm, hogy még ez is soknak tűnt)
1 X 10 50kg

Nyomós mellgép ülve (negatív nyomás):
1 X 12 80kg
1 X 10 90kg
1 X 8 100kg
1 X 10 70kg (itt is vissza kellett vennem mindenből)

A csigás tárogatás helyett 30fokon tárogattam szabad súllyal, de ezt is kár volt:
3 X 10 16kg????
Ezt utoljára 20-22kilóval csináltam, 4 X 8 simán kiment, itt is marha kiábrándító volt, hogy ekkorát estem vissza.

Dühöngtem egyet magamban, próbáltam keresni az okot, ami ezt eredményezte, de nem nagyon találtam. Kajám jó volt, persze szénhidrát minimumon, de amúgy semmi extra változás...X akta...úgy voltam vele, hogy ha a hát is ennyit esett vissza erőben, akkor általánosságban is elmondható a gyengülés és picit emelnem kell a szénhidráton, de ez nem így történt. Mindjárt írom is....
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 14. - 13:48:31
Bárhogy is alakult a mell, tartottam a diétát a tervezettekhez, nem változtattam a hátedzés előtt elfogyasztott kaján és bejött. Jól ment, sőt jobban, mint eddig! A diéta ellenére ennél az izomcsoportnál még tudok progresszíven edzeni, vagy ismétlésszámot, vagy súlyt emelek 1-2 gyakorlatnál.

Húzódzkodás:
3 X 12
1 X 11

30fokos padon hason fekve kézisúlyzókkal mellig húzás:
4 X 10 32kg/kar

Nyak mögé húzás szélesen/mellhez húzás szélesen/mellhez húzás szűken:
1 kör 60kg
2 kör 70kg

Nyújtott karral letolás térdhez, döntött törzzsel:
1 X 20 - 60kg
1 X 16 - 70kg
1 X 10 - 80kg

Nnna, megy ez. A futás 19 perc volt itt is és az előző edzésen is, már különösebben nem jelent gondot a növelt mennyiség, de még nem akarom növelni. Ebben a hónapban max. 20 percig megyek fel vele, a harmadik hónapban akarom még jobban megemelni a mennyiségét, hátha márciusban már a szabadban is lehet róni a köröket.
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 14. - 14:11:42
Váll...
Itt sok változás nem történt, még mindig elég nehezen fejlődik bármit is csinálok vele, jelenleg többé-kevésbé tartom a használt súlyokat. Most visszacseréltem az oldalemelést és a nyomó gyakorlatot, így valahogy jobbnak érzem...

Oldalemelés állva:
1 X 20 10kg
2 X 12 14kg
1 X 10 16kg
1 X 10 10kg

Előre emelés csigán vállszélességben felső fogással:
1 X 16 25kg
1 X 14 30kg
2 X 10 35kg
1 X 8 40kg
1 X 12 25kg

Nyomás vállgépre szemből ülve:
1 X 14 50kg
2 X 10 60kg
1 X 8 50kg

Döntött törzsű oldalemelés ülve:
4 X 10 16kg

Szintén 19 perc futással levezetve...

Tápkiegeket illetően változás:
Nap közbeni fehérjének most Dymatize Elite 12 a kiválasztott csoki ízben. Hááát...nem egy ízorgia, ittam már sokkal finomabbat, de el fog fogyni. Sokan szidják ezt a csoki ízt, a tejkaramellás tény és való, sokkal jobb, de annyira nem szar, mint amire számítottam.
Edzés után VilmosPéterXavér Szindzseksz megy még mindig 60g waxy maize-zal, meg glutaminnal. Ebből vaníliás megy, teljesen jó, szinte egy az egyben olyan íze van, mint a madártejnek és marha gyorsan szívódik.
A többi egyenlőre változatlan!
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 15. - 11:41:34
Reggel ráálltam a mérlegre...104,4kg!
Tegnap csak a bicepsz fért bele sajnos, volt pár elintéznivaló ügyes bajos dolog, mert ugye mindenkinek minden azonnal, de máris kell. Mindegy, nem nyavajgok, ez van, este pótolom a lemaradtakat.

21-ezés franciarúddal:
2 sorozat 30kg
2 sorozat 37kg

Scott pados bicepsz egykezes súlyokkal:
1 X 13 16kg
1 X 10 20kg
1 X 7 24kg
1 X 6 24kg
1 X 10 16kg

Koncentrált bicepsz ülve térdhez betámasztva 14kg-mal pihenő nélkül váltva a karokat:
10-8-6-4-3

Bicepszhajlítás csigán egyenes rúddal alsó csigáról:
1 X 12 40kg
1 X 12 30kg

Kalapács bicepsz állva, váltott karral:
2 X 10 16kg
2 X 10 20kg
Cím: Re:Yanou naplója...
Írta: Yanou - 2011. Február 23. - 17:12:32
Nem vesztem el, csak összeszaladtak a dolgok hirtelen, jövőhét hétfőtől folyt köv...