Van bennünk valami, az biztos. Ennek kapcsán jutott eszembe, amit azt hiszem nem is emeltünk még ki: teljesen tisztán nyomjuk a vasakat, sem most, sem ezelőtt nem használt egyikünk sem szteroidokat. Úgy érzem lassan ritkaságszámba fog menni, ha valaki így edz. Vessetek meg érte (vagy dobáljatok mínuszokkal), de vannak itt nagyon sokan, akik nyíltan vagy titkoltan, de túl vanak már legalább egy kúrán. Nem minősítek senkit és tisztában vagyok vele, hogy egy bizonyos szint felett már elengedhetetlen, de mocsok jó érzés azt látni, hogy a legtöbb kokszosnál bizony erősebbek vagyunk. Ez nem önajnározás, félreértés ne essék, csak ott legbelül ez valahogy büszkeséggel tölt el. Persze lehet érvelni, hogy minek szenvedni, ha gyorsabban is el lehet érni, de véleményem szerint az a munka már sosem lesz olyan értékes.
Csak csendben olvasgatok mostanság, de ehhez elmondom a véleményem. Az eleje tök jó, tiszták vagytok, hajrá. Viszont innentől: ez nem ritka dolog manapság sem
. Akik itt vannak(vagy voltak, vagy lesznek), nem hiszem, hogy erkölcsi bizonyítványt kellene, hogy felmutassanak arról, hogy mit csináltak eddig, kicsit furcsán jön ki nekem ez a "nyíltan vagy titkoltan, de túl vanak már legalább egy kúrán" mondat
Másik: "legtöbb kokszosnál bizony erősebbek vagyunk" - már említettem asszem valahol, hogy egyszer edzettem egy elég fasza kis debreceni teremben, ahol az akkori 115 kilómmal pont a kisebbek közé tartoztam
, viszont a használt súlyok tekintetében erősebb voltam mint a srácok, akik nem "titkoltan" tárgyalták a "train anabolic" stratégiát, mégsem volt olyan gondolatom, hogy a nálam jóval nagyobb "kokszosoknál" erősebb vagyok, mert nekem épp a kinézet a fontos, erőemelő úgysem lesz belőlem... De lehet, hogy azoknak a srácoknak azóta sem baszkódik a könyöke, a válla, meg a csuklója, mint nekem, mert én aztán rohadtul erőltettem anno a nagyobb súlyokat 1-2 ismétlésekkel
"de véleményem szerint az a munka már sosem lesz olyan értékes" - erről nyilatkozzon inkább egy versenyző, hogy értékes-e,vagy nem...mert ha kissé utánanézel, akkor látod, hogy "anyaggal" bizony több a meló, nem kevesebb - aki ezt figyelmen kívül hagyja, annak egyik kedvenc dalomból egy sor : "...and start now the building a coffin your size..."
Ezzel nem leszólni akarom a teljesítményt, mert az van dögivel
Csak mondjuk Arnold képére is úgy nézel/néztek a falon, hogy egy csíra koxos volt? Aki meg sem várta, hogy elérje a genetikája határait - mert bizony elég korán belecsapott a lecsóba. Idióta balfaszok meg mindkét "táborban" vannak, azokkal nem érdemes foglalkozni. Elég, ha ti tisztában vagytok vele, hogy tiszták vagytok, vagy nem, speciál az én szememben nem vagytok kisebbek sem így, sem úgy, nem kell ebből ilyen Fekete Laci-féle :-<én márpedig natúr vagyok mindenki más koxos - mizériát csinálni
Jók vagytok amúgy, le a kalappal