Amerikába jöttem…Németh István beszámolója Kisgyerekkorom óta az volt az álmom, hogy az USA-ban éljek. Magyarul ez az álom már jó 10 évvel azelõtt megvolt, hogy elkezdtem a testépítést. Majd mikor 16 évesen elkezdtem edzeni és egyre inkább szenvedélyemmé vált ez a sport, nos onnantól kezdve ez az Amerika utáni vágyódás sokkal erõsebb lett. Hisz ennek a sportnak az a hazája és szerintem minden feltörekvő testépítő legbelül álmodozik arról, hogy ha nem is kiköltözni, de azért milyen jó lenne eljutni a testépítés Mekkájába Los Angeles-be, azokra a helyekre ahol a sport eddigi nagyságai közül mindenki megfordult már. Bennem viszont mindennél erõsebben élt (és most még erősebben él) a vágy, hogy ott is élhessek.
2004-ben jöttem rá arra, hogy Magyarországról soha nem tudom elérni a céljaimat, akármit is csinálok. Ráadásul itt nem is úgy állnak ehhez a sporthoz ahogyan én azt elvárnám, az általános emberi mentalitásról meg ne is beszéljünk. Minél több helyen jár az ember a világban egyre inkább rájön, hogy a magyarok élen járnak a negativitásban, az irigységben, az utálkozásban és a legjellemzőbb az ”akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is”-hozzáállás. A testépítésben meg nálunk rengeteg a ”bajnok”, az önjelölt szakértő (aki válaszol minden felmerülő kérdésre).
Na ennyit az alaphangulatról. 2005-ben eldöntöttem, hogy új irányba indulok el és megpróbálok minden lépéssel közelebb kerülni az USA beli terveimhez. Az első lépés az volt, hogy egyre több emberrel kezdtem felvenni a kapcsolatot az USA-ból, önmagam managere lettem, folyamatosan kerestem a publicitás lehetőségét. Nem tudsz mást tenni, ha nincs senki, aki a te céljaidat segítené; magadat kell nyomnod. Nem az a testépítő vagyok aki csak edz, kajál, alszik, felkészül a Magyar Bajnokságra, megnyeri aztán bajnokként hátradől és várja, hogy Joe Weider bekopogtasson az ajtaján. Tudatosan alakítom a sorsomat és nem foglalkozom a sok ”tanácsadóval” akik mind-mind okosabbak akarnak lenni nálam. A második lépés a táplálékkiegészítő-szponzorcég váltás volt. A legjobb minőségű cuccokkal akartam készülni, azokkal, amikkel a legjobb testépítők is készülnek és egy olyan céget akartam tudni a hátam mögött ami végre úgy áll hozzá a dolgokhoz ahogy én azt elképzeltem. Így kerültem az
EXTREMEFIT csapatába. Eddigi karrierem egyik legjobb döntése volt.
A 2006-os évem viszont nem úgy indult, ahogyan megérdemeltem volna, mivel 3 versenytervemet (köztük a VB-t is) le kellett fújnom tőlem független okok miatt. Persze ennek sokan örültek (ugye megint a tehenes hozzáállás). Nem adtam fel. Aztán 2006 nyarán fotós felkérést kaptam California-ból. Ezen a kapcsolaton keresztül felvettem a létező legjobb bodybuilding fotósokkal is a kapcsolatot. És megpróbáltam minél több fotózást lefixálni. 5 fotózást sikerült már lebeszélni amikor szóltak, hogy pont az érkezésem hetében lesz az IFBB/NPC Border States Championship Anaheim-ben, Los Angeles mellett…miért nem indulok el. Ezt nagyszerű ötletnek tartottam, mert habár a verseny maga nem motivált (hisz eredetileg VB-re készültem), de tudtam hogy ez a szereplésem meghatványozhatja majd a publicitási lehetőségeket. Ráadásul végre újra színpadra állhatok. Ezt a versenyt már 27 éve rendezik meg minden évben. California és a környező államok bajnoksága. Annak nagyon örültem még, hogy mikor Debrecenben együtt vacsoráztam Dennis James-szel akkor ő nagy örömmel fogadta, hogy pont ezen a versenyen fogok indulni. Hisz mint elmondta ’99-ben ő is elindult itt és ez volt az első IFBB versenye. Mondta, hogy ismeri a helyzetemet mert ’99-ben ő ugyanígy egyedül ment ki California-ba Thaiföldről senkit nem ismert és őt sem ismerte senki. Megnyerte a kategóriáját és az abszolút versenyt is. Aztán, hogy azóta hová jutott azt már tudjátok…
Rengeteg szervezés és intézkedés árán végre sikerült elintézni a szállásokat, a teljes forgatókönyvét az ottlétemnek és végül az amerikai IRONMAN magazin által küldött meghívólevéllel a vízumot is sikerült megszereznem. Azoknak akik mindvégig el akarták venni a kedvemet…”úgysem kapod meg a vízumot”, ”a Milos szóba sem fog veled állni”, ”Amerikában semmi esélyed sincs érvényesülni” stb…szóval nekik üzenem, hogy én megint megcsináltam azt amit elterveztem, ők meg ugyanúgy egy helyben topognak. El kéne már gondolkozniuk kicsit és saját magukkal foglalkozni, nem velem. Nos, végül október 23-án elindultam Ferihegyre. Teljesen egyedül vágtam neki az útnak mert arra már nem volt pénz, hogy pl. valamelyik szülőm eljöjjön velem segíteni. Korábban legmesszebbre csak Németországig jutottam még egy gyerekkori nyaralás alkalmával. Most kb. 11 ezer km állt előttem…úgy hogy már 0 g szénhidrát volt a napi energia-bevitelem. És elindultam. A Frankfurti átszállásnál, végül megengedték, hogy felvigyem a gépre a nagy adag tonhalas brokkolimat. Így nem haltam éhen. Mire otthonról eljutottam Los Angelesbe majd ott lepakolva odaértem az edzőterembe már kb. 18 óra telt el, ebből 14-et repültem.
Hihetetlen és kimondhatatlanul jó érzés volt végre megérkezni álmaim városába. Teljesült amiről már 17-18 éve álmodoztam. A reptéren fogadott az egyik fotós (Bill Comstock a Muscular Development-től), valamint rögtön megismerhettem egy nagyszerű embert Kent Kuehn-t, aki 1975-ben Mr. America volt, szerepelt a Pumping Iron és a Stay Hungry című filmekben és nem csak itt dolgozott együtt Arnold Schwarzenegger-rel, hanem az edzőteremben is, hisz hónapokig edzőtársak voltak a ’70-es években és ahogy mondta ”mindig együtt lógtak Venice-ben”. Szóval Kent volt a ”sofőröm” Los Angeles-ben és ez hatalmas segítség volt.
Végül 18 órával azután, hogy elindultam Pesterzsébetről megérkeztem a Venice-i Gold’s Gym-be a testépítés mekkájába. Földbe gyökeredzett a lábam. Olyan volt mint egy álom. Abban az edzőteremben edzhettem 11 napot ahol a testépítés legnagyobb sztárjai edzettek már 1965 óta. A második nap már elkezdtem megismerkedni pár emberrel, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Jópárszor beszélgettem Charles Glass-el, többször lepózoltatott és kiakadt amikor megtudta, hogy hány éves vagyok. Biztatott, hogy ha így folytatom akkor előbb utóbb az egyik legjobb lehetek. A teljesség igénye nélkül akikkel még találkozhattam és beszélhettem az alatt a 11 nap alatt: Bob Chicherillo, Will Harris, Mike Ergas, Mike Christian, Flex Wheeler, Rico McClinton, Tito Raymond, Günter Schlierkamp, Jerome Fergusson, Peter és David Paul (a ”barbár fivérek”)… Amikor már megtehettem naponta kétszer étkeztem a híres Firehouse étteremben.
A verseny október 28 -án volt Anaheim-ben. Az egyik fotóssal és persze Kent-tel érkeztem a helyszínre. Onnantól kezdve egyedül intéztem a regisztrációt és az egész verseny előtti készülődést, szóval ez messze volt a kedvezõ körülményektől. A híres versenypromóter Jon Lindsay megkeresett és elmondta, hogy megtiszteltetés számára, hogy egy abszolút magyar bajnok is részt vesz a versenyén, aki 11 ezer km-ről jött ide. És még egy nagyon jól eső mondat is elhangzott még pedig az öreg Kent Kuehn szájából. Magához hívott, a vállamra rakta a kezét és a szemembe nézett: ”Steve! Meg kell nyerned az abszolútot is mert én eddig két nagyszerű sportolót hoztam ide a Border States-re. Az egyik Te vagy, a másik pedig ember pedig ’99-ben volt itt és ő megnyerte az abszolútot. Úgy hívják Dennis James, nem tudom ismered-e…”
És végül én lettem az Abszolút Bajnok is. A mezőny színvonalával nem voltam elégedett, összegészében egy átlagos magyar Superbody mezõny szintjével ért fel. De tudtam hogy itt most nem ez a lényeg. Másnap már megismertek Los Angeles-ben az éttermekben, az utcán, mutogattak rám a teremben…”…nem Te vagy az a magyar csávó?”. Amerikában mindig új és figyelemfelkeltő dolgokra vágynak az emberek. És jelenleg nincs egy igazi fiatal nagy tehetség a porondon, hisz a legfiatalabb igazi reménység Phil Heath is már 27 éves. Ami persze még mindig ”csecsemőkor” a profi bodybuildingben. Egyetlen fiatal reménység volt csak képben akinél már kezdettől fogva jobbnak tartottam magam: James ’Flex’ Lewis. Őt Milos Sarcev vette a szárnyai alá…ezért én már 2005 elején felvettem a kapcsolatot Milossal. Majd a verseny után felhívott telefonon és megkérdezte mikor érkezek Fullertonba az edzőtermébe. Hihetetlenül jó érzés volt ez. Mivel a publicitás mellett ez volt a másik dolog amiért az USA-ba mentem. Milos a neten is szétkürtölte a hírt, hogy pár napon belül érkezem a Koloseum Gym-be. De előtte még jöttek a fotózások. Együtt dolgozhattam a legjobbakkal. Robert Reiff, Mike Neveux, Per Bernal, Kris Gethin, Bill Comstock. Mr. Reiff-el a verseny utáni napon 9 órás(!) edzésfotózásom volt a Gold’s Gym-ben (ezekből a fotókból egy edzéscikk már meg is jelent az amerikai Musclemag-ben). Mike Neveux az amerikai IRONMAN Magazine-nak fotózott címlapra Tímea Majorovával. Bill Comstock videóinterjút is készített velem a
www.musculardevelopment.com -ra.
Aztán november 2.-án Kent elvitt Fullertonba a Miloshoz. Elbúcsúztunk és mondta, hogy mihamarabb vár vissza, jól esett hogy barátjának fogadott. Milos nagyon örült, hogy végre találkozhattunk és azonnal elmentünk ebédelni, bevásárolni attól a naptól kezdve a TEAM MILOS tagja lettem. Ez nem olyan mint egy magyar egyesület, hanem Milos azokat veszi be akiket úgy érzi, hogy barátjának tekinthet, vagy bármilyen módon közük van egymáshoz. Ugyebár a csapat tagjai többek között Luke Wood, Dennis James, Kris Dim, Gustavo Badell, James ’Flex’ Lewis… Aznap túlestem Milos ”beavató lábedzésén” is, ami életem legdurvább edzése volt és sikerült közben négyszer hánynom az udvaron. Mire Milos azt mondta: ”Gyerünk Steve folytasd az edzést, már úgysincs mit kihányni…” Másnapra összehoztunk egy melledzést Flex Lewis-zal is ami végre lehetőséget adott arra, hogy bebizonyítsam a világnak azt hogy sokkal jobb, egységesebb, kiegyensúlyozottabb a fizikumom mint az övé. Egyébként sokat dumáltam vele és nagyon kedves, normális srácnak tartom. Azóta is tartjuk a kapcsolatot.
Milos rengeteget segített, a hotelt is elintézte nekem és bizosított afelöl, hogy innentől kezdve, azon lesz, hogy minél jobban felügyelhesse a felkészülésemet az IFBB profi debütálásomig. Ugyanis az a következő cél. És a lelkem is megnyugodott, mert mikor kivitt a reptérre ezt mondta: ”Nézd, Lewis nekem jóbarátom, de azt a hülye is látja, hogy te sokkal jobb vagy és az egyik legjobb lehetsz ebben a sportban!” Ez feltette a koronát az egész utamra.
Természetesen a célom az hogy minél előbb kiköltözhessek Californiába, hogy elérhessem a céljaimat. Jelenleg mindent ezért teszek. 2007-ben remélem sikerül már IFBB profiként debütálnom egy amerikai versenyen és akkor már ott fogom befejezni a versenyfelkészülés utolsó 4-6 hetét mert ez a kapkodás, azért meghíúsította a tervezett kondíciómat. Véleményem szerint 1.5 kilóval könnyebbnek kellett volna lennem a tökéletes kondícióig. De még így is megint 7-8 kiló izmot pakoltam magamra az elmúlt 2 évben.
Köszönöm az edzőmnek Pintér Ferencnek, aki 2004 májusa óta egy magasabb szintre emelte a lehetőségeimet, nélküle nem jutottam volna el ide. Szeretném megköszönni az Extremefit Hungary Kft.-nek, azon belül Nagy Zoltánnak, hogy lehetővé tette az amerikai utamat és már egy éve lelkesen támogat és hisz bennem. Köszönöm Lantos Johnnynak, hogy 2002 óta mindig nyitva áll előttem az ajtaja és a személyében egy igazán jó és értékes embert ismerhettem meg. És köszönöm a szüleimnek akik már ’99 óta folyamatosan mellettem állnak, segítenek és feltétel nélkül hisznek bennem. Végül, de nem utolsósorban, szeretném megköszönni azoknak is a biztatást, akik a magyar és külföldi fórumokon drukkolnak nekem és támogatnak a továbbhaladásban. Nélkülük nem ívelne ilyen meredeken felfelé a karrierem. Végül köszönöm Bill Comstock-nak, hogy 11 napig az apartmanjában lakhattam Venice Beach-en. Hatalmas segítség volt!
2007-ben egy új, soha nem látott Németh Istvánt láthattok majd a színpadon! Csak már Steve Namat néven. Tudjátok: csak a név változott, a tartalom megmaradt…sőt egyre jobb!
Steve Namat - 2006 NPC Border States Classic Abszolút Bajnok
Milos Sarcev-vel
Charles Glass-el
A sztárfotós Robert Reiff-el a közös munka után
Flex Lewis-al
Téma: Amerikába jöttem (2006-os cikk) (Megtekintve 6658 alkalommal)