Bodybuilding.hu Fórumok

Általános Témák => Sportok => Powerlifting => A témát indította: blade - 2008. Február 19. - 22:00:06

Cím: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Február 19. - 22:00:06
Na szóval gondoltam egy nagyot és megpróbálom leírni naponta a felkészülésemet az erőemelő OB.-ra =/+'
Már csak azért is mert ugye naplót írva utólag visszatudom nézni mi volt a jó és mit toltam el.
És az sem utolsó szempont, hogy aki esetleg olvassa kitud javítan időben, ha valamit rosszul csinálok, vagy netalántán valakinek segítséget jelent a további felkészülésben akár úgy is, hogy nem követi el azt a hibát amit esetleg én.Na meg lehet valakik tanulnak is valamit.Tehát szívesen fogadom a hozzászólásokat akár pozitív akár negatív és a javaslatokat is. :-OO

Na akkor kezdjük.
Első nap, még nyolc hét a versenyig az alapozásnak vége.Most kezdek megőrülni.Ordít a RAMMSTEIN ez a nap a comboké és a vállé!
Tegnap szolgálatban voltam és reggel rögtön mentem a másik melóhelyemre dolgozni.
Este kicsit fáradt voltam, de a superpump250 felpörgetett ahogy kell!! =/+'
A mai program a következő:
Bemelegítés után gugolás:
1x30 rúd
1x10 60kg
1x10 100kg
1x5 120kg
1x5 140kg
1x3 160kg
1x3 180kg
1x3 200kg
1x3 215kg
1x3 225kg
Az utólsó sorozat már nagyon nehezen ment, de azért kihajtottam. :-O
Jó reggelt gyakorlat:5x3 60kg-80kg-100kg-120kg-130kg
Lábhajlítás: 3x10-45kg
Nyakbólnyomás: 1x10-60kg
                       1x5-80kg
                       1x5-100kg
                       1x5-110kg
                       1x5-120kg
Oldalemelés:
1x10 12kg
1x8 17kg
1x8 22kg
1x8 27kg
És ennyi a mai nap.
Edzés után kaja főtkrumpli csirkemell
Kieg: anatorp70, dym elite whey protein és 10gr glutamine
Holnap mell és tricepsz edzés és holnap kipróbálom a háromóránkénti 5gr glutamine bevitelét.
Mára ennyi holnap jelentkezm.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Február 19. - 22:13:44
Nyomjad keményen, én fekvenyomóra készülök és nálam is Rammstein üvölt, a párom már alig bírja... =/+' :-/- ;D ;D
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: God Vazzeg - 2008. Február 20. - 11:54:23
Blade, te nem kis ember lehetsz ezekkel a súlyokkal, szabad tudni milyen magas vagy, illetve hány kg? Csak kíváncsi vagyok  ;-oo-;
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: shp - 2008. Február 20. - 19:58:49
 :-)!  Nem semmi teljesítmény. 10 sorozat guggolás.....uhh.  Én már a bemelegítésnél elvéreznék   ;D
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Február 20. - 22:35:53
Helló mindenkinek! O0
Nagyon köszönöm mindenkinek aki benézett ebbe a topikba és hozzászólt köszi!!
A mai napon mell tricepsz volt a porondon.
Érdekes, hogy a fekvenyomások az elején szinte repültek és nagyon jó erőben éreztem magam aztán a "nagy súlyoknál" mintha elfogytam volna. Na utánna észrevettem, hogy valószínü, hogy a tegnapi válledzést érzem, mert most  a vállam bevan durranva.Valószínü,hogy a váll nem bírta. Vagy csak egyszerűen gyenge vagyok.
Na akkor a mai program!! =/+' :-/-
Fekvenyomás:
1x50 rúd
2x10 60kg
1x10 80kg
1x10 100kg
1x5 120kg
1x3 130kg
1x3 140kg
1x3 150kg
1x3 155kg
1x3 157,5kg
A 150 után azt gondoltam 160 ra rakom, de jó, hogy nem tettem, mert a 157,5 is elég volt a vállamnak.
Ferdepados nyomás szűken 5x5 125kg
Fekvenyomés keretben a felső harmadban 5x5 100kg 110kg 120kg 130kg 140kg
JM nyomás 4x10 80kg
Ezt szerintem a következőben franciarúddal próbálom a csuklóterhelés miatt vagy egykezessel.
Tate nyomás 2x10 12kg 2x10 17kg 2x10 22kg
Tolockodás: 5x10
Letolás csigán: 3x15  30kg
Na ennyi volt mára a fekvenyomástól többett vártam a tricepsz jól sikerült.

Köszi mindenkinek a biztatást
Ja majd elfelejtettem Good a magasságom 168cm és most az előbb mértem magam 106,7kg
Holnap szolgálatban leszek ezért pihenek, de szerintem hasazni azért fogok.
Ha valakinek van észrevétele szóljon megköszönnémé.
Na még annyi, hogy ma a változatosság kedvéért METALICA üvöltött.
Nyomjátok keményen és ne feledjétek csak azt nem tutod megcsinálni amiről elhiszed, hogy nem tudod megcsinálni. =/+' :-/-

Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Február 20. - 22:35:53
Ati75 remélem tabon talélkozunk ;-oo-;Addig is 1000 reelll nyomasd (:-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Február 21. - 18:01:13
Na szóval, mint mondtam ma szolgálatban vagyok így pihenő. Hasazni azért lemegyek.
A tegnapi nap után a mellben és a triceratropszban a szokotnál egy kicsit nagyobb izomlázat tapasztalok, de még elviselhető a váll viszont szokatlanul nagy lázban van. :-/--
Valószínü, hogy nagyobb volt a terhelés hiszen eddig 12-es és 15 -ös sorozatokkal nyomattam.
De érdekes, hogy izomláz van, de nem fáj lehet, hogy a kétóránkénti 5gr glutamine dolgozik, de az is lehet, hogy az anator p70. 8-)
Most azon vacilálok, hogy a felkészüléshez állítsam csatarendbe az aplodant vagy a plasmajetet vagy a gakic vagy leukic.
Ha van valakinek véleménye várom.
Holnap megint láb és felhúzás lessz, de most a felhúzásé a főszerep a láb csak lightoson.
Már várom, mert a felhúzásom nagyon gáz és ebben az évben sokat szertnék vele foglalkozni.
Holnap jelentkezem :-):-)::
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Február 22. - 21:40:13
Meg volt a hét második láb hát napja. =/+'
Most inkább a felhúzáson lett volna  a hangsúly, de a gugolás egy kicsit elvitte.
Zsámolyra gugoltam párhuzam alá beállítva bandázs nélkül és inkább a dinamizmusra rámenve.
1x20 60kg
1x10 80kg
1x5 100kg
1x5 120kg
1x3 140kg
1x3 160kg
1x3 180kg
1x3 200kg
Legközelebb a 200-at lehet, hogy elhagyom, mert úgy vettem észre elvette az erőt a felhúzástól.Amúgy elég jól ment és jól esett.
Ezután felhúzás jött:
1x10 100kg
1x10 120kg
1x5 140kg
1x2 160kg
1x2 180kg
3x2 200kg
A felhúzás mindig szarul szokott menni, mint mondtam ezen próbálok a jövőben javítani.
Következett a bakról húzás eggyessével:
1x1 200kg
1x1 210kg
1x1 230kg
1x1 240kg
1x1 250kg
Az edzés végére a T evezést tettem be.
Érdekes, hogy ahogy én csináltam eddig azt mondták rá, hogy nem dolgoztatja meg teljes mozgástartományban a hátat.
Erre, mit látok a gyúrmában Jony és Steve is ezt csinálta, ráadásul Jony is csak a rudat fogta. @:-)
Akkor mégsem vagyok teljesen tudatlan.  @-o
A rúd végére a következő tárcsákat raktam:
1x10 2db 25kg
1x10 +mégeggy 20-as
1x10 megint rá egy 20-as
1x10 rá egy 15-ös
1x10 még egy 5-ös rá
Hát ennyi volt mára most megiszom az anatort és rá egy óróra elite whey protein ja meg most egy 250gr túró mazsolával
Az erő legyen veletek.
MÉG VISSZATÉREK!!!!! :-/--
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Február 22. - 21:40:13
Blade írtam a másik topikba. A felnőtt magyar bajnokságon is indultam volna a rutin  miatt méghozzá veled egy kategóriában lettem volna.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Február 22. - 21:40:13
100kg-s kategóriába be is vok nevezve ha meg nézed Takács Norbert, de az 110 lett volna, de így versenyezni se fogok sajnos :-Đ :-Đ :-Đ
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Február 23. - 22:03:27
Hölgyeim és uraim a mai menü mell, tricepsz, bicepsz!!!
Mivel a második mellnap a héten könnyedre vettem.Gyors fekvenyomást használtam ahol a nyomás sebessége a lényeg a dinamikus erő kedvéért. A második gyakszi deszkás nyomás három deszkával.
Dinamikus fekvenyomás:10x2 120kg
Deszkás nyomás:
1x5 120kg
1x5 140kg
1x5 150kg
1x5 160kg
1x5 170kg
Ezek után állvabicepsz 45kg 50kg 55kg 12-es ismétlésszámmal.Tudom elég gyenge, de a bicepsz soha nem volt az erősségem :-O
Scott pad franciarúddal:35kg 3x12
Scott pad egykezessel 12kg 4x15
Ferdepadon bicepsz 3x15 12kg
Koncentrélt bicepsz 3x15 12kg
JM nyomás 1x10 40kg 1x10 60kg 1x10 80kg 1x10 90kg
Tricepsznyújtás kétkezessel keretben 1x10 40kg 1x10 50kg 1x10 60kg 1x10 70kg
Tate nyomás:4x10 22kg
Ennyi volt mára a Vasárnap a pihié remélem, mert szolgálatban leszek.
Csákány.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Február 25. - 20:48:00
Hali mindenkinek aki olvassa ezt a topikot és annak is aki nem. =/+'
Ma k...va sz@r napom volt.Egésznap rohangáltam és csak kétszer tudtam enni rendes kaját, meg egy turmixot ittam.
Edzésre is csak későn értem oda, ezért a mell előtti gugolás kimaradt. ˝=/
Legalább most pihen a combfeszítő.
Felhúzással ketdtem:
1x10 60kg
1x10 100kg
1x5 120kg
1x5 140kg
1x2 160kg
1x2 180kg
1x2 200kg
1x2 220kg
1x2 235kg
1x1 240kg
Tudom ez elég karcsú, de lessz még jobb is.
Amúgy a kajálás hiányát a superpumpal szinte észre sem vettem
Lábhajlítás:4x10 50kg
T evezés 5x10 135kg
Jóreggelt gyakorlat:
1x3 100kg
1x3 120kg
2x3 130kg
És ennyivolt mára.
Sajnos ez fért bele csak. Ami pozitív,hogy erőemelő edzés és mégis kezd formája lenni az izomnak, amit az anatornak tudok be. A SUPRPUMP is közrejátszik sztem.Többek véleménye szerint elkezdtem formélódni és nőni. A súlyom ma reggel 107,9kg
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: God Vazzeg - 2008. Február 26. - 10:43:35
Szia

A deszkás nyomás értelmét elmagyaráznád nekem? Láttam már többször videón, meg tudom hogy csinálják, de mi a lényege? Miért jó? Bocsi ha hülye a kérdés, de ennyi telik tőlem  !+"%  8-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Ren - 2008. Február 26. - 13:27:28
Szia

A deszkás nyomás értelmét elmagyaráznád nekem? Láttam már többször videón, meg tudom hogy csinálják, de mi a lényege? Miért jó? Bocsi ha hülye a kérdés, de ennyi telik tőlem  !+"%  8-)

Én úgy tudom, hogy ilyenkor egymáson van 3-4 deszka és ha kimegy egy bizonyos súly, akkor egyet kivesznek belőle, ezáltal lejjebb kell engedni a köv. ismétlést! V ha csak 1 deszkát tesznek a mellre, akkor a különböző méretekkel(vastagságokkal) variálnak!
De javítsatok ki ha tévedek(nem vagyok erőemelő)! /:-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: God Vazzeg - 2008. Február 26. - 13:33:05

Aha, tehát a leengedést fékezi?
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Ren - 2008. Február 26. - 13:34:59

Ja, bár én még nem próbáltam, de rám férne, biztos hatásos!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: God Vazzeg - 2008. Február 26. - 13:42:40

Esélyem sincs ilyet kipróbálni, általában egyedül vagyok a teremben, meg nincs is hasonló eszköz  :-}

Na de:  :-!!!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Február 26. - 21:27:18
Hello Good és helló mindenkinek!
A deszkás nyomás lényege az amit ren mond arra vonatkozik, mikor a fekvenyomó ruhát törjük magunkra.
Ugyanis a ruhában nyomásnál egy piramist kell elképzelni, aminek a talpa a mallkason van a csúcsa pedik fent. Na most, ha ezen kívül megy a súly,elviszi a ruha a súlyt.Új ruhánál leengedéskor,mikor kezd  tartani oda akar menni ahol könnyű leengedni, tehát előre, vagy hátra ahol nem tart.Ekkor jön a deszka és mindig csak egy kicsit engedünk így jobban lehet koordinálni és a ruha odafog kinyulni ahol a legjobban tart.Ilyenkor kontrolálja a leengedést ahogy ren helyesen mondta.
Edzésnél viszont ott van jelentősége,"attól függően mennyi deszkát használok" merta ruha segít a megindításnál plusz tart a leengedésnél, de a felső régióban elfogy nem segít.Nagy súlyt kell használni, hogy lemenjen a súly és ezt a nagy súlyt fent nem tudom kezelni. Ezét a mellkasomra tesznek három deszkát és a súlyt megtartom rajta egy pillanatig leengedésnél és utánna robbanékonyan kinyomom.Lényegében csak abban a mozgástertományban dolgozok ahol a ruha nem segít.Hiába tudok megindítani x súlyt, ha végén elbillen vagy lemarad piros lámpa lessz az eredmény.Na viszont, ha több deszkát használok az meg egy nagyon jó tricepszerősítö gyakorlat és történetesen a tricepsz tolóerejét növeli, ami jobb fekvenyomást eredményez, mivel a fekvenyomás mell részét kihaggya és csak a tricepsz dolgozik.

Most térjünk rá a mai edzésre:
Mivel sikerült a mai napot is elszaladgálni könnyített edzést használtam.
Fekvenyomás:
2x10 60kg
1x10 100kg
1x10 120kg
1x2 130kg
1x2 140 kg
1x2 150kg
3x2 160kg
1x3 140kg
1x20 120kg
Ma érkezett meg a plasmajetem. ahogy itt olvasgattam kb. 4órával edzés előtt kell bevenni.4órakkor jött meg na én nem bírtam holnapig várni bevettem.6-kor edzés semmi bedurranás.  ˝=/Na mondom kidobbott pénz.Fekvenyomás gyengén ment igaz, hogy egésznap 5 tlyást és egy turmixot ettem
Tárosatásnál kezdtem furán érezni magam. A mellem szétakart durranni. :-/--
Ez már 7-kor volt.
tricepsznél a JM nyomással kezdtem és karonként 7,5kg-mall több súly kellett.
4x10 29,5kg
Ezután fej feletti tricepsznyújtás kétkarossal:
4x10 70kg és anegyedik sorozatban ment 15 is
Letolás csigán:5x15 30kg
Csavart bicepsz:1x15 15kg 30 sec pihenővel
Bicepsz ferdepadon: 3x12 15kg
Koncentráltbicepsz:4x15 12kg
Állvabicepsz 4x15 30kg
Végeztem 8:15- kor és szét akartam szakadni
A karom megmértem, mert nagyon bedurrant 49,5cm
Amúgy hidegen 47cm körül van.Szóval nem kidobott pénz csak kell a 4-6 óra míg hat a plasmajet, de akkor k....va jó.
Kíváncsi leszek rendes időben bevéve és jó kajázással mit fog virítani gugolásnál.Eddig fulra megvagyok vele elégedve. (:-)
Holnap pihi,de még jelentkezm!!!!
Egyébként néha előfordul, hogy egyedül vagyok és akkor a három deszkát összekötöm és a mellemen egyensúlyozom és úgy nyomok fekve!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Cressler - 2008. Február 26. - 21:35:52
 :-)! ebből a topicból sokat lehet tanulni az erőemelésről  :-){
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: God Vazzeg - 2008. Február 27. - 00:40:14
Köszi Blade, tényleg érdekes info volt ez, remélem nem csak nekem  :P Hajrá, a 49,5 az már majdnem 50-es pajszer, az már nem szar  :-)! Nemtom mikorra ér már ide a qrva plasmajetem, ígérték szerdára-csütörtökre-péntekre, majd hétfőre, ma meg kedd van, és sehol semmi.. Pitsán kell rugdosnom havert má  :-Đ
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Február 27. - 21:58:51
Köszi mindenkinek! Örülök, hogy érdekes infokat tudtam adni. Ti is nekem a kajálással és tápkieggel kapcsolatban. Eddig ugyanis arról szólt a kajám, hogy megettem mindent ami már nem élt. /7% A tápkieg kimerült a verseny előtti creatinból és glutaminból.Itt a fórumon tőlletek tanultam, meg hogyan kell rendesen kajálni, meg kieg mi mire jó. :-){
Good ha megjön a plasma mindenképpen nyomjad őrületesen jó. :-O
Ma pihi volt, ha annak lehet nevezni, hogy egész nap védőruhában gyalogoltunk a szántásban. :-Đ Kardió már nem kell.
Holnap jelentkezem.
AZ ERŐ LEGYEN VELETEK!!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Február 28. - 21:18:48
Na megjöttem.
A mai napon jobban kajáltam és nem is kellett annyit rohangálni. @-o
A plasmát egykor vettem be mivel 5-kor akartam menni edzeni.
Végülis fél hat lett belöle, de semmi baj nem volt.Plasma után két kajálás két turmix és edzés előtt még superpump.
Az edzés brutálra sikeredett. :-/-
Jó eröbe éreztem magam és most sem vagyok elfáradva, de a vállam bevan durranva és néhány ér is kijött rajta.
Térjünk rá a programra:
Gugolás zsámolyra párhuzm alá, bandázs nélkül:
1x10 60kg
1x10 80kg
1x10 100kg
1x10 120kg
1x5 140 kg
1x2 150kg
1x2 170kg
1x2 190kg
1x2 210kg
2x1 220kg
Ezután lábtolás, aminél nem volt kedvem súlyt pakolgatni, ezért egylábbal csináltam.
3x15 két 25kg tárcsával non stop 3x15+még egy 20-as tárcsa szintén non stop majd pihenő nélkül kétlébbal bukásig. Hát mit mondjak   =/+'5 percig nem tudtam lábra állni és utánna úgy mentem, mint akit meg b1440tak
Váll következett sorra nyakbólnyomással indítottam:
1x10 60kg
1x10 80kg
1x10 100kg
1x10 110kg
1x10 120kg
Oldalemelés:1x10 12kg 1x10 17kg 1x10 22kg 1x10 27kg
Ugyanez döntött törzsel: 4x10 27kg
Majd rögtön bedurrantottam 25 állighúzással ugyanazzal az egykezes súllyal.
Nem tudom, hogy a plasma okozza e, de a tricepszem is ég, pedig vállazás után nem szokott.
Nekem eddig két adag után bejött a cucc  (:-) ha így megy tovább még az is lehet, hogy megerőssödöm. :-):-)::
Holnap suliban leszek nem biztos, hogy gép közelébe jutok, de Szombaton már itthol leszek.
Addig is nyomjátok a vasat mert muszály!!!!!!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Cressler - 2008. Február 29. - 00:38:38
én az első adag plasmámat egy mell edzés előtt vettem be, az összes segédizmot( tric, első delta, alkar ????... ) nagyon éreztem pedig nem szoktam , szóval én is a plasmajetre tippelek
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 01. - 21:16:23
Szevasztok hazajöttem és megvolt a hét második mell bicepsz tricepsz edzése. =/+'
A mellet most gyors fekvenyomással indítottam:
5x3 110kg
A következő gyakszi a deszkás nyomás 3 deszkával:
1x2 120kg
1x2 140kg
1x2 150kg
1x2 160kg
1x2 170kg
1x2 180kg
A fekvenyomásommal nem tudom mi a pi...a van, de most is a 170 robban aztán a 180- ba már a másodiknál bele kellet egy kicsit nyulni.  ˝=/

Utánna padlónyomás, na ezt már alapból visszavettem:
10x2 150kg
Majd jött a tricepszhalál 110kg 10-essével fel 6 deszkáig.
EgYkezes súllyal JM nyomás:
1x10 12kg
1x10 17kg
1x10 22kg
1x10 27kg
Tate nyomás 3x10 22kg
Majd pihi nélkül 2x10 tate ferdepadon.
Fejfeletti tricepsznyújtás keretben:4x10 60kg
Na itt már elég rendesen durrant mindenem.
Ülve bicepsz egykezessel 4x12 15kg
Scott padon franciarúddal:
1x20 20kg
1x20 25kg
1x12 35kg
2x12 45kg
Egykezes bicepsz scott padon 15kg 3x12
Koncentrált bicepsz 15kg 4x12
A karozással szintén elégedett vagyok a mell viszont lehetett volna jobb is. !+"% :-Đ
Bár a múltkori karozás jobban sikerült a mostani mérés szerint 48,9cm
Fúrcsának találom, hogy ugyanazon héten karozás után két különböző értéket mértem.
Lehet, hogy egyszer jobban hat a plasma sp250 kombó máskor kevésbé?
A súlyom viszont beéllt 107,9 re
 @-o
Egyébként cressler sztem igazad van a plasma lehet az oka, mert most meg a vállam is bevan durranva.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 03. - 20:59:38
Üdv minden vasharcosnak! =/+'
Eljött a végső visszaszámlálás ideje! /:-)
Az utóls hat hétbe léptem és most kellene felpörgetni a dolgakat.
Inenntől heti egy láb egy felhúzás háttal egy mell tricepszel és a  negyedik nap a kimaradt segédizmok csak finoman.Ma gugolást és mell előtti gugolást valamint hack gápes gugolást dobott a gép! :-/-
Este ötre mentem és örömmel láttam, hogy aki szokott tekerni szintén ott van.
Na gyorsan lebeszéltem vele, hogy az utólsó hat hétben legalább a gugolásnál segítsen.
Jöjjön a mai műsor!!! :-/--
Gugolás:
1x20 60kg  1x10 60kg  1x10 100kg  1x10 120kg   1x5 150kg  1x3 180kg  1x2 200kg  1x2 215kg  1x2 225kg 1x3 235kg
Mell előtti gugolás: 3x5 120kg
Hack gugolás: oldalanként 2db 25kg.os tárcsával 4x10
És ennyi volt a hétre a láb.
A combomra edzés után alig bírtam a farmert felhúzni. :-):-)::
holnap pihenek és utánna mell tricepsz fog jönni!
Addigis toljátok keményen!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Március 04. - 06:01:34
Ez az blade nyomd keményen és nyerd meg az OB-t! Ahogy  a naplódat olvasom azon gondolkoztam hogy nekem is kéne ilyen edzésnaplót vezetnem ;D
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: sasa - 2008. Március 04. - 20:38:16
Ma Kupcsik Lacival osztottunk szoroztunk, és indulok május 03-án Pápán a Magyar Profi Liga Bajnokságon. Utána meg június 11-12-én az AWPC Európa Bajnokságon. Az ősz még messze van, azt még meglátom. De a Balaton Kupán hazai környezetben szeretnék elindulni. Két éve nyertem, ezt kéne megismételni.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 04. - 20:48:35
Örömmel látom, hogy most már biztosan fogsz versenyezni. :-)!
A profi Magyart szívesen megnézném énis csak hát Pápa nagyon messze van nekem.
De lehet még összetudom hozni, majd meglátjuk.
Sok sikert a felkészüléshez. @:-) ;-oo-;
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: sasa - 2008. Március 04. - 21:49:01
Kösz!

A Pápai egy kötelező verseny. A szövetség ki akarja szűrni a szinvonalon aluli versenyzőket, ezért csinálja ezt a kvali versenyt. Aki nem nyomja meg a szintet az nem mehet a világversenyekre. De itt még nem sokan lesznek csúcs formában. Nekem szerencsém van, mert nem igen van konkurenciám az én súlycsoportomban.
Ja Almádiban mindentől fűggetlenűl megihatjuk a sőrt, mert én mindenképp ott leszek. Egyébként a Rajmund tudna mesélni a mi híres sörözéseinkről, amit a Kupcsikkal szoktunk rendezni. ;-oo-;
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 04. - 22:01:02
Ha nekem se jön semmi közbe akkor én is mindenképpen ott leszek. =/+'
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 05. - 06:22:52
Köszi Good!
Super volt és pont verseny előtt nagyon jól jött köszi.
Ment a privi de betelt a postafiókod na meg a + @:-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: God Vazzeg - 2008. Március 05. - 09:25:59
Köszi Good!
Super volt és pont verseny előtt nagyon jól jött köszi.
Ment a privi de betelt a postafiókod na meg a + @:-)

Ez csak természetes, hátha ez a kicsi kell a jobb szerepléshez  @:-)  ;-oo-;
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: God Vazzeg - 2008. Március 05. - 13:49:23
Egy kis inspiráció:
http://www.youtube.com/watch?v=LARq0f18Tz8

 =/+'  @:-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 07. - 14:48:06
Ez sem rossz! Jó lenne valahonnan megszerezni a lemezt!
Egy kicsit el vagyok maradva az edzés beszámolókkal, ugyanis Kedden megfáztam ˝=/ és csak gyengített edzéseket végeztem.
Szerdán mell tricepsz. A fekvenyomásom még mindig gyenge. Bár most lehet közrejáttszott a megfázás is.
Fekvenyomás:
 1x30 rúddal 2x10 60kg  1x10 80kg 1x10 100kg 1x5 120kg 1x5 130kg 8x2 155kg
Ezután szűknyomás 1x5 100kg 1x5 120kg 1x5 130kg 1x3 140kg
Tárogatással fejeztem be amitől annyira bedurrant a mellem mint még soha. Eggyértelműen látszott rajta keresztcsíkozás nam szálkásan, de feltünően az edzés előttihez képest.
Tricepszre csak gJMnyomást és tate nyomást használtam 10-es szériákkal.

Csütörtök állványról húzás és hát.
Bemelegítés után:
1x10 100kg 1x10 120kg 1x5 150kg 1x5 190kg 1x5 200kg 1x5 230kg 1x3 250kg 2x1 270kg
Igaz, hogy beteg vagyok, de állványról jól ment a húzás magamhoz képest amit eggyértelműen a plasma super250 kombónak tudok be.
T evezés 1x10 60kg 1x10 80kg 1x10 105kg 1x10 125kg 1x10 135kg
Csigás lehúzással zártam 5x10 es szériával.
Ma szolgálat és harmadik napja megy a vitamin, hátha legyőzöm a betegséget is. :-O
Holnap átmozgató edzés.
Nekem ez a kedvencem edzés előtt, ha tehetem megnézem.
http://www.youtube.com/watch?v=KaM5bCfNXvk&feature=related
   
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: God Vazzeg - 2008. Március 07. - 14:50:34
Tricepszre csak gJMnyomást és tate nyomást használtam 10-es szériákkal.

Hülye vagyok, tehát kérdezek: ezmijez?  ::)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 07. - 15:12:57
Elgépeltem, mert nem vagyok egy titkárnő az JM nyomás és Tate nyomás.
A JM nyomás lényegében átmenet a szűknyomás és a tricepsznyomás közt.
Úgy indítok, mint egy szűknyomást, de félúton engedem egy kicsit fölfelé mászni a súlyt.
A Tate nyomás pedig egykezs súllyal hanyatt fekszem a tenyér előre néz és ebben a tartásban a kar behajlít és a súly megy a mellkasra nekem rettenetesen hozza eddig a tricepszet.
http://www.youtube.com/watch?v=NxfzWbEKd6s
http://www.youtube.com/watch?v=MJJwvJ9i7Mo&feature=related
Na kb. így néznek ki a gyakszik.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: God Vazzeg - 2008. Március 07. - 15:24:43

Ahham! Tudtomon kívül én is csinálom sokszor a JM nyomást, mikor elfárad a tricepszem homlokra engedéskor, akkor átváltok erre, hogy sokkoljam picit  @:-) A tate nyomást életemben nem láttam még, majd kipróbálom  8)

Köszi a magyarázatot, hátha tud más is profitálni belőle, reménykedem, hogy nem csak én nem tudom ezeket  ;D  8-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 07. - 18:52:49
Nyugi good, ezelőtt hat hónappal én sem tudtam, de viszont ugyanúgy, mint te ha elfáradtam koponyatörésnél ugyanúgy csináltam csak most már direkt ezzel indítok ,egyébként azt vettem észre, hogy a tolóerőt növeli. :-/--
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: BeLo - 2008. Március 07. - 19:40:28
8 hónapja nem volt ruha rajtam, ma szántam el magam, hogy felveszem. egy használt katanában nyomtam 260 kg, de nem szépen. szerintem a MB-ig 250-255 kg meglesz.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 07. - 20:35:21
Ez ku@@va jó Lóri.Nagyon jól haladsz az eb. re fogsz készülni? :-)!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: sasa - 2008. Március 07. - 20:49:08
Én is gratulálok! :-)!
Valóban komoly erő lakozik benned.
Mivel Magyaron indulsz, még komoly dolgot sem nyomhatsz. Így még nagyobb értéke van. Łł=
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Cressler - 2008. Március 07. - 22:34:26
Elgépeltem, mert nem vagyok egy titkárnő az JM nyomás és Tate nyomás.
A JM nyomás lényegében átmenet a szűknyomás és a tricepsznyomás közt.
Úgy indítok, mint egy szűknyomást, de félúton engedem egy kicsit fölfelé mászni a súlyt.
A Tate nyomás pedig egykezs súllyal hanyatt fekszem a tenyér előre néz és ebben a tartásban a kar behajlít és a súly megy a mellkasra nekem rettenetesen hozza eddig a tricepszet.
http://www.youtube.com/watch?v=NxfzWbEKd6s
http://www.youtube.com/watch?v=MJJwvJ9i7Mo&feature=related
Na kb. így néznek ki a gyakszik.

na ilyet se láttam még :-O végre egy fórum ahol tanul az ember nem is keveset  :-)! meg is próbálom a köv edzésen  :-OO
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: God Vazzeg - 2008. Március 08. - 10:41:40
Nyugi good, ezelőtt hat hónappal én sem tudtam, de viszont ugyanúgy, mint te ha elfáradtam koponyatörésnél ugyanúgy csináltam csak most már direkt ezzel indítok ,egyébként azt vettem észre, hogy a tolóerőt növeli. :-/--

Tolóerő kellene nekem is, sajnos nagyon gyenge vagyok, szerencsére a növekedésemre nincs hatással. Kis súllyal is tudok fejlődni, az ízületeknek talán jobb is így  ;D Szerencsére pont ezért nem is voltam még komolyabban lesérülve, ezt szeretném is ha így maradna  8)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Március 08. - 14:19:14
Ez témán kívüli lesz, cska gondoltam beírom. tehát:

Köszi blade az edzéstervet amit adtál anno igaz már most így nem készülhetek vele a versenyre, de frankó kis edzésterv. Csak 1-2 adat hogy nekem mennyire vált be: Guggolás 190-->200, fekvenyomás 100-->110, felhuzás 190-->205 ezt mindössze 1 hónap alatt értem el! Azt hiszem ez amgáért beszél mert 1 hónap alatt ennyit erősödni szinte hihetetlen naturban legalábbis nekem ;)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 09. - 19:51:09
Ennek igazán örülök, hogy bevált. Ezek szerint tényleg működik te vagy a nyolcadik ember aki erősödött vele. Gratula amikor versenyezhetel jobb eredményeket fogsz elérni, csak most nem kell leállni az orvosok, ha tehetnék betíltanák az összes versenysportot úgyhogy amíg jól érzed magad sz@@rd le, ami nem öl meg erőssé tesz!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 09. - 19:54:13
Nyugi good, ezelőtt hat hónappal én sem tudtam, de viszont ugyanúgy, mint te ha elfáradtam koponyatörésnél ugyanúgy csináltam csak most már direkt ezzel indítok ,egyébként azt vettem észre, hogy a tolóerőt növeli. :-/--

Tolóerő kellene nekem is, sajnos nagyon gyenge vagyok, szerencsére a növekedésemre nincs hatással. Kis súllyal is tudok fejlődni, az ízületeknek talán jobb is így  ;D Szerencsére pont ezért nem is voltam még komolyabban lesérülve, ezt szeretném is ha így maradna  8)

A tricepsz tolóerejének növelése sztem fontos a fekvenyomáshoz és ezekben a gyakszikban nekem az tetszik nagyon, hogy eddig kis súllyokkal is hozták az erőt.
És nem kell naggyal leölni az izületet.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Március 09. - 19:56:55
Hát most épp diétázok nem tudom mennyire megyek le. De diéta alatt mindennap megy aerob edzés meg ugye teljesen tisztán kajálok. Azt tervezem h mielőtt megyek kontrollra az előtt 1 héttel elhagyom a  vérnyomáscsökkentőt és hátha anélkül is jó lesz és amikor majd raknak rám megint 24 órást és gyóygszer nélkül is jó eredmények lesznek majd megmondom a dokinak hogy már jó ideje nem szedem a gyógyszert ;D ;D Jelenleg 103kg vok épp remélem nem fogok nagyon legyengülni.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 09. - 20:10:37
Hétvégén, mivel minden nagy edzést megcsináltam már csak karoztam és vállaztam. A váll mindösszesen 5 sorozat oldalemelés ülve 17kg 10-es ismétléssel.
Tricepszre a második edzés lévén a héten kissbb súlyokat használtam magas ismétléssel.
Na ez úgy bedurrant a bicepszel eggyütt, hogy még most is alig tudok írni.
A plasma super250 anator k@@@@va jó párosítás. Olyan mintha most hagytam volna abba az edzést.
A végére mivel jön az utólsó 5 hét és remélem utánna kell még 4 hetet készülnöm valamivel szeretném még az erőszintet felpörgetni gakic, leukic, aplodan, T-bomb?
Ti mit javasoltok, mert még tápkieget ilyen célirányosan nem használtam csak mióta a fórumon vagyok.
Holnap még pihi, de Kedden GUGOLÁÁÁÁS, MERT MUSZÁLY!!! :-O :-O 
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 11. - 20:30:31
Na megvolt a lábedzés majdnem kidobtam a  :----.Azért sikerült visszatartanom nehogymár kárba menjen a kaja.
A bedurranásról annyit, hogy edzés végén pihenem kellet 15 percet, hogy eltudjak menni a kocsiig.
Mostmár lábra csak gugolás és hack gugolást csinálok.
Gugolás:
1x20 60kg
1x10 80kg
1x10 100kg
1x5 120kg
1x5 150kg
1x3 180kg
1x3 200kg
1x2 210kg
1x3 230kg
1x3 240kg
210-nél nél még nem volt bandázs csak az utólsó két sornál.
Utánna hack gugolás 3x10 1perces pihenővel oldalanként 2db 25kg-os tárcsával.
A súlyom ma reggel 108,2kg volt. Remélem valami megindult és év végére jó lehet.
Holnap mell és tricepsz, ha megjönnek a láncok akkor láncos fekvenyomást nyomatok.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 12. - 20:44:12
Ma mell és tricepsz került legyílkolásra.
Mell:
Deszkásnyomás három deszkával: bemelegítés után
1x3 140kg
1x3 150kg
1x3 160kg
1x3 170kg
1x3 180kg
1x2 190kg
Egy kicsit csalódtam, mert a 190 be a másodikba bele kellett nyúlni, pedig abból is hármat akartam.
Megtartva nyomás 140kg 5x2
Tárogatás:
2x10 12kg
1x10 17kg
1x10 22kg
1x10 27kg
JM nyomás 3x10 80kg
Ugyanez egykezes súllyal 5x10 22kg
Tate nyomás 3x10 22kg
Letolás 3x10 35kg
A bedurranás tökélets volt viszont az erőt még mindig nem érzem fekvenyomésnál.
De majd meglátjuk a ruhában mit tudok.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Március 12. - 21:04:03
Ruha általánosságban mennyit segít neked a fekvenyomásnál?
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 12. - 21:24:08
Az attól függ ,hogy vagyok bekészülve milyen erőben vagyok, mert minél erősebb vagyok annál többet segít.
KB 20-30kg. de Kiss Sanyinak állítólag 40- 50 et segített.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 14. - 20:57:48
A hét utólsó keményebb edzése!! =/+'
Felhúzás!
Ez az ami még a többinél is rosszabbul szokott menni.
Megpróbáltam ma összeszedni magam rá, bíztam a plasmában hátha ráhangol.
Sikerült is ráhangolódni és egy jót húztam.
Felhúzás:
1x20 60kg
1x10 100kg
1x10 140kg
1x5 160kg
1x3 180kg
1x3 200kg
1x3 220kg
1x3 230kg
1x2 240kg
1x1 250kg
250-et még soha nem húztam edzés végén, igaz még soha nem szedtem ilyen minőségi tápkieget.
Utánna már csak csigán húztam 10-es szériákat különböző fogással.
Most elég rendesen lavagyok harcolva.
Megittam az anabolic o.d.-t mivel hurrá hurrá hurrá ma megérkezett 4 superpump kiséretében. :-OO :-OO
Ezer köszönet Lindának és Steve- nek, imáimba foglalom nevüket.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 19. - 07:26:01
Hi!
Ezen a héten eddig még csk szaladgáltam és az ügyeimet rendeztem, mert hát valamiből meg is kell élni.
Na minden esetre Hétfőn ruhát próbáltunk a fekvenyomót és kétségbeestem, mert vagy kinőttem vagy szarul adták rám, de a 230-at nam tudtam biztosan beengedni.A 210.ell is próbálkoztam de sehogysem sikerült odahúzni ahová kell.
Kimenni kiment könnyen csak lent nem állt meg meg inkább lesem jött, ha meg lejött a hasamra engedett inkább.
Vasárnap még adok neki egy esélyt, mert a haver hazajön profi ruhafelcibáló és, ha ő sem tudja feladni, akkor eggyel nagyobbat kell szereznem.Legutóljára mikor nyomtam benne 104,7kg voltam Hétfőn este pedig 109kg.
Kedden a napi kajám 3 szelet bundáskenyér egy hamburger egy turmix.
Na erre mentem gugolni méghozzá zsámolyra bandázs nélkül.
2x10 100kg  1x10 120kg  1x5 140kg  1x3 160kg  1x3 180kg  1x2 200kg  3x1 220kg
A 220-al sajnos háromszor kellett próbálkoznom mire egyszer jó lett, holott már legalább hármat kellet volna.Többet nem gugolok ennyi kajával. ˝=/ ˝=/
A bicepsz viszont nagyon jól sikerült jól bedurrant és király lett.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Március 21. - 22:39:29
Blade

Jó és sérülésmentes felkészülést Neked, örülök hogy személyesen találkoztunk a kaposvári versenyen, és egy segítőkész, szimpatikus sportembert ismertem meg benned.  :-):-)::Sajnálom hogy jött össze a végén a közös kép, de remélem hogy azért ezt majd pótoljuk.

Azért nem sok versenyen látni azt, hogy egy bíró igazgatja a fekvenyomóruhát a versenyzőn, és ezt ma Tőled láttam... :-)!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: vadászmester - 2008. Március 22. - 13:38:56
Sziasztok!

Hát igen Attikám, én is meglepődtem, hogy feláll a bíró és megrángatja a versenyzőn a ruhát. Arra már nem emlékszem, hogy kinek, de talán a Nagy Miklósnak igazított rajta.

Szegény Bladenek csak annyi ideje volt, hogy Kinder Buenót egyen a verseny alatt. Meg is kívántam Tőle, igaz nem nagyon szeretem a csokit.

Ja, a díjátadó csajszi is ért volna annyit, mint a Kinder Buenó..........
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 22. - 18:43:29
Blade

Jó és sérülésmentes felkészülést Neked, örülök hogy személyesen találkoztunk a kaposvári versenyen, és egy segítőkész, szimpatikus sportembert ismertem meg benned.  :-):-)::Sajnálom hogy jött össze a végén a közös kép, de remélem hogy azért ezt majd pótoljuk.

Azért nem sok versenyen látni azt, hogy egy bíró igazgatja a fekvenyomóruhát a versenyzőn, és ezt ma Tőled láttam... :-)!
Köszi Ati!
Nem tudtam sajna ott maradni a végén, mert már késő volt és 500km.-t kellet levezetnem ráadásul egyedül jöttem és az unalom megölt hazáig. Ma meg Vésztőre mentem versenyt nézni és k@@a jó verseny volt.Mészáros egy állat ahogy most kinéz.
Azért én eggyütt tudok érezni a versenyzőkkel, mert én is versenyzek és tudom hogy mindenki hogy izgul a ruha pontos beállításán meg sokszor egy jó gyakorlat múlik.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 22. - 18:47:35
Sziasztok!

Hát igen Attikám, én is meglepődtem, hogy feláll a bíró és megrángatja a versenyzőn a ruhát. Arra már nem emlékszem, hogy kinek, de talán a Nagy Miklósnak igazított rajta.

Szegény Bladenek csak annyi ideje volt, hogy Kinder Buenót egyen a verseny alatt. Meg is kívántam Tőle, igaz nem nagyon szeretem a csokit.

Ja, a díjátadó csajszi is ért volna annyit, mint a Kinder Buenó..........
JA nagyon éhes voltam és nem tudtam kajálni. Sokszor csak ez marad, de azért megittam két adag sinta-6-ot az tartotta bennem a lelket.
Ja és van olyankor, hogy miután lenyomok egy ilyen versenyt utánna én versenyzem. Gondolhatjátok, hogy rá vagyok pihenve.De mit csináljak az életem a power elsem tudom képzelni már magam verseny nélkül, mindeggy, hogy bíró vagy versenyző csak magnéziát szagolhassak.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Március 24. - 23:18:41
Akár hiszed akár nem, kezdek én is ebbe irányba menni... versenyezni és versenyt nézni nagy élmény és a hideg rúd fogása már most hiányzik,pedig csak 3 napot hagytam ki, lehet hogy holnap már lenézek a terembe és edzek is...
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Cressler - 2008. Március 24. - 23:28:07
Akár hiszed akár nem, kezdek én is ebbe irányba menni... versenyezni és versenyt nézni nagy élmény és a hideg rúd fogása már most hiányzik,pedig csak 3 napot hagytam ki, lehet hogy holnap már lenézek a terembe és edzek is...
Vadászmesterrel ma is edzettünk eggyet 130-ba meg 40-be könnyebben nyomott mint a verseny előtti hetekben  =/+'
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 25. - 07:21:11
Igaz, hogy húsvét hétfő volt, de én azért lementem edzeni. A ruhát sikerűlt felhúzni és három press-es nyomást tudtam benne csinálni.
Utánna még nyomtam 130-ba 3x10 és tárogattam 22kg-al 4x15.
Ma szolgálat, de lehet, hogy a bicepsz tricerpszet megcsinálom. @:-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Március 25. - 17:24:49
Hy blade

Valszeg indulok május közepén egy MERSZ fekvenyomó versenyen ( Nógrád megyei bajnokság), kipróbálom jővő héttől a deszkás nyomást is. Ott press-re kell nyomni, azt is gyakorolom, ősszel már nyomkodtam press-re versenyeken, de újra be kell gyakorolnom.
Lehet hogy ott is bíráskodsz??
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 25. - 17:33:57
Hello Ati!
Még nem tudom, hogy ott leszek-e, mert nem tudom a pontos időpontot.
Ha ráérek és itthol leszek bisztos menni fogok.
Deszkás nyomásnál egy kicsit szűkebben kell fogni.
Sok sikert!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 26. - 21:04:04
Sziasztok!
Véget ért a mai edzésem.Gugoló ruhát kellett húznom, de nem voltam valami csúcsformában. Egy kicsit fáradtan kezdtem, de azt hiszem így is jól sikerült.
A ruhában való gugolás egy kicsit problémás volt. Kis súlynál még nem is éreztem, de nagyobb súlynál egyszerüen nem tudtam levegőt venn mikor a súly rajtam volt. :-Đ Valószínüleg egy cm.-t kifogok engedni a pánt varrásából.
Iszonyatosan nehezen tudják a vállamra adni és súly nélkül is gondot jelent levegőt venni. :-O
Lehe, hogy nőttem? Belo szerint igen, mert vele megkonzultálok minden nagyobb edzést.
280kg-ig mentem fel, de levegő nélkül majd szétdurrant a fejem ahogy gugoltam le felállásnál nem tudtam sem üvölteni sem a levegőt kifújni, mert nem volt mit. A felállással nem volt gond, stabilan jött fel, de sajnos a rúdra nem tudtam biztonságosan több súlyt felrakni. ˝=/
Sajnos nincs 50-es tárcsám és 25-ös is csak kettő van.
Még 2 ötös felment volna rá, de azt meg feleslegesnek tartottam, ahogy az előző ment. =/+'
Holnap suliba leszek Pénteken jövök haza és Szombatom viszem a csapatom Egerbe a regionális versenyre.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Március 26. - 23:09:27
280?? Az nem semmi, gratula!!!! @:-) Neked mennyi segít kb. a ruha? Edzőtársam most akar beszerezni egy gugolóruhát ( egy használt, kicsit kinyúlt állapotút akar az edzéshez), most tud pihenőidőszakban simán 220-ba 8-at gugolni...amúgy 250-be is gugolt másfél hónapja 8-at.. @-o
A versenyen 300 fölött lesz a gugolásod, ami már nagyon-nagyon komoly teljesítmény!!!

Rendeltem a BeLo-éktól 2 db titan pólót (mert nagyon megtetszett) és nagyon gondolkodom egy frankó könyökbandázson is...

Te milyen fekvenyomó ruhát használsz?

Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 27. - 10:31:58
Köszi! Hát remélem úgy lessz, feltéve, ha kapok benne levegőt. :-/--
Nekem kb. 30-40kg-ot segít. Titán póló nekem is van nagyon jó, de most bodybuildingenes polót szeretnék.
Egyébként titán katanát a/s használok.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: sasa - 2008. Március 27. - 17:46:04
Norbi!

Mivel állandóan a vényomásoddal vagy elfoglalva, igy én ma közelébe jutottam egy ilyen mérő kütyünek.
156/ 96  a pulzusom meg 110 volt. Többször is megnéztem már csak kiváncsiságból és igen kevés eltérések voltak. Egyszer 100 alá ment a pulzusom.
Akkor most mit csináljak hívjak mentőt? ????...
Maradok a bevált módszernél és nem méregetem, mert akkor nincs miért aggódni.  @:-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Március 27. - 19:33:08
Köszi az infót sasa :) Amúgy nem azért vagyok ennyire elfoglalva vele mert annyira foglalkozta mert én le****ám, hanem a szülők miatt. Ők reagálják túl a dolgot és mindent elhisznek amit a doki mond. Az a lényeg hogy lássák hogy gyógyszernélkül is jó és hadjanak versenyezni. Mert én alapból kivizsgálásra se akartam menni meg foglalkozni se akartam vele. Amikor 180/100-as vérnyomást mért nekekm a doki se érdekelt másnap ugyanugy rámentem gugglásba maxra.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Március 27. - 21:35:34
Köszi! Hát remélem úgy lessz, feltéve, ha kapok benne levegőt. :-/--
Nekem kb. 30-40kg-ot segít. Titán póló nekem is van nagyon jó, de most bodybuildingenes polót szeretnék.
Egyébként titán katanát a/s használok.

Az a/s a homoritásos? Nézegettem én is ruhákat a BeLo-ék honlapján, nagyon komoly cuccok vannak ott..az árak is azok... :-O
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 28. - 13:33:51
Igen az a homorítós. Az árak elég komolyak és én tavaly két ruhát vettem, mert egy verseny után kinőttem. ˝=/
Ja meg kettőt leszakítottam magamról. :-/--
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Március 30. - 09:03:26
Blade majd írj már be légyszi egy eredményt az Egri versenyről Ifjusági 110-es kategória.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 30. - 20:27:45
Blade majd írj már be légyszi egy eredményt az Egri versenyről Ifjusági 110-es kategória.
Amint tudok valami biztosat beírom, mert nagyon sokan voltak.Mivel én voltam a fekvenyomók vezető bírója ezért nam láttam a powerosok versenyét. 230 nevezőtől is több vot, ha jól tudom.
Este kilenckor volt az eredményhírdetés megtartva. (:-)
12 arany és négy ezüstel egy hatodik és három negyedik helyel érkeztünk haza hajnal egykor.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Március 30. - 20:31:31
Okés!

Grat a versenyzőidnek!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Március 30. - 20:34:27
A verseny közeledtével a mai tricepszet nem hagyhattam ki.
A tegnapi nap után  könnyített edzést csináltam  az erőmhöz mérten.
Három helyett öt deszkát raktam fel, hogy csak a tricepsz kapja a terhelést.
1x5 140kg
1x3 160kg
1x3 170kg
1x3 180kg
JM nyomás:
1x15 12kg
1x10 15kg
3x10 22kg
Majd 3x10 egy kis válrahelyezéssel JM nyomás 27kg
Tate nyomés ferdepadon:3x10 17kg
Letolás csigán 30kg 4x12
Elfogyott a superpump és most a N.O. EXPLODOT fogom kipróbálni.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 01. - 21:03:48
Hi mindenkinek!
Megtörtént a láb kinyírása.
Gugolás volt ma soron és még hozzátettm egy kis bicepszet, de azt már lightesen, mert nagyon közeledik a verseny.
Gugolás:
2x20 60kg
1x10 100kg
1x5 120kg
1x5 160 kg
1x3 180kg
1x3 200kg
1x3 220kg itt még nem volt bandázs
1x2 235kg
1x2 245kg
1x2 255kg
Ezek után gyenge bicepsz három sorozat 10 ismétléssel: csavart bicepsz ülve, bicepsz ferdepadon, koncentrált bicepsz és állvabicepsz.
Kegyetlenül kivagyok és alig várjam, hogy ledöntsem az anatort és alvás. Ja a N.O XPLOD nagyon bejött :-)!
Ma elfogyott az anator most vacilálok, hogy mit nyomjak helyette.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Cressler - 2008. Április 01. - 21:11:38
HAllóó kivánságműsor ? küldenék Bladenek egy számot Hammerfall: Stronger than all
 :-)! 220-ba 3 bandázs nélkül, és 255 be 3 kemény ...
Ruhában ez olyan 310 körüli már most nem?
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Április 02. - 09:29:08
Nyomjad blade! Durva lesz ez az OB-n!!!!! @:-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 02. - 20:25:17
HAllóó kivánságműsor ? küldenék Bladenek egy számot Hammerfall: Stronger than all
 :-)! 220-ba 3 bandázs nélkül, és 255 be 3 kemény ...
Ruhában ez olyan 310 körüli már most nem?
Köszi Cressler ;-oo-;!
Hát nagyon remélem, hogy ott lessz, ahogy a múlthéten ment a 280 többek szerint is meg lessz, ha nem csinálok valamilyen technikai hibát, de kihozom magamból a maxot ez biztos!! =/+' :-/-
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 02. - 20:27:23
Nyomjad blade! Durva lesz ez az OB-n!!!!! @:-)
Tenks ati75 tudod csak őrült módjára lehet versenyezni! :-O
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 02. - 20:33:24
A mai napon a ruhában lőttük be a kezdő fogást ami biztos, hogy lejön és még korrigálni is tudok rajta. Háromszor próbáltam rá press nyomásban, hogy tuti legyen igaz, hogy a Vasárnapi deszkázás és a tricepszedzésnek éreztem a hatását, de azárt a segítőkkel megbeszélve 200kg mellett tettük le a voksunkat.
Ez úgynézki eddig, hogy biztos lessz ígíy fáradtan három biztosat nyomtam vele.
Utánna már csak 3x10 ferdepedos nyomás 120kg és megtarva nyomás 140kg 3x2. Tárogatást már elhagytam, hogy a vállam kicsit mereveb kegyen ne kazuljon ki, mert az is tart nyomásnál.Laza vállal nem biztos a nyomásom.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Április 02. - 22:27:42
200-220-240.... szép sorozat lenne... @-o

Azt mondja több "nagy" fekvenyomó is, hogy a gugolásnál amikor fogod a rúdat akkor hátrafeszül a váll,és így a merevsége csökken és így gyengíti a fekvenyomó teljesítményt,ezért nem gugolnak, csak lábtoló és lábnyújtás-hajlítás.
Többen nem is nyújták ezért a mellet és a vállat sem.

Tegnapelőtt nyomtam deszkást, igaz most 4 deszkával de már 160-ba 5 ismétlés ment, kösz a tanácsokat, szűkebben fogom a rúdat a deszkásnál. @:-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Április 03. - 06:31:48
Ahhoz képest blade hogy csak felkészülési naplónak indult hogy leírod az edzéseid elég sokmindent tanultam eddig belőle!!!!

Ezt a vállas dolgot sztem megfogadom bár lehet az én szintemen még nem számít sokat, de próbát megér.

Ati75 ezt én is olvastam asszem egy Mészáros Lászlós interjúban hogy a guggolás nyujtja a vállövet vagy vlmi ilyesmi meg hogy a felhuzás se tesz jót a fekvenyomás mert az is nyujt vlmit :)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 03. - 07:25:02
200-220-240.... szép sorozat lenne... @-o

Azt mondja több "nagy" fekvenyomó is, hogy a gugolásnál amikor fogod a rúdat akkor hátrafeszül a váll,és így a merevsége csökken és így gyengíti a fekvenyomó teljesítményt,ezért nem gugolnak, csak lábtoló és lábnyújtás-hajlítás.
Többen nem is nyújták ezért a mellet és a vállat sem.

Tegnapelőtt nyomtam deszkást, igaz most 4 deszkával de már 160-ba 5 ismétlés ment, kösz a tanácsokat, szűkebben fogom a rúdat a deszkásnál. @:-)
Ez pontosan így van :-)!
Ez az eggyik oka, hogy az erőemelők kevesebbet nyomnak fekve.
Nekem az, hogy power versenyen indulok 10-15kg minuszt jelent, de van úgy, hogy 20kg.
Az tényleg szép lenne remélem év végére meg is lessz!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 04. - 20:41:17
A heti programban elérkeztünk a felhúzáshoz.
A három gyakorlat közül nekem ez magy a leggyengébben.
Bemelegítés után 140kg ról indultam ötöt húztm.
1x3 180kg
1x3 200kg
1x2 220kg
1x2 240kg
2x1 250kg
Remélem ezt a versenyen is megtudom húzni, az egyéni csúcsom lenne.
Utánna húztam még 3x3 220kg és levezetésnek jó reggelt gyakorlat 3x10 60kg.
Még két edzésem van aztán pihi!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Április 04. - 21:01:34
Így tovább blade az OB-n nyerni fogsz mert muszájjjjj!!!!! :-/--

Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Április 04. - 21:04:19
Nyomás 220, Felhúzás 260, gugolás 310 így összetett 790-hez mit szólsz??? Szerintem megcsinálod, mert MEG KELL CSINÁLNOD!!!!  @:-) Aztán ha újra találkozunk egy versenyen, akkor iszunk rá egy sört... :-oD
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 05. - 08:13:22
Én is ezt szeretném megcsinálni, de a szeptemberi katasztrófavédelmi olimpián többet szeretnék! =/+'
A sör ajánlatot nam felejtem el! ;-oo-;
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Április 05. - 08:45:30
Mindenképpen... :-oD
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 07. - 20:47:53
A verseny előtti utólsó láb edzés.
Már csak szigorúan gugolás és semmi durvulás!
A nagy példaképem ÁRVAI ISTVÁN után én is kipróbáltam milyen ruhában edzeni.
Ő azt mondta, hogy edzésen is ruhában gugol.Egy kinyúlt ugyan de még használható ruhában. Na beszereztem egy 48-as kinyúlt felhúzót és nem gugolót.A gugoló ruhám 40-es méretü!!Ezt a ruhát egyedül egy kis hintőporral simán felhúztam szinte semmit nem tart,de a csípőmnek iszonyatos stabilitást ad!A pántot még a vállamra sem tettem.
Bandázst nem használtam direkt, nehogy elszálljon az agyam és a végére nyírjam ki magam.
Tehát gugolás:
2x10 60kg
2x10 100kg
1x5 140kg
1x5 160kg
1x3 190kg
1x2 210kg
4x2 230kg
Az utólsó sorozat is jó dinamikus volt és a biztonságérzetet adott a csípőmnak a ruha, nem volt ingás előre vagy oldalra. Inkább olyan érzés, mintha szűk farmer lenne rajtam csak a szára nem csúszik fel.
Utánna csináltam három kiállást 300kg-all, hogy növeljem.
Holnap még 70-60%-os fekvenyomás és utánna semmi!!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 07. - 20:50:30
Na ez lemeradt, tehát kiállás , hogy a stabilitást növeljem a végén.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Április 07. - 20:58:48
Szia Blade

Hallottam, hogy Te már nyertél a World Police and Fire Games-en. Botos Lacival, Pauliscsákkal együtt voltatok, ha jól tudom.Gratulálok!!!! Holnap már semmi brutál edzés, fogd vissza magad és tartogasd hétvégére!!!  =/+'
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 07. - 21:03:47
Helló Ati!
Meglően jól tájékozott vagy! :-)!
Igen Angliában nyertem a VB.-t és Hong-Kong-ban második lettem egy nagyon szarul szerveztt versenyen és egy igen vitatható bírói döntés miatt itt nem volt csak fekvenyomás amit a verseny napján tudtunk meg mivel a kiírásban is erőemelés volt.
Holnap már csak tényleg max 70%-os nyomások és kész.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Április 07. - 21:32:45
Jó lenne nekem is egyszer kijutni egy ilyen rendőr-tűzoltó vb-re...de ahhoz azért még rendesen fejlődnöm kell, ma is tettem érte!!!  d:)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 08. - 20:52:28
Megvolt az utólsó edzés verseny előtt!
Fekvenyomás 130kg-ig szolidan és könnyedén 10-essével és kész.
A vállam kicsit kezd fájni, de remélem csak a fáradság.
Most már csak pihenés és töltögetés creakiccal glutaminnal és anabolic haloval. :-/-- :-/-- :-/-- :-/-- :-/-- :-/--
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Cressler - 2008. Április 08. - 20:58:59
Hajrá Blade!

ANabolic halo-t is használsz, hogy tetszik?

úúúúú de jó lenne, hogyha énis írhatnám , hogy 130-ba 10 könnyedén fekvenyomásban....  :-)->
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 08. - 21:03:56
Ma kaptam meg és kezdtem el nyomni.
Eddig annyit tapasztaltam, hogy a mai egy gyrostál után is ugyanúgy bírtam edzeni csak egy kicsit vettem észre, hogy nem ettem.
Ja és tényleg lehűt!! =/+'
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Április 09. - 06:04:02
Ez az blade így tovább! Egyébként miylen tápkieget ajánlanál nekem felkészüléshez? Kreatinra gondoltam csak attól meg nőne  a testsulyom bár az erő is jönne az biztos. Csak azért kérdem mert sikerült találnom melót hétvégére Tescoba. Éjszakára kell menni este 10-től reggel 6-ig 3500-t fizetnek nem sok de jobb mint a semmi így legalább ezt vlmi kis tápkiegre tudom költeni.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 09. - 08:06:02
Ez az blade így tovább! Egyébként miylen tápkieget ajánlanál nekem felkészüléshez? Kreatinra gondoltam csak attól meg nőne  a testsulyom bár az erő is jönne az biztos. Csak azért kérdem mert sikerült találnom melót hétvégére Tescoba. Éjszakára kell menni este 10-től reggel 6-ig 3500-t fizetnek nem sok de jobb mint a semmi így legalább ezt vlmi kis tápkiegre tudom költeni.
A creatine tökéletes, ha csak erre jut, de glutamint és a vitamin én fontosabnak tartom valami szénhidrátos fehérjével.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: BeLo - 2008. Április 09. - 18:17:26
Sok sikert blade! Vasárnap találkozunk!!!!!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 09. - 20:28:18
Köszi Belo mindenképpen!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Április 11. - 19:03:45
Sok sikert a versenyre és kemény legyél!!!! :-!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Április 11. - 20:06:25
Sok sikert Blade!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 11. - 20:30:00
Köszi mindenkinek, most raktam be a cuccom a táskába reggel hatkor indulunk.
Holnap van egy versenyzőm és még bíráskodnom is kell Vasárnap pedig én jövök.
Most az eggyik kedvenc filmem jut eszembe a "Fehér tenyér" és ezt tudom én is mondani:" Nem akarok nyerni, de utálok veszíteni" Tehát a lényeg, hogy le kell győznöm a vasakat a többi, meg jön magától!
Vasárnap este jelentkezem!!!!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: L - 2008. Április 11. - 20:36:28

Sok sikert! Várjuk az eredményeket!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Nutzilla - 2008. Április 11. - 20:39:24
Köszi mindenkinek, most raktam be a cuccom a táskába reggel hatkor indulunk.
Holnap van egy versenyzőm és még bíráskodnom is kell Vasárnap pedig én jövök.
Most az eggyik kedvenc filmem jut eszembe a "Fehér tenyér" és ezt tudom én is mondani:" Nem akarok nyerni, de utálok veszíteni" Tehát a lényeg, hogy le kell győznöm a vasakat a többi, meg jön magától!
Vasárnap este jelentkezem!!!!

De szépen mondtad! Az egyik kultuszfilmem! Sok sikert! Legyél  (:-) !
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: BeLo - 2008. Április 13. - 17:22:53
Blade 110 kg-ban MAGYAR BAJNOK lett!!!!!! Gratula!!!!!!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Nutzilla - 2008. Április 13. - 17:25:48
Azta! Hát tényleg nagy gratula neki! Remélem ezt élőben is megtehetem majd!  :-! :-)! :-):-)::
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: God Vazzeg - 2008. Április 13. - 17:34:35
Blade 110 kg-ban MAGYAR BAJNOK lett!!!!!! Gratula!!!!!!

Ez már igen!  :-):-)::  :-)!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Norbert002 - 2008. Április 13. - 17:50:20
Gratula Blade :-)! (:-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Steve Namat - 2008. Április 13. - 17:52:18
Blade 110 kg-ban MAGYAR BAJNOK lett!!!!!! Gratula!!!!!!
Gratulálok Blade!!!   :-!  @:-)

Remélem majd élőben is találkozunk vmikor! Vagy már korábban is összefutottunk?  ::)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: sasa - 2008. Április 13. - 18:14:57
Én is szívből gratulálok! (:-)
Bár ebben amúgy is biztos voltam. @:-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Cressler - 2008. Április 13. - 18:57:55
 :-)!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: tyson - 2008. Április 13. - 19:26:09
Gratula Blade!!!!! :-){
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Április 13. - 20:06:39
Blade
Őszintén gratulálok, meglett a kemény felkészülésnek az eredménye!!! Mennyi ment??? :-)! :-!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: hopika - 2008. Április 13. - 20:59:11
 :-)! (:-) :-)!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: moszad - 2008. Április 13. - 22:26:09
 :-)! (:-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: L - 2008. Április 13. - 22:37:06
Blade 110 kg-ban MAGYAR BAJNOK lett!!!!!! Gratula!!!!!!

Minden elismerésem Blade! Łł=
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 14. - 08:52:09
Tegnap este későn értem haza ezért nem írtam.
Először is köszi mindenkinek és köszönöm a bíztatást.
Megnyertem az Eőemelő Magyar Bajnokságot!!
2008.-ban én vagyok a 110-kg Magyar Bajnoka!Jó érzés leírni, de eggyik szemem sír másik nevet.
Akárcsak Atinak Kaposvár után. Életem legrosszabb teljesítményét hoztam össze. Semmi nem jött össze.
Igaz az ellenfeleimnek sem jött össze, bár ahogy nekem sok volt a rontás a végén egy ember majdnem megviccelt mivel ö nem rontott!
Na jöjjön a két nap eseménye.
Szombaton megérkezés után bíró voltam56-75- ig. Egész nap szépen eszegettem,töltöttema haloval és jó volt a súlyom 109,6kg meg ugy superül erősnek éreztem magam. Már vártam a másnapot, hogy megmutathassam mennyit fejlődtem tavaly óta.
Aztán jötta vasárnap a rémálom !! ˝=/
Két segítő nem tudott jönni. Ezért három versenyzőre voltunk ketten segíteni és az eggyik most volt először ilyen versenyen!
Két 90kg-os és egy 100kg-os versenző.
Ezek közvetlenül egymás után következtek.Gugoló fekvenyomó felhúzó+bandázs mindenkinek a lehető legrövidebb időn belül.Az eggyik versenyzőmre különösen kellett figyelnem, mert MastersII gugolás és felhúzás Magyar csúcsát javította meg.Lényeg a lényeg reggeli egy sonkás szendvics egy turmix és ennyi. Versenyeztetés közben nem tudtam enni.
Reggel kilenckor a súlyom 109,2kg.
Mérlegelés 12 órakkor súly 107,4kg!!! ˝=/ ˝=/ :-Đ
Na ekkor szartam be!!
Hova lett a súllyom? :-O
Na hova? Hát egész nap egy szendvics meg a versnyeztetés és az izzadás leapasztott.
Gyorsan le is kértem a súlyokat.
A bemelegítésnél még nem éreztem a fáradságot majd utánna már igen.A verseny nagyon pörgött kevés volt a csoportszám és sok volt a kieső és ezért nem volt idő pihenni.A kezdő 240kg könnyü volt bandázs nélkül utánna 260kg ra kértem.Ez is könnyü volt, de a ruha meg bandázs nem engedett le csak párhuzamosig 2:1 arányban érvénytelen.
Beszarok edzésen felhúzó ruhában 255- be ment a kettő.A harmadik 280kg ezt sem engette le a ruha csak ,mint az előbb
,de azért valahogy lejjebbb küzdöttem magam és megindúltam fel. Félútig, mint a rakéta aztán kész! Elfogytam :-O
Elment az erő!!!Edzésen meg már a 300-at csináltam!Levagyok súlytva.
Hozzátartozik még, hogy 280 előtt úgy jöttünk, hogy bal lábról le a bandázs jobbról is és rögtön jobbra fel balra fel.A két sorozat közt 3 perc volt a pihanő.
Az ellenfelem kiesett a gugolásról kb egy erőben voltunk, de fekve jobb voltam.
Fekvenyomás ruha öv nélkül, hogy ne tartson 180kg a nyakamba feljött, hogy nem kaptam levegőt, de legalább betudtam engedni. Könnyű!
200kg övvell lejön hallom press megindítom,mint a rakéta. 2:1arányban érvénytelen. Nem értem  azt mondják nem volt lent a súly.
Na de, ha nincs lent , miért adják be a press vezényszót?Én hallottam a vezényszót és kinyomtam, ha nem hallom még engedem tovább.
Harmadik marad ugyan ez leenged megtar kinyombaromi könnyen és a padnál volt egyy lábtörlö szönyeg a lábunk alatt és kicsúszott a lábam alól.Hát ez nem igaz ˝=/
A felhúzásnál már csak a másik ellenfelem után mentem a biztosra, mert súlyban jobb voltam 242,5kg ig kellett felmennem így megnyertem!
Belo- val megbeszéltük, hogy itt az ideje a gugoló ruha cserének.40-es a ruhám és kb 44-es kellene.Nem tudok már benne mélyre gugolni és annyira feljön a cobbomon, hogy nem tart, de akadályoz a legugolásba. Rambó szerint jobban jártam volna ha felhúzóba gugolok. A másik többett nem mehetek ennyi versenyzővel és egy segítővel versenyre, mert az én versenyem rovására megy.Egy szendviccsel nem lehet teljesíteni!
Röviden ez volt a történet mégegyszer nagyon köszönöm mindenkinek a bíztatást és sajnálom, hogy nem jött össze a háromszáz! Addig nem nyugszom míg meg nem lessz versenyen is. Ahogy Belo is mondta egyszer már összefog jönni ahogy a BAJNOKI CÍM IS ÖSSZEJÖTT!

Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 14. - 08:54:28
Blade 110 kg-ban MAGYAR BAJNOK lett!!!!!! Gratula!!!!!!
Gratulálok Blade!!!   :-!  @:-)

Remélem majd élőben is találkozunk vmikor! Vagy már korábban is összefutottunk?  ::)
Köszönöm! Remélem én is, hogy élőben is összefutunk. Sort kellene keríteni rá mindenképpen!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 14. - 08:56:15
Blade 110 kg-ban MAGYAR BAJNOK lett!!!!!! Gratula!!!!!!

Ez már igen!  :-):-)::  :-)!
Köszönöm szépen! Ti is sokat segítettetek a bíztatással!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 14. - 08:56:45
Blade 110 kg-ban MAGYAR BAJNOK lett!!!!!! Gratula!!!!!!

Minden elismerésem Blade! Łł=
Nagyon köszönöm!!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: vadászmester - 2008. Április 14. - 19:10:16
Blade!

Én mindössze egy alkalommal találkoztam Veled idén az IRM. fekvenyomó/felhúzó versenyen Kaposváron, de egy felettéb frankó fickót ismertem meg Benned! Őszintén GRATULÁLOK!!!!

Én nem túl sok versenyen indultam eddig, de olyat, hogy egy BÍRÓ feláll, odamegy a versenyzőhöz és megigazítja rajta a fekvenyomó ruhát, mivel látja, hogy nem tudja benne leengedni a súlyt, még nem nagyon láttam. Nem is fogok!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 14. - 20:37:26
Blade!

Én mindössze egy alkalommal találkoztam Veled idén az IRM. fekvenyomó/felhúzó versenyen Kaposváron, de egy felettéb frankó fickót ismertem meg Benned! Őszintén GRATULÁLOK!!!!

Én nem túl sok versenyen indultam eddig, de olyat, hogy egy BÍRÓ feláll, odamegy a versenyzőhöz és megigazítja rajta a fekvenyomó ruhát, mivel látja, hogy nem tudja benne leengedni a súlyt, még nem nagyon láttam. Nem is fogok!

Köszönöm szépen!
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ezt csak itt tehettem meg, mert hivatalos versenyen a bíró nem segíthet a versenyzőnek ha éppen ő bíráskodik.
Csak tudom milyen mikor egy versenyző izgul és pont azon, hogy nehogy kiessen ilyenkor az is sokat jelent, ha a fejénél ülve halkan odaszólok nyugi mennifog!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Április 15. - 17:25:08

Ezek az igazán fontos dolgok ebben a sportban....!!! Łł= Gratula blade!!! És legközelebb versenyen is meglesz az a 300!! :-)!
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 15. - 17:27:29
Ja még a csapateredmény hátra van:
56kg-os egy ezüst
90kg-os egy hetedik és egy bronz
100kg-os sajnos a versenyzőm kiesett a második helyről
110kg-os egy arany
MastersII országos csúcs gugolás és felhúzás
Hétvégén Masters fekvenyomó VB. Pozsony ott veszek egy új gugolóruhát és lehet még három hétig folytatom a naplót, az európabajnokságig.
Ha megyek javítani kell ezen az eredményen ott már csak enni és pihenni kell majd.
Még meggondolom hétvégéig.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 15. - 17:31:36
Blade!

Én mindössze egy alkalommal találkoztam Veled idén az IRM. fekvenyomó/felhúzó versenyen Kaposváron, de egy felettéb frankó fickót ismertem meg Benned! Őszintén GRATULÁLOK!!!!

Én nem túl sok versenyen indultam eddig, de olyat, hogy egy BÍRÓ feláll, odamegy a versenyzőhöz és megigazítja rajta a fekvenyomó ruhát, mivel látja, hogy nem tudja benne leengedni a súlyt, még nem nagyon láttam. Nem is fogok!

Köszönöm szépen!
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ezt csak itt tehettem meg, mert hivatalos versenyen a bíró nem segíthet a versenyzőnek ha éppen ő bíráskodik.
Csak tudom milyen mikor egy versenyző izgul és pont azon, hogy nehogy kiessen ilyenkor az is sokat jelent, ha a fejénél ülve halkan odaszólok nyugi mennifog!

Ezek az igazán fontos dolgok ebben a sportban....!!! Łł= Gratula blade!!! És legközelebb versenyen is meglesz az a 300!! :-)!
Ez így van Ati.
mindenképpen azon leszek, hogy minél hamarabb meglegyen.
A szeptemberi police&fireman világbajnokságra tutira megcsinálom, de még az EB.- n sem tartom kizártnak bennem van csak összekel jönni mindennek, mint edzésen.
Aki versenyzet már tudja mi a különbség.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: Berkes László - 2008. Április 16. - 21:13:56
Szia Blade!

Gratulálok, és sok sikert a továbbiakban.
Most szeptemberben a törvényvégrehajtók olimpiája lesz 3 fogásos erőemeléssel úgy tudom. A Police&Fire Games-en sajna csak két fogásnem van(fekvenyomás és felhúzás. Sajnos ott a ruhákat sem lehet használni nem úgy mint a külön törvényvégrehajtókén. Ennek ellenére remélem te is jössz jövőre Kanadába a játékokra. Szeptemberben meg nagyon szorítok neked. Mutasd meg nekik mennyire erősek a magyarok. Az Eb-n meg a civilek közt úgyszintén. Örülök, hogy itt a fórumon az Erőemelésről is képbe hozol minket. Ha időd engedi indíthatnál egy tavaszi, őszi erőemelő versenyszezon topicot, mert biztosan sokakat érdekelne ez is. Hol lehet indulni, és hogyan?
 d:)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: ati75 - 2008. Április 16. - 21:15:52
Úgy van, gyerünk blade, hadd olvassunk az erőemelő versenyekről is!!!! @:-)
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 19. - 12:35:04
Szia Blade!

Gratulálok, és sok sikert a továbbiakban.
Most szeptemberben a törvényvégrehajtók olimpiája lesz 3 fogásos erőemeléssel úgy tudom. A Police&Fire Games-en sajna csak két fogásnem van(fekvenyomás és felhúzás. Sajnos ott a ruhákat sem lehet használni nem úgy mint a külön törvényvégrehajtókén. Ennek ellenére remélem te is jössz jövőre Kanadába a játékokra. Szeptemberben meg nagyon szorítok neked. Mutasd meg nekik mennyire erősek a magyarok. Az Eb-n meg a civilek közt úgyszintén. Örülök, hogy itt a fórumon az Erőemelésről is képbe hozol minket. Ha időd engedi indíthatnál egy tavaszi, őszi erőemelő versenyszezon topicot, mert biztosan sokakat érdekelne ez is. Hol lehet indulni, és hogyan?
 d:)
Köszönöm Laci!
Sokat számít, hogy ilyen nagy enberek is támogatnak.
A szeptemberi olimpián igen háromfogásos lessz, és lehet ruhát használni, ami jó is meg rossz is.  Magyaron pl. kicsi lett a gugolóm és a párhuzmtól dobott mindik fel és, ha lejjebb mentem meg rángatott így 240-es kezdőfogáson ragadtam pedig az utólsó héten ruha és bandázs nélkül ment 230-ba a 4x2.
Kanadáról még nem is hallottam és semmit nem tudok, de nagyon szeretnék oda is eljutni és az sem baj, hogy ruhát nem lehet használni.
A topik ötlete nagyon jó! :-)
Jövő héten elis indítom aztán hag szóljon a rock!!!
Még egyszer köszönöm a gratulációt és örülök, hogy Kaposváron személyesen is talaálkoztunk.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Április 19. - 12:41:27
Úgy van, gyerünk blade, hadd olvassunk az erőemelő versenyekről is!!!! @:-)
Mindenképpen elfog indulni!
Ja és vettem egy új gugoló ruhát ma próbáljuk ki.
Cím: Re: Felkészülés az Erőemelő Magyar Bajnokságra
Írta: blade - 2008. Május 11. - 10:25:19
Lezárult ez a versenyfelkészülés!
Eredmény szerintem jó volt lehetett volna jobb is, de aki volt már ereőemelő versenyen tudja mi a különbség edzéa és verseny közt.
Remélem tudtam valakinek hasznos információt adni erről a részről is.
Nagyon sok biztatást és segítséget kaptam itt olyanoktól akiket nem is ismerek.
És ez a nagyszerü ebben a sportban. Mindeggy, hogy body fekvenyomás power az egész egy nagy család!
Köszi mindenkinek kösi az Extremfit-es tápkiegeknek olyan plusszt adtak amit eddig más nem.
Most egy hét pihi utánna kb 4-hét diéta, hogy lemennyen a súlyom és utánna ezerrel készülés Augusztus 25-Szeptember01 Anglia Törvényvégrehajtók olimpiája powelifting.
Lehe, hogy azt a programot is megírom.
Egy idézettel zárnám ezt a naplót"POWERLIFTING MINDHALÁLIG, MERT MUSZÁLY!!!!"