Bodybuilding.hu Fórumok

Fórum => Edzés naplók => A témát indította: Suncity - 2010. December 05. - 18:12:06

Cím: Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 05. - 18:12:06
 #:-)

Szép Napot! Kezdem a sort az edzés naplók terén /:-)
Igaz még testben lélekben még nem vok a toppon, de azért vmikor el kell kedzeni.
Rólam annyit, hogy 2002 augusztusában kezdem a súlyzós edzést, egészen 2006-ig olyan semmilyen edzéseket végeztem, minőségi táplálék bevitelről nem is hallottam ( suli büfé+jó házias kaják) lábazni nem is lábaztam meg a tricepszet sem edzettem, mert mindek  !+"%  Gyakorlatilag beszélgettünk, meg a csajokat hesszeltük, meg elbohockodtuk  szval effektíve "edzés-munkáról' nem igazán lehetett beszélni.
Berakok egy képet, hogy 1- 1.5 év edzés után, hogy néztem ki a fenn említett feltételek mellett ;D
Természetesen rendszeres bulizások (heti 2-3)  sem tettek jót a fejlődésnek.
2006 őszétől azonban rendbe raktam az étkezést, egyre többet olvastam a táplálkozásról az edzésről így minőségi változások következtek be, szval igazából onnan számítom a "testépítés-t".
Az edzés naplómban nem lesznek egetrengető súlyok (lásd Ogre v Jordan) sőt lesz vicc kategória is mert nem vok egy erőgép, van hova fejlődni :violinplay3: de nem célom, hogy újra lesérüljek, mert már volt szinte minden bajom

Jelenleg a súlyom olyan 90-94kg között mozog, a 180cm-es magasságomhoz és tegnap mértem egy kart (amúgy nem szoktam) az 46cm

Edzés beosztásom a következő:
1. nap Hát+has
2. nap Mell+has
3. nap Láb
4.nap Váll-Csuklya
5. nap Bicepsz-tricepsz+has

Pihenő napot (napokat)  többnyire 2-3edzés alkalom után iktatok be.( ahogy érzem)
Az étkezésem, a szokásos standardokat követi:

Fehérje:
60-70dkg Hús ( pulya, marha, hal, csirke)
5-8 tojás
0,5kg túró

Szénhidrátok:
rizs( fehér v barna)
tészta, krumpli, lencse, bab, gyümölcsök, zöldségek, zabpehely, barna magvas kenyér

Zsírok:
oliva olajjal készítem a kajákat, meg dió+,magvak

Tápkiegekből: (gyér felhozatal)
protein (Mucle Logic)
Vitamin pakk ( ISS)
egy kevés Super PUMP

Folyadékbevitel
napi 4liter kb, ami zöldtea, Cola light, Ásványvíz
 
Nézzük a mai edzést:

HÁT NAP:

1. gyakorlat: Nyakmögé húzás  (8-10ismétlés)
65kg
75kg
85kg
95kg
100kg(ebbe csak 6ment)

2. gyakorlat: Mellhez húzás ( 8-10ism)
60kg
70kg
80kg
90kg

3. gyakorlat: Evező-Gép (8-10ism)
70kg
80kg
90kg
100kg
110kg (raktam 2db 5kg súlyzót rá)

4. gyakorlat Merevkaros letolás  vs.  Köteles evezés (BI_SZETT) (2* 8-10 ism)
                  40kg                              60kg
                  45kg                              75kg
                  50kg                              85kg
                  60kg                             100kg   

5. gyakorlat  T-rudas evezés    vs.   Egykezes evezés a mellgépen (BI_SZETT) (2* 8-10ism)
                  30kg                               60kg                                           
                  45kg                               70kg
                  55kg                               80kg
                  65kg                               90kg

Edzés végére marad egy kis has (is) :laugh:
                    75db lábemelés+75db "térdhúzás hashoz" mindezt 2szuszra

A gyakorlatok közt, max 1percet pihenek ami legtöbb esetben a nyújtás tesz ki, gyakorlatilag pörgetem végig az edzés,  a mai pl, 50perc alatt megvolt.
MOndhatjátok, hogy felesleges ennyi gyakorlat, rengeteg ismerősöm maximum 3-4 gyakit végez és az is elég, "de ahány ház...."

A mai étkezésem nem volt a éppen a legjobb, mert éjjel meglátogattam 4-5 szórakozó helyet  :-oD  (de szilveszterig pihi )  , így:
11kor ettem először  1mérő fehérje + 1alma
13-00 (családi ebéd) kacsa mell+ főtt krumpi + uborka
15-00 Edzés
15-50 1.5 mérő protein +1 banán
16-20 20deka pulya mell+ 3fehérjés mérő rizs, ugyanis azzal mérem ki :) + paradicsom
Most ettem egy iyen mixet:
zabpehely+rizs+fahély+édesítő+túró+az íze kedvéért egy kis fehérje  erre víz és össze keverem :-oD
Még este a pulyka mellett megcsinálom @:-) +még egy kis túro is lesz

Az edzés naplót szeretném  azért minél tovább írni, januárban igen sok vizsgám   :angry: lesz de attól függetlenül edzeni fogok, (lehet, hogy heti 3-4)  naplót is szándékomban áll vezteni :violinplay3:
a jelenlegi formáról olyan 2hét múlva tolok vmi értékelhető képet de most a ígért kép:
Cím: Re:Suncity System
Írta: Maszat - 2010. December 05. - 18:36:45
Van valami kissebb célod amit el szeretnél érni? Esetleg tömegnövelés, vagy nyárra 1 jobb fazon? Vagy "csak" a progeresszív fejlődésre koncentrálsz?
Cím: Re:Suncity System
Írta: Jordan - 2010. December 05. - 18:39:43
Majd ha csuklasz, ne lepodj meg! Csak jusson eszedbe, hogy en eppen tonhalat falok spenottal  ;D ;D ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: dumbass - 2010. December 05. - 19:06:38
Üdv a naplóírók között. Nekem annyi lenne a kérdésem hogy hány éves vagy? :)
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 05. - 19:07:51
Azt azért elárulom, hogy Suncity kollégának van az egyik legjobb alkata amit eddig láttam, széles váll, vastag karok, keskeny derék, ehhez arányos lábak, csak az a fránya életmód ;D És ehhez ráadásul mindig jó fazonban van, nála nincs pocak mint nálam pl :D Örülök ennek a naplónak ;-oo-;
Cím: Re:Suncity System
Írta: balic - 2010. December 05. - 19:09:32
na hajrá! Jó lesz olvasni egy újabb bulizgatás mellett edző emberke naplóját. Remélem bebizonyítod, h így is van remény eredményt elérni!  :) Egyébként szegedi vagy te is (user nevedből adódóan) ?
Cím: Re:Suncity System
Írta: atleeta - 2010. December 05. - 19:11:03
Az avatorod elnézve, ez is egy elég motiváló topic lesz  @:-)  =/+'
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 05. - 19:23:05

Célok, inkább az visel prioritást, hogy szárazon formálódjak, tavaly decemberben 107kg voltam ami azért nekem ehez magassághoz úgy éreztem, hogy sok, meg a nadrágok közül szinte 1-2 jött rám + tréning gatyák :)
Ezzel szemben amikor lediétáztam, 78kg körülire akkor meg 1 darab szarnak éreztem magam, szval nekem ez a súly a megfelelő, az lenne a legjobb ha ezzel a tömeggel "szárazabb" lennék :azn:

Nem rég töltöttem a 26-ot, ez a bulizgatás olyan, hogy havi szinten nézzük az 2alkalmat jelent.  Szokott lenni olyan, hogy telejsen józanul megyek le vhova,pl most 5hétig kerültem az alkoholt, és úgy voltam bulizni Light cola+ red-bull ;-oo-;


MAjd ha csuklok akkor  tonhalas spenottal fogom elnyomni  :laugh:
Cím: Re:Suncity System
Írta: Nutzilla - 2010. December 05. - 19:29:06
PÍT nyomassad!!!!

Te egy istenadta tehetség vagy istentelenül elbaszott életmóddal!!!!  ;D @:-)
Cím: Re:Suncity System
Írta: balic - 2010. December 05. - 19:33:48
na hagyjá már, h a havi 2 buli az a fárnya életmód, amit George meg Zsolti is kiemel! :D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Nutzilla - 2010. December 05. - 19:35:08
na hagyjá már, h a havi 2 buli az a fárnya életmód, amit George meg Zsolti is kiemel! :D

Egy üveg töményre simán rátolja a tejsavó turmixot!  ;D Laza nem?  @:-)
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 05. - 19:44:36
na hagyjá már, h a havi 2 buli az a fárnya életmód, amit George meg Zsolti is kiemel! :D

Egy üveg töményre simán rátolja a tejsavó turmixot!  ;D Laza nem?  @:-)
Meg a tojásos turmix edzés után ;D Tojáshéj az öltöző kukájában ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Nutzilla - 2010. December 05. - 19:48:20
Ha Suncity nem hardcore,akkor senki!!!
Cím: Re:Suncity System
Írta: Jordan - 2010. December 05. - 19:50:39
na hagyjá már, h a havi 2 buli az a fárnya életmód, amit George meg Zsolti is kiemel! :D

Egy üveg töményre simán rátolja a tejsavó turmixot!  ;D Laza nem?  @:-)
Meg a tojásos turmix edzés után ;D Tojáshéj az öltöző kukájában ;D

Pedig az is tele van kalciummal, micsoda pocseklas  ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: tömegElek - 2010. December 05. - 19:55:32
naturál???

 ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Nutzilla - 2010. December 05. - 19:57:57
naturál???

 ;D

EZ NEM KÉRDÉS!!!!!  @-o
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 05. - 21:00:28
bármikor megyek tesztre ****:))))))
Igazából,lehet, hogy az életmódom nem igazán testépítős", de a kajám rendben van
(hetente pár tábla csoki némi házi koszt lecsuszik 1-2 nap  ***))))) , az edzéseim is, most azért mert egy párszor "kirugok a hámból"  :-oD az nem igazán nagy probléma,(azon kívül,hogy az  alkohol rontja a tápanyagok felszívódását, csökkenti a tesztószintet stbstb) 
majd ha idősebb leszek akkor majd Tv-zünk a bnőmmel otthon :violinplay3:

Nem rég ettem még egy kis túrót, majd még pulyka mell lecsúszik lefekvés előtt.
Nekem a tejtermékekkel nincsen semmi bajom, jól emésztem ami annak is betudható, hogy
B-s a vércsoportom ;-oo-;
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 05. - 22:41:54
Felrakok egy összehasonlító képet, amit az előző oldalon láthatunk a   8-} kezdeti állapot  és ami egy diéta utáni formát ábrázol
(tömegEleknek egy naturál diéta)
Cím: Re:Suncity System
Írta: pmiller06 - 2010. December 05. - 22:54:03
Jó hogy belekezdtél! Te is olyan lehetsz mint az unokatesóm  ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 05. - 23:03:04
Ezt a képet már felraktam  csak trikóban, (még anno) ez pedig az első tömegelés  kb akkora súlyom mint most :)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 05. - 23:07:33
Jó hogy belekezdtél! Te is olyan lehetsz mint az unokatesóm  ;D

 /:-)Köszi
próbálok a fejlődés útjára lépni 8-)
Legyen értelme a naplónak ;-oo-;
Kaját jobban fogom, +még 1-2 alaptápkieget be kell illeszteni a palettába :-oD
Cím: Re:Suncity System
Írta: pmiller06 - 2010. December 05. - 23:11:34
Mit tanulsz?

Milyen kiegek jönnek? BCAA, Glutamin, kreatin?
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 05. - 23:30:04
Mit tanulsz?

Milyen kiegek jönnek? BCAA, Glutamin, kreatin?

Közg szak.
Kreatinomat ma ajándékoztam el :)
Leginkább a BCAA kéne de majd szorítok ki a költségvetésből.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 06. - 20:01:47
Szép Estét!  #:-)

A mai edzést időhiány következtében meg kellett variálnom  az edzésbeosztást illetően.
VÁLL_CSUKLYA volt soron, a láb edzés helyett.

Nézzük a mai tápanyag bevitelt:

1.étkezés 8óra        1adag protein+100g zabpehely
2.           11körül     6tojás fehérje+3sárgája+uborka
3.            2körül      kb 20dkg pulykamell+barna rizs+ubi
4.            4 óra       ugyanaz mint 2kor+1adad super pump  még edzés előtt
Edzés után:
1.étkezés 1.5 mérő protein+1banán
2.           20dkg pulyka mell+ fehér rizs+paradicsom
3. étkezés még várat magára az lehet, hogy pulyka lesz vagy túró nem tudom még:)        +1 marék diót bekapok lefekvés előtt

Táplálkozásom során arra ügyelek, hogy folyamtos legyen a fehérjeegyensúly a szervezetemben, és biológialiag értékes tápanyagokat fogyasztok amik maximálisan hasznosulnak, nem lassítják az anyagcserém. Szval leginkább ezeket veszem figyelmebe.
Szénhidrát bevitelemet mindig az edzésekhez igazítom, alacsony glikémiás indexű tápanyagokat edzés után, és néha reggel fogyasztok, a nap többi szakaszában összetett CH-kat részesítem előnyben.

Edzés:
A váll a kedvenc testrészem @:-) ezt pörgetem a legjobban

1. gyakorlat: oldalemelés állva
ezt úgy kell elképzelni, hogy odaállok a kézisúlyzókhoz és kezdem megállás nélkül:
12-14ismétlésekkel
5kg-7kg-10-kg-13kg-18kg-20kg (itt 1perc pihi+ nyújtás)
20kg-18kg-14kg-10kg-7kg

2. gyakorlat: Nyakból nyomás gépen (10-12 ism)
70kg
85kg
100kg
120kg
100kg


3. gyakorlat: döntött törzsű oldalemlés
hasonló a koncepció mint az oldalemelésnél ,csak itt: 8-10ism között mozog az ismétlés-szám
12kg-14kg-18kg(1 perc pihi)
22kg-14kg-12kg



4. gyakorlat:
oldalemlés a keretnél
ezt, 5kg szoktam csinálni azonban megállás nélkül mind2 oldalra váltva 10-12ismétléssel
3-3 kört------eléggé odaver a vállnak, meg a gyakorlatot végzőnek is :D


5. gyakorlat: előre emelés  (8-10ismétléssel)
20kg
25kg
30kg


6. gyakorlat: BI-Szett Csuklyára:
vállvonogatás előre     vs    vállvonogatás hátulra 10ismétlés
70kg                                       70kg
90kg                                       90kg
110kg                                     110kg
130kg                                     130kg
A csuklyát annyira nem szoktam edzeni mert így is túlvan fejlődve a többi testrészhez képest.

Jó edzés volt, megvolt kb 50perc alatt. Holnap valószinűleg pihenek edzést illetően. A holnap kajámat meg marhacomb fogja megkoronázni @:-)

Cím: Re:Suncity System
Írta: balic - 2010. December 06. - 21:28:06
Tudom, hogy írtad már, hogy nálad ez vált be, de ez azért nem semmi számú sorozat és ismétlés!  ;D Nálam ez olyan szinten túledzés volna vállra, hogy egy ideig nem kellene vállazni az tuti.
Azért az a 120as vállból nyomás is kiemelendő szerintem, még, hogy nem látunk nagy súlyokat.  :-)!
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 06. - 21:33:31
Szerénykedik itt, de azért nem szarral gurít ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 06. - 21:51:49
az a 120as vállból-nyomás gépen történik nem szabadsúllyal szval az nem 120kg  :laugh:
nyomatam már azon a gépen 140kg-val is, szabadsúllyal meg sem közelíteném ˝=/

amióta volt pár éve 2oldali vállizület gyulladásom (rotátor köppeny) azóta vigyázok a nyakból nyomással, igazából a vállnyomó-gép  a kézi súlyos nyomás és a mellről-nyomás között választok a nyomó-gyakorlatokhoz a váll-edzést érintően @:-)

Ogre:
Azért lehetne még hova fejlődnöm elég sok téren ezzel tisztában vagyok, noha a bnőm már "Terminátornak" hív  :-):-)::
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 06. - 21:56:13
Gondolom az asszony nem csak azért hív terminátornak :-)(-: ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 06. - 22:20:39
Gondolom az asszony nem csak azért hív terminátornak :-)(-: ;D


elég sok  :-)(-:  pozitív jelzővel  >:D illetett már, de ez volt a legutolsó ;-oo-;



Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 07. - 07:58:47
 #:-)

Ma pihenőnap van az edzést illetőleg (max este egy  "szabadfogású birkózás" a bnőmmel)  ;D
Holnap viszont láb edzés,amit az elmúlt 2hónapban hanyagolnom kellett, mert elkövettem egy nagy hülyeséget.
A Pump and Flex-ben olvastam egy cikket a helyes felhúzásról. Másnap ki is próbáltam, a lényege az volt, hogy lábak váll-szélesságben álljanak és úgy kivetelzzük a gyakorlatot.
 Sajnos, otthon hagytam a cipőmet, ezért mezítláb edzettem mint Arnod anno :D
Nem is lett volna ezzel akkora baj, csak bokám alatt jobb oldalt olyan fájdalmam volt, hogy sántítottam kb 1hónapig mezítláb itthon, most már azért sokkal jobb, de az adott terület nyomásra még mindig érzékeny. Valószínű, hogy "túl nagy súly''  (jelen edetben ez 150kg) nehezedett a bokámra, de nem vok cukorból :violinplay3:

A mai kajám:


Protein:
6 Tojásfehérje+2sárgája
60Dkg Marhacomb (mág pácban)
05,kg Túró
még lehet, hogy iszok turmixot is

Ch: az ma barna és fehér rizs (kb 250g)
zöldségek terén: uborka+paradicsom


Folyadék:
Zöldtea
Cola Light
Víz

Délután majd veszek ginzeng-et, múltkor láttam gyógynövényesnél, bele lehet tenni a zöldteába is és jó kis kombó lesz belőle :-oD
Cím: Re:Suncity System
Írta: Kaess - 2010. December 07. - 08:33:30
Szeva :)

Az eröemelök mindig cipö nélkül csak zokniba húznak fel, még a versenyen is. Lehet hogy csináltál egy rossz mozdulatot felhúzás közben és azért fájdult meg a bokád. Nekem sose fájdult még meg ilyenért.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 07. - 08:41:53
Szeva :)

Az eröemelök mindig cipö nélkül csak zokniba húznak fel, még a versenyen is. Lehet hogy csináltál egy rossz mozdulatot felhúzás közben és azért fájdult meg a bokád. Nekem sose fájdult még meg ilyenért.

Vszinű, hogy rosszúl kiveleztem a gyakorlatot  ˝=/  pedig az egyik kedvencem 8-)
Ahogy írtad is, nagy súllyal dolgoznak sokan, főleg mezítláb, a régi nagy öregekről nem is beszélve :-){ a saját hülyeségemnek köszönhetem :-/-(-:
Amíg nem olvastam el azt a cikket addig nem is volt baj :angry:
A mai napon egy kis Burofixes borogatással még kezelni fogom ;-oo-;
Cím: Re:Suncity System
Írta: Kaess - 2010. December 07. - 08:55:19
Kezeld ki jól a problémát :) Rossz bokával csak a felsö test edzése maradna....  :-[
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 07. - 09:07:30
Ha már van edzés-naplóm akkor nem lehet csak felsőtestet edzeni :azn:, igaz az elmúlt 2hónapban hanyagoltam alsótestet a boka miatt. De azért annyira nem szakadt össze a combom, mondjuk sosem volt Ogre combom  @:-) de legalább minden farmererem rámjön 

Holnap leedzem a lábat (comb-feszítő/hajlító)   @:-) csak baba-súllyal  ;), aztán szépen minden héten kapja majd a terhelést ****)
Régebben külön napon edzettem a comb-feszítőt és hajlítót is
Cím: Re:Suncity System
Írta: Kaess - 2010. December 07. - 09:12:54
Minél többet fórumozok annál inkább elfog az érzés hogy Ogre egy "külön" faj  ;D  Lehet hogy nem is erröl a bolygóról jött  ;D  ;D   :laugh:
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 08. - 11:33:32
 #:-)

Megvolt a mai edzés, azonban tegnap kipróbáltam itthon, hogy reagál a bokám a gugolásra, méghozzá úgy, hogy vállaimra raktam 1-1db 5kg súlyzót és végeztem így 15gugolást. Ennek eredménye az lett, hogy estére megint húztam a jobb lábam :-\ Így úgy döntöttem, hogy e hónapban még maradok hobby-gyúrós aki nem edz lábra ***))))
Azért  reggel mértem egy combot meg vádlit,+egy súlyt is  hogy mégis mit mutat:
Súly:  93kg
Comb:66cm (lesz még hova nőnie ***))) )
Vádli: 46 cm (ez egyenlő a bicepsz mérettel szval még arányosnak is mondható)

Ma ezért bicepsz-tricepsz edzést csináltam.
Nézzük, hogy mit műveltem:

1. izomcsoport- BICEPSZ

1. gyakorlat:   Egyenes-rudas bicepsz állva: (10ism)
30kg-40kg-50kg-60kg-65kg

2. gyakorlat: Francia-rudas bicepsz állva: (10ism)
(úgy tudom, hogy 12.5 kg maga a rúd)
32.5kg-42.5kg-52.5kg-62.5kg

3. gyakorlat: kalapács-bicepsz kézisúllyal (10ism)
18kg-22kg-26kg-28kg-32kg

4.gyakorlat koncentrált-bicepsz (10ism)
(ezt a falhoz támasztott kézzel végzem---így jobban érzem a gyakit)
16kg-18kg-22kg-24kg

2. izomcsoport TRICEPSZ

1gyakorlat: letolás csigán (12ism)
65kg-75kg-85kg-100kg

2. gyakorlat: homlok mögé engedés feknyomó padon (10ism)
30kg-40kg-50kg-60kg

3. gyakorlat: BI_SZETT        Lórugás csigán (váltott karral) vs  Köteles-Letolás    (10-12ism)
                                           10kg                                         15kg
                                           15kg                                         20kg
                                           20kg                                         25kg
                                           25kg                                         30kg

Ennyi volt az edzés munka. Torna előtt 1.5mérő protein-összeturmixoltam egy kis túróval ;-oo-; +fahéj+édesítő+1banán volt az üzemanyag ,ami azért nem olyan sok, jobban szeretek úgy edzeni, ha leglább 2étekzésen túl vok, de a mai ilyen volt :violinplay3:
Edzés után, a 1,5mérő fehérje+2alma. A nap további részében pedig marha comb és tészta lesz a menü /7% zöldteával öblítve :-oD
Holnap mell+has edzés viszont Ogréval közösen =/+' még, jó hogy ő karozik O0
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 08. - 14:51:04
Azért a fekvenyomásodhoz beszállok szűken nyomni ;)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 08. - 16:20:45
Azért a fekvenyomásodhoz beszállok szűken nyomni ;)

  ;D akkor kifogok fáradni a plusz tárcsa  8-} pakolásában
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 09. - 19:41:43
Szép Estét!



Meg volt délelőtt a mell edzés ****) Ogre jelenlétében =/+'
Szűknyomáshoz nem álltam be ugyanis 160kg körül nyomta Łł= nekem meg az volt a max nyomásom olyan 2éve amikor jobb erőben voltam. Ha Ogre szerint egy "állat vagyok" akkor ő a terror gyermeke @-o

A mai étkezésem:
Edzés előtt :

1. étkezés :1.5mérő fehérje+ túró+fahély+zabpehely
2. étkezés :15 dkg csirkemell+rizs

Edzés után:

1. étkezés 1.5 mérő fehérje+2alma
2. étkezés  20 dkg csirkemell+ zöldséges rizs
3. étkezés             ugyanez
4.étkezés     Túrós-fahélyas-édesítős kotyvalék lesz


A mai edzés program:

1. gyakrolat:                                   
30fokos nyomás: (8-10ism)
60kg-80kg-90kg-100kg-110kg

2. gyakorlat: (10-12ism)
peck deck gép
70kg-85kg-100kg-105kg-110kg
(mivel 100kg van súlyozva ezért tettem rá még pluszba tárcsákat, de 110felett lepotyogtak, pedig ment volna jóval többel is)

3. gyakorlat: 30fokos tárogatás (8-10ism)
24kg-26kg-28kg-32kg-36kg
a 36kg-hoz már az orgánumomat is bevetettem @:-)

4. gyakorlat : kábeles keresztezés (8-10ism)
25kg-30kg-35kg-40kg


5. gyakorlat kézi súllyal végzett kersztezés alúról indítva (8-10ism)
(nem tudom a pontos nevét, de olyan mint a kábeles keresztezés alúról csak ez kézisúllyal történik)
14kg-16-kg-20kg-24kg

Jó edzés volt, hasat kihagytam  :-/-(-: de holnap pótolom  :violinplay3:
Csináltam egy pár képet is majd napokban feltöltöm @:-)
Majd a képekhez tudok majd viszonyítani ha visszanézem a naplót, meg ti is látjátok a jelenlegi formát.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 10. - 21:17:46
 #:-)

Megvolt a mai Hát edzés, de nem voltam ráhangolódva egyáltalán ????... de megtettem amit megkövetelt a haza ****)

1. húzodckodás saját súllyal 8ism 4sorozat

2. Mellhez húzás (10ism)
70kg-80kg-90kg-95kg

3. döntött törzsű evezés (10(8ism)
40kg-80kg-110kg-90kg

4. BI_SZETT Köteles evezés    vs.    Merevkarú letolás (NON_STOP) (10ism-10ism)
         60kg-70kg-80kg-90kg                                       30kg-35kg-40kg-45kg
5. Kézisúllyal evezés: (8ism)
      28kg-32kg-40kg-50kg

Az étkezés ma:
Edzés előtt: 1.5 protein 100g zpehely
                  20deka cs.mell (mustáros)zöldséges barna rizs+uborka
                  1mérő fehérje+ 100g z.pehely
Edzés után:
                 1.5mérő fehérje összmixelve 100g fehlr rizs+fehély
                  20deka cs.mell 100g fehér rizs+4szelet barna toast kenyér+ubi
                  Este még túró jön

Most jönni fog egy pár nap pihi 1biztos max 2, aztán szépen tartom magam az edzés-tervhez ***)))) mert egy kicsit zavarosnak érzem még
Nutzillának átküldtem egy pár képet majd a napokban feltölti, nekem csak kövötekző héten lesz új telóm amihez lesz átjátszókábel, mert a mostani sajnos eltünt a teremből, nem raktam be a táskát a szekrénybe és vki eltulajdonította :-/-
Majd szépen lefotozóm a kajáimat is <:-)
 az új telóval
Jó hétvégét mindenkinek O0

Cím: Re:Suncity System
Írta: Nutzilla - 2010. December 10. - 21:18:47
Basszus Sunci! A telóm valamiért nemlátja a te képeidet. Milyen formátum ez hogy az új technológia fel sem ismeri?
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 10. - 21:21:30
Basszus Sunci!
;D Mivan? ;D

Amúgy szerintem izomenő vitte el a kábeled, legalább feltölthet képet meg videót mindenhova ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: pmiller06 - 2010. December 10. - 21:23:11
Suncity! Fahéj! Amúgy fasza az edzésnaplód!
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 10. - 21:27:32
Ő úgy mondja, hogy fehély! ;D Amúgy meg BAJNOK VAGY! Te az vagy! @-o ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 10. - 21:29:07
Basszus Sunci! A telóm valamiért nemlátja a te képeidet. Milyen formátum ez hogy az új technológia fel sem ismeri?

5 megpixeles kamerája, lehet, hogy azért :-X
 majd ha te nem tudod, majd átlövöm másnak, de azért köszi ;-oo-;

Ogre:

én már semmin nem lepődök meg :laugh: :laugh:
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 10. - 21:31:21
ne haragudjatok a stiláris hibákért meg a gépelési problémákért idővel jobban belejövök
 
Cím: Re:Suncity System
Írta: Jordan - 2010. December 10. - 21:58:42
ne haragudjatok a stiláris hibákért meg a gépelési problémákért idővel jobban belejövök
 

Folosleges mentegetozni, luzer vagy!  ;D  ;)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 10. - 23:14:13
ne haragudjatok a stiláris hibákért meg a gépelési problémákért idővel jobban belejövök
 

Folosleges mentegetozni, luzer vagy!  ;D  ;)

Tudom Jordan ˝=/

de még talán van még  lejebb  O0
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 11. - 22:57:05
  ;-oo-;
Szép estét!

Felrakom az ígért képeket, amik a hét közepén készültek.  8-}
Ma nem volt edzés, mai napon finom vadnyúlat fogyasztottam némi vadas-mártással /7%  igen intenzív volt  @:-)
Este meg némi túró, édesítő, fehérje+z.pehey keveréket készítettem, ezentúl magasabban tartom majd a ch-t, több enegria kell, hogy jobban tudjak készülni a vizsgákra.
Ha ma sikerül kipihennem magam, (tegnap 4óra   :-)(-: alvás+egész nap rohangálás)
akkor holnap lesz egy váll-has edzés /:-)
Cím: Re:Suncity System
Írta: pmiller06 - 2010. December 11. - 23:25:07
Komoly fazon!  =/+'
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 12. - 09:10:00
Ezek lightos képek. Suncity jó példája annak, hogy egy jó fazonnal nagyobbnak tűnnek az izmok mint amekkorát a szalag mutat ;)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 12. - 09:24:50
Ezek lightos képek. Suncity jó példája annak, hogy egy jó fazonnal nagyobbnak tűnnek az izmok mint amekkorát a szalag mutat ;)

Köszi srácok, igen Ogre,  ez egy alap-forma, (voltál már jobb is)  ebből lehet még fel vagy leépülni, egy megemelt Ch-val kiváncsi leszek, hogy mi lesz /7%
Ebéd halászlé+sült fogas  :violinplay3:
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 12. - 15:49:36
 /:-)


Az imént nyomtam le a váll-csuklya edzés, ami számomra jól sikerült @:-)
Betudható annak is, hogy 3étkezésem volt torna előtt.

1. Fehérje+1alma reggeli
2. 25deka túró+100g z.pehely
3. Ebéd

Edzés után:
1. 1,5mérő fehérje+2alma (most volt)
2. vadnyúl+mártással+köret (most jön :D )
3. ugyanez csak köret néklül
4. túró, vagy fehérje turmix ( v mind2 )

Torna óra:
1.gyakorlat: mellről nyomás (8-10ism)
40kg-50kg-60-70kg(ebbe csak 8)-50kg

2. gyakorlat: Vállnyomó-gép: (8-10ism)
70kg-85kg-100kg-110kg-120kg

3.gyakorlat: oldalemelés (non-stop)
7kg-10kg-13kg-16kg-18kg-20kg-22kg

4. gyakorlat: dönött törzsű oldalemelés (non stop)
7kg-10kg-13kg-16kg-18kg

5.gyakorlat: BI_SZETT (8-10ism) váll-vonogatás előre    vs       hátra
                    50kg-80kg-110kg-130kg-150kg (a 150kg-t hátsó fogásnál nem nyomtam)

6.gyakorlat :BI_SZETT:  has
lábemelés vs térdemelés
75db               75db   

Ez egy jó edzés volt 50perc alatt letudtam ****), egy váll-edzésen nem szoktam 2nyomó gyakit csinálni, de vhogy most megkívántam  :laugh:  de nem bántam meg @:-) de azért mindig variálok vmit.
A héten a kaját az előző hetekhez mérve ügyesen fogtam, ugyanis csak egy este volt bezabálás (szalámis szenyák+1tábla csoki), ez előző hetekben ez szinte rendszeres volt ;-oo-;

Nyújtsatok sokat :D

Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 12. - 15:51:59
JAvítok:: ***))))

1.gyakorlat: mellről nyomás (8-10ism)
40kg-50kg-60kg-70kg(ebbe csak -5 db ment) -50kg
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 12. - 17:13:23
Kipróbálom a héten én is ezt a sok gyakorlatos vállazást, a tieid sem szenvednek hátrányt tőle :D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 12. - 17:18:45
Kipróbálom a héten én is ezt a sok gyakorlatos vállazást, a tieid sem szenvednek hátrányt tőle :D

 8-}
Több százas oldalemeléseket te is csináltál még régebben, neked ez nem újdonság.
 @-o  35-40kg-s oldalemeléseidről meg nem is beszélve :-)->
Cím: Re:Suncity System
Írta: Gabe - 2010. December 12. - 17:22:11
Kipróbálom a héten én is ezt a sok gyakorlatos vállazást, a tieid sem szenvednek hátrányt tőle :D

 8-}
Több százas oldalemeléseket te is csináltál még régebben, neked ez nem újdonság.
 @-o  35-40kg-s oldalemeléseidről meg nem is beszélve :-)->
A olyan nagy dolog? ;D
Majd ha 55-tel nyomja.
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 12. - 17:27:46
Igen, vannak nálam nagyobb gyúrógépek is ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Gabe - 2010. December 12. - 17:36:14
Igen, vannak nálam nagyobb gyúrógépek is ;D
Hajjaj, bizony. Szó szerint. ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: God Vazzeg - 2010. December 12. - 17:38:48
Igen, vannak nálam nagyobb gyúrógépek is ;D

 ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 12. - 17:52:45
Kipróbálom a héten én is ezt a sok gyakorlatos vállazást, a tieid sem szenvednek hátrányt tőle :D

 8-}
Több százas oldalemeléseket te is csináltál még régebben, neked ez nem újdonság.
 @-o  35-40kg-s oldalemeléseidről meg nem is beszélve :-)->
A olyan nagy dolog? ;D
Majd ha 55-tel nyomja.

igaz, még lekvár a srác  >:D
de ha eljut 55kg-ig akkor levideózom az biztos :laugh:
gyúrógép én sem lennék, majd indítnai kéne egy s(z)avazást, hogy "ki a legnagyobb gyúrógép"?  :laugh:
Cím: Re:Suncity System
Írta: God Vazzeg - 2010. December 12. - 17:54:23
Kipróbálom a héten én is ezt a sok gyakorlatos vállazást, a tieid sem szenvednek hátrányt tőle :D

 8-}
Több százas oldalemeléseket te is csináltál még régebben, neked ez nem újdonság.
 @-o  35-40kg-s oldalemeléseidről meg nem is beszélve :-)->
A olyan nagy dolog? ;D
Majd ha 55-tel nyomja.

igaz, még lekvár a srác  >:D
de ha eljut 55kg-ig akkor levideózom az biztos :laugh:
gyúrógép én sem lennék, majd indítnai kéne egy s(z)avazást, hogy "ki a legnagyobb gyúrógép"?  :laugh:


Én se nyernék, vagy ne legyen a nevem Krisztián  ;D  !+"%
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 13. - 22:48:29
Ave!

Na, kivégeztem a bicepsz_tricepszet @:-) 
Egy 10es sklálán 7et adnék az edzésnek,  4 étkezésem volt torna előtt.
Próbálom ezt a szisztémát tartani, mert jó hatással van!
Edzés előtti étkezések:
7óra- 1.5mérő fehérje
10óra-7tojás fehérje+3sárgája_uborka_3szelet barna toast-kenyér
13óra- csirke-mell+csirke-comb_tészta+ubi
16-óra 1mérő fehérje+z.pehely
Edzés:
1.gyaki: francia rudas bicepsz állva (8_10 ism)
42.5kg-52.5kg-62.5kg-72.5kg

2.gyaki egyenes-rudas bicepsz állva (8-10ism)
40kg-50kg-60kg-65kg

3.gyaki: Egykezes-súlyokkal váltott bicepsz állva: (8-10 ism)
18kg-22kg-26kg-28kg

4.gyaki: Lórugás-kereten NON-STOP
20kg25kg-30kg-35kg

5.gyaki szűknyomás(6-8ism) itt 130kg-ig kellett volna menni, de szar voltam..kifáradtam a bicepsznél :(
70kg-90kg-100kg-110kg

6.gyaki: Homlokmögé-engedés a keretnél:(10-12ism)
65kg-70kg-80kg-85kg

7.gyaki: letolás kötéllel (12ism)
20kg-30kg-40kg-45kg


Jól bedurrantam, tegnap válltól még mindig izomlázas vok, viszont kaptam 1-2 dícsérő szót is :-OO, nem mozgattam meg nagy súllyokat azért de a célt elértem :violinplay3:

Edzés után:

1.5mérő fehérje+2alma
20deka cs.mell(mustáros-tejfölös)+tészta (100g)
jött egy 6km-es séta ***))
25deka túró
most meg 4-5szenya leszaladt ***))))  /7%


Cím: Re:Suncity System
Írta: Milo - 2010. December 13. - 23:00:36
Hogy lehet homlokról nyomást kereten csinálni? Nem tudom elképzelni.
Cím: Re:Suncity System
Írta: pmiller06 - 2010. December 13. - 23:15:16
Én a lórugást kereten sem értem.  ?:-/
Cím: Re:Suncity System
Írta: zotja - 2010. December 13. - 23:22:54
Hogy lehet homlokról nyomást kereten csinálni? Nem tudom elképzelni.

pedig az brutál :)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 13. - 23:55:45
bocs, srácok ha érthetelen  ***))))

Homlokmögé engedés kereten:

felső részhez csatlakoztatom a " kis-franciarudat", megfogom, megfordulok, előre lépek és úgy végzem vele a gyakorlatot

Lórugás kereten:
felső részét megfogom (csak a drótot) megfordulok és a fülem mögül indítom és úgy végzem a gyakit

Jővő7től mellékelek majd videókat is. 
Cím: Re:Suncity System
Írta: Jordan - 2010. December 14. - 00:11:14
bocs, srácok ha érthetelen  ***))))

Homlokmögé engedés kereten:

felső részhez csatlakoztatom a " kis-franciarudat", megfogom, megfordulok, előre lépek és úgy végzem vele a gyakorlatot

Lórugás kereten:
felső részét megfogom (csak a drótot) megfordulok és a fülem mögül indítom és úgy végzem a gyakit

Jővő7től mellékelek majd videókat is.  



Jaaaaa, hat ez kabeles gyakorlat? Akkor ertem mar  :D ;)
Cím: Re:Suncity System
Írta: pmiller06 - 2010. December 14. - 00:15:15
Akkor már értem. Csak nálunk itt (majdnem a másik felén az országnak) keretnek az erőkeretet nevezik. De akkor ezek szerint Te a csigára gondoltál. Nem direkt értetlenkedek ám állandóan  ;D Hajrá! Nyomjad!
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 14. - 08:49:12
Akkor már értem. Csak nálunk itt (majdnem a másik felén az országnak) keretnek az erőkeretet nevezik. De akkor ezek szerint Te a csigára gondoltál. Nem direkt értetlenkedek ám állandóan  ;D Hajrá! Nyomjad!

Itt is erőkeret,
mivel gyenge vok, ezért az "erő" szót nem használom :laugh:
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 14. - 08:50:40
bocs, srácok ha érthetelen  ***))))

Homlokmögé engedés kereten:

felső részhez csatlakoztatom a " kis-franciarudat", megfogom, megfordulok, előre lépek és úgy végzem vele a gyakorlatot

Lórugás kereten:
felső részét megfogom (csak a drótot) megfordulok és a fülem mögül indítom és úgy végzem a gyakit

Jővő7től mellékelek majd videókat is.  



Jaaaaa, hat ez kabeles gyakorlat? Akkor ertem mar  :D ;)

Mint gyúrógép, neked tudnod kell ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 14. - 09:57:07
Így már nekem is leesett, csak néztem ki a fejemből, hogy milyen új gyakorlatok vannak, de nem tudtam elképzelni :D
Remélem nem azonos nemű dícsért meg :-/-(-: ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 14. - 10:19:45
Így már nekem is leesett, csak néztem ki a fejemből, hogy milyen új gyakorlatok vannak, de nem tudtam elképzelni :D
Remélem nem azonos nemű dícsért meg :-/-(-: ;D

:D A 7végi pultoslány meg egy másik összesúgtak  :laugh:  mikor elmentem melletük
meg egy két haver is mondta, hogy azért "jövök fel " :)
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 14. - 10:29:27
Így már nekem is leesett, csak néztem ki a fejemből, hogy milyen új gyakorlatok vannak, de nem tudtam elképzelni :D
Remélem nem azonos nemű dícsért meg :-/-(-: ;D

:D A 7végi pultoslány meg egy másik összesúgtak  :laugh:  mikor elmentem melletük
meg egy két haver is mondta, hogy azért "jövök fel " :)
Ajjaj ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 15. - 21:48:01
Jó Lét :)


Letudtam a mell edzést, ami sajnos nem úgy alakult ahogy vártam :-X
Pedig kajám rendben volt, a mai ch-m 300g barna rizs, 200g z.pehely, 2alma-1banán, szval a glikogén raktárak nem pangtak az ürességtől:D
Étkzések Edzés előtt:              Étkezések edzés után:                   
1. Turmix-z.pehely                   1. turmix-1banán
2. z.pehely-25deka túró            2. cs.mell rizs-uborka
3. rakott rétes+1 kávé o:)        3. ugyanaz
4. cs.mell-barna rizs                 4. túró(25 deka)

Edzés:

1.gyaki 30fokos nyomás (8/10ism)
60kg-80kg-100kg-110kg-120kg
-a 120kg-nál a 3.nyomás után szúró fájdalmam volt a bal vállban :-\ fel is idegesítettem magam ˝=/

2. gyaki:
1kezes súlyzóval feknyomás (8ism)
28kg-32kg-36kg-40kg(ebbe 2 sorozatot nyomtam)
-itt szerettem volna legalább 45kg-ig felmenni, de nem jött össze :angry: nem akartam nagyon terhelni a vállat sem

3.gyaki 30fokos tárogatás padon (10ism)
22kg-24kg-26kg-30kg

4. gyaki kábeles összehúzás (az erőkereten) (10ism)
25kg-30kg-35kg-40kg

5.gyaki: has
lábemelés vs. térdhashozhúzás 75db-75db


Mindentől függetlenül, jól durrantam nagyon, pedig egy fostalicskának éreztem magam....majd látjuk, hogy mit hoz a jövő:)
Visszatérek a régi edzés beosztásomhoz amikor 1.nap-MELL 2.nap-LÁB 3.nap-HÁT 4nap-VÁLL-5.nap-KAR
A láb edzés rehab program keretében fog történni, a következő edzéstől fogva!
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 17. - 07:47:38
Jó reggelt #:-)

Tegnap megdolgoztam a virgácsokat, végre ;) Hosszú hetek kihagyása után 8-}
Az edzés elég "kaotikusan" indult, ugyanis a shaker-emből kifolyt a turmix a táskámba, ezzel akkor szembesültem amikor átakartam öltözni. A telefonom és a ruháim végülis szépen felszívták a folyadékot >:D
Első felindulásra módszeresen elkezdtem volna befejelegeteni az öltöző szekrényeket, de elhatároztam a héten, hogy nem idegeskedek feleslegesen és nem ítélkezek semmi és senki felett :)

Edzés előtti kaják:                               Edzés utáni kaják:
1. turmix+zabpehely                            1. Turmix+banán
2. 25dekatúró-zabpehely+1banán          2. cs.mell-rizs-ubi
3. cs.mell-rizs-ubi                               3.    u-a-
4.turmix z.pehely                                4. cs.mell-pufi-rizs

Edzés-Program:(12-14ism)
1. Combfeszítő gép-5sorozat

Fontban vannak a  súllyok, nem néztem mi-mennyi.

2. Gugolás:(10-12ism) 5-sorozat
(itt nem írok súllyokat, mert  ha vki beleolvas még megfullad a nevetéstől :laugh: és azt nem venném a szívemre)
Elég az hozzá, hogy 110kg volt a vége. ;D

3. Lábtoló-Gép (12-14ism) 5-sorozat
Itt is babsúly volt.

4. Merev-lábas felhúzás: 5sorozat-12ism.
110kg-ig mentem fel.

5.Szumós-felhúzás -5sorozat-12ism
110kg-ig mentem fel.

Tudom, h szánalmasak a használt súllyok de vigyázok a bokámra , mert érzem most is sajnos, de nem vok cukorból. NAgyon sántítani nem szeretnék.
Sosem voltam egy nagy gugoló gép(széria súly 130kg-150kg),meg a merev-lábas felhúzást is 150kg-160kg körül végeztem max, amikor nem fájt semmim, már akkor boldog lennék ha ezt az erőszintet elérném majd. Ami még hozzátartozik,hogy nincs keresztszalag a bal térdemben már olyan 8éve.
Ma kb úgy járok mint egy birodalmi lépegető, szval izomlázzal nincs baj. A ch-t megemeltem, jobb is a közérzetem :azn: Kiváncsiságból megmértem magam, tegnap csajomnál 93.5kg
A következő edzés HÁT lesz @:-) Tegnap vettem adatkábelt, így már több kép lesz, a kajákról is:) Finom cs.mellt, meg barna rizses kaját fel töltöm még a mai nap :)
Érdekességként megmutatom, a jegyzetfüzetemet, amit a "cégtől" kaptam + még 1 mappát is mellé. Mint kiemelt partner ;D ;D ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: endre66 - 2010. December 17. - 10:09:42
Nálatok céges autó, önkéntes nyugdíjpénztár-támogatás és meleg-ételutalvány helyett koxporokat osztogatnak?  @-o @-o @-o

Jó vagy Peti!  /:-)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 17. - 10:12:34
Nálatok céges autó, önkéntes nyugdíjpénztár-támogatás és meleg-ételutalvány helyett koxporokat osztogatnak?  @-o @-o @-o

Jó vagy Peti!  /:-)


Tudod, én inkább ezt kértem o:)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 17. - 13:06:50
Üdv! /:-)


Hát edzés kivégezve :violinplay3:

Próbáltam erőltetni a súllyokat a magam módján. Beszerzek 1 gurnit is, hogy még jobban menjen, noha szeretek csak így kesztyű és gurni nélkül dolgozni. A hátránya az az, hogy olyan a tenyerem mint ha lapátolnék, meg a lányok harisnyáját kiszakítja :laugh:
Előnye pedig, hogy jobban fejlődik az alkar is vmivel, meg a szorításom is erősebb.

Na lássuk, hogy mit műveltem:

1. Lehúzás tarkóhoz: (8-10-12ism)
45-65-80-95-105kg (itt egy plusz 5kg-s súlyt kellett rátenni)

2.gyakorlat: BI_SZETT 10-10ism     T-rudas evezés     vs      Peck-deck  gépen evezés
                                             50-60-70-80-90kg                 60-70-80-90-100kg

3.gyakorlat: BI_SZETT 10-10ism      Köteles-evezés    vs            Merevkaros-letolás
                                               60-70-80-90-100kg                  30-40-45-50-55kg

4.gyakorlat Mellhez-húzás 8-ism
80-90-100kg (a mázsának kétszer mentem neki)

5.gyakorlat:HAS BI_SZETT       Lábemelés   vs      Térd-hashoz-húzás
                                              3*12db                      3*12db
                                              3*12db                      3*12db


Ez volt a program, 50perc alatt letudtam, szval pörgettem végig ;-oo-; jönni fog 2nap pihenés edzés szempontjából, izomlázam  van most mindenhol:D, ami nem mindennapos :azn:
A mai kaja, szintén a jó öreg cs.mell rizs, viszont ezt is váltani fogja majd a hekk filé és a marha hátszín amelyek a kedvenceim <:-)
A mai torna előtt csak 2étekezésem volt:          Edzés után:
6órakor: Cs.mell+rizs+ubi                              1. Turmix+2alma
10órakor:Turmix+100g z.pehely                      2. Cs.mell+pufi rizs
                                                               3.    u.a.
                                                               4. túró v turmix (vagy mind2)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Cressler - 2010. December 17. - 14:43:19
Nálatok céges autó, önkéntes nyugdíjpénztár-támogatás és meleg-ételutalvány helyett koxporokat osztogatnak?  @-o @-o @-o

Jó vagy Peti!  /:-)

koxetéria
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 17. - 15:10:10
Nálatok céges autó, önkéntes nyugdíjpénztár-támogatás és meleg-ételutalvány helyett koxporokat osztogatnak?  @-o @-o @-o

Jó vagy Peti!  /:-)

koxetéria

 :laugh:
Elébe menjek a téves következtetéseknek ,a jegyzetfüzetet, meg a mappát, édesapám kapta valamelyik konferencia alkamával a sok közül, csak mindig nekem adja az ilyen táskákat, mappákat, füzeteket, tollakat.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 19. - 17:02:03
 #:-)
Nem bírtam ki és ma lementem edzeni @:-) . Nem lett 2nap pihenő, és nem is aludtam sokat éjjelente, csak olyan 2*5órát, de végülis nem befolyásolt semmiben. Az izomláz ellen, több C-vitamint ettem, és az is múlté.
Ma edzés előtt nem volt sok étkezésem, csak egy, mivel tegnap este 7 és hajnal 1 között egy tálba beleraktam 300g z.pelyhet, 500g túrót, 2mérő fehérjét, édesítőt, vizet ,összekevertem és azt fogyasztottam /7% Nem igazán tudtam kajálni így reggel sokat, csak egy 6tojásfehérjés+3sárgájás+kockára vágott cs.mell sonkás játékot csináltam,+3szelet barna toast kenyér+ubi. Meg 2 kávé+1zöldteás-ginzenges tea+egy forró fürdő a°˝hidegre való tekintettel, így jobban bevoltam már melegedve, mert ma trikóban volt kedvem edzeni :violinplay3:

VÁLL volt soron ;)
1. Nyakból-nyomás-gépen: (8-10ism)
70kg-90kg-110kg-130kg-90kg (130kg-ba 6ment ????...  )

2. Oldalemelés állva Non-stop (12ism)
5kg-7kg-10kg-13kg-16kg-18kg-22kg (a végén a 22kg-ba nyomtam még egy sorozatot)

3. Döntött-törzsű oldalemlés: (10ism)
12kg-14kg-16kg (1perc pihi) 16kg-14kg-12kg

4.Oldalemelés váltott karral Non-stop
(itt nem tudok ismétlés számot írni mert folyamat nyomtam pihenés nélkül)
10kg

5. Előre-emelés (-8-10ism)
15kg-20kg-25kg-30kg

6. BI_SZETT Vállvonogatás előre vs hátra (8-10ism)
50kg-80kg-110kg-140kg-170kg-185kg
(a vállvonogatás hátra ,140kg-ig  volt benne a bi_szettes játékba, előre történő vállvonogatásnál a 175kg/185kg már gurtnival történt, amúgy ment volna még többel is de már kivoltam egy kicsit)

7.gyakorlat Has:BI_SZETT a szokásos lábelemgetés vs térd-hashozhúzás

55perc alatt kivégeztem az edzést és magamat is ;) .
Valahogy, mindig váll edzésen durranok be a legjobban, most is magamhoz képest kivoltam eresedve, meg az az izomérzet, imádom @:-) Legközelebb csinálok még 1-2képet váll edzés után /:-)
Edzés utáni étkezések: 1.Banános turmix+2narancs                 4. Banános turmix (most jön)
                               2. Hekk filé+főtt krumpli+savanyú kápi   5. Hekk filé+savanyúkápi
                               3.u.a.                                              6. még jöhet vmi :laugh:

Azért többet eszek mostanság, mint az eddigiekben, fehérjét is azóta iszom, mióta az edzés naplót megnyitottam (volt 8hónapos kihagyás v lehet, hogy több). Jó hatással van az biztos,a megemelt tápanyag bevitel, pörgeti az anyagcserémet o--O
Holnap jön egy jó kar edzés, várom már. Super-pump-om elfogyott már 1hete kb, de haverom most rendelt egyet, majd befelezzük :azn:
                           
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 19. - 17:08:54
Dél felé voltam arra, ha tudom, hogy bent vagy bemegyek dumálni.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 19. - 17:27:55
Dél felé voltam arra, ha tudom, hogy bent vagy bemegyek dumálni.

Majd legközelebb /:-) akkor
Cím: Re:Suncity System
Írta: Jordan - 2010. December 19. - 17:38:38
Dél felé voltam arra, ha tudom, hogy bent vagy bemegyek dumálni.

Na ez az. Bementek, es 2 orat vegigdumaltok, aztan meg jon a kerdes, hogy mi a faszert nem fejlodunk?  ????...  >:D
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 19. - 17:40:17
Dél felé voltam arra, ha tudom, hogy bent vagy bemegyek dumálni.

Na ez az. Bementek, es 2 orat vegigdumaltok, aztan meg jon a kerdes, hogy mi a faszert nem fejlodunk?  ????...  >:D
Képzeld még ha csajok is lennének a teremben ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Jordan - 2010. December 19. - 17:48:58
Dél felé voltam arra, ha tudom, hogy bent vagy bemegyek dumálni.

Na ez az. Bementek, es 2 orat vegigdumaltok, aztan meg jon a kerdes, hogy mi a faszert nem fejlodunk?  ????...  >:D
Képzeld még ha csajok is lennének a teremben ;D

Uhhh  ;D

Gondolom menne egesz heten a bicepsz, allva ruddal, kozben a szem sarkabol figyelni a muffokat, neha odaszolva nekik valami humorosat  8)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 19. - 17:52:50
Dél felé voltam arra, ha tudom, hogy bent vagy bemegyek dumálni.

Na ez az. Bementek, es 2 orat vegigdumaltok, aztan meg jon a kerdes, hogy mi a faszert nem fejlodunk?  ????...  >:D
Képzeld még ha csajok is lennének a teremben ;D

Uhhh  ;D

Gondolom menne egesz heten a bicepsz, allva ruddal, kozben a szem sarkabol figyelni a muffokat, neha odaszolva nekik valami humorosat  8)

 Jordan-t is néha láncon tartják a termeben, ha nem bír magával :laugh:
Cím: Re:Suncity System
Írta: Jordan - 2010. December 19. - 17:57:28
En nem mehetek olyan terembe, ahol csajok is vannak, elveszik a koncentraciom.  :o  Foleg ha hasznalok valami testo booster-t  ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 19. - 18:19:47
En nem mehetek olyan terembe, ahol csajok is vannak, elveszik a koncentraciom.  :o  Foleg ha hasznalok valami testo booster-t  ;D

 :laugh:
Ezzel sokan így vannak, még ha nem is használnak "testoboostert" ;) Személy szerint én is, ha esetleg van lenn 1-2jó annak még örülök is, de ha "dömping" van az már idegesíteni is tud

Mondjuk, ha túl sokan vannak és jók is ,azért az tényleg az edzés rovására megy, persze valamennyire még motiválni is tudja az embert =/+' de a legtöbb esetben nem annyira imponáló a gyengébb nemnek, ha egy tag ordít meg fújtat,jó izzadt és  közben meg véres szemmel bámulja a őket ;D
De mindig vannak kivételek :violinplay3:
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 19. - 18:45:58
Csak akkor jó ha többen vannak, ha nem ismerik egymást. Ha barátnők, akkor engem kurvára idegesít a vihogás :-/-
Cím: Re:Suncity System
Írta: Pity - 2010. December 19. - 19:45:15
En nem mehetek olyan terembe, ahol csajok is vannak, elveszik a koncentraciom.  :o  Foleg ha hasznalok valami testo booster-t  ;D

 :laugh:
Ezzel sokan így vannak, még ha nem is használnak "testoboostert" ;) Személy szerint én is, ha esetleg van lenn 1-2jó annak még örülök is, de ha "dömping" van az már idegesíteni is tud

Mondjuk, ha túl sokan vannak és jók is ,azért az tényleg az edzés rovására megy, persze valamennyire még motiválni is tudja az embert =/+' de a legtöbb esetben nem annyira imponáló a gyengébb nemnek, ha egy tag ordít meg fújtat,jó izzadt és  közben meg véres szemmel bámulja a őket ;D
De mindig vannak kivételek :violinplay3:

;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 20. - 20:10:31
 /:-)

Megvolt a mai edzés ami nem kar volt hanem inkább szar :-\
Nem voltam a toppon, betudható annak,hogy simán gyenge vok + hogy már a 3. éjszaka megy ez a 4-5órás alvás plusz éjjel Telihold volt, és éjfélkor nem tudtam átváltozni sem !+"% úgy tűnik, hogy hat a szérum ;D
A mai kajám viszont nagyon rendben volt, le is fotóztam egy párat belőle, amiket majd holnap feltöltök, ha lesz elég időm ;)
Edzés előtti étkezések:
1. Hekk-filé+savanyúkápi+ubi+3szelet barna toast kenyér
2. 1Banán+1mérő fehérje
3. Hekk filé+100g fehér rizs+savanyúkápi
4.                u.a.
Edzés utáni Étkezések:
1. 1banán+2mérő fehérje
2. 1csomag pufirizs+1,5mérő fehérje (ezek most voltak, kifogytam a szilárd kajából, majd most megyek veszek 1pár dolgot)
3. viszű vmi túrós játék lesz ;-oo-;


Edzés:
1. egyenes-rúd bicepsz állva: (8-ism)
20kg-40kg-60kg-70kg-60kg-50kg (70kg-ba vhogy csak 4ment)

2. Francia-pados bicepsz: (10ism)
42,5kg-52.5kg-62,5kg-52,5kg-42,5kg

3.Váltott egykezes bicepsz-állva (8-10ism)
22kg-24kg-26kg-28kg-18kg-16kg

4. Letolás- Erőkereten: (10-12ism)
60kg-70kg-80kg-90kg-100kg

5. Lórugás: (12-14ism)
10kg-12kg-14kg-16kg

6. Homlokmögé engedés(szabadsúly): (10ism)
32,5kg-42.5kg-52,5kg-62.5kg

7.gyakorlat:Köteles letolás: (12ism)
20kg-30kg-40kg-45kg

8.gyakorlat: Tolockodás (itt csak pumpáltam)
nem számoltam


Így, hogy leírtam látom, hogy jó sok gyakit csináltam, lehet h felesleges is ennyit. Azonban a bedurranással nincsen baj, ma is feszültem rendesen , meg erek is voltak itt-ott . (persze minden csak a magam módján). A tegnap vállazást is még elég keményen érzem @:-) úgy, hogy a tegnap edzéshez viszonyítva ez nem volt jó annyira, persze mindig vannak jobb és rosszabb edzések, a lényeg, hogy megcsinálja az ember ****) ilyenkor is.
Holnap ha minden jól megy, akkor lesz egy Mell-Has edzés, majd meglátjuk, hogy mit dob a gép....
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 20. - 20:12:22
Bickóra 3, tricepszre 4 plusz egy pumpa, ez teljesen rendben van, én is így nyomom :violinplay3:
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 20. - 20:21:23
Bickóra 3, tricepszre 4 plusz egy pumpa, ez teljesen rendben van, én is így nyomom :violinplay3:


akkor 2020-ra nekem is összejön majd egy 200as nyomás @-o
Amúgy meg jobbulást ;)
Tudod, az étel a legjobb orvosság ****:))))))
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 20. - 20:22:40
Bickóra 3, tricepszre 4 plusz egy pumpa, ez teljesen rendben van, én is így nyomom :violinplay3:


akkor 2020-ra nekem is összejön majd egy 200as nyomás @-o
Amúgy meg jobbulást ;)
Tudod, az étel a legjobb orvosság ****:))))))
Tudom, edzés után pizza meg csokitorta volt a menü. Most kezd hatni a lázcsillapító, kicsit később megszem a maradékot :D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 20. - 20:28:20
Bickóra 3, tricepszre 4 plusz egy pumpa, ez teljesen rendben van, én is így nyomom :violinplay3:


akkor 2020-ra nekem is összejön majd egy 200as nyomás @-o
Amúgy meg jobbulást ;)
Tudod, az étel a legjobb orvosság ****:))))))
Tudom, edzés után pizza meg csokitorta volt a menü. Most kezd hatni a lázcsillapító, kicsit később megszem a maradékot :D

Én akkor nyomom így ha esetleg italos vok :laugh: :laugh:
Ha már úgy is rontja az alkohol a tápanyagok felszívódását, akkor már a szemét kaja ne szívodjon már föl rendesen @-o @-o @-o @-o
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 20. - 20:29:14
Bickóra 3, tricepszre 4 plusz egy pumpa, ez teljesen rendben van, én is így nyomom :violinplay3:


akkor 2020-ra nekem is összejön majd egy 200as nyomás @-o
Amúgy meg jobbulást ;)
Tudod, az étel a legjobb orvosság ****:))))))
Tudom, edzés után pizza meg csokitorta volt a menü. Most kezd hatni a lázcsillapító, kicsit később megszem a maradékot :D

Én akkor nyomom így ha esetleg italos vok :laugh: :laugh:
Ha már úgy is rontja az alkohol a tápanyagok felszívódását, akkor már a szemét kaja ne szívodjon már föl rendesen @-o @-o @-o @-o
Szemét nem szemét, mindegy csak hozzon ;D Szerintem csütörtökön megint EB-ben karozok ::)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 21. - 15:26:45
Ma nem lesz edzés, mert tanulnom kell, továbbá a tegnapi tricepsz edzést még eléggé érzem, szval kár lenne most mellezni /:-)
Tegnap este dvd-zés közben betoltam 1doboz ferreo-t némi kókuszos csokit, meg 4-5hagymás kolbis szenyát, szval megvolt a heti félre zabám.
(az Ünnepek során is azért lesz egy pár)
Tegnap este készítettem egy pár képet mert annyira feszült a bicepszem amikor ráfeszítettem, hogy úgy éreztem, szétszakadt a bőröm. Az egyik kép vakuval a másik anélkül született, a harmadik kép pedig a 10óraim volt, tegnap is, ma is /7%
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 21. - 15:33:41
 ***))))
Azt hittem, hogy levágtam a "vakus részt "a 2.képről,  ;D  felesleges volt odaírni !+"%
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 21. - 15:39:56
Jók a karok ;)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Tóth Attila - 2010. December 21. - 15:47:45
Frankó @:-)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 21. - 16:10:10
 :-}

Köszi, srácok  :-){  lesz ez még így se ;D ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Cressler - 2010. December 21. - 22:27:07
Ma nem lesz edzés, mert tanulnom kell, továbbá a tegnapi tricepsz edzést még eléggé érzem, szval kár lenne most mellezni /:-)
Tegnap este dvd-zés közben betoltam 1doboz ferreo-t némi kókuszos csokit, meg 4-5hagymás kolbis szenyát, szval megvolt a heti félre zabám.
(az Ünnepek során is azért lesz egy pár)
Tegnap este készítettem egy pár képet mert annyira feszült a bicepszem amikor ráfeszítettem, hogy úgy éreztem, szétszakadt a bőröm. Az egyik kép vakuval a másik anélkül született, a harmadik kép pedig a 10óraim volt, tegnap is, ma is /7%

:-)!  :-)!
Cím: Re:Suncity System
Írta: Milito - 2010. December 22. - 17:44:41
Szerintem is jó a karod! Łł=
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 22. - 22:28:06
Legalább a kar legyen jó ;)

 #:-)

Na lemellezetem az imént 8-)
Nem voltam ma sem a toppon, 5óra alvás, 5óra utazás, 1.5óra gyaloglás(nem csiga tempóban) szval nem voltam 100%-os. A hétfői tricepszet még mindig érzem kissé.
A mai tápanyagbevitel:
Reggeli:1banán+1,5mérő fehérje
10órai: Csirkecomb-rizs-ubi
Ebéd:        u.a.
Uzsonna:    u.a.   

Edzés után: 2banán+1,5mérő fehérje (most volt)
                 Csirkecomb-rizs-kápi.         
                  még jöhet vmi

A mai program:
1. Fekvenyomás (8ism)
50-80-100-120-100-80kg

2.Ferdepadosnyomás (kereten) (8ism)
50-70-90-110-90kg

3. Erőkereten tárogatás egyenespadon:(12ism)
15-20-25-30kg

4. Alsócsigás-keresztezés (12ism)
20-25-30-35-25kg

5. Peck-Deck gépen nyomás (1kézzel váltva)(12ism) (ferdén ültem be)
50-60-70-80-70kg

6. Harangozás kötéllel: (12ism)NON_STOP
60-70-80-90-100kg

7. BI_SZETT: lábemelés  vs térdhashozhúzás
                    36*2              36*2

Ezt vittem véghez ma, 1órás játék volt, holnap láb @:-) 24.e-25.-e pihenés de Karácsony második napján azért lemozgom bejglit :-oD
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 23. - 09:17:25
 <:-)Az Ünnepi menü egy részének konyhakész formája <:-)
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 23. - 09:29:25
Szép! Itt is van pár kg belőle, plusz egy kevés csirkemell, amit bacon-sajt kombóval lesz betöltve ;D Rendezzünk egy "Ki hízott a legtöbbet egy hét alatt" versenyt ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 23. - 16:21:51
Szép! Itt is van pár kg belőle, plusz egy kevés csirkemell, amit bacon-sajt kombóval lesz betöltve ;D Rendezzünk egy "Ki hízott a legtöbbet egy hét alatt" versenyt ;D

 ;D Neked tuti, hogy meglesz a 130kg ismét @:-)
Terveim szerint, azért próbálom majd beosztani a mennyiségeket :violinplay3: de persze lehet h megcsúszok /7% , majd meglátjuk, mit hoz az Ünnepi étek :laugh:

A mai napot a LÁB-nak szenteltem /:-) ami igen jól sikerült, legalábbis a heti többihez viszonyítva.
Délelőtt volt az edzés, így csak 2étekzésem volt előtte, viszonylag alacsony Ch-val mert nem is volt itthon csak narancs, meg 1csomag pufirizs.
Reggeli: 25deka túró+1mérő fehérje+2narancs
Edzés előtt: kb 15deka cs.mell+félcsomag pufirizs

A mai játék:
1.comfeszítő-gép (12-14ism) Még mindig fontban vannak a súlyok.
60-tól  170fontig  6sorozatot piramisban.

2.Gugolás kereten: (8-10ism)
50kg-80kg-110kg-125kg-115kg

3. Gugolás (állványnál) széles-terpeszben (két végéhez raktam a lábam) (10ism)
50kg-70kg-90kg-100kg-90kg

4.Combfeszítő-gép: váltott lábbal Non-stop
közepes súllyal 

5. Merevlábas felhúzás: (8-10ism)
50kg-80kg-110kg-130kg-150kg
A 150kg-ba 7et sikerült húznom, de csak azért mert Ogre vezényszava igen sok erőt adott, magamtól 3után már leraktam volna, mert nehéznek éreztem már mikor kivettem.

6. Szumós-felhúzás: 10ism
42kg-72kg-92kg-92kg


Ennyi volt a program, jó volt nagyon, most élveztem a lábazást. Térdem is fáj egy kicsit meg a bokáim  eléggé, de nem is érdekel mert "megérte"  :azn:
Edzés után ment 1 sima turmix+fél csomag pufirizs
                       15deka cs.mell+savanyúkápi+zöldséges rizs+1zöldalma
                       Most ment egy fehérjés-rizses-összekevert "dzsama" +1alma
                       +még 2étkezés tuti, hogy lesz nap folyamán :violinplay3:

Öltőzöben volt 1 srác kérdezte, hogy mióta edzek, meg,hogy hobby szinten megy e vagy nem.Ő nem rég kezdte, viszont megjegyezte, hogy nem lenne ilyen "nagy,felfújt merev izomzatú, mint én" neki a strandröpis forma kellene. Mondtam magamban, hogy akkor less rá Ogréra, ha én nagy vok meg felfújt.(Amitől még meglátásom szerint igen messze állok és nem is célom)
Természetesen mindenki másként látja a világot és így van rendjén.
MINDENKINEK A BOLDOG KARÁCSONYT ÉS KELLEMES PIHENÉST ÉS KITÁGÚLT  BELEKET KÍVÁNOK!
Cím: Re:Suncity System
Írta: Jordan - 2010. December 23. - 17:22:53

                       15deca........

Baratnod ennek nem fog orulni  >:D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 23. - 17:36:49

                       15deca........

Baratnod ennek nem fog orulni  >:D
Łł= Ezen de jót röhögtem ;D

Majd én is beírom, hogy kar 46 pistol 0.....
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 23. - 18:11:42
Állat volt az a felhúzás, látszik, hogy egy kis motiváció mennyit számít. Hidd el, ha előtte még nyakon is csaplak, akkor 10 ment volna 8-) ;D
Melyik magyarázott ilyen hülyeségeket az öltözőben? ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Jordan - 2010. December 23. - 18:19:49
Állat volt az a felhúzás, látszik, hogy egy kis motiváció mennyit számít. Hidd el, ha előtte még nyakon is csaplak, akkor 10 ment volna 8-) ;D
Melyik magyarázott ilyen hülyeségeket az öltözőben? ;D


Stereo, de psszt! Nem tolem tudod!  --)  >:D
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 23. - 18:22:45
Állat volt az a felhúzás, látszik, hogy egy kis motiváció mennyit számít. Hidd el, ha előtte még nyakon is csaplak, akkor 10 ment volna 8-) ;D
Melyik magyarázott ilyen hülyeségeket az öltözőben? ;D


Stereo, de psszt! Nem tolem tudod!  --)  >:D
Azt már nem is akartam írni, de ő is ott volt, de olyan mint egy hajléktalan, bújkál a terem különböző sarkaiban. Pedig kapott volna motivációt az edzéshez, de akinek nem kell.... ***))) :D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Nutzilla - 2010. December 23. - 20:36:07
Bazzeg ha egyszer beállítottatok a terem sarkába büntiből.  ****) ...meg én most motivációt gyűjtök az újrakezdéshez!  ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 23. - 21:34:21
Állat volt az a felhúzás, látszik, hogy egy kis motiváció mennyit számít. Hidd el, ha előtte még nyakon is csaplak, akkor 10 ment volna 8-) ;D
Melyik magyarázott ilyen hülyeségeket az öltözőben? ;D

Még a nadrágom is szétszakadt ;D :violinplay3:
Egy jó edzőpartner aranyat ér az biztos, sztem én sem ilyen babasúlyokkal tolnám >:D

Vmi új tag volt nem tudom, de nem is számít O0

Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 26. - 16:32:26
 /:-)

Ma délelőtt lementem megmozgattam magam, ma már moderált kajálás volt, az elmúlt 2napban azért adtam az érzésnek én is.  /7%, Mint ahogy sokan mások :D
1.5kiló bejgli, tölött kápi, hallé, torta, szokásos standard kaják. Mivel viszonylag gyors az anyagcserém még így sem híztam ;)  :-/] :-/]
Mai napon már normális kajálást eszközöltem, edzés előtt 1.5mérős turmix, 25deka túró, z.pehely.
Edzés után turmix, banán, pulykamell, rizs, saláta.
A mai edzés a Hát+has izomcsoportot célozta meg. Természetesen megfogadtam a többiek tanácsát és úgy mozgattam meg /:-)
Érdekesnek ítélem azt, hogy amikor csináltam a mellhez-húzást (trikóban edzettem ami igen kivágott hátúl) néztem a tükörből, és nem tűnt olyan keskenynek az a fránya Hát-izom, vhogy még jónak is látszott. A legközelebbi hát edzésen majd megörökítem :violinplay3: Az is lehet, hogy mivel nem tudok pózolni , "ráfogni" sem tudok direktbe, csak akkor látszik jobban ha kapja a terhelést. Na nézzük, hogyan abszolváltam a házifeladatot.

1. Húzockodás(szélesen): 4*10

2. Köteles evezés: (10ism)
50-70-90-100kg

3. Lehúzás tarkóhoz: Úgy végeztem, hogy végülis BI_SZett-ben, a széles-és szűkfogás egymás után pihenés után történt 10-10ism
50-65-80-90-95kg

4. Lehúzás mellhez: 10ism
50-65-80-90-95kg

5. T-rudas evezés: 8-10ism
50-70-90kg

6. Döntött-törzsű evezés: 10ism
50-70-90-110kg

Has: Lábemelés  vs térdhashoz húzás
        36*2                 36*2
     
       Harangozás kötéllel: 12ism
        50-65-75-85kg

Amint látható, alkalmaztam a tanácsokat, volt 3evezős gyakorlat, lehúzásokat szélesen illetve szűken végeztem. Eredménye: izomérzet téren pozitív ,mert érzem a hátam nagyon most, szval jó lesz ez így ****) Kissé megvok fázva, de holnap Váll lesz terítéken @:-)

Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 26. - 18:56:20
Neked nincs keskeny hátad, csak nem húzod ki rendesen a képeken. De azért soha nem árt egy kis plusz szélesség :D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 26. - 18:58:14
Neked nincs keskeny hátad, csak nem húzod ki rendesen a képeken. De azért soha nem árt egy kis plusz szélesség :D

Jó a szó :-):-)::
Kell a szélesség @:-)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 27. - 19:12:38
Szép Estét! #:-)

Megvolt, a mai váll edzés. Az éjszaka 3órát tudtam aludni,mert a kijött rajtam a nátha és kockásra köhögtem a hasamat :azn:
Nem is volt tervben, hogy ma lemegyek ,de végülis a nap vége felé már jobban éreztem magam vmivel, de azért nem voltam így sem 100%-os. Legalább izzadtam egy jót :laugh: még szaunáztam is egyet.
Mai étekezés:
1. Turmix+1banán
2. 7tojásfehérje+3sárgája+3toast kenyér+paradicsom
3. Gyöngytyúk leves+Pulykamell+rizs+hagyma+répa+savanyú kápi
4. 1tábla milka /7%

Edzés:
Oldalemelés: NON_STOP (10ism)
1.kör: 5-7-10-13-16-18-20kg (1perc pihi)
2.kör:18kg-16kg-14kg-10kg-7kg-5kg

Vállbólnyomó-gép (8-10ism)
65-85-105-120-80kg

Döntött-oldalemelés ülve:Non_Stop(10ism)
1.kör:5kg-7kg-12kg
2.kör:12-7-5kg
3.kör:12-7-5kg

Erőkereten, Oldalemlés Non_Stop: 5kg
(2percig folyamatosan,4-4sorozat váltva a bal és jobb oldal pihenés nélkül)

Előre-emelés: kézisúlyzóval (8-10ism)
1.kör:5kg-7kg-12kg
2.kör:12-7-5kg

Ennyi volt mára,  még a tegnapi hát edzést is érzem, nem volt sok alvás, nem regenerálódott, holnapi edzést majd meglátom, hogy lenyomom-e.
A mai azért a körülményekhez képest azért nem volt olyan rossz...de nem erőltettem a nagyobb súlyok használatát, mert azért gyengének éreztem magam...
(pedig amúgy is az vok  :laugh: )
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 30. - 09:30:45
 /:-)

Tegnapelőtt a nátha miatt nem edzettem, hanem inkább kúráltam magam, egy 400g-os Nutellával+fél kiló bejglivel, hiszen az étel a legjobb orvosság. :azn:
Tegnap is benyomtam egy 400g-os Nutellát szval ügyes voltam nagyon ;-oo-;
Tegnap Bicepsz-Tricepsz volt soron, ami jól sikerült végülis.
Edzés előtt, a 25deka túró+1,5mérő fehérje+150g z.pehely volt az üzemanyag.

A program:

BICEPSZ:
1. Egyenesrúd-Bicepsz-állva(8ism)   2. Franciarúd-bicepsz-állva(8-10ism)
30-40-50-60-50kg                                          32,5kg-42,5-52,5-62,5kg

3. Kalapács-Bicepsz:(8-10 ism)
20-22-24-26-30kg

Tricepsz:

1.Szűknyomás-kereten: (8-10ism)   2. BI_SZETT: Letolás kötélen vs  Lórugás(szerű vmi)
60-90-110-120-140kg                            20-25-30-35         5-10-15-15kg
(140kg-ba 6ment)

3. Erőkereten: Homlokmögé-engedés (8-10ism)
55-65-75-85kg


Ez volt a program, és tricepszemet jól megdolgoztam,  minden egyes kar-edzésen lesz szűknyomás, így vmivel erősödni fogok feknyomásban az 100% /:-)

Edzés után: Turmix+3narancs
                 Hekkfilé+rizs+savanyú kápi
                400g nutella+kalács+1liter tej
                  Hekkfilé+savanyú kápi+rizs
Az elmúlt 2napban nem igazán volt összeszedett a táplálkozásom, de nem érzem a kárát (még) de ennyi belefért, amúgy sem jött rám egy deka sem, ebben a pár napban. Reggel méretkeztem a bnőmnél 94,6kg, ha jól emléxem még a hónap elején 89-91kg voltam, úgy, hogy a megemelt CH azért hoz némi pluszt.Január végégig nem is áll szándékomban levinni.
Ma láb lesz terítéken.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 30. - 16:59:49
 /:-)

Lement a láb délelőtt, nem volt nagy durranás, igazából le sem írom :laugh:
Annyi változás volt, hogy most nem comfeszítő-géppel kezdtem, hanem gugolással.
Lehet, hogy kár volt (nem "pupláltam'' elég vért a comba) hiszen csak 120ig mentem fel :angry:
Amin változtattam még,  hogy az egylábas gugolás kézisúlyzóval is bekerült a programba. (36kg)
Merev-szumós felhúzást sem vittem 100kg fölé. De azért így is érzem, hogy meg lettek dolgozva a virgácsok!
Ez volt az év utolsó edzése, legközelebb csak hétfőn ,egy jó mellre nevezek be :laugh:
MIndenkinek Boldog és Jobb Újévet kívánok! ;-oo-;
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2010. December 30. - 17:42:30
Csak óvatosan holnap ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2010. December 31. - 09:40:06
Csak óvatosan holnap ;D

Óvatos leszek, 2lábon kihúzom /:-)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 03. - 17:17:32
Na B.U.É.K. ;-oo-;

Nekem ma volt az év első edzése, ugyanis nem terem tegnap. :angry: Így kimaradt 3nap és nagyon hiányzott már egy kis súlyzós-edzés. @:-) Szilveszterkor kár volt elmenni bulizni, de már mind1. :laugh: Hajanal 4körül, már nyomtam a diszóhúst, hagymás kruplit, lencselevest, egy kis nutellával. @:-) Mivel a 2 ünnep között igen csak hedonista módon táplálkoztam, az édességet tekintve, ezért mától fogom a kaját megint. >:D

A mai edzés előtti étkeztések:
4-45: 7tojásfehérje+3sárgája+savanyúkápi
8-45: Bélszín+párolt burgonya
12-30: U.a.
14-30: U.a

Edzés program: MELL
(nekem is csak 3.5órát sikerült aludnom az éjjel szval nem voltam a toppon, de nem érdekelt)

1. Feknyomás kereten: (6-8ism)        2. Feknyomás 30fokon(8-10ism)
50-80-110-135-125kg                   50-80-100-115-120-90 (itt a bal vállam megadta magát)

3. Kábeles-Tárogatás fekve egyenespadon-az erőkeretnél (10-12ism)
 15-20-25-30-40kg

4. Kábeles összehúzás (10-12ism)
 20-25-30-35-40kg

5. Peck-Deck Gép-váltott kezes-nyomás (10-12ism)
60-70-80-85-60kg

6. Has_BI_SZETT: (a szokásos) lábelmelgetés vs térd hashoz húzás
 
Igaz, hogy egy bagolyköpet volt az erőszint ma is de nagyon jó volt maga az edzés. /:-)
Edzés után,1. turmix+zöld alma
                2.  Bélszín+párolt burgonya
                       (ezeken vok túl)
                3.  ? Bélszín lesz v túró nem tudom még.

Holnap Hát edzéssel támadom meg magam.  :violinplay3:
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 03. - 17:21:04
"Nekem ma volt az év első edzése, ugyanis nem VOLT terem tegnap."
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2011. Január 03. - 18:07:00
Bélszín bélszínnel, tudsz élni :D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 04. - 08:34:33
Bélszín bélszínnel, tudsz élni :D

Van lefagyasztva egy pár adag @:-)
Cím: Re:Suncity System
Írta: dumbass - 2011. Január 04. - 17:36:03
Bélszín bélszínnel, tudsz élni :D

Van lefagyasztva egy pár adag @:-)

Nem akarsz egy kicsit küldeni? :D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 04. - 19:54:57
Bélszín bélszínnel, tudsz élni :D

Van lefagyasztva egy pár adag @:-)

Nem akarsz egy kicsit küldeni? :D

Sajnos, nem olyan tetemes az a mennyiség, hogy jótékonykodjak belőle.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 04. - 20:09:40
HI!

Délelőtt meg volt, a Hát+has edzés. Ma az evezéseknek és a húzockodásoknak szenteletem a programot.
2étkezés volt torna előtt:
1. Sertésborda+uborka
2. Turmix+2banán

Edzés:
1. húzockodás 5*10                                2. Kereten húzockodás (mellhez) 5*10
3. Döntött-törzsű-evezés: 8ism                 
       50-70-90-110-90kg
4. BI_SZETT: Peck-deck gépen evezés   vs  T-rudas-evezés 10-10ism
                              50-60-70-80kg             40-50-60-70kg
5.BI_SZETT:  Köteles-evezés                vs   Merevkaros-letolás 10-10ism
                  50-60-70-90                             15-25-35-45kg
6. Has :a szokásos BI_SZETT

Ez volt a mai stimulálása az izmoknak, eredménye pedig az, hogy jól érzem a hátamat. :violinplay3:
Edzés után:
1.turmix+1narancs+1alma
2. Mustáros Cs.mell+krumpli (főtt) savanyúkápi
3.                     ua.
4. 25deka túró+z.pehely (100g)
5. 25deka túró + fehérje (ez most volt)

Holnap egy jó váll-edzésre nevezek be, lehet, hogy Ogre példáját követem és kihagyom a nyomásokat.  8-}
További szép estét! ( +a csajok finom testét kívánom  :laugh:  nektek!)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Gabe - 2011. Január 04. - 22:15:31
Azért te nem keveset eszel Suncity!
Mondjuk a mennyiségeket nem írod, de sokszor. 7kaja 1 nap.
Viszont a savanyú káposztától már hányingerem van. ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 04. - 23:04:02
Azért te nem keveset eszel Suncity!
Mondjuk a mennyiségeket nem írod, de sokszor. 7kaja 1 nap.
Viszont a savanyú káposztától már hányingerem van. ;D

Mondjuk, végülis ma 8étkezés volt.  Toltam még egy turmixot . @-o
Nem eszek egyszerre sokat, így jobban fér.
Pl.: ma összmennyiség: kb 70deka hús, fél kiló túró, 3mérő turmix, 100g z.pehely+ krumpliból  kb 5közepes méretű, meg a gyümölcsök. Meg a jó öreg savanyúkápi  :laugh:, amit nagyon szeretek.  /7%
Cím: Re:Suncity System
Írta: Milo - 2011. Január 04. - 23:09:11
jó is az a savanyukáposzta,sokkal inkább mint a brokkoli,spenót vagy akármi
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 04. - 23:21:41
jó is az a savanyukáposzta,sokkal inkább mint a brokkoli,spenót vagy akármi

Jó a szó, mondjuk nekem a brokkoli és  spenót is jöhet. /7%
Leginkább jelenleg a savanyúkápiból van legtöbb itthon, meg uborkából ezért fogyasztom őket, amíg van.  O0
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 05. - 21:38:45
 /:-)

Letudtam a váll edzést!
Ígéretmehez híven, ma nem volt nyomás, ami elég furcsa volt, mert 100éve minden edzés része.
Étkezések:
1. Fehérje+150g z.pehely
2. 25deka túró+1banán
3. 15deka cs.mell+4szelet pufirizs+2paradicsom

Program:
1. Oldalemlés (10-12ism) NON_STOP
1.kör: 5-7-10-13-16-18-20-22kg
2.kör: 20-18-16-14-7-5kg

2. Döntött-törzsű oldalemelés (10-12ism) NON_STOP
1.kör: 7-10-13-16kg
2.kör: 16-13-10-7kg

3. Előre-emlés (10ism)
20-25-30-25kg

4. Erőkereten oldalemelés NON_STOP (12ism)
5kg-4kör

5. Vállvonogatás:erőkereten 100kg 5sorozat

6. HAs: a szokások  8-}

Ennyit szántam mára, nagyon hiányzott a nyomás, szval a jővőben nem hagyom ki ezt az esszenciális gyakit.  :azn:

Edzés után:
1. 1.5mérő fehérje+2banán
2. 15deka Cs.mell +4szelet pufirizs+2paradicsom
3. ua.
4. turmix
5. virsli+mustár+toast kenyér :laugh: (ez most volt nem bírtam ki)

Ennyi volt mára, a kövi edzés az KAR lesz, de csak szombaton délután, mert annyi a vizsgám mint uziban a golyó....
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 08. - 16:57:30
HI ALL!

Végre lejutottam edzeni, rettentően hiányzott már, hogy levezessem a feszültséget. Elég sűrű hetem volt, 4órás alvásokkal, sok utazással rengeteg félre evéssel, valahogy nem tudtam mostanság megállni. Jelenleg még nem ment a forma rovására, max a fejem kerekedett egy kicsit.  :azn: Az mellettem szól, hogy a házisas kaják ,meg az édességek tömkelege az mindig a napi normális étkezések mellett van/volt.  :laugh: Természetesen csak az esti órákban ;-oo-;. Pl, Tegnap is lefekvés előtt egy jó lassan szívódó papriás krumpli fehér kenyérrel.  /7%
A szerdai váll edzésen viszű az előre-emeléstől meghúzódott a csuklóm ezért még jó is, hogy kimaradt ez a 3nap, de ma még éreztem a negatív hatását.
Nézzük a mai epizódot:
KAR nap:
Étekzések edzés előtt:
4-30: 150g Z.pehely+1mérő turmix
8-00: Cs.mell rizs
11-00: u.a.
14-00: ua.

A mai program:
1. Egyenes-rudas bicepsz állva: (8-10ism)
30-40-50-60-50kg

2. Scott-Pad (8-10ism)
32,5-42,5-52,5-62,5-42,5kg

3. Egykezes-súlyzó állva: (8ism)
20-24-26-28-28kg

4. Kalapács bicepsz (kézisúly) (10ism)
20-24-28-30-30kg

5. Lórugás (12ism)
10-15-20-15-10kg

6. Szűnyomás kereten (8ism)
60-90-110-130-150kg(4ism)

7. Homlokmögé engedés egyenes-rúddal: (8ism)
30-40-50-60-65kg

8. Köteles letolás (10ism)
20-30-40-50-30kg

9. Szokásos has BI_SZETT

Edzés utáni kaják:
1. 1.5mérő turmix+2banán+100g fehér rizs össze-turmixolva
2. Cs.mell+zöldséges rizs
ezek voltak eddig
3.?
4.? még kérdésesek

Ennyi volt mára, holnap láb, kiváncsi leszek rá, mert ma sajnálatos módon ,kötelességem, hogy némi alkoholt fogyasszak, ugyanis itt van egy barátom külföldről akinek még nyáron beígértem, hogy megiszunk egy jó pár italt, amihez nincs semmi kedvem de tartom a szavam.
A mai edzésen a csukló fájdalmam befolyásolt, különösen a szűknyomásnál+homlok mögé engedésnél, de remélem enyhülni fog mint ahogy az időjárás is tette.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 10. - 19:21:22
Estét!

Először is, ügye a tegnap nap a lábé volt. Amit telejsítettem is csak az éjszaka során elfogyasztott fontos tápanyagokból mint,rizs, burgonya, szőlő, árpa, komló lepárlással és egyéb műveletekkel készült folyadékokkal csillapítottam a szomjam ami azért hatással volt a tegnapi napra. Ezek ellenére lementem és lenyomtam, persze nem akartam erőltetni nagyon, nehogy baj legyen.  :azn: Pontosan nem írom le, de volt 2féle gugolás, comfeszítő, szumós illetve merevlábas felhúzás, 120kg-ig terheltem csak magam.
Nézzük a mai napot:
Étkezések:
1. 1banán+100g Z.pehely+ 25deka túró+fahéj+édesítő+joghurt+1mérő fehérje összedzsamálva.
2. 8 tojásfehérje+3sárgája+3toast kenyér+uborka

Edzés: Mell+has
A bal csuklóm még mindig nem 100%os :angry: de javuló tendenciát mutat.

1. Feknyomás: (6-8ism)
50-80-110-130-90

2. Kereten 30fokos nyomás: (8-10ism)
50-70-90-110-100kg

3. Tárogatás kézisúllyal egyenes-padon (8-10ism)
20-24-26-30-26kg

4. Felső-csigás keresztezés: (10-12ism)
20-25-30-35-40kg

5. Peck-Deck gép váltott kezes nyomás (8-10ism)
50-60-70-80kg

6. Has: a szokásos

Ez volt a mai játék, amúgy nem volt jó edzés számomra, befolyásolt, hogy fáj a csuklóm meg vhogy "fájtak az izmaim is". Volt aki azt mondta, hogy akkor jó ha fáj :laugh: , de ez most nem volt az.

Edzés utáni kaják:
1. 1.5mérő fehérje+2banán
2. 20deka hekk+barna rizs+ubi
3. 7tojásfehérje+3sárgája
4. ami most lesz majd 25deka túró+fahéj
Leközelebb HÁT!

Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 11. - 22:15:30
HI ALL!

A mai program a HÁTÉ volt. Ma sem sikerült eleget aludnom, de majd egyszer összejön. :laugh:
Nézzük az étkezéseket edzés előtt:                         Étkezések Edzés után:
6:30- Hekk-3pufirizs-ubi-mustár                          15:30- Hekk-banán-pufirizs
9:30           u.a.                                              16:30           ua.
12:30          u.a                                              19:00 Túró-fahéj Z.pehely
                                                                   22:00         u.a.
Edzés:
1.lehúzás-tarkó mögé: 10ism
50-70-90-95-80kg

2. Húzockodás kereten: 8ism
4sorozat

3. BI_SZETT: Köteles evezés     vs    Merevkaros letolás (4kör)
                    40-60-80-90                    30-40-50-60kg     

4. T-rudas evezés: (10ism)
               40-50-60-70kg

5. Peck-Deck gépen evezés (egykezes) (8ism)
               60-70-80-95kg

6. Felhúzás (15ism)
       4*70kg

7. Köteles harangozás (12ism)
   50-60-70-80-90

Ezzel a programmal sokkoltam a hátamat :laugh: , kicsit sok volt a gyakorlat talán, de ez legyen a legnagyobb baj. A felhúzást most kis súllyal végeztem, viszonylag magas ismétlés számmal, és nagyon "megdolgozott" mert volt vagy 140 a pulzusom+ a vasárnapi merev+szumós felhúzást még nem pihentem ki és éreztem a hátsó combot közben.
A fehérjém tegnapi nappal elfogyott, köv hétre pótolom+BCAA is becsatlakozik. (olyat még nem szedtem) Ezért ma 900g Hekk volt meg 40deka túró a fehérje pótlás.
Csatolok egy pár képet, ugyanis ma jött 18kg Dámszarvasborjú hús, ebből is fogok serényen fogyasztani. Holnap a főmenü bélszín+zöldborsófőzelék , lesz. /7%
         
Cím: Re:Suncity System
Írta: Cressler - 2011. Január 11. - 22:26:21
 /7% /7% /7% /7% /7%
Cím: Re:Suncity System
Írta: dumbass - 2011. Január 11. - 22:50:16
18kg hús? :D Az igen :)

Off: Aszem mától énis levezetem a kajálásomat a naplómban... Nem ártana...
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 11. - 23:04:21
18kg hús? :D Az igen :)

Off: Aszem mától énis levezetem a kajálásomat a naplómban... Nem ártana...

Igazából 18kg, de abból amire konyhakész állapotba kerül, természetesen kevesebb lesz.
Lesz ebből majd pörkölt, meg egybéb sütéssel készült finomságok, majd feltöltöm őket.

Szerintem sem lenne hülyeség a kajádat leírni, hiszen anélkül ....gyöngyöt szórsz a disznók elé!
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2011. Január 12. - 09:22:09
Ma hallottam melyik terembe akartok átmenni. Előre szólok, hogy egy rakás szar az egész ;) 4-5 éve voltam ott teremedző 9 hónapig, elég is volt :D
Cím: Re:Suncity System
Írta: balic - 2011. Január 12. - 10:29:30
Ma hallottam melyik terembe akartok átmenni. Előre szólok, hogy egy rakás szar az egész ;) 4-5 éve voltam ott teremedző 9 hónapig, elég is volt :D
melyik az?  ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2011. Január 12. - 13:26:58
Ma hallottam melyik terembe akartok átmenni. Előre szólok, hogy egy rakás szar az egész ;) 4-5 éve voltam ott teremedző 9 hónapig, elég is volt :D
melyik az?  ;D
Forma1. Kicsi, forgalmas utcán van, ami miatt rossz bent a levegő, öltöző 0, felszerelés meg éppen elmegy, de komoly dolgot nem lehet csinálni.
Cím: Re:Suncity System
Írta: vekony - 2011. Január 12. - 13:58:32
támogatnám az ötletet, h mások is beleirják a kaját a naplójukba, hiszen a sport 70%-ban a kajáról szól, ezért is ez a kedvenc topikom, nagyon jól végig van vezetve minden! Az eddzés leirása egy idő után "unalmas" lehet az olvasó számára, bár a tulajdonosának mindenképpet hasznos, pl. George topic is érdekes és olvasom, de teljesen más világ sokat nem tudok meriteni belőlle sajnos...bár kajával is igy lennék sztem nála  ;D Amúgy Suncity vmi vendéglátó téren tevékenykedsz, hogy mindig ilyen fullos kajákhoz jutsz hozzá és készitesz el, vagy csak simán kapcsolat, meg van 1 ügyes nőd  ;D Amugy kaja topikok kurva jók, már nagyon sok kaját elkészitettem belőlle, ezúton is köszi nektek...Amugy a turmixos recepteket hol találom, ha van ilyen??? Megpróbálnám folyékony állapotba bevinni a ch-t is (turmixolt rizs,zab), mert napi 6x-i étkezés+készités+vásárlás+mosogatás, stb fárasztó 1idő után... /7%
Cím: Re:Suncity System
Írta: balic - 2011. Január 12. - 14:16:05
Ma hallottam melyik terembe akartok átmenni. Előre szólok, hogy egy rakás szar az egész ;) 4-5 éve voltam ott teremedző 9 hónapig, elég is volt :D
melyik az?  ;D
Forma1. Kicsi, forgalmas utcán van, ami miatt rossz bent a levegő, öltöző 0, felszerelés meg éppen elmegy, de komoly dolgot nem lehet csinálni.
Én itt kezdtem el 2,5 éve edzeni és a mai napig is idejárok. Nem a legkomolyabb terem az tény, nem rég lett a külső felújítva, általában kezdők szoktak lejárogatni, esténként van egy haladóbb réteg. A felszerelés az én szintemnek jelenleg még megfelel mert az alapgépekből minden megvan egyedül talán a kézisúlyzós részleg, ami már nekem is kezd hiányos lenni. Azt, hogy kicsi azért nem mondanám mert szerintem amikor még te jártál nem volt még egybe nyitva a hátsó teremmel és most már van egy elkülönített kardio részleg. A rossz levegő nekem még nem tűnt fel, amibe viszont igazad van az az öltöző, tényleg röhejesen kicsi mind a két férfi öltöző. Én annyit mondanék, hogy gondolkozom egy ideje én is a teremváltáson és van pár volt EB-os arc, akik szerint nincs nagy különbség a két terem között felszereltségben, méretben és árban sem. Annyi biztos, hogy a közeg az szerintem jó, valószínűleg te itt egy top fizikumnak számítanál, de nagy előrelépés nem lenne a terem az tuti.
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2011. Január 12. - 15:25:09
Ma hallottam melyik terembe akartok átmenni. Előre szólok, hogy egy rakás szar az egész ;) 4-5 éve voltam ott teremedző 9 hónapig, elég is volt :D
melyik az?  ;D
Forma1. Kicsi, forgalmas utcán van, ami miatt rossz bent a levegő, öltöző 0, felszerelés meg éppen elmegy, de komoly dolgot nem lehet csinálni.
Én itt kezdtem el 2,5 éve edzeni és a mai napig is idejárok. Nem a legkomolyabb terem az tény, nem rég lett a külső felújítva, általában kezdők szoktak lejárogatni, esténként van egy haladóbb réteg. A felszerelés az én szintemnek jelenleg még megfelel mert az alapgépekből minden megvan egyedül talán a kézisúlyzós részleg, ami már nekem is kezd hiányos lenni. Azt, hogy kicsi azért nem mondanám mert szerintem amikor még te jártál nem volt még egybe nyitva a hátsó teremmel és most már van egy elkülönített kardio részleg. A rossz levegő nekem még nem tűnt fel, amibe viszont igazad van az az öltöző, tényleg röhejesen kicsi mind a két férfi öltöző. Én annyit mondanék, hogy gondolkozom egy ideje én is a teremváltáson és van pár volt EB-os arc, akik szerint nincs nagy különbség a két terem között felszereltségben, méretben és árban sem. Annyi biztos, hogy a közeg az szerintem jó, valószínűleg te itt egy top fizikumnak számítanál, de nagy előrelépés nem lenne a terem az tuti.
A saját két kezemmel pakoltam be a hátsó részt ott, kérdezd meg a Balázst, magas szőke gyerek, olyan mint Dolph Lundgren ;D ő is ott volt segíteni. Egy időben folyton hívogatott, hogy menjek edzeni vele, voltam is tavaly valamikor, de nem igazán akarok oda menni, nem jó szájízzel jöttem le onnan a tulajok miatt. Illetve nekem semmi bajom nem volt velük, azon kívül, hogy nem tisztességes módon vetettek véget a "munkaviszonyomnak", de ez nem ide tartozik. Nemkívánatos lettem, ennyi. De kérdezd meg a Balázst nyugodtan, hogy mi volt a vélemény rólam a vendégek részéről, hány embernek segítettem ott, meg kb. mit kaptam azért, hogy segítettem berendezni a termet. Kezdőknek tényleg jó, de pl. Suncity már nem azon a szinten van, de lehet, hogy jól érezné magát. EB jobb volt mint a Forma1, de oda már ne menj, mert nincs sok hátra a teremnek. A levegő nyáron rossz bent az F1-ben, mikor szellőztetni kellene, és bejön az Attila utca forgalmának a bűze. Persze lehet, hogy azóta van légkondi, mikor én voltam ott még nem volt. F1-ben az a jó, hogy néha befut egy-egy igen kellemes megjelenésű hölgy vendég ;D mivel rengetegen járnak aerobic-ra, ezek közül némelyik betéved a terembe. Ki tudja, lehet mégis beugrok majd Balázzsal egy közös edzésre, akkor összefuthatnánk 8-} >:D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 12. - 15:51:55
támogatnám az ötletet, h mások is beleirják a kaját a naplójukba, hiszen a sport 70%-ban a kajáról szól, ezért is ez a kedvenc topikom, nagyon jól végig van vezetve minden! Az eddzés leirása egy idő után "unalmas" lehet az olvasó számára, bár a tulajdonosának mindenképpet hasznos, pl. George topic is érdekes és olvasom, de teljesen más világ sokat nem tudok meriteni belőlle sajnos...bár kajával is igy lennék sztem nála  ;D Amúgy Suncity vmi vendéglátó téren tevékenykedsz, hogy mindig ilyen fullos kajákhoz jutsz hozzá és készitesz el, vagy csak simán kapcsolat, meg van 1 ügyes nőd  ;D Amugy kaja topikok kurva jók, már nagyon sok kaját elkészitettem belőlle, ezúton is köszi nektek...Amugy a turmixos recepteket hol találom, ha van ilyen??? Megpróbálnám folyékony állapotba bevinni a ch-t is (turmixolt rizs,zab), mert napi 6x-i étkezés+készités+vásárlás+mosogatás, stb fárasztó 1idő után... /7%

Köszi, az elismerő szavakat, én is a kaja rabja vok.  :laugh: Megtanultam a javamra váltani ezt az addikciómat. ;)
Vendéglátós tapasztalatom van, dolgoztam is benne, meg volt vendéglátós bnőm is egy pár,meg édesanyám hobbija a főzés úgy hogy, lényegesen könnyebb a dolgom így, mert olyan heti 3nap főz rám, és akkor is minőségit, a fennmaradó napokban a meg sima standard kajáimat eszem. Ő pedig, ismer henteseket, vadászokat, gazdálkodókat, szval a finom húsok többnyire onnan jönnek.
Cím: Re:Suncity System
Írta: balic - 2011. Január 12. - 15:56:06
A saját két kezemmel pakoltam be a hátsó részt ott, kérdezd meg a Balázst, magas szőke gyerek, olyan mint Dolph Lundgren Grin ő is ott volt segíteni. Egy időben folyton hívogatott, hogy menjek edzeni vele, voltam is tavaly valamikor, de nem igazán akarok oda menni, nem jó szájízzel jöttem le onnan a tulajok miatt. Illetve nekem semmi bajom nem volt velük, azon kívül, hogy nem tisztességes módon vetettek véget a "munkaviszonyomnak", de ez nem ide tartozik. Nemkívánatos lettem, ennyi. De kérdezd meg a Balázst nyugodtan, hogy mi volt a vélemény rólam a vendégek részéről, hány embernek segítettem ott, meg kb. mit kaptam azért, hogy segítettem berendezni a termet. Kezdőknek tényleg jó, de pl. Suncity már nem azon a szinten van, de lehet, hogy jól érezné magát. EB jobb volt mint a Forma1, de oda már ne menj, mert nincs sok hátra a teremnek. A levegő nyáron rossz bent az F1-ben, mikor szellőztetni kellene, és bejön az Attila utca forgalmának a bűze. Persze lehet, hogy azóta van légkondi, mikor én voltam ott még nem volt. F1-ben az a jó, hogy néha befut egy-egy igen kellemes megjelenésű hölgy vendég Grin mivel rengetegen járnak aerobic-ra, ezek közül némelyik betéved a terembe. Ki tudja, lehet mégis beugrok majd Balázzsal egy közös edzésre, akkor összefuthatnánk  8-}  >:D
Az egyik legnagyobb baja a teremnek mai napig az a vezetői felfogás, amivel anno te is szembesültél. Nem egy ember hagyja ott a termet ez miatt, a "személyi edzésről", mint nem létező dologról meg inkább ne is beszéljünk. Balázst alias Dolphit  ;D már vagy féléve nem láttam, lehet ő is váltott. Szerintem te nem láttad a "felújítás" óta a termet. Igényesen ki lett festve, szerintem a régihez képest egész jól ellett rendezve nincs az a zsúfoltság érzet, a kardio gépek teljesen külön teremben vannak (így sajna a csajok is :'( mert itt legalább azok is vannak). Lett egy plusz férfi öltöző zuhanykabinokkal, de méretben még így is silány. Szerintem felszereltségben azóta mióta te jártál sokat nem változott tényleg, max. annyi, hogy van egy új fekvenyomó pad így már azért szerintem egész elfogadható a 2db sima paddal, 1 döntöttel és az 1 negatívval. Véleményem szerint most nem számít egy rossz teremnek, főleg ezért az árért, csak nem ártana egy személyedző, aki foglalkozna is az emberekkel. Ami még lényeg, hogy délelőtt és esténként kevesen vannak. Egyébként, ahogy írtad ebből a közegből Suncity eléggé kilógna, de lehet ez neki bejönne!  ;D
... ha netán úgy alakul, hogy letévedsz akkor jelezd mindenképp!  :)
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 12. - 15:58:02
Ma hallottam melyik terembe akartok átmenni. Előre szólok, hogy egy rakás szar az egész ;) 4-5 éve voltam ott teremedző 9 hónapig, elég is volt :D

Nem tudom még, hogy hova megyek. Tavaly a volt bnőmet elkisértem oda edzeni,("edzést tartottam neki" )a teremben végülis  "le lehet edzeni"+ tényleg volt 1-2 szimpatikus hölgyemény, ami plusz pont.  :laugh:
Majd kialakul, hogy mi lesz..lehet, hogy az itthoni kézisúlyzóimmal fogok edezni.   :laugh:
Szval még átrágom magam a dolgon...körbe nézek...
Cím: Re:Suncity System
Írta: Milo - 2011. Január 12. - 16:00:56
Ez akkora hülyeség hogy a kardiótermet külön rakják, ilyennel én is szembesültem az egyik terembe hogy gyakorlatilag van egy női meg egy férfirészleg.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 12. - 16:03:27
"Egyébként, ahogy írtad ebből a közegből Suncity eléggé kilógna"
Ugyan, nem lógok én ki sehonnan.  ;)
(messze vok attól szintől és nem is szándékom ezzel kitünni)  
Ha odamegyek csak 1 vendég leszek a sok közül.  :violinplay3:
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 12. - 22:41:14
Szép estét!

A mai napon a KAR került reflektorfénybe.
Ami a bicepsz után jött, egy borzalom volt, majd leírom. Először nézzük az étekzéseket.Vesepecsenye csak holnaptól lesz.  :angry:
6:30- 7főtt tojás+krumpifőzelék(rizsliszt)+uborka
10:00- 25deka túró-Z.pehely-fahéj
14:00- 20keka hekk-krumpifőzelék-ubi

Edzés:
1. Egyenesrúdas bic. állva: (10ism)
30-40-50-65-40kg

2. Franciarúdas bic. állva: (10ism)
32,5-42,5-52,5-62,5kg

3. Kalapácsbic. állva egykezes-súllyal (8-10ism)
20-26-30-35-26kg

4. Lórugás (8-10ism)
10-16-20-16kg

5. Szűknyomás kereten (8ism)
60-90-110-125kg---- vhogy itt elkezdett fájni a karom

6. Köteles letolás: (10ism)
20-30-40-50-40kg---itt enyhült egy kicsit

7. Homlokmögé engedés egyenesrúddal: (8ism)
40-45-30kg---aztán itt olyan fájdalom jött elő mind2 karomban, h nem is tudtam felemelni őket...remegés..stb.stb szval itt beütött a krakk :angry:

Edzés után:
3alma+20deka hekk
5szelet pufirizs+ubi+mustár+hekk
25deka túró+fahéj
? még van túróm lehet h benyomom?

Ez volt, mára nem volt jó edzés... de remélem a legjobbakat ;)
Legközelebb szombaton, LÁB.

Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2011. Január 13. - 08:27:06
Mi fájdult meg? Könyököd, alkarod? Én szűknyomás előtt mindig letolást csinálok, a lórugás az izületet szerintem nem igazán készíti fel a nyomásra.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 13. - 17:35:00
Mi fájdult meg? Könyököd, alkarod? Én szűknyomás előtt mindig letolást csinálok, a lórugás az izületet szerintem nem igazán készíti fel a nyomásra.

A jó öreg bicepsz-tricepsz egyszerre adta az érzést, nem izületi hanem izomfájdalom...legközelebb a letolással kezdek előtte!
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 15. - 19:22:19
HI ALL!

Végre lejutottam edzeni. Szerdán volt az utolsó edzésem...így kívántam már nagyon. Csütörtök és pénteki étkezéseimet, a nagy mennyiségű szemét kaja jellemezte. Amiket nem  írok le mert hosszú lenne a sor. Elég az hozzá, hogy éjjelente is felkeltem és kolbászos szenyákat+csokikat tömtem magamba. Péntek hajnalban és ma hajnal 2kor is, szval egész nap ettem szinte. :laugh:
Ma már okosan kajáltam, azonban nagyon tarottam attól, hogy a hedonista kajálásom milyen hatással lesz a mérlegre, és láss csodát kevesebb vok. 92-91kg ;D
Nézzük a mai kajálást. (hajnal 2 órásit nem írom)
5:30-7tojásfehérje+3sárgája+uborka+1narancs
10:30- 20deka cs.mell-4db pufirizs
13:30- Tatár beefsteak+4szelet toast kenyér és a hozzávaló zöldségek
15-30- Roston ponty-fehér rizs+savanyúkápi

Edzés: (ma a láb helyett hátat nyomtam, mert nem aludtam sokat és rászeretnék pihenni a láb edzésre így megcseréltem a napokat)

1. Tarkómögé húzás: (8-10ism)
60-70-80-90-95-100-80kg

2. Csigás evezőgép felső részére raktam a a céleszközt amivel a lehúzást csinálom és úgy eveztem (8-10ism)
60-70-80-90-100kg

3. Csigás evezőgépen váltott egykezes evezés: (10ism)
25-35-45-55kg

4. T-rudas evezés (8-10ism)
50-60-70-80kg

5. BI_SZETT:  Köteles evezés   vs     Merevkaros letolás: 4kör-(8-10ism)
                   60-70-80-90-100kg          30-40-50-60kg

6. Has: a szokásos BI_SZETT  8-}

7. Köteles harangozás 12ism
70-80-90-95kg

Eddig tartott a mai epizód, nagyon izomlázas a hátam, szval jó lesz ez.  A mérlegnek meg nagyon örülök :azn: féltem, hogy rámrepült egy pár kiló, mert elég sok a félre kajálás, de nem fogom feszegetni a határaimat, heti 1-re kell ráállni!
Majd feltöltöm a tatár-beefsteak képét.

Edzés Utáni étkezések:
1. Roston ponty+2alma+100g fehér rizs
2. ua. alma helyett tatáros toast barna kenyér :laugh:
3. 25deka túró+fahéj
4.???????

További szép hétvégét!
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 16. - 07:44:39
 /7% A tatár beefsteak  /7%
Cím: Re:Suncity System
Írta: Tóth Attila - 2011. Január 16. - 15:10:08
Pont a héten készítettem én is...mennyei /7%
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 16. - 18:46:35
Jó az izlésed Ati!  ****:))))))

Jó Lét!


Ma Láb nap volt, délelőtt edzettem, aludtam 6órát folyamatosan szval rákészültem! :azn:
Ma a hátsó-comb résznél, kivételesen kihagytam a meres/szumós felhúzásokat, helyette gépi megoldást választottam, és vádliztam is, ami szerintem 10hónapja nem volt.  ***))))
Ha már Újév van akkor vádlizni is fogok ;).

Edzés előtti étekzések:
6:00- 20deka cs.mell 100g rizs+ubi
8:45- 7tojásfehérje+3sárgája+barna toastkenyér+paradicsom
 
Edzés:
1. Comfeszítő gép: 5*15 piramisban haladva max terhelésig

2. Gugolás: (10ism)
50-80-100-120-125-70kg

3. Lábtoló-gép: Non_Stop váltott ,egylábas kivitelzéssel 4kör
50-70-85-100kg

4. Gugolás kereten-széles terpesz: (12ism)
(a keret két párhuzamos részéhez tettem a lábfejem külső részét)
50-70-90-100kg

5. Hátsó-comb -gép: (4*15ism) Ezt is a piramisban a max terhelésig.

6. Lábtoló-gép vádli: (4*25ism) 100kg

7. Szamárvádli: (4*25) 80kg

Edzés után nyújtás, kb 5perc.
Jó volt újra vádlizni, mondjuk így hogy fáj a bokám még elég fura, meg nem is mertem terhelni. Régebben magamhoz képest irreális súlyokat bírt álló vádlizás közben..de hol van már a tavalyi hó  :laugh: !
Jó kis edzés volt sokat izzadtam, torna után a mérlegen 90kg voltam...

Edzés utáni étkek:
1. Roston ponty+3narancs
2. 20deka Cs.mell+5szelet pufirizs+ubi
3. Családi ebéd: Csirke-leves+Vadnyúl+gombóc
(ebből csak  keveset ettem, mert nem akartam megsértni senkit :laugh: de nagyon finom volt, ajánlom mindenki figyelmébe, csak akkor ízletesebb ha hártyát eltávolítják a húsról és pácolják is előtte képet mellékelek)
4. 25deka túró+fahéj
5. ????? (vszinű, hogy a maradék túrót benyomom)

Holnap MELL+has!
Cím: Re:Suncity System
Írta: George - 2011. Január 16. - 18:58:56
Peti olyan kajákat linkelsz állandóan...anyukád nem akar örökbefogadni? ;D
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 16. - 19:15:14
Peti olyan kajákat linkelsz állandóan...anyukád nem akar örökbefogadni? ;D


 :laugh:
Untig elég vok neki én is hidd el  ;D, de megkérdzem @:-) !
Fejet hajtok a gasztronómiai tudása felett, tényleg nagyon vágja.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 17. - 19:33:53
 #:-)


Ma korán edzettem, így csak 1étkezésem volt előtte. Nem befolyásolt, pedig azt hittem. Olyan szinten bedurrantam, hogy  az ritkaság. Mondhatjuk, hogy megvoltam elégedve magammal ,jelenlegi ráfordítások tekintetében, (természtesen csak a magam szintjéhez képest) Fotót is akartam, de már voltak 1páran(az is aki szerint felfújt vok és merev)  lennt és nem akartam, hogy "na a köcsög itt fotozgatja magát"  :-/-(-:
Ma a sima feknyomást kihagytam, helyette az 1kezes kézisúlyzóval nyomtam. A teremben maximum 50kg-sat tudok gyártani szval azt használtam. Amikor a két súlyzó összeért a fejem felett mindig egy csipetnyi vaspor szóródott szét :) és ez olyan motiváló volt. Lehet, hogy ez csak a saját hülyeségem, ****) de jól esett látni.  :violinplay3:
A mai epizód:
Étkezések:
6-30: 20deka Cs.mell+120g fehér rizs+ubi

Edzés: MELL

1. Kézisúly feknyomás (12ism)
24-28-35-40-50kg

2. 30fokos Feknyomás (8-10ism)
50-80-90-100-110kg (itt 120ig mentem volna fel terv szerint...de nem lett volna meg  :'()

3. Kábeles keresztezés (12ism)
25-30-35-45-50kg

4. Szűknyomás: (8-10ism)
60-80-100-110kg

Ennyi volt mára, többet szerettem volna edzeni, még 1 gyaki jöhetett volna, meg a has kimaradt.. sajnos elkellett sietnem. Szerdán pótolom ****). Következő edzés váll lesz ,akkor majd rakok fel képet is edzés után. Super-Pump-osat @:-)
Edzés utáni kaják:
1. ua. mint edzés előtt
2. Nyúl+gombóc
3. Paprikába tölött körözött+pufirizs
4.  ua.
5. Majd este lesz 1 tojásos kaja :azn:
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 19. - 21:50:22
HI ALL!

Ma a váll edzéssel erősítettem a páncélzatom. Maga az edzés nem volt valami jó, mert eleve 4órát sikerült aludnom, továbbá az edzés előtti étkezéstől hányingerem volt végig. Majdnem sikerült belépnem a "freak"-ek táborába akik rókáznak edzésen.  :laugh: Az volt a baj, hogy nyakon lett öntve a cs.mell tejszínes fokhagymás mártással és nem toleráltam maximálisan. Mivel a váll edzést pörgetem a legjobban ezért ez hatványozódott, de megtettem mindent, hogy ne befolyásoljon. Képet ma nem csináltam, a fent említett tényezők miatt, de a héten felrakok egyet.
Nézzük a mai tápanyag bevitelt:

5:30- 7tojásfehérje+3sárgája+2toast kenyér+paprika
9:00- 15dkg cs.mell-ubi-mustár-vékony toast kenyéren (szenvics)
12:30                ua.
15-30  15dkg cs.mell+rizs+ubi

Edzés:
1. oldalemelés NON_STOP (12ism)
1. kör: 7-10-13-18-20kg
2.kör   20-16-14-12-7-5kg

2. nyakból-nyomás gépen: (10-12ism)
60-80-100-120-130-80kg

3. Döntött-törzsű oldalemelés (12ism)
1.kör: 7-10-13-16kg
2.kör: 14-12-10kg

4. Erőkereten oldalemelés NON_STOP 4kör 5kg-val

5. Váll-vonogatás: előre vs hátra 3kör-100kg

6. HAS: szokásos BI_SZETT

Edzés utáni étkezések:
1. 15dkg cs.mell+100g rizs+ubi
2.              ua.
3. 25deka túró+fahéj+édesítő

Ennyi volt a mai nap, holnap bicepsz-tricepsz, várom már nagyon. Remélem jobb lesz mint a mai.  @:-)
Cím: Re:Suncity System
Írta: warren - 2011. Január 20. - 10:28:32
Szép estét!

A mai napon a KAR került reflektorfénybe.
Ami a bicepsz után jött, egy borzalom volt, majd leírom. Először nézzük az étekzéseket.Vesepecsenye csak holnaptól lesz.  :angry:
6:30- 7főtt tojás+krumpifőzelék(rizsliszt)+uborka
10:00- 25deka túró-Z.pehely-fahéj
14:00- 20keka hekk-krumpifőzelék-ubi

Edzés:
1. Egyenesrúdas bic. állva: (10ism)
30-40-50-65-40kg

2. Franciarúdas bic. állva: (10ism)
32,5-42,5-52,5-62,5kg

3. Kalapácsbic. állva egykezes-súllyal (8-10ism)
20-26-30-35-26kg

4. Lórugás (8-10ism)
10-16-20-16kg

5. Szűknyomás kereten (8ism)
60-90-110-125kg---- vhogy itt elkezdett fájni a karom

6. Köteles letolás: (10ism)
20-30-40-50-40kg---itt enyhült egy kicsit

7. Homlokmögé engedés egyenesrúddal: (8ism)
40-45-30kg---aztán itt olyan fájdalom jött elő mind2 karomban, h nem is tudtam felemelni őket...remegés..stb.stb szval itt beütött a krakk :angry:

Edzés után:
3alma+20deka hekk
5szelet pufirizs+ubi+mustár+hekk
25deka túró+fahéj
? még van túróm lehet h benyomom?

Ez volt, mára nem volt jó edzés... de remélem a legjobbakat ;)
Legközelebb szombaton, LÁB.



Hali!

Olvasgatom a naplódat, és feltünt nekem ez a kar edzés.

Mindössze csak azt akarom kérdezni, hogy nem sok ez a 14 sorozat csak bicepszre, 10 ismétlésel?
Ha én hasonló mennyiséget csinálok akkor teljesen szétvágom velel a karjaimat, és érezhetően csak rontom vele az egészet.

Csak érdeklődés nem kötöszködés, hiszen mindenkinek más jön be.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 20. - 21:21:42
Szép estét!

A mai napon a KAR került reflektorfénybe.
Ami a bicepsz után jött, egy borzalom volt, majd leírom. Először nézzük az étekzéseket.Vesepecsenye csak holnaptól lesz.  :angry:
6:30- 7főtt tojás+krumpifőzelék(rizsliszt)+uborka
10:00- 25deka túró-Z.pehely-fahéj
14:00- 20keka hekk-krumpifőzelék-ubi

Edzés:
1. Egyenesrúdas bic. állva: (10ism)
30-40-50-65-40kg

2. Franciarúdas bic. állva: (10ism)
32,5-42,5-52,5-62,5kg

3. Kalapácsbic. állva egykezes-súllyal (8-10ism)
20-26-30-35-26kg

4. Lórugás (8-10ism)
10-16-20-16kg

5. Szűknyomás kereten (8ism)
60-90-110-125kg---- vhogy itt elkezdett fájni a karom

6. Köteles letolás: (10ism)
20-30-40-50-40kg---itt enyhült egy kicsit

7. Homlokmögé engedés egyenesrúddal: (8ism)
40-45-30kg---aztán itt olyan fájdalom jött elő mind2 karomban, h nem is tudtam felemelni őket...remegés..stb.stb szval itt beütött a krakk :angry:

Edzés után:
3alma+20deka hekk
5szelet pufirizs+ubi+mustár+hekk
25deka túró+fahéj
? még van túróm lehet h benyomom?

Ez volt, mára nem volt jó edzés... de remélem a legjobbakat ;)
Legközelebb szombaton, LÁB.



Hali!

Olvasgatom a naplódat, és feltünt nekem ez a kar edzés.

Mindössze csak azt akarom kérdezni, hogy nem sok ez a 14 sorozat csak bicepszre, 10 ismétlésel?
Ha én hasonló mennyiséget csinálok akkor teljesen szétvágom velel a karjaimat, és érezhetően csak rontom vele az egészet.

Csak érdeklődés nem kötöszködés, hiszen mindenkinek más jön be.

Csao!

Igazából ezt a szisztémát követem évek óta, tudom, hogy néha a kevesebb több, de én így csinálom. Megoszlanak a vélemények pro / kontra, de nekem a pont a bicepsz az egyik "erősségem" (a többihez képest) így sajnos nem tudok érdemi infót adni. PL.: Megnézed Ogrét ő régebben stimulálta a bicepszét sok gyakorlattal, több szögből és érdemi változást nem hozott. Aztán a kevesebb több módszerrel csak átlépte az 50-enes álomhatárt. Szval sztem próbálgatni kell, hogy mire, hogy reagálsz.
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 20. - 21:35:00
Ma pont KAR nap volt. ;) Ami ma a többi edzéshez képest jól alakult, ahhoz képest, hogy ma is csak 5óra alvás után mentem le.
Nézzük, hogy indult a nap.
5:30- 6tojás fehérje-3sárgája-hagyma-paprika, miután elkészült rászórtam 20deka túrót.
8:00-15dkg cs.mell-100g fehér rizs

Edzés: Bicepsz
1. Egyenes rúd állva bicepsz: (8-10ism)
30-40-50-60-62,5kg

2. A padot beállítottam kb 30fokra és egykezessel bicepszeztem (8-10ism)
14-18-22-28-24kg

3. Kalapács bicepsz: (8-10ism)
20-24-28-35-22kg

4. Erőkereten dupla bicepsz (8-10ism)
Pumpálás jelleggel 3kör-25kg

Tricepsz: Megfogadtam Ogre tanácsát és letolással kezdtem. (nem volt hülyeség  :laugh: )
1. Letolás :(10ism)
60-70-80-90-100kg

2. Szűknyomás: (8ism)
50-80-110-135kg (a 135-be 6ment, nem volt segítségem)

3. Homlokmögé engedés kereten:(10ism)
60-70-80-90kg

4. Köteles letolás ( pumpa jelleg) 30kg*4

Edzés utáni étkezések:
1.20deka cs.mell+100g rizs+savanyúkápi
2.             ua.
3.   25deka túró-fahéj
4. ? lehet, hogy lesz vmi
Cím: Re:Suncity System
Írta: trobert2 - 2011. Január 20. - 22:44:40
Ma pont KAR nap volt. ;) Ami ma a többi edzéshez képest jól alakult, ahhoz képest, hogy ma is csak 5óra alvás után mentem le.
Nézzük, hogy indult a nap.
5:30- 6tojás fehérje-3sárgája-hagyma-paprika, miután elkészült rászórtam 20deka túrót.
8:00-15dkg cs.mell-100g fehér rizs

Edzés: Bicepsz
1. Egyenes rúd állva bicepsz: (8-10ism)
30-40-50-60-62,5kg

2. A padot beállítottam kb 30fokra és egykezessel bicepszeztem (8-10ism)
14-18-22-28-24kg

3. Kalapács bicepsz: (8-10ism)
20-24-28-35-22kg

4. Erőkereten dupla bicepsz (8-10ism)
Pumpálás jelleggel 3kör-25kg

Tricepsz: Megfogadtam Ogre tanácsát és letolással kezdtem. (nem volt hülyeség  :laugh: )
1. Letolás :(10ism)
60-70-80-90-100kg

2. Szűknyomás: (8ism)
50-80-110-135kg (a 135-be 6ment, nem volt segítségem)

3. Homlokmögé engedés kereten:(10ism)
60-70-80-90kg

4. Köteles letolás ( pumpa jelleg) 30kg*4

Edzés utáni étkezések:
1.20deka cs.mell+100g rizs+savanyúkápi
2.             ua.
3.   25deka túró-fahéj
4. ? lehet, hogy lesz vmi

Köteles letolást én is mindég a vége fele hagytam,de Tóth Dani szemináriumon azt mondta tegyük be első gyakorlatnak, mert bedurranva ezt a gyakorlatot már nem tudjuk teljes értékűen kihasználni!És tényleg igaza volt,szerintem sokkal jobb!
Próbáld ki tuti tetszeni fog!
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 20. - 22:49:05
Ma pont KAR nap volt. ;) Ami ma a többi edzéshez képest jól alakult, ahhoz képest, hogy ma is csak 5óra alvás után mentem le.
Nézzük, hogy indult a nap.
5:30- 6tojás fehérje-3sárgája-hagyma-paprika, miután elkészült rászórtam 20deka túrót.
8:00-15dkg cs.mell-100g fehér rizs

Edzés: Bicepsz
1. Egyenes rúd állva bicepsz: (8-10ism)
30-40-50-60-62,5kg

2. A padot beállítottam kb 30fokra és egykezessel bicepszeztem (8-10ism)
14-18-22-28-24kg

3. Kalapács bicepsz: (8-10ism)
20-24-28-35-22kg

4. Erőkereten dupla bicepsz (8-10ism)
Pumpálás jelleggel 3kör-25kg

Tricepsz: Megfogadtam Ogre tanácsát és letolással kezdtem. (nem volt hülyeség  :laugh: )
1. Letolás :(10ism)
60-70-80-90-100kg

2. Szűknyomás: (8ism)
50-80-110-135kg (a 135-be 6ment, nem volt segítségem)

3. Homlokmögé engedés kereten:(10ism)
60-70-80-90kg

4. Köteles letolás ( pumpa jelleg) 30kg*4

Edzés utáni étkezések:
1.20deka cs.mell+100g rizs+savanyúkápi
2.             ua.
3.   25deka túró-fahéj
4. ? lehet, hogy lesz vmi

Köteles letolást én is mindég a vége fele hagytam,de Tóth Dani szemináriumon azt mondta tegyük be első gyakorlatnak, mert bedurranva ezt a gyakorlatot már nem tudjuk teljes értékűen kihasználni!És tényleg igaza volt,szerintem sokkal jobb!
Próbáld ki tuti tetszeni fog!

OKOK! Jővő7en tesztelem, mondjuk nekem a lényeg a tricepsz edzésen a szűknyomáson van.
De azzal kezdek! ;-oo-;
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 24. - 19:13:45
HI ALL!

Nem írtam egy pár napja, mert eléggé elvoltam veszve. Péntekre sikerült belázasodnom, ezért halálra zabáltam magam az nap.  ;D
Szombaton hátaztam, edzés előtt 1.5adag SUper-Pump új erőt töltött belém :violinplay3: így az egy jól sikerült nap volt. Mivel hosszú hetek óta, alig alszom ki magam, nem regenerálódok.  :-\ Jővő7től már lesz időm aludni is, meg a stressz is tova száll, így biztos jobb lesz. Ma ráálltam a mérlegre és 89kg-t mutatott,(ma kevés ch-t is ettem, de ez csak 1nap)  így dobom le magamról keményen a tömeget, viszont hasam egyre jobb, meg eresebb a vállam is vmivel...pedig egyáltalán nem diétázok.
Jobb lenne vmi, célt kitűzni magam elé, tömegeljek vagy diétázzak mert ebben a "langyos vízben" nem fogok motivációt gyűjteni.   
Megosztom veletek a mai napot. Az éjfél utáni kajákat írom, mivel ma 3óra alvás egyhuzamban, aztán kb óránként kinyílt a szemem...de 3:30tól vok ébren, és volt egy 2órás sétám is erőltett menetben, kb 2,5liter zöldteát is megittam.
Étkezések:
1:00- Cs.mell-gomba-ubi
3:30- 25dkg túró-1mérő fehérje
11:00-Cs.mell-gomba+3kis alma

Edzés: VÁLL-HAS
1. Oldalemelés állva: NON_STOP (10-14ism)
1.kör: 7-10-13-16-18kg
2.kör: 20-22-10-7-5kg

2. Nyakból-nyomás állva: (10ism)
30-40-50-60-70kg (a 70kg-ba 6ism)

3. Döntött-törzsű oldalemelés:(8-10ism)
1.kör: 10-13-16kg
2.kör: 18-20-12-10kg

4. Erőkereten oldalemelés NON_STOP 4kör (10ism) 5kg

5. Előre-emelés 12kg (ezt csak "úgy" csináltam)

HAS:
1. Szokásos BI_SZETT
2. Térdemelés 4*20

Edzés utáni kaják:
1banán+1mérő fehérje
Cs.mell-barna rizs-savanyúkápi
ua.
? még jöhet vmi? majd látjuk

Ennyi volt a mai nap, legközelebb majd csüt.kön edzek mert most szombat, vasárnap, hétfő, edzés volt..kell ez a pár nap, meg még van feladatom amit véghez kell vinnem.  :violinplay3:
Cím: Re:Suncity System
Írta: Suncity - 2011. Január 27. - 17:36:38
Ave!  /:-)

Végre ma lejutottam edzeni. KAR nap volt. A héten eddig éjjelente 2órákat aludtam egyhuzamban, óránként kinyílt a szemem, forgolódtam stbstb...ez betudható a vizsgák miatti stressznek, meg hogy egyedülálló voltam 2hétig, így nem tudtam levezetni a feles energiákat.  :laugh:
Ma végeztem a vizsgákkal és  már bnőm is van, szval minden gátló tényező kiiktattam. A súlyom nevetséges 88kg, karból lement 2cm, viszont ma mondta Zsoca, hogy nőttem. Válaszoltam neki, hogy ne aludjál, meg hajnalban egyél kolbászos szenyát ahogy én.  :laugh:
Nézzük a mai napot:
Étekzések:
2:00-kolbászos szenya
5:00 cs.mell-rizs-ubi
10:00 csmell. rizs+2alma
13:00    ua.

Edzés:
Tricepszel kezdtem, ahogy Ogre apó is nyomja. :violinplay3:
1. Köteles letolás: 4*40kg (10ism)
2. Letolás hát-gépen:
25-30-40-50kg(10ism)
3. Szűknyomás-kereten (8ism)
60-80-100-120-135-120kg
4. Lórugás (8ism)
10-15-20-25kg

Bicepsz:
1. Egyenes-rúd-állva (10ism)
30-40-50-60-62,5kg

2. Koncentrált bicepsz: NON_STOP pumpa-4kör 20kg

3. Kalapács-bic. (10ism)
24-26-28-35-28kg

4. Kábeles bicepsz (pumpa) 25kg *kör (8ism)

Edzés utáni kaják:
1banán+1,5mérő fehérje
cs.mell-rizs+kápi+2alma
?
?
Ennyi volt mára, holnap láb.  @:-)