Sziasztok!
Gyuf kérdezte régebben, hogy valaki tud e bármit a receptorblokkolásról.
Nem tartom kizártnak, hogy létezik olyan, hogy valaki szervezete blokkolja és csak korlátozottan hasznosítja a külsőleg bevitt hormonokat. Idén, mint már korábban kifejtettem nagyon szarul alakult kémia terén Nálam és Öcsémnél is, aki egyébként versenyzői babérokra tör a történet.
Heti 5 ml propitól volt mindkettőnk tesztószintje 40 mol körüli. Egész pontosan Nekem 46, Neki pedig 43. 5 hónapig tartott a kúra, most lett vége nem régen.
Ez idő alatt gyártókat tekintve használtunk elitet, new yorkot, mastert, nandát és diamondot. Az eredmény azonos volt mindegyik gyártó esetében. Számunkra ebből egyértelműen kiderült, hogy aluldózisolt volt keményen az összes cucc. Aztán visszagondoltam a tavalyi nyárra. Ugyanez az összeállítás ment ugyanilyen adagolással és az eredmény itt még bőven elfogadható volt. Úgy érzésre, mint látványra is egyaránt.
Tavaly végig new yorkot nyomtunk, annyi különbséggel, hogy szedtünk hozzá végig napi 2 szem proviront.
Itt nem voltunk tesztó mérésen, mert elégedettek voltunk az eredménnyel.
Pedig most ez jó viszonyítási alapot biztosítana. Nem tudom, hogy tavaly a mellé szedett provi miatt volt e jobb a dolog, vagy mert eleve jobb volt maga az anyag is. Az tény, hogy a mesterolon hatóanyag több szabad tesztót enged koncentrálódni a vérben.Egyébként, ha jól tudom a stanazolol hatóanyag is fejt ki ilyen típusú hatást.
Itt kérdés az is, hogy Gyuf minden hatóanyagra így reagál, vagy kifejezetten a tesztoszteron van valamiféle módon blokkolódva a szervezetében. Itt ugye jöhetne az, amit megkaptunk néhány tapasztaltabb rókától, hogy hát tesztót magába felesleges használni.
Amellé kellene boldi, stana vagy valami más egyéb is, hogy a két, vagy esetleg több anyag szinergistája legyen a másiknak. Persze, nem vagyok értetlen és világos, hogy minnél többféle anyagot kombinál az ember, annál jobb lehet az eredmény is. De Nekünk eddig önmagában a sima tesztó is képes volt mindig jó eredményt produkálni.
Szóval receptorok érzékenyebbé tételére talán jó lehet a mesterolon és a stanazolol hatóanyag.
Hali!
köszi a korrekt írást, és a tippet
Stana ment viszont a versenyem alatt, méghozzá az új omega stanája napi 4-5 szemmel, nem igen vettem észre változást a többi anyag mellett, mert akkor ment a wini, propi, tren ace
Igen tudom mehetett volna Masteron is mellé, 1 üveggel elnyomtam a Masteresből változást nem éreztem és akkor írta valaki be fórumra , hogy úgy tudja hogy üres. Na mind 1
Provit nem használtam a kúra alatt, mert nem voltak gondjaim, bár igy utólag lehet jó lett volna a receptorok miatt megpróbálni. Gondolom az én esetembe is elég lenne a napi 2
Majd most akarok kicsit betömegelni, mert verseny után rohadtul nem jön a súlyom vissza ahonnan kezdtem a diétát.
Kicsit off: Mit szólnátok hozzá ha csinálnánk egy külön topikot az ilyen diéta és tömegelős étkezésekre? Mert én jelenleg örülnék neki, mert nálam a tömeg se akar összejönni, igaz még van mit csiszolni rajta zsír téren de jelenleg napi 800g rizs megy és megse moccan a súlyom 1,5hete