Bodybuilding.hu Fórumok
Általános Témák => Sportok => Powerlifting => A témát indította: blade - 2008. Április 21. - 20:11:55
-
Helló mindenkinek.
Berkes Laci ötletépől indulva nyitok egy topikot ennek a témának is.
Hátha valakit érdekel az erőemelő és fekvenyomó versenyzés.
Amit tudok beírok helyszínek és időpontok és amelyiken személyesen ott leszek egy rövid beszámoló.
Ha valaki tud valamilyen versenyt az országban legyen az bármilyen kicsi is kérlek írja be!
Akkor kezdjük:
A tavaszi szezonból pár versenynek már vége lett pl.
Eger kupa, Erőemelő ob., Véstő kupa és a Fekvenyomó Masters vb.
Ezekről a versenyekről és a személyes felkészülésemről már olvashattatok.
A hétvégén tehát április 25-26-27 lessz megtartva a Fekvenyomó diákolimpia Orosházán. Eddig 534- nevező van, ha jól tudom.
Én is jelen leszek, mint versenybíró.
Legkésőbb Hétfőn jön a rövid beszámoló.
Erőemelő felnőtt euerópabajnokság május 6-10 Fridek Mystek reményeimk szerint erről uis tudok írni.
Ifi Jun Erőemelö Magyar bajnokság május 24-25
És még úgy tudom a Kiskunkupa is ekkor lessz.
Egyenlőre ennyi ahogy tudok valami biztosat rögtön felteszem.
-
Jövő héten szombaton mi is nyomunk egyet Pápán.
Megpróbáljuk megbeszélni Andrással, hogy mi is indulhassunk a Balaton Kupán.
Almádiban készülj fel rá, hogy nem tudsz majd elbújni a sörözés elől! ;-oo-;

Ja tényleg Fekvenyomó Profi Liga Pápa.
Bocs Sasa majdnem kiment a fejemből.
Mielőtt nyomtok érdeklődjetek Andrásnál, mert úgy tudom születet egy olyan döntés 2008 Januári hatályal, hogy aki indul a Profi Ligában egy évig nem kaphat amatőr versenyengedélyt, de ezta hétvégén megtudom biztosan.
A sörözés elől semmiképpen nem búlyokel ez biztos. ;-oo-;
-
Blade az ifjusági junior OB biztos hogy 24-25-én lesz? Mert néztem a hunpoweren a naptárban tényleg úgy van, de 24-25-ére a fekvenyomó magyarbajnokság vna kirakva.
-
A fekvenyomó Magyar Május 31 jun.01
Eddig így tudom, de hétvégén eggyeztetek Andrással és Vasárnap többet tudok.
-
Okés köszi!
-
Szét vet az ideg! ˝=/
Egész idáig kiméltem a vállamat, hogy az idén ne legyen gond vele. De ahogy felvettem a ruhát és rámentem a nagyobb súlyokra, megint elkezdett fájni.
Egy héttel a verseny elött nagyon boldog vagyok. Most a versenyig pihi, aztán meglátjuk. ????...

Szia Sasa
Én is vállfájós vagyok nagyon, pedig töredékével nyomok mint te, de nem is ez a lényeg, hanem hogy kb 4 hete megy a Dymatize Joint repair, és szerdán mikor fekvenyomtam, egyáltalán nem fájt a vállam, még mondtam is a többieknek hogy "hidraulika bazze" !+"% Sok mindent kipróbáltam, de ez az első ami érezhetően rendbe hozott, hátha neked is segítene kicsit. Mondjuk 1 hét alatt nem tudom mennyit érhet, csak gondoltam megosztom veled 8-)
Sok sikert egyébként, én tudom hogy jól fogsz szerepelni, csak keményen!! @:-) @-o
Ui: napi 2 szem megy, lehet hogy agresszívabb adagolásban még jobb is lenne... :-}
-
Blade a Fekvenyomó Magyar május 24-25.lesz.
Beújítottam egy 50 –es katanát. Tegnap Kálmán barátommal törtem (volna) be. Felvettem a ruhát: 220 esélytelen, 240 esélytelen, 260 félig, 270 kg kb 5 cm-re megállt a mellemtől ( kb 3 szor mentem rá a 270 kg ra)
Ami reményt add, hogy a 270 kg magamtól nyomtam vissza. Az ob-ig minden héten ruházok. Az álom súly a 260 kg lenne versenykörülmények között.
SASA: Sok sikert!!!!!!

270-el ruhát betörni..:!!!!!Brutál állat!!!!! :-)!
-
Ha már a vállfájásról van szó, akkor szeretnék tanácsot kérni!
Nekem csak egy gyakorlatnál fáj a vállam, még pedig a fekvenyomásnál, ha 100kg-am felett nyomok és érdekes módon csak az első leengedésnél fáj, de ott vmi kibírhatatlanul :-[. A váll karon lévő tapadási pontjánál fáj. Animal felxet próbáltam, de az nem segített. ?:-/
(vállazást multkor olyan keményen toltuk hogy majdnem :---- a vége és akkor sem fájt)
-
Nekem is jutott mostanába vállfájásból. Nálam szerintem a nyakmögött nyomás idézte elő mert miuután azt elhagytam rá 1-2 hétre elmult a vállfájásom valamiért nem szereti a vállam azt a gyaksit.
-
Szét vet az ideg! ˝=/
Egész idáig kiméltem a vállamat, hogy az idén ne legyen gond vele. De ahogy felvettem a ruhát és rámentem a nagyobb súlyokra, megint elkezdett fájni.
Egy héttel a verseny elött nagyon boldog vagyok. Most a versenyig pihi, aztán meglátjuk. ????...
Szia Sasa
Én is vállfájós vagyok nagyon, pedig töredékével nyomok mint te, de nem is ez a lényeg, hanem hogy kb 4 hete megy a Dymatize Joint repair, és szerdán mikor fekvenyomtam, egyáltalán nem fájt a vállam, még mondtam is a többieknek hogy "hidraulika bazze" !+"% Sok mindent kipróbáltam, de ez az első ami érezhetően rendbe hozott, hátha neked is segítene kicsit. Mondjuk 1 hét alatt nem tudom mennyit érhet, csak gondoltam megosztom veled 8-)
Sok sikert egyébként, én tudom hogy jól fogsz szerepelni, csak keményen!! @:-) @-o
Ui: napi 2 szem megy, lehet hogy agresszívabb adagolásban még jobb is lenne... :-}
Hihetetlenül jól esik, hogy így aggódtok értem! @:-)
Attól félek, hogy nálam már nagyobb a baj, hogy a joint segithetne. Az idén már nem szeretném szét injekcióztatni a vállam, mint tavaly.De azért holnap bemegyek a Lurdyba és beveszek marékszámra a Dymatizból. Nagyon szeretném megnyerni ezt a versenyt, már csak azért is mert ott lehetek a legnagyobbak közt, és velük együtt versenyezhetek.
-
Sasa voltál már dokinál válladdal? nálunk a termben az egyik srácnak nyomás közbe kiakadt a válla aztán később kiderült hogy elszakadt benne neki valami aztán elment dokihoz és az adott neki vlmi szteroidos injekciót azóta jó neki fekvenyomni is tud vele már. Illetve a BBTV nem is tudom hanyadik részében volt Szakács Sándor akinek szintén váll problémái vannak és neki is vlmi doki egész jól rendbe hozta lehet érdemes lenne vele beszélni.
-
Szét vet az ideg! ˝=/
Egész idáig kiméltem a vállamat, hogy az idén ne legyen gond vele. De ahogy felvettem a ruhát és rámentem a nagyobb súlyokra, megint elkezdett fájni.
Egy héttel a verseny elött nagyon boldog vagyok. Most a versenyig pihi, aztán meglátjuk. ????...
Szia Sasa
Én is vállfájós vagyok nagyon, pedig töredékével nyomok mint te, de nem is ez a lényeg, hanem hogy kb 4 hete megy a Dymatize Joint repair, és szerdán mikor fekvenyomtam, egyáltalán nem fájt a vállam, még mondtam is a többieknek hogy "hidraulika bazze" !+"% Sok mindent kipróbáltam, de ez az első ami érezhetően rendbe hozott, hátha neked is segítene kicsit. Mondjuk 1 hét alatt nem tudom mennyit érhet, csak gondoltam megosztom veled 8-)
Sok sikert egyébként, én tudom hogy jól fogsz szerepelni, csak keményen!! @:-) @-o
Ui: napi 2 szem megy, lehet hogy agresszívabb adagolásban még jobb is lenne... :-}
Hihetetlenül jól esik, hogy így aggódtok értem! @:-)
Attól félek, hogy nálam már nagyobb a baj, hogy a joint segithetne. Az idén már nem szeretném szét injekcióztatni a vállam, mint tavaly.De azért holnap bemegyek a Lurdyba és beveszek marékszámra a Dymatizból. Nagyon szeretném megnyerni ezt a versenyt, már csak azért is mert ott lehetek a legnagyobbak közt, és velük együtt versenyezhetek.
Nézd, ha 5kg-ot számít, már megérte @:-) Menj és nyerd meg, mi számítunk rád ;-oo-; 0o0o0
-
http://shop.builder.hu/termekek_reszletes.htm4?id=3641
Erről vlki vélemény?

Használtam, de nem nagyon éreztem a várva várt hatását.
-
Hy blade
A Nógrád megyei versenyre május 17-én jössz bíráskodni? Valszeg indulok Honti Ati invitálására a Vitalitás SE színeiben.
-
Blade a Fekvenyomó Magyar május 24-25.lesz.
Beújítottam egy 50 –es katanát. Tegnap Kálmán barátommal törtem (volna) be. Felvettem a ruhát: 220 esélytelen, 240 esélytelen, 260 félig, 270 kg kb 5 cm-re megállt a mellemtől ( kb 3 szor mentem rá a 270 kg ra)
Ami reményt add, hogy a 270 kg magamtól nyomtam vissza. Az ob-ig minden héten ruházok. Az álom súly a 260 kg lenne versenykörülmények között.
SASA: Sok sikert!!!!!!
Az tényleg brutál Belo!!!!! :-)!
Igaz már tegnap beszéltük ezt, de a Magyaron MEG KELL LENNI A 260- nak!!!
Megérdemled!
Most értem haza holnap lehet megpróbáljuk csak könyökig felhúzni a ruhát és meglátom így mit tud.
Két hete kb. 5cm- rel feljebb húzták!
-
Szét vet az ideg! ˝=/
Egész idáig kiméltem a vállamat, hogy az idén ne legyen gond vele. De ahogy felvettem a ruhát és rámentem a nagyobb súlyokra, megint elkezdett fájni.
Egy héttel a verseny elött nagyon boldog vagyok. Most a versenyig pihi, aztán meglátjuk. ????...
HI Sasa!!
Lehet, hogy a rotál köpennyel van baj!
A diclofenac duo lehet, hogy egy hét alatt valamit javít!!!
És mindenképpen nyerd meg én neked szorítok remélem ott tudok lenni, ha nam itholról!!!
Legyél te a (:-)
-
http://shop.builder.hu/termekek_reszletes.htm4?id=3641
Erről vlki vélemény?
Nekem sajna nem hozta hú bázmeg erdeményt, de egyénfüggő.
-
Hy blade
A Nógrád megyei versenyre május 17-én jössz bíráskodni? Valszeg indulok Honti Ati invitálására a Vitalitás SE színeiben.
Helló Ati!!
Sajnos még nem tudom senki nem szólt eddig, hogy kell e menni!
Remélem jó formában leszel és nyersz, ha tudok valamit hogy megyek-e írok.
-
Tehát megerősitem Belo-t Fekvenyomó Magyar Bajnokság Május 24-25 Tab!
Az ifi jun power Magyar- nak még eggyenlőre nincs időpontja. Sajnos nincs aki megrendezze! Én elvállalnám, de sajnos nincs elég súlyom hozzá.
Ha nem lessz jelentkező vszinüleg valamikor Szeptemberban lessz megtartva.
Az ifi jun power EB-re nem megy Magyar delegáció.Szerintem Donyecket senki nem meri bevállalni ez lehet az oka!
Erőemelő felnőtt EB. Május 07-10-ig.
A fekvenyomó Diákolimpiáról holnap írok bővebben.
-
Kösz a jó kivánságokat!
Tavaly is a rotállal volt a baj, meg plusz még ciszta. A doki azt mondta, hogy sosem lesz már a régi. Idén már nem szeretném végigcsinálni a fizikoterápiát és az injekciózást. Ha becsinálok, de akkor is elindulok.
Miért nem beszéltek a Mórocz Pistivel, hogy vállalja be a Balaton Kupán az ifi Magyart.
-
Az ötlet nem rossz viszont az ifi jun-nak szerintem külön időpont kellene nem szerencsés a Balatonkupával eggyütt rendezni.
Sok sikert és nagyon tetszik a mindenek feletti hozzáállásod.
:-)!
-
Hy blade
A Nógrád megyei versenyre május 17-én jössz bíráskodni? Valszeg indulok Honti Ati invitálására a Vitalitás SE színeiben.
nahát a területemre merészkedsz :D ;-oo-; -100-ban asszem egy salgótarjáni srác nagyon erős ha jól emlékszem tavaly 180-al nyert a 90 takarta , más nem nagyon inkább 110-ben és +125-ben vannak komoly eredmények (200körül,fölött), meg persze tavaly voltak -82,5-ben is de akkor indult a Gabi (aki SZeghalmon is nyert) most nem indul. SOk sikert majd lehet lenézek mit műveltek. :-}

104 kilósan nyomtam nemrég 150-be 3-at. Akkor ez most jó vagy rossz? :-X Mert engem rendszeresen fikáznak hogy gyenge vagyok, és én meg elhiszem !+"% Régi vágyam lenne egy fekvenyomó versenyen elindulni, de kiröhögtetni se akarom magam --)

ezt most tőlem kérdezed? : 8-) hát a tavalyi Nógrád megyein -100-ban 150-el dobogós lehettél volna, 160-al 2. , -110ben csak 3 induló volt de azok mind 175 felett nyomtak

Meglátjuk mi lesz, az biztos, hogy készülök, de nagyon nem akarok fogyasztani, így valszeg -110 lesz ebből ( jelenleg edzőruhában ma este 104,8 voltam...), jobb erőben vagyok mint 1 hónapja amikor 187,5 volt a vége, de még akkor maradt bennem egy ötös...
-
Hy blade
A Nógrád megyei versenyre május 17-én jössz bíráskodni? Valszeg indulok Honti Ati invitálására a Vitalitás SE színeiben.
nahát a területemre merészkedsz :D ;-oo-; -100-ban asszem egy salgótarjáni srác nagyon erős ha jól emlékszem tavaly 180-al nyert a 90 takarta , más nem nagyon inkább 110-ben és +125-ben vannak komoly eredmények (200körül,fölött), meg persze tavaly voltak -82,5-ben is de akkor indult a Gabi (aki SZeghalmon is nyert) most nem indul. SOk sikert majd lehet lenézek mit műveltek. :-}
104 kilósan nyomtam nemrég 150-be 3-at. Akkor ez most jó vagy rossz? :-X Mert engem rendszeresen fikáznak hogy gyenge vagyok, és én meg elhiszem !+"% Régi vágyam lenne egy fekvenyomó versenyen elindulni, de kiröhögtetni se akarom magam --)
Nehagyd megad fikázni Good!!
Az már jó! :-)!
-
Hy blade
A Nógrád megyei versenyre május 17-én jössz bíráskodni? Valszeg indulok Honti Ati invitálására a Vitalitás SE színeiben.
nahát a területemre merészkedsz :D ;-oo-; -100-ban asszem egy salgótarjáni srác nagyon erős ha jól emlékszem tavaly 180-al nyert a 90 takarta , más nem nagyon inkább 110-ben és +125-ben vannak komoly eredmények (200körül,fölött), meg persze tavaly voltak -82,5-ben is de akkor indult a Gabi (aki SZeghalmon is nyert) most nem indul. SOk sikert majd lehet lenézek mit műveltek. :-}
104 kilósan nyomtam nemrég 150-be 3-at. Akkor ez most jó vagy rossz? :-X Mert engem rendszeresen fikáznak hogy gyenge vagyok, és én meg elhiszem !+"% Régi vágyam lenne egy fekvenyomó versenyen elindulni, de kiröhögtetni se akarom magam --)
ezt most tőlem kérdezed? : 8-) hát a tavalyi Nógrád megyein -100-ban 150-el dobogós lehettél volna, 160-al 2. , -110ben csak 3 induló volt de azok mind 175 felett nyomtak
Ahham, köszi mindenkinek, így már sikerült betájolnom magam. A 150 úgy volt meg, hogy semmilyen segítség nem volt, se csuklószorító, se öv, (se cucc ;D ) csak a segítő segített beadni a rossz vállam miatt ::) Ha célirányosan rámennék szerintem tudnék rajta javítani.. Nem akarok én nyerni, csak hogy elmondhassam hogy elindultam, és nem lettem utolsó /:-)
-
Mindenki így kezdi. ;D
Utána meg mindent bevállal egy győzelemért. =/+'
Nyomkodjál csak nyugodtan. Hidd el, hogy nem sokan szériáznak 150 kg-al. @:-)
-
Hy blade
A Nógrád megyei versenyre május 17-én jössz bíráskodni? Valszeg indulok Honti Ati invitálására a Vitalitás SE színeiben.
nahát a területemre merészkedsz :D ;-oo-; -100-ban asszem egy salgótarjáni srác nagyon erős ha jól emlékszem tavaly 180-al nyert a 90 takarta , más nem nagyon inkább 110-ben és +125-ben vannak komoly eredmények (200körül,fölött), meg persze tavaly voltak -82,5-ben is de akkor indult a Gabi (aki SZeghalmon is nyert) most nem indul. SOk sikert majd lehet lenézek mit műveltek. :-}
104 kilósan nyomtam nemrég 150-be 3-at. Akkor ez most jó vagy rossz? :-X Mert engem rendszeresen fikáznak hogy gyenge vagyok, és én meg elhiszem !+"% Régi vágyam lenne egy fekvenyomó versenyen elindulni, de kiröhögtetni se akarom magam --)
Nehagyd megad fikázni Good!!
Az már jó! :-)!
Jóhogy az!
Nálunk a terembe ha valaki kb 120 kiósan nyomja a 100at, már el van szállva magától, hogy ő milyen állat.... !+"%
-
150-re már odafigyelgetnek minden teremben... @:-) Jó erőben vagy, csak így tovább!!!
-
Mindenki így kezdi. ;D
Utána meg mindent bevállal egy győzelemért. =/+'
Nyomkodjál csak nyugodtan. Hidd el, hogy nem sokan szériáznak 150 kg-al. @:-)
Tényleg köszi mindenkinek, de ez azért nem széria súly, ez a maxom inkább =/+' Szériában 120 fölé nem nagyon megyek, vállkímélés miatt :-} Majd egyszer, ha minden rendben lesz az életemben, lehet bepróbálok egy versenyt @:-) Ha bizonyítani kell, mindig erősebb vagyok, tapasztalat :-/--
-
Talán mégegyszer felteszem a Kiskun Kupa kiírást.
Aki tud jöjjön el!
-
"Nálunk a terembe ha valaki kb 120 kiósan nyomja a 100at, már el van szállva magától, hogy ő milyen állat..."
Akkor 90 be 7 ismétlés nem gáz? >:D

Ha testépítő vagy és nem erőemelő, akkor lényegében mindegy, hogy hány kilóval nyomsz fekve. Nekem pl. ha nagy súllyal nyomok csak a vállam durran be meg a tricepszem. Kis súllyal szoktam most bohóckodni, de nagyon lassan, nagyon koncentráltan, nagyobb ismétlésszámmal.
Egyébként nem gáz 90-be 7, jobb, mint amit én tudok :-Đ ;D

Nem

Szerintem ez csak részben igaz, mivel nagy izmokat csak nagy súllyal építhetsz, persze nem egy max ismétléssel.
d:)

Átgondolva a dolgot rosszul fogalmaztam. Nem azt akartam mondani, hogy nem számít a súly, hanem, hogy nem csak a súly számít.

Igen én is pont így gondolom!

Jhonnyx amúgy hány kiló vagy? 0o0o0
-
Olyan 90-90.5, de ebből azért elég sok a zsír :'(
-
Én 22 kg-al kevesebb vagyok. ;-oo-; =/+'
-
Jövőhéten lesz a Fekvenyomó MB. A héten 3 szor ruháztam. Mai termés:
http://www.berkelorand.hu/250.mp4
-
elfelejtettem: 250 kg :)

Sajnos nekem ne jön be az oldal ?:-/
-
Sajnos nem tudom, hogy miért nem jön be :(
-
Jövőhéten lesz a Fekvenyomó MB. A héten 3 szor ruháztam. Mai termés:
http://www.berkelorand.hu/250.mp4
Durva.....nem semmi.....nekem lejátszotta...bár igaz csak Nero Playerrel....... /:-) /:-) @:-)
-
elfelejtettem: 250 kg :)
Meggyőző @:-)
(vlc media player viszi)
-
Jövőhéten lesz a Fekvenyomó MB. A héten 3 szor ruháztam. Mai termés:
http://www.berkelorand.hu/250.mp4
Huhú, én paráztam mikor belengett beadás után, de ez szépen megvolt, gratula! :-){ :-)!
-
Köszi Fiuk!
Nem volt egy szép nyomás.
Versenyen kell, hogy meglegyen. Csütörtökön még hátra van egy államvizsga az elte-n. Utána meg a verseny.
Sokat szenvedtem a ruhával. Két fajtája van a Katanának A/S és az S/S. Tavaly az A/S ben nyomtam. Idén úgy voltam, hogy kipróbálom az S/S-t. Sajna nem tudtam benne megfelelő súlyt leengedni. Ami lejött, az nem ment ki. Végül egy régi ruhámban nyomok.

Én nem értek hozzá, de jónak tűnt /:-) :-)!
-
Hagy gratuláljak Ati75-nek és Vadászmesternek a mai teljesítményükhöz, Ati személyében ma egy nagyon jófej, szimpatikus sportembert ismerhettem meg... Łł=
A részleteket majd az érintettek O0 8-) :-} >:D
-
Köszi Cressler
Nógrád megyei fekvenyomó bajnokság, Balassagyarmat 2008. május 17.:
Vadászmester 100 kg-os kategória 3.hely,
Ati75 110 kg-os kategória 2.hely.
Ruha nélkül, bandázs nélkül, szigorú press-re lehetett nyomni, nekem 3 sikeres gyakorlattal 187,5 kg volt a vége, press-re még nem nyomtam ennyit, örültem neki, press nélkül 190 fölött lettem volna talán... ˝=/ Képek a teszt-topicomban!
A mezőny komoly volt, a 100 kg-ot Ponyi Tamás, a 110 kg-ot Velenczei Norbert nyerte 200 fölötti nyomásokkal, több mint 60 versenyző volt összesen.
-
Jövőhéten lesz a Fekvenyomó MB. A héten 3 szor ruháztam. Mai termés:
http://www.berkelorand.hu/250.mp4
:-)!Jó nyomása volt gratula Lóri!
A press-t kicsit hamar adták be, de maga a nyomás jó volt. Én megadtam volna és nem elfogultságból!
Ha egy picit határozottaban megáll három fehér lámpa lessz.
Nagyon jó erőben vagy! (:-)
-
Hétvégén Fekvenyomó Magyar Bajnokság Tabon!!!
Aki tud jöjjön el legyen sik néző és drukkoljun Belónak Legyen Ő Magyar Bajnok!
Mindent bele!!
-
Hajrá Lóri, bőven 250 fölött legyél!!!!! @:-)
-
Köszi Cressler
Nógrád megyei fekvenyomó bajnokság, Balassagyarmat 2008. május 17.:
Vadászmester 100 kg-os kategória 3.hely,
Ati75 110 kg-os kategória 2.hely.
Ruha nélkül, bandázs nélkül, szigorú press-re lehetett nyomni, nekem 3 sikeres gyakorlattal 187,5 kg volt a vége, press-re még nem nyomtam ennyit, örültem neki, press nélkül 190 fölött lettem volna talán... ˝=/ Képek a teszt-topicomban!
A mezőny komoly volt, a 100 kg-ot Ponyi Tamás, a 110 kg-ot Velenczei Norbert nyerte 200 fölötti nyomásokkal, több mint 60 versenyző volt összesen.
@:-) @:-)....
a Ponyi urat személyesen is ismerem....nagyon ott van a szeren.......Tomi brutális fekvenyomásba............de a Lóri se kutya
-
A holnapi Kiskun Kupára jön esetleg valaki Halasra George-on kívűl? Csak kíváncsiság képpen. ::)

Sajna én mennék ahogy ígértem is, de egyedül lennék, így nem megyek, sorry :'(
-
A holnapi Kiskun Kupára jön esetleg valaki Halasra George-on kívűl? Csak kíváncsiság képpen. ::)
Haho Sztereó! kiskar és én is megyünk!
-
Hát persze hogy megyünk! Már szétrobbanok az izgalomtól, mi lesz reggel? ;D
-
Nézitek vagy nyomtok? ;D
Király! ;)
-
Nézitek vagy nyomtok? ;D
Király! ;)
Én végül csak nézek ... :( :(
-
Én nyomok is! De sztem nes is még motivációt kap reggel... csak most mondja h nem nem ;)
-
=/+' :-)! :-!
-
Én nyomok is! De sztem nes is még motivációt kap reggel... csak most mondja h nem nem ;)
Hajrá, hajrá! Mennyit fogsz nyomni ha meg lehet kérdezni? És hány kilósan? =/+'
-
Belo Fekvenyomó Magyar Bajnok lett a 110kg-os súlycsoportba!!! (:-)
250kg-ot nyomot hatalmas gratula!!!!! :-)!

Gratula Belonak!!! :-)!
-
Belo Fekvenyomó Magyar Bajnok lett a 110kg-os súlycsoportba!!! (:-)
250kg-ot nyomot hatalmas gratula!!!!! :-)!
Hihhetetlen!!! :-)! :-!
-
Grat Belonak!!! :-)!
-
Azt a mindenit!
Gratula! Łł=
Ezentúl Belo az Erős lesz a neved. @:-)
-
Köszi fiúk! :)
-
Gratulálok BeLO, nem semmi eredmény!!! @:-) :-){
-
Gratula Belo!!! :-)!
Bevallom férfiasan hogy én eddig soha nem néztem végig fekvenyomó versenyt...de most pl Halason a Kiskun Kupán nagyon belelkesültem.Tetszik...iszonyatosan motiváló! Sajna én alkatilag sem vagyok egy fekvenyomó alkat...de egyszer rákészülve talán megpróbálnám. ....és még Nutellát is ehetek. !+"%

Így bizony Sztereó remélem egy versenyen összefutunk végre!
-
Powertársadalom és minden érdeklődő a következő verseny junius 21. Kaposvár Erőemelő mMasters Magyar Bajnokság!!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!!!
-
Szombaton Masters Erőemelő Magyar Bajnokság Kaposvár!!!!
Mindenki jöjjön el aki tud nagy verseny lessz!
-
Egy hét múlva már javában zajlanak a prágai fekvenyomó világbajnokság küzdelmei. A magyar csapat tagjai szerdán utaznak, s másnap délelőtt a női 48-56 kg-os súlycsoport versenyeivel kezdődik meg a viadal. A magyar válogatott 9 női és 9 férfi versenyzőből áll. A Nemzetközi Erőemelő Szövetség (http://www.powerlifting-ipf.com) honlapjáról tovább kattintva interneten keresztül is lehet drukkolni fekvenyomóinknak.
2008.06.26. csütörtök 11.00 női 48-56 kg Makrai Éva, Fadgyas Viktória
Salamon Erika, Elek Zsuzsanna
15.00 férfi 56-60 kg Lipcsei László Péter
18.00 férfi 67,5-75 kg Zeitler Márton, Bazsó Roland, Forró Márton
2008.06.27.péntek 11.00 női 60-75 kg Nánási Nikoletta, Szöllös Eszter
15.00 férfi 82,5-90 kg Piszák Péter
18.00 férfi 100-110 kg Schauer Kornél, Berke Lóránd
2008.06.28.szombat 10.00 női 82,5-90+ kg Ulveczki Edina, Szabó Ágnes, Kovács Vivien
13.00 férfi 125-125+ kg Kása Kálmán, Cserna János
-
Lezajlott az erőemelő Masters Magyar Bajnokság.
Kevesebb, de annál lelkesebb induló volt a kapvosvári Lions Gym.-ben.
Születtek nagyon jó és kimagasló eredmények is, de szerintem voltak olyanok is akik nem igazán odavalók voltak teljesítményük alapján.
Senkit nem akarok megbántani, de még 40- év felett sem lenne szabad az én véleményem szerint 90kg-os fekvenyomással 90-es súlycsoportban versenyezni főleg nem 90-es gugolással és 140-es felhúzással.
Ez csak az én véleményem, most lehet sokan megharagszanak rám, de én ezt gondolom.
De, hogy pozitívat mondjak az "öreg Fábri" 82,5kg M3-ban 260-as kezdőfogása volt felhúzásban.
Az "öreg" k@@va kemény!!!! :-)!
Az én versenyzőm M2-ben 90kg-ban nyert. de elmaradt a teljesítményétől. Most egy Magyar csúcsot sem javított meg.Azért jól nyomja 200 157,5 215 a végeredménye.
Holnap reményeim szerint egy pár képet is felrakok.
Addig is mindenki szurkoljon és szorítson Belo-nak aki VB-re készül.
-
Hmmm Gratula az "öreg" eredményekhez! ;-oo-;
Lórinak meg sok sikert vagy inkább kéz és lábtörést. Bár tudom hogy jól fog szerepelni! :-!
-
Hogy szerepelt Lóri??? =/+'
-
Fekvenyomó VB-re megy Lóri.
-
Bocs, nem figyeltem, Lóri holnapután fog versenyezni. !+"%
-
Van néhány hírem.
Tegnap Belo 11. lett a fekvenyomó VB.- n 245kg-all.
Ez volt a kezdő fogása utánna ruhacsere, de sajnos az új ruhában még nem tudott nyomni.
Nagyon erős mezőny volt 25 indulóval.
GRATULÁLUNK NEKI!!!! :-):-):: :-)!

Hűű tényleg jó kemény mezőny lehetett ha 245 ennyire volt elég :-O A helyezéstől függetlenül gratula neki, a teljesítménye nem semmi :-):-)::
-
Gratulálok Belo! Łł=
Ez már megint egy korrekt naturál vb lehetett, hogy valaki 245 kg-al csak 11-dik tudott lenni.
-
Gratula Belo! :-)!
-
Őszintén gratulálok BeLo, a 245 kg nagyon szép eredmény!!!! @:-)
-
GRatulálok, 245 :-O...nekem ez még felfoghatatlan kategória ;D
-
Gratula Belo! :-){
-
Köszönöm!
Nem hoztam a magamtól várt formát! 245 kg nyomtam, ami nem rossz, de edzésen 260 kg is ment megállítva.
245 kg kezdtem, utána 250 kg ami nem sikerült, utána gyors ruha csere és 262,5 kg ami érvénytelen volt.
Az én mezőnyömben 25 versenyző volt, és ebből 12 keztek 265 kg felett!!!Páran meg is szívták mert nem sikerült érvényeset nyomniuk!
Augusztusi EB jobban fog sikerülni!!!
A bankett fergeteges volt! Dennis Cieri amerikai fekvenyomó világbajnok ellátott néhány jó tanácsal is a banketon :) Ittunk és beszélgettünk a canadai, újzélandi, amerikai, észt versenyzőkkel természetesen nem a fekvenyomásról!

Hörr :-O Nem semmi súlyokat mozgatsz :-){
-
Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ma délelőtt Belo-val edzhettem együtt itt Balatonalmádiban.
Nem mondom jó erőben van a srác. Szériába 190 kg-g ment fel, ami nem jelentett neki különösebb problémát. Készűl a két hét múlva rendezendő Balaton kupára.
Remélem, hogy az amatör szövetségtől én is megkapom az engedélyt az indulásra. Azért illenék egy hazai versenyzőnek is részt venni.
-
Lezajlott a fekvenyomóverseny Nagyecseden.
30 induló volt többen is nyomtak 200 felett.
nekem egy felmérésnek nagyon jó volt hat héttel a VB. előtt!
A régi ruhában kezdtem 190 kezdés öv nélkül.
Második fogás 215kg
harmadik 225kg.
Utánna felhúztuk az új ruhát 240kg 252,5kg 260kg mindhármat sikerült kinyomni viszont eggiket sem sikerűlt teljesen leengedni.Kb 5-7cm hiányzott.
-
Aszta jó....!!! @:-) 240kg 252,5kg 260kg !+"% @:-) Iszonyatos sokat fejlődtél, mégha kell pár centi hogy leérjen a súly!!!!! Nyomjad ezerrel!!! Gratulálok!!!
-
Egy diagram a fejlődésemről ( IPF):
1996-2003 ruha nélkül versenyeztem, majd 2007 -ben egy 54 ruhában nyomtam ami egy 150 kg emberre lenne jó :)
-
Lóri grat...asszem nem lehet okod a panaszra! :-)!
-
Egy diagram a fejlődésemről ( IPF):
1996-2003 ruha nélkül versenyeztem, majd 2007 -ben egy 54 ruhában nyomtam ami egy 150 kg emberre lenne jó :)
Ahhoz képest, hogy nekem 50-es ruhám van, ez az eredmény nem semmi.
Mi lenne ha felvennél egy normális méretet? ;D
-
Ma nyomtam 260 kg-ot! Nem is éreztem nehéznek! versenyen kell,hogy megnyomjam! Ugyan abban az 50 katanában nyomtam amiben a VB, csak ott nem tudtam leengedni.
http://www.berkelorand.hu/260kg.avi

Gyönyörű volt, alul megállítva, én mint hozzá nemértő, megadom :P 8)
-
Ma nyomtam 260 kg-ot! Nem is éreztem nehéznek! versenyen kell,hogy megnyomjam! Ugyan abban az 50 katanában nyomtam amiben a VB, csak ott nem tudtam leengedni.
http://www.berkelorand.hu/260kg.avi
Ez nem is Te voltál Lóri, nem is láttuk az arcod.... ))=/ ;D Komolyra fordítva: tökéletes gyakorlat, gyönyörű végrehajtás, gratulálok!!!!! @:-) :-!
-
Ma nyomtam 260 kg-ot! Nem is éreztem nehéznek! versenyen kell,hogy megnyomjam! Ugyan abban az 50 katanában nyomtam amiben a VB, csak ott nem tudtam leengedni.
http://www.berkelorand.hu/260kg.avi
Szép volt Lóri ez három fehérlámpa lessz!!! :-)!
-
Emberek!!!!!
Hétvégén Balaton kupa!!!!
Aki tud jöjjön el és szurkoljunk Lórinak!!!!
Hajrá!!!

Jövő hétvégén leszünk lent balcsin ˝=/
-
Melyik városban? (lehet már volt róla szó, de lemaradtam...)
-
Emberek!!!!!
Hétvégén Balaton kupa!!!!
Aki tud jöjjön el és szurkoljunk Lórinak!!!!
Hajrá!!!
Majd beülök az atóba és legyalogolok a verseny helyszínére. ;D
Hajrá Almádi! Hajrá Belo! @:-)
-
Melyik városban? (lehet már volt róla szó, de lemaradtam...)
Almádi reggel nyolctól mérlegelés
-
Na megvolt a Balaton Kupa!
257.5 kg nyomtam! Megnyertem a 110 kg os kategóriát. Abszolutban meg 2.dik lettem 1 pont híján első.
http://www.youtube.com/watch?v=1_BfICagucg
3 hét múlva EB.
Köszi a bíztatást Blade, SaSa!!!!!
-
:-)! (:-) :-!
-
Grat Lóri! Szép nyomás! :-)!
-
Köszi Zsolti! :)
-
Gratula! :-)!
-
Szép nyomás volt Lóri!! gratula!! :-)->
Tudtam, hogy te fogsz nyerni!! (:-)
-
Én is! ;D
-
Örülök, hogy SaSa, és Blade is ott volt!
Jövöre SaSa is ismét versenyez, és nyerni fog! Csak ne kelljen repülőre ülnie :)
-
Sziasztok! 4-lettem a Pozsonyban megrendezett Fekvenyomó Európa Bajnokságon 260 kg al!Éppen,hogy lemaradtam a dobogórol!Most egy kis pihi következik,utána meg kezdodik a felkézülés a következo versenyre!

Gratulálok a 260-hoz, igazi állat lehetsz :-)! Holnap leszel Siófokon? ::)
-
Gratulálok Belo!!! 260 egy EB-n... @-o @:-)
-
Gratulálok! :-)!
Szinte hihetetlen, hogy tisztán ennyit lehet nyomni.
Ha így folytatod, akkor jövőre meglesz a 75-80.
Hányas katanában nyomtál?
-
Köszi! 50 katana,még kint vagyunk pozsonyban.Ma nyomnak a nagyok :)
-
Sziasztok! 4-lettem a Pozsonyban megrendezett Fekvenyomó Európa Bajnokságon 260 kg al!Éppen,hogy lemaradtam a dobogórol!Most egy kis pihi következik,utána meg kezdodik a felkézülés a következo versenyre!
:-)! gratulálok én is 260 az nagyon komoly eredmény
-
GRatulálok Lóri!!! :-)!
Tudtam, hogy egyszer versenyen is megynyomod.
Nagyon benned volt már!
Mégegyszer gratulálok és főleg a negyedik hely nagyon jó!
:-):-)::
-
Sziasztok!
Az elmúlt pár hónapban passzívan figyeltem a fórum hozzászólásait. Most viszont lenne egy-két kérdésem az erőemeléssel, azon belül a fekvenyomással kapcsolatban.
Februárban kezdtem el edzeni.
Jelenleg csúcsnyomásom 180 kg.
Heti 4-6 alkalommal vagyok lent a teremben. A mellett heti két alkalommal edzem.
Tipikus melledzésem:
Fekvenyomás rúddal
1x20 50kg
1x10 110kg
3x6 140kg
1x4 160kg
1x1-2 170kg
Fekvenyomás egykezesekkel
4x8 40kg
Tárogatás
4x8
Sajnos a súlyom elég magas, olyan 170 körülire tippelem.
Magasságom 195 cm ---> karjaim viszonylag hosszúak
Kérdéseim a következők lennének:
- Mi a véleményetek a melledzésemről?
- Az alább többször említett fekvenyomóruha mennyit segít a gyakorlat végrehajtásában?
- Hogyan kell jól csúcsot nyomni? Milyen szériával melegítsek be? Hova tegyem a kezdősúlyt? Jelenleg úgy szoktam belenyomni a 180-ba, hogy előtte végigmegyek a piramisban a következő súlyokon 20x50, 10x110, 6x140, 2x160, 1x180. Gyanítom, hogy ezt nem így kéne. O0
Célként 240-250 kilót tűztem ki jövő nyár végére. Ha emellett a súlyomból is tudnék leadni olyan 30-40 kilót, akkor szívesen részt vennék egy versenyen a feeling végett.
Üdv.
Mr. Grizzly
-
Javítanám a tegnap esti hozzászólásom súlyomra vonatkozó részét.
Reggel bementem a kórházba és megmérettem a súlyomat.
Sajnos a helyzet rosszabb, mint gondoltam ---> 181 kg. ˝=/

minden tiszteletem mellett; az kurvasok. Eü tekintetben legalábbis biztosan. Én 196 centisen 140 kiló fölött konstans nemérzemjólmagam.
-
Javítanám a tegnap esti hozzászólásom súlyomra vonatkozó részét.
Reggel bementem a kórházba és megmérettem a súlyomat.
Sajnos a helyzet rosszabb, mint gondoltam ---> 181 kg. ˝=/
Húú bazze :-){ Képet kérünk :P

Vazzeg te ilyen képfetisiszta vagy? :-/-(-: ;D

Vizuális típus vagy na ))=/
-
Javítanám a tegnap esti hozzászólásom súlyomra vonatkozó részét.
Reggel bementem a kórházba és megmérettem a súlyomat.
Sajnos a helyzet rosszabb, mint gondoltam ---> 181 kg. ˝=/
Húú bazze :-){ Képet kérünk :P
Kerestem olyat, ami mostanában készült, de csak olyat találtam, amin gyerekkel vagyok, meg olyat amin jelmezben, meg olyat amin gatyában. !+"%
Még mielőtt megkérdezi valaki: NEM. :-/-- Nem szoktam magam gatyában fényképeztetni otthon. Csupán arról van szó, hogy dokumentálni akarom a folyamatot, ami előtt állok és motivációs célzattal készítettem pár fotót.
A gyengébb idegzetűeket szeretném megkérni, hogy most máshova nézzenek!!!! :-O
(http://www.dorogdi.hu/images_other_www/szabi_noemi_402.jpg)
(http://www.dorogdi.hu/images_other_www/reklam_jelmez_kiraly_093.jpg)
(http://www.dorogdi.hu/images_other_www/grizzly_gatya_2008_08_11.jpg)

Grizzly, te jól választottál nicket! :-)! Łł= Łł= Łł= Łł= Łł= Łł=
-
Kösz Grizzly!
Azt hittem, hogy a fórumozók közt nekem van a legnagyobb hasam, de most hogy látlak megnyugodtam.
Nekem már most szimpatikus vagy. Łł=
Eddig a Toronnyal vittük a primet, de mostmár te vagy a legnagyobb. Łł=
Látszik, hogy nagy erő van benned csak megkell tanulni kezelni.
Jól mondták a többiek, hogy próbálj meg pár kilót leadni, mert az izületeid így is nagy terhelést kapnak.
Ha sikerült fogynod, csak akkor kezdj el nagyobb súlyokkal dolgozni.
Nem szégyen a futás, de hasznos! @:-)
-
Javítanám a tegnap esti hozzászólásom súlyomra vonatkozó részét.
Reggel bementem a kórházba és megmérettem a súlyomat.
Sajnos a helyzet rosszabb, mint gondoltam ---> 181 kg. ˝=/
Húú bazze :-){ Képet kérünk :P
Kerestem olyat, ami mostanában készült, de csak olyat találtam, amin gyerekkel vagyok, meg olyat amin jelmezben, meg olyat amin gatyában. !+"%
Még mielőtt megkérdezi valaki: NEM. :-/-- Nem szoktam magam gatyában fényképeztetni otthon. Csupán arról van szó, hogy dokumentálni akarom a folyamatot, ami előtt állok és motivációs célzattal készítettem pár fotót.
A gyengébb idegzetűeket szeretném megkérni, hogy most máshova nézzenek!!!! :-O
(http://www.dorogdi.hu/images_other_www/szabi_noemi_402.jpg)
(http://www.dorogdi.hu/images_other_www/reklam_jelmez_kiraly_093.jpg)
(http://www.dorogdi.hu/images_other_www/grizzly_gatya_2008_08_11.jpg)
:-):-)::
Na, édesapa (ha megengeded hogy tegezzelek :D ) rád oszt férni fog az izom, csak hajrá, nyomd keményen, CH lent tartva, kardió erőltetve :-/-- Már ha van olyan kardio gép, ami elbír 8)
-
Hát, nem biztos, hogy van... legalábbis futógép... ha torony alatt leégett nem is egy, akkor Grizzly alatt is valszeg leégne, úgyhogy vagy bicaj, bár az lehet, hgoy nem lesz kényelmes, vagy marad a Sasa által javasolt "bio"aerob 8-) :D

Vááá @-o Łł=

Torony gépégetését láttam ;D
am milyen bicajra gondolsz Lady?
mert a sima bringák semi igazán bírják a nagy súlyt, egy terembringa meg nem ugyanannyit bír kb mint egy futópad?:S
sztem ússzon, azzal mibaj? akkor nem terheli az izületeit, viszont tuttti hogy sok kalóriát éget:D

úszás? láttál már szálkás bálnát vagy fókát? :D pedig nemigen esznek ch-t... :D

hmh... ez elgondolkodtató :)

inkább csak pojénos, kétfokos vízben a test zsírt raktároz, hogy ne fagyjon kockára, de úszni is a testhőnél hidegebb vízben szoktak, a szervezet meg döntse el, hogy most zsírt éget és fázni fog, vagy hagyja a "takarót" ott ahol van... persze ez még mindig erős sarkítás, úszni jó (mongyuk én rühellem, hat év versenyzés elég volt untig), állóképességet ad meg minden.
180 kilósan a futás felejtős, egyenes út a térd végleges szétbaszásához, de előtte valszeg lesz egy szívroham... tempós séta vagy valami szobabringa.
Szerintem.
-
Hát, nem biztos, hogy van... legalábbis futógép... ha torony alatt leégett nem is egy, akkor Grizzly alatt is valszeg leégne, úgyhogy vagy bicaj, bár az lehet, hgoy nem lesz kényelmes, vagy marad a Sasa által javasolt "bio"aerob 8-) :D
Torony gépégetését láttam ;D
am milyen bicajra gondolsz Lady?
mert a sima bringák semi igazán bírják a nagy súlyt, egy terembringa meg nem ugyanannyit bír kb mint egy futópad?:S
sztem ússzon, azzal mibaj? akkor nem terheli az izületeit, viszont tuttti hogy sok kalóriát éget:D
úszás? láttál már szálkás bálnát vagy fókát? :D pedig nemigen esznek ch-t... :D
!+"%
-
Sziasztok!
Az elmúlt pár hónapban passzívan figyeltem a fórum hozzászólásait. Most viszont lenne egy-két kérdésem az erőemeléssel, azon belül a fekvenyomással kapcsolatban.
Februárban kezdtem el edzeni.
Jelenleg csúcsnyomásom 180 kg.
Heti 4-6 alkalommal vagyok lent a teremben. A mellett heti két alkalommal edzem.
Tipikus melledzésem:
Fekvenyomás rúddal
1x20 50kg
1x10 110kg
3x6 140kg
1x4 160kg
1x1-2 170kg
Helló!
A melledzésed fekvenyomó mrésze alapvetően szerintem jó.
Ami szerintem nem túl szerencsés a fekvgenyomó erőhöz az az egykezes nyomás és a tárogatás.
Én inkábba szűknyomást és az áthúzást vagy esetenként a 30-fokos nyomást ajánlanám.
A diétával gondolom tisztába vagy a kardio pedig sterintem heti háromszor 20perc séta először és utánna szép lassan felmenni legalább 40percig.
Ezek után majd jöhet a szobabicikli.
Soki sikert!
Fekvenyomás egykezesekkel
4x8 40kg
Tárogatás
4x8
Sajnos a súlyom elég magas, olyan 170 körülire tippelem.
Magasságom 195 cm ---> karjaim viszonylag hosszúak
Kérdéseim a következők lennének:
- Mi a véleményetek a melledzésemről?
- Az alább többször említett fekvenyomóruha mennyit segít a gyakorlat végrehajtásában?
- Hogyan kell jól csúcsot nyomni? Milyen szériával melegítsek be? Hova tegyem a kezdősúlyt? Jelenleg úgy szoktam belenyomni a 180-ba, hogy előtte végigmegyek a piramisban a következő súlyokon 20x50, 10x110, 6x140, 2x160, 1x180. Gyanítom, hogy ezt nem így kéne. O0
Célként 240-250 kilót tűztem ki jövő nyár végére. Ha emellett a súlyomból is tudnék leadni olyan 30-40 kilót, akkor szívesen részt vennék egy versenyen a feeling végett.
Üdv.
Mr. Grizzly
-
Köszönöm a pozitív hozzáállást és a tanácsokat mindenkinek!
Futógép: Futásra kizárva. A gépek általában 130kg-ig vannak hitelesítve. Esetelg gyalogolni lehet rajta.
Bicikli: Fene tudja. Az utcaiak szerintem gyengék. Teremeben lévővel meg lehet oldani.
Szerintem az úszás lehet az egyik eszköz, illetve a szabadban történő tempós séta, illetve kocogás.
Majd beszámolok a fejleményekről a megfelelő helyen.

sok sikert!!!!!!!

meg hát ugye prioritást a dijéta élvez :) ha a nickedhez hűek maradunk ,akkor irány valami hegyi patak aztán 20 hét pisztráng-lazac-tőzegmoha, csalónapokon áfonya esetleg :D
-
Helló!
A melledzésed fekvenyomó mrésze alapvetően szerintem jó.
Ami szerintem nem túl szerencsés a fekvgenyomó erőhöz az az egykezes nyomás és a tárogatás.
Én inkábba szűknyomást és az áthúzást vagy esetenként a 30-fokos nyomást ajánlanám.
A diétával gondolom tisztába vagy a kardio pedig sterintem heti háromszor 20perc séta először és utánna szép lassan felmenni legalább 40percig.
Ezek után majd jöhet a szobabicikli.
Soki sikert!
Megfogadom a tanácsod. Már csak azért is mert a 40kg-os egykezes már kicsit kevés nagyobb meg sajnos nincs a teremben, ahova járok.
Tehát mellről nyomás helyett jöhet a szűknyomás.
Tárogatás helyett meg nekiugrok az áthúzásnak. Az az igazság, hogy a tárogatás sem tartozott a kedvenc gyakorlataim közé, mert és nem akarok nagyképűnek tűnni, de nekem kicsi a tárogató gép (ez persze nem újdonság, a múltkor is hárman szedtek ki a mínuszos padból, mert beszorultam). A kézisúlyos gyakorlatot meg kicsit megerőltetőnek érzem a könyökeimre. Persze az is lehet, hogy elmaradt a fokozatosság a gyakorlat elsajátítása során.
-
Szia Grizzly!
Fehérváron melyik terembe jársz?
Gyárilag én is odavalósi vagyok.
A Plaza-ban az In-kal termében edzősködtem, majd a Deák F. utcai Flexben.

Szia Sasa!
Jelenleg a Magmába járok.
-
Szeptember 13. pusztaszabolcs Hagyományos Fejérmegyei Fekvenyomó Verseny.
A rendezők mindenkit szeretettel vérnak. A súlycsoportokon kívül korosztályos verseny is lessz. Ifi jun felnőtt masters.
Fekvenyomó ruha használata engedélyezett!!
Én ott leszek ez biztos mindenki jöjjön el aki ráér!

Szerintem én is elmegyek szemlélődni!
XXI. Hagyományos fekvenyomó pusztaszabolcsi kupa
Időpont: 2008. szeptember 13. (szombat) 9.00 óra
Helyszínek: Közös Igazgatású Általános Iskola és Óvoda Tornaterme (Mátyás kir. u. 14.)
Ha valakinek kell segítség, akkor szóljon és viszek játszósruhát is!!! ****)

Már biztosan megyek!
-
Akkor ott talaálkozunk!!!! :-)-
-
Akkor ott talaálkozunk!!!! :-)-
Úristen mit fogtok ott csinálni :-O
-
A verseny utáni szokásosat!! ;-oo-; :-oD
-
Akkor ott talaálkozunk!!!! :-)-
Fene tudja. Még nem voltam ilyen versenyen és nem ismerem a szokásokat, de most egy kicsit megijedtem. :-O
-
Łł= :-O !+"%
-
No megvolt a verseny.
A pusztaszabolcsi szervezőcsapat nagyon lelkes volt. Bár a lapozók nem igazán voltak a helyzet magaslatán időnként. Szó szerint féltem, hogy valaki magára ejti a súlyt, mivel a fiúk reakcióideje picikét gyenge volt. ***))))
Nagyon tetszett a baráti hangulat, ami az egész versenyt jellemezte. Akárkitől lehet kérdezni, nagyon szívesen válaszoltak a legdilettánsabb kérdéseimre is. :-)!
Tavasszal jövök én is!!!
/Csak keresnem kell valami sportkört Fehérváron, ami leigazol./ :-/-(-:
-
Menj az Albásokhoz az Albacomp csarnokba.

Vadász Peti, Molnár Zsolti féle csapat?
-
Egy kicsit lemaradtam mostanában sok volt a dolgom.
Itt vannak a a friss infok:
Tiszakupa fekvenyomó eröemelö bajnokság okt 18. Tiszaujváros
Erőemelő Országos csapatbajnokság: NAGYECSED.
Na ezért is vagyok lemaradva, mert én szervezem az év utólsó powetr versenyét és méghozzá itt Keleten.
Megpróbálom minél népszerübbé és ismertebbé tenni ezt a sportot.
Ezért mindenki jöjjön el aki tud!!!!!!!!!!!! =/+'
Tehát nov.22-23 Nagyecsed
És végül okt. 29-30 felevenyomó csapatbajnokság és masters fekvenyomó Magyar bajnokság Szeged
-
Nagyecseden bárki indulhat?

Végre lesz valami jeles rendezvény Szegeden is. Én ott leszek :)
-
Nagyecseden bárki indulhat?
Csak a szövetség igazolt versenyzői akik versenyengedélyel rendelkeznek és a nevezést elküldik.
Addig még Norbi megoldható az engedélyed a nevezést hamarosan le lehet tölteni a www.hunpower.hu honlapjáról és a szövetségnek emailon elküldhető.
A nézőknek természetesen a belépés ingyenes.
-
Néhány kép a hétvégi power ifi jun OB.-ról!!!
-
ÉS még !
-
Van még egy pár.
-
Eggyenlőre ennyi van!
-
Van még egy pár.
De édi a középső kiscsaj ;D
nini ott volt az Ódor Bandi is a mohorai superman :)
-
Végignéztem a verseny képeit, mind a közel 600-at.
Blade te mint szakértő, szerinted mi az oka, hogy még egy országos versenyen is látni iszonyatosan szar és sérülésveszélyes végrehajtás formákat a csajoknál és a srácoknál egyaránt?
Amit te betettél képeket minimum példaértékűek a jó végrehajtást tekintve :-)!
-
Jól látod Cressler.
Megpróbáltam a jó gyakorlatokat betenni. Nagyon sok rossz és hibás kivitelezésü gyakorlat volt, sőt volt egyenesen balesetveszélyes.
Szerintem az edzők hibálya elsősorban, hogy a versenyzőket nem készítik fel még az alapvető szabályokra sem.
És a másik, hogy nagyon sokan az edzésen elért eredményeiket veszik alapul ami lehet, hogy közel sem szabályos.
A harmadik, hogy ez ifi jun OB.- volt olyan is akadt akinek ez volt az első versenye.
-
Október 25-én rendezték az Atlas országos felhúzó gálát Balassagyaramaton.
Közel 100 induló vett részt a versenyen. Elég komoly eredmények születtek.
Az abszolút bajnok Kránitz Gábor (-125kg ) lett 350kg-os teljesítménnyel.

100 induló???!!?!?!?!? Az nagyon durván hangzik.
Van valami link esetleg a teljes eredménylista megtekintéséhez?

Még nem került fel az eredménylista a honlapra ha fennt lesz beteszem és dobok pár képet is.
-
A holnapi és holnaputáni szegedi fekvenyomó versenyek pontos helyszínét megtudná mondani valaki?
-
Itt az eredmények:pdf-ben
http://vitalitas-se.hu/szakoszt/eroemelok/2008/ero_Atlas_Felhuzo_Gala.htm
-
Pár kép
2. elgondolkodott azon kérje e több súlyt a következő fogásra
3. khmmm de ismerős a segítő valahonnan zzzzzzzzz
4. Lightweight, na ezt csináljátok utánam :laugh:
-
1. jóvót
2. MIAZHOGY ÉRVÉNYTELEN!!!!!????
3. kemény
-
Látom voltak szép súlyok!!!! @:-)
-
Sziasztok!
Ma került megrendezésre a Nógrád megyei erőemelő bajnokság. Nagyon jó, baráti hangulatú verseny volt, közepes de inkább kevés de viszont annál komolyabb indulókkal, indult az idei ifi-junior országos abszolút bajnok Ódor András, a +125 bajnoka Herczeg Zoli, és a -100kg ezüstérmese Bogdán aki az okt. 25-i felhúzó gála súlycsoportos győztese.
Elég komoly súlyok voltak Herczeg pl 300kg-val guggolt, Ódor 265-t húzott fel.
Amúgy én is indultam -100-ban, elég bután versenyeztem (magyarul szarul taktikáztam), a guggolásban összeszedhettem volna 25kg előnyt de én a 3. fogásommal megyei csúcsot próbáltam javítani ami sajnos nem jött össze. Így csak 15kg előnyre tettem szert, ami sajnos kevésnek bizonyult a felhúzásban, a végén 2,5kg-val kaptam ki így ezüst lett a vége. Pech, hogy a srác az ob óta 30kg-t "javult" . Ha a guggolásban és a fekvenyomásban okosabban kérem a súlyt akkor más a végeredmény.
Ja abszolútban 1kg-n múlott a bronzérmem, kár volt reggel turmixot inni. ˝=/

A részvétel a fontos, biztos beletetted szíved-lelked, és ez a lényeg ****:))))))
-
Gratula! Mennyi ment?
-
Gratula! Mennyi ment?
Köszi ;-oo-;
195 guggolás (a 210 sajnos nem sikerült)
127,5 fekve
215 felhúzás

Laikus kérdés: felhúzáshoz lehet gurtnit használni? Gondolom nem ::)

Csak magnéziát szabad.
De egyébként szerintem a gurtni az evezéshez, húzódzkodáshoz szuper, viszont a felhúzáshoz annyira nem jó sőt, pl ha elakad a holtponton a húzás (akik nagyon jól tudják lábból indítani azoknál szokott ez lenni gyakran) gurtnival derékból vissza kell engedni, nem lehet eldobni.

Hm, hát igen, köszi a választ. Sajnos nekem kienged a szorításom, elképzelni se tudom hogy lehet felhúzni 2xx kg-ot :o ( 3xx kg-okról nem is beszélve :-){ )
-
1 ismétlésről van szó, szerintem a többségnek az alkar kifáradásától enged el a szorítása, a sorozat végefelé.
próbáld ki, hátha!

Mondjuk ez is igaz *** Pár hónapja elhagytam a felhúzást a fos derekam miatt, de a rekordom 180kg volt gurtnival (4-es szériába) és simán kézzel húztam 140-et ha jól emlékszem, ez csak próba volt, nem tudom mennyi volt a széria vele. Alapból a gondom (a derekamat leszámítva) mindig az volt, hogy kiengedett a szorításom 8)
-
akkor a 2kila simán ment szerintem! :-}
-
akkor a 2kila simán ment szerintem! :-}
Szerintem meg: :-!!!
-
Cressler te hány kg vagy?
azt látom, hogy 100alatt.
Ha 210-et megcsinálod, akkor15kg-mal többet csinálsz, mint így, és akkor 30kiló lett volna az előnyöd nem?

94,5-el mérlegeltem, jaja ha megvan a 210 akkor lett volna 30kg előnyöm.
-
Van egy két extrém brutál képem...
1. Ódor Bandi guggol
2. Zoli és a 300kg
3. Felhúzás ... (igen jól látjátok öv nélkül!)
-
Sziasztok!
Ma került megrendezésre a Nógrád megyei erőemelő bajnokság. Nagyon jó, baráti hangulatú verseny volt, közepes de inkább kevés de viszont annál komolyabb indulókkal, indult az idei ifi-junior országos abszolút bajnok Ódor András, a +125 bajnoka Herczeg Zoli, és a -100kg ezüstérmese Bogdán aki az okt. 25-i felhúzó gála súlycsoportos győztese.
Elég komoly súlyok voltak Herczeg pl 300kg-val guggolt, Ódor 265-t húzott fel.
Amúgy én is indultam -100-ban, elég bután versenyeztem (magyarul szarul taktikáztam), a guggolásban összeszedhettem volna 25kg előnyt de én a 3. fogásommal megyei csúcsot próbáltam javítani ami sajnos nem jött össze. Így csak 15kg előnyre tettem szert, ami sajnos kevésnek bizonyult a felhúzásban, a végén 2,5kg-val kaptam ki így ezüst lett a vége. Pech, hogy a srác az ob óta 30kg-t "javult" . Ha a guggolásban és a fekvenyomásban okosabban kérem a súlyt akkor más a végeredmény.
Ja abszolútban 1kg-n múlott a bronzérmem, kár volt reggel turmixot inni. ˝=/
Gratulálok!
Azért ez az 1kg-on múló abszolút több, mint idegesítő!!!!
-
Már csak egy hét van hátra az erőemelő csapatbajnokságtig! =/+'
A navezések beérkeztek nyolcvanöt versenyző nevezett!!!!!!!!!!!!! @:-)
A nevezések alapján lesznek 300 feletti gugolások is!
Aki teheti jöjjön el érdemes!
Ha sikerül lessz body bemutató is csak sajna a versenyző visszamondta családi okok miatt. Most folyik az eggyeztetés, de ha a fórumon van valaki aki tudna vállalni egy bemutató az super lenne!

Tutti, hogy lesz 300 feletti guggolás ugyanis megy a Herczeg Zoli is aki megsúgta a hétvégén, hogy mindenképpen túl szeretné majd ott szárnyalni a 300-at!!! @:-)
-
Tegnap került megrendezésre X. Nógrád megyei fekvenyomó bajnokság.
Jó kis verseny volt komoly eredményekkel. Többen nyomtak 170 felett és ketten 200kg-ot teljesítettek ruha nélkül, press-re.

De ugye nem 140kilós emberek voltak! ;D

90-110köztiek
-
ketten 200kg-ot teljesítettek ruha nélkül, press-re.
Ha ruha nélkül nyomnék, akkor kitiltanának a teremből :-O !+"% A pluszos kategóriában milyen eredmények lettek? ::)

125-ben illetve 125+-ban 3-an vagy 4-en indultak akikből 2 komoly, így volt egy 200-as nyomás itt is, és egy 180-as. Ha lesz eredménylista leírom pontosan.
-
Helyezés Versenyzõ neve Egyesület/Klub Súlycsoport T.súly/Faktor Legjobb eredmény Wilcks pont
Nógrád Kupa
X. Fekvenyomó Bajnokság
2009.05.03.
Férfi abszolút verseny eredményei.
1. Ponyi Tamás Quasimódó. S. tarján -110 102/0,6039 200 120,78
2. Kirscner Krisztián Quasimódó. S. tarján -110 106/0,5956 185 110,186
3. Susán Lóránt Quasimódó. S. tarján -100 99/0,6111 180 109,998
4. Demus Attila Quasimódó. S. tarján -75 69/0,7578 140 106,092
5. Ódor András Vitalitás SE. B.gyarmat -90 87/0,6499 160 103,984
6. Juhász Csaba Quasimódó. S. tarján -125 120,5/0,5744 180 103,392
7. Herczeg Zoltán Vitalitás SE. B.gyarmat +125 134/0,5627 180 101,286
8. Kelecsényi János Vitalitás SE. B.gyarmat -90 87,5/0,6479 152,5 98,80475
9. Varga Levente Quasimódó. S. tarján -100 91/0,6349 152,5 96,82225
-
Hm, ezek egész elérhető eredmények!

Tavaly komolyabb eredmények voltak...Most simán második lettem volna... :-/-- ˝=/
-
Nem rossz! Ruha nélkül az embernek a szégyenérzetét is le kell győzni!
Remélem senkit nem vittek "BE" közszeméremsértés miatt?!?! Łł=

Amúgy a viccet félretéve volt olyan aki félmeztelen akart kimenni. @-o

Tavaly a Kiskun kupán is volt ilyen, asszem a 60-70 kilós gyerekek között ****) Szóltak neki, hogy öltözzön fel szépen ***))))

Kár, hogy nem jöttél idén akkor amúgy nem voltak olyan formában a srácok mint tavaly meg Nagy Csabiék és a Velencei sem indult akik simán 200 felett tudnak.
-
Nem rossz! Ruha nélkül az embernek a szégyenérzetét is le kell győzni!
Remélem senkit nem vittek "BE" közszeméremsértés miatt?!?! Łł=
Amúgy a viccet félretéve volt olyan aki félmeztelen akart kimenni. @-o
Tavaly a Kiskun kupán is volt ilyen, asszem a 60-70 kilós gyerekek között ****) Szóltak neki, hogy öltözzön fel szépen ***))))
Tavaly itt egy olyan srác volt "szépen felöltözve" aki ingben farmerben versenyzett.

Nem szóltatok neki, hogy csak nyakkendőben lehet nyomni? :D

és makkoscipőben :D A városi tv riportja kb 1,5 perces volt de az eredmények felett elsiklottak és fél percig csak az inges gyereken poénkodtak a riporterek ;D

Meg kell adni a modjat! :D Nagyon tiszteli a sportagat!
-
A hétvégén Tabon kerül megrendezésre az Ipf. Fekvenyomó Magyar Bajnokság.A 75kg alatti női,és a 90kg alatti férfi súlycsoportok versenye szomaton,a nagyobb súlycsoportoké vasárnap zajlik.Gyertek el minél többen!