Szasz Mindenkinek,
elmondom hogy jártam, aztán majd remélem tud valaki segiteni. Elöljáróban: 22 éve edzek, heti 4-5x, csak akkor hagyok ki, ha lázas vagyok (függőség) Nem mondom, hogy a rizsszemeket számolom, de a kajára erősen odafigyelek, zab, fehérje, hus, rizs, semmi édesség, kevés fehérliszt, stb. + ...... Monster PAK
Belekezdtem még 4 hónappal ezelőtt egy TestE-NandrolonD-TrenE kúrába (Pharmacom - Pharma Mix 3), mivel nem az első kúrám, illetve inkább a sokadik, a dózis is magas volt, viszont a kúra első 4 hetében egy grammot nem fejlődtem, ellenben minden mellékhatást produkáltam amit csak lehetett. Fájtak a csöcseim, hiába ettem rá Anastrazolt nagyon nehezen múlt el, igy 4 hét után leálltam, nem kinoztam tovább vele magam. ez volt 3 hónapja. vártam 2 hetet, majd tamoxifent, és clomidot ettem, ahogy kell. még a levezetés alatt sajnos belekezdtem egy Oxandrolon kúrába, ami k...szott jó eredményeket hozott, viszont a libidómat teljesen lenullázta. Az oxandrolont 8 héten keresztül toltam, sosem voltam még iylen jó formában, mint akkor, száraz voltam, definiált, erezett, minden ami kell.
az oxa kúra után viszont sajnos sehogyan sem tudom magam helyreállitani! erekció gyakorlatilag 0, a kedv is eléggé alábbhagyott. elmentem egy vérvételre, ahol az FSH, és az LH értékeim jók voltak, az ösztrogén talán kicsit magas, a saját testoszteron meg alsó határértéken. Ahogy leálltam az oxával a libidó pár nap múlva valamelyest visszajött, de aztán a tamoxifentől újra 0 lett. most leálltam mindennel, és csak várok, de nem nagyon javulok...
...ha egyedül vagyok, akkor napi 3x is van orgazmusom magamnak (igaz azért ez kicsit kűzdős, de összejön), és a keménység is megfelelő, viszont a csajra meg nem áll fel, ott fexik mellettem, és tök puha vagyok.
voltam urulógusnál, ő azt mondta, hogy szerinte a saját tesztoszteronszintem nem alacsony, pedig a vérvétel kiértékelésében alsó határérték.
ettem már ......-es Macatron-t de igazából semmi átütő változás.
ami érdekes, hogy a problémára elkezdtem enni 2x25mg Proviron, ami ugye egy erős androgén, és hasonló helyzetekre nyújt átmenetileg megoldást, de kurvára nem hatott semmit egy hét után sem, pedig én hoztam ki az itthoni gyógyszertárból receptre. A tamoxifen és a clomid szedése alatt éreztem, hogy a golyóim mintha zsibbadnának, meg a méretük is nőtt talán, jelenleg is normál méretüek, nem estek össze, illetve a vérvétel eredményei is azt mutatják, hogy LH, és az FSH értékek jók, vagyis a golyók üzemelnek rendesen. Azt érzem, hogy valami mintha leblokkolna, vagy nem tudom mi lehet.
Valaki tapasztalt már hasonlót? Mondjátok, hogy fog állni újra a cerka!!!! ...lécci!