Az eddigi felkészüléshez képest annyiban változtattam, hogy tisztába tettük milyen versenyző is vagyok.
Ezt Cégény Csabi barátommal átbeszéltük és a ruhás versenyző melett tettem le a voksom. Ezek alapján kezdem a felkészülést.
A guggolás a következő képpen alakul. Először is a ruha betétet kell betörni mivel ez még nagyon kemény.
Ezért lábazáskor két egymást követő edzésen guggolok betétben 2-5 ismétléssel(melegítés 5 utánna inkább 3-2ismétlés) majd egy edzésen csak naturban övben és 5-8 ismétléssel, hogy elkerüljem a mentális kiégést.
Amint a betét beállt átállok ugyanezzel a rendszerrel a ruhára is.
Fekvenyomás. Ez érdekes, mert itt még egyeztetés folyik egyenlőre Tarnyányi Zsuzsival beszéltünk meg egy edzést.
Igen egy csajjal jól olvassátok. Én úgy vagyok vele, hogy ebben a sportban mindenkitől lehet tanulni és ha valaki segít egy kicsit, hogy jobb legyek azonnal ki kell használni. Ő nagyon kitartó és elszánt versenyző és nagyon tisztelem.
Tehát azt beszéltük meg, de ezt még többekkel is átbeszélem, hogy egy deszkás nyomás és egy sima nyomás lessz váltogatva hetente. Minden második deszkázás ruhában. A deszkázás 2-3 ismétléssel a sima nyomás 3-5ismétléssel.
A felhúzás kéthetente lessz rotálva mégpedig a szűkhúzás és a sumo húzás változtatva és beiktatva alkalmanként egy részleges felhúzás. Ezek mellé mindeggyik kiegészítő gyakorlat és a negyedik napon az összes többi izomcsoport.
heti három négy nap kardióedzés és has.
Ezek alapján a tegnapi lábedzésem a következő volt. Guggoló betétettel.
Guggolás bemelegítés után ami kb. 20perc.
5 ismétlések 100-120
3 ismétlések 140-180-210-225-250
2 ismétlés 270
Majd utánna tekertem egy edzőbandázst és 295 2 ismétlés.
Lábnyújtás 5x10
Lábhajlítás 5x10
Vádli állva 4x20