Bodybuilding.hu Fórumok

Általános Témák => Minden más => A témát indította: Gabe - 2009. Január 05. - 19:26:09

Cím: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 05. - 19:26:09
A politikai jellegű dolgokat szerintem ebben az erre alkalmas külön topicban vitassuk meg.
minden ami a bel- vagy külföldi politikával kapcsolatos ide jöhet.
Ha lehet! Lehet?
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 05. - 19:30:20
economist.com
 
A brit lap szokásos heti statisztikai adataiból kitűnik, hogy míg Magyarország esetében a GDP bővülésére vonatkozó éves növekedési ütem 0,8 % volt, addig a gazdaság Szlovákiában 7, a Cseh Köztársaságban  4,2, Lengyelországban 4,8, Oroszországban 6,2, Kínában 9,0 százalékkal nőtt 2008-ban.
2009-ben nálunk előre megjósolhatatlan recesszió, egyes szakértők szerint akár -5% is lehet, a fenn említett országok 3-5% között tudják tartani a növekedést a "válság" ellenére.
Joggal kérdhetjük milyen világválság az ami csak hazánkat sújtja ?

Politikai. Én már évekkel ezelőtt megmondtam, hogy ez lesz, pontosan ellenkezőleg csinálunk mindent, mint ahogy kellene. Lassul a gazdaságunk: növeljünk adót. A barom aki kitalálta  ˝=/ Anglia simán bírt adót csökkenteni, csak hogy a gazdasága beinduljon. Mi nem, inkább emelünk, és dögöljön éhen mindenki. Kérdem én: ha nem lesznek már cégek, nem lesz befektető, ki fogja az államapparátust eltartani? A munkanélküliek? Önfenntartásra kellene berendezkednünk mint Svédország és Svájc. Akkor lenne esélyünk túlélni. Ja, hogy ahhoz kellene ipar és mezőgazdaság?  :-}

Én nem értek hozzá, de néha megkérdem magamtól hogy kik is ülnek ott fent  ˝=/
Hogy kik ülnek természetesen zs-k  ;D rokonok  ;D és bölcsész szakos analfabéták feltéve ha bölcsész diploma van  ;D
Egyébként a polgári kormány idején vetették be ezt a modellt és az adócsökkentés hatására megnövekedett a kis és középváll. száma, több foglalkoztatott lett, emiatt több adóbevétel...
Nem mondom meg de talán 9,6% os volt a növekedés, az azért irdatlan profi, sose volt akkora  ;)

Mindenképp adócsökkentés kellene, mert így befullad a gazdaságunk. De szerintem most hagyjuk is abba, mert csak felspannolom magam  /:-)
Ez a kulcsa God papa, foglalkoztat a dolog, élsz alap állampolgári kötelességeddel, érdeklődsz stb...
Ez a lényeg, nincs leoltva a lámpa  ;-oo-;

Tudod, én anno azt tanultam, hogy az egyén jóléte nagyban függ a közösség jólététől. Most ebben a helyzetben derül ki, hogy mennyire igaz ez  ;-oo-;
Erre reagálnék azzal, hogy pl. Németországban, mikor csökkent a vasút iránti érdeklődés mit csinált a szintén állami kézben levő vasúttársaság?
Lecsökkentette a jegyek árát, ezzel sarkallva arra az embereket, hogy ismét vonattal utazzanak.
Nálunk ezzel szemben felemelik az árakat, mert a bevételkiesést a magasabb díjakkal akarják kompenzálni.
Mellesleg azóta a németeknél a vasúttársaság nemrég rendelt félmilliárd euróért 15 Intercity-Expresst, amelyeket 2012-ig szállítanak le a cégnek.
 ****)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 06. - 17:23:20
"Kedd délután 15 óra 25 perckor leállt az Ukrajna felől érkező gáz szállítása - jelentette be Molnár Csaba energiaügyi miniszter délutáni sajtótájékoztatóján. Ezért a miniszter arra szólítja fel az alternatív üzemanyaggal is működő magyarországi erőműveket, hogy legkésőbb holnap délelőtt 11 óráig álljanak át a gázról az alternatív üzemanyagra."

forrás: HírTV
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Január 06. - 17:29:31
kibaszott orosz erőfitogtatás...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Január 06. - 17:34:30
kibaszott orosz erőfitogtatás...

Te hogy oldanád meg? Tényleg érdekel  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Január 06. - 17:56:02
hm, úgy jött le, hogy "én jobban tudnám"? Kár, mert nem.

ez semmi több, mint az, hogy Oroszország ismételten bebizonyítja (mikor is volt ilyen legutóbb? 2006ban?) hogy simán tökön tudja rúgni egész európát. Amikor csak akarja. Ürügynek jók az ukránok, bár első körben nem jött be, mert kifizették a tartozásukat. Semmi gond, találtak más "indokot" a gázszállítás felfüggesztésére. Csak úgy miheztartás végett.

ennyi. Megoldani? Hát, ez szívás, energiahordozókban kurva szarul állunk, innentől meg ugye...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 06. - 18:06:15
Volt egy csomó fekete-, meg barnakőszenünk.
Hova a f@szba tűnt?
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 06. - 18:48:04
a jó politikus csak addig jó politikus, amíg közel nem kerül a tűzhöz. Onnantól az is csak egy saját zsebét tömő g*ci lesz.
Erre tipikus példa, mikor jön egy muksó:
-Polgármester úr megvenném ezt a parlagon levő telket, 300millió forintért.
Oké eladjuk. Mekkora király a polgármester, micsoda vagyont szerzett a városnak.
Mit ad isten pár hét múlva bejelentkezik polgármester úrnál a multi (pl. tecsó, madaras tecsó etc.),
hogy ugyan nekik kellene a telek.
-Jah kérem az már gipszjakabé.
Ekkor multi elmegy Gipszjakabhoz, és tőle veszi meg 500milláért a telket.
Véletlenek sorozata. Gipszjakab, meg polgármester úr meg osztoznak a kétszáz millán.
Nem kell nekem látni, hogy csalás történt, attól még történt.
ez egy konkrét példa, mielőtt valaki azt hiszi összeesküvés-elméleteket gyártok.
De tudok egyszerűbbet is, mikor körforgalmak köré 20centis sárga csíkot 3-400ezerért/darab festenek.
Cím: Re: Politika
Írta: Rencsi - 2009. Január 06. - 22:46:48
Volt egy csomó fekete-, meg barnakőszenünk.
Hova a f@szba tűnt?
Van, de jelen technológia feltételek mellett még nem gazdaságos a kitermelése. A jó minőségűből kevés van, meg helyenként (Mecseknél is pl.) tektonikailag nagyon mozgatott (a szakmai részre most nem térnék ki) így veszélyesebb a kitermelés.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 06. - 22:47:41
Volt egy csomó fekete-, meg barnakőszenünk.
Hova a f@szba tűnt?
Van, de jelen technológia feltételek mellett még nem gazdaságos a kitermelése. A jó minőségűből kevés van, meg helyenként (Mecseknél is pl.) tektonikailag nagyon mozgatott (a szakmai részre most nem térnék ki) így veszélyesebb a kitermelés.
:-O
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Január 07. - 00:03:03
"Kedd délután 15 óra 25 perckor leállt az Ukrajna felől érkező gáz szállítása - jelentette be Molnár Csaba energiaügyi miniszter délutáni sajtótájékoztatóján. Ezért a miniszter arra szólítja fel az alternatív üzemanyaggal is működő magyarországi erőműveket, hogy legkésőbb holnap délelőtt 11 óráig álljanak át a gázról az alternatív üzemanyagra."

forrás: HírTV

Volt egy baszélgetés tegnap valamelyik hírműsorban, amelyben a magyar szóvivő említett számokat, amiből bennem valami ilyesmi maradt meg, bár elég korán reggel volt, úgyhogy lehet hogy hülye voltam még a számolásban:(lehet valaki kijavít majd)

Naponta Magyarország kb. 30-40 millió köbméter gázt fogyaszt el.(ez csak durva adat)
A Magyarországi saját gáztermelésünk évi 2 milliárd köbméter.
Az ukránon kívül más forrásból érkezik hozzánk kb másik 2 milliárd köbméter gáz évente. (Ha ennyi érkezik, akkor több is tudna innen egész biztos és az is biztos, hogy ugyanazon a világpiaci áron jön, mint az ukrán barátainktól.)
Az állandó tartalék kb. 1-2 milliárd köbméter gáz Magyarországon.(ami szerény számításaim szerint kb 2 hónapra elég minden gond nélkül az országnak, ha nem marad ez a kurva hideg... ;D )

Szóval, hol itt a gáz?  ????...  :D

csak kiváncsi vagyok, hátha valaki továbbléptet erről, mert az ilyeneken mindig megakad a lemez nálam... :D
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Január 07. - 00:16:54
Volt egy csomó fekete-, meg barnakőszenünk.
Hova a f@szba tűnt?
Van, de jelen technológia feltételek mellett még nem gazdaságos a kitermelése. A jó minőségűből kevés van, meg helyenként (Mecseknél is pl.) tektonikailag nagyon mozgatott (a szakmai részre most nem térnék ki) így veszélyesebb a kitermelés.
:-O
úgy látom megfelelt a válasz  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 07. - 07:57:41

Az egyik csatorna híreiben azt mondták, minden tartalék állomás fullon van és az 4 hónapra elég bármilyen hidegben, hmmm április végén azért csak nem fagysz meg, ha netán elfogyna, egyébként meg az egész hír értékét győzikével egyszintűnek ítélem, semmi köze semmihez csak így legalább nem figyelsz oda a többire.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 07. - 07:58:05
Volt egy csomó fekete-, meg barnakőszenünk.
Hova a f@szba tűnt?
Van, de jelen technológia feltételek mellett még nem gazdaságos a kitermelése. A jó minőségűből kevés van, meg helyenként (Mecseknél is pl.) tektonikailag nagyon mozgatott (a szakmai részre most nem térnék ki) így veszélyesebb a kitermelés.
Rencsi neked mi a szakmád ?
 :-){ :-){ :-){
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 07. - 08:06:01
Még épp tanulja, de nagyon ott van!  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Rencsi - 2009. Január 09. - 18:41:52
Volt egy csomó fekete-, meg barnakőszenünk.
Hova a f@szba tűnt?
Van, de jelen technológia feltételek mellett még nem gazdaságos a kitermelése. A jó minőségűből kevés van, meg helyenként (Mecseknél is pl.) tektonikailag nagyon mozgatott (a szakmai részre most nem térnék ki) így veszélyesebb a kitermelés.
Rencsi neked mi a szakmád ?
 :-){ :-){ :-){
Majd idén fogok végezni, mint geográfus geológia szakirányos hallgató. Köszi fiúk.  :-*
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 08:22:33
 :-}
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 08:42:12
"Gyurcsány Ferenc szerint a legkirekesztettebb társadalmi csoportokkal szemben pozitív megkülönböztetést kell alkalmazni. Különösen olyan válsághelyzetben, mint most, amikor elzárták a gázcsapot. A miniszterelnök erről a felújított újlipótvárosi zsidó szociális otthon átadása alkalmával beszélt csütörtökön. Gyurcsány hangsúlyozta: a mozgássérülteknek már nagyon sok parkolóhelye van, a romáknak 960 milliós új felzárkóztató program indul február elsejétől, a melegeknek évente két fővárosi felvonulását támogatja a Kormányzati Esélyegyenlőségi Iroda, most tehát a náluk is rosszabb helyzetű zsidó honfitársainkon a sor."
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Január 16. - 08:47:27
Rájöttem: Norbinak a különböző kasztok és vallási csoportok a fétisei  ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 08:49:58
Nincs velük bajom csak ne legyenek ebben a 93000 négyzetkilométerben  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Január 16. - 08:53:21
Nincs velük bajom csak ne legyenek ebben a 93000 négyzetkilométerben  ;)
Én perspec nem erre gondoltam  ::) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
hanem, hogy lefekvés előtt mondjuk egy kis mesztic lányra gondolsz  ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 08:59:36
Nincs velük bajom csak ne legyenek ebben a 93000 négyzetkilométerben  ;)
Én perspec nem erre gondoltam  ::) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
hanem, hogy lefekvés előtt mondjuk egy kis mesztic lányra gondolsz  ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Mádiné nagyon nem mesztic és kifejezetten gyönyörű  ;) amúgy meg ha egy meszticre gondolok beáll a vészimpotencia ;D, nem szeressem őket na.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Január 16. - 09:28:49
"Gyurcsány Ferenc szerint a legkirekesztettebb társadalmi csoportokkal szemben pozitív megkülönböztetést kell alkalmazni. Különösen olyan válsághelyzetben, mint most, amikor elzárták a gázcsapot. A miniszterelnök erről a felújított újlipótvárosi zsidó szociális otthon átadása alkalmával beszélt csütörtökön. Gyurcsány hangsúlyozta: a mozgássérülteknek már nagyon sok parkolóhelye van, a romáknak 960 milliós új felzárkóztató program indul február elsejétől, a melegeknek évente két fővárosi felvonulását támogatja a Kormányzati Esélyegyenlőségi Iroda, most tehát a náluk is rosszabb helyzetű zsidó honfitársainkon a sor."

Megmondom őszintén, rohadtul utálok már másodrendű állampolgár lenni. Én, mint valós jövedelemmel (és nem minimálbérrel) bejelentett adó- és járulékfizető, bizony másod- vagy inkább sokadrendű polgár vagyok. Jogaim korlátozottak, jogom van adót, vagy inkább kibaszott lehetetlen sarcot fizetni és befogni a pofám, hagyni kirabolni magam védett népcsoportok által. Akiket mellesleg az én adómból tartanak el.

Engem, bazmeg, engem diszkrimináljon már végre valaki pozitívan! Kolompár Aladárral, Weintraub Manóval vagy akár Csing-gao Xiennel szemben. Egyszer NEKEM, az adófizetőnek járjon már valami a saját adómból.

A büdös kurva életbe.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Január 16. - 09:33:44

Lassan el kellene menned egy jó pszihiáterhez  :-/-(-: De azt is te fogod fizetni  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Január 16. - 09:35:50
Jelen pillanatban arra a 20.000.000 Ft-ra fizettem már ÁFÁT, amit még megsem kaptam.
Ez aztán a vállalkozó barát politika. A bankok hitelekkel nem segítik a vállalkozásokat, így virágzik az uzsora.
Basszák meg az anyjukat!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 16. - 09:43:58
"zsidó szociális otthon"  ****:)))

ha peres ügyre kerül a sor ezzel a mocsadékkal, aki elémvágott az úton, jobb, ha külön tárgyalóban hallgatnak meg minket!

Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 10:12:24
Jelen pillanatban arra a 20.000.000 Ft-ra fizettem már ÁFÁT, amit még megsem kaptam.
Ez aztán a vállalkozó barát politika. A bankok hitelekkel nem segítik a vállalkozásokat, így virágzik az uzsora.
Basszák meg az anyjukat!
HÉTFŐN azt mondta Strauss-Kahn , hogy az IMF nek nem tetszenek a jelenlegi körülmények, mert nem elég biztosak ezáltal a törlesztések, és további megszorításokat javasolt illetve az adóemelés lehetőségét is felhozta, amit azóta már így reagáltak le a ...

"A függelékünkben teljes egészében olvasható cikkből kiderül, hogy a kormány, természetesen, nem akar (mer?) hozzányúlni fő szavazóbázisának, a putriscigányságnak a segílykéihez. Helyette, természetesen, megint a bérből és fizetésből élőket, a lakás- és autótulajdonosokat szívatják.

Rászorultsági elv, jövedelemhatár: ez, bizony, azt jelenti, hogy például munkanélküli segélyre sem számíthat az a fehér, akit kiraknak a munkahelyéről, mert pl. van autója vagy magas(abb) volt a fizetése.  Kiemelés tőlünk:

"Úgy tudjuk, a felmerült ötletek között volt adóemelés (áfa), volt szó a munkaerőpiaci alap néhány tízmilliárdos megkurtításáról, a szociális juttatások rászorultsági elvre való átállításáról, valamint a vagyoni típusú adók szerepének növeléséről. Többet közülük elvetettek.

...nem állnak meg azonban itt, két további lépést is tervez a kabinet, azonban azok már nem az idei esztendőt érintik. Jövőre, ha minden jól megy Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter javaslata alapján át kívánnak térni a rászorultsági elvre a szociális támogatásoknál. (A lépés szükségességéről már többször esett szó, de a politika leragadt az elvi állásfoglalásnál, ugyanis elég költséges és bonyolult összeállítani, hogy valójában kik a rászorultak.) ( normális országban ez valóban így lenne. Nálunk viszont egyértelmű: az a rászoruló, aki cigány; a többieknek coki és “így jártál”.)

A gyakorlatban egyik lehetőségként ez azt jelentheti, hogy jövedelemkorlátot vezethetnek be bizonyos juttatásoknál.
 
A vagyoni típusú adók súlyát pedig emelni szeretnék. Ez az ingatlanhoz kötödő adók nagyon valószínű, a gépkocsihoz kötődő adók, illetékek esetleges növelését jelenti, de elképzelhető az is, hogy az ingatlanok esetében az adózók körét szélesítenék. Mindenesetre Veres Jánost megbízták, hogy mérje fel, milyen mozgástér van az ingatlanadó kapcsán."
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 16. - 10:16:36
Hmmm...kezdem úgy érezni, hogy paprikajancsiképű fleto barátom és a beszédhibás bagázsának lesz igaza:

"nem tetszik? el lehet menni kérem!"

mi a faszomért dolgozzak ebben a tetves országban?
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 10:21:55
Kezdem úgy érezni, hogy vér fog folyni kőkeményen mindenféle paprikajancsikból és ártatlanokból.
A másodrendű állampolgári dolog meg végre, hogy leesett valaki másnak is, mert tudjuk pontosan, hogy melyek azok az országok ahol ez működik.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 16. - 10:41:31
Láttatok már kínait pl. építkezésen dolgozni?
Vagy pénztárosként, vagy utcát seperni, vagy közmunkát végezni, vagy bármit, amit egy átlag hétköznapi ember csinál?
Én még csak occó kici parfümöt, krémeket,kutyahúsból készült bambuszos csirkét, meg ruhát árulni láttam őket.
Persze mindezt "számlával adják, hivatalosan, adóznak belőle"
Ez most csak úgy eszembe jutott, mint feltörekvő kisebbség, mely országunk szerves részévé nőtte ki magát!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Január 16. - 10:52:05
Láttatok már kínait pl. építkezésen dolgozni?
Vagy pénztárosként, vagy utcát seperni, vagy közmunkát végezni, vagy bármit, amit egy átlag hétköznapi ember csinál?
Én még csak occó kici parfümöt, krémeket,kutyahúsból készült bambuszos csirkét, meg ruhát árulni láttam őket.
Persze mindezt "számlával adják, hivatalosan, adóznak belőle"
Ez most csak úgy eszembe jutott, mint feltörekvő kisebbség, mely országunk szerves részévé nőtte ki magát!

És kínai síremléket láttál már?  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 11:00:06

Nem de sztem mindannyian ettünk  ****:)))
kínait, ha nincsen síremlékük.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 16. - 11:09:04

jah, hogy az nemis kutyahús ééértem! !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Január 16. - 11:09:45
Láttatok már kínait pl. építkezésen dolgozni?
Vagy pénztárosként, vagy utcát seperni, vagy közmunkát végezni, vagy bármit, amit egy átlag hétköznapi ember csinál?
Én még csak occó kici parfümöt, krémeket,kutyahúsból készült bambuszos csirkét, meg ruhát árulni láttam őket.
Persze mindezt "számlával adják, hivatalosan, adóznak belőle"
Ez most csak úgy eszembe jutott, mint feltörekvő kisebbség, mely országunk szerves részévé nőtte ki magát!

És kínai síremléket láttál már?  ::)
Nem de sztem mindannyian ettünk  ****:)))
kínait, ha nincsen síremlékük.

Arra próbálok rávilágítani hogy több 10 ezer kínai van MO-n, de egyik se hal meg, mert nincsenek síremlékeik. Mi is történik? Ha meghal az egyik, annak a papírjaival jön be a következő a határon, úgyse tudja megkülönböztetni őket senki  ;D

(Ezt valahol olvastam, mielőtt valaki azt hiszi én vagyok ennyire hülye  o:)  !+"% )
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Január 16. - 11:10:18
Láttatok már kínait pl. építkezésen dolgozni?
Vagy pénztárosként, vagy utcát seperni, vagy közmunkát végezni, vagy bármit, amit egy átlag hétköznapi ember csinál?
Én még csak occó kici parfümöt, krémeket,kutyahúsból készült bambuszos csirkét, meg ruhát árulni láttam őket.
Persze mindezt "számlával adják, hivatalosan, adóznak belőle"
Ez most csak úgy eszembe jutott, mint feltörekvő kisebbség, mely országunk szerves részévé nőtte ki magát!

És kínai síremléket láttál már?  ::)
jah, hogy az nemis kutyahús ééértem! !+"%

Nem mindegy??! Finom és kész  /7%  ))=/
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Január 16. - 11:18:05
egy ember papírjaival amúgy is bejönnek vagy 100-an kb
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Január 16. - 11:38:03
Szerintem topikból folytatva!  8-)

Olvassatok programot:
http://www.ujradikalis.info/2008/05/jobbik-programja-1.html

Ha nem fér be ide, lehet törölni  /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 11:39:41
Szerintem topikból folytatva!  8-)

Olvassatok programot:
http://www.ujradikalis.info/2008/05/jobbik-programja-1.html

Ha nem fér be ide, lehet törölni  /:-)
Mér ne férne ez Magyarország!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Január 16. - 11:42:24
Szerintem topikból folytatva!  8-)

Olvassatok programot:
http://www.ujradikalis.info/2008/05/jobbik-programja-1.html

Ha nem fér be ide, lehet törölni  /:-)
Mér ne férne ez Magyarország!

Jön a Lady, oszt lesz ejnye. Ami nem narancs és piros, az szélsőséges  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Január 16. - 11:45:32
 ***))))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 16. - 11:47:28
Szerintem topikból folytatva!  8-)

Olvassatok programot:
http://www.ujradikalis.info/2008/05/jobbik-programja-1.html

Ha nem fér be ide, lehet törölni  /:-)
Mér ne férne ez Magyarország!

Jön a Lady, oszt lesz ejnye. Ami nem narancs és piros,vagy kék(pedofil,pajeszos-kalapos) az szélsőséges  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 11:47:46
Szerintem topikból folytatva!  8-)

Olvassatok programot:
http://www.ujradikalis.info/2008/05/jobbik-programja-1.html

Ha nem fér be ide, lehet törölni  /:-)
Mér ne férne ez Magyarország!
****:))) !+"%

Jön a Lady, oszt lesz ejnye. Ami nem narancs és piros, az szélsőséges  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Január 16. - 11:53:44
Én csak azt nem értem, hogyha ti előítélettel gondoltok emberekre, akkor miért lepődtök meg, hogy mások is előítélettel gondolkodnak rólatok...  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 11:58:21
Én csak azt nem értem, hogyha ti előítélettel gondoltok emberekre, akkor miért lepődtök meg, hogy mások is előítélettel gondolkodnak rólatok...  ::)
A demagógia csúcsa, értelmezted már te valaha az ország nevét, hogy kik laknak itt?
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 16. - 12:00:49
Senki sem lepődik meg semmin. max.akik fikázzák a gyúrósokat, azoknak effektív semmi oka nincs rá, csak sztereotípiákat hoz fel, meg akar felelni az átlagnak.
Akikről viszont mi beszélünk, azok a társadalom selejtjei, nem termelnek, nem dolgozak, az adófizetők pénzéből élnek.
Nekem semmi bajom nem lenne senkivel, ha nem akarna ingyenélő lenni, és alapvető állampolgári KÖTELESSÉGEIVEL tisztában lenne, nem csak a jogaival!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 12:03:49
Senki sem lepődik meg semmin. max.akik fikázzák a gyúrósokat, azoknak effektív semmi oka nincs rá, csak sztereotípiákat hoz fel, meg akar felelni az átlagnak.
Akikről viszont mi beszélünk, azok a társadalom selejtjei, nem termelnek, nem dolgozak, az adófizetők pénzéből élnek.
Nekem semmi bajom nem lenne senkivel, ha nem akarna ingyenélő lenni, és alapvető állampolgári KÖTELESSÉGEIVEL tisztában lenne, nem csak a jogaival!
Pontosan ez nem faji Lédike ha fel bírnád fogni, hanem szociális ill. szocializációs nem tetszés.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Január 16. - 12:05:21
Azért a "gyúrósok" között is van olyan, aki megfelel a sztereotípiáknak... de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem szeretnék SS-topicot... és NORBIKA én semmit nem tudok felfogni, sajnos, mert szőke vagyok, a szoli, a sopping és műköröm az életem ))=/
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 12:06:58
Azért a "gyúrósok" között is van olyan, aki megfelel a sztereotípiáknak... de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem szeretnék SS-topicot... és NORBIKA én semmit nem tudok felfogni, sajnos, mert szőke vagyok, a szoli, a sopping és műköröm az életem ))=/
Nem baj, azzal nincs gond, a felfogással már annál inkább, dehát ennek is tudjuk az okait :D ;)!
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Január 16. - 12:11:53
Azért a "gyúrósok" között is van olyan, aki megfelel a sztereotípiáknak... de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem szeretnék SS-topicot... és NORBIKA én semmit nem tudok felfogni, sajnos, mert szőke vagyok, a szoli, a sopping és műköröm az életem ))=/
... a felfogással már annál inkább...
mondtam már, hogy "én semmit nem tudok felfogni, sajnos, mert szőke vagyok, a szoli, a sopping és műköröm az életem" ))=/
Éljen a személyeskedős sstopic, bravó ****) @:-) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 16. - 12:15:20
Lady te magaddal személyeskedtél!  :D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Január 16. - 12:18:44
Lady te magaddal személyeskedtél!  :D
ja, télleg...  ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Azért olvasd el az előző postom előtti hozzászólást ;) Nem mintha számítana ;)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 16. - 12:19:09
Azért a "gyúrósok" között is van olyan, aki megfelel a sztereotípiáknak... de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem szeretnék SS-topicot... és NORBIKA én semmit nem tudok felfogni, sajnos, mert szőke vagyok, a szoli, a sopping és műköröm az életem ))=/
... a felfogással már annál inkább...
mondtam már, hogy "én semmit nem tudok felfogni, sajnos, mert szőke vagyok, a szoli, a sopping és műköröm az életem" ))=/
Éljen a személyeskedős sstopic, bravó ****) @:-) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))

****)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Január 16. - 12:42:47
Politikával kapcsolatos nézeteket fejtünk ki. nyugodtan lehet párhuzamot vonni a testépítés és a politika közé: ha a testépítésben ugyanazt csináljuk, ugyanúgy étkezünk, ugyanúgy edzünk akkor nincs eredmény. Ahhoz hogy valami más történjen, valamit máshogy kell csinálnunk. Meg lehet nézni az elmúlt 1x évet, minden ugyanúgy megy, mindegy hogy hogy hívjuk, de változás nincs. Kellene valami változtatás a politikába, hogy a körülmények is változzanak. Lehet példát venni a szlovákokról, csak hogy ne menjünk messzire. Jobboldali a politikájuk? Igen. Haladnak? Igen. Megoldották a kisebbségi kérdést? Igen. Nincs több kérdésem.

Nyilván ha ezeket a problémákat az mszp oldaná meg, akkor az lenne a kedvencem. Nem érdekel a hovatartozás, az eredmények érdekelnek  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 16. - 20:10:01
Így van, nekem csak a semmirekellő, rühes, mocskos ingyenélőkkel van a bajom, akik miatt a megnövekedett "közterheket" megint csak az én nyakamba varrják!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Január 17. - 09:02:48
és nem csak a közteher, veled fizettetik meg a piócák által lopott, ki nem fizetett áramot, benne van az áramárban... ha a villamosszékébe menne, szívesen kifizetném, de nem.
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Január 17. - 09:21:33
Én most arra leszek kiváncsi, hogy a kiüritett gáztározók feltöltését, milyen formában fogják velünk kifizetettni.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Január 17. - 14:01:23
ó, baromi egyszerűen, 10% gázáremelés első körben, aztán még háromszor 2009ben. Is.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Január 17. - 16:22:52
ó, baromi egyszerűen, 10% gázáremelés első körben, aztán még háromszor 2009ben. Is.

És ha lemegy a gáz ára, akkor meg majd lapulnak, mint a pékek meg a többi, mikor felment a benzin, egyből volt sírás, hogy emelni kell mindennek az árát, de amikor lement most a benzin, akkor érdekes módon semminek nem ment le az ára. Na persze gondolom ez csak nekem "érdekes"  :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Január 17. - 16:37:15
Szerdán ment le a kőolaj világpiaci ára, de nálunk emelés volt.
Egész európában olcsobb a gázolaj a benzinnél csak nálunk drágább.
Gyurcsány minden sajtótájékoztatója után áremelés van.
Orbán meg ezen élvezkedik, de nem veszi észre, hogy beledöglik az ország. Olyanok könnyen irányítanak akiknek bányáik és milliárdjaik vannak. ***))))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Január 17. - 16:41:29
Szerdán ment le a kőolaj világpiaci ára, de nálunk emelés volt.
Egész európában olcsobb a gázolaj a benzinnél csak nálunk drágább.
Gyurcsány minden sajtótájékoztatója után áremelés van.
Orbán meg ezen élvezkedik, de nem veszi észre, hogy beledöglik az ország. Olyanok könnyen irányítanak akiknek bányáik és milliárdjaik vannak. ***))))

Látom neked is "érdekes"  :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: fastor - 2009. Január 17. - 16:55:00
http://www.youtube.com/watch?v=f5pnAyVs-ao
és , ezt még 10-15 éve írták ;D ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Január 17. - 17:16:31
A mai napon a fegfontosabb politikai esemény, hogy Gyurcsány nem kapcsolta be a hátsó ülésen a biztonsági övet.
Ki a kurva annyát érdekli, hogy bekapcsolta vagy nem. Ezért tartunk itt, mert a sok buzi minden szarsággal ráér foglalkozni, de az összefogásra nem füllik a foga. A fidesz is az utobbi pár évben ha nem a piti ellenségeskedéseikkel jött volna elő, akkor már rég hatalmon lehetnének. Csak az a baj, hogy az Orbán mindent magának akar és ebbe bukik bele.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 17. - 17:27:31
ó, baromi egyszerűen, 10% gázáremelés első körben, aztán még háromszor 2009ben. Is.

És ha lemegy a gáz ára, akkor meg majd lapulnak, mint a pékek meg a többi, mikor felment a benzin, egyből volt sírás, hogy emelni kell mindennek az árát, de amikor lement most a benzin, akkor érdekes módon semminek nem ment le az ára. Na persze gondolom ez csak nekem "érdekes"  :-/--
Én erről azóta kérdezgetek mindenkit, mióta 310-ről 230-ra visszaesett a benzin.
Mármint a csökkenés óta folyamatosan.
Hidd el, minden kereskedőnek megvolt a magyarázata!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 17. - 17:36:05
A mai napon a fegfontosabb politikai esemény, hogy Gyurcsány nem kapcsolta be a hátsó ülésen a biztonsági övet.
Ki a kurva annyát érdekli, hogy bekapcsolta vagy nem. Ezért tartunk itt, mert a sok buzi minden szarsággal ráér foglalkozni, de az összefogásra nem füllik a foga. A fidesz is az utobbi pár évben ha nem a piti ellenségeskedéseikkel jött volna elő, akkor már rég hatalmon lehetnének. Csak az a baj, hogy az Orbán mindent magának akar és ebbe bukik bele.
Sztem, nem merték nyíltan felszólítani az embereket, pedig olyan, mint a tv székházas sztori és az utána lévő esemény sorozat 50 évente egyszer van. 
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Január 17. - 18:02:10
Az a gond, hogy az ellenzék nem tudja befogni a pofáját. Nem fogják fel, hogy 2010-ig a következő választásokig nem tudnak csinálni semmit még ha beleszakadnak akkor sem. Jobban járnánk ha pefognák a pofájukat és gyüjtenék az erőiket 2010-re. Akkor majd megmutathatják. De attól tartok, hogy azt a választást sem akarják megnyerni, mert nekik így bunkózni sokkal kényelmesebb és kifizetődöbb. Ha az utobbi egy évben kicsit csendben maradtak volna, akkor most nem lenne 280 ft az euro és nem lenne ilyen drágaság.
Ui: Nem vagyok Gyurcsány párti, csak tele a faszom az egésszel! **:))))*
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Január 17. - 18:07:09
mindegy, ki van hatalmon, csak azt választhatod meg, hogy milyen ideológiába burkolva fosszanak ki, sarcoljanak és nyúzzanak meg. A geci politikus mindig jól él, a többi meg nem érdekli.
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Január 17. - 18:17:28
Ez így igaz!
Még Napoleonnak sem volt magánrepülője, de Orbánnak igen. ;D
Akkor most ki a nagyobb Diktátor?
Ha jól emlékszem ezelött nyolc éve azok ugyan olyan seggfejek voltak, mint a mostaniak. Ha a Torgyány nem áll melléjük a faszba sem lettek volna.
Ezek akarnak irányítani? Ezeknek már az egyetem elvégzése elött megadták a doktorátust.
Nekem az üzleti életben és a politikában is a családi háttér a mérvadó. Akinek jó a családi viszonya az a munkájára jobban tud koncentrálni és számomra sokkal hitelesebb. Ezzel ellentétben a bulvár azzal van tele, hogy most ez válik meg az csalta meg, és mintás alsógatyákat lobogtatnak a szeretők. Ezek komoly emberek? Ezek képesek irányítani egy országot?
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 17. - 18:26:04
Azért nézz szét milyen volt akkor a magyar gazdasági helyzet megítélése külföldön, és milyen volt most.
Ha jól emlékszem 14-15%körüliről 5% ra csökkent az infláció, de van még egy pár hasonló dolog.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Január 17. - 18:30:29
Ha Én tehetném tudnék mesélni  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 17. - 18:32:10
Küldd el, majd én bemásolom!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Január 17. - 18:33:54
Ha Én tehetném tudnék mesélni  ;D
Írd le, de csupa nagy betüvel.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 17. - 18:36:41
Na vaze'!
Fico kiment ukrajnába, az asztalra csapott, hogy szarik az orosz-ukrán vitára, nekik adjanak gázt! 8-}
Most hétfőtől a szlovákok külön megkapják a naftát!
 :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Január 17. - 18:39:28
Küldd el, majd én bemásolom!  ;D

A 3órás öszödi beszédet?  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Január 17. - 18:41:31
Na vaze'!
Fico kiment ukrajnába, az asztalra csapott, hogy szarik az orosz-ukrán vitára, nekik adjanak gázt! 8-}
Most hétfőtől a szlovákok külön megkapják a naftát!
 :-}
Miért azt gondoltad, hogy Ficonak szüksége van Gyurcsány segitségére?
Az jó nagy paraszt, de legalább van vér a faszában.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 17. - 18:45:34
Gondolta a f@szom Sasa!
Csak nem értem, hogy itt miért csak csicskák, meg bólogatós kutyák vannak!
A magyarokat agyon is verhetik szlovákiában, cserébe adunk nekik gázt is!
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Január 17. - 18:51:05
Hát ez az Barátom!
Itt látszott, hogy benyalunk a Szlovákoknak.
A szart adtam volna nekik, nem gázt meg villanyt.
Majd ha normálisan állnak hozzánk, akkor igen.
Ha még egy hónapig toporog a Gyurcsány, akkor majd mi megyünk pitizni a Ficohoz?
Szerinted mit mondana?
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Január 17. - 18:53:57
Nincs sok hátra srácok bírjátok ki még egy kicsit  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Január 17. - 18:54:49
Hát ez az Barátom!
Itt látszott, hogy benyalunk a Szlovákoknak.
A szart adtam volna nekik, nem gázt meg villanyt.
Majd ha normálisan állnak hozzánk, akkor igen.
Ha még egy hónapig toporog a Gyurcsány, akkor majd mi megyünk pitizni a Ficohoz?
Szerinted mit mondana?

gáz mehet, csak nem vezetéken  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Január 17. - 18:57:56
Nincs sok hátra srácok bírjátok ki még egy kicsit  8-)
Vazze te tudsz valamit!
Mesélj már, mi lesz. Elö vegyem a fegyvereket vagy béke lesz?
Ha tudni akarjátok, akkor elmondom a tutit. Gyurcsány addig lesz hatalmon, mint Huber.
Na akkor meddig is? Ez a hét kérdése.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 17. - 18:58:59
gázkamrába az összeset, aztán mikor üvöltenek, hogy nyissák ki...eleget tenni a kérésnek!  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Január 17. - 19:03:13

Mesélj már, mi lesz. Elö vegyem a fegyvereket vagy béke lesz?

aszittem csak én vagyok ilyen elmebeteg, hogy az éven még minimum egy, de inkább kettő maroklőt beszerzek, biztos, ami biztos...  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Január 17. - 19:05:11
Nincs sok hátra srácok bírjátok ki még egy kicsit  8-)
Vazze te tudsz valamit!
Mesélj már, mi lesz. Elö vegyem a fegyvereket vagy béke lesz?
Ha tudni akarjátok, akkor elmondom a tutit. Gyurcsány addig lesz hatalmon, mint Huber.
Na akkor meddig is? Ez a hét kérdése.

Illetékes barátom szolt nekem, hogy elkezdhetem írni a feketelistát... Ez jelent valamit ;)

Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Január 18. - 09:54:58
Akkor a mai naptól nem megyek szoláriumba, nehogy kellő árnyalatu legyek a listádhoz.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 30. - 00:30:30
.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Január 30. - 07:55:30
.
Csak halkan mondom, hogy nehogy meghallják a nagyok, de ez eddig is így volt ;)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 30. - 08:02:31
.
George Bush-nak köszönhető.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Január 30. - 08:32:38
Az én mobilomat már régóta lehallgatják  ;D Néha beleszólok, hogy üdvözlöm Kovács úr a telefon másik végén... :D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Január 30. - 08:37:16
Az én mobilomat már régóta lehallgatják  ;D Néha beleszólok, hogy üdvözlöm Kovács úr a telefon másik végén... :D
Egy időben az enyémet is lehallgatták ;)
De már hanyagolnak  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 30. - 08:43:34
Vissza kell hallgatni őket  :--: --)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Január 30. - 09:16:57
"2008/298 törvény" hehehe... :)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Január 30. - 09:18:21
"2008/298 törvény" hehehe... :)
Megosztod velünk, hogy ez a törvény mijé olyan humoros ?
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Január 30. - 09:38:33
hát, mer ha törvény, akkor XXXX. évi (rómaiszám)

ha rendelet akkor 298/2008. (dátum) (Kormány/PM/IRM/akármi)

na ez pont egyik sem.
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Január 30. - 13:18:53
...
már Barack Obama van poszton  0o0o0 @-o
amúgy miért majmolják ennyire? azt tudom hogy az első színes bőrű amcsi miniszterelnök vagy mi de egyébként mi oka van ennek?
Miért majmolják? Mondjuk mert az Usabeliek 13%-a fekete...vagy mert mondjuk még 2000-ben is volt olyan állam (alabama), amely tiltotta a különböző fajúak házasságát... :-}
Cím: Re: Politika
Írta: suttyó - 2009. Január 30. - 16:03:48
Pest megyében mindig és mindenkit lehallgatnak,kulcsszavas illetve hangfelismerő rendszer van telepítve.... d:)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Január 30. - 16:14:57
http://index.hu/politika/belfold/cigbun090130/

köhömm...
Cím: Re: Politika
Írta: suttyó - 2009. Január 30. - 16:21:25
na,ezt a kapitányt is leváltják,akárki meglássa..... :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 30. - 18:44:09
nem kell sírni, ma is emelkedett  306.55Ft - 1 Euró. Nem kell félni nem fog fájni. by - Gy Miniszter >:D
azt mondja a híradóban, majdnem 200 Forint a CHF, engem a számlakonverziós devizaárfolyam érdekel, az meg 207Ft, de a sima valutaárfolyam is simán 200fölött van.
Nem tudom melyik csatornát nézik!  :-/-
Tényleg el kell menni a f@szba ebből a kib@szott országból. mert itt soha az életben nem lesz euro, a szlovákok meg ide hallani, hogy röhögnek a markukba rajtunk, mert ők leszarják a devizaingadozást!
Fleto pedig megmondta, hogy nem jó a gazdaságpolitikájuk!  !+"%
Nem is értem!  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: suttyó - 2009. Január 30. - 18:51:20
Azt te csak gondolod hogy röhögnek...inkább szívják a fogukat... :)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Január 30. - 19:14:17
Azt te csak gondolod hogy röhögnek...inkább szívják a fogukat... :)
Ezt fejtsd ki!
Mert nekik nem ilyen f@sza kis Forintjuk van?
Cím: Re: Politika
Írta: suttyó - 2009. Január 30. - 20:55:09
Egykutya miben kapod a munkanélkülit,euróban vagy korunban....
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Január 30. - 22:41:05
na,ezt a kapitányt is leváltják,akárki meglássa..... :-/--

"Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány pénteki, a cigányokra nézve diszkriminatív kijelentéseit követően az ORFK vezetője azonnali vizsgálatot indított és intézkedett arról is, hogy a vizsgálat idejére a miskolci rendőrkapitányt más beosztásba helyezzék."

és láss csodát...
Cím: Re: Politika
Írta: suttyó - 2009. Január 31. - 07:23:59
na,ezt a kapitányt is leváltják,akárki meglássa..... :-/--

"Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány pénteki, a cigányokra nézve diszkriminatív kijelentéseit követően az ORFK vezetője azonnali vizsgálatot indított és intézkedett arról is, hogy a vizsgálat idejére a miskolci rendőrkapitányt más beosztásba helyezzék."

és láss csodát...
szánalmas, komolyan... egy ember nyilvánosan elmondta az igazságot, amit mindenki tud... és ez az eredménye  &5* :-[

nem a cigányokat hanem az állásukat illetve a maguk kis piszkos dolgait féltik... ***)))) :-Đ :-/-(-:
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Január 31. - 07:25:34
Ott lett elbaszva, mikor meglett engedve nekik, hogy cipőt és nadrágot huzzanak. Amig a putriban voltak addig lehetett őket tömöríteni. Most meg lakást, segélyt, állást /rendőrségi, politikai, vezetői stb. / kapnak és királyoknak érzik magukat. Annak a miskolci kapitánynak legalább van vér a faszában. Ezért kitüntetni kéne, nem pedig megróni. Abban is biztos vagyok, hogy ennek még lesz folytatása. A cigányságot összekéne zárni a politikai elittel egy elhagyott szigeten és ott baszogassák egymást, mert ahhoz nagyon értenek.
Cím: Re: Politika
Írta: suttyó - 2009. Január 31. - 14:35:11
http://www.origo.hu/itthon/20090130-levaltottak-a-cigany-bunozozokrol-szamot-ado-miskolci-rendorkapitanyt.html
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 01. - 12:04:45
http://index.hu/politika/belfold/miskolcvissz/

visszahelyezték a kapitányt... talán végre elindul valami...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 01. - 13:17:33
"A vizsgálat szerint egyébként Pásztor Albert nem követett el jogsértést,
így folytathatja munkáját, de mivel nyilatkozata félreérthető volt, figyelmeztetést kap.
"

Mi a f@szom félreérthető itt?
Vegyék elő az aktákat...ennyi!
Cím: Re: Politika
Írta: tyson - 2009. Február 01. - 14:04:48
Ezt Te kívülállóként nem értheted!!! d:)
Cím: Re: Politika
Írta: suttyó - 2009. Február 01. - 15:57:04
Egykutya,beltagként sem....
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 01. - 16:12:41
Egykutya,beltagként sem....

dettó.
Cím: Re: Politika
Írta: fastor - 2009. Február 01. - 16:35:01
most mondták be a tv ben is, 7 kr midneki a képernyök elé
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 01. - 16:52:13
most mondták be a tv ben is, 7 kr midneki a képernyök elé
mármint fél7-kor?
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 01. - 17:50:44
Valaki magyarázza már el nekem, hogy mitől lesz jobb, akár kimondják, hogy van "cigánybűnözés", akár nincs "cigánybűnözés"...
Olcsóbb lesz a kenyér a közértben? ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: tyson - 2009. Február 01. - 18:22:40
Nem ettől nem lesz olcsóbb csak senki nem meri kimondani mert fél tőlük és félti e zsíros pozícióját!
Pedig tény, hogy igenis van cigány bűnözés és ez nem rasszizmus!
Amig Te és Mi dolgozunk Ők nem igazán (tisztelet a kivételnek mert van)Hanem rajtunk élősködik szó szerint.
Tőlük a családi pótlékot senki nem meri elvenni.Amikor megszületik már rokkant és Mercedesszel megy a segélyért.Ez sok embert irritál egy időzített bomba ami szerintem(ünk) nemsokára robbanni fog!

Nagyon de nagyon röviden ennyi.
Ha vkit érdekel és szán rá időt akkor szívesen elviszem egy pár helyre körülnézni.
Cím: Re: Politika
Írta: suttyó - 2009. Február 01. - 21:41:56
Akar a fene,látom magamtól is...
Cím: Re: Politika
Írta: miki_nrg - 2009. Február 03. - 21:31:21
hihetetlen hogy a rendőrség belső fórumán is elzárolják a romás topicokat. Nem tudom miért kell ennyire takargatni amit mindenki tud. Csak bizonyos körök nem akarnak tudomást venni róla.
Cím: Re: Politika
Írta: miki_nrg - 2009. Február 03. - 21:33:41
Valaki magyarázza már el nekem, hogy mitől lesz jobb, akár kimondják, hogy van "cigánybűnözés", akár nincs "cigánybűnözés"...
Olcsóbb lesz a kenyér a közértben? ****:)))

Lemerem fogadni hogy soha nem volt még a közeledtben olyan igazi putris cígó. írigylem mert sajna kevés ilyen ember van M.o.-n  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: zotja - 2009. Február 03. - 21:49:20
I  <3! Borsodmegye
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 03. - 23:23:00
Szegény politikusokat is elérte a válság, mindenkinek csak csökkent a vagyona tavaly óta!  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 03. - 23:27:58
Szegény politikusokat is elérte a válság, mindenkinek csak csökkent a vagyona tavaly óta!  :D

kevésből keveset lehet nyúlni  ;D csak ugye a saját juttatásaikat saját maguk szavazzák meg, az egyetlen ülés, amin minden képviselő jelen van, és pártállástól függetlenül egyöntetűen igennel szavaz az az első ülés, ahol megbeszélik a javadalmazásukat  ;D akkor igen nagy az egyetértés... laptop? hogyne. 4-5 bizottsági tagság? persze. korlátlan, bemondásos költségtérítés? természetesen.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 03. - 23:36:33
amit kihagytál:
szolgálati Audi a8 6000 w12, mert megérdemlem, üzemanyag-támogatás, havi 200ezer (mikor a köztársasági őrezred fuvaroz), mert megérdemlem.
Albérlettámogatás, havi 120ezer, igaz tősgyökeres pesti vagyok, de nem baj, mert megérdemlem.
a teljesség igénye nélkül...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 03. - 23:39:28
a legkeményebb egy miskolci házaspár, mindkettő képviselő. Külön autó, mindkettő annyi benzinpénzt vett fel havonta, hogy a kövéren számolt fogyasztás alapján is mind a ketten a hónap minden napján kétszer járták meg Budapestet. Kifizették.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 03. - 23:44:58
Valamelyik génhibás lenyilatkozta híradóban is, hogy bizony ő naponta 600km-t autózik.
Gondoltam magamban, én ezt hajlandó is vagyok elhinni, mert ezen kívül semmi mást nem csinálsz.

A másik hülye picsa, hogy nem is gondoljuk, nekik milyen sűrűn kell kosztümöt venni, meg fodrászhoz járni, merthogy mindenféle protokollrendezvényen meg kell jelennie, mikor semmi kedve hozzá!
Meg a férje is képviselő, és naponta kell neki egy ing, és azt az öltönyt, amit egy hét alatt szétnyúz a parlamentben, nincs pofája tisztítóba elvinni sem.
Gondoltam magamban, szegény hernyóbáboknak mennyi problémája van!
Cím: Re: Politika
Írta: suttyó - 2009. Február 04. - 07:58:52
Aki politikára adja a fejét az egyéb aljasságokra is képes.. &5*
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 08:13:21
A legujabb zseniális programötletek a kormánytól:
Az állambácsi kifizeti a hét ötödik munkanapjára járó munkabéreket a dolgozoknak ott ahol a munkahét csak 4 napos lesz. Váá, zseniális.
Szomoruan jegyzem meg, hogy az extremefit akkor minden pénteken zárva lesz és megyünk a fizetésért.  ;D

Most komolyan, egy ország nagy bajban van gazdaságilag és a komány egyik ötlete az, hogy kifizeti a napokat, amikor az emberek nem dolgoznak. Zseniális ötlet. Csak azon gondolkodom ilyenkor, hogy ezeket a kitünő megoldásokat közgazdászok, jogászok vagy történészek találják ki a kormányban?

Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 04. - 08:17:54
A legujabb zseniális programötletek a kormánytól:
Az állambácsi kifizeti a hét ötödik munkanapjára járó munkabérket a dolgozoknak ott ahol a munkahét csak 4 napos lesz. Váá, zseniális.
Szomoruan jegyzem meg, hogy az extremefit akkor minden pénteken zárva lesz és megyünk a fizetésért.  ;D

Most komolyan, egy ország nagy bajban van gazdaságilag és a komány egyik ötlete az, hogy kifizeti a napokat, amikor az emberek nem dolgoznak. Zseniális ötlet. Csak azon gondolkodom ilyenkor, hogy ezeket a kitünő megoldásokat közgazdászok, jogászok vagy történészek találják ki a kormányban?

Ráadásul csak akkor fizeti ki, ha az ötödik napon továbbképzésre megy a dolgozó, és az aznapra járó fizetésének a 80%-át kapja meg, és állítólag 100 elküldött munkavállalóból így 20 menthető meg  ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 04. - 08:18:53
a legkeményebb egy miskolci házaspár, mindkettő képviselő. Külön autó, mindkettő annyi benzinpénzt vett fel havonta, hogy a kövéren számolt fogyasztás alapján is mind a ketten a hónap minden napján kétszer járták meg Budapestet. Kifizették.
Na úgy látom nagy az egyetértés, akkor a virtuális fizikalitás síkjától picit elrugaszkodva, kinyomtatjátok az ívet, beleírjátok szép neveteket és adataitokat és postagalambbal el is külditek. Már csak 18ezer kell a hölgynek nem tudom pontosan hány 100ezerről indult.
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 08:27:23
A legujabb zseniális programötletek a kormánytól:
Az állambácsi kifizeti a hét ötödik munkanapjára járó munkabérket a dolgozoknak ott ahol a munkahét csak 4 napos lesz. Váá, zseniális.
Szomoruan jegyzem meg, hogy az extremefit akkor minden pénteken zárva lesz és megyünk a fizetésért.  ;D

Most komolyan, egy ország nagy bajban van gazdaságilag és a komány egyik ötlete az, hogy kifizeti a napokat, amikor az emberek nem dolgoznak. Zseniális ötlet. Csak azon gondolkodom ilyenkor, hogy ezeket a kitünő megoldásokat közgazdászok, jogászok vagy történészek találják ki a kormányban?

Ráadásul csak akkor fizeti ki, ha az ötödik napon továbbképzésre megy a dolgozó, és az aznapra járó fizetésének a 80%-át kapja meg, és állítólag 100 elküldött munkavállalóból így 20 menthető meg  ****:))) ****:))) ****:)))

Hova megy továbbképzésre? Bajnai Gordonhoz, vagy hova?  ;D
És a továbbképzéseket is az állambácsi szervezi és fizeti majd? Ez így csak kicsit lesz már drágább az országnak mintha egyszerűen kicsit magasabb munkanélküli segélyt fizetne.

Megy a suzuki dolgozo majd és bajnai gordontól kapja a képzést, hogy "mi kommunista ifjak lendülünk stb..." nótákat tanulhatnak a 3-as fényezőműhelyből. Most komolyan hol élünk? 1960-ban?
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 04. - 08:31:16

****:)))
Nekik az az aranykor, mindenesetre elég komolyan visszalőttek minket a kőkorszakba, az egészben az a röhej, hogy ha holnap választás fecó 20% simán, igazából sztem olyan határokat léptünk át, hogy fölösleges bármiről is hablatyolni, többet ér az ember ha a teszkóban nyakon ver 2 birkát, aki éppen néphazugságot vásárol...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 04. - 08:34:55
A legujabb zseniális programötletek a kormánytól:
Az állambácsi kifizeti a hét ötödik munkanapjára járó munkabérket a dolgozoknak ott ahol a munkahét csak 4 napos lesz. Váá, zseniális.
Szomoruan jegyzem meg, hogy az extremefit akkor minden pénteken zárva lesz és megyünk a fizetésért.  ;D

Most komolyan, egy ország nagy bajban van gazdaságilag és a komány egyik ötlete az, hogy kifizeti a napokat, amikor az emberek nem dolgoznak. Zseniális ötlet. Csak azon gondolkodom ilyenkor, hogy ezeket a kitünő megoldásokat közgazdászok, jogászok vagy történészek találják ki a kormányban?

Ráadásul csak akkor fizeti ki, ha az ötödik napon továbbképzésre megy a dolgozó, és az aznapra járó fizetésének a 80%-át kapja meg, és állítólag 100 elküldött munkavállalóból így 20 menthető meg  ****:))) ****:))) ****:)))

Hova megy továbbképzésre? Bajnai Gordonhoz, vagy hova?  ;D
És a továbbképzéseket is az állambácsi szervezi és fizeti majd? Ez így csak kicsit lesz már drágább az országnak mintha egyszerűen kicsit magasabb munkanélküli segélyt fizetne.

Megy a suzuki dolgozo majd és bajnai gordontól kapja a képzést, hogy "mi kommunista ifjak lendülünk stb..." nótákat tanulhatnak a 3-as fényezőműhelyből. Most komolyan hol élünk? 1960-ban?
Az meg a másik fele, hogy ugyebár én vagyok a nagy cég, el akarok küldeni 100 embert, de megmenthetek ezzel 20-at (állítólag) így akkor most mind a 100-at elküldjem péntekenként lufifújó átképzésre? De annak a megmaradt 20-nak minek kell fizetni, ha úgyis ittmarad... tehát akkor azt a 20-at, akit nem megmentek, azt nem küldöm el, ergo heti 5 napban tud dolgozni tovább... (meghát annak a 20-nak sem éri meg a fizetése 20-át bukni arra a napra...)...
Tehát elküldök 80 embert továbbképzésre, azok tudják, hogy valszeg repülni fognak a cégtől... innentől kezdve vajon hány százalék erőt fognak befektetni a melóba arra a 4 napra?! Inkább elmennek betegszabira, hogy ne lehessen elküldeni őket....
Meg a másik kérdés, minden továbbképzés általában 1 éves... egy évig melyik munkáltató tudja ezt bevállalni?

Meg ki dönti el, hogy milyen továbbképzésre? valszeg csak iparos lehet a továbbiakban, vagy ügynök... dehát egyikre sincs túl nagy kereslet manapság...

vicc...
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 08:37:43
Másik komoly kormány zsenik ötlete a válság megoldására.(Az államháztartási hiány csökkentésére):
ÁFA emelés.
Namost a GDP egyik fő összetevője az emberek fogyasztása. Az ÁFA emelés ezt semmiképpen nem fogja növelni.
A másik, hogy a magasabb ÁFA elsősorban az ÁFA csalást és a fekete gazdaságot erősiti majd mert minél magasabbak az adók, annál jobban megéri csalni. Ez az ÁFA-ra különösen igaz Magyaroszágon. Nem lesz több az adóbevétel és a fogyasztást és a cégeket is súlytaná ez, ami még tovább rombolná a magyar GDP-t.(ha már ez olyan fontos.) A bűnözést erősítené viszont. Néha elgondolkozom, hogy mi is valójában ezeknek a politikusoknak a célja és hogy tényleg a földön élnek -e.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 04. - 08:40:49

Hát igen, meg az áfa emelés a végfogyasztót szívatja, de ők már így se nagyon fogják bírni...
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Február 04. - 08:41:12
A legujabb zseniális programötletek a kormánytól:
Az állambácsi kifizeti a hét ötödik munkanapjára járó munkabérket a dolgozoknak ott ahol a munkahét csak 4 napos lesz. Váá, zseniális.
Szomoruan jegyzem meg, hogy az extremefit akkor minden pénteken zárva lesz és megyünk a fizetésért.  ;D

Most komolyan, egy ország nagy bajban van gazdaságilag és a komány egyik ötlete az, hogy kifizeti a napokat, amikor az emberek nem dolgoznak. Zseniális ötlet. Csak azon gondolkodom ilyenkor, hogy ezeket a kitünő megoldásokat közgazdászok, jogászok vagy történészek találják ki a kormányban?

Ráadásul csak akkor fizeti ki, ha az ötödik napon továbbképzésre megy a dolgozó, és az aznapra járó fizetésének a 80%-át kapja meg, és állítólag 100 elküldött munkavállalóból így 20 menthető meg  ****:))) ****:))) ****:)))

Hova megy továbbképzésre? Bajnai Gordonhoz, vagy hova?  ;D
És a továbbképzéseket is az állambácsi szervezi és fizeti majd? Ez így csak kicsit lesz már drágább az országnak mintha egyszerűen kicsit magasabb munkanélküli segélyt fizetne.

Megy a suzuki dolgozo majd és bajnai gordontól kapja a képzést, hogy "mi kommunista ifjak lendülünk stb..." nótákat tanulhatnak a 3-as fényezőműhelyből. Most komolyan hol élünk? 1960-ban?
1960-ban nem volt munkanélküliség, sőt büntették azt. Bárki tudott venni lakást. Minden gyerek ingyen járt bölcsödébe és iskolába. A szakszervezetnek az volt a fő tevénykedése, hogy nyaraltatta a dolgozókat és nem a tüntetéseken járt az eszük. És akkor sem volt nagyobb az államadóság.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 04. - 08:43:49

Nekem azt tanítottág gazdaság órákon, hogy akkor vették fel annak nagy részét, amit most is nyögünk...
Meg olyat termeltettek, ami nem érte meg, meg az árak is olyanok voltak.
pl akkor volt az is, hogy egy kiló kenyér előállítása 10 forint volt, de 6-ért lehetett venni a közértben...

hangsúlyozom, hogy nekem ezt tanították az iskolákban... :)
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Február 04. - 08:45:46
Magyarország elsőszámú ellensége Orbán Viktor. Ha lenne legalább egy szikrányi segitség kétség benne és nem csak ellenségeskedne, már előrébb lennénk. Tisztában vagyok vele, hogy Gyurcsány alkalmatlan a feladatra, de nem is Orbán a megoldás.
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 08:47:31
A legujabb zseniális programötletek a kormánytól:
Az állambácsi kifizeti a hét ötödik munkanapjára járó munkabérket a dolgozoknak ott ahol a munkahét csak 4 napos lesz. Váá, zseniális.
Szomoruan jegyzem meg, hogy az extremefit akkor minden pénteken zárva lesz és megyünk a fizetésért.  ;D

Most komolyan, egy ország nagy bajban van gazdaságilag és a komány egyik ötlete az, hogy kifizeti a napokat, amikor az emberek nem dolgoznak. Zseniális ötlet. Csak azon gondolkodom ilyenkor, hogy ezeket a kitünő megoldásokat közgazdászok, jogászok vagy történészek találják ki a kormányban?

Ráadásul csak akkor fizeti ki, ha az ötödik napon továbbképzésre megy a dolgozó, és az aznapra járó fizetésének a 80%-át kapja meg, és állítólag 100 elküldött munkavállalóból így 20 menthető meg  ****:))) ****:))) ****:)))

Hova megy továbbképzésre? Bajnai Gordonhoz, vagy hova?  ;D
És a továbbképzéseket is az állambácsi szervezi és fizeti majd? Ez így csak kicsit lesz már drágább az országnak mintha egyszerűen kicsit magasabb munkanélküli segélyt fizetne.

Megy a suzuki dolgozo majd és bajnai gordontól kapja a képzést, hogy "mi kommunista ifjak lendülünk stb..." nótákat tanulhatnak a 3-as fényezőműhelyből. Most komolyan hol élünk? 1960-ban?
1960-ban nem volt munkanélküliség, sőt büntették azt. Bárki tudott venni lakást. Minden gyerek ingyen járt bölcsödébe és iskolába. A szakszervezetnek az volt a fő tevénykedése, hogy nyaraltatta a dolgozókat és nem a tüntetéseken járt az eszük. És akkor sem volt nagyobb az államadóság.

Azért nem bárki tudott lakást venni, hanem sok embernek az állam épitett és kiutalt "tanácsi lakásokat", ami egyébként egy nagyon pozitiv dolog volt! Azzal szemben ami most van, hogy az emberek el fogják hamarosan vesziteni a lakásaikat ha ez így folytatodik. Több százezer hajléktalan lesz.

Hogy az államadósság mekkora volt a kommunizmus végére azt nem tudom, de ha olyan nagyon jó lett volna a rendszer, akkor nem lett volna vége az biztos.
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 08:48:44
Magyarország elsőszámú ellensége Orbán Viktor. Ha lenne legalább egy szikrányi segitség kétség benne és nem csak ellenségeskedne, már előrébb lennénk. Tisztában vagyok vele, hogy Gyurcsány alkalmatlan a feladatra, de nem is Orbán a megoldás.

Ebben egyetértünk. A második mondattól kezdve... :D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 04. - 08:55:40
Magyarország elsőszámú ellensége Orbán Viktor. Ha lenne legalább egy szikrányi segitség kétség benne és nem csak ellenségeskedne, már előrébb lennénk. Tisztában vagyok vele, hogy Gyurcsány alkalmatlan a feladatra, de nem is Orbán a megoldás.

Ebben egyetértünk.
Azért egy 9-10%-os gazdasági növekedéssel kiegyeznék amit az a nagyon szemét Orbán csinált  :D,  nagyon híradó ízű ez a kijelentés  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Február 04. - 08:58:41
Édesapám 25 évig volt egy nagy épitőipari cég szakszervezeti titkára, ami azt jelenti, hogy a harmadik ember volt a cégnél. Ügyelt arra, hogy a vállalat összes dolgozója egyformán részesüljön a támogatásokból és mindenki egyformán használhassa ki az ingyenes nyaralásokat a balatonparti vállalati üdülőkben.
Hozzáteszem, hogy a mi családunk a 25 év alatt egyszer sem kapott beutalót, mert apukám nem akarta, hogy azt higgyék róla, hogy kivételezik a saját családjával. Sosem volt vállalati autója, sőt még ingyen bérlete sem. Sajnos pont egy éve halt meg és havi 80.000 ft volt a nyugdíja pedig egész életében önzetlenül dolgozott. Rámhagyta a tanácsi lakás törlesztő részleteinek a terheit, mert neki még akkor sem volt annyi pénze, hogy kifizesse. Ezeknek a mai élbunkoknak példát kéne venni az ilyen emberekről, mint édesapám volt, és nem komunistázni őket, mert ez már lejárt lemez. Ezek ezerszer rosszabbak azoknál!!!!!!!! :-p
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 09:06:09
Magyarország elsőszámú ellensége Orbán Viktor. Ha lenne legalább egy szikrányi segitség kétség benne és nem csak ellenségeskedne, már előrébb lennénk. Tisztában vagyok vele, hogy Gyurcsány alkalmatlan a feladatra, de nem is Orbán a megoldás.

Ebben egyetértünk.
Azért egy 9-10%-os gazdasági növekedéssel kiegyeznék amit az a nagyon szemét Orbán csinált  :D,  nagyon híradó ízű ez a kijelentés  ****:)))

Hát, igen az első mondat Sasától eléggé bulvárnak hangzik, hogy "Magyarország elsőszámú közellensége Orbán...".

Magyarország elsőszámú közellenségei:  a demagógia és a butaság, világméretű pénzügyi spekulánsok, eszement magyar közgazdászok, politikában lézengő diplomás semmittevők, a magyar kis és középvállalkozoi rétegre az előző 15 évben fék nélkül multikat szabaditó zsenik, a magyar állami ingatlan és egyéb vagyont és forrásokat kommunista privát emberek kezére játszó csalók a politikában az előző 20 évben, uzsorás bankrendszer, és a semmittevést, nem-termelést támogató állami hozzáállás, vállakozó gyilkos állam és adórendszer...stb...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 04. - 09:06:58

Anyukám 51 éve dolgozik UGYANABBAN a kórházban, ahol gumikesztyű hiányból kifolyólag hepatitis C-t kapott (hála istennek, nem tudni hogyan, de meggyógyult) plusz volt egy infarktusa is, és a fizetése a rokkantnyugdíjjal együtt nem éri el a kezdő diplomás minimálbért (pedig ő is diplomás!)... az 50 éve ott dolgozó titulussal járt neki egyszeri 3000 forint tavaly... Hogy hány életet mentett meg azalatt a 45 év alatt, amíg aneszteziológus volt és ügyelt is a balesetin? kiszámolni sem lehet, de nem lepődnék meg ezres nagyságrenden sem... 5 éve már "csak" főnővér a gyerekszemészeten, mert hatvaniksz évesen nem tud már ügyelni...
Szóval éljen...  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 04. - 09:11:39
Ezeknek a mai élbunkoknak példát kéne venni az ilyen emberekről, mint édesapám volt, és nem komunistázni őket, mert ez már lejárt lemez. Ezek ezerszer rosszabbak azoknál!!!!!!!! :-p
Jah, azok kommunistáznak egyébként, akik abban az időben jártak egyetemre, de hogyan is lehetett politika tudományt tanulni abban az időben? ????... 8-)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 04. - 09:13:52
Magyarország elsőszámú ellensége Orbán Viktor. Ha lenne legalább egy szikrányi segitség kétség benne és nem csak ellenségeskedne, már előrébb lennénk. Tisztában vagyok vele, hogy Gyurcsány alkalmatlan a feladatra, de nem is Orbán a megoldás.

Ebben egyetértünk.
Azért egy 9-10%-os gazdasági növekedéssel kiegyeznék amit az a nagyon szemét Orbán csinált  :D,  nagyon híradó ízű ez a kijelentés  ****:)))

Hát, igen az első mondat Sasától eléggé bulvárnak hangzik, hogy "Magyarország elsőszámú közellensége Orbán...".

Magyarország elsőszámú közellenségei:  a demagógia és a butaság, világméretű pénzügyi spekulánsok, eszement magyar közgazdászok, politikában lézengő diplomás semmittevők, a magyar kis és középvállalkozoi rétegre az előző 15 évben fék nélkül multikat szabaditó zsenik, a magyar állami ingatlan és egyéb vagyont és forrásokat kommunista privát emberek kezére játszó csalók a politikában az előző 20 évben, uzsorás bankrendszer, és a semmittevést, nem-termelést támogató állami hozzáállás, vállakozó gyilkos állam és adórendszer...stb...
Na ezzel közösséget tudok vállalni  ;-oo-; Rövidre fogva ez így igaz!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 04. - 09:14:44
Számomra Magyarország elsőszámú közellensége Gyurcsány és csatlósai.
Nekem csak rosszat tettek...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 04. - 09:15:28
Számomra Magyarország elsőszámú közellensége Gyurcsány és csatlósai.
Nekem csak rosszat tettek...
Csatlakozom, ha egy jó dolgot is kaptam volna elmondanám.
(itt azért megemlíteném, a polgári kormány idején, a diplomás minimálbérem 30ról 110re nőtt, mindenki bére szintúgy duplázódott, édesapám saját vállalkozása akkor még működött, már rég tönkrement, 2006os dátummal volt kitűzve az euró, etc etc
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 09:29:29
A 60-as, 70-es évek rendszeréhez még egy adalék, amiről az emberek akkoriban nem sokat tudtak, hogy miből volt fenntartva a hihetetlen jó kis rendszer:

"...Az ország konszolidálásához külföldi kölcsönöket is igénybe vettek, ami az 1973-as olajválság után Magyarország teljes eladósodásához vezetett...."
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 09:32:35
Számomra Magyarország elsőszámú közellensége Gyurcsány és csatlósai.
Nekem csak rosszat tettek...

Ez ugyanannyira bulváros, mint az Orbán végű mondat...

A csatlósokat és a több tizezres politikai holdudvart kellene megnevezni már egyszer név szerint, de azok eléggé el vannak bujva Gyurcsány és Orbán papa mögé, hogy egyáltalán elkaphassák őket egyszer is...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 04. - 09:37:26
Számomra Magyarország elsőszámú közellensége Gyurcsány és csatlósai.
Nekem csak rosszat tettek...

Ez ugyanannyira bulváros, mint az Orbán végű mondat...

A csatlósokat és a több tizezres politikai holdudvart kellene megnevezni már egyszer név szerint, de azok eléggé el vannak bujva Gyurcsány és Orbán papa mögé, hogy egyáltalán elkaphassák őket egyszer is...

Soha nem fogják elkapni...  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 04. - 09:42:39
Lemegyek az újságoshoz megveszek tíz újságot és legalább 6 politikai bulvár magazin  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 04. - 10:14:54
A 60-as, 70-es évek rendszeréhez még egy adalék, amiről az emberek akkoriban nem sokat tudtak, hogy miből volt fenntartva a hihetetlen jó kis rendszer:

"...Az ország konszolidálásához külföldi kölcsönöket is igénybe vettek, ami az 1973-as olajválság után Magyarország teljes eladósodásához vezetett...."
Akkor mégsem tanítottak nekem olyan rosszakat az iskolában  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 04. - 10:17:23
Teljesen egyet értek Sasával, jelenleg a legnagyobb gond hogy akármit akar csinálni a kormány, legnagyobb kerékkötője az ellenzék. Így nem lehet kormányozni. Az ellenzék feladata nem az kellene hogy legyen, hogy MINDENNEK ellent mond, hanem hogy a kormányt a megfelelő mederben tartsa, ne lehessen neki "kilengeni". Lehet Gyurcsányt szidni, lehet Orbánt is, ha megnézitek, a fröcsögésen kívül semmit se tesznek. Gyorcsány tologatja a számokat, és húzza az időt, Orbán meg szajkózza az adócsökkentést, és a nagy "népjóléti" propagandát, de fingja sincs, hogy ha hasonló helyzetben lenne, mit tenne. Látszik nincs rajta felelősség. Felelősség a fideszen akkor volt, mikor '98-'02 közt tapsoltak mindenre pénzt, Széchenyi terv, etc.. az államkassza meg kiürült. Utána átadták az országot, a nullával, úgyhogy lehet köpködni, de egyik se jobb mint a másik, csak sokan egy oldalról hajlamosak megtekinteni az okokat  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 10:21:49
Ezeknek a mai élbunkoknak példát kéne venni az ilyen emberekről, mint édesapám volt, és nem komunistázni őket, mert ez már lejárt lemez. Ezek ezerszer rosszabbak azoknál!!!!!!!! :-p
Jah, azok kommunistáznak egyébként, akik abban az időben jártak egyetemre, de hogyan is lehetett politika tudományt tanulni abban az időben? ????... 8-)

Én mondjuk nem jártam kommunista egyetemre, és nem is szoktam sűrűn kommunistázni, de a korábbi politikai elitre máshogy nem lehet hivatkozni, minthogy kommunisták vagy finomabban szocialisták, ami között nem nagy a különbség. Ez ennyit jelent. A kommunista szó ma már sajnos szintén csak egy elcsépelt szó, ami szinte semmit nem jelent. Pedig tényleg létezett a kommunistának nevezett és tényleg erre az ideológiára berobotosított embercsoport, több százezer ember Magyarországon és több millió európában és ázsiában, akik több száz millió emberből pusztitották ki a valódi emberi értékeket az előző században és egy elég őrült rendszert tartottak működésben. Értékek. Elég ha ránézel a betondzsumbujokra, amiket épitettek az emberek számára (havanna, árpád hídnál, békáson stb..) , hogy az emberekből patkányt csináljanak tizemeletes odukba dugva őket, akik a gyár kürtjére kék ruhában vonulnak le a bányába és az első morgásra elvitték őket kis politikai képzésre...Jó rendszer volt, lehet. De inkább idomitott állatoknak való, mint öndeterminált embereknek...A kapitalizmus jobb? Nem úgy néz ki. Az egyikben az emberek a rendszertől és csatlósaitól félnek, a másikban az éhhaláltól.

Kommunista vagy kapitalista, mindkettő megbukott, csak a kapitalizmus éppen most leheli ki a lelkét a tözsdéken...

Akkor mi a megoldás? Ez itt a nagy kérdés... ????...

Mi az a kommunizmus, csak emlékeztetőül:

Egy szociál-gazdasági struktura és ideologia, amelyben a főcsapások az egyenlőség,(ami teljesen természetellenes egyébként emberek között. Ezt főleg sportolók tudják), osztálynélküliség, státusznélküliség(ami a kommunizmusban volt a legerősebb, mármint a státusz hatalmi rendszer.) és közös birtoklás és kontroll a termelés felett,(ami teljes őrültség egyébként) és az iménti zseniálitásokra épitett társadalom. Ez alapjaiban a kommunizmus és nem messze ettől a szocializmus.

Ennek a rendszernek a támogatóit hivjuk kommunistának. És volt belőlük elég...akik ma hihetetlen mennyiségű "szarért hugyért" elprivatizált, korábbi állami vagyonnal rendelkeznek ma már saját és cégeik nevén; és ők a magyar kapitalizmus irányitoi és az emberek kizsákmányoloi itt Magyarországon. Ez a Gyurcsány és tegyük hozzá, szdsz és Orbán fidesz holdudvar. Korábban elvtársnak hivták őket, ma általában névleges igazgatói és testületi tagok, nem a nullából épült és nem hagyományosan piacot szerzett cégekeben és vállalatokban.

Ennyi.

Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 04. - 10:26:51
Na inkább megyek dolgozni, gyártom a híreket...  :D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 10:36:46
Ja még azt hozzáteszem, hogy az én édesanyám is ápolónő volt égési és baleseti osztályon 30 évig a rendszerben, és egyedül nevelt fel kettőnket a testvéremmel, mig végül 49 évesen meghalt rákbetegségben. 18 évesen magunkra maradtunk a testvéremmel... Egy tanácsi lakást kapott édesanyám, de hónapról hónapra éltünk 18 éven át és nem voltak balatoni üdüléseink nekünk sem sajnos...Valahogy csak soha sem sikerült kiutalni egy ilyet édesanyámnak.
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Február 04. - 10:51:10
A különbség az, hogy a mostani vezetésnek nem kell nyaralási utalványt adni, mert mindegyiknek saját nyaralója és hajója stb van.
Azt meg el ne higgye senki, hogy szegényeknek kevesebb a jövedelmük, mint egy évvel ezelött.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 04. - 10:52:05
Ja még azt hozzáteszem, hogy az én édesanyám is ápolónő volt égési és baleseti osztályon 30 évig a rendszerben, és egyedül nevelt fel kettőnket a testvéremmel, mig végül 49 évesen meghalt rákbetegségben. 18 évesen magunkra maradtunk a testvéremmel... Egy tanácsi lakást kapott édesanyám, de hónapról hónapra éltünk 18 éven át és nem voltak balatoni üdüléseink nekünk sem sajnos...Valahogy csak soha sem sikerült kiutalni egy ilyet édesanyámnak.
Igen, az én anyukám is egyedül nevelt fel, és mi sem voltunk ilyen üdüléseken soha...
Most a legjobb az, hogy úgy néz ki, mivel anyukám kap rokkantnyugdíjat, így egy-két hónapot el kell majd mennie fizetés nélküli szabira ahhoz, hogy ne vegyék el azt a pár tízezer forintot, amit az államtól kap...  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 04. - 10:58:37
1: "Minden kormány a Kevesek összeesküvése a Sokak ellen." (Francois-Émile Babeuf)

2: Valóban kellene végre egy konstruktív ellenzék. Mert itt ellenzéknek lenni hálás feladat, reakciós barmok, bármit csinál a kormány, annyi a "dolguk", hogy hörögve fikázzák. Ehhez nem kell ész és nem vezet sehová.

Aztán mikor kormányra kerülnek, akkor el lehet kezdeni ujjal mutogatni a leköszönő gárdára, hogy hát kérem, ők mindent elbasztak és üres a kassza, ezzel előre igazolják, hogy 4 évig semmit nem csinálnak. Szociék is ezzel szívtak, nem gondolták, hogy megnyerika  választásokat, és amikor a véghajrában tönkrevert államháztartást ők amguk örökölték meg, csak néztek, hogy ezt kurva nehéz lesz magyarázni.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 04. - 11:02:24
Alakítsunk egy új pártot, tuti nyerők lennénk. Már csak 4milliárd hiányzik hozzá  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 04. - 11:04:59
Nézd, kéne egy párt, ami végre azt a 3 millió embert képviseli, aki adót fizet... abszolút siker lenne
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 11:05:19
A különbség az, hogy a mostani vezetésnek nem kell nyaralási utalványt adni, mert mindegyiknek saját nyaralója és hajója stb van.
Azt meg el ne higgye senki, hogy szegényeknek kevesebb a jövedelmük, mint egy évvel ezelött.

Ezzel csak az a baj, hogy a mostani vezetés ugyanaz, mint a régi vezetés és amelyik nyaralóba beutalót kapott akkor, az most fura módon valahogy az ő nevén van már. Így vált nagy hirtelen az állami vagyon privát vagyonná és az akkori státusz így kovertálodott át privát hatalommá. Az érdekes ebben az, hogy nem a rátermettségé, képességé, eredményé és az észé az akkori állami vagyon, hanem az akkori státuszé. Emlékszem mikor 93-ban a "volán szállitmányozás"(rengeteg kamion stb...) telepén béreltem egy irodát és az akkori 23 kommunista igazgató hogy űritette ki a nagy vállalatot és értekelte le az ingatlanbirodalmat, szó szerint ingatlanbirodalmat, hogy aztán szarért hugyért megvegyék az egészet egy új saját privát cégre! Most 15 év után arra jártam és láttam hogy egy új irodamonstrum épül azon a telepen és kié az ingatlan? Hát nem az "állami volán tefué" vagy hogy is hivták azt az állami kamion és ingatlanbirodlamat. Egy 23 privát tulajdonosból álló magánvállalaté az ingatlan...Ááá, azok a bácsik egyáltalán nem voltak kommunisták és ma egyáltalán semmi közük a vagyonhoz és a kapitalizmushoz...
------------------------------------------

A szegényeknek nincs kevesebb jövedelme csak kevesebbet ér.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 04. - 11:06:42
Nézd, kéne egy párt, ami végre azt a 3 millió embert képviseli, aki adót fizet... abszolút siker lenne

Mondom hogy nem rossz ötlet ;) de csinálhatnánk egy TV-t is  :D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 11:13:04
Nézd, kéne egy párt, ami végre azt a 3 millió embert képviseli, aki adót fizet... abszolút siker lenne

Mondom hogy nem rossz ötlet ;) de csinálhatnánk egy TV-t is  :D

mennyé gyártsd a híreket... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 04. - 11:15:18
Teljesen egyet értek Sasával, jelenleg a legnagyobb gond hogy akármit akar csinálni a kormány, legnagyobb kerékkötője az ellenzék. Így nem lehet kormányozni. Az ellenzék feladata nem az kellene hogy legyen, hogy MINDENNEK ellent mond, hanem hogy a kormányt a megfelelő mederben tartsa, ne lehessen neki "kilengeni". Lehet Gyurcsányt szidni, lehet Orbánt is, ha megnézitek, a fröcsögésen kívül semmit se tesznek. Gyorcsány tologatja a számokat, és húzza az időt, Orbán meg szajkózza az adócsökkentést, és a nagy "népjóléti" propagandát, de fingja sincs, hogy ha hasonló helyzetben lenne, mit tenne. Látszik nincs rajta felelősség. Felelősség a fideszen akkor volt, mikor '98-'02 közt tapsoltak mindenre pénzt, Széchenyi terv, etc.. az államkassza meg kiürült. Utána átadták az országot, a nullával, úgyhogy lehet köpködni, de egyik se jobb mint a másik, csak sokan egy oldalról hajlamosak megtekinteni az okokat  :-}
A jelenlegi 25 milliárd eurós hitel nagyobb, mint a kádár éra összes hitele, ez a lenullázott államkassza a népszabadságban megállja a helyét, a széchényi terv pontosan a kis és közép vállalkozásokat próbálta felerősíteni, ami napjainkban már szinte nem is létezik, teljesen kihaltak.
Az ellenzék kordában tartása című szöveget nem értem , hogy lehet egy demokratikus eszközöket, teljesen megtagadó rezsimet, demokratikusan kordában tartani, vagy mit szerettél volna vigyék az embereket az utcára ? Én speciel ezt szerettem volna én az elmúlt 4 év "izgalmasabb történéseit" én saját szememmel pár méterről szemléltem  ;), nem hinném, hogy a netes egerek ott voltak a közelben valahol is, tehát az utcára viszem a tömegeket elmélet kilőve. Akkor térjünk vissza a kordában tartáshoz, milyen módszerekkel tartottad volna kordában? Másrészt ott van a kommunista definíció vázlatosan feljebb, mi köze egy demokratának ezekhez, miért kellene ezekkel közösséget vállalni és hogyan ? Ezt nem úgy hívják egy párt rendszer? Kezet fognál ávh-s tisztekkel, pribékekkel, nem magyarokkal akik magyargyűlölők, hogy oldanád meg ezt az összefogós maszlagot, beleülnél abba a szarba amit más csinált, elveszítve az összes ember támogatását akik bíznak benned, közösködnél köztörvényessel, akit csak a alkotmányban iktatott mentelmi jog miatt, nem tudnak felelősségre vonni, választási csalásért, hamis választási ígéretek, nagy tömegek veszélyeztetése, stb keresd ki a jogvédő szervezetek weboldalairól.
 Lesüllyednél, lejjebb minősítenéd magad, mindenki tisztában van a jelenelgi politikai erkölccsel, tudjuk, hogy mindegyik tett rossz fát a tűzre, azért szerintem hajmeresztő ezzel az állattal bárkit is összehasonlítani, a szemkilövető, lovasrendőrrel megtaposató féreggel, aki 4 nappal ezelőtt korlátozta a szabadságjogokat még mélyebbre már-már feudális szintre, tojás és galacsindobálásért 2-5 évig terjedő szabadságvesztés, vagy egy nem engedélyezett rendezvényen nézőként való részvételért 2 év...(ez a 60as években 1 év volt )
Körbe-körbe karikába én ezt mondom, rohangál mindenki a saját farka után, a világot nem a pénz mozgatja hanem az ideológiák a pénz az alátámasztásukra kell.
Efit vette a fáradtságot és definiálta a kommunizmus fogalmát, sztem venni kellene egy kis időt mindenkinek, hogy megvizsgálja mit is jelent a jobb és baloldal, mikor alakult ki a bal, kik alakították ki, mit jelent a jobb mit képvisel, ezeken belül milyen irányzatok léteznek, azoknak a definíciója stb. és ha lehet ne azt a tetves wikipédiát bújja mindenki.

Szóval a kádári éra összhitelétől nagyobb hitellel miért is nem lehet valamit kezdeni ? + még annyit, hogy ne vágdossunk mindenféle birkaságokat ide, a 20milliárd eurónyi kádári hitelek 90%át a horn és orbán kormány 2002-val 95%ban visszatörlesztette, eltelt 8 év és van 30milliárd eu, és még ki tudja mennyi ...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 04. - 11:17:04

mennyé gyártsd a híreket... ;D

 /:-)  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 04. - 11:22:56
Norbi, szerintem azért kicsit félreértetted, amit God mondondott :)

Én csak annyit mondok, hogy a jobb oldal is akkor járt iskolába, és oda, ahova a bal, és ugyanazok tanították, valamint ugyanolyan "feltételekkel" (remélem, értitek, hogy mire gondolok ;) ) kerülhettek be oda, az iskolába... 8-) Épp ezért egyik kutya, másik eb... :)

Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 04. - 11:25:23
Nézd, kéne egy párt, ami végre azt a 3 millió embert képviseli, aki adót fizet... abszolút siker lenne

Mondom hogy nem rossz ötlet ;) de csinálhatnánk egy TV-t is  :D

jövedelemhez kell kötni a választójogot.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 04. - 11:26:57
Nézd, kéne egy párt, ami végre azt a 3 millió embert képviseli, aki adót fizet... abszolút siker lenne

Mondom hogy nem rossz ötlet ;) de csinálhatnánk egy TV-t is  :D

jövedelemhez kell kötni a választójogot.
és a munkanélküliek (azok pl. akik most kerültek utcára), na ők hogyan szavazhatnának így, ha most lennének a választások?
...Az meg egy másik kérdés, hogy vajon ők hová szavaznának? ;)
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 11:27:44
Teljesen egyet értek Sasával, jelenleg a legnagyobb gond hogy akármit akar csinálni a kormány, legnagyobb kerékkötője az ellenzék. Így nem lehet kormányozni. Az ellenzék feladata nem az kellene hogy legyen, hogy MINDENNEK ellent mond, hanem hogy a kormányt a megfelelő mederben tartsa, ne lehessen neki "kilengeni". Lehet Gyurcsányt szidni, lehet Orbánt is, ha megnézitek, a fröcsögésen kívül semmit se tesznek. Gyorcsány tologatja a számokat, és húzza az időt, Orbán meg szajkózza az adócsökkentést, és a nagy "népjóléti" propagandát, de fingja sincs, hogy ha hasonló helyzetben lenne, mit tenne. Látszik nincs rajta felelősség. Felelősség a fideszen akkor volt, mikor '98-'02 közt tapsoltak mindenre pénzt, Széchenyi terv, etc.. az államkassza meg kiürült. Utána átadták az országot, a nullával, úgyhogy lehet köpködni, de egyik se jobb mint a másik, csak sokan egy oldalról hajlamosak megtekinteni az okokat  :-}

Az ellenzék tényleg elég durván játszik az előző 3 évben az igaz, de az is igaz, hogy hajszálnyi volt a különbség a két párt támogatottságában, és az is igaz, hogy a hatalom sem teljesen fair módon lett megszerezve. Ilyen megosztottságnál az építő kormányzás szinte lehetetlen és ez inkább politikai harc, mint kormányzás, ami alapvetően nem jó. Alapvetően viszont az is igaz, hogy az ország lakosságának egy jelentős része nem adott bizalmat ennek a kormánynak, amire még az is rátett, hogy a fidesz eldöntötte, hogy megtanitja a szocialistákat kesztyűbe dudálni a médiában is, és mivel a szocialisták semmi igazán pozitivat nem tettek le az asztalra soha, ezért a másik oldal bizalmatlansága és kritikussága még jogosnak is nevezhető. A vége az ennek, hogy nem a pártok, hanem maga a politika bukik meg Magyarországon és ezzel az ország is.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 04. - 11:29:18
Az meg pláne a végprimitívség amikor a 2 oldal hazai tevékenységét összehasonlítja valaki, én a 49es rákosi alkotmánytól számítom a kommunizmust. Az 60 év napjainkig, abból 4, azaz négy év volt jobboldali kormányzás, azon felül még a horn féle brigád tudott gazdasági növekedést felmutatni, jóval kisebbet, pontosan fele akkorát 4-5%-ot.
Matekozzunk picit, 60-8=52, tehát 52 év recesszió, amiből 52 év baloldali kormányzás, ettől gagyibban én ezt nem tudom elmondani senkinek, ha ez sem beszédes akkor mi ?
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 04. - 11:31:30
A vége az ennek, hogy nem a pártok, hanem maga a politika bukik meg Magyarországon és ezzel az ország is.

Pontosan erre célzok én is. Madinorbi hsz-ára nem véletlenül nem válaszoltam  ****)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 04. - 13:06:37
Én ezektől a: "merazorbánse", meg a "merazorbánis" ideológiájú hozzászólásoktól kapok fényt.
Értékeljünk már egy szaros 4évet szemben a 12-vel, hogy a kommunizmus időszakát ne is számoljam.
Biztos, hogy Orbánnak is vannak vezetői, hatalmi ambíciói, nem kérdéses, de ettől a csőcselék társaságtól,
sokkal jobban képzett emberek ülnek a soraikban. Ne nekem higgyen senki, csak a számoknak,és a független külföldi politikai szakértőknek, akik átlátnak a látszatintézkedéseken.
Én az Orbán kormány idején jártam egyetemre, és tudom, ha azokat a támogatásokat akkor nem kapom meg, biztosan nem diplomázok. De sok, akkor még kezdő vállalkozó ismerősöm van, akik a Széchenyi hitel segítségével tudtak elindulni, termelni, és ezeknek a vállalkozásoknak a gyümölcse ma is kézzel fogható.
-Itt kitérnék God hozzászólására, hogy Széchenyi hitelre szórta el a pénzt a fidesz- könyörgöm ember,az legalább magyar vállalkozókat támogatott, szemben a szocik filozófiájával, ahol a multik seggét nyalják, akik a hasznot kiviszik az országból, mert ugye adómentesség van.
Elég a GDP alakulását, vagy a jegybanki alapkamat alakulását elemezni,ami ugye az összes banki hitel mozgatórugója.
És senki se arról papoljon,hogy így az ellenzék,meg úgy, hanem mutasson rá, hogy '98-'02 között, hány kormányzati előterjesztést támogattak a szocik. Ezeket a baromságokat, amikhez elég egy-két megvásárolt szadeszes, megszavazza saját maga a kormány, nem kell hozzá az ellenzék.
Viszont az eredményeit mindenki a saját bőrén tapasztalja!
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 13:10:33
Nézd, kéne egy párt, ami végre azt a 3 millió embert képviseli, aki adót fizet... abszolút siker lenne

Mondom hogy nem rossz ötlet ;) de csinálhatnánk egy TV-t is  :D

jövedelemhez kell kötni a választójogot.

Ma ugy látszik politika nap lesz, hogy roppant okos dolgainkat kiirjuk magunkból.  :D

Először is 2.7 millio ember fizet adót ma Magyarországon, amiből "valójában" csak 2 millio és a többi 700 ezer, akik állami alkalmazásban állnak, az előző 2 millió befizetett adójából kapja a bérét, amiből szintén adót vonnak el. Ami tény, hogy 7.3 millo ember egyáltalán nem fizet adót Magyarországon most, de részesedik az adók szétosztásából igy vagy ugy, anélkül, hogy hozzájárulna. A nyugdijasokat most nem venném ide, mivel ők az előző 40-50 évben voltak többé kevésbé hozzájárulók, ami el lett tapsolva és ma őket is a ma dolgozók tartják el. A gyerekeket szintén ne számoljuk ide. Viszont kb. 3 millio ember igy is marad, akik egyáltalán nem fizetnek adót a 10 millio emberből. Mondjuk ennek megváltoztatásához egy elfogadható és nem kizsákmányoló, EMBERTELEN adórendszer abszolut az előfeltétele lenne.

Az adórendszer megváltoztatásának, ésszerűvé tételének viszont kb. 4 előfeltétele lenne: 1. Termelő, értékes gazdaság. 2. Külföldi pénzügyi spekulánsok és "legális" világméretű pénzügyi bűnözöi érdekek kiszoritása a Magyar gazdaságból. 3. Épeszű és nem megbuggyant közgazdászok, jogászok, akik nem bűnözö modjára gondolkoznak és nem nézik az állampolgárokat alapból bűnözönek és nem kényszeritik bele az állampolgárokat a bűnözésbe nem épelméjű rendeletekkel, törvényekkel és jogszabályokkal. 4. Valódi értékes vállalkozok és nem kommunista utódvállalkozók, akik a kommunizmus átkonvertálásából épitették fel a vállalataikat, hanem olyan vállalkozók, akik valódi vállakozásokat hoztak és hoznak létre, amelyek értéket adtak és adnak értékért cserébe, amelynek a végterméke profit és elégedett felhasználók.

Egy ekkora országban elég lenne 3-400 ezer ember az állami szférában, mint ahogy ez az EU átlag a lakossághoz képest. Ezzel kb, 1500 milliárdot sporolna meg az ország. Ami egyébként fedezné az idei tervezett hiányt, ha jól emlékszem.

A választójognak mindenképpen kellene valamilyen termeléshez és hozzájáruláshoz kapcsolodó minősités.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 04. - 13:13:06
MIND, kivétel nélkül mind a saját pecsenyéjét sütögeti, csak ez érdekli, annyit "kormányoz", amit feltétlenül szükséges, egy hangyafasznyival sem többet. Amihez nem fűződik érdeke, azt leszarja. MIND.

Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 13:16:06
MIND, kivétel nélkül mind a saját pecsenyéjét sütögeti, csak ez érdekli, annyit "kormányoz", amit feltétlenül szükséges, egy hangyafasznyival sem többet. Amihez nem fűződik érdeke, azt leszarja. MIND.

igen, sajnos valami ilyesmi az egyszerű valóság.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 04. - 13:18:37
MIND, kivétel nélkül mind a saját pecsenyéjét sütögeti, csak ez érdekli, annyit "kormányoz", amit feltétlenül szükséges, egy hangyafasznyival sem többet. Amihez nem fűződik érdeke, azt leszarja. MIND.

igen, sajnos valami ilyesmi az egyszerű valóság.

valamilyen módon számonkérhetővé kell tenni a politikai ígéreteket. Büntetőjogilag. Megnézném a választási ígéreteket... de ugye ezt is azoknak a kis gennygombócoknak kell megszavazni, és hát innentől kezdve halott ügy.

Sőt, aki bármilyen bűncselekmény/szabálysértés esetén a mentelmi jogára hivatkozik, azonnal beismerő vallomásnak venném.

mód: az adózáshoz... Magyarországon nem adóztatás folyik, hanem undorító SARCOLÁS. Van egy kis minőségi különbség.
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 13:28:40
MIND, kivétel nélkül mind a saját pecsenyéjét sütögeti, csak ez érdekli, annyit "kormányoz", amit feltétlenül szükséges, egy hangyafasznyival sem többet. Amihez nem fűződik érdeke, azt leszarja. MIND.

igen, sajnos valami ilyesmi az egyszerű valóság.

valamilyen módon számonkérhetővé kell tenni a politikai ígéreteket. Büntetőjogilag. Megnézném a választási ígéreteket... de ugye ezt is azoknak a kis gennygombócoknak kell megszavazni, és hát innentől kezdve halott ügy.

Sőt, aki bármilyen bűncselekmény/szabálysértés esetén a mentelmi jogára hivatkozik, azonnal beismerő vallomásnak venném.

Igen, az is érdekes kérdés, hogy cégek csődbeviteléért mindig keresnek felelősőket, magukat a vállakozokat, ügyvezetőket, de az ország csődbejuttatásáért valahogy csak senkit nem vonnak felelősségre. Jó lenne, ha a csődőket a vállakozok is csak mindig lezárhatnák pár okosnak hangzó magyarázattal.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 04. - 13:57:26
Amit kihagytál efit, hogy van egy minimális ezrelék ebben a dolgozói szférában, aki annyit vesz ki az államkasszából, amennyit nem szégyell, és bizony semennyit nem szégyell.

Azért kíváncsi vagyok, hogy ezeknek a pénzeknek a mozgatása hogyan történik.
Bemegy gipsz jakab, hogy vesz fel mondjuk 1milliárdot, amit majd a kiskakasok közt szét kell osztani, mert tudja előre, ki mennyit kér.
Amit emellett nem értek, hogy a nagyon jól megtervezett, átgondolt, megfontolt emberekből álló adóhatóság rajtam 6évvel ezelőtti 1100Ft-os adóhátralékot is fel tud deríteni, és bevasalni, akkor mi olyan bonyolult abban, hogy ezek az életformák az összes szaros kiadásukat számlával igazolják?
Hogy akkor majd megveszik a számlát? Mint ahogy azt burkoltan egyik-másik ki is jelentette, nekik ugyan nem sokból tart ezt igazolni. Vegyék meg, legalább azzal is gondjuk van, és legalább van egy minimális "legalizáció" benne, egy olyan pénzmozgás, ami szemmel követhető, a megvásárolt számlának vannak költségvonzatai, hozzáadódik a vállalkozó nyereségéhez etc...de így nyilvánosan támogatják a feketegazdaságot.
Az a feketén felvett pénz hogyan lesz nyomon követhető?
Ja, hogy megszavazták a 15%-os megadóztatást.
Ha kellett 100ezer forint, akkor most kell majd 115ezer, levehetik belőle a 15%-ot, mivel ugyanúgy bemondás alapján működik.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 04. - 14:08:33
Én ezektől a: "merazorbánse", meg a "merazorbánis" ideológiájú hozzászólásoktól kapok fényt.
Értékeljünk már egy szaros 4évet szemben a 12-vel, hogy a kommunizmus időszakát ne is számoljam.
Biztos, hogy Orbánnak is vannak vezetői, hatalmi ambíciói, nem kérdéses, de ettől a csőcselék társaságtól,
sokkal jobban képzett emberek ülnek a soraikban. Ne nekem higgyen senki, csak a számoknak,és a független külföldi politikai szakértőknek, akik átlátnak a látszatintézkedéseken.
Én az Orbán kormány idején jártam egyetemre, és tudom, ha azokat a támogatásokat akkor nem kapom meg, biztosan nem diplomázok. De sok, akkor még kezdő vállalkozó ismerősöm van, akik a Széchenyi hitel segítségével tudtak elindulni, termelni, és ezeknek a vállalkozásoknak a gyümölcse ma is kézzel fogható.
-Itt kitérnék God hozzászólására, hogy Széchenyi hitelre szórta el a pénzt a fidesz- könyörgöm ember,az legalább magyar vállalkozókat támogatott, szemben a szocik filozófiájával, ahol a multik seggét nyalják, akik a hasznot kiviszik az országból, mert ugye adómentesség van.
Elég a GDP alakulását, vagy a jegybanki alapkamat alakulását elemezni,ami ugye az összes banki hitel mozgatórugója.
És senki se arról papoljon,hogy így az ellenzék,meg úgy, hanem mutasson rá, hogy '98-'02 között, hány kormányzati előterjesztést támogattak a szocik. Ezeket a baromságokat, amikhez elég egy-két megvásárolt szadeszes, megszavazza saját maga a kormány, nem kell hozzá az ellenzék.
Viszont az eredményeit mindenki a saját bőrén tapasztalja!

Na én például semmit se kaptam egyik kormánytól se. Semmit. De ettől függetlenül nem szidom egyiket se, illetve mégis: szidom mindet. Te azt nézed melyik kormány adott többet? Akkor nézz mögé, hogy miből adta. Ja hogy lehet azért lett hiány az államkasszában? Amúgy a Széchenyi tervvel én értenék a legjobban egyet, ugyanis én is vállalkozni akartam pár éve még, és reménykedtem is némi segítségben, addig, amíg utána nem jártam a dolgoknak, és a pofámba nem röhögtek. Ugyanis olyan feltételei vannak az állami segítségeknek, amit csak jól működő vállalkozások engedhetnek meg maguknak, saját erőből meg kezdeni lehetetlen. Ha hitelt vettem volna fel rá, már rég bebuktam volna.

Egyetértek azzal is, hogy a magyar terméket kell elsősorban venni, én így is támogatom a magyar gazdaságot, de sajnos ez így kevés. Egyszer már ki lett vesézve: a magyar gazdáknak tömörülniük kellene és piacot keresniük, nem sírni és az államra várni mindennel. Piacgazdaság van, tudomásul kellene venni  :-} A multik nagyon jó, hogy itt vannak, legalább versenyhelyzet van. Nem a multikat kellene szidni, hanem elgondolkozni, hogy mindenhol ott vannak, németországban, franciaországban, és csak nálunk jelentenek problémát. Ugyanis mindenhol támogatják a mezőgazdaságot, csak nálunk jár azért támogatás, ha kiszántod a szőlődet. Lehet hogy ez az unio érdeke?  :-X

Te Gabe nagyon szépen leírod a történéseket, meg hogy ez rád milyen hatást gyakorol, de mögé kell látni a dolgoknak. Efit véleménye egész érdekes, olvasd!  /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 04. - 14:42:29
Nem csak a rám gyakorolt közvetlen hatásról beszéltem, egyébként pedig, ha a jobboldali kormányzás minimum 2ciklust kapott volna, és ezt a teljesítményt tudja felmutatni, nem tudom milyen visszhangja lenne.
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 04. - 15:09:21
Statisztika:    8-}

Államadósság (a GDP %-ában):
1998:  61,1
1999:  60,4
2000:  54,9
2001:  53,6
2002:  57,2 (választás évében mindig megugrik)

2003:  59,2
2004:  60,5
2005:  61
2006:  65,6

Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 04. - 15:34:34
Statisztika:    8-}

Államadósság (a GDP %-ában):
1998:  61,1
1999:  60,4
2000:  54,9
2001:  53,6
2002:  57,2 (választás évében mindig megugrik)

2003:  59,2
2004:  60,5
2005:  61
2006:  65,6

Áh endre, már te is össze-vissza beszélsz?  :D
Még baráti is voltál,mert a 2007, 2008-at nem is írtad ide!
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 15:37:26
Statisztika:    8-}

Államadósság (a GDP %-ában):
1998:  61,1
1999:  60,4
2000:  54,9
2001:  53,6
2002:  57,2 (választás évében mindig megugrik)

2003:  59,2
2004:  60,5
2005:  61
2006:  65,6

a fair statisztika az lenne, ha 94-97-est is idemásolnád monduk...Please.
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Február 04. - 15:40:12
A Széchenyi kártyát el lehet felejteni! Mást sem hallani a médiában, hogy a kormány igérgeti a vállalkozások segítését. Nagy szart segítenek!
Nekem tavaly 80.000.000 ft-os forgalmam volt több milliót adózok, de nem kapok Széchenyi kártyát, mert nincs ingatlan fedezetem. Szóval hiába nyerseséges a vállalkozásom, szarnak rám. Ebből kifolyólag most fogok csődbe menni, mert nincs tőkém tulélni a válságot. Jelenleg olyan 24.000.000 ft-nak fizettem már be az ÁFÁ-ját amit csak 3-4 hónap múlva fogok megkapni, ha megkapom! Két héten belűl három cég ellen adtam be bírósági végrehajtást, mert már fél éve nem fizetnek. Szóval bassza az anyját a bal meg a jobb oldal is.
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 04. - 15:41:06
Ha én baromságokat beszélek, akkor a KSH, MNB, ECOSTAT, CIA, FBI is hazudik... :D

Multik vs KKV:

A nagyvállalatok viszik el az összes adókedvezmény 97%-át, sőt a fizetett adó/számított adó a nagyvállalatoknál 42% (tehát még a kedvezményekkel csökkentett részből is 58%-ot visszaigényelnek), míg a KKV szektornál ez 98%.

Fel nem használt ikonok (opcionálisan elhelyezhetőek a fenti szövegben):   :-Đ :-Đ    :-p :-p   :-)-   ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 04. - 15:43:03

úgy látom "nem jött át", hogy értettem  :)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 04. - 15:44:27
24db multi teszi ki a gazdaságot 99%ban, az összmunkaerő 8,75%át foglalkoztatják, de a profit 98%-a az övéké  ;)
Endre honnan az kamu stati ? Elég enyhén fogalmaz sztem  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 04. - 15:44:36
Ne aggódj, átjött  ;D

Tehát államadósság:

2008 (nem végleges):  67,2%
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 04. - 15:49:05
24db multi teszi ki a gazdaságot 99%ban, az összmunkaerő 8,75%át foglalkoztatják, de a profit 98%-a az övéké  ;)
Endre honnan az kamu stati ? Elég enyhén fogalmaz sztem  :-}

Melyik stat-ra gondolsz?

Amúgy osztok-szorzok, azt irogatok ide kedvemre  ))=/

A KKV-hoz még annyit, hogy ők a foglalkoztatottak kb 75%-át foglalkoztatják. Akkor kit kéne támogatni?  ::)
Tehát, ha épül a Teszcsó, nem kell örülni, mert bár lesz 16 pénztáros munkahely, de megszűnik 160 magyar kisbót.  :-*
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 04. - 15:52:05
Statisztika:    8-}

Államadósság (a GDP %-ában):
1998:  61,1
1999:  60,4
2000:  54,9
2001:  53,6
2002:  57,2 (választás évében mindig megugrik)

2003:  59,2
2004:  60,5
2005:  61
2006:  65,6

a fair statisztika az lenne, ha 94-97-est is idemásolnád monduk...Please.
1994-ben még nem vót áram  !+"%, vagy nem tudom, arról nem találtam, de a '97-es: 64,2% volt.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 04. - 15:53:25
24db multi teszi ki a gazdaságot 99%ban, az összmunkaerő 8,75%át foglalkoztatják, de a profit 98%-a az övéké  ;)
Endre honnan az kamu stati ? Elég enyhén fogalmaz sztem  :-}

Melyik stat-ra gondolsz?

Amúgy osztok-szorzok, azt irogatok ide kedvemre  ))=/

A KKV-hoz még annyit, hogy ők a foglalkoztatottak kb 75%-át foglalkoztatják. Akkor kit kéne támogatni?  ::)
Tehát, ha épül a Teszcsó, nem kell örülni, mert bár lesz 16 pénztáros munkahely, de megszűnik 160 magyar kisbót.  :-*
Ott írtam feljebb apa, 91,25 öt foglalkoztatnak a kicsik, ez 2008 as adat vagy 3 újsággal ezelőttről. Jah jön a multi kapsz tejfelt 10 forinttal kevesebbért, csak éppen az adókedvezményt rádoltják és kapsz 40% szja-t, ez pont tegnapi vitatéma volt.
Az adósságos stat milyen forrásból jött, azt ne írd hogy Szentkirályi  --)
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 04. - 16:05:59
Amit írtam, az 2006-ból való, ami a foglalkoztatottságot illeti, de lényeg, hogy túlnyomó többségét a KKV-k foglalkoztatják.

Az adósság pedig egyetemi oktatók által közzétett anyagból (pl Belyó Pál).  ?:-)
Eltérések lehetnek (nem mindegy az alkalmazott módszertan), de a tendencia ugyanaz.
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 16:15:06
24db multi teszi ki a gazdaságot 99%ban, az összmunkaerő 8,75%át foglalkoztatják, de a profit 98%-a az övéké  ;)
Endre honnan az kamu stati ? Elég enyhén fogalmaz sztem  :-}

Melyik stat-ra gondolsz?

Amúgy osztok-szorzok, azt irogatok ide kedvemre  ))=/

A KKV-hoz még annyit, hogy ők a foglalkoztatottak kb 75%-át foglalkoztatják. Akkor kit kéne támogatni?  ::)
Tehát, ha épül a Teszcsó, nem kell örülni, mert bár lesz 16 pénztáros munkahely, de megszűnik 160 magyar kisbót.  :-*

Ha lesz időm, hozzászolok részletesebben a témához még, de addig is: egy egészséges gazdaságnak semmiképpen nem a multikra és azok támogatására kellene épülnie, főleg úgy hogy a GDP kb. felét a világon mindenhol a KKV-k(kis és középvállalkozások) adják, viszont állami és banki támogatásban messze lemaradnak a multiktól. Ha a világválság elsődleges okát keresnénk, akkor nem lennénk messze tőle, ha itt kutakodnánk.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 04. - 16:24:57
Az adósság pedig egyetemi oktatók által közzétett anyagból (pl Belyó Pál).  ?:-)
Eltérések lehetnek (nem mindegy az alkalmazott módszertan), de a tendencia ugyanaz.
Én is a te számaidról tudok (ráadásul én olvasgatok gazdasági magazinokat, meg más forrásokat is), viszont Norbi számai nekem irreálisak, lehet hogy ő egy fajta lapból tájékozódik? ;)
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 04. - 16:27:11
Itthon a kultúrával elég nagy gondok vannak. És itt átfogó értelemben értem a kultúrát. Ez nem nemzeti radikális maszlag, de sokan egyszerűen nem fogják fel, hogy magyar terméket kell venni, mégha drágább is. Tegyük fel, hogy kövéren megtámogatják a KKV szektort, olcsó hitelek lesznek, kedvező kamatokkal, rövid hozzáférési idővel, és minden adott nekik ahhoz, hogy befektessenek, beruházzanak, fejlesszenek.

DE mit termeljenek, milye szolgáltatást nyújtsanak, amikor a k**va nagy amerikanizálódásunkban minden szart nyugatról majmolunk, és amin a piros-fehér-zöld címke van, nem vesszük le a polcról...?  ????...    Egyszerűen a jelen helyzet szerint nem lenne rá kereslet...  :-\

Vannak jó példák, amik szerintem nem is bonyolultak: Olaszországban rengetek KKV működik, és inkább kis cégek, mint közepesek, apró kis manufaktúrák (bor, sajt, sonka  /7%, bőráruk, bútorok...). Otthonról szerzik be az alapanyagot, igényes munkát végeznek (nagy hozzáadott értékkel) és tisztességes áron el tudják adni őket akár külföldön is...

Tanárúrkaphatokötöst?  ***))))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 04. - 16:31:14
Az adósság pedig egyetemi oktatók által közzétett anyagból (pl Belyó Pál).  ?:-)
Eltérések lehetnek (nem mindegy az alkalmazott módszertan), de a tendencia ugyanaz.
Én is a te számaidról tudok (ráadásul én olvasgatok gazdasági magazinokat, meg más forrásokat is), viszont Norbi számai nekem irreálisak, lehet hogy ő egy fajta lapból tájékozódik? ;)
Ez spec. hvg babám  :-*
+ én az Endre adóságos stajáról nem linkeltem semmit.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 04. - 16:32:27
Itthon a kultúrával elég nagy gondok vannak. És itt átfogó értelemben értem a kultúrát. Ez nem nemzeti radikális maszlag, de sokan egyszerűen nem fogják fel, hogy magyar terméket kell venni, mégha drágább is. Tegyük fel, hogy kövéren megtámogatják a KKV szektort, olcsó hitelek lesznek, kedvező kamatokkal, rövid hozzáférési idővel, és minden adott nekik ahhoz, hogy befektessenek, beruházzanak, fejlesszenek.

DE mit termeljenek, milye szolgáltatást nyújtsanak, amikor a k**va nagy amerikanizálódásunkban minden szart nyugatról majmolunk, és amin a piros-fehér-zöld címke van, nem vesszük le a polcról...?  ????...    Egyszerűen a jelen helyzet szerint nem lenne rá kereslet...  :-\

Vannak jó példák, amik szerintem nem is bonyolultak: Olaszországban rengetek KKV működik, és inkább kis cégek, mint közepesek, apró kis manufaktúrák (bor, sajt, sonka  /7%, bőráruk, bútorok...). Otthonról szerzik be az alapanyagot, igényes munkát végeznek (nagy hozzáadott értékkel) és tisztességes áron el tudják adni őket akár külföldön is...

Tanárúrkaphatokötöst?  ***))))
Én is csak akkor veszek magyar terméket ha az ár(kb)-érték(minőség) megegyezik a külföldiével, esetleg jobb, ellenkező esetben -sajnos- a másikat választom...

(de tiéd az ötös, csillagos :D :D :D :D )
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 04. - 16:33:00
Az adósság pedig egyetemi oktatók által közzétett anyagból (pl Belyó Pál).  ?:-)
Eltérések lehetnek (nem mindegy az alkalmazott módszertan), de a tendencia ugyanaz.
Én is a te számaidról tudok (ráadásul én olvasgatok gazdasági magazinokat, meg más forrásokat is), viszont Norbi számai nekem irreálisak, lehet hogy ő egy fajta lapból tájékozódik? ;)
Ez spec. hvg babám  :-*
Pedig aki gazdasági lapokat olvas, annak ez az alap  :)
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 04. - 16:36:21
Ez pl az Eurostatról van (kicsi eltérések vannak, de a lényeg ugyanaz):
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,45323734&_dad=portal&_schema=PORTAL&screen=welcomeref&open=/t_gov/t_gov_dd&language=en&product=REF_TB_government_statistics&root=REF_TB_government_statistics&scrollto=0
General government debt melletti ikonra kell kattintani  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 04. - 16:37:43
http://index.hu/gazdasag/magyar/opt090204/?main&rnd=580

KKV-k :D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Február 04. - 17:00:59
http://index.hu/gazdasag/magyar/opt090204/?main&rnd=580

KKV-k :D

Mondjuk ez a cikk az adócsaló vállalkozásokról szól, amelyek létét a magyar "bűnözően rabló" adórendszer generálja elsősorban, amelyet maga az állam hoz létre. Megfelelő adórendszernél nem lenne szükség ezekre a kamu KKV-kra. De itt most nem erről szól a történet.

Ezeken kivül több tizezer viszonylag normálisan működö KKV van Magyarországon még. Addig, amig ebben a rendszerben be nem adja a kulcsot a legtöbb hamarosan.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 04. - 17:17:59
(http://forum.hwsw.hu/uploads/post-40-1233751015.jpg)
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 04. - 17:33:18
.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 04. - 17:41:14
.

 :D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 04. - 17:52:31
2.  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 04. - 18:05:07
"A tőkések a munkásosztályt egyre több és több drága áru, épület, és

technika megvásárlására fogják buzdítani.

Ezzel együtt arra ösztönözve őket, hogy egyre több drága hitelt

vegyenek fel mindaddig, amíg a hitelek visszafizethetetlenekké válnak.

A bedőlt hitelek csődbe juttatják a bankokat, amelyek emiatt

államosítva lesznek, és mindez végeredményben a kommunizmus

születéséhez vezet."

Karl Marx, 1867
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 04. - 19:06:49
"A tőkések a munkásosztályt egyre több és több drága áru, épület, és

technika megvásárlására fogják buzdítani.

Ezzel együtt arra ösztönözve őket, hogy egyre több drága hitelt

vegyenek fel mindaddig, amíg a hitelek visszafizethetetlenekké válnak.

A bedőlt hitelek csődbe juttatják a bankokat, amelyek emiatt

államosítva lesznek, és mindez végeredményben a kommunizmus

születéséhez vezet."

Karl Marx, 1867

Ezt én is be akartam írni, de nem mertem  :D :D :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 04. - 19:08:50
én meg meghagytam Prod-nak ezt a dicsőséget  :D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 04. - 19:10:41
én meg meghagytam Prod-nak ezt a dicsőséget  :D

A jó szíved az...  ****:))))))  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: mushroom - 2009. Február 04. - 19:47:48
http://www.kommunista.net/forum/hamis-interneten-keringo-marx-idezet

 ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 08. - 12:29:55
"Díszpáholyban szórakozott Gyurcsány Ferenc és felesége Dobrev Klára Tina Turner első bécsi koncertjén, 2009. február 7-én este. A fergetes koncerten a Gyurcsány pár mellett Bárdos András, a magyar nagykövet és felesége, illetve számos magyar VIP szórakozott. Persze csak egy részük állami pénzen."
 &5*
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 09. - 09:02:51
A nettó 160 milliárdos adósságához újabb 33 milliárd forintos hitelt vesz fel a főváros 20 év futamidőre. Az SZDSZ-es városvezetés a forint gyengülésével indokolta a lépést.

Én mikor vehetek fel egy pár millát mert szerintem gyengült a forint?! SOHA!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 09. - 09:08:11
Na ez egy választási ígéret ami minket szolgál:

"A Jobbik Magyarországért Mozgalom megdöbbenéssel értesült a vasárnap hajnali veszprémi gyilkosságról, amelynek áldozata Marian Cozma válogatott kézilabdázó volt. A  bűnösök cigány származású személyek voltak. Elvárjuk a rendőrségtől az elkövetők mielőbbi letartóztatását és a nyomozás eredményeinek nyilvánosságra hozását!

Az utóbbi időszakban elszabaduló agresszív bűncselekmények azt bizonyítják, hogy a kormány a közbiztonság területén is teljes csődöt mondott. A rendőrség képtelen az emberek biztonságának garantálására, képtelen a tettesek kézrekerítésére, a nyilvánosság elől elhallgatja a nyomozási eredményeket, és amennyiben nagy ritkán mégis sikerülne az elkövetők elfogása, a magyar igazságszolgáltatás évekig ül az egyértelmű ügyeken, hogy aztán felkavarva a társadalom nyugalmát, megfelelő szankciók nélkül küldje vissza az emberek közé a gyilkosokat. A kialakult helyzet a jelenlegi parlamenti pártok bűne, amelyek húsz éve tehetetlenek.

A Jobbik az Országgyűlésben elsőrendű feladatának tekinti majd a közbiztonság megteremtését. Az országban erős rendőrséget, vidéken csendőrséget kell felállítani. Az igazságszolgáltatásban a büntetési tételek szigorítására és az eljárások gyorsítására van szükség. A Jobbik véget vet a "welness" börtönök világának, ahol a szabadságvesztésüket töltők konditermekben és tévészobákban lógatják a lábukat két bűncselekmény elkövetése között. Amennyiben szükségessé válik, mindent meg fogunk tenni hazánkat a halálbüntetés visszaállításában megakadályozó jogi kötelezettségek eltörléséért.
Elég volt!

Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Február 09. - 09:09:03
Azok a vállalkozások akik életben akarnak maradni és nem akarják, hogy az alkalmazottak családjai is nélkülözzenek, csak magánhiteleket tudnak felvenni, mellyel veszélyeztetik a fennmaradást. A kormány elérte, hogy újra virágzik a korrupció és az uzsora.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 09. - 09:13:52
A nettó 160 milliárdos adósságához újabb 33 milliárd forintos hitelt vesz fel a főváros 20 év futamidőre. Az SZDSZ-es városvezetés a forint gyengülésével indokolta a lépést.

Én mikor vehetek fel egy pár millát mert szerintem gyengült a forint?! SOHA!
Ez olyan, mint hogy az állam segít a hiteleseknek... Miért?
Vannak egy csomóan, akik úgy vettek fel hiteleket, hogy elvileg sem engedhették volna meg maguknak... akár lakásra, akár kocsira... Mindenki azt mondja, hogy ott a baj, hogy ilyen hiteleket vettek fel, gyakran többet is... ergo elvileg le kell szoktatni az embereket arról, hogy rosszul ítéljék meg a likviditásukat... és reálisan vegyenek fel hitelt... DE ezzel, hogy segítenek nekik, nem olyan, mintha megsimogatnák a fejét, hogy nembaj, hogy eszetlenül csináltad, segítünk...

Miért nem azt jutalmazzák meg, aki ésszel vette fel a hiteleit, és vissza tudja fizetni? ebből látnák, hogy hopp, lehet ezt normálisan is csinálni...

Én is megtehettem volna, hogy olyan kocsira vegyek fel hitelt, amit nem tudok törleszteni, és fullextrás király verdával járhatnék... vagy olyan lakásban/házban lakhatnék, hogy szinte kacsalábon forog, de mégsem... Ellenben hányan teszik ezt? és még nekik segítünk... milyen pénzből?, abból, amiből anyukám pl. a kórházban nem kap se túlórapénzt, se fizuemelést, se semmit... és természetesen a mi adóinkból...
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Február 09. - 09:31:46
Igazad van!
Azokat a vállalkozásokat miért nem segítik akik nem tartoznak senkinek és nyereségesek voltak?
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 09. - 09:36:45
Igazad van!
Azokat a vállalkozásokat miért nem segítik akik nem tartoznak senkinek és nyereségesek voltak?
hát igen, ésszerűbb lenne sokkal, ha olyanoknak segítenek, akik nyereségesek voltak, a kintlévőségeiket jól kezelték, pontosan törlesztettek... de nem, az állam a hülyéknek segít, akár magánszemélyek azok, akár cégek... ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 09. - 10:25:00

Teljesen egyetértek! Mindenkinek kifizetni a hitelét  ˝=/ Faszt! Legalább elgondolkodik a baromja hogy legközelebb nem, vesz fel olyan hitelt amit nem tud visszafizetni. Ezt úgy monodm hogy nekem is van deviza hitelem  :-/-(-:
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 09. - 10:27:35
Igazad van!
Azokat a vállalkozásokat miért nem segítik akik nem tartoznak senkinek és nyereségesek voltak?
hát igen, ésszerűbb lenne sokkal, ha olyanoknak segítenek, akik nyereségesek voltak, a kintlévőségeiket jól kezelték, pontosan törlesztettek... de nem, az állam a hülyéknek segít, akár magánszemélyek azok, akár cégek... ˝=/

Megmondták a cigányok is: ha dolgozol, büntetnek érte (adók, járulékok stb..) ha nem dolgozol megjutalmaznak érte (segíllyke, fizeti az önkormányzat a számláid, stb..) szóval hülyék lennének dolgozni  ***

Vállalkozásoknál meg az utolsó utáni bőrt is lehúzzák rólad. Szép  :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 09. - 18:39:51

istenem, ezt a Draskovicsot tüntesse el valaki a süllyesztőbe  :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 09. - 18:57:45
"már a mai napon megpróbáltak elégtételt venni az elkövetők családján, de a készenléti rendőrség a helyén volt"  ˝=/ !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 09. - 18:59:27
Gabe te már megint politizálsz  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 09. - 19:01:23
"már a mai napon megpróbáltak elégtételt venni az elkövetők családján, de a készenléti rendőrség a helyén volt"  ˝=/ !+"%

meg Sesum apja sem jön a "cserkészekkel"! :-/-

Csupa rossz hír!!! :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 09. - 19:04:57
Gabe te már megint politizálsz  ****:)))
Te nem a lady vagy, és elloptad Prod jelszavát, és most bejelentkeztél vele?  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 09. - 19:07:55
Nem amatőrök, álcázzák magukat egy darabig... biztosak lehetek benne nem fogják hagyni megtorlás nélkül
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 09. - 19:20:21
Ez érdekes....

http://www.naplo-online.hu/cozma_gyilkossag_tragedia/20090209_megszolal_patriota_uzemeltetoi
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 09. - 19:25:17
Ez érdekes....

http://www.naplo-online.hu/cozma_gyilkossag_tragedia/20090209_megszolal_patriota_uzemeltetoi
kicsit önvédelem és propaganda szagú nyilatkozat
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 09. - 19:32:47
""Az elkövető vélhető roma származása még tovább feszíti a társadalmi ítéletek és előítéletek egyre fojtogatóbb hálóját" - fogalmazott blogjában a miniszterelnök.
   
Sem jó fogalmak, sem jó válaszlépések nincsenek, és szinte mindenki szenved ettől - mondta a kormányfő az újságíróknak.
   
Veszélyes, ha a szenvedély és a gyűlölet társadalmi reakcióvá válik - mondta Gyurcsány Ferenc annak kapcsán, hogy az egyik napilap mai számában a veszprémi gyilkosság elkövetőit "állatoknak" nevezte a publicista.
   
A régi módon nem lehet beszélni, mert sokan úgy érzik, az a probléma szőnyeg alá söprése, új módon pedig még nem tudunk beszélni a kérdésről - tette hozzá.
   
Gyurcsány Ferenc szerint nem lehet nem foglalkozni azzal, hogy Magyarországon az emberek számára attól, hogy romák az elkövetők, megváltozik a reakció, de "vékony jégen járunk, ami bármelyik pillanatban beszakadhat alattunk".
   
A feltételezett elkövetők származása nem lehet sem ürügy, sem mentség vagy kifogás arra, hogy elnyerjék méltó büntetésüket. A kisebbséget azért kell védeni, mert nyelvében, identitásában védelemre szorul - tette hozzá a miniszterelnök.
   
Draskovics Tibor ennek kapcsán újságíróknak azt hangsúlyozta: a bűn megítélésében nem lehet szerepe az elkövető származásának.

naplo-online
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 09. - 19:33:14
Ez érdekes....

http://www.naplo-online.hu/cozma_gyilkossag_tragedia/20090209_megszolal_patriota_uzemeltetoi
kicsit önvédelem és propaganda szagú nyilatkozat

Hát menteni kell a menthetőt!Mert ugye egészen mást beszélnek... ***))) ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 09. - 19:59:33
megint olyanok nyilatkoznak okosakat, akik cigányt csak tévében vagy a páncélozott Audiból láttak... szarjanak négyméteres kaktuszt.
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Február 09. - 20:19:51
"már a mai napon megpróbáltak elégtételt venni az elkövetők családján, de a készenléti rendőrség a helyén volt"  ˝=/ !+"%

meg Sesum apja sem jön a "cserkészekkel"! :-/-

Csupa rossz hír!!! :-Đ
Ezt ki mondta?
Gyere el Enyingre és nézd meg, hogy hány Szerb rendszámú autó van ott.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 09. - 20:22:31
egyébként nem értem, minek ment bárki is enyingre:

"Enying - A településen, ahol a veszprémi gyilkosság egyik feltételezett elkövetője, a még körözött Sztojka Iván lakik - nincs bűnbanda - cáfolta az MTI érdeklődésére a bűncselekmény kapcsán felröppent szóbeszédet a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

A mezőföldi kisvárosban nincs több és más jellegű bűncselekmény, mint más településeken, azaz ott is elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények a jellemzőek - jelentette ki Lasancz Zoltán rendőr ezredes.
   
Tájékoztatása szerint a helységben "a szükségesnek megfelelő" a rendőrök létszáma, a korábbihoz képest viszont többet járőröznek, több helyen és többször tűnnek fel az egyenruhások."

 !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 09. - 20:29:41
A nettó 160 milliárdos adósságához újabb 33 milliárd forintos hitelt vesz fel a főváros 20 év futamidőre. Az SZDSZ-es városvezetés a forint gyengülésével indokolta a lépést.

Én mikor vehetek fel egy pár millát mert szerintem gyengült a forint?! SOHA!
Ez olyan, mint hogy az állam segít a hiteleseknek... Miért?
Vannak egy csomóan, akik úgy vettek fel hiteleket, hogy elvileg sem engedhették volna meg maguknak... akár lakásra, akár kocsira... Mindenki azt mondja, hogy ott a baj, hogy ilyen hiteleket vettek fel, gyakran többet is... ergo elvileg le kell szoktatni az embereket arról, hogy rosszul ítéljék meg a likviditásukat... és reálisan vegyenek fel hitelt... DE ezzel, hogy segítenek nekik, nem olyan, mintha megsimogatnák a fejét, hogy nembaj, hogy eszetlenül csináltad, segítünk...

Miért nem azt jutalmazzák meg, aki ésszel vette fel a hiteleit, és vissza tudja fizetni? ebből látnák, hogy hopp, lehet ezt normálisan is csinálni...

Én is megtehettem volna, hogy olyan kocsira vegyek fel hitelt, amit nem tudok törleszteni, és fullextrás király verdával járhatnék... vagy olyan lakásban/házban lakhatnék, hogy szinte kacsalábon forog, de mégsem... Ellenben hányan teszik ezt? és még nekik segítünk... milyen pénzből?, abból, amiből anyukám pl. a kórházban nem kap se túlórapénzt, se fizuemelést, se semmit... és természetesen a mi adóinkból...

Teljesen egyetértek! Mindenkinek kifizetni a hitelét  ˝=/ Faszt! Legalább elgondolkodik a baromja hogy legközelebb nem, vesz fel olyan hitelt amit nem tud visszafizetni. Ezt úgy monodm hogy nekem is van deviza hitelem  :-/-(-:
hát ez az, én is úgy mondtam, hogy devizahitelem van.. svájcifrank ráadásul... már több, mint 33%-kal nőtt a törlesztőm egy év alatt... de már csak 7 hónap van hátra, ez vígasztal... :)
A másik postoddal is egyet értek teljesen ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 09. - 20:34:57
Nekem még rengeteg van a hitelből hátra, de hát ez van, valamiért küzdeni kell, nem lehet minden felhőtlen  o--O
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 09. - 20:36:34
Nekem még rengeteg van a hitelből hátra, de hát ez van, valamiért küzdeni kell, nem lehet minden felhőtlen  o--O
detto...csak nekem anyámat kellett segíteni, úgyhogy a sajátom még ezután jön  :-\
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 09. - 20:43:56
okéj, de én fő parás vagyok hitelügyben, 20 hónapnál többet nem mertem megkockáztatni, a diákhitelem óta... Amikor utána számoltam, hogy 70 éves korom kellene fizetni kb. berágtam, és addig güriztem, amíg 3 részletben vissza tudtam törleszteni a  pénzt... ráadásul 750e Ft helyett 1 millát kellett visszaadnom, szóval fák dö hitel... mondjuk, ha ez nem lett volna, nem tudtam volna sulibajárni, merugye én nem kapok támogatást, mert nem vagyok se hátrányoshelyzetű, se semmi....  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 09. - 20:45:40
nekem még 170ezrem van, a felvett 460ból.
5éve törlesztem, és előtörlesztek is.
Fecó adott a kamatoknak!
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 09. - 20:49:47
nekem még 170ezrem van, a felvett 460ból.
5éve törlesztem, és előtörlesztek is.
Fecó adott a kamatoknak!
akkor már legalább a nagyján túl vagy... ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 09. - 23:33:09
http://www.indexveszprem.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1224:enyingen-nincs-bnbanda&catid=94:veszprem&Itemid=799

Érdemes a kommenteket elolvasni.
Valahogy az ott lakók nem értenek egyet a rendőr "úrral"
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 10. - 00:18:31
http://www.indexveszprem.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1224:enyingen-nincs-bnbanda&catid=94:veszprem&Itemid=799

Érdemes a kommenteket elolvasni.
Valahogy az ott lakók nem értenek egyet a rendőr "úrral"

 :-/--  :-/]
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 10. - 19:30:53
http://index.hu/kultur/media/2009/02/10/gyurcsany_bojkottot_hirdetett_a_magyar_hirlap_ellen/

az ég rogyjon rá erre a sok populista beszari politikus g*cire...
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 10. - 19:41:45
http://index.hu/kultur/media/2009/02/10/gyurcsany_bojkottot_hirdetett_a_magyar_hirlap_ellen/

az ég rogyjon rá erre a sok populista beszari politikus g*cire...

Kell a sok roma :-/- :-/- szavazat.....!

Mi adófizetők meg fizessünk és kussoljunk! o--O

Éljen a "demokrácia"! :----
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 10. - 19:49:41
Még a munkáspárt is Kurcsány mellé áll!  !+"%

Kúrcsány meg úgy látom olyan, mint a hiteles bagaméri!
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 10. - 19:54:51
Még a munkáspárt is Kurcsány mellé áll!  !+"%

Kúrcsány meg úgy látom olyan, mint a hiteles bagaméri!

Ezek mellé csak oda kéne költöztetni kolom-pár-ékat pár hétre!Utána mondjanak ilyeneket!
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 10. - 19:55:51
Meg ahogy látom egészen máson jár az eszük!

http://www.168ora.hu/itthon/beszeljuk-le-a-hulyesegekrol-a-varos-felhoben-jaro-vezetoit-30767.html
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 10. - 20:07:40
na ezt meg inkább nem is kommentálom :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 11. - 08:40:21
"2009.02.09-én egy 59 éves férfit vertek össze a cigányok, a kórházba szállítás után meghalt. A kormány hírzárlatot rendelt el az üggyel kapcsolatban. Tudtuk meg az egyik ügyeletes orvostól, aki próbálta megmenteni az idős úr életét.

Az egyik utcában élő lakos: "A megvert ember Székely Béla, 59 éves mályi lakos volt. 9-én hétfőn, az esti órákban (kb. 17 óra tájban), a Kossuth utcán, ok nélkül verte eszméletlenre egy csapat cigány."
A hírt azóta a család is megerősítette.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 11. - 08:43:57
Felszólította az Európai Bizottság kedden Ausztriát, hogy vonja vissza azokat a rendelkezéseit, amelyek értelmében az ország területén nem szabad bizonyos, génjeikben módosított kukoricaféleségeket termeszteni.
Az EU polgárai óriási többségükben elutasítják a veszélyes, génmódosított amerikai élelmiszereket, csupán a Brüsszel támogatja...
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Február 11. - 11:12:58
http://index.hu/kultur/media/2009/02/10/gyurcsany_bojkottot_hirdetett_a_magyar_hirlap_ellen/

az ég rogyjon rá erre a sok populista beszari politikus g*cire...
ezzel csak maga alatt vágja a fát
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 11. - 11:59:31
Réges rég megmondtam degenerált belterjes állattal nem tudsz mit kezdeni, csak 1 dolgot...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 11. - 14:05:08
Más sportokból áthozom inkább ide:
http://baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/oljetek-a-ciganyt-uszito-falfirkak-halason-kepekkel-211044

Érdekes..  8-}
Cím: Re: Politika
Írta: nyunyuka2 - 2009. Február 11. - 14:11:48
Más sportokból áthozom inkább ide:
http://baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/oljetek-a-ciganyt-uszito-falfirkak-halason-kepekkel-211044

Érdekes..  8-}

...ezt hazafelé megnézem, hmm  **:))))*
Cím: Re: Politika
Írta: fastor - 2009. Február 11. - 16:00:37
szerintem, ezzela lépéssel a kormány, csak azt éri el, hogy mégtöbben fogják olvasni az újságot, és ott fognak megjelenni, azok a cikkek is, amiket mások nem mernek lehozni!
magyarul, talán, egyszer a magyar nép halja az igazságot? ::)
ha tényleg ez lessz, legalább egyszer jót cselekedett Lfeto ;D
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Február 11. - 16:35:48
http://www.youtube.com/watch?v=jprLvrlV-40
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 11. - 19:08:11
http://www.kuruc.info/r/35/35133/
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 12. - 06:36:54
http://www.youtube.com/watch?v=qeAh2o3RinA&eurl=http://www.kuruc.info/r/35/34863/
Cím: Re: Politika
Írta: Jordan - 2009. Február 12. - 08:08:55
http://www.youtube.com/watch?v=qeAh2o3RinA&eurl=http://www.kuruc.info/r/35/34863/

Beszelni se tudnak. Ha kiirtanank oket mennyi penzt meg tudnank sporolni.  >:D 8-}
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 12. - 08:11:59
Állítólag 1200milliárd körül van mindig az államháztartáshiány az "örök probléma", ezeknek a segílykéje olyan 3500milliárdnyi, persze a bevalott, mind ezek felett a cigóönkormányzatok százmilliárdjai amiket megkapnak, + a cigóprogramok pénzei ...
Elképesztő
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 12. - 09:42:15
Na ez szintén egy program nem csak nyálverés:

"Kemény fellépés kell, amelyet a maszatolók már képtelenek megtenni. Sem Gyurcsány, sem Orbán. A segélyrendszert nem csak munkához kell kötni, de át nem ruházható jegyekben kellene kiutalni. A családi pótlékot a harmadik gyermektől adókedvezményként kellene folyósítani, hogy véget érjen a megélhetési gyermekgyártás. A fegyverviselést lehetővé kellene tenni az érettségizett állampolgárok számára, mindenki másnak viszont szigorúan tiltani. A többszörösen elítéltektől el kellene venni a szavazati jogot. Véget kellene vetni a börtön-wellnessnek, hogy az elzártak azt valóban büntetésként éljék meg, és ne két gyilkosság közötti szórakozóhelynek. A magyar honvédséget haza kellene hívni Irakból és Afganisztánból, a békét ne ott tartsák fenn, hanem idehaza. Végül a minősített esetekben vissza kellene állítani a halálbüntetést."
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 12. - 12:10:54
"Érdekes"
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Február 12. - 12:27:39
Na ez szintén egy program nem csak nyálverés:

"Kemény fellépés kell, amelyet a maszatolók már képtelenek megtenni. Sem Gyurcsány, sem Orbán. A segélyrendszert nem csak munkához kell kötni, de át nem ruházható jegyekben kellene kiutalni. A családi pótlékot a harmadik gyermektől adókedvezményként kellene folyósítani, hogy véget érjen a megélhetési gyermekgyártás. A fegyverviselést lehetővé kellene tenni az érettségizett állampolgárok számára, mindenki másnak viszont szigorúan tiltani. A többszörösen elítéltektől el kellene venni a szavazati jogot. Véget kellene vetni a börtön-wellnessnek, hogy az elzártak azt valóban büntetésként éljék meg, és ne két gyilkosság közötti szórakozóhelynek. A magyar honvédséget haza kellene hívni Irakból és Afganisztánból, a békét ne ott tartsák fenn, hanem idehaza. Végül a minősített esetekben vissza kellene állítani a halálbüntetést."
Ez lenne a megpldás,szigorítani a törvényeket és betartatni,ENNYI.
Én Kőbányán élek,láttam,tapasztaltam,sok rossz dolgot velük kapcsolatban,jót keveset.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 12. - 12:28:23
Kőbánya necces  :-\ sajna
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 12. - 16:06:15
http://www.youtube.com/watch?v=qeAh2o3RinA&eurl=http://www.kuruc.info/r/35/34863/

 :-/- :-/- :-/- :-/-

És ezek szaporodnak....

 :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 12. - 18:51:09
Enying polgármestere:

Háth, maximum az, hogy fekete autója volt, meg a tetoválások, amiatt lehetett, hogy félelmet kelt az emberekben, más nem nagyon...

 !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 12. - 23:16:51
http://www.youtube.com/watch?v=_eBJt0cjIT8 -érdekes  ?:-/
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Február 12. - 23:33:39
Nem akartam a témához szolni,de muszály!
Gyerekek ez nem érdekes ez ma a valoság!Érdekes hogy leszurnak egy sportolot,érdekes hogy agyon vernek egy tanárt.Aligha!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 12. - 23:36:17
az érdekest arra értettem, hogy nyíltan ki merte mondani, mi a valóság!  #:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Február 12. - 23:39:59
Akkor minden ok! @:-)Eggyet értünk!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 13. - 07:41:49
feladta magát Sztojka.
jah... az ügyvédjével Veszprémben...
Viszont nem rossz tervezet a fidesztől, ez a 3-as cucc... (korán van, nem jut eszembe a neve) Ha 3-szoros visszaeső valaki, akkor tényleges életfogytot kap (hopp... ez politika, bocsika, inkább oda kommenteljétek, ha van hozzáfőznivaló... 8-))

háááát... értem, hogy 3szoros visszaeső (esetleg különös visszaeső inkább?) és életfogyt, csak van itt egy kis gebasz. két lopás után a harmadiknál életfogyt? Muhaha. Két lopás aztán emberölés -> életfogyt? Ennek úgy lenne értelme, ha különös visszaesőkről beszélnénk, tehát akik hasonló bűncselekményeket követnek el. Csakhogy, az életfogyttal fenyegetett bűncselekmények alsó büntetési tétele 10 év. Első körben kap valaki 10 évet, szabadul. Aztán 15 év a következőnél, szabadul. Aztán a harmadiknál meg életfogyt? Ez így kurva karcsú, máshogy meg értelmetlen.

Mopngyuk nem láttam a javaslatot, csak okoskodok...

... közben pont elég lenne, ha végre elkezdenék BETARTATNI a létező jogszabályokat.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 13. - 07:48:52

megmondom, halvány gőzöm sem volt, mert rövid hírben hallottam, de most megtaláltam a hozzákapcsolódó cikket (sok keresés után...)
itt. (http://www.origo.hu/itthon/20090212-a-fidesz-eletfogytiglani-bortonre-itelne-a-haromszoros-visszaesoket.html)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 13. - 07:50:26
Amíg ezekkel a hátrányos helyzetűekkel,és a szavazataikkal pont meg lehet nyerni a választásokat, addig az adófizető, dolgozó állampolgárok jogai k@rvára hidegen hagyják mindegyiket!  #:-)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 13. - 08:22:28
Amíg ezekkel a hátrányos helyzetűekkel,és a szavazataikkal pont meg lehet nyerni a választásokat, addig az adófizető, dolgozó állampolgárok jogai k@rvára hidegen hagyják mindegyiket!  #:-)
El kell venni az állampolgárásgukat nincs mese, radikalizálódni kell, ha ledolgozik 5-6-8-10 évet (minden országban más időintervallum után folyamodhatsz állampolgárság után) és adózik és nem bűnöz , akkor kaphat, viszont amíg nincs állampolgárság, nem kaphat semmit.
Megjegyz.: kezdik összeszámolgatni mennyi pénzeket kaszálnak a tetvesek, beadják mondjuk 5 kölköt államigondozásba, még azon a 7en visszafogadja valami rokon, az kölkönként 80ezer Ft, minden kölök után 12-14 ropi körüli családipótlék, havi 30 körüli átmeneti/álláskereső szociális segély, védendő fogyasztó mindegyik, se gáz, se villany, se közösköltség se semmilyen számlát nem fizet, ingyen iskolai felszerelés, ingyen kaja csak a cigányoknak a suliban, + a nyalánkságok neilonzacskó a baba fejére 1-2 percre fogyatékos lesz akkor 30-50%-al !!! nagyobb pénzek járnak, mert fogyatékos (borsodban és szabolcsban kb 1000 esetet jegyeztek az elmúlt 6-8 hónapban, nyomorító biznisz  ;)). Lehet számolni.
A 2 diplomás, egészséges, nyelveket beszélő, európai ill. nemzetközi szinten is a helyét megálló tudással rendelkező fiatal magyarok, legyenek egyedülállóak, vagy fiatal pár, semmit nem kap, nem vállalhat gyereket, meló sincs semmi...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 13. - 08:25:03
30-hoz közel pedig engem speciel már foglalkoztatna a család gondolata, úgy látszik mi nem érdemeljük meg ... jön még kutyára dér...
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Február 13. - 10:19:46
http://www.youtube.com/watch?v=_eBJt0cjIT8 -érdekes  ?:-/
ÉLJEN,ÉLJEN,ÉLJEN,ez a valóság :-):-)::.
Nem hazudtam amikor azt mondtam,hogy sok rossz tapasztalatom volt velük.
Ezek az emberek társadalomba beilleszkedni képtelen szociopaták,nem tisztességes dolgozó adófizető emberek,ezektől féljünk,mi aki az intelligencia felsőbb fokán állunk?
Hozzáteszem TISZTELET A KIVÉTELNEK,mert olyan is van,csak sajnos a kisebbik fele.
Kőbányai bazár mellette egy nagy börtönépület,sokszor megyek arra.Vajon kik integetnek,kiabálnak ott minden nap a hozzátartozóiknak..........ez a magyar valóság.Elnézést kérek ha valakinek a mondanivalómmal belegázoltam a lelkivilágába.

Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 13. - 11:26:42
http://www.youtube.com/watch?v=_eBJt0cjIT8 -érdekes  ?:-/

Hozzáteszem TISZTELET A KIVÉTELNEK,mert olyan is van,csak sajnos a kisebbik fele.

Jah. Mind az ötöt be szokták mutatni hétfőtől péntekig egy kisebbségi műsorbabn...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 13. - 11:28:47
Sztem azok is büntetettek már ...
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Február 13. - 11:36:00
http://www.youtube.com/watch?v=_eBJt0cjIT8 -érdekes  ?:-/

Hozzáteszem TISZTELET A KIVÉTELNEK,mert olyan is van,csak sajnos a kisebbik fele.

Jah. Mind az ötöt be szokták mutatni hétfőtől péntekig egy kisebbségi műsorbabn...
;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 13. - 12:58:00
Nem tudom, hogy azt a szaros jutubos videót is mit másolgatjátok be tavaly nyárról, siófokról.
Megmondta DRAZSÉ, hogy hiába beszél itt a siófoki polgármester erőfitogtatásról, biztos jó szakember a maga portáján,
de a rendőrségnek meg akkor is más a véleménye, és az egy békés vonulás volt!  ˝=/  !+"%

 #:-)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 13. - 13:01:32
Nem tudom, hogy azt a szaros jutubos videót is mit másolgatjátok be tavaly nyárról, siófokról.
Megmondta DRAZSÉ, hogy hiába beszél itt a siófoki polgármester erőfitogtatásról, biztos jó szakember a maga portáján,
de a rendőrségnek meg akkor is más a véleménye, és az egy békés vonulás volt!  ˝=/  !+"%

 #:-)

Ezt megkérdezném azoktól is, akik ott voltak, és nem a menethez tartoztak. A magyar gárda félelmet kelt, de a bűnözők vonulása az nem. Meddig mehet ez még?  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 13. - 13:04:35
Jóvanmá' DRAZSÉ csak tudja, ezek között él!  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 13. - 13:05:45
Nem tudom, hogy azt a szaros jutubos videót is mit másolgatjátok be tavaly nyárról, siófokról.
Megmondta DRAZSÉ, hogy hiába beszél itt a siófoki polgármester erőfitogtatásról, biztos jó szakember a maga portáján,
de a rendőrségnek meg akkor is más a véleménye, és az egy békés vonulás volt!  ˝=/  !+"%

 #:-)

Ezt megkérdezném azoktól is, akik ott voltak, és nem a menethez tartoztak. A magyar gárda félelmet kelt, de a bűnözők vonulása az nem. Meddig mehet ez még?  ˝=/

amíg Drazsénak a kölykét nem éri valami hasonló inzultus, mert akkor majd hirtelen rohadt fontos lesz a dolog... erre azonban csekély az esély, olyan környéket még TVben sem látott, ahol probléma van.

Lassan elhiszem, hogy ez még hülyébb, mint Lampert Tíccsukbe Mónika volt belügyminiszternek.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 13. - 13:06:59

Nekem ez már ránézésre átjött  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 13. - 13:11:11
belépési feltétel, hogy beszédhibás legyen.

béKóka, hej Hiller, Drazsékovics...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 13. - 14:21:45
Az elemzők a tavalyi utolsó negyedévre kisebb csökkenést vártak, mint a Központi Statisztikai Hivatal által most közzétett 2,1 százalék. Ilyen gyenge eredményt utoljára a rendszerváltás idején mutatott a magyar gazdaság. Az év végi visszaesés azt is jelenti, hogy 2008-ban éves szinten mindössze 0,3 százalék volt a gazdasági növekedés. A visszaesés mindenkit érint az országban - mondja Barcza György gazdasági elemző.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 13. - 15:08:01
A visszaesés mindenkit érint az országban - mondja Barcza György gazdasági elemző.

Kivéve a politikai elitet. Meg a gyevi bírót.

Bazeg most láttam a plakátot, szimpátiatüntetés Hunvald mellett... beszarok, ez az igazi betyárbecsület, megy a többi tolvaj is demonstrálni...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 13. - 15:20:47
Bazeg most láttam a plakátot, szimpátiatüntetés Hunvald mellett... beszarok, ez az igazi betyárbecsület, megy a többi tolvaj is demonstrálni...
Így van, pont ezt akartam mondani,bazeg, mi a faszt akarnak ezek???  :----
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 13. - 15:22:56
Bazeg most láttam a plakátot, szimpátiatüntetés Hunvald mellett... beszarok, ez az igazi betyárbecsület, megy a többi tolvaj is demonstrálni...
Így van, pont ezt akartam mondani,bazeg, mi a faszt akarnak ezek???  :----

mit, mit... további szabad rablást.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 13. - 15:29:42
TILTAKOZUNK AZ ELLEN, HOGY NE LEHESSEN INGATLANSPEKULÁCIÓT VÉGEZNI!!!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 13. - 15:34:50
Ezeket ki leplezte le ?? Azt hittem a magyarság gyötréséért jutalom jár  ????...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 13. - 15:45:29
Drescher Ivor szép nevű ügyvéd azt mondta, hogy Sztojka Ivánt körülbelül öt órán át hallgatták ki, éjjel egy órától reggel negyed hétig, s védence kinyilvánította, hogy mindenben segíti a rendőrség munkáját. Igazi jófiú... Mint mondta, Sztojka Iván érdemi vallomást tett, nem tagadta, hogy a helyszínen járt és azt sem, hogy esetlegesen garázda cselekményekben részt vett, de nem ismerte be a terhére rótt bűncselekményeket, az emberölést, az életveszélyt okozó testi sértést és a súlyos testi sértést. Sztojka Iván vallomásában azt mondta, nem is látta, hogy ezeket ki követte el – tette hozzá az ügyvéd.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 13. - 15:50:23
Adója 1%-ával kérjük Ön is támogassa...  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 13. - 16:04:22
"Elrendelte a képviselők költségtérítésével összefüggésben kezdeményezett népszavazáshoz összegyűjtött aláírások ellenőrzését pénteki, budapesti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).

Ehhez mi is hozzájárultunk itt a fórumon  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2009. Február 13. - 16:06:41
Drescher Ivor szép nevű ügyvéd azt mondta, hogy Sztojka Ivánt körülbelül öt órán át hallgatták ki, éjjel egy órától reggel negyed hétig, s védence kinyilvánította, hogy mindenben segíti a rendőrség munkáját. Igazi jófiú... Mint mondta, Sztojka Iván érdemi vallomást tett, nem tagadta, hogy a helyszínen járt és azt sem, hogy esetlegesen garázda cselekményekben részt vett, de nem ismerte be a terhére rótt bűncselekményeket, az emberölést, az életveszélyt okozó testi sértést és a súlyos testi sértést. Sztojka Iván vallomásában azt mondta, nem is látta, hogy ezeket ki követte el – tette hozzá az ügyvéd.

Ez az ügy nekem úgy bűzlik mint a kutyasz.r.......önként feladta magát,, meg hogy rosszkor volt rossz helyen.....nekem van egy olyan érzésem hogy egy pár évvel megfogják úszni az egészet...senki nem mer majd ellenük szembeszállni...utána kijönnek a sittről és ott folytatják ahol abbahagyták......
A rendőri intézkedés meg egyenlő  nagybü...s nullával......

Szégyentelen ez az egész magyar nemzet....... &5*
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 13. - 16:14:17
Ilyenkor már késő ...
Megválasztottad a vezetőidet, ill. megválasztották, a vadliberál vonal meg erről szól, mindenki szegény csak a magyar dögöljön meg...
Vehetsz még esetleg vérbosszút ...
A jog jelenleg ellenünk van, de remélem ez sok szemet felnyit és kiszárad a torok amikor legközelebb ráfirkantja az x-et a cetlire.
Cím: Re: Politika
Írta: fastor - 2009. Február 13. - 16:31:43
Ilyenkor már késő ...
Megválasztottad a vezetőidet, ill. megválasztották, a vadliberál vonal meg erről szól, mindenki szegény csak a magyar dögöljön meg...
Vehetsz még esetleg vérbosszút ...
A jog jelenleg ellenünk van, de remélem ez sok szemet felnyit és kiszárad a torok amikor legközelebb ráfirkantja az x-et a cetlire.

de ki, az a párt, akitöl várhatnánk fejleményeket? öszintén kérdezem :-[
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Február 13. - 16:47:17
Ilyenkor már késő ...
Megválasztottad a vezetőidet, ill. megválasztották, a vadliberál vonal meg erről szól, mindenki szegény csak a magyar dögöljön meg...
Vehetsz még esetleg vérbosszút ...
A jog jelenleg ellenünk van, de remélem ez sok szemet felnyit és kiszárad a torok amikor legközelebb ráfirkantja az x-et a cetlire.

de ki, az a párt, akitöl várhatnánk fejleményeket? öszintén kérdezem :-[
Majd a Jobbik. ;D
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Február 13. - 17:03:43

Inkább mint a liberálisok.
Cím: Re: Politika
Írta: fastor - 2009. Február 13. - 17:32:54

ok... most, akkor egyszerübben, esetleg konkretizálva? ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 13. - 18:54:08
Ha neked az, hogy Jobbik nem elég konkrét...  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 13. - 23:28:51
Ilyenkor már késő ...
Megválasztottad a vezetőidet, ill. megválasztották, a vadliberál vonal meg erről szól, mindenki szegény csak a magyar dögöljön meg...
Vehetsz még esetleg vérbosszút ...
A jog jelenleg ellenünk van, de remélem ez sok szemet felnyit és kiszárad a torok amikor legközelebb ráfirkantja az x-et a cetlire.

de ki, az a párt, akitöl várhatnánk fejleményeket? öszintén kérdezem :-[
Majd a Jobbik. ;D
Inkább mint a liberálisok.
ok... most, akkor egyszerübben, esetleg konkretizálva? ;D

http://www.jobbik.hu/
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 14. - 18:42:55
Fletóék mekkora királyok:

adót csökkentenek

SZJA 18%-ról --> 19%  a sávhatárt kitolják 3.000.000Ft-ra ezzel a szegényebb réteg lófaszt sem ér
ÁFA  20%-ról -->  23% amit a sávkitolással visszaad (persze azért 1%-ot rátesz), azt itt az ÁFÁ-val többszörösen visszaveszi.

Gratulálunk, ezt nevezik átcsoportosításnak, bal zsebből a jobba.
A hülye átlagember meg azt hiszi többet kapott, majd észreveszi, többet ad ki!
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 14. - 18:53:47
Fletóék mekkora királyok:

adót csökkentenek

SZJA 18%-ról --> 19%  a sávhatárt kitolják 3.000.000Ft-ra ezzel a szegényebb réteg lófaszt sem ér
ÁFA  20%-ról -->  23% amit a sávkitolással visszaad (persze azért 1%-ot rátesz), azt itt az ÁFÁ-val többszörösen visszaveszi.

Gratulálunk, ezt nevezik átcsoportosításnak, bal zsebből a jobba.
A hülye átlagember meg azt hiszi többet kapott, majd észreveszi, többet ad ki!
tényleg van olyan, aki azt hiszi, hogy többet kapott ezzel? Szerintem egyértelmű, hogy szívás az egész... ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 14. - 18:56:14
Nem hiszel Fletonak?
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 14. - 18:58:19
Nem hiszel Fletonak?
dehogynem ****:))) ****:))) ****:)))
Csak matekból sose jön ki, amit mond, de biztos én számolom félre  ::) !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 14. - 19:02:15
Fletóék mekkora királyok:

adót csökkentenek

SZJA 18%-ról --> 19%  a sávhatárt kitolják 3.000.000Ft-ra ezzel a szegényebb réteg lófaszt sem ér
ÁFA  20%-ról -->  23% amit a sávkitolással visszaad (persze azért 1%-ot rátesz), azt itt az ÁFÁ-val többszörösen visszaveszi.

Gratulálunk, ezt nevezik átcsoportosításnak, bal zsebből a jobba.
A hülye átlagember meg azt hiszi többet kapott, majd észreveszi, többet ad ki!
tényleg van olyan, aki azt hiszi, hogy többet kapott ezzel? Szerintem egyértelmű, hogy szívás az egész... ˝=/

szja no komment... ÁFA viszont "opcionális", nem vagy köteles vásárolni, ergo ÁFA-t fizetni. Plusz a kereskedők jelen gazdasági helyzetben nem feltétlenül tudják az emelést az áraikba beépíteni, azaz áthárítani a vásárlóra, pont az előbbiek miatt. Ugyanakkor valszeg ebben az elképzelésben az a rettentő meggyőző okoskodás is benne lehet a kormény részéről, hogy a recesszió miatt úgyis csökken az infláció, ennyi ráfér az arcunkra.

Reformok ebben a ciklusban már nem lesznek, csak látszatintézkedések és maszatolás. Egyrész populista tapló a kormány, mint mindig, másrészt - mivel ugye ha megdöglött a tehenem... - tudják, hogy nincs az az isten, hogy a választásokat megint megnyerjék, tehát nem csinálnak semmit, aminek a pozitív hatásai a következő kormány regnálása idején jönnek ki.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 14. - 19:02:43
A boltokban szép csendben megint odateszik annak a +3% ÁFÁ-nak a költségét...
Eljutottunk oda, hogy sarcországban a jól kitalált általános adójukkal visszaveszik a szarráadóztatott pénzem negyedét!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 14. - 19:04:30
ÁFA viszont "opcionális", nem vagy köteles vásárolni, ergo ÁFA-t fizetni.
Ja értem, akkor lopjak én is!
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 14. - 19:04:48
Nem hiszel Fletonak?

Dehogynem!!! :----

http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=260545&fr=rss
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 14. - 19:12:15
Reformok ebben a ciklusban már nem lesznek, csak látszatintézkedések és maszatolás. Egyrész populista tapló a kormány, mint mindig, másrészt - mivel ugye ha megdöglött a tehenem... - tudják, hogy nincs az az isten, hogy a választásokat megint megnyerjék, tehát nem csinálnak semmit, aminek a pozitív hatásai a következő kormány regnálása idején jönnek ki.

Ez pontosan így lesz, csak azt felejtik el, hogy nem csak a tehén fog megdögleni hamarosan, hanem a tanyát is elárverezik  :-/-(-:
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 14. - 19:13:32

a tanyát már rég elárverezték, az érte kapott pénzt meg elmulatták. Csak hogy a hasonlatnál maradjak.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 14. - 19:16:56
Már a Balatont is eladták izraeli befektetők vettek területet, majd szép Boeing-ek fognak robogni 2-300 méter magasan, tönkretéve az amúgy is maffiaterror alatt álló széthullott magyar vendéglátást...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 14. - 19:18:03
Már a Balatont is eladták izraeli befektetők vettek területet, majd szép Boeing-ek fognak robogni 2-300 méter magasan, tönkretéve az amúgy is maffiaterror alatt álló széthullott magyar vendéglátást...
az a baj, hogy én nem azon a gépen fogok ülni  ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 14. - 19:18:20
Reformok ebben a ciklusban már nem lesznek, csak látszatintézkedések és maszatolás. Egyrész populista tapló a kormány, mint mindig, másrészt - mivel ugye ha megdöglött a tehenem... - tudják, hogy nincs az az isten, hogy a választásokat megint megnyerjék, tehát nem csinálnak semmit, aminek a pozitív hatásai a következő kormány regnálása idején jönnek ki.

Ez pontosan így lesz, csak azt felejtik el, hogy nem csak a tehén fog megdögleni hamarosan, hanem a tanyát is elárverezik  :-/-(-:

a tanyát már rég elárverezték, az érte kapott pénzt meg elmulatták. Csak hogy a hasonlatnál maradjak.

Azért én még szeretném hinni hogy van tovább...  :'(
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 14. - 19:19:04
Azért én még szeretném hinni hogy van tovább...  :'(
naív csacsifiú  ****)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 14. - 19:19:13
Már a Balatont is eladták izraeli befektetők vettek területet, majd szép Boeing-ek fognak robogni 2-300 méter magasan, tönkretéve az amúgy is maffiaterror alatt álló széthullott magyar vendéglátást...

hol érdekli az őket, úgyis Balira meg Hawaiira járnak nyaralni a mi pénzünkön.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 14. - 19:25:36
Reformok ebben a ciklusban már nem lesznek, csak látszatintézkedések és maszatolás. Egyrész populista tapló a kormány, mint mindig, másrészt - mivel ugye ha megdöglött a tehenem... - tudják, hogy nincs az az isten, hogy a választásokat megint megnyerjék, tehát nem csinálnak semmit, aminek a pozitív hatásai a következő kormány regnálása idején jönnek ki.

Ez pontosan így lesz, csak azt felejtik el, hogy nem csak a tehén fog megdögleni hamarosan, hanem a tanyát is elárverezik  :-/-(-:

a tanyát már rég elárverezték, az érte kapott pénzt meg elmulatták. Csak hogy a hasonlatnál maradjak.

Azért én még szeretném hinni hogy van tovább...  :'(

majd ha polgárháború lesz... talán.

2.5 milló ember tart el 8 milliót. A munkabérre rakódó irreális terheket nem lehet tovább emelni, ennél tovább nem lehet szipolyozni az adófizetőt. Tehát a kiadásokat kell radikálisan átrendezni, ami leginkább a szavazatvásárló szociális pénzszórás megszüntetését jelenti.  A képlet megvan (lásd szlovákok -> cigánylázadás) és bizonyítottan működik, csak nem kéne puhapöcsnek lenni. Zsonglőrködnek a számokkal, csak azt kéne valakinek belátni, hogy a cigányság nem támogatása több szavazatot hozna, mint amennyit veszítene.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 14. - 19:48:18

Egyetértek, elérkezett a pont amikor többet nem lehet elvenni, sőt már most sokak nem tudják hiteleiket fizetni, enni rendesen, kölkeiket életben tartani és ott van az a bizalomgerjesztő adat is miszerint 450ezer a regelt álláskereső, novemberben 240 volt  ;)
Újra kell gondolni az alapoktól mindent, mert ez már Korea lassan.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 14. - 19:58:59

csak hát továbbra is olyan emberek okoskodnak és vannak pozícióban, akik a valós problémákról (megélhetés pl) semmilyen személyes tapasztalattal nem rendelkeznek, semmi közük a valósághoz, kimentett vagyonukkal a hátuk mögött nyugodtan járnak be wellnesselni a parlamentbe. Bűnözőt, etnikumot, nyomort csak tévében vagy a 4.2es állami Audi páncélozott üvegén keresztül láttak.

Szerintem EZ az igazi megélhetési bűnözés.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 14. - 20:07:23
Én csak azt nem értem, hogy nem veszik észre, ha kizsákmányolják, és tönkreteszik az adófizető kisebbséget (mert már annak kell nevezni),
az előbb utóbb: elmenekül, tönkremegy, állástalan lesz, meghal.
Nem lesz, akinek a pénzéből finanszírozzák az ingyenélőket!
Na akkor mi lesz, mikor magukra maradnak a csürhével!!!???
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 14. - 20:15:19
Én csak azt nem értem, hogy nem veszik észre, ha kizsákmányolják, és tönkreteszik az adófizető kisebbséget (mert már annak kell nevezni),
az előbb utóbb: elmenekül, tönkremegy, állástalan lesz, meghal.
Nem lesz, akinek a pénzéből finanszírozzák az ingyenélőket!
Na akkor mi lesz, mikor magukra maradnak a csürhével!!!???

dehogyis. majd szépen letelepednek az összeharácsolt vagyonukkal valami EU tagállamban. SEMMI nem számonkérhető rajtuk, éljen az Ungarische Bananarepublik!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 14. - 20:19:31
Na igen, ha te csődbe mész, még be is kaszniznak, mert nem fizetsz.
Ezek meg kedvükre garázdálkodhatnak!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 14. - 20:22:52
Én csak azt nem értem, hogy nem veszik észre, ha kizsákmányolják, és tönkreteszik az adófizető kisebbséget (mert már annak kell nevezni),
az előbb utóbb: elmenekül, tönkremegy, állástalan lesz, meghal.
Nem lesz, akinek a pénzéből finanszírozzák az ingyenélőket!
Na akkor mi lesz, mikor magukra maradnak a csürhével!!!???

És én vagyok a naív? Pontosan tudják ők, csak nem akarják észrevenni, mert akkor nem zsebbe kellene gyüjteni, hanem másra fordítani. Az meg büdös. És a mai közerkölcs alapján nyugodtan kijelenthetjük amíg lesz mit lopni így is marad  :-/]
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 14. - 20:27:17
Na igen, ha te csődbe mész, még be is kaszniznak, mert nem fizetsz.
Ezek meg kedvükre garázdálkodhatnak!

Sikerült két mondatban összefoglalnod a magyar politika quinteszenciáját.

Itt valami nagyon nagy baj lesz elég rövid időn belül. A történelem sajnos tényleg ismétli önmagát, és nem tanulunk a hibákból. Jelen helyzetben a demokrácia, mint intézmény, megbukott.

"... Mert a demokrácia tulajdonképpen remekbe szabott, kényelmes öltözék. De csak nyáron, mikor süt a nap. De ha kitör a vihar, ebben a finom, fényűző öltözékben bőrig ázunk, sőt tüdőgyulladást is kaphatunk. Tehát ha dörögni és villámlani kezd, esőkabátot és nehéz gumicsizmát kell húznunk." (Zilahy Lajos - A Dukay család, III. kötet)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 14. - 20:30:13
Meghatározás. Genocídiumnak tekintünk minden olyan cselekedetet, melyet azzal a szándékkal követnek el, hogy részben vagy egészben megsemmisítsenek egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportot. Az ilyen cselekedetek további felosztása a következő: 1) a csoport tagjainak megölése, 2) súlyos testi vagy lelki sérülés okozása a csoport tagjainak, 3) a csoport életkörülményeinek szándékos megnehezítése azzal a céllal, hogy az a csoport teljes vagy részleges megsemmisülését okozza, 4) a csoporton belüli születéseket megakadályozó intézkedések, 5) a csoporthoz tartozó gyerekek erőszakos elhurcolása egy másik csoporthoz.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 14. - 20:34:07
ezt hívják nálunk gumijogszabálynak

de rendben van, zsonglőrködjünk a szavakkal; kizárólag a termelő társadalomba történő integráció érdekében történnének intézkedések.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 14. - 20:50:09
Bocs a linkért de nem akarom kivágni, másolni stb,
http://kuruc.info/r/35/35290/
Kötelező !!!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 14. - 21:04:05
Bocs a linkért de nem akarom kivágni, másolni stb,
http://kuruc.info/r/35/35290/
Kötelező !!!

 :-O  :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 14. - 21:07:32
Bocs a linkért de nem akarom kivágni, másolni stb,
http://kuruc.info/r/35/35290/
Kötelező !!!
Csupa durva, nagyon nem szalonképes dolog jut az eszembe... :-}
Cím: Re: Politika
Írta: nyunyuka2 - 2009. Február 14. - 21:08:43
Bocs a linkért de nem akarom kivágni, másolni stb,
http://kuruc.info/r/35/35290/
Kötelező !!!

Borzasztóan durva!!  :-/- :-/- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 14. - 21:09:08
Épp nézegettem én is, javaslom az illetékeseknek is, hogy tekintsék meg, mennyi bodzatermesztő foglalkozású van köztük!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 14. - 21:14:02
Most nem értem mit csodálkoztok, ezt akarta a nép. Jó tudom Gabe nem meg még jó néhányan  ;D

Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 14. - 22:34:46
Most nem értem mit csodálkoztok, ezt akarta a nép. Jó tudom Gabe nem meg még jó néhányan  ;D
Messze van még 2010 tavasza, csak sajnos nem tudom ki merne radikális döntéseket hozni!
Aki be is jut a parlamentbe...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 15. - 20:25:42
Mindig így van. Egy ismerősömet megtámadták csapatban (ő egyedül volt) és mindenét elvették, pénzt, telefont, sőt még a ruháját is, megverték, összerugdosták és otthagyták. Feljelentés lett belőle, és ők sokan azt állították, hogy a srác ment oda megverni őket, és ők példát statuáltak vele. A bíróság benyelte, ismerősömet pénzbírság megfizetésére kötelezték. Azt hiszem ez no comment.
Ezt nehezen tudom elhinni, a példát statuálunk=önbíráskodás!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 15. - 21:12:25

zokogva könyörgök, az önbíráskodásnak tényállási eleme az, hogy jogos vagy annak vélt követelés érvényesítése érdekében blabla (nincs előttem a Btk, nem tudom idézni) de lényegében a "behajtást" jelenti.
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 15. - 21:15:24
Torony, nem tudlak elképzelni sírni... :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 15. - 21:16:09
Torony, nem tudlak elképzelni sírni... :-}

csak egy szófordulat volt :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 15. - 21:17:02
Ha pl. megvernek, aztán nem kapják meg az elkövetők a büntetésüket, ezek után a haverokkal odamész elpáholni az elkövetőket,
és aztán elfognak a rendőrök, az minek minősül?
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 15. - 21:21:06
Ha pl. megvernek, aztán nem kapják meg az elkövetők a büntetésüket, ezek után a haverokkal odamész elpáholni az elkövetőket,
és aztán elfognak a rendőrök, az minek minősül?

csop garázdaság, súlyos testi sértés... meg egy aljas indok (bosszú), ami nem minősítő körülménye egyik bűncselekménynek sem, de értékelést nyer, mintegy mellékesen
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 15. - 21:23:51
És szerinted van ilyen indoklás a magyar jogban, hogy példát statuáltam?
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 15. - 21:38:10
lófaszt. ez irreális.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 15. - 21:39:54
lófaszt. ez irreális.
ezért hihetetlen nekem is gád sztorija
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 15. - 22:50:24
lófaszt. ez irreális.
ezért hihetetlen nekem is gád sztorija

Nem jogilag bazze, hanem ezzel takaróztak  !+"% Értő olvasást plz  8-}  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 15. - 23:08:31
lófaszt. ez irreális.
ezért hihetetlen nekem is gád sztorija

Nem jogilag bazze, hanem ezzel takaróztak  !+"% Értő olvasást plz  8-}  :-}
értőn olvastam báze' "a bíróság meg benyelte"  8-} vagyis elfogadta indoknak!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 15. - 23:26:45
Mindig így van. Egy ismerősömet megtámadták csapatban (ő egyedül volt) és mindenét elvették, pénzt, telefont, sőt még a ruháját is, megverték, összerugdosták és otthagyták. Feljelentés lett belőle, és ők sokan azt állították, hogy a srác ment oda megverni őket, és ők példát statuáltak vele. A bíróság benyelte, ismerősömet pénzbírság megfizetésére kötelezték. Azt hiszem ez no comment.

Kiemeltem, biztos nem voltam egyértelmű  :-}

értőn olvastam báze' "a bíróság meg benyelte"  8-} vagyis elfogadta indoknak!

Olvasd el még egyszer  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 15. - 23:29:16
Akármennyiszer elolvasom, akkor is azt írtad, hogy a bíróság benyelte ezt a nevetséges indokot!
Nem azt mondtam, hogy a bíró állította, hanem, hogy elfogadta indokként!
Ezért kérdeztem toronytól, hogy ez milyen indoklás, hogy helyt adnak neki!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 15. - 23:37:24
Akármennyiszer elolvasom, akkor is azt írtad, hogy a bíróság benyelte ezt a nevetséges indokot!
Nem azt mondtam, hogy a bíró állította, hanem, hogy elfogadta indokként!
Ezért kérdeztem toronytól, hogy ez milyen indoklás, hogy helyt adnak neki!

A hangsúly nem ezen van, de nem írom le még egyszer. A bődület, hogy egyáltalán nem életszerű, hogy 1 ember nekitámad soknak, de jogilag benyelik, mert sok ember állítása ütközik 1 ember állításával.

Itt most befejeztem, többet nem szólok hozzá semmihez se, nehogy értelmezni kelljen  :-){
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 15. - 23:41:48

Félreértettél Gád!
Ugyanarról beszélünk!  ;-oo-;
Én arra próbáltam kilyukadni, hogy ha valaki előveszi az ügyet, hogy indokolja a bíróság azt,hogy azoknak adott igazat, akik példát statuáltak!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 16. - 13:20:38
http://www.privatbankar.hu/html/bef/301.php?hir=69683

Esküszöm jobb lenne ha nem szólalna meg, mert amikor kinyitja a száját, egyből borul a forint  :-O  !+"%  :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 16. - 13:21:45
Nembaj jelenleg én vezetem a minszki hidrogénbomba árverésést az ebay-en  ;D, úgyhogy jövő 7en minden kurva fasza lesz  ;D ****:))) :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 16. - 18:41:37
M2: néztem Fletót én is, 2 dolog, amit mondott és nem lehet mellette elmenni egy könnyen:

1) beruházás-építkezés: egyetemeket és kórházakat építünk........ ::)  Hova? Kinek? Most csökkentettek több ezer ágyat, semmi következetesség...és nem jólképzett szakmunkásokra lenne szüksége az országnak?  o--O

2) patrióta gazdaságpolitika (vagy valami efféle).....Azt hiszi nem emlékszik a nép arra, amit mondott, hogy el lehet menni innen, ha nem tetszik... **:))))*

Nem beszélt semmiről megint, az adóreformocskák nem vezetnek sehova...egy átfogó stratégiával kellene előállni, családpolitika például elő sem jött nála soha eddig és most se...pedig fogy a nép, és ez baj már most is...ehelyett idióta apró jogszabálymódosításokkal szöszöl...

Akkora ámítás megy megint, hogy az szégyen...
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Február 16. - 18:49:28
Ezt most kaptam e-mailben:

Karl Marx, 1867
"A tőkések a munkásosztályt egyre több és több drága áru, épület, és technika megvásárlására fogják buzdítani.  Ezzel együtt arra ösztönözve őket, hogy egyre több drága hitelt vegyenek fel mindaddig, amíg a hitelek visszafizethetetlenekké válnak.  A bedőlt hitelek csődbe juttatják a bankokat, amelyek emiatt államosítva lesznek, és mindez végeredményben a kommunizmus születéséhez vezet."

Félig megvolnánk...
Cím: Re: Politika
Írta: B1ll4 - 2009. Február 16. - 18:50:19

Mintha már láttuk volna párszor ezt ?  :'( d:) Prod is berakta , Mushroom is kitárgyalta ...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 16. - 18:51:20
Ezt most kaptam e-mailben:

Kb két hete raktam fel  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 16. - 18:52:15
családpolitika például elő sem jött nála soha eddig és most se...pedig fogy a nép, és ez baj már most is...
Dehogynem, a GYED-hez való hozzájutáshoz nem fél, hanem 1éves munkaviszony szükséges, és csak addig kaphatja a kismama, amennyi munkaviszonya van előtte, vagy maximum 2év. Ezzel elérte, hogy azok, akiket pl. most elbocsátottak, még véletlenül se tervezzen gyereket 4-5 éven belül.
Marad a gyerekgyártás reteksziszékre!
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 16. - 18:54:11
családpolitika például elő sem jött nála soha eddig és most se...pedig fogy a nép, és ez baj már most is...
Dehogynem, a GYED-hez való hozzájutáshoz nem fél, hanem 1éves munkaviszony szükséges, és csak addig kaphatja a kismama, amennyi munkaviszonya van előtte, vagy maximum 2év. Ezzel elérte, hogy azok, akiket pl. most elbocsátottak, még véletlenül se tervezzen gyereket 4-5 éven belül.
Marad a gyerekgyártás reteksziszékre!
nekik se lesz munkaviszonyuk :D :D :D gondolom... ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 16. - 19:02:02
báz' gennyedék fleto mindenhol  :-/]
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 16. - 19:02:17
Pont erről beszélek, hallottam én is, amikor erről beszélt, de ez k****ra nem a lényeg. Most persze majd az ember elkezd ezen gondolkodni, de felesleges, nem oszt, nem szoroz. Ez nem családpolitika!
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Február 16. - 19:03:42
Ezt most kaptam e-mailben:

Kb két hete raktam fel  ;D

Most lebuktam, hogy ritkán olvasom a Politika topikot  [:-o]
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 16. - 19:06:04
Pont erről beszélek, hallottam én is, amikor erről beszélt, de ez k****ra nem a lényeg. Most persze majd az ember elkezd ezen gondolkodni, de felesleges, nem oszt, nem szoroz. Ez nem családpolitika!
Megint nem ment át az irónia!  8-)
Fletót hol tréningezik, hogy rezzenéstelen arccal tud nonstop hazudni?  :----
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 16. - 19:07:57
Á én már nem is írok semmit...szarnak ezek bele...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 16. - 19:14:23

1) beruházás-építkezés: egyetemeket és kórházakat építünk........ ::)  Hova? Kinek? Most csökkentettek több ezer ágyat, semmi következetesség...és nem jólképzett szakmunkásokra lenne szüksége az országnak?  o--O

Ez az 1930as évek New Deal-jének elbaszott, torz majmolása. Állami beruházásokkal élénkíteni az ipart - ami jó... lenne, ha bazmeg ez a szarokbele dilettáns ótvaros csürhe csak egy kicsit, icipicit használná az eszét. De elhiszem, hogy jobb azon agyalni, hogy' nyúljanak le milliárdokat pl. a köztévé székházának trükközésével.

ennyi erővel tízemeletes tömör betonkockákat is építtethetnének.
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 16. - 19:16:11
Csak azt nem értem, hogy mit hisznek ezek, hogy ez a hülye ország mindent bevesz?? :-)-
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 16. - 19:20:59
Csak azt nem értem, hogy mit hisznek ezek, hogy ez a hülye ország mindent bevesz?? :-)-

Sajnos elég sokan hisznek ferinek
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 16. - 19:22:54
Sajnos elég sokan hisznek ferinek

http://www.youtube.com/watch?v=yL2dru7e8wk
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 16. - 19:23:12
Csak azt nem értem, hogy mit hisznek ezek, hogy ez a hülye ország mindent bevesz?? :-)-

mer? Történt eddig BÁRMI, ami alapján azt kellene hinniük, hogy nem lehet mindent lenyomni ennek a brka népnek a torkán?
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 16. - 19:23:54
Gabe, én, mint felelős politikuspalánta nem ismerek iróniát az ország ügyeinek megvitatásakor. Szavazz rám!  0o0o0   @:-)     !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 16. - 19:24:53
Sajnos elég sokan hisznek ferinek

http://www.youtube.com/watch?v=yL2dru7e8wk

igen igen igen  ****:))) :----
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 16. - 19:26:48
Csak azt nem értem, hogy mit hisznek ezek, hogy ez a hülye ország mindent bevesz?? :-)-

Sajnos elég sokan hisznek ferinek

Szerintem az utóbbi 2 hét történéseit alapul véve igazolták, hogy alkalmatlanok, mind a politikai, mind társadalmi, mind gazdasági problémák megoldására!
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Február 16. - 19:33:15
Csak azt nem értem, hogy mit hisznek ezek, hogy ez a hülye ország mindent bevesz?? :-)-

mer? Történt eddig BÁRMI, ami alapján azt kellene hinniük, hogy nem lehet mindent lenyomni ennek a brka népnek a torkán?
Az idióta magyarral mindent meg lehet csinálni mert hagyja,persze,hogy megtesznek mindent amit lehet. :-/- :-/-
A franciák már felgyújtották volna fél Párizst,ha ez kell erőszak,legyen,sajnos más már nem segít,úgy vélem,csak egy a gond a magyar sohasem volt egy összetartó nép.

Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 16. - 19:33:21
Csak azt nem értem, hogy mit hisznek ezek, hogy ez a hülye ország mindent bevesz?? :-)-

Sajnos elég sokan hisznek ferinek

Én a kutyámnak hiszek  ****:))))))
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=714.msg83600#msg83600

Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 16. - 19:36:46
Csak azt nem értem, hogy mit hisznek ezek, hogy ez a hülye ország mindent bevesz?? :-)-

mer? Történt eddig BÁRMI, ami alapján azt kellene hinniük, hogy nem lehet mindent lenyomni ennek a brka népnek a torkán?
Az idióta magyarral mindent meg lehet csinálni mert hagyja,persze,hogy megtesznek mindent amit lehet. :-/- :-/-
A franciák már felgyújtották volna fél párizst,ha ez kell erőszak,legyen,sajnos más már nem segít,úgy vélem,csak egy a gond a magyar sohasem volt egy összetartó nép.

Így van! Sajnos ez nem reform, ez egy kibaszott sarcemelés!
A megnövekedett élősködőiknek az igényei kielégítéséhez!
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 16. - 19:38:41
A jobb és baloldalt is egy az egyben leküldeni a bányába melózni. Valahogy most szívesen látnék egy keménykezű diktátort az ország élén,akinek van töke ahhoz,hogy változtasson.
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Február 16. - 19:40:54
A jobb és baloldalt is egy az egyben leküldeni a bányába melózni. Valahogy most szívesen látnék egy keménykezű diktátort az ország élén,akinek van töke ahhoz,hogy változtasson.
Ez már lassan diktatórikus rendszer,csak az a baj,hogy nem ilyen diktátorok kellenének.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 16. - 19:43:40
Nem is értem mit gondolnak!
Azzal, hogy a szarrá adóztatott 20%-nyi adófizetőt még jobban megsarcolják mit várnak?
Növekszik majd a feketegazdaság, az indulatok meg megint feljebb lépnek egy lépcsővel!
Birkanép a magyar, de egyszer a birka agya is eldurran...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 16. - 19:48:01
Csak azt nem értem, hogy mit hisznek ezek, hogy ez a hülye ország mindent bevesz?? :-)-

mer? Történt eddig BÁRMI, ami alapján azt kellene hinniük, hogy nem lehet mindent lenyomni ennek a brka népnek a torkán?
Az idióta magyarral mindent meg lehet csinálni mert hagyja,persze,hogy megtesznek mindent amit lehet. :-/- :-/-
A franciák már felgyújtották volna fél Párizst,ha ez kell erőszak,legyen,sajnos más már nem segít,úgy vélem,csak egy a gond a magyar sohasem volt egy összetartó nép.

Nem kell a demoralizálás sztem , csüggesztő beszédért 1945-ig felkoncolás járt, addig éltünk nemzet államban , 2006ban láthattalak a megfelelő helyeken ? Összetartottál velünk ? Pedig a baj bőven akkor kezdődött ...
Nem a szarban kell rezsimagyarkodni, amikor nincs, a jóban ugyanúgy hazafinak kell lenni. Komolyan mondom mindig azok birka népeznek, meg nem összetartó nemzeteznek akik baszottul bele se szarnak az egészbe, elnézést ha a te esetedben tévednék, általánosítottam. De ez tény, amikor nincs pénz, akkor megy a sírás, de amikor választás van mindenféle badarságokat összeikszel a sok gyopár.
Valóban diktatúra kell nemzeti, ha csak a tetves segélyeket és fejenkénti milliós holokamu nyugdíjakat elvennénk már rég nem lenne semmi baj...
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 16. - 19:48:48
Nem is értem mit gondolnak!
Azzal, hogy a szarrá adóztatott 20%-nyi adófizetőt még jobban megsarcolják mit várnak?
Növekszik majd a feketegazdaság, az indulatok meg megint feljebb lépnek egy lépcsővel!
Birkanép a magyar, de egyszer a birka agya is eldurran...
csak az a baj,hogy ha el is durran onnantól még birka marad ,és mindig vezeti valaki hogy ujra és ujra lenyírja a gyapjúját,aztán mehet vissza kopaszon kezdeni előlről a "dolgát"
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 16. - 19:50:33
Nem is értem mit gondolnak!
Azzal, hogy a szarrá adóztatott 20%-nyi adófizetőt még jobban megsarcolják mit várnak?
Növekszik majd a feketegazdaság, az indulatok meg megint feljebb lépnek egy lépcsővel!
Birkanép a magyar, de egyszer a birka agya is eldurran...
csak az a baj,hogy ha el is durran onnantól még birka marad ,és mindig vezeti valaki hogy ujra és ujra lenyírja a gyapjúját,aztán mehet vissza kopaszon kezdeni előlről a "dolgát"
...aztán előbb-utóbb kinyírják...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 16. - 19:59:18
Legyetek kedvesek ne birka nemzetezni, inkább ténykedni, meggyőzni és lázadni folyamatosan, mind aktívan, mind passzívan, de semmi birka nemzetezés  8-}
Ezeket a géneket kaptátok, jelenleg ilyen magyarnak lenni, nem kell a bomlasztás, inkább a mások meggyőzése. Aki valaha is élt egy percet külföldön az tudhatja, hogy ez az egy darab otthon van, meg kell becsülni küzdeni kell érte, bassza meg !
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 16. - 20:18:42
Legyetek kedvesek ne birka nemzetezni, inkább ténykedni, meggyőzni és lázadni folyamatosan, mind aktívan, mind passzívan, de semmi birka nemzetezés  8-}
bassza meg !
Nem vezet sehova...így van!

Tökös magyar gyerek!   @:-)  Jól beszéltél!

Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 16. - 20:21:29
Legyetek kedvesek ne birka nemzetezni, inkább ténykedni, meggyőzni és lázadni folyamatosan, mind aktívan, mind passzívan, de semmi birka nemzetezés  8-}
Ezeket a géneket kaptátok, jelenleg ilyen magyarnak lenni, nem kell a bomlasztás, inkább a mások meggyőzése. Aki valaha is élt egy percet külföldön az tudhatja, hogy ez az egy darab otthon van, meg kell becsülni küzdeni kell érte, bassza meg !
Szép és jó dolog,de akárhol hallom hogy kapja be a kormány,valahol kételkednem kell.Hol voltak az elmúlt választásokon?Mindenhol azt lehetett hallani,hogy nem lesznek újra a szegfűsök az élen,aztán mi lett?Mindig csak az ellenzéki ment ki a hírda,a Kossuth térre tünteni,kinyílvátani a nemtetszését,de az ellentábor hol volt,hogy megvédje az "eredményüket"? Kételkedem abban az országban ahol mindenkinek nagy a szája és ha közel van a tűzhöz akkor mindig elbuknak vagy beépülnek a kapzsik közé.Sajnálom de ez van,én is gyenge vagyok ahhoz hogy elhuzzam a belem külföldre,a jobb élet reményében.

Tökös a magyar igen,de ha tömegben gondolkodsz akkor már bárgyú és csürhe,kell egy szószóló az élére és egy kezdő lökés a hülyeségekhez.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 17. - 08:11:13
"Padlófűtéses luxusbörtön vagy "Tent City"?

Vágjunk egyből a közepébe: Tudtátok hogy az állami költségvetés szemszögéből nézve 26 egyetemi vagy főiskola hallgató = 1 elítélt? Ugyanis a hallgatói normatíva 116 500 forint évente, még egy elítélt költsége napi 8350 forint. Az 1 hónapban 250 200 forint.
1 évben  az már 3 000 240 forint. Ha utánaszámolok, akkor szépen kijön, hogy az egész évi adóm nem fedezi mondjuk "K. István" elítélt éves "fogvatartását" ... ej, de szép!
Máris motiváltan dolgozok tovább ...

Enyhítendő a börtönök túlzsúfoltságát 2 magánbörtön épül az országban (lásd a vasárnapi Naplós-riportot). Jelenleg 11 500 férőhely van az országban, de 18 000 elítélt van a falakon belül. Az minisztérium szerint az "okok között szerepel a hatékonyabb rendőrségi munka, a Btk. számos paragrafusának és a bíróságok büntetési gyakorlatának szigorodása". Szerintem még az okok között kellene lennie, hogy szarnak az emberek a törvényekre és megy mindenki lopni-csalni.
És ugye ha nem adnának ennyi felfüggesztettet, akkor mennyien lennének a börtönökben ...

A magánbörtönért a legnagyobb cégek (OTP Ingatlan Rt.–Hérosz–Magyar Építő Rt. konzorcium, Wallis Ingatlan Rt. stb) versenyeztek, mivel ez remek üzlet - nekik.
A szombathelyi - már átadott -  börtön 9 milliárdba került a befektetőknek és az ő feladatuk az üzemeltetés, karbantartás, az étkeztetés és a rabok foglalkoztatása. És mit kapnak ezért cserébe? Az állam évi 2 milliárd forintot utal át nekik, 15 éven keresztül ...

A tiszalöki magánbörtönt a KÉSZ Kft. építi:

„Hosszú távon megéri majd az intézmény üzemeltetése, ráfizetésre nem számítunk, bár ez a cégünk üzleti kockázata“ – mondta a jövőről Árvai. Nyereségre egyébként a cég az üzemeltetésen való spórolásból és a rabok foglalkoztatásából (nekik a mindenkori minimálbér egyharmadát kell kifizetni) számíthat. Emellett az épület is a KÉSZ tulajdonában marad, amelyet a 15 esztendős licenc lejárta után akár el is adhat, például a BVOP-nak.

Vissza Szombathelyre. Az átadott börtön pár jellemzője: 13 hektáros terület. Maximum 4 fős, padlófűtéses, zuhanyzós cella. 7 kispályás focipálya és több szabadtéri sétáló. Számítástechnika terem, könyvtár, hangszerek, kondigépek.

„6 évet húztam le egy egyetemi koleszban, 3 ágyas kis szobában, ahol a lábam a szobatársam szájába lógott. 1 mosdó/WC jutott 40 szobára a folyosó végén. Számtechterem 5 db lestrapált Pentium 1-es gép volt. Volt egy ütött-kopott focipálya, világítás nélkül. Padlófűtést pedig még az életemben nem láttam, még hotelben sem, de ez biztos az én hibám, hiszem dolgozok-adózgatok, nem "jutok el" egy luxusbörtönbe sem ...”

Összehasonlításért ugorjunk a "luxusbörtönök" földi paradicsomába. Irány az USA! Mellesleg az Amnesty International és az 1 lakosra eső legtöbb jogvédő hazája ...
Példaképünk az "ország legkeményebb sheriffjének" titulált Joe Arpaio sheriff, aki az ország negyedik legnagyobb önálló rendőrségi körzetének, az Arizona állambeli Maricopa Country börtöneiért felel. Előljáróban annyit, Joe Arpaio nem egy kedves ember. Az rebesgetik, egyszer elmosolyodott vagy 40 évvel ezelőtt, de rögtön meg is bánta. Sem a hírességek, sem a kisgyerek nem hatják meg:

Első blikkre Joe Arpaio sheriff egy kissé szigorú nagypapának tűnik, de vajon mivel érdemelte ki az ország legkeményebb sheriffje titulust? A legenda a 90-es években született meg, amikor is Arizona állam 4 millió dollárért új börtönt akart építeni. Joe sheriff viszont bevállalta, hogy ő ezt 100 ezer dollárből kihozza. És megszületett "Tent City" ...

Joe a sivatagban (itt megnézhető a Google Maps-on, nem egy kellemes nyaralóövezet) felvert több  tucat katonai sátrat, feltűrte a sátrak oldalait és elhelyezett vagy 2000 elítéltet. A sivatagban 50 fok van, egy újságíró szelíden megkérdezte, hogy a rabok egészségét  ez nem veszélyezteti-e, Joe szerint viszont "ami elég jó a katonáinknak, az tökéletes a bűnözőknek". Ezzel megindult a hírnév felé, a média felfigyelt Joe bácsira.

És még rá is pakolt egy-két lapáttal:

Arpaio börtönében a rabok az udvaron kizárólag láncon mozoghatnak, ez alól a nők sem kivételek. A sheriff szerint ugyanis nagyon fontos, hogy a két nem számára ugyanazokat a jogokat biztosítsa. Világítás is csak akkor van, ha az erre a célra rendszeresített szobabiciklit éppen tekeri valaki, mert az fejleszti az áramot. Egyszer az egyik fennhatósága alá tartozó börtön adminisztrációjából a rabok fekete pólókat loptak, amelyeket aztán a börtön falain kívül értékesítettek. Arpaio ekkor úgy határozott, hogy a férfi rabok által leginkább utált színben vásárol rabruhát. Az elítéltek azóta rózsaszín göncben feszítenek, s a pólólopás is megszűnt.

Az Amnesty International és az American Civil Liberties Union többek között azért tiltakozik, mert Arpaio megtíltotta a raboknak a kávét, a cigit és a női magazinokat. A sheriff azzal védekezett, hogy mindezt takarékossági okokból tette. Hihető érv, hiszen Arpaio még az étkeztetéssel is spórol: mindössze napi 60 centből hozza ki a "vendégek" napi ételadagját. Szerinte a liberálisok azért nyafognak, mert zavarja őket, hogy a rendőrségi kutyák napi kosztjára ő ennél többet, 1,10 dollárt szán. Arpaio kutyaszeretetét mi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy minden kutyának saját matraca és takarója van (!), amit a rabok tisztítanak. Arpaio a rabok alakjára is vigyáz: nem ritka, hogy az elítéltek büntetésből egy héten keresztül csak kenyéren és vízen élnek.

Joe bácsink nem igazán bízik a rehabilitációban. Jobban szereti az elrettentést. A legvitatottabb cselekedete az volt, amikor 300 előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak részére fenntartott fogdákba 4 webkamerát szereltetett fel. A kameráknak köszönhetően az interneten élőben nézhették a fogvatartottak mindennapjait, egy cseppet sem csorbítva az Egyesült Államokban oly gyakran emlegetett emberi jogokat. Az egyik kamera éppen a női cellába nyújtott állandó betekintést, s nem volt ritka az élőben közvetített verekedés és szexuális erőszak sem. Az oldalt már az első nap 3 millió találatot kapott. Sokan azért bírálták a sheriff bekamerázási akcióját, hogy ezzel megsérti azon fogvatartottak jogait, akiket még nem ítélt el a bíróság. Arpaio ezzel szemben úgy vélte, hogy igenis hasznos dolog az átláthatóság :"Szerintem annak a fickónak, akit azért hoztunk be, mert éppen most szedett össze egy kurvát, ez egy nagyszerű alkalom arra, hogy a kamera elé álljon és üzenjen a feleségének:'Édesem, drágám, itt vagyok, ne aggódj, egy kicsit később érek majd haza'."

"Tent City", ahol színes kijelző hirdeti, hogy "Vacancy" vagyis hogy van üres hely még. Joe mottója nagyon egyszerű, ha nem követsz el bűncselekményt, nem kerülsz ide:

Joe sheriffet idáig mindig újraválaszotta Arizona kissé konzervatív és fegyvermániás népe, érthetelen, hogy miért? :-) Joe amúgy a kampánykörútján egy tankkal(!!!) szokott körbenni a megyében, a hatás idáig sose maradt el. A 2006 Super Bowl győzelem utáni parádén a majorett-lányok, rögbijátékosok és lovas felvonulók közül kedvesen integetett a tankjáról ....

Joe Arpaio sheriff nem nagyon retten meg a celebektől sem, itt például Mike Tysont varrta be Tent City-be, nagyon cuki a rózsaszín zokni, a priccsen meg már ott figyel a rózsaszín póló:

És a legnagyobb dobása, mellyel végképp belopta magát a szívembe: Az "American Idol " mintájára Tent City-ben megrendezte az Inmate Idle-t, a börtön megasztárt. Zsűrinek meghívta a szétcsúszott Alice Coopert, a győztes jutalma pedig - kapaszkodjunk meg - egy szelet pizza volt!

Szóval csökkenteni kellene a zsúfoltságot a hazai börtönökben. Szerinted merre tovább?
9 milliárdért luxusbörtön, vagy 1 millióból sátortábor az Alföld közepén? Szavazz!"

Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 17. - 08:15:05
Sátortábor lehetőleg a Tisza árterében  ;D
Elképesztő cikk.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 17. - 08:36:56
Szimpatikus figura ez az Arpaio bácsi :D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 17. - 08:41:45
Szimpatikus figura ez az Arpaio bácsi :D
Figyelj ez a csóka nekem dereng sztem a mostani nfl döntőben is ott volt pláne, hogy az Arizona Cardinals jutott be, de én nem vágtam, hogy ki ez a nagy kalapos cowboy, azt hittem a kormányzó...
Abszlút szimpatikus ez egy igazi rendőr semmi kamuzás, "nem hiszek a rehabilitációban " ez is tetszik, csak néhány liberál marha, hiszi el , hogy egy késes tömeggyilkos majd megjavul,  ****) ****) ****)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 17. - 08:51:54
"Kasztrálással büntetné a szexuális bűncselekmények elkövetőit egy miniszter Olaszországban, ahol ismét fellángolt a közbiztonságról szóló vita."

"A spanyol jobboldali-liberális napilap, az El Mundo még szombaton közölte, hogy hétfőn lép életbe az országban a pederaszták kötelező nyilvántartása."

Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 17. - 08:53:35
Jó cikk Torony!  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 17. - 09:34:09
Köcce, mailen kaptam, sajnos forrást nem tudok mögé tenni.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 17. - 12:22:48
Köcce, mailen kaptam, sajnos forrást nem tudok mögé tenni.

Bárcsak igaz lenne, és átvennénk mint "jó példát"  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 17. - 12:30:59
Köcce, mailen kaptam, sajnos forrást nem tudok mögé tenni.

Bárcsak igaz lenne, és átvennénk mint "jó példát"  ****:))))))

yenkikből simán kinézem. És egyetértek azzal, hogy véget kell vetni a sittvelnesznek, a rehab lófasz. A tipikus bűnöző réteg nem fél a börtöntől, mert jobb körülmények közé kerül, mint otthon, és meg sem bélyegzi a környezete a sittes múlt miatt... sőt, ettől lesz "férfi"...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 17. - 12:31:27
Már megint ez a k*va hitel...
Történt tegnap, hogy tüntetést szerveztek a Provindent elé, hogy ejj, de magas a kamat... Merugye rájöttek az okosnépek, hogy a hitelt vissza kell fizetni, nem is akárhogy, ugyebár 224-446%-os thm-mel (a pontos számban lehet, hogy tévedek). Erre megoldási javaslat: mindenki csak 5 forintot fizessen, ezzel bedől a Provident...

Miva?

Merugye egyrészt, ha nem fizetsz, jelzálog lesz a lakáson, amit jól elvisz a bank (ha nem is a Provident, eladja másnak a követelést) tényleg nagyon megoldottad, gratulálok...
Vagy a másrészt, nem akarod visszafizetni, de azért, amit vettél rajta, azt megtartanád ugye? okosság, tényleg...
Vagy hőbörög a kamat miatt? öles számokkal ott van mindenhol, és a szerződésben is, amit ugyebár aláírt az a jóember...

Komolyan, ezt nem hiszem el, úgy csinálnak, mintha valaki kényszerítette volna arra ezeket, hogy felvegyék a "leglális uzsorahitelt"...

Mi van már az emberekkel? ˝=/

- és gondolom, hogy majd segítik őket visszafizetni a hitelt... nembaj, van miből az államkasszában, majd max. a tűzoltók nem kapnak túlórapénzt...
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Február 17. - 12:43:58
amugy  néhany evel ezelött a  providentet  megbüntették, mert   kissebb  volt  a  betüméret a  reklámjában,ugyebár az a  szerény thm_aljas  cég az  biztos, de  azert  akik  felveszik,hát  nem  tom, ennyire  tudatlanok lennének az emberek? ????... ????...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 17. - 12:47:19
senki nem kényszerítette fegyverrel őket, hogy a providenttől vegyenek fel hitelt.
Cím: Re: Politika
Írta: K.F. - 2009. Február 17. - 12:47:53
Igazad van ezzel viszont ha egy kicsit mögénézünk akkor már inkább sajnálni kellene ezeket az embereket, és nem feltétlenül azért vesz fel hitelt mert buta **:))))* és nem tudja hogy a 4005 THM mit jelent, hanme azér tmert rákényszerül!!!
A provident azoknak ad hitelt aki más banknál nem megfelelő adós, kvázi nem kap hitelt. Ha arra kell hogy a gyerekemnek kaját adjék, felveszem akárhonann, akármennyiért...és nem gondolok bele a következményekbe.
A baj megint a kurva rendszerrel van. Minek a PSZÁF???Minek felügyelet??Legális uzsora! Sehol máshol a világon nincs ilyen , és ukrajnán meg oroszokon kivül, sehol nem adódosodtak külföldi devizában ilyen mérétkben az emberek!! Mi a fasznak van a PSZÁF? Azért hogy a sok faszrázó diplomásnak legyen munkahelye..De mondjon valaki 1etlen egy dolgot, amit a pszáf az utóbbi 10 évben építő jelleggel tett a társadalomért???? ***)))) :-<
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 17. - 13:02:18

Na de azt ugye nem gondolod, hogy azok tüntettek, akik kajára vettek fel hitelt... meg azt is megnézném azért, hogy a hitelt felvettek hány %-a volt "rászoruló"... Mert ugye, nem tudok adni a gyereknek enni, felhívom a provit, hoznak 20.000-et, de várjá, mer köv. héttől azt hetetne kell törleszteni!!! Szóval, ha nincs pénzem kajára, akkor egy hét múlva lesz, és tudom is visszafizetni? Hát persze, hogy nem, ezért aki valóban rászorulna, az nem is veszi fel...

Valóban a köznyelvben legális uzsora, ahogy bele is írtam idézőjelben az előző posztomba, de valójában nem felel meg az uzsorának mert ezek a követelmények teljesülnek, tehát nem uzsoraszerződés a szerződés, ha:

valaki azért vesz fel kölcsönt akár rendkívül kedvezőtlen feltételekkel is, mert különben elesne egy nagy haszonnal kecsegtető üzlettől.

Vagy:

akkor sem állapítható meg a szerződés uzsorás jellege, ha az egyik fél nem ismeri azokat a tényeket, amelyek a másik fél helyzetét kedvezőtlenné, kiszolgáltatottá teszik.

Netán:

ha valaki annyira ragaszkodik egy konkrét dolog megszerzéséhez, hogy ennek érdekében a forgalmi értéket jelentősen meghaladó vételárat is hajlandó megfizetni.

A legtöbb esetben ezek játszanak...

Egyébként pedig ha egy ügyfél - vagy a hitel más érintettje - úgy vélte, hogy a kölcsönszerződésben fellelhetők az uzsorára utaló jelek, akkor eddig is indíthatott polgári eljárást, feltűnően nagy értékkülönbségre hivatkozva kérve a szerződés semmissé nyilvánítását... Eddig azonban nem volt ilyen...

Torony, ezt írtam én is az előtte lévő postban ;) :
Komolyan, ezt nem hiszem el, úgy csinálnak, mintha valaki kényszerítette volna arra ezeket, hogy felvegyék a "leglális uzsorahitelt"...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 17. - 13:13:26
Miért nem tiltják be egyáltalán, csak nálunk meg néhány keleti országban legális eleve.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 17. - 13:15:50
Miért nem tiltják be egyáltalán, csak nálunk meg néhány keleti országban legális eleve.
Azért, mert van rá igény... és még mindig jobbak a feltételek, mint az igazi uzsoránál.
De azért ne csináljuk már úgy, mintha kötelező lenne felvenni...

De mindegy is, mert nekik is jól segítenek majd, a tűzoltók meg az orvosok pedig nem kapnak túlórapénzt, és sokan nem is tüntenthetnek a mávosokkal ellentétben... hajrá... ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 17. - 13:20:56
Ezért kell nemzeti diktatúra, mert hiába van 20-25% aki versenyképes, tehetséges, kreatív, a sok felelőtlen állat szétbarmol mindent.
Az hogy van rá igény az egy dolog, mert angliában is volna, vagy bárhol máshol, csak ott éppen nem gyűlöli a vezető a polgárait és nem engedi ezeket felvenni, fogyasztóvédelem sincs itthon, pedig ha valahol kell tejelni az pont Magyarország és bőven megérdemelné azt a polgár, hogy az óriási terhek miatt, kicsit gondolkodjon helyette a vezető, ezért fizeted, ezért tartod fenn a parlamentet a hivatalrendszert és bármi mást.
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Február 17. - 13:52:32
Példa a kölcsönkonstrukcióra

A kölcsön összege:          200 000 Ft

A kölcsön futamideje:      54 hét

Heti törlesztőrészlet:       6 800 Ft

THM:                                    262,44%
 ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: like.no.other - 2009. Február 17. - 14:05:20
A sheriffes cikk valami hatalmas!  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: K.F. - 2009. Február 17. - 14:12:02
Firstlady!
Az igényel hitelt, akinek szüksége van rá(sztem ebben 1etértünk) Akinek van pénze annak nem kell hitel.
A provident azoknak ad hitelt, akinek a hitelt a legutolsó bank sem fogadja be. ->kvázi rászorul.
Az hogy jogilag uzsoraszerződés vagy nem, az csak egy dolog..attól még erkölcstelen, és egy felügyelőapparátusnak sem szúrt szemet eddig....
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Február 17. - 14:55:16
http://juj.hu/ny/index.php?cid=1197
 Łł=
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 17. - 15:04:39
Az Arizonai sheriff példát mutathatna itt is, mert ugye mondja már el nekem valaki, hogy a mai -magyarországi viszonyokban a büntetés-végrehajtó intézetek nevében mit takar a BÜNTETÉS???!!!
A providentről pedig az a véleményem, hogy sajnos a buta ember rengeteg, ők pedig ezt ki is használják.
Ha én adnék valakinek így kölcsön, engem még be is varrnának, ezek meg vígan reklámoznak főműsoridőben, még a txt esti műsorának az oldalán is ott villognak!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 17. - 15:16:35
elmondom; a sok jogvédő paraszt szerint a szabadságevsztéses büntetés célja a nevében is benne van - szabadság megvonása. ez szerintük csak eddig terjedhet, sőt egyesek szerint már ez is alkotmányellenes... tehát ami nem pusztán a szabadság megvonása, az már az emberi méltóságot mint alkotmányos alapjogot korlátozza, tehát elfogadhatatlan. Liberalizmus rulez.

Szeretném ugyanezt az indoklást hallani, miután egy ork kirabolta és összeverte (talán meg is erőszakolta) a 13 éves lányát. Lehet, hogy az már úgy hangozna, hogy "állítsuk vissza a halálbüntetést!" ?
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 17. - 18:41:30
Drazsénak és barátainak kívánok egy ilyen békés, meghitt esti testmozgást!
Esetleg a gyerekének, vagy (mint később látható) az édesanyjának!

http://www.youtube.com/watch?v=5VUb3Xe3TG8&feature=related
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 17. - 18:47:18
Drazsénak és barátainak kívánok egy ilyen békés, meghitt esti testmozgást!
Esetleg a gyerekének, vagy (mint később látható) az édesanyjának!

http://www.youtube.com/watch?v=5VUb3Xe3TG8&feature=related
Hááát, egy ugyenilyen sztorit intézett el egy kedves soproni fórumos... elég hatásosan @:-) @:-) @:-) @:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 17. - 18:55:49
Bővebben?
Mondjuk hihetetlen a srác önuralma, vagy félelme, nem tudom!
Én tuti, hogy az első, de max. a második ütés után páros lábbal tapostam volna a 20kilós félmeztelen májktájszont!
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Február 17. - 18:59:15
a  gyerek szétbxszta  volna  csak ottt voltak a  csira  haverjai_ te  én ugy  szajbaverném az ilyen 50kg-csicskákat hogy  megdxglene undorito amit ezek  csinalnak &5*
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 17. - 18:59:38
Bővebben?
Mondjuk hihetetlen a srác önuralma, vagy félelme, nem tudom!
Én tuti, hogy az első, de max. a második ütés után páros lábbal tapostam volna a 20kilós félmeztelen májktájszont!
bővebben: lement a lakásból, és egy szó nélkül mellberúgta a fickót úgy, ahogy az elesett, tarkóval vette a padkát, de a kezében lévő piát nem ejtette el, sőt egy csepp sem jött ki belőle  ****:))) Utána már nem rúgdosták a buszt, nem zaklatták a megállóban állókat  ;D

Ők ketten voltak, a fórumtársunk egyedül  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 17. - 19:05:59
Helyes cselekedet!
Csak sajnos ugye megvan a veszélye, hogy visszajönnek 50-en, és ott várják a ház előtt!

Nem baj, majd jönnek ide a guantánamói foglyok, ők hiányoznak már csak ebből az országból!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 17. - 19:07:38
Helyes cselekedet!
Csak sajnos ugye megvan a veszélye, hogy visszajönnek 50-en, és ott várják a ház előtt!

Nem baj, majd jönnek ide a guantánamói foglyok, ők hiányoznak már csak ebből az országból!

Ez sajnos így van, tudnék mesélni  :-\  :-X
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 17. - 19:10:27
Hát ők is mondták, hogy visszajönnek a haverokkal, de mondta a haverunk, hogy gyertek, mindegyiket "meg...khm" :D
Nem jöttek  ****:))) ****:))) ****:)))
Én pedig az erkélyről moziztam ezt végig, egy-két másik fórumtárssal ;D
Nade, hogy ne offoljak tovább:

Hát igen Gabe, kevesen vagyunk, kell még ide pár náció  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Február 17. - 19:13:56
felénk   amugy  van olyan  közseg ahová  nem  engedtek  be  hogy  betelepedjenek_és?  normalisan elvoltak_ mostanába  meg  látom hogy a  buszrol  szállnak  lefelé_hát  eddig tartott_elmeselek  vmit.  nemrég  volt 1 takarékbetöres  nálunk,lesozták az utata, ugye  ki akarták szakitani a  pénzautomatát, szögeket szortak  szét, szoval  elterveztek.DE_ kihagytak 1  gyereket_ és  az meg  felnyomta  öket Łł= Łł=
már   ottvoltak ertük ;D ;D
komolyan mondom estefelé  rendesen rajokba  járnak_ kis  csira 14 évesek  cigiznek,menönek  látszanak &5* &5* kinem állhatom öket_olvasni  nem  tudnak, hát elmennek árulni batyuval meg stb.  de   ez meg a  jobb eset,   van  hogy   lopnak_ söt a  szomszédhoz  bemasznak,most az öregaszzony mit tud  csinálni?
 a  multkor valahol még 30000ft  se  volt  amiert  öltek_ 3  kis  csicska -
és  akkor  jönnek a  jogokkal &5*
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 18. - 08:28:12
Bővebben?
Mondjuk hihetetlen a srác önuralma, vagy félelme, nem tudom!
Én tuti, hogy az első, de max. a második ütés után páros lábbal tapostam volna a 20kilós félmeztelen májktájszont!
bővebben: lement a lakásból, és egy szó nélkül mellberúgta a fickót úgy, ahogy az elesett, tarkóval vette a padkát, de a kezében lévő piát nem ejtette el, sőt egy csepp sem jött ki belőle  ****:))) Utána már nem rúgdosták a buszt, nem zaklatták a megállóban állókat  ;D

Ők ketten voltak, a fórumtársunk egyedül  ;)
Sok boldogságot a fórumtársnak  ;-oo-;, így kell ezt, semmi szarozás.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 18. - 08:38:40
annál szebb tolórúgást filmen sem láttam!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 19. - 15:27:32
Esküszöm a humorosba akartam először:
http://www.kuruc.info/r/35/35613/

No comment  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 19. - 16:13:16
Esküszöm a humorosba akartam először:
http://www.kuruc.info/r/35/35613/

No comment  ::)

A jó k...... :-Đ !!!!!!
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Február 19. - 18:45:14
Ezeket az eseteket összefoglalni,leírni,majd ezek ellen aláírást gyűjteni,ha az állam nem cselekszik,akkor erőszakkal lesz megoldva,mert már ez tűrhetetlen,ez egy élhetetlen undorító ország.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 19. - 19:16:03
Mily' meglepő:

http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=7572
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Február 19. - 19:17:01
en ugy  gondolom,  hogy  ha  megnézed  ebben az  országban  vannak még  kinaiak is_ mitcsinálnak?  dolgoznak ;D ;D ;Dmilyen erdekes_  látsz te  segélyert  menö  kinait? vagy  batyus  kinait? ????...itt elnek  ebben az  orszagban  és  nincs  az  hogy  tele  van  velük a  sajto_pedig  nem  magyarok_ ök ménem lopnak ????...vagy itt  vannak  a  négerek, O0_joo  most  hagyjuk  fekete  pákót ;D ;D_ de  remelem ertheto  volt amit uzenni  akartam_ezzekkel erdekes  lehet 1utt elni
 ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 19. - 19:18:00
Sztojkáék elzavarták a rendőröket a gyilkosság előtt a bárból?

http://www.kuruc.info/r/35/35643/
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 19. - 19:28:11
Ezeket az eseteket összefoglalni,leírni,majd ezek ellen aláírást gyűjteni,ha az állam nem cselekszik,akkor erőszakkal lesz megoldva,mert már ez tűrhetetlen,ez egy élhetetlen undorító ország.

Úgy tudom már megfogalmazás alatt áll, ha kész azonnal rakom fel az íveket!
Egyébként még anno fel raktam egy btk szigorítós ívet vissza kell keresni, az még folyamatban van  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 19. - 19:31:55
Szdsz  ****)
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 19. - 19:32:28
na ez gyönyörű  :D 
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 19. - 19:38:12
Liberális b@zi zsid@k  :----
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 19. - 19:39:43
 ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 19. - 19:40:02
Szdsz  ****)

 :----

De ez jó ötlet! >:D >:D >:D

http://reakcio.blog.hu/2009/02/08/szavazzunk_az_szdsz_re
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 19. - 19:41:45
A jobbszélső az :-/- Horn lehet 10évvel ezelőtt! 
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 20. - 08:21:41
Reggelt, kezdjük a mai napot  @-o

"Magyarország példáját hozta az amerikai pénzügyi ösztönzőcsomag és a bankmentő program kapcsán a The New York Times csütörtökön: mint a lap írta, ezek költségeit alapul véve az Egyesült Államokban a GDP-arányos államadósság egyre duzzadni fog, és 2011-re elérheti a jelenlegi magyar mutatót, amely a tékozló költekezés és a „központilag tervezett pazarlás” maradványai miatt az egekbe szökött.
„Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk” – idézte a tekintélyes liberális napilap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006. májusi balatonőszödi beszédéből a magyar költségvetési politikára vonatkozó értékelést. „Az amerikai döntéshozók 2012-ben majd az ő szavait visszhangozhatják” – hívta fel a figyelmet az újság, amely fotót is közölt a magyar kormányfőről azzal az aláírással: Gyurcsány Ferenc a magyar költségvetési politikát „böszmeségnek” nevezte.

Amerika is nagyra becsüli a szakértő elmebeteg fejkót !
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 20. - 08:32:23
"Járai Zsigmond neves pénzügyi szakember a mnb előző elnöke szerint, fél évvel ezelőtt elértük az államcsődöt, csak ezt a nagy mennyiségű imf hitel még eltakarja, azaz jelenleg az állami kiadásokat, a nyugdíjakat, közalkalmazotti béreket teljes mértékben ezekből finanszírozzák, a probléma az az, hogy ez a hitelkret 2010-ben elfogy. A gazdaság teljesen halott, nincs termelés az állampapírjainkba senki sem hajlandó fektetni, a valutát, bármikor összeroppanthatják (Soros szerint júniusig 350-400 Ft közé sodródik a forint az euróval szemben). Európában Ukrajna áll egyedül rosszabb helyzetben, ők már valószínűleg az éven elérik azt a pontot, amikor a számlákat zárolják, a nyugdíjakat és közalkalmazotti béreket nem tudják kifizetni. Óriási méretű gazdasági élinkítésre lenne szükség, hogy a katasztrófát elkerüljük, ezzel szemben a kormány most készül bevinni a kegyelem döfést."
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Február 20. - 12:21:31
 8-}
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 20. - 12:42:10
8-}

Ezt így kellene most is, nem tartanánk itt  :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 20. - 12:42:28
Sounds good  :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 20. - 15:54:09
http://www.youtube.com/watch?v=4rtty5oifew&eurl=http://barikad.hu/node/24405&feature=player_embedded
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 21. - 13:12:51
Sokkterápiára és újabb IMF-hitelre lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország a jelenlegi nemzetközi környezetben középtávon is megőrizhesse fizetőképességét - írja a portfolio.hu internetes gazdasági oldal egyik szakembere.
Madár István hangsúlyozza, hogy a jelenlegi körülmények között a magyar államadósság töretlenül növekszik: a tavalyi 73 százalék után a GDP-arányos mutató elérheti a 80, illetve 2020-ra a 90 százalékot is. Ahhoz, hogy az euróbevezetés feltételét, azaz a 60 százalék alatti adósságrátát teljesíthesse a magyar gazdaság, hatalmas, 800 milliárd forintos kiigazításra van szükség.
Az elemző hangsúlyozza azt is, hogy őszre egy új megállapodást kellene létrehozni a Nemzetközi Valutaalappal, hogy a piac biztosítottnak lássa a költségvetés helyzetét, mivel a tavaly ősszel megnyitott hitelkeret 2010 tavaszára lejár.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 21. - 20:40:45
Politikustársával ellentétben Veres János ragaszkodik luxus Audijához.
A köztörvényes pénzügyminiszter a kirobbant botrány ellenére sem hajlandó megválni új, 14 millió forintos autójától.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 22. - 09:17:34
Ha csinál megszorítások nélkül egy 10%os növekedést tőlem kaphat még 3at, ha nem Szabadság híd és ugrás.
Deal  >:D :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 22. - 19:58:34
Azt mondja el nekem valaki, hogy egy politikus, akinek még csak megfelelő iskolai végzettsége sem kell, hogy legyen, miért kereshet többet bármiféle átlagembertől, vagy pl. egy mérnöktől, sebésztől...
Ezeknek miért nem hetvenegynehányezer a minimálbér és kész?
Erről még egyszer sem nyilatkoztak!
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 22. - 20:15:38
Azt mondja el nekem valaki, hogy egy politikus, akinek még csak megfelelő iskolai végzettsége sem kell, hogy legyen, miért kereshet többet bármiféle átlagembertől, vagy pl. egy mérnöktől, sebésztől...
Ezeknek miért nem hetvenegynehányezer a minimálbér és kész?
Erről még egyszer sem nyilatkoztak!
ameddig külön szabályok vannak rájuk addig ne is várj sokat tőlük,külön karszt
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 22. - 21:01:36
Azt mondja el nekem valaki, hogy egy politikus, akinek még csak megfelelő iskolai végzettsége sem kell, hogy legyen, miért kereshet többet bármiféle átlagembertől, vagy pl. egy mérnöktől, sebésztől...
Ezeknek miért nem hetvenegynehányezer a minimálbér és kész?
Erről még egyszer sem nyilatkoztak!
ameddig külön szabályok vannak rájuk addig ne is várj sokat tőlük,külön karszt

Én is megszavaznám magamnak a nagy béreket, nem lenne ezzel gond  Łł=
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 23. - 09:01:56
Mert 60 fölöttiek  ;)
Az egyik fele!  ;D
A sokkal nagyobbik fele  ;D >:D :-/--
Csak az a baj, hogy annyira debilek, hogy egy egyszeri aprópénzzel kúrcsány megint megeteti őket!  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 23. - 12:47:45
Teljes összeomlás vagy gazdasági szabadságharc?

Az utóbbi napokban a cigánybűnözés elé húzott kommunikációs fal összeomlása mellett a másik akut téma hazánk gazdasági helyzetének végzetes romlása volt. Érdekes érzés kavarog bennem, hiszen az egész közéletet az általunk már évek óta szajkózott problémák határozzák meg. A cigánykérdésben szinte mindenki utánunk kullog, és a gazdasági folyamatok is bennünket igazolnak. A nagy felfordulásban sokan elfelejtik, hogy a jelenlegi gazdasági válság a nemzeti oldalt egyáltalán nem érte váratlanul. Egy évvel ezelőtt a parlamenti garnitúra még közösen mosolygott meg bennünket, ha arra tettünk utalást, hogy ez a globális lufi ki fog pukkadni. Most fordult a kocka. A magyar közélet a teljes összeomlás előtti pánik jeleit mutatja. Mint a megzavart hangyaboly, mindenki össze-vissza ötletel, szaladgál. Javaslatokat, programokat hallunk, de azok olyanok, mint ha egy haldoklót algopirinnel próbálnánk életben tartani. A felszín kapargatásán túl egyenes, világos utat senki sem képes mutatni a politikai erők közül.

A Jobbikot a cigánykérdésben nem lehetett elhallgatni, áttörtük a falat. A gazdaság kérdésében már jóval vastagabb fal áll előttünk, sokkal több érdeket – főképp idegen érdekeket – sért a programunk. A híreket teletömik a Reformszövetség neoliberális programjának ajnározásával, Gyurcsány kétnaponta megújuló reformcsomagjaival, Orbán Viktor marketing célú külföldi tárgyalásaival, hogy az emberek számára az információ tengerében elvesszen a lényeg. Az egész nagyon szánalmas, mert a fel-felröppenő javaslatok pont azt nem orvosolnák, amely miatt ebbe a helyzetbe kerültünk. Az ország globális rabszolgaságát. A parlamenti garnitúra látszatvitája nem más, mint hogy a nemzetközi tőkének lábat csókoljunk-e vagy csak kezet. A Jobbik viszont gazdasági szabadságharcot hirdet!

A magyar gazdaság helyzetének legnagyobb rákfenéje az az adósságteher, amelyet mindenki adottságnak tekint, és a jelenlegi vitában senki sem érinti. Pedig a hihetetlen méretűre duzzadt államadósság kamatainak törlesztése előbb-utóbb egy kedvezőbb gazdasági környezetben is megfojtotta volna az országot. Az államadósságról azonnal tárgyalásokat kell indítani, meg kell vizsgálni, hogy mely tételeknél lehet elérni az elengedést, a többi visszafizetésére haladékot kell kérni, az IMF hitel jóvátételét pedig egyszerűen meg kell tagadni. Persze erre felszisszen a neoliberális közgazdász, mondván: mi lesz hazánk megítélésével? Én erre csak annyit jegyeznék meg, hogy az bizonyára nagyon fontos, de ha belepusztulunk a hitelrabszolgaságba, akkor teljesen mindegy a megítélésünk. Nekem fontosabb a magyar emberek megmaradása, mint a nemzetközi intézetek véleménye.

Az ország gazdaságának felpörgetéséhez minél hamarabb pénzre van szükség, ebben mindenki egyetért, mint ahogy abban is, hogy ez az, ami most hiányzik. A parlamenti garnitúra azon gondolkodik, hogy az emberektől milyen módon lehetne begyűjteni a szükséges forrásokat. Van, aki drasztikusan nyúzna meg bennünket, van, aki újabb hitelek formájában észrevétlenül. Mi mást javaslunk. Kopasszuk meg inkább mi az eddigi megnyúzóinkat. Az elmúlt időszak privatizációs ügyleteinek kivizsgálására egy statáriális bíróságot kell létesíteni, amely gyors, igazságos és kőkemény ítéletek révén milliárdokat venne vissza a politikai bűnözőktől. Másodsorban meg kell adóztatni a multikat. Szintén adót kellene kivetni a reklámokra, különösen az országos sugárzású kereskedelmi tévéknél. Ezzel két legyet ütünk egy csapásra, egyrészt bevételhez jutunk, másrészt a kereskedelmi csatornák számára is egyértelművé tesszük, hogy ez itt Magyarország, és nekik is vannak kötelezettségeik. Az adórendszer átalakítása már egy hosszabb folyamat, amelyet három-öt év alatt lehet csak kivitelezni, de az irányt már most le kell fektetni. Ennek lényege, hogy a jövedelemadózás terheit a minimumra kell csökkenteni, párhuzamosan a fogyasztás megadóztatásával, természetesen ügyelve annak progresszivitására, vagyis az alapvető fogyasztási cikkek tehermentesítésére.

Mindezzel párhuzamosan újra kell gondolni Magyarország külgazdasági kapcsolatait. Az egyoldalú atlanti viszonyt – amelyet az MSZP és a Fidesz egymással versengve támogat, és amely számunkra csak függést jelent – fel kell, hogy cserélje a kölcsönösségre és a partnerségre épülő kapcsolatok hálózata. Ez pedig a külkereskedelmi iránytű mutatójának nyugatról keletre fordulását követeli meg. A magyar mezőgazdaság és a vele párhuzamosan újraélesztendő élelmiszeripar beindításához piacokra van szükség. A piacokat pedig elsősorban Kína, Japán, Oroszország és az iszlám világ adhat. Az új piacok idehaza munkahelyeket és ezáltal az életben maradást jelenthetik.

Végül érvényesíteni kellene a gazdaságban a neoliberális körök rémálmát, a protekcionizmust. Vagyis állami, kormányzati szinten védeni és segíteni kellene a hazait. Először is a rendelkezésünkre álló nyersanyagforrásokat minden áron magyar kézben kell tartani, különösképpen a földet, a vizet és a gázt. Másodszor a hazai termékek, szolgáltatások számára a hazai piacon monopol helyzetet kell teremteni, a külföldi piacoknál pedig a kijutás lehetőségét kell biztosítani. Végül meg kell szüntetni a hazai vállalkozók és mezőgazdaságból élők bürokratikus és adóztatási diszkriminációját a multikkal szemben. Magyarországon a magyar az első, mindenki más csak utána következik.

A magyar emberek szorgalmasak és kreatívak. Nekünk nem kell sem segély, sem hitel, csak szabadság, hogy ne szipolyozzanak ki, hogy hagyjanak dolgozni és boldogulni. Meggyőződésem, hogy az államadósság újratárgyalása, az államháztartás igazságossá tétele, külkereskedelmünk felszabadítása és a gazdasági protekcionizmus érvényesítése révén hazánk egy főképp mezőgazdaságra és agráriparra épülő jóléti ország lehet. De jólét nincs rend és ébredés nélkül. Vagy együtt valósulnak meg, vagy sehogy.

Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 23. - 12:57:40
Nagyon jó meglátás, de biztos vagyok benne, hogy sokan ellent tudnának neki mondani!
Bár, pl. azt én sem értem, hogy miért jó az nekünk, mikor bejön egy multi, létrehoz 200munkahelyet, emiatt megszűnik legalább annyi kis-középvállalkozás alkalmazottjának munkahelye, és a multi még adót sem fizet!  ????...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 23. - 13:17:10
Nagyon jó meglátás, de biztos vagyok benne, hogy sokan ellent tudnának neki mondani!
Bár, pl. azt én sem értem, hogy miért jó az nekünk, mikor bejön egy multi, létrehoz 200munkahelyet, emiatt megszűnik legalább annyi kis-középvállalkozás alkalmazottjának munkahelye, és a multi még adót sem fizet!  ????...

És tudod mennyi ilyen visszásság van? A mezőgazdaságunkat így tették tönkre. Miért jó az az unijónak ha a magyar paraszt kiszántja a szőlőt? Alapból semmiért, sőt.. De mégis jó, mert akkor be lehet hozni a spanyol fos szőlőt, aminek íze sincs, meg mérgező. A paraszt meg kiszántja, mert kap érte millió pézet. Ja hogy ezután nincs miből élnie? Az majd a jövő év problémája  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 23. - 13:21:53

Akkor ki volt a kapzsi, és nem gondolt a jövőre?
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 23. - 13:46:02

Ez egyértelmű, de a "kinek az érdeke" kérdéskörnél maradjunk  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 23. - 13:50:21

Egyértelmű ez is, persze!
Én csak azt mondom, hogy azért sokszor a magyar gazdák is túloznak, pl. az is szúrta a szemem, mikor a parlament elé vonultak tünteni, némelyikük zsírúj 20-30millás traktotrral!  8-}
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 23. - 14:01:53

Ja, csak a gazda termel a traktorral, nem villantani van neki. Nézd meg németo-ban milyen traktorokkal dolgoznak a gazdák. Lejárt már az mtz-k ideje. A másik meg, hogy csináld utána amit egy paraszt dolgozik azért a traktorért, és utána mondd. Én látom, mit dolgoznak érte, és nagyon sajnálom hogy egyre többen abbahagyják, mert az országunk versenyképessége csökken ezzel.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 23. - 14:04:01
 ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 23. - 14:10:41
Figyelj én nem vitatkozni akarok ezen, csak én is elég viccesen néznék ki, ha pl. egy Audi S8 5.2-vel állítanék oda sztrájkolni, és hiába mondanám, hogy ezért én keményen megdolgoztam, mert te is tudod, hogy mindannyian keményen megdolgoznánk érte, de ha beszarsz se fog sosem összejönni!
Mindegy, ez az én véleményem!  /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 23. - 14:22:03
Figyelj én nem vitatkozni akarok ezen, csak én is elég viccesen néznék ki, ha pl. egy Audi S8 5.2-vel állítanék oda sztrájkolni, és hiába mondanám, hogy ezért én keményen megdolgoztam, mert te is tudod, hogy mindannyian keményen megdolgoznánk érte, de ha beszarsz se fog sosem összejönni!
Mindegy, ez az én véleményem!  /:-)

El vagy tévedve! Tudod milyen hiteleket bevállalnak a gazdák azért a traktorért? Mondom: nem azért kell valakinek traktor amiért a másiknak az S8-as, villantani! Hanem dolgozik vele, és ennek érdekében elzálogosítja a házát, mindenét, hogy dolgozhasson! Normális vagy?  ::)

Szerk: jó magyar mentalitás hogy szúrja a szemünket ha a másiknak van valamije, de a traktor nem luxus, hanem munkaeszköz. Próbálj meg szántani traktor nélkül, vagy trágyázni, épp itt az ideje nemsokára. Hajrá!  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 23. - 14:34:50
Ha már rákérdeztél, hogy normális vagyok-e, akkor elmondhatom, hogy te meg szűklátókörű!
Te sem veszel audit, csak volkswagent, ha arra van pénzed, azzal is eljutsz,ahova kell!
Nem hiszem, hogy csak az új vagy legújabb traktorral lehet elvégezni a földjén a munkát.
A hangsúly azon van, hogy ő valamire megkapja a hitelt, van fedezete!
De felesleges vitatkoznunk, mert gondolom van pár  ilyen ismerősöd, akik miatt elvakultan ítélkezel, ez nem is baj, inkább az, hogy átmentél személyeskedésbe!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 23. - 14:42:39

Ne haragudj, nem személyed ellen vagyok, csak nagyon felháborít hogy megszólják a parasztot ha nem múlt századi körülmények közt termel, de hogy valaki párhuzamot von a luxuscikkek és a munkaeszközök közt, az nálam csapja a biztosítékot. Igen, van több ismerősöm is, és itt is előkelőnek számít valaki ha új traktora van, de nem irigykedik rá senki, csak a buta ember, aki nem tudja hogy mire kell, és nem tudja milyen áron van.

Ez se személyeskedés, remélem érted..  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Bubee - 2009. Február 23. - 16:40:32
Ha már rákérdeztél, hogy normális vagyok-e, akkor elmondhatom, hogy te meg szűklátókörű!
Te sem veszel audit, csak volkswagent, ha arra van pénzed, azzal is eljutsz,ahova kell!
Nem hiszem, hogy csak az új vagy legújabb traktorral lehet elvégezni a földjén a munkát.
A hangsúly azon van, hogy ő valamire megkapja a hitelt, van fedezete!
De felesleges vitatkoznunk, mert gondolom van pár  ilyen ismerősöd, akik miatt elvakultan ítélkezel, ez nem is baj, inkább az, hogy átmentél személyeskedésbe!

Elnézést kívánok h idepofátlankodom, de lenne egy-két hozzáfűzni valóm.

Gabe

Adott két munkahely. Mindkettő esetében ugyanannyit keresel, minden ugyanaz, azonban az egyik helyen télen -10, nyáron pedig +40 fokba kellene dolgoznod, a másik helyen pedig mindkét évszakban ugyanúgy 20 fok lenne, akkor te melyiket választanád?

Ha volna két autód, tök ugyanolyanok, csak az a különbség h az egyikbe van légkondi a másikban pedig nincs (akármelyiket választhatod), akkor melyiket választanád?

Ha volna két munkaeszközöd, de az egyik már elavult és csak kínlódás vele dolgozni, valamint a hetente (ha nem naponta) kéne javítani, vagy volna egy új munkagéped, amivel öröm dolgozni és havonta egyszer kellene átnézni, akkor is minimális ráfordítással, melyiket választanád?

Tudod, azért van különbség. Én már csak tudom.

Egy új, fejlettebb technológia beruházási igénye nagy, azonban a fenntartása kisebb költséggel jár (illetve valahol ugyanott van a kettő, csak nem mindegy mivel dolgozik az ember). Ezen felül ott van az ergonómia. A munkahatékonyság sokszorosan javul, ha a körülmények optimálisak. A munkahatékonyság javul egy új technológia segítségével, és a manuális munka ezzel arányosan csökken. Egy új technológia javítja, növeli, gyorsítja a termelést.

Akkor mi a probléma?

Arról nem is beszélve, h ezeket a gépeket - nagyon okosan - EU-s pályázatok elnyerésével és hitellel tudják megvásárolni. Nem értem mi a gond...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 24. - 09:54:31
Összemásoltam néhány bekezdést, hogy tisztábban lehessen látni, hogy miről is szól a gazdaság liberalizmusa, mi a szabad piac, piacgazdaság, ill. hogy mennyire beteg a rendszer, amely nem szól másról, mint a történelni országok nemzeteinek kirablásáról.

A professzor úgy látja, a magyar nemzet végveszélyben van, a Reformszövetség pedig teljesen behódol a globális tőkének és helyi kollaboránsainak, amikor a nemzet történelmének legsötétebb fordulópontjához érkezett. A nemzetállam totális szétverése, a kamat- és profitszivattyú magasabb fokozatba kapcsolása és zűrös társadalmi helyzet jellemzi mindennapjainkat. Bogár szerint a pénzhatalom élősködő struktúrája kivégzés helyett életben tartja a gazdaállatot, hogy hozzájusson a pénzéhez. A következő kormánynak új alkut kell kötnie ezzel a hatalommal, mert a jelenlegi végzetes rossz, s Magyarország megsemmisüléséhez vezet.

Radikális kísérlet történik a nemzetállam maradékénak is a szétverésére, hiszen a globális tőkestruktúráknak a nemzetállam van a leginkább az útjában. A liberalizálj, deregulálj és privatizálj parancsa az elmúlt húsz év során azt célozta meg, hogy minél rövidebb idő alatt szétverjék a nemzetállamot. Az persze mulatságos, hogy a jelenleg bajban lévő globális tőke érdekes módon mégis az általa elpusztításra ítélt államtól – vagyis ezen keresztül mindannyiunktól – várja a segítséget. Erre mondja Joseph Stiglitz: amikor nyereség áll elő, az magántulajdon és privatizálni-, a veszteséget pedig államosítani kell s áthárítani a kifosztott többségre. A nemzetállam szétverésére irányuló törekvés pontosan tetten érhető, nagyon nehéz szavakkal minősíteni azt a felelőtlenséget és cinizmust, amellyel ebben a helyzetben nem hogy megerősítenék a nemzetállamot, hanem inkább annak szétverésével gondolják el a kiutat ebből a válságból. Ami persze az elemi logika szintjén is képtelenség.

A magyar állam valójában már közel két évtizede csődben van, mert a kötelezettségeinek állománya sokszorosan meghaladja a vagyonának teljes összegét. Ennek a megrendítő ténynek a felszínre kerülése azonban eddig nem állt érdekében a minket függésben tartó globális pénz-hatalmi rendszernek. Technikailag viszont az államcsőd azért kizárt, mert éppen azt célozza az IMF-hitel, hogy ez ne történjen meg. Maga a csőd az a pillanat, amikor állam bejelenti, hogy fizetésképtelen, vagyis nem tudja a törlesztéseket, a kamatokat fizetni, nem tud eleget tenni az adósságtörlesztési kötelezettségeinek. Ez egyelőre nem áll fenn; egyrészt a gigantikus hitel, másrészt az MNB elégséges deviza-tartalékai miatt. Most még minden feltétel adott ahhoz, hogy fizessük a törlesztéseket. Igaz, ez a hitel része annak a pénzhatalmi mozgásnak, ami a védelmi pénzek szedéséhez hasonlítható. Egyrészt ráijesztenek az országra, hogy bedől, majd jönnek a „verőlegények” és azt mondják, ha fizetsz védelmi díjat, akkor megkegyelmezünk neked. Ez egy sötét és szemfényvesztő pénzhatalmi játszma. Ám ennek a hitelnek és a mögötte álló struktúráknak nem az a célja, hogy kivégezze Magyarországot, hanem a további kizsigerelésére játszik, és ehhez életben kell tartania minket. Ez egy élősködő rendszer, amelyik életben tartja a gazda-állatot, s minimális mértékben visszaenged az elrabolt erőforrásokból is. Természetesen kamatra adja azt is.Egyébként minden jel azt mutatja: hosszú távon ezek az adósságok visszafizethetetlenek, hiszen gyorsabban növekednek, mint ahogy törleszteni lehet azokat. Valójában már vissza is fizettük e kölcsönöket, többszörösen is, és most már egy végtelenített kamat-szivattyúként működik az egész.
A kamat a mozgatórugó, az gerjeszti újra és tartja életben az amúgy most is haldokó folyamatot.

Ebben a logikában az új kormánynak semmilyen mozgástere nincsen. Egyetlen lehetősége – ha nem akar féléven belül katasztrofális, polgárháborús körülmények között megbukni –, hogy azonnal tárgyalást kezdeményez ezekkel a pénzhatalmi erőkkel. Vagyis ha volt Washingtoni Konszenzus – ami éppen most bukik meg –, legyen egy „budapesti konszenzus" is, amelyik az mondja, hogy újra kell tárgyalni a korábbi megállapodásokat, mert ez egy végzetesen rossz alku, ami Magyarország teljes megsemmisüléséhez vezet.

Kétségtelen, hogy egyelőre nem mutatnak erre hajlandóságot. De Argentína esetében sem voltak rá hajlandók, amíg a pusztító következmények nem tették számukra is világossá, hogy nekik is lehet jó üzlet, ha mégis csak tárgyalásokba bocsátkoznak. Ha nem tárgyalnak és továbbra is ilyen erővel szívják ki az erőforrásokat, akkor ezek az országok összeomlanak, így teljesen elveszíthetik a biztos lehetőséget, amit részben az adósságszolgálat, részben pedig az itt tevékenykedő multik profitja jelent. Üzleti ajánlatot lehetne nekik tenni, hiszen a két szivattyún keresztül általuk kiszívott jelenleg körülbelül évi 15 milliárd dollárt teljesen elveszíthetik, ha az ország összeomlik, anarchiába süllyed.

Tehát cél először az elbeszélés, majd a megbeszélhetőség elősegítése, tehát, hogy újra egyesüljön a nemzet, a többsége pedig felismerje, miféle erők és milyen irányba próbálják lökni. S közösen forduljon szembe ezekkel az erőkkel és védje meg magát, majd próbálja meg gyarapítani a nemzet anyagi és szimbolikus forrásait is.
...
Forrás: Bogár László
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 10:06:41
Nem értem mi a gond...
Nincs itt semmi gond, de ahogy God is leírta, sok inkább kiszántotta a szőlőt a nagy lóvéért, minthogy azt modja, apukám, én mezőgazdaságból éltem, és ezután is abból fogok. A másik pedig, hogy senki sincs arra kényszerítve, hogy a mezőgazdaságból éljen, el lehet menni szalagmunkásnak, vagy villanyszerelőnek, vagy bárminek. Most majd megint jönnek az ellen kommentek, pedig csak arra céloztam, hogy aki ezt választotta, az utána ne siránkozzon.
Nekem esélyem sincs semmiféle állami támogatásra, sem eu-s pályázatra a munkámmal kapcsolatban!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 10:37:19
És itt van God!

Na oké, gyere: (http://www.harcosokklubja.hu/style_emoticons/default/26.gif)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 24. - 10:38:35
Nem értem mi a gond...
Nincs itt semmi gond, de ahogy God is leírta, sok inkább kiszántotta a szőlőt a nagy lóvéért, minthogy azt modja, apukám, én mezőgazdaságból éltem, és ezután is abból fogok. A másik pedig, hogy senki sincs arra kényszerítve, hogy a mezőgazdaságból éljen, el lehet menni szalagmunkásnak, vagy villanyszerelőnek, vagy bárminek. Most majd megint jönnek az ellen kommentek, pedig csak arra céloztam, hogy aki ezt választotta, az utána ne siránkozzon.
Nekem esélyem sincs semmiféle állami támogatásra, sem eu-s pályázatra a munkámmal kapcsolatban!

Igen ám, csak közben annyira tönkre tették az exportot, illetve a magyar áru versenyképességét, hogy a parasztnak esélye sincs eladni a terményt. Ehhez viszont tömörülniük kellene és a mostani érdekképviselet helyett egy olyat felállítani amelyiknek a nyelve nem az unio seggében végződik, és ellátja feladatát. Sok gond van itt, és nagyon is látja mindenki, csak valamiért nem történik semmi. És most visszakanyarodhatunk a "birkamagyarhoz"  :-X

Itt vagyok 'ázze! (http://www.harcosokklubja.hu/style_emoticons/default/26.gif)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 10:42:27
Viszont néztem valamelyik nap a tv-ben, hogy ilyen szociális boltok nyílnak, ahol csak magyar termékeket árulnak, ugye nem az okosoknak kell eladni a terméket fillérekért, hanem közvetlenül ennek a bolthálózatnak, így mindenki jól jár, a paraszt is, mert jóval magasabb áron veszik meg tőle, a vásárló pedig még így is olcsóbban kapja meg. Nem tudom látta-e valaki rajtam kívül, nem rossz kezdeményezés, sőt!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 24. - 10:45:19
Viszont néztem valamelyik nap a tv-ben, hogy ilyen szociális boltok nyílnak, ahol csak magyar termékeket árulnak, ugye nem az okosoknak kell eladni a terméket fillérekért, hanem közvetlenül ennek a bolthálózatnak, így mindenki jól jár, a paraszt is, mert jóval magasabb áron veszik meg tőle, a vásárló pedig még így is olcsóbban kapja meg. Nem tudom látta-e valaki rajtam kívül, nem rossz kezdeményezés, sőt!

Mondom: érdekképviselet kell a gazdáknak, de nem a magosz! Hanem egy épeszű..  :-/-(-:
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 24. - 10:49:12
Viszont néztem valamelyik nap a tv-ben, hogy ilyen szociális boltok nyílnak, ahol csak magyar termékeket árulnak, ugye nem az okosoknak kell eladni a terméket fillérekért, hanem közvetlenül ennek a bolthálózatnak, így mindenki jól jár, a paraszt is, mert jóval magasabb áron veszik meg tőle, a vásárló pedig még így is olcsóbban kapja meg. Nem tudom látta-e valaki rajtam kívül, nem rossz kezdeményezés, sőt!
Az is Jobbik kezdeményezés, jó ötlet a magosz bolthálózat, ha lesz a közelemben mindenképpen csak onnan fogom beszerezni a zöldségeket+gyümölcsöket. Az egészbe csak az idegesít már előre, hogy a szabad piac ellen, saját gazdaságot támogatva működnek, az elmebajos ruppótlan prolit és időseket szolgálja és ennek ellenére mégis a buzeráns baloldalra fog szavazni, aki pedig csak a szabad piacot és gazdasági libaralizmust támogatják...
Valamit csinálni kell az ostobákkal, mert megfojtják az életképes, termelő, tevékeny réteget és ezzel együtt az egész országot.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 24. - 10:50:15

A fidesz se megoldás, szerintem  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 10:53:23
A fidesz se megoldás, szerintem  :-}
Sajnos nem az, így van!
Ha az lenne, már felmutattak volna ők is valami programot! De nekik sem érdekük, Viki csak olyan akar lenni, mint Berlusconi, de sosem lesz!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 24. - 11:18:33
Viszont néztem valamelyik nap a tv-ben, hogy ilyen szociális boltok nyílnak, ahol csak magyar termékeket árulnak, ugye nem az okosoknak kell eladni a terméket fillérekért, hanem közvetlenül ennek a bolthálózatnak, így mindenki jól jár, a paraszt is, mert jóval magasabb áron veszik meg tőle, a vásárló pedig még így is olcsóbban kapja meg. Nem tudom látta-e valaki rajtam kívül, nem rossz kezdeményezés, sőt!
Az is Jobbik kezdeményezés, jó ötlet a magosz bolthálózat, ha lesz a közelemben mindenképpen csak onnan fogom beszerezni a zöldségeket+gyümölcsöket. Az egészbe csak az idegesít már előre, hogy a szabad piac ellen, saját gazdaságot támogatva működnek, az elmebajos ruppótlan prolit és időseket szolgálja és ennek ellenére mégis a buzeráns baloldalra fog szavazni, aki pedig csak a szabad piacot és gazdasági libaralizmust támogatják...
Valamit csinálni kell az ostobákkal, mert megfojtják az életképes, termelő, tevékeny réteget és ezzel együtt az egész országot.

A fidesz se megoldás, szerintem  :-}
Én jobbikot írtam, az meg hogy jelenleg a magosz a legnagyobb gazdaszerv., nem számít.
Viki hát igen ő is a szabad piac nyálát csurgatja a szájából, egy db nemzeti protekcionista program és párt van a jobbik, ez önerőből építkezett, nem formális jobboldali mint a fidesz, mdf, vagy miép akinek az élére csurit ültették anno, a raszkolnyikov néven tevékenykedő kommunista írót...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 24. - 11:24:49
Én is a Jobbik pártján vagyok, sőt, akikkel beszéltem, azok többsége is. Remélem előbb-utóbb felnő a feladathoz  :violinplay3:
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 24. - 11:29:07
Én is a Jobbik pártján vagyok, sőt, akikkel beszéltem, azok többsége is. Remélem előbb-utóbb felnő a feladathoz  :violinplay3:
Szakértelemben már most ver bárkit, a hozzáállást nem is említem, az eddigi garnitúrák kevés kivétellel, semmit sem raktak le semmit, teljes analfabetizmus, hitel felvét és abból finanszíroz mindent.
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Február 24. - 11:29:12
Az tény,hogy sem az MSZP-re,sem a FIDESZ-re,sem az SZDSZ-re nem szabadna voksolni a következő választáson.Nem is fogok,mert ezt az úgymond "politikai elit"-et,az elmúlt kb.25 év szűklátókörű,hozzá nem értő szocialista maradványait(én inkább söpredéknek hívnám őket)el kellene már végre távolítani.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 24. - 11:29:47
Az tény,hogy sem az MSZP-re,sem a FIDESZ-re,sem az SZDSZ-re nem szabadna voksolni a következő választáson.Nem is fogok,mert ezt az úgymond "politikai elit"-et,az elmúlt kb.25 év szűklátókörű,hozzá nem értő szocialista maradványait(én inkább söpredéknek hívnám őket)el kellene már végre távolítani.

Ez így van  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 24. - 11:30:52
Az tény,hogy sem az MSZP-re,sem a FIDESZ-re,sem az SZDSZ-re nem szabadna voksolni a következő választáson.Nem is fogok,mert ezt az úgymond "politikai elit"-et,az elmúlt kb.25 év szűklátókörű,hozzá nem értő szocialista maradványait(én inkább söpredéknek hívnám őket)el kellene már végre távolítani.

Ez így van  ;-oo-;

Egyetértek  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Február 24. - 11:31:02
Éljen a Jobbik,mely párt a MAGYAR dolgozó és adózó emberek érdekeit képviselné végre.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 24. - 11:31:44
Éljen a Jobbik,mely párt a MAGYAR dolgozó és adózó emberek érdekeit képviselné végre.

Azért kíváncsi lennék. Ígérni eddig mindenki tudott  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 24. - 11:35:07
Éljen a Jobbik,mely párt a MAGYAR dolgozó és adózó emberek érdekeit képviselné végre.

Azért kíváncsi lennék. Ígérni eddig mindenki tudott  ::)
Lenne nyígás az tuti, mert adó a multira, az észnélküli segélyezést felszámolni, ill. a kommunista diktatúra fenntartóinka hivatalnokainak nyugdíjait lecsökkenteni az átlagnyugdíjra ... Ezek akkora terhek amik a gdp ben is megmutatkoznának pozitívan ...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 24. - 12:00:41
Éljen a Jobbik,mely párt a MAGYAR dolgozó és adózó emberek érdekeit képviselné végre.

Azért kíváncsi lennék. Ígérni eddig mindenki tudott  ::)
Lenne nyígás az tuti, mert adó a multira, az észnélküli segélyezést felszámolni, ill. a kommunista diktatúra fenntartóinka hivatalnokainak nyugdíjait lecsökkenteni az átlagnyugdíjra ... Ezek akkora terhek amik a gdp ben is megmutatkoznának pozitívan ...

Ha ez így lenne, én lennék az egyik legnagyobb hívük!  ****:)))))) De én azért fenntartással kezelem ezeket az ígéreteket  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 12:09:31
sőt remélem a selejt rendőri állomány és a minden nap háborúzó hadsereg nyugdíjkorhatárát is ugyanarra emelik, ami az átlagemberé.
Mert ezek a nyomorultak nemhogy nagyobb, hanem kisebb stressznek, megerőltetésnek vannak kitéve, mint egy átlagember, mégis nyalják a picsájukat, meg 40 évesen nyugdíjba mehet, úgy, hogy már a szakközépiskola is beleszámít a ledolgozott idejébe, és akkor még nem beszéltem a nyugdíj összegéről. szánalmas.hu
Másrészt, egy csurka sosem lehet hiteles szélsőjobbos így 70 fölött, aki élete nagy részét a kommunizmisban élte, és '56-ban nem végezték ki!  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 24. - 12:10:34
Az a 3 dolog amit leírtam az 1%a egy programnak.
God ezek nem ígéretek, ez ideológia és ez benne a szép, ha ígéret lenne leszarnám  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 12:19:16
"A miniszterelnök szerint nincs más csomag a placcon, ezért az emberek bízni fognak válságkezelő programjában."

 ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 24. - 12:22:31
"A miniszterelnök szerint nincs más csomag a placcon, ezért az emberek bízni fognak válságkezelő programjában."

 ****:)))
Ill. azt is megemlíti az apróbetűs részben  ::), hogy sosem gondolta volna, hogy ennyire népszerűtlen és sikertelen lesz  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 12:27:03
"A miniszterelnök szerint nincs más csomag a placcon, ezért az emberek bízni fognak válságkezelő programjában."

 ****:)))
Ill. azt is megemlíti az apróbetűs részben  ::), hogy sosem gondolta volna, hogy ennyire népszerűtlen és sikertelen lesz  :-}
Még ez is tetszik:

"Nézze, olyan erõvel akartuk kiszolgálni a választók igényeit nagyon sokáig, mint a szerelmes férfiak, amikor udvarolnak a lányoknak."  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 24. - 12:36:11
Mondom én, hogy a Btk-ban kellene számonkérhetővé tenni a választási ígérteket... letöltendő: Tent City!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 12:38:44
Mesélj Fodor Gabesznak Tent Cityről!  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 24. - 12:41:15
Mesélj Fodor Gabriellának Tent Cityről!  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 24. - 12:42:12
Mesélj Fodor Gabesznak Tent Cityről!  ****:)))

Joe Arpaio for prezident! :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 12:44:15
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=457347

erről sem beszél kúrcsány fletó, bezzeg a horpadt tyúkmellét tudta verni a gibbonkarjával, hogy mekkorakirályokvagyunkmá'  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 24. - 12:45:45
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=457347

erről sem beszél kúrcsány fletó, bezzeg a horpadt tyúkmellét tudta verni a gibbonkarjával, hogy mekkorakirályokvagyunkmá'  ˝=/
Felnégyelni és 4 városba kitűzni fejit valami multi homlokzatára
 :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 12:46:33
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=457347

erről sem beszél kúrcsány fletó, bezzeg a horpadt tyúkmellét tudta verni a gibbonkarjával, hogy mekkorakirályokvagyunkmá'  ˝=/
Felnégyelni és 4 városba kitűzni fejit valami multi homlokzatára
 :-}
****:)))
olyan de ja vu érzésem van ettől!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 13:53:13
Az eddigi információk szerint a diszkóban öt támadó, R. Sándor, N. Győző, Sz. Iván, B. Csaba és P. Gábor esett neki a sportolóknak. A tanúvallomások szerint a román nemzetiségű Marian Cozmát R. Sándor szúrta szíven. A már földön fekvő férfi segítségére siető Zsarko Sesum súlyos szem és arcsérüléseket szenvedett, Ivan Pesic, a kapus pedig veseszúrást kapott. A kiszivárgott információk szerint a támadók egy 20 fős csapat tagjai voltak, s volt köztük rendőr is.

– Úgy tudom, hogy a kihallgatott személyek között vannak a rendőrség állományába tartozó tanúk is. Így a bárban dolgozó személyek között is – mondta el a Blikknek Bencze József, hozzátéve: azonnal vizsgálatot rendelt el, hogy tisztázódjék, a gyilkosság helyszínén tartózkodó rendőrök a szabályok szerint jártak-e el, vagy pedig megsértették azokat.  !+"%

Arra a kérdésre, hogy nem kellett volna-e szolgálatba helyezniük magukat a zsaruknak, amikor a verekedés elkezdődött, nem kaptunk választ. Ennek tisztázása is a most indult belső vizsgálat feladata lesz.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 13:58:23
http://www.blikk.hu/aktualis/pang-a-patriota-lokal-136445.html ez is érdekes az egyik tanú elmondása szerint, pedig szegény bodzatermesztők csak szórakozni akartak
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 24. - 14:02:04
Semmi hasznot nem hajt az államnak a tetvese, de még kárt is okoz, tönkre téve a kocsma forgalmát ...
+ gyilkol + minden egyéb
Halálbüntetés !!!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 14:03:31
Hihetetlen, az ember agyát sokadszorra is felkúrja!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 14:06:44
http://index.hu/belfold/2009/02/23/simon_gabor_mobilozott_egy_brusszeli_jaraton hajrá maszop, nektek mindent szabad
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 14:13:05
Ibolyka végleg lebukott, mint a maszop jobboldali kihelyezett díszribanca:

http://index.hu/belfold/2009/02/24/az_europai_bokros_lajossal_kacerkodik_david_ibolya/
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Február 24. - 14:22:25
sőt remélem a selejt rendőri állomány és a minden nap háborúzó hadsereg nyugdíjkorhatárát is ugyanarra emelik, ami az átlagemberé.
Mert ezek a nyomorultak nemhogy nagyobb, hanem kisebb stressznek, megerőltetésnek vannak kitéve, mint egy átlagember, mégis nyalják a picsájukat, meg 40 évesen nyugdíjba mehet, úgy, hogy már a szakközépiskola is beleszámít a ledolgozott idejébe, és akkor még nem beszéltem a nyugdíj összegéről. szánalmas.hu
Másrészt, egy csurka sosem lehet hiteles szélsőjobbos így 70 fölött, aki élete nagy részét a kommunizmisban élte, és '56-ban nem végezték ki!  8-)
Előtted is fennt áll a lehetőség, hogy olyan munkahelyet válassz ahol korengedményes nyugdíj van. Azért sok bv-sel rendőrrel nem cserélnék, habár van akivel igen.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 14:32:45
Nekem a rendőr, meg a katona az nem szakma!
Ezeknek nincs szaktudásuk, pont ezért kapnak nyugdíjat 40évesen, mert nem értenek semmihez!
Én olyan ember akartam lenni, akinek szakmai tudása van, ezért nem tanultam ilyen semmitmondó dolgokat!
Van főhadnagy haverom, elmesélte a ZMNE-n micsoda vizsgáik voltak, meg esszét kellett beadni a vizsgajegyért!  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 24. - 14:39:30
Nekem a rendőr, meg a katona az nem szakma!
Ezeknek nincs szaktudásuk, pont ezért kapnak nyugdíjat 40évesen, mert nem értenek semmihez!
Én olyan ember akartam lenni, akinek szakmai tudása van, ezért nem tanultam ilyen semmitmondó dolgokat!
Van főhadnagy haverom, elmesélte a ZMNE-n micsoda vizsgáik voltak, meg esszét kellett beadni a vizsgajegyért!  !+"%

Én meg sok rendőrt ismerek (nem sokon múlott hogy én is felszereljek), sőt dolgoztam is kapitányságon. Nem cserélnék a rendőrökkel. Főleg nem a járőrökkel, vagy kmb-sekkel. Állat egy munka, idegileg felőröl, a napi konfrontáció az emberekkel. Én megértem miért mehetnek el hamarabb nyugdíjba. Mondjuk aki osztályvezető, stb, azokat nem értem meg, mert ott nincs olyan elhasználódás mint akik az utcán teljesítenek szolgálatot. Szerintem..  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 14:43:19
És az kit érdekel, hogy az én munkám mennyire stresszes?
Szívesen látlak egy napomonon, mondjuk egész nap mellettem ülsz a kocsiban, építkezésen, irodában, este hívnak, hétvégén hívnak, a megrendelő követelőzik, fenyeget, ordibál!
mindegy, faszom kivan már, hogy mindig megállapítják kinek stresszes a munkája.
Mikor valamelyik IFOR-os vagy melyik kiküldetéses katona is meghalt egy repesztől, másnap címoldalon, hogy hősi halott, b@szdmeg, kinek?
Engem védett ott? Önként ment ki a nagy guba miatt, vállalta a következményeket, mikor egy villanyszerelőt agyonbasz a villany, másnap nincs címlapon, hogy hősi halott, pedig a munkáját végezte ugyanúgy!  :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 24. - 14:54:22

Látod, ha hozzád közeli dologról van szó, nálad is borul a bili  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 14:58:13
Félreértesz, arról beszélek, hogy ne legyen már nekem hősi halott, aki a dolgát végezte idegen országban, nem azért, hogy a hazáját védje, hanem, hogy a zsebét tömje. A hadnagy haverom is volt kint koszovóban, szépen megszedte magát ennyi!
Mondhattam volna takarítónőt, vagy postást, vagy kőművest, csak egy példa volt, láss mögé!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 24. - 15:01:17
Félreértesz, arról beszélek, hogy ne legyen már nekem hősi halott, aki a dolgát végezte idegen országban, nem azért, hogy a hazáját védje, hanem, hogy a zsebét tömje. A hadnagy haverom is volt kint koszovóban, szépen megszedte magát ennyi!
Mondhattam volna takarítónőt, vagy postást, vagy kőművest, csak egy példa volt, láss mögé!

Hős nem azért lesz valaki, mert megtesz valamit. Hanem mert megtesz olyan valamit valamiért, amit más nem tenne. Ha bárki megtenné, akkor nem hősi tett  :) Szerintem  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 15:05:59

Te hordanál ki gyalog, meg busszal leveleket, meg nyugdíjakat, hátha leszúrnak közben? Nem.

AKKOR A POSTÁSOK HŐSÖK!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 24. - 15:59:25

Ez részemről no comment  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 24. - 19:24:24
Ezt nem hiszem el! Tényleg keveset nézek Tv-t, de minden Híradó tele van  a Drazséval! És amilyen pofákat vág!!!  :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 24. - 19:52:01
esze is pont annyi van, mint ami kilátszik
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 24. - 20:05:42
esze is pont annyi van, mint ami kilátszik
áh, annyi nincs neki  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 25. - 07:56:47
esze is pont annyi van, mint ami kilátszik
Ezeknek ilyen marxista oklevele van, persze azt ők überdiplomának nevezik, a legkevesebb egyetemet végzett az szdsz-ben van(azért ez észre is vehető jócskán), ott ilyen gimi érettségivel gusztustalan péterek simán leoktatják az egész világot...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 25. - 08:05:15
esze is pont annyi van, mint ami kilátszik
Ezeknek ilyen marxista oklevele van, persze azt ők überdiplomának nevezik, a legkevesebb egyetemet végzett az szdsz-ben van(azért ez észre is vehető jócskán), ott ilyen gimi érettségivel gusztustalan péterek simán leoktatják az egész világot...

bazmeg tegnap volt szerencsém az szdsz 200001 szavazós reklámjához; hogy egy spangli ne a rendőrségfre tartozzon, hanem egy orvosra, vagy valami ilyesmi.

hát a kurva anyátokat, konkrétan, tessék felülni a kibaszott repülőre és irány Jamaika, liberális szarháziak, vagy ha túl messze van, Amszterdam!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 08:36:42

Na úgy látom te leszel a kétszázezer egyedik szavazójuk!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 25. - 08:48:02
..."A helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője, Balogh Jánosné a nyílt levél után sem tagadta, hogy rokonainál húzta meg magát a körözött személy, de azzal érvelt: roma törvény, hogy nem adják ki egymást.
Ez mi ? Rájuk a btk nem vonatkozik, akkor nem is állampolgárok , akkor, hogy kaphatnak bármit is ???
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 25. - 08:54:52
esze is pont annyi van, mint ami kilátszik
Ezeknek ilyen marxista oklevele van, persze azt ők überdiplomának nevezik, a legkevesebb egyetemet végzett az szdsz-ben van(azért ez észre is vehető jócskán), ott ilyen gimi érettségivel gusztustalan péterek simán leoktatják az egész világot...

bazmeg tegnap volt szerencsém az szdsz 200001 szavazós reklámjához; hogy egy spangli ne a rendőrségfre tartozzon, hanem egy orvosra, vagy valami ilyesmi.

hát a kurva anyátokat, konkrétan, tessék felülni a kibaszott repülőre és irány Jamaika, liberális szarháziak, vagy ha túl messze van, Amszterdam!
Na úgy látom te leszel a kétszázezer egyedik szavazójuk!  ;D
nem, sőt az első 200ezer kezelésére is lenne tippem.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 09:07:11

Pedig milyen idilli lenne, mikor a kávézóban melléd ülne két félmeztelen, bőrsapkás, szőrös mellű, szakállas buzi, és 2 smacizás közt egymás kezéből szívnák a jangát! Ja, mindezt LEGÁLISAN!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 25. - 09:08:10
 :-/-(-: :---- :---- :----
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 25. - 09:10:54
de asszem ez enyhítő körülmény lenne a büntetőeljárásban :D :D :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 09:11:11
:-/-(-: :---- :---- :----
;D
ezek a retardált középiskolát végzett hernyótalpúak már csak a buzikban, meg a drogosokban bíznak!

De azé' laci is megéri a pénzét, na nem a hálaci:

"Sólyom László megdöbbenését és felháborodását fejezte ki a héfőn történt tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság és gyújtogatás miatt. Valamiért hasonló felhajtást, felháborodást, de még részvétnyilvánítást sem látunk, mikor cigányok áldozatairól, magyar emberekről van szó."

Hogy szakadt "vóna" az anyjába a feje ennek is!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 25. - 09:13:54
 ;D
 >:D
"Minden kutyának eljön a napja!"
 8)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 10:28:31
Kolompár Orbán megmondta, hogy tatárszentgyörgyön egy BMX5-ös furikázott, meg, hogy a leégett ház értéke 5-5,5 millió forintit STAGNÁL!   !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Február 25. - 10:35:55
Kolompár Orbán megmondta, hogy tatárszentgyörgyön egy BMX5-ös furikázott, meg, hogy a leégett ház értéke 5-5,5 millió forintit STAGNÁL!   !+"%
hát nehéz szó ez a kóstál...
meg valszeg nem kapott gyerek korában bmx-et, és kivetítette ezt a gyerekkori frusztrációját, a x5-ös bmw-re (amit nem tud megvenni, mert nem bodzázik) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 25. - 11:01:37
http://mno.hu/portal/616331

Ezt ma kaptam. Érdekes. Végig kéretik elolvasni  /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 11:41:38
http://mno.hu/portal/616331

Ezt ma kaptam. Érdekes. Végig kéretik elolvasni  /:-)
Jó cikk, nehéz ilyet írni, hogy szinte semmi indulat nincs benne, mégis reálisan látja a valóságot!  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 25. - 11:54:24
http://mno.hu/portal/616331

Ezt ma kaptam. Érdekes. Végig kéretik elolvasni  /:-)
megmondta mi a frankó ,tetszik a cikk

más: megszavazták fleto csomagját hétfőn?
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 25. - 11:56:09
http://mno.hu/portal/616331

Ezt ma kaptam. Érdekes. Végig kéretik elolvasni  /:-)

Nem véletlenül a kollégám aki harcol velem együtt  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 12:01:49
http://mno.hu/portal/616331

Ezt ma kaptam. Érdekes. Végig kéretik elolvasni  /:-)

Nem véletlenül a kollégám aki harcol velem együtt  ;D
akkor add át neki elismerésem a cikkért!  /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 25. - 12:04:03
http://mno.hu/portal/616331

Ezt ma kaptam. Érdekes. Végig kéretik elolvasni  /:-)

Nem véletlenül a kollégám aki harcol velem együtt  ;D
Prod mesélj már munkásságodról (politikai persze), engem speciel rendkívül érdekelne !
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 25. - 12:06:15
Jó majd mesélek ***)))

Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 12:15:40
Jó majd mesélek ***)))

 ****)  ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 25. - 12:28:01
Jó majd mesélek ***)))

All right !
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 25. - 13:55:36
Az EU nagyon itt akarja tartani a cigányokat:
http://index.hu/belfold/2009/02/24/magyarorszagon_kikozositik_a_ciganyokat/

Mehetett volna ez is a humorosba  :-\
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 14:18:20
Az EU nagyon itt akarja tartani a cigányokat:
http://index.hu/belfold/2009/02/24/magyarorszagon_kikozositik_a_ciganyokat/

Mehetett volna ez is a humorosba  :-\
a legnagyobb vicc az utolsó sor:

"A hatósági szabálysértések arra utalnak, hogy a kormányzati tisztviselők körében még mindig nagyfokú előítéletesség tapasztalható a romákkal szemben."
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 25. - 14:55:34
Az EU nagyon itt akarja tartani a cigányokat:
http://index.hu/belfold/2009/02/24/magyarorszagon_kikozositik_a_ciganyokat/

Mehetett volna ez is a humorosba  :-\
a legnagyobb vicc az utolsó sor:

"A hatósági szabálysértések arra utalnak, hogy a kormányzati tisztviselők körében még mindig nagyfokú előítéletesség tapasztalható a romákkal szemben."

Azt nem értem, kit akarnak kápráztatni ezekkel a cikkekkel.. Mert max olyan veszi be, aki nem itt él, vagy hermetikusan el van zárva rózsadombra  :----
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 25. - 14:56:14
Jaja rózsadombi autizmusnak hívjuk ezt  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 25. - 15:29:20
Jaja rózsadombi autizmusnak hívjuk ezt  :-}

Ennek már neve is van? Akkor pedig létezik! Mint az izomdiszmorfia  Łł=
Cím: Re: Politika
Írta: bender - 2009. Február 25. - 19:07:12
http://www.youtube.com/watch?v=zjs_8eEDBGU

Romániában Cozmát nem ismerték!!???Tanulatlan képmutató féreg!! :-/- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 25. - 19:21:42
végre valami elindult http://www.fn.hu/baleset_bunugy/20090225/felturbozza_rendorseget_gyurcsany/ (http://www.fn.hu/baleset_bunugy/20090225/felturbozza_rendorseget_gyurcsany/)
kiváncsi vagyok hogy mire végeznek,és mit hoznak ki belőle
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Február 25. - 19:38:41
végre valami elindult http://www.fn.hu/baleset_bunugy/20090225/felturbozza_rendorseget_gyurcsany/ (http://www.fn.hu/baleset_bunugy/20090225/felturbozza_rendorseget_gyurcsany/)
kiváncsi vagyok hogy mire végeznek,és mit hoznak ki belőle

ne fűzzél hozzá sok reményt, ez semmi más csak a szokásos figyelemelterelés, hogy mekkora szarban van az ország.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 19:44:08
végre valami elindult http://www.fn.hu/baleset_bunugy/20090225/felturbozza_rendorseget_gyurcsany/ (http://www.fn.hu/baleset_bunugy/20090225/felturbozza_rendorseget_gyurcsany/)
kiváncsi vagyok hogy mire végeznek,és mit hoznak ki belőle

ne fűzzél hozzá sok reményt, ez semmi más csak a szokásos figyelemelterelés, hogy mekkora szarban van az ország.
Na ja, meg amíg együtt korruptkodnak a rendőrök a maffiával, addig baszhatod!
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Február 25. - 19:53:36
http://videa.hu/videok/hirek-politika/varja-a-gardat-ciganyvajda-gyilkossag-roma-tatarszentgyorgy-j0ju8C85FHLvFitk hát na....
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 25. - 19:57:22
végre valami elindult http://www.fn.hu/baleset_bunugy/20090225/felturbozza_rendorseget_gyurcsany/ (http://www.fn.hu/baleset_bunugy/20090225/felturbozza_rendorseget_gyurcsany/)
kiváncsi vagyok hogy mire végeznek,és mit hoznak ki belőle

ne fűzzél hozzá sok reményt, ez semmi más csak a szokásos figyelemelterelés, hogy mekkora szarban van az ország.

látszatintézkedés. Amíg bármilyen, a varjakat érő atrocitás után Mohácsi Viktória meg Horváth Aladár tépi a száját a politika tengermély bólogatása mellett, illetve amíg egy kibaszott JOGOS fegyverhasználat (vagy akár sima kényszerítő eszköz) miatt a rendőr 3 évig járkál a katonai ügyészségre meg bíróságra, ego NEM MER hatékonyan intézkedni, addig tökmindegy, hogy hány rendőr van és milyen felszereléssel. Ha nem mer lőni, akkor mindegy, hogy egy szétkopott PA-63-mal vagy egy HK USP-vel nem mer...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 20:01:06

hejhej, Krasznai csapattársat kihagytad  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 25. - 20:02:11
nem taxatív felsorolás akart lenni, mer akkor a kolompárorbán is itt lenne :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 20:03:35
nem taxatív felsorolás akart lenni, mer akkor a kolompárorbán is itt lenne :D
egész pontosan  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 25. - 20:18:48
http://videa.hu/videok/hirek-politika/varja-a-gardat-ciganyvajda-gyilkossag-roma-tatarszentgyorgy-j0ju8C85FHLvFitk hát na....
a főtücsök feszegeti a "nyugalmi" állapotot? jól veszem ki,hogy még ők vannak felháborodva mert nem tartanak be alapvető együttélési szabályokat,és védi meg senki őket? ezért fordulnak amerika felé? ki a faszom az az amerika?
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Február 25. - 20:33:35
 
"Vigyázzá Boresz

 ;)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 25. - 20:59:21
Már mindent lehet:
http://www.kuruc.info/r/35/35993/

És ha nem lesz itt se intézkedés, akkor szépen rászoknak a cigók erre  :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 21:08:15
Már mindent lehet:
http://www.kuruc.info/r/35/35993/

És ha nem lesz itt se intézkedés, akkor szépen rászoknak a cigók erre  :-/--
Majd nyilatkozik kolompárorbán, hogy: há' nem mondta senki, hogy BMX5-össel nem lehet odaállni na!  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 25. - 21:24:12
Már mindent lehet:
http://www.kuruc.info/r/35/35993/

És ha nem lesz itt se intézkedés, akkor szépen rászoknak a cigók erre  :-/--

erről beszéltem... szerintetek vissza mert ütni a rendőr? Normális államokban ilyenkor minimum pepperspray elő, tonfa, és amíg mozognak, ütik őket. Utána bilincselés, de úgy, hogy fájjon.

Joe Arpaio for prezident!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 21:27:04
Már mindent lehet:
http://www.kuruc.info/r/35/35993/

És ha nem lesz itt se intézkedés, akkor szépen rászoknak a cigók erre  :-/--

erről beszéltem... szerintetek vissza mert ütni a rendőr? Normális államokban ilyenkor minimum pepperspray elő, tonfa, és amíg mozognak, ütik őket. Utána bilincselés, de úgy, hogy fájjon.

Joe Arpaio for prezident!
Úgyis megmondta a horváth lídia is, hogy ha nem intézkedik a kúrcsány, akkor majd amerika lesz a megoldás!
Joe papa gyere, segíts nekik!  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 25. - 21:31:43
hétvégén csináltatok pólót, hátán bilincs, mellen Joe Arpaio 4 prezident...
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 25. - 21:33:20
lassan oda jutok ,hogy beszerzek egy hasonló bicsakot
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 25. - 21:37:19
inkább gázpisztoly... hatékonyabb, nem okoz maradandó sérülést.

(bár szívem szerint aszondanám, hogy 9x19 és hulljon a férgese... de ennek sajnos a legtöbb ember sestében mindenféle akadályai vannak)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 25. - 21:40:46
Nekem ilyen van: CRKT M16-12 Carson Design jó kis darab  ****:))))))
(http://www.acelfullank.hu/images/M16-12.jpg)
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 25. - 21:41:59
megfontolom,viselése mivel jár?
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 25. - 21:45:45
semmivel. Megveszed, beballagsz a lakhely szerinti yardra, kitöltesz egy papírt, befizetsz csekken 2000 HUF-t (sarc ofkorsz) és kipostázzák a viselésit. Ennyi.

Önvédelemre forgót :D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 25. - 21:56:42
semmivel. Megveszed, beballagsz a lakhely szerinti yardra, kitöltesz egy papírt, befizetsz csekken 2000 HUF-t (sarc ofkorsz) és kipostázzák a viselésit. Ennyi.

Önvédelemre forgót :D

Látod, kicsit várok, és minden info itt lett volna publikban. Amúgy utána kérdeztem, tényleg úgy működik a dolog ahogy írtad, szóval nagy a kísértés  ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 25. - 21:59:03
semmivel. Megveszed, beballagsz a lakhely szerinti yardra, kitöltesz egy papírt, befizetsz csekken 2000 HUF-t (sarc ofkorsz) és kipostázzák a viselésit. Ennyi.

Önvédelemre forgót :D

 Amúgy utána kérdeztem, tényleg úgy működik a dolog ahogy írtad, szóval nagy a kísértés  ***)))

köszönöm a bizalmat...  :-p
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 25. - 22:00:43
semmivel. Megveszed, beballagsz a lakhely szerinti yardra, kitöltesz egy papírt, befizetsz csekken 2000 HUF-t (sarc ofkorsz) és kipostázzák a viselésit. Ennyi.

Önvédelemre forgót :D

 Amúgy utána kérdeztem, tényleg úgy működik a dolog ahogy írtad, szóval nagy a kísértés  ***)))

köszönöm a bizalmat...  :-p

Na nehogy már megsértődj te is. A helyi yardokkal beszéltem, várnak sok szeretettel :D
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Február 26. - 03:49:20
lassan oda jutok ,hogy beszerzek egy hasonló bicsakot
az a baj, hogy semmi értelme ilyet venned... legalábbis az én felfogásom szerint
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Február 26. - 04:34:54
1000-2009
Árpád-háziaktól a szarháziakig
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 26. - 06:22:42
semmivel. Megveszed, beballagsz a lakhely szerinti yardra, kitöltesz egy papírt, befizetsz csekken 2000 HUF-t (sarc ofkorsz) és kipostázzák a viselésit. Ennyi.

Önvédelemre forgót :D

 Amúgy utána kérdeztem, tényleg úgy működik a dolog ahogy írtad, szóval nagy a kísértés  ***)))

köszönöm a bizalmat...  :-p

Na nehogy már megsértődj te is. A helyi yardokkal beszéltem, várnak sok szeretettel :D

nem vagyok sértődős :D

de a mondás szerint: "fegyverjogi ügyekben a rendőrség helyett forduljon kutyájához. Ő sem ért hozzá, de legalább lelkes és hallgat önre!"
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 26. - 07:44:20
http://index.hu/belfold/2009/02/25/washington_no_a_romak_elleni_eroszak_magyarorszagon/

hm... ég egész pontosan mi a kurvaannya közük van a yenkiknek a belügyeinkhez?! de a halom puhapöcs maj jól hasraesik előttük...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 26. - 08:10:55
Én nem vágom, hogy mire megy ki a játék , kicsit eltévedtem, annyira irracionális az egész, itt az ep választás ezek meg csak nem hagyják abba a cigány ajnározást, nem akarnak kijutni vagy a sanszos 3 jelöltet is ki akarják ejteni ???
Olyan mintha dirketbe, valami idegen erő hatásásra provokálnák a normális állampolgárokat, egyébként mohácsi tetves cigány viktóriát és díszcigány barátait, már a rendőrök védik 24/7-ben, 1 hónap alatt kaptak 20ezer halálos fenyegetést kb...
Fogalmam nincs mi a céljuk, egy tényleges összecsapás vagy mi  ????... ????... ????...
Tegnap előtti felmérés szerint 10,2% a maszop, ez a cél ???
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 26. - 08:15:25
elhatározták, hogy az MDF sorsára akarnak jutni...
ezt mérjétek be: http://www.ingatlanmagazin.com/read/8017

aki szerint "Meg kellene próbálni egy kibucot alakítani a nyomorgó emberekből, egy olyan csoportot, ahol a központi gondolat a tanulás, a közös munka, az alapellátás egy pénz nélküli, közös gazdasági vállalkozásban" a cigányokkal kivitelezhető, az nem normális.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 26. - 08:21:51
1 tényezőt sosem vesznek figyelembe, ezek nem dolgoznak, max 10%ban, inkább kivándorol, bármit inkább, de sosem dolgozik! Nem dolgoznak. Sőt a legelképesztőbb az volt, amikor egy novemberi felmérésben egy olyan 20%-nyi cigó azt nyilatkozta, hogy dolgozna csak nem ilyen megalázó munkakörökben, aha ügyvezetőként mi ???
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 08:32:45
http://index.hu/belfold/2009/02/25/washington_no_a_romak_elleni_eroszak_magyarorszagon/

hm... ég egész pontosan mi a kurvaannya közük van a yenkiknek a belügyeinkhez?! de a halom puhapöcs maj jól hasraesik előttük...
ezek a kurvanagy szaGértők miért nem töltenek el pár hetet egy-két kisebb vidéki városban, valami putritanya mellett.
Aztán ne azt elemezzék, hogy milyen körülmények közt élnek, hanem hogy MIÉRT élnek olyan körülmények közt, a havi juttatásaik alapján.
komolyan mondom nem hiszem el, hogy fényesre van nyalva a picsájuk, és még így is az ellenkezőjét terjesztik.
A mazsihisz, meg mi a faszt okoskodik, takarodjanak vissza izraelbe a tetves jahvek, nézd má' osztják az észt nap, mint nap a parlamentben is.  :-/- :-/- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 08:39:20
MSZP-tag volt a Cozma-gyilkosság egyik gyanúsítottja

A szocialista párt tagja volt a Cozma-gyilkossággal kapcsolatban őrizetbe vettek egyike.
A Magyar Nemzet újságírójának kérdésére az MSZP zalaegerszegi elnöke, Tarr Ervin megerősítette, hogy nemrégiben még a párt tagja volt az a B. Csaba, akit már előzetes letartóztatásba is helyeztek, mert valószínűleg részt vett a kegyetlen bűncselekményben.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 09:31:08
http://www.blikk.hu/aktualis/12-millio-hamis-forint-az-asztalon-134378.html God pénzt hamisít!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 26. - 10:12:46
http://www.blikk.hu/aktualis/12-millio-hamis-forint-az-asztalon-134378.html God pénzt hamisít!  ;D

Mi köze ennek hozzám?  ????...
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Február 26. - 10:15:01
Biztos te nyomtattad ;D ;D
 ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 10:24:47
http://www.blikk.hu/aktualis/12-millio-hamis-forint-az-asztalon-134378.html God pénzt hamisít!  ;D

Mi köze ennek hozzám?  ????...
Te nem kiskunfélegyházi vagy?
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 10:27:57
http://index.hu/belfold/2009/02/26/median_erosodik_a_jobbik/
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 26. - 10:36:19
http://www.blikk.hu/aktualis/12-millio-hamis-forint-az-asztalon-134378.html God pénzt hamisít!  ;D

Mi köze ennek hozzám?  ????...
Te nem kiskunfélegyházi vagy?

Nem, és nagyon hideg..  :-/-(-:
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Február 26. - 10:56:11
Biztos te nyomtattad ;D ;D
 ;)

God nevét nem találtam a cikkben,meg akkor rendelt volna már 10 kiló Nitro-Tech Hardcore-t ;D ;D.
 
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Február 26. - 11:03:33
a  rendelést állnéven adta  le ;D ;D

Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 26. - 11:09:42
Nana, én tisztességes egyszerű állampolgár vagyok  o:)
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Február 26. - 11:23:47
god,ez a kép a vatikánba nem arra utal ;D ;D(bemondtak a radioba  a körözést)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 26. - 11:31:24
god,ez a kép a vatikánba nem arra utal ;D ;D(bemondtak a radioba  a körözést)

A vatikán csak a cégem, a tulajdonos és egyben a vezérigazgató is én vagyok. Szóval ez nem visszélés, csak elvettem ami az enyém  o:)  ))=/
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 26. - 13:10:01
Megmondaná nekem valaki,hogy a családi pótlékot azt miért így kapja az aki kapja?
ELőször is a gyerek miatt van jogosultsága az illetőnek a pótlékra,ugye?
Akkor miért nem úgy van megoldva,hogy a gyerek étkeztetése van kifizetve egyből,utal az állam az adott bölcsöde,óvoda,iskola számlájára,illetve a ruházkodáshoz kapni egy utalványt,amit kötelezően el kell fogadni ahol a kínálat megvan.Az iskolakezdésnél ugyan így,írószerben, könyvesboltban....stb.
Lehet hülyén fogalmaztam,de így kevésbé lenne az ,hogy a gettóbana fényre jönnek a purdék,mert a segélyből vígan megvan a család.Mert ebben az esetben az adóbol lehetne levonni a pótlékot.
Ebben is van kiskapu,de finomitásokkal lehet hogy jobb lenne,mint a mostani,illetve amit bevezetnének.Ahol meg 100ezer felett van az egy főre eső nettó jövedelem,ott jóval kiseb támogatást kéne adni.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 26. - 13:12:48

Igen, ez az egyik jó megoldás lenne, illetve az lenne a másik, ha adókedvezményként lehetne leírni a családi pótlék összegét, így ha nem dolgozol, nem is jár!  O0
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 13:21:18
Sőt, 3gyerek után meg sehogy se járjon, addig is csak adókedvezményben, vagy max. NÉVRE SZÓLÓ utalványban, mert ezek azz életüket is eladják cigiért, meg piáért!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 26. - 13:21:42
Nem mondtatok újat ezek részben szerepelnek a jobbik programban + átnemruházható csak igazolvánnyal felhasználható étkezési jegy a segély helyett  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 13:25:42
Nem mondtatok újat ezek részben szerepelnek a jobbik programban + átnemruházható csak igazolvánnyal felhasználható étkezési jegy a segély helyett  :-}
Még van 1évük megerősödni,szavazóbázist erősíteni, mert ezek a látszatindítványok, hogy oszlassuk fel magunkat úgysem érnek semmit, max. a fidesznek jönne jól, mert jóval nagyobb számban kerülnének be, a komcsik 3/4-e kihullana, a homokos/drogos szadesz teljesen eltűnne a süllyesztőben, Ibolyka csontos tekintete sem riogatna többet minket.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 26. - 13:28:33

Hátha addig a kampánytörvény is elkészül amiben limitálják a költség maxot...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 13:31:57
Meg azt, hogy nyugdíjas, munkanélküli, alapszintű iskolázottsággal nem rendelkező NE SZAVAZHASSON!
Máris megváltozna fletó meg drazsé irányelve is!  :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 26. - 13:35:00
Meg azt, hogy nyugdíjas, munkanélküli, alapszintű iskolázottsággal nem rendelkező NE SZAVAZHASSON!
Máris megváltozna fletó meg drazsé irányelve is!  :-/-
ez már ellene van a demokráciának,és nemhiszem hogy kivitelezhető lenne,ha nem is ebben a formában,de hasonló kikötések lennének a szavazáshoz nem lenne rossz
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 26. - 13:40:10
A szavazók körét valóban mindenképpen szűkíteni kell, fogyatékosak ne szavazzanak, vagy aki munkaképes korától számítva nem dolgozott legalább 50-75% időt, az ne szavazzon, valami okosabb majd kitalálja !
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 13:43:06
A demokrácia, meg a mai magyar alkotmány egy kalap szart sem ér!
Miről szavazunk? Hogy melyik politikai erő költi el az adókból származó állami bevételt erre/arra/amarra.
Akkor engedtessék meg, hogy az szavazzon már, akinek a pénzét elköltik!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 26. - 13:44:09
http://nol.hu/index.html

Azt csiripelik a verebek, hogy a metélt főnök megbánta, hogy elindították az oldalon a szavazást  ::) >:D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 13:50:08
 ****:))) nemcsoda
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 26. - 13:57:55
Akkor engedtessék meg, hogy az szavazzon már, akinek a pénzét elköltik!
ezt kellene valahogyan megfogalmazni
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 26. - 14:00:49
****:))) nemcsoda
Ez akkora orrbaverés, hogy 5 feles már biztos lenn van  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 26. - 14:01:13
Akkor engedtessék meg, hogy az szavazzon már, akinek a pénzét elköltik!
ezt kellene valahogyan megfogalmazni

Tekintettel arra, hogy az OGY választásokon a választópolgár arról (is) szavaz, hogy az általa közteherként befizetett összeggel az állami gazdálkodás keretein belül ki rendelkezzen, a választópolgárok körét indokolt azon állampolgárok körére szűkíteni, akik aktív adó- és járulékfizetők, tehát tényleges teherviselők.

Így jó lesz?
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 26. - 14:03:16
 :-)!

Torony for president !

 @:-)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 26. - 14:03:30
Akkor engedtessék meg, hogy az szavazzon már, akinek a pénzét elköltik!
ezt kellene valahogyan megfogalmazni

Tekintettel arra, hogy az OGY választásokon a választópolgár arról (is) szavaz, hogy az általa közteherként befizetett összeggel az állami gazdálkodás keretein belül ki rendelkezzen, a választópolgárok körét indokolt azon állampolgárok körére szűkíteni, akik aktív adó- és járulékfizetők, tehát tényleges teherviselők.

Így jó lesz?
Tápos  @:-) @:-) @:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 14:07:17
epres nitro-tech-et toronynak!  ;D :-!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 14:10:27
http://www.youtube.com/watch?v=S-MGvGROXjU&eurl=http://www.kuruc.info/r/35/36061/ ezt kellene összeereszteni kolompárorbánnal
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 26. - 14:12:59
Én törpetacskolompárt inkább Ignasevvel ereszteném össze!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 14:15:29
Én törpetacskolompárt inkább Ignasovval ereszteném össze!
****:)))
szamurájkarddal menne a vörös skorpió ellen
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 26. - 14:27:19
http://www.youtube.com/watch?v=S-MGvGROXjU&eurl=http://www.kuruc.info/r/35/36061/ ezt kellene összeereszteni kolompárorbánnal
nah ennek a vajdának kellene ott lenni a cirkuszban,ahol a sok tezsvír csak bólogat meg adja a sok polgárjogi hokitojás alá a lovat, szimpatikus ez a cigány ebből a szemszögből,mostmég
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 26. - 14:29:24
:-)!

Torony for president !

 @:-)

ne túlozzunk, IRM pont elég lenne ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 26. - 14:30:20
ne légy szerény  ****)  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 26. - 14:34:10
az a baj, hogy jönne a sok barom, hogy de az adófizetés nem csak a munkabérre rakódó sarcolásból áll, hanem mindenki fizet adót azzal, hogy vásárol pl... (ÁFA, termékkörtől függően jövedéki adó etc)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 26. - 14:35:13
az a baj, hogy jönne a sok barom, hogy de az adófizetés nem csak a munkabérre rakódó sarcolásból áll, hanem mindenki fizet adót azzal, hogy vásárol pl... (ÁFA, termékkörtől függően jövedéki adó etc)
Ha én leszek a titokminiszter nem jönne senki  ;D ::) >:D ****:))) ***))) ****) ***))))
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 26. - 14:36:49
az a baj, hogy jönne a sok barom, hogy de az adófizetés nem csak a munkabérre rakódó sarcolásból áll, hanem mindenki fizet adót azzal, hogy vásárol pl... (ÁFA, termékkörtől függően jövedéki adó etc)
majd bevezeted a diktatúrát és .... jöjjön aminek jönnie kell
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 26. - 14:40:14
az a baj, hogy jönne a sok barom, hogy de az adófizetés nem csak a munkabérre rakódó sarcolásból áll, hanem mindenki fizet adót azzal, hogy vásárol pl... (ÁFA, termékkörtől függően jövedéki adó etc)
Ha én leszek a titokminiszter nem jönne senki  ;D ::) >:D ****:))) ***))) ****) ***))))

dehogynem. Egyszer. Soha többé nem látná őket senki ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 14:55:29
az a baj, hogy jönne a sok barom, hogy de az adófizetés nem csak a munkabérre rakódó sarcolásból áll, hanem mindenki fizet adót azzal, hogy vásárol pl... (ÁFA, termékkörtől függően jövedéki adó etc)
Ha én leszek a titokminiszter nem jönne senki  ;D ::) >:D ****:))) ***))) ****) ***))))

dehogynem. Egyszer. Soha többé nem látná őket senki ;D
Aztán megkérdezném, hogy az áfát azt adózott jövedelemből fizeted-É?
Mert "ajándék" lóvéból én is szívesebben adózok!
vállalom a sportminisztériumot, majd meglátjátok micsoda pénzeket osztok ki enbéegyben, kenyérre sem telne belőle a tetveknek!
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 26. - 14:57:33
A Blikk szerint kipakolt Cuslág ,hogyan is megy a kampánypénz elszórása.
Ha ez igaz,szívesen meghallgattam volna a kis mesét.
Tele a tököm a politikusokkal,mert be sem mennek a cirkuszba,vagy fogják magukat és kivonulnak,vagy CD-s matricával közlekednek (teljesen szabálytalanul) mintha felsőbbrendüek lennének.
Leváltani az összeset,és iskolázott,értelmes,nem beszédhibás,alkalmas arra hogy összefüggő szövget "Ő"-zés nélkül elmondó,hozzájuk képest szerény kötülmények között élő emberrekkel kiváltani a lehető legtöbbet vagy mindet,és onnatól fogva nyílvánosan lehessen követni az ember és családtagjai adózását,elkerülve a csúszópénz feltételezését. Ilyen figurákból kellene 100fő és kész.Akik meg a kezükre dolgozhatnának,azok a közalkalmazottak lennének.
Hülyeség? ????...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 15:08:15
ki beszédhibás?  ;D

http://www.youtube.com/watch?v=fIufmA1znlc hejhiller
http://www.youtube.com/watch?v=4eFZz34iF0Q&feature=related drazsé
http://www.youtube.com/watch?v=zVO0zxJhFgo békóka
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 26. - 15:15:03
kezdem azt hinni, hogy a posztokon kötelező valamilyen enyhe hendikepp és/vagy súlyos retardáció...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 26. - 15:16:34
Fajtajelleg a belterj   :-/-(-:
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 26. - 15:17:15
enyhe
  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 15:22:25
Valamelyik riportban kérdezi a csaj drazsét:

Most akkor ön egy bukott tárca nélküli miniszterből lett igazságügyi- és rendészeti miniszter?

Mire drazsé, a hihetetlen értelmes tekintetével, szemeit kitágítva, fejét félrefordítva:

-Nem hinném!

 ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 26. - 18:09:30
http://www.youtube.com/watch?v=VQ7c45gs0kA

humornak humor, de itt a helye...
Cím: Re: Politika
Írta: zotja - 2009. Február 26. - 18:36:52
ha meglátja a GAbe azt fogja mondani vótmá  8-}
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 26. - 18:42:24
maj igyexem nem a lelkemre venni ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 19:43:35
Csak azé' linkelem ezt a postot, hogy stílszerű legyek!

http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=172.msg84924#msg84924

Ez az új fogalom: toronyautizmus!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 26. - 20:30:16
nem vettem a lelkemre  ;D ;D ;D

és ha writeonlyba' nyomom, akkóó miva', he?!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 26. - 20:32:53
nem vettem a lelkemre  ;D ;D ;D

és ha writeonlyba' nyomom, akkóó miva', he?!  ;D
beszótá'? he?  ;D akko' hogy reagáltá' ha vrájtónli???
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 27. - 00:29:48
Gyerekek! Ezt lehet még fokozni??  :-O  ˝=/
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-260233
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 27. - 00:49:04
Tulajdonvédelem:
http://baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/kavet-szendvicset-parancsol-tolvaj-ur-214201

 :-X
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 27. - 06:23:47
Tulajdonvédelem:
http://baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/kavet-szendvicset-parancsol-tolvaj-ur-214201

 :-X

Ungarische Bananarepublik. Elhányom magam.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 27. - 09:18:03
Gyerekek! Ezt lehet még fokozni??  :-O  ˝=/
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-260233
Ez 1 vicc, már meglepődni sem tudok, hogy Elqró mindent ráken az ellenzékre, mer' ő aztán semmiért nem hibás, csak reggel, délben, meg este hazudott, azt nem reklámozza! Az igazi vicc viszont az, hogy kihasználja a tömegpszichózist, beültet a tömegbe 1-2 saját embert, és a sok birka meg megy utánuk, meg tapsol velük!  &5*
Tulajdonvédelem:
http://baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/kavet-szendvicset-parancsol-tolvaj-ur-214201

 :-X
Ezt meg kommentálni is felesleges, magyarul: kurvaországban nyugodtan lopjál, kérj kávét szendvicset, aztán távozz!
Ha hozzádérnek, akkor feljelented, osztjóvan!  &5*
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 27. - 09:43:08
"Hiába nyerte meg a Jobbik a minap a Népszabadság pártpreferenciákra vonatkozó szavazását 50%-kal, az balliberális újság szerkesztőinek egyszerűen kiment a fejükből, hogy létezik ilyen párt.

Mai online cikkükben megtekinthetjük az összes közvélemény-kutató mérésének eredményét, ám a Jobbik egyszerűen hiányzik a grafikonokról, van helyette két - gyakorlatilag nem létező - párt, a MIÉP és KDNP, melyek 0%-os eredményét is fontosnak tartották megosztani a nagyérdeművel."

Véleményem szerint rettegnek, miaz, hogy magyar párt egyáltalán létezik, mondanák a héberek!

Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 27. - 10:43:11
14 milliós Audit kap Lamperth a spórlás jegyében
A tavaly decemberben totálkárosra tört Volkswagen Passatja helyett Lamperth Mónika egy 14 millió forintos Audi A6-ost kap szolgálati autónak.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 27. - 10:48:12
14 milliós Audit kap Lamperth a spórlás jegyében
A tavaly decemberben totálkárosra tört Volkswagen Passatja helyett Lamperth Mónika egy 14 millió forintos Audi A6-ost kap szolgálati autónak.

Én is várom már az A6-osomat, de nem küldik a szemetek. Csak A4-es van, az is papírlap :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 27. - 10:52:11
http://www.kuruc.info/r/39/36093/

hanggal!

Kuncze azt ajánlja, vegyünk be ciántablettát!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 27. - 10:55:44
Kuncze "strabag" Gábor csak kussoljon szépen... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 27. - 10:58:39
Kuncze "strabag" Gábor csak kussoljon szépen... ;D
Mos' mi bajod van a pedóbával is má'?  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 27. - 11:25:39
Kuncze "strabag" Gábor csak kussoljon szépen... ;D
Mos' mi bajod van a pedóbával is má'?  ;D

csak annyi, hogy ver a szíve :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 27. - 11:30:08
Kuncze "strabag" Gábor csak kussoljon szépen... ;D
Mos' mi bajod van a pedóbával is má'?  ;D

csak annyi, hogy ver a szíve :D
Adj neki ciántablettát! :-)->
Tavaly is csak 10millát tankolt el szegényke, csak tudnám mire, mikor már nem is pártelnök, nem is frakcióvezető!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 27. - 12:05:54
Kuncze "strabag" Gábor csak kussoljon szépen... ;D
Mos' mi bajod van a pedóbával is má'?  ;D

csak annyi, hogy ver a szíve :D
Adj neki ciántablettát! :-)->
Tavaly is csak 10millát tankolt el szegényke, csak tudnám mire, mikor már nem is pártelnök, nem is frakcióvezető!

nagy család, sok autó...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 27. - 12:16:05
Kuncze "strabag" Gábor csak kussoljon szépen... ;D
Mos' mi bajod van a pedóbával is má'?  ;D

csak annyi, hogy ver a szíve :D
Adj neki ciántablettát! :-)->
Tavaly is csak 10millát tankolt el szegényke, csak tudnám mire, mikor már nem is pártelnök, nem is frakcióvezető!

nagy család, sok autó...

Ha most az jön hogy napi 250.000-et tankol el ez is, akkor vegye be ő a ciánt  :-O  :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 27. - 12:18:50
Kuncze "strabag" Gábor csak kussoljon szépen... ;D
Mos' mi bajod van a pedóbával is má'?  ;D

csak annyi, hogy ver a szíve :D
Adj neki ciántablettát! :-)->
Tavaly is csak 10millát tankolt el szegényke, csak tudnám mire, mikor már nem is pártelnök, nem is frakcióvezető!

nagy család, sok autó...
Ha most az jön hogy napi 250.000-et tankol el ez is, akkor vegye be ő a ciánt  :-O  :-Đ
csak 28ezret naponta!  ****) de azt minden nap!   ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Február 27. - 12:20:37
Kuncze "strabag" Gábor csak kussoljon szépen... ;D
Mos' mi bajod van a pedóbával is má'?  ;D

csak annyi, hogy ver a szíve :D
Adj neki ciántablettát! :-)->
Tavaly is csak 10millát tankolt el szegényke, csak tudnám mire, mikor már nem is pártelnök, nem is frakcióvezető!

nagy család, sok autó...
Ha most az jön hogy napi 250.000-et tankol el ez is, akkor vegye be ő a ciánt  :-O  :-Đ
csak 28ezret naponta!  ****) de azt minden nap!   ;D

Én meg havonta tankolok ennyit, mert drága a benzin  8) Akarom mondani gáz..  >:D
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Február 27. - 12:40:03
A tegnapi utolsó híradót megnéztem valamikor éjjel fél 1 körül,abban volt egy hír hogy a BorsodChem nem hajtotta végre a csoportos elbocsájtást ahogyan azt eltervezte.
Fletó meg jött avval,hogy időben szóltak az államnak és ezért nem lesz elbocsájtás a gyárban,és büszkén veregette a vállát magának,mert hónapokkal ezelőtt 2-3-4szer nagyobb munkanélküli rátát mondtak a szekértők és attól igencsak messze van a jelenlegi valós helyzet.Örülni kéne ennek is hogya csak ekkora a munkanélküliek száma kis hazánkban.

Mérgemben majdnem a képernyőhöz vágtam a távirányítót. :-Đ &5*
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Február 27. - 12:47:37
Mindegy feji 10%, reméljük megy ez lentebb is.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Február 27. - 13:01:39
A tegnapi utolsó híradót megnéztem valamikor éjjel fél 1 körül,abban volt egy hír hogy a BorsodChem nem hajtotta végre a csoportos elbocsájtást ahogyan azt eltervezte.
Fletó meg jött avval,hogy időben szóltak az államnak és ezért nem lesz elbocsájtás a gyárban,és büszkén veregette a vállát magának,mert hónapokkal ezelőtt 2-3-4szer nagyobb munkanélküli rátát mondtak a szekértők és attól igencsak messze van a jelenlegi valós helyzet.Örülni kéne ennek is hogya csak ekkora a munkanélküliek száma kis hazánkban.

Mérgemben majdnem a képernyőhöz vágtam a távirányítót. :-Đ &5*
Mert a borsodchem szépen 20asával küldi el az alkalmazottait, amit nem köteles nagy dobra verni!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 28. - 16:04:28
http://index.hu/belfold/2009/02/28/solyom_a_ciganysagnak_be_kell_illeszkednie/

na a sokadik populista, demagóg "polkorrekt" faszjancsi is megszólalt...
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Február 28. - 16:28:56
http://index.hu/belfold/2009/02/28/solyom_a_ciganysagnak_be_kell_illeszkednie/

na a sokadik populista, demagóg "polkorrekt" faszjancsi is megszólalt...
Végig sem olvastam,mert felidegesítem magam rajta,a rendszerváltás vesztesei ****:))) ****:))),ennek van humorérzéke,vagy ennyire hülye.....inkább az utóbbi.
A rendszerváltás előtt be voltak fenyítve keményem,nem bűnözgethettek csak úgy kedvükre,mint most,ott aztán nem mondhatták azt,hogy jogaik vannak.Na akkor ki a vesztes?
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Február 28. - 16:40:19
Mindegy feji 10%, reméljük megy ez lentebb is.
Remélem megy még lefele az a 10%,de sajna akkor is a Fidesz fogja nyerni a választásokat,és az bizony cseberből-vederbe,nincs sok értelme az egésznek.Minél több embert meg kellene győzni arról,hogy ne szavazzanak ezekre a pártokra(MSZP,FIDESZ,SZDSZ-a kedvenceim :-/- ;D,ütném,hogy vérezzenek).Persze nem mondhatjuk meg ezeknek az embereknek,hogy kikre szavazzanak,de remélem soknak fel fog nyílni a szeme.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Február 28. - 16:46:02
http://index.hu/belfold/2009/02/28/solyom_a_ciganysagnak_be_kell_illeszkednie/

na a sokadik populista, demagóg "polkorrekt" faszjancsi is megszólalt...
Végig sem olvastam,mert felidegesítem magam rajta,a rendszerváltás vesztesei ****:))) ****:))),ennek van humorérzéke,vagy ennyire hülye.....inkább az utóbbi.
A rendszerváltás előtt be voltak fenyítve keményem,nem bűnözgethettek csak úgy kedvükre,mint most,ott aztán nem mondhatták azt,hogy jogaik vannak.Na akkor ki a vesztes?

most olvastam ezredjére Moldovától a Bűn az élet-et. Rettentő tanulságos ebben a témában (is).
Cím: Re: Politika
Írta: Berkes László - 2009. Február 28. - 17:04:04

Valóban, én is csak mindenkinek javasolni tudom. Azt hiszem én is újraolvasom!

 d:)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 02. - 10:56:32
Hmmm, hackelés
http://www.lakastrend.hu/
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Március 02. - 11:01:38
csak ugy legyen! :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: H. Laci - 2009. Március 02. - 11:19:02
Hmmm, hackelés
http://www.lakastrend.hu/

 ****:))) :-/-- :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 02. - 11:19:48
csak ugy legyen! :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/-
@:-)  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 02. - 11:21:55
Hmmm, hackelés
http://www.lakastrend.hu/
Közbe sajna már megjavították ilyen volt
http://barikad.hu/node/25058
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 02. - 13:25:50
Hmmm, hackelés
http://www.lakastrend.hu/
Közbe sajna már megjavították ilyen volt
http://barikad.hu/node/25058

 ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 02. - 16:27:32
mehetne a humorba is, de sztem majdnem itt tartunk...

18 pontos kormányterv a romák védelmében

BEVEZETÉSRE KERÜLŐ KORMÁNYINTÉZKEDÉSEK

Az utóbbi napok sajnálatos eseményei (miskolci főrendőr cigányozása, a sarkadi Tesco lopások miatti bezárása és a Boldogon történt tűzoltónyugdíjas-búcsúztatón kitört tömegverekedés, veszprémi kézilabdázó halála miatti lincshangulat) miatt, valamint a következő napokban különböző bűncselekmények elkövetése miatt romák meggyanusításának elkerülése érdekében az alábbi 18 pontos cselekvési programot dolgozott ki kormányunk az SZDSZ-szel karöltve.

1. Ha valakire rámutat az utcán egy roma honfitársunk, haladéktalanul adja át minden értékét! Az igazi jogkövető ekkor lefejel egy közeli oszlopot vagy falat, hogy összeverésünkkel ne kelljen fáradoznia roma barátainknak.

2. Az ELMÜ köteles biztosítani a zavartalan áramlopásokat és biztosítani ezen honfitársainknak a biztonságos hozzáférést villanyóra nélkül.

3. Minden körzeti erdészet köteles kiállítani korlátlan fakitermelési engedélyt és átadni a helyi roma kisebbségi önkormányzat képviselőinek a falopások elkerülése végett.

4. Aki bármilyen összetűzésbe keveredik romákkal (közlekedési vagy tettenérési) azonnal legyen öngyilkos, így a felindult romáknak nem kell agyonverni ezentúl senkit.

5. Minden családi rendezvényre adjunk meghívót 50 fő részére a helyi roma önkormányzatnak, így elkerülhető lesz a hívatlanul beállító romák tömegverekedése. Ugyanez vonatkozik a vállalati rendezvényekre annyi különbséggel, hogy a meghívottak száma 150-500 fő között kell lennie.

6. Nyíljanak "ROMA MARKET"-ek! Itt csak romák vásárolhatnak, mert nem lesz pénztár. Így elkerülhetővé válnak a(z egyébként fárasztó) bolti lopások.

7. Minden 80 évét betöltött honfitársunk adja át ingóságait és ingatlanját a helyi cigányságnak! Ezután köteles öngyilkos lenni. Itt az igazi jogkövetők megszurkálják magukat, esetleg kinyomhatják a szemüket.

8. Ne zárjuk többé ajtajainkat! Mindenünk, amink van, a romáké is. Aki ezt nem így gondolja, rasszista, fasiszta,…etc.

9. Lányaink, asszonyaink ellenkezés nélkül engedjenek a roma férfiak minden szexuális kívánságának, tegyék szabaddá nemi szervüket, hogy a roma fiataloknak ne kelljen erőszakot alkalmazni.! Így nem lesz többé erőszakos közösülés és ebből egy esetleges gyilkosság.

10. Újra dízelesítjük vasútvonalainkat, a HÉV és villamos hálózatot. Az így lebontott felső vezetékeket átadjuk a helyi romáknak, mert úgyis ők vinnék el.

11. Minden vállalkozó köteles védelmi pénzt adni a cigányvajdáknak. A védelmi pénz szedésére vonatkozó eljárási szabályokra vonatkozó gyakorlati útmutatást a pénzügyminiszter - gyermekei útján - már megadta a téma iránt érdeklődő roma üzletembereknek.

12. Duplájára kell emelni a segélyeket és az adókat. Előzőek finanszírozása az utóbbiból történne, így nem terhelnénk szegény roma barátainkat.

13. A romatelepek felszámolására elkülönített milliárdokat a kétszeresére kell emelni és közvetlenül szétosztani a romáknak, mert a kapott lakásokat - az egyébként rájuk eső támogatás összegén alul - eladnák és visszaköltöznének a cigánytelepre. Ezen felül ROMA LAKÓPARK-okat kell létesíteni (közvetlenül a roma-marketek mellett) állami forrásból. Ezek költségvetési fedezetét a 13. havi nyugdíj és a közszféra 12. havi fizetése elvonása, a nem roma családoknak járó családtámogatási ellátások megvonása biztosítaná.

14. Nem szabad többé romát megbuktatni az iskolákban. Így lesznek végre roma orvosok, ügyészek, mérnökök.

15. Mindenkinek kötelessége utálni a Magyar Gárdát és mindent, ami MAGYAR!

16. Legyen 5 éven belül roma miniszterelnök!

17. Legyen minden parlamenti képviselő roma. A következő Európa parlamenti képviselői választásokra már csak roma származású politikus legyen jelölhető.

18. A romák emberi jogainak védelme érdekében minden magyart, aki a romákról nyilvánosan negatív hangsúllyal nyilvánul meg vagy a cigány szót a cigánypecsenye, cigánykerék és cigányzene szavak kivételével használja büntetőjogi felelősségre kell vonni! Aki romának bármilyen módon ellenszegül, letöltendő börtönbüntetést kapjon.

A kérdés fontosságára tekintettel (prioritása meg kell előzze a világgazdasági válság sújtotta magyar gazdaság megmentését és a lakosság terheinek enyhítését) az Országgyűlés azonnali hatállyal alkossa meg fentiek törvényi hátterét, ennek érdekében a szakminiszériumok azonnal lássanak hozzá a normaszövegek kidolgozásának a roma kisebbségi ombudsman közreműködésével és a kész normaszöveget 72 órán belül nyújtsák be az Országgyűlésnek.
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 02. - 16:52:59
ezek után én minden pénzemet a szeszpiacba és a gyógyszeriparba fektetem

az ok: kannásbort veszek a pénzem 3/4-én,a többit pedig ciánra költöm
 fimon elegyet készítek,és ingyen szétosztom a tücskök között
és aki nem ivott azok temetése előtt, akkor a torra is viszek ,nehogy már kárba menjen az a finom fagyálló

 --)

Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 02. - 17:28:52
nakérem, komolyodjunk kicsit. A Danubuison hallottam, ahogy Bencze lenyilatkozta, hogy az elmúlt évben 53 bűncselekményt követtek el romák sérelmére (hú, micsoda szám...)

Altábornagy Úr, mi ez a kettős mérce?! Sértettként lehet romázni meg cigányozni, hogy csak úgy döng a jogvédő gecik melle? Igen? Akkor lehessen már az elkövetők körében is! Bazmeg!

1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról

2. § 2. a) pont:különleges adat:

a) a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra,

természetesen bűnözők tekintetében már nem lehet, mert az hogy néz már ki... :

2. § 3. pont: bűnügyi személyes adat (érzitek, hogy itt már szó sincs különleges adatról...)

a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetőleg a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél, továbbá a büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó személyes adat;

Na nézzük tovább:

3. § (2) Különleges adat akkor kezelhető, ha

a) az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul, vagy

b) a 2. § 2. a) pontjában foglalt adatok esetében, az nemzetközi egyezményen alapul, vagy Alkotmányban biztosított alapvető jog érvényesítése, továbbá a nemzetbiztonság, a bűnmegelőzés vagy a bűnüldözés érdekében törvény elrendeli

Gratulálok, SZERINTEM ez simán belefér a bűnüldözési érdekbe, de nincs az az isten, hogy ez ebben az ótvaros banánköztársaságban ezt bárki átengedje. De sértett, az lehet roma. Elkövető nem.

Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 02. - 17:45:04
Ha nincs roma elkövető, akkor nincs cigánybűnözés se. Mit nem értesz Torony?  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 02. - 18:08:48
Ha nincs roma elkövető, akkor nincs cigánybűnözés se. Mit nem értesz Torony?  :-}

Értemén, csak ez olyan mint a viccben:

Márpedig itt rend lesz! - mondta nagymama, és berúgta a szart a szőnyeg alá...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 02. - 22:05:12
Ha nincs roma elkövető, akkor nincs cigánybűnözés se. Mit nem értesz Torony?  :-}

Értemén, csak ez olyan mint a viccben:

Márpedig itt rend lesz! - mondta nagymama, és berúgta a szart a szőnyeg alá...

Ez de találó volt!  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 03. - 06:46:01
mint amikor az egyszeri újságíró a vidéki párttitkárokkal csinál riportot:

- Mondja, párttitkár elvtárs, van maguknál rasszizmus?
- Hát, az nincs... pedig igény, az lenne rá...
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Március 03. - 09:42:42
tegnap erdekes  volt a  kékfény ;D ;D   (a  romak elleni tamadasok)
http://www.mtv.hu/videotar/?id=39229
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 03. - 10:06:46
Az emtíví  **:))))* a barátod  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 03. - 17:46:45
http://szdsz.hu/ mindenki szavazzon a 9 kérdésre belátása szerint. A nőket érintő kérdések kivételével szerintem erős az igen arány.
"Sajnos" a szadesz-nek nem úgy jött össze ez a szavazás, ahogy elképzelték  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 03. - 18:14:12
http://szdsz.hu/ mindenki szavazzon a 9 kérdésre belátása szerint. A nőket érintő kérdések kivételével szerintem erős az igen arány.
"Sajnos" a szadesz-nek nem úgy jött össze ez a szavazás, ahogy elképzelték  :D
nekem nem enged szavazni,mert be kéne kapcsolnom a kukikat-   nah azt hol kell?
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 03. - 18:19:29
http://szdsz.hu/ mindenki szavazzon a 9 kérdésre belátása szerint. A nőket érintő kérdések kivételével szerintem erős az igen arány.
"Sajnos" a szadesz-nek nem úgy jött össze ez a szavazás, ahogy elképzelték  :D
nekem nem enged szavazni,mert be kéne kapcsolnom a kukikat-   nah azt hol kell?
az asszonnyal kellene beszélni  :D

firefoxban eszközök  beállítások adatvédelem sütik elfogadása
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 03. - 18:26:07
http://szdsz.hu/ mindenki szavazzon a 9 kérdésre belátása szerint. A nőket érintő kérdések kivételével szerintem erős az igen arány.
"Sajnos" a szadesz-nek nem úgy jött össze ez a szavazás, ahogy elképzelték  :D
nekem nem enged szavazni,mert be kéne kapcsolnom a kukikat-   nah azt hol kell?
az asszonnyal kellene beszélni  :D

firefoxban eszközök  beállítások adatvédelem sütik elfogadása
  !+"%
hehehe ****:))) elég ha csak úgy néz és kééééész a pite  :-)o-:  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 03. - 18:34:48
Baszki milyen bulit csinálnak ebből a tatárszentgyökéri temetésből, a megerőszakolt kiskunlacházi lány temetését miért nem reklámozták így?  :-Đ
Rasszizmusról beszélnek, mikor nincs is gyanúsított!

OMG  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 03. - 18:39:28
Baszki milyen bulit csinálnak ebből a tatárszentgyökéri temetésből, a megerőszakolt kiskunlacházi lány temetését miért nem reklámozták így?  :-Đ
Rasszizmusról beszélnek, mikor nincs is gyanúsított!

OMG  !+"%

A magyar nem értékes, miért kellene elmenni egy magyar kislány temetésére? Mert megölték? Ugyan már. Lárifári. Inkább a cigány temetésre, mert abból lehet politikai ügyet csinálni. Lesz haszon. 
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 03. - 18:47:42
Baszki milyen bulit csinálnak ebből a tatárszentgyökéri temetésből, a megerőszakolt kiskunlacházi lány temetését miért nem reklámozták így?  :-Đ
Rasszizmusról beszélnek, mikor nincs is gyanúsított!

OMG  !+"%

A magyar nem értékes, miért kellene elmenni egy magyar kislány temetésére? Mert megölték? Ugyan már. Lárifári. Inkább a cigány temetésre, mert abból lehet politikai ügyet csinálni. Lesz haszon. 
Előbb bizonyítsák be, hogy nem a saját fajtája ölte meg, mint ahogy az a pécsi gyilkosságnál nem sikerült, és koppantak a szadeszes jogvédők, aztán nem is reklámozták annyira az elkövetőket!
Meg ahogy koppantak a szamurájkardos, villamosos gyilkolásnál is!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 03. - 19:04:47

Azért kíváncsi vagyok, hány magyart kell még keresztülszúrni, megerőszakolni, megölni hogy valakinek el jusson a tudatáig hogy baj van. Jelen állapotok szerint ez nem esik le senkinek se.
Cím: Re: Politika
Írta: dancs zsolt - 2009. Március 03. - 20:07:16

Nem szabad híradót nézni,mert csak felbassza magát az ember! 100 tagú cigányzenekar,meg minden! Ott volt Olaszliszka is abból nem csináltak ekkora ügyet,hogy 30 busz indul romákkal a temetésre,hogy kifejezzék a sajnálatukat a cigók! ˝
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 03. - 20:13:04
Ezt csak erős idegzetűek olvassák el, egy amcsiban élő ismerős küldte, az amerikai népszavából!
Egy retartáld ballib idióta, aki kint él amcsiban és fogalma sincs a magyarországi viszonyokról, ennek ellenére tökéletesen tud véleményt alkotni!

 Tajekoztatasul az Amerikai Nepszavabol...

Állatok

Ezt a jelzőt nem én találtam ki, ezt a kifejezést használták e lap egyes olvasói a cigányokra. Nem szívesen venném át rasszisták szóhasználatát, de azok az emberek, akik Tatárszentgyörgyön rágyújtották egy cigány csal=C 3dra a házat, majd a kimenekülőket, köztük egy ötéves kisfiút sörétes puskával agyonlőttek, azok tényleg állatok. Még azt is hozzáteszem, hogy a menekülő kisfiút hátbalőtték. Milyen ember az, aki hátba lő egy ötéves gyereket? Azért, mert cigánynak született. Más bűne nem nagyon lehetett szegény párának. El tudjuk képzelni, hogy él egy család. (Most megkérem a rasszistáinkat, felejtsék el, hogy cigányokról van szó. Ettől függetlenül tekintsék őket embernek, akiknek ugyanolyan emberi érzéseik vannak, mint nekik, a felsőbbrendű magyaroknak, akik soha semmilyen bűnt nem követnek el, szemben ezekkel, akik bűnözőnek születnek.) Szóval, képzeljünk el egy családot, akik olyan nyomorban élnek, amit elképzelni is nehéz. Itt nő fel, egy padló nélküli, földes házban egy kisgyerek. Éhezik, fázik. Védtelen, kiszolgáltatott, az apjába és az anyjába kapaszkodik. Ötéves, még nem volt ideje felfogni, hogy milyen istenverte hátrányokkal született ebbe a világba, s hogy esélye sincs arra, hogy ebből valaha kitörjön. Csak odabújik az apjához és az anyjához. Azt látja, hogy a falujában megjelennek egyenruhások, apjától hallja, hogy a Magyar Gárda, akik a hivatalos magyar állami rendőrség dí szkísérete mellett verik a bakancsot az utcán, őket fenyegetik és genetikai selejteknek nevezik őket. Beköltözik a félelem a házba. Beleeszi magát a mindennapokba. Aztán jön egy este, amikor igazi klassz magyar faszagyerekek (dehogyis rasszisták, csak jó magyarok, akiknek már elegük van a cigánybűnözésből), odalopakodnak a házukhoz, felgyújtják, és puskával várják a kimenekülőket. Amikor ég a ház, az apa gyorsan dönt, először az ötéves gyereket próbálja menteni. Kinyitják az ajtót, és elkezdenek szaladni. Az igazi erkölcsös magyar, aki utálja a bűnözést, szemben várja őket az ajtónál. Amint kilépnek öt sörétet lő az apa mellkasába. A gyerek látja, hogy az apját lelövik. Akibe eddig kapaszkodott. Akit ugyanúgy szeretett, mint ahogy egy rendes magyar fehér gyerek szereti az apját, ugyanúgy, mintha ő nem is egy genetikai selejt, egy cigány állat lenne, hanem egy ember. Most ez az apja összeesik, és utolsó pillantása még az ötéves gyerekét követi, és talán kiáltja utána, hogy fuss. Fut is a gyerek, de a hazáját szerető, nemzeti érzésű magyar faszagyerek az nem téveszt, az jól lő, mert gyakorolja a Gárdában, és telibe lövi a menekülő ötéves gyerek hátát. Az meghal.=2 0Nem tudjuk, hogy az apa látta-e még, hogy a fiacskáját szitává lőtte az igaz magyar csávó.

Mindez nem film, hanem valóság. Nem valamelyik elmaradott távoli földrészen történt, nem a középkorban játszódik. Ez a múlt héten történt, Magyarországon, ezt magyar emberek követték el. Le lehet mondani kedves rasszista amerikai magyarok az előfizetést, fel lehet háborodni az irodalmi trágárságon, lehet képmutatóskodni, de én hányok. Mert ez a vég. Szégyellem, hogy magyar vagyok. Szégyellem, hogy ezt az én hazámban meg lehet csinálni. Szégyellem, hogy egy olyan néphez tartozom, amelyik nem képes tűrtőztetni a rasszizmusát, a primitív fajgyűlöletét, nem képes kezelni egy kulturálisan más és anyagilag elmaradott kisebbséget, hogy nem képes civilizált módon élni, hanem gyerekeket öl hitvány módon, este, sötétben, hátulról, a bőre színe és a származása miatt. Hova jutottunk? Milyen ócska, mihaszna, semmirekellő kormánya van egy ilyen országnak, amelyik nem tudja megkülönböztetni a szabadságot a terrortól, amelyik hagyta, h ogy ez az ország idáig süllyedjen? Azt hiszi bárki, hogy ez magától van? Hogy ennek okai a cigányok? Amikor mindenki megmondta, ha nem parancsolnak megálljt a náciknak, öldöklés lesz. És most megmondom, hogy ennek itt nem lesz vége. Magyarország egy véres polgárháború küszöbén áll, és a politikai vezetői ebből semmit nem vesznek észre. A szélsőjobboldal úgy megerősödött, hogy a holokausztot holnap megcsinálnák, ha olyan lenne a külpolitikai helyzet, mint az 1930-as években. Ők égettek gyerekeket. Akik Tatárszentgyörgyön gyilkoltak, ugyanazok, mint akik haláltáborokat üzemeltettek és gázkamrába küldtek embereket. Magyarországon ma ugyanolyan széles bázisa van a nácizmusnak, mint akkor. A jobboldal, a Fidesz hízlalta fel őket, a köztársasági elnök gyalázatos módon fedezett nekik, a tehetetlen és erőtlen Gyurcsány pedig ostobán, ölbe tett kézzel nézte.

A magyarok nagyot tévednek, amikor azt hiszik, hogy ez a cigányok ellen van. Ez ellenük van. A cigányok után jönnek a zsidók, a homoszexuálisok, a politikai ell enfelek, majd mindenki. Nevetséges, hogy a magyar rendőrség nem képes felgöngyölíteni egy olyan bandát, amelyik különben látható, egyenruhában menetel. Betiltják és működik. Nem védte meg senki ezt az ötéves gyereket, és a magyarok nagy árat fognak fizetni érte. Van Isten az égben, aki ezt nem hagyja annyiban. Nagyon súlyos lesz a magyarok ítélete. Ez vonatkozik a rasszista amerikai magyarokra is, akik lepedőnyi leveleket irogatnak, amikben azt hajtogatják, hogy a magyarok nem rasszisták, és minden második mondatuk fröcsög a primitív antiszemitizmustól és rasszista gyűlölettől. Szerintük ők vannak többen. Meglehet. De ha egyedül maradok is, akkor sem szegődöm rasszista gyerekgyilkosok ideológiai társai mellé, hogy három újsággal többet eladjak. Mindegyiket odaállítanám az ötéves gyerek nyitott koporsója mellé, hogy meglássa, mi van a szívében. Hogy mit neveznek ők igaz magyar érzésnek. Bartus László
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 03. - 20:20:24
ez egy olyan szinten buta ember lehet, hogy csoda, hogy nem felejt el levegőt venni... hombre, kurvaanyád, menj lakni a cigánysorra, fél év, aztán írj még egy cikket, ha ugyanilyen lesz, akkor megeszem az edzőcipőm.

Köcsög buta parasztja.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 04. - 08:15:03
Najó de mindenki tudja milyen fajták írnak ilyen cikkeket, az ő szavuk nem mérvadó, díszpéldányuk kúrcsány feji, a csőrös patkány, egész nap csak rasszizál a buta állat, hogy elterelje a figyelmet a lerombolt országról, amit ő és brigádja követett el. Ez a rasszizmus öreg amikor a vétlen, dolgozókat basztatják minden szarral, nem a cigányozás. Mi nap mint nap felkelünk, csináljuk az életünket, a fene nem gondolkozik azon, hogy rühellem vagy nem a cigányokat, van más ezer dolog, ami értékesebb, ezzel szemben egy csőrös vagy egy tetves bizony úgy kel fel, hogy rohadjon meg az összes magyar, de rühellem ezeket, stb.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 04. - 08:20:20
A másik meg az, hogy 99% az esélye, hogy uzsoraleszámolásról van szó...
Az egyik helyi lakos mondta, hogy 4-5 komoly arcnak is tartozott ő is és a testvére is ...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 04. - 08:35:04
Gyurcsány Ferenc kitart a hétvégi uniós csúcson elutasított közép-európai mentő-csomagja mellett. A miniszterelnök erről Londonban beszélt, ahol befektetőkkel tárgyalt.

Gyurcsány közölte, Magyarország továbbra is szövetségeseket keres a 180 milliárd eurós csomag elfogadásához. A vasárnapi informális uniós csúcsról azt mondta, nem kudarcként, hanem kihasználatlan lehetőségként értékeli a megbeszélést.

Ennek magyarázz meg valamit  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 04. - 09:09:06
http://www.origo.hu/itthon/20090304-nepszava-minisztert-kernek-a-romak.html
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Március 04. - 10:03:22
1_Tavaly októbertől ez év február 20-ig összesen 19 ezer fő létszámleépítését jelentették be a munkaadók, ebből Közép-Dunántúlra esik 6.519 fő, Közép-Magyarországra 3.360, Nyugat-Dunántúlra 3.107, Észak-Alföldre 1.988, Dél-Dunántúlra 1.652, Észak-Magyarországra 1.584, Dél-Alföldre 801 fő
2_Orbánt a marha magyar sajtó és a baloldal azzal cikizte, hogy „hogyan lehetne má’ a válság megoldás egy kormányváltás, talán a kormány tehet az egészről?”. Nos, úgy fest kukoricára kell térdepelnünk és hamut szórni a fejünkre. Hetedíziglen.

Ha ugyanis világválság van, akkor fel kell tételeznünk, hogy máshol is az van. Ha pedig csak minket, meg az ukránokat emel ki az amerikai elnök, akkor nyilván abban a kormánynak van szerepe. Amit ugye 2002 óta az MSZP vezet.

A kiemelés ugyanis megtörtént: azt mondta Barack, meg kell gátolni, hogy "azoknak a problémáknak, amelyek a feltörekvő országokban (!), mint például Magyarországon vagy Ukrajnában jelentkeznek, legyen olyan nagy tovagyűrűző hatása, amely eléri a mi partjainkat". Obama hozzátette, ennek érdekében összehangolt nemzetközi segítséget kell nyújtani számukra (MTI).

Barack Obama tehát egyértelműen fideszes, s immáron vége azoknak a mendemondáknak, miszerint az Egyesült Államok a baloldalt szereti jobban. Az MSZP kapaszkodhat és méltatlankodhat, hogy milyen alapon mer egy másik állam beleszólni Magyarország magánügyeibe. A magyar történelemben amerikai elnök talán 1956-ban kampányolt a hazai baloldal ellen (akkor kommunistának hívták magukat).

Az Egyesült Államok a Fideszt szereti jobban.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 04. - 10:14:49
http://www.origo.hu/itthon/20090304-nepszava-minisztert-kernek-a-romak.html

hol lehet jelentkezni?! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 04. - 10:22:28
Érdemes ellátogatni egy szavazás erejéig a szadesz honlapjára, az eredmények magukért beszélnek.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 04. - 10:30:59
Érdemes ellátogatni egy szavazás erejéig a szadesz honlapjára, az eredmények magukért beszélnek.

ezt nagyon csúnyán benézték :D :D :D de maj biztos megmagyarázzák, hogy szervezett fasiszta szélsőjobbos szavazóakcióról van szó, ezért az eredmények nem jelentenek semmit...
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 04. - 10:38:00
mi a szavazás eredménye? engem nem enged szavazni  :)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 04. - 10:52:55
Az euró árfolyama szerda reggel tíz óra előtt új történelmi csúcson, 312 forint fölött állt a bankközi devizapiacon.

A közös európai pénz egységére tíz óra előtt néhány perccel már 312 forint felett születtek kötések. A kurzus néhány perc elteltével 311 forint alá esett vissza.

Az új történelmi csúcs 312,4 forint közelében van.

Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 04. - 10:59:51
Obama Magyarországról beszélt

A feltörekvő gazdaságok, köztük Magyarország és Ukrajna problémáit említette Barack Obama amerikai elnök kedden, amikor a globális pénzügyi válság nemzetközi következményeiről beszélt a Fehér Házban.

Az amerikai elnök aznap fogadta hivatalában Gordon Brown brit miniszterelnököt, aki az első európai vezetőként tett látogatást az Obama vezette Fehér Házban. Tárgyalásaik fő témája a nemzetközi gazdasági válság leküzdése volt.

Obama a találkozó után újságíróknak kifejtette: arról egyeztettek, hogyan hangolhatják össze a legerősebb gazdaságok G20-as csoportjának tagjai gazdaságaik élénkítését, miképpen biztosíthatják, hogy közös elvek alapján kezeljék a bankszférát.

Azt mondta, meg kell gátolni, hogy "azoknak a problémáknak, amelyek a feltörekvő országokban, mint például Magyarországon vagy Ukrajnában jelentkeznek, legyen olyan nagy tovagyűrűző hatása, amely eléri a mi partjainkat". Mint hozzátette, ennek érdekében összehangolt nemzetközi segítséget kell nyújtani számukra.

Barack Obama kijelentette: az a fő üzenete az amerikaiaknak, hogy legyenek tisztában azzal, "mély árkot ástunk magunknak, sok rossz döntés született, de rendbe tesszük a dolgokat (...) kilábalunk, nagyobb jólétben és egységben, és azt hiszem, a rendszerhibákkal szemben védettebben".

Az amerikai elnök úgy fogalmazott: teljesen biztos benne, hogy gazdasági terve működni fog, a hiteláramlás megindul, a vállalatok számára új beruházási lehetőségek nyílnak és az embereknek újra lesz munkájuk. Meggyőződése, hogy a fogyasztói bizalom megerősödik a gazdasági ösztönző csomag hatására.

Gordon Brown felhívta a figyelmet: globális bankválság történt, amely a világ minden részére kiterjedt. "Mintha áramkimaradás keletkezett volna az egész pénzügyi rendszerben, amelyet újra kell építenünk, el kell különíteni a rossz eszközöket, újra kell éleszteni a hitelek áramlását" - mondta.

A volt brit pénzügyminiszter kifejtette, "a rossz bankok, akárhol is legyenek, hatással lehetnek a jó bankokra bárhol", tehát meg kell szüntetni a gondokat a világ más részein is, és meg kell teremteni a bankrendszer jövőbeni működési elveit. Brown amerikai útja előtt egy új New Dealt szorgalmazott a nemzetközi gazdasági válság kezelésére. Jelezte, hogy az áprilisi londoni G20-as csúcs résztvevői új nemzetközi megállapodást kötnek a "nagy szabályozási változásról".

Obama és Brown kitűnőnek nevezte a kétoldalú amerikai-brit viszonyt. Brown szerdán beszédet mond az amerikai kongresszus két házának összevont ülésén, ahol a tervek szerint elsősorban a protekcionizmus ellen fog érvelni.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 04. - 11:25:37
Köszönjülk meg vezetőinknek, hogy elérrték azt, hogy egy mondtaban említenek minket Ukrajnával...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 04. - 12:50:45
Érdemes ellátogatni egy szavazás erejéig a szadesz honlapjára, az eredmények magukért beszélnek.
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=682.msg87071#msg87071  :-/-(-: 8-} writeonly?  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2009. Március 04. - 12:53:16
Érdemes ellátogatni egy szavazás erejéig a szadesz honlapjára, az eredmények magukért beszélnek.
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=682.msg87071#msg87071  :-/-(-: 8-} writeonly?  ;D

Már vártam Gabe!!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: K.F. - 2009. Március 04. - 12:54:21
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=1&k=3&i=111191
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 04. - 13:04:46
Érdemes ellátogatni egy szavazás erejéig a szadesz honlapjára, az eredmények magukért beszélnek.
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=682.msg87071#msg87071  :-/-(-: 8-} writeonly?  ;D
Ismétlés a tudás ... >:D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 04. - 14:10:37
Érdemes ellátogatni egy szavazás erejéig a szadesz honlapjára, az eredmények magukért beszélnek.
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=682.msg87071#msg87071  :-/-(-: 8-} writeonly?  ;D

Már vártam Gabe!!  ;D
***))) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 04. - 16:04:17
Nyugalomra vágyók, ne olvassák...

"Mohácsi Viktória a vasárnapi "A szólás szabadsága" című műsorban megint hozta alulmúlhatatlan formáját. Kijelentette többek között, hogy Marian Cozma "diszkóverekedés" áldozata lett, mert feltehetőleg cigányozott. Mohácsi szerint cigányüldözés van ma Magyarországon: a magyar nemzethez tartozó egyik csoportot üldözik, a másik csoport pedig gerjeszti ezt a hangulatot. Az MKB Veszprém elnöke, Magyarády Péter levélben utasította vissza a maga és a csapat nevében a szélsőséges Mohácsi kijelentéseit."

http://barikad.hu/node/25256
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 04. - 16:09:28
MIndennap nézem a Vegyépszer udvarát Prod, de semmi mozgás, igazán mondhatnál valami bíztatót !

Az egyik napról a másikra nem könnyű átvenni ezt az országot amit tönkre tettek. Kitartás nincs sok hátra.  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Március 04. - 16:10:06
Nyugalomra vágyók, ne olvassák...

"Mohácsi Viktória a vasárnapi "A szólás szabadsága" című műsorban megint hozta alulmúlhatatlan formáját. Kijelentette többek között, hogy Marian Cozma "diszkóverekedés" áldozata lett, mert feltehetőleg cigányozott. Mohácsi szerint cigányüldözés van ma Magyarországon: a magyar nemzethez tartozó egyik csoportot üldözik, a másik csoport pedig gerjeszti ezt a hangulatot. Az MKB Veszprém elnöke, Magyarády Péter levélben utasította vissza a maga és a csapat nevében a szélsőséges Mohácsi kijelentéseit."

http://barikad.hu/node/25256

Elmebeteg,remélem megtámadja egy tíz fős romatársaság,és .............bár ilyet senkinek sem szoktam kívánni,de egy ilyen agyhalottnak.....IGEN.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 04. - 16:11:14
MIndennap nézem a Vegyépszer udvarát Prod, de semmi mozgás, igazán mondhatnál valami bíztatót !

Az egyik napról a másikra nem könnyű átvenni ezt az országot amit tönkre tettek. Kitartás nincs sok hátra.  ;)
:-){ /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 04. - 16:42:07
Négy új Audi A6-ost használt 2007-ben Szilvásy

Egy év alatt négy autó, és egyik sem idősebb egy esztendősnél, ráadásul mindegyik luxusmodell – ez Szilvásy György titokminiszter mérlege. A tárca nélküli miniszter 2007-ben összesen négy Audi A6-os autót használt, ezzel ő a csúcstartó a Gyurcsány-kormány tagjai közül.

 #:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 04. - 17:05:37
Négy új Audi A6-ost használt 2007-ben Szilvásy

Egy év alatt négy autó, és egyik sem idősebb egy esztendősnél, ráadásul mindegyik luxusmodell – ez Szilvásy György titokminiszter mérlege. A tárca nélküli miniszter 2007-ben összesen négy Audi A6-os autót használt, ezzel ő a csúcstartó a Gyurcsány-kormány tagjai közül.

 #:-)

Az összes típust ki kell próbálnia: 3.0TDI, 4.2 Quattro, S6 Line, 6.0V12  
Igazán megérthetnéd szegényt ;D
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Március 04. - 17:22:18
Négy új Audi A6-ost használt 2007-ben Szilvásy

Egy év alatt négy autó, és egyik sem idősebb egy esztendősnél, ráadásul mindegyik luxusmodell – ez Szilvásy György titokminiszter mérlege. A tárca nélküli miniszter 2007-ben összesen négy Audi A6-os autót használt, ezzel ő a csúcstartó a Gyurcsány-kormány tagjai közül.

 #:-)

Az összes típust ki kell próbálnia: 3.0TDI, 4.2 Quattro, S6 Line, 6.0V12  
Igazán megérthetnéd szegényt ;D
RS6  8-} Cirka 50 milka :-O 670 le... ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 04. - 18:41:00
OFF:Audiban csak az A8-ban van 6literes motor ami w12-es. o:)

ON:
nézi valaki a retek hiradót? fleto megint segget csinált a szájából,nah erre nekünk frankón szügség van.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 04. - 19:31:03
Négy új Audi A6-ost használt 2007-ben Szilvásy

Egy év alatt négy autó, és egyik sem idősebb egy esztendősnél, ráadásul mindegyik luxusmodell – ez Szilvásy György titokminiszter mérlege. A tárca nélküli miniszter 2007-ben összesen négy Audi A6-os autót használt, ezzel ő a csúcstartó a Gyurcsány-kormány tagjai közül.

 #:-)

Az összes típust ki kell próbálnia: 3.0TDI, 4.2 Quattro, S6 Line, 6.0V12  
Igazán megérthetnéd szegényt ;D
Énkérekelnézést, azt a mocskos irigy pofámat, azt! Vonjatok még 20%adót, hagy vegyük meg szilvalekvárosynak az ereshatost!  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 04. - 19:53:49
áhhh, szadeszzsidesz www.szdsz.hu weboldalán egyik percről a másikra megfordultak az eredmények, érdemes 1-2 kommentet elolvasni.
szánalmas.hu-ra való, hogy ha az emberek véleménye nem egyezik a miénkkel, akkor elcsaljuk abba az irányba, amit látni akarunk!
férgek!  :-/- :-/- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 04. - 20:34:25
hogy lehet megnézni az eredményeket?
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 04. - 20:39:14
hogy lehet megnézni az eredményeket?
ez a mai nézet

a tegnapi az ennek a tükre volt ,talán 2-3 sáv maradt "érintetlen"
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 04. - 20:42:35
hogy lehet megnézni az eredményeket?
ez a mai nézet

a tegnapi az ennek a tükre volt ,talán 2-3 sáv maradt "érintetlen"
engem szavazni se enged, köszi a helyzetképet... a férgek kit néznek hülyének, minek csinálnak szavazást ha manipulálják

Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 04. - 20:53:51
hogy lehet megnézni az eredményeket?
ez a mai nézet

a tegnapi az ennek a tükre volt ,talán 2-3 sáv maradt "érintetlen"
engem szavazni se enged, köszi a helyzetképet... a férgek kit néznek hülyének, minek csinálnak szavazást ha manipulálják

összetrombitálták a meleg drogosokat egy tiszta pillanatukban, hogy kattintsanak :D
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 04. - 20:57:57
hogy lehet megnézni az eredményeket?
ez a mai nézet

a tegnapi az ennek a tükre volt ,talán 2-3 sáv maradt "érintetlen"
engem szavazni se enged, köszi a helyzetképet... a férgek kit néznek hülyének, minek csinálnak szavazást ha manipulálják

összetrombitálták a meleg drogosokat egy tiszta pillanatukban, hogy kattintsanak :D
;D ;D ;D hát igen ki-kiket tud mozgósítani
Cím: Re: Politika
Írta: B1ll4 - 2009. Március 04. - 22:50:06
2009. 03. 03.  : A magyar kormány legkésőbb szeptember 30-ig ki akarja tűzni az euró bevezetésének céldátumát - mondta Gyurcsány Ferenc a Dow Jones hírügynökségnek. A miniszterelnök utalt arra, hogy addig az időpontig kell a kormánynak benyújtania a parlament számára a 2010-es költségvetést, valamint az ország következő három évre szóló gazdasági programját.

 ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 04. - 22:52:21
2009. 03. 03.  : A magyar kormány legkésőbb szeptember 30-ig ki akarja tűzni az euró bevezetésének céldátumát - mondta Gyurcsány Ferenc a Dow Jones hírügynökségnek. A miniszterelnök utalt arra, hogy addig az időpontig kell a kormánynak benyújtania a parlament számára a 2010-es költségvetést, valamint az ország következő három évre szóló gazdasági programját.

 ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
hehe
szép dolog,másra kenik majd a hibát,de ha jól tudom az első beigért időpont 3 éve elmúlt
ha tévedek akkor valaki javítson ki
Cím: Re: Politika
Írta: B1ll4 - 2009. Március 04. - 22:54:20

Kiemelném mégjobban !  ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 04. - 23:04:45
öööö este van már,benyeltem a fék-et?
a don józsis ügynökség fura volt de.... minek is magyarázkodom
mentem is lefeküdni,majd holnap röhögök magamon  ˝=/  !+"%
 --)

de az eurós dátumra tényleg kiváncsi vagyok,hogy jól tudtam-e
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 05. - 08:19:55
áhhh, szadeszzsidesz www.szdsz.hu weboldalán egyik percről a másikra megfordultak az eredmények, érdemes 1-2 kommentet elolvasni.
szánalmas.hu-ra való, hogy ha az emberek véleménye nem egyezik a miénkkel, akkor elcsaljuk abba az irányba, amit látni akarunk!
férgek!  :-/- :-/- :-/-
Az internet az egyetlen fogyasztói dolog, ami a gazdaállat ellen fordult, itt már nem lehet hazudozni, 1perc múlva mindenki tud mindent.
Ezt a liberális brigádot, ki kell végezni, mindet !!!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 08:46:08

azért ne radikalizálódjunk! Kellenek a csákányosok az épülő autópályák mellé (ugye, Kuncze "strabag" elvtárs?), egyszer életükben dolgozzanak kicsit. Demszkynek meg gratulálok a könyvéhez, hogy a lapátnyél törné véresre a kis kacsóit a metróalagútban.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 05. - 08:58:05
Népszavazás indul hamarost, a híres Szepessy Zsolt révén, Monok polgármestere (aki a segélyért dolgoztatja a tetveseket). ;D

"„Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt akként módosítsa, hogy ne legyen büntethető az a személy, aki saját, illetőleg mások személyét, tulajdonát, testi épségét, életét fenyegető, veszélyeztető jogtalan támadást vagy magatartást – ideértve a büntető törvénykönyv tényállásait és azok szabálysértési alakzatait – úgy akadályoz meg vagy előz meg, hogy a megakadályozáshoz, megelőzéshez szükséges mértéket bármilyen arányban, bármilyen eszközzel túllépi; még akkor sem, ha a támadás megakadályozása, megelőzése közben vagy annak következtében a támadó súlyosan megsérül vagy életét veszti?”
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 05. - 09:38:04

Igen!  :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 05. - 09:40:36
2 hét múlva lesznek meg az ívek, majd azonnal felrakom  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Március 05. - 10:30:38
Népszavazás indul hamarost, a híres Szepessy Zsolt révén, Monok polgármestere (aki a segélyért dolgoztatja a tetveseket). ;D

"„Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt akként módosítsa, hogy ne legyen büntethető az a személy, aki saját, illetőleg mások személyét, tulajdonát, testi épségét, életét fenyegető, veszélyeztető jogtalan támadást vagy magatartást – ideértve a büntető törvénykönyv tényállásait és azok szabálysértési alakzatait – úgy akadályoz meg vagy előz meg, hogy a megakadályozáshoz, megelőzéshez szükséges mértéket bármilyen arányban, bármilyen eszközzel túllépi; még akkor sem, ha a támadás megakadályozása, megelőzése közben vagy annak következtében a támadó súlyosan megsérül vagy életét veszti?”

A jelenlegi 1978. évi IV. törvény hogy hangzik?
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Március 05. - 10:38:18
Egyszer egy roma szájából hallottam,nem nekem mondta,de fültanúja voltam a következő mondatának,amit a maga kis egyszerű stílusában adott elő(de nem volt rossz meglátás),ha adnának nekünk egy országot,az nem lenne jó,mert két nap alatt kiirtanánk egymást.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 05. - 10:41:30
Egyszer egy roma szájából hallottam,nem nekem mondta,de fültanú voltam a következő mondatának,amit a maga kis egyszerű stílusában adott elő(de nem volt rossz meglátás),ha adnának nekünk egy országot,az nem lenne jó,mert két nap alatt kiirtanánk egymást.

Ez 3 hete a tv-ben is megtörtént, amikor szivatták a Kállait hogy kapnak autonómiát, egy megyét. Ennek felpüffedt a feje, kiguvadt a szeme, majdnem megfulladt, hogy az lehetetlen, az nem fenntartható, ők nem önellátók, stb...
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Március 05. - 10:45:22

Persze,hogy nem önellátóak,mert a dolgozó,adózó állampolgárok látják el őket.Magyarul semmi hasznuk,csak kárt tudnak okozni.

Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 11:10:01
Népszavazás indul hamarost, a híres Szepessy Zsolt révén, Monok polgármestere (aki a segélyért dolgoztatja a tetveseket). ;D

"„Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt akként módosítsa, hogy ne legyen büntethető az a személy, aki saját, illetőleg mások személyét, tulajdonát, testi épségét, életét fenyegető, veszélyeztető jogtalan támadást vagy magatartást – ideértve a büntető törvénykönyv tényállásait és azok szabálysértési alakzatait – úgy akadályoz meg vagy előz meg, hogy a megakadályozáshoz, megelőzéshez szükséges mértéket bármilyen arányban, bármilyen eszközzel túllépi; még akkor sem, ha a támadás megakadályozása, megelőzése közben vagy annak következtében a támadó súlyosan megsérül vagy életét veszti?”

A jelenlegi 1978. évi IV. törvény hogy hangzik?

drága barátom, az jelenleg 97 oldal... mely részére vagy kíváncsi?
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 05. - 11:19:39
drága barátom, az jelenleg 97 oldal... mely részére vagy kíváncsi?

 :D :D :D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 11:24:32
drága barátom, az jelenleg 97 oldal... mely részére vagy kíváncsi?

 :D :D :D

jóvanna, valszeg erre kíváncsi:

"A jogos védelem
29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.
(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében."

Nakérem, ez az, ami csak elméletben létezik nálunk.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 05. - 11:29:10

Agyonvágom aki bejön hozzám, utána meg jól leiszom magam, kihívom a rendőröket, és már nem is vagyok büntethető, mert alkoholos befolyásoltság alatt követtem el. Ugyanez a cigóknál működik, mert szinte állandóan részegek, és ha szétcsapja a fejed, kap a felfüggesztettre még egy felfüggesztettet  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 11:38:58
Sajnos az ittasság már nem enyhítő körülmény... de én lelövöm, aki bejön, ennyi. Gondolkodni ráérek utána.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 05. - 11:43:10
Sajnos az ittasság már nem enyhítő körülmény... de én lelövöm, aki bejön, ennyi. Gondolkodni ráérek utána.
Jaja ha valaki az enyémbe belép, kivégzem kíméletlenül!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 11:52:07
Sajnos az ittasság már nem enyhítő körülmény... de én lelövöm, aki bejön, ennyi. Gondolkodni ráérek utána.
Jaja ha valaki az enyémbe belép, kivégzem kíméletlenül!

hát... közeli tarkólövést, vagy a hátán 10+ bemeneti nyílást nehéz indokolni, tehát csak ésszel :)
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Március 05. - 11:54:14
drága barátom, az jelenleg 97 oldal... mely részére vagy kíváncsi?

 :D :D :D

jóvanna, valszeg erre kíváncsi:

"A jogos védelem
29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.
(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében."

Nakérem, ez az, ami csak elméletben létezik nálunk.
Akkor - ha jól értelmezem - ha módosítják a fent említettre, akkor nem kell utólag mérlegelni, hogy ijedtség vagy felindulás miatt történt, ami történt. És gondolom Torony, arra gondoltál, hogy pont ezzel a dologgal van a probléma a gyakorlatban.
Vagyis ezt figyelembe véve jogos a módosítás. Végre egy értelmes népszavazási kezdeményezés!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 05. - 11:55:41

Miért John, melyik nem volt eddig értelmes ?
2s állampolgárság, korház"reform leszavazása etc. ?
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 12:03:18

kénytelen vagyok a szlovákokkal példálózni;

tavaly két új jogszabály látott napvilágot - illetéktelen behatolást bármilyen módszerrel el lehet hárítani, másrészt kizárólag home defence céllal minden 18 évét betöltött, büntetlen előéletű szlovák állampolgár jogosult egy darab ismétlő sörétest tartani. Mondom, otthonra, kizárólag.

Hát nem szép lenne? Mossberg 500A ott pihen az ágy alatt, kérdezni sem vagyok köteles, ha betör valaki - és magyarázkodni sem...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 05. - 12:05:46
Hát nem szép lenne? Mossberg 500A ott pihen az ágy alatt, kérdezni sem vagyok köteles, ha betör valaki - és magyarázkodni sem...

Így legyen! Sokan egyetértenének ezzel, és ennek végre lenne elrettentő ereje is  :-):-)::
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Március 05. - 12:06:53

Szerintem mind felesleges pénzkidobás volt, eddig egy ilyen kezdeményezéssel sem értettem egyet.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 05. - 12:13:29
Ezt nem tudom kommentálni, majd a többiek !
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 12:13:45
Hát nem szép lenne? Mossberg 500A ott pihen az ágy alatt, kérdezni sem vagyok köteles, ha betör valaki - és magyarázkodni sem...

Így legyen! Sokan egyetértenének ezzel, és ennek végre lenne elrettentő ereje is  :-):-)::

jaja, az legyen a legnagyobb bajom, hogy újra kell festeni a falat utána :D :D :D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 05. - 12:18:12
Mindenhol besültek a kórház privatizációval is, bár reformok kellenek, de nem úgy, hogy a szolgáltatás minőségét lerontjuk, hanem a pénzek átcsoportosításával lehetne megoldani. Szerintem.

A koloncokat le kellene vetni az állam nyakából, a sok ingyenélővel kezdeni valamit, ki velük a mezőre, kapálni, kötözni, ezer munkaféle lenne nekik, amihez nem kell érettségi, megmondta a borsodi vajda is, hogy ez lenne a helyes irány. Így mindjárt lehetne pénzt rakni akár az egészségügybe, akár az oktatásba, mindkettő eléggé padlón van.

A másik, a sok polgármesteri hivatalt összevonnám, helyileg csak okmányirodákat hagynék, és a megyeközpontokra bíznám az adminisztrációs munkákat. Ha hülyeség, cáfoljatok nyugodtan  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 05. - 12:19:51

A kötözésről az jutott eszembe, hogy a faterom összes szőlőjéből minden drótot elloptak decemberbe, az utolsó 10cm-es darabot is.
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 05. - 12:20:23
drága barátom, az jelenleg 97 oldal... mely részére vagy kíváncsi?

 :D :D :D

jóvanna, valszeg erre kíváncsi:

"A jogos védelem
29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.
(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében."

Nakérem, ez az, ami csak elméletben létezik nálunk.
Akkor - ha jól értelmezem - ha módosítják a fent említettre, akkor nem kell utólag mérlegelni, hogy ijedtség vagy felindulás miatt történt, ami történt. És gondolom Torony, arra gondoltál, hogy pont ezzel a dologgal van a probléma a gyakorlatban.
Vagyis ezt figyelembe véve jogos a módosítás. Végre egy értelmes népszavazási kezdeményezés!

kénytelen vagyok a szlovákokkal példálózni;

tavaly két új jogszabály látott napvilágot - illetéktelen behatolást bármilyen módszerrel el lehet hárítani, másrészt kizárólag home defence céllal minden 18 évét betöltött, büntetlen előéletű szlovák állampolgár jogosult egy darab ismétlő sörétest tartani. Mondom, otthonra, kizárólag.

Hát nem szép lenne? Mossberg 500A ott pihen az ágy alatt, kérdezni sem vagyok köteles, ha betör valaki - és magyarázkodni sem...
Na ez egy frankó dolog szloviban.
OFF
több ismerősöm vett kint a Felvidéken házat, és voltam párszor segíteni pakolászni nekik, beszarás milyen fegyvereket rejtegettek rongyokba bugyolálva az öregekek arra felé.

Mellesleg a faluban ahova költöztek 0 cigó van, a falutól 4 km-re laknak a kis házaikban.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 12:25:02

az itten tanyavilágból is kerülnek elő érdekes dolgok egy-egy alaposabb házkutatás alatt... a csúcs eddig egy teljesen karbantartott, gyönyörű M1 Garand volt, töltőléccel, lőszerekkel. 2-8 év.
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 05. - 12:39:17

Az egyikben 2 Mosin-Nagant volt, de mintha 50 évet ugrottunk volna az időben szépen beolajozva becsavargatva kis ruhákba , egyszer a galgamácsai lőtéren lőttem egy Mosinnal de az egy agyongyötört darab volt.
De mesélték, hogy találtak a faluban  VZ-59-es géppuskát is.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 12:48:04
egykét elfekvő MG42-n sem lepődnék meg :)
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Március 05. - 12:55:24
Igyekszem nem nagyon okoskodni ebben a topikban és visszafogni magam, de ez azért sok(k), Johnnyx. A reagálásom nem neked szól, ne értsd félre (amúgy tegnap keróval elmentünk egymás mellett, csak nem figyeltél)

Hogy lehet nem egyetérteni a kettős állampolgársággal?

Fogyóban van Európa népessége ( egy-két kivétel ország), Magyarországot tekintve, 1980-ig a  (teljes) termékenységi arány 2 felett volt, ma kb 1,3! Ahhoz, hogy változatlan legyen a népességszám, ez 2,1 kellene, hogy legyen. Nem fogom végigvinni részletesen a gondolatot, úgyse olvassa senki a hosszú posztokat, de leírom, mert ha 1-2 ember elgondolkodik rajta, már megérte. Magyarországon évente 35-40ezerrel halnak meg többen, mint születnek évente. Évente egy Gyula, Hódmezővásárhely méretű város eltűnik.

Németország kb 82 millió lakosú, amiből 3 millió török...elviselik, mert a törökök annyian vannak, hogy nem kell integrálódniuk a németekhez, mert mindenhol találnak honfitársat, aki segít (boltban, hivatalban, orvosnál...).
Egyes adatok szerint pár évtizeden belül Mo-nak 2 millió (!) plusz munkaerőre lesz szüksége, annyira el fogunk fogyni (ez történik tőlünk Nyugatra is).
Ez lenne a közgazdasági motívuma a kedvezményezett állampolgárságnak.

A társadalmi-politikai megfontolás mögötte pedig az, hogy Románia is EU tagország lett 2007-ben (ugye fenyegettek, hogy huszonvalamennyi román ellepi majd az országot), ergo, a kapuk ígyis-úgyis megnyílnak a Belső Piac előtt...
És ha úgyis szüksége lesz az országnak plusz munkaerőre/népességre, akkor miért ne a kint élő magyaroknak teremtünk esélyt (akiknek a kultúrájuk, nyelvük!, életmódjuk...stb hasonló v. épp ugyanolyan, mint a miénk), miért kell megvárnunk, míg Kínából, Indiából, meg az isten tudja honnan vándorolnak majd be?  

A kérdés költői volt...
Cím: Re: Politika
Írta: tyson - 2009. Március 05. - 12:55:55
Hali!

Torony!

Te merre üldözöd a bűnt?
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 05. - 13:01:05

Endre  ****:)))))) ;) :-!
Bethlen Gábor Program:

"5. „Sokasodjatok!”
A társadalmi és gazdasági összeomlással fenyegető – a magyarság legsúlyosabb problémáját jelentő – népességfogyásra egyedül a születések számának jelentős mértékű növelése adhat megoldást. Ennek alapján céljaink a következők:
• A már a fogantatásától emberi életnek tekintett magzat valódi törvényi védelme.
• A felnevelt gyermek személyi jövedelemadójának 25%-a a szülő nyugdíját növelje.
• A családi adózás bevezetése a személyi jövedelemadózás helyett.
• A lerombolt lombikbébi-program újraindítása és kiemelt támogatása.
• Az egészségügyileg nem indokolt művi meddővé tétel eltörlése.
• A társadalmi asszimilációra nem alkalmas csoportok tömeges bevándorlásának megállítása.
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 05. - 13:12:50
egykét elfekvő MG42-n sem lepődnék meg :)
lehet csak szét kell nézni pár padláson  :) bár az ilyen talált fegyvereket ki lehetne próbálni vmelyik lőtéren, hivatalos keretek közt, de sajnos nem...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 13:14:42
egykét elfekvő MG42-n sem lepődnék meg :)
lehet csak szét kell nézni pár padláson  :) bár az ilyen talált fegyvereket ki lehetne próbálni vmelyik lőtéren, hivatalos keretek közt, de sajnos nem...

Seneca lőtér, Szlovákia. Ami szem-szájnak ingere. MG42, MP40, Kalas, tényleg minden... legálba! Egy igazán jó kiruccanás (utazás + lőszer) benne van egy kilóban, mongyuk...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 05. - 13:25:50
Torony, vulkángépágyú is van mert akkor mehetünk  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 05. - 13:29:48
egykét elfekvő MG42-n sem lepődnék meg :)
lehet csak szét kell nézni pár padláson  :) bár az ilyen talált fegyvereket ki lehetne próbálni vmelyik lőtéren, hivatalos keretek közt, de sajnos nem...

Seneca lőtér, Szlovákia. Ami szem-szájnak ingere. MG42, MP40, Kalas, tényleg minden... legálba! Egy igazán jó kiruccanás (utazás + lőszer) benne van egy kilóban, mongyuk...
erre el is kezdek gyűjteni ... köszi a tippet
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 13:36:30
Nem tudok róla :D de a nagy klasszikusok megvannak mind :)
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Március 05. - 15:20:06
Igyekszem nem nagyon okoskodni ebben a topikban és visszafogni magam, de ez azért sok(k), Johnnyx. A reagálásom nem neked szól, ne értsd félre (amúgy tegnap keróval elmentünk egymás mellett, csak nem figyeltél)

Hogy lehet nem egyetérteni a kettős állampolgársággal?

Fogyóban van Európa népessége ( egy-két kivétel ország), Magyarországot tekintve, 1980-ig a  (teljes) termékenységi arány 2 felett volt, ma kb 1,3! Ahhoz, hogy változatlan legyen a népességszám, ez 2,1 kellene, hogy legyen. Nem fogom végigvinni részletesen a gondolatot, úgyse olvassa senki a hosszú posztokat, de leírom, mert ha 1-2 ember elgondolkodik rajta, már megérte. Magyarországon évente 35-40ezerrel halnak meg többen, mint születnek évente. Évente egy Gyula, Hódmezővásárhely méretű város eltűnik.

Németország kb 82 millió lakosú, amiből 3 millió török...elviselik, mert a törökök annyian vannak, hogy nem kell integrálódniuk a németekhez, mert mindenhol találnak honfitársat, aki segít (boltban, hivatalban, orvosnál...).
Egyes adatok szerint pár évtizeden belül Mo-nak 2 millió (!) plusz munkaerőre lesz szüksége, annyira el fogunk fogyni (ez történik tőlünk Nyugatra is).
Ez lenne a közgazdasági motívuma a kedvezményezett állampolgárságnak.

A társadalmi-politikai megfontolás mögötte pedig az, hogy Románia is EU tagország lett 2007-ben (ugye fenyegettek, hogy huszonvalamennyi román ellepi majd az országot), ergo, a kapuk ígyis-úgyis megnyílnak a Belső Piac előtt...
És ha úgyis szüksége lesz az országnak plusz munkaerőre/népességre, akkor miért ne a kint élő magyaroknak teremtünk esélyt (akiknek a kultúrájuk, nyelvük!, életmódjuk...stb hasonló v. épp ugyanolyan, mint a miénk), miért kell megvárnunk, míg Kínából, Indiából, meg az isten tudja honnan vándorolnak majd be? 

A kérdés költői volt...

Na Endre:
1. Boccs, hogy nem vettelek észre - általában kurva figyelmetlen vagyok - nyugodtan ordíts rám legközelebb (azért ne úgy, hogy leboruljak a bicikliről)  ;D
2. Én nekem a problémám az volt a kettős állampolgársággal, hogy ebben a kezdeményezésben automatikusan járt volna minden határon túli magyarnak. Hogy  ez mért probléma? Két féleképp is meg lehet közelíteni: (1) ahogy én is csak azt az állampolgárságot kapom meg, ahol születtem, más mért kapjon többet? (2) sokan vallanák oyanok is magukat magyarnak - állítólag - akik valójában nem azok, pl. roma kisebbség.
3. A romániai és szlovákiai magyarok problámája az uniós csatlakozással szerintem megoldódott. A Vajdaságbeliek esetében pedig meg lehetne könnyíteni az allampolgársághoz való jutást.
4. Azzal természetesen maximálisan egyet értek, hogy "ha úgyis szüksége lesz az országnak plusz munkaerőre/népességre, akkor miért ne a kint élő magyaroknak teremtünk esélyt".
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 05. - 15:32:09
 ****)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 05. - 18:49:51
Népszavazás indul hamarost, a híres Szepessy Zsolt révén, Monok polgármestere (aki a segélyért dolgoztatja a tetveseket). ;D

"„Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt akként módosítsa, hogy ne legyen büntethető az a személy, aki saját, illetőleg mások személyét, tulajdonát, testi épségét, életét fenyegető, veszélyeztető jogtalan támadást vagy magatartást – ideértve a büntető törvénykönyv tényállásait és azok szabálysértési alakzatait – úgy akadályoz meg vagy előz meg, hogy a megakadályozáshoz, megelőzéshez szükséges mértéket bármilyen arányban, bármilyen eszközzel túllépi; még akkor sem, ha a támadás megakadályozása, megelőzése közben vagy annak következtében a támadó súlyosan megsérül vagy életét veszti?”
@:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 05. - 19:02:05
Johnnyx nem mondod komolyan, hogy te magánkézbe adnád a kórházakat, hogy ilyen hospinvestek lopják ki belőle azt is, ami még ér valamit, aztán önös érdekek szerint "reformálják" a működést ilyen szadeszes érdekeltségű görények!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 05. - 19:25:40
Felgyorsultak az események... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Március 05. - 19:55:23
Na Endre:
1. Boccs, hogy nem vettelek észre - általában kurva figyelmetlen vagyok - nyugodtan ordíts rám legközelebb (azért ne úgy, hogy leboruljak a bicikliről) 
2. Én nekem a problémám az volt a kettős állampolgársággal, hogy ebben a kezdeményezésben automatikusan járt volna minden határon túli magyarnak. Hogy  ez mért probléma? Két féleképp is meg lehet közelíteni: (1) ahogy én is csak azt az állampolgárságot kapom meg, ahol születtem, más mért kapjon többet? (2) sokan vallanák oyanok is magukat magyarnak - állítólag - akik valójában nem azok, pl. roma kisebbség.
3. A romániai és szlovákiai magyarok problámája az uniós csatlakozással szerintem megoldódott. A Vajdaságbeliek esetében pedig meg lehetne könnyíteni az allampolgársághoz való jutást.
4. Azzal természetesen maximálisan egyet értek, hogy "ha úgyis szüksége lesz az országnak plusz munkaerőre/népességre, akkor miért ne a kint élő magyaroknak teremtünk esélyt".

Ők is magyarnak születtek, születnek csak éppen nem tehetnek róla, hogy a történelem így elbánt velük..felelősséget irántuk nekünk kell - és úgy gondolom nem túlzás - kötelességünk viselni.

Nagyon idealisztikus és elhamarkodott gondolat kijelenteni, hogy az eu csatlakozás megoldotta a határon túl élő magyarok valamennyi problémáját! Tekintsük végig a közelmultat, a baráti szlovákiában (önmagukért beszélnek az események), a románok talán szemfülesebbek ügyesen kirekesztették a kormány koalícióból az RMDSZ-t és máris megkezdték a magyarlakta, székelyföldi területek közhivatali vezetőinek románra cserélését a hatályban levő kissebbségi törvénnyel ellentétesen. pl: a legsötétebb Ceausescu időben is magyar könyvtár igazgatója volt a Sepsiszentgyörgyi könyvtárnak, most - az eu-ban(!) - két hónapja románt neveztek ki.

Be kellene ismerni, hogy a korábbi magyar területeket jelenleg birtoklók, addig tartottak joggal a magyar külpolitikától amíg érdekeik miatt tartaniuk kellett és ezen érdekek között szerepelt az eu csatlakozás is.. Most szrnak az egészre. 
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 20:00:58
http://index.hu/belfold/2009/03/05/forduloponton_a_roma_politika/?rnd=116

kinyílt a zsebemben a bicska... ÉN követelek pozitív diszkriminációt, bazmeg, ÉN, a kibaszott ADÓFIZETŐ!!!!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 05. - 20:09:55
http://www.youtube.com/watch?v=Bjhs2wol-ko ECHO TV foreva!  @:-)
Ilyen műsort még az elkorcsosult ballib kormányzás alatt nem láttam, mindenki küldje el az ismerőseinek, hogy akik szemellenzőn keresztül látják a mai Magyarországot, azok is felébredjenek!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 20:15:41
Á, ez a videó nyers, tömény fasizmus, rasszizmus és diszkrimináció! Jogvédők, RIJJJADÓÓÓÓÓÓÓÓ...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 05. - 20:24:12
Csődkirálynak nevezték Fletót a tüntetők
Befelé is, kifelé is megmosolyogta az őt kifütyülő tüntetőket a Capa-gyűjtemény megnyitójára érkező Gyurcsány Ferenc.
Az egytucatnyi tiltakozó, „Csuklasz, Feri? Obama emleget!” és „Ő a csődkirály” feliratú táblákat emelt a magasba a nemzeti múzeum előtt. Az intézmény egyébként kormányzati segítséggel tudta megrendezni a kiállítást: a Gyurcsány-kabinet ugyanis 300 millió forintot adott a neves fotós munkáinak megvásárlására.

OMG ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 05. - 20:27:06
Biztos valami span... mutyisztán rulez!
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 05. - 21:08:49
http://index.hu/belfold/2009/03/05/forduloponton_a_roma_politika/?rnd=116

kinyílt a zsebemben a bicska... ÉN követelek pozitív diszkriminációt, bazmeg, ÉN, a kibaszott ADÓFIZETŐ!!!!
hogyne persze,és adózáson felül adjam pénzemet a helyi bantu vezetőnek,és belátása szerint elkölti. külön megyét adni nekik,és kész.leválasztani tőlünk,aztán sírhat a szájuk.ott aztán követelőzhetnek.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 06. - 08:01:31
Na Endre:
1. Boccs, hogy nem vettelek észre - általában kurva figyelmetlen vagyok - nyugodtan ordíts rám legközelebb (azért ne úgy, hogy leboruljak a bicikliről) 
2. Én nekem a problémám az volt a kettős állampolgársággal, hogy ebben a kezdeményezésben automatikusan járt volna minden határon túli magyarnak. Hogy  ez mért probléma? Két féleképp is meg lehet közelíteni: (1) ahogy én is csak azt az állampolgárságot kapom meg, ahol születtem, más mért kapjon többet? (2) sokan vallanák oyanok is magukat magyarnak - állítólag - akik valójában nem azok, pl. roma kisebbség.
3. A romániai és szlovákiai magyarok problámája az uniós csatlakozással szerintem megoldódott. A Vajdaságbeliek esetében pedig meg lehetne könnyíteni az allampolgársághoz való jutást.
4. Azzal természetesen maximálisan egyet értek, hogy "ha úgyis szüksége lesz az országnak plusz munkaerőre/népességre, akkor miért ne a kint élő magyaroknak teremtünk esélyt".

Ők is magyarnak születtek, születnek csak éppen nem tehetnek róla, hogy a történelem így elbánt velük..felelősséget irántuk nekünk kell - és úgy gondolom nem túlzás - kötelességünk viselni.

Nagyon idealisztikus és elhamarkodott gondolat kijelenteni, hogy az eu csatlakozás megoldotta a határon túl élő magyarok valamennyi problémáját! Tekintsük végig a közelmultat, a baráti szlovákiában (önmagukért beszélnek az események), a románok talán szemfülesebbek ügyesen kirekesztették a kormány koalícióból az RMDSZ-t és máris megkezdték a magyarlakta, székelyföldi területek közhivatali vezetőinek románra cserélését a hatályban levő kissebbségi törvénnyel ellentétesen. pl: a legsötétebb Ceausescu időben is magyar könyvtár igazgatója volt a Sepsiszentgyörgyi könyvtárnak, most - az eu-ban(!) - két hónapja románt neveztek ki.

Be kellene ismerni, hogy a korábbi magyar területeket jelenleg birtoklók, addig tartottak joggal a magyar külpolitikától amíg érdekeik miatt tartaniuk kellett és ezen érdekek között szerepelt az eu csatlakozás is.. Most szrnak az egészre. 
Pontosan
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 06. - 10:29:03
drága barátom, az jelenleg 97 oldal... mely részére vagy kíváncsi?

 :D :D :D

jóvanna, valszeg erre kíváncsi:

"A jogos védelem
29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.
(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében."

Nakérem, ez az, ami csak elméletben létezik nálunk.
Akkor - ha jól értelmezem - ha módosítják a fent említettre, akkor nem kell utólag mérlegelni, hogy ijedtség vagy felindulás miatt történt, ami történt. És gondolom Torony, arra gondoltál, hogy pont ezzel a dologgal van a probléma a gyakorlatban.
Vagyis ezt figyelembe véve jogos a módosítás. Végre egy értelmes népszavazási kezdeményezés!

kénytelen vagyok a szlovákokkal példálózni;

tavaly két új jogszabály látott napvilágot - illetéktelen behatolást bármilyen módszerrel el lehet hárítani, másrészt kizárólag home defence céllal minden 18 évét betöltött, büntetlen előéletű szlovák állampolgár jogosult egy darab ismétlő sörétest tartani. Mondom, otthonra, kizárólag.

Hát nem szép lenne? Mossberg 500A ott pihen az ágy alatt, kérdezni sem vagyok köteles, ha betör valaki - és magyarázkodni sem...

angolul beszélőknek:

http://www.rmgo.org/images/GunFacts4-2-Press.pdf
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 06. - 13:13:40
Én nem értek egyet azzal, hogy legyen kettős állampolgárság. Miért is lenne? Alanyi jogon? Milyen alapon? Tessék valamihez kötni. Én akikkel beszéltem erdélyi magyarokkal, az egyik se akart onnan áttelepülni. Viszont aki ott nagyon szegény, lecsúszott, az látott volna ebben fantáziát. Érdekes. Miért fogadjunk be minden semmirekellőt mi, amikor nekünk is van elég? Gondoljátok hogy aki ott nincstelen, az itt hirtelen jómunkásember lesz? Ugyanmár. Ide a cégeket kell elsősorban csábítani, a gazdaságunk fellendítésével, és a hazai munkaerőpiacot megerősíteni. Van itt is nagyon sok éhes száj, először azokat kellene betömni nem? Ja hogy ha lenne munka, menne a gazdaság, lassan megvalósulhatna egy társadalmi jólét? És akkor merne a magyar szülni? Akkor nem kellene az idegen munkaerő?

Hm, sok kérdés, szerintem logikus lenne ez az út, persze először a milliárdos mutyizásokat kellene megszüntetni, mert tényleg fejétől büdös a hal.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 06. - 13:31:37
Milyen idegen te idétlen ?
A világon nálunk nem jár egyedül ez a dolog, mindenhol működik román-moldáv, olasz-tirol, tirol-német, finn-svéd és 100 másik. Megnézném az arcodat ha reggel arra kelnél hogy az utca túloldala Magyarország, de te már román vagy...
A másik ökörség meg amit írsz, hogy a selejt települne át, aki átakart már áttelepült réges rég, itt a 22. kerületben főleg a budafoki részen szinte csak erdélyiek laknak, és ők is magyarok, ez egy szimbolikus dolog lenne, másrészt ők magyarabbak, mint sok másik és a hagyományörzést sem úgy művelik, mint egyesek. Végre lenne mégegy dolog amivel közelebb vagyunk az összes demokratikus államhoz. Ja és a szocialista és szdsz-es zsidóknak, mindnek van legkevesebb izraeli-magyar állampolgársága a sorrendet direkt így írtam, mert nekik ez a sorrend, vagy izraeli-amerikai-magyar állampolgársága, mint az előző főnökömnek és egész családjának, szóval szerinted ez csak nekünk nem jár, ezt csak mi nem érdemeljük meg. Elkezdtük ezt a topikot réges-rég, észrevehetően összekovácsolódott egy közösségi szellem te meg fejest ugrassz vissza a gödörbe. Sajnos ferink belédültette az ellenkampányával, azt, hogy a határontúliak nem magyarok, az mszp-nek tuti nem, mert ott mindenki nemzeti érzelmű és jobboldali szavazó. Sztem szégyeld magad god, mert miattad meg nekem kell szégyelni magam, akárhányszor kinn a szememre vetik, hogy én miattam nem lehetnők ők újra magyarok.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 06. - 13:42:55

1. ne személyeskedjünk ha megkérhetlek.
2. majd én szégyellem magam ha úgy gondolom jó?
3. véleményt írtam. Ha nem tetszik, mondj ellenvéleményt, de ne tarhálj.
4. szarok rá kinek milyen állampolgársága van, én se kapok alanyi jogon semmihez se jogot. Unom már hogy minden országgal rohadt mód liberálisnak kell lennünk, azok meg a fejünkre szarnak.

Ha az én véleményem nem ér annyit mint a tied, jelezd a moderátoroknak légy oly kedves, és törlik ha jónak látják. Nehogymá ne legyen véleményem, vagy azt ne írhassam le, a qrva életbe kedves madinorbi  :-/-(-:
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 06. - 13:45:58
Hogyne érne annyit csak el kell olvasni ezt az utolsót...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 06. - 13:50:43
Hogyne érne annyit csak el kell olvasni ezt az utolsót...

Én így gondolom és pont.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 06. - 16:04:48
Relax srácok!  8-)

peacezomenő
Cím: Re: Politika
Írta: K.F. - 2009. Március 06. - 16:09:32
Válságról találtam egy érdekes cikket. Ha valaki affinitást érze hozzá olvassa el...:

http://hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=70107

Korrektül leírják benne, a "váláság" igazi okait... &5* :-p
Cím: Re: Politika
Írta: Geronimo - 2009. Március 06. - 16:09:33
Én nem értek egyet azzal, hogy legyen kettős állampolgárság. Miért is lenne? Alanyi jogon? Milyen alapon? Tessék valamihez kötni. Én akikkel beszéltem erdélyi magyarokkal, az egyik se akart onnan áttelepülni. Viszont aki ott nagyon szegény, lecsúszott, az látott volna ebben fantáziát. Érdekes. Miért fogadjunk be minden semmirekellőt mi, amikor nekünk is van elég? Gondoljátok hogy aki ott nincstelen, az itt hirtelen jómunkásember lesz? Ugyanmár. Ide a cégeket kell elsősorban csábítani, a gazdaságunk fellendítésével, és a hazai munkaerőpiacot megerősíteni. Van itt is nagyon sok éhes száj, először azokat kellene betömni nem? Ja hogy ha lenne munka, menne a gazdaság, lassan megvalósulhatna egy társadalmi jólét? És akkor merne a magyar szülni? Akkor nem kellene az idegen munkaerő?

Hm, sok kérdés, szerintem logikus lenne ez az út, persze először a milliárdos mutyizásokat kellene megszüntetni, mert tényleg fejétől büdös a hal.

GOD kijelentéseddel be bizonyítottad,hogy mennyire nem érted az Erdélyiek hozzá állását  az anyaországhoz... ha valaki kettős állampolgárságot kapna az még nem jelentené azt ,hogy Magyarországra települne ...és hogy milyen jogon kapna kettős állampolgárságot??? Azon a jogon hogy a felmenői Magyarországon éltek...a magyar hadseregben szolgáltak csak hát Trianon elválasztotta őket,veled is megtörténhetett volna ,hogy az ottani semmirekellők közé tartozzál...de ahogy elnézzem nálad és a hozzád hasonlóknál nagyobb semmirekellő nem kell.Az nem sérti a fantáziád ,hogy a kínai könnyebben kap állampolgárságot,letelepedést,mint egy Erdélyi-magyar ??? &5* ˝=/Szerintem jobb neked a kínai ,mert szerintem te sem vagy magyar ,hanem valami sváb-féleség ...akinek nemsokára ferdeszemű kölykei lesznek
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 06. - 16:22:27
kezs egyre keményebb lenni a helyzet a topicban.Azt gondolom h a kettős állampolgárság is rengeteg olyan kérdést vet fel ,ami nem az erdélyi vagy a magyarországi magyarok, hanem emiatt a nyomorult, akadozó,cselekedni képtelen állami apparátus miatt nincsenek vagy megválaszolva, vagy pedig lekommunikálva a tásrsadalom felé.Nem tudom van e köztetek valaki aki néha belekukkant a parlamenti közvetítésekbe, na onnan kezdeném a tisztogatást. Csak nem lenne hatásos. Nagyon nem dolgozik arrafelé senki.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 06. - 16:58:27
Én nem értek egyet azzal, hogy legyen kettős állampolgárság. Miért is lenne? Alanyi jogon? Milyen alapon? Tessék valamihez kötni. Én akikkel beszéltem erdélyi magyarokkal, az egyik se akart onnan áttelepülni. Viszont aki ott nagyon szegény, lecsúszott, az látott volna ebben fantáziát. Érdekes. Miért fogadjunk be minden semmirekellőt mi, amikor nekünk is van elég? Gondoljátok hogy aki ott nincstelen, az itt hirtelen jómunkásember lesz? Ugyanmár. Ide a cégeket kell elsősorban csábítani, a gazdaságunk fellendítésével, és a hazai munkaerőpiacot megerősíteni. Van itt is nagyon sok éhes száj, először azokat kellene betömni nem? Ja hogy ha lenne munka, menne a gazdaság, lassan megvalósulhatna egy társadalmi jólét? És akkor merne a magyar szülni? Akkor nem kellene az idegen munkaerő?

Hm, sok kérdés, szerintem logikus lenne ez az út, persze először a milliárdos mutyizásokat kellene megszüntetni, mert tényleg fejétől büdös a hal.

GOD kijelentéseddel be bizonyítottad,hogy mennyire nem érted az Erdélyiek hozzá állását  az anyaországhoz... ha valaki kettős állampolgárságot kapna az még nem jelentené azt ,hogy Magyarországra települne ...és hogy milyen jogon kapna kettős állampolgárságot??? Azon a jogon hogy a felmenői Magyarországon éltek...a magyar hadseregben szolgáltak csak hát Trianon elválasztotta őket,veled is megtörténhetett volna ,hogy az ottani semmirekellők közé tartozzál...de ahogy elnézzem nálad és a hozzád hasonlóknál nagyobb semmirekellő nem kell.Az nem sérti a fantáziád ,hogy a kínai könnyebben kap állampolgárságot,letelepedést,mint egy Erdélyi-magyar ??? &5* ˝=/Szerintem jobb neked a kínai ,mert szerintem te sem vagy magyar ,hanem valami sváb-féleség ...akinek nemsokára ferdeszemű kölykei lesznek

Ez így nem vita  :-} Azt hiszem én nem sértegettem itt senkit, elvárnám hogy más se tegye velem. Véleményt ütköztetni lehet, de amit egyesek ilyen hangnemben csinálnak az már demagógia  8-} Ha nem érted, mi ez, nézz utána  /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 06. - 17:03:13
Tényleg God sértegetésébe fog átmenni ez a topic? ***))))
Mindenkinek van véleménye, és mindenkinek van joga elmondani, ha nem tetszik netán valakinek, akkor azt NORMÁLISAN is el lehet mondani... ha nem megy, akkor nem kötelező lereagálni... SZERINTEM...

Ja, és én félig sváb vagyok... Naésakkor miva?
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 06. - 17:12:26
Tényleg God sértegetésébe fog átmenni ez a topic? ***))))
Mindenkinek van véleménye, és mindenkinek van joga elmondani, ha nem tetszik netán valakinek, akkor azt NORMÁLISAN is el lehet mondani... ha nem megy, akkor nem kötelező lereagálni... SZERINTEM...

Ja, és én félig sváb vagyok... Naésakkor miva?

Én se értem, senkinek semmi sértőt nem írtam. Értő olvasásból is egyes, mert nem azt írtam hogy nem szeretném a kettős állampolgárságot, hanem hogy nem alanyi jogon. Aki itt leghangosabb hogy IQ-hoz kellene kötni a szavazási jogot, meg adózáshoz azok a leghangosabbak most. Érdekes nem? Az erdélyi magyaroknak alanyi jogon jár minden, de aki itthoni magyar akkor annak nem, csak ha IQ filteren meg adósávon átmegy?

Legyünk következetesek a nézeteinkkel Urak  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 06. - 17:14:00

Vagy attól, hogy ki hová fizet adót ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 06. - 17:14:42

Nagyon kíváncsi leszek Torony véleményére!  ;) (Komolyan!)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 06. - 17:16:10

bazze, most látom, hogy megelőzté, értő olvasás nekem is 1-es  ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Március 06. - 17:18:46
http://vastagbor.blog.hu/2009/03/06/egy_tanar_levele_1#more983873

Igazuk van a politikusoknak ezeket az családokat kell támogatni,a jövő reménységei :-/- :-/-  :-/--  ˝=/ ˝=/.
Cím: Re: Politika
Írta: Geronimo - 2009. Március 06. - 18:01:15

Ja, és én félig sváb vagyok... Naésakkor miva?
[/quote]

Én meg Erdélyi magyar vagyok és számomra sértő,hogy sokan kérdőre vonják magyarságunkat...Erdélyben bozgoroznak(lásd:hazátlan) Magyarországon meg g.eci románnak neveznek olyanok akik  maguk sem magyarok.Erdélyben a magyarok  fenn tartják a magyar nemzet hagyományait,kultúráját... a mai Magyarországon élő fiatalok lassan semmit nem ismernek ebből...éveken át a Ceausescu diktatúra alatt csendben,rettegve kellett ápoljuk,hagyományainkat,anyanyelvünket  és most azoktól kell arculcsapást elviselnünk akikre igazából számítani mertünk,felnéztünk.Mi ez ha nem egy nemzet elárulása azoktól akik megkérdőjelezik kettős állampolgárságra való jogunkat....szégyen....magyar a magyar ellen,de mondjuk mi az Erdélyi magyarok,ahogy mi nevezzük magunkat-székelyek legalább összetartunk ha ti már nem!!!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 06. - 18:09:08

Hamarosan megkapjátok testvér,  sokan vagyunk akik ezért harcolunk!
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Március 06. - 19:04:55

Tudtommal ezen a fórumon senki nem vonta kétségbe a "magyarságotokat" én a "romániai magyarok", God pedig "erdélyi magyarok" szót használta, mindkettőben benne van, hogy magyar. Egyébként meg ne vagdalkozzunk ezzel a magyar-nem magyarral, nem egy nemzethez való tartozás tesz valakit jobb emberré.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 06. - 19:33:29
Már megint a személyeskedős postok... ***))))

(Johnnyx, nem rád gondolok ;) )
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 06. - 19:34:23
nekem a mamám sváb, a fater meg cseh gyerek volt amíg élt.Akkor most velem mi lesz? @-o @-o
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 06. - 19:35:02
nekem a mamám sváb, a fater meg cseh gyerek volt amíg élt.Akkor most velem mi lesz? @-o @-o
Neked annyi, kösd fel magad !+"% @-o @-o @-o ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Már én is fonom a kötelet magamnak, nyugi !+"% @-o @-o @-o ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 06. - 19:39:26
drága barátom, az jelenleg 97 oldal... mely részére vagy kíváncsi?

 :D :D :D

jóvanna, valszeg erre kíváncsi:

"A jogos védelem
29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.
(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében."

Nakérem, ez az, ami csak elméletben létezik nálunk.
Akkor - ha jól értelmezem - ha módosítják a fent említettre, akkor nem kell utólag mérlegelni, hogy ijedtség vagy felindulás miatt történt, ami történt. És gondolom Torony, arra gondoltál, hogy pont ezzel a dologgal van a probléma a gyakorlatban.
Vagyis ezt figyelembe véve jogos a módosítás. Végre egy értelmes népszavazási kezdeményezés!

kénytelen vagyok a szlovákokkal példálózni;

tavaly két új jogszabály látott napvilágot - illetéktelen behatolást bármilyen módszerrel el lehet hárítani, másrészt kizárólag home defence céllal minden 18 évét betöltött, büntetlen előéletű szlovák állampolgár jogosult egy darab ismétlő sörétest tartani. Mondom, otthonra, kizárólag.

Hát nem szép lenne? Mossberg 500A ott pihen az ágy alatt, kérdezni sem vagyok köteles, ha betör valaki - és magyarázkodni sem...

angolul beszélőknek:

http://www.rmgo.org/images/GunFacts4-2-Press.pdf
****:)))))) ezzekkel a garfikonokkal kellene betömni néhány fegyverellenes demagóg gyökér pofáját
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Március 06. - 19:44:22
nekem a mamám sváb, a fater meg cseh gyerek volt amíg élt.Akkor most velem mi lesz? @-o @-o
Neked annyi, kösd fel magad !+"% @-o @-o @-o ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Már én is fonom a kötelet magamnak, nyugi !+"% @-o @-o @-o ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))

Akkor nekem is fonj egyet, mert én is félig sváb vagyok   o--O
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 06. - 19:51:45
nekem a mamám sváb, a fater meg cseh gyerek volt amíg élt.Akkor most velem mi lesz? @-o @-o
Neked annyi, kösd fel magad !+"% @-o @-o @-o ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Már én is fonom a kötelet magamnak, nyugi !+"% @-o @-o @-o ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))

Akkor nekem is fonj egyet, mert én is félig sváb vagyok   o--O
neked rövidebb kell, mert magasabb vagy  !+"% @-o @-o @-o @-o ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))

najóvan :-!!!
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 06. - 19:52:18
én szeppukut követek el, akkor olyan nemzetközi leszek...vki majd vágja le a fejem,légyszi. @-o
Cím: Re: Politika
Írta: Geronimo - 2009. Március 06. - 20:00:17
Tudtommal ezen a fórumon senki nem vonta kétségbe a "magyarságotokat" én a "romániai magyarok", God pedig "erdélyi magyarok" szót használta, mindkettőben benne van, hogy magyar. Egyébként meg ne vagdalkozzunk ezzel a magyar-nem magyarral, nem egy nemzethez való tartozás tesz valakit jobb emberré.
[/quote]

Mi az ha nem megkérdőjelezés,hogy milyen alapon és milyen jogon kapjunk állampolgárságot? Nem a magyarságunk volt ezzel kétségbe vonva???És igen nem a nemzeti hovatartozás teszi jobbá az embert,hanem  többek közt cselekedetei.... és láttam már elég sok nemzetből jót és rosszat,de ezek közül olyat amely a saját nemzetére ennyire  irigy és rosszalló legyen nem sokat...És kedves Lady nekem semmi de semmi bajom a svábokal  sőt egyetlen nemzettel sincs  csak azzal amelyik sajátját megtagadja... o--O
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 06. - 20:10:35
Olvasta bárki is az Erdélyből jöttek c. könyvet?
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 06. - 20:22:27
Mi az ha nem megkérdőjelezés,hogy milyen alapon és milyen jogon kapjunk állampolgárságot? Nem a magyarságunk volt ezzel kétségbe vonva???És igen nem a nemzeti hovatartozás teszi jobbá az embert,hanem  többek közt cselekedetei.... és láttam már elég sok nemzetből jót és rosszat,de ezek közül olyat amely a saját nemzetére ennyire  irigy és rosszalló legyen nem sokat...És kedves Lady nekem semmi de semmi bajom a svábokal  sőt egyetlen nemzettel sincs  csak azzal amelyik sajátját megtagadja... o--O

Te amúgy tudsz is olvasni, vagy csak a betűket nézed? Tudod mi az a szövegértés? Az itteni fröcsögéseddel nem lopod be magad senki szívébe szerintem.
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 06. - 20:27:27
á én nem vagyok békebíró meg régi arc itt, de te geronimo,most azt hiszem azt csinálod gyakorlatban, amit elméletben azok csinálnak, akikkel problémád van, ne vedd sértésnek, de vhogy ugy jön le..
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 06. - 20:29:41
Olvasta bárki is az Erdélyből jöttek c. könyvet?

Nem, viszont nagyon sok Erdélyből jött romániai magyart ismerek(ismertem) aki felénk dolgozott, bács megye ugyebár régen tele volt velük. Ne tudd meg mit műveltek itt, nem is akarom részletezni, mert egyesek még magukra veszik. Én elhiszem hogy az Erdélyi magyarok mások, de akik eddig annak vallották itt magukat, azokból én köszönöm nem kérek. Na erre céloztam mikor egy bizonyos szinthez kötném az állampolgárságot (és nem zárkózok el tőle mint ahogy kiforgatják egyesek a mondandómat), és nem alanyi jogon adnám. Mert akik eddig jöttek, azok olyanok is voltak, akik meg jófejek (igen, nekem is van ismeretségem kicsit arra) azok meg direkt kijelentették hogy nem is jönnének, sőt azok jönnek a jobb élet reményében, akik ott se tudnak boldogulni. És ezek nem az én szavaim, de egybe vágnak a tapasztalataimmal.

Na most mi van ilyenkor?  ***

(Épeszű válaszokra reagálok csak, előre bocsátom, de attól lehet köpködni nyugodtan)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 06. - 20:30:50
á én nem vagyok békebíró meg régi arc itt, de te geronimo,most azt hiszem azt csinálod gyakorlatban, amit elméletben azok csinálnak, akikkel problémád van, ne vedd sértésnek, de vhogy ugy jön le..

 :-)!
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 06. - 20:38:38
Thank u God.
Cím: Re: Politika
Írta: Geronimo - 2009. Március 06. - 22:22:50
Figyelj ide te kicsi Istennek magát képzelő  ;D,eszem ágában sincs belopni magamat senki szívébe pláne az ilyen sötét  agyilag zokni szinten lévő alakba nem, aki úgy el van tévedve mint piroska a zöld erőbe.Megint csak általánosítasz ...minden emberbe van rossz és jó ugyan így az erdélyi magyarban is,én személy szerint egy embert nem származása hanem cselekedetei szerint ítélek meg ...nálunk is volt- van olyan Magyarországi aki nálunk jött üzletelni és követett el dolgokat ami nem kicsit lenne felháborító ettől függetlenül még nem mondom azt,hogy mindegyforma.Én Magyarországon kérhetném a magyar állampolgárságot,mert letelepedett vagyok már 10 éve és ,mert a felmenőim is Magyarországon éltek,élnek stb. ennek ellenére eszem ágában sincs,hogy kérjem...sőt azt merem mondani,hogy amilyen szinten van ma Magyarország nem sok olyat találsz nálunk aki átköltözne a jobb élet reményében  ;D ;D ;D abban inkább neked kell reménykedni,mert ahogy most áll Magyarország ... nos  közelebb van a csődhőz ,mint a jobb élethez való reményhez sajna  :-\ Én ezzel ezt a témát lezártam,mert neked úgyis van egy ideológiád ... és folytathatnák ezt bármeddig,de nem látom értelmét korlátolt emberel cseverészni /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 06. - 22:24:02
Már megint a személyeskedés... legközelebb Geronimo az ilyen jellegű postot nem engedem ki... privátban intézd az ilyesmit, legyél kedves...
 :-!!!
Cím: Re: Politika
Írta: Geronimo - 2009. Március 06. - 22:29:34
Már megint a személyeskedés... legközelebb Geronimo az ilyen jellegű postot nem engedem ki... privátban intézd az ilyesmit, legyél kedves...
 :-!!!

   Én befejeztem  ezt a témát, nem lesz szükség esetleges moderálásra  :-){
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 06. - 22:30:21
Már megint a személyeskedés... legközelebb Geronimo az ilyen jellegű postot nem engedem ki... privátban intézd az ilyesmit, legyél kedves...
 :-!!!

   Én befejeztem  ezt a témát, nem lesz szükség esetleges moderálásra  :-){
Okéj 8-) ****:)))))) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Március 06. - 23:04:05
Forró lett a levegő jóbarátok.

A magyar állampolgárság inkább gesztusértékű morális kérdés mint valódi jogokat eredeztető jogi aktus. Ez az alapvető lényege. De nem szabad összekeverni a személyek szabad mozgásához, helyváltoztatásához való úniós alapjoggal, amely az érintett országok eu csatlakozása óta egyébként is adott.

Morális kérdés elsősorban, de megoldást csak közigazgatási eszközökkel lehet elérni. Rengeteg példa van már erre a világban pl.: britt, francia vagy éppen a román. Alanyi jogon teszik lehetővé valamennyi,- magukat a nemzethez tartozónak valló - polgár részére az állampolgárság megszerzését. A jogok gyakorlásában van némi különbség a jelenlegi határon belül illetve kívül élők közt. Úgy gondolom senkit nem sértene egy egy árnyalatnyi különbség, de abban biztos vagyok, hogy a határon túl élők számára még egy egyszerű deklaratív jellegű a magyar nemzethez tartozás tényét megállpító  oklevél is többet jelentene hangzatos ígéreteknél, szoboravatásoknál és soha meg nem valósuló gőzös gazdasági elképzeléseknél. Végtére is egy nemzet vagyunk, ennyire nem merjük beismerni?????????
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 07. - 00:32:04
Drazsékovicsot lemondatták, ez igaz? Most hallottam  8)  d:)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 07. - 09:23:33
Drazsékovicsot lemondatták, ez igaz? Most hallottam  8)  d:)

Istenem, esküszöm pezsgőt nyitnék...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 07. - 09:40:06
Garamvölgyi távozik a posztjáról, de Draskovicsról nem látok semmi ilyesmit...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 07. - 10:17:45
Garamvölgyi távozik a posztjáról, de Draskovicsról nem látok semmi ilyesmit...

Ennyit erről  !+"%  8)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 07. - 11:10:22
Forró lett a levegő jóbarátok.

A magyar állampolgárság inkább gesztusértékű morális kérdés mint valódi jogokat eredeztető jogi aktus. Ez az alapvető lényege. De nem szabad összekeverni a személyek szabad mozgásához, helyváltoztatásához való úniós alapjoggal, amely az érintett országok eu csatlakozása óta egyébként is adott.

Morális kérdés elsősorban, de megoldást csak közigazgatási eszközökkel lehet elérni. Rengeteg példa van már erre a világban pl.: britt, francia vagy éppen a román. Alanyi jogon teszik lehetővé valamennyi,- magukat a nemzethez tartozónak valló - polgár részére az állampolgárság megszerzését. A jogok gyakorlásában van némi különbség a jelenlegi határon belül illetve kívül élők közt. Úgy gondolom senkit nem sértene egy egy árnyalatnyi különbség, de abban biztos vagyok, hogy a határon túl élők számára még egy egyszerű deklaratív jellegű a magyar nemzethez tartozás tényét megállpító  oklevél is többet jelentene hangzatos ígéreteknél, szoboravatásoknál és soha meg nem valósuló gőzös gazdasági elképzeléseknél. Végtére is egy nemzet vagyunk, ennyire nem merjük beismerni?????????
Pontosan, de ezt már én is leírtam, hogy mindenhol megadatik a kettős állampolgárság lehetősége a földön (még európán kívül is), azok az afgánok akik beültek a bazilikába 3-5 évet fognak a menekült táborban tartózkodni és megkapják az állampolgárságot, a kínaiak dettó persze ők nem tartózkodnak táborban sem, az izraeliek egy csettintésre megkapják, fekete pákó és millió néger is állampolgár, na most az itt felsorolt fajták a papíruson kívül semmilyen módon nem köthetőek hazánkhoz, azok az erdélyiek, délvidékiek, felvidékiek akiknek minden felmenője 1000 évig magyar volt, szolgálták, építették az országot, ki vannak rekesztve és nem lehetnek közöttünk. "Profi" milliárdokat felemésztő ellen kampánnyal lehetett olyan szintű morális válságot elérni a kérdéssel kapcsolatosan, mint amilyet itt 2-3 ember a magáénak vall, világosan tisztán elmondták a baloldali politikusok, hogy ha a kinn rekedtek megkapják az állampolgárságot, (amivel együtt jár a szavazati jog is feltéve ha van legalább ideiglenes lakcíme itt nálunk), soha nem nyerhet baloldali párt választást és eltűnik a bal és jobb oldal által generált "demokratikus" megosztottság, azaz a külföldi befolyás és tőkekiáramlás is (Eörsi Mátyás szdsz). Gyurcsány könyvében is világosan kifejti, hogy miért is kellett ezt leszavaztatni, olvasta valaki ?
Sztem a kétkedő bomlasztók számolják össze hány darab kinn rekedt magyar van a fórumon  (10et kapásból tudok), valószínűleg örömmel fogadták a témához való hozzáállását egyeseknek.
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Március 07. - 12:06:13

Valóban lemérhető még itt a fórumon is mennyire sikeres volt a "divide et impera" stratégia, remélem utolsó napjait éli az előidéző hatalom.
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Március 07. - 15:02:08

Erről eszembe jutott valami. Aki magyar állampolgár, az szavazhat a magyar országgyűlési választáson - és persze egyéb népszavazásokon is. Tegyük fel, hogy minden határon túli magyar megkapja az állampolgárságot. Namost ebben az esetben mind szavazhatnak, annak ellenére, hogy nem élnek itt. Én ezt nem tartom jó ötletnek, én sem szavazok olyan ország választásán ahol nem élek.
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Március 07. - 17:02:26
Nem feltétlenül terjedne ki az alanyi jogon szerzett állampolgárság valamennyi anyaországbeli joggyakorlásra. A választójog a világban létező példák többségében feltételhez kötött (lakóhely, folyamatos tartózkodás stb.).

Egyébként meg nem gondolnám, hogy sarkalatos kérdés lenne az életükben a magyar országgyűlési választás, sokkal inkább a nemzethez tartozás biztos tudata.
Cím: Re: Politika
Írta: Geronimo - 2009. Március 08. - 00:45:37
Forró lett a levegő jóbarátok.

A magyar állampolgárság inkább gesztusértékű morális kérdés mint valódi jogokat eredeztető jogi aktus. Ez az alapvető lényege. De nem szabad összekeverni a személyek szabad mozgásához, helyváltoztatásához való úniós alapjoggal, amely az érintett országok eu csatlakozása óta egyébként is adott.

Morális kérdés elsősorban, de megoldást csak közigazgatási eszközökkel lehet elérni. Rengeteg példa van már erre a világban pl.: britt, francia vagy éppen a román. Alanyi jogon teszik lehetővé valamennyi,- magukat a nemzethez tartozónak valló - polgár részére az állampolgárság megszerzését. A jogok gyakorlásában van némi különbség a jelenlegi határon belül illetve kívül élők közt. Úgy gondolom senkit nem sértene egy egy árnyalatnyi különbség, de abban biztos vagyok, hogy a határon túl élők számára még egy egyszerű deklaratív jellegű a magyar nemzethez tartozás tényét megállpító  oklevél is többet jelentene hangzatos ígéreteknél, szoboravatásoknál és soha meg nem valósuló gőzös gazdasági elképzeléseknél. Végtére is egy nemzet vagyunk, ennyire nem merjük beismerni?????????

 :-){ :-){ :-){
Cím: Re: Politika
Írta: Geronimo - 2009. Március 08. - 00:45:37

Morális kérdés elsősorban, de megoldást csak közigazgatási eszközökkel lehet elérni. Rengeteg példa van már erre a világban pl.: britt, francia vagy éppen a román. Alanyi jogon teszik lehetővé valamennyi,- magukat a nemzethez tartozónak valló - polgár részére az állampolgárság megszerzését. A jogok gyakorlásában van némi különbség a jelenlegi határon belül illetve kívül élők közt. Úgy gondolom senkit nem sértene egy egy árnyalatnyi különbség, de abban biztos vagyok, hogy a határon túl élők számára még egy egyszerű deklaratív jellegű a magyar nemzethez tartozás tényét megállpító  oklevél is többet jelentene hangzatos ígéreteknél, szoboravatásoknál és soha meg nem valósuló gőzös gazdasági elképzeléseknél. Végtére is egy nemzet vagyunk, ennyire nem merjük beismerni?????????
[/quote]
Pontosan, de ezt már én is leírtam, hogy mindenhol megadatik a kettős állampolgárság lehetősége a földön (még európán kívül is), azok az afgánok akik beültek a bazilikába 3-5 évet fognak a menekült táborban tartózkodni és megkapják az állampolgárságot, a kínaiak dettó persze ők nem tartózkodnak táborban sem, az izraeliek egy csettintésre megkapják, fekete pákó és millió néger is állampolgár, na most az itt felsorolt fajták a papíruson kívül semmilyen módon nem köthetőek hazánkhoz, azok az erdélyiek, délvidékiek, felvidékiek akiknek minden felmenője 1000 évig magyar volt, szolgálták, építették az országot, ki vannak rekesztve és nem lehetnek közöttünk. "Profi" milliárdokat felemésztő ellen kampánnyal lehetett olyan szintű morális válságot elérni a kérdéssel kapcsolatosan, mint amilyet itt 2-3 ember a magáénak vall, világosan tisztán elmondták a baloldali politikusok, hogy ha a kinn rekedtek megkapják az állampolgárságot, (amivel együtt jár a szavazati jog is feltéve ha van legalább ideiglenes lakcíme itt nálunk), soha nem nyerhet baloldali párt választást és eltűnik a bal és jobb oldal által generált "demokratikus" megosztottság, azaz a külföldi befolyás és tőkekiáramlás is (Eörsi Mátyás szdsz). Gyurcsány könyvében is világosan kifejti, hogy miért is kellett ezt leszavaztatni, olvasta valaki ?
Sztem a kétkedő bomlasztók számolják össze hány darab kinn rekedt magyar van a fórumon  (10et kapásból tudok), valószínűleg örömmel fogadták a témához való hozzáállását egyeseknek.
[/quote]
 Łł= Łł= :-){
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 08. - 19:10:57
tv2 Napló bazeg... nyílik a bicska...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 08. - 20:02:00
tv2 Napló bazeg... nyílik a bicska...

Mi volt benne? Nem néztem  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 09. - 09:50:21
tv2 Napló bazeg... nyílik a bicska...
??
(Bokros lesz a miniszterelnök ???)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 09. - 09:51:44
a politika magyarázta, hogy a válság és a megszorítások közepén mégis miért utalgatnak ki maguknak (és vesznek is föl) sokmilliós jutalmakat.

Plusz utána a rendőrök magyarázták, hogy miért is lehet ok nélkül megállítgatni az autósokat ellenőrzés címén kis banánköztársaságunkban (arra persze nem terjedt ki a magyarázat, hogy a tipikus sarcolós ellenőrzések érdekes módon mindig hó végére esnek...)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 09. - 09:56:59
Szűcs Erikának beszámolták a prémiumába a 89 előtt "közszolgálatban töltött éveit is" ez azért véres !!!
Az ukránoknál az összes politikus lemondott minden ingyenes dolgáról, ill. a fizetések 50%-ról...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 09. - 10:07:56
Ja. Siralomvölgy.

Az meg, hogy már az ukránokat is sikerült alulmúlnunk... az no comment.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 09. - 10:29:57
a politika magyarázta, hogy a válság és a megszorítások közepén mégis miért utalgatnak ki maguknak (és vesznek is föl) sokmilliós jutalmakat.

Plusz utána a rendőrök magyarázták, hogy miért is lehet ok nélkül megállítgatni az autósokat ellenőrzés címén kis banánköztársaságunkban (arra persze nem terjedt ki a magyarázat, hogy a tipikus sarcolós ellenőrzések érdekes módon mindig hó végére esnek...)

Ja, azt hittem valami érdemi is volt benne  ;D Erről kár naplózni, mindenki tudja, és nem is fognak tenni semmit, sőt, el se ismerik  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 09. - 11:18:44
Mert nem is tettek semmi rosszat és mindenre van ésszerű magyarázat amit ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Március 09. - 14:18:20
Álvtársak ami ami, az az.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 09. - 16:30:12
Szűcs Erikának beszámolták a prémiumába a 89 előtt "közszolgálatban töltött éveit is" ez azért véres !!!
Az ukránoknál az összes politikus lemondott minden ingyenes dolgáról, ill. a fizetések 50%-ról...
Magyarul elismerték, hogy ebben az országban még mindig kommunizmus van, nincs köztársaság és nincs demokrácia!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 09. - 17:30:41
Szűcs Erikának beszámolták a prémiumába a 89 előtt "közszolgálatban töltött éveit is" ez azért véres !!!
Az ukránoknál az összes politikus lemondott minden ingyenes dolgáról, ill. a fizetések 50%-ról...
Magyarul elismerték, hogy ebben az országban még mindig kommunizmus van, nincs köztársaság és nincs demokrácia!

illetve a mindenki húzzon a nadrágszíjon, "kivéve a gyevi bírót", ugye... ez a tipikus fogjukmeg oszt vigyétek, hogy a szél kocogtassa össze a bokájukat. Mindnek.
Cím: Re: Politika
Írta: mushroom - 2009. Március 09. - 17:49:06
Ezt elsősorban Torony figyelmébe ajánlom:

http://mitkereselitt.blogspot.com/2007_10_01_archive.html

Vélemény?:)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 09. - 18:25:17
Sikkasztás és hűtlen kezelés miatt feljelentették Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt!
A kormányfő ellen eredetileg a Legfőbb Ügyészséghez nyújtott be feljelentést február 19-én két magánszemély, de a Legfőbb Ügyészség február 26-án a Központi Nyomozó Főügyészségnek küldte át a feljelentést, mivel ők rendelkeznek hatáskörrel annak elbírálására.
A feljelentők Zuschlag János vallomására hivatkozva kérték a vádhatóságot a nyomozás elrendelésére: a csalás vádjával bíróság elé állított ifjú szocialista ugyanis azt vallotta, hogy Gyurcsány ifjúsági miniszterként maga döntött jelentős összegű pályázati pénzek fiktív szervezeteknek történő kiutalásáról.
A feljelentést tévők azt kérték a vádhatóságtól, hogy állapítsák meg: megállja-e a helyét Zuschlag állítása; s ha igen, emeljenek vádat Gyurcsánnyal szemben, s vádlottként vonják be őt a már folyamatban levő büntetőeljárásba.
A Központi Nyomozó Főügyészség napokon belül értesíti a feljelentőket, hogy elrendeli-e a nyomozást Gyurcsány ellen.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 09. - 18:32:17
294,5 milliárd forint az államháztartási hiány februárban
Az államháztartás februárban – önkormányzatok nélkül – 294,5 milliárd forint hiánnyal zárt – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn.

ez az, ami no comment...
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Március 09. - 18:34:41
Ez sok vagy kevés? ;D
Ezt a pénzt simán össze bazseváljuk. :violinplay3:
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 09. - 18:40:16
Ez sok vagy kevés? ;D
Ezt a pénzt simán össze bazseváljuk. :violinplay3:
Mihez képest? Ez CSAK a február havi államháztartási hiány, nem egy szumma!  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 09. - 18:42:55
Ezt elsősorban Torony figyelmébe ajánlom:

http://mitkereselitt.blogspot.com/2007_10_01_archive.html

Vélemény?:)

CCW (Concealed Carry Weapon) rulez :D de a liberálisok ebbe is belemagyaráznák a kibaszott drogosbuzi kék madarukat :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 09. - 18:43:42
Ezt elsősorban Torony figyelmébe ajánlom:

http://mitkereselitt.blogspot.com/2007_10_01_archive.html

Vélemény?:)

CCW (Concealed Carry Weapon) rulez :D de a liberálisok ebbe is belemagyaráznák a kibaszott drogosbuzi kék madarukat :D
Baszki nem mondod, hogy végigolvastad, én a 3.bekezdés után feladtam  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 09. - 18:45:46
Ezt elsősorban Torony figyelmébe ajánlom:

http://mitkereselitt.blogspot.com/2007_10_01_archive.html

Vélemény?:)

CCW (Concealed Carry Weapon) rulez :D de a liberálisok ebbe is belemagyaráznák a kibaszott drogosbuzi kék madarukat :D
Baszki nem mondod, hogy végigolvastad, én a 3.bekezdés után feladtam  ;D

ne nézz hülyének, csak megkerestem a fegyveres részt  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 09. - 18:49:36
Ezt elsősorban Torony figyelmébe ajánlom:

http://mitkereselitt.blogspot.com/2007_10_01_archive.html

Vélemény?:)

CCW (Concealed Carry Weapon) rulez :D de a liberálisok ebbe is belemagyaráznák a kibaszott drogosbuzi kék madarukat :D
Baszki nem mondod, hogy végigolvastad, én a 3.bekezdés után feladtam  ;D

ne nézz hülyének, csak megkerestem a fegyveres részt  ;D
énkérekelnézést  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 09. - 18:53:30
Ezt elsősorban Torony figyelmébe ajánlom:

http://mitkereselitt.blogspot.com/2007_10_01_archive.html

Vélemény?:)

CCW (Concealed Carry Weapon) rulez :D de a liberálisok ebbe is belemagyaráznák a kibaszott drogosbuzi kék madarukat :D
Baszki nem mondod, hogy végigolvastad, én a 3.bekezdés után feladtam  ;D

ne nézz hülyének, csak megkerestem a fegyveres részt  ;D
énkérekelnézést  ;D

semmi gond, tudhatnád, hogy akinek kalapácsa van, mindent szögnek lát  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 09. - 21:25:17
Kommentár nélkül:
http://www.kuruc.info/r/35/36744/
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 09. - 21:46:09
Különgéppel utazik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és 50 fős delegációja Moszkvába a magyar–orosz kormányzati konzultációra kedden,
mindez 12 millió forintba kerül – közölte az MTI kérdésére a Kormányszóvivői Iroda hétfőn.
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 09. - 22:03:54
Kommentár nélkül:
http://www.kuruc.info/r/35/36744/
:-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 10. - 06:27:39
mondom, a történelmi tapasztalatok alapján minden adott egy diktatúrához... szar gazdasági helyzet, jól körvonalazható ellenségkép; ha jön egy karizmatikus vezető, a történelem sokadjára kezdi ismételni önmagát :)
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Március 10. - 12:03:14
Tökéletesen igazad van, csak nehogy valamelyik békeharcos komo-liberális nevezze ki magát fő rendcsinálónak..
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 10. - 12:11:29
Tökéletesen igazad van, csak nehogy valamelyik békeharcos komo-liberális nevezze ki magát fő rendcsinálónak..
Tömeg nélkül ???
Cím: Re: Politika
Írta: mushroom - 2009. Március 10. - 12:24:56

Tömeg nélkül ???

Majd nyomat előtte egy kis Up Your Mass-t :violinplay3:
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 10. - 12:35:20
Egyébként vasárnap rögtönzött fórum találkozó lesz a Hősök terén , majd a Deák téren  ;D ;D ;D
 8-)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 10. - 12:35:44
Tökéletesen igazad van, csak nehogy valamelyik békeharcos komo-liberális nevezze ki magát fő rendcsinálónak..
Tömeg nélkül ???

fogalmilag kizárt, a nem egészen 200001 meleg drogossal nem sokra fog menni :) ilyen beállítottságú szutyok alkalmatlan erre, nem tud olyat mondani, amivel azt a milliós tömeget maga mögé állítaná, akiknek elege van a mostani helyzetből.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 10. - 13:15:57
http://index.hu/kulfold/2009/03/10/a_romakat_europa-szerte_hibaztatjak_a_bunozesert/

ismét feltenném halkan a költői kérdést; mi a fasz közük van hozzá - és honnan veszik, h a rasszista támadás volt?
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 10. - 14:12:58
Minden amit ellenük tesznek az rasszizmus,kirekesztés meg ámokfutás, amit meg ők csinálnak az meg menekülés a kilátástalanságból ,mert mindenhol csak a rasszizmus van, meg a kirekesztés.Engem tizennégy évesen leszúrtak a Zichy Jenő utcában fényes nappal,az az egy mákom volt h a kis nyomi a kabátomat vágta szét helyettem.Most is van felfüggesztettem, mert egyszer rasszista kirekesztő módon lecsaptam egy kibaszott ragasztós köcsögöt aki elkezdett lökdösni, mert nem adtam neki pénzt. Súlyos testi sértés és engem basztak meg.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 10. - 14:22:47
Pedig a kirekesztéstől békésebb módszert nem tudok elképzelni, nem tudsz alkalmazkodni cimbi?? Nem élhetsz velünk, nem járhat az antiszociális kölyköd iskolába, nem jöhetsz diszkó, étterem, kocsma... Stb Kirekesztés ez teljesen természetes mechanizmus a szocializálódni nem kívánó selejteknek !
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 10. - 15:16:05
megint Moldovára tudok hivatkozni; a Bűn az élet-ben beszélget egy vajdával, aki szerint a helyzet (az akkori nagyban hasonlít a maira, kivéve, hogy volt cigánybűnözéssel foglalkozó külön nyomozócsoport...) a magyarok felelőssége, mert erőszakosan akarnak integrálni egy olyan népet, amelyik évszázadok után most mászott ki az erdőből.

Asszem ehhez nem kell kommentár, csoda, hogy nem zúzatták még be a könyveit, főleg ezt meg az Európa hátsó udvarát, ahol a "Legnagyobb gond" c. fejezet a cigányságról szól.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 10. - 21:23:01
Az árpád sávos "barmokat" pedig ne mossuk már össze a csuklyás arctalan lúzerekkel, ha már a te logikád szerint gondolkodunk.
Kicsit helyezzük előtérbe a nemzeti értékek tiszteletét, minimum kezdjük azzal, hogy nem említjük egy lapon buzikkal!

Sokan nem arra használják az árpád sávost, amit jelent. Szerintem erre céloz..  ;-oo-;
Sokan meg azt is baromnak nézik, aki csak a nemzeti értékeket élteti!

Én boldog lennék ha a nemzeti értékeink a megfelelő rangon lennének kezelve, de az, hogy egyesek a nemzeti ünnepeinket kődobálós, mindent szétverős, felgyújtós őrjöngéssé teszik, az nekem kicsit sok. A "nekem"-en a hangsúly  ;)
Nem, mintha egyetértenék a stílusukkal, de szerinted mindez ok nélkül tör elő az emberekből? Mert nem csak olyanok csinálják, akik csak a hecc miatt vannak ott! Persze Elqro és Drazsé bánatos kiskutya tekintettel tudja magyarázni, micsoda rongálások történtek, miközben mindenki tudja, hogy a valódi rongálás kiknek a nevéhez fűződik! Akik mellesleg nem is bűnhődnek mindezért!
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 10. - 21:24:27
megint Moldovára tudok hivatkozni; a Bűn az élet-ben beszélget egy vajdával, aki szerint a helyzet (az akkori nagyban hasonlít a maira, kivéve, hogy volt cigánybűnözéssel foglalkozó külön nyomozócsoport...) a magyarok felelőssége, mert erőszakosan akarnak integrálni egy olyan népet, amelyik évszázadok után most mászott ki az erdőből.

Asszem ehhez nem kell kommentár, csoda, hogy nem zúzatták még be a könyveit, főleg ezt meg az Európa hátsó udvarát, ahol a "Legnagyobb gond" c. fejezet a cigányságról szól.
egyik kedvenc könyvem  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 10. - 21:34:02
Az árpád sávos "barmokat" pedig ne mossuk már össze a csuklyás arctalan lúzerekkel, ha már a te logikád szerint gondolkodunk.
Kicsit helyezzük előtérbe a nemzeti értékek tiszteletét, minimum kezdjük azzal, hogy nem említjük egy lapon buzikkal!

Sokan nem arra használják az árpád sávost, amit jelent. Szerintem erre céloz..  ;-oo-;
Sokan meg azt is baromnak nézik, aki csak a nemzeti értékeket élteti!

Én boldog lennék ha a nemzeti értékeink a megfelelő rangon lennének kezelve, de az, hogy egyesek a nemzeti ünnepeinket kődobálós, mindent szétverős, felgyújtós őrjöngéssé teszik, az nekem kicsit sok. A "nekem"-en a hangsúly  ;)
Nem, mintha egyetértenék a stílusukkal, de szerinted mindez ok nélkül tör elő az emberekből? Mert nem csak olyanok csinálják, akik csak a hecc miatt vannak ott! Persze Elqro és Drazsé bánatos kiskutya tekintettel tudja magyarázni, micsoda rongálások történtek, miközben mindenki tudja, hogy a valódi rongálás kiknek a nevéhez fűződik! Akiket mellesleg nem is bűnhődnek mindezért!

1. Kis Jóska meg épp ott parkol. Kispénzű gyári munkás, hitelre vett egy 2MFt értékű Suzukit. Arra megy a tömeg, és felgyújtják neki. Vétett nekik a Kis Jóska valamit? Nem.
2. Lófax Ernő boltot tart fent, fizeti az adót, jómunkásember. Arra megy a tömeg, bebasszák a kirakatát, elviszik az áruját. Ártott nekik Lófax Ernő? Nem.

Az ilyen cselekedetekkel nagyon nehezen tudok azonosulni, sőt aki szocializálódott, az szintén elítéli az ilyet. Szerintem  :-}

Másrészt én pont hogy megértem az embereket, de nem ez az elintézés módja, hogy mindent szétverünk amit érünk, oszt majd a Kis Jóska meg a Lófax Ernő adójából felújítjuk (már amit, mert a magántulajdon hiába van biztosítva, elzárkóztak a biztosítók a kártérítéstől). Vannak ennek alkotmányos keretei is, aláírásgyűjtés, egyebek. Lehet nem olyan jó hecc, de messzebbre lehetne jutni..  8)

Ha naív vagyok üssetek  ***

Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 10. - 21:43:00
A népes famíliákat kitenni sem nagyon lehet, mert akkor kezdődik a fenyegetőzés:
http://baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/tarthatatlan-allapotok-harmincasaval-jarnak-a-rokonok-a-betegekhez-218040

Na, kikre utal ez?  8-}
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 10. - 21:49:48
És hogy ne csak kuruc legyen:
http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=263312&fr=pf
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 10. - 22:09:32
És hogy ne csak kuruc legyen:
http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=263312&fr=pf
A béren kívüli juttatásokra vonatkozó adómentesség megszüntetése számos nem várt és negatív következményekkel járhat a gazdaságra:

• A várható adóösszeg, amelyet a béren kívüli juttatások megadóztatásából várnak feltehetően nagyon kevés lesz, mindazonáltal a cégek többsége megszünteti a béren kívüli juttatások intézményét vagy drasztikusan lecsökkenti azt.
• A munkavállalók életminősége romlik egészen addig, amíg a jövedelmeket nem lehet újra növelni. A szociális hatás különösen nagy.
• A munkavállalók beszüntetik vagy radikálisan csökkentik fogyasztásukat az éttermekben, élelmiszerboltokban, kisebb hotelekben… ez tovább mélyíti a gazdasági krízis negatív hatásait és erősíti a recessziót valamint a munkanélküliséget.
• Az intézkedés a fekete gazdaságnak kedvez, hiszen parkoló pályára tesz egy rendkívül biztonságos és átlátható rendszert.

erre kérném elqro, és balfasz társasága véleményét!
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 10. - 22:26:09
Jó megközelítés God,egyébként sajnos az utcán vonulók többsége is nagyrészt a kocsmában tüzelődik fel mielött bebaszdosná a kirakatokat, vagy felgyújtana ezt-azt. Jellemzően mikor először voltak a zavargások, a Blahán volt Mdf sátor, és a tömeg egy része(jeelzem nem általánosítok)felvágta a sátrat, lenyúlták ami benn volt sör(inni ,majd dobni)meg elloptak egy plazmatévéz, nem tudom hogy. Szóval az a baj, hogy nyakig ér a szar, és néha a magyarmég igyekszik is lejjebb merülni, mintha azt hinnék, arra kell kifelé menni belőle.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 10. - 22:46:13

Na ezért mondom én, hogy az alkoholos befolyásoltságot nem enyhítő körülménynek venném bűncselekmény elkövetésekor, hanem pont súlyosbító körülménynek. Bazze, ha tudom, hogy agresszív köcsög vagyok akkor nem iszok és nincs baj nem? Ha meg mégis, akkor számítson minősítő tényezőként  :-/-(-:
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Március 10. - 22:48:52
agresszív köcsög vagyok
Tudtam!!! --)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 10. - 22:54:46
agresszív köcsög vagyok
Tudtam!!! --)

Áldásos adatszerző tevékenységedre se volt szükség hozzá  ****)  ***  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Március 10. - 22:57:25
agresszív köcsög vagyok
Tudtam!!! --)

Áldásos adatszerző tevékenységedre se volt szükség hozzá  ****)  ***  ****:)))
Vannak megérzéseim is! ***))) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 10. - 23:04:06
agresszív köcsög vagyok
Tudtam!!! --)

Áldásos adatszerző tevékenységedre se volt szükség hozzá  ****)  ***  ****:)))
Vannak megérzéseim is! ***))) ;D

A női éned  Łł=  o:)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 11. - 06:22:32
Jó megközelítés God,egyébként sajnos az utcán vonulók többsége is nagyrészt a kocsmában tüzelődik fel mielött bebaszdosná a kirakatokat, vagy felgyújtana ezt-azt. Jellemzően mikor először voltak a zavargások, a Blahán volt Mdf sátor, és a tömeg egy része(jeelzem nem általánosítok)felvágta a sátrat, lenyúlták ami benn volt sör(inni ,majd dobni)meg elloptak egy plazmatévéz, nem tudom hogy. Szóval az a baj, hogy nyakig ér a szar, és néha a magyarmég igyekszik is lejjebb merülni, mintha azt hinnék, arra kell kifelé menni belőle.

Na ezért mondom én, hogy az alkoholos befolyásoltságot nem enyhítő körülménynek venném bűncselekmény elkövetésekor, hanem pont súlyosbító körülménynek. Bazze, ha tudom, hogy agresszív köcsög vagyok akkor nem iszok és nincs baj nem? Ha meg mégis, akkor számítson minősítő tényezőként  :-/-(-:

az a helyzet, hogy az alkoholos befolyásoltság rég nem enyhítő körülmény... kivéve az ún. patológiás részegséget, de az is csak akkor, ha az illető nincs tisztában azzal, hogy patológiás részeg.

Valahol azonban a jogalkotó favorizálja ezt az állapotot, mert jogos védelmi helyzetben a piás/belőtt állatokkal szemben elvileg kitérési kötelezettség áll fenn - bár hétfőn volt a kezemben a Btk módosítás tervezete, remélem átmegy...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 11. - 08:27:16
Az árpád sávos "barmokat" pedig ne mossuk már össze a csuklyás arctalan lúzerekkel, ha már a te logikád szerint gondolkodunk.
Kicsit helyezzük előtérbe a nemzeti értékek tiszteletét, minimum kezdjük azzal, hogy nem említjük egy lapon buzikkal!

Sokan nem arra használják az árpád sávost, amit jelent. Szerintem erre céloz..  ;-oo-;
Sokan meg azt is baromnak nézik, aki csak a nemzeti értékeket élteti!

Én boldog lennék ha a nemzeti értékeink a megfelelő rangon lennének kezelve, de az, hogy egyesek a nemzeti ünnepeinket kődobálós, mindent szétverős, felgyújtós őrjöngéssé teszik, az nekem kicsit sok. A "nekem"-en a hangsúly  ;)
Nem, mintha egyetértenék a stílusukkal, de szerinted mindez ok nélkül tör elő az emberekből? Mert nem csak olyanok csinálják, akik csak a hecc miatt vannak ott! Persze Elqro és Drazsé bánatos kiskutya tekintettel tudja magyarázni, micsoda rongálások történtek, miközben mindenki tudja, hogy a valódi rongálás kiknek a nevéhez fűződik! Akik mellesleg nem is bűnhődnek mindezért!
1.Aki hisz még a felgyújtós,rongálós mesékben, az jöjjön ki vasárnap mindenképpen, aztán majd nézhet jobbra-balra, hogy mijazz, hogy nincs rongálás.
2.Szorítkozzunk a tényekre a párizsi lázongások alatt 11.000db autót gyújtottak fel, tavaly Athénban 2000-et (itt megjegyezném ezt bizony direkt, anarchisták), nálunk mennyi ilyen volt ??? 20db, lehet, hogy túloztam, itt nálunk hány boltot gyújtottak fel ??? ja hogy nulla, értem... Párizsban üzletek százai égtek... Athénban még a főtér karácsonyfáját is felgyújtották...ami szerintem végképp gyalázatos.
Akkor vajh a 3 nemzet közül melyik tud kulturáltabban lázadni??? Egyébként is egy forradalomnak miért kellene békésnek lennie, ez nem teadélután.
Tehát mindenki kijön vasárnap, a vidékiek is feljönnek+ levered a háztetőről az antennát, hogy nehogy megvuduzzák a telaviv2, retek klub és m1-sek az agyad.
Látni saját szemmel !!!
3.Úgy veszem észre, hogy sok az identitás, ill. nemi zavaros és tudatlan itt is, mint mindenhol. Árpád sávos zászló: a mítosz, a gyurcsányi vudulegenda...
Az identitás zavar könnyen orvosolható, ámde kötődik hozzá két olyan tevékenységi forma, amely napjainkban tabu, az egyik az olvasás, pföjj ki az a hülye aki olvasna, a másik az utánnajárás. Tehát mindenki a lakókörnyezetében elmegy a legközelebbi levéltárba és lenyomozza a családfáját, én is elég meglepő dolgokra bukkantam a sajátommal kapcsolatosan.
Van rengeteg olyan amitől bárkinek leesne az álla, de nem ez a lényeg, lehet a te őseid sokkal ismertebbek voltak, meg kell tudni. Szóval volt nekem egy olyan ükükükükük nagyapám, bezony akit Fejes Istvánnak hívtak és életét vesztette a nándorfehérvári csatában gyengébbek kedvéért több mint 500 éve, az is kiderült róla, hogy nem volt képzett katona, viszont menni kellett, így hát ment, mégpedig az árpádsávos zászló alatt. Merthogy az árpádsávos zászló a királyi lobogó volt sokáig, mai napig benne található gyönyörű szép címerünkben is és még sok egyébb, nem kívánok történelem órát tartani. Tehát a lényeg amire ki akarok lyukadni, az az, hogy egy csőrös, izraeli-magyar kettős állampolgár "miniszter" egy kalap alá meri venni az én üküknagyapámat és persze a tiédet is, (akit valószínűleg nem megmérgeztek a törökök hanem kegyetlenül levágták a hazáért), azért, hogy mi a leszármazottak és egy nemzetből valóak fennmaradhassunk és békében élhessünk, ez számomra felfoghatatlan és megbocsáthatatlan. Buzikkal egy sorban említeni egy nemzeti ereklyét, meg belekeverni a futbal huligános szarságokat is... gusztustalan.
20.századból is vannak családi vonatkozások (sokkal brutálisabbak mint a fenn említett csak inkább hagyom)a történelem egy-egy híresebb eseményével kapcsolatosan, mint gondolom mindenkinek csak éppen utánna kellene járni, amihez már nem füllik a foga a nagytöbbségnek. Tv híradó az megy szóról szóra, meg azaktív.
Nem tűrhető, hogy a politikai elit a jelenlegi, akik nem magyarok ez a kisebb baj, a nagyobb az az, hogy abszolúte nem lojálisak az országunkhoz, mocskolják a történelmünket, minden rokonunkat, a családunkat és még a véleményt is a szádba adják.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 11. - 09:39:28
Torony !

"A rendőri felszólításnak ellenszegülő, menekülő terepjáróra lőttek rendőrök a főváros III. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.

Na, alakul ? Legalább már lőnnek!
Cím: Re: Politika
Írta: mushroom - 2009. Március 11. - 09:40:21
Na majd figyeld meg mit kapnak érte  :(
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 11. - 09:40:52
Torony !

"A rendőri felszólításnak ellenszegülő, menekülő terepjáróra lőttek rendőrök a főváros III. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.

Na, alakul ? Legalább már lőnnek!
Na okéj, de azért előtte az a terepjáró nekikoccant a rendőrautónak... szóval annyira mégse örülünk :D :D :D :D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 11. - 09:49:19
Torony !

"A rendőri felszólításnak ellenszegülő, menekülő terepjáróra lőttek rendőrök a főváros III. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.

Na, alakul ? Legalább már lőnnek!
Na okéj, de azért előtte az a terepjáró nekikoccant a rendőrautónak... szóval annyira mégse örülünk :D :D :D :D

de, örülünk, mer enyhe túlzással a rendőrnek eddig inkább attól kellett félnie, hogy a kocsi sérülése miatt a testület kártérítési eljárást indít ellene :P zúzni kell ezeket, másnak nincs visszatartó ereje...

... kiegészíteném annyival, hogy nem is itt van a baj, hanem ha a lőszer beleakad a zsiványba oszt meghal, akkor az van, mint nemrég, hogy 3 évig járkál szerencsétlen rendőr a kibaszott katonai ügyészségre, oszt megtippelni sem tudja, hogy jogosnak ítélik-e a fegyverhasználatot, avagy nem. Na ez siralmas.
Cím: Re: Politika
Írta: mushroom - 2009. Március 11. - 09:53:42
Nameg gondolom olyanokat is kitalálhatnak, hogy ő a fegyverhasználatával valójában ártatlan civileket veszélyeztetett. Nem hiszem, hogy a fegyvert használó rendőrre nyugodt éjszakák várnak.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 11. - 09:56:55
Még annyit fűznék hozzá, hogy normális fegyvert a rendőrnek! PA63... lőttem már vele 3as sorozatot... ezeréves P9R és társai, röhej. És minden járőrkocsiba valami pump-action shotgunt! Vagy automatát, Benelli rulez, de mégjobb lenne az AA12  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 11. - 10:01:08
ezt nemrég kaptam, gondoltam ideillik  ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))

(http://www.sheriff.co.coryell.tx.us/Library/swat.gif)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 11. - 10:53:20
MP5 sem rossz :) az összes HK rulez amúgy ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 11. - 20:55:26
http://www.kuruc.info/r/20/36806/ érdekes eszmefuttatás a magyar sarcolás hibáiról, és a szlovákiai adózásról, ahol virágzik a gazdaság!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 11. - 23:32:28
Vótemá??  ˝=/
http://www.kuruc.info/r/35/36877/
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 11. - 23:41:16
Vótemá??  ˝=/
http://www.kuruc.info/r/35/36877/
nem  :-)!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 12. - 06:33:22
http://www.kuruc.info/r/20/36806/ érdekes eszmefuttatás a magyar sarcolás hibáiról, és a szlovákiai adózásról, ahol virágzik a gazdaság!

megmondta a köcsög; ha nem tetszik, el lehet menni. Mosmeg panaszlodik, hogy elmennek a vállalkozások. Kurvaanyját.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 13. - 21:36:32
Az igazság az hogy ez már régóta így megy, legalábbis nálam  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Nutzilla - 2009. Március 13. - 21:39:59
Az igazság az hogy ez már régóta így megy, legalábbis nálam  ;D

 :-O  Akkor holnaputánig az összes tiltott számot fel kell hívnom,az összes tiltott oldalt meg kell néznem...le kell rendelnem a dolgokat...úhhh elég lesz erre két nap?  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 13. - 21:41:20
Az igazság az hogy ez már régóta így megy, legalábbis nálam  ;D

 :-O  Akkor holnaputánig az összes tiltott számot fel kell hívnom,az összes tiltott oldalt meg kell néznem...le kell rendelnem a dolgokat...úhhh elég lesz erre két nap?  !+"%
vagy találj ki rejtjeleket :D :D :D :D
"A sas leszállt, ismétlem, a sas leszállt" ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 13. - 22:19:23
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=682.msg79976#msg79976
writeonly again!
 ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2009. Március 13. - 22:20:10
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=682.msg79976#msg79976

 ***)))

 ;D  ;D  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 14. - 09:09:53
Az igazság az hogy ez már régóta így megy, legalábbis nálam  ;D

kurvahiteles cikk még mindig :D :D :D arról nem is beszélve hogy a 2008ban hatályba lépett törvények asszem hatvan- vagy hetvenvalahánynál véget érnek :D :D :D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 14. - 09:15:49
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=682.msg79976#msg79976
writeonly again!
 ***)))

Emlékeztetésül klinkeltem be  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 14. - 09:23:48
én is csak emlékeztetésül mondtam :D 2008-ban 298 számmal semmilyen rendelet nem lépett hatályba :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 14. - 09:51:13
én is csak emlékeztetésül mondtam :D 2008-ban 298 számmal semmilyen rendelet nem lépett hatályba :D

De ezt már dákta Torony régebben ecsetelte!  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 14. - 11:00:38
én is csak emlékeztetésül mondtam :D 2008-ban 298 számmal semmilyen rendelet nem lépett hatályba :D

De ezt már dákta Torony régebben ecsetelte!  :D

sebaj, tudom, de ismétlés a tudás nagymamája :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 14. - 18:17:11
http://www.kuruc.info/r/2/37023/ Nógrágmegyer Győzike szülőputrija!
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Március 15. - 10:55:12
Mán kezdödik... ;D ;D
http://hirtv.hu/filmek/rabositas_kossuth_ter_090315.wmv
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 15. - 19:17:14
http://tenyek.tv2.hu/Belfold/TenyekCikkek/2009-03-15-marc15_kossuth

 ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 15. - 19:22:04
http://tenyek.tv2.hu/Belfold/TenyekCikkek/2009-03-15-marc15_kossuth

 ****:)))

 !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 15. - 19:27:26
http://tenyek.tv2.hu/Belfold/TenyekCikkek/2009-03-15-marc15_kossuth

 ****:)))

 !+"%

Kicsit hisztérikusnak látom a rendőrök "menekítését"  ;D Szegény nyugdíjasok csak néznek, mi lehet  O0 Simán elvezették volna, nem lenne vicces  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 15. - 19:41:39
Agymosott kisnyugdíjas, remélem jelentősen fog csökkenni a nyugdíja a szakadék banyájának!  &5*
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 15. - 19:48:17
Agymosott kisnyugdíjas, remélem jelentősen fog csökkenni a nyugdíja a szakadék banyájának!  &5*

Leszel még nyögdíjas te is Gabe  ****)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 15. - 19:51:29
Agymosott kisnyugdíjas, remélem jelentősen fog csökkenni a nyugdíja a szakadék banyájának!  &5*

Leszel még nyögdíjas te is Gabe  ****)
Én? Tuti nem érem meg. Addigra egyébként is lesz vagy 80év a korhatáR!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 15. - 20:07:19
Agymosott kisnyugdíjas, remélem jelentősen fog csökkenni a nyugdíja a szakadék banyájának!  &5*

Leszel még nyögdíjas te is Gabe  ****)
Én? Tuti nem érem meg. Addigra egyébként is lesz vagy 80év a korhatáR!

ha lesz még nyugdíj mint olyan...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 15. - 20:26:35
Agymosott kisnyugdíjas, remélem jelentősen fog csökkenni a nyugdíja a szakadék banyájának!  &5*

Leszel még nyögdíjas te is Gabe  ****)
Én? Tuti nem érem meg. Addigra egyébként is lesz vagy 80év a korhatáR!

ha lesz még nyugdíj mint olyan...

Nem lesz már. Csak figyeljetek. Erről a népjóléti berendezkedésről le fog szokni a 'zállam. Be lehetne vezetni kötelező eutanáziát, annak, aki már nem tud dolgozni  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 15. - 20:34:53
Agymosott kisnyugdíjas, remélem jelentősen fog csökkenni a nyugdíja a szakadék banyájának!  &5*

Leszel még nyögdíjas te is Gabe  ****)
Én? Tuti nem érem meg. Addigra egyébként is lesz vagy 80év a korhatáR!

ha lesz még nyugdíj mint olyan...

Nem lesz már. Csak figyeljetek. Erről a népjóléti berendezkedésről le fog szokni a 'zállam. Be lehetne vezetni kötelező eutanáziát, annak, aki már nem tud dolgozni  !+"%
????... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 15. - 20:41:05
Agymosott kisnyugdíjas, remélem jelentősen fog csökkenni a nyugdíja a szakadék banyájának!  &5*

Leszel még nyögdíjas te is Gabe  ****)
Én? Tuti nem érem meg. Addigra egyébként is lesz vagy 80év a korhatáR!

ha lesz még nyugdíj mint olyan...

Nem lesz már. Csak figyeljetek. Erről a népjóléti berendezkedésről le fog szokni a 'zállam. Be lehetne vezetni kötelező eutanáziát, annak, aki már nem tud dolgozni  !+"%
????... ;D

Arra célzok hogy nyugdíjas korú leszel te is, de lehet te már nem fogsz kapni nyugdíjat. Remélem így érthető  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 15. - 20:53:50
De ha nem lesz nyugdíj, már elvész a nyugdíjas szó értelme, sőt, a nyugdíjas korúé is!  ;D
Egyébként értettem!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 15. - 21:03:27
http://www.blikk.hu/aktualis/betortek-a-nyugatiba-a-tuntetok-139138.html kezdődik az esti buli, persze sugallják, hogy ez is a jobbik miatt van, amikor épp nem a Zorbán a hibás!  !+"%

(http://static.blikk.hu/db/02/73/d0004027337ba9fb59563.jpg)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 15. - 21:14:16
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=262446 percről-percre
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 16. - 20:38:48
(http://www.harcosokklubja.hu/index.php?act=attach&type=post&id=3228)
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 16. - 21:15:40
Úgy akarják he módosítani a nyugdíjrendszert, hogy az állam a megállapított  létminimumot adná, amit pedig magadnak takarékoskodtál, pénztárakkjal meg ilyesmi, az lenne szépen  a nagyobb rész.ha jól kerestél, akkor az állam teljesen ki is vonhatná magát a fizetés alól, így tudnának ugyebár spórolni,viszont megmaradna a jelenleg befizetett járulék, azt rakhatná ki-ki érzése szerint pénztárakba. Viszont vmiféle uj adót bevezetnének, hogy a létminimumhoz szükségest elszedhessék Öngondoskodás. faszom
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 16. - 21:55:44
http://www.youtube.com/watch?v=5eoqAoQ3pcQ&eurl= a rendőri "korrekt" intézkedés!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 16. - 21:59:05
Még mindig nincs gyanúsítottja a tavaly novemberben Kiskunlacházán elkövetett gyermekgyilkosságnak, ezért a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás újabb, hatvan napos meghosszabbítását fogja kérni a főügyészségtől – közölte hétfőn Papp Péter bűnügyi igazgató.
Papp Péter közölte: azért van szükség az újabb kérelem benyújtására, mert a januárban engedélyezett hosszabbítás határideje március 23-án lejár. Hozzátette: a nyomozás továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik – tehát gyanúsított még nincs. Nagy erőkkel dolgoznak az ügyön: eddig több mint 300 embert hallgattak ki, és csaknem 100 embertől vettek DNS mintát.

Már nagyon közel járunk mi? :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 16. - 23:24:06
Hétfőn hivatalosan is kilépett az MDF frakciójából Csáky András országgyűlési képviselő. A párt frakcióvezetőjének három napja lenne, hogy új tagot találjon, különben feloszlik a Csáky kilépésével tíz fő alá csökkent létszámú frakció. Herényi Károly frakcióvezető azonban közölte, az MDF-es képviselők függetlenként folytatják munkájukat.

 :-! egy kilőve!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 17. - 06:23:13
sajnos az érdemi helyzet nem változik, más köntösben rombolják tovább az országot...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 17. - 07:44:24
sajnos az érdemi helyzet nem változik, más köntösben rombolják tovább az országot...
De legalább az agymosott szavazóik is rájönnek, hogy még azt a párszáz szavazatot sem érik meg!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 17. - 11:03:27
 ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 17. - 11:37:18
hm, öröklődik, csak Fletó nagypályán nyomja :)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 17. - 11:39:34
Hogy testépítősen fogalmazzunk, az a fránya genetika  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 17. - 18:36:17
Hangosan felnevettem ezen a híren  :D

Roma vezetők feljelentik a Hír TV-t

Hatóság és a közvélemény tudatos félrevezetése, valamint uszítás miatt feljelentik a Hír TV Riasztás című műsorának készítőit az enyingi benzinkútnál február közepén történt bűncselekmény tudósítása miatt - jelentette be Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő (SZDSZ) és ifj. Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szóvivője.

Február 14-én este fél nyolckor értesítették a rendőrséget arról, hogy a Fejér megyei település benzinkútjánál egy 15-20 tagú, születésnapot ünneplő roma társaságot ismeretlenek megtámadtak. A társaság tagjai a helyszínre érkező rendőröknek azt mondták, hogy a kúthoz érkező több autó ismeretlen utasai támadólag léptek fel velük szemben, ezért ők védekeztek. A történteket rögzítette egy tévéstáb.
   
A nyomozók által lefoglalt felvételből - a rendőrség szerint - az derült ki, hogy a bejelentést tevőket senki nem támadta meg, az odaérkező hat-hét kocsi csak megállt a töltőállomásnál, és a korábban ott tartózkodók kezdték italosüvegekkel dobálni őket. Elterjedt az a hír, hogy az egyik gépkocsiban szerbek voltak, akik Marian Cozma román kézilabdázó meggyilkolását akarták megtorolni Enyingen, mivel az egyik gyanúsított ottani lakos. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a tévéfelvételen látható egyik autón szerb rendszám van, de hogy az utasai milyen állampolgárok, arról nem tudott információt adni.
   
Garázdaság miatt tizenegy embert vettek őrizetbe, közülük hetet elfogtak, négyen pedig önként jelentkeztek a rendőrségen. A székesfehérvári városi ügyészség hét gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte. A nyomozási bírák ezt öt férfinál megalapozottnak tartották, egy gyanúsított esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, egyet pedig szabadlábra helyeztek. Jelenleg három ember van előzetes letartóztatásban, a kényszerintézkedést a bíróság 60 nappal meghosszabbította.
   
Mohácsi Viktória és ifj. Bogdán János kedden bemutatott egy olyan felvételt, amelyet a Hír TV Riasztás című műsorának stábja készített, de annak csak egy része került adásba. A roma vezetők szerint a birtokukba került felvétel azt tanúsítja, hogy a televízió tudatosan manipulálta, a cigányság ellen hangolta a közvéleményt.
   
A felvételen az látszik, hogy a stáb egy hat-hét autóból álló konvojt követ, amely befordul az enyingi benzinkútra. Előtte a stáb egyik tagja valakivel telefonon arról beszél, hogy az enyingi Raffael család - amely egyébként nem áll rokonságban azzal a Raffael Sándorral, akit a Cozma-gyilkossággal gyanúsítanak - a benzinkúton van.
   
Az is látszik és hallható, hogy a Hír TV riportere odamegy a romákhoz, akik ekkor már a töltőállomás előtt állnak, és az idegen autókat nézik, és azt kérdezi tőlük: "mi készül itt?". Szemtanúk elmondása szerint ezután csuklyában, fekete kámzsában az ismeretlenek az ünneplők felé indultak, akik válaszul üvegekkel dobálták meg az autókat. Az OCÖ szóvivője azt mondta, a romák és kérésükre a töltőállomáson dolgozók már e támadás előtt értesítették a rendőrséget.
   
A Hír TV csak a dobálást és a stáb menekülését tartalmazó felvételt adta adásba, és így tudatosan elhallgatta, hogy a benzinkúton tartózkodók csak védekeztek, azaz nem volt jogszerű a rendőri fellépés ellenük - mondta a szóvivő.
   
Ifj. Bogdán János a sajtótájékoztatón több kérdést tett fel: Honnan tudta a Hír TV, hogy mire készülnek az enyingi benzinkútra tartó autósok? Ki értesítette őket? Ki irányította a stábot? Kivel beszéltek telefonon? Miért manipulálták a felvételeket? Miért uszították a közvéleményt a cigányság ellen?
   
A roma vezető arra is választ vár, hogy ha már az előző napokban, a Cozma-gyikosság miatt megerősített rendőri jelenlét volt a városban, miért nem ellenőrizték a rendőrök a töltőállomásról menekülő autókonvojt; megállapították-e kik voltak az állítólagos sértettek; hogyan fordulhatott elő, hogy szerb rendszámú autókban csuklyás emberek támadást intézhetnek települések, emberek ellen.
   
Az eset után az enyingi cigány kisebbségi önkormányzat képviselőjét, id. Raffael Jánost és családját többször életveszélyesen megfenyegetették, ezért a rendőrség zaklatás miatt nyomozást indított.
   
ifj. Bogdán János közölte, a birtokukba került felvételt még kedden eljuttatják a Fejér megyei ügyészégre, és a család nevében feljelentést tesznek a Hír TV ellen, egyben keresik a jogi lehetőséget, hogy a rendőrség ellen is eljárást indítsanak.
   
Mohácsi Viktória a sajtótájékoztatón azt mondta: a romák elleni Molotov-koktélos és fegyveres támadások elkövetői és a rendőrség között "kapcsolat, egy közös szál van", az erre vonatkozó bizonyítékait hamarosan a sajtó nyilvánossága elé fogja tárni.
   
A tatárszentgyörgyi kettős gyilkosságot is idesorolva kijelentette: már a második esetben bizonyítható, hogy "a rendőrség szándékosan nem a megfelelő irányban folytja a nyomozást". Megjegyezte, koholt vádak és a rendőrség "tudatos viselkedése" miatt tartanak előzetes letartóztatásban az enyingi esettel összefüggésben három vétlen áldozatot a valódi támadók helyett.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 17. - 18:58:59
Erre a mohácsira is köthetne már valaki egy betoncsizmát!
Szerencsére jövőre végleg eltűnik a színről ez a kotorék! (http://www.harcosokklubja.hu/style_emoticons/default/eplus2.gif)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 17. - 19:22:31
http://www.youtube.com/watch?v=51TT4b7iB1Y&eurl=
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 18. - 10:09:04
Hírek a Koreai Népköztársaságból, Phenjan, a márc.15-i Nagy Vörös Kim Jong-IL ünnep !

A hírhedt újkeletű szabálymódosítás tette lehetővé, hogy a kormányellenes tüntetőket az őrszobára vigyék galacsin rejtegetéséért, gondolatbűnért vagy sima beszólásért: február 1-től a szabálysértési törvény értelmében az is büntethető lett, aki nem erőszakosan vagy fenyegetőleg zavar meg egy rendezvényt, hanem "hangoskodással". Azaz tapsolni kell mindig mindenre mindenkinek, mint Kínában. A nemzeti jogvédők egyébként Alkotmánybírósághoz fordultak a diktatórikus törvény megsemmisítése érdekében.
Az előállítottak egyike, Rosdy Tamás jogász a Blikknek felidézte a vasárnapi eseményeket: "A Kossuth térről se szó, se beszéd hurcoltak el, s csak a rendőrautónál, bilincsben tudtuk meg, hogy előállíthatnak bennünket. Az őrsön az orvosi szobában le kellett vetkőznöm, majd egy nagydarab, gumikesztyűs rendőr előtt egyenként le kellett vennem a ruháimat, megborzolni a hajamat. Belenéztek a számba, és meztelenül kellett háromszor terpeszben leguggolni, felemeltették a herezacskómat is."
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 18. - 10:10:41

Öröljön neki, hogy nem volt testüregi motozás  ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Március 18. - 10:16:48
...Bár  1esek örülek neki ;D ;D
(jovannanemszotam ;D )
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 18. - 12:34:28
Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök előrehaladott agysorvadása miatt sokszor szerbül beszél, ezért többször tolmácsot kellett hívni hozzá a kórházba

Az oroszul és angolul is beszélő Horn 1963-tól 1969-ig Belgrádban teljesített szolgálatot. A volt miniszterelnök egyébként ideje egy részében önéletrajzát írja.

Horn Gyula 2007-ben került az Állami Egészségügyi Központba, ahol egy szigorúan ellenőrzött VIP-részlegen helyezték el. Idén lesz hetvenhét éves. (véleményünk szerint mindössze arról van szó, hogy az öreg pufajkás agya és lelkiismerete megroppant az általa elkövetett bűnök végtelen súlya alatt, s elkezdett olyan dolgokról fecsegni, melyek terhesek voltak a szocialisták számára).
A napi 1 liter vodka megártott, egyébként meg mivel magánkívül óbégat egész nap az 56-os ávós, biztos vagyok benne, hogy sok olyan dolgot le lehetne jegyezni, amitől egy óriás láncreakció indulna be ...(kivégzések, koncept perek, tervek a jövőre nézve, tömegbelövetés, magyarirtás/ellenesség stb.)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 18. - 19:45:29
Sürgős cipzárjavítást kért egy nő az egyik pécsi boltostól. A rövidáruüzlet profiljába nem illő tevékenységet végül ingyen végezte volna el az eladó, de a hölgy addig erősködött, míg egy sör árát, 150 forintot rá nem tukmált a segítőkész boltosra. A szívességet kérő néhány perc múlva már APEH-ellenőrként tért vissza egy 50 ezer forintos büntetéssel, a bolt tulajdonosa, az eladó felesége pedig egymilliós csekket kapott.

A maffia meg csak raboljon-sikkasszon nyugodtan!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 18. - 19:55:25

meg legyen sztojkáéknak 5 villája a segélyből...

... a beleiknél fogva fellógatni a lámpavasra.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 08:09:09
Sürgős cipzárjavítást kért egy nő az egyik pécsi boltostól. A rövidáruüzlet profiljába nem illő tevékenységet végül ingyen végezte volna el az eladó, de a hölgy addig erősködött, míg egy sör árát, 150 forintot rá nem tukmált a segítőkész boltosra. A szívességet kérő néhány perc múlva már APEH-ellenőrként tért vissza egy 50 ezer forintos büntetéssel, a bolt tulajdonosa, az eladó felesége pedig egymilliós csekket kapott.

A maffia meg csak raboljon-sikkasszon nyugodtan!
Na ez a magyargyűlölet csúcsa, ez minden határon túl megy. Mocskos rohadt férgek
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 08:15:49
Ez eléggé felbaszott, szal még visszajöttem egy körre.
Azért ehhez, kell a féreg genetika, nekem mondana ilyet a főnök, hogy valakit basztassak, vagy verjek át, kihajítanám az első emeletről székestől, asztalostól. Pföjjj a mocskos anyádat te ellenör féreg.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 19. - 08:45:30
Sürgős cipzárjavítást kért egy nő az egyik pécsi boltostól. A rövidáruüzlet profiljába nem illő tevékenységet végül ingyen végezte volna el az eladó, de a hölgy addig erősködött, míg egy sör árát, 150 forintot rá nem tukmált a segítőkész boltosra. A szívességet kérő néhány perc múlva már APEH-ellenőrként tért vissza egy 50 ezer forintos büntetéssel, a bolt tulajdonosa, az eladó felesége pedig egymilliós csekket kapott.

A maffia meg csak raboljon-sikkasszon nyugodtan!

Ezen már nem is csodálkozom. Kulcsár milliárdokat sikkasztott és szabadlábon van... milyen országban élünk :----
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 19. - 08:48:51

150 forintból nem lehet olajozni a fogaskerekeket. Több milliárdból igen. Mi ebbena furcsa? Hányás az egész.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 08:52:37
Ukrajnában bontakozik az anarchia:

Az ukrán központi bank nem engedi, hogy dollárért adják el a befektetők a részvényeiket.

Az egyik vagyonkezelő társaság, a Prosperity Capital Management igazgatója elmondta, az ukrán központi bank nem engedi, hogy dollárért adják el a befektetők a részvényeiket.

Egyfelől akadályozzák a dollár eladást azáltal, hogy lejárat előtt nem lehet kivenni a devizaszámláról pénzt. Másfelől a jegybank arra utasította az ukrán hitelintézeteket, hogy ne a piaci, hanem az általa meghatározott mesterséges árfolyamon adja el a dollárt.
Ukrajna gazdasága idén legalább 5 százalékkal fog zsugorodni. Az országnak a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kellett fordulnia, hogy devizához jusson és finanszírozni tudja a 12,3 milliárd dolláros költségvetési hiányát. Amely a hrivnya tetemes árfolyamvesztesége miatt emelte meg a fizetési terhet. Az ország 16,4 milliárd dollárt kap az IMF-től. Az ukrán vezető tőzsdemutató tavaly 74 százalékot esett.

Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Március 19. - 08:55:05
Szegeden karácsonykor a piacon fenyővásárlásnál húzták csőbe egy ismerősöm barátját. Egy öreg nő vett tőle fát, nyugtát akart írni neki az eladó, többszöri nekifutás után az öregasszony elkezdett kiabálni, hogy neki nem kell nyugta. A faszi inkább hagyta, nem akart veszekedni. 10 perc múlva jöttek vissza az ellenőrök a nyanyával, hogy nem kapott nyugtát - 50e Ft &5* Iskolásokra, öregekre vannak itt most ráállva, jutalomért cserébe mennek "vásárolni" meg veszekedni a boltosokkal, hogy ne adjanak számlát, blokkot meg nyugtát. Nagyon észnél kell lenni. Van ellenőr is az ismerőseim között....érdekes ::) :-p én ezt biztos nem csinálnám, nem tudnék tükörbe nézni egy idő után :-}
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 08:58:28
Több száz millió forintos támogatást nyert el a Molnár Albert MSZP-s országgyűlési képviselő résztulajdonában lévő cég szállodafejlesztésre – értesült a Magyar Nemzet. A székesfehérvári politikus uniós és hazai közpénzből szerzett 468 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a Magyar Király Szálloda luxushotellé történő átalakítására.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 19. - 08:59:38
Mutyisztán rulez!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 09:59:16
Több száz millió forintos támogatást nyert el a Molnár Albert MSZP-s országgyűlési képviselő résztulajdonában lévő cég szállodafejlesztésre – értesült a Magyar Nemzet. A székesfehérvári politikus uniós és hazai közpénzből szerzett 468 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a Magyar Király Szálloda luxushotellé történő átalakítására.

 :-/]
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Március 19. - 10:20:47
Sürgős cipzárjavítást kért egy nő az egyik pécsi boltostól. A rövidáruüzlet profiljába nem illő tevékenységet végül ingyen végezte volna el az eladó, de a hölgy addig erősködött, míg egy sör árát, 150 forintot rá nem tukmált a segítőkész boltosra. A szívességet kérő néhány perc múlva már APEH-ellenőrként tért vissza egy 50 ezer forintos büntetéssel, a bolt tulajdonosa, az eladó felesége pedig egymilliós csekket kapott.

A maffia meg csak raboljon-sikkasszon nyugodtan!

Ezen már nem is csodálkozom. Kulcsár milliárdokat sikkasztott és szabadlábon van... milyen országban élünk :----
Olyan országban élünk,ahol a tojásdobálást,bekiabálást büntetik,de embert ölhetsz,még akkor is ha rendőr az illető(Császár Előd),az összes tetves poitikust kivégezném,mint a francia forradalom idején az arisztokráciával tették :-/-.

De mi vagyunk(nép)a gyávák,hogy hagyjuk,de hát a magyar már csak egy ilyen birka nép.Szánalmas.

Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Március 19. - 10:41:09
és  mit tucc  ellene  tenni?  a  sablonos  hétköznapjaid  ellen?reggel  felkelsz  bazzeg  kapod  a  nagy  gáz/viz/villanyszámlát,és  elmész tüntetni?akko  jobb?ezeket a  tüntetöket sem  ertem.mi  változott?  semmi,ha  neem ertesz egyet  veelem menj ki az uccára,  vigyenek  be a  rendörök legyen  rajtad  priusz  és  keressé  továbbra  is  munkát ;D ;D igy  is  nehez megtartani az állásod.birka nép,ez  nem  hollywood,ez az élet,senkinek sem egyszerű akik itt  vagyunk  azthiszem..... :-\
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 10:47:59
Az alapvető probléma ugye az az , hogy te tartsd be ezt a demokráciának nevezett szart, de a vezetés a baloldal, azt a diktatúrát alkalmazza amiben szocializálódott és a fiatalabbjai is felnőttek.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 10:54:03
"A felmérésben résztvevők 91 százaléka szerint rossz irányba haladnak az ország dolgai, csupán 6 százalék szerint jó az irány. Ez történelmi rekord, 1995-ben, a Bokros-csomag idején is csupán 80 százaléknyian voltak a pesszimisták.

Egyre kiábrándultabbak a magyar választópolgárok. 91 százalékuk szerint rossz irányba mennek az ország dolgai, 68 százalékuk előrehozott választásokat akar..."
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Március 19. - 11:04:13
hát  aki nyitott szemmel  jár  az  észrveszi   mi  folyik i  itt(gyöngyösön) ;D ;D
de  hát  persze  h  elégedetlenek,nézd  csak abbol indulj ki  hogy  mennyivel  több a részletfüzetés,nincs  béremelés,  para  van hogy  mikor tesznek ki,és  európa  benned  van ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 11:35:30
és  mit tucc  ellene  tenni?  a  sablonos  hétköznapjaid  ellen?reggel  felkelsz  bazzeg  kapod  a  nagy  gáz/viz/villanyszámlát,és  elmész tüntetni?akko  jobb?ezeket a  tüntetöket sem  ertem.mi  változott?  semmi,ha  neem ertesz egyet  veelem menj ki az uccára,  vigyenek  be a  rendörök legyen  rajtad  priusz  és  keressé  továbbra  is  munkát ;D ;D igy  is  nehez megtartani az állásod.birka nép,ez  nem  hollywood,ez az élet,senkinek sem egyszerű akik itt  vagyunk  azthiszem..... :-\

Nagyon sokan gondolják így.
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Március 19. - 11:55:41
akkor  talán  lehet  benne  valami"igazság"mostnemazé:  van ismerősöm akinek  hitel  van  a  házán,eddig még  füzetgették   voltak  rá  4  en,de  most hogy  elköltöznek  2en,igy  az marad  hogy  a  ház:eladó,és  nem hogy fehérjére  ugy néz ki  hogy  kajára  is  alig lesz pénzük,és  mennyien  vannak ugyanigy,nagy eletmuvesz a  magyar,és ezt utálom,egyhelyben taposni,gályázni mint  a hülye,, mások  meg annyit  lopnak  hogy  az unokáik  is  elvannak a  pénzből,Itt az egyenlőseg,nincs már  középréteg...csak  gazdag,és  szegény........
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 11:58:49

Ez sajnos a kapitalizmus velejárója. Ami nagyobb baj, hogy a szegényt eltapossák, nem hagyják érvényesülni. Esélyed sincs semmire. Ezért vannak a sorozatos rablások, mert ha sarokba szorítod az embert, megpróbál kitörni. Vagy így, vagy úgy.
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Március 19. - 12:13:32
jaja,gyermekfejjel  szarsz  az egészre  ami körülvesz,nem odafigyelsz elvagy a  világodba,aztán ahogy  kinyilik a  szemed  rájössz  hogy  a  szülök amit elértek,pl:felneveltek,kiiskoláztattak,segittetek  élni,azt most  te  hogy adod meg a  gyerekednek(ha  van)erted.ha  eleve  ugy indulsz hogy nincs  lakásod,albérletben laksz,az  egy  örök körforgás,és  még nem is  a  tiéd.az a  helyzet  ilyenkor  basz  fel a  sok  kis  anyuci-apuci kislánya  amikor  bekérdez h  kocsid  van?NiNCS  BAZD  MEG!es akko  mivan,ez  számit  neked  meg a  járjunk  el dizsibe,,áááh.felejtsd el.MásIK,HA  meg  dolgozol mint a  hulye  rámegy a  párkapcsolatod,nem a  7év,örülj  ha  most  sikerül  pár évig...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 19. - 12:21:14
Középréteg... azt kéne felfogni, hogy az országot a középréteg tartja el, ami itt eddig sem volt számottevő, és egyre tovább sorvasztják és nyomorítják. Tudatosan.

Btk. felelősség a politikusoknak, hozzá külön bíróság és ügyészi szervezet, mint pl. a fegyveres szerveknek!
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 19. - 12:26:51
Ez sajnos a kapitalizmus velejárója. Ami nagyobb baj, hogy a szegényt eltapossák, nem hagyják érvényesülni. Esélyed sincs semmire. Ezért vannak a sorozatos rablások, mert ha sarokba szorítod az embert, megpróbál kitörni. Vagy így, vagy úgy.
De ha egyszer tele lesz a töke az alsó osztálynak akkor- aki ugye megkeresi a gazdagoknak a új bundára,és a kocsira valót- bedől minden,mert nem lesz aki elvégezze a piszkos melót,és valakinek el kell kezdeni alább adni az igényeit.Erős a gyanúm hogy mintha már lett volna hasonló a világban,nem olyan nagyon régen,mint a mostani helyzet.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 13:14:07

Igen, csak a tőkét ezek kiviszik az országból, és a saját szarunkba fogunk fetrengeni. Milyen igények? Ha itt nem kapja meg, megkapja máshol.
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 19. - 13:22:54
Ha itt nem kapja meg, megkapja máshol.
remélem akkor abba bele fog rokkani,ha meg nem akkor az új hazájában kihúzzák a nyelvét a seggén keresztül
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 13:26:45
Ha itt nem kapja meg, megkapja máshol.
remélem akkor abba bele fog rokkani,ha meg nem akkor az új hazájában kihúzzák a nyelvét a seggén keresztül

Bele rokkanni mi fogunk, mert megáll a gazdaságunk, és pénzt kellene belepumpálni, de nem fogunk tudni. Aztán lehet megint az adózók pénzén országot építeni, feltéve ha felvállalja valaki, meg nem mutyizzák azt is el. Nyelvkihúzás témában egyetértek  :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 13:27:23
Ez sajnos a kapitalizmus velejárója. Ami nagyobb baj, hogy a szegényt eltapossák, nem hagyják érvényesülni. Esélyed sincs semmire. Ezért vannak a sorozatos rablások, mert ha sarokba szorítod az embert, megpróbál kitörni. Vagy így, vagy úgy.
De ha egyszer tele lesz a töke az alsó osztálynak akkor- aki ugye megkeresi a gazdagoknak a új bundára,és a kocsira valót- bedől minden,mert nem lesz aki elvégezze a piszkos melót,és valakinek el kell kezdeni alább adni az igényeit.Erős a gyanúm hogy mintha már lett volna hasonló a világban,nem olyan nagyon régen,mint a mostani helyzet.

Igen, csak a tőkét ezek kiviszik az országból, és a saját szarunkba fogunk fetrengeni. Milyen igények? Ha itt nem kapja meg, megkapja máshol.
Egy nemzeti kormány kell, azonnali statáriális bírósággal lecsukni az összeset, mindent elkobozni, nemzetközi segítséget kérni az összes offshore számlát lezáratni, mindent vissza !!! A maffiákkal ezt csinálták, ez is maffia.
Önellátó ország vagyunk, semmiféle szarban fetrengés nem lenne, 1 évi termés több mint 1 évre elegendő élelemmel bír az állampolgárok számára. Az adót ezután is termeled visszaforog, pikk-pakk rendet lehet tenni, csak egy olyan nemzeti kormány kell aki minket szolgál, nem a nemzetközi bankokat és magukat.
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 19. - 13:28:18
Ha itt nem kapja meg, megkapja máshol.
remélem akkor abba bele fog rokkani,ha meg nem akkor az új hazájában kihúzzák a nyelvét a seggén keresztül

Bele rokkanni mi fogunk, mert megáll a gazdaságunk, és pénzt kellene belepumpálni, de nem fogunk tudni. Aztán lehet megint az adózók pénzén országot építeni, feltéve ha felvállalja valaki, meg nem mutyizzák azt is el. Nyelvkihúzás témában egyetértek  :-/-
elbeszéltünk egymás mellett
és a menekülő tőkésről beszéltem,hogy ment mindent csakhogy neki jó legyen,és rossz többtucat embernek
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 13:28:45

Egy gyenge kacaj kiszakadt belőlem ne haragudj  :D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 13:29:23
A szlovák mintájú adórendszer meg robbanás szerűen növelné a munkahelyek számát, semmi nem kell ide csak nemzeti ideológia és akarat.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 13:31:01
Ha itt nem kapja meg, megkapja máshol.
remélem akkor abba bele fog rokkani,ha meg nem akkor az új hazájában kihúzzák a nyelvét a seggén keresztül

Bele rokkanni mi fogunk, mert megáll a gazdaságunk, és pénzt kellene belepumpálni, de nem fogunk tudni. Aztán lehet megint az adózók pénzén országot építeni, feltéve ha felvállalja valaki, meg nem mutyizzák azt is el. Nyelvkihúzás témában egyetértek  :-/-
elbeszéltünk egymás mellett
és a menekülő tőkésről beszéltem,hogy ment mindent csakhogy neki jó legyen,és rossz többtucat embernek

Én is arról beszélek, hogy pár ember kezében központosul a tőke, és ha borul a bili, ők ellépnek vagyonostul, az ország meg itt marad a szarba. Mert ha tőke nincs, akkor nem tudjuk a gazdaságot a nulláról elindítani. De én nem értek hozzá, csak így gondolom. Ha hüJe vagyok, szóljatok  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 13:33:07

Milyen tőkéről beszélsz God ezt nem értem !
IMF? Adóbevétel? Állami tulajdon értéke ? vagy mi ???
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 13:35:04
Ez sajnos a kapitalizmus velejárója. Ami nagyobb baj, hogy a szegényt eltapossák, nem hagyják érvényesülni. Esélyed sincs semmire. Ezért vannak a sorozatos rablások, mert ha sarokba szorítod az embert, megpróbál kitörni. Vagy így, vagy úgy.
De ha egyszer tele lesz a töke az alsó osztálynak akkor- aki ugye megkeresi a gazdagoknak a új bundára,és a kocsira valót- bedől minden,mert nem lesz aki elvégezze a piszkos melót,és valakinek el kell kezdeni alább adni az igényeit.Erős a gyanúm hogy mintha már lett volna hasonló a világban,nem olyan nagyon régen,mint a mostani helyzet.

Igen, csak a tőkét ezek kiviszik az országból, és a saját szarunkba fogunk fetrengeni. Milyen igények? Ha itt nem kapja meg, megkapja máshol.
Egy nemzeti kormány kell, azonnali statáriális bírósággal lecsukni az összeset, mindent elkobozni, nemzetközi segítséget kérni az összes offshore számlát lezáratni, mindent vissza !!! A maffiákkal ezt csinálták, ez is maffia.
Önellátó ország vagyunk, semmiféle szarban fetrengés nem lenne, 1 évi termés több mint 1 évre elegendő élelemmel bír az állampolgárok számára. Az adót ezután is termeled visszaforog, pikk-pakk rendet lehet tenni, csak egy olyan nemzeti kormány kell aki minket szolgál, nem a nemzetközi bankokat és magukat.

Egy gyenge kacaj kiszakadt belőlem ne haragudj  :D
Melyik része volt ilyen vidám számodra ??
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 13:40:08
Ha itt nem kapja meg, megkapja máshol.
remélem akkor abba bele fog rokkani,ha meg nem akkor az új hazájában kihúzzák a nyelvét a seggén keresztül

Bele rokkanni mi fogunk, mert megáll a gazdaságunk, és pénzt kellene belepumpálni, de nem fogunk tudni. Aztán lehet megint az adózók pénzén országot építeni, feltéve ha felvállalja valaki, meg nem mutyizzák azt is el. Nyelvkihúzás témában egyetértek  :-/-
elbeszéltünk egymás mellett
és a menekülő tőkésről beszéltem,hogy ment mindent csakhogy neki jó legyen,és rossz többtucat embernek

Én is arról beszélek, hogy pár ember kezében központosul a tőke, és ha borul a bili, ők ellépnek vagyonostul, az ország meg itt marad a szarba. Mert ha tőke nincs, akkor nem tudjuk a gazdaságot a nulláról elindítani. De én nem értek hozzá, csak így gondolom. Ha hüJe vagyok, szóljatok  :-}
Milyen tőkéről beszélsz God ezt nem értem !
IMF? Adóbevétel? Állami tulajdon értéke ? vagy mi ???

Államcsőd esetén honnan szedsz pénzt? Nem a befektetőktől?
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Március 19. - 13:45:22
Államcsőd esetén nincs senki, aki befektetne. Adnál tápkieget meg kokszot egy anorexiásnak, aki nemrég bulémiás volt? Nem, mert nincs belé bizalmad, és tudod, hogy fölösleges. Államcsőd után vár ránk egy kis Dél-amerikai fíling...lesz pénz, akkor is (persze nem azok zsebében, akik most közép vagy alsó rétegbeliek), de kb 1 napot kell dolgoznunk 1 pohár vízért, mert az is olyan keményen lesz korlátozva.  8-)

Persze nem lesz államcsőd, és nem kell most menni kirabolni a Tescót...csak mondom.  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 13:47:05

Ha nincs befektető, akkor meg nincs gazdaság. Valamiből lesz valami.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 13:47:43
Az államcsőd a magánszektort nem teszi tönkre, csak a közszférát nem tudod fizetni (éppen tegnap okított itt a gazd-i igazgató, azé lettem ilyen okos ;D), tehát a magáncégek maradnak, adócsökkentéssel, csábítod ide a külföldi befektetőket. Valamint az úgymond gazdaság, tehát termék, nem igazán létezik itthon, az emberek 70-80 %-a a szolgáltatásban dolgozik sajna, mivel tönkretettek mindennemű ipari dolgot. A most elkapott madoff-nak , wall streeti csaló, pedig már mindennemű európai, kajmán szigeteki számláját zárolták és vissza fogják az usa-ba utalni, millió ilyen példa van, tehát ezt sem a "levegőből lélegeztem be".
Nyílván nem vagyok szakértő, de szlovákia amikor szétverte anno a cigókat, akkor járt hasonló cipőben, már nem tudták az adózók pénzéből a segélyeket és semmit sem fizetni, ezért kellettek ezek a radikális lépések anno.
Cím: Re: Politika
Írta: hopika - 2009. Március 19. - 13:52:19
Lehet ezt kiveszik,de...

Tárgy:
 
Lehet, hogy már unalmas, de az áldozatok iránti tisztelet miatt
 
érdemes végigolvasni.
 
A magyar politikai vezetés többsége szerint ( tisztelet a nagyon kevés
kivételnek ) nincs cigánybűnözés. A bűnpártoló vezetőinknek az a legfőbb
gondja, hogyan nevezhetjük azt a népcsoportot akiket mi már 700 éve
cigánynak hívunk.
 
2007.  március
: egy 26 éves cigány fiatalember Polgáron egy idős kerékpárost  lerántott a
bicikliről, és többször fejbe rúgta. Az  idős férfi belehalt sérüléseibe.
 
2007. húsvét hétfő
: Bakson  egy 19 éves cigány fiatalember agyonverte és kirabolta a 99 éves
Lajos  Piroskát.
 
2007. június  23
.: egy 23 éves dunakeszi illetőségű cigány nő cigarettát  kért
egy idős asszonytól Újpesten, s mert nem kapott, dühében  agyonszúrta a
hölgyet.
 
2007 június 24
.: Ózdon egy  49 éves cigány férfi agyonvert és kirabolt egy 90
éves  bácsit.
 
2007. szeptember  27
.: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén három  cigány
fiatal agyonverte és kirabolta a település egyik  kocsmárosát.
 
2007. november  8
.: Gyálon két cigány fiatal összerugdosott és kirabolt  egy
103 éves nőt, aki csodával határos módon túlélte a brutális  támadást.
 
2007. november  11
.: nem volt ilyen szerencséje annak a 93 éves  asszonynak,
akit Szalonnán vert agyon és rabolt ki egy cigány  fiú.
 
2007. november  18
.: Gadnán egy 88 éves nénit erőszakolt meg és rabolt ki  egy
21 éves cigány fiatal. A gyilkos ezen felül összeszurkálta  áldozatát,
kinyomta a szemét, baltával széthasította a fejét és  levágta a lábát.
 
2007. december  8
.: a mátészalkai Luca
Bisztró tulajdonosa  zárórakor már nem akart kiszolgálni egy részeg
cigány férfit, aki  ezért telefonon odahívta barátait. A baseballütőkkel
érkező banda  leütötte a kocsmárost, vasvillát döftek bele, majd
szétverték az  ivót és a tulajdonos autóját is.
 
2008. február 6.:
Tarnabodon  három cigány fiatal - hosszabb ideje tartó fenyegetőzés  és
többszöri fosztogatás után - agyonverte és kirabolta a 67 éves  Balogh
Lászlót.
 
2008.  február 22
.: Jászberényben egy 85 éves asszonyt vert agyon  és rabolt ki egy 32 éves
cigány férfi.
 
2008. február 22
.:  Mátraszőlősön egy ágyhoz kötött bácsit rabolt ki egy
cigány fiatal,  aki rágyújtotta az ágyneműt a magatehetetlen  idős
emberre.
 
2008.  február 23
.: Tarnaörsön egy 80 éves asszonyt erőszakolt  meg és rabolt ki egy 20 éves
cigány fiatal.
 
2008. február 23
.:  Nyírvasváriban két cigány tört be egy idős asszony házába,
fojtogatták,  megkötözték, majd kirabolták.
 
2008. március 10
.:  Gyöngyösön egy cigány család brutálisan összevert egy
doktornőt a  városi kórházban, mert nem akarta befektetni a család  egyik
nőtagját az intézménybe, hanem járóbetegszakrendelésre  küldte.
 
2008. március  14
.: 3. 200 forintért kellett meghalnia annak a 74 éves  ceglédi
néninek, akit saját tanyáján ölt meg és rabolt ki két  cigány férfi.
 
2008. március  19
.: Tornyospálcán két cigány fiatal betört egy 54 éves  asszonyhoz, megverték
és megerőszakolták.
 
2008. március 22
.: Hajóson  egy 37 éves cigány férfi betört egy 59 éves asszony házába,
megverte, majd  elrabolta arany ékszereit.
 
2008. április 11
.:  Jászladányban egy 47 éves önkormányzati dolgozót szúrt
nyakon egy  törött pohárral egy cigány férfi, mivel úgy vélte, a
helyhatóság  nem foglalkozik kellő odafigyeléssel személyével.
 
2008. április 16
.:  Somogyzsitfán egy 77 éves asszonyt gyilkoltak meg és raboltak ki
cigány  fiatalok.
 
2008. április  19
.: Vásárosnaményban két cigány fiatal agyonvert és  kirabolt egy 69 éves
férfit.
 
2008, április 19
.:  Kiskunhalason egy 34 éves cigány férfi betört egy 52 éves
asszonyhoz,  brutálisan megverte és kirabolta.
 
2008. április 22
.: a Somogy  megyei Öreglak-Barátihegyen két cigány férfi
vasvillával támadt egy  juhászra, mert annak birkái az út mentén
legelésztek, és ez zavarta  a támadókat.
 
2008. május  2
.: Hajdúhadházon a bocskaikerti vasútállomás közelében öt  cigány fiatal
rabolt ki egy idős hölgyet.
 
2008. május 4.:
ugyanez a  banda brutálisan megvert és kirabolt egy 67 éves
asszonyt, majd a  bűncselekmény után alig egy órával egy kerékpárost hagytak
helyben  és fosztottak ki.
 
2008.  május 6.:
Dormándon egy cigány nő fojtogatta gyermekei  tanárnőjét, mert az rászólt a
tanulókra.
 
!!!!!!!!!És a legutóbbi undorító aljas  eset!!!!!!
:
 
2008. november 23
.:  Kiskunlacházán egy 14 éves kislányt este hazafele menet
megtámadott  6 cigány, megerőszakolták, majd megyilkolták, és a  meztelen
holttestét az út mellé hajították.
 
Ugye szerinted sincs cigánybűnözés???
 
Kérlek küldd tovább ezt a levelet!
Ennyit tegyünk meg  értük, ha már mást nem tudtunk!
 
Üdvözlettel:

Kovács Tamás

Ingatlanhasznosítási szakértő

MÁV Vagyonkezelő Zrt.

Területi Központ Debrecen

4024 Debrecen, Piac utca 18.

tel.:03/36-85

fax: 06/45/425-949

e-mail: kovacst@mav.hu

 :-Đ :-Đ :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Március 19. - 13:52:32
Gazdaság lesz, persze. Csak képzeld el (nem hittem hogy életemben felteszem ezt a kérdést !+"%) mi lesz, ha nem lesz MÁV? Azt is az állam bácsi fizeti. Gondolom szoktak páran ingázni...
Amelyik magáncég meg fennmarad, sanyarú sors vár rá (hiszen lepusztul az infrastruktúra, utak, közvilágítás, közbiztonság...), csak fekete gazdaság lesz, és az is durvulni fog. Úgyhogy Torony nyit majd egy fegyverkereskedést egy 9. emeleti panelben, és mind oda fogunk járni lőszerért.  @-o
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 13:53:48

A közszféra az teljesen összeomlik, ezt biza mindenki egyhangúan aláírja.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 13:58:58
"Lehet ezt kiveszik,de...

Tárgy:
 
Lehet, hogy már unalmas, de az áldozatok iránti tisztelet miatt
 
érdemes végigolvasni."

Itt a helye !!!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 14:07:43
Gazdaság lesz, persze. Csak képzeld el (nem hittem hogy életemben felteszem ezt a kérdést !+"%) mi lesz, ha nem lesz MÁV? Azt is az állam bácsi fizeti. Gondolom szoktak páran ingázni...
Amelyik magáncég meg fennmarad, sanyarú sors vár rá (hiszen lepusztul az infrastruktúra, utak, közvilágítás, közbiztonság...), csak fekete gazdaság lesz, és az is durvulni fog. Úgyhogy Torony nyit majd egy fegyverkereskedést egy 9. emeleti panelben, és mind oda fogunk járni lőszerért.  @-o
A közszféra az teljesen összeomlik, ezt biza mindenki egyhangúan aláírja.

Ahham. Ha a közszféra összeomlik, fizetés képtelen lesz, akkor kinél lesz pénz? A mostani maroknyi tőkéseknél? Csak vissza kanyarodunk ahhoz, hogy kellene a tőkések pénze ha szar van, de azok meg ki fogják menteni a vagyonukat innen, mert a fentebb tárgyalt igényeiket már nem tudják itt kielégíteni. Most akkor mégiscsak hüJe vagyok?  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 14:10:25
Ezt Bogár Lászlótól megkérdezzük írok neki  !+"%, most  >:D, adjon nekünk tanácsot, kezelni szeretnénk a válságot, mi itt a bodybuilding.hu-n.  ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 19. - 14:13:45
Ezt Bogár Lászlótól megkérdezzük írok neki  !+"%, most  >:D, adjon nekünk tanácsot, kezelni szeretnénk a válságot, mi itt a bodybuilding.hu-n.  ;D ;D ;D

nem kell ide szakértő, asszem az ötletek megvannak a válságkezelésre és a társadalom meg a politika rendbetételére - csak épp nem lenne kompatibilis sem Hágával, sem Brüsszellel  ;D de tény, hogy hatékony lenne...
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Március 19. - 14:14:44
Azért az, hogy kell a tőkések pénze, kicsit bonyolultabb kör annál, hogy tessék itt van, kell vagy nem. Pl kell az uniós forrás is, csak nem úgy, ahogy sokan elszívogatják, és elcsorog mindenféle mellékágon (zsebbe), de legalább van egy abszolút dilettáns bürokrata réteg, aki ebből pénzt lát és megél, de ezt az unióban is tudják. Ez nem az az időszak, amikor kívülről kell várni a segítséget...bár nem segít, hogy akik eddig segítettek, már kifelé menőben vannak.  @-o
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 14:28:10
Ezt Bogár Lászlótól megkérdezzük írok neki  !+"%, most  >:D, adjon nekünk tanácsot, kezelni szeretnénk a válságot, mi itt a bodybuilding.hu-n.  ;D ;D ;D

nem kell ide szakértő, asszem az ötletek megvannak a válságkezelésre és a társadalom meg a politika rendbetételére - csak épp nem lenne kompatibilis sem Hágával, sem Brüsszellel  ;D de tény, hogy hatékony lenne...

Abból a több mint 2000 milliárd forintból, amit a kisebbségre költünk, elég szépen fel lehetne erősíteni az államháztartást  8-}
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 19. - 14:48:13

az csak egy része lenne a rendrakásnak. Politikai tisztogatás, mentelmi jog azonnali és teljes megszüntetése, politikusok javadalmazásának azonnali revideálása, külön igazságszolgáltatási rendszer a politikusoknak (ami most is megvan nemhivatalosan kettős mérce formájában, de én a másik végletre gondoltam). Aki az elmúlt 30 évben politikai tisztséget viselt, elsőfokú lemenőire kiterjedően kizárva a tisztségviselésből. Fegyverviselésre vonatkozó jogszabályok teljes revideálása, alkotmánymódosítással.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 14:54:24

Ez kőkemény diktatúra amit te mondasz, nem látok rá reális esélyt. De ettől még egyet értek  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 14:56:30

2/3os többség kell , hogy végre a 49es rákosi féle alkotmányt eltöröljék, ennyi lenne a kulcsa 66%  :-\
Lesz 66%??? Összesen jobboldalon ???
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 19. - 15:00:24
Ezt Bogár Lászlótól megkérdezzük írok neki  !+"%, most  >:D, adjon nekünk tanácsot, kezelni szeretnénk a válságot, mi itt a bodybuilding.hu-n.  ;D ;D ;D

nem kell ide szakértő, asszem az ötletek megvannak a válságkezelésre és a társadalom meg a politika rendbetételére - csak épp nem lenne kompatibilis sem Hágával, sem Brüsszellel  ;D de tény, hogy hatékony lenne...

Abból a több mint 2000 milliárd forintból, amit a kisebbségre költünk, elég szépen fel lehetne erősíteni az államháztartást  8-}

az csak egy része lenne a rendrakásnak. Politikai tisztogatás, mentelmi jog azonnali és teljes megszüntetése, politikusok javadalmazásának azonnali revideálása, külön igazságszolgáltatási rendszer a politikusoknak (ami most is megvan nemhivatalosan kettős mérce formájában, de én a másik végletre gondoltam). Aki az elmúlt 30 évben politikai tisztséget viselt, elsőfokú lemenőire kiterjedően kizárva a tisztségviselésből. Fegyverviselésre vonatkozó jogszabályok teljes revideálása, alkotmánymódosítással.

Ez kőkemény diktatúra amit te mondasz, nem látok rá reális esélyt. De ettől még egyet értek  ;-oo-;

nem igaz. az dikaktúra, hogy meg akarom előzni egy új politikusi réteg elkurvulását? Nem. Számonkérhetővé tenném az állami gazdálkodást, az diktatúra? Nem. Max a féreg politikusoknak tűnhet úgy. Lehetne sztrájkolni ugyanúgy, szólás- meg egyéb szabadság lenne, fegyvertartás liberalizálása meg abszolút nem összeférhető egy diktatórikus renddel.

Ennek köze nincs a diktatúrához, God.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 19. - 15:06:49
Az európai országok 85%ban felelősségre vonható a politikus, itt a mentelmi jog miatt nem, sztem éppen ez a diktatúra ami most van !
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 19. - 15:14:06

Újra elolvastam és tényleg  :-){  --)
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 19. - 16:41:47
Mindegyik pontot támogatom,valamint hozzáteszek még egyet:Minden, kortól nemtől és felekezettől, szexuális beállítottságtól stb. függetlenül semmirekellő, haszontaléan faszfej azonnali likvidálása vagy száműzése :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 19. - 17:07:09
Az európai országok 85%ban felelősségre vonható a politikus, itt a mentelmi jog miatt nem, sztem éppen ez a diktatúra ami most van !
Azért az olaszoknak sem könnyű.Gondolok itt Berlusconi-ra.Bevezette hogy őt nem lehet megbünetetni,és ha lejár a mandátuma utána sem (lehet nem pont így van de a lényege ez,hogy ő kossa a kezet bármit is csinált).Már csak az lenne poén ha ezt nálunk is bevezetik,de akkor lehet nem merek majd utcára menni,mert szerintem akkor lesz itt buli az utcákon.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 19. - 17:26:41
Mindegyik pontot támogatom,valamint hozzáteszek még egyet:Minden, kortól nemtől és felekezettől, szexuális beállítottságtól stb. függetlenül semmirekellő, haszontaléan faszfej azonnali likvidálása vagy száműzése :-/--

értem én, hogy amit én írok, az is radikálisnak tűnhet, de ez kissé meredek :) semmirekellő; nem kap segélyt, nem kap a 19ik kölyke után is pénzt. 2 gyerek alanyi jogú támogatás, onnantól felfelé adójóváírás formájában lát pénzt. Ez persze bűnözési hullámot generálna, de mint mondtam, a rendészeti tárcát bevállalom :) nem mondom, h nem lennék heti vendég Hágában, de valamit valamiért :)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 19. - 17:33:14
Az európai országok 85%ban felelősségre vonható a politikus, itt a mentelmi jog miatt nem, sztem éppen ez a diktatúra ami most van !
Azért az olaszoknak sem könnyű.Gondolok itt Berlusconi-ra.Bevezette hogy őt nem lehet megbünetetni,és ha lejár a mandátuma utána sem (lehet nem pont így van de a lényege ez,hogy ő kossa a kezet bármit is csinált).Már csak az lenne poén ha ezt nálunk is bevezetik,de akkor lehet nem merek majd utcára menni,mert szerintem akkor lesz itt buli az utcákon.

hogy egy régi viccet elővegyek;

1951, hatalmas pártmegmozdulás a Szovjetúnióban, Sztálin elvtárs beszél. Egy mandró megkocogtatja az előtte álló vállát:
- elnézést, uram, megtenné, hogy leveszi a bokrétát a kalapjáról? Nem látom tisztán Sztálin elvtársat.
- Hogyne.
Fél perc múlva:
- Khm, elnézést, de levenné a kalapját is? Nem látom Sztálin elvtársat.
A hapsi kicsit morog, de leveszi a kalapját. Újabb fél perc múlva:
- Bocsánat, kicsit lejjebb húzná a fejét is? Nem látom tisztán Sztálin elvtársat.
- Bazmeg, távcsövet ne adjak?!
- Nem, köszönöm, van a puskámon...

na lehet aktualizálni  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 20. - 08:11:16
Torony, a 44es alkotmányt, 49es rákosi félét, ill. a 89es módosított rákosi történetet, valahol meg lehet lelni neten, akár hosszabb, akár rövidebb terjedelemben?
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 20. - 08:46:03
Torony, a 44es alkotmányt, 49es rákosi félét, ill. a 89es módosított rákosi történetet, valahol meg lehet lelni neten, akár hosszabb, akár rövidebb terjedelemben?

fogalmam sincs... gugli, de megnézem a jogtáramban...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 20. - 09:06:26
a 44es nincs benne a jogtárban, a másik kettőt a változáskövetővel elő lehet húzni.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 20. - 09:12:05
a 44es nincs benne a jogtárban, a másik kettőt a változáskövetővel elő lehet húzni.
Köcce
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 20. - 09:19:50
a 44es nincs benne a jogtárban, a másik kettőt a változáskövetővel elő lehet húzni.
Köcce

de nada.
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 20. - 11:08:39
de megnézem a jogtáramban...
  Łł=
nekem csak zoknisfiókom van  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 20. - 11:32:50
de megnézem a jogtáramban...
  Łł=
nekem csak zoknisfiókom van  ;D

szar ügy... bár a forgótár, az egy- meg kétsoros tár sokkal jobb :D a csigatárról és a dobtárról nem is beszélve :D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 20. - 12:22:22
"A kormány szándékai szerint a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknek például harmadával többet, az allergiásoknak pedig a jelenlegi ár dupláját kell fizetniük a gyógyszerekért áprilistól."
Elbukott "reformok", folyamatos pénzkivonás, a társadalmi érzékenység határainak feszegetése...

Hírtv
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 20. - 12:27:58
Melyik csatorna merrefelé húz politikai szemszögből? Sok hírt valahol leadnak,máshol meg sem említik,vagy csak érintőlegesen,pláne ha kínos területet érint. Homályosítson fel valaki.
köszönöm
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 20. - 16:14:18
Melyik csatorna merrefelé húz politikai szemszögből? Sok hírt valahol leadnak,máshol meg sem említik,vagy csak érintőlegesen,pláne ha kínos területet érint. Homályosítson fel valaki.
köszönöm
M1 , M2 , Duna , ATV(legpatkányabb) , RTL klub , TV2 ez mind kormánypárti férgekkel és zs-kal megtöltött propagandaadó, polkorrekt kormányzati szart cenzúrázott.

Hír TV jobboldali de inkább fideszesnek mondanám, jobbikról pl. nem nagyon beszélnek rajta, a kormányt természetesen szidják, és tisztábban láthatóak rajta a dolgok.

ECHO -kicsit zs-sodik, de hallhatóak rajta a valódi hírek, youtube-on tudok pár érdekeset mutatni!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 20. - 16:14:54
boccs...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 20. - 21:44:55
Mi a procedúrája valmint a követelményei a fegyvertartási engedélyhez való hozzájutásnak?
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 21. - 10:53:04

2004 Választások előtt pár évvel a szocik beindulnak, Megyesi Péter lemond a miniszteri székről. Gyurcsány veszi át a kormányrudat.
2008 Választások előtt egy évvel a szocik beindulnak, Gyurcsány lemond és egy új miniszter indul a 2010 választásokon.

Nem furcsa, vagy véletlen egybeesés, talán hasonló stratégia mint 2004-ben...  8-)

Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 21. - 11:56:57

2004 Választások előtt pár évvel a szocik beindulnak, Megyesi Péter lemond a miniszteri székről. Gyurcsány veszi át a kormányrudat.
2008 Választások előtt egy évvel a szocik beindulnak, Gyurcsány lemond és egy új miniszter indul a 2010 választásokon.

Nem furcsa, vagy véletlen egybeesés, talán hasonló stratégia mint 2004-ben...  8-)
Ez egy jó reklámfogás, elqró leadja a nagyhalált, a végén még szimpatikus lesz egy-két agymosottnak, csak formailag változik a dolog, egyébként semmi extra!
Azt jelentsék be, hogy kivonulnak a magyar politikai életből, és mindegyikük teljes átvilágítást kér független szakértőktől!
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 21. - 12:51:01

2004 Választások előtt pár évvel a szocik beindulnak, Megyesi Péter lemond a miniszteri székről. Gyurcsány veszi át a kormányrudat.
2008 Választások előtt egy évvel a szocik beindulnak, Gyurcsány lemond és egy új miniszter indul a 2010 választásokon.

Nem furcsa, vagy véletlen egybeesés, talán hasonló stratégia mint 2004-ben...  8-)

a nagyfőnök unta már a fejüket és megkérte őket hogy: jobb lesz nektek mellékvágányon
Cím: Re: Politika
Írta: Berkes László - 2009. Március 21. - 15:15:12

2004 Választások előtt pár évvel a szocik beindulnak, Megyesi Péter lemond a miniszteri székről. Gyurcsány veszi át a kormányrudat.
2008 Választások előtt egy évvel a szocik beindulnak, Gyurcsány lemond és egy új miniszter indul a 2010 választásokon.

Nem furcsa, vagy véletlen egybeesés, talán hasonló stratégia mint 2004-ben...  8-)
Ez egy jó reklámfogás, elqró leadja a nagyhalált, a végén még szimpatikus lesz egy-két agymosottnak, csak formailag változik a dolog, egyébként semmi extra!
Azt jelentsék be, hogy kivonulnak a magyar politikai életből, és mindegyikük teljes átvilágítást kér független szakértőktől!

Remélem ezt nem eszi meg a sok marha!
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Március 21. - 16:29:20
Tartok tőle, hogy könnyűszerrel fogják megetetni a választópolgárral.
Fletó mostantól önkritikát gyakorló, önértékelő, a nemzete érdekeit szem előtt tartó majdnem sajnálatra méltó önfeláldozó már már hős kategóriát céloz.

Világossá vált Iboly néni közelmultbeli szerepe és "gondos előkészítő" munkája a nagy visszavonulás bejelentéséhez.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 21. - 16:55:36
Mi a procedúrája valmint a követelményei a fegyvertartási engedélyhez való hozzájutásnak?

technikailag lófasz. Gyakorlatilag a kérelemben egyetlen indoklás elfogadható; együtt kurvázok/vedelek/vadászok a kapitánnyal. Enélkül esélyed nincs.

(ja közben eszembe jutott, h mit akarsz; tartásit pl. sportfegyverre, vagy önvédelmi viselésit - nem mindegy)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 22. - 17:26:45
Mi a procedúrája valmint a követelményei a fegyvertartási engedélyhez való hozzájutásnak?

technikailag lófasz. Gyakorlatilag a kérelemben egyetlen indoklás elfogadható; együtt kurvázok/vedelek/vadászok a kapitánnyal. Enélkül esélyed nincs.

(ja közben eszembe jutott, h mit akarsz; tartásit pl. sportfegyverre, vagy önvédelmi viselésit - nem mindegy)

Vagy ha munkádból kifolyólag veszélyeztetve lehetsz...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 22. - 17:36:40
önvédelmi viselésit.ehhez kell együtt kurvázzak a kapitánnyal?
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 22. - 20:33:05
önvédelmi viselésit.ehhez kell együtt kurvázzak a kapitánnyal?

másként esélyed annyi rá, mint Szálasinak a népbírósági tárgyaláson a túlélésre. De az is jó, ha együtt jártok vadászni.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 22. - 20:36:51
önvédelmi viselésit.ehhez kell együtt kurvázzak a kapitánnyal?

másként esélyed annyi rá, mint Szálasinak a népbírósági tárgyaláson a túlélésre. De az is jó, ha együtt jártok vadászni.
Úgyhogy kitartás!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 22. - 20:40:36
önvédelmi viselésit.ehhez kell együtt kurvázzak a kapitánnyal?

másként esélyed annyi rá, mint Szálasinak a népbírósági tárgyaláson a túlélésre. De az is jó, ha együtt jártok vadászni.
Úgyhogy kitartás!  ;D

megtörtént eset: mandró a létező önvédelmi viselésijét akarja hosszabítani. Indoklás: fegyverboltja van, lőteret üzemeltet, rendszeresen szállít nagy mennyiségű lőszert, fegyvert, nagy mennyiségű készpénzt. rendszeresen kap életveszélyes fenyegetéseket (dokumentálva).

Yard: nem látja indokoltnak az éles fegyver önvédeli célú viselését.

erről ennyit. Köszönjük Lamperth Tíccsukbeaflóbertetis Maunikának meg a kibaszott hörcsögbe oltott DarthVader/Lang Györgyi fejű Gergényinek.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 22. - 20:49:10
Mi a procedúrája valmint a követelményei a fegyvertartási engedélyhez való hozzájutásnak?

technikailag lófasz. Gyakorlatilag a kérelemben egyetlen indoklás elfogadható; együtt kurvázok/vedelek/vadászok a kapitánnyal. Enélkül esélyed nincs.

(ja közben eszembe jutott, h mit akarsz; tartásit pl. sportfegyverre, vagy önvédelmi viselésit - nem mindegy)

Vagy ha munkádból kifolyólag veszélyeztetve lehetsz...

ez vajmi keveset nyom a latban.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 22. - 20:51:12

2004 Választások előtt pár évvel a szocik beindulnak, Megyesi Péter lemond a miniszteri székről. Gyurcsány veszi át a kormányrudat.
2008 Választások előtt egy évvel a szocik beindulnak, Gyurcsány lemond és egy új miniszter indul a 2010 választásokon.

Nem furcsa, vagy véletlen egybeesés, talán hasonló stratégia mint 2004-ben...  8-)
Ez egy jó reklámfogás, elqró leadja a nagyhalált, a végén még szimpatikus lesz egy-két agymosottnak, csak formailag változik a dolog, egyébként semmi extra!
Azt jelentsék be, hogy kivonulnak a magyar politikai életből, és mindegyikük teljes átvilágítást kér független szakértőktől!

Remélem ezt nem eszi meg a sok marha!

de. Ennek a sok birka baromállatnak elég, ha kiáll hiéna, kicsit meaculpázik, önkritikát gyakorol, verbálisan hamut szór a fejére és képletesen szólva feltépi az inget a tyúkmellén és elordítja magát, hogy idelőjetekelvtársak, megérdemlem - és máris zokogva szavaznak neki bizalmat.
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 22. - 20:51:49
diplomata papírokkal a zsebben?
lehet azt egyszerűbb lenne megcsípni
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 22. - 20:53:03
erről ennyit. Köszönjük Lamperth Tíccsukbeaflóbertetis Maunikának meg a kibaszott hörcsögbe oltott DarthVader/Lang Györgyi fejű Gergényinek.
Baszki, te beteg vagy!  Łł=
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 22. - 20:55:06
erről ennyit. Köszönjük Lamperth Tíccsukbeaflóbertetis Maunikának meg a kibaszott hörcsögbe oltott DarthVader/Lang Györgyi fejű Gergényinek.
Baszki, te beteg vagy!  Łł=

lehet, de kibaszottul igazam van  ;D hányadék népség!
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 22. - 21:27:52
na, akkor ez nem tűnik olyan egyszerű ötletnek...most beszél a szívemcsücske a tévében....
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 22. - 22:34:59
Egy kis közvélemény kutatás, Szavazz  !+"% ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 22. - 22:39:57
ami majd lesz arra már tudom a választ: ismét a rossz oldalon vagyunk
szarból várat.......ehhh --)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 22. - 23:00:02
Egy kis közvélemény kutatás, Szavazz  !+"% ;D

Ez most biztos vicc  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 23. - 06:26:57
na, akkor ez nem tűnik olyan egyszerű ötletnek...

az ötlet tök jó, csak ez az ország egy elbaszott hely... halkan megjegyzem a nagy liberalizmus meg demokrácia közepette: leghíresebb fegyverbetiltók: Sztálin, Hitler, Kadhafi, Pol Pot, Kim Jong Il, Saddam, Castro... itt tartunk.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 23. - 08:01:33
http://www.kuruc.info/r/34/37489/ érdekes video  :D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 23. - 08:23:00
http://www.kuruc.info/r/34/37489/ érdekes video  :D
:-/-(-: :----
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Március 23. - 09:17:33
Megjegyzem: a szavazás válaszlehetőségei nem túl objektívak   o:)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 24. - 11:40:20
Külsős miniszterelnök-jelöltnek” leginkább Surányi Györgyöt támogatná a közvélemény, derült ki egy felmérésből. De mit képvisel a valamikori jegybankelnök, mit tudhatunk elképzeléseiről?

Éppen ezért - hívta fel a figyelmet Surányi -, félre kell tenni az eddigi tabukat, hozzá kell nyúlni a költségvetés kiadási oldalának legfontosabb elemeihez. Surányi itt Dávid Ibolya felvetéseit támogatta, melyek szerint elvennék a 13. havi nyugdíjat, és a közalkalmazottak 13. havi bérét, a közszférában befagyasztanák a nominális béreket, és az egészségügyi hozzájárulást alanyi kötelezettséggé tennék.
Surányi szerint ilyen lépések teremthetik meg annak fedezetét, hogy a gazdaság teljesítőképességét növelni lehessen közvetve az adó- és járulékrendszer átalakításával, a terhek mérséklésével. Surányi György ugyanakkor figyelmeztetett is, ahogy fogalmazott: „Elképzelhetetlen, hogy egy ilyen átalakítás az elkövetkező egy-másfél évben ne követeljen, ne kívánjon az ország minden állampolgárától komoly anyagi áldozatot is.

FN
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 24. - 12:20:49
Megdöbbentő jelentés Magyarországról.
Érdekes elemzést tett közé a minap az International Correlation Resource Center (ICRC), amit legjobban talán Nemzetközi Összefüggéskutató Intézetként  (NÖKI) lehetne lefordítani. Az Intézetet 1979-ben hozták létre kanadai Montrealban, hogy a számítástechnika segítségével, a legújabb matematikai kutatások figyelembevételével elemezzenek bizonyos eseményeket, illetve egymástól látszólag független történések között találjanak összefüggést. Az Intézet bravúros elemzései között tartják számon, az ún. „Afganisztán jelentést”, amelyben pusztán katonai tények alapján 1986-ban megjósolták a Szovjetunió gyors felbomlását, valamint a „Case Diamond” jelentést, amely az afrikai gyémánt kereskedelem és az etnikai háborúk közötti bonyolult viszonyt elemezte. (Többek között az Edward Zwick rendezte Véres gyémánt (Blood Diamond) film is ennek alapján készült.) Az Intézet államoktól független, de számos híres politikus, valamint kormány tartozik a megrendelőik közé.Nos, ez az intézet a héten tett közé egy terjedelmesebb elemzést, a gazdasági világválságról, és ebben hosszan foglalkoznak Magyarországgal. Az elemzés sajnos angol nyelvű oldalakon már elérhetetlen, de itt még elérhető egy fordítás. A Magyarországra vonatkozó részt az alábbiakban közöljük (bocsánat a hevenyészet fordításért, a gyorsaság volt a legfontosabb szempont

Magyarország: végső visszaszámlálás.
Kevesen emlékeznek már arra, amikor 2006 tavaszán a nemzetközi pénzügyi körök jóváhagyásával választották meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, aki ellenfelével, Orbánnal szemben úgy tűnt, hogy továbbra is hajlandó követni azt a politikát, amellyel az ország pénzügyi és természeti erőforrásait kiszolgáltatja az ún. „Wall Street körnek”. Igen ám, de Gyurcsány már a megválasztásakor tudta, hogy azokat az erőforrásokat, amelyeket ígért, nem tudja ezeknek a köröknek a rendelkezésére bocsátani, hiszen ezek jó részét már zsebszerződések formájában korábban pénzzé tették, valamint az ország teherbíró képessége már ekkor a végéhez közeledett. Amikor ez világossá vált számukra, az MSZP belső köreinek - vezetőjük Puch László - a segítségével tették közzé a híres öszödi beszédet, hogy megbuktassák az őket becsapó Gyurcsányt. Gyurcsányt az emlékezetes 2006. szeptemberi és októberi zavargásoktól az ekkor teljes titokban Magyarországra érkező orosz különleges erők a SpetsNaz egységei mentették meg, amelyek rögtön a TV ostrom utáni napon érkeztek Magyarországra, felváltva a szétzilált magyar rendőri erőket. (Többek között ezért sem hordtak azonosítót a rendőrök, mert akkor hamar kiderült volna, hogy ún. “nem regisztrált” rendőrök hordanak egyenruhát Magyarországon, valamint így történhetett, hogy október 23-án az orosz rendőri erők az számukra ismeretlen ellenzéki tüntetőket - köztük egy ellenzéki parlamenti képviselőt - is keményen szétverték.) A magyar és az orosz rendőri erők közötti feszültség mindvégig megmaradt.A hintapolitika ára Ezt követően Gyurcsány veszélyes hintapolitikába kezdett. Egyszerre próbálta helyrehozni  a „Wall Street kör”-rel a 2006 előtt fennálló jó viszonyt, valamint próbálta kielégíteni az orosz fél egyre agresszívebb követeléseit. Így került napirendre az ún. kórház privatizáció, a tandíj bevezetése, a kormányzati negyed megépítettése, a budapestiek számára nevetségessé váló négyes metró projekt is, valamint ezeknek a köröknek a kiszolgálására folytatódtak a botrányos és korrupt autópálya építések. Az orosz fél számára - amelynek ez azóta is stratégiai fontosságú - Gyurcsány megígérte, hogy az EU-n belül támogatja a Déli áramlat projektet a Nabuccoval szemben. Ez a támogatási bejelentés, néhány nappal az ellenzék által szorgalmazott un. szociális népszavazás előtt történt, amelyen már várható volt, hogy a kormány óriási vereséget szenved. Gyurcsány ekkor ismételten az orosz vonallal kívánta bebiztosítani magát, a vesztes népszavazás után vele szembeforduló magyar ellenzékkel és a megállított reformok miatt ingerült „Wall Street kör” haragjával szemben. A válság válsága A Wall Street kör, az időközben az Egyesült Államokban kitört ingatlanválság miatt kevesebb figyelmet tudott fordítani Magyarországra, de az ekkor már súlyos beteg Tom Lantos segítségével azt elérték, hogy a Wall Street körhöz egyébként is közelebb álló SZDSZ kilépjen a kormányból. Így próbálták zsarolni a magyar miniszterelnököt. Aki viszont az ugyancsak ellenzéki MDF és néhány képviselő megvásárlásával továbbra is biztosítani tudta a többségét a parlamentben. Sőt, a kitört gazdasági világválságnak köszönhetően még az ellenzékit játszó SZDSZ is parancsot kapott a Wall Street-i köröktől, hogy a kritikus pillanatban, 2008 végén szavazza meg a költségvetést. A hintapolitikus Gyurcsány, aki mindeközben teljesen tönkretette a korábban a térségben éllovas Magyarország gazdaságát, kapott még egy mentőövet. 2008 október végén, amikor a az ország derivatíva indexe történelmi, 605 pontos magassága emelkedett, a wall street-i körök még megmentették Magyarországot. Persze nem véletlenül, hiszen ezeknek a köröknek óriási pénzeik feküdtek magyar állampapírokban, amelyek államcsőd esetén teljesen elértéktelenedtek volna. Így az IMF gyors hitele és a 300-ra lecsúszó forint még ideig-óráig megmentette az országot. Az utóbbi egy hónapban viszont felgyorsultak az események ebben a picinyke kelet-európai országban...

A Raisz-ügy.
Obama beiktatása, gyors reformintézkedései, a dollár erősödése, valamint a Financial Timesnak adott februári Orbán-interjú tették világossá a wall street-i kör számára, hogy el kell hagyniuk Magyarországot. Amikor elkezdték eladni a magyar államkötvényeiket, a forint megint gyors zuhanásba kezdett, ezt csak úgy tudták megakadályozni Gyurcsányék, hogy titkos tárgyalások eredményeként, a legnagyobb magyar pénzintézettel, az OTP-vel kezdték felvásároltatni ezeket a piacra dobott államkötvényeket. (Az alku értelmében a következő kormányátalakításkor az EU-pénzek feletti rendelkezést egy, az OTP-hez közelálló miniszter fogja megkapni. Spéder és Lantos neve is felmerült a tárgyalásokon.) Ez ugyan megállította a forint teljes bedőlését, de cserébe a kockázatos magyar tőzsde és a még kockázatosabb OTP kezdett pokoli zuhanásba. Gyurcsány, hogy a kivonuló pénzügyi körök miatt megingó pozícióit otthon megerősítse, párton belüli ádáz ellenfelének, Puch Lászlónak adta a megüresedő baranyai elnöki széket, valamint a közeljövőben elbírálásra kerülő negyedik mobilliszenszet - a több millió eurós üzletet - ígérte végső kétségbeesésében a Puch László-i körnek, valamint abban is megállapodtak, hogy Gyurcsány egyik pártbeli riválisát, a házelnök Szilit Pécsre, polgármesternek száműzik. Január végén került a nyilvánosságra egy magyar  tudós, a miskolci Raisz Iván találmánya , akinek az év feltalálója is lett, mert ötlete révén kommunális hulladékból nyerhető hatalmas mennyiségű energia. Egyes számítások szerint több, mint amennyi Magyarország egész éves energiaigénye, úgyhogy a kicsinyke Magyarország még a szomszédait is el tudná látni energiával. Amikor a találmány híre eljutott Moszkvába Putyin azonnal utasítást adott Raisz Iván elrablására.

 A még Magyarországon tartózkodó SpetsNaz egységek ezt azonnal végre is hajtották volna, de a miskolci rendőrök elfogták őket véletlenül. Hogy a konspiráció nehogy kiderüljön és az oroszokat csendben futni hagyják, el kellett mozdítani a miskolci rendőrkapitányt a helyéről -aki egyébként Puch embere - , és ő nem volt beavatva a titkos akcióba. Gyurcsány erre a feladattal az egyik legbizalmasabb emberét Draskovics Tibort bízta meg. Draskovics terve pofonegyszerű volt, összehívott egy helyi fórumot, ahol egy fedett újságíró kérdésére, a rendőrkapitány cigányozva válaszolt, Draskovics nem volt tétlen, egy napra elmozdította a kapitányt a helyéről, és így az orosz kommandósok feltűnés nélkül kiszabadultak.

A svéd kapcsolat Igen ám, de amíg az orosz kommandósokat kiszabadították, egér utat nyert az idős feltaláló. Történt ugyanis, hogy ezzel párhuzamosan svéd ökoterroristák - az ún nevezett Új Nap (Ny Sol) sejt - tudomására jutott, hogy miben sántikálnak az oroszok és megpróbálták ők is elrabolni a “Tanár urat”. De mivel ügynökeik nem voltak ekkor Magyarországon, ezért Södertalje-ból egy speciális bunkerből, ökoinformatikusok hekkertámadást indítottak a magyarország.hu portál ellen, hogy személyes adatokba bejutva megváltoztassák Raisz Iván személyazonosságát, és így megakadályozzák, hogy orosz kézre kerüljön. Az svédek akciója sikerült, amit az is jelez, hogy az oroszok kicsinyes bosszút álltak a svéd városka szupermarketjeinek felgyújtásával, ahonnan a heckertámadást az orosz kémműholdak bemérték. Raisz Iván eltűnt a külföldi és magyar szolgálatok látóteréből, és ekkor indult meg az őrült hajsza az idős tanárért. Hogy a magyar rendőri erők figyelmét és erejét lekössék, és könnyebben kerítsék kézre a “Tanár urat” az idegen szolgálatok zavarkeltés miatt etnikai feszültség szításába kezdtek. Így került sor a veszprémi és a tatárszentgyörgyi gyilkosságokra. A magyar nyilvántartásokban keletkezett óriási zavart jelezte, Hunvald Györgyöt letartoztatása is, hiszen... A szerkesztőségünkbe eljutatott e-mail sajnos itt olvashatatlanná válik. De kanadai kapcsolatunk jelezte, hogy a történet még közel sem ért véget. Sőt. Obama keddi nyilatkozata óta mindenki tudja, valami készül ebben az országban. A Sötét Erők végső támadásra készülnek. De hogy ki van kivel, és hogy megmenekül-e egyáltalán a magyar tudós és Magyarország, az hamarosan kiderül...                         
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 24. - 12:38:20
Mennyi és mennyi példa volt tudósok megölésésre, pl. a hidroautó feltalálója (Láncreakció mozifilm), csakhogy fennmaradhasson az olaj által biztosított hatalom, itt is erről van szó, ha van energia hulladékból, nem kell olaj és gáz !
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 24. - 12:43:46
"Közleményben tiltakozott a Magyar Bírói Egyesület a miniszterelnök igazságszolgáltatásra tett kijelentése miatt.

Gyurcsány Ferenc az MSZP-kongresszuson azt mondta: a bíróságok és az ügyészségek bizonyos döntései azt az érzést keltik, hogy a döntéshozók egy része a Fidesz érdekei, kimondott vagy sugallt elvárásai szerint járnak el.

Ez a bíróságok elleni nyílt támadásnak is tekinthető és az egy demokratikus jogállamban megengedhetetlen - írják.

Egy neve elhallgatását kérő szakértő szerint Gyurcsány nem véletlenül üzent a bíróknak. Legkésőbb 2010-ben ugyanis szembe kell néznie azzal, hogy a társadalom legszélesebb rétegei fogják követelni a bíróság elé állítását. Amennyiben sikerül neki előre kompromittálni a bíróságokat, a konkrét ügyekről politikai síkra terelődhet a téma. Ez pedig lehetőséget kínál neki, hogy alkut kössön és ezáltal megmeneküljön az igazságszolgálatatás elől. "

Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 24. - 12:43:57
Külsős miniszterelnök-jelöltnek” leginkább Surányi Györgyöt támogatná a közvélemény, derült ki egy felmérésből. De mit képvisel a valamikori jegybankelnök, mit tudhatunk elképzeléseiről?

Éppen ezért - hívta fel a figyelmet Surányi -, félre kell tenni az eddigi tabukat, hozzá kell nyúlni a költségvetés kiadási oldalának legfontosabb elemeihez. Surányi itt Dávid Ibolya felvetéseit támogatta, melyek szerint elvennék a 13. havi nyugdíjat, és a közalkalmazottak 13. havi bérét, a közszférában befagyasztanák a nominális béreket, és az egészségügyi hozzájárulást alanyi kötelezettséggé tennék.
Surányi szerint ilyen lépések teremthetik meg annak fedezetét, hogy a gazdaság teljesítőképességét növelni lehessen közvetve az adó- és járulékrendszer átalakításával, a terhek mérséklésével. Surányi György ugyanakkor figyelmeztetett is, ahogy fogalmazott: „Elképzelhetetlen, hogy egy ilyen átalakítás az elkövetkező egy-másfél évben ne követeljen, ne kívánjon az ország minden állampolgárától komoly anyagi áldozatot is.

FN

oké surányitesó, majd ha a kibaszott politikai elit (muhahhha) is áldozatot vállal, akkor!

Ez az egész bohóckodás a lemondok-nemmondokle faszsággal olyan, mint amikor ég a ház, a családfő pedig lepisili a gyertyát, hogy na, eloltottam! Aztán mikor kiderül, hogy mégsem, akkor besértődik, és megindultan javasolja, hgy válasszanak más családfőt, aki majd talán dönt arról, hogy hívjanak-e végre tűzoltót...  
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 24. - 12:46:08

Surányi pajtiról a leglényegesebb, ámbár kevesek által ismert tény, az antal kormány idején ő adta el spanoknak bagóért, az akkor még létező magyar állami aranykészletet, és a "Fegyvernepper" című hollywoody produkció módszereivel több milliárd értékben hadifelszerelést !!!  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 24. - 12:49:51
Én csak azt nem értem, hogy' válik egy e-mail vége olvashatatlanná...
De amúgy érdekel a dolog... Tisztára olyan, mint a Maffiaregény... ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 24. - 12:51:53
Én csak azt nem értem, hogy' válik egy e-mail vége olvashatatlanná...
De amúgy érdekel a dolog... Tisztára olyan, mint a Maffiaregény... ****:))))))

Sérült az e-mail, ezért bizonyos részei olvashatatlanok  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 24. - 12:52:55
Én csak azt nem értem, hogy' válik egy e-mail vége olvashatatlanná...
De amúgy érdekel a dolog... Tisztára olyan, mint a Maffiaregény... ****:))))))

Sérült az e-mail, ezért bizonyos részei olvashatatlanok  ;)
Jaaaaa, értem...  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 24. - 15:40:02
http://www.yv.hu/play_a_video.html?uploadedfileidhash=02f03d756a6d8e34c100375e2937a7b1
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 24. - 15:45:43
http://www.yv.hu/play_a_video.html?uploadedfileidhash=02f03d756a6d8e34c100375e2937a7b1
Ezek lsd/mescalin 24/7 időtartamban  ;) a molnár az fullos full ...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 24. - 15:48:58
http://hirextra.hu/

Szavazzatok, ki legyen az új miniszterelnök !
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Március 24. - 15:52:04
Az etnikai indíttatású vagy rasszista gyilkosságokról sejtettem, hogy diverzió.
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Március 24. - 17:41:27
Megdöbbentő jelentés Magyarországról.
Érdekes elemzést tett közé a minap az International Correlation Resource Center (ICRC), amit legjobban talán Nemzetközi Összefüggéskutató Intézetként  (NÖKI) lehetne lefordítani. Az Intézetet 1979-ben hozták létre kanadai Montrealban, hogy a számítástechnika segítségével, a legújabb matematikai kutatások figyelembevételével elemezzenek bizonyos eseményeket, illetve egymástól látszólag független történések között találjanak összefüggést. Az Intézet bravúros elemzései között tartják számon, az ún. „Afganisztán jelentést”, amelyben pusztán katonai tények alapján 1986-ban megjósolták a Szovjetunió gyors felbomlását, valamint a „Case Diamond” jelentést, amely az afrikai gyémánt kereskedelem és az etnikai háborúk közötti bonyolult viszonyt elemezte. (Többek között az Edward Zwick rendezte Véres gyémánt (Blood Diamond) film is ennek alapján készült.) Az Intézet államoktól független, de számos híres politikus, valamint kormány tartozik a megrendelőik közé.Nos, ez az intézet a héten tett közé egy terjedelmesebb elemzést, a gazdasági világválságról, és ebben hosszan foglalkoznak Magyarországgal. Az elemzés sajnos angol nyelvű oldalakon már elérhetetlen, de itt még elérhető egy fordítás. A Magyarországra vonatkozó részt az alábbiakban közöljük (bocsánat a hevenyészet fordításért, a gyorsaság volt a legfontosabb szempont

Magyarország: végső visszaszámlálás.
Kevesen emlékeznek már arra, amikor 2006 tavaszán a nemzetközi pénzügyi körök jóváhagyásával választották meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, aki ellenfelével, Orbánnal szemben úgy tűnt, hogy továbbra is hajlandó követni azt a politikát, amellyel az ország pénzügyi és természeti erőforrásait kiszolgáltatja az ún. „Wall Street körnek”. Igen ám, de Gyurcsány már a megválasztásakor tudta, hogy azokat az erőforrásokat, amelyeket ígért, nem tudja ezeknek a köröknek a rendelkezésére bocsátani, hiszen ezek jó részét már zsebszerződések formájában korábban pénzzé tették, valamint az ország teherbíró képessége már ekkor a végéhez közeledett. Amikor ez világossá vált számukra, az MSZP belső köreinek - vezetőjük Puch László - a segítségével tették közzé a híres öszödi beszédet, hogy megbuktassák az őket becsapó Gyurcsányt. Gyurcsányt az emlékezetes 2006. szeptemberi és októberi zavargásoktól az ekkor teljes titokban Magyarországra érkező orosz különleges erők a SpetsNaz egységei mentették meg, amelyek rögtön a TV ostrom utáni napon érkeztek Magyarországra, felváltva a szétzilált magyar rendőri erőket. (Többek között ezért sem hordtak azonosítót a rendőrök, mert akkor hamar kiderült volna, hogy ún. “nem regisztrált” rendőrök hordanak egyenruhát Magyarországon, valamint így történhetett, hogy október 23-án az orosz rendőri erők az számukra ismeretlen ellenzéki tüntetőket - köztük egy ellenzéki parlamenti képviselőt - is keményen szétverték.) A magyar és az orosz rendőri erők közötti feszültség mindvégig megmaradt.A hintapolitika ára Ezt követően Gyurcsány veszélyes hintapolitikába kezdett. Egyszerre próbálta helyrehozni  a „Wall Street kör”-rel a 2006 előtt fennálló jó viszonyt, valamint próbálta kielégíteni az orosz fél egyre agresszívebb követeléseit. Így került napirendre az ún. kórház privatizáció, a tandíj bevezetése, a kormányzati negyed megépítettése, a budapestiek számára nevetségessé váló négyes metró projekt is, valamint ezeknek a köröknek a kiszolgálására folytatódtak a botrányos és korrupt autópálya építések. Az orosz fél számára - amelynek ez azóta is stratégiai fontosságú - Gyurcsány megígérte, hogy az EU-n belül támogatja a Déli áramlat projektet a Nabuccoval szemben. Ez a támogatási bejelentés, néhány nappal az ellenzék által szorgalmazott un. szociális népszavazás előtt történt, amelyen már várható volt, hogy a kormány óriási vereséget szenved. Gyurcsány ekkor ismételten az orosz vonallal kívánta bebiztosítani magát, a vesztes népszavazás után vele szembeforduló magyar ellenzékkel és a megállított reformok miatt ingerült „Wall Street kör” haragjával szemben. A válság válsága A Wall Street kör, az időközben az Egyesült Államokban kitört ingatlanválság miatt kevesebb figyelmet tudott fordítani Magyarországra, de az ekkor már súlyos beteg Tom Lantos segítségével azt elérték, hogy a Wall Street körhöz egyébként is közelebb álló SZDSZ kilépjen a kormányból. Így próbálták zsarolni a magyar miniszterelnököt. Aki viszont az ugyancsak ellenzéki MDF és néhány képviselő megvásárlásával továbbra is biztosítani tudta a többségét a parlamentben. Sőt, a kitört gazdasági világválságnak köszönhetően még az ellenzékit játszó SZDSZ is parancsot kapott a Wall Street-i köröktől, hogy a kritikus pillanatban, 2008 végén szavazza meg a költségvetést. A hintapolitikus Gyurcsány, aki mindeközben teljesen tönkretette a korábban a térségben éllovas Magyarország gazdaságát, kapott még egy mentőövet. 2008 október végén, amikor a az ország derivatíva indexe történelmi, 605 pontos magassága emelkedett, a wall street-i körök még megmentették Magyarországot. Persze nem véletlenül, hiszen ezeknek a köröknek óriási pénzeik feküdtek magyar állampapírokban, amelyek államcsőd esetén teljesen elértéktelenedtek volna. Így az IMF gyors hitele és a 300-ra lecsúszó forint még ideig-óráig megmentette az országot. Az utóbbi egy hónapban viszont felgyorsultak az események ebben a picinyke kelet-európai országban...

A Raisz-ügy.
Obama beiktatása, gyors reformintézkedései, a dollár erősödése, valamint a Financial Timesnak adott februári Orbán-interjú tették világossá a wall street-i kör számára, hogy el kell hagyniuk Magyarországot. Amikor elkezdték eladni a magyar államkötvényeiket, a forint megint gyors zuhanásba kezdett, ezt csak úgy tudták megakadályozni Gyurcsányék, hogy titkos tárgyalások eredményeként, a legnagyobb magyar pénzintézettel, az OTP-vel kezdték felvásároltatni ezeket a piacra dobott államkötvényeket. (Az alku értelmében a következő kormányátalakításkor az EU-pénzek feletti rendelkezést egy, az OTP-hez közelálló miniszter fogja megkapni. Spéder és Lantos neve is felmerült a tárgyalásokon.) Ez ugyan megállította a forint teljes bedőlését, de cserébe a kockázatos magyar tőzsde és a még kockázatosabb OTP kezdett pokoli zuhanásba. Gyurcsány, hogy a kivonuló pénzügyi körök miatt megingó pozícióit otthon megerősítse, párton belüli ádáz ellenfelének, Puch Lászlónak adta a megüresedő baranyai elnöki széket, valamint a közeljövőben elbírálásra kerülő negyedik mobilliszenszet - a több millió eurós üzletet - ígérte végső kétségbeesésében a Puch László-i körnek, valamint abban is megállapodtak, hogy Gyurcsány egyik pártbeli riválisát, a házelnök Szilit Pécsre, polgármesternek száműzik. Január végén került a nyilvánosságra egy magyar  tudós, a miskolci Raisz Iván találmánya , akinek az év feltalálója is lett, mert ötlete révén kommunális hulladékból nyerhető hatalmas mennyiségű energia. Egyes számítások szerint több, mint amennyi Magyarország egész éves energiaigénye, úgyhogy a kicsinyke Magyarország még a szomszédait is el tudná látni energiával. Amikor a találmány híre eljutott Moszkvába Putyin azonnal utasítást adott Raisz Iván elrablására.

 A még Magyarországon tartózkodó SpetsNaz egységek ezt azonnal végre is hajtották volna, de a miskolci rendőrök elfogták őket véletlenül. Hogy a konspiráció nehogy kiderüljön és az oroszokat csendben futni hagyják, el kellett mozdítani a miskolci rendőrkapitányt a helyéről -aki egyébként Puch embere - , és ő nem volt beavatva a titkos akcióba. Gyurcsány erre a feladattal az egyik legbizalmasabb emberét Draskovics Tibort bízta meg. Draskovics terve pofonegyszerű volt, összehívott egy helyi fórumot, ahol egy fedett újságíró kérdésére, a rendőrkapitány cigányozva válaszolt, Draskovics nem volt tétlen, egy napra elmozdította a kapitányt a helyéről, és így az orosz kommandósok feltűnés nélkül kiszabadultak.

A svéd kapcsolat Igen ám, de amíg az orosz kommandósokat kiszabadították, egér utat nyert az idős feltaláló. Történt ugyanis, hogy ezzel párhuzamosan svéd ökoterroristák - az ún nevezett Új Nap (Ny Sol) sejt - tudomására jutott, hogy miben sántikálnak az oroszok és megpróbálták ők is elrabolni a “Tanár urat”. De mivel ügynökeik nem voltak ekkor Magyarországon, ezért Södertalje-ból egy speciális bunkerből, ökoinformatikusok hekkertámadást indítottak a magyarország.hu portál ellen, hogy személyes adatokba bejutva megváltoztassák Raisz Iván személyazonosságát, és így megakadályozzák, hogy orosz kézre kerüljön. Az svédek akciója sikerült, amit az is jelez, hogy az oroszok kicsinyes bosszút álltak a svéd városka szupermarketjeinek felgyújtásával, ahonnan a heckertámadást az orosz kémműholdak bemérték. Raisz Iván eltűnt a külföldi és magyar szolgálatok látóteréből, és ekkor indult meg az őrült hajsza az idős tanárért. Hogy a magyar rendőri erők figyelmét és erejét lekössék, és könnyebben kerítsék kézre a “Tanár urat” az idegen szolgálatok zavarkeltés miatt etnikai feszültség szításába kezdtek. Így került sor a veszprémi és a tatárszentgyörgyi gyilkosságokra. A magyar nyilvántartásokban keletkezett óriási zavart jelezte, Hunvald Györgyöt letartoztatása is, hiszen... A szerkesztőségünkbe eljutatott e-mail sajnos itt olvashatatlanná válik. De kanadai kapcsolatunk jelezte, hogy a történet még közel sem ért véget. Sőt. Obama keddi nyilatkozata óta mindenki tudja, valami készül ebben az országban. A Sötét Erők végső támadásra készülnek. De hogy ki van kivel, és hogy megmenekül-e egyáltalán a magyar tudós és Magyarország, az hamarosan kiderül...                         

Csak ezt http://www.irc-online.org/ találtam, igaz, hogy 1979-ben alapították, de uj mexikoban. Sehol nem esik szó magyarországról. A kedvező történet ellenére nem lehet, hogy felültetnek?
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 24. - 22:20:13
http://www.kuruc.info/r/20/37604/

Torony monnyá rá valamit!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 25. - 07:29:14
http://www.kuruc.info/r/20/37604/

Torony monnyá rá valamit!

mit monnyak? ezekhez nem értek - de nem is kell... csak a szokásos Mutyisztán, drágán megvenni a szart, mert kapott valaki egy kis bőröndöt néhány köteg kp-val, oszt jóleszaz, úgyse lesz háború, akkor meg mindegy, hogy mi porosodik a hangárban, nem?

Bár a katonai közbeszerzésekre más jogszabály vonatkozik, kíváncsi lennék, hogy a szakértők mivel indokolták 50éves konstrukciójú fegyverek beszerzését... szakócát meg lándzsákat is rendeltek vajon?
Cím: Re: Politika
Írta: Suncity - 2009. Március 25. - 07:57:16
Gyurcsány Ferenc jelenleg talán a legnépszerűtlenebb személy Magyarországon, de vetélytársai bánhatják távozását - írja a Time magazin.

Előrehozott választások esetén ugyanis az ellenzéki Fidesznek kell megbirkóznia a pénzügyi válsággal - idézte egy budapesti elemző véleményét Magyarország a pénzügyi válság következő Izlandja? című cikkében az amerikai Time magazin.

A Fidesz vezetői bár nyilvánosan mielőbbi választásokat sürgetnek, talán inkább megvárnák a jövő évet, "félnek a feladattól" - mondta a lapnak Szabados Krisztián, a Political Capital intézet elemzője.

"Ha megnyerik az előrehozott választásokat, nekik kell megbirkózni a pénzügyi válsággal és megoldásokat találni" - mutatott rá, emlékeztetve arra, hogy az ellenzéki párt mindeddig nem bocsátkozott konkrétumokba, milyen reformokat hajtanának végre. Ez a párt sok támogatójában olyan hitet kelt, hogy a Fidesz a fájdalmas lépések nélkül is képes a gazdaság megújítására.

Az elemző szerint az igazi kérdés az: a közvélemény felkészült-e a reformokra egy új hiteles miniszterelnök részéről vagy pedig olyan kormányfőt vár, aki még mindig abban hisz, hogy a krízis fájdalommentesen kezelhető?

A Political Capital szakértője szerint a jelenlegi patthelyzet győztese, már ha van ilyen, talán éppen Gyurcsány Ferenc, aki megtartotta hatalma egy részét azzal, hogy megszervezte az MSZP-ben pártelnöki újraválasztását.

A Time a magyar helyzet súlyosságát jellemezve megjegyezte: néhány hete rövid ideig olyan szóbeszéd járta az országban, hogy a kormány a bankszámlák befagyasztására készül. S bár a kormány többször cáfolta ezt, a gazdaság annyira gyengélkedik, hogy sok ezren felültek a pletykának.

A magazin utalt rá, hogy a globális pénzügyi válság első áldozata Izland volt, ahol távoznia kellett a kormánynak. Magyarországnak már azelőtt, hogy a válság lesújtott, az Európai Unió egyik legnagyobb költségvetési hiánya volt.

Szeptember óta a helyzet rohamosan romlott; az országnak 15,7 milliárd dolláros IMF-hiteltámogatást kellett kérnie az életben maradáshoz, és a forint szabad esésben zuhant, idén 19 százalékot romlott az amerikai dollárral és 13 százalékot az euróval szemben.

Egyes elemzők szerint idén 7,5 százalékos gazdasági zsugorodás várható. A növekvő nyomás miatt kényszerült a miniszterelnök bejelenteni lemondási szándékát - írta a magazin, amely szerint Gyurcsány Ferenc távozásával lezárul egy fejezet egy olyan kormány történetében, amelynek működését a 2006-os választások óta zavarok jellemezték.

A kormányfő ugyan lemondása előtt bejelentett egy új csomagot a pénzügyi válság kezelésére, elemzők azt túl gyengének és későinek ítélték, amely nem ment elég messzire a kiadások és az adók csökkentésében. Most egy új kormánynak kell megkísérelnie a gazdaság megmentését - olvasható a Time cikkében.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 25. - 08:04:31
Kamu !!!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 25. - 19:13:37
Kamu !!!
Bővebben?
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 25. - 19:19:49
Egy szónak is száz a vége, előre hozott választások lesznek  8)
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 25. - 20:23:13
Egy szónak is száz a vége, előre hozott választások lesznek  8)
Akkor legkésőbb holnap be kell jelentenie Sólyom bácsinak az időpontokat. Lemaradtam a hiradóról,de ha jól emlékszem tegnapról,annak ez a feltétele.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 25. - 21:47:53
A szadeszesek ripacskodtak, hogy ha csütörtökig nincs jelölt, akkor támogatják a parlament feloszlatását.
Persze tőlük megszokhattuk, hogy az ilyen kijelentéseik a nullával egyenlőek.
Tisztában vannak vele, hogy így még parlamenten kívüli kispárt sem marad belőlük!
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 26. - 15:30:39
Na, valaki lökje már az infokat aki képben van az elmúlt napok történéseivl, mert nem nagyon követtem az eseményeket. Időközi választunk, Vagy marad a régi brigád a másikkal? Gondolom érdekesen alakul a bábjáték...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 26. - 16:01:30
Mindenkinek kötelező végignézni!
http://video.google.com/videoplay?docid=-2042748610088709917

Prod! Neked különösen!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 26. - 17:01:59
Na, valaki lökje már az infokat aki képben van az elmúlt napok történéseivl, mert nem nagyon követtem az eseményeket. Időközi választunk, Vagy marad a régi brigád a másikkal? Gondolom érdekesen alakul a bábjáték...

tökmindegy, azonnal bezuhan a forint, barátkozzatok a 330as euróval...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 26. - 17:03:36
Jaja,ez sajnos így lészen........
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 26. - 23:39:10
http://index.hu/belfold/budapest/2009/03/26/evi_42_milliot_keres_a_bkv_fotanacsadoja/
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 27. - 08:39:22
Na, valaki lökje már az infokat aki képben van az elmúlt napok történéseivl, mert nem nagyon követtem az eseményeket. Időközi választunk, Vagy marad a régi brigád a másikkal? Gondolom érdekesen alakul a bábjáték...

tökmindegy, azonnal bezuhan a forint, barátkozzatok a 330as euróval...
Nyugi Soros megmondta, ő 400as forint-euró árfolyamot szeretne, hogy keressen némi extra dellát, ha a fontot tönkre tudta tenni anno 95 környékén, ez gyerekjáték lesz. A csúcsárfolyamok meg mindig a törlesztők kiszámlázásakor 05-10ig a hónap elején szoktak csúcson lenni  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Március 27. - 08:44:31
Ezért becsülöm a Thai politikai elitet. Ugyanilyen húzásért kiadták ellene a letartóztatási parancsot, ha belép az országba ..kóter. Mellesleg horvátországból is elzavarták a középeurópai egyetemével együtt.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 27. - 08:45:22
Mocskos egy patkány az tény, milliók életét fenyegeti a féregje!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 29. - 18:04:04
(http://imgsrv09.kuruc.org/galeriaN/egyeb/mehirdetes.jpg)
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 29. - 18:32:21

nálam tegnap az origo fekete volt, a jövőnk is olyan sötét lesz mint az oldal
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 29. - 18:54:34
Egy szónak is száz a vége, előrehozott választások lesznek   8)

még mindig tartom az álláspontomat  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 29. - 19:01:01

nálam tegnap az origo fekete volt, a jövőnk is olyan sötét lesz mint az oldal

Tegnap volt a föld napja, és energiatakarékosságra hívtak fel vele  ;) Csomó oldal fekete volt, sőt fél 9- fél 10-ig le kellett kapcsolni a lámpákat a lakásban. én lekapcsoltam mindent, csak a gép ment, ezen néztem a tv-t is, netezés közben   :P
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 29. - 19:06:11
Egy szónak is száz a vége, előrehozott választások lesznek   8)

még mindig tartom az álláspontomat  ;)
Meglehet maestro, bár a szadesz még kéreti magát, mint egy fürdőskurva!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 29. - 19:07:04

nálam tegnap az origo fekete volt, a jövőnk is olyan sötét lesz mint az oldal

Tegnap volt a föld napja, és energiatakarékosságra hívtak fel vele  ;) Csomó oldal fekete volt, sőt fél 9- fél 10-ig le kellett kapcsolni a lámpákat a lakásban. én lekapcsoltam mindent, csak a gép ment, ezen néztem a tv-t is, netezés közben   :P

Magyarországon tömbnyire leszarják, minden mást is
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 29. - 19:07:09
Egy szónak is száz a vége, előrehozott választások lesznek   8)

még mindig tartom az álláspontomat  ;)
Meglehet maestro, bár a szadesz még kéreti magát, mint egy fürdőskurva!

A szadesz elmehet már a pitsába, már megint agyalnak, a szar 2%-ukkal  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Március 29. - 19:15:31
Tegnap volt a föld napja, és energiatakarékosságra hívtak fel vele  ;) Csomó oldal fekete volt, sőt fél 9- fél 10-ig le kellett kapcsolni a lámpákat a lakásban. én lekapcsoltam mindent, csak a gép ment, ezen néztem a tv-t is, netezés közben   :P
nem is tudtam  :-\

Ezeknek a hülye "én emberemet rakjátok az élre" cirkusznak a hátterébe ,bele sem merek gondolni,hogy kinek/kiknek mit kell eladnia/lefeküdnie a mási kedvéért.Eladnák az anyjukat szaréhugyé. :----
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 29. - 19:26:11
Egy szónak is száz a vége, előrehozott választások lesznek   8)

még mindig tartom az álláspontomat  ;)
Meglehet maestro, bár a szadesz még kéreti magát, mint egy fürdőskurva!

A szadesz elmehet már a pitsába, már megint agyalnak, a szar 2%-ukkal  ˝=/
Így a végére még arcoskodnak egy kicsit, jövőre úgyis mennek a picsába!
Nem kell nekik előrehozott választás, mert akkor annyi a zsíros kis pozícióiknak!
Persze hét elején még azt mondták, ha csütörtökig nincs megfelelő jelölt, támogatják a parlament feloszlatását!
Hazug, homokos zsidók!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 29. - 20:54:15
Bajnai Gordon az mszp jelöltje...  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 29. - 20:55:51
Bajnai Gordon az mszp jelöltje...  :-}

cseberből vödörbe  :---- ja ő feri embere...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Március 29. - 20:57:31
m1en lehet most idegrohamot kapni a szlás szabadságán...aki akar :-)!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 29. - 21:03:21
érdekes http://www.hirhatter.com/
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 29. - 21:07:47
Homokosék mindig elérik a céljaikat, a magyar meg le van szarva!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 29. - 21:14:03
http://www.kuruc.info/r/35/37877/ érdekes, valósághű cikk a monoki polgármesterrel
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 29. - 22:28:00
http://www.kuruc.info/r/35/37877/ érdekes, valósághű cikk a monoki polgármesterrel

Sajnos egyet kell értenem vele  :-X
Cím: Re: Politika
Írta: dumbass - 2009. Március 30. - 01:40:32
http://www.kuruc.info/r/35/37877/ érdekes, valósághű cikk a monoki polgármesterrel

Sajnos egyet kell értenem vele  :-X

Én még fiatal vagyok a politikához, de egyetértek vele, sztem is vicc ami itt megy....
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Március 30. - 20:59:58
érdekes http://www.hirhatter.com/

...csak azt tudnánk meg, mit szív ez a pali...? :D  ;D Mit adhattak be neki és ki?  >:D
Ez nagyon durván be van állva.  :D Mennyire szélsőséges lehet egy szélsőséges, mindkét oldalon? Hol van a szélének a széle? Ez itt a kérdés öcsi.  :D hahaha

http://www.hirhatter.com/vona_gabor_kurucinfo_harcter.htm
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 30. - 21:02:48
azt nézem hogy elbüfögték magukat a parlamenti férgek és 313 az euro azonnal...
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Március 30. - 21:05:35
azt nézem hogy elbüfögték magukat a parlamenti férgek és 313 az euro azonnal...

lesz az még 340-350 is nagyon hamar...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 30. - 21:07:04
azt nézem hogy elbüfögték magukat a parlamenti férgek és 313 az euro azonnal...

lesz az még 340-350 is nagyon hamar...

Ne legyen igazad  :-\  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Március 30. - 21:07:32
azt nézem hogy elbüfögték magukat a parlamenti férgek és 313 az euro azonnal...

lesz az még 340-350 is nagyon hamar...

Ne legyen igazad  :-\  ˝=/

bár ne lenne.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 30. - 21:09:46
azt nézem hogy elbüfögték magukat a parlamenti férgek és 313 az euro azonnal...

lesz az még 340-350 is nagyon hamar...

Ne legyen igazad  :-\  ˝=/

bár ne lenne.

jön. Max 10 nap.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 30. - 21:10:59

lesz az még 340-350 is nagyon hamar...

Én 400-420-ra saccolok
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 30. - 21:13:17
érdekes http://www.hirhatter.com/

...csak azt tudnánk meg, mit szív ez a pali...? :D  ;D Mit adhattak be neki és ki?  >:D
Ez nagyon durván be van állva.  :D Mennyire szélsőséges lehet egy szélsőséges, mindkét oldalon? Hol van a szélének a széle? Ez itt a kérdés öcsi.  :D hahaha

http://www.hirhatter.com/vona_gabor_kurucinfo_harcter.htm

Kajak nyomhatja a bélyeget, tutira dumál esténként a sárkánnyal a konyhában!  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 30. - 21:15:44
Nagyon nyugodtan dobáljátok itt az árfolyamokat!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 30. - 21:17:07
Nagyon nyugodtan dobáljátok itt az árfolyamokat!

Én meg borsózok bazze, a hitelem sírba visz akkor  ?:-/
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 30. - 21:20:13
Nagyon nyugodtan dobáljátok itt az árfolyamokat!

Én meg borsózok bazze, a hitelem sírba visz akkor  ?:-/
Nem csak téged...
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Március 30. - 21:22:04
érdekes http://www.hirhatter.com/

...csak azt tudnánk meg, mit szív ez a pali...? :D  ;D Mit adhattak be neki és ki?  >:D
Ez nagyon durván be van állva.  :D Mennyire szélsőséges lehet egy szélsőséges, mindkét oldalon? Hol van a szélének a széle? Ez itt a kérdés öcsi.  :D hahaha

http://www.hirhatter.com/vona_gabor_kurucinfo_harcter.htm

Kajak nyomhatja a bélyeget, tutira dumál esténként a sárkánnyal a konyhában!  :D

Nem biztos.......azért nem árt megfigyelni, hogy a videói nagyon precizek(mint a belinket éppen), pl. a feliratokban egyetlen helyesírási hiba sincs, ami nem utal egy pszichopatára vagy drogosra...és ez elég furcsává teszi ezt az egész dolgot.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 30. - 21:22:58
http://www.kuruc.info/r/7/37941/ levél a szadesznek!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Március 30. - 21:25:24
http://www.kuruc.info/r/7/37941/ levél a szadesznek!

 :-)!

Ez is érdekes:
http://www.kuruc.info/r/34/37943/
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Március 30. - 22:37:42
Jól mondta fletó, szlovákiában nem értenek semmihez, euro van, és minden hétvégén tele vannak a MAGYAR tesco-k, meg plaza-k szlovák rendszámú kocsikkal!  :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Március 30. - 22:48:45
Jól mondta fletó, szlovákiában nem értenek semmihez, euro van, és minden hétvégén tele vannak a MAGYAR tesco-k, meg plaza-k szlovák rendszámú kocsikkal!  :-Đ
jaja
és persze tapasztalják a vendégszeretetem amikor össze vissza kalimpálnak a kocsikkal  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Március 31. - 06:26:39
Jól mondta fletó, szlovákiában nem értenek semmihez, euro van, és minden hétvégén tele vannak a MAGYAR tesco-k, meg plaza-k szlovák rendszámú kocsikkal!  :-Đ

hja, kérem, csak ott nem az ország módszeres kirablása megy, hanem egy élhető ország megteremtése...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Március 31. - 08:14:46
MIndhiába jönnek ide vásárolni, a multi nem adózik továbbra sem, az a pénz külföldön landol, a sok idétlen meg azt hiszi, hogy ettől mi gazdagszunk.
(a molnár f. árpi az lsd és mescalin egész nap, többször volt elvonón teljesen elmebeteg  ;) )
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Március 31. - 12:12:05
(a molnár f. árpi az lsd és mescalin egész nap, többször volt elvonón teljesen elmebeteg  ;) )

Az LSD-től és mescalintól nem így néz ki egy ember szerintem, ez prozac vagy ritalin vagy valami ilyesmi pszichiátriai drogot tudok elképzelni, valami antidepresszáns keményen adagolva, de ez csak szvsz...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 31. - 12:21:58
(a molnár f. árpi az lsd és mescalin egész nap, többször volt elvonón teljesen elmebeteg  ;) )

Az LSD-től és mescalintól nem így néz ki egy ember szerintem, ez prozac vagy ritalin vagy valami ilyesmi pszichiátriai drogot tudok elképzelni, valami antidepresszáns keményen adagolva, de ez csak szvsz...
vagy rivotril...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Március 31. - 12:25:01
Na, úgy döntöttem hamarosan sport titkár leszek.  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Március 31. - 12:27:47
Na, úgy döntöttem hamarosan sport titkár leszek.  ;D
én meg a titkárnőd ;D
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Március 31. - 15:23:31
Na, úgy döntöttem hamarosan sport titkár leszek.  ;D
én meg a titkárnőd ;D
Én meg ezt filmre veszem... :-}
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Március 31. - 15:54:38
én meg beteszem a sex topic.ba ;D ;D
 ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 02. - 20:49:35
Na elszólta magát a képmutató geci, aztán jöttek a díszkafferek

"Szabó Máté a cigánybűnözésre figyelmeztet

    * Index,
    * MTI

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy interjúban arról beszélt, hogy figyelmeztetni kell a társadalmat a cigánybűnözésre. A Magyarországon élő cigányokat egy szinte törzsi csoportnak nevezte. Később közleményt adott ki, melyben elítélte a rasszizmust. Mohácsi Viktória EP-képviselő és a fővárosi cigány önkormányzat tiltakozott az ombudsman nyilatkozata ellen.

Szabó Máté szerint egy szerencsétlenül megfogalmazott cím miatt "eltérő keretbe" került a Figyelőnetnek adott interjúja , melyben az állampolgári jogok országgyűlési biztosaként úgy fogalmazott: figyelmeztetni kell a társadalmat a "cigánybűnözésre".

Az ombudsman azt mondta, egy cigány önkormányzati képviselővel és egy kriminológussal folytatott beszélgetéséből "kirajzolódott a kimondhatatlan: a cigánybűnözés profilja". Szabó Máté szerint ez a megélhetési bűnözés sajátos fajtáit jelenti, másrészt itt gyakori a kollektív elkövetés. "Egy kollektivista társadalmi, szinte törzsi csoportról van szó, szemben a magyar társadalom nagymértékű individualizáltságával" - fogalmazott.

Az ombudsman az interjúban azt mondta, hogy ez a fajta bűnözés nem tekinthető csupán adatvédelmi és kisebbségi kérdésnek. Megjegyezte, az államnak van egy bűnmegelőző funkciója, és van az erőszakszervezet is. "Na most, ha van egy bűnmegelőző funkciónk, amit felvállalunk, akkor, ha látjuk a bűnöző profilt, arra figyelmeztetni kell a lakosságot, és világosan nevén kell nevezni" - jelentette ki.
hirdetés

"Én nagyon örülök, amikor a kisebbségi biztos és az adatvédelmi biztos bilaterálisan meg akarják oldani a kérdést, de ezt a többségi biztos, azaz jómagam nélkül nem lehet. Mert a magyar társadalom többségének az az érdeke, hogy ha fenyegeti valamilyen specifikus bűnözői csoport, akkor arra hívják fel a figyelmét" - nyilatkozta a Figyelőnetnek Szabó Máté.

Az ombudsman úgy látja, vannak arra utaló tendenciák, hogy "szétesik az állam" Magyarországon, és a gazdasági válság miatt az egyéni, illetve a kollektív haszonszerzésre irányuló bűncselekmények elterjednek.
Közleményben próbál szépíteni

Szabó Máté csütörtök délután közleményt adott ki, melyben azt írta: "az elhangzottak tartalmától alapvetően eltérő keretbe került az ombudsmani tevékenységemről szóló helyzetértékelésem". Hangsúlyozta, továbbra is a lehető leghatározottabban elítél "mindenfajta rasszista indíttatású megnyilvánulást, történjen az szóban, vagy tettben, különösen az egyéni és kollektív erőszakot".

"Egyes népcsoportok, kisebbségek kollektív bűnösségének újsütetű hangoztatása, az erre alapozott etnikumellenes erőszak egy olyan kort idéz, ami egyszer már katasztrófába sodorta Európát" - emlékeztetett közleményében az ombudsman. Ezért "kifejezetten károsnak tartja" azt a "sajnálatosan terjedő érvelést", amely a gazdasági válságból fakadó gondokat egy "kollektív bűnbak", ezúttal a cigányság nyakába akarja varrni.

Az országgyűlési biztos szerint a válságnak nem okozója a roma társadalom, hanem "a legsúlyosabban elszenvedője", és nem etnikai, hanem "szegénység-problémáról" van szó.

"Az ombudsman meggyőződése és célja az állampolgári jogok humanista szemléletű értelmezése. Ez eleve kizárja, hogy születése, neme, etnikuma, vallási meggyőződése stb. alapján különbséget tegyen ember és ember, vagy emberek csoportjai között - sugalljon akár ezzel ellentétes szellemiséget egy interjú szerencsétlenül megfogalmazott címe" - zárta közleményét Szabó Máté.
Mohácsi Viktória és a fővárosi cigány önkormányzat megdöbbent

Mohácsi Viktória EP-képviselő nyílt levélben fogalmazta meg aggályait Szabó Máté nyilatkozatáról. Az ombudsman kijelentéseit részletesen kommentálta, vitába szállt állításaival, és érvelt azokkal szemben. Arra próbálja például felhívni Szabó Máté figyelmét, hogy a kisebbségi törvény és az alkotmány tudomásul veszi a cigányok létezését, kollektív jogait.

„Biztosak vagyunk benne, hogy a biztos úr nem állt semmilyen tudatmódosító szer vagy szerek befolyása alatt" - írta csütörtök délutáni közleményében Makai István. A fővárosi cigány önkormányzat elnöke megdöbbent az ombudsman nyilatkozatán, és szeretné megtudni például azt, hogy az ombudsman tudása elegendő-e a hivatal vezetésére, hogy ki utasította ennek a nyilatkozatnak a megtételére, illetve, hogy vajon meddig marad a hivatal élén."
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2009. Április 02. - 22:23:25
Jól mondta fletó, szlovákiában nem értenek semmihez, euro van, és minden hétvégén tele vannak a MAGYAR tesco-k, meg plaza-k szlovák rendszámú kocsikkal!  :-Đ

Úgy ahogy mondod barrát.....lassan már az élelmet is elviszik tűlünk de ha  a magyar ember megy át akkor meg ki se szolgálják.... :-/- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 03. - 18:34:44
188+ 6 homokos zsidó
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 03. - 20:10:43
nekem azér az tetszik a legjobban, hogy a Fodor feltételeket szab jobbra balra, miközben a szadesz támogatottsága tört százalékban fejezhető ki ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 03. - 21:43:08
Nekem kevésbé tetszik!  :)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Április 03. - 22:15:10
Nekem kevésbé tetszik!  :)

Nekem se tetszik. Ahányszor ezek összeállnak nagyot mondani, mindig zuhan a forint picit..  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 04. - 18:20:29
http://www.blikk.hu/aktualis/ki-szurta-le-cozmat-141798.html

Szánalmas, most azt találgatják, miért NEM lehetett Raffael a gyilkos!

"– A bűnügyi osztály szinte egész állománya ezen az ügyön dolgozik. Már 250 tanút hallgattunk ki, és 15 szakértői véleményt várunk. Kollégáim folyamatosan elemzik a vallomásokat és a kamerafelvételeket – magyarázta Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense."

Hogy a f@szomba nem egyértelmű így valami?
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Április 04. - 19:03:44
http://www.blikk.hu/aktualis/ki-szurta-le-cozmat-141798.html

Szánalmas, most azt találgatják, miért NEM lehetett Raffael a gyilkos!

"– A bűnügyi osztály szinte egész állománya ezen az ügyön dolgozik. Már 250 tanút hallgattunk ki, és 15 szakértői véleményt várunk. Kollégáim folyamatosan elemzik a vallomásokat és a kamerafelvételeket – magyarázta Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense."

Hogy a f@szomba nem egyértelmű így valami?

Ezt én se értem, mi nem egyértelmű egy videón.. Nem látszik? Rossz a szög?  ::) Megint megy az agyalás, úgyis az lesz a vége, hogy Cosma magát szúrta le, és a segítségére siető társát is, sőt, ő is rúgta fejbe. A cigók csak azért látszanak véletlenül a képen, mert segíteni akartak, de sajnos elkéstek  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 04. - 19:12:50
Mellesleg egy balkezes miért ne szúrhatna jobbal?
Vagy miből látni, hogy jobbkezes szúrt?
Bal kézzel, nyújtott karral ugyanolyan ívben, vagy szögben lehet szúrni, mint normál pozícióból jobbal, ahogy én elképzelem!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Április 04. - 19:14:44
Mellesleg egy balkezes miért ne szúrhatna jobbal?
Vagy miből látni, hogy jobbkezes szúrt?
Bal kézzel, nyújtott karral ugyanolyan ívben, vagy szögben lehet szúrni, mint normál pozícióból jobbal, ahogy én elképzelem!

Én nem értek hozzá, szóval nem akarok nyilatkozni. De gyorsan el tudnám dönteni ki szúrt. (Szerintem  ::) )
Cím: Re: Politika
Írta: tyson - 2009. Április 04. - 19:41:28
Gabe!

Azért ez nem így működik de ha érdekel szívesen elmagyarázom egyszer mi mindent kell elemzeni egy ilyen bűncselekmény helyszínén.
A szúrást nagyon sokféle módon kell elemezni, vizsgálni és ezek után egyértelműen meg lehet állapítani ki melyik kezével szúrt.
Külön vizsgálni kell a sérülést, a kést stb. de ez egy nagyon összetett dolog! 
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 04. - 19:46:02
Gabe!

Azért ez nem így működik de ha érdekel szívesen elmagyarázom egyszer mi mindent kell elemzeni egy ilyen bűncselekmény helyszínén.
A szúrást nagyon sokféle módon kell elemezni, vizsgálni és ezek után egyértelműen meg lehet állapítani ki melyik kezével szúrt.
Külön vizsgálni kell a sérülést, a kést stb. de ez egy nagyon összetett dolog! 
Aha, értem!
A videofelvétel meg olyan rossz minőségű, VGA kamerás mobillal készült,térfigyelőnek álcázva, úgyhogy csak árnyékokat látni rajta!
Én megértem azt is, amiről te beszélsz, csak nem a mai magyar állapotok közt, meg nem ennyi idő után, meg nem
"– A bűnügyi osztály szinte egész állománya ezen az ügyön dolgozik." ez után!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Április 05. - 15:09:47
Aki nem látta ma délelőtt:
http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=7871

Agyvérzésesek, idegrohamosok ne nézzék  **:))))*
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Április 05. - 15:48:31
Aki nem látta ma délelőtt:
http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=7871

Agyvérzésesek, idegrohamosok ne nézzék  **:))))*
ááááá...erre egyszerűen nem tudok mit mondani gyér szókincsemre hivatkozva
észak koreában tisztábban látni a jövőt mint itthon
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Április 05. - 17:00:02
Aki nem látta ma délelőtt:
http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=7871

Agyvérzésesek, idegrohamosok ne nézzék  **:))))*
ááááá...erre egyszerűen nem tudok mit mondani gyér szókincsemre hivatkozva
észak koreában tisztábban látni a jövőt mint itthon

Már régen kaptárban kellene lennie, erre bazze megválasztjuk miniszterelnöknek. Igazad van: nincs erre jó szó  :-\
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 06. - 07:51:46
nekem azér az tetszik a legjobban, hogy a Fodor feltételeket szab jobbra balra, miközben a szadesz támogatottsága tört százalékban fejezhető ki ;D

rájöttem, hogy van, ami "jobban tetszik"... ahogy a kormánypárt a közgyűlésén az internacionálét énekli...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 06. - 07:57:45
Ebből a HírTv-s riportból néha idézhetnének a közszociszolgálatin, meg a szockereskedelmin!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Április 06. - 10:34:09
http://www.hirszerzo.hu/cikk.az_mszp-ben_es_az_szdsz-ben_sem_tudtak_gyurcsany_egy_honapja_igent_mondott_a_bajnai-csomagra.103795.html
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 08. - 16:03:26
http://index.hu/belfold/2009/04/08/magyar_gardista_is_szerepelt_az_szdsz_babukiallitasan/

 !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 08. - 16:11:37
félig humoros :)
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 08. - 16:25:11
félig igaz-sajnos.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 09. - 06:38:29
"Szabó Máté megütközést kiváltó megnyilvánulásai veszélyeztetik az országgyűlési biztos intézményébe vetett bizalmat, szögezte le Sólyom László köztársasági elnök szerdán, amikor hivatalában fogadta az állampolgári jogok országgyűlési biztosát.

A találkozón az államfő - a Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint - arra is felhívta Szabó Máté figyelmét, hogy csak a másik három - az általános ombudsmannal egyenrangú - országgyűlési biztossal együttműködve hatékony a jogvédelem.

A tájékoztatás szerint Sólyom László kifejtette az ombudsmannak, hogy "megütközést kiváltó megnyilvánulásai veszélyeztetik az országgyűlési biztos intézményébe vetett bizalmat", de reményét fejezte ki, hogy a biztos jogvédő tevékenysége megerősíti a munkája iránti bizalmat.

Szabó Máté hivatala a köztársasági elnök szavaira reagálva közölte: a megbeszélést Szabó Máté ombudsman megszívlelendőnek és tanulságosnak tekinti.

A köztársasági elnök azt követően kezdeményezett találkozót az állampolgári jogok országgyűlési biztosával, hogy az ombudsman a Figyelőnetnek adott interjúban azt mondta, hogy egy cigány önkormányzati képviselővel és egy kriminológussal folytatott beszélgetéséből „kirajzolódott a kimondhatatlan: a »cigánybűnözés« profilja”. Az ombudsman „cigánybűnözéssel” kapcsolatban tett kijelentése miatt tucatnyi civil és jogvédő szervezet tiltakozott, s többen lemondásra is felszólították.

Szabó Máté az interjú megjelenése után visszavonta „cigánybűnözésről” szóló kijelentéseit, de kijelentette: csak akkor mond le, ha olyan szervezetek szólítják erre fel, amelyeket az alkotmány erre feljogosít.
A szerdai találkozó után kiadott tájékoztatás szerint a köztársasági elnök értékelte, hogy az általános ombudsman fontos kérdésekben indított vizsgálatot, és megállapításai sok visszásságot tártak fel."

Milyen bizalmat, bazmeg, milyen bizalmat?

Lacibácsi is megmondta a polkorrekt frankót, gratulálok!
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Április 09. - 07:15:55
Látom torony te  harapsz ezekre  a  dolgokra :-)!Ez 1  kurvanagy probléma a  cigányság..elmondom én hogy Látom:
ezek  falvakból feljött  lopós genyók élvezkednek  budapesten,mert a  falujukban már figyelik öket.nem kell  bemutatni én is  vidéki vagyok,és ami erre  megy teee...  van  1  cicska  gyerek  ,,azt mondanomse  kell  hogy  irástudatlan,iskola  nuku,betört  1ik barátomÖREGANYJÁHOZ A srac apja nem  1  beijedek tipus,kiment a  c.sorra ahol a  gyerek lakik,és  megmondta:hogy tudom hogy ti  voltatok,méég 1 szer meglátlak  levágom a  fejedet.szerinted??  ugyanugy járnak a  ladaval,tolvajkodni,hiába a  rendörség,az egyéni fenyegetés..neem erdekli ezeket...de  ..
vannak  basszus  olyan rendes  dzsipszi emberek,el se  hiszed,csak kibaszOttul  kevesen,mert nem ezt a  tolvajlást látták,iskolába járatták öket,más a  beszédstilusuk,az öltözködésük.csak ha kimész pesten  az utcára  elég ránézni a  tipikus"dzsipszi  divatra"(makkos cipö,ingenerdszi,báffállo..)szoval megismered,jah  és akár milyen  büdöstalpú azé a  zselé ott virit a  fején.szoval  van  ilyen is olyan is,de  ezek a  heves  genyok akik  mucsárol feljönnek  zorallkodni,tee ˝=/
és mitcsinálsz velük? befogtad a  pofádatmert rádstartol a  család :-/-
mondom mi volt:
bag...hát ez 1  falu...moráleszekkel...
  vonat...
belassitott a  vonat,volt 2  nemember a  vagonba,  1 fiu,meg 1  lány,a  srácnak kitépték a  füléböl az mp4 lejátszót, a  gádzsinak meg a táskáját marták le a  nememberek,most rendörségi ügy van belöle..éés?? mittudsz  csinálni ilyen helyzetbe amikor vagy utannamész rádrántja  a  kést,vagy  belenyugszol és  megzuhansz agyonra lelkileg..ááá...   hagyjuk..    ˝=/
d:)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 09. - 07:59:58
..éés?? mittudsz  csinálni ilyen helyzetbe amikor vagy utannamész rádrántja  a  kést,vagy  belenyugszol és  megzuhansz agyonra lelkileg..ááá...   hagyjuk..    ˝=/
d:)

Nekem volt már ilyen sztorim!
A "srác" beceneve doki volt, nem véletlen, mindig késelt!
Mondtam, hogy egy szúrásod van, vagy meglékelem a fejed a késeddel, te kis geci!
Aztán visszakozott!
Ré egy hónapra hallottam, hogy őt késelték meg úgy, hogy megdöglött!
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Április 09. - 08:07:55
 Az a  jobbik eset gabe..  de  van ilyen is ˝=/
http://barikad.hu/node/10736
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 09. - 08:21:51
..éés?? mittudsz  csinálni ilyen helyzetbe amikor vagy utannamész rádrántja  a  kést,vagy  belenyugszol és  megzuhansz agyonra lelkileg..ááá...   hagyjuk..    ˝=/
d:)

Nekem volt már ilyen sztorim!
A "srác" beceneve doki volt, nem véletlen, mindig késelt!
Mondtam, hogy egy szúrásod van, vagy meglékelem a fejed a késeddel, te kis geci!
Aztán visszakozott!
Ré egy hónapra hallottam, hogy őt késelték meg úgy, hogy megdöglött!

az ilyen késes kis geciket jól lehet kezelni 10mm-es keménygumi lövedékkel, kb. 3 méterről mellbe, duplázva/triplázva. természetesen ezt csak úgy hallottam egy távoli ismerősömtől, akinek az unokatesója mesélte, hogy ezt hallotta a harmadfokú unokatestvérétől.
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Április 09. - 08:38:52
 !+"%
igen vannak modszerek arra,hogy"kezeltessük" a  pácienseket ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Április 09. - 08:48:52
Várjááá,van alázósabb is ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: SheHulk - 2009. Április 09. - 09:12:23
..éés?? mittudsz  csinálni ilyen helyzetbe amikor vagy utannamész rádrántja  a  kést,vagy  belenyugszol és  megzuhansz agyonra lelkileg..ááá...   hagyjuk..    ˝=/
d:)

Nekem volt már ilyen sztorim!
A "srác" beceneve doki volt, nem véletlen, mindig késelt!
Mondtam, hogy egy szúrásod van, vagy meglékelem a fejed a késeddel, te kis geci!
Aztán visszakozott!
Ré egy hónapra hallottam, hogy őt késelték meg úgy, hogy megdöglött!

az ilyen késes kis geciket jól lehet kezelni 10mm-es keménygumi lövedékkel, kb. 3 méterről mellbe, duplázva/triplázva. természetesen ezt csak úgy hallottam egy távoli ismerősömtől, akinek az unokatesója mesélte, hogy ezt hallotta a harmadfokú unokatestvérétől.

 ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 09. - 09:26:21

Ó Torony, a nagynénikéd bácsikájának a módszerei nagyon hasonlóak ahhoz amit a népi gyógyászat könyvemben olvastam itthon!!!!!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 10. - 11:37:57
Ezt így kell, szerveződni, harcolni, nem engedni !!!  :-/--

"Budapesten hétfőn megpróbálták kilakoltatni otthonából az első olyan családot, amely nem tudta törleszteni deviza alapú hiteleit, a
kilakoltatást azonban sikerült meghiúsítani társadalmi összefogással, és fizikai kiállással a család mellett – jelentette a Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztala a kilakoltatást megakadályozókra hivatkozva.

A családot a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) határozott fellépésére hagyták otthonukban. Az esemény úgy zajlott le, hogy a VÉSZ aktivistái megjelentek az árverésen, ahol négy TV stáb, az MTI, az Ingatlan Magazin internetes újság szintén jelen volt. A haszonleső spekulánsok rendkívül ingerülten, és agresszíven reagáltak a VÉSZ és a sajtó jelenlétére.
Botrányos jelenetek, lökdösődések történtek. A végrehajtó el akarta küldeni a VÉSZ tagjait és a sajtó munkatársait, de ők nem tágítottak az árverés nyilvánosságára hivatkozva. Ekkor a végrehajtó felfüggesztette az árverezést, és kihívta a rendőrséget. A rendőrség semmilyen bűncselekményt, vagy szabálysértést nem tudott megállapítani.
A VÉSZ elnöke kifejtette, hogy a lakóterületeken Gyorsreagálású
Önvédelmi Zónákat (GyÖZ) kell szervezni, hogy az emberek odafigyeljenek egymásra, s ha híre megy, hogy valahol kilakoltatást
akarnak végrehajtani, összefogjon 30-40-50 elszánt férfi, s kergesse el azokat a felbérelt végrehajtókat, akik úgy próbálnak hasznot húzni mások fizetésképtelenségéből, hogy kilakoltatják őket egyetlen otthonukból – áll a VÉSZ közleményében, melyet a Magyar Szociális Fórumhoz és a Civil Nemzeti Csúcshoz eljuttatott.
A VÉSZ bejelentette továbbá, hogy ügydöntő népszavazást kezdeményez az alábbi kérdéssel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon senkit ne lehessen kilakoltatni jogszerűen elfoglalt egyetlen otthonából?”

Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 10. - 11:56:38
hm, hm. alapjában véve egyetértenék, de... ez sem fekete-fehér. szerintem.

(mód: bár ha figyelembe vesszük, hogy a varjaknak meg közben minden alanyi jogon jár, akkor ez belefér...)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 10. - 12:04:08
JAh, én ezt nem skandináv vagy benelux mércével mérve tartom helyesnek, hanem az elmúlt 6 év távlatát figyelembe véve és az itthoni állapotokat tekintve.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 10. - 12:10:54
JAh, én ezt nem skandináv vagy benelux mércével mérve tartom helyesnek, hanem az elmúlt 6 év távlatát figyelembe véve és az itthoni állapotokat tekintve.

ezér tis írtam a módosítást... azér ez nem az a kategória, amit aladárék csinálnak rendszeresen, hogy olyan kocsit vesz, amit nullára el lehet hozni, nem fizet, használja 3-4 hónapig, aztán amikor menne érte a végrehajtó, akkor összevissza töri a verdát, vagy simán felgyújtja.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Április 10. - 13:41:33
Ez meg kicsoda?  :D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 10. - 13:48:39
A kis drázsé, szíp gyerek volt már akkor is  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Április 10. - 13:49:30
A kis drázsé

 ****:))))))  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 10. - 13:54:09
Bazzeg ne ijesztgessetek, elmegy az étvágyam!!!!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 10. - 13:55:59
Rusnya egy jószág volt már gyerekként is!
Egyébként ezek a maszopos állkapcsúak nem sokat változtak gyerekkoruk óta!
Esetleg még Hiller is leadhatná gyerekkori fotónak!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 10. - 14:00:57
Rusnya egy jószág volt már gyerekként is!
Egyébként ezek a maszopos állkapcsúak nem sokat változtak gyerekkoruk óta!
Esetleg még Hiller is leadhatná gyerekkori fotónak!  ;D
Jaja törzskönyves, fajtajelleges  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 10. - 14:04:36
Lehet valami elbaszott génkíséerlet salakanyaga szabadult ki...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 13. - 19:37:07
Na valaki jóltájékozott, mi van odafenn??? Már a Gordont kell szeretni??? :-)(-:
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 13. - 19:43:55
Na valaki jóltájékozott, mi van odafenn??? Már a Gordont kell szeretni??? :-)(-:

hát szeresse az ipari áram meg a bekoxolt hím hegyigorilla...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 13. - 19:49:37
Nagyjából, de má ő a Jani, mer  lemaradtam a nagy evés közepette.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 13. - 23:09:43
Gombostűt a  tűpárnában.
>
> Magyarország földjének mélyén,
> Makó közelében olyan  gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi
> kincsvadászok, amely negyven éven át  képes volna biztosítani
> Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges  időkben egy
> intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul,  akkora
> bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő,  mondjuk
> öt-tíz év alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az  ausztriaira
> emelné, és húsz év múltán a magyar gazdaság csak e  gázkincsnek
> köszönhető en felzárkózhatna a gazdag Európához.
>
> Mindebben  nincs semmi túlzás. Minden érdeklődő ember tudta, hogy az
> Alföld mélyén  többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg
> kell találni, de az  sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá.
>
> Körülbelül olyan  feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában.. A
> Falcon Oil, ez a kanadai  központú multi cég képes volt - saját
> állítása szerint - egy éven át keresni,  amíg telibe találta a
> gombostűt, vagyis a 600 milliárd köbméteres  gáztartályt, lent, hat
> kilométer mélyen a föld alatt.
>
> A cég - nem  tudni hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35
> évre a magyar  államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz
> kitermelésére és eladására  is. A magyar állam szerényen csak 12
> százalék bányajáradékot kér cserébe,  vagyis odaajándékozta a Falcon
> Oil-nak e páratlanul értékes gázkincs 88  százalékát.

>
> Hogy mennyi pénzről van szó? Ebből a gázkincsből az utolsó  fillérig ki
> lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a  magyar
> gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy fel  lehetne
> függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és  a
> béreket, és a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne  indítani.

>
> Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind a  másé
> lesz. Nem kell, hogy így legyen. A magyar jog ismeri a  feltűnően
> aránytalan szerződés fogalmát. Az ilyen szerződést meg lehet  támadni,
> és amíg jogállami volt Magyarországon, addig a bíróság az  ilyen
> szerződéseket meg is semmisítette. Íme, itt a nagy történelmi  pillanat
> a nagy közös cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának  az
> ország egymással szemben álló erői.
>
> Senki nem vitatja el a külföldi  befektető jogát a tisztes haszonhoz,
> de senki sem fogadhatja el a  tisztességtelen haszon érvényesítését.
> Tudtuk, hogy Magyarország földjének  mélyén kincsek lapulnak, örömmel
> vettük a kalandos kedvű vállalkozók  jelentkezését, azonban az államnak
> jól felfogott érdeke, hogy az ország  földjében rejtőző kincs
> kiaknázása az ország népének érdekeit szem előtt  tartva történjék.
> Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX.  század.
>
> A Gyurcsány-kormány lapzártakor hallgatott a szerződés  tartalmáról.
> Van azonban egy pont, ahol már meg kell állítani a dolgok  menetét. A
> makói gázkincs kitermelése nem történhet meg a mostani  feltételek
> között. Az ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját  kifosztását.
> A történelmi hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton  véget
> kell vetni. Azért, mert lelkiismeretlen bűnözők a maguk  pitiáner
> hasznára, olcsó jutalékokért kiárusítják apránként és nagyban  az
> ország kincseit, még nem kell feladni mindent, még érdemes  harcolni
> mindazért, ami megmenthető.
>
> A magyar nagytőkének sem áll  érdekében az ország kifosztása. Talán
> vegyünk példát a horvátokról Ők nem  adták oda koncesszióba sem 35
> évre, sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak,  sem másnak az Adriát.
> Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták  kényelmesebben
> odaérjenek.

>
> Nota bene: az ügyes  kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a
> fúrótornyot, amivel Makónál gázt  találtak.
>

>
> Küldd tovább mindenkinek!
> Tudjon róla minden Magyar!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Április 14. - 14:21:47
Aki teheti kerülje el a belvárost...20.000ember a Kossuth tér és környékén  :-<
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 14. - 14:42:27
Aki teheti kerülje el a belvárost...20.000ember a Kossuth tér és környékén  :-<
Én 10ezerről tudok egyelőre, de full káosz van a környéken!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 14. - 14:43:17
Sztem ne kerüljétek gyertek ki meló után !!!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Április 14. - 14:45:08
Sztem ne kerüljétek gyertek ki meló után !!!

Már mint autóval  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 14. - 14:45:34
Sztem ne kerüljétek gyertek ki meló után !!!

Már mint autóval  ;D
OK  ;D
Tank ?
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Április 14. - 14:48:38
Sztem ne kerüljétek gyertek ki meló után !!!

Már mint autóval  ;D
OK  ;D
Tank ?

Mehet  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 14. - 14:59:36
Aki teheti kerülje el a belvárost...20.000ember a Kossuth tér és környékén  :-<

Azért ez beszarás ám, mármint....hagyjuk.
Cím: Re: Politika
Írta: H. Laci - 2009. Április 14. - 15:01:49
1átalán mi van ott?  ;D ????...
én azt sem tom
Cím: Re: Politika
Írta: B1ll4 - 2009. Április 14. - 15:05:04
1átalán mi van ott?  ;D ????...
én azt sem tom

Hogy ezen miért nem lepődünk meg !  8)
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 14. - 15:07:07
Kíváncsi lennék, hogy azok közül akik ott vannak, hányan rudják. miért is jöttek. :-}
Cím: Re: Politika
Írta: H. Laci - 2009. Április 14. - 15:13:39
1átalán mi van ott?  ;D ????...
én azt sem tom

Hogy ezen miért nem lepődünk meg !  8)

:-p  kérdezni csak lehet,nem? én vidéki vagyok, honnan tudjam hogy most a Kossuth téren mi van?   ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2009. Április 14. - 15:17:34
1átalán mi van ott?  ;D ????...
én azt sem tom

Hogy ezen miért nem lepődünk meg !  8)

:-p  kérdezni csak lehet,nem? én vidéki vagyok, honnan tudjam hogy most a Kossuth téren mi van?   ;)
ő is kb annyira vidéki, mint te O0
Amúgy meg  ?:-)  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 14. - 15:18:43
Amúgy meg szóra sem érdemes.
Cím: Re: Politika
Írta: mack - 2009. Április 14. - 15:21:20
ennek mijafasz értelme lesz ma???? Nincs az embereknek jobb dolguk? Ettöl most kurvára jobb lesz nekünk mi? Merügye ezis pézbekerül majd....és kijébeis?
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 14. - 15:22:51
ennek mijafasz értelme lesz ma???? Nincs az embereknek jobb dolguk? Ettöl most kurvára jobb lesz nekünk mi? Merügye ezis pézbekerül majd....és kijébeis?

Olyan mintha lenne a szánk elé rakva egy fasz, mimeg kicsomagolnánk a sajátunkat is és puszba még rábuknánk... Minek verni magát az embernek így?????,,,
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 14. - 15:47:11
Gordonka beiktatása ellen tüntetnek!
Mellesleg nem egy környező és nem környező országban célt értek el vele az emberek!
Cím: Re: Politika
Írta: H. Laci - 2009. Április 14. - 15:49:47
Gordonka beiktatása ellen tüntetnek!
Mellesleg nem egy környező és nem környező országban célt értek el vele az emberek!
köszike  :-){
Cím: Re: Politika
Írta: H. Laci - 2009. Április 14. - 16:00:47
http://www.kuruc.info/r/2/38714/
 8-} 8-}
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 14. - 16:00:55
Gordonka beiktatása ellen tüntetnek!
Mellesleg nem egy környező és nem környező országban célt értek el vele az emberek!
Ennyi !!!
A fikahalomra nincs szükség, jobb a kussolás mint a negatív szar fröcsögése  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 14. - 16:03:50
Az a nagy büdös probléma, hogy itt nem fognak célt érni vele, mert , ha már itt tartunk, radikálisnak nem elég radikálisak,akaik pedig azok, azok többnyire a rendőrségen való bosszuállást teszikelső helyre(aki anno a székháznál először nekik ment, nos...ismerősi kör). Másrészt ez mostmár nagyon nagyon független tőlünk, meg ők is inkább bábok egy nagyobb játékban, amit az IMF játszik,mint tudjuk , a tőlük kapott hitelnek nagy ára van, mégpedig, hogy egy általuk előirányzott terv szerinti  intézkedéseket kell meglépni. Ennyi erővel az IMF ellen is kéne tüntetni, arról nem ebszélve, hogy ettől függetlenül lámpavasra akasztanám ezeket a képmutató Nyomorultakat. Csakhát ....
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 14. - 16:10:39
Én ma "véletlenül" kénytelen voltam 4-6-tal utazni (tanulságos volt egyébként, de ez nem tartozik ide), rendesen elképedtem, ahogy a hídról láttam, hogy mennyi autó, rendőr, és rendőr csapatszállító autó, ill ember van ott... nem tudom, hogy mi lesz a vége... de bazisokan vannak, az biztos...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 14. - 16:14:06
Én ma "véletlenül" kénytelen voltam 4-6-tal utazni (tanulságos volt egyébként, de ez nem tartozik ide), rendesen elképedtem, ahogy a hídról láttam, hogy mennyi autó, rendőr, és rendőr csapatszállító autó, ill ember van ott... nem tudom, hogy mi lesz a vége... de bazisokan vannak, az biztos...
Ha élőfalat állnak az emberek, akkor tuti ütésváltás keveredik ki.
Én délelőtt jöttem arra kocsival, 11 körül már full káosz volt!
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 14. - 16:16:30
És lassan mindenki végez amelóhelyén.... kezdődik a tánc.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 14. - 16:17:07
Én speciel 15perc múlva indulok budáról-pestre!
Jó kis buli lesz!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 14. - 16:18:42
30 perc és ott vagyok  >:D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 14. - 16:19:02
Én ma "véletlenül" kénytelen voltam 4-6-tal utazni (tanulságos volt egyébként, de ez nem tartozik ide), rendesen elképedtem, ahogy a hídról láttam, hogy mennyi autó, rendőr, és rendőr csapatszállító autó, ill ember van ott... nem tudom, hogy mi lesz a vége... de bazisokan vannak, az biztos...
Ha élőfalat állnak az emberek, akkor tuti ütésváltás keveredik ki.
Én délelőtt jöttem arra kocsival, 11 körül már full káosz volt!
Azt el is hiszem, hogy káosz volt, én is akörül láttam a villiről...
Norbi nincs is itt, biztos harcol :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Gabe, mindenesetre valami nyugtató zenét tegyél be, mert most még durvább lehet arra... 8-)

MÓD: Norbi itt van, méééééég ;) csak vak vagyok :D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Április 14. - 16:21:10
Én speciel 15perc múlva indulok budáról-pestre!
Jó kis buli lesz!

Én majd nézem a Tv-t  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 14. - 16:21:36
Roxyt hallgatok, ráhangolom magam a fight-ra!  :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 14. - 16:23:07
Én speciel 15perc múlva indulok budáról-pestre!
Jó kis buli lesz!

Én majd nézem a Tv-t  ;D

dettó.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 14. - 16:23:17
Én speciel 15perc múlva indulok budáról-pestre!
Jó kis buli lesz!

Én majd nézem a Tv-t  ;D
én is a Prod-tévét! és távolról drukkolok ;D

(ahogy csery is, mévagy gyors? :D :D :D)
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 14. - 16:25:13
ha kétes jellegű fogadásokbl élnék, egy-egy ilyennél keresném gennyesre magamat.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Április 14. - 16:28:50
Bajnai Miniszterelnök.  :----
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 14. - 16:30:29
Na indulok!  :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 14. - 16:32:26
Bajnai Miniszterelnök.  :----
és a többi miniszterjelöltről ne is beszéljünk...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 14. - 16:39:51
Bajnai Miniszterelnök.  :----
Oh my God.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 14. - 17:19:23
Vihar jön... dörög az ég... vigyetek esőkabátot ;) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 14. - 17:23:03
Na és akkor a hírek:

"Szavazhatunk a képviselői költségtérítésről

Az Országgyűlés elfogadta a Seres Mária által kezdeményezett, a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás elrendelésére vonatkozó határozatot kedden."

"Gonda Lászlót figyelmeztették a rendőrök

A Vértanúk terén a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai felvették a kapcsolatot a rendezvény főszervezőjével, Gonda Lászlóval. Tájékoztatták a főszervezőt, hogy amennyiben a demonstráció elveszti békés jellegét és tömeges rendbontás történik, a rendőrség feloszlatja a rendezvényt, közölte a BRFK."
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Április 14. - 17:24:18
Feleslegesnek tartom ezt a sok höbölgést. Ezzel csak az ország nemzetközi megitélése romlik megint. Tavasszal elkell menni szavazni és kész. Erre volt lehetőség 2002 és 2006-ban is. Akkor sem akartak hatalomra kerülni és attól tartok, hogy most sem. De ne legyen igazam.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 14. - 23:03:27
Demszky Gábor újabb ruhadarabjával bővülhet a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteménye. Budapest főpolgármesterét ezúttal nem politikai rendezvényen dobálták meg tojással, mint 2008. március 15-én, hanem a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete előtt, ahová egy magánvádas eljárásban idézték be. Több találat is érte.
A bíróságra érkező Demszkyt egy ismeretlen fiatalember várta tojásokkal a bejáratnál. Az SZDSZ-es politikust testőrök is kísérték, akik igyekeztek az épületbe menekíteni a főpolgármestert. A dobáló hazafit a rendőrök előállították, tette a Btk. szigorítása óta közvádas bűncselekménynek minősül.
Demszky elzavarta a hírTV riporterét
A főpolgármester nem kívánt nyilatkozni a hírTV-nek. Riporterünket indulatosan küldte el, miután a dobálásról kérdezte. Közölte: feljelentést fog tenni ellene, mert túl közel állt hozzá miközben telefonált és ezzel megsértette a magántitkot.
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Április 14. - 23:16:21

láttam a riportot, a kis riporternéni csak kérdezni szeretett volna,de gabika csak fenyegetőzött hogy jujj meg ihaj....
szánalom  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 14. - 23:22:21
(http://www.origo.hu/i/0904/20090414parlament83.jpg)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 15. - 06:24:09
Demszky Gábor újabb ruhadarabjával bővülhet a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteménye. Budapest főpolgármesterét ezúttal nem politikai rendezvényen dobálták meg tojással, mint 2008. március 15-én, hanem a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete előtt, ahová egy magánvádas eljárásban idézték be. Több találat is érte.
A bíróságra érkező Demszkyt egy ismeretlen fiatalember várta tojásokkal a bejáratnál. Az SZDSZ-es politikust testőrök is kísérték, akik igyekeztek az épületbe menekíteni a főpolgármestert. A dobáló hazafit a rendőrök előállították, tette a Btk. szigorítása óta közvádas bűncselekménynek minősül.
Demszky elzavarta a hírTV riporterét
A főpolgármester nem kívánt nyilatkozni a hírTV-nek. Riporterünket indulatosan küldte el, miután a dobálásról kérdezte. Közölte: feljelentést fog tenni ellene, mert túl közel állt hozzá miközben telefonált és ezzel megsértette a magántitkot.
láttam a riportot, a kis riporternéni csak kérdezni szeretett volna,de gabika csak fenyegetőzött hogy jujj meg ihaj....
szánalom  :-}

najó, nézzétek már meg a fejét annak a szerencsétlennek... imbecilis, kényszeres vigyor rádermedve az aszott kocka halálfejére, annak az embernek komoly idegi problémái lehetnek. Meg is érdemli. Mindegyik.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 15. - 06:32:23
Bajnai Miniszterelnök.  :----
és a többi miniszterjelöltről ne is beszéljünk...

nézem ezt a kis buzit a hírekben... hát, isten irgalmazzon ennek a kis országnak...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 16. - 10:24:36
Egy gyermekét egyedül nevelő pilisi óvónő már napok óta csak kívülről figyelheti, ahogy idegenek turkálnak a fehérneműs fiókjában. Az új tulajdonos lecseréltette a zárat, miközben ő dolgozott. Este már a holmijaért se mehetett be. Ötmilliót vett fel a szüleitől örökölt öreg parasztházra. Kifizette a testvéreit, és rendbehozatta az épületet. Azután bezárt a helyi óvoda és megdrágult a deviza. Mire új munkát talált, csaknem kétszerannyival tartozott, mint eredetileg. Próbált tárgyalni a bankkal, de süket fülekre talált. A házat elárverezték, az új tulajdonos kizárta az otthonából. Most az anyjánál lakik, és az ő ruháit hordja.

A bankok türelme csak a szóvivői nyilatkozatokban létezik - mondja Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultak Egyesületének elnöke. - A valóság a bajbajutottak zaklatása, a tárgyalási kezdeményezések viszszautasítása, a szerződések gyors felmondása. A kétes hitelállomány után ugyanis a bankoknak tartalékot kell képezniük, ami pénzínség idején különösen megterhelő. Így inkább a szerződések felmondását sürgetik, végrehajtást kezdeményeznek, illetve árverési cégeket bíznak meg az ingatlanok kényszerértékesítésével.

Az új tulajdonosok pedig könnyen találnak olyan "takarító" céget, amely kiüríti a lakást. Az egyesület ilyenkor megpróbál birtokvédelmet kérni a helyi jegyzőtől, de ritkán jár sikerrel. A gyerekekért kimegy a gyámügy, de mi lesz a szülőkkel? - kérdezi Lénárd Mariann, aki azt sem érti, hogy a bankok profitéhsége okozta pénzügyi válságért miért az adósok fizetnek. A pénzintézeteket mentőcsomaggal segítik ki a bajból, az adósoknak meg további költségekkel terhelt, halasztott fizetést ajánl az állam. Az egyesület azt javasolja a bankoknak, hogy az árverésre szánt ingatlanokat tartsák saját tulajdonban - ha már a jelzálogjog miatt az övék lett -, így az eredeti tulajdonos szociális bérlakásként visszabérelhetné korábbi otthonát. A bank pedig bevételhez juthatna. A bérlakásokat portfólióba gyűjtve erre szakosodott cégek kezelhetnék, később új - nem bedőlt hitelesekről rájuk szállt - ingatlanokkal egészítve ki. A hosszú távú megoldást úgyis a bérlakásállomány növelése jelenti, hiszen a lakosság jelentős százaléka a válság múltával sem tud saját lakást venni, illetve fenntartani.

- A lavina még csak most indult el - figyelmeztet Lénárd, aki a felmondott szerződésállomány ötvenszeres növekedesét sem tartja kizártnak. Orbán Róbert, az Árverező Ház Zrt. vezérigazgatója óvatosabban fogalmaz: most még csak a jéghegy csúcsát látjuk - állítja. - Nyárra a megingott adósok utolsó tartalékai is elpárolognak, így egyre nagyobb rész válik láthatóvá a lakossági adóssághegyből. Pedig már most is több lakást hirdetnek meg az árveréseken havonta, mint tavaly egész évben. A hízó koncot látva - a korábbi öt-hat magánárverező cég mellé - újabb, profilbővüléssel árverezővé avanzsáló vállalkozások sorakoztak fel. Mozgásterük határai homályosak. Az árverezést szabályozó 2003-as rendeletben sok a hiátus, és még nincs irányadó bírósági gyakorlat.

A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége népszavazást kezdeményez a bedőlt hitelesek kilakoltatása ellen. Addig pedig "gyors reagálású önvédelmi zónák" szervezésére ösztönzik a lakosságot, amelynek határain belül a helyiek akadályoznák meg a kilakoltatást.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 16. - 15:44:54
lehet, hogy volt már, kicsit demagóg is, de röhögtem :D

Magyar közéleti értelmező szótár

Pluralizmus  - Többpártrendszer. Esetünkben kettő. Vannak ugyan a parlamentben kisebb pártok, de csak formálisan különböznek az oldalukon található nagy párttól.

Rendszerváltás (módszerváltás) - Magyarországon azt az eseménysort hívjuk így (ellentétben a szó eredeti jelentésével), melynek során a kommunisták átmentették, átkonvertálták kapcsolati tőkéjüket pénztőkévé, politikai tőkévé. Nem történt valódi váltás, ugyanis az uralkodó elit nem bukott meg, sőt soha nem látott módon megerősödött. A demokratizálódás folyamata nem egyéb, mint vihar a biliben, mely csak a kisemberekre vonatkozó szabályok változását hozta.
 
Ellenzék  - Az a párt, mely az autópálya-pénzek kisebbik hányadát rakja zsebre.

Kormánypárt  - Royal Flush. Mindent visz, nem csak az autópálya-pénz nagyobbik részét.

Választások  - Az a reklámkampány, melynek keretén belül eldől, hogy a következő négy évben melyik párt lophat többet. Jelentősége gyakorlatilag nincs, hiszen a felmerülő, kampányképes alternatívák ugyanazon oligarchiát képezik.

Önkormányzat  - A politikai garnitúra utánpótlásának játéktere, a hatalom másodosztálya és nevelőintézete. Csatorna, melyen keresztül pozíciókkal és így pénzzel látják el a pártok közkatonáikat. Ezért kell belőle 3200. Budapestre például 24. Az önkormányzatok létszámát valamennyi választás előtt radikálisan csökkenteni készülnek, majd a voksolás utáni napon, varázsütésre lekerül a téma a napirendről.

Jobboldal, baloldal  - Országunkban értelmezhetetlen fogalmak. Az ezen jelzőkkel illetett pártok csupán a populizmus mértékében és jellegében mutatnak csekély eltérést.

Miniszter  - Univerzális szakember. Alkalmas bármilyen pozíció betöltésére, ezért mindenhez hülye. Általában a pártok alfahímjei töltik be ezt a pozíciót, főleg olyan tárcák esetében, melyeket egy hintaló is könnyen elirányítana.

Elit  - Domináns, előjogokat élvező csoport, egy közösségen (társadalmon) belül.

Politikai elit  - Nonszensz fogalom. Egy képviseleti demokráciában nem lehet előjogokat gyakorolni.

Szellemi elit  - Valamely párt holdudvarához tartozó írók és politológusok gyűjtőneve.

Gazdasági elit - lásd: üzletember.

Fidesz  - Az oligarchia egyik, a megtévesztést szolgáló, anyagi érdekek mentén szerveződött csoportosulása. Más néven: Orbán Viktor rajongóinak gyülekezete. 1996-ig liberális párt. Amikor vezére meglátta a "piaci rést" a jobboldalon, keresztény-népnemzeti fordulatot vett.

MSZP  - Az oligarchia másik, a megtévesztést szolgáló, anyagi érdekek mentén szerveződött csoportosulása. Olyan mint a Fidesz, csak itt nem az elnöknek van pártja, hanem a pártnak elnöke. Nyíltan posztkomcsik.

SZDSZ  - Politikai anomália. Egy olyan párt, melynek léte csak matematikai úton bizonyított, még soha nem látta senki. Ennek ellenére a választásokon mindig magasabbra kúszik az oszlopdiagramjuk, mint a bekerülési küszöb. Állítólagos tagjai liberálisnak vallják magukat, de jót röhögnek azon, ha valakit hülyére vernek az utcán, az az azonosító nélküli rendőrök. Gátlás nélkül kinyalja bármelyik párt seggét egy-két autópálya megrendelés és a kormányra kerülés reményében.

Kommunista  - Az előző rendszer aktív építője, aki vállalata a párt szolgálatát legtöbbször saját boldogulása érdekében. Hazánkban jelenleg nem(?) létező kategória.

Liberális  - Olyan piacfasiszta, aki nem viseli a zsidózást. Társaságban könnyű felismerni, mert gyakorta nácizik, szélsőségesezik, fasisztázik.

Fasiszta  - Olyan zsidózó, aki nem viseli el a piac törvényeit. Társaságban könnyű felismerni, mert gyakorta buzizik, cigányozik, zsidózik.

Turbó-magyar  - Olyan magát nemzeti érzelműnek valló személy, aki hisz a mesékben. Gyakorta emlegeti a Szent Koronát, Nagy-Magyarországot, Árpád fejedelmet. Történelmi ismeretei legtöbbször hiányosak, objektivitása, realitásérzéke nulla. Társaságban könnyű felismerni a vállára terített piros-fehér csíkos zászlóról.

Üzletember  - Tolvaj. Privatizáló, adócsaló, ügyeskedő, áfa-csaló, olajszőkítő, Offshore-ozó. Olyan ember, aki a vagyon-újraelosztásnál észnél és információnál volt, és kihasználva az akkori (jogi) káoszt, szarrá lopta magát. Társadalmunk megbecsült tagja.

Polgárság  - Olyan hazánkban nem létező társadalmi réteg, melyet politikusaink ugyan gyakran emlegetnek hivatkozási alapként, ám nyomokban sem fedezhető fel. Itthon egyedül külföldi filmekben találkozhatunk vele.

Értelmiség  - Az a látó, aki nem segít a vaknak a zebránál. A rendszerváltás óta lapító, a társadalmi, és politikai életben zajló negatív folyamatok iránti felelősségét el nem ismerő réteg. Tagjainak közös ismérve, hogy több éven keresztül jártak kollégiumi bulikra. Előszeretettel hivatkozik a kollektív felelősségre valamint a "minden mindegy" cinikus, komfortos hozzáállása mögé bújva próbálja saját egzisztenciáját összekaparni, megtartani, nagy ívben szarva az ország sorsára.

Média  - A politikai oligarchiával szorosan együttműködő, anyagi-erkölcsi egységet képező hatalmi ág. Tipikus tevékenységei: átbaszás, megvezetés, formálás, torzítás, gyűlöletkeltés, elhallgatás, felfújás, és elsősorban pénznyelés.

Újságíró  - Biszexuális szellemi prostituált, aki pénzért bárkit megdug, illetve pénzért bárki megdughatja.

Európai Unió  - Eredetileg az USA gazdasági hatalmának kompenzálására létrehozott, hónaljszagú tömörülés. Tényleges funkciója máig ismeretlen. A dohányzás szankcionálásán kívül érdemi intézkedést nem sikerült felmutatnia. Vízfej a vízfejeken, kormány a kormányok felett. Léte kétségtelenül csökkenti az Európán belüli, nemzetek közti konfliktus lehetőségét, egyéb pozitív hatása máig nem ismert.

Hipermarket  - Olyan bazinagy közért-hálózat, mely erőfölényénél fogva képes a helyi beszállítók és termelők között versenyt generálni, így a beszerzési árak, valamint a munkaerőköltségek minimális szinten tartásával extra-profitra szert tenni. Megépülésekor általános körű derűs várakozás fogadja, mert munkahelyeket termet, versenyt generál továbbá mert olcsó. Ugyanakkor az adott térségben agyonvágja a kiskereskedelmet, munkanélküliséget generál és jelentősen csökkenti a helyi termelőknél realizálódó profitot. Ezzel az ország zsebéből húzza ki a pénzt, ami mint tudjuk nem vész el, mert végül egy a miénknél gazdagabb országban, profit formájában landol. Így kerül egy szegény ország szegényeinek pénze egy gazdag ország gazdagjaihoz.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 16. - 15:47:43
A legfontosabbra figyeltem fel:
"Újságíró  - Biszexuális szellemi prostituált, aki pénzért bárkit megdug, illetve pénzért bárki megdughatja."
Nadeazé **:))))* ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 16. - 15:49:04
Jajj dehogynem  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Április 16. - 15:50:14
Hozzá kellene tenni, hogy bulvár.. a többi csak azzal ahonnan a biztos pénzt kapja.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 16. - 16:07:22
Hozzá kellene tenni, hogy bulvár.. a többi csak azzal ahonnan a biztos pénzt kapja.

jaja... van, akiket csak az, akihez elvtelenül dörgölőzik. De az bármikor, bárhogyan, gumi nélkül is...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 16. - 19:58:49
Hozzá kellene tenni, hogy bulvár.. a többi csak azzal ahonnan a biztos pénzt kapja.

jaja... van, akiket csak az, akihez elvtelenül dörgölőzik. De az bármikor, bárhogyan, gumi nélkül is...
sőt... szárazon análba!
Cím: Re: Politika
Írta: dumbass - 2009. Április 16. - 20:01:51
Hozzá kellene tenni, hogy bulvár.. a többi csak azzal ahonnan a biztos pénzt kapja.

jaja... van, akiket csak az, akihez elvtelenül dörgölőzik. De az bármikor, bárhogyan, gumi nélkül is...
sőt... szárazon análba!

 :-)(-: ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 19. - 19:08:15
Libajnai tollashátú Gordonka megmondta: együtt nevetünk, együtt sírunk! ( Tudnám, mikor lesz az együtt nevetünk!)

Közben megfigyeltem, hogy percenként 120-at pislog! Ha pofánbasznám menne neki a 230 is szerintem!
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 19. - 19:09:41
Libajnai tollashátú Gordonka megmondta: együtt nevetünk, együtt sírunk! ( Tudnám, mikor lesz az együtt nevetünk!)

Közben megfigyeltem, hogy percenként 120-at pislog! Ha pofánbasznám menne neki a 230 is szerintem!

Nagyon szép  Gordon.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 19. - 19:32:56
Libajnai tollashátú Gordonka megmondta: együtt nevetünk, együtt sírunk! ( Tudnám, mikor lesz az együtt nevetünk!)

Közben megfigyeltem, hogy percenként 120-at pislog! Ha pofánbasznám menne neki a 230 is szerintem!

Nagyon szép  Gordon.

a sűrű pislogás a hazudozás egyik legbiztosabb jele...
Cím: Re: Politika
Írta: skl - 2009. Április 19. - 22:54:19
Libajnai tollashátú Gordonka megmondta: együtt nevetünk, együtt sírunk! ( Tudnám, mikor lesz az együtt nevetünk!)

Közben megfigyeltem, hogy percenként 120-at pislog! Ha pofánbasznám menne neki a 230 is szerintem!

Nagyon szép  Gordon.

a sűrű pislogás a hazudozás egyik legbiztosabb jele...

Lehet csak tikkel  o:)
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 19. - 23:01:00
Egy forintért vállalta el? Akkor azonnal az összes egyxéb jövedelmét is vizsgálják már át. Azonnal.Csak hogy mégis miből van, nem rosszindulatból, csak a nép szeresse tunni.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 19. - 23:08:27
Csak a hülye nem tudja, hogy ilyen pozícióban nem a tiszteletdíj ér valamit, hanem a pozíció által birtokolt hatalom!
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 19. - 23:11:39
Csak a hülye nem tudja, hogy ilyen pozícióban nem a tiszteletdíj ér valamit, hanem a pozíció által birtokolt hatalom!

Egyértelmű, viszont szívesen megnézném, hogy mire is fog majd kiéleződni ez a hatalom, hamár megvan.Mert mint tudjuk ez idáig is jól ment mindenkinek......
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 20. - 06:36:04
Egy forintért vállalta el? Akkor azonnal az összes egyxéb jövedelmét is vizsgálják már át. Azonnal.Csak hogy mégis miből van, nem rosszindulatból, csak a nép szeresse tunni.

csődbe vitte a HajdúBét-et, offshore-ozott, hatalmas pénzek tűntek el, jól  megy neki, lehet, hogy "vezeklésből" vállalta el a miniszterelnökséget (gyk: megzsarolták). A hatalom meg jó, ez itt Mutyisztán, lehet a haveroknak osztogatni.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 20. - 06:56:21
Egy forintért vállalta el? Akkor azonnal az összes egyxéb jövedelmét is vizsgálják már át. Azonnal.Csak hogy mégis miből van, nem rosszindulatból, csak a nép szeresse tunni.

csődbe vitte a HajdúBét-et, offshore-ozott, hatalmas pénzek tűntek el, jól  megy neki, lehet, hogy "vezeklésből" vállalta el a miniszterelnökséget (gyk: megzsarolták). A hatalom meg jó, ez itt Mutyisztán, lehet a haveroknak osztogatni.
Vagy ahogy Franciao-ban monnyák:
"Az ország gazdasági válság után lévő gazdasági helyzetért a gazd.min. felelős... Tré lett a helyzet, mit csinálnak a (h*lye) magyarok: megteszik min.eln-nek..." ˝=/ :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 20. - 08:12:00
Egy forintért vállalta el? Akkor azonnal az összes egyxéb jövedelmét is vizsgálják már át. Azonnal.Csak hogy mégis miből van, nem rosszindulatból, csak a nép szeresse tunni.

csődbe vitte a HajdúBét-et, offshore-ozott, hatalmas pénzek tűntek el, jól  megy neki, lehet, hogy "vezeklésből" vállalta el a miniszterelnökséget (gyk: megzsarolták). A hatalom meg jó, ez itt Mutyisztán, lehet a haveroknak osztogatni.

Az a baj, hogy az óvodás unokaöcsém is ügyesebben dugja el a kocsikulcsot,és kamuzik róla mint ezek.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 20. - 08:13:34

ja, csak őt a faterja elgatyázza érte, és nem a kocsit kapja meg, hogy "vezess, fijam"...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 20. - 08:15:18
s egyébként annyira feltennék három teljesen egyszerű kérdést, mert ez a tegnapi nyilatkozat a szólás szabadságában még viccnek is rossz volt.Pláne hogy komolyan gondolja.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 20. - 08:17:06
ilyesmit elvi okokból nem nézek... "A politikus az az állat, amelyik képes bármilyen élethelyzetben hazudni" (Moldova)
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 20. - 08:26:41
ilyesmit elvi okokból nem nézek... "A politikus az az állat, amelyik képes bármilyen élethelyzetben hazudni" (Moldova)

Én egy öt percet bírtam ki....amúgy nézd a sírégetős topicot.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 20. - 12:20:13
http://index.hu/belfold/2009/04/20/ezer_negyzetmeteres_villat_epitett_boldvai_laszlo/

honatya... a követendő példa...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Április 20. - 15:30:47
http://index.hu/belfold/2009/04/20/ezer_negyzetmeteres_villat_epitett_boldvai_laszlo/

honatya... a követendő példa...

Gyönyörű  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Április 20. - 15:34:32
http://index.hu/belfold/2009/04/20/ezer_negyzetmeteres_villat_epitett_boldvai_laszlo/

honatya... a követendő példa...
biztos örökölte a rávalót,vagy az apóséknak megy jól  :-Đ &5*
Cím: Re: Politika
Írta: B1ll4 - 2009. Április 21. - 13:57:20
Van pár jó kis szemelvény :D

http://www.youtube.com/watch?v=261tdVPfOjs&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Yvl3pFs7ydE&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=x0VszZ-DJqU :D :D a háttér kegyetlen

http://www.youtube.com/watch?v=b8hlYNPQEDI&feature=related :D :D :D

http://www.youtube.com/watch?v=e5IFaBdB2e8&feature=related  .. ez is fasza :D

http://www.youtube.com/watch?v=OAD5HRkuh0U&feature=related :D :D :D Csurka kiborult ...

http://www.youtube.com/watch?v=_BQqfyF3Cc8&feature=related meg ez a rakás szar is itt van ...

Nah de befejeztem mára :D
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Április 21. - 14:30:47
Jók nagyon! az összes közül a legelviselhetetlenebb az utolsó gyöngytyúkhangú(nem tom' kit plagizálok, de tetszik ;D) vénasszony. Azon egyáltalán nem csodálkozom, hogy Pista kiborult, hiszen rá nézve és még jó néhány szerzőre, filmesre nagyon nagy "hatással" volt Ildikó nénje áldásos főcenzori tevékenysége a szocialista jogtudat szerint..
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Április 21. - 17:33:38
http://index.hu/belfold/2009/04/20/ezer_negyzetmeteres_villat_epitett_boldvai_laszlo/

honatya... a követendő példa...
http://www.blikk.hu/aktualis/tovabb-gyuruzik-boldvai-ingatlanbotranya-143869.html
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2009. Április 21. - 17:54:45
http://index.hu/belfold/2009/04/20/ezer_negyzetmeteres_villat_epitett_boldvai_laszlo/

honatya... a követendő példa...
biztos örökölte a rávalót,vagy az apóséknak megy jól  :-Đ &5*

Ismerem ezt a rohadékot.....mindenki utálja őt ezen a környéken....ő is csak egy sz@..ázi zsidó.... :-/-- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 21. - 19:25:46
http://index.hu/belfold/2009/04/20/ezer_negyzetmeteres_villat_epitett_boldvai_laszlo/

honatya... a követendő példa...
biztos örökölte a rávalót,vagy az apóséknak megy jól  :-Đ &5*

Ismerem ezt a rohadékot.....mindenki utálja őt ezen a környéken....ő is csak egy sz@..ázi zsidó.... :-/-- :-/-
Rágalmazod itt a becsületes, hazafias, maszopos képviselő urat!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Április 21. - 19:28:46
http://index.hu/belfold/2009/04/20/ezer_negyzetmeteres_villat_epitett_boldvai_laszlo/

honatya... a követendő példa...
biztos örökölte a rávalót,vagy az apóséknak megy jól  :-Đ &5*

Ismerem ezt a rohadékot.....mindenki utálja őt ezen a környéken....ő is csak egy sz@..ázi zsidó.... :-/-- :-/-
Rágalmazod itt a becsületes, hazafias, maszopos képviselő urat!  ;D
a hangsúly a becsületesen van  &5*
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Április 21. - 20:13:50
http://index.hu/belfold/2009/04/21/kolompar_orbant_gyanusitottkent_hallgattak_ki/
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 21. - 20:16:43
Biztosan ártatlan, kétség sem fér hozzá.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 21. - 20:18:43
Biztosan ártatlan, kétség sem fér hozzá.

antirasszista szimpátiatüntetést követelek Szabó Máté ombucmanó nyilatkozata után!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 21. - 20:25:03
Biztosan ártatlan, kétség sem fér hozzá.

antirasszista szimpátiatüntetést követelek Szabó Máté ombucmanó nyilatkozata után!
;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 21. - 20:32:40
asse lenne baj ha egykét gárdistát is letartóztatnának, biztos, ami biztos...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 21. - 20:33:22
asse lenne baj ha egykét gárdistát is letartóztatnának, biztos, ami biztos...
Color bán-t valahogy most nem reklámozzák!  :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 21. - 20:36:00
Az se lenne baj ha az összes ilyen gecimókusnak rendeznénk Játék Határok nélkült. Csapatokra osztani őket, aki a legjobban utálja a másikat az egy csapatba kerül, aki veszít mind meghal, az életben maradtak temteik a halottakat, majd a győztes kivégezheti saját magát.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 21. - 20:41:35
a legszeb baz volt, mikor nemmondomhol a kisebbségi önko számlájára megérkezett a normatív támogatás. Aladárék bementek a bankba, felvettek milliókat, irány a teszkó, a purgyék meg 2 hétig kolbásszal verekedtek. Kihallgatáson meg csodálkozva mondták, hogy milyen sikkasztás, az az ő fizetésük, nem?

 !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 21. - 20:44:44
a legszeb baz volt, mikor nemmondomhol a kisebbségi önko számlájára megérkezett a normatív támogatás. Aladárék bementek a bankba, felvettek milliókat, irány a teszkó, a purgyék meg 2 hétig kolbásszal verekedtek. Kihallgatáson meg csodálkozva mondták, hogy milyen sikkasztás, az az ő fizetésük, nem?

 !+"%

Ennyi.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 22. - 08:13:02
http://index.hu/belfold/2009/04/20/ezer_negyzetmeteres_villat_epitett_boldvai_laszlo/

honatya... a követendő példa...
biztos örökölte a rávalót,vagy az apóséknak megy jól  :-Đ &5*

Ismerem ezt a rohadékot.....mindenki utálja őt ezen a környéken....ő is csak egy sz@..ázi zsidó.... :-/-- :-/-
;D
mind az
 >:D
ezért kellenek magyar politikusok...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 22. - 14:49:17
Találtam egy helyet ahol a fiatalabb politikusokat még jó útra téríthetik
http://www.legion-recrute.com/hu/
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Április 22. - 16:53:09
http://www.blikk.hu/aktualis/szuperbrutto-143949.html most ez megint mire jó?

Illetve megint azt hallom hogy itt kicsit elvesznek,de ott kicsit visszakapunk. Ez akkor miért megoldás? Gazdasági szempontból nézve,mire megoldás?
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 22. - 17:22:34
http://www.blikk.hu/aktualis/szuperbrutto-143949.html most ez megint mire jó?

Illetve megint azt hallom hogy itt kicsit elvesznek,de ott kicsit visszakapunk. Ez akkor miért megoldás? Gazdasági szempontból nézve,mire megoldás?

ha a munkabér terhei csökkennek, az ELVILEG növeli a foglalkoztatottságot, ami - a csökkenő munkanélküliség mellett - több bevételt jelent az államnak(Magyarországon ez muhahaha kategória, ahol meg lehet csinálni, hogy valaki Lexus terepjáróval mészkál, közben a saját vége ügyvezetőjeként minimálbérrel van bejelentve).
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Április 22. - 22:41:48
http://kuruc.info/r/6/39143/ ezeket (Gusztostalanok) imádja a nép!
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2009. Április 22. - 23:03:43
http://kuruc.info/r/6/39143/ ezeket (Gusztostalanok) imádja a nép!

ÁÁÁÁÁÁ...ez nagyon komoly...kösz Joel....ha ezt nem raktad volna be nem találtam volna rá.... ****:))))))
Nem is tudtam hogy Demszky erre járt... ????...
Elmondom nektek őszintén ez a Gusztustalan itt lakik két házzal lejjebb ahol én.....ha meglátom az undorító pofáját már rosszul leszek tőle........szánalmas zsidó féreg...a fiával együtt.. :-/- :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 22. - 23:17:46
http://vastagbor.blog.hu/2009/04/06/segitsunk_bajnainak_sporolni ehhez is kell pár szem xanax!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Április 22. - 23:37:48
Lady! Lebuktál!  ****:)))
http://kuruc.info/r/2/38880/
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Április 22. - 23:41:24
http://vastagbor.blog.hu/2009/04/06/segitsunk_bajnainak_sporolni ehhez is kell pár szem xanax!
nekik jár  &5*
az már más dolog hogy én ehhez nem járultam hozzá,miközben az én seggem meg kilóg a lukas nadrágból
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 23. - 00:01:28
http://vastagbor.blog.hu/2009/04/06/segitsunk_bajnainak_sporolni ehhez is kell pár szem xanax!
nekik jár  &5*
az már más dolog hogy én ehhez nem járultam hozzá,miközben az én seggem meg kilóg a lukas nadrágból
Na igen! A legnagyobb szemfényvesztés ez az igazgató, igazgatóhelyettes, helyettes, osztályvezető, szakfaszom titulusosdi!
Meg a sok semmittevő önkormányzati pártkáder-ellátórendszer!  :-Đ :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 23. - 06:32:14
http://vastagbor.blog.hu/2009/04/06/segitsunk_bajnainak_sporolni ehhez is kell pár szem xanax!
nekik jár  &5*
az már más dolog hogy én ehhez nem járultam hozzá,miközben az én seggem meg kilóg a lukas nadrágból
Na igen! A legnagyobb szemfényvesztés ez az igazgató, igazgatóhelyettes, helyettes, osztályvezető, szakfaszom titulusosdi!
Meg a sok semmittevő önkormányzati pártkáder-ellátórendszer!  :-Đ :-/-

a titkosszoláglatokat felügyelő exminiszter hirtelen az MNV Zrt Humánpolitikai Főigazgatója lett havi milliókért, neki kreált nemkelldolgozni poszt... minden állami cég a kádertemető, a megfáradt pártharcosok legalizált megkenése, iszonyatos fizetés, arcátlan prémiumokkal.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 23. - 06:55:59
Lady! Lebuktál!  ****:)))
http://kuruc.info/r/2/38880/
Hú, aszittem lebuktam tényleg, de én 2 centivel kisebb vagyok ****:))) ****:))) ****:)))

...és nem hordok barna ruhákat :---- ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 23. - 09:36:04
Nakérem, fejezzük be a különböző vallásokhoz kapcsolódó népcsoportokkal kapcsolatos cuccokat! nem akarok törölgetni, meg ilyenek...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 23. - 09:54:13
Easy, nem neked írtam  8-) egy kedves edzőtárssal kommunikáltam  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 23. - 09:58:19
Easy, nem neked írtam  8-) egy kedves edzőtárssal kommunikáltam  ;)
tudom, hogy nem nekem ;) (már csak azért sem, mert sváblányként mindenre hasonlítok, csak épp arra nem :D )

Csak nekem jönnek "feljelentések", hogy jajmá, mivan itt  8-)

(és amúgy nem is csak neked szólt :-X )
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 23. - 10:00:38
Ja most jut eszemben, hogy tulajdonképpen nem is írtam semmit  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 23. - 10:09:18
Ja most jut eszemben, hogy tulajdonképpen nem is írtam semmit  ;D
Naugye 8-) ****:))) ****:))) ****:)))
A gondolataidba látok  *** ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 23. - 10:11:19
gondolatbűn, Orwell 1984, diktatúra, rijjjadddóóóóóóó ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Április 23. - 10:33:56
http://vastagbor.blog.hu/2009/04/06/segitsunk_bajnainak_sporolni ehhez is kell pár szem xanax!
nekik jár  &5*
az már más dolog hogy én ehhez nem járultam hozzá,miközben az én seggem meg kilóg a lukas nadrágból
Na igen! A legnagyobb szemfényvesztés ez az igazgató, igazgatóhelyettes, helyettes, osztályvezető, szakfaszom titulusosdi!
Meg a sok semmittevő önkormányzati pártkáder-ellátórendszer!  :-Đ :-/-

a titkosszoláglatokat felügyelő exminiszter hirtelen az MNV Zrt Humánpolitikai Főigazgatója lett havi milliókért, neki kreált nemkelldolgozni poszt... minden állami cég a kádertemető, a megfáradt pártharcosok legalizált megkenése, iszonyatos fizetés, arcátlan prémiumokkal.
Az éjjeli hiradóban erről is volt szó.A korm.szóvivő azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy nem a kormány dolga hogy ki és mennyiért dolgozik az MNV-nél,hanem csakis házon belüli ügy.
hábazze majdnem beleléptem a tv-be,mikor ezt hallottam  :-Đ :-Đ  &5*
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Április 23. - 11:01:02
ha jól tudom nem szabad cigányozni semmiféle formában,mégis tele vannak a hírportálok címlapjai nagybetűvel
Lelőttek egy cigány férfit.....
Ha sértett az illető akkor szabad? Jah és az arab terroristák ombucmani védelme hol marad,hamár itt tartunk?
Csak a tücsöknek jár védelem?
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 23. - 11:02:21
ha jól tudom nem szabad cigányozni semmiféle formában,mégis tele vannak a hírportálok címlapjai nagybetűvel
Lelőttek egy cigány férfit.....
Ha sértett az illető akkor szabad? Jah és az arab terroristák ombucmani védelme hol marad,hamár itt tartunk?
Csak a tücsöknek jár védelem?
Főleg, hogy nem is erősítette meg a rendőrség, hogy cigány lenne...

Pozitív diszkriminálni ezek szerint lehet...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 23. - 11:12:53
ha jól tudom nem szabad cigányozni semmiféle formában,mégis tele vannak a hírportálok címlapjai nagybetűvel
Lelőttek egy cigány férfit.....
Ha sértett az illető akkor szabad? Jah és az arab terroristák ombucmani védelme hol marad,hamár itt tartunk?
Csak a tücsöknek jár védelem?

erről má leírtam, hogy tökéletesen működik a kettős mérce...

http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=682.msg86852#msg86852

azzal kiegészítve, hogy ha egy romapolgártársat bármilyen atrocitás ér, AZONNAL mindenki rákezd, hogy rasszista bűncselekmény volt... semmit nem tudnak még, de már a kibaszott sajtószóvivő azzal nyit...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 23. - 17:49:58
http://index.hu/belfold/2009/04/23/ujabb_gyanu_hunvald_ellen/

höhöhöhöhöhööööööö  ;D ;D ;D

ennek szerrveztek szimpátiatüntetést  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 24. - 08:10:27
A tegnapi sokkoló, az a hír tv-ben volt egy kisfilm, miszerint egyre nagyobb a valószínűsége, hogy az imf-el nincs szerződés és annak nincsennek semmiféle követelései hazánk felé, csak a szocik játszanak megint szorítósdi társasjátékot...
Meglátjuk ez is hamarosan kiderül ha már feldobták...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Április 24. - 08:13:34
A tegnapi sokkoló, az a hír tv-ben volt egy kisfilm, miszerint egyre nagyobb a valószínűsége, hogy az imf-el nincs szerződés és annak nincsennek semmiféle követelései hazánk felé, csak a szocik játszanak megint szorítósdi társasjátékot...
Meglátjuk ez is hamarosan kiderül ha már feldobták...

Akkor ezért nem látjuk az IMF hitel jótékony hatását..  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Április 24. - 08:14:55
A tegnapi sokkoló, az a hír tv-ben volt egy kisfilm, miszerint egyre nagyobb a valószínűsége, hogy az imf-el nincs szerződés és annak nincsennek semmiféle követelései hazánk felé, csak a szocik játszanak megint szorítósdi társasjátékot...
Meglátjuk ez is hamarosan kiderül ha már feldobták...

de jó lenne, ha nem lenne a IMF-el szerződése Magyarországnak... :D

És ez csak egy megszórítós játék.  :D A világválságot pedig csak marslakók találták ki... :D givusz a brék
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 24. - 08:22:04
Félreértés ne essék, imf-től felvett pénz van, csak a visszafizetéssel kapcsolatos dolgok nem állják meg a helyüket...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Április 24. - 08:30:36
Félreértés ne essék, imf-től felvett pénz van, csak a visszafizetéssel kapcsolatos dolgok nem állják meg a helyüket...

Végképp nem értem..  ????... Csak úgy nem hiszem hogy adnak pénzt "tapsolni", szigorú feltételek szoktak ilyenkor lenni. Vagy arra tippelsz, hogy nem az ország jólétét támogatják ezek a feltételek? Mert ezt nagyon is el tudom képzelni  :-X
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 24. - 08:32:52
Félreértés ne essék, imf-től felvett pénz van, csak a visszafizetéssel kapcsolatos dolgok nem állják meg a helyüket...

Végképp nem értem..  ????... Csak úgy nem hiszem hogy adnak pénzt "tapsolni", szigorú feltételek szoktak ilyenkor lenni. Vagy arra tippelsz, hogy nem az ország jólétét támogatják ezek a feltételek? Mert ezt nagyon is el tudom képzelni  :-X
Szíjjártó volt a műsorban, azt mondta hamarosan folyt. köv.  és hogy valszeg kamu az egész sztori.
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 24. - 09:11:45
GYájjj,, van szerződés és sajnos vannak feltételek is. SAJNOS.
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Április 24. - 09:20:08
Félreértés ne essék, imf-től felvett pénz van, csak a visszafizetéssel kapcsolatos dolgok nem állják meg a helyüket...

Végképp nem értem..  ????... Csak úgy nem hiszem hogy adnak pénzt "tapsolni", szigorú feltételek szoktak ilyenkor lenni. Vagy arra tippelsz, hogy nem az ország jólétét támogatják ezek a feltételek? Mert ezt nagyon is el tudom képzelni  :-X
Szíjjártó volt a műsorban, azt mondta hamarosan folyt. köv.  és hogy valszeg kamu az egész sztori.

Szijjártó vagy ki a tököm hülyeségeket beszél.(bár igazat mondana, mert akkor nem lenne a GDP kb. 10%-a a felvett IMF hitelre a tartozás, és nem kellene a magyar embereknek ezt visszafizetnie a jövőben. Pedig vissza kell majd.)

Itt van az egész 79 oldalas "arrangement" az IMF weboldalán. 2008 Novemeber 6-án az IMF Ügyvezetői Tanácsa engedélyével a 12,3 Milliárd EUR SBA(stand by arrangement) 17 hónapos lehívási ütemezéssel és visszafizetési ütemezéssel 2015-ig ahogy látom, amelyben az összes egyéb(nem teljesen konkrét) feltétel és elemzés benne van. Sőt már akkor leírták a most nyilvánosságra hozott megszorításokat, amelyekben az IMF alkalmazottakkal állapodtak meg! Az IMF negyedévente ellenőrzi, hogy Magyarország teljesíti e a megállapodásban(vagy inkább igénylésben) felvázoltakat. 13. havi fizetések, 13. havi nyugdíj eltörlése, Miniszteri fizetések megvágása, adócsökkentések elkerülése stb...  

http://www.imf.org/external/pubs/ft/scr/2008/cr08361.pdf

Minden elolvasható benne. Már akkor leírták nagyvonalakban az összes olyan lépést, amit most Gordon tesz meg...
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Április 24. - 10:23:36
Egyébként az IMF-től lehívott pénzhez nem kell konkrétan szerződés, mivel a lehívott pénz visszafizetését az IMF alapvető irányelvei meghatározzák, amit minden IMF tagország elfogad, mikor belép az IMF-be.(Magyarország 1982-ben lépett be.)
Amit Gyurcsányék lehívtak(lehívnak), arra az "IMF policy" a visszafizetésre alapvetően 3 1/4 és 5 év közötti a visszafizetési határidőt szab meg.(erre nem kell szerződés, mivel ez alapvető irányelv az igénylésnél.)

http://www.imfstatistics.org/imf/IFSFund.htm

Csupán ennyi a Magyarországi kötelezettség...Max. 5 év alatt vissza kell pengetni a pénzt. Csak hogy tiszta legyen ez is. Szíjjártó, vagy akárki, aki ezt felhozta, csak, mint mindig, egy újabb embereket összezavaró hülyeséget húzott elő a varázsdobozából, amivel hülye embereket lehet tovább hülyíteni az érdekek általt irányított tömegmédiában.
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Április 24. - 10:24:09
Egyvalamit nem értek mivan ha nem teljesitjük a feltételeket,ha esetleg olyan kerül kormányra aki xarik  :-/]az Imf-re?
Na akkor mivan? ????...
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Április 24. - 10:27:50
Egyvalamit nem értek mivan ha nem teljesitjük a feltételeket,ha esetleg olyan kerül kormányra aki xarik  :-/]az Imf-re?
Na akkor mivan? ????...

Jobb, ha nem történik meg...(Kb. soha többet nem lenne külső(nemzetközi) forrása Magyarországnak. Kb. ennyi történne.)
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Április 24. - 10:30:07
kell valakinek a nemzetközi gazdaság meg a pénzügyi ismeretek könyvem ? abban lehet olvasgatni bőven az imf-ről  8-}
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Április 24. - 10:31:54
Hát én nem tudom,te jobban érted ezeket a dolgokat mint én.
De egyszer már vége lehetne az ilyen felveszem a hitelt,ti meg majd visszafizetitek politikának,mert ezt már igen csak unják az emberek. :-/- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Április 24. - 10:40:04
Ahhoz, hogy kijöjjön ebből az ország, le kellene bontani hozzá a teljes, majdnem teljesen termék nélküli, naplopó magyar bürokráciát és az adórendszert full alapból újáépíteni, amihez az emberek önszántukból hajlandók is lennének hozzájárulni. Különben hosszútávon annyi lesz ennek az országnak...(bár ez csak az én magánvéleményem)
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Április 24. - 10:50:18
Egyvalamit nem értek mivan ha nem teljesitjük a feltételeket,ha esetleg olyan kerül kormányra aki xarik  :-/]az Imf-re?
Na akkor mivan? ????...

Jobb, ha nem történik meg...(Kb. soha többet nem lenne külső(nemzetközi) forrása Magyarországnak. Kb. ennyi történne.)
Ez egy érdekes téma. Én is csak pislogtam, amikor az egyik prof kb 1 hónapja felhozta ezt a kérdést, hogy mi lenne, ha nem fizetnénk vissza semmit,  ::)mert csak görgetjük magunk előtt az egyre növekvő adósságterhet. Egy orosz példára hivatkozott, 1917-ből, amikor a SZU megalakult, és ők kijelentették, hogy nekik bizony nincs adósságuk, ergo nem is törlesztenek egy centet/garast/kunát sem.  ;D Volt is egy komoly visszaesés persze. Viszont azzal indokolta az adósságbefagyasztás meglépését, hogy a hitelezők nem egységesek, és mindig akad valaki, akinek érdeke hitelezni, hiszen az neki is üzlet, továbbá, hogy az állami szféra tovább szívna egy kicsit, de a magánszéfában nem lenne akkora hitel-hiány...így nem állna meg az élet sem.  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 24. - 10:55:20
Pontosan, csak az atlanti tengely nem hitelezne ideig óráig, más források adódnának, ill. 89-ben minden volt szocialista tagország tartozását eltörölték, nálunk mdf-es Jóska nem élt ezzel a lehetőséggel...
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Április 24. - 10:59:09
Nem hiszem, hogy Magyarország találna olyan hitelezőt, aki azután hitelezne, hogy éppen nem fizettük vissza az IMF pénzt. Szerintem ez szinte lehetlen lenne azután. Az IMF egyébként elég pozitív volt ezzel a támogatással Magyarország felé, mivel az elvi magyar "quota" több mint 10-szeresét adta. Nem érdemes egy ilyen forrással baszakodni...(ez az opció csak olyan emberek fejében merül fel, akik nem tudják még azt se, hogy ahol éppen vannak az a Föld bolygó.)
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Április 24. - 11:00:28
Én nem konkrétan az IMF hitelről beszéltem, hanem amit korábban már felhalmoztunk.  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Április 24. - 11:11:43
Nem a hitelezőkkel van a baj leginkább, hanem azokkal akik kirabolták ezt az országot és a privát külföldi számláikon pihen az ország korábbi vagyona, vagy fura módon volt állami ingatlanok ma privát vagyonként vannak már meg és ezek az emberek éppen behuzzák fülüket farkukat, csak senki meg ne tudja, hogy miből van a vagyon. Több tízezer ember rabolta ki ezt az országot az előző 30 évben. Majdnem mind Magyar ember elsősorban! De ezt már leírtuk vagy fél éve ide. A baj az, hogy a "Magyar" ember Magyarország legfőbb ellensége, ahogy ez mindig is volt a történelemben. Ez a leggonoszabb ebben a dologban.
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Április 24. - 11:14:48
Efit: ****:)))))) /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 24. - 11:16:55
Milyen vallású magyar ember, ill. milyen származású? Sorolj fel 50 kártevőt, mondom milyen származású ... Az állampolgárság az nem mérvadó, fekete pákó...
Egyébként alapjában véve egyetértek, de a vallás és származás az fontos!
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Április 24. - 11:27:30
Milyen vallású magyar ember, ill. milyen származású? Sorolj fel 50 kártevőt, mondom milyen származású ... Az állampolgárság az nem mérvadó, fekete pákó...
Egyébként alapjában véve egyetértek, de a vallás és származás az fontos!

A fekete pákóknak semmi köze Magyarország kirablásához!

A rablók katolikusok, zsidók és kommunista materialisták a legnagyobb részben, nagyon kis részben csak cigányok például, mivel ezek közül kevesen fértek a fazékhoz.(elsősorban katolikus a legtöbb rabló egyébként!) (én is katolikus vagyok alapvetően, csakhogy szó ne érje a ház elejét.) De ez megint csak a demagóg hülyítés része a dolognak. Nem vallási alapon, vagy származási alapon történt Magyarország kifosztása. Tőlem lehet az svéd ikeás is, nem ez a lényeg, hanem az, hogy ez megtörtént. és mivel elég rejtetten ezért elég nehéz felkutatni, hogy pontosan ki, de egy alapos vagyonellenőrzés mutatna pár dolgot. Vagy éppen mikor azt megnézed a TV-ben, hogy a MOL közgyűlésről kik távoznak éppen. (fele zsidó, fele katolikus, de nem ez a lényeg)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Április 24. - 11:34:33
Szeretnék hinni az 50-50 es aránynak,de sajnos nem tudok  ;D  ;)
Az alaptételekben viszont osztom a véleményt, alapos vagyonosodási vizsgálatokra lenne szükség, és minden állami tulajdon privatizációját felülvizsgálni, amit egyébként mindennap leírnak a jobboldali lapok, hogy meg fogják tenni, kíváncsian várom.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Április 24. - 11:45:50
Szeretnék hinni az 50-50 es aránynak,de sajnos nem tudok  ;D  ;)
Az alaptételekben viszont osztom a véleményt, alapos vagyonosodási vizsgálatokra lenne szükség, és minden állami tulajdon privatizációját felülvizsgálni, amit egyébként mindennap leírnak a jobboldali lapok, hogy meg fogják tenni, kíváncsian várom.
Megtesznek?! Asziszed, ők nem kaptak belőle? ****:))) ****:))) ****:)))
Aki vizsgál, az "nem fog oda sz*rni, ahol enni kap"...

Csak akkor lenne értelme vizsgálódni, ha olyan emberek végeztethetnék, mint te vagy én, akik semmit se kaptak ajándékba sose...
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Április 24. - 12:00:05
Szeretnék hinni az 50-50 es aránynak,de sajnos nem tudok  ;D  ;)

én is többre saccolom a katolikusokat arányban, akik egyébként is majdnem 2000 éve sarcolják az egész világot... ;D a kommunistákról nem is beszélve... :D

Ez egyébként a butaság fenntartása és az emberi hanyatlás garanciája. Bedobni olyan adatokat a kutyáknak, amit a hülye ember úgyse tud ellenőrizni sehogy. Nincs IMF szerződés..., meg minden japán és kínai gazdag kizsákmányoló..., minden arab terrorista..., minden zsidó szegény, a katolikusoknak nincsennek bűnei, minden magyar ember jó, jézus érted halt meg, meg ilyesmi faszságokat...a full biztos teljes emberi hülyeséghez vezető út.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 26. - 14:27:27
http://index.hu/belfold/2009/04/26/gyertyaval_tuntetnek_a_romagyilkossagok_ellen/

A társadalom többi része meg azt követeli, hogy a cigánybűnözés ellen tegyenek valamit! Basszákmeg!
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Április 26. - 14:29:46
http://index.hu/belfold/2009/04/26/gyertyaval_tuntetnek_a_romagyilkossagok_ellen/

A társadalom többi része meg azt követeli, hogy a cigánybűnözés ellen tegyenek valamit! Basszákmeg!
http://www.youtube.com/watch?v=s1Km4bTiJ0A 
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 26. - 14:31:02
http://index.hu/belfold/2009/04/26/gyertyaval_tuntetnek_a_romagyilkossagok_ellen/

A társadalom többi része meg azt követeli, hogy a cigánybűnözés ellen tegyenek valamit! Basszákmeg!
Zsindex felemlít két korábbi helyszínt (amelyekről persze nem derült ki, hogy nem a sajátjaik gyilkoltak), de elfelejt megemlíteni Olaszliszkát, Kiskunlacházát, Veszprémet, és sorolhatnám a nagy port nem kavart helyszíneket is!
Na meg persze, hogy mik a fejlemények!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 26. - 14:35:11
http://www.youtube.com/watch?v=Ry3FX87vepM&feature=related

 !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: SheHulk - 2009. Április 26. - 14:54:22
Lehet hogy ez hülye példa meg kivételes meg csoda meg nem tudom de azért elmesélem..

Édesanyámék 200km-erre laknak meg egy kicsire.. Szenyér a falu neve.. 400lakos ebből 360 teljesen fekete.. Mind kint mind bent.. 6 éve költöztek le, vettek egy kis házat, kerteztek, malacoztak, csirkéztek ezért mentek le Pestről.. Gondolták hogy nem lesz kielégítő agyilag dehát ott vannak egymásnak.. Laci(anyám élettársa) 2 diplomás híradástechnikus, anyám sem hülye..Az első attac a kis fészer teljes kipakolása.. Addig nem hitték hogy a cigány ott szarik ahol eszik.. De tényleg.. Aztán bemásztak bankkártya ellop..Pin rajta, ilyen a muterom ez van.. Pénz levesz.. Ha egy ház csak egy hétre gazda nélkül maradt a vezetékeket is kiszedték  a falakból.. Mindenkitől mindent elloptak.. Még egymástól is..Amíg el nem fogyott minden.. Anyám sírt.. Laci agyalt... Nem hiába..
Pont a falu közepén laknak az önkormányzatnál.. Három évébe telt.. Minden cigánnyal leült beszélni ,falugyűlésen elmondta amit el kellett.. A szociális szakadékról, a segélyrendszer értelméről, a munkanélküliségről.. Megtanította az írástudatlan cigányokat írni olvasni.. Korrepetálta a gyerekeket hogy ne csapják ki őket.. A faluban se iskola se bolt se orvos.. Csak házak.. A kisebbségi önkormányzat polgármestere a szomszédunk Béla.. Nem egy okos ember az állatait sem tartja szépen de el lett neki magyarázva... Megértette.. Azt is hogy az ami ott megy csak akkor oldódik meg ha Ő tesz valamit..Összefogtak Műfaterral..
Mostanra.. Előre köszönnek a gypsyk.. Majdnem mindenkinek van melója.. A gyerekeknek van sulibusz.. A böllérünk is fekete.. Részegen együtt üvöltik hogy -Rohadt lusta cigány geci aki most nem dolgozik!! ;D
Először azt hittem bátor, de nem. Tisztelik.. Tisztelik mert vette a fáradságot és az Ő szintjükön rámutatott a megoldásra.. Ez egy ritka csoda..
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 26. - 15:05:11
sajnos ez az, hogy ez keves.egyfecske nem csinál nyarat, pláne hael kell vigyen egy tokot is.
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Április 27. - 09:13:59
"Balogh Mihály kisebbségi vezető ugyanettől tart, szerinte nyugtatni kell a cigányokat, nehogy - akár ártatlan áldozatokat követelő - önbíráskodásba csapjon át a félelem és a bizonytalanság. "Csak egy dolog, hogy félnek, de kérdés, hogy meddig tűrnek még" " újabb "okos" origo cikk
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Április 27. - 09:22:34
Lehet hogy ez hülye példa meg kivételes meg csoda meg nem tudom de azért elmesélem..

Édesanyámék 200km-erre laknak meg egy kicsire.. Szenyér a falu neve.. 400lakos ebből 360 teljesen fekete.. Mind kint mind bent.. 6 éve költöztek le, vettek egy kis házat, kerteztek, malacoztak, csirkéztek ezért mentek le Pestről.. Gondolták hogy nem lesz kielégítő agyilag dehát ott vannak egymásnak.. Laci(anyám élettársa) 2 diplomás híradástechnikus, anyám sem hülye..Az első attac a kis fészer teljes kipakolása.. Addig nem hitték hogy a cigány ott szarik ahol eszik.. De tényleg.. Aztán bemásztak bankkártya ellop..Pin rajta, ilyen a muterom ez van.. Pénz levesz.. Ha egy ház csak egy hétre gazda nélkül maradt a vezetékeket is kiszedték  a falakból.. Mindenkitől mindent elloptak.. Még egymástól is..Amíg el nem fogyott minden.. Anyám sírt.. Laci agyalt... Nem hiába..
Pont a falu közepén laknak az önkormányzatnál.. Három évébe telt.. Minden cigánnyal leült beszélni ,falugyűlésen elmondta amit el kellett.. A szociális szakadékról, a segélyrendszer értelméről, a munkanélküliségről.. Megtanította az írástudatlan cigányokat írni olvasni.. Korrepetálta a gyerekeket hogy ne csapják ki őket.. A faluban se iskola se bolt se orvos.. Csak házak.. A kisebbségi önkormányzat polgármestere a szomszédunk Béla.. Nem egy okos ember az állatait sem tartja szépen de el lett neki magyarázva... Megértette.. Azt is hogy az ami ott megy csak akkor oldódik meg ha Ő tesz valamit..Összefogtak Műfaterral..
Mostanra.. Előre köszönnek a gypsyk.. Majdnem mindenkinek van melója.. A gyerekeknek van sulibusz.. A böllérünk is fekete.. Részegen együtt üvöltik hogy -Rohadt lusta cigány geci aki most nem dolgozik!! ;D
Először azt hittem bátor, de nem. Tisztelik.. Tisztelik mert vette a fáradságot és az Ő szintjükön rámutatott a megoldásra.. Ez egy ritka csoda..

Gratula a műfaternak! Ilyen emberek kellenének sok faluba Magyarországon.
Cím: Re: Politika
Írta: SheHulk - 2009. Április 27. - 09:32:43
Köszönöm szépen! Én is ezt mondom..Nem azt kell nézni meg számolgatni hogy van-e remény változásra meg jajjmilesz jajjmilesz.. Csat teszi az ember a dolgát. Ha nem megy akkor kitalál mást.. Somogy megyében igaz, nincsenek kannibál romák.. Ahol azok vannak ott mást kell csinálni.. Meg lehet ezért kövezni de nem a romákkal van a baj.. Hanem a magyarokkal.. Mi felejtettünk el magyarnak lenni.. Ez a régi időkben emberi szinten elképzelhetetlen lett volna hogy nekünk kell félni itthon...... A roma bátrabb lett mert megteheti... Nem őket kell üldözni... Meg szítani a tüzet.. Lehetetlenné kell tenni hogy félelemben kelljen élnünk. Ez bennünk kezdődik és ér is véget.
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Április 27. - 09:39:45
Amig a mai politikusoknak ennyi pénze és ekkora vagyona van, addig nincs ami ösztönözze őket a változtatásért. Én őket süllyeszteném le a mi szintünkre és majd megtanulnának dolgozni. Ami most itt megy az egy nagy szinház.
Cím: Re: Politika
Írta: SheHulk - 2009. Április 27. - 09:44:06
Amig a mai politikusoknak ennyi pénze és ekkora vagyona van, addig nincs ami ösztönözze őket a változtatásért. Én őket süllyeszteném le a mi szintünkre és majd megtanulnának dolgozni. Ami most itt megy az egy nagy szinház.

Bizony ebben egyetértünk... Az igazán gazdag ember élvezi amit csinál akkor is ha nincsen sok pénze.. De valóban.. A megoldás az ha jó közelről megnézik mi számít igazán...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 27. - 09:50:14
Politikai szinten én ilyen luxust nem adnék meg nekik, hogy még meg is mutassák , mi az a rossz...túl kevés, túl későn.
Cím: Re: Politika
Írta: SheHulk - 2009. Április 27. - 09:52:57
Politikai szinten én ilyen luxust nem adnék meg nekik, hogy még meg is mutassák , mi az a rossz...túl kevés, túl későn.

Itt nem ők mutogatnának.. Persze akinek KELL az ellenség kép... Sosincs túl késő.. Semmihez.. Ezeket a fogalmakat a gyáváknak gyártották..
Hagyjuk is...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 27. - 10:11:02
Politikai szinten én ilyen luxust nem adnék meg nekik, hogy még meg is mutassák , mi az a rossz...túl kevés, túl későn.

Itt nem ők mutogatnának.. Persze akinek KELL az ellenség kép... Sosincs túl késő.. Semmihez.. Ezeket a fogalmakat a gyáváknak gyártották..
Hagyjuk is...

Így van,ahhoz nincs késő hogy felelősségre vonjuk őket, ahhoz azonban h virágot szedni járjunk velül ahhoz sztem kicsit késő van..a többit töröltem.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 27. - 10:47:20
"Balogh Mihály kisebbségi vezető ugyanettől tart, szerinte nyugtatni kell a cigányokat, nehogy - akár ártatlan áldozatokat követelő - önbíráskodásba csapjon át a félelem és a bizonytalanság. "Csak egy dolog, hogy félnek, de kérdés, hogy meddig tűrnek még" " újabb "okos" origo cikk

szerintem meg az adófizető, nyugodtan élni akaró lakosságot kéne nyugtatni, de mi ugye le vagyunk szarva, nekünk nincs ombucmanónk sem...
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Április 27. - 10:50:50
"Balogh Mihály kisebbségi vezető ugyanettől tart, szerinte nyugtatni kell a cigányokat, nehogy - akár ártatlan áldozatokat követelő - önbíráskodásba csapjon át a félelem és a bizonytalanság. "Csak egy dolog, hogy félnek, de kérdés, hogy meddig tűrnek még" " újabb "okos" origo cikk

szerintem meg az adófizető, nyugodtan élni akaró lakosságot kéne nyugtatni, de mi ugye le vagyunk szarva, nekünk nincs ombucmanónk sem...
ezaz ...

Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Április 27. - 11:12:48
"Balogh Mihály kisebbségi vezető ugyanettől tart, szerinte nyugtatni kell a cigányokat, nehogy - akár ártatlan áldozatokat követelő - önbíráskodásba csapjon át a félelem és a bizonytalanság. "Csak egy dolog, hogy félnek, de kérdés, hogy meddig tűrnek még" " újabb "okos" origo cikk

szerintem meg az adófizető, nyugodtan élni akaró lakosságot kéne nyugtatni, de mi ugye le vagyunk szarva, nekünk nincs ombucmanónk sem...

Ezért mondom hogy ne szelidítsük őket....felesleges.
Cím: Re: Politika
Írta: SheHulk - 2009. Április 27. - 13:54:16

Senki nem beszélt virágszedésről.. Tudod itt majd csak az fog fegyvert fogni aki hallgat.. Khmmm.. Khmmm.. Te semmit sem teszel.. Senki sem tesz semmit... Csak azt mondja el hogy nem kéne.. Azt hogy mit kéne..Azt meg nem csinálja...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Április 27. - 16:23:41
http://index.hu/kulfold/2009/04/27/cimlapon_a_romak_elleni_tamadasok_a_new_york_times-ban/

édes istenem...
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Április 27. - 16:31:09
http://index.hu/kulfold/2009/04/27/cimlapon_a_romak_elleni_tamadasok_a_new_york_times-ban/

édes istenem...
szarok rá milyen a helyzetük,cikkezzen a hülye jenki a Dél-Afrikai helyzetről,ott van kaotikus világ nem nálunk  &5*
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Április 27. - 16:43:32
"a cikk idézi Mohácsi Viktória EP képviselőt"   :-/- :-/- :-/- :-/- :-/-

Ja a szélsőséges pártok és a gárda késelte meg a kézilabdázókat, veri, raboljaki kínozza az időseket stb stb stb

Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Április 27. - 16:58:14
http://index.hu/kulfold/2009/04/27/cimlapon_a_romak_elleni_tamadasok_a_new_york_times-ban/

édes istenem...
Fuck the millenium!  :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 02. - 17:42:53
http://baon.hu/orszag-vilag/gazdasag/egy-fore-juto-gdp-az-eu-csatlakozaskor-meg-jobban-alltunk-229758
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Május 07. - 13:34:01
Ajánlott olvasmány:http://kuruc.info/r/7/39964/
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 08. - 15:31:52
Ezek a plakátok kurva jók  ;D ;D ;D  ****:))) ****:))) ****:)))

http://kuruc.info/r/22/39921/

 !+"% !+"% !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Május 08. - 15:44:54
Ezek a plakátok kurva jók  ;D ;D ;D  ****:))) ****:))) ****:)))

http://kuruc.info/r/22/39921/

 !+"% !+"% !+"%
indeed  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 08. - 15:48:10
200.001 sün  @-o

itt egy másik is  @:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Május 10. - 12:27:16
http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=8097 kabaré vaze  :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Május 10. - 13:11:35
(http://imgsrv09.kuruc.org/galeriaN/egyeb/wmszpevol.jpg)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Május 10. - 13:21:10
http://tools.wamma.hu/sun/
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2009. Május 10. - 13:57:12
http://tools.wamma.hu/sun/

 ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Május 10. - 20:18:29
Pécsen lesöpörtük a szocikat  @:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Május 10. - 23:18:09
Pécsen lesöpörtük a szocikat  @:-)
Szegény Katika nem erre számított, a rideg valóság!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 11. - 06:29:13
http://fedor.blog.hu/2009/05/10/szegyenkezem

na még egy hülyebarom...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 12. - 12:38:13
http://index.hu/belfold/2009/05/12/kiskun/

na úgy látom, ott is elegük lett... helyes. A büntethetőséget én is simán levinném 12 évre a jelen tendenciát figyelve, meg egyébként is a büntetőjogban a Csemegi-kódex óta a vétőképességet (azaz hogy képes belátni tettének helytelen voltát) 12 évben határozzák meg (és ez nagyjából a mai napig elfogadott, 1878 óta).

De úgyse lesz ebből semmi, majd jönnek a kötelező megélhetési jogvédők...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 14. - 11:18:16
 ;D

http://hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=19333
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Május 14. - 11:25:54
Huh, ez azért nekem meredek  ;D
Semmi értelme, hogy idejöjjenek pl. az USÁ-ból... nem áll össze a kép... szerintem ez kamu!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 14. - 11:27:47
Ez valószínűleg egy folyamat, nem azt írták hogy holnap reggel 8kor jönnek 3 millióan  ;D, azért láttuk már azokat a bizonyos tel-avivi plakátokat, hogy buy a property in Hungary, that's our new country ...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Május 14. - 11:30:21
Minek kellene nekik Mo.? de most komolyan...
Nincs itt semmi, ami miatt érdemes lenne.... szóval ha én nem itt laknék, nem jönnék ide  ;D ;D ;D ;D
Sőt, ha én új országot választanék, legalább 5-öt jobbat tudnék... 8-)

nem tartom ezt reálisnak...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 14. - 11:31:32
Ok  ;D
Ez egy hosszú esszé lenne, de nincs hozzá erőm jelenleg 150es ch  :-\
Majd ...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Május 14. - 11:32:26
Ok  ;D
Ez egy hosszú esszé lenne, de nincs hozzá erőm jelenleg 150es ch  :-\
Majd ...
Akkor jó, én is alacsony ch-n vagyok, lehet fel se fognám  ;) ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 14. - 11:45:30
Minek kellene nekik Mo.? de most komolyan...
Nincs itt semmi, ami miatt érdemes lenne.... szóval ha én nem itt laknék, nem jönnék ide  ;D ;D ;D ;D
Sőt, ha én új országot választanék, legalább 5-öt jobbat tudnék... 8-)

nem tartom ezt reálisnak...

Neked, nekem nem jó. Pont azok miatt, akik idejönnek, mert nekik jó... ennyit a kisesszéről.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 14. - 11:46:40
Ez egy frappáns megoldás  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Kozi001 - 2009. Május 14. - 13:53:10
Üdv itt is mindenkinek!

Igazából én nem nagyon szoktam "politikázni" bár nekem az a véleményem az egész helyzetről, ami sajnos kialault M.o.-n, hogy ha a bal ill. jobb oldal lesz a következő választáson a hatalmon, a hitelből akkor sem lehet pénzt csinálni... Nem is tudom, hogy M.o.-nak mi lenne a legjobb... :(
Bár ha valamelyik párt azt mondaná, hogy ha rám szavazol, olcsóbb lesz a táp.kieg. tuti rá szavaznék ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 14. - 14:40:03
Köszönjük Kozi, sokat tanultunk tőled  ;D Ha az mszp ad neked egy doboz nitrotechet szavazz rájuk!

Más :
Kampány  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 14. - 15:08:32
Üdv itt is mindenkinek!

Igazából én nem nagyon szoktam "politikázni" bár nekem az a véleményem az egész helyzetről, ami sajnos kialault M.o.-n, hogy ha a bal ill. jobb oldal lesz a következő választáson a hatalmon, a hitelből akkor sem lehet pénzt csinálni... Nem is tudom, hogy M.o.-nak mi lenne a legjobb... :(
Bár ha valamelyik párt azt mondaná, hogy ha rám szavazol, olcsóbb lesz a táp.kieg. tuti rá szavaznék ****:))) ****:)))

nyugi, megígér majd mindegyik mindent.
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Május 14. - 15:13:58

Akkor legalább szabják személyre, és nekem ígérjenek egy új kombi Volvot...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 14. - 15:26:44

nem mindegy? a világ legrövidebb könyvei között ott van a "betartott választási ígéretek" c. is...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Május 14. - 15:30:10
ááá úgy szar az egész ahogy van.
Cím: Re: Politika
Írta: Kozi001 - 2009. Május 14. - 15:37:23
Köszönjük Kozi, sokat tanultunk tőled  ;D Ha az mszp ad neked egy doboz nitrotechet szavazz rájuk!

Más :
Kampány  ****:)))

Én nem azt mondtam h egy Nitrotech-ért rájuk szavazok !+"%
Bár az fix, hogy elbaszták az országot, és ebből hogy fogunk kilábalni.. háát.. nehéz lesz az biztos.. ????...
Cím: Re: Politika
Írta: Kozi001 - 2009. Május 14. - 15:37:23
ááá úgy szar az egész ahogy van.

Az biztos... :-\
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 14. - 15:38:20
ááá úgy szar az egész ahogy van.

jah. úgy 70 éve... ezér mondom egyébként, hogy Btk-ban kellene szankcionálni a választási ígéretek be nem tartását... pl: "NEM LESZ GÁZÁREMELÉS!" - csatt, bilincs, bizonyítani nem lenne kihívás :) az ember képet kapna a helyzetről és tényleg tudna mérlegelni valamennyire...
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Május 14. - 15:42:27
ááá úgy szar az egész ahogy van.

jah. úgy 70 éve... ezér mondom egyébként, hogy Btk-ban kellene szankcionálni a választási ígéretek be nem tartását... pl: "NEM LESZ GÁZÁREMELÉS!" - csatt, bilincs, bizonyítani nem lenne kihívás :) az ember képet kapna a helyzetről és tényleg tudna mérlegelni valamennyire...

A politikusok rögtön csődbe mennének, vagy már az elején elmenekülne a 99%-a. Ha szankcionálás lenne. A politikusoknak egy óriási hibája van. Soha életükben nem állítottak elő egy életképes terméket sem. Valószínüleg azt sem tudnák, miről beszélsz, ha megemlítenéd nekik ezt.  :D

Mijaz hogy életképes és mijaz, hogy TERMÉK?  ????...
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Május 14. - 15:44:54
ááá úgy szar az egész ahogy van.

jah. úgy 70 éve... ezér mondom egyébként, hogy Btk-ban kellene szankcionálni a választási ígéretek be nem tartását... pl: "NEM LESZ GÁZÁREMELÉS!" - csatt, bilincs, bizonyítani nem lenne kihívás :) az ember képet kapna a helyzetről és tényleg tudna mérlegelni valamennyire...

Valamelyik reggel sajnos az m1-et néztem, Kiss péter aki fasz tudja most miként funkcionál,tíz perc alatt három mondatoto tudott elmondani, a riport többi részében az "öööőőőőőőőőő', illetve az "erröl öööööőőő a későbbiekben lesznek információk" fonémákat ismételgette.
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Május 14. - 15:46:50
ááá úgy szar az egész ahogy van.

jah. úgy 70 éve... ezér mondom egyébként, hogy Btk-ban kellene szankcionálni a választási ígéretek be nem tartását... pl: "NEM LESZ GÁZÁREMELÉS!" - csatt, bilincs, bizonyítani nem lenne kihívás :) az ember képet kapna a helyzetről és tényleg tudna mérlegelni valamennyire...

A politikusok rögtön csődbe mennének, vagy már az elején elmenekülne a 99%-a. Ha szankcionálás lenne. A politikusoknak egy óriási hibája van. Soha életükben nem állítottak elő egy életképes terméket sem. Valószínüleg azt sem tudnák, miről beszélsz, ha megemlítenéd nekik ezt.  :D

Mijaz hogy életképes és mijaz, hogy TERMÉK?  ????...
Az sem mellékes hogy egy egész ország sorsával dobálóznak,de amit elkúrtak azért mossák kezüket,és nincsen  érte büntetés, csak a jól "megérdemelt" rázsadombi kutyaól.  :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: H. Laci - 2009. Május 14. - 17:56:52
http://www.felmondas2009.hu/

mindenki nézze meg!   
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Május 14. - 21:04:06
Balatonprati repülőtér-kik építtetik?
Budapesten egyre több szellemlakópark-kik a befektetők?
Politikai "elit"-kik a kettős állampolgárok, és a magyaron kívül melyik a másik állampolgárságuk?
Mindhárom kérdésre a válasz: Zsidó/zsidók
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Május 16. - 11:15:10
A sok "jólinformált" rájuk fog szavazni sajnos,mert szerencsétlenek azt hiszik jobb lesz :-/-.
Úgy lenne helyes a plakát,ahogy a képen van.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Május 16. - 11:19:11
A sok "jólinformált" rájuk fog szavazni sajnos,mert szerencsétlenek azt hiszik jobb lesz :-/-.
Úgy lenne helyes a plakát,ahogy a képen van.

Sajnos én jól informált vagyok, de inkább ez mint ami van  ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Május 16. - 11:22:14
A sok "jólinformált" rájuk fog szavazni sajnos,mert szerencsétlenek azt hiszik jobb lesz :-/-.
Úgy lenne helyes a plakát,ahogy a képen van.

Sajnos én jól informált vagyok, de inkább ez mint ami van  ***)))
Ebben igazad van,a mostani már szót sem érdemel.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 16. - 12:03:34
A sok "jólinformált" rájuk fog szavazni sajnos,mert szerencsétlenek azt hiszik jobb lesz :-/-.
Úgy lenne helyes a plakát,ahogy a képen van.

Sajnos én jól informált vagyok, de inkább ez mint ami van  ***)))
Ebben igazad van,a mostani már szót sem érdemel.

választásokon csak arra szavazhatsz, hogy a következő 4 évben ki raboljon ki és milyen ideológiába burkolva.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Május 16. - 12:47:51
Zuglói vasúti megálló alatti buszmegálló reklámtábláját fényképeztem a pirosnál!
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2009. Május 16. - 22:13:43
Zuglói vasúti megálló alatti buszmegálló reklámtábláját fényképeztem a pirosnál!

én is ilyen láttam ilyen plakátot csak a kopasz K1-es srác volt rajta....és a harmadik erő a Kuruc info volt ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Május 16. - 22:16:52
http://www.komment.hu/tartalom/20090515-velemeny-a-koztisztviselok-cipruson-bejegyzett-offshorecegeirol.html?cmnt_page=1#kommenter&status=ok
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Május 19. - 00:23:06
Mesterségesen előidézett dugó!

Mintha kellene ilyet Budapesten előidézni!  :-/-
Főpolgármester-helyetteskének is kb. annyi esze van, mint Demszky Maonak!  !+"%
Ha ezt tényleg bevezetik nyárra, én lemegyek hídba!

http://www.origo.hu/itthon/20090518-budapest-savlezarast-es-forgalomcsokkento-kiserletet-tervez-nyaron-a-fovaros.html
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Május 19. - 01:38:47
Minek kellene nekik Mo.? de most komolyan...
Nincs itt semmi, ami miatt érdemes lenne.... szóval ha én nem itt laknék, nem jönnék ide  ;D ;D ;D ;D
Sőt, ha én új országot választanék, legalább 5-öt jobbat tudnék... 8-)

nem tartom ezt reálisnak...
Én úgy tudom, hogy az egyik (fő)ok az édesvíz.  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Május 19. - 05:53:20
Minek kellene nekik Mo.? de most komolyan...
Nincs itt semmi, ami miatt érdemes lenne.... szóval ha én nem itt laknék, nem jönnék ide  ;D ;D ;D ;D
Sőt, ha én új országot választanék, legalább 5-öt jobbat tudnék... 8-)

nem tartom ezt reálisnak...
Én úgy tudom, hogy az egyik (fő)ok az édesvíz.  ;)
Na Cress, ez idáig az egyetlen olyan magyarázat, amire azt mondom, hogy ezen indok alapján elhiszem a dolgot ;)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 19. - 07:55:53
Minek kellene nekik Mo.? de most komolyan...
Nincs itt semmi, ami miatt érdemes lenne.... szóval ha én nem itt laknék, nem jönnék ide  ;D ;D ;D ;D
Sőt, ha én új országot választanék, legalább 5-öt jobbat tudnék... 8-)

nem tartom ezt reálisnak...
Én úgy tudom, hogy az egyik (fő)ok az édesvíz.  ;)
Na Cress, ez idáig az egyetlen olyan magyarázat, amire azt mondom, hogy ezen indok alapján elhiszem a dolgot ;)
A cikkek 95%-nak ez a magyarázata, te nem olvasol politikát  ????...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Május 19. - 07:57:24

****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Én sose, Norbi ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 20. - 09:40:13
http://index.hu/belfold/2009/05/20/prostikat_futtatott_becsben_a_cigany_kisebbseg_elnoke/

 ;D ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 20. - 09:47:27
 ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Bubee - 2009. Május 20. - 09:50:37
http://index.hu/belfold/2009/05/20/prostikat_futtatott_becsben_a_cigany_kisebbseg_elnoke/

 ;D ;D ;D ;D

Na igen. Errefelé ez az alap módszer a becsületes kenyérkeresési módokat illetően. Úgy hallottam befektetés is lehetséges, amennyiben az ügyfél vásárol magának egy szép réti néger fajú(tájú) leányzót uszkve pár száz rongyért. Ezt követően transzportálásra kerül a szomszédba, ahol kamatoztatja a beléje fektetett tőkét. A vállalkozó felé bizonyos %-nyi jutalék jár. Mindenki jól jár, kivéve aki nem  :-}  !+"%

Nem tudom, de nekem nagyon feltűnő a velem egykorú, esetleg picit idősebb generáció jómódja (itt nagyon megy a biznisz nekik). Nem tudom ki mit csinál, de igazán elárulhatnák h mi a titkuk. Lehet ez az?  ????...  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 20. - 09:58:35

ez csak a rááászistáááá mádzsárok aljas rágalomhadjárata, követelem, hogy Szabó Máté adjon ki valami nyilatkozatot!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Bubee - 2009. Május 20. - 10:13:39

OMG WTF etc.  !+"% Łł=
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 20. - 15:37:18
Na ez jól hangzik ...

http://barikad.hu/node/29511
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 20. - 18:23:15
Na ez jól hangzik ...

http://barikad.hu/node/29511

csak álljon meg nekik a dolog... bár én megvallom Talio-párti vagyok, ezeket a gyerekeik szeme előtt kellene agyonrugdalni. Aztán csúzlival lövöldözni a képeikre.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 21. - 10:19:29
http://index.hu/belfold/2009/05/21/bencze_turhetetlen_a_jobbik-tettrekesz_megallapodas/

hümm, hümm...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 21. - 10:26:01
http://index.hu/belfold/2009/05/21/bencze_turhetetlen_a_jobbik-tettrekesz_megallapodas/

hümm, hümm...

Mindegy, legalább beszélnek róla..  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 21. - 15:34:23
Csak erős idegzetűeknek (és hosszú is lesz)

"Tiltakoznak a szakszervezetek és az ellenzéki pártok az iskolarendszer átalakításáról szóló liberális javaslat ellen. A tervezet felszámolná a 8 osztályos gimnáziumokat, az általános iskola első hat évében megszüntetné a tantárgyakat és betiltaná a hétvégi házi feladatot is. Magyar Bálint és Sándor Klára javaslatát a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kifejezetten károsnak tartja.

Megszüntetnék a 8 évfolyamos gimnáziumot, és ahol párhuzamosan működik általános és középiskola az első 6 évben megszűnnének a tantárgyak is. 13 éves korig az órákon az alapkészségeket fejlesztenék, matematikát például csak ezután tanulnának intenzíven a diákoknak. Erről szól a közoktatási törvényhez benyújtott liberális módosító javaslat. A terv szerint a tanárok az első 6 évfolyamban nem adhatnának írásbeli leckét a hétvégére, de szünidőre sem. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Kerpen Gábor elképesztőnek tartja a javaslatot. A tantárgyak eltörlése szerinte komoly károkat okozna.

Támogatják a szocialisták?

A törvénymódosító javaslatot az egykori szabad demokrata oktatási miniszter, Magyar Bálint és párttársa Sándor Klára nyújtotta be. Az oktatási bizottság alelnökét hiába vártuk, a politikus nem jelent meg a testület ülésén. Kérdésünkre a szocialista oktatási miniszter, Hiller István sem válaszolt. Párttársa, Tatai-Tóth András viszont nem zárta ki, hogy támogatni fogják a javaslatok egy részét.

Újabb háttéralku?

A Fidesz továbbra is a 8+4-es iskola rendszer támogatja, de szükségesnek tartják a tehetséggondozó 6 és 8 évfolyamos gimnáziumok megtartását is. Az ellenzéki párt szakpolitikusa nem érti, hogy a választások előtt egy évvel miért akarják a liberálisok gyökeresen átalakítani az iskolai rendszert, Pokorni Zoltán szerint, ha Magyar Bálint valóban megakarta volna erősíteni az alapiskolai szint oktatását, akkor erre korábban lett volna lehetősége.
A fideszes politikus nem zárta ki egy esetleges MSZP-SZDSZ háttéralku lehetőségét sem: vagyis, hogy a Bajnai-kormány támogatásáért cserébe a szocialisták megszavazzák majd az SZDSZ-es javaslatot

Bayer Zsolt: Magyar Bálint kísérlete
Álláspont

Egy magas rangú japán katonatiszt sorba állítja katonáit a második világháború vége felé, és a következő szózatot intézi hozzájuk: "Katonák!
A hazának és a császárnak szüksége van önökre! Önöket most kiképezzük kamikazénak. Beleülnek a harci repülőbe, s azzal rázuhannak az ellenséges célpontra. Van valakinek kérdése?" A katonák rémülten állnak, végül a leghátsó sorban egy kicsike japán tétován jelentkezik, és felteszi a
kérdését: "Te teljesen hülye vagy, b... meg?"

Éppen ezt a lényegre törő, a maga tömörségében zseniális és hibátlan kérdést kell feltennünk most Magyar Bálintnak: te teljesen hülye vagy, b... meg?
Tömör kis kérdésünk kiváltó oka pedig Magyar Bálint legújabb (illetve régi ez, csak fel lett melegítve) ötlete a magyar oktatás szétverésére. Tehát az ötlet: gyerekeink hetedik osztályig ne tanuljanak tantárgyakat, csak ún. készségfejlesztésen essenek át, ezzel párhuzamosan pedig szüntessék meg a nyolcosztályos gimnáziumokat, mert azok ? úgymond ? "válogatott"
gyerekekkel dolgoznak.

Értem én, persze, hogy értem... Abban a világban, amelyet Magyar Bálint és az SZDSZ megálmodott, nincsen szükség tudásra, sem gondolkodásra, sem pedig kiművelt emberfőkre. Eszmei csatlósuk, bizonyos Buda Péter vallástörténész már leírta: az a jó a globális tőkés rendszerben, hogy az megtervezi az emberek életét születésüktől a halálukig, s egyenvágyakhoz köti őket. Ahhoz pedig, hogy ez jól sikerüljön, teljesen hülyéket kell nevelni az iskolákban. Ezért nincsen szükség falusi iskolákra (Klebelsberg Kunó hazájában, uramisten, tessenek Móra Ferencet olvasni!!!), ezért nincsen szükség tantárgyakra, ezért nincsen szükség nyolcosztályos gimnáziumokra és tehetséggondozásra. Az ideális Magyar Bálint-féle embertípus ugyanis nem gondolkodik, hanem fogyaszt. S "drive through" él, autójából ki sem szállva intézi szánalmas kis élete szánalmas kis ügyeit, aztán otthon fotelből nézi a tévét, közben chipset zabál, hatalmas valagat ereszt, s ebből kifolyólag azt a reklámot is megnézi, amelyben a mozgás nélküli fogyást kínálják őneki.
Idióták egy idióta világban.

Ez a liberális oktatási rendszer veleje. Csakhogy: legidősebb fiam éppen egy jó budai nyolcosztályos gimnáziumba jár, s oda fogom járatni középső s legkisebb fiamat is. A legkisebb pedig ősszel megy általánosba, s nem szeretném, ha 13 éves koráig egy hülye, beteg lelkű és kényszeres társadalom átalakító ötletei szerint tanulna.

Ezért aztán van egy nagyszerű ötletem, te Bálint! Mi lenne, ha végre egyszer elmennétek mindannyian a francba innen?

Keressetek egy jó kis lakatlan szigetet valahol a Csendes-óceánon. Nem kell túl nagy, ti nagyjából az ország egy százalékát képviselitek, úgyhogy elfértek rajta. Menjetek el oda, mindnyájan. Vigyétek a gyerekeiteket is.
És ott szabadon, senkitől sem zavartatva, csináljatok magatoknak egy olyan világot, olyan társadalmat s benne olyan iskolát, amilyet csak akartok.

Ha gondoljátok, tizennyolc éves korig csak olvasgassatok, ne legyen semmi szaktárgy. Házi feladatot soha, de soha ne adjatok fel magatoknak és a saját gyerekeiteknek. Messzire kerüljetek el bármiféle identitást, hagyományt. Töröljétek el végképp a múltat. Számoljátok fel még az "elavult" nemi identitást is.

Vigyetek magatokkal sok-sok lágy drogot. De minket hagyjatok végre békén.
Egyszer s mindenkorra. Majd csak elleszünk valahogyan nélkületek. S megígérem, hogy ha évente nem is, de úgy négyévente egyszer megnézzük, hogy hol tartotok a teljes idiótává válás útján.

Érted, Bálint? Kísérletezgessetek magatokon. Mert mi már nem tűrünk sokáig, te Bálint!"
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 21. - 15:45:02
Az ellenség most már mindenki számára ismert ...
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2009. Május 21. - 21:07:25
Nevetséges....Magyar Bálintot meg már  az érettségi botrány után fel kellett volna akasztani....

Más.....FankaDeli magyar rapper irt egy dal az SZDSZ-nek....(nem kanázom az ilyen zenét , de érdemes meghallgatni legalább egyszer)

http://www.kuruc.info/r/34/40740/

Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 21. - 23:34:10
http://www.kuruc.info/r/34/40424/
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Május 21. - 23:42:44
Jöjjön a Jobbik! /:-) ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Május 21. - 23:44:52
http://www.kuruc.info/r/34/40424/
tetszik ,nem ígér hanem tényt közöl
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Május 21. - 23:58:51
Hamár Jobbik:http://barikad.hu/node/29572 Morvai Krisztina a Duna Tv-n!
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 22. - 06:27:39
http://www.kuruc.info/r/34/40424/
tetszik ,nem ígér hanem tényt közöl

ez kurvajó
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 08:03:31
Jöjjön a Jobbik! /:-) ****:))))))
Jönni fog  ;)
 @:-) @:-) @:-)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Május 22. - 09:46:02
http://www.mfor.hu/cikkek/Szalay_Berzeviczy__Magyarorszag_beteg_tarsadalom__beteg_ertekrenddel.html  8-}
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Május 22. - 10:34:34
http://kuruc.info/r/34/40806/  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 22. - 11:26:31
És itt amiről beszéltem:
http://kuruc.info/r/26/40514/

A másik oldal se szent, jó lenne már egy magyar központú kormány, erős kézzel.. Hajrá Jobbik  @:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Május 22. - 11:30:56
És itt amiről beszéltem:
http://kuruc.info/r/26/40514/

A másik oldal se szent, jó lenne már egy magyar központú kormány, erős kézzel.. Hajrá Jobbik  @:-)

A jobbik sem lesz jobb  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 22. - 11:34:50
És itt amiről beszéltem:
http://kuruc.info/r/26/40514/

A másik oldal se szent, jó lenne már egy magyar központú kormány, erős kézzel.. Hajrá Jobbik  @:-)

A jobbik sem lesz jobb  ;)

Tudod: elöl megy a lepényhal, a remény hal meg utoljára  /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 11:43:10
És itt amiről beszéltem:
http://kuruc.info/r/26/40514/

A másik oldal se szent, jó lenne már egy magyar központú kormány, erős kézzel.. Hajrá Jobbik  @:-)

A jobbik sem lesz jobb  ;)
Annyi már elég is kezdésnek, hogy magyarok és nincs metélőhagymás ízesítés  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Május 22. - 11:45:41
És itt amiről beszéltem:
http://kuruc.info/r/26/40514/

A másik oldal se szent, jó lenne már egy magyar központú kormány, erős kézzel.. Hajrá Jobbik  @:-)

A jobbik sem lesz jobb  ;)
...és nincs metélőhagymás ízesítés  ****:)))
mérget azért nem vennék erre, hogy a közvetlen közelükben sincs ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 22. - 11:48:26
És itt amiről beszéltem:
http://kuruc.info/r/26/40514/

A másik oldal se szent, jó lenne már egy magyar központú kormány, erős kézzel.. Hajrá Jobbik  @:-)

A jobbik sem lesz jobb  ;)
...és nincs metélőhagymás ízesítés  ****:)))
mérget azért nem vennék erre, hogy a közvetlen közelükben sincs ***)))

Változás KELL, és nem látok más alternatívát.. Az ő programjuk áll legközelebb hozzám, jelenleg. Illetve Torony programja ami még elfogadható, nem tudom jelenleg hány %-on állhat a támogatottsága, vajon bekerülne-e a parlamentbe  ***)))  ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 11:49:56
És itt amiről beszéltem:
http://kuruc.info/r/26/40514/

A másik oldal se szent, jó lenne már egy magyar központú kormány, erős kézzel.. Hajrá Jobbik  @:-)

A jobbik sem lesz jobb  ;)
...és nincs metélőhagymás ízesítés  ****:)))
mérget azért nem vennék erre, hogy a közvetlen közelükben sincs ***)))
Ohh , na mesélj, a lényeg az identitás ***))) ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Május 22. - 11:52:26
És itt amiről beszéltem:
http://kuruc.info/r/26/40514/

A másik oldal se szent, jó lenne már egy magyar központú kormány, erős kézzel.. Hajrá Jobbik  @:-)

A jobbik sem lesz jobb  ;)
...és nincs metélőhagymás ízesítés  ****:)))
mérget azért nem vennék erre, hogy a közvetlen közelükben sincs ***)))

Változás KELL, és nem látok más alternatívát.. Az ő programjuk áll legközelebb hozzám, jelenleg. Illetve Torony programja ami még elfogadható, nem tudom jelenleg hány %-on állhat a támogatottsága, vajon bekerülne-e a parlamentbe  ***)))  ;D ;D ;D
suttyomban jelőni kéne Torony elvtársat főfő embernek,aztán majd les a végén hogy naaaagy fekete kocsi megáll a ház előtt és aa kaputelefonból határozottan felszólítják: her komándánt a kocsija előállt  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 22. - 11:53:43

az elvtársat kikérem magamnak :) programom viszont enyhén nem eu-konform :D (lehet ezér szimpatiuks :D )
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 22. - 11:55:21

Nagy fekete VOLGA!  @-o
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Május 22. - 12:09:21
És itt amiről beszéltem:
http://kuruc.info/r/26/40514/

A másik oldal se szent, jó lenne már egy magyar központú kormány, erős kézzel.. Hajrá Jobbik  @:-)

A jobbik sem lesz jobb  ;)
...és nincs metélőhagymás ízesítés  ****:)))
mérget azért nem vennék erre, hogy a közvetlen közelükben sincs ***)))

Változás KELL, és nem látok más alternatívát.. Az ő programjuk áll legközelebb hozzám, jelenleg. Illetve Torony programja ami még elfogadható, nem tudom jelenleg hány %-on állhat a támogatottsága, vajon bekerülne-e a parlamentbe  ***)))  ;D ;D ;D
suttyomban jelőni kéne Torony elvtársat főfő embernek,aztán majd les a végén hogy naaaagy fekete kocsi megáll a ház előtt és aa kaputelefonból határozottan felszólítják: her komándánt a kocsija előállt  !+"%

az elvtársat kikérem magamnak :) programom viszont enyhén nem eu-konform :D (lehet ezér szimpatiuks :D )
szánom bánom tettemet,menek is térdepelni :) , de ugye ezé nem lesz éjszaka közepén autókázás a prérire?  ;D

nem baj hogy nem eu-konform, mi is csak papíron vagyunk eu-s tagok,a valóság mást mutat,mint a pár éve beígért jólétet
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Május 22. - 12:11:32
Gyereke, csak akkor lesz jó, ha én leszek a sportminisztérium egyik munkatársa  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 22. - 12:12:42

semmi gond, úgyis kell a munkaerő a sóbányába :D :D :D

az EU tagság momentán magyarhonban annyit jelent, hogy az ún. politikai elit (gyk: nagypályás bűnözők) nem csak hazai, hanem EU-s milliárdokat is lenyúlhatnak.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 22. - 12:26:56
Gyereke, csak akkor lesz jó, ha én leszek a sportminisztérium egyik munkatársa  ;D

hát, azér én még rápróbálnék az igazságügyi és rendészeti területre ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Május 22. - 12:37:08
Gyereke, csak akkor lesz jó, ha én leszek a sportminisztérium egyik munkatársa  ;D

hát, azér én még rápróbálnék az igazságügyi és rendészeti területre ;D ;D ;D

Majd elintézem neked ***))) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 12:42:38
Az eu-s jogi szabályozásról meg ennyit ...

Brüsszelben nem tudnak arról, hogy a tulajdon védelmének módját uniós törvények korlátoznák, mert annak szabályozása a tagállamok belső ügye.
Kormánypárti politikusok gyakran hivatkoznak arra, az EU jogszabályai miatt nem lehet az idevonatkozó törvényt úgy módosítani, hogy a tulajdon oly módon is védhető legyen, hogy az akár a támadó sérülésével, netán halálával járjon.
A tulajdon, ingatlan, házak védelmének szabályozása egyértelműen egy-egy tagállam belső ügye — nyilatkozta Brüsszelben Riccardo Mosca, az Európai Bizottság igazságügyért, szabadságjogokért és biztonsági kérdésekért felelős biztosi hivatal sajtóreferense. Leszögezte: nem hallott olyan tilalomról, hogy a tulajdont uniós jogszabályok miatt nem lehet olyan eszközökkel védeni, amelyek a behatolónak akár az életét is kiolthatják.

Kérdésünkre, hogy a tulajdonos nem vezethet elektromos áramot telkén belül található kerítésbe, ugyancsak nem tudnak Brüsszelben, vagyis egyedül magyar törvények hivatottak meghatározni a tulajdonvédelem módját.

Lapunk korábban beszámolt róla, hogy Szepessy Zsolt és Erdei Csaba jogász kérelmet nyújtott be az igazságügyi tárcához, amelyben kérték, hogy a minisztérium módosítsa a Btk. vonatkozó törvényét.

Az lenne a logikus, hogy az állam, miután bocsánatot kért az emberektől, hogy eddig nem volt képes oltalmazni őket, azt mondja: mivel továbbra sincs pénzem a hatékony védelemre, hozok egy törvényt, amivel megvédhetitek magatokat — fogalmazott a jogász.

és ugyanez a történet a halálos ítelet bevezetésével, ill. ott két nemzetközi egyezményt kellene felbontani ...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 12:43:54
Szal Torony dont wörri about the junió, ez nem uniós szabályozás kérdése, ez a diósmetéltek félelme ...

Az ellenség nem feltétlen kinn van , a nagyobbik fele itt benn  ;) de ezt már lassan mindenki felfogja...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 22. - 12:56:37
Az eu-s jogi szabályozásról meg ennyit ...

Brüsszelben nem tudnak arról, hogy a tulajdon védelmének módját uniós törvények korlátoznák, mert annak szabályozása a tagállamok belső ügye.
Kormánypárti politikusok gyakran hivatkoznak arra, az EU jogszabályai miatt nem lehet az idevonatkozó törvényt úgy módosítani, hogy a tulajdon oly módon is védhető legyen, hogy az akár a támadó sérülésével, netán halálával járjon.
A tulajdon, ingatlan, házak védelmének szabályozása egyértelműen egy-egy tagállam belső ügye — nyilatkozta Brüsszelben Riccardo Mosca, az Európai Bizottság igazságügyért, szabadságjogokért és biztonsági kérdésekért felelős biztosi hivatal sajtóreferense. Leszögezte: nem hallott olyan tilalomról, hogy a tulajdont uniós jogszabályok miatt nem lehet olyan eszközökkel védeni, amelyek a behatolónak akár az életét is kiolthatják.

Kérdésünkre, hogy a tulajdonos nem vezethet elektromos áramot telkén belül található kerítésbe, ugyancsak nem tudnak Brüsszelben, vagyis egyedül magyar törvények hivatottak meghatározni a tulajdonvédelem módját.

Lapunk korábban beszámolt róla, hogy Szepessy Zsolt és Erdei Csaba jogász kérelmet nyújtott be az igazságügyi tárcához, amelyben kérték, hogy a minisztérium módosítsa a Btk. vonatkozó törvényét.

Az lenne a logikus, hogy az állam, miután bocsánatot kért az emberektől, hogy eddig nem volt képes oltalmazni őket, azt mondja: mivel továbbra sincs pénzem a hatékony védelemre, hozok egy törvényt, amivel megvédhetitek magatokat — fogalmazott a jogász.

és ugyanez a történet a halálos ítelet bevezetésével, ill. ott két nemzetközi egyezményt kellene felbontani ...

Ez valaha is kérdés volt, hogy a tipikusan belpolitika és belbiztonság körébe tartozó büntető jogszabályokhoz semmi köze az EU-nak? Az fordul elő maximum, hogy Uniós érdekeket is érintő ügyekben (pénzmosás, szervezett bűnözés, kábszerkereskedelem, hogy mást ne mondjak) irányelvek, kerethatározatok kerülnek kiadásra, amihez a tagállamoknak a belső szabályozást igazítani kell. A tulajdonvédelem soha nem fog ebbe a körbe tartozni. Lásd szlovákok - ott a szabadon tartható egy db sörétessel nyugodtan mellbe lehet küldeni a bent kórincáló megélhetési bűnözőt. 
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 12:57:45
Oké, de egy tv híradó szívbaj nélkül lehozza és megtéveszti a választópolgárt !
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 12:59:46
Sőt az írott média is bármikor !
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Május 22. - 13:02:36
Lásd szlovákok - ott a szabadon tartható egy db sörétessel nyugodtan mellbe lehet küldeni a bent kórincáló megélhetési bűnözőt. 
[/quote]
Én is szívesen tartanék egy Gatling-et állványra szerelve az ajtóval szenben,aki nem szimpi és kérés nélkül befárad :),annál meghúznám a ravaszt,nem lenne ezzel gond,csak a szemközti ház is megsínylené a dolgot ;D.

Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 22. - 13:04:43
Sőt az írott média is bármikor !

a média nem mérvadó...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 22. - 13:06:38
Lásd szlovákok - ott a szabadon tartható egy db sörétessel nyugodtan mellbe lehet küldeni a bent kórincáló megélhetési bűnözőt. 
Én is szívesen tartanék egy Gatling-et állványra szerelve az ajtóval szenben,aki nem szimpi és kérés nélkül befárad :),annál meghúznám a ravaszt,nem lenne ezzel gond,csak a szemközti ház is megsínylené a dolgot ;D.

[/quote]

én reálisabban gondolkodom, nekem pont elég lenne a fent említett pumpás sörétes opció (Remington M870, Mossberg 500A/590, az automata söréteseket hagyjuk), így kénytelen vagyok beérni egy P30-cal ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Május 22. - 13:08:32
Az EP-választások 2009-kiderül,hogy a testépítők rasszisták is-mondjuk remélem valakinél nem ez jön le,nézzünk a dolgok mögé is kérem szépen,nálam nem kérdés kire szavaztam,és nem véletlenül,ugye Madinorbi?
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 13:08:51
Sőt az írott média is bármikor !

a média nem mérvadó...
Oké, én ezt vágom de más nem ...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 13:09:47
Az EP-választások 2009-kiderül,hogy a testépítők rasszisták is-mondjuk remélem valakinél nem ez jön le,nézzünk a dolgok mögé is kérem szépen,nálam nem kérdés kire szavaztam,és nem véletlenül,ugye Madinorbi?

Jah viszont az mszp-re kinyomott rája ??? heh ???
 ;D
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Május 22. - 13:10:47
Lásd szlovákok - ott a szabadon tartható egy db sörétessel nyugodtan mellbe lehet küldeni a bent kórincáló megélhetési bűnözőt. 
Én is szívesen tartanék egy Gatling-et állványra szerelve az ajtóval szenben,aki nem szimpi és kérés nélkül befárad :),annál meghúznám a ravaszt,nem lenne ezzel gond,csak a szemközti ház is megsínylené a dolgot ;D.

én reálisabban gondolkodom, nekem pont elég lenne a fent említett pumpás sörétes opció (Remington M870, Mossberg 500A/590, az automata söréteseket hagyjuk), így kénytelen vagyok beérni egy P30-cal ;D ;D ;D
[/quote]
A Mossberg-en én is gondolkoztam....de az sajna csak airsoft ;D,bár nekem ezek a harci játékok bejönnek.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 22. - 13:12:21

nincs azzal gond, de megvédeni nem fog. Minimum 50 J és minimum 10 mm keménygumi lövedék. Minimum.
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Május 22. - 13:15:24

Ja sajna nem védene meg,de az airsoft jobban bejön nekem,mint a paintball........kicsit elkanyarodtam a témától,bocsi.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 22. - 13:29:00
http://index.hu/belfold/2009/05/22/olaszliszka_az_ugyved_szerint_a_ciganyok_hajlamosak_a_pusztitasra/

asszem no comment
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 13:30:35
Napalm  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Május 22. - 13:38:46
Napalm  :-}
Nem kellene sokat szórakozni velük,megtorlás és kész,azt hiszem legközelebb meggondolná kétszer is a csürhe hogyan viselkedjen,az állam meg frankón meg tudja védeni adózó állampolgárait,gratulálok.NAPAAAAAAAALM!!!!!!!!
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Május 22. - 13:41:20
MCF Roma Összefogás Párt (MCF)
 Ez mi????? ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 13:42:20
MCF Roma Összefogás Párt (MCF)
 Ez mi????? ****:)))
Kolompár Orbán féle fos, 4 büntető eljárás van folyamatban ellene jelenleg ...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 22. - 13:43:03
MCF Roma Összefogás Párt (MCF)
 Ez mi????? ****:)))
Kolompár Orbán féle fos, 4 büntető eljárás van folyamatban ellene jelenleg ...

Ez mehet, a gárda meg nem?  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 22. - 13:47:38
MCF Roma Összefogás Párt (MCF)
 Ez mi????? ****:)))
Kolompár Orbán féle fos, 4 büntető eljárás van folyamatban ellene jelenleg ...

Ez mehet, a gárda meg nem?  !+"%

God VAZZEG ne legyél már ilyen kirekesztő! A Gárda egy fasiszta félkatonai szervezet, nincs helye egy jogállamban, míg szegény Kolompár Orbán és állandó jellegű tettestársai barátai csak egy rasszista összeesküvés szerencsétlen áldozatai!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 13:51:07
Nem szavazok     - 1 (9.1%)

A mellékelt illetőt pedig megkérjük, hogy menjen el szavazni és ikszeljen a jobboldalra  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 22. - 14:03:42
MCF Roma Összefogás Párt (MCF)
 Ez mi????? ****:)))
Kolompár Orbán féle fos, 4 büntető eljárás van folyamatban ellene jelenleg ...

Ez mehet, a gárda meg nem?  !+"%

God VAZZEG ne legyél már ilyen kirekesztő! A Gárda egy fasiszta félkatonai szervezet, nincs helye egy jogállamban, míg szegény Kolompár Orbán és állandó jellegű tettestársai barátai csak egy rasszista összeesküvés szerencsétlen áldozatai!

Már megint én tehetek mindenről  o:)  :D
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Május 22. - 14:10:36
Megmondom őszintén nekem egyik sem a szívem csücske. Mindegyik megéri a pénzét, legszívesebben egyikre sem szavaznék. De fogok, mert ez a mostani cigó-buzi pártoló kizsákmányoló csürhe takarodjon a picsába.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 14:16:37
Megmondom őszintén nekem egyik sem a szívem csücske. Mindegyik megéri a pénzét, legszívesebben egyikre sem szavaznék. De fogok, mert ez a mostani cigó-buzi pártoló kizsákmányoló csürhe takarodjon a picsába.
@:-)
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Május 22. - 14:32:39
Az a gond, hogy a Fidesz sem jobb az MSZP-nél. Mikor ők voltak hatalmon burjándzott a korrupció és ugyanúgy mint most, mentek tönkre a vállalkozások.
A többi párt az mindig is csak bologatós jánosok voltak. Mindig úgy próbáltak helyezkedni, hogy beférjenek a parlamentbe. A Jobbik most a cigányellenességével ilyen népszerü, de nem lehet tudni, hogy komolyabb feladatokra képessek-e. Én életemben egyszer sem voltam szavazni és valószinű, hogy ezentúl is így lesz. Mindegyik csak a maga pecsenyéjét süti és a pornép nem érdekli.
Szóval jobb úgysem lesz. A Jobbik elvei nekem is tetszenek, de úgysem tudják véghez vinni.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 15:04:18

Ha tetszik, akkor miért nem szavazol rájuk ? Ezt nem értem...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Május 22. - 15:06:00
Na ez kemény, jó pár dolog kimaradt a filmből ***)))
http://www.youtube.com/watch?v=-aZEKHfJVEk
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 22. - 15:07:33
Az a gond, hogy a Fidesz sem jobb az MSZP-nél. Mikor ők voltak hatalmon burjándzott a korrupció és ugyanúgy mint most, mentek tönkre a vállalkozások.
A többi párt az mindig is csak bologatós jánosok voltak. Mindig úgy próbáltak helyezkedni, hogy beférjenek a parlamentbe. A Jobbik most a cigányellenességével ilyen népszerü, de nem lehet tudni, hogy komolyabb feladatokra képessek-e. Én életemben egyszer sem voltam szavazni és valószinű, hogy ezentúl is így lesz. Mindegyik csak a maga pecsenyéjét süti és a pornép nem érdekli.
Szóval jobb úgysem lesz. A Jobbik elvei nekem is tetszenek, de úgysem tudják véghez vinni.

Akkor szavazz rájuk, pont az ilyen emberekre van szükség mint te, aki passzív volt idáig. Ha látod, hogy ez így nem mehet tovább, akkor egy kicsivel te is hozzá tudsz tenni valamihez, amiben hiszel. Szerintem megér ennyit  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Május 22. - 15:12:05
nekem az böki a csőrőmet,hogy rengetegen háborognak hogy az aktuális választás után miért az került hatalomra aki. köztük munkatársaim is,csak ők nem mentek el,de mondják a magukét,és azért nem mert úgysem ért volna semmit ha elmennek. ez a baj velünk mert akarjuk a változást de tenni azt már nem teszünk ellene,ez látható a választási statisztikán is. alacsony a részvétel átlagosan nézve. fejekben kéne rendet tenni aztán megszólalni,minden szinten.

béke  :-}

hasonló szavazást láttam má máshol is,de itt is monyok egyet  :)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 22. - 15:12:14
annyiból sasa is érthető, hoyg ígéretekkel eddig is tele volt a padlás... és egyikünk sem jós. És amíg nem számonkérhetők a választási ígéretek...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 22. - 15:13:27
annyiból sasa is érthető, hoyg ígéretekkel eddig is tele volt a padlás... és egyikünk sem jós. És amíg nem számonkérhetők a választási ígéretek...

Igen, de talán jobb véleményt nyilvánítani, mint passzívnak maradni..  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 22. - 15:16:23
annyiból sasa is érthető, hoyg ígéretekkel eddig is tele volt a padlás... és egyikünk sem jós. És amíg nem számonkérhetők a választási ígéretek...

Igen, de talán jobb véleményt nyilvánítani, mint passzívnak maradni..  :-}

hogyne. csak ugye az óhatatlanul felmerül az emberben,  hogy mindenki azért akar hatalomra kerülni, hogy beletehesse a mancsát a húsosfazékba.
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Május 22. - 15:26:56
Ha láttam volna az évek folyamán, hogy van értelme valaki mellé állni, akkot megtettem volna. De sajnos én már sok választást megéltem és sok párt mocskosságát tapasztaltam. Ezek közül senki sem szimpatikus.
A Jobbikkal még várok egy kicsit, had forja ki magát.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 22. - 15:27:32
annyiból sasa is érthető, hoyg ígéretekkel eddig is tele volt a padlás... és egyikünk sem jós. És amíg nem számonkérhetők a választási ígéretek...

Igen, de talán jobb véleményt nyilvánítani, mint passzívnak maradni..  :-}

hogyne. csak ugye az óhatatlanul felmerül az emberben,  hogy mindenki azért akar hatalomra kerülni, hogy beletehesse a mancsát a húsosfazékba.

Valaki úgyis lesz hatalmon, akár megyek szavazni, akár nem. De legalább tudom a fejem a falba verni, ha rosszul választottam, nem a levegőbe ugatok, hogy más megválasztott egy olyan kormányt, amelyik az én káromra, ellenem dolgozik.

Az a baj ezzel, hogy a programok nagyon szépen tudnak kinézni, de lehet csak addig tartanak, ameddig hatalomra nem kerülnek, utána meg el is van felejtve.. Volt erre már példa bőven. És igen: én is támogatnám a választási ígéretek számon kérhetőségét  8-}
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 22. - 15:28:21
Ha láttam volna az évek folyamán, hogy van értelme valaki mellé állni, akkot megtettem volna. De sajnos én már sok választást megéltem és sok párt mocskosságát tapasztaltam. Ezek közül senki sem szimpatikus.
A Jobbikkal még várok egy kicsit, had forja ki magát.

Pontosan ugyanúgy gondolkozol mint apám  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Május 22. - 15:30:19
Ha láttam volna az évek folyamán, hogy van értelme valaki mellé állni, akkot megtettem volna. De sajnos én már sok választást megéltem és sok párt mocskosságát tapasztaltam. Ezek közül senki sem szimpatikus.
A Jobbikkal még várok egy kicsit, had forja ki magát.

Pontosan ugyanúgy gondolkozol mint apám  8-)
Talán azért, mert az apád lehetnék. ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 22. - 15:47:26
Ha láttam volna az évek folyamán, hogy van értelme valaki mellé állni, akkot megtettem volna. De sajnos én már sok választást megéltem és sok párt mocskosságát tapasztaltam. Ezek közül senki sem szimpatikus.
A Jobbikkal még várok egy kicsit, had forja ki magát.

Pontosan ugyanúgy gondolkozol mint apám  8-)
Talán azért, mert az apád lehetnék. ;D

Ja, lehet. Mondjuk az öregemre oda kell figyelni, vannak neki jó meglátásai..  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Május 22. - 15:52:15
hmmm...van itt egy balos is!  :D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 22. - 15:54:22
hmmm...van itt egy balos is!  :D
feri beregelt még régebben  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Május 22. - 16:02:33
http://www.freewebs.com/beszelo/  ha ez igaz akkor itt tényleg nagy bajok vannak!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Május 22. - 23:25:14
http://www.kuruc.info/r/35/40248/ ez durva
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Május 23. - 22:12:38
kecsesen nőies...
(http://www.origo.hu/i/0901/20090129parlament16.jpg)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 26. - 09:30:12
Ez is érdekes:
http://video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Május 26. - 11:05:52
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=22039 érdekes cikk
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Május 27. - 15:36:01
http://kuruc.info/r/4/40727/ 
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Május 27. - 15:37:38
http://kuruc.info/r/26/40728/ kettős mérce
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 27. - 15:46:56
Kormányváltás esetén, visszamenőleg felül lehet vizsgálni, vagy újra tárgyalni bűnügyeket ?
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 27. - 16:15:22
"Gyurcsány Münchenben látogatja meg gyermekeit
A legnagyobb titokban utazott el Gyurcsány Ferenc és felesége két közös gyermekükhöz Münchenbe, ahová tavaly óta jár iskolába Tamás és Anna - írja a Bors.

A volt kormányfő még legszűkebb környezetének sem adott felhatalmazást arra, hogy elmondják, merre járnak."

Hmmm szökik a patkány ? Költözik ki ?
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Május 27. - 16:17:10
"Gyurcsány Münchenben látogatja meg gyermekeit
A legnagyobb titokban utazott el Gyurcsány Ferenc és felesége két közös gyermekükhöz Münchenbe, ahová tavaly óta jár iskolába Tamás és Anna - írja a Bors.

A volt kormányfő még legszűkebb környezetének sem adott felhatalmazást arra, hogy elmondják, merre járnak."

Hmmm szökik a patkány ? Költözik ki ?
engem az jobban zavar, hogy én miért nem tanulhattam Münchenben...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Május 27. - 16:21:36

sztem vót valami fülese a magyarbálint legújabb egetverő ostoba faszságáról, és idejekorán kimenekítette a kölykeit...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Május 27. - 17:47:05

Mi bajod azzal, hogy általános debileket neveljenek az iskolában?  !+"%

http://www.vezess.hu/hirek/dugot_iger_demszky_gabor/18987/ viszlát Margit-híd
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 28. - 11:27:03
A Hvg készített a jobbikról egy felmérést miszerint, hatalmas igény van a pártra. Táboruk azokból áll, akik mindkét "nagy" pártból kiábrándultak.
A megkérdezettek eszerint vélekedtek a jobbikról :

59 % szerint a Jobbik végre kimondja azokat a problémákat, amikre mindenki gondol.

53 % szerint a Jobbik a parlamentben a sokszínűséget növelné.

52 % szerint a Jobbikról csak a parlamenti pártok akarják elhitetni, hogy kirekesztő, mert féltik a hatalmukat.

47 % szerint a Jobbik csak a magyarság érdekeit tartja szem előtt.

34 % szerint csak a Jobbik törődik a kisemberek érdekeivel.
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Május 28. - 11:46:09
Akkor lehet hogy mégis van rá igény!
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Május 28. - 11:59:10
Akkor lehet hogy mégis van rá igény!
van, de nem is értem... még nem jutott senkinek eszébe az, hogy egyik kutya, másik eb? ráadásul hallottam a programjukat... -azt most hagyjuk, hogy érdekes módon pont olyanok vannak a közelükbe, akik "ellen" "küzdenek"- nade senkinek nem tűnik fel az, hogy túl szép, hogy igaz legyen?

Mondjuk mindegy... jobb úgyse lesz...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 28. - 12:00:24
Akkor lehet hogy mégis van rá igény!
van, de nem is értem... még nem jutott senkinek eszébe az, hogy egyik kutya, másik eb? ráadásul hallottam a programjukat... -azt most hagyjuk, hogy érdekes módon pont olyanok vannak a közelükbe, akik "ellen" "küzdenek"- nade senkinek nem tűnik fel az, hogy túl szép, hogy igaz legyen?

Mondjuk mindegy... jobb úgyse lesz...
Kitörölnéd magad  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 28. - 12:01:32
Akkor lehet hogy mégis van rá igény!
van, de nem is értem... még nem jutott senkinek eszébe az, hogy egyik kutya, másik eb? ráadásul hallottam a programjukat... -azt most hagyjuk, hogy érdekes módon pont olyanok vannak a közelükbe, akik "ellen" "küzdenek"- nade senkinek nem tűnik fel az, hogy túl szép, hogy igaz legyen?

Mondjuk mindegy... jobb úgyse lesz...
Lady meséld már el milyen a programjuk és kik vannak a közelükben és hogy mi ellen küzdenek és miért vagy idomított önsanyargató ???
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Május 28. - 12:06:46

idomított önsanyargató?  ****:))) ****:))) ****:)))
szép mondat, már hallottam valahol... ;D ;D ;D

nem mondom, nincs kedvem leírni, tré napom van...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 28. - 12:09:12
Ok, ne mondd.
Mi a gond a mondattal és hol hallottad  ????... ????... ????...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 28. - 12:13:44
Akkor lehet hogy mégis van rá igény!
van, de nem is értem... még nem jutott senkinek eszébe az, hogy egyik kutya, másik eb? ráadásul hallottam a programjukat... -azt most hagyjuk, hogy érdekes módon pont olyanok vannak a közelükbe, akik "ellen" "küzdenek"- nade senkinek nem tűnik fel az, hogy túl szép, hogy igaz legyen?

Mondjuk mindegy... jobb úgyse lesz...

Dehogynem, nekem nagyon is megfordult a fejemben, ezért is írom mindenhol, hogy HOZZÁM A LEGKÖZELEBB a Jobbik programja áll. Nem azt írom, hogy ez lesz a jó.. Van különbség, már én is szkeptikus vagyok ezekkel..  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Május 28. - 12:14:40
Nekem már tök mindegy, de a fidesz és az mszp ne kerüljön hatalomra. A fidesz mocskolja az mszp-t, de a politikájukkal és lejárató hadjáratukkal legalább akkora kárt csináltak az országnak. Egyébként a mi térségünk eléggé jobbikos lett, pedig nagyon fideszes volt.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Május 28. - 12:16:32
Ok, ne mondd.
Mi a gond a mondattal és hol hallottad  ????... ????... ????...
semmi... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 28. - 12:16:37
Nekem már tök mindegy, de a fidesz és az mszp ne kerüljön hatalomra. A fidesz mocskolja az mszp-t, de a politikájukkal és lejárató hadjáratukkal legalább akkora kárt csináltak az országnak. Egyébként a mi térségünk eléggé jobbikos lett, pedig nagyon fideszes volt.

Itt még tartja magát a fidesz, de eléggé jön fel a jobbik  ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Május 28. - 12:18:44
A Hvg készített a jobbikról egy felmérést miszerint, hatalmas igény van a pártra. Táboruk azokból áll, akik mindkét "nagy" pártból kiábrándultak.
A megkérdezettek eszerint vélekedtek a jobbikról :

59 % szerint a Jobbik végre kimondja azokat a problémákat, amikre mindenki gondol.

53 % szerint a Jobbik a parlamentben a sokszínűséget növelné.

52 % szerint a Jobbikról csak a parlamenti pártok akarják elhitetni, hogy kirekesztő, mert féltik a hatalmukat.

47 % szerint a Jobbik csak a magyarság érdekeit tartja szem előtt.

34 % szerint csak a Jobbik törődik a kisemberek érdekeivel.
Miért nem ez a nagy büdös helyzet?
Persze azt is gondolhatja valaki róluk,hogy ezek sem különbek a Deákné vásznánál,de csak ha a felét megvalósítanák amit mondanak,már istenkirályok.

-a többi gyökér párt kitalál újabb adókat,ahelyett,hogy a külföldi multikat adóztatná,nomeg a hihetetlen hasznos kínaiakat,arabokat-akik itt kiskirálykodnak Magyarországon,más országokban meg ők a csicskák(szó szerint)-ezeknek van több évig adómentességük,utána meg adókedvezmény....Mire? kérdem én
-Nagyos sokan kapnak különböző segélyeket,az adófizetők pénzéből,holott nem is rokkantak(munkaképes emberek=közmunka,mert képes rá)én ezeket a szarháziakat nem akarom eltartani+még ráadásul elisszák,elbagózzák :-/-
-Hihetetlen módon nőtt a cigánybűnözés aránya az elmúlt tíz évben,be kéne szabályozni őket,ahogy a szockó idején volt.
-végre(talán,esetleg,feltételes módban)nem csak a kisembereket szopatnák végre.

Mert Magyarországon mindenki jobban él/jobban jár mint a magyarok,akik adót fizetnek,dolgoznak,és nem a kínain csencselnek.

Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Május 28. - 12:20:44
 /:-) /:-) /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 28. - 12:20:50

 ;-oo-;  :-){
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 28. - 12:22:24
És éppen ez volna a dolog lényege, senki sem várja azt, hogy 3 tonna aranyat kapjon fizetésként havonta, nincsenek irreális ígéretek, ezeket bármelyik párt megcsinálhatná...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Május 28. - 12:23:12
Prod program:
-Hetente Gyurma adás...
-Az őszi szezonba a legnagyobb verseny szervezése. Fődíj 3.000.000ft kp + 2hónap Amerikai utazás. Belépő ingyenes.
-Minden fórumos-nak fél évig ingyen biztosítjuk a tápkieg csomagját.
-20 fórumost kiviszek a Mr Olympiára.
-Steve zavartalanul készülhet a versenyeire, akár kint is.
-Lady lesz a sajtófőnök
-Berkes Laci lesz az ifbb Elnöke
-Fitness & Bodybuilding sportoló állami támogatást kap.

folyt.köv...  ;D
  
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 28. - 12:24:41
Prod program:
-Hetente Gyurma adás...
-Az őszi szezonba a legnagyobb verseny szervezése. Fődíj 3.000.000ft kp + 2hónap Amerikai utazás. Belépő ingyenes.
-Minden fórumos-nak fél évig ingyen biztosítjuk a tápkieg csomagját.
-20 fórumost kiviszek a Mr Olympiára.
-Steve zavartalanul készülhet a versenyeire, akár kint is.
-Lady lesz a sajtófőnök
-Berkes Laci lesz az ifbb Elnöke
-Fitness & Bodybuilding sportoló állami támogatást kap.

folyt.köv...  ;D
  
Egy szavazat Prodra  :D Ha megoldod a cigánykérdést is, akkor tuti  :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Május 28. - 12:27:13
2 szavazat Prodra ;D.

Hogy is van ez az IFBB-elnökség,én csípem a Lacit ;).

Ja meg egy szavazat magamra is,minden szentnek maga felé hajlik a keze ehhe,ehhe.... ;D ;D.
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Május 28. - 12:28:14
Van-e 200001 Gyurmarajongó gyúrós?
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Május 28. - 12:28:23
Ha valaki meggyanúsítana engem,hogy nő a kis bajszocskám,jelentem körszakállam van >:D.

Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Május 28. - 12:29:36
Van-e 200001 Gyurmarajongó gyúrós?

Sokkal több  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Május 28. - 12:30:23
Pont ma mentem be a helyi önkormányzatba, hogy kérjek részletfizetési kedvezményt az iparűzési adóra, amit most kéne befizetnem 400.000 Ft.
Erre a portás megkérdezi, hogy van-e időpontom? Erre én naív megkérdezem, hogy miért kéne nekem időpont mikor én és hozzám hasonlók tartjuk el a várost. Erre kiröhögött, hogy én hol élek és mit gondolok. Ennyit erről a tetü rendszerről. A multik 6 évig teljes adómentességet kapnak. Hat év után kéne csak iparüzési adót fizetniük, de ilyenkor általában költözködnek. Ezt csinálta Fehérváron az IBM is. Mi kisvállalkozók tartjuk el ezt a szemét országot, mert csak minket tudnak adóztatni.
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Május 28. - 12:30:57
Van-e 200001 Gyurmarajongó gyúrós?

Sokkal több  ;D
Van-e 200001 szavazásra jogosult Gyurmarajongó gyúrós? (bocsesz H Laci :D )
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Május 28. - 12:33:01
Pont ma mentem be a helyi önkormányzatba, hogy kérjek részletfizetési kedvezményt az iparűzési adóra, amit most kéne befizetnem 400.000 Ft.
Erre a portás megkérdezi, hogy van-e időpontom? Erre én naív megkérdezem, hogy miért kéne nekem időpont mikor én és hozzám hasonlók tartjuk el a várost. Erre kiröhögött, hogy én hol élek és mit gondolok. Ennyit erről a tetü rendszerről. A multik 6 évig teljes adómentességet kapnak. Hat év után kéne csak iparüzési adót fizetniük, de ilyenkor általában költözködnek. Ezt csinálta Fehérváron az IBM is. Mi kisvállalkozók tartjuk el ezt a szemét országot, mert csak minket tudnak adóztatni.
amikor a szakdogámhoz keresem az anyagokat igencsak meglepődtem én is a kkv szektoron mind a foglalkoztatás mind az állami bevételek %-os arányán
Cím: Re: Politika
Írta: darknight - 2009. Május 28. - 12:33:11
Mégegy szavazat Prod-ra ;-oo-;...

(Zárójelben jegyzem meg, gyűlölöm a politikát...)

Viszont tegnap az egyik kollégámnak volt egy jó beszólása:

"Az SZDSZ-ben nem mindenki buzi...

...Van, aki leszbikus :D."

  >:D >:D >:D
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Május 28. - 12:44:08
Hékások!Azonnal adja le mindenki a szavazatát Mr.Prod-ra! :-){ :-){ :-){
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Május 28. - 12:49:23
Pont ma mentem be a helyi önkormányzatba, hogy kérjek részletfizetési kedvezményt az iparűzési adóra, amit most kéne befizetnem 400.000 Ft.
Erre a portás megkérdezi, hogy van-e időpontom? Erre én naív megkérdezem, hogy miért kéne nekem időpont mikor én és hozzám hasonlók tartjuk el a várost. Erre kiröhögött, hogy én hol élek és mit gondolok. Ennyit erről a tetü rendszerről. A multik 6 évig teljes adómentességet kapnak. Hat év után kéne csak iparüzési adót fizetniük, de ilyenkor általában költözködnek. Ezt csinálta Fehérváron az IBM is. Mi kisvállalkozók tartjuk el ezt a szemét országot, mert csak minket tudnak adóztatni.
Ez lenne az egyik legégetőbb feladat a közszféra struktúráját átalakítani, a legnagyobb pénznyelő, és itt nem a rendőrre, tanárra, egészségügyre, tűzoltóra gondolok, ők sajna másodrendű állampolgárok...
+ a milliószor emlegetett itthon egyedül álló adómentessége a multiknak...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Május 28. - 12:58:08

Meg a kurva önkormányzati apparátusra fújok még, bőven elég lenne megyeközpontonként egy önkormi, és csak okmányirodákat fenntartani a nagyobb településeken, mittomén 5000 lélekszám felett  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Május 28. - 16:08:13
Prod program:
-Hetente Gyurma adás...
-Az őszi szezonba a legnagyobb verseny szervezése. Fődíj 3.000.000ft kp + 2hónap Amerikai utazás. Belépő ingyenes.
-Minden fórumos-nak fél évig ingyen biztosítjuk a tápkieg csomagját.
-20 fórumost kiviszek a Mr Olympiára.
-Steve zavartalanul készülhet a versenyeire, akár kint is.
-Lady lesz a sajtófőnök
-Berkes Laci lesz az ifbb Elnöke
-Fitness & Bodybuilding sportoló állami támogatást kap.

folyt.köv...  ;D
 
szavaztam  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Június 01. - 10:49:12
http://www.origo.hu/itthon/20090531-a-jobbik-es-az-epvalasztasok-interju-morvai-krisztinaval.html?pIdx=1
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Június 01. - 23:45:30
Voksom Prodé ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Szandi - 2009. Június 02. - 23:13:42
kampányplakátra vele:
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Június 03. - 00:36:11
Tyűűű elhúz a Jobbik nagggyon...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 04. - 10:04:24
http://index.hu/kulfold/eu/2009/valasztas/ovb_alkotmanyserto_a_jobbik_szlogenje/
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 04. - 10:08:39
Az nem alkotmányellenes, hogy Magyarország a keveseké  ::) ::) ::) szadesz ??????
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Június 04. - 10:47:30
http://index.hu/kulfold/eu/2009/valasztas/ovb_alkotmanyserto_a_jobbik_szlogenje/
:-/-  :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 04. - 11:01:09
http://index.hu/kulfold/eu/2009/valasztas/ovb_alkotmanyserto_a_jobbik_szlogenje/

Ezt nem értem.. Mikor valami gond van, a kisebbség azt hangoztatja, hogy ő is ugyanolyan magyar állampolgár mint a másik, ezért ugyanolyan jogai vannak. Akkor ők most magyarok vagy nem? Vagy csak akkor magyarok mikor a jogaikat követelik, mikor a kötelességek jönnek, akkor meg kisebbség?  ***
Cím: Re: Politika
Írta: Szandi - 2009. Június 04. - 22:51:51
http://www.kuruc.info/r/2/41583/
 &5*
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Június 05. - 02:10:10
http://www.kuruc.info/r/2/41583/
 &5*
szánalom
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Június 05. - 06:27:42
http://www.kuruc.info/r/2/41583/
  :-/- :-/- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 05. - 06:28:40
http://www.kuruc.info/r/2/41583/
  :-/- :-/- :-/-

hajszálpontosan egy sorral fölötted...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 05. - 06:31:59
ezek a kibaszott EP választási kampányfilmek kikészítenek... az szdsz-től simán felfordul a gyomrom, de hogy az MDF új kiegyezést emleget és bazmeg Habsburg Gyurikát nyomják... sírva könyörgök, nem volt elég a labancokból meg a nyakunkon élősködő degenerált beltenyésztett főurakból?! (ó bocsánat, elfelejtettem raccsolni; degenehlált főuhlak, kéhlekalássan)
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Június 05. - 07:04:25
(ó bocsánat, elfelejtettem raccsolni; degenehlált főuhlak, kéhlekalássan) !+"% !+"%  Łł= Łł= ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 08:01:08
ezek a kibaszott EP választási kampányfilmek kikészítenek... az szdsz-től simán felfordul a gyomrom, de hogy az MDF új kiegyezést emleget és bazmeg Habsburg Gyurikát nyomják... sírva könyörgök, nem volt elég a labancokból meg a nyakunkon élősködő degenerált beltenyésztett főurakból?! (ó bocsánat, elfelejtettem raccsolni; degenehlált főuhlak, kéhlekalássan)
Új Mongol Párt - újabb tatárjárást, megölünk mindenkit, szavazzon ránk  ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 05. - 08:09:53

sokkal több kárt nem tudnának csinálni a jelenlegi hordánál ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 08:15:37
 ;D ****)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 08:18:42
 ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 08:29:49
Új tüntetők a Parlamentél ****:))) ****:))) ****:)))

(http://m.blog.hu/ma/magyarinfo/image/pluss_parlament4.JPG)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 05. - 08:50:33
http://index.hu/belfold/2009/06/04/morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett/?rnd=770

 ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 08:52:10
http://index.hu/belfold/2009/06/04/morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett/?rnd=770

 ;D ;D ;D
azt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy ha morvai krisztinka főfeminista, aktivista stb. volt, hogy' a jóistenbe került a jobbikba úgy, hogy hisznek is a "hitelességében"?  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 08:54:28
http://index.hu/belfold/2009/06/04/morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett/?rnd=770

 ;D ;D ;D
azt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy ha morvai krisztinka főfeminista, aktivista stb. volt, hogy' a jóistenbe került a jobbikba úgy, hogy hisznek is a "hitelességében"?  8-)
Nincs értelme a kérdésednek, nem lehet megválaszolni  :-\
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 05. - 08:58:37
Amúgy ha én is kint élnék Amerikában már vagy 10 éve, és egy jól menő cégnél lennék vezető pozícióban, akkor én is rohadtul büszke lennék arra, hogy magyar vagyok :D Kintről mindig könnyebb pofázni, hogy itthon mit, hogyan kellene csinálni :-p
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 09:00:27
Sajna nem láttam a levelet, az index = kuka, 2es büszke magyar zsidó, aham, akkor melyik pészah vagy húsvét  ????...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 09:00:34
http://index.hu/belfold/2009/06/04/morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett/?rnd=770

 ;D ;D ;D
azt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy ha morvai krisztinka főfeminista, aktivista stb. volt, hogy' a jóistenbe került a jobbikba úgy, hogy hisznek is a "hitelességében"?  8-)
Nincs értelme a kérdésednek, nem lehet megválaszolni  :-\
ja, értem ;)
feka nők érdekeit védi évekig, itt meg ... ááá... készvagyok... ****:))) ****:))) ****:)))

Amúgy az (is) a "bajom" a jobbikkal (most jobb kedvem van kifejteni az ilyesmiket ;) ),hogy ha bekerülnek az EP-be, az EU egy csomó támogatást meg fog vonni, meg sehol nem "divat" már az ilyesmi... lehet tenni dolgokat azért, amiért elvileg ők "harcolnak", de nem az EP-ben...

Plusz tegyük hozzá, hogy őket olyan lobbyk támogatják, ahol -hogy idézzem krisztinkát- "metéltfarkúak" vezetnek... mégis egy hogy' jön össze? az összefonódások meg szintén a hagyjuk kategória...

A jobbik sem jobb, mint bármelyik párt, sőt, ők a képmutatásból élnek, és szépen bólogatnak ők is a háttérben... meg persze, hogy szeretnének a "tortából"... ki nem?! de akkor ők legalább annyit hazudnak a választóknak... sőőőőt...

Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 05. - 09:01:54
http://index.hu/belfold/2009/06/04/morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett/?rnd=770

 ;D ;D ;D
azt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy ha morvai krisztinka főfeminista, aktivista stb. volt, hogy' a jóistenbe került a jobbikba úgy, hogy hisznek is a "hitelességében"?  8-)
Nincs értelme a kérdésednek, nem lehet megválaszolni  :-\
ja, értem ;)
feka nők érdekeit védi évekig, itt meg ... ááá... készvagyok... ****:))) ****:))) ****:)))

Amúgy az (is) a "bajom" a jobbikkal (most jobb kedvem van kifejteni az ilyesmiket ;) ),hogy ha bekerülnek az EP-be, az EU egy csomó támogatást meg fog vonni, meg sehol nem "divat" már az ilyesmi... lehet tenni dolgokat azért, amiért elvileg ők "harcolnak", de nem az EP-ben...

Plusz tegyük hozzá, hogy őket olyan lobbyk támogatják, ahol -hogy idézzem krisztinkát- "metéltfarkúak" vezetnek... mégis egy hogy' jön össze? az összefonódások meg szintén a hagyjuk kategória...

A jobbik sem jobb, mint bármelyik párt, sőt, ők a képmutatásból élnek, és szépen bólogatnak ők is... meg persze, hogy szeretnének a "tortából"... ki nem?! de akkor ők legalább annyit hazudnak a választóknak... sőőőőt...

Inkább egy vetítős magyar, mint egy tolvaj dzsipó ;)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 09:03:48

szerintem meg egyik kutya, másik eb ;)
ő is oda fogja utalni a lopott lóvét, ahova a másik...
És ő is a haverjainak, ahogyan a másik...

és a legjobb, hogy átfedés is van... ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 05. - 09:04:06

én úgy vagyok vele, hogy a jelen köztörvényes bűnözőkből álló banda után csak jobb jöhet.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 05. - 09:08:48
Ma éjfélig még lehet nyomatni a topikot(ami a csövön kifér), utána kampánycsend  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 05. - 09:09:28
http://index.hu/belfold/2009/06/04/morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett/?rnd=770

 ;D ;D ;D
azt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy ha morvai krisztinka főfeminista, aktivista stb. volt, hogy' a jóistenbe került a jobbikba úgy, hogy hisznek is a "hitelességében"?  8-)
Nincs értelme a kérdésednek, nem lehet megválaszolni  :-\
ja, értem ;)
feka nők érdekeit védi évekig, itt meg ... ááá... készvagyok... ****:))) ****:))) ****:)))

Amúgy az (is) a "bajom" a jobbikkal (most jobb kedvem van kifejteni az ilyesmiket ;) ),hogy ha bekerülnek az EP-be, az EU egy csomó támogatást meg fog vonni, meg sehol nem "divat" már az ilyesmi... lehet tenni dolgokat azért, amiért elvileg ők "harcolnak", de nem az EP-ben...

Plusz tegyük hozzá, hogy őket olyan lobbyk támogatják, ahol -hogy idézzem krisztinkát- "metéltfarkúak" vezetnek... mégis egy hogy' jön össze? az összefonódások meg szintén a hagyjuk kategória...

A jobbik sem jobb, mint bármelyik párt, sőt, ők a képmutatásból élnek, és szépen bólogatnak ők is... meg persze, hogy szeretnének a "tortából"... ki nem?! de akkor ők legalább annyit hazudnak a választóknak... sőőőőt...

Inkább egy vetítős magyar, mint egy tolvaj dzsipó ;)
szerintem meg egyik kutya, másik eb ;)
ő is oda fogja utalni a lopott lóvét, ahova a másik...
És ő is a haverjainak, ahogyan a másik...

és a legjobb, hogy átfedés is van... ;)

Olyan ez, mint az örökzöld sztori a 70es évekből; az erdőgazdasághoz kerülő új könyvelő nézegeti a kimutatásokat, majd óvatosan megkérdezi az elnök elvtársat:
- érdekes, az erdész a Nivához egy év alatt igényelt 65 liter olajat, 9 akkumulátort, 4 garnitúra gumiabroncsot, egy új váltót… nem kellene kirúgni?
- ezt? Ez legalább már összelopta magát, az utódja kezdené elölről…

Nakérlek, a jelen fehérgallérosoknak nem volt elég az első 4 év, látszatintézkedések mögé bújva egyre durvábban nyúlnak – más is belehugyozott a medencébe, de ők a trambulinról csinálják, röhögve! Ennél csak jobb jöhet!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 09:10:08
Lady echte zsidó lojalitását most sem cáfolta meg, zsigerből útálsz minden magyart...
Érdekes egy olyan párt hitelességét méregeted te, aki igazából még be sem került a parlamentbe és sehova sem.
A feltételezéseidet tartsd meg magadnak sztem, mi itt általában tényeken vitázunk, nem fantazmagóriákon.
Nem tetszik a jobbik, szarsz bele a nemzeti dolgokba, igazából nem érdekes demokrácia van szavazhatsz zsidókra, cigányokra bárkire, éppen ezzel teszed magad röhejessé, hogy a semmit próbálod bebizonyítani, egy "szűz" friss pártot próbálnál belekeverni az elmúlt 20 év szarjába...
Meséld már el milyen lobbik támogatják őket, gondolom fogalmad sincs, nem baj...
Meg fognak vonni, Morvai miatt csomó eu-s pénzt  ****:))) ****:))) ****:)))  ****:)))))) profi ...
Igazán nagyszerű cikkeket írhatnál az indexnek  ****:)))))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 09:12:08
majd sztem térjünk vissza, akkor az elméleteidre, ha címlapon lesz, hogy a Jobbik ennyit, annyit utalt, offshorolt, sikkasztott el ...
addig sztem psszt  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 09:13:11
Lady echte zsidó lojalitását most sem cáfolta meg, zsigerből útálsz minden magyart...
Érdekes egy olyan párt hitelességét méregeted te, aki igazából még be sem került a parlamentbe és sehova sem.
A feltételezéseidet tartsd meg magadnak sztem, mi itt általában tényeken vitázunk, nem fantazmagóriákon.
Nem tetszik a jobbik, szarsz bele a nemzeti dolgokba, igazából nem érdekes demokrácia van szavazhatsz zsidókra, cigányokra bárkire, éppen ezzel teszed magad röhejessé, hogy a semmit próbálod bebizonyítani, egy "szűz" friss pártot próbálnál belekeverni az elmúlt 20 év szarjába...
Meséld már el milyen lobbik támogatják őket, gondolom fogalmad sincs, nem baj...
Meg fognak vonni, Morvai miatt csomó eu-s pénzt  ****:))) ****:))) ****:)))  ****:)))))) profi ...
Igazán nagyszerű cikkeket írhatnál az indexnek  ****:)))))) ****:)))

Norbi, te kész vagy ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Annyit mondok, szavazz a jobbikra, és várd a csodát, de ha úgy lesz, ahogy én mondtam, akkor kérlek, gondolj arra, amit írtam ;)
A többi rangon aluli, nem reagálom le  ))=/ *** ;)
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 05. - 09:15:23
http://index.hu/belfold/2009/06/04/morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett/?rnd=770

 ;D ;D ;D
azt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy ha morvai krisztinka főfeminista, aktivista stb. volt, hogy' a jóistenbe került a jobbikba úgy, hogy hisznek is a "hitelességében"?  8-)
Nincs értelme a kérdésednek, nem lehet megválaszolni  :-\
ja, értem ;)
feka nők érdekeit védi évekig, itt meg ... ááá... készvagyok... ****:))) ****:))) ****:)))

Amúgy az (is) a "bajom" a jobbikkal (most jobb kedvem van kifejteni az ilyesmiket ;) ),hogy ha bekerülnek az EP-be, az EU egy csomó támogatást meg fog vonni, meg sehol nem "divat" már az ilyesmi... lehet tenni dolgokat azért, amiért elvileg ők "harcolnak", de nem az EP-ben...

Plusz tegyük hozzá, hogy őket olyan lobbyk támogatják, ahol -hogy idézzem krisztinkát- "metéltfarkúak" vezetnek... mégis egy hogy' jön össze? az összefonódások meg szintén a hagyjuk kategória...

A jobbik sem jobb, mint bármelyik párt, sőt, ők a képmutatásból élnek, és szépen bólogatnak ők is... meg persze, hogy szeretnének a "tortából"... ki nem?! de akkor ők legalább annyit hazudnak a választóknak... sőőőőt...

Inkább egy vetítős magyar, mint egy tolvaj dzsipó ;)
szerintem meg egyik kutya, másik eb ;)
ő is oda fogja utalni a lopott lóvét, ahova a másik...
És ő is a haverjainak, ahogyan a másik...

és a legjobb, hogy átfedés is van... ;)
Azért nem egészen. Pont te írtad a múltkor, hogy milyen jelenetnek voltál szemtanúja egy bankautomatánál. Ha valamilyen formába még politikai hatalomra is kerülnek, akkor itt nem lesz semmilyen visszatartó erő az ilyeneknek. Tök mindegy, hogy ki kerül oda a húsosfazékhoz, mindegyik lopni fog. Csak van olyan, aki emelett még egyéb károkat is okoz, na ez nem kellene. Különben meg ha itt ekkora fajgyűlölet van(amiről persze ők egyáltalán nem tehetnek) akkor miért nem mennek máshova? Nem az országot kell az ő képükre formálni, hanem nekik kellene alkalmazkodni a többséghez. Még csak az kellene, hogy legyen valaki, aki képviselői jogánál fogva felhatalmazva érezze magát arra, hogy igenis háborúzzanak a magyar lakosság ellen. Mert ezek az állatok háborút látnak maguk körül.
Mikor kint voltam Oxfordban, annyi hasonló nációt láttam mint még sehol máshol. Indiai, pakisztáni(akik egyébként elvileg utálják egymást), néger, arab, stb...de tudtak normálisan viselkedni! Senki nem nézett ferde szemmel rájuk, és ők sem néztek senkire így, mert mindenki tisztában volt a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályaival. Egyszer volt valami arab helyen egy balhé, de ott azonnal kint voltak a rendőrök, és rögtön falhoz kentek mindenkit, bilincs rá, aztán be a kocsiba.
Itt nem a bőrszínnel van baj, hanem a fejükben van hatalmas hiányállapot :-}
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 09:17:22
Indíts egy fantázia topikot és ott elmélkedj ...
Az ideológiák, berögződések és szemléletek közötti átmenet kb 30-40 évet vesz igénybe, 89be volt a "rendszerváltozás", tehát félúton tartunk, legkevesebb 3 jobboldali ciklus szükségeltetik ahhoz, hogy szembeötlő változás legyen, itt sztem egyedül te gondolkodsz ilyen szűklátókörűen, hogy a választások utáni első percben már minden szép és jó lesz...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 09:18:12

de ne keverd, amit mondtam, azt mondtam: lehet tenni dolgokat azért, amiért elvileg ők "harcolnak", de nem az EP-ben... - ez nekem azt jelenti, hogy igen, kerüljön be 2010-ben a parlamentbe, de az EP-ben én nem örülnék neki :)

és régebben mondtam is, hogy én drukkolok a legjobban, hogy végre legyen egy párt, aki betartja a választási ígéreteit, de nekem túl szép -lenne-, hogy igaz legyen...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 09:19:10
Indíts egy fantázia topikot és ott elmélkedj ...
Az ideológiák, berögződések és szemléletek közötti átmenet kb 30-40 évet vesz igénybe, 89be volt a "rendszerváltozás", tehát félúton tartunk, legkevesebb 3 jobboldali ciklus szükségeltetik ahhoz, hogy szembeötlő változás legyen, itt sztem egyedül te gondolkodsz ilyen szűklátókörűen, hogy a választások utáni első percben már minden szép és jó lesz...

...és én vagyok idomított ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 09:22:21
http://index.hu/belfold/2009/06/04/morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett/?rnd=770

 ;D ;D ;D
azt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy ha morvai krisztinka főfeminista, aktivista stb. volt, hogy' a jóistenbe került a jobbikba úgy, hogy hisznek is a "hitelességében"?  8-)
Nincs értelme a kérdésednek, nem lehet megválaszolni  :-\
ja, értem ;)
feka nők érdekeit védi évekig, itt meg ... ááá... készvagyok... ****:))) ****:))) ****:)))

Amúgy az (is) a "bajom" a jobbikkal (most jobb kedvem van kifejteni az ilyesmiket ;) ),hogy ha bekerülnek az EP-be, az EU egy csomó támogatást meg fog vonni, meg sehol nem "divat" már az ilyesmi... lehet tenni dolgokat azért, amiért elvileg ők "harcolnak", de nem az EP-ben...

Plusz tegyük hozzá, hogy őket olyan lobbyk támogatják, ahol -hogy idézzem krisztinkát- "metéltfarkúak" vezetnek... mégis egy hogy' jön össze? az összefonódások meg szintén a hagyjuk kategória...

A jobbik sem jobb, mint bármelyik párt, sőt, ők a képmutatásból élnek, és szépen bólogatnak ők is... meg persze, hogy szeretnének a "tortából"... ki nem?! de akkor ők legalább annyit hazudnak a választóknak... sőőőőt...

Inkább egy vetítős magyar, mint egy tolvaj dzsipó ;)
szerintem meg egyik kutya, másik eb ;)
ő is oda fogja utalni a lopott lóvét, ahova a másik...
És ő is a haverjainak, ahogyan a másik...

és a legjobb, hogy átfedés is van... ;)
Azért nem egészen. Pont te írtad a múltkor, hogy milyen jelenetnek voltál szemtanúja egy bankautomatánál. Ha valamilyen formába még politikai hatalomra is kerülnek, akkor itt nem lesz semmilyen visszatartó erő az ilyeneknek. Tök mindegy, hogy ki kerül oda a húsosfazékhoz, mindegyik lopni fog. Csak van olyan, aki emelett még egyéb károkat is okoz, na ez nem kellene. Különben meg ha itt ekkora fajgyűlölet van(amiről persze ők egyáltalán nem tehetnek) akkor miért nem mennek máshova? Nem az országot kell az ő képükre formálni, hanem nekik kellene alkalmazkodni a többséghez. Még csak az kellene, hogy legyen valaki, aki képviselői jogánál fogva felhatalmazva érezze magát arra, hogy igenis háborúzzanak a magyar lakosság ellen. Mert ezek az állatok háborút látnak maguk körül.
Mikor kint voltam Oxfordban, annyi hasonló nációt láttam mint még sehol máshol. Indiai, pakisztáni(akik egyébként elvileg utálják egymást), néger, arab, stb...de tudtak normálisan viselkedni! Senki nem nézett ferde szemmel rájuk, és ők sem néztek senkire így, mert mindenki tisztában volt a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályaival. Egyszer volt valami arab helyen egy balhé, de ott azonnal kint voltak a rendőrök, és rögtön falhoz kentek mindenkit, bilincs rá, aztán be a kocsiba.
Itt nem a bőrszínnel van baj, hanem a fejükben van hatalmas hiányállapot :-}
Pontosan erről van szó, 2 népcsoport van, aki nem akar asszimilálódni, sehol a világon az anyanemzethez, tudjuk melyik 2
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 09:30:14
http://index.hu/belfold/2009/06/04/morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett/?rnd=770

 ;D ;D ;D
azt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy ha morvai krisztinka főfeminista, aktivista stb. volt, hogy' a jóistenbe került a jobbikba úgy, hogy hisznek is a "hitelességében"?  8-)
Nincs értelme a kérdésednek, nem lehet megválaszolni  :-\
ja, értem ;)
feka nők érdekeit védi évekig, itt meg ... ááá... készvagyok... ****:))) ****:))) ****:)))

Amúgy az (is) a "bajom" a jobbikkal (most jobb kedvem van kifejteni az ilyesmiket ;) ),hogy ha bekerülnek az EP-be, az EU egy csomó támogatást meg fog vonni, meg sehol nem "divat" már az ilyesmi... lehet tenni dolgokat azért, amiért elvileg ők "harcolnak", de nem az EP-ben...

Plusz tegyük hozzá, hogy őket olyan lobbyk támogatják, ahol -hogy idézzem krisztinkát- "metéltfarkúak" vezetnek... mégis egy hogy' jön össze? az összefonódások meg szintén a hagyjuk kategória...

A jobbik sem jobb, mint bármelyik párt, sőt, ők a képmutatásból élnek, és szépen bólogatnak ők is... meg persze, hogy szeretnének a "tortából"... ki nem?! de akkor ők legalább annyit hazudnak a választóknak... sőőőőt...

Inkább egy vetítős magyar, mint egy tolvaj dzsipó ;)
szerintem meg egyik kutya, másik eb ;)
ő is oda fogja utalni a lopott lóvét, ahova a másik...
És ő is a haverjainak, ahogyan a másik...

és a legjobb, hogy átfedés is van... ;)
Azért nem egészen. Pont te írtad a múltkor, hogy milyen jelenetnek voltál szemtanúja egy bankautomatánál. Ha valamilyen formába még politikai hatalomra is kerülnek, akkor itt nem lesz semmilyen visszatartó erő az ilyeneknek. Tök mindegy, hogy ki kerül oda a húsosfazékhoz, mindegyik lopni fog. Csak van olyan, aki emelett még egyéb károkat is okoz, na ez nem kellene. Különben meg ha itt ekkora fajgyűlölet van(amiről persze ők egyáltalán nem tehetnek) akkor miért nem mennek máshova? Nem az országot kell az ő képükre formálni, hanem nekik kellene alkalmazkodni a többséghez. Még csak az kellene, hogy legyen valaki, aki képviselői jogánál fogva felhatalmazva érezze magát arra, hogy igenis háborúzzanak a magyar lakosság ellen. Mert ezek az állatok háborút látnak maguk körül.
Mikor kint voltam Oxfordban, annyi hasonló nációt láttam mint még sehol máshol. Indiai, pakisztáni(akik egyébként elvileg utálják egymást), néger, arab, stb...de tudtak normálisan viselkedni! Senki nem nézett ferde szemmel rájuk, és ők sem néztek senkire így, mert mindenki tisztában volt a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályaival. Egyszer volt valami arab helyen egy balhé, de ott azonnal kint voltak a rendőrök, és rögtön falhoz kentek mindenkit, bilincs rá, aztán be a kocsiba.
Itt nem a bőrszínnel van baj, hanem a fejükben van hatalmas hiányállapot :-}
de ne keverd, amit mondtam, azt mondtam: lehet tenni dolgokat azért, amiért elvileg ők "harcolnak", de nem az EP-ben... - ez nekem azt jelenti, hogy igen, kerüljön be 2010-ben a parlamentbe, de az EP-ben én nem örülnék neki :)

és régebben mondtam is, hogy én drukkolok a legjobban, hogy végre legyen egy párt, aki betartja a választási ígéreteit, de nekem túl szép -lenne-, hogy igaz legyen...
Egyszerűen annyi hiányosság van, hogy nem tudok reagálni 100 oldal kellene, mindegy szerencsére senkit nem érdekel, hogy te minek örülsz.  ;D ;D ;D
Azért talán annyiban megegyezhetünk, feltéve ha vannak erről információid  ;D ;D ;D, hogy a magyar gazadaság húzóágazata a mezőgazdaság, még a leamortizált állapotok ellenére is, ugye azt is tudod, hogy miért ,mert több mint a 2/3ad része az összterületünknek művelhető termőföld, említsd már meg légy oly kedves, hogy az eddigi ep turistáink mit tettek, eme ágazat felvirágoztatásának érdekében:
1: bezárták az összes cukorgyárat ?
2: kivágatták még Tokajban is a szőlők nagyrészét ???
3: húsbizniszt bedöntötték ???
4: külföldi árut hozatnak a multik polcaira ???

Éppen ez a lényege a jobbik eu-s politikájának, hogy a mezőgazdaságban kényszerítsenek ki megfelelő és jövedelmező pozíciókat...
A többi pártról tudsz valamit, mit szeretnének ott kinn ??? angol nyelvtudás és agy nélkül, csodálatos referenciákkal az elmúlt 20 évből ???
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 09:34:52
Jólvan, ülj le, és nyugodj meg ****)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 09:36:17
****) ;D
Az a gond, hogy sosem válaszolsz  ????...
Felnyomsz egy fikciót és a kontratényekre egy árva mukkot nem írsz ...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 09:40:14
****) ;D
Az a gond, hogy sosem válaszolsz  ????...
Felnyomsz egy fikciót és a kontratényekre egy árva mukkot nem írsz ...
azért nem írok semmit, mert szánalmas, ahogy sértegetsz engem, az meg főleg, ahogy megpróbálod kitalálni a gondolataimat... kevés sikerrel...

Én nem fogok a te stílusodban nekiállni sértegetni téged, valamint nem fogom a tényeket, amiket írok alátámasztani, mert előbb-utóbb úgyis kiderül...

És nem húzom fel magam, mert nem akarom megváltoztatni a vélekedésed, meggyőződésed, és lepereg rólam minden, amit sértegetésnek írsz :) ...vagy mondhatnám azt is, hogy nem érdekel, hogy mit gondolsz :)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 09:41:51
Ez kölcsönös, de a válasz továbbra sincs meg ...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 09:44:03
Ez kölcsönös, de a válasz továbbra sincs meg ...
Akkor oké: igen, a többi párt programját is tudom, és ugyanazt gondolom, amit a jobbikról...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 05. - 10:31:59
Sajnos (??) teljesen egyet kell értenem madinorbival, és bár az ember a realitás talaján mozog, azért reménykedni szabad, illetve ha programot vagy mentalitást kell nézni, akkor el kell dönteni hogy hozzád melyik áll a legközelebb, így csalódsz a legkisebbet. Talán. Bizonyíték nincs, de ha valamire szavazni kell, akkor arra már, amelyik szimpi.

Az EP meg nem foglalkozik (nem foglalkozhat) azzal, hogy nálunk milyen beállítottságú a kormány, nézd meg Szlovákiát hogy mennyit profitáltak a jobbos kormányból. REMÉLEM valami hasonló elindulhat nálunk is, és erős MAGYAR kormányunk lesz, aki magyar érdekeket néz végre.
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Június 05. - 10:34:03
http://index.hu/belfold/2009/06/04/morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett/?rnd=770

 ;D ;D ;D
azt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy ha morvai krisztinka főfeminista, aktivista stb. volt, hogy' a jóistenbe került a jobbikba úgy, hogy hisznek is a "hitelességében"?  8-)
Nincs értelme a kérdésednek, nem lehet megválaszolni  :-\
ja, értem ;)
feka nők érdekeit védi évekig, itt meg ... ááá... készvagyok... ****:))) ****:))) ****:)))

Amúgy az (is) a "bajom" a jobbikkal (most jobb kedvem van kifejteni az ilyesmiket ;) ),hogy ha bekerülnek az EP-be, az EU egy csomó támogatást meg fog vonni, meg sehol nem "divat" már az ilyesmi... lehet tenni dolgokat azért, amiért elvileg ők "harcolnak", de nem az EP-ben...

Plusz tegyük hozzá, hogy őket olyan lobbyk támogatják, ahol -hogy idézzem krisztinkát- "metéltfarkúak" vezetnek... mégis egy hogy' jön össze? az összefonódások meg szintén a hagyjuk kategória...

A jobbik sem jobb, mint bármelyik párt, sőt, ők a képmutatásból élnek, és szépen bólogatnak ők is... meg persze, hogy szeretnének a "tortából"... ki nem?! de akkor ők legalább annyit hazudnak a választóknak... sőőőőt...

Inkább egy vetítős magyar, mint egy tolvaj dzsipó ;)
szerintem meg egyik kutya, másik eb ;)
ő is oda fogja utalni a lopott lóvét, ahova a másik...
És ő is a haverjainak, ahogyan a másik...

és a legjobb, hogy átfedés is van... ;)
Azért nem egészen. Pont te írtad a múltkor, hogy milyen jelenetnek voltál szemtanúja egy bankautomatánál. Ha valamilyen formába még politikai hatalomra is kerülnek, akkor itt nem lesz semmilyen visszatartó erő az ilyeneknek. Tök mindegy, hogy ki kerül oda a húsosfazékhoz, mindegyik lopni fog. Csak van olyan, aki emelett még egyéb károkat is okoz, na ez nem kellene. Különben meg ha itt ekkora fajgyűlölet van(amiről persze ők egyáltalán nem tehetnek) akkor miért nem mennek máshova? Nem az országot kell az ő képükre formálni, hanem nekik kellene alkalmazkodni a többséghez. Még csak az kellene, hogy legyen valaki, aki képviselői jogánál fogva felhatalmazva érezze magát arra, hogy igenis háborúzzanak a magyar lakosság ellen. Mert ezek az állatok háborút látnak maguk körül.
Mikor kint voltam Oxfordban, annyi hasonló nációt láttam mint még sehol máshol. Indiai, pakisztáni(akik egyébként elvileg utálják egymást), néger, arab, stb...de tudtak normálisan viselkedni! Senki nem nézett ferde szemmel rájuk, és ők sem néztek senkire így, mert mindenki tisztában volt a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályaival. Egyszer volt valami arab helyen egy balhé, de ott azonnal kint voltak a rendőrök, és rögtön falhoz kentek mindenkit, bilincs rá, aztán be a kocsiba.
Itt nem a bőrszínnel van baj, hanem a fejükben van hatalmas hiányállapot :-}
de ne keverd, amit mondtam, azt mondtam: lehet tenni dolgokat azért, amiért elvileg ők "harcolnak", de nem az EP-ben... - ez nekem azt jelenti, hogy igen, kerüljön be 2010-ben a parlamentbe, de az EP-ben én nem örülnék neki :)

és régebben mondtam is, hogy én drukkolok a legjobban, hogy végre legyen egy párt, aki betartja a választási ígéreteit, de nekem túl szép -lenne-, hogy igaz legyen...
Egyszerűen annyi hiányosság van, hogy nem tudok reagálni 100 oldal kellene, mindegy szerencsére senkit nem érdekel, hogy te minek örülsz.  ;D ;D ;D
Azért talán annyiban megegyezhetünk, feltéve ha vannak erről információid  ;D ;D ;D, hogy a magyar gazadaság húzóágazata a mezőgazdaság, még a leamortizált állapotok ellenére is, ugye azt is tudod, hogy miért ,mert több mint a 2/3ad része az összterületünknek művelhető termőföld, említsd már meg légy oly kedves, hogy az eddigi ep turistáink mit tettek, eme ágazat felvirágoztatásának érdekében:
1: bezárták az összes cukorgyárat ?
2: kivágatták még Tokajban is a szőlők nagyrészét ???
3: húsbizniszt bedöntötték ???
4: külföldi árut hozatnak a multik polcaira ???

Éppen ez a lényege a jobbik eu-s politikájának, hogy a mezőgazdaságban kényszerítsenek ki megfelelő és jövedelmező pozíciókat...
A többi pártról tudsz valamit, mit szeretnének ott kinn ??? angol nyelvtudás és agy nélkül, csodálatos referenciákkal az elmúlt 20 évből ???
Nem akartam beleszólni a vitába és most se abba fogok, csupán egy mondatra reagálnék, amitől kis hílyán elvitt egy szívroham. A pirosan kiemelt részre gondolok. Ez az állítás már legalább 60 éve nem igaz, sőt manapság. Ma (pontosabban 1999-es adat) az aktív keresők 7,1 % dolgozik a mezőgazdaságban, a GDP-nek pedig kevesebb, mint 5%-át teszi ki a primer szektor. Nálunk egyszer egy évfolyamtársam gazdaságföldrajz vizsgán pontosan azt állította amit te és rögtön kivágták.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 10:38:17
Jelenleg lehet, hogy nem igaz, de akkor is ezen a területen van a legnagyobb potenciál, minden gazdasági lap azt emlegeti állandó jelleggel ,hogy 17-18 millió embert képes ellátni a mezőgazdaság és sok munkahelyet lehetne teremteni vele, illetve a ráépülő könnyűiparral és mezőgazdasági gépgyártással.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 05. - 10:39:31
EU direktíva, hogy a mezőgazdaságból élők arányát 8% alá kell szorítani. Köszönjük, Mansholt úr, mint a rettentő jó támogatási rendszert is!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 10:41:00
Jaja jelenleg nincs semmi csak szolgáltatás, takarító, vagyonőr, eladó, recepciós stb stb ...
Nincs produktum, semmi termék, a tradicionális húzóágak nem működnek ...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 10:42:35
Sajnos (??) teljesen egyet kell értenem madinorbival, és bár az ember a realitás talaján mozog, azért reménykedni szabad, illetve ha programot vagy mentalitást kell nézni, akkor el kell dönteni hogy hozzád melyik áll a legközelebb, így csalódsz a legkisebbet. Talán. Bizonyíték nincs, de ha valamire szavazni kell, akkor arra már, amelyik szimpi.

Az EP meg nem foglalkozik (nem foglalkozhat) azzal, hogy nálunk milyen beállítottságú a kormány, nézd meg Szlovákiát hogy mennyit profitáltak a jobbos kormányból. REMÉLEM valami hasonló elindulhat nálunk is, és erős MAGYAR kormányunk lesz, aki magyar érdekeket néz végre.
Igazából ki a fenét érdekel, hogy bárki más mit szól hozzá ???
És a belügy egyébként is tabu az unió számára ...
 ;-oo-; ;-oo-; ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 05. - 10:50:59

jaja, tabu - normális országoknál, mi itt hasraesünk azonnal, bármit mondanak, lógó nyelvvel bármit megcsinálnak, vonatkozzon az belügyre vagy másra...
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Június 05. - 11:01:03
Hát én inkább a K+F-ben látnám a megoldást és a fejlődés lehetőségét, nem a primer szektorban.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 05. - 11:01:54
Hát én inkább a K+F-ben látnám a megoldást és a fejlődés lehetőségét, nem a primer szektorban.

én a kőkemény büntetésekben és garnitúracserében, de nem vagyunk egyformák :D :D :D
Cím: Re: Politika
Írta: Bubee - 2009. Június 05. - 11:02:02
http://index.hu/belfold/2009/06/04/morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett/?rnd=770

 ;D ;D ;D
azt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy ha morvai krisztinka főfeminista, aktivista stb. volt, hogy' a jóistenbe került a jobbikba úgy, hogy hisznek is a "hitelességében"?  8-)
Nincs értelme a kérdésednek, nem lehet megválaszolni  :-\
ja, értem ;)
feka nők érdekeit védi évekig, itt meg ... ááá... készvagyok... ****:))) ****:))) ****:)))

Amúgy az (is) a "bajom" a jobbikkal (most jobb kedvem van kifejteni az ilyesmiket ;) ),hogy ha bekerülnek az EP-be, az EU egy csomó támogatást meg fog vonni, meg sehol nem "divat" már az ilyesmi... lehet tenni dolgokat azért, amiért elvileg ők "harcolnak", de nem az EP-ben...

Plusz tegyük hozzá, hogy őket olyan lobbyk támogatják, ahol -hogy idézzem krisztinkát- "metéltfarkúak" vezetnek... mégis egy hogy' jön össze? az összefonódások meg szintén a hagyjuk kategória...

A jobbik sem jobb, mint bármelyik párt, sőt, ők a képmutatásból élnek, és szépen bólogatnak ők is... meg persze, hogy szeretnének a "tortából"... ki nem?! de akkor ők legalább annyit hazudnak a választóknak... sőőőőt...

Inkább egy vetítős magyar, mint egy tolvaj dzsipó ;)
szerintem meg egyik kutya, másik eb ;)
ő is oda fogja utalni a lopott lóvét, ahova a másik...
És ő is a haverjainak, ahogyan a másik...

és a legjobb, hogy átfedés is van... ;)
Azért nem egészen. Pont te írtad a múltkor, hogy milyen jelenetnek voltál szemtanúja egy bankautomatánál. Ha valamilyen formába még politikai hatalomra is kerülnek, akkor itt nem lesz semmilyen visszatartó erő az ilyeneknek. Tök mindegy, hogy ki kerül oda a húsosfazékhoz, mindegyik lopni fog. Csak van olyan, aki emelett még egyéb károkat is okoz, na ez nem kellene. Különben meg ha itt ekkora fajgyűlölet van(amiről persze ők egyáltalán nem tehetnek) akkor miért nem mennek máshova? Nem az országot kell az ő képükre formálni, hanem nekik kellene alkalmazkodni a többséghez. Még csak az kellene, hogy legyen valaki, aki képviselői jogánál fogva felhatalmazva érezze magát arra, hogy igenis háborúzzanak a magyar lakosság ellen. Mert ezek az állatok háborút látnak maguk körül.
Mikor kint voltam Oxfordban, annyi hasonló nációt láttam mint még sehol máshol. Indiai, pakisztáni(akik egyébként elvileg utálják egymást), néger, arab, stb...de tudtak normálisan viselkedni! Senki nem nézett ferde szemmel rájuk, és ők sem néztek senkire így, mert mindenki tisztában volt a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályaival. Egyszer volt valami arab helyen egy balhé, de ott azonnal kint voltak a rendőrök, és rögtön falhoz kentek mindenkit, bilincs rá, aztán be a kocsiba.
Itt nem a bőrszínnel van baj, hanem a fejükben van hatalmas hiányállapot :-}
de ne keverd, amit mondtam, azt mondtam: lehet tenni dolgokat azért, amiért elvileg ők "harcolnak", de nem az EP-ben... - ez nekem azt jelenti, hogy igen, kerüljön be 2010-ben a parlamentbe, de az EP-ben én nem örülnék neki :)

és régebben mondtam is, hogy én drukkolok a legjobban, hogy végre legyen egy párt, aki betartja a választási ígéreteit, de nekem túl szép -lenne-, hogy igaz legyen...
Egyszerűen annyi hiányosság van, hogy nem tudok reagálni 100 oldal kellene, mindegy szerencsére senkit nem érdekel, hogy te minek örülsz.  ;D ;D ;D
Azért talán annyiban megegyezhetünk, feltéve ha vannak erről információid  ;D ;D ;D, hogy a magyar gazadaság húzóágazata a mezőgazdaság, még a leamortizált állapotok ellenére is, ugye azt is tudod, hogy miért ,mert több mint a 2/3ad része az összterületünknek művelhető termőföld, említsd már meg légy oly kedves, hogy az eddigi ep turistáink mit tettek, eme ágazat felvirágoztatásának érdekében:
1: bezárták az összes cukorgyárat ?
2: kivágatták még Tokajban is a szőlők nagyrészét ???
3: húsbizniszt bedöntötték ???
4: külföldi árut hozatnak a multik polcaira ???

Éppen ez a lényege a jobbik eu-s politikájának, hogy a mezőgazdaságban kényszerítsenek ki megfelelő és jövedelmező pozíciókat...
A többi pártról tudsz valamit, mit szeretnének ott kinn ??? angol nyelvtudás és agy nélkül, csodálatos referenciákkal az elmúlt 20 évből ???
Nem akartam beleszólni a vitába és most se abba fogok, csupán egy mondatra reagálnék, amitől kis hílyán elvitt egy szívroham. A pirosan kiemelt részre gondolok. Ez az állítás már legalább 60 éve nem igaz, sőt manapság. Ma (pontosabban 1999-es adat) az aktív keresők 7,1 % dolgozik a mezőgazdaságban, a GDP-nek pedig kevesebb, mint 5%-át teszi ki a primer szektor. Nálunk egyszer egy évfolyamtársam gazdaságföldrajz vizsgán pontosan azt állította amit te és rögtön kivágták.

A suszter meg maradjon a kaptafánál legyen szíves  ::)

Mi van akkor, ha ma nem húzóágazat? Hát persze h nem az, mert lehetetlenné teszik. Igenis húzóágazat volna, HA mindenki azt akarná. A hazai mezőgazdaságban és élelmiszeriparban brutális potenciál volna. HA minden megfelelően működne, akkor nem kellene nekünk fagyasztott dán sertéshús - ami persze nem rossz minőségű, de nem volna rá szükség akkor sem -, meg kit tudja milyen minőségű egyéb mezőgazdasági termék. Ez az ország már régen önellátó lehetne, SŐT komoly export teljesítményre volna képes még ezen felül is.

A hazai éghajlati és talajadottságok mindent megadnak ahhoz, h itt, helyben kiváló minőségű alapanyagot és végső soron élelmiszert lehessen előállítani. Bár az éghajlati viszonyok kezdenek megváltozni erősen negatív irányban (szárazság), az öntözést bizony kiválóan meg lehetne oldani, míg máshol már kevésbé. Ennek ellenére az öntözött terület borzasztóan csekély, mert senkinek nincs rá tőkéje h kiépítse a rendszert. A törekvés megvan, de az kevés.

A kutatás-fejlesztés területén a világ sokat köszönhet Magyarországnak. Csak h ne menjek túl messzire, h hangzik az h mondjuk az írek az USA-ba mentek ahhoz h valamilyen technológia után nézzenek és maguk az amerikaiak küldték őket hozzánk, mondván itt találják a megfelelő szakembereket! Ez nem kis szó!

Örömmel látom, h már akadnak olyan - konkrétan - tejtermelő gazdák akik ugyan nem adják oda a kereskedőknek a tejet, hanem a sarkukra állnak és tejautomatákba invesztálnak, ezáltal létrehozva a saját kiskereskedelmi egységeiket  ****:))))))

Persze ez már OFF, csak leírtam.

A lényeg h Magyarországnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a húzóágazata! Kész és pont!
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 11:14:08
Lady echte zsidó lojalitását most sem cáfolta meg, zsigerből útálsz minden magyart...
Érdekes egy olyan párt hitelességét méregeted te, aki igazából még be sem került a parlamentbe és sehova sem.
A feltételezéseidet tartsd meg magadnak sztem, mi itt általában tényeken vitázunk, nem fantazmagóriákon.
Nem tetszik a jobbik, szarsz bele a nemzeti dolgokba, igazából nem érdekes demokrácia van szavazhatsz zsidókra, cigányokra bárkire, éppen ezzel teszed magad röhejessé, hogy a semmit próbálod bebizonyítani, egy "szűz" friss pártot próbálnál belekeverni az elmúlt 20 év szarjába...
Meséld már el milyen lobbik támogatják őket, gondolom fogalmad sincs, nem baj...
Meg fognak vonni, Morvai miatt csomó eu-s pénzt  ****:))) ****:))) ****:)))  ****:)))))) profi ...
Igazán nagyszerű cikkeket írhatnál az indexnek  ****:)))))) ****:)))

Norbi,

Azért nem pont úgy néz ki számomra sem, mintha te itt pont nem fantáziálnál egyáltalán. Egyébként is ez a topik inkább egy fajgyülőlő topikba ment át, ahogy olvasom, és nem igazán a politika felé halad.(a politika szó alapvetően embert és állampolgárt jelent, ha végig követed az etimológiáját is. A görög "polites" szóból ered, ami citizen-t, vagyis állampolgárt jelentett.)

Abban sokan egyetértünk itt, hogy messze több mint felháborító, amit a szocik előadnak ebben az országban. Vérlázító, a legenyhébben fogalmazva is, de a megoldásokban azért valamennyire jobban tiszteletben kellene tartani egymás véleményét. Norbi, neked annyit kellene megértened alapvetően, hogy "az, hogy valaki nem a barátod, még nem jelenti azt, hogy az ellenséged."

Ha a Jobbikról beszélünk, éppen az a baj, hogy egy olyan pártról beszélünk, amelyik nem sok mindent tett le az asztalra, mivel elég újszülöttnek számít, tehát fantáziálni lehet róla elég sokat, de valódi tényeket, eredményeket keveset fogsz találni.

Csak kiváncsiságból most megnéztem egy Morvaival készitett műsort(Pörzse), mivel keveset tudok Morvairól és a Jobbikról. Amit nem igazán értek benne az az, hogy Morvai emberi jogokról beszél és hazafiságról. A hazafiság rendben van, mivel erre hivatkoznak rengetegen manapság a politikában és "könnyű" erre építeni ma egy pártot, de ha mellé tesszük az emberi jogokat, akkor már kezd kicsit zavarosabbá válni ez a téma, mivel a kettő kezd ellentétes irányba mutatni, főleg úgy, ahogy ezt pár Jobbik szimpatizáns próbálja használni és előadni. (legalábbis a zsidózással, cigányozással stb. messze nem az emberi jogok irányába halad ez a dolog.)

video itt: http://www.youtube.com/watch?v=K3v-zYN-0e0&feature=related

Emellett alapvetően egyet lehet érteni Morvai alapkoncepciójával a Jobbik alapvető ideológiájában, stratégiájában(amit Morvai ebben a műsorban magyaráz), amiben az emberközpontúságot szembe állitja a profitközpontúsággal, de ezt valahogy sok ember felé nem tudja kommunikálni a Jobbik úgy, hogy ez elég meggyőző és hiteles legyen. A műsor további részében a kis és középvállalkozók segítéséről beszél, amivel nálam jobban senki nem tud egyetérteni, de Morvai tényleg nem tűnik túl hitelesnek számomra ebben a témában sem.(semmilyen jogász vagy ügyvéd nem hiteles számomra, ha vállalkozókról és vállalkozásokról beszél, egyébként sem.)
Az emberi jogok és az emberközpontúság alapvetően egy nagyon fontos koncepció, csak nem jön át nekem ez tisztán Morvaitól, de lehet hogy csak az én agyam csökevényes most ehhez.

So, sounds nice nice, but...

(Majd Norbi kijavít, ha sok hülyeséget írtam most a Jobbikról  :D, mivel lehet hogy full félreértem a koncepcióját ennek a pártnak, amihez hozzáteszem, hogy elég tájékozatlan vagyok a Jobbikot tekintve és csupán a benyomásaimat írtam le most ezzel kapcsolatban.)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 05. - 11:19:54
az emberi jogokat kellene már úgy értelmezni egyszer, hogy ne az legyen a vége, hogy az dolgozó, adófizető állampolgárnál mindenkinek több joga van mindenhez. A folyamatosan fennen hangoztatott - és alapvetően önellentmondó - pozitív diszkrinimációt kellene már elfelejteni.
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Június 05. - 11:35:45
A suszter meg maradjon a kaptafánál legyen szíves  ::)

Mi van akkor, ha ma nem húzóágazat? Hát persze h nem az, mert lehetetlenné teszik. Igenis húzóágazat volna, HA mindenki azt akarná. A hazai mezőgazdaságban és élelmiszeriparban brutális potenciál volna. HA minden megfelelően működne, akkor nem kellene nekünk fagyasztott dán sertéshús - ami persze nem rossz minőségű, de nem volna rá szükség akkor sem -, meg kit tudja milyen minőségű egyéb mezőgazdasági termék. Ez az ország már régen önellátó lehetne, SŐT komoly export teljesítményre volna képes még ezen felül is.

A hazai éghajlati és talajadottságok mindent megadnak ahhoz, h itt, helyben kiváló minőségű alapanyagot és végső soron élelmiszert lehessen előállítani. Bár az éghajlati viszonyok kezdenek megváltozni erősen negatív irányban (szárazság), az öntözést bizony kiválóan meg lehetne oldani, míg máshol már kevésbé. Ennek ellenére az öntözött terület borzasztóan csekély, mert senkinek nincs rá tőkéje h kiépítse a rendszert. A törekvés megvan, de az kevés.

A kutatás-fejlesztés területén a világ sokat köszönhet Magyarországnak. Csak h ne menjek túl messzire, h hangzik az h mondjuk az írek az USA-ba mentek ahhoz h valamilyen technológia után nézzenek és maguk az amerikaiak küldték őket hozzánk, mondván itt találják a megfelelő szakembereket! Ez nem kis szó!

Örömmel látom, h már akadnak olyan - konkrétan - tejtermelő gazdák akik ugyan nem adják oda a kereskedőknek a tejet, hanem a sarkukra állnak és tejautomatákba invesztálnak, ezáltal létrehozva a saját kiskereskedelmi egységeiket  ****:))))))

Persze ez már OFF, csak leírtam.

A lényeg h Magyarországnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a húzóágazata! Kész és pont!
Az ellentmondó részeket pirossal kiemeltem.
A zöld résszel egyet értek, mint mondtam én ebben látom a jövőt.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 11:39:14
Lady echte zsidó lojalitását most sem cáfolta meg, zsigerből útálsz minden magyart...
Érdekes egy olyan párt hitelességét méregeted te, aki igazából még be sem került a parlamentbe és sehova sem.
A feltételezéseidet tartsd meg magadnak sztem, mi itt általában tényeken vitázunk, nem fantazmagóriákon.
Nem tetszik a jobbik, szarsz bele a nemzeti dolgokba, igazából nem érdekes demokrácia van szavazhatsz zsidókra, cigányokra bárkire, éppen ezzel teszed magad röhejessé, hogy a semmit próbálod bebizonyítani, egy "szűz" friss pártot próbálnál belekeverni az elmúlt 20 év szarjába...
Meséld már el milyen lobbik támogatják őket, gondolom fogalmad sincs, nem baj...
Meg fognak vonni, Morvai miatt csomó eu-s pénzt  ****:))) ****:))) ****:)))  ****:)))))) profi ...
Igazán nagyszerű cikkeket írhatnál az indexnek  ****:)))))) ****:)))

Norbi,

Azért nem pont úgy néz ki számomra sem, mintha te itt pont nem fantáziálnál egyáltalán. Egyébként is ez a topik inkább egy fajgyülőlő topikba ment át, ahogy olvasom, és nem igazán a politika felé halad.(a politika szó alapvetően embert és állampolgárt jelent, ha végig követed az etimológiáját is. A görög "polites" szóból ered, ami citizen-t, vagyis állampolgárt jelentett.)

Abban sokan egyetértünk itt, hogy messze több mint felháborító, amit a szocik előadnak ebben az országban. Vérlázító, a legenyhébben fogalmazva is, de a megoldásokban azért valamennyire jobban tiszteletben kellene tartani egymás véleményét. Norbi, neked annyit kellene megértened alapvetően, hogy "az, hogy valaki nem a barátod, még nem jelenti azt, hogy az ellenséged."

Ha a Jobbikról beszélünk, éppen az a baj, hogy egy olyan pártról beszélünk, amelyik nem sok mindent tett le az asztalra, mivel elég újszülöttnek számít, tehát fantáziálni lehet róla elég sokat, de valódi tényeket, eredményeket keveset fogsz találni.

Csak kiváncsiságból most megnéztem egy Morvaival készitett műsort(Pörzse), mivel keveset tudok Morvairól és a Jobbikról. Amit nem igazán értek benne az az, hogy Morvai emberi jogokról beszél és hazafiságról. A hazafiság rendben van, mivel erre hivatkoznak rengetegen manapság a politikában és "könnyű" erre építeni ma egy pártot, de ha mellé tesszük az emberi jogokat, akkor már kezd kicsit zavarosabbá válni ez a téma, mivel a kettő kezd ellentétes irányba mutatni, főleg úgy, ahogy ezt pár Jobbik szimpatizáns próbálja használni és előadni. (legalábbis a zsidózással, cigányozással stb. messze nem az emberi jogok irányába halad ez a dolog.)

video itt: http://www.youtube.com/watch?v=K3v-zYN-0e0&feature=related

Emellett alapvetően egyet lehet érteni Morvai alapkoncepciójával a Jobbik alapvető ideológiájában, stratégiájában(amit Morvai ebben a műsorban magyaráz), amiben az emberközpontúságot szembe állitja a profitközpontúsággal, de ezt valahogy sok ember felé nem tudja kommunikálni a Jobbik úgy, hogy ez elég meggyőző és hiteles legyen. A műsor további részében a kis és középvállalkozók segítéséről beszél, amivel nálam jobban senki nem tud egyetérteni, de Morvai tényleg nem tűnik túl hitelesnek számomra ebben a témában sem.(semmilyen jogász vagy ügyvéd nem hiteles számomra, ha vállalkozókról és vállalkozásokról beszél, egyébként sem.)
Az emberi jogok és az emberközpontúság alapvetően egy nagyon fontos koncepció, csak nem jön át nekem ez tisztán Morvaitól, de lehet hogy csak az én agyam csökevényes most ehhez.

So, sounds nice nice, but...

(Majd Norbi kijavít, ha sok hülyeséget írtam most a Jobbikról  :D, mivel lehet hogy full félreértem a koncepcióját ennek a pártnak, amihez hozzáteszem, hogy elég tájékozatlan vagyok a Jobbikot tekintve és csupán a benyomásaimat írtam le most ezzel kapcsolatban.)

Figy Efit, ti most ezt úgy adjátok elő, mintha én kényszerítenélek, hogy szavazz bárkire is, éppen 10 posttal ezelőtt írtam, hogy szabadon szavazhatsz, arra aki tetszik.

Egy kérdést felvet az írásod  ;D
"Ha a Jobbikról beszélünk, éppen az a baj, hogy egy olyan pártról beszélünk, amelyik nem sok mindent tett le az asztalra, mivel elég újszülöttnek számít"

Te melyiket választanád, akiről tudjuk, hogy nem sok mindent tett le az asztalra, mert nem képes rá, abszolúte impotens minden téren, vagy egy olyat választanál amelyik eddig csak azért nem tett le semmit, mert még újszülött ? Nyílván van 3as verzió is, nem érdekel egyik sem és nem szavazol.

Torony pedig kifejtett dióhéjban a problémát ...
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 11:44:45

Sokkal jobbat mondok a zöld részhez. :D Valójában az amerikában 2004-ben betiltott prohormonokat is magyar gyógyszerészeknek köszönheti a világ és amerika. Patrick Arnold az 1-AD piacradobója(a prohormonok atyja) régi 70-es évekbeli magyar Chinoin-os kutatók(gyógyszerészek) (nagy)könyvéből varázsolta elő az 1-AD-t például(1- androsztenediol).

Ohh, az ilyesmikről senki nem tud... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 11:47:11
Lady echte zsidó lojalitását most sem cáfolta meg, zsigerből útálsz minden magyart...
Érdekes egy olyan párt hitelességét méregeted te, aki igazából még be sem került a parlamentbe és sehova sem.
A feltételezéseidet tartsd meg magadnak sztem, mi itt általában tényeken vitázunk, nem fantazmagóriákon.
Nem tetszik a jobbik, szarsz bele a nemzeti dolgokba, igazából nem érdekes demokrácia van szavazhatsz zsidókra, cigányokra bárkire, éppen ezzel teszed magad röhejessé, hogy a semmit próbálod bebizonyítani, egy "szűz" friss pártot próbálnál belekeverni az elmúlt 20 év szarjába...
Meséld már el milyen lobbik támogatják őket, gondolom fogalmad sincs, nem baj...
Meg fognak vonni, Morvai miatt csomó eu-s pénzt  ****:))) ****:))) ****:)))  ****:)))))) profi ...
Igazán nagyszerű cikkeket írhatnál az indexnek  ****:)))))) ****:)))

Norbi,

Azért nem pont úgy néz ki számomra sem, mintha te itt pont nem fantáziálnál egyáltalán. Egyébként is ez a topik inkább egy fajgyülőlő topikba ment át, ahogy olvasom, és nem igazán a politika felé halad.(a politika szó alapvetően embert és állampolgárt jelent, ha végig követed az etimológiáját is. A görög "polites" szóból ered, ami citizen-t, vagyis állampolgárt jelentett.)

Abban sokan egyetértünk itt, hogy messze több mint felháborító, amit a szocik előadnak ebben az országban. Vérlázító, a legenyhébben fogalmazva is, de a megoldásokban azért valamennyire jobban tiszteletben kellene tartani egymás véleményét. Norbi, neked annyit kellene megértened alapvetően, hogy "az, hogy valaki nem a barátod, még nem jelenti azt, hogy az ellenséged."

Ha a Jobbikról beszélünk, éppen az a baj, hogy egy olyan pártról beszélünk, amelyik nem sok mindent tett le az asztalra, mivel elég újszülöttnek számít, tehát fantáziálni lehet róla elég sokat, de valódi tényeket, eredményeket keveset fogsz találni.

Csak kiváncsiságból most megnéztem egy Morvaival készitett műsort(Pörzse), mivel keveset tudok Morvairól és a Jobbikról. Amit nem igazán értek benne az az, hogy Morvai emberi jogokról beszél és hazafiságról. A hazafiság rendben van, mivel erre hivatkoznak rengetegen manapság a politikában és "könnyű" erre építeni ma egy pártot, de ha mellé tesszük az emberi jogokat, akkor már kezd kicsit zavarosabbá válni ez a téma, mivel a kettő kezd ellentétes irányba mutatni, főleg úgy, ahogy ezt pár Jobbik szimpatizáns próbálja használni és előadni. (legalábbis a zsidózással, cigányozással stb. messze nem az emberi jogok irányába halad ez a dolog.)

video itt: http://www.youtube.com/watch?v=K3v-zYN-0e0&feature=related

Emellett alapvetően egyet lehet érteni Morvai alapkoncepciójával a Jobbik alapvető ideológiájában, stratégiájában(amit Morvai ebben a műsorban magyaráz), amiben az emberközpontúságot szembe állitja a profitközpontúsággal, de ezt valahogy sok ember felé nem tudja kommunikálni a Jobbik úgy, hogy ez elég meggyőző és hiteles legyen. A műsor további részében a kis és középvállalkozók segítéséről beszél, amivel nálam jobban senki nem tud egyetérteni, de Morvai tényleg nem tűnik túl hitelesnek számomra ebben a témában sem.(semmilyen jogász vagy ügyvéd nem hiteles számomra, ha vállalkozókról és vállalkozásokról beszél, egyébként sem.)
Az emberi jogok és az emberközpontúság alapvetően egy nagyon fontos koncepció, csak nem jön át nekem ez tisztán Morvaitól, de lehet hogy csak az én agyam csökevényes most ehhez.

So, sounds nice nice, but...

(Majd Norbi kijavít, ha sok hülyeséget írtam most a Jobbikról  :D, mivel lehet hogy full félreértem a koncepcióját ennek a pártnak, amihez hozzáteszem, hogy elég tájékozatlan vagyok a Jobbikot tekintve és csupán a benyomásaimat írtam le most ezzel kapcsolatban.)

Figy Efit, ti most ezt úgy adjátok elő, mintha én kényszerítenélek, hogy szavazz bárkire is, éppen 10 posttal ezelőtt írtam, hogy szabadon szavazhatsz, arra aki tetszik.

Egy kérdést felvet az írásod  ;D
"Ha a Jobbikról beszélünk, éppen az a baj, hogy egy olyan pártról beszélünk, amelyik nem sok mindent tett le az asztalra, mivel elég újszülöttnek számít"

Te melyiket választanád, akiről tudjuk, hogy nem sok mindent tett le az asztalra, mert nem képes rá, abszolúte impotens minden téren, vagy egy olyat választanál amelyik eddig csak azért nem tett le semmit, mert még újszülött ? Nyílván van 3as verzió is, nem érdekel egyik sem és nem szavazol.

Torony pedig kifejtett dióhéjban a problémát ...

Norbi, majd megpróbálom megmozgatni a fantáziámat és döntök... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 11:58:41

Egy kérdést felvet az írásod  ;D
"Ha a Jobbikról beszélünk, éppen az a baj, hogy egy olyan pártról beszélünk, amelyik nem sok mindent tett le az asztalra, mivel elég újszülöttnek számít"

Te melyiket választanád, akiről tudjuk, hogy nem sok mindent tett le az asztalra, mert nem képes rá, abszolúte impotens minden téren, vagy egy olyat választanál amelyik eddig csak azért nem tett le semmit, mert még újszülött ? Nyílván van 3as verzió is, nem érdekel egyik sem és nem szavazol.

Torony pedig kifejtett dióhéjban a problémát ...

Egyébként a kérdésedet kicsit úgy változtatnám, csak fantáziálva, hogy:

"Te melyiket választanád, akiről tudjuk, hogy nem sok mindent tett le az asztalra, mert nem képes rá, abszolúte impotens minden téren, vagy egy olyat választanál amelyik eddig csak azért nem tett le semmit, mert még újszülött és már az elején elég félrebeszélésnek hangzik, amiről beszél? Nyílván van 3as verzió is, nem érdekel egyik sem és nem szavazol."

A baj az, hogy nem csak gazdasági válság van, hanem elég kemény politikai válság is, ami több minden mellett annyit tesz, hogy teljesen összezavarodott emberek próbálnak tevékenykedni mind a politikában, mind a médiában, és ezáltal hatalmat szerezni...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 12:02:31
Túlságosan fogyasztói a szemléleted, pénz, fogyasztás, matéria ...
Nincs ideológiai sík.
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 12:12:47
Túlságosan fogyasztói a szemléleted, pénz, fogyasztás, matéria ...
Nincs ideológiai sík.

Lehet, hogy olyan ideológiai sík nincs, mint amit te képes lennél megérteni...
Nálad Norbi inkább csak szimbólumok vannak, mint ideológia, amiről te azt hiszed, hogy ideológia. De nem úgy néz ki, mintha képes lennél a kettőt megkülönböztetni, vagy egyáltalán felfogni, mit jelent pontosan ez a két dolog.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 12:15:03
Túlságosan fogyasztói a szemléleted, pénz, fogyasztás, matéria ...
Nincs ideológiai sík.

Lehet, hogy olyan ideológiai sík nincs, mint amit te képes lennél megérteni...
Nálad Norbi inkább csak szimbólumok vannak, mint ideológia, amiről te azt hiszed, hogy ideológia. De nem úgy néz ki, mintha képes lennél a kettőt megkülönböztetni, vagy egyáltalán felfogni, mit jelent pontosan ez a két dolog.

OK  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 05. - 12:36:13
Egy szónak is száz a vége, Én leszeke a főnök  !+"% ;D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 12:37:38
Túlságosan fogyasztói a szemléleted, pénz, fogyasztás, matéria ...
Nincs ideológiai sík.

Lehet, hogy olyan ideológiai sík nincs, mint amit te képes lennél megérteni...
Nálad Norbi inkább csak szimbólumok vannak, mint ideológia, amiről te azt hiszed, hogy ideológia. De nem úgy néz ki, mintha képes lennél a kettőt megkülönböztetni, vagy egyáltalán felfogni, mit jelent pontosan ez a két dolog.

OK  ;D

Ennyi az ideológiád. Egy szimbólum, aminek azt hiszed sok jelentése van. Te nem politizálsz Norbi, te fantáziálsz, amiről szeretnéd azt hinni, hogy ideológia. Ezzel az erővel beállhatnál a hare krisnások közé is és még mindig azt hinnéd, hogy közöd van a politikához.  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 12:40:07
Egy szónak is száz a vége, Én leszeke a főnök  !+"% ;D

Nincs ideológiád. Csak képkockákban gondolkozol Producer, husss innét,  - madinorbi után szadadon... :D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 12:40:17
Efit ez így gyenge nagyon ...
Ez csak személyeskedés és fantáziálás továbbra is, ragadós ez nálatok úgy látom  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 12:40:44
Egy szónak is száz a vége, Én leszeke a főnök  !+"% ;D

Nincs ideológiád. Csak képkockákban gondolkozol Producer, husss innét,  - madinorbi után szadadon... :D
nemáááá, megígérte nekem, hogy én lehetek a sajtófőnök...  :'(
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 12:42:00
Efit ez így gyenge nagyon ...
Ez csak személyeskedés és fantáziálás továbbra is, ragadós ez nálatok úgy látom  ;D

te kéred ki magadnak a személyeskedést?! hi-hi-hi ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 12:43:42
Efit ez így gyenge nagyon ...
Ez csak személyeskedés és fantáziálás továbbra is, ragadós ez nálatok úgy látom  ;D

te kéred ki magadnak a személyeskedést?! hi-hi-hi ****:)))
Vitának indult, de a senyor nincs birtokában a megfelelő tudás magnak, és így nekem állt  :'(
De most már felismertem a fondorlatot, beugrott a ringbe érted Lady  ;) , micsoda lovag  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 12:43:51
Efit ez így gyenge nagyon ...
Ez csak személyeskedés és fantáziálás továbbra is, ragadós ez nálatok úgy látom  ;D

Szerintem azzal, hogy "nincs ideológiád", Te kezdted a személyeskedést, anélkül, hogy ismernéd azt akihez beszélsz. Erre én csak válaszoltam neked azzal, hogy hogyan látszol Te innen a monitor tulsó oldaláról.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 12:44:58
Efit ez így gyenge nagyon ...
Ez csak személyeskedés és fantáziálás továbbra is, ragadós ez nálatok úgy látom  ;D

Szerintem azzal, hogy "nincs ideológiád", Te kezdted a személyeskedést, anélkül, hogy ismernéd azt akihez beszélsz. Erre én csak válaszoltam neked azzal, hogy hogyan látszol Te innen a monitor tulsó oldaláról.
Najó srácok ez nekem nem adja  :-\
Auf wiedersehen !
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 12:45:14
Efit ez így gyenge nagyon ...
Ez csak személyeskedés és fantáziálás továbbra is, ragadós ez nálatok úgy látom  ;D

te kéred ki magadnak a személyeskedést?! hi-hi-hi ****:)))
...
De most már felismertem a fondorlatot, beugrott a ringbe érted Lady  ;) , micsoda lovag  ;D
upsz... lebuktam ˝=/ ;D
Cím: Re: Politika
Írta: hopika - 2009. Június 05. - 12:46:02
Hagggyátok abba!
A politikának semm értelme-a zenének van...idősebb,mint a politika... #:-)
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 12:47:51
Efit ez így gyenge nagyon ...
Ez csak személyeskedés és fantáziálás továbbra is, ragadós ez nálatok úgy látom  ;D

Szerintem azzal, hogy "nincs ideológiád", Te kezdted a személyeskedést, anélkül, hogy ismernéd azt akihez beszélsz. Erre én csak válaszoltam neked azzal, hogy hogyan látszol Te innen a monitor tulsó oldaláról.
Najó srácok ez nekem nem adja  :-\
Auf wiedersehen !

Magyarul is elköszönhettél volna egy magyar fórumon, igazán.  ;D Legalább stílus kellene a bullshit ideológia mellé...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 12:48:08
Hagggyátok abba!
A politikának semm értelme-a zenének van...idősebb,mint a politika... #:-)
:violinplay3: :violinplay3: :violinplay3: :violinplay3:
...húzzadhát öreg cigáááááány, -öregcigáááány-, a fülembe húúúúúúzd...
 :violinplay3: :violinplay3: :violinplay3: :violinplay3:

 ****:)))
(ja, bocsesz, ha valakit megbántottam, ez a dal jutott eszembe először... ;D )
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 12:49:31
Efit ez így gyenge nagyon ...
Ez csak személyeskedés és fantáziálás továbbra is, ragadós ez nálatok úgy látom  ;D

Szerintem azzal, hogy "nincs ideológiád", Te kezdted a személyeskedést, anélkül, hogy ismernéd azt akihez beszélsz. Erre én csak válaszoltam neked azzal, hogy hogyan látszol Te innen a monitor tulsó oldaláról.
Najó srácok ez nekem nem adja  :-\
Auf wiedersehen !

Magyarul is elköszönhettél volna egy magyar fórumon, igazán.  ;D Legalább stílus kellene a bullshit ideológia mellé...
Na tessék elővettem az internacionalista, szolidáris oldalam és az se jó  :'(
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 12:51:39
Hagggyátok abba!
A politikának semm értelme-a zenének van...idősebb,mint a politika... #:-)

Kb. egyidős a kettő  ;D Már a barlangban is szavaztak a hazafiságra, meg a mamutokra meg ilyesmi; de mindegy inkább én is szivesebben meghallgatok egy Hopika lemezt, mint ezt a félrebeszélést, ami itt folyik.  ****:))))))  :D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 12:52:44
Efit ez így gyenge nagyon ...
Ez csak személyeskedés és fantáziálás továbbra is, ragadós ez nálatok úgy látom  ;D

Szerintem azzal, hogy "nincs ideológiád", Te kezdted a személyeskedést, anélkül, hogy ismernéd azt akihez beszélsz. Erre én csak válaszoltam neked azzal, hogy hogyan látszol Te innen a monitor tulsó oldaláról.
Najó srácok ez nekem nem adja  :-\
Auf wiedersehen !

Magyarul is elköszönhettél volna egy magyar fórumon, igazán.  ;D Legalább stílus kellene a bullshit ideológia mellé...
Na tessék elővettem az internacionalista, szolidáris oldalam és az se jó  :'(

Semmi nem jó! morr... morr...  ;D Ha vita, akkor legyen vita  :D
Cím: Re: Politika
Írta: hopika - 2009. Június 05. - 12:54:32
Hagggyátok abba!
A politikának semm értelme-a zenének van...idősebb,mint a politika... #:-)

Kb. egyidős a kettő  ;D Már a barlangban is szavaztak a hazafiságra, meg a mamutokra meg ilyesmi; de mindegy inkább én is szivesebben meghallgatok egy Hopika lemezt, mint ezt a félrebeszélést, ami itt folyik.  ****:))))))  :D

Ha célzás volt-akkor vettem...
Dobj egy címet és repítem jövő héten...
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 12:56:32
Hagggyátok abba!
A politikának semm értelme-a zenének van...idősebb,mint a politika... #:-)

Kb. egyidős a kettő  ;D Már a barlangban is szavaztak a hazafiságra, meg a mamutokra meg ilyesmi; de mindegy inkább én is szivesebben meghallgatok egy Hopika lemezt, mint ezt a félrebeszélést, ami itt folyik.  ****:))))))  :D

Ha célzás volt-akkor vettem...
Dobj egy címet és repítem jövő héten...

Ha küldenél egyet a Lurdy-ba, nekem az is jó lenne.
Cím: Re: Politika
Írta: hopika - 2009. Június 05. - 12:57:23

Ok-majd akkor kézről-kézre jár... @-o
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 13:36:25
Jelenleg lehet, hogy nem igaz, de akkor is ezen a területen van a legnagyobb potenciál, minden gazdasági lap azt emlegeti állandó jelleggel ,hogy 17-18 millió embert képes ellátni a mezőgazdaság és sok munkahelyet lehetne teremteni vele, illetve a ráépülő könnyűiparral és mezőgazdasági gépgyártással.

Ez is csak Fantáziálás Norbi. Egy tanár (ha jól tudom eredetileg az vagy) fantáziálása a mezőgazdaságról és a gazdaságról.

Egyébként, mivel nem tudok szabadulni ettől a témától(Jobbik), még feltenném a kérdést, hogy Morvai milyen alapon beszél a mezőgazdaságról? Egy emberi jogi ügyvédnek mi köze van a mezőgazdasághoz? Mi köze van a Jobbik ideológiájának a mezőgazdasághoz vagy a gazdasághoz egyáltalán? Morvait megnézve a Jobbik, sem az emberi jogokat, sem a vállalkozókat illetően, sem a mezőgazdaságot és gazdaságot illetően nem hiteles. Rendben van viszont az is, hogy én sem tudok egy politikust sem, aki hiteles lenne most ezekben az ügyekben.

Egyébként a mezőgazdaság elég komplex téma, amihez nekem sincs semmi közöm, de ránézve a magyar mezőgazdaság előző 20 évére, valóságos embargót kellene bevezetni(más EU országok ellen) ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság növekedni tudjon talán. Ezt a Jobbik megteszi? és mégis hogyan?

Vázold fel tisztábban nekem ezt a dolgot Norbi és esküszöm a Jobbik-ra szavazok, ha birtokomban lesz a tudás.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 14:03:25
Jaja vannak tanári végzettségeim is.
Nos én nem vagyok agrár mérnök, kettővel a posztom után írt Bubee, ő sztem valami olyasmi, ahogy emlékszem.
Nem vagyok Ep. listás és Jobbik aktivista sem, de amint elnézlek most nagyon szeretnél valamit bizonyítani, kilépsz a fórumról elolvasol 2 cikket, megnézel 3 youtube-ot , aztán visszajössz kötekedni, ha érdekelnek ennek a pártnak az elképzelései, ill. a megvalósítás mikéntje talán egyszerűbb lenne nekik írni, szinte 100%ra veszem, hogy válaszolnak neked sőt 700-800 lakossági fórumot tartottak az elmúlt félévben, ott személyesen is felteheted kérdéseidet.

Egyébként a legszörnyűbb az egészben, azaz, hogy olyan valakivel kell kommunikálnom, akit nem érdekel az egész, szted én vagyok Jézus, hogy felnyissam a szemed, vagy az a célom, hogy megtérítselek?  **:))))*

Ezeket a számokat és kijelentéseket, speciel most már minden párttól lehet hallani, Karsaitól kezdve, a fidesz agrár blogján keresztül, minden párt szájából. A 17-18 milliós számot a hvg-ből vettem, kicsit finomítottam rajta, hogy ne legyen túlzó ők 20 milliót írtak.
Továbbá, kikövetkeztethető, némi paraszti logikával, hogy ha a multik meg lesznek adóztatva, akkor a haza kis és közép szféra versenyképessége nő, ill. ha kötelezik az összes multit arra, hogy azokat a termékeket kell árulniuk, amiket itthon is előállítanak, ill. mindezt egy olyan áron veszik át ami mindkét félnek megfelelő, akkor ... ezek elemei a Jobbik programjának. Azt a kérdést, hogy hogyan tudják kiszorítani az erős külföldi versenytársakat csak tőlük tudhatod meg, ily esetben valószínűleg újra gondolnák az uniós tagság előnyeit, hátrányait. Vona Gábor speciel a keleti piacok felé fordulna export ügyben, ő Oroszországot és Kínát említette a világ 2 legnagyobb élelmiszer exportőrét, mint lehetséges variációkat.
Az embargó nem új szabadalom, szinte mindegyik nyugati ország a saját termékei eladását erőlteti a kereskedőkre. Példaként hagy említsem Angliát, ahol tejet, húst, tojást és sok mást csak az angol termelőktől vásárolhat a kereskedő.

Morvai, mint gazdasági szakember valóban nem hiteles, gondolom az ő általa említett sorok nem tőle származnak, mint egy ügyvivői pozíciót testesít meg, jelen állás szerint.
A leglényegesebb pont viszont az, hogy a Fidesz 2/3-os többséggel nyeri a választásokat, mind kettőt, így az érdeklődésed tárgyát képező párt kormányzására még várni kell.
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 14:25:48

Rendben Norbi, ez már egy kicsit értelmesebb hozzászólás volt tőled.

Kb. annyira érdekel az az ország, amiben élek majdnem 40 éve, mint amennyire téged, ha nem jobban. Tehát ezeket a lekezelő megjegyzéseket mellőzhetnéd, mert én is tudok neked ilyeneket írni, ha akarod vég nélkül. Semmit sem szeretnék neked bizonyítani. Nekem úgy tűnt a mai hozzászólásaidból, mintha te szerettél volna bebizonyítani itt pár dolgot úgy hogy fogalmad sincs arról amiről beszész. Újságokból veszel pár adatot és fantáziálni kezdesz. Nekem meg így jön le, amiket írsz.

1. Vona Gábor a keleti piacok felé fordulna, ahol éppen miránk várnak, nem? A világ két legnagyobb exportőre ránk vár, hogy importálhasson tőlünk. Nevetséges ez, Norbi. Legalább gondold végig, mielőtt leírod.

2. Az EU-ban a közösségi megállapodás szerint szabad áruforgalom van. Mutasd már meg nekem, hogy milyen törvényt hoztak ez ellen Angliában.

3. Milyen tőkével akarják finanszírozni a gazdasági és a mezőgazdasági növekedést Magyarországon?

Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 14:30:54
A multikkal szemben pedig kis és középvállalkozásoknál nem az adóztatás különbsége okozza a versenyhátrányt elsősorban(ezt a koncepciót csak a demagóg népnek lehet eladni), hanem a szervezeti erő, ami a multik mögött áll. De ha értenél egy kicsit a gazdasághoz. akkor nem fantáziálnál arról, hogy az adóztatás megöli majd a multikat. Hülyeség.

A KKV-k versenyképessége mindig el fog törpülni a multikkal szemben. (Hacsak nem egy másik bolygóra költözünk, ahol nincs gravitáció.  :D)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 05. - 14:39:06
Jaja vannak tanári végzettségeim is.
Nos én nem vagyok agrár mérnök, kettővel a posztom után írt Bubee, ő sztem valami olyasmi, ahogy emlékszem.
Nem vagyok Ep. listás és Jobbik aktivista sem, de amint elnézlek most nagyon szeretnél valamit bizonyítani, kilépsz a fórumról elolvasol 2 cikket, megnézel 3 youtube-ot , aztán visszajössz kötekedni, ha érdekelnek ennek a pártnak az elképzelései, ill. a megvalósítás mikéntje talán egyszerűbb lenne nekik írni, szinte 100%ra veszem, hogy válaszolnak neked sőt 700-800 lakossági fórumot tartottak az elmúlt félévben, ott személyesen is felteheted kérdéseidet.

Egyébként a legszörnyűbb az egészben, azaz, hogy olyan valakivel kell kommunikálnom, akit nem érdekel az egész, szted én vagyok Jézus, hogy felnyissam a szemed, vagy az a célom, hogy megtérítselek?  **:))))*

Ezeket a számokat és kijelentéseket, speciel most már minden párttól lehet hallani, Karsaitól kezdve, a fidesz agrár blogján keresztül, minden párt szájából. A 17-18 milliós számot a hvg-ből vettem, kicsit finomítottam rajta, hogy ne legyen túlzó ők 20 milliót írtak.
Továbbá, kikövetkeztethető, némi paraszti logikával, hogy ha a multik meg lesznek adóztatva, akkor a haza kis és közép szféra versenyképessége nő, ill. ha kötelezik az összes multit arra, hogy azokat a termékeket kell árulniuk, amiket itthon is előállítanak, ill. mindezt egy olyan áron veszik át ami mindkét félnek megfelelő, akkor ... ezek elemei a Jobbik programjának. Azt a kérdést, hogy hogyan tudják kiszorítani az erős külföldi versenytársakat csak tőlük tudhatod meg, ily esetben valószínűleg újra gondolnák az uniós tagság előnyeit, hátrányait. Vona Gábor speciel a keleti piacok felé fordulna export ügyben, ő Oroszországot és Kínát említette a világ 2 legnagyobb élelmiszer exportőrét, mint lehetséges variációkat.
Az embargó nem új szabadalom, szinte mindegyik nyugati ország a saját termékei eladását erőlteti a kereskedőkre. Példaként hagy említsem Angliát, ahol tejet, húst, tojást és sok mást csak az angol termelőktől vásárolhat a kereskedő.

Morvai, mint gazdasági szakember valóban nem hiteles, gondolom az ő általa említett sorok nem tőle származnak, mint egy ügyvivői pozíciót testesít meg, jelen állás szerint.
A leglényegesebb pont viszont az, hogy a Fidesz 2/3-os többséggel nyeri a választásokat, mind kettőt, így az érdeklődésed tárgyát képező párt kormányzására még várni kell.

Rendben Norbi, ez már egy kicsit értelmesebb hozzászólás volt tőled.

Kb. annyira érdekel az az ország, amiben élek majdnem 40 éve, mint amennyire téged, ha nem jobban. Tehát ezeket a lekezelő megjegyzéseket mellőzhetnéd, mert én is tudok neked ilyeneket írni, ha akarod vég nélkül. Semmit sem szeretnék neked bizonyítani. Nekem úgy tűnt a mai hozzászólásaidból, mintha te szerettél volna bebizonyítani itt pár dolgot úgy hogy fogalmad sincs arról amiről beszész. Újságokból veszel pár adatot és fantáziálni kezdesz. Nekem meg így jön le, amiket írsz.

1. Vona Gábor a keleti piacok felé fordulna, ahol éppen miránk várnak, nem? A világ két legnagyobb exportőre ránk vár, hogy importálhasson tőlünk. Nevetséges ez, Norbi. Legalább gondolg végig, mielőtt leírod.

2. Az EU-ban a közösségi megállapodás szerint szabad áruforgalom van. Mutasd már meg nekem, hogy milyen törvényt hoztak ez ellen Angliában.

3. Milyen tőkével akarják finanszírozni a gazdasági és a mezőgazdasági növekedést Magyarországon?

Figy Efit, tőled nem igazán van szükségem megerősítésre, nem ismerlek téged, nem tudom milyen végzettségeid vannak, sem azt hogy milyen ember vagy, sem azt hogy te ítélkezel az értelmességről...
A kettőnk közti lekezelő hangnemet te kezdted, de legyen, igazából nem hat meg.
Nehezen akar leesni, illetve nem akar, amit az előbb is írtam, hogy ezeket a válaszokat kérdéseidre tőlem nem kaphatod meg.
"Nevetséges ez, Norbi. Legalább gondolg végig, mielőtt leírod." sztem ezt Vona Gáborral beszéld meg, ha jól tudom ők készítettek egy felmérést Oroszo. és Kína export igényeiről... de te biztosan jobban tudod, ki hol merre járt és mi alapján határoz meg esetleges opciókat.
2es szabad áruforgalom : megint csak újságokat kell alapul vegyek, ő szerintük lehetséges a korlátozás szted nem...
Ezt így fölösleges folytatni, de ezt már 10 posttal ezelőtt is elmondtam, de csak kötözködsz  :-\
A postjaid alapján itt te garanciát keresel, az avatarod szerint, nincs garancia semmire, tehát tiszta sor, hogy kötekszel.
Még fél órát melózom, ha szeretnél még egy hozzászólást, akkor siess!

Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 14:49:46
Jó legyen, majd megkérdezem inkább ezeket Vona Gábor-tól.

A hozzászólásaidból úgy tünt, hogy Te is meg tudod válaszolni ezeket a kérdéseket.

Bár nem tudom, hallottál-e arról a Kínai hónapról, ahol csak magyarok állítottak ki stb. Gordon és Feri szervezte 1 vagy 2 éve, már nem emlékszem, "nagyon sikeres volt". A folyamatos 8 éve tartó orosz baráti tárgyalásokat meg ne is említsem.
Úgy látszik, hogy Vona Gábor is arra akar kapirgálni amerre Feriék. A siker is kb annyira potens.

Mindegy...
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 14:56:37
Egyébként a célom, Norbi, egyáltalán nem az volt, hogy megsértselek vagy lekezelő legyek veled, hanem, ha megnézed a belépő hozzászólásomat, akkor leírtam a benyomásomat a Jobbik-ról és vártam volna némi értelmes magyarázatot egy olyan embertől itt a fórumon, aki látszólag közel áll a Jobbikhoz.

E helyett csak viccelődni kezdtél és személyeskedni, de én sem akarok erről vitázni tovább.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 15:23:34
Ha már logika és multik, kérdeznék én is...
Ha a multiknak mondjuk csak magyar árut lehetne árulni (nyilván drágább lesz, mint az import), ellenben az embereknek egyre kevesebb pénze lesz, akkor mi a franc történik? (pl. megveszik és éhezni fognak hó végén, vagy hisztizni fognak, hogy eddig ezt 100 forintért vettem, miért kényszerítenek arra, hogy mostantól 150-200-ért vegyem? = követelni fogják, hogy szorítsák lejjebb az árakat... hogyan lehet ez? ha az állam "támogatja" = azaz irány vissza a kommunizmusba)

Plusz a multik hány embert foglalkoztatnak? és ha netán megszűnnének (nem fognak, tudom!), akkor ki vállalná be ezen emberek munkáltatását?

Az a baj, a mezőgazdasággal is, hogy túltermeltek a termelők, aztán borogatták kifelé, mert a kutyának sem kellett... plusz ezen termékeket "érdekes módon" általában drágábban sikerül megtermelniük, előállítaniuk mint máshol... a hiánycikkek termelésére pedig alkalmatlanok... szóval a mezőgazdaság "fellendítése" is csak hiú ábránd...

szerintem ;)

Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 15:40:47

Lédi,

Fejezd be a fantáziálást. Túl sok kávét iszol.  ;D :D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 05. - 15:41:52
Az igazságot csak Én tudom :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Június 05. - 15:47:58
Azért a 6-700Ft-os 125g-os spanyol málna elég erős, mikor itthon ki sem bírod irtani, mert újra megterem!
De legyen a mi emberünk Gusztos Petya az érettségi bizonyítványával!  :-!
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 05. - 16:03:08
Egyébként még a magyar piac védelme témában:

Az EU-ban a szabad áruforgalom, a közösségi megállapodás szerint, csak 1-2 meghatározott módon korlátozható egy tagország által. Emberi egészség védelme, műtárgyvédelem stb hasonló...De semmilyen olyan módon nem, hogy a piac védelme.
A demagóg embereket viszont lehet hülyíteni a végletekig a magyar piac védelmével stb...

Jó minőségű magyar árú megfelelő áron. Ez az egyetlen dolog, ami képes lenne megvédeni a magyar piacot a magyar áruknak. De ez csak fantazmagória...
Cím: Re: Politika
Írta: Bubee - 2009. Június 05. - 16:07:00
A suszter meg maradjon a kaptafánál legyen szíves  ::)

Mi van akkor, ha ma nem húzóágazat? Hát persze h nem az, mert lehetetlenné teszik. Igenis húzóágazat volna, HA mindenki azt akarná. A hazai mezőgazdaságban és élelmiszeriparban brutális potenciál volna. HA minden megfelelően működne, akkor nem kellene nekünk fagyasztott dán sertéshús - ami persze nem rossz minőségű, de nem volna rá szükség akkor sem -, meg kit tudja milyen minőségű egyéb mezőgazdasági termék. Ez az ország már régen önellátó lehetne, SŐT komoly export teljesítményre volna képes még ezen felül is.

A hazai éghajlati és talajadottságok mindent megadnak ahhoz, h itt, helyben kiváló minőségű alapanyagot és végső soron élelmiszert lehessen előállítani. Bár az éghajlati viszonyok kezdenek megváltozni erősen negatív irányban (szárazság), az öntözést bizony kiválóan meg lehetne oldani, míg máshol már kevésbé. Ennek ellenére az öntözött terület borzasztóan csekély, mert senkinek nincs rá tőkéje h kiépítse a rendszert. A törekvés megvan, de az kevés.

A kutatás-fejlesztés területén a világ sokat köszönhet Magyarországnak. Csak h ne menjek túl messzire, h hangzik az h mondjuk az írek az USA-ba mentek ahhoz h valamilyen technológia után nézzenek és maguk az amerikaiak küldték őket hozzánk, mondván itt találják a megfelelő szakembereket! Ez nem kis szó!

Örömmel látom, h már akadnak olyan - konkrétan - tejtermelő gazdák akik ugyan nem adják oda a kereskedőknek a tejet, hanem a sarkukra állnak és tejautomatákba invesztálnak, ezáltal létrehozva a saját kiskereskedelmi egységeiket  ****:))))))

Persze ez már OFF, csak leírtam.

A lényeg h Magyarországnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a húzóágazata! Kész és pont!
Az ellentmondó részeket pirossal kiemeltem.
A zöld résszel egyet értek, mint mondtam én ebben látom a jövőt.

Gratulálok, látom a lényeget ragadtad meg  !+"% Tudom jól h mit írtam, nem kell kiemelni semmit.

Amúgy sem igazán értem h miért ezt emelted ki. Nem azon kell lovagolni h jelenleg mi a helyzet, hanem h régen mi volt és h mi LEHETNE. Marhára nem érdekel h jelenleg 5% a primer szektor "részesedése", meg van az oka. Engem az érdekel h mi lehetne és h mi volt. Ugrálhatunk itt most a jelenben, marhára feleslegesen. Gyanítom h manapság nem fog visszatérni a régi szép idő. Bár optimistán kell hozzáállni.

Engem az foglalkoztat h a nemzeti jövedelem 62%-át is adta már a mezőgazdaság. Upsz  ::) Méghogy nem LEHETNE húzóágazat  ;D

Néhány olvasnivaló Johnnyx számára:

http://mek.niif.hu/02100/02185/html/322.html (http://mek.niif.hu/02100/02185/html/322.html)
http://mek.niif.hu/02100/02185/html/323.html (http://mek.niif.hu/02100/02185/html/323.html)
http://mek.niif.hu/02100/02185/html/324.html (http://mek.niif.hu/02100/02185/html/324.html)

Lédi

A termelők azért öntözték ki a tejet, meg a dinnyét a multik elé, mert ők így demonstráltak az alacsony (pofátlanul alacsony) átvételi ár miatt. Még ha azon az áron el is adták volna a terményt, akkor se tudták volna fedezni a kiadásaikat - hiszen az önköltségen jóval alul teljesítettek volna. Persze én ezzel nem értek egyet, hiszen így vagy úgy azért el lehetett volna inkább adni, mintsem kidobni. De ezt ők így csinálták, így demonstrálták. Túl sokat nem vesztettek vele valószínűleg.

Számodra a következőt ajánlanám elolvasásra: http://www.tejtermek.hu/up/doc_news/kozlemeny%20magyar%20elelmiszer_4dc86e00.doc (http://www.tejtermek.hu/up/doc_news/kozlemeny%20magyar%20elelmiszer_4dc86e00.doc)

És a tavalyi év elemzése: http://209.85.129.132/search?q=cache:v1-Mn5VMC1UJ:www.csmak.hu/public/download.php%3Ffile_id%3D499+mez%C5%91gazdas%C3%A1g+2008&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a (http://209.85.129.132/search?q=cache:v1-Mn5VMC1UJ:www.csmak.hu/public/download.php%3Ffile_id%3D499+mez%C5%91gazdas%C3%A1g+2008&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a)
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 05. - 16:08:31
2009. június 5. A politika napja a fórumon :D Jól bírjátok ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 16:23:57
Bubi, ne idegejjé, hogy tejről kell olvasnom, én tejcukor érzékeny vagyok, mi lesz, ha kijön az allergiám? ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))

persze ez csak vicc... 8-)
De szerinted miért lehet az, "áron alul" akarták a multik megvenni? mert akkor veszik meg, csak ha a termelő olcsóbban adja, mint az eddigi beszállító (ld. piacgazdaság). Hogy' teheti meg az eddigi beszállító, hogy olcsóbban adja? mert olcsóbban állította elő... pech...

Egyébként mielőtt most az jön, hogy derosszfej vagyok, hogy nem veszek magyar terméket... DE! veszek, ha olyan árban és minőségben van, mint amilyet én elvárok, de legalábbis olyan, mint amilyet eddig megkaptam.

Most csekkoltam egy osantúra után, hogy milyen százalékban vettem magyar-, ill. importterméket: jelentem minden, ami nem kozmetikum (sampon, balzsam, dezodor, fogkrém) azok 1 kivételével MIND magyar termékek voltak... ami nem, az egy tej nélküli tejpor (Lengyelországból) ;)

Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 05. - 16:30:43
2009. június 5. A politika napja a fórumon :D Jól bírjátok ;D

Nincs sok hátra, hamarosan kampánycsend  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 05. - 16:31:14
2009. június 5. A politika napja a fórumon :D Jól bírjátok ;D

Nincs sok hátra, hamarosan kampánycsend  ;D
Remélem addig zárva lesz a topik ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 16:34:04
2009. június 5. A politika napja a fórumon :D Jól bírjátok ;D

Nincs sok hátra, hamarosan kampánycsend  ;D
Remélem addig zárva lesz a topik ***)))
A modik zárás után is tudnak írni ***))) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 05. - 16:37:09
2009. június 5. A politika napja a fórumon :D Jól bírjátok ;D

Nincs sok hátra, hamarosan kampánycsend  ;D
Remélem addig zárva lesz a topik ***)))
A modik zárás után is tudnak írni ***))) ;D
Na ezt kifelejtettem az utálkozós topikban a moderátoros hozzászólásomból :angry:
Cím: Re: Politika
Írta: Steve Namat - 2009. Június 05. - 16:37:26
Oh my God...ennél a topiknál még a Sustanon Therapy-nak is több értelme van!  !+"%

 ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 16:39:23
2009. június 5. A politika napja a fórumon :D Jól bírjátok ;D

Nincs sok hátra, hamarosan kampánycsend  ;D
Remélem addig zárva lesz a topik ***)))
A modik zárás után is tudnak írni ***))) ;D
Na ezt kifelejtettem az utálkozós topikban a moderátoros hozzászólásomból :angry:
****) :-* 8-)
Cím: Re: Politika
Írta: SheHulk - 2009. Június 05. - 17:14:19
Oh my God...ennél a topiknál még a Sustanon Therapy-nak is több értelme van!  !+"%

 ;D ;D ;D

 ****:)))))) Łł= ****)
Cím: Re: Politika
Írta: Steve Namat - 2009. Június 05. - 17:18:40
Oh my God...ennél a topiknál még a Sustanon Therapy-nak is több értelme van!  !+"%

 ;D ;D ;D

 ****:)))))) Łł= ****)
Mivel Deddy még megváltozhat(ott) a pofázásunktól...de az ország nem fog. Időpocsékolás felsőfokon.
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Június 05. - 18:18:32
Bubee-nak: én egy szóval nem állítottam, hogy korábban - még az 50-es évek előtt - nem volt húzóágazat a mezőgazdaság. Csak annyit mondtam, hogy ma már nem az, legalábbis Magyarországon és a fejlett országokban. Az afrikai országok többségében viszont még mindig az, mert ők a gazdasági fejlődés egy korábbi szakaszában vannak. Minden fejlett országban lezajlott a szektorok átrétegződése, melynek értelmében a primer után a szekunder (ipar), majd a tercier szektor (szolgáltatás és valaki a K+F-et is ide sorolja) vált húzó ágazattá. Következésképpen a mezőgazdaságot lehetne fejleszteni, jobban kiaknázni a lehetőségeit (mert az tény, hogy Magyarországnak rendkívül előnyös természeti adattságai vannak), összességében fellendíteni, de húzóágazat nem lehet és nem is kell lennie.
Olvasnivaló: http://geography.hu/mfk2004/mfk2004/phd_cikkek/locsei_hajnalka.pdf (http://geography.hu/mfk2004/mfk2004/phd_cikkek/locsei_hajnalka.pdf)

Lady: teljesen igazad van, az Unióban valóban túltermelés van elsősorban a mezőgazdasági termékekból. Az egyik legroszabb helyzetben a szőlő-bor ágazat van túltermelés tekintetében, viszont ebből a szempontból Magyarország pont jó helyzetben van. A szőlő-bot ágazat uniós támogatásának nagy részét Magyarország kapja. A túltermelés csak ésszerű megegyezéssel oldható meg szerintem, pl. mi viszünk ki bort és hozunk be tejtermékeket --> így (nagyon sarkítva) ők kevesebb bort állítanak elő, mi pedig kevesebb tejet.

Na mostmár átmegyek az edzésnaplómba inkább és foglalkozok kicsit a testépítéssel is.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 05. - 18:23:15

Egyet értek veled, és a példáddal élve: csak amíg "mi" magyar termelők csakazért is tejterméket akarunk előállítani, nem bort, addig nagyon-nagyon nehéz ügy lesz ez :)
De tényleg, nem ellent mondok neked, csak kiegészítés, a mondataiddal teljesen egyet értek :)
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Június 05. - 18:34:12

Írta: Gabe - 2009. Június 05. - 20:29:43
2009. június 5. A politika napja a fórumon :D Jól bírjátok ;D

Nincs sok hátra, hamarosan kampánycsend  ;D
Hey, ez az én topikom! (http://www.harcosokklubja.hu/style_emoticons/default/26.gif)
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 05. - 21:39:44
2009. június 5. A politika napja a fórumon :D Jól bírjátok ;D

Nincs sok hátra, hamarosan kampánycsend  ;D
Hey, ez az én topikom! (http://www.harcosokklubja.hu/style_emoticons/default/26.gif)
Gabe ne legyél bajuszos vén fasz ;D
Cím: Re: Politika
Írta: B1ll4 - 2009. Június 05. - 21:42:25
2009. június 5. A politika napja a fórumon :D Jól bírjátok ;D

Nincs sok hátra, hamarosan kampánycsend  ;D
Hey, ez az én topikom! (http://www.harcosokklubja.hu/style_emoticons/default/26.gif)
Gabe ne legyél bajuszos vén fasz ;D

 8-)
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2009. Június 05. - 22:13:36
2009. június 5. A politika napja a fórumon :D Jól bírjátok ;D

Nincs sok hátra, hamarosan kampánycsend  ;D
Hey, ez az én topikom! (http://www.harcosokklubja.hu/style_emoticons/default/26.gif)
Gabe ne legyél bajuszos vén fasz ;D

 8-)

 :D ;D ****:)))...............nálam a fórum politikusai Gabe és Torony........
Alapítsatok valami pártot.....hátha... :-<
Cím: Re: Politika
Írta: Szandi - 2009. Június 05. - 22:25:44
(http://www.napiszar.com/wp-content/uploads/2009/06/romapart.jpg)
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Június 05. - 22:28:43
(http://www.napiszar.com/wp-content/uploads/2009/06/romapart.jpg)
ez fééék, gmail hivatalos szervezetnél?
Cím: Re: Politika
Írta: Szandi - 2009. Június 05. - 22:30:15
(http://www.napiszar.com/wp-content/uploads/2009/06/romapart.jpg)
ez fééék, gmail hivatalos szervezetnél?
szerintem nem igazi a levél.:) de...nos...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 05. - 22:35:27
Nem igazi a levél  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Június 05. - 22:37:36
2009. június 5. A politika napja a fórumon :D Jól bírjátok ;D

Nincs sok hátra, hamarosan kampánycsend  ;D
Hey, ez az én topikom! (http://www.harcosokklubja.hu/style_emoticons/default/26.gif)
Gabe ne legyél bajuszos vén fasz ;D
--)
Cím: Re: Politika
Írta: Szandi - 2009. Június 05. - 22:39:52
Nem igazi a levél  ;)
De azért jó.:D
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Június 05. - 22:48:51
http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=20051
Cím: Re: Politika
Írta: H. Laci - 2009. Június 05. - 22:49:22
(http://www.napiszar.com/wp-content/uploads/2009/06/romapart.jpg)

 ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 05. - 23:05:55
Még 1 óra és bezár a bazár  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Június 05. - 23:42:39
De vasárnap remélem oda baxunk! ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Június 05. - 23:44:28
De vasárnap remélem oda baxunk! ****:))))))
vagy el !? usse nekem (kisembernek) lesz jó,hanem akinek eddig is .......... :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 05. - 23:56:26
Már nem divat a kampánycsend.

Nagy-Britannia: A "parlamenti demokrácia szülőanyjaként" emlegetett szigetországban legalább ötévenként az urnák elé járulnak az állampolgárok - írja Londonból R. Hahn Veronika. A hatalmon lévő kormány feje, amikor elérkezettnek látja az időt, felkéri az uralkodót, hogy oszlassa fel a parlamentet. Tizenhét munkanappal a királyi proklamáció után, 1935 óta minden egyes alkalommal csütörtöki napon nyitnak ki a szavazófülkék. A választási kampány során egyetlen párt sem költhet többet 15 millió fontnál, de jelentős összeget takarítanak meg az ingyenes postai szolgáltatásokkal. A közszolgálati médiumokban tilos a fizetett hirdetés, de a mérvadó pártok ingyen adásidőt kapnak a három fő földi sugárzású televíziós csatornán.
 
Németország: Berlinben csak közvetett módon szabályozzák, mikor kezdhetik meg a pártok a választási kampányt - írja Inotai Edit. Az országban évente egymást érik a választások, így itt valóban igaz a mondás: a kampány már a szavazás másnapján megkezdődik - a következő tartományi, önkormányzati vagy éppen európai választásra. A szövetségi és az EP-választások kampánya akkor kezdődhet, amikor a pártok indulási szándékát a választási bizottság jóváhagyta. Ezt a szavazás előtt kilencven nappal kell jelezniük, a listákat és egyéni jelölteket pedig 58 nappal a választás előtt kell engedélyeztetni. Elvileg ekkor indulhat a kampány. A plakátok elhelyezéséről az önkormányzatok dönthetnek, a közszolgálati televíziónak és rádióknak kötelező sugározniuk minden jóváhagyott párt hirdetését.

Ausztria: Bécsben a választási kampányt semmilyen formában nem szabályozzák - állapítja meg tudósítónk, Szászi Júlia. A pártok tetszésük szerinti időben kezdik meg a kampánytevékenységet, és ugyanígy saját belátásuk szerinti eszközöket vetnek be, annyi pénzt fordítanak rá, amennyit akarnak. A kampányra fordított költség visszatérítése a kancellári hivatal feladata. Nincs kampánycsend: a pártok és politikusok az utolsó percig agitálhatnak. Az egyetlen szabály, ami a választási kampányra vonatkozik - ugyanúgy, mint minden közszereplésre -, a büntető törvénykönyv.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 06. - 00:00:12
Kampánycsend!

Kampánycsendnek Magyarországon azt az választást megelőző időszakot nevezzük, ami alatt tilos a választópolgárok választói akaratának közvetlen befolyásolása. Az 1997. évi C. törvény 41. §-a szabályozza, hogy mi alkalmas a kampánycsend közvetlen befolyásolásra.
A kampánycsend gyakorlati haszna, hogy a szavazók befolyásolása ne történhessen meg közvetlenül a szavazás előtt. A rendelkezés erkölcsi szándéka, hogy amikor a választópolgár a szavazatát leadja, már biztos, korábban kialakult preferenciákkal rendelkezzen, így képviselve szavazatával egy felelős döntést. Magyarországon a kisebb kampánycsendsértéseket a helyi pártküldöttekből és jogászokból álló választási bizottságok vizsgálják ki. A bonyolultabb esteket az Országos Választási Bizottság (OVB) kezeli.

A magyar választási rendszerben a kampánycsend a szavazást megelőző nap 0.00 órájától a szavazóhelyiségek bezárásáig tart.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 07. - 23:31:11
OPEN  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2009. Június 07. - 23:33:38
OPEN  ;D

 ;D ;D :D :D..........
Gabe , Torony hol vagytok?????

...külön öröm számomra hogy a kiberalista bagázs hoppon maradt....nem volt 200.001 buzi  Magyarországon?????  ****:))) :D
Cím: Re: Politika
Írta: Zsuzsi - 2009. Június 07. - 23:56:11
OPEN  ;D

 ;D ;D :D :D..........
Gabe , Torony hol vagytok?????

...külön öröm számomra hogy a kiberalista bagázs hoppon maradt....nem volt 200.001 buzi  Magyarországon?????  ****:))) :D

 ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: ViCtor - 2009. Június 07. - 23:59:13
Szia Zsuzsi:) Tudom, h ez nem cset, de rég láttalak:D ;) :D ;D 8) Sziaaa
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 08. - 06:30:58
OPEN  ;D

 ;D ;D :D :D..........
Gabe , Torony hol vagytok?????

...külön öröm számomra hogy a kiberalista bagázs hoppon maradt....nem volt 200.001 buzi  Magyarországon?????  ****:))) :D

Ráfér az arcukra, remélem az OGY választásokon is hasonlóan alakítanak. De a vörösök is csúnyán beégtek.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 08. - 07:15:00
Már vinnyognak a tv-ben  ;D ;D ;D
Ezek után tutti az előrehozott választás, vagy a szocik 10 alá csúsznak  >:D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 08. - 07:56:59
Már vinnyognak a tv-ben  ;D ;D ;D
Ezek után tutti az előrehozott választás, vagy a szocik 10 alá csúsznak  >:D

perszehogy megy a nagy plénum előtti hattyú halála, mer ilyenkor soha senkinek nem fogadták még el a lemondását... sebaj, az országban van 67ezer meleg drogos, ez m ár kiderült :D
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Június 08. - 09:47:03
dávidebolanéni gyócerek hatása alatt volt,vagy másik szavazást nézett mielőtt éjjel nyilatkozott?
milyen erőről beszélt?

"az MSZP és Fidesz politikájával szemben két erő létezik, az egyik a Jobbik, a másik pedig az MDF. "
 ????... ????... ????... ????... ????...

mod: a drogos,homár liberélisok hol maradtak? max 2001-en lehetnek nemhogy kétszázezeregyen ( muhahahahaha )
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Június 08. - 10:09:10
Az igazi pofáraesés hehhehhehhe >:D :).

Ez így van rendjén,csak azt nem értem,hogy kerülhetett be 4 MSZP-s az EU parlamentbe,bennük még nem csalódtak eleget az emberek?

Kiderült már a pár év alatt,hogy a nagyobb pártok mind behódoltak már a vadkapitalista paraszt rendnek amiszerint a világ/EU/Magyarország működik.Éppen ezért már többet biztos nem szavazok egyik nagy pártra sem :---- :-/-.
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Június 08. - 10:33:14
Itt meg lehet nézni az összesített Uniós eredményt, illetve országonkénti bontásban is:
http://www.euronews.com/link.php?url=----://news.bbc.co.uk/go/rss/-/2/hi/europe/8088309.stm (http://www.euronews.com/link.php?url=----://news.bbc.co.uk/go/rss/-/2/hi/europe/8088309.stm)
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Június 08. - 10:42:24
egy másik fórumon olvastam egy hozzászólást aki megemlítette hogy a jobbik keményen jelen van ott ,ahol "nincs" cigánybűnözés......és valóban ,keleti részen elverték az elvtársakat
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 08. - 10:44:25
monnyanak le!!! :D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 08. - 11:14:46
egy másik fórumon olvastam egy hozzászólást aki megemlítette hogy a jobbik keményen jelen van ott ,ahol "nincs" cigánybűnözés......és valóban ,keleti részen elverték az elvtársakat

Mert már elegük van az embereknek, és egy így van jól!  :-)!
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 08. - 11:18:13
Nem csoda, ha elegük van, de azért a szélsőséges dolgokat támogatni sosem kifizetődő egy ország számára, soha nem is volt az...

én azt mondom -bár nem vagyok politikus-, hogy ebben is az "arany középutat" kell(ene) megtalálni... A rendes, dolgozó (tudom, kevesen vannak) etnikumokat kell támogatni, a semmirekellőeket (magyarokat is!) nem kell... Ha nincs cigánybűnözés, ne legyen cigányok ellen elkövetett bűncselekmény se... stb.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 08. - 11:21:05
Nem csoda, ha elegük van, de azért a szélsőséges dolgokat támogatni sosem kifizetődő egy ország számára, soha nem is volt az...

én azt mondom -bár nem vagyok politikus-, hogy ebben is az "arany középutat" kell(ene) megtalálni... A rendes, dolgozó (tudom, kevesen vannak) etnikumokat kell támogatni, a semmirekellőeket (magyarokat is!) nem kell... Ha nincs cigánybűnözés, ne legyen cigányok ellen elkövetett bűncselekmény se... stb.

Igazad van, én is ezt támogatnám, ha lenne kevésbé radikális megoldás. De nincs. Fülük botját se mozdítják a nagy pártok, emlékszünk a fidesz és az mszp is csak arra használta az aluliskolázott C tipusú tömegeket, hogy szavazatot nyerjen.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 08. - 11:32:07

hát jah...
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Június 08. - 11:34:04
Ha ezzel a számokkal lett volna a parlamenti választás akkor foshatna a emeszpé ,mert 2/3-ados többség kell a mentelmi jogok felfüggesztéséhez. Amit lehet hogy a sárgák kikényszerítenék,a jobbikkal karöltve,hogy lássák a polgárok a rabló bandát,és ezzel előre dolgoznának a következő választásra is,bebiztosítva ezzel +4 évet.

A jobbik,pedig szavazatok vesz el a fidesztől. Maszopos kreálmány akik kiábrándultak a nagyok "szépbeszédéből".
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 08. - 11:44:35
Ha ezzel a számokkal lett volna a parlamenti választás akkor foshatna a emeszpé ,mert 2/3-ados többség kell a mentelmi jogok felfüggesztéséhez. Amit lehet hogy a sárgák kikényszerítenék,a jobbikkal karöltve,hogy lássák a polgárok a rabló bandát,és ezzel előre dolgoznának a következő választásra is,bebiztosítva ezzel +4 évet.

A jobbik,pedig szavazatok vesz el a fidesztől. Maszopos kreálmány akik kiábrándultak a nagyok "szépbeszédéből".

Pontosan. A jobbik pont hogy az mszp és az szdsz szavazatait viszi el, szerencsére. Nincs rá sok esély, de üdvözölnék egyszer egy fidesz-jobbik koalát, persze csak első körben  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 08. - 12:08:36
Mindenesetre, mi magunkfajtáknak van egy új 7000EUR/hó állása Brüsszelben. Nem rossz ez egy jogásztól, aki alapvetően pártonkívüli.

http://www.jobbik.hu/rovatok/ep-valasztasi_hirek/morvai_krisztina_van_egy_almunk/

Miért van nekem egy Torgyános "dub-in"-je ennek az egésznek. Lehet, hogy túl sok kávét iszok.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 08. - 12:18:43
...Miért van nekem egy Torgyános "dub-in"-je ennek az egésznek. Lehet, hogy túl sok kávét iszok.
Azért van, mert olyan... 8-)
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 08. - 12:26:01
...Miért van nekem egy Torgyános "dub-in"-je ennek az egésznek. Lehet, hogy túl sok kávét iszok.
Azért van, mert olyan... 8-)

Csak lökni kell a rizsát, hogy "magunkfajta" és "magukfajta", és kapsz egy 2 millió/hó állást. Ezt nevezem egy jó állásszerzésnek a túltelített "értelmiségi munkaerő piacon".  :D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 08. - 12:31:29
...Miért van nekem egy Torgyános "dub-in"-je ennek az egésznek. Lehet, hogy túl sok kávét iszok.
Azért van, mert olyan... 8-)

Csak lökni kell a rizsát, hogy "magunkfajta" és "magukfajta", és kapsz egy havi 2 millió/hó állást. Ezt nevezem egy jó állásszerzésnek a túltelített "értelmiségi munkaerő piacon".  :D
vagy az "alacsonyszintű tárgyalásokat folytatunk", esetleg "elhatárolódom az effajta gondolatoktól", "érdemben nem tudom megerősíteni", netán az "emeljük fel a hangunkat az elnyomás ellen"...

ezek a kedvenceim ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Június 08. - 14:43:42
Ha ezzel a számokkal lett volna a parlamenti választás akkor foshatna a emeszpé ,mert 2/3-ados többség kell a mentelmi jogok felfüggesztéséhez. Amit lehet hogy a sárgák kikényszerítenék,a jobbikkal karöltve,hogy lássák a polgárok a rabló bandát,és ezzel előre dolgoznának a következő választásra is,bebiztosítva ezzel +4 évet.

A jobbik,pedig szavazatok vesz el a fidesztől. Maszopos kreálmány akik kiábrándultak a nagyok "szépbeszédéből".
De miért is jó a Fidesz?
Régen én is hittem bennük,szavaztam is rájuk,ma már okádhatnékom van tőlük is,A NAGY PÁRTOK KÖZÜL EGYIKET SE KELLENE MEGVÁLASZTANI!De miért teszik ezt az emberek---válasz---ezek szerint szeretik ha pofára ejtik őket és átbasszák.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 08. - 14:49:31
A narancsnak ugyanúgy nem érdeke bilit borítani mint a maszopnak, ezek csak ígérgetések. Olyan erő kell, amelyik nem volt itt kezdetektől, és nem lopta szét az országot az elmúlt 20 évben. Az TALÁN megteszi.

Másrészt semmi garanciát nem látok arra se, hogy nem fogják majd a következő 20 évben szétlopni, de még mindig a legkisebb rossz elve győz nálam. Meg nem is maradt mit szétlopni  8)
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Június 08. - 15:36:00
Nekem van egy elméletem arról, hogy miért a Fidesz a legsikeresebb párt (persze azon túl, hogy ellenzékben van). A Fidesz egy rendkívül színes párt, ami alatt azt értem, hogy a politizálásuk egyaránt tartalmaz nemzeti, liberális és szociális jegyeket is. Azon túl, hogy a nemzeti, illetve konzervatív érzelműek többsége rájuk szavaz, ugyanúgy nyugott szívvel szavazhat akár egy liberális gondolkodású szavazó is a Fideszre. Senki ne gondolja, hogy a liberális szavazók (és nem, most nem a melegekre és a drogosokra gondolok) összesen 60-egynéhány ezren vannak az országban, mert szerintem többségük a Fideszre szavaz, néhányuk az MSZP-re és csak kevesen az SZDSZ-re.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 08. - 16:51:20

Ez természetesen igaz, hisz a fidesz jobb-közép párt, így magába foglal több irányzatot is, attól függetlenül, hogy elveiben szerintem sokkal jobban testesíti a baloldali eszmét, mint a baloldal. Kövezzetek.  8) Nekem is szimpi volna, ha nem volna tele a tököm az egész politikával, úgy ahogy van, és nem látnék egy még szimpibb reménysugárt. Anno mikor pályakezdő voltam, tőlem sokat elvett a fidesz is, most az mszp is, és bebizonyították hogy csak lefele van út.. A mostani bérek reálértéke a 90-es évek elejeihez konvergál. A munkanélküliség rekordokat dönget, az ország hitele soha nem volt még ennyire kimagasló a GDP arányában. Elég. Akkor menjenek, és jöjjön egy potens kormány, amelyik a sarkára tud (és akar) állni, és rendbe tudja szedni ezt az egész katyvaszt, mondjuk ez nem lesz egyszerű  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 09. - 06:39:57
na az lesz még szép, amilyen iszonyatos szabadrablás következik a választásokig. A melegdrogospárt biztos, hogy minden erejét a harácsolásra fogja fordítani, most már tudják, hogy ketyeg az óra, abban meg biztos vagyok, hogy a szocik boldogan fognak ehhez asszisztálni. Amit lehet, elvisznek, amíg módjuk van rá.
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 10. - 08:31:32
De behalt ez a jó kis politika topik a választások óta.  :D

Norbi, megsértődtél?

Pedig a Jobbik jól szerepelt. Pezsgőt, akarom mondani, "magyar bort" kéne bontani.
Bár a kurucinfónak, ahogy olvastam már a Jobbik sem jó. Nem tisztességes és túl puha.

aszondja, hogy:

"Ha ez az álom teljesül, akkor végre eljön az ideje egy tisztességes, hungarista ellenzéki párt megalakításának is, hiszen, bár lapunk számára a Jobbik úgy-ahogy elfogadható, ám természetesen túl puha alakulat a kívánatoshoz képest :)"

A szélsőjobbnak még éppen leesett a tojáshéj a seggéről és a szélsőjobb média már kritizálja bujtatva. Ez a magyar összefogás...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 08:33:33
...

aszondja, hogy:

"Ha ez az álom teljesül, akkor végre eljön az ideje egy tisztességes, hungarista ellenzéki párt megalakításának is, hiszen, bár lapunk számára a Jobbik úgy-ahogy elfogadható, ám természetesen túl puha alakulat a kívánatoshoz képest :)"

A szélsőjobbnak még éppen leesett a tojáshéj a seggéről és a szélsőjobb média már kritizálja bujtatva. Ez a magyar összefogás...
Mert még nem csináltak gettókat, ahová berakták volna a "nem kívánatos" személyeket, és még nem dobtak rájuk atomot ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 10. - 08:34:24
Vagyis csak annyit akartam mondani így reggel, hogy jóóó reggelt vietnááám!  :D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 08:37:34
Vagyis csak annyit akartam mondani így reggel, hogy jóóó reggelt vietnááám!  :D
az a baj, hogy türelmetlen vagy...  ****:))) ****:))) ****:)))
már elkezdődött a kánaán, csak még nem érezzük ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 10. - 08:45:48
Ha én mesélhetnék, hogy a jobbikot ki pénzeli és milyen célból hozták létre... ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 08:47:46
Ha én mesélhetnék, hogy a jobbikot ki pénzeli és milyen célból hozták létre... ***)))
csak nem arra célzol, amit én már leírtam, és Norbi elküldött melegebb éghajlatra "fantáziálni"?  8-)  :D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 10. - 08:49:17
Vagyis csak annyit akartam mondani így reggel, hogy jóóó reggelt vietnááám!  :D
az a baj, hogy türelmetlen vagy...  ****:))) ****:))) ****:)))
már elkezdődött a kánaán, csak még nem érezzük ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D

Én első lépésként abban benne lennék, hogy az Auchan változtassa a nevét Oceánná, a magunkfajták tisztelete jeléül. Aztán megbeszélhetjük a többit.
Az internetre csak világhálóként lehessen hivatkozni kishazánkban és a google, yahoo jó lenne ha le lenne tiltva az internacionális szemét miatt. Vagy nevezzék át itt "umbuldává" és "Igenis"-sé és akkor hajlandók leszünk engedélyezni.  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 10. - 08:49:56
"A politikus az az állatfaj, amelyik bármikor képes bármit ígérni."

Kánaán? Nem valószínű. De az is tény, hogy ennyi kárt, mint a jelenlegi rezsim, soha senki nem okozott az országnak. Sokáig az volt a politikai közhely, hogy azért nem halad az ország előre, mert senki nem volt még hatalmon két egymást követő ciklusban, és 4 év alatt nem lehet érdemben cselekedni. Ezek az állatok megkapták a lehetőséget, éltek is vele - juhéjj, még 4 év fosztogatás.

Ennél már csak jobb jöhet. És vannak dolgok, amikkel foglalkozni kell, bármilyen kényelmetlen a politikának - pl. etnikai kérdések, ami viszont a szociális rendszer radikális átalalkítását vonja maga után stb. ebben a kis banánköztársaságban az is eredmény, hogy valaki ki meri mondani, hogy igenis baj van a romapolgártársakkal.

Majd az OGY választások lesznek érdekesek, meg az, ami utána jön. Szerintem rosszabb nem lehet, mert nagyon lejjebb már nincs semmi...

*Minden "kis" pártot a nagyok hoztak létre azért, hogy  szétforgácsolják a nem pártbiztos szavazókat. Csak épp visszanyalt a fagyi.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 10. - 08:50:03
Ha én mesélhetnék, hogy a jobbikot ki pénzeli és milyen célból hozták létre... ***)))
csak nem arra célzol, amit én már leírtam, és Norbi elküldött melegebb éghajlatra "fantáziálni"?  8-)  :D

Ez egy picit bonyolultabb  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 10. - 08:51:01
De behalt ez a jó kis politika topik a választások óta.  :D

Norbi, megsértődtél?

Pedig a Jobbik jól szerepelt. Pezsgőt, akarom mondani, "magyar bort" kéne bontani.
Bár a kurucinfónak, ahogy olvastam már a Jobbik sem jó. Nem tisztességes és túl puha.

aszondja, hogy:

"Ha ez az álom teljesül, akkor végre eljön az ideje egy tisztességes, hungarista ellenzéki párt megalakításának is, hiszen, bár lapunk számára a Jobbik úgy-ahogy elfogadható, ám természetesen túl puha alakulat a kívánatoshoz képest :)"

A szélsőjobbnak még éppen leesett a tojáshéj a seggéről és a szélsőjobb média már kritizálja bujtatva. Ez a magyar összefogás...
A tippjeim 90% ban bejöttek, a bajszos törminétör bokrost nem gondoltam volna, hogy bejut, de hát ez a fránya főváros bejuttatta.
A részvétel siralmas volt, különösen 35 alatt 20% !!!!, megint csak az öregek szavaztak.
Miért sértődtem volna meg, ez a 15% Európa rekord, újszülött párt ennyit sosem ért el, bár én speciel 20 körül tippeltem.
A dolog akkor kezd el megint izgalmas lenni, ha az 5% áfa és jövedéki történet megérkezik júliusban, addig sajna, nem lesz semmi.
Ja és visszatérve egy régi vitára imf szerződés tudjuk-e mi van benne stb., tegnapi napon megint elővették, hogy nem tudni csak részleteket, egy bőlére eresztett company policy van az imf-től eddig, semmi egyéb  8-) .
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 10. - 08:53:08
Bokros mozgósította a hitgyülit és ezért jutott be, de már megy a turmix és nem ő megy  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 10. - 08:53:29
Ha én mesélhetnék, hogy a jobbikot ki pénzeli és milyen célból hozták létre... ***)))
csak nem arra célzol, amit én már leírtam, és Norbi elküldött melegebb éghajlatra "fantáziálni"?  8-)  :D

Ez egy picit bonyolultabb  ;D
Gondolom az mszp blabla hogy elvegyen a fidesztől, de akkor miért nőtt a fidesz támogatottsága és verte agyon a jobbik az mszp-t, az őskommunista körzetekben ???
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 10. - 08:54:18
Bokros mozgósította a hitgyülit és ezért jutott be, de már megy a turmix és nem ő megy  ;D
Bokrost úgyis visszahozzák a parlamentire és küldik helyette Habsburgot Brüsszelbe, na az még egy szép dolog.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 10. - 08:56:15
Bokros mozgósította a hitgyülit és ezért jutott be, de már megy a turmix és nem ő megy  ;D
Bokrost úgyis visszahozzák a parlamentire és küldik helyette Habsburgot Brüsszelbe, na az még egy szép dolog.

mszp-mdf közös miniszterelnök jelöltje lesz  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 10. - 08:58:05
Bokros mozgósította a hitgyülit és ezért jutott be, de már megy a turmix és nem ő megy  ;D
Bokrost úgyis visszahozzák a parlamentire és küldik helyette Habsburgot Brüsszelbe, na az még egy szép dolog.

Mszp-Mdf közös miniszterelnök jelöltje lesz  ;D
Olajfaág koalíció mintára ??? Egyébként a helyzet szinte 100%ban megegyezik az olasz mintával, ami nekünk jó !!!, mert azóta Berlusconi van ott... ;) reméljük itt is hasonló hegemónia kezdődik.
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 10. - 08:59:42
Én örülök a Jobbik jelenlétének ma, mert nagyon hiányzott a magyar politikából a (nemzeti)radikalizmus és ezt most komolyan írom.

Nagyon langyos és "hozzánemértő" politikus garnitura bitorolta ezt az országot, akikhez kell a baseballütő, mert mást nem nagyon értettek meg, de most kezdik kapizsgálni, hogy hol vannak éppen. Ebből a szempontból örülök a Jobbiknak. A többi egy más történet.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 08:59:55
Bokros mozgósította a hitgyülit és ezért jutott be, de már megy a turmix és nem ő megy  ;D
Bokrost úgyis visszahozzák a parlamentire és küldik helyette Habsburgot Brüsszelbe, na az még egy szép dolog.

Mszp-Mdf közös miniszterelnök jelöltje lesz  ;D
Olajfaág koalíció mintára ??? Egyébként a helyzet szinte 100%ban megegyezik az olasz mintával, ami nekünk jó !!!, mert azóta Berlusconi van ott... ;) reméljük itt is hasonló hegemónia kezdődik.
pontosabban Olajág-koalíció ;)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 09:00:52
Én örülök a Jobbik jelenlétének ma, mert nagyon hiányzott a magyar politikából a (nemzeti)radikalizmus és ezt most komolyan írom.

Nagyon langyos és "hozzánemértő" politikus garnitura bitorolta ezt az országot, akikhez kell a baseballütő, mert mást nem nagyon értettek meg, de most kezdik kapizsgálni, hogy hol vannak éppen. Ebből a szempontból örülök a Jobbiknak. A többi egy más történet.
én is azt mondom, hogy kell a jobbik, csak nem EP-be kellene, hanem a magyar OGY-be :)
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 10. - 09:02:06
Bokros mozgósította a hitgyülit és ezért jutott be, de már megy a turmix és nem ő megy  ;D
Bokrost úgyis visszahozzák a parlamentire és küldik helyette Habsburgot Brüsszelbe, na az még egy szép dolog.

Mszp-Mdf közös miniszterelnök jelöltje lesz  ;D
Olajfaág koalíció mintára ??? Egyébként a helyzet szinte 100%ban megegyezik az olasz mintával, ami nekünk jó !!!, mert azóta Berlusconi van ott... ;) reméljük itt is hasonló hegemónia kezdődik.
pontosabban Olajág-koalíció ;)

A barátság kőolajvezetékre gondolsz?  :D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 10. - 09:03:05
Én örülök a Jobbik jelenlétének ma, mert nagyon hiányzott a magyar politikából a (nemzeti)radikalizmus és ezt most komolyan írom.

Nagyon langyos és "hozzánemértő" politikus garnitura bitorolta ezt az országot, akikhez kell a baseballütő, mert mást nem nagyon értettek meg, de most kezdik kapizsgálni, hogy hol vannak éppen. Ebből a szempontból örülök a Jobbiknak. A többi egy más történet.
Azért szerintem ha kizárjuk Lendvai Ildike nácizását, meg a média ellenkampányát és reálisan megnézzük ezt a pártot, ez nagyon távol áll a szélsőségestől, mert biza egy nyugati, mondjuk Holland iszlám/szemita ellenes igazi szélsőséges párt, elég meredek dolgokat ír és mond, azokhoz képest a Jobbik sőt sztem, amúgy is egy konzervatív eszmerendszerrel rendelkezik.
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 10. - 09:07:06
Bokros mozgósította a hitgyülit és ezért jutott be, de már megy a turmix és nem ő megy  ;D
Bokrost úgyis visszahozzák a parlamentire és küldik helyette Habsburgot Brüsszelbe, na az még egy szép dolog.

Mszp-Mdf közös miniszterelnök jelöltje lesz  ;D
Olajfaág koalíció mintára ??? Egyébként a helyzet szinte 100%ban megegyezik az olasz mintával, ami nekünk jó !!!, mert azóta Berlusconi van ott... ;) reméljük itt is hasonló hegemónia kezdődik.
pontosabban Olajág-koalíció ;)
vagy pontosan lehetne Olajfa is  ;D
http://www.google.hu/search?q=olajfa+koal%C3%ADci%C3%B3&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 09:08:54

úgy is lehet ;) IGAZAD VAN!
csak az olajfaág nem jött be, mert grétsylászló vagyok  ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 10. - 09:10:11
Én örülök a Jobbik jelenlétének ma, mert nagyon hiányzott a magyar politikából a (nemzeti)radikalizmus és ezt most komolyan írom.

Nagyon langyos és "hozzánemértő" politikus garnitura bitorolta ezt az országot, akikhez kell a baseballütő, mert mást nem nagyon értettek meg, de most kezdik kapizsgálni, hogy hol vannak éppen. Ebből a szempontból örülök a Jobbiknak. A többi egy más történet.
Azért szerintem ha kizárjuk Lendvai Ildike nácizását, meg a média ellenkampányát és reálisan megnézzük ezt a pártot, ez nagyon távol áll a szélsőségestől, mert biza egy nyugati, mondjuk Holland iszlám/szemita ellenes igazi szélsőséges párt, elég meredek dolgokat ír és mond, azokhoz képest a Jobbik sőt sztem, amúgy is egy konzervatív eszmerendszerrel rendelkezik.

Nekem a lényeg az ember, mint egyén, radikálisabb védelme és előtérbe helyezése lenne  - a birkanyájasítás és a napi milliárdokkal dobálózással szemben, - azzal a különbséggel mindenekelőtt, hogy nem "nációk, fajok" szerint lenne ezt a leghelyesebb csinálni. De ha most éppen ez van, ez is valamennyire előrelépés már, mivel valaki végre ad egy kis önálló identitást az embereknek. Csakhogy nációk és fajok szerint viszont ez eléggé a visszájára sülhet el. Ez a baj az ideológiákkal...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 10. - 09:11:19
Na, micsoda nagy nemzeti összefogás van kibontakozóban  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 09:13:03
Én örülök a Jobbik jelenlétének ma, mert nagyon hiányzott a magyar politikából a (nemzeti)radikalizmus és ezt most komolyan írom.

Nagyon langyos és "hozzánemértő" politikus garnitura bitorolta ezt az országot, akikhez kell a baseballütő, mert mást nem nagyon értettek meg, de most kezdik kapizsgálni, hogy hol vannak éppen. Ebből a szempontból örülök a Jobbiknak. A többi egy más történet.
Azért szerintem ha kizárjuk Lendvai Ildike nácizását, meg a média ellenkampányát és reálisan megnézzük ezt a pártot, ez nagyon távol áll a szélsőségestől, mert biza egy nyugati, mondjuk Holland iszlám/szemita ellenes igazi szélsőséges párt, elég meredek dolgokat ír és mond, azokhoz képest a Jobbik sőt sztem, amúgy is egy konzervatív eszmerendszerrel rendelkezik.

Nekem a lényeg az ember, mint egyén, radikálisabb védelme és előtérbe helyezése lenne  - a birkanyájasítás és a napi milliárdokkal dobálózással szemben, - azzal a különbséggel mindenekelőtt, hogy nem "nációk, fajok" szerint lenne ezt a leghelyesebb csinálni. De ha most éppen ez van, ez is valamennyire előrelépés már, mivel valaki végre ad egy kis önálló identitást az embereknek.
az a bajom (nekem) ezzel, hogy ők is nyájasítanak, csak nem teljesen úgy, mint eddig a többiek... mert itt is megmondják, hogy akkor vagy magyar, ha ezt meg ezt csinálod, ezt meg ezt gondolod, ill. ezt meg ezt szavazod... ez így nekem nem tetszik, mert ha egy komponens hiányzik pl. belőlem, már nem vagyok magyar... szerintük :D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 10. - 09:13:25
Na, micsoda nagy nemzeti összefogás van kibontakozóban  ;D

Haladunk nem, Norbi?  :D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 10. - 09:14:16
Na, micsoda nagy nemzeti összefogás van kibontakozóban  ;D

Haladunk nem, Norbi?  :D
A fórumon igen  @:-)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 09:18:12
Egyébként ha egy párt egyszer meghallgatna engem (mint 126. senkit, ellenben lehetséges választóját), és válaszolna a kérdéseimre normálisan, azt hiszem rá szavaznék :)
(most bevallom töredelmesen, nem mentem el szavazni, mert nem tudtam, hogy kire is szavazzak felelősségteljesen)
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 10. - 09:22:28
Én örülök a Jobbik jelenlétének ma, mert nagyon hiányzott a magyar politikából a (nemzeti)radikalizmus és ezt most komolyan írom.

Nagyon langyos és "hozzánemértő" politikus garnitura bitorolta ezt az országot, akikhez kell a baseballütő, mert mást nem nagyon értettek meg, de most kezdik kapizsgálni, hogy hol vannak éppen. Ebből a szempontból örülök a Jobbiknak. A többi egy más történet.
Azért szerintem ha kizárjuk Lendvai Ildike nácizását, meg a média ellenkampányát és reálisan megnézzük ezt a pártot, ez nagyon távol áll a szélsőségestől, mert biza egy nyugati, mondjuk Holland iszlám/szemita ellenes igazi szélsőséges párt, elég meredek dolgokat ír és mond, azokhoz képest a Jobbik sőt sztem, amúgy is egy konzervatív eszmerendszerrel rendelkezik.

Nekem a lényeg az ember, mint egyén, radikálisabb védelme és előtérbe helyezése lenne  - a birkanyájasítás és a napi milliárdokkal dobálózással szemben, - azzal a különbséggel mindenekelőtt, hogy nem "nációk, fajok" szerint lenne ezt a leghelyesebb csinálni. De ha most éppen ez van, ez is valamennyire előrelépés már, mivel valaki végre ad egy kis önálló identitást az embereknek.
az a bajom (nekem) ezzel, hogy ők is nyájasítanak, csak nem teljesen úgy, mint eddig a többiek... mert itt is megmondják, hogy akkor vagy magyar, ha ezt meg ezt csinálod, ezt meg ezt gondolod, ill. ezt meg ezt szavazod... ez így nekem nem tetszik, mert ha egy komponens hiányzik pl. belőlem, már nem vagyok magyar... szerintük :D

Igen, a nagy kérdés régóta az, hogy "ki mondhatja meg, mi a jó és mi a rossz?"

Erre egy elég elfogadható válasz a "nemzeti öntudat", ami visszanyúlhat a történelembe válaszokért, de mégsem elég jó, mivel a történelem is vezethet pár fura zsákutcához. De mégis jobb mint az identitás nélküli birkatömeg, ami Magyarország irányát jelentette az előző kb. 50-60 évben.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 09:24:39

ez mondjuk igaz... csak engedtessék meg nekem nem mindenben egyetérteni, de mégis magyarnak lenni :)
Nem kell nekem sok az örömhöz ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 10. - 09:25:10
"Igen, a nagy kérdés régóta az, hogy "ki mondhatja meg, mi a jó és mi a rossz?"

Én, csak hallgassatok meg testvéreim  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 09:26:24
"Igen, a nagy kérdés régóta az, hogy "ki mondhatja meg, mi a jó és mi a rossz?"

Én, csak hallgassatok meg testvéreim  ;D
Rád már szavaznék! Mert mondjuk te is ígértél, de neked elhiszem, hogy be is tartasz...ööö... tartod ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 10. - 09:27:09
"Igen, a nagy kérdés régóta az, hogy "ki mondhatja meg, mi a jó és mi a rossz?"

Én, csak hallgassatok meg testvéreim  ;D

monnyon le!  :D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 10. - 09:29:19
...és szerintetek lemondanak ??? Vagy izomból tesznek az egészre ?
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 10. - 09:32:16
Nem igaz, hogy nem látjátok mi folyik és mire megy ki ez az egész cirkusz  ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 10. - 09:32:38
...és szerintetek lemondanak ??? Vagy izomból tesznek az egészre ?

Nem tünnek olyan okosnak, hogy rájöjjenek, hogy minden egyes nap csak mégegy gólt kapnak. Az idő nagyon ellenük dolgozik. Majd megtanulják...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 09:32:57
...és szerintetek lemondanak ??? Vagy izomból tesznek az egészre ?
nyilván tesznek az egészre, mint mindenki adott pozícióban... ;)
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 10. - 09:33:57
Nem igaz, hogy nem látjátok mi folyik és mire megy ki ez az egész cirkusz  ***)))

Rákérdezhetek? A vér nem válik vízzé?  :D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 10. - 09:35:09
Nem igaz, hogy nem látjátok mi folyik és mire megy ki ez az egész cirkusz  ***)))
Prod mesélj már, plíz !
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 10. - 09:35:52
Nem igaz, hogy nem látjátok mi folyik és mire megy ki ez az egész cirkusz  ***)))

Rákérdezhetek? A vér nem válik vízzé?  :D

Hooligans - A Vér Nem Válik Vizzé  :D
http://www.youtube.com/watch?v=cBsRarBsWbY
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 10. - 09:38:53
Nem igaz, hogy nem látjátok mi folyik és mire megy ki ez az egész cirkusz  ***)))
Prod mesélj már, plíz !

Sajnos nem lehet, mert engem figyelnek  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2009. Június 10. - 09:43:52
Nem igaz, hogy nem látjátok mi folyik és mire megy ki ez az egész cirkusz  ***)))
Prod mesélj már, plíz !

Zsolti nem valami bőbeszédű na. Uccse mond el semmit nekünk. :D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 13:38:42
na felpörgetjük ezt a topicot :D :D :D

http://index.hu/belfold/2009/06/10/meg_nincs/
jók a "fegyverek" :--:
ezért mondtam, hogy a szélsőségek nem jók, a másik oldalról is ugyanolyan szélsőséget hoznak... meg az erőszak sosem volt megoldás, de magyarázd meg az ilyen felfegyverkezetteknek...
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2009. Június 10. - 13:51:55
na felpörgetjük ezt a topicot :D :D :D

http://index.hu/belfold/2009/06/10/meg_nincs/
jók a "fegyverek" :--:
ezért mondtam, hogy a szélsőségek nem jók, a másik oldalról is ugyanolyan szélsőséget hoznak... volt megoldásmeg az erőszak sosem , de magyarázd meg az ilyen felfegyverkezetteknek...

Sosem volt megoldás?A kisebbségnek pedig bejött,elég jól működő módszer náluk.Meg hát a fegyverek,végül is az a pár bökő,egy-két szamurájkard....ááá....oda se neki,mit számít az úgyis kibírjuk.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 13:53:27

én inkább nem szeretném kipróbálni, hogy kibírom-e azt a hosszúnyelű bárdot ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2009. Június 10. - 13:58:21

ehhez nem tudom Andris mit szól...  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Június 10. - 17:34:13
Javasolnám, hogy indítsunk egy új szavazást, ami a 2010-es OGY választásra vonatkozik. Én annyira szeretem a statisztikákat...  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 10. - 17:35:50
na felpörgetjük ezt a topicot :D :D :D

http://index.hu/belfold/2009/06/10/meg_nincs/
jók a "fegyverek" :--:
ezért mondtam, hogy a szélsőségek nem jók, a másik oldalról is ugyanolyan szélsőséget hoznak... volt megoldásmeg az erőszak sosem , de magyarázd meg az ilyen felfegyverkezetteknek...

Sosem volt megoldás?A kisebbségnek pedig bejött,elég jól működő módszer náluk.Meg hát a fegyverek,végül is az a pár bökő,egy-két szamurájkard....ááá....oda se neki,mit számít az úgyis kibírjuk.
én inkább nem szeretném kipróbálni, hogy kibírom-e azt a hosszúnyelű bárdot ;D

ehhez nem tudom Andris mit szól...  ;D
Rossz vaaaagy! ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Június 12. - 15:27:02
http://www.kuruc.info/r/2/41741/
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2009. Június 12. - 15:56:25
Hajrá Jobbik @:-) ****:))))))!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 12. - 16:35:58
http://www.privatbankar.hu/html/cikk/friss.php?hir=74539  ????...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 12. - 16:43:07
http://www.privatbankar.hu/html/cikk/friss.php?hir=74539  ????...
Rövid távon minden választás után erősödik a forint, ez nem volt meglepő... meg stabilizálódott, jah egy ideig, ahogy ez lenni is szokott MINDIG...

...hogy az IMF hitelre szükség van-e hosszútávon?! háááát, valószínűleg igen, mert igazi gazdasági erősödésünk az biztos nem lesz ezen megszorítási intézkedésekkel...

Komolyan nem értem a jobbikot... merthogy ez nem magyarázat... semmi köze a kettőnek egymáshoz... ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2009. Június 12. - 16:50:25

Na, ha ezt Norbi elolvassa...  :D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 12. - 17:02:56

nekem is eszembe jutott, hogy a végére írom, hogy Norbi, te jössz ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 12. - 17:41:45

Számomra ennek olyan szaga van hogy: elfogy addigra az imf hitel lehívható összege, így veszünk fel újat, hogy mi is tudjunk tapsolni.

Elég komoly összegű imf hitelt hív le összességében a kormányunk, lehet meg kéne nézni, hogy mire is költik. Elvileg ugye válságkezelésre vettük fel. Te látod eredményét a hitelnek? Nem? Miért nem?  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 12. - 17:46:45

hát igen... tuti, hogy ha megy is válságkezelésre, nem oda, ahová kellene...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 12. - 20:57:26

Na akkor most gondold tovább, hogy milyen jó lesz nekünk, ha megint veszünk fel hitelt, és a következő kormány is eltapsolja.. Mehetünk a levesbe  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Június 12. - 21:00:21
Mostmár nagyjából realizálódott a hideg és a meleg étkezési utalványok adóztatása, szép válságkezelő intézkedés  Łł= nem elég, hogy a dolgózókkal kiszúrnak míg az éttermek stb forgalmát is szépen bezúzzák nem elég nekik, hogy a cégek sorra mondják le a rendezvényeiket és a vendédforgalom is erősen csökken....
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 12. - 21:02:11
Mostmár nagyjából realizálódott a hideg és a meleg étkezési utalványok adóztatása, szép válságkezelő intézkedés  Łł= nem elég, hogy a dolgózókkal kiszúrnak míg az éttermek stb forgalmát is szépen bezúzzák nem elég nekik, hogy a cégek sorra mondják le a rendezvényeiket és a vendédforgalom is erősen csökken....

Mindent fordítva csinálunk, románia most vezette be az üdülési csekket, természetesen adómentesen, hogy a válságot kezeljék vele  Łł=
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 12. - 21:13:09

Tegnapelőtt hívott fel egy fickó az irodában, hogy az üdülési csekkről adjon tájékoztatást, hogy mennyire jól járunk mi munkáltatók vele, ha ezt adjuk juttatásként. Mondom neki, hogy szerinte én nem olvasok újságot? !+"% ****) Próbálkoznak azért :D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 12. - 21:27:53
http://www.privatbankar.hu/html/cikk/friss.php?hir=74539  ????...
Rövid távon minden választás után erősödik a forint, ez nem volt meglepő... meg stabilizálódott, jah egy ideig, ahogy ez lenni is szokott MINDIG...

...hogy az IMF hitelre szükség van-e hosszútávon?! háááát, valószínűleg igen, mert igazi gazdasági erősödésünk az biztos nem lesz ezen megszorítási intézkedésekkel...

Komolyan nem értem a jobbikot... merthogy ez nem magyarázat... semmi köze a kettőnek egymáshoz... ˝=/

Na, ha ezt Norbi elolvassa...  :D
nekem is eszembe jutott, hogy a végére írom, hogy Norbi, te jössz ;D

Számomra ennek olyan szaga van hogy: elfogy addigra az imf hitel lehívható összege, így veszünk fel újat, hogy mi is tudjunk tapsolni.

Elég komoly összegű imf hitelt hív le összességében a kormányunk, lehet meg kéne nézni, hogy mire is költik. Elvileg ugye válságkezelésre vettük fel. Te látod eredményét a hitelnek? Nem? Miért nem?  ::)
hát igen... tuti, hogy ha megy is válságkezelésre, nem oda, ahová kellene...

Na akkor most gondold tovább, hogy milyen jó lesz nekünk, ha megint veszünk fel hitelt, és a következő kormány is eltapsolja.. Mehetünk a levesbe  ˝=/
na de, ha nem vesznek fel, holott kellene, akkor is nagy ciki van...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 12. - 21:40:28

... és ha ez kiderül, kíváncsi vagyok, történik-e valami.. Szerintem nem  :-X Nyelünk majd egyet, és újabb hitelhez folyamodunk, amit megint eltapsolnak majd. Ki fogja ezt a rengeteg hitelt visszafizetni?
Cím: Re: Politika
Írta: H. Laci - 2009. Június 12. - 21:47:01

Az én korosztályom.
(nem nagyon szoktam be irni ebbe a topicba, de most az egyszer meg tettem )
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 12. - 21:48:03
bár tudom, hogy ez költői kérdés, de mi fogjuk nyilván...
és igen, nyelünk, mint mindig, mert nem tehetünk mást... szokás szerint... ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 12. - 21:54:15
bár tudom, hogy ez költői kérdés, de mi fogjuk nyilván...
és igen, nyelünk, mint mindig, mert nem tehetünk mást... szokás szerint... ˝=/

A politikusok felelősségét és felelősségre vonhatóságát, elszámoltathatóságát támogatnám nagyon. Ezen az alapon össze lehetne fogdosni az egész tisztelt házat, és berakni a börtönbe míg rájuk nem rohad a műanyag lakat.
Cím: Re: Politika
Írta: mushroom - 2009. Június 14. - 22:31:38
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=116675

Jó cikk
Cím: Re: Politika
Írta: Steve Namat - 2009. Június 17. - 18:16:18
Obama és a légy:

http://www.cnbc.com/id/15840232/?video=1154919821&play=1

 ;D ****:)))))) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 17. - 18:21:23
Obama és a légy:

http://www.cnbc.com/id/15840232/?video=1154919821&play=1

 ;D ****:)))))) ;D
Legalább nem égett be :laugh:
Cím: Re: Politika
Írta: Szandi - 2009. Június 18. - 09:50:34
A legjobb :
(http://i44.tinypic.com/33ysumv.jpg)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 18. - 09:51:58
 ;D
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 18. - 09:54:10
Főleg, hogy ez női írás ****:)))))) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 18. - 09:56:37
Akkor még:
 ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Szandi - 2009. Június 18. - 09:57:38
 ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 18. - 09:57:41
megmég:
 ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 18. - 10:22:48
A legborzasztóbb az egészbe, hogy milliárdokat költöttek a választásokra...gazdasági válság  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 18. - 10:31:07
A legborzasztóbb az egészbe, hogy milliárdokat költöttek a választásokra...gazdasági válság  ****:)))
Miért, ez a mostani Q7-es bérlés két évre 27 millióért épeszű dolog? ˝=/ Valaki ott a Porschénál nagyon megszedi magát ebből a sok Audi eladás/bérlés bizniszből.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 18. - 10:32:54
A legborzasztóbb az egészbe, hogy milliárdokat költöttek a választásokra...gazdasági válság  ****:)))
Miért, ez a mostani Q7-es bérlés két évre 27 millióért épeszű dolog? ˝=/ Valaki ott a Porschénál nagyon megszedi magát ebből a sok Audi eladás/bérlés bizniszből.

A Porschénál olyan tesztpark van, hogy beszarás, gondolhatod kik kapják meg az autókat  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 18. - 10:36:51
Prod, nézem az új avatarod, minden rendben?  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 18. - 10:40:03
A legborzasztóbb az egészbe, hogy milliárdokat költöttek a választásokra...gazdasági válság  ****:)))
Miért, ez a mostani Q7-es bérlés két évre 27 millióért épeszű dolog? ˝=/ Valaki ott a Porschénál nagyon megszedi magát ebből a sok Audi eladás/bérlés bizniszből.

A Porschénál olyan tesztpark van, hogy beszarás, gondolhatod kik kapják meg az autókat  ;D
Persze, csak megy itt a duma, hogy mekkora válság van, meg fájni fog nekünk, erre megint egy ilyen eset. Engem az zavar leginkább ebben az egészben, hogy újabb meg újabb adók jönnek, ÁFA emelés, stb, ezek meg több száz milliót, vagy milliárdokat zsebelnek be, és mentik ki a külföldi számláikra, egy fillér adó befizetése nélkül. Ezt a hiányt, amit így csinálnak, nekünk kell kifizetni - megint.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 18. - 10:40:51
Prod, nézem az új avatarod, minden rendben?  ;D

Nem nagyon  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 18. - 10:51:18
Ez egy jó cikk, bár nem sok jóval kecsegtet ...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 18. - 12:30:47
Ez egy jó cikk, bár nem sok jóval kecsegtet ...

Ezt már régóta tudjuk..  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 18. - 12:33:08
Ez egy jó cikk, bár nem sok jóval kecsegtet ...

Ezt már régóta tudjuk..  :-}
Jaja, viszont a százalékos adatok újak, elég meredek ...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 18. - 12:37:16
Ez egy jó cikk, bár nem sok jóval kecsegtet ...

Ezt már régóta tudjuk..  :-}
Jaja, viszont a százalékos adatok újak, elég meredek ...

Ahogy nő a lakosság náluk, annál jobban elhúznak. De nézd meg, ez a cél, nálunk büntetik ha gyereked van, elvesznek minden támogatást, ki a fasz fog így gyereket vállalni?

Itt "nyugaton" ez a cél, a fiatalság kiírtása  ***
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 18. - 12:39:18
Ez egy jó cikk, bár nem sok jóval kecsegtet ...

Ezt már régóta tudjuk..  :-}
Jaja, viszont a százalékos adatok újak, elég meredek ...

Ahogy nő a lakosság náluk, annál jobban elhúznak. De nézd meg, ez a cél, nálunk büntetik ha gyereked van, elvesznek minden támogatást, ki a fasz fog így gyereket vállalni?

Itt "nyugaton" ez a cél, a fiatalság kiírtása  ***
Jó kis 22es csapda, 15-20 év múlva megnézem, hogy mennyi lesz a nyugdíj, ill. hogy honnan lesz kitermelve   ::)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 18. - 13:00:59
Ez egy jó cikk, bár nem sok jóval kecsegtet ...

Ezt már régóta tudjuk..  :-}
Jaja, viszont a százalékos adatok újak, elég meredek ...

Ahogy nő a lakosság náluk, annál jobban elhúznak. De nézd meg, ez a cél, nálunk büntetik ha gyereked van, elvesznek minden támogatást, ki a fasz fog így gyereket vállalni?

Itt "nyugaton" ez a cél, a fiatalság kiírtása  ***
Jó kis 22es csapda, 15-20 év múlva megnézem, hogy mennyi lesz a nyugdíj, ill. hogy honnan lesz kitermelve   ::)

Ezelőtt jópár évvel borítékoltam, hogy nekem már nem lesz nyugdíjam. Egyre reálisabbnak tűnik, akkor még apám nagyon ágált ez ellen, most már nekem ad igazat  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 18. - 14:50:43
Jó kis 22es csapda, 15-20 év múlva megnézem, hogy mennyi lesz a nyugdíj, ill. hogy honnan lesz kitermelve   ::)
Nem lesz ;) Már hamarabb sem ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 19. - 06:49:02
Nézem ezt a Bajnai retardot, annyit pislog, hogy sztem egy strobin keresztü látja a világot... plusz minden negyedik szónál félrenéz kb. Testbeszéde (is) arra utal, hogy hazudik...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 19. - 09:28:16
Nézem ezt a Bajnai retardot, annyit pislog, hogy sztem egy strobin keresztü látja a világot... plusz minden negyedik szónál félrenéz kb. Testbeszéde (is) arra utal, hogy hazudik...
Hehe, ez így van, kis tikkelős buzi
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 22. - 10:04:13
Na, ki morvaikrisztinka férje? 8-)
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 22. - 10:07:11
Na, ki morvaikrisztinka férje? 8-)

Az őskomcsi Baló György  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Június 22. - 10:07:18
Na, ki morvaikrisztinka férje? 8-)
szabad a kisgazda  :D
morvaibá porol tóni?  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 22. - 10:11:56
Na, ki morvaikrisztinka férje? 8-)

Az őskomcsi Baló György  ;)
****:))))))
...de ez csak nyilván a véletlen műve, és biztosanincsenek má jóban, meg különkassza, meg ilyesmi, és hiába laknak együtt, már válófélben vannak, bár egyikük se adta be a válókeresetet ugyebár... ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 24. - 09:42:14
"“lusták,nem dolgoznak a magyarok, ezért kevés a  segély, bezzeg Svédországban”
"Ismét nem dolgoznak a magyarok, mer nem kapjuk meg a segélyt"
"miből szeretnének megélni, akkor megmondják, hogy segélyből és gyerekből. "

Tiszavasvári/Mohács

...
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 25. - 09:03:33
"A Legfőbb Ügyészség Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől, több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – értesült a Magyar Nemzet."
 ;D ****:)))))) >:D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 25. - 09:07:28
"A Legfőbb Ügyészség Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől, több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – értesült a Magyar Nemzet."
 ;D ****:)))))) >:D

"Apa kezdődik..."  ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 25. - 09:12:59
Megkerestem a hírt... mert nem mindegy, hogy milyen bűncselekmények miatt...
"A Legfőbb Ügyészség Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől, több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – értesült lapunk. Az információt a házelnök titkársága is megerősítette. Bár az ügyészségi levél tartalmát illető tájékoztatástól elzárkózott a parlament elnöki titkársága, úgy tudjuk, abban a lehallgatási ügyben kérte a politikusok kiadását, amelynek kapcsán Szilvásy György egykori titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli minisztert már meghallgatták gyanúsítottként."

http://www.mno.hu/portal/645707

Szóval asszem God, mégsem kezdődik...  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 25. - 09:14:22
"A Legfőbb Ügyészség Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől, több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – értesült a Magyar Nemzet."
 ;D ****:)))))) >:D

"Apa kezdődik..."  ;D ;D ;D

kezdődik a frászt, ez csak az a lehallgatási ügy vagy mijaszar... majd amikor tömegesen, gazdasági bűncselekmények meg korrupció miatt... bár Kuncze "Strabag" Gábort sem basztatták, pedig ugye...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 25. - 09:15:03
"A Legfőbb Ügyészség Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől, több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – értesült a Magyar Nemzet."
 ;D ****:)))))) >:D

"Apa kezdődik..."  ;D ;D ;D

kezdődik a frászt, ez csak az a lehallgatási ügy vagy mijaszar... majd amikor tömegesen, gazdasági bűncselekmények meg korrupció miatt... bár Kuncze "Strabag" Gábort sem basztatták, pedig ugye...
gyorsabb vótam ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Június 25. - 09:45:10
Azon gondolkodtam szervezek egy házlátogatást a parlamentbe. Ki tart velem?  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 25. - 10:07:05
"A Legfőbb Ügyészség Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől, több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – értesült a Magyar Nemzet."
 ;D ****:)))))) >:D

"Apa kezdődik..."  ;D ;D ;D

kezdődik a frászt, ez csak az a lehallgatási ügy vagy mijaszar... majd amikor tömegesen, gazdasági bűncselekmények meg korrupció miatt... bár Kuncze "Strabag" Gábort sem basztatták, pedig ugye...

Jajj, már megörültem.. Most miért veszitek el a kedvem?  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Június 25. - 10:10:52
Azon gondolkodtam szervezek egy házlátogatást a parlamentbe. Ki tart velem?  ;D
vakuzol?  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 25. - 10:19:38
Azon gondolkodtam szervezek egy házlátogatást a parlamentbe. Ki tart velem?  ;D
én mint sajtós kötelességemnek is érzem :D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 25. - 23:48:50
http://www.kuruc.info/r/7/42634/

 --)
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Június 26. - 09:30:11
http://www.kuruc.info/r/7/42634/

 --)
God, én biztos nem olvasnám a kuruc infot-t, ha nem linkelnég mindig be, de így kénytelen vagyok mindig elolvasni  ;D
Egyébként mért baj az, hogy akinek 30 milla felletti ingatlanja van, annak fizetni kell?
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 26. - 09:37:13
"God, én biztos nem olvasnám a kuruc infot-t, ha nem linkelnég mindig be"
cöcöcö  ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 26. - 09:41:56
http://www.kuruc.info/r/7/42634/

 --)
God, én biztos nem olvasnám a kuruc infot-t, ha nem linkelnég mindig be, de így kénytelen vagyok mindig elolvasni  ;D
Egyébként mért baj az, hogy akinek 30 milla felletti ingatlanja van, annak fizetni kell?

Neked ennyi jött le a belinkelt cikkből?  !+"% Engem nem zavar az ingatlan adó, nincs közöm a 30 millás házakhoz  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Johnnyx - 2009. Június 26. - 09:50:43
http://www.kuruc.info/r/7/42634/

 --)
God, én biztos nem olvasnám a kuruc infot-t, ha nem linkelnég mindig be, de így kénytelen vagyok mindig elolvasni  ;D
Egyébként mért baj az, hogy akinek 30 milla felletti ingatlanja van, annak fizetni kell?

Neked ennyi jött le a belinkelt cikkből?  !+"% Engem nem zavar az ingatlan adó, nincs közöm a 30 millás házakhoz  ;D
Mért az, hogy a fidesz ugyanolyan kamu, mint a maszop az mért újdonság?
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 26. - 09:53:02
http://www.kuruc.info/r/7/42634/

 --)
God, én biztos nem olvasnám a kuruc infot-t, ha nem linkelnég mindig be, de így kénytelen vagyok mindig elolvasni  ;D
Egyébként mért baj az, hogy akinek 30 milla felletti ingatlanja van, annak fizetni kell?

Neked ennyi jött le a belinkelt cikkből?  !+"% Engem nem zavar az ingatlan adó, nincs közöm a 30 millás házakhoz  ;D
Mért az, hogy a fidesz ugyanolyan kamu, mint a maszop az mért újdonság?

Nekem nem újdonság, de másoknak lehet hogy az. Azért mert neked evidens valami, nem biztos hogy másnak is, ez pedig egy fórum ahol megosztjuk a nézeteinket. Ne kötekedj ha kérhetem  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 26. - 09:53:42
http://www.kuruc.info/r/7/42634/

 --)
God, én biztos nem olvasnám a kuruc infot-t, ha nem linkelnég mindig be, de így kénytelen vagyok mindig elolvasni  ;D
Egyébként mért baj az, hogy akinek 30 milla felletti ingatlanja van, annak fizetni kell?

Neked ennyi jött le a belinkelt cikkből?  !+"% Engem nem zavar az ingatlan adó, nincs közöm a 30 millás házakhoz  ;D
Mért az, hogy a fidesz ugyanolyan kamu, mint a maszop az mért újdonság?
...és miért lesz az összes párt olyan? ***))) ::)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Június 26. - 10:03:50

Pénz pénz pénz..  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Június 26. - 10:10:27

nem ezt akartad? : más pénze,más pénze,más pénze  ::),mert a kisember kárára gazdagodnak,nem a sajátjukra
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 26. - 10:18:39
visszasírom, hogy nem az államigazgatásira mentem... ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Június 26. - 11:35:17

Egyébként mért baj az, hogy akinek 30 milla felletti ingatlanja van, annak fizetni kell?
Csak azért baj, mert az a 30 milla nem is olyan sok egy házra mint gondolnád, és nem csak egy vékony réteget érint majd, mint azt a kedves politikusok felvázolták, hanem rengeteg embert. Ledolgozol 2-3 évtizedet, felveszel némi kölcsönt, és nagy nehezen veszel egy 30 milliós házat, ami ha drága környéken van, akkor ráadásul még kicsi is ;) ,erre most megint fizess, csak azért, mert van egy házad. Sima panellakások kezdődnek lassan 10 milliónál, itt nálunk van olyan ikerház(egyik fele), aminek az alapterülete szinte megegyezik a telek területével, és 38 millióra tartják :-O Egy sima, kétemeletes ikerház !+"% Házakra akkor mondanám, hogy igazán luxus, ha 80-100 milliónál kezdődik. Persze lehet tanyán 30 millióból kastélyt építeni, csak eladni lehetetlen.
Ez ugyanolyan, mint a most tárgyaláson lévő "luxusautó" adó. 170 le fölött fizess. És attól már luxus egy kocsi, hogy 180-200 lóerős? Egy tizen-, huszonéves autóban is lehet akár 220 le, és akkor ez már luxus??? Gondolkozzunk már...luxus az kezdődik egy 15-20 milliós vételárnál, ha új autóról beszélünk. De ugyanez az autó 3 évesen már csak 8-9 milliót ér, ami után ugyanúgy fizessek, mint aki megteheti, hogy újonnan veszi meg? Hol van ebben igazság? Az a réteg, akit ezzel meg akarnak fogni, a leggazdagabbak, simán a markukba röhögnek tőle, aki meg pusztán annyival keres többet, mint az átlag, hogy nem hónapról-hónapra él, azt letaszítják arra a szintre, hogy évekig nem tud egyről a kettőre lépni.
Nem ide tartozik, de azért itt írom le: akik elmentek tv székházat ostromolni, berendezést zúzni, azok szeretik a rendszert? Szeretik az adótörvényket, mindenben egyetértenek vele? Miért nem mentek pl az APEH-hoz? Ott nagyobb kárt tettek volna az államnak, mint a tv-nél !+"% Ebből is látszik, hogy mekkora cirkusz az egész magyar politika,  sorba kellene állítani a Dunaparton az összeset, és belökni, vigye őket a víz ahová csak akarja :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 26. - 11:41:58

a baj az, bazmeg, hogy:
- Dzsordzsal egyetértve a 30 guriga annyira kurvára nem luxus ám...
- zsigerelik atovább a népet, hoyg megadóztatják azt, amit (jó esetben) a többszörösem megsarcolt jövedelméből vett meg, illetve az esetleges kb. 25-30 év hitelét is a szétadóztatott jövedelméből fogja törleszteni. Azt oltja a népbe a kurva kormány (és nem csak ez) hogy egy kibaszott autó is már akkora rohadt luxus, hogy szarrá kell adóztatni ahol csak lehet... és most már a lakás is legyen luxus, ha nem egy kibaszott lyuk valahol?
- tök jó az alapelv, aszongyák hogy a feketén szerzett vagyonból épített paloták így valamit visszafolyatnának a költségvetésbe... KIBASZOTT KÖRBERÖHÖGŐS ORBITÁL 360˙ -os MUHAHAHAHAAAAAA... kvázi ezzel "legalizálják" a dolgot?
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Június 26. - 12:20:47
http://hirextra.hu/2009/06/24/borzaszto-veszelyes-amennyiben-igy-folytatodik-a-jobbik-30-szazalekon-lesz/
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Június 30. - 13:09:09
http://index.hu/belfold/2009/06/30/amit_latunk_az_szervezett_provokacio/
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Június 30. - 13:42:00
erről ez jutott eszembe:
http://szovicc.blog.hu/2009/06/30/miert_valik_morvai_krisztina

 ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
(még mindig nem adták be mondjuk a válókeresetet...  >:D )
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Június 30. - 13:56:15
http://index.hu/belfold/2009/06/30/amit_latunk_az_szervezett_provokacio/
Azért most már beindult az ingyen reklám is elég erősen, ha szeretnék, ha nem  >:D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 02. - 10:33:32
Elég jó kis cikk:

http://www.tothandras.hu/blog/index/2006-11-08/jovokepek-1-haboru-van/

Mielőtt jön a támadás: nem, nem mond újat, igen, mindenki tudja ezt, csak azért raktam be mert jól összeszedett, és érthető  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 02. - 13:29:30
Feloszlatták a Magyar Gárda Egyesületet
Index
| 2009. július 2., csütörtök 11:05 | Frissítve: 13 perce
A Fővárosi Bíróság ítéletét helyben hagyva csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. Akkor a Magyar Gárda Mozgalom közleményben tudatta, hogy az ítélet nem rájuk vonatkozik, így folytatják a megmozdulásokat.

A Fővárosi Bíróság tavaly decemberben elsőfokú ítéletének indoklásakor kimondta: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott. Az ott elhangzott beszédek többek között a "cigánybűnözést" állították a középpontba és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát.

A társaság beszüntetését 2007. december 17-én kezdeményezte  a Fővárosi Főügyészség, mert álláspontjuk szerint a Magyar Gárda az egyesületi törvénybe ütközően gyakorolja tevékenységét. Az ügyészség a Gárda 2007. december 9-i tatárszentgyörgyi vonulása miatt kezdeményezte a szervezet feloszlatását.

Az ügyészség szerint a szónokok megszegték a faji megkülönböztetés tilalmát, megsértették az emberi méltóságot és félelmet keltettek Magyarország cigány lakosságában. A Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület tényleges tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve, az alapszabálytól eltérve, de az egyesületi keretet felhasználva végzi.

A per során a Fővárosi Főügyészség azzal érvelt, hogy az egyesület és az általa életre hívott mozgalom szorosan együttműködik. Mivel a mozgalom nem jogi személyiség, csak az egyesület ellen indulhatott per.

A főügyészség szerint azonban vitatható, hogy a mozgalom valóban szervezetlen-e. A jelek szerint ugyanis olyan szervezettségre utalnak, ami több hasonló gondolkodású emberek laza szerveződésénél.

A ma jogerőre emelkedett elsőfokú ítélet az egyesületet a gárdához mint félkatonai szervezethez köthető tevékenységek miatt oszlatta fel. Így a gárda a jövőben nem hivatkozhat arra, hogy a bírói döntés csak az egyesületet érinti, mert a félelemkeltő masírozás, a gyűlöletre uszítás az ítélet értelmében a Magyar Köztársaságban tilos, akár egyesület áll mögötte, akár egy informális "mozgalom" – fogalmazott az Indexnek decemberben az elsőfokú ítéletre reagálva Kis János filozófus.

A perben a gárda képviselője ugyanakkor végig azt hangoztatta, hogy a mozgalomnak nincs semmi köze az egyesülethez. Arra hivatkozott, hogy az egyesület egyetlen tagja sem gárdista.

Az Indexnek adott interjújában Vona Gábor, a Magyar Gárdához sok szállal kapcsolódó Jobbik elnöke a Magyar Gárda Egyesület ellen folyó pert poitikai indíttatásúnak nevezte.
Cím: Re: Politika
Írta: Tomas - 2009. Július 03. - 02:03:44
hát az az interjú amit az indexen csináltak a vona gáborral sztem messze alúlmúl mindent..... kb. az atv-s interjú szintjén van, érdemes megnézni, én már azt vártam mikor csap le neki egy pofont olyan hülyeségeket kérdez folyamatosan......
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Július 03. - 08:05:35
hát az az interjú amit az indexen csináltak a vona gáborral sztem messze alúlmúl mindent..... kb. az atv-s interjú szintjén van, érdemes megnézni, én már azt vártam mikor csap le neki egy pofont olyan hülyeségeket kérdez folyamatosan......
;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 03. - 08:26:48
Állítólag Drazsé lelép szeptembertől. És mi lesz rendészeti miniszterből? Adótanácsadó (cég munkatársa).  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 03. - 08:28:19
Állítólag Drazsé lelép szeptembertől. És mi lesz rendészeti miniszterből? Adótanácsadó (cég munkatársa).  !+"%
vannak pozíciók, ahonnan csak felfelé lehet bukni ;D
Utód megvan?
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 03. - 08:30:21
Állítólag Drazsé lelép szeptembertől. És mi lesz rendészeti miniszterből? Adótanácsadó (cég munkatársa).  !+"%
vannak pozíciók, ahonnan csak felfelé lehet bukni ;D
Utód megvan?

nemtom, de nem hiszem, hogy sokat lehet már ezen rontani. Bár sztem ha valamék ombucmannt beraknák rendészeti miniszternek (volt már ilyen) az asszem alul tudná múlni...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 03. - 08:38:55
Állítólag Drazsé lelép szeptembertől. És mi lesz rendészeti miniszterből? Adótanácsadó (cég munkatársa).  !+"%
vannak pozíciók, ahonnan csak felfelé lehet bukni ;D
Utód megvan?

nemtom, de nem hiszem, hogy sokat lehet már ezen rontani. Bár sztem ha valamék ombucmannt beraknák rendészeti miniszternek (volt már ilyen) az asszem alul tudná múlni...
nagy királyság  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: hopika - 2009. Július 03. - 08:43:21
Feloszlatták a Magyar Gárda Egyesületet
Index
| 2009. július 2., csütörtök 11:05 | Frissítve: 13 perce
A Fővárosi Bíróság ítéletét helyben hagyva csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. Akkor a Magyar Gárda Mozgalom közleményben tudatta, hogy az ítélet nem rájuk vonatkozik, így folytatják a megmozdulásokat.

A Fővárosi Bíróság tavaly decemberben elsőfokú ítéletének indoklásakor kimondta: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott. Az ott elhangzott beszédek többek között a "cigánybűnözést" állították a középpontba és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát.

A társaság beszüntetését 2007. december 17-én kezdeményezte  a Fővárosi Főügyészség, mert álláspontjuk szerint a Magyar Gárda az egyesületi törvénybe ütközően gyakorolja tevékenységét. Az ügyészség a Gárda 2007. december 9-i tatárszentgyörgyi vonulása miatt kezdeményezte a szervezet feloszlatását.

Az ügyészség szerint a szónokok megszegték a faji megkülönböztetés tilalmát, megsértették az emberi méltóságot és félelmet keltettek Magyarország cigány lakosságában. A Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület tényleges tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve, az alapszabálytól eltérve, de az egyesületi keretet felhasználva végzi.

A per során a Fővárosi Főügyészség azzal érvelt, hogy az egyesület és az általa életre hívott mozgalom szorosan együttműködik. Mivel a mozgalom nem jogi személyiség, csak az egyesület ellen indulhatott per.

A főügyészség szerint azonban vitatható, hogy a mozgalom valóban szervezetlen-e. A jelek szerint ugyanis olyan szervezettségre utalnak, ami több hasonló gondolkodású emberek laza szerveződésénél.

A ma jogerőre emelkedett elsőfokú ítélet az egyesületet a gárdához mint félkatonai szervezethez köthető tevékenységek miatt oszlatta fel. Így a gárda a jövőben nem hivatkozhat arra, hogy a bírói döntés csak az egyesületet érinti, mert a félelemkeltő masírozás, a gyűlöletre uszítás az ítélet értelmében a Magyar Köztársaságban tilos, akár egyesület áll mögötte, akár egy informális "mozgalom" – fogalmazott az Indexnek decemberben az elsőfokú ítéletre reagálva Kis János filozófus.

A perben a gárda képviselője ugyanakkor végig azt hangoztatta, hogy a mozgalomnak nincs semmi köze az egyesülethez. Arra hivatkozott, hogy az egyesület egyetlen tagja sem gárdista.

Az Indexnek adott interjújában Vona Gábor, a Magyar Gárdához sok szállal kapcsolódó Jobbik elnöke a Magyar Gárda Egyesület ellen folyó pert poitikai indíttatásúnak nevezte.

Követelem,hogy jogerősen oszlassák fel a félkatonai szervezetté avanzsálódott etnikumot... !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Július 03. - 08:45:37
A mozgalom úgyis marad, szal hiába is erőlködnek.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 03. - 08:48:17
"A Fővárosi Ítélőtábla az egyesületet és a mozgalmat is megszüntette
Feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet és a mozgalmat is a Fővárosi Ítélőtábla tegnap. A jogerős, másodfokú ítélet legnagyobb újdonsága, hogy hatálya - a Fővárosi Bíróság első fokon decemberben kihirdetett határozatával szemben - kiterjed a fekete egyenruhában masírozó csoportra is. A döntés indoklásában egyéb helyeken is változtattak, ám a végeredmény ugyanaz maradt: a Magyar Gárda jogsértően végezte tevékenységét. A bírói indoklás szerint a gárda több rendezvényén fennállt az erőszak reális veszélye. Az ügyészségi kereset beadásától számítva másfél év után született meg a jogerős döntés."
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Július 03. - 08:50:02
Teljesen mindegy, mozgalmat nem oszlathat fel, nincs ilyen a magyar jogban, az egyenruhát max betilthatja, kutyát nem érdekli.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 03. - 08:57:16
Meglátjuk...

"Az ítélőtábla ... úgy találta, hogy a mozgalom az egyesület egy belső szervezete volt. Ennek oka, hogy a gárdára nem érvényesek a tömegmozgalomra vonatkozó szabályok, s sokkal inkább úgy "viselkedik", mint egy egyesület tagozata, vagy egysége. Épp emiatt terjesztették ki az oszlatásról szóló ítéletet a gárda egészére. A tanácsvezető bíró ugyanakkor megjegyezte: magánszemélyek véleménynyilvánítási jogát ez az ítélet nem korlátozza."

"A második tárgyalási nap ezután 2008 májusában volt. Itt derült fény arra - az épp tegnap elutasított - érvelésre, amely szerint egyesület és a mozgalom különállásával kívánják megnehezíteni a feloszlatást."

eredeti környezetben:

ITT!
 (http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1212055)
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Július 03. - 08:59:56
A helyszínen jelen van Vona Gábor, a Jobbik elnöke is, aki korábban úgy nyilatkozott, az egyesület megszűnése nem jelenti azt, hogy a továbbiakban nem fognak a gárdisták felvonulni ott, ahol szeretnének. A Magyar Gárda Egyesület vezetését is ellátó politikusnak igaza is van, hiszen jogilag a döntés csak és kizárólag a feloszlatott civil szervezetet érinti, melynek mindössze tíz tagja van. A Magyar Gárda tagjai egy önkéntes, bejegyzett intézményi háttérrel nem rendelkező mozgalom részeként élnek a gyülekezéshez való alapjogukkal.

atv.hu
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Július 03. - 09:05:28
A legvégső opció ami már nyílt titok, az a kft megoldás, mint Magyar Gárda örző-védő biztonsági kft, fegyveres őrökkel, de persze ezenkívül is van még sok opció  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Július 03. - 09:18:09
Mindenki MONNYON LE !!!!!!!!!! ***))))
Cím: Re: Politika
Írta: hopika - 2009. Július 03. - 09:23:38
Sőt a legjobb megoldás,ha mindenki egyszerre lesz öngyilkos...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 03. - 09:31:59
Besírnátok a Szentendrei úton :D

Kék plakát háttér (tudjátok, mikor letakarják a plakáthelyet, mert nem fizettek elő rá, az előző meg már lejárt). Erre fekete festékszóróval ráfújták, hogy "Budaházy nem terrorista, hazafi! Gyertek júl. -én. Fegyverbe! 100% hazafi" majd homemade sablon alapján felfújt Budházyfej (legalábbis gondolom, hogy az, mert nem lehet felismerni) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))

Na ebből 2 volt  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Július 03. - 09:44:49
Besírnátok a Szentendrei úton :D

Kék plakát háttér (tudjátok, mikor letakarják a plakáthelyet, mert nem fizettek elő rá, az előző meg már lejárt). Erre fekete festékszóróval ráfújták, hogy "Budaházy nem terrorista, hazafi! Gyertek júl. -én. Fegyverbe! 100% hazafi" majd homemade sablon alapján felfújt Budházyfej (legalábbis gondolom, hogy az, mert nem lehet felismerni)

Na ebből 2 volt ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Lassan tényleg kezdem úgy érezni, hogy Bp-re valami külön útlevél kellene, mert nem egy oszágban élünk !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 03. - 09:46:29

Szerinted miért vagyok rajta az ügyön, hogy elköltözzem Bp határain kívülre? ;)
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Július 03. - 09:47:55

Itt sokkal nyugisabb minden, néha betörnek a mórok meg a szaracénok délről, de azokat mindig visszaverjük ****:))) :--:
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Július 03. - 09:59:18
Na, egy őszinte kép a minyiszterről  ;D >:D  :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 03. - 10:01:00
Na, egy őszinte kép a minyiszterről  ;D >:D  :-/--

ezexerint nem láttad valamék híradóban ahogy hasonló szerelésben a siratófalat csókolgatja?
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 03. - 10:01:17
Besírnátok a Szentendrei úton :D

Kék plakát háttér (tudjátok, mikor letakarják a plakáthelyet, mert nem fizettek elő rá, az előző meg már lejárt). Erre fekete festékszóróval ráfújták, hogy "Budaházy nem terrorista, hazafi! Gyertek júl. -én. Fegyverbe! 100% hazafi" majd homemade sablon alapján felfújt Budházyfej (legalábbis gondolom, hogy az, mert nem lehet felismerni)

Na ebből 2 volt ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Lassan tényleg kezdem úgy érezni, hogy Bp-re valami külön útlevél kellene, mert nem egy oszágban élünk !+"%
Szerinted miért vagyok rajta az ügyön, hogy elköltözzem Bp határain kívülre? ;)
Itt sokkal nyugisabb minden, néha betörnek a mórok meg a szaracénok délről, de azokat mindig visszaverjük ****:))) :--:
nem csak a nyugi a lényeg, hanem mert már ideje érzem, hogy Bp. a hülyék gyűjtőhelye lett, az utóbbi években meg főleg... Nem szeretném, ha a gyerekem ezeket látná... reggel 6-kor részeg, k*vának öltözött csajok mászkálnak, emós fiúk, női ruhában és hajjal grasszálnak át 6 sávon át... a nyári szünet beköszöntével 6-8 éves gyerekek brancsba verődve kurvaanyázzák az öreg néniket, cigiznek, és rondábban beszélnek, mint én valaha bárhol is hallottam... Óriás árpádsávos zászlókkal rohangáló palik mászkálnak az utcán, pálinkásüveget szorongató asszonyukkal az oldalukon (akik 3 lépésenként meghúzzák az üveget) -mondjuk nem csodálom, józanul én sem bírnám ilyen pali mellett... 12-13 éves kiscsajok kellettik magukat a 30+os haverjaimnak esténként a "törzshelyen"... ugyanilyen korú srácok szívnak füvet, a ház mögött a padon fényes nappal úgy, hogy mögöttük a rendőrség, előttük a rendőrszálló... egy-egy fickó megáll az óvoda kerítésénél és nézi a gyerekeket...

szóval neeeem!

Apropó: játszótéren a padon ült egy pali... a barátnőm gyerekével voltunk ott, ember nézi a gyerekeket... mikor világossá vált számunkra, nagyjából 45 múlva, hogy nem gyerekkel jött, átszóltam neki a másik padról, mit keres itt. Válasz: a gyerekeket nézem... mondom minek? "mert aranyosak"... na ott küldtem el az embert, hogy ha mégegyszer meglátom itt, akkor nagyon megbánja... eltakarodott, mert akkor már az anyukák is felfogták, hogy mi a szitu, és kórusban nyomták neki, hogy húzzon el rohadt gyorsan... utána mondták az anyukák, hogy már régóta jár oda a játszóra, nem értem, hogy a jóistenbe nem tűnt fel nekik eddig... áááá kész!
Cím: Re: Politika
Írta: madinorbi - 2009. Július 03. - 10:01:55
Na, egy őszinte kép a minyiszterről  ;D >:D  :-/--

ezexerint nem láttad valamék híradóban ahogy hasonló szerelésben a siratófalat csókolgatja?
Dede láttam azt is  :-/- :-/- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Július 03. - 10:07:08
nem csak a nyugi a lényeg, hanem mert már ideje érzem, hogy Bp. a hülyék gyűjtőhelye lett, az utóbbi években meg főleg...
Ez azért van, mert Pesten több lehetőség van, és egy rakás idióta felköltözött oda. Állítom, hogy Bp lakosságának 80%-a "bevándorló", vagy belföldről, vagy külföldről. Azt meg láttam eleget Angliában, meg itt nálunk is a külföldieken, hogy nagyon nehezen tudnak normálisan viselkedni - inkább nem is akarnak. Nálunk is vannak ilyen kezdemények amiket felsoroltál, de itt hamarabb rendezik el a dolgokat.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 03. - 10:11:39

én itt születtem, itt nőttem fel, szóval én megszoktam a durva dolgokat, de nem akarok itt élni már sokáig...  Mondjuk nem akarok messzire menni, csak valami agglomerációs övezetbe, nem érdekel, hogy mennyit kell utazni utána, de rosszul vagyok az egész várostól már...
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 03. - 10:23:37

nem csak a nyugi a lényeg, hanem mert már ideje érzem, hogy Bp. a hülyék gyűjtőhelye lett, az utóbbi években meg főleg... Nem szeretném, ha a gyerekem ezeket látná...

hoppáhoppá, gebasz van?  ;D ;D ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 03. - 10:24:31

nem csak a nyugi a lényeg, hanem mert már ideje érzem, hogy Bp. a hülyék gyűjtőhelye lett, az utóbbi években meg főleg... Nem szeretném, ha a gyerekem ezeket látná...

hoppáhoppá, gebasz van?  ;D ;D ;D ;D
nem-nem! :D csak előre gondolkodom :)
...szeretem megtervezni az ilyen dolgokat ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 03. - 10:25:42
"Hetven honatya biztosan jól jár

Csaknem 70 képviselő akár a dupláját, míg az "átlagos" honatyák a másfélszeresét vihetik haza jelenlegi költségtérítésüknél a hétfőn elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alapján. A képviselők megszavazták, hogy ezentúl az úgynevezett benzinpénz helyett választókerületi pótlékot kapjanak, ami adóköteles lesz 2010-től. Csakhogy szinte titokban ezzel egyidejűleg emelték az ezen a címen járó összeget.

Csak Lendvai Ildikó MSZP-, és Orbán Viktor Fidesz-elnök jár rosszul a vezető politikusok közül azzal, hogy az Országgyűlés megszavazta: a jövőben a képviselők költségtérítése (az úgynevezett benzinpénz) ezentúl az szja alá tartozzon. Mindenki más százezrekkel többet vihet haza a törvénymódosítás miatt. A 2010. január 1-től járó bújtatott emelés legtöbbet Szili Katalin házelnöknek hoz. Ő ma 1,507 millió forint tiszteletdíjat kap és 301 470 forint (nem adóköteles) költségtérítést. Az új számítási módszer szerint ez az utóbbi összeg 1,808 millió forintra emelkedik, amiből ha a házelnök egyetlen számlát sem tud bemutatni az APEH-nek, a jövő évi adótörvények szerint 32 százalék szja-t valamint 15,5 százalék tb-járulékot kell fizetnie. Így akár nettó 900 ezer forintja is maradhat a jelenlegi 301 ezerrel szemben. Hasonló helyzetben lesz Lezsák Sándor, fideszes parlamenti alelnök. Ő májusban 266 685 forint költségtérítést kapott. Változatlan tiszteletdíj mellett választókerületi pótléka az új számítási módszer szerint jövőre 973 980 forintra emelkedik. Orbán és Lendvai eközben azért jár rosszul, mert a két pártelnök nem rendelkezik se bizottsági tagsággal, se frakciótisztséggel. Így csak alapdíjat kapnak, azaz 231 900 forintot, valamint budapestiek lévén összesen 162 330 forint költségtérítést. A "benzinpénz" jövőre nem az alapdíj 70, hanem a bizottsági pótdíjakkal növelt tiszteletdíj 60 százaléka lesz a fővárosiaknak. Ezért 162 330 forintról 139 140 forintra csökken a költségtérítésük.

Az Országgyűlésben számításaink szerint ma mintegy 70 Szilihez, Lezsákhoz hasonló helyzetű honatya van, aki mivel tisztséget visel, pótdíja több mint a duplája az alapdíjnak, ezért attól függően, hogy milyen messze laknak a fővárostól, benzinpénzük megduplázódik. Jól jár például Navracsics Tibor, a Fidesz és Mesterházy Attila az MSZP frakcióvezetője, vagy Varga Mihály a költségvetési bizottság fideszes elnöke. Számos ismert szocialista politikus viszont azért kerülheti el majd a napokon belül kitörő "népharagot", mert kormánytag, államtitkár. Nekik nem jár a parlamenttől költségtérítés. Szekeres Imre, Kiss Péter, Horváth Csaba, Hiller István, Gráf József egyetlen adózatlan forintot sem vesz fel, így járandósságuk jövőre sem nő.

A képviselők 80 százaléka ugyan nem jár olyan jól, mint a tisztségviselők, de attól függően, hogy milyen messze van választókerületük, átlagosan 53-55 százalékkal magasabb választókerületi pótlékot kapnak a mai költségtérítésüknél. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nettóban akkor is zsebre tehetik a jelenlegi összeget, ha a (megnövelt) pótlékuk 10-20 százalékáról tudnak csupán számlát bemutatni. A főváros 50 kilométer körzetében, illetve a 150-200 kilométeres körzetben lakóknak lesz a legtöbb számlára szüksége, mert ők csak 49, illetve 40 százalékos emelést kapnak.

A képviselők, a Fidesz és az MSZP szokatlan egyetértésével 88 százalékos többséggel szavazták meg a módosítást, amiből addig, amíg egy-egy honatyára lebontva ki nem számoltuk az összegeket, csak annyi látszott, hogy ezentúl adózni fognak az adózatlan költségtérítés után, úgy, hogy ez nem kerül többe az adófizetőknek.

A szocialista Göndör István 2007 óta többször is megpróbálta megoldani az adózatlan pénzek ügyét, ám azt a Fidesz mindig megfúrta. Azzal érveltek, nem fogadnak el olyan megoldást, ami miatt emelni kellene a képviselők tiszteletdíját. Az eredti Göndör-javaslat éppen ezért az alapdíjhoz kötötte volna a választókerületi pótlékot, és a képviselők csak akkor nem jártak volna rosszabbul, mint ma, ha legalább az összeg felét számlával tudták volna igazolni. A szavazás előtti héten azonban a mentelmi bizottság zárt ülésén lapunk értesülése szerint több frakció képviselője arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak akkor támogatják a Göndör-javaslatot, ha olyan módszert találnak, amivel nem növelik a tiszteletdíjat, de nem csökkentik a képviselők nettóját sem. Ekkor született az a bizottsági módosító indítvány, amely az egységes alapdíj helyett a jóval magasabb és egyénenként változó tiszteletdíj lesz a költségtérítés számítási alapja. Úgy tudjuk, a javaslatra a végszavazáskor egyedül nemet mondó liberálisok is csak azért szavazták le a kétharmados törvényt, mert egy téves kalkuláció miatt úgy vélték, "rosszabbul járnak". "

szarjanak buzogányt...
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 03. - 10:28:12
Magyarul szépen bujtatva emeltek maguknak fizut... :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 03. - 10:42:16
Magyarul szépen bujtatva emeltek maguknak fizut... :-/-

erre alkalmas ez a bohócok gyülekezete, amikor maguknak kell megszavazni valamit, pártállástól függetlenül hatalmas az egyetértés. Hogya görcs rángassa fel mindet a tizedikre...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 03. - 10:44:15
Magyarul szépen bujtatva emeltek maguknak fizut... :-/-

Gráf József ix BMW-je legyen az enyém, amúgy meg mindenki monnyon le!!!  :-O  @:-)  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Július 03. - 20:02:42
nem csak a nyugi a lényeg, hanem mert már ideje érzem, hogy Bp. a hülyék gyűjtőhelye lett, az utóbbi években meg főleg... Nem szeretném, ha a gyerekem ezeket látná... reggel 6-kor részeg, k*vának öltözött csajok mászkálnak, emós fiúk, női ruhában és hajjal grasszálnak át 6 sávon át... a nyári szünet beköszöntével 6-8 éves gyerekek brancsba verődve kurvaanyázzák az öreg néniket, cigiznek, és rondábban beszélnek, mint én valaha bárhol is hallottam... Óriás árpádsávos zászlókkal rohangáló palik mászkálnak az utcán, pálinkásüveget szorongató asszonyukkal az oldalukon (akik 3 lépésenként meghúzzák az üveget) -mondjuk nem csodálom, józanul én sem bírnám ilyen pali mellett... 12-13 éves kiscsajok kellettik magukat a 30+os haverjaimnak esténként a "törzshelyen"... ugyanilyen korú srácok szívnak füvet, a ház mögött a padon fényes nappal úgy, hogy mögöttük a rendőrség, előttük a rendőrszálló... egy-egy fickó megáll az óvoda kerítésénél és nézi a gyerekeket...
Te biztos, hogy Budapesten laksz? Én ezek közül egyikkel sem találkozom, pedig a város minden szegletében járok!
Ez az árpádsávos pláne extragyenge volt!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 03. - 21:14:42

Én évente 1x vagyok pesten, de pont mi is láttunk ilyen árpádsávos emberkét, a hátára volt terítve a zászló, úgy gyalogolt  :D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 04. - 20:06:12
http://index.hu/belfold/2009/07/04/a_rendorseg_talalkozott_a_gardistakkal/

szép... :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Július 06. - 11:42:26
Jogállam  ;D a legjobban a félelemkeltő lufieregetés tetszik.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 06. - 13:34:26
Jogállam  ;D a legjobban a félelemkeltő lufieregetés tetszik.

Hádemá leülni se szabad?  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Július 06. - 13:52:47
Ú never nó! látod..
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 06. - 14:11:55
Ú never nó! látod..

Ezek után pesten soha nem ülök majd fűbe, mert meglátja a rendőr, oszt rabosít egyből  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Július 06. - 14:13:14
Ú never nó! látod..

Ezek után pesten soha nem ülök majd fűbe, mert meglátja a rendőr, oszt rabosít egyből  ;D
Előbb lefúj könnygázzal 8-}
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 06. - 14:17:16
Ú never nó! látod..

Ezek után pesten soha nem ülök majd fűbe, mert meglátja a rendőr, oszt rabosít egyből  ;D
Előbb lefúj könnygázzal 8-}

Oké, ha valaki pofánfúj könnygázzal, rögtön elszaladok majd "amerre látok"  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: hopika - 2009. Július 06. - 14:21:48
Hááát nem biztos,hogy ide kellene,de ezt most küldte egy ismerősöm:
http://www.yv.hu/play_a_video.html?uploadedfileidhash=407712666c0f7c3de31a541043bc4158
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Július 06. - 14:25:59
Hááát nem biztos,hogy ide kellene,de ezt most küldte egy ismerősöm:
http://www.yv.hu/play_a_video.html?uploadedfileidhash=407712666c0f7c3de31a541043bc4158
A második jobban járt ::)
Cím: Re: Politika
Írta: hopika - 2009. Július 06. - 14:26:57
Hááát nem biztos,hogy ide kellene,de ezt most küldte egy ismerősöm:
http://www.yv.hu/play_a_video.html?uploadedfileidhash=407712666c0f7c3de31a541043bc4158
A második jobban járt ::)
Kicsit...és ez nem fake...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 06. - 14:30:35
Hááát nem biztos,hogy ide kellene,de ezt most küldte egy ismerősöm:
http://www.yv.hu/play_a_video.html?uploadedfileidhash=407712666c0f7c3de31a541043bc4158
A második jobban járt ::)
Kicsit...és ez nem fake...

Bazmeg Hopika a pulzusom az egekben  :o  :-X
Cím: Re: Politika
Írta: Gerr - 2009. Július 06. - 14:50:45
Hááát nem biztos,hogy ide kellene,de ezt most küldte egy ismerősöm:
http://www.yv.hu/play_a_video.html?uploadedfileidhash=407712666c0f7c3de31a541043bc4158
A második jobban járt ::)
Kicsit...és ez nem fake...

Hogy én mindig ilyen videóknál eszem....egyébként láttam már ezt olyan formában, mint csecsen merénylők. Szóval, hogy nem fake...háát.
Cím: Re: Politika
Írta: hopika - 2009. Július 06. - 14:54:19
Hááát nem biztos,hogy ide kellene,de ezt most küldte egy ismerősöm:
http://www.yv.hu/play_a_video.html?uploadedfileidhash=407712666c0f7c3de31a541043bc4158
A második jobban járt ::)
Kicsit...és ez nem fake...

Hogy én mindig ilyen videóknál eszem....egyébként láttam már ezt olyan formában, mint csecsen merénylők. Szóval, hogy nem fake...háát.

Hey!
Nem a címre,elnevezésre értettem a fake-et:amúgy az elején ki van írva cirill betűkkel a helyszín(már ha van valaki olyan hülye,hogy megmutatja hol "ágyazott meg 2 embernek"....)Tadzsikisztán...
És én is épp egy kis proteines-tojásos-tűrót majszoltam... @-o
Cím: Re: Politika
Írta: Gerr - 2009. Július 06. - 14:59:28

Én a feliratot nem is figyeltem. A lüktetős tegnapelőtti "élienes" videó után ez volt a hab a tortán. Simán összegyüjthetnénk ezeket a diétás topikba.  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 06. - 15:23:19
Ú never nó! látod..

Ezek után pesten soha nem ülök majd fűbe, mert meglátja a rendőr, oszt rabosít egyből  ;D
ülhetsz, csak ne 200 bohóc közé, akik asziszik, rájuk nem vonatkozik a törvény...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Július 06. - 15:48:28
Ú never nó! látod..

Ezek után pesten soha nem ülök majd fűbe, mert meglátja a rendőr, oszt rabosít egyből  ;D
ülhetsz, csak ne 200 bohóc közé, akik asziszik, rájuk nem vonatkozik a törvény...IGEN! IGEN!
Így teljes a post!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Július 06. - 15:53:23
Ú never nó! látod..

Ezek után pesten soha nem ülök majd fűbe, mert meglátja a rendőr, oszt rabosít egyből  ;D
ülhetsz, csak ne 200 bohóc közé, akik asziszik, rájuk nem vonatkozik a törvény...
a parlament előtti bohócok közé vagy akik bennt bohóckodnak? nem mindegy  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 06. - 15:55:55
Ú never nó! látod..

Ezek után pesten soha nem ülök majd fűbe, mert meglátja a rendőr, oszt rabosít egyből  ;D
ülhetsz, csak ne 200 bohóc közé, akik asziszik, rájuk nem vonatkozik a törvény...IGEN! IGEN!
Így teljes a post!  ;D
nem egészen...
ellenben húzzák-vonják a rendőrök ruháját, akik a MUNKÁJUKAT végzik...

Empátia: a nagy számok törvénye alapján van olyan rendőr ott, aki egyet ért az ott ülőkkel, tehát vajon az milyen érzés lehet, ha mondjuk egyet értesz azzal, aki ott ül jogtalanul, és téged dobálnak, meg rugdosnak meg, ÁVH-znak, le, stb. és tenned kell a dolgod, mert parancsot kaptál... mit mondjon a kis vidéki rendőr a felettesének? nem csinálom?! vagymi?!

Engedélyük nem volt hozzá, hogy ott skandáljanak, hogy egyenruhát hordjanak, hogy egyáltalán játsszák az eszüket több dolog miatt is: 1. nem kaptak engedélyt tüntetni, 2. feloszlatta őket a bíróság...
Ilyenkor nem kell törvényt betartani?! de viszont akkor kell -szerintük-, ha a cigányok nem tartják be? vagy akkor most hogy is van ez?

Boresz: egy kutya mind a kettő, csak más köntösbe bújtatták ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 06. - 16:14:40
" 1989. évi III. törvény
a gyülekezési jogról

1. § A gyülekezési jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog, amelyet a Magyar Köztársaság elismer, és biztosítja annak zavartalan gyakorlását.
2. § (1) A gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések (a továbbiakban együtt: rendezvény) tarthatók, amelyeken a résztvevők véleményüket szabadon kinyilváníthatják.
(2) A rendezvény résztvevői jogosultak a közösen kialakított álláspontjukat az érdekeltek tudomására hozni.
(3) A gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.
6. § A közterületen tartandó rendezvény szervezését a rendezvény helye szerint illetékes rendőrkapitányságnak, Budapesten a Budapesti Rendőrfőkapitányságnak (a továbbiakban: rendőrség) legalább három nappal a rendezvény megtartásának tervezett időpontját megelőzően kell bejelenteni. A bejelentési kötelezettség a rendezvény szervezőjét terheli.

8. § (1) Ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, a rendőrség a bejelentésnek a hatósághoz való beérkezésétől számított 48 órán belül a rendezvénynek a bejelentésben megjelölt helyszínen, vagy időben való megtartását megtilthatja.

12. § (1) Ha a rendezvény résztvevőinek magatartása a rendezvény törvényességét veszélyezteti, s a rend másként nem állítható helyre, a szervező köteles a rendezvényt feloszlatni.

14. § (1) Ha a gyülekezési jog gyakorlása a 2. § (3) bekezdésében foglaltakba ütközik, vagy a rendezvényen a résztvevők fegyveresen, illetőleg felfegyverkezve jelennek meg, továbbá ha bejelentéshez kötött rendezvényt tiltó határozat ellenére tartanak, a rendőrség a rendezvényt feloszlatja."

kell komment?!
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 06. - 16:18:56

hogyne ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 06. - 16:26:00
magánvélemény:

Az, hogy ott ültek, megvalósított bűncselekményt, felhívott bcs. elkövetésére, csorbította mások jogait vagy szabadságát? Szerintem nem.

Veszélyeztette a népképviseleti szervek/bíróságok működését (súlyosan)? Ahogy elnéztem, csendben ücsörögtek, nem a parlament vagy a bíróságok lépcsőjén...

14. § (1) alapján csak ez esetben* (plusz fegyveres dolgok, amik úgy tudom, szintén nem voltak) lehet feloszlatni.

Kieg: ja meg - mivel banánisztánban vagyunk - akkor, ha valamelyik mufti aszongya. Törvény le van szarva.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 06. - 16:36:28
" 1989. évi III. törvény
a gyülekezési jogról

1. § A gyülekezési jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog, amelyet a Magyar Köztársaság elismer, és biztosítja annak zavartalan gyakorlását.
2. § (1) A gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések (a továbbiakban együtt: rendezvény) tarthatók, amelyeken a résztvevők véleményüket szabadon kinyilváníthatják.
(2) A rendezvény résztvevői jogosultak a közösen kialakított álláspontjukat az érdekeltek tudomására hozni.
(3) A gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.
6. § A közterületen tartandó rendezvény szervezését a rendezvény helye szerint illetékes rendőrkapitányságnak, Budapesten a Budapesti Rendőrfőkapitányságnak (a továbbiakban: rendőrség) legalább három nappal a rendezvény megtartásának tervezett időpontját megelőzően kell bejelenteni. A bejelentési kötelezettség a rendezvény szervezőjét terheli.

8. § (1) Ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, a rendőrség a bejelentésnek a hatósághoz való beérkezésétől számított 48 órán belül a rendezvénynek a bejelentésben megjelölt helyszínen, vagy időben való megtartását megtilthatja.

12. § (1) Ha a rendezvény résztvevőinek magatartása a rendezvény törvényességét veszélyezteti, s a rend másként nem állítható helyre, a szervező köteles a rendezvényt feloszlatni.

14. § (1) Ha a gyülekezési jog gyakorlása a 2. § (3) bekezdésében foglaltakba ütközik, vagy a rendezvényen a résztvevők fegyveresen, illetőleg felfegyverkezve jelennek meg, továbbá ha bejelentéshez kötött rendezvényt tiltó határozat ellenére tartanak, a rendőrség a rendezvényt feloszlatja."

akkor inkább ezt a részét nézd, mert ugyebár megtiltották :)
(hozzáteszem azt is, hogy szerintem beleférhet a 8. § (1)-be, ha a feloszlatást ugyebár nem fogadják el... az igenis veszélyeztetheti a népképviseleti szervek, bíróságok zavartalan működését... úgyis, hogy Budaházyért tüntettek elvileg, akit terrorcselekmény elkövetése, emberölés előkészületével vádolnak... bár nem vagyok jogász)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 06. - 17:31:39
azt én értem, csak nekem a megtiltással van bajom, taxatíve le van írva, hogy milyen esetben lehet, és ezek nem álltak meg. Persze ez esetben ugye marad a bírósági út, merhogy fellebbezni nem lehet.

Mindenesetre ez tök jó reklám volt mind a Vonának, mind a Jobbiknak, mind a Gárdának. A yard ügyesen kreált egy mártír közszereplőt.

update: http://index.hu/belfold/2009/07/06/a_tuntetok_es_a_rendorok_is_hibaztak/
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 06. - 17:37:49
azt én értem, csak nekem a megtiltással van bajom, taxatíve le van írva, hogy milyen esetben lehet, és ezek nem álltak meg. Persze ez esetben ugye marad a bírósági út, merhogy fellebbezni nem lehet.

Mindenesetre ez tök jó reklám volt mind a Vonának, mind a Jobbiknak, mind a Gárdának. A yard ügyesen kreált egy mártír közszereplőt.

update: http://index.hu/belfold/2009/07/06/a_tuntetok_es_a_rendorok_is_hibaztak/
ez már a második ilyen mártír ;) budaházy az első ;) ...de valamiért úgy érzem, nem fogják elítélni... ::)
ja, olvastam... vona meg szombaton újra tüntettetni akar ;D Éljen, minden hétvégén kell a cirkusz a népnek... a baj az, hogy kenyeret nem adnak hozzá ****:)))

olyan kimutatás nincs valahol, hogy mennyibe kerül egy ilyen rendőri készültség? (kíváncsi lennék, hogy az adófizetők mennyit költenek a tüntetőkre, és az ahhoz kapcsolódó dolgokra az így is mínuszos kasszából)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 06. - 17:40:22

az mindegy. Annyira soha nem lehet mínuszos a kassza, hogy állami rongyrázásra és a politika által irányított rendőrségi intézkedésekre ne jusson. Bananarepublik.
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Július 06. - 17:44:01
ezekre a rendezvényekre szednek belépőt? vagy csak kilépőt?
megérné..szvsz  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 06. - 17:44:35
azt én értem, csak nekem a megtiltással van bajom, taxatíve le van írva, hogy milyen esetben lehet, és ezek nem álltak meg. Persze ez esetben ugye marad a bírósági út, merhogy fellebbezni nem lehet.

Mindenesetre ez tök jó reklám volt mind a Vonának, mind a Jobbiknak, mind a Gárdának. A yard ügyesen kreált egy mártír közszereplőt.

update: http://index.hu/belfold/2009/07/06/a_tuntetok_es_a_rendorok_is_hibaztak/
ez már a második ilyen mártír ;) budaházy az első ;) ...de valamiért úgy érzem, nem fogják elítélni... ::)
ja, olvastam... vona meg szombaton újra tüntettetni akar ;D Éljen, minden hétvégén kell a cirkusz a népnek... a baj az, hogy kenyeret nem adnak hozzá ****:)))

olyan kimutatás nincs valahol, hogy mennyibe kerül egy ilyen rendőri készültség? (kíváncsi lennék, hogy az adófizetők mennyit költenek a tüntetőkre, és az ahhoz kapcsolódó dolgokra az így is mínuszos kasszából)

az mindegy. Annyira soha nem lehet mínuszos a kassza, hogy állami rongyrázásra és a politika által irányított rendőrségi intézkedésekre ne jusson. Bananarepublik.
ha tüntetés van, kell a készültség, mert már megmutatták, hogyha nincs, szétb*sszák a tévészékházat... Ha nem lenne ok, nem kellene okozatra költeni, szerintem... főleg, hogy ezektől a tüntetésektől semmi nem változik ::)

Boresz: jó ötlet! :D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 06. - 17:49:35
"Helyszínváltozás: mindenki a Bazilikához!
2009. Július 04.

A mocskos köztársaság politikai rendőrsége nem engedte megtartani a békésnek, és minden törvénynek megfelelő szimpátiatüntetést, így új helyszínre jelentették be a szervezők azt. Az időpont: 17:10.

Egy Fidesz-közeli egyesület keresztbe tett a hazafiaknak: kulturális rendezvényt jelentettek be a Szabadság térre, Légvár a fideszesektőlLégvár a fideszesektőlés a rendőrség megállapította, hogy nincs ebben az esetben jogköre. "Természetesen" a hazafiak kárára döntött a köztársaság őrsége, és telekürtölte a médiát, hogy nem lesz tüntetés, de lesz. Így azonban elrettentett már sok embert, de a legbátrabbak akkor is ott lesznek!

Új helyszín: Szent István Bazilika előtt, Szent István tér
Időpont: 17.10

A szervezők megkeresésünkre elmondták:
Békés demonstrációra hívnak, de többféle tiltakozási módot fognak alkalmazni, ezért kérik, hogy mindenki hozzon vizet és ennivalót magával mert elhúzódhat." Forrás: magyargárda.hu

asszem nem spontán tüntetés volt ez  ***))) (a számomra fontos részeket kivastagítottam ;D )
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Július 06. - 17:50:58

(http://imgsrv09.kuruc.org/galeriaN/hir/tunte20.JPG)
a mami tisztára közellenség  ˝=/ ,fosnak is nehogy lenyomjon 2 kotonát

amúgy hagyták volna őket a 'csába ücsörögni,az éhség úgyis szétoszlatta volna őket,erre majd kontráznak,és lesz megint gázsprés oszlatás amire megint kontráznak,és így tovább .....
legalább scudrakétával lőttek volna a parlamentre vagy hasonló hatásfokú csúzlival mentek volna a tüntetők,akkor lett volna értelme ott hisztizni,de így  :-\
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 06. - 17:53:29

Tudtommal 2 féle tüntetés van: a bejelentett és a spontán, tehát ami nem bejelentett azt hívják spontánnak, nem azt ami a szó eredeti értelme  ***
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 06. - 17:54:50
azt én értem, csak nekem a megtiltással van bajom, taxatíve le van írva, hogy milyen esetben lehet, és ezek nem álltak meg. Persze ez esetben ugye marad a bírósági út, merhogy fellebbezni nem lehet.

Mindenesetre ez tök jó reklám volt mind a Vonának, mind a Jobbiknak, mind a Gárdának. A yard ügyesen kreált egy mártír közszereplőt.

update: http://index.hu/belfold/2009/07/06/a_tuntetok_es_a_rendorok_is_hibaztak/
ez már a második ilyen mártír ;) budaházy az első ;) ...de valamiért úgy érzem, nem fogják elítélni... ::)
ja, olvastam... vona meg szombaton újra tüntettetni akar ;D Éljen, minden hétvégén kell a cirkusz a népnek... a baj az, hogy kenyeret nem adnak hozzá ****:)))

olyan kimutatás nincs valahol, hogy mennyibe kerül egy ilyen rendőri készültség? (kíváncsi lennék, hogy az adófizetők mennyit költenek a tüntetőkre, és az ahhoz kapcsolódó dolgokra az így is mínuszos kasszából)

az mindegy. Annyira soha nem lehet mínuszos a kassza, hogy állami rongyrázásra és a politika által irányított rendőrségi intézkedésekre ne jusson. Bananarepublik.
ha tüntetés van, kell a készültség, mert már megmutatták, hogyha nincs, szétb*sszák a tévészékházat... Ha nem lenne ok, nem kellene okozatra költeni, szerintem... főleg, hogy ezektől a tüntetésektől semmi nem változik ::)

Boresz: jó ötlet! :D
(http://imgsrv09.kuruc.org/galeriaN/hir/tunte20.JPG)
a mami tisztára közellenség  ˝=/ ,fosnak is nehogy lenyomjon 2 kotonát

amúgy hagyták volna őket a 'csába ücsörögni,az éhség úgyis szétoszlatta volna őket,erre majd kontráznak,és lesz megint gázsprés oszlatás amire megint kontráznak,és így tovább .....
legalább scudrakétával lőttek volna a parlamentre vagy hasonló hatásfokú csúzlival mentek volna a tüntetők,akkor lett volna értelme ott hisztizni,de így  :-\

Teljesen egyetértek, megint magukat röhögtették ki felső utasításra a rendőrök. És véletlen tudom, hogy nagyon sok rendőr szimpatizál a jobbikkal  8)
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 06. - 17:58:04
azt én értem, csak nekem a megtiltással van bajom, taxatíve le van írva, hogy milyen esetben lehet, és ezek nem álltak meg. Persze ez esetben ugye marad a bírósági út, merhogy fellebbezni nem lehet.

Mindenesetre ez tök jó reklám volt mind a Vonának, mind a Jobbiknak, mind a Gárdának. A yard ügyesen kreált egy mártír közszereplőt.

update: http://index.hu/belfold/2009/07/06/a_tuntetok_es_a_rendorok_is_hibaztak/
ez már a második ilyen mártír ;) budaházy az első ;) ...de valamiért úgy érzem, nem fogják elítélni... ::)
ja, olvastam... vona meg szombaton újra tüntettetni akar ;D Éljen, minden hétvégén kell a cirkusz a népnek... a baj az, hogy kenyeret nem adnak hozzá ****:)))

olyan kimutatás nincs valahol, hogy mennyibe kerül egy ilyen rendőri készültség? (kíváncsi lennék, hogy az adófizetők mennyit költenek a tüntetőkre, és az ahhoz kapcsolódó dolgokra az így is mínuszos kasszából)

az mindegy. Annyira soha nem lehet mínuszos a kassza, hogy állami rongyrázásra és a politika által irányított rendőrségi intézkedésekre ne jusson. Bananarepublik.
ha tüntetés van, kell a készültség, mert már megmutatták, hogyha nincs, szétb*sszák a tévészékházat... Ha nem lenne ok, nem kellene okozatra költeni, szerintem... főleg, hogy ezektől a tüntetésektől semmi nem változik ::)

Boresz: jó ötlet! :D
a mami tisztára közellenség  ˝=/ ,fosnak is nehogy lenyomjon 2 kotonát

amúgy hagyták volna őket a 'csába ücsörögni,az éhség úgyis szétoszlatta volna őket,erre majd kontráznak,és lesz megint gázsprés oszlatás amire megint kontráznak,és így tovább .....
legalább scudrakétával lőttek volna a parlamentre vagy hasonló hatásfokú csúzlival mentek volna a tüntetők,akkor lett volna értelme ott hisztizni,de így  :-\
mamit, elengedték a videó tanúsága szerint... az indexen ;) http://index.indavideo.hu/video/Egyenkent_rancigaltak_el_a_gardistakat
kaját vittek, olvasd az előző postomban ;D

a spontán nem lehet tervezett, ez az volt ;)
spontán akkor van, ha "hirtelen" kezdenek tüntetni, pl. bajnai is aszongya elbasztuk, és hirtelen mennek a Szab. térre csomóan :)
A rendőrök azt csinálják, amit mondanak nekik, ugyanis a parancs az parancs ;)
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Július 06. - 17:59:33
szétb*sszák a tévészékházat...

Ne minősítsük a nemzetbiztonsági munkatársak hathatós fellépését... ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 06. - 18:00:23
szétb*sszák a tévészékházat...

Ne minősítsük a nemzetbiztonsági munkatársak hathatós fellépését... ****:)))
hihihihi ;D ;D ;D ;D
vagy inkább a félős rendőrvezetőkét  8-) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Július 06. - 18:01:50
Még mindig Gyurcsány áll a tettek mögött  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Július 06. - 18:04:31
A szervezőket mindenképp dícséret illeti.. sikerült tökéletesen, megteremteni az elégedetlen, beilleszkedni nem tudó, indokolatlanúl dühöngő, primitív potenciális veszélyt jelentő szélsőjobboldali magyar ember nem létező rémképét.
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Július 06. - 18:06:18
De Lédi,akkor is az ücsörgő emberkéket,akik most jogosan vagy sem,de csak ott lenyomták a gyepet,miért kellett "úgyis az erősebb kutya baxik" elven odamenni a készenlétiseknek hencegni? A parancsot kiadó komlplexusos emberkének meg igencsak sok a logikája,mert spórolt volna egy vizsgálat,magyarázkodás,tömérdek papírmunka kombót az illetékes elvtársnak. Meg lett volna egy szép napja a szabadnapos rendőröknek,ahelyett hogy marharépákat kellett az IFA-ba tuszkolni. Az olaszoknál miért nézik más szemszögből a gárdájukat?
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 06. - 18:09:49
A szervezőket mindenképp dícséret illeti.. sikerült tökéletesen, megteremteni az elégedetlen, beilleszkedni nem tudó, indokolatlanúl dühöngő, primitív potenciális veszélyt jelentő szélsőjobboldali magyar ember nem létező rémképét.
****:))))))
főleg, hogy már külföldön is téma, pontosan így, ahogy írtad... így is "szerették" Mo-t, most még jobban, és ez már csak romolhat... szóval tényleg dicséret illeti őket Łł=

Boresz: nem mindegy, hogy jogosan, vagy sem... szerintem... ha az olaszokat nézzük, akkor nézzük az osztrákokat nem is olyan régen, ahol az ilyeneket fejbelövöldözték szépen, vagy "véletlenül" meghaltak a börtönben... ha pedig ezt nézzük, akkor a seggüket földhöz verhetnék örömükben, hogy csak feloszlatták és előállították őket...
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Július 06. - 18:28:16

A külföldi témázás az őket "feltalálók", mítoszgyártók itthonról kiküldött cikkeinek idegen nyelvű fordításai. Ezen már nem gondolnám, hogy politikát követő ember meglepődik, 1999 New York Times: OV az antiszemitizmus leplezett támogatója stb.. aztán, korábban Frankfurter allgemeier zeit. 1994: Magyarországon érthetelen agresszivitással tör fel a szélsőjobb stb.

A legviccesebb mégis az az egy mondat amit az akkor éppen friss Nóbel díjas Imre Kertész mondott, hogy fentről repülőből szép, kedves ország vagyunk de lent már majdnem olyan undorító mint a '30 években... 2002 évre gondolt.. :-O..az akkori kormányra leginkább. :-p
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2009. Július 06. - 18:33:35
Nem kellet volna sok hogy a gárda összecsapjon a rendörséggel én ott dolgozom a deáknál és egy csomó gárdista járta az utcákat hogy honnan lehetne köveket felszedni.Mivel hogy ugye most épül a főutca volt kő bőven de szerencsére nem kattant be eggyikse.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2009. Július 06. - 18:35:19
Nem kellet volna sok hogy a gárda összecsapjon a rendörséggel én ott dolgozom a deáknál és egy csomó gárdista járta az utcákat hogy honnan lehetne köveket felszedni.Mivel hogy ugye most épül a főutca volt kő bőven de szerencsére nem kattant be eggyikse.

Majd hA gYurcsány úgy dönt akkor lesz nagy balhé. ő egy igazi bábmester  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 06. - 18:35:51
Nem kellet volna sok hogy a gárda összecsapjon a rendörséggel én ott dolgozom a deáknál és egy csomó gárdista járta az utcákat hogy honnan lehetne köveket felszedni.Mivel hogy ugye most épül a főutca volt kő bőven de szerencsére nem kattant be eggyikse.
jaj, ne írjá ilyeneket! ezek békésen üldögéltek csak ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Július 06. - 21:38:42
Már van egy tippem az egyik MSZP-s szavazatra itt a fórumon!  :D IGEN! IGEN!
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 07. - 06:00:42
Már van egy tippem az egyik MSZP-s szavazatra itt a fórumon!  :D IGEN! IGEN!
és hogy bebuktad  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Július 07. - 08:05:50
Már van egy tippem az egyik MSZP-s szavazatra itt a fórumon!  :D IGEN! IGEN!
és hogy bebuktad  8-)
Hm,te azt honnan veszed?
Tudod, akinek nem inge...  8-}
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 07. - 08:09:59
Már van egy tippem az egyik MSZP-s szavazatra itt a fórumon!  :D IGEN! IGEN!
és hogy bebuktad  8-)
Hm,te azt honnan veszed?
Tudod, akinek nem inge...  8-}

Mert az én postomra rákommentelted korábban ugyanezt... szóval az ing sem gyött be  ;D

ülhetsz, csak ne 200 bohóc közé, akik asziszik, rájuk nem vonatkozik a törvény...IGEN! IGEN!
Így teljes a post!  ;D

Vigyázz, figyelek ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Július 07. - 08:49:04
Ez nem titok! Én voltam.
Én még a régi rendszerben nőttem fel és a mindenkori vezetés mindig arra törekedett, hogy a nép ne nélkülözzön. Régen nem volt munkanélküliség, mindenki lakáshoz juthatott, minden dolgozó mehetett nyaralni a vállalati üdülőkbe. Az lehet, hogy eladták az országot az oroszoknak, de nem éltünk rosszúl. Akkor még nem ismertük az APEH-et, ami jelenleg a politika mellett a legnagyobb ellensége a népnek.
Az MSZP éveken keresztül halmozta az adóságokat, hogy ne kelljen szigorítania. Az igaz, hogy saját zsebre is dolgoztak, de ezt mindegyik hatalmon lévő megtette. Most is azt mondom, ha a Fidesz ebben az utóbbi öt évben a nem szón kivűl ismert volna mást is, akkor most nem lennénk ilyen szarban. Lehet engem megkövezni, de feláll a szőr a hátamon amint valamelyik fideszes megjelenik. Nagyon nagy baj lesz ha hatalomra kerülnek. Az utobbi időben szimpatizáltam a jobbikkal, de a választások óta valami megszakadt. Nem szimpatikus számomra a Morvai Kriszta szerepe a politikában. Az arogáns megnyílvánulásai szerintem már tulzásba mennek. Amióta a Bajnai kormány felállt azóta megyünk ki a gödörből. Lehet, hogy a mostani szigorításokat túlzásba viszik, de ezt már korábban és fokozatosan kellett volna. Csak a fidesz miatt nem tudtak és akartak szigorítani. Most persze ez már mindenkinek sok. Elmondom, hogy a választások után még nagyobb szigorítások lesznek.
Jelenleg nem tudom, hogy mi a helyes út, de ezek közül egyik sem jobb a másiknál.
Ez a saját véleményem volt amiért meglehet kövezni, ki lehet tiltani!
Hozzáteszem, hogy nem szimpatizálok egyik párttal sem!
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Július 07. - 09:04:07
Sasa annyit tennék hozzá, hogy a rendszerváltás előtt rend is volt az országban. Miután teret kapott a politikában a marha nagy liberális gondolkodás, azóta kész káosz ami néhány vidéki faluban meg Pesten folyik. A magyar az mindig átesik a ló túloldalára, ez már sajnos ilyen.
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Július 07. - 09:26:25
Ez így igaz!
Akkor nem is volt ilyen mértékű cigánybűnözés. Megtették és megmerték tenni, hogy putrikba kényszerítették őket és nem engedték vegyűlni a magyarokkal. Emlékszem, hogy fehérváron két rendőr járőr rendet csinált az utcákon és a szórakozóhelyeken. Az egyiket Templárnak hívtak, akinek akkora tenyere volt, mint egy malomkerék. A másik a Vörösmarthynak hívták akinek egy hatalmas kan németjuhásza volt. Ettől a két embertől rettegtek a romák. Egy majális biztosításához nem kellett deszant vagy kommandó, csak ez a két ember és a kutya. Sosem felejtem el, mikor hangoskodni mertek a romák, a kutyás úgy vágta homlokon a vezérüket gumibottal, hogy úgy roggyant össze, mint a homokzsák. Akkor ezért a példamutató cselekedetért kitüntetés járt, most pedig kizárás és börtön.
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2009. Július 07. - 11:35:18
Hát ha most is lenne közveszélyes munkakerülés mint régen akkor még építhetnénk egy pár börtönt hogy elférjenek azok akik nem dolgoznak
Cím: Re: Politika
Írta: hopika - 2009. Július 07. - 11:38:58
Ez így igaz!
Akkor nem is volt ilyen mértékű cigánybűnözés. Megtették és megmerték tenni, hogy putrikba kényszerítették őket és nem engedték vegyűlni a magyarokkal. Emlékszem, hogy fehérváron két rendőr járőr rendet csinált az utcákon és a szórakozóhelyeken. Az egyiket Templárnak hívtak, akinek akkora tenyere volt, mint egy malomkerék. A másik a Vörösmarthynak hívták akinek egy hatalmas kan németjuhásza volt. Ettől a két embertől rettegtek a romák. Egy majális biztosításához nem kellett deszant vagy kommandó, csak ez a két ember és a kutya. Sosem felejtem el, mikor hangoskodni mertek a romák, a kutyás úgy vágta homlokon a vezérüket gumibottal, hogy úgy roggyant össze, mint a homokzsák. Akkor ezért a példamutató cselekedetért kitüntetés járt, most pedig kizárás és börtön.

Sasa for President!!!
 @:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 07. - 11:41:42
Hát ha most is lenne közveszélyes munkakerülés mint régen akkor még építhetnénk egy pár börtönt hogy elférjenek azok akik nem dolgoznak

preferably munkatábort, csakis a nevelő célzat végett...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Július 07. - 12:01:43
Sok mindenben egyetértek, de ez a jajafidesz hozzáállás kicsit vicces!
Az MSZP fanoknak nem számít, hogy már a balkáni országok gazdasága is fejlettebb, mint a miénk, akkor is a fidesz tehet mindenről! Ha egy kib*szott kormánypárt vagyok, akkor én hozom a döntéseket, nem az ellenzék, még ha nem is vagyok 2/3-os többségben! Az meg, hogy pislogi Gordonka kormánya kifelé vezet a gödörből finoman szólva is vicc kategória!  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 07. - 12:04:51
Sok mindenben egyetértek, de ez a jajafidesz hozzáállás kicsit vicces!
Az MSZP fanoknak nem számít, hogy már a balkáni országok gazdasága is fejlettebb, mint a miénk, akkor is a fidesz tehet mindenről! Ha egy kib*szott kormánypárt vagyok, akkor én hozom a döntéseket, nem az ellenzék, még ha nem is vagyok 2/3-os többségben! Az meg, hogy pislogi Gordonka kormánya kifelé vezet a gödörből finoman szólva is vicc kategória!  !+"%

Igen, csak hogy ellenzék a neve a fidesznek, nem ellenség, ezt nem kellene összekeverni. Együtt kellene működni a kormánnyal, a saját ideológiáik szerint változtatni, stb.. Nem csak annyit mondani: nem, hülyeség..  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Tomas - 2009. Július 07. - 13:48:55
én sosem voltam a szélsőségek híve (és ezt most politikai értelemben, nem abban az értelemben ahogy mostanában használják), de ha kicsit jobban belenézünk hogy hogyan mennek a dolgok, akkor egyértelmű tökmind1 hogy fidesz vagy mszp....ugyanaz a vonal, ugyanaz a cél, én nem azért drukkolok hogy a jobbik legyen hatalmon, de egy 35% engem megnyugtatna, már csak azért is, mert akkor nem lehet olyan törvényt hozni amit ők nem támogatnak, legalábbis 2/3adost biztos hogy nem... Meg kell csak nézni az utolsó aktuális dolgokat, a 2011ig tartó termőföldvásárlási korlátozást, a víztörvény módosítást, vagy azt hogyan lett elmismásolva az a dolog hogy az ügyészség kérte a parlamenttől az MDF elnökök mentelmi jogának felfüggesztését....  Sajnos olyan dolgok történnek itthon, amire csak a jobbik reagál egyáltalán, és ez nagy baj....majd ha arról fog szólni a politika hogy a sok  sok befolyt pénzből hogyan juttassunk vissza az emberekhez, vagy hogyan tegyük szebbé és jobbá az országot akkor lehet hogy más pártra is érdemes lesz szavazni, de amíg így tartanak a dolgok szerintem támogatandó a jobbik! És ha valaki bízna ebben a fake-kormányban ami most van, meg kell csak nézni milyen üzleteket csinálnak, miből szedi meg magát gyurcsány vagy bajnai :P

Arról nem is beszélve (pedig rasszista meg aztán végképp nem vagyok) Bajnai annál a Simon Pereznél vendégeskedett, aki bejelentette nem is olyan régen hogy sikeresen felvásároltuk Magyarországot....

Nem tudom ezt egy Német/Olasz/Francia országban milyen reakciókat szült volna, biztos nem bratyizást.....:P:P

Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 07. - 14:12:37
Az igazi probléma ebben a rohadt országban, hogy mindenki csak a kibaszott mutyizás miatt akarja a hatalmat. Ezért nincs konstruktív ellenzék, ami képes belátni, ha valamelyik kormány-intézkedés jó ötlet, mondjuk profitál belőle az ország. Reakciós ellenzék van, ami csak azt tudja szajkózni, hogy az szar, bármit csinál a kormány (ez nem csak a jelen helyzetre vonatkozik, független attól, hogy épp ki van kormányon…) megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is, ugye.  Ezért nem megy sehova ez a kurva ország, és nem is fog, a hatalom mindenkinek csak magáért a hatalomért kell, szarik itt az összes g*ci az országra meg az emberekre.

Plusz eddig ugye az volt a politikai fixa idea, hogy azért nem lehet itt semmit csinálni, mert minden kormány csak egy ciklust van hatalmon, és 4 év alatt nem lehet érdemben cselekedni. Most megkapta a maszop a 8 évet (kaphatnának fejenként is annyit a libsikkel együtt, letöltendőbe) és nem lett jobb, sőt…
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2009. Július 07. - 14:14:37
Nem vagyok politikus de ha a következő néhány évben nem lesznek változások ebben az országban akkor nem is lesz egy darabig.....és akkor szépen keresztet vethetünk.....nem kismoszkva leszünk hanem zsidóország......az majd jobb lesz...sőt szerintem addigra az egész országot elfogják adni..............én már döntöttem.... nem várok........csomagolok inkább.....hamarosan
Cím: Re: Politika
Írta: SheHulk - 2009. Július 07. - 14:16:54
Nem vagyok politikus de ha a következő néhány évben nem lesznek változások ebben az országban akkor nem is lesz egy darabig.....és akkor szépen keresztet vethetünk.....nem kismoszkva leszünk hanem zsidóország......az majd jobb lesz...sőt szerintem addigra az egész országot elfogják adni..............én már döntöttem.... nem várok........csomagolok inkább.....hamarosan

ezen több 10éve túlvagyunk már...
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Július 07. - 14:23:47
Sok mindenben egyetértek, de ez a jajafidesz hozzáállás kicsit vicces!
Az MSZP fanoknak nem számít, hogy már a balkáni országok gazdasága is fejlettebb, mint a miénk, akkor is a fidesz tehet mindenről! Ha egy kib*szott kormánypárt vagyok, akkor én hozom a döntéseket, nem az ellenzék, még ha nem is vagyok 2/3-os többségben! Az meg, hogy pislogi Gordonka kormánya kifelé vezet a gödörből finoman szólva is vicc kategória!  !+"%
Melyik országokról van szó?
A körülöttünk lévő országok szarabbúl állnak, mint mi. A Románok nem tudják teljesíteni az IMF hitelt, a Szlovákoknál hatalmas a munkanélküliség. A Szlovének és Ukránok is nagy szarban vannak. A Bolgárok éheznek. Azt mondom, hogy mi még ne szóljunk egy szót sem. Nagy gáz van az biztos és ebben nagy szerepe van az MSZP-nek, de a Viktor is benne van rendesen.
Cím: Re: Politika
Írta: Tomas - 2009. Július 07. - 15:09:48

Azt mondom, hogy mi még ne szóljunk egy szót sem. Nagy gáz van az biztos és ebben nagy szerepe van az MSZP-nek, de a Viktor is benne van rendesen.

ezzel pedig te is kimondtad a megoldást....lehet akárhogy utálni a jobbikkot, de jelenleg ők foglalkoznak egyedül a fontos dolgokkal, lehet látni milyen nagy az egyetértés a parlamenti pártok között amikor el kell határolódniuk tőlük, vagy most amikor megint kicsit cicomázták a fizetésüket...vagy amikor a holokauszt-tagadást büntetendővé akarják tenni (amivel nem az a para hogy ez sért e valakit vagy sem, hanem a szólásszabadság ami sokkal magasabb rendű mint ez a probléma...arról nem is beszélve hogy szerintem egyikőtök se érzi úgy hogy jelenleg ez az amit mindenképpen és azonnal meg kell oldani.....)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 07. - 15:19:40

Elég jól látod a dolgokat  8)
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Július 07. - 15:23:36
Az igazi probléma ebben a rohadt országban, hogy mindenki csak a kibaszott mutyizás miatt akarja a hatalmat. Ezért nincs konstruktív ellenzék, ami képes belátni, ha valamelyik kormány-intézkedés jó ötlet, mondjuk profitál belőle az ország. Reakciós ellenzék van, ami csak azt tudja szajkózni, hogy az szar, bármit csinál a kormány (ez nem csak a jelen helyzetre vonatkozik, független attól, hogy épp ki van kormányon…) megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is, ugye.  Ezért nem megy sehova ez a kurva ország, és nem is fog, a hatalom mindenkinek csak magáért a hatalomért kell, szarik itt az összes g*ci az országra meg az emberekre.

Plusz eddig ugye az volt a politikai fixa idea, hogy azért nem lehet itt semmit csinálni, mert minden kormány csak egy ciklust van hatalmon, és 4 év alatt nem lehet érdemben cselekedni. Most megkapta a maszop a 8 évet (kaphatnának fejenként is annyit a libsikkel együtt, letöltendőbe) és nem lett jobb, sőt…

Nahát, megen ugyanazt gondoltuk 8)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 07. - 15:35:15

És ezért (is) szimpi sok embernek a fidesz, mert igazából igazuk van hogy helytelenítik az mszp dolgait, de igazából a háttérben sajnos itt is csak a mutyizás van, tenni nem akar senki semmit  ::)

A jobbik programját tessék elolvasni, lehet nagyon bólogatni. És ha megnézitek, ők hallatják is a hangjukat, és ezelőtt pár hónappal mindenki radikális lépéseket akart, most lehet gondolkodni  ;) Vak, aki nem lát..  ***
Cím: Re: Politika
Írta: Tomas - 2009. Július 07. - 15:57:41
arról nem is beszélve hogy azzal kampányolt a fidesz hogy szavazzanak rá hogy legyen súlya a szavuknak amikor új választásokat fognak követelni....

hát most hogy lett 56%uk csendben vannak.... nem is olyan fontos már az az új választás...
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2009. Július 10. - 00:12:33
Sok mindenben egyetértek, de ez a jajafidesz hozzáállás kicsit vicces!
Az MSZP fanoknak nem számít, hogy már a balkáni országok gazdasága is fejlettebb, mint a miénk, akkor is a fidesz tehet mindenről! Ha egy kib*szott kormánypárt vagyok, akkor én hozom a döntéseket, nem az ellenzék, még ha nem is vagyok 2/3-os többségben! Az meg, hogy pislogi Gordonka kormánya kifelé vezet a gödörből finoman szólva is vicc kategória!  !+"%
Melyik országokról van szó?
A körülöttünk lévő országok szarabbúl állnak, mint mi. A Románok nem tudják teljesíteni az IMF hitelt, a Szlovákoknál hatalmas a munkanélküliség. A Szlovének és Ukránok is nagy szarban vannak. A Bolgárok éheznek. Azt mondom, hogy mi még ne szóljunk egy szót sem. Nagy gáz van az biztos és ebben nagy szerepe van az MSZP-nek, de a Viktor is benne van rendesen.

Voltál mostanában romániában? sztem az utóbbi 6 évben legalább 20-at estünk vissza hozzájuk képest..a legkorszerűbb államigazgatási-közgazgatási modelleket alkalmazták és az adórendszer..próbáljunk meg álmodni hasonlóról a Wallis debil kgb-s fenegyerekével.

Mellesleg németorszában és franciaországban soha nem látott forgalmat (és bevételt) produkált az utóbbi 2 hónapban egyes szektorok áfa eltörlése. :-O itthon meg idióta libavásárló emel.
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 10. - 06:36:30
no, borul a bili a nemlétező kormányzati negyed miatt, egy téglát sem tettek le, de 10 milliárd ft-ot kifizettek... a központi nyomozó ügyészség magához akarja vonni a nyomozást, mert szerintük a legmagasabb kormánykörök is érintettek lehetnek.

Az a baj, hogy ez is el fog sikkadni, bármi lesz, titkosítják majd 100 évre.
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Július 10. - 07:01:22
no, borul a bili a nemlétező kormányzati negyed miatt, egy téglát sem tettek le, de 10 milliárd ft-ot kifizettek... a központi nyomozó ügyészség magához akarja vonni a nyomozást, mert szerintük a legmagasabb kormánykörök is érintettek lehetnek.

Az a baj, hogy ez is el fog sikkadni, bármi lesz, titkosítják majd 100 évre.
pont ezt akartam mondani, hogy dehogy borul...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 10. - 09:08:38
no, borul a bili a nemlétező kormányzati negyed miatt, egy téglát sem tettek le, de 10 milliárd ft-ot kifizettek... a központi nyomozó ügyészség magához akarja vonni a nyomozást, mert szerintük a legmagasabb kormánykörök is érintettek lehetnek.

Az a baj, hogy ez is el fog sikkadni, bármi lesz, titkosítják majd 100 évre.

Figyelj, nekem egy szaros kis üzlet kialakítása több 100e Ft volt mire lepapíroztam, vagy 8x szaladtam neki, állandóan gáncsoltak, húztak pénzzel, de csakazértis megcsináltam.. Aztán duplázódott a költség, mert ugye a papírral kitörölhetem, meg is kell csinálni.. Itt a papírokig jutottak, le is húzott mindenki mindent róla, amit lehetett  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Július 10. - 09:25:17
Sajnos már cirkuszba való amit az összes politikus művel. Minden reggel nézem 8-ig a hiradásokat és kínomban szét röhögöm magam.
Ezek mást nem csinálnak/az öszes pártra vonatkozik!/, csak keresik egymásban a hibát és baszogatják egymást. Ezekbe a nevetséges kisded játékokba fogunk mi belepusztulni. Szégyeljék magukat és rohadjanak meg ők is havi minimálbérből, mint a lakósság nagy része.
Valószínű, hogy a jövőben tévét sem fogok nézni, mert hányni tudnék tőlük. A romák sajnos azért gyarapodnak és lépnek előre, mert náluk van összetartás.
Cím: Re: Politika
Írta: Steve Namat - 2009. Július 10. - 14:03:05
"Hájhávárjuduing! Az Egyesült Államok elnöke vagyok. Akarsz baszni?"

 ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2009. Július 11. - 01:44:29
"Hájhávárjuduing! Az Egyesült Államok elnöke vagyok. Akarsz baszni?"

 ****:)))

Jajj Obama te kanos kujon **:))))* **:))))* **:))))* **:))))* **:))))*
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2009. Július 11. - 07:08:46
Ez a kép nagyon gáz. Szerintem a feleségének lesz egy-két szava hozzá. Sárközy meg élvezi.
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Július 11. - 07:40:36
A népszerűség másik oldala, amivel eddig még nem találkozott annyira... :-}
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 11. - 08:04:15
"Hájhávárjuduing! Az Egyesült Államok elnöke vagyok. Akarsz baszni?"

 ****:)))

Nézni szabad  ;D

Csak  :-)(-:  **:))))*
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Július 11. - 10:45:07
"Hájhávárjuduing! Az Egyesült Államok elnöke vagyok. Akarsz baszni?"

 ****:)))
biztos könnyen az elnöki lakosztályra kerül a kis "francia" tolmácslány  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 13. - 16:02:22
Retkes; nomen est omen :D

http://check.blog.hu/2009/07/13/retkes
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2009. Július 13. - 21:06:06
http://kuruc.info/r/1/43509/

Hát ez valami óriási....... O0 ;D

...én Bokrosba törölném...... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Július 13. - 21:14:19
http://kuruc.info/r/1/43509/

Hát ez valami óriási....... O0 ;D

...én Bokrosba törölném...... ;D
budipapírból lenne még ez nagy biznic  :D
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2009. Július 14. - 13:38:36
budipapírból lenne még ez nagy biznic  :D
***)))
Ugye, Prod?
Cím: Re: Politika
Írta: Rob - 2009. Július 26. - 13:36:31
http://www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20090725-veget-erhet-a-kaliforniai-alom-koltsegvetesi-hiany-megszoritasok-schwarzenegger.html
Ismerős arc  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2009. Július 26. - 20:59:14
http://kuruc.info/r/1/43509/

Hát ez valami óriási....... O0 ;D

...én Bokrosba törölném...... ;D
budipapírból lenne még ez nagy biznic  :D
Vagy olyan klotyót árulni,amiben ezeknek a bohócoknak a képe figyelget. :-/]
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 26. - 22:10:35
Ide rakom mert ez is politika:
http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=282432
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2009. Július 26. - 22:19:12
Ide rakom mert ez is politika:
http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=282432

Végül is minek a korházaknak pénz elvégre csak emberéletek mulnak rajtuk :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 26. - 22:25:45
Ide rakom mert ez is politika:
http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=282432

Végül is minek a korházaknak pénz elvégre csak emberéletek mulnak rajtuk :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ

Jó lenne már feleszmélnénk, mert eddig is sok emberéletet követelt már ez a helyzet, de lassan tarthatatlan lesz  :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2009. Július 26. - 22:35:46
Ide rakom mert ez is politika:
http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=282432

Végül is minek a korházaknak pénz elvégre csak emberéletek mulnak rajtuk :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ :-Đ

Jó lenne már feleszmélnénk, mert eddig is sok emberéletet követelt már ez a helyzet, de lassan tarthatatlan lesz  :-Đ

Az itt a hatalmas nagy probléma hogy cseszhetjük a mi feleszmélésünket addig amíg valami fejesnek nem áll érdekében a változás :-/- :-/- :-/-
Én személy szerint csak eggyetlen egy napot kérnék hogy azt csinálhassak amit akarok és akkor sokminden megváltozhatna :-Đ :--:
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 26. - 22:52:40

Vagyunk ezzel így egy páran.. Addig is készüljünk programmal  8-}  :D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 28. - 10:09:59
http://baon.hu/orszag-vilag/gazdasag/pc-orban-valoszinuleg-bajnai-programjat-folytatja-majd-247652

 8-}
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Július 28. - 10:27:02
http://baon.hu/orszag-vilag/gazdasag/pc-orban-valoszinuleg-bajnai-programjat-folytatja-majd-247652

 8-}
engem az zavaz,hogy "mindenki" rájuk szavaz,de a júzer azt sem tudja mi a francot akar az ő választottja, felmutattak valami programot,vagy vázoltak valamit? Annyit mondtak eddig hogy eltörlik a vagyonadót,vagy van még valami? Ez a programjuk? Illene már valamit mutatni nem csak fikázni hogy ez így nemjó,de hogyan lenne jó szerintük?
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Július 28. - 10:37:20
Egyszer felmutatta azt a kis könyvet hogy abban van a programjuk... az a baj, hogy ezek az emberek maximum ultrabefolyásos csoportok ujjbábjai, tehát nagyon utálni őket, szeretni vagy foglalkozni velük felesleges időpocsékolás, maga a játék kicsit nagyobb tétekben megy, mint hogy megkapja e mindenki a fizetését.
Megéri e idegrohamot kapnod attól h vmelyik nyomi kapott még egy szolgálati autót vagy prémiumot???Nem. Egyrészt te nem kapsz, másrészt ez mind semmi, ezek a pénzek nevek amiket nyilvánosságra hoznak,szart sem érnek, ez mind az amit egyáltalán engednek, hogy láthass, hogy legyen mivel foglalkozni.
Ami érdemi azt vagy száz évre titkosították, vagy jobbat mondok, le sem írták soha. ;)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Július 31. - 17:18:54
Hmmm 1:
http://hvg.hu/karrier/20090731_minimalber_eu.aspx?s=hk

Hmmm 2:
http://www.youtube.com/watch?v=L_mzaleognA
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Július 31. - 17:48:07
Hmmm 1:
http://hvg.hu/karrier/20090731_minimalber_eu.aspx?s=hk

Hmmm 2:
http://www.youtube.com/watch?v=L_mzaleognA
szeretnék egy kis igazságszérumot, egy kis orvosi kalapácsot,valamint diplomáciai mentességet,és szabad bejárást a politikai,és a pénzügyi elit irodáiba........tudnék mit kezdeni a helyzettel,és az eszközökkel  >:D >:D >:D
Cím: Re: Politika
Írta: Torony - 2009. Július 31. - 20:17:45
Hmmm 1:
http://hvg.hu/karrier/20090731_minimalber_eu.aspx?s=hk

Hmmm 2:
http://www.youtube.com/watch?v=L_mzaleognA
szeretnék egy kis igazságszérumot, egy kis orvosi kalapácsot,valamint diplomáciai mentességet,és szabad bejárást a politikai,és a pénzügyi elit irodáiba........tudnék mit kezdeni a helyzettel,és az eszközökkel  >:D >:D >:D

egy machete kell. ennyi.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Augusztus 01. - 16:22:30
http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=news&artname=200900801-cikk-kozuti_ellenorzes

"A kormányrendelet augusztus 1-jei hatályba lépéséig ezeket szabálysértésként bírálták el, így helyszíni bírsággal, illetve szabálysértési eljárás során szabálysértési bírsággal voltak sújthatók az elkövetők, valamint közúti közlekedési "előéleti pontot" kellett kiszabni az elkövetőkkel szemben. A kormány július 29-én hozott kormányrendeletében azonban megváltoztatta ezt, és úgy rendelkezett, hogy az ezen közlekedési szabályokat megszegőivel szemben közigazgatási eljárást kell indítani, és közigazgatási bírságot kell kiszabni.

A változás értelmében - mivel közigazgatási bírságot szabnak ki - nem fognak büntetőpontot adni ezekért a szabálytalanságokért. A kormányrendelet rendelkezéseit a hatálybalépést követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni."

Nyilvános, burkolatlan sarcolás, nem kapsz büntetőpontot sem, nem veszik el a jogsid sem, csak fizess!  &5*
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 04. - 08:45:35
Ez igen:
http://nol.hu/belfold/jobbik___nem_felsz__bankar__
Cím: Re: Politika
Írta: csery - 2009. Augusztus 04. - 23:20:42
Láttam ma h vmi hiperpigmentáltakat arcon eresztettek söréttel tegnap?
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2009. Augusztus 04. - 23:25:07
Ja valameik topicba be is írta God
Cím: Re: Politika
Írta: Tomas - 2009. Augusztus 05. - 02:20:52
valahogy most minden erről szól, én nem vagyok a híve ennek ami történik, tényleg ideje lenne elcsípni az elkövetőt/elkövetőket....DE

szerintem ez egy nagyon nagy terelés most..... hirtelen ez lett a központi téma, az meg hogy Draskovicsot ki kéne rúgni, mert egy bizonyíték hamisító senki, az el lett/lesz felejtve.... és meg lehet nézni kik "profitáltak" ebből az egészből..... ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 05. - 10:49:23
valahogy most minden erről szól, én nem vagyok a híve ennek ami történik, tényleg ideje lenne elcsípni az elkövetőt/elkövetőket....DE

szerintem ez egy nagyon nagy terelés most..... hirtelen ez lett a központi téma, az meg hogy Draskovicsot ki kéne rúgni, mert egy bizonyíték hamisító senki, az el lett/lesz felejtve.... és meg lehet nézni kik "profitáltak" ebből az egészből..... ˝=/

Egyértelműen a legjobbkor jött most ez, drazsé meg örülhet  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2009. Augusztus 05. - 21:39:29
valahogy most minden erről szól, én nem vagyok a híve ennek ami történik, tényleg ideje lenne elcsípni az elkövetőt/elkövetőket....DE

szerintem ez egy nagyon nagy terelés most..... hirtelen ez lett a központi téma, az meg hogy Draskovicsot ki kéne rúgni, mert egy bizonyíték hamisító senki, az el lett/lesz felejtve.... és meg lehet nézni kik "profitáltak" ebből az egészből..... ˝=/

Egyértelműen a legjobbkor jött most ez, drazsé meg örülhet  ˝=/
Remélem egyszer el jön az az idő,mikor nem ebből a bandából kerül ki a kormány.Micsoda népvándorlás lesz itt Thai föld felé......kill em all :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/- :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 06. - 00:20:50
Na ezt a cikket jónak tartom:
http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=283693&p=1

 ***
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 06. - 00:33:41
A cikk se gyenge, de alul a kommenteket érdemes elolvasni:
http://baon.hu/orszag-vilag/belfold/a-jobbik-nevu-politikai-formedveny-es-a-romak-elleni-tamadasok-249383

 8)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 06. - 14:43:25
Kis egészségügy:
http://atv.hu/hircentrum/090805_peldatlan__verhiany_miatt_meghalt_egy_budapesti_ferfi___video.html
http://atv.hu/videotar/2008_maj_kulfoldre_mennek_az_apolonok___itthon_szazezret__kint_hatszazezret_keresnek.html

 :-}
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 10. - 15:16:25
BKV. Talán ez is politika egy kicsit  ˝=/
http://www.hrportal.hu/c/bkv-harom-ev-alatt-3-3-milliard-vegkielegitesre-20090810.html
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2009. Augusztus 10. - 15:25:47
BKV. Talán ez is politika egy kicsit  ˝=/
http://www.hrportal.hu/c/bkv-harom-ev-alatt-3-3-milliard-vegkielegitesre-20090810.html

vazzeg mi elcsesztünk valamit ha mi lennénk ott röhögnénk mindenen és vennénk egy bmw-t hogy vigasztaljuk csöp kis bánatunkat legalább is ők ezt csinálják mocskos szopók :-Đ :-Đ :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2009. Augusztus 10. - 17:35:55
BKV. Talán ez is politika egy kicsit  ˝=/
http://www.hrportal.hu/c/bkv-harom-ev-alatt-3-3-milliard-vegkielegitesre-20090810.html
a menágerek szerződése pedig nem publikus, azok is gombolnak rendesen.................itt minden eladó-kiadó,a kisembernek meg kuss
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 14. - 10:12:45
http://www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/a_bankok_diszkriminaljak_a_magyarokat_77068
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2009. Augusztus 14. - 10:24:44
http://www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/a_bankok_diszkriminaljak_a_magyarokat_77068

Hát ha ez bejönne buknának a magyar bankok az biztos pl Németországban tök más a helyzet
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 14. - 10:30:45
http://www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/a_bankok_diszkriminaljak_a_magyarokat_77068

Hát ha ez bejönne buknának a magyar bankok az biztos pl Németországban tök más a helyzet

Nálunk mindent meg lehet csinálni, a kormány lefekszik nekik, mit várhatnánk?  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2009. Augusztus 14. - 10:40:29
http://www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/a_bankok_diszkriminaljak_a_magyarokat_77068

Hát ha ez bejönne buknának a magyar bankok az biztos pl Németországban tök más a helyzet

Nálunk mindent meg lehet csinálni, a kormány lefekszik nekik, mit várhatnánk?  :-}

Igen sajnos a magyarországot télleg a bankok uralják és irányítják velünk most az A.biztosító cseszet ki szívjanak le mind inkább :(
Cím: Re: Politika
Írta: mushroom - 2009. Augusztus 14. - 10:48:27
Akkor ez neked tetszeni fog Csaba  :)

http://www.youtube.com/watch?v=HvEn01gptT4&eurl=http%3A%2F%2Fsp%2Ehoff%2Ehu%2Fmain%2F%3Fwelcome%3D1&feature=player_embedded
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2009. Augusztus 14. - 10:57:35
Köszi megint tanultam valamit ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 14. - 20:05:50
Akkor ez neked tetszeni fog Csaba  :)

http://www.youtube.com/watch?v=HvEn01gptT4&eurl=http%3A%2F%2Fsp%2Ehoff%2Ehu%2Fmain%2F%3Fwelcome%3D1&feature=player_embedded

Ez nekem meg van egészben. tanulságos végignézni  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Augusztus 17. - 21:49:33
http://www.origo.hu/itthon/20090817-romak-elleni-tamadasok-terepjarot-allitottak-meg-nyirlugoson.html

Mit képzelnek ezek....
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Augusztus 17. - 21:55:13
http://www.origo.hu/itthon/20090817-romak-elleni-tamadasok-terepjarot-allitottak-meg-nyirlugoson.html

Mit képzelnek ezek....
Azt amit a rendszerváltás óta megengednek nekik ::)
Cím: Re: Politika
Írta: sixooshu - 2009. Augusztus 17. - 22:04:23
Ez várható volt. Lesz ez még így se...
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Augusztus 17. - 22:13:18
http://www.origo.hu/itthon/20090817-romak-elleni-tamadasok-terepjarot-allitottak-meg-nyirlugoson.html

Mit képzelnek ezek....
Azt amit a rendszerváltás óta megengednek nekik ::)
arról ne is beszéljünk, hogy a rendőrök extra műszakban gépfegyverrel felfegyverkezve cikáznak nap mint nap ilyen erővel minden szombat este gépfegyveres rendőr kisérhetne haza minden magyart nehogy egy mp3 lejátszóért megkéseljék
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 17. - 22:17:03
http://www.origo.hu/itthon/20090817-romak-elleni-tamadasok-terepjarot-allitottak-meg-nyirlugoson.html

Mit képzelnek ezek....
Azt amit a rendszerváltás óta megengednek nekik ::)
arról ne is beszéljünk, hogy a rendőrök extra műszakban gépfegyverrel felfegyverkezve cikáznak nap mint nap ilyen erővel minden szombat este gépfegyveres rendőr kisérhetne haza minden magyart nehogy egy mp3 lejátszóért megkéseljék

Várjál még ezzel  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2009. Augusztus 17. - 22:21:48
Ez egyre rosszabb.A cigányok a magyaroktól félnek, amagyarok meg a cigányoktól.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 17. - 22:26:14
Ez egyre rosszabb.A cigányok a magyaroktól félnek, amagyarok meg a cigányoktól.

Csak a statisztikák szerint a magyarnak van is miért félnie  ::) Ja, bocsánat, nincsenek ilyen statisztikák  ***))))
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2009. Augusztus 17. - 22:31:05
Ez egyre rosszabb.A cigányok a magyaroktól félnek, amagyarok meg a cigányoktól.

Csak a statisztikák szerint a magyarnak van is miért félnie  ::) Ja, bocsánat, nincsenek ilyen statisztikák  ***))))
Pedig a cigányok csak nyugodtan élni és dolgozni akarnak... ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2009. Augusztus 17. - 22:40:42
Ez egyre rosszabb.A cigányok a magyaroktól félnek, amagyarok meg a cigányoktól.

Csak a statisztikák szerint a magyarnak van is miért félnie  ::) Ja, bocsánat, nincsenek ilyen statisztikák  ***))))
Pedig a cigányok csak nyugodtan élni és dolgozni akarnak... ***)))

 ****:))) ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 17. - 22:42:54
Ez egyre rosszabb.A cigányok a magyaroktól félnek, amagyarok meg a cigányoktól.

Csak a statisztikák szerint a magyarnak van is miért félnie  ::) Ja, bocsánat, nincsenek ilyen statisztikák  ***))))
Pedig a cigányok csak nyugodtan élni és dolgozni akarnak... ***)))

Már megint sci-fi-t néztél??  ***))))  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2009. Augusztus 17. - 22:54:33
Ezt a napokban hallottam egy rádióban vmi cigányvajdától.
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2009. Augusztus 17. - 22:57:44
én meg ezt::

http://www.youtube.com/watch?v=S-MGvGROXjU

http://www.youtube.com/watch?v=TmtITd0e-o4&feature=related
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2009. Augusztus 18. - 00:05:05
Mondani mindent lehet.Biztos h ő is a minimálbéres robotolástól hízott meg ekkorára.
Cím: Re: Politika
Írta: mushroom - 2009. Augusztus 21. - 20:35:29
http://www.origo.hu/nagyvilag/20090821-fico-solyom-veszelyes.html

Fikára ráférne egy istenes verés.
Cím: Re: Politika
Írta: H. Laci - 2009. Augusztus 21. - 20:37:27
Gondolom hallottátok hogy elkapták a cigány gyilkos magyar "csapatot" !?  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Augusztus 21. - 20:39:24
http://www.origo.hu/nagyvilag/20090821-fico-solyom-veszelyes.html

Fikára ráférne egy istenes verés.
Az lehet, de Árpi bácsi óta nem volt normális köztársasági elnökünk ::) Ezt a raccsolós balfácánt.....nem oda való és kész.
Cím: Re: Politika
Írta: mushroom - 2009. Augusztus 21. - 20:43:44
Van egy tippem, hogy fico Árpi bácsit sem engedte volna be.
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2009. Augusztus 21. - 20:52:55
Van egy tippem, hogy fico Árpi bácsit sem engedte volna be.
Neki túl nagy nemzetközi elismertsége volt ahhoz, hogy ilyet meg merjenek csinálni vele. Sólyom meg még az adott lehetőségekkel sem él, Uniós tagállam vagyunk, és ez a második Uniós ország, ahova nem engedik be 8-} El kellene gondolkozni, és tenni valamit ez ellen. Nem csak a cigányok miatt kellene obégatni állandóan. Mert annak a rétegnek nyalják a seggét, akik soha a büdös életbe nem fognak adni ezért semmit.
Cím: Re: Politika
Írta: sixooshu - 2009. Augusztus 22. - 05:21:33
Ebben az a vicc, hogy a magyar jobboldal van leszélsőségesezve. Kérdem én, akkor mi van a szlovákkal? ugyanúgy utálják ott a magyart, mint nálunk a cigányokat.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 22. - 16:17:51
Így menjetek horvátba nyaralni:  :-p  :-Đ
http://bulvar.ma.hu/tart/cikk/dc/0/52503/1/kekhirek/Nem_tetszett_a_dal_Magyar_fiatalok_autojat_rongaltak_meg_Trogirban?place=srss
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Augusztus 22. - 16:29:35
Egy kis szlovákia is:
http://kuruc.info/r/26/45524/

 ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Szeptember 08. - 17:22:28
http://www.quart.hu/cikk.php?id=4135
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2009. Szeptember 09. - 17:03:37
http://www.origo.hu/itthon/20090909-balassagyarmat-nemkivanatos-szemelynek-minositette-robert-fico-szlovak-kormanyfot.html
ÓÓÓ az én városom  :)
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2009. Szeptember 09. - 17:41:35
Ebben az a vicc, hogy a magyar jobboldal van leszélsőségesezve. Kérdem én, akkor mi van a szlovákkal? ugyanúgy utálják ott a magyart, mint nálunk a cigányokat.
**:))))*
Nem - nem!
Ugyanúgy útálják a magyart, mint mi őket! Tetves, hegyi, kecskepásztor parasztok!  :-/--  :-/-
Na bakker, most biztos jön majd értem a fekete volga...  !+"%  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2009. Szeptember 09. - 17:51:56
http://www.origo.hu/itthon/20090909-balassagyarmat-nemkivanatos-szemelynek-minositette-robert-fico-szlovak-kormanyfot.html
ÓÓÓ az én városom  :)
:-)!

Kíváncsi vagyok, lesz - e valami politikai indíttatástól vezérelt lokálpatrióta, aki meghúzza a ravaszt, amint kiszáll Fico a kocsiból?

Ha igen, akkor nem tervezek semmit a következő két hétre, mert bevonulunk Kassára. Pozsonyban meg fel kell húzni a piros - fehér - zöld lobogót!  ;D

Ejj, de zsúfolt lesz... ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. Szeptember 16. - 19:23:02
A 4-es metro építése 2004-ben kezdődött 190milliárd Forintos becsült költséggel, 2008-ra tervezett átadási időponttal.
Jelenleg 2012-re tervezik az átadást, 500milliárd Forint a becsült beruházási költség.
A 4-es metro projektigazgatója havi 8.400.000Ft-ot keres! Véleménye szerint semmi kirívó nincs a bérezésében!

Ez ma Magyarországon az olcsó, rövid lefutású beruházás, és a szorosan betartott határidők!
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2009. Szeptember 16. - 21:01:01
A 4-es metro építése 2004-ben kezdődött 190milliárd Forintos becsült költséggel, 2008-ra tervezett átadási időponttal.
Jelenleg 2012-re tervezik az átadást, 500milliárd Forint a becsült beruházási költség.
A 4-es metro projektigazgatója havi 8.400.000Ft-ot keres! Véleménye szerint semmi kirívó nincs a bérezésében!

Ez ma Magyarországon az olcsó, rövid lefutású beruházás, és a szorosan betartott határidők!

:-O Lehet h pályát tévesztettem ????...
Cím: Re: Politika
Írta: Tóth Attila - 2009. Szeptember 16. - 22:26:21
kilóg a seggünk a gatyábol,de azéé rázzuk!!! ***))))  :-Đ :-Đ
Cím: Re: Politika
Írta: FirstLady - 2009. Október 02. - 07:04:37
(http://m.blog.hu/ho/homar/image/200909/hirdetotabla.jpg)

 ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: lue - 2009. Október 02. - 10:52:12
 !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 24. - 20:42:50
http://hvg.hu/itthon/20091024_otober23.aspx

Videót nézzétek meg  8)

És még:
http://www.hirextra.hu/2009/10/24/a-jobbik-felmosta-a-padlot-a-tobbi-parttal/
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 24. - 20:48:15
http://www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/schwarzenegger_sem_feledkezett_meg_56_rol_79401

 ***
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. November 16. - 21:31:52
http://www.utv.hu/technikai_sportok/orizze_parkolocedulait    -ez szép!  &5*
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. December 15. - 15:12:49
http://baon.hu/orszag-vilag/belfold/jobbik-a-fidesz-jeloltjeinek-negyotode-allashalmozo-275939
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2009. December 15. - 15:28:57
számomra a jobbik az utolsó remény,h valaki azért politizál,h az országát előrébb vigye.

lehet rájuk azt mondani,h gyűlöletet keltenek, vádaskodnak.

nem mondom,h ők a szent emberek, de számomra az utolsó remény.
magyar érdekeket néznek, magyar érdekeket szolgálnak.
Más kérdés,h mennyire tudják megvalósítani és  mennyire megvalósítható ebben a formában,h szinte semmi nincs már magyar kézben.

Én szurkolok nekik, nagyon bízom bennük!

Az fix,h a mostani politikai elit durván az alvilághoz tartozik, úgy basszák át az embereket,h az már a pofátlanságon jócskán túltesz.

A mol eladása a máv teherszállítás privatizálása ez mind a maffiozo politikai elit műve, biztos vagyok benne,h ebböl az országnak jó nem származott, maximum nagyon rövid távon.És ez a baj, mi mindig rövid távon gondolkozunk :-[
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2009. December 15. - 15:32:29
Mindenki lop, csal, hazudik azzal az indokkal, hogy máshogy nem lehet megélni.De azért nem tud megélni mert mindenki lop, csal, hazudik. Ördögi kör és ez csak egyre rosszabb lesz...
Cím: Re: Politika
Írta: Tóth Attila - 2009. December 15. - 16:21:04
Így van!Meg a tipikus magyar hozzáállás,hogy minek legyek én a becsületes birka!?Ha már mindenki lop én miért ne? ***)))) &5*
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2009. December 15. - 16:57:52
Így van!Meg a tipikus magyar hozzáállás,hogy minek legyek én a becsületes birka!?Ha már mindenki lop én miért ne? ***)))) &5*
Te akkor tisztességesen, megfelelően meg tudsz élni a havi fizetésedből ugye?  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2009. December 15. - 17:02:17
Így van!Meg a tipikus magyar hozzáállás,hogy minek legyek én a becsületes birka!?Ha már mindenki lop én miért ne? ***)))) &5*

nézzétek lehet,h ez 1 ördögi kőr...

de majd Én is elmegyek megint dolgozni AKKOR amikor a jobbik lesz a kormányzó párt, de amíg tolvaj csaló hazug politikusok vannak hatalmon, addig Tőlem se várja senki,h becsületes legyek.

Ők lopnak, bizniszelnek maguk között, senki kérdőre nem volnja tőlük, Én meg dolgozzak heti 50-60órát sz@ré h*gyé, meg a f*szt...

Persze,h felteszem a kérdést az eladónak, nem lehet okosba, számla nélkül...hát persze,h lehet.Miért ne lehetne, ha nekik fent lehet lehet itt lent is.csak sajnos itt nme 100milliókrol van szó.

Majd ha fent rend lesz, akkor Én sem azt nézem,h hol tudom átbaszni az államot...

Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. December 15. - 22:51:11

A meló nem attól kellene hogy függjön hogy a politikusok mit csinálnak. Inkább azzal van gond, hogy nincs egy magyarközpontú gondolkodás. Nagyon szép hogy az adófizetők pénzéből tartanak fent mindent, de mit is? Az iskolákat és óvodákat? Az utakat? Röhej szintű ez a fenntartás, mindent bezárnak, lerombolnak, nincs szolgáltatás, nulla amit kapsz az adódért. Ezzel van a kurva nagy gond. Ezért nem akarsz dolgozni, mellesleg megértelek. Hagynak éhenhalni 80 ezerért, a másik 90 ezret meg a fizetésed után állambácsi kapja, hogy legyen neked mindened. De ő ezt nem rád költi, hanem szétosztja a rászorulók közt. Liberalizmus. Háháháá de szép is lenne ha működne  :D Vagy ez már kommunizmus lenne? Tök mindegy, nem működik. Hogy miért nem, azt mindenki tudja. Ha ezek után még a fidesz fel fog jönni hatalomra akkor csak igazi birka a magyar! De csak figyelj  ˝=/
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2009. December 15. - 22:53:40
Vazzeg for President  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. December 15. - 22:58:45
Vazzeg for President  ****:))))))

Havonta 1 nagy vödör proteint mindenkinek!  @:-)  @-o  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2009. December 15. - 23:19:03
Vazzeg for President  ****:))))))

Havonta 1 nagy vödör proteint mindenkinek!  @:-)  @-o  ;D
Akkor szavazásra vinném anyámat is, ahogy annó egyik Sziget reklám nyomta.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. December 15. - 23:20:23
Vazzeg for President  ****:))))))

Havonta 1 nagy vödör proteint mindenkinek!  @:-)  @-o  ;D
Akkor szavazásra vinném anyámat is, ahogy annó egyik Sziget reklám nyomta.

 ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2009. December 31. - 09:18:44
Ezt most találtam:  ;D

"nincs de! szegénynek lenni jó! csak puritánan!
semmi telhetetlenség, semmi kapzsiság! változtass az életeden.
egy számmal nagyobb autó?
igen, ha kell a világvégét is elintézzük! demokretének ébresztő, munka van!
egy számmal nagyobb lakás?
egy számmal nagyobb család?
van pofád hozzá, csak kerested nincs? változtatunk!
elvesszük az autód, elvesszük a lakásod
a családod meg majd magától szétmegy. nincs de!
ennyi fizetést nem érdemelsz. vagy ha mégis keresel annyit, akkor mi meg tudunk hozzá új adót kitalálni.
nincs de! élni akarsz, ilyen kapzsi vagy és nem változtató magadtó?
most megtanyíttyuk, nincs de, ne legyé kabzsi! "

 :-}
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 14. - 22:21:29
Nem tudom mennyi a valóság tartalma, de tetszett!  @:-)

"Elég sűrűn járok Erdélybe, és ottani tapasztalataimat szeretném megosztani Veletek. A csíki területet járom rendszeresen, számos ottani barátom véleménye azonos ebben a kérdésben. A cigányok szisztémája nagyban azonos a magyarországival, viszont az ottani "kezelési módszerek" sokkal ésszerűbbek, és célravezetőbbek mint nálunk. Az eredményt ott is az összetartás hozta meg, - mármint a székelyek összetartása - és következetessége a parazitákkal szemben. Minap történt egy kis csíki faluban, hogy jártunkban-keltünkben többször is belebotlottunk a helyi önkormányzat teherautójába, mely a cigány portákon végighaladva, itt is ott is "letett" egy kupac tüzelőt. Kérdeztem helyi barátomat, hogy mi ez? Mire mosolyogva elmondta, hogy tudod...nálunk más a cigányok segélyezése mint nálatok. Itt pl. pénzt egyáltalán nem kapnak, csak ha családi szinten 180 nap munkaviszonyt fel tudnak mutatni. A 180 napot összehordhatják többen egy
háztartásból, de ez a minimum követelmény, hogy egyáltalán kaphassanak valamit. Így aztán amikor az idénymunkák elkezdődnek a földeken, a cigányok szépen elindulnak napszámba, mint a többi rendes, dolgos emberke, és a
cselekvőképességüket kiélik a földeken.
Ott nincs tele a kocsma, léhűtő, segílykéből játékgépező, késelő cigányokkal, hanem a kocsma a falusi kultúra, beszélgetős, társadalmi színhelye ma is, ahogy rendesen volt. A székelyek bölcsessége megmutatkozik abban is, hogy a cigányok életmódját nem csak tétlenül szemlélik, hanem annak sajátosságaiból le is vonják a helyes következtetést, és nem engednek teret a szélsőséges, deviáns, agresszív
megnyilvánulásoknak.
Például, ha a cigány elköti a székely ember biciklijét a templom elől, akkor a székely ember 3-4 vagy 5-10 - amennyi szükséges-komájával bemegy a cigány portájára. A minimum az, hogy elhozza a biciklijét, de ha szükséges, úgy elverik
a cigányokat, mint szódás a lovát. Halmazati büntetésként feljelenti, (5-10 tanúval alátámasztva) és elmegy a
"híre", hogy a cigány lopott a székely embertől, aminek következtében a székelyek olyan terrorba részesítik az érintett családját, hogy az eget is nagybőgőnek nézik.
Alap, hogy munkát senkitől se kap, ugrik a 180 nap, nulla segély. Ennyi. Lehet cihelődni.
Tetszik a polgármesterek hozzáállása is.
Mivel a falu pénzéről és adójáról van szó, nem engedik azt elherdálni. Az említett tüzelő szállítmány is a segélyezés része volt, de barátom szerint akár naponta is kaphatnak valamit a cigányok, de szigorúan csak "természetben". Egyik nap kenyér, másik nap cukor-liszt, harmadnap egy zsák pityóka, utána meg beváltható tej, tészta, vagy konzerv jegy. Pénz nuku. Pénz akkor van, ha dolgoznak.
Az önkormányzat is ellátja munkával a cigányokat, és azok szorgalmasan festik is az iskolát, takarítják az árkokat, gereblyéznek a templom kertben, amiért persze fizetést kapnak, és egy igazolást a kiskönyvbe, hogy aznap dolgoztak. A
pénzből kifizetik a villanyszámlájukat, mint más tisztességes ember.
Saját szememmel láttam. hogy a helyi cigányok lovakat tartanak, szekerekkel bér fuvaroznak, és használják a "kerti pottyantóst". Alapvetően másként néznek ki, mint az itteni züllött fajtársaik.
Nem mondom, hogy "tiszta udvar, rendes ház" de legalább nem ér derékig a sz@r a portájukon.
Amit még tapasztaltam, hogy a megfelelő bánásmód miatt, sokkal udvariasabbak, például tudnak köszönni, ha bemennek barátom boltjába, és lássatok csodát, nem mernek a boltban lopni!!! Az egész faluban 2-3 élelmiszerbolt van, a kapott
jegyeket ezekben lehet beváltani. Kivéve, ha tolvaj az illető.
Egyébként lehet sétálni a szomszéd faluba 5-8 kilométert, de ha ott is kitelik a becsület, akkor gáz van. Persze a boltosok is összetartanak."

Itt a cikk is, ami alatt találtam, azt is érdemes elolvasni:
http://baon.hu/tolna/kozelet/nem-birjak-sokaig-onbiraskodas-nelkul-a-ciganyok-tamadasait-280952
Cím: Re: Politika
Írta: aleb - 2010. Január 15. - 11:51:17
Azt hiszem,hogy teljesen eggyet értek veled God!!! :-/- ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Január 19. - 16:25:13
Ez tökéletesen fedi a valóságot. Ott nincs ez a fene nagy tolerancia, rendesen nevén nevezik a dolgokat. Amikor az itthoni pl. enyingi storyról meséltem tágra nyílt szemekkel hallgattak, mert az ilyen bűnözői szint elérése csak álom az ottani cigányok számára.

Ja és megmentette az Isten a székelyeket az SzDSz "másságtisztelő" politikájától.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 00:46:53
Ez igen!  :-){

http://nol.hu/specialis/rss_valogatas/vasfegyelmet__halalbuntetest_es_csendorseget_iger_a_jobbik
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 20. - 09:15:59
Ez igen!  :-){

http://nol.hu/specialis/rss_valogatas/vasfegyelmet__halalbuntetest_es_csendorseget_iger_a_jobbik

Vona Gábor nem lesz miniszter, mert az unio érdekei nem ezt diktálják. Ez is csak a kampány része.
Hidd el God nem lenne ilyen.  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 10:03:25
Ez igen!  :-){

http://nol.hu/specialis/rss_valogatas/vasfegyelmet__halalbuntetest_es_csendorseget_iger_a_jobbik

Vona Gábor nem lesz miniszter, mert az unio érdekei nem ezt diktálják. Ez is csak a kampány része.
Hidd el God nem lenne ilyen.  ;)

De azért tetszhet  ;D Ficoért se rajonganak amúgy aztán..  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: aleb - 2010. Január 20. - 11:32:14
 ;-oo-; Igen erre lenne szükség,remélem,hogy mihamarabb létrejön belőllük néhány gondolat és valóra is válik.Sajna,hogy a többi párt nem tűzte ki zászlajára ezeket a gondolatokat és az,hogy szerintük ezek a gondolatok és célok szélsőségesek,fasiszták,hát akkor én is fasiszta vagyok,mert szerintem ezek alap célkitűzések,melyek elengedhetetlenek,nem csak Magyar,de minden ország számára,akik nem akarnak gyarmati sorban,rabszolgaként döglődni! 8-}
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 11:57:40
;-oo-; Igen erre lenne szükség,remélem,hogy mihamarabb létrejön belőllük néhány gondolat és valóra is válik.Sajna,hogy a többi párt nem tűzte ki zászlajára ezeket a gondolatokat és az,hogy szerintük ezek a gondolatok és célok szélsőségesek,fasiszták,hát akkor én is fasiszta vagyok,mert szerintem ezek alap célkitűzések,melyek elengedhetetlenek,nem csak Magyar,de minden ország számára,akik nem akarnak gyarmati sorban,rabszolgaként döglődni! 8-}

Ezek a dolgok minden országban megvannak, csak mi tutujgatjuk az ingyenélőket  ::) Ezek nem fasiszta célok hanem nemzeti érzelmű célok, ezt észre kellene venni  /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 20. - 12:17:03
Nekem nagyon szimpatikus a jobbik, az EP választásokon is rájuk szavaztam, és az országgyűlésin is rájuk fogok.
Annak ellenére,h kb 20megkérdezett emberböl 18azt mondja körülöttem,h a jobbikra fog szavazni, nem lesz kormány párt.

Én reménykedem abban,h a fidesz nem szerzi meg 1edül a 2/3-os többséget, amivel minden törvényt kedvére megszavazhat és szét szop@thatja a jobbikot, ugyanis minden jobbikellenes törvényt(pl gárda stb) ugyan úgyelfogadhat.Ezzel akár zsarolhatja is őket.

98%ig 1et értek a jobbik programjával, nyilván a kábítószerkérdésben nem, és ateistaként annyira kereszténynek se mondanám magam.

Viszont ez:

"A tervezet számos alkotmányügyi változtatást tartalmaz, köztük az "államfő jogkörének jelentős kiterjesztését", egy kétkamarás parlament létrehozását, valamint egy, az alaptörvény elfogadására és megváltoztatására, illetve az Országgyűlés feloszlatására is jogosult népszavazást."

nekem már a diktatúrához vezető utat jelenti, és álltalában az nekünk nem m1, illtve mindig megszívtuk.

Ennek ellenére idén fog megtörténni eéőször,h érzésem szerint nem a kissebbik rosszra, hanem a jóra fogok szavazni!
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 20. - 12:26:05
Maradjunk annyiban, hogy aki nagyon közel kerül a mézesbödönhöz, az mind belenyúl.Kersztény, kommunista, fasiszta,zsidó, nemzsiód, néger, nemnéger, neonéger, neokeresztény, ateista, mindegy.
Ez a dolog nem rólunk és nem nekünk szól, ez pénzről, hatalomról, kapcsolatokról szól.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 12:27:25

Nem értem.. Pont ez kellene hogy ne lehessen mindent keresztül vinni, lenne alsó- és felsőház. Vagy rosszul értelmezem? Jelenleg az államfő (köztársasági elnök) egy bábú, amelyik bólogat. Nem volna baj, ha kiterjedne több mindenre a jogköre, mégiscsak legyen értelme hogy ott van nem? Az, hogy népszavazással lehessen alaptörvényt módosítani, vagy a parlamentet feloszlatni pedig épp a jelenlegi helyzet lenne elkerülhető, hogy ne regnáljon olyan kormány, amelyet a nép nem akar  ::)

Persze én nem értek a politikához, csak hangosan okoskodok :D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 20. - 12:28:06
Még akkor is úgy vagyok vele,h a Jobbikon kívül nincs említésre való párt...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 12:28:46
Maradjunk annyiban, hogy aki nagyon közel kerül a mézesbödönhöz, az mind belenyúl.Kersztény, kommunista, fasiszta,zsidó, nemzsiód, néger, nemnéger, neonéger, neokeresztény, ateista, mindegy.
Ez a dolog nem rólunk és nem nekünk szól, ez pénzről, hatalomról, kapcsolatokról szól.

Mindegyik belenyúl, de akkor a cél legyen jó, ne azért nyúljon bele a bödönbe, ami nekem alapból nem tetszik  :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 12:29:08
Még akkor is úgy vagyok vele,h a Jobbikon kívül nincs említésre való párt...

Dettó  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 20. - 12:29:37
Nekem nagyon szimpatikus a jobbik, az EP választásokon is rájuk szavaztam, és az országgyűlésin is rájuk fogok.
Annak ellenére,h kb 20megkérdezett emberböl 18azt mondja körülöttem,h a jobbikra fog szavazni, nem lesz kormány párt.

Én reménykedem abban,h a fidesz nem szerzi meg 1edül a 2/3-os többséget, amivel minden törvényt kedvére megszavazhat és szét szop@thatja a jobbikot, ugyanis minden jobbikellenes törvényt(pl gárda stb) ugyan úgyelfogadhat.Ezzel akár zsarolhatja is őket.

98%ig 1et értek a jobbik programjával, nyilván a kábítószerkérdésben nem, és ateistaként annyira kereszténynek se mondanám magam.

Viszont ez:

"A tervezet számos alkotmányügyi változtatást tartalmaz, köztük az "államfő jogkörének jelentős kiterjesztését", egy kétkamarás parlament létrehozását, valamint egy, az alaptörvény elfogadására és megváltoztatására, illetve az Országgyűlés feloszlatására is jogosult népszavazást."

nekem már a diktatúrához vezető utat jelenti, és álltalában az nekünk nem m1, illtve mindig megszívtuk.

Ennek ellenére idén fog megtörténni eéőször,h érzésem szerint nem a kissebbik rosszra, hanem a jóra fogok szavazni!

Nem értem.. Pont ez kellene hogy ne lehessen mindent keresztül vinni, lenne alsó- és felsőház. Vagy rosszul értelmezem? Jelenleg az államfő (köztársasági elnök) egy bábú, amelyik bólogat. Nem volna baj, ha kiterjedne több mindenre a jogköre, mégiscsak legyen értelme hogy ott van nem? Az, hogy népszavazással lehessen alaptörvényt módosítani, vagy a parlamentet feloszlatni pedig épp a jelenlegi helyzet lenne elkerülhető, hogy ne regnáljon olyan kormány, amelyet a nép nem akar  ::)

Persze én nem értek a politikához, csak hangosan okoskodok :D

szerintem Én értelmeztem félre!
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 20. - 12:34:20
Sokfelől megközelíthető a dolog,de, ha egyformán nem értünk hozzá, akkor parasztilag gondoljuk végig.Feloszlatjuka parlamentet népszavazással, mondjuk.Születik egy döntés.Mi lett volna azután?Nekem némileg radikálisabbak lennének a módszereim,ha már erről lenne szó.
Mindenki meg tudná változtatni, mindenki tudná máshogy csinálni, de ne feldkezzünk meg arról sem, hogy mostmár azért globális érdekek is munkálkodnak, nem is kicsit.
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 20. - 12:39:10
Maradjunk annyiban, hogy aki nagyon közel kerül a mézesbödönhöz, az mind belenyúl.Kersztény, kommunista, fasiszta,zsidó, nemzsiód, néger, nemnéger, neonéger, neokeresztény, ateista, mindegy.
Ez a dolog nem rólunk és nem nekünk szól, ez pénzről, hatalomról, kapcsolatokról szól.

Mindegyik belenyúl, de akkor a cél legyen jó, ne azért nyúljon bele a bödönbe, ami nekem alapból nem tetszik  :-/--

A célt nem biztos, hogy akkor is ők választják majd meg, mikor már hatalomra kerülenk.Ne feledkezzünk meg arról, hogy azokkal a nagyszerű ;D lehetőségekkel, amik rendelkezésünkre állnak, nem nagyon kéne ennyire szélsőségek felé sodródni.Szó se róla, mondom, radikális, nagyon radikális és szélsőséges dolgokra lenne szükség szerintem.Csakhogy az egészet és nem a részt nézve, úgy vélem, ez nem kivitelezhető.
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 20. - 12:44:05
Akkor szavazzak az mszp-re hátha jobb lesz?

Az,h mennyire kivitelezhető majd elválik, de ugyérzem legalább meg kell próbálni.
Tényleg szörnyű ami ebben az országban zajlik gazdaságilag és társadalmilag.A külföldi tőkétül függünk teljes mértékben, a magyar vállalatok teljesen háttérbe vannak szorítva, az emberekböl pedig teljesen kihalt a hazaszeretet és az összetartás.

Aki kimeri mondani,h verik a magyarokat szlovákiában az már rasszista szélsőséges...

Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 20. - 12:46:04
Akkor szavazzak az mszp-re hátha jobb lesz?

Az,h mennyire kivitelezhető majd elválik, de ugyérzem legalább meg kell próbálni.
Tényleg szörnyű ami ebben az országban zajlik gazdaságilag és társadalmilag.A külföldi tőkétül függünk teljes mértékben, a magyar vállalatok teljesen háttérbe vannak szorítva, az emberekböl pedig teljesen kihalt a hazaszeretet és az összetartás.

Aki kimeri mondani,h verik a magyarokat szlovákiában az már rasszista szélsőséges...

Nem mondatm, hogy szavazz az MSZP-re,a magyar vállalatokat hagyjuk, és, ha rám szavazol,ujranyitom a High Life discot, meg a Supersonicot.NA? ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 20. - 12:48:48

Itt most több a tét, maradok a Jobbiknál  ;D

A saját érdekeimet háttérbe helyezve fogok rájuk szavazni, ugyanis a szemükbe Én nem vagyok éppen mintapolgár, és ha 1x kormánypárt lesz Nekem is el kell mennem melózni.

De amíg ott fent lopnak csalnak hazudnak, addig Én se fogok gürizni a megélhetésért.
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 20. - 12:52:56
Na de ezt mondtam 3al feljebb, szerinted, ha ők kerülnének hatalomra, akkor megszűnne a korrupció, ők nem lopnának, nem helyeznék előtérbe saját cégeik, ismerőseik cégeinek érdekeit, hanem, elmormognának tíz miatyánkot, és böjtöset ennének?????Az vezetésben látni akart csoport idealizálása rossz, akármilyen oldali is az a csoport.
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 20. - 12:56:50
Na de ezt mondtam 3al feljebb, szerinted, ha ők kerülnének hatalomra, akkor megszűnne a korrupció, ők nem lopnának, nem helyeznék előtérbe saját cégeik, ismerőseik cégeinek érdekeit, hanem, elmormognának tíz miatyánkot, és böjtöset ennének?????Az vezetésben látni akart csoport idealizálása rossz, akármilyen oldali is az a csoport.

Persze ez benne van, de pont Te mondtad ezt tegnap: "Ne feledd, ártatlan vagy, míg bűnösséged be nem bizonyosodik!"

És eddig Ők még nem írták le magukat, és ahogy mondtam még mindig az Ő álláspontjuk a legszimpatikusabb.
Számomra.
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 20. - 12:59:26
Sok dolog szimpatikus, amit mondanak.De maradjunk annyiban, hogy senkisem szamaritánus jóérzésből akarja magára vállalni agy ország minden búját-baját.Senkit nem megsérteni akarok avval, amit írtam.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 12:59:31
Na de ezt mondtam 3al feljebb, szerinted, ha ők kerülnének hatalomra, akkor megszűnne a korrupció, ők nem lopnának, nem helyeznék előtérbe saját cégeik, ismerőseik cégeinek érdekeit, hanem, elmormognának tíz miatyánkot, és böjtöset ennének?????Az vezetésben látni akart csoport idealizálása rossz, akármilyen oldali is az a csoport.

Nem bolondok vagyunk, csak változást szeretnénk. Az maszop és a fütyesz is bizonyított már a szememben, ezektől nem várható változás. Jelenleg egy párt fogalmazza meg ami szerintem is a járható út lehet, és ez a jobbik. Meglátjuk, de egy szavazatot részemről megér  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 13:01:33
Sok dolog szimpatikus, amit mondanak.De maradjunk annyiban, hogy senkisem szamaritánus jóérzésből akarja magára vállalni agy ország minden búját-baját.Senkit nem megsérteni akarok avval, amit írtam.

Ezektől minden jobb, szétlopják az országot, cserébe elnyomott a magyar a saját hazájában. Nekem ebből elegem van, ha van esély a változtatásra, akkor hajrá!  ;) Lehet párhuzamot vonni a testépítéssel: ha nem megy a fejlődés, változtatni kell. De nem arra amit már próbáltunk és leépültünk tőle  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 20. - 13:04:47
Értem én, hogy változás  kell.Anyámék mindig azt mondták, az a baj velünk, hogy mindig váltunk.ezek a nyomorultak kaptak nyolc évet,bizonyítottak is mindenkinek ebben az országban.Szóval őket hagyjuk is, delete.
Szerintem viszont,ha sikerülne is megcsípniük a hatalmat, rengeteg dolgot nem tudnának keresztülvinni, éppen az "uniós nyomás" miatt.Mert vannak olyan globális üzleti érdekek, amik nagyobb befolyással bírnak , mint azt gondoljuk.Én a fütyeszre fogok nyomni, meg is mondom egészen őszintén, érdekből.Nekem ők jól jönnének.
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 20. - 13:06:53
Sok dolog szimpatikus, amit mondanak.De maradjunk annyiban, hogy senkisem szamaritánus jóérzésből akarja magára vállalni agy ország minden búját-baját.Senkit nem megsérteni akarok avval, amit írtam.

Nem sértettél meg senkit, normálisan mondtuk el a véleményünket és aggájainkat.

De látod ez a baj, h az emberek már el se merik hinni,h valaki pl hazaszeretetböl politizáljon mint anno pl Széchenyi aki valóban szerette a hazáját.

Persze Én is valószínűnek tartom,h van itt hatalomvágy és más önérdek is, de ez valamilyen szinten természetes.
A szlovákoknak ott van a Slota, számomra 1 unszimpatikus gyökér, de a szlovákok szeretik mert a saját érdekeiket nézi, és a Ficó is sokkal keménykezűbb mint ez a gyökés bajnai.

Szóval persze jól járnak Ők ha oda kerülnek ez nem vitás, de Én hiszek abban,h a tenni akarás is ott van bennük.

Nekem meg van az a tulajdonságom,h kibaszott jó emberismerő vagyok, ez számtalan embernél bebizonyosodott már az életem során.Az első 1-2 mondatnál Én már beteszem valahova az embert és álltalában jó helyre.
Namármost az összes politikus közül a vonát tartom a leg hitelesebbnek, leg szimpatikusabbnak.

A Morvai nekem kicsit furva, főleg annak tudatában,h ki a férje, Őt annyira nem csipázom.

Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 13:08:14
Értem én, hogy változás  kell.Anyámék mindig azt mondták, az a baj velünk, hogy mindig váltunk.ezek a nyomorultak kaptak nyolc évet,bizonyítottak is mindenkinek ebben az országban.Szóval őket hagyjuk is, delete.
Szerintem viszont,ha sikerülne is megcsípniük a hatalmat, rengeteg dolgot nem tudnának keresztülvinni, éppen az "uniós nyomás" miatt.Mert vannak olyan globális üzleti érdekek, amik nagyobb befolyással bírnak , mint azt gondoljuk.Én a fütyeszre fogok nyomni, meg is mondom egészen őszintén, érdekből.Nekem ők jól jönnének.

Belpolitikába nem szól bele az unió, és pont azt kellene rendbe kapnunk. Amúgy meg ha megnézed az európa parlamenti jobbikos felszólalásokat, nem az jön le belőlük hogy befosnának az uniótól. Az unió csak egy lehetőség, tud vele élni pl franciaország úgy, hogy közben a belpolitika, és a nemzeti érdekek nem sérülnek. Ez kellene nálunk is, de ehhez tökös kormány kell, amelyik nem fekszik le az uniónak  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 20. - 13:09:15
http://www.youtube.com/watch?v=dDltoVQJids&feature=player_embedded
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 20. - 13:09:41
Mondjuk abban biztos vagyok,hogy bekerülnek a parlamentbe.Remélem , hogy a szadesz nem.És akkor majd talán nem kell a buzik miatt megkerüljem a fél várost évente.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 13:10:14
Sok dolog szimpatikus, amit mondanak.De maradjunk annyiban, hogy senkisem szamaritánus jóérzésből akarja magára vállalni agy ország minden búját-baját.Senkit nem megsérteni akarok avval, amit írtam.

Nem sértettél meg senkit, normálisan mondtuk el a véleményünket és aggájainkat.

De látod ez a baj, h az emberek már el se merik hinni,h valaki pl hazaszeretetböl politizáljon mint anno pl Széchenyi aki valóban szerette a hazáját.

Persze Én is valószínűnek tartom,h van itt hatalomvágy és más önérdek is, de ez valamilyen szinten természetes.
A szlovákoknak ott van a Slota, számomra 1 unszimpatikus gyökér, de a szlovákok szeretik mert a saját érdekeiket nézi, és a Ficó is sokkal keménykezűbb mint ez a gyökés bajnai.

Szóval persze jól járnak Ők ha oda kerülnek ez nem vitás, de Én hiszek abban,h a tenni akarás is ott van bennük.

Nekem meg van az a tulajdonságom,h kibaszott jó emberismerő vagyok, ez számtalan embernél bebizonyosodott már az életem során.Az első 1-2 mondatnál Én már beteszem valahova az embert és álltalában jó helyre.
Namármost az összes politikus közül a vonát tartom a leg hitelesebbnek, leg szimpatikusabbnak.

A Morvai nekem kicsit furva, főleg annak tudatában,h ki a férje, Őt annyira nem csipázom.

Morvai és Vona ha megnézed, nem darál bele a világba, hanem érvel!! Adatokkal, és látszik rajta hogy meggyőzősből mondja amit mond. Lehet mondani másik ilyen politikust egyéb pártokból  8)
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Január 20. - 16:11:15
Nem tudsz mondani másik ilyen politikust, mert mindegyik mögött ott áll valamilyen érdekcsoport akiknek meg akar felelni a saját jövője, karrierje és zsebe érdekében. Lehet, hogy belül ők is páratlan hazafiak otthon vacsora mellett az asszonynak el merik mondani a véleményüket, de tetteik már érdekcsoportok cselekvéseit tükrözik.

Vissza a román példához ahol God kezdte, egy állami telekomunikációval foglalkozó cég privatizálása során kiderült több befolyással bír a külföldi befektető a valóságban mint amennyi a törzsbetéte valójában. Az érintetteket hazaárulás vádjával ítélték 8(!!!) évre, érdekes módon valamennyi politikai párt egyetértett a felelősségre vonással mert román érdeket sért.

Néha itthon nem merem kimondani, hogy magyar érdek..
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2010. Január 20. - 16:24:00

Ez azért érdekes.Sajnos 1-2 dolgoban pédát vehetnék északi és déli szomszédunktól is.Összetartás terén mindenképp...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 20. - 17:35:56
Nem tudsz mondani másik ilyen politikust, mert mindegyik mögött ott áll valamilyen érdekcsoport akiknek meg akar felelni a saját jövője, karrierje és zsebe érdekében. Lehet, hogy belül ők is páratlan hazafiak otthon vacsora mellett az asszonynak el merik mondani a véleményüket, de tetteik már érdekcsoportok cselekvéseit tükrözik.

Pont erről beszélek  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 22. - 12:36:10
Kell-e Jobbik vagy gárda?!  :-/--

http://kuruc.info/r/35/53812/

Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 24. - 22:10:05
Videót megnézni! Akinek gusztusa van hozzá, lehet röhögni is  :-\

http://barikad.hu/node/45549
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Január 25. - 10:28:45
Rendkívül érdekes, az eu választások után ugyanezen tv csatornán még azt nyilatkozta, hogy a jobbik az egyetlen olyan politikai erő amely a tiszta magyar érdekeket jeleníti meg. Valamiért mintha változott a véleménye ;D.

De úgy is fogalmazhatnánk beszartak.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 25. - 10:53:28
Rendkívül érdekes, az eu választások után ugyanezen tv csatornán még azt nyilatkozta, hogy a jobbik az egyetlen olyan politikai erő amely a tiszta magyar érdekeket jeleníti meg. Valamiért mintha változott a véleménye ;D.

De úgy is fogalmazhatnánk beszartak.

Remélem lesz mitől beszarniuk!  @:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 25. - 13:42:09
Rendkívül érdekes, az eu választások után ugyanezen tv csatornán még azt nyilatkozta, hogy a jobbik az egyetlen olyan politikai erő amely a tiszta magyar érdekeket jeleníti meg. Valamiért mintha változott a véleménye ;D.

De úgy is fogalmazhatnánk beszartak.

Remélem lesz mitől beszarniuk!  @:-)

Egyértelműen nem számítottak arra,h a jobbiknak ekkora támogatottsága lesz.
Attol tartanak,h nem fogják tudni a 2/3-os többséget elérni.Sajnos ennek tudatában a jobbik nagyon szomorú lejárató kampányra számíthat.

És sajnos az mszp-nek, a fidesz-nek, és az szdsz-mdf-nek is a jobbik rossz szereplése a fontos.

Az teljesen logikus,h a fidesz fog nyerni, de a fidesznek nem mindegy,h mennyivel, a többi pártnak meg értelemszerűen nem mindegy,h hol lesznek a fidesz mögött.

De addig Én bizakodó vagyok míg 10emberböl kb 9 azt mondja,h Én már csak a Jobbikban bízok.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 25. - 14:10:23

Az lesz a legnagyobb baj, hogy a fityesz csuklóból ellent mond mindenre ami az ellenzék javaslata. Márpedig így a jobbik lófaszt se fog elérni sajna. Arra lesz jó a köv. 4 év, hogy megerősödjön a jobbik, ha tud  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2010. Január 25. - 14:35:19

Reméljük, hogy akar is.Nem csak bejár a fizetéséért mint a narancsok tették 8 évig...
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 25. - 17:46:34

Ja, a kivonulós narancsok bazze, azt néztem, egy időben ha maszop felszólalás volt, fütyeszék kivonultak. Ezért kapják a fizetésüket??! Próbáltam volna én kivonulni a munkahelyemről, másnap a kezemben lett volna a felmondás  8-}
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2010. Január 25. - 18:05:54

Engem az idegesített, hogy egy ellenzék feladata elvileg hogy kritizáljon, segítse a kormány munkáját, a dolgokat a másik oldalról is megvilágítsa. Ezzel szemben itt nem történt semmi, csak ha a pirosak mondtak valamit, arra a narancsok rávágták, hogy NEM és ezzel le is tudták az ellenzék szerepét.Egy konstruktív javaslatuk nem volt, mégis járt a szolgálati kocsi, ilyen juttatás, olyan prémium csak kár, hogy golyó nem járt...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Január 25. - 19:17:09
Azért ennyire nem kellene sarkítani, mert a végén még azt hiszem szoci szimpatizánsok vagytok!
Egyrészt a Fidesz csak Gyurcsány felszólalásai alatt vonult ki, másrész nézzetek utána, mennyi törvényjavaslatuk,
indítványuk volt, amit már a napirendre tűzés előtt elvetettek a szocik!
Harmadrészt, ez az ország az ő kormányzásuk alatt nem ilyen gazdasági helyzetben volt!
Olvassatok utána független szakértői véleményeknek! Akár GDP vagy a jegybanki alapkamat alakulásának!
Csak, hogy néhány példát említsek! Nem kell vakon bízni abban, ami nem is tudjátok még mi, egyelőre csak hangzatos szavak tömkelege!
Aki túl sok kurucot, meg barikádot olvas, az hamar lebukik a szóhasználat és a sarkítások miatt!
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2010. Január 25. - 19:35:06
Jelenleg szerintem nincs a magyar politikában olyan párt amelyik az önös érdekei elé helyezné az állami érdekeket és hosszútávon gondolkodna, mert a rövidtávúból csak hátrányunk származik.
Egyedüli menekülési útvonalnak tűnik a jobbik, de ebben igaza van Gabe-nek, hagy arról viszont sejtésünk sincs, hogy ők mit tudnának mutatni.
Cím: Re: Politika
Írta: bandus - 2010. Január 25. - 20:33:39
Jelenleg szerintem nincs a magyar politikában olyan párt amelyik az önös érdekei elé helyezné az állami érdekeket és hosszútávon gondolkodna, mert a rövidtávúból csak hátrányunk származik.
Egyedüli menekülési útvonalnak tűnik a jobbik, de ebben igaza van Gabe-nek, hagy arról viszont sejtésünk sincs, hogy ők mit tudnának mutatni.

egyetértek veled. de azért az mszp-re bökök.csak az asszony meg ne tudja ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Január 25. - 20:43:37

Hát, erre itt sem lennék olyan büszke...  :-\
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 25. - 23:01:23
Jelenleg szerintem nincs a magyar politikában olyan párt amelyik az önös érdekei elé helyezné az állami érdekeket és hosszútávon gondolkodna, mert a rövidtávúból csak hátrányunk származik.
Egyedüli menekülési útvonalnak tűnik a jobbik, de ebben igaza van Gabe-nek, hagy arról viszont sejtésünk sincs, hogy ők mit tudnának mutatni.

Pontosan leírtad amit gondolok!  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 26. - 11:11:46
Azért ennyire nem kellene sarkítani, mert a végén még azt hiszem szoci szimpatizánsok vagytok!
Egyrészt a Fidesz csak Gyurcsány felszólalásai alatt vonult ki, másrész nézzetek utána, mennyi törvényjavaslatuk,
indítványuk volt, amit már a napirendre tűzés előtt elvetettek a szocik!
Harmadrészt, ez az ország az ő kormányzásuk alatt nem ilyen gazdasági helyzetben volt!
Olvassatok utána független szakértői véleményeknek! Akár GDP vagy a jegybanki alapkamat alakulásának!
Csak, hogy néhány példát említsek! Nem kell vakon bízni abban, ami nem is tudjátok még mi, egyelőre csak hangzatos szavak tömkelege!
Aki túl sok kurucot, meg barikádot olvas, az hamar lebukik a szóhasználat és a sarkítások miatt!

Igazad van, én is sok kurucot olvasok, de ez nem véletlen. A '98-'02 időszak is hemzsegett hibáktól, az osztogatás kora volt az. Ezért is sírják vissza sokan. De tudomásul kell venni, hogy a válság felkészületlenül érte az országot, és ennek előzménye van. Ott kezdődik pl hogy az mszp nullás kasszát vett át a fidesztől, szép kozmetikázott adatokkal, és mikor ez kiderült (vagy lehet tudták alapból is) akkor berottyantottak. Ezért van az öszödi beszéd, hogy nem csináltak semmit. És tényleg nem, mert nem mertek. Ez volt az első balfasz húzás. Majd elkezdtek kapkodni, erre nyakunkba hullott a válság, amit a nem megfelelő válságkezelés csak elmélyített, illetve lett egy visszafordíthatatlan morális válság is, amit úgy próbáltak kezelni, hogy gyurcsány lemondott. De sajnos ez mind kevés, és a balfasz válságkezelés olyan helyzetbe hozta az országot, amit ha továbbra se kezelnek, akármi is lehet.. És direkt nem tértem ki a gazdaságra, mert az is külön fejezet lenne elqrás terén.

Ezért gondolom azt, hogy mindenképpen radikális változás kell, de a fideszt nem látom ehhez elég keménynek. Na majd meglátjuk, remélem nem nekem lesz igazam.
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Január 26. - 11:22:36
A gondolatsor elején van a hiba rögtön. '02-ben nem nulla, hanem több mint 360 milliárd tartalékkal kapta kézhez a kormányrudat a "Kárpátok Géniusza" alias Medgyesy.. A fidesz talán soha vissza nem térő történelmi lehetősége ott szállt tova.A saját túlzott magabiztosságuk nem engedte látni, hogy már régen folyik ellenük az aknamunka és pont elegendő volt arra, hogy a bolsevik utódpárt hangyafasszal nyerjen.
Ültek a pénzen mert száz százalékig meg voltak győződve, hogy ők folytatják.Aztán Megyó szépen elzavarta az egésszet nem egésszen egy év alatt.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 26. - 13:06:42

Én ezt nem így tudom, a szép tartalékok csak a papíron voltak, meg a mesében. Mondjuk közel kell lennie a tűzhöz annak aki ezt pontosan tudja  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 26. - 13:36:23
A gondolatsor elején van a hiba rögtön. '02-ben nem nulla, hanem több mint 360 milliárd tartalékkal kapta kézhez a kormányrudat a "Kárpátok Géniusza" alias Medgyesy.. A fidesz talán soha vissza nem térő történelmi lehetősége ott szállt tova.A saját túlzott magabiztosságuk nem engedte látni, hogy már régen folyik ellenük az aknamunka és pont elegendő volt arra, hogy a bolsevik utódpárt hangyafasszal nyerjen.
Ültek a pénzen mert száz százalékig meg voltak győződve, hogy ők folytatják.Aztán Megyó szépen elzavarta az egésszet nem egésszen egy év alatt.

Abszolút egyetértek veled! 98-ba gondolhatjátok, hogy vették át a kormányrudat, erről soha nem beszél senki  ***)))
Persze minden párt nyúlja, nyúlta a pénzt, de ez minden országban így működik. A válság is egy nagy kitaláció, nagy politikai mutyi.
Semmi nem változott csak drágább lett minden, mint mindig minden évben.

Morvai Krisztina lassan egy éve az Unios parlamenti széket koptatja havi 3.000.000 ft-ért, és történt valami változás?! semmi.
Egyébként anno a Jobbikot a Szilvási féle brigád hozta létre, hogy Fidesz szavazó táborból elcsábítsanak egy pár szavazót, csak hát kicsúszott a kezük közül Morvai féle csapat.

Mondhatni elég közel vagyok a dolgokhoz, hamarosan ezért lesz egy jó pár embernek kellemetlen percei   8-)

Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 26. - 14:22:59

Ez elég érdekesen hangzik  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 14:31:19
Minek kellett volna változni Morvai Krisztina európa parlamenti jelenlétével?

1 fecske nem csinál nyarat.

Itt van pl Szegedi csanád európa parlamenti felszólalása:

http://www.youtube.com/watch?v=dDltoVQJids&feature=player_embedded

Lehet eredménytelen, de legalább hangot ad neki.

Én pl nem olvasom a kurucot mert szerintem már betegesen zsidóznak, és soxor olyanba is beleütik az orrukat amikbe nem kellene.Szerintük mindenki cionista zsidó, már a jobbik is levette a portáljukrol a linkjüket!

A barikádot még életemben nem néztem.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 26. - 14:34:08
Ezt meg most kaptam:  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Január 26. - 14:56:54
Mondhatni elég közel vagyok a dolgokhoz, hamarosan ezért lesz egy jó pár embernek kellemetlen percei   8-)
:-O
Alul akkor a futó "még 10 hét" nekik szól? Mert még kb. 10 - 11 hét a parlamenti választások első fordulója. Átlátom én a dolgokat.  8-)
Vagyis, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ahogy egy régi - régi... egy régi - régi... dakota közmondás tartja... Orbán Viktor, a Haza Producere!

 ****:)))

Elnök Úr...
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 14:59:46
dakota közmondásol ez jut eszembe  ;D ;D ;D

http://www.youtube.com/watch?v=q_MBahJFXI0
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Január 26. - 15:02:35
dakota közmondásol ez jut eszembe  ;D ;D ;D

http://www.youtube.com/watch?v=q_MBahJFXI0
He - he!  ****:))) Fasza! Nekem meg te jutottál ma eszembe, a teremben, majd a topicomba leírom, csak megyek már tolok valami tápot az arcba.  /:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 26. - 15:02:57
Minek kellett volna változni Morvai Krisztina európa parlamenti jelenlétével?

1 fecske nem csinál nyarat.

Itt van pl Szegedi csanád európa parlamenti felszólalása:

http://www.youtube.com/watch?v=dDltoVQJids&feature=player_embedded

Lehet eredménytelen, de legalább hangot ad neki.

Én pl nem olvasom a kurucot mert szerintem már betegesen zsidóznak, és soxor olyanba is beleütik az orrukat amikbe nem kellene.Szerintük mindenki cionista zsidó, már a jobbik is levette a portáljukrol a linkjüket!

A barikádot még életemben nem néztem.

Havi 3.000.000ft Én is hangot adnék  ;D
De egyébként szart sem ér a szavuk kint csak röhögnek rajtuk meg rajtunk, hogy ezt milyen sokan beszopják.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 26. - 15:03:51
Mondhatni elég közel vagyok a dolgokhoz, hamarosan ezért lesz egy jó pár embernek kellemetlen percei   8-)
:-O
Alul akkor a futó "még 10 hét" nekik szól? Mert még kb. 10 - 11 hét a parlamenti választások első fordulója. Átlátom én a dolgokat.  8-)
Vagyis, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ahogy egy régi - régi... egy régi - régi... dakota közmondás tartja... Orbán Viktor, a Haza Producere!

 ****:)))

Elnök Úr...

Biztos?  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Január 26. - 15:06:30

A barikádot még életemben nem néztem.
Az újság haviból hetilappá változott. Az utóbbi két számot meg is vettem, de a legutóbbi, amit olvastam. Nem rossz, korrekt. De a kuruc.info már nekem is sok. Ahogy te is említetted mindenki zsidó, és aki zsidó az cionista, sőt maga a sátán. Pff... Ez már nagyon sok.
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Január 26. - 15:07:44
Mondhatni elég közel vagyok a dolgokhoz, hamarosan ezért lesz egy jó pár embernek kellemetlen percei   8-)
:-O
Alul akkor a futó "még 10 hét" nekik szól? Mert még kb. 10 - 11 hét a parlamenti választások első fordulója. Átlátom én a dolgokat.  8-)
Vagyis, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ahogy egy régi - régi... egy régi - régi... dakota közmondás tartja... Orbán Viktor, a Haza Producere!

 ****:)))

Elnök Úr...

Biztos?  ;D
IgenisElnökÚr!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 15:08:17

A barikádot még életemben nem néztem.
Az újság haviból hetilappá változott. Az utóbbi két számot meg is vettem, de a legutóbbi, amit olvastam. Nem rossz, korrekt. De a kuruc.info már nekem is sok. Ahogy te is említetted mindenki zsidó, és aki zsidó az cionista, sőt maga a sátán. Pff... Ez már nagyon sok.

módosítva ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 26. - 15:09:11
Mondhatni elég közel vagyok a dolgokhoz, hamarosan ezért lesz egy jó pár embernek kellemetlen percei   8-)
:-O
Alul akkor a futó "még 10 hét" nekik szól? Mert még kb. 10 - 11 hét a parlamenti választások első fordulója. Átlátom én a dolgokat.  8-)
Vagyis, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ahogy egy régi - régi... egy régi - régi... dakota közmondás tartja... Orbán Viktor, a Haza Producere!

 ****:)))

Elnök Úr...

Biztos?  ;D
IgenisElnökÚr!  ;D

Nem vagyok én Elnök...Még  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Január 26. - 15:09:31

A barikádot még életemben nem néztem.
Az újság haviból hetilappá változott. Az utóbbi két számot meg is vettem, de a legutóbbi, amit olvastam. Nem rossz, korrekt. De a kuruc.info már nekem is sok. Ahogy te is említetted mindenki zsidó, és aki zsidó az cionista, sőt maga a sátán. Pff... Ez már nagyon sok.

módosítva ;D
Ezt hogy érted?
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 15:10:18

A barikádot még életemben nem néztem.
Az újság haviból hetilappá változott. Az utóbbi két számot meg is vettem, de a legutóbbi, amit olvastam. Nem rossz, korrekt. De a kuruc.info már nekem is sok. Ahogy te is említetted mindenki zsidó, és aki zsidó az cionista, sőt maga a sátán. Pff... Ez már nagyon sok.

módosítva ;D
Ezt hogy érted?

Úgy,h benéztem amit írtál és hülyeséget írtam válasznak.  :)
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Január 26. - 15:10:39
Mondhatni elég közel vagyok a dolgokhoz, hamarosan ezért lesz egy jó pár embernek kellemetlen percei   8-)
:-O
Alul akkor a futó "még 10 hét" nekik szól? Mert még kb. 10 - 11 hét a parlamenti választások első fordulója. Átlátom én a dolgokat.  8-)
Vagyis, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ahogy egy régi - régi... egy régi - régi... dakota közmondás tartja... Orbán Viktor, a Haza Producere!

 ****:)))

Elnök Úr...

Biztos?  ;D
IgenisElnökÚr!  ;D

Nem vagyok én Elnök...Még  ;D
Akkor elnézést PárttitkárElvtársÚr!  !+"%  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 15:16:24
Producer   15:15:11   Yeti profilját tekinti meg.

túl sokat tudsz Yeti... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 26. - 15:19:48
Producer   15:15:11   Yeti profilját tekinti meg.

túl sokat tudsz Yeti... ;D

Miért törölted ki? Hisz te is liberális városban élsz  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 15:22:53
Producer   15:15:11   Yeti profilját tekinti meg.

túl sokat tudsz Yeti... ;D

Miért törölted ki? Hisz te is liberális városban élsz  ;D

még.De erősödik a jobboldal, 2hetente rendezvény van, mivel történelmi kisváros vagyunk.Szeretnek itt megemlékezni szép nagy árpádsávos zászlókkal  ;D
Mindig integetek  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 26. - 15:26:02
Ki, Kik finanszírozzák a Magyar Gárda működését?

Ez a mai találós kérdés!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 15:35:57
Ki, Kik finanszírozzák a Magyar Gárda működését?

Ez a mai találós kérdés!  ;D

Állítólag a jobbik, a jobbikot ÁLLÍTÓLAG Irán.

De amugy Én is voltam pártoló tag, 2x küldtam 300ft ot csekken aztán nem küldtek több csekket.
Meg van tagdíj is.Meg hát Ők tudják  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Január 26. - 15:58:59
Producer   15:15:11   Yeti profilját tekinti meg.

túl sokat tudsz Yeti... ;D
Jah, ezt már mondták páran. Aztán kimentük az erdőbe, ásatásokat végezni...  ***)))  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 26. - 16:01:55
Producer   15:15:11   Yeti profilját tekinti meg.

túl sokat tudsz Yeti... ;D
Jah, ezt már mondták páran. Aztán kimentük az erdőbe, ásatásokat végezni...  ***)))  ****:)))

Ragyás Toni is járt ilyen ásatásokra  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 26. - 16:05:11
Az Alkotmánybíróság eltörölte a vagyonadót
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 16:09:32
Számomra az örökösödési adó 1 nagy talány.
Nem tudom felfogni,h ha az embernek lecsípik a fizetése felét adó formájában, amiböl megveszi kínkeservesen(a többség) az építő anyagokat a házához(amin van adó áfa formájában) miért kell halála után adót fizetni az örökösöknek?!

Persze most ez is el lett törölve, ház után nem kell de pl személygépkocsi után kell.

Azt is megveszi az ember az adózótt fizetéséből áfásan, átírási illeték ilyen-olyan tököm tudja milyen illeték, a benzin több mint fele adó, súlyadó tökömtudja és halála után a gyermekei örökösödési adót fizetnek, az adózott fizetésükből amiböl még adózott kaját is kell venni.

HÁNYINGER.

Ez mindenhol így van?
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 26. - 16:15:31

Meg lehet köszönni Feribának ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Január 26. - 16:19:04
Meg lehet köszönni Feribának ;)
Kösz Prod. , öhmm, akarom mondani Feribá!  ;D ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 26. - 16:21:21
Meg lehet köszönni Feribának ;)
Kösz Prod. , öhmm, akarom mondani Feribá!  ;D ****:)))

Tudom nagy szoci fan vagy  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Január 26. - 16:33:31
Meg lehet köszönni Feribának ;)
Kösz Prod. , öhmm, akarom mondani Feribá!  ;D ****:)))

Tudom nagy szoci fan vagy  :D
Hát persze, meg liberális, tehát buzi is!  ****:))) Minden álmom, hogy egyszer a szodesz, meg az msz(m)p egyesül és én legyek az új Rákosi elvtárs!
A kopasz fejem már meg van hozzá, tehát gyerekek énekeljük együtt:
"Szájoz nyerosimij, Szovjet szvábodnyi..."  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2010. Január 26. - 19:48:51
Én egy gyöngye tippelést azért mernék tenni arra vonatkoztatva,hogy idén is ugyan olyan szar lesz a választásokon a részvételi arány mint előtte. Pedig mindenki sír hogy mennyire fos a helyzet. De tenni érte már nincs "kedve" hozzá.
Miért nem tud a magyar elmenni és egy kurva X-et tenni abba a nyomorult négyzetbe,és aztán hőböröghet/örülhet hogy most végre tett is érte valamit (már ha bejött a tippje)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Január 26. - 21:13:17
Én is doncicco féle verziót ismerem, már csak azért is, mert másodkézből ismertem az akkori közlekedési minisztert Fónagy Jánost,
aki egy hihetetlen értelmes, és céltudatos ember!
Teljesen meg voltak győződve, hogy kormányon maradnak, mert stabil hátteret alakítottak ki, mint egzisztenciálisan, mind gazdaságilag!
Nem hitték el, hogy a szocik gennyes módon kisakkozzák őket!
Egy szóval sem mondtam, hogy ott nem voltak párt közeli érdekek, de nem taszították a csőd szélére az országot!
Senki sem szent, lehet példálózni most a jobbikkal, mert róluk még nem tudsz ilyen korrupciós ügyekről!
Én viszont már most tudok megkeresésekről, lehetséges munkákról, lehetséges önkormányzati képviselőktől!
Már most folyik a kártyák leosztása, amiben nem szent a jobbik sem!
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Január 26. - 22:20:36
Én egy gyöngye tippelést azért mernék tenni arra vonatkoztatva,hogy idén is ugyan olyan szar lesz a választásokon a részvételi arány mint előtte. Pedig mindenki sír hogy mennyire fos a helyzet. De tenni érte már nincs "kedve" hozzá.
Miért nem tud a magyar elmenni és egy kurva X-et tenni abba a nyomorult négyzetbe,és aztán hőböröghet/örülhet hogy most végre tett is érte valamit (már ha bejött a tippje)
Bill Vaughen szavai igazak ide is: Egy amerikai  átkel az óceánon, hogy a demokráciáért harcoljon de nem megy át az úton, hogy szavazzon a választáson
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 31. - 18:16:06
Tudom hogy hatásvadász, és le is lesz tekerve a fejem, de érdemes megnézni a videót:

http://kuruc.info/r/35/54415/
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Január 31. - 18:33:50
Tudom hogy hatásvadász, és le is lesz tekerve a fejem, de érdemes megnézni a videót:

http://kuruc.info/r/35/54415/

Minden évben többször történnek ehhez hasonló dolgok. Ez is a kampány része...sajnos.
Mindenesetre nagyon elszomorító és borzalmas milyen ember élnek köztünk, ha egyáltalán emberek.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 31. - 18:51:05
Tudom hogy hatásvadász, és le is lesz tekerve a fejem, de érdemes megnézni a videót:

http://kuruc.info/r/35/54415/

Minden évben többször történnek ehhez hasonló dolgok. Ez is a kampány része...sajnos.
Mindenesetre nagyon elszomorító és borzalmas milyen ember élnek köztünk, ha egyáltalán emberek.

Az ilyenek nem emberek. Nem értem, ha építeni nem tud, miért kell rombolni. Undorító dolognak tartom a gyerekek és az idősek bántását  :----
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Február 01. - 12:33:41
Ohhh a Moby Dick bassgitárosa a Jobbik soproni jelöltje
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 01. - 13:36:14
Ohhh a Moby Dick bassgitárosa a Jobbik soproni jelöltje
Jah, origo címlap!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 02. - 09:58:22
Vajon miért hátrál a jobbik? Mert a pártot támogató érdekcsoportnak ez az érdeke.

http://kuruc.info/r/6/54557/

Lesz itt még több hazugság is  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 02. - 11:27:46
Vajon miért hátrál a jobbik? Mert a pártot támogató érdekcsoportnak ez az érdeke.

http://kuruc.info/r/6/54557/

Lesz itt még több hazugság is  ;)

Politikai öngyilkosság lenne a jobbik részéről..  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 02. - 11:50:13
Szerintem meg nem az az érdeke 1 politikai pártnak,h a választások elött kiálljon 1 olyan ember mellett, akit az ország háromnegyede terroristának tart.(a média ajnározása miatt)

Amellett,h gusztustalan dolog, sajnos azt kell mondani,h normális is  :-\
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 03. - 13:31:28
http://www.baon.hu/somogy/kozelet/sun-balazs-a-tabortuzon-dorbezolva-nyaraltak-a-roma-vezetok-284912

No comment  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Február 03. - 20:59:47
Erre a sündisznó sütögetésre eddig azt hittem népi stigma és basszus még a végén igaz!
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2010. Február 03. - 21:07:41
Kolmpár Orbánnal mi van? Volt valami rendőrségi ügye (sikkasztás) csak a parlamenti jelöltsége (vagy mi a tököm) miatt mentelmi jog vonatkozott rá. 
Cím: Re: Politika
Írta: H. Laci - 2010. Február 03. - 21:12:25
Erre a sündisznó sütögetésre eddig azt hittem népi stigma és basszus még a végén igaz!
Van egy osztálytársam, neki van cigány rokona, mert a családból valaki cigány nőt vett feleségül. És a barátom átment hozzájuk , azok meg elmentem a mezőre, ki öntötték az ürgét és megtanították a barátom hogy hogyan kell megfogni az ürgét, majd szépen megsütötték és megették.  ****:))) ****:))) ****:))) 
Egyébként itt vidéken én is láttam olyan cigányokat akik megették a kis sünt.  ;D !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Február 03. - 22:28:37

http://kuruc.info/r/34/54383/  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 03. - 22:36:52
"...Agresszív, nacionalista jelszavakkal uszítanak cigányok, szocialisták ellen..."

elvonatkoztatva attól az unalmas, sablonos dumátol,h kik pénzelik a Jobbikot, meg,h Ők mit tudnának csinálni meg mit fognak...csak az igazat mondják.

Ez lenne nacionalista meg agresszív.

Jó tudni  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 03. - 22:43:15
...megpróbálják a kissebbségi népcsoportokat terrorizálni...

ezen akár röhöghetnék is, de kapásból majdnem lerúgtam a monitort az asztalrol.
pofátlanság!
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Február 03. - 23:00:24
Én azon röhögtem, hogy uszítanak a szocialisták ellen.. miért ellenük kell uszítani, szerintem már nem :D. A másik óriási amikor Morvai szépen megválaszol a külföldi ujságírónak..
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 04. - 16:20:41
Az a helyzet,hogy akárcsak az Arnold Classic közeledtével,úgy a választások közeledtével is beindult a hype, mindenki eddig gyűjtögette a szart, hogy most egy kis zacsiból elkezdje rádobálni a másikra.
Hiába idegesíti magát az ember azon, hogy milyen a cigánykérdés, hogy mit tesz vagy nem tesz a Jobbik,Fidesz,Mszp.A lényeg ugyanis nem azon van, hogy ezeket a kérdéseket megoldják,hanem azon, hogy vagy kormányzó pozícióba kerüljenek, vagy pedig h hatalmukban álljon beleszólni a dolgok alakulásába.Morvai Krisztike nem töri azon a fejét, mikor a zsíros fizut felmarkolja, hogy milyen szörnyű szociális helyzetben vannak a munkanélküliek, ebben biztosak lehetünk.A vezetői politika ugynais NEM ARRÓL SZÓL,hogy minnél több jócselekedetet hajtsanak végre.Untathatnék mindenkit grafikonok és ábrák beszúrásával, de ez egy bodybuilding fórum.
A politika egy biznisz, irányítani egy országot egy biznisz,egy jó nagy biznisz.....maradjunk annyiban, hogyha gazdasági szempontból a mi további sarcolásunk a megfelelő,akkor nem fog közénk lelovagolni csaba királyfi abban az esetben sem,ha Orbán, Morvai és Gordonka együtt imádkozik érte.Ez egy játék,és sokkal nagyobb tétekben játszák, semminthogy számítana az, hogy mit mondanak, igazat vagy nem.Ezeket az embereket ,akik nemzeti öltözékben politizálnak, vagy csak simán egy olyan öltönyben, ami többe kerül, mint egy havi fizetés,megkérték rá, hogy csinálják ezt.Szóval tessék ébredezni, mert most sem fog elérkezni a megváltás,nem lesz ingyen a kenyér,inkább azon kell gondolkozni, hogyan lehet sok kenyérre valót összerakni. ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 04. - 16:35:40
Nagyrész igazad is van.

Azt azért hozzátenném,h amellett,h politizálni és az országot irányítani kurv@ nagy biznisz, attol az ember még szeretheti a saját hazáját meg a népét.És csinálhatja úgy is,h hosszútávon bizony az országon belüli embereknek kedvezzen.

Tudom,h a mai világban ez rohadtul meglepő az embereknek,de tudom,h van ilyen.

Lehet azzal dobálózni,h már késő, meg ugyse tudnak mit tenni...

Én azért a Jobbikra szavazok és idén most nem a kissebbik rosszra fogok, hanem érzésem szerint a jóra.
Persze picit magam ellen is beszélek, mert a Jobbik irányítása esetén a jelenlegi helyzetemben kb kivégzés várna Rám  ;D

De majd ha ők irányítanak megváltozom  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 04. - 16:38:27
De majd ha ők irányítanak megváltozom 

 ;D
Akkor megköszönöd nekik, szépen csomagolsz, és egy nyugodt kis szigeten új életet kezdesz! ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 04. - 16:39:42
De majd ha ők irányítanak megváltozom 

 ;D
Akkor megköszönöd nekik, szépen csomagolsz, és egy nyugodt kis szigeten új életet kezdesz! ;)

Mire Ők hatalomra kerülnek, kb ez is a tervem  ;D

(dehogy  ;D )
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Február 04. - 22:48:37
Az a helyzet,hogy akárcsak az Arnold Classic közeledtével,úgy a választások közeledtével is beindult a hype, mindenki eddig gyűjtögette a szart, hogy most egy kis zacsiból elkezdje rádobálni a másikra.
Hiába idegesíti magát az ember azon, hogy milyen a cigánykérdés, hogy mit tesz vagy nem tesz a Jobbik,Fidesz,Mszp.A lényeg ugyanis nem azon van, hogy ezeket a kérdéseket megoldják,hanem azon, hogy vagy kormányzó pozícióba kerüljenek, vagy pedig h hatalmukban álljon beleszólni a dolgok alakulásába.Morvai Krisztike nem töri azon a fejét, mikor a zsíros fizut felmarkolja, hogy milyen szörnyű szociális helyzetben vannak a munkanélküliek, ebben biztosak lehetünk.A vezetői politika ugynais NEM ARRÓL SZÓL,hogy minnél több jócselekedetet hajtsanak végre.Untathatnék mindenkit grafikonok és ábrák beszúrásával, de ez egy bodybuilding fórum.
A politika egy biznisz, irányítani egy országot egy biznisz,egy jó nagy biznisz.....maradjunk annyiban, hogyha gazdasági szempontból a mi további sarcolásunk a megfelelő,akkor nem fog közénk lelovagolni csaba királyfi abban az esetben sem,ha Orbán, Morvai és Gordonka együtt imádkozik érte.Ez egy játék,és sokkal nagyobb tétekben játszák, semminthogy számítana az, hogy mit mondanak, igazat vagy nem.Ezeket az embereket ,akik nemzeti öltözékben politizálnak, vagy csak simán egy olyan öltönyben, ami többe kerül, mint egy havi fizetés,megkérték rá, hogy csinálják ezt.Szóval tessék ébredezni, mert most sem fog elérkezni a megváltás,nem lesz ingyen a kenyér,inkább azon kell gondolkozni, hogyan lehet sok kenyérre valót összerakni. ;)

Az ilyen minden szar, mindenki hülye, ugyismindenkilop szlogeneket még a régi kgb idelyén fejlesztették ki és most is sikerrel alkalmazzák a kommunista utód szervezetek ezek szerint..a hitétől, nemzeti öntudatától és önbizalmától megfosztott nemzettel valóban azt lehet csinálni amit éppen akar az ember, ez valóban óriási biznisz kár, hogy máris áldozata lettél.
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 05. - 07:43:10

Nem ugyanabban a ligában játszunk jóbarát ;D.Szépen megkérlek, hogy a személyeskedést most szépen hagyjuk is abba.

Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 09. - 14:43:13
Bár az ópusztaszeri találkozó óta Budaházy elvileg a Jobbik szövetségesének számít, a radikális párt nem vette fel képviselőjelöltjei közé. Budaházy függetlenként indul a főváros XI. kerületében. Jobbikos ellenfele a párt egyik alelnöke, Novák Előd, aki nem lép vissza a javára.

Most akkor hol a jobbik ígérete miszerint támogatják Budaházyt? Sehol!!!  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 09. - 15:43:30
Bár az ópusztaszeri találkozó óta Budaházy elvileg a Jobbik szövetségesének számít, a radikális párt nem vette fel képviselőjelöltjei közé. Budaházy függetlenként indul a főváros XI. kerületében. Jobbikos ellenfele a párt egyik alelnöke, Novák Előd, aki nem lép vissza a javára.

Most akkor hol a jobbik ígérete miszerint támogatják Budaházyt? Sehol!!!  ;)

Feribá - Feribá... cö - cö - cö - cö - cö...
 ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 15:53:23
Bár az ópusztaszeri találkozó óta Budaházy elvileg a Jobbik szövetségesének számít, a radikális párt nem vette fel képviselőjelöltjei közé. Budaházy függetlenként indul a főváros XI. kerületében. Jobbikos ellenfele a párt egyik alelnöke, Novák Előd, aki nem lép vissza a javára.

Most akkor hol a jobbik ígérete miszerint támogatják Budaházyt? Sehol!!!  ;)

Feribá - Feribá... cö - cö - cö - cö - cö...
 ****:)))

Ha Prod nem lenne moderátor most röhögnék, de így nem merek.  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2010. Február 09. - 16:07:26
A politika mint téma, mindig elég csúny vitákba torkollik, én már hozzá sem szólok általában a témához ( úgy is ismerik a nézeteimet ), nem azért nem vitatkozok ( pedig szeretem a parázs vitákat ) mert nem tudnám szavakkal megvédeni magam, csak egyszerűen nincs értelme.....kibe bízzunk....senkibe sem lehet, ha hatalomról, pénzről van szó.
A Jobbiknak lennének jó gondolatai ( és nem feltétlenül szélsőjobbos az, aki rendet szeretne, mert már minden söpredéknek joga van ), csak hát úgysem tudnák megvalósítani, mert arról gondoskodna az ellenzék, hogy ne tudják megvalósítani, meg hát ahogy írta Doncicco is ha hatalomról van szó mindenki mást mond, mint ahogy cselekszik ( képmutatás, mások hülyének nézése ).

Egy buddhista tanító kifejtette hogy béke akkor lesz csak a földön ha a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét.........ez sohasem fog bekövetkezni :(.
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 09. - 16:13:08
Egy buddhista tanító kifejtette hogy béke akkor lesz csak a földön ha a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét.........ez sohasem fog bekövetkezni :(.
Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen előtte egy anarhiának is le kell zajlania. A legnagyobb változásokat anarhia előzi meg. MINDIG! Csak ez után következhet a rend, béke és a szeretet.  :-\
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 16:13:55

A Jobbiknak lennének jó gondolatai ( és nem feltétlenül szélsőjobbos az, aki rendet szeretne, mert már minden söpredéknek joga van ), csak hát úgysem tudnák megvalósítani, mert arról gondoskodna az ellenzék, hogy ne tudják megvalósítani

Ha véletlenül(amit nagyon kétlek) a jobbik hatalomra kerülne, és tudnák,h az ország többsége mögöttük van, nem lenne itt elenzék, 1pártrendszer lenne  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 09. - 16:20:18

A Jobbiknak lennének jó gondolatai ( és nem feltétlenül szélsőjobbos az, aki rendet szeretne, mert már minden söpredéknek joga van ), csak hát úgysem tudnák megvalósítani, mert arról gondoskodna az ellenzék, hogy ne tudják megvalósítani

Ha véletlenül(amit nagyon kétlek) a jobbik hatalomra kerülne, és tudnák,h az ország többsége mögöttük van, nem lenne itt elenzék, 1pártrendszer lenne  ;D
Más néven diktatúra... És mégis van néhány ország, ahol az működik.  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 16:22:22

Nincs baj addig a diktatúrával, amig a vezetők logikusan, tisztán és békésen gondolkoznak.

Én inkább élnék 1 ésszerű diktatúrában ahol tudom,h van értelme melózni mint ebben a fosban ami most van.
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2010. Február 09. - 16:34:29

A Jobbiknak lennének jó gondolatai ( és nem feltétlenül szélsőjobbos az, aki rendet szeretne, mert már minden söpredéknek joga van ), csak hát úgysem tudnák megvalósítani, mert arról gondoskodna az ellenzék, hogy ne tudják megvalósítani

Ha véletlenül(amit nagyon kétlek) a jobbik hatalomra kerülne, és tudnák,h az ország többsége mögöttük van, nem lenne itt elenzék, 1pártrendszer lenne  ;D
Csak úgy lehet hatalmat gyakorolni ténylegesen  ;D.
Na jó az sem lenne frankó..... ;).
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2010. Február 09. - 16:35:46

A Jobbiknak lennének jó gondolatai ( és nem feltétlenül szélsőjobbos az, aki rendet szeretne, mert már minden söpredéknek joga van ), csak hát úgysem tudnák megvalósítani, mert arról gondoskodna az ellenzék, hogy ne tudják megvalósítani

Ha véletlenül(amit nagyon kétlek) a jobbik hatalomra kerülne, és tudnák,h az ország többsége mögöttük van, nem lenne itt elenzék, 1pártrendszer lenne  ;D
Más néven diktatúra... És mégis van néhány ország, ahol az működik.  :D

Nincs baj addig a diktatúrával, amig a vezetők logiku...., tisztán és békésen gondolkoznak.

Én inkább élnék 1 ésszerű diktatúrában ahol tudom,h van értelme melózni mint ebben a fosban ami most van.

ÚGY VAN,ÚGY VAN...morajlik fel a tömeg ;D ;D.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 09. - 17:22:29
Bár az ópusztaszeri találkozó óta Budaházy elvileg a Jobbik szövetségesének számít, a radikális párt nem vette fel képviselőjelöltjei közé. Budaházy függetlenként indul a főváros XI. kerületében. Jobbikos ellenfele a párt egyik alelnöke, Novák Előd, aki nem lép vissza a javára.

Most akkor hol a jobbik ígérete miszerint támogatják Budaházyt? Sehol!!!  ;)

Feribá - Feribá... cö - cö - cö - cö - cö...
 ****:)))

Ha Prod nem lenne moderátor most röhögnék, de így nem merek.  ;D

Röhögjetek csak...lesz itt még nagy sírás rívás  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 09. - 17:24:23
Röhögjetek csak...lesz itt még nagy sírás rívás  ;D
Mé' a cimbalmos, öhm, akarom mondani a Gordonkás cimborád elhúzza a nótánkat?  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 17:25:22
Mindig célozgatsz, 2012 sincs messze, már olyan kurv@ kíváncsi vagyok.  ;D  
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 09. - 17:48:15
Soha nem tudhatod mikor leszel te a következő CÉLPONT  ;D
http://www.gyurma.net/celpont.mpg
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 17:53:57
Soha nem tudhatod mikor leszel te a következő CÉLPONT  ;D
http://www.gyurma.net/celpont.mpg

ez még annyira szupertitkos,h be sem tölti.  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 18:00:44
picsába, lehet valami rohadt kémprogramot telepített, míg töltött  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 09. - 18:04:07
Soha nem tudhatod mikor leszel te a következő CÉLPONT  ;D
http://www.gyurma.net/celpont.mpg

ez még annyira szupertitkos,h be sem tölti.  ;D
ezt nem betölti, vagy megnyitod temp-ként, vagy lemented  ****)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 18:05:38
Soha nem tudhatod mikor leszel te a következő CÉLPONT  ;D
http://www.gyurma.net/celpont.mpg

ez még annyira szupertitkos,h be sem tölti.  ;D
ezt nem betölti, vagy megnyitod temp-ként, vagy lemented  ****)

ezt küldhetted volna privátban is mert még tudok módosítani. Így nem égtem volna be  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 10. - 22:44:46
Zsidók deportálása miatt perlik a MÁV-ot

2010. február 10., szerda 18:16
A holokauszt magyar áldozatainak hozzátartozói egy chicagói bíróságon beperelték a MÁV-ot, amiért a társaság a II. világháború alatt szerelvényeket biztosított a zsidók deportálásához. Állításuk szerint keresetüket kilenc évnyi kutatómunka előzte meg, 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik.
Beperelték a Magyar Államvasutakat (MÁV) egy chicagói bíróságon a magyarországi holokauszt áldozatainak örökösei, akik jóvátételt követelnek, amiért a cég a II. világháború idején közreműködött zsidók deportálásában.

A kártérítési keresetben az áll, hogy a beadvány benyújtását kilenc év kutatómunka előzte meg. A magyar kormány együttműködése vagy közbenjárása nélkül elvégzett kutatás során több tízezer hivatalos dokumentumot vizsgáltak át kelet-európai és német levéltárakból és izraeli irattárakból. Felhasználtak a holokauszt túlélői és történészek birtokában levő okmányokat és anyagokat a washingtoni Holokauszt Múzeum dokumentum gyűjteményéből.

A felperesek, túlnyomórészt a magyar holokauszt áldozatainak izraeli és egyesült államokbeli lakhellyel rendelkező hozzátartozói 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik. Előbbi a holokauszt áldozataitól eltulajdonított vagyon mai áron számolt értéke, utóbbi pedig büntető jellegű jóvátétel, amiért a MÁV "gyalázatos és buzgó módon részt vett a népirtásban".
A holokauszt áldozatainak örökösei és közeli hozzátartozói egyebek között azért perlik a MÁV-ot, mert az "tudatosan biztosított" szerelvényeket ahhoz, hogy 1944. márciusa és októbere között 437 ezer magyar zsidót szállítsanak az auschwitzi gázkamrákba, valamint azért, mert megfosztotta az áldozatokat vagyonuktól és értékeiktől, megszegve ezzel a népirtás tilalmáról szóló nemzetközi egyezményt. A perirathoz egy olyan fotót is csatoltak, amelyen MÁV feliratú vagonok és előtte emberek láthatók, az aláírás szerint zsidók szállnak be a kocsikba.

A kereset szerint a MÁV "pontosan tudta, mit tesz". Csaknem minden szerelvényét éjjel-nappal arra használta, hogy az embereket Auschwitzba szállítsa. A szerelvények üresek voltak, amikor Magyarországra visszatértek. "Az alperes által biztosított szerelvények nélkül több százezer zsidót nem lehetett volna Auschwitzba szállítani" - olvasható az okmányban.
A dokumentum szerint bár szükségképpen érzéketlenség pénzről tárgyalni a holokauszt áldozatai ellen elkövetett kimondhatatlan gonoszság kapcsán, jogi úton csak pénzügyi kártérítést lehet kapni.

A keresetet kedden nyújtották be az illinois-i északi kerületi bíróságon, az ügyben már kijelölték a bírót. A bíróság honlapján fellelhető 10-cv-868 ügyszámú kereset felperesei közül huszonhárman amerikai lakhellyel rendelkeznek, hatvankilencen Izraelben laknak, egy-egy személy Nagy-Britanniában, Brazíliában, illetve Magyarországon él.

Követelés? Az nekünk is van! http://www.youtube.com/watch?v=WyYDgYgUgzs&feature=related
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 10. - 22:49:33
olyan gyomorgörcsöm lett ahogy ezt elolvastam  :----

nem is kommentálom, inkább nem.

A videó fasza ami a végén van.Nekünk is lenne mit követelni!
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 10. - 23:06:17
1re több a holokauszt tagadását állító kutatás és könyv, méghozzá afrikai és izraeli származású ember tollából...

Érzik a vesztüket és szerintem még pár milliárdot be akarnak a kamujukból húzni!Ez az igazság!

És az az undorító,h sikerülni is fog nekik, miközben ahogy Prod is linkelte a videt, nekünk is lenne mit követelnünk.

Csakhát mi mindhiába.

Nem vagyok rasszista, ez a véleményem.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 10. - 23:48:50
A dokumentum szerint bár szükségképpen érzéketlenség pénzről tárgyalni a holokauszt áldozatai ellen elkövetett kimondhatatlan gonoszság kapcsán, jogi úton csak pénzügyi kártérítést lehet kapni.
****)
Tudnék itt szép szavakat használni,de csak annyit mondok, hogy tetves tengerentúlon élő zsidók csak ne számolgass.a.n.ak!
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 20. - 13:25:11
Veled mi a f@sz van? ;D
Minden oké? Vagy identitászavaros lettél? :D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 20. - 13:26:49
Veled mi a f@sz van? ;D
Minden oké? Vagy identitászavaros lettél? :D

Csak poén volt  :D De ne tudd meg mi volt a szoci gyűlésen...te jó ég  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 20. - 13:31:44
Ilyennel nem viccelődünk!  **:))))*
Szerintem meg csak Mesterházynak akartál imponálni!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 20. - 13:35:26
Ilyennel nem viccelődünk!  **:))))*
Szerintem meg csak Mesterházynak akartál imponálni!  ;D

neki, hátha bevesz a buliba  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 20. - 13:37:08
Páran bejutnak azért a parlamentbe ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 20. - 13:43:44
De ne tudd meg mi volt a szoci gyűlésen...te jó ég  !+"%
Tudtam én Feribátyám!  ****:))) Tudtam én! De hogy ilyen helyekre is eljársz...  :-O  :-/-(-:
Cím: Re: Politika
Írta: zotja - 2010. Február 20. - 13:51:55
http://tibor.blog.hu/2010/02/20/politikai_ki_mit_kur

 :D :D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 20. - 13:53:01
De ne tudd meg mi volt a szoci gyűlésen...te jó ég  !+"%
Tudtam én Feribátyám!  ****:))) Tudtam én! De hogy ilyen helyekre is eljársz...  :-O  :-/-(-:

Naná, Én felvállalom  !+"% a hülyeséget  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 20. - 13:55:53
De ne tudd meg mi volt a szoci gyűlésen...te jó ég  !+"%
Tudtam én Feribátyám!  ****:))) Tudtam én! De hogy ilyen helyekre is eljársz...  :-O  :-/-(-:

Naná, Én felvállalom  !+"% a hülyeséget  :D
Hatttalmas nagy Riszpekt háromra, Prod. - nak!  ;D
1.
2.
3.
...
 :-):-)::
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 20. - 13:57:10
De ne tudd meg mi volt a szoci gyűlésen...te jó ég  !+"%
Tudtam én Feribátyám!  ****:))) Tudtam én! De hogy ilyen helyekre is eljársz...  :-O  :-/-(-:

Naná, Én felvállalom  !+"% a hülyeséget  :D
Hatttalmas nagy Riszpekt háromra Prod. - nak!  ;D
1.
2.
3.
...
 :-):-)::

Tudom, hogy te is vágysz ilyen táblára  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 20. - 13:58:39
Tudom, hogy te is vágysz ilyen táblára  ;D
Táblára??? Nem értelek...  :-\
Én csak kormányra vágyom!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 21. - 22:48:30
Ma kaptam egyik cimbimtől egy levelet, amiben a link, a jobbik oldalára irányított. Mivel a kampányfilmüket semmilyen tv adó nem adja, így akit érdekel:
http://www.youtube.com/watch?v=CDiUs_7RRzQ&feature=player_embedded
Feribátyám! Vagyis Prod.!  ;D Véletlenül nem te csináltad?  ***))) A zene a Rekviem Egy Álomért zenéje, amit ti is előszeretettel használtatok a Gyurma adásaiban.  ::)

Adjon az Isten...!
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 21. - 22:50:01
Ma kaptam egyik cimbimtől egy levelet, amiben a link, a jobbik oldalára irányított. Mivel a kampányfilmüket semmilyen tv adó nem adja, így akit érdekel:
http://www.youtube.com/watch?v=CDiUs_7RRzQ&feature=player_embedded
Feribátyám! Vagyis Prod.!  ;D Véletlenül nem te csináltad?  ***))) A zene a Rekviem Egy Álomért zenéje, amit ti is előszeretettel használtatok a Gyurma adásaiban.  ::)

Adjon az Isten...!

ezt kb 1 hónapja láttam.A narrátor hangja annyira de annyira gagyi benne ;D
Amúgy frankó ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 21. - 22:56:09

Akko' meg miért nem mutattad már akkor nekünk? Nemcsak pin@irigy vagy, hanem jobbikirigy is? ****:))) ****:)))
A narrátorral meg szerintem Szabó Gyulát (Magyar Népmesék) akarta utánozni.
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 21. - 22:57:41

legalább ge*i irigy nem vagyok, azt szórom dögivel  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 21. - 22:59:52
Ma kaptam egyik cimbimtől egy levelet, amiben a link, a jobbik oldalára irányított. Mivel a kampányfilmüket semmilyen tv adó nem adja, így akit érdekel:
http://www.youtube.com/watch?v=CDiUs_7RRzQ&feature=player_embedded
Feribátyám! Vagyis Prod.!  ;D Véletlenül nem te csináltad?  ***))) A zene a Rekviem Egy Álomért zenéje, amit ti is előszeretettel használtatok a Gyurma adásaiban.  ::)

Adjon az Isten...!

Mint már mondtam a jobbikot a komcsit hozták létre még pár éve. Kamu az egész  8-)
Semmi közöm hozzá  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2010. Február 21. - 23:01:44

Nyugi Prod...itt nem lehet kamu dolgokról beszélni...mindenki Norma Hellas deca-ja eredeti.  ;)  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 21. - 23:03:02

na neeee ;D

nagyon rá vagy erre állva  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 21. - 23:03:20
Ma kaptam egyik cimbimtől egy levelet, amiben a link, a jobbik oldalára irányított. Mivel a kampányfilmüket semmilyen tv adó nem adja, így akit érdekel:
http://www.youtube.com/watch?v=CDiUs_7RRzQ&feature=player_embedded
Feribátyám! Vagyis Prod.!  ;D Véletlenül nem te csináltad?  ***))) A zene a Rekviem Egy Álomért zenéje, amit ti is előszeretettel használtatok a Gyurma adásaiban.  ::)

Adjon az Isten...!

Mint már mondtam a jobbikot a komcsit hozták létre még pár éve. Kamu az egész  8-)
Semmi közöm hozzá  ;D
Köszönöm Feribácsi. De ahogy észre vettem, lassan illene váltanom Viktorkára, mert Te is komcsizol. Vagy te vagy az Iboly'?  ***)))) ****:))) Há' szójjáá!  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 21. - 23:03:28
Ma kaptam egyik cimbimtől egy levelet, amiben a link, a jobbik oldalára irányított. Mivel a kampányfilmüket semmilyen tv adó nem adja, így akit érdekel:
http://www.youtube.com/watch?v=CDiUs_7RRzQ&feature=player_embedded
Feribátyám! Vagyis Prod.!  ;D Véletlenül nem te csináltad?  ***))) A zene a Rekviem Egy Álomért zenéje, amit ti is előszeretettel használtatok a Gyurma adásaiban.  ::)

Adjon az Isten...!

Mint már mondtam a jobbikot a komcsit hozták létre még pár éve. Kamu az egész  8-)
Semmi közöm hozzá  ;D

Nyugi Prod...itt nem lehet kamu dolgokról beszélni...mindenki Norma Hellas deca-ja eredeti.  ;)  ;D
Te meg még a Politika topikban is csak a koxról tudsz beszélni!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2010. Február 21. - 23:04:35

Ez egy egyszerű hasonlat volt, hogy Prod is megértse.  ;)  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 21. - 23:06:03
Ma kaptam egyik cimbimtől egy levelet, amiben a link, a jobbik oldalára irányított. Mivel a kampányfilmüket semmilyen tv adó nem adja, így akit érdekel:
http://www.youtube.com/watch?v=CDiUs_7RRzQ&feature=player_embedded
Feribátyám! Vagyis Prod.!  ;D Véletlenül nem te csináltad?  ***))) A zene a Rekviem Egy Álomért zenéje, amit ti is előszeretettel használtatok a Gyurma adásaiban.  ::)

Adjon az Isten...!

Mint már mondtam a jobbikot a komcsit hozták létre még pár éve. Kamu az egész  8-)
Semmi közöm hozzá  ;D
Köszönöm Feribácsi. De ahogy észre vettem, lassan illene váltanom Viktorkára, mert Te is komcsizol. Vagy te vagy az Iboly'?  ***)))) ****:))) Há' szójjáá!  ****:)))

Rühellem a komcsikat mert szétbaszták az életemet és a családomét. Én felvállalom nem úgy mint a sok beszari kis pöcs  ;D

Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 21. - 23:07:59
Rühellem a komcsikat mert szétbaszták az életemet és a családomét. Én felvállalom nem úgy mint a sok beszari kis pöcs  ;D

Akkor még szerencsés vagyok, hogy nem csináltál semmit velem, vagy a családommal, a sok Feribázásért.
Vagy még nem csináltál...  --)

 ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 21. - 23:10:44
Ma kaptam egyik cimbimtől egy levelet, amiben a link, a jobbik oldalára irányított. Mivel a kampányfilmüket semmilyen tv adó nem adja, így akit érdekel:
http://www.youtube.com/watch?v=CDiUs_7RRzQ&feature=player_embedded
Feribátyám! Vagyis Prod.!  ;D Véletlenül nem te csináltad?  ***))) A zene a Rekviem Egy Álomért zenéje, amit ti is előszeretettel használtatok a Gyurma adásaiban.  ::)

Adjon az Isten...!

Mint már mondtam a jobbikot a komcsit hozták létre még pár éve. Kamu az egész  8-)
Semmi közöm hozzá  ;D
Köszönöm Feribácsi. De ahogy észre vettem, lassan illene váltanom Viktorkára, mert Te is komcsizol. Vagy te vagy az Iboly'?  ***)))) ****:))) Há' szójjáá!  ****:)))

Rühellem a komcsikat mert szétbaszták az életemet és a családomét. Én felvállalom nem úgy mint a sok beszari kis pöcs  ;D
Miért, ki nem vállalja?
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 21. - 23:12:04
Rühellem a komcsikat mert szétbaszták az életemet és a családomét. Én felvállalom nem úgy mint a sok beszari kis pöcs  ;D

Akkor még szerencsés vagyok, hogy nem csináltál semmit velem, vagy a családommal, a sok Feribázásért.
Vagy még nem csináltál...  --)

 ;D

Én nem vagyok olyan, elég nagy bűn neked, hogy judaledben laksz  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 21. - 23:12:53
Tudom Gabe, rád lehet számítani, meg is lesz a jutalmad  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 21. - 23:13:49
Én nem vagyok olyan, elég nagy bűn neked, hogy judaledben laksz  ;D
Hol??? Nem vagyok én Pesti... Vagy most mivan?  --)  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2010. Február 21. - 23:14:01
Én a Politikát rühellem, mindegy kire szavazol szívni fogsz.
Nem azért mert jobb, vagy bal, vagy 4-es metró, hanem azért mert 10-12 évre visszamenőleg van elcseszve minden.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 21. - 23:14:50
Nem is kell mindent értened Yeti, főleg mostmár... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 21. - 23:15:39
Én nem vagyok olyan, elég nagy bűn neked, hogy judaledben laksz  ;D
Hol??? Nem vagyok én Pesti... Vagy most mivan?  --)  ;D

Akkor komcsi?   ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 21. - 23:16:47
Én nem vagyok olyan, elég nagy bűn neked, hogy judaledben laksz  ;D
Hol??? Nem vagyok én Pesti... Vagy most mivan?  --)  ;D

Akkor komcsi?   ;D
Mivan?  ;D Szopattok bakker???  :-Đ  ***))))  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 21. - 23:19:03
Pihenned kellene Yeti, és kiélvezni a következő néhány hetet...még  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 21. - 23:19:57
Pihenned kellene Yeti, és kiélvezni a következő néhány hetet...még  ;D

Egyetértek  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2010. Február 21. - 23:20:35
Yeti szedd össze magad bakker, kicsit aláznak ezek ketten.  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 21. - 23:20:46
Pihenned kellene Yeti, és kiélvezni a következő néhány hetet...még  ;D
Jah, oké...  --)

Tudom:

Még 7 hét!!!

 ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 21. - 23:22:54
Yeti szedd össze magad bakker, kicsit aláznak ezek ketten.  ;D
Kicsit??? Csak kerüljek kormányra...  :-Đ
Eltörlöm a Gabe nevet és a Produceri szakmát, a történelemből is. Aki kimeri ejteni ezen nevet, vagy szakmát, annak kitépetem a nyelvét is!

 ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 21. - 23:23:01
Aranyos, ahogy most még nevet rajta! ****)
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 21. - 23:24:53
Nyugodj meg Yeti, nem kell félni nem fog fájni  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 21. - 23:26:11
Nyugodj meg Yeti, nem kell félni nem fog fájni  ;D
Az egy dolog, hogy középen. De ott is van egy sötétebb és büdösebb...
Vagy ne legyek ilyen finnyás?  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 21. - 23:27:29
Nyugodj meg Yeti, nem kell félni nem fog fájni  ;D
Az egy dolog, hogy középen. De ott is van egy sötétebb és büdösebb...
Vagy ne legyek ilyen finnyás?  ****:)))

Na, az elégedetlen polgár, soha semmi nem jó neki  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 21. - 23:31:00
Nyugodj meg Yeti, nem kell félni nem fog fájni  ;D
Az egy dolog, hogy középen. De ott is van egy sötétebb és büdösebb...
Vagy ne legyek ilyen finnyás?  ****:)))

Na, az elégedetlen polgár, soha semmi nem jó neki  ;D
Csak egy tipikus magyar.  ;D
Nah, de ennyit mára a politikából, mert még felsírok álmomban.
 {-)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 22. - 13:51:58
Nyugodj meg Yeti, nem kell félni nem fog fájni  ;D
Az egy dolog, hogy középen. De ott is van egy sötétebb és büdösebb...
Vagy ne legyek ilyen finnyás?  ****:)))

Sötétebb és büdösebb?  ;D Oda kell baszni annak is  ***  ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 22. - 16:54:07
Sötétebb és büdösebb?  ;D Oda kell baszni annak is  ***  ;D ;D
Nah, igen. A 7 év éjszakázás alatt találkoztam már a sötét - büdös faj/fajta mindkét értelmezésével.  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Február 22. - 17:08:44
Ma kaptam egyik cimbimtől egy levelet, amiben a link, a jobbik oldalára irányított. Mivel a kampányfilmüket semmilyen tv adó nem adja, így akit érdekel:
http://www.youtube.com/watch?v=CDiUs_7RRzQ&feature=player_embedded
Feribátyám! Vagyis Prod.!  ;D Véletlenül nem te csináltad?  ***))) A zene a Rekviem Egy Álomért zenéje, amit ti is előszeretettel használtatok a Gyurma adásaiban.  ::)

Adjon az Isten...!
Az EP kampányfilmjük nagyon jó volt egyszerű de ötletes, ez se rossz de nem vagyok biztos benne, hogy ez a hivatalos verzió...
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 22. - 17:10:29
Az EP kampányfilmjük nagyon jó volt egyszerű de ötletes, ez se rossz de nem vagyok biztos benne, hogy ez a hivatalos verzió...
Gyanús nekem is. Elég szókimondó. Bár mind1, mert egyik tv sem adja le, szerintem még az Echo sem.
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Február 22. - 17:20:48
nem tudom majd biztos lesz olyan verzió amit leadnak
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 22. - 17:26:02
nem tudom majd biztos lesz olyan verzió amit leadnak
Komoly videó!  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 22. - 17:31:24
http://www.youtube.com/watch?v=ipudE6k4F4s&feature=rec-rn-1r-2-HM

ezt az unszimpatikus  ku*vát... :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 22. - 18:18:05
nem tudom majd biztos lesz olyan verzió amit leadnak
Komoly videó!  ****:))))))

Hát nagyon komoly  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2010. Február 22. - 18:36:52
nem tudom majd biztos lesz olyan verzió amit leadnak
Komoly videó!  ****:))))))

Hát nagyon komoly  :D

Ünneprontó.  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 22. - 18:53:09
nem tudom majd biztos lesz olyan verzió amit leadnak
Komoly videó!  ****:))))))

Hát nagyon komoly  :D

Ünneprontó.  ;D
Nyugi Viktor! Tudjuk, hogy te jobbat csinálnál!  ;) ****:))))))
Nem is a minősége az, ami elnyerte a tetszésem.  :)
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 22. - 18:57:01
nem tudom majd biztos lesz olyan verzió amit leadnak
Komoly videó!  ****:))))))

Hát nagyon komoly  :D

Ünneprontó.  ;D
Nyugi Viktor! Tudjuk, hogy te jobbat csinálnál!  ;) ****:))))))
Nem is a minősége az, ami elnyerte a tetszésem.  :)

Nem vagyok Viktor  **:))))*
Nem vagyok Komcsi  **:))))*
Nem vagyok Masírozó Jobbikos  **:))))*
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 22. - 19:02:52
Nem vagyok Viktor  **:))))*
Nem vagyok Komcsi  **:))))*
Nem vagyok Masírozó Jobbikos  **:))))*

Tiszta sor! Vágom is!  --) Ne vedd sértésnek egyiket sem. Bár az utóbbi kettőt nem is alkalmaztam rád (asszem).
Én sem vagyok egyik sem, de jobb oldali a beállítottságom, amit nem titkolok és hangot is adok neki.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 22. - 19:07:19
Nem vagyok Viktor  **:))))*
Nem vagyok Komcsi  **:))))*
Nem vagyok Masírozó Jobbikos  **:))))*

Tiszta sor! Vágom is!  --) Ne vedd sértésnek egyiket sem. Bár az utóbbi kettőt nem is alkalmaztam rád (asszem).
Én sem vagyok egyik sem, de jobb oldali a beállítottságom, amit nem titkolok és hangot is adok neki.

Végig sértettél, ki is töröltetem magam a fórumról  ;D És megyek a másik fórumra topikot nyitni  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 22. - 19:18:50
Végig sértettél, ki is töröltetem magam a fórumról  ;D És megyek a másik fórumra topikot nyitni  :D
Mé'? Van másik fórum?  ***))))  ****:)))

Amúgy is. Van itt minden ami kell: Fiúk a lányoknak, meg a liberálisoknak. Lányok a fiúknak, meg Csesztikének.
Meg Maszat...  ;D  ****:))) ****:))) ****:)))

(Bocs!  --) )
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 22. - 20:23:36
http://www.youtube.com/watch?v=ipudE6k4F4s&feature=rec-rn-1r-2-HM

ezt az unszimpatikus  ku*vát... :-/-

Antipatikus.Csak, hogy míg gabe távol van, kötekedjek. ;D
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 22. - 20:26:09
Csütörtökön elmegyek a Jobbik naggyűlésre, és írok vmi szépet,miután a kommunista média által kimosott agyammal meghallgatom, miről is beszélnek ezek a hihetetlen szimpatikus,végsőkig korrekt emberek.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 22. - 20:27:37
Csütörtökön elmegyek a Jobbik naggyűlésre, és írok vmi szépet,miután a kommunista média által kimosott agyammal meghallgatom, miről is beszélnek ezek a hihetetlen szimpatikus,végsőkig korrekt emberek.

Én múlt héten voltam, nem bántam meg. Tetszett.
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 22. - 20:27:46
Csütörtökön elmegyek a Jobbik naggyűlésre, és írok vmi szépet,miután a kommunista média által kimosott agyammal meghallgatom, miről is beszélnek ezek a hihetetlen szimpatikus,végsőkig korrekt emberek.

menj el fiam, ideje megtérned! :-}    ;D
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 22. - 20:29:54
Csütörtökön elmegyek a Jobbik naggyűlésre, és írok vmi szépet,miután a kommunista média által kimosott agyammal meghallgatom, miről is beszélnek ezek a hihetetlen szimpatikus,végsőkig korrekt emberek.

menj el fiam, ideje megtérned! :-}    ;D

Én gyermekem a kapitalizmus mocskos tanai szerint élek, és semmiféle nyereg alatt puhított Morvai Krisztina nem tántorít el engem e szentségtelen tanoktól.De meghallgatom, lehet elötte.... ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Február 22. - 20:34:44
Végig sértettél, ki is töröltetem magam a fórumról  ;D És megyek a másik fórumra topikot nyitni  :D
Mé'? Van másik fórum?  ***))))  ****:)))

Amúgy is. Van itt minden ami kell: Fiúk a lányoknak, meg a liberálisoknak. Lányok a fiúknak, meg Csesztikének.
Meg Maszat...  ;D  ****:))) ****:))) ****:)))

(Bocs!  --) )

Még ilyet...meg Csesztikének mi? ***)))) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 22. - 20:37:19
Végig sértettél, ki is töröltetem magam a fórumról  ;D És megyek a másik fórumra topikot nyitni  :D
Mé'? Van másik fórum?  ***))))  ****:)))

Amúgy is. Van itt minden ami kell: Fiúk a lányoknak, meg a liberálisoknak. Lányok a fiúknak, meg Csesztikének.
Meg Maszat...  ;D  ****:))) ****:))) ****:)))

(Bocs!  --) )

Még ilyet...meg Csesztikének mi? ***)))) ;D
Nem vagyok éppen liberális, de tolerálom a megbújó másságot!  ;D  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Február 22. - 20:49:58
Végig sértettél, ki is töröltetem magam a fórumról  ;D És megyek a másik fórumra topikot nyitni  :D
Mé'? Van másik fórum?  ***))))  ****:)))

Amúgy is. Van itt minden ami kell: Fiúk a lányoknak, meg a liberálisoknak. Lányok a fiúknak, meg Csesztikének.
Meg Maszat...  ;D  ****:))) ****:))) ****:)))

(Bocs!  --) )

Még ilyet...meg Csesztikének mi? ***)))) ;D
Nem vagyok éppen liberális, de tolerálom a megbújó másságot!  ;D  ****:)))

Nagyon maradi vagyok de nálam ez még nem másság ))=/ ....nem szeretem a kagylót h egy filmből idézzek! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 22. - 20:52:58

Nagyon maradi vagyok de nálam ez még nem másság ))=/ ....nem szeretem a kagylót h egy filmből idézzek! ;D

Ne légy maradi és ne szabadkozz!  ;D A Jettibácsi csak vicceskedik, egész nap. Volt valami a teámba...  ****:)))
Nade vissza a témához!
Gyurcsány takarodj! Gyurcsány takarodj! Vagy valami hasonló!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2010. Február 22. - 20:55:27

Nagyon maradi vagyok de nálam ez még nem másság ))=/ ....nem szeretem a kagylót h egy filmből idézzek! ;D

Ne légy maradi és ne szabadkozz!  ;D A Jettibácsi csak vicceskedik, egész nap. Volt valami a teámba...  ****:)))
Nade vissza a témához!
Gyurcsány takarodj! Gyurcsány takarodj! Vagy valami hasonló!  ;D

Ő még van?????????????????
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 22. - 21:00:49

Nagyon maradi vagyok de nálam ez még nem másság ))=/ ....nem szeretem a kagylót h egy filmből idézzek! ;D

Ne légy maradi és ne szabadkozz!  ;D A Jettibácsi csak vicceskedik, egész nap. Volt valami a teámba...  ****:)))
Nade vissza a témához!
Gyurcsány takarodj! Gyurcsány takarodj! Vagy valami hasonló!  ;D

Ő még van?????????????????
Állítólag a Bajnai Gordon nevű marionett - bábút, egy Gyurcsány Ferenc nevű bohóc tartja...  ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2010. Február 22. - 21:05:23
Franc se tudja már mi hogy van, lehet mi basztunk el vmit.
Ahelyet hogy nagydarab állatok lettünk, tanulhattunk volna még 1 picit.
Gírnyók lennénk ugyan, de legalább meglenne mindenünk.
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 22. - 21:08:59
Franc se tudja már mi hogy van, lehet mi basztunk el vmit.
Ahelyet hogy nagydarab állatok lettünk, tanulhattunk volna még 1 picit.
Gírnyók lennénk ugyan, de legalább meglenne mindenünk.
Én nem bánok semmit. Vagyok aki vagyok... De nyugodtan fekszem le éjszakánként (a legtöbbször).  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 22. - 21:14:16
megnyugtatlak, hogy ők is, mindannyian nyugodtan fekszenek le. ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Február 22. - 21:17:23
megnyugtatlak, hogy ők is, mindannyian nyugodtan fekszenek le. ;D
Igaz, ebben is van valami!  :D

Viszont csaba.r kollegának mondanám: szerintem nem érdemes azon rágódni, vagy agyalni, mi lett volna, ha...
Ezt választottuk. Így születtünk. Viseljük a döntéseink esetleges terhét és tegyünk érte, hogy jobb legyen.  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Február 22. - 21:52:30

Nagyon maradi vagyok de nálam ez még nem másság ))=/ ....nem szeretem a kagylót h egy filmből idézzek! ;D

Ne légy maradi és ne szabadkozz!  ;D A Jettibácsi csak vicceskedik, egész nap. Volt valami a teámba...  ****:)))
Nade vissza a témához!
Gyurcsány takarodj! Gyurcsány takarodj! Vagy valami hasonló!  ;D

 ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 22. - 23:50:59
Az esti jókedvbe 1 kis hányinger cikk...hát leszo*hatnak.Nehogy már ne gondoljam és hangoztassam azt amit gondolok...
Nem mellékesen 1re több FÜGGETLEN kutató állítja,h fel volt fújva az egész.

Persze É nnem, mert még lesittelnek...

http://www.origo.hu/itthon/20100222-buntethetove-tette-a-holokauszttagadast-az-orszaggyules.html

szánalom!Ez az ember alkotmányos jogait sérti!
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 22. - 23:53:20
"A javaslathoz benyújtott fideszes módosítást - amely egyaránt büntette volna a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek emberiség elleni bűneinek nyilvános tagadását - korábban leszavazták. "
 :----
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 22. - 23:54:32
"A javaslathoz benyújtott fideszes módosítást - amely egyaránt büntette volna a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek emberiség elleni bűneinek nyilvános tagadását - korábban leszavazták. "
 :----

Na ez azért tényleg durva lett volna  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 22. - 23:55:57
Felettébb durva! Csak tudnám mi az benne!
Diktatórikus rendszer, nagyapám sokat mesélt milyen dolgok történtek, többek között vele is!
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 23. - 00:00:00
Felettébb durva! Csak tudnám mi az benne!
Diktatórikus rendszer, nagyapám sokat mesélt milyen dolgok történtek, többek között vele is!

nekem sajnos nem tudott már mesélni...csak a mamám, akinek állításai szerint a büdös komcsi katonák elöl vidéken a lányok képesek voltak bebújni a trágyába, csak ne erőszakolhassák meg az orosz katonák...

míg a volt kolégám mesélte,h az anyja gyerekkorában odakiáltott a német katonának,h heil Hitler és kapott 1 tábla csokit...

Azt hiszem van kis intelligencia különbség a 2nép akkori katonái között...sztyeppéröl szabadult analfabéta barmok itt garázdálkodtak!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 23. - 00:06:01
Felettébb durva! Csak tudnám mi az benne!
Diktatórikus rendszer, nagyapám sokat mesélt milyen dolgok történtek, többek között vele is!

Az alap emberi jogokat sérti szerintem, mindenki azt gondol, vagy azt hisz amit akar. Nem értem miért kell ezt büntetni??  ????... De ha elmagyarázod, lehet meg tudsz győzni. De ne azt hogy durva volt az előző rendszer, hanem hogy miért is kell büntetni más véleményét.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 23. - 00:07:33
Felettébb durva! Csak tudnám mi az benne!
Diktatórikus rendszer, nagyapám sokat mesélt milyen dolgok történtek, többek között vele is!

Az alap emberi jogokat sérti szerintem, mindenki azt gondol, vagy azt hisz amit akar. Nem értem miért kell ezt büntetni??  ????... De ha elmagyarázod, lehet meg tudsz győzni. De ne azt hogy durva volt az előző rendszer, hanem hogy miért is kell büntetni más véleményét.
Szerintem a Fidesz indítványa arra utalt, hogy ha a Holokamu tagadást büntetik, akkor ilyen formán ezt is büntessék!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 23. - 00:09:26

Azt értem. De miért kell büntetni?  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 23. - 00:10:46

ezaz,h 1iket se kellene!Az,h Én mit gondolok legyen saját véleményem az pedig magánügy, h ezt kinek mondom el.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 23. - 00:14:24

Te most tényleg nem érted? Elfogadtak egy javaslatot, hogy a Holokauszt tagadást akár 3évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik!
Innen indult ki az egész! Azt miért nem kérded, hogy ez az indítvány miért emelkedhetett jogerőre?
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 23. - 00:15:38
Felettébb durva! Csak tudnám mi az benne!
Diktatórikus rendszer, nagyapám sokat mesélt milyen dolgok történtek, többek között vele is!

Az alap emberi jogokat sérti szerintem, mindenki azt gondol, vagy azt hisz amit akar. Nem értem miért kell ezt büntetni??  ????... De ha elmagyarázod, lehet meg tudsz győzni. De ne azt hogy durva volt az előző rendszer, hanem hogy miért is kell büntetni más véleményét.
Szerintem a Fidesz indítványa arra utalt, hogy ha a Holokamu tagadást büntetik, akkor ilyen formán ezt is büntessék!

Azt értem. De miért kell büntetni?  ::)

ezaz,h 1iket se kellene!Az,h Én mit gondolok legyen saját véleményem az pedig magánügy, h ezt kinek mondom el.

Egyetértek. Nekem ez pont olyan mint az "átkosban" mikor meg volt mondva mit lehet mondani, meg mit nem. Miért nem fejezhetem ki a gondolataimat? Miért nem mondhatom, hogy máshogy gondolom? Furcsa..
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 23. - 00:17:42
Felettébb durva! Csak tudnám mi az benne!
Diktatórikus rendszer, nagyapám sokat mesélt milyen dolgok történtek, többek között vele is!

Az alap emberi jogokat sérti szerintem, mindenki azt gondol, vagy azt hisz amit akar. Nem értem miért kell ezt büntetni??  ????... De ha elmagyarázod, lehet meg tudsz győzni. De ne azt hogy durva volt az előző rendszer, hanem hogy miért is kell büntetni más véleményét.
Szerintem a Fidesz indítványa arra utalt, hogy ha a Holokamu tagadást büntetik, akkor ilyen formán ezt is büntessék!

Azt értem. De miért kell büntetni?  ::)
Te most tényleg nem érted? Elfogadtak egy javaslatot, hogy a Holokauszt tagadást akár 3évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik!
Innen indult ki az egész! Azt miért nem kérded, hogy ez az indítvány miért emelkedhetett jogerőre?

Ezt is kérdem :D Alapból a holokamu tagadást büntetni is érdekes dolog, hiszen egy történelmi dologról mindenki azt gondol amit akar, szerintem. De a fidesz indítványa rátesz egy lapáttal  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 23. - 00:20:43
szeintem úgy lett volna igazságos HA MÁR ezt a szart a Sólyom aláírja.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 23. - 07:51:35
Csütörtökön elmegyek a Jobbik naggyűlésre, és írok vmi szépet,miután a kommunista média által kimosott agyammal meghallgatom, miről is beszélnek ezek a hihetetlen szimpatikus,végsőkig korrekt emberek.

Ezt miből gondolod?

Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 23. - 08:39:23
Csütörtökön elmegyek a Jobbik naggyűlésre, és írok vmi szépet,miután a kommunista média által kimosott agyammal meghallgatom, miről is beszélnek ezek a hihetetlen szimpatikus,végsőkig korrekt emberek.

Ezt miből gondolod?

Reméltem kihallatszik majd a cseppnyi irónia abból, amit írok.Ezt én nem gondolom. **:))))*
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 23. - 09:24:28
Kis érdekesség:

http://premier.mtv.hu/Hirek/2010/02/16/09/Mit_gondol_a_szakember_a_kockazatokkal_tarthato_magyar.aspx
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Február 23. - 10:18:54
Az esti jókedvbe 1 kis hányinger cikk...hát leszo*hatnak.Nehogy már ne gondoljam és hangoztassam azt amit gondolok...
Nem mellékesen 1re több FÜGGETLEN kutató állítja,h fel volt fújva az egész.

Persze É nnem, mert még lesittelnek...

http://www.origo.hu/itthon/20100222-buntethetove-tette-a-holokauszttagadast-az-orszaggyules.html

szánalom!Ez az ember alkotmányos jogait sérti!

Nincs ebben semmi meglepő csak azt mutatja milyen érdekek (eszmék) mozgatják a képviselőket.

Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 23. - 11:10:51

nem azt írtam rá,h meglepő, hanem,h hányinger!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 24. - 01:02:18
http://hvg.hu/velemeny.interju/20100223_farkaslyuk_roma_jobbik?s=hk
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 24. - 08:09:17
A jobbikhoz tartozó érdekcsoport feltörette az Országos Választási Iroda weboldalát

Az egyik aloldal a „Maszop maffiózóit” említi, a másik a „Zsidesz - Magyar Politikusbűnöző Szövetséget”, míg a harmadikon a következő olvasható:

„Az egyetlen tiszta párt, a Jobbik által állított nyilvántartásba vett jelöltek és listák”.  !+"%         Mitől lenne tiszta?! Ugyan úgy politikai bűnözők.
Ez már annyira ősrégi kampányolás, hogy mindenki szar csak mi vagyunk a fasza gyerekek, majd mi megváltjuk a világot... Persze hogyne.  !+"%
Majd kíváncsi leszek amikor kiderülnek a jobbikos turpisságok, sikkasztás, hazudozás, milyen szervezet finanszírozza működését stb...

További szép napot mindenkinek  8-)

Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 24. - 08:10:41
Fel tudod dobni az embert így reggel  :-}  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 24. - 08:13:35
Fel tudod dobni az embert így reggel  :-}  ;D

Nem akartam elrontani az illúziót  ;D Holnap visszafogottabb leszek  :D  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 24. - 08:31:26
Fel tudod dobni az embert így reggel  :-}  ;D

Nem akartam elrontani az illúziót  ;D Holnap visszafogottabb leszek  :D  ;)

Miattam nem kell  8)
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Február 24. - 09:10:06
Fel tudod dobni az embert így reggel  :-}  ;D

Nem akartam elrontani az illúziót  ;D Holnap visszafogottabb leszek  :D  ;)

Nem rontottál semmilyen illúziót, a másik kettőről régen tudjuk kik állnak mögöttük, miért fontos, hogy ezeket ki támogatja?
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 24. - 09:12:07
Talán azért, h ne legyen már annyira kinyalva a seggük.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 24. - 09:49:44
Fel tudod dobni az embert így reggel  :-}  ;D

Nem akartam elrontani az illúziót  ;D Holnap visszafogottabb leszek  :D  ;)

Nem rontottál semmilyen illúziót, a másik kettőről régen tudjuk kik állnak mögöttük, miért fontos, hogy ezeket ki támogatja?

Nem fontos, amúgy is tudom, csak felsoroltam egy pár lehetséges variációt  ;D  ;) 
Cím: Re: Politika
Írta: bandus - 2010. Február 24. - 09:52:21
A jobbikhoz tartozó érdekcsoport feltörette az Országos Választási Iroda weboldalát

Az egyik aloldal a „Maszop maffiózóit” említi, a másik a „Zsidesz - Magyar Politikusbűnöző Szövetséget”, míg a harmadikon a következő olvasható:

„Az egyetlen tiszta párt, a Jobbik által állított nyilvántartásba vett jelöltek és listák”.  !+"%         Mitől lenne tiszta?! Ugyan úgy politikai bűnözők.
Ez már annyira ősrégi kampányolás, hogy mindenki szar csak mi vagyunk a fasza gyerekek, majd mi megváltjuk a világot... Persze hogyne.  !+"%
Majd kíváncsi leszek amikor kiderülnek a jobbikos turpisságok, sikkasztás, hazudozás, milyen szervezet finanszírozza működését stb...

További szép napot mindenkinek  8-)

:) ez jóó.. végre valami írás ami nem istenítik ezeket az őrülteket. ígérni én is tudok bármit, de amögött ugyanúgy nem lenne rálátás, se tapasztalat, ahogyan mögöttük sincsen.
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 24. - 09:53:48
Ez ugyanaz a téma mint az UGL cucc.Mindenkinek eredeti van.Ha valaki szimpatizál velük, akkor élő egyenesbe is közvetítheted, ahogy ellopják a perselyt, majd az lesz a válasz, h szét akarják osztani a szegények között.
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Február 24. - 10:43:15
Fel tudod dobni az embert így reggel  :-}  ;D

Nem akartam elrontani az illúziót  ;D Holnap visszafogottabb leszek  :D  ;)

Nem rontottál semmilyen illúziót, a másik kettőről régen tudjuk kik állnak mögöttük, miért fontos, hogy ezeket ki támogatja?

A legfontosabbat mégis kihagytad ****:)))........

Nem fontos, amúgy is tudom, csak felsoroltam egy pár lehetséges variációt  ;D  ;) 
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 24. - 15:23:17

Majd kíváncsi leszek amikor kiderülnek a jobbikos turpisságok, sikkasztás, hazudozás, milyen szervezet finanszírozza működését stb...

jaaaj istenem szeretem a jövőbelátást...majd ha kiderül akkor...Vagy tudsz valami konkrétat Prod?Elárulhatod, rántsd le itt a bodybuildingen a Jobbikrol a leplet! :D
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2010. Február 24. - 15:28:54

Majd kíváncsi leszek amikor kiderülnek a jobbikos turpisságok, sikkasztás, hazudozás, milyen szervezet finanszírozza működését stb...

jaaaj istenem szeretem a jövőbelátást...majd ha kiderül akkor...Vagy tudsz valami konkrétat Prod?Elárulhatod, rántsd le itt a bodybuildingen a Jobbikrol a leplet! :D

Mondjuk ezen a téren biztos lehetsz benne, hogy ő van a legjobban képben.  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 24. - 15:30:18

Majd kíváncsi leszek amikor kiderülnek a jobbikos turpisságok, sikkasztás, hazudozás, milyen szervezet finanszírozza működését stb...

jaaaj istenem szeretem a jövőbelátást...majd ha kiderül akkor...Vagy tudsz valami konkrétat Prod?Elárulhatod, rántsd le itt a bodybuildingen a Jobbikrol a leplet! :D

Mondjuk ezen a téren biztos lehetsz benne, hogy ő van a legjobban képben.  ;)

Én elhiszem,h nem csak úgy célozgat a levegőbe, csak mindenki azzal jön,h mi lesz majd ha ez lesz meg az lesz.Meg a Jobbik sem más, meg amúgy is...

Nekem ez jövőbelátás.
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Február 24. - 19:32:03
Segítek:megkérdezték egy "szimpatikus" reggeli műsorban Morvai krisztinát, hogy igaz-e, hogy orosz támogatói is vannak a pártnak, azt mondta, hogy ő az eu listát vezeti nem tud a párt ügyeiről ;D. Ugyanezt máskor Novák Elődtől is megkérdezték azt válaszolta "orosz üzletemberek". d:)

Bizonyos tekintetben nekem ennyi elég is.
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 25. - 13:19:56
 ;D

http://www.youtube.com/watch?v=jJrAIHAuVVc

 @:-)   ;D

Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Február 25. - 13:44:56
teljesen irreleváns, hogy mit akar, meg szövegel a jobbik, kormánypárt most biztos nem lesz, egy normális fidesz kormányzás után meg igény nem lesz rá. Egy dolog miatt jó lenne ha jól szerepelne, legalább alá vágna az Mszp-nek, de max 10% legyen így is  ***))))
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 25. - 13:47:27
teljesen irreleváns, hogy mit akar, meg szövegel a jobbik, kormánypárt most biztos nem lesz, egy normális fidesz kormányzás után meg igény nem lesz rá. Egy dolog miatt jó lenne ha jól szerepelne, legalább alá vágna az Mszp-nek, de max 10% legyen így is  ***))))

jah 'tök irreleváns amit a Jobbik magyaráz... ****)

Te hol élsz?

A Jobbik csak lényeges és fontos dolgokrol beszél, az megint más kérdés,h mit tudna megvalósítani.De amiket hangoztatnak annak nagy jelentősége van!
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Február 25. - 13:49:16
sajnos itt.  ****) Nem azt mondom hogy nem valós problémákat vet fel, csak teljesen mindegy mit válaszol mert nem fogja megvalósítani soha
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 25. - 13:58:25
sajnos itt.  ****) Nem azt mondom hogy nem valós problémákat vet fel, csak teljesen mindegy mit válaszol mert nem fogja megvalósítani soha

ha az emberek nem adnak rá lehetőséget akkor biztos nem.könnyű azzal dobálózni,h mit fog tudni tenni vagy mit nem.Dobálózhattam volna Én is 5évvel ezelött amikor 48kg voltam,h ugyse lesz belőlem soha semmi, vagy mondhatta volna bárki a megnyert magyar-olasz meccs elött,h ugyis vesztünk...
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2010. Február 25. - 14:01:48
sajnos itt.  ****) Nem azt mondom hogy nem valós problémákat vet fel, csak teljesen mindegy mit válaszol mert nem fogja megvalósítani soha

ha az emberek nem adnak rá lehetőséget akkor biztos nem.könnyű azzal dobálózni,h mit fog tudni tenni vagy mit nem.Dobálózhattam volna Én is 5évvel ezelött amikor 48kg voltam,h ugyse lesz belőlem soha semmi, vagy mondhatta volna bárki a megnyert magyar-olasz meccs elött,h ugyis vesztünk...
Ők voltak az elsők, akik merték mondani, már ez is haladás...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Február 28. - 19:57:46
Bayer Zsolt levele Vona Gábornak

Szervusz, Gábor! Olvasom a Jobbik szórólapján az írást: „Húsz évet a húsz évért” (természetesen „a nép nevében”, a világ legnagyobb hülyeségeit és gazemberségeit mindig a nép nevében mondták és tették…).

Szóval olvasom, hogy húsz évet a húsz évért. Jó ez a szlogen, tényleg jó, ugyanis nem kell rajta gondolkodni. Azonnal megérti még a legutolsó, frusztrált seggfej is. Olvasom, és megfogalmazódik bennem az első kérdés.

Gábor, ha az elmúlt húsz évben csupa egyforma gazember irányította az országot, s ezért mindegyik húsz évet érdemel, akkor te miért léptél be 2002-ben Orbán Viktor polgári körébe? Mert beléptél, ugye, Gábor? Hát az MSZP is mindig erről beszél, ez az ő „bizonyítékuk” arra, hogy a Jobbik Orbán Viktor keze munkája. Mert úgy van ez, hogy az MSZP mindenképpen rátok akar tolni bennünket kínjában, ti meg mindenképpen az MSZP-re akartok tolni bennünket éhségetekben, s lám, máris ki van jelölve a tér, ahol az MSZP és a Jobbik összeér… S ez a tér nem a végtelen – egy fenét! Ez a tér az ostobaság, a mély butaság és az aljasság hátsó udvara. Ez van, Gábor…

De vissza eredeti kérdésünkhöz: miért léptél be 2002-ben Orbán Viktorhoz? Erre a kérdésre három lehetséges válasz adható:

– Azért léptél be Orbán Viktor polgári körébe, mert 2002-ben érezted te is, volt négy jó év ebben az országban, négy olyan év, amikor jó volt reggel felkelni, amikor mindnyájan éreztük, hogy elindultunk valamerre; s érezted, hogy rettenetes, ami a választáson történt. S érezted, ha már megtörtént, muszáj tenni valamit, muszáj segíteni, muszáj, hogy Orbán érezze: nincs egyedül.

– Azért léptél be Orbán Viktor polgári körébe, mert 2002-ben te még a „zsideszt” és „Likud Viktort” támogattad. (Ismerős kifejezések, ugye, Gábor? A Kuruc.info testi-lelki nyomorékjainak kifejezései. Különösen a „zsidesz” tetszik, mert ezt régről ismerem. Ezt még a BIT-es komcsik találták ki 1990-ben. Hiába no, a szar sem vész el, csak átalakul…)

Mindenesetre, ha kiderül, hogy 2002-ben még a „zsideszt” támogattad, akkor nagy bajban vagy, Gábor! Akkor fel fog kerülni a Kuruc.info trágyadombjára a címed és a telefonszámod, s a felhívás, hogy verjenek össze téged a bátor fiúk…

– A harmadik lehetséges válasz: akkoriban meggörbült a tér, és csapdába ejtette az időt. Így az 1998 és 2002 közötti időszak nem része annak a bizonyos húsz évnek, amiért a Jobbikon kívül mindenki húsz évet érdemel.

Nincs több lehetséges válasz, Gábor. Ebből kell választanod. Vagy a „húsz évet a húsz évért” egy ócska, primitív kampányduma csupán. S még aljas is, ráadásul.

De hát, nem ez az egyetlen…

Az elmúlt hat-nyolc évben volt minekünk egy baráti társaságunk, a Turul-kör. Ott találkoztunk egy hónapban egyszer néhányan, víg cimborák, aztán beszélgettünk, iszogattunk, olykor valamelyikünk tartott egy előadást, múlattuk az időt. Tagja volt ennek a társaságnak Pörzse Sanyi többek között, és a Losó is, teljes nevén Losonczi Pál, ő most a kampányfőnökötök, ugye, Gábor… Csak azért mesélem ezt most neked, hogy kicsit a dolgok mögé láss. Hogy értsd: nem is olyan régen még egy asztalnál ültünk néhányan, és emberi hangon beszéltünk. Olyan érzése volt az embernek, hogy mi barátok vagyunk, ott, a Turul-körben. Aztán most naponta elolvasom, hogy én (is) szemét, áruló zsideszes tetű vagyok. Egy darabig vártam, talán felhív majd a Losó, hogy „Zsocám, bocs, ezek nem mi vagyunk, ezek nem a mi szavaink, ne hülyéskedj b… meg, hát évek óta egy asztalnál ülünk, eszünk, iszunk… Zsocám, hát téged kértelek meg, hogy elmondhassam a műsorodban, mit csináltak velem Verókék a VI. kerületben. És el is mondhattam. Zsocám, hát az én kocsmámba menekültünk akkor este, amikor ezek a most regnáló gazemberek ránk szabadították a rendőrséget, és alig láttunk a könnygáztól…” De Losó nem hívott fel. Pörzse Sanyi sem hívott fel. Pörzse Sanyi inkább azzal a mondattal kampányol mostanában, hogy „Orbán beült a páncélautójába és elmenekült”. Micsoda egy aljas, hülye mondat! S már a páncélautónál lebukik az egész. Soha nem volt Orbánnak páncélautója. Csak így jobban hangzik, igaz? De a fő baj nem ez. A fő baj, hogy ideje lenne szakítani ezzel a forradalmi romantikával. Mert nem volt itt forradalom. És nem is lehetett volna. Egy olyan országban akartok ti forradalmat csinálni, ahol sztrájk idején a Népszavában toboroznak sztrájktörőket, és egy nap tízezren jelentkeznek? Ugyan már, Gábor. Ráadásul 2006. október 23-át még csak nem is lehetett előre látni. Vége volt a gyűlésnek, a tömeg hazaindult, Gyurcsány meg összeverette a fideszeseket. Te is tudod, én is tudom: így történt. Gyurcsánynak gondja lett volna rá, hogy, mondjuk, lelőjék Orbánt, és gyönyörű temetést rendezett volna neki. Sírt volna a sírnál. És akkor most mi lenne? Semmi sem lenne.

Úgyhogy inkább azon gondolkodj, kinek állt érdekében, hogy az őszödi beszéd miatt kirobbant spontán tüntetés a tévé elleni erőszakos ostromba forduljon? Mert ez a jó kérdés, Gábor! Úgyhogy, mondom, hagyjuk ezt a forradalmi romantikát. Meg aztán, kik is itt a forradalmárok, a szabadságharcosok meg a hazafiak? Azok, akik öten-hatan összevernek egy védekezésre képtelen embert? Gábor, ma az kell a hazafisághoz, hogy öt markos legény összeverjen egy hatvan év körüli, rossz fizikai állapotban lévő embert a garázsban, aztán még a tárcáját is elvegye? Ez a hazafiság és a szabadságharc? Mert lehet Csintalant nem szeretni, még utálni is lehet – de összeverni? Áruld már el, mi a különbség a Csintalant összeverő gyáva szarok és egy falusi öregembert összeverő gyáva cigányok között? Ott belül, a lelkükben és a fejükben mi a különbség? S csak azért kérdezem ezt tőled, mert a „legnépszerűbb” internetes portálotokon ezek a gyáva szarok „hazafiak” meg „szabadságharcosok”. S ha ezek hazafiak és szabadságharcosok, akkor minek nevezzük ’56 hőseit, akik szembeszálltak az akkori világ legerősebb és legkönyörtelenebb hadseregével? Tudom én, hogy romlott a világ, na de ennyit, Gábor? Ha összeverek ötödmagammal egy nekem nem tetsző és védekezésre képtelen öregembert, mindjárt szabadságharcos leszek? Akkor inkább maradok „zsideszes”, Gábor… S még egy apróság: azt nyilatkoztad az EP-választás előtt, hogy a választás után addig fogtok tüntetni, ameddig a kormány el nem takarodik. Gábor, eltelt egy év, kaptatok félmillió szavazatot. A kormány meg a helyén! Hát hol marad a forradalom? Vagy az Orbán dolga? Esetleg rájöttél, hogy kukaborogatással nem lehet bejutni a parlamentbe?

Amúgy, úgy általánosságban is javaslom, olvasgasd a Kuruc.infót. Tanulságos lesz, neked is. A Kuruc.infót olvasgatva személyesen megtapasztalhatja az ember, milyen is a jakobinus és a bolsevik lélek, szellem. Ocsmány, szemét, aljas, hazug és gusztustalan szellem, lélek az. Az összes l’art pour l’art zsidózásával és cigányozásával együtt. Az a hely az, Gábor, ahol „mokkavadászoknak” nevezik a cigányokat lelövöldöző nem is tudom, micsodákat. Ez lenne a tiszta, szép jövő? A „szebb jövőt”? Mert nekem senki ne magyarázzon cigánybűnözésről, senki ne magyarázzon a magyar–zsidó együttélés konfliktusairól, vállaltam ez ügyben konfliktust, eleget. De hogy azok, akik rágyújtják a házat egy cigány családra, aztán a menekülő ötéves gyereket apjával együtt agyonlövik, hősök lennének, vagy „jópofa” „vadászok”… Hát, ebből nem kérek, Gábor. Szerintem te se. Csak most még kell a támogatás. A felület. Most még mindegy. Most még jól jön a „zsideszezés” meg a „húsz évet mindenkinek” hazugsága. Most még remek, ha Morvai Krisztina hazaüzen Brüsszelből, hogy ki mit csináljon a metszett farkincájával. Igaz ugyan, hogy ez a félreérthetetlen és szintúgy l’art pour l’art zsidózás kizárólag az MSZP-nek jó, de kit érdekel, igaz? A „mokkavadászoknak” ez tetszik, és ez a lényeg. (Csak tudnám, Krisztina mióta ilyen kényes a metszett farkincákra…)

Apropó, Morvai Krisztina!

Morvai Krisztinából a Fidesz csinált valakit. Illetve a „zsidesz”, legyünk konzekvensek. Krisztina a mi infrastruktúránkkal és Balog Zoli segítségével csinálta végig amúgy tiszteletre méltó és fontos jogvédő szolgálatát. Balog Zoli segítette őt, vitte ki Brüsszelbe. Krisztina engem kért meg, hogy írjak előszót a könyvéhez. Aztán képviselőként kiment Brüsszelbe, és azt üzente a „zsidesznek”, hogy tegyen végre valamit a 2006. október 23-án összevertek, megalázottak és megnyomorítottak érdekében. Micsoda egyenes, gerinces magatartás, micsoda kiállás… Atyaúristen…

Mindegy, Gábor. Ennek sincs semmi értelme, csak valakinek egyszer azért el kell mondania, nehogy azt higgyétek, félelmetesek vagytok. Vagytok, akik vagytok. (És egy Pősze Lajost sikerült összehoznotok magatoknak az új időknek új dalai jegyében… Szánalmas…)

Vagytok, akik vagytok, Gábor. Vagytok eggyel többen azok közül, akiknek legfontosabb törekvése, hogy Fidesz ne legyen. Ez a törekvés kötötte össze az elmúlt húsz év összes politikai szereplőjét. Volt közöttük küldött ember sok, meg hülye is, sok. Közöttetek van ez is, az is. És nektek sem fog sikerülni.

Ui.: Majd elfelejtettem: a keszthelyi Jobbik-főnököt már elvitték a mamájával együtt. Semmi forradalom, semmi szabadságharc! Sima kis lopás… A móri jelöltetek meg rajta van az APEH adóslistáján. S ez a kisebbik baj. Amúgy az a derék ember zöldséges boltot üzemeltetett. Összeszedte és eladta a környékbeli gazdák áruját, őket meg elfelejtette kifizetni. Ez van. És még el sem kezdtétek. Mi lesz húsz év múlva, Gábor? S még egy apróság: tényleg elférne az országban még tíz-húsz millió orosz, ahogy Abasáron mondtad? Mert szerintem nem férne el, Gábor. Se orosz, se más. Maradjunk meg magunknak, ha lehet. Szerinted?

Bayer Zsolt
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Február 28. - 20:15:26
Hm, azért Bayer Zsolti is elfeledkezik magáról, hogy betelt a pohár...
Mintha ott másképp beszélt volna!
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Február 28. - 20:36:04
3napja olvashattam kb a levelet, de 1böl Re jutottál eszembe Prod. :D
Tudtam,h beteszed  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Február 28. - 21:36:06
Hm, azért Bayer Zsolti is elfeledkezik magáról, hogy betelt a pohár...
Mintha ott másképp beszélt volna!

Személyeskedő és némelykor primitív.Nem gondolnám, hogy ezzel a levéllel használna pártjának, sőt magass labdát ütött a keményvonalnak... elég, ha a kuríros, népszabadságos multjára utalunk.
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 02. - 14:21:22
Ekkor bántam meg, mikor a meghozták a napi ujságokat, hogy erre is előfizettem.
 ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 04. - 09:01:43
Hit Gyülekezetes a Jobbik vezető embere

A Jobbik képviselőjelöltje, a hitgyülis Hegedűs Tamás a 90-es években mániákus SZDSZ-es volt, 1993-tól a párt pécsi ügyvivőjeként, 1994-ben kampányfőnökeként tevékenykedett. Ekkor csatlakozott a pécsi Hit Gyülekezetéhez. Onnan is nősült. A Hit Gyülekezetéből református lett. Hegedűs tavaly november végéig a KPMG nevű multinacionális gazdasági tanácsadó cég vezető tanácsadója volt, amely kifejezetten tiltotta a dolgozóknak a politikai szerepvállalást, kivételt a Jobbik élvezett. Így harcol tehát a Jobbik a multik ellen, és fordítva. 1996-ban Szabó Iván rajongója, az MDNP elnökégének tagja és főszervezője lett. Innen küldték még egyéb helyekre is, 2003-ban a jobbik szervezésével bízták meg, s most Zazrivecz-Vona tanácsadója.

Németh Sándor embere mellett, Gyurcsány embere is fő szerepet játszik a Jobbikban, Lenhardt Balázs. Ő a Gyurcsány –kormány minisztériumi tanácsosa volt 2006-ig. Pörzse Sándor pedig Baló György legfontosabb munkatársa a Tv3-ban. Gyurcsány rendőrségében aktívan dolgozókról, azokról, akik valójában a Jobbikot vezetik, legközelebb számolunk be. Róluk legalább tudjuk, honnan jöttek, de hogy Zazrivecz honnan jött…?

Gazdasági elemzők szerint a Jobbik már most elköltötte azt a pénzt, amit a pártok törvényesen elkölthetnek (386 millió Ft.) a kampányhoz. Kérdés: honnan van ez a pénz? Vakulj magyar!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Március 04. - 13:16:02
Szerintem ezt a kesztyűt nem szabad felvenni.. mulatságos, szánalmas és némelykor nevetséges  :D. A pártok polarizálódását és újra összeborulását ezen az aprócska csonka magyar térfélen nem érdemes firtatni.Nem volt nagytakarítás és elszámoltatás de nem hinném, hogy valaha is lesz.Ha mégis erre komoly szándék volna nem szavaztak volna egyöntetüen a kormány és ellenzék a titkosítás ügyében..

Pörzse hirtv-s volt amíg ki nem rugták a hirtv emlékezetes "visszafogása" idején, de őt kivételesen saját hibája miatt..

Mellesleg honnan is indult a fidesz?? és ki kinek a rokona barátja esetleg az szdsz környékén?

Egyetlen probléma van csupán, hogy kidolgoztak egy tökéletesnek tünő módszert a győzelemre, amelyik csak akkor működőképes, ha nincs a jobboldali térfélen más ütőképes erő.Ebbe váratlanul beleköpött a jobbik.A jobbik megerőssödéséről a legtöbbet a tesze-tosza taktikázgatása miatt pont a fidesz tehet sajnos és a legrosszabb startégiát választották a Bayer féle nyílt levelek útján szavazóik visszaszerzésére.Ilyen és hasonló módszerekkel még több szavazót eltávolítanak maguktól.

Feltette már valaki a kérdést, hogy ki is Bayer valójában?
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 04. - 16:23:39
kár, hogy nincsenek sűrűbben választások ilyenkor legalább van munkánk és csak e miatt nem küldtek el most embereket, szal pont jókor, válság idején, nagyot lendít a szakmán...vannak jó oldalai is a politikának, fő az optimizmus... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Aco - 2010. Március 04. - 16:58:56
Nemtudtam hova rakni,de végülis ez is politika volt... :( Újvidék bombázása  :-\
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 05. - 08:37:40
:) ezt most kaptam...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 05. - 08:46:10
:) ezt most kaptam...

Ez  tavaly készült kb 1 éve  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 05. - 08:53:43
:) ezt most kaptam...

Ez  tavaly készült kb 1 éve  ;D
ebből is látszik, mennyit foglalkozom politikával ;) én csak kirakatom a plakátjaikat...azt kész... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 05. - 15:48:05
Vona Gábor válasza Bayer Zsolt nyílt levelére

Tisztelt Orbán Viktor Elnök Úr!

Engedje meg, hogy kampányuk színvonalából kiindulva félretegyek mindenféle naivitást, és Bayer Zsolt nyílt levele kapcsán ne a formába öntőnek, hanem személyesen Önnek, a tollba mondónak válaszoljak. Már csak azért is, mert engem a szüleim arra neveltek, hogy ha valakivel problémám van, azt ne másokon keresztül üzenjem meg, hanem vállaljam a véleményemet mindig, és mondjam azt az illető szemébe. Merthogy tisztességes magyar ember így intézi el a problémáit. Ön mégsem ezt tette. Nem semmibevétele ez még a saját szavazóinak is, elnök úr?

Jól látható egyébként, ahogy stratégiát váltottak a Jobbik egészpályás letámadásával kapcsolatban. Úgy tűnik, nem volt sikeres a kövéri rágalmazás. Sőt visszájára fordult, hiszen alaptalan vádjaik miatt még több ember ábrándult ki önökből, és állt mellénk. A piszkos munkát ezért most igyekeznek kiosztani a holdudvarnak, így fordulhat elő, hogy minden sajtóorgánumukban egy-egy külsős (?) megmondó ember a Jobbikot szapulja, vállalva ezzel akár saját maga hitelességének tönkretételét is. Jobb sorsra érdemes emberekkel mondatnak ki hazugságokat, csúsztatásokat. Méltó ez egy párt vezetőjéhez, elnök úr?

Fájlalják, hogy mi a teljes húsz évet szeretnénk számon kérni, és nem csak az elmúlt nyolc évet? Pedig tényleg erre készülünk, mert az, amit önök és az összes parlamenti párt rendszerváltozásnak hívnak, az egyáltalán nem volt rendszerváltozás. Egy nagy hazugság csupán. Az önök közös hazugsága, amelyet nincs értelme tovább toldozni-foldozni, mert abba csak belegabalyodik az ember. Ahogy azzal önök is jártak. Persze az önök négy éve volt a legjobb időszak, ezt nem is vitatjuk. De azért nézzük meg, hogy kikhez képest, elnök úr? Antallnál, Hornnál, Medgyessynél, Gyurcsánynál és Bajnainál nem dicsőség jobbnak lenni. És az sem válasz, ha azt mondják, az ő bűneikért önök nem felelősek. Az elmúlt nyolc év az önök bűne is. A passzivitásuk, a gyávaságuk és a háttérben történt mutyijaik bűne. Hogyan tudták mindezt tétlenül végignézni? Miért nem adták vissza a mandátumaikat már 2006 őszén, amikor látszott, hogy ebből hatalmas baj lesz? Nyolc éven keresztül bujkáltak és menekültek a felelősség elől. Lehet így bárminek is az élére állni, elnök úr?

Azt kérdezik, miért léptem be 2002-ben az ön polgári körébe? Mert ön hívott meg, és mert én tenni akartam. Mert hittem önben, hittem a polgári körökben, hittem abban, hogy alulról építjük újjá a nemzeti oldalt. A „miért léptem be?” kérdésnél ezért sokkal fontosabb, hogy miért léptem ki a polgári köréből? Merthogy 2003-ban egyedüliként én mondtam búcsút annak a társaságnak. Beláttam naivitásomat, hogy amiről itt szó van, az nem a polgári körök, nem a nemzeti oldal, nem egy új korszak alapjainak megteremtése, csupán egy jobb-liberális párt újjászervezése, amelyben én nem akartam részt venni. Kiléptem, pedig az ön körül lebzselők társaságában maradva biztosan nekem is jutott volna zsíros falat. Csak hogy én egészen mást akartam. Jobbat. Jobbikat. És ez életem egyik legjobb döntése volt. A Jobbik ugyanis ma az egyetlen alulról szerveződő és nemzeti párt, ráadásul egyre erősebb. Eltakarítottuk az SZDSZ-t, és itt lenne a lehetőség, hogy eltakarítsuk az MSZP-t is. Önöknek pedig ebben a történelmi helyzetben a mi eltaposásunk a legfontosabb? Tényleg a Jobbiktól kell félteni ezt az országot, elnök úr?

Szánalmas látni a vergődésüket, ahogy érvek és ellenérvek híján a legaljasabb eszközökhöz nyúlnak. Összemosnak engem és pártunkat emberek megverésével, vélt terrorizmussal, mindenféle szörnyűséggel. Sőt tollba mondott nyílt levelükben már egyenesen a cigánygyilkosságokat is a nyakunkba varrják. Mi közünk van nekünk mindehhez? Ezzel az erővel én is megkérdezhetném, hogy zsidó testvérpártjukkal, a Likuddal folytatott tárgyalásaik és ölelkezéseik után nem álmodnak-e az ártatlanul legyilkolt palesztin kisgyermekek holttesteivel? Szélsőséges, erőszakos, terrorista Jobbik? Azt mondják, hogy húsz millió oroszt akarunk behívni az országba? Nem szégyellik magukat? Ilyeneket Kovács Lászlótól, Gyurcsánytól és Draskovicstól hallottam utoljára. Hogyan néz majd pártja tisztességes szavazóinak szemébe, elnök úr?

Elnök úr végighallgatta, amint Bajnai Gordon önt demokratának és jó hazafinak nevezte, mondván: a hasonló a hasonlónak örül. A napokban Mesterházy Attila felajánlotta, hogy a Jobbik legyőzése érdekében hajlandók visszalépni a Fidesz javára a második fordulóban. Ha én ilyen ajánlatot kaptam volna a szocialisták kormányfőjelöltjétől, azonnal kikértem volna magamnak. Bennünket ne nevezzen Bajnai hasonlónak, a mi javunkra ne lépjen vissza Mesterházy! Ön pedig némán hallgatott. Ön képes lenne ezekkel közösködni? Persze lehet, hogy a lisszaboni szerződés együttes aláírása, a rádiófrekvenciák körüli szégyenletes összjáték vagy a titkosítások feloldásának nemrég történt közös szigorítása miatt (ami véleményem szerint az elmúlt húsz év egyik legdurvább hazaárulása volt, és a számonkérésről ezek után önök ne is beszéljenek!) nem is tehet mást. Már nem is lopakodik, hanem a háttérben megvalósult a nagykoalíció. A Jobbik megerősödése miatt egymásra fanyalodott az MDF és az SZDSZ. Most a háttérben önök is ezt teszik az MSZP-vel. Ha minden így folytatódik, ebből nagykoalíciós kormány lesz, csakhogy védjék az elmúlt húsz év közös hazugságait, árulásait és koncát. A hasonló hát tényleg örül a hasonlónak? Hát ide jutottak, elnök úr?

Nem várok választ a levelemre, hiszen korábban sem kaptam választ soha. Ön, ha a Jobbikról kérdezték, azt mondta inkább: „sas nem kapkod legyek után”. Csak hát észre kellene venni, hogy a világ megváltozott. Ön nem a legyek ura. És mi sem vagyunk már két pofonnal elhessegethető legyek. Tavaly júliusban közel félmillió ember bizalmát szereztük meg, és ezt folyamatosan növeljük tovább. A választások az önök pártja és a Jobbik között dől majd el. A múlt és a szebb jövő között.

Levelük tele volt pontatlansággal, ferdítéssel és tudatos hazugságokkal. Kérem, mielőtt legközelebb ilyennel próbálkoznak, olvassák el országgyűlési programunkat, hogy ne kerüljenek hasonló kellemetlen helyzetbe. Nekünk ugyanis van bárki számára hozzáférhető programunk. És ha vállalja, bármikor szívesen ütköztetem érveimet önnel a nyilvánosság előtt. Az időpontot és a helyszínt is önre bízom. Ha mégsem meri, hát májustól az Országgyűlésben úgyis találkozunk. És akkor nem csupán a szebb jövő kezdődik el, de eljön majd az igazság pillanata is. Merthogy önnek is meg kell majd nyilatkoznia végre államadósságról, multinacionális tőkéről, uniós pusztításról, cigánybűnözésről, magyar földről, titkosított ügyekről, izraeli felvásárlókról, alkotmányról. Húsz év zsákutcája és mellébeszélése után az ország valódi problémáiról. Én már nagyon várom.

Sportszerű emberként mit is kívánhatnék mást, mint azt, hogy győzzön a jobbik!

És adjon az Isten szebb jövőt nemzetünknek!

Vona Gábor
Jobbik Magyarországért Mozgalom
elnök

Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Március 05. - 16:50:06
Na b..d meg! :o
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 05. - 17:07:10
Szép lenne ha a jobbik győzne...ha ha bár vannak színpatikus vonásai csak hát azt ez az ország nem támogatja! :D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 05. - 17:09:44
Szép lenne ha a jobbik győzne...ha ha bár vannak színpatikus vonásai csak hát azt ez az ország nem támogatja! :D

biztos,h nem fog a Jobbik győzni.Véleményem szerint viszont ilyen 30% körül fog zárni ha nem csalják el a választásokat(nem tudom,h erre van-e lehetőség, Én nem értek ehhez)

Hihetetlen mértékben megnőtt a támogatottságuk.Sokan már csak bennük látják a reményt.

Rengeteg emberrel beszélek és nagyon sokan mondják,h a Jobbikra szavaznak.Rengetegen!

Unokatesóm most volt vidéken a barátnői szüleinél, az egész kisváros Jobbikos.Nem túlzás a 30% körüli eredmény, abszolute nem.
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 05. - 17:13:44

Én sem hiszem sőt biztos vagyok benne azért tettem oda ha ha.... ;D
Én tavaly rájuk szavaztam amikor voltak a választások de már megbántam....
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 05. - 17:18:22

gondolom az EP választásokra gondolsz.
Miért bántad meg?

Lehet nem nagyon értek el eddig semmit, de legalább azóta az európai parlamentben meg van említve,h milyen rossz a helyzet a magyarsággal szemben!Hogy szlovákiában irreálisan nagy összeggel büntethetik HA VALAKI MAGYARUL BESZÉL!

Hogy szlovákiában folyamatos atrocitások érik a magyarokat, h a szocialista kormány öregembreket papokat is megveretett 2006 őszén.

Persze a seggfej kukaborogató, céltalanul randalírozó embereket megértem, de oylan felvételek voltak,h öregembert rugdosnak 3-4en, ha nagyon akarod rákeresek youtube-on.

Hogy maszkos, azonosító szám nélküli rendőrök viperával verték össze az embereket...Ez lenne európa?
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 05. - 17:33:25

Pont ez a baj....mindenki csak a tv-ből hall dolgokat....
Mindegy ez az én véleményem....nem kell a jobbik-ott félteni!
Biztos h nem rájuk szavazok idén...
Amúgy meg szerinted mindent a jobbik intézet amiket felsoroltál?
Elég nagy port kavart h nem mehetett be a Köztársasági Elnök Szlovákiában szóval....
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 05. - 17:35:44
vannak fent európa parlamenti felszólalások és igen csak a Jobbik képviselőit láttam az "asztalra csapni".

De ha van más pártok képviselitől is ilyen videó, szívesen megnézném.  :)

Nem is mondtam,h mindenki szavazzon rájuk, köztük Te is.Csak kérdeztem,h miért bántad meg.  ;-oo-;

mod:nem nézek tv-t.A tv ben nem mondanak ilyeneket. :D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 05. - 17:35:50
Hiába erőlködik a jobbik. Cionisták és a szabadkőművesek már rég eldöntötték ki lesz az elkövetkező 8 évben az ország vezetője  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 05. - 17:36:49
Hiába erőlködik a jobbik. Cionisták és a szabadkőművesek már rég eldöntötték ki lesz az elkövetkező 8 évben az ország vezetője  8-)
Na mi van má' kuricinfózol? ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 05. - 17:37:09
Hiába erőlködik a jobbik. Cionisták és a szabadkőművesek már rég eldöntötték ki lesz az elkövetkező 8 évben az ország vezetője  8-)

elég sajnálatos,h ekkora befolyásuk van!  :-\
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2010. Március 05. - 17:37:40
Hiába erőlködik a jobbik. Cionisták és a szabadkőművesek már rég eldöntötték ki lesz az elkövetkező 8 évben az ország vezetője  8-)
Na mi van má' kuricinfózol? ;D

 ;D
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 05. - 17:41:07
vannak fent európa parlamenti felszólalások és igen csak a Jobbik képviselőit láttam az "asztalra csapni".

De ha van más pártok képviselitől is ilyen videó, szívesen megnézném.  :)

Nem is mondtam,h mindenki szavazzon rájuk, köztük Te is.Csak kérdeztem,h miért bántad meg.  ;-oo-;

mod:nem nézek tv-t.A tv ben nem mondanak ilyeneket. :D

Inkább nem mondok semmit...videót?
Na erről beszéltem,videó ,tv...kb. mint az Őszödi beszéd ami "véletlen"szivárgott ki!
Na de mutass videót arról h mit értek már el...mert csapkodni lehet.... ????... :D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Március 05. - 17:56:12
Hiába erőlködik a jobbik. Cionisták és a szabadkőművesek már rég eldöntötték ki lesz az elkövetkező 8 évben az ország vezetője  8-)
Pont ma vettem meg a legújabb Rubicon - t. Épp a fentebb említett "Free - Masons" miatt.  ::) Csak belelapoztam, de elég érdekes lesz.  @-o
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 05. - 21:21:02
vannak fent európa parlamenti felszólalások és igen csak a Jobbik képviselőit láttam az "asztalra csapni".

De ha van más pártok képviselitől is ilyen videó, szívesen megnézném.  :)

Nem is mondtam,h mindenki szavazzon rájuk, köztük Te is.Csak kérdeztem,h miért bántad meg.  ;-oo-;

mod:nem nézek tv-t.A tv ben nem mondanak ilyeneket. :D

Inkább nem mondok semmit...videót?
Na erről beszéltem,videó ,tv...kb. mint az Őszödi beszéd ami "véletlen"szivárgott ki!
Na de mutass videót arról h mit értek már el...mert csapkodni lehet.... ????... :D

Mit értek el? A Jobbik? Lehet először parlamenti pártnak kellene lenniük, aztán tudnak tenni is valamit. Vagy nem értem mit írsz..  ????...
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 05. - 21:23:29

ez eu parlementi képviselőkröl beszélgettünk,h mit értek el kint.

Vagyis ezt kérdezte.De már akkor válaszoltam rá amikor még fel sem tette a kérdést.Hogy azóta legalább vannak olyan felszólalások, amiknek a magyarokat hátrányosan érintő dolgokrol szólnak.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 05. - 21:25:08
Az EP-ben éppen elég hogy felszólalnak, mert legalább foglalkozva van a dologgal. De ha már így felszólalnak bármiért, az nem pozitív? Mert nem csak a szájuk jár, hanem tesznek is. Nekem szimpi a hozzáállásuk  :-){
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 05. - 21:56:58
Látom megy a sok okosság!
Én csak annyit mondok, a politika nem más mint ILLÚZIÓ http://www.youtube.com/watch?v=_2uEsuLbL5s  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2010. Március 05. - 22:16:42
Látom megy a sok okosság!
Én csak annyit mondok, a politika nem más mint ILLÚZIÓ http://www.youtube.com/watch?v=_2uEsuLbL5s  ****:))))))
Ki tud több pénzt eltüntetni  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 05. - 22:28:08
 Łł=
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 05. - 22:30:18
Az EP-ben éppen elég hogy felszólalnak, mert legalább foglalkozva van a dologgal. De ha már így felszólalnak bármiért, az nem pozitív? Mert nem csak a szájuk jár, hanem tesznek is. Nekem szimpi a hozzáállásuk  :-){

Írtam is fentebb h vannak dolgok amiben szimpatikusak...
Amúgy meg tök mindegy most ki fogja megnyerni a választást első úgy is h magának jót csináljon azaz h megtömje zsebeit...bár az nem mindegy h ki mennyivel!
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 05. - 22:33:33
Az EP-ben éppen elég hogy felszólalnak, mert legalább foglalkozva van a dologgal. De ha már így felszólalnak bármiért, az nem pozitív? Mert nem csak a szájuk jár, hanem tesznek is. Nekem szimpi a hozzáállásuk  :-){

Írtam is fentebb h vannak dolgok amiben szimpatikusak...
Amúgy meg tök mindegy most ki fogja megnyerni a választást első úgy is h magának jót csináljon azaz h megtömje zsebeit...bár az nem mindegy h ki mennyivel!

Hogy megtömje a mások zsebeit..... :D
Valaki akkor mesélje már el nekem, hoyg Táltos Csaba KIrályfi és az égen repülő pereputty mit is tesz ott kinn pontosan??????????????
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 05. - 22:49:43
én leszarom, hogy ki lesz de rohadt jó lenne, végre ha hoznának olyan törvényeket, amelyek nem a rohadék építési vállalkozókat mentik meg a büntetés alól....rohadjon meg az összes inkorrekt köcsög, ebben az országban csak a bűnözők járhatnak jól....nekünk meg marad joghézag és egy golyó vagy a metro, vagy egy penge...ki.aszottul elegem van már abból, hogy én harcoljak azért, hogy ne b.sszanak át, hol a szerelők, hol az ilyen rohadék vállalkozók...a törvény alkotóink csak aludni járnak a parlamentbe...ááááááááááááá komolyan mondom elegem van a világból nagyon!!!!  :-Đ  :-Đ bocs csak a lakógyűlés hatása alatt vagyok...és tele van a....ezt az országot szétlopják, szétcsalják a bűnözők az utolsó csöves is vállalkozó lesz aztán megszívatja a jó népet szegyen ami itt megy... :'(  :'(
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Március 05. - 23:00:56
Jó estét Tündi-Bündi! hű de paprikás anrté..
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 07. - 07:37:25
Kedves Barátunk!

Mai levelünkben az utóbbi hetekben egyre inkább reálisnak tűnő nagykoalícióról szeretnénk megosztani veled a véleményünk. Az EP-választások eredménye megdöbbentette a parlamenti pártokat, az MSZP ma már reálisnak tekinti azt, hogy a Jobbik megelőzheti a választáson, ami minden valószínűség szerint be is következik. Ez a felismerés ellenlépésekre sarkallta nem csak a szocialistákat, hanem a Fideszt-t is.

Sok emberben merülhet fel a kérdés, hogy miért olyan fontos a Fidesznek, hogy fellépjen a Jobbik ellen? Ennek többféle oka van, ezek közül az egyik, hogy egyre többször bizonyosodik be nyilvánosan, hogy az MSZP és a Fidesz között komoly gazdasági összefonódások vannak, a korrupciós ügyekben mindketten érintettek. Tartanak attól, hogy a Jobbik erős parlamenti képviselettel olyan adatokhoz férhet majd hozzá, amikbe a két régi párt belebukhat. Olyan ügyekben kezdtek el együttműködni, melyekben eddig nehezen elképzelhető lett volna a megegyezés. Természetesen mindezt annak érdekében, hogy saját magukat mentsék. Ilyen eset volt például a rádiófrekvenciák szétosztása egymás között (Danubius és Sláger helyett a két párt érdekkörébe tartozó 1-1 csatorna kapta meg a frekvenciákat), vagy a titoktörvény közös megszavazása, mellyel nagymértékben megnehezítették annak a lehetőségét, hogy az elmúlt évek kétes ügyeibe bepillantást nyerhessen egy új párt. Mi más célja lett volna ennek a törvénynek a választások előtt négy hónappal, ha nem az, hogy a két párt megakadályozza a – valójában egyedül a – Jobbik által képviselt számonkérést?

Megjelentek az MSZP részéről olyan nyilatkozatok is, mind Bajnai Gordon, mind Mesterházy Attila szájából, hogy adott esetben a választások második fordulójában támogatni tudnák visszalépésükkel a fideszes jelölteket azon körzetekben, ahol fennáll a veszélye a Jobbik egyéni győzelmének, sőt Bajnai Gordon dicsérő szavakat fogalmazott meg az eddig ellenségnek tartott Orbán Viktorral és közös fellépésre szólította fel a Fideszt a Jobbik ellenében. Összefogásra kérték tehát a Fideszt, amit talán nem is kellene annyira komolyan vennünk, ha a Fidesz részéről erre határozott elhatárolódás lett volna a válasz, de nem az volt. A Fidesz nem utasította el az együttműködési ajánlatot. Sajnos mindezek alapján joggal feltételezhetjük (és még számos példát lehetne sorolni, kezdve Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor bizalmasa, tanácsadója kijelentésével: „győzzük meg az embereket, hogy bárkire (!) lehet szavazni, csak a Jobbikra nem”), hogy a háttérben, és egyre inkább a médiában is közös hadjárat folyik a radikális változás, a Jobbik ellen, és ezáltal a becsületes, tisztességes magyar emberek ellen is. Formálódik a nagykoalíció…
Mivel mindezek olyan tények, melyekről keveset hallani, kevesen mernek róla nyíltan beszélni, kérünk, segíts Te is, hogy minél több ember tudjon róluk, beszélgess el barátaiddal és mutass rá ezekre a dolgokra: a lopakodó nagykoalíció veszélyeire.

Szebb jövőt kívánva:
Jobbik Klub szerkesztői

U.i.:
Kérünk, klubunkat reklámozd ismerőseid körében, vagy olyan klubokban, ahol tag vagy (ehhez elég ezt kiírnod az üzenőfalra: "Ajánlom figyelmedbe az alábbi klubbot:  /pages/community/comdata.jsp?cID=1908102".

Ha esetleg nem hallottál volna róla, az alábbi közösségi oldalakon is csatlakozhatsz hozzánk:
Facebook: http://www.facebook.com/group.php?gid=99565794564
Twitter: https://twitter.com/JobbikMM
Youtube: http://www.youtube.com/user/jobbikmedia
Cím: Re: Politika
Írta: zotja - 2010. Március 08. - 16:16:05
http://www.youtube.com/watch?v=F3SqQ1gJjss

:)  :o
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 08. - 17:03:01
http://www.youtube.com/watch?v=F3SqQ1gJjss

:)  :o

 :-){
Cím: Re: Politika
Írta: darknight - 2010. Március 08. - 17:17:42

Milyen virágot vettél Zsuzsinak Nőnapra Prod? Szegfűt vagy tulipánt ;) :D ****:)))?

  >:D >:D >:D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 08. - 17:24:55

Milyen virágot vettél Zsuzsinak Nőnapra Prod? Szegfűt vagy tulipánt ;) :D ****:)))?

  >:D >:D >:D

Ííííííííí bázzeeeee  :-O  !+"%  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 09. - 00:22:16
http://www.magyarorszagvalaszt.hu/
klikkeljetek a lap alján a tovább gombra, majd 48 kérdésre kell választ nyomni! A végén kiadja, hogy pártok tekintetében kivel szimpatizálhatsz valószínűleg!
Nekem a Fidesz egy hangyafasznyival lett jobb, mint a Jobbik!
Szerencsére az új buzipárt LMP előzte meg csak negatívban a szocikat! Most akkor mi van Prod? :D
Te is csináld meg, csak nehogy a szocik nyerjenek nálad! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 09. - 10:52:23
Jobbik
Fidesz /Éppenhogycsak lemaradva
Mdf
LMP  gondolom a könnyűdrogok legalizálása miatt szerepelnek nálam ilyen előkelő helyen  ;D
kékhalál
mszp
Cím: Re: Politika
Írta: zotja - 2010. Március 10. - 22:23:39
http://www.youtube.com/watch?v=2cX80z6TRc0&feature=player_embedded

egy újabb jó kis videó :)
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Március 10. - 22:53:34
Kiugró Jobbik
Fidesz-Mszp kis különbséggel
MDF-SZDSZ nagyon lemaradva hasonló hosszúsággú csíkkal
Lmp piros csík
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 10. - 23:01:55
Eddig nem rossz! Senki többet?
Szerintem Prodnak MaSZoP győzelem jött ki, és most elbujdosott! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Zsuzsi - 2010. Március 11. - 09:23:50

Milyen virágot vettél Zsuzsinak Nőnapra Prod? Szegfűt vagy tulipánt ;) :D ****:)))?

  >:D >:D >:D

Ááááá, nem ilyen kicsinyes. Tudja, hogy nekem a Lotus a kedvenc virágom ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2010. Március 11. - 09:53:20
Akkor én most szarban vagyok? !+"%
-MDF
-FIDESZ
-JOBBIK
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Március 11. - 10:07:15
Akkor én most szarban vagyok? !+"%
-MDF
-FIDESZ
-JOBBIK
;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 11. - 11:13:55
Akkor én most szarban vagyok? !+"%
-MDF
-FIDESZ
-JOBBIK
Nem kicsit, nagyon! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 11. - 14:11:06
Ezt nektek  ;D

(http://m.blog.hu/su/subba/image/0310/mszp.gif)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 11. - 14:23:10
Én mondtam! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 11. - 14:24:02
Én mondtam! ;D

A néger csávó a jobb szélen...tuti fizetett statiszta  :D
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2010. Március 11. - 14:26:06
"Orbán: Jó szerződést kötöttem

Szövetségi szerződést írt alá Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt, a Nemzeti Fórum, a Magosz, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, és a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja vezetőjével. Orbán Viktor azt mondta, jó szerződést kötött, a Fidesz szövetségeseivel a gazdaság talpraállításáért, az egészségügy megmentéséért, a rend és a szociális biztonság megteremtéséért és a demokratikus normák helyreállításáért fog küzdeni."  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Március 11. - 15:17:09
Én mondtam! ;D

A néger csávó a jobb szélen...tuti fizetett statiszta  :D
Hogy mondhatsz ilyet?  **:))))*
Ős is egy, Hunor, s Magor leszármazottai közül.  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Yeti - 2010. Március 11. - 18:18:39
Ájjájj  ****:))) Éljen a baloldal!  ****:))) ****:))) ****:)))
http://www.youtube.com/watch?v=VPSAQwPPnww&feature=player_embedded
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Március 11. - 18:34:12
Szerintem ha egy józanul gondolkodó MAGYAR embert veszünk alapul,akkor nem kérdés,hogy a Jobbik az egyetlen járható út az országunk megmentésére.Nyilvánvaló,hogy a szar már ellepett bennünket,nem is nyakig ér.Valóban úgy van,ahogy a videóban mondta a narrátor,hogy már akkor is fasiszta vagy,ha magyarnak vallod magadat,Magyarországon.Abszurdum!
Én nagyon bízom abban,hogy végre megváltoztatjuk ezt a szar rendszert,és ténylegesen bekövetkezik a rendszerváltás.Tűnjön el a sok tetű a parlamentből,akik mással sem foglalkoznak,csak a személyes jólétük biztosításával,ezen felül pedig az "ellenlábas" párt ócsárlásával,akinek a tagjaival mellesleg jó viszonyt ápolnak,csak ugye a látszat...Az ország ügyeivel jóformán senki sem foglalkozik.Vagy ha igen,akkor a saját érdekeitől vezérelve.
Nagyon nagy a gáz barátaim!!Ha most nem lesz változás,félő,hogy a magyar,mint olyan el fog tűnni a süllyesztőben.Remélem ezt senki sem akarja!
Én biztos,hogy a Jobbikot választom,de a sikerhez kevés vagyok.Mindenkit próbálok meg győzni,aki még vacillál,vagy úgy gondolja,hogy a töke tele van a politikával(joggal),és nem megy el szavazni,hogy igen is el kell menni szavazni,mégpedig a Jobbikra,mert tényleges változást csak ők tudnak nyújtani az országnak.Fidesz-Mszp már megmutatta,hogy szart se érnek.Adjunk egy esélyt az új erőnek!

Szebb Jövőt!!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 11. - 18:44:41

Nem lesz változás ne is reménykedj, szólhatsz te akár hány embernek, hogy a jobbikra szavazzon, ez már rég eldöntött játszma. Ezért nem járok szavazni  ;)
A jobbik ugyan úgy tömi a zsebét mint a többi párt, ne gondold, hogy különb bármelyiknél. Én biztos nem szavazok a jobbikra, én nem támogatóm az orosz milliárdosokat.

Egyébként a fidesz csak 4 évet volt a 20-ból. Valamint nekik köszönhető egy jó pár dolog ami a 90-s években történt, csak sokan elfejtik.
A jobbik szart sem csinált. Persze nem akarom lerombolni senki álomvilágát.

Szebb jövő nem lesz...egy darabig.

Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Március 11. - 19:01:52
azért megnézném a szebb jövőt, ha nyerne a Jobbik aztán minden külföldi befektető (akik finanszírozzák ezt a qrva országot az IMF-en kívül) ránkvágná az ajtót aztán lenne 400Ft egy Euro  @-o
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Március 11. - 19:02:33
Ez nem álomvilág ember.Szavazz akire akarsz,ez még egyenlőre szabadon választható.Én is azt teszem.Ja és vigyél magaddal még egy embert ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 11. - 19:10:13
Ez nem álomvilág ember.Szavazz akire akarsz,ez még egyenlőre szabadon választható.Én is azt teszem.Ja és vigyél magaddal még egy embert ****:))))))

Én nem járok szavazni ezért max a terembe viszek magammal még egy embert   :D
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Március 11. - 19:15:16
Nagyon helyes.Nem akarok én veszekedni senkivel a nézeteim miatt.Edzünk továbbra is,abban legalább nem lehet csalódni....
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 11. - 23:34:27
 http://www.youtube.com/watch?v=2cX80z6TRc0
Cím: Re: Politika
Írta: zotja - 2010. Március 11. - 23:38:20
http://www.youtube.com/watch?v=2cX80z6TRc0

2 vel viszább ottan van  :-*
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 11. - 23:43:17
http://www.youtube.com/watch?v=2cX80z6TRc0

2 vel viszább ottan van  :-*

Én se láttam még...

Elég igényes a videó.

Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 12. - 10:32:51
Szép lassan kiderülnek a turpisságok  8-)

Kizárta gyilkos tagját a Jobbik
Kizárta tagjai sorából a Jobbik azt a férfit, akit korábban gyilkosságért ítéltek el.
A radikális párt azt állítja, nem tudott a dologról, de egy lakossági bejelentés alapján már a múlt héten vizsgálatot indított az ügyben és kizárta az érintettet.

Még, hogy nem tudtak róla...  !+"%  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 12. - 11:00:14
Szép lassan kiderülnek a turpisságok  8-)

Kizárta gyilkos tagját a Jobbik
Kizárta tagjai sorából a Jobbik azt a férfit, akit korábban gyilkosságért ítéltek el.
A radikális párt azt állítja, nem tudott a dologról, de egy lakossági bejelentés alapján már a múlt héten vizsgálatot indított az ügyben és kizárta az érintettet.

Még, hogy nem tudtak róla...  !+"%  ****:)))

Biztos tudtak róla, de mit kommunikáljanak? Te mit kommunikálnál az ő helyükben? Komolyan kérdem  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 12. - 11:14:40
Szép lassan kiderülnek a turpisságok  8-)

Kizárta gyilkos tagját a Jobbik
Kizárta tagjai sorából a Jobbik azt a férfit, akit korábban gyilkosságért ítéltek el.
A radikális párt azt állítja, nem tudott a dologról, de egy lakossági bejelentés alapján már a múlt héten vizsgálatot indított az ügyben és kizárta az érintettet.

Még, hogy nem tudtak róla...  !+"%  ****:)))

mod:Én inkább többet nem írok ide, tököm a politikába ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2010. Március 12. - 11:28:36
Szép lassan kiderülnek a turpisságok  8-)

Kizárta gyilkos tagját a Jobbik
Kizárta tagjai sorából a Jobbik azt a férfit, akit korábban gyilkosságért ítéltek el.
A radikális párt azt állítja, nem tudott a dologról, de egy lakossági bejelentés alapján már a múlt héten vizsgálatot indított az ügyben és kizárta az érintettet.

Még, hogy nem tudtak róla...  !+"%  ****:)))

Biztos tudtak róla, de mit kommunikáljanak? Te mit kommunikálnál az ő helyükben? Komolyan kérdem  ;-oo-;

Nem szeretek ide írni, mert nem is értek a politikához, meg nem is igazán hiszek benne...

...de a kérdésedre egy személyes vélemény, ami persze a lőtéri kutyát nem érdekli...talán addig el sem kellett volna jutni, hogy azon kelljen gondolkodni, hogy mit publikálnak...hanem ezt megelőzni...mivel a lényeg ugye az, mint te is írtad, hogy tudtak róla...
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2010. Március 12. - 11:41:48
Ha mindenki tudna minderől, max a takarítók lennének a parlamentben
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 12. - 12:14:34
Szép lassan kiderülnek a turpisságok  8-)

Kizárta gyilkos tagját a Jobbik
Kizárta tagjai sorából a Jobbik azt a férfit, akit korábban gyilkosságért ítéltek el.
A radikális párt azt állítja, nem tudott a dologról, de egy lakossági bejelentés alapján már a múlt héten vizsgálatot indított az ügyben és kizárta az érintettet.

Még, hogy nem tudtak róla...  !+"%  ****:)))

Biztos tudtak róla, de mit kommunikáljanak? Te mit kommunikálnál az ő helyükben? Komolyan kérdem  ;-oo-;

Nem szeretek ide írni, mert nem is értek a politikához, meg nem is igazán hiszek benne...

...de a kérdésedre egy személyes vélemény, ami persze a lőtéri kutyát nem érdekli...talán addig el sem kellett volna jutni, hogy azon kelljen gondolkodni, hogy mit publikálnak...hanem ezt megelőzni...mivel a lényeg ugye az, mint te is írtad, hogy tudtak róla...

Nézd én nem látok mögé. De ahogy a maszop és a zsidesz köreiből is kerülnek ki bűnözők, ugyanúgy kerülhetnek ki a jobbik köreiből is, csak egyből ráugrotok, mert előítéleteitek vannak. Pedig ugye láttunk már ilyet az összes pártnál, nem kirívó ez egyáltalán. Ha kiderül az ilyen, eltávolítják, ennyi. De legalább nem védik meg, mint másik pártok, nem próbálják eltusolni, illetve mentelmi jog mögé bújtatni. Pont ezért értek egyet azzal is, hogy Budaházy-tól is elhatárolódtak, az ilyen elemek rontják a párt megítélését, nem kellenek. Nagyon ügyesen csinálják, nekem ez is szimpatikus  ;-oo-;

(Tudom hogy naív vagyok, nem kell írni  :laugh: )
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2010. Március 12. - 12:27:43

Egyáltalán nincsenek előítéleteim, és nem is ugrom...mint már írtam nem értek a politikához, nem is követem, semmit olyat nem nézek, nem olvasok ami politikával kapcsolatatos. Legtöbbször ezt a topikot is csak bejelölöm olvasottnak és kész.
Egyszerűen a kérdésedre ment a személyes véleményem, ennyi. Se több, sem kevesebb. Fingom sincs se a fideszről se az mszpről, se a jobbikról...ezért nem is véleményezem őket.
Amit feltettél kérdést, arra úgy adtam a válaszom, ahogy szerintem cselekedni kéne...politikától, pártoktól és mindentől függetlenül. Bár belátom én voltam a hülye, mert a politika topikban vagyunk...
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Március 12. - 12:43:18
Bárcsak létezne olyan párt amiben minden tag hiteles nem csupa helyezkedő, köpönyegforgató.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 12. - 12:56:47

Egyetértünk, mindenképp cselekedni kellene, de nem látok esélyt egyik oldalról se, mert mindegyiknek sok a veszteni valója. Ha minimálisan is van esély a javulásra, akkor azt meg kell próbálni, ha nem akarunk még mélyebbre süllyedni, de ehhez lépni kell, drasztikusan. Az olyan pártok, akik egymásra köpködnek, de ha jön egy harmadik erő, akkor készek akár nagykoalát alkotni, a szememben nem hitelesek, azt látom, hogy mindenre képesek a hatalomért, és a saját céljaikért. Az ország meg elsüllyed a picsába... Akkor legyen olyan kormányunk aki lehet nem lesz különb, de hazafias érzelmű, akar tenni, és elég tökösnek látom őket hogy végig vigyék amit akarnak. Nem az a politika, hogy egymásra köpködünk, aztán meg együtt vacsorázgatunk, hanem az ország jövőjéért összefogni tudó pártokat látnék szívesen. A jobbik rendezvényén erről is szó volt, 2. erőnek akarják magukat, és ahogy fogalmaztak: " a fidesz élő lelkiismerete lesznek, és ha össze kell fogni akkor odaállunk ha jó az eszme, de ha nem oldják meg a problémákat, kemény ellenzék leszünk". Azt hiszem ez sokat elmond  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Március 12. - 13:16:46
Akkor mik derülnének ki,ha ténylegesen a Jobbik kerülne kormányra?Pont ezt akarják mindenáron meggátolni a zsidesz meg a cocialisták.Ha tényleg lenne elszámoltatás cudar dolgok derülnének valószinüleg.
Nem k,ell a Jobbikot sem félteni,hiszen politikusok ők is,de egy új irányt mutatnak.Amit az eddig kormányon lévők mutattak az bullshit a javából.A jobbikon legalább látszik,hogy tényleg akarnak tenni a magyarokért.A többin nem érzem.
Nekem ez volt erre a fórumra az utolsó megszólalásom.

Szebb jövőt!
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 12. - 13:18:15

erre a fórumra ne politizálni gyere.Van sok más topic ahol lehet tanulni, beszélgetni és tapasztalatokat megosztani.Ezért nem kell beforudlni!
Cím: Re: Politika
Írta: NM - 2010. Március 12. - 13:27:37
Máshogy látja a dolgokat az, aki a "vesztszájdon" nő föl és máshogy az, aki Borsodban, Ózd mellett egy olyan községben, ahol a lakosság 90%-a irokéz.
Keresztapám 9x éves anyukáját a napokban verték halálra tökös indián legények. Biztos szélsőjobbos nézeteket vallott (ja igen, nem messze tőle egy másik nénit is, amúgy tréningként).
Nagymamám klasszik régi falusi házban lakik, pottyantós wc-vel, amíg hátrament dolgát végezni, a lakását feltúrták, a földre szartak 4x, kiöntögették az éppen készülő ebédet és elvitték a pénzét.
Csak egy komment volt...pártnevek említése nélkül.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 12. - 13:30:14
Szép lassan kiderülnek a turpisságok  8-)

Kizárta gyilkos tagját a Jobbik
Kizárta tagjai sorából a Jobbik azt a férfit, akit korábban gyilkosságért ítéltek el.
A radikális párt azt állítja, nem tudott a dologról, de egy lakossági bejelentés alapján már a múlt héten vizsgálatot indított az ügyben és kizárta az érintettet.

Még, hogy nem tudtak róla...  !+"%  ****:)))

Biztos tudtak róla, de mit kommunikáljanak? Te mit kommunikálnál az ő helyükben? Komolyan kérdem  ;-oo-;

Nem szeretek ide írni, mert nem is értek a politikához, meg nem is igazán hiszek benne...

...de a kérdésedre egy személyes vélemény, ami persze a lőtéri kutyát nem érdekli...talán addig el sem kellett volna jutni, hogy azon kelljen gondolkodni, hogy mit publikálnak...hanem ezt megelőzni...mivel a lényeg ugye az, mint te is írtad, hogy tudtak róla...

Balu meg is válaszolta  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 12. - 13:32:09
Nem akarok megbántani senkit,de van olyan aki komolyan azt hiszi, h ezek megszűnnek azzal, hogy a Jobbik bekerül a parlamentbe?????????????Srácok nem akarok személyeskedni,majd kimoderálják a dolgot, de ne legyetek már ennyire prolik bazzeg, ennyire egyszerűen megvezethetőek!
Cím: Re: Politika
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 12. - 13:35:10
Nem akarok megbántani senkit,de van olyan aki komolyan azt hiszi, h ezek megszűnnek azzal, hogy a Jobbik bekerül a parlamentbe?????????????Srácok nem akarok személyeskedni,majd kimoderálják a dolgot, de ne legyetek már ennyire prolik bazzeg, ennyire egyszerűen megvezethetőek!
Eddig asszem egy HSZt nem írtam a topicba, és most se mondok újat...
Csak egyetértek meghalokkal  ????...
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Március 12. - 13:37:41
Jelenleg az embereknek 4 évente van lehetőségük változtatni az aktuális politikai helyzeten. Ami most az országban folyik már évek óta, az vicc. Olyan szinten a mindennapi élet részévé vált a politizálás, mint még soha, és emberek képesek ölre menni egymással csak azért, mert nem értenek egyet ebben. Most eljutottunk oda, hogy már a jobboldal sem ért egyet a jobboldallal, mert az egyik túl radikális, a másik meg nem. Az a baj a szélsőségekkel, hogy sosincs vége. Mindig lesz valaki, aki szerint ez még nem elég, sokkal keményebb fellépés kell, stb...és elmennek akármeddig, pl. hosszúkések éjszakája. Még mielőtt bárki elkezdene hőzöngeni, kicsit gondolkozzunk, nem volt az olyan régen, és gyökeresen nem változott meg a világ, lassan kezdenek megint olyan elvek uralkodni, hogy mindenki gyanús, és mindenki zsidó...zsidesz meg maszop, ki találta ki ezeket a hülyeségeket??? Óvodai szint kb, ettől kicsit okosabbnak kellene lenni. Nem királyság vagyunk, hanem demokratikus köztársaság, talán először ilyen eszközöket kellene keresni, mielőtt máglyát raknánk bárkinek. Megnézek egy-két jobbikos videót, és olyan érzésem van, mintha a resident evilt játszanám cigány meg zsidó kiadásban, ez tiszta vicc! Nagyobb gondok is vannak az országban ennél, ezek már csak az eredményei valaminek, nem az okai. Az biztos, hogy a mostani rendszer pazarló, átláthatatlan, és korrupt. Ez ellen maximum egy X-et tudunk tenni április 11.-én. Aztán mindenki nézzen szét a saját háza táján is, hogy mit tehet azért, hogy neki jobb legyen, nem csak várni, hogy majd jön Csaba királyfi, és felszabadít minket. Segíts magadon, az Isten is megsegít! :-}
Cím: Re: Politika
Írta: NM - 2010. Március 12. - 13:37:51
Nem szűnik meg, nem változik semmi. Írnám, hogy maximum a napalm a hatásos, de az túl szélsőséges lenne.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 12. - 13:38:03
Dehogy szűnik meg  !+"%
Az EU-ba vagyunk ígérhetnek akármit hazudozhatnak akármit, nem a "jobbik" dönti el mi lesz.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 12. - 13:44:20
Akkor mik derülnének ki,ha ténylegesen a Jobbik kerülne kormányra?Pont ezt akarják mindenáron meggátolni a zsidesz meg a cocialisták.Ha tényleg lenne elszámoltatás cudar dolgok derülnének valószinüleg.
Nem k,ell a Jobbikot sem félteni,hiszen politikusok ők is,de egy új irányt mutatnak.Amit az eddig kormányon lévők mutattak az bullshit a javából.A jobbikon legalább látszik,hogy tényleg akarnak tenni a magyarokért.A többin nem érzem.
Nekem ez volt erre a fórumra az utolsó megszólalásom.

Szebb jövőt!

Látom a Moszad tulajdonába lévő kuruc.info megteszi hatását. A többire inkább nem is válaszolok  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 12. - 13:45:46
Prod engem érdekelne a véleményed az MSZP-Fidesz együttműködésről, miszerint az MSZP hajlandó visszalépni a választások 2.körében FIDESZ jelöltek javára! Nem illett volna ezt visszautasítani, ha én annyira morcos vagyok a másik pártra?
Most itt kit nevezünk kollaboránsnak?
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Március 12. - 13:47:57
Én ezt a topikot most zárnám és törölném :-/]
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2010. Március 12. - 13:57:05
Én ezt a topikot most zárnám és törölném :-/]

Ha rajtam múlik meg sem születik...hülye Gabe.  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 12. - 13:58:24
Én ezt a topikot most zárnám és törölném :-/]

Gí van.A fentebbi "Segíts magadon, az Isten is megsegít" mondatod pedig :-)!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 12. - 14:00:53
Prod engem érdekelne a véleményed az MSZP-Fidesz együttműködésről, miszerint az MSZP hajlandó visszalépni a választások 2.körében FIDESZ jelöltek javára! Nem illett volna ezt visszautasítani, ha én annyira morcos vagyok a másik pártra?
Most itt kit nevezünk kollaboránsnak?

Ez nem igaz, csak bulvárhír.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 12. - 14:01:03
Nem tudom, mi a probléma?
Tele van a fórum szellemi fogyatékos topikokkal!
Azok senkit nem zavarnak, meg zabszemIQ andrás összefüggéstelen postjai sem!
Meg reggel 6-kor hallgatom zenétől kezdve topiktól, mikor büfögtem az utolsó falat kaja után hip hop muzsikám topikig!
Ha valakit nem érdekel a politika, akkor nem olvassa, ennyi!
Mindenki elmondhatja a véleményét szerintem, aki meg nem akarja, az ne írjon bele!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 12. - 14:13:17
Akkor mik derülnének ki,ha ténylegesen a Jobbik kerülne kormányra?Pont ezt akarják mindenáron meggátolni a zsidesz meg a cocialisták.Ha tényleg lenne elszámoltatás cudar dolgok derülnének valószinüleg.
Nem k,ell a Jobbikot sem félteni,hiszen politikusok ők is,de egy új irányt mutatnak.Amit az eddig kormányon lévők mutattak az bullshit a javából.A jobbikon legalább látszik,hogy tényleg akarnak tenni a magyarokért.A többin nem érzem.
Nekem ez volt erre a fórumra az utolsó megszólalásom.

Szebb jövőt!

Kicsit érzékeny vagy, ne fordulj be, szabad vélemény nyilvánítás van, veled értek egyet. Ha ez számít valamit  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 12. - 14:18:16
Nem tudom, mi a probléma?
Tele van a fórum szellemi fogyatékos topikokkal!
Azok senkit nem zavarnak, meg zabszemIQ andrás összefüggéstelen postjai sem!
Meg reggel 6-kor hallgatom zenétől kezdve topiktól, mikor büfögtem az utolsó falat kaja után hip hop muzsikám topikig!
Ha valakit nem érdekel a politika, akkor nem olvassa, ennyi!
Mindenki elmondhatja a véleményét szerintem, aki meg nem akarja, az ne írjon bele!

Te biztos szdsz-es vagy  >:D
(Amúgy igazad van, akit nem érdekel, nem olvassa, de ne legyen már az, hogy minden törölve lesz, és csak és kizárólag a testépítés marad mint téma, mert azért valljuk be, nem ez teszi ki az ember egész életét. Aki profi (akar lenni) annak más, de az meg nem fórumról fog informálódni. Szóval teljesen megfér ez a topik itt szerintem, én szeretem ha ütköznek a vélemények, csak vélemények legyenek, ne személyeskedések. Nem neked szólt Gabe, csak a te postodra reagálva általánosítottam)
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Március 12. - 14:20:48

Mindenki elmondhatja a véleményét szerintem, aki meg nem akarja, az ne írjon bele!
Igazad van, ez az egész fos, csak sajnálom azt, aki emiatt stresszeli magát egész nap ;D
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2010. Március 12. - 14:26:25
Abban Georgenak igaza van hogy az embereket túlságosan befolyásolja a politika, felesleges feszültséget szül.
Én már láttam embereket ezen összeverekedni.Az a gond hogy innen senki nem lessz politikus, ha meg az lenne akkor nem maradna sokáig, mert lenne szája.
Viszont egy gyors kérdés, volt már olyan a magyar politikába hogy nem igérgettek, (mit valami szar főnök a fizetésemelésről) hanem azt mondták, hogy te ez meg ez nem biztos menni fog de megpróbáljuk??Ez van szarba vagyunk, nem lessz belőle kürtöskalács.
Én nem vagyok benne ebben a témában nagyon ezért kérdezem.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 12. - 14:32:19

Mindenki elmondhatja a véleményét szerintem, aki meg nem akarja, az ne írjon bele!
Igazad van, ez az egész fos, csak sajnálom azt, aki emiatt stresszeli magát egész nap ;D
Biztos igazad van, bár én abszolút nem stresszelem magam, és csak arra reagáltam, hogy ha a fórum tele van értelmetlen, egymást átfedő, meg semmitmondó topikokkal, akkor ez elfér itt! De tőlem aztán lehet törölni is, mostanában egyébként is csak akkor reagálok ide néha, ha valaki beírt!
A nagyobb probléma szerintem, hogy ahol a testépítésről kellene szólni a topikoknak, ott sem mindig arról van szó!
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Március 12. - 15:37:10
Akkor mik derülnének ki,ha ténylegesen a Jobbik kerülne kormányra?Pont ezt akarják mindenáron meggátolni a zsidesz meg a cocialisták.Ha tényleg lenne elszámoltatás cudar dolgok derülnének valószinüleg.
Nem k,ell a Jobbikot sem félteni,hiszen politikusok ők is,de egy új irányt mutatnak.Amit az eddig kormányon lévők mutattak az bullshit a javából.A jobbikon legalább látszik,hogy tényleg akarnak tenni a magyarokért.A többin nem érzem.
Nekem ez volt erre a fórumra az utolsó megszólalásom.

Szebb jövőt!

Kicsit érzékeny vagy, ne fordulj be, szabad vélemény nyilvánítás van, veled értek egyet. Ha ez számít valamit  ;-oo-;
Persze hogy számít!
Lehet naív vagyok,vagy mittudom én,csak nagyon szeretném már végre,hogy valami változzon az országban.Mert azt szerintem mindenki érzi,hogy amerre most tartunk az nem a jó irány.
Azt is elismerem,hogy a szélsőségek sem vezetnek sehová sem.De akkor kérdem én:-Mi lenne az üdvözítő megoldás?Mert lehet élcelődni egyik-másik párton,meg mehet a szardobálás,mert mindenkinek van sara,de ezzel semmire sem megyünk.Sajnos itt a fórumon is meg mutatkozott ami a fő baj szerintem Magyarországon,miszerint az összefogásnak még a szikrája sem nagyon látható sehol sem.
Tudjátok,eléggé össze szorul a gyomrom,ha arra gondolok,hogy ha a gyerekeim felnőnek hogyan tudnak majd boldogulni.Nekünk is nagyon nehéz,de ha nem javul a tendencia akkor az ő helyzetük szinte kilátástalan lesz.
Vagy mennek külföldre,ahol majd úgy ahogy de megélnek.Én szeretném azt látni,hogy ha elmegy dolgozni a gyerek,éljen meg a fizetéséből.Ez alapvető dolog kellene hogy legyen.Ma nem ezt látjuk.De ti is tudjátok.
Én is csak úgy tudom magamat meg a családomat eltartani,hogy seftelek,mutyizok meg mindenféle magyar okosságot elkövetek.Mellesleg dolgozom is,de abból nem tudok megélni sajnos.
Nyilván én is túl reagálom a dolgokat,de nagyon akarom,hogy változás legyen.
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 12. - 17:26:50
Prod engem érdekelne a véleményed az MSZP-Fidesz együttműködésről, miszerint az MSZP hajlandó visszalépni a választások 2.körében FIDESZ jelöltek javára! Nem illett volna ezt visszautasítani, ha én annyira morcos vagyok a másik pártra?
Most itt kit nevezünk kollaboránsnak?

Az még nem jutott senkinek sem az eszébe h nem véletlenül volt ez a felajánlás...mert ha a jobbikot tényleg az mszp mozgatja akkor ez egy jó szlogen a fidesz bemocskolására és kell a jobbik az mszpnek mert különben a parlamentben nagyon kis szavuk lenne...mellesleg az sokkal lenézőbb h a fidesz inkább nem is kommentálta az mszp felajánlását! ;)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 12. - 20:33:34

A jobbik utálja az mszp-t mint a szart, szerintem ez nem lehetséges..  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Március 12. - 20:44:59

Szerintem sincs semmi köze a Jobbiknak az Mszp-hez.Miért is lenne.Viszont az mszp meg a fidesz között sok az összefonódás
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 12. - 20:48:25

Igen, erre céloztam pár poszttal visszább.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 12. - 22:05:28
Prod engem érdekelne a véleményed az MSZP-Fidesz együttműködésről, miszerint az MSZP hajlandó visszalépni a választások 2.körében FIDESZ jelöltek javára! Nem illett volna ezt visszautasítani, ha én annyira morcos vagyok a másik pártra?
Most itt kit nevezünk kollaboránsnak?

Az még nem jutott senkinek sem az eszébe h nem véletlenül volt ez a felajánlás...mert ha a jobbikot tényleg az mszp mozgatja akkor ez egy jó szlogen a fidesz bemocskolására és kell a jobbik az mszpnek mert különben a parlamentben nagyon kis szavuk lenne...mellesleg az sokkal lenézőbb h a fidesz inkább nem is kommentálta az mszp felajánlását! ;)

A jobbik utálja az mszp-t mint a szart, szerintem ez nem lehetséges..  ::)

Igen is van köze, a bizonyítást különböző okok miatt itt nem tehetem meg.
Ha egy picit visszaemlékeztek 2005-2006-ra amikor Szilvási elvtárs volt a titokminiszter, akkor kezdődött a terroristázás és akkor robbant be a köztudatba  "jobbik".
Az mszp azért hozta létre mert tudták, hogy pár éve van a szoci pártnak, és kell egy párt ami elhozz szavazatokat a fidesztől, bocsánat zsidesztől :D
Csak hát kicsúszott Feri kezei közül a "jobbik" gyeplő és a klónbébi önálló életre kelt. Elbaszták nem kicsit nagyon.

Természetesen Én is szebb jövőt szeretnék mert az elmúlt nyolc év az nagyon durva volt, de csak a 20%-át tudjátok annak ami itt folyik.
Aki ismer az tudja mennyit küzdök bajtársaimmal a kormány ellen, nem egy-két éve hanem 8 éve folyamatosan amikor "jobbik" még csak tervbe se volt.
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Március 12. - 22:44:13

Nem teljesen csúszott ki mert a finanszírozás kérdése még szoros közös hátteret feltételez..
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Március 12. - 23:50:09
Az a fő gond, hogy az emberek nagyon nagy része hibásan fogja fel ezt az egészet, az egyik jellemző irányvonal az, hogy minden mind1 úgyse lesz semmi változás meg mindenki ugyanolyan, a másik az ellenkezője akik szerint húúú majd jön XY és minden megváltozik.

Arra felesleges kitérni, hogy mikor melyik érdekcsoport erősíti egyik vagy a másik nézetetet józan paraszti ésszel könnyen kikövetkeztethető.

A Jobbik az ami a legellentmondásosabb az emberek szemében, egyesek szerint majd mindent helyrehoznak mások szerint meg ennek a szélsőséges bandának nem szabadna bekerülnie a Parlamentbe.

Én úgy gondolom megfelelő mértékben  igenis szükség van erőteljessen nemzeti érzelmű mondhatni radikális párt jelenlétére is.
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Március 13. - 07:59:56

Egyetértek veled.
Ebbe az össze fonódási szarságba is bele lehet magyarázni mindent,akárcsak a bibliába.Mint tudjuk azt is lehet értelmezni többféle képen.
Meg lehet magyarázni mindent,ha nagyon akarjuk.Akár be is "bizonyíthatjuk" ,ellenőrizni nem tudja senki.
Nyilván akinek vannak érintettségei egyik vagy másik jelenleg a parlamentben lévő párthoz,annak muszáj keresni valamit amivel a Jobbikot lejárathatja,különben mi lesz utána apucival,vagy valamelyik spannal.Vagy elzárják a pénzcsapot aztán baszhatjuk.....
Szóval elég sok ember lehet,aki így-úgy érintett a jelenlegi politikai felállásban.Nekik ugyebár nehéz elfogultság nélkül nyilatkozni,mert esetleg elveszik előle a húsos fazekat,AZTÁN ESETLEG EL KELL MENNI NEKI DOLGOZNI.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 13. - 08:31:34

Ez a politika dolog is egy érdekes téma, olyan mint a foci: mindenki nagyon ért hozzá, de igazán csak kevesen tudják jól csinálni. Mennek a találgatások, de én azt mondom, bolond aki nem tanult az elmúlt 20 évből. Mindkét oldal levizsgázott már, egyik jobban mint a másik, de mindig elmaradt amit szerettem volna: Magyarország érdekeinek képviselete. Na majd meglátjuk  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Március 13. - 09:28:16

Így van.
Elsőrangú szempont Magyarország érdekeinek a képviselete,és szem előtt tartása.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 13. - 09:34:32
Álom édes álom  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 13. - 09:35:39
Álom édes álom  :-}

Minden országnak megy, nekünk miért ne menne?
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 13. - 09:41:36
Álom édes álom  :-}

Minden országnak megy, nekünk miért ne menne?

Miből gondolod, hogy más országnak megy?
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 13. - 09:42:48
Az EU-ba vagyunk, nem mi döntjük el az ország sorsát, de ezt már leírtam egy párszor.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 13. - 10:02:03
Na léptem, további szép álmokat  {-)
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 14. - 00:05:07
Titkok és összefüggések 
Magyarság története meghamisításának kizárólag egy célja volt - jelentette ki egy német történész csoport:
Megszerezni, és elvenni a Magyaroktól a Kárpát medencét !!!!???
Magyarország a földi paradicsom!
 
A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját.
Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell.
Vagyis mi jelentjük Európa közepét. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva !
Az energiaközpont: A NASA kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk szívcsakrája (föld szíve) a Kárpát-medencében, a Pilisben (Pólus) található. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja.
 
A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt. (jól ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott területre. Az életével fizetett ezért.) A dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van. Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években
leírta: &quot;Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát.
Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak.&quot; Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura. Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe.
 
A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő a hal-áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló .
A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik!
 
Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének busás hasznából értük el.
Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye.
A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó földterület. Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt.
A Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt.
A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem változott. Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtől elkobozták, majd államosították.
A parasztság földön futóvá vált.
Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni. Privatizálás: A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását.
Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével.
Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, földművelő gazdáknak több tízmilliós hiteleket adnak gépvásárlásra, majd manipulálják a jövedelmezőségüket a mezőgazdaságból,
mindezt az EU kézi vezérlésével, aminek eredményeként az elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek kezébe átadni.
A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket,
melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között nem mondtak volna le. 2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát.
Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés.
A 2007 évi kevés termést látva, a magyar gazdák abban bíztak, hogy a maradék 2006 -os termést ( amit az állam és az EU 2500 Ft-ért vásárolt fel és tárolt be) feletetik az állataikkal, a kevés megtermettet pedig 5-7 ezer forintért el
tudják adni, amivel fellélegezhettek volna az EU megsemmisítő nyomása alól. Ehelyett az illetékesek azonnal utasítást adtak a 2500 Ft-os gabona erőművekben történő elégetésére, tették mindezt akkor, amikor tudták, hogy néhány hónap múlva ugyanezt dupla áron eladhatta volna a paraszt!
 
Bizonyára abban gondolkodtak, hogy a hús árának meghagyása mellett a paraszt ember képtelen a háromszoros áron adott gabonából egy disznót is megtartani!
De ez azt okozta, hogy a termelők elestek az éves árbevételtől és csN&#39;dbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg földjeiket, házaikat, autóikat.
A szőlősgazdákat arra buzdítják, illetve kapnak EU támogatást, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek.
A gazdálkodók tudatos ellehetetlenítésére az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni .
Ez egy újabb olyan trauma a földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.
 
A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója, holott valójában &quot;teljesen ártatlan&quot;. Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek.
Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat.
 
Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle. Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekről (70 % -ban felelős az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!). A génkezelt szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és kozmetikumként magára ken az emberiség, ideértve a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb.
Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, - hatalmas összegeket áldozva - reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok. ecslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő,abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet!
 
A felvásárlások gőzerővel történnek.
 
A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek. Somogyban már van olyan terület, ahol falustól együtt külföldi tulajdonban vannak még az utak is!
A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni! Ne adjuk oda őseink földjét!
Hatalmas árat kell fizetnünk érte!
 
Mi a baj velünk, miért fél tőlünk a világ? Könnyen megkapjuk a választ.
 
A montreali McGill Egyetem kiváló professzora, Wilder Penfield, évekkel ezelőtt (1960-65 között) megbízatást kapott a Rockefeller alapítványtól,hogy kutassa ki és bizonyítsa be melyik a földünk alapvető génje. A ki nem mondott valódi célja a kutatási feladat-adásnak az volt, hogy a szemita (felsőbbrendű) gént találják meg.
 
Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a keresett gént, de nem egyet! Kettőt!
 
Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy az egyik az amerikai Indián vidékeken, a másik tisztább vérvonal a Kárpát-medencében élő, magukat magyarnak nevező népcsoport, de hozzátette végső jelentésében, hogy ez a vérvonal Japántól Kínán át Afrika felső részéig,
majd Közép Európa és az Uralon inneni terület egészen Skóciáig megtalálható! Ez - a szemita barát - Rockefeller Alapítvány reményét tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az alapítvány azonnal törölte a támogatását. Megvonta a szubvencióját, 40 évre pedig megtiltotta a
jelentés közzétételét és annak kinyomtatását.
Érdekesek a közelmúltban napvilágot látott történelemhamisítások is, melyeknek elsőrendű célja a Magyarságtudat megsemmisítése!
A történelemtudósok azt tanítják, hogy a Magyar nép pusztai vándorló műveletlen faj és a kárpát medencébe 896-ban érkezett. Ennek ellenére az 1961-ben talált Tatárlaki leleteken, melyek már bizonyítottan legalább 6000 évesek, és az ősi Magyar rovásírással írottak! Ne felejtsük, ekkor még a piramisok sem léteztek!
 
De máris 15000 éves Magyarságnál tartunk, ha a glozeli köveket tekintjük induló pontnak, melyek kora 15000 év! Amivel nem tud mit kezdeni a világ tudományos köre, mert azt nem szeretnék elismerni, hogy a Magyaroké az első írástudás, hiszen abban az időben még nem létezett írás!
 
Ezért csak egy kis múzeumban porosodik az egyébként érdekes lelet........de meddig?
 
Talán fél a világ a Magyarok dominanciájától, fél a magyarság alapvető képességeitől, nehogy azokkal más népek fölé kerekedjen. Gondoljunk csak arra, hogy a Magyar találmányok érvényesülését éppen a mindenkori kollaboráns magyar vezető réteg akadályozza meg! Gondoljunk csak bele, a sok Nóbel díjasunk közül hányan érvényesültek Magyarországon!
 
Ott van a világ szenzációnak számító mű-vér, Dr. Horváth István professzor találmánya, vagy a szintén világ szenzációnak számító antigén, mely a vérerekből 5 hét alatt eltávolítja a koleszterint, ami az érszűkület , magas vérnyomás, azaz a halálozás 67%-os okozója!
E kettő találmányból Magyarország annyit profitálhatna, hogy a teljes adósságát pár év alatt képes lenne visszafizetni!
Ez viszont ellentétes lenne a globalizmus szándékával, ugyanis a Magyarság elnyomására megkezdődött a betelepítés:
A közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a milliós-több milliós nagyságrend valós információ.
A keletről érkezőkre való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már megkezdődött.
 
Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást
 
Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól.
Szó nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából.
 
A 2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a bevándorlóknak.
 
Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra
különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést... Népirtás:
Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a terület, az őslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel, konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba döntésével csökkenteni kell ..
A hiányt a betelepítendő idegenek fiatal generációjával szándékoznak feltölteni. Már Horn Gyula és a jelenlegi kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10
millió magyar.. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy az Unió majd megvéd minket. &quot;Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni!&quot;
 
Simon Peresz: Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek között fölvásárolják Magyarországot. Tervek: Az elkövetkező 15-20 évben több millió zsidó betelepítését tervezik. Vagyis a tervek szerint 15-20 év múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek.
 
Az izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor az Izraeli kormány támogatásával ingyen kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges.
 
A hazai lakosság még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar.
A korábbi betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják, ismerik és beszélik nyelvünket. Egyetem után azonnal pozicióba kerültek és ma már jórészt ők irányítják a bankokat, a külföldi cégek mögé bújva a maradékokat privatizálják, vidéken vásárolják fel TV készülék kíséretében a földek tömegét! Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják származásukat.
Ezzel tévesztik meg a naiv magyarokat.
 
Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó szándékú zsidó közösséget!
Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Valószínű az erőszak és a bűnözés elterjedése.
A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges kizsákmányolás, az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás, ezért már 1-2 évet is kell várni egy műtétre!
Számukra nem munkalehetőséget kínálnak, hanem a saját kiszolgálásukra alkalmaznak bennünket, gondoljunk a kíméletlen és zsarnokként viselkedő cégvezetőkre, irányítókra.
Az életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét szánják. A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg, minden tekintetben. És: &quot;Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni ebből a k. országból! &quot; Mondta ezt az őslakosságnak egy olyan valaki, akinek nem volt elég a rabolt vagyona, vezér is akart lenni, és mindegy hogy jobb-, vagy baloldalról beszélünk. Egy kalap alá tartoznak és egy tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni.
Ez a médiában botrányos visszhangot váltott ki.
Itt nem antiszemitizmusról van szó, hanem a valóság és a tények nyilvánosságra hozásáról.
Az igazsághoz minden embernek alanyi joga van. Magyarország ma a külföldiek számára még mindig
a legjobb befektetési lehetőség.
A Kárpát-medencében más államokban befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a legtöbb adót fizető magyarok.
 
A privatizálás eredményeként a külföldiek zsebét &quot;tömjük zsírosra&quot; szorgalmas munkával, az EU bérezés 10 %-ért, mialatt az árakat már sok helyen magasabbra emelték mint magában a régi EU országokban van! Nyugaton 800.000 - ból fizetik a 40 ezres gáz számlát, míg Magyarországon 80 ezerből! Még ekkor van képe sokaknak kiállni a nép elé és azt mondani, hogy még sok mindenben nem értünk el az EU áraihoz!
A keresetekről aljasul hallgatnak, miközben ők és a kiszolgáló udvarház népe jóval meghaladja az EU felsővezetőinek átlagát!
 
Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság létszámához viszonyítva bárhol a világon.. Nálunk a legmagasabbak a hitel kamatok.
Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetővé,
hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékű uzsora kamattal a minél nagyobb &quot;népnyúzást&quot; valósítják meg. Már autóra, vásárláshoz nincs önrész, a pénz kölcsönöket pedig minden mérlegelés nélkül ömlesztik a lakosságra jelzálog terhe mellett. Kiépítették ezért a behajtó rendszert, amihez már az állami hatóságokat is igénybe veszik. Vehetik, hiszen ők éppen ebből a körből kerülnek ki, és ezt a kört hívatottak szolgálni!
Egy utunk lehet , mely előre visz. Ez a jobb-, vagy baloldal teljes kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával történhet. Magyarellenesség: Tisztában kell lennünk azzal, hogy a lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye.
 
A jelenlegi kormánnyal rokonlelkű osztrák vezetés még mindig nem mondott le a magyar területekről, már lassan felvásárolták zsebszerződések és különböző kiskapuk által a fél Dunántúlt! A szlovákok maguknak követelik csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezető nyíltan hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt rombolni..
A magyarverések rendszeresek. Az EU pedig alattomosan hallgat, hiszen érdeke, hogy a magyar földeket megszerezzék.
 
Nemzetgyilkosság és népirtás:
 
A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként: &quot;Védő&quot;oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a
kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének energiaszintjét.
Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek,vagy előfordulásuk a világ távoli helyein is igen ritka. Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét már életének kezdeti szakaszán legyengítik.
 
Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen.
Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is nagymértékben mérgezik és gyengítik.
Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek , az egészségügyi maffiát működtetőknek.
A Magyar orvosokat naponta tömegével induló repülőgépeken viszik tréningekre, ahol idegen nyelvű apró betűs kötelezvényeket iratnak alá velük, a gyógyszerek alkalmazására, majd az orvos látogatók keresik fel az akció folytatásaként az alul finanszírozott orvosokat.
Ezt tudja a kormány, mégsem tesz ellene, hiszen a gyógyszergyárak tulajdonosai éppen az általuk szolgált pénzvilág.
Ezek kezükben tartják hirdetésekkel, a médiát, aki rendszeresen &quot;szárnyai alá vesz&quot; 1-2 megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül
megtámadja a teljes ország népességét.
Hosszú évekre visszamenően bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van szó!
A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei.. Ezek az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak.
Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is előfordult.
Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések.
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Március 14. - 14:37:48
Durva dolgok ezek!Én is hasonló képen látom a helyzetet,bár ne így lenne.Sajnos annyira átszőtte már a külföldi érdek Magyarországot,hogy innen fölállni nehéz lesz,ha nem lehetetlen.Reménykedjünk....
Azt mondom,ha a mostani választások után nem lesz radikális változás szinte biztos,hogy elvesztünk.A következő választásokig már annyira eluralkodik a "külföldi" érdek,hogy nincs tovább.
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 15. - 15:40:56
tegnap véletlen bekapcsolva maradt a tv(barátnőm nézte), és elkezdődöt ta heti hetes.

Elkezdtem nézni mivel lusta voltam felkelni kikapcsolni, a távirányító is ott volt mellette.

Fél órát szenteltek a heti hetesből kb arra,h a Jobbik milyen rasszista párt, de ha ez nem lett volna elég közvetlen utána 1 fizetett politikai hirdetés az mszp-től  ;D

De ami végkép kicsapta a biztosítékot, 1 társadalmi célú felhívás, ami a választásokhoz nyujtott segítséget.Na ez arrol szólt, h nem szabad a szélsőségek felé húzni, akiknek közösség elleni uzgató felszólalásaik vannak.1 szóval totál a jobbik ellen beszélt, 1 nyálas kis köcsög, aki puncit még csak véletlen látott, azt is ygerekkorában ujságban...

Nem politizálni akarok, mert hányingerem van, de ku*va érdekes volt az esti műsór ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 15. - 15:59:27
Én már régebben kifejtettem, hogy a heti hetes szereplői "kissé" baloldali érzésűek
(rohadt komcsi az összes,kivéve a szellemi fogyatékos Hajóst, aki SzDSz szimpatizáns (vót valamikor), de God azt mondta, hogy szerinte Fideszesek!
Amíg nem volt Jobbik, addig folyamatosan Orbánt fikázták, most van másik alternatíva is!
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 15. - 16:11:49
Én már régebben kifejtettem, hogy a heti hetes szereplői "kissé" baloldali érzésűek
(rohadt komcsi az összes,kivéve a szellemi fogyatékos Hajóst, aki SzDSz szimpatizáns (vót valamikor), de God azt mondta, hogy szerinte Fideszesek!
Amíg nem volt Jobbik, addig folyamatosan Orbánt fikázták, most van másik alternatíva is!

Pontosan így van és én a legjobban a Farkasházy Tivadart utálom....az a fő komcsi!!!!!!
A múltkor is az egekbe magasztalta a Gyurcsányt h az egy hős...azt hittem leborítom a tv-t a helyéről! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 15. - 16:14:46

Kapja is a Hócipő nevű szennymagazin a támogatásokat!
Nekem még Kéry, meg Váncsa a "kedvencem", emellett még Hajós tud nagy "okosságokat" mondani, persze arra sosem tér ki, hogy az általa anno vehemensen védett Szadesz mit tett le az asztalra! A többiek inkább csak bólogató kutyák!
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Március 15. - 16:53:01
Én nem is nézem a heti hetest,pedig régen néztem,mert szeretek röhögni.De rühellem már őket,amiért ennyire komcsi mindegyik.A tököm tele van már,nem nagyon nézem a retek klubot úgy általában,meg tv2-t se.A jobbik szempontjából kurva jó az internet,mert azt azért nem tudják(még)befolyásolni.
Már jó lesz ha eljön a választás ideje,csak ne hogy valami negatív meglepetés legyen ,mint 4 éve (mármint jobb oldali szempontból negatív)....
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 17. - 10:31:47
 fotó: ****:))) ****:))))))

"Oroszország nélkül nem létezik Európa, kontinensünknek nincs jövője nélküle. Európa politikai centrumát a jelenleginél keletebbre kellene tolni, s ha ez megvalósulna, abban Magyarországnak kitüntetett szerepe lehet közvetítőként" - fogalmazott Vona Gábor pártelnök-kormányfőjelölt a Magyar Nemzetnek adott január 3-i interjújában. Magyarország hídszerepét az elmúlt tíz évben jellemzően a legoroszbarátabb politikát folytató magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta mindig.  :----
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2010. Március 17. - 10:33:06
****:))) ****:))))))

Töröltesd magad...  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Március 17. - 14:03:40
fotó: ****:))) ****:))))))

"Oroszország nélkül nem létezik Európa, kontinensünknek nincs jövője nélküle. Európa politikai centrumát a jelenleginél keletebbre kellene tolni, s ha ez megvalósulna, abban Magyarországnak kitüntetett szerepe lehet közvetítőként" - fogalmazott Vona Gábor pártelnök-kormányfőjelölt a Magyar Nemzetnek adott január 3-i interjújában. Magyarország hídszerepét az elmúlt tíz évben jellemzően a legoroszbarátabb politikát folytató magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta mindig.  :----

Kíváncsi lennék az usa mennyivel jobb??....2002-ben elég komoly belpolitikai kérdésekbe is belemerészkedtek, nem beszélve az m16 ügyről, sőt meggyőződésem, hogy "hatottak" az akkori kormányváltásra.
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Március 18. - 11:37:38
http://indafoto.hu/v2010/image/7175977-83a109b8/269435

a Jobbik igai arca  ***))) ;D Nem olyan rossz arcok ezek. A srác a jobbik szóvivője  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Berkes László - 2010. Március 18. - 13:22:04
Jobbik ???

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=630273
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2010. Március 18. - 13:27:32
Jobbik ???

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=630273
ÁÁÁÁÁ-Photoshop,csak photoshop  ****:))).
Az ordibálás is Photoshop  ;D ;D.

Cím: Re: Politika
Írta: Berkes László - 2010. Március 18. - 13:33:31
Felelőtlen, múltbéli cselekedeteiért lemondott a fiúcska!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Március 18. - 13:43:13
Szép lassan kiderülnek a turpisságok  8-)

Kizárta gyilkos tagját a Jobbik
Kizárta tagjai sorából a Jobbik azt a férfit, akit korábban gyilkosságért ítéltek el.
A radikális párt azt állítja, nem tudott a dologról, de egy lakossági bejelentés alapján már a múlt héten vizsgálatot indított az ügyben és kizárta az érintettet.

Még, hogy nem tudtak róla...  !+"%  ****:)))

Én megmondtam. Undorító  :---- De nem baj biztos erről is a fidesz tehet. A lények, hogy az álomvilág meglegyen  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Rencsi - 2010. Március 18. - 14:17:18
Titkok és összefüggések 
Magyarság története meghamisításának kizárólag egy célja volt - jelentette ki egy német történész csoport:
Megszerezni, és elvenni a Magyaroktól a Kárpát medencét !!!!???
Magyarország a földi paradicsom!
 
A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját.
Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell.
Vagyis mi jelentjük Európa közepét. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva !
Az energiaközpont: A NASA kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk szívcsakrája (föld szíve) a Kárpát-medencében, a Pilisben (Pólus) található. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja.
 
A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt. (jól ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott területre. Az életével fizetett ezért.) A dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van. Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években
leírta: &quot;Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát.
Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak.&quot; Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura. Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe.
 
A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő a hal-áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló .
A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik!
 
Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének busás hasznából értük el.
Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye.
A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó földterület. Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt.
A Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt.
A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem változott. Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtől elkobozták, majd államosították.
A parasztság földön futóvá vált.
Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni. Privatizálás: A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását.
Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével.
Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, földművelő gazdáknak több tízmilliós hiteleket adnak gépvásárlásra, majd manipulálják a jövedelmezőségüket a mezőgazdaságból,
mindezt az EU kézi vezérlésével, aminek eredményeként az elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek kezébe átadni.
A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket,
melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között nem mondtak volna le. 2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát.
Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés.
A 2007 évi kevés termést látva, a magyar gazdák abban bíztak, hogy a maradék 2006 -os termést ( amit az állam és az EU 2500 Ft-ért vásárolt fel és tárolt be) feletetik az állataikkal, a kevés megtermettet pedig 5-7 ezer forintért el
tudják adni, amivel fellélegezhettek volna az EU megsemmisítő nyomása alól. Ehelyett az illetékesek azonnal utasítást adtak a 2500 Ft-os gabona erőművekben történő elégetésére, tették mindezt akkor, amikor tudták, hogy néhány hónap múlva ugyanezt dupla áron eladhatta volna a paraszt!
 
Bizonyára abban gondolkodtak, hogy a hús árának meghagyása mellett a paraszt ember képtelen a háromszoros áron adott gabonából egy disznót is megtartani!
De ez azt okozta, hogy a termelők elestek az éves árbevételtől és csN&#39;dbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg földjeiket, házaikat, autóikat.
A szőlősgazdákat arra buzdítják, illetve kapnak EU támogatást, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek.
A gazdálkodók tudatos ellehetetlenítésére az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni .
Ez egy újabb olyan trauma a földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.
 
A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója, holott valójában &quot;teljesen ártatlan&quot;. Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek.
Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat.
 
Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle. Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekről (70 % -ban felelős az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!). A génkezelt szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és kozmetikumként magára ken az emberiség, ideértve a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb.
Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, - hatalmas összegeket áldozva - reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok. ecslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő,abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet!
 
A felvásárlások gőzerővel történnek.
 
A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek. Somogyban már van olyan terület, ahol falustól együtt külföldi tulajdonban vannak még az utak is!
A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni! Ne adjuk oda őseink földjét!
Hatalmas árat kell fizetnünk érte!
 
Mi a baj velünk, miért fél tőlünk a világ? Könnyen megkapjuk a választ.
 
A montreali McGill Egyetem kiváló professzora, Wilder Penfield, évekkel ezelőtt (1960-65 között) megbízatást kapott a Rockefeller alapítványtól,hogy kutassa ki és bizonyítsa be melyik a földünk alapvető génje. A ki nem mondott valódi célja a kutatási feladat-adásnak az volt, hogy a szemita (felsőbbrendű) gént találják meg.
 
Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a keresett gént, de nem egyet! Kettőt!
 
Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy az egyik az amerikai Indián vidékeken, a másik tisztább vérvonal a Kárpát-medencében élő, magukat magyarnak nevező népcsoport, de hozzátette végső jelentésében, hogy ez a vérvonal Japántól Kínán át Afrika felső részéig,
majd Közép Európa és az Uralon inneni terület egészen Skóciáig megtalálható! Ez - a szemita barát - Rockefeller Alapítvány reményét tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az alapítvány azonnal törölte a támogatását. Megvonta a szubvencióját, 40 évre pedig megtiltotta a
jelentés közzétételét és annak kinyomtatását.
Érdekesek a közelmúltban napvilágot látott történelemhamisítások is, melyeknek elsőrendű célja a Magyarságtudat megsemmisítése!
A történelemtudósok azt tanítják, hogy a Magyar nép pusztai vándorló műveletlen faj és a kárpát medencébe 896-ban érkezett. Ennek ellenére az 1961-ben talált Tatárlaki leleteken, melyek már bizonyítottan legalább 6000 évesek, és az ősi Magyar rovásírással írottak! Ne felejtsük, ekkor még a piramisok sem léteztek!
 
De máris 15000 éves Magyarságnál tartunk, ha a glozeli köveket tekintjük induló pontnak, melyek kora 15000 év! Amivel nem tud mit kezdeni a világ tudományos köre, mert azt nem szeretnék elismerni, hogy a Magyaroké az első írástudás, hiszen abban az időben még nem létezett írás!
 
Ezért csak egy kis múzeumban porosodik az egyébként érdekes lelet........de meddig?
 
Talán fél a világ a Magyarok dominanciájától, fél a magyarság alapvető képességeitől, nehogy azokkal más népek fölé kerekedjen. Gondoljunk csak arra, hogy a Magyar találmányok érvényesülését éppen a mindenkori kollaboráns magyar vezető réteg akadályozza meg! Gondoljunk csak bele, a sok Nóbel díjasunk közül hányan érvényesültek Magyarországon!
 
Ott van a világ szenzációnak számító mű-vér, Dr. Horváth István professzor találmánya, vagy a szintén világ szenzációnak számító antigén, mely a vérerekből 5 hét alatt eltávolítja a koleszterint, ami az érszűkület , magas vérnyomás, azaz a halálozás 67%-os okozója!
E kettő találmányból Magyarország annyit profitálhatna, hogy a teljes adósságát pár év alatt képes lenne visszafizetni!
Ez viszont ellentétes lenne a globalizmus szándékával, ugyanis a Magyarság elnyomására megkezdődött a betelepítés:
A közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a milliós-több milliós nagyságrend valós információ.
A keletről érkezőkre való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már megkezdődött.
 
Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást
 
Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól.
Szó nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából.
 
A 2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a bevándorlóknak.
 
Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra
különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést... Népirtás:
Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a terület, az őslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel, konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba döntésével csökkenteni kell ..
A hiányt a betelepítendő idegenek fiatal generációjával szándékoznak feltölteni. Már Horn Gyula és a jelenlegi kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10
millió magyar.. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy az Unió majd megvéd minket. &quot;Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni!&quot;
 
Simon Peresz: Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek között fölvásárolják Magyarországot. Tervek: Az elkövetkező 15-20 évben több millió zsidó betelepítését tervezik. Vagyis a tervek szerint 15-20 év múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek.
 
Az izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor az Izraeli kormány támogatásával ingyen kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges.
 
A hazai lakosság még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar.
A korábbi betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják, ismerik és beszélik nyelvünket. Egyetem után azonnal pozicióba kerültek és ma már jórészt ők irányítják a bankokat, a külföldi cégek mögé bújva a maradékokat privatizálják, vidéken vásárolják fel TV készülék kíséretében a földek tömegét! Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják származásukat.
Ezzel tévesztik meg a naiv magyarokat.
 
Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó szándékú zsidó közösséget!
Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Valószínű az erőszak és a bűnözés elterjedése.
A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges kizsákmányolás, az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás, ezért már 1-2 évet is kell várni egy műtétre!
Számukra nem munkalehetőséget kínálnak, hanem a saját kiszolgálásukra alkalmaznak bennünket, gondoljunk a kíméletlen és zsarnokként viselkedő cégvezetőkre, irányítókra.
Az életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét szánják. A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg, minden tekintetben. És: &quot;Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni ebből a k. országból! &quot; Mondta ezt az őslakosságnak egy olyan valaki, akinek nem volt elég a rabolt vagyona, vezér is akart lenni, és mindegy hogy jobb-, vagy baloldalról beszélünk. Egy kalap alá tartoznak és egy tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni.
Ez a médiában botrányos visszhangot váltott ki.
Itt nem antiszemitizmusról van szó, hanem a valóság és a tények nyilvánosságra hozásáról.
Az igazsághoz minden embernek alanyi joga van. Magyarország ma a külföldiek számára még mindig
a legjobb befektetési lehetőség.
A Kárpát-medencében más államokban befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a legtöbb adót fizető magyarok.
 
A privatizálás eredményeként a külföldiek zsebét &quot;tömjük zsírosra&quot; szorgalmas munkával, az EU bérezés 10 %-ért, mialatt az árakat már sok helyen magasabbra emelték mint magában a régi EU országokban van! Nyugaton 800.000 - ból fizetik a 40 ezres gáz számlát, míg Magyarországon 80 ezerből! Még ekkor van képe sokaknak kiállni a nép elé és azt mondani, hogy még sok mindenben nem értünk el az EU áraihoz!
A keresetekről aljasul hallgatnak, miközben ők és a kiszolgáló udvarház népe jóval meghaladja az EU felsővezetőinek átlagát!
 
Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság létszámához viszonyítva bárhol a világon.. Nálunk a legmagasabbak a hitel kamatok.
Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetővé,
hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékű uzsora kamattal a minél nagyobb &quot;népnyúzást&quot; valósítják meg. Már autóra, vásárláshoz nincs önrész, a pénz kölcsönöket pedig minden mérlegelés nélkül ömlesztik a lakosságra jelzálog terhe mellett. Kiépítették ezért a behajtó rendszert, amihez már az állami hatóságokat is igénybe veszik. Vehetik, hiszen ők éppen ebből a körből kerülnek ki, és ezt a kört hívatottak szolgálni!
Egy utunk lehet , mely előre visz. Ez a jobb-, vagy baloldal teljes kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával történhet. Magyarellenesség: Tisztában kell lennünk azzal, hogy a lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye.
 
A jelenlegi kormánnyal rokonlelkű osztrák vezetés még mindig nem mondott le a magyar területekről, már lassan felvásárolták zsebszerződések és különböző kiskapuk által a fél Dunántúlt! A szlovákok maguknak követelik csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezető nyíltan hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt rombolni..
A magyarverések rendszeresek. Az EU pedig alattomosan hallgat, hiszen érdeke, hogy a magyar földeket megszerezzék.
 
Nemzetgyilkosság és népirtás:
 
A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként: &quot;Védő&quot;oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a
kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének energiaszintjét.
Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek,vagy előfordulásuk a világ távoli helyein is igen ritka. Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét már életének kezdeti szakaszán legyengítik.
 
Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen.
Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is nagymértékben mérgezik és gyengítik.
Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek , az egészségügyi maffiát működtetőknek.
A Magyar orvosokat naponta tömegével induló repülőgépeken viszik tréningekre, ahol idegen nyelvű apró betűs kötelezvényeket iratnak alá velük, a gyógyszerek alkalmazására, majd az orvos látogatók keresik fel az akció folytatásaként az alul finanszírozott orvosokat.
Ezt tudja a kormány, mégsem tesz ellene, hiszen a gyógyszergyárak tulajdonosai éppen az általuk szolgált pénzvilág.
Ezek kezükben tartják hirdetésekkel, a médiát, aki rendszeresen &quot;szárnyai alá vesz&quot; 1-2 megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül
megtámadja a teljes ország népességét.
Hosszú évekre visszamenően bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van szó!
A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei.. Ezek az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak.
Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is előfordult.
Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések.
Mi a cikk forrása? (akár munkatársam is írhatta volna)
Nagyon jól összefoglalja a helyzetet, hogy jelen pillanatban egy újragyarmatosítási folyamat zajlik, de ez nem csupán a mi országunkban van. Ahhoz tudnám leginkább hasonlítani, mint mikor az európai emberek szemet vetettek Amerikára és minden eszközt bevetettek. A repertoárban most olyanok szerepelnek mint pl.: nitrát direktíva, foszfát direktíva és még sorolhatnám, hogy ezáltal el legyen lehetetlenítve a versenyképes magyar mezőgazdasági termékek létrehozása. Irreális kvóták vonatkoznak ránk. Akkor további példának még említhetném a vegyszerek alkalmazását is. Rovarügyileg, többek között, Lengyelországgal vagyunk egy csoportba téve, holott ha a felmelegedést figyelmen kívül hagyva is a flóra- és faunavilágunk a déli területekkel lényegesebb rokonságot mutat. A mediterrán és dinári területek agresszívebb gyom és kártevő világa egyre inkább betörnek hozzánk a meleg nyár és enyhe telek miatt és nem lehet tőlük megvédeni a veteményt, mert azok a vegyszererek tiltólistán vannak. De már egy mediterrán országban nincsenek....Nonszensz, hogy azért is ugyan annyi támogatás jár a gazdáknak, ha nem vetik be a területet, mintha művelik.
Nem csak a Dunántúlon megy nagyban a külföldi vásárlás sajnos. Hajdúságban is vannak már komplett 100 ha körüli birtokok idegen kézben.
Magyarország kivételes helyzetéhez meg csak annyit, hogy ez a világ egyik legjobb agroökológiai potenciáljával rendelkező terület. Nincs ásványkincsünk (attól a minimális kőC, lignit, urán ... mennyiségektől tekintsünk el, mert a többség jelenleg még nem műrevaló) de van iszonyat jó mezőségi talajunk és vizünk! Az lesz a kincs, a hiány.
A nyelvünk meg tényleg egyedi, a legjobb tudomásom szerint volt egy indítvány is, hogy a világörökség része legyen, de nem fogadták el.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 18. - 14:35:49
E-mail-ben kaptam, nem tudom mi a forrás, de ahogy egy szövegrészletre rákerestem belőle a  ?:-)-on, rengeteg találatot ad ki, viszont sehol nem találom a forrás megjelölést!
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2010. Március 18. - 14:40:58
Mindenütt vannak sajnos oda nem illő egyének, derülnek ki minden pártról illetve tagról "csúnya" dolgok, de egy biztos, egyik qrva nagy pártra sem fogok szavazni....azért sem alapon.
Elgondolkodtató dolog, hogy akkor ki a f.szra szavazzak.
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Március 18. - 14:41:38
ez az egész "cikk" kb akkora baromság mint hogy a magyarok az ufoktól vannak akik a pulikutyát hozták és Jézus is magyar volt  ?:-/
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 18. - 14:53:03
ez az egész "cikk" kb akkora baromság mint hogy a magyarok az ufoktól vannak akik a pulikutyát hozták és Jézus is magyar volt  ?:-/
És érvekkel is alá tudod támasztani, vagy csak a szokásos jómagyaros "merazorbánse", meg "merazorbánis" stílust preferálod?
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Március 18. - 15:03:44
nem érdemel annyit. De akkor legyen minden szava igaz és arany  :-)! :-){
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 18. - 15:07:34
nem érdemel annyit. De akkor legyen minden szava igaz és arany  :-)! :-){
Ilyen válaszra számítottam!  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Rencsi - 2010. Március 18. - 15:11:17
nem érdemel annyit. De akkor legyen minden szava igaz és arany  :-)! :-){
Én is épp azt akartam írni, mint Gabe. Racionális érvekkel alátámasztva elhiszek mindent. ;)
Bár erre is lehet alkalmazni a szubjektív idealizmus filozófiáját, azaz amit nem látok, az úgy tűnik hogy eltűnik. (Akinek nem ige... )
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Március 18. - 15:13:31
 ****) ha komolyan veszel egy ilyet : magyaro. mint földi paradicsom, Nagy Sándor naptemploma, izraeli honfoglalók meg magyar orvosok repülőgéppel való kivitele ahol apróbetűs szerződési záradékkal kötelezik el magukat akkor nem tudom mit vársz cáfolatnak.  ****) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Március 18. - 15:15:23
ja, a cikk tele van hiteles bizonyítékokkal. Attól még hogy látni vélsz vagy elképzelsz valamit az nem azt jelenti hogy létezik. Persze biztos én tévedek elismerem.  --) Tök reálisnak tűnik az egész brilliáns logikával alátámasztva  8-}
Cím: Re: Politika
Írta: Rencsi - 2010. Március 18. - 15:27:31
****) ha komolyan veszel egy ilyet : magyaro. mint földi paradicsom, Nagy Sándor naptemploma, izraeli honfoglalók meg magyar orvosok repülőgéppel való kivitele ahol apróbetűs szerződési záradékkal kötelezik el magukat akkor nem tudom mit vársz cáfolatnak.  ****) ;D

Azt nem mondtam egy szóval sem, és más sem, hogy mindent szó szerint el kell fogadni, sőt nem is szabad! Megfelelő kritikával kell kezelni mindent, nem csak ezt! De rengeteg igazság van benne, és érződik hogy a szívében is magyar ember írta, nem csak állampolgárságilag az, bár ez utóbbi nem feltétlenül kell, hogy igaz legyen.
A földi paradicsom meg ott van, amit azzá teszünk, ha Magyarország (nagybetűvel légy szíves) akkor az, ha más akkor pedig az lesz. Részemről lezártam, mindenki eldönti, hogy mit hisz el és mit nem, szuverén jog. ;)
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2010. Március 18. - 15:28:02
Azt senki sem írta, hogy a cikk minden egyes betűje hiteles és igaz, de sajna lehetnek benne részigazságok.
Mellesleg nem lepődnék meg rajta, ha egy-két dolog így működne,a világon minden a hatalomról szól,és mert egyszerűen az emberi faj ennyire egy hataloméhes, mindent magáénak tudni akaró, erőszakos, undorító.......tisztelet a kivételnek.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 18. - 15:28:25
Én építőiparban dolgozok, és elhiheted nekem, hogy nem egy ilyen izraeli tulajdonú szellemlakópark van már Budapesten, amit csak megépíttetnek, de még nem lakik bennük senki! Persze ez csak egy dolog a sok közül!
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2010. Március 18. - 15:29:51
Én építőiparban dolgozok, és elhiheted nekem, hogy nem egy ilyen izraeli tulajdonú szellemlakópark van már Budapesten, amit csak megépíttetnek, de még nem lakik bennük senki! Persze ez csak egy dolog a sok közül!
Én is tudok egy-kettőről  ;).
Sasadi út....

Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Március 18. - 15:34:16
ja meg megjelent két izraeli kémrepülő M(!) agyarország légterében. Apu keződőőőődik  o--O A régi mondást át kell költeni. a zsidól már a spájzban vannak.
Egyébként még ha van benne némi igazság a magyarázat teljesen nevetségessé teszi. Ez nekem olyan mintha a teremben nem menne az edzés annyira és ezt azzal magyaráznád, hogy az ufok kisérleteztek veled, vagy a zsidók kicserélték a no fokozódat tüsszentőporra.
MIndenki azt hisz amit akar ez természetes, csak nekem annyi a bajom az ilyen cikkekkel hogy komoly problékákat tehetnek nevetségessé. Köszönöm én is leülök magamtól.  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Március 18. - 15:36:54
Én építőiparban dolgozok, és elhiheted nekem, hogy nem egy ilyen izraeli tulajdonú szellemlakópark van már Budapesten, amit csak megépíttetnek, de még nem lakik bennük senki! Persze ez csak egy dolog a sok közül!
Én is tudok egy-kettőről  ;).
Sasadi út....

Így van, egy a sok közül! De van még Buda túlsó végében is, a belvárosban, Zuglóban is már...
Woodslave, kicsit struccpolitikás a hozzáállásod!
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Március 18. - 18:19:58
Vicces(durva, gonosz, ki ahogy akarja), ahogy a pártok egymás jelöltjeit próbálják lejáratni, vagy éppen a jelöltek saját magukat, és ahogy van pofájuk egy párt jelöltjévé válni. Lehet, hogy már voltak ezek a linkek:
http://kepviselofunky.blog.hu/2010/03/18/vegre_egy_jofej_jobbikos
http://kepviselofunky.blog.hu/2010/03/16/tancolj_bajusz
http://kepviselofunky.blog.hu/2010/03/10/tenyleg_barikadokat_emelne_a_valasztasok_utan_az_mszp

Ezeknél már csak az a viccesebb, mikor prod szegfűt ad át Zsuzsinak nőnapra.  :D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Március 18. - 18:27:24
a hvg címlap. Elég jó lett.  ;D Pokerstars All in.
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 18. - 18:28:38
a hvg címlap. Elég jó lett.  ;D Pokerstars All in.

****:))) ****:)))

Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Március 18. - 19:01:55
Én építőiparban dolgozok, és elhiheted nekem, hogy nem egy ilyen izraeli tulajdonú szellemlakópark van már Budapesten, amit csak megépíttetnek, de még nem lakik bennük senki! Persze ez csak egy dolog a sok közül!
Győrben is van egy csomó ilyen lakópark,ahol senki sem lakik évek óta.Sajnos zsidó az építtető.Lehet találgatni persze mindenről,hogy ki mit miért csinál.Előbb utóbb minden napfényre kerül,csak az a gond,hogy akkor már késő szokott lenni.
Szavazás mindenkinek a magán ügye,szívügye úgymond.De annyit tudok,hogy annak a  pártnak kurva nehéz dolga lesz amelyik megnyeri a választásokat,ha tényleg talpra akarja állítani az országot.
Cím: Re: Politika
Írta: XA - 2010. Március 19. - 10:22:01

Szerintem nem lesz nehéz dolguk, mert egyszerűen nem érdeke senkinek talpra állítani az országot.......megoldás, fogjunk össze bandázzunk, mint Afrikában, ülünk a dzsip platóján Ak-47-essel, és rendet teszünk ;D ;D.
Cím: Re: Politika
Írta: darknight - 2010. Március 21. - 16:47:47

Szavak nélkül...

http://www.youtube.com/watch?v=eNDp6qTNHrg

  >:D >:D >:D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 21. - 17:03:54
"A tv, kékes bársonyával kibélelt világ, elfelejt s nem örül, ha emlékezem rád."

http://www.youtube.com/watch?v=gJvKPwG4mX0&NR=1

nem is ismeretem ezeket a számait  :o
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 26. - 07:41:09
http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?extend.1252
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Március 26. - 08:04:30
pedig olyan értelmesnek tűntél  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 26. - 09:13:45
pedig olyan értelmesnek tűntél  ;D

Eddig te is  >:D
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Március 26. - 09:20:45
alig várom a szakértő további írásait  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 26. - 16:44:51
Csak abban a témában szeretnék egy kicsit írni, h ugye ez a csunya gonosz bűnöző adócsaló mentalitás most terjedt el, meg, hogy a rohadt kommunista ideologiát gyártó aknamunkások találták ki.engem személy szerint nem érdeke, ki kire fog szavazni, én szerencsémre vagy szerencsétlenségemre jobban belelátok ezekbe a dolgokba, mint a többség,szóval, hioggyetek Prodnak.De ha nem akartok, ne.Az írásom egy idézet lesz csupán, egy általam méltatlanul mellőzött könyvből.Móricz Zsigmond rokonok című regényéből.Szóval aki utcaproli akar lenni, annak hajrá, aki rájön a mögöttes gondolatra a sorok között, annak van remény, elnézést, ha valakit megsértettem, de aki ezen megsértődik, azon is csak mosolygok.Szóval az idézet:
"Ma, azt mondja, olyan világpolitikai áramlatok uralkodnak, hogy egy nemzetközi döntés úgy elsöpri a gazdasági erőket, vagy olyan vonalba állítja, hogy egy kis országnak a belső kormányzata valóban annyi sincs, mint a városok belkormányzatánaka fontossága az ország politikájában. Mindegy, hogy a képviselőház mit határoz és mit dönt, a nemzetközi szerződések határozzák meg az élet ütemét..."

Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 30. - 10:33:10
Itt vajon mire gondolt a művész???
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 30. - 10:36:51
Ez lemaradt!Nagyon egyediek! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 30. - 10:43:41
Ez lemaradt!Nagyon egyediek! ;D

Melyik tetszik?  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 30. - 10:47:45
Ez lemaradt!Nagyon egyediek! ;D

Melyik tetszik?  ;D

A kasmírpulcsi! ;) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 30. - 10:50:02
Ez lemaradt!Nagyon egyediek! ;D

Melyik tetszik?  ;D

A kasmírpulcsi! ;) ;D

Színt mondj, azzal előrébb vagyunk  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 30. - 10:53:54
Ez lemaradt!Nagyon egyediek! ;D

Melyik tetszik?  ;D

A kasmírpulcsi! ;) ;D

sárga,zöld,piros....tudod eggyel nem elégszem meg! ;D

Színt mondj, azzal előrébb vagyunk  8-)
sárga,zöld,piros....tudod eggyel nem elégszem meg! Grin
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 30. - 10:57:33
Ez lemaradt!Nagyon egyediek! ;D

Melyik tetszik?  ;D

A kasmírpulcsi! ;) ;D

sárga,zöld,piros....tudod eggyel nem elégszem meg! ;D

Színt mondj, azzal előrébb vagyunk  8-)

Ahham, asszem vennem kell ilyen pulcsit.. Na jó mégse, mert úgyse venném fel  ;D Fejre voltam kíváncsi melyik tetszik..  :-/-(-:
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 30. - 11:00:17
Ez lemaradt!Nagyon egyediek! ;D

Melyik tetszik?  ;D

A kasmírpulcsi! ;) ;D

sárga,zöld,piros....tudod eggyel nem elégszem meg! ;D

Színt mondj, azzal előrébb vagyunk  8-)

Ahham, asszem vennem kell ilyen pulcsit.. Na jó mégse, mert úgyse venném fel  ;D Fejre voltam kíváncsi melyik tetszik..  :-/-(-:

Egyik sem! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2010. Március 30. - 11:05:52
Nálunk a család eldöntötte, hogy kihagyjuk a szavazást. Egyik sem érdemli, hogy két lépést tegyek érte. Ha meg tennék, nincs rá garancia, hogy jól cselekedtem. Egy kis peca és söröcske nagyobb örömöt okoz nekünk. Tolvajok voltak, vannak és lesznek! &5*
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 30. - 11:06:09
Ez lemaradt!Nagyon egyediek! ;D

Melyik tetszik?  ;D

A kasmírpulcsi! ;) ;D

sárga,zöld,piros....tudod eggyel nem elégszem meg! ;D

Színt mondj, azzal előrébb vagyunk  8-)

Ahham, asszem vennem kell ilyen pulcsit.. Na jó mégse, mert úgyse venném fel  ;D Fejre voltam kíváncsi melyik tetszik..  :-/-(-:

Egyik sem! ;D

Megnyugodtam  :D
Cím: Re: Politika
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 30. - 11:16:48
Csak abban a témában szeretnék egy kicsit írni, h ugye ez a csunya gonosz bűnöző adócsaló mentalitás most terjedt el, meg, hogy a rohadt kommunista ideologiát gyártó aknamunkások találták ki.engem személy szerint nem érdeke, ki kire fog szavazni, én szerencsémre vagy szerencsétlenségemre jobban belelátok ezekbe a dolgokba, mint a többség,szóval, hioggyetek Prodnak.De ha nem akartok, ne.Az írásom egy idézet lesz csupán, egy általam méltatlanul mellőzött könyvből.Móricz Zsigmond rokonok című regényéből.Szóval aki utcaproli akar lenni, annak hajrá, aki rájön a mögöttes gondolatra a sorok között, annak van remény, elnézést, ha valakit megsértettem, de aki ezen megsértődik, azon is csak mosolygok.Szóval az idézet:
"Ma, azt mondja, olyan világpolitikai áramlatok uralkodnak, hogy egy nemzetközi döntés úgy elsöpri a gazdasági erőket, vagy olyan vonalba állítja, hogy egy kis országnak a belső kormányzata valóban annyi sincs, mint a városok belkormányzatánaka fontossága az ország politikájában. Mindegy, hogy a képviselőház mit határoz és mit dönt, a nemzetközi szerződések határozzák meg az élet ütemét..."
Ezt az idézetet kéne értelmeznie jó pár embernek...Nagyon megfogtad a lényeget :) Respect  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Március 30. - 11:17:18
Nálunk a család eldöntötte, hogy kihagyjuk a szavazást. Egyik sem érdemli, hogy két lépést tegyek érte. Ha meg tennék, nincs rá garancia, hogy jól cselekedtem. Egy kis peca és söröcske nagyobb örömöt okoz nekünk. Tolvajok voltak, vannak és lesznek! &5*

Én elmegyek mert apu azt mondta h nem csak várni kell h mi lesz és azt mondani úgy sem az én szavazatom számít....
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Március 30. - 21:17:04
Nálunk a család eldöntötte, hogy kihagyjuk a szavazást. Egyik sem érdemli, hogy két lépést tegyek érte. Ha meg tennék, nincs rá garancia, hogy jól cselekedtem. Egy kis peca és söröcske nagyobb örömöt okoz nekünk. Tolvajok voltak, vannak és lesznek! &5*

Én elmegyek mert apu azt mondta h nem csak várni kell h mi lesz és azt mondani úgy sem az én szavazatom számít....

Jól mondja apukád!
Nem megyünk el szavazni,utána meg sírunk,hogy milyen szar ez az ország meg ilyesmi....El kell menni,legalább ennyit meg kéne tenni.Szerintem.
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Március 31. - 23:27:28
http://www.youtube.com/watch?v=ZSuBrX5Xckk&feature=related

mondju ka humorba jobb lett volna  ****:))) ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: szv - 2010. Március 31. - 23:35:25
http://www.youtube.com/watch?v=ZSuBrX5Xckk&feature=related

mondju ka humorba jobb lett volna  ****:))) ****:)))

 :-)- Ez a csávó olyan idegesitő,tényleg mehetne izraelbe  :-p
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 01. - 13:28:29
http://barikad.hu/node/50237 úgy látszik a Parlamentbe is megérkezett a tavasz... <3!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Kicsibors - 2010. Április 01. - 13:47:00
http://barikad.hu/node/50237 úgy látszik a Parlamentbe is megérkezett a tavasz... <3!  ;D

Nah, ez megint ilyen jól elkapott fotó lehet...  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 01. - 20:05:10
http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100331-kukorelly-endre-lmp-lakossagi-forum-pomaz.html
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 01. - 20:40:05
Nálunk a család eldöntötte, hogy kihagyjuk a szavazást. Egyik sem érdemli, hogy két lépést tegyek érte. Ha meg tennék, nincs rá garancia, hogy jól cselekedtem. Egy kis peca és söröcske nagyobb örömöt okoz nekünk. Tolvajok voltak, vannak és lesznek! &5*

Sasa,

Nálunk a család ezt már kb. 40 éve eldöntötte.  :D A cocializmusban semmi értelme nem volt ilyesminek, a demokráciának pedig semmi értelme nincsen alapvetően, ahol egy dolgozó ember szavazatát 40 -szer veri meg egy 40 fős 20 éve segélyből élő család szavazata.
Vona nyilatkozatai viszont egyre jobban tetszenek, ami furcsa, mivel nem igazán kedvelem a politikusokat. Ebben nagyon szélsőséges vagyok.  :D
http://barikad.hu/node/50297
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 02. - 10:22:50
http://barikad.hu/node/50313
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2010. Április 02. - 14:38:04
Nem hinném, hogy meg tudok győzni bárkit is, hogy elmenjen szavazni (főleg nem 10-20-30 évvel idősebbeket), nem is ez a célom.

De pontosan azért kell elmenni voksolni, amit Efit írt: nehogy már csak a dilettáns idióták hallatthassák a hangjukat és véleményüket! Hiszen az országban sok a barom, ezt mindenki tudja. Éppen ezért kell rászánni azt a fél órát és elmenni szavazni, különben a csőcselék lesz többségben aki dönt az ország vezetéséről.

Még mindig általános az a vélekedés, hogy az állam dönti el, hogy milyen országban élünk - a komcsik sikeresen kiírtották nemcsak az öngondoskodás igényét, hanem az önálló gondolkodás igényét is. Hál' istennek egyre többen belátják, hogy a sorsuk a saját kezükben van. DE! Az állam és a kormány baromi nagy befolyással bír az ország mindennapjait illetően, és nem engedhetjük meg, hogy anélkül legyen valaki vezető, hogy a mi szavazatunkat is számításba vették volna.

A szomszéd elmegy szavazni, mert elmegy a rohadék, biztosra veszem. Én miért maradnék itthon?! Nehogy már az ő véleménye többet érjen, mint az enyém!

Azért is elmegyek, hogy utána 4 évig tudjam magamban mondogatni, hogy "legalább megpróbáltam", vagy hogy "jól átbasztak a mocskok" vagy hogy "nah, sikerült bejuttatni őket és de jó, hogy rájuk szavaztam". Ha nem szavaznék, 4 évig kussolhatnék a közügyeket illetően. És én nem akarok kussolni! 

Ami végképp selejt magatartás, hogy "engem nem érdekel a politika..."    Nem a francokat nem! A politika (sajnos) mindenkit utolér/elér/megtalál/érint. És 4 évente van lehetőségünk adni neki egy pofont, ha addig valami nem jó irányba ment, változtassunk rajta. Nem köteles senki sem közügyekkel foglalkozni, de 4 évente egyszer van lehetőség rá, hogy ha bele akar szólni, beleszólhasson.

Én elmegyek szavazni... 8-)
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Április 02. - 14:45:46
 ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 03. - 09:34:24
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=640154
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 04. - 14:02:00
Nem hinném, hogy meg tudok győzni bárkit is, hogy elmenjen szavazni (főleg nem 10-20-30 évvel idősebbeket), nem is ez a célom.

De pontosan azért kell elmenni voksolni, amit Efit írt: nehogy már csak a dilettáns idióták hallatthassák a hangjukat és véleményüket! Hiszen az országban sok a barom, ezt mindenki tudja. Éppen ezért kell rászánni azt a fél órát és elmenni szavazni, különben a csőcselék lesz többségben aki dönt az ország vezetéséről.

Még mindig általános az a vélekedés, hogy az állam dönti el, hogy milyen országban élünk - a komcsik sikeresen kiírtották nemcsak az öngondoskodás igényét, hanem az önálló gondolkodás igényét is. Hál' istennek egyre többen belátják, hogy a sorsuk a saját kezükben van. DE! Az állam és a kormány baromi nagy befolyással bír az ország mindennapjait illetően, és nem engedhetjük meg, hogy anélkül legyen valaki vezető, hogy a mi szavazatunkat is számításba vették volna.

A szomszéd elmegy szavazni, mert elmegy a rohadék, biztosra veszem. Én miért maradnék itthon?! Nehogy már az ő véleménye többet érjen, mint az enyém!

Azért is elmegyek, hogy utána 4 évig tudjam magamban mondogatni, hogy "legalább megpróbáltam", vagy hogy "jól átbasztak a mocskok" vagy hogy "nah, sikerült bejuttatni őket és de jó, hogy rájuk szavaztam". Ha nem szavaznék, 4 évig kussolhatnék a közügyeket illetően. És én nem akarok kussolni! 

Ami végképp selejt magatartás, hogy "engem nem érdekel a politika..."    Nem a francokat nem! A politika (sajnos) mindenkit utolér/elér/megtalál/érint. És 4 évente van lehetőségünk adni neki egy pofont, ha addig valami nem jó irányba ment, változtassunk rajta. Nem köteles senki sem közügyekkel foglalkozni, de 4 évente egyszer van lehetőség rá, hogy ha bele akar szólni, beleszólhasson.

Én elmegyek szavazni... 8-)

Endre,

Nem akarok túl antiszociálisan hangzani, ezért nem feszegetem túl hosszan ezt a témát  >:D , bár lehetetlen erről úgy írni, hogy ne hangozzon antiszociálisnak, mivel általában a Logika egy bizonyos szint felett mindenképpen antiszociális egy olyan társadalomban, ami erőteljesen az érzelmekre épül, és ez a föld az utóbbira épül. A szavazás végülis egy kb. félórás program bárkinek, nem több, tehát nem valami hősies, borzalmas erőfeszítést kívánó tett. Ez a kérdés fizikai része. Az emberek 60-70%-a elmegy szavazni mivel úgy sincs jobb dolga vasárnap, ingyenes és bárki csinálhatja. A kérdés hazafias vagy fontoskodó része pedig. Döntenek az ország sorsáról? Ez csak egyszerűen nem igaz. Viszont ezeknek a négy évenkénti szavazásoknak messze több jelentőséget próbálnak adni, mint amekkorát érdemel, mivel a politika és a demokrácia erről szól ma. Egy óvodás is le tudná írni, hogy miért kell elmenni szavazni, de valójában ha valaki belegondol, az ilyen szavazásokon nem a képes, kiemelkedő és igazán értelmes emberek döntenek, mivel esélyük sincs, mégha szavaznak is. Mivel a szavazók 5-10 %-át teszik ki csupán az igazán értékes emberek bármelyik országban a földön. Ez szarul hangzik, de ez a tény. Tehát nem az a lényeg, hogy kommunizmus vagy demokrácia és mit öltek ki és mit nem az emberekből, hanem az, hogy ezen a földön messze-messze a silány emberek tömege van többségben minden országban és ami még ennél rosszabb hír, hogy sokszor a silány emberek sokkal többet kapnak egy országban(szociális háló stb.), mint a képes emberek, akik tényleg letesznek valamit az asztalra; és itt most nem arra gondolok csak, hogy valaki bejár a munkhelyére dolgozni és az már valami. Mivel a munkavállalók kb. 80%-a is csak naplopó(saját 20 éves tapasztalat több száz "kolléga" után), egyszerűen a társadalom és az erkölcs mocsokban létezik az egész világon, nem is érdemes említeni az ezek felett álló etikát, ami talán már nem is létezik.

A választások eredményeiről pedig, ha megnézed a történelmet és az eredményeket, pontosan azt, hogy az emberek hogyan döntenek, döntöttek az országuk sorsáról 4 évente, elég elszomorító képet kapsz az egész földön, ha csak az előző 20 évet megnézed. Tényleg az emberek döntöttek így az előző 20 évben? Tényleg tőlük függött, hogy az országok ilyen állapotban vannak mára, még korábban jól menő országok is, mint görög, spanyol, német stb?...Magyarországon 20 éve volt az úgynevezett rendszerváltás, szerepelt benne a fidesz, mdf, mszp, szdsz, kisgazda stb... és a választópolgárok 4 évente...hova jutott ez az ország? Ha valami nem működött az előző 20 évben, elég illogikus lenne azt gondolni, hogy működni fog a következő 10-ben, kivéve ha valami mágikus ufó vagy ilyesmi be nem avatkozik, ami szintén nem fog megtörténni. (Nos, itt jön a képbe az értelem helyett az érzelem, mivel a remény és a pozitív jövőkép nem a logikára, hanem 99%-ban az embereknél érzelmekre épül.)
Einstein egyszer azt mondta, hogy a hülye ember az, aki mindig ugyanazt teszi és mindig más eredményt vár,... well... >:D ) Egy másik szimbólumot használó pártra szavazás, még demagógabb pártokra mint az előzőek, még nem jelenti azt, hogy az emberek mást tesznek mint azelőtt, mivel újból és újból csak az derül ki, hogy a győztes párt vezetői közelében ott vannak mindig a keselyűk és a csibészek(valahogy mindig megjelennek a hatalom közelében),. Egyébként is, mit vársz ügyvédektől, jogászoktól? Semmi közük ahhoz, amiről egy ország kormányzásának szólnia kellene, a legtöbb esetben egy mikro céget sem tudnának elvezetni, nemhogy egy országot...

Ha egy étteremben nem tetszik az étlap, max. nem mész be és nem eszel ott. Ma sok embernek nem tetszik már a választásokon kínált étlap és semmi számukra érdekeset nem találnak rajta, sőt sokan többször is végigették az egészet és sokszor gyomorrontás és hányás lett a vége; ráadásul ha valamire azt írják, hogy kínai kacsa vagy magyar kacsa, attól az még kacsa...Sok embernek van olyan érzése, mintha már leette volna a teljes étlapot és valaki ugyanazt akarja eladni neki máshogy fűszerezve, dobva rázva sütéssel megpaprikázva, naranccsal a szájban, így nem csoda, hogy sokan inkább elmennek és piknikeznek egyet az erdőben, még mások eszik a jó öreg, éhezőknek és leki szegényeknek mindig lesütött kacsát, a ház mai specialitása szerint. Ráadásul sokan nem ismerik az új fiatal séfet, de nem is túl bizakodóak iránta az előző 20 év tapasztalata alapján.  :D

Nehéz kérdések ezek...
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2010. Április 04. - 14:27:54

Hát nem könnyű, az biztos...

Nem fogom bizonygatni, hogy mennyire vagyok antiszociális. 10-es skálán 9, de ez nem is  tartozik most ide. (10-es érték nálam a sorozatgyilkosoknak jár.)

Direkt nem írtam, hogy az ország sorsáról döntenek, azt írtam, hogy a vezetéséről…ez teljesen más.

Azt sem írtam, hogy ha minden értelmes ember elmegy szavazni, akkor kvázi „jobban jár az ország”. Csak azt írtam (bár nem expilcite), hogy ha nem mennek el a normálisok, akkor biztos szívás lesz. Erre írtam, hogy még ha nem is az nyer, akire én szavaztam, legalább megpróbáltam - annak a tudatában persze, hogy az egy szavazatom nem ér semmit az összesítés szempontjából. De az én személyes szempontomból nagyon is fontos, ugyanis nekem „csak” ennyim van. Ennyije van mindenkinek: 1 db voks. Iskolázottságtól, színtől, szagtól függetlenül.

Ami a nyugati példákat illeti volt szerencsém járni jó pár országban, és beszélgetve az emberekkel az a legfőbb különbség, hogy az ő fejükben nincs elültetve ez a „majd jövőre jobb lesz” hitegetés. Ennyire nem függők az emberek, mint mi. Ott is érdekli az embereket a politika, de nem volt náluk 40+valahány év paternalizmus, ami az orruknál fogva vezette őket. Nem azt mondom, hogy nem szabad semmilyen jövőképpel előállni (sőt), de amit az mszmp és utódpártja is folytatott, hogy „majd eljön a szocializmus, még kicsit kell összeszorítanunk a fogunkat, és nem sokára jobb lesz” – ez a politika nagyon ismeretlen nyugaton. Ott is van hitegetés, korrupció, sárdobálás is, de az emberek (ott is sok a hülye, ezt nagyon jól írtad) nem teszik magukat függővé a politikától. Valószínűleg azért, mert a szöges ellentétek ellenére is (akár republikánusok-demokraták között) legeslegbelül tudják a polgárok, hogy az ő érdekeiket szolgálják a vezetőik.

Az éttermes hasonlatod nagyon érzékletes, és osztozom is rajta.

De … enni kell.

És nyilván nem a jó meg a rossz között választunk, hanem megpróbáljuk megkeresni, hogy melyik a kevésbé rossz. És azt is elfogadom, hogy nem mindenki jut ugyanarra az eredményre...
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 04. - 15:49:38
10/9  http://www.youtube.com/watch?v=-t0affoV5rI
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2010. Április 06. - 09:10:07
Efitnek abban igaza van abban, hogy az emberek nagyon kevés százaléka tudja, hogy miért és kire megy szavazni. Sajnos az emberek nagy részének fingja sincs az egészről. Mennek a vezérkos után, mert nincs saját véleményük és nincs bátorságuk önnálóan dönteni. Nem akarok durva példákat felhozni, de nézzünk vissza Napoleonra vagy akár Hitlerre. Tömegeket tudtak megmozgatni és ezzel nyertek, mert az emberek nem a saját fejük után mentek. Mire rájöttek a tévedésre már milliók vesztek oda. Vegyünk egy mai példát. A fiatalok abba a diszkóba mennek szórakozni ahol vam pár népszerü és huzó ember. Lehet, hogy szar az egész, de a vezérkos ott van és megvannak győződve arról, hogy ez nekik is nagyon jó. Ezzel kapcsolatban személyes tapasztalatom is van. Még a hetvenes évek végén volt egy jó kis csapatunk Székesfehérváron. Volt 1-2 szórakozóhely ahová mindig meghívtak minket és ingyen ehettünk és ihattunk. Minket megvettek, de a tömeg akit vonzottunk az iszonyatos fogyasztást produkált.
Életemben talán ha egyszer voltam szavazni, akkor is csak azért mert apukám rám parancsolt. Most lehet, hogy azért megyek el mégis szavazni, mert nem szeretném ha megismétlődne a történelem. Elmegyek, mert nem akarom a hiányommal erősiteni azt a pártot akivel én nem szimpatizálok. Olyanra fogok szavazni akiben sajnos csalódnom kellett, de ha egy harmadikra szavaznék, akkor az ellenszenves pártot erősíteném. Tudom, hogy egyik sem jobb a másiknál, de talán a két rossz közül a kisebbik rosszat támogatom. Vagy mégsem....?
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Április 06. - 09:48:59
Teljesen nevetségesnek tartom ,hogy az elmult 8 év után egyszerűen még felmerül ez a kérdés ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 06. - 09:54:34
Teljesen nevetségesnek tartom ,hogy az elmult 8 év után egyszerűen még felmerül ez a kérdés ****:)))

Szerintem is. Mindegy. Aki nyitott szemmel jár, és tudja mit akar, az el is fog menni szavazni. Mert muszáj..  ***
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2010. Április 06. - 10:08:50
Teljesen nevetségesnek tartom ,hogy az elmult 8 év után egyszerűen még felmerül ez a kérdés ****:)))

Szerintem is. Mindegy. Aki nyitott szemmel jár, és tudja mit akar, az el is fog menni szavazni. Mert muszáj..  ***
Igazatok van, de könyörgöm kire szavazzunk?
Csak azt ne mondjátok, hogy ezekre, mert akkor harakirit követtek el. Egyik kutya a másik eb. Talán valamivel többet tapasztaltam mint ti. Nem véletlenül mondom hogy szart sem ér az egész szavazás. Néhányan itt a fórumon elkezdtétek dicsőiteni a jobbikot. Itt is az érvényesült amit korábban leírtam. Néhányan őket istenitik a többiek pedig mennek utánuk. Pedig ők sem megváltók sajnos. Nagyon sok szemét van a házuktájékán amiről talán a vezetők nem is tehetnek, de a késöbbiekben ez visszafog ütni.
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 06. - 10:13:54
Teljesen nevetségesnek tartom ,hogy az elmult 8 év után egyszerűen még felmerül ez a kérdés ****:)))

A politikát és politikusokat megkérdőjelezni soha nem nevetséges, még hogyha piros fehér csíkosban jelennek is meg, vagy naranccsal a szájukban, vagy sarló kalapáccsal.

Az mszp bandának mennie kell, ez nem kérdés és elég egyértelmű, hogy nagyon kikapnak, mivel tényleg nagyon nagyon elkurták.
De mint ahogy valaki annak idején még 89-ben mondta, " a kommunizmusnál csak egy rosszabb van; ami utána jön".

A mai helyzetben nekem személy szerint az erős radikális politika a legszimpatikusabb, de nem tenném rá a nyakamat, ha fogadnom kellene a jövőjére az emberek oldaláról. Ami alatt azt értem, hogy 4-8 év múlva meglátjuk, hogy hova jutunk.(ez a kérdéses és nem a szavazás, hogy kire meg mire)
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Április 06. - 10:42:07
De kifejezetten szavazás kérdése.Többek közt mert többségi demokratikus irányzatot követ hazánk, tehát a győztes mindent visz.Ezen túlmenően, bizonyos az ország kormányozhatósága szempontjából sarkalatos törvények a megválasztott képviselők 2/3-át igénylik.Óriási külömbség van az állandó kompromisszumokba kényszerülő és a szükséges parlamenti támogatottsággal rendelkező kormányok közt.Ez pedig sajnos a szavazáson dől el.

Még mindig nem értem Sasa kérdését, hogy "ezekre"? az "ezek" jórésze szinte a szétesés szélére sodorta az országot... az "ezek" többi része egyéb alkotmányos eszköz híjján kénytelen végignézni...vagy folytathatnám a jó öreg antali mondattal: "tetszettek volna forradalmat csinálni.."
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 06. - 11:47:48

Éppen pár hozzászólással ezelőtt próbáltam érzékeltetni, hogy mi a baj a többségi demokratikus irányzattal. Már 20 éve ez az irányzat ebben az országban is és mi az eredménye? Mi az eredménye más országokban?

pl: Nagy ünnepléssel, többséggel, újongással megválasztják az új, viszonylag fiatal Obamát, mert full elegük volt a 8 év republikánus, kissé zavarodott elnökből; rá pár hónapra pedig nem győzik köpködni, pont azok akik megválasztották stb. 30-40%-ot esett a népszerűsége 4-5 hónap alatt. ...és ez megy évtizedek óta mindenhol. Többségi demokratikus irányzat? gimme a fucking break...
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 06. - 12:28:23
Efitnek abban igaza van abban, hogy az emberek nagyon kevés százaléka tudja, hogy miért és kire megy szavazni. Sajnos az emberek nagy részének fingja sincs az egészről. Mennek a vezérkos után, mert nincs saját véleményük és nincs bátorságuk önnálóan dönteni. Nem akarok durva példákat felhozni, de nézzünk vissza Napoleonra vagy akár Hitlerre. Tömegeket tudtak megmozgatni és ezzel nyertek, mert az emberek nem a saját fejük után mentek. Mire rájöttek a tévedésre már milliók vesztek oda. Vegyünk egy mai példát. A fiatalok abba a diszkóba mennek szórakozni ahol vam pár népszerü és huzó ember. Lehet, hogy szar az egész, de a vezérkos ott van és megvannak győződve arról, hogy ez nekik is nagyon jó. Ezzel kapcsolatban személyes tapasztalatom is van. Még a hetvenes évek végén volt egy jó kis csapatunk Székesfehérváron. Volt 1-2 szórakozóhely ahová mindig meghívtak minket és ingyen ehettünk és ihattunk. Minket megvettek, de a tömeg akit vonzottunk az iszonyatos fogyasztást produkált.
Életemben talán ha egyszer voltam szavazni, akkor is csak azért mert apukám rám parancsolt. Most lehet, hogy azért megyek el mégis szavazni, mert nem szeretném ha megismétlődne a történelem. Elmegyek, mert nem akarom a hiányommal erősiteni azt a pártot akivel én nem szimpatizálok. Olyanra fogok szavazni akiben sajnos csalódnom kellett, de ha egy harmadikra szavaznék, akkor az ellenszenves pártot erősíteném. Tudom, hogy egyik sem jobb a másiknál, de talán a két rossz közül a kisebbik rosszat támogatom. Vagy mégsem....?
Ez így van sajnos, az emberek túlnyomó többsége a csordaösztön szerint szavaz, a másik nagy százalék egy-egy párt programjából kiragadott rész-részek alapján igazolja döntését a program átfogó ismerete nélkül. Azzal nem is lenne baj, hogy jelenleg nincs olyan párt akinek a programjával nagyrészt azonosulni tudnék ha úgy működne az országgyűlés, hogy a kormány és az ellenzék tudna közösen jó döntéseket hozni pártérdektől függetlenül.
Számomra most a Jobbik az ami felé a mérleg nyelve billen de náluk is ott van a multik bűnbakká tétele ami pl igaz, de előbb kellene egy olyan magyar gazdasági háttér vagy olyan versenyelőny aminek segítségével egyenrangú félként lehet tárgyalni egy multi céggel mert hiába akarják adóztatni stb amikor egy kis beruházzással gond nélkül átviszi a termelését másik országba.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 06. - 23:22:13
http://kuruc.info/r/35/45834/
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2010. Április 06. - 23:58:05
http://kuruc.info/r/35/45834/

Ez egy olyan probléma szerintem amire már normális úton nem lehet megoldást találni.
Ha azt megcsinálják mint Monoron akkor mindenki rasszista, ha nem lessz semmi akkor meg jobban a fejünkre nőnek.(aki szerint ez nem így van az nézzen utánna mik voltak az előző években (Veszprém,Olaszliszka, és amiről a médiában nincs szó, mert az ugye "rasszizmus")).
Érdekes módon, Erdély eggyes településein fantasztikusan beválik a szociális kártya, csakhogy ott közmunkát kell végezni érte.
Akkor nállunk mért ne lehetne nem csak Cigányok csinálnak 8-10 gyereket a megélhetésért hanem Magyarok is.
Én a segéllyel nem értek eggyet, hogy az minek kapjon aki nem dolgozott még egy percet sem?
Németországban ez úgy van hogy zabálhatsz az asztalról, ha teszel rá te is vmit. Vagy akkor a Németek is Rasszisták, ott is meg tudták oldani hogy a sok török dolgozzon.
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 07. - 00:00:08

Azért a németeknek kicsit könnyebb mert a törökök nagy része dolgozni ment oda.
Cím: Re: Politika
Írta: csaba.r - 2010. Április 07. - 00:08:38

Igen ebben igazad van, de az elején szinte kizárólag feketén dolgoztatták őket, ezáltal jött család is meg mindenki, sokkal zoralabb volt a munkaügyi probléma mint itt.A helyzet kb akkor kezdett normalizálódni mikor mi hazaköltöztünk.Most kb mi tartunk ott ilyen téren ahol ők 92 ben.
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 07. - 07:53:26
Azzal nem lehet választásokat nyerni h a programunk szinte csak arra épül h mit csinálunk a cigányokkal...más szituban lehet h lehetne...de sok embernek nem ez a legfőbb gondja ha nem pl. az h tudjon mit enni adni a gyerekének vagy legyen munkája vagy ne lakoltassák ki mert elvesztette a munkáját...
Mellesleg a jobbik tavaly is ígérte h ha be kerülnek az Európai parlamentbe akkor a mostani kormány menni fog! ;D
Látom ment! ;D
Mindegyik hazudik!Nem is erről van szó....de könyörgöm nézzetek már kicsit szét Európában!
Sehol nem támogatják az ilyen fajta pártokat és sajnos nekünk most még jó pár évig nagyon is kell az Uniós támogatás amit idáig is kaptunk de ezek a mocsok komcsik zsebre tettek mind!!!!!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 07. - 08:16:14

Jól elolvastad a jobbik programját, csak gratulálni tudok  Łł=
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 07. - 09:14:38
Inkább nem írom ide, amit szeretnék,mert nincs értelme.
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2010. Április 07. - 09:49:51
Inkább nem írom ide, amit szeretnék,mert nincs értelme.

 ;D
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 07. - 10:11:19
Azzal nem lehet választásokat nyerni h a programunk szinte csak arra épül h mit csinálunk a cigányokkal...más szituban lehet h lehetne...de sok embernek nem ez a legfőbb gondja ha nem pl. az h tudjon mit enni adni a gyerekének vagy legyen munkája vagy ne lakoltassák ki mert elvesztette a munkáját...
Mellesleg a jobbik tavaly is ígérte h ha be kerülnek az Európai parlamentbe akkor a mostani kormány menni fog! ;D
Látom ment! ;D
Mindegyik hazudik!Nem is erről van szó....de könyörgöm nézzetek már kicsit szét Európában!
Sehol nem támogatják az ilyen fajta pártokat és sajnos nekünk most még jó pár évig nagyon is kell az Uniós támogatás amit idáig is kaptunk de ezek a mocsok komcsik zsebre tettek mind!!!!!

Jól elolvastad a jobbik programját, csak gratulálni tudok  Łł=

Nem olvastam el mert nem érdekel!!!!
És már korábban említettem h nem a médiából táplálkozom....
Mellesleg most volt nálunk jobbik gyűlés és sajnos túl közel volt az ablakom hozzá és hallottam...másról sem tudott beszélni csak arról h ki mit csinált és h a cigány bűnözés!
Nem is vitatkozom ezen tovább hisz tök felesleges hisz itt a jobbik úgy sem nyerhet!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 07. - 10:39:18

Amit pirossal kijelöltem, arra a megoldás is benne van a jobbik programjában, azért írtam.. A média (internet) pedig arra azért jó, hogy az ilyen programot elolvassuk mielőtt nyilatkozunk. No offense  ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 07. - 11:13:57
Azzal nem lehet választásokat nyerni h a programunk szinte csak arra épül h mit csinálunk a cigányokkal...más szituban lehet h lehetne...de sok embernek nem ez a legfőbb gondja ha nem pl. az h tudjon mit enni adni a gyerekének vagy legyen munkája vagy ne lakoltassák ki mert elvesztette a munkáját...
Mellesleg a jobbik tavaly is ígérte h ha be kerülnek az Európai parlamentbe akkor a mostani kormány menni fog! ;D
Látom ment! ;D
Mindegyik hazudik!Nem is erről van szó....de könyörgöm nézzetek már kicsit szét Európában!
Sehol nem támogatják az ilyen fajta pártokat és sajnos nekünk most még jó pár évig nagyon is kell az Uniós támogatás amit idáig is kaptunk de ezek a mocsok komcsik zsebre tettek mind!!!!!

Jól elolvastad a jobbik programját, csak gratulálni tudok  Łł=

Nem olvastam el mert nem érdekel!!!!
És már korábban említettem h nem a médiából táplálkozom....
Mellesleg most volt nálunk jobbik gyűlés és sajnos túl közel volt az ablakom hozzá és hallottam...másról sem tudott beszélni csak arról h ki mit csinált és h a cigány bűnözés!
Nem is vitatkozom ezen tovább hisz tök felesleges hisz itt a jobbik úgy sem nyerhet!
Érdekes mert egy másik Jobbik gyűlésen ami az Én ablakomhoz volt közel a nagyjából 3 órából max 10 precig volt szó a cigányokról.
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 07. - 11:33:22
http://mitigernek.hu/ érdekes oldal...
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Április 07. - 11:33:36
Tök mindegy, hogy ki mit mond most. Ha odakerül, akkor úgyis csak a pénz beszél, meg az érdekek. Nyilván mindenki tisztában van vele, hogy az átlagot mi érdekli, min kellene változtatni, stb...de ezekre a büdös életbe nem fog sor kerülni :D Csak 4 évente megszellőztetnek valamit, ami jól hangzik.
Alapvető dolgokon kellene változtatni, mint pl. a Parlament létszáma és összetétele. Képviselőktől miért nem kérnek erkölcsi bizonyítványt? Lassan már minden munkahely megköveteli, nekik bezzeg nem kell semmi, sőt, a börtönből hoznak ki bűnözőket, adócsaló, sikkasztó trógerokat a mentelmi jogra hivatkozva. Amíg ilyen emberek döntenek az ország sorsáról, addig semmi nem fog megváltozni, bárki bármilyen hangosan is kiabál... :-}
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 07. - 13:59:59
http://mitigernek.hu/ érdekes oldal...

Ez egy oldal az ezer közül! ;D Most nem fogok neked ide linkelgetni 5 másikat....mert mint mondtam nem érdekel a média...az arra jó h etesse a népet!
Amúgy meg valószínűleg nem ugyan az a képviselő beszél mindegyik helyen...gondolom kerületekre van bontva de csak gondolom! ;) :)
De mint mondtam kár vitázni mert úgy sem nyer a jobbik szóval nem is érdekel...kampányoljon amit akar....
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 07. - 14:25:47
én már totál tanácstalan vagyok  ????... Viktorral, ha jól emlékszem anno már egyes országok vezetői le se akartak ülni tárgyalni....az MSZP-sek legalább, ha jól olvasgattam és jól tvztem  ;D a megszorításaikkal pozitív irányba mozdították a GDP-nket...viszont rengeteg ember elveszítette a munkáját, és azóta sem találnak sokan munkát  :-\, a jobbik tisztogatása valamilyen szinten időszerű lenne...elvenni azoktól a zsét, akik jogtalanul jutottak hozzá...de ők túl elvakultak..és szerintem át is esnének a ló túloldalára és istent játszanának...aztán majd ki dönti el ki a jó és a rossz?ott is csak az számítana egy idő után ki kinek a rokona és, aki jó helyre született az jól jár, aki nem az rosszul...és vannak a kis pártok, akikről nem igazán tudok.... ::) ezek után lehet kihagyom az idén a szavazást...mert nem akarok sem szélsőséges emberkékre, sem olyanra, aki lejáratta az országunkat...és hát a munkámat sem szeretném elveszíteni, valamint további adókat sem szeretnék a megszorítások miatt...  :-\
Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Április 07. - 14:35:13
Annyiban jól emlékszel, hogy az akkor még bibircsókos orrú vénasszonykülsejű Kovács elvtárs hangoztatta, hogy Viktorral nem ülnek le külföldön... aztán azt is mondta, hogy jön majd 25 millió román... azóta a határmenti településekről sokan átjárnak romániába dogozni...Viktor meg az európai néppárt alelnöke...
Cím: Re: Politika
Írta: NosztalNiga - 2010. Április 07. - 14:37:44
Én az MSZPre szavazok...az para?  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 07. - 14:55:24
http://mitigernek.hu/ érdekes oldal...

Ez egy oldal az ezer közül! ;D Most nem fogok neked ide linkelgetni 5 másikat....mert mint mondtam nem érdekel a média...az arra jó h etesse a népet!
Amúgy meg valószínűleg nem ugyan az a képviselő beszél mindegyik helyen...gondolom kerületekre van bontva de csak gondolom! ;) :)
De mint mondtam kár vitázni mert úgy sem nyer a jobbik szóval nem is érdekel...kampányoljon amit akar....
Vicces ennek az oldalnak pont semmi köze a Jobbikhoz ráadásul az MDF vezet rajta  8-}  :-)!
 Légyszíves abból az 5 másikból egyet linkelj, kíváncsi lennék több olyan oldara ahol  független közgazdászok (26) valamilyen módszertan szerint rangsorolnak.

Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 07. - 15:19:03
Én az MSZPre szavazok...az para?  ::)
Én csak attól félek, hogy még keményebb adókat rónak majd ki ránk :( és már így is szívunk eléggé...benzin árak is egy vicc komolyan...na meg én a kamat adón voltam kiakadva még...nem elég, hogy a pénzemből nyerészkednek...és még abból is legombolnak...rohadékok...hányinger, ami itt megy...Angliában ingyenes a fogalmazásgátló is...plusz a fiatalok kapnak lakást...mi meg 7-8000ért vehetünk gyógyszert...plusz lakás, ugyan...dögöljünk meg az adóik miatt miközben ők egymás között milliókat cserélgetnek...meg itt drágul minden, és mellette semmi sem fejlődik...lásd bkv..egy darabig legalább voltak klímás buszok...amiket visszacseréltek olyanra, amivel még ovis koromban jártam...nevetséges...és 10 000 egy bérlet...milyen közgazdászok ezek bakker...komolyan elsírom magam...plusz az utak....komolyan én nem is értem a motorosokat, hogy mernek itthon motorra ülni...akkora kátyúk mellett, amik vannak...az is gáz, hogy ezek a parkoló cégek magánban nyomják az lenne a logikus, ha az a pénz az úthálózat fejlesztésére menne el...de hát ne is próbáljak meg logikát keresni az itthoni dolgokban, úgy sem találok... :'(
Cím: Re: Politika
Írta: NosztalNiga - 2010. Április 07. - 15:24:40

Én ezt csak azért írtam, mert kíváncsi voltam hány ember küld el a picsába  >:D ;D
De nem jött össze... :-\
Amúgy egy szerintem okos ember (vagy jól gondolkodó...vagy csak ilyesmi  ;D) Postját tudom leírni erre:

Csak abban a témában szeretnék egy kicsit írni, h ugye ez a csunya gonosz bűnöző adócsaló mentalitás most terjedt el, meg, hogy a rohadt kommunista ideologiát gyártó aknamunkások találták ki.engem személy szerint nem érdeke, ki kire fog szavazni, én szerencsémre vagy szerencsétlenségemre jobban belelátok ezekbe a dolgokba, mint a többség,szóval, hioggyetek Prodnak.De ha nem akartok, ne.Az írásom egy idézet lesz csupán, egy általam méltatlanul mellőzött könyvből.Móricz Zsigmond rokonok című regényéből.Szóval aki utcaproli akar lenni, annak hajrá, aki rájön a mögöttes gondolatra a sorok között, annak van remény, elnézést, ha valakit megsértettem, de aki ezen megsértődik, azon is csak mosolygok.Szóval az idézet:
"Ma, azt mondja, olyan világpolitikai áramlatok uralkodnak, hogy egy nemzetközi döntés úgy elsöpri a gazdasági erőket, vagy olyan vonalba állítja, hogy egy kis országnak a belső kormányzata valóban annyi sincs, mint a városok belkormányzatánaka fontossága az ország politikájában. Mindegy, hogy a képviselőház mit határoz és mit dönt, a nemzetközi szerződések határozzák meg az élet ütemét..."

Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 07. - 15:35:20

Bravo! És akkor azt mondjátok meg, hogy kire kell szavazni, hogy olcsóbb legyen a benzin, jobbak legyenek az utak, és ne veszítsem el a munkám  ????...  ::)
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 07. - 15:37:04
Dzsozi, nyugodtan hívhatsz okosnak, nem sértődöm meg!!!! ;D ;D ;D ;D

Cím: Re: Politika
Írta: NosztalNiga - 2010. Április 07. - 15:39:39
Dzsozi, nyugodtan hívhatsz okosnak, nem sértődöm meg!!!! ;D ;D ;D ;D

Nem tudom az vagy-e   ;D De lehet jól látod ezt a helyzetet... :)
Cím: Re: Politika
Írta: NosztalNiga - 2010. Április 07. - 15:42:44
Én az MSZPre szavazok...az para?  ::)
Én csak attól félek, hogy még keményebb adókat rónak majd ki ránk :( és már így is szívunk eléggé...benzin árak is egy vicc komolyan...na meg én a kamat adón voltam kiakadva még...nem elég, hogy a pénzemből nyerészkednek...és még abból is legombolnak...rohadékok...hányinger, ami itt megy...Angliában ingyenes a fogalmazásgátló is...plusz a fiatalok kapnak lakást...mi meg 7-8000ért vehetünk gyógyszert...plusz lakás, ugyan...dögöljünk meg az adóik miatt miközben ők egymás között milliókat cserélgetnek...meg itt drágul minden, és mellette semmi sem fejlődik...lásd bkv..egy darabig legalább voltak klímás buszok...amiket visszacseréltek olyanra, amivel még ovis koromban jártam...nevetséges...és 10 000 egy bérlet...milyen közgazdászok ezek bakker...komolyan elsírom magam...plusz az utak....komolyan én nem is értem a motorosokat, hogy mernek itthon motorra ülni...akkora kátyúk mellett, amik vannak...az is gáz, hogy ezek a parkoló cégek magánban nyomják az lenne a logikus, ha az a pénz az úthálózat fejlesztésére menne el...de hát ne is próbáljak meg logikát keresni az itthoni dolgokban, úgy sem találok... :'(
Én ezt csak azért írtam, mert kíváncsi voltam hány ember küld el a picsába  >:D ;D
De nem jött össze... :-\
Amúgy egy szerintem okos ember (vagy jól gondolkodó...vagy csak ilyesmi  ;D) Postját tudom leírni erre:

Csak abban a témában szeretnék egy kicsit írni, h ugye ez a csunya gonosz bűnöző adócsaló mentalitás most terjedt el, meg, hogy a rohadt kommunista ideologiát gyártó aknamunkások találták ki.engem személy szerint nem érdeke, ki kire fog szavazni, én szerencsémre vagy szerencsétlenségemre jobban belelátok ezekbe a dolgokba, mint a többség,szóval, hioggyetek Prodnak.De ha nem akartok, ne.Az írásom egy idézet lesz csupán, egy általam méltatlanul mellőzött könyvből.Móricz Zsigmond rokonok című regényéből.Szóval aki utcaproli akar lenni, annak hajrá, aki rájön a mögöttes gondolatra a sorok között, annak van remény, elnézést, ha valakit megsértettem, de aki ezen megsértődik, azon is csak mosolygok.Szóval az idézet:
"Ma, azt mondja, olyan világpolitikai áramlatok uralkodnak, hogy egy nemzetközi döntés úgy elsöpri a gazdasági erőket, vagy olyan vonalba állítja, hogy egy kis országnak a belső kormányzata valóban annyi sincs, mint a városok belkormányzatánaka fontossága az ország politikájában. Mindegy, hogy a képviselőház mit határoz és mit dönt, a nemzetközi szerződések határozzák meg az élet ütemét..."

Bravo! És akkor azt mondjátok meg, hogy kire kell szavazni, hogy olcsóbb legyen a benzin, jobbak legyenek az utak, és ne veszítsem el a munkám  ????...  ::)
Szerintem ennek nagyon kicsi köze van ahhoz, még egész rövidtávon nézve is, hogy éppen ki van kormányon... ::)
De nem vagyok mérvadó ebben a témában, és nem is szeretnék ebben a topicban vitázni, vagy csak írogatni sem...:)
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Április 07. - 15:49:29
Azért Angliában sem ingyen osztják a lakást :D
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 07. - 15:50:52
Azért Angliában sem ingyen osztják a lakást :D
Na igen de legalább, ha szülsz egy kölköt akkor, támogatnak...és nem a kisebbséget!!!!Hanem az angolokat!
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Április 07. - 15:54:42
Azért Angliában sem ingyen osztják a lakást :D
Na igen de legalább, ha szülsz egy kölköt akkor, támogatnak...és nem a kisebbséget!!!!Hanem az angolokat!
Lássuk ki a kisebbség Angliában...a bevándorlók. Taxisofőr pakisztáni, indiai, meg mittudomén honnan jött, de mégis gazdag családok. Az angolok nagyrésze részeges, fogyatékos, beképzelt idióta, akik az állami támogatás nélkül meghalnának, mert baszás dolgozni. Tisztelet a kivételnek. Akik meg fele munkáért 3x annyi pénzt raknak el mint a külföldiek. Én találkoztam kint normális kínaival, japánnal, iránival, lengyellel, de normális angollal nem.
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2010. Április 07. - 15:59:45
http://mitigernek.hu/ érdekes oldal...
Kösz szépen, ez baromi hasznos! Főleg a "Pártprogramok/ az ígéretek költségvetési hatásá-"nak átnézése.

Mint ahogy embert sem arról ítélek meg, hogy mit mond, hanem hogy mit cselekszik, itt is érdemes ezzel a szemlélettel végigolvasni a pontokat, és hamar rájövünk, hogy melyik oldal az, amelyik ígérgetni tud, de cselekedni nem... 8-} 
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 07. - 16:06:00
Azért Angliában sem ingyen osztják a lakást :D
Na igen de legalább, ha szülsz egy kölköt akkor, támogatnak...és nem a kisebbséget!!!!Hanem az angolokat!
Lássuk ki a kisebbség Angliában...a bevándorlók. Taxisofőr pakisztáni, indiai, meg mittudomén honnan jött, de mégis gazdag családok. Az angolok nagyrésze részeges, fogyatékos, beképzelt idióta, akik az állami támogatás nélkül meghalnának, mert baszás dolgozni. Tisztelet a kivételnek. Akik meg fele munkáért 3x annyi pénzt raknak el mint a külföldiek. Én találkoztam kint normális kínaival, japánnal, iránival, lengyellel, de normális angollal nem.
;D van igazság abban, amit mondasz...én mondjuk értelmiségi családokkal találkoztam, orvosok, pénzügyi tanácsadók, bankárok...ők nem éppen alkeszek és nem is fogyatékosok...ők soha nem nézték le a nem angolokat, sőt vagy százszor elmondták, hogy milyen dolgos és tisztességesek a magyarok pl...ő inkább a lengyelektől tartottak, mert már olyan pozíciókat foglaltak el, amit az országuk megnyitásakor még nem is gondoltak volna...pl ahol én laktam volt olyan szálloda, ami lengyel kézben volt...és nem vettek fel senki mást csak lengyelet..érdekes volt...plusz én jártam suliba, ingyen...az angolok adójából...csinálhattam nyelvvizsgát meg minden...szal ez is jó dolog volt kint...itt meg még a magyarokat sem támogatják...és sírnak, hogy mennyire gáz a magyarok nyelvtudása....de tény, hogy vannak nagyon gázos angolok...pl nem biztos, hogy jó 17, 18 évesen anyává válni...és ott rengetek a leányanya.... :-\ de legalább nekik van segítség és azért, mert ők rájöttek arra, hogy jobb az olcsó, de szorgos népekkel elvégeztetni a melot..és majd ők kitermelik az ország fenntartásához szükséges pénzt fele annyiért, mint egy angol...
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2010. Április 07. - 16:09:21
volt olyan szálloda, ami lengyel kézben volt...és nem vettek fel senki mást csak lengyelet..érdekes volt...
Miért furcsa, hogy összetartanak a lengyelek? Szerintem ez dicséretes inkább. Menj be egy kínai negyedbe és kérdezd meg bármelyik üzlet főnökét, hogy felvesz-e magyarként?  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 07. - 16:13:02
volt olyan szálloda, ami lengyel kézben volt...és nem vettek fel senki mást csak lengyelet..érdekes volt...
Miért furcsa, hogy összetartanak a lengyelek? Szerintem ez dicséretes inkább. Menj be egy kínai negyedbe és kérdezd meg bármelyik üzlet főnökét, hogy felvesz-e magyarként?  :-}
Összetartás, vagy diszkrimináció a nem lengyelekkel szemben... ))=/ ahol én voltam nem voltak túl barátságosak..sőt lenézőek voltak mindenki mással szemben...
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 07. - 16:37:40
http://mitigernek.hu/ érdekes oldal...

Ez egy oldal az ezer közül! ;D Most nem fogok neked ide linkelgetni 5 másikat....mert mint mondtam nem érdekel a média...az arra jó h etesse a népet!
Amúgy meg valószínűleg nem ugyan az a képviselő beszél mindegyik helyen...gondolom kerületekre van bontva de csak gondolom! ;) :)
De mint mondtam kár vitázni mert úgy sem nyer a jobbik szóval nem is érdekel...kampányoljon amit akar....
Vicces ennek az oldalnak pont semmi köze a Jobbikhoz ráadásul az MDF vezet rajta  8-}  :-)!
 Légyszíves abból az 5 másikból egyet linkelj, kíváncsi lennék több olyan oldara ahol  független közgazdászok (26) valamilyen módszertan szerint rangsorolnak.

Ööö...biztos én láttam rosszul h minden hol ő áll a második helyen de semmi köze hozzá.... :D
Majd keresek neked linket addig meg nézd reggelente a napkeltét(most már Ma reggel a címe) ott már nem egyszer voltak benne független közgazdászok a kis elemzéseikkel....de amúgy a közgazdászokról is meg van a véleményem amit most már megtartok magamnak!
Különben meg a politika az amiről kár vitázni és én itt be is fejeztem hisz úgy sem rajtunk múlik mi lesz ebben az országban!
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 07. - 17:08:49

  ****) biztos második helyre tennék ha köze lenne hozzá  :-)!
Amúgy ha belenézel a módszertanba a külső szakértők közé igencsak olyan nevek vannak köztük mint Chikán Attila, Urbán László stb akik letettek már egykét dolgot az asztalra és akármilyen csiribiri dologhoz nem adnák a nevüket.
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 07. - 17:21:54

Tanuld már meg értelmezni a mondatokat....és utána oktass ki!
Mellesleg van ami a saját fejedből pattan ki vagy mindenről csak az internetről tájékozódsz???
Nem azt mondtam h a jobbik csinálta az oldalt te nagyon okos...csak mivel te azt mondtad h semmi köze a jobbikhoz erre mondtam h rajta van a nevük szóval akkor csak van hozzá köze ha nem is mint létrehozó de szereplőként biztos!
Most már viszont zárjuk le mert annyira felesleges a pártokon vitázni!
Majd lesz ami lesz! ;-oo-;
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 07. - 18:51:33
Tök mindegy, hogy ki mit mond most. Ha odakerül, akkor úgyis csak a pénz beszél, meg az érdekek. Nyilván mindenki tisztában van vele, hogy az átlagot mi érdekli, min kellene változtatni, stb...de ezekre a büdös életbe nem fog sor kerülni :D Csak 4 évente megszellőztetnek valamit, ami jól hangzik.
Alapvető dolgokon kellene változtatni, mint pl. a Parlament létszáma és összetétele. Képviselőktől miért nem kérnek erkölcsi bizonyítványt? Lassan már minden munkahely megköveteli, nekik bezzeg nem kell semmi, sőt, a börtönből hoznak ki bűnözőket, adócsaló, sikkasztó trógerokat a mentelmi jogra hivatkozva. Amíg ilyen emberek döntenek az ország sorsáról, addig semmi nem fog megváltozni, bárki bármilyen hangosan is kiabál... :-}

George,

A szívemből szóltál.  ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 07. - 18:54:20
Én az MSZPre szavazok...az para?  ::)

na menj a picsába!  ;D  :D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 07. - 21:14:48
...de könyörgöm nézzetek már kicsit szét Európában!
Sehol nem támogatják az ilyen fajta pártokat és sajnos nekünk most még jó pár évig nagyon is kell az Uniós támogatás amit idáig is kaptunk de ezek a mocsok komcsik zsebre tettek mind!!!!!

Ehhez azért egy kis kiegészítést írok, mert érdemes erre odafigyelni, mivel szerintem ez a legszebb része most a magyar vagy akár az európai politikának. A fiatal radikális pártok előretörése Európa szerte. (bár a történelem ismétli önmagát, ez is igaz.) De szerintem most egy fontos töréspontnál van a világon a politika és mivel én már nem 20 éves vagyok, ezt jó érzés látni, hogy egy új generáció és új stílusok kapnak helyet egy gyötrelmes politikai 20-30 év után, és ez jó jel mindenképpen. Ki a fasz akar látni olyan politikusokat, mint Lévai Ildikó, Kóka János, Bokros Lajos...Lehet, hogy öregszem(40), de tünjenek ezek a lelassult, szerencsétlen vén faszok a picsába és adják át fiataloknak a pályát.(Csak ne az ilyen bohócokat tolják előre mint Mesterházy, aki mögött az öreg zsiványok bújnak meg...és sajnos már a fidesz sem fiatal...)

Az nem igaz, hogy európában sehol nem támogatják a radikális pártokat, mivel ha valaki utánanéz pont ellenkezőleg fogja találni az előző évek statisztikái szerint. Sok helyen törnek előre radikális pártok, mint pl. Ausztria(Freedom Party 34 képviselő a 187-ből.); Hollandia(Party for Freedom - bár ez alapjában véve nem egy párt mivel nem lehet tagnak jelentkezni, mégis 9 képviselője van már a lehetséges 150-ből a nemzeti parlamentben és 4 az EU parlamentben a 25-ből); Olaszország: Erről jobb nem beszélni.  :D Ezt az országot Berlusconi viszi, szerintem egy radikális, populista, olasz nacionalista, federalista, "szélsó jobb" párttal, akit köpködnek aztán mégis nyeri a választásokat.); Dánia(Danish People's party (DPP) 25 parlamenti hely a lehetséges 179-ből. Anglia(United Kingdom Independence Party (UKIP) Euroszkeptikus párt 12 hely lehetséges a 73-ból az EU választásokon, megverte a kormányzó pártot... The list is on and on...
Németországban és görögben a radikális szélső balnak van helye...

Szóval a lényeg az, hogy ráfér a vérfrissítés a magyar politikára nagyon is. Nem biztos, hogy a radikális politika jobb, de az biztos, hogy ma már az "unalmas pöcs" politika sehova sem vezet.

Uff  :D

(és én még kurvára el sem megyek szavazni mert tényleg leszarom az egészet radikálisan.  :D)
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 07. - 21:36:45
http://mitigernek.hu/ érdekes oldal...

Ez egy oldal az ezer közül! ;D Most nem fogok neked ide linkelgetni 5 másikat....mert mint mondtam nem érdekel a média...az arra jó h etesse a népet!
Amúgy meg valószínűleg nem ugyan az a képviselő beszél mindegyik helyen...gondolom kerületekre van bontva de csak gondolom! ;) :)
De mint mondtam kár vitázni mert úgy sem nyer a jobbik szóval nem is érdekel...kampányoljon amit akar....
Vicces ennek az oldalnak pont semmi köze a Jobbikhoz ráadásul az MDF vezet rajta  8-}  :-)!
 Légyszíves abból az 5 másikból egyet linkelj, kíváncsi lennék több olyan oldara ahol  független közgazdászok (26) valamilyen módszertan szerint rangsorolnak.

Ööö...biztos én láttam rosszul h minden hol ő áll a második helyen de semmi köze hozzá.... :D
Majd keresek neked linket addig meg nézd reggelente a napkeltét(most már Ma reggel a címe) ott már nem egyszer voltak benne független közgazdászok a kis elemzéseikkel....de amúgy a közgazdászokról is meg van a véleményem amit most már megtartok magamnak!
Különben meg a politika az amiről kár vitázni és én itt be is fejeztem hisz úgy sem rajtunk múlik mi lesz ebben az országban!
  ****) biztos második helyre tennék ha köze lenne hozzá  :-)!
Amúgy ha belenézel a módszertanba a külső szakértők közé igencsak olyan nevek vannak köztük mint Chikán Attila, Urbán László stb akik letettek már egykét dolgot az asztalra és akármilyen csiribiri dologhoz nem adnák a nevüket.

Tanuld már meg értelmezni a mondatokat....és utána oktass ki!
Mellesleg van ami a saját fejedből pattan ki vagy mindenről csak az internetről tájékozódsz???
Nem azt mondtam h a jobbik csinálta az oldalt te nagyon okos...csak mivel te azt mondtad h semmi köze a jobbikhoz erre mondtam h rajta van a nevük szóval akkor csak van hozzá köze ha nem is mint létrehozó de szereplőként biztos!
Most már viszont zárjuk le mert annyira felesleges a pártokon vitázni!
Majd lesz ami lesz! ;-oo-;
OMG
Az értelmezésemmel semmi gond nincs, és kioktatásról meg szó nincs.
A második mondat kb nevetséges, a tájékozódás és a saját fejből kipattanás kapcsolata, egyrészt mivel a tájékozódás arra szolgál, hogy a fellelhető információkat átgondolva egy megfelelő jól átgondolt döntést lehessen hozni vagy  véleményt alkotni. Ebben a kontextusban talán arra célzol, hogy vannak-e különböző akár politikai tévképzeteim?  ****:))) 
Ez a harmadik állítás nagyon nyakatekertre sikerült, igen szereplő, megfigyelési egység mint bármelyik másik párt.
Vitáról szó sincs... mert eléggé elbeszélünk egymás mellett.

Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 07. - 22:04:51
Konkrét elképzelésem van arról ,h kire fogok szavazni és miért. 1 időben ennek hangot adtam, talán még kicsit eröltetem is a témát. Aztán rájöttem,h politikárol beszélgetni a legnagyobb gyökérség a világon!  

Ugysem változtatom meg mások véleményét. Az érveimet, akik nem értenek velem 1et, meg sem hallgatják, csak átsiklanak fölötte, várva,h a sajátjukat lökjék, amire meg Én szarok nagy ívben! Nem mellesleg hamar indulatokat szül.

Aki velem 1et ért az meg max helyesel. Az meg kb olyan, mintha a haverommal állnánk 1 piros autó mellett és bólogatva arrol beszélnénk,h ez az autó mennyire piros. Faszság ez az egész! !+"% ;D
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 07. - 22:08:48
http://mitigernek.hu/ érdekes oldal...

Ez egy oldal az ezer közül! ;D Most nem fogok neked ide linkelgetni 5 másikat....mert mint mondtam nem érdekel a média...az arra jó h etesse a népet!
Amúgy meg valószínűleg nem ugyan az a képviselő beszél mindegyik helyen...gondolom kerületekre van bontva de csak gondolom! ;) :)
De mint mondtam kár vitázni mert úgy sem nyer a jobbik szóval nem is érdekel...kampányoljon amit akar....
Vicces ennek az oldalnak pont semmi köze a Jobbikhoz ráadásul az MDF vezet rajta  8-}  :-)!
 Légyszíves abból az 5 másikból egyet linkelj, kíváncsi lennék több olyan oldara ahol  független közgazdászok (26) valamilyen módszertan szerint rangsorolnak.

Ööö...biztos én láttam rosszul h minden hol ő áll a második helyen de semmi köze hozzá.... :D
Majd keresek neked linket addig meg nézd reggelente a napkeltét(most már Ma reggel a címe) ott már nem egyszer voltak benne független közgazdászok a kis elemzéseikkel....de amúgy a közgazdászokról is meg van a véleményem amit most már megtartok magamnak!
Különben meg a politika az amiről kár vitázni és én itt be is fejeztem hisz úgy sem rajtunk múlik mi lesz ebben az országban!
  ****) biztos második helyre tennék ha köze lenne hozzá  :-)!
Amúgy ha belenézel a módszertanba a külső szakértők közé igencsak olyan nevek vannak köztük mint Chikán Attila, Urbán László stb akik letettek már egykét dolgot az asztalra és akármilyen csiribiri dologhoz nem adnák a nevüket.

Tanuld már meg értelmezni a mondatokat....és utána oktass ki!
Mellesleg van ami a saját fejedből pattan ki vagy mindenről csak az internetről tájékozódsz???
Nem azt mondtam h a jobbik csinálta az oldalt te nagyon okos...csak mivel te azt mondtad h semmi köze a jobbikhoz erre mondtam h rajta van a nevük szóval akkor csak van hozzá köze ha nem is mint létrehozó de szereplőként biztos!
Most már viszont zárjuk le mert annyira felesleges a pártokon vitázni!
Majd lesz ami lesz! ;-oo-;
OMG
Az értelmezésemmel semmi gond nincs, és kioktatásról meg szó nincs.
A második mondat kb nevetséges, a tájékozódás és a saját fejből kipattanás kapcsolata, egyrészt mivel a tájékozódás arra szolgál, hogy a fellelhető információkat átgondolva egy megfelelő jól átgondolt döntést lehessen hozni vagy  véleményt alkotni. Ebben a kontextusban talán arra célzol, hogy vannak-e különböző akár politikai tévképzeteim?  ****:))) 
Ez a harmadik állítás nagyon nyakatekertre sikerült, igen szereplő, megfigyelési egység mint bármelyik másik párt.
Vitáról szó sincs... mert eléggé elbeszélünk egymás mellett.

Hagyjuk..kicsit más az észjárásunk!
Már nem is idegesítem fel maga mert sajnos pont az ilyen politikához nem értő embereknek köszönhetjük h itt tart ez az ország...lefogadom h 4 éve a Mszp-re szavaztál!
Nem az én mondataim a nyakatekertek ha nem te bonyolítod túl a dolgokat!!!!

És h ne legyek off : http://fidesz.hu/index.php?Cikk=148410
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 07. - 22:45:12

****:))) ****:))) ****:))) ****:))) ****:))) te aztán nagyon értesz mindenhez... egyenlőre te nem mutattál még semmi konkrétumot csak keverted össze-vissza a dolgokat...
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 07. - 22:51:12
Politikai óra 1. :  :D

"Never argue with a woman, give her something she can wear at night."

"Soha ne vitázz egy nővel, inkább adj neki valamit amit viselhet este."

(elnézést a nyers fordításért)  :D

Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 07. - 23:01:11
Politikai óra 1. :  :D

"Never argue with a woman, give her something she can wear at night."

"Soha ne vitázz egy nővel, inkább adj neki valamit amit viselhet este."

(elnézést a nyers fordításért)  :D

:)  Nagyon találó.
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 08. - 07:42:45
Én egy szóval sem mondtam h mindenhez értek...de tudod mit rád hagyom...csak mert nő vagyok! ;) :D
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 08. - 10:01:07
Én egy szóval sem mondtam h mindenhez értek...de tudod mit rád hagyom...csak mert nő vagyok! ;) :D

Tudnék egy találóbb tulajdonságot mondani, mindenesetre az sokat elárul, hogy  a témába vágó gondolatok helyett engem kezdtél támadni "az ilyen politikához nem értő embereknek köszönhetjük h itt tart ez az ország...lefogadom h 4 éve a Mszp-re szavaztál"

"az emberek túlnyomó többsége a csordaösztön szerint szavaz, a másik nagy százalék egy-egy párt programjából kiragadott rész-részek alapján igazolja döntését a program átfogó ismerete nélkül"  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 08. - 10:43:05
Reggel anyu épp valami érdekfeszítő műsort nézett, ahol egy jobbikost faggattak arról, hogy mit hogyan szeretnének...csak annyit hallottam, hogy cigánybűnözésről volt szó és hogy a segélyek kiadását megszigorítanák...és dolgozni is kéne érte nem csak a markukat tartani...ezzel a gondolkodással egyet értek...de úgy is azzal jönne a "többség", hogy ilyen olyan emberi jogaik vannak, és megmondják az ombucmanos bácsinak, ha csúnyán viselkednek velük...nem tudom elképzelni, hogy valaha sikerülne a segélyezési rendszerünk megreformálása... pedig jobb lenne, ha a tanult, de rosszabb körülmények között élő fiatalokat támogatnák nem a söpredéket, aki haszontalan az országunk fejlődésének szempontjából...nem vagyok rasszista, de rohadtul bosszantó, hogy azért dolgozok, hogy lusta..... mercivel járkáljanak 100%os rokkantnak nyilvánítva 30 évesen segélyből éljenek és rokkant kártyával parkoljanak a legszabálytalanabb helyeken, és kacsalábon forgó palotákban lakhassanak...és sajnos nem csak a kisebbség között vannak ilyenek, hanem magyarok között is... :-\ de hogy ezt ki és hogyan tudná rendbe tenni nem tudom...amíg az orvosok nincsenek megfizetve, addig igen is elfogja fogadni azt a pár száz ezret és le fogja százalékolni az embereket... szerintem nem nagyon van remény...
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Április 08. - 13:25:37
nagyon jól mondta valaki, hogy a jobbik remek világot teremthetne egy Magyaroszág nevű bolygón ahol nincs senki más. Hiába szépítjük, nem szalonképes partnerei a nyugatnak az uniónak. Legfeljebb Oroszországnak  ;D (bár személy szerint én örülnék a legjobban ha be tudnánk inteni az uniójan de sajnos erre nem vagyunk elegek..)
Nagyon kíváncsi vagyok hogyan fognak a parlamentben "viselkedni", mindenesetre már most látszik hogy a kampány is mennyit szelídített a dolgokon, semmi masírozás, semmi durva cigányozás... Kormányra biztos nem kerül, a további sorsa meg szerintem a fidesz elkúrásának mértékén múlik. Mindenesetre arra már jók a parlamentben hogy az mszp minden olyan kérdést nácizással bélyegezzen meg ahol esetleg még lehetne értelmes együttműködés..
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 08. - 14:03:56

Szerintem meg a nacionalizmus nem véletlen kerül előtérbe főleg az olyan országokban, ami így le van szarva mint mi is. Általánosságban jó iránynak tartom a nemzeti gondolkodást, hiszen a szuverenitásunkat így tudnánk megőrizni.. Nem kell mindenkinek csontig nyalni, mint az mszp teszi, ha kiállunk az igazunkért, mi is tudunk belőle profitálni, mint oly sok ország, meg lehet nézni szlovákiát, jót tett-e neki ez.. Másik jó példa szlovénia, meg lehet nézni a mezőgazdaságukat. Példát lehetne róluk venni. Ez semmi más, csak politika, és igenis nagyon nagy mértékben meghatározza egy ország sorsát, hogy hogyan állnak a dolgokhoz.. Akarni kell tenni, ez az ami nincs meg egyik pártban se, a fidesz is most a választásokra szajkózza amit a nép akar hallani, de nem lesz érdeke mozdulni.

Alapvetően mindenki látja a rossz dolgokat az országban, már aki itt él ugye.. És nyitott szemmel jár.. Lehet szavazni, hogy minden maradjon a régiben, és ez így jó, attól függetlenül hogy lejtőn van az ország, vagy lehet szavazni a változásra. Mindenki eldöntheti, de én tuti a jobbikra szavazok, mert nekem elegem van abból, hogy nem tudok megélni hiába dolgozok, és hogy leköpnek azért mert magyar vagyok. Elég volt a mutyizásból, a hazudozásból. Én ebben nőttem fel. Az ígéretekben.. Amikből semmi se lett. Valami történjen már..
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Április 08. - 14:12:07
hát attól hogy a jobbikra szavazol (ami a szíved joga) nem fog semmi történni
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Április 08. - 14:31:32
hát attól hogy a jobbikra szavazol (ami a szíved joga) nem fog semmi történni
Ez sajnos így van :) Jól csengő, hangzatos ígéretek, de volt már ilyen az elmúlt húsz évben ***)))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 08. - 16:16:08
hát attól hogy a jobbikra szavazol (ami a szíved joga) nem fog semmi történni

De én kíváncsi vagyok..  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 08. - 16:21:13
hát attól hogy a jobbikra szavazol (ami a szíved joga) nem fog semmi történni

De én kíváncsi vagyok..  :-}

És ez volt a legnormálisabb érvelés ami elhangzott az utóbbi időben. ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 08. - 17:09:46
hát attól hogy a jobbikra szavazol (ami a szíved joga) nem fog semmi történni

De én kíváncsi vagyok..  :-}

És ez volt a legnormálisabb érvelés ami elhangzott az utóbbi időben. ****:))))))

Attól hogy nekem mások a nézeteim, és ebből következőleg mások az érveim, nem biztos hogy kevesebb vagyok ám mint ember. Nekem a ti érveitek nem meggyőzőek, mert mindenki szavazhatna itt a jobbikra, legalábbis az érveitek alapján.. Ha a jobbik programját nézzük, simán takarja az itteniek kívánalmait. Ettől függetlenül nem hagyom ki a lehetőséget, hogy esélyt adjak nekik, ha már az én nézeteimet vallják, akkor próbálkozzanak. Egyelőre lesz mit bizonyítaniuk, mert mindenki ellenük lesz, ahogy látom, de nekem nagyon szimpi lesz ha helytállnak, és következő választásokra esetleg megerősödnek. Kellene. Szerintem. Pont.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 08. - 18:29:10
Ez még nincs a hírekben  ;D Majd lesz.

http://www.youtube.com/watch?v=xyDP_DOoazg
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 08. - 19:44:28
hát attól hogy a jobbikra szavazol (ami a szíved joga) nem fog semmi történni

De én kíváncsi vagyok..  :-}

És ez volt a legnormálisabb érvelés ami elhangzott az utóbbi időben. ****:))))))

Attól hogy nekem mások a nézeteim, és ebből következőleg mások az érveim, nem biztos hogy kevesebb vagyok ám mint ember. Nekem a ti érveitek nem meggyőzőek, mert mindenki szavazhatna itt a jobbikra, legalábbis az érveitek alapján.. Ha a jobbik programját nézzük, simán takarja az itteniek kívánalmait. Ettől függetlenül nem hagyom ki a lehetőséget, hogy esélyt adjak nekik, ha már az én nézeteimet vallják, akkor próbálkozzanak. Egyelőre lesz mit bizonyítaniuk, mert mindenki ellenük lesz, ahogy látom, de nekem nagyon szimpi lesz ha helytállnak, és következő választásokra esetleg megerősödnek. Kellene. Szerintem. Pont.

Én jószándékkal írtam, amit írtam.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 08. - 23:33:00

Tudom  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 09. - 12:18:50
Aztabazze:

http://www.youtube.com/watch?v=qHf-wep4VM0&feature=related

Lehet inkább a humorba kellene  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 09. - 12:30:35
Kaptam egy ilyen szívhez szóló smst ;D feltétlenül tovább küldöm... ;D
"Most vasárnap mutasd meg, hogy IGEN, LEHET a nagy pártokból is kicsi, és a kis pártokból is nagy. Szavazz velünk az LMP-re!Küldd tovább!"
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 09. - 15:21:49
Éjfélig még meggyőzhetitek efitmastert, miért ne az MSZP-re szavazzon  :D 
Cím: Re: Politika
Írta: Balu - 2010. Április 09. - 15:22:42
Éjfélig még meggyőzhetitek efitmastert, miért ne az MSZP-re szavazzon  :D 

Efit hajthatatlan.  ;)  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 09. - 15:46:46
Éjfélig még meggyőzhetitek efitmastert, miért ne az MSZP-re szavazzon  :D 

megelőztééé, vazee  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 09. - 15:58:45
Éjfélig még meggyőzhetitek efitmastert, miért ne az MSZP-re szavazzon  :D 

megelőztééé, vazee  :D

Éjfélig lehet szavazni!  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 09. - 16:03:02
Éjfélig még meggyőzhetitek efitmastert, miért ne az MSZP-re szavazzon  :D 

megelőztééé, vazee  :D

Éjfélig lehet szavazni!  ;D

bocs, az mszp én voltam.  ;D törlöm magam.  :D (Ha az mszp átlépi a 13%-os küszöböt lefelé, pezsgőt bontunk vasárnap este!  :D)
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Április 09. - 16:03:40
Éjfélig még meggyőzhetitek efitmastert, miért ne az MSZP-re szavazzon  :D 

megelőztééé, vazee  :D

Éjfélig lehet szavazni!  ;D
Akkor most ip cím alapján gyűjtitek, hogy ki mit nyomott? ;D
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 09. - 16:04:43
BAjban vagyok.
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Április 09. - 16:05:19
BAjban vagyok.
Mindig van lejjebb, ne add fel ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 09. - 16:05:55
BAjban vagyok.

A Gárda ruhát kivasaltad már?  :D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 09. - 16:06:10
Éjfélig még meggyőzhetitek efitmastert, miért ne az MSZP-re szavazzon  :D 

megelőztééé, vazee  :D

Éjfélig lehet szavazni!  ;D
Akkor most ip cím alapján gyűjtitek, hogy ki mit nyomott? ;D

és beküldjük az eredményeket kommunista pártba, meg a CIA-hoz, és ha nem tetszik valakinek a szavazata, akkor töröljük az account-ját örökre. Úgyhogy csak felelősen elvtársak, csak felelősen.  :D
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 09. - 16:07:16
BAjban vagyok.

A Gárda ruhát kivasaltad már?  :D

Hát persze, de van egy komcsi munkásuniformis is mellette, majd az eredménytől függenek a továbbiak.
A nyereg alatt pedig ott puhulnak a törlesztőrészlet csekkjei!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 09. - 16:09:02
BAjban vagyok.

A Gárda ruhát kivasaltad már?  :D

Hát persze, de van egy komcsi munkásuniformis is mellette, majd az eredménytől függenek a továbbiak.
A nyereg alatt pedig ott puhulnak a törlesztőrészlet csekkjei!

Gondoltam. Csekre majd Vona küld pénzt  :D 
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 09. - 16:10:51
BAjban vagyok.

A Gárda ruhát kivasaltad már?  :D

Hát persze, de van egy komcsi munkásuniformis is mellette, majd az eredménytől függenek a továbbiak.
A nyereg alatt pedig ott puhulnak a törlesztőrészlet csekkjei!

Gondoltam. Csekre majd Vona küld pénzt  :D 

Ez egyértelmű, a Morvai meg a kaját állja innentől.
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 09. - 16:15:14
BAjban vagyok.

A Gárda ruhát kivasaltad már?  :D

Hát persze, de van egy komcsi munkásuniformis is mellette, majd az eredménytől függenek a továbbiak.
A nyereg alatt pedig ott puhulnak a törlesztőrészlet csekkjei!

Gondoltam. Csekre majd Vona küld pénzt  :D 

Ez egyértelmű, a Morvai meg a kaját állja innentől.

Meg ha tilosban parkolsz azt is elintézi! ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 09. - 16:16:26
BAjban vagyok.

A Gárda ruhát kivasaltad már?  :D

Hát persze, de van egy komcsi munkásuniformis is mellette, majd az eredménytől függenek a továbbiak.
A nyereg alatt pedig ott puhulnak a törlesztőrészlet csekkjei!

Gondoltam. Csekre majd Vona küld pénzt  :D 

Ez egyértelmű, a Morvai meg a kaját állja innentől.

Meg ha tilosban parkolsz azt is elintézi! ;D ;D

Mindent a népért  !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 09. - 23:51:50
http://www.youtube.com/watch?v=QoQZMZuy2pA     ;D ;D ;D !+"%
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 11. - 19:55:48
Óriási botrány lesz ebből az elhúzódó szavazás zárásból valószínüleg. Szegeden állítólag még kb. 700-an várakoznak a szavazásra. A 13. kerületben kb. 1300 ember. ...Egyszerűen még utoljára el kellett kúrniuk valamit...  :D

Ráadásul az OVB elkövette a 2. baklövését azzal, tetézve a bajt, hogy bár elkezdte összeszámoltatni a szavazatokat a lezárt körzetekben(ami szerintem szintén hiba mivel az adatok ezáltal szivárognak kifelé a körzetekből.), bejelentette, hogy a kampánycsend addig tart, ameddig mindenhol le nem zárul a szavazás. Amire a barom azt mondta, hogy kb. még másfél óra, de a várakozók mennyiségét figyelembe véve ez 6 akár még több óra is lehet. Amatőr idióta dilettáns országos választási bizottság...

umfff  8-)
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2010. Április 11. - 20:01:01
A mult redszerből itt maradt emberkék már rég nyugdijasok,de még dolgoznak nem is akármilyen helyen!
Cím: Re: Politika
Írta: Szabi - 2010. Április 11. - 20:05:44
Óriási botrány lesz ebből az elhúzódó szavazás zárásból valószínüleg. Szegeden állítólag még kb. 700-an várakoznak a szavazásra. A 13. kerületben kb. 1300 ember. ...Egyszerűen még utoljára el kellett kúrniuk valamit...  :D

Ráadásul az OVB elkövette a 2. baklövését azzal, tetézve a bajt, hogy bár elkezdte összeszámoltatni a szavazatokat a lezárt körzetekben(ami szerintem szintén hiba mivel az adatok ezáltal szivárognak kifelé a körzetekből.), bejelentette, hogy a kampánycsend addig tart, ameddig mindenhol le nem zárul a szavazás. Amire a barom azt mondta, hogy kb. még másfél óra, de a várakozók mennyiségét figyelembe véve ez 6 akár még több óra is lehet. Amatőr idióta dilettáns országos választási bizottság...

umfff  8-)

Nem hiszem el hogy ez nem direkt van :-/- :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 11. - 20:07:44
Mert annyi IQ-ja van szegénykéknek, mint egy botsáskának!
Az emberek nem tegnap este kérték át magukat másik szavazókörzetbe, egyértelműen látszott, hogy hol lesz tömeg, mégsem tettek ellene semmit!
Az egyetemvárosokban, meg Budapesten a hülye is gondolta, hogy ez lesz!
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2010. Április 11. - 20:08:18
Szerintem ha ezek a rohadékok nyernek,akkor most csalnak!Vagy a Jobbik győzemét tusolják el!De valami nagyon nem teccccik nekem! :-/-- :-/--
Cím: Re: Politika
Írta: Szabi - 2010. Április 11. - 20:10:02
Szerintem ha ezek a rohadékok nyernek,akkor most csalnak!Vagy a Jobbik győzemét tusolják el!De valami nagyon nem teccccik nekem! :-/-- :-/--

Joel!

Ha nyernek egyértelmű a csalás!!!
De csak abba gondoljunk bele hogy mi ez az átszavazás más kerületbe téma???Ez azért van hogy az ottani MSZP-s jelöltnek meglegyen a szavazati száma!

Férgek teeeeeeeee
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2010. Április 11. - 20:10:44
Echo-tv n pont ezt beszélik!Manipulácio!
Cím: Re: Politika
Írta: Szabi - 2010. Április 11. - 20:11:42
Fater nézi de már tiszta ideg :) :( :( :(
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2010. Április 11. - 20:13:00
Hallod te itt már azt beszélik lehet meg kell ismételni!Nem hiszem el!
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2010. Április 11. - 20:14:49
Szigeti féreg!Pedig neki ma sabat van nem is dolgozhatna!
Cím: Re: Politika
Írta: Szabi - 2010. Április 11. - 20:17:10
Ismételjük,csak ne ezek a férgek nyerjenek!!!
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 11. - 20:17:25
Szigeti féreg!Pedig neki ma sabat van nem is dolgozhatna!

Nekem is ez a vezetéknevem, akkor ma Én sem dolgozhatok? ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2010. Április 11. - 20:20:14
Mindeggy hadjuk!
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 11. - 20:21:19
kinek a hadja?
Cím: Re: Politika
Írta: Szabi - 2010. Április 11. - 20:24:00
Mindeggy hadjuk!

Most kéne edzenünk Joel le tudnánk vezetni szerintem a feszültségeinket ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Joel - 2010. Április 11. - 20:29:01
ÁÁÁÁ felrobbanok! [:-o]
Cím: Re: Politika
Írta: Szabi - 2010. Április 11. - 20:48:22
Most meg már olyanokat dumálnak hogy hajnal 3 fele lesz kb vége mert annyian várnak még néhány helyen...
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Április 11. - 20:53:54
illő lezárása a Qrcsány korszaknak, takarodjanak végleg  :-/-
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2010. Április 11. - 20:56:07
Most meg már olyanokat dumálnak hogy hajnal 3 fele lesz kb vége mert annyian várnak még néhány helyen...
8 év után már kivárom ezt a kis időt félálomban is
de azért az bosszant,hogy ennyire érdektelenek az emberek a számadatok szerint,gondolok itt a részvételi arányra
Cím: Re: Politika
Írta: szv - 2010. Április 11. - 20:58:19
Most meg már olyanokat dumálnak hogy hajnal 3 fele lesz kb vége mert annyian várnak még néhány helyen...

RTLen azt mondták fél11 kb.
Cím: Re: Politika
Írta: Szabi - 2010. Április 11. - 20:58:54
Most meg már olyanokat dumálnak hogy hajnal 3 fele lesz kb vége mert annyian várnak még néhány helyen...
8 év után már kivárom ezt a kis időt félálomban is
de azért az bosszant,hogy ennyire érdektelenek az emberek a számadatok szerint,gondolok itt a részvételi arányra

Így van ezért vagyok kiakadva én is leginkább!!!
Vagy ennyire nem érdekel sok embert az hogy mi lesz az ország jövője???

Nem akarok csúnyákat mondani mert még a végén moderálják.

Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 11. - 20:59:45
Most meg már olyanokat dumálnak hogy hajnal 3 fele lesz kb vége mert annyian várnak még néhány helyen...
8 év után már kivárom ezt a kis időt félálomban is
de azért az bosszant,hogy ennyire érdektelenek az emberek a számadatok szerint,gondolok itt a részvételi arányra

ilyen gazdasági helyzetben, ennyi csalódás után...ez Neked meglepő? Engem kurvára nem lep meg,h az emberek már hánynak a politikátol és a korrupt politikusoktól.
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 11. - 21:01:17
hozzáteszem Én voltam, pedig olyan napom volt,h 6:30ra értem a sulihoz ahol szavazni kellett, stoppal, úgy,h nem aludtam több mint 1 napja.
Cím: Re: Politika
Írta: szv - 2010. Április 11. - 21:01:26
A Mandiner értesülései szerint 3%-os országos feldolgozottság mellett ez az állás (elsősorban kistelepülésekről vannak adatok):

57,17% Fidesz
17,45% MSZP
17,14% Jobbik
5,64% LMP
1,95% MDF

9%-os feldolgozottságnál:

Fidesz 55,03%
MSZP 18,88%
Jobbik 16,89%
LMP 6,31%
MDF 2,17%
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Április 11. - 21:01:49
Lassítsatok kicsit. Nem érdektelenség van, hanem csalódottság. Akik eddig a szegfűre szavaztak, és kiábrándultak, azok nem fognak másra szavazni, csak simán nem mentek el. Ennyi. Ennek örülni kellene ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 11. - 21:04:20
ha viszont az mszp megelőzi a jobbikot az hányinger  :-\
Cím: Re: Politika
Írta: zotja - 2010. Április 11. - 21:07:34
http://kuruc.info/r/52/58031/

 ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2010. Április 11. - 21:10:01
ha viszont az mszp megelőzi a jobbikot az hányinger  :-\
több nyugdíjas van mint radikális
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 11. - 21:11:03
ha viszont az mszp megelőzi a jobbikot az hányinger  :-\
több nyugdíjas van mint radikális

és a nyugdíjasok szeretik ha elveszik a 13. nyugdíjukat?  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2010. Április 11. - 21:11:33
Mert annyi IQ-ja van szegénykéknek, mint egy botsáskának!
Az emberek nem tegnap este kérték át magukat másik szavazókörzetbe, egyértelműen látszott, hogy hol lesz tömeg, mégsem tettek ellene semmit!
Az egyetemvárosokban, meg Budapesten a hülye is gondolta, hogy ez lesz!
Erről van szó. Őskorban vagyunk. Én is igazolással szavaztam egy középiskolában, ahol volt helyi szavazókör is közvetlen mellette.

Az igazolásos részen 100 méteres sor volt már 11:00-kor (én megúsztam 85 perces várakozással), mellettünk meg 5 percenként szállingózott 1-1 ember szavazni a helyi körzetbe (nem igazolással).

Az igazolásosok adatait pedig kézzel írogatták be, ami 1 percig tartott. Na most, ha lett volna eszük, és kihasználják, hogy ma már van internet és számítógép és nyomtatók, akkor az igazolásosok adatait is előre rögzítik és a személyazonosítás kb 20mp lenne a 60 mp helyett, ami több száz emberrel számolva szavazókörönként nem kis időeltolódás!

Ezt rohadtul látniuk kellett volna előre...
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2010. Április 11. - 21:12:11
ha viszont az mszp megelőzi a jobbikot az hányinger  :-\
több nyugdíjas van mint radikális

és a nyugdíjasok szeretik ha elveszik a 13. nyugdíjukat?  ;D
a szegfűtől nem lássák a gyökeret  :D
Cím: Re: Politika
Írta: szv - 2010. Április 11. - 21:14:46

Erről van szó. Őskorban vagyunk. Én is igazolással szavaztam egy középiskolában, ahol volt helyi szavazókör is közvetlen mellette.

Az igazolásos részen 100 méteres sor volt (én megúsztam 85 perces várakozással), mellettünk meg 5 percenként szállingózott 1-1 ember szavazni a helyi körzetbe (nem igazolással).

Az igazolásosok adatait pedig kézzel írogatták be, ami 1 percig tartott. Na most, ha lett volna eszük, és kihasználják, hogy ma már van internet és számítógép és nyomtatók, akkor az igazolásosok adatait is előre rögzítik és a személyazonosítás kb 20mp lenne a 60 mp helyett, ami több száz emberrel számolva szavazókörönként nem kis időeltolódás!
[/quote]

Én még 'igazolást' sem kaptam meg...nem tudom,hogy mi oknál fogva..de azért elmentem szavazni. ::)
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2010. Április 11. - 21:17:33
Mert annyi IQ-ja van szegénykéknek, mint egy botsáskának!
Az emberek nem tegnap este kérték át magukat másik szavazókörzetbe, egyértelműen látszott, hogy hol lesz tömeg, mégsem tettek ellene semmit!
Az egyetemvárosokban, meg Budapesten a hülye is gondolta, hogy ez lesz!
Erről van szó. Őskorban vagyunk. Én is igazolással szavaztam egy középiskolában, ahol volt helyi szavazókör is közvetlen mellette.

Az igazolásos részen 100 méteres sor volt már 11:00-kor (én megúsztam 85 perces várakozással), mellettünk meg 5 percenként szállingózott 1-1 ember szavazni a helyi körzetbe (nem igazolással).

Az igazolásosok adatait pedig kézzel írogatták be, ami 1 percig tartott. Na most, ha lett volna eszük, és kihasználják, hogy ma már van internet és számítógép és nyomtatók, akkor az igazolásosok adatait is előre rögzítik és a személyazonosítás kb 20mp lenne a 60 mp helyett, ami több száz emberrel számolva szavazókörönként nem kis időeltolódás!

Ezt rohadtul látniuk kellett volna előre...
de már spekulálnak a pirosak,hogy ez a jobbiknak köszönhető
azon okból kifolyólag hogy a vidéki szimpatizánsok bekérték magukat pestre,és így talán nyernek 1 mandátumot a töredékszavazatokkal
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2010. Április 11. - 21:20:13
60 ezer igazolásos nem borítja meg a 4,8 millió (60%) ember szavazatait.

Amúgy ilyen lehetett a régi rendszer: mindenki tudja, hogy történik valami, de csak a fejesek tudják, hogy mi...  :-/-(-:   Röhej.
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2010. Április 11. - 21:23:57
Hajdú "nagyarcú" Petike van igazán csak felspannolva,mert hát ki nézi majd az ő kis műsorát ebben a feszült hangulatban?  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: Szabi - 2010. Április 11. - 21:27:16
Hajdú "nagyarcú" Petike van igazán csak felspannolva,mert hát ki nézi majd az ő kis műsorát ebben a feszült hangulatban?  ****:)))

Menjen a pi...ba a Hajdú Peti!!!

Sarka Katát meg majd én lekezelem ;D ;D ;D
 :-)o-:
Cím: Re: Politika
Írta: szv - 2010. Április 11. - 21:29:53
21:25: A Kuruc.info exkluzív információi szerint 46%-os feldolgozottságnál:
Fidesz: 63%

MSZP: 21%

Jobbik: 16,3%

4,6% LMP:
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 11. - 21:39:54
na most már kezd a faszom telelenni!!!mszp vezet a Jobbik elött... Ez a sok szutyok, primitív gyökér ember miatt van, akik rá vannak tapadva a szaros rtl klubbra meg a tévékettőre és beveszik azt a lejárató kampányt amit a jobbik ellen nyomott a média.ezeknek ez az életük.Az rtl klubb meg a mónika.Amit az rtl klubb mond az a menő, mert ez az 1etlen tájékozódási és szorakozási pontjuk. Volt,h a fókuszbanm oltották, aztán pár kellemetlen hír a híradóban, híradó után közérdekű közleményben is azt ecsetelték,h nem szabad a szélsőségekre szavazni, aztán méga házon kívül is lejáratta.

Pont barátnőmmel fetrengtünk az ágyon és kívételesen tv-ztünk.hányingaram volt.

Én nem mondom,h a Jobbik világot tudna megrengetni, de elhiszemem,h attol,h 1 pártnak vannak "elkötelezettségei" attol még akarhat jót. istenem állítólag a jobbikot irán és oroszország "pénzelte" ki nem szarja le? minden párt kapcsolódik érdekcsoportokhoz, de attol még lehet 1 saját elképzelése.

Én csak annyit szerettem volna,h legalább másodikok legyenek, szorosan, h minél több beleszólásuk lehessen a törvényhozásba.

na megint politikárol pofázok, gyökér vagyok! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 11. - 21:42:22
Ez a választás befejezés egyszerűen minden normális határon túl megy. Az OVB összes tagja elhúzhatna holnaptól a pitssába az mszp-s faszfejekkel együtt végre. A belügyminiszter még utóljára leszerepelt egy jó kis rendeletével, ami jellemző. A baj az, hogy sokkal fontosabb, embereket sokkal mélyebben érintő rendeletek tízezrei vannak ugyanígy elkúrva ebben az országban. Több mint felháborító.(Ha lenne tajtékzó szájú smiley, akkor most az itt lenne.)  o--O
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 11. - 21:44:26
na most már kezd a faszom telelenni!!!mszp vezet a Jobbik elött... Ez a sok szutyok, primitív gyökér ember miatt van, akik rá vannak tapadva a szaros rtl klubbra meg a tévékettőre és beveszik azt a lejárató kampányt amit a jobbik ellen nyomott a média.ezeknek ez az életük.Az rtl klubb meg a mónika.Amit az rtl klubb mond az a menő, mert ez az 1etlen tájékozódási és szorakozási pontjuk. Volt,h a fókuszbanm oltották, aztán pár kellemetlen hír a híradóban, híradó után közérdekű közleményben is azt ecsetelték,h nem szabad a szélsőségekre szavazni, aztán méga házon kívül is lejáratta.

Pont barátnőmmel fetrengtünk az ágyon és kívételesen tv-ztünk.hányingaram volt.

Én nem mondom,h a Jobbik világot tudna megrengetni, de elhiszemem,h attol,h 1 pártnak vannak "elkötelezettségei" attol még akarhat jót. istenem állítólag a jobbikot irán és oroszország "pénzelte" ki nem szarja le? minden párt kapcsolódik érdekcsoportokhoz, de attol még lehet 1 saját elképzelése.

Én csak annyit szerettem volna,h legalább másodikok legyenek, szorosan, h minél több beleszólásuk lehessen a törvényhozásba.

na megint politikárol pofázok, gyökér vagyok! ;D

Mondjuk az kurva jó lenne, ha legalább 1%-al is, de megelőzné a kurva mszp-t a jobbik, de ha nem, akkor is jelentősége lesz a parlamentben így is már.
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 11. - 21:47:54
ha az mszp megelőzi a jobbikot, holnap leköpök minden járókelőt az utcán  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: szv - 2010. Április 11. - 21:49:02
ha az mszp megelőzi a jobbikot, holnap leköpök minden járókelőt az utcán  ;D

És jogosan! ;D

ps:

21:45: 57%-os feldolgozottságnál:

53 Fidesz

19,4 MSZP

16,7 Jobbik

7 LMP

Ez kész vicc.. o--O
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 11. - 21:51:14
ha az mszp megelőzi a jobbikot, holnap leköpök minden járókelőt az utcán  ;D

Megfogja, már most kezdheted  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 11. - 21:54:34
azért ez ge*iség. de komolyan! najolvan, sza*ok a politikára, van nekem elég gondolkozni valóm ezen kívül...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 11. - 21:55:51
50% feldolg:

Fidesz: 54%
Mszp: 19%
Jobbik: 16%
Lmp: 7%
Mdf: 2%

Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Április 11. - 21:57:26
Én meg azt mondom,meg volt a lehetőség a radikális változásra.Úgy látszik nincs rá igény....Meg érdemli a sorsát ez az ország.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 11. - 21:57:56
BAZ megye, 37%-os feldolgozottságnál:
1. Fidesz 46,05%
2. Jobbik 28,64%
3. MSZP 19,89%
4. LMP 2,97%
5. MDF 1,20%
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 11. - 21:58:55
Én meg azt mondom,meg volt a lehetőség a radikális változásra.Úgy látszik nincs rá igény....Meg érdemli a sorsát ez az ország.

Lesz változás, nem kell elkenődni  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2010. Április 11. - 22:05:58

Amúgy ilyen lehetett a régi rendszer: mindenki tudja, hogy történik valami, de csak a fejesek tudják, hogy mi...  :-/-(-:   Röhej.

"Éjfélkor mindenki tudni fogja a végeredményt, kivéve a kötschög OVB-t"   ;D
Cím: Re: Politika
Írta: NosztalNiga - 2010. Április 11. - 22:07:21
21:25: A Kuruc.info exkluzív információi szerint 46%-os feldolgozottságnál:
Fidesz: 63%

MSZP: 21%

Jobbik: 16,3%

4,6% LMP:
Ezek az adatok mennyire hitelesek?  ::) Mert pl. ennek az összege 100 felett van  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 11. - 22:09:29
21:25: A Kuruc.info exkluzív információi szerint 46%-os feldolgozottságnál:
Fidesz: 63%

MSZP: 21%

Jobbik: 16,3%

4,6% LMP:
Ezek az adatok mennyire hitelesek?  ::) Mert pl. ennek az összege 100 felett van  ;D
Szerintem az 53 akart lenni, csak elírták!
A Borsod megyei arány viszont elgondolkodtató, talán az lenne a megfelelő!
Cím: Re: Politika
Írta: szv - 2010. Április 11. - 22:15:42
kuruc meghalt nálatok is  ????...
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 11. - 22:16:57
kuruc meghalt nálatok is  ????...

Én csak a hír Tv-t nézem  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2010. Április 11. - 22:17:18
a szavazatok 40%-os feldolgozottságnál az OVB-t, a lakosság 99.56%-a küldte el a jó büdös nénikéjébe
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 11. - 22:18:20
69%-os feldolgozottságnál:
53,24% Fidesz
19,52% MSZP
16,69% Jobbik
7,08% LMP
2,52% MDF
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 11. - 22:19:28
kuruc meghalt nálatok is  ????...

Én csak a hír Tv-t nézem  ;D

Csak a producer forrásunk ne haljon meg. Zsolti lökd a friss infókat fiam.  :D
Cím: Re: Politika
Írta: szv - 2010. Április 11. - 22:20:26
kuruc meghalt nálatok is  ????...

Én csak a hír Tv-t nézem  ;D

Most átkapcsoltam én is... @:-)  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 11. - 22:22:31
kuruc meghalt nálatok is  ????...

Én csak a hír Tv-t nézem  ;D

Csak a producer forrásunk ne haljon meg. Zsolti lökd a friss infókat fiam.  :D

Nem ígérem efitmester ;D  De változást azt megígérem  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 11. - 22:31:14
kuruc meghalt nálatok is  ????...

Én csak a hír Tv-t nézem  ;D

Csak a producer forrásunk ne haljon meg. Zsolti lökd a friss infókat fiam.  :D

Nem ígérem efitmester ;D  De változást azt megígérem  ;)

már nem az mszp-s hanem a fideszes politikusok tömik a zsebüket mindenféle korrupciós üzletekkel.Kb iylen változást vár a nép ;D
de ezt mondhatnám akármelyik pártra.Amugy könnyen pofázik lentröl a kisember, ha belegondolok Én is a havernak adnám az autópálya építás jogát, 1 kis jattért.Vagy az unokatesónak.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 11. - 22:32:29
Lendvai Ildike mindjárt elsírja magát! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: szv - 2010. Április 11. - 22:34:14
Lendvai Ildike mindjárt elsírja magát! ;D

Egy világ omlott össze benne... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Boresz - 2010. Április 11. - 22:36:44
Lendvai Ildike mindjárt elsírja magát! ;D
úgy nézem ma nem lesz elénekelve az internacionále a székházban  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: szv - 2010. Április 11. - 22:38:19
A Tv2 -n 99%feldolgozva.
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2010. Április 11. - 22:42:57
Itt mindenki megnézheti a saját körzetét is...

http://valasztas.hvg.hu/
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 11. - 22:46:06
Itt mindenki megnézheti a saját körzetét is...

http://valasztas.hvg.hu/

Persze pont a 17.ker nincs fent! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2010. Április 11. - 22:47:17
Itt mindenki megnézheti a saját körzetét is...

http://valasztas.hvg.hu/

Persze pont a 17.ker nincs fent! ;D

Be tudod állítani.  ***))))
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 11. - 22:51:48
Itt mindenki megnézheti a saját körzetét is...

http://valasztas.hvg.hu/

Persze pont a 17.ker nincs fent! ;D

Be tudod állítani.  ***))))

Vissza festetem a hajam szőkére...szerinted nem írtam be? Nem adta ki csak a többi kerületet!!! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 11. - 23:08:14
Figyejjé Prod., mindjárt jön Viktor diadalittas beszéde! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 11. - 23:13:12
Már beszél! ;D

Dávid Ibolyka meg lemondott a picsába.
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 11. - 23:15:06
Figyejjé Prod., mindjárt jön Viktor diadalittas beszéde! ;D

nekem az az ember is már 1 segg. Nem is a pártra kell szavazni hanem Orbán vezérre.olyan plakátjai vannak mint 1 trójai harcosnak. kicsit megemelték az idei kampányt az egójára.Szavazzon orbán viktorra.ki a tököm ez, 1 diktátor,h rá szavazzak?

Nekem ez kicsit sok volt a kampányukba.
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 11. - 23:17:16
Figyejjé Prod., mindjárt jön Viktor diadalittas beszéde! ;D

nekem az az ember is már 1 segg. Nem is a pártra kell szavazni hanem Orbán vezérre.olyan plakátjai vannak mint 1 trójai harcosnak. kicsit megemelték az idei kampányt az egójára.Szavazzon orbán viktorra.ki a tököm ez, 1 diktátor,h rá szavazzak?

Nekem ez kicsit sok volt a kampányukba.

Szerintem ez a választási hype nem tud hatni olyan emberre, aki nem teljesen fogyatékos.Egyiknek se voltak színvonalasabb dolgai.
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 11. - 23:18:15
Figyejjé Prod., mindjárt jön Viktor diadalittas beszéde! ;D

nekem az az ember is már 1 segg. Nem is a pártra kell szavazni hanem Orbán vezérre.olyan plakátjai vannak mint 1 trójai harcosnak. kicsit megemelték az idei kampányt az egójára.Szavazzon orbán viktorra.ki a tököm ez, 1 diktátor,h rá szavazzak?

Nekem ez kicsit sok volt a kampányukba.

Én elég sok Fidesz plakátot láttam és elég sokon nem is szerepelt... ))=/ ;D ;D
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 11. - 23:21:32
És most rövid beszéde után Vona Gábor lóra pattan és Csaba királyfi útján hazamegy a jurtájába alunni.
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 11. - 23:53:44
"Magyarország 2/3 jobbikos csak még nem tud róla" pfff....ok! ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 12. - 06:25:03
Komolyan valaki elhitte, hogy a "Jobbik" megnyeri a választást?!  :D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 12. - 06:45:27
"Magyarország 2/3 jobbikos csak még nem tud róla" pfff....ok! ;D

Persze hogyne Gábor  !+"% Valahogy meg kell magyarázni a csúnya vereséget.

Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 12. - 07:04:06
"Magyarország 2/3 jobbikos csak még nem tud róla" pfff....ok! ;D

Persze hogyne Gábor  !+"% Valahogy meg kell magyarázni a csúnya vereséget.

Ezt mondta már a választások előtt is.. De majd úgyis elválik, mit művelnek a parlamentben.
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 12. - 10:52:23
Ez a választás nem a Jobbik hanem az MSZP csúnya veresége, mert azért feltörekvő pártként ez a %-nem rossz.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 12. - 11:09:29
Az új SzDSz-en meg nem tudom mit csodálkoznak, a csapból is ezek a senkiháziak folytak a tv csatornákon.
Ha a Jobbikot is így nyomták volna, náluk is jön még plusz 5-6%.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 12. - 11:13:39
Az új SzDSz-en meg nem tudom mit csodálkoznak, a csapból is ezek a senkiháziak folytak a tv csatornákon.
Ha a Jobbikot is így nyomták volna, náluk is jön még plusz 5-6%.

Ez így van, inkább a fidesz lejáratásával voltak elfoglalva. Bele is tört a bicska.
Jobb lett volna az mszp-vel foglalkozni és tőlük elhozni szavazókat.
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Április 12. - 11:14:52
ja csak azzal kicsit nehéz megnyerni a média jóindulatát, hogy beígéred megszünteted a tv2-t meg a rtlkulbot.  @-o
A médiát meg kell csinálni magadnak, nem csak várni hogy írjanak, beszééljenek rólad  8-}
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 12. - 11:17:02
Ez a választás nem a Jobbik hanem az MSZP csúnya veresége, mert azért feltörekvő pártként ez a %-nem rossz.

Megvoltak győződve arról, hogy megnyerik(tudnám mire ez a magabiztosság) a választást.
Persze szép eredmény csak ez nekik is vér ciki a szocik után végezni, még ha nem kommunikálják.
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 12. - 11:20:55
http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/felmeresek/20100412-kik-szavaztak-a-partokra-median-felmeres.html
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 12. - 11:22:33
Senki sem hitt abban, hogy ők itt megnyerik a választásokat.
A közvélemény-kutatások bármennyire is pontatlanok, azért nagy százalékokban nem tévednek.
Tudták ők ezt a 15-20% körüli eredményt, valóban annyi volt a kérdéses, hogy megverik-e az MSzP-t vagy sem.
A TV2 meg az RTL Klub meg azelőtt sem nyomta őket, mielőtt ezt a kijelentést tették.
Az állami csatornák meg evidens miért nem.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 12. - 11:23:05
ja csak azzal kicsit nehéz megnyerni a média jóindulatát, hogy beígéred megszünteted a tv2-t meg a rtlkulbot.  @-o
A médiát meg kell csinálni magadnak, nem csak várni hogy írjanak, beszééljenek rólad  8-}

Lássuk be a kuruc-cal nem lehet választást nyerni  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 12. - 11:26:18
Ez a választás nem a Jobbik hanem az MSZP csúnya veresége, mert azért feltörekvő pártként ez a %-nem rossz.

Megvoltak győződve arról, hogy megnyerik(tudnám mire ez a magabiztosság) a választást.
Persze szép eredmény csak ez nekik is vér ciki a szocik után végezni, még ha nem kommunikálják.

Kifelé nyilván azt kommunikálták, hogy győzni fognak/akarnak tudjuk, hogy főként politikai marketinghúzás, de azért volt reális célkitűzésük is csak nyílván nem azt fogják mondani , hogy célunk  a 24,6434%  (én úgy tudom, hogy pl itt a Nógrádban 25-27% volt kitűzve).
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 12. - 11:26:40
Senki sem hitt abban, hogy ők itt megnyerik a választásokat.
A közvélemény-kutatások bármennyire is pontatlanok, azért nagy százalékokban nem tévednek.
Tudták ők ezt a 15-20% körüli eredményt, valóban annyi volt a kérdéses, hogy megverik-e az MSzP-t vagy sem.
A TV2 meg az RTL Klub meg azelőtt sem nyomta őket, mielőtt ezt a kijelentést tették.
Az állami csatornák meg evidens miért nem.

http://www.origo.hu/itthon/20100315-vona-gabor-marcius-15i-beszede.html

"Belevágok a közepébe, és kijelentem: a Jobbik nem a harmadik, nem a második helyre készül a választáson. Az ország jelenlegi helyzetében csak a győzelem lehet a cél, győzni akarunk és győzni fogunk" - mondta Vona Gábor március 15-i beszédében Budapesten. A Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje a párt győzelme esetére azt ígérte, rendbe fogják tenni Magyarországot, "van aki munkát, van aki segítséget kap majd, és lesz olyan is, aki cellát".
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 12. - 11:29:21
Tudom, hogy felhőtlen az örömöd, de te is tudod, hogy ez miről szól!
Viktor is mondott ilyet 2002-ben, meg 2006-ban, mégsem győztek.
Egy boxmeccs előtt is azt mondja mindkét fél, hogy kiütöm a másikat, holott csak az egyikük nyer.
De ha nem azt mondod, hogy győzni fogsz, máris esélytelennek tartanak!

Mellesleg ez a baj, hogy a Fidesz is a Jobbikkal van elfoglalva, helyette bizonyítani kellene, hogy nekik nincs közük a szocik korrupciós ügyeikhez, és elkezdenék az elmúlt 8 évért az elszámoltatást. Ellenkező esetben büdös lesz a dolog.
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 12. - 11:38:08

Azért a Fidesznek kicsit több esélye volt a nyerésre 2002 és 2006-ban is....akkor nem ekkora százalék különbség volt az első és második közt!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 12. - 11:40:56
Tudom, hogy felhőtlen az örömöd, de te is tudod, hogy ez miről szól!
Viktor is mondott ilyet 2002-ben, meg 2006-ban, mégsem győztek.
Egy boxmeccs előtt is azt mondja mindkét fél, hogy kiütöm a másikat, holott csak az egyikük nyer.
De ha nem azt mondod, hogy győzni fogsz, máris esélytelennek tartanak!

Mellesleg ez a baj, hogy a Fidesz is a Jobbikkal van elfoglalva, helyette bizonyítani kellene, hogy nekik nincs közük a szocik korrupciós ügyeikhez, és elkezdenék az elmúlt 8 évért az elszámoltatást. Ellenkező esetben büdös lesz a dolog.

Igen egy kicsit felhőtlen az örömöm hisz ezért dolgoztam 8 évig. Persze lesznek akiknek rossz lesz...Én nem felejtek.  ;D
http://www.youtube.com/watch?v=wdBRPVi7uJQ

Fidesznek és a Jobbiknak is köze van a szocikhoz, ezt te is tudod.  ;)
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Április 12. - 11:41:06
ja csak azzal kicsit nehéz megnyerni a média jóindulatát, hogy beígéred megszünteted a tv2-t meg a rtlkulbot.  @-o
A médiát meg kell csinálni magadnak, nem csak várni hogy írjanak, beszééljenek rólad  8-}

Lássuk be a kuruc-cal nem lehet választást nyerni  ;D

Nem baj emberek,Viktor meg mutathatja,hogy mekkora államférfi ő.Csak félő,hogy ugyanaz lesz mint mikor előzőleg kormányon voltak.Ugyan úgy lopott csalt mindegyik mint az Mszp csak kevesebb derült ki belőle.Vajon mért nyert 8 éve az Mszp?Ja, bocs biztos nem akartak nyerni Viktorék.Ééértem én....
Lehet szidni a Jobbikot meg derülni az úgynevezett vereségén,de szerintem ez a 3. hely sem vereség,hanem igen is győzelem egy ilyen új párt szempontjából.
Jómagam is meglepődtem volna,ha megnyerik a választást,bár mennyire is szerettem volna.Véleményem szerint már az is nagy fegyvertény hogy bekerültek a parlamentbe.Azt nem feszegetem,hogy ha nem lett volna ekkora szembeszél a Jobbik számára a médiában,mint amekkora volt mi lett volna,mert ennek már nincs jelentősége.Az tény,hogy a kuruc-cal nem lehet választást nyerni.A jövőben a Jobbik egyik céljának kell lenni a médiájuk felépítését.
Engem eleddig nem nagyon hozott lázba a politika,de mióta a Jobbik a látókörömbe került szembesültem vele,hogy engem ez az irány vonz és érdekel.Amiben tudtam segítettem a Jobbikot a magam szerény módján,és ezután is ezt fogom tenni.
Azt viszont nagyon remélem,hogy ha már a Fidesz ekkora előnnyel nyerte a választásokat és ennyi ember mellettük áll rendet tesznek ebben a kis országban.Sajnos Viktornak sincsen varázspálcája,hogy egy intéssel elintézze a gondokat,bármennyire is ezt hiszik sokan.Kemény évek várnak még ránk ,amire kicsit normalizálódik a helyzet az országban,de ha már látjuk a fényt az alagút végén az már jó jel.
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 12. - 11:48:13

Mindegyik párt lop csak nem mindegy mennyit....miért nem lopta ki magát az Mszp az első 4 évben és a második 4ben miért nem az országot nézte?
Ezen kívül eladtak mindent amit lehetett...
Az a baj h most majd mindenki hirtelen csodát vár csak h szarból nem lehet várat építeni...kell pár év mire talán kicsit talpra áll az ország, de remélem egy életre megtanultuk h a mocskos komcsiknak nem adunk hatalmat!!!!!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 12. - 11:50:11

Mindegyik párt lop csak nem mindegy mennyit....miért nem lopta ki magát az Mszp az első 4 évben és a második 4ben miért nem az országot nézte?
Ezen kívül eladtak mindent amit lehetett...
Az a baj h most majd mindenki hirtelen csodát vár csak h szarból nem lehet várat építeni...kell pár év mire talán kicsit talpra áll az ország, de remélem egy életre megtanultuk h a mocskos komcsiknak nem adunk hatalmat!!!!!

 Łł= :-)!
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 12. - 12:13:14
CSÁÓ MSZP  @:-)

http://www.youtube.com/watch?v=wdBRPVi7uJQ
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Április 12. - 12:53:06
Jó ez a videó.Ebben egyet értünk.Jó hogy lekerültek a kormányról.Csak nehogy annyira bele merüljenek az ellenzéki szerepbe,hogy eztán mindent élből megvétózzanak.A Jobbik programját ismerem,meg azt is tudom,hogy milyen koncepció alapján fognak állást foglalni adott kérdésekben,de a cocialisták irányelveit nem naon ismerem.(illetve a növeljük a bankszámlánk tartalmát minél hamarabb,minél többre közpénzből).Talán annyira nem tudnak bekavarni,mert a Fidesz elég sok mandátummal rendelkezik,és egymaga elintézi a 2/3-os döntéseket.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 12. - 12:55:41
Tisztában vagyok én is, hogy milyen összefonódások vannak.
Nem azt mondtam, hogy a Fidesznek nem volt nagyobb esélye anno, de körvonalazódott, hogy nem ők fognak nyerni, mégsem mondta senki, hogy nem biztos, hogy nyerünk. Csak arra utaltam, hogy senki nem fogja kimondani azt, ami esetleg már nyilvánvaló, hanem biztatja a híveit.
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 12. - 14:06:01
elég sok mandátummal rendelkezik,és egymaga elintézi a 2/3-os döntéseket.

egyedül elintézi a 2/3-os döntéseket IS. Semmelyik ellenzéki párt sehogy nem tud bekavarni neki, akármennyire merül is el majd az ellenzéki szerepben. Ez a helyzet állt elő...
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 12. - 14:25:45
Igen, sajnos még elméletben sem lesz értelme az ellenzéki politikusoknak bemenni a parlamentbe.
Így lelkiismeret-furdalás nélkül nem fognak csinálni semmit.
Cím: Re: Politika
Írta: Kicsibors - 2010. Április 12. - 14:35:13
Igen, sajnos még elméletben sem lesz értelme az ellenzéki politikusoknak bemenni a parlamentbe.
Így lelkiismeret-furdalás nélkül nem fognak csinálni semmit.

Mer' eddig lelkiismeret furdalásuk volt ám!   :D
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Április 12. - 14:50:08
elég sok mandátummal rendelkezik,és egymaga elintézi a 2/3-os döntéseket.

egyedül elintézi a 2/3-os döntéseket IS. Semmelyik ellenzéki párt sehogy nem tud bekavarni neki, akármennyire merül is el majd az ellenzéki szerepben. Ez a helyzet állt elő...
Talán jobb is így...Talán felgyorsulnak a dolgok,és előbbre mozdulnak az ország ügyei.Nem vagyok fideszes,de ha konstruktív lépéseket tesz a Fidesz az ország és a Magyar nép érdekében,akkor tegye a dolgát.Minél kevesebb ellen állásba ütközik a dolog annál gyorsabban tudunk haladni.
Sántít a hasonlat,de kínában is többek között azért haladnak ilyen szépen a fejlesztésekkel,mert nem nagyon van ellenzék,aki okoskodjon.Még egyszer:nem pont ide illik a hasonlat,de mégis ;D
Viszont ez egy kontrollálatlan ámokfutásba is átcsaphat,ha úgy hozza az élet.Sajnos az alatt az ország végleg össze roppanna.Az isten óvjon bennünket tőle.
Cím: Re: Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 12. - 15:09:08
Én 1998-2002 között jártam Egyetemre. Nekem akkor sokat segített ez a kormány, csak jó emlékeim vannak abból az időszakból, mert tudom, hogy a nővérem még szívott a szocis oktatási rendszer miatt. Sok vállalkozó ismerősöm is akkor tudott igazán elindulni, úgyhogy azért nem vagyok vészmadár, mint lennék egy MSzP-s 2/3-os többségnél.
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Április 12. - 15:23:50
Én a katonai fősulin kaptam Orbán Viktoros svájci bicskát ;D Victorinox, stílusosan :D
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 12. - 15:49:14
Én 1998-2002 között jártam Egyetemre. Nekem akkor sokat segített ez a kormány, csak jó emlékeim vannak abból az időszakból, mert tudom, hogy a nővérem még szívott a szocis oktatási rendszer miatt. Sok vállalkozó ismerősöm is akkor tudott igazán elindulni, úgyhogy azért nem vagyok vészmadár, mint lennék egy MSzP-s 2/3-os többségnél.

Nekem is akkor tudott sok ismerősöm olyan lehetőségeket megragadni,olyan fejlesztéseket végrehajtani a vállalkozásában, ami valóban egy látható és érezhető fellendülést okozott.Meglátjuk, mi lesz, nem lesz kolbászból a kerítés ez biztos,de nem is ez a büdös proli-komcsi uralom lesz, ami eddig volt.
Cím: Re: Politika
Írta: Koxi - 2010. Április 12. - 16:18:16
Jobbik!  :-){
 :-)!
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 12. - 23:53:24
Ma hallottam 1 véres szájú kommunistátol,h a Jobbikra leginkább a fiatal, munkahellyel nem rendelkezők szavaztak. Mondom jah, csak tedd hozzá,h Ők egyetemre járnak még  ;D 

Amugy szerintem itt bukott el a Jobbik,h ennyire "alul" szerepelt. Ha a fidesznek meglesz a 2/3-os többsége akkor szépen maga alá rendeli a Jobbikot azzal,h szét szivatja a beadott törvényeivel. Gondoljunk csak arra,h minden 1es gárda ellen irányult törvényt megszavaznak. Ha véletlen nem lenne meg, akkor meg a szocikkal összefogva tartják majd karanténba.

Az lett volna a Jobbik 1etlen esélye,h nagyon szorosan a fidesz mögött végez, vagy megelőzi.

Így sajnos már rá van kényszerülve arra,h csicskuljon, különben úgy szopatják meg őket ahogy akarják!
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 13. - 01:51:16

http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/felmeresek/20100412-kik-szavaztak-a-partokra-median-felmeres.html   ;)
Cím: Re: Politika
Írta: efitmaster - 2010. Április 13. - 07:13:14

Amugy szerintem itt bukott el a Jobbik,h ennyire "alul" szerepelt. Ha a fidesznek meglesz a 2/3-os többsége akkor szépen maga alá rendeli a Jobbikot azzal,h szét szivatja a beadott törvényeivel. Gondoljunk csak arra,h minden 1es gárda ellen irányult törvényt megszavaznak. Ha véletlen nem lenne meg, akkor meg a szocikkal összefogva tartják majd karanténba.

Az lett volna a Jobbik 1etlen esélye,h nagyon szorosan a fidesz mögött végez, vagy megelőzi.

Így sajnos már rá van kényszerülve arra,h csicskuljon, különben úgy szopatják meg őket ahogy akarják!

Azéé ez nem ennyire eccerű.
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 13. - 07:14:59

Nem ám! A jobbik sokat profitálhat ebből az alárendelt szerepből, meglátjuk mennyire tudja kihasználni. Ha jól sakkoznak, meg tudnak erősödni minden következmény nélkül..  8)
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Április 13. - 07:58:54
Szerintem sem kell félteni a Jobbikot.Meg az nem úgy működik,hogy az lesz amit a Fidesz mond,mert abból diktatúra lenne.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 13. - 11:27:08
  ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 13. - 11:41:35
http://www.hir24.hu/valasztas-2010/48436/fideszes-kepviselo-tamadt-a-jobbik-irodara.html

 ::)
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Április 13. - 11:43:49
http://www.hir24.hu/valasztas-2010/48436/fideszes-kepviselo-tamadt-a-jobbik-irodara.html

 ::)
Szegények, nem volt ott a gárda, hogy megvédje őket? ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 13. - 11:46:45
Morvai Krisztina is elmegy a jó kommunista k.rva anyába az egész bagázsával együtt.
Hír tv-nek elég sokat köszönhet az ország és ez az elmebeteg Morvai
http://www.youtube.com/watch?v=2Zu8K9bKMxg

Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 13. - 11:47:45
http://www.hir24.hu/valasztas-2010/48436/fideszes-kepviselo-tamadt-a-jobbik-irodara.html

 ::)
Szegények, nem volt ott a gárda, hogy megvédje őket? ;D

Gárda...vicc   :D
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 13. - 11:52:11
A gárda egyszer sem lépet fel keményen amikor kellet volna, csak masíroznak mint valami idióták.
http://www.youtube.com/watch?v=BMtUd4ozw2g&feature=related
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 13. - 11:52:46
http://www.hir24.hu/valasztas-2010/48436/fideszes-kepviselo-tamadt-a-jobbik-irodara.html

 ::)

Én jobban elvertem volna  ;D
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 13. - 11:56:24
Morvai Krisztina is elmegy a jó kommunista k.rva anyába az egész bagázsával együtt.
Hír tv-nek elég sokat köszönhet az ország és ez az elmebeteg Morvai
http://www.youtube.com/watch?v=2Zu8K9bKMxg

Nem tudom mit képzel magáról ez a Morvai...elfelejtette kiknek köszönheti hova jutott...
Inkább arról regélne miket tett meg azért h most az legyen aki!
Na de ez a Jobbik máshoz nem is értenek csak támadni....
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 13. - 11:56:47
Szerintem sem kell félteni a Jobbikot.Meg az nem úgy működik,hogy az lesz amit a Fidesz mond,mert abból diktatúra lenne.

2/3 úgy működik, készülhetsz a diktatúrára.  ****:)))  
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 13. - 11:59:04
Szerintem sem kell félteni a Jobbikot.Meg az nem úgy működik,hogy az lesz amit a Fidesz mond,mert abból diktatúra lenne.

2/3 úgy működik, készülhetsz a diktatúrára.  ****:)))  

Na igen!Egyszerű matek az egész! :D
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 13. - 12:21:48
http://www.hir24.hu/valasztas-2010/48436/fideszes-kepviselo-tamadt-a-jobbik-irodara.html

 ::)

Én jobban elvertem volna  ;D

Kit? A lányt vagy a részegeket?
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 13. - 12:23:49
A gárda egyszer sem lépet fel keményen amikor kellet volna, csak masíroznak mint valami idióták.
http://www.youtube.com/watch?v=BMtUd4ozw2g&feature=related

Ehhez volt joguk, ha erőszakosan léptek volna fel, az lett volna a baj  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Április 13. - 12:27:14
Csak ne hogy sírjatok pár év múlva. **:))))* Most még örülhettek,de mondjuk fél év múlva mikor majd semmi eredményt nem tud a fidesz felmutatni gondolom majd kussoltok ,mint szar a gazba.Sajnos most a fidesz tömi meg a zsebeit első körbe,utána esetleg foglalkoznak az ország ügyeivel.Kis mellékes befigyel. ****:)))))) Hisz ezért dolgoztatok 8 évig  ****:)))))) Nagy királyok vagytok....
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 13. - 12:30:32
Csak ne hogy sírjatok pár év múlva. **:))))* Most még örülhettek,de mondjuk fél év múlva mikor majd semmi eredményt nem tud a fidesz felmutatni gondolom majd kussoltok ,mint szar a gazba.Sajnos most a fidesz tömi meg a zsebeit első körbe,utána esetleg foglalkoznak az ország ügyeivel.Kis mellékes befigyel. ****:)))))) Hisz ezért dolgoztatok 8 évig  ****:)))))) Nagy királyok vagytok....

Fél év múlva nem is...mint már pár oldalal hamarabb is említettem...a sok okos majd azt hiszi h egyből csodák születnek!
Szarból nem lehet várat építeni megint csak ismétlem!
Kell pár év h valamelyest talpra álljon ez az ország mert itt már akkora a baj!
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Április 13. - 12:41:40
De ha 2 év múlva sem lesz eredmény,akkor is lesz mire hivatkozni legalább.
De mindegy ,ne legyen igazam.Csak rühellem ,hogy sokan mekkora királyok,mert nyert a Fidesz.
Akkor mit csinált volna a sok narancsos politikus,ha a Jobbik is bemutatja azt a sok kompromitáló képet meg videót ami a birtokában volt?Csak ez nem a Jobbik stílusa.
Na de minél többet hibázik majd a fidesz,a Jobbiknak annál több híve lesz.Úgy hogy hajrá!Csak úgy mint az utolsó kormányzás alatt!
Cím: Re: Politika
Írta: balic - 2010. Április 13. - 12:42:08
Volt, aki így szavazott. Nem egyszerűek az emberek!  ;D
http://szavazzfasszal.blog.hu/
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Április 13. - 12:42:52
Jah,átérezték a történelmi pillanatot ****:))))))
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 13. - 12:50:39
Volt, aki így szavazott. Nem egyszerűek az emberek!  ;D
http://szavazzfasszal.blog.hu/

 ;D
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 13. - 12:50:42
De ha 2 év múlva sem lesz eredmény,akkor is lesz mire hivatkozni legalább.
De mindegy ,ne legyen igazam.Csak rühellem ,hogy sokan mekkora királyok,mert nyert a Fidesz.
Akkor mit csinált volna a sok narancsos politikus,ha a Jobbik is bemutatja azt a sok kompromitáló képet meg videót ami a birtokában volt?Csak ez nem a Jobbik stílusa.
Na de minél többet hibázik majd a fidesz,a Jobbiknak annál több híve lesz.Úgy hogy hajrá!Csak úgy mint az utolsó kormányzás alatt!

Hidd el h ha lett volna mit bemutatni a jobbiknak akkor megtette volna! :D ;)
Mellesleg miért vagyunk királyok?
Senkinek nem hangzott itt el a szájából olyan megjegyzés ami erre utalna!
Örülni meg hagy örüljek már annak aminek én akarok de még ezt sem fejtettem ki meg nagyon senki!
Szerintem inkább csak neked az a bajod h nem a jobbik került hatalomra....
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 13. - 12:51:41

Majd 4 év múlva..  :-}
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Április 13. - 12:57:39

Egyébként ez igaz! ;D
Természetesen annak örülsz aminek akarsz.Ha előbbre jut az ország annak én is fogok örülni.Ez mindenki érdeke.
Peace!
Cím: Re: Politika
Írta: csesztike - 2010. Április 13. - 13:00:24

Írta: George - 2010. Április 13. - 13:51:44
Én annak örülök, hogy nem az folytatódik ami eddig volt. Az, hogy mi lesz 4 év múlva, nagyon korai még elkiabálni. De a Jobbiknak inkább örülni kellene, hogy bent vannak egyáltalán a Parlamentben, nem pedig fenyegetőzni mindenki felé mint valami eszelős banda. Ez nem épelméjű, volt már ilyen a történelemben, hogy annak ugrik, aki segített neki, lesz még teher a gárdából is a Jobbik felé ;)
Külföldön alapvetően üdvözlik a politikai változást ami most nálunk elindult. Nem kellene elbaszni a nemzetközi megítélésünket sem...
Cím: Re: Politika
Írta: pmiller06 - 2010. Április 13. - 14:49:40
Nem vitatkozni akarok, de véleményem szerint a nemzetközi megítélésünket már elbasztuk.. :(
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 13. - 14:53:09
Nem vitatkozni akarok, de véleményem szerint a nemzetközi megítélésünket már elbasztuk.. :(

Szerintem meg arra kéne már figyelni hogy milyen a mi megítélésünk az országról.. Az lenne a fontos, hogy az unió előnyeit ki tudjuk használni, és a gazdaságunk felfele mozogjon már végre.
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2010. Április 13. - 15:09:10
Akkor beszálok én is itt a fórum politikai életében...LOL

itt az új SZDSZ.....

http://kuruc.info/r/52/58124/

...ebben a pártban aztán van mindenfajta ember.....cigó, zsidó, deviáns...ez kell a magyarnak..... :-/- o--O
Cím: Re: Politika
Írta: Raymond - 2010. Április 13. - 15:11:01
Ez a video is megér egy tekintést.....

http://kuruc.info/r/52/58118/

......hihetetlen hogy csőbe húzták Kósát........mekegés makogás 16 percen keresztül .... ****:)))
Cím: Re: Politika
Írta: George - 2010. Április 13. - 15:34:41
Két dolog van amint tuti ölre mennek az emberek, az egyik a vallás, a másik a politika. Én mindkettőt rühellem, de nem akarok olyan országban élni, ahol azért néznek rám ferdén, mert nincs piros-fehér csíkos, nagy Magyarország matrica a kocsi hátulján. Lassan már itt tartunk, szóval kapjon a fejéhez mindenki, mert minél jobbra megyünk, annál hangosabban ugatnak a kutyák :-} Még el sem kezdődött semmi, de máris minden szar, és ezért mindenki felelős, aki nem a Jobbikra szavazott. Ez komoly? ::)
Cím: Re: Politika
Írta: atleeta - 2010. Április 13. - 15:48:21
Szerintem sem kell félteni a Jobbikot.Meg az nem úgy működik,hogy az lesz amit a Fidesz mond,mert abból diktatúra lenne.

2/3 úgy működik, készülhetsz a diktatúrára.  ****:)))  
Lehet tényleg az kéne ide, persze nem ezzel a felállással. Egy ideje "demokrácia" van, de nem igazán akar működni...
Cím: Re: Politika
Írta: endre66 - 2010. Április 13. - 16:29:41
Nem kell félni ettől a 2/3-tól.

8 évig az ment, hogy a baloldal visszakozott, hogy hát kérem nem tudunk meghozni egy döntést sem, mert az ellenzék behúzza a kéziféket...

Most, hogy végre valaki megkapná a cselekvéshez elegendő 2/3-ot, mindenki antidemokráciát kiabál. Ugyanakkor ha nem lesz meg a 2/3, akkor a jobboldal fogja azt mondani, hogy nem tudunk megszavazni semmit sem az ogy-ben, mert az ellenzék nem szavaz meg semmit sem velünk.

Közben meg mindenki elismeri, hogy az alkotmány elavult, módosításra szorul...

Hogy is van ez akkor?

Én megértem, hogy létezik Orbán fóbia. De a baloldaliak meg értsék meg, hogy létezett Medgyesi fóbia (útelágazás), Gyurcsány fóbia (hazudtunk reggel...trükkök százaival...) és Bajnai fóbia is (pislogós, libás sztori). El kell fogadni, hogy most ő következik.

A lényeg, hogy ha meg lesz a Fidesz 2/3-a, akkor lesznek igazán számon kérhetőek, mert nem fognak tudni takarózni azzal a szöveggel, hogy "az ellenzék miatt nem tudunk semmilyen törvényen változtatni".

Aki meg antidemokráciáról szónokol a 2/3 kapcsán, annak csak annyit, hogy a jelenlegi játékszabályok szerint az állampolgárok juttatták XY százalékhoz a Fideszt, nem pedig a "Fidesz tört 2/3-ra". (ha az angliai játékszabályok lennének nálunk, akkor 1 szocialista ülne a parlamentben, ott ugyanis a győztes mindent visz elve van érvényben, és ha jól tudom a 176 körzetből 1-ben nyert csak mszp-s.)
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 13. - 16:51:12
"Az MDF először megbokrosodott, majd herényire zsugorodott, és most alulról szagolja az ibolyát."
ezt most kaptam... ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 13. - 17:01:07
http://www.youtube.com/watch?v=r_Eprsp19eY&feature=player_embedded#   ;D ;D !+"%   ezek már nagyon beteg videók ;D
Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Április 13. - 17:14:23
Én azt mondom,hogy legyen már végre valaki(k),aki rendbe szedi az országot.Ahhoz meg nem kell szélső jobbosnak lenni,hogy be lássuk:ha ezt a ciklust is elbasszák,akkor onnan vissza út már nincsen.Szerintem ezt az Orbánék is tudják,csak a kérdés az,hogy lesz-e értelmes intézkedésük.Remélem igen.
Sok tüske van az emberekben már,(bennem is).Nehéz megemészteni,hogy nem az nyert akit szeretett volna.Részemre a Jobbik programja volt az,amivel azonosulni tudtam,mivel a fideszét nem is láttam,a vörösöké meg nem is érdekelt,no meg a liberáliséké sem.
Sajnos ahhoz sem kell nagyon rasszistának lenni,hogy lássuk igen is van cigány kérdés Magyarországon,akiket a Magyarokra szabadítottak a szocik,pontosabban pozitív diszkriminációt alkalmaztak velük szemben,hogy amíg a Magyar meg a Cigány egymással kinlódik,addig se foglalkozzanak az ország siralmas helyzetével.Oszd meg és uralkodj.
Sajnos nem hiszem,hogy a Fidesz hajlandó lenne a cigánykérdést a helyén kezelni.De cáfoljatok meg ha nincs igazam.
Cím: Re: Politika
Írta: Prod - 2010. Április 13. - 19:23:23
Nem kedvelem Bayert se az echo tv-t, de ez a Nagy Ervin (Jobbik egykori alapítója) interjú eléggé elgondolkodtató.

http://www.youtube.com/watch?v=nXbi_dB7Y_0&feature=related

Cím: Re: Politika
Írta: tomasz - 2010. Április 13. - 19:50:56
Nyilván pénz nélkül nincs politika.Valahonnét elő kell teremteni azt a pénzt.Ha jobban körül nézünk minden párt háza táján akad egy-két "vállalkozó".Biztos ezután is folyamatos támadásnak lesz ki téve a párt,de szerintem ezt tudják ők is.Van pár fullajtár a fidesznél is,akiknek ez a feladatuk.Nagy ügy...
Úgy gondolom,hogy lehetne itt heteken keresztül vitázgatni,de részemről vége.Nyert a Fidesz,remélem okosan fogják csinálni.
Mindenkinek Szebb Jövőt kívánok!(és ezt nem csak a Jobbikos köszönés kedvéért írtam ****:)))))) )
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Április 14. - 09:28:50
de te meg komolyan azt hiszed hogy afidesznek nincs, de a jobbiknak meg van csodafegyvere? Az kellene hogy a jobbik hatalomra jutna aztán a nyugat meg bezárná a kaput  :-)(-: Bár lehet olcsóbb lenne a benzik Iránból a Barátság 3 kőolajvezetéken  @:-)
Cím: Re: Politika
Írta: szv - 2010. Április 14. - 09:40:23
Nem kedvelem Bayert se az echo tv-t, de ez a Nagy Ervin (Jobbik egykori alapítója) interjú eléggé elgondolkodtató.

http://www.youtube.com/watch?v=nXbi_dB7Y_0&feature=related

http://kuruc.info/r/7/57608/
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2010. Április 14. - 09:49:49
Lehet itt 1/3-ad, lehet itt 2/3-ad, lehet itt 5/3-ad, jobb nem lesz!
Most jön a királyság majd annak bukása. És ez így megy már 20 éve. Mi megöregszünk, megdöglünk és minden folytatódik tovább a gyerekeinken keresztül.
Régen tisztábban láttak az emberek és mertek a jövőre gondolni és volt mire alapozni, mertek családot alapítani, nem 65 év volt az átlag életkor, nem volt ennyi idegbeteg és kétségbeesett öngyilkos és családírtó ember. Én már feladtam sajnos!!!!!! :'(
Cím: Re: Politika
Írta: szv - 2010. Április 14. - 09:54:44

Teljes mértékben igazad van!Sajnos!
Cím: Re: Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 14. - 10:15:16
Lehet itt 1/3-ad, lehet itt 2/3-ad, lehet itt 5/3-ad, jobb nem lesz!
Most jön a királyság majd annak bukása. És ez így megy már 20 éve. Mi megöregszünk, megdöglünk és minden folytatódik tovább a gyerekeinken keresztül.
Régen tisztábban láttak az emberek és mertek a jövőre gondolni és volt mire alapozni, mertek családot alapítani, nem 65 év volt az átlag életkor, nem volt ennyi idegbeteg és kétségbeesett öngyilkos és családírtó ember. Én már feladtam sajnos!!!!!! :'(

Feladni SOHA!!  ;-oo-; Az olyan egyszerű, te meg nem vagy egyszerű..  @:-)
Cím: Re: Politika
Írta: Woodslave - 2010. Április 14. - 15:00:38
Annyira népszerűek a terjedő levelek, én is kaptam egyet Csurka István írja a JObbikról. Nem másolom be az egészet mert nem bírja el a fórummotor, de egy idézetet azért megér  8-} ;D
Mire és miért kell a Jobbik, az új proletárpárt?
 
Talán bizony a Moszad szereti őket és jót akar nekik?
Ez képtelenség.
Az irányítótorony, amelynek tetején ott díszlik a hatágú csillag, benne most már nem Surányi,
hanem Krisztina képével még az MSZP-t sem szereti.
 
A proletárpárt neki arra kell, hogy megakadályozza vele a magyar kibontakozást.
A kibontakozás megakadályozásához mindig valamilyen proletárpártra van szükség.
Ha a baloldali proletárpárt ma lehetetlen, csinálnak jobboldalit.
Ha nemzetközi proletárinternacionálé nem lehetséges, barkácsolnak nemzetit, magyart, majdnem ősmagyart.
Erre kellenek a MIÉP-től átvett gondolatok.
Meg minden máshonnan való szerzés.
Erre kellenek az elcsábított káderek és erre kell mindenekelőtt a sikerszag.
A Jobbik a média jóvoltából ma mindig sikerszagú.
Úgyszólván az egész politológusegyüttes ezt a sikert zsolozsmázza, ahelyett, hogy elemezne.
Nemcsak a megvett emberek, hanem a belátóbbak és a tárgyilagosságra törekvők is, mert a sikert ma már mítosszá tették.
A Jobbik sikere tagadhatatlan, mint a holokausztmítoszé volt.
Az sem baj, ha a Jobbik-proletár ezenközben sűrűn zsidózik.
Neki szabad - a cél érdekében.
 #:-) ;D
Cím: Re: Politika
Írta: Cressler - 2010. Április 14. - 23:03:26
Két dolog van amint tuti ölre mennek az emberek, az egyik a vallás, a másik a politika. Én mindkettőt rühellem, de nem akarok olyan országban élni, ahol azért néznek rám ferdén, mert nincs piros-fehér csíkos, nagy Magyarország matrica a kocsi hátulján. Lassan már itt tartunk, szóval kapjon a fejéhez mindenki, mert minél jobbra megyünk, annál hangosabban ugatnak a kutyák :-} Még el sem kezdődött semmi, de máris minden szar, és ezért mindenki felelős, aki nem a Jobbikra szavazott. Ez komoly? ::)
Meg a foci :D
Cím: Re: Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 14. - 23:06:47
nekem ma esett le, hogy még egyszer kell mennem szavazni.... :-\ hurrá...
Cím: Re: Politika
Írta: darknight - 2010. Április 15. - 22:47:47

Kommentár nélkül...

http://www.youtube.com/watch?v=YVd8o9v6FMw&playnext_from=TL&videos=no071gdLKR0

http://www.youtube.com/watch?v=gJvKPwG4mX0&playnext_from=TL&videos=n3nPcLWqgI0

http://www.youtube.com/watch?v=adN5FyJ0QA4&playnext_from=TL&videos=4P87J4AaGZY

http://www.youtube.com/watch?v=EF64bfAVCOY&playnext_from=TL&videos=ILxESog50II

http://www.youtube.com/watch?v=VZW3m3ceVxc&playnext_from=TL&videos=agIrm4ssh1Y

http://www.youtube.com/watch?v=Te7wxWvbVMg&playnext_from=TL&videos=VVDaPjY3AHg

  >:D >:D >:D

Cím: Re: Politika
Írta: doncicco - 2010. Április 16. - 00:09:40
Lehet itt 1/3-ad, lehet itt 2/3-ad, lehet itt 5/3-ad, jobb nem lesz!
Most jön a királyság majd annak bukása. És ez így megy már 20 éve. Mi megöregszünk, megdöglünk és minden folytatódik tovább a gyerekeinken keresztül.
Régen tisztábban láttak az emberek és mertek a jövőre gondolni és volt mire alapozni, mertek családot alapítani, nem 65 év volt az átlag életkor, nem volt ennyi idegbeteg és kétségbeesett öngyilkos és családírtó ember. Én már feladtam sajnos!!!!!! :'(

Megtarthatjátok magatoknak a régi tisztánlátást a lenin összessel, a szoc.üdülőkkel, brigádnaplókkal, szocialista erkölcsel, társadalmi autóbusszal, rohadó kapitalizmussal és az elvtársak által a nyakunkon hagyott több milliárdos államadósággal együtt! remélem hamarosan rossz emlék csupán a kommunisták utódpártjával együtt.
Cím: Re: Politika
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 16. - 09:09:40
Megint kimoderálom magamat, inkább, de ez mit írtál, ez nem túl kedves.
Cím: Re:Politika
Írta: mack - 2010. Április 16. - 12:17:08
ejjnyemá, ez Magyarország! Megmondom öszintén qrwára mindegy itt ki lesz "hatalmon" itt rámennek a pénzre és ennyi. Kicsit leegyszerűsítettem a dolgot, de lássuk be kábé ennyi. Ki az aki azzal foglalkozik hogy mi van veled? Drasztikus eszközök kellenének ide.......ebből a szempontból én néha szégyenlem hogy ide születtem. Semmi mást nem hallasz a tévében csak ez korrupt, meg itt ennyit nyúlt le...de védelmijog-szabadlábon védekezhet-háziőrizet-felfüggesztett..stb. temeg me csúnyán nézel a Kossuth téren, má visznek. Szépkis országez, hogy basznámámeg egy Fatboy
Cím: Re: Politika
Írta: sasa - 2010. Április 16. - 13:41:50
Lehet itt 1/3-ad, lehet itt 2/3-ad, lehet itt 5/3-ad, jobb nem lesz!
Most jön a királyság majd annak bukása. És ez így megy már 20 éve. Mi megöregszünk, megdöglünk és minden folytatódik tovább a gyerekeinken keresztül.
Régen tisztábban láttak az emberek és mertek a jövőre gondolni és volt mire alapozni, mertek családot alapítani, nem 65 év volt az átlag életkor, nem volt ennyi idegbeteg és kétségbeesett öngyilkos és családírtó ember. Én már feladtam sajnos!!!!!! :'(

Megtarthatjátok magatoknak a régi tisztánlátást a lenin összessel, a szoc.üdülőkkel, brigádnaplókkal, szocialista erkölcsel, társadalmi autóbusszal, rohadó kapitalizmussal és az elvtársak által a nyakunkon hagyott több milliárdos államadósággal együtt! remélem hamarosan rossz emlék csupán a kommunisták utódpártjával együtt.
Erős szavak, mondatok ezek egy olyan ember szájából, aki még megsem született a régi rendszerben, vagy ha igen akkor még nagyon gyerek volt. Ha gyerek volt, akkor főleg nem lehetnek rosszak az emlékei, mert abban az időben jó volt gyereknek és fiatalnak lenni. Akkor sem volt kötelező párttagnak lenni, akkor sem kellett kényszerből bármit is csinálni, de egy dolog volt ami kötelező volt az a munka. Aki nem dolgozott azt büntették. Nem volt cigány terror, mert akkor tudták kezelni a helyzetet. Nem emlékszem, hogy a romákat beengedték volna a szorakozóhelyekre vagy a discókba. Akkor volt kulturált egymás mellett élés. Nem volt külömbség az emberek közt, legfeljebb a munkásember gyerekei részesülhettek némi előnybe az iskoláztatottságnál vagy valamilyen tábornál. Nem hiszem, hogy akkor jobban el lett volna adósodva az ország mint most. Régen mindenki lakáshoz juthatott, most egy élet kevés ahhoz, hogy vegyél magadnak. Ha veszel is bankhitelből, azt úgy is visszaveszik tőled. Nem akarom tovább ragozni a témát, csak a tapasztalataimból írtam pár dolgot. Én nem voltam párttag, bár be se vettek volna, de így sem voltam hátrányos helyzetü. A mai világban élő, magukat királyoknak  és istennek érző emberek sokkal nagyobb kárt tesznek az orzságnak és a lakóságnak. Lehet itt mindenkit mocskolni, de a maiakat sem szabad kifelejteni belőle. Soha sem voltam szavazni, mert már akkor sem és most sem láttam értelmét. Nagyon örülök, hogy most is kihagytam, mert ez már nem arról szólt amiről kellett volna. Elég nagy baj ha a pártok csak úgy tudják rávenni az embereket a szavazásra ha megfenyegetik őket vagy fizetnek neki egy felest és egy sőrt. 
Cím: Re: Politika
Írta: Alex46 - 2010. Április 16. - 14:24:23
Nem vitatkozni akarok, de véleményem szerint a nemzetközi megítélésünket már elbasztuk.. :(
[/b]

Lehet, de kit érdekel ez? Az adósságunk eléri a GDP 140%-át, most már nemzetben kellene gondolkodni, ahogy az az Argentínok tették, nem pedig a nemzetközi megítéléssel.
Cím: Re: Politika
Írta: Alex46 - 2010. Április 16. - 15:02:51
Lehet itt 1/3-ad, lehet itt 2/3-ad, lehet itt 5/3-ad, jobb nem lesz!
Most jön a királyság majd annak bukása. És ez így megy már 20 éve. Mi megöregszünk, megdöglünk és minden folytatódik tovább a gyerekeinken keresztül.
Régen tisztábban láttak az emberek és mertek a jövőre gondolni és volt mire alapozni, mertek családot alapítani, nem 65 év volt az átlag életkor, nem volt ennyi idegbeteg és kétségbeesett öngyilkos és családírtó ember. Én már feladtam sajnos!!!!!! :'(

Megtarthatjátok magatoknak a régi tisztánlátást a lenin összessel, a szoc.üdülőkkel, brigádnaplókkal, szocialista erkölcsel, társadalmi autóbusszal, rohadó kapitalizmussal és az elvtársak által a nyakunkon hagyott több milliárdos államadósággal együtt! remélem hamarosan rossz emlék csupán a kommunisták utódpártjával együtt.
Erős szavak, mondatok ezek egy olyan ember szájából, aki még megsem született a régi rendszerben, vagy ha igen akkor még nagyon gyerek volt. Ha gyerek volt, akkor főleg nem lehetnek rosszak az emlékei, mert abban az időben jó volt gyereknek és fiatalnak lenni. Akkor sem volt kötelező párttagnak lenni, akkor sem kellett kényszerből bármit is csinálni, de egy dolog volt ami kötelező volt az a munka. Aki nem dolgozott azt büntették. Nem volt cigány terror, mert akkor tudták kezelni a helyzetet. Nem emlékszem, hogy a romákat beengedték volna a szorakozóhelyekre vagy a discókba. Akkor volt kulturált egymás mellett élés. Nem volt külömbség az emberek közt, legfeljebb a munkásember gyerekei részesülhettek némi előnybe az iskoláztatottságnál vagy valamilyen tábornál. Nem hiszem, hogy akkor jobban el lett volna adósodva az ország mint most. Régen mindenki lakáshoz juthatott, most egy élet kevés ahhoz, hogy vegyél magadnak. Ha veszel is bankhitelből, azt úgy is visszaveszik tőled. Nem akarom tovább ragozni a témát, csak a tapasztalataimból írtam pár dolgot. Én nem voltam párttag, bár be se vettek volna, de így sem voltam hátrányos helyzetü. A mai világban élő, magukat királyoknak  és istennek érző emberek sokkal nagyobb kárt tesznek az orzságnak és a lakóságnak. Lehet itt mindenkit mocskolni, de a maiakat sem szabad kifelejteni belőle. Soha sem voltam szavazni, mert már akkor sem és most sem láttam értelmét. Nagyon örülök, hogy most is kihagytam, mert ez már nem arról szólt amiről kellett volna. Elég nagy baj ha a pártok csak úgy tudják rávenni az embereket a szavazásra ha megfenyegetik őket vagy fizetnek neki egy felest és egy sőrt. 

Tudták kezelni igen, egyszerűen nem írtak róla, nem firtatták a dolgot, ezek a cigány családok akik most a pesti alvilágban szerepet játszanak a 80-as évek elején is léteztek Száva család a VIII. kerben, a Feka,a Gábor family a XX.-ban, had ne soroljam, én már éltem ám akkoriban.
Volt egy látszat jólét hitelekből,aminek most isszuk a levét, erre épült az IMF további sikere újabb hitelek, kamatrabszolgaság, ma 14szer annyi az adóságunk mint akkoriban volt és a határ a csillagos ég. Ja, még annyit, hogy nem vagyok Jobbikos (sem).
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 16. - 15:38:36
http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100416-magyarorszagnak-16-millio-euro-jar-a-tavalyi-eubudzsebol.html
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 16. - 16:17:51
http://hvg.hu/gazdasag/20100416_portfolio_lapszemle_Nemetorszag_kilepese_?s=hk

hmm  ::)
Cím: Re:Politika
Írta: Alex46 - 2010. Április 16. - 16:46:44
http://hvg.hu/gazdasag/20100416_portfolio_lapszemle_Nemetorszag_kilepese_?s=hk

hmm  ::)

Mennyire érdekli őket a nemzetközi megítélés. ;) Mondjuk a német politikát német emberek alakítják, itt régóta más a helyzet.
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 16. - 19:06:08
http://hvg.hu/gazdasag/20100416_portfolio_lapszemle_Nemetorszag_kilepese_?s=hk

hmm  ::)

Mennyire érdekli őket a nemzetközi megítélés. ;) Mondjuk a német politikát német emberek alakítják, itt régóta más a helyzet.

Ezt mondom én is, hogy a nemzeti érdeket előrébb kell sorolni mint az eu érdekeit, mert akkor elsüllyed az ország.. Meg lehet nézni minket is  ::)
Cím: Re:Politika
Írta: Alex46 - 2010. Április 16. - 19:15:25
http://hvg.hu/gazdasag/20100416_portfolio_lapszemle_Nemetorszag_kilepese_?s=hk

hmm  ::)

Mennyire érdekli őket a nemzetközi megítélés. ;) Mondjuk a német politikát német emberek alakítják, itt régóta más a helyzet.

Ezt mondom én is, hogy a nemzeti érdeket előrébb kell sorolni mint az eu érdekeit, mert akkor elsüllyed az ország.. Meg lehet nézni minket is  ::)

Az eu halott dolog, nekünk a ruszkik és a távolkelet felé kellene nyitni, és ami a legfontosabb az imf-et le kell sz@rni.
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 17. - 11:19:00

Az IMF-et nem tudjuk leszarni, mert ha leszarjuk, többet nem kapunk segítséget sehonnan se.. Mondjuk ezért is kellene önellátásra és exportra berendezkedni, mert jelenleg importálunk mindent, amit nem kellene azt is. Ezen kellene változtatni  ::)
Cím: Re:Politika
Írta: Alex46 - 2010. Április 17. - 13:17:02

,de nem is szorulnánk rá, ez olyan mint amikor "Don Corleone" segít rajtad, megvéd önnmagától ha fizetsz nem tesz lófejet az ágyadba. Ami adóságtörlesztésre megy az itt maradna és nem szorulnánk segítségre.
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 17. - 13:21:27

Értem én, és nagyon szép idealizált világ lenne, de jelen állás szerint nem így működnek a dolgok.. És amíg a kapitalizmus lesz mint működő modell, addig nem is fog ez változni, mert érdekek működnek mögöttük..
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 21. - 14:45:29
Apa kezdődik!  8-}  !+"%

http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100421-a-fidesz-es-az-adocsokkentes-ellentmondasos-igeretek.html
Cím: Re:Politika
Írta: Tóth Attila - 2010. Április 21. - 17:40:33
Ezt boritékolni lehetett!
Véleményem szerint ezt az egész válságot az IMF gerjesztette!Simán csak nem ment a bolt!Érdekes módon több ország is gyarapodott meg változtatott és sikerült nekik pluszba zárni!Én így látom.
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 21. - 18:30:27
És most meg is jöttek a szimpatizánsok, nagymami és az unokája lehettek, háth nagymami is szöszi volt, de az unokát jobban összerakták!  :-)(-: ;D
Cím: Re:Politika
Írta: atleeta - 2010. Április 21. - 18:30:48
Mindig is így volt és így is lesz, hogy a nagyok mindenen nyernek, a kicsik meg csak szívnak mint a torkosborz...
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 21. - 19:46:46
Apa kezdődik!  8-}  !+"%

http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100421-a-fidesz-es-az-adocsokkentes-ellentmondasos-igeretek.html
http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100421-a-jobbik-retorikajanak-valtozasa.html  ::)
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Április 25. - 20:52:56
    
Megvan a Fidesz-kétharmad    @:-)
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Április 25. - 20:53:17
Szeged besárgult már?  ;D
Cím: Re:Politika
Írta: Nutzilla - 2010. Április 25. - 20:55:38
Szeged besárgult már?  ;D

Nemtom.  ;D Ma showtánc bajnokságon voltam. Ott volt egy banda aki sárga labdával táncolt. Én ezt burkolt reklámnak vettem.  ;D
Cím: Re:Politika
Írta: Szabi - 2010. Április 25. - 20:57:05
Meglett a 2/3  a Fidesznek!!!
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2010. Április 25. - 21:01:49
   
Megvan a Fidesz-kétharmad   @:-)
Ezt már 1éve megbeszéltük! Reméljük élnek és nem visszaélnek a bizalommal!  /:-)
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Április 25. - 21:02:55
   
Megvan a Fidesz-kétharmad   @:-)
Ezt már 1éve megbeszéltük! Reméljük élnek és nem visszaélnek a bizalommal!  /:-)

Az igaz  ;)
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2010. Április 25. - 22:17:16
 annyira szánalmas ez a politika...

ma néztem Orbán beszédét, azt az önelégült fejet ahogy beszélt, szerinterm a gatyájába élvezett 1más után vagy 10x.

A sok bírka meg ott ria-riázik a sok önelégült korrupt faszfejnek. (mind1 melyik párt)

Nem tom,h vagytok vele, de a hányinger elkap a témától és a politikusoktol.

Cím: Re:Politika
Írta: zotja - 2010. Április 25. - 22:20:45
annyira szánalmas ez a politika...

ma néztem Orbán beszédét, azt az önelégült fejet ahogy beszélt, szerinterm a gatyájába élvezett 1más után vagy 10x.

A sok bírka meg ott ria-riázik a sok önelégült korrupt faszfejnek. (mind1 melyik párt)

Nem tom,h vagytok vele, de a hányinger elkap a témától és a politikusoktol.

Na de Maszat :D Ez világszenzációóóóó :D nem volt még ilyen :D:D
Cím: Re:Politika
Írta: Woodslave - 2010. Április 26. - 12:42:16
na ki vele, ki az ott?  ***)))) ;D(http://imagerz.com/QEMUCktvAwJWUA9NFAVR)
Cím: Re:Politika
Írta: Joel - 2010. Április 26. - 13:20:12
Szerintem egy kicsit inkább éljenek vissza a bizalommal!(és igy talán soha nemkerül hatalomra egy Mszp szerű párt)!
Cím: Re:Politika
Írta: mack - 2010. Április 26. - 20:27:35
értelme nincs beszélni erről, egyrészt sztem nincs köztünk politológus, másrést nem hiszem hogy teljesen belelátnánk ebbe a rakás szarba. Lehet anyázni hogy komcsik, meg szocik, meg jobbik-balabbik, ellenzék....stb...mi volt a jobb vagy mi lenne jobb. ehhez mi kevesek vagyunk szvsz. ami biztos hogy ha valaki télleg gatyába akarja rázni az országot, ahhoz nem keveset kell tenni és szopni.
Cím: Re:Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 28. - 16:41:52
http://index.hu/bulvar/hirek/2010/04/27/kaosz_egy_baleset_miatt_az_erzsebet_hidnal/ látjátok milyen jó kezekben vagyunk Demszky bácsi az őr angyalunk ott terem ha baj van  ;D
Cím: Re:Politika
Írta: doncicco - 2010. Április 28. - 20:45:13
na ki vele, ki az ott?  ***)))) ;D(http://imagerz.com/QEMUCktvAwJWUA9NFAVR)

Szanyi Tibcsi biztos, de a másik Tozó???? :-O
Cím: Re:Politika
Írta: mack - 2010. Május 13. - 12:21:22
inkább bekopizom amit találtam:

Olvasónk levele:
Nagykátán már régóta van cigánybűnözés, de csak most éleződött ki teljesen.
Voltak kisebb összetűzések, nézeteltérések a cigányokkal, de ami most a hétvégén történt az heves indulatokat váltott ki. Mostanra nincs olyan nap, hogy ne kötnének bele valakibe.

Elmennek az általános iskola elé és az ott kijövő gyerekektől veszik el a pénzt, értéktárgyaikat. Kislányokat zaklatnak, beszólogatnak nekik. De este kezdődik az igazi terror, kevesen mernek kimenni sötétedés után az utcára.

Nagykáta, 2009.március 6-áról 7-ére virradó éjjel:

Pénteken mindenkinek véget ér a hét, hazajön a munkából, iskolából és estefele készülődik, hogy elmenjen valahova szórakozni. Ki diszkóba, ki füstös kis kocsmába, házibuliba.

A társaság, amiben vagyok körülbelül 10 főből áll és a megszokott törzshelyünkre mentünk este 8 fele. A szokásos dolgokról beszélgettünk, úgy mint munka, az ország helyzete, meg hát alig látjuk egymást és csak hétvégén tudunk összejönni egy jó beszélgetésre.

Aznap este Szalagavató volt a helyi művelődési házban és onnan is jöttek át.
Már a kocsma előtt is emberek álltak, mert nem fértünk be.

Hajnali kettő fele egy csapat (hátrányos helyzetű) közelített felénk, akik a nem messze lévő másik kocsmában lévő „cigánybuliból” jöttek. Mikor közelebb jöttek látni lehetett rajtuk,hogy sokan eléggé ittas állapotba vannak. Aztán odajöttek hozzánk és megjegyzéseket tettek a magyarságunkra. Végül dulakodni kezdtek, mire szóltunk a többieknek,hogy jöjjenek ki mert baj van. Egy gyereket behúztak maguk közé és négyen püfölték.

Az egyik barátom odament, hogy segítsen de őt meg lerántották a földre. Én odamentem hozzá és lerángattam róla. A másik közülünk való is földre került és elkezdték rugdosni. Mi segítettünk, akinek csak lehetett.
A helyzet már kezdett eldurvulni, emberek a sárban,repülő sörös üvegek is csattantak, felgyorsultak az események… Sok magyar elfutott, pedig lettünk volna szép számban. A kocsma vezetője jónak látta, hogy behív minket. Bementünk, a kocsma vezetője meg bezárta az ajtót. Abban a pillanatban betört az üveg.

A mellékhelységben a két sárban fekvő bajtársunkat mosdattuk le. Egyiküknek eltört az orra.
A fejének egyik része sár, másik része meg csupa vér volt. Egy kis idő után kinézve az ablakon láttuk, hogy kb. 30 felfegyverzett cigány áll. Mi meg voltunk bent vagy 8-an, meg aki bent maradt a verekedés után még 3-4 ember.

Vártunk egy kicsit hátha elmennek. Egy kis idő elteltével már nem volt ott senki,úgy hogy elindultunk az eggyel lejjebb lévő utcába. Mikor odaértünk kifújtuk magunkat, meg átbeszéltük,hogy mi is történt.

Hirtelen egy fehér kocsi tűnt fel, elhaladt mellettünk és 50 méterre hirtelen lefékez és kiszáll belőle 7 cigány. Egy testesebb kérdezi,hogy ”Ti kopaszok vagytok,Magyar Gárdisták,ki bántotta a testvíremet”

Aztán elkezdtek rohanni felénk, baseballütőkkel, husángokkal, ami éppen a kezük elé került. Felém egy féltégla repült ami mellbe is vágott,két barátom az árokba került az ütötték ahol érték. Akinek betört az orra, földre került és ott rugdosták. Egy másik barátom is a földre került oldalba kapták az ütőkkel. De nem hagytuk mi se magunkat, ahol értük ott ütöttünk. Egyszer csak beszálltak a kocsijukba és elhúztak.

Hárman a földön maradtak közülünk, a legrosszabbra számítottunk,de nem volt semmi komoly. Felsegítettük őket és az egyik nagyon fájlalta a bordáit.
Felkaroltuk kettőjüket és elindultunk az ügyeletre. Ott megállapították, hogy valószínűleg eltört a bordája. A másiknak törött orr és megrepedt borda. Elvitték őket a ceglédi kórházba röntgenre. Akik ott voltunk 6-an, azt mondtam, hogy szóltak a rendőrségnek, hogy menjünk be ,mert 8 napon túl gyógyuló sérülés és automatikusan indul az eljárás. Bementünk és hajnali 4-től reggel fél 8-ig voltunk bent. Megjegyezném, hogy fölöslegesen. Nem voltak túl segítőkészek.

Aztán mindenki haza, de óvatosan. A látvány leírhatatlan volt, egyikünk sem élt át ilyet még,de kiálltunk egymásért, ha kikaptunk is és vesztesként maradtunk .

De még folytatom tovább, mert ezzel a hétvége nem ért véget. Vasárnap egyik barátom meg egy ismerős elindultak,hogy meglátogassák a törött bordájú barátunkat. Már nem kellett sok, hogy odaérjenek a kapuhoz. Talán 5 lépés.
És akkor 10-15 cigány odament hozzájuk és szidni kezdték meg trágár szavakkal illették. Elkezdett hátrálni és abban a pillanatba kapott egyet az állára és a szájára, ami azonnal felrepedt. Végül gyorsan befutottak a barátunkhoz.

A hét elején visszahallottam, hogy mi kezdtük az egészet, mi kötözködtünk a cigányokkal, meg ami kiverte nálam a biztosítékot, hogy mi „magyarkodtunk”.

Nem tudjuk, hogy mi lesz még ezután, de nem fogunk lehajtott fejjel menni a saját városunk utcáin. Tenni kellene valamit, de nagyon sürgősen.

Üdvözlettel. Egy nagykátai magyar érzelmű

(olvasói levél - Szent Korona Rádió)

Itt nőttem fel, Nagykátán. De tudom rengeteg ilyen város van az országban, vagy még rosszebb. Volt ilyenben részem, meg hasonlóban is, igaz nem most hanem tizenévvel ezelőtt. Volt olyan amikor após meg a sógorom(aki kormányőr) mentek haza, apóséknak van egy krimójuk és bent 3 cigánygyerek molesztálta a pultost. Mikor beléptek megkérdezték mi a baj, ezekmeg vissza mer kivagyte? elővette a fleknit és megmutatta, ezekmeg azonnal nekiestek. Persze lerendezték a romákat, de aznap este pár autó kormányőr lejött pestről és rendet tettek. A rend nem tartott soká........a bíróságon még majnem após volt a hibás, ezekmeg ott sírtak hogy mi lesz velük mer állandóan molesztálják őket..........Én személy szerint rohadtul utálom a cigányokat, akinek ez nem teccik nyugodtan fejemhez vághatja......leszarom.
Cím: Re:Politika
Írta: doncicco - 2010. Május 16. - 21:02:05
Mack Te nagykátai vagy :-O??
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2010. Május 16. - 21:06:54
Mack Te nagykátai vagy :-O??

az jó hely. ;D Unokatesóm melózott ott a videótékában. 2 pittbullal járt melózni. A helyi cigányok nem tudták befenyíteni, ezért inkább lespanoltak vele. a végére egész jól tudott máűr cigányul. ;D

Elötte az összes embert aki a tékában melózott vagy megverték, vagy kiraboltál, vagy megfenyegették. Putri hely. Nincs szórakozéási lehetőség és a szétcuccozott cigók mentek csapatostul a videótékába, mert csak az volt nyitva  ;D
Cím: Re:Politika
Írta: doncicco - 2010. Május 16. - 21:34:39
Az unokatesód nem zenél véletlenül?
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2010. Május 16. - 21:35:23
Az unokatesód nem zenél véletlenül?

régebben zenélt, igen.  ;D
Cím: Re:Politika
Írta: doncicco - 2010. Május 16. - 21:36:11
Alacsony zömök rövid haj?
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2010. Május 16. - 21:37:17
Alacsony zömök rövid haj?

magas, nagydarab, kopasz, agyontetovált. ;D
Cím: Re:Politika
Írta: doncicco - 2010. Május 16. - 21:41:23
Sok mindenkit ismerek nagykátán a polgármester barátom.Nem tudok rájönni ki az unokatesód? egyébként nem nagykáta a csúcs, tápiószecső az igazi vadnyugat.. két éve egy összecsapás után kb 60 töltényhüvelyt gyüjtöttek a pandúrok. 
Cím: Re:Politika
Írta: Yeti - 2010. Május 16. - 21:42:00
Alacsony zömök rövid haj?
magas, nagydarab, kopasz, agyontetovált. ;D
Szóltál?  8)  ;)
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2010. Május 16. - 21:42:31
Sok mindenkit ismerek nagykátán a polgármester barátom.Nem tudok rájönni ki az unokatesód? egyébként nem nagykáta a csúcs, tápiószecső az igazi vadnyugat.. két éve egy összecsapás után kb 60 töltényhüvelyt gyüjtöttek a pandúrok. 

kb 2éve nem melózik ott. vagy több is. Rég volt már.

Cím: Re:Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Május 21. - 12:21:39
http://www.youtube.com/watch?v=gm30VW2SXC4 újra viccesek az országgyűlési közvetítések... komoly ez a fickó ;D  ;D  ;D
Cím: Re:Politika
Írta: mack - 2010. Május 21. - 12:56:30
Sok mindenkit ismerek nagykátán a polgármester barátom.Nem tudok rájönni ki az unokatesód? egyébként nem nagykáta a csúcs, tápiószecső az igazi vadnyugat.. két éve egy összecsapás után kb 60 töltényhüvelyt gyüjtöttek a pandúrok.  

az voltam, má nem ott lakom hanem Sopronba. kábé 98 óta nem lakom ott, csak az ősök. A Kocsis a barátod???? Szecsőn is az agyigaspart nemeccerű hely........oda a rendőrök sem mennek be, csak ah suicid alkat  ;D ott a Beciék vagy hogyhívják(má nem vagyok képbe) a menők. Egyszer egy jóbarátomat szúrta combon miután az lerúgta a földre....azmeg ahyogy feküdt, combonszúrta a haverom. Ezekután mentek a Dragóék(a Tbicskei kidobók) ha ismered őket, le rendet tenni.........
Cím: Re:Politika
Írta: mack - 2010. Május 21. - 13:01:32
Mack Te nagykátai vagy :-O??

az jó hely. ;D Unokatesóm melózott ott a videótékában. 2 pittbullal járt melózni. A helyi cigányok nem tudták befenyíteni, ezért inkább lespanoltak vele. a végére egész jól tudott máűr cigányul. ;D

Elötte az összes embert aki a tékában melózott vagy megverték, vagy kiraboltál, vagy megfenyegették. Putri hely. Nincs szórakozéási lehetőség és a szétcuccozott cigók mentek csapatostul a videótékába, mert csak az volt nyitva  ;D

unokatesód hogy hívják??????
Cím: Re:Politika
Írta: mack - 2010. Május 21. - 13:05:10
Sok mindenkit ismerek nagykátán a polgármester barátom.Nem tudok rájönni ki az unokatesód? egyébként nem nagykáta a csúcs, tápiószecső az igazi vadnyugat.. két éve egy összecsapás után kb 60 töltényhüvelyt gyüjtöttek a pandúrok. 

sztem akkor nem leszünk jóba....gondolom sejted miért. Én nem szeretem a romákat, emmeg teljesen jóba van velük. Ha ismered a Nanót meg a R. Péterkét akkor tudod miről beszélek. A karambolok meg bulik meg minden....
Cím: Re:Politika
Írta: doncicco - 2010. Május 21. - 15:22:16
Igen ő a barátom (Kocsi). Ezek ilyen faluvégi pletykák... egyszerű érdek fűzte hozzájuk és az is már a multé.. különösen a 2006 évi választások előtt.Most már nem volt rájuk szükség ;D
Cím: Re:Politika
Írta: mack - 2010. Május 21. - 16:07:17
Igen ő a barátom (Kocsi). Ezek ilyen faluvégi pletykák... egyszerű érdek fűzte hozzájuk és az is már a multé.. különösen a 2006 évi választások előtt.Most már nem volt rájuk szükség ;D

akkor most te hova valósi vagy? Na szóval nemtom mi folyik itt Gyöngyösön  ;D nem is érdekel, eg ydarabig, de nem sok jót hallani róla az emberektől.
Cím: Re:Politika
Írta: Cressler - 2010. Május 21. - 17:04:50
Néztétek tegnap este a Parlamenti ülés közvetítését jó volt, tetszett :D
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2010. Május 21. - 18:01:21
Néztétek tegnap este a Parlamenti ülés közvetítését jó volt, tetszett :D

én néztem. Egész jó beszédek voltak és végre szóba került,h a putri szlovákokkal szemben nem szabad megalázkodnunk!!!!!
Cím: Re:Politika
Írta: Cressler - 2010. Május 22. - 18:49:11
Néztétek tegnap este a Parlamenti ülés közvetítését jó volt, tetszett :D

én néztem. Egész jó beszédek voltak és végre szóba került,h a putri szlovákokkal szemben nem szabad megalázkodnunk!!!!!
Az se volt rossz amikor a nácizó mszpst lenémították  ;D
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2010. Május 22. - 19:25:40
Néztétek tegnap este a Parlamenti ülés közvetítését jó volt, tetszett :D

én néztem. Egész jó beszédek voltak és végre szóba került,h a putri szlovákokkal szemben nem szabad megalázkodnunk!!!!!
Az se volt rossz amikor a nácizó mszpst lenémították  ;D

baszkiii azt nem láttam  @-o

véletlen kapcsoltam oda, nem szoktam tv-t nézni. Sajnos csak 20percet láttam belőle kb.
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 23. - 17:15:21
Nekem az tetszett, amikor asszem az egyik jobbikos azt mondta: "... majd a szünetben megbeszéljük"  ;D ;D  >:D
Cím: Re:Politika
Írta: clemens - 2010. Május 23. - 19:40:34
Nekem az tetszett, amikor asszem az egyik jobbikos azt mondta: "... majd a szünetben megbeszéljük"  ;D ;D  >:D

a neve zagyva györgy gyula

itt van róla az elhíresült videó:

a kopasz képviselő zagyva mellett meg a fejét fogja szégyenében

szerintem ritka nagy tahó és nem a parlamentbe való az ilyen viselkedés.
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 23. - 19:43:12
Nekem az tetszett, amikor asszem az egyik jobbikos azt mondta: "... majd a szünetben megbeszéljük"  ;D ;D  >:D

a neve zagyva györgy gyula

itt van róla az elhíresült videó:

a kopasz képviselő zagyva mellett meg a fejét fogja szégyenében

szerintem ritka nagy tahó és nem a parlamentbe való az ilyen viselkedés.

Nagyon jó  ;D  >:D
Cím: Re:Politika
Írta: pmiller06 - 2010. Május 25. - 00:17:21
ha ütné egymást ez a sok paraszt, legalább történne valami értelmes dolog is...
Cím: Re:Politika
Írta: Yeti - 2010. Május 31. - 08:42:25
 ;D

 ;D
Cím: Re:Politika
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Június 01. - 10:49:04
http://mandiner.hu/cikk/20100531_gyulollek_magyar_allam
Cím: Re:Politika
Írta: Cressler - 2010. Június 01. - 21:24:43
;D

 ;D
;D ;D ;D ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :D ;D
Cím: Re:Politika
Írta: Yeti - 2010. Június 01. - 21:47:05
;D

 ;D
;D ;D ;D ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :D ;D
Tud valamit a FIDESZ!  ;D
Cím: Re:Politika
Írta: pmiller06 - 2010. Június 03. - 00:24:46
A szombathelyi elmebeteg volt boxoló cigó (VILLÁM) megmondja a frankót:
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 04. - 10:56:38
http://ecoline.hu/piac/20100603_vezeto_kosa.aspx#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2010_6_4

Hejjdejó  ;D
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2010. Június 08. - 15:53:05
Aztán mi a véleményed Kósa Lali nyilatkozatáról Prod governor? :D
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Június 08. - 15:58:02
Aztán mi a véleményed Kósa Lali nyilatkozatáról Prod governor? :D

A szocik mit hagytak a fideszre szerinted?
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2010. Június 08. - 16:01:35
Aztán mi a véleményed Kósa Lali nyilatkozatáról Prod governor? :D

A szocik mit hagytak a fideszre szerinted?
Nem az volt a kérdés. :)
Az sem mindegy az ország szempontjából, hogy a szart hogyan tálalod.
Előrébb így sem vagyunk, viszont a Forint a béka segge alá ment.
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Június 08. - 16:11:33
Aztán mi a véleményed Kósa Lali nyilatkozatáról Prod governor? :D

A szocik mit hagytak a fideszre szerinted?
Nem az volt a kérdés. :)
Az sem mindegy az ország szempontjából, hogy a szart hogyan tálalod.
Előrébb így sem vagyunk, viszont a Forint a béka segge alá ment.

Egyébként a Szijjártó mondta, de különösen nem érdekel. A forint eddig is szar volt mitől lenne jobb?!
Nem vártam csodát a fidesztől...kibaszott nagy szarban van az ország.

Jobbik sem lenne jobb, csak a nagy rajongóknak üzenem.

Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2010. Június 08. - 16:35:29
http://www.metropol.hu/itthon/cikk/579020 erre gondoltam.
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Június 08. - 16:38:48
Már egy éve tudjuk, most mi ezen a hír?
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 08. - 16:48:13
Már egy éve tudjuk, most mi ezen a hír?

Nem az a lényeg, persze hogy tudjuk, hanem a kommunikáció dilettáns módja inkább. Nem szabad államcsődről beszélni, főleg a mostani helyzetben, mert kitör a pánik, kimenekítik a pénzeket és tényleg omlik a gazdaság.. Lehetne ennyi eszük  ::)
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Június 08. - 16:52:00
Már egy éve tudjuk, most mi ezen a hír?

Nem az a lényeg, persze hogy tudjuk, hanem a kommunikáció dilettáns módja inkább. Nem szabad államcsődről beszélni, főleg a mostani helyzetben, mert kitör a pánik, kimenekítik a pénzeket és tényleg omlik a gazdaság.. Lehetne ennyi eszük  ::)

Nyíltan kell beszélni, gondolom a jobbik jobban csinálta volna  ;D
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 08. - 16:53:12
Már egy éve tudjuk, most mi ezen a hír?

Nem az a lényeg, persze hogy tudjuk, hanem a kommunikáció dilettáns módja inkább. Nem szabad államcsődről beszélni, főleg a mostani helyzetben, mert kitör a pánik, kimenekítik a pénzeket és tényleg omlik a gazdaság.. Lehetne ennyi eszük  ::)

Nyíltan kell beszélni, gondolom a jobbik jobban csinálta volna  ;D

Direkt nem kevertem bele egyik pártot se. Ha a jobbik egyik képviselője mondta volna ezt, és őmiatta borul a bili, akkor rá mondtam volna  ::)
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 08. - 17:55:10
Csak ennyit számít a kommunikáció:
http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100608-hogyan-reagalt-a-forint-es-a-tozsde-orban-bejelenteseire.html
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Június 08. - 17:59:23
Csak ennyit számít a kommunikáció:
http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100608-hogyan-reagalt-a-forint-es-a-tozsde-orban-bejelenteseire.html

Téged ez mennyiben érint?
 
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Június 08. - 18:03:27
Inkább úgy kérdezem, kit mennyire érint?
Talán mától kevesebb tápkieget vesz vagy talán csak fél havi kondibérletet vesz stb...?
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 08. - 18:08:05
Csak ennyit számít a kommunikáció:
http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100608-hogyan-reagalt-a-forint-es-a-tozsde-orban-bejelenteseire.html

Téged ez mennyiben érint?
 
Szinte semennyiben. Főleg ha valami hülye felborítja a gazdaságunkat, és frank hitelem is van, szóval egyáltalán nem érdekel, milyen erős/gyenge a forint.. Hogy kérdezhetsz ilyet? A gazdaságban minden mindennel összefügg  ::)
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Június 08. - 18:16:04
8 évig nem volt ilyen fontos, hogy ki mit mond és mennyire gyengül a forint most meg mindenki hőzöng amióta a fidesz van.
Persze ismételten hangsúlyozom a szocik szétbaszták és szétlopták az országot. Ja ezt hamar el lehet felejteni.

Lesz még rosszabb, de nem akarlak elkeseríteni God!  ;)
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2010. Június 08. - 18:22:44
Az a baj Prod, hogy lehet egy pártot szeretni, meg szimpatizálni vele, a gond ott kezdődik, mikor elvakultan védjük, bármit mondanak.
Senki sem azt mondja, hogy itt most a Fidesznek kell kiszarni a spanyol viaszt, csak azt, hogy ilyen kommunikációval használni semmit nem használnak, viszont ártani ártanak.
Nekem is van CHF hitelem, téged ezek szerint nem érint, nekem kurvára nem mindegy, hogy 180Ft egy Frank, vagy 210Ft.
Csak az a kérdésem, hogy 8 év hasonlóan "sikeres" Fidesz kormányzás, majd ezt követően egy kormánypárti Mszp-s képviselő ilyen nyilatkozata után is ezt mondanád?
Én is a Fideszre szavaztam, nekem is az ő politikájuk a legszimpatikusabb, de nem csőlátással nézem a dolgokat.
Persze ugyanez megvolt a szoci időszak alatt is, demagóg emberek tömegétől hallottam: "csak még ezt kell kibírni" "ezután jobb lesz"
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Június 08. - 18:28:36

Nem védem elvakultan...de amúgy meg le is szarom ki mit nyilatkozik.  
Egyébként meg a frank nem ma emelkedett 30ft. Ha eddig ki tudtad fizetni akkor ez a pár száz forintot meg sem érzed.  ;D

Cím: Re:Politika
Írta: endre66 - 2010. Június 08. - 18:31:51
Maradjunk annyiban, hogy egy ország versenyképessége sokkal inkább meghatározza a valutája árfolyamát, mint egy-egy politikus mondatai. Persze lehet ok-okozatot feltételezni minden között (ATV-n hallottam olyat, hogy "a debreceni polgármester kijelentésével bedönti a fél világpiacot".  Łł= A versenyképességünk meg a béka segge alatt van, ez a baj.
Amúgy az exportőrök (merthogy Mo. gazdaságát állítólag az export húzza) nagyon hallgatnak, pedig most elvileg megszedik magukat. Annak meg legalább kellene örülni.

Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Június 08. - 18:35:09

Na végre  ;)
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2010. Június 08. - 18:40:21
Meddő vita ez, leírtam, hogy nem azt mondtam, hogy eddig kánaán volt, most meg Kósa Lajos bedöntötte a hang seng-et, mert már ilyet is mondtak. ;D
Csak azt, hogy minek olyat nyilatkozni, ami nem visz előre, csak hátra.
Egyébként 2-300CHF/hó hitelnél már csak 10Ft emelkedés sem pár száz Ft. :)
És akkor ez még nem egy magas hitelösszeg.
Cím: Re:Politika
Írta: Cressler - 2010. Június 08. - 18:49:54
Kósára ideje volna rászólni, hogy nem Debrecenben van ne pofázzon össze vissza, az pedig igen mókás, hogy Kósát meglepte a nemzetközi reakció a nyilatkozataira.
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Június 08. - 18:53:48
Kósára ideje volna rászólni, hogy nem Debrecenben van ne pofázzon össze vissza, az pedig igen mókás, hogy Kósát meglepte a nemzetközi reakció a nyilatkozataira.

Meg lehet nézni Debrecen hogy néz ki és miként fejlődik rohamosan. Na ennyit Kósáról. 
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2010. Június 08. - 20:24:35
Gyermekeim, szeressétek 1mást. Nyugalom, békesség, szeretet! Ez vezérelje utatok!
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2010. Június 08. - 23:53:20
Gyermekeim, szeressétek 1mást. Nyugalom, békesség, szeretet! Ez vezérelje utatok!

Azt hiszem Masztit most valahogy így kell elképzelni:

(http://z.about.com/d/politicalhumor/1/0/7/A/arnold_joint.jpg)
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2010. Június 09. - 19:48:32
 ;D ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Politika
Írta: Cressler - 2010. Június 15. - 17:23:16
Fazekas Sándor is bizonyított  az új nyilatkozataival ***))))
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Szeptember 13. - 10:54:55
http://kuruc.info/r/52/65838/

 :-}
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Szeptember 13. - 11:03:14
God! Arról is beszélj, hogy a jobbikosok miként járatják le a fideszt  ;)
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2010. Szeptember 13. - 11:38:02
God! Arról is beszélj, hogy a jobbikosok miként járatják le a fideszt  ;)

Arról majd te beszélsz  ;)
Cím: Re:Politika
Írta: George - 2010. Szeptember 13. - 11:56:20
 ;D Arab-magyar barátság szept. 11-én, ez hogy van? ;D Az arabok jó emberek :-)!
Cím: Re:Politika
Írta: syntha - 2010. Szeptember 13. - 12:38:21
;D Arab-magyar barátság szept. 11-én, ez hogy van? ;D Az arabok jó emberek :-)!

Igen,ha esetleg valaki kételkedett volna a jobbik politikai alkalmatlanságában,ez a "magyar-arab összeborulás" valószínűleg minden kételyt eloszlatott.
Cím: Re:Politika
Írta: tomasz - 2010. Szeptember 13. - 19:41:36
Én a választások előtt a jobbik szimpatizánsa voltam.Most is az vagyok,de az érdeklődés irántuk minimálisra csökkent.Lehet boncolgatni a miérteket,de inkább nem teszem.Viszont ami kellemes csalódást keltett bennem,az a fidesz határozottsága.Igaz most nincsenek érdemben hátráltató tényezők.Az ellenzék csak verbálisan tud valamit kezdeni a dolgokkal.De ha ez kell a haladáshoz akkor hajrá!

u.i.:mióta nem olvasom a kuruc.infot nyugodtabb vagyok.illetve nem nézek híradót sem.Sőt dúsabb lett a szemöldököm is ;D ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Szeptember 25. - 13:16:03
Nem véletlen, hogy nem járok szavazni, nem a nép dönti el az ország sorsát ;)

Navratil Attila saját kezűleg írta le, na ennyit a nagy hazaszeretettről meg majd mi rendet teszünk.

http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?readmore=373 (fórum)

Gutai Zub!
Remélem ez elég:
"Mivel a 2009-es Európai Parlamenti választások után a párt felső vezetésbe is jól érzékelhetően megindultak a gyanús beszivárgások, ezért, mint a Nemzetbiztonsági Kabinet elnöke, több alkalommal kértem a Jobbik vezetését, hogy adjon zöld utat a kabinet belső védelmi programjának beindításához.Sajnos kérésünk süket fülekre talált!... Az általunk korábban jelzett személyek a mai napig is kifejtik tevékenységüket, amely megítélésünk szerint a nemzeti oldal erodálásához vezet. Ez számomra vállalhatatlan, és a kialakult negatív folyamathoz nem kívánok asszisztálni!...Nemrégiben a Jobbik Országos Elnökségének döntése értelmében a párt letért eredeti útjáról, melyet eddig a mozgalmi jelleg határozott meg, és amely biztosította a Jobbik korábbi sikereit is! A döntés egyik fontos következménye, hogy azokat az elveket is felülírja a hagyományos értelemben vett pártpolitika és a központosított döntési mechanizmus, melyek mögé korábban a nemzeti tábor és annak szavazóbázisa felsorakozott! A Jobbikra eddig jellemző, és a 2010-es választási programban hangoztatott jelzők úgy, mint a - Nép nevében, az alulról szerveződés, vagy a szervezeti autonómia - mára szinte teljesen megszűntek.
A radikális párt fokozatosan kezdi elveszíteni korábbi arcát, és a frakció egyes tagjai jól érzékelhetően igyekeznek betagozódni a politikai elit közé. Ez komoly feszültségeket okoz a frakcióban, és ennek következményei országszerte kihatnak a szervezetek munkájára is! A negatív folyamat megállítására és visszafordítására nincs elnökségi akarat!
Meglátásom szerint a Jobbik hanyatlásnak indult, melyhez nem kívánom a nevemet adni.

Navratil Attila
A Jobbik Nemzetbiztonsági Kabinetjének volt elnöke,
Pásztói Alapszervezet volt elnöke"
És, hogy kerek legyen a történet: "sajnos vak voltam és nem láttam, hogy ez az egész csak egy nagy színjáték volt"
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Október 04. - 07:32:48
Nem lesz könnyű az élet Szegeden   ***)))
Cím: Re:Politika
Írta: George - 2010. Október 04. - 09:55:49
Nem lesz könnyű az élet Szegeden   ***)))
Elég nagy baj ha tényleg így lesz. Debrecen végig Fideszes maradt a szoci kormány alatt, mégis fejlődött. Nem lehet úgy kampányolni, hogy konkrétan megfenyegetnek 200 ezer embert, hogy ha nem Fideszesre szavaz, akkor szívni fog. Erre ez lett a reakció.
Konkrétan én nem voltam szavazni, mert egyik oldalra sem teszem szívesen a voksomat. Viszont örülök ennek az elsöprő Fidesz fölénynek, mert mostmár az egész ország az ő kezükben van, és nem lehet azzal takarózni, hogy az ellenzék mindent leszavazott. Ha most nem változik pozitívan minden, akkor elég érdekes lesz 3 és fél év múlva ez az ország. De milyen érdekes, hogy mindig az ellenzék az, aki rohadtul dolgozni és változtatni akar, tök mindegy, hogy ki ül azon az oldalon ***))) :D
Cím: Re:Politika
Írta: George - 2010. Október 04. - 10:12:05
Amúgy meg most olvasom, hogy Fidesz többség van a közgyűlésben, akkor meg nem tök mindegy, hogy milyen majom ül a város élén? :laugh:
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Október 04. - 10:18:38
Amúgy meg most olvasom, hogy Fidesz többség van a közgyűlésben, akkor meg nem tök mindegy, hogy milyen majom ül a város élén? :laugh:

Semmilyen támogatást nem fog megkapni, majd meglátod   ;)
Cím: Re:Politika
Írta: George - 2010. Október 04. - 10:20:46
Amúgy meg most olvasom, hogy Fidesz többség van a közgyűlésben, akkor meg nem tök mindegy, hogy milyen majom ül a város élén? :laugh:

Semmilyen támogatást nem fog megkapni, majd meglátod   ;)
Különösebben nem izgat, ez a város amúgy is szét van cseszve évek óta. Anno még a Fideszes polgármester tett ki minket a gimi épületéből, mert elcserélte egy üres telekre a felújított belvárosi épületet. Akkor erre mit mondasz? Egyik sem különb a másiknál, ugyanolyan tolvaj az összes.
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Október 04. - 10:21:46

Nané persze csak a jobbikosok a faszák  :D :D !+"%
Cím: Re:Politika
Írta: George - 2010. Október 04. - 10:22:56

Ki beszélt itt a jobbikról?
mod: azokból pont annyit látok amennyit kell. A legnagyobb szegedi szócsövük az összes cigánnyal bratyizik aki a terembe jár ;)
Cím: Re:Politika
Írta: Prod - 2010. Október 04. - 10:23:50
Amúgy meg most olvasom, hogy Fidesz többség van a közgyűlésben, akkor meg nem tök mindegy, hogy milyen majom ül a város élén? :laugh:

Semmilyen támogatást nem fog megkapni, majd meglátod   ;)
Különösebben nem izgat, ez a város amúgy is szét van cseszve évek óta. Anno még a Fideszes polgármester tett ki minket a gimi épületéből, mert elcserélte egy üres telekre a felújított belvárosi épületet. Akkor erre mit mondasz? Egyik sem különb a másiknál, ugyanolyan tolvaj az összes.

Nané persze csak a jobbikosok a faszák  :D :D !+"%
Ki beszélt itt a jobbikról?

Én  ;D  csak idézőjelet elfelejtettem
Cím: Re:Politika
Írta: XA - 2010. Október 04. - 10:38:35
Amúgy meg most olvasom, hogy Fidesz többség van a közgyűlésben, akkor meg nem tök mindegy, hogy milyen majom ül a város élén? :laugh:

Semmilyen támogatást nem fog megkapni, majd meglátod   ;)
Különösebben nem izgat, ez a város amúgy is szét van cseszve évek óta. Anno még a Fideszes polgármester tett ki minket a gimi épületéből, mert elcserélte egy üres telekre a felújított belvárosi épületet. Akkor erre mit mondasz? Egyik sem különb a másiknál, ugyanolyan tolvaj az összes.

Nané persze csak a jobbikosok a faszák  :D :D !+"%
Tulajdonképpen egyik sem fasza........sajnos :-\.
Alapítsuk meg a Fasza Demokraták Pártját, és legyünk qrvára idealisták ;D, rakjunk a helyére mindent......gondolom ez könnyen kivetelezhető lenne ;D ;D.
Cím: Re:Politika
Írta: Kris - 2010. Október 04. - 12:30:06
Amúgy meg most olvasom, hogy Fidesz többség van a közgyűlésben, akkor meg nem tök mindegy, hogy milyen majom ül a város élén? :laugh:

Semmilyen támogatást nem fog megkapni, majd meglátod   ;)

Persze ,hogy nem ,csak így majd könnyebben tűnnek el a a pénzek!
Cím: Re:Politika
Írta: sasa - 2010. Október 04. - 13:59:54
Amúgy meg most olvasom, hogy Fidesz többség van a közgyűlésben, akkor meg nem tök mindegy, hogy milyen majom ül a város élén? :laugh:

Semmilyen támogatást nem fog megkapni, majd meglátod   ;)
Ezt ti csak hiszitek! Szegeden az lesz amit a polgármester mond. Minden képviselő meggondolja, hogy kockáztassa-e az állását, ezért így fog csinálni  /:-)
Az olyan sikeres városokat mint Szeged vagy Debrecen, nem szabad a pártoknak befolyásolni, mert csak rontanak a helyzeten. Mindkét helyen van egy polgármester aki jól végzi a dolgát, hagyni kell őket, nem kell beleugatni a dolgukba.
Cím: Re:Politika
Írta: Kris - 2010. Október 04. - 14:28:05
Arra leszek kíváncsi ,hogy Budapesten ,hogy fognak alakulni a dolgok ,mert az utóbbi években szerintem a vidéki városokban nagyobb fejlődés látható.
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2010. Október 04. - 15:08:20
Majd Steve Tarlós megmutatja kéremszépen. ;D
Szimpatikus "fiatalember" benyomását kelti ő bizony. :)
Cím: Re:Politika
Írta: sasa - 2010. Október 04. - 15:13:40
Nagy igazság van abban amit George mondott. Most tejhatalma van a fidesznek, mutassák meg hogyan kell kormányozni ellenzék nélkül.
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2010. Október 04. - 15:16:15
Most az van, hogy a költségvetés kozmetikázott adataihoz képest sokkal rosszabb a helyzet.
Ezzel sem védeni, sem támadni nem akarom egyik felet sem, csak arra célzok, hogy kifogás mindig lesz, ha valami nem oké.
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2010. Október 19. - 18:10:16
ÁLLMADÓSSÁG!
 
Olvasd el és add tovabb!!!

Az ECHO tv-s Analízis c. műsorában Bogár és Lóránt Károly
elmondták, hogy bizonyos cionista - nálunk eszdéeszes -
körök hogyan működtetik a pénzpumpát, amit a Fidesz-nek sem
lesz szabad megpiszkálni. (A Fidesz teljes mértékben a
multinacionális banktőke markában van. Ezért  örül a
nemzetközi pénzvilág a 2/3-os többségnek, mert így simán
mehet majd minden tovább, pontosan úgy, mint eddig.
Jegyezzük meg, hogy Orbán is a Soros Alapítvány
támogatásával végezte tanulmányainak egy részét)

Tegnap kaptam ehhez a riporthoz egy számítást. Be is
illesztem, hogy lássátok, miről is van szó, és mit művelnek
Sorosék velünk - illetve ehhez hasonlóan, természetesen más
országokkal is.

Szigorúan bizalmas anyagok, és az adatokat erősen őrzik a
nyilvánosság elől.

A mi célunk viszont az, hogy minél több ember tudja meg. Ha
egyetért velünk, segítse munkánkat, azzal, hogy terjeszti
anyagainkat.

Nem csoda, ha az adatok megdöbbentőnek tűnnek, és még
megdöbbentőbb, hogy egyetlen magyar politikus sem
beszél(het) róluk.

Olvasson tehát Ön is a sorok között!

Íme két hír, amit az emberek 99,9%-a el sem olvas, meg sem ért.

1. hír: Az ország államháztartási és külső finanszírozási
helyzete látványosan javult.

 ... A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport
londoni befektetési részlege átfogó összehasonlító elemzést
állított össze a magyar és a lengyel költségvetési
helyzetről. A ház számításai szerint a magyar államháztartás
strukturális elsődleges egyenlege az idén (2010) a hazai
össztermék (GDP) 5,3 százalékának megfelelő többletet mutat
majd, ...

2. hír: Röntgen alatt Magyarország - elégedett Brüsszel az
eredménnyel

.... Magyarország tartja a gazdasági program
megvalósításának irányát,javul külső pénzügyi helyzete -
állapította meg az Európai Bizottság,
hétfőn közzétett, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF)
együttműködésben készített helyzetértékelésében. ..... Az
elfogadott 2010-es költségvetés összhangban van a 3,8
százalékos GDP-arányos hiánycéllal, és jelentős tartalékok
vannak benne.
Tényadat: A vártnál kevesebb, 918,6 milliárd forint lett a
2009-es államháztartási hiány, azaz a GDP 3,6 százaléka.

Akkor most nézzük meg, mit is jelent ez MAGYARUL !!!

1.  A magyar államháztartás 2009 és 2010 között stagnál,
azaz nem változik. (Most tekintsünk el a pár tízed
százalékos csökkenéstől, vagy esetleges emelkedéstől.)

2. a fenti tényadatból így könnyen kiszámítható, hogy a
magyar költségvetés 1%-a az 255 milliárd forinttal egyenlő.
(Sima aránypár: Ha 918,6 milliárd 3,6%, akkor 1% hány
milliárd? Tehát 1% = 255 milliárd forint)

3. Idén 2010-ben 5,3% lesz az államháztartás elsődleges
többlete. Azaz 5,3-szer 255 milliárd, vagyis 1352 milliárd
forint. Ez az elsődleges egyenleg. Vagyis 2010-ben ennyi
pluszt termel MAGYARORSZÁG !!! 1352millárd forintot !!!

4. A 2. hír szerint mégis - tartható lesz a 3,8%-os hiány !!!

Ezek szerint 3,8-szer 255 milliárd, azaz 969 milliárd forint
lesz a hiány.

5. Kérdés: Hová tűnt az 1352 milliárd többlet és miből
keletkezett a 969 milliárdos hiány.

Ez ugyanis összesen 2321 milliárd forint, azaz 11,6milliárd
dollár.

Hová lesz ez a pénz?

Kapaszkodjon meg!

Ez a pénz a KAMAT - amit mi magyarok (magyar állam),
2010-ben fizetünk a hitelezőinknek!

2321 milliárd forint, azaz 11,6 milliárd dollár !!!

Hogy érzékeltessük mennyi pénz ez, néhány példa:

 -  az öt darab teljes egészében felépített 4-es METRO,vagy

 - 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., és 21. havi
nyugdíj, vagy

 - a teljes, jelenleg már meglévő magyar autópályák
felépítésének összköltsége, vagy

 - mintegy 50-szer annyi pénz, mint amennyit az eltörölt
vagyonadóból várt a kormány, vagy

 - 150 darab Grippen vadászgép, vagy

 - 2321 darab Combino villamos, vagy

 - 46 420 Zuschlag ügy során ellopott pénz, vagy

 - minden magyarnak - a csecsemőtől az aggastyánig - 232 000
forint.

Ennyit fizetünk tehát a bankoknak csak kamatra 2010-ben.
(Törlesztés nélkül !!!)

Mit tehetünk?

Először is el kell érni, hogy ez közbeszéd tárgya legyen
hazánkban, mert azoknak a kezében van a teljes hivatalos és
pártmédia, akik a kamatokat szedik tőlünk, akik
kollaborálnak a multinacionális pénzvilággal. Így soha,
sehol nem hangoznak el ezek a számok. Az a politikus, aki
netán beszélne róla, holnaptól a süllyesztőben találná magát.

(Nem mintha mentegetni akarnánk, de az ehhez képest aprócsak
morzsának számító Zuschlág-ügyről bezzeg hónapokon át
harsogott minden média - na ez az igazi paraszt-vakítás)

Lássunk tisztán, kik is ezek a befektetők? Kik szedik a
kamatokat?

David Rockefeller, Nicholas Rockefeller, Soros György, és
még néhány hozzájuk hasonló.

Vegyük észre, hogy a nemzetközi pénzvilág urait semmi más
nem érdekli, mint a haszon és a hatalom!

Számukra az országok és az emberek nem többek, mint
eszközök, az alantas céljaik megvalősításában.

A Világbank, az IMF, a különféle bankcsoportok és az Európai
Únió nem barátja sem a magyar embernek, sem más országok
polgárainak.

Ez ellen lázadoznak most a görögök és ezért írták ki
hatalmas betűkkel az Akropoliszra a négy bajbajutott ország
kezdőbetüjéből képzett szót(Portugal, Iceland, Greece,
Spain)  hogy PIGS, magyarul disznók.

Igen, valóban szemét DISZNÓK uralják a világot - disznó
módon, mint a közismert regényben.

Ha tenni szeretne valamit, legalább annyit tegyen meg, hogy
küldje tovább ezt a levelet, minél több, gondolkozásra még
képes ismerősének. A tudás ugyanis hatalom, és a
tájékozatlan tömegeknek jelenleg semmiféle hatalom,
semmilyen eszköz nincs a kezükben, amivel megvédhetnék
magukat, a mérhetetlen kiszolgáltatottséggal szemben...
Cím: Re:Politika
Írta: Steve Namat - 2010. Október 19. - 18:15:33
Lehet, hogy mar nem uj...de en par napja lattam eloszor...

 ;D ;D @:-) ;D ;D
Cím: Re:Politika
Írta: Tóth Attila - 2010. Október 19. - 19:48:11
Ez kurvajóóó! ;D ;D ;D
Cím: Re:Politika
Írta: tomasz - 2010. Október 19. - 20:54:03
Jah,nem rossz!Az a poén(?),hogy tényleg ilyen a politikusok zöme.
Cím: Re:Politika
Írta: Milito - 2010. November 03. - 01:01:50
hááát..., szerintem ez annyira nem jó... :-\ :-X
Cím: Re:Politika
Írta: Tóth Attila - 2011. Május 04. - 20:04:37
Ezt a videót mindenkinek látni kell...

http://www.youtube.com/watch?v=epL8fJwboRk
Cím: Re:Politika
Írta: Tóth Attila - 2011. Május 04. - 20:05:27

http://www.youtube.com/watch?v=Qgu4nk55P6o
ez meg eléggé érdekes... ***)))
Cím: Re:Politika
Írta: God Vazzeg - 2011. Május 04. - 20:47:08
És ez meg mi?
http://eduline.hu/felsooktatas/20110504_corvinus_egyetem_megszuntetes.aspx
http://index.hu/belfold/2011/05/04/feltrancsirozzak_a_kozgazt_es_az_felsooktatas_felet/?rnd=977

Én már inkább nem is mondok semmit  :-}
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2011. Május 04. - 23:08:51
Ezt a videót mindenkinek látni kell...

http://www.youtube.com/watch?v=epL8fJwboRk

ez 1 faszság  ;D
Cím: Re:Politika
Írta: try2bebig - 2011. Május 09. - 23:04:41
Ezt a videót mindenkinek látni kell...

http://www.youtube.com/watch?v=epL8fJwboRk

Kabaré:D
Ajánlom figyelmedbe Molnár F. Árpádot  #:-)

A 2. videóból meg kiderült, hogy mindenki zsidó  0o0o0
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2014. Március 14. - 16:56:04
Ugyan ilyen átfestett/ragasztott táblát láttam, csak ott még egy Hitler bajusz is fel volt neki festve. Megy a mocskolódás már nagyban. Mást se tudnak. Az MSZP-s plakátok Pilisvörösvár környékén piros festékkel vannak megdobálva. Mivel semi értelmes pozitv dolgot nem tudnak felmutatni, ezért köpköd mind.

(http://szuperblog.hu/wp-content/uploads/2014/03/yglitpqdfo3fsihsdaug.jpg)
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2014. Március 18. - 14:31:11
A parlamenti étteremben a 300Ft-os háromfogásos luxusmenü mellett egymással jópofizva röhögnek rajtunk, úgyhogy nekem egy kutya az összes párt.
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2014. Április 13. - 13:01:47
Biztos sokan ismerik.

(https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-ash3/t1.0-9/1512554_684269071613324_142955722_n.jpg)
Cím: Re:Politika
Írta: doncicco - 2014. Április 16. - 12:11:11
A parlamenti étteremben a 300Ft-os háromfogásos luxusmenü mellett egymással jópofizva röhögnek rajtunk, úgyhogy nekem egy kutya az összes párt.

Na ezt a hülyeséget honnan vetted?!egészen hétköznapi árak vannak.
Cím: Re:Politika
Írta: efitmaster - 2014. Április 16. - 18:45:06
A parlamenti étteremben a 300Ft-os háromfogásos luxusmenü mellett egymással jópofizva röhögnek rajtunk, úgyhogy nekem egy kutya az összes párt.

Na ezt a hülyeséget honnan vetted?!egészen hétköznapi árak vannak.

Mennyi egy sima menü?   :D Ne titkolózzatok...Úgyis megtudom.  :D
Cím: Re:Politika
Írta: Gabe - 2014. Október 03. - 12:45:02
Gondolom ezek is olyan hülyék, mint Clinton, meg Obama. :)
http://www.economist.com/news/europe/21620246-criticised-abroad-viktor-orban-going-strength-strength-home-orban-unstoppable
(http://cdn.static-economist.com/sites/default/files/imagecache/full-width/images/print-edition/20140927_EUD001_0.jpg)
Cím: Re:Politika
Írta: efitmaster - 2014. Október 04. - 11:37:47
Gondolom ezek is olyan hülyék, mint Clinton, meg Obama. :)
http://www.economist.com/news/europe/21620246-criticised-abroad-viktor-orban-going-strength-strength-home-orban-unstoppable
(http://cdn.static-economist.com/sites/default/files/imagecache/full-width/images/print-edition/20140927_EUD001_0.jpg)

Nem tudom, hogy jön ez ide, de ide passzol valahogy.  ;D

Cím: Re:Politika
Írta: efitmaster - 2014. November 05. - 16:24:30
(http://38.media.tumblr.com/b1350601006df9d1c7031625633b4a81/tumblr_neix01cfC61s4ew3vo1_1280.jpg)
Cím: Re:Politika
Írta: efitmaster - 2014. November 05. - 16:25:23
(http://38.media.tumblr.com/fd11248f5e75e908267da29c14ad7b15/tumblr_nej03gNOKg1qaoiwvo1_500.jpg)
Cím: Re:Politika
Írta: efitmaster - 2014. November 05. - 16:31:19
és mégegy  ;D

(http://33.media.tumblr.com/031b82a3c14e4823155324c6d09c31e1/tumblr_ne60es6oB31tzon2so1_1280.jpg)
Cím: Re:Politika
Írta: Maszat - 2014. November 07. - 22:07:03
"Ez" hülye  ;D ;D