Summáját írom tesztelés havának
AX Hyperdrol+Mass Fx:
Hyperdrol kicsi piros kapszula, doboz nélkül. Mass-Fx nagyobbacska kék kapszula, csini dobozban, mellékelt leírással, és szedési táblázattal, különféle lehetséges stack-variációkat lehet készíteni, tehát ezek a cuccok kombinálva hatékonyak. Korábban is írtam, hogy étkezéshez érdemes igazítani a bevételt, én együtt szedtem őket, napi 4-4 szemet. Erőben változást nekem nem jelentett, viszont az izmaim rettentően bekeményedtek. Libidóm most kezd emelkedni, nekem a Hyperdrol rendesen lenyomta, az ment közvetlenül a teszt előtt.
Freak Fix:
Minden ízt próbáltam. A sötétebb csokisat kóstoltam már termékmintában, akkor nem igazán győzőtt meg. A tejcsokissal kezdtem, kellemesebb, kicsit lazább állagú, ízre is finom. A vaníliás volt nekem az isten ezek közül, a sötétebb most kezd igazán a barátom lenni, pedig semmi baj az ízével, nekem egyszerűen jobban bejönnek a kicsit lazább, hígabb turmixok.
Plasmacore:
Woww...Ő a Fat man edzés előtt
2 adagnál kevesebb nekem szóba sem jöhet, a 3-hoz gyomor kell meg akarat, hogy kemény edzés mellett ne add vissza, de rá van írva, hogy csak igazán őrülteknek való, és ez ebben az esetben teljesen helytálló szerintem!!! Többször leírtam, hogy nagyon gyors bemelegítést lehet vele csinálni, nekem a kis vállfájásom kicsit sem jött elő edzések alatt. Nagyon jó bedurranást lehet vele elérni, ha az ember odafigyel rá, akkor csőlátást is produkál, ami elég hasznos ha az ember tényleg komolyan akar edzeni.
Többen kérdezték, hogy Plasmajet, vagy Plasmacore?
A Plasmajet extrái: eresedés, de keményen. Olyan vérbőséget okoz, hogy az bődületes, még az ember feje is bevörösödik, nekem a szemem is.
Viszont kb 3 hét után nem annyira intenzív. Tehát 2 dobozzal nem érdemes venni, hacsak nem pár hónappal később használjuk fel a másodikat. Hosszabb időn keresztül hat, az biztos, még ha nem is marad meg órákig a bedurranás, akkor is bármikor újra el lehet érni teljesen, minimális munkával!
Azoknak ajánlanám ezt a termékcsoportot, akik legalább 10-12 hetet szánnak rá a tömegnövelésre, és szolidabb, de minőségi izomnövekedést akarnak elérni. Látványosabb lesz, mert nem egy hirtelen fepuffadt, jóllakot ovis kinézet lesz tőle, persze ez nagyban múlik a táplálkozáson, és én itt nem hiszek a genetikai dolgokban, mert tudatos kajálással hatalmas változást lehet elérni. Aki hízásra hajlamos, annak sajna fokozottan oda kell figyelni, még itt is. Ami jó. Nincs pattanás. Nincs fölösleges zsír. Nincs folyamatos fingás. Ezek mind arra utalnak, hogy "tiszta" az anyag, tehát minőségi dolgokkal rakták tele a kiegészítőket, nem pedig szeméttel meg cukorral. Sajnos rengeteget költöttem korábban olyan kiegészítőkre (tudjukmilyenre), amitől terepasztal lett a vállam meg a hátam. A MAP is levizsgázott ilyen téren, csakúgy, mint az Optimum, Muscletech és MHP - eddig ezeket próbáltam, mellékhatások nélkül. Lehet, hogy most valaki azt mondja, hogy mit finnyáskodok, az a lényeg, hogy nőjjek, nem? Persze, csak nem mindegy, hogy zsírt, vagy izmot, meg közben ne úgy nézzek ki, hogy nem tudok trikóban edzeni, mert engem zavar ahogy kinézek. Elégedett vagyok ezekkel a készítményekkel és örülök, hogy kipróbálhattam őket.
Holnap este zárom le a topikot. Észrevételek, megjegyzések, kérdések addig - ha vannak.
Thank you for reading
George