Na végre internet közelbe kerültem.
Előszőr is köszönöm a gratulációkat nagyon jól esnek.
Hát nem is tudom hol kezdjem az élménybeszámolóm. Talán kezdeném az elejéről.
Indulás napja: október 10.én indultunk Csák István edzőpartneremmel, fotóssal, támogatommal... Pécsről Budapestre. 3-3 pakkal nyomultunk a MÁV szerelvényén. Annyiban nem volt szerencsénk hogy zsúfolásig volt a vonat, ugyh a padlón feküdtem az út nagy része alatt (fejem Isti lábai között
, nagy élmény volt már ez is). Persze sok értetlenkedő ember..., na mind1 gyorsan megszoktam.
Megérkeztünk Bpre. és anyú jóvoltából a pesti vízművek munkásszállóján biztosítva volt nekünk egy éjszakára a szállás. Nem úsztunk a luxusban, de a célnak megfelelt annyi zavaró tényező volt, hogy a mosdó, mellékhelység, konyha, zuhanyzó a folyósó másik végén volt, erről majd még később. Viszont ami a lényeg, hogy volt hűtőnk, ugyh az elvitt kaját szerencsére tudtuk tárolni, amiből nem volt kevés mert ugye uccsó nap a töltésről szól és ezt mind Pécsről vittük elkészítve.
Utolsó nap vízhajtás... ez az egyik legszarabb dolog a versenyfelkészülésben. Délutánig ittam és ahogy elkezdtem a szénhidráttöltés már egy korty vízzel sem öblíthettem. Isti tartotta bennem a lelket, nem tudom hogy tudatosan vagy csak ez jött belőle, de mindig beszélt hozzám faszságokról és komoly dolgokról is és így elterelte a figyelmem a víz hiányáról. Még elugrottunk egyet a délután folyamán a Lehel piacra, vásároltunk még pár kiegészítőt aztán haza lefeküdni mert pihenni kell utolsó nap. Talán egy órácskát aludtam utánna még egy utolsó kaja, addig Isti elugrott egyik ismerőséhez. Mire végeztem a kajával István is visszaért, még egy kis borotválás, előbarnítás és egy kis ráadás pózolás. Persze a nap folyamán végig tartottuk a kapcsolatot Dániellel és közvetítettünk a formáról. Este még adott pár tanácsot aztán lefekvés
. Hát bárcsak én is így aludtam volna, de sajnos nem, sőt mondhatni semmit sem aludtam. Nagyon meleg volt a szobában az ablakot meg nem nagyon akartam kinyitni mert egyész éjjel rallyztak a rendőrautók illetve hideg is volt és már kapart egy picit a torkom és nem akartam megfáznik, na és közbejött az a tényező amit nemrég emlegettem, hogy mellékhelység. Hát vízhajtás alatt sokat jár az ember üríteni, én sem tettem másképp csak nekem egy ilyen menet legalább 5 perc volt. Ez nem tűnik soknak, de abban az állapotban nagyon is fárasztó volt, de mégsem vizelhettem magam alá. Ugyh csak forgolódtam, de Isti sem aludt jól nem beszélve, hogy másnap korán keltünk mert 5:55kor ment Debrecenbe a vonatunk.
Verseny napja október 11:
5:55ös vonattal elindultunk Debrecenbe. Rohadt meleg volt a vonaton, pihenni nem nagyon tudtunk. Megérkezés után átszálltunk egy másik szerelvényre, ami elröpített a verseny helyszínére, na ezen a gépen tudtam szundítani egyet, de mondhatom nem töltödtem fel.
Megérkeztünk Balmazújvárosba, kisebb bóklászás után megtaláltuk a Művházat. Beálltam a sorba a regisztrációnál... rámkerült a sor és következett a mérlegelés. Nem nagyon akartam hinni a szememnek de ruhástól voltam 81,1 kg. Úgy gondoltam, h valószínű több esélyem lenne alacsonyabb kategóriában ugyh ledobtam a fölös cuccokat és 79,3kg becsúsztam a -80kg kategóriába. Nagyon kultúrált öltözők mosdók álltak rendelkezésünkre. Elsők között érkezve (10:15kor) volt szerencsém a sarokban egy jó helyet lefoglalni.
Megtudtuk a verseny menetét és kiderült hogy egymás után fognak menni a kategóriák, ugy hogy alapállások, kötelező pózok, még egy-két összevetés ha a bírók kérik illetve rögtön utánna mindenki bemutatja a szabadon választott kűrjét. Mível volt pár óra még a verseny kezdetéig lefeküdtem azzal a szándékkal hogy alszom még egy picit. Nem sikerült, de azért egy picit feltöltődtem.
Lassan ideje volt a barnításnak ugyh a szép előbarnított alapra felhordtuk a második réteget is aztán még egy kis pihi.
Nagyon pontosak voltak mert 13kor elkezdték a műsort a -70kgos kategóriával. Mível csak 4 induló volt ezért elkezdtük a melegítést, de előtte még egy réteg barnítót is felvittünk a tökéletes szín elérése érdekében. Azt hiszem a képekről jól látszik hogy ezzel semmi gond nem volt. Persze egy pár apró malőr becsúszott de korrigáltuk ezeket.
Lement a -70es kategória és minket hívtak a színpadra. Bunny által úgy lettem felkonferálva hogy A PÓK. Persze ebből sokat nem vettek a nézők észre a tökéletes barnítás miatt.
12en voltunk, elsőre majdnem középre soroltak be ugyh színpad közepén jó fényben helyezkedtem el. Két részletbe mutattuk be az alapfordulatokat. Én a második sorozatban léptem ki. Miután lementek összevetések következtek Lauter Viktor elsőnek szólított ki, ami meglepett, de jól esett. Mégegyszer végigpózoltunk aztán vissza. Mire Kathi Béla is kihívott.
Ezek után a 7 kötelező. Itt is kihívtak még egyszer egy összevetésre. Megpróbáltam nem figyelni senki másra, csak magamra és arra hogy minden izom feszítve legyen has behúzva és természetesen mosolyogni végig, amiben eléggé el lehet fáradni.
A kötelezők után lement a -80as csoport és egyessével mentünk bemutatni a szabadgyakorlatot. Utolsó előttinek mentem ki a Rózsaszín Párduc zenéjére kezdtem aztán váltottunk egy kis pörgös metálra. Hát annyit vonatam le még mielött bárkit is megkérdeztem volna hogy milyen volt, hogy ezt még többször kell gyakorolni, mert sajnos nincs mindenkinek benne a vérében.
Ezek után jött egy kis aerobik és a -90es kategória is elkezdte az alapfordulatokat meg a kötelezőt is. Csak ezek után hírdettek eredményt.
Bíztam benne hogy a mezőny első felében fogok végezni. Kihívták a 6.at 5.et 4.et és néztem hogy fogynak az emberek, illetve itt esett le hogy már dobogós vagyok. Mikor kihívták a 3.at egy picit felment a pulzusom, hogy csak ne itt "bukjak" el. A Bunny beolvasta, hogy döntetlenre hozták ki az első két helyezettet. Na mondom ha most még kihívnak egy összevetésre akkor buktam, mert ahogy lement a szabadpóz vízet ittam, mert már nem bírtam és azt mondták h nem lesz már más.
De ahogy mondták az IFBB szabályzata alapján ilyenkor az nyer akit több pózban tettek a bírók első helyre, és e szabály alapján hírették ki, hogy MEGNYERETEM A VERSENYT. Minden elismerésem versenytárasimnak mert nagyon jó mezőny volt ahhoz képest, hogy itt még senki sem indult semmilyen megmérettetésen testépítés terén.
Azt kívánom mindenkinek hogy aki még nem élte át azt az érzést milyen mikor kihívnak utoljára az eredményhírdetésnél és átadják az első helyért járó kupát és oklevelet.
A szervezésről annyit, hogy nagyon tetszett a gördülékenység és a családias hangulat. Külön köszönet Posta Zsoltnak akiből ez az ötlet származik, és a segítőinek is. Valamint Lauter Viktornak, Kathi Bélának, és Drugs Bunnynak is. Ő még egy fuvart is megpróbált nekünk összehozni, hogy visszafele is ne kelljen vonatozni, ami sajnos nem jött össze, de a szándék megvolt benne.
Délután 6kor visszaindultunk Bpre és fél tízre oda is értünk.
Dániel megengedte hogy a nap hátralevő részében csaljak a kajával ugyh beültünk egy Mc-be és berendeltem a csaló kaját, ami a következőket tartalmazta: Super Size Sajtos McRoyal menü nagy Colával, egy sajtburger, egy röfiburger, két almás pite, 4 dl ananászlé a székletrekedés elkerülése érdekében, egy Caezar saláta 1000 sziget öntettel, és egy Dupla csokis McFrappé. Ezt egy 15 perc alatt legyürtem és elindultunk a szállásra. Én személy szerint szarul aludtam, de majd ma kipihenem magam. Korán keltünk a vonat 7:30kor indult és most itt vagyok már Pécset, illetve már lenyomtam egy combfeszítő, -hajlító edzést, mert ugye az elét nem áll meg ez után a verseny után. Jövő szombat Dunakanyar Kupa, ott is teljesíteni kell.
Mégegyszer köszönöm a sok drukkot. Külön köszönet Varga Dánielnek aki felkészített és Csák Istvánnak aki elkísért és végig támogatott az út alatt. És várok mindenkit szivesen a következő versenyken szurkolni.
BODYBUILDING FOREVER!!!!!
Ha kihagytam vmit írjatok kérdezzetek és válaszolok amilyen hamar csak tudok!!!