Tervek szerint a Fitparádé lesz klasszikus kategóriában, utána pedig Sb athletic. A súlyom miatt nem kell félnem már az athletic a legszigorúbb a maga +5%val és oda is könnyedén fogok becsúszni. Így legalább nem kell a töltésnél stb. izgulni semmi miatt. Ma reggelre + 1 kilóval lettem könnyebb ez a távozó víz a verseny után, amit visszatartalékol amikor újra mikor nagyiramban el kezdek sózni. A versenyek előtt 2 nappal min. nem edzek már így a többletet elosztom erre a 1,5 hétre, egyszerűen napi 2 edzések beiktatásával. A méreteimmel nagyon nem vagyok jelenleg megelégedve. A képeken is tömeg hiányos voltam 2-3 kiemelt ponton. Épp a csodával próbálkozom, hogy versenyidőszak alatt javítsak ezeken. Tegnap Norbival egy jó hátazást csaptunk, egy új stílusú evezéssel amiben persze kiderült, hogy jóval gyengébb vagyok mint gondoltam, milyen meglepő
Szénhidrátot kicsit lejjebb vittem, mert eddig elég magasan tartottam, a halat meg feljebb. Igazándiból gondolkodom, hogy amíg a pénztárca engedi, meg a gyomrom bírja emeljem a fehérjét a szilárd tápanyagokból, amúgy se a legjobb minőségű hallal dolgozom. Rá is kérdeztem "mentoromnál" tennap az emelésre és ő arra a mennyiségre rábólinott. Így már nem is annyira kérdés ez.
Péntekig megy a tejsavó onnan jó eséllyel a Sb-ig semmi. Mindenképp szeretnék az előző versenynél teljesebb csomagot hozni. A napokban lelkileg egy kicsit nehezebb volt, más okok miatt is, de úgy érzem sikerült erőt merítenem és a szó pozitív értelmében beagyalnom magam... Köszönöm mindannyiitoknak!