Bodybuilding.hu Fórumok

Általános Témák => Saját cikkek => A témát indította: Balu - 2009. Október 06. - 18:25:26

Cím: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 06. - 18:25:26
Sziasztok!

Szeretném, ha lenne egy olyan topik, ahol megdumálunk mindent, ami a testépitéssel kapcsolatos, legyen az edzés, kaja, pihenés, az edzésre ráhangolódás, új rekordok, táplálékkiegészités, regenerálódás stb.
Itt mehet minden...de csak a testépités keretein belül.
Ide nem "jó reggelt" kivánni fogunk belépni, hanem megosztani egymással tapasztalatainkat, edzésmódszereinket.
Irhatjuk ide aznapi edzéseinket is, persze akik nem vezetnek saját edzésnaplót, mert én kiváncsi vagyok pl. Cressler, Endre, Gabe edzéseire is, vannak akik készülnek versenyekre, ők is beszámolhatnak, hogy épp milyen állapotban vannak, hogy érzik magukat, jöhetnek képek, akármi...hajrá!  =/+'

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 06. - 18:32:50
Akkor kezdeném én!!!!
Kipróbáltam az álighúzást széles fogással, és kurva jó ment már a 4-k ismétlésnél elkezdet égni, még most is feszül.
Legközelebb szuperszetben szerném tolni Oldalemeléssel, mert most elfogyott a nafta.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2009. Október 06. - 18:35:03
Balu, néha Én is írhatok majd?   ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 06. - 18:37:18
Balu, néha Én is írhatok majd?   ;D

Neked kötelező, mivel nem vezetsz edzésnaplót.  ;D
Én is ide fogom beirkálni pár edzésemet. Bár mostanában elég hitvány...ma felhúztam, és 170-el ment csak, pedig voltam már 200 felett is. Mondjuk most 88kg vagyok...pehely súly.  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 06. - 18:39:11
Nekem akkor egy kérdésem lenne ami lehet h hülyén fog hangzani.Bicepszezésnél 2 gyakorlat után olyan szinten bedurranok, hogy utána képtelen vagyok normális súlyokkal tovább edzeni.Elég ez a két gyakorlat, vagy mi lehet a hiba?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 06. - 18:40:43
Nekem akkor egy kérdésem lenne ami lehet h hülyén fog hangzani.Bicepszezésnél 2 gyakorlat után olyan szinten bedurranok, hogy utána képtelen vagyok normális súlyokkal tovább edzeni.Elég ez a két gyakorlat, vagy mi lehet a hiba?

Ezt neked kell érezni szerintem, sokszor nekem is elég a 2 gyaki bicepszre amúgy.  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. Október 06. - 18:50:30
Nekem akkor egy kérdésem lenne ami lehet h hülyén fog hangzani.Bicepszezésnél 2 gyakorlat után olyan szinten bedurranok, hogy utána képtelen vagyok normális súlyokkal tovább edzeni.Elég ez a két gyakorlat, vagy mi lehet a hiba?
Én számomra az az érthetetlen amikor valaki 4-4 gyakorlatot megcsinál tricepszre és bicepszre.  :o 
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 06. - 18:58:45
Nekem akkor egy kérdésem lenne ami lehet h hülyén fog hangzani.Bicepszezésnél 2 gyakorlat után olyan szinten bedurranok, hogy utána képtelen vagyok normális súlyokkal tovább edzeni.Elég ez a két gyakorlat, vagy mi lehet a hiba?
Én számomra az az érthetetlen amikor valaki 4-4 gyakorlatot megcsinál tricepszre és bicepszre.  :o 

Én régebben mindig annyit csináltam, de mostanság nem megy.Lehet azért, mert tisztábban és eleget kajálok.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2009. Október 06. - 19:09:20
Akkor kezdeném én!!!!
Kipróbáltam az álighúzást széles fogással, és kurva jó ment már a 4-k ismétlésnél elkezdet égni, még most is feszül.
Legközelebb szuperszetben szerném tolni Oldalemeléssel, mert most elfogyott a nafta.
Próbáld ki Smith gépen is, széles fogással, attól szépen kileszel majd :).
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: twist - 2009. Október 06. - 19:10:05
Végre egy ilyen téma is  ****:)))))) Én arra lennék kíváncsi, hogy milyen házi praktikákkal tudnám feljebb tornázni az étvágyam ? Bármilyen apróság érdekel, hátha beválik. Igazából  a legnagyobb baj az, hogy reggel felkelés után csak 1-1,5 óra elteltével tudok enni először, ilyenkor megy a zab+fehérje kombo.  <:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2009. Október 06. - 19:11:55
Nekem akkor egy kérdésem lenne ami lehet h hülyén fog hangzani.Bicepszezésnél 2 gyakorlat után olyan szinten bedurranok, hogy utána képtelen vagyok normális súlyokkal tovább edzeni.Elég ez a két gyakorlat, vagy mi lehet a hiba?
Nekem is bőven elég 2 gyakorlat bicepszre meg tricepszre is, de sokszor 2-szer edzem őket egy héten, súlyokkal nem variálok, inkább van úgy ,hogy 2 gyakorlat normál kivitelezéssel, van úgy, hogy szupersettben.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2009. Október 06. - 19:14:58
Végre egy ilyen téma is  ****:)))))) Én arra lennék kíváncsi, hogy milyen házi praktikákkal tudnám feljebb tornázni az étvágyam ? Bármilyen apróság érdekel, hátha beválik. Igazából  a legnagyobb baj az, hogy reggel felkelés után csak 1-1,5 óra elteltével tudok enni először, ilyenkor megy a zab+fehérje kombo.  <:-)
Sok B-vitamin+ginseng.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2009. Október 06. - 19:16:48
én is nyomnék be egy postot, bár ezért sztem sokan nem fognak szeretni :D

szal egy jó edzésterv kialakításában kérnék segítséget. nem kell pontosan, h ien gyakorlat, ennyi súllyal ennyit, elég csak némi támpont, hogy mikor mely testrészekre, hány gyaki, kb hány sorozattal. de talán legjobban egy egész testes edzésterv kellene.
jah, és van még egy kritérium. az edzésre szánt idő kb heti 2x1 óra --)

szép szakmát választottam, de ez kurva sok tanulással jár. minden tiszteletem Danié, Billáé, és a többieké, akik a rengeteg tennivaló mellett, az edzéseket is tudják művelni, de nekem ez nem megy. viszont ugy sem akarok kinézni, mint valami aidses, kell egy kompromisszum, és ezt sikerült kitalálnom.

előre is köszi minden segítséget :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: twist - 2009. Október 06. - 19:19:40
Végre egy ilyen téma is  ****:)))))) Én arra lennék kíváncsi, hogy milyen házi praktikákkal tudnám feljebb tornázni az étvágyam ? Bármilyen apróság érdekel, hátha beválik. Igazából  a legnagyobb baj az, hogy reggel felkelés után csak 1-1,5 óra elteltével tudok enni először, ilyenkor megy a zab+fehérje kombo.  <:-)
Sok B-vitamin+ginseng.

köszönöm  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. Október 06. - 19:22:03
Végre egy ilyen téma is  ****:)))))) Én arra lennék kíváncsi, hogy milyen házi praktikákkal tudnám feljebb tornázni az étvágyam ? Bármilyen apróság érdekel, hátha beválik. Igazából  a legnagyobb baj az, hogy reggel felkelés után csak 1-1,5 óra elteltével tudok enni először, ilyenkor megy a zab+fehérje kombo.  <:-)
Ezzel a problémával én is küzdök.  :-[
Reggel 5:30kor kelek, nem vagyok se éhes se szomjas semmi. 6:10kor indul a buszom, fel szállok, 50 perc az út, az útvégére már ég a belem mint a dög, de enni még mindig nem tudok,se étvágy, se semmi. Bent a suliban eszek először az is fél 8 fele van, mert egyszerűen nem kivánom. Nagyon ritkán sikerül indulás előtt leküldeni egy 1 kanalas fehérje turmixot és ennyi volt. (Viszont napközben nincs olyan pillanat amikor ne tudnék többet enni, akkor feleszek mindent.)
Ez mitől lehet? Valami baj lehet az emésztésemmel? Mit csináljak? Egyszerűen csak erőltessem a kaját amennyire bírom és kész?  
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 06. - 19:27:17
Régen én is igy voltam, de már nagyon régóta zab-protein turmix megy reggel, és ehhez nem kell étvágy szerintem. Egy turmixot akár mikor megiszol, még éjjel is, ha úgy van.
Kimegyek a szobából, még szinte alszom, de már mérem a zabot, indul a turmixgép....  :-oD
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 06. - 19:53:30
én beírnám, amire büszke vagyok --)
gerinc sérüléssel, 110*11 et húztam fel szombaton, úgy,hogy most nyár végén kezdtem újra felhúzni, rehab jelleggel, 20 kilóval,és kurvajó érzés,hogy megint van valami a gercinem mellett @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 06. - 19:58:44
Jó reggelt!

megjöttem...

 ;D

Jah, ez nem az a topic!  !+"%
Ez a topic, már az én pontagyamban is felmerült, de hogy pont Balu nyissa!  ;D

Akkor majd én is beírok ide egy-egy edzést, naplót a nagyok, meg a versenyzők vezetnek!
Pl. az első felvetésem!
Kipróbáltam fordított fogással az evezést, 120kilóval, és a bicepszem annyira húzta, féltem. hogy leszakad!
A kérdésem, hogy mindenki lényegesen kisebb súllyal tudja így végezni, és nyírja a bicepszét, vagy csak én vagyok hikomat?
Kicsit próbálok változtatni hátnál a fogásnemeken, lásd evezés, és a lehúzásoknál is, ezért kérdem, mert eddig így nem próbáltam!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 06. - 20:06:39
Én egyáltalán nem rángatom a súlyt, semmi lendület nincs benne!
Lehet, hogy csak meg kell szoknia a karomnak ezt a fogásnemet!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 06. - 20:10:17
Szerintem Gabe simán hikomat >:D Amúgy Dorian is ezt a fogást erőltette állandóan(nem Cressler ;D ) és le is szakadt a bickó...szóval biztos sokkal jobban igénybe veszi. Én pl. egyáltalán nem is érzem a hátamban ezzel a fogással, csak a sima megy.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. Október 06. - 20:11:11
Én egyáltalán nem rángatom a súlyt, semmi lendület nincs benne!
Lehet, hogy csak meg kell szoknia a karomnak ezt a fogásnemet!

Én mindig így csinálom(alsó fogással),de váltottam nemrég madárfogásra,nekem meg ahoz kell hozzászoknom :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 06. - 20:22:53
Nekem akkor egy kérdésem lenne ami lehet h hülyén fog hangzani.Bicepszezésnél 2 gyakorlat után olyan szinten bedurranok, hogy utána képtelen vagyok normális súlyokkal tovább edzeni.Elég ez a két gyakorlat, vagy mi lehet a hiba?
Nekem is bőven elég 2 gyakorlat bicepszre meg tricepszre is, de sokszor 2-szer edzem őket egy héten, súlyokkal nem variálok, inkább van úgy ,hogy 2 gyakorlat normál kivitelezéssel, van úgy, hogy szupersettben.

Nekem heti 1 edzéstől több nem fér bele jelenleg, de így is elég szépen fejlődik(magamhoz képest)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 06. - 20:28:03
Nekem is elég lenne 2 gyakorlat (franciarudas+scott pad)de utána mindig csinálok egy tricepsz,bicepsz szupeszettet közepes súlyokkal, és úgy rápumpálok hogy ihaj :-/]
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 06. - 20:30:18
Balukapitány én is irhatok majd ide a hitvány edzéseimmről? ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. Október 06. - 20:36:39
Tegnap hardcore lábedzés,olyan,hogy éjszaka 3x leizzadtam úgy meghatott... >:D

A reggeli kajálás megszokás kérdése,egy darabig erőltetni kell,utána hozzászoksz.Kötelezően ajánlott,különben a nap folyamán több kalóriát viszel be,mint amennyire szükséged van.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 06. - 20:45:44
Mai Mell! @:-) Tolódzkodásnál ha viszonylag nagyon előredől az ember brutálmód durran a mell! ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 06. - 20:51:43
Múltkor volt eggy vendégem,aki ausztráliában él amolyan hobby gyúros ő mondta hogy ott a testépítők nagyon sok tejet isznak mert gátolja valaminek a felszívódását.(Amolyan burkot képez a gyomorban)Én erről még nem hallotam, ti????? Mert én éjjel nappal tejet innék....
Pity nekem még nem nagyon van mi durranjon de dolgozom rajta.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 06. - 20:53:16
Múltkor volt eggy vendégem,aki ausztráliában él amolyan hobby gyúros ő mondta hogy ott a testépítők nagyon sok tejet isznak mert gátolja valaminek a felszívódását.(Amolyan burkot képez a gyomorban)Én erről még nem hallotam, ti????? Mert én éjjel nappal tejet innék....
Pity nekem még nem nagyon van mi durranjon de dolgozom rajta.
Igyál nyugodtan,ha nem vagy laktózérzékeny-DE ne a szar boltit,hanem házi tejet.
Én minden nap iszom egy ideje,ha nem diétázom.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 06. - 20:55:47

Na ezaz sajnos nekem marad a bolti zsírszegény de ha végre tömegelhetek akkor ipari mennyiségben fogyasztom majd.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 06. - 21:02:57
Balukapitány én is irhatok majd ide a hitvány edzéseimmről? ????...

Neked kötelezővé van téve.  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 06. - 21:03:35
 ;D
Csaba R. jó lessz az! Próbáld majd meg úgy hogy lassan ereszted le és robbanékonyan tolod ki magad a tetején tartsd meg magad és a melled megfeszítésére koncentrálj... a 8.ism körül lángolni fog a melled @-o ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 06. - 21:03:54
nálam a tej és a sok túró volt durva 1ütt... nminden étkezés után hossz percek következtek, hogy a tápanyagok bent maradjanak, de nem pocsékolunk  8)  ;D

Nekem pont most csúszott be egy 20 deka túró-egy egész tojás-egy adagolónyi tejsavó és egy pohár tej...nekem semmi bajom tőle.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 06. - 21:04:55
Tegnap hardcore lábedzés,olyan,hogy éjszaka 3x leizzadtam úgy meghatott... >:D

A reggeli kajálás megszokás kérdése,egy darabig erőltetni kell,utána hozzászoksz.Kötelezően ajánlott,különben a nap folyamán több kalóriát viszel be,mint amennyire szükséged van.

Én 2 hete olyat lábaztam, hogy a múlt hetit odébb kellett raknom, mert még 7 napra rá is izomlázam volt, igaz akkor már csak a hajlítómban. Ilyen már rég volt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. Október 06. - 21:09:57
Szerintem Gabe simán hikomat >:D Amúgy Dorian is ezt a fogást erőltette állandóan(nem Cressler ;D ) és le is szakadt a bickó...szóval biztos sokkal jobban igénybe veszi. Én pl. egyáltalán nem is érzem a hátamban ezzel a fogással, csak a sima megy.

En nem erzem a bicepszem kozben, pedig csak alsofogassal evezek ruddal  ::). Es a hatamat is jobban erzem, ettol a fogassal elvileg erosebb pozicioba kerul a hatizomzat, vagyis jobban dolgozik. Ha valaki jobban erzi a bicepszet a gyakorlat kozben, akkor szerintem tul szelesen fogja a rudat. Vallszeles, vagy egy picivel megszukebb fogassal majd kidurrana a hat  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 06. - 21:10:40
;D
Csaba R. jó lessz az! Próbáld majd meg úgy hogy lassan ereszted le és robbanékonyan tolod ki magad a tetején tartsd meg magad és a melled megfeszítésére koncentrálj... a 8.ism körül lángolni fog a melled @-o ****:)))

145kg nem olyan könnyű tologatni ***))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 06. - 21:11:06
Balu nemcsalodtam benned! :-):-)::
Nekem ma hát edzés volt!Ami olyan Dorian-osra sikeredett ;D.
Lehuzás nyakba,T-rudas evezés,lehuzás hammer gépen ,áthuzás,és a végén egy kis felhuzás.+Vádli lábtolon,vádli ülve gépen+has most végem van.Ja reggel még volt 40 perc kardio üres pocakra.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 06. - 21:11:21
na Balu az már tényleg nem gyenge!   ;-oo-; Egyébként Lábra ti hány gyakorlatot csináltok? Van aki különveszi a hajlítót feszítőt? Tapasztalatokat várnék!  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 06. - 21:15:29
na Balu az már tényleg nem gyenge!   ;-oo-; Egyébként Lábra ti hány gyakorlatot csináltak? Van aki különveszi a hajlítót feszítőt? Tapasztalatokat várnék!  :)

Én volt, hogy külön vettem, de most egybe megy. Időben így tudom megoldani. Meg is halok a végére. Általában 5-6 gyakit csinálok.  =/+'
De várom a lábedzéseket, mert fel kéne hoznom kicsit, nyáron a diéta alatt kiderült, hogy soványabb, mint hittem...pedig eddig is tudtam, hogy satnya nagyon.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 06. - 21:17:52
Balu nemcsalodtam benned! :-):-)::
Nekem ma hát edzés volt!Ami olyan Dorian-osra sikeredett ;D.
Lehuzás nyakba,T-rudas evezés,lehuzás hammer gépen ,áthuzás,és a végén egy kis felhuzás.+Vádli lábtolon,vádli ülve gépen+has most végem van.Ja reggel még volt 40 perc kardio üres pocakra.

Ma nekem is hát volt!
Döntött törzsű evezés, felhúzás, T-rudas evezés szabad súllyal, lehúzás mellhez, lehúzás tarkóhoz...és kipurcantam.
Utána azért még lenyomtam egy vádlit, ülő majd álló vádligépen 4-4 sori, és a pihenő időkben pedig simán a földön állva sarok emelés...égett kicsit.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 06. - 21:22:48
Holnap nekem pont láb lessz a soron.Guggolással kezdek,15,12,10,8,6 ism240kg ig tudok mostanába felmenni ebbe megy 6,de holnap be probálom  250et ;).2.Gyakorlat kitörés 15,12,10,8 itt 95 be megy 8 ami nálam elég jo.A végén feszitőre még csinálok lábnyujtást 20,30,40 ismétlésekkel.Ennyi a feszitő.A hajlitora lábhajlitás állva gépen,15,12,10 ismétléssel itt elég kis sullyokat használok 10,15,20kg.2ik gyakorlat lábtolás hajlitora a sarkam fenn van teljesen a lap tetején 20,15,12 itt 350kg ig megyek fel 50kg ént.Utso gyakorlat merevlábufelhuzás ezt valamikor szuperszettbe csinálom a lábtolással 15,12,10 ism és itt általában már teljesen végem van alig várom hogy bekejálhassak! =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 06. - 21:25:54
Joel látom te sem aprózod el! @:-)
Én azokat az embereket nem értem akik lábnapon vádliznak ami magában nem is baj de az hogy lábedzés ELŐTT! Nem értem hogy lehet 2-3vádlit kikészítő brutális gyakorlat után nekiállni guggolni...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 06. - 21:28:26
Ebben teljesen igazad van vádli után tuti nem tudnák guggolni. **:))))* **:))))*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 06. - 21:37:09
Találtam egy nagyon durva képet! @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 06. - 21:38:31
Ez tényleg brutáll.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: twist - 2009. Október 06. - 21:39:48
Joel látom te sem aprózod el! @:-)
Én azokat az embereket nem értem akik lábnapon vádliznak ami magában nem is baj de az hogy lábedzés ELŐTT! Nem értem hogy lehet 2-3vádlit kikészítő brutális gyakorlat után nekiállni guggolni...
Ez egyszerű. Nem készül ki a vádliuk  ***))) Nekem láb után még a lépcsőzés is komoly problémákat okoz
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 06. - 21:41:12
Szerintem Gabe simán hikomat >:D Amúgy Dorian is ezt a fogást erőltette állandóan(nem Cressler ;D ) és le is szakadt a bickó...szóval biztos sokkal jobban igénybe veszi. Én pl. egyáltalán nem is érzem a hátamban ezzel a fogással, csak a sima megy.

En nem erzem a bicepszem kozben, pedig csak alsofogassal evezek ruddal  ::). Es a hatamat is jobban erzem, ettol a fogassal elvileg erosebb pozicioba kerul a hatizomzat, vagyis jobban dolgozik. Ha valaki jobban erzi a bicepszet a gyakorlat kozben, akkor szerintem tul szelesen fogja a rudat. Vallszeles, vagy egy picivel megszukebb fogassal majd kidurrana a hat  @:-)
Én is szűken fogom, pont emiatt feszül a bicepsz!Nem az dolgozik, csak az alsó holtponton nagyon megnyújtja, meg a súly letételnél. Majd megszokom, aztán jó lesz!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 06. - 21:41:43
De ez se gyenge. :-O :-O :-O :-O
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 06. - 21:43:52
Na igen! Cutlernek nem egyszerű aza combfeszítő! Viszont Flexnek ezen a képén mai napig csak csodálkozom... egy időben a telefonomon ez volt a háttérkép... Elképesztő aza szimetria!! ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. Október 06. - 21:44:02
Szerintem Gabe simán hikomat >:D Amúgy Dorian is ezt a fogást erőltette állandóan(nem Cressler ;D ) és le is szakadt a bickó...szóval biztos sokkal jobban igénybe veszi. Én pl. egyáltalán nem is érzem a hátamban ezzel a fogással, csak a sima megy.

En nem erzem a bicepszem kozben, pedig csak alsofogassal evezek ruddal  ::). Es a hatamat is jobban erzem, ettol a fogassal elvileg erosebb pozicioba kerul a hatizomzat, vagyis jobban dolgozik. Ha valaki jobban erzi a bicepszet a gyakorlat kozben, akkor szerintem tul szelesen fogja a rudat. Vallszeles, vagy egy picivel megszukebb fogassal majd kidurrana a hat  @:-)
Én is szűken fogom, pont emiatt feszül a bicepsz!Nem az dolgozik, csak az alsó holtponton nagyon megnyújtja, meg a súly letételnél. Majd megszokom, aztán jó lesz!

Nekem ez azert erdekes, mert nalam pont ha szelesen fogtam a rudat, akkor nem tudtam a bicepszemet semlegesiteni. Masnap izomlazam is volt benne.  ????... De kulombozo felepitesuek vagyunk mind, mindenkinek mas jon be
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2009. Október 06. - 21:50:42
A kifejezett diétának nevezhető terveimnek elviekben vége van,de még mindig végzek 40 perc alacsony intenzitású (~120 pulzus) aerob-ot edzés végén.A ch-m még mindig 1-1,5g körül mozog,de többször ugrik be csalás a kaját nézve. A tükör szerint nem indult meg a derekam és máshol sem.
Van értelme ennek a tréningnek így ebben a formában?Illetve később egy tömegelős időszakban teljesen hasztalan egy efféle edzés? (ok okozati dolgokra lennék kíváncsi)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. Október 06. - 21:53:36
Mai Mell! @:-) Tolódzkodásnál ha viszonylag nagyon előredől az ember brutálmód durran a mell! ****:))))))
Ez nagyon így van. Pláne, ha jó széles fogásban csinálod, akkor szakít még csak szét. Huhh de jó is az!  =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 06. - 21:59:16
Szerintem nem árt a kardio én egész évben csináltam vastagitás alatt is heti 3-4x30-40 perceket csak én nem edzés után hanem reggel.(szerintem edzés után kinyirja az izmokat).
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 06. - 21:59:30
;D
Csaba R. jó lessz az! Próbáld majd meg úgy hogy lassan ereszted le és robbanékonyan tolod ki magad a tetején tartsd meg magad és a melled megfeszítésére koncentrálj... a 8.ism körül lángolni fog a melled @-o ****:)))

145kg nem olyan könnyű tologatni ***))
Ma vettem Nicoflexet, majd csütörtökön jó vastagon bekenem vele a vállamat mellezés előtt, és szerintem berakok majd tolódzkodást a végére. Megnézem én azt a 145 kg-ot mennyire nehéz >:D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2009. Október 06. - 22:01:58
Szerintem nem árt a kardio én egész évben csináltam vastagitás alatt is heti 3-4x30-40 perceket csak én nem edzés után hanem reggel.(szerintem edzés után kinyirja az izmokat).
ezt én azért lőttem ki a sorból mert amikor lemegyek/mennék a térre (mivel a terem zárva és napi egyszer lehet igénybe venni a szolgáltatást) akkor még/már zimankó van és kimelegszem,megfázok következik.

Gabe: konkrétan az edzés és aerob kontra tömegelésre voltam kiváncsi,
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 06. - 22:02:11
A kifejezett diétának nevezhető terveimnek elviekben vége van,de még mindig végzek 40 perc alacsony intenzitású (~120 pulzus) aerob-ot edzés végén.A ch-m még mindig 1-1,5g körül mozog,de többször ugrik be csalás a kaját nézve. A tükör szerint nem indult meg a derekam és máshol sem.
Van értelme ennek a tréningnek így ebben a formában?Illetve később egy tömegelős időszakban teljesen hasztalan egy efféle edzés? (ok okozati dolgokra lennék kíváncsi)
Nem tudom konkrétan mire irányul a kérdés, az aerob edzés semmiképp sem felesleges, heti 2-3 alkalommal, pörgeti az anyagcserét, ezáltal kevesebb zsír rakódik le!
A ch viszont erősen kétséges, hogy jó lenne egy tömegelős időszakban! Bár én az aerobot egy pihenőnapra tenném, mármint súlyzós edzés tekintetében. Persze, ha megoldható!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 06. - 22:19:52
Jó ****:)))))) a nikoflex de elsőre vigyázz mert elég durván hat.Ne kennyél fel sokat.És mosd meg utánnna a kezed mert ha belenyulsz  **:))))*a szemedbe vége a látásodnak!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 06. - 22:23:16
Jó ****:)))))) a nikoflex de elsőre vigyázz mert elég durván hat.Ne kennyél fel sokat.És mosd meg utánnna a kezed mert ha belenyulsz  **:))))*a szemedbe vége a látásodnak!
Mellesleg nem egyszerűen éget, és kivörösödik a bekent terület!
Nekem olyan szokott lenni, mint mikor gyerekkoromban a seggemre csaptak,
aztán hurkás ujjlenyomatok maradtak rajta!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 06. - 22:24:27
Jójaz én mondtam. :-):-):: :-):-)::
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 06. - 22:28:39
Ilyen nikofelxet hol lehet kapni?:D nekem is kellene főleg a vállamra valahogy mindig attól félek nem sikerül elég jól bemelgítenem  :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. Október 06. - 22:29:58
Ilyen nikofelxet hol lehet kapni?:D nekem is kellene főleg a vállamra valahogy mindig attól félek nem sikerül elég jól bemelgítenem  :-\
gyógyszertár :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 06. - 22:30:43
Próbaképp bekentük este vele a tricepszet, és annyira nem volt durva, persze kipirult, meg melegedett, de nem akart leégni. Kézmosás alap, a farkamat jobban féltem tőle mint a szemem @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 06. - 22:33:13
Próbaképp bekentük este vele a tricepszet, és annyira nem volt durva, persze kipirult, meg melegedett, de nem akart leégni. Kézmosás alap, a farkamat jobban féltem tőle mint a szemem @-o
Kinek mennyire irritálja  a bőrét a paprikakivonat benne!
Egyébként nekem sem mindig, lehet, hogy a koncentráció kicsit változik a tubusban!
Na meg vállra azért többet csapat az ember!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 06. - 22:35:03
kösz zotja! ;-oo-;
George!  ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. Október 06. - 22:55:15
Sziasztok!

Szeretném, ha lenne egy olyan topik, ahol megdumálunk mindent, ami a testépitéssel kapcsolatos, legyen az edzés, kaja, pihenés, az edzésre ráhangolódás, új rekordok, táplálékkiegészités, regenerálódás stb.
Itt mehet minden...de csak a testépités keretein belül.
Ide nem "jó reggelt" kivánni fogunk belépni, hanem megosztani egymással tapasztalatainkat, edzésmódszereinket.
Irhatjuk ide aznapi edzéseinket is, persze akik nem vezetnek saját edzésnaplót, mert én kiváncsi vagyok pl. Cressler, Endre, Gabe edzéseire is, vannak akik készülnek versenyekre, ők is beszámolhatnak, hogy épp milyen állapotban vannak, hogy érzik magukat, jöhetnek képek, akármi...hajrá!  =/+'

Megtisztelsz  ;-oo-;

Szóval az elmúlt két hétben nem edzettem, pihiztem egy kicsit és azt találtam ki, hogy nem esek bele a szokásos hibámba, hogy ilyenkor ugyanazon a súlyon akarom fojtatni ahol abbahagytam, hanem az első pár edzésen progresszíven vezetem fel a súlyokat a régi szintre mégpedig úgy, hogy növelem az ismétlésszámot és csökkentem a pihenőket.

A hétfői kar edzésem így nézett ki.
Bicepsz állva kivételesen francia rúddal széles fogással 45kgX12X4 1 perc pihivel
Egykezes állva 16kgx20x5
Scott pad szűken 25kgx10x3

Tricepsz
Letolás szűken
75kgx12x4
Homlokra engedés
40kgx12x4
Tolódzkodás 3x12

Nagyon bejött ez a fajta edzés, durranás vérbőség szempontjából különösen.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. Október 06. - 22:56:02
És nem menj nicoval szoliba se   >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. Október 07. - 08:48:33
Jo topik!

En egyenlore most hobbi gyuroskent tengetem a napjaimat. 3-4x edzek egy heten (heti 1 vadli, 1-2 has), de most kisebb gondom is nagyobb ennel, meg amugy is most csak annyi a lenyeg, hogy ne essek teljesen ossze. Ez eddig sikerult is es remelem meg kihuzom igy par honapig. A testsulyom beallt 104-re...szeretnem ha inkabb 98 es 100 kozott lenne hamarosan.

Etkezes: altalaban napi 4-5. Normal bodys kajak, mennyisegre nem sok, de ennyi eppen jol esik.

Tapkiegek: napi 1 tasak Animal Pak (ha nem felejtem el) + 1000 mg c vitamin, edzes utan 1 turmix (50-80 g protein).

Eroszint: tegnap fekve 6 ment 160-ba (remelem nem ujul ki a bal vallam huzodasa, ugyhogy ennel jobban nem eroltetnem, ez untig eleg), ferde pad kezi suly 12-15 x 55 kg, vallbol nyomas szabad sullyal 10 x 102 kg...ilyesmik...

 O0
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2009. Október 07. - 09:00:24
Edzéstervvel kapcsolatban lenne egy kérdésem.
Eddig 2 napos edzéstervem volt 1. láb-has + 2. többi, és heti 4-szer le tudtam menni.
A jövő héttől már ez nagyon nehezen lenne kivitelezhető, így csak három alkalommal tudok lemenni. max. egy negyedik, de az akkor 30 perc edzésnél semmiképp nem lenne több...
A következő bontásra gondoltam:
hétfő: láb+has. ez maradna a brutál nap.
szerda: váll+ bic.+ mell +kardió
péntek: hát+ tric. + kardió

A gyakorlatok számát kérdezném, hogy mennyi lenne célszerű, mert eddig pl.: vállra:oldalemelés+vállból nyomás¸; bic:kézisúlyzós beforgatós ¸; mell:áthúzás, ferde pados fekvenyás gyakorlat volt 4 ismétléssel, ami bontásban már akár lehetne eggyel valamivel több is izomcsoportonként.  ????...
Előre is köszi. :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. Október 07. - 09:05:46
Jo topik!

En egyenlore most hobbi gyuroskent tengetem a napjaimat. 3-4x edzek egy heten (heti 1 vadli, 1-2 has), de most kisebb gondom is nagyobb ennel, meg amugy is most csak annyi a lenyeg, hogy ne essek teljesen ossze. Ez eddig sikerult is es remelem meg kihuzom igy par honapig. A testsulyom beallt 104-re...szeretnem ha inkabb 98 es 100 kozott lenne hamarosan.

Etkezes: altalaban napi 4-5. Normal bodys kajak, mennyisegre nem sok, de ennyi eppen jol esik.

Tapkiegek: napi 1 tasak Animal Pak (ha nem felejtem el) + 1000 mg c vitamin, edzes utan 1 turmix (50-80 g protein).

Eroszint: tegnap fekve 6 ment 160-ba (remelem nem ujul ki a bal vallam huzodasa, ugyhogy ennel jobban nem eroltetnem, ez untig eleg), ferde pad kezi suly 12-15 x 55 kg, vallbol nyomas szabad sullyal 10 x 102 kg...ilyesmik...

 O0
és kb mennyi tápanyagot viszel be egy nap?
és szerinted mennyi fehérje szükséges ahhoz, hogy egy 90 kilos testépítő megtartsa az izomtömegét szintentartó edzés mellett?  <:-)  ::)
Kb. 230-250 g proteint viszek be egy nap es most 229 font vagyok. Testsulyfontonkent napi 1 g sztem untig eleg a szintentartashoz. Tehat esetedben kb. napi 200 g.

 /7%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. Október 07. - 10:12:30
Én meg most kezdtem ujra az edzéseimet,2 hét szünet után.Mivel most kezdtem a fősulit egy töllem kb.50kmre lévő városban,persze igy más dolgokat tettem elötérbe,nem az edzést.Tegnap elkeztem edzeni egy fasza kis teremben,teli jobbnál jobb gépekkel,és annyira sok ember se jár oda ugyhogy pont jó.Nem mertem rögtön azért odabaszni a lovaknak,inkább ezen a héten még lightossabb edzések mennek.  /7% :violinplay3: Lenne egy kérdésem:a széles hátizom lenyujtására van valami modszer vagy gyakorlat??vagy ez a genetikátöl függ?tehát hogy teljessen lentröl induljon..
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2009. Október 07. - 10:28:38
Én a széleshátizmot úgy szoktam lenyújtani,hogy megfogom mondjuk a ferdepadnál a rudat és ha mondjuk a bal oldallal kezdem a nyújtást akkor a jobban tolom a ballal pedig húzom, és fordítva.
Ha jól emlékszem vki kérdezte már a fórumon,h mivel lehet a hátizmot még lentebbről indítani,persze ami genetikai adottság is szerintem, de úgy rémlik vki azt írta,hogy vállszélességbe végzett fordított fogású mellhez húzás.Sőőt az egyik Gyurma adásba mondja is Steve O0
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 07. - 12:28:29
Engem érdekelne, hogy ki, hogyan készül fel egy új "rekord" felállítására? Egy súly, amivel még soha nem nyomtál, soha nem guggoltál, stb... Megmondom őszintén, mikor először készültem 200-at nyomni, rendesen be voltam szarva előző nap, alig tudtam aludni, nem tudom mi volt velem. Most úgy látom, hogy 250-ig nem lesz gond ;D de az megint valamiért egy mumus. Szóval?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 07. - 12:29:16
Engem érdekelne, hogy ki, hogyan készül fel egy új "rekord" felállítására? Egy súly, amivel még soha nem nyomtál, soha nem guggoltál, stb... Megmondom őszintén, mikor először készültem 200-at nyomni, rendesen be voltam szarva előző nap, alig tudtam aludni, nem tudom mi volt velem. Most úgy látom, hogy 250-ig nem lesz gond ;D de az megint valamiért egy mumus. Szóval?

Ez engem is érdekelne  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 07. - 12:32:44
Engem érdekelne, hogy ki, hogyan készül fel egy új "rekord" felállítására? Egy súly, amivel még soha nem nyomtál, soha nem guggoltál, stb... Megmondom őszintén, mikor először készültem 200-at nyomni, rendesen be voltam szarva előző nap, alig tudtam aludni, nem tudom mi volt velem. Most úgy látom, hogy 250-ig nem lesz gond ;D de az megint valamiért egy mumus. Szóval?

Ez engem is érdekelne  ;)
Végülis én úgy léptem át, hogy bennem volt, hogy ez csak 10 kg-val több, mint amit eddig könnyen nyomtam, akkor most miért ijedek megy egy másik számtól? ::) De valamiért akkor is lélektani határ volt...mint a 100 vagy a 150 anno.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 07. - 12:37:12
Na mi van? Mindenki mindig ugyanazzal a súllyal edz? Nem az számít, hogy mekkora, hanem az, hogy hogyan @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 07. - 13:10:00
Én pont most készülök visszaszerezni a tavaszi erőszintemet.
Ismét megcsinálni ruhák nélkül a 425 - ös totalt.

Már kitűztem minden fogásból a következő célt ami egyben egyéni csúcs is.
Egy kemény alapozást akarok csinálni aztán tavasszal versenyezni.
Most tervezgetem ennek a  végrehajtását.
De nem nagyon merek súlyokat írni mert nevetséges lenne a te nyomásaid mellett.   :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2009. Október 07. - 13:16:08
ma Zsoltiékkal (vastaxik már @:-)  )   nyomtam 1 közös váll edzést =/+'  jól sikerült @:-)
1.
Mellről nyomás- állva: 30kg-40kg-50kg-65kg
2.
Döntött oldalemlés: 7kg-10kg-12kg-14kg-16kg-20kg
3.
Oldalemelés:  7kg-10kg-12kg-16kg-18kg----utánna meg vissza is 18kg-16-kg-14kg....
                 (itt nincs pihenő)    Zsolti 24kg-el is tolta ha jól láttam            (iitt sincs)
4.
Nyakbó-lnyomás (gép) én 100kg val kezdtem már mert ZSoltiék már ott tartottak akkor beletoltam kb 30at !+"% aztán jöttek a sima szériák 110kg-120kg, Zsoltiék még 130ba is toltak, nekem már nem volt erőm :angry:

5. Váll-vonogatás előre+hátra : 70kg-90kg-110kg-130kg

volt 1-2 nyelvújjítás: mint pl: tesztoszteronPUNCIonát @-o
meg némi tánc   !+"%  is a sorozatok,jó volt a hangulat ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 07. - 13:20:27
100-ba 30-at nyakból? Faszom, elmegyek tényleg balettozni!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 07. - 13:25:37
100-ba 30-at nyakból? Faszom, elmegyek tényleg balettozni!

Veled tartok de tütüt nem veszek fel.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2009. Október 07. - 13:27:00
100-ba 30-at nyakból? Faszom, elmegyek tényleg balettozni!

de gép, nem szabad súly
azért a 2  nem ugyanaz ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 07. - 13:39:34
Ma azon gondolkodtam (mivel holnap lábedzés), hogy a holnapi edzés utáni turmixomba megemelem a CH-t is és a fehérjét is, mivel a lábunk ugye kb. a testünk fele, a legtöbb kalóriát ez a testrész edzése során használjuk el, és talán igy mégtöbb tápanyagot tud felvenni az izom edzés után.
Szerintetek ez mennyire reális? Vagy egyszerűen hülyeség!?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 07. - 13:43:28
Szerintem ez abszolut reális... ebbe bele sem gondoltam eddig de most hogy mondod szerintem van valóságalapja! ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 07. - 13:45:17
http://www.youtube.com/watch?v=ZG9eI2scSuc ****:))) ****:))) ****:))) ezt nézzétek végig...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 07. - 13:48:06
Ma azon gondolkodtam (mivel holnap lábedzés), hogy a holnapi edzés utáni turmixomba megemelem a CH-t is és a fehérjét is, mivel a lábunk ugye kb. a testünk fele, a legtöbb kalóriát ez a testrész edzése során használjuk el, és talán igy mégtöbb tápanyagot tud felvenni az izom edzés után.
Szerintetek ez mennyire reális? Vagy egyszerűen hülyeség!?
én mindig több ch t raktam lábazás utáni turmixba
szóval szerintem seimán reális, amit te mondassz
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 07. - 13:49:25
Balu nem hüjeség nekem ma láb napom lessz,és ilyenkor van +1 bonusz kaja ami 35dkg pulykamell+60g barnarizs némi zöldséggel.Szoval kell a kaja egy jo láb napon. :-):-):: :-):-)::
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 07. - 14:01:19
Engem érdekelne, hogy ki, hogyan készül fel egy új "rekord" felállítására? Egy súly, amivel még soha nem nyomtál, soha nem guggoltál, stb... Megmondom őszintén, mikor először készültem 200-at nyomni, rendesen be voltam szarva előző nap, alig tudtam aludni, nem tudom mi volt velem. Most úgy látom, hogy 250-ig nem lesz gond ;D de az megint valamiért egy mumus. Szóval?

Ez engem is érdekelne  ;)
Végülis én úgy léptem át, hogy bennem volt, hogy ez csak 10 kg-val több, mint amit eddig könnyen nyomtam, akkor most miért ijedek megy egy másik számtól? ::) De valamiért akkor is lélektani határ volt...mint a 100 vagy a 150 anno.

Igen, nekem is anno a 100 volt ilyen, most meg a 150. Ma nézem a 155-t hasonló stratégiával mint múlt héten  8)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 07. - 14:36:55
Én pont most készülök visszaszerezni a tavaszi erőszintemet.
Ismét megcsinálni ruhák nélkül a 425 - ös totalt.

Már kitűztem minden fogásból a következő célt ami egyben egyéni csúcs is.
Egy kemény alapozást akarok csinálni aztán tavasszal versenyezni.
Most tervezgetem ennek a  végrehajtását.
De nem nagyon merek súlyokat írni mert nevetséges lenne a te nyomásaid mellett.   :)
Írhatnád nyugodtan 8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. Október 07. - 14:53:01
Ez eddig sikerult is es remelem meg kihuzom igy par honapig. A testsulyom beallt 104-re...szeretnem ha inkabb 98 es 100 kozott lenne hamarosan.

De vigyázz,mert 100 kiló alatt se férfi,se medve  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 07. - 15:45:48
Engem érdekelne, hogy ki, hogyan készül fel egy új "rekord" felállítására? Egy súly, amivel még soha nem nyomtál, soha nem guggoltál, stb... Megmondom őszintén, mikor először készültem 200-at nyomni, rendesen be voltam szarva előző nap, alig tudtam aludni, nem tudom mi volt velem. Most úgy látom, hogy 250-ig nem lesz gond ;D de az megint valamiért egy mumus. Szóval?

Ez engem is érdekelne  ;)
Végülis én úgy léptem át, hogy bennem volt, hogy ez csak 10 kg-val több, mint amit eddig könnyen nyomtam, akkor most miért ijedek megy egy másik számtól? ::) De valamiért akkor is lélektani határ volt...mint a 100 vagy a 150 anno.

Igen, nekem is anno a 100 volt ilyen, most meg a 150. Ma nézem a 155-t hasonló stratégiával mint múlt héten  8)
Nekem az meredek volt amit leírtál a múltkor, hogy csúcsnyomás előtt ekkorát ugrani súlyban - asszem 30 kg volt a különbség az utolsó széria meg a tervezett súly között. Szerintem egy jobb bemelegítéssel simán meg lett volna. A súlyt be szokták adni neked? Csak mert én mindig segítséggel veszem ki(még ha az csak 20-30 kg-t jelent is), mert igazából nem számít a gyakorlat és az izommunka szempontjából, hogy te veszed-e ki egyedül, vagy nem. Viszont faszán lefáraszt, és a válladdal utána még gond lehet, ha vállból emeled ki a súlyt. Nekem legalábbis csak úgy megy a nagy nyomás, hogy a vállam már abban a pozícióban van, ahogy nyomni fogok. Máskülönben olyan, mintha szét akarna esni ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 07. - 15:51:09

Ha jól emlékszem, beadták.. Nekem inkább az a gond, hogy nem merem gyorsan leengedni, hanem vagy 10mp mire leér.. És már itt elfáradok  /:-) Ezen kell valahogy javítani, ma ki is próbálok valamit, hátha segít  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 07. - 16:57:17

Na akkor adok egy tippet ;) Kérd meg a segítőt, hogy az első leengedést kísérje végig(ha esetleg nem csinálná), és nagyon picit tartson ellen a súlynak, felfelé viszont csak te nyomd. Ha ez kész, azonnal mehet a második ismétlés, már ellentartás nélkül(de nem kísérés nélkül **:))))* ), sokkal gyorsabb lesz a leengedés, és simán ki is fogod nyomni ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 07. - 17:00:56

Jesszőr! Ki fogom próbálni  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. Október 07. - 22:22:16
http://mdtv.musculardevelopment.com/content/view/2445/225/

Evan Centopani and PJ Braun Train Delts.  Érdekes Smiths? keret is van benne :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nes - 2009. Október 07. - 22:35:23
Engem érdekelne, hogy ki, hogyan készül fel egy új "rekord" felállítására? Egy súly, amivel még soha nem nyomtál, soha nem guggoltál, stb... Megmondom őszintén, mikor először készültem 200-at nyomni, rendesen be voltam szarva előző nap, alig tudtam aludni, nem tudom mi volt velem. Most úgy látom, hogy 250-ig nem lesz gond ;D de az megint valamiért egy mumus. Szóval?

Ez engem is érdekelne  ;)
Végülis én úgy léptem át, hogy bennem volt, hogy ez csak 10 kg-val több, mint amit eddig könnyen nyomtam, akkor most miért ijedek megy egy másik számtól? ::) De valamiért akkor is lélektani határ volt...mint a 100 vagy a 150 anno.

Igen, nekem is anno a 100 volt ilyen, most meg a 150. Ma nézem a 155-t hasonló stratégiával mint múlt héten  8)
Nekem az meredek volt amit leírtál a múltkor, hogy csúcsnyomás előtt ekkorát ugrani súlyban - asszem 30 kg volt a különbség az utolsó széria meg a tervezett súly között. Szerintem egy jobb bemelegítéssel simán meg lett volna. A súlyt be szokták adni neked? Csak mert én mindig segítséggel veszem ki(még ha az csak 20-30 kg-t jelent is), mert igazából nem számít a gyakorlat és az izommunka szempontjából, hogy te veszed-e ki egyedül, vagy nem. Viszont faszán lefáraszt, és a válladdal utána még gond lehet, ha vállból emeled ki a súlyt. Nekem legalábbis csak úgy megy a nagy nyomás, hogy a vállam már abban a pozícióban van, ahogy nyomni fogok. Máskülönben olyan, mintha szét akarna esni ::)

Ha jól emlékszem, beadták.. Nekem inkább az a gond, hogy nem merem gyorsan leengedni, hanem vagy 10mp mire leér.. És már itt elfáradok  /:-) Ezen kell valahogy javítani, ma ki is próbálok valamit, hátha segít  ::)
Na akkor adok egy tippet ;) Kérd meg a segítőt, hogy az első leengedést kísérje végig(ha esetleg nem csinálná), és nagyon picit tartson ellen a súlynak, felfelé viszont csak te nyomd. Ha ez kész, azonnal mehet a második ismétlés, már ellentartás nélkül(de nem kísérés nélkül **:))))* ), sokkal gyorsabb lesz a leengedés, és simán ki is fogod nyomni ****:))))))

Jesszőr! Ki fogom próbálni  /:-)

na ezt majd én is kipróbálom. eddigi maxom 130 - haha - (minden évben felmegyek eddig aztán...kihagyás,visszaesés,nyár) de most decemberig kellene 150et összehozni, igaz jelenleg az eddigi maxomat se tudom hozni, de megcsináljuk decemberig!!!!  =/+'

jó ez a topic  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 07. - 22:49:16

Működik a dolog  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 07. - 23:04:32
Én mostanában úgy készülök egy új rekordra, hogy erősen kell cseszegetni magamat, hogy húzzak le a terembe!
Sajnos nem sok motiváció van bennem, de minden évben van ilyen hullámvölgy, majd csak elmúlik most is!
Másrészt a munkám miatt megoldhatatlan, hogy csirkét meg rizst zabáljak 3 óránként, egy bejáráson, vagy egy kooperáción elég hülyén nézne ki, hogy előveszem a kis uzsidobozomat! Azt próbálom kivitelezni mostanság, hogy elviszek egy adag zabot tejsavóval, és amikor kajálni kellene, akkor víz hozzá és megiszom!
Több, mint valószínű, hogy a kevés CH miatt vagyok motiválatlan és enervált!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 07. - 23:29:10
Augusztusban pihentem, mikor nyaralni voltam! Illetve lementem ott is 2 napot a Hotel konditermébe, de az csak terápiás volt, mivel a legnagyobb egykezes 16kiló volt!
A többit gondolod! Az a baj, hogy látom itt a sok ember fejlődni, és engem nem pozitívan motivál, hanem ellenkezőleg!
Nem azért, mert sajnálom bárkitől is a sikereket, csak látom, hogy mindenki lép felfelé, én meg toporgok egy helyben!
A munkán kell lazítanom kicsit, ezzel párhuzamosan a kaját növelni, főleg a CH-t és akkor remélem helyrerázódik a dolog!
Nem is értem, hogy lehet 17-18 évesen ilyen erőben lenni, én 17 évesen kezdtem edzeni, 40 kilós fekvenyomással!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 07. - 23:34:01
Edzéstervvel kapcsolatban lenne egy kérdésem.
Eddig 2 napos edzéstervem volt 1. láb-has + 2. többi, és heti 4-szer le tudtam menni.
A jövő héttől már ez nagyon nehezen lenne kivitelezhető, így csak három alkalommal tudok lemenni. max. egy negyedik, de az akkor 30 perc edzésnél semmiképp nem lenne több...
A következő bontásra gondoltam:
hétfő: láb+has. ez maradna a brutál nap.
szerda: váll+ bic.+ mell +kardió
péntek: hát+ tric. + kardió

A gyakorlatok számát kérdezném, hogy mennyi lenne célszerű, mert eddig pl.: vállra:oldalemelés+vállból nyomás¸; bic:kézisúlyzós beforgatós ¸; mell:áthúzás, ferde pados fekvenyás gyakorlat volt 4 ismétléssel, ami bontásban már akár lehetne eggyel valamivel több is izomcsoportonként.  ????...
Előre is köszi. :)

hát fiuknál nagy izomra 4 gyakszi, kicsire 3 ajánlott, nemtom lányoknál hogyvan... annyi gyakszit rakj amivel kiégeted magad, de nem edzed túl szerintem...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 07. - 23:38:44

Ezt csak most láttam!
Én a 3 napot így osztanám:
1. Láb, has
2.Mell, váll
3,Hát,kar
Ha máshogy nem megoldható, ha befér a negyedik nap, akkor a kart odadobnám.
Gyakorlatokat így variálnám, 3gyakX3-4 sorozat
De én szeretem a mell-hát edzést is együtt, pl. ma is ez volt szuperszettben!
 /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2009. Október 07. - 23:44:52
Edzéstervvel kapcsolatban lenne egy kérdésem.
Eddig 2 napos edzéstervem volt 1. láb-has + 2. többi, és heti 4-szer le tudtam menni.
A jövő héttől már ez nagyon nehezen lenne kivitelezhető, így csak három alkalommal tudok lemenni. max. egy negyedik, de az akkor 30 perc edzésnél semmiképp nem lenne több...
A következő bontásra gondoltam:
hétfő: láb+has. ez maradna a brutál nap.
szerda: váll+ bic.+ mell +kardió
péntek: hát+ tric. + kardió

A gyakorlatok számát kérdezném, hogy mennyi lenne célszerű, mert eddig pl.: vállra:oldalemelés+vállból nyomás¸; bic:kézisúlyzós beforgatós ¸; mell:áthúzás, ferde pados fekvenyás gyakorlat volt 4 ismétléssel, ami bontásban már akár lehetne eggyel valamivel több is izomcsoportonként.  ????...
Előre is köszi. :)

hát fiuknál nagy izomra 4 gyakszi, kicsire 3 ajánlott, nemtom lányoknál hogyvan... annyi gyakszit rakj amivel kiégeted magad, de nem edzed túl szerintem...

Köszi szépen a tippeket!   :-* :) Azóta gondolkodtam és azt találtam a legoptimálisabbnak, ha továbbra is a kétnaposat csinálom, csak heti háromszor, azaz lesz egy A-B-A hetem és utána egy B-A-B hetem.
Gabe, ezen is még gondolkodom, így több időm lenne egy kicsivel kardiozni.  ***))   :)  
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. Október 08. - 00:33:55
elnézést a félre ütött billentyűkért, remélem, azért olvasható, amit írtam  :-){
Olvasható, és fiatal korod ellenére (mintha én meg olyan idős és tapasztalt lennék  ****:))) ) igencsak bölcsen látod a dolgokat. ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 08. - 09:29:40
Augusztusban pihentem, mikor nyaralni voltam! Illetve lementem ott is 2 napot a Hotel konditermébe, de az csak terápiás volt, mivel a legnagyobb egykezes 16kiló volt!
A többit gondolod! Az a baj, hogy látom itt a sok ember fejlődni, és engem nem pozitívan motivál, hanem ellenkezőleg!
Nem azért, mert sajnálom bárkitől is a sikereket, csak látom, hogy mindenki lép felfelé, én meg toporgok egy helyben!
A munkán kell lazítanom kicsit, ezzel párhuzamosan a kaját növelni, főleg a CH-t és akkor remélem helyrerázódik a dolog!
Nem is értem, hogy lehet 17-18 évesen ilyen erőben lenni, én 17 évesen kezdtem edzeni, 40 kilós fekvenyomással!  :D
nagyonszépenköszönöm  :-){

a kijelölt résszel kapcsolatban: én maximálisan megértem, nálam pont ez a szar betegség tesz be, megyek visszafelé  :-[ én nem a fórumosok fejlődésével vagyok így, csak hiába vagyok még 87 kg, amikor meglátok az utcán egy 50kilos gyereket, néha őt is vastagabbnak látom magamnál... engem ezzela fejlődéssel kapcsolatban, ami bánt néha, az az, hogy hiáűba teszek én meg mindent, hiába hozom a maximumot a lehetőségeimhez képest, semmi nem látszik belőle, és néha 1-1 kívülűllótól kapok olyan megjegyzést, hogy nézd már ez meg az hogy néz ki.. nem nézem, te nézz engem bazd, én lehet, hogy többet küzdök érte, csak nekem nem basznak alám a szüleim mindent  ::) mármint ezeket gondolom ilyenkor, de mostmár nem idegesít, csa gyűlölöm azt, ha egy kívülálló fölém rendel valakit úgy, hogy lehet, hogy a befektetett munkám megyeggyezik, vagy több is, mint akit épp említ.. tudom, hogy az emberek ezt ilyenkor nem bántó szándékkal teszik, de bennem nagyon ellenszenves érzelmeket vált ki ez...

jah, a pihenéshez: a kevesebb néha több  =/+' én, ha most edzhetnék már végre, akkor tuti, hogy 6 hetente 1 hét pihit betennék.., mert kiégerk mentálisan egy idő után, és egyébként is, ezek a pihenők hagyják teljesen regenerálódni az izomszöveteket, amit a felgyülemlett fáradtság gátol, így lehet, hogy pont amikor tartasz egy pihenő hetet, pont akkor fog jelentkezni az a fejlődés, ami eddig is megtörtént, csak a túledzés miatt nem volt látható

munkából visszavenni? meg ez a fejlődés? ugyanmár... ahová mi edzünk, ott nem nézi senki.. az utcán aki meglát, nem mondja azt meg, hogy 48 helyett csak 46os a karod.. nagy és kész...  vagyis.. én mostanában már így gondolom, ettől függetlenül beleteszem azt az energiát, munkát, amit a maximális fejlődésem minimum megkíván, de többet felesleges...

ezek nem okoskodésok akartak lenni, csak egyszerűen hozzáfűztema gondolataimat  /:-) :-){

Az egész élet erről szól. Nem érdekel senkit hogy miből van a házad, autód.. Legyen. Miből van a ruha ami rajtad van.. Csak legyen.. Ha van, akkor dicsérnek, ha nincs, akkor szar vagy. Persze ha sok van, akkor már azért vagy szar, mert irigység bejátszik.. Ez van  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2009. Október 08. - 10:37:51

Bizony-bizony ez így van, ebben a csili-vili 21. században a látszat számít az embereknek( tisztelet a kivételnek ), ebben a lélek nélküli világban, hányok ettől a csodálatos fogyasztói társadalomtól, meg attól a sok gépnek nevezett embertől akik a "törvényei" szerint élnek, de ez van sz.rjál rájuk.
A testépítés meg leghálátlanabb sport a világon, de mi mégis szeretjük valamiért, pénz, energia, ha meg véletlenül valaki lesérül és egy pár hónapig nem tud lemenni a termbe, talán azt se mondják meg róla, hogy edzett azelőtt.Csak magunk miatt csináljuk, a magunk iránt támasztott elvárások miatt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. Október 08. - 13:26:44
Augusztusban pihentem, mikor nyaralni voltam! Illetve lementem ott is 2 napot a Hotel konditermébe, de az csak terápiás volt, mivel a legnagyobb egykezes 16kiló volt!
A többit gondolod! Az a baj, hogy látom itt a sok ember fejlődni, és engem nem pozitívan motivál, hanem ellenkezőleg!
Nem azért, mert sajnálom bárkitől is a sikereket, csak látom, hogy mindenki lép felfelé, én meg toporgok egy helyben!
A munkán kell lazítanom kicsit, ezzel párhuzamosan a kaját növelni, főleg a CH-t és akkor remélem helyrerázódik a dolog!
Nem is értem, hogy lehet 17-18 évesen ilyen erőben lenni, én 17 évesen kezdtem edzeni, 40 kilós fekvenyomással!  :D
nagyonszépenköszönöm  :-){

a kijelölt résszel kapcsolatban: én maximálisan megértem, nálam pont ez a szar betegség tesz be, megyek visszafelé  :-[ én nem a fórumosok fejlődésével vagyok így, csak hiába vagyok még 87 kg, amikor meglátok az utcán egy 50kilos gyereket, néha őt is vastagabbnak látom magamnál... engem ezzela fejlődéssel kapcsolatban, ami bánt néha, az az, hogy hiáűba teszek én meg mindent, hiába hozom a maximumot a lehetőségeimhez képest, semmi nem látszik belőle, és néha 1-1 kívülűllótól kapok olyan megjegyzést, hogy nézd már ez meg az hogy néz ki.. nem nézem, te nézz engem bazd, én lehet, hogy többet küzdök érte, csak nekem nem basznak alám a szüleim mindent  ::) mármint ezeket gondolom ilyenkor, de mostmár nem idegesít, csa gyűlölöm azt, ha egy kívülálló fölém rendel valakit úgy, hogy lehet, hogy a befektetett munkám megyeggyezik, vagy több is, mint akit épp említ.. tudom, hogy az emberek ezt ilyenkor nem bántó szándékkal teszik, de bennem nagyon ellenszenves érzelmeket vált ki ez...

jah, a pihenéshez: a kevesebb néha több  =/+' én, ha most edzhetnék már végre, akkor tuti, hogy 6 hetente 1 hét pihit betennék.., mert kiégerk mentálisan egy idő után, és egyébként is, ezek a pihenők hagyják teljesen regenerálódni az izomszöveteket, amit a felgyülemlett fáradtság gátol, így lehet, hogy pont amikor tartasz egy pihenő hetet, pont akkor fog jelentkezni az a fejlődés, ami eddig is megtörtént, csak a túledzés miatt nem volt látható

munkából visszavenni? meg ez a fejlődés? ugyanmár... ahová mi edzünk, ott nem nézi senki.. az utcán aki meglát, nem mondja azt meg, hogy 48 helyett csak 46os a karod.. nagy és kész...  vagyis.. én mostanában már így gondolom, ettől függetlenül beleteszem azt az energiát, munkát, amit a maximális fejlődésem minimum megkíván, de többet felesleges...

ezek nem okoskodésok akartak lenni, csak egyszerűen hozzáfűztema gondolataimat  /:-) :-){

Pamela hidd el engem is felbasz mikor haverok vagy ismerosok meglatnak vlmi hozzam hasonlo vagy netan izmossabb embert rogton az van hogy huu nezd mar....Na de azert akik kozeli haverok jo baratok vagy az edzotermembol azok latjak mekkora aldozatot hozok ezert a sportert.Tegnap is elkezdett nekem eszelni egy vicko,hogy minek megyek en a jobb(felszereltebb edzoterembe)mikor ugyse hasznalom a gepeket...stb..Elkeseritett egy kicsit meg meg uj edzoteremben edzek es meg ott is szar a tarsasag.Ez az egesz megpecsetelte az aznapi edzesemet is. :-\ :o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. Október 08. - 13:36:02
...meg meg uj edzoteremben edzek es meg ott is szar a tarsasag...
Nah, ez is egy érdekes dolog. Témának sem rossz.
Nagyjából mindenki állandó terembe jár, vagyis nem jár többe. De ha egyszer elmegy egy haverjához, vagy csak kipróbál egy másikat, akkor vannak csak érdekes tekintetek. Mint az állatvilágban a hímek... "Egy új hímgorilla jönne a territóriumunkba???" Sokan úgy néznek.  ****:)))
Szeretek néha eljárni új helyekre, meg nézni az arcokat, ahogy méregetnek, stb...
Hasonló tapasztalat? Vélemény?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 08. - 13:40:51

Ugyanez. Kecskeméti termekben szoktam riogatni, háát lehet nézni a fejeket  ;D Belépek az öltözőbe és egyből csend. Köszönök. Az 5 emberből 3 félszegen visszaköszön.. Megint csend.. Átöltözök, és már megyek is. Kíváncsi lennék miről beszélnek mikor kijövök. Általában nem egyedül vagyok, nekikezdünk, megy minden ugyanúgy a teremben, de látom hogy sasolnak. Ha odanéznek, elkapják a tekintetet. Érdekes.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 08. - 13:42:05
...meg meg uj edzoteremben edzek es meg ott is szar a tarsasag...
Nah, ez is egy érdekes dolog. Témának sem rossz.
Nagyjából mindenki állandó terembe jár, vagyis nem jár többe. De ha egyszer elmegy egy haverjához, vagy csak kipróbál egy másikat, akkor vannak csak érdekes tekintetek. Mint az állatvilágban a hímek... "Egy új hímgorilla jönne a territóriumunkba???" Sokan úgy néznek.  ****:)))
Szeretek néha eljárni új helyekre, meg nézni az arcokat, ahogy méregetnek, stb...
Hasonló tapasztalat? Vélemény?

Ez mindig is így volt velem is-holott nem vagyok egy "nagy állat"...ha nem a saját termemben edzek,akkor egyből megy a méregetés,milyen súlyokat használok,stb...
Egyszer nem volt ilyen mostanában:Kécskén nyáron...viszont ott csak Bécó,Seth,Tockon és én voltunk...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 08. - 13:53:34
volt egy nagyon menő gyerek, nullás haj, zsíros has, fasznyi eredmény, alfahím életérzés, de röviden MONSTER volt a gyerek na  ;D

Nem is edzettünk még együtt  ))=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. Október 08. - 13:54:50
Engem is meg szoktak nézni, mint a piros kukoricát, ha belátogatok egy terembe, pedig én se vagyok egy Balla Yvette...  :-}
De hát a szokásosnál izmosabb csaj mindenhol luxus termék ezek szerint...  !+"% :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 08. - 13:55:43
Engem is meg szoktak nézni, mint a piros kukoricát, ha belátogatok egy terembe, pedig én se vagyok egy Balla Yvette...  :-}
De hát a szokásosnál izmosabb csaj mindenhol luxus termék ezek szerint...  !+"% :D

Sajnos felénk nem jársz  :-\ Pedig át is öltöztetnélek  ***)))  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 08. - 13:56:23
Engem is meg szoktak nézni, mint a piros kukoricát, ha belátogatok egy terembe, pedig én se vagyok egy Balla Yvette...  :-}
De hát a szokásosnál izmosabb csaj mindenhol luxus termék ezek szerint...  !+"% :D

Sajnos felénk nem jársz  :-\ Pedig át is öltöztetnélek  ***)))  :D
:-!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 08. - 13:56:53
volt egy nagyon menő gyerek, nullás haj, zsíros has, fasznyi eredmény, alfahím életérzés, de röviden MONSTER volt a gyerek na  ;D

Nem is edzettünk még együtt  ))=/
"hee, more" nálad azért van eredmény bőven...... az 50es kar, az 50es kar.. főleg ha látszanak a ferdehasizmok is ;-oo-;

Jók a karok csak az izmok szarok..  ****:))) Nem nagy eredmény ez ilyen tzs% mellett, ha neked is így elszaladna, lehet hogy neked is 50-es lenne  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 08. - 14:00:15
volt egy nagyon menő gyerek, nullás haj, zsíros has, fasznyi eredmény, alfahím életérzés, de röviden MONSTER volt a gyerek na  ;D

Nem is edzettünk még együtt  ))=/
"hee, more" nálad azért van eredmény bőven...... az 50es kar, az 50es kar.. főleg ha látszanak a ferdehasizmok is ;-oo-;

Jók a karok csak az izmok szarok..  ****:))) Nem nagy eredmény ez ilyen tzs% mellett, ha neked is így elszaladna, lehet hogy neked is 50-es lenne  ;)
de az kizárt.. elég megnézni az avatarképedet, ott is látszik, hogy elég jó a váll, felsőhát - derék arányod, ha csak zsír lenne, akkor lenne csula bőven a derekadon is  @:-) ;-oo-;

Igaza van Hopikának  :-!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 08. - 14:46:02
"Ugyanez. Kecskeméti termekben szoktam riogatni, háát lehet nézni a fejeket  Grin Belépek az öltözőbe és egyből csend. Köszönök. Az 5 emberből 3 félszegen visszaköszön.. Megint csend.. Átöltözök, és már megyek is. Kíváncsi lennék miről beszélnek mikor kijövök. Általában nem egyedül vagyok, nekikezdünk, megy minden ugyanúgy a teremben, de látom hogy sasolnak. Ha odanéznek, elkapják a tekintetet. Érdekes."
 ****:))) ****:))) ****:))) hát ez mennyire igaz... velem tegnap is megtörtént ez sőt mindennap mikor edzeni megyek kivéve ha vannak olyanok akiket ismerek...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. Október 08. - 14:52:10
Velem nem rég történt meg legutóbb, mikor kedves "rr" fórumtársunkhoz átruccantam Debrecenbe egy edzésre, hogy kihajtsa belőlem a szart is. Megtette!
De a teremben csupa alfa hím, ezüsthátú gorilla, stb...
Csekkoltak is rendesen, legalább is azt mondta "Récsöl". Én nem figyeltem. Pedig szoktam, mert élvezem, hogy feltűnést keltek néha.  ****:))) Azért edzek bassza meg, hogy egy rohadt nagy szörny legyek!  ;D
De ahogy pamela is írta, én is bő pólóban, alatta vékony pántos trikóban edzettem. na amikor levettem a pólót... Azt már én is figyeltem.  8-) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. Október 08. - 15:25:01

Na igen,nézték ki ez a hegyigorilla  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 08. - 15:49:05
Nálunk nincs ilyen összeszokott társaság, mármint vannak páran, de azok mindent és mindenkit kitárgyalnak, és nem edzenek - ez látszik is rajtuk ****) ***))) Van egy-két régi bútordarab(pl. én is), de én pl. nem foglalkozok másokkal, csak ha nagyon zavar valaki. Amúgy nem nagyon szoktam figyelni, hogy ki-mit csinál. Persze ha van esetleg egy komolyabb nyomás, akkor azt sunyin nézem a tükörből(én aztán senkit nem bámulok ;D ), de ezek is kb 150-160-nál megállnak. Van pár elég jó fizikumú fazon lent, de ők nem edzenek nagy súlyokkal, inkább csak szintentartás amit csinálnak. Az összes többi folyton cserélődik.
Nyilván egy kisebb, zárt közösségben jobban megy a stírölés. Én is voltam olyan teremben, ahol mindenki félmeztelenül edzett, és még hozzám is odajött mindenki kezet fogni. Máshol az 30-40 közötti "vállalkozó" réteg, szigorúan trikó-bermuda-papucs öltözetben(és fux) futópadon sétál, ott már azért megy a pletyka. Néha motivál, néha zavar ha bámulnak, de különösebben nem izgat. De beszólás, meg észosztás nekem nincsen **:))))* jól is néznénk ki ****:)))
Az etalon viszont még mindig a debreceni Delta fitness. Motiváló társaság, nagyon jó közösség, mindenki normális, barátságos, blablabla :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 08. - 15:59:34
egyszer még engem is végigmértek így ****:)))
még tavaly, mikor az AXMAP tesztelés volt, elmentem a régi terembe ahova jártam, gondoltam hátha összefutok néhány régi arccal, meg az a terem nagyon jó hangulatú volt mindig
lemegyek, xxxl es izomtrikóban, amit direkt hordok, mert lóg rajtam ;D de nagyon jó benne ezeni, sehol sem zavar
köszönök, van lent 3-4 srác egyiket sem ismerem, elkezdek edzeni
mellettem egy srác akiröl ténlyeg nemmondtam volna meg, épp a koxról prédikál egy másiknak... nah mondom témánál vagytok
közben melegítek, eresedek, aztán úgy veszem észre hogy néznek... nézek vissza semmi... szóltam ,hogy segítsen, jött, aztán vissza, néz tovább... mondom miafasz, aztán úgy leesett, hogy már nemdivat keményen edzeni, vagy legalábbis nem jár már nagyon oda senki szálasabb fazon, és ez kurvajól esett, meg röhögtem ****:)))
érteeeed ENGEM megnéznek ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. Október 08. - 16:07:33
a debreceni Delta fitness

A Dublini Delta fitnessben vannak 70 kilos kezisulyzok  @-o @-o @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. Október 08. - 16:09:35
egyszer még engem is végigmértek így ****:)))
még tavaly, mikor az AXMAP tesztelés volt, elmentem a régi terembe ahova jártam, gondoltam hátha összefutok néhány régi arccal, meg az a terem nagyon jó hangulatú volt mindig
lemegyek, xxxl es izomtrikóban, amit direkt hordok, mert lóg rajtam ;D de nagyon jó benne ezeni, sehol sem zavar
köszönök, van lent 3-4 srác egyiket sem ismerem, elkezdek edzeni
mellettem egy srác akiröl ténlyeg nemmondtam volna meg, épp a koxról prédikál egy másiknak... nah mondom témánál vagytok
közben melegítek, eresedek, aztán úgy veszem észre hogy néznek... nézek vissza semmi... szóltam ,hogy segítsen, jött, aztán vissza, néz tovább... mondom miafasz, aztán úgy leesett, hogy már nemdivat keményen edzeni, vagy legalábbis nem jár már nagyon oda senki szálasabb fazon, és ez kurvajól esett, meg röhögtem ****:)))
érteeeed ENGEM megnéznek ****:)))

Nem kell elkeseredni,lessz belolled is vlmi ****) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 08. - 16:10:31

most hétvégén katona, aztán kapuör @-o ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. Október 08. - 16:14:59
Bevonulsz a seregbe? :D Nem sulizol??en eddig ugy tudtam. ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. Október 08. - 16:49:09
Velem nem rég történt meg legutóbb, mikor kedves "rr" fórumtársunkhoz átruccantam Debrecenbe egy edzésre, hogy kihajtsa belőlem a szart is. Megtette!
De a teremben csupa alfa hím, ezüsthátú gorilla, stb...
Csekkoltak is rendesen, legalább is azt mondta "Récsöl". Én nem figyeltem. Pedig szoktam, mert élvezem, hogy feltűnést keltek néha.  ****:))) Azért edzek bassza meg, hogy egy rohadt nagy szörny legyek!  ;D
De ahogy pamela is írta, én is bő pólóban, alatta vékony pántos trikóban edzettem. na amikor levettem a pólót... Azt már én is figyeltem.  8-) ;D

Na igen,nézték ki ez a hegyigorilla  >:D
Tudod, hogy pirulós kissrác vagyok, na. Ne bókolgass már, kérlek.  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. Október 08. - 16:52:18
Az etalon viszont még mindig a debreceni Delta fitness. Motiváló társaság, nagyon jó közösség, mindenki normális, barátságos, blablabla :D
:-O
Bakker egy pillanatig megfordult bennem, hogy rég nem látott, Debreceni Big George barátomat köszönthetem. De ő asszem az Euro fitnessben tornázik/tornázott.  ????...
Vagy te vagy az???  ***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 08. - 16:52:46
Bevonulsz a seregbe? :D Nem sulizol??en eddig ugy tudtam. ????...
nem, megyek forgatásra ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 08. - 16:56:59
Az etalon viszont még mindig a debreceni Delta fitness. Motiváló társaság, nagyon jó közösség, mindenki normális, barátságos, blablabla :D
:-O
Bakker egy pillanatig megfordult bennem, hogy rég nem látott, Debreceni Big George barátomat köszönthetem. De ő asszem az Euro fitnessben tornázik/tornázott.  ????...
Vagy te vagy az???  ***))))
Nem :D Itt van ilyen topikféleség, ahol néha leírom mit bénázok...ha érdekel :D
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=546.msg146697#msg146697
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. Október 08. - 16:59:48
Bevonulsz a seregbe? :D Nem sulizol??en eddig ugy tudtam. ????...
nem, megyek forgatásra ****:)))

Ez Bodybuilding chat.......

Ha gondoljatok van sima chat is ennek a kitargyalasara
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 08. - 17:04:05
Bevonulsz a seregbe? :D Nem sulizol??en eddig ugy tudtam. ????...
nem, megyek forgatásra ****:)))

Ez Bodybuilding chat.......

Ha gondoljatok van sima chat is ennek a kitargyalasara

Igy igy! Nem szeretném, ha ez is csak egy Chat topik lenne. Abból van már épp elég.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 08. - 17:05:26
Bevonulsz a seregbe? :D Nem sulizol??en eddig ugy tudtam. ????...
nem, megyek forgatásra ****:)))

Ez Bodybuilding chat.......

Ha gondoljatok van sima chat is ennek a kitargyalasara

Igy igy! Nem szeretném, ha ez is csak egy Chat topik lenne. Abból van már épp elég.
bocsánat --)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 08. - 17:46:42
Ma lábaztam egyet.
Ez volt a menü: Combfeszitő ülve gépen, guggolás...de ez nagyon nem ment, utána pár széria guggolás keretben mellső támasszal, 2 sor kitörés majd combhajlitó fekve. Kidőltem nagyon. A láb mindig rohadt sokat kivesz belőlem. Az öltözőben csak ültem, és néztem ki a fejemből kb. negyed órán keresztül...még a turmixomat is csak kortyoltam, mert ha ledöntöm, akkor tutter  :----
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2009. Október 08. - 17:52:56

Én egy lábazás után 2 napig fáradt vagyok, úgyhogy egy napot kihagyok utána, és még az azutáni nap sem vagyok az igazi, lehet a shit alvásom miatt van :-\.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 08. - 18:51:36
OFF:nekem nem műxik az idézet beszúrása :/
ON: "Ma lábaztam egyet.
Ez volt a menü: Combfeszitő ülve gépen, guggolás...de ez nagyon nem ment, utána pár széria guggolás keretben mellső támasszal, 2 sor kitörés majd combhajlitó fekve. Kidőltem nagyon. A láb mindig rohadt sokat kivesz belőlem. Az öltözőben csak ültem, és néztem ki a fejemből kb. negyed órán keresztül...még a turmixomat is csak kortyoltam, mert ha ledöntöm, akkor tutter"

Ez ismerős ezaz érzés mikor csak az öltözőbe ülsz nézel ki a fejedből és csak kortyolgatsz! @:-) ;-oo-;
Én ma csak Aeroboztam meg has... tegnap bicepszezés közben beleszúrt egy óriásit az alkaromba majdnem visítottam de már nem fáj,azért még pihenek vele egy picit aztán jöhet a pirítás! @:-)

Egyébként szerintetek mennyire hatásos ha fáslit köt az ember az alkarárra ami igy végülis könyökig van?... Gondolkodtam már rajta hogy alkalmazni kéne nemtudom...!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 08. - 20:58:24
Senkinek a naplójában se láttam, hogy alkart edzenétek (vagy csak vak vagyok).Van valakinek jó tippje rá?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 08. - 21:14:26
Senkinek a naplójában se láttam, hogy alkart edzenétek (vagy csak vak vagyok).Van valakinek jó tippje rá?

Én csak diétánál szoktam alkarozni-amúgy elég nagy súlyok vannak-kap eleget.
Az én kombóm:
Triszettben:csuklóbehúzás-merev karú fordított fogású karhajlítás-csuklófelhúzás
Ebből lemegy 2-3 sorozat és garantáltan kiejtesz a kezedből mindent...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 08. - 21:18:56
Senkinek a naplójában se láttam, hogy alkart edzenétek (vagy csak vak vagyok).Van valakinek jó tippje rá?

Én csak diétánál szoktam alkarozni-amúgy elég nagy súlyok vannak-kap eleget.
Az én kombóm:
Triszettben:csuklóbehúzás-merev karú fordított fogású karhajlítás-csuklófelhúzás
Ebből lemegy 2-3 sorozat és garantáltan kiejtesz a kezedből mindent...
Muszáj külön edzenem alkarra is, mert rohadt hosszú, gibbon karjaim vannak :-\
Ki fogom próbálni ezt a módszert ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. Október 08. - 21:21:21
Senkinek a naplójában se láttam, hogy alkart edzenétek (vagy csak vak vagyok).Van valakinek jó tippje rá?

Én csak diétánál szoktam alkarozni-amúgy elég nagy súlyok vannak-kap eleget.
Az én kombóm:
Triszettben:csuklóbehúzás-merev karú fordított fogású karhajlítás-csuklófelhúzás
Ebből lemegy 2-3 sorozat és garantáltan kiejtesz a kezedből mindent...
****:))))))
Ez így faszányos!

Legtöbb ismerősöm nem edz alkarra. Mert vagy úgy gondolják, hogy a nagy súlyokkal kap terhelést, vagy csak egyszerűen nem érzik szükségességét.
Akik mégis edzik azok vagy nincsenek megelégedve az alkarjukkal, vagy ahogy hopika is írta diétáznak/szálkásítanak, vagy csak egyszerűen HC testépítők!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 08. - 21:30:53
Senkinek a naplójában se láttam, hogy alkart edzenétek (vagy csak vak vagyok).Van valakinek jó tippje rá?

Én csak diétánál szoktam alkarozni-amúgy elég nagy súlyok vannak-kap eleget.
Az én kombóm:
Triszettben:csuklóbehúzás-merev karú fordított fogású karhajlítás-csuklófelhúzás
Ebből lemegy 2-3 sorozat és garantáltan kiejtesz a kezedből mindent...

Merev karú karhajlítás az nem lehet egyszerű..  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 08. - 21:44:43
Héló.

Na elkezdtem felmérni az 1 ismétléses maximumokat a 3 fogásban.
Ma nyomás volt.Némi Váll és Tricepsz utána.

Kihagytam majd egy másfél hetet most.
Új munka és az éjszakás rend miatt kell egy kis sztender meg a bájszepszem is meghúztam.
Úgy voltam vele , hogy nem leszek valami fényes Wattban.
Kellemes csalódás volt a mai nap.
Próbáltam egy minimálisat hidalni szélesebben fogni és a legmagasabb pontra engedni a rudat.
Áprilisban a versenyen 105 nyomtam

Fekvenyomás

40x10, 60x5, 80x1, 100x2

Tárogatás

20x10x2

Mellről nyomás keretben

40x10, 60x5, 70x3

Letolás csigán

35x10, 50x10, 70x6

Karácsonyra szeretnék egy 115-120 nyomást összehozni.  
Holnap a guggolást mérem fel.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 08. - 21:53:42
Ha tavasszal versenyen 105 ment, most meg már 100x2, akkor az már nem rossz alap ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 08. - 21:59:02
Pedig nem is erőltettem.
Ki érti ezt.....

Kinevezem a 120 tervezett nyomásnak és onnan számolok vissza.
5x5 rendszerben közelítem meg majd a dolgot.
Ha megvan a szájhúsz akkor vételezek egy ruhát addig gyűjtögetek.
Falni meg falok ami szembejön messze még a 75 kiló.

:)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 08. - 22:00:58
Ez érdekes, én is ezt vettem most észre magamon. Máskor nagyon akartam haladni a súlyokkal, most meg annyira nem izgatott a dolog, és most sokkal könnyebben megy, már túl is léptem a kitűzött célt !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. Október 08. - 22:04:55
már túl is léptem a kitűzött célt !+"%

Szar igy motivalatlanul edzeni, ertem en  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 08. - 22:10:43
már túl is léptem a kitűzött célt !+"%

Szar igy motivalatlanul edzeni, ertem en  :-}
Nem azt mondom, hogy nincs motiváció, tulajdonképpen ma délután gondolkodtam ezen(egy magyaros pizza mellett ;D ). Most nagyon szimpatikus kezd lenni a 220 kg. Szóval eldöntöttem, hogy a következő 4 hétben - ami még nagyjából hátra van a tömegelésből - elérem a 220x5-6 ismétlést, mert az már olyan jól hangzik :D De jó, hogy nem máshoz igazítom magam, kicsit jól esik most magammal "versenyezni" :--: Ha meglesz örülök, ha nem, akkor is ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 08. - 22:17:49

Ezért szerintem már ez egy elég komoly szint :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. Október 08. - 22:20:30

Helyes  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 08. - 22:21:28
már túl is léptem a kitűzött célt !+"%

Szar igy motivalatlanul edzeni, ertem en  :-}
Nem azt mondom, hogy nincs motiváció, tulajdonképpen ma délután gondolkodtam ezen(egy magyaros pizza mellett ;D ). Most nagyon szimpatikus kezd lenni a 220 kg. Szóval eldöntöttem, hogy a következő 4 hétben - ami még nagyjából hátra van a tömegelésből - elérem a 220x5-6 ismétlést, mert az már olyan jól hangzik :D De jó, hogy nem máshoz igazítom magam, kicsit jól esik most magammal "versenyezni" :--: Ha meglesz örülök, ha nem, akkor is ;D
Ezért szerintem már ez egy elég komoly szint :-){
A pizza tényleg nagyon komoly volt, már régóta éheztem rá :P Semmi olyan nincs benne, ami más számára ne lehetne elérhető 8-) Én is úgy kezdtem edzeni, hogy kb. 15 kg-t nyomtam fekve !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 08. - 22:22:35

Ez már annál is komolyabb  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 08. - 22:24:37
már túl is léptem a kitűzött célt !+"%

Szar igy motivalatlanul edzeni, ertem en  :-}
Nem azt mondom, hogy nincs motiváció, tulajdonképpen ma délután gondolkodtam ezen(egy magyaros pizza mellett ;D ). Most nagyon szimpatikus kezd lenni a 220 kg. Szóval eldöntöttem, hogy a következő 4 hétben - ami még nagyjából hátra van a tömegelésből - elérem a 220x5-6 ismétlést, mert az már olyan jól hangzik :D De jó, hogy nem máshoz igazítom magam, kicsit jól esik most magammal "versenyezni" :--: Ha meglesz örülök, ha nem, akkor is ;D
Ezért szerintem már ez egy elég komoly szint :-){
A pizza tényleg nagyon komoly volt, már régóta éheztem rá :P Semmi olyan nincs benne, ami más számára ne lehetne elérhető 8-) Én is úgy kezdtem edzeni, hogy kb. 15 kg-t nyomtam fekve !+"%
Nem mindenkinek vannak Ogre génjei ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 08. - 22:25:38

Akkor ezek alvó sejtek voltak sokáig {-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 08. - 22:26:25

Mit tehet a sejt aki mit se sejt?   ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 08. - 22:27:08

Emeljen nehéz súlyokat, és igyon sok tejet! - Larry Scott ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 08. - 22:27:35
már túl is léptem a kitűzött célt !+"%

Szar igy motivalatlanul edzeni, ertem en  :-}
Nem azt mondom, hogy nincs motiváció, tulajdonképpen ma délután gondolkodtam ezen(egy magyaros pizza mellett ;D ). Most nagyon szimpatikus kezd lenni a 220 kg. Szóval eldöntöttem, hogy a következő 4 hétben - ami még nagyjából hátra van a tömegelésből - elérem a 220x5-6 ismétlést, mert az már olyan jól hangzik :D De jó, hogy nem máshoz igazítom magam, kicsit jól esik most magammal "versenyezni" :--: Ha meglesz örülök, ha nem, akkor is ;D
Ezért szerintem már ez egy elég komoly szint :-){
A pizza tényleg nagyon komoly volt, már régóta éheztem rá :P Semmi olyan nincs benne, ami más számára ne lehetne elérhető 8-) Én is úgy kezdtem edzeni, hogy kb. 15 kg-t nyomtam fekve !+"%
Nem mindenkinek vannak Ogre génjei ;D
Akkor ezek alvó sejtek voltak sokáig {-)
De most nagyon úgy tűnik, hogy működnek 8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtisFace - 2009. Október 09. - 10:50:00
Mivel tegnap tegnap előtt mindenki a fekvenyomás felső határait feszegett gondoltam egyet tegnap és mivel úgyis melledzés volt a porondon mondom csak megpróbálom én is mi megy. Mostanában(lassan egy éve) a döntött padon nyomok rúddal, és az eddigi legnagyobb súly amit fekvenyomásnál kiment az a 110 volt eddig. Mindig is a fekvenyomás volt a nagy mumus, ebben a leggyengébb az erőszintem, így nem is nyomtam már jó ideje 8 ismétlés alatt, mert csak a csalódás volt belőle, és még a vállam is beszart tőle.

Jól rákészültem, hosszú ujjú póló, hogy hamar bemelegedjen az izület, egy kanál dark rage, és a kitűztem 120kg-ba 2 ismétlést, bár féltem, hogy az se fog menni. Testépítő stílusban nyomtam végig, 60kg-ba 2*16, 80*10, 100*6, 120-ra jól rákészültem és belement 5  :-O, mikor letettem nem akartam elhinni, mikor mondták mennyit nyomtam bele, mert a számolásra már nem tudtam koncentrálni, edzőtárs üvöltötte, hogy még még még és csak nyomtam átszellemülve. Ha már ilyen jól ment magamhoz képest gondoltam bepróbálom a 130-at is, amibe 3 tudtam magamtól belenyomni a 4ikben már segítettek.  Magamhoz képest ez nagy előrelépés, nagyon örültem neki. Az edzés többi részéhez is megadta az alaphangot, utána 35kg-os egykezesekkel nyomtam 4*10-et, majd tárogattam és a végén egy 7*10 fst-s keresztbehúzás csigán egykézzel(nagyobb mozgástartomány, és jobb koncentráltság érdekében)

Most meg majd be  :-/] olyan izomlázam van a melljembe @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 09. - 11:20:41

 :-)!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 09. - 11:20:46
Király Atis!  ****:))))))
Én is kezdem eröltetni a súlyokat, mindig az van bennem, hogy George meg Jordan mennyivel nyomnak...muszáj nekem is hajtani. Úgyhogy kösz srácok!  ;-oo-; Joel is rengeteg motivációt ad, néha küld egy MMS-t az aznapi állapotáról...egyből megjön a kedvem a nagysúlyos edzésekhez, mert ő sem éppen szarral gurigázik!  ****:)))))) Az elmúlt pár hétben MP3 lejátszó a fülben, Clawfinger, Disturbed, Shinedown...és nyomom a vasat. Sokat segit a zene, bár szerintem kattantnak néznek a teremben...nem mintha érdekelne.  :D
A mell amúgy nálam is mumus sajnos, nehezen is fejlődik és nehezen is erősödik.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. Október 09. - 11:31:05
A zene sok esetben nagy segítség lehet: kardio alatt nélkülözhetetlen, súlyzós edzéshez is megadja az alaphangulatot, de talán diéta alatt a legfontosabb, mert talán így van esélye az embernek távol tartani az idióta kérdéseket, amelyektől már off szezonban is feláll a szőr a hátán, de ilyenkor szinte azonnali agyvérzéshez & bicska nyitogatáshoz vezetnek!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 09. - 11:35:46
Akurvaélet mostmár ráfekszem erre a fekvenyomásra én is.Bár nekem az a gond vele hogy még feszíteni is a bal oldalát tudom annyira nincsen.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 09. - 11:36:33
A zene is egy külön motiváció és a fórumtagok írásai.
Egyet kell értsek Baluval:nekem is az Ogre és Jordan írásai a legmotiválóbbak.
Ogre tudja,hogy sms-ztünk is régebben,hogy mennyi ment a döntött törzsűből nekem...  8-}
Igaz nem vagyok egy erőbajnok,de sokat jelent nekem is hogy az evezést erőltetve legalább 130-135 kilóig eljutottam,holott előtte csak 100-ig mentem fel.
Fekve nem néztem igaz a csúcsot,de szerintem most a régi formám körül vagyok 155-160 kiló mehet(140-be segítség nélkül megy 4 most-de ha lenne valaki mögöttem kockáztatnék még,csak egyedül szar dolog,ha rajtad maradna véletlenül a súly)
Erre is nagyon jó ez a fórum!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. Október 09. - 11:41:50
Engem a múltkori Brutalos eredményeim leptek meg, pár dologban azt hittem gyengébb vagyok, szal motivésön, s lehet, hogy a későbbiekben ennek hatására fogok nagyobb súlyokat is erőltetni, mint eddig, bár az sokat segítene, ha többször edzenénk együtt az öcsémmel, mert úgy mégis csak nagyobb biztonság érzetem lenne...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 09. - 12:01:12
Brutal... :D én is mikor voltam challengen a "short verzión" annyira termelődik az adrenalin hogy hihetlen pl 30kg duplakezes bicepsz volt ugye és 12-15 megy edzésen de a 12.nél már nagyon feszít  ;D itt meg a 20.nál nem éreztem semmit 30körül már kezdtem érezni h van súly a kezemben!  ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 09. - 12:04:12
A zene sok esetben nagy segítség lehet: kardio alatt nélkülözhetetlen, súlyzós edzéshez is megadja az alaphangulatot, de talán diéta alatt a legfontosabb, mert talán így van esélye az embernek távol tartani az idióta kérdéseket, amelyektől már off szezonban is feláll a szőr a hátán, de ilyenkor szinte azonnali agyvérzéshez & bicska nyitogatáshoz vezetnek!  :D

Már azt hittem csak nekem szőrös a hátam.
Megnyugtattál Petra egy angyal vagy  ;D

6 ra megyek guggolni kiváncsi vagyok mennyit gyengültem benne.
Május óta nem Lábaztam.  :D ::)

Ja és valaki nem tudja a piros fekete INZER "Red Devil" térd és csuklóbandázst hol a picsabo lehet venni?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtisFace - 2009. Október 09. - 12:45:42
A zene is egy külön motiváció és a fórumtagok írásai.

A thx, lemaradt a post-om végéről most nézem --). Ugyanis meg se fordult volna a fejemben, ha nem látom itt fórumon, hogy mindenki megpróbál fekvenyomásban alkotni magához képest valami kemelkedőt. Számomra mondjuk H Laci(brutálon elért eredményével) is ugyanolyan motiváló tényező mint Jordan és Ogre nagy súlyos edzései. Nálunk a teremben nagyon kevés az igazán elszánt, fanatikusan edző ember, viszont itt a fórumot olvasva, mindig van innen-onnan valami plusz motiváció.

A zenével abszolut egyetértek elengedhetetlen, iszonyat sokat hozzá tud tenni és akár zavarni is például amikor nekállnak dumálni a rádióan :-Đ.
Bár lehet egyedül maradok az ízléssemmel itt a fórumon, és a teremben is kevesen díjazzák, jelenleg vagy jó barátom mixe(tomsaw-bleak prospect tecno, tech house) vagy, Sander van Dorn, Marco V, Simon Petterson számaiból készült válogatásra(progressive-, hard trance) megy az edzés.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 09. - 13:01:17
A zenével abszolut egyetértek elengedhetetlen, iszonyat sokat hozzá tud tenni és akár zavarni is például amikor nekállnak dumálni a rádióan :-Đ.
Bár lehet egyedül maradok az ízléssemmel itt a fórumon, és a teremben is kevesen díjazzák, jelenleg vagy jó barátom mixe(tomsaw-bleak prospect tecno, tech house) vagy, Sander van Dorn, Marco V, Simon Petterson számaiból készült válogatásra(progressive-, hard trance) megy az edzés.

Hülyén hangzik most és pont tőlem,de mostanában dárembészt hallgatok a fülesben edzés közben... ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 09. - 13:08:03
Edzés közben csak a hiphop! ****:))) LLCool J - Mama said knock you out! ****:))))))
Egyébként olvastam arról egy cikket még régebben hogy aki zenére edz sokkal jobb eredményeket produkál mint aki nem!...
Apróságok de mondjuk 1el többet guggol a rekordsúlyba meg ilyesmi... De szerintem az ilyen kis apróságok az embert áttudják lendíteni azon a holtponton mikor azt mondja hogy mostmár elege van...
So the music is a good thing! :D @:-) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 09. - 13:28:46

Ja és valaki nem tudja a piros fekete INZER "Red Devil" térd és csuklóbandázst hol a picsabo lehet venni?

Inzer ha jól tudom nincs az országban ::) Csak Titan van itthon, Inzert netről tudsz venni(csak így a szállítás drágább lesz mint az áru maga), vagy ha van kint ismerősöd valahol, ahol lehet kapni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 09. - 13:35:29
Shinedown. megy nálam is Balu jóvoltábol,még réges rég irta nekem de tényleg jó muzsika,mostanra sikerült a terembe zenét szerkeszteni eddig sajna danubiusz szolt,jáksólaci  :-/- :-/- :-/-kurva jó rá edzeni főleg mikor már 10 perce csak pofázik.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 09. - 14:23:50
Shinedown. megy nálam is Balu jóvoltábol,még réges rég irta nekem de tényleg jó muzsika,mostanra sikerült a terembe zenét szerkeszteni eddig sajna danubiusz szolt,jáksólaci  :-/- :-/- :-/-kurva jó rá edzeni főleg mikor már 10 perce csak pofázik.

De van ott helyi rádiótok, mikor ott voltam, csak rap zene ment, nagyon feelinges volt  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 09. - 14:31:07
Néhanapján megy csak rap amugy ilyen pofázos rádio az is csak! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 09. - 14:51:21
Néhanapján megy csak rap amugy ilyen pofázos rádio az is csak! ;)

Tudták hogy érkezem, és nekem játszották, így már világos  @-o  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 09. - 16:57:56
Tegnap eljutottam arra a pontra, hogy besokalltam a csirkétől meg a zabpehelytől :violinplay3: Hogy ma feldobjam a dolgot, lisztes tojásban forgattam meg a csirkét, és így sütöttem ki olajban, nem girlleztem mint egyébként. Ehhez megy majonézes rizs és valami elképesztően jó lett- nekem legalábbis megváltás az íze :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 09. - 17:03:48
Tegnap eljutottam arra a pontra, hogy besokalltam a csirkétől meg a zabpehelytől :violinplay3: Hogy ma feldobjam a dolgot, lisztes tojásban forgattam meg a csirkét, és így sütöttem ki olajban, nem girlleztem mint egyébként. Ehhez megy majonézes rizs és valami elképesztően jó lett- nekem legalábbis megváltás az íze :D

Régen a rizst csak majonézzel birtam megenni...jött is a malac.  :D
Most legtöbbször ha főtt rizst eszek, akkor barna megy, valahogy jobban szeretem. Fehérből közel sem tudom bevinni azt a mennyiséget, amit kéne, igy ha fehéret eszek, akkor pufirizzsel pótolom a hiányt, azt szivesen ropogtatom.
Nálam ma marhahúsi megy pufirizzsel meg paradicsommal.  /7%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 09. - 17:06:19
Múltkor vettem jázmin rizst, azt nagyon jó volt. Most van még Uncle Ben's-es, amíg nem fogy el, addig nem veszek másikat, de barnából is van még egy zacskó. Nekem is ízlik, szeretem váltogatni néha. Puffasztott áru pedig csak a csokis-kukoricapehely lehet ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 09. - 17:09:09
Múltkor vettem jázminrizst, azt nagyon jó volt. Most van még Uncle Ben's-es, amíg nem fogy el, addig nem veszek másikat, de barnából is van még egy zacskó. Nekem is ízlik, szeretem váltogatni néha. Puffasztott áru pedig csak a csokis-kukoricapehely lehet ;D

A jázminrizs nekem annyira nem jött be. Még Dóri mondta, hogy próbáljam ki, mert az tök finom, és tuti jó lesz...de nem volt megváltás számomra.
Ha nagyon unom a rizst, akkor quinoa-t szoktam venni, és azt eszem pár kajálás erejéig...aztán vissza rizsre.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 09. - 17:10:21
Nálam most egy vajas kenyér ubival meg egy mogyoróvajas-lekváros megy Tigerrel.
Kell az erő a lábazáshoz.   ;D

Én a rizst úgy szoktam , hogy lefőzöm lecsöpögtetem és az előzőleg serpenyőben kisütött csirke(olaj)  zsíradékába forgatom bele.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. Október 09. - 17:16:59
Nálam diéta alatt nincs válogatás: sima rizs megy végig, meg pufi, zab reggelire, én a változatosságot inkább zöldségek terén igénylem, illetve 1 hét brokkoli és 1 hét karfiol után nekem muszáj volt a paradicsomra váltani, de azt imádom, abban fetrengeni tudnék...  :D
A másik meg az, hogy a csirkemellet serpenyőben szoktam megpárolni mindig (kis kockákra van vágva), ott amíg nem kell a sóval szórakoznom, minden féle hús ízestőt megkóstolok, a végén már csak ilyen curry, kakukkfű, petrezselyem a móka, bár a petrezselymet inkább a rizsbe szoktam keverni.  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2009. Október 09. - 17:17:56
A rizst én is mindig variálom. Néha megy rá egy kis vegeta, néha sok vegeta megy rá, néha a főzés közben szórom rá, néha csak mielőtt enném. Néha majonéz, mustár, vagy bbq szósz is befigyel. Néha muzsdély is. Régebben pedig simán fokhagymát vágtam apróra és e mellé szórtam bele még mazsolát, amit a rizzsel együtt megfőztem. De sokáig ettem vegetás-mazsolás rizst is.  ;)  A legfinomabb kétségtelenül, ha lecseréljük a kurva rizst sültkrumplira.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. Október 09. - 17:23:21
A rizst én is mindig variálom. Néha megy rá egy kis vegeta, néha sok vegeta megy rá, néha a főzés közben szórom rá, néha csak mielőtt enném. Néha majonéz, mustár, vagy bbq szósz is befigyel. Néha muzsdély is. Régebben pedig simán fokhagymát vágtam apróra és e mellé szórtam bele még mazsolát, amit a rizzsel együtt megfőztem. De sokáig ettem vegetás-mazsolás rizst is.  ;)  A legfinomabb kétségtelenül, ha lecseréljük a kurva rizst sültkrumplira.  ;D

 :o :o :----
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. Október 09. - 17:26:28
A rizst én is mindig variálom. Néha megy rá egy kis vegeta, néha sok vegeta megy rá, néha a főzés közben szórom rá, néha csak mielőtt enném. Néha majonéz, mustár, vagy bbq szósz is befigyel. Néha muzsdély is. Régebben pedig simán fokhagymát vágtam apróra és e mellé szórtam bele még mazsolát, amit a rizzsel együtt megfőztem. De sokáig ettem vegetás-mazsolás rizst is.  ;)  A legfinomabb kétségtelenül, ha lecseréljük a kurva rizst sültkrumplira.  ;D

Igen, bár "köretnek" a pizza is megteszi!  ****:))) ****:))) ****:)))
Na jó, kezd agyamra menni a dájet asszem...  :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. Október 09. - 22:38:17
ez hülye kérdés lesz, de szerintem nem off

én imádom a majonézt, és szeretnék majd mártásokat csinálni belőle, amint végre vasat foghatok, és a kérdésem: lehet kapni light-t majonézt? és ha igen, akkor ti hol találtatok?  ?:-/ :)

lehet kapni,boltba :D globusba is van tán :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. Október 09. - 22:46:44
Cukormentes Ketchup jobb barát ! :)

De van millió alternatíva !

Pl az én rengeteg fajta csirke elkészítésem :

1. babkonzerv
2. paradicsompüré , petrezselyem
3. borsó
4. kukorica
5. uncle ben's szósz
6. knorr szósz
.... lehetne folytatni , villámpácok , szószok stb ...

 @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 10. - 01:13:05
Én simán megcsinálom a tojásos rizsát ithon, pont olyan mint a kínaiba, csak nem szuttyog az olajba.
Próbáljatok meg belekeverni sáfrányt!!!!!!!!!!! Szép sárga lessz tőlle, és ízre is kítűnő (mondjuk nállam nincs zacskósrizsevés)....
Visszatérve egy picit a fekvenyomásra, valahogy így kéne homorítanom???? Vagy hasonlóan???? Vagy elég ha csak a seggemet felnyomom a padról???
http://www.youtube.com/watch?v=qrCBiPS5MNQ&feature=related
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 10. - 10:34:13
Visszatérve egy picit a fekvenyomásra, valahogy így kéne homorítanom???? Vagy hasonlóan???? Vagy elég ha csak a seggemet felnyomom a padról???
http://www.youtube.com/watch?v=qrCBiPS5MNQ&feature=related
Ha a melledet akarod elsősorban dolgoztatni, akkor ne hidalj. Fölösleges terhelést rak a derekadra. Korábban én is állandóan emeltem a derekam nyomásnál, de mostmár képes vagyok teljesen kontroll alatt tartani az egész mozdulatot, és végig lent van a seggem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 10. - 11:03:49
Ogre eléred 220ból az 5-6 ismétlés fekvenyomó ruha nélkül az már brutálkodás nagyon! A maxod akkor kb oylan 240 körül lehet majd ha jól gondolom ez azért mindenkinél egyéni. Te simán megfogod tudni nyomnia  300t ruhába O0 Tudom a ruházásnak ellene vagy meg én is ellen vagyok mindekinek polóba kéne nyomni és azt a nyers erőt nézni nem azt h a ruha mennyit segít, de mivel szinte mindenki használja őket versenyen ezért majdnemhogy kötelező, ha versenybe akar maradni az ember. De summa summárum neked elkell kezdeni szerintem külön fekvenyomással foglalkozni ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 10. - 11:48:51
Köszi Norbi, szeretném majd addig felvinni az erőmet ameddig csak lehet - sérülés nélkül. Meglátjuk még mi lesz, nem akarok elkiabálni semmit :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 10. - 12:22:06
Nem is kell szépen csendgbe csinálni köll aztán versenyen meg odaba**ni :-/--
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 10. - 19:05:27
Hi.

Megvolt tegnap a Lábazás 6 hónap kihagyás után.
Csak a kb 1 ismétléses maxot mértem fel.
Járni nem tudok az izomláztól.

Guggolás:

40x10, 60x5, 80x2, 100x1, 110x1  Nem mentem feljebb de 12 szerintem most a maxom jelenleg.
Áprilisban a versenyen 150 Guggoltam THP bandázsban.
Most az alapozás végén ezt szeretném megközelíteni egy sima mezei térdszorítóban.

A felhúzást külön nem mérem fel mert az elég jól szokott menni.
Könnyen fejlődöm benne.Gondolkodom a hagyományos és a szumó stílusú technika között.
A cél 160-170.

Cress ha erre jársz lökhetnél pár sort, hogy te hogyan csinálnád a helyemben ezen súlyok elérését.   ;)
Thx
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 10. - 19:37:22
Hey!

Atomanti bár én nem vagyok Cress, de leírom én h szoktam bekészülni szezonra.  Az alapozás nálam abból áll h simán testépítőzgetek 1 hónapig 10 ismétlés 1 hó 8 1hó 6 utánna megyek lejjebb az alacsonyabb ismétlésekre 1 hó 3 1hó 1.Igyekszem ugy csinálni h 10 ismétlésnél első héten egy könnyebb súllyal kezdeni és hétről hétre rakni rá x kgt a folyamatos túlterhelés elvét figyelembe véve. Ez beszokott jönni. Fix szériákat cisnálok pl guggi 100al akkor abból 4 X10 köv edzésen 100+5kgX4X10 és így felfele.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 10. - 19:40:48
Hi.

Megvolt tegnap a Lábazás 6 hónap kihagyás után.
Csak a kb 1 ismétléses maxot mértem fel.
Járni nem tudok az izomláztól.

Guggolás:

40x10, 60x5, 80x2, 100x1, 110x1  Nem mentem feljebb de 120 szerintem most a maxom jelenleg.
Áprilisban a versenyen 150 Guggoltam THP bandázsban.
Most az alapozás végén ezt szeretném megközelíteni egy sima mezei térdszorítóban.

A felhúzást külön nem mérem fel mert az elég jól szokott menni.
Könnyen fejlődöm benne.Gondolkodom a hagyományos és a szumó stílusú technika között.
A cél 160-170.

Cress ha erre jársz lökhetnél pár sort, hogy te hogyan csinálnád a helyemben ezen súlyok elérését.   ;)
Thx
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 10. - 19:42:51
Hey!

Atomanti bár én nem vagyok Cress, de leírom én h szoktam bekészülni szezonra.  Az alapozás nálam abból áll h simán testépítőzgetek 1 hónapig 10 ismétlés 1 hó 8 1hó 6 utánna megyek lejjebb az alacsonyabb ismétlésekre 1 hó 3 1hó 1.Igyekszem ugy csinálni h 10 ismétlésnél első héten egy könnyebb súllyal kezdeni és hétről hétre rakni rá x kgt a folyamatos túlterhelés elvét figyelembe véve. Ez beszokott jönni. Fix szériákat cisnálok pl guggi 100al akkor abból 4 X10 köv edzésen 100+5kgX4X10 és így felfele.

Köszönöm.
Szeretnék kurvára megerősödni.
A 150-115-170 csak az első lépés.
Ha megvan a régi erőszintem onnantól akarok igazán bekeményíteni  minden téren  ;D

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 10. - 19:45:51
Mivel fogsz pontosan bekeményíteni? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 10. - 19:46:26
Hey!

Atomanti bár én nem vagyok Cress, de leírom én h szoktam bekészülni szezonra.  Az alapozás nálam abból áll h simán testépítőzgetek 1 hónapig 10 ismétlés 1 hó 8 1hó 6 utánna megyek lejjebb az alacsonyabb ismétlésekre 1 hó 3 1hó 1.Igyekszem ugy csinálni h 10 ismétlésnél első héten egy könnyebb súllyal kezdeni és hétről hétre rakni rá x kgt a folyamatos túlterhelés elvét figyelembe véve. Ez beszokott jönni. Fix szériákat cisnálok pl guggi 100al akkor abból 4 X10 köv edzésen 100+5kgX4X10 és így felfele.

Köszönöm.
Szeretnék kurvára megerősödni.
A 150-115-170 csak az első lépés.
Ha megvan a régi erőszintem onnantól akarok igazán bekeményíteni  minden téren  ;D

Ez komoly erőszint  /:-)  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 10. - 19:50:59
Mivel fogsz pontosan bekeményíteni? ;D

 ::)

Gyúrósgyóccer+Bádipor+Kicsit több hús zabálás+ Nyomó és Guggoló dresszt vásárlása.

425 total eddig a csúcs.

500 at meg kell tudnom csinálni ha minden tényező a helyén van.
Meg van egy rövidtávú célom. Felhúzni a 200 kilót ez nagyon motivál most.

Egyenlőre ezek a terveim tudom nem egy világrengető dolgok de valami motiváció kell mert edzeni bele a világba nem az igazi.
 :)

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 10. - 19:51:58
Hey!

Atomanti bár én nem vagyok Cress, de leírom én h szoktam bekészülni szezonra.  Az alapozás nálam abból áll h simán testépítőzgetek 1 hónapig 10 ismétlés 1 hó 8 1hó 6 utánna megyek lejjebb az alacsonyabb ismétlésekre 1 hó 3 1hó 1.Igyekszem ugy csinálni h 10 ismétlésnél első héten egy könnyebb súllyal kezdeni és hétről hétre rakni rá x kgt a folyamatos túlterhelés elvét figyelembe véve. Ez beszokott jönni. Fix szériákat cisnálok pl guggi 100al akkor abból 4 X10 köv edzésen 100+5kgX4X10 és így felfele.

Köszönöm.
Szeretnék kurvára megerősödni.
A 150-115-170 csak az első lépés.
Ha megvan a régi erőszintem onnantól akarok igazán bekeményíteni  minden téren  ;D

Ez komoly erőszint  /:-)  :-){

THX MR God.   ;)

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 10. - 20:04:02
Idézet

Gyúrósgyóccer+Bádipor+Kicsit több hús zabálás+ Nyomó és Guggoló dresszt vásárlása.

425 total eddig a csúcs.

500 at meg kell tudnom csinálni ha minden tényező a helyén van.
Meg van egy rövidtávú célom. Felhúzni a 200 kilót ez nagyon motivál most.

Egyenlőre ezek a terveim tudom nem egy világrengető dolgok de valami motiváció kell mert edzeni bele a világba nem az igazi.
 :)

Azért a te testsulyodhoz ezek nagyon komoly eredmények! Szóval csak előre mert még sokra viheted szerintem a te testsuly kategóriádban!!!

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 10. - 20:30:03

Nem elég komolyak. Szeretnék egy kategóriával feljebb menni.
72-75 kilósan lehetnék a legerősebb úgy érzem.
Most olyan 66 vagyok szóval beindul a hízókúra és remélem vele együtt az erősödés is.

De neked is hajrá Norbi te még tőlem is sokkal fiatalabb vagy időben elkezdtél súlyzózni kettőnk közül te vagy aki sokra viheti.
Úgyhogy Up the dose lift the most.    ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 11. - 10:48:32
Úgy legyen Anti! Lényeg h kihozzuk a genetikánkból amire képesek vagyunk!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 11. - 10:51:45
Idézet
Meglátjuk még mi lesz, nem akarok elkiabálni semmit :)

Erről az jut eszembe amikor BigZnek még Nemzetközi szinten nem nagyon ment az erősemberkedés mindenki nézte h mit keres a VBn meg nemzetközi versenyeken 6-7 golyóból 1t alig tudott felrakni sok minden megtakarta ő volt a sereghajtó. Aztán eltűnt 2 évre senki nem tudott róla semmit aztán mikor vissza tért a Világot agyonverte és azóta is agyon veri! Most is VB győzelem jó pár Arnold győzelem! Nincs nála jobb!

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 11. - 14:21:40

Ezzel én is így vagyok, ha már indulok valahol, akkor nem akarok akárhanyadik lenni. Persze, tapasztalatnak az is jó, de nekem nem erre állt be az agyam. Nem szabtam magamnak szigorú határidőket, majd megyek, ha úgy érzem van keresnivalóm az legjobbak között.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 11. - 15:41:38
http://www.youtube.com/watch?v=b8Tr5qfDkCY

Mészáros Laci 300kgs ruha nélküli nyomása!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 11. - 16:01:20
http://www.youtube.com/watch?v=b8Tr5qfDkCY

Mészáros Laci 300kgs ruha nélküli nyomása!!!

Elképesztő! Szinte könnyű volt  :-O  :-)!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 11. - 17:18:14
Az tuti!!! Illetve msot másik gyöngyszemem:

http://www.youtube.com/watch?v=y86GiDSr3Tc&feature=fvw

Ezek is természetesen ruha nélkül!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 11. - 17:34:46
Az tuti!!! Illetve msot másik gyöngyszemem:

http://www.youtube.com/watch?v=y86GiDSr3Tc&feature=fvw

Ezek is természetesen ruha nélkül!

Még egy térdbandázs sincs  :-O  :-)!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 11. - 17:39:54
Azért ez a sima 400 sem semmi tőle.

http://www.youtube.com/watch?v=lyyhFkDBgXA&feature=related
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. Október 11. - 18:05:40
Hi.

Megvolt tegnap a Lábazás 6 hónap kihagyás után.
Csak a kb 1 ismétléses maxot mértem fel.
Járni nem tudok az izomláztól.

Guggolás:

40x10, 60x5, 80x2, 100x1, 110x1  Nem mentem feljebb de 12 szerintem most a maxom jelenleg.
Áprilisban a versenyen 150 Guggoltam THP bandázsban.
Most az alapozás végén ezt szeretném megközelíteni egy sima mezei térdszorítóban.

A felhúzást külön nem mérem fel mert az elég jól szokott menni.
Könnyen fejlődöm benne.Gondolkodom a hagyományos és a szumó stílusú technika között.
A cél 160-170.

Cress ha erre jársz lökhetnél pár sort, hogy te hogyan csinálnád a helyemben ezen súlyok elérését.   ;)
Thx
Én két szakaszra bontanám a felkészülést 12 hétig az első, verseny előtt 7 héttel a második. Az elsőben 3 bemelegítés után 4 munkasorozat 10-8-6 ismétléssel és az utolsó egy súlyvisszavételes ami a csövön kifér móka.
Ha most 120 a maxod akkor az első héten 70-be legyen a 6 amibe még viszonylag könnyen megy, majd 4 hét múlva a súly növelésével el kell jutni a 6 ismétléses maximum súlyig. Innentől a 10-8-6-helyett 6-6-6 os felvezetés a  maximumig elvileg a kevesebb ismétlés miatt könyebb lesz. Ezután két sorozat a 6 ismétéses maximummal amikor már könyebben megy akkor emelni annyival, hogy legalább 4-5 még menjen vele. 12 hét után kicsi pihi, lazább lábedzések. Majd a versenyre rávezetés itt már 2 sorozat bemelegítés után, 3 hétig 7-5-4-3 amennyivel nehezen megy de nem a maximális súly, majd 7-4-2-k közelítve a maxhoz.

Én mindig hagyok bent magasabb ismétlésszámú sorozatokat, a csak 3 ismétléses sorozatok vagy kevesebb nem hiszem, hogy elegendő terhelést jelentenek viszont szériázás után nehéz egy ismétléses maxra menni így természetesen ezek is kellenek, hogy szokjuk a nagy súlyokat.
Ja szerintem ha a felhúzás jól megy maradj a hagyományos verziónál, a szumó style azoknak jó akik sokkal jobban guggolnak mint felhúznak.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 11. - 20:16:25
Ezt az elképzelést még nem láttam/hallotam senkitől se, de nekem így elsőre végig bejön lehet kifogom próbálni köv felkészülsénél :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. Október 11. - 23:33:16
Ezt az elképzelést még nem láttam/hallotam senkitől se, de nekem így elsőre végig bejön lehet kifogom próbálni köv felkészülsénél :D
****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. Október 12. - 05:42:44
Jó ez a lépcsőházas hajnali cardio csak ne lenne ilyen sötét....a villanyt nem merem felkapcsolni mert még beszólnak a lakók  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hummerdikk - 2009. Október 12. - 07:55:26
Jó ez a lépcsőházas hajnali cardio csak ne lenne ilyen sötét....a villanyt nem merem felkapcsolni mert még beszólnak a lakók  >:D
Mivagy Te? Verfarkas, hogy holdfenyben lepcsozol?  >:D

Csak, hogy ON is legyen: Laza 10 napos olaszorszagos pihenes utan, ma mell-bicepsz... majd irok!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 12. - 14:47:59
Ez nevezem regenerálódásnak Hummer :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hummerdikk - 2009. Október 12. - 15:32:36
Ez nevezem regenerálódásnak Hummer :D
Hat ja, foleg, hogy gyros, pizza toltes volt allandoan  ***)))) ***)))
De ugy erzem, hogy a mai edzes utan, ami felulmulta a varakozasaimat, nagyon sokat fogok sziszegni  @:-)
Holnap meg lab edzes... csutortokon, mar fogom szidni azt aki kitalalta az izomlazat.  :-/-(-: :-Đ De menni kell es csinalni, 10 nap tunyulas utan mar vagyakoztam vissza a terembe  =/+' !+"% <3!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 12. - 17:35:31
Jó is az izomláz tudja az ember h csinált vmit ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 14. - 17:51:34
Szerintetek melyik gyakorlat a legjobb arra ha a bicepszem tapadását szeretném megszaggatni.Nem elég, hogy hosszú karom van, még a tapadási hely is nagyon lent van.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hummerdikk - 2009. Október 14. - 18:14:39
Szerintetek melyik gyakorlat a legjobb arra ha a bicepszem tapadását szeretném megszaggatni.Nem elég, hogy hosszú karom van, még a tapadási hely is nagyon lent van.
2 cementes zsak, kotel a csuklodra es a zsakokra, majd a segitod a 2. emeletrol kidobja a zsakokat!  >:D >:D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 14. - 19:15:27
Gondoltam h vki fog tippet adni ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 14. - 19:43:37
Szerintetek melyik gyakorlat a legjobb arra ha a bicepszem tapadását szeretném megszaggatni.Nem elég, hogy hosszú karom van, még a tapadási hely is nagyon lent van.
Egykezes, vagy kétkezes Scott bicepsz, lehetőleg fordított paddal. Tehát ahol elvileg a hasad-melled fekszik a padnak, azon a részen végezd a karoddal a munkát.
Gyakorlatilag a függőleges tengelye körül 180°-kal elforgatod a padot!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 14. - 20:09:29
Szerintetek melyik gyakorlat a legjobb arra ha a bicepszem tapadását szeretném megszaggatni.Nem elég, hogy hosszú karom van, még a tapadási hely is nagyon lent van.
Egykezes, vagy kétkezes Scott bicepsz, lehetőleg fordított paddal. Tehát ahol elvileg a hasad-melled fekszik a padnak, azon a részen végezd a karoddal a munkát.
Gyakorlatilag a függőleges tengelye körül 180°-kal elforgatod a padot!
Köszönöm a segítséget ;-oo-;ki fogom próbálni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 14. - 20:55:48
Szerintetek melyik gyakorlat a legjobb arra ha a bicepszem tapadását szeretném megszaggatni.Nem elég, hogy hosszú karom van, még a tapadási hely is nagyon lent van.
Én is ilyen vagyok, bicepsz csúcsa minimális mondhatni :D De gondolj csak Sergio Olviára, neki is ilyen volt, és azért elég masszívnak hatott. Szerintem ha okosan csinálod, akkor építesz magadnak egy brutál nagy tricepszet, és nem fogod szarnak érezni a karodat. Nekem most bedurranva sem elég nagy, de én már izomdiszmorfiás vagyok ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 14. - 21:12:46
A legjobb betegség az izomdiszmorfia! :-):-):: :-):-):: :-):-):: :-):-):: /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. Október 14. - 21:15:42
Melleztem egyet  ma  :)
fekvenyomás egyenes padon, egykezesekkel ferdén, szűknyomás, tárogatás egyenes padon jó pörgős egymásutánban,
aztán egy kis felhúzás újra,  120-ig mentem 10-15ismétléseket húztam, majd csuklya
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 14. - 21:22:23
Sziasztok!
Ma váll volt a menü:-Nyakmögülnyomás3x20
                           -Nyomás vállgépen 3x10
                           -Oldalemelés 3x12-10-8
                           -Döntött törzsü oldalemelés 3x10
 
Jóra sikeredett! @:-) valaki Próbálta már az Axcellt?
Véleményeket várnék róla!! ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 14. - 21:27:52
Cressler tervezel valami versenyt? Ha jól emlékszem indultál már tavaly...vagy idén ????... Ha igen, akkor mik a tervezett súlyok?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 14. - 21:29:24
Én is vállaztam! :-):-)::
Mellröl nyomás
Oldal emelés szuperszettbe oldal emelés gépen
Dölt old emelés
Vállvonogatás.
Nemvoltam gyenge ma sem 100g ch-val!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 14. - 21:36:32
Jól fekvenyomók!

Dobtam egy kérdést a topikomba, véleményeket várnék:
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=898.465

Köszönöm előre is  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. Október 14. - 21:41:14
Cressler tervezel valami versenyt? Ha jól emlékszem indultál már tavaly...vagy idén ????... Ha igen, akkor mik a tervezett súlyok?
Elvileg lesz valamikor novemberben megyei erőemelő verseny, ott szeretnék indulni guggolás 230körül, fekve 150 ,felhúzás kb230. Nem nagyon szoktam/tudok pontosan előre tervezni, csak úgy nagyságrendileg, amire akkor éppen képes vagyok azt megpróbálom kihozni magamból.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 14. - 21:42:40
Szerintetek melyik gyakorlat a legjobb arra ha a bicepszem tapadását szeretném megszaggatni.Nem elég, hogy hosszú karom van, még a tapadási hely is nagyon lent van.
Én is ilyen vagyok, bicepsz csúcsa minimális mondhatni :D De gondolj csak Sergio Olviára, neki is ilyen volt, és azért elég masszívnak hatott. Szerintem ha okosan csinálod, akkor építesz magadnak egy brutál nagy tricepszet, és nem fogod szarnak érezni a karodat. Nekem most bedurranva sem elég nagy, de én már izomdiszmorfiás vagyok ****:)))
A brutál nagy bicepsz tervbe van, de még csak 40nél tartok.Télen komoly tömegnövelést szeretnék.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 14. - 21:43:58

http://www.greggvalentino.net/         ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 14. - 21:45:23

Brutál nagy BICEPSZ .Synthol nincs tervbe véve :----

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 14. - 23:06:05
Én tricepszet írtam 8-} Arra feküdj rá jobban, ne a bicepsz tapadást akard megváltoztatni(esélytelen). Bicepszre hagyd meg az alapokat - kétkezes állva, Scott-pad, koncentrált. Ha alapból nincs kiemelkedően jó bicepszed, akkor szerintem később is csak nagy lesz maximum...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 15. - 09:56:06
Én tricepszet írtam 8-} Arra feküdj rá jobban, ne a bicepsz tapadást akard megváltoztatni(esélytelen). Bicepszre hagyd meg az alapokat - kétkezes állva, Scott-pad, koncentrált. Ha alapból nincs kiemelkedően jó bicepszed, akkor szerintem később is csak nagy lesz maximum...
Jól félreolvastam ˝=/ A tricepszem az amúgy is szar bicepszemnél is gyengébb, de edzés előtt mindig elolvasom az Ogre-Hopika-God Vazzeg edzésnaplókat és máris megvan a motiváció ;-oo-;(Jordanét csak edzés után tudom ;D )
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 15. - 10:11:23
Tegnap merevlábas felhúzásnál, megvolt 100 kg 8 ism olyan boldog lettem, hogy gondoltam csinálok vagy 20-at normál felhúzásba, és bazmeg nem ment.
Abból is csak 8... valamelyik testrészem el van maradva (vagyis el van  maradva mindeggyik de valamelyik jobban) és nem jövök rá hogy melyik az.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 15. - 10:26:01
Tegnap merevlábas felhúzásnál, megvolt 100 kg 8 ism olyan boldog lettem, hogy gondoltam csinálok vagy 20-at normál felhúzásba, és bazmeg nem ment.
Abból is csak 8... valamelyik testrészem el van maradva (vagyis el van  maradva mindeggyik de valamelyik jobban) és nem jövök rá hogy melyik az.

Láb?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 15. - 10:41:12
Én is arra gondoltam mert kb 1 hónapja nem edzettem rá
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtisFace - 2009. Október 15. - 10:42:22
Nekem tegnap elszakadt a gurtnim húzódzkodás közben az első munka sorozatnál :-Đ Még szerencse, hogy elmaradt a betervezett felhúzás, ahol a 160-ba 3-as eredményemet akartam megdönteni. Mert, ha ott szakad el...  A legbosszantóbb az, hogy a gurtnin semmi jele nem volt, hogy megadja magát hamarosan.

Azért jól sikerült a hátedzés, viszont a végére a bicepszem is nagyon elfáradt, gurtni nélkül nem sikerült olyan koncentráltan hátból húzni.

Bicepsz témához:
Én nekem is nagyon gyenge a bicepszem, és minnél kontrasztosabban nagyobb a tricepszem annál jobban zavar. Így kb. egy évig a tricepszre külön csak nyújtógyakorlatok mentek, és a bicepszre külön figyelmet fordítottam. Így bár most se jó a bicepszem, viszont meg vagyok elégedve a bicepsz, tricepsz méretének arányával és a karom formájával. Elég sokan megjegyezték mostanában, hogy kezd bicepszem is lenni. Méretben meg van még bőven hova fejlődni =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. Október 15. - 11:01:46
Nallam meg nagyon oda kell figyelni pl. mell nyomasoknal hogy ne dolgozzon bele annyit a tricepsz,mert hajlamos belesegiteni...Ezekre mostanaban nagyon oda figyelek.Megvagyok elegedve a karom vastagsagavl mint oldalrol,mint hatulrol.Csak a tricepsz definialtsagat keni picit felhozni... :-<
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 15. - 11:28:31
Aco erre van egy jó tippem!
Fekvenyomásnál ne akaszd ki a gyakorlatot hanem huh hogyismondjam szóval a mozdulat annyibol álljon hogy leereszted mellig és a melledet miután érintette csak addig told ki hogy a könyököd még hajlítva legyen! szóval a rudat a melledtől kb 30-35cmre HUH na remélem megértetted amit mondani akartam és akkor nem fog beledolgozni annyit a tricepsz! ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 15. - 11:32:15
Tegnap merevlábas felhúzásnál, megvolt 100 kg 8 ism olyan boldog lettem, hogy gondoltam csinálok vagy 20-at normál felhúzásba, és bazmeg nem ment.
Abból is csak 8... valamelyik testrészem el van maradva (vagyis el van  maradva mindeggyik de valamelyik jobban) és nem jövök rá hogy melyik az.

Leírnád, hogy a felhúzást milyen stílusban csinálod?
Arra gondolok , hogy rendesen beleülsz és végigtolod lábbal majd a mozdulat tetején húzod ki a hátad vagy éppen hasonlóan a merevlábashoz büdösbogár háttal és minimálisat segíted a lábaddal?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 15. - 11:46:19
Aco erre van egy jó tippem!
Fekvenyomásnál ne akaszd ki a gyakorlatot hanem huh hogyismondjam szóval a mozdulat annyibol álljon hogy leereszted mellig és a melledet miután érintette csak addig told ki hogy a könyököd még hajlítva legyen! szóval a rudat a melledtől kb 30-35cmre HUH na remélem megértetted amit mondani akartam és akkor nem fog beledolgozni annyit a tricepsz! ;-oo-;

Vagyis ne legyen izületi zár. Ez egy nagyon jó módszer a segédizmok kikapcsolására...de legalábbis azok használatának csökkentésére.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 15. - 11:51:24
Én is arra gondoltam mert kb 1 hónapja nem edzettem rá

Pedig a láb felhúzáshoz fontos, szerintem  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 15. - 11:54:32
Tegnap merevlábas felhúzásnál, megvolt 100 kg 8 ism olyan boldog lettem, hogy gondoltam csinálok vagy 20-at normál felhúzásba, és bazmeg nem ment.
Abból is csak 8... valamelyik testrészem el van maradva (vagyis el van  maradva mindeggyik de valamelyik jobban) és nem jövök rá hogy melyik az.

Leírnád, hogy a felhúzást milyen stílusban csinálod?
Arra gondolok , hogy rendesen beleülsz és végigtolod lábbal majd a mozdulat tetején húzod ki a hátad vagy éppen hasonlóan a merevlábashoz büdösbogár háttal és minimálisat segíted a lábaddal?

Beleülök rendesen, de még nagyon tanulom a technikákat
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 15. - 11:57:19

http://www.youtube.com/watch?v=cr2_mCh2dUI
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2009. Október 15. - 11:58:46
18 éve koromba volt egy kettős térdízületi gyulladásom ami három hét kórház és folyamatos lecsapolást és winit igényelt!
Sajnos ezért nem nagyon tudok keményen lábazni. Viszont mostanáig nem nagyon volt gond, de a minap amikor lábaztam eléggé megfájdult a térdem.Guggolást valószínű nem csinálom többet. A kérdés, kis sulyoknál is használjak bandázst? Vagy abszolút ne lábazzak csak minimálisan?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: tomasz - 2009. Október 15. - 14:33:59
18 éve koromba volt egy kettős térdízületi gyulladásom ami három hét kórház és folyamatos lecsapolást és winit igényelt!
Sajnos ezért nem nagyon tudok keményen lábazni. Viszont mostanáig nem nagyon volt gond, de a minap amikor lábaztam eléggé megfájdult a térdem.Guggolást valószínű nem csinálom többet. A kérdés, kis sulyoknál is használjak bandázst? Vagy abszolút ne lábazzak csak minimálisan?

Távol álljon tőlem,hogy osszam az észt,de szerintem,ha veszel egy jó térdbandázst(THP) akkor nem kell lemondanod a lábazásról.Az úgy tartja a térdedet,hogy na.Tehermentesíti a térdizületet, ezáltal elvileg fájdalom nélkül tudsz lábazni.Egy próbát azért megérne szerintem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. Október 15. - 14:38:02
18 éve koromba volt egy kettős térdízületi gyulladásom ami három hét kórház és folyamatos lecsapolást és winit igényelt!
Sajnos ezért nem nagyon tudok keményen lábazni. Viszont mostanáig nem nagyon volt gond, de a minap amikor lábaztam eléggé megfájdult a térdem.Guggolást valószínű nem csinálom többet. A kérdés, kis sulyoknál is használjak bandázst? Vagy abszolút ne lábazzak csak minimálisan?

Szerintem a THP túl kemény edzeni.
Versenyre tökéletes.

http://www.titanpower.hu/index.php?lp=termekeink&lang=hu&kat=bandazsok

Innen  a kék-fekete az hasonló mint a Red DEvil Inzer ami nekem volt.
Erősebb mint egy szorító vagy egy fásli és edzeni tökéletes.
Egy próbát megér szerintem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2009. Október 15. - 15:13:37
Köszönöm a tippeket  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. Október 15. - 16:48:39
18 éve koromba volt egy kettős térdízületi gyulladásom ami három hét kórház és folyamatos lecsapolást és winit igényelt!
Sajnos ezért nem nagyon tudok keményen lábazni. Viszont mostanáig nem nagyon volt gond, de a minap amikor lábaztam eléggé megfájdult a térdem.Guggolást valószínű nem csinálom többet. A kérdés, kis sulyoknál is használjak bandázst? Vagy abszolút ne lábazzak csak minimálisan?
Prod egy haverom nemrég vett egy ilyen belebújós, gumis bandázst és nagyon jól működik neki ,szerintem jobb mint  a gyenge sima bandázs mert kevesebbet kell bajlódni a fel és letekeréssel.

Ja a kék-fekete titan ugyan úgy versenybandázs mint a thp, csak kicsit rugalmasabb. 
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 15. - 17:22:30

Ez a belebújós bandázs engem is érdekelne.Esetleg valami beszerzési infóval tudnál szolgálni?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2009. Október 15. - 19:45:00
Ez a gumis nem hülyeség szerintem sem...és fő a csirke megelőzés.

Én 2 félét használok (természetesen régen, amikor vettem őket nem volt 2 egyforma egyikből sem !+"%), az egyik Rucanor, a másik Body Sculpture. A biztonságérzetet maximálisan szolgálja, de nem szorítja el úgy a vérkeringést, mint egy bandázs.
Azt hiszem Hervi's-ben lehet kapni...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtisFace - 2009. Október 15. - 20:47:26
Én ilyen belebújós bandázst használok, cherokee felirat van rajta. Boráros téren a Duna házban vettem(getfreaky.hu, Tóth Dani és Bodó Imi boltja), és nagy megelégedéssel használom. Kényelmes, praktikus és jól tart megelőzés szintjén.

Meg volt a mai melledzés és remélem jövő héten már sikerül egy igazán nagy előrelépésről beszámolnom, ugyanis, csak egy pici nüansz hiányzott ma is csak hozzá.
Mai nap folyamán beszereztem még egy gurtnit, ami nagyon komoly, ezt nem hiszem, hogy el fogom szakítani.http://hu.gasp.nu/accessories/power-wrist-straps/ (http://hu.gasp.nu/accessories/power-wrist-straps/)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 15. - 20:49:21
nekem zsák vászon gurtnim volt míg el nem hagytam, most anyukám vart hasonlót csak ez müszálas, ha ez elszakad, én megeszem a kalapom @-o
ha kell ilyen valakinek írjon 8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: neospapa - 2009. Október 16. - 06:00:30
Sziasztok!78kilo vagyok sportoltam világ életembe.gyurok folyamatosan csak sok volt a kihagyásom.Kicsit nőni szeretnék és creatint szeretnék haználni csak nmtudom miet kéne?meg nemtudom mennyire megbizhatok az izomnövelők és az energizálok.Ha valaki tudd ebből is mondani 1-2 jót várom.Vagy mit érdemes szedni amitől szép szálkás és formás karom lesz?Vagy mitől lehet egyáltalán szépen nőni?Komkbináciok is jöhetnek.köszönöm
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. Október 16. - 09:08:25
Aco erre van egy jó tippem!
Fekvenyomásnál ne akaszd ki a gyakorlatot hanem huh hogyismondjam szóval a mozdulat annyibol álljon hogy leereszted mellig és a melledet miután érintette csak addig told ki hogy a könyököd még hajlítva legyen! szóval a rudat a melledtől kb 30-35cmre HUH na remélem megértetted amit mondani akartam és akkor nem fog beledolgozni annyit a tricepsz! ;-oo-;

Vagyis ne legyen izületi zár. Ez egy nagyon jó módszer a segédizmok kikapcsolására...de legalábbis azok használatának csökkentésére.

Tudom,ebben a modszerben nyomok de azert ilyenkor is figyelek ra..Koszi szepen sracok ****:)))))) @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2009. Október 16. - 21:22:06
Hella

Harmadik hete próbálok újra rúddal guggolni,de nem érzem még úgy ahogyan azt az év elején.Gondolok itt a végrehajtásra,láb és testhelyzetre,a derekam bezavar a képbe. Lábtoló,hack guggolás megvolt szinte mindig,de most mégis úgy érzem a lábam is gyenge,nemcsak a derekam.Pedig olyan súllyal végzem ezeket a gyakorlatokat amennyivel azelőtt még soha (többel persze). Az "újfajta" terhelés lehet ennek az oka?Mármint hogy -20 kilóval kell szó szerint szenvednem a rúd alatt?

Láb edzésem így néz ki:
Guggolás X4-5 (piramisban)
Kitörés sétálva x3
Lábtoló v Hack guggolás x5 (piramisban)
Combfeszítő/hajlító szuperszett x4 (piramisban)

Álló vádli x4
Ülő vádli x3
Az egész köbö 70-80 perc alatt megvan.Az első gyakorlat a guggolás vagy a lábtoló áll utána viszont változik 2-3 hetente a következő gyakorlat,a változatosság kedvéért.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 17. - 19:46:35
Ogre javaslatára ráfekszek a tricepszre keményebben.A tricepszem külső része sokkal fejletteb mint a belső, a belső részt alig érzem a gyakorlatoknál.Van valami speckó gyakorlat ami a belső részt dolgoztatja meg jobban?Már én is szégyenlem magam, hogy ilyen sokat kérdezek, de minél komolyabban foglalkozok a gyúrással, annál inkább rájövök, hogy alig tudok valamit. :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: JFlame - 2009. Október 17. - 20:10:02
Ogre javaslatára ráfekszek a tricepszre keményebben.A tricepszem külső része sokkal fejletteb mint a belső, a belső részt alig érzem a gyakorlatoknál.Van valami speckó gyakorlat ami a belső részt dolgoztatja meg jobban?Már én is szégyenlem magam, hogy ilyen sokat kérdezek, de minél komolyabban foglalkozok a gyúrással, annál inkább rájövök, hogy alig tudok valamit. :)

egy brutál tric gyakorlat :

francia rúddal, szűk fogás, fekve tricepszhajlítás majd ha kidöglöttél 10-12 ism után, áthúzás-szűknyomás kombó,  csinálj kb 10-12 ism

valami eszméletlen brutál tud lenni, persze csak ha kemény vagy ;D
és a tricepsz minden területét hazavágja...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: DODO - 2009. Október 17. - 20:52:45
Prod a jhonnynál van belebújós gumis bandázs :-)(-:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2009. Október 17. - 20:56:34
Prod a jhonnynál van belebújós gumis bandázs :-)(-:

Kösz kihagyom
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: badedazel - 2009. Október 18. - 13:03:12
Szevasztok!

Bocs az offért, de írtam a kezdő kúra témába, de mivel még moderálandó vagyok ezért nem jelenik meg a főoldalon, hogy új comment érkezett ezért nem is néztek rá. Gondoltam beírok ide mivel ez kicsit sűrűbben használt topic, hogy nézzetek át oda is. thx előre!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 19. - 18:36:32
Sziasztok!78kilo vagyok sportoltam világ életembe.gyurok folyamatosan csak sok volt a kihagyásom.Kicsit nőni szeretnék és creatint szeretnék haználni csak nmtudom miet kéne?meg nemtudom mennyire megbizhatok az izomnövelők és az energizálok.Ha valaki tudd ebből is mondani 1-2 jót várom.Vagy mit érdemes szedni amitől szép szálkás és formás karom lesz?Vagy mitől lehet egyáltalán szépen nőni?Komkbináciok is jöhetnek.köszönöm

Szia!

Ez nem igazán igy működik, hogy valamitől szép szálkás és formás karod lesz...és a lábaddal mi lesz?  ;D
Na...
Első körben szerintem valami jó tömegnövelőt vegyél.
Erre példák: BSN - TrueMass  http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=17&products_id=624
                 MuscleTech - MassTech  http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=49&products_id=378
                 MHP - UpYourMass     http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=32&products_id=101

Az étkezésedet úgy lődd be, hogy min. 2g/tskg a fehérje (de ez tényleg minimum), a CH pedig nagyon egyénfüggő, de kiindulásnak 4-5g/tskg szerintem megfelel.
Edzés után mindenképp menjen egy tömegnövelő turmix, a felsoroltak közül akár melyik megfelelő.
Legyen egy nap 6-8 étkezésed. A fehérjerész: csirkemell, pulykamell, sovány marha, hal, tojásfehérje, sovány túró stb.
A CH rész: rizs, zab, rengeteg zöldség stb.

Ha kreatint szeretnél használni, elsőre talán jó lehet egy monohidrát is, de azért vannak már sokkal jobb kreatinok is.
Monohidrát: http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=32&products_id=1054
Pár fejlettebb kreatinkészitmény: 
BSN - CellMass   http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=17&products_id=361
GaspariNutrition - SizeOn    http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=51&products_id=566
MAP - Anabolic O.D.  http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=77&products_id=856
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 19. - 18:55:27
Kezd bennem fokozódni a para a mellemel kapcsolatban, méghozzá azért mert a bal oldalát be tudom feszíteni a jobbat pedig nem.
4 hónapja edzek ráérek még foglalkozni vele késöbb, vagy mit csináljak?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 19. - 20:10:27
Ha úgyanúgy durran mind a 2 mellizmod edzéskor, akkor szerintem nem az izommal van a probléma hanem az agy izom-kapcsolattal.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. Október 19. - 20:25:34
Sziasztok!78kilo vagyok sportoltam világ életembe.gyurok folyamatosan csak sok volt a kihagyásom.Kicsit nőni szeretnék és creatint szeretnék haználni csak nmtudom miet kéne?meg nemtudom mennyire megbizhatok az izomnövelők és az energizálok.Ha valaki tudd ebből is mondani 1-2 jót várom.Vagy mit érdemes szedni amitől szép szálkás és formás karom lesz?Vagy mitől lehet egyáltalán szépen nőni?Komkbináciok is jöhetnek.köszönöm

Szia!

Ez nem igazán igy működik, hogy valamitől szép szálkás és formás karod lesz...és a lábaddal mi lesz?  ;D
Na...
Első körben szerintem valami jó tömegnövelőt vegyél.
Erre példák: BSN - TrueMass  http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=17&products_id=624
                 MuscleTech - MassTech  http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=49&products_id=378
                 MHP - UpYourMass     http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=32&products_id=101

Az étkezésedet úgy lődd be, hogy min. 2g/tskg a fehérje (de ez tényleg minimum), a CH pedig nagyon egyénfüggő, de kiindulásnak 4-5g/tskg szerintem megfelel.
Edzés után mindenképp menjen egy tömegnövelő turmix, a felsoroltak közül akár melyik megfelelő.
Legyen egy nap 6-8 étkezésed. A fehérjerész: csirkemell, pulykamell, sovány marha, hal, tojásfehérje, sovány túró stb.
A CH rész: rizs, zab, rengeteg zöldség stb.

Ha kreatint szeretnél használni, elsőre talán jó lehet egy monohidrát is, de azért vannak már sokkal jobb kreatinok is.
Monohidrát: http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=32&products_id=1054
Pár fejlettebb kreatinkészitmény: 
BSN - CellMass   http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=17&products_id=361
GaspariNutrition - SizeOn    http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=51&products_id=566
MAP - Anabolic O.D.  http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=77&products_id=856
Balu nagyon korrekt valaszokat ir!

 :-)!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 19. - 20:28:08
Kezd bennem fokozódni a para a mellemel kapcsolatban, méghozzá azért mert a bal oldalát be tudom feszíteni a jobbat pedig nem.
4 hónapja edzek ráérek még foglalkozni vele késöbb, vagy mit csináljak?

Mikor mellezel, a jobb oldalra koncentrálj mindig!  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 19. - 20:37:34
Kezd bennem fokozódni a para a mellemel kapcsolatban, méghozzá azért mert a bal oldalát be tudom feszíteni a jobbat pedig nem.
4 hónapja edzek ráérek még foglalkozni vele késöbb, vagy mit csináljak?

Mikor mellezel, a jobb oldalra koncentrálj mindig!  ;)

Ok köszi a segítséget.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 19. - 20:40:55
Kezd bennem fokozódni a para a mellemel kapcsolatban, méghozzá azért mert a bal oldalát be tudom feszíteni a jobbat pedig nem.
4 hónapja edzek ráérek még foglalkozni vele késöbb, vagy mit csináljak?

Mikor mellezel, a jobb oldalra koncentrálj mindig!  ;)

Ok köszi a segítséget.

Esetleg vizualizálj.. Állj egyenesen, és nyomd ki magad elé a karod mintha fekve nyomná, és közben koncentrálj a mellizomra, ahogy mozog. Ezt ismételd addig, amíg nem érzed a mellizmodat közben. Ezt még régen tanították nekem, lehet hülyeségnek hangzik, de az agy-izom kapcsolatot jól javítja!  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: kovsol - 2009. Október 19. - 21:33:00
Kezd bennem fokozódni a para a mellemel kapcsolatban, méghozzá azért mert a bal oldalát be tudom feszíteni a jobbat pedig nem.
4 hónapja edzek ráérek még foglalkozni vele késöbb, vagy mit csináljak?
érdekes én pl mondjuk kihagytam négy évet és újrakezdéskor első pár edzés után már be tudtam feszíteni a mellem rendesen
kétlem, hogy az izommal lenne a gond nálad mint ahogy írta God is, egyszerűen nem éreztél még rá arra az oldalra
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2009. Október 19. - 22:13:26
Sztem egykezes súlyzóval nyomj fekve. Én is sokáig nem éreztem ruddal csak úgy nyomkodtam. De egykezessel mivel összefele tolod jobban összehúzódik. Sztem azt erőltesd,eleinte mehet kisebb súllyal több,hogy jobban " beégjen".
Ez csak 1 tipp,nekem ez működött. Rem neked is használni fog! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. Október 20. - 05:34:35
Kezd bennem fokozódni a para a mellemel kapcsolatban, méghozzá azért mert a bal oldalát be tudom feszíteni a jobbat pedig nem.
4 hónapja edzek ráérek még foglalkozni vele késöbb, vagy mit csináljak?

Mikor mellezel, a jobb oldalra koncentrálj mindig!  ;)
Illetve szinte kizarolag kezi sulyzokkal dolgozz a melledzeseken amig ki nem alakul az optimalis agy-izom kapcsolat.

 8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 20. - 07:38:12
Sziasztok!78kilo vagyok sportoltam világ életembe.gyurok folyamatosan csak sok volt a kihagyásom.Kicsit nőni szeretnék és creatint szeretnék haználni csak nmtudom miet kéne?meg nemtudom mennyire megbizhatok az izomnövelők és az energizálok.Ha valaki tudd ebből is mondani 1-2 jót várom.Vagy mit érdemes szedni amitől szép szálkás és formás karom lesz?Vagy mitől lehet egyáltalán szépen nőni?Komkbináciok is jöhetnek.köszönöm

Szia!

Ez nem igazán igy működik, hogy valamitől szép szálkás és formás karod lesz...és a lábaddal mi lesz?  ;D
Na...
Első körben szerintem valami jó tömegnövelőt vegyél.
Erre példák: BSN - TrueMass  http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=17&products_id=624
                 MuscleTech - MassTech  http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=49&products_id=378
                 MHP - UpYourMass     http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=32&products_id=101

Az étkezésedet úgy lődd be, hogy min. 2g/tskg a fehérje (de ez tényleg minimum), a CH pedig nagyon egyénfüggő, de kiindulásnak 4-5g/tskg szerintem megfelel.
Edzés után mindenképp menjen egy tömegnövelő turmix, a felsoroltak közül akár melyik megfelelő.
Legyen egy nap 6-8 étkezésed. A fehérjerész: csirkemell, pulykamell, sovány marha, hal, tojásfehérje, sovány túró stb.
A CH rész: rizs, zab, rengeteg zöldség stb.

Ha kreatint szeretnél használni, elsőre talán jó lehet egy monohidrát is, de azért vannak már sokkal jobb kreatinok is.
Monohidrát: http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=32&products_id=1054
Pár fejlettebb kreatinkészitmény: 
BSN - CellMass   http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=17&products_id=361
GaspariNutrition - SizeOn    http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=51&products_id=566
MAP - Anabolic O.D.  http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=77&products_id=856
Balu nagyon korrekt valaszokat ir!

 :-)!

 :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 20. - 10:51:49
Mai hátedzés előtt kicsit kisérletezgettem...

2 adag N.O.-Xplode kb. 580Ft.
2 adag N.O.Plasmacore kb. 700Ft.

Az érzés...megfizethetetlen...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. Október 20. - 10:59:54
Mai hátedzés előtt kicsit kisérletezgettem...

2 adag N.O.-Xplode kb. 580Ft.
2 adag N.O.Plasmacore kb. 700Ft.

Az érzés...megfizethetetlen...  ;D
;D
Hasonló érzés lehetett nálam a 10 szem PlasmaJet + 2 adag N.O.-Xplode kombó.  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2009. Október 20. - 11:01:13
Mai hátedzés előtt kicsit kisérletezgettem...

2 adag N.O.-Xplode kb. 580Ft.
2 adag N.O.Plasmacore kb. 700Ft.

Az érzés...megfizethetetlen...  ;D
Ezt nem mondod, hogy egyszerre lenyomtad?
Engem újra kellene éleszteni egy ilyen adag után..........küzdene a mentős ;D.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 20. - 11:06:08
Mai hátedzés előtt kicsit kisérletezgettem...

2 adag N.O.-Xplode kb. 580Ft.
2 adag N.O.Plasmacore kb. 700Ft.

Az érzés...megfizethetetlen...  ;D
Ezt nem mondod, hogy egyszerre lenyomtad?
Engem újra kellene éleszteni egy ilyen adag után..........küzdene a mentős ;D.

Elég gyorsan sikerült lenyomnom a hátedzést, utána még belefért egy kis váll is, de csak oldalemeléseket csináltam, mert pénteken van teljes váll, meg vádliztam, de az szinte mindig megy.
Hányinger közeli állapot, de George szavai voltak előttem...nem pazarlunk.  ;D Igy hát bent maradt minden.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 20. - 13:41:06

ÁLLAT VAGY @-o :laugh:

Kicsibors, Kicsibors Öcscsse, egyik haverunk ( Tomi) meg én megyünk egy két órán belül a brutálra, tessék szurkolni ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2009. Október 20. - 13:43:33
Mai hátedzés előtt kicsit kisérletezgettem...

2 adag N.O.-Xplode kb. 580Ft.
2 adag N.O.Plasmacore kb. 700Ft.

Az érzés...megfizethetetlen...  ;D

Gondolom milyen érzés, régen én is kísérleteztem a plazmadzsek+endorással  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 20. - 13:50:29
Mai hátedzés előtt kicsit kisérletezgettem...

2 adag N.O.-Xplode kb. 580Ft.
2 adag N.O.Plasmacore kb. 700Ft.

Az érzés...megfizethetetlen...  ;D

Gondolom milyen érzés, régen én is kísérleteztem a plazmadzsek+endorással  ;D

Az sem lehet egy rossz kombó. Sajna dzsek-be most csak Daniels van otthon, igy ezt most egyelőre nem tudom letesztelni.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 20. - 14:11:28
Mai hátedzés előtt kicsit kisérletezgettem...

2 adag N.O.-Xplode kb. 580Ft.
2 adag N.O.Plasmacore kb. 700Ft.

Az érzés...megfizethetetlen...  ;D

Gondolom milyen érzés, régen én is kísérleteztem a plazmadzsek+endorással  ;D

Az sem lehet egy rossz kombó. Sajna dzsek-be most csak Daniels van otthon, igy ezt most egyelőre nem tudom letesztelni.  ;D
Elküldheted... 8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 20. - 18:19:53
Mai edzés előtt kísérletezgetek, úgyhogy:

200g sült csirkemellfilé
100g párolt rizs
200g párolt brokkoli

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 20. - 18:41:04
És ezt most leöblítem egy dupla adagos myofusion-nel!
Aztán megyek mellezni egyet!
Persze csak ha leülepedett bennem ez a fél kiló massza!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 20. - 19:34:07
És ezt most leöblítem egy dupla adagos myofusion-nel!
Aztán megyek mellezni egyet!
Persze csak ha leülepedett bennem ez a fél kiló massza!

Egy jó böfi, és már is jobb a poci.  ****:))))))  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 20. - 19:35:15
És ezt most leöblítem egy dupla adagos myofusion-nel!
Aztán megyek mellezni egyet!
Persze csak ha leülepedett bennem ez a fél kiló massza!

Egy jó böfi, és már is jobb a poci.  ****:))))))  ;D
Most kezd alakulni! Kösz a tanácsot Papi!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 20. - 19:36:31
A csirke+fehérje böfögtet, a brokkoli fingat...nem edzenék most veled ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 20. - 19:59:33
A csirke+fehérje böfögtet, a brokkoli fingat...nem edzenék most veled ;D
Inkább ez jöjjön ki, mint a körzeti orvos!  ;D
Ennek szellemében el is indulok!  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. Október 21. - 22:02:44
Láb
Guggolás 100x15 120x10 3x140x10 120x15
kitörés 3x40kgx24
merevlábas 3x80x21
vádli állva 5x120x20
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 22. - 07:19:29
Láb
Guggolás 100x15 120x10 3x140x10 120x15
kitörés 3x40kgx24
merevlábas 3x80x21
vádli állva 5x120x20

Nemsokára én is indulok lábazni! Még bedobok 2 adag Xplode-ot...aztán had szóljon.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 22. - 13:57:00
Nem a másik topicba akartam offolni, ezért ide írok.Azt olvastam , hogy a glutamin segíti a HGH termelést.Ez csak ilyen marketingszöveg, vagy tényleg lehet pozitív hatása a növekedési hormon termelésre?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2009. Október 22. - 15:37:55
Nem a másik topicba akartam offolni, ezért ide írok.Azt olvastam , hogy a glutamin segíti a HGH termelést.Ez csak ilyen marketingszöveg, vagy tényleg lehet pozitív hatása a növekedési hormon termelésre?
Nem marketing duma szerintem, csak az a baj, hogy nagyon minimálisan fokozza, tehát nem érzel belőle semmit.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 22. - 16:03:14
Nem a másik topicba akartam offolni, ezért ide írok.Azt olvastam , hogy a glutamin segíti a HGH termelést.Ez csak ilyen marketingszöveg, vagy tényleg lehet pozitív hatása a növekedési hormon termelésre?
Milyen GH-t termelsz még egyébként? ::) Na nem akarok kötekedni, de szerintem egy kiadós alvás, előtte arginin-ornitin párossal sokkal többet dob a GH termelésen ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 22. - 16:05:11
Nem a másik topicba akartam offolni, ezért ide írok.Azt olvastam , hogy a glutamin segíti a HGH termelést.Ez csak ilyen marketingszöveg, vagy tényleg lehet pozitív hatása a növekedési hormon termelésre?
Milyen GH-t termelsz még egyébként? ::) Na nem akarok kötekedni, de szerintem egy kiadós alvás, előtte arginin-ornitin párossal sokkal többet dob a GH termelésen ;)
:-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 22. - 17:23:15
Nem a másik topicba akartam offolni, ezért ide írok.Azt olvastam , hogy a glutamin segíti a HGH termelést.Ez csak ilyen marketingszöveg, vagy tényleg lehet pozitív hatása a növekedési hormon termelésre?
Milyen GH-t termelsz még egyébként? ::) Na nem akarok kötekedni, de szerintem egy kiadós alvás, előtte arginin-ornitin párossal sokkal többet dob a GH termelésen ;)
Én arra voltam kíváncsi hogy van e érezhető hatása.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 22. - 17:26:09
Nem a másik topicba akartam offolni, ezért ide írok.Azt olvastam , hogy a glutamin segíti a HGH termelést.Ez csak ilyen marketingszöveg, vagy tényleg lehet pozitív hatása a növekedési hormon termelésre?
Milyen GH-t termelsz még egyébként? ::) Na nem akarok kötekedni, de szerintem egy kiadós alvás, előtte arginin-ornitin párossal sokkal többet dob a GH termelésen ;)
Én arra voltam kíváncsi hogy van e érezhető hatása.

Nem tudsz kérdezni  :-} Érezhető hatása van a glutaminnak, főleg diétában.. Amúgy csak annyi, hogy nősz mint a gomba :D A növekedési hormonra gyakorolt hatása olyan csekély, hogy gyakorlatilag nem kell számolni vele.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 22. - 17:37:57

Belátom szar volt a kérdés ***)))) De azért köszönöm a válaszokat.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 23. - 11:00:55
Jár hozzám edzeni egy 40-es fazon, másfél éve kezdte. Semmi sport nem volt korábban, csak bringázik néha. Ma eljutottunk oda, hogy 125 kg-ba belenyomott kettőt fekvenyomásnál, ami másfél év edzés után szerintem nem csekély teljesítmény ****:)))))) Most büszke vagyok magamra ****) !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. Október 23. - 13:08:19
Minden elismerésem George! ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. Október 23. - 13:29:30
Hát nem is úgy nézel ki, George, mint akitől ne kérnék tanácsot ilyen ügyben, ha arról lenne szó... :-}  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 23. - 15:50:03
Jár hozzám edzeni egy 40-es fazon, másfél éve kezdte. Semmi sport nem volt korábban, csak bringázik néha. Ma eljutottunk oda, hogy 125 kg-ba belenyomott kettőt fekvenyomásnál, ami másfél év edzés után szerintem nem csekély teljesítmény ****:)))))) Most büszke vagyok magamra ****) !+"%

Lehet le fogok járni szegedre edzeni..  ***)))  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 23. - 16:26:41
Köszi srácok :-){ Legszívesebben csináltatnék egy edzős klónt magamról, aki segít meg motivál...meg megsüti a kaját és elmosogat, aztán másnap találkozunk a teremben megint ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 23. - 17:47:40
Humival hátedzés megvolt, megyek aludni :-/-- :-oD /7% {-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. Október 23. - 18:43:22
Köszi srácok :-){ Legszívesebben csináltatnék egy edzős klónt magamról, aki segít meg motivál...meg megsüti a kaját és elmosogat, aztán másnap találkozunk a teremben megint ****:)))

Ehhh...önimádó meg én vagyok, mi?!   ;D
Más hasonló kaliberű arc mán nem is jó...  ***))))  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 23. - 18:47:49
Köszi srácok :-){ Legszívesebben csináltatnék egy edzős klónt magamról, aki segít meg motivál...meg megsüti a kaját és elmosogat, aztán másnap találkozunk a teremben megint ****:)))

Ehhh...önimádó meg én vagyok, mi?!   ;D
Más hasonló kaliberű arc mán nem is jó...  ***))))  :D
Egy lenne a teremben, de azzal elvből nem... :azn: Már nem divat a kemény edzés, mindenki csak dumál, vagy nagyon kezdő.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hummerdikk - 2009. Október 25. - 09:57:16
Humival hátedzés megvolt, megyek aludni :-/-- :-oD /7% {-)
:-):-):: >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. Október 25. - 10:19:29
Mi a véleményetek arról, ha az ember verseny előtt a jobb erezettség érdekében NO fokozót kortyolgat?...
Hallottam én már boros, pálinkás vagy egyéb röviditalos praktikát is, de engem valahogy mégis a fenti kérdés foglalkoztat!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 25. - 10:24:24
Teljesen jóóó,de inkább szemes termék pl:plasmajet,viagra....stb.Verenynapján már nemiszunk,+a folyékony No-fokozok televannak na-val,meg kreatinnal.Kivéve 1et :http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=17&products_id=849 HA MINDENKÉP KORTYOLNI AKARSZ. ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. Október 25. - 10:25:41
Teljesen jóóó,de inkább szemes termék pl:plasmajet,viagra....stb.Verenynapján már nemiszunk,+a folyékony No-fokozok televannak na-val,meg kreatinnal.Kivéve 1et :http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=17&products_id=849 HA MINDENKÉP KORTYOLNI AKARSZ. ****:))))))

viagra?!  ::) azt lehet nőknek is??  ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. Október 25. - 10:34:16
Teljesen jóóó,de inkább szemes termék pl:plasmajet,viagra....stb.Verenynapján már nemiszunk,+a folyékony No-fokozok televannak na-val,meg kreatinnal.Kivéve 1et :http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=17&products_id=849 HA MINDENKÉP KORTYOLNI AKARSZ. ****:))))))

Pedig van, aki színpad hátterében is kortyoolgat picit, sztem lehet, csak NAGYON mértékkel, mert ugye a szénhidrát meg kötögeti a vizet...
Oké, akkor nem játszunk NO fokozóval sem inkább... Nekem egyébként NO Plasmacore-om van...
Hmmm...hát ha nem haragszol, azért én nem veszek be Viagrát!  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 25. - 10:35:53

Pedig ezt én is hallottam már, hogy viagrával nagyon jó vérbőséget lehet elérni az izomban ***))) De én nem merem kipróbálni edzésen, elég egy rossz gondolat ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 25. - 10:39:50
Pedig sokan edzenek viagrával. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. Október 25. - 10:46:12
Pedig sokan edzenek viagrával. ;)

Hát azért én nem kisérleteznék, az egyik ismerősömet már közelebb van az 50hez mint a 40hez, bevett pár darabot hogy az asszonyát majd jól meg.... :-)(-: aztán rá három napra sem lankadt le neki, már a végén elég rosszul érezte magát és ki kellett hívni neki a mentőt, jót nevetek még a mai napig is rajt  ****:))) de azért elég kellemetlen lehetett neki a kórházba  ˝=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. Október 25. - 16:02:56
Pedig sokan edzenek viagrával. ;)
jaja ha már uncsi az efi jön a viagra sokan játszák ezt nálunk is
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 25. - 16:05:28
Pedig sokan edzenek viagrával. ;)
jaja ha már uncsi az efi jön a viagra sokan játszák ezt nálunk is

Nagyon el vagyok maradva  :D Talán jobb is így  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 25. - 23:20:50
Pedig sokan edzenek viagrával. ;)
jaja ha már uncsi az efi jön a viagra sokan játszák ezt nálunk is

Nagyon el vagyok maradva  :D Talán jobb is így  !+"%

Én nem tudnék koncentrálni feszülő zsákkal, de lehet én (mi) csináljuk szarul..... :laugh:

Viszont egy kérdés Fastorral már beszéltem erről, de az lenne a kérdésem hogy kar napomon, hogyan tudnám kiiktatni az alkart a gyakorlatokból??
Mert vagy jobban fejlődik mint a többi izom, vagy előbb szálkásodik be, vagy nem tudom.
Vagy haggyam csak erősödni előbb utóbb felzárkózik a többi???
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 26. - 06:52:55

Had erősödjön csak, de ha nagyon nem bírsz már súlyzót tartani a kezedben, akkor a megoldás - gurtni :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. Október 26. - 20:32:24
Kis szunet utan epp kezdtem belejonni az edzesbe,2hetig eleg jok is voltak az edzeseim kiveve a kart(bicepsz tricepsz).Mindenben maradtam ugyanolyan eros ha nem erossebb de valamilyert a karjaim gyengek.Az igaz hogy sose nem edzettem oket nagy sulyal,de azert megyegetett az edzes.Most viszont az utolso kar edzesem rettento rosszra sikeredett.Nem tudom mit valtoztassak vagy hogy edzessem oket.Gondoltam mar a heti 2 edzesre is..Volt mikor 4-4 gyakorlatot csinaltam de a vegen mintha az az egy felesleges lett volna.Csinaltam 3-3al is es az sem valt be igazan..Lehet szet kellene megint valasztani a ket izmot es kulon napokon edzetni.. ?:-/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 26. - 20:59:55
Próbálj karra erőltetett ismétléseket,szuperszetteket,fst-7et, drop-seteket
3-3 gyaksival

Bicó:
Duplakezes bicó
Scottpadon1kezesekkel bicepsz
Kalapácsbicepsz2kézzel szuperszettbe kábeles bicepszel (franciarud) vagy ehelyett felsőcsigán 2kezes bicó fst7

Tric:
Szűknyomás DropSetbe vagy Homlokraeresztés & Szűknyomás szuperszett
köteles letolás
fordítottfogás lethúzás felsőcsigáról

Ez csak egy példa volt te is variálhatod de ha ezt végigbirod csinálni :D és koncentrálsz is tuti fog reagálni... persze ezeket a brutálisabb edzésmódszereket 3-4hetente alkalmazd mer könnyen kilehet tőlük égni! gondolok itt pl:Fst-7 ;-oo-;

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. Október 26. - 21:03:16
Koszi szepen a tanacsot.. ****:)))))) Łł= De mik is ezek a drop settek??
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. Október 26. - 21:20:46
Mondok rá egy példát! ;D
Szóval felpakolsz szűknyomáshoz mondjuk 60kg-t...mindkét oldalra 3db 10est
persze bemelegítés után meg 1 könnyebb széria után befekszel
80ba nyomsz 12-t annyit pihensz hogy lekaposz mindkétoldalról egy 10est
aztán 60ba belenyomsz 12-t és így tovább amíg már csak a rúd marad...

De tényleg csak annyit pihenj míg gyorsan lekapod a súlyt! :D
Vagy van egy egyszerűbb verzió megkérsz valakit h folyamatosan 12ism után vegye le neked mind2oldalról egy 10est így még intenzívebb :D

na ezt jól körbemagyaráztam bár remélem sikerült megértened! @:-) ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. Október 26. - 21:33:54
Megvolt az első Brutál Cselendzsünk :) 13 tonna lett a vége..ahoz képest nem is rossz h 2 hetet készültem :D

ja és gurtnit nem lehetett használni!!!!!  :-Đ :-Đ :-Đ  de 120ba 12 simán ment a felhuzásba.. 130 is ment 9ig.. csak nem bírta markom  :-X   

GECIJÓNAPvót  :-!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 26. - 21:34:51
Megvolt az első Brutál Cselendzsünk :) 13 tonna lett a vége..ahoz képest nem is rossz h 2 hetet készültem :D

ja és gurtnit nem lehetett használni!!!!!  :-Đ :-Đ :-Đ  de 120ba 12 simán ment a felhuzásba.. 130 is ment 9ig.. csak nem bírta markom  :-X   

GECIJÓNAPvót  :-!
leírod a súlyaidat? ;D
én is 13 at akarok legközelebb, menni fog ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 26. - 21:36:39
Ez az, jöjjenek az a súlyok, motiváljuk a népet 8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. Október 26. - 21:51:25
Megvolt az első Brutál Cselendzsünk :) 13 tonna lett a vége..ahoz képest nem is rossz h 2 hetet készültem :D

ja és gurtnit nem lehetett használni!!!!!  :-Đ :-Đ :-Đ  de 120ba 12 simán ment a felhuzásba.. 130 is ment 9ig.. csak nem bírta markom  :-X   

GECIJÓNAPvót  :-!
leírod a súlyaidat? ;D
én is 13 at akarok legközelebb, menni fog ;D

2. gyakorlat:fekvenyomás vicc,azt nem írom,van mit fejlődni( az illetékesek ha van kedvük adhatnának pár tanácsot) :)
1.gyakorlat: guggolás 90*12 100*12 105*10 asszem,de meghaltam már sajnos
3 gyakorlat:huzodzkodás 2*12 utolsó +5 kiloval 10et
5 gyakorlat: bic- 40*12 "sajnos" a bicepszem eléggé jól reagál a a bicepsz gyakorlatokra :D :D ,majd szétrobbant a karom.. lejjebb kellett vennem 35 re 2*12
4. gyakorlat: felhuzás meg ment végig 12 csak a 130 nál egyszerűen a bal hüvelyk ujjam feladta..elszált a szorítás
100*12 120*12 130* 9

bocs h nem sorba irtam,,de hulla vagyok
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 26. - 21:55:03
 ****:))))))
testsúly?
fekvenyomást is kéretik beírni ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 26. - 21:56:35
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 26. - 21:57:20
fekvenyomás      guggolás      felhúzás      húzódszkodás      bicpesz      
60   12   80   12   110   12   75   12   40   12   
60   12   80   12   110   12   75   12   40   12   
60   12   80   12   110   12   75   12   40   12   
2160      2880      3960      2700      1440      

         13140                     
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 26. - 21:59:04
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

Te illetékesnek érzed magad fekvenyomásban?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. Október 26. - 21:59:23
fekvenyomás      guggolás      felhúzás      húzódszkodás      bicpesz      
60   12   80   12   110   12   75   12   40   12   
60   12   80   12   110   12   75   12   40   12   
60   12   80   12   110   12   75   12   40   12   
2160      2880      3960      2700      1440      

         13140                     

ezt akarod teljesíteni?  ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. Október 26. - 21:59:40
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

igaz,de megleszel keresve!! :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. Október 26. - 22:00:57
fekvenyomás      guggolás      felhúzás      húzódszkodás      bicpesz      
60   12   80   12   110   12   75   12   40   12   
60   12   80   12   110   12   75   12   40   12   
60   12   80   12   110   12   75   12   40   12   
2160      2880      3960      2700      1440      

         13140                     

83... :) 93 kilosan nem volt ilyen "erős" hehe.. fekvenyomásra nem emlékszem már..totál kiakadok attól a gyakorlattól  :-Đ
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 26. - 22:02:36
fekvenyomás      guggolás      felhúzás      húzódszkodás      bicpesz      
60   12   80   12   110   12   75   12   40   12   
60   12   80   12   110   12   75   12   40   12   
60   12   80   12   110   12   75   12   40   12   
2160      2880      3960      2700      1440      

         13140                     

ezt akarod teljesíteni?  ????...
ahham /:-)
a keddin ez már ment, azzal a külömbséggel, hogy a derekam miatt ( amit meséltem neked) vissza kellett vennem a bicóban, meg a felhúzásban a súlyból, így lett csak 11,460
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 26. - 22:02:53
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

Te illetékesnek érzed magad fekvenyomásban?  ;D
Nem, csak gondoltam bemutatlak titeket egymásnak ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 26. - 22:04:57
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

Te illetékesnek érzed magad fekvenyomásban?  ;D
Nem, csak gondoltam bemutatlak titeket egymásnak ;D

130-al nyomtam ma kereten, az jó?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 26. - 22:08:03
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

Te illetékesnek érzed magad fekvenyomásban?  ;D
Nem, csak gondoltam bemutatlak titeket egymásnak ;D

130-al nyomtam ma kereten, az jó?  ;D
Nem---
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. Október 26. - 22:08:57
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

Te illetékesnek érzed magad fekvenyomásban?  ;D
Nem, csak gondoltam bemutatlak titeket egymásnak ;D

130-al nyomtam ma kereten, az jó?  ;D
Nem---
****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 26. - 22:11:19
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

Te illetékesnek érzed magad fekvenyomásban?  ;D
Nem, csak gondoltam bemutatlak titeket egymásnak ;D

130-al nyomtam ma kereten, az jó?  ;D
Nem---
3 pontos félpályáról @-o ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 26. - 22:22:59
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

Te illetékesnek érzed magad fekvenyomásban?  ;D
Nem, csak gondoltam bemutatlak titeket egymásnak ;D

130-al nyomtam ma kereten, az jó?  ;D
Nem---

 :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 26. - 22:42:54
 @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 27. - 17:06:30
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

Te illetékesnek érzed magad fekvenyomásban?  ;D
Nem, csak gondoltam bemutatlak titeket egymásnak ;D

130-al nyomtam ma kereten, az jó?  ;D
Te is olyan kis ügyike vagy, mint God!  ****)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 27. - 17:08:07
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

Te illetékesnek érzed magad fekvenyomásban?  ;D
Nem, csak gondoltam bemutatlak titeket egymásnak ;D

130-al nyomtam ma kereten, az jó?  ;D
Te is olyan kis ügyike vagy, mint God!  ****)

Én meg sérülten 140-el szériáztam most...ja és szuperszettben ment a felhúzással,amit a 20 kilós rúddal csináltam... !+"% !+"% !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 27. - 17:09:21
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

Te illetékesnek érzed magad fekvenyomásban?  ;D
Nem, csak gondoltam bemutatlak titeket egymásnak ;D

130-al nyomtam ma kereten, az jó?  ;D
Te is olyan kis ügyike vagy, mint God!  ****)

Én meg sérülten 140-el szériáztam most...ja és szuperszettben ment a felhúzással,amit a 20 kilós rúddal csináltam... !+"% !+"% !+"%
Te meg kurvakemény vagy akkor!  ****)
Csak holnap nehogy fekve maradj az ágyban! **:))))*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 27. - 17:10:43
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

Te illetékesnek érzed magad fekvenyomásban?  ;D
Nem, csak gondoltam bemutatlak titeket egymásnak ;D

130-al nyomtam ma kereten, az jó?  ;D
Te is olyan kis ügyike vagy, mint God!  ****)

Én meg sérülten 140-el szériáztam most...ja és szuperszettben ment a felhúzással,amit a 20 kilós rúddal csináltam... !+"% !+"% !+"%
De Vin Diesel mégsem egy viking harcos, és ennyi erő elég is egy újabb nitros palack beillesztéséhez ;D Vagy egy jó kis bőrnacis csaj seggére rácsapni ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 27. - 17:12:46

jó a szó tesó  ****:))))))  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 27. - 17:13:05

Szép lassan összeraktam... !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: SexyB - 2009. Október 27. - 20:00:08
Ha nem írsz semmit, meg nem is kérdezel, akkor segíteni sem lehet rajtad ;)

Te illetékesnek érzed magad fekvenyomásban?  ;D
Nem, csak gondoltam bemutatlak titeket egymásnak ;D

130-al nyomtam ma kereten, az jó?  ;D
Te is olyan kis ügyike vagy, mint God!  ****)

Én meg sérülten 140-el szériáztam most...ja és szuperszettben ment a felhúzással,amit a 20 kilós rúddal csináltam... !+"% !+"% !+"%
De Vin Diesel mégsem egy viking harcos, és ennyi erő elég is egy újabb nitros palack beillesztéséhez ;D Vagy egy jó kis bőrnacis csaj seggére rácsapni ****:)))

jó a szó tesó  ****:))))))  ;D

Imádlak Vin!  <3!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 28. - 09:59:32
Ma úgy döntöttem, hogy jövő héttől 2* fogom edzeni a mellem. Nem Hopika...nem azért mert csak 130-al nyomok fekve.  ;D
Az engem annyira nem mozgat. A tömegével nem vagyok elégedett, mindig is fos volt.
Én hétfő és csütörtökre gondoltam...de szivesen veszem az javaslatokat. A hétfő, az egy keményebb edzés lenne, 4-5 gyaksival, a csütörtök kicsit lazább 2-3 gyakorlattal.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 28. - 10:25:34
Ma úgy döntöttem, hogy jövő héttől 2* fogom edzeni a mellem. Nem Hopika...nem azért mert csak 130-al nyomok fekve.  ;D
Az engem annyira nem mozgat. A tömegével nem vagyok elégedett, mindig is fos volt.
Én hétfő és csütörtökre gondoltam...de szivesen veszem az javaslatokat. A hétfő, az egy keményebb edzés lenne, 4-5 gyaksival, a csütörtök kicsit lazább 2-3 gyakorlattal.

Szerintem meg pont fordítva kellene csinálnod. A kevesebb gyakorlatos edzés legyen keményebb, a több gyakis meg a könnyebb, amolyan bedurrantós.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 28. - 10:30:50

Gondoltam erre is, de nálam jobban működik ha minél több szögből mozgatom meg.
Most egy mell edzésem kb. igy néz ki:

-Nyomás vizszintes padon 3 munkasor
-Nyomás 30fokos padon 3 munkasor
-Tárogatás 3 munkasor
-Csigás keresztezés 2-3 munkasor

Szerintem az is baj, hogy nem tudom kellően eröltetni az ismétléseket segitő nélkül, ezért is van szükségem több gyakira.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 28. - 10:33:02
Nekem azóta nő jobban, amióta nagyobb súlyokkal erőlködök. Előtte hiába durrantottam be minden szögből teljesen, nem nőtt ennyire.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 28. - 10:35:58
Nekem azóta nő jobban, amióta nagyobb súlyokkal erőlködök. Előtte hiába durrantottam be minden szögből teljesen, nem nőtt ennyire.

Próbálom én is erőltetni, de hiába raknám fel 10-15kg-al többre...mert érzem, hogy menne, ha lenne mögöttem valaki...de igy, egyedül nem menne a 6-8 ismétlés.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2009. Október 28. - 10:40:51

-Nyomás vizszintes padon 3 munkasor
-Nyomás 30fokos padon 3 munkasor
-Tárogatás 3 munkasor
-Csigás keresztezés 2-3 munkasor

Ismétlésszámok?  8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Woodslave - 2009. Október 28. - 10:57:37
én nem akarok tanácsot adni, mert nem nyomok 130-al se, de szerintem elég logikátlan amit mondassz. Geogre felvet valamit, erre te azt mondod hogy neked az működik amit eddig csinálsz, miközben 2-szer akarod edzeni a melled mert szerinted "fos"  ????...
Segítő nélkül én se tudok nyomni, mert be vagyok xarva ha "nagyobb" (nekem) súly alá kell befeküdni, még akkor is ha simán meg tudom csinálni a sorozatot.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 28. - 10:58:12
Nekem azóta nő jobban, amióta nagyobb súlyokkal erőlködök. Előtte hiába durrantottam be minden szögből teljesen, nem nőtt ennyire.

Próbálom én is erőltetni, de hiába raknám fel 10-15kg-al többre...mert érzem, hogy menne, ha lenne mögöttem valaki...de igy, egyedül nem menne a 6-8 ismétlés.
Keress valami csajt aki beáll mögéd :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 28. - 11:18:50

-Nyomás vizszintes padon 3 munkasor
-Nyomás 30fokos padon 3 munkasor
-Tárogatás 3 munkasor
-Csigás keresztezés 2-3 munkasor

Ismétlésszámok?  8-)

12 és 6 között.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 28. - 11:21:27
én nem akarok tanácsot adni, mert nem nyomok 130-al se, de szerintem elég logikátlan amit mondassz. Geogre felvet valamit, erre te azt mondod hogy neked az működik amit eddig csinálsz, miközben 2-szer akarod edzeni a melled mert szerinted "fos"  ????...
Segítő nélkül én se tudok nyomni, mert be vagyok xarva ha "nagyobb" (nekem) súly alá kell befeküdni, még akkor is ha simán meg tudom csinálni a sorozatot.

Akkor rosszul fogalmaztam...
Jobban működik annál, mint ha csak 2-3 gyakit csinálok. (próbáltam azt is.)
Amúgy működött...amig volt edzőtársam, de mint már leirtam, egyedül sokkal nehezebb számomra erőltetni a nagyobb súlyos ismétléseket.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 28. - 11:25:43

Egyedül én se tudnék olyan súlyokkal dolgozni mint most, ki se venném. Sokat számít ha van valaki, én is most tapasztaltam meg, mert éveken keresztül egyedül edzettem. Edzőtársam ugyan nincs, de segítségem mindig van, és ez így nagyon rendben van  8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Woodslave - 2009. Október 28. - 11:37:53
nekem sincs edzőtársam, de arra mindig van valaki, hogy segítsen.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 28. - 11:37:58
http://www.youtube.com/watch?v=y5CRl6W6aJ8
Ezt csak neked George!Motiváció 1000rel! :-/- :-/- :-/-
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 28. - 11:42:50
http://www.youtube.com/watch?v=y5CRl6W6aJ8
Ezt csak neked George!Motiváció 1000rel! :-/- :-/- :-/-
Kösz ;-oo-; Tolok mellé egy kis csirke-rizst, és már megyek is edzeni @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. Október 28. - 11:43:53
Azé annyi nemelég,még dobjá valamit hozzá! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 28. - 11:44:22
nekem sincs edzőtársam, de arra mindig van valaki, hogy segítsen.

én pl. ma is egyedül voltam a teremben...és ez elég sokszor igy van.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. Október 28. - 11:49:29
Ja partner nélkül nehéz, én is sokkal jobban tudok (merek) edzeni,nyomni, ha valaki ott van. (ilyen eddig egyszer volt).
Kis segítségnek tűni, de egyépként kurva nagy.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Woodslave - 2009. Október 28. - 12:17:33
nekem sincs edzőtársam, de arra mindig van valaki, hogy segítsen.

én pl. ma is egyedül voltam a teremben...és ez elég sokszor igy van.

mondjuk annak is megvan az előnye  ;D Én is direkt olyankor járok esténként, hogy már csak néhányan lézengenek, azok is már csak a 8-ik koncentrált bicepsz gyakit csinálják  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. Október 28. - 12:28:49
Csatlakoznék Baluhoz . A helyi Temple Gym-be este 8 - 10 ig fergeteges hangulatot varázsolunk pamela2 , tockon2 , én !
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2009. Október 28. - 12:31:06
Ismétlésszámok?  8-)
12 és 6 között.
A helyedben tennék egy próbát a 15-ökkel...és ha kívánod a nagyobb súlyt, akkor:
 
próbáld ki, hogy 3x15-öt csinálsz (vagy 2x) és utána 4. (3.) sorozatban feljebb mehetsz olyan súlyra, hogy 6-ot biztonságosan meg tudj csinálni. Bár segítség nélkül nehéz, az tény...

- csak egy ötlet -
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 28. - 13:26:47
Ismétlésszámok?  8-)
12 és 6 között.
A helyedben tennék egy próbát a 15-ökkel...és ha kívánod a nagyobb súlyt, akkor:
 
próbáld ki, hogy 3x15-öt csinálsz (vagy 2x) és utána 4. (3.) sorozatban feljebb mehetsz olyan súlyra, hogy 6-ot biztonságosan meg tudj csinálni. Bár segítség nélkül nehéz, az tény...

- csak egy ötlet -

Köszi Endre, ezzel biztos teszek egy próbát.  ****:))))))

Amúgy arra is gondoltam, hogy az egyik edzés, egy nagyobb súlyos, kevesebb ismétlésszámos lenne, a másik meg egy mérsékeltebb súlyokban, viszont ismétlésszámban 15 alá nem mennék.
Hasonlóan ahhoz, amit George irt, csak 1-2 plusz gyakival a nagyobb súlyos napon.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. Október 28. - 13:54:07
Nem Hopika...nem azért mert csak 130-al nyomok fekve.  ;D

Szólítottál? ***)))
Csak vicceltem-tudod.Tök mindegy(azaz majdnem),hogy mennyivel nyomsz fekve,ha nem érzed a gyakorlatot...Nem megyek én is csak ritkán arra,hogy "nagy" súlyok legyenek-inkább a szabályosságra és az érzetre törekszem alapból.100x jobban be lehet durrantani akár a mellet is egy normál egyenes pados tárogatásnál,ha egy segítő rátart a súlyra.Még a 13 kilós súlyzó is sok-amúgy meg csinálnám a 26-ossal.
Próbálgasd a dolgokat,de legalább 6 hét legyen mindegyik edzésfajta-próba.(bár nem vagy kezdő már Te sem,gondolom tudod)
 @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 28. - 16:15:45
Ismétlésszámok?  8-)
12 és 6 között.
A helyedben tennék egy próbát a 15-ökkel...és ha kívánod a nagyobb súlyt, akkor:
 
próbáld ki, hogy 3x15-öt csinálsz (vagy 2x) és utána 4. (3.) sorozatban feljebb mehetsz olyan súlyra, hogy 6-ot biztonságosan meg tudj csinálni. Bár segítség nélkül nehéz, az tény...

- csak egy ötlet -

Köszi Endre, ezzel biztos teszek egy próbát.  ****:))))))

Amúgy arra is gondoltam, hogy az egyik edzés, egy nagyobb súlyos, kevesebb ismétlésszámos lenne, a másik meg egy mérsékeltebb súlyokban, viszont ismétlésszámban 15 alá nem mennék.
Hasonlóan ahhoz, amit George irt, csak 1-2 plusz gyakival a nagyobb súlyos napon.
Én azért nem csinálok több gyakorlatot már, mert egyszerűen képtelen lennék értékelhető teljesítményt nyújtani. Így meg hazavágom a központi idegrendszert is, és nem szeretnék túledzett lenni.
Éppen ezért is van szétszedve az edzésem két napra.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2009. Október 28. - 16:20:32
Egy gyors kérdés: Izomlázas combra lehet aerobozni?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. Október 28. - 16:25:20
Ismétlésszámok?  8-)
12 és 6 között.
A helyedben tennék egy próbát a 15-ökkel...és ha kívánod a nagyobb súlyt, akkor:
 
próbáld ki, hogy 3x15-öt csinálsz (vagy 2x) és utána 4. (3.) sorozatban feljebb mehetsz olyan súlyra, hogy 6-ot biztonságosan meg tudj csinálni. Bár segítség nélkül nehéz, az tény...

- csak egy ötlet -

Köszi Endre, ezzel biztos teszek egy próbát.  ****:))))))

Amúgy arra is gondoltam, hogy az egyik edzés, egy nagyobb súlyos, kevesebb ismétlésszámos lenne, a másik meg egy mérsékeltebb súlyokban, viszont ismétlésszámban 15 alá nem mennék.
Hasonlóan ahhoz, amit George irt, csak 1-2 plusz gyakival a nagyobb súlyos napon.
Én azért nem csinálok több gyakorlatot már, mert egyszerűen képtelen lennék értékelhető teljesítményt nyújtani. Így meg hazavágom a központi idegrendszert is, és nem szeretnék túledzett lenni.
Éppen ezért is van szétszedve az edzésem két napra.

Ezzel most bevallottad, hogy gyenge vagy es keves ide  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 28. - 16:32:33

Basszus ˝=/ Prod! Töröljéééé, nem bírom itt tovább @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. Október 28. - 17:09:05

 ****:))) ****:))) Állat
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 28. - 17:27:24

Na végre :D Beszólogatós, negatív figura vagy, mint már sokan írták, nem kellesz ide  ***))))  :D És most kiderült hogy nem vagy animal se, pedig próbálod elhitetni  8)  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 28. - 18:17:55
Nem bírom az ilyen beszólogatós, negatív arcokat!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. Október 30. - 21:25:13
hali!  #:-)

Lenne egy kérdésem hová kéne beiktatnom csuklyára edzést? 1.nap bicepsz, mell
                                                                                   2.nap váll, hát
                                                                                   3. tricepsz, láb
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: JFlame - 2009. Október 30. - 21:41:10
hali!  #:-)

Lenne egy kérdésem hová kéne beiktatnom csuklyára edzést? 1.nap bicepsz, mell
                                                                                   2.nap váll, hát
                                                                                   3. tricepsz, láb

2.nap hát, váll
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. Október 30. - 21:46:10
hali!  #:-)

Lenne egy kérdésem hová kéne beiktatnom csuklyára edzést? 1.nap bicepsz, mell
                                                                                   2.nap váll, hát
                                                                                   3. tricepsz, láb

2.nap hát, váll

Köszi  :-){  én is arra gondoltam, de biztos ami biztos  :D

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nes - 2009. Október 30. - 21:47:26
a Tegnapi köszöntésekért cserébe kaptok egy képet :) edzés előtt készült, míg nem volt senki :D

tehát, Superbody előtt 1 nappal :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. Október 30. - 21:50:54
a Tegnapi köszöntésekért cserébe kaptok egy képet :) edzés előtt készült, míg nem volt senki :D

tehát, Superbody előtt 1 nappal :D

Jó a karod Nes kollega.  ****:)))))) ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 30. - 21:52:05
a Tegnapi köszöntésekért cserébe kaptok egy képet :) edzés előtt készült, míg nem volt senki :D

tehát, Superbody előtt 1 nappal :D

Micsoda szakmunkás bajuszod van  ;D Cégér, vagy leborotválod holnapra?  >:D
(Ha nem, viseld a baszogatást  :-/-(-:  :D )
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. Október 30. - 21:53:10
a Tegnapi köszöntésekért cserébe kaptok egy képet :) edzés előtt készült, míg nem volt senki :D

tehát, Superbody előtt 1 nappal :D

Micsoda szakmunkás bajuszod van  ;D Cégér, vagy leborotválod holnapra?  >:D
(Ha nem, viseld a baszogatást  :-/-(-:  :D )

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nes - 2009. Október 30. - 21:59:33
a Tegnapi köszöntésekért cserébe kaptok egy képet :) edzés előtt készült, míg nem volt senki :D

tehát, Superbody előtt 1 nappal :D

Micsoda szakmunkás bajuszod van  ;D Cégér, vagy leborotválod holnapra?  >:D
(Ha nem, viseld a baszogatást  :-/-(-:  :D )

na ezt megkaptam :D :D faxa... Le persze
szeptember elejétől lassan feljött 4kg, kicsit lassabb a növekedési ütem mint amire számítottam (nem ugrálnak rám a kilók mint Ogréra illetve Akezdetfiára :) ), erőben is sajna még nincs meg a tervezett, de igyekszünk...  =/+'

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. Október 30. - 22:10:36

Majd viszek neked palackozott izsáki vizet, oszt jól megpuhosodsz ,mint én  @-o Te leszel Micimackó (winnie the pooh, azaz winni a puhos  ;D )
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 31. - 18:01:47
Hogy ment a tegnap esti tréning pocoktestű Gabe?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2009. Október 31. - 18:08:45
Hogy ment a tegnap esti tréning pocoktestű Gabe?  ;D

 :D kemény
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 31. - 18:37:26
kiment a 30 kiló  :-[
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 31. - 18:47:10
kiment a 30 kiló  :-[

Jessssssssszzzzzzz!!!  ****:))))))

Én tegnap váll edzés után csináltam egy amolyan George féle oldalemelést kis súllyal, a max. pumpáltság érdekében...4kg-al asszem 75 ism. utána még 2kg-al 25 ism. Fájt. És ami a lényeg...életemben először izomláz van a vállamban.  !+"%  ;D
De az 500 ismétlés még odébb van.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 31. - 18:48:54
Én üresen sem bírnék 500-at oldalemelni!
Ma pedig karozok egyet! Cél a 6kilós egykezes!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 31. - 18:53:46
Én üresen sem bírnék 500-at oldalemelni!
Ma pedig karozok egyet! Cél a 6kilós egykezes!

http://www.youtube.com/watch?v=iKTG35QjJMQ

 ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. Október 31. - 18:54:42
Én üresen sem bírnék 500-at oldalemelni!
Ma pedig karozok egyet! Cél a 6kilós egykezes!

http://www.youtube.com/watch?v=iKTG35QjJMQ

 ****:))))))
yesss!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. Október 31. - 19:11:10
kiment a 30 kiló  :-[

Jessssssssszzzzzzz!!!  ****:))))))

Én tegnap váll edzés után csináltam egy amolyan George féle oldalemelést kis súllyal, a max. pumpáltság érdekében...4kg-al asszem 75 ism. utána még 2kg-al 25 ism. Fájt. És ami a lényeg...életemben először izomláz van a vállamban.  !+"%  ;D
De az 500 ismétlés még odébb van.  :D
Ugye milyen jó? :-} Gondolom már a füleden is próbáltál levegőt venni :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. Október 31. - 19:12:58
kiment a 30 kiló  :-[

Jessssssssszzzzzzz!!!  ****:))))))

Én tegnap váll edzés után csináltam egy amolyan George féle oldalemelést kis súllyal, a max. pumpáltság érdekében...4kg-al asszem 75 ism. utána még 2kg-al 25 ism. Fájt. És ami a lényeg...életemben először izomláz van a vállamban.  !+"%  ;D
De az 500 ismétlés még odébb van.  :D
Ugye milyen jó? :-} Gondolom már a füleden is próbáltál levegőt venni :laugh:

Tele lett vérrel, az tény.  ****:)))))) Néha biztos alkalmazni fogom.
Amúgy durva...volt, hogy kellett tartanom pár másodperc pihit.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. Október 31. - 19:44:24
Gondolom már a füleden is próbáltál levegőt venni :laugh:
Hehe! ****:)))
Ez nekem is szokásom. Sajna eddig még nem sikerült.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. Október 31. - 19:55:04
kiment a 30 kiló  :-[

Jessssssssszzzzzzz!!!  ****:))))))

Én tegnap váll edzés után csináltam egy amolyan George féle oldalemelést kis súllyal, a max. pumpáltság érdekében...4kg-al asszem 75 ism. utána még 2kg-al 25 ism. Fájt. És ami a lényeg...életemben először izomláz van a vállamban.  !+"%  ;D
De az 500 ismétlés még odébb van.  :D
Ugye milyen jó? :-} Gondolom már a füleden is próbáltál levegőt venni :laugh:

Tele lett vérrel, az tény.  ****:)))))) Néha biztos alkalmazni fogom.
Amúgy durva...volt, hogy kellett tartanom pár másodperc pihit.
Nekem akkor szokott bedurrani a vállam ha nyakmögül nyomok 20 kiló körüli súllyal amennyi megy.Bár ez szerintem senkit nem érdekel o--O ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Army - 2009. November 01. - 17:37:39
kigyurt delta nigger állatok, neféljetek utolérlek titeket  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. November 02. - 23:40:23
http://mdtv.musculardevelopment.com/content/view/2471/209/

Jeff Long.... elég durva a srác!
Tavalyhoz képest rengeteget fejlődött :-oD ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 04. - 11:22:05
Tegnap nyomtam egy mell-tricepsz oldalsóváll edzést, elég jól sikerült,hetente kétszer mellezek abből az egyik(a tegnapi) egy pár gyakorlatos amennyire csak tudok rákoncentrálok dolog, a másikon a fekvenyomásé a főszerep, már amennyire én tudok fekvenyomni.
Nagyon érdekelne viszont, ki mivel bombázza a tricepszét, mert nekem eléggé bevált a homlokra engedés, de úgy érzem , relatíve nagyobb súlynál(50kg) fájogat az egyik könyököm.Szóvel ki hogyne edzi a tricepszét?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2009. November 04. - 11:30:02
Sajnos a homlokraengedés nem a legjobb gyakorlat..mivel könyök gyilkos!
Jobban jársz hogyha abba hagyod már most,és inkább csinálsz, áthúzás és nyomást,szűkennyomást,tolodzkodást,fejfölötti tricepsz kézisúlyzóval,lórúgást..stb.
Ezeket is kikell próbálni és megnézni hogy bírja-e a könyököd a nagyobb súlyt!A lényeg itt is az lenne ,hogy soha ne akaszd ki a mozdulat végén a könyöködet,mert akkor már izületből tartod a súlyt és már is kész a baj..

 =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 04. - 11:59:07
Szoktam ezeket vaRIÁLNI, csak a homlokraengedés egy bevett gyakorlatom volt, tegnapig, tolóckodás nekem a fekvenyomósdinál szokott vala lenni.Kösz a tippet ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2009. November 04. - 12:08:26
Szoktam ezeket vaRIÁLNI, csak a homlokraengedés egy bevett gyakorlatom volt, tegnapig, tolóckodás nekem a fekvenyomósdinál szokott vala lenni.Kösz a tippet ;)

****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 04. - 12:11:52
Hanyagold egy darabig a koponyatörőt, és ha újra kezded, akkor sokkal jobb eredményt fogsz vele elérni. Nekem is ugyanez volt, aztán kihagytam sokáig, majd mikor visszavettem az edzésbe, sokkal nagyobbat dobott a trickón. De soha nem első gyakorlatnak, előtte mindig valamilyen letolás van, leginkább köteles. Én pl. nem homlokra, hanem fej mögé engedem le a súlyt, mert úgy jobban érzem a tricepszem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 04. - 12:17:17
Hanyagold egy darabig a koponyatörőt, és ha újra kezded, akkor sokkal jobb eredményt fogsz vele elérni. Nekem is ugyanez volt, aztán kihagytam sokáig, majd mikor visszavettem az edzésbe, sokkal nagyobbat dobott a trickón. De soha nem első gyakorlatnak, előtte mindig valamilyen letolás van, leginkább köteles. Én pl. nem homlokra, hanem fej mögé engedem le a súlyt, mert úgy jobban érzem a tricepszem.

Ez nálam is igy van, valahogy úgy érzem, hogy akkor hosszabb az út, és jobban nyúlik az izom.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 04. - 12:18:36
NA igen ennyi agyam van, hogy ezen akkor gondolkoztam el, mikor tegnap jöttem hazafelé,hogy ha fej mögé engedném lehet hogy hatásosabb lenne,pl a letolást is a visszaengedés szakaszábanvízszintes fölé engedem...de akkor ezek szerint ez simán működhet.
Akkor egy jó időre most búcsúzom tőle.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 04. - 12:18:46
Hanyagold egy darabig a koponyatörőt, és ha újra kezded, akkor sokkal jobb eredményt fogsz vele elérni. Nekem is ugyanez volt, aztán kihagytam sokáig, majd mikor visszavettem az edzésbe, sokkal nagyobbat dobott a trickón. De soha nem első gyakorlatnak, előtte mindig valamilyen letolás van, leginkább köteles. Én pl. nem homlokra, hanem fej mögé engedem le a súlyt, mert úgy jobban érzem a tricepszem.

Fej mögé szoktam én is  ****:)))))) már az elsó széria után szokott feszülni a tricepszem  ***))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 04. - 12:23:19
Esetleg jó lehet a homlokra engedés helyett a fej mellé engedés kézisúlyzókkal. Nekem az is nagyon jól bedurrantja, ráadásul kisebb lépésekkel lehet felfelé haladni, és a másfajta fogás miatt más szögből terheli a tricepszet.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 04. - 12:27:15
Ma egy láb lesz....már alig várom.Ilyenkor mindig máshogy kajálok kicsit, utána meg szétzabálom magam...tésztával másnap meg marhahusi a menő.mondjuk a láb a kedvenc testrészem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 04. - 12:27:50
Esetleg jó lehet a homlokra engedés helyett a fej mellé engedés kézisúlyzókkal. Nekem az is nagyon jól bedurrantja, ráadásul kisebb lépésekkel lehet felfelé haladni, és a másfajta fogás miatt más szögből terheli a tricepszet.

George, letolás helyett szerinted milyen gyakorlatot érdemes csinálni? mert valahogy nekem nem nagyon tetszik  :-/-- , inkább csinálnék helyette valami súlyzós gyakorlatot.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 04. - 12:30:09
Esetleg jó lehet a homlokra engedés helyett a fej mellé engedés kézisúlyzókkal. Nekem az is nagyon jól bedurrantja, ráadásul kisebb lépésekkel lehet felfelé haladni, és a másfajta fogás miatt más szögből terheli a tricepszet.

George, letolás helyett szerinted milyen gyakorlatot érdemes csinálni? mert valahogy nekem nem nagyon tetszik  :-/-- , inkább csinálnék helyette valami súlyzós gyakorlatot.
Ha nem tetszik akkor nem jól csinálod. Szerintem az egyik legjobb gyakorlat tricepszre, a rudas meg a köteles változat is. Azt el tudom képzelni, hogy még nem alakult ki annyira az agy-izom kapcsolat, vagy csak simán nem jó a végrehajtás. De olyan emberrel akinek ne lenne jó, még nem találkoztam.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 04. - 12:30:29
Ma egy láb lesz....már alig várom.Ilyenkor mindig máshogy kajálok kicsit, utána meg szétzabálom magam...tésztával másnap meg marhahusi a menő.mondjuk a láb a kedvenc testrészem.

jó neked  ****:)))))) én egyedül a lábazást nem szeretem, de múszály  =/+'  nekem a váll meg a hát a kedvencem  :azn:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2009. November 04. - 12:31:05
http://mdtv.musculardevelopment.com/content/view/2471/209/

Jeff Long.... elég durva a srác!
Tavalyhoz képest rengeteget fejlődött :-oD ****:))))))

pfff Te jóóó ég:O

olyan ér van a bal vállán mint a mutatóujjam :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 04. - 12:35:12
Esetleg jó lehet a homlokra engedés helyett a fej mellé engedés kézisúlyzókkal. Nekem az is nagyon jól bedurrantja, ráadásul kisebb lépésekkel lehet felfelé haladni, és a másfajta fogás miatt más szögből terheli a tricepszet.

Basszki tényleg! :-O
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 04. - 12:35:59
Esetleg jó lehet a homlokra engedés helyett a fej mellé engedés kézisúlyzókkal. Nekem az is nagyon jól bedurrantja, ráadásul kisebb lépésekkel lehet felfelé haladni, és a másfajta fogás miatt más szögből terheli a tricepszet.

George, letolás helyett szerinted milyen gyakorlatot érdemes csinálni? mert valahogy nekem nem nagyon tetszik  :-/-- , inkább csinálnék helyette valami súlyzós gyakorlatot.
Ha nem tetszik akkor nem jól csinálod. Szerintem az egyik legjobb gyakorlat tricepszre, a rudas meg a köteles változat is. Azt el tudom képzelni, hogy még nem alakult ki annyira az agy-izom kapcsolat, vagy csak simán nem jó a végrehajtás. De olyan emberrel akinek ne lenne jó, még nem találkoztam.

Hát nem tudom, én úgy szoktam csinálni hogy: megfogom a szűk lehuzót, lehúzom addig hogy a felkarom párhuzamos legyen az oldalammal, könyökeim pár centivel vannak az oldalam mellett, és letolom a lehúzot ameddig tudom, vagyis ameddig hajlik a karom  :D és úgy probálom csinálni hogy a könyék  mozdulatlan maradjon. valamit rosszul csinálok?  ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 04. - 12:44:19
http://mdtv.musculardevelopment.com/content/view/2471/209/

Jeff Long.... elég durva a srác!
Tavalyhoz képest rengeteget fejlődött :-oD ****:))))))

pfff Te jóóó ég:O

olyan ér van a bal vállán mint a mutatóujjam :)

Hát ez...ez felháborítóan gusztustalan!...  <3! :-)o-: ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2009. November 04. - 13:10:37
http://mdtv.musculardevelopment.com/content/view/2471/209/

Jeff Long.... elég durva a srác!
Tavalyhoz képest rengeteget fejlődött :-oD ****:))))))

pfff Te jóóó ég:O

olyan ér van a bal vállán mint a mutatóujjam :)

Hát ez...ez felháborítóan gusztustalan!...  <3! :-)o-: ***)))

ezt ne is mond....:D

éppen pár hete történt meg velem 1 maratoni buli után,h hazakisértem 1 lányt... ;)
felmentem hozzá,és hát az ilyen nagyobb bulik után eleve jobban kint vannak az erek,és úgy adta a sors,h valahogy felette voltam és támaszkodtam ;D...kijöttek a karjaimon meg a vállom az erek és felkiáltott,h fúj de gusztustalan ***))))

kicsit lehangoló volt közben, gondoltam magamban örüljé,h megd.....k!
azóta valahogy nem kerestem ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 04. - 15:35:43
Még egy gyors kérdés, ki hány gyakorlatot vet be lábra?
Mert én azt érzem, hogyha következetesen végzem a gyakorlatokat, akkor nem megy túl sok...hallottam láttam ilyen hét-nyolc gyakorlatot, nekem annyi bőven nemmegy, maximum öt aztán annyi.A vádlit amúgy is külön napon csinálom az viszonylag rendben van, nem edzem tul sokat.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 04. - 15:51:34
http://mdtv.musculardevelopment.com/content/view/2471/209/

Jeff Long.... elég durva a srác!
Tavalyhoz képest rengeteget fejlődött :-oD ****:))))))

pfff Te jóóó ég:O

olyan ér van a bal vállán mint a mutatóujjam :)

Hát ez...ez felháborítóan gusztustalan!...  <3! :-)o-: ***)))

ezt ne is mond....:D

éppen pár hete történt meg velem 1 maratoni buli után,h hazakisértem 1 lányt... ;)
felmentem hozzá,és hát az ilyen nagyobb bulik után eleve jobban kint vannak az erek,és úgy adta a sors,h valahogy felette voltam és támaszkodtam ;D...kijöttek a karjaimon meg a vállom az erek és felkiáltott,h fúj de gusztustalan ***))))

kicsit lehangoló volt közben, gondoltam magamban örüljé,h megd.....k!
azóta valahogy nem kerestem ;D

Szerintem ez férfias...nem tudja mi a jó...  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 04. - 15:55:47
http://mdtv.musculardevelopment.com/content/view/2471/209/

Jeff Long.... elég durva a srác!
Tavalyhoz képest rengeteget fejlődött :-oD ****:))))))

pfff Te jóóó ég:O

olyan ér van a bal vállán mint a mutatóujjam :)

Hát ez...ez felháborítóan gusztustalan!...  <3! :-)o-: ***)))

ezt ne is mond....:D

éppen pár hete történt meg velem 1 maratoni buli után,h hazakisértem 1 lányt... ;)
felmentem hozzá,és hát az ilyen nagyobb bulik után eleve jobban kint vannak az erek,és úgy adta a sors,h valahogy felette voltam és támaszkodtam ;D...kijöttek a karjaimon meg a vállom az erek és felkiáltott,h fúj de gusztustalan ***))))

kicsit lehangoló volt közben, gondoltam magamban örüljé,h megd.....k!
azóta valahogy nem kerestem ;D

Akkor még örülj neki hogy csak annyi volt hogy a válladon kijöttek az erek, egy hosszabb bulizás után ellőfordulhat hogy a broki  ;D bedobja az unalmast  :-Đ
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 04. - 15:58:19
 :-!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 04. - 16:09:48
Jaja :-!!!

Szóval kinél hogy néz ki a lábedzés?Érdekelne...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 04. - 16:14:53
A tegnapi lábedzésem igy nézett ki:

- Guggolás kereten
- Lábtoló
- Combfeszitő
- Combhajlitó fekve
- Merev lábú felhúzás
- És pár sorozat segg  :D

3 munkasorozatokkal, 12-6 az ismétlésszám, kivéve segg, ott 25ism.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 04. - 16:19:47
Nagyjából vmi hasonlót csinlok én is láb címszó alatt persze vmi változtatás mindig van....ezek szerint akkor te sem csinálsz kismillio gyakorlatot
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2009. November 04. - 16:33:15
Még egy gyors kérdés, ki hány gyakorlatot vet be lábra?
Mert én azt érzem, hogyha következetesen végzem a gyakorlatokat, akkor nem megy túl sok...hallottam láttam ilyen hét-nyolc gyakorlatot, nekem annyi bőven nemmegy, maximum öt aztán annyi.A vádlit amúgy is külön napon csinálom az viszonylag rendben van, nem edzem tul sokat.

bemelegítés bicajon.
lábnyújtás 3x10
guggolás piramisban 4x15-12-10-8
lábhajlítás 3x15

nagyon szar a bal térdem, nem bírja a lábtolást(nemértem miért,pedig a guggolás m1 magamhoz képest nagy súllyal) se a hack guggolást a kitörést pedig végkép nem.

a gyakorlatokat maximálisan koncentrálva hajtom végre,lassan, figyelve a negatív szakaszra is.
kurva hosszuak a lábaim,nehezen jön rá a tömeg ezért azt hajtom a legjobban, lehet perverzióbol de kedvenc gyakim a guggolás.

imádom az izomlázat a lábaimban és a seggemben.1xüen fenomenális érzás amikor guggolok vagy ülök le és szét szakad, tudom,h megtettem mindent annak érdekében,h fejlődjön :)

ha a térdem kicsit rendbejön hozzácsapom még a lábtolást, kis súlylal 4x20as ismétlésszámmal.

Comb után 4x20szamárvádli (a vádlit heti 2-3x edzem)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 04. - 17:26:01

Ti miben guggoltok? Bevallom töredelmesen én már alsógatyában, mert minden leszakad rólam, melegítőben meg melegem van  ;D Nálunk mondjuk ez nem gáz, mert általában 2-3 ember van fent a teremben ilyenkor, csajok nincsenek  8)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 04. - 17:33:49

Te aztan perverz vagy  ;D ;D ;D

Amugy hosszu melegitoben, a meleg jot tesz az izuleteknek.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 04. - 17:34:36

lábnyújtás 3x10
guggolás piramisban 4x15-12-10-8
lábhajlítás 3x15

nagyon szar a bal térdem, nem bírja a lábtolást(nemértem miért,pedig a guggolás m1 magamhoz képest nagy súllyal) se a hack guggolást a kitörést pedig végkép nem.

Sztem a lábnyújtás ezerszer jobban nyírja a térdet,mint a lábtolás...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 04. - 17:36:50

lábnyújtás 3x10
guggolás piramisban 4x15-12-10-8
lábhajlítás 3x15

nagyon szar a bal térdem, nem bírja a lábtolást(nemértem miért,pedig a guggolás m1 magamhoz képest nagy súllyal) se a hack guggolást a kitörést pedig végkép nem.

Sztem a lábnyújtás ezerszer jobban nyírja a térdet,mint a lábtolás...

Igen, de ha kicsi sullyal, magas ismetlesszammal csinalod remek melegitogyakorlat  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 04. - 17:42:31
Mikor még lábaztam ;D akkor hosszú melegítőben nyomtam, olyan bodys gatyában, amiben még a seggem is beférne egyik szárába, és nagyon jó laza anyaga van, tehát nyúlik. Valahogy így nézett ki:
Vádli, lábnyújtás, guggolás és/vagy lábtolás, merevlábas felhúzás, lábhajlítás. Nagyon ritkán kitörés, segg soha, mert akkora volt így is mint nagyanyámnak :-p
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 04. - 17:44:10

Sztem a lábnyújtás ezerszer jobban nyírja a térdet,mint a lábtolás...

Igen, de ha kicsi sullyal, magas ismetlesszammal csinalod remek melegitogyakorlat  ****:))))))
[/quote]

Csak a legtöbb ember buta...Nekem fáj,amikor 2-3x annyi súllyal rángatják,lendítik a lábnyújtót az okos fiatalok 50-es combokkal...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 04. - 17:46:56
Mondjuk egy normális teremben szerintem egyszer kéne lábazni alsógyatyában. Bár lehet annyiszor sem...az első pár sorozat után mehetnél haza.  :D
Persze egy rövid strech gatya már más.
De nálam is mindig hosszú edzőgatya játszik.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2009. November 04. - 17:48:50

lábnyújtás 3x10
guggolás piramisban 4x15-12-10-8
lábhajlítás 3x15

nagyon szar a bal térdem, nem bírja a lábtolást(nemértem miért,pedig a guggolás m1 magamhoz képest nagy súllyal) se a hack guggolást a kitörést pedig végkép nem.

Sztem a lábnyújtás ezerszer jobban nyírja a térdet,mint a lábtolás...

hát,h mi nyírja jobban vagy mi nem az más kérdés.

lábtolás után szokott fájni, lábnyujtás után nem.
nagyrészt bemelegítésnek használom a nyujtást,de azért van 3sorozat amikor teszek rá súlyt,h terheljen is.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 04. - 20:27:09
Mondjuk egy normális teremben szerintem egyszer kéne lábazni alsógyatyában. Bár lehet annyiszor sem...az első pár sorozat után mehetnél haza.  :D
Persze egy rövid strech gatya már más.
De nálam is mindig hosszú edzőgatya játszik.

Én ezt a száras passzos alsógatyát hordom, ami elmegy majdnem rövidgatyónak is  8-} Más teremben nem próbálnám meg, de melegítőben nagyon melegem van, rövidgatya meg leszakad sajnos  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. November 04. - 20:56:48

Sztem a lábnyújtás ezerszer jobban nyírja a térdet,mint a lábtolás...

Igen, de ha kicsi sullyal, magas ismetlesszammal csinalod remek melegitogyakorlat  ****:))))))

Csak a legtöbb ember buta...Nekem fáj,amikor 2-3x annyi súllyal rángatják,lendítik a lábnyújtót az okos fiatalok 50-es combokkal...
[/quote]
Hmm,a régi szép idők mikor nekem még csak 50es combom volt... ::) ::) ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 04. - 20:59:39

Sztem a lábnyújtás ezerszer jobban nyírja a térdet,mint a lábtolás...

Igen, de ha kicsi sullyal, magas ismetlesszammal csinalod remek melegitogyakorlat  ****:))))))

Csak a legtöbb ember buta...Nekem fáj,amikor 2-3x annyi súllyal rángatják,lendítik a lábnyújtót az okos fiatalok 50-es combokkal...
Hmm,a régi szép idők mikor nekem még csak 50es combom volt... ::) ::) ::)
[/quote]
cseréljünk? !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 04. - 21:12:02
Én egy baszott bő jordan gatyában guggolok meg annak a fekete párjában edzek agyébként is,jó hosszú de nem hosszúgatya,jól szellőzik és biztos nem szakad le ;D

Megjöttem a lábazásból, sikerült ...hazajönni is, most pedig evés szundi és holnap pihi.

A reégi szép időkben nekem is volt 50es combom..gondolom
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. November 04. - 21:14:35

Sztem a lábnyújtás ezerszer jobban nyírja a térdet,mint a lábtolás...

Igen, de ha kicsi sullyal, magas ismetlesszammal csinalod remek melegitogyakorlat  ****:))))))

Csak a legtöbb ember buta...Nekem fáj,amikor 2-3x annyi súllyal rángatják,lendítik a lábnyújtót az okos fiatalok 50-es combokkal...

Hmm,a régi szép idők mikor nekem még csak 50es combom volt... ::) ::) ::)
[/quote]
nekem diéta alatt úgy elfogyott a lábacskám  :-[ 66-67 volt már,most meg pfffúú  :o :-X
De lett pár új kinőtt farmerom :D  @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 04. - 21:26:15

Sztem a lábnyújtás ezerszer jobban nyírja a térdet,mint a lábtolás...

Igen, de ha kicsi sullyal, magas ismetlesszammal csinalod remek melegitogyakorlat  ****:))))))

Csak a legtöbb ember buta...Nekem fáj,amikor 2-3x annyi súllyal rángatják,lendítik a lábnyújtót az okos fiatalok 50-es combokkal...
Hmm,a régi szép idők mikor nekem még csak 50es combom volt... ::) ::) ::)
[/quote]
Olyan nekem is volt (mikor elkezdtem edzeni)...de azt azert nem sirom vissza...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 04. - 21:29:44
"Testsúly: 97.5 kg
Mell: 132 cm
Kar: 49 cm
Derék: 78 cm
Comb: 69 cm
Vádli: 49 cm"

Kitől idézek?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 04. - 21:32:12
Mit szoktatok enni esti kajának?Mert rendszeresen  felébredek éjszaka hogy éhes vagyok nagyon, ez minden nap ugy hajnal kettő körül üt be.Általában egy tejsavóturmixxal olsom meg, de adott esetben mondjuk  ehetnék vajon halat vagy valami ilyesmit, vagy felejtsem el és még egy kanál cucc a turmixomba?

Illetve ha egyik sem akkor mivan?Gyomorgyűrű? ;D @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. November 04. - 21:33:10
"Testsúly: 97.5 kg
Mell: 132 cm
Kar: 49 cm
Derék: 78 cm
Comb: 69 cm
Vádli: 49 cm"

Kitől idézek?  ;D

Ogre születési anyakönyve :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 04. - 21:35:30
"Testsúly: 97.5 kg
Mell: 132 cm
Kar: 49 cm
Derék: 78 cm
Comb: 69 cm
Vádli: 49 cm"

Kitől idézek?  ;D
Sztem ez en voltam vmikor...

 :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 04. - 21:40:12
"Testsúly: 97.5 kg
Mell: 132 cm
Kar: 49 cm
Derék: 78 cm
Comb: 69 cm
Vádli: 49 cm"

Kitől idézek?  ;D
Sztem ez en voltam vmikor...

 :)
Így igaz :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mushroom - 2009. November 04. - 21:42:16
Mit szoktatok enni esti kajának?Mert rendszeresen  felébredek éjszaka hogy éhes vagyok nagyon, ez minden nap ugy hajnal kettő körül üt be.Általában egy tejsavóturmixxal olsom meg, de adott esetben mondjuk  ehetnék vajon halat vagy valami ilyesmit, vagy felejtsem el és még egy kanál cucc a turmixomba?

Illetve ha egyik sem akkor mivan?Gyomorgyűrű? ;D @:-)

Én pl. ezt vacsizom  /7% De mikor éjjel felkelek vizelni akkoris nyugodt szívvel bedobok egy ilyet ha épp éhes kedvemben vagyok
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 04. - 22:48:36
Ma Hátaztam egy jót.

Felhúzás :

70x8, 110x6, 130x3

Evezés döntött törzzsel:

60x15, 80x15, 100x10

Lehuzás csigán szűk fogással:

60x15, 70x12, 80x7

Lehúzás szélesen:

70x12, 80x10

Letolás csigán kötéllel:

3x15x35

Ti hogyan edzitek a hátatokat?
Hány gyakorlat és ismétlés stb?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 04. - 22:52:33
Ma Hátaztam egy jót.

Felhúzás :

70x8, 110x6, 1303x2

Evezés döntött törzzsel:

60x15, 80x15, 100x10

Lehuzás csigán szűk fogással:

60x15, 70x12, 80x7

Lehúzás szélesen:

70x12, 80x10

Letolás csigán kötéllel:

3x15x35

Ti hogyan edzitek a hátatokat?
Hány gyakorlat és ismétlés stb?

Hat valaki odatette magat ma rendesen  :o
Megy valami tapkieg?  ***))) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 04. - 22:53:44
Ma én is hátaztam:

Lehúzás csigán mellhez 12-10-10-10 (90-100-100-100kg)
Lehúzás szűk fogással   4x8 (80kg)
Hashoz húzás csigán 4x10 (100kg)
Fűrészelés 3x12 (45kg)
Csuklya 3x15 terápiás jellegű súllyal

Egyébként az evezés az alapgyakorlat, a derékfájásom miatt ma kimaradt, sajnos csuklyázásnál is éreztem a derekam, mikor felemelte/letettem a súlyt!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 04. - 22:54:42
Én nem vagyok mérvadó, a hátam se szuper jó, de én 3-4 gyakit szoktam csinálni, mondjuk így:

- Húzódzkodás
- Csigás lehúzás
- Döntött törzsű evezés
- Fűrészelés

Esetleg végén kis hyperhajlítás  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 04. - 22:55:41
Ma Hátaztam egy jót.

Felhúzás :

70x8, 110x6, 1303x2

Evezés döntött törzzsel:

60x15, 80x15, 100x10

Lehuzás csigán szűk fogással:

60x15, 70x12, 80x7

Lehúzás szélesen:

70x12, 80x10

Letolás csigán kötéllel:

3x15x35

Ti hogyan edzitek a hátatokat?
Hány gyakorlat és ismétlés stb?

Hat valaki odatette magat ma rendesen  :o
Megy valami tapkieg?  ***))) ;D

Egyenlőre csak a Bécótól kapott bóti tesztórobbantók  ;D

De remélem a Mikulás telerakja a fiókom.

Oszt akkor be a szervezetbe  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 04. - 22:56:33
Ma hátaznom kellett volna, de éjjel elfeküdtem a nyakam {-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 04. - 22:58:50
Megtaláltam Steve egyik régebbi privijét.
Zaklattam a hátam javításával kapcsolatban.

Ezt írta:

"Szerintem mindig általánosan dolgozz a hátra, de a heti 2 jó ötlet ha le van maradva. A hát szerintem hasonlít a mellhez...fontos a nagy súly is, de legalább olyan fontos a kisebb súllyal való maximális koncentrációval végzett edzésmunka is. De a hát még sokkal bonyolultabb és összetettebb mint a mell. Minden szögből meg kell dolgoznod. Csinálj min. 5 gyakorlatokat rá. Gyakran iktass be fordított fogású gyakorlatokat, ezeknél jócskán redukáld le a súlyt, koncentrálj a robbanékony pozitív szakaszra, a teljes csúcsösszehúzódásra és a lassú negatív szakaszra. Ez majd ad neki!"
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 04. - 23:01:06
Beállok a sorba ma én is hátaztam meg váll  =/+'  de ahogy nézem ti nem szoktatok evezést ülve csigán?  ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 04. - 23:03:43
Ma én is hátaztam:

Lehúzás csigán mellhez 12-10-10-10 (90-100-100-100kg)
Lehúzás szűk fogással   4x8 (80kg)
Hashoz húzás csigán 4x10 (100kg)
Fűrészelés 3x12 (45kg)
Csuklya 3x15 terápiás jellegű súllyal

Egyébként az evezés az alapgyakorlat, a derékfájásom miatt ma kimaradt, sajnos csuklyázásnál is éreztem a derekam, mikor felemelte/letettem a súlyt!
Szerintem ez az!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 04. - 23:10:10
melleztem ma  ))=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 04. - 23:10:42
melleztem ma  ))=/

Bővebben? :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 04. - 23:20:45
Megtaláltam Steve egyik régebbi privijét.
Zaklattam a hátam javításával kapcsolatban.

Ezt írta:

"Szerintem mindig általánosan dolgozz a hátra, de a heti 2 jó ötlet ha le van maradva. A hát szerintem hasonlít a mellhez...fontos a nagy súly is, de legalább olyan fontos a kisebb súllyal való maximális koncentrációval végzett edzésmunka is. De a hát még sokkal bonyolultabb és összetettebb mint a mell. Minden szögből meg kell dolgoznod. Csinálj min. 5 gyakorlatokat rá. Gyakran iktass be fordított fogású gyakorlatokat, ezeknél jócskán redukáld le a súlyt, koncentrálj a robbanékony pozitív szakaszra, a teljes csúcsösszehúzódásra és a lassú negatív szakaszra. Ez majd ad neki!"

;D

Ez olyan mintha mar meghaltam volna es neha felideznetek a szavaimat...

Ilyen keveset irok mostanaban? Inditok mar egy szavazast, hogy hanyan hianyolnak es hanyan nem...  ::) >:D :D

Amugy meg latom koveted a tanacsaimat Atom!

 @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 04. - 23:21:15
melleztem ma  ))=/

Bővebben? :)

semmi extra
fekvenyomás 100x10 110x8 120x6 135x4
ferdepad 80x10 100x7 100x7 90x8
Tárogatás 4x22x10
Áthúzás 3x40x15

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 04. - 23:31:37
melleztem ma  ))=/

Bővebben? :)

semmi extra
fekvenyomás 100x10 110x8 120x6 135x4
ferdepad 80x10 100x7 100x7 90x8
Tárogatás 4x22x10
Áthúzás 3x40x15
Jó az papa!  ****:)))))) Maradt még benned, úgy tűnik!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 04. - 23:37:24
melleztem ma  ))=/

Bővebben? :)

semmi extra
fekvenyomás 100x10 110x8 120x6 135x4
ferdepad 80x10 100x7 100x7 90x8
Tárogatás 4x22x10
Áthúzás 3x40x15
Jó az papa!  ****:)))))) Maradt még benned, úgy tűnik!
Köszi!
 ;-oo-; sokáig abból állt a melledzésem, hogy fekvenyomás + amire még maradt erőm... próbálok egyneletesebb megoszlást létrehozni a gyakorlatok közt
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 04. - 23:40:26
Kell is, hogy több szögből megdolgoztasd, de ez így rendben van szerintem!  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 04. - 23:46:18
Tárogatni nem kevés az a 22 kiló?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 04. - 23:49:20
Tárogatni nem kevés az a 22 kiló?
Én úgy szoktam, hogy szétengedem jól lenyújtva a mellett  1-2-3-4 fel, szét 1-2-3-4 fel így elég
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 04. - 23:57:40
Tárogatni nem kevés az a 22 kiló?
Én úgy szoktam, hogy szétengedem jól lenyújtva a mellett  1-2-3-4 fel, szét 1-2-3-4 fel így elég

Kösz értem   ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 05. - 09:49:58
Kiadós kis lábaedzés megvolt,ma no melo,pihenés ezerrel.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 05. - 12:15:30
Nálam ma megvolt a hét 2. melledzése. Hétfőn úgy döntöttem, hogy George által javasolt módszert próbálom ki először, 8 héten keresztül. Igy hétfőn csináltam 3 gyakorlatot, felmentem akkora súlyig, ameddig birtam, az ismétlésszám 8-4 közt volt.
Ma pedig 5 gyakorlat, 2-3 sorozatokkal 12-15ös ismétlésekkel, pörgősen.
Jó volt, aztán majd kiderül hosszabb távon hogy reagálok erre a szisztémára.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 05. - 12:21:07
Én is valami hasonló témát követek, már írtam asszem neked..nekem holnap lesz a kettes számú edzés mellre, abból a szempontból más, hogy én ezeken a péntekieken erőltetem a nyomást,ez lesz a harmadik ilyen hét,és eddig úgy vettem észre, hogy beválik.
Nyomassad aztán majd kiderül h mitől pirul a pirulnivaló >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 05. - 13:47:56
Ma láttam Sztereót karozni...ahhoz képest, hogy off, tényleg jó a fazon, kar olyan 50 körül van simán, és eres meg minden ami kell ****:)))))) Innen szép elbaszni >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 05. - 13:50:33
Ma láttam Sztereót karozni...ahhoz képest, hogy off, tényleg jó a fazon, kar olyan 50 körül van simán, és eres meg minden ami kell ****:)))))) Innen szép elbaszni >:D

 ;D ;D ;D ***)))) ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 05. - 13:52:15
Na szép, nekiállok fényezni, erre le vagyok ütve ;D 
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2009. November 05. - 14:06:09
Na szép, nekiállok fényezni, erre le vagyok ütve ;D 
Azért mert nem Kicsiborsot említetted, szép eres 58-as kar teljesen leszálkásítva... :D.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 05. - 16:33:00
100 kilo és hatvan dekagramm...ez mind én vagyok.

Sajnos a holnapi edzés elmarad, ahová mennem kell, ott nem szívesen megyek terembe.
Marad a szombat.Remélem addig ogretopicban lesz vmi fejlemény, s azt mantrázom majd elötte ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 05. - 16:36:41
100 kilo és hatvan dekagramm...ez mind én vagyok.

Sajnos a holnapi edzés elmarad, ahová mennem kell, ott nem szívesen megyek terembe.
Marad a szombat.Remélem addig ogretopicban lesz vmi fejlemény, s azt mantrázom majd elötte ;D

Nah... 100 kila az már férfi! :D
És milyen magas vagy?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 05. - 16:39:56
174 centiméter alacsony kérlekszépen.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 05. - 16:42:12
174 centiméter alacsony kérlekszépen.

Az akkor főleg fasza!  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. November 05. - 16:50:47
100 kilo és hatvan dekagramm...ez mind én vagyok.

Sajnos a holnapi edzés elmarad, ahová mennem kell, ott nem szívesen megyek terembe.
Marad a szombat.Remélem addig ogretopicban lesz vmi fejlemény, s azt mantrázom majd elötte ;D

Nah... 100 kila az már férfi! :D
És milyen magas vagy?
Férfi vagy medve...lehet választani  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 05. - 16:53:24
100 kilo és hatvan dekagramm...ez mind én vagyok.

Sajnos a holnapi edzés elmarad, ahová mennem kell, ott nem szívesen megyek terembe.
Marad a szombat.Remélem addig ogretopicban lesz vmi fejlemény, s azt mantrázom majd elötte ;D

Nah... 100 kila az már férfi! :D
És milyen magas vagy?
Férfi vagy medve...lehet választani  ;D

Hát nem tudom neked mik az igényeid szivim, én asszem maradok a férfinél!  ;D
De beszélhetünk ám róla, csak menjünk át a csetbe, itt meg:  :-!!! , még mielőtt baj lesz...  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 05. - 16:55:19
Hát ez még nem az a 100as amit én szeretnék, de rajta vagyunk az úton.Keményen!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 05. - 16:56:38
Hát ez még nem az a 100as amit én szeretnék, de rajta vagyunk az úton.Keményen!

Hajrá, hajrá!  =/+' :-oD /7% {-)  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. November 05. - 16:57:20
Távol áll tőlem hogy szétzúzzam a témát :D most is épp edzeni megyek.Jó kis lábazás lesz.Frank Zane guggolást már nem csinálok mert a derekamat tönkreteszi...
Majd szólok ha már elértem ezt a szintet  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 05. - 17:02:30
Távol áll tőlem hogy szétzúzzam a témát :D most is épp edzeni megyek.Jó kis lábazás lesz.Frank Zane guggolást már nem csinálok mert a derekamat tönkreteszi...
Majd szólok ha már elértem ezt a szintet  >:D

Akkor nagyobb leszel, mint Gabe!  :-O  ;D

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 05. - 17:06:01
Távol áll tőlem hogy szétzúzzam a témát :D most is épp edzeni megyek.Jó kis lábazás lesz.Frank Zane guggolást már nem csinálok mert a derekamat tönkreteszi...
Majd szólok ha már elértem ezt a szintet  >:D

Seggben mindenképp elérhető ez a szint nekem, nincs kicsi a néninek azért, de ami jó, az jó!  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. November 05. - 17:06:27
Távol áll tőlem hogy szétzúzzam a témát :D most is épp edzeni megyek.Jó kis lábazás lesz.Frank Zane guggolást már nem csinálok mert a derekamat tönkreteszi...
Majd szólok ha már elértem ezt a szintet  >:D

Akkor nagyobb leszel, mint Gabe!  :-O  ;D

Majd hozzámnő!! ))=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 05. - 17:08:17
Távol áll tőlem hogy szétzúzzam a témát :D most is épp edzeni megyek.Jó kis lábazás lesz.Frank Zane guggolást már nem csinálok mert a derekamat tönkreteszi...
Majd szólok ha már elértem ezt a szintet  >:D

Seggben mindenképp elérhető ez a szint nekem, nincs kicsi a néninek azért, de ami jó, az jó!  >:D

Jo bizony  <3!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 05. - 17:08:59
Távol áll tőlem hogy szétzúzzam a témát :D most is épp edzeni megyek.Jó kis lábazás lesz.Frank Zane guggolást már nem csinálok mert a derekamat tönkreteszi...
Majd szólok ha már elértem ezt a szintet  >:D

Akkor nagyobb leszel, mint Gabe!  :-O  ;D

Majd hozzámnő!! ))=/

Hja, nehogymá mi fogjuk vissza magunkat, igaz csajszim?!  :-} ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 05. - 17:10:09
Basszus micsoda lábak!!!! :-O

Mi ez ha nem motiváció? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. November 05. - 17:19:08
Távol áll tőlem hogy szétzúzzam a témát :D most is épp edzeni megyek.Jó kis lábazás lesz.Frank Zane guggolást már nem csinálok mert a derekamat tönkreteszi...
Majd szólok ha már elértem ezt a szintet  >:D
Még hasonlít is a hölgyemény.  :-O  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 05. - 17:19:51
Azért rr nem áll olyan messze ettől ***))) Legalábbis ami a Fitparádén látszódott ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 05. - 17:21:42
Távol áll tőlem hogy szétzúzzam a témát :D most is épp edzeni megyek.Jó kis lábazás lesz.Frank Zane guggolást már nem csinálok mert a derekamat tönkreteszi...
Majd szólok ha már elértem ezt a szintet  >:D

Seggben mindenképp elérhető ez a szint nekem, nincs kicsi a néninek azért, de ami jó, az jó!  >:D

 <3!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 05. - 17:31:43
Azért rr nem áll olyan messze ettől ***))) Legalábbis ami a Fitparádén látszódott ::)

Meselj, en nem voltam ott  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 05. - 17:33:28
Azért rr nem áll olyan messze ettől ***))) Legalábbis ami a Fitparádén látszódott ::)

Meselj, en nem voltam ott  :)
Hogy is mondjam :D Nézd én majdnem házas ember vagyok, de ami szép azt megnézem ;D Legyen ennyi elég ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 05. - 17:34:04
Azért rr nem áll olyan messze ettől ***))) Legalábbis ami a Fitparádén látszódott ::)

Meselj, en nem voltam ott  :)

De kép volt, amin ketten voltunk a kolleginával, ha emlékszel!  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 05. - 17:34:39
Azért rr nem áll olyan messze ettől ***))) Legalábbis ami a Fitparádén látszódott ::)

Meselj, en nem voltam ott  :)

De kép volt, amin ketten voltunk a kolleginával, ha emlékszel!  ;)
Sötét háttér előtt fekete nadrág nem sokat mutat 8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 05. - 17:35:42
Azért rr nem áll olyan messze ettől ***))) Legalábbis ami a Fitparádén látszódott ::)

Meselj, en nem voltam ott  :)
Hogy is mondjam :D Nézd én majdnem házas ember vagyok, de ami szép azt megnézem ;D Legyen ennyi elég ;D

El tudom kepzelni........ ::)

Amugy meg ne bujkaljal, nem kell semmifele barlang, naplot vezetni kell.  ***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 05. - 17:38:28
Azért rr nem áll olyan messze ettől ***))) Legalábbis ami a Fitparádén látszódott ::)

Meselj, en nem voltam ott  :)

De kép volt, amin ketten voltunk a kolleginával, ha emlékszel!  ;)

Olyan becsben tartom, azota az a "Bodybuilding motivacios" hatterkepem.  ;D
Edzes elott azt nezegetem, es mondom, nekem is ilyen seggem lessz mint neketek  !+"%
Tegnap ugy beleeltem magam, el is szakitottam a combom  @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 05. - 17:42:06
Azért rr nem áll olyan messze ettől ***))) Legalábbis ami a Fitparádén látszódott ::)

Meselj, en nem voltam ott  :)

De kép volt, amin ketten voltunk a kolleginával, ha emlékszel!  ;)

Olyan becsben tartom, azota az a "Bodybuilding motivacios" hatterkepem.  ;D
Edzes elott azt nezegetem, es mondom, nekem is ilyen seggem lessz mint neketek  !+"%
Tegnap ugy beleeltem magam, el is szakitottam a combom  @-o

Látod-látod, jobb lett volna ha belátod, hogy olyan jó segged sosem lesz mint nekünk, s akkor nem szakadt volna el a combod!  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 05. - 17:43:20
Hol van ez a kép?Már készítem a házioltárt...hogy van a lábad Jordan? :-):-)::
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 05. - 17:45:27
Hol van ez a kép?Már készítem a házioltárt...hogy van a lábad Jordan? :-):-)::

Beraktam a fagyoban, edzes elott kiveszem es felrakom torna vegeig. Szerdara harcra kesz lessz  8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 05. - 18:15:24
basszus jo nektek ezekkel a fekvenyomásokkal,megmondom őszintén nekem egy lélektani határ van, 140 fölé nem tudok menni az is egyismétléses max.

Gondolom a tecnikával lehet a baj, vagy túl sok sorozatopt csinálok és elkészülök az erőmmel...tegnap pl. lábnál változtattam, három melegítő sorozatot csináltam, a harmadikban 120al hatot.Utána munkasorozatok jöttek,és teljesen simán felmentem 180ra, tiz ismétlés egész könnyen ahhot képest, hogy máskor ennyinél bandázsolnom kellett, és maximum három-négy ismétlés ment.

Lehet vmi hasonló a gond a fekvenyomással is..
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2009. November 05. - 19:05:33
ha mondjuk csak 9-10 körül megyek le edzeni, utána nyugodt szívvel bevághatok még egy adag csirkerizst, ugye?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 05. - 19:07:28
Sztem edzés után mindenképp kell a komplett kaja...én legalábbis úgy vettem észre, hogy nagyon kell...sztem vágd be, de majd szólnak az okossak.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. November 05. - 19:18:57
Én lazán beverném... nem nagyon érdekelne hogy lefekvés előtt vagyok e vagy nem...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. November 05. - 19:34:58
Én lazán beverném... nem nagyon érdekelne hogy lefekvés előtt vagyok e vagy nem...
Engem sem érdekelne és nem is érdekel. Ha éhes vagyok eszem. Bár... ez látszik is.  ***)))) ****:)))
Úgyhogy hajrá bandus, jó étvágyat!  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 05. - 19:50:35
Távol áll tőlem hogy szétzúzzam a témát :D most is épp edzeni megyek.Jó kis lábazás lesz.Frank Zane guggolást már nem csinálok mert a derekamat tönkreteszi...
Majd szólok ha már elértem ezt a szintet  >:D
Akkor nagyobb leszel, mint Gabe!  :-O  ;D
Kompromisszumképes vagyok, itt-ott ő nagyobb, amott meg én!  ;D

Távol áll tőlem hogy szétzúzzam a témát :D most is épp edzeni megyek.Jó kis lábazás lesz.Frank Zane guggolást már nem csinálok mert a derekamat tönkreteszi...
Majd szólok ha már elértem ezt a szintet  >:D

Akkor nagyobb leszel, mint Gabe!  :-O  ;D

Majd hozzámnő!! ))=/
úgy-úgy 8-) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2009. November 05. - 22:38:33
már túrom is befele /7%

és egy turmix is megvolt.

és egy véleményre lennék kíváncsi. arról már régen lemondtam, hogy izmos legyek, egyszerűen nem nekem való ez a sport. gyenge vagyok na :D nincsen kitartásom. de azért nem szeretnék egy nagy massza lenni, és vissza kéne szerezni egy kockás közeli hasat. bár nem vagyok hízékonynak mondható, de azért már bele tudok markolni a pocakba :D

most kb 5 hónap kihagyás után kedztem el ismét edzeni. szerintetek várhatok eredmény heti kb 3*1 óra edzéstől? ebből 2-t gondoltam súlyzósnak és egyet kardionak. plusz persze egy minimum félig tiszta étkezés.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 05. - 22:42:30
Ez így nagy vonalakban leírva sem egy kockáshasfejlesztő menetrend!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 05. - 23:01:53
már túrom is befele /7%

és egy turmix is megvolt.

és egy véleményre lennék kíváncsi. arról már régen lemondtam, hogy izmos legyek, egyszerűen nem nekem való ez a sport. gyenge vagyok na :D nincsen kitartásom. de azért nem szeretnék egy nagy massza lenni, és vissza kéne szerezni egy kockás közeli hasat. bár nem vagyok hízékonynak mondható, de azért már bele tudok markolni a pocakba :D

most kb 5 hónap kihagyás után kedztem el ismét edzeni. szerintetek várhatok eredmény heti kb 3*1 óra edzéstől? ebből 2-t gondoltam súlyzósnak és egyet kardionak. plusz persze egy minimum félig tiszta étkezés.

Én 3x2 órát nyomok, de ebből kiindulva reménytelen dologra vállalkozol  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. November 05. - 23:07:22
3x1óra + 3x30perc kardió így már  valamennyivel jobban hangzana... de ez sem tuti a féltiszta meg jólessz tisztának is  O0 ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 05. - 23:15:25
3x1óra + 3x30perc kardió így már  valamennyivel jobban hangzana... de ez sem tuti a féltiszta meg jólessz tisztának is  O0 ****:))) ****:)))

Haggyad, amúgy is egy szánalompatkány csak, nem lesz belőle semmi  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2009. November 05. - 23:23:25
3x1óra + 3x30perc kardió így már  valamennyivel jobban hangzana... de ez sem tuti a féltiszta meg jólessz tisztának is  O0 ****:))) ****:)))

Haggyad, amúgy is egy szánalompatkány csak, nem lesz belőle semmi  :D
:-p ;D

egen, sajnos nem egyszerű, de valahog yennyi időből kellene kihozni a legjobbat. sajnos nem nagyon tudok többet rászánni sem. bár ez furán hangozhat azoknak, akik még munka mellett is ezt csinálják, de tényleg így van :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 05. - 23:26:18
Nyah, megjöttem a Brutálról... hát vegyes...
ÚJabb rekord született, 29200 kiló asszem, egy pici, és csendes emberke volt :-)->
legjobb pillanat
utolsó gyakorlat, utosló elötti sorozat
rúdon rajta mindkét oldalon 25 kiló, guggolok, 10 ismétlésnél éppen odanéztem látom ,hogy épp leesnek a tárcsák a jobb oldalról, annyit tudtam csak csinálni, hogy elordítottam,hogy vigyázz, mert a segítömet különben vihettük volna a korházba, így is egy centivel ment el a rúd az orra elöt
 én meg elengedtem egyik kézel,hogy ne legyen baj, aztán megvártam, míg a másik oldalon is leesnek a súlyok
 szerencse,hogy senki nemvolt a közelben
a versenybíró meg midnezt nemvette észre, pedig szembeált velem, mikor leraktam az ÜRES rudat, beírta,hogy 10 ismétlés... mondom, nem csinálhatom meg a 2 öt? eklezdi nem... mondom leesett a rúd bazdmeg :-<
erre: tényleg?
 ˝=/
amúgy jóvolt, kiméltem a derekam, így is 11640 sikerült
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 05. - 23:31:40

Jól van Fasti, jól van!  ;) @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 05. - 23:33:41

azért a két hét gyulladás csökkentözés, meg pici betegség betett az erőmnek,  multkor sokkal erősebbvoltam :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. November 05. - 23:34:16
Nyah, megjöttem a Brutálról... hát vegyes...
ÚJabb rekord született, 29200 kiló asszem, egy pici, és csendes emberke volt :-)->
legjobb pillanat
utolsó gyakorlat, utosló elötti sorozat
rúdon rajta mindkét oldalon 25 kiló, guggolok, 10 ismétlésnél éppen odanéztem látom ,hogy épp leesnek a tárcsák a jobb oldalról, annyit tudtam csak csinálni, hogy elordítottam,hogy vigyázz, mert a segítömet különben vihettük volna a korházba, így is egy centivel ment el a rúd az orra elöt
 én meg elengedtem egyik kézel,hogy ne legyen baj, aztán megvártam, míg a másik oldalon is leesnek a súlyok
 szerencse,hogy senki nemvolt a közelben
a versenybíró meg midnezt nemvette észre, pedig szembeált velem, mikor leraktam az ÜRES rudat, beírta,hogy 10 ismétlés... mondom, nem csinálhatom meg a 2 öt? eklezdi nem... mondom leesett a rúd bazdmeg :-<
erre: tényleg?
 ˝=/
amúgy jóvolt, kiméltem a derekam, így is 11640 sikerült

Ezt az ilyen fajta guggolast hogy sikerult veghezvinned?? :D !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 05. - 23:37:49

fém tárcsák voltak, semmi gumirozás.... konkrétan ha megfújtam elindult a rúdon Łł=
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 06. - 00:14:38

Nade mi a faxom az a szorító??  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 06. - 00:15:56

a poén, hogy fentvolt,de ténlyeg... ileyn rúgós szar
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 06. - 00:17:28
fastor, má' ne haragudj, de úgy guggoltál, mint egy mérleghinta?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 06. - 00:17:36
Nyah, megjöttem a Brutálról... hát vegyes...
ÚJabb rekord született, 29200 kiló asszem, egy pici, és csendes emberke volt :-)->
legjobb pillanat
utolsó gyakorlat, utosló elötti sorozat
rúdon rajta mindkét oldalon 25 kiló, guggolok, 10 ismétlésnél éppen odanéztem látom ,hogy épp leesnek a tárcsák a jobb oldalról, annyit tudtam csak csinálni, hogy elordítottam,hogy vigyázz, mert a segítömet különben vihettük volna a korházba, így is egy centivel ment el a rúd az orra elöt
 én meg elengedtem egyik kézel,hogy ne legyen baj, aztán megvártam, míg a másik oldalon is leesnek a súlyok
 szerencse,hogy senki nemvolt a közelben
a versenybíró meg midnezt nemvette észre, pedig szembeált velem, mikor leraktam az ÜRES rudat, beírta,hogy 10 ismétlés... mondom, nem csinálhatom meg a 2 öt? eklezdi nem... mondom leesett a rúd bazdmeg :-<
erre: tényleg?
 ˝=/
amúgy jóvolt, kiméltem a derekam, így is 11640 sikerült

Ezt az ilyen fajta guggolast hogy sikerult veghezvinned?? :D !+"%
fém tárcsák voltak, semmi gumirozás.... konkrétan ha megfújtam elindult a rúdon Łł=

Nade mi a faxom az a szorító??  !+"%
a poén, hogy fentvolt,de ténlyeg... ileyn rúgós szar

Akkor már megint gémeskutat játszottál, nem tudom elképzelni hogy bírtad leborítani a súlyokat  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 06. - 00:19:44

énsemtudom...bár, nem ellenöriztem, csak mondták ,hogy fentvolt... a másik oldalon tutti... lehettek akkora farkak, hogy egyik oldalt lefelejteték? ;D
amúgy ténlyeg full egyenesen, mély guggolással csináltam midnent, mert szar a derekam, mondomha babasúly, akor legalább legyen szép :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 06. - 00:27:42
Nov 24 halas? Jössz?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 06. - 00:30:53
Nov 24 halas? Jössz?  ;D
csű, nemtudom még, úgy gondoltam, hogy szüneteltetek mindent az úszáson kívül dec 7 ig (esztergom) hogy a derekam meggyógyuljon, de ha jólessz,akkor megyek halasra szerintem :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 06. - 00:37:07
Nov 24 halas? Jössz?  ;D
csű, nemtudom még, úgy gondoltam, hogy szüneteltetek mindent az úszáson kívül dec 7 ig (esztergom) hogy a derekam meggyógyuljon, de ha jólessz,akkor megyek halasra szerintem :)

Örülnénk, sokat vagy emlegetve, mi ott leszünk, rekord döntés lesz mindkét srácnál  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. November 06. - 00:38:59
ezen az úgy guggoltál mint a gémeskút... háhá na ezen felnevettem! :D ****:))) ****:)))
Egyébként a Brutál Nov.16ai állomása a Nyíregyházi Brekk Fitness aki nyiregyi és megakarja magát próbálni hajrá!!! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 06. - 00:48:23
ezen az úgy guggoltál mint a gémeskút... háhá na ezen felnevettem! :D ****:))) ****:)))
Egyébként a Brutál Nov.16ai állomása a Nyíregyházi Brekk Fitness aki nyiregyi és megakarja magát próbálni hajrá!!! ;)

Nekünk messze lenne nyíregy...  Halas is van vagy 70km, de a srácok ragaszkodnak hozzá, így megyünk  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. November 06. - 01:01:53
Toljátok!!
Én is megnézem majd mit tudok!  @:-)
Mellesleg brutálon csak szabadsúlyal lehet guggolni vagy lehet keretben is? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. November 06. - 06:10:57
ezen az úgy guggoltál mint a gémeskút... háhá na ezen felnevettem! :D ****:))) ****:)))
Egyébként a Brutál Nov.16ai állomása a Nyíregyházi Brekk Fitness aki nyiregyi és megakarja magát próbálni hajrá!!! ;)

Nekünk messze lenne nyíregy...  Halas is van vagy 70km, de a srácok ragaszkodnak hozzá, így megyünk  @:-)
Én nyíregyi vagyok,jöhetnétek  o:)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 06. - 06:28:55
Nov 24 halas? Jössz?  ;D
csű, nemtudom még, úgy gondoltam, hogy szüneteltetek mindent az úszáson kívül dec 7 ig (esztergom) hogy a derekam meggyógyuljon, de ha jólessz,akkor megyek halasra szerintem :)

Örülnénk, sokat vagy emlegetve, mi ott leszünk, rekord döntés lesz mindkét srácnál  ;)
:o :-[ --) ez jól esett
nemtommég utánnanézek ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. November 06. - 10:11:29
ezen az úgy guggoltál mint a gémeskút... háhá na ezen felnevettem! :D ****:))) ****:)))
Egyébként a Brutál Nov.16ai állomása a Nyíregyházi Brekk Fitness aki nyiregyi és megakarja magát próbálni hajrá!!! ;)
Ahogy egyik kedvenc South Park karakterem mondaná: "Abüdöspicsába!" Nem leszek otthon. ÁÁÁ!!!  ˝=/
Ez  :-)- - ás!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 06. - 10:48:34
Toljátok!!
Én is megnézem majd mit tudok!  @:-)
Mellesleg brutálon csak szabadsúlyal lehet guggolni vagy lehet keretben is? ;D

Keretben...háhogyne...  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 06. - 12:25:47
Ezt mar sokszor szerettem volna tisztazni nehany emberrel...

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. November 06. - 12:33:07
Csak az alsó a keret kitaláltam? mit nyertem? hova menjek átvenni?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. November 06. - 13:05:30
Akkor Smith gépre gondoltam Steve! ;-oo-; ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 06. - 14:54:23
Ma ment 70 kilóval a koponyatörő!!!Örülök... @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 06. - 17:13:50
Ma ment 70 kilóval a koponyatörő!!!Örülök... @-o

Az igen!  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 06. - 17:25:42
Ma ment 70 kilóval a koponyatörő!!!Örülök... @-o

Az igen!  ****:))))))

Bizonyos súly felett ez már koponya- és könyöktörő, nem?!...  :D !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. November 06. - 17:35:57
Hopika grat! @:-) ;-oo-;
Én ma hátaztam kegyetlen durván sikerült!! @:-) @:-) @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 06. - 20:55:06
Hátaztam ma egy jót....

Döntött törzsű evezés
60x20
100x20
120x15
140x9
140x12
120x15
120x15

Húzódzkodás 3x8
Lehúzás szélesen 4x80x10
Másik fogással 4x8x10
Evezés csigán 4x70x12
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 06. - 21:12:42
Hello.

Mell volt ma.

Fekvenyomás:
20x20, 40x15, 70x8, 90x5, 90x6, 90x6 - levetkőzve 60 -ra azzal még 8

Fekevenyomás ferdepadon franciarúddal  ;D  :

57x10x3  nagyon lassú leengedéssel

Ferdenyomás egykezesekkel:
3x10x20 szintén lassan

Csigás keresztezés:
3x15x20

1 sorozat súrló bicepsz :
30ism x 57

Most pedig éjszakás műszak és zaba.  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2009. November 07. - 13:24:18
Sziasztok!

Gondolkodom, hogy kicsit megtamogatom a tomegelesem.
Anabolic Xtreme es Alri termekei kozott gondolkodok, konkretabban a Superdrol NG (be tudom szerezni), hyperdrolx2, mass fx, jungle es bad ass mass.
Mit gondoltok, mit lenne erdemes stackelni?

koszi.

Szerk. Na hulyeseget kerdeztem, mert persze a jungle-t a BAM-szel, a hyperdrolt meg a mass fx-szel lenne erdemes szedni, de ha tudok Superdrolt szerezni, akkor a melle mi lenne erdemes, vagy egyaltalan kell-e a superdroll melle valami mas is?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 07. - 15:03:22
NA sikerült megejtenem a fekvenyomósdit, magamhoz képest jól metn a mell a leggyengébb testrészem,mégis egyéni csúcsot állítottambe , 120ba ment teljesen egyedül 2*4.felemelő érzés volt.Nem akartam csúcsot nyomni, egyedül voltam,stb...de jóó volt :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 07. - 15:41:08
Wabbáról vki tud vmit?Vagy lehet tudni már bármit is?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 08. - 15:07:46
hali valaki ismeri ezt a tömegnövelőt?: Labrada - Lean Body Mass 60
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 09. - 17:02:20
Ti tömegeléskor mennyi vizet szoktatok inni naponta?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 09. - 17:14:50
Ti tömegeléskor mennyi vizet szoktatok inni naponta?

3-5L mikor hogy. De ez majdnem hogy kevés, 5L körül az optimális magas fehérje bevitel mellett, szerintem  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 09. - 17:30:43
Ti tömegeléskor mennyi vizet szoktatok inni naponta?

3-5L mikor hogy. De ez majdnem hogy kevés, 5L körül az optimális magas fehérje bevitel mellett, szerintem  /:-)
Nekem 2-3 L megy.Holnaptól mepróbálok emelni a vízfogyasztáson, de 5 liter az nagyon sok  :o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 09. - 17:54:22
Ti tömegeléskor mennyi vizet szoktatok inni naponta?

3-5L mikor hogy. De ez majdnem hogy kevés, 5L körül az optimális magas fehérje bevitel mellett, szerintem  /:-)
Nekem 2-3 L megy.Holnaptól mepróbálok emelni a vízfogyasztáson, de 5 liter az nagyon sok  :o

Nem sok az. Csak lehet nem a te méreteidre van kiszámolva  ;D Reggeli turmix - fél liter, kaja után iszol 3dl-eket, plusz még edzés közben 1-1,5L és már nem is sok  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 09. - 17:55:50
Ti tömegeléskor mennyi vizet szoktatok inni naponta?

3-5L mikor hogy. De ez majdnem hogy kevés, 5L körül az optimális magas fehérje bevitel mellett, szerintem  /:-)
Nekem 2-3 L megy.Holnaptól mepróbálok emelni a vízfogyasztáson, de 5 liter az nagyon sok  :o

Nem sok az. Csak lehet nem a te méreteidre van kiszámolva  ;D Reggeli turmix - fél liter, kaja után iszol 3dl-eket, plusz még edzés közben 1-1,5L és már nem is sok  ;)
A turmixot nem hiszem, hogy a vizfogyasztáshoz kéne számolni. Bár nem vagyok benne egészen biztos.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 09. - 17:56:41

Balunal a pont
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. November 09. - 17:56:54
4-5l de volt már mikor 8...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 09. - 17:58:00
Ti tömegeléskor mennyi vizet szoktatok inni naponta?

3-5L mikor hogy. De ez majdnem hogy kevés, 5L körül az optimális magas fehérje bevitel mellett, szerintem  /:-)
Nekem 2-3 L megy.Holnaptól mepróbálok emelni a vízfogyasztáson, de 5 liter az nagyon sok  :o

Nem sok az. Csak lehet nem a te méreteidre van kiszámolva  ;D Reggeli turmix - fél liter, kaja után iszol 3dl-eket, plusz még edzés közben 1-1,5L és már nem is sok  ;)
A turmixot nem hiszem, hogy a vizfogyasztáshoz kéne számolni. Bár nem vagyok benne egészen biztos.

Lehet hogy nem.. Dehát abban is van fél liter víz, az nem használódik fel?  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. November 09. - 17:58:42
Ti tömegeléskor mennyi vizet szoktatok inni naponta?

mivel nálam ninsc vizmegvonás,mert nem vagyok versenyző 4-5 liter mindig megy.. nyáron 7-8
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 09. - 18:01:10
Akkor muszáj lesz belehúznom :-oD
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 09. - 18:04:08
Ti tömegeléskor mennyi vizet szoktatok inni naponta?

3-5L mikor hogy. De ez majdnem hogy kevés, 5L körül az optimális magas fehérje bevitel mellett, szerintem  /:-)
Nekem 2-3 L megy.Holnaptól mepróbálok emelni a vízfogyasztáson, de 5 liter az nagyon sok  :o

Nem sok az. Csak lehet nem a te méreteidre van kiszámolva  ;D Reggeli turmix - fél liter, kaja után iszol 3dl-eket, plusz még edzés közben 1-1,5L és már nem is sok  ;)
A turmixot nem hiszem, hogy a vizfogyasztáshoz kéne számolni. Bár nem vagyok benne egészen biztos.

Lehet hogy nem.. Dehát abban is van fél liter víz, az nem használódik fel?  ::)

Ha jól tudom, amit emészteni kell, az nem pótolja a vizet.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 09. - 18:05:46
Sajnos én is viszonylag keveset iszom-nekem jó esetben van meg a 4 l...kivéve,ha sörözök... ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 09. - 18:09:59
Nekem kb. 3 liter ami a turmixokon kívül lemegy. Nekem ennyi a kényelmes :-oD
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 09. - 18:46:08
Pont ezen gondolkoztam, hogy ki hogy számolja azt az 5-6 litert.
Mert én, amit a turmix-szal viszek be, nem számolom! Ezen kívül 3liter kb., nem igazán kívánok többet!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 09. - 18:50:31
Szerintem a folyadek az folyadek... Ugy ertem en abszolute nem szamolgatom, megszoktam mar egy adott mennyiseget (5-6 liter/nap), de velemenyem szerint bele szamit a turmix is.

Mert akkor pl. ha eves kozben iszok akkor azt sem szamoljam bele...?

Mondjuk ezen nem fogunk osszeveszni.

 :-oD
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 09. - 18:51:28
Akkor nyugodt vagyok, én is beviszek 5-6 litert :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2009. November 09. - 19:33:52
Nálam 4-5L a jellemző turmixal együtt,de persze van amikor ezt jóval meghaladom.  :-oD
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 09. - 19:38:56
Meggyüttem a hátazásból, jólment a tréning, felhúzásban 160*15 volt a plafon ami nekem egyéni csúcs, jupppíííííííííííí!!!!!!!!

Egyébiránt kb. 4-5litert ihatok meg asszem, plusz a turmixok.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kris - 2009. November 09. - 23:18:22
Szerintem a folyadek az folyadek... Ugy ertem en abszolute nem szamolgatom, megszoktam mar egy adott mennyiseget (5-6 liter/nap), de velemenyem szerint bele szamit a turmix is.

Mert akkor pl. ha eves kozben iszok akkor azt sem szamoljam bele...?

Mondjuk ezen nem fogunk osszeveszni.

 :-oD

Egyszer valahol azt olvastam ,hogy amit emésztenie kell a szervezetnek az nem számít be a folyadékszükségletbe.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 09. - 23:20:24
Szerintem a folyadek az folyadek... Ugy ertem en abszolute nem szamolgatom, megszoktam mar egy adott mennyiseget (5-6 liter/nap), de velemenyem szerint bele szamit a turmix is.

Mert akkor pl. ha eves kozben iszok akkor azt sem szamoljam bele...?

Mondjuk ezen nem fogunk osszeveszni.

 :-oD

Egyszer valahol azt olvastam ,hogy amit emésztenie kell a szervezetnek az nem számít be a folyadékszükségletbe.

Találós kérdés: ha a fehérjét vízzel hígítod akkor mit emésztesz?
a) a fehérjét csak
b) a vizet
c) a fehérjét és a vizet is
d) csak magamat mert hüJe vagyok mint a sütőtök  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kris - 2009. November 09. - 23:25:48
Valami olyasmi volt ,bizonyos dolgok ami elvileg folyadék de a szervezetnek emésztenie kell az bizonyos esetekben vizet von el a szervezetből.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 09. - 23:31:55
Valami olyasmi volt ,bizonyos dolgok ami elvileg folyadék de a szervezetnek emésztenie kell az bizonyos esetekben vizet von el a szervezetből.

Hát nemtom.. Napi folyadékbevitelbe beleszámolják a levest is, és ugye azt is emészted..  /7%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 09. - 23:34:01
Jó is a leves nagyon...ha mindetn fedezni tudnék tápanyagögyben a kedvenc leveseimből, biza azokat enném csak...szállna ki a kontaktgrill az ablakon mint rabmadár mikor szélnek eresztik ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. November 09. - 23:48:53
na én már asse tudom h ki kivel van! Inni kell a turmixot ozt cső mellé meg sok vizet! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kris - 2009. November 09. - 23:49:59
Én még az életben  nem ittam meg egy nap 5 litert. Akármit beleszámolva! Sajnos!!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 10. - 00:01:15
Szerintem a folyadek az folyadek... Ugy ertem en abszolute nem szamolgatom, megszoktam mar egy adott mennyiseget (5-6 liter/nap), de velemenyem szerint bele szamit a turmix is.

Mert akkor pl. ha eves kozben iszok akkor azt sem szamoljam bele...?

Mondjuk ezen nem fogunk osszeveszni.

 :-oD

Egyszer valahol azt olvastam ,hogy amit emésztenie kell a szervezetnek az nem számít be a folyadékszükségletbe.
Az emeszteshez tapanyag kell es folyadek...

Ezert tettem fel a kerdest a hsz-ben amire reagaltal.  :-oD
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 10. - 00:12:10
Én még az életben  nem ittam meg egy nap 5 litert. Akármit beleszámolva! Sajnos!!!!

Meee még nem volt egy fincsi vízhajtásod...  ;D :----
Na jó, ez megint más tészta, de ez jutott eszembe.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kris - 2009. November 10. - 00:21:29
Szerintem a folyadek az folyadek... Ugy ertem en abszolute nem szamolgatom, megszoktam mar egy adott mennyiseget (5-6 liter/nap), de velemenyem szerint bele szamit a turmix is.

Mert akkor pl. ha eves kozben iszok akkor azt sem szamoljam bele...?

Mondjuk ezen nem fogunk osszeveszni.

 :-oD

pont azt irjak tobb helyen hogy a jo emeszteshez eves kozben nem jo a folyadekbevitel. Felhigitja a gyomorsavat.

Egyszer valahol azt olvastam ,hogy amit emésztenie kell a szervezetnek az nem számít be a folyadékszükségletbe.
Az emeszteshez tapanyag kell es folyadek...

Ezert tettem fel a kerdest a hsz-ben amire reagaltal.  :-oD
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 10. - 00:37:53

Mar megint nem ugy ertetted ahogy irtam... ;D

Az emeszteshez tapanyag kell es folyadek... Marmint hogy pl. egyel napokig es ekozben ne igyal semmit...vagy irok egy rovidebb tesztet...szord bele a proteinport a szadba es nyeld le... Kell folyadek vagy nem?

Akkor a turmix egyben folyadekbevitel is vagy nem?  ::)

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Seth - 2009. November 10. - 03:08:38
Én még az életben  nem ittam meg egy nap 5 litert. Akármit beleszámolva! Sajnos!!!!

Meee még nem volt egy fincsi vízhajtásod...  ;D :----
Na jó, ez megint más tészta, de ez jutott eszembe.  :D

Kicsibors Neked egyre durvább képeid vannak   ;) Az én rekordom 11,5-12 liter 1 nap alatt na akkor már tényleg kezd herótod lenni tőle, de meglepő dolgokra képes...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kris - 2009. November 10. - 07:35:47

De értettem ,csak egy kicsit továbbléptem a témában.

Nekem fogalmam sincs ,hogy most melyik az igaz ,szerintem ez is olyan mint máshol ,hogy különböző vélemények vannak tudományos szinten is.

Ezeket csak olvastam.

De mint olvastam Balu is hasonlót írt

Most találtam az előző beírásom cáfolatát:

Évekkel ezelőtt terjedt el az a tévhit, hogy ha evés közben sok folyadékot fogyasztunk, felhígul a gyomorsav, és nem tudja lebontani a tápanyagokat. Ma már tudjuk, hogy az étkezéshez hozzátartozik egy pohár víz. A víz segíti az emésztést és a tápanyagok eljuttatását a szervezet minden sejtjéhez. Nagyjából 3 gramm víz szükséges ahhoz, hogy az izmok el tudjanak raktározni 1 gramm szénhidrátot.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 10. - 08:49:09
Egy egyszerűnek tűnő kérdésből elég hosszadalmas csevegés alakult ki ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 10. - 08:52:04
Akkor visszaegyszerűsítem oda ahol az elején tartottunk, minden kaja mellé egy nagy pohár wasser, a maradékod meg ellövöd edzés alatt, plusz turmixok, plusz igyék, h ne legyen szomjas.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 10. - 08:53:21
Arra mindenképp rájöttem, hogy kevés amit iszok.Turmix nélkül 2-3 liter.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 10. - 09:19:40
Én még az életben  nem ittam meg egy nap 5 litert. Akármit beleszámolva! Sajnos!!!!

Meee még nem volt egy fincsi vízhajtásod...  ;D :----
Na jó, ez megint más tészta, de ez jutott eszembe.  :D

Kicsibors Neked egyre durvább képeid vannak   ;) Az én rekordom 11,5-12 liter 1 nap alatt na akkor már tényleg kezd herótod lenni tőle, de meglepő dolgokra képes...

Seth, a te képeiddel asszem semmi nem ér fel, de köszike!  :-){  ;)
( Ahogy Béla mondaná: a magam szintjén alakulok...  :D )

Huh, az a 12 liter már kurva durva! :o
(Melyik a jobb, egy kurva durva, vagy egy durva kurva?!  ****:))) ****:))) ****:)))
Na jó, megint pihent vagyok, sorryka! :D)
...Egyébként csak én vagyok úgy ezzel, hogy vízhajtáskor már magától a víztől is hányingert kapok?!...  ****:))) !+"%

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2009. November 10. - 13:33:57
Nem értem miért lovagoltok ennyit ezen a víz témán... ::)

Bár én biztos freaknek számítok a napi 1 turmixommal, amit 1,5 dl tejjel fogyasztok.  :)

De szerintem egy jól alkalmazható hüvelykujjszabály, hogy ha már szomjúságérzeted van, akkor az már rég rossz. (ugyanez az éhségnél is, szerintem ha éhes vagy, akkor már rég katabolizálsz)  8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 10. - 13:45:17
Endrénél a pont..tőlem szokták kérdezni, hogy minek iszom, ha nem vagyok szomjas...igen az már sztem rossz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 10. - 13:56:33
Nem értem miért lovagoltok ennyit ezen a víz témán... ::)

Miért... én szeretek lovagolni...  :laugh: :-X !+"%***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 10. - 13:57:58
Hagyd már, hadd cseréljenek eszmét a vízfogyasztásról, ez is kardinális kérdés...  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 10. - 14:01:11
Nem értem miért lovagoltok ennyit ezen a víz témán... ::)

Miért... én szeretek lovagolni...  :laugh: :-X !+"%***))))

A jelenlegi derekammal még ezt is kihagynám...gondolkodtam pont tegnap rajta és szerintem max. állva lennék mostanában képes bármire is...
Na de legyen on is:
Olvasom a chat-et és be kell látnom,hogy egyedül én eszek normálisan?
 @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 10. - 14:05:40
Nem értem miért lovagoltok ennyit ezen a víz témán... ::)

Miért... én szeretek lovagolni...  :laugh: :-X !+"%***))))

A jelenlegi derekammal még ezt is kihagynám...gondolkodtam pont tegnap rajta és szerintem max. állva lennék mostanában képes bármire is...
Na de legyen on is:
Olvasom a chat-et és be kell látnom,hogy egyedül én eszek normálisan?
 @-o

No jó-jó, de páran mi verseny utáni habzsi-dőzsit tartunk...  :laugh:
Amúgy ja, majd meglátjuk mi áll rendelkezésemre kajából a tömegeléshez...  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 10. - 14:06:56
Hagyd már, hadd cseréljenek eszmét a vízfogyasztásról, ez is kardinális kérdés...  :D
hmmmm az epres kardinális az fincsiii  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 10. - 15:00:48
Nem értem miért lovagoltok ennyit ezen a víz témán... ::)

Miért... én szeretek lovagolni...  :laugh: :-X !+"%***))))

A jelenlegi derekammal még ezt is kihagynám...gondolkodtam pont tegnap rajta és szerintem max. állva lennék mostanában képes bármire is...
Na de legyen on is:
Olvasom a chat-et és be kell látnom,hogy egyedül én eszek normálisan?
 @-o

Csak te. A jelenlegi kajálásom kb a nullával egyenlő, szép lesz ez is  !+"% De nekem amúgy is kezdődik a karácsony előtti hajtás, ilyenkor nekem nincs időm enni, napi 24 óra munka jeee  @:-)

Mindig megmagyarázom!  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 10. - 15:06:44

Légyszi cseréld már le az avatarodat Vazzeg!... Annyira irritál ez a kép, botsi!  :-X :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. November 10. - 15:12:35
Mutterom kiadta azt a parancsot , ha már termeszt játszok 2 hétig , akkor a fagyasztóból szépen egyek fel mindent és utántöltünk karácsonyi akciókból ! :D Így hát felvan adva a lecke , de nem tétlenkedek , fogynak a termékek ! Lekváros derelye , túrós gombóc , fagyasztott gyümölcsök , sültkrumplik , sajtal töltött pulykamell mocskok , röstik , meg valami nyomoronc pogácsák ... :D . Szép igaz ? :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. November 10. - 15:34:50
Mutterom kiadta azt a parancsot , ha már termeszt játszok 2 hétig , akkor a fagyasztóból szépen egyek fel mindent és utántöltünk karácsonyi akciókból ! :D Így hát felvan adva a lecke , de nem tétlenkedek , fogynak a termékek ! Lekváros derelye , túrós gombóc , fagyasztott gyümölcsök , sültkrumplik , sajtal töltött pulykamell mocskok , röstik , meg valami nyomoronc pogácsák ... :D . Szép igaz ? :D

Nem úgy volt, hogy te már nem írsz többet! Mááááá megen itt vagy?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. November 10. - 15:51:19

A topicomba , meg velem kapcsolatban ! :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. November 10. - 16:18:56
Akkor mostantól nem akarok hallani egy szót sem. És kész. Punktum! Szóval ne beszélgess itt senkivel, mert már eleged van és töröljetek van!  ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. November 10. - 16:22:12
Akkor mostantól nem akarok hallani egy szót sem. És kész. Punktum! Szóval ne beszélgess itt senkivel, mert már eleged van és töröljetek van!  ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D

 @:-) ;-oo-; :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. November 10. - 20:13:04

Légyszi cseréld már le az avatarodat Vazzeg!... Annyira irritál ez a kép, botsi!  :-X :D
[/quote]

Nehogy már lecserélje!!!!Én imádom zsákfost!!! :D
Hopika:Már ketten vagyunk ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 10. - 20:17:44

Légyszi cseréld már le az avatarodat Vazzeg!... Annyira irritál ez a kép, botsi!  :-X :D

Nehogy már lecserélje!!!!Én imádom zsákfost!!! :D
Hopika:Már ketten vagyunk ;)
[/quote]

Te ellent mondasz nekem, Kincsem?!... Hogy mersz velem nem egyetérteni?!...  **:))))* Na megállj csak! :laugh: :laugh: :laugh: ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 10. - 20:42:11
Amúgy baszott izomláz van a mellemben, a bicepszemben, a széles hátizmom oldalsó részében és kicsi a hasamban...  :violinplay3:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 10. - 20:47:47
Amúgy baszott izomláz van a mellemben, a bicepszemben, a széles hátizmom oldalsó részében és kicsi a hasamban...  :violinplay3:

tényleg, a nőknél tud nőni a mell, ha fekve nyomnak?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 10. - 20:48:21
Amúgy baszott izomláz van a mellemben, a bicepszemben, a széles hátizmom oldalsó részében és kicsi a hasamban...  :violinplay3:

tényleg, a nőknél tud nőni a mell, ha fekve nyomnak?  ;D

Ezt most hogy érted?!...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 10. - 20:50:15
Lefordítom: ebben a témában az edzéssel kapcsolatos dolgok menjenek, direkt ki lett kötve az elején 8-} Az összes többi chat!
Lehet, hogy nem erre gondolt konkrétan, de majd újra megkérdezi a chatben :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 10. - 20:52:29
Amúgy baszott izomláz van a mellemben, a bicepszemben, a széles hátizmom oldalsó részében és kicsi a hasamban...  :violinplay3:

tényleg, a nőknél tud nőni a mell, ha fekve nyomnak?  ;D

Ezt most hogy érted?!...

nagyobb lesz e a cici ha egy nő fekve nyom meg ilyenek ?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 10. - 20:55:44
Amúgy baszott izomláz van a mellemben, a bicepszemben, a széles hátizmom oldalsó részében és kicsi a hasamban...  :violinplay3:

tényleg, a nőknél tud nőni a mell, ha fekve nyomnak?  ;D

Ezt most hogy érted?!...

nagyobb lesz e a cici ha egy nő fekve nyom meg ilyenek ?
!+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 10. - 20:56:11
Lefordítom: ebben a témában az edzéssel kapcsolatos dolgok menjenek, direkt ki lett kötve az elején 8-} Az összes többi chat!
Lehet, hogy nem erre gondolt konkrétan, de majd újra megkérdezi a chatben :-}

konkrétan a növekedésre gondoltam  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 10. - 20:59:47
Amúgy baszott izomláz van a mellemben, a bicepszemben, a széles hátizmom oldalsó részében és kicsi a hasamban...  :violinplay3:

tényleg, a nőknél tud nőni a mell, ha fekve nyomnak?  ;D

Ezt most hogy érted?!...
.
nagyobb lesz e a cici ha egy nő fekve nyom meg ilyenek ?

A noi mell zsirszovet......
Es ha fekvenyomnak, lapos lessz, nemkicsit, es most felejtsd el ezeket a  roppant erdekes kerdeseket egyelore. Vagy tedd fel oket valami olyan topicba, ahol valaki valaszolgat a kezdoknek.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 10. - 21:00:24
Én tegnap fekvenyomtam 30°-on, ott 45 kg volt a legtöbb, talán 6 ismétlésig, aztán volt tárogatás vízszintesen azt aaszem csak 7 kg-val csináltam de 12 ismétléseket, meg gey kezesekkel fekvenyomás szintén ferdén, 12 kilósokkal, 10-12-es ismétlésszámmal.
Bicepsznél volt egyenes rúddal 20 kiló 12-es ismétlésekkel, ülve ferde padnál beforgatós bic. 7-8-9-10 kilókkal, 12-10-es ismétlésszámokkal, illetve alsó csigás bicepszezés de az már csak 10 kilóval és 12-es ismétlésekkel, mert eléggé kifáradtam, arról nem is beszélve, hogy előtte csak 1 banánt ettem, meg 5 szem kis nápolyit, azt is vagy 3 órával korábban...  ::)
Na meg hasaztam is, lábemeltem 15-ös ismétlésekkel, illetve harangoztam 12-es ismétlésekkel.
Mindenből 4 sorozat ment.
Nem nagy cucc, de én még úgyse írtam sokat ide edzéseimről...  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 10. - 21:02:25
Lefordítom: ebben a témában az edzéssel kapcsolatos dolgok menjenek, direkt ki lett kötve az elején 8-} Az összes többi chat!
Lehet, hogy nem erre gondolt konkrétan, de majd újra megkérdezi a chatben :-}

konkrétan a növekedésre gondoltam  ****:))))))
Gondold végig....zsírszövet nem nő a súlyzós edzés hatására 8-} Sőt, diéta alatt konkrétan el is fogy szerencsétlen, hallottam már fitness forma versenyzőt panaszkodni a "parízer" miatt a verseny napján :-} Szóval ha hízik a hölgy(zsírban) akkor nő a cici, ha fogy, akkor laposodik. Nagyon ritka az, amikor valakinek nem tűnik el...illetve sokan tesznek is róla, hogy ne tűnjön el, sőt! ****:)))))) Łł=
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 10. - 21:05:24
Írtam a mai edzésemről, de nem került bé...a lényeg sikerült ferdepadon 100*5 öt csinálni, méghozzá kát sorozatban is.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 10. - 22:07:15
Amúgy baszott izomláz van a mellemben, a bicepszemben, a széles hátizmom oldalsó részében és kicsi a hasamban...  :violinplay3:

tényleg, a nőknél tud nőni a mell, ha fekve nyomnak?  ;D

Ezt most hogy érted?!...
.
nagyobb lesz e a cici ha egy nő fekve nyom meg ilyenek ?

A noi mell zsirszovet......
Es ha fekvenyomnak, lapos lessz, nemkicsit, es most felejtsd el ezeket a  roppant erdekes kerdeseket egyelore. Vagy tedd fel oket valami olyan topicba, ahol valaki valaszolgat a kezdoknek.

elnézést májsztro azt hittem ide írhatnak kezdők is  o--O
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 10. - 22:08:12
Lefordítom: ebben a témában az edzéssel kapcsolatos dolgok menjenek, direkt ki lett kötve az elején 8-} Az összes többi chat!
Lehet, hogy nem erre gondolt konkrétan, de majd újra megkérdezi a chatben :-}

konkrétan a növekedésre gondoltam  ****:))))))
Gondold végig....zsírszövet nem nő a súlyzós edzés hatására 8-} Sőt, diéta alatt konkrétan el is fogy szerencsétlen, hallottam már fitness forma versenyzőt panaszkodni a "parízer" miatt a verseny napján :-} Szóval ha hízik a hölgy(zsírban) akkor nő a cici, ha fogy, akkor laposodik. Nagyon ritka az, amikor valakinek nem tűnik el...illetve sokan tesznek is róla, hogy ne tűnjön el, sőt! ****:)))))) Łł=

Köszönöm a felvilágosítást  :-):-)::  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 10. - 22:23:03
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 10. - 22:34:30
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.

Kabbe  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 10. - 22:37:21
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.

Kabbe  ;D
Ne hagyd magad Jordan, ajánld az egylábas guggolást!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. November 10. - 22:39:31
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.

Kabbe  ;D
Ne hagyd magad Jordan, ajánld az egylábas guggolást!  ;D

Merevlábas guggolás is mehet ilyenkor ! :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 10. - 22:40:46
Na lökjed Jordan :-O
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 10. - 22:55:00
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.
ha a guggolás nem elég akkor kislánymódon csinálod  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 10. - 22:56:29
Lebuktam  :-O
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 10. - 23:04:52
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.
ha a guggolás nem elég akkor kislánymódon csinálod  ;D
De meghalokhogyharamnezel kiegyensulyozott labizomzatot akar!

 (:-)

 @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 10. - 23:05:28
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.
ha a guggolás nem elég akkor kislánymódon csinálod  ;D
De meghalokhogyharamnezel kiegyensulyozott labizomzatot akar!

 (:-)

 @:-)
akkor is  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. November 10. - 23:06:15
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.
ha a guggolás nem elég akkor kislánymódon csinálod  ;D
De meghalokhogyharamnezel kiegyensulyozott labizomzatot akar!

 (:-)

 @:-)

Te miért is szólsz ebbe bele ? :D  ;-oo-;

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 10. - 23:07:40
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.
ha a guggolás nem elég akkor kislánymódon csinálod  ;D
De meghalokhogyharamnezel kiegyensulyozott labizomzatot akar!

 (:-)

 @:-)

Te miért is szólsz ebbe bele ? :D  ;-oo-;

Probalok beilleszkedni...  :-[
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 10. - 23:08:37
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.
ha a guggolás nem elég akkor kislánymódon csinálod  ;D
De meghalokhogyharamnezel kiegyensulyozott labizomzatot akar!

 (:-)

 @:-)

Te miért is szólsz ebbe bele ? :D  ;-oo-;

Probalok beilleszkedni...  :-[

Akkor koxoljal  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. November 10. - 23:08:45
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.
ha a guggolás nem elég akkor kislánymódon csinálod  ;D
De meghalokhogyharamnezel kiegyensulyozott labizomzatot akar!

 (:-)

 @:-)

Te miért is szólsz ebbe bele ? :D  ;-oo-;

Probalok beilleszkedni...  :-[

A szaros kis Balkánon nem szívesen látjuk a tengerentúliakat ! :D

Steve , szoktál-e találkozni valami ismertebb bodyssal a kinti teremben ?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 10. - 23:10:39
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.
ha a guggolás nem elég akkor kislánymódon csinálod  ;D
De meghalokhogyharamnezel kiegyensulyozott labizomzatot akar!

 (:-)

 @:-)

Te miért is szólsz ebbe bele ? :D  ;-oo-;

Probalok beilleszkedni...  :-[

Akkor koxoljal  :D
:D

Most nincs ra $...

Akkor majd kesobb visszajovok...

...nagy kokszos allatkent es akkor majd kuss lesz nektek!!!!!!  :-/-- :--: >:D

 ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 10. - 23:12:15
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.
ha a guggolás nem elég akkor kislánymódon csinálod  ;D
De meghalokhogyharamnezel kiegyensulyozott labizomzatot akar!

 (:-)

 @:-)

Te miért is szólsz ebbe bele ? :D  ;-oo-;

Probalok beilleszkedni...  :-[

A szaros kis Balkánon nem szívesen látjuk a tengerentúliakat ! :D

Steve , szoktál-e találkozni valami ismertebb bodyssal a kinti teremben ?
En vagyok a legismertebb bodys a kornyeken.  ***))) ;D

Igaz Marcus Haley nem lakik messze.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. November 10. - 23:12:22
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.
ha a guggolás nem elég akkor kislánymódon csinálod  ;D
De meghalokhogyharamnezel kiegyensulyozott labizomzatot akar!

 (:-)

 @:-)

Te miért is szólsz ebbe bele ? :D  ;-oo-;

Probalok beilleszkedni...  :-[

Akkor koxoljal  :D
:D

Most nincs ra $...

Akkor majd kesobb visszajovok...

...nagy kokszos allatkent es akkor majd kuss lesz nektek!!!!!!  :-/-- :--: >:D

 ****:)))

Maradt a múltkori bizniszünkből még egy kis csigás ... meg Amnentát is van még , de vigyázz mert kiszőrösödsz bazzeg ! :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 10. - 23:13:40
RAKJUK ÖSSZE A HOLNAPI LÁBEDZÉSEM, Jordan nem írhat mer ő szakadtlábú...szóval vátnám agyakorlatokra az ötleteket, a guggolás nekem alap, de minden mást szívesen fogadok,hogy egy jó kis szédüléses-hányásos élménny legyen belőle.
ha a guggolás nem elég akkor kislánymódon csinálod  ;D
De meghalokhogyharamnezel kiegyensulyozott labizomzatot akar!

 (:-)

 @:-)
Pl ilyet?  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Akezdetfia - 2009. November 11. - 15:16:32
láttam volt szó a napi vizfogyasztásról  0o0o0  én napi kb 1litert fogyasztok, az kevés?   ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 11. - 15:20:19
láttam volt szó a napi vizfogyasztásról  0o0o0  én napi kb 1litert fogyasztok, az kevés?   ????...
Mr. Akezdetfia!
Ha olvastad,akkor láthattad,hogy kevés...
Ne basszuk már szét hülye kérdésekkel ezt a topikot is-please!
Nem kell válaszolni...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 11. - 15:54:37
Lábtréning következik, lassacskán indulok, odabaszom neki rendesen az az egy biztos..jövő kedden lesz abrutal csellndzs, megnézem, ki a jani.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 11. - 18:48:33
levittem egy barátomat edzeni, akivel annó 17 éve együtt kezdtünk el úszni ;D
nyomtunk egy teljes testet, neki elsö edzése volt, ezért nem is írom a súlyait, általában csak rúd volt, majd fokozatosan emelünk rajta ;)
guggolás vállszélességben
50*12*3
felhúzás
60*12*3
fekvenyomás 
50*12*2
60*6
húzódszkodás
4*max szabályosan
vállból nyomás rúddal
4* 12-15
90 fokos evezés
12*12*3
koponya törö-karhajlítás Szuperszett
20*12*3
lábfeszítő, lábhajlító szuperszett
30*12*4
aztán vádli, és has...
jóvólt @:-) @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 12. - 08:52:43
Ma Lábazom majd azt hiszem.
Ugye elég régen nem edzettem ezt a testrészt.(4-5 hónap)

Szerintetek mi az az edzésmunka ami most kb elegendő neki?

Így elsőre talán nem kellene szétraknom....   

Mert akkor holnap Moonwalk lesz  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 12. - 08:57:20
Ma Lábazom majd azt hiszem.
Ugye elég régen nem edzettem ezt a testrészt.(4-5 hónap)

Szerintetek mi az az edzésmunka ami most kb elegendő neki?

Így elsőre talán nem kellene szétraknom....   

Mert akkor holnap Moonwalk lesz  ;D

Hát én máskor sem javasolnám, hogy szétrakd a lábaidat...  :-}  >:D >:D >:D ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 12. - 08:57:54
Elnézést, ez magas volt...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 12. - 09:01:37
Értem, guggolás szűk terpeszben   ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 12. - 09:13:50
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 12. - 09:17:13
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

Há mer csíra vagy! :-}       ;D >:D ))=/
Én nem is kezdtem még neki a tömegelésnek meg az edzésnek és mégis növök...itt-ott...  !+"% :laugh: ***)))) ***))) :-X
Ugyan 1x már edzettem a héten, meg még egyszer biztos edzek... terveim szerint, aztán jövőhéttől belecsapok a lecsóba megen.  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 12. - 09:18:26
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

Szóval az új cél: Kevin Levrone offseason  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 12. - 09:18:58
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

Há mer csíra vagy! :-}       ;D >:D ))=/
Én nem is kezdtem még neki a tömegelésnek meg az edzésnek és mégis növök...itt-ott...  !+"% :laugh: ***)))) ***))) :-X
Ugyan 1x már edzettem a héten, meg még egyszer biztos edzek... terveim szerint, aztán jövőhéttől belecsapok a lecsóba megen.  @:-)

(http://img27.imageshack.us/img27/6307/155ibsyjpg.gif)

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 12. - 09:23:33
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

Szóval az új cél: Kevin Levrone offseason  :D
Ugy ertem erosodok megsem izmosodok. Habar en adogatom folyton az izomtomegnovelo tanacsokat, en meg ilyen kerdeseket teszek fel...kozben meg utana szamolok, es kb. napi 180-200 g proteint viszek be...

Mindegy...hogy megugrok majd ha ezt egyszer felvezetem 4-500-ra... :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 12. - 09:54:42
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

Ennek mindenki tudja az okát  :-)->  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 12. - 09:57:47
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

Ennek mindenki tudja az okát  :-)->  ;D
Na ja, csak erdekes hogy milyen jol erosodok... Ez is azt bizonyitja, hogy mennyivel konnyebb erosodni mint izmosodni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 12. - 10:01:15
Sajnos....
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 12. - 10:09:55
Nekem tetszik a dolog ;D Persze úgy az igazi, ha az erőhöz méret is van, de ez igaz visszafelé is :violinplay3:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 12. - 10:12:41
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

Ennek mindenki tudja az okát  :-)->  ;D
Na ja, csak erdekes hogy milyen jol erosodok... Ez is azt bizonyitja, hogy mennyivel konnyebb erosodni mint izmosodni.

Ez tényleg így van, én is megfigyeltem már ezt. Viszont ahogy erősödsz, velejárója lesz hogy izmosodsz is, szerencsére..  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 12. - 10:19:59
Ez is igaz, bár én szeretnék ugyanugy izmosodni ahogy erősödök, már amennyire ezt erőnek lehet nevezni ami nekem van...de jó lenne agy azonos ütemű fejlődés.. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 12. - 10:20:31
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

Ennek mindenki tudja az okát  :-)->  ;D
Na ja, csak erdekes hogy milyen jol erosodok... Ez is azt bizonyitja, hogy mennyivel konnyebb erosodni mint izmosodni.

Ez tényleg így van, én is megfigyeltem már ezt. Viszont ahogy erősödsz, velejárója lesz hogy izmosodsz is, szerencsére..  @:-)
Ha tobbet eszel mint amennyit felhasznalsz (foleg proteint) akkor igen. Ha meg nem, akkor csak erosodsz (ha erosodosz)...lasd eroemelok.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 12. - 10:25:37
Azt vettem észre,mióta kortyolgatok ilyen edzés közbeni itókát, hómméd, egy kis tea(mert szeretem), bele bcaa, glutamin, meg egy kis szénhidrát,sokkal kevésbé faradok,ugyanakkor az étvágyam is megnőtt..leht hogy a kettőnek semmi köze egymáshot, sőt gyanítom semmi,de az edzés közbeni ital nagyon jó móka, tényleg hasznos.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 12. - 10:30:11
Azt vettem észre,mióta kortyolgatok ilyen edzés közbeni itókát, hómméd, egy kis tea(mert szeretem), bele bcaa, glutamin, meg egy kis szénhidrát,sokkal kevésbé faradok,ugyanakkor az étvágyam is megnőtt..leht hogy a kettőnek semmi köze egymáshot, sőt gyanítom semmi,de az edzés közbeni ital nagyon jó móka, tényleg hasznos.
Orulok, hogy ez egyre hetkoznapibba valik bodys korokben!  ****:))))))

Mikor eloszor irtam ilyet tobb mint 2 eve akkor hulyenek neztek, most meg az a furcsa ha vki nem iszik vmi ilyesmit edzes kozben...  :-oD ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 12. - 10:35:36
Szerintetek egy jó bemelegítő krém mennyire csökkenti le a bemelegítésre szánt időt? Mert mióta használom, azóta szinte alig van bemelegítés --) bekenem az adott területet vastagon, és mire beérek a terembe, már ízzik az egész [:-o] és semmilyen húzódás, vagy fáradtság nem érződik az izomban, mint a krém nélkül.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 12. - 10:40:49
Szerintetek egy jó bemelegítő krém mennyire csökkenti le a bemelegítésre szánt időt? Mert mióta használom, azóta szinte alig van bemelegítés --) bekenem az adott területet vastagon, és mire beérek a terembe, már ízzik az egész [:-o] és semmilyen húzódás, vagy fáradtság nem érződik az izomban, mint a krém nélkül.
Szerintem jo ha attol meg ugyanugy bemelegit az ember, foleg ha vki akkora sulyokkal edz mint Te. Igaz en soha nem hasznalok ilyen kremet. De most pl. a szegedi idojarasban biztosan nagy segitseg!  ****:)))))) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 12. - 10:44:38

Itt most százágra süt a nap, és van vagy 8 fok, jóvan?! ))=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 12. - 10:49:30
Továbbra is azon problémával küzdök, h nem tudom, mi legyen ezzel az éjjeli zabálással..minden nap ennem kell vmit , egyzserűen felébredek, sztem kinyit, eszik...ha csak turmixot tolok be az nem elég...egyszerűen éhendöglök
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 12. - 10:50:38
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

Ennek mindenki tudja az okát  :-)->  ;D
Na ja, csak erdekes hogy milyen jol erosodok... Ez is azt bizonyitja, hogy mennyivel konnyebb erosodni mint izmosodni.

Ez tényleg így van, én is megfigyeltem már ezt. Viszont ahogy erősödsz, velejárója lesz hogy izmosodsz is, szerencsére..  @:-)
Ha tobbet eszel mint amennyit felhasznalsz (foleg proteint) akkor igen. Ha meg nem, akkor csak erosodsz (ha erosodosz)...lasd eroemelok.

Én most épp így tettem, és igazolja amit mondasz. Éreztem, ahogy egyre nagyobb súlyokkal edzettem, egyre nagyobbak lettek a méretek, és nőtt a súlyom is. Ehhez a részhez nem kell agy, szerencsére, akkor leszek majd szarban, ha elveszem a ch-t, lemennek a súlyok, és tartani kellene az izmokat  ;D

Épp tegnap tapasztaltam meg, hogy mennyit számít az erőnlétben a ch mennyisége, és hogy be legyek töltve edzésre  :-oD Okosodok, csak lassan  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 12. - 10:57:26
Továbbra is azon problémával küzdök, h nem tudom, mi legyen ezzel az éjjeli zabálással..minden nap ennem kell vmit , egyzserűen felébredek, sztem kinyit, eszik...ha csak turmixot tolok be az nem elég...egyszerűen éhendöglök
Ha éhes vagy, egyél. Nekem bejött ****:)))))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 12. - 10:59:23
 ;D

Remélem nekem is beválik...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 12. - 10:59:33
Továbbra is azon problémával küzdök, h nem tudom, mi legyen ezzel az éjjeli zabálással..minden nap ennem kell vmit , egyzserűen felébredek, sztem kinyit, eszik...ha csak turmixot tolok be az nem elég...egyszerűen éhendöglök
Ha éhes vagy, egyél. Nekem bejött ****:)))))) ****:)))

Éjjel becsavarsz 3-4 zsirosdeszkát, elmúlik hamar az étvágy. De mivel te a kolbászhoz is turmixot iszol, azért tolj hozzá azt is.  ****:))))))  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 12. - 11:00:14
Ha már a f rucsaságoknál tartunk...
ugye a C vitamin jó betegségmegelözésre, ( meg sok más egyébre), de én azt vettem észre,hogy mióta napi kettö megy egy hónapja, azóta egyszerüen nehezebben fázom át, nemfagynak át az izületeim, stbstbstb
ez csak placebó, vagy ténlyeg van alapja?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 12. - 11:02:43
Továbbra is azon problémával küzdök, h nem tudom, mi legyen ezzel az éjjeli zabálással..minden nap ennem kell vmit , egyzserűen felébredek, sztem kinyit, eszik...ha csak turmixot tolok be az nem elég...egyszerűen éhendöglök
Ha éhes vagy, egyél. Nekem bejött ****:)))))) ****:)))

Éjjel becsavarsz 3-4 zsirosdeszkát, elmúlik hamar az étvágy. De mivel te a kolbászhoz is turmixot iszol, azért tolj hozzá azt is.  ****:))))))  ;D

Basszus a műhelytitkokat ne teregesd ki **:))))* ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 12. - 11:03:50
Ha már a f rucsaságoknál  tartunk...
ugye a C vitamin jó betegségmegelözésre, ( meg sok más egyébre), de én azt vettem észre,hogy mióta napi kettö megy egy hónapja, azóta egyszerüen nehezebben fázom át, nemfagynak át az izületeim, stbstbstb
ez csak placebó, vagy ténlyeg van alapja?
****:))) Łł=
A c-vitamin hasznos dolog, nem placebó amit írsz ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 12. - 11:05:10
Ha már a f rucsaságoknál  tartunk...
ugye a C vitamin jó betegségmegelözésre, ( meg sok más egyébre), de én azt vettem észre,hogy mióta napi kettö megy egy hónapja, azóta egyszerüen nehezebben fázom át, nemfagynak át az izületeim, stbstbstb
ez csak placebó, vagy ténlyeg van alapja?
****:))) Łł=
A c-vitamin hasznos dolog, nem placebó amit írsz ;)
akkorjólgondoltam ****)
de bakker, ha ezt én előbb tudom !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 12. - 11:05:51
Ha már a f rucsaságoknál  tartunk...
ugye a C vitamin jó betegségmegelözésre, ( meg sok más egyébre), de én azt vettem észre,hogy mióta napi kettö megy egy hónapja, azóta egyszerüen nehezebben fázom át, nemfagynak át az izületeim, stbstbstb
ez csak placebó, vagy ténlyeg van alapja?
****:))) Łł=
A c-vitamin hasznos dolog, nem placebó amit írsz ;)
H1N2143446 miatt én is több c vitamint szedek és én is éreztem ugyanezt.De azthittem csak nálam van ez így  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 12. - 11:10:28
És még mennyi egyéb hasznos dolog van, amit az emberek nem használnak, egész egyszerűen azért, mert nem tudják, hogy mire jó. Azon kívül még, amit esetleg az iskolában "tanítottak".

És itt most nem az "jointprotectivedecanoat" meg az "immunsystem250" -re gondolok, hanem sima ásványianyag, nyomelem, vitamin, növényekből kivont hatóanyagok(nem, nem a ma huang) jönnek szóba ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 12. - 11:12:59
A hormonokra gondolsz?  ***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2009. November 12. - 11:13:55
A hormonokra gondolsz?  ***))))
Módosítottam a hsz-t 8-} ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 12. - 11:18:12
Tudod,hogy csak vicceltem-assetudommijazahormon...
Tényleg van sok dolog,ami a kezed ügyében van minden nap és elsiklasz felette,pedig hasznos...egyszerű dolgok:
-hagyma,fokhagyma,fahéj,szőlő,vörösbor,sör,savanyú káposzta és lehetne sokáig sorolni...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 12. - 12:52:52
Talán két hete szedegetem a Bélától kapott 3 AD -t de nem hiszem el , hogy valami ennyire működjön....
Kurva jó érzés.Tudom, hogy vicces lesz tőlem de ilyen teltséget érzek töltöttséget.
Edzések után és másnap nem érzem olyan puhának tónustalannak az izmokat.
Mondjuk azt sem tudom mennyi az ajánlott adagolás de négyesével pergetem.  ;D
Aztán ez a 69 kilócskámnak eléggé adogatja.
Más ez az érzés.......

A Gaspari féle Novedex Xt-ről valakinek vélemény?
Szeretném kipróbálni ha ez elfogyott.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: darknight - 2009. November 12. - 13:03:40

Novedex Xt helyett inkább Anabolic Xtreme: Advanced PCT... ***)))

A 3-AD ajánlott adagolása naponta 2x2 szem, de van aki napi 6 szemig is fel szokott menni, persze általában nagyobb testsúly mellett...

Ha hozza az eredményt, akkor Neked bőven elég a napi 4 szem... ;-oo-;

Rock'n'roll... @:-)

  >:D >:D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 12. - 13:06:16

Thx Mr Dark.

Neked jobban bejött a PCT?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 12. - 13:09:08
PCT-t használtam már,de nekem sokat nem mutatott-lehet kicsit többet kellett volna a kis habtestembe tolni...a normál adagolásban szedtem.
Mostanában lesz majd kipróbálva a T-BombII,de majd csak a post-traumatikus állapotom kezelésére... ***)))
Majd írok róla,hogy mi a tapasztalat...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: darknight - 2009. November 12. - 13:12:57
Novedex Xt-t Halodrol Liquigels után használtam, a libidót lenyomta rendesen, különösebb extrát nem éreztem tőle, AX: 3-AD után levezetésnek használtam APCT-t, bizonyított magában, illetve másik alkalommal T-Bomb II.-vel karöltve is, kőkemény bedurranások, állandó feszesség, jobb izomérzet, libidó az egekben...

Nálam mindenképpen az APCT a  (:-)...

  >:D >:D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2009. November 12. - 13:13:05
Nekem abszolút bejött a PCT  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 12. - 13:14:23
Amúgy jelentem három jegyű számot mutat a mérleg... ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 12. - 13:16:49
Amúgy jelentem három jegyű számot mutat a mérleg... ***)))

Tele vagy  ;D

Milyen adagban nyeltétek a PCT-t?  :D
Napi 3 elég nekem ?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 12. - 13:21:24
Én napi 3-at szedtem,lehet ezért volt "kevés"...de mikor szedtem is voltam 100 környékén-tehát szerintem neked a 3 elegendő lenne.
Amúgy toltam volna most is PCT-t,csak nem kaptam...as the Jungle Warfare...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 12. - 13:40:01
Én is próbáltam a PCT-t, napi 3szem elosztva!
F@szállító ezerrel, és erőben is jól hozott nekem!
Még egy szar napon is az éppen használt súllyal sokkal könnyebben dolgozott az izom!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 12. - 14:13:47
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

Ennek mindenki tudja az okát  :-)->  ;D
Na ja, csak erdekes hogy milyen jol erosodok... Ez is azt bizonyitja, hogy mennyivel konnyebb erosodni mint izmosodni.
De nálad ez kicsit más játék, nem?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 12. - 14:36:48
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

Ennek mindenki tudja az okát  :-)->  ;D
Na ja, csak erdekes hogy milyen jol erosodok... Ez is azt bizonyitja, hogy mennyivel konnyebb erosodni mint izmosodni.
De nálad ez kicsit más játék, nem?

Most ő is halandó  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 12. - 14:39:47
Most ő is halandó  >:D

És ezt pont az Isten mondja...
 @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 12. - 14:40:44
Most ő is halandó  >:D

És ezt pont az Isten mondja...
 @-o

Hja, én már csak tudom  :D  o:)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 12. - 15:20:05

A Gaspari féle Novedex Xt-ről valakinek vélemény?

Egy srac hasznalta itt a teremben, dietazashoz. Jol nezett ki tole de..............
Ott panaszkodott nekem, hogy a libidoja az a beka segge alatt van. A baratnoje valami sexy bikiniben fekudt mellette, de meg csak nem is erdekelte  ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. November 12. - 15:25:11

A Gaspari féle Novedex Xt-ről valakinek vélemény?

Egy srac hasznalta itt a teremben, dietazashoz. Jol nezett ki tole de..............
Ott panaszkodott nekem, hogy a libidoja az a beka segge alatt van. A baratnoje valami sexy bikiniben fekudt mellette, de meg csak nem is erdekelte  ;D ;D ;D

Nekem nem használt.....
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 12. - 15:25:41
Nekem nem használt.....

És a libidódnak?
 @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 12. - 15:26:39
Nekem nem használt.....

És a libidódnak?
 @-o

Neki továbbra sem állt föl!  ***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 12. - 15:28:58

A Gaspari féle Novedex Xt-ről valakinek vélemény?

Egy srac hasznalta itt a teremben, dietazashoz. Jol nezett ki tole de..............
Ott panaszkodott nekem, hogy a libidoja az a beka segge alatt van. A baratnoje valami sexy bikiniben fekudt mellette, de meg csak nem is erdekelte  ;D ;D ;D

Nekem nem használt.....

Neki se nagyon akart felallni  ;D
De teny, hogy jobb-szalkasabb lett tole.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. November 12. - 15:34:20

A Gaspari féle Novedex Xt-ről valakinek vélemény?

Egy srac hasznalta itt a teremben, dietazashoz. Jol nezett ki tole de..............
Ott panaszkodott nekem, hogy a libidoja az a beka segge alatt van. A baratnoje valami sexy bikiniben fekudt mellette, de meg csak nem is erdekelte  ;D ;D ;D

Nekem nem használt.....

Neki se nagyon akart felallni  ;D
De teny, hogy jobb-szalkasabb lett tole.
nekem az addig elmaradt menstruációmat visszahozta,nem állt fel tőle,és nem szálkásottam jobban :P:P:P
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 12. - 15:39:02
Azért más nála szerintem mert eddig egyrészt nagyon komoly izömtömeget pakolt már fel, másrészt az elmúlt években a lehető legjobb minőség, legkiegyensúlyozottabb fizikum volt a fő cél, és az izomtömeggel arányban nő az erő is de nem volt kihozva adott izomméretből a maximális erő és most, hogy relatív csökkenett üzemmód van, még így is tud a szervezet adott izomtömeg mellett erőt növelni.  
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Lantos Johnny - 2009. November 12. - 18:11:39
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

nekem is,és én sem izmosodok :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 12. - 18:31:30
Nekem pl. mostanaban egyre jobban megy az edzes...megsem izmosodok... ????...

 ????... :-)-> ????...

 ;D

nekem is,és én sem izmosodok :-\
Akkor ez ilyen profi testepito betegseg lehet...

 ?:-/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. November 12. - 18:32:55
Azért más nála szerintem mert eddig egyrészt nagyon komoly izömtömeget pakolt már fel, másrészt az elmúlt években a lehető legjobb minőség, legkiegyensúlyozottabb fizikum volt a fő cél, és az izomtömeggel arányban nő az erő is de nem volt kihozva adott izomméretből a maximális erő és most, hogy relatív csökkenett üzemmód van, még így is tud a szervezet adott izomtömeg mellett erőt növelni.  
Latod fel tudsz Te keszulni rendesen is ha akarsz!

5-os!

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 12. - 18:42:10
Azért más nála szerintem mert eddig egyrészt nagyon komoly izömtömeget pakolt már fel, másrészt az elmúlt években a lehető legjobb minőség, legkiegyensúlyozottabb fizikum volt a fő cél, és az izomtömeggel arányban nő az erő is de nem volt kihozva adott izomméretből a maximális erő és most, hogy relatív csökkenett üzemmód van, még így is tud a szervezet adott izomtömeg mellett erőt növelni.  
Latod fel tudsz Te keszulni rendesen is ha akarsz!

5-os!

 ;D
Köszönöm Professzor Úr  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 12. - 21:31:12

nem állt fel tőle....

Ennek mindannyian nagyon orulunk  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 13. - 10:54:41
Iszonyatos, amit a ZMa kiegészítés művel velem...néhanapján rosszul alszom, bár mostanában medvemódra alszom, leszámítva a már mesélt éjjeli éhségriadókat ;D

Tegnap kicsit sokat forgolódtam,meg filmet néztem, bevettem egy kapszulát, iitam egy borsmentateát, erre ma tízkor keltem fel, nem volt éjjeli felriadás...placebohatás, vagy tényleges?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 13. - 11:02:42
Iszonyatos, amit a ZMa kiegészítés művel velem...néhanapján rosszul alszom, bár mostanában medvemódra alszom, leszámítva a már mesélt éjjeli éhségriadókat ;D

Tegnap kicsit sokat forgolódtam,meg filmet néztem, bevettem egy kapszulát, iitam egy borsmentateát, erre ma tízkor keltem fel, nem volt éjjeli felriadás...placebohatás, vagy tényleges?

A ZMA-n én is nagyon gondolkodom, ma éjjel 3/4 3-kor sikerült felmennem aludni, addig Jóbarátok nézés.  !+"%
A mai edzésem valószinűleg ezért is sikerült ilyen fosra. Meg agyban semennyire nem tudtam ott lenni sajnos.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 13. - 11:18:18
Na igen, bezséltük ezt, mennyire hiányzik nálad a pihenés...nem baj, jó lesz, előre!!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: JFlame - 2009. November 13. - 11:56:54
Iszonyatos, amit a ZMa kiegészítés művel velem...néhanapján rosszul alszom, bár mostanában medvemódra alszom, leszámítva a már mesélt éjjeli éhségriadókat ;D

Tegnap kicsit sokat forgolódtam,meg filmet néztem, bevettem egy kapszulát, iitam egy borsmentateát, erre ma tízkor keltem fel, nem volt éjjeli felriadás...placebohatás, vagy tényleges?

erre azért a borsmentatea is rásegített, nálam ZMA nélkül is ez van....csak a borsmentától... :-oD
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 13. - 12:04:26
Akkor ez egy ütős kis kombó volt, kösz az infot!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 13. - 12:13:00
Iszonyatos, amit a ZMa kiegészítés művel velem...néhanapján rosszul alszom, bár mostanában medvemódra alszom, leszámítva a már mesélt éjjeli éhségriadókat ;D

Tegnap kicsit sokat forgolódtam,meg filmet néztem, bevettem egy kapszulát, iitam egy borsmentateát, erre ma tízkor keltem fel, nem volt éjjeli felriadás...placebohatás, vagy tényleges?

erre azért a borsmentatea is rásegített, nálam ZMA nélkül is ez van....csak a borsmentától... :-oD

Egy Kicsibors és már alszol is  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2009. November 13. - 18:42:45
Ma kar nap volt nálam, elég felemásra sikerült. Kísérletezem a bicepszemre mert az egyik leggyengébb testrészem. Egyszerűen nem mennek a rudas gyakorlatok v csak úgy, hogy minimum 15 ismétlés, de félek azzal nem éppen nő a tömege.  :-\ Eléggé tanácstalan vagyok, egyedül a mai napon talán a koncentrált bicepszezést éreztem úgy ahogy a többit is kellett volna. Viszont a pozitív a mai napba, hogy a tricepsz nagyon jól ment, 2 gyakorlat is simán elég volt rá.  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 13. - 19:10:03

A bicepsszel én is így vagyok.
Nagyon gyöker. :)
Ha elfogadsz egy tanácsot akkor azt ajánlanám amit én is próbálgatok.
Rudas és franciarudas gyakorlatokat hanyagolom.
Úgy érzem az első vállam túlságosan segít így nem kap a bicepszem elég stimulációt.
Koncentrált gyakorlatokkal operálok.
Pl: Scott francia rúddal,egykezessel,ezen kettő szintén Scotton csak másik oldalról (Pók), ferdepados bicepsz egykezesekkel(Dorian csinálta), alsó csigás koncentrált dolgot könyökömet a térdemre támasztva(1kézzel,2kézzel).
Az ismétlést úgy variálom, hogy első két sor 15-12 ism a másik kettőben pedig 8-6.
Így kap terhelést a lassú és a gyors izomrost is.
A héten két kar van.Az első egy teljes karedzés ( itt amennyire tudom kinyírom őket) aztán a hát mellé beteszek egy bicepsz gyakit (súrló- nekem nagyon adja) a mellhez pedig egy tricepsz gyakit (háton fekve homlokra engedés 1kezessel).
Nekem azt hiszem működik.JA és minden sor után nyújts egy picit.
Bocs az okoskodásért.   ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 13. - 19:16:12
Mi az a súrló?!...  ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 13. - 20:00:38
http://www.exrx.net/WeightExercises/Biceps/BBDragCurl.html
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2009. November 13. - 20:30:03
A bicepsszel én is így vagyok.
Nagyon gyöker. :)
Ha elfogadsz egy tanácsot akkor azt ajánlanám amit én is próbálgatok.
Rudas és franciarudas gyakorlatokat hanyagolom.
Úgy érzem az első vállam túlságosan segít így nem kap a bicepszem elég stimulációt.
Koncentrált gyakorlatokkal operálok.
Pl: Scott francia rúddal,egykezessel,ezen kettő szintén Scotton csak másik oldalról (Pók), ferdepados bicepsz egykezesekkel(Dorian csinálta), alsó csigás koncentrált dolgot könyökömet a térdemre támasztva(1kézzel,2kézzel).
Az ismétlést úgy variálom, hogy első két sor 15-12 ism a másik kettőben pedig 8-6.
Így kap terhelést a lassú és a gyors izomrost is.
A héten két kar van.Az első egy teljes karedzés ( itt amennyire tudom kinyírom őket) aztán a hát mellé beteszek egy bicepsz gyakit (súrló- nekem nagyon adja) a mellhez pedig egy tricepsz gyakit (háton fekve homlokra engedés 1kezessel).
Nekem azt hiszem működik.JA és minden sor után nyújts egy picit.
Bocs az okoskodásért.   ;)

Én nálam is azt vettem észre, h a váll túlságosan besegít, valószínűleg a hosszú karok miatt 192cmhez mondjuk nem csoda  ;D Ahogy eddig próbálgattam a koncentrált bicepsz volt a legjobb, aztán kipróbáltam egy olyat, h háttal ülve a scott padnak és olyan magasra állítottam, h karomat hátulról megtámasztva teljesen kizártam a vállamat az egykezes emeléseknél. A ferdepados módszert is beszoktam iktatni amit említettél, viszont ezt a surlót bevallom nem ismertem. Igazából én attól félek, hogy a magas ismétlésszámok miatt nem fog a tömeg nőni, de annak meg nem látom értelmét, hogy 6-8at csináljak és ne durranjon be úgy ahogy kellene.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 13. - 20:32:09
"képzeld oda a csúcsokat" és a növekedés nem marad el...
Nem ettől van,de én régebben vizualizáltam rendesen,hogy ott bizony csúcsok lesznek...és lettek.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 13. - 21:06:49
Hátaztam ma egy jót...
Evezés
100x10
120x15
140x12
150x10
140x12
120x15

Húzódzkodás
4x8

Lehúzás mellhez
80x3x10

Szűkebb fogással
80x3x12

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 13. - 21:07:58
Hátaztam ma egy jót...
Evezés
100x10
120x15
140x12
150x10
140x12
120x15

Húzódzkodás
4x8

Lehúzás mellhez
80x3x10

Szűkebb fogással
80x3x12

Fasza!  :-)!

Mármint a kép...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 13. - 21:09:31
Mármint a kép...  ;D
Én is azt akartam kérdezni,hogy ő is ott edzett?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 13. - 21:13:53
:) persze és ő is
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. November 13. - 21:28:25
ez a triszettes karedzés kikészíííít  ***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 13. - 21:37:06
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 13. - 21:40:23
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 13. - 21:52:26
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 13. - 23:03:39
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D

Emlékeztetnek valakire?  ***)))  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 13. - 23:10:11
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D

Emlékeztetnek valakire?  ***)))  ;)

Kire gondolsz?  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 13. - 23:10:57
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D

Emlékeztetnek valakire?  ***)))  ;)

Kire gondolsz?  :)

Egy Petra nevű csajra  ***  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 13. - 23:12:15
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D

Emlékeztetnek valakire?  ***)))  ;)

Kire gondolsz?  :)

Egy Petra nevű csajra  ***  ;)

Nem, rá MÉG nem emlékeztet, max arc méretben...  ;D
De a többiért is teszünk! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 13. - 23:13:48
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D

Emlékeztetnek valakire?  ***)))  ;)

Kire gondolsz?  :)

Egy Petra nevű csajra  ***  ;)

Nem, rá MÉG nem emlékeztet, max arc méretben...  ;D
De a többiért is teszünk! ;)

Arcos picsáról volt szó  ****)  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 13. - 23:15:08
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D

Emlékeztetnek valakire?  ***)))  ;)

Kire gondolsz?  :)

Egy Petra nevű csajra  ***  ;)

Nem, rá MÉG nem emlékeztet, max arc méretben...  ;D
De a többiért is teszünk! ;)

Arcos picsáról volt szó  ****)  :D

Oké, igaz, a pofám very BIG!  ***))) :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 13. - 23:15:52
Így szeretünk!  #:-)

 ****)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 13. - 23:21:32
Ma leteszteltem edzés után a Muszkliloduzsikot edzés után, mely edzésen külföldi segítségem adódottm aki jobban preferálta a viszkit mint a turmixot, viszont üvöltve bíztatott félig magyarul, félig nem miközben fekvenyomtam...inkább vicces volt mint omoly, de jóvolt..

A lényeg, az uj proteinpor fasza! :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 13. - 23:27:42
Így szeretünk!  #:-)

 ****)
:-* ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 13. - 23:37:04
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D

Emlékeztetnek valakire?  ***)))  ;)

Kire gondolsz?  :)

Egy Petra nevű csajra  ***  ;)

Nem, rá MÉG nem emlékeztet, max arc méretben...  ;D
De a többiért is teszünk! ;)

meglepődnél ha azt mondanám, hogy a képen a csaj 21 éves ?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 13. - 23:39:03
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D

Emlékeztetnek valakire?  ***)))  ;)

Kire gondolsz?  :)

Egy Petra nevű csajra  ***  ;)

Nem, rá MÉG nem emlékeztet, max arc méretben...  ;D
De a többiért is teszünk! ;)

meglepődnél ha azt mondanám, hogy a képen a csaj 21 éves ?  ;D

Elveszed az önbizalmát  ***))))  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 13. - 23:43:02
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D

Emlékeztetnek valakire?  ***)))  ;)

Kire gondolsz?  :)

Egy Petra nevű csajra  ***  ;)

Nem, rá MÉG nem emlékeztet, max arc méretben...  ;D
De a többiért is teszünk! ;)

meglepődnél ha azt mondanám, hogy a képen a csaj 21 éves ?  ;D

Nem, talán Hayley McNeff?!... Amúgy koxxal már régen tartanék ott én is...  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 13. - 23:54:37
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D

Emlékeztetnek valakire?  ***)))  ;)

Kire gondolsz?  :)

Egy Petra nevű csajra  ***  ;)

Nem, rá MÉG nem emlékeztet, max arc méretben...  ;D
De a többiért is teszünk! ;)

meglepődnél ha azt mondanám, hogy a képen a csaj 21 éves ?  ;D

Nem, talán Hayley McNeff?!... Amúgy koxxal már régen tartanék ott én is...  :-}
Hayley naturál elvileg  8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 13. - 23:55:35
http://www.youtube.com/watch?v=guSwwKU7Hoo
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 14. - 00:05:46
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D

Emlékeztetnek valakire?  ***)))  ;)

Kire gondolsz?  :)

Egy Petra nevű csajra  ***  ;)

Nem, rá MÉG nem emlékeztet, max arc méretben...  ;D
De a többiért is teszünk! ;)

meglepődnél ha azt mondanám, hogy a képen a csaj 21 éves ?  ;D

Nem, talán Hayley McNeff?!... Amúgy koxxal már régen tartanék ott én is...  :-}
Hayley naturál elvileg  8-}

Hát hogyne...  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 14. - 00:15:08
:) persze és ő is

Kurvajó, lementettem!  @:-)

Példakép  :D

Csípem az ilyen arcos picsákat!  ;D

Emlékeztetnek valakire?  ***)))  ;)

Kire gondolsz?  :)

Egy Petra nevű csajra  ***  ;)

Nem, rá MÉG nem emlékeztet, max arc méretben...  ;D
De a többiért is teszünk! ;)

meglepődnél ha azt mondanám, hogy a képen a csaj 21 éves ?  ;D

Nem, talán Hayley McNeff?!... Amúgy koxxal már régen tartanék ott én is...  :-}
Hayley naturál elvileg  8-}

Hát hogyne...  :-}
Pont annyira tudod bizonyítani mint az ellenkezőjét, ráadásul a formája egyáltalán nemtűnik naturálon elérhetetlennek.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 14. - 00:18:19

Nem is akarom bizonyítani, ez csak az én véleményem, hogy nem naturál.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 14. - 00:20:39
És mi az ami arra a véleményre vezet téged, hogy nem az?  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 14. - 00:26:52
És mi az ami arra a véleményre vezet téged, hogy nem az?  ::)

Ahogy ránézek, nekem nem a naturálság jut eszembe, hanem, hogy sztem használ valamit, de kezdő versenyző, ezért még nem hozta ki a legtöbbet magából és nem is használhat még erős dolgokat...
De most ezen nincs mit magyarázni, ez egy megérzés, oszt ha nincs igazam, akkor okés, nincs ezzel gond. Tévedni emberi dolog.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 14. - 09:45:29
Tudom van erre egy megfelelő topik, de beírom ide, tegnap a westendben volt szerencsém enni a Meatpoint nevűgyorsétkezdében un. BodyBuilder menüt, na a köret a rizsnél nem stimmelt, de ez mondjuk egy ilyen fűyzeres steakkrumplis hely, de a tény tény marad:990 forintért ettem kb.15 deka csirkemellet,ami nem volt agyonsózva, előttem készítették,kaptam hozzá egy közepes adag salit, meg egy kis adagnak nevezhető krumplit, nagyon finom volt,eg ykajának simán tuti, és ennyi pénzért nem sok...ugyanez a szitu marhahátszínnel volt 1600 forint ami szintén nem sok..ha éhesen arra vetődnétek, érdemes kipróbálni...a kaktuszfüge tea amit készítenek pedig egy igazi nyugtatóital,nézzétek meg!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 14. - 09:47:25

Jó helyre írtad, ez nagyon is a testépítés témaköre, és közérdekű  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 14. - 10:03:28
Csinálnak hambit is, saját marhahuspogácsával ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 14. - 10:06:36
Csinálnak hambit is, saját marhahuspogácsával ***)))

Igy van...és igen jó! Finom, omlós benne a húsi.  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 14. - 10:14:44
Szakvélemény a szakértőtől!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 14. - 11:08:27
Tegnap a westendben vissza kellett mennem pízt váltani, mert kevés apróm volt, és a Meatpontnál egy kedves kis punci itatott velem ebből a kaktuszfüge teából,
háth érdekes! Nem rossz, de biztos nem fogom naponta ezt inni!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 14. - 11:19:39
Jaja, ő velem is itatott , én kaptam valami hujje növényí fasírtot is humusszal...na az az ami biztos nem fog beépülni az étrendembe...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 14. - 11:29:12
Azt én kihagytam, hál' Istennek!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 14. - 14:43:44
"képzeld oda a csúcsokat" és a növekedés nem marad el...
Nem ettől van,de én régebben vizualizáltam rendesen,hogy ott bizony csúcsok lesznek...és lettek.
mint Bennett... http://www.youtube.com/watch?v=f-dE2gReVOw&feature=rec-HM-r2
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 14. - 17:23:42
"képzeld oda a csúcsokat" és a növekedés nem marad el...
Nem ettől van,de én régebben vizualizáltam rendesen,hogy ott bizony csúcsok lesznek...és lettek.
mint Bennett... http://www.youtube.com/watch?v=f-dE2gReVOw&feature=rec-HM-r2
Láttam már ezt...ez azért elég durva...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 14. - 17:27:06
"képzeld oda a csúcsokat" és a növekedés nem marad el...
Nem ettől van,de én régebben vizualizáltam rendesen,hogy ott bizony csúcsok lesznek...és lettek.
mint Bennett... http://www.youtube.com/watch?v=f-dE2gReVOw&feature=rec-HM-r2
Láttam már ezt...ez azért elég durva...
Jah, én is ezt mondtam, durva anyját!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 14. - 18:01:31
"képzeld oda a csúcsokat" és a növekedés nem marad el...
Nem ettől van,de én régebben vizualizáltam rendesen,hogy ott bizony csúcsok lesznek...és lettek.
mint Bennett... http://www.youtube.com/watch?v=f-dE2gReVOw&feature=rec-HM-r2
Láttam már ezt...ez azért elég durva...
Jah, én is ezt mondtam, durva anyját!
EZ az arc a Vénuszt vagy a Floriolt reklámozza :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 14. - 18:03:57
"képzeld oda a csúcsokat" és a növekedés nem marad el...
Nem ettől van,de én régebben vizualizáltam rendesen,hogy ott bizony csúcsok lesznek...és lettek.
mint Bennett... http://www.youtube.com/watch?v=f-dE2gReVOw&feature=rec-HM-r2
Láttam már ezt...ez azért elég durva...
Jah, én is ezt mondtam, durva anyját!
EZ az arc a Vénuszt vagy a Floriolt reklámozza :D

Talán egy harmadik fajta olajat.  :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 14. - 18:49:31
Most nézem csak teli a fiók Łł=
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 15. - 14:04:20
Na sziasztok!
Ma már lenyomtam egy edzést a 2 hét láblógatás után...bár kedden volt már egy kellemes edzéském azért...
Mivel úgyis sok a levezetendő energia, nem is átmozgatásos edzés volt, hanem egyből a lecsóba csaptam. :D
Mármint nekem EZ a lecsó:

Hát: - húzódzkodás szélesen : 4 x 10   ( 57 kg vagyok jelenleg )

       - döntött törzsű evezés rúddal : 12 x 25 kg
                                                   12 x 33 kg
                                                   12 x 45 kg
                                                   10 x 50 kg

       - lehúzás mellhez fordított fogással : 15 x 30 kg
                                                         14 x 35 kg
                                                         12 x 40 kg
                                                         10 x 45 kg

Váll: - mellről nyomás állva rúddal : 12 x 25 kg   - 4x

       - vállból nyomás kézivel állva : 12 x 12 kg   - 4x

       - oldalemelés enyhén döntve alsó csigán : 8 x 10 kg   - 4x

Na ennyi, fincsi volt!  ****:))))))

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 15. - 16:51:35
Jó kis edzés vót ez Borsi!!

Most néztem a titanpower oldalán, hogy van elég faszás könyökgumijuk, amit God írt, hogy neki nagymama féle van, ez sztem faszásabb, netről rendelhető és 1200 péz.
Ugyanitt elérhető a THP versenybandázs is ****:))))))

Sasoljátok meg!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 15. - 18:33:43
megint egy fél teljes test edzés volt :laugh:
de kurvajól érzem magam ;D
ferdenyomás 50 kilókkal
hipernyújtás
döntött törzsü evezés 40 kilóval ;D
lábtoló 80 kg
oldalemelés 5 kilóval
elöl, hátul vállvonogatás, 40 kilóval, szuperszettben
scotpad 20 kilóval
trickó 40el, egyenes rúddal
majd vádli, has, alkar
jóvolt ;D

picik a súlyok,több okból!
1: egy sportoló barátom edzése ez, én csak betanítom neki, és együtt edzünk
2: rövid szünetekkel csináljuk,12-15 ismétlésszámmal
3:maximális izomérzetre akarok rámenni
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. November 15. - 19:20:32
Azt hiszem az én rokkant edzésemet nem illesztem be mostanában ide.  ˝=/ ˝=/

Pedig iszonyatosan jó olvasni olyanokat, hogy ki mit és mennyivel edz. THX mindenkinek, mert jó kis motiváció. :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 15. - 19:30:01
Azt hiszem az én rokkant edzésemet nem illesztem be mostanában ide.  ˝=/ ˝=/

Pedig iszonyatosan jó olvasni olyanokat, hogy ki mit és mennyivel edz. THX mindenkinek, mert jó kis motiváció. :-){

Bizonyára elsősorban az enyém motivál...  :-} !+"% ****:))) ***)))) :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 15. - 19:35:10
Azt hiszem az én rokkant edzésemet nem illesztem be mostanában ide.  ˝=/ ˝=/

Pedig iszonyatosan jó olvasni olyanokat, hogy ki mit és mennyivel edz. THX mindenkinek, mert jó kis motiváció. :-){

Bizonyára elsősorban az enyém motivál...  :-} !+"% ****:))) ***)))) :D
Nem csak az számít, mennyi a súly, amivel dolgozol, hanem az is, mindezt mekkora testsúllyal teszed!
Szorozd fel mindezt egy 100 kilós testsúlyhoz!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 15. - 19:37:44
Azt hiszem az én rokkant edzésemet nem illesztem be mostanában ide.  ˝=/ ˝=/

Pedig iszonyatosan jó olvasni olyanokat, hogy ki mit és mennyivel edz. THX mindenkinek, mert jó kis motiváció. :-){

Bizonyára elsősorban az enyém motivál...  :-} !+"% ****:))) ***)))) :D
Nem csak az számít, mennyi a súly, amivel dolgozol, hanem az is, mindezt mekkora testsúllyal teszed!
Szorozd fel mindezt egy 100 kilós testsúlyhoz!

Na jó, annyira nem is csicska!   :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2009. November 16. - 08:38:55
Ti milyen feherjet isztok, es felfuj-e titeket?
Nalam sajnos az ON 100% whey-nek ugyan olyan "mellekhatasa" van mint az elite whey-nek.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 16. - 09:37:25
Ti milyen feherjet isztok, es felfuj-e titeket?
Nalam sajnos az ON 100% whey-nek ugyan olyan "mellekhatasa" van mint az elite whey-nek.
Nekem az elite whey-től semmi problémám nem volt, sőt. Most is azt fogyasztom :-oD.
Más: egy csomó termék ára iszonyatosan leesett.Szeretném bővíteni a tápkiegjeimet, csak nemtudom még, hogy mivel. Vitamin, glutamin, fehérje megvan. Sizeon-nal és Suőerőump 250-nel szemezgetek.Tudom hogy az egyik egy edzés előtti , a másik pedig edzés utáni formula.Szerintetek melyik tudná hatásosabbá tenni a tömegnövelésem?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. November 16. - 10:20:22

Többnyire ilyenkor, azaz tömegeléskor a Sizeon - t ajánlják. Mivel az kimondottan egy edzés utáni kreatin mátrix. A Superpump, pedig NO fokozó, bár abban is van kreatin. De én inkább a Sizeon mellett voksolnék!  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 16. - 11:44:44

Megfogadom a tanácsod ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. November 16. - 11:46:31
Azt hiszem az én rokkant edzésemet nem illesztem be mostanában ide.  ˝=/ ˝=/

Pedig iszonyatosan jó olvasni olyanokat, hogy ki mit és mennyivel edz. THX mindenkinek, mert jó kis motiváció. :-){

Bizonyára elsősorban az enyém motivál...  :-} !+"% ****:))) ***)))) :D
Nem csak az számít, mennyi a súly, amivel dolgozol, hanem az is, mindezt mekkora testsúllyal teszed!
Szorozd fel mindezt egy 100 kilós testsúlyhoz!

őőő...86-hoz...ONLY
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 16. - 12:05:44
Azt hiszem az én rokkant edzésemet nem illesztem be mostanában ide.  ˝=/ ˝=/

Pedig iszonyatosan jó olvasni olyanokat, hogy ki mit és mennyivel edz. THX mindenkinek, mert jó kis motiváció. :-){

Bizonyára elsősorban az enyém motivál...  :-} !+"% ****:))) ***)))) :D
Nem csak az számít, mennyi a súly, amivel dolgozol, hanem az is, mindezt mekkora testsúllyal teszed!
Szorozd fel mindezt egy 100 kilós testsúlyhoz!

őőő...86-hoz...ONLY

Sztem a 100-at itt csak általános viszonyító számként jelölte meg Gabe kolléga... :)
De ha tévedtem, akkor bocsikácska!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 16. - 12:07:59
Így van, én spec. 93 vagyok, csak általánosságban számoltam!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 16. - 12:22:37
Én meg 101,5...akkor nyertem?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 16. - 13:11:08
Én meg 101,5...akkor nyertem?

Nyugtával dícsérd a napot Hopi, még George úr nem terítette ki a kártyáit!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 16. - 13:14:03
Én meg 101,5...akkor nyertem?

Nyugtával dícsérd a napot Hopi, még George úr nem terítette ki a kártyáit!  :D

Ja-hát a nap végére én sem 101,5 leszek...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 16. - 13:14:28
Én meg 101,5...akkor nyertem?

Nyugtával dícsérd a napot Hopi, még George úr nem terítette ki a kártyáit!  :D

Ja-hát a nap végére én sem 101,5 leszek...

 :laugh: :laugh: :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. November 16. - 13:17:16
Én meg 101,5...akkor nyertem?

Nyugtával dícsérd a napot Hopi, még George úr nem terítette ki a kártyáit!  :D

Ja-hát a nap végére én sem 101,5 leszek...
Egy hete mérlegeltem: 142,6. Köszönöm a téteket! Vittem mindent.  ****:)))
Azért hozzá tenném, hogy ez a súly nem olyan minőségi, mint a fentebb említetteké, tietek.  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 16. - 13:24:32
Én meg 101,5...akkor nyertem?

Nyugtával dícsérd a napot Hopi, még George úr nem terítette ki a kártyáit!  :D

Ja-hát a nap végére én sem 101,5 leszek...
Egy hete mérlegeltem: 142,6. Köszönöm a téteket! Vittem mindent.  ****:)))
Azért hozzá tenném, hogy ez a súly nem olyan minőségi, mint a fentebb említetteké, tietek.  ****:))))))

Vájááá! Zsírból és vízből én is felpakolom magam 150-re igen hamarba, szal ne vitézkedjünk!  ****:))) ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. November 16. - 13:26:40

Igenisss! Visszábbvettem az orcából!  /:-)  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 16. - 14:50:16
Én meg 101,5...akkor nyertem?

Nyugtával dícsérd a napot Hopi, még George úr nem terítette ki a kártyáit!  :D

Ja-hát a nap végére én sem 101,5 leszek...
Egy hete mérlegeltem: 142,6. Köszönöm a téteket! Vittem mindent.  ****:)))
Azért hozzá tenném, hogy ez a súly nem olyan minőségi, mint a fentebb említetteké, tietek.  ****:))))))

Vájááá! Zsírból és vízből én is felpakolom magam 150-re igen hamarba, szal ne vitézkedjünk!  ****:))) ;D ;D ;D
én még úgyse :'(
más! HOLNAP JÖN VALAKI KISTARCSÁRA? Brutal...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. November 16. - 15:55:00

cél? ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 16. - 15:57:15

12, ha isten is úgyakarja --)
mindig csak kicsivel akarok jobblenni --)
picit pihentetni akarom a derekam, 100 ba lessz csak 12*3, esetleg a vége 110, guggolni hetven be akarok szabályosan mélyen, fekvenyomás 55-60 között, és a húzódszkodást akarom megcsinálni 3-12 re
bicepsz a szokásos 35
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. November 17. - 22:37:04
http://mdtv.musculardevelopment.com/content/view/2520/256/

Újabb videó Jeff Longról! ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 17. - 22:42:58
http://mdtv.musculardevelopment.com/content/view/2520/256/

Újabb videó Jeff Longról! ****:))))))

Ez a Jeff Long sem egy kis darab ember :o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. November 17. - 22:58:43
http://mdtv.musculardevelopment.com/content/view/2520/256/

Újabb videó Jeff Longról! ****:))))))

Ez a Jeff Long sem egy kis darab ember :o
hát nem! tavalyhoz képest rengeteget fejlődött!
Érdemes nyomon követni a srácot mert sokaknak okozhat meglepetést!  =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 17. - 23:13:23
kicsit túlteljesítettem magam ;D
12766 8-)
egy tonna két hét alattt ;D
büszkevagyokmagamra ;D
és ezen még mindig tudok javítani, jobb taktikával ::)
LAcika, tőled legalább 14 tonnát várok @:-) ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. November 17. - 23:17:13
kicsit túlteljesítettem magam ;D
12766 8-)
egy tonna két hét alattt ;D
büszkevagyokmagamra ;D
és ezen még mindig tudok javítani, jobb taktikával ::)
LAcika, tőled legalább 14 tonnát várok @:-) ;-oo-;

jó nektek,hogy arrafelé annyi cselendzs van.. grat. miben voltál most ügyesebb?

annyi dögcédulád lesz már,rambónak se volt ennyi :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 17. - 23:41:21
kicsit túlteljesítettem magam ;D
12766 8-)
egy tonna két hét alattt ;D
büszkevagyokmagamra ;D
és ezen még mindig tudok javítani, jobb taktikával ::)
LAcika, tőled legalább 14 tonnát várok @:-) ;-oo-;

jó nektek,hogy arrafelé annyi cselendzs van.. grat. miben voltál most ügyesebb?

annyi dögcédulád lesz már,rambónak se volt ennyi :D
csak az elsőn kapsz dögcédulát :(
amúgy, nem votlam sokkal jobb, de jobban taktikáztam!
guggolásban így is lehettem volna erősebb, 75 be teljesen mélyet, 85 be pedig vízszinteset guggoltam szabályosan.
erősödök, szépen lassan na :azn:
amúgy, én is utaztam ehhez, szerintem amire még megyek,az székesfehérváron lesssz :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2009. November 18. - 02:00:51
Grat Fastor!

Kistarcsatol kb 5 perce lakok, ha otthon lettem volna biztos elmentem volna a brutalra. Januarba viszont otthon leszek 3 hetig es a Johnny fittnesbe fogok jarni, remelem tudok majd talalkozni par forumos sraccal.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. November 18. - 14:43:36
kicsit túlteljesítettem magam ;D
12766 8-)
egy tonna két hét alattt ;D
büszkevagyokmagamra ;D
és ezen még mindig tudok javítani, jobb taktikával ::)
LAcika, tőled legalább 14 tonnát várok @:-) ;-oo-;
Grat, még lesz belőled valami, ha ez így halad.  ;D 
Tényleg szép eredmény.  ;)
Én 14et max álmaimban fogok csinálni.  ::)  13 körülire számítok, de ez bírótol, gyakorlat sorrendtől, mindentől függ. Tudod te is.  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 18. - 19:21:17
kicsit túlteljesítettem magam ;D
12766 8-)
egy tonna két hét alattt ;D
büszkevagyokmagamra ;D
és ezen még mindig tudok javítani, jobb taktikával ::)
LAcika, tőled legalább 14 tonnát várok @:-) ;-oo-;
Grat, még lesz belőled valami, ha ez így halad.  ;D 
Tényleg szép eredmény.  ;)
Én 14et max álmaimban fogok csinálni.  ::)  13 körülire számítok, de ez bírótol, gyakorlat sorrendtől, mindentől függ. Tudod te is.  :)
szerintem nem álom, ha a sorrend jó, és persze a bíró, még nekem is menne az, neccesen, nemhogy neked!
őserő vagy kisöcsi 8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. November 18. - 21:45:42
Lacko birni fogod... =/+' @:-) :-<Mutasd meg hogy nem csak a 20eveseke a vilag,ugye Fasztor?? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 18. - 21:46:49
Lacko birni fogod... =/+' @:-) :-<Mutasd meg hogy nem csak a 20eveseke a vilag,ugye Fasztor?? ;D
;D ***)))) ;D
LAcikából még nagyon nagyon lessz valami, ebben biztos vagyok ****:))))))
ha más nem, jó ember, és sportember ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. November 18. - 21:50:27
Neked meg egy jo tomegeles kellene es lenne belolled is vlmi.En a 172 centimmel konnyen beszelek,neked joval nagyobb tomeg kell.Hany kilo vagy most?? :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 18. - 21:51:27
Neked meg egy jo tomegeles kellene es lenne belolled is vlmi.En a 172 centimmel konnyen beszelek,neked joval nagyobb tomeg kell.Hany kilo vagy most?? :)
76, de igazad van, csakhát a kaja része, az ami hibádzik ;D
ezt én el is ismerem, végülis azért edzem, mert jólérzem magam edzés közben :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. November 19. - 09:42:16
Lacko birni fogod... =/+' @:-) :-<Mutasd meg hogy nem csak a 20eveseke a vilag,ugye Fasztor?? ;D
;D ***)))) ;D
LAcikából még nagyon nagyon lessz valami, ebben biztos vagyok ****:))))))
ha más nem, jó ember, és sportember ;)

Köszönöm szépen.  ;)
Én minden tőlem telhetőt megteszek, aztán meglátjuk mire lesz elég.  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 19. - 10:21:40
lesz máma egy lábtréning
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. November 19. - 13:45:50
jujj én is lábazok ma. áhá hááá  @-o

Főzöm a büdös halat  :P Muszáj leváltani ezeket a 800grammos csirkemelleket  :-X rádióban is halottam(tudom nem mindent kell elhinni,de eléggé szalmonellásak a hazai csirkék  :-X )
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 19. - 14:05:40
Fuuujj én meg a haltól okádom, de én is azt eszem nemsoká,tonhalacskát,hozzá egy jó kis tésztasaláta, imádom.

Lábazás elött meg után általában igyekszem több szénhidrátot fogyasztani, engem egyszerűen nagyon kivesz a lábedzés.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. November 19. - 14:50:03
Lábnapra én is szoktam időzíteni plusz Céhát :)  :P
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2009. November 19. - 16:20:55
jujj én is lábazok ma. áhá hááá  @-o

Főzöm a büdös halat  :P Muszáj leváltani ezeket a 800grammos csirkemelleket  :-X rádióban is halottam(tudom nem mindent kell elhinni,de eléggé szalmonellásak a hazai csirkék  :-X )

szted az elmult 30-40évben jobb volt a helyzet??
ez is csak valami köcsög ürügy,h elnyomják a hazai termelést és külföldröl hozzák a szart.
aztán majd mindenhol fasza tacskós meg okádós csirkemell lesz :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 19. - 16:30:43
jujj én is lábazok ma. áhá hááá  @-o

Főzöm a büdös halat  :P Muszáj leváltani ezeket a 800grammos csirkemelleket  :-X rádióban is halottam(tudom nem mindent kell elhinni,de eléggé szalmonellásak a hazai csirkék  :-X )

szted az elmult 30-40évben jobb volt a helyzet??
ez is csak valami köcsög ürügy,h elnyomják a hazai termelést és külföldröl hozzák a szart.
aztán majd mindenhol fasza tacskós meg okádós csirkemell lesz :'(
így van, sajnos bizonyos erőknek érdeke a magyar húsipar lerombolása
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 19. - 16:49:41
nah, ma vállaztam egyet, tricepsz feltéttel =/+'

súlyokat nemtudok, a suli termében voltam, kicsit furák a súlyok ;D

vállból nyomás állva 30-35 kilóval 4*12
oldalemelés, 5-6 kilóval, nemtompontosan 3*12
90 fokos evezés 15 kilóval kb 3*12

rudas tricepsz 35kg 4*12
homolokraeresztés 20 kilóval ;D 3*12
láncos lehúzás ( nemvolt kötél :-)-> ) 3*12 20 kilóval

és most ithon benyomtam az epres  musclelogicot, naggyonfinom :-*
köszi Balu ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. November 19. - 17:08:32
jujj én is lábazok ma. áhá hááá  @-o

Főzöm a büdös halat  :P Muszáj leváltani ezeket a 800grammos csirkemelleket  :-X rádióban is halottam(tudom nem mindent kell elhinni,de eléggé szalmonellásak a hazai csirkék  :-X )

szted az elmult 30-40évben jobb volt a helyzet??
ez is csak valami köcsög ürügy,h elnyomják a hazai termelést és külföldröl hozzák a szart.
aztán majd mindenhol fasza tacskós meg okádós csirkemell lesz :'(
így van, sajnos bizonyos erőknek érdeke a magyar húsipar lerombolása

Én ebbe a hónapban hozzájárultam a magyar húsipar fellendítéséhet, vettem 22 kg csírkét.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 19. - 17:35:08

Írta: atleeta - 2009. November 19. - 17:48:31
Egy hölgy ismerősöm szeretne diétázni és tőlem kért segítséget, milyen kiegészítőt válasszon.Kb  annyit tudok a diétáról, mint az atomfizikáról...Ti talán tudnátok segíteni.Az étrendje úgy-ahogy rendben van, de szeretne valami étvágycsökkentőt.Dymaburn-re gondoltam.Ha esetleg tudtok ebben az árfekvésben jobbat, várom az ötleteket.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 19. - 17:54:36
Írd ide be az étrendjét.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 19. - 19:28:47
Nektek nem cseszi a könyökötöket a koponyatörő ekkora súlyoknál?...  ????...
Én talán francia rúddal próbálgattam inkább, valahogy az kényelmesebb, de egyenes rúddal meg pláne nem csípom...  ::)
Pedig hatásos, jól lehet érezni a tricót tőle, ha az embör ráérez.  ****:))))))
Első gyakorlatként nekem is nyírja, ezért szoktam előtte letolást csinálni csigán rúddal, vagy mostanában inkább kötéllel!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 19. - 19:37:33
Nektek nem cseszi a könyökötöket a koponyatörő ekkora súlyoknál?...  ????...
Én talán francia rúddal próbálgattam inkább, valahogy az kényelmesebb, de egyenes rúddal meg pláne nem csípom...  ::)
Pedig hatásos, jól lehet érezni a tricót tőle, ha az embör ráérez.  ****:))))))
Első gyakorlatként nekem is nyírja, ezért szoktam előtte letolást csinálni csigán rúddal, vagy mostanában inkább kötéllel!

Értve!   ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. November 19. - 19:44:39
Nektek nem cseszi a könyökötöket a koponyatörő ekkora súlyoknál?...  ????...
Én talán francia rúddal próbálgattam inkább, valahogy az kényelmesebb, de egyenes rúddal meg pláne nem csípom...  ::)
Pedig hatásos, jól lehet érezni a tricót tőle, ha az embör ráérez.  ****:))))))
Első gyakorlatként nekem is nyírja, ezért szoktam előtte letolást csinálni csigán rúddal, vagy mostanában inkább kötéllel!
Én is letolással kezdek, vállszélességben, 5 sorozatot. Aztán jöhet a koponyatörő. Francia rúddal, a legszűkebb fogásban.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2009. November 19. - 19:57:05
Nem tudom ki látta a superbody-t vagy ki nem de nem értek eggyet a szevezőkkel a jelentkezésnél nem is kérnek igazolványt mert hogy ők "megbíznak" a versenyzőkbe.2 molnár péter hogy a francba indúlhatot el open kategóriába mikor messze nem tudott befogyni.atletik kategóriába nemtudom hogy az összevont vagy 1,2 de lénárd lajosnál messze jobban nézett ki a második hellyezet de a team ...... -nek köszönhetően persze megnyerte. a teenédzser 1-nél a végeredmény 1-hely Lőrinc Norbert johny fitness 2. Józsa Béla johny fitness 3.Nedeczky norbert egyéni 4. mechl jános fitness 2000. ha igazságos lett volna 1 hely lőrinc norbert, 2hely nedeczky norbert ,3hely mechl jános 4hely józsa béla
és ha valaki már a végén megszenvedi a 12hét diétát az utolsó napokban beledöglik olyan rosszul van és aztán meg meglátja hogy kitől kapott ki ez igazságtalanság.engem annyira idegesít hogy nem bírok magammal. nem kéne ekkora díjazást csinálni hogy ne legyen részrehajlás
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 19. - 20:02:41
Ez inkább a 2009-es őszi versenyidény topicba való lenne!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 19. - 20:37:50
Írd ide be az étrendjét.
Azért írtam hogy úgy-ahogy rendben van, mert nem számolja a kalóriákat de csak csirkemellet, halat, barnarizst és zöldségeket fogyaszt.Tudom, hogy ez nem a legjobb, de ő ennyi enegiát és pénzt tud belefektetni, ebből kellene a maximumot kihozni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 19. - 20:39:27
Írd ide be az étrendjét.
Azért írtam hogy úgy-ahogy rendben van, mert nem számolja a kalóriákat de csak csirkemellet, halat, barnarizst és zöldségeket fogyaszt.Tudom, hogy ez nem a legjobb, de ő ennyi enegiát és pénzt tud belefektetni, ebből kellene a maximumot kihozni.
Szerintem meg tökéletes...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 19. - 20:43:48
Írd ide be az étrendjét.
Azért írtam hogy úgy-ahogy rendben van, mert nem számolja a kalóriákat de csak csirkemellet, halat, barnarizst és zöldségeket fogyaszt.Tudom, hogy ez nem a legjobb, de ő ennyi enegiát és pénzt tud belefektetni, ebből kellene a maximumot kihozni.
Szerintem meg tökéletes...
Csak ő nem számolgatja a mennyiségeket és azért úgy nem a legfrankóbb.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 19. - 20:46:24
Csak ő nem számolgatja a mennyiségeket és azért úgy nem a legfrankóbb.
Ha ez vigasztal-én sem...
Mondjuk kell egy "pár év" tapasztalat ahhoz,hogy mikor-miből-mennyit...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. November 19. - 20:48:56
Csak ő nem számolgatja a mennyiségeket és azért úgy nem a legfrankóbb.
Ha ez vigasztal-én sem...
Mondjuk kell egy "pár év" tapasztalat ahhoz,hogy mikor-miből-mennyit...
Ha az edzésnaplódat nézem akkor vigasztal :-){ ;D Térjünk vissza az eredeti kérdésre, hogy Dymaburn-ről vélemény?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 19. - 21:05:48
Én szedtem már-nem rossz-de ne engem kérdezz,mert én eléggé másképp működök,mint az "átlag" emberi szervezet...
Van speciálisan nőknek tervezett cucc is:Lipo 6-ból,Muscletech HC Max,etc...
Amúgy a Dyma az olcsóbbnak mondható "fatburnerek" közül jónak mondható.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2009. November 19. - 21:05:59
Fuuujj én meg a haltól okádom, de én is azt eszem nemsoká,tonhalacskát,hozzá egy jó kis tésztasaláta, imádom.

Lábazás elött meg után általában igyekszem több szénhidrátot fogyasztani, engem egyszerűen nagyon kivesz a lábedzés.

nyomnál be tésztasali receptet plz?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 19. - 21:52:10
Nem tudom ki látta a superbody-t vagy ki nem de nem értek eggyet a szevezőkkel a jelentkezésnél nem is kérnek igazolványt mert hogy ők "megbíznak" a versenyzőkbe.2 molnár péter hogy a francba indúlhatot el open kategóriába mikor messze nem tudott befogyni.atletik kategóriába nemtudom hogy az összevont vagy 1,2 de lénárd lajosnál messze jobban nézett ki a második hellyezet de a team ...... -nek köszönhetően persze megnyerte. a teenédzser 1-nél a végeredmény 1-hely Lőrinc Norbert johny fitness 2. Józsa Béla johny fitness 3.Nedeczky norbert egyéni 4. mechl jános fitness 2000. ha igazságos lett volna 1 hely lőrinc norbert, 2hely nedeczky norbert ,3hely mechl jános 4hely józsa béla
és ha valaki már a végén megszenvedi a 12hét diétát az utolsó napokban beledöglik olyan rosszul van és aztán meg meglátja hogy kitől kapott ki ez igazságtalanság.engem annyira idegesít hogy nem bírok magammal. nem kéne ekkora díjazást csinálni hogy ne legyen részrehajlás

Szóval akkor te vagy Nedeczky Norbert.  :)
Vagy valami ismerőse.
Ha megnézed a képeket szerintem nem lett volna reális neki a második hely.
De én nem értek hozzá.....
A testépítés nem csak arról szól, hogy kin mekkora centi van. Nem volt szárazabb az úriember mint Béla.
Szerintem.... 
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 19. - 22:18:52
Fuuujj én meg a haltól okádom, de én is azt eszem nemsoká,tonhalacskát,hozzá egy jó kis tésztasaláta, imádom.

Lábazás elött meg után általában igyekszem több szénhidrátot fogyasztani, engem egyszerűen nagyon kivesz a lábedzés.

nyomnál be tésztasali receptet plz?

Hát én úgy szokom, nálam ez a tésztasali, ami ma volt:paradicsom kockára vág,olivabogyó, fekete zöld vegyest, kicsi lilahagyma mert szeretem,olivaolaj fetasajt.Lefőzöm a tésztát, amikor kigűl , összekeverem az alkotóelemeket,olivaolajat meg bazsalikomot csapatok hozzá, azt kész. mewllé husika vafgy ma halacska.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tarot - 2009. November 19. - 22:30:27
Nem tudom ki látta a superbody-t vagy ki nem de nem értek eggyet a szevezőkkel a jelentkezésnél nem is kérnek igazolványt mert hogy ők "megbíznak" a versenyzőkbe.2 molnár péter hogy a francba indúlhatot el open kategóriába mikor messze nem tudott befogyni.atletik kategóriába nemtudom hogy az összevont vagy 1,2 de lénárd lajosnál messze jobban nézett ki a második hellyezet de a team ...... -nek köszönhetően persze megnyerte. a teenédzser 1-nél a végeredmény 1-hely Lőrinc Norbert johny fitness 2. Józsa Béla johny fitness 3.Nedeczky norbert egyéni 4. mechl jános fitness 2000. ha igazságos lett volna 1 hely lőrinc norbert, 2hely nedeczky norbert ,3hely mechl jános 4hely józsa béla
és ha valaki már a végén megszenvedi a 12hét diétát az utolsó napokban beledöglik olyan rosszul van és aztán meg meglátja hogy kitől kapott ki ez igazságtalanság.engem annyira idegesít hogy nem bírok magammal. nem kéne ekkora díjazást csinálni hogy ne legyen részrehajlás

Az okfejtést nem igazán értem, SB ...... rendezés, Johnny elvileg a "másik oldalt" képviseli. Részrehajlás?
Sokat készültél, megszenvedtél vele, ezt nem kérdőjelezem meg. De ott, akkor mást jobbnak találtak, szubjektív sport, gondolom ezt tudtad, mielőtt elindultál, lehet emelt fővel is "veszíteni" (3. hely azért szerintem nem rossz). Laikus szemmel egyértelműen azt mondanám ,hogy a Vízfejű Béla szárazabb volt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. November 19. - 22:44:44

Én csak pislogok ... kedves Nede én nem fogok sárdobálni, mert totál nem érdekel a dolog ! Csupán 2 kérdésem lenne nem is kérdés inkább észrevétel . Én nem készültem a versenyre (versenyekre) ? De ...  de mégse sírok , hogy jajj de kivagyok meg majd megpusztulok . Ha 20. lettem volna azt is elfogadom . Ez egy ilyen sportág fel kell készülni a pofonokra , aztán durr durr ! :D Kérdezd a nagyokat inkább majd megmondják ők is ! :)

Majd évek múlva jövök újra egy összetettebb csomaggal !

Valamint lásd kettőnk közt a különbséget : Sok sikert szeretnék kívánni neked a jövő évi felkészülésedre és minél jobb helyezést a Teenager kategóriában ! Szerintem ezzel el is mondtam mindent ...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Lantos Johnny - 2009. November 20. - 09:05:23
Nem tudom ki látta a superbody-t vagy ki nem de nem értek eggyet a szevezőkkel a jelentkezésnél nem is kérnek igazolványt mert hogy ők "megbíznak" a versenyzőkbe.2 molnár péter hogy a francba indúlhatot el open kategóriába mikor messze nem tudott befogyni.atletik kategóriába nemtudom hogy az összevont vagy 1,2 de lénárd lajosnál messze jobban nézett ki a második hellyezet de a team ...... -nek köszönhetően persze megnyerte. a teenédzser 1-nél a végeredmény 1-hely Lőrinc Norbert johny fitness 2. Józsa Béla johny fitness 3.Nedeczky norbert egyéni 4. mechl jános fitness 2000. ha igazságos lett volna 1 hely lőrinc norbert, 2hely nedeczky norbert ,3hely mechl jános 4hely józsa béla
és ha valaki már a végén megszenvedi a 12hét diétát az utolsó napokban beledöglik olyan rosszul van és aztán meg meglátja hogy kitől kapott ki ez igazságtalanság.engem annyira idegesít hogy nem bírok magammal. nem kéne ekkora díjazást csinálni hogy ne legyen részrehajlás
Ez is egy vélemény.El kell fogadni.Minthogy a 7 bíró sem dönt általában egyformán..Nem értem azt a célzást hogy Johnny Fitness-esek lettek az 1. és 2. helyen a gondod?Azt hiszem én voltam ott a legnagyobb "kisebbség",tehát fura lett volna ha "az én klubomnak pontoznak".Gyakorlatilag a SB szervezők közül sem ült benn senki abírói karban ,tehát haza pontozás sem volt..
De ha prezentálni tudnád esetleg néhány képpel az állításodat,azt megköszönném.Ha nem akkor arra kérlek hogy Tinédzser-ként nézzél még meg néhány versenyt és képezd magad tudásban,hogy reálisan lásd a színpadi képet,hidd el elég sokat és sokáig tanultuk és tanuljuk jelenleg is ezt a szakmát,hogy Nektek versenyzőknek maximálisan a legreálisabb értékeléssel szolgáljunk és hogy a munkátokat értékelhessük.
A szervezőket pedig nem védem de azt az egyet fogadjátok be hogy nem azért nyerte általában a kategóriákat általában szájtek versenyző,mert szájtekes,hanem néhány éve a szájtek cég megszerezte a team-jába a jelenlegi legjobb versenyzőanyag 80%-át,olyanokat,akik már előtte is bajnokok voltak..(Kathi Béci,Tóth Dani,Lénárd Lajos,Bognár Gergő,stb)..közük nem volt a szájtekhez addig amíg önerőből meg nem nyertek néhány versenyt..csak aztán lettek team tagok,nem a kezdettől nevelték ki őket
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Lantos Johnny - 2009. November 20. - 09:07:41
Ja és amit láthattam a pontozó lapoknál az 1 és2 hely az totálisan egyértelmű döntés volt a bírói karban
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Seth - 2009. November 20. - 11:50:37
Én meg kikaptam Lénárd ellen, most akkor mégse a Johnny fitness a nyerő team?  8) Pedig az egyesek szemében vitathatóbb volt  ;) De mégis ha visszanézed a hozzászólásaimat a győzelmét sehol nem vitattam el. Ha második leszel vitathatóan az emberek megtámogatnak, és sokszor többet profitálsz mint egy első helyből... Ráadásul, ha elfogadod, netalántán jóba vagy a riválisoddal ahogy mi is azok vagyunk, egyből más színben tűnik fel az egész... Még motivációt is szerzel a jövőre nézve... ****:))))))

Ha meg tényleg a legjobb helyért mész és egyértelmű vagy senki nem tudja majd máshogy nézni...Engem pl. Fitparádén a -80 ba már ki se hívtak összehasonlításra... Nem azért mert előre le voltak zsírozva az eredmények...

Most nézem az abszolútban még Prágai Ervint is közétek rakták azok a furfangos bírok, hogy eltussolják az elődöntőt... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 20. - 19:38:17
Kinek mi a véeménye arról a technikáról egyes nagyon lemaradt izomcsoportok felhozásánál, hogy rövid ideig(2-3 hét)nagyon nagy intenzitással edzi őket az ember, a többi izomcsoportra pedig csak "minimális" edzést végez?Olvastam már erről, meg beszélgettem is, érdekelnének mindenféle vélemények...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 20. - 19:56:02
Kinek mi a véeménye arról a technikáról egyes nagyon lemaradt izomcsoportok felhozásánál, hogy rövid ideig(2-3 hét)nagyon nagy intenzitással edzi őket az ember, a többi izomcsoportra pedig csak "minimális" edzést végez?Olvastam már erről, meg beszélgettem is, érdekelnének mindenféle vélemények...

Mit takar a nagyon nagy intenzitás?!... Nagy súlyokra érted, vagy rövid pihenő időkre, kisebb súlyokkal?!...  ????...
Mert egy izomcsoportot, ha intenzíven megedzünk, akkor elvileg heti 2 edzés elég, hogy tudjon regenerálódni is az izom... de ugyanakkor 2-3 hét elég lenne arra, hogy látványos változást érjünk el?... Nem tudom, de nekem ez hihetetlennek hangzik...  :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 20. - 19:59:26
A nagy intenzitás alatt azt értem hogy akár minden edzésnapon megedzzük az adott izomcsoportot, mindig változtatva az ismétléseken, súlyokon, szuperszettek, triszettek,ilyesmi.Olvastam már erről vmi ujságban, hogy nagyon rövid ideig alkalmazható, csak érdekelne a téma.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 20. - 20:02:12
A nagy intenzitás alatt azt értem hogy akár minden edzésnapon megedzzük az adott izomcsoportot, mindig változtatva az ismétléseken, súlyokon, szuperszettek, triszettek,ilyesmi.Olvastam már erről vmi ujságban, hogy nagyon rövid ideig alkalmazható, csak érdekelne a téma.

És így mi van a regenerációs idő szükségességének alapelvével?!... Oké, rövid ideig tart ez a fajta edzésmódszer, de akkor is...  ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 20. - 20:03:06
Hát ez az engem is ez érdekel, ezért kérdeztem... ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Johnnyx - 2009. November 20. - 21:02:31
azt mondjátok meg, hogy hogyan van az, hogy tömeget növelek és egyre erősebb vagyok, viszont ma 85,7 kg-vel mérlegeltem a múltheti 87-hez képest  ????... szerintem elromlott a mérleg  [:-o]
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 20. - 21:45:20
Előre nem ment így edzettem hátra  ;D
Evezés
100x12
120x12
140x12
155x10
150x10
120x20

Húzódzkodás
3x10-9-8

Lehúzás
80x3x12

T-rúd szűk fogással
4x15

lehúzás szűken
3x12

Pici felhúzás, hogy el ne felejtesem
100x3x10
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 20. - 21:52:36
igen szép súlyokkal evezel , :-)!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 20. - 22:44:29
igen szép súlyokkal evezel , :-)!

Honnan veszed?!... Lehet, hogy tökk régiek és kopottak a tárcsák...  :-} :laugh: ***)))) :-X
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 21. - 09:03:10
Kinek mi a véeménye arról a technikáról egyes nagyon lemaradt izomcsoportok felhozásánál, hogy rövid ideig(2-3 hét)nagyon nagy intenzitással edzi őket az ember, a többi izomcsoportra pedig csak "minimális" edzést végez?Olvastam már erről, meg beszélgettem is, érdekelnének mindenféle vélemények...

Én itt egyből arra gondolok, hogy akkor mikor pihen az izom? Hisz ez a legfontosabb...hogy regenerálódni tudjon. És ha minden nap megedzük 2-3 héten keresztül, akkor bizony nem pihen.
Most, hogy heti 2* mellezek, hétfő és csütörtök, így is érzem, hogy nincs 100%-osan kipihenve az izom a következő edzésre.
Ez max. akkor működhet szerintem, ha 1-2 gyakit csinálsz rá mindig átmozgató jelleggel. Ha megedzed mindig, nagy intenzítással, az szerintem túledzéshez vezethet...vagy ami mégrosszabb, sérüléshez.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. November 21. - 09:12:10
Balunak teljesen igaza van! ****:))))))
Számtalanszor kiprobáltam-tuk ezt a technikát,szerintem valami őrült mennyiségű anabolica kellene ahhoz hogy hasznot tudj huzni belőle,egyszerűen nincs idő a regenerálodáshoz!És inkább elfogy az izom minthogy inkább nőne.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 21. - 09:22:39
Én is ezzel az egy móddal tudom elképzelni, vagy pedig ha az illető sebezhetetlen.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 21. - 11:06:52
Én szerdán melleztem, de még ma is kib@szott izomláz van a mellemben!
Én nem tudnék 1 héten 2x sem edzeni rá, az biztos!
1 edzés, de azon mindent bele!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 21. - 11:08:50
Én szerdán melleztem, de még ma is kib@szott izomláz van a mellemben!
Én nem tudnék 1 héten 2x sem edzeni rá, az biztos!
1 edzés, de azon mindent bele!

Fura, mert az első héten nekem is nehezen ment, a másodikon már jobban, a harmadik héten meg szinte semmi izomláz nem volt csütörtökre, így simán ment a második mell edzés is.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2009. November 21. - 11:10:20
Én már nem edzek, másra gyúrok  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 21. - 11:11:08
Én már nem edzek, másra gyúrok  ;D

Meg sem merem kérdezni mire...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 21. - 11:13:33
Én szerdán melleztem, de még ma is kib@szott izomláz van a mellemben!
Én nem tudnék 1 héten 2x sem edzeni rá, az biztos!
1 edzés, de azon mindent bele!

Fura, mert az első héten nekem is nehezen ment, a másodikon már jobban, a harmadik héten meg szinte semmi izomláz nem volt csütörtökre, így simán ment a második mell edzés is.
És nincs olyan érzésed, hogy tudat alatt nem edzed meg annyira az izmot az első edzésen, hogy menjen a második is?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. November 21. - 11:14:34
Én szerdán melleztem, de még ma is kib@szott izomláz van a mellemben!
Én nem tudnék 1 héten 2x sem edzeni rá, az biztos!
1 edzés, de azon mindent bele!
Én hétfőn melleztem és ma is izomlázam van.  :)  De mostmár csak enyhe.
Nem értem én sem hogy hogyan bír valaki 2szer mellezni.  ????...  Nekem speciel nem menne. :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2009. November 21. - 11:20:34
Én már nem edzek, másra gyúrok  ;D

Meg sem merem kérdezni mire...  ;D

Jövő tavasszal megtudod  O0
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 21. - 11:20:55
Én szerdán melleztem, de még ma is kib@szott izomláz van a mellemben!
Én nem tudnék 1 héten 2x sem edzeni rá, az biztos!
1 edzés, de azon mindent bele!

Fura, mert az első héten nekem is nehezen ment, a másodikon már jobban, a harmadik héten meg szinte semmi izomláz nem volt csütörtökre, így simán ment a második mell edzés is.
És nincs olyan érzésed, hogy tudat alatt nem edzed meg annyira az izmot az első edzésen, hogy menjen a második is?

Nincs, mert ha csak pár kilót is, vagy 1 ismétlést, de emelek a súlyon vagy az ismétlésszámon az előző héthez képest, és totál végem van edzés végére. Viszont amióta így csinálom, emletem a glutamin és BCAA bevitelemen.
Meg ahogy írtam már, úgy csinálom, hogy a hétfői mell edzés egy kemény, nagysúlyos, alacsony ismétlésszámú 3 gyakiból álló edzés, a csütörtöki viszont egy 5 gyakiból álló pörgős magas ismétlésszámú edzés.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 21. - 11:21:36
Én már nem edzek, másra gyúrok  ;D

Meg sem merem kérdezni mire...  ;D

Jövő tavasszal megtudod  O0

 ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 21. - 11:31:11
Érdekes, biztos agyban kell erre is ráhangolódni! És ezt mit hozott eddig?
Erőben így fejlődsz, hogy hetente erősödsz?  :o
Vagy szándékosan 60 kilóról kezdted ezt az edzésfajtát? :D Tömegben?
Mióta nyomod így?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 21. - 11:33:49
Érdekes, biztos agyban kell erre is ráhangolódni! És ezt mit hozott eddig?
Erőben így fejlődsz, hogy hetente erősödsz?  :o
Vagy szándékosan 60 kilóról kezdted ezt az edzésfajtát? :D Tömegben?
Mióta nyomod így?

Egyelőre semmi extra, 3 hete megy ez. 8 hétig tervezem, aztán majd kiderül. Fura, mert picit tényleg tudok emelni mindig. De ez tényleg olyan, hogy 2,5kg vagy max. 5kg.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: tockon2 - 2009. November 21. - 11:34:49
Én szerdán melleztem, de még ma is kib@szott izomláz van a mellemben!
Én nem tudnék 1 héten 2x sem edzeni rá, az biztos!
1 edzés, de azon mindent bele!

Fura, mert az első héten nekem is nehezen ment, a másodikon már jobban, a harmadik héten meg szinte semmi izomláz nem volt csütörtökre, így simán ment a második mell edzés is.
És nincs olyan érzésed, hogy tudat alatt nem edzed meg annyira az izmot az első edzésen, hogy menjen a második is?

Nincs, mert ha csak pár kilót is, vagy 1 ismétlést, de emelek a súlyon vagy az ismétlésszámon az előző héthez képest, és totál végem van edzés végére. Viszont amióta így csinálom, emletem a glutamin és BCAA bevitelemen.
Meg ahogy írtam már, úgy csinálom, hogy a hétfői mell edzés egy kemény, nagysúlyos, alacsony ismétlésszámú 3 gyakiból álló edzés, a csütörtöki viszont egy 5 gyakiból álló pörgős magas ismétlésszámú edzés.
Én is duplázok mellre és hátra is. Tudok regenerálódni. Miért érzem Gabe hózzászólásában, hogy megkérdőjelezi az edzések intenzitását? Néhány éves edzésmúlttal nekem az egyhetes izomláz a gyanús. Nem csinálsz te valamit rosszul?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 21. - 11:34:53
Én is ellennék azzal, hogy hetente 2,5-5kilót emelek a súlyokon!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: tockon2 - 2009. November 21. - 11:36:15

Nem te Balu.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 21. - 11:36:55
Én is ellennék azzal, hogy hetente 2,5-5kilót emelek a súlyokon!  :D

Nyílván ez nem megy a végtelenségig. Meg én most kezdtem vissza erősödni, ahogy elkezdtem megint erőltetni a súlyokat.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 21. - 11:38:08
Nem kérdőjeleztem meg az intenzitást, és nem írtam, hogy egy hetes izomlázam van!
Szerdától szombatig az szerintem 3 nap! Holnapra elmúlik, jövő szerdára nyoma sincs!
Legalábbis egy jó ideje így van!
Viszont ha hetente 2x edzenék valamilyen izmot, akkor nem lenne 1 napom 1 izomcsoportra.
Lehet, hogy én rosszul csinálom, de amíg így fejlődök, addig nem érzem a szükségét, hogy változtassak!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: tockon2 - 2009. November 21. - 11:40:02
Nem kérdőjeleztem meg az intenzitást, és nem írtam, hogy egy hetes izomlázam van!
Szerdától szombatig az szerintem 3 nap! Holnapra elmúlik, jövő szerdára nyoma sincs!
Legalábbis egy jó ideje így van!
Viszont ha hetente 2x edzenék valamilyen izmot, akkor nem lenne 1 napom 1 izomcsoportra.
Lehet, hogy én rosszul csinálom, de amíg így fejlődök, addig nem érzem a szükségét, hogy változtassak!
Lehet, hogy karból kompenzálunk...köztudottan 'nagykarúak' vagyunk. Picsa se tudja! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 21. - 11:43:31
Jó nektek!  :D
Majd beteszek 2 teniszlabdát bicepszhez a póló alá, hátha menni fog nekem is!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. November 21. - 12:09:18
Nem kérdőjeleztem meg az intenzitást, és nem írtam, hogy egy hetes izomlázam van!
Szerdától szombatig az szerintem 3 nap! Holnapra elmúlik, jövő szerdára nyoma sincs!
Legalábbis egy jó ideje így van!
Viszont ha hetente 2x edzenék valamilyen izmot, akkor nem lenne 1 napom 1 izomcsoportra.
Lehet, hogy én rosszul csinálom, de amíg így fejlődök, addig nem érzem a szükségét, hogy változtassak!
Lehet, hogy karból kompenzálunk...köztudottan 'nagykarúak' vagyunk. Picsa se tudja! ;D

Van fegyvertartási engedélyed ? :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 21. - 13:43:33
MEghalokhogyharámnézel!
az általad említett módszert, én akkor próbáltam ki, Izomboy tanácsára, mikor a húzódszkodásomat akaratm fejleszteni
akkor egy héten keresztül midnennap húzódszkodtam, egy vagy két sporozatot MAXIMUM! aazt is csak addig míg teljesen szabályosan ment, végén esetleg megtartva a negatív szakaszt stb.... aztán egy hétig pihentetttem, és utánna majndem kétszer annyit tudtam húzódszkodni.... nemtudom,hogy izomnövelésre alkalmazható e ez, csak leírtam a tapasztalatomat, nekme bejött, de hosszútávon biztos nem lehetne ezt megcsinálni
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2009. November 21. - 13:51:11
Westsideos erőemelők szoktak olyat csinálni, h ugymond direkte tuledzik magukat és amikor jön a verseny előtt 6-8 héttel kb ( ezt nem tom pontosan) áttérnek a heti 1edzés/izomra és akkor elkezd kegyetlenül jönni az erő.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2009. November 21. - 19:02:32
Láttam hogy téma volt a heti 1-2 edzés egy testrészre. Nekem a mellem ami cefet gyenge (fizikálisan is elég hervadt,szánalom súlyokkal nyomok) és cserébe fosul is mutat. Egyszer edzem,de akkor rendesen. Neki lehetne vágni egy olyan edzéstervnek hogy egyszer 2-3 gyakorlat,12 körüli ismétléssel,a másik ugyan úgy 2-3 gyakorlat lenne de itt inkább nagyobb súlyokkal,de alacsony ismétléssel?

A vállamat sikerült egy teljes ,és egy 2 gyakorlatos nagy ismétlésű edzéssel kicsit kipofozni,és olyan súlyokkal dolgozom hogy meg is lepődtem az utóbbi időben (szigorúan magamhoz képest)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtisFace - 2009. November 21. - 19:44:14

Nekem a következő bontással sikerült az utóbbi időben rengeteget fejlődnöm mellben erőben és kinézetre is:
H:Nyomás rúddal ferdepadon, majd kézisúlyzókkal, és tárogatás döntött padon +váll
K:Láb
CS:Hát+bicepsz
P:Fekvenyomás egyenes padon, majd kézisúlyzókkal, áthúzás és gépen tárogatás szuper szettben+tric
Hétfőn 12 körüli ismétléssel, pénteken inkább a nagyobb súlyokra próbálok rámenni kivéve a szuper szettet.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 23. - 19:10:56
Balu, milyen edzést követsz el hitvány izomzatod emberi méretűre való növeléséért holnap? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 23. - 19:14:56
Balu, milyen edzést követsz el hitvány izomzatod emberi méretűre való növeléséért holnap? ;D

Köcsög!  &5*  ;D
Kérlek szépen, holnap láb nap lesz, ami azt jelenti, hogy lábnyújtás, majd guggolok, az még a jövő zenéje, hogy sima guggolás, vagy Smith-gépes vagy elölguggolás lesz. Ezt ott döntöm el. Aztán lábtoló, majd combhajlító fekve, merevlábú felhúzás lesz a menü szerintem. Igazából amihez lesz kedvem, meg erőm. Sosem csinálom ugyan azt.

És te, úgy hallottam, hogy ma 130kg-al fogod csinálni a lehúzást hátra!? Igaz ez?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 23. - 19:18:58
Szerintem guggolj elöl, én  a mult héten nyomattam,felemelő az azérzés, mikor a rúd leszedi a bőrt a válladról ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 23. - 19:22:40
Köszönöm a kedves megszólítást!  ;D
Háth, csak szeretném utolérni Izomenő ...gépet, de nem fog ez menni!  :D

Húzódzkodás 3x8-10 ennél mindig megfájdul a vállam, nem tudom miért
Lehúzás lesz mellhez 3x8-10 100kg
Evezés, ezt piramisban szeretem 80-100-110-120-130
Evezés ülve 3x10 100kg
Fűrészelés 4x10 nonstop

Mellesleg szerintem nyomj Sissy guggolást, ahhoz nem kell súly!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 23. - 19:24:01
Szerintem guggolj elöl, én  a mult héten nyomattam,felemelő az azérzés, mikor a rúd leszedi a bőrt a válladról ;D

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bandi - 2009. November 23. - 19:29:06
Köszönöm a kedves megszólítást!  ;D
Háth, csak szeretném utolérni Izomenő ...gépet, de nem fog ez menni!  :D

Húzódzkodás 3x8-10 ennél mindig megfájdul a vállam, nem tudom miért
Lehúzás lesz mellhez 3x8-10 100kg
Evezés, ezt piramisban szeretem 80-100-110-120-130
Evezés ülve 3x10 100kg
Fűrészelés 4x10 nonstop

Mellesleg szerintem nyomj Sissy guggolást, ahhoz nem kell súly!  ;D

miért nem?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 23. - 19:29:51
Köszönöm a kedves megszólítást!  ;D
Háth, csak szeretném utolérni Izomenő ...gépet, de nem fog ez menni!  :D

Húzódzkodás 3x8-10 ennél mindig megfájdul a vállam, nem tudom miért
Lehúzás lesz mellhez 3x8-10 100kg
Evezés, ezt piramisban szeretem 80-100-110-120-130
Evezés ülve 3x10 100kg
Fűrészelés 4x10 nonstop

Mellesleg szerintem nyomj Sissy guggolást, ahhoz nem kell súly!  ;D

Azt nem szeretem, vagy csak szarul csinálom...nem tudom...de valahogy nem érzem.
Jó neked, hogy elég a saját testsúlyod húzódzkodni...mondjuk ha rajtam is ilyen hatalmas tömeg lenne, mint rajtad...lehet nekem is elég lenne.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 23. - 19:30:41
Köszönöm a kedves megszólítást!  ;D
Háth, csak szeretném utolérni Izomenő ...gépet, de nem fog ez menni!  :D

Húzódzkodás 3x8-10 ennél mindig megfájdul a vállam, nem tudom miért
Lehúzás lesz mellhez 3x8-10 100kg
Evezés, ezt piramisban szeretem 80-100-110-120-130
Evezés ülve 3x10 100kg
Fűrészelés 4x10 nonstop

Mellesleg szerintem nyomj Sissy guggolást, ahhoz nem kell súly!  ;D

miért nem?

Nyugi Bandi...a Gabe-ről van szó  8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 23. - 19:33:44
Na milyen vidám a légkör...épn holnap  megyek hátazni, véghezviszem szánalmas kis tréningem, nem is értem, mindenki olyan erős már, a Balu vádlija is egyre nagyobb....én meg itt pöcsörészek.Mikor jön már a berobbanás?Nyüff nyüff...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 23. - 19:34:08
Úgy látom itt ingyenes az oltás...  :-} :D :D :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 23. - 19:34:57
Na milyen vidám a légkör...épn holnap  megyek hátazni, véghezviszem szánalmas kis tréningem, nem is értem, mindenki olyan erős már, a Balu vádlija is egyre nagyobb....én meg itt pöcsörészek.Mikor jön már a berobbanás?Nyüff nyüff...

Igen...kajak egyre nagyobb lesz a vádlim, de csak mert egyre nagyobb rajta a szőr.  :'(  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 23. - 19:38:13
Már az utcára sem merek menni de komolyan, mindenki olyan izmos. :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 23. - 19:39:50
Már az utcára sem merek menni de komolyan, mindenki olyan izmos. :'(
állj mellém, máris jobban fogod érezni magad :-} ˝=/ :-)-> =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 23. - 19:40:42
Már az utcára sem merek menni de komolyan, mindenki olyan izmos. :'(

 :-)->  ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 23. - 19:44:40
Már az utcára sem merek menni de komolyan, mindenki olyan izmos. :'(

 :-)->  ***)))

 ;) ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 23. - 19:56:26
Köszönöm a kedves megszólítást!  ;D
Háth, csak szeretném utolérni Izomenő ...gépet, de nem fog ez menni!  :D

Húzódzkodás 3x8-10 ennél mindig megfájdul a vállam, nem tudom miért
Lehúzás lesz mellhez 3x8-10 100kg
Evezés, ezt piramisban szeretem 80-100-110-120-130
Evezés ülve 3x10 100kg
Fűrészelés 4x10 nonstop

Mellesleg szerintem nyomj Sissy guggolást, ahhoz nem kell súly!  ;D

Azt nem szeretem, vagy csak szarul csinálom...nem tudom...de valahogy nem érzem.
Jó neked, hogy elég a saját testsúlyod húzódzkodni...mondjuk ha rajtam is ilyen hatalmas tömeg lenne, mint rajtad...lehet nekem is elég lenne.  ;D
&5* ;D, a maxom az 15kg-os súly az övre!
De fáj így is a vállam, csak, hogy ne legyek puhapöcs, ma rádobok egy tizest!
Aztán jövök kukihuszárok!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 23. - 20:00:48

szerintem, attól fáj a vállad,hogy az az elsö gyakorlatod!
én ezért nemszoktam az edzés elejére rakni, mert gyenge még a váll, és nemtudja a súlyodat elviselni!
legalábbis nálam ígyvolt, párszor ki is kattant húzódszkodás közben ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 23. - 20:09:20

[/quote]
szerintem, attól fáj a vállad,hogy az az elsö gyakorlatod!
én ezért nemszoktam az edzés elejére rakni, mert gyenge még a váll, és nemtudja a súlyodat elviselni!
legalábbis nálam ígyvolt, párszor ki is kattant húzódszkodás közben ;D
[/quote]

Én is elsőnek teszem be (előtte gimnasztikus bemelegítés: váll és karkörzések, húzások, stb...), mert akkor vagyok a legerősebb és semmi bajom vele.
Ma is csináltam húzódzkodást szélesen: 12x, 12x, 10x, 10x. Nem volt problem...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bandi - 2009. November 23. - 20:15:09
Köszönöm a kedves megszólítást!  ;D
Háth, csak szeretném utolérni Izomenő ...gépet, de nem fog ez menni!  :D

Húzódzkodás 3x8-10 ennél mindig megfájdul a vállam, nem tudom miért
Lehúzás lesz mellhez 3x8-10 100kg
Evezés, ezt piramisban szeretem 80-100-110-120-130
Evezés ülve 3x10 100kg
Fűrészelés 4x10 nonstop

Mellesleg szerintem nyomj Sissy guggolást, ahhoz nem kell súly!  ;D

miért nem?

Nyugi Bandi...a Gabe-ről van szó  8-}

Balu  :-<
A Kapitány /:-)
Globális moderátor :-){
Master

 Nem elérhető
 **:))))*

Ja,értem O0

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 23. - 20:16:18

szerintem, attól fáj a vállad,hogy az az elsö gyakorlatod!
én ezért nemszoktam az edzés elejére rakni, mert gyenge még a váll, és nemtudja a súlyodat elviselni!
legalábbis nálam ígyvolt, párszor ki is kattant húzódszkodás közben ;D
[/quote]

Én is elsőnek teszem be (előtte gimnasztikus bemelegítés: váll és karkörzések, húzások, stb...), mert akkor vagyok a legerősebb és semmi bajom vele.
Ma is csináltam húzódzkodást szélesen: 12x, 12x, 10x, 10x. Nem volt problem...
[/quote]
nem tettem hozzá ,hogy ez egyéni, és nem mindekinél van így... de nem én vagyok az egyetlen akinél ez probléma....
csak adtam egy lehetséges ötletet ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 23. - 20:23:35

[/quote]

Balu  :-<
A Kapitány /:-)
Globális moderátor :-){
Master

 Nem elérhető
 **:))))*

Ja,értem O0

[/quote]

 !+"% ****:))) ****:))) ****:))) ***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 23. - 20:29:07
Köszönöm a kedves megszólítást!  ;D
Háth, csak szeretném utolérni Izomenő ...gépet, de nem fog ez menni!  :D

Húzódzkodás 3x8-10 ennél mindig megfájdul a vállam, nem tudom miért
Lehúzás lesz mellhez 3x8-10 100kg
Evezés, ezt piramisban szeretem 80-100-110-120-130
Evezés ülve 3x10 100kg
Fűrészelés 4x10 nonstop

Mellesleg szerintem nyomj Sissy guggolást, ahhoz nem kell súly!  ;D

miért nem?

Nyugi Bandi...a Gabe-ről van szó  8-}

Balu  :-<
A Kapitány /:-)
Globális moderátor :-){
Master

 Nem elérhető
 **:))))*

Ja,értem O0

már teiskezded? **:))))*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 23. - 21:19:26
Köszönöm a kedves megszólítást!  ;D
Háth, csak szeretném utolérni Izomenő ...gépet, de nem fog ez menni!  :D

Húzódzkodás 3x8-10 ennél mindig megfájdul a vállam, nem tudom miért
Lehúzás lesz mellhez 3x8-10 100kg
Evezés, ezt piramisban szeretem 80-100-110-120-130
Evezés ülve 3x10 100kg
Fűrészelés 4x10 nonstop

Mellesleg szerintem nyomj Sissy guggolást, ahhoz nem kell súly!  ;D

miért nem?

Nyugi Bandi...a Gabe-ről van szó  8-}

Balu  :-<
A Kapitány /:-)
Globális moderátor :-){
Master

 Nem elérhető
 **:))))*

Ja,értem O0

Figyelj Bandi!
 
"Nemsemmi en egyszer nagyon Bekemenyittem a Csibek Közt es sokan azt Hittem napfogyatkozas van annyira Nyüszitett a KOkas"

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bandi - 2009. November 23. - 21:21:30

Ez el van mentve ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 23. - 21:24:09
Ez mi?????????????????????????????????????
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 23. - 21:25:02
Ez mi?????????????????????????????????????

Egy idézet...PistukaHCG ex-júzertől.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 23. - 21:29:34
Ez mi?????????????????????????????????????

Egy idézet...PistukaHCG ex-júzertől.  ;D
nem offoljuk a topicot ***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 23. - 21:50:17
Kösz fastor, de sajnos, ha utolsó gyakorlatként csinálom, akkor is az a helyzet!
De lenyomtam 10-es tárcsával, és nem is volt nehéz!
Jövő héten 15-ös lesz!

Balu, egyébként mit szolnal ha Jordannal Efitmesterrel es Lueval es Meg Jo par haverral Annyian Pasziroznank be magunkat a klotyora amennyien csak lehetseges es A vcbe Hajintanank egy Komoly Pokolgepet!?
 ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 23. - 21:51:28
Kösz fastor, de sajnos, ha utolsó gyakorlatként csinálom, akkor is az a helyzet!
De lenyomtam 10-es tárcsával, és nem is volt nehéz!
Jövő héten 15-ös lesz!

Balu, egyébként mit szolnal ha Jordannal Efitmesterrel es Lueval es Meg Jo par haverral Annyian Pasziroznank be magunkat a klotyora amennyien csak lehetseges es A vcbe Hajintanank egy Komoly Pokolgepet!?
 ****:))) ****:))) ****:)))
egy átlagos méretü klotyóba Jordan alig férne be, hátméghogy Baluval együtt....

amúgy, ok, akkor csak geynge a vállad, sponygyát rá ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 23. - 21:54:06
Te ezt nem érted fastor! ;D

Kösz főnök, tudsz ajánlani rá valami jó gyakorlatot?
Mondjuk sosem erőltettem a nagy súlyokat vállnál!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 23. - 22:19:05
Te ezt nem érted fastor! ;D

Kösz főnök, tudsz ajánlani rá valami jó gyakorlatot?
Mondjuk sosem erőltettem a nagy súlyokat vállnál!
én nemvgyok, kompetesn, de nekem azóta nemfáj a vállam semmitöl, mióta nagyon rámentem a hátsó vállra....
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 23. - 22:19:48
Az jó, mert nekem az első vállam fáj!  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 23. - 22:32:27
Balu, milyen edzést követsz el hitvány izomzatod emberi méretűre való növeléséért holnap? ;D

Köcsög!  &5*  ;D
Kérlek szépen, holnap láb nap lesz, ami azt jelenti, hogy lábnyújtás, majd guggolok, az még a jövő zenéje, hogy sima guggolás, vagy Smith-gépes vagy elölguggolás lesz. Ezt ott döntöm el. Aztán lábtoló, majd combhajlító fekve, merevlábú felhúzás lesz a menü szerintem. Igazából amihez lesz kedvem, meg erőm. Sosem csinálom ugyan azt.

És te, úgy hallottam, hogy ma 130kg-al fogod csinálni a lehúzást hátra!? Igaz ez?  ;D
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=987.0  ezen kár gondolkodni Balu  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kris - 2009. November 23. - 23:29:05
Kicsi itt vagy???
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 23. - 23:48:15
Kicsi itt vagy???

Be vagy sózva... Sztem már válaszoltam is.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 24. - 00:14:08
Az jó, mert nekem az első vállam fáj!  !+"%
akkor azt erösítsd meg  ***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 24. - 10:04:19
Balu, milyen edzést követsz el hitvány izomzatod emberi méretűre való növeléséért holnap? ;D

Köcsög!  &5*  ;D
Kérlek szépen, holnap láb nap lesz, ami azt jelenti, hogy lábnyújtás, majd guggolok, az még a jövő zenéje, hogy sima guggolás, vagy Smith-gépes vagy elölguggolás lesz. Ezt ott döntöm el. Aztán lábtoló, majd combhajlító fekve, merevlábú felhúzás lesz a menü szerintem. Igazából amihez lesz kedvem, meg erőm. Sosem csinálom ugyan azt.

És te, úgy hallottam, hogy ma 130kg-al fogod csinálni a lehúzást hátra!? Igaz ez?  ;D
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=987.0  ezen kár gondolkodni Balu  :)

Meggyőztél, sima guggolás ment.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 24. - 15:39:32
Lesz ma egy szokásos szánalmas hátedzés, felhúzás nem lesz, csak esetleg kicsi a végé, helyette most döntött törzsű evezés következik,normál fogással, mert ugy már régen csináltam. @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 24. - 16:21:59
Én máma feszítőztem és vádliztam, nagggyon királyul bedurrantam, szal jó kis edzés volt.  :)
Guggoltam vízszintesig 82 kg-ba 10-et, lábnyújtottam 35 kg-ba 20-at, egy lábbal is nyújtottam 12,5 kg-ba 15-öt, meg vádli is pukkant a 60 kg-ba 30-as állóvádlizástól... ez nem sarokleengedéses volt, azt csak szekrény szélén saját súllyal nyomtam...  !+"% :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 24. - 16:31:32
Balu, milyen edzést követsz el hitvány izomzatod emberi méretűre való növeléséért holnap? ;D

Köcsög!  &5*  ;D
Kérlek szépen, holnap láb nap lesz, ami azt jelenti, hogy lábnyújtás, majd guggolok, az még a jövő zenéje, hogy sima guggolás, vagy Smith-gépes vagy elölguggolás lesz. Ezt ott döntöm el. Aztán lábtoló, majd combhajlító fekve, merevlábú felhúzás lesz a menü szerintem. Igazából amihez lesz kedvem, meg erőm. Sosem csinálom ugyan azt.

És te, úgy hallottam, hogy ma 130kg-al fogod csinálni a lehúzást hátra!? Igaz ez?  ;D
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=987.0  ezen kár gondolkodni Balu  :)

Meggyőztél, sima guggolás ment.  ;D
helyes  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. November 24. - 16:59:40
megyek lábazni,ki tart velem?végén egy kis 50perces cardio.Annyi könnyítést engedek,hogy tetszőleges gépen lehet végrehajtani a lépcsőzést  ;D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 24. - 17:01:44
megyek lábazni,ki tart velem?végén egy kis 50perces cardio.Annyi könnyítést engedek,hogy tetszőleges gépen lehet végrehajtani a lépcsőzést  ;D >:D

ma mindenkinél láb nap van?  :D
leszámítva persze Gabe-et, mert ő nem lábazik...úgy gondolja, arra elég jó, hogy tudjon menni.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 24. - 17:13:08
Hujje lábnap.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. November 24. - 17:17:28
Hujje lábnap.

hmm látom nem szeretsz szenvedni  ;D pedig nincs is annál jobb mint egy izzasztó lábedzés  ))=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 24. - 17:19:02
Kérlek alásan, a lábnap a kedvencem, nem hagynám ki semmiképpen.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 24. - 17:31:55
megyek lábazni,ki tart velem?végén egy kis 50perces cardio.Annyi könnyítést engedek,hogy tetszőleges gépen lehet végrehajtani a lépcsőzést  ;D >:D

Én nem repetázok, de mennék amúgy!  :D
50 perces kardiot majd odaajándékozom inkább a rászorulóknak!  ***)))  ;D
Lépcsőzni max lépcsőn szeretek, az szórakoztató, de gépen neeeeem!  **:))))*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 24. - 17:35:29
Amúgy lábazni én sem szeretek...  :-X  ***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 24. - 17:37:42
megyek lábazni,ki tart velem?végén egy kis 50perces cardio.Annyi könnyítést engedek,hogy tetszőleges gépen lehet végrehajtani a lépcsőzést  ;D >:D

ma mindenkinél láb nap van?  :D
leszámítva persze Gabe-et, mert ő nem lábazik...úgy gondolja, arra elég jó, hogy tudjon menni.  ;D

En se labazok  :-}
Inkabb mell-vall  ;D
Azt nezik ugyis a strandon
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 24. - 17:46:34
megyek lábazni,ki tart velem?végén egy kis 50perces cardio.Annyi könnyítést engedek,hogy tetszőleges gépen lehet végrehajtani a lépcsőzést  ;D >:D

ma mindenkinél láb nap van?  :D
leszámítva persze Gabe-et, mert ő nem lábazik...úgy gondolja, arra elég jó, hogy tudjon menni.  ;D

En se labazok  :-}
Inkabb mell-vall  ;D
Azt nezik ugyis a strandon

 **:))))*
Nagyon sürgősen fejezd ezt be...és térj át mell-bicepszre.  ****:))))))  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 24. - 18:02:44
megyek lábazni,ki tart velem?végén egy kis 50perces cardio.Annyi könnyítést engedek,hogy tetszőleges gépen lehet végrehajtani a lépcsőzést  ;D >:D

ma mindenkinél láb nap van?  :D
leszámítva persze Gabe-et, mert ő nem lábazik...úgy gondolja, arra elég jó, hogy tudjon menni.  ;D
&5*
Holnap lábazok te puncifejű! ;D
Igaz nem guggolok 200kilókba, mint Jordan, de nem is női súlyokkal, mint te :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 24. - 18:05:42
Hujje lábnap.

hmm látom nem szeretsz szenvedni  ;D pedig nincs is annál jobb mint egy izzasztó ...  ))=/
Szenvedni pedig jó!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 24. - 19:00:24
nekem is lábnap volt 60perc teremfoci keretében  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2009. November 24. - 19:03:31
én meg kb kéthetente edzek egyszer :D

pedig csak 6 emelet a terem. de ma lemegyek, éés szerintem mellezek kicsit, meg váll meg tricepsz. esetleg gy kis bicepsz is

fenetudja :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Lalika85 - 2009. November 24. - 19:08:37
Sziasztok!
 ?:-/
Tudja valaki,hogy mitől lehet az edzés közben (most bicepsz közben) egy idő után a tricepszem felsőrészétől a hátsó vállamig és picit tovább szinte befeketedett.
Amikor abbahagytam fokozatosan eltűnt.
(Régebben nem volt ilyen és teremben sem láttam ilyesmit másokon. Nekem is csak most vette észre asszony.)
Eléggé megijedt  <3!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. November 24. - 20:16:56
Hujje lábnap.

hmm látom nem szeretsz szenvedni  ;D pedig nincs is annál jobb mint egy izzasztó ...  ))=/
Szenvedni pedig jó!  ;D
Ugye.Hát még ha túl is éled ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. November 24. - 23:01:45
Sziasztok!
 ?:-/
Tudja valaki,hogy mitől lehet az edzés közben (most bicepsz közben) egy idő után a tricepszem felsőrészétől a hátsó vállamig és picit tovább szinte befeketedett.
Amikor abbahagytam fokozatosan eltűnt.
(Régebben nem volt ilyen és teremben sem láttam ilyesmit másokon. Nekem is csak most vette észre asszony.)
Eléggé megijedt  <3!

Hajszálerek pattannak el/szét. Nekem mindig ilyen van, Johnny is érdekesen nézett anno amikor először látta, de nyugi. No Problémo

Mod: Felteszek pár képet, enyhén látszik rajta a lilás elváltozás válltól lefelé. Remélem meg tudtalak nyugtatni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Lalika85 - 2009. November 25. - 07:08:41
 :-)! Jó képek  :)
Köszönöm a választ.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2009. November 25. - 13:28:04
Sziasztok!
 ?:-/
Tudja valaki,hogy mitől lehet az edzés közben (most bicepsz közben) egy idő után a tricepszem felsőrészétől a hátsó vállamig és picit tovább szinte befeketedett.
Amikor abbahagytam fokozatosan eltűnt.
(Régebben nem volt ilyen és teremben sem láttam ilyesmit másokon. Nekem is csak most vette észre asszony.)
Eléggé megijedt  <3!

Hajszálerek pattannak el/szét. Nekem mindig ilyen van, Johnny is érdekesen nézett anno amikor először látta, de nyugi. No Problémo

Mod: Felteszek pár képet, enyhén látszik rajta a lilás elváltozás válltól lefelé. Remélem meg tudtalak nyugtatni.
Fúú de zoral képek :) legközelebb én is megpróbálom lefényképezni elég ijesztő volt...rendesen mint akit összevertek úgy nézett ki sötét lilás szinte feketés... :-\ nem volt túl szexi
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2009. November 25. - 13:42:54
Sziasztok!
Szerintetek, ha minden edzés végén futnék 20-30 percet az rossz irányba vinné a fejlődésemet? Az egész azért merült fel bennem mert szépen lassan növögetek, zsírosodást felsőtesten szinte alig tapasztalok, viszont segg és comb tájékán kezd gond lenni.  :-\ A súlyzós edzések előtt 10évig csak futkározós labdajátékokat űztem és gondoltam visszahoznám bizonyos mértékig ezt a fajta edzést is az életembe, mivel akkor semmi ilyen panaszom nem volt. Heti egyszer edzek egy izomcsoportot szerintetek jó ötlet lenne az edzés végi futás?  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 25. - 13:47:39

És ha edzés elején futnál egy 15-20 percet?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2009. November 25. - 13:58:21
Na erre nem gondoltam. Szerinted nem lenne a súlyzós edzés kárára energia szempontjából?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 25. - 14:00:20
Fogd fel bemelegítésnek...
De csinálhatnád úgy is-nekem például így volt időm rá-hogy lemegy a súlyzós edzés és este későn megy egy 30 perces futás/aerob...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2009. November 25. - 14:07:35
Megpróbálom mindenképp, aztán majd elválik, hogy az igazi. Mondjuk, ha belegondolok nem világcsúcsot akarok majd futni hanem egy normál tempót. Ez az esti viszont sajna időhiányába nekem nem jönne össze.
Köszi a tippet!  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 25. - 17:07:16
A tegnapi hátedzés egészen jól sikerült, hozzám képest persze, így nemsoká egy mell és némi tricepsz következik.remélem olyan jól megy majd mint a tegnapi hát.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 25. - 17:39:25
Sziasztok!
 ?:-/
Tudja valaki,hogy mitől lehet az edzés közben (most bicepsz közben) egy idő után a tricepszem felsőrészétől a hátsó vállamig és picit tovább szinte befeketedett.
Amikor abbahagytam fokozatosan eltűnt.
(Régebben nem volt ilyen és teremben sem láttam ilyesmit másokon. Nekem is csak most vette észre asszony.)
Eléggé megijedt  <3!

Hajszálerek pattannak el/szét. Nekem mindig ilyen van, Johnny is érdekesen nézett anno amikor először látta, de nyugi. No Problémo

Mod: Felteszek pár képet, enyhén látszik rajta a lilás elváltozás válltól lefelé. Remélem meg tudtalak nyugtatni.

Dániöl barátom...te mire koncentrálsz olyan nagyon erősen a 2. képen????  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. November 25. - 17:46:16
Oda ragasztottam a te képedet és minden nap volt miért készülnöm, mert meg akartam mutatni a világnak, hogy tudok legalább fele olyan jól kinézni mint te...
 (:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 25. - 17:48:00
Oda ragasztottam a te képedet és minden nap volt miért készülnöm, mert meg akartam mutatni a világnak, hogy tudok legalább fele olyan jól kinézni mint te...
 (:-)

Felejtsd el...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. November 25. - 17:50:52
Beláttam én is, hogy ez lehetetlen. Ezért ha már nem tudtam elérni, akkor egy kiutam maradt: majd szedek olyan koratint, mert aszonták, hogy az nagyon sukár, meg vannak azok a fehérgyék meg a szerotidok. Na azokka mán esélyöm lesz tesvírem.!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2009. November 25. - 20:06:49
Hello bello.

Ma hátaztam egy jót.

Húzódzkodás szűk fogással:

2x12

Egykezes evezés:

12x40, 12x 45, 12x54

Lehúzás mell elé:

12x60, 12x70, 12x80, 10x90 levetkőzve 50x15

Evezés döntött törzzsel:

12x60, 10x90,10x90

Melltámaszos evezés 1 kézzel:

12x30, 12x35, 7x40

Letolás csigán kötéllel:

15x30, 15x35, 15x40

Felkartámaszos csigás bicepsz:

7x12x15

Jóvót.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. November 25. - 20:43:26
Ma melleztem egy jooot! =/+'
Fekvenyomás:12-10-8-10
fekvenyomás1kezesekkel:10-8-10
45ösnyomógép  ;D: 1x15 majd dropsettbe 3x8
Peck Deck           : 3x10
Tolódzkodás        :  8-6-8

Elülső vállra is csináltam 2 könnyű gyakorlatot... A mellel lehet kicsit elszáltam a gyakorlatok számával de néha ezis kell...

Szép estét!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. November 25. - 21:42:18
Ma nem edzettem egy jót....sem. :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 25. - 21:53:29
Ma nem edzettem egy jót....sem. :'(

Egyszer összehozhatnánk már egy közös tréninget.  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. November 25. - 22:37:32
Gondolom nagy kihívás lenne egy rokkant f*sszal együtt edzeni! ˝=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. November 25. - 22:39:29
Gondolom nagy kihívás lenne egy rokkant f*sszal együtt edzeni! ˝=/
Kisebb,mint kettővel...
Nem lenne rossz...neked jó a derekad?Nekem a többi működik...
Ketten megalázzuk Balut!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 26. - 06:41:02
Gondolom nagy kihívás lenne egy rokkant f*sszal együtt edzeni! ˝=/

Nem kell itt a duma.  **:))))* Tudom, hogy odacsapod edzésen.
Ameddigre meg ezt össze tudjuk hozni, talán már nem azon fogunk versenyezni, hogy melyikőnk néz ki szarabbul.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. November 26. - 09:08:13
Gondolom nagy kihívás lenne egy rokkant f*sszal együtt edzeni! ˝=/

Nem kell itt a duma.  **:))))* Tudom, hogy odacsapod edzésen.
Ameddigre meg ezt össze tudjuk hozni, talán már nem azon fogunk versenyezni, hogy melyikőnk néz ki szarabbul.

Na akkor mikor gyüvől János Fitnessbe?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 26. - 10:29:21
Gondolom nagy kihívás lenne egy rokkant f*sszal együtt edzeni! ˝=/

Nem kell itt a duma.  **:))))* Tudom, hogy odacsapod edzésen.
Ameddigre meg ezt össze tudjuk hozni, talán már nem azon fogunk versenyezni, hogy melyikőnk néz ki szarabbul.

Na akkor mikor gyüvől János Fitnessbe?
Ezt most még sajnos nem tudom. De majd megdumáljuk.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. November 26. - 10:44:43
Gondolom nagy kihívás lenne egy rokkant f*sszal együtt edzeni! ˝=/

Nem kell itt a duma.  **:))))* Tudom, hogy odacsapod edzésen.
Ameddigre meg ezt össze tudjuk hozni, talán már nem azon fogunk versenyezni, hogy melyikőnk néz ki szarabbul.

Na akkor mikor gyüvől János Fitnessbe?
Ezt most még sajnos nem tudom. De majd megdumáljuk.

Na bekakklottál? Még egy rokkant is meghátráltat egy edzéstől? NYUSZI VAGY MCFLY????  8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 26. - 10:53:57
Gondolom nagy kihívás lenne egy rokkant f*sszal együtt edzeni! ˝=/

Nem kell itt a duma.  **:))))* Tudom, hogy odacsapod edzésen.
Ameddigre meg ezt össze tudjuk hozni, talán már nem azon fogunk versenyezni, hogy melyikőnk néz ki szarabbul.

Na akkor mikor gyüvől János Fitnessbe?
Ezt most még sajnos nem tudom. De majd megdumáljuk.

Na bekakklottál? Még egy rokkant is meghátráltat egy edzéstől? NYUSZI VAGY MCFLY????  8-)

Tudod, néha dolgozni is szoktam, így elég nehéz összeegyeztetni, de majd a kedvedért veszek ki valamikor egy szabadnapot.  ;D
Amúgy én edzek puhatestű, te meg mindig csajoskodsz. Múltkor mesélték, hogy a Johnny-nál a fitness részen ugrabugráltál kis rózsaszín tüllszoknyában...igaz ez?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. November 26. - 14:00:38

A munka fogalmát a munkanélküli semmirekellők nem ismerik.

De nem kell szabadnap! Előbb kell elindúlni és akkor csinálunk egy hajnali edzést. {-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 26. - 14:15:07
Srácok, azok véleményét szeretném kikérni, akik próbálták már a Dark Rage edzés előtti kieget. Kifogytam minden N.O. fokozoból, és gondoltam ki kéne próbálni. Nekem eddig a legjobban az Xplode vált be, utána a Superpump.
Vélemények?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtisFace - 2009. November 26. - 14:43:19
Srácok, azok véleményét szeretném kikérni, akik próbálták már a Dark Rage edzés előtti kieget. Kifogytam minden N.O. fokozoból, és gondoltam ki kéne próbálni. Nekem eddig a legjobban az Xplode vált be, utána a Superpump.
Vélemények?
Én eddig xplode, superpump, anadrox, nitrox, rage-et próbáltam és nálam a RAGE a kedvenc. Ja és egy jó tanács, én pl 3 kanalas xplode-t toltam a doboz vége felé, viszont rage-ből fél adag is igen nagyot ütött elég sokáig. Szerintem megéri nagyon kipróbálni. Haveri körben, akik próbálták még eddig csak dicsérték.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 26. - 14:55:37

Kösz Atis.  ****:))))))
Nagyon hajlok rá, hogy kipróbáljam.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 28. - 17:19:35
Lábat edzettem ma vállal

Guggolás
100x10
120x10
140x10
145x8
150x8

Lábnyújtás
5x10

Váll
Vállból nyomás szabad súllyal
80x10
90x6
90x7
80x2x12

Oldalemelés
4x14x10

Állig húzás
4x10

Előre emelés
3x10
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 28. - 17:25:47
Én holnap megyek szépen lábazni....biztos jó lesz.elég jó erőben vagy. :-)!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 28. - 17:34:24
Akartam már kérdezni, hogy ti "beleültök"-e a guggolásba vagy nem mentek le teljesen?...
Én csak vízszintesig szeretek pl lemenni, nagy súlynál meg pláne!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 28. - 17:36:04
Akartam már kérdezni, hogy ti "beleültök"-e a guggolásba vagy nem mentek le teljesen?...
Én csak vízszintesig szeretek pl lemenni, nagy súlynál meg pláne!

Tyűűűű de magas laszti.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 28. - 17:38:11
Nos, szigorúan az edzőtzermi munkánál maradva....én vízszintesig megyek le,ha felpakolom rendesen akkor  általában az első ismétlésnél vízszint alá engedem , de utána a többit csak vízszintig.Van egy nemkicsi térdproblémám, de a láb a kedvencem, nem hagynám ki csak ezért.

ÖÖÖ Balu te beleülsz?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 28. - 17:39:39
Akartam már kérdezni, hogy ti "beleültök"-e a guggolásba vagy nem mentek le teljesen?...
Én csak vízszintesig szeretek pl lemenni, nagy súlynál meg pláne!

Tyűűűű de magas laszti.  :D
Csapd le!  ;D

Én néhányszor megpróbáltam vízszintesig guggolni, de annyira belém rögzült a teljes guggolás, hogy nem is nagyon megy!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 28. - 17:41:36
És a teljesnél meddig mész le?Totál a földig, vagy van vmi limit, vmi mélység aminél megállsz?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 28. - 17:42:10
Nos, szigorúan az edzőtzermi munkánál maradva....én vízszintesig megyek le,ha felpakolom rendesen akkor  általában az első ismétlésnél vízszint alá engedem , de utána a többit csak vízszintig.Van egy nemkicsi térdproblémám, de a láb a kedvencem, nem hagynám ki csak ezért.

ÖÖÖ Balu te beleülsz?

 ;D

Nálam változó. Pl. ha Smith-gépen guggolok akkor lemegyek amíg bírok, sima guggolásnál meg változó. Az utolsó sorozatokban már csak vízszint vagy kicsit az alá, mert nincs mögöttem senki, így nem merek kockáztatni. De jobban szeretem a mélyguggolásokat amúgy...csak nehéz segítő nélkül az uccsó sorozatoknál.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rbert - 2009. November 28. - 17:42:22
Sziasztok...ez nem megy????:@
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 28. - 17:42:38
És a teljesnél meddig mész le?Totál a földig, vagy van vmi limit, vmi mélység aminél megállsz?
A lábhajlítóm, meg a seggem hozzáér a vádlihoz!
Ameddig lehet, addig megyek le!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 28. - 17:46:19
Akartam már kérdezni, hogy ti "beleültök"-e a guggolásba vagy nem mentek le teljesen?...
Én csak vízszintesig szeretek pl lemenni, nagy súlynál meg pláne!

Én mélyen guggolok, vízszintes alá megyek amit már megadnak erőemelő versenyen is.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 28. - 17:49:06
En is addig guggolok amig a combhajlitom hozza nem er a vadlimhoz, meg se tudnek allni feluton, foleg nagysulynal  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 28. - 17:49:28
En is addig guggolok amig a combhajlitom hozza nem er a vadlimhoz, meg se tudnek allni feluton, foleg nagysulynal  ;D

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 28. - 17:52:28
En is addig guggolok amig a combhajlitom hozza nem er a vadlimhoz, meg se tudnek allni feluton, foleg nagysulynal  ;D

 ;D
Egyébként nekem is ez a gond, nem tudok megállni vízszintesnél, visz a súly lefelé!
160kg-ba 6 volt a maxom guggolásnál, és ott már szépen berugózott a rúd, mikor teljesen leguggoltam!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 28. - 17:56:09
Ezek szerint én még nem tartok ott, hogy földbe döngöljön a súly, amit használok...  :-[
(...Bár ez eddig is nyilvánvaló volt...82-85-nél még nem lesz belőlem bélyeg...  ;D !+"%)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 28. - 17:58:42
De nem is vagy 90-100kg cicavirág!
Neked a 85kiló olyan, mint nekünk a 140 kb.!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. November 28. - 18:15:39
De nem is vagy 90-100kg cicavirág!
Neked a 85kiló olyan, mint nekünk a 140 kb.!

Azért kérdeztem, hogy lementek-e teljesen  végrehajtásnál, mert azért kellemes kis súlyokat mozgattok meg...
Csak viszonyítani akartam, mert hogy én csak vízszintesig. :P
Na meg én a teljes guggolást kicsit térdnyírónak is találom, az az igazság.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. November 28. - 18:20:18
De nem is vagy 90-100kg cicavirág!
Neked a 85kiló olyan, mint nekünk a 140 kb.!

Azért kérdeztem, hogy lementek-e teljesen  végrehajtásnál, mert azért kellemes kis súlyokat mozgattok meg...
Csak viszonyítani akartam, mert hogy én csak vízszintesig. :P
Na meg én a teljes guggolást kicsit térdnyírónak is találom, az az igazság.

Szerintem meg pontosan akkor van oriasi stressz a terden, mikor feluton megallitod  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. November 28. - 18:26:35
Nemtudom, nekem kettérugták a térdemet, én ugy érzem, hogy kevésbé stresszöli vízszintig, mintha lemegyek csontig.Csináltam már mélyguggolásokat, már nyolcvan kikló környékén szörnyűséges nyilalló fájdalom öntötte el a lábikómat,de nekem a nagy súlyoknál  az első ismétlés azért vízszint alá megy, igaz nem sokkal.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. November 28. - 18:32:42
Mélyguggolást én is csak módjával tudok csinálni, olyan érzés van a térdemben tőle, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Azt kaptam magyarázatnak, hogy lazák lehetnek a szalagok. Szóval nagyobb súlyoknál csak vízszintig, esetleg kicsit alá, de nem teljesen le, mert befosok. És csak fáslival..  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 28. - 19:44:07
én nemtudom,vagy csak nagyon nehezen megállítani vízszinttnél a térdem, bár én nagyon széles terpeszben guggolok, és ezzekhez képest baba súlyokkal ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 28. - 20:09:47
szépen lassan kell lemenni
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 28. - 20:10:53
szépen lassan kell lemenni
ez természetes, de ott nehezebb megállítani, mint lent, számomra, így értettem ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 28. - 20:12:24
szépen lassan kell lemenni
ez természetes, de ott nehezebb megállítani, mint lent, számomra, így értettem ;D
nekem mindenhol egyformán nehéz vagy könnyű kivéve ha túl mélyre megyek  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2009. November 28. - 20:23:08
De nem is vagy 90-100kg cicavirág!
Neked a 85kiló olyan, mint nekünk a 140 kb.!

Azért kérdeztem, hogy lementek-e teljesen  végrehajtásnál, mert azért kellemes kis súlyokat mozgattok meg...
Csak viszonyítani akartam, mert hogy én csak vízszintesig. :P
Na meg én a teljes guggolást kicsit térdnyírónak is találom, az az igazság.

Szerintem meg pontosan akkor van oriasi stressz a terden, mikor feluton megallitod  :-}
Ha lejjebb viszem,akkor nekem szúr nagyon. :(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 28. - 21:51:20
szépen lassan kell lemenni
ez természetes, de ott nehezebb megállítani, mint lent, számomra, így értettem ;D
nekem mindenhol egyformán nehéz vagy könnyű kivéve ha túl mélyre megyek  :)
nemtudok fogalmazni ;D
középen visszafordítani a mozdulatot, nehezebb, mint lent :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 29. - 12:07:42
szépen lassan kell lemenni
ez természetes, de ott nehezebb megállítani, mint lent, számomra, így értettem ;D
nekem mindenhol egyformán nehéz vagy könnyű kivéve ha túl mélyre megyek  :)
nemtudok fogalmazni ;D
középen visszafordítani a mozdulatot, nehezebb, mint lent :)
értem én miről beszélsz :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. November 29. - 12:12:07
szépen lassan kell lemenni
ez természetes, de ott nehezebb megállítani, mint lent, számomra, így értettem ;D
nekem mindenhol egyformán nehéz vagy könnyű kivéve ha túl mélyre megyek  :)
nemtudok fogalmazni ;D
középen visszafordítani a mozdulatot, nehezebb, mint lent :)
értem én miről beszélsz :)
akkorjó ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2009. November 29. - 12:40:25
Én úgy próbálok guggolni hogy a seggem éppen ráérjen egy zsámolyra(köbö vízszintesen van a combom),mintha leülnék,amit mögém raktam le. Ha teljesen lemennék akkor már fájna (próbáltam csak rúddal már párszor) és a derekamnak is rossz.

u.i.:keretben guggolok,derék gondok miatt

lábtolón a +60kg az eddigi csúcsomhoz képest pite,vagy lehet örülni?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 29. - 12:51:34
Hát
Evezés
100x10
120x10
140x12
160x8
160x9
120x2x15

Húzódzkodás
3x8

Lehúzás szélesen
3x80x10

Szűken
3x80x8

Felhúzás (trükkösen :) )
3x120x8
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 29. - 12:55:20
Hát
Evezés
100x10
120x10
140x12
160x8
160x9
120x2x15

Húzódzkodás
3x8

Lehúzás szélesen
3x80x10

Szűken
3x80x8

Felhúzás (trükkösen :) )
3x120x8

Ez mi?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 29. - 12:56:33
Hát
Evezés
100x10
120x10
140x12
160x8
160x9
120x2x15

Húzódzkodás
3x8

Lehúzás szélesen
3x80x10

Szűken
3x80x8

Felhúzás (trükkösen :) )
3x120x8

Ez mi?  ;D
titok :D

Felhúzás teljesen majd félig vissza és újra fel ez 1 ism.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. November 29. - 13:02:02
Erős vagy öccse, má' le kell mennem a terembe, hogy mi a f@szt csinálsz!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 29. - 13:30:55
Erős vagy öccse, má' le kell mennem a terembe, hogy mi a f@szt csinálsz!  ;D
:)  #:-)  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. November 29. - 13:43:42
Hát
Evezés
100x10
120x10
140x12
160x8
160x9
120x2x15

Húzódzkodás
3x8

Lehúzás szélesen
3x80x10

Szűken
3x80x8

Felhúzás (trükkösen :) )
3x120x8

Ezmilyen evezes??amolyan ulos gepes,vagy dontott torzsu?Azert akarhogyis 140x12 emberes ;D :-)!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. November 29. - 13:45:04
Hát
Evezés
100x10
120x10
140x12
160x8
160x9
120x2x15

Húzódzkodás
3x8

Lehúzás szélesen
3x80x10

Szűken
3x80x8

Felhúzás (trükkösen :) )
3x120x8

Ezmilyen evezes??amolyan ulos gepes,vagy dontott torzsu?Azert akarhogyis 140x12 emberes ;D :-)!

 **:))))* Egykaros evezés.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. November 29. - 13:46:52
hehe hat igen,milyen Ronnie,fika volt cressler mellett ;D :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. November 29. - 13:48:07
Hát
Evezés
100x10
120x10
140x12
160x8
160x9
120x2x15

Húzódzkodás
3x8

Lehúzás szélesen
3x80x10

Szűken
3x80x8

Felhúzás (trükkösen :) )
3x120x8

Ezmilyen evezes??amolyan ulos gepes,vagy dontott torzsu?Azert akarhogyis 140x12 emberes ;D :-)!
természetesen döntött törzsű
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 01. - 21:04:28
Kérdés:

Ha az ember fiának vagy lányának van két féle kreatinja, nevezetesen tri-kreatin malát és cre-ATP, akkor van-e értelme mindkét fajtát elkezdeni, illetve ha mindkettőből 1 -1 adag menne a nap folyamán, akkor mikor érdemes bevinni őket?...
Mert ugye valamelyiket edzés előtt kéne, de a másik adagot mikor célszerű?... Vagy mind a kettőt edzés előtt és úgy kiadnak egy nagyobb adagot egészében?!...  ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. December 01. - 21:33:51
Kérdés:

Ha az ember fiának vagy lányának van két féle kreatinja, nevezetesen tri-kreatin malát és cre-ATP, akkor van-e értelme mindkét fajtát elkezdeni, illetve ha mindkettőből 1 -1 adag menne a nap folyamán, akkor mikor érdemes bevinni őket?...
Mert ugye valamelyiket edzés előtt kéne, de a másik adagot mikor célszerű?... Vagy mind a kettőt edzés előtt és úgy kiadnak egy nagyobb adagot egészében?!...  ????...
Nem rossz ötlet, ha edzés előtt szeded mindkettőt, de szedd az ATP - set előtte és a másikat utána egy - egy adaggal. Vagy, edzésnapon tri-kreatin malát és pihenőnapon a cre-ATP.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 01. - 21:42:03
Kérdés:

Ha az ember fiának vagy lányának van két féle kreatinja, nevezetesen tri-kreatin malát és cre-ATP, akkor van-e értelme mindkét fajtát elkezdeni, illetve ha mindkettőből 1 -1 adag menne a nap folyamán, akkor mikor érdemes bevinni őket?...
Mert ugye valamelyiket edzés előtt kéne, de a másik adagot mikor célszerű?... Vagy mind a kettőt edzés előtt és úgy kiadnak egy nagyobb adagot egészében?!...  ????...
Szerintem simán érdemes mindkét fajtát használni az egyik edzés előtti időszakban a másik edzés után közvetlen.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 01. - 21:57:53

És ha utána is hasznáok, akkor melyiket előtte és melyiket utána szted?...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 01. - 22:01:50

cre-atp előtte a trikreatin malát utána sztem
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 01. - 22:06:56

S ilyenkor az edzés utáninak csak ilyen visszatöltő szerepe van?... Bocs ha sok a kérdés, csak szeretném átlátni a dolgokat! :P
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. December 01. - 22:23:59
Kérdés:

Ha az ember fiának vagy lányának van két féle kreatinja, nevezetesen tri-kreatin malát és cre-ATP, akkor van-e értelme mindkét fajtát elkezdeni, illetve ha mindkettőből 1 -1 adag menne a nap folyamán, akkor mikor érdemes bevinni őket?...
Mert ugye valamelyiket edzés előtt kéne, de a másik adagot mikor célszerű?... Vagy mind a kettőt edzés előtt és úgy kiadnak egy nagyobb adagot egészében?!...  ????...
Szerintem simán érdemes mindkét fajtát használni az egyik edzés előtti időszakban a másik edzés után közvetlen.

És ha utána is hasznáok, akkor melyiket előtte és melyiket utána szted?...
cre-atp előtte a trikreatin malát utána sztem
Ezt mondtam én is! Vagyis ezt is.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. December 01. - 22:25:38
S ilyenkor az edzés utáninak csak ilyen visszatöltő szerepe van?
Tudtommal igen, de hogy "csak" visszatöltő szerepe - e, és nincs - e valami más is...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 01. - 23:11:11
Egyrészt edzés után igen hatékonyan beépül, másrészt a visszatöltés sem egy elhanyagolható szempont és a kreatin egyéb hasznos tulajdonságairól sem szabad elfeledkezni a pl az izmot ért mikorsérülések gyorsabb helyreállítása.   
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 01. - 23:18:08
Egyrészt edzés után igen hatékonyan beépül, másrészt a visszatöltés sem egy elhanyagolható szempont és a kreatin egyéb hasznos tulajdonságairól sem szabad elfeledkezni a pl az izmot ért mikorsérülések gyorsabb helyreállítása.   

Rendben, köszönöm!   /:-) :-){ ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 01. - 23:50:31
Egyrészt edzés után igen hatékonyan beépül, másrészt a visszatöltés sem egy elhanyagolható szempont és a kreatin egyéb hasznos tulajdonságairól sem szabad elfeledkezni a pl az izmot ért mikorsérülések gyorsabb helyreállítása.   

Rendben, köszönöm!   /:-) :-){ ;-oo-;
szivesen
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. December 02. - 18:07:32
Engem az érdekelne,hogy vannak egy vegetáriánus testépítők(ha vannak akkor vki képet is rakhatna be) és,hogy hogyan étkeznek,hogyan oldják meg stb :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2009. December 02. - 20:38:13
Engem az érdekelne,hogy vannak egy vegetáriánus testépítők(ha vannak akkor vki képet is rakhatna be) és,hogy hogyan étkeznek,hogyan oldják meg stb :)
Gondolom szója.:)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 02. - 20:51:27
Engem az érdekelne,hogy vannak egy vegetáriánus testépítők(ha vannak akkor vki képet is rakhatna be) és,hogy hogyan étkeznek,hogyan oldják meg stb :)
Gondolom szója.:)

Kérdés mennyire vegetáriánus... Ha minden állati eredetűtől irtózik, akkor az netszesebb, csak növényi alternatívák vannak, de ha mondjuk csak húst nem, akkor még mindig ott van a tojás, túró és egyéb tejtermékek.

Plusz a kieges fehérje pótlás...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 02. - 21:10:44
Ma vághezvittem egy lightos lábedzést, gugolás kimaradt, herlyette lábtolóztam az alábbi felállásban:
20as tárcsákat pakoltam felfele, egy tárcsa, tíz ismétlés.Két tárcsa húsz ismétlés....így tovább, a vége a tíz tárcsa, száz ismétlés lenne, én addig nem jutottam...a ahtodik szériáig bírtam, és így is lefeleztem a sulyokat  ahhoz képest mint amit olvastam, ott negyven kilóról indul a sztori, negyven kilós emelésekkel...ez egy ilyen egyzseri alkalom volt, hogy kicsit sokkoljam a combot.volt még kis kitörés, combbicepsz és vádli.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. December 03. - 09:42:29
Tegnap csak akkorát sikerült karozni, hogy mindkét bicepszemen új repedés jött, szóval jóvót.. Tudom senkit se érdekel, csak gondoltam beírom  ;D  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. December 03. - 10:26:17
Én meg kipróbáltam a Lauter féle szűk mellhez húzást hevederrel, amit még az első Gyurma adások közül volt az egyikben. Nagyon hatalmas.  :-O Rohadt jó. Mellnél megfeszítve, lassan vissza engedve.  :-/-
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. December 03. - 11:46:44
En is bicepszeztem tegnap,no azert nem volt annyira jo hogy szetrepedezzen a borom de azert rossz se.Az isten eleg fasza genetikaval aldott meg,most osszel vettem eszre az elso kis repedeseket a combom felso reszeben.Nagyon kicsik,alig lehet oket latni.A bicepszrol meg annyit hogy azt mondtak a teremben hogy golyos bicepszem van  ;D ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 03. - 11:54:39
Tegnap csak akkorát sikerült karozni, hogy mindkét bicepszemen új repedés jött, szóval jóvót.. Tudom senkit se érdekel, csak gondoltam beírom  ;D  >:D

De ezt ott egyből látod, hogy akkor repedt?!...  ????...
Csajoknál mint ha ez ritkább jelenség lenne (na most nem a terhesség következtében létrejövőkre gondolok  ;D)...
Nekem nincs egy se szerencsére, remélem nem is lesz.  :P
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. December 03. - 11:55:49
Tegnap csak akkorát sikerült karozni, hogy mindkét bicepszemen új repedés jött, szóval jóvót.. Tudom senkit se érdekel, csak gondoltam beírom  ;D  >:D

De ezt ott egyből látod, hogy akkor repedt?!...  ????...
Csajoknál mint ha ez ritkább jelenség lenne (na most nem a terhesség következtében létrejövőkre gondolok  ;D)...
Nekem nincs egy se szerencsére, remélem nem is lesz.  :P

Pedig ha nagy akarsz lenni akkor lesz... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 03. - 12:02:19
Tegnap csak akkorát sikerült karozni, hogy mindkét bicepszemen új repedés jött, szóval jóvót.. Tudom senkit se érdekel, csak gondoltam beírom  ;D  >:D

De ezt ott egyből látod, hogy akkor repedt?!...  ????...
Csajoknál mint ha ez ritkább jelenség lenne (na most nem a terhesség következtében létrejövőkre gondolok  ;D)...
Nekem nincs egy se szerencsére, remélem nem is lesz.  :P

Pedig ha nagy akarsz lenni akkor lesz... ;D

Nah, de okos itt valaki!  ***)))) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. December 03. - 12:11:23
Tegnap csak akkorát sikerült karozni, hogy mindkét bicepszemen új repedés jött, szóval jóvót.. Tudom senkit se érdekel, csak gondoltam beírom  ;D  >:D

De ezt ott egyből látod, hogy akkor repedt?!...  ????...
Csajoknál mint ha ez ritkább jelenség lenne (na most nem a terhesség következtében létrejövőkre gondolok  ;D)...
Nekem nincs egy se szerencsére, remélem nem is lesz.  :P

Igen, számon tartom a repedéseket, meg ugye piros ami friss.. Nálam pici kis piros körrel kezdődik, olyan mint egy pattanás, csak nincs közepe. És abból lesz a repedés, ez még ilyenkor csak kis beszakadás  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 03. - 12:17:26
http://www.youtube.com/watch?v=_jhLoXeaItw ilyen nincs  :-O :-O :-O :-O :-O :-O :-O
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 03. - 12:20:07
Tegnap csak akkorát sikerült karozni, hogy mindkét bicepszemen új repedés jött, szóval jóvót.. Tudom senkit se érdekel, csak gondoltam beírom  ;D  >:D

De ezt ott egyből látod, hogy akkor repedt?!...  ????...
Csajoknál mint ha ez ritkább jelenség lenne (na most nem a terhesség következtében létrejövőkre gondolok  ;D)...
Nekem nincs egy se szerencsére, remélem nem is lesz.  :P

Igen, számon tartom a repedéseket, meg ugye piros ami friss.. Nálam pici kis piros körrel kezdődik, olyan mint egy pattanás, csak nincs közepe. És abból lesz a repedés, ez még ilyenkor csak kis beszakadás  ;D

Én repedések nélkül akarok Iris Kyle méreteket ölteni... Vajon sokat kérek?!...  ????... ****:))) !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 03. - 12:30:20
http://www.youtube.com/watch?v=_jhLoXeaItw ilyen nincs  :-O :-O :-O :-O :-O :-O :-O

 :-O
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2009. December 03. - 13:05:13
Hu baszki!310?ÁÁÁÁÁ
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. December 03. - 15:16:04
Tegnap csak akkorát sikerült karozni, hogy mindkét bicepszemen új repedés jött, szóval jóvót.. Tudom senkit se érdekel, csak gondoltam beírom  ;D  >:D

De ezt ott egyből látod, hogy akkor repedt?!...  ????...
Csajoknál mint ha ez ritkább jelenség lenne (na most nem a terhesség következtében létrejövőkre gondolok  ;D)...
Nekem nincs egy se szerencsére, remélem nem is lesz.  :P

Mert nem vagy olyan fajta teee máker! &5*  ;D nekem már 10 éve megvannak de nem durvák,már kifakultak..
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 03. - 15:31:48

8 évesen terhességi csíkjaid lettek? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2009. December 03. - 15:45:16

20 vagyok,és a hirtelen növés (is) volt az oka plusz fogyás-hízás
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 03. - 16:50:35

Vigyázz a szádra!  **:))))* ***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. December 03. - 17:50:00
20 vagyok,és a hirtelen növés (is) volt az oka plusz fogyás-hízás
... meg ugye az első gyerek!  !+"%  ****:)))

Node, komolyra fordítva a szót, megosztom a mai napomat veletek. Gondolok itt kajára, tápkiegre és persze az edzésre.

Ébredés után éhgyomorra 5 szem Altered State.

Reggelinek gabonapehely (teljes kiörlésű gabonával) with vaníliás MyoFusion (2 adagoló kanállal+10g Glutamin)  /7%
Reggelivel egy csomag vitamin pack.

Ebédre rántott csirkemell és rizs.

Edzés előtt kb. 15 - 20 perccel 1 adag, azaz 8 szem Gakic + 5 szem Altered State
Edzés közben folyékony aminót szoktam mostanság inni valamilyen pezsgő tablettával (többnyire Ca+Mg). De ma csak a pezsgőtabik voltak, mert otthon felejtettem az aminót.  :(

Edzés: Váll + Csukjás izom

Gődény Gyuribácsi barátom rászokatott a "10 perc biciklizés edzés előtt" - re, tehát ma is ezzel kezdtem.

1. gyak.: Vállból nyomás Smith - gépen 4x12 + 2 sorozat melegítés.
2. gyak.: Oldalemelés állva 4x12
3. gyak.: Döntött törzsű oldalemelés 4x12
4. gyak.: Állíg húzás 5x10-12
5. gyak.: Vállvonogatás kézi súlyzóval 5x12

Edzés után a megérdemelt turmixom, ami 3 adagoló kanál M.F. + 15g Glutamin

Vacsora nemsoká, ami ugyancsak rízs és rántott csirkemell lesz.

Lefekvés előtt pedig egy újabb turmix, ami 2 adagoló kanál M.F. + 10g Glutamin.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. December 03. - 18:50:42
Nem tudtam edzeni-ideges vagyok...este otthon megpróbálok valamit összehozni... :-Đ
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 03. - 18:55:44
Nekem ma pihenőnapom van, én mindig a csütörötköt szoktam erre használni, ma kiváltképp jól sikerült.Hamarosan erősemberversenyt nézek a Eurosporton, aztán bunyót!!!Ittam turmixokat, jókat ettem, minden megtettem annak érdekében, hogy kipihenjem magam, és holnap nagyon jót tudjak edzeni!!!!!!!!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 03. - 19:02:26
Tegnap csak akkorát sikerült karozni, hogy mindkét bicepszemen új repedés jött, szóval jóvót.. Tudom senkit se érdekel, csak gondoltam beírom  ;D  >:D

De ezt ott egyből látod, hogy akkor repedt?!...  ????...
Csajoknál mint ha ez ritkább jelenség lenne (na most nem a terhesség következtében létrejövőkre gondolok  ;D)...
Nekem nincs egy se szerencsére, remélem nem is lesz.  :P

Mert nem vagy olyan fajta teee máker! &5*  ;D nekem már 10 éve megvannak de nem durvák,már kifakultak..
8 évesen terhességi csíkjaid lettek? ;D
20 vagyok,és a hirtelen növés (is) volt az oka plusz fogyás-hízás
olyan nekem is, volt értettem, én, bocsi, viccnek szántam ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2009. December 03. - 21:52:30
Hétfő óta szedem a JW-t és azóta rosszul is alszom. Eddig nem volt ilyen szar alvás szériám soha.(3 egymást követő éjjel) Hiba az én készülékemben van?

 ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 03. - 22:12:10
Ma toltam egy mell, bicepsz edzést. Jó volt. Mellben pörgősebb nap következett, asszem 6 gyaki lett a végére, 2-3 sorozatokkal, és 12-15-ös ismétlésekkel. Bicepsz mindössze 6 sor, nem nagyon igényeltem ma többet. A végén 20 perc kardió.

Holnap reggel váll, tricepsz következik. (ennek ellenére ma csináltam egy tricepsz szerű szar mobilos képet, mert mostanában semmilyet nem csináltam)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 03. - 22:14:30
Naturál e vagy? ;D

Mit tolsz tricepszre????
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 03. - 22:14:43
Ma toltam egy mell, bicepsz edzést. Jó volt. Mellben pörgősebb nap következett, asszem 6 gyaki lett a végére, 2-3 sorozatokkal, és 12-15-ös ismétlésekkel. Bicepsz mindössze 6 sor, nem nagyon igényeltem ma többet. A végén 20 perc kardió.

Holnap reggel váll, tricepsz következik. (ennek ellenére ma csináltam egy tricepsz szerű szar mobilos képet, mert mostanában semmilyet nem csináltam)
monnyon le ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 03. - 22:16:29
Naturál e vagy? ;D

Mit tolsz tricepszre????

Pontosan ma 5 hónapja.  ;D

Mindig mást. Szűknyomás, homlokraengedés egykezesekkel, ülve egykezes tricepsz nyak mögé, letolás kötéllel, rúddal...ezek nagyjából. Általában 3 gyaki megy 3-4 sorral 15-8 ismétlésekkel.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 03. - 22:19:43
Vastag vagy G@cc!
Mi lett volna, ha tricepszezel is? ;D
A múlt heti kép óta látványos fejlődés!
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=186.msg158109#msg158109
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 03. - 22:20:00
 >:D

Vazzeg bárcsak lenne tricepszem, vagy bármilyen izmom, jól jönne...olyan kis vézna mindkét karom, lehet nem is edzek rá többet... :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 03. - 22:27:23
Vastag vagy G@cc!
Mi lett volna, ha tricepszezel is? ;D
A múlt heti kép óta látványos fejlődés!
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=186.msg158109#msg158109

 :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. December 04. - 17:41:42
A pénztárcám megengedte, hogy beszerezzek egy Cellmass-t és lenne egy kérdésem.Egy adagot ugye közvetlen edzés után kellen fogyasztani, meg a fehérje turmixom is akkor menne elvileg.Viszont valahol azt olvastam, hogy a fehérje gátolja a kreatin felszívódását.Vagy ez a Cellmass féle transzportrendszereknél nem gáz? Vagy ti ezt hogy szoktátok megoldani?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 04. - 20:33:30
A pénztárcám megengedte, hogy beszerezzek egy Cellmass-t és lenne egy kérdésem.Egy adagot ugye közvetlen edzés után kellen fogyasztani, meg a fehérje turmixom is akkor menne elvileg.Viszont valahol azt olvastam, hogy a fehérje gátolja a kreatin felszívódását.Vagy ez a Cellmass féle transzportrendszereknél nem gáz? Vagy ti ezt hogy szoktátok megoldani?

Több verzió is lehetséges.

1. Megiszod közvetlenül edzés után, rá kb. fél órára a tömegnövelő vagy fehérje turmix.
2. Az edzés utolsó fél vagy negyed órájában elkortyolod, és edzés után jöhet a tömegnövelő vagy fehérje.
3. Edzés elejétől a végéig a Cellmass-t iszod, és edzés után jöhet a tömegnövelő vagy fehérje.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. December 04. - 20:40:11
Szerintem az első verzió lesz mert edzés közben csak vizet fogad be a gyomrom.Köszönöm Kapitány  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 04. - 20:43:37
Szerintem az első verzió lesz mert edzés közben csak vizet fogad be a gyomrom.Köszönöm Kapitány  /:-)

Nincs mit. Szerintem 1-1 próbát tegyél mind a 3 verzióval, az a biztos.  ;)
Nekem elég szar a gyomrom sajnos, de már megőrülnék, ha nem lenne valami az edzés közbeni vízemben.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 04. - 21:28:19
A pénztárcám megengedte, hogy beszerezzek egy Cellmass-t és lenne egy kérdésem.Egy adagot ugye közvetlen edzés után kellen fogyasztani, meg a fehérje turmixom is akkor menne elvileg.Viszont valahol azt olvastam, hogy a fehérje gátolja a kreatin felszívódását.Vagy ez a Cellmass féle transzportrendszereknél nem gáz? Vagy ti ezt hogy szoktátok megoldani?
WTF????
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. December 04. - 21:42:31
A pénztárcám megengedte, hogy beszerezzek egy Cellmass-t és lenne egy kérdésem.Egy adagot ugye közvetlen edzés után kellen fogyasztani, meg a fehérje turmixom is akkor menne elvileg.Viszont valahol azt olvastam, hogy a fehérje gátolja a kreatin felszívódását.Vagy ez a Cellmass féle transzportrendszereknél nem gáz? Vagy ti ezt hogy szoktátok megoldani?
WTF????

Konkrétan a tej gátolja ha jól emlékszem, fehérjéhez én speciel simán hozzácsapom bármikor  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 04. - 21:46:49
A pénztárcám megengedte, hogy beszerezzek egy Cellmass-t és lenne egy kérdésem.Egy adagot ugye közvetlen edzés után kellen fogyasztani, meg a fehérje turmixom is akkor menne elvileg.Viszont valahol azt olvastam, hogy a fehérje gátolja a kreatin felszívódását.Vagy ez a Cellmass féle transzportrendszereknél nem gáz? Vagy ti ezt hogy szoktátok megoldani?
WTF????

Konkrétan a tej gátolja ha jól emlékszem, fehérjéhez én speciel simán hozzácsapom bármikor  ::)
én évek óta a kis turmixomba teszem a kreatint, a tömegnövelők 90%-ban van kreatin és fehérje is...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. December 04. - 22:00:30
A pénztárcám megengedte, hogy beszerezzek egy Cellmass-t és lenne egy kérdésem.Egy adagot ugye közvetlen edzés után kellen fogyasztani, meg a fehérje turmixom is akkor menne elvileg.Viszont valahol azt olvastam, hogy a fehérje gátolja a kreatin felszívódását.Vagy ez a Cellmass féle transzportrendszereknél nem gáz? Vagy ti ezt hogy szoktátok megoldani?
WTF????
egy másik oldalról: "A kreatint MINDEN alkalommal éhgyomorra kell bevenni!
Ennek oka az, hogy a kreatin savas környezetben igen gyorsan bomlik. Ha sokáig tartózkodik a gyomorban, akkor a gyomorsav a kreatin nagy részét lebontja, így az nem tud felszívódni és nem fejti ki a várt hatást. Ha valaki fehérjével vagy zsírokkal veszi be a kreatint, akkor annak nagy része a gyomorban tönkremegy, és nem fogja kifejteni a hatását! A legújabb pezsgő-transzportrendszerek (ún. effervescent creatine) olyan gyomorsav semlegesítő anyagot tartalmaznak, ami tovább javítja a kreatin felszívódásának arányát, ezáltal kevesebb kreatinnal is ugyanakkora hatást lehet elérni! "
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 04. - 23:06:34
ne olvasgass ilyen oldalakat inkább :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 04. - 23:55:31
Arról nem beszélve, hogy milyen kreatin formuláról beszélünk, arról meg pláne nem beszélve, hogy nem sok gyártót ismerek, aki "pezsgő formulával" kápráztatja el a vásárlókat!  8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 05. - 00:02:03
Arról nem beszélve, hogy milyen kreatin formuláról beszélünk, arról meg pláne nem beszélve, hogy nem sok gyártót ismerek, aki "pezsgő formulával" kápráztatja el a vásárlókat!  8-)

 :laugh: :laugh: :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. December 05. - 08:24:02
Arról nem beszélve, hogy milyen kreatin formuláról beszélünk, arról meg pláne nem beszélve, hogy nem sok gyártót ismerek, aki "pezsgő formulával" kápráztatja el a vásárlókat!  8-)
Én is kételkedtem a cikk valóságalapjában, azért kérdeztem meg itt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2009. December 05. - 09:52:51
A pénztárcám megengedte, hogy beszerezzek egy Cellmass-t és lenne egy kérdésem.Egy adagot ugye közvetlen edzés után kellen fogyasztani, meg a fehérje turmixom is akkor menne elvileg.Viszont valahol azt olvastam, hogy a fehérje gátolja a kreatin felszívódását.Vagy ez a Cellmass féle transzportrendszereknél nem gáz? Vagy ti ezt hogy szoktátok megoldani?
WTF????
egy másik oldalról: "A kreatint MINDEN alkalommal éhgyomorra kell bevenni!
Ennek oka az, hogy a kreatin savas környezetben igen gyorsan bomlik. Ha sokáig tartózkodik a gyomorban, akkor a gyomorsav a kreatin nagy részét lebontja, így az nem tud felszívódni és nem fejti ki a várt hatást. Ha valaki fehérjével vagy zsírokkal veszi be a kreatint, akkor annak nagy része a gyomorban tönkremegy, és nem fogja kifejteni a hatását! A legújabb pezsgő-transzportrendszerek (ún. effervescent creatine) olyan gyomorsav semlegesítő anyagot tartalmaznak, ami tovább javítja a kreatin felszívódásának arányát, ezáltal kevesebb kreatinnal is ugyanakkora hatást lehet elérni! "
Ez azért erős reklámduma, a többi cégtől való különbözni akarás, de azért nem bomlik le a kreatin "olyan" gyorsan savas környezetben, és ha üres gyomorra fogyasztod, gyorsan át is halad a gyomron.
Ráadásul a pezsgő kreatinokat azért "szeretem" kifejezetten, mert jól teleba...ák őket nátriummal,ami kell a pezsgő reakcióhoz, így 1 tasakkal beviszel annyi NA-t, amennyit táplálkozással egész nap kellene bevinned, és akkor jön a duma, hogy a kreatin vizesít.......lótúrót vizesít annyira, a pezsgő kreatinban lévő sok nátrium, az vizesít, meg a napközben elfogyasztott sok CH.Sima monohidrátot ( vagy mikronozált monohidrátot ) használjon inkább mindenki, mint valamilyen pezsgő formulát, ha már kreatinról van szó.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Seth - 2009. December 05. - 12:16:29
Natrium bikarbonat ---> "szódabikarbóna"   gondolom néhányan már tudják hova akarok kilyukadni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2009. December 05. - 13:40:17
Natrium bikarbonat ---> "szódabikarbóna"   gondolom néhányan már tudják hova akarok kilyukadni.

Én már tudom
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 05. - 13:49:01

amúgy is több ponton sántít a bemásolt szöveg és pontatlan is...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 05. - 13:49:27
Egyébkét is érdekes téma ez a kreatinozás... Kinek mi vált be?!
Nekem pl. a tabis monohidrát anno nem vált be annyira, viszont a kre-alkalyn dobott erőben, amit nem is igazán közben éreztem meg, hanem amikor elhagytam.  ::)
Annyi fajta-féle kreatin készítmény van, hogy elég nehéz eldönteni valóban melyik a hatásos, bár lehet, hogy ez egyéni dolog is...  ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 05. - 13:59:58
A másik... Én pl. hajlamos vagyok nagyon a vesekő képzésre sajnos, így a külön feltöltést igénylő kreatinok talán nekem annyira nem is nyerőek, főleg ha még hozzá vesszük ugye a plusz fehérje bevitelt is, ami lehet, hogy így együtt még nagyobb teher a vesémnek...
De nem akarok hülyeséget mondani, nektek erről mi a véleményetek?!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. December 05. - 14:07:31
A pénztárcám megengedte, hogy beszerezzek egy Cellmass-t és lenne egy kérdésem.Egy adagot ugye közvetlen edzés után kellen fogyasztani, meg a fehérje turmixom is akkor menne elvileg.Viszont valahol azt olvastam, hogy a fehérje gátolja a kreatin felszívódását.Vagy ez a Cellmass féle transzportrendszereknél nem gáz? Vagy ti ezt hogy szoktátok megoldani?
WTF????
egy másik oldalról: "A kreatint MINDEN alkalommal éhgyomorra kell bevenni!
Ennek oka az, hogy a kreatin savas környezetben igen gyorsan bomlik. Ha sokáig tartózkodik a gyomorban, akkor a gyomorsav a kreatin nagy részét lebontja, így az nem tud felszívódni és nem fejti ki a várt hatást. Ha valaki fehérjével vagy zsírokkal veszi be a kreatint, akkor annak nagy része a gyomorban tönkremegy, és nem fogja kifejteni a hatását! A legújabb pezsgő-transzportrendszerek (ún. effervescent creatine) olyan gyomorsav semlegesítő anyagot tartalmaznak, ami tovább javítja a kreatin felszívódásának arányát, ezáltal kevesebb kreatinnal is ugyanakkora hatást lehet elérni! "
Ez azért erős reklámduma, a többi cégtől való különbözni akarás, de azért nem bomlik le a kreatin "olyan" gyorsan savas környezetben, és ha üres gyomorra fogyasztod, gyorsan át is halad a gyomron.
Ráadásul a pezsgő kreatinokat azért "szeretem" kifejezetten, mert jól teleba...ák őket nátriummal,ami kell a pezsgő reakcióhoz, így 1 tasakkal beviszel annyi NA-t, amennyit táplálkozással egész nap kellene bevinned, és akkor jön a duma, hogy a kreatin vizesít.......lótúrót vizesít annyira, a pezsgő kreatinban lévő sok nátrium, az vizesít, meg a napközben elfogyasztott sok CH.Sima monohidrátot ( vagy mikronozált monohidrátot ) használjon inkább mindenki, mint valamilyen pezsgő formulát, ha már kreatinról van szó.

amúgy is több ponton sántít a bemásolt szöveg és pontatlan is...
Csak akkor azt nem értem, hogy egy nem kicsi gyártó/forgalmazó cég , hogy adhatja a nevét téves információkhoz....
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 05. - 14:14:15
Natrium bikarbonat ---> "szódabikarbóna"   gondolom néhányan már tudják hova akarok kilyukadni.

Én már tudom
elmagyarázná valamelyikötök, kérlek? ?:-/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2009. December 05. - 15:31:16
A pénztárcám megengedte, hogy beszerezzek egy Cellmass-t és lenne egy kérdésem.Egy adagot ugye közvetlen edzés után kellen fogyasztani, meg a fehérje turmixom is akkor menne elvileg.Viszont valahol azt olvastam, hogy a fehérje gátolja a kreatin felszívódását.Vagy ez a Cellmass féle transzportrendszereknél nem gáz? Vagy ti ezt hogy szoktátok megoldani?
WTF????
egy másik oldalról: "A kreatint MINDEN alkalommal éhgyomorra kell bevenni!
Ennek oka az, hogy a kreatin savas környezetben igen gyorsan bomlik. Ha sokáig tartózkodik a gyomorban, akkor a gyomorsav a kreatin nagy részét lebontja, így az nem tud felszívódni és nem fejti ki a várt hatást. Ha valaki fehérjével vagy zsírokkal veszi be a kreatint, akkor annak nagy része a gyomorban tönkremegy, és nem fogja kifejteni a hatását! A legújabb pezsgő-transzportrendszerek (ún. effervescent creatine) olyan gyomorsav semlegesítő anyagot tartalmaznak, ami tovább javítja a kreatin felszívódásának arányát, ezáltal kevesebb kreatinnal is ugyanakkora hatást lehet elérni! "
Ez azért erős reklámduma, a többi cégtől való különbözni akarás, de azért nem bomlik le a kreatin "olyan" gyorsan savas környezetben, és ha üres gyomorra fogyasztod, gyorsan át is halad a gyomron.
Ráadásul a pezsgő kreatinokat azért "szeretem" kifejezetten, mert jól teleba...ák őket nátriummal,ami kell a pezsgő reakcióhoz, így 1 tasakkal beviszel annyi NA-t, amennyit táplálkozással egész nap kellene bevinned, és akkor jön a duma, hogy a kreatin vizesít.......lótúrót vizesít annyira, a pezsgő kreatinban lévő sok nátrium, az vizesít, meg a napközben elfogyasztott sok CH.Sima monohidrátot ( vagy mikronozált monohidrátot ) használjon inkább mindenki, mint valamilyen pezsgő formulát, ha már kreatinról van szó.

amúgy is több ponton sántít a bemásolt szöveg és pontatlan is...
Csak akkor azt nem értem, hogy egy nem kicsi gyártó/forgalmazó cég , hogy adhatja a nevét téves információkhoz....
Nézd.....hm....vágjunk a közepébe.Minden a pénzről szól.Nem mondom,hogy teljesen hülyeség az egész, meg azt sem,hogy nem fogsz erősödni a pezsgő kreatintól, és persze fejlődni is, ha megfelelően táplálkozol mellette....csak....minek annyi plusz nátriumot bevinni a szervezetbe, amikor a modern városi ember így is nagyon sok NA-t fogyaszt nap mint nap.Erre rádobsz még napi 2 tasak pezsgő kreatint, aztán kész a vizenyő ;D.
Tehát van egy ötlet, egy technológia amit eladok, lesz belőle sok pénz, azután kihozok egy "újabb", és "sokkal jobb" terméket, technológiát amit szintén eladok, és lesz belőle sok pénz...holott már ezt előzőleg is ismertem, mikor kiadtam az első termékemet, csak hát abból is profitálni kell.A világ így működik.
Példa:fényképezőgépek
Nem kezdik el a műszaki termékekkel foglalkozó cégek árulni az 50 megapixeles fényképezőgépeket egyből, holott már ismerik azt a technológiát, mert előbb meg kell gazdagodni a 2,4,8,10,12.....stb. megapixeles gépekből is,mert ez egy csomó lóvé, annyi, hogy itt az egész bagázs eléldegélhetne, gyúrogathatna élete végéig belőle, akkor sem lenne gond.Kiadok egy terméket kaszálok vele, azután kiadok egy újabbat, mondván, hogy az még jobb és erre csak a mostani kísérletek világítottak rá (holott ezt eddig is tudtam ) és azzal is kaszálok kur.a sok lóvét.Szóval éljen a modern Teknálödzsi ;D.........meg a vadkapitalizmus.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2009. December 05. - 15:39:26
Előző mondókámmal nem a konkurens cégeket akartam bántani, csak egy példával elmagyarázni a szitut 8-).
Minden kb. hasonlóképpen működik.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. December 05. - 16:26:48
Sajnos minden területen ez van  :-\ . Annak a gyártónak a termékeiből 1-2-t próbáltam és hát nem igazán nyerték el a tetszésemet, de az extremefites cuccokkal még nem volt problémám ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 05. - 16:29:11
TEgnap Melledzés DÁniellel --)
annyira nemvoltam szar, nem baszott le, mint lábedzésen nyáron :-/]
 fekvenyomás
 pumpálós 30 fokos kézi nyomás
 szüknyomás 45 fokon
 egykezes csigás prséelés
 hátsóváll:
 hátulsó vállvonogatás, asszem 60*12 volt a vége
 döntött törzsü oldalemelés 2 kilóval ;D
 csigás széthúzás üresen ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hummerdikk - 2009. December 05. - 16:40:15
TEgnap Melledzés DÁniellel --)
annyira nemvoltam szar, nem baszott le, mint lábedzésen nyáron :-/]
 fekvenyomás
 pumpálós 30 fokos kézi nyomás
 szüknyomás 45 fokon
 egykezes csigás prséelés
 hátsóváll:
 hátulsó vállvonogatás, asszem 60*12 volt a vége
 döntött törzsü oldalemelés 2 kilóval ;D
 csigás széthúzás üresen ;D

Tudtam en, hogy lanyvagy  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 05. - 16:49:49
TEgnap Melledzés DÁniellel --)
annyira nemvoltam szar, nem baszott le, mint lábedzésen nyáron :-/]
 fekvenyomás
 pumpálós 30 fokos kézi nyomás
 szüknyomás 45 fokon
 egykezes csigás prséelés
 hátsóváll:
 hátulsó vállvonogatás, asszem 60*12 volt a vége
 döntött törzsü oldalemelés 2 kilóval ;D
 csigás széthúzás üresen ;D

Tudtam en, hogy lanyvagy  ;D

Ez csak abban az esetben bocsájtható meg, ha 1 ismétlés végrehajtásának az időtartama 30 másodpercet vett igénybe, jól kitartva a súlyt a felső holtponton...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 05. - 17:12:30
Tegnap hátaztam ma láb+váll

Láb
Guggolás
100x10
120x15
140x10
160x8

Lábnyújtás
4x20

Lábtoló
140x4x20

Váll
Vállból nyomás rúddal
80x10
90x2x8
80x2x10

Oldalemelés-Állig húzás-Előre emelés
4x10
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 05. - 21:58:13
TEgnap Melledzés DÁniellel --)
annyira nemvoltam szar, nem baszott le, mint lábedzésen nyáron :-/]
 fekvenyomás
 pumpálós 30 fokos kézi nyomás
 szüknyomás 45 fokon
 egykezes csigás prséelés
 hátsóváll:
 hátulsó vállvonogatás, asszem 60*12 volt a vége
 döntött törzsü oldalemelés 2 kilóval ;D
 csigás széthúzás üresen ;D

Tudtam en, hogy lanyvagy  ;D

Ez csak abban az esetben bocsájtható meg, ha 1 ismétlés végrehajtásának az időtartama 30 másodpercet vett igénybe, jól kitartva a súlyt a felső holtponton...  ;D
de karonként két kilóval ám >:D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 05. - 22:00:04

 !+"% !+"% !+"%
Az meg sem fordult  fejemben, hogy 1-1 kg, de most így már sokkal jobb, hogy tisztáztuk szt is...  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. December 05. - 22:43:33

Azért nem 1-1 kg mert nincsenek akkora egykezesek a teremben.  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 05. - 23:19:23

vannak, azokkal oldalemelek ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 06. - 09:55:38
http://www.youtube.com/watch?v=vCxc2GR3u3E Kirk Karwoski
3:50-nél 360kgx5 egy kibaszott övben bandázs és guggolóruha nélkül
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 06. - 10:17:12
http://www.criticalbench.com/Kirk-Karwoski.htm

Egy rövidke beszélgetés Kirk bácsival erről-arról.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. December 06. - 11:39:26
Tegnap lábaztam. Elég jóra sikerült, alig birok lábra állni is egy-egy pillanatban.  @:-) Csak azt nem értem hogy a bal bicepszem miért fáj.  ????... Ilyet sem láttam még, mivel lábazásnál még csak közre sem játszik a bicepsz. Meg azt sem értem hogy miért csak a bal. Holnap nyomás lesz, szóval úgy érzem nem lesz valami jó. Na mindegy, én már csak ilyen genetikai hulladék vagyok.  ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 06. - 12:35:07
Tegnap lábaztam. Elég jóra sikerült, alig birok lábra állni is egy-egy pillanatban.  @:-) Csak azt nem értem hogy a bal bicepszem miért fáj.  ????... Ilyet sem láttam még, mivel lábazásnál még csak közre sem játszik a bicepsz. Meg azt sem értem hogy miért csak a bal. Holnap nyomás lesz, szóval úgy érzem nem lesz valami jó. Na mindegy, én már csak ilyen genetikai hulladék vagyok.  ****:))) ****:))) ****:)))
kéne már neked egy csaj >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. December 06. - 12:36:10
Tegnap lábaztam. Elég jóra sikerült, alig birok lábra állni is egy-egy pillanatban.  @:-) Csak azt nem értem hogy a bal bicepszem miért fáj.  ????... Ilyet sem láttam még, mivel lábazásnál még csak közre sem játszik a bicepsz. Meg azt sem értem hogy miért csak a bal. Holnap nyomás lesz, szóval úgy érzem nem lesz valami jó. Na mindegy, én már csak ilyen genetikai hulladék vagyok.  ****:))) ****:))) ****:)))
kéne már neked egy csaj >:D

Tapasztalt róka vagy te Fastor  8-)  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 06. - 12:42:04

én is voltam már fiatal ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 06. - 12:46:33

 !+"% ****:))) :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 06. - 13:38:49
http://www.criticalbench.com/Kirk-Karwoski.htm

Egy rövidke beszélgetés Kirk bácsival erről-arról.
****:))))))
ez a része szinte már legendás
Most power lifters share some common defects, as a whole for whatever reason, LOVE to punish, beat and torture ourselves beyond the limits of mind and body. It is our spirit that prevails. This defect of intelligence and sensibility pushes us onto the next level, makes us better and stronger. We all have lifted sick and badly hurt,, When this subject comes up with normal people and other meatheads, we all have the prideful smile when we talk about lifting with a 100 degree temperature or a torn groin. Thank God that therapy doesn't work on us.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. December 06. - 20:03:38
Tegnap lábaztam. Elég jóra sikerült, alig birok lábra állni is egy-egy pillanatban.  @:-) Csak azt nem értem hogy a bal bicepszem miért fáj.  ????... Ilyet sem láttam még, mivel lábazásnál még csak közre sem játszik a bicepsz. Meg azt sem értem hogy miért csak a bal. Holnap nyomás lesz, szóval úgy érzem nem lesz valami jó. Na mindegy, én már csak ilyen genetikai hulladék vagyok.  ****:))) ****:))) ****:)))
kéne már neked egy csaj >:D

Tapasztalt róka vagy te Fastor  8-)  ;D
én is fiatal vagyok  ;D   ))=/ ))=/ ))=/

Egyébként meg jobb kezes vagyok, szóval ez sem magyarázza meg.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 06. - 21:17:08
http://www.marunde-muscle.com/forum/showthread.php?t=5735

Egy nem túl friss beszélgetés Zydrunas Savickassal, nem kimondottan testépítő, de számomra egy rendkívüli sportember, a cikkben van egykét adat legjobb eredményeiről, mert indulgatott erőemelésben is a strongmankedés hajnalán.Big Z =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 06. - 21:22:48
Tegnap lábaztam. Elég jóra sikerült, alig birok lábra állni is egy-egy pillanatban.  @:-) Csak azt nem értem hogy a bal bicepszem miért fáj.  ????... Ilyet sem láttam még, mivel lábazásnál még csak közre sem játszik a bicepsz. Meg azt sem értem hogy miért csak a bal. Holnap nyomás lesz, szóval úgy érzem nem lesz valami jó. Na mindegy, én már csak ilyen genetikai hulladék vagyok.  ****:))) ****:))) ****:)))
kéne már neked egy csaj >:D

Tapasztalt róka vagy te Fastor  8-)  ;D
én is fiatal vagyok  ;D   ))=/ ))=/ ))=/

Egyébként meg jobb kezes vagyok, szóval ez sem magyarázza meg.  ;D
hulla, hulla hulla a pelyhes fehérhó
váltott kézzel maszturbálni jajdejó ;D
http://www.youtube.com/watch?v=nr-1TyiER7w&feature=related
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 07. - 22:17:02
Egy kép a méltán híres barbár fivérekről,Akik szintén szimpatikus figurák a számomra, emlékszem kölyökkoromban, hogy néztem a filmet amiben bébiszitterkedésben nyomultak, micsoda izmos alakok...ha jól emlékszem egy bigfoot-al furikáztak,aminek a platójára volt láncolva valami brutális hangfal...mindenestre jó ki sztorikat lehet róluk olvasni.
Mindenképpen érdekes figurák.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Raymond - 2009. December 07. - 22:23:20
Egy kép a méltán híres barbár fivérekről,Akik szintén szimpatikus figurák a számomra, emlékszem kölyökkoromban, hogy néztem a filmet amiben bébiszitterkedésben nyomultak, micsoda izmos alakok...ha jól emlékszem egy bigfoot-al furikáztak,aminek a platójára volt láncolva valami brutális hangfal...mindenestre jó ki sztorikat lehet róluk olvasni.
Mindenképpen érdekes figurák.

Komoly figurák az biztos ....a szerkójukon beszartam mindig.....buggyos nadrág, bakancs, és a trikó meg szinte már csak cafatokban volt rajtuk....bírom őket nagyon....
 O0
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 07. - 22:27:50
Azaz, iszonyatos kemény öltözködésük volt....igazi jókedvű állatoknak tűnnek...barbárok vagy mi ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 07. - 22:32:30
http://www.heavysports.com/editorial/davidpaul.html

Néhány rövid szösszenet a barbárokról. dave vezetési stílusáról, almáról amivel célja volt..amúgy remek fotós Dave, legalábbis azokban az időkben az volt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 07. - 22:58:48
És még egy képecske, azoknak akik komázzák a nagy sulyokat.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. December 08. - 08:38:11
http://www.heavysports.com/editorial/davidpaul.html

Néhány rövid szösszenet a barbárokról. dave vezetési stílusáról, almáról amivel célja volt..amúgy remek fotós Dave, legalábbis azokban az időkben az volt.
2006-ban talalkoztam veluk Venice-ben.

Peter-rel volt szerencsem beszelgetni, de sajna a tervezett fotozasunk nem jott ossze mert indult a gepem... ˝=/

David-el nem tudom mi van, de Peter igencsak alternativ, elvont iranyba ment el. Fotozgat, filmezget es...tobbszaz elvont videot tolt fel magarol a youtube-ra. Eszmeletlen videok! Igen komoly drogmix kellhet a forgatasokhoz, habar latszik hogy onmagat adja. A celjat meg nem fogtam fel, de a drogosok biztosan imadjak a filmjeit. Affele amerikai Jancso Miklos lett belole.

Csatorna: http://www.youtube.com/user/the1andonlyknight

2 video izelitonek:

10 percben ragyujt: http://www.youtube.com/watch?v=DveyeC_5_xo

Egy kis Michael Jackson Tribute: http://www.youtube.com/watch?v=0hyOQ8aLtt0

Nem semmi az urge!

 Łł=
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Steve Namat - 2009. December 08. - 08:51:08
Utana neztem es vegulis en David-el beszeltem.

http://davidpaulart.com/index.html

Hogy a youtube-os videokon is o van, vagy az mar Peter...erre meg nem jottem ra. Nagyon egyformak.

 :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 08. - 10:06:42
http://www.heavysports.com/editorial/davidpaul.html

Néhány rövid szösszenet a barbárokról. dave vezetési stílusáról, almáról amivel célja volt..amúgy remek fotós Dave, legalábbis azokban az időkben az volt.
2006-ban talalkoztam veluk Venice-ben.

Peter-rel volt szerencsem beszelgetni, de sajna a tervezett fotozasunk nem jott ossze mert indult a gepem... ˝=/

David-el nem tudom mi van, de Peter igencsak alternativ, elvont iranyba ment el. Fotozgat, filmezget es...tobbszaz elvont videot tolt fel magarol a youtube-ra. Eszmeletlen videok! Igen komoly drogmix kellhet a forgatasokhoz, habar latszik hogy onmagat adja. A celjat meg nem fogtam fel, de a drogosok biztosan imadjak a filmjeit. Affele amerikai Jancso Miklos lett belole.

Csatorna: http://www.youtube.com/user/the1andonlyknight

2 video izelitonek:

10 percben ragyujt: http://www.youtube.com/watch?v=DveyeC_5_xo

Egy kis Michael Jackson Tribute: http://www.youtube.com/watch?v=0hyOQ8aLtt0

Nem semmi az urge!

 Łł=
ez a Jackos videó kemény 1:10-1:35-ig a bemelegítés fontosságát hangsúlyozza a többire még nem jöttem rá  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 08. - 10:14:37
http://www.heavysports.com/editorial/davidpaul.html

Néhány rövid szösszenet a barbárokról. dave vezetési stílusáról, almáról amivel célja volt..amúgy remek fotós Dave, legalábbis azokban az időkben az volt.
2006-ban talalkoztam veluk Venice-ben.

Peter-rel volt szerencsem beszelgetni, de sajna a tervezett fotozasunk nem jott ossze mert indult a gepem... ˝=/

David-el nem tudom mi van, de Peter igencsak alternativ, elvont iranyba ment el. Fotozgat, filmezget es...tobbszaz elvont videot tolt fel magarol a youtube-ra. Eszmeletlen videok! Igen komoly drogmix kellhet a forgatasokhoz, habar latszik hogy onmagat adja. A celjat meg nem fogtam fel, de a drogosok biztosan imadjak a filmjeit. Affele amerikai Jancso Miklos lett belole.

Csatorna: http://www.youtube.com/user/the1andonlyknight

2 video izelitonek:

10 percben ragyujt: http://www.youtube.com/watch?v=DveyeC_5_xo

Egy kis Michael Jackson Tribute: http://www.youtube.com/watch?v=0hyOQ8aLtt0

Nem semmi az urge!

 Łł=

Huha,ehhez vagy túl reggel van, vagy nem tudom.... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. December 08. - 10:22:25
Hát azt mondják én is olyan művészlélek vagyok,vagy miafene...de ezt most nekem is emészteni kell...
Meg nem lep,mert elég sok performance-ot láttam már,de szerintem más is áll a háttérben.Nem baj-kell ez is.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. December 08. - 21:46:21
Volt ma kis labazasom vegre.Mult heten faradsag miatt elkellett hogy halasszam a labedzest,azelotti heten pedig gondoltam kihagyom a guggolas.Vegre osszeszedtem az eromet es feszito utan csinaltam guggolast 5 szeriat,nah eleg szepen le is gyengultem mivel se a kaja sem pedig a pihenes nem volt helyen.Valaki esetleg bir segiteni a merev labas felhuzasban??erzem a hajlitot mikozbe csinalom de azert nem tokeletes... :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Ádi - 2009. December 08. - 21:53:33

Én ugy szoktam hogy vállszélességnél picit szélesebben állok, és a lábujjaim picit befelé néznek(egy kicsit csámpásan).
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2009. December 08. - 22:02:12
Es meddig engeded le a rudat??en mikor also hatra csinalom akkor szinte vegig huzom a labamon a rudat,hajlitora meg elorreb,tehat tavolabb a labamtol.. ;) ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bubee - 2009. December 08. - 22:16:18
Es meddig engeded le a rudat??en mikor also hatra csinalom akkor szinte vegig huzom a labamon a rudat,hajlitora meg elorreb,tehat tavolabb a labamtol.. ;) ****:))))))

Picit rogyassz be, h ne legyen teljesen nyújtva a lábad. Amikor engeded le a rudat - végig a combot érintve, vagyis a combod vezesse a rudat - a segged kissé told hátra és billenj picit hátra, úgy h a súlyod a sarkad felé terelődjön. Ekkor fog nagyon faszán megnyúlni a combhajlító. A pozitív szakaszban pedig ne állj fel teljesen.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 08. - 22:29:32
http://www.myairshoes.com/nike/new-nike-romaleos.html

Szétaszakadt az edzőtermi cipellőm, és egy ilyet szeretnék, esetleg valakinek vmi információja van róla, van vmi bennfentes aki tudja lehet we kapni idehaza?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2009. December 08. - 22:35:52
Ma is segítettem Féjsztőrnek edzeni. Hétvégi versenyre készűl és mondtam neki, hogy ma is azokat edzze amik szombaton lesznek, holnap meg egy kis izolálás ugyanazokkal a gyakorlatokkal. Mivel a teszt előtt 2 nap pihi minimum kell. Nem értem, hogy hogy lehet egyszerre felhúzni, guggolni, huzódzkodni, páros biceoszezni, meg mittomén mit nem csinálni. Kicsit ..... ˝=/

És bakker csajjal volt! De én nem szóltam. :o :o :o :o :o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 08. - 22:51:36

És bakker csajjal volt! De én nem szóltam. :o :o :o :o :o

Végre csajjal volt és te oda pofátlankodtál?!...  **:))))* ;D ;D ****:))) ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 08. - 23:19:31

És bakker csajjal volt! De én nem szóltam. :o :o :o :o :o

Végre csajjal volt és te oda pofátlankodtál?!...  **:))))* ;D ;D ****:))) ;)
igen, Dániel barátunk ma is kikészített, mikor mondta,hogy micsináljak ;D
versenyen ugye csalunk rendesen, most viszont megpróbáltam tartani a formát rendesen,kivéve húzódszkodásnál ;D
felhúzásnál visznt még a levegöben fordítottam vissza a súlyt, ami nekem 110 kilónál, elég kemény mutatvány volt ;D
majndem bekakkoltam :D

mit kell úgy meglepödni, hogy egy szép szöszkével edzettem? :-Đ ***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 09. - 00:46:22

És bakker csajjal volt! De én nem szóltam. :o :o :o :o :o

Végre csajjal volt és te oda pofátlankodtál?!...  **:))))* ;D ;D ****:))) ;)

mit kell úgy meglepödni, hogy egy szép szöszkével edzettem? :-Đ ***))))

Hát azon lepődtünk meg, hogy az kivételesen nem én vagyok...  ****:)))  :laugh: :laugh: :laugh:

MÓD: Kíméljetek az olyan jellegű oltástól, hogy de hát SZÉP szőkéről volt szó!  :-/-(-:  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 09. - 00:49:02

És bakker csajjal volt! De én nem szóltam. :o :o :o :o :o

Végre csajjal volt és te oda pofátlankodtál?!...  **:))))* ;D ;D ****:))) ;)

mit kell úgy meglepödni, hogy egy szép szöszkével edzettem? :-Đ ***))))

Hát azon lepődtünk meg, hogy az kivételesen nem én vagyok...  ****:)))  :laugh: :laugh: :laugh:

MÓD: Kíméljetek az olyan jellegű oltástól, hogy de hát SZÉP szőkéről volt szó!  :-/-(-:  ****:)))
jólvan, tudom,hogy nem szereted,ha leszökéznek, akkor elismerem,hogy sötétvagy ****) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 09. - 00:52:58

Szőkés-barna vagyok!   &5* ))=/ :D ;)

 :-!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2009. December 09. - 21:15:32
A vitaminbevitelt hogyan célszerű megoldani? Gondolok itt a C-vitaminra, mert nekem napi ~2g körül megy és inkább 4-5 részletben viszem ezt be, (ha jól tudom ezt nem tudja a szervezet raktározni,és hamar kiürül )nem reggel és este. Túlspillázom a dolgot?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bubee - 2009. December 09. - 21:35:58
Túlspillázom a dolgot?

Nem. Az csak jó, ha valaki gondolkodik és nem esztelenül tömi magát.

Igen, célszerű a nap folyamán egyenletes ellátást biztosítani. De nem csak C-vitaminból, hanem a többiből is.

Ezen túlmenően pedig lassan itt volna az ideje - ezt nem direkt neked írom, hanem úgy általában, ha már így szóba került - kicsit frissíteni a módszertant, már ami a vitaminbevitellel kapcsolatos. Sajnos eléggé dogmatikus lett a megadózisú vitaminbevitel. Ez már idejét múlt elmélet. Valóban több vitaminra van szükség, DE nem csak vitaminokkal tehető egészségesebbé és erősebbé a szervezet, hanem bizonyos egyéb növényi eredetű antioxidánsokkal is.

Sokkal ésszerűbb volna egy magasabb vitaminbevitellel kombinálni olyan hasznos és erős antioxidánsokat, mint például a szőlőmagkivonat, likopin, zöld tea, Q10 koenzim és még sorolhatnám. Ezt még meg lehet spékelni egy jó minőségű pro- és prebiotikummal és máris egy sokkal összetettebb és sokoldalúbb rendszert alkotunk az egészség érdekében.

Szóval ne csak a vitaminon legyen a hangsúly, annak ellenére hogy ezek esszenciálisak, míg az egyéb antioxidánsok nem azok.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. December 14. - 17:44:26
Július óta tömegelek, májusig-júniusig terveztem és a cél 93 kilóról 110 kiló volt.Az a gáz, hogy már most 108-nál tartok de nem teljesen olyan minőségben ahogy szerettem volna :-\ Azon gondolkozom, hogy januárban csinálok egy 6 hetes kemény diétát és utána folytatom a tömegelést.Ch-t nullára levinném, megmaradna a heti 5 súlyzós edzés, meg 3 kardiót is beszorítanék. Tudnék ezzel a fent lévő zsírból lepucolni 6 hét alatt, vagy egyáltalán lenne ennek értelme?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. December 14. - 18:02:44

Elég lenne a heti 4 súlyzós edzés, plusz heti 3x30-45 perc kardió reggelente. Nomeg persze a diéta.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 14. - 18:06:48
Július óta tömegelek, májusig-júniusig terveztem és a cél 93 kilóról 110 kiló volt.Az a gáz, hogy már most 108-nál tartok de nem teljesen olyan minőségben ahogy szerettem volna :-\ Azon gondolkozom, hogy januárban csinálok egy 6 hetes kemény diétát és utána folytatom a tömegelést.Ch-t nullára levinném, megmaradna a heti 5 súlyzós edzés, meg 3 kardiót is beszorítanék. Tudnék ezzel a fent lévő zsírból lepucolni 6 hét alatt, vagy egyáltalán lenne ennek értelme?

A helyedben nem vinném le 6 hét alatt nullára a CH-t. Felesleges...szinte biztos, hogy izmot vesztenél vele.
Amúgy abszolút reális ez a 6 hét diéta 2 tömegelés közt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. December 14. - 19:38:40

Akk mennyire kellene levinnem a Ch-t? 108 kiló 190 centi vagyok elég vékonyka izomzattal (kar 40, comb 68 mást nemszoktam mérni)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 15. - 08:25:54

Ez sok mindenen múlik. Én elkezdeném a diétát a tömegelési CH és fehérje mennyiségről, csak full letisztítva, és szépen fokozatosan le. Ha fogysz 200g CH-val is, akkor minek kéne levinni 0-ra? Az már nagyon drasztikus lenne, főleg 6 hét alatt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bubee - 2009. December 15. - 11:27:13
Július óta tömegelek, májusig-júniusig terveztem és a cél 93 kilóról 110 kiló volt.Az a gáz, hogy már most 108-nál tartok de nem teljesen olyan minőségben ahogy szerettem volna :-\ Azon gondolkozom, hogy januárban csinálok egy 6 hetes kemény diétát és utána folytatom a tömegelést.Ch-t nullára levinném, megmaradna a heti 5 súlyzós edzés, meg 3 kardiót is beszorítanék. Tudnék ezzel a fent lévő zsírból lepucolni 6 hét alatt, vagy egyáltalán lenne ennek értelme?

A helyedben nem vinném le 6 hét alatt nullára a CH-t. Felesleges...szinte biztos, hogy izmot vesztenél vele.
Amúgy abszolút reális ez a 6 hét diéta 2 tömegelés közt.
Akk mennyire kellene levinnem a Ch-t? 108 kiló 190 centi vagyok elég vékonyka izomzattal (kar 40, comb 68 mást nemszoktam mérni)

Én a Baluval ellentétben azt mondanám inkább, h mivel rövid időtartamról beszélünk, ezért már a kezdésnél vissza venném a CH-t, de nem sokkal. Ha mondjuk beviszel 400 grammot, akkor én leszednék belőle úgy kb. 50-et. A kardióból pedig már az elején mennék fel legalább heti 5-re, alkalmanként 30 perc viszonylag intenzív formában. 15 perc bicó, 15 perc gyors gyaloglás, emelkedővel. Az edzés közbeni aminosav bevitelre különös hangsúlyt fektetnék, főleg a kardió közbenire. 6 hét elég rövid, jobb lenne inkább 8, de a célokat magadnak kell beállítani. És már most teljesen letisztítanám az étkezésem, a diéta kezdetéig. Maximum heti 1-2 kilengéssel (csaló kaja). Ezzel már elindulna a folyamat szvsz és mire odaérsz, addigra a szervezetnek nem a 0-ról kell indulnia. Már ami a zsírvesztést illeti. Ja és kardiót is elindítanám (ha eddig nem volt) legalább heti 3 alkalommal, a fentebb említett forma mellett.

Diéta alatt karnitint és CLA-t nyomatnék, amennyiben a keret megengedi. De első az aminosav és persze a megfelelő fehérjebevitel (amit mondani se kell, ugye).
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. December 15. - 12:25:41
Köszönöm a tanácsokat. Azért kezdenék januártól, mert jelenleg nincs lehetőség rá h full tisztán kajáljak de a fehérje bevitel az megvan.Megpróbálom visszább venni januárig a szemét kaját és elkezdem már most a kardiót, bár a heti 5 nemhiszem, hogy belefér de megpróbálok minél többet ráfordítani.Jah és még annyi, hogy reggel lenne jobb a kardió vagy este?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bubee - 2009. December 15. - 17:25:47
Köszönöm a tanácsokat. Azért kezdenék januártól, mert jelenleg nincs lehetőség rá h full tisztán kajáljak de a fehérje bevitel az megvan.Megpróbálom visszább venni januárig a szemét kaját és elkezdem már most a kardiót, bár a heti 5 nemhiszem, hogy belefér de megpróbálok minél többet ráfordítani.Jah és még annyi, hogy reggel lenne jobb a kardió vagy este?

Nekem eddig sosem volt lehetőségem reggel kardiózni. Nem is érdekelt engem h most úristen nem tudok reggel menni, amikor állítólag a legideálisabb volna. Amikor tudtam, mentem. Ez az időpont a súlyzós edzés után van. A lényeg h aminosav pótlás legyen végig. Ha ez megvan, akkor én úgy gondolom h nincs probléma. Nekem nem volt.

Azonban az általad felvetett időpontok közül én a reggelit javasolnám.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. December 15. - 17:45:26
Azonban az általad felvetett időpontok közül én a reggelit javasolnám.
Yepp! Én is ezt írtam fentebb. De csak azért, mert nálam okosabb és jóval tapasztaltabb emberektől hallottam.  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. December 15. - 17:48:15
Akk egy bő félórával korábban kelek holnaptól ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 16. - 14:36:42
Hallihóóó!

Valakinek van atpasztalata a Musclemed Carnivorjával?Íz, állag oldódás...ja és nincsen békönös ízben?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 16. - 14:48:28
Hallihóóó!

Valakinek van atpasztalata a Musclemed Carnivorjával?Íz, állag oldódás...ja és nincsen békönös ízben?

Oldódni jól oldódik, íz...ízlés kérdése, én kékmálnát ittam, nem mondom, hogy nem ittam még finomabbat, de simán lement. Állag...hát nem tejsavós, valahogy töményebb.
Amúgy tegnap volt bent egy srác, aki azt mondta, hogy a kékmálnát alig tudta meginni, viszont a gyümölcspuncs tök finom.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 16. - 19:53:43
Hallihóóó!

Valakinek van atpasztalata a Musclemed Carnivorjával?Íz, állag oldódás...ja és nincsen békönös ízben?

Oldódni jól oldódik, íz...ízlés kérdése, én kékmálnát ittam, nem mondom, hogy nem ittam még finomabbat, de simán lement. Állag...hát nem tejsavós, valahogy töményebb.
Amúgy tegnap volt bent egy srác, aki azt mondta, hogy a kékmálnát alig tudta meginni, viszont a gyümölcspuncs tök finom.

Nem hiszem el, hogy ez lehet olyan jó, hogy akár a mostani akciós árát megérje, nem hogy az az előtti normál árát!...  :o
Vagy szerintetek igen?!  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 16. - 20:03:37

Ez azért nem egy egyszerű tejsavó koncentrátum.
Ennek megfelelően alakul az ára is. Nem sok marhaprotein izolátum van a piacon. Aki figyel a vércsoport diétára...és 0-ás véletlenül...annak meg hibátlan.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 16. - 21:09:15

Ah so!  /:-) :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 17. - 00:09:19
Meg úgy általában az izolátumok ára elég borsos...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 17. - 00:26:56
Meg úgy általában az izolátumok ára elég borsos...

Sztem sose volt még csak izolátumom...  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 17. - 00:56:47
Meg úgy általában az izolátumok ára elég borsos...

Sztem sose volt még csak izolátumom...  ::)
SZTEM ;D nem vagy egyedül :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 17. - 01:00:05
Gabe, mondd csak, te mit szoktál edzeni vállra?... Elülső része az avatarodon elég hangsúlyosnak tűnik... :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 17. - 01:16:47
Gabe, mondd csak, te mit szoktál edzeni vállra?... Elülső része az avatarodon elég hangsúlyosnak tűnik... :)
Ez csak látszat!  :D
Egyébként sokáig csak mellről nyomtam, pár hónapja csinálom megint az előreemelést egykezessel, az állig húzás nekem nem jön be, fáj a csuklóm, nem érzem a vállam tőle!
Mellről nyomás rúddal, egykezessel, előre emelés!
Egyébként nyomás egykezessel, kb. 2-3 hetente rúddal, oldalemelés, döntött törzsű oldalemelés, kábeles keresztezés!
Leginkább az alapgyakorlatok baby!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 17. - 01:52:02

Áhá, értem-értem. :)
A kábeles keresztezésen kívül a többit én is csinálom!  ;-oo-; 
(Az az egy itthon nem megoldható.)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. December 17. - 08:41:11

Én belenyugodtam hogy sose lesz vállam, akárhogy is szétbaszom.. Persze azért erőltetem hátha meggondolja magát  :-Đ
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2009. December 17. - 14:13:43
azér a tavalyihoz képest, már jobb sokkal ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. December 17. - 15:02:15
azér a tavalyihoz képest, már jobb sokkal ;)

Ahhoz képest mindenképp  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 17. - 15:32:59
azér a tavalyihoz képest, már jobb sokkal ;)

Ahhoz képest mindenképp  :D

Meg ez az avatarod amúgy is tök jó sztem, nem tűnik kirívóan kicsinek vagy laposnak a vállad! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 17. - 15:39:56
Ha túl nagy a karod, kicsinek tűnik a vállad!
Ezért tűnik a satnya vállam nagyobbnak a giliszta karom mellett!  :-!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2009. December 17. - 17:08:28
Sziasztok! A véleményetekre lennék kíváncsi. Ettől a héttől kezdve sajnos 3-4 hétig nem lesz lehetőségem lemenni edzeni, köszönhetően az ünnepeknek és a vizsgaidőszaknak. Ti ilyen esetekben mennyit módosítotok a kajálásotokon?

... ja és eszembe jutott egy plusz kérdés is, hogy szerintetek érdemes lenne ezt az időszakot teljesen kihagyni, vagy itthon kézi súlyzókkal, ha van időm bohóckodjak egy kicsit? Köszi előre is!  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bubee - 2009. December 17. - 19:02:28
Sziasztok! A véleményetekre lennék kíváncsi. Ettől a héttől kezdve sajnos 3-4 hétig nem lesz lehetőségem lemenni edzeni, köszönhetően az ünnepeknek és a vizsgaidőszaknak. Ti ilyen esetekben mennyit módosítotok a kajálásotokon?

... ja és eszembe jutott egy plusz kérdés is, hogy szerintetek érdemes lenne ezt az időszakot teljesen kihagyni, vagy itthon kézi súlyzókkal, ha van időm bohóckodjak egy kicsit? Köszi előre is!  :)

Pihenj. Ha saját magad nem is iktatsz be pihenőt évente, akkor általában az élet megoldja. Használd ki az alkalmat és pihenj. Töltődj fel energiával, hagyd h a szervezeted regenerálódásban utolérje magát.

A kajálást tartsd tisztán amennyire tudod, de nem kell aszkéta üzemmódba váltani. A ch-val és zsírral bánj óvatosan és ha teheted akkor kerül ennek a két tápanyagnak az egyszerre történő bevitelét.

Nekem ez a véleményem a témával kapcsolatban.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2009. December 17. - 19:15:32

Köszi a véleményt! Valami ilyesmire gondoltam én is, de jobbnak láttam kérdezni. Még annyit, hogy a fehérjét tartsam ugyanúgy 2-3 g/tskg-on?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bubee - 2009. December 17. - 20:53:21

Nincs mit.

Igen. De 2 gramm elég szerintem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2009. December 18. - 13:05:43
Köszönöm! Most már biztosabban vágok neki ennek az időszaknak.  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: halaszbarnus - 2009. December 18. - 13:40:54
                                                             Sziasztok

Mostanában nemnagyon jártam itt az oldalon.Szeretnék 1 kis helyzetjelentést tenni.Az edzéstervem maradt ugyan az amit elkezdtem.Fekvenyomásban a 120 kg kis segítséggel de megvan.A 115kg simán ki megy.A súlyom jelnleg is 75kg alatt van.Ezt szaeretném tartani.Dobok pár képet h lássátok a formát is.Edzteke keményen!! =/+'  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 18. - 14:11:47
Bibi, én láttam először az egyik képeeet!  :D
Amúgy a mell-csípő is tetszik, Barnus!  ;)  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 18. - 14:32:35
Találtam egy cikket az egyik oldalon, beilleszteném ide :

Tihanyi András dietetikus tudományos kutatások rovata

KIVONATOS TARTALOM

A versenyszerű vagy gyógyszerhasználattal járó testépítés nem egy vesebarát életforma. Vigyázzunk magunkra, egymásra! 

Testépítés és a vese — Fokális szegmentális glomerulosclerosis kifejlődése kokszoló testépítők körében
A vizeletben nagy fizikai terhelés után gyakran kimutatható vér és különböző fehérjék — ez a hematuria, proteinuria, hemoglobinuria, mioglobinuria jelensége — ám pihenés hatására szerencsére a kóros értékek zöme általában elmúlik. Az anabolikus-androgén szteroidok befolyásolják az endokrin (hormonális) rendszert, vérlipidértékeket, májat, de a vese szteroid visszaélés hatására bekövetkező sérüléséről meggyőző tudományos értékű vizsgálatok vagy esettanulmányok idáig nem nagyon készültek. Valljuk be, a névtelen, arcnélküli áldozatokról szóló beszámolókra nagy ívben tenni szoktunk, legtöbbször csak akkor érint meg minket egy sztori, ha ismerjük a szerepőit vagy átéltünk valami hasonlót. Nos, a személytelenségtől ezúttal nem kell tartanunk!

Áttekintés
A nephrosis-szindróma a vese károsodását jelenti, ami fehérje megjelenését eredményezi a vizeletben (proteinuria); a szervezet különböző részeiben pedig ödéma alakul ki, ami víz beáramlását jelenti a szövetközti térbe (intersticiális tér). A naponként 50 mg/ttkg-ot vagy óránként 40 mg/m2-t meghaladó fehérjeürítést nephrosis-szindrómára utaló jelnek tekintik. A vér lipidjeinek, zsírszerű anyagainak szintje is megemelkedik (nagyon kis sűrűségű lipoprotein, közepes sűrűségű lipoprotein és kis sűrűségű lipoprotein). A kiváltó ok lehet ismeretlen, a betegségnek ebben az esetben gyakran genetikai háttere is van (feketék és spanyol ajkúak körében gyakoribb).

"A nephrosis-szindróma kiegészítő kezelése: körülbelül húsz évvel ezelőtt vették észre, hogy az angiotenzin-II-gátlók csökkentik a proteinuriát, a vérnyomásra és a glomerulusfiltrációs arányra kifejtett hatásuktól függetlenül. ...Nemrégiben kimutatták, hogy az ACE-gátlók megelőzik a podocyta-pusztulást és megőrzik a nephrin-expressziót; emellett lassítják a vesebetegség progresszióját is. Az angiotenzinreceptor-gátlók esetében is észleltek vesefunkcióra kifejtett védő hatást." (www.medicaltribune.hu)

A fokális szegmentális glomerulosclerosis (FSGS) a nephrosis-szindróma egyik szövettani típusaként került leírásra. A betegségre eleinte néhány glomerulus (érgomolyagok) károsodása jellemző (fokális: a fokális jelentése gyújtóponti, gócos, részleges, helyhez kötött), ami azonban a glomerulusnak csupán egy részét (szegmentális) érinti, a bonyolult név tehát egy kis területről kiinduló vesekárosodást takar. A folyamat terjedésével a vesefunkció folyamatosan romlik, amellyel együtt kimerültség, étvágytalanság is jelentkezhet a már említett ödémával, például lábdagadással együtt. Az FSGS (szintén a medicaltribune.hu cikke szerint) négyszer gyakoribb és agresszívebb lefolyású afro-amerikaiaknál, mint a kaukázusi vagy ázsiai népcsoportba tartozó betegeknél. Az FSGS-re jellemző szövettani kép különböző betegségekhez és szerabúzusokhoz, így például heroin alkalmazáshoz társuló vesekárosodáshoz vagy elhízáshoz kapcsolódóan is kialakulhat. A lefolyás is bizonytalan, ahogyan a kezelésre (katabolikus hatású kortikoszteroidok) adott jó vagy rossz válaszreakció is. Nekem talán nem hinnétek el, ezért most szó szerinti idézet következik:

"A kórkép változatossága ellenére az FSGS kezelése korábban és most is inkább csak frusztráló próbálkozás. Ki lehet jelenteni, hogy a klinikai vizsgálatok során egyetlen olyan szert sem találtak, ami egyértelműen kedvező hatású lehetne a betegek számára. Eddig tehát nincs bizonyíték arra, hogy a gyógyszerek bármelyike is hatásos lenne. ...Súlyosabb probléma a transzplantált vesében a betegség kiújulása." (www.medicaltribune.hu)

FSGS és kokszolás
A kutatók 2009. novemberében publikált adatok szerint összefüggést találtak az FSGS és proteinuria jelentkezése, valamint az anabolikus szteroid használat között egy 10 fős, 37 év átlagéletkorú testépítő csoportban (9 bodybuilder és 1 powerlifter, konkrétan Patrick Antonecchia, hasonló edzésprogrammal. A csoport 6 fehérből és 4 spanyol ajkúból állt (az etnikumok genetikai eltérései mint említettem a betegségek terén is megmutatkozhatnak, így ezt kutatásokban számon tartják), akik masszív szteroidhasználók voltak hosszú ideje. Átlagos testtömeg-indexük (BMI-jük) 34.7 volt, ami csak a szemléltetés kedvéért megfelel például 175 cm magas 106.3 kg-os embernek, tehát nem kezdőket vizsgáltak.

A fellelhető tünetek közé tartozott a vizelettel történő fehérjeürítés (átlaga 10.1 g/nap volt, 1.3-26.3 g/nap közötti értékeket mértek) és a vese elégtelenség (szérum kreatinin átlag 3.0 mg/dl, 1.3-7.8 mg/dl közötti értékeket mértek). 3 páciensnél (30%) nefrózis-szindróma volt kimutatható. A vese biopszia 9 páciensnél tárt fel FSGS-t, négynél még glomerulomegáliát is, és egynél glomerulomegáliát önmagában. Három szövetmintavétel az FSGS collapszáló lézióit, sérült területeit mutatta ki, négy biopszia perihiláris (vesehilus körüli) sérüléseket mutatott, és hétnél találtak >/=40%-os tubuláris atrófiát (sorvadást) és intersticiális fibrózist (a kötőszövet nagyfokú megszaporodása és a szövet/szerv szívóssá válása, ilyesmiből áll az alkoholisták kemény mája is).

Nyolc, átlagosan 2.2 évig követett sorsú páciens közül egynél fejlődött ki végállapotú vesebetegség, másik hét a vérnyomásért felelős és a vesében ható renin-angiotenzin rendszer aktivitás gátló kezelést, és egy még kortikoszteroidokat is kapott. Mind a hét páciens felfüggesztette az anabolikus szteroid használatot, ami tömegük csökkenésével és szérum kreatinin-szintjük stabilizálódásával vagy javulásával, a fehérjevizelés mérséklődésével járt. Egy páciens folytatta a szteroidabúzust és ennek következtében visszaesést, állapotromlást mutatott a fehérjeürítés és veseelégtelenség terén (a fickó azt mondta inkább megy dialízisre mint hogy izomban összeessen!)

A kutatók feltételezik, hogy a másodlagos fokális szegmentális glomerulosclerosis a nagyobb sovány tömeghez történő glomerulárius adaptáció és az anabolikus-androgén szteroidok direkt nefrotoxikus hatásának következtében alakulhatott ki. A magas fehérjetartalmú étrend, valamint az edzés kiváltotta vérnyomásemelkedés szintén belejátszhat a kóros folyamatba. Feltételezik azt is, hogy a testépítők körében a nagyobb izomtömegből adódóan szokásosan emelkedett szérum kreatinin-szint következtében ez a komplikáció jóval valós gyakorisága alatt kerülhet felismerésre.

Don Long, Flex Wheeler: vesebetegek
 
Kik az érintettek? 2003-05-03 dátummal jelent meg a Tesztoszteron.hu-n, hogy Flex Wheeler vesebaja hivatalos:

Flex weblapján bevallotta — egyidejűleg, ahogy a könyvében is leírta — hogy az FSGS (Focal segmental glomerulosclerosis) nevű vesebetegségben szenved. "Már ezzel született, de csak 2001-ben tudta meg, hogy beteg és az ide évig csak nagyon kevés közelálló barátjának mondta el." Áttekintésünkből kiderülhetett, hogy valóban lehetett öröklött Flex egész pontosan 2000-ben diagnosztizált problémája, ám az is valószínűsíthető, hogy a betegség nem alakul ki ha nem testépít és nem kokszol. Transzplantációt hajtottak rajta végre 2003-ban, állapota sajnos ezt követően is romlott, de nem adta fel!

Patrick Antonecchia maga mesél szomorú történetéről, ő a kutatásban biztosan résztvett: (angol nyelvű video van itt...)

Luke Wood vese károsodásáról és beütemezett vese transzplantációjáról egy ideje pletykálnak, Tom Prince esete régi sztori, ahogyan Don Long-é is és még sorolhatnánk a magyar vagy külföldi vélt/valós vesebeteg versenyzőket.

Következtetés
Az én értelmezésemben valójában egy életmódról, komplex történetről van jelen esetben szó. A kokszoló testépítők körében terjedő "véres" vizelet-sztorik, a vesebeteg vagy akár vese transzplantációra is szoruló profi és amatőr testépítőkről szóló történetek, az orvosok rémmeséi a sok fehérje vesepusztító hatásáról folyamatosan köztudatban tartják a vese-koksz-fehérje kérdéskört, részben jogosan. Ahogyan azt A sport hatása a laborértékekre cikkünkben is kitárgyaltuk a testépítők életmódja nem feltétlenül ártalmas, ám nem kockázatmentes. Sajnos ezt támasztják alá ennek a 2009. novemberében publikált kutatásnak az adatai is! Lássunk pár vesekárosító tényezőt a testépítők életéből.

Testtömeg

A szteroidokat mint önálló okokat nem emelhetjük ki: igen, mint láttuk a nagy tömeg, sőt mint azt megállapították, talán a nagy izomtömeg is lehetséges forrás! Hogy tényleges oksági kapcsolatról van-e szó, az még kérdéses lehet, de valami összefüggés vélhetően van. (Secondary focal segmental glomerulosclerosis in non-obese patients with increased muscle mass. Clin Nephrol 2003;60(4):233-41.)

Gyógyszerkoktél
Magamtól idézve pár sort: A normál vérnyomás nyugalomban 120/80, a lényegesen magasabb értékek vesekárosító és egyéb érrendszeri szövődményeik miatt lényegesek. A serkentő szerek, így az efedrin, spiropent, efedrin+koffein kombinációk és a diszkódrogok jelentősen emelhetik a vérnyomást. A testsúlynövekedés is vérnyomásemelő hatású, terhelés hatására pedig a nyugalminál jóval magasabb értékek is létrejöhetnek. A szabadidősportolók vagy versenyszerűen sportoló személyek körében elterjedt efedrin HCl, clenbuterol HCl, efedrin+koffein kombinációk alkalmazása jelentősen emelheti a vérnyomást, az NSAID-ok pedig — aszpirin (acetilszalicilsav), diclofenac, stb. vegyületként — sok sportoló életének mindennapi részei potenciális vesekárosító mellékhatásuk ellenére is; testépítők esetében a versenyek előtti folyadékmegvonás (krónikus hipovolémia) is része ennek a károsító hatásnak. Ha ezt összeadjuk az anabolikus szteroidok előidézte vízvisszatartás hatásával, a túlzásba vitt edzés később tárgyalt lehetséges vesekárosító hatásával, a magas fehérjebevitellel és kontrollálatlan étrendkiegészítő használattal, felmerül a rekreációs sportolók bizonyos csoportjainál a vesekárosodás fokozott kockázata mint lehetőség. Testépítőknél az ízületi fájdalmak, gyulladások enyhítése az NSAID-ok használatának fő indoka, ezért ne feledjük soha, ezek a gyógyszerek önmagukban is előidézhetnek vesekárosodást, de akár vese elégtelenséget is! Lehetséges, hogy a nem-szteroid gyulladáscsökkentők és a kreatin együttes használata is átmeneti károsodást idézhet elő a vesefunkcióban, amelynek önmagában vagy kombinációban hosszú távú hatásai ismeretlenek. Ha ezt összeadjuk az anabolikus szteroidok előidézte vízvisszatartás hatásával (vérnyomás), a túlzásba vitt edzés lehetséges vesekárosító hatásával (+vérnyomás!), a magas fehérjebevitellel, azt mondhatjuk, hogy ez így együtt nem egy vesebarát életforma. Az a leegyszerűsített kép azonban, hogy a szteroidok vágják tönkre a vesénket, nem kellően árnyalt és nem is feltétlenül igaz.

Nem
Érdemes tudni azt is, hpgy a férfi nemi hormonok önmagukban is hajlamosító tényezői a vese komoly károsodásának, ahogyan a magas vérnyomás is! Állatok esetében a hím állatok és bizonyos adatok szerint a férfiak, hím emberek körében a fokozott fehérjefogyasztás súlyosbíthatja a tünetek fejlődését, a vesebetegségek előrehaladását. Ez még nem magyarázat önmagában semmire, nem bizonyított, hogy a sok fehérje egészséges embernek ártana, de egy kedvezőtlen tényező lehet a számtalan közül. (Nemi különbségek a vesebetegségek progressziójában, LAM 2004;14(1):26-31.)

Rhabdomyolysis
"Tudomány Világa rovatunkban már szót ejtettünk az izomszövet sérülésének enzimértékekre és fizikai állapotra gyakorolt hatásáról: az izomzat sérül a fizikai terhelés, például az edzés során. Ez a sérülés egy bizonyos határig természetes, tudjuk jól, hogy az edzés izomlázat, izomfájdalmat szokott okozni. Azonban az izomszövet szétesése (rhabdomyolysis) a CPK, GOT, GPT, LDH enzimek és gyakran a húgysavszint megemelkedéséhez vezet normális GGT és alkalikus foszfatáz szint mellett, míg az izomzat oxigént tárolója, a hemoglobinhoz hasonló mioglobin is nagy mennyiségben kerül a vérbe.

A mioglobin gyorsan és könnyen károsíthatja a vesét, ami ritkán akut veseelégtelenséget eredményezhet. A hirtelen, túl gyorsan bevezetett, az eddiginél lényegesen megterhelőbb testmozgás az esettanulmányok szerint edzetlen és edzett embereknél egyaránt nagymérvű izomlázat, izomduzzanatot, sötétbarna vizeletet és akár a vizelettermelés teljes megszűnését eredményezheti.

A szteroid használóknál is fellépő sötétbarna, Coca-Cola színű vizelet gyakran az igen hosszú edzésekkel függ össze és egy egyáltalán nem ártatlan jelenségről van szó, mellyel mielőbb orvoshoz kell fordulni! Kétségtelen, hogy a testépítés és a nagyobb fizikai terhelések viszonylag gyakran idéznek elő rhabdomiolízist, erről számtalan esettanulmányban beszámoltak már, a komolyabb szövődmények azonban ritkák, laborértékeinkben azonban ez a láthatatlan forma is sokszor megmutatkozik."

Jó forrás: Az izomláztól az akut veseelégtelenségig, HIPPOCRATES II. évf. 1. szám 16. oldal.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a versenyszerű vagy gyógyszerhasználattal járó testépítés nem egy vesebarát életforma. Vigyázzunk magunkra, egymásra!

Publikálva: "Development of FSGS following anabolic steroid use in bodybuilders" J Am Soc Nephrol. 2009 Nov 17.

Kutatók: Herlitz LC, Markowitz GS, Farris AB, Schwimmer JA, Stokes MB, Kunis C, Colvin RB, D\'Agati VD T

- Nektek mi a véleményetek erről a cikkről?..
Esetleg Efitmester?!... :)

Tegyük fel, hogy valaki eleve hajlamos vesekő képződésre, viszonylag fiatal...
Ha egy ilyen személy - legyen nő, legyen egy szer, hogy a legalapvetőbb, legegyszerűbb szituációt vázoljuk - elkezd egy 6-8 hetes kúrát egy "enyhének" számító tablettás szteroiddal (pl. stanozolol) a megfelelő adagolásban és megfelelő folyadék bevitellel, akkor számíthat-e problémákra a veséjével, vagy a fenti cikkben lévő gondok már mind egy hosszabb idejű, több évre visszamenő szteroid használat következtében alakulhatnak ki?

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. December 18. - 15:02:34
Koxról jut eszembe, egy ismerősöm.
15 éves, ~180 magas, van vagy 110kg 36cm körüli karokkal. Kitalálta hogy nyárra kigyúrja magát, mondván hogy jól kell kinéznie. "Nyárra leadok 20 kiló zsírt, a többit izommá alakítom, és kész" Most januárban áll neki az edzésnek, de előtte vesz egy kis Methabolt, amiből napi 5 szemet fog betolni.  !+"% 
Mi lehet majd ennek a vége? Be fogja szedni, nem lehet róla lebeszélni.  Łł= Łł=     Engem kondkrétan nem érdekel, mondtam neki hogy magával baszik ki, de szinte csak poénként fogja fel az egészet.  Łł=
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 18. - 20:57:19
http://www.youtube.com/watch?v=_9MuxW1CDuI
Egy kis backstage a régi időkből, avagy Franco Columbo kreatív kicsit vicces bedurrantása :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 18. - 21:38:14
Ma dumáltunk a teremben(nem edzés helyett **:))))* ) és szóba került Frank Zane, meg a régi és mostani fizikumok közötti különbség, részemről én jobban szimpatizálok a régebbi fizikumokkal, de elképedve állok a jelenlegi élvonalbeli testépítőket nézve, hogy mit ki lehet hozni egy testből...hihetetlen a számomra.
Meghajlok a régiek elött, mert kitaposták az utat, és a mostaniak elött, mert  magasabb fokra emeltek egy sanyarú sorsú sportot.Mindenki különbözik, mindenki másképp látja, van aki a freak arcoktól jön lázba, van akit egy hihetetlen arányos, komplett csomag nyűgöz le és még hosszan sorolhatnám.Nagy közhelyet fogok most mondani, de igaz, azért jó ez a sport, mert akármilyen is az ízlésed, megtalálhatod azt , aki neked "tetszik", akire azt mondod "Na ez a pali/csaj a kedvencem!!Nézd, milyen jól néz ki!"

Nekem Frank Zane ilyen.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2009. December 19. - 09:46:09

Tihanyi András dietetikus tudományos kutatások rovata

- Nektek mi a véleményetek erről a cikkről?..
Esetleg Efitmester?!... :)

Tegyük fel, hogy valaki eleve hajlamos vesekő képződésre, viszonylag fiatal...
Ha egy ilyen személy - legyen nő, legyen egy szer, hogy a legalapvetőbb, legegyszerűbb szituációt vázoljuk - elkezd egy 6-8 hetes kúrát egy "enyhének" számító tablettás szteroiddal (pl. stanozolol) a megfelelő adagolásban és megfelelő folyadék bevitellel, akkor számíthat-e problémákra a veséjével, vagy a fenti cikkben lévő gondok már mind egy hosszabb idejű, több évre visszamenő szteroid használat következtében alakulhatnak ki?

Kicsibors,

A cikket most én nem kommentálnám részletesen, mert Tihanyi András hozzáfűzte a valójában helyes végső kommentjeit, mint pl.:

"...Az a leegyszerűsített kép azonban, hogy a szteroidok vágják tönkre a vesénket, nem kellően árnyalt és nem is feltétlenül igaz."

és

"...Ez még nem magyarázat önmagában semmire, nem bizonyított, hogy a sok fehérje egészséges embernek ártana, de egy kedvezőtlen tényező lehet a számtalan közül."

stb...

Ez a cikk a szteroidokkal visszaélőket figyelmezteti inkább, mint a szteroidokkal élőket és nem igazán vonatkoztatható 1 vagy akár 2-3/év winstrol kúrára.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 19. - 12:03:54
Rendben, köszönöm a válaszodat!  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. December 19. - 18:04:45
Ma dumáltunk a teremben(nem edzés helyett **:))))* ) és szóba került Frank Zane, meg a régi és mostani fizikumok közötti különbség, részemről én jobban szimpatizálok a régebbi fizikumokkal, de elképedve állok a jelenlegi élvonalbeli testépítőket nézve, hogy mit ki lehet hozni egy testből...hihetetlen a számomra.
Meghajlok a régiek elött, mert kitaposták az utat, és a mostaniak elött, mert  magasabb fokra emeltek egy sanyarú sorsú sportot.Mindenki különbözik, mindenki másképp látja, van aki a freak arcoktól jön lázba, van akit egy hihetetlen arányos, komplett csomag nyűgöz le és még hosszan sorolhatnám.Nagy közhelyet fogok most mondani, de igaz, azért jó ez a sport, mert akármilyen is az ízlésed, megtalálhatod azt , aki neked "tetszik", akire azt mondod "Na ez a pali/csaj a kedvencem!!Nézd, milyen jól néz ki!"

Nekem Frank Zane ilyen.
Nekem is sokkal jobban bejönnek a régi versenyzők fizikumai, mint Coleman, Cutler és egyéb freak izomkolosszusok .Nálam ez az etalon:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 21. - 00:55:17
http://www.youtube.com/watch?v=VibpuFIJU68 ez nagyon durva 400kg RAW, öv nélkül
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 16:35:27
Nyakunkon az ünnepek, beigli, töltött káposzta stb...
Ki mennyire engedi el magát ilyenkor?
Én speciel most 3 hét pihit tartok edzés terén, úgy érzem kell ez most nekem, már nagyon kimerült voltam.
Kaja totál szemét...mert megérdemlem.  :D
Januárban viszont kipihenten, újult erővel csapok oda.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. December 22. - 16:55:54
Ugyanez Balu-kapitány!
Annyi,hogy nekem kényszerpihenő is társul mellé.
Egyszerűen nem visz rá a lélek most arra,hogy szopok a hátam miatt és még a kaja miatt is szopjak.Inkább jól érzem magam.
Boldogat!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 22. - 16:57:10
Joghurtos csirkemellragu, köretnek burgul!
Ezt csináltam most, és eszem is! /7%
Én még nem döntöttem el, hogy 2 hét alatt még nagyobb zsírdisznót akarok-e faragni magamból, vagy sem!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 17:09:25
Joghurtos csirkemellragu, köretnek burgul!
Ezt csináltam most, és eszem is! /7%
Én még nem döntöttem el, hogy 2 hét alatt még nagyobb zsírdisznót akarok-e faragni magamból, vagy sem!  ;D

Akarsz röfögni Gabe, vald be.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. December 22. - 17:12:14
Nyakunkon az ünnepek, beigli, töltött káposzta stb...
Ki mennyire engedi el magát ilyenkor?
Én speciel most 3 hét pihit tartok edzés terén, úgy érzem kell ez most nekem, már nagyon kimerült voltam.
Kaja totál szemét...mert megérdemlem.  :D
Januárban viszont kipihenten, újult erővel csapok oda.  ;D

Még holnap edzés, és lezárul az év, már csak jövőre megyek edzeni. Kaja természetesen MINDEN jöhet  /7% Nálam már a forma nem tud elmenni szóval mindegy  :violinplay3:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 17:12:38
Ugyanez Balu-kapitány!
Annyi,hogy nekem kényszerpihenő is társul mellé.
Egyszerűen nem visz rá a lélek most arra,hogy szopok a hátam miatt és még a kaja miatt is szopjak.Inkább jól érzem magam.
Boldogat!

Valahogy karácsonykor mindig úgy jön ki, hogy pihenek. Talán ilyenkor jön ki az egész éves hajtás, korán kelés stb.
Kell néha az ilyen szerintem, eddig szinte mindig jót tett ez a pár hetes pihenő.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 17:14:20
Nyakunkon az ünnepek, beigli, töltött káposzta stb...
Ki mennyire engedi el magát ilyenkor?
Én speciel most 3 hét pihit tartok edzés terén, úgy érzem kell ez most nekem, már nagyon kimerült voltam.
Kaja totál szemét...mert megérdemlem.  :D
Januárban viszont kipihenten, újult erővel csapok oda.  ;D

Még holnap edzés, és lezárul az év, már csak jövőre megyek edzeni. Kaja természetesen MINDEN jöhet  /7% Nálam már a forma nem tud elmenni szóval mindegy  :violinplay3:

Na, akkor vagyuk így páran. Már majdnem elszégyelltem magam, hogy mindenki nyomja...én meg lazázok.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. December 22. - 17:17:44

Fáj mindkét alkarom, a jobb vállam, és a jobb térdem.. A derekamat már nem is említem, mert már uncsi  :-* Ez szinte mind a túledzéstől. És még januártól megint teljes gőz, szóval muszáj pihenni  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 22. - 17:21:51
Joghurtos csirkemellragu, köretnek burgul!
Ezt csináltam most, és eszem is! /7%
Én még nem döntöttem el, hogy 2 hét alatt még nagyobb zsírdisznót akarok-e faragni magamból, vagy sem!  ;D

Akarsz röfögni Gabe, vald be.  ;D
Nem is tudom, most gondolkodóba estem! (http://www.instantsmileys.com/smileys/pig-smiley-01.gif)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 22. - 18:36:56
Rájöttem, hogy van egy rég mellőzött, nagyon jó mellgyakorlat, a tárogatás!
Régebben nem igazán éreztem, többször próbáltam, hosszabb kihagyások után is, mégsem éreztem.
Mostanában viszont újra elkezdtem csinálni, és nagyon jól reagálok rá!
Ezzel persze senkinek nem mondtam itt újat, csak magamnak!
A durva az, hogy tegnap hátaztam, és a merevkaros letolástól ma izomláz van a tricepszemben is, így menjek mellezni!  ˝=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 18:45:37
Rájöttem, hogy van egy rég mellőzött, nagyon jó mellgyakorlat, a tárogatás!
Régebben nem igazán éreztem, többször próbáltam, hosszabb kihagyások után is, mégsem éreztem.
Mostanában viszont újra elkezdtem csinálni, és nagyon jól reagálok rá!
Ezzel persze senkinek nem mondtam itt újat, csak magamnak!
A durva az, hogy tegnap hátaztam, és a merevkaros letolástól ma izomláz van a tricepszemben is, így menjek mellezni!  ˝=/

El sem tudnám képzelni a mellezést tárogatás nélkül. Mondjuk nekem is vannak ilyen gyakik, amiket nem igazán érzek.
Ezeket én is időközönként próbálgatom csak. Nálam az áthúzás volt ilyen sokáig.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 22. - 19:04:12
Sajnos nem éreztem, ezért hanyagoltam, de pl. a tárogató mellgépet a mai napig nem érzem igazán!
Az áthúzás egy ideig nekem is csak a tricepszemet durrantotta be, de aztán sikerült a mellemre koncentrálni!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bandi - 2009. December 22. - 19:15:37
Nyakunkon az ünnepek, beigli, töltött káposzta stb...
Ki mennyire engedi el magát ilyenkor?
Én speciel most 3 hét pihit tartok edzés terén, úgy érzem kell ez most nekem, már nagyon kimerült voltam.
Kaja totál szemét...mert megérdemlem.  :D
Januárban viszont kipihenten, újult erővel csapok oda.  ;D

3 hét?Jesszus.Én nem bírnám feldolgozni ;D
Ilyenkor vannak az igazi ünnepi badik,még ennyi idő után is.
Mondanám h rám is rámférne a pihi,de ha kihagyok nekem nem jót tesz,hanem még szarabbul nézek ki.Így is minden nap egy szenvedés.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 19:17:59

Szarabbul én is szarabbul nézek ki...de utána valahogy jobban megindul a fejlődés, meg a kedvem is jobb lesz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 22. - 19:29:38
Én biztos visszaesnék mindenben vagy 10 kilót, pedig szerintem ez csak pszichés dolog!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 21:28:35
Én biztos visszaesnék mindenben vagy 10 kilót, pedig szerintem ez csak pszichés dolog!

Akkor csak a rúddal nyomnál fekve, vagy mi?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 22. - 21:53:32
Én biztos visszaesnék mindenben vagy 10 kilót, pedig szerintem ez csak pszichés dolog!

Akkor csak a rúddal nyomnál fekve, vagy mi?  ;D
Látszik, hogy nem tudsz számolni, MOST nyomok a rúddal, akkor ketté kellene törni vaze'!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 21:54:09
Én biztos visszaesnék mindenben vagy 10 kilót, pedig szerintem ez csak pszichés dolog!

Akkor csak a rúddal nyomnál fekve, vagy mi?  ;D
Látszik, hogy nem tudsz számolni, MOST nyomok a rúddal, akkor ketté kellene törni vaze'!  ;D

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 22. - 22:06:02
Kipróbáltam nemrég (1 órája ;D) az intervallum kardiot.
Nem igazán hittem benne, pedig olvastam róla, hogy hasznosabb, de most meg is tapasztaltam.
25 perc időtartam, 1perc 15km/h sebességgel, 1perc 20-23km/h sebességgel, váltakozva!
Jobban lefáradtam, leizzadtam, mint egy közepes tempójú 40perces kardiozással!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 22:07:50
Kipróbáltam nemrég (1 órája ;D) az intervallum kardiot.
Nem igazán hittem benne, pedig olvastam róla, hogy hasznosabb, de most meg is tapasztaltam.
25 perc időtartam, 1perc 15km/h sebességgel, 1perc 20-23km/h sebességgel, váltakozva!
Jobban lefáradtam, leizzadtam, mint egy közepes tempójú 40perces kardiozással!

Sokszor ki akartam már én is próbálni...de valahogy mindig maradt a közepes, egyenletes tempó. Nem szeretek futni, az a helyzet.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 22. - 22:11:48
Én szobabicikliztem!  ;D
Sok más szempontból is előnyösebb, legalábbis én ezt vettem észre:

-nem olyan monoton, rövidebb időtartamú edzés is elegendő
-nekem személy szerint sokkal könnyebb edzeni, ha rövid célok vannak előttem, nevezetesen itt az 1perc gyors tekerés, amit 1perc lazább követ

Súlyzózás közben is sokszor számolok úgy, hogy ha 12 ismétlést csinálok, akkor 6 után újra elölről számolok, így pszichésen is könnyebb, mert azt hiszem, hogy csak 6-ot kell csinálnom, pedig már megcsináltam 6-ot. (A másik dolog, hogy nem is tudok 12-ig számolni)  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 22:16:31

Váltogatni szoktam, régebben több volt a bicikli, de mostanában a futópad a több. Azon valahogy jobban elvagyok, gyorsabban elmegy az idő. Meg gyalogolni szeretek is...viszont bringázni kevésbé. Mondjuk az ad egy pluszt, hogy nem eshetek el vele.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 22. - 22:19:20
Rájöttem, hogy van egy rég mellőzött, nagyon jó mellgyakorlat, a tárogatás!
Régebben nem igazán éreztem, többször próbáltam, hosszabb kihagyások után is, mégsem éreztem.
Mostanában viszont újra elkezdtem csinálni, és nagyon jól reagálok rá!
Ezzel persze senkinek nem mondtam itt újat, csak magamnak!
A durva az, hogy tegnap hátaztam, és a merevkaros letolástól ma izomláz van a tricepszemben is, így menjek mellezni!  ˝=/

El sem tudnám képzelni a mellezést tárogatás nélkül. Mondjuk nekem is vannak ilyen gyakik, amiket nem igazán érzek.
Ezeket én is időközönként próbálgatom csak. Nálam az áthúzás volt ilyen sokáig.
az áthúzást mellre csinálni én is nemrég tanultam meg, csak a hátam éreztem tőle előtte
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 22:21:58

Nálam is ez volt. Mondjuk én mindenem éreztem...csak a mellem nem.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 22. - 22:22:18
Cress hátra csinálta, Balu mindenre, én tricepszre, elég univerzális gyakorlat az áthúzás!  ;D
Arról nem beszélve, hogy guggolással szuperszettben, egy brutál mellkastágító!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 22:24:30
Cress hátra csinálta, Balu mindenre, én tricepszre, elég univerzális gyakorlat az áthúzás!  ;D
Arról nem beszélve, hogy guggolással szuperszettben, egy brutál mellkastágító!

Ja, felsőtestre elég is az áthúzás, azt jóvan.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 22. - 22:48:55
Cress hátra csinálta, Balu mindenre, én tricepszre, elég univerzális gyakorlat az áthúzás!  ;D
Arról nem beszélve, hogy guggolással szuperszettben, egy brutál mellkastágító!
az a vicc, hogy amikor eleinte ilyen labdán csináltam és legjobban a tricepszem durrant tőle nekem is, amikor padon csináltam a hátam olyan részét éreztem tőle amit semmi más gyakorlattól... :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 22. - 22:49:34
http://www.youtube.com/watch?v=cA8s17YIbSY&feature=related 380-ba négy és fütyül a végén  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 22. - 22:50:20
Cress hátra csinálta, Balu mindenre, én tricepszre, elég univerzális gyakorlat az áthúzás!  ;D
Arról nem beszélve, hogy guggolással szuperszettben, egy brutál mellkastágító!
az a vicc, hogy amikor eleinte ilyen labdán csináltam és legjobban a tricepszem durrant tőle nekem is, amikor padon csináltam a hátam olyan részét éreztem tőle amit semmi más gyakorlattól... :)
Erre egyébként a merev karos letolás is nagyon jó, ami tényleg hátra van kitalálva, persze nekem a tricepszem is bedurran tőle!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 22. - 22:54:58
http://www.youtube.com/watch?v=cA8s17YIbSY&feature=related 380-ba négy és fütyül a végén  @:-)

Állat.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 22. - 22:57:39
http://www.youtube.com/watch?v=cA8s17YIbSY&feature=related 380-ba négy és fütyül a végén  @:-)

Állat.  :D
Csak nehogy úgy járjon, mint Hopika!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 22. - 23:18:15
Cress hátra csinálta, Balu mindenre, én tricepszre, elég univerzális gyakorlat az áthúzás!  ;D
Arról nem beszélve, hogy guggolással szuperszettben, egy brutál mellkastágító!
az a vicc, hogy amikor eleinte ilyen labdán csináltam és legjobban a tricepszem durrant tőle nekem is, amikor padon csináltam a hátam olyan részét éreztem tőle amit semmi más gyakorlattól... :)
Erre egyébként a merev karos letolás is nagyon jó, ami tényleg hátra van kitalálva, persze nekem a tricepszem is bedurran tőle!  ;D
jaja néha nekem is amikor kedden karoztam-szerdán hátaztam én is éreztem a tric-t
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. December 23. - 00:12:33
http://www.youtube.com/watch?v=cA8s17YIbSY&feature=related 380-ba négy és fütyül a végén  @:-)

Állat.  :D
Csak nehogy úgy járjon, mint Hopika!
Ne emlegesd az ördögöt,mert megjelenik...
 @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 23. - 00:17:26
http://www.youtube.com/watch?v=cA8s17YIbSY&feature=related 380-ba négy és fütyül a végén  @:-)

Állat.  :D
Csak nehogy úgy járjon, mint Hopika!
Ne emlegesd az ördögöt,mert megjelenik...
 @-o
Biztos te is 380-al csináltál felhúzást öv nélkül, csak most már utólag titkolod!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. December 23. - 00:24:43
400... ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 23. - 00:25:39
400... ***)))
Látod, akkor 380-nál nem lett volna gond!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2009. December 23. - 11:19:18
http://www.youtube.com/watch?v=cA8s17YIbSY&feature=related 380-ba négy és fütyül a végén  @:-)
A rudat is puszta kézzel fogta, semmi bandázs :-O Hát nem szívesen kezelnék vele, mert a nőgyógyász ujjaim oda lennének ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 23. - 13:21:21
http://www.youtube.com/watch?v=VibpuFIJU68 ez nagyon durva 400kg RAW, öv nélkül
így van 400  ***))) ***))) ***))) ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 24. - 10:41:35
Ilyen 3-400kilók után az én kis súlyaim eltörpülnek, de azért leírom a tegnapi melledzésem.

Fekvenyomás

60x2x20
100x10
110x10
120x7
145x2
130x4
110x8

Ferdepados nyomás

80x11
100x3x6
80x12

Tárogatás

30x4x8

Áthúzás

4x15
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 24. - 11:28:49
 ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 24. - 16:19:43
Nem kell itt szerénykedni, elég komoly, emberes súlyok ezek!  ****:))))))
Ferdepadot hány °-on nyomod?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2009. December 24. - 17:00:31
Ki edzett ma?Volt valaki olyan elvetemült mint én?Egy váll-csukja edzést lenyomtam ma.Bűntudatom volt a negyedik marhapöri után. /7% =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 24. - 17:35:49
Megnéztem a Branch Warren dvd-t, nagyjából ennyi.Sajnos csak 28-án nyit a terem errefelé.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. December 24. - 17:56:23
Ki edzett ma?Volt valaki olyan elvetemült mint én?Egy váll-csukja edzést lenyomtam ma.Bűntudatom volt a negyedik marhapöri után. /7% =/+'

Én szívesen edzettem volna, csak 30-35kg innen a legközelebbi terem, ~1 óra buszozás, oda vissza 2 óra, plusz gyalogolni is kell egy 20-20 percet, szóval inkább kimaradt. Na meg pihenni is kell, mondjuk múlthetet végig pihentem, meg ezen a héten is csak egyet edzettem, de jövő héten újra neki állunk, kicsit powerkedni.  ;D
Szószerint hiányzik a mi kis termünk. Jó volt edzeni nagy meg felszerelt teremben, ahol minden van, ami csak kell. Csigás gépek, összeszerelt kézi súlyok, kardió gépek. De valahogy nem az én világom az hogy rádióra edzek. Meg nagy tömeg van, aztán ha egy halk nyögés ki csúszik a számon az utolsó ismétlésen, akkor kinéznek a teremből. Gyakorlat közben ha eltorzul a fejed, akkor behúzzák a nyakukat és úgy fordulnak el kb. Engem az ilyen zavar, a mi termünkben aztán sz@rnak az ilyenbe bele, nem nyavalyog senki, öltöző-tusoló nincs. A padok közt átöltözünk és csók. Üvölt a rock zene, ha ordítasz gyakorlat közben, azzal sem foglalkoznak.  ;D 
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2009. December 24. - 18:06:57
Ki edzett ma?Volt valaki olyan elvetemült mint én?Egy váll-csukja edzést lenyomtam ma.Bűntudatom volt a negyedik marhapöri után. /7% =/+'
Volt.:)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2009. December 24. - 18:15:17
Megnyugodtam! :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2009. December 24. - 19:24:20
Megnéztem a Branch Warren dvd-t, nagyjából ennyi.Sajnos csak 28-án nyit a terem errefelé.

Februar 1-ig nem edzek, kipihenem magam!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. December 24. - 19:24:53
Ki edzett ma?Volt valaki olyan elvetemült mint én?Egy váll-csukja edzést lenyomtam ma.Bűntudatom volt a negyedik marhapöri után. /7% =/+'

Én szívesen edzettem volna, csak 30-35kg innen a legközelebbi terem, ~1 óra buszozás, oda vissza 2 óra, plusz gyalogolni is kell egy 20-20 percet, szóval inkább kimaradt. Na meg pihenni is kell, mondjuk múlthetet végig pihentem, meg ezen a héten is csak egyet edzettem, de jövő héten újra neki állunk, kicsit powerkedni.  ;D
Szószerint hiányzik a mi kis termünk. Jó volt edzeni nagy meg felszerelt teremben, ahol minden van, ami csak kell. Csigás gépek, összeszerelt kézi súlyok, kardió gépek. De valahogy nem az én világom az hogy rádióra edzek. Meg nagy tömeg van, aztán ha egy halk nyögés ki csúszik a számon az utolsó ismétlésen, akkor kinéznek a teremből. Gyakorlat közben ha eltorzul a fejed, akkor behúzzák a nyakukat és úgy fordulnak el kb. Engem az ilyen zavar, a mi termünkben aztán sz@rnak az ilyenbe bele, nem nyavalyog senki, öltöző-tusoló nincs. A padok közt átöltözünk és csók. Üvölt a rock zene, ha ordítasz gyakorlat közben, azzal sem foglalkoznak.  ;D 

kilógramm?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. December 24. - 19:27:04

 !+"% !+"% Úgy látszik nagyon az edzésen jár az eszem.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2009. December 24. - 19:28:14

váltsd át SI-be  ;D ;D ;D

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2009. December 24. - 19:30:16
Megnyugodtam! :-}
Egy jó hátedzést nem hagynék ki holmi december 24. miatt. Na meg a futást. ***))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. December 24. - 19:31:57

A kilógramm az SI mértékegység, de a kilóméter az nem, szóval 30km az 30.000 méter.
Autószerelőnek tanulok.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 24. - 19:36:00
A kilOméter is SI mértékegység, csak nem ALAPegység, hanem egy prefixummal ellátott mértékegység!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2009. December 24. - 19:40:35
Minekünk úgy tanították hogy az SI mértékegységek a méter,kilogramm,másodperc,amper,kelvin,mól,kandela. És ezekből származtatjuk a többit, amik szintén SI mértékegységek. De az első mondatban felsoroltakat vesszük alapul. 

(Vagyis mos ugyanazt elmondtam amit te, és az első válaszom tényleg hibás  ****:))) ****:)))  )
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2009. December 24. - 19:56:19
Nyakunkon az ünnepek, beigli, töltött káposzta stb...
Ki mennyire engedi el magát ilyenkor?
Én speciel most 3 hét pihit tartok edzés terén, úgy érzem kell ez most nekem, már nagyon kimerült voltam.
Kaja totál szemét...mert megérdemlem.  :D
Januárban viszont kipihenten, újult erővel csapok oda.  ;D

Még holnap edzés, és lezárul az év, már csak jövőre megyek edzeni. Kaja természetesen MINDEN jöhet  /7% Nálam már a forma nem tud elmenni szóval mindegy  :violinplay3:

Na, akkor vagyuk így páran. Már majdnem elszégyelltem magam, hogy mindenki nyomja...én meg lazázok.  ;D

Akkor kérem sok szeretettel én is beszállok a kötelező pihenősök táborába. ;D Alapjáraton is laza most az edzés,de asszem 1 hét pihi nekem is lesz. Valahogy nemolyan a koncentráció...majd januárban koncentrálok.   ;D ****:)))))) @-o

....addig meg drog,szex,rákkennroll!!! @:-) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2009. December 24. - 20:13:25
Nem kell itt szerénykedni, elég komoly, emberes súlyok ezek!  ****:))))))
Ferdepadot hány °-on nyomod?
szemre kb 35-40
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kris - 2009. December 25. - 05:44:05
Jaj! Én mindig azt csalom el!

Megnyugodtam! :-}
Egy jó hátedzést nem hagynék ki holmi december 24. miatt. Na meg a futást. ***))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. December 26. - 14:17:57
Érdekes kérdésem lenne, valószínűleg az tud válaszolni aki régebb óta edz már:

A jobb karom karhajlata fáj, (tehát nem a könyököm, hanem elöl) és csak akkor fáj jobbára ha kinyújtom a karom  ????... Olyan mintha az alkarom felső része sugározna ide, de mégse.. Az szinte biztos hogy túledzés következménye, de mit tudok ezzel csinálnoi, azon kívül hogy megpróbálom nem terhelni? Minden nyomó mozdulatnál fáj, fekvenyomásnál főleg.

Vélemény?  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. December 26. - 15:34:39
Jó a kérdés. Párszor nálam is előfordult. Bár tudnék segíteni. Sokszor a vénámat éreztem, mintha el akarna durranni. Arra is gyanakodtam, hogy talán a vénámmal nincs rendben valami. De egy jó ideje már nem fordult elő.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 26. - 18:31:11
Én is éreztem már! Valószínűleg bicepsz túledzés és/vagy bicepsz edzése előtti nem megfelelő bemelegítés következménye!
Nekem is hetekig tartott, mire elmúlt! Mióta kevesebbet edzek bicepszre (max. 10-12sorozat) és rendesen bemelegítek előtte, azóta nincs ilyen gondom!
Sokan egy másik izommal edzik a bicepszet, és úgy gondolják 2. edzett izomként már nem kell annyira bemelegíteni, pedig de!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. December 26. - 18:58:45
Én is éreztem már! Valószínűleg bicepsz túledzés és/vagy bicepsz edzése előtti nem megfelelő bemelegítés következménye!
Nekem is hetekig tartott, mire elmúlt! Mióta kevesebbet edzek bicepszre (max. 10-12sorozat) és rendesen bemelegítek előtte, azóta nincs ilyen gondom!
Sokan egy másik izommal edzik a bicepszet, és úgy gondolják 2. edzett izomként már nem kell annyira bemelegíteni, pedig de!

Igen, azután jelentkezett a fájdalom (jópár nappal) amikor írtam hogy rohadt jót karoztam, mert kirepedt mindkét bicepszem  :-} Na mindegy, kart visszaveszem, remélem most a másfél hét pihi alatt javul majd, és januárban nem fog hátráltatni az eriszdelahajamat edzésben  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 26. - 19:00:41
Nekem edzéssel jött rendbe több hét alatt, edzés nélkül biztos gyorsabban fog menni!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. December 26. - 19:03:09
Nekem edzéssel jött rendbe több hét alatt, edzés nélkül biztos gyorsabban fog menni!

Mindegy, megszokja és kész. Nincs választása  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 26. - 19:04:50
Nekem edzéssel jött rendbe több hét alatt, edzés nélkül biztos gyorsabban fog menni!

Mindegy, megszokja és kész. Nincs választása  :-}

 @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 29. - 12:35:50
Dzsézuszka hozta.  ;D

Na jóóó...az Asszony.  :D

Már rég szerettem volna ezt, csak én sajnáltam rá a pénzt.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 29. - 12:38:57
Hát igen, akinek bejött az élet. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 29. - 13:10:35
Dzsézuszka hozta.  ;D

Na jóóó...az Asszony.  :D

Már rég szerettem volna ezt, csak én sajnáltam rá a pénzt.

 ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2009. December 29. - 13:20:12
ATOMANTI hozzád szolnék: kicsit régebbi nézeteltérésről szeretnék írni. az interneten ne nézd meg a képeket mert az csak hülye képek és nincs fent róla egy értelmes kép de szerintem ezt te is láttad. egy alapállás van róla fent ami normális de az is a t2-be van ahol már tiszta víz volt és nem érdekelte már hogy hanyadik lessz csak még felment a pénzért . igaz szárazabb volt de viszont ez csak a lábánál és a hasán látszott. tudom ez nagyonsokat számít. de viszont karban bicepsz tricepsz hát váll vádli és még talán mellbe is verte.  ha anyira érdekel küldök át normális képet ahol egyértelmüen látszik hogy jobb bélánál a norbert. . és norbertnek sokkal jobb a genetikája keskeny derék ami bélárol nem mondható el . norbi felül szélesebb volt ami még csak rárak egy lapáttal. ami bélárol egyáltalán nem mondható el . bélának a mell csípő póza rettenetesen rossz. egyébként norbi elrontott a 12 hét diétából durván kettőt. és elrontotta az utolsó napokban a szénhidrát töltést. és ez az első éve hogy versenyzik és csak 3 és fél éve edzs. ja és még csak annyit hogy norbi edzője és felkészitője tóth dániel nem kell bemutatnom és kustán tibor 4 szeres fekvenyomó világbajnok. és még dani is azt mondta hogy ha nem is annyira amennyire én gondolom de megverhette volna tibiről meg ne is beszéljünk majd nem kiszedte a falat mikor megtudta hogy kiverte meg. abba viszont igazam van hogy megy a részrehajlás. ebbe biztos vagyok. csorbai ádám 1000-szer jobban nézett ki lénárd lajosnál de mégis ő nyert jó lehet csak azért mert ádám már egy kicsit rosszul volt és dölöngélt a szinpadon nem tudta megfogni a pózokat normálisan.és szerintem molnár péter nem fogyott be az open kategóriába.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2009. December 29. - 17:48:10
egyébként nem nedeczky norbert vagyok hanem hanem az egyik rokona és lehajtom fejem a szakértők előtt én tudom hogy szárazabb volt és hogy ő nyerte az is értem és csak egy példa volt a részrehajlásra írtam nagyon sok példát . igen vannak befolyásos emberek lantos johhnyt is annak tartom lehet hogy igazatok van és lehet hogy csak azért írtam ezt és azért gondolkodom így mert nem ő lett a második. egyébként indul majd jövőre sokkal többet fog diétázni és engem csak az zavar hogxy azért tényleg sokat számít hogy ki hova tartozik ki meik eggyesületebe mert ha az eggyik nem egy klasszisal jobb mint a másik akkaor nyugodtan betehetik elé mert senki nem fog szolni. én ugygondolom hogy ez is így volt most de ha ti nem ezt mondjátok akkor elnézést ejtsük a témát. szeretnék gratulálni lőrinc norbertnek hogy megszenvedte a diétát még a ellene szóló állása végget is.  rutinos vrsenyző lehet én nem hiszem hogy a szokásos 12 hét diétát alkalmazta volna. abár kinek mi a szokásos. nedeczky norbert csak 12 hetet diétázott és elrontotta a szénhidráttöltést. de harmadik versenye. utólag nem is csalódott.  és csak három éve edz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2009. December 29. - 17:48:10
most olvastam el a többi szakértő nem viccelődök hozzászólását . igazatok van nem a johhny fitness miatt nyert szárazabb volt és ez 80 százalékba dönt. én nem is edzek nem is versenyzek semmi csak a norbi versenyére mentem el. nem tudtam hogy a szárazság számít ésn azt láttam hogy nagyobb a háta nagyobb a karja meg vádliba is jobb meg magyarul izmosabb. elnézést tényleg hadjuk a témát mit akarok én senki olyan értelemben. majd jövőre megnyeri ha már a lőrinc norbi nem tud indulni t-be. ő tökéletes volt . abár én nem értek hozzá de én úgy tudom hogy a vákony derék a jó neki meg elég széles. nem tudom hogy ez hátrány-e?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2009. December 29. - 18:23:58

Összhatás és komplett fizikum!!! Ez nyer,nem pedig egy-egy részlet.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 29. - 19:24:35
Dzsézuszka hozta.  ;D

Na jóóó...az Asszony.  :D

Már rég szerettem volna ezt, csak én sajnáltam rá a pénzt.

Akkor most már végre lesz valami azokból a málnekeverők((C)Boresz)-ből? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2009. December 29. - 19:26:17
Dzsézuszka hozta.  ;D

Na jóóó...az Asszony.  :D

Már rég szerettem volna ezt, csak én sajnáltam rá a pénzt.

Akkor most már végre lesz valami azokból a málnekeverők((C)Boresz)-ből? ;D

Jaja.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2009. December 30. - 19:27:43
Idézetet írta: nede28 - 2009. December 29. - 13:20:12
ATOMANTI hozzád szolnék: kicsit régebbi nézeteltérésről szeretnék írni. az interneten ne nézd meg a képeket mert az csak hülye képek és nincs fent róla egy értelmes kép de szerintem ezt te is láttad. egy alapállás van róla fent ami normális de az is a t2-be van ahol már tiszta víz volt és nem érdekelte már hogy hanyadik lessz csak még felment a pénzért . igaz szárazabb volt de viszont ez csak a lábánál és a hasán látszott. tudom ez nagyonsokat számít. de viszont karban bicepsz tricepsz hát váll vádli és még talán mellbe is verte.  ha anyira érdekel küldök át normális képet ahol egyértelmüen látszik hogy jobb bélánál a norbert. . és norbertnek sokkal jobb a genetikája keskeny derék ami bélárol nem mondható el . norbi felül szélesebb volt ami még csak rárak egy lapáttal. ami bélárol egyáltalán nem mondható el . bélának a mell csípő póza rettenetesen rossz. egyébként norbi elrontott a 12 hét diétából durván kettőt. és elrontotta az utolsó napokban a szénhidrát töltést. és ez az első éve hogy versenyzik és csak 3 és fél éve edzs. ja és még csak annyit hogy norbi edzője és felkészitője tóth dániel nem kell bemutatnom és kustán tibor 4 szeres fekvenyomó világbajnok. és még dani is azt mondta hogy ha nem is annyira amennyire én gondolom de megverhette volna tibiről meg ne is beszéljünk majd nem kiszedte a falat mikor megtudta hogy kiverte meg. abba viszont igazam van hogy megy a részrehajlás. ebbe biztos vagyok. csorbai ádám 1000-szer jobban nézett ki lénárd lajosnál de mégis ő nyert jó lehet csak azért mert ádám már egy kicsit rosszul volt és dölöngélt a szinpadon nem tudta megfogni a pózokat normálisan.és szerintem molnár péter nem fogyott be az open kategóriába.

Én pedig hozzád   
Ezek kifogások. Jobb a genetikája? Akkor neki soha az életben nem kell annyit szopni a széles vállakért, mint Bécónak, tehát előnnyel indul, de Bécó ebből a "szar" genetikából hozza ki a m

na erre szeretnék válasszolni. látom nem olvastad el a többi válaszom elismertem hogy jobb de abba volt igazam hogy nem igazán jó a bélának a genetikája. azért nyert mert száraz volt én hülye it magyaráztam a részrehajlást ebben az esetben nem volt igazam elnézést én utánna már csak mondta (és teljesen igazad van értettem amit mondtál nagy baromságot mondtam) de azt csak már mellékesen mondtam hogy norbi nem jol diétázott. béla száraz volt csak az a fura hogy azt mondta hogy nem is készült a versenyre am halottam már mástol is na ezt is csak mellékesen modtam. és azt is jópárszor elmondtam hogy norbinak ez az első versenyidénye volt alig edz 3-4 éve kevesett diétázott rosszul. a többibe nagyon nagyot tévedtem és azért is elnézést kérnék. igaz norbinak elismerhetjük hogy jó a genetikája sőt( a tóth dani mondta rá hogy szuper genetika hibátlan) nem lehet belekötni csak rosszul készült a versenyre
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. December 30. - 19:34:15
Ez így igaz : NEM KÉSZÜLTEM VERSENYRE ! :D  ****:))) ****:)))  Łł=

Sok sikert Norbinak jövőre ! Remélem eléri álmait !

Megjegyzésként : Kívánom neked , hogy úgy érezd a dolgokat mint én ! :)  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2009. December 30. - 21:26:20
 :-!!! Már unalmas a téma
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 30. - 21:51:27
Megjöttem a lábedzésből...nem voltunk túl sokan a teremben, így végre lenyomtam egy ilyen óriássorozatos lábedzést, persze csaka kezdő fajtából.Több érdekes dolog is történt közben, például kicsandáztam a félig  emésztett csirkés tésztát ;D.Jött egy fiatal afro-amerikai  fiatalember, aki nem tudta h a súlyokat vissza kell rakni a helyére, ez okozott némi  fennakadást, persze nem faji jellegűt, mielött valaki azt hiszi ;D
Utáne éppen kortyolgattam az edzés közbeni itókámat, mikor is hallottam egy srácot aki elmagyarázta, hogy ő sose iszik  edzés közben vizet sem, mert nem veszít annyi vizet a szervezete, hogy kéne neki folyadék.Mikro ezt meghallottam, szépen odébbmentem, jól kiröhögtemmagam, aztán vissza.Szóval ez volt az utolsó edzés idén, de mindenért kárpótolt a gyönyörű recepciósunk. ;D
Láb:
Hack gépes guggolás szűk állással-combfeszítőgép-merevlábas felhúzás-combbicepsz géppel-kitörés-áthúzás.
Ebből volt négy kör, súlyok nevetségesek,ismétlések 10-12,az érezés megfizethetetlen.Negyedikéig pihi, és megint kezdődik a buli ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 30. - 22:07:54
A vizes rész akár mehetett volna a kezdők aranyköpéseibe is!
Én hétfőn hallottam nagy okosságot a teremben!
De inkább oda írom!
Egyébként nálunk is azt hiszik a gyerekek, hogy a súlyok maguktól visszamásznak a helyükre!
Mikor a srác 85kilóval lenyomta a félismétléseit, kb. 30 centivel a melle előtt megállítva a súlyt, utána megkérdeztem végzett-e, mire ő előzékenyen, hogy persze!
Mondom, akkor szépen pakold el a súlyt magad után! Mint akinek valami csúnyát mondtam, úgy kikerekedett a szeme!

Jah, nem értettem a piros részek miértjét, gondolom össze kell olvasni:

érdekes dolog félig  emésztett afro-amerikai okozott némi  fennakadást sose iszik  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 30. - 22:13:00

Mondom, akkor szépen pakold el a súlyt magad után! Mint akinek valami csúnyát mondtam, úgy kikerekedett a szeme!

Ez olyan lehetett, mint amikor Peggy Bundy-nak azt mondta a fegyveres túszejtő bűnöző csaj a Rém rendes családban, hogy: Te ott! Menj ki a konyhába és főzz valamit!  :angry:
Erre Peggy:  :o :o :o TTTe állat!!!  :o :o :o :'( :'(
 ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 30. - 22:15:01

Mondom, akkor szépen pakold el a súlyt magad után! Mint akinek valami csúnyát mondtam, úgy kikerekedett a szeme!

Ez olyan lehetett, mint amikor Peggy Bundy-nak azt mondta a fegyveres túszejtő bűnöző csaj a Rém rendes családban, hogy: Te ott! Menj ki a konyhába és főzz valamit!  :angry:
Erre Peggy:  :o :o :o TTTe állat!!!  :o :o :o :'( :'(
 ****:))) ****:))) ****:)))
Kb. hasonlóan szíven üthette ;D
Ki van mondjuk írva a teremben, de nem lehet mindenkitől elvárni, hogy olvasni is tudjon!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 30. - 22:16:26
A vizes rész akár mehetett volna a kezdők aranyköpéseibe is!
Én hétfőn hallottam nagy okosságot a teremben!
De inkább oda írom!
Egyébként nálunk is azt hiszik a gyerekek, hogy a súlyok maguktól visszamásznak a helyükre!
Mikor a srác 85kilóval lenyomta a félismétléseit, kb. 30 centivel a melle előtt megállítva a súlyt, utána megkérdeztem végzett-e, mire ő előzékenyen, hogy persze!
Mondom, akkor szépen pakold el a súlyt magad után! Mint akinek valami csúnyát mondtam, úgy kikerekedett a szeme!

Jah, nem értettem a piros részek miértjét, gondolom össze kell olvasni:

ÁÁ mi nemmerünk szólni neki, mert ritkán látni ilyen színt, kár lenne elűzni ;DViszont ugye mire elpakoltunk utána összenégereztük magunkat, meg ugye egy csomó tárcsa is csupa néger lett, de nem baj, takarítanak ugyis a szünetben !+"%

érdekes dolog félig  emésztett afro-amerikai okozott némi  fennakadást sose iszik  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 30. - 22:17:10
Ezt érdekesen oldottam meg ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2009. December 30. - 22:23:26
Háj

Mivel már próbáltam NO-fokozót,és mintha nem akart volna működni úgy ahogyan sokaktól hallom ": durrantam mint állat,és fúúúú, meg ááááááá dekurvajóezacucc" ,nah ez nálam minimálisan ha jelentkezett. (több terméket próbáltam,Plasmajet még nemvolt)

Ezért kérek segítséget hogy ne csináljak hülyeséget

Alapból éhgyomorra venném be,kaja után ~2 órával ,de edzés előtt 20-30-40 perccel (gyártó függő) ,nahmost ekkor a szervezetnek hol marad a tápanyagforrás amit edzés előtt kellene biztosítani ~1 órával?
Edzés alatt DYM folyékony amino-t innék,de az energiát azt egyszerű cukorból fedezzem mint pölö szőlőcukor? (egyáltalán ezt így kéne,már ha a hatékonyságot nézem,illetve az értelmét?) edzés után pedig jönne a megszokott féhérje+ch kombó

tanult kollégák segítségét kéremszépem   :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 30. - 22:29:45
Egy példa:

edzés előtt 1,5 órával eszel, edzés előtt fél órával,40perccel beveszed a No fokozót, edzés közben inkább valami nagy molekulatömegű (burgonya-, vagy kukoricakeményítő alapú) szénhidrátot tolnék, ha van rá zseton, esetleg size on, vagy mass xplosion.
Mehet a folyékony amino mellé!
A többi teljesen rendben van szerintem!
Bár ma olvastam olyat, hogy 10 perccel edzés előtt is lehet enni, persze csak hardkóroknak!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. December 30. - 22:37:50
Háj

Mivel már próbáltam NO-fokozót,és mintha nem akart volna működni úgy ahogyan sokaktól hallom ": durrantam mint állat,és fúúúú, meg ááááááá dekurvajóezacucc" ,nah ez nálam minimálisan ha jelentkezett. (több terméket próbáltam,Plasmajet még nemvolt)

Ezért kérek segítséget hogy ne csináljak hülyeséget

Alapból éhgyomorra venném be,kaja után ~2 órával ,de edzés előtt 20-30-40 perccel (gyártó függő) ,nahmost ekkor a szervezetnek hol marad a tápanyagforrás amit edzés előtt kellene biztosítani ~1 órával?
Edzés alatt DYM folyékony amino-t innék,de az energiát azt egyszerű cukorból fedezzem mint pölö szőlőcukor? (egyáltalán ezt így kéne,már ha a hatékonyságot nézem,illetve az értelmét?) edzés után pedig jönne a megszokott féhérje+ch kombó

tanult kollégák segítségét kéremszépem   :-){
Ha a PlasmaJet - et választanád, akkor borul az edzés előtt 30-40 perc. Mert azt hamarabb kell bevenni. Elvileg 1 - 2 órával edzés előtt. Ráadásul éhgyomorra. Nah, ezt old meg!  :-\ De talán a leg ideálisabb (általam is próbált) edzés előtt 2 - 2,5 órával kaja és edzés előtt 1 - 1,5 órával a PlasmaJet.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2009. December 30. - 22:41:04

a palsmajet nem egyénfüggyő hogy mikor hat (időileg a teljes hatása mikorra alakul ki)?olvastam hogy délelőtt vette be a juzer, és olyan volt mikor edzés előtt 1 órával (késő délutáni edzésnél)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2009. December 30. - 22:45:08
a palsmajet nem egyénfüggyő hogy mikor hat?olvastam hogy délelőtt vette be a juzer, és olyan volt mikor edzés előtt 1 órával (késő délutáni edzésnél)
A SuperSite így ajánlja:
"A PlasmaJet Használata
Adagolás: Minden doboz PONTOSAN 16 (TIZENHAT) 10 kapszulás adagot tartalmaz (30 Napos Ellátmány) 3,5 dl, vagy több vízzel, vagy gyümölcslével vedd be az egész tartalmát 1(EGY) és KIZÁRÓLAG 1 (EGY) levélnek (10 kapszula) 1-2 órával a súlyzós edzésed előtt. A PlasmaJet a maximális értágító / erőnövelő hatását 2-8 órával a bevétel után éri el, de beveheted akár 30 perccel  az edzésed kezdete előtt is.. A PlasmaJet CSAKIS olyan napokon használd, amikor aktív edzést végzel."

Én csak azt tudom/tudtam elmondani, amit én tapasztaltam a szedése alkalmával. Sőt egyik barátom is így szedi. De ha a szedési javaslatot vesszük alapul, akkor neked is igazad van.
Ha a te módszereddel szednéd, kíváncsi vagyok a hatásra és az eredményre.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2009. December 30. - 22:55:28

nah ezért is szimpatikus nekem a PJ, mert ez alapján ÉN nem kötném annyira az edzéshez és a kajához mint a poros éhgyomros dolgokat
mivel az én értelmezésemben ott van leírva hogy a maximális hatás ~2órával később jelentkezik ,( kaja +1,5 óra PJ+ 1,5ó turmix +30p - edzés) ezért én még meginnék egy turmixot edzés előtt 30-40 percel edzés előtt ( időhiány miatt ezt a tápanyagbevitelt tudom kivitelezni jelen esetben is edzés előtt)

inkább kussoljak,és sakkozzak?  :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 30. - 23:05:28
Mivel azt írják 2-8 órán belül fejti ki hatását, nem hiszem, hogy zavarná a Plasmát, ha te még edzés előtt megiszol egy turmixot!
Csak logikázom, mert én nem próbáltam még! Gondolom az a lényeg, hogy ne keveredjen a tápanyagokkal felszívódáskor!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2009. December 30. - 23:34:24
Mivel azt írják 2-8 órán belül fejti ki hatását, nem hiszem, hogy zavarná a Plasmát, ha te még edzés előtt megiszol egy turmixot!
Csak logikázom, mert én nem próbáltam még! Gondolom az a lényeg, hogy ne keveredjen a tápanyagokkal felszívódáskor!
akkor nem nézem el házszámot,jól van

a keményítős CH-ra ötleted?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2009. December 30. - 23:41:44
Vitargo,maltodextrin!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2009. December 31. - 10:18:06
Hát lett eredménye a tegnapi lábedzésnek, sajgó, mély és maró fájdalom a combfeszítőimben,és kellemes ,a járást kissé megnehezítő érzések a hajlítókban, meg a vádliban, pedig nem is vádliztam. ;D Boldog,gyötrő edzésekben, jó zabálásokban teli, izomgyarapodásban gazdag eljövendő esztendőt kívánok, mindenkinek. :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2009. December 31. - 10:35:25
Boldogat Mindenkinek!
Ma felejtsétek el a sportot és merüljetek el az ünneplésben-ha már az év nem volt a legjobb,akkor az utolsó napját tegyük vidámmá!
Hajrá!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2009. December 31. - 10:53:46
Boldogat Mindenkinek!
Ma felejtsétek el a sportot és merüljetek el az ünneplésben-ha már az év nem volt a legjobb,akkor az utolsó napját tegyük vidámmá!
Hajrá!!!

Egyetértek! Hajrá!  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2009. December 31. - 10:58:06
Háj

Mivel már próbáltam NO-fokozót,és mintha nem akart volna működni úgy ahogyan sokaktól hallom ": durrantam mint állat,és fúúúú, meg ááááááá dekurvajóezacucc" ,nah ez nálam minimálisan ha jelentkezett. (több terméket próbáltam,Plasmajet még nemvolt)

Ezért kérek segítséget hogy ne csináljak hülyeséget

Alapból éhgyomorra venném be,kaja után ~2 órával ,de edzés előtt 20-30-40 perccel (gyártó függő) ,nahmost ekkor a szervezetnek hol marad a tápanyagforrás amit edzés előtt kellene biztosítani ~1 órával?
Edzés alatt DYM folyékony amino-t innék,de az energiát azt egyszerű cukorból fedezzem mint pölö szőlőcukor? (egyáltalán ezt így kéne,már ha a hatékonyságot nézem,illetve az értelmét?) edzés után pedig jönne a megszokott féhérje+ch kombó

tanult kollégák segítségét kéremszépem   :-){
Érdekes, hogy ennyire különbözünk, mert elég sok N.O. termelés fokozót kipróbáltam már, és szinte mindegyik működött nálam, volt persze ami jobban, pl. 2 szuperszett ( bicepsz-tricepsz ) után úgy felpumpálódott a karom, hogy alig tudtam folytatni a bicepszezést, nem csak beképzeltem magamnak, mert N.O. nélkül teljesen más egy edzés.
Kedvencein Gaspari-Superpump250
                BSN-N.O.Xplode    
De az MHP N.O. fokozói is elég erősek, még talán durvábbak is energizálás szempontjából.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2009. December 31. - 12:19:40
én még csak annyit szolnék a nagy béla norbi vitába. nem kifogásként mondtam hogy norbi rosszul készult. csak elmondtam . és szerintem béla is edz már vagy öt éve . vagy valamennyi ideje. valahogy szárazon tartja magát .mármint itt csak a lábára térnék ki jobban. norbira vagy nehez hat a diéta vagy az van amit én mondtam . csak tudjátok mivel én az öccse vagyok . az én szemembe mindig ő a legjobb. persze láttam hogy jobban néznek ki nála de akkor is. láttam hogy megszenvedte a diétát és elbízta magát mert a superbody előtt két versenyt is megnyert . mármint az eggyiken csak második lett lénárd lajos mögött. nem járt még nagyon erős mezőnybe. valamiért tudta hogy van nála jobb de mégsincs. nem mert belegondolni mi van ha kikap. amikor már biztosra tudtuk a második hellyezést és kimondták hogy harmadik lett jobb lett volna ha inkább kiugrok a hetedikről. és akkor döbbentünk rá hogy nem csak ő az egyetlen testépítő magyarországon aki nyerhet átvitt értelemben. és akkor jöttek a szomoru napok. kifogást kifogás követtet.: johhny fitness, részrehajlás. bunda, és akkor jöttünk rá a lényegre . igaz akkor már norbi rég tudta a választ mér kapott ki. vissza néztük a képeket verseny előtt két nappal készülteket. norbi sokkal lepucoltabb volt. elvittük a képeket daninak és azt mondta hogy csak egy lehet a gond . tülzásba vitte a szénhidráttöltést. és amint ezt megtudtam meg is írtam a bocsánatkérő levelemet ide a chat-re. szoval mégegyszer elnézést.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2009. December 31. - 13:51:38
Itt azt kell megérteni, hogy ez egy szubjektív sportág...
Sok minden dönthet. Én már régóta látogatom a versenyeket, korábban nézőként, 2 éve pedig már versenyzőként is.
A magyar versenyek bíráskodása sztem 90 % -ban korrekt átlagban.
Amikor kívülállóként néztem, akkor is általában egyetértettem az eredményekkel.
Volt olyan nehéz helyzet jó pár versenyen, ahol a dobogós helyek eldöntése okozhatott fejtörést a bíróknak, s itt jön képbe a szaktudás és a szubjektivitás.
Minden bíró a belátása szerint dönt, de ha hiteles szakértő akar maradni, akkor nem teheti meg, hogy részrehajló legyen!
Ha ezt teszi, akkor azzal csak magáról állít ki bizonyítványt!
Nem mondom azt, hogy néha nem fordulhat elő elfogultság, érdekek vagy ilyesmi, de sztem ez a profi versenyeken sokkal inkább jellemző, mert abban vannak a nagyobb pénzek és ott már a sportdiplomácia is beleszólhat.
Például én, mikor tavaly kimentem az női amatőr IFBB EB-re, akkor a verseny után rögtön azon gondolkodtam, hogy ÉN mit ronthattam el a végjátékban, mert előző nap még sokkal jobb volt a formám! Aztán amikor kaptam 1-2 képet, láttam, hogy bizony a szárazsággal tényleg voltak gondok, de azt is láttam, hogy nem biztos, hogy annyira a mezőny végén kellett volna végeznem, mint ahogy ez történt... És itt jön képbe a sportdiplomácia. Nem azt mondom, hogy dobogós helyet érdemeltem volna, nem csapom be magamat, de annál végezhettem volna előrébb is pár hellyel, úgy gondolom.
De ezen utólag semmi értelme gondolkodni, el kell fogadni, s a következő alkalommal többet tenni a sikerért!
Zárszóként pedig annyit mondanék, hogy nem csak a sportteljesítmény tesz igazi sportolóvá, hanem az is, hogy ha tudod reálisan látni önmagad és ha nem is mindig értesz egyet a döntésekkel, vagy olyan sportember, hogy fintorgás nélkül gratulálsz a győztesnek!  ;)
További sok sikert és kitartást kívánok minden versenyzőnek, hiszen mindannyian ugyanabban a cipőben járunk, akik ezt a sportágat választják!  =/+'

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2009. December 31. - 15:28:29
végre valaki nem ellenem beszél. teljesen eggyetértek ha az egyik jobb a másiknál akkor az nyer.

csak gonduljunk bele. az egyik versenyen a team ...... elindítja a versenyzőjét és ezt tudatja a bírókkal is . és elindul egy teljesen ismeretlen egyéni versenyző és ha jobban megnézzük az egyéni mintha jobb lenne (bírói szemmel) de kit izgat megnyeri a ......-es a versenyt és kész . és senki nem fogja megvédeni az egyéni indulót senki nem tud sbeleszolni a bírói döntésbe. ez persze nem a mostani superbody-ra mondtam
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2009. December 31. - 15:36:23
Mi lenne ha ezt a felettébb magasröptű beszélgetést valamelyik versenytopikban folytatnád? Pl. a 2009-es őszi versenyidény címűben!

:-!!! Már unalmas a téma
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2009. December 31. - 15:54:58
ok le is zártuk a témát
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2009. December 31. - 17:05:23
ok le is zártuk a témát

Akkor most már elkezdek edzeni !  ****:)))))) :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2009. December 31. - 17:08:07
ok le is zártuk a témát

Akkor most már elkezdek edzeni !  ****:)))))) :-){

 ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2010. Január 01. - 14:25:57
én még csak 14 éves vagyok de már most majd ha hazajön némethből a norbi január 6.-án megyek le vele én is edzeni és kő kemyényen nyomom és majd pár év mulva megnyerem a teenager kategóriát. idén attol függ hogy fogok kinézni nem tudom 9 hónap alatt hogy lehet kinézni de a forma kategóriába valószinüleg elindulok. azt úgy is csak az edzőtermi srácoknak találták ki
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 03. - 19:37:03
Holnap január 4-e, hétfő. Véget ér a téli pihenőm. Már nagyon várom, hogy visszatérjek a terembe, 3 és fél hét pihi után. Idén végre produkálni kéne valami értékelhetőt, mert ez így nem állapot.  ;D Remélem minden úgy alakul, ahogy szeretném.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 03. - 19:40:21
Holnap január 4-e, hétfő. Véget ér a téli pihenőm. Már nagyon várom, hogy visszatérjek a terembe, 3 és fél hét pihi után. Idén végre produkálni kéne valami értékelhetőt, mert ez így nem állapot.  ;D Remélem minden úgy alakul, ahogy szeretném.
Én bízom benned, ki fogod nyomni azt a 80kilót meglátod, csak ne parázz annyit!  ****:)))))) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 03. - 19:42:02
Holnap január 4-e, hétfő. Véget ér a téli pihenőm. Már nagyon várom, hogy visszatérjek a terembe, 3 és fél hét pihi után. Idén végre produkálni kéne valami értékelhetőt, mert ez így nem állapot.  ;D Remélem minden úgy alakul, ahogy szeretném.
Én bízom benned, ki fogod nyomni azt a 80kilót meglátod, csak ne parázz annyit!  ****:)))))) ;D

Tudtam én! Köszönöm!  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Január 03. - 19:46:28
Holnap január 4-e, hétfő. Véget ér a téli pihenőm. Már nagyon várom, hogy visszatérjek a terembe, 3 és fél hét pihi után. Idén végre produkálni kéne valami értékelhetőt, mert ez így nem állapot.  ;D Remélem minden úgy alakul, ahogy szeretném.
Én bízom benned, ki fogod nyomni azt a 80kilót meglátod, csak ne parázz annyit!  ****:)))))) ;D
legfeljebb segítek >:D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 03. - 19:52:57
Holnap január 4-e, hétfő. Véget ér a téli pihenőm. Már nagyon várom, hogy visszatérjek a terembe, 3 és fél hét pihi után. Idén végre produkálni kéne valami értékelhetőt, mert ez így nem állapot.  ;D Remélem minden úgy alakul, ahogy szeretném.
Én bízom benned, ki fogod nyomni azt a 80kilót meglátod, csak ne parázz annyit!  ****:)))))) ;D

Tudtam én! Köszönöm!  :-){
Legalább vannak céljaid!  ****:))))))

Nekem csak a héten volt (kényszer)pihenő nátha és láz miatt!
Hétfőn még hátaztam! Jövő héten és is elkezdek imitálni!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: gurkha - 2010. Január 04. - 13:15:50
Ma este nézzétek 19.00-tól a Duna tv.-én a    Sportaréna-t lesz benne egy body-s.....   :-){
Az meglepi,hogy ki.. **:))))*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2010. Január 04. - 14:59:33
szerintetek mennyire lessz felkapott a tavaszi szezon? készülnek egyáltalán. kicsit furcsának találom hogy kinek van kedve az őszi szezon utánn megint egy 3 hónapos diétába kezdeni?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 04. - 19:22:50
Úgy érzem jó volt a reggeli mell tréning. Utána még vádliztam  ;D meg 25 perc kardio.
Nem sokkal ment kevesebbel, mint 3 hete, a pihenő előtt. Nyílván, mivel ebből a kegyetlen erőszintemből, már nem igen tudok veszíteni.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 04. - 19:30:00
Úgy érzem jó volt a reggeli mell tréning. Utána még vádliztam  ;D meg 25 perc kardio.
Nem sokkal ment kevesebbel, mint 3 hete, a pihenő előtt. Nyílván, mivel ebből a kegyetlen erőszintemből, már nem igen tudok veszíteni.  ;D

Épp akartam írni, hoyg a rúdról már nincs mit leszedni, ugyhogy nem lehetett nagy a változás.képet a vádlidról. :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 04. - 19:37:22
Úgy érzem jó volt a reggeli mell tréning. Utána még vádliztam  ;D meg 25 perc kardio.
Nem sokkal ment kevesebbel, mint 3 hete, a pihenő előtt. Nyílván, mivel ebből a kegyetlen erőszintemből, már nem igen tudok veszíteni.  ;D

Épp akartam írni, hoyg a rúdról már nincs mit leszedni, ugyhogy nem lehetett nagy a változás.képet a vádlidról. :-}

Olyan nem lesz, hogy arról a valamiről tegyek be képet.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 04. - 19:38:04
De legalább jó a karod. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: gurkha - 2010. Január 04. - 23:04:08
igaz csak pár pillanat,de hátha valakit érdekel,a...:
http://www.dunatv.hu/musor/videotar
és itt a sportarénára kell klikkelni és a 34.perctől lesz a body..
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: gurkha - 2010. Január 04. - 23:12:19
nem kell megvárni hogy betöltse az egészet egyszerűen oda kell húzni a kurzort kb. a felére.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 04. - 23:22:27
Megnéztem és fel is vettem a műsort a Duna TV-n, sajnos nagyon rövidke volt, de ez is valami ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 04. - 23:27:18
nem kell megvárni hogy betöltse az egészet egyszerűen oda kell húzni a kurzort kb. a felére.

Így is tettem...  ***)))
De jó volt, Dani meg Orsi fizikuma számomra a totalis respect kategória!  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 05. - 10:38:05
Nyomtam egy lábedzést reggel, jó volt.

- Combfeszítő (melegítés céljából sok ism.)
- Guggolás
- Lábtoló
- Combfeszítő (nagyobb súly)
- Combhajlító ülve
- Merev lábas felhúzás

Utána 30 perc kardio.

Edzés után benyomtam egy adag UltimateNutrition - IsoMass Extreme Gainer-t. Ezt ma kezdtem, mert beidult némi tömegnövelés, bár eddig is magas CH tartalmú turmixokat ittam edzés után. Ízre jó (epres), oldódásra jó, nem túl sűrű turmix, hígabb, mint mondjuk a TrueMass. Nem böfögtem tőle, nem volt hányingerem, nem puffadok...és érzem, hogy már most hatalmas vagyok...szóval jó.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 05. - 10:49:12
Irígykedek is rád.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 05. - 10:52:22
Irígykedek is rád.

 ))=/  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Január 05. - 11:27:42
Az Ultimate összes shakeje vékony állagú. Ők így szeretik!  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 05. - 12:26:39
Az Ultimate összes shakeje vékony állagú. Ők így szeretik!  ;)

Rácsörögtem Markusra, és valóban, ő is ezt mondta. Te tudsz valamit Zsolti.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Január 05. - 12:28:12
Az Ultimate összes shakeje vékony állagú. Ők így szeretik!  ;)

Rácsörögtem Markusra, és valóban, ő is ezt mondta. Te tudsz valamit Zsolti.  ;D

Makusnak én mondtam hogy mondja ezt neked ha rácsörögsz.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 05. - 12:38:20
És igazából miután a Zsolti hívta,inkább ő csörgött rád, nem Balu?Hogy elnézést kérjen és biztosítson róla, hogy ez a tömegnövelő megfelelő a növihez céljaidhoz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 05. - 13:31:13
És igazából miután a Zsolti hívta,inkább ő csörgött rád, nem Balu?Hogy elnézést kérjen és biztosítson róla, hogy ez a tömegnövelő megfelelő a növihez céljaidhoz.

 ****:))))))  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 07. - 23:55:36
VAn vkinek egy bevált helye ahol masszíroztat?VAgy vki akit ajánlhat?Mert eléggé kéne.ÉS a végén nem kell kicsapatni, köszi ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 07. - 23:56:22
VAn vkinek egy bevált helye ahol masszíroztat?VAgy vki akit ajánlhat?Mert eléggé kéne.ÉS a végén nem kell kicsapatni, köszi ;D

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Január 08. - 11:43:46
VAn vkinek egy bevált helye ahol masszíroztat?VAgy vki akit ajánlhat?Mert eléggé kéne.ÉS a végén nem kell kicsapatni, köszi ;D

Mi bajod a kicsapatassal? Kinek tartogatod? Vagy ennyire irigy vagy?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 08. - 11:58:17
VAn vkinek egy bevált helye ahol masszíroztat?VAgy vki akit ajánlhat?Mert eléggé kéne.ÉS a végén nem kell kicsapatni, köszi ;D

Mi bajod a kicsapatassal? Kinek tartogatod? Vagy ennyire irigy vagy?  ;D

 ;D Nem vagyok irigy,csak olyan embert keresek, aki főként az atombeállt izmok fellazításában jártas, nem pedig a kicsapatásban meg a mélytorkos franciában.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 08. - 23:40:09
VAn vkinek egy bevált helye ahol masszíroztat?VAgy vki akit ajánlhat?Mert eléggé kéne.ÉS a végén nem kell kicsapatni, köszi ;D

Mi bajod a kicsapatassal? Kinek tartogatod? Vagy ennyire irigy vagy?  ;D

 ;D Nem vagyok irigy,csak olyan embert keresek, aki főként az atombeállt izmok fellazításában jártas, nem pedig a kicsapatásban meg a mélytorkos franciában.

ilyen felfogást... :-}
 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 08. - 23:47:07
Ilyen maradi vagyok, na. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 08. - 23:52:40
Ilyen maradi vagyok, na. ;D

ezért nincs lassan 1 éve ürítés  ;D

lazábban, csak lazábban >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 09. - 00:08:44
Értettem főnök ;D

Na beírom, hátaztam ma kicsit,Meg hátsóváll volt.Aztámn azt hittem bicajozom egy kicsit, de 6 perc után meguntam.
Tehát, Jordan hathaós tanácsait követve nem csináltam nyolcmillió bemelegítő szériát
Döntött törzsű evezés
60*12
100*6
120*3
Munkasorozatok pediglen
140*8*3

T-rudas evezés

120*12*2

hammer gépes evezés

3*10 vmi hatvan kilóval.

csuklya180*12*3

meg hátsóváll egykezesekkel, ilyen gyermeksúlyokkal, mert tök féloldalas és próbálom a balt némileg a jobbhoz hasonlóvá tenni, azaz semmilyenné ;D

Ennyi,a hat perc bicaj pedig ***)) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 09. - 00:14:11
faszom itt mindenki bivaly  :D:D

én 80kilóval csinálom  ;D

mondjuk a vékony izületeim miatt soha nem voltam erős de olvasom,h itt 140-180kilókkal eveztek, azért menjetek már a picsába ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 09. - 00:15:28
faszom itt mindenki bivaly  :D:D

én 80kilóval csinálom  ;D

mondjuk a vékony izületeim miatt soha nem voltam erős de olvasom,h itt 140-180kilókkal eveztek, azért menjetek már a picsába ;D

Ki nem szarja le, az a lényeg hogy nagyobb-e a hátad?  ***  ****)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 09. - 00:17:00
faszom itt mindenki bivaly  :D:D

én 80kilóval csinálom  ;D

mondjuk a vékony izületeim miatt soha nem voltam erős de olvasom,h itt 140-180kilókkal eveztek, azért menjetek már a picsába ;D

Ki nem szarja le, az a lényeg hogy nagyobb-e a hátad?  ***  ****)

hát tutinem ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 09. - 00:19:02
Én szoktam a legirigyebb lenni mikor a Jordan topicjába beleolvasok, azt aszongya h  "nyomtam fekve 52 kilós egykezesekkel 500 ismétlést" ;D de komolyan, mindenkinek vannak srukturájából adódó erősebb és gyengébb pontjai, én pl. rönklábú vagyok, a hátam erős, ehhez képest pedig a karom két hurkapálcához hasonlatos. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 09. - 00:20:25
Maszat te hova jársz edzeni?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 09. - 00:21:16
Én szoktam a legirigyebb lenni mikor a Jordan topicjába beleolvasok, azt aszongya h  "nyomtam fekve 52 kilós egykezesekkel 500 ismétlést" ;D de komolyan, mindenkinek vannak srukturájából adódó erősebb és gyengébb pontjai, én pl. rönklábú vagyok, a hátam erős, ehhez képest pedig a karom két hurkapálcához hasonlatos. ;D

én Jordanhoz már be se nézek, olvasom,h eveztem 180nal fekvenyomtam 500al. ;D

Hagy érezzem már magam férfinak ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 09. - 00:21:49
Nekem milyen pompás, egyenletesen szar vagyok  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 09. - 00:22:37
Nekem milyen pompás, egyenletesen szar vagyok  :D
Na ja 50 hideg...  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 09. - 00:24:11
Maszat te hova jársz edzeni?

Isaszegre 1 kis terembe.
hangulatos kis terem tele kezdőkkel.
Csak mindenki a guggoló álványnál bicepszezik, állíg húz hasnyámirigyre edz.7főnkét mindenkinek elmagyarázom,h ez nem bicepszező meg állig húzó álvány hanem GUGGOLÓ  ;D

Mert ügye mondják,h most kezdték van még 3, és én mi a tökömet csináljak addig még bicepszezgetsz,tünés ;D

Na már el is gurult a gyógyszerem :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 09. - 00:25:59
Nekem milyen pompás, egyenletesen szar vagyok  :D
Na ja 50 hideg...  :)

Az a Dani..  :-}

Maszat: Isaszeg? Barátom nemsokára költözik oda, majd ha megyek látogatni koccanunk  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 09. - 00:26:52
Nekem milyen pompás, egyenletesen szar vagyok  :D
Na ja 50 hideg...  :)

Az a Dani..  :-}

Maszat: Isaszeg? Barátom nemsokára költözik oda, majd ha megyek látogatni koccanunk  ;-oo-;

fasza, ALAP ;)
 ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 09. - 00:27:50
Nálunk ilyen baj nincs,egy srác szokott a guggolóállánynál bickózni, de nem aznap mikor lábazok. ;D

Amúgy ja a JOrdan topicja az akkora szomorodás volt, hogy sose tudtam h most motiváljon vagy mi...lemegyek edzeni azt olyan mintha babacsörgővel nyomnám...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 09. - 00:28:37
Nálunk ilyen baj nincs,egy srác szokott a guggolóállánynál bickózni, de nem aznap mikor lábazok. ;D

Amúgy ja a JOrdan topicja az akkora szomorodás volt, hogy sose tudtam h most motiváljon vagy mi...lemegyek edzeni azt olyan mintha babacsörgővel nyomnám...
;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 09. - 00:30:06
Nálunk ilyen baj nincs,egy srác szokott a guggolóállánynál bickózni, de nem aznap mikor lábazok. ;D

Amúgy ja a JOrdan topicja az akkora szomorodás volt, hogy sose tudtam h most motiváljon vagy mi...lemegyek edzeni azt olyan mintha babacsörgővel nyomnám...
Geroge másztert hiányolom, bár ha csak fele olyan erős lennék mint Jordan...  :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 09. - 00:33:20
NA igen,ő a másik fele..ezekez ugyanaz az űrhajó hozta mint Clark Kentet.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 09. - 00:38:46
Nem tudom mit sírtok, utánuk kell csinálni. Engem nagyon motivál ha ilyen komoly figurák vannak a fórumon, sajnálom Gababoyt is hogy ellépett, lehetett tőle tanulni sokat. George üde színfolt volt itt, nagyon jól gondolkodott a dolgokról, őt is sajnálom hogy inaktív lett. Jordan topikja bennem is kisebbrendűségi érzéseket gerjeszt, de annál erősebb próbálok lenni edzésen, sokat erősödtem azóta hogy látom milyen súlyokkal dolgoznak itt egyes figurák, mondom nehogymá én ne tudjak olyat  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 09. - 00:41:13
Nem rinyálásnak szántam, max azt a részét h sajnálom amiért George  inaktív. Nagyon sok mindent tanultam itt mindenről, ha ez az oldal nem lenne, lehet már abbahagytam volna az edzést mert lusta disznó vagyok.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: tockon2 - 2010. Január 09. - 00:51:59
Egy példa:

edzés előtt 1,5 órával eszel, edzés előtt fél órával,40perccel beveszed a No fokozót, edzés közben inkább valami nagy molekulatömegű (burgonya-, vagy kukoricakeményítő alapú) szénhidrátot tolnék, ha van rá zseton, esetleg size on, vagy mass xplosion.
Mehet a folyékony amino mellé!
A többi teljesen rendben van szerintem!
Bár ma olvastam olyat, hogy 10 perccel edzés előtt is lehet enni, persze csak hardkóroknak!
Oh, ezt csak most vettem észre!  &5*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 09. - 12:30:01
Hétfőtől kezdem 100%-osan a diétám. Beírom a tervezett étrendem, kritikát kérek  @-o
 1. étkezés : 100g zab, 50g tejsavó
 2. étkezés : 8 tojásfehérje 2 sárgája
 3. étkezés : 200g csirke + rizs + zöldség
 4. étkezés : 200g csirke + zöldség
 5. étkezés : 100g zab, 50 g tejsavó
 6. étekzés : 250 g sovány túró

Heti 4 súlyzós-, 3 kardió edzés. Edzések előtt folyékony amino + karnitin.
Meg megy még vitamin + halolaj kapszula.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 09. - 12:34:54
Jónak tűnik-én a turmix-szilárd kajákat cserélgetném(de csak én,mert a saját reakciómat már ismerem) és a 2-3. héttől valami komplex zsírégetőt betennék.Kezdésnek egy Dymaburn Xtreme mondjuk-az még árban sem túl húzós.
Asszem ennyi.
Sok sikert!
 ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Január 09. - 12:55:47
Testsúlyod kihagytad.  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 09. - 13:04:21
hopika: ez az első komoly diétám, szal lehetséges, hogy módosulnak a dolgok menet közben.Jah és a csirke néha le lesz cserélve halra és marhára. Zsírégetőre meg anadrox-ra gondoltam, majd meglátom még, hogy mi lesz  ;-oo-;

H. Laci: 190 centi 108 kg. Inkább hájas mint izmos, de én látom a malac alatt az éles formát ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 09. - 13:29:36
hopika: ez az első komoly diétám, szal lehetséges, hogy módosulnak a dolgok menet közben.Jah és a csirke néha le lesz cserélve halra és marhára. Zsírégetőre meg anadrox-ra gondoltam, majd meglátom még, hogy mi lesz  ;-oo-;

H. Laci: 190 centi 108 kg. Inkább hájas mint izmos, de én látom a malac alatt az éles formát ;D

Jó az Ana,csak ki kell tapasztalni az adagot.Ha veszel,akkor mindenképp a nagyobb adagost!
Mindenkinek ott van amúgy az éles forma,csak kevesen tudják előhúzni...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bubee - 2010. Január 09. - 13:43:42
Hétfőtől kezdem 100%-osan a diétám. Beírom a tervezett étrendem, kritikát kérek  @-o
 1. étkezés : 100g zab, 50g tejsavó
 2. étkezés : 8 tojásfehérje 2 sárgája
 3. étkezés : 200g csirke + rizs + zöldség
 4. étkezés : 200g csirke + zöldség
 5. étkezés : 100g zab, 50 g tejsavó
 6. étekzés : 250 g sovány túró

Heti 4 súlyzós-, 3 kardió edzés. Edzések előtt folyékony amino + karnitin.
Meg megy még vitamin + halolaj kapszula.

Az első két étkezés megcserélném. Illetve összeolvasztanám úgy, h egy jó 8 tojásos (8/2) omlettel / rántottával indítanám a napot, akár zabpehellyel (vízben áztatott vagy helyett pufirizs), mellé zöldségek. Ebben az esetben a savófehérjét át lehet tenni máshova (megmaradhat napközbeni kiegészítőnek vagy hiánypótlónak). A tojássárgája jót tesz első étkezésnek, mert beindítja a zsíremésztést azáltal h javítja az epetermelést.

Mindig törekedj arra, h a szénhidrát mennyiség, amely az adott időszakban van, még napközben menjen le. Ameddig aktív vagy és pörög az anyagcseréd. De edzés után és közben mindig legyen. Ezeket csak a legutolsó fázisban kell majd elvenni. Ezekből is legelőször az edzés közbenit (bár én nem vettem el, hanem megfeleztem és így kompenzáltam).

Bár most még úgyse tartasz ott.

Az utolsó étkezéshez én tennék egy kis lenmagolajat valamint zöldséget. Az 5. étkezésből a ch-t áttenném a negyedikbe és a savófehérjés kajálást inkább szilárddal helyettesíteném. Az egyik 200 grammos húsos étkezésed megfelezed és itt benyomsz 100 gramm húst + 50 gramm savófehérjét.

Kb. ennyi részemről az észrevétel.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 09. - 14:19:58
Megfogadom a tanácsod Bubee. Még annyi, hogy a 4-5. étkezés között van az edzés, azért tettem Ch-t még az 5. étkezéshez. Bár oda lehet jobb lenne valami gyors CH  ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 09. - 14:29:17

Erre gondoltam a cseréknél... 8-)
Egy rugóra jár az agyunk.
 ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bubee - 2010. Január 09. - 14:31:42
Megfogadom a tanácsod Bubee. Még annyi, hogy a 4-5. étkezés között van az edzés, azért tettem Ch-t még az 5. étkezéshez. Bár oda lehet jobb lenne valami gyors CH  ????...

Na igen, mivel nem írtál többet, ezért én se tudtam erről.

Ebben az esetben én azt tanácsolnám neked, h edzés közben és után vitargo vagy amilopektin legyen a ch forrás. Így tehát az 5. étkezés módosul annyiban, h zab helyett ezekből viszel be (bár nem tudom h most a zabos kaja lenne -e az edzés utáni  ????... ). Mind a kettő iszonyat gyorsan és jól tölti az izmokat, még kisebb mennyiségben is.

Hopimester:

 /:-)  :-}  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 09. - 14:35:12

A zabos lenne az edzés utáni, de akkor helyette megy a vitargo  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bubee - 2010. Január 09. - 14:43:58

Ok. Akkor váltsd ki a zabot vele teljesen, mert szvsz nem a legjobb választás edzés utánra.

Edzés közben pedig: aminosavak + vitargo (15-20 gramm elég) + kreatin-monohidrát (5-10 gramm).

A diéta előrehaladtával amennyiben az anyagiak megengedik javasolnám még a CLA, probiotikum, ZMA (Dym Z-Force kiváló) használatát.

Kardiót pedig természetesen növelni. Előbb csak +1 napot, aztán később az edzés hosszát, intenzitását variálni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 09. - 14:46:00
Megfogadom a tanácsod Bubee. Még annyi, hogy a 4-5. étkezés között van az edzés, azért tettem Ch-t még az 5. étkezéshez. Bár oda lehet jobb lenne valami gyors CH  ????...

Na igen, mivel nem írtál többet, ezért én se tudtam erről.

Ebben az esetben én azt tanácsolnám neked, h edzés közben és után vitargo vagy amilopektin legyen a ch forrás. Így tehát az 5. étkezés módosul annyiban, h zab helyett ezekből viszel be (bár nem tudom h most a zabos kaja lenne -e az edzés utáni  ????... ). Mind a kettő iszonyat gyorsan és jól tölti az izmokat, még kisebb mennyiségben is.

Hopimester:

 /:-)  :-}  ****:))))))
A zabos lenne az edzés utáni, de akkor helyette megy a vitargo  ****:))))))

Ok. Akkor váltsd ki a zabot vele teljesen, mert szvsz nem a legjobb választás edzés utánra.

Edzés közben pedig: aminosavak + vitargo (15-20 gramm elég) + kreatin-monohidrát (5-10 gramm).
Értettem  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Johnnyx - 2010. Január 09. - 17:41:58
Tanácsot szeretnék kérni, lehetőleg térdfájós emberektől. Kicsit kivan a bal térdem és pihentetni szeretném, ugyanakkor jó lenne továbbra is edzeni lábra. Szóval melyek azok a gyakorlatok, amik egyáltalán vagy csak minimálisan terhelik a térdet?  ?:-/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: gurkha - 2010. Január 09. - 18:05:31
ajánlom figyelmedbe az utolsó bejegyzést ahol is a gyógytornás gyakik vannak, ( http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=921.30    )  hogy ezekkel nagyon meg tudod erősíteni a térdet,de azt viszont mindenképpen javaslom,hogy az ülve végzett lábnyújtásokat kerüld el amíg nem múlik a fájdalom (!) illetve a nagy súlyokat is értelemszerűen...Nem vagyok gyógytornász,de meglehetősen sok tapasztalatra tettem szert ez ügyben....(az általam javasolt módszerek ÁRTANI BIZTOSAN NEM FOGNAK)   8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 09. - 18:08:14
Tanácsot szeretnék kérni, lehetőleg térdfájós emberektől. Kicsit kivan a bal térdem és pihentetni szeretném, ugyanakkor jó lenne továbbra is edzeni lábra. Szóval melyek azok a gyakorlatok, amik egyáltalán vagy csak minimálisan terhelik a térdet?  ?:-/

vagy 2-3 évig térdfájós voltam.
Voltak időszakok,h csak úgy magátol terhelés nélkül is elkezdett fájni a jobb térdem, vagy a térdem alatt picivel jobb oldalon.
De oylan szinten fájt,h a saját súlyommal nem bírtam felálni.Ezek gondolom reumatikus vagy ilyen időjárásváltozós fájdalmak voltak.

De edzésen terhelésre is jelentkezett soxor fájdalom.Annyira idegesített már,h 1 hónapban tuti,h 1hetet még gyalogolni se tudtam,h 1x ököllel szétvertem magamnak idegböl ;D ****)

Aztán vettem mindenféle izületjavítót, glükozamin-msn meg kondroitin tartalmú készítmnények ha jól emléxem.
Kihagytam lábazásba bő 1 hónapot, sehogy nem edzettem rá, az izületjevítókat beszedtem 3-4xes adagolásba napi 3x1 szem helyett 4x2 2 dobozzal, vettem ilyen térdgumit, nicoflexet és megemeltem a vízfogyasztásomat napi 1 literrel.
Minden lábazást 15perc bicajjal kezdek és azóta teljesen rendben van a térdem, még az időjárás válltozásokkor sem szokott fájni.Hirtelen megszünt mindenféle térdproblémám.kop kop kop!

Jah és azóta a kitörést hanyagolom mert azt az Én térdem nem bírja!

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 09. - 18:53:59
Nah, ma kivételesen beszabadultam egy terembe edzeni.
Bic, tric edzés volt, de nem bírtam ki, hogy ne lábtolózzak, mivel azt itthon nem tudom csinálni...  :-\
Azt mondta a góré, hogy maga a gép önsúlya 20 kg tárcsák nélkül, szal ezzel együtt számolva sikerült 200 kg-ba 10-et tolni az 5. sorozatban, szal elégedett vagyok! :)

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 09. - 18:59:08
Tanácsot szeretnék kérni, lehetőleg térdfájós emberektől. Kicsit kivan a bal térdem és pihentetni szeretném, ugyanakkor jó lenne továbbra is edzeni lábra. Szóval melyek azok a gyakorlatok, amik egyáltalán vagy csak minimálisan terhelik a térdet?  ?:-/

vagy 2-3 évig térdfájós voltam.
Voltak időszakok,h csak úgy magátol terhelés nélkül is elkezdett fájni a jobb térdem, vagy a térdem alatt picivel jobb oldalon.
De oylan szinten fájt,h a saját súlyommal nem bírtam felálni.Ezek gondolom reumatikus vagy ilyen időjárásváltozós fájdalmak voltak.

De edzésen terhelésre is jelentkezett soxor fájdalom.Annyira idegesített már,h 1 hónapban tuti,h 1hetet még gyalogolni se tudtam,h 1x ököllel szétvertem magamnak idegböl ;D ****)

Aztán vettem mindenféle izületjavítót, glükozamin-msn meg kondroitin tartalmú készítmnények ha jól emléxem.
Kihagytam lábazásba bő 1 hónapot, sehogy nem edzettem rá, az izületjevítókat beszedtem 3-4xes adagolásba napi 3x1 szem helyett 4x2 2 dobozzal, vettem ilyen térdgumit, nicoflexet és megemeltem a vízfogyasztásomat napi 1 literrel.
Minden lábazást 15perc bicajjal kezdek és azóta teljesen rendben van a térdem, még az időjárás válltozásokkor sem szokott fájni.Hirtelen megszünt mindenféle térdproblémám.kop kop kop!

Jah és azóta a kitörést hanyagolom mert azt az Én térdem nem bírja!

Te Maszat, és az MSN mennyiben járult hozzá, a térded megjavulásához?  ;D

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 09. - 18:59:27
Na én ma sem voltam edzeni...  ***))))
Viszont már kezdem szégyellni magam-annyit eszek...és nem épp minden diétás.Ettől függetlenül tudom ajánlani a fokhagymás vadkacsasültet-sima kacsasülttel-tepsis krumplival,ha valaki épp nem akar diétázni.2 x is ettem ma belőle...Uhhh-YO!
 @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Johnnyx - 2010. Január 09. - 19:19:52
Köszönöm a tanácsokat.
Gurkha: a gyógytornához mindenképp labda kell vagy pl. egy párnával megmagasított ágyra is feltehetem a lábam (asszem hasonló lenne a fekvése)?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Január 09. - 20:17:24
Na én ma sem voltam edzeni...  ***))))
Viszont már kezdem szégyellni magam-annyit eszek...és nem épp minden diétás.Ettől függetlenül tudom ajánlani a fokhagymás vadkacsasültet-sima kacsasülttel-tepsis krumplival,ha valaki épp nem akar diétázni.2 x is ettem ma belőle...Uhhh-YO!
 @:-)
Karácsonykor az volt, tényleg finom. Mi még a krumpli mellé sárgarépát és 1-2 cikk zellert is szoktunk tenni. Ma meg fácánt pucoltam, fokhagymás-tejbe be is lett áztatva a mellehúsa, holnap meg ki lesz rántva, ha már a vadaknál tartottunk.  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: gurkha - 2010. Január 09. - 20:22:13
Hát ha nincs labda akkor esetleg,de egyébként most az ALDI-ba azt hiszem 1000-2000ft. körül lehet kapni,én pl.az AUCHAN-ba vettem nyáron 2000ft. ért.
Előnyösebb lenne a labda,mert az rugózik is és van a benne lévő levegő miatt bizonyos ellenállása is ellentétben mondjuk a párnával.(tehát össze lehet nyomni,de ez erő kifejtéssel jár ami feltétlenül szükséges lenne az igazán hasznos kivitelezéshez!!!)Azt nem tudom,hogy a videóban benne van-e,de az még nagyon fontos,hogy a labdán csak a sarkad legyen!!( tehát se a vádlid és se az achilles-ed ne érjen a labdához!!)
Jó edzést!   =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 10. - 12:30:02
Tanácsot szeretnék kérni, lehetőleg térdfájós emberektől. Kicsit kivan a bal térdem és pihentetni szeretném, ugyanakkor jó lenne továbbra is edzeni lábra. Szóval melyek azok a gyakorlatok, amik egyáltalán vagy csak minimálisan terhelik a térdet?  ?:-/

vagy 2-3 évig térdfájós voltam.
Voltak időszakok,h csak úgy magátol terhelés nélkül is elkezdett fájni a jobb térdem, vagy a térdem alatt picivel jobb oldalon.
De oylan szinten fájt,h a saját súlyommal nem bírtam felálni.Ezek gondolom reumatikus vagy ilyen időjárásváltozós fájdalmak voltak.

De edzésen terhelésre is jelentkezett soxor fájdalom.Annyira idegesített már,h 1 hónapban tuti,h 1hetet még gyalogolni se tudtam,h 1x ököllel szétvertem magamnak idegböl ;D ****)

Aztán vettem mindenféle izületjavítót, glükozamin-msn meg kondroitin tartalmú készítmnények ha jól emléxem.
Kihagytam lábazásba bő 1 hónapot, sehogy nem edzettem rá, az izületjevítókat beszedtem 3-4xes adagolásba napi 3x1 szem helyett 4x2 2 dobozzal, vettem ilyen térdgumit, nicoflexet és megemeltem a vízfogyasztásomat napi 1 literrel.
Minden lábazást 15perc bicajjal kezdek és azóta teljesen rendben van a térdem, még az időjárás válltozásokkor sem szokott fájni.Hirtelen megszünt mindenféle térdproblémám.kop kop kop!

Jah és azóta a kitörést hanyagolom mert azt az Én térdem nem bírja!

Te Maszat, és az MSN mennyiben járult hozzá, a térded megjavulásához?  ;D

akkor msm, vagy a tököm tudja az s középen van az tuti ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 16. - 07:53:40
Nemsokára idulok, megnézem az Allee-ban a Gilda5-öt. Még nem voltam ott, kíváncsi vagyok. Mondjuk ha fastornak jó...talán nekem is lesz elég kézisúlyzó.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 16. - 11:52:02
Nemsokára idulok, megnézem az Allee-ban a Gilda5-öt. Még nem voltam ott, kíváncsi vagyok. Mondjuk ha fastornak jó...talán nekem is lesz elég kézisúlyzó.  ;D

Gyűjtitek őket?  :D Vagy csak félsz hogy Fastor elhordta előled?  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. Január 16. - 11:57:01
Nemsokára idulok, megnézem az Allee-ban a Gilda5-öt. Még nem voltam ott, kíváncsi vagyok. Mondjuk ha fastornak jó...talán nekem is lesz elég kézisúlyzó.  ;D

Gyűjtitek őket?  :D Vagy csak félsz hogy Fastor elhordta előled?  ****:)))
Van aki a bélyegeket, van aki az érméket, van aki a kézisúlyzókat gyűjti ;D.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 16. - 12:57:00
Nemsokára idulok, megnézem az Allee-ban a Gilda5-öt. Még nem voltam ott, kíváncsi vagyok. Mondjuk ha fastornak jó...talán nekem is lesz elég kézisúlyzó.  ;D

Gyűjtitek őket?  :D Vagy csak félsz hogy Fastor elhordta előled?  ****:)))
Van aki a bélyegeket, van aki az érméket, van aki a kézisúlyzókat gyűjti ;D.

Csajoknál milyen menő duma lehet: "szia, nem nézed meg a kézisúlyzó gyűjteményem"  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 16. - 13:56:31
Nemsokára idulok, megnézem az Allee-ban a Gilda5-öt. Még nem voltam ott, kíváncsi vagyok. Mondjuk ha fastornak jó...talán nekem is lesz elég kézisúlyzó.  ;D

Gyűjtitek őket?  :D Vagy csak félsz hogy Fastor elhordta előled?  ****:)))
Van aki a bélyegeket, van aki az érméket, van aki a kézisúlyzókat gyűjti ;D.

Csajoknál milyen menő duma lehet: "szia, nem nézed meg a kézisúlyzó gyűjteményem"  :D

Bazzeg...rájöttél a taktikámra.  ;D

Amúgy megnéztem, nem rossz a terem, bár lehetne nagyobb is. Van pár tök jó gép, de van olyan is, amit nem hiszem, hogy használni fogok. Kézisúlyzó amúgy ha jól figyeltem 56kg-ig van.
Mivel jövő hónaptól úgy néz ki ott fogok lakni 5 percre az Allee-tól, így szerintem váltok erre a teremre. De majd még kiderül, mert a mostaniban is jól érzem magam.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. Január 16. - 14:09:10

Van kb. 5-6 gép ami zseniális szerintem :-)!.
Hozzáértő tervezés-Nautilus.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 16. - 14:12:27

Ja, és mától már fizetős...szegény Fastor-ral nem tudom mi lesz a tömegelése közepén, mert mintha azt írta volna, hogy azért megy 31-ig a tömegelés, mert addig ingyenes a Gilda.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. Január 16. - 14:17:49

Ó basszus  :-[ szegény, pedig addig rengeteg tömeget rakhatott volna magára ;D.
Csak poén volt.............oszt nehogymá megsértődj Fastor ;-oo-;.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Január 16. - 17:56:37
Nemsokára idulok, megnézem az Allee-ban a Gilda5-öt. Még nem voltam ott, kíváncsi vagyok. Mondjuk ha fastornak jó...talán nekem is lesz elég kézisúlyzó.  ;D

Gyűjtitek őket?  :D Vagy csak félsz hogy Fastor elhordta előled?  ****:)))
Van aki a bélyegeket, van aki az érméket, van aki a kézisúlyzókat gyűjti ;D.

Csajoknál milyen menő duma lehet: "szia, nem nézed meg a kézisúlyzó gyűjteményem"  :D

Bazzeg...rájöttél a taktikámra.  ;D

Amúgy megnéztem, nem rossz a terem, bár lehetne nagyobb is. Van pár tök jó gép, de van olyan is, amit nem hiszem, hogy használni fogok. Kézisúlyzó amúgy ha jól figyeltem 56kg-ig van.
Mivel jövő hónaptól úgy néz ki ott fogok lakni 5 percre az Allee-tól, így szerintem váltok erre a teremre. De majd még kiderül, mert a mostaniban is jól érzem magam.
Van kb. 5-6 gép ami zseniális szerintem :-)!.
Hozzáértő tervezés-Nautilus.

Ja, és mától már fizetős...szegény Fastor-ral nem tudom mi lesz a tömegelése közepén, mert mintha azt írta volna, hogy azért megy 31-ig a tömegelés, mert addig ingyenes a Gilda.
nem sértődtem, egyelőre megyek vissza a suli termébe, így heti 2-3 edzésem lessz csak, aztán jövö húnaptól remélhetőleg el tudok menni egy terembe, de még a decemberi fizumat sem kaptam meg :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Január 16. - 23:06:18
hát én nem vagyok, az biztos:D -1 lehetőség.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 16. - 23:23:20
Van 1 emberem aki 6. heténél tart a diétában . Ki lehet ez a csávó ?  ::) Állat lesz a forma !  @:-) (Már most az.)

Nekem meg van egy emberem,aki 2 hónapja nem edz és dagad otthon a gép előtt...
Amúgy meg ma kaptam meg a P&F magazint amiben Seth és Bécó feszít...
 ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: B1ll4 - 2010. Január 16. - 23:24:14
Van 1 emberem aki 6. heténél tart a diétában . Ki lehet ez a csávó ?  ::) Állat lesz a forma !  @:-) (Már most az.)

Nekem meg van egy emberem,aki 2 hónapja nem edz és dagad otthon a gép előtt...
Amúgy meg ma kaptam meg a P&F magazint amiben Seth és Bécó feszít...
 ;-oo-;

Hallottam , hogy benne vagyunk , de inkább nem lesem meg ! :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 16. - 23:44:44
Bélám!
Csinálj akkor nekem egy laptop előtt ülős-néha fekvős edzéstervet-valamint az ehhez tartozó táplálkozási kalauz is kellene.Ja és szálkásítok!
 !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 17. - 00:54:28
A szőr alapján csak egy gibbon lehet... @-o @-o @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. Január 17. - 12:59:15
A szombat reggeli edzésem előtti mix ami életet lehelt belém ( mert hát ugye a normális ember szombat reggel még alszik ;D ):
-LIDÜLÖS ;) light energiaital
-fél adag N.O.Plasmacore
-100mg B1 vitamin
-Super Antioxidants
-2g Taurin

Ettől felébredtem, jó kis mell edzés volt, megfűszerezve egy kis vállal, ahhoz képest, hogy fél adag Plasmacore-t raktam az energiailtalba amorf módon durrantam felül.Egy egész adagot már nem mertem volna belerakni mert ez lett volna  @-o @-o.Nagyon jól reagálok erre az N.O. termelés fokozóra.
Ja igen.....így teljesen elviselhető a Plasmacore túlzottan édes gyümölcspuncs íze.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 17. - 13:05:40

B1 vitamin minek?  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. Január 17. - 16:55:30

Energizálja az agyat, Efit mondta el a trükköt, és működik magában is ( csak akkor 200mg-ot szoktam ).
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 17. - 17:00:07
És akkor mentálisan még jobban ott vagy a szeren?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. Január 17. - 17:35:26
És akkor mentálisan még jobban ott vagy a szeren?
Reggel ha nem vagyok túl friss, nem rossz szerintem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 17. - 19:34:24
A szombat reggeli edzésem előtti mix ami életet lehelt belém ( mert hát ugye a normális ember szombat reggel még alszik ;D ):
-LIDÜLÖS ;) light energiaital
-fél adag N.O.Plasmacore
-100mg B1 vitamin
-Super Antioxidants
-2g Taurin

Ettől felébredtem, jó kis mell edzés volt, megfűszerezve egy kis vállal, ahhoz képest, hogy fél adag Plasmacore-t raktam az energiailtalba amorf módon durrantam felül.Egy egész adagot már nem mertem volna belerakni mert ez lett volna  @-o @-o.Nagyon jól reagálok erre az N.O. termelés fokozóra.
Ja igen.....így teljesen elviselhető a Plasmacore túlzottan édes gyümölcspuncs íze.

B1 vitamin minek?  ::)
Energizálja az agyat, Efit mondta el a trükköt, és működik magában is ( csak akkor 200mg-ot szoktam ).

Érdekes..  8)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 18. - 12:52:04
Brutális ez a Lesukov gyerek. Kíváncsi lennék a kajálására, edzésére, kiegészítésére. Lehet ezekről tudni valamit?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Január 18. - 15:05:55
Brutális ez a Lesukov gyerek. Kíváncsi lennék a kajálására, edzésére, kiegészítésére. Lehet ezekről tudni valamit?

Hogyne!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 18. - 15:15:13
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy szerintetek érdemes-e a tribulust és az arginine-t együttesen alkalmazni, erősítik-e egymás hatását valamelyest vagy számottevően nem, avagy egyáltalán nem?!   - A megfelelő részt szíveskedjetek aláhúzni!  :D
Aki nagy szaki, az ki is fejtheti bővebben a miérteket!  ;-oo-;
(Mint ha valahol azt olvastam volna, hogy így kombóban jók, de nem emlékszem hol...  ˝=/)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 18. - 16:18:15
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy szerintetek érdemes-e a tribulust és az arginine-t együttesen alkalmazni, erősítik-e egymás hatását valamelyest vagy számottevően nem, avagy egyáltalán nem?!   - A megfelelő részt szíveskedjetek aláhúzni!  :D
Aki nagy szaki, az ki is fejtheti bővebben a miérteket!  ;-oo-;
(Mint ha valahol azt olvastam volna, hogy így kombóban jók, de nem emlékszem hol...  ˝=/)

Szia

Érdemes együtt, a tribu a hormonokat optimalizálja, az arginin hatása elég összetett, segíti a vérkeringést, óvja a szívet, és javítja az alvást. Elvileg a növekedési hormon kiválasztásra is hatással van, de szerintem ez elhanyagolható. Ja és értágító is, fiúknak ez jól tud jönni, mondjuk lehet lányokra is jó hatással van, jól letámadsz mindenkit majd, de főleg a srácokat  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 18. - 16:55:50
Brutális ez a Lesukov gyerek. Kíváncsi lennék a kajálására, edzésére, kiegészítésére. Lehet ezekről tudni valamit?

Hogyne!  ;D
Olyan illúzióromboló vagy ;D Lehet nincs is benne semmi ördöngősség csak az orosz mentalitás  ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Január 18. - 19:34:15
Brutális ez a Lesukov gyerek. Kíváncsi lennék a kajálására, edzésére, kiegészítésére. Lehet ezekről tudni valamit?

Hogyne!  ;D
Olyan illúzióromboló vagy ;D Lehet nincs is benne semmi ördöngősség csak az orosz mentalitás  ***)))

meg a kettlebell  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 18. - 20:23:13
Brutális ez a Lesukov gyerek. Kíváncsi lennék a kajálására, edzésére, kiegészítésére. Lehet ezekről tudni valamit?

Hogyne!  ;D
Olyan illúzióromboló vagy ;D Lehet nincs is benne semmi ördöngősség csak az orosz mentalitás  ***)))

meg a kettlebell  ;D
tuti ****:))) Bár egy 2 hetes edzőtábor Csernobilban is lehet, hogy ismeretlen anabolikus folyamatokat indít be  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Január 19. - 16:32:59
hali

BCAA-t edzés előtt/alatt,vagy alatt/után kombó az érdemesebb?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 19. - 16:38:44
hali

BCAA-t edzés előtt/alatt,vagy alatt/után kombó az érdemesebb?

vagy edzés előtt/alatt/után.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Január 19. - 16:41:34
hali

BCAA-t edzés előtt/alatt,vagy alatt/után kombó az érdemesebb?

vagy edzés előtt/alatt/után.  ;D
tudom tudom,ez az optimális,de kicsit mindenhonnan faragnom kell a kiadásokból,ezért a kétféle variáció  :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 19. - 16:42:18
Elött/alatt, utána meg turmixocska.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 19. - 16:46:31
Elött/alatt, utána meg turmixocska.

Ha faragni kell, akkor igen, én is ezt választanám.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Január 19. - 16:52:36
köszi  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Január 19. - 16:55:25
hali

BCAA-t edzés előtt/alatt,vagy alatt/után kombó az érdemesebb?

Egyik sem ha faragni kell.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bubee - 2010. Január 19. - 16:58:45
hali

BCAA-t edzés előtt/alatt,vagy alatt/után kombó az érdemesebb?

Szerintem "alatt" volna a legmegfelelőbb. Vitargo vagy amilopektin mellett.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Január 19. - 17:06:27
Vitargoból mennyit érdemes tenni mondjuk 1 literhez?
Köszi!  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 19. - 17:45:48
Holnap lábedzés, már várom. Ma lett volna, de egy kis meghülés akadályoztat. Tegnap még reggel edzettem, aztán napközben rosszabbodott a helyzet, így ma inkább pihentem. De érzem, holnap minden rendben lesz.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 19. - 19:22:06
Sok szerencsét kívánok hozzá Balu!Egy kis elölguggolást csinálj, gondolok rád, miközben egyikoldalról a másikra fordulok ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 19. - 19:24:29
Sok szerencsét kívánok hozzá Balu!Egy kis elölguggolást csinálj, gondolok rád, miközben egyikoldalról a másikra fordulok ;D

Én korábban edzek, ergo korábban leszek izmos, mint te.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 19. - 19:27:47
Nekem hátedzés lesz! Ésakkormivan?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 19. - 19:28:08
Te már most is nagyonjó vagy ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Január 19. - 19:29:41
Nekem már nincs szükségem edzésre  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 19. - 19:31:50
Én se edzek, csak követem a Balu utasításait ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Január 19. - 19:32:44
Te jó ég  !+"% :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 19. - 19:33:09
Én se edzek, csak követem a Balu utasításait ;D

Hirtelen kurva nagy is lettél.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 19. - 19:33:41
Köszönjük Emese :-){ :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Január 19. - 19:34:05
Balu bazzeg mongyá mán nekem is valamit  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 19. - 19:35:35
Balu bazzeg mongyá mán nekem is valamit  ;D

Neked már mondtam telefonba.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 19. - 19:37:18
Holnap meg mellre edzek!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 19. - 19:39:58
Holnap én  mellezek.Inkább felső mell van neked előtérben, vagy pedig fekvenyomással kezded az edzést?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 19. - 19:41:10
Én úgy gondolom, hogy amíg semmilyen mellizmom nincs, addig felesleges felső mellel kezdenem!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 19. - 19:42:37
Én úgy gondolom, hogy amíg semmilyen mellizmom nincs, addig felesleges felső mellel kezdenem!

Ez tök jó meglátás, én is e szerint edzek. Fontos a felső mell...ha már van tömege. De sajna nekem nincs, ergo hova eröltessem a felső mellet, ha az egész hiányzik konkrétan.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 19:43:46
Én úgy gondolom, hogy amíg semmilyen mellizmom nincs, addig felesleges felső mellel kezdenem!

Ez tök jó meglátás, én is e szerint edzek. Fontos a felső mell...ha már van tömege. De sajna nekem nincs, ergo hova eröltessem a felső mellet, ha az egész hiányzik konkrétan.

Ugyanez  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 19. - 19:44:20
Na akkor visszamászok a barlangomba a felső mellemmel együtt. :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 19. - 19:48:00
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 19:48:09
Na akkor visszamászok a barlangomba a felső mellemmel együtt. :'(

Ne sírj, nem szégyen az, ha neked van felső melled  ****)  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 19:49:17
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D

Valami fórumtali lehetne majd, megnézném a "hősöket"  ***))) Vagy csak nekem nagy a pofám?  !+"%  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 19. - 19:50:30
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D

Valami fórumtali lehetne majd, megnézném a "hősöket"  ***))) Vagy csak nekem nagy a pofám?  !+"%  ;D
Énis szívesen elmennék de hálaci is szélesebb mint én kb, bár a hasammal tuti elég előkelő helyet foglalnék el  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 19. - 19:52:06
Nan azért óvatosak legyünk,nekem még  a homlokom is vizes.... ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 19. - 19:52:11
Figyelj Chong Lee ez nem mindenkire vonatkozik!
(http://a300.ac-images.myspacecdn.com/images01/7/l_6459d75643fa7df1c643d9bf15302ce3.jpg)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 19. - 19:54:29
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D

Valami fórumtali lehetne majd, megnézném a "hősöket"  ***))) Vagy csak nekem nagy a pofám?  !+"%  ;D
Nekem ugyanakkora a pofám élőben, mint bárhol!
Balut is egyszer fejeltem le a westendben, azóta tudja mi a rendszer!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Január 19. - 19:55:19
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D

Valami fórumtali lehetne majd, megnézném a "hősöket"  ***))) Vagy csak nekem nagy a pofám?  !+"%  ;D
Énis szívesen elmennék de hálaci is szélesebb mint én kb, bár a hasammal tuti elég előkelő helyet foglalnék el  ;D
Nyugi elhívjuk Hummerdikket is, ugye Wazeg? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 19. - 19:55:55
Én nem mertem bántani a Balut, inkább vettem neki olyan kaktuszlevet.Gonodlotam benyalok hátha esik valami, de csak én estem pofára.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 19. - 19:57:12
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D

Valami fórumtali lehetne majd, megnézném a "hősöket"  ***))) Vagy csak nekem nagy a pofám?  !+"%  ;D
Nekem ugyanakkora a pofám élőben, mint bárhol!
Balut is egyszer fejeltem le a westendben, azóta tudja mi a rendszer!  ;D

Ja...de előtte kértél egy sámlit...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 19. - 19:57:31
Én nem mertem bántani a Balut, inkább vettem neki olyan kaktuszlevet.Gonodlotam benyalok hátha esik valami, de csak én estem pofára.
Jah, akkor azt tőled kapta! Nem mondta a kis lekvár, hogy ingyenpiát szlopál, csak csinálta ott a fejét, hogy kaktuszlé meg miaf@szom!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 19. - 19:58:02
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D

Valami fórumtali lehetne majd, megnézném a "hősöket"  ***))) Vagy csak nekem nagy a pofám?  !+"%  ;D
Nekem ugyanakkora a pofám élőben, mint bárhol!
Balut is egyszer fejeltem le a westendben, azóta tudja mi a rendszer!  ;D

Ja...de előtte kértél egy sámlit...  ;D
Mihez baszki?  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Január 19. - 20:13:30
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D

Valami fórumtali lehetne majd, megnézném a "hősöket"  ***))) Vagy csak nekem nagy a pofám?  !+"%  ;D

Én is megnézném... ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 20:15:02
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D

Valami fórumtali lehetne majd, megnézném a "hősöket"  ***))) Vagy csak nekem nagy a pofám?  !+"%  ;D
Énis szívesen elmennék de hálaci is szélesebb mint én kb, bár a hasammal tuti elég előkelő helyet foglalnék el  ;D
Nyugi elhívjuk Hummerdikket is, ugye Wazeg? ;D

 :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 19. - 20:15:40
Mindannyian megnéznénk,én profilból hasonlítok kicsit Claudia Schifferre.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 20:16:00
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D

Valami fórumtali lehetne majd, megnézném a "hősöket"  ***))) Vagy csak nekem nagy a pofám?  !+"%  ;D

Én is megnézném... ***)))

Én már levizsgáztam előtted mikor nem ismertelek meg  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Január 19. - 20:16:16
2010 Alkonyattól Pirkadatig avagy Hamarosan elkezdem a tavaszi-nyári felkészülésemet!  ;D
Saját topikot nem ígérek, de azért néha beszámolók erről-arról  8-)

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 20:16:51
Mindannyian megnéznénk,én profilból hasonlítok kicsit Claudia Schifferre.

Te is? Én is. Bár azt mondják hátulról tiszta kishableány vagyok  @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 20:17:13
2010 Alkonyattól Pirkadatig avagy Hamarosan elkezdem a tavaszi-nyári felkészülésemet!  ;D
Saját topikot nem ígérek, de azért néha beszámolók erről-arról  8-)

Pedig ez jó cím lenne  --)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Január 19. - 20:17:48
2010 Alkonyattól Pirkadatig avagy Hamarosan elkezdem a tavaszi-nyári felkészülésemet!  ;D
Saját topikot nem ígérek, de azért néha beszámolók erről-arról  8-)

Pedig ez jó cím lenne  --)

Ha lesz ez lesz a címe  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 19. - 20:18:03
Én inkább habasszonynak mondanám magam.És valójában inkább úgynézek ki, mint aki megettem Claudiát /7% ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Január 19. - 20:18:45
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D
nálunk is a teremben pont azok morognak hogy nem fejlődnek,akik szóba sem állnak a rúddal ha nincs rajta kb.:190-200kg
szóval nemtom mit sírtok hogy jaj a felső mellem,jaj a vállam,jaj a hátam,és a többi   :)

a nyári pucolás utáni képeken amit beraktatok magatokról,sokak megálltak a fejlődésben,mert olyant formát hoztatok hogy csak na

 --)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 20:18:52
Én inkább habasszonynak mondanám magam.És valójában inkább úgynézek ki, mint aki megettem Claudiát /7% ;D

Rém ronda lehetsz  ****)  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 20:19:38
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D
nálunk is a teremben pont azok morognak hogy nem fejlődnek,akik szóba sem állnak a rúddal ha nincs rajta kb.:190-200kg
szóval nemtom mit sírtok hogy jaj a felső mellem,jaj a vállam,jaj a hátam,és a többi   :)

a nyári pucolás utáni képeken amit beraktatok magatokról,sokak megálltak a fejlődésben,mert olyant formát hoztatok hogy csak na

 --)

Ezt most ha magamra veszem, csak a májam külön hízik 5kg-ot  :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Január 19. - 20:21:09

amúgy is tömegelsz,nem?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 19. - 20:25:24
Én nem vettem magamra, itt csak Balu szálkásított a felsoroltak közül! :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 20:26:59
Ti állandóan sírtok.Baluról egy képet láttam azon akkora a tricepsze mint a fél hátam, God karja mint a combom, meghalokhogyharámnézelről még nem láttam képet de tuti nem kicsi ő sem.Nah meg Gabe-nek egy válla akkora mint nekem 2  ;D
nálunk is a teremben pont azok morognak hogy nem fejlődnek,akik szóba sem állnak a rúddal ha nincs rajta kb.:190-200kg
szóval nemtom mit sírtok hogy jaj a felső mellem,jaj a vállam,jaj a hátam,és a többi   :)

a nyári pucolás utáni képeken amit beraktatok magatokról,sokak megálltak a fejlődésben,mert olyant formát hoztatok hogy csak na

 --)

Ezt most ha magamra veszem, csak a májam külön hízik 5kg-ot  :laugh:
amúgy is tömegelsz,nem?  ;D

Ennyire nem  ;D

Gabe: én is azt próbáltam, csak nem jött át  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 19. - 20:29:28
Jah, akkor megbeszéltük!
Persze most már Boresz is tolhatna valami képet, mert emlékszem a nagy fogyásos sztorira!  8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 20:30:48
Jah, akkor megbeszéltük!
Persze most már Boresz is tolhatna valami képet, mert emlékszem a nagy fogyásos sztorira!  8-}

Azaz! Égjen ő is!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Január 19. - 20:36:29
Jah, akkor megbeszéltük!
Persze most már Boresz is tolhatna valami képet, mert emlékszem a nagy fogyásos sztorira!  8-}
reggel szoktam tolni,de nem képet  :-/]  ;D

hehe,képet magamról....ööö hehe,már most égek mint a rejsztág  ****:))),amúgy még mindig nem sikerült eltalálnom a rendes CH/kalória bevitelt,mert a derekam megint megindult széltében
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 19. - 20:44:57
Én is a hetedik hónap környékén járok, a hasméret tekintetében.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Január 19. - 21:12:13
Én lőttem magamról (magamnak :D ) képet, de azé mégis látszik, hogy nem edzek egy ideje xD
Vagyis ma edzettem :P
Leírjam mit és mennyivel?  ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 19. - 21:17:22
Én lőttem magamról (magamnak :D ) képet, de azé mégis látszik, hogy nem edzek egy ideje xD
Vagyis ma edzettem :P
Leírjam mit és mennyivel?  ****:))) ****:))) ****:)))

Nem, a képet kérjük!  >:D ****:))) >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Január 19. - 21:22:10
Nem tudom, szerintem lehet nem ide való  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 19. - 21:27:20
Nem tudom, szerintem lehet nem ide való  :)

Ha pucér, ki lehet kockázni néhol...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 19. - 21:30:32
Nem tudom, szerintem lehet nem ide való  :)

Ha pucér, ki lehet kockázni néhol...  ;D
Ha rajtad múlik, akkor a szemeinél!  ;D
José, igazad van, az Edzőtermi fotók topicba is mehet!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 19. - 21:32:14
Nem tudom, szerintem lehet nem ide való  :)

Ha pucér, ki lehet kockázni néhol...  ;D
Ha rajtad múlik, akkor a szemeinél!  ;D
José, igazad van, az Edzőtermi fotók topicba is mehet!  :D

Ha meg meztelen és kockázni sincs kedved, akkor a Szex topicba...  ;D ;D ;D ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 21:36:03
Nem tudom, szerintem lehet nem ide való  :)

Ha pucér, ki lehet kockázni néhol...  ;D
Ha rajtad múlik, akkor a szemeinél!  ;D
José, igazad van, az Edzőtermi fotók topicba is mehet!  :D

Ha meg meztelen és kockázni sincs kedved, akkor a Szex topicba...  ;D ;D ;D ***)))

Vagy privátba neked  ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Január 19. - 21:44:20
Nahh jólvann benyomom edző termi képekbe, de csak pozitívat mer most nem vagyok a toppon vizsgák miatt  ;D :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 19. - 23:10:19
Nem tudom, szerintem lehet nem ide való  :)

Ha pucér, ki lehet kockázni néhol...  ;D
Ha rajtad múlik, akkor a szemeinél!  ;D
;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Január 19. - 23:33:47
Mégis leírom a mai edzésem, mert asszem 1-2 hónap múlva faszás lesz ezt vissza olvasni:
Mell:
Fekvenyomás 3x12 70kg
Ferdepadon nyomás egykezesekkel 3x12 20kg
Tárogatás 2x15 8kg szuperszettbe 2x15ös párkánynak dőlős pumpálással
Váll:
oldalemelés 3x20 3kg szuperszettbe döntött törzsűvel azis 3x20 3kg
Tricepsz:
Köteles letolás 3x20 25kg

Egy kicsit szégyen ezt olvasni, de lehet reális az 1-2 hónap lazázás utáni visszaesés :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 19. - 23:34:53
Mégis leírom a mai edzésem, mert asszem 1-2 hónap múlva faszás lesz ezt vissza olvasni:
Mell:
Fekvenyomás 3x12 70kg
Ferdepadon nyomás egykezesekkel 3x12 20kg
Tárogatás 2x15 8kg szuperszettbe 2x15ös párkánynak dőlős pumpálással
Váll:
oldalemelés 3x20 3kg szuperszettbe döntött törzsűvel azis 3x20 3kg
Tricepsz:
Köteles letolás 3x20 25kg

Egy kicsit szégyen ezt olvasni, de lehet reális az 1-2 hónap lazázás utáni visszaesés :)

Nyiss topikot, mert ezt az életben nem fogod még egyszer megtalálni  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 20. - 10:39:29
Megvolt a lábtréning.
- Guggolás
- Elölguggolás Smith-gépen
- Ülő lábtológép
- Combfeszítő
- Combhajlító

Edzés előtt 3 adag Plasmacore...edzés közben végig hányinger...fincsi volt.  :D

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Január 20. - 10:43:50
...

Edzés előtt 3 adag Plasmacore...edzés közben végig hányinger...fincsi volt.  :D

:-O
Én néha iszok egy tescos energia üccsit  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 20. - 10:52:55

Edzés előtt 3 adag Plasmacore...edzés közben végig hányinger...fincsi volt.  :D

És miért kellett 3 adag?...  ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 20. - 10:59:36

Edzés előtt 3 adag Plasmacore...edzés közben végig hányinger...fincsi volt.  :D

És miért kellett 3 adag?...  ????...

Mert az 1-2-t nem igazán érzem, viszonylag hozzá vagyok szokva ezekhez. A 3 meg szinte mindig jó.  ;D Nagy NO fokozó felhasználó vagyok.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 20. - 11:04:09

Edzés előtt 3 adag Plasmacore...edzés közben végig hányinger...fincsi volt.  :D

És miért kellett 3 adag?...  ????...

Mert az 1-2-t nem igazán érzem, viszonylag hozzá vagyok szokva ezekhez. A 3 meg szinte mindig jó.  ;D Nagy NO fokozó felhasználó vagyok.  :D

Áhá, értem!  :D
Nekem nem nagyon jött be az NO fokozó...  :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 20. - 11:08:38
Már a három adagos is csak kisüstivel üti meg a Balut.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 20. - 11:36:03

Edzés előtt 3 adag Plasmacore...edzés közben végig hányinger...fincsi volt.  :D

És miért kellett 3 adag?...  ????...

Mert az 1-2-t nem igazán érzem, viszonylag hozzá vagyok szokva ezekhez. A 3 meg szinte mindig jó.  ;D Nagy NO fokozó felhasználó vagyok.  :D
Érzéketlen a stimulánsokra  ***)))  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Január 20. - 20:14:21
A guggolásnál a terpesz nagysága,mennyire és hogyan befolyásolja a lábizomzatot?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Január 20. - 20:21:31
A guggolásnál a terpesz nagysága,mennyire és hogyan befolyásolja a lábizomzatot?
Én csak azt vettem észre hogy hatalmas terpeszben guggolva tudom a legnagyobb súlyt használni, és akkor dolgozik be a legtöbb izom. Segg-derék-hajlítók-feszítők.
Egyébként úgy tanultam hogy szűkebb terpesznél jobban dolgoznak a comb belső izmai, nagyobb terpesznél pedig inkább a külső részek dolgoznak. De nem hiszem hogy az én segítségemre lenne szükséged, majd a többiek elmondják hogy hülyeséget mondtam-e.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 20:49:57

Szerintem meg szűk terpesznél dolgozik a combfeszítő külső íve inkább, nagyobb terpesznél meg a belső fele. De lehet csak fordítva vagyok bekötve, mint fekvenyomásnál  @-o  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Január 20. - 20:54:51

Most már csak egy bíró kell aki eldönti hogy kinek van igaza?  ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 20. - 20:58:33

Igaz bíró nem vagyok, de én is így működök  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 21:03:37
A guggolásnál a terpesz nagysága,mennyire és hogyan befolyásolja a lábizomzatot?
Én csak azt vettem észre hogy hatalmas terpeszben guggolva tudom a legnagyobb súlyt használni, és akkor dolgozik be a legtöbb izom. Segg-derék-hajlítók-feszítők.
Egyébként úgy tanultam hogy szűkebb terpesznél jobban dolgoznak a comb belső izmai, nagyobb terpesznél pedig inkább a külső részek dolgoznak. De nem hiszem hogy az én segítségemre lenne szükséged, majd a többiek elmondják hogy hülyeséget mondtam-e.  ;D

Szerintem meg szűk terpesznél dolgozik a combfeszítő külső íve inkább, nagyobb terpesznél meg a belső fele. De lehet csak fordítva vagyok bekötve, mint fekvenyomásnál  @-o  :D
Most már csak egy bíró kell aki eldönti hogy kinek van igaza?  ****:))) ****:)))

Ja, jöhetne valaki, aki nem ilyen hobbigyúrós mint mi, és eloszlathatná a ködöt  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Január 20. - 21:04:57

Ha nem segít senki, akkor nők lapja fórum.  !+"% !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 21:05:38

Szerintem meg mindegy, csak nőjünk  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Január 20. - 21:08:10

Jobban átgondolva igazatok van, hiszen ha nagy a terpesz, akkor a comb belső részének kell nagyon feszülnie, mivel olyan mintha "szét akarna csúszni" a láb.  ::)

Bár én már csak így lábazok: http://www.turcsek.hu/edzesprogramlabizomgyakorlatok.html    !+"% !+"% Legjobban a guggolás közbeni bicepszezés jött be, próbáljátok ki ti is.  ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 21:12:05

Ezek nagyon jó stabilizációs gyakorlatok (kb a fele :D) el is mentettem!  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 20. - 22:00:13
Annyira lázba jöttem a KISS koncert híre hallatán, hogy ijedtemben lementem mellezni ma, mert sok jó hírt kaptam ;D
ferdepaos nyomás egykezesekkel
40*12*3
Nem volt nagyobb kézisulyzó, fasz ki is volt vele
negatív nyomás
80*12
100*10
120*8
Ezt nem nagyon csinálom, de jó volt
Összetolás ferdepadon
28*10*3

tárogatás
18*20*2
alsó csigás tárogatás
4*amennyi ment

Meg vádliztam kicsikét, meg hasaztam.
aztán meg cipeltem egy kis futópadot,mert megkértek és én szeretek segíteni. ;D
Legurítottam utána egy jó kis Myofusion turmixot, most meg épp zabálok a tévé elött.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Január 20. - 22:37:27
Úgy látom elkéstem pedig szívesen segítettem volna.Csak hogy nyomatékosítva legyen: Nagy terpesz=combközelítő
                                                                                                                     Kis terpesz=távolító
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 20. - 22:45:31
Úgy látom elkéstem pedig szívesen segítettem volna.Csak hogy nyomatékosítva legyen: Nagy terpesz=combközelítő
                                                                                                                     Kis terpesz=távolító

Én szinte mindig nagyobb terpeszben csináltam a guggit... nem is értem miért csodálkozom, hogy nyáron folyton kidörzsölődik a belső combim, mert állandó jelleggel összeér a kettő...  ::) :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 23:33:55
Úgy látom elkéstem pedig szívesen segítettem volna.Csak hogy nyomatékosítva legyen: Nagy terpesz=combközelítő
                                                                                                                     Kis terpesz=távolító

Én szinte mindig nagyobb terpeszben csináltam a guggit... nem is értem miért csodálkozom, hogy nyáron folyton kidörzsölődik a belső combim, mert állandó jelleggel összeér a kettő...  ::) :'(

Kicsit szét kellene ékelni a két combodat, akkor nem lenne ilyen gond  @:-)  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 20. - 23:37:52
Úgy látom elkéstem pedig szívesen segítettem volna.Csak hogy nyomatékosítva legyen: Nagy terpesz=combközelítő
                                                                                                                     Kis terpesz=távolító

Én szinte mindig nagyobb terpeszben csináltam a guggit... nem is értem miért csodálkozom, hogy nyáron folyton kidörzsölődik a belső combim, mert állandó jelleggel összeér a kettő...  ::) :'(

Kicsit szét kellene ékelni a két combodat, akkor nem lenne ilyen gond  @:-)  :D

Nem teszek úgy, mint ha nem tudnám milyen ékre gondoltál...  ***)))  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 20. - 23:49:32

Ezt bírom benned  :-*  ****)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Január 20. - 23:51:50
tegyél úgy...akkor szemléltethetné ;D
Elfogyott a flex,ropog a térdem... :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 20. - 23:55:06
tegyél úgy...akkor szemléltethetné ;D
Elfogyott a flex,ropog a térdem... :-\

De ha nem teszek úgy, akkor rögtön a tárgyra térhetünk...  ;D

Én nem is használtam eddig ízület védőt... no de majd mostanában biztos fogok...  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Január 21. - 09:50:24
tegyél úgy...akkor szemléltethetné ;D
Elfogyott a flex,ropog a térdem... :-\

De ha nem teszek úgy, akkor rögtön a tárgyra térhetünk...  ;D

Én nem is használtam eddig ízület védőt... no de majd mostanában biztos fogok...  :)
Nekem is vesz most muter izületvédőt!  :-!  @:-) @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 21. - 10:01:19
tegyél úgy...akkor szemléltethetné ;D
Elfogyott a flex,ropog a térdem... :-\

De ha nem teszek úgy, akkor rögtön a tárgyra térhetünk...  ;D

Én nem is használtam eddig ízület védőt... no de majd mostanában biztos fogok...  :)
Nekem is vesz most muter izületvédőt!  :-!  @:-) @:-)

Fájnak már az izületeid, vagy megelőzés céljából fogod használni?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 21. - 10:19:59
Tegnap nálam bicepsz - tricepsz edzés volt.
Bemelegítés után:
Francia rudas bicepsz 40kg 4*10
Egykezes beforgatós bic. 18kg 4*2*12
Scott pados bic. 4*16

Karnyújtás fej mögött 4*16
Homlokraengedés 35kg 4*12
Csigás letolás szűken 3*12 (elfogyott a szufla  :D )

Úgyérzem a diéta is kezd alakulni, mert egy ér kijött a bicepszemen.Nektek ez nem nagy dolog, de én világ életemben kövér gyerek voltam, szal ilyet még nem láttam magamon  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Január 21. - 10:21:58
tegyél úgy...akkor szemléltethetné ;D
Elfogyott a flex,ropog a térdem... :-\

De ha nem teszek úgy, akkor rögtön a tárgyra térhetünk...  ;D

Én nem is használtam eddig ízület védőt... no de majd mostanában biztos fogok...  :)
Nekem is vesz most muter izületvédőt!  :-!  @:-) @:-)

Fájnak már az izületeid, vagy megelőzés céljából fogod használni?
Mind a kettő.  ****:))) Derekam az fájogat hogyha felhúzok vagy guggolok, de egy ideje már nem volt ilyen edzés, szóval most nem fáj.  :) Mással nincs gond.  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 21. - 10:28:05

Csak a korod miatt kérdeztem.Nem biztos, hogy szerencsés a te korodban, ha már fájnak az izületeid. Pár évig még nem biztos, hogy eröltetném a nehéz, összetett gyakorlatokat. Bár ahogy írtad egy ideje nem volt ilyen edzésed, ami szerintem mindenképp jó ötlet.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Január 21. - 10:58:27

Jaja, hanyagolni kéne, meg hanyagolom is. ****:))))))  A derekam meg majd helyre fog jönni szerintem elég hamar, nem vészes szerintem.  :) Addig meg hiperhajlítás meg ilyenek mennek folyamatosan.  o:)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 21. - 11:00:37

Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 22. - 11:04:13
Egy fél év után tegnap ismét külön vállnapot tartottam és edzettem  őket.
Jó érzés volt.Persze kislány súlyokat használtam,nem szerettem volna megsérülni, de összességében nézve jó érzés volt. =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Január 22. - 21:34:19
Holnap szeretném kipróbálni a merev lábas felhúzást.De mivel soha nem csináltam(eügyi okok miatt) ,ezért mire figyeljek? Testtartás,kivitelezés és sötöbö.....
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 22. - 21:40:32
Holnap szeretném kipróbálni a merev lábas felhúzást.De mivel soha nem csináltam(eügyi okok miatt) ,ezért mire figyeljek? Testtartás,kivitelezés és sötöbö.....

Mint ahogy a nevében van legyenek merevek a lábaid és a hátaddal homoríts(egyenes legyen).

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Január 22. - 21:53:32
Holnap szeretném kipróbálni a merev lábas felhúzást.De mivel soha nem csináltam(eügyi okok miatt) ,ezért mire figyeljek? Testtartás,kivitelezés és sötöbö.....

http://www.youtube.com/watch?v=gtevN0SWp-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Január 22. - 22:00:02
 :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Január 23. - 17:37:18
Letudtam a lábazást.Tetszik ez a felhúzás,jól sikerült.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 23. - 21:40:41
Találtam egy tök jó oldalt, a body aranykorának testépítőiről lehet benne tájékozódni; számomra sok újat mutatott.  ****:))))))
Ha valakit érdekel :

http://www.ironage.us/gallery/index.html
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 23. - 21:41:55
Találtam egy tök jó oldalt, a body aranykorának testépítőiről lehet benne tájékozódni; számomra sok újat mutatott.  ****:))))))
Ha valakit érdekel :

http://www.ironage.us/gallery/index.html

Wow, király, de inkább azt mondd, HOGY MI VAN AZ ÓRÁMMAL!!!!!!!! :-} ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 23. - 21:44:46
Találtam egy tök jó oldalt, a body aranykorának testépítőiről lehet benne tájékozódni; számomra sok újat mutatott.  ****:))))))
Ha valakit érdekel :

http://www.ironage.us/gallery/index.html

Wow, király, de inkább azt mondd, HOGY MI VAN AZ ÓRÁMMAL!!!!!!!! :-} ;D

Nem tudom, majd ha elérhető lesz a csávó msn-en, megkérdezem... Remélem nem linkeli el, ha már üzletről van szó. Nekem nem érdekem, neki az lenne sztem...  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 23. - 21:44:58
Találtam egy tök jó oldalt, a body aranykorának testépítőiről lehet benne tájékozódni; számomra sok újat mutatott.  ****:))))))
Ha valakit érdekel :

http://www.ironage.us/gallery/index.html

Micsoda fizikumok voltak a 70-es és 80-as években!  :o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 25. - 20:55:58
Ma Maszat kollégával karoztam egyet.Élvezetes és szuper volt,egy bicepszgyakorlat után egy trickót csináltunk.
Nem emlékszem már, hogy miket, és ennek komoly köze van bizonyos fogproblémáimhoz.
Azután vádliztunk egy könnyedet, Mindketten fájlaltuk is a kis ropikat.Akartunk képet csinálni, de ebből nem lett semmi.Az uriemberen minden izom látszik,bickókon vastag erek kéremszépen.
Úgy érzem, lassan kezd kialakulni a saját edzési "stílusom", végre egyre többször érzem ezt, hogy nemcsak súlyokat pakolok, hanem tudom,mit kell tennem a testemmel.
Szóval, száz szónak is egy a vége, király volt,megismételjük a jövőben,úgy érzem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 25. - 21:24:29
És szemügyre vett egy fiatalembert, aki még x faktor lehet a versenyeken a jövőben. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. Január 25. - 21:32:12
Hogy a picsába lehet az,hogy zabálok mint egy grizli 80%ban tisztán és megálltam 97-98 kiló?Az elmúlt 1hétben 8-9 kaja is becsúszott és nem kis mennyiség!CH is magasan van!Kiegek rendben.Nemi élet szintén!
Mi a faxom a gond? ˝=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Január 25. - 21:33:48
Lehet kimegy ami bement...jó az anyagcseréd nem hagy elhízni ;D gondolom nem vígasztal...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 25. - 21:36:33
Hogy a picsába lehet az,hogy zabálok mint egy grizli 80%ban tisztán és megálltam 97-98 kiló?Az elmúlt 1hétben 8-9 kaja is becsúszott és nem kis mennyiség!CH is magasan van!Kiegek rendben.Nemi élet szintén!
Mi a faxom a gond? ˝=/

Nyolcvan százalékban tisztán eszel, de mit?Mennyit eszel, mint egy grizli, lehet, hogy a súlyod megállt, de minőségben nem vagy jobb? ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. Január 25. - 21:42:54
Barna rizs,kevés burgonya inkább a rizs dominál.Csirke,marha néha pulyka!Csak a marhát sütöm a többi grill.Anyagcserém sztem normál vagyis reggel kábel egyszer és kész.folyadék 5-6 lityó.viszont sokat pislantok sőt nagyon sokat!minőség talán bedurranva jobb de normálba nem látok változást!Mások azt mondják sokat jöttem.lehet testképzavarom van?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 25. - 21:57:13
Barna rizs,kevés burgonya inkább a rizs dominál.Csirke,marha néha pulyka!Csak a marhát sütöm a többi grill.Anyagcserém sztem normál vagyis reggel kábel egyszer és kész.folyadék 5-6 lityó.viszont sokat pislantok sőt nagyon sokat!minőség talán bedurranva jobb de normálba nem látok változást!Mások azt mondják sokat jöttem.lehet testképzavarom van?

Nem hinném, hogy testképzavarod lenne, nekem is az volt az első gondolatom, hogy minőségben javultál,és a súly nem változott.Szerintem az nem baj,javítsd a minőséged, szerintem az is elég látványos.VAgy megpróbálhatod azt is, h megemeled a kalóriabeviteled.Én például a lábazások utáni napokon mindig jóval több kalóriát juttatok be.VAgy hátha vmi szakértő hozzászól.De szerintem nem lehet akkora a baj, inkább csak a fejed akar gyorsabb eredményeket. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. Január 25. - 21:58:46
Lehet igazad van!diétánál meg csak szopom a faszt tavasszal!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 25. - 22:01:15
Még mindig jobb, mintha lennél mondjuk 10 kilóval több, fedetten, esetleg bezsírosodva.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 25. - 23:10:16
Ma Maszat kollégával karoztam egyet.Élvezetes és szuper volt,egy bicepszgyakorlat után egy trickót csináltunk.
Nem emlékszem már, hogy miket, és ennek komoly köze van bizonyos fogproblémáimhoz.
Azután vádliztunk egy könnyedet, Mindketten fájlaltuk is a kis ropikat.Akartunk képet csinálni, de ebből nem lett semmi.Az uriemberen minden izom látszik,bickókon vastag erek kéremszépen.
Úgy érzem, lassan kezd kialakulni a saját edzési "stílusom", végre egyre többször érzem ezt, hogy nemcsak súlyokat pakolok, hanem tudom,mit kell tennem a testemmel.
Szóval, száz szónak is egy a vége, király volt,megismételjük a jövőben,úgy érzem.

"Mindketten fájlaltuk is a kis ropikat"   :D

Nemsokkal marad el a vádlid a combomtól  ;D

Nagyon fasza volt ez az edzés, eddig is tudtam,h 1 edzőtárs sokban hozzájárulna a fejlődésemhez de ma be is bizonyosodott.

Sokszor lemegyek a terembe, lenyomom a szokásost majd hazamegyek.Sablonos, unalmas.

Ma megint új fejezet nyílt a vádlizásomban, ugyanis a magas ismétlés szám mellett nem fordítottam eleget a koncentrációra, és ez a vetkőző sorozat megintcsak brutál.

A kissrác meg nagyon komoly, hihetetlen,h 1 istenadta genetikával otthoni kajával mit lehet elérni.ha nem adja fel biztos,h sokra viszi.

Köszi a mintát  8)

Legközelebb valami brutál lábazás, legalább valaki segít felpakolni Neked azt a kibaszott sok tárcsát  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 26. - 08:54:53
Nekem is jót tenne egy edzőtárs, érzem. Sajnos az időbeosztásom miatt, ez felejtős...vagy nagyon nehéz lenne összehozni. Bár gondolkodom, hogy jövő hónaptól a reggeli edzéseket átteszem estére.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Január 26. - 09:58:32
Én szívesen edzenék veled csak a távolság a gond! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 26. - 10:07:32
Igen , Maszatnak igaza van, meg Balunak is, egyszerűen fejben más az egész, ha van veled valaki.Még egyismétlés, és a biztonságérzet, ezek sokat számítanának a mindennapi edzésekben.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 26. - 10:54:14
Én szívesen edzenék veled csak a távolság a gond! ;D

Én nem szívesen edzenék veled, szerencsére nagy is a távolság  ;-oo-;  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 26. - 10:55:01
Igen , Maszatnak igaza van, meg Balunak is, egyszerűen fejben más az egész, ha van veled valaki.Még egyismétlés, és a biztonságérzet, ezek sokat számítanának a mindennapi edzésekben.

Ez így van, én is sokat jöttem az elmúlt pár hónapban mióta van segítőm  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 13:37:39
Nekem is jót tenne egy edzőtárs, érzem. Sajnos az időbeosztásom miatt, ez felejtős...vagy nagyon nehéz lenne összehozni. Bár gondolkodom, hogy jövő hónaptól a reggeli edzéseket átteszem estére.

Én úgy edzenék Veled reggel 7körül  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Január 26. - 14:34:59
Én szívesen edzenék veled csak a távolság a gond! ;D

Én meg veled edzenék szívesen de ezek a melóhelyi beosztások... ;D ;D
Nem tudom hogy lehetne megoldani,pedig az őszi szezonra jó lenne valahogy együtt készülni ****:)))))) @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 26. - 16:17:41
Nekem is jót tenne egy edzőtárs, érzem. Sajnos az időbeosztásom miatt, ez felejtős...vagy nagyon nehéz lenne összehozni. Bár gondolkodom, hogy jövő hónaptól a reggeli edzéseket átteszem estére.

Én úgy edzenék Veled reggel 7körül  ;D

Maszat, nem mindegy, hogy reggel 7kor edzeni mész vagy a Coroba?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 16:24:22
Nekem is jót tenne egy edzőtárs, érzem. Sajnos az időbeosztásom miatt, ez felejtős...vagy nagyon nehéz lenne összehozni. Bár gondolkodom, hogy jövő hónaptól a reggeli edzéseket átteszem estére.

Én úgy edzenék Veled reggel 7körül  ;D

Maszat, nem mindegy, hogy reggel 7kor edzeni mész vagy a Coroba?  ;D

Már nem ;D

Még jövőhéten Dave Seamant lehet adom, meg akkor után 1 lightos corót de utána kisanygal leszek!  o:)

Februártol legalább a kajámat rendbeteszem, nyitok 1 edzés és életvitelváltozás naplót és elindulok a "jó" ösvényen ::)  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Január 26. - 16:25:42
Maszat, nem mindegy, hogy reggel 7kor edzeni mész vagy a Coroba?  ;D
!+"% Łł= ****:)))
Azért a Coro.ba buli után megy az ember fia, tehát buliból - buliba. Maszat csak kardiós edzésnek fogja fel ezt a 36 - 40 órát. 4-5 kg - nak lőttek is így.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Január 26. - 16:27:03
Februártol legalább a kajámat rendbeteszem, nyitok 1 edzés és életvitelváltozás naplót és elindulok a "jó" ösvényen ::)  ;D
Ne..., ne... ne menj a fény felééé!!!
 ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 16:31:32
Maszat, nem mindegy, hogy reggel 7kor edzeni mész vagy a Coroba?  ;D
!+"% Łł= ****:)))
Azért a Coro.ba buli után megy az ember fia, tehát buliból - buliba. Maszat csak kardiós edzésnek fogja fel ezt a 36 - 40 órát. 4-5 kg - nak lőttek is így.  ;D

Az ilyen kis bulik után még a vállam is eres  ;D

De nem, elég votl ebböl.Nem ezért edzek Én már évek óta,h ledobáljam!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 26. - 16:34:13
Maszat, nem mindegy, hogy reggel 7kor edzeni mész vagy a Coroba?  ;D
!+"% Łł= ****:)))
Azért a Coro.ba buli után megy az ember fia, tehát buliból - buliba. Maszat csak kardiós edzésnek fogja fel ezt a 36 - 40 órát. 4-5 kg - nak lőttek is így.  ;D

Az ilyen kis bulik után még a vállam is eres  ;D

De nem, elég votl ebböl.Nem ezért edzek Én már évek óta,h ledobáljam!
Én is emiatt hagytam abba a bulizást.Egy hónap kemény munkáját simán elviszi egy hosszabb buli.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 16:37:44

7vége milyen volt?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 26. - 16:43:18
Én szívesen edzenék veled csak a távolság a gond! ;D

Ejjj...jó is lenne!!  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Január 26. - 16:53:01
BAlu,hol is akarsz edzeni? ***))) és milyen időszakban? ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 26. - 16:55:54
BAlu,hol is akarsz edzeni? ***))) és milyen időszakban? ***)))

Valszeg este lesz, de még nem biztos, ki kell próbálnom pár hétig. És GildaMax 5.
Ne ijesztgess.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 16:57:32
BAlu,hol is akarsz edzeni? ***))) és milyen időszakban? ***)))

Valszeg este lesz, de még nem biztos, ki kell próbálnom pár hétig. És GildaMax 5.
Ne ijesztgess.  ;D

Fasti lesz a személyi mentorod(tárcsa pakolód  ;D)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Január 26. - 17:00:02
BAlu,hol is akarsz edzeni? ***))) és milyen időszakban? ***)))

Valszeg este lesz, de még nem biztos, ki kell próbálnom pár hétig. És GildaMax 5.
Ne ijesztgess.  ;D

Fasti lesz a személyi mentorod(tárcsa pakolód  ;D)

Fastor: "Gyerünk Mester! Erős vagy! Ez igen! Szépen haladsz! Következő sorozatban mennyi súly legyen fenn főnök? Már rakom is. "  ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Január 26. - 17:00:24
...(tárcsa pakolód  ;D)
Bazzeeeg! Kiköptem a zöldteát!  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Január 26. - 17:01:33
Mindenkinek  :-p
akarjon az ember jóindulatú lenni, szegény Baluval :'( ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Január 26. - 17:02:31
Mindenkinek  :-p
akarjon az ember jóindulatú lenni, szegény Baluval :'( ;D

most akkor Balu,hogy lesz izmos?  :'( :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 17:02:58
Mindenkinek  :-p
akarjon az ember jóindulatú lenni, szegény Baluval :'( ;D

most akkor Balu,hogy lesz izmos?  :'( :'(

veszett fejsze nyele  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Január 26. - 17:04:35
BAlu,hol is akarsz edzeni? ***))) és milyen időszakban? ***)))

Valszeg este lesz, de még nem biztos, ki kell próbálnom pár hétig. És GildaMax 5.
Ne ijesztgess.  ;D

Fasti lesz a személyi mentorod(tárcsa pakolód  ;D)

Fastor: "Gyerünk Mester! Erős vagy! Ez igen! Szépen haladsz! Következő sorozatban mennyi súly legyen fenn főnök? Már rakom is. "  ****:))) ****:)))
***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 26. - 17:14:02
Kicsit éhes voltam, és mivel asszony nincs itthon (én meg csodának határos módon igen), így úgy döntöttem rossz leszek és rendelek. Lusta voltam most kaját csinálni. Szóval lecsúszott 1 bolognais pizza, 1 kentucky hamburger, 1 sajtburger, 1 csokis muffin és 1 adag gesztenyepüré tejszínhabbal.  /7%
Betöltöttem.  ;D
Nekem néha kellenek az ilyen napok...jól esik a lelkemnek.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Január 26. - 17:14:30
Mindenkinek  :-p
akarjon az ember jóindulatú lenni, szegény Baluval :'( ;D

most akkor Balu,hogy lesz izmos?  :'( :'(

Sehogy! Mert ha Balun rajtamarad a 60 kilo, fasti sehogy sem birja levenni! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Január 26. - 17:15:15
Mindenkinek  :-p
akarjon az ember jóindulatú lenni, szegény Baluval :'( ;D

most akkor Balu,hogy lesz izmos?  :'( :'(

Sehogy! Mert ha Balun rajtamarad a 60 kilo, fasti sehogy sem birja levenni! ;D
100-140 kilótmég leveszek róla,ha bajvan :-/-(-:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 17:16:45
Kicsit éhes voltam, és mivel asszony nincs itthon (én meg csodának határos módon igen), így úgy döntöttem rossz leszek és rendelek.

ilyen esetben mást is lehet ám rendelni ami házhoz jön  >:D   ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Január 26. - 17:17:11
Kicsit éhes voltam, és mivel asszony nincs itthon (én meg csodának határos módon igen), így úgy döntöttem rossz leszek és rendelek.

ilyen esetben mási is lehet ám rendelni ami házhoz jön  >:D   ;D
neked már 6 napja nemszabad :-/-(-: ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 26. - 17:19:52
Kicsit éhes voltam, és mivel asszony nincs itthon (én meg csodának határos módon igen), így úgy döntöttem rossz leszek és rendelek.

ilyen esetben mást is lehet ám rendelni ami házhoz jön  >:D   ;D

Persze, aztán szedegessem össze a hajszálakat meg minden...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 17:20:21
Kicsit éhes voltam, és mivel asszony nincs itthon (én meg csodának határos módon igen), így úgy döntöttem rossz leszek és rendelek.

ilyen esetben mási is lehet ám rendelni ami házhoz jön  >:D   ;D
neked már 6 napja nemszabad :-/-(-: ;D

reggel azon filóztam,h akkor mi is a dátum amire virágot kell majd vennem.De ezek szerint Te képben vagy  ;D

Na nyomok valami edzés elötti szuper kaját, választhatok bableves, szendvics vagy tojásrántotta között(ma már benyomtam 8 tojást)

Éljen a fejlődés  :angry:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 17:21:04
Kicsit éhes voltam, és mivel asszony nincs itthon (én meg csodának határos módon igen), így úgy döntöttem rossz leszek és rendelek.

ilyen esetben mást is lehet ám rendelni ami házhoz jön  >:D   ;D

Persze, aztán szedegessem össze a hajszálakat meg minden...  ;D

csúnyát kell hívni!Az olcsóbb is, meg zsákot is húzhatsz a fejére  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 26. - 17:24:22
Kicsit éhes voltam, és mivel asszony nincs itthon (én meg csodának határos módon igen), így úgy döntöttem rossz leszek és rendelek.

ilyen esetben mást is lehet ám rendelni ami házhoz jön  >:D   ;D

Persze, aztán szedegessem össze a hajszálakat meg minden...  ;D

csúnyát kell hívni!Az olcsóbb is, meg zsákot is húzhatsz a fejére  ;D

Csúnyát meg minek hívjak? Neked ez a perveziód? Csúnya nőket dugni, miközben zsákot húzol a fejükre?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 17:27:51

Te rinyáltál a hajszálak miatt.
Most mondjam el a titkot,h ugyan olyan szinű hajjal rendelkező luxuskurvát kell hívni?Hülye leszek  ;D

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Január 26. - 17:49:59
Kicsit éhes voltam, és mivel asszony nincs itthon (én meg csodának határos módon igen), így úgy döntöttem rossz leszek és rendelek.

ilyen esetben mási is lehet ám rendelni ami házhoz jön  >:D   ;D
neked már 6 napja nemszabad :-/-(-: ;D

reggel azon filóztam,h akkor mi is a dátum amire virágot kell majd vennem.De ezek szerint Te képben vagy  ;D

Mondhatni feltekeny ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. Január 26. - 18:06:36
Hivjál kopasz kurv@t... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 26. - 22:36:27
Ma melleztem egy kurvajót, asszem jó erőben vagyok magamhoiz képest, de ezt csak azért írtam be, hogy legyen köze a badihoz.A Hammer gépes nyomásnál az uccso sorozatban oldalanként négy huszas figyelt fenn, ebbe még belement négy ismétlés.ELLENBEN olyan tuti kis 16-18körüli puncik voltak lenn, hogy teljesen kész voltam, feszes gatyók, hetyke kislánycicik,hamvas bőr...és erre még a recepciósunk aki gyönyörű, szegényt úgy bámultam, mint egy szép darab húst. ;D
NA jó edzés volt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 22:43:59
F@szért nem mára beszéltük meg a közös edzést  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 26. - 22:47:45
Kitudakolomm ikor járnak, legközelebb akkor tréningezünk! ;D
Persze kicsit megijedtek, mikor az egyik ilyen negyven körüli pali fél méterre tőlük elkezdte nekem ezt a mondatot ismételni jó nyomatékosan:"Basznám őket, mind a tököt!" ;D ;D ;D ;D
Azok az igazi, moasz kezdünk buliba járni lányok,hajj, de sokszor meg fogják még kapni... 8)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Január 26. - 23:01:23
kis 16-18körüli puncik voltak lenn, hogy teljesen kész voltam, feszes gatyók, hetyke kislánycicik,hamvas bőr...

Ez a mondat, annyira szeeeep  <3! Meselj meg, nagyon erdekel az edzesed. Kepeket veletlenul nem csinaltal?  ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 23:02:39
Nincs 1 kicsit tele a szervezetetek  tökötök?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 26. - 23:13:34
kis 16-18körüli puncik voltak lenn, hogy teljesen kész voltam, feszes gatyók, hetyke kislánycicik,hamvas bőr...

Ez a mondat, annyira szeeeep  <3! Meselj meg, nagyon erdekel az edzesed. Kepeket veletlenul nem csinaltal?  ***)))

Sajnos képet nem csináltam, négyen voltak, egy az ilyen kis befordult volt,volt egy fekete hajú, ő olyan kis incselkedően nézett, kerekded cicik, kicsi popsi,volt egy ilyen alternatív, vagy hogy hívjam, melltartó nélkül, vágod azt a 16 éves könnyed cickót Jordan??Feszes bimbókkal.jajj.Meg volt egy elöl deszka, viszont jó koffer volt rajta meg jó hajlítók.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 26. - 23:15:10

ha már msot ilyen reakciók jönnek, 2-3 héten belül rájuk fogsz ugrani  ;D   >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Január 26. - 23:15:42
kis 16-18körüli puncik voltak lenn, hogy teljesen kész voltam, feszes gatyók, hetyke kislánycicik,hamvas bőr...

Ez a mondat, annyira szeeeep  <3! Meselj meg, nagyon erdekel az edzesed. Kepeket veletlenul nem csinaltal?  ***)))

Sajnos képet nem csináltam, négyen voltak, egy az ilyen kis befordult volt,volt egy fekete hajú, ő olyan kis incselkedően nézett, kerekded cicik, kicsi popsi,volt egy ilyen alternatív, vagy hogy hívjam, melltartó nélkül, vágod azt a 16 éves könnyed cickót Jordan??Feszes bimbókkal.jajj.Meg volt egy elöl deszka, viszont jó koffer volt rajta meg jó hajlítók.

Ezt mar el se merem kepzelni  @-o @-o @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 26. - 23:18:45
Tegnap én is egy olyan szöszkével hiperhajlítóztam, hogy ugh!
Egyenes hátközépig érő haj, copfban, fekete feszülős atléta, feszes cicik (mondtam neki, hogy összeöltöztünk ;D)
Fekete passzos nadrág, de olyan passzos, hogy a barackvonalakat kiadta :D kemény kerek fenék., itt is mélyen simulva a nadrág, és szép barna bőr!
Háth, ennyi! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 26. - 23:20:31
Arra vágyom, hogy melltartó nélküli ilyen tinilányok édesgessenek a feszes bimbijükkel mindig mikor a terembe megyek, evvel is emleve a teszoszteronszintemet ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Január 26. - 23:40:21
100  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Január 27. - 01:20:35
kis 16-18körüli puncik voltak lenn, hogy teljesen kész voltam, feszes gatyók, hetyke kislánycicik,hamvas bőr...

Ez a mondat, annyira szeeeep  <3! Meselj meg, nagyon erdekel az edzesed. Kepeket veletlenul nem csinaltal?  ***)))

Sajnos képet nem csináltam, négyen voltak, egy az ilyen kis befordult volt,volt egy fekete hajú, ő olyan kis incselkedően nézett, kerekded cicik, kicsi popsi,volt egy ilyen alternatív, vagy hogy hívjam, melltartó nélkül, vágod azt a 16 éves könnyed cickót Jordan??Feszes bimbókkal.jajj.Meg volt egy elöl deszka, viszont jó koffer volt rajta meg jó hajlítók.
az ilyen csajok a gyengéim 0o0o0 :-)o-:
http://www.youtube.com/watch?v=8-2tE0zDeFg
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Január 27. - 01:36:35
Kitudakolomm ikor járnak, legközelebb akkor tréningezünk! ;D
Persze kicsit megijedtek, mikor az egyik ilyen negyven körüli pali fél méterre tőlük elkezdte nekem ezt a mondatot ismételni jó nyomatékosan:"Basznám őket, mind a tököt!" ;D ;D ;D ;D
Azok az igazi, moasz kezdünk buliba járni lányok,hajj, de sokszor meg fogják még kapni... 8)
HÁHÁHÁHÁHÁHÁ aza beszólás
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 27. - 09:52:48
Ma melleztem egy kurvajót, asszem jó erőben vagyok magamhoiz képest, de ezt csak azért írtam be, hogy legyen köze a badihoz.A Hammer gépes nyomásnál az uccso sorozatban oldalanként négy huszas figyelt fenn, ebbe még belement négy ismétlés.ELLENBEN olyan tuti kis 16-18körüli puncik voltak lenn, hogy teljesen kész voltam, feszes gatyók, hetyke kislánycicik,hamvas bőr...és erre még a recepciósunk aki gyönyörű, szegényt úgy bámultam, mint egy szép darab húst. ;D
NA jó edzés volt.

És remélem mondtad nekik, hogy az Extremefit-ben Balunál kell jelentkezni a legjobb minőségű proteinért!?  :-)-  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 27. - 09:57:14
Természetesen hozzád irányítottam őket, tudod én csak böjtöset eszem, és imádkozom, hogy messzire elkerüljön a kísértés.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 27. - 09:57:50
Természetesen hozzád irányítottam őket, tudod én csak böjtöset eszem, és imádkozom, hogy messzire elkerüljön a kísértés.

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 27. - 16:36:24
Tegnap lábaztam egy jót, fincsi volt.
A menü:           - combfeszítő sok ismétléssel, bemelegítésnek
                      - elölguggolás
                      - kitörés
                      - lábtológép
                      - combfeszítő kissebb ismétlésszámmal (8-15)
                      - combhajlítás ülve gépen
                      - merevlábú felhúzás

Jól esett ez a tréning.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 27. - 16:47:15
Tegnap lábaztam egy jót, fincsi volt.
A menü:           - combfeszítő sok ismétléssel, bemelegítésnek
                      - elölguggolás
                      - kitörés
                      - lábtológép
                      - combfeszítő kissebb ismétlésszámmal (8-15)
                      - combhajlítás ülve gépen
                      - merevlábú felhúzás

Jól esett ez a tréning.

ezek akár mehetnének 1 edzőnaplóba is  ::)

Én ma lábazok, de 7főn úgy meghajtották a vádlim,h ma alig bírok járni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 27. - 16:49:47
Tegnap lábaztam egy jót, fincsi volt.
A menü:           - combfeszítő sok ismétléssel, bemelegítésnek
                      - elölguggolás
                      - kitörés
                      - lábtológép
                      - combfeszítő kissebb ismétlésszámmal (8-15)
                      - combhajlítás ülve gépen
                      - merevlábú felhúzás

Jól esett ez a tréning.

ezek akár mehetnének 1 edzőnaplóba is  ::)

Én ma lábazok, de 7főn úgy meghajtották a vádlim,h ma alig bírok járni.

Gondolkodtam rajta...de aztán nem nyitottam. Talán majd legközelebb.  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 27. - 20:53:44
Na lenyomtam Én is a lábat.
Elég szarul ment, de jól esett, azt a kis hányást a végén leszámítva  ;D

3x20 lábnyújtás kis súllyal.
Ezután elkezdtem guggolni, most max 6okat akartam,h 1 kis súlyt is tudjak felpakolni.Sajnos rá kellett jönnöm,h a paprikáskrumpli, a bableves meg a húslevesés és társai(amiket már 2hónapja fogyasztok) nem a legjobb antikatabolikus ételek.

Éppen ezért a végén 110be a 6.at már majd besz@rva előrehajolva derékból nyomtam ki  @-o   :-[

Utána lábtoló 4x6
Lábhajlítás     3x15

Közbe aktívan nyomattam meghalokhogyharámnézeltöl kapott size on termékmintát.Talán ezért azt gondoltam,h még 1 merev lábas felhúzás is belefér 3x8 70kilóba.

Az itókát sem kívántam annyira meg a hasamat is szorította az öv, ugyhogy az öltözőbe kidobtam 1 jó nagy taccsot  ;D

Ugyan csak meghalokhogyharámnézel tegnap elött úgy kinyírta a vádlimat,h menni alig bírok, ugyhogy ma azt nem edzettem.Csak a baj van ezzel a palival  ;D

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Január 27. - 22:31:34
Ugyan csak meghalokhogyharámnézel tegnap elött úgy kinyírta a vádlimat,h menni alig bírok, ugyhogy ma azt nem edzettem.Csak a baj van ezzel a palival  ;D
Dehogy! Csak te lettél a Pádávánja és gondoskodik a fejlődésedről!  ;D
Össz!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 27. - 22:43:58
Kellett is ez a vádlimnak!  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 28. - 09:33:58
Ma legyilkolom őket megint!!!!!!!!!! :-/--
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 28. - 12:00:49
Meg volt a mai mell, bicepsz edzés.

Mellnél pumpálós napom következett, kicsit magasabb ismétlésszám, gépes gyakorlatokkal.
- Smith gépes nyomás 30fokon
- Hammer strength mell gép
- Tárogatás gépen

Bicepsz:
- Franciarúdas bicepsz
- Egykezes bicepsz 45fokos padon fekve
- Scott pad gépen

Utána kicsi vádli.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 28. - 12:45:42
Ma legyilkolom őket megint!!!!!!!!!! :-/--

Hát Te beteg vagy ;D
Alig tudtam elmenni a fürdőszobáig, este meg felkeltem állandóan úgy fáj :o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 28. - 13:07:04
Meg volt a mai mell, bicepsz edzés.

Mellnél pumpálós napom következett, kicsit magasabb ismétlésszám, gépes gyakorlatokkal.
- Smith gépes nyomás 30fokon
- Hammer strength mell gép
- Tárogatás gépen

Bicepsz:
- Franciarúdas bicepsz
- Egykezes bicepsz 45fokos padon fekve
- Scott pad gépen

Utána kicsi vádli.  ;D

Küldjed Balu!Most ébredtem fel, szusszantam egyet!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 28. - 13:08:05
Meg volt a mai mell, bicepsz edzés.

Mellnél pumpálós napom következett, kicsit magasabb ismétlésszám, gépes gyakorlatokkal.
- Smith gépes nyomás 30fokon
- Hammer strength mell gép
- Tárogatás gépen

Bicepsz:
- Franciarúdas bicepsz
- Egykezes bicepsz 45fokos padon fekve
- Scott pad gépen

Utána kicsi vádli.  ;D

Küldjed Balu!Most ébredtem fel, szusszantam egyet!

De így kimaradt egy csomó étkezés.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 28. - 13:08:33
Meg volt a mai mell, bicepsz edzés.

Mellnél pumpálós napom következett, kicsit magasabb ismétlésszám, gépes gyakorlatokkal.
- Smith gépes nyomás 30fokon
- Hammer strength mell gép
- Tárogatás gépen

Bicepsz:
- Franciarúdas bicepsz
- Egykezes bicepsz 45fokos padon fekve
- Scott pad gépen

Utána kicsi vádli.  ;D

Küldjed Balu!Most ébredtem fel, szusszantam egyet!

Én is csipás szemmel olvastam,h Balu már leedzett.Szegény pára  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 28. - 13:09:18

Ki korán kel, hatalmas izmokat lel.  8-}  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 28. - 13:10:00

Hosszú időkön át le se feküdtem, mégse vagyok hatalmas  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 28. - 13:11:53
És Balu tényleg nagy! :-){ ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 28. - 13:13:17
És Balu tényleg nagy! :-){ ****:))))))

Majd jövő hétvégén nyomunk egy közös tréninget. De a nagytól sajnos még messze vagyok, a minőségről meg ne is beszéljünk.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 28. - 13:24:21
És Balu tényleg nagy! :-){ ****:))))))

Majd jövő hétvégén nyomunk egy közös tréninget. De a nagytól sajnos még messze vagyok, a minőségről meg ne is beszéljünk.  :D

Viszont tudod,hogy lesz ott minőség!Szóval mostmár ne edd tovább a disznósajtot, amit vittem, térj vissza a hárdkór testépítő étrendhez.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 28. - 13:26:56
És Balu tényleg nagy! :-){ ****:))))))

Majd jövő hétvégén nyomunk egy közös tréninget. De a nagytól sajnos még messze vagyok, a minőségről meg ne is beszéljünk.  :D

Fastort ne felejtsétek el  **:))))*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 28. - 13:27:51
ÁÁÁ nem tenne jót az önértékelésemnek.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 28. - 21:28:56
Csináltam ma egy tükrös, nemfeszítőskarosképet.

Tömegelés 4. hete.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 28. - 21:31:46
Hogyrohadj meg mekkora tricepszed van  ;D

Annyira nem is nagy a búrád  :D

Fasza  ****:))))))

Jó sokan vannak olyankor a terembe  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 28. - 21:34:32
Hogyrohadj meg mekkora tricepszed van  ;D

Annyira nem is nagy a búrád  :D

Fasza  ****:))))))

Jó sokan vannak olyankor a terembe  ;D

Kösz.  ;D

Ez csak az egyik szint, általában itt vannak kevesebben.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Január 28. - 21:46:16
Eleg jo, egy zoldsegarustol  ****:)))))) ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 28. - 21:47:01
.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 28. - 21:48:13
Csináltam ma egy tükrös, nemfeszítőskarosképet.

Tömegelés 4. hete.

Többet én se rakok be képet  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Január 28. - 21:51:46
fotoshoppoltam ma egy nagyítós, kibaszottfeszítőskarosképet.

Tömegelés 4. hete.

;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 28. - 21:55:09
Mondtam én, és láűtjátok milyen szigorú képet vág hozzá? :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 28. - 21:56:22
Mondtam én, és láűtjátok milyen szigorú képet vág hozzá? :D

Én már be se merek majd menni az üzletbe, mennyi a házhoz szállítás?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 28. - 21:57:32
Ne félj, majd velem bejössz hétfőn, úgy nem bánt...egyébként meg ugyis a harmadik perctől csak röhögni fog. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 28. - 21:57:43
Mondtam én, és láűtjátok milyen szigorú képet vág hozzá? :D

Én már be se merek majd menni az üzletbe, mennyi a házhoz szállítás?  ;D

Meg jó magas is, én az ilyenektől nagyon félek  ;D Van amelyik még agresszív is, úgy hallottam  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 28. - 21:58:24
Ne félj, majd velem bejössz hétfőn, úgy nem bánt...egyébként meg ugyis a harmadik perctől csak röhögni fog. ;D

Miért mi lesz a 3. percben? Leveszed az álarcod?  :-O  :D :D :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Január 28. - 21:58:58
Mondtam én, és láűtjátok milyen szigorú képet vág hozzá? :D

Én már be se merek majd menni az üzletbe, mennyi a házhoz szállítás?  ;D
Engem sem bántott ma.:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 28. - 21:59:46
Ne félj, majd velem bejössz hétfőn, úgy nem bánt...egyébként meg ugyis a harmadik perctől csak röhögni fog. ;D

Miért mi lesz a 3. percben? Leveszed az álarcod?  :-O  :D :D :D

Nem, hátára fekteti a pulton és csiklandozza a pocakját, Balu meg nevetve kalimpál majd a lábaival  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 28. - 22:00:16
Ne félj, majd velem bejössz hétfőn, úgy nem bánt...egyébként meg ugyis a harmadik perctől csak röhögni fog. ;D

Miért mi lesz a 3. percben? Leveszed az álarcod?  :-O  :D :D :D

Nem, hátára fekteti a pulton és csiklandozza a pocakját, Balu meg nevetve kalimpál majd a lábaival  ;D

 !+"%  ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 28. - 22:00:51
Ne félj, majd velem bejössz hétfőn, úgy nem bánt...egyébként meg ugyis a harmadik perctől csak röhögni fog. ;D

Miért mi lesz a 3. percben? Leveszed az álarcod?  :-O  :D :D :D

faszt, megmutatom neki a karomat. ;DAz elég nevetséges.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Január 28. - 22:01:30
Mondtam én, és láűtjátok milyen szigorú képet vág hozzá? :D

Én már be se merek majd menni az üzletbe, mennyi a házhoz szállítás?  ;D
Engem sem bántott ma.:D

Magassarku csizma?  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 28. - 22:01:41
Ne félj, majd velem bejössz hétfőn, úgy nem bánt...egyébként meg ugyis a harmadik perctől csak röhögni fog. ;D

Miért mi lesz a 3. percben? Leveszed az álarcod?  :-O  :D :D :D

faszt, megmutatom neki a karomat. ;DAz elég nevetséges.

Fúú de durva vagy  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 28. - 22:03:05
Azzal tudnánk megőrjíteni, h az üzlet mellett leülünk, és egész nap kopogtatunk csizmahangot imitálva.Ott állna meg a szíve estére.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 28. - 22:04:09
Azzal tudnánk megőrjíteni, h az üzlet mellett leülünk, és egész nap kopogtatunk csizmahangot imitálva.Ott állna meg a szíve estére.

 ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Január 28. - 22:05:15
Mondtam én, és láűtjátok milyen szigorú képet vág hozzá? :D

Én már be se merek majd menni az üzletbe, mennyi a házhoz szállítás?  ;D
Engem sem bántott ma.:D

Magassarku csizma?  ::)
Nem.:)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 28. - 22:05:23
Addig szívjuk a vérét míg nincs itt, h holnap már be sem tudunk jelentkezn ia fórumra ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 28. - 22:07:08
ez egy jólelkű gyerek, sose csinálna ilyet. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 28. - 22:07:54
ez egy jólelkű gyerek, sose csinálna ilyet. ;)

de most televan  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 28. - 22:30:33
Szóval, ma lábaztam, ami nemolyan érdekes, mint az ,hogy megint lenn voltak a kis sunák!Maszat , kedd lesz a mi napunk.egyébként volt minden mint a búcsúban.Lábtolót vettem főgyakrolatnak ezuttal, raktam rá tárcsákat, mí tele nem lett, nem tudom, h kilo volt.Valamint járulékos gyakorlatok, amik kellenek, na meg KISLÁNYOK! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 28. - 22:37:58
Szóval, ma lábaztam, ami nemolyan érdekes, mint az ,hogy megint lenn voltak a kis sunák!Maszat , kedd lesz a mi napunk.egyébként volt minden mint a búcsúban.Lábtolót vettem főgyakrolatnak ezuttal, raktam rá tárcsákat, mí tele nem lett, nem tudom, h kilo volt.Valamint járulékos gyakorlatok, amik kellenek, na meg KISLÁNYOK! ;D

Jövő7 kedden a kis sunákat ültetjük a lábtolóra, és alulrol csodáljuk majd a kis barackokat  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Január 28. - 22:39:10

megint lenn voltak a kis sunák!

Egesz vegig erre a mondatra vartam  @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 28. - 22:39:28
Szóval, ma lábaztam, ami nemolyan érdekes, mint az ,hogy megint lenn voltak a kis sunák!Maszat , kedd lesz a mi napunk.egyébként volt minden mint a búcsúban.Lábtolót vettem főgyakrolatnak ezuttal, raktam rá tárcsákat, mí tele nem lett, nem tudom, h kilo volt.Valamint járulékos gyakorlatok, amik kellenek, na meg KISLÁNYOK! ;D

Jövő7 kedden a kis sunákat ültetjük a lábtolóra, és alulrol csodáljuk majd a kis barackokat  >:D

Yesssss. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 29. - 11:49:27
Szerintetek nyak mögül nyomáskor, mennyire kellene leengedni a súlyt? Hallottam olyan verziót, hogy ha teljesen leengedem akkor sérülhet a rotátorköpeny és a vállízület. Vélemény, esetleg tapasztalatok?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 29. - 11:53:01
Én nem végzem egyáltalán, ha már nyomás akkor vagy gépen nyomok, vagy egykezesekkel, a nyak mögül nyomás nagyon nem tesz jót  a vállaidnak.ha végzed, akkor is maximum orrmagasságig engedném le.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 29. - 11:56:21
Nekem valahogy jobban bejön, mint a mellről nyomás.A széria elején kissebb súlyokat le szoktam engedni teljesen, de még nem éreztem semmi kellemetlenséget.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 29. - 11:58:15
Azt szokták mondani, h nem  most fogod megérezni. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 29. - 12:02:42
Szerintetek nyak mögül nyomáskor, mennyire kellene leengedni a súlyt? Hallottam olyan verziót, hogy ha teljesen leengedem akkor sérülhet a rotátorköpeny és a vállízület. Vélemény, esetleg tapasztalatok?

Csak fülig. Inkább egykezesekkel nyomj vállból, a fejed mellől, az biztonságosabb és fent tágabb a tartomány  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 29. - 12:03:19
Nekem valahogy jobban bejön, mint a mellről nyomás.A széria elején kissebb súlyokat le szoktam engedni teljesen, de még nem éreztem semmi kellemetlenséget.

Nagyobb súlyoknál sérülhetsz  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 29. - 12:04:47
Szerintetek nyak mögül nyomáskor, mennyire kellene leengedni a súlyt? Hallottam olyan verziót, hogy ha teljesen leengedem akkor sérülhet a rotátorköpeny és a vállízület. Vélemény, esetleg tapasztalatok?

Csak fülig. Inkább egykezesekkel nyomj vállból, a fejed mellől, az biztonságosabb és fent tágabb a tartomány  ;)

Ugyanezt mondom.Nyakból nyomás egykezesekkel.Tökéletes alternatíva, jelentősen alacsonyabb sérülési lehetőséggel.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 29. - 12:05:23
Értettem urak  /:-) Akkor innentől inkább egykezeseket használok  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 29. - 12:07:45
Én ugy vagyok ezekkel, hogy van, aki csinálja és sosem lesz semmi baja, én inkább hanyagolom az ilyesmi veszélyes gyakorlatokat,nehogy sérülés legyen a vége.Szintén így vagyok oldalemelésnél az eszetlen súlyhasználattal.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 29. - 12:39:14
Értettem urak  /:-) Akkor innentől inkább egykezeseket használok  ****:))))))

Nekünk van erre gépünk külön, ami fej mellől indít, lehet másik teremben is van hasonló, keresgélj  ****:)))))) De addig is remek alternatíva az egykezes  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 29. - 13:53:17
Egyszerűen nem tudom felhozni a combhajlítómat rendesen,olyan kiskcsoffadt, hogy az valami szörnyűVárnáma a segítő ötleteket.Merevlábas felhúzást csinálok rendszeresen,  csak a combom elülső része  jóval nagyobb..pedig combhajlító forpresident.Szóval ?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Január 29. - 16:10:29
Egyszerűen nem tudom felhozni a combhajlítómat rendesen,olyan kiskcsoffadt, hogy az valami szörnyűVárnáma a segítő ötleteket.Merevlábas felhúzást csinálok rendszeresen,  csak a combom elülső része  jóval nagyobb..pedig combhajlító forpresident.Szóval ?

Labhajlitogep, kevesebb suly, lassabb vegrehajtas. Labtolo, magas-szeles labtartassal.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: twist - 2010. Január 29. - 17:14:38
Srácok a segítségeteket kérném mégpedig abban, hogy mivel tudnám eggy kicsit megkergetni a súlyom, még úgy 3-4 hónapig nagyon ráérek és fel szeretnék pakolni egy kis tömeget.
Jelenleg megy rizs,csirke,zab,turó,tojás meg a szokásos + reggel este fehérje + edzés után glutamin.
Eggy kis BSN Cellmass ra gondoltam. Vagy esetleg valami más ?
Kösz
ui: ez a moderálás kikészít, sry ha 2x ment el  8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 29. - 17:49:46
Sziasztok

lehet nem jó helyre írom a kérdést de azt szereném megkérdezni hogy ha el vanmaradva a karom a mellemtől hogyan tudnám esetleg szintre hozni a karomat a mellemhez képest? valami ötlet? (Gyakorlatok, ismétlésszámok érdekelnének) :D Köszi szépen

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 29. - 17:50:48
Ezt a chatből inkább áthoztam ide, hátha előbb kap rá választ a kérdező.  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Január 29. - 22:55:09
Srácok a segítségeteket kérném mégpedig abban, hogy mivel tudnám eggy kicsit megkergetni a súlyom, még úgy 3-4 hónapig nagyon ráérek és fel szeretnék pakolni egy kis tömeget.
Jelenleg megy rizs,csirke,zab,turó,tojás meg a szokásos + reggel este fehérje + edzés után glutamin.
Eggy kis BSN Cellmass ra gondoltam. Vagy esetleg valami más ?
Kösz
ui: ez a moderálás kikészít, sry ha 2x ment el  8-}
A kaja tökéletes, ha jól van beosztva. Fehérje turmixra azt írtad, reggel este. Ha a kettőnél szeretnél maradni, akkor inkább edzés után és este legyen. De a legjobb és ha teheted akkor legyen egy reggelinek is, mondjuk a zabpelyheddel együtt fogyasztva!  ;) ****:))))))
A Cellmass - ról nem tudok sokat, csak amit én is olvastam. Viszont a Gaspari SizeOn - ját merem ajánlani!  ****:)))))) Hasonló kategória.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 29. - 23:25:11
Egyszerűen nem tudom felhozni a combhajlítómat rendesen,olyan kiskcsoffadt, hogy az valami szörnyűVárnáma a segítő ötleteket.Merevlábas felhúzást csinálok rendszeresen,  csak a combom elülső része  jóval nagyobb..pedig combhajlító forpresident.Szóval ?

Labhajlitogep, kevesebb suly, lassabb vegrehajtas. Labtolo, magas-szeles labtartassal.

Köcce Jordan ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: twist - 2010. Január 30. - 02:40:09
Srácok a segítségeteket kérném mégpedig abban, hogy mivel tudnám eggy kicsit megkergetni a súlyom, még úgy 3-4 hónapig nagyon ráérek és fel szeretnék pakolni egy kis tömeget.
Jelenleg megy rizs,csirke,zab,turó,tojás meg a szokásos + reggel este fehérje + edzés után glutamin.
Eggy kis BSN Cellmass ra gondoltam. Vagy esetleg valami más ?
Kösz
ui: ez a moderálás kikészít, sry ha 2x ment el  8-}
A kaja tökéletes, ha jól van beosztva. Fehérje turmixra azt írtad, reggel este. Ha a kettőnél szeretnél maradni, akkor inkább edzés után és este legyen. De a legjobb és ha teheted akkor legyen egy reggelinek is, mondjuk a zabpelyheddel együtt fogyasztva!  ;) ****:))))))
A Cellmass - ról nem tudok sokat, csak amit én is olvastam. Viszont a Gaspari SizeOn - ját merem ajánlani!  ****:)))))) Hasonló kategória.
Köszi szépen meglesem  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 30. - 09:59:03
Nyomtam egy váll, tricepsz tréninget, mert tegnap fáradt voltam, így áttettem mára.

Váll:
- Szabad súlyos gépen vállból nyomás
- Oldalemelés
- Oldalemelés csigán
- Döntött törzsű oldalemelés

Tricepsz:
- Letolás kötéllel
- Koponyatörő egykezesekkel
- Letolás rúddal

Jól durrantam, a súlyom megint jött kicsit, 102,2kg-ot mutatott a mérleg.
Nem tudom ki hogy van ezzel, de én 100kg felett néha már alig kapok levegőt, a zokni felvételről edzés után már nem is beszélek...elég nehézkes.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 30. - 10:07:16

106kg vagyok, állva húzom a zoknit. Van még kérdés?  :-}  ))=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 30. - 10:10:33

De te mindig is hatalmas voltál, nekem meg még szoknom kell a 100kg feletti életet.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 30. - 10:11:35

173cm vagyok  :-p  ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 30. - 10:17:03
Nyomtam egy váll, tricepsz tréninget, mert tegnap fáradt voltam, így áttettem mára.

Váll:
- Szabad súlyos gépen vállból nyomás
- Oldalemelés
- Oldalemelés csigán
- Döntött törzsű oldalemelés

Tricepsz:
- Letolás kötéllel
- Koponyatörő egykezesekkel
- Letolás rúddal

Jól durrantam, a súlyom megint jött kicsit, 102,2kg-ot mutatott a mérleg.
Nem tudom ki hogy van ezzel, de én 100kg felett néha már alig kapok levegőt, a zokni felvételről edzés után már nem is beszélek...elég nehézkes.

106kg vagyok, állva húzom a zoknit. Van még kérdés?  :-}  ))=/

De te mindig is hatalmas voltál, nekem meg még szoknom kell a 100kg feletti életet.  ;D

109,5 voltam tegnap bro,de a zoknifelvevés, meg a létezés így már nehéz nekem.De a te 102-d kicsit más minőség, szóval bírd ki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! @:-)

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 30. - 10:18:22

Baszki, nem szarral gurigázol.  ;D Nem is merek edzeni veled jövő héten.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 30. - 10:20:03
Srácok a segítségeteket kérném mégpedig abban, hogy mivel tudnám eggy kicsit megkergetni a súlyom, még úgy 3-4 hónapig nagyon ráérek és fel szeretnék pakolni egy kis tömeget.
Jelenleg megy rizs,csirke,zab,turó,tojás meg a szokásos + reggel este fehérje + edzés után glutamin.
Eggy kis BSN Cellmass ra gondoltam. Vagy esetleg valami más ?
Kösz
ui: ez a moderálás kikészít, sry ha 2x ment el  8-}
Még nempróbáltam sok táplálékkiegészítőt, de a cellmas nekem nagyon bejött.Erőben és tömegben is sokat fejlődtem tőle.Én csak ajánlani tudom  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Január 30. - 10:22:19
Nyomtam egy váll, tricepsz tréninget, mert tegnap fáradt voltam, így áttettem mára.

Váll:
- Szabad súlyos gépen vállból nyomás
- Oldalemelés
- Oldalemelés csigán
- Döntött törzsű oldalemelés

Tricepsz:
- Letolás kötéllel
- Koponyatörő egykezesekkel
- Letolás rúddal

Jól durrantam, a súlyom megint jött kicsit, 102,2kg-ot mutatott a mérleg.
Nem tudom ki hogy van ezzel, de én 100kg felett néha már alig kapok levegőt, a zokni felvételről edzés után már nem is beszélek...elég nehézkes.

106kg vagyok, állva húzom a zoknit. Van még kérdés?  :-}  ))=/

De te mindig is hatalmas voltál, nekem meg még szoknom kell a 100kg feletti életet.  ;D

109,5 voltam tegnap bro,de a zoknifelvevés, meg a létezés így már nehéz nekem.De a te 102-d kicsit más minőség, szóval bírd ki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! @:-)

Baszki, nem szarral gurigázol.  ;D Nem is merek edzeni veled jövő héten.

egyrészt ez már biztos kevesebb lesz a jövő héten ;D másrészt mint mondottam volt,a te súly/minőség arányod azért nem ugyanaz, mint a miénk.Én azért elcserélném a te 102 kilódra az enyémet! ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 30. - 10:36:36
Nekem is ki kellene már próbálni, hogy nem napi 1 izmot edzek meg!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 30. - 10:38:14
Nekem is ki kellene már próbálni, hogy nem napi 1 izmot edzek meg!

Én szeretném a napi 1 izom megedzését, csak a heti 2 mell miatt nem tudom belerakni 5 napba. 6* meg nem bírok lemenni, így is hulla vagyok.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: StaR* - 2010. Január 30. - 10:47:39
Kifogás  ***)))) ****)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 30. - 10:48:49
Kifogás  ***)))) ****)

Nekem így kell csinálnom...sajnos nálam nem működik a 300 edzésterve.  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 30. - 10:49:37
Kifogás  ***)))) ****)

Nekem így kell csinálnom...sajnos nálam nem működik a 300 edzésterve.  ;)
Ott a pont  ****:)))  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 30. - 10:58:04
Muhhahah! Sztár, tegyél mér be egy képet Magadról!  ;D

Mondjuk erre is gondoltam, hogy 2havonta sorba veszem a fos izmaimat, és ezekben a periódusokban az adott izmot edzem 2x a héten!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: StaR* - 2010. Január 30. - 13:21:32
Muhhahah! Sztár, tegyél mér be egy képet Magadról!  ;D

Mondjuk erre is gondoltam, hogy 2havonta sorba veszem a fos izmaimat, és ezekben a periódusokban az adott izmot edzem 2x a héten!

okés :) ja és 16 éves vagyok  O0
(http://img689.imageshack.us/img689/3425/blabala004.jpg)

Semmi retus semmmi flexing :D és még a fények is szarok  :-*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 30. - 21:21:43
Ismét felvetődött bennem egy megválaszolásra váró kérdés.Talán egyszer ha sikerül letúrnom az úszógumit, jólenne ha kockák vennék át a helyét. Hetente 3szor hasazok. Hasprés , lábemelés függeszkedve, rúddal forgolódás. Szal a kérdés.Elég-e ez a 3 gyakorlat és a heti 3 hasazás?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Taki - 2010. Január 30. - 21:40:15
oldal emelés!!!Csináld sokat !!!volt úszó gumi nincs úszó gumi nekem bevált!!!!Jah és néha egy kis kocogás egy kis sprint!!!láb emelés hasonlok én egyébként minden nap edzem!!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 30. - 21:43:35
Muhhahah! Sztár, tegyél mér be egy képet Magadról!  ;D

Mondjuk erre is gondoltam, hogy 2havonta sorba veszem a fos izmaimat, és ezekben a periódusokban az adott izmot edzem 2x a héten!

okés :) ja és 16 éves vagyok  O0
Semmi retus semmmi flexing :D és még a fények is szarok  :-*
Hm, mintha fogytál volna! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 31. - 00:17:25
Muhhahah! Sztár, tegyél mér be egy képet Magadról!  ;D

Mondjuk erre is gondoltam, hogy 2havonta sorba veszem a fos izmaimat, és ezekben a periódusokban az adott izmot edzem 2x a héten!

okés :) ja és 16 éves vagyok  O0
Semmi retus semmmi flexing :D és még a fények is szarok  :-*
Hm, mintha fogytál volna! ;D

Na várjatok  ;D

Csak nem az az eset áll fent,h sztárnak az ip-je megegyezik 300as totyesz ip-jével és a multkori modell alkat helyett 1 "majdnem olyannal" rendelkezik?

Mert akkor kacagok már Én is 1et ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Január 31. - 00:18:08
asszem nem kell NCIS ügynöknek lenni, hogy kitaláljam mi a helyzet :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 31. - 02:17:27
asszem nem kell NCIS ügynöknek lenni, hogy kitaláljam mi a helyzet :)

Kiszáradt szemekkel nehezebb gondolkodni   :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Január 31. - 08:09:16
asszem nem kell NCIS ügynöknek lenni, hogy kitaláljam mi a helyzet :)

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 31. - 09:09:26
Mondjuk, ha jobban megnézem, azér' eléggé szembetűnő a hasonlóság!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Január 31. - 09:19:20
Ugyanaz!!!!  Łł=
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 31. - 10:19:08
oldal emelés!!!Csináld sokat !!!volt úszó gumi nincs úszó gumi nekem bevált!!!!Jah és néha egy kis kocogás egy kis sprint!!!láb emelés hasonlok én egyébként minden nap edzem!!!!
Gondolom elírtad... ***)))
Ha tanácsokat adunk,akkor lehetőleg pontosan.
 ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Taki - 2010. Január 31. - 10:27:40
lehet igazad van ezt értettem oldal emelés alatt!!!
http://www.bodybuilding.com/exercises/detail/view/name/dumbbell-side-bend
lábemelés alatt meg ezt:
http://www.bodybuilding.com/exercises/detail/view/name/hanging-leg-raise
http://www.bodybuilding.com/exercises/detail/view/name/seated-leg-tucks
de köszi a figyelmeztetést Hopika ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 31. - 10:31:15
Én azt olvastam, hogy ettől inkább vastagodik a derekad, mivel fejleszti az oldalsó hasizmot!
Úszógumira kardio edzés és diéta inkább!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 31. - 10:58:19
Mondjuk, ha jobban megnézem, azér' eléggé szembetűnő a hasonlóság!  ;D
ez a kép(fejtől lefelé)... most kaptam egy újjabb motivációt a ma induló diétámhoz  :)
A fejjel most mi bajod?  ????...  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 31. - 11:47:46
Skacok, mi számít jobbnak és miért : Glutamin vagy BCAA (gondolom e tekintetben fontos a halmazállapota is felszívódás szempontjából)?...
Tegyük fel, hogy valaki csak az egyiket engedheti meg magának. Ebben az esetben melyik az ideális választás?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Január 31. - 11:51:09
Szerintem a Glutamin az kötelezőbb tápkieg mint a BCAA! ****:))))))

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 31. - 11:52:56
Skacok, mi számít jobbnak és miért : Glutamin vagy BCAA (gondolom e tekintetben fontos a halmazállapota is felszívódás szempontjából)?...
Tegyük fel, hogy valaki csak az egyiket engedheti meg magának. Ebben az esetben melyik az ideális választás?
A szervezet a BCAA-ból tud Glutamint előállítani, tehát ha mindenképp csak az egyik, akkor BCAA szerintem!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Január 31. - 11:59:14
Skacok, mi számít jobbnak és miért : Glutamin vagy BCAA (gondolom e tekintetben fontos a halmazállapota is felszívódás szempontjából)?...
Tegyük fel, hogy valaki csak az egyiket engedheti meg magának. Ebben az esetben melyik az ideális választás?
A szervezet a BCAA-ból tud Glutamint előállítani, tehát ha mindenképp csak az egyik, akkor BCAA szerintem!

 ****:)))))) ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Taki - 2010. Január 31. - 12:01:14
vagy esetleg egy olyan komplex amibe mind a kettő megtalálható!!!
(moderálva)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Január 31. - 12:02:54
Skacok, mi számít jobbnak és miért : Glutamin vagy BCAA (gondolom e tekintetben fontos a halmazállapota is felszívódás szempontjából)?...
Tegyük fel, hogy valaki csak az egyiket engedheti meg magának. Ebben az esetben melyik az ideális választás?
A szervezet a BCAA-ból tud Glutamint előállítani, tehát ha mindenképp csak az egyik, akkor BCAA szerintem!

Remek, újabb adalékkal bővült a tudásom; köszönöm!  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 31. - 12:05:25
vagy esetleg egy olyan komplex amibe mind a kettő megtalálható!!!

ezért majd kapsz itt egy virtuális seggberúgást  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: StaR* - 2010. Január 31. - 12:10:10
Mondjuk, ha jobban megnézem, azér' eléggé szembetűnő a hasonlóság!  ;D

Hát azért ez még nem skill :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: StaR* - 2010. Január 31. - 12:10:10
Az a kép 16 éves koromba készült. Most töltöttem a 17 et. A súlyom 99,5 kg a magasságom 188cm. A mellkasom 118cm széles a derekam 91 cm. Karom 41 alkar 31,5. Testzsír 13% körül így tömegelés közepén. TÖmegelés alatt megy 4,5 kg Sterol Gainer+1 kg Creatine Phosphate+4*13 Creatine transzport pezsgőtabletta:)
emellé vitaminok 1000 el és az étrendem is rendbe van szerintem.(Tehát nem szoktam "Káros" Dolgokat enni).  Nem tudom mit gondoltok de ahogy végignézek a mostani fiatalokon nem gyengén vagyok nagyobb náluk szal jöhet a fika nyugodtande előőte mutassatok már magatokrol egy 16-17 éves kori képet köszönöm szépen. (A képek telósak azért ilyenszar a képminősége :S)
(http://img300.imageshack.us/img300/377/p3001102058.jpg)
(http://img198.imageshack.us/img198/4563/p3001102100.jpg)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 31. - 12:14:20
Star, ti Takival jobbnál jobbnál jobb tápkiegeket használtok!
Persze te viszed a prímet a kreatin foszfáttal!  ****:))))))
Mellesleg mi 16-17évesen nem más képével akartunk bemutatkozni!
Talán, ha nem így kezded, nem kapsz ennyi fikázást!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 31. - 12:17:05
Az a kép 16 éves koromba készült. Most töltöttem a 17 et. A súlyom 99,5 kg a magasságom 188cm. A mellkasom 118cm széles a derekam 91 cm. Karom 41 alkar 31,5. Testzsír 13% körül így tömegelés közepén. TÖmegelés alatt megy 4,5 kg Sterol Gainer+1 kg Creatine Phosphate+4*13 Creatine transzport pezsgőtabletta:)
emellé vitaminok 1000 el és az étrendem is rendbe van szerintem.(Tehát nem szoktam "Káros" Dolgokat enni).  Nem tudom mit gondoltok de ahogy végignézek a mostani fiatalokon nem gyengén vagyok nagyobb náluk szal jöhet a fika nyugodtande előőte mutassatok már magatokrol egy 16-17 éves kori képet köszönöm szépen. (A képek telósak azért ilyenszar a képminősége :S)
(http://img300.imageshack.us/img300/377/p3001102058.jpg)
(http://img198.imageshack.us/img198/4563/p3001102100.jpg)

Szia

Alul láthatod egy barátom 17 éves kori képét, jelenleg kb 2x ekkora, és még talán jobb is a minősége. Most 19 éves.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 31. - 12:18:35
Most nézem, hogy elég sokféle krémet, meg szemceruzát, vagy mi a f@szomat használsz!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 31. - 12:19:32
Most nézem, hogy elég sokféle krémet, meg szemceruzát, vagy mi a f@szomat használsz!  ;D

Még a régi képnél említette,h model!  8-}   ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 31. - 12:21:21
Most nézem, hogy elég sokféle krémet, meg szemceruzát, vagy mi a f@szomat használsz!  ;D

Még a régi képnél említette,h model!  8-}   ;D
Jah, tényleg!  !+"% ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Január 31. - 12:23:21
Most nézem, hogy elég sokféle krémet, meg szemceruzát, vagy mi a f@szomat használsz!  ;D

 !+"% Łł=
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Január 31. - 12:25:08
Az a kép 16 éves koromba készült. Most töltöttem a 17 et. A súlyom 99,5 kg a magasságom 188cm. A mellkasom 118cm széles a derekam 91 cm. Karom 41 alkar 31,5. Testzsír 13% körül így tömegelés közepén. TÖmegelés alatt megy 4,5 kg Sterol Gainer+1 kg Creatine Phosphate+4*13 Creatine transzport pezsgőtabletta:)
emellé vitaminok 1000 el és az étrendem is rendbe van szerintem.(Tehát nem szoktam "Káros" Dolgokat enni).  Nem tudom mit gondoltok de ahogy végignézek a mostani fiatalokon nem gyengén vagyok nagyobb náluk szal jöhet a fika nyugodtande előőte mutassatok már magatokrol egy 16-17 éves kori képet köszönöm szépen. (A képek telósak azért ilyenszar a képminősége :S)
(http://img300.imageshack.us/img300/377/p3001102058.jpg)
(http://img198.imageshack.us/img198/4563/p3001102100.jpg)

Szia

Alul láthatod egy barátom 17 éves kori képét, jelenleg kb 2x ekkora, és még talán jobb is a minősége. Most 19 éves.
Jah, mindezt parizeres szendvicsből, naturálon. Tömegeléskor keresztszálkás háttal. És életében nem diétázott.  :'( :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Január 31. - 12:26:15
Azthittem, hogy az én tájékozatlanságomban van a hiba, mert oldalemelésnél a vállra ható gyakira gondoltam.  ;D
Mindenképpen szeretném megdolgozni az oldalsó hasizmot is, mert elég széles a derekam és szerintem homokóra alakom lenne a nélkül.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2010. Január 31. - 12:26:28
Most nézem, hogy elég sokféle krémet, meg szemceruzát, vagy mi a f@szomat használsz!  ;D

 !+"% Łł=

ne röhögtessetek mán' na hát mán' korán reggel!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Január 31. - 12:29:17
Nosztalgiázunk? :D Akkor énis nyomok egy régi képet (kb 17 lehetek rajta szerintem)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 31. - 12:29:48
Most nézem, hogy elég sokféle krémet, meg szemceruzát, vagy mi a f@szomat használsz!  ;D

 !+"% Łł=

ne röhögtessetek mán' na hát mán' korán reggel!  :D
Efit, azér' te is beismerhetnéd, hogy hat az a massz géjner!  ;D
Zsolti, melyik krém tetszik ennyire?  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Január 31. - 12:33:20
Az a kép 16 éves koromba készült. Most töltöttem a 17 et. A súlyom 99,5 kg a magasságom 188cm. A mellkasom 118cm széles a derekam 91 cm. Karom 41 alkar 31,5. Testzsír 13% körül így tömegelés közepén. TÖmegelés alatt megy 4,5 kg Sterol Gainer+1 kg Creatine Phosphate+4*13 Creatine transzport pezsgőtabletta:)
emellé vitaminok 1000 el és az étrendem is rendbe van szerintem.(Tehát nem szoktam "Káros" Dolgokat enni).  Nem tudom mit gondoltok de ahogy végignézek a mostani fiatalokon nem gyengén vagyok nagyobb náluk szal jöhet a fika nyugodtande előőte mutassatok már magatokrol egy 16-17 éves kori képet köszönöm szépen. (A képek telósak azért ilyenszar a képminősége :S)
(http://img300.imageshack.us/img300/377/p3001102058.jpg)
(http://img198.imageshack.us/img198/4563/p3001102100.jpg)

Látom az Amway bejátszik.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: StaR* - 2010. Január 31. - 12:33:37
Jólvan leszophattok most már :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Január 31. - 12:34:01
Jólvan leszophattok most már :D

szabad így beszélni?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2010. Január 31. - 12:34:26
Most nézem, hogy elég sokféle krémet, meg szemceruzát, vagy mi a f@szomat használsz!  ;D

 !+"% Łł=

ne röhögtessetek mán' na hát mán' korán reggel!  :D
Efit, azér' te is beismerhetnéd, hogy hat az a massz géjner!  ;D
Zsolti, melyik krém tetszik ennyire?  :D

A k rémes mellékhatásokra gondolsz?  :D Egy pár fiatalnál előjöhet ilyesmi ha nem vigyáz.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 31. - 12:38:38
Most nézem, hogy elég sokféle krémet, meg szemceruzát, vagy mi a f@szomat használsz!  ;D

 !+"% Łł=

ne röhögtessetek mán' na hát mán' korán reggel!  :D
Efit, azér' te is beismerhetnéd, hogy hat az a massz géjner!  ;D
Zsolti, melyik krém tetszik ennyire?  :D

A k rémes mellékhatásokra gondolsz?  :D Egy pár fiatalnál előjöhet ilyesmi ha nem vigyáz.  :D
Látod, ahelyett, hogy ajánlanál neki valami hasznosat is, csak rémisztgeted!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Taki - 2010. Január 31. - 12:47:20
Figyelj ide gabe nem tudom mit fikázol engem !!de ha valami bajod van legalább mond meg nem vagyok paraszt hogy ne értsem meg a kritikát!!!Biztos hogy te sem vagy tökéletes...de ha te úgy gondolod az vagy akkor le kalapal barátom!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 31. - 12:50:11
Figyelj ide gabe nem tudom mit fikázol engem !!de ha valami bajod van legalább mond meg nem vagyok paraszt hogy ne értsem meg a kritikát!!!Biztos hogy te sem vagy tökéletes...de ha te úgy gondolod az vagy akkor le kalapal barátom!
Hol fikáztalak taki? Nem tűnt fel, hogy levették a linkedet is? barátom
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Taki - 2010. Január 31. - 12:54:29
de feltünt tudtam mikor már irtad hogy kapok érte egy segbe rugást!!!De mi a bajod a kiegeimel attól hogy még nem azokat használom amit te külön ember vagyok????
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 31. - 12:55:49
Miven, mindenki már most elkezdett készülni a nyárra?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Január 31. - 12:57:34
Mint valami del-amerikai szappanoperaban.  ;D Mindenki olyan erzelmes lett itt  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2010. Január 31. - 12:58:00
Most nézem, hogy elég sokféle krémet, meg szemceruzát, vagy mi a f@szomat használsz!  ;D

 !+"% Łł=

ne röhögtessetek mán' na hát mán' korán reggel!  :D
Efit, azér' te is beismerhetnéd, hogy hat az a massz géjner!  ;D
Zsolti, melyik krém tetszik ennyire?  :D

A k rémes mellékhatásokra gondolsz?  :D Egy pár fiatalnál előjöhet ilyesmi ha nem vigyáz.  :D
Látod, ahelyett, hogy ajánlanál neki valami hasznosat is, csak rémisztgeted!  ;D

Én ezen a szinten csak sok szerencsét tudok ajánlani.  ;)  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 31. - 13:40:08
Nekem csak 19-20 éves kori képem van.Bescannelt fotó-mivel anno nem volt digit gép...
 @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Január 31. - 13:41:28
 :-)!

Ez a forma ma is ütne egy junior mezőnyben!!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 31. - 13:43:59
:-)!

Ez a forma ma is ütne egy junior mezőnyben!!!!

Akkor még azt hittem edzeni fogok...  !+"%
Elkezdtem bekészülni,aztán mégsem mentem el a versenyre...agyatlanként...megnéztem és sima dobogó lehetett volna...
 @-o @-o @-o

Jobb nekem a másik színpad.
 @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 31. - 14:14:16
:-)!

Ez a forma ma is ütne egy junior mezőnyben!!!!

Akkor még azt hittem edzeni fogok...  !+"%
Elkezdtem bekészülni,aztán mégsem mentem el a versenyre...agyatlanként...megnéztem és sima dobogó lehetett volna...
 @-o @-o @-o

Jobb nekem a másik színpad.
 @:-)
írnál pár sort arról, hogyan nézett ki akkor a táplálkozásod, edzésed?  :-)!

Azt ne akard tudni... @-o
A mostani tudásommal 100x jobb eredményt lehetett volna elérni (és a mostani kiegészítőkkel).
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Lantos Johnny - 2010. Január 31. - 14:46:52
Van még esélyed ****:)))))) ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 31. - 14:59:18
Ja...  @-o
31 évesen 2 gerincsérvvel...televarrva...
Maradok a sportnál,de csak hobbiszinten.Remélem az még menni fog.
 ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Január 31. - 15:47:47
Ez nekem új Hopi!
Karaj volt a forma!  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Január 31. - 15:59:01
Ez nekem új Hopi!
Karaj volt a forma!  ****:))))))
Hát köszönöm...nekem sajnos régi... @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Január 31. - 16:12:08
Nekem csak 19-20 éves kori képem van.Bescannelt fotó-mivel anno nem volt digit gép...
 @-o

ez odabasz ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Január 31. - 16:51:33
Nekem csak 19-20 éves kori képem van.Bescannelt fotó-mivel anno nem volt digit gép...
 @-o

csúcsos bicepsz, eres has  @-o

Az igen  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Január 31. - 17:57:01
Nekem csak 19-20 éves kori képem van.Bescannelt fotó-mivel anno nem volt digit gép...
 @-o

csúcsos bicepsz, eres has  @-o

Az igen  ****:))))))

És a vádli már itt is ütött  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Január 31. - 18:07:16
Elötte-utána topicba ha jól emlékszem már volt valamelyik kép ezek közül :)
HATALMAS RESPECT  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Február 01. - 10:57:07
Köszönöm srácok,de sajnos ez már nagyon régi és nem is lesz szerintem "ilyenben" már részem...
 :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 01. - 11:13:34
Köszönöm srácok,de sajnos ez már nagyon régi és nem is lesz szerintem "ilyenben" már részem...
 :-\

Csak rajtad múlik miszta!  8)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2010. Február 01. - 13:09:37
Nahát Hopi.. ::) bizonyos tekintetben sorstársad vagyok. Elkezdtem készülni, hasonlóan, csak a diéta alatti törvényszerű gyengülés, teltség hiány miatt meggyőztem magam, nem érdemes tovább csinálni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 01. - 20:01:16
Hosszú idő után ma ismét este edzek. Már van bennem 6 étkezés, úgy érzem így jobb lesz, mint reggel 1 kajával. Az elején biztos furcsa lesz, vissza kell még szoknom, de bízok benne, hogy beválik.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Február 01. - 20:04:28
Na arcok, én is újra indultam ma, mint a gelesztás kárász raj!
Reggel lemérlegeltem egyet,üresen: 98,3 kg. Nem is rosz, persze ez semmit nem mond ;D ;D ;D
A kajám még nem pontosan kimért de a napi ch 150g Zabos,gabonás tescosos müzliből, és 250g rizsből állt.
A fehérje kb 50-60 deka csirkemell, 90g tejsavó és 250g zsírszegény túró formájában ment le. Emellett 2g C és egy multivitamin.
Edzésen nem kicsit odatettem magam (egyedül mindig faszán megy  :D ) a program mell, váll és tricepsz volt!
A gyakorlatok:
-30 fokon rúddal nyomás 3 sorozat, 60-70-60 kgval 15-6-10 ismétléssel (maradnom kellett volna végig 60on, de nem hittem, hogy ekkora szar vagyok  ****:))))
-25 fokon egykezesekkel nyomás 24kgval 3x12
-egyenes padon tárogatás 8kgval 3x15 ismétlés, alsó ponton 3-4 percig nyújtva

-oldalemelés 6kgval 3x25 8-7-6kg val 15-15-15 ismétlés
-döntött törzsű oldalemelés 6-7-8 kgval 30-25-20 ismétlés

-ló rugásos tricepsz 6kgval 3x20
-letolás csigán 20-25kgval 3x20-25

A súlyokon ellehet mosolyodni, de amellett hogy kurva gyenge vagyok (azért menne kicsivel több is ) valahogy nem érzem szükségességét most a nagyobb súlynak, inkább végrehajtásra koncentrálok!  8)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Február 01. - 20:09:22
Hosszú idő után ma ismét este edzek. Már van bennem 6 étkezés, úgy érzem így jobb lesz, mint reggel 1 kajával. Az elején biztos furcsa lesz, vissza kell még szoknom, de bízok benne, hogy beválik.
És mi lesz ma terítéken?  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 01. - 20:29:21
Hosszú idő után ma ismét este edzek. Már van bennem 6 étkezés, úgy érzem így jobb lesz, mint reggel 1 kajával. Az elején biztos furcsa lesz, vissza kell még szoknom, de bízok benne, hogy beválik.

Jah biztos fura lesz megszokni,h tele vagy töltve és erős vagy mint az állat  ;D

Á nem, nem tom Neked ez hogy van, Én életemben 2x edzettem úgy,h 1 vagy 2étkezés volt elötte, össze vissza remegett kezem lábam és fél óra után ásítoztam.

Amugy tényleg megérne Neked is meg Josénak is 1 fasza edzésnaplót nyitni, tuti sok embert érdekelne  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 01. - 21:02:17
jaja, mindkettő nyisson!  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Február 01. - 21:09:48
jaja, mindkettő nyisson!  ****:))))))
Most néztem pár nyáron készült képem... ::)
Még kicsit várok, és lehet belenyitok a magán életem személyes kiteregetésébe  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Taki - 2010. Február 01. - 21:10:26
Hajrá  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Február 01. - 21:17:10
jaja, mindkettő nyisson!  ****:))))))
Most néztem pár nyáron készült képem... ::)
Még kicsit várok, és lehet belenyitok a magán életem személyes kiteregetésébe  ;D
Łł=  várjuk !és Baluét is A Kapitány /:-)
Globális moderátor  :-){
Master  ****:))))))
 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 01. - 21:23:13
Na megjöttem edzésből.Nyissatok szépen topicot srácok. ****) ;D
Jordan, mi van a lábaddal, gyógyítja a snickers?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 01. - 21:27:35
Na megjöttem edzésből.Nyissatok szépen topicot srácok. ****) ;D
Jordan, mi van a lábaddal, gyógyítja a snickers?

Jar hozzam egy kis masszorcsaj, aki ugy helyrerakta, hogy mar szinte nem is latszik a labamon semmi.
(Mielott erdekoldnetek, sima masszor.  ;D Bar ha megkernem, kicspakodna nekem az, de nem akarom  ;D)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 01. - 21:30:37
Én egy ilyen sima masszőrcsajt keresnék, csak nem Írországban.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 02. - 09:50:44
Azt kell mondanom, jó volt az esti edzés, de még ezt is szoknom kell, mint anno a reggelit. Kicsit később tudtam elindulni innen az üzletből, így elég későn értem haza...ezt még össze kell hoznom valahogy, mert asszonnyal így szinte nem is látjuk egymást. De megoldjuk, ez nem okozhat problémát.

Mell volt és bicepsz.

Mell: - Fekvenyomás vízszintes padon
       - Kekvenyomás egykezesekkel 30fokos padon
       - Keresztcsiga
       - Nyomás gépen
       - Tárogatás gépen

Bicepsz: - Karhajlítás egykezesekkel
            - Karhajlítás francia rúddal
            - Karhajlítás 45fokos padon egykezesekkel

Ma pihi lesz, holnap meg láb.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 03. - 13:51:36
Tegnapi hátedzésem:

Húzódzkodás 4x8-10
Lehúzás csigán tarkóhoz 4x10
Evezés 4x10
ülve evezés váltott karral 5x12

A hát téma miatt mondom, hogy a húzódzkodás után már éreztem, hogy be van durranva a hátam, mégis kellett a többi 13 sorozat, hogy minden ponton érezzem a vérbőséget! Igazából még Fűrészelést is akartam csinálni, csak nem volt időm rá!
ÉS én is egyetértek GAb-bel, mint fastor, bár nem tudom az ki!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 03. - 17:01:02
Tegnapi hátedzésem:

Húzódzkodás 4x8-10
Lehúzás csigán tarkóhoz 4x10
Evezés 4x10
ülve evezés váltott karral 5x12

A hát téma miatt mondom, hogy a húzódzkodás után már éreztem, hogy be van durranva a hátam, mégis kellett a többi 13 sorozat, hogy minden ponton érezzem a vérbőséget! Igazából még Fűrészelést is akartam csinálni, csak nem volt időm rá!
ÉS én is egyetértek GAb-bel, mint fastor, bár nem tudom az ki!
durci lessz,mert véletlen elírtam a neved? ::) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 03. - 17:02:27

Ha a LESZ -t végre megtanulod leírni, akkor elnézem neked!  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 03. - 17:06:03
'Nemá, az olyan Fastoros  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 03. - 17:36:09
Tegnapi hátedzésem:

Húzódzkodás 4x8-10
Lehúzás csigán tarkóhoz 4x10
Evezés 4x10
ülve evezés váltott karral 5x12

A hát téma miatt mondom, hogy a húzódzkodás után már éreztem, hogy be van durranva a hátam, mégis kellett a többi 13 sorozat, hogy minden ponton érezzem a vérbőséget! Igazából még Fűrészelést is akartam csinálni, csak nem volt időm rá!
ÉS én is egyetértek GAb-bel, mint fastor, bár nem tudom az ki!
durci lessz,mert véletlen elírtam a neved? ::) ;D
Ha a LESZ -t végre megtanulod leírni, akkor elnézem neked!  :)
megnéztem mit írtam el, és nemértem mibajod, tudtommal így kell ragozni magyarban....
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 03. - 17:45:10
 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Február 03. - 18:22:07
http://www.magyarhelyesiras.hu/    ****)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Sray - 2010. Február 03. - 18:28:10
Jelenlegi forma, elég tré tudom...testzsííír...Lesz még jobb is  :-oD

(http://i46.tinypic.com/2gwrpg6.jpg)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 03. - 19:43:56
Jelentem megejtettem elso edzesemet, dec. 10-e ota.  ;D Hat-mell-vall edzes volt, kb 25-30 perc.
Most remeg mindenem  ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 03. - 19:47:19
Jelentem megejtettem elso edzesemet, dec. 10-e ota.  ;D Hat-mell-vall edzes volt, kb 25-30 perc.
Most remeg mindenem  ;D ;D ;D

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Február 03. - 20:02:56
Jó leszel én tudom  :violinplay3:

Egy kis bádipor és hamar visszaszokoL   ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 03. - 21:38:49
Leírom mit ettem ma, ilyet nagyon nem szoktam, de annyira groteszk menü volt, h alig hiszem el.
Reggeli 150gramm körüli zab, fehérje
aztán  nem sorrendben:Ananászos pulyka,rizs, zöldségf, két sajtburger a mekiből,ecklerfánk,zsíroskenyér hagymával,fehérjeturmix,hal és zöldség,feketeerdő torta,és egy pohár tej. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Február 03. - 21:41:34
Tegnapi hátedzésem:

Húzódzkodás 4x8-10
Lehúzás csigán tarkóhoz 4x10
Evezés 4x10
ülve evezés váltott karral 5x12

A hát téma miatt mondom, hogy a húzódzkodás után már éreztem, hogy be van durranva a hátam, mégis kellett a többi 13 sorozat, hogy minden ponton érezzem a vérbőséget! Igazából még Fűrészelést is akartam csinálni, csak nem volt időm rá!
ÉS én is egyetértek GAb-bel, mint fastor, bár nem tudom az ki!
durci lessz,mert véletlen elírtam a neved? ::) ;D
Ha a LESZ -t végre megtanulod leírni, akkor elnézem neked!  :)
megnéztem mit írtam el, és nemértem mibajod, tudtommal így kell ragozni magyarban....
most ez komoly vagy így viccelsz?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Február 03. - 21:43:22
Leírom mit ettem ma, ilyet nagyon nem szoktam, de annyira groteszk menü volt, h alig hiszem el.
Reggeli 150gramm körüli zab, fehérje
aztán  nem sorrendben:Ananászos pulyka,rizs, zöldségf, két sajtburger a mekiből,ecklerfánk,zsíroskenyér hagymával,fehérjeturmix,hal és zöldség,feketeerdő torta,és egy pohár tej. ;D

Megkívántam..........
Kennem kell egy zsíros deszkát a hagymát meg harapom mellé   ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 03. - 21:44:08
Tegnapi hátedzésem:

Húzódzkodás 4x8-10
Lehúzás csigán tarkóhoz 4x10
Evezés 4x10
ülve evezés váltott karral 5x12

A hát téma miatt mondom, hogy a húzódzkodás után már éreztem, hogy be van durranva a hátam, mégis kellett a többi 13 sorozat, hogy minden ponton érezzem a vérbőséget! Igazából még Fűrészelést is akartam csinálni, csak nem volt időm rá!
ÉS én is egyetértek GAb-bel, mint fastor, bár nem tudom az ki!
durci lessz,mert véletlen elírtam a neved? ::) ;D
Ha a LESZ -t végre megtanulod leírni, akkor elnézem neked!  :)
megnéztem mit írtam el, és nemértem mibajod, tudtommal így kell ragozni magyarban....
most ez komoly vagy így viccelsz?  ;D

az a durva,h szerintem halálosan komolyan gondolja  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 03. - 21:45:23
Leírom mit ettem ma, ilyet nagyon nem szoktam, de annyira groteszk menü volt, h alig hiszem el.
Reggeli 150gramm körüli zab, fehérje
aztán  nem sorrendben:Ananászos pulyka,rizs, zöldségf, két sajtburger a mekiből,ecklerfánk,zsíroskenyér hagymával,fehérjeturmix,hal és zöldség,feketeerdő torta,és egy pohár tej. ;D

Megkívántam..........
Kennem kell egy zsíros deszkát a hagymát meg harapom mellé   ;-oo-;

Atom,told rá!!!!Kurva finom volt! /7%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 03. - 21:49:17
F@szomat most kajolom a hal-rizsemet, de esküszöm kenek már Én is 1 zsíros kenyeret, elötte jól besózom a hagymát.

Csak félek,h eléri a 7%-ot a testzsírom  :'(   ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 03. - 21:51:02
Na elég lesz Maszat! :-Đ ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 03. - 21:53:13
Tegnapi hátedzésem:

Húzódzkodás 4x8-10
Lehúzás csigán tarkóhoz 4x10
Evezés 4x10
ülve evezés váltott karral 5x12

A hát téma miatt mondom, hogy a húzódzkodás után már éreztem, hogy be van durranva a hátam, mégis kellett a többi 13 sorozat, hogy minden ponton érezzem a vérbőséget! Igazából még Fűrészelést is akartam csinálni, csak nem volt időm rá!
ÉS én is egyetértek GAb-bel, mint fastor, bár nem tudom az ki!
durci lessz,mert véletlen elírtam a neved? ::) ;D
Ha a LESZ -t végre megtanulod leírni, akkor elnézem neked!  :)
megnéztem mit írtam el, és nemértem mibajod, tudtommal így kell ragozni magyarban....
most ez komoly vagy így viccelsz?  ;D

az a durva,h szerintem halálosan komolyan gondolja  ;D
mért, a GAbe szót,hogyan ragozzátok, úgy,hogy vele volt valami, pl?
nem a leszre értettem ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Február 03. - 21:55:32

pedig már komolyan kezdtünk aggódni :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Február 03. - 23:04:23
6:30kor kelés, pakolás, kaja stb.
8-tól óra
10-től óra
11:30kor láb edzés:
  -guggolás 5 sorozat (15-12-10-8-6 ismétléssel)
  -merevlábú felhúzás 3 sorozat
  -lábtológép 3 sorozat
  -combhajlító gép 3+1 vetkőző sorozat
  -combfeszítő 3+1 vetkőző sorozat
  vádlira lábtoló gépen 1 lábbal 3 sorozat (jobb-bal-jobb-bal-jobb-bal no pihi) plusz 3 sorozat ülő vádli
14től 8 óra "szalag melletti" munka
és hazaértem, mindjárt hajat nyírok.....ma lement 150g müzli, 500g rizs, 400g csmell 1 tonhal konzerv 5x30g (!) adag fehérje és még 250g túró...ezenkívül 1 zacsi pufirizs, 4 banán, fél liter tej...és fogyok! :-[ :-[ :-[
HALÁL közeli állapot  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: szv - 2010. Február 03. - 23:12:07
http://www.alexmuscleblog.com/en/?t202id=21259&t202kw=4190772  ????... ????... Az érdekeség a kommentbe van, állitolag az öreg csávó 2hét alatt úgy befogyott,igaz-e?! >:D &5*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 03. - 23:25:41
http://www.alexmuscleblog.com/en/?t202id=21259&t202kw=4190772  ????... ????... Az érdekeség a kommentbe van, állitolag az öreg csávó 2hét alatt úgy befogyott,igaz-e?! >:D &5*

nem olvastad a fejlécet? :HOLLYWOOD  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 03. - 23:47:27
fastor a -val, -vel toldalékot mindig a szótőhöz igazítjuk, amennyiben a szó mássalhangzóra végződik, akkor teljes hasonulásal, vagyis a -val, -vel "v" betűje cserélődik a szótő utolsó betűjével!
Mivel a nickem Gabe nem Gab, ezért helytelen amit írtál, mivel a szótő továbbra is Gabe!
 :-!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 03. - 23:51:21
fastor a -val, -vel toldalékot mindig a szótőhöz igazítjuk, amennyiben a szó mássalhangzóra végződik, akkor teljes hasonulásal, vagyis a -val, -vel "v" betűje cserélődik a szótő utolsó betűjével!
Mivel a nickem Gabe nem Gab, ezért helytelen amit írtál, mivel a szótő továbbra is Gabe!
 :-!!!
de mivel az utolsó magánhangzót nem ejtjük,ezért teljes hasonulás van :) de nem biztos, lehet tévedek, ha tudsz erre példát,vagy,hogy hogyan kéne akkor ragozni a neved, akor halgatom, és hiszek neked :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Február 04. - 00:05:40

Gabe-vel, ejtst "gébbel". te 100%-os magyarzseni :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 04. - 01:22:16
Addig dumáltatok róla, míg csak bedobtam 3 szelet zsíros kenyeret Én is, csípős pirosarannyal megpöttyözve, sós hagymával beborítva.

Rajtam nagyon kevés zsír van de olyan lelkiismeret furdalással ettem, elképzeltem ahogy a zsír rakódik le az ereimre, romlik a definíció  ;D

Ez már beteges?  ;D

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 04. - 01:24:46
Addig dumáltatok róla, míg csak bedobtam 3 szelet zsíros kenyeret Én is, csípős pirosarannyal megpöttyözve, sós hagymával beborítva.

Rajtam nagyon kevés zsír van de olyan lelkiismeret furdalással ettem, elképzeltem ahogy a zsír rakódik le az ereimre, romlik a definíció  ;D

Ez már beteges?  ;D

Nem, ez jogos!
Mar az avatar kepeden is latszik hogy fedettebb lettel.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 04. - 01:26:06
Addig dumáltatok róla, míg csak bedobtam 3 szelet zsíros kenyeret Én is, csípős pirosarannyal megpöttyözve, sós hagymával beborítva.

Rajtam nagyon kevés zsír van de olyan lelkiismeret furdalással ettem, elképzeltem ahogy a zsír rakódik le az ereimre, romlik a definíció  ;D

Ez már beteges?  ;D

Nem, ez jogos!
Mar az avatar kepeden is latszik hogy fedettebb lettel.  ;D

Akkor elolvasom megint Pamela kardió motivációs szövegét és nekiesek a bicajnak!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 04. - 10:36:13
Ki milyen bemelegítő krémet ajánlana vállra?   ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Február 04. - 10:41:37
Ben Gay
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Február 04. - 10:52:39
Nicoflex,pulcsiba edzés!
A nicoflexxel vigyázz,mert ha kicsit sokat kensz akkor leégeti a nyakad is!  ;D
Engem néha úgy néznek a terembe mikor sokat kenek és a nyakam is piros,de leszarom!  ;D ;D
Probáld ki! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 04. - 10:54:20
Nicoflex,pulcsiba edzés!
A nicoflexxel vigyázz,mert ha kicsit sokat kensz akkor leégeti a nyakad is!  ;D
Engem néha úgy néznek a terembe mikor sokat kenek és a nyakam is piros,de leszarom!  ;D ;D
Probáld ki! ;)

Erről már sok jót olvastam..  :-} Na hátha jön még vélemény  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Február 04. - 10:56:53
Nicoflexet nálunk a gyógyszertárban már nem lehet kapni.  :'( Nővérem akart venni, és azt mondták hogy most már nem lehet kapni.  ????... ????...  Helyette adtak neki valami krémet, ami fele annyit nem ér mint a nicoflex. ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Február 04. - 10:57:00
Tegnapi mellezéskor (is) fájt a vállad?
Szar dolog,énis régóta vállproblémával küzdök.. :(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 04. - 10:59:14
Tegnapi mellezéskor (is) fájt a vállad?
Szar dolog,énis régóta vállproblémával küzdök.. :(

Igen, de most nem annyira, mert nem mentem nagyobb súlyokra. Annyira elkeserítő, hogy a mellem bírná, de nem tudok koncentrálni a fájdalomtól.. Lassan hozzá kell szoknom pedig, így 30 felett már jönnek a gondok  :P
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Sray - 2010. Február 04. - 11:05:37
Tegnapi mellezéskor (is) fájt a vállad?
Szar dolog,énis régóta vállproblémával küzdök.. :(

Igen, de most nem annyira, mert nem mentem nagyobb súlyokra. Annyira elkeserítő, hogy a mellem bírná, de nem tudok koncentrálni a fájdalomtól.. Lassan hozzá kell szoknom pedig, így 30 felett már jönnek a gondok  :P

Morphium?  ;D

Viccet félretéve, nálam ugyanez a probléma áll fönn. Néha elviselhetetlen a fájdalom. Átsugárzik a hátamba is. A karom nehéz néha megtartani (ja és én is 30 fölött vagyok).
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Február 04. - 11:09:05
Nicoflexet próbáld ki. Gondolom a bemelegítés alapos,esetleg még annyit próbálj ki,h pulcsiba edzel.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Február 04. - 11:14:24
Tegnapi mellezéskor (is) fájt a vállad?
Szar dolog,énis régóta vállproblémával küzdök.. :(

Igen, de most nem annyira, mert nem mentem nagyobb súlyokra. Annyira elkeserítő, hogy a mellem bírná, de nem tudok koncentrálni a fájdalomtól.. Lassan hozzá kell szoknom pedig, így 30 felett már jönnek a gondok  :P

 Együtt érzek veletek.Nekem is kib@szottul szokott fájni a vállam.Régebben egyáltalán nem melegítettem be edzések előtt és meg is lett az eredménye:több proenzi3-at,joint-x-et,meg fastum gélt elhasználok negyed év alatt mint egy 90éves ember az égész élete során  ˝=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. Február 04. - 12:51:04
Nekem meg johogy meg nincs ilyen problemam 20eves fejjel.. :) Kremet nem tudok mondani de mongyuk mell elott en szoktam par vallbolnyomast csinalni ruddal meg oldalemelni is meg fekve ruddal is bohockodni es akkor miutan jol atmozgattam magam akkor kezdem a munkasorozatokat.telen persze pulcsiban de van aki nyar fele es hosszuban edz.Proba cseresznye ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 04. - 12:58:49
Ki milyen bemelegítő krémet ajánlana vállra?   ::)

Nicolfex.

Én azt használom a térdemre is meg a vállamra is.

Sokan a teremben ilyen mentolos, hűsítős genyót használnak, szerintem az full szar.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 04. - 13:48:39
Nicoflexet használnék a helyedben, bár az is igaz, hogyha a probléma ekkora fájdalommal jár, és esetleg gyulladásos eredetű, akkor a nicoflex egy idő után súlyosbítani fogja a helyzetet, mivel emeli a hőmérsékletet még jobban.
Inkább azt mondom, próbáld ki a Naturland Sósborszeszes mentolos zselét, avval masszíroztasd a fájó területet mikor nem edzel,én a helyedben minden nap megejteném ezt, valóban hatásos ,le van tesztelve.
Emellé természetesen használd a nicoflexet,de vannak bemelegítő krémek is, amivel elkerülheted azt a rizikót,ami a nicoflexnél megvan.Szerintem persze.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 04. - 14:04:50

igen ezek a mentolos genyók pihenő napokon jók, nem valók bemelegítésre.

A bemelegítésnek a lényege a vérkeringés beindítása az adott területen, amit ezek a bengáj meg tököm tudja milyen gutymók nem csinálnak meg.

Mondjuk én a nicoflexen kívül mást nem ismerek és valóban ha gyulladásos eredetű a fájdalom, akkor nem feltétlen tesz jót neki.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 04. - 14:18:24
Vannak erős ilyen menta és fogalmam sincs milyen összetevőket tartalmazó krémek, golyós stiftek,amik nagyon jók bemelegítésre.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 04. - 15:07:55
Nicoflexet használnék a helyedben, bár az is igaz, hogyha a probléma ekkora fájdalommal jár, és esetleg gyulladásos eredetű, akkor a nicoflex egy idő után súlyosbítani fogja a helyzetet, mivel emeli a hőmérsékletet még jobban.
Inkább azt mondom, próbáld ki a Naturland Sósborszeszes mentolos zselét, avval masszíroztasd a fájó területet mikor nem edzel,én a helyedben minden nap megejteném ezt, valóban hatásos ,le van tesztelve.
Emellé természetesen használd a nicoflexet,de vannak bemelegítő krémek is, amivel elkerülheted azt a rizikót,ami a nicoflexnél megvan.Szerintem persze.

Köszi, ez is használható ötlet, utána járok!  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 04. - 15:09:59
Nicoflexet használnék a helyedben, bár az is igaz, hogyha a probléma ekkora fájdalommal jár, és esetleg gyulladásos eredetű, akkor a nicoflex egy idő után súlyosbítani fogja a helyzetet, mivel emeli a hőmérsékletet még jobban.
Inkább azt mondom, próbáld ki a Naturland Sósborszeszes mentolos zselét, avval masszíroztasd a fájó területet mikor nem edzel,én a helyedben minden nap megejteném ezt, valóban hatásos ,le van tesztelve.
Emellé természetesen használd a nicoflexet,de vannak bemelegítő krémek is, amivel elkerülheted azt a rizikót,ami a nicoflexnél megvan.Szerintem persze.

igen ezek a mentolos genyók pihenő napokon jók, nem valók bemelegítésre.

A bemelegítésnek a lényege a vérkeringés beindítása az adott területen, amit ezek a bengáj meg tököm tudja milyen gutymók nem csinálnak meg.

Mondjuk én a nicoflexen kívül mást nem ismerek és valóban ha gyulladásos eredetű a fájdalom, akkor nem feltétlen tesz jót neki.

Nem tudom hogy gyulladásos-e a téma, de tapogatózok, és ki fog derülni! Most pl egyáltalán nem fáj, sőt már vállból nyomásnál se (régebben ott is fájt) csak fekvenyomásnál. Körül akarom járni, pihentetés kizárva, most 2x úgy meg kell nyomnom az edzést mint máskor  8)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 04. - 22:19:47
Kérdezném, hogy valaki a vett e mostanában nadrágot,és ha igen, hol tette ezt, mert ott tartok, hogy vászongatyában járok ,mivel nem lelek olyan farmert, ami szárát tekintve megfelelne, ami jó, az meg leesik rólam.
esetleg valakinek van ilyen bejáratott helye ahol szokott vásárolni ilyesmit???Fontos szempont lenne még, hogy ne legyen rajta huszonnyolc sárkános hímzés, meg ötvenhét Swarowski kristály.Csak olyan farmer.Funkcionális.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Február 04. - 22:32:11

Én kénytelen módon elővettem a régi World,Drurs,Etnies nadrágjaimat,mivel ezek zsák fazonúak. Az egyenes fazont nem tudom felvenni,.....még.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 04. - 22:46:08
Kérdezném, hogy valaki a vett e mostanában nadrágot,és ha igen, hol tette ezt, mert ott tartok, hogy vászongatyában járok ,mivel nem lelek olyan farmert, ami szárát tekintve megfelelne, ami jó, az meg leesik rólam.
esetleg valakinek van ilyen bejáratott helye ahol szokott vásárolni ilyesmit???Fontos szempont lenne még, hogy ne legyen rajta huszonnyolc sárkános hímzés, meg ötvenhét Swarowski kristály.Csak olyan farmer.Funkcionális.

Helyi piacon vettem párhuzamos szárú farmert, nem mondom hogy bő, de nincs is nagy combom. Máshol nem kaptam nadrágot  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 05. - 00:28:00
Kérdezném, hogy valaki a vett e mostanában nadrágot,és ha igen, hol tette ezt, mert ott tartok, hogy vászongatyában járok ,mivel nem lelek olyan farmert, ami szárát tekintve megfelelne, ami jó, az meg leesik rólam.
esetleg valakinek van ilyen bejáratott helye ahol szokott vásárolni ilyesmit???Fontos szempont lenne még, hogy ne legyen rajta huszonnyolc sárkános hímzés, meg ötvenhét Swarowski kristály.Csak olyan farmer.Funkcionális.
Nyugati skála metró, második emelet, leghátul, rmarks, meg egyéb jó minőségű farmerok, kínai piacos árral IS!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Február 05. - 01:48:17
Kérdezném, hogy valaki a vett e mostanában nadrágot,és ha igen, hol tette ezt, mert ott tartok, hogy vászongatyában járok ,mivel nem lelek olyan farmert, ami szárát tekintve megfelelne, ami jó, az meg leesik rólam.
esetleg valakinek van ilyen bejáratott helye ahol szokott vásárolni ilyesmit???Fontos szempont lenne még, hogy ne legyen rajta huszonnyolc sárkános hímzés, meg ötvenhét Swarowski kristály.Csak olyan farmer.Funkcionális.
;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 05. - 08:00:23
Köszönöm a segítséget, ezek szerint azt mondjátok, nézzek jó alaposan körül ;D
Egyébként úgy döntöttem, h mivle az egész testem satnya, és a lábam csak félig az, ezért szüneteltetni fogom a lábedzést, legalábbis ebben a formában.Igyekszem felhozni a combhajlítómat, meg a külső íveket,de egy időre pihenőre rakom a guggolásokat, meg ilyesmit, mert a felsőtestem lassan olyan, mint vmi nyeszlett könyvtáros felsőteste két tök normális lábbal.
Bár vannak félelmeim, h ugysem bírom ki ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mushroom - 2010. Február 05. - 17:36:27
Srácok, ha az edzés közbeni italom nem csak sima víz + 30 ml folyékony amino lenne, hanem víz + plussz sport, vagy valami hasonló pezsgőtabletta és úgy rá az amino, az nem rontja szét az aminokat? Mármint nem szénsav érzékeny a dolog? Thx
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 05. - 17:38:58
Szerintem nem rontja szét  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mushroom - 2010. Február 05. - 20:11:18
Köszönöm  ;)

Valaki, aki esetleg tutira tudja?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Február 05. - 20:12:27
Srácok, ha az edzés közbeni italom nem csak sima víz + 30 ml folyékony amino lenne, hanem víz + plussz sport, vagy valami hasonló pezsgőtabletta és úgy rá az amino, az nem rontja szét az aminokat? Mármint nem szénsav érzékeny a dolog? Thx

Nem rontja szét.  ;D ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 05. - 20:15:25
 ;D

Nekem is lenne 1 kérdésem.
Ma hát után vádliztam 1et úgy,h a hátam nagyon be volt durranva.

Amikor a vádli gyakorlatokat abbahagytam elég durván szédültem, a legvégén vagy 2percig homályosan láttam.

Ennek oka lehet,h a bedurrant hátamból a vérnek olyan messzire kellett mennie?

Tanácsos 1 erős hát után még 1et vádlizni is?
Mondjuk a hát elég fárasztóra sikeredett, így a vádlit annyira nem is tudtam megedzeni, meg mondom össze vissza szédelegtem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Február 05. - 20:28:20
 ;D

Nekem is lenne 1 kérdésem.
Ma hát után vádliztam 1et úgy,h a hátam nagyon be volt durranva.

Amikor a vádli gyakorlatokat abbahagytam elég durván szédültem, a legvégén vagy 2percig homályosan láttam.

Ennek oka lehet,h a bedurrant hátamból a vérnek olyan messzire kellett mennie?

Tanácsos 1 erős hát után még 1et vádlizni is?
Mondjuk a hát elég fárasztóra sikeredett, így a vádlit annyira nem is tudtam megedzeni, meg mondom össze vissza szédelegtem.

A szédelgés nem attól van. A "vérvándorlás"  ;D azért nem okoz ilyen tüneteket.

Gönye vagy. Maradjunk abban.  ****:)))))) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 05. - 20:29:44

Mi az a gönye  ????...

valamiért a gyöngére asszociáltam  ;D  az még találó is lenne  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mushroom - 2010. Február 05. - 20:43:16
Srácok, ha az edzés közbeni italom nem csak sima víz + 30 ml folyékony amino lenne, hanem víz + plussz sport, vagy valami hasonló pezsgőtabletta és úgy rá az amino, az nem rontja szét az aminokat? Mármint nem szénsav érzékeny a dolog? Thx

Nem rontja szét.  ;D ;)

 :-){ köszönöm
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 06. - 18:49:17
Lehátaztunk,nem volt puncis az edzés, pedig betegek voltunk mint a dög.
Nem emlékszema  sorzatokra, h mennyi volt,de döntött törzsű evezésben160ig mentünk fel,t-ruddal fordított fogással aaszem 110ig, vetkőző sorozattal,mellhez húzás fordított fogással ami suly volt a gépn, nyak mögé volt vetkőző sorozat,ott balu minden sulyt használt a végén, én jóval kevesebbet.Aztán  pull-over 33al én 10ek, ő nyolcak.Husz perc gyaloglás.Nem sokat beszéltünk.Egyszer majdnem hánytam ;DOlyan Blood and Guts hangulat volt.Most pedig 39, 2es lázam van és iszonyat hasmenésem. ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 06. - 19:05:18

Nem szarral gurítotok ti se, milyen súlyokat használtok, respect  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 06. - 19:10:59
Én egyedül az evezésnél sosem mentem fel eddig,azért nem egyedül van  plusz motiváció.A pull overt én többel szoktam, de nagyon kivett a többi gyakorlat.Köszönjük szépen,A hangulat nekem nagyon bejött, ilyen halk csendes odabaszós volt.Azért Balukapitány elég keményen néz ki, így tömegelés közben eres a melle,és olyan felső/belső része van, hogy megint úgy érzem,h nekem nincs felső mellem.Brutál a pali,tömeges,robosztus, keskeny derék, nagy karok, kiemelkedő tricepsz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 06. - 19:13:38

Nem kell terelni, a 160kg-os evezés odabasz na  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 06. - 19:16:46
Akkor legalább tudom h jó a cucc. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 06. - 19:29:10
Akkor legalább tudom h jó a cucc. ;D

 8-) :-)->
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 06. - 19:31:30
Persze aminotablettákat szedtünk be tréning elött, valamint a jól megválasztott kiegészítők arzenáljával táűmogatjuk fejlődésünket ;DÉs ez mind így volt.Sajnos ugy néztem ki a Balu mellett mint egy általános iskolás.
Off:már 39,5 a lázam, picsába. :-Đ
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 06. - 20:16:12
Persze aminotablettákat szedtünk be tréning elött, valamint a jól megválasztott kiegészítők arzenáljával táűmogatjuk fejlődésünket ;DÉs ez mind így volt.Sajnos ugy néztem ki a Balu mellett mint egy általános iskolás.
Off:már 39,5 a lázam, picsába. :-Đ

Én meg melletted néznék ki úgy, nem gond ez  ;-oo-;
Menj, öltözz be melegen, forró tea és pihenj le. Izzadd ki magad, az a legjobb rá. 3000mg C is mehet   ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 06. - 20:24:06
Az lesz, megpucoltam egy kevés narancsot is, c.vitamint már betoltam,gépet a takaróra helyezve fekszem.
 :laugh:Hálistennek az étvágy nem ment el,ennek az egynek örülök.Népileg megfigyeltem,ha nincs étvágy akkor jön nálam az igazi bajvan ;D

Kis on:már egyszer írtam, mostmár hosszabb ideje folyamatosan így nyomom, és aki megteheti, az tegye meg, mert sokat segít az edzésben, IGYATOK EDZÉS KÖZBENI ITALT!
Ma pont csak aminosavak voltak benne nekem, de általában megy bele még nem tudom etz írhatom-e, Dymatize Flud,ugye a folyékony amino,glutamin.Szerintem nagyon hasznos dolog ez,hiba lenne egy ilyen potens időszakban nem ezt tenni ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 06. - 20:27:34

Viszont ha sokat eszel, gátolod a test öngyógyító folyamatait. Szóval moderáltan étkezz szerintem, lehet lemegy 1-2 kg, de hamarabb meggyógyulsz  ;) Meg ezért az 1-2kg-ért lehet nem is kár  ;D (Magamból indulok ki, téged nem ismerlek, lehet nálad is így van  :D )
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 06. - 20:28:25
Hát nem kár nálam sem ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 06. - 21:29:12
Látszik, hogy Balu budán lakik, azóta olyan nagyképű lett, hogy alig ír ide! ;D

Én is lementem ma edzeni, aztán a terem ajtajában visszafordultam, mert 8-ig volt nyitva én meg 7:40-re értem oda!
Azt hittem 9-ig van! Holnap reload!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 06. - 21:33:48
Ilyenek ezek a budaiak....gondolhatod, Öromic edzőcipő, gasp hosszúnadrág, ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 06. - 21:34:30
Ilyenek ezek a budaiak....gondolhatod, Öromic edzőcipő, gasp hosszúnadrág, ***)))
Akinek bejött az élet!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 06. - 21:37:25
Látszik, hogy Balu budán lakik, azóta olyan nagyképű lett, hogy alig ír ide! ;D

Én is lementem ma edzeni, aztán a terem ajtajában visszafordultam, mert 8-ig volt nyitva én meg 7:40-re értem oda!
Azt hittem 9-ig van! Holnap reload!

jajaja  ;D  ;D  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 06. - 21:58:57
Látszik, hogy Balu budán lakik, azóta olyan nagyképű lett, hogy alig ír ide! ;D

Én is lementem ma edzeni, aztán a terem ajtajában visszafordultam, mert 8-ig volt nyitva én meg 7:40-re értem oda!
Azt hittem 9-ig van! Holnap reload!

jajaja  ;D  ;D  ;D
Ezt most mire írtad?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 06. - 22:10:25
Hát a nagyképű moderátorra sztem ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 07. - 00:10:35
Hát a nagyképű moderátorra sztem ;D

Arra arra  ;D  ;D

szó szerint nagy a képe most  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 07. - 00:14:34
Hát a nagyképű moderátorra sztem ;D

Arra arra  ;D  ;D

szó szerint nagy a képe most  ;D

Nem bántani az "arcosokat"  ***))))  ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 07. - 03:47:07
Hát a nagyképű moderátorra sztem ;D

Arra arra  ;D  ;D

szó szerint nagy a képe most  ;D

Nem bántani az "arcosokat"  ***))))  ;D ;D ;D

na a másik... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 07. - 20:36:57
Jordan, ha megint tornázol rendszeresen, folytatod a naplót?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 07. - 20:44:31
Jordan, ha megint tornázol rendszeresen, folytatod a naplót?

Ha normalisan fogok edzeni, akkor egybol. De egyelore csak szokatom visszafele magam.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 07. - 20:49:59
És hogy esett a pihenő?Mindig így csinálod, hogy ennyit kihagysz?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 07. - 20:58:25
És hogy esett a pihenő?Mindig így csinálod, hogy ennyit kihagysz?

Az eddigi legnagyobb kihagyasom eddig 1.5-2 het volt. :D De most kellett. Meg az edzespiheno 2. hete utan is ugy ereztem, hogy szinte faj az egesz testem a faradtsagtol.

Eddig 2 edzesem volt, az is kb 20-25 percesek voltak, laza sulyokkal ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 07. - 21:00:37
És hogy esett a pihenő?Mindig így csinálod, hogy ennyit kihagysz?

Az eddigi legnagyobb kihagyasom eddig 1.5-2 het volt. :D De most kellett. Meg az edzespiheno 2. hete utan is ugy ereztem, hogy szinte faj az egesz testem a faradtsagtol.

Eddig 2 edzesem volt, az is kb 20-25 percesek voltak, laza sulyokkal ;D

Az mit jelent, csak 150nel eveztél?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 07. - 21:02:52
És hogy esett a pihenő?Mindig így csinálod, hogy ennyit kihagysz?

Az eddigi legnagyobb kihagyasom eddig 1.5-2 het volt. :D De most kellett. Meg az edzespiheno 2. hete utan is ugy ereztem, hogy szinte faj az egesz testem a faradtsagtol.

Eddig 2 edzesem volt, az is kb 20-25 percesek voltak, laza sulyokkal ;D

Az mit jelent, csak 150nel eveztél?  ;D

;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 07. - 21:11:47
És hogy esett a pihenő?Mindig így csinálod, hogy ennyit kihagysz?

Az eddigi legnagyobb kihagyasom eddig 1.5-2 het volt. :D De most kellett. Meg az edzespiheno 2. hete utan is ugy ereztem, hogy szinte faj az egesz testem a faradtsagtol.

Eddig 2 edzesem volt, az is kb 20-25 percesek voltak, laza sulyokkal ;D

Mondjuk amilyen súlyokat használsz meg emellé a melód,nem csdoálkozom,hogy kellett egy kis pihi.És ezidő alatt a Snickers gazdasági helyzetén is javítottál azokkal a napi 10-13 darabokkal.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 07. - 21:14:17

Valamibol nekik is meg kell elniuk ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 08. - 13:21:45
Lehátaztunk,nem volt puncis az edzés, pedig betegek voltunk mint a dög.
Nem emlékszema  sorzatokra, h mennyi volt,de döntött törzsű evezésben160ig mentünk fel,t-ruddal fordított fogással aaszem 110ig, vetkőző sorozattal,mellhez húzás fordított fogással ami suly volt a gépn, nyak mögé volt vetkőző sorozat,ott balu minden sulyt használt a végén, én jóval kevesebbet.Aztán  pull-over 33al én 10ek, ő nyolcak.Husz perc gyaloglás.Nem sokat beszéltünk.Egyszer majdnem hánytam ;DOlyan Blood and Guts hangulat volt.Most pedig 39, 2es lázam van és iszonyat hasmenésem. ****:))))))

Ja, jó volt a tréning. Volt hányásközeli állapot meg minden. Megismételjük ezt még.  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 09. - 11:37:32

És megvan a hely elötte a kajához is! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 11:39:33

Fogadjunk marhát ettek edzés elött a marhák  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 09. - 11:44:18

Azt...de itt nem az a lényeg...hanem egy bizonyos fekete nadrág... vaaaaaúúúúúúúúúúú!!!!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 11:45:11
Csak nem valami felszolgáló suncika?  8-)   ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 09. - 11:54:14
Lehátaztunk,nem volt puncis az edzés, pedig betegek voltunk mint a dög.
Nem emlékszema  sorzatokra, h mennyi volt,de döntött törzsű evezésben160ig mentünk fel,t-ruddal fordított fogással aaszem 110ig, vetkőző sorozattal,mellhez húzás fordított fogással ami suly volt a gépn, nyak mögé volt vetkőző sorozat,ott balu minden sulyt használt a végén, én jóval kevesebbet.Aztán  pull-over 33al én 10ek, ő nyolcak.Husz perc gyaloglás.Nem sokat beszéltünk.Egyszer majdnem hánytam ;DOlyan Blood and Guts hangulat volt.Most pedig 39, 2es lázam van és iszonyat hasmenésem. ****:))))))

Ja, jó volt a tréning. Volt hányásközeli állapot meg minden. Megismételjük ezt még.  ;)

És megvan a hely elötte a kajához is! ;D

Fogadjunk marhát ettek edzés elött a marhák  ;D

Azt...de itt nem az a lényeg...hanem egy bizonyos fekete nadrág... vaaaaaúúúúúúúúúúú!!!!  ;D

Veszett kutya ugatja a holdat! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 09. - 11:57:03
Képet kérünk ide: http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=741.msg90142#msg90142
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 11:59:00
Képet kérünk ide: http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=741.msg90142#msg90142

szerintem csak folyt a nyáluk az asztalra, bele a kajába.Eszükbe se volt fényképezni  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 09. - 11:59:51
Szerinted? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 09. - 12:00:11
Képet kérünk ide: http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=741.msg90142#msg90142

És bakker tényleg az a feszülős, fényes gatya volt a csajon, ami egy ideje divat...minden látszik, hova vág be...iszonyat kemény volt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 09. - 12:01:01
fekete gatyába látszott az ugyanolyan fekete bugyi...gabe menj és nézd meg magad, a meat pointnál osztogatta a kaktuszfügés itókát.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 09. - 12:03:44
fekete gatyába látszott az ugyanolyan fekete bugyi...gabe menj és nézd meg magad, a meat pointnál osztogatta a kaktuszfügés itókát.
f@szom má' megint ezé' igyak abból a szarból? ;D
ha odamegyek, tuti nem az lesz ott ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 09. - 12:28:23
Legutóbb ilyen hippikinézetű volt, ez nem tetszett, de ez nagyon jó!Megér egy megnézést.balu azóta álmatlanul forgolódik.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 09. - 12:30:03
Legutóbb ilyen hippikinézetű volt, ez nem tetszett, de ez nagyon jó!Megér egy megnézést.balu azóta álmatlanul forgolódik.

Vaaaaaúúúúúúúúúúúúúú  <3!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 12:34:43
Elképzelem a 2 hülyét ahogy stírölik  ;D

Aztán negyed óráig még fel se mernek állni  ;D  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 09. - 12:36:52
Elképzelem a 2 hülyét ahogy stírölik  ;D

Aztán negyed óráig még fel se mernek állni  ;D  ;D

Utanna is csak azert, hogy berohanjanak a wc-be  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 09. - 12:38:36
Elmondom hogy volt, sajnos nem tudtunk közeli asztalhoz ülni,de én szemből néztem, balu meg megfordult néhányszor ;D
Aztán párszor még visszatértünka  témára.Természetesen.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 12:41:34
az asztal meg billegett jobra balra  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 09. - 12:45:02
Na valami badis témára váltsunk,mert ez itt nem az. ;D

Edzel ma Balu? >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 09. - 12:47:46
Ja, nyomok egy mell edzést.
Erről eszembe jut a szombati fekete nacis csaj, akinek a kis kockás inge olyan szűk volt, hogy a fejében voltak a mellei.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 09. - 12:50:09
Ja, nyomok egy mell edzést.
Erről eszembe jut a szombati fekete nacis csaj, akinek a kis kockás inge olyan szűk volt, hogy a fejében voltak a mellei.  ;D

Reméltem h vmi ilyenrőllesz szó. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 09. - 12:53:30
 !+"%

Betegek vagytok! ;D használtok gyógyszereket?  ;D  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 09. - 12:56:19
Soha nem használtam semmit .SEMMIT. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 09. - 17:40:16
Tanácsot szeretnék kérni, hátha tudtok segíteni, illetve a véleményetekre is kíváncsi vagyok. A vállfájás ahogy olvastam sokunknak problémája (nekem is), viszont ha a jobb lapockám mellett fáj folyamatosan kisugározva úgy, hogy ülni és állni is nehéz huzamosabb ideig egy helyben, annak mi lehet az oka? Húzódó, sajgó fájdalom, permanens, független a mozdulatoktól vagy bármi egyébtől... :-[
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 09. - 19:32:50
Este meló után edzés...mell és bicepsz van betervezve. A bicepszet nem eröltetem túl, most a mell a lényeges, úgy is aszongyák nagy a kezem.  ;D
Szerintem az egykezes nyomógyakorlatokat fogom eröltetni, de majd ezt igazából ott döntöm el. Lehet, hogy vízszintes padon marad a nyomás rúddal, és utána 30fokon egyzessel.
Még mindig szoknom kell ezt az esti edzést, kicsit furcsa, hogy 22:40 körül érek haza.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 09. - 19:43:52
Ja, és egy kis szösszenet tőlem...  ;D   nem mintha akárkit is érdekelne

Vége lett a tömegelésem első fázisának. 102kg-ig mentem fel 95kg-ról, ebből sajnos a hétvégén szerintem le is ment a betegség miatt 2kg, most kb. 100kg lehetek. A következő pár hétben már nem cél a tömeg növelése vagyis a kg-oké, hanem kicsit keményíteni az izmokon. Mondjuk én soha nem szoktam kitűzni nagy célt, sosem akartam 15-20kg-ot felszedni egy tömegnövelés alatt, mert abból ugyan annyi a minőségi izom, mint mondjuk ha felszedek 7-8kg-ot, a többi úgy is csak víz, meg zsír. Az meg minek. Untig elég az a malac, ami feljön ezzel a 7-8kg-al. Ezzel is megfogok szenvedni, ha diétázni akarok majd. Ami odébb lesz.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Február 09. - 19:45:15

Képet  8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 09. - 19:46:13

Azaz, képet! Az előző képen sokkal többnek tűntél Balu mint 102kg  :-)!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 09. - 19:46:32
Ja, és egy kis szösszenet tőlem...  ;D   nem mintha akárkit is érdekelne

Vége lett a tömegelésem első fázisának. 102kg-ig mentem fel 95kg-ról, ebből sajnos a hétvégén szerintem le is ment a betegség miatt 2kg, most kb. 100kg lehetek. A következő pár hétben már nem cél a tömeg növelése vagyis a kg-oké, hanem kicsit keményíteni az izmokon. Mondjuk én soha nem szoktam kitűzni nagy célt, sosem akartam 15-20kg-ot felszedni egy tömegnövelés alatt, mert abból ugyan annyi a minőségi izom, mint mondjuk ha felszedek 7-8kg-ot, a többi úgy is csak víz, meg zsír. Az meg minek. Untig elég az a malac, ami feljön ezzel a 7-8kg-al. Ezzel is megfogok szenvedni, ha diétázni akarok majd. Ami odébb lesz.  :D
Képet  8-}

Annyira tudtam.  ;D

Majd talán a végén, de az sem biztos.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 09. - 19:48:23

Akkor tegy ugy mint Maszat, rakj be fiatalkoru sunak kepeit  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Február 09. - 21:05:27
Este meló után edzés...mell és bicepsz van betervezve. A bicepszet nem eröltetem túl, most a mell a lényeges, úgy is aszongyák nagy a kezem.  ;D
Szerintem az egykezes nyomógyakorlatokat fogom eröltetni, de majd ezt igazából ott döntöm el. Lehet, hogy vízszintes padon marad a nyomás rúddal, és utána 30fokon egyzessel.
Még mindig szoknom kell ezt az esti edzést, kicsit furcsa, hogy 22:40 körül érek haza.  :D
Balu még anno mondtad, hogy te nagy NO fokozó fan vagy... így az esti edzésre hogy oldod meg? vagy ha este is betolsz mondjuk 2 adag pl.:NoxPlodot vagy bármit. tudsz aludni??
Vagy te ezt hogy oldod meg? :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 09. - 22:08:42
Tanácsot szeretnék kérni, hátha tudtok segíteni, illetve a véleményetekre is kíváncsi vagyok. A vállfájás ahogy olvastam sokunknak problémája (nekem is), viszont ha a jobb lapockám mellett fáj folyamato.... kisugározva úgy, hogy ülni és állni is nehéz huzamosabb ideig egy helyben, annak mi lehet az oka? Húzódó, sajgó fájdalom, permanens, független a mozdulatoktól vagy bármi egyébtől... :-[
nem merev véletlenül azon az oldalon a csuklyás izmod, de nagyon? ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 09. - 22:14:26
A balunka mindegy, becsipeget olyan adag NOfokozókat, h nézel.De vmit említett h Mult Héten vmi iszonyat adagokat benyomott azt fenn volt kettőig.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Február 09. - 23:10:20
Mai edzés:
helyett....
17:30-18:30ig, 20-22ig szórólapozás postaládába.......... :-)- :(
(mondjuk maratoni aerobnak hatott az tuti....)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 10. - 05:47:50
Tanácsot szeretnék kérni, hátha tudtok segíteni, illetve a véleményetekre is kíváncsi vagyok. A vállfájás ahogy olvastam sokunknak problémája (nekem is), viszont ha a jobb lapockám mellett fáj folyamato.... kisugározva úgy, hogy ülni és állni is nehéz huzamosabb ideig egy helyben, annak mi lehet az oka? Húzódó, sajgó fájdalom, permanens, független a mozdulatoktól vagy bármi egyébtől... :-[
nem merev véletlenül azon az oldalon a csuklyás izmod, de nagyon? ::)

De...mondjuk mindkét oldalon az, főleg a jobb kő kemény. Már a kezem is nehezen emelem vállmagasság fölé  :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 10. - 09:51:04
Este meló után edzés...mell és bicepsz van betervezve. A bicepszet nem eröltetem túl, most a mell a lényeges, úgy is aszongyák nagy a kezem.  ;D
Szerintem az egykezes nyomógyakorlatokat fogom eröltetni, de majd ezt igazából ott döntöm el. Lehet, hogy vízszintes padon marad a nyomás rúddal, és utána 30fokon egyzessel.
Még mindig szoknom kell ezt az esti edzést, kicsit furcsa, hogy 22:40 körül érek haza.  :D
Balu még anno mondtad, hogy te nagy NO fokozó fan vagy... így az esti edzésre hogy oldod meg? vagy ha este is betolsz mondjuk 2 adag pl.:NoxPlodot vagy bármit. tudsz aludni??
Vagy te ezt hogy oldod meg? :)

Mostanában ritkábban használok NO fokozót. De múlkor este tényleg nyomtam egy pár adagost...3ig voltam fent.  ;D Bár tök mindegy, mivel tegnap semmit nem toltam edzés előtt, mégis fent voltam 2ig. Valahogy nem sikerül időben elaludnom, mióta este edzek.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 10. - 09:58:46
Le kéne kattanni a fekete gatyáról, akkor menne a szuszóka.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 10. - 11:38:18
Tanácsot szeretnék kérni, hátha tudtok segíteni, illetve a véleményetekre is kíváncsi vagyok. A vállfájás ahogy olvastam sokunknak problémája (nekem is), viszont ha a jobb lapockám mellett fáj folyamato.... kisugározva úgy, hogy ülni és állni is nehéz huzamosabb ideig egy helyben, annak mi lehet az oka? Húzódó, sajgó fájdalom, permanens, független a mozdulatoktól vagy bármi egyébtől... :-[
nem merev véletlenül azon az oldalon a csuklyás izmod, de nagyon? ::)

De...mondjuk mindkét oldalon az, főleg a jobb kő kemény. Már a kezem is nehezen emelem vállmagasság fölé  :'(
akkor nyújtsd a csukláydat, de menj el dokihoz, valszeg felír valami izomlazítót, nekem is ilyen volt, mikor huzatot kapott a vállam, ha midnig nyújtod a csukláyt, elkerülhető ez :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 10. - 13:52:11
Le kéne kattanni a fekete gatyáról, akkor menne a szuszóka.

Lehet.  :D

Ja, elfeljtettem leírni a tegnapi edzés tanulságát.  ;D Ha egykezessel nyomtok fekve, és először a combotokra teszitek fel a kézisúlyzót...ne a zsebetekben legyen az MP3 lejátszó.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 10. - 13:53:22
Le kéne kattanni a fekete gatyáról, akkor menne a szuszóka.

Lehet.  :D

Ja, elfeljtettem leírni a tegnapi edzés tanulságát.  ;D Ha egykezessel nyomtok fekve, és először a combotokra teszitek fel a kézisúlyzót...ne a zsebetekben legyen az MP3 lejátszó.  :D

Micsoda egy hujjjjjje vagy ! ;D ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 10. - 13:55:07
Le kéne kattanni a fekete gatyáról, akkor menne a szuszóka.

Lehet.  :D

Ja, elfeljtettem leírni a tegnapi edzés tanulságát.  ;D Ha egykezessel nyomtok fekve, és először a combotokra teszitek fel a kézisúlyzót...ne a zsebetekben legyen az MP3 lejátszó.  :D

Micsoda egy hujjjjjje vagy ! ;D ;D ;D ;D ;D ;D

Szólni remekül szól...csak hát a kijelző...meghalt. Így képeket és videót nem nagyon kell rajta nézegetni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 10. - 13:56:35
Istenem,mondjuk nem szólok, tuti én is bejátszottam volna elöbb-utóbb...de én inkább elhagytam! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 10. - 14:23:52
Istenem,mondjuk nem szólok, tuti én is bejátszottam volna elöbb-utóbb...de én inkább elhagytam! ;D

 !+"% :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 10. - 14:25:59
És azt kis e írom publikba mik voltak rajta, de gondolhatod! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 10. - 14:36:52
És azt kis e írom publikba mik voltak rajta, de gondolhatod! ;D

Eddig eszembe se jutott, hogy nem csak videoklipet tudok tölteni az mp4-re...  ;D
Viszont vmiért az sem sikerült...  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 10. - 14:51:03
Le kéne kattanni a fekete gatyáról, akkor menne a szuszóka.

Lehet.  :D

Ja, elfeljtettem leírni a tegnapi edzés tanulságát.  ;D Ha egykezessel nyomtok fekve, és először a combotokra teszitek fel a kézisúlyzót...ne a zsebetekben legyen az MP3 lejátszó.  :D
A Zempéhárom mióta tud videoklipet?  ***)))) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 10. - 14:51:50
Le kéne kattanni a fekete gatyáról, akkor menne a szuszóka.

Lehet.  :D

Ja, elfeljtettem leírni a tegnapi edzés tanulságát.  ;D Ha egykezessel nyomtok fekve, és először a combotokra teszitek fel a kézisúlyzót...ne a zsebetekben legyen az MP3 lejátszó.  :D
A Zempéhárom mióta tud videoklipet?  ***)))) ;D

Akkor MP4 bakker...kinemszarjale.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 10. - 15:02:41
Este meló után edzés...mell és bicepsz van betervezve. A bicepszet nem eröltetem túl, most a mell a lényeges, úgy is aszongyák nagy a kezem.  ;D
Szerintem az egykezes nyomógyakorlatokat fogom eröltetni, de majd ezt igazából ott döntöm el. Lehet, hogy vízszintes padon marad a nyomás rúddal, és utána 30fokon egyzessel.
Még mindig szoknom kell ezt az esti edzést, kicsit furcsa, hogy 22:40 körül érek haza.  :D
Balu még anno mondtad, hogy te nagy NO fokozó fan vagy... így az esti edzésre hogy oldod meg? vagy ha este is betolsz mondjuk 2 adag pl.:NoxPlodot vagy bármit. tudsz aludni??
Vagy te ezt hogy oldod meg? :)

Mostanában ritkábban használok NO fokozót. De múlkor este tényleg nyomtam egy pár adagost...3ig voltam fent.  ;D Bár tök mindegy, mivel tegnap semmit nem toltam edzés előtt, mégis fent voltam 2ig. Valahogy nem sikerül időben elaludnom, mióta este edzek.

Ismerek olyan magyar bajnok testepitot, aki mar evek ota csak fuves cigi utan tud ejszaka elaludni  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Február 10. - 15:52:32
Na az fasza.Biztos nagy sportember. ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 10. - 18:34:22
Mért ne lehetne az?

Csak az nagy sportember aki az egész életét a testépítésre áldozza, soha ki nem dugja a fejét a házból nemhogy bulizni, de még 1 sört meginni se?

Miért ne szívhatna 1 sportember füvet?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 10. - 18:40:46
Mért ne lehetne az?

Csak az nagy sportember aki az egész életét a testépítésre áldozza, soha ki nem dugja a fejét a házból nemhogy bulizni, de még 1 sört meginni se?

Miért ne szívhatna 1 sportember füvet?

Más az, hogy néha kiengedi valaki a gőzt, meg más az, aki minden este.

Egy bajnoknak példa értékűnek kell lennie szerintem...és a minden este egy apollo az nem hiszem, hogy példa értékű.  ;D
Én is tudok olyanról, amit Jordan írt, tisztelem az eredményeit akiről én tudok, de nem bajnokhoz illő akkor sem.

Ettől függetlenül én is úgy gondolom, hogy a sportember is ember. 
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 10. - 18:45:12
Mért ne lehetne az?

Csak az nagy sportember aki az egész életét a testépítésre áldozza, soha ki nem dugja a fejét a házból nemhogy bulizni, de még 1 sört meginni se?

Miért ne szívhatna 1 sportember füvet?

Ettől függetlenül én is úgy gondolom, hogy a sportember is ember. 

na akkor ezzel a mondatoddal el is mondtad a véleményem.
1 bajnok is finghat jó hangosat az utcán, még ha nem illik akkor is, mert ember.

A papok mutassanak példát azok hülyék nem emberek, 1 testépítő bajnok meg mutasson példát a táplálkozásában meg az edzésében.
Az meg,h minden este elszív valamit, ami számtalan országban legális és itt csak azért nem mert konzervatív paraszt keleteurópaiak vagyunk, hát az meg magánügynek hívják  :)

Mielött valaki azt hiszi,h füvezek elárulom,h nem, szinte erőszakolni kell belém.Már nem vagyok oda érte  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 10. - 18:57:34

Mielött valaki azt hiszi,h füvezek elárulom,h nem, szinte erőszakolni kell belém.

Hat igen  ;D Buli utan nehez elaludni mi?  ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 10. - 19:01:43
na elég az offolásból  ;D

a mai edzést is ki kell hegynom, mert még nem vagyok túl jól.

Így 2napba kell összesűrítenem az 5napos edzést.

Sajnos így csak átmozgató jellegű lesz  :angry:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 10. - 19:15:27
NA mejöttem, hátaztam egyet.Nem is volt rossz.
Mellhez huzás fordított fogással, 50-el két bemelegítő sorozat, majd az összes súllyal ami nem sok ;D 3*8
T-rudas evezés 75*12 100*10 128*6majd vetkőző széria
Fűrészelés 40*3*10
Mellhez húzás szűken fogalmam sincs mennyivel 3*15
Pull over 40*4*8
Aztán ilyen humbuk hátsóváll volt,majd egy óra gyaloglás.a végén vagy izmos lezsek vagy nem.Ez a két lehjetőség van.
Volt egy uj suna is, pici alacsony kerekseggű, azt néztam gyaloglás közbe ahoyg taposott, ez adott nekem erőt h elvisljem a megpróbáltatásokat. ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Február 10. - 21:50:06
azért egy sör meg a bulizás és a fű nem ugyanaz...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 11. - 12:42:50
Tegnap lábaztam egyet.
Azt kell mondjam, a lábtoló gép szerintem nagyon jó a Gilda5-ben. De amennyire jó a lábtoló, annyira rossz az ülő lábtoló gép. Alig férni el benne, és hát nem tudom mi a max. súly rajta...de konkrétan semmit nem éreztem, miközben annyival dolgoztam. És sajnos nem azért, mert olyan rohadt erős vagyok. Valahogy az a gép nekem nem jön be.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 11. - 14:38:40
Adok ma egy lábtréninget, igyekszem nem vadulni, és kibírni, hogy ne guggoljak.Jó lenne kicsit a részleteken dolgozni, mert a csoffadt hitvány felsőte4stemhez képest túl  nagyon a sonkák. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 11. - 19:54:40
Adok ma egy lábtréninget, igyekszem nem vadulni, és kibírni, hogy ne guggoljak.Jó lenne kicsit a részleteken dolgozni, mert a csoffadt hitvány felsőte4stemhez képest túl  nagyon a sonkák. ;D

Végül elaludtam, és ébredésből rendletem inkább egy pizzát.Nem száradt meg időra a szerencsepulóverem.Így módosul a program, szombatra került a lábnap, holnap pedig kar lesz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 11. - 20:04:38
Tegnap lábaztam egyet.
Azt kell mondjam, a lábtoló gép szerintem nagyon jó a Gilda5-ben. De amennyire jó a lábtoló, annyira rossz az ülő lábtoló gép. Alig férni el benne, és hát nem tudom mi a max. súly rajta...de konkrétan semmit nem éreztem, miközben annyival dolgoztam. És sajnos nem azért, mert olyan rohadt erős vagyok. Valahogy az a gép nekem nem jön be.
neked nem fura,hogy mozog? :-\ mire megatnultam kezelni, legalább ötször elküldtem melegebb éghajlatra az összes tervezőt ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 11. - 20:07:43
Az nagyon jó, hogy mozog a talprész, eddgi egy teremben találkoztam hasonlóval,és az vmi elképesztően kurvajó volt.Sokminden sokfajta gép van, de a Nautilus nagyon fasza kis gépeket csinál.Van még az a hátgép, aminek az oldalait külön tudod mozgatni, nem úgy,minta sima hátcsiga...nem tudom milyen cég gyártja,de az valami szuperjó gép.Forgathatóak a fogantyúkis.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 11. - 20:08:20
Tegnap lábaztam egyet.
Azt kell mondjam, a lábtoló gép szerintem nagyon jó a Gilda5-ben. De amennyire jó a lábtoló, annyira rossz az ülő lábtoló gép. Alig férni el benne, és hát nem tudom mi a max. súly rajta...de konkrétan semmit nem éreztem, miközben annyival dolgoztam. És sajnos nem azért, mert olyan rohadt erős vagyok. Valahogy az a gép nekem nem jön be.
neked nem fura,hogy mozog? :-\ mire megatnultam kezelni, legalább ötször elküldtem melegebb éghajlatra az összes tervezőt ;D

A lábtoló zseniális szerintem. Mármint a rendes fekvő. Nagyon jó íve van, ahogy jön le, nem a szokványos két csövön gurul lefelé lábtoló.
Az ülő az fos úgy, ahogy van.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 11. - 20:10:01
Lehet ide aktuális saját képet berakni?  :P
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 11. - 20:10:33
Lehet ide aktuális saját képet berakni?  :P

Lehet hát.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 11. - 20:12:32
Lehet ide aktuális saját képet berakni?  :P
Vagy az Edzőtermi fotók topikba is mehet!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 11. - 20:14:27
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 11. - 20:17:22
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)
Már értem a nicket! ;D  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 11. - 20:21:17
Nem vagy kicsi!Van vmi cél, verseny meg ilyenek?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 11. - 20:22:37
Nem vagy kicsi!Van vmi cél, verseny meg ilyenek?

Áhh, öreg vagyok már ahhoz meg kevés. Csak hobbigyúrok.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 11. - 20:23:47
Nem vagy kicsi!Van vmi cél, verseny meg ilyenek?

Áhh, öreg vagyok már ahhoz meg kevés. Csak hobbigyúrok.

Ahhoz képest azért elég jól sikerült. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Február 11. - 20:24:27
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)
Már értem a nicket! ;D  ****:))))))

Mondjuk azt nemértem hogy a gyereketetőbe hogy fér be Rhino kollega.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 11. - 20:26:15
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)
Már értem a nicket! ;D  ****:))))))

Mondjuk azt nemértem hogy a gyereketetőbe hogy fér be Rhino kollega.  ;D

Hobbi szinten néha szabadulóművészkedem meg haladó gumiember vagyok. Azt meg kell hogy mondjam, nem egyszerű mutatvány.  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 11. - 20:30:15
Nem vagy kicsi!Van vmi cél, verseny meg ilyenek?

Áhh, öreg vagyok már ahhoz meg kevés. Csak hobbigyúrok.

Ahhoz képest azért elég jól sikerült. ;)

 :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 11. - 20:32:29
Tegnap lábaztam egyet.
Azt kell mondjam, a lábtoló gép szerintem nagyon jó a Gilda5-ben. De amennyire jó a lábtoló, annyira rossz az ülő lábtoló gép. Alig férni el benne, és hát nem tudom mi a max. súly rajta...de konkrétan semmit nem éreztem, miközben annyival dolgoztam. És sajnos nem azért, mert olyan rohadt erős vagyok. Valahogy az a gép nekem nem jön be.
neked nem fura,hogy mozog? :-\ mire megatnultam kezelni, legalább ötször elküldtem melegebb éghajlatra az összes tervezőt ;D

A lábtoló zseniális szerintem. Mármint a rendes fekvő. Nagyon jó íve van, ahogy jön le, nem a szokványos két csövön gurul lefelé lábtoló.
Az ülő az fos úgy, ahogy van.
akkor én vagyok abnormális, nekemnemjött be anynira ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Február 11. - 20:33:56
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)
Már értem a nicket! ;D  ****:))))))

Mondjuk azt nemértem hogy a gyereketetőbe hogy fér be Rhino kollega.  ;D

Hobbi szinten néha szabadulóművészkedem meg haladó gumiember vagyok. Azt meg kell hogy mondjam, nem egyszerű mutatvány.  ****:)))

Vaaaaaaaaaóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Február 11. - 20:42:36
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)
Már értem a nicket! ;D  ****:))))))
Lehetne akár Buffalo is!

Fasza!  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 11. - 21:12:49
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)
Már értem a nicket! ;D  ****:))))))
Lehetne akár Buffalo is!

Fasza!  ****:))))))

 :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 12. - 10:35:29
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)

Nagyon frankó!  :-)!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 12. - 11:15:46
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)

Nagyon frankó!  :-)!

Köszönöm! A diéta lesz nehéz, gyűlölöm... ˝=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 12. - 11:45:59
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)

Nagyon frankó!  :-)!

Köszönöm! A diéta lesz nehéz, gyűlölöm... ˝=/

Én már nagyon várom!  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 12. - 11:48:53
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)

Nagyon frankó!  :-)!

Köszönöm! A diéta lesz nehéz, gyűlölöm... ˝=/

Én már nagyon várom!  @:-)
Ennyire drukkolsz neki? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 12. - 11:58:34
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)

Nagyon frankó!  :-)!

Köszönöm! A diéta lesz nehéz, gyűlölöm... ˝=/

Én már nagyon várom!  @:-)
Ennyire drukkolsz neki? ;D

A sajátjára gondolt :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 12. - 12:28:14
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)

Nagyon frankó!  :-)!

Köszönöm! A diéta lesz nehéz, gyűlölöm... ˝=/

Én már nagyon várom!  @:-)
Ennyire drukkolsz neki? ;D

A sajátjára gondolt :D

Gabe homár mivoltával ez elnézhető, de neked egyből leesett, ez dícséretes  ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 12. - 12:29:24
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)

Nagyon frankó!  :-)!

Köszönöm! A diéta lesz nehéz, gyűlölöm... ˝=/

Én már nagyon várom!  @:-)
Ennyire drukkolsz neki? ;D

A sajátjára gondolt :D

Gabe homár mivoltával ez elnézhető, de neked egyből leesett, ez dícséretes  ;D ;D ;D
ahm, várd csak  ****) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 12. - 12:29:40
Tegnap nagyon dög voltam nap végére, így kimaradt az edzés. Ma bepótolom, váll lesz, meg hozzá kéne csapnom bicepszet, mert kedden mell után már nem volt hozzá energiám. De lehet nyomok egy vállat, aztán egy bic-tri szuperszett. Ilyet már úgy is rég csináltam.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 12. - 12:30:51
Friss, diéta előtt, 125 kilósan. Lesz jobb is, ez van  ::)

Nagyon frankó!  :-)!

Köszönöm! A diéta lesz nehéz, gyűlölöm... ˝=/

Én már nagyon várom!  @:-)
Ennyire drukkolsz neki? ;D

A sajátjára gondolt :D

Gabe homár mivoltával ez elnézhető, de neked egyből leesett, ez dícséretes  ;D ;D ;D
ahm, várd csak  ****) ;D

Ebben kódolva ezt véltem felfedezni: neked úgyis mindegy, diétázol-e  ;D Biztos félrekódoltam  8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 12. - 12:33:38
Tegnap nagyon dög voltam nap végére, így kimaradt az edzés. Ma bepótolom, váll lesz, meg hozzá kéne csapnom bicepszet, mert kedden mell után már nem volt hozzá energiám. De lehet nyomok egy vállat, aztán egy bic-tri szuperszett. Ilyet már úgy is rég csináltam.

Ma én is vmi szuperszettes karozás dolgot tervezek. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 12. - 12:34:20
Tegnap nagyon dög voltam nap végére, így kimaradt az edzés. Ma bepótolom, váll lesz, meg hozzá kéne csapnom bicepszet, mert kedden mell után már nem volt hozzá energiám. De lehet nyomok egy vállat, aztán egy bic-tri szuperszett. Ilyet már úgy is rég csináltam.

Ma én is vmi szuperszettes karozás dolgot tervezek. ;)

A pulcsid időben tedd fel a fürdőben arra a cuccra.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 12. - 12:44:54
Nme tudom hogy hívják , törölközőszárító?
Am meg már megszáradt és benn van a táskámban. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Február 12. - 13:23:41
Tegnap nagyon dög voltam nap végére, így kimaradt az edzés. Ma bepótolom, váll lesz, meg hozzá kéne csapnom bicepszet, mert kedden mell után már nem volt hozzá energiám. De lehet nyomok egy vállat, aztán egy bic-tri szuperszett. Ilyet már úgy is rég csináltam.

Hiába erőlködsz kicsi maradsz  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 12. - 13:24:54
Tegnap nagyon dög voltam nap végére, így kimaradt az edzés. Ma bepótolom, váll lesz, meg hozzá kéne csapnom bicepszet, mert kedden mell után már nem volt hozzá energiám. De lehet nyomok egy vállat, aztán egy bic-tri szuperszett. Ilyet már úgy is rég csináltam.

Hiába erőlködsz kicsi maradsz  ;D

Tudom.  :'( De hát mit tegyek, szeretek szarból várat építeni...valahogy leköt.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Február 12. - 13:29:21
Tegnap nagyon dög voltam nap végére, így kimaradt az edzés. Ma bepótolom, váll lesz, meg hozzá kéne csapnom bicepszet, mert kedden mell után már nem volt hozzá energiám. De lehet nyomok egy vállat, aztán egy bic-tri szuperszett. Ilyet már úgy is rég csináltam.

Hiába erőlködsz kicsi maradsz  ;D

Tudom.  :'( De hát mit tegyek, szeretek szarból várat építeni...valahogy leköt.  ;D

Én mostanában a terem közelébe nem megyek, de ami késik nem múlik.
Aztán majd csak lesel  ;D !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 12. - 13:36:46
Lassan megyek és tréningezek egyet.balu azon az izén kis tekergetőgomb is van! :-)(-:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Február 12. - 13:39:22
Lassan megyek és tréningezek egyet.balu azon az izén kis tekergetőgomb is van! :-)(-:

Johnny még mindig?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 12. - 13:42:49
Világvége már régesrég, vagy fél éve. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 12. - 13:45:14
lila kockás felső, a fekete sztreccsnadrágon fekete lábmelegítő...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 12. - 13:46:26
Hol voltál Gabe? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 12. - 13:47:25
Tegnap nagyon dög voltam nap végére, így kimaradt az edzés. Ma bepótolom, váll lesz, meg hozzá kéne csapnom bicepszet, mert kedden mell után már nem volt hozzá energiám. De lehet nyomok egy vállat, aztán egy bic-tri szuperszett. Ilyet már úgy is rég csináltam.

Hiába erőlködsz kicsi maradsz  ;D

Tudom.  :'( De hát mit tegyek, szeretek szarból várat építeni...valahogy leköt.  ;D

Én mostanában a terem közelébe nem megyek, de ami késik nem múlik.
Aztán majd csak lesel  ;D !+"%

Nem tudom...már elég satnya lehetsz. Amikor edzel is szarul nézel ki, most, meg hogy a terem közelébe sem mész...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Február 12. - 13:47:51
lila kockás felső, a fekete sztreccsnadrágon fekete lábmelegítő...

Márciustól mi is sűrűbben leszünk Jánosnál  ;D

Gabe edzünk együtt szocis pólóba?  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 12. - 13:49:54
lila kockás felső, a fekete sztreccsnadrágon fekete lábmelegítő...

Márciustól mi is sűrűbben leszünk Jánosnál  ;D

Gabe edzünk együtt szocis pólóba?  :D
**:))))* ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 12. - 17:38:08
Ma edzés után összeturmixoltam 8 tojást, öntöttem hozzá tejsavót és megittam nyersen. Nem fogom megismételni. :----
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 12. - 17:42:49
Ma edzés után összeturmixoltam 8 tojást, öntöttem hozzá tejsavót és megittam nyersen. Nem fogom megismételni. :----

Bátor vagy...vagy tutira tudod, hogy nem szalmonellás a tojás, amit vettél.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 12. - 17:47:26
Ma edzés után összeturmixoltam 8 tojást, öntöttem hozzá tejsavót és megittam nyersen. Nem fogom megismételni. :----

Régi szép idők  8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 12. - 20:10:51
Ma edzés után összeturmixoltam 8 tojást, öntöttem hozzá tejsavót és megittam nyersen. Nem fogom megismételni. :----

Bátor vagy...vagy tutira tudod, hogy nem szalmonellás a tojás, amit vettél.  :D

Saját kárán tanul a (hülye) ember :D
Ha az volt...
Na meg elfogyott az "izompor". Csak glutamin van itthon.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 12. - 22:25:59
Na megjártam a hadak útját, nyomtam egy bicepsz-tricepsz szuperszettes edzést.Majd egy óra aerob következett.
Ma azt csináltam, hogy az edzés utáni italomon kívül elvittem a folyékony aminot, és edzés után, de aerob elött belöktem belőle egy adagot uyg hirtelen.Régebben próbálkoztam párszor azzal,hogy egy rendes turmixot igyak, de vhogy azt nem vette rendesen a gyomrom.
Súlyom nem tudom mennyi lehet, mert elromlott benn a mérleg.tükörbe mintha alakult volna vmi.Jelenleg biztos 100on felül vagyok, ezévi célom decemberre egy erős 90 kilogramm, de egészen más minőségben, mint most.ezért mindent megteszek, nem sok pihenő lesz ebben az évben semmilyen szempontból sem, ami edzéssel kapcsolatos.
Edzés után beugrott az arcba egy négy adagolókanalas Myofusion, ezzel az elfogyott, de nem baj, mert van még pár adag Dymatizeom ;DÚgy négy kiló.
Nagyon motivált vagyok, egész aerob alatt Csesztikére gondoltamazt vizualizáltam, hogy nagyon jó lesz nem malacba járni.És tényleg nagyon jó lesz. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 13. - 10:31:04
Tegnap este én is tréningeztem egyet. Váll, bic, tric menü volt, meg pár sor vádli.

Rájöttem, hogy itt a Gildába péntek este jóval kevesebben vannak, mint a többi napon...de hát mit is hihetnénk, péntek az péntek, party-nap.  ;D
Nyomtam nyak mögül Smith-gépen. Hát mit mondjak, eléggé furcsa volt, ilyen Smith-gépet sem használtam még. Rúgós, vagy nem tudom milyen, de amikor melegítettem még, és nem volt rajta súly, nem is kellett nyomnom, csak ment fel. Furcsa volt, mert 110kg volt felpakolva a végén tárcsákból, és még ehhez jönne a gép súlya meg a rúd. Szóval furi, de jó. Aztán szabadsúlyos géppel nyomtam, oldalemeltem és döntött törzsű oldalemelés volt a végén.
Ezt követte némi bicepsz, franciarúddal majd egykezesekkel.
Tricepsz, letolás egykézzel fordított fogással, köteles letolás, majd tolódzkodó gép.
Vádli 6 sor ülővádli...elég is volt, mert hulla voltam már, meg amúgy is bitang jó a vádlim.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 13. - 10:37:09
Ja a vádlid nagyon jó, jut eszembe , megjött a synthol amit kértél. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 13. - 10:41:19
Én is nyomtam már ilyen Smith gépen, mindenesetre önbizalom növelőnek jó! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 13. - 11:14:34
Ja a vádlid nagyon jó, jut eszembe , megjött a synthol amit kértél. ;D

aha...azért jó.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 13. - 11:15:19
Ja a vádlid nagyon jó, jut eszembe , megjött a synthol amit kértél. ;D

aha...azért jó.  ;D
Épp néztem, hogy 10:40 óta írod ezt az üzenetet, de megcsináltad!  ****:)))))) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 13. - 11:16:43
Ja a vádlid nagyon jó, jut eszembe , megjött a synthol amit kértél. ;D

aha...azért jó.  ;D
Épp néztem, hogy 10:40 óta írod ezt az üzenetet, de megcsináltad!  ****:)))))) ;D

Tudod...van, aki hétvégén is melózik.  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 13. - 11:18:00
Ja a vádlid nagyon jó, jut eszembe , megjött a synthol amit kértél. ;D

aha...azért jó.  ;D
Épp néztem, hogy 10:40 óta írod ezt az üzenetet, de megcsináltad!  ****:)))))) ;D

Tudod...van, aki hétvégén is melózik.  ****:))))))
Tudom persze, nincsenek is fent a fórumon! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Február 13. - 18:46:30
Valaki betudná linkelni azt a videót amin egy Syntholos gyerek bicepszét vágják fel és nyomják ki belőle az olajat.  ::)  Durva videó nagyon, itt láttam egyszer a fórumon, de nem találom.  :-\ :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Február 13. - 18:51:10
http://www.youtube.com/watch?v=oac1jyky78s 

Megvan, csak akkor kattints rá ha nem vagy finnyás.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 13. - 19:20:58
Ja a vádlid nagyon jó, jut eszembe , megjött a synthol amit kértél. ;D

aha...azért jó.  ;D
Épp néztem, hogy 10:40 óta írod ezt az üzenetet, de megcsináltad!  ****:)))))) ;D

Tudod...van, aki hétvégén is melózik.  ****:))))))
Tudom persze, nincsenek is fent a fórumon! ;D

jaaaaj istenem  ;D  ;D  ;D

Akkora hülye vagy  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 13. - 19:36:23
Ma én is nyomtam egy váll-kar edzést, ugyanis tegnap nem maradt rá időm!

Nyomtam nyakból Smith gépen 4x8
Oldalemelés 4x10
Csigás oldalemelés döntött törzzsel 4x10

Bicepsz állva franszoá rúddal 4x10
Egykezes izomkodás ülve 4x8
Koncentrácionációs bicepsz 4x10

Tricepsz csigán rúddal 4x12-15
Tolódzkodógép 4x10
Egykezes letolás csigán 4x12

A váll kicsit laza lett, mert nagyon hosszú edzés lett volna, így lenyomtam 1óra 15perc alatt.
Kedden hátedzésen majd lenyomom a csuklyát!
Súlyokat nem írok, mert olyan vagyok, mint aki kokszkúra után van, gyengülök valamiért!
Lehet, hogy nekem is el kellene kezdenem cuccolni, és akkor lenne rá okom, hogy miért!

Más kérdés: Csuklószorítót ki használ fekvenyomásnál, és mennyi pluszt tud adni nyomás közben?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 13. - 19:38:16
Én bandázst használok...nálam igazából a biztonságérzetet növeli meg. És ez azért mindenképp plusz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mushroom - 2010. Február 13. - 19:40:01
Nekem pl azt a pluszt adja, hogy nem szarok be a fájdalomtól a 100 kg feletti nyomásoknál  ;D Ezvan, vékonyka csuklóval születtem. Meg mondjuk mentális löketet ad az érzés, hogy biztosan tartja valami a kezemet.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 13. - 19:43:18
Nem tudom, hogy egy jobb bandázsra, vagy egy ilyen csilivili csuklószorítóra ruházzak be!
100 kiló feletti nyomás, de jó is lehet az!  :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 13. - 19:44:22
Nem tudom, hogy egy jobb bandázsra, vagy egy ilyen csilivili csuklószorítóra ruházzak be!
100 kiló feletti nyomás, de jó is lehet az!  :'(

Bandázs mindenképp. Szerintem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 13. - 19:46:09
Nem tudom, hogy egy jobb bandázsra, vagy egy ilyen csilivili csuklószorítóra ruházzak be!
100 kiló feletti nyomás, de jó is lehet az!  :'(

Bandázs mindenképp. Szerintem.
Például? Schiek az jó úgy tudom?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mushroom - 2010. Február 13. - 19:48:03
Nem tudom, hogy egy jobb bandázsra, vagy egy ilyen csilivili csuklószorítóra ruházzak be!
100 kiló feletti nyomás, de jó is lehet az!  :'(

Szar a csuklód, vagy a vállad/könyököd, vagy hogyhogy nem nyomsz 100 felett? Egyébként meg vicces, hogy pont a kerek 100 kg a csuklómnak a határ, ott kezd el szúrni. Remélem egyszer azért meg fog erősödni, mert addig marad a tingli tanglizás, 130 nál már akárhogy tekergetem fáj, mint a g*ci  :-[
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 13. - 19:48:47
Nem tudom, hogy egy jobb bandázsra, vagy egy ilyen csilivili csuklószorítóra ruházzak be!
100 kiló feletti nyomás, de jó is lehet az!  :'(

Bandázs mindenképp. Szerintem.
Például? Schiek az jó úgy tudom?

Nekem most pár ezer forintos Gasp van...de már eléggé tropa, kis is nyúlt nagyon, most akarom majd lecserélni egy komolyabbra, az Titan lesz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 13. - 19:51:42
Nyomok száz kiló felett, csak gondoltam megsajnáltok valami jó ötlettel!
Ferdepadon szokott leginkább előjönni a csuklófájás, bizonytalanság nekem, olyan mázsánál!
Ha stabilan tartana a csuklóm, jobban mennék fel a súlyokkal!
Fekvenyomásnál annyira nem zavar, bár ott is érzem, hogy nem az igazi!
Schieket nézem, nincs is csak térdbandázsuk, szétnézek a Titannál!

mod.: 8ropi egy Titan csuklóbandázs  :-O awesome
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mushroom - 2010. Február 13. - 19:56:30
Jó tipp?:D Röhögjetek ki, de nekem pl qrva sokat segít, hogy a "nehezebb" súlyos nyomásoknál nagyon erősen koncentrálok arra, hogy a rúd két oldalán két baxott nagy monstrum húzza felfele a súlyt (mint fekvenyomó versenyeken a segítők, ha nem megy a nyomás). Komolyan mondom, tényleg sokkal könnyebb így kinyomni  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Február 13. - 19:58:39
Igaz, tényleg sokkal jobb úgy edzeni, ha valami szorítja az ember csuklóját, bár nekem a baba súlyok mellé baba kis csuklószorítós kesztyű dukál. :D
Ma otthon maradt és még kisebb súlyokat tudtam használni, de a hatást azért érzem rendesen! Egy hónap alatt -3 kg, az jó nem? bár ez a kaja, edzés és kardió érdeme, nem a kesztyűé. :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Február 13. - 20:02:05
Nyomok száz kiló felett, csak gondoltam megsajnáltok valami jó ötlettel!
Ferdepadon szokott leginkább előjönni a csuklófájás, bizonytalanság nekem, olyan mázsánál!
Ha stabilan tartana a csuklóm, jobban mennék fel a súlyokkal!
Fekvenyomásnál annyira nem zavar, bár ott is érzem, hogy nem az igazi!
Schieket nézem, nincs is csak térdbandázsuk, szétnézek a Titannál!

mod.: 8ropi egy Titan csuklóbandázs  :-O awesome

Jaja 8 ezer körül van mindenhol, de viszont egy Titán THP az bírja is.  ;) Én is szeretnék majd venni. Csak csóró vagyok.  :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 13. - 20:10:43
A lányoknak ebben is könnyebb dolguk van! ;D

8ezret én sem akarok kiadni érte, mad maxet találtam 3500ért, a Gasp meg még olcsóbb!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 13. - 20:19:00
A lányoknak ebben is könnyebb dolguk van! ;D

8ezret én sem akarok kiadni érte, mad maxet találtam 3500ért, a Gasp meg még olcsóbb!

Mad max nekem volt, és  a  gurtni az király,de a bandázs felejtős, ami nekem volt, mikor először rendesen felraktam, akkor leszakadt a tépőzár az egyik feléről, majd nem sokkal késöbb a másik oldali is.rakás szar.Titan, vagy Schiek.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 13. - 20:31:57
De a Titant akkor te is csak a név alapján mondod, nem tapasztalatból!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 13. - 20:36:49
De a Titant akkor te is csak a név alapján mondod, nem tapasztalatból!

Csuklóbandázsban igen, de térdbandázsban tapasztalat, ég és föld a különbség.Gondolom ugyanez a minőség a csuklócuccra is érvényes,ezzel nem tudsz mellényúlni! ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 13. - 20:48:52
De a Titant akkor te is csak a név alapján mondod, nem tapasztalatból!

Csuklóbandázsban igen, de térdbandázsban tapasztalat, ég és föld a különbség.Gondolom ugyanez a minőség a csuklócuccra is érvényes,ezzel nem tudsz mellényúlni! ****:))))))
Akkor is durva a 8ezer! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 13. - 20:58:35
Hát az árak brutálisak.De legalább tuti h minőséget kapsz érte, ami nem tul gyakori manapság.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Február 13. - 21:12:03
Gasp untig elég edzésre, több mint 3 éve használom, és semmi probléma nincs vele. 180-ig elég közepesen erősen feltekerni, 200 felett meg már durván. Sok versenyző is Gasp-et használ. Mad Max felejtős, nagyon pelenka anyag, kinyúlik, nem tart, csak elvágja a keringést... Titant csak nagyon komoly súlyra vennék fel, mert egy rohadt erős tekerés szerintem többet árt mint használ.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 13. - 21:21:25
Nekem is az ütötte meg a szemem a Titan bandázsnál, hogy alá van írva "nagyon kemény csukló bandázs"!
Marad a Gasp, meg is rendeltem!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 14. - 10:35:16
Jó a Gasp, nincs vele gond...én is régóta használom, de már tropára van menve. Teljesen kinyúlt, a tépőzár jön le róla stb. Ehhez hozzátartozik, hogy az enyém is van már jópár éves, és asszem 2.000.- volt, annyit bőven megér.
Titan-ból is van edzésre és versenyre is. Egy ilyet jó esetben egyszer kell megvenni. A Titan térdbanázsom nem tudom már hány éves, de semmi baja, picit sem puhult, nem nyúlt, más kategória, mint egy Gasp. Ezt azért merem állítani, mert mindkettő van.
Ettől függetlenül ár-érték arányban tényleg jó a Gasp, és a célnak megfelel. Ha kiszolgál pár évig, már simán jó. De ha csak 1-ig, akkor is megérte azt a pár ezret.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 14. - 10:37:07
Én is így gondolom, csak az a baj, hogy 1 helyet találtam, ahol lehet rendelni, 2500Ft és 800 a postaköltség!
Cím nincs kiírva, pedig inkább elmennék érte! Nem a 800Ft sok, hanem, hogy a 2500-ra jön 800Ft, elég vicces!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 14. - 22:14:03
Még a homlokom is bevizesedett a pizzáktól. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 14. - 23:16:20
Még a homlokom is bevizesedett a pizzáktól. ;D

a pizzáktól... ;D

érdekes,h Baluval egyetemben 1x félre kajáltok és már be is vizesedtek  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 15. - 10:10:11
Hát ilyn ez a rohadt popszakma.Kezdődik a hét, ma egy mell tréning lesz terítéken, hassal, és a végén  egy óra közepes tempójú gyaloglás. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 10:40:55
Hát ilyn ez a rohadt popszakma.Kezdődik a hét, ma egy mell tréning lesz terítéken, hassal, és a végén  egy óra közepes tempójú gyaloglás. ;)

Megyek én is mellezni, lehet odabaszok a karoknak is. Lehet csinálok képet is  ***)))  ;D (Tudom, senkit se érdekel, de akkoris  :-p  ;D )
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 15. - 10:44:43
Csinálj képet,engem érdekel.Mult héten egybe lenyomtam  a kart a mellel, de nekem sok volt,ma mell lesz, meg lehet oldalemelek,azt szeretem.   mit nyomatsz m ajd mellre?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 10:58:12
Csinálj képet,engem érdekel.Mult héten egybe lenyomtam  a kart a mellel, de nekem sok volt,ma mell lesz, meg lehet oldalemelek,azt szeretem.   mit nyomatsz m ajd mellre?

Még nemtom. Megjött a nicoflex, szóval fekvenyomást ki kell vele próbálnom mindenképp  ;D Utána valszín 45 fok, majd lájtos tárogatás vagy áthúzás  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 15. - 11:11:54
Én nem is nyomok fekve...................Csak 3 gyakorlatot nyomatsz?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 11:31:21
Én nem is nyomok fekve...................Csak 3 gyakorlatot nyomatsz?

Igen. Nem nagyon van más, amit tudok csinálni, nincs hozzá semmink. Meg elégnek is érzem  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 15. - 11:35:41
Mondjuk én 4-et csinálok,mostanság mindig hammer gépes nyomással kezdem,az kevésbé öli meg a vállam,a többi gyakorlat mind felső mell orientált mert csoffadt vagyok.
bazzeg jó neked, h ennyi után érzed is h elég.Én oda még biztos bevágnék vmit, mindig olyan hiányérzetem van, nemtudom.Biztos hülye vagyok, vagy mi.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 11:38:05
Mondjuk én 4-et csinálok,mostanság mindig hammer gépes nyomással kezdem,az kevésbé öli meg a vállam,a többi gyakorlat mind felső mell orientált mert csoffadt vagyok.
bazzeg jó neked, h ennyi után érzed is h elég.Én oda még biztos bevágnék vmit, mindig olyan hiányérzetem van, nemtudom.Biztos hülye vagyok, vagy mi.

Igazság szerint a mellem bírná, de a vállam úgy szokott fájni, hogy nem megy több. Nem is tudom a mellem mit bírna, mert mindig is a vállam volt a gyenge hozzá. Kellenének gépek, amikkel célzottabban tudnám a mellem dolgoztatni, de örülünk hogy egyáltalán szabad súlyunk van  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 15. - 11:51:02
NA igen,akkor nagyon szükséged lenne arra, hogy jobban izolálni tudd a melled.Nincs vmerre közelbe terem ahol van iyles lehetőség?Legalábbnéha...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 12:30:28
NA igen,akkor nagyon szükséged lenne arra, hogy jobban izolálni tudd a melled.Nincs vmerre közelbe terem ahol van iyles lehetőség?Legalábbnéha...

Legközelebb 30km-re van, össze kellene beszélni a srácokkal, és elutazni. De szerintem egyedül lennék ezzel, így meg nem utazok, jól van ez így   /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 15. - 12:32:48
NA igen,akkor nagyon szükséged lenne arra, hogy jobban izolálni tudd a melled.Nincs vmerre közelbe terem ahol van iyles lehetőség?Legalábbnéha...

Legközelebb 30km-re van, össze kellene beszélni a srácokkal, és elutazni. De szerintem egyedül lennék ezzel, így meg nem utazok, jól van ez így   /:-)
Én naponta autózok pesten 150-200km-t!
A terembe is egy 20percet a városban.
Városon kívül még rövidebb idő alatt meg lehet járni!
Ha 4-en járnátok, már benzinben sem lenne vészes havi szinten!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 12:34:37

Nem tervezünk ilyet, amire nekünk kell, tökéletes ez a kis terem, nincsenek profi ambicióink. Csak mégis izmosodjunk kicsit. Tuti nem fogok soha 200kg-ot nyomni fekve, de ez nem is baj. Mert minek?  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 15. - 12:36:53
A fekvenyomással nekem is ilyen gondom van...a vállam. A másik meg, hogy nincs edzőpartnerem, így egyedül 150kg fölé már nem merek menni (a vállam miatt).
Szerintetek a fekvenyomás helyett ha csak a mellgépekkel edzem az mennyire gáz? (Technogym)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 15. - 12:40:35
Eléggé!
A fekvenyomás alapgyakorlat, relatíve nagy súllyal!
Ez adja az alapot a mellednek!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 15. - 12:50:51
Eléggé!
A fekvenyomás alapgyakorlat, relatíve nagy súllyal!
Ez adja az alapot a mellednek!

Én is így gondolom, megerősítettél  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 15. - 13:04:53
NA igen,akkor nagyon szükséged lenne arra, hogy jobban izolálni tudd a melled.Nincs vmerre közelbe terem ahol van iyles lehetőség?Legalábbnéha...

Legközelebb 30km-re van, össze kellene beszélni a srácokkal, és elutazni. De szerintem egyedül lennék ezzel, így meg nem utazok, jól van ez így   /:-)
Én naponta autózok pesten 150-200km-t!
A terembe is egy 20percet a városban.
Városon kívül még rövidebb idő alatt meg lehet járni!
Ha 4-en járnátok, már benzinben sem lenne vészes havi szinten!

Nem tervezünk ilyet, amire nekünk kell, tökéletes ez a kis terem, nincsenek profi ambicióink. Csak mégis izmosodjunk kicsit. Tuti nem fogok soha 200kg-ot nyomni fekve, de ez nem is baj. Mert minek?  :-}

Szerintem ez nem profi ambíció kérdése,most nem kötekedni akarok, félre ne értsd, de én is izmosabb szeretnék lenni,és minden edzésnapon utazom miatta közel 30 kilométert én is.Mert ott vannak körülmények.El sem hiszed ,micsoda változást hozna a fejlődésedben, ha egy uj helyen, jobb körülmények között csaphatnál oda!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 15. - 13:17:32
Én sem kötekedni akarok, de ez nem hozzáállás!
Minden 2. mondatodban benne van egy kis sajnáltatás,(sajnos fos a genetikám, örülünk, hogy súlyok vannak, csóró vagyok)
lehet, hogy nem célzottan, de belekerül!
Máskor meg azt mondod, hogy ezt akarom, azt akarom, odabaszok, megcsinálom!
Ez nem akkora áldozat annak, aki fanatikusan szereti ezt a sportot!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 13:18:56

Biztos vagyok benne! De először az étkezésem kellene rendbe rakni, majd az anyagi helyzetemet, és utána volna értelme odacsapni. Szerintem. Nulla ráfordítással nem utazgatni kell, hanem a meglévőből kihozni a maximumot  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 13:19:47
Én sem kötekedni akarok, de ez nem hozzáállás!
Minden 2. mondatodban benne van egy kis sajnáltatás,(sajnos fos a genetikám, örülünk, hogy súlyok vannak, csóró vagyok)
lehet, hogy nem célzottan, de belekerül!
Máskor meg azt mondod, hogy ezt akarom, azt akarom, odabaszok, megcsinálom!
Ez nem akkora áldozat annak, aki fanatikusan szereti ezt a sportot!

Mert nagyot szeretnék álmodni, de kevés hozzá a keret. Ezért van ez  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 15. - 13:22:16

Hidd el egy-egy ilyen speckó gép ugyanazon étrend mellett is tud meglepetéseket produkálni!
Olyan szögből dolgozhat egy-egy izom, mint még előtte talán soha!
Új dimenziókat nyit! Nem beszélve a hely újdonságáról, új emberek!
Na, mint nap felspanolódsz!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Február 15. - 13:27:59

Én kezdek lespanolódni...mit csináljak?? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 15. - 13:29:30

Felspanoljalak? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 15. - 13:29:58
Akkor azt kell mantrázni, ezt a Steve versenyfelkészülési topicjában olvastam,hoyg mikor már totál kész volt, eszébe jutott,h vki, vhol a föld másik oldalán keményebben készül, mitn ő, és akkor még jobban odatette magát.
Nem bántani akarlak, nem ismerem a körülményeid,de nézd meg, hova jutott mondjuk a Pisti, és nem azért, mert olyan szuper 100 százalékosan minden adott volt a számára.Az ő szintjén legalábbis biztos vagyok benne, hogy nem.Mégis megcsinálta, mégis azt csinálja amit akar.Mert van egy olyan mentalitása, hozzáállása a dolgokhoz,ami úgy gondolom példaértékű kell, hogy legyen mindenki számára.
Tehát gondolj bele, és hozd ki magadból a maximumot, az élet minden területén!És ha az egyik részéhez autóznod kell, hoyg változtathass az edzéseden, tedd  meg!ne csak álmodj róla, hanme kezdj el menni uyg a cél felé,hoyg biztosan tudod , hogy eléred!ne azon gondolkozz, miből, azon, hogy mikor érsz oda.
Én kívánok neked ehhez sok sikert és szerencsét, kitartást!!!!!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 15. - 13:32:28
 :'( :-):-):: :-)!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 15. - 13:35:30

Én kezdek lespanolódni...mit csináljak?? ;D

Ezzel most elinditasz egy lavinat. Szerintem itt eleg sokan szivesen "motivalnanak"    >:D >:D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 15. - 13:43:15

Én kezdek lespanolódni...mit csináljak?? ;D

Ezzel most elinditasz egy lavinat. Szerintem itt eleg sokan szivesen "motivalnanak"    >:D >:D >:D
Figyelj öreg, jó lenne ha nem részleteket idéznél!  8-} ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 15. - 13:47:08
Akkor azt kell mantrázni, ezt a Steve versenyfelkészülési topicjában olvastam,hoyg mikor már totál kész volt, eszébe jutott,h vki, vhol a föld másik oldalán keményebben készül, mitn ő, és akkor még jobban odatette magát.
Nem bántani akarlak, nem ismerem a körülményeid,de nézd meg, hova jutott mondjuk a Pisti, és nem azért, mert olyan szuper 100 százalékosan minden adott volt a számára.Az ő szintjén legalábbis biztos vagyok benne, hogy nem.Mégis megcsinálta, mégis azt csinálja amit akar.Mert van egy olyan mentalitása, hozzáállása a dolgokhoz,ami úgy gondolom példaértékű kell, hogy legyen mindenki számára.
Tehát gondolj bele, és hozd ki magadból a maximumot, az élet minden területén!És ha az egyik részéhez autóznod kell, hoyg változtathass az edzéseden, tedd  meg!ne csak álmodj róla, hanme kezdj el menni uyg a cél felé,hoyg biztosan tudod , hogy eléred!ne azon gondolkozz, miből, azon, hogy mikor érsz oda.
Én kívánok neked ehhez sok sikert és szerencsét, kitartást!!!!!!!

Te próféta.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 13:48:32

Én az élet más területén hozom ki a maxot, csakúgy mint Pisti. Én nem akarok pro lenni főnök, más terveim vannak. De nem is sírok ezen, amennyit belefektetek ahhoz ez a szint bőven elég  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 13:50:25
Én sem kötekedni akarok, de ez nem hozzáállás!
Minden 2. mondatodban benne van egy kis sajnáltatás,(sajnos fos a genetikám, örülünk, hogy súlyok vannak, csóró vagyok)
lehet, hogy nem célzottan, de belekerül!
Máskor meg azt mondod, hogy ezt akarom, azt akarom, odabaszok, megcsinálom!
Ez nem akkora áldozat annak, aki fanatikusan szereti ezt a sportot!

Mert nagyot szeretnék álmodni, de kevés hozzá a keret. Ezért van ez  ;)
Hidd el egy-egy ilyen speckó gép ugyanazon étrend mellett is tud meglepetéseket produkálni!
Olyan szögből dolgozhat egy-egy izom, mint még előtte talán soha!
Új dimenziókat nyit! Nem beszélve a hely újdonságáról, új emberek!
Na, mint nap felspanolódsz!

Tudom, szoktam edzeni nagy teremben, és igazad van, legutóbb Tapolcán tapasztaltam ezt meg, úgy szét basztuk a hátam, hogy vagy 5 napig fájt! Köc*ög ez a Mangela!  ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 15. - 13:52:44
Akkor azt kell mantrázni, ezt a Steve versenyfelkészülési topicjában olvastam,hoyg mikor már totál kész volt, eszébe jutott,h vki, vhol a föld másik oldalán keményebben készül, mitn ő, és akkor még jobban odatette magát.
Nem bántani akarlak, nem ismerem a körülményeid,de nézd meg, hova jutott mondjuk a Pisti, és nem azért, mert olyan szuper 100 százalékosan minden adott volt a számára.Az ő szintjén legalábbis biztos vagyok benne, hogy nem.Mégis megcsinálta, mégis azt csinálja amit akar.Mert van egy olyan mentalitása, hozzáállása a dolgokhoz,ami úgy gondolom példaértékű kell, hogy legyen mindenki számára.
Tehát gondolj bele, és hozd ki magadból a maximumot, az élet minden területén!És ha az egyik részéhez autóznod kell, hoyg változtathass az edzéseden, tedd  meg!ne csak álmodj róla, hanme kezdj el menni uyg a cél felé,hoyg biztosan tudod , hogy eléred!ne azon gondolkozz, miből, azon, hogy mikor érsz oda.
Én kívánok neked ehhez sok sikert és szerencsét, kitartást!!!!!!!

Te próféta.  :D

Végülis le sem kellett volna írnom.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 14:23:05

Példaértékű a Pisti, és nem írtad hiába, csak én másban hozom ki a maxot. Ebben ennyi, de persze szeretnék én Pisti lenni, csak vannak fontosabb dolgok is az életben. Nekem. Meg én nem vagyok Pisti, én egy Vazzeg vagyok  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 15. - 14:24:53
 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 15. - 14:26:23
Teljes részletességgel, mélyrehatóan prezentált indoklást láthattunk! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 14:27:27
Teljes részletességgel, mélyrehatóan prezentált indoklást láthattunk! ;D

Én a nők minél tökéletesebb kielégítésére tettem fel az életem, és nagyon jól haladok  :-}  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Február 15. - 14:30:28

Én kezdek lespanolódni...mit csináljak?? ;D

Ezzel most elinditasz egy lavinat. Szerintem itt eleg sokan szivesen "motivalnanak"    >:D >:D >:D
Figyelj öreg, jó lenne ha nem részleteket idéznél!  8-} ;D
Na aki ötletesebben fel tud spanolni az megkapja ajándékba az első tápkieg nyereményemet verseny után  (:-) >:D >:D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 15. - 14:33:05

Én kezdek lespanolódni...mit csináljak?? ;D

Ezzel most elinditasz egy lavinat. Szerintem itt eleg sokan szivesen "motivalnanak"    >:D >:D >:D
Figyelj öreg, jó lenne ha nem részleteket idéznél!  8-} ;D
Na aki ötletesebben fel tud spanolni az megkapja ajándékba az első tápkieg nyereményemet verseny után  (:-) >:D >:D >:D
Na mozgasd azt a löttyedt seggedet cica, és írd le, hogy személyesen, vagy az éterben gondoltad a felspanolást? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 15. - 14:34:05
na megyek megpróbálok vmi tornát végezni a satny nyomorult testemmel. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 15. - 14:35:10
na megyek megpróbálok vmi tornát végezni a satny nyomorult testemmel. ;)
fekvőtámasz, felülés, helybenfutás?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Február 15. - 14:36:57

Én kezdek lespanolódni...mit csináljak?? ;D

Ezzel most elinditasz egy lavinat. Szerintem itt eleg sokan szivesen "motivalnanak"    >:D >:D >:D
Figyelj öreg, jó lenne ha nem részleteket idéznél!  8-} ;D
Na aki ötletesebben fel tud spanolni az megkapja ajándékba az első tápkieg nyereményemet verseny után  (:-) >:D >:D >:D
Na mozgasd azt a löttyedt seggedet cica, és írd le, hogy személyesen, vagy az éterben gondoltad a felspanolást? ;D

hmmm ez a bodybuilding chat.... ;D kezdek enervált lenni a diéta miatt  8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Február 15. - 15:19:13
Csinálj képet,engem érdekel.Mult héten egybe lenyomtam  a kart a mellel, de nekem sok volt,ma mell lesz, meg lehet oldalemelek,azt szeretem.   mit nyomatsz m ajd mellre?

Még nemtom. Megjött a nicoflex, szóval fekvenyomást ki kell vele próbálnom mindenképp  ;D Utána valszín 45 fok, majd lájtos tárogatás vagy áthúzás  ;)
Annyi, hogy melledzés előtt kend be a vállad is Nicoflexel az elülső deltákat... Az sokat fog segíteni!
csak vigyázz nehogy sok legyen mer akkor ugybefog melegedni h már fáj:S ;D

Vazzeg =/+'
Top Dog Master ****)
Elérhető ***)))
Hozzászólások: 10652 :-O
****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 15:20:11
Csinálj képet,engem érdekel.Mult héten egybe lenyomtam  a kart a mellel, de nekem sok volt,ma mell lesz, meg lehet oldalemelek,azt szeretem.   mit nyomatsz m ajd mellre?

Még nemtom. Megjött a nicoflex, szóval fekvenyomást ki kell vele próbálnom mindenképp  ;D Utána valszín 45 fok, majd lájtos tárogatás vagy áthúzás  ;)
Annyi, hogy melledzés előtt kend be a vállad is Nicoflexel az elülső deltákat... Az sokat fog segíteni!
csak vigyázz nehogy sok legyen mer akkor ugyfog égni h már fáj:S ;D

Vazzeg =/+'
Top Dog Master ****)
Elérhető ***)))
Hozzászólások: 10652 :-O

Najó nem kezdem én is  ****:))) ****:)))

Mennyi kell belőle? Első deltákat gondoltam én is.. Kb fél diónyi/váll?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Február 15. - 15:22:34
Az egész tubussal!!Ami marad annyi harag!  ;) >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 15:23:32
Az egész tubussal!!Ami marad annyi harag!  ;) >:D

Majd jól rákenem a maradékot a ........-ra oszt figyelheted csíp-e  @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Február 15. - 15:25:29
Kemény ez az avatar Vazzeg ****:))) ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Február 15. - 15:25:46
Csinálj képet,engem érdekel.Mult héten egybe lenyomtam  a kart a mellel, de nekem sok volt,ma mell lesz, meg lehet oldalemelek,azt szeretem.   mit nyomatsz m ajd mellre?

Még nemtom. Megjött a nicoflex, szóval fekvenyomást ki kell vele próbálnom mindenképp  ;D Utána valszín 45 fok, majd lájtos tárogatás vagy áthúzás  ;)
Annyi, hogy melledzés előtt kend be a vállad is Nicoflexel az elülső deltákat... Az sokat fog segíteni!
csak vigyázz nehogy sok legyen mer akkor ugyfog égni h már fáj:S ;D

Vazzeg =/+'
Top Dog Master ****)
Elérhető ***)))
Hozzászólások: 10652 :-O

Najó nem kezdem én is  ****:))) ****:)))

Mennyi kell belőle? Első deltákat gondoltam én is.. Kb fél diónyi/váll?
2-2 max kb. 10 centis csík/oldal bőven elég. Ebből jut váll(teljes), mell, csuklya részre, meg még kezet is tudsz mosni utána. Égetni fog, vörös leszel, stb...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 15:29:54

Oké, köszönöm! Csak első váll lesz, kap 5-5cm csíkot és meglátom. Az a jó ha csíp, kézmosás alap!  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 15. - 15:57:51
amugy Én észre vettem a nicolflexnél,h nem hat mindig ugyan úgy.Nem tudom,h most ez a hatóanyag nem egyenletes eloszlása miatt vagy más okból van de tényleg ezt tapasztaltam.

A combomra kb 10-10centis csíkokat teszek, volt,h alig éreztem utána meg úgy égett a combom,h már fájt és ez edzés után is tartott még vagy 1órát.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 15:59:54
amugy Én észre vettem a nicolflexnél,h nem hat mindig ugyan úgy.Nem tudom,h most ez a hatóanyag nem egyenletes eloszlása miatt vagy más okból van de tényleg ezt tapasztaltam.

A combomra kb 10-10centis csíkokat teszek, volt,h alig éreztem utána meg úgy égett a combom,h már fájt és ez edzés után is tartott még vagy 1órát.

Ma meglátjuk! Majd beszámolok  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Február 15. - 16:02:50
Szerintem 5-5cm elég lesz!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Február 15. - 16:07:51
amugy Én észre vettem a nicolflexnél,h nem hat mindig ugyan úgy.Nem tudom,h most ez a hatóanyag nem egyenletes eloszlása miatt vagy más okból van de tényleg ezt tapasztaltam.

A combomra kb 10-10centis csíkokat teszek, volt,h alig éreztem utána meg úgy égett a combom,h már fájt és ez edzés után is tartott még vagy 1órát.

Ma meglátjuk! Majd beszámolok  ;D
Tegyél meg valamit légszi :) kézmosás előtt vakard meg... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 15. - 16:11:16
George szerintem is a saját méreteihez igazítva ajánlotta vállra az a 2-2 10centis csíkot   ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 15. - 16:21:11
amugy Én észre vettem a nicolflexnél,h nem hat mindig ugyan úgy.Nem tudom,h most ez a hatóanyag nem egyenletes eloszlása miatt vagy más okból van de tényleg ezt tapasztaltam.

A combomra kb 10-10centis csíkokat teszek, volt,h alig éreztem utána meg úgy égett a combom,h már fájt és ez edzés után is tartott még vagy 1órát.

Ma meglátjuk! Majd beszámolok  ;D
Tegyél meg valamit légszi :) kézmosás előtt vakard meg... ;D

Milyen kedves  >:D >:D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 15. - 17:02:14
Huhh...kemény melledzésen vagyok túl (+bicepsz/has), ahhoz képest, hogy nincs edzőpartnerem, 150-ből ment a 4x10 egyedül. Ez nálam nagy szó a vállsérülésem miatt  Łł=
Alig tudtam ma enni, szénhidrátot szinte semmit, de mintha nitróval toltam volna  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 15. - 17:08:41

Alig tudtam ma enni, szénhidrátot szinte semmit...

'akkor meg a f@szé nyomkodsz Te ennyibe ennyit! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 17:20:29
amugy Én észre vettem a nicolflexnél,h nem hat mindig ugyan úgy.Nem tudom,h most ez a hatóanyag nem egyenletes eloszlása miatt vagy más okból van de tényleg ezt tapasztaltam.

A combomra kb 10-10centis csíkokat teszek, volt,h alig éreztem utána meg úgy égett a combom,h már fájt és ez edzés után is tartott még vagy 1órát.

Ma meglátjuk! Majd beszámolok  ;D
Tegyél meg valamit légszi :) kézmosás előtt vakard meg... ;D

Elég intim dolog amit kérsz, de ha eljössz és letolod a bugyid, eskü megvakarom neked  ;D  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 15. - 17:21:29

Alig tudtam ma enni, szénhidrátot szinte semmit...

'akkor meg a f@szé nyomkodsz Te ennyibe ennyit! ;D

Anyám azt mondta muszáLY.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 15. - 19:07:07
 @:-)

http://www.youtube.com/watch?v=5Z5WtnduONA
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 15. - 19:33:42
Na kérem melledzés volt.Sikerült majdnem kurvára megsérülnöm, mivel hammer gépes nyomásnál a srác aki rálépett nekem arra a bigyóra ami kiemeli a súlyt,(igen ilyen kislány vagyok)egyszerűen lelépett róla mikr megfogtam a fogókat, és uyg repítette hátra a kezem, mint a szart. :-Đ :-Đ :-Đ
Ezután a kis intermezzo után, sikerült egy nagyon jó  edzést összedobnom,vekőző sorozatokkal, meg erőltetett ismétlésekkel.Ellenben sikerül annyi ilyen pörgető energizáló szart összevissza bedobálnom, hogy most nagyon nem vagyok jól.Na nem baj, nem kell ilyen hülyének lenni.Holnap kar lesz.Köszönhetően a tegnapi extra zabálásnak, még mindig olyan vizes vagyok,hogy az vmi hihetetlen. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Február 15. - 21:14:26
amugy Én észre vettem a nicolflexnél,h nem hat mindig ugyan úgy.Nem tudom,h most ez a hatóanyag nem egyenletes eloszlása miatt vagy más okból van de tényleg ezt tapasztaltam.

A combomra kb 10-10centis csíkokat teszek, volt,h alig éreztem utána meg úgy égett a combom,h már fájt és ez edzés után is tartott még vagy 1órát.

Ma meglátjuk! Majd beszámolok  ;D
Tegyél meg valamit légszi :) kézmosás előtt vakard meg... ;D

Elég intim dolog amit kérsz, de ha eljössz és letolod a bugyid, eskü megvakarom neked  ;D  >:D

ez jó volt!! Łł=
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 15. - 21:31:38
A lovagiasság gyönyörködtet, igaz-e Ray?!...  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Február 15. - 21:52:07
A lovagiasság gyönyörködtet, igaz-e Ray?!...  :D

Naná ;D kis cukifiú :P
Te hogy haladsz az edzéssel?Rég írtál a tudod hova...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 15. - 22:09:43
A lovagiasság gyönyörködtet, igaz-e Ray?!...  :D

Naná ;D kis cukifiú :P
Te hogy haladsz az edzéssel?Rég írtál a tudod hova...

Hát azzal remekül... De kicsit nehezemre esik a topic vezetés, ha arra gondolsz...  ***))) :P
Viszont az utsó fekvenyomásomnál már 65 kg-ba nyomtam 5 és felet a 4. sorozatban, szal ez nekem ujjongásra adhat okot.  :D (Korábban 61 -be ment max 3.)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 15. - 22:49:22
amugy Én észre vettem a nicolflexnél,h nem hat mindig ugyan úgy.Nem tudom,h most ez a hatóanyag nem egyenletes eloszlása miatt vagy más okból van de tényleg ezt tapasztaltam.

A combomra kb 10-10centis csíkokat teszek, volt,h alig éreztem utána meg úgy égett a combom,h már fájt és ez edzés után is tartott még vagy 1órát.

Ma meglátjuk! Majd beszámolok  ;D
Tegyél meg valamit légszi :) kézmosás előtt vakard meg... ;D

Elég intim dolog amit kérsz, de ha eljössz és letolod a bugyid, eskü megvakarom neked  ;D  >:D

ez jó volt!! Łł=

Imádom az itteni csajokban hogy bírják a viccet  :-)!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 16. - 10:05:23
amugy Én észre vettem a nicolflexnél,h nem hat mindig ugyan úgy.Nem tudom,h most ez a hatóanyag nem egyenletes eloszlása miatt vagy más okból van de tényleg ezt tapasztaltam.

A combomra kb 10-10centis csíkokat teszek, volt,h alig éreztem utána meg úgy égett a combom,h már fájt és ez edzés után is tartott még vagy 1órát.

Ma meglátjuk! Majd beszámolok  ;D

Na, nicoflex kipróbálva, 10-10cm-es csíkokat nyomtam fel, bedörzsöltem. Nem éget, nem csípett, csak egy idő után kipirult, és meleg lett. A repedéseim pirosan világítottak  ;D Az edzés jobb volt vele, mintha kevésbé fájt volna a vállam is  ::) Gondolom hosszabb távon lesz ennek jótékony hatása  /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 16. - 17:33:32
Syntha6 csoki-mogyoróvaj...imádom.  :-oD De most iszom az utolsó 3 adagot, kiürült a doboz.  :'(
Után kell töltenem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 16. - 19:56:12
Megvolt a mai tréning.Nem voltn rossz, most tömöm a fejem, már amennyire lehet
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Február 16. - 20:17:19
A karom nem akar fejlődni. Nem valami fél éves ciklusról beszélek hanem már másfél éve beállt egy méretre és -+1cm a difi télen-nyáron.Formálódott de nem lett nagyobb. Nincs már az a kifejezz parízer kezem,de azért eléggé le van maradva a mellemmel együtt a többi testrészemhez képest.
Kipróbáltam a heti 1x ,majd heti 2x {1.:nagyobb ismétlésszám-kisebb súly (12-15),2.: nagy súly alacsony ismétlés(6-8) } edzést. 3-4 hónapig vártam hogy lesz valami,de nem vettem észre magamon.Erőben hangyányit erősödtem,és ennyi a változás. A gyakorlatok változatosak voltak,3ik héten már váltottam gyakorlatot,és sorrendet is.

Mit tehetek hogy végre fejlődést tapasztaljak?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 16. - 20:31:43

Koncentrálj a csúcsösszehúzódásra  :-} Érezd a karodat közben, és feszítsd meg ahogy csak tudod  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 16. - 20:32:53
A karom nem akar fejlődni. Nem valami fél éves ciklusról beszélek hanem már másfél éve beállt egy méretre és -+1cm a difi télen-nyáron.Formálódott de nem lett nagyobb. Nincs már az a kifejezz parízer kezem,de azért eléggé le van maradva a mellemmel együtt a többi testrészemhez képest.
Kipróbáltam a heti 1x ,majd heti 2x {1.:nagyobb ismétlésszám-kisebb súly (12-15),2.: nagy súly alacsony ismétlés(6-8) } edzést. 3-4 hónapig vártam hogy lesz valami,de nem vettem észre magamon.Erőben hangyányit erősödtem,és ennyi a változás. A gyakorlatok változatosak voltak,3ik héten már váltottam gyakorlatot,és sorrendet is.

Mit tehetek hogy végre fejlődést tapasztaljak?

Synthol ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Február 16. - 20:34:35

Nekemis ez jutott eszembe először, de nem akartam g.ci lenni  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Február 16. - 20:40:58
A karom nem akar fejlődni. Nem valami fél éves ciklusról beszélek hanem már másfél éve beállt egy méretre és -+1cm a difi télen-nyáron.Formálódott de nem lett nagyobb. Nincs már az a kifejezz parízer kezem,de azért eléggé le van maradva a mellemmel együtt a többi testrészemhez képest.
Kipróbáltam a heti 1x ,majd heti 2x {1.:nagyobb ismétlésszám-kisebb súly (12-15),2.: nagy súly alacsony ismétlés(6-8) } edzést. 3-4 hónapig vártam hogy lesz valami,de nem vettem észre magamon.Erőben hangyányit erősödtem,és ennyi a változás. A gyakorlatok változatosak voltak,3ik héten már váltottam gyakorlatot,és sorrendet is.

Mit tehetek hogy végre fejlődést tapasztaljak?

Synthol ;D
marha  !+"%
nem Syntha-6-ot akartál mondani?

God: Az ráfeszítésre mindig figyeltem.
De van még egy észrevételem magammal kapcsolatban. Visszavettem a kaját (fehérje és CH is) és mintha könnyebb lenne a belemnek,és magamnak is. Az edzéssel nincs baj (kop kop kop) . Az alvás is könnyebb,de a meglepő az hogy edzés után jobban érzem magam kisebb adag kajával. Úgy értve, hogy mintha jobban be lennék töltve vagy mi a tököm.
Amúgy nemrég lett vége egy Jungle+MassFX+PCT kombónak,és lehet hogy a leterheltség beszél belőlem,vagy csak fordítva vagyok bekötve?  ????...

u.i.: itt mindenki Degeci? volt főnököm is oda valósi,nem ismeritek?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 16. - 20:45:22

én már nem akartam belökni ezt ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. Február 16. - 21:25:14
Sziasztok!Ha már sokan leírjátok az épp aktuális edzés napotokat,gondoltam én is beírogatok!
Ma egy tipikus sittes edzés volt!
Mell:
Fekvenyomás:piramisba  nemtomX40
                                 40X70
                                 20X90
                                 10X100
                                 6X120
                                 3X140
                                 1X150
                                 5X100
                                 15X70
Ezután már csak tárogattam nem volt erőm a döntött nyomáshoz.
                                 2X15X16
Aztán bicóztam:állva rúddal:3X40X15
                       váltott karú:3X16X16
                       scott:3X40X12
Ennyi volt jó volt!Holnap hát tric! @:-)
                                 
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 16. - 21:28:35
Sziasztok!Ha már sokan leírjátok az épp aktuális edzés napotokat,gondoltam én is beírogatok!
Ma egy tipikus sittes edzés volt!
Mell:
Fekvenyomás:piramisba  nemtomX40
                                 40X70
                                 20X90
                                 10X100
                                 6X120
                                 3X140
                                 1X150
                                 5X100
                                 15X70
Ezután már csak tárogattam nem volt erőm a döntött nyomáshoz.
                                 2X15X16
Aztán bicóztam:állva rúddal:3X40X15
                       váltott karú:3X16X16
                       scott:3X40X12
Ennyi volt jó volt!Holnap hát tric! @:-)
                                 
Nem adod alá az ismétlésszámot Te sem  @-o

Lábnál is csinálsz ilyen 20-40 es ismétléseket?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. Február 16. - 21:38:19
A lában egy nagy rakás szar!  :-)->
Annál az uccsó szériába szoktam 40-50 be ami megy!Ég is mint a Rejsztág @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 16. - 21:42:44
A lában egy nagy rakás szar!  :-)->
Annál az uccsó szériába szoktam 40-50 be ami megy!Ég is mint a Rejsztág @:-)

Én is valamikor bevállalok még a végén iéyen 50kilóba 30ismétlést, de kib*szottul kikészít.A végén el akarok ájulni, minden bajom van.

Lábnál kegyetéen a magas ismétlés szám.Főleg Nekem, hosszú lábbakkal, jó nagy utat kell megtennie...iszonyat.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. Február 16. - 21:46:24
Ne is mond!184 magas vagyok!
Vállra szoktam még oldalemelésnél vetkőző sorozat után pina súllyal! @:-)
Az is komoly! @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Február 17. - 17:40:01
Már nagyon régóta fájt a könyökem a nyomásoknál, homlokraengedésnél.Nem emiatt, de kb 2 hete szedek halolaj kapszulát és megdöbbenésemre teljesen elmúlt a fájdalom, még homlokraengedésnél sem volt probléma.Lehet ezzel nem mondtam újat senkinek, de nekem ez új volt  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Február 17. - 20:08:52
Ne is mond!184 magas vagyok!
Vállra szoktam még oldalemelésnél vetkőző sorozat után pina súllyal! @:-)
Az is komoly! @:-)

Az nagyon jó oldalemelésnél vetköző a végén,utána már csak a kezem is alig bírom felemelni ;)

Majd nyártól fogom nyomatni lábra(a verseny felkészülésnél ezt a sok sorozatot).Reméljük eredményes lesz a futóműveknek ;) :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. Február 17. - 23:21:14
Ha összejönnek a piszkos anyagiak akkor nekem is lesz nyáron valami verseny!Első verseny!
Előre is sok szerencsét neked Szabi! ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 18. - 10:31:10
Lenne egy kérdésem (ha baromság ne kövezzetek meg érte) : a szteroidok/táplálékkiegek (nem fehérjeporokra gondolok) hasznosulását mennyire befolyásolhatják a különböző gyógyteák? Csalán, kakukkfű, etc...(nem a májvédő készítményekre gondolok).
Eléggé tea "függő" vagyok, apám sokat foglalkozott/foglalkozik gyógynövényekkel, így gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok az ilyen italoknak.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Február 18. - 11:22:51
Lenne egy kérdésem (ha baromság ne kövezzetek meg érte) : a szteroidok/táplálékkiegek (nem fehérjeporokra gondolok) hasznosulását mennyire befolyásolhatják a különböző gyógyteák? Csalán, kakukkfű, etc...(nem a májvédő készítményekre gondolok).
Eléggé tea "függő" vagyok, apám sokat foglalkozott/foglalkozik gyógynövényekkel, így gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok az ilyen italoknak.
Nem baromság. Ha tisztábbak a belek, akkor több tápanyag tud hasznosulni, illetve a különféle hatóanyagok is könnyebben/jobban szívódnak fel. Azt, hogy egy tea milyen hatóanyagokat tartalmaz, és ezek az anyagok gátolják-e valami más felszívódását, neked kell kideríteni, hiszen te tudod, hogy miket iszol. Nem hiszem, hogy komolyan gátolna valamit egy gyógynövényből készült tea, de mondjuk ha diuretikum, vagy laxativ teát iszol, akkor én azt külön tenném, pár óra eltéréssel más készítmények szedését követően. Továbbá kettőnél több készítményt egyidejűleg én nem szednék, hanem szintén kicsit később venném be a többit, ha sokféle dolgok használsz. Ezek nyilván csak a szájon át szedhető/iható dolgokra vonatkoznak.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 18. - 11:26:42

Köszönöm a választ!  :-){

Mod: amit most fogyasztok leginkább a csalánlevél tea, roiboos, zöld tea, fehér tea, citromfű.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 18. - 11:33:14

A csalánról most kérdeztem apámat, vízhajtó hatása van, káliumpótlás..  :-oD
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Február 18. - 12:23:58
Ha összejönnek a piszkos anyagiak akkor nekem is lesz nyáron valami verseny!Első verseny!
Előre is sok szerencsét neked Szabi! ****:))))))

Köszi,remélem nem jön közbe semmi és be tudok készülni az őszre!
Hát az anyagiak nem egyszerűek az biztos én is mindent apránként vettem és veszek meg,mire eljön az ideje meglesz minden.Sajnos ez csak így működik(legalábbis nálam).
Neked meg kitartás akkor!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 18. - 12:25:42
Lenne egy kérdésem (ha baromság ne kövezzetek meg érte) : a szteroidok/táplálékkiegek (nem fehérjeporokra gondolok) hasznosulását mennyire befolyásolhatják a különböző gyógyteák? Csalán, kakukkfű, etc...(nem a májvédő készítményekre gondolok).
Eléggé tea "függő" vagyok, apám sokat foglalkozott/foglalkozik gyógynövényekkel, így gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok az ilyen italoknak.
Nem baromság. Ha tisztábbak a belek, akkor több tápanyag tud hasznosulni, illetve a különféle hatóanyagok is könnyebben/jobban szívódnak fel. Azt, hogy egy tea milyen hatóanyagokat tartalmaz, és ezek az anyagok gátolják-e valami más felszívódását, neked kell kideríteni, hiszen te tudod, hogy miket iszol. Nem hiszem, hogy komolyan gátolna valamit egy gyógynövényből készült tea, de mondjuk ha diuretikum, vagy laxativ teát iszol, akkor én azt külön tenném, pár óra eltéréssel más készítmények szedését követően. Továbbá kettőnél több készítményt egyidejűleg én nem szednék, hanem szintén kicsit később venném be a többit, ha sokféle dolgok használsz. Ezek nyilván csak a szájon át szedhető/iható dolgokra vonatkoznak.

Köszönöm a választ!  :-){

Mod: amit most fogyasztok leginkább a csalánlevél tea, roiboos, zöld tea, fehér tea, citromfű.

A csalánról most kérdeztem apámat, vízhajtó hatása van, káliumpótlás..  :-oD

Nem biztos hogy kálium ürítő attól hogy vízhajtó. Ha aggódsz, dobj egy banánt minden nap  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 18. - 12:57:49

Ez a csalán esetében káliumpótlást is jelent. Ez tuti :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 18. - 13:05:11

Jaja!

"A vizelethajtók, így a csalán is kimeríthetik a szervezet kálium-készletét, ezért rendszeres fogyasztásakor gondoskodjunk a megfelelő kálium-pótlásról!"

Forrás: http://www.biotippek.hu/jatszohaz/csalan.html
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 18. - 17:29:51
Melyik az a gyakorat ami kifejezetten a mellizom külső részét (kar felőli) dolgozza meg?
Én jelenleg 2 féle fekvenyomást, tárogatást végzek a mellnapokon, de kellene valami spec gyakorlat erre is...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Február 18. - 18:41:31
a negatív nyomás például és szerintem jó még a dupla csiga keretben felülről
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Február 18. - 19:01:18
Melyik az a gyakorat ami kifejezetten a mellizom külső részét (kar felőli) dolgozza meg?
Én jelenleg 2 féle fekvenyomást, tárogatást végzek a mellnapokon, de kellene valami spec gyakorlat erre is...
Fekvenyomás szélesebb fogással... az sztem kiváló a mell külső részének edzésére.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 18. - 19:27:55
Melyik az a gyakorat ami kifejezetten a mellizom külső részét (kar felőli) dolgozza meg?
Én jelenleg 2 féle fekvenyomást, tárogatást végzek a mellnapokon, de kellene valami spec gyakorlat erre is...
Fekvenyomás szélesebb fogással... az sztem kiváló a mell külső részének edzésére.

Súly? Hasonlóan a "klasszikus" fekvenyomáshoz?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 22:00:43
Sikerült hazavergődnöm a mai lábedzésből, ahol puhánykodtam kicsikét.
Bemelegítés után
guggolás
60*12
100*8
140*4
180*3
200*2!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Na itt azért fel volt tekerve a bandázs,meg öv meg álltak mögöttem, meg csak vízszintig mentem le.
Majd combfeszejtő gép4*15utolsó vetkőző sorozat, bukásig
Combhajlító fekve4*20
lábtológép, platformon fentre helyeztem a lábam, h jobban dolgozzon a hajlító3*20
Kitörés 4*10 kezemben 2 12-es kézisulyzó.Eztán haldoklás, de már a guggolásnál éreztem,h a hasfalam alsó része és az alsóhátam nem örülneki, ezeket folyamatosan igyekszem fejleszteni.
Edzés után kisebbecske turmix, most meg kaja, ami befér, rozskenyérke, mozzarella, kicsike csirkecsöcs.És meg fogok enni 3 mandarint is. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Február 18. - 22:36:31
Ahhoz képest, hogy nem akartál guggolni, nem egy rosz eredmény  @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 22:39:17
Nekem mindenképpen. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 18. - 22:49:23
Mikor keményen lábaztam 6-7 éve, akkor 160-ba 8 volt a maxom, szóval én el sem tudom képzelni, milyen érzés lehet 200-ba guggolni!

 ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 22:51:38
Az én tapsztalatom az volt, hogy kurva nehéz. ;D
Köszönöm szépen. :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 18. - 22:53:16
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 18. - 22:55:20
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...

És egy vádlizást is iktassatok be, ha tényleg nincs 40-es!  :-/-(-:  ;D
De tényleg nincs?!  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 22:57:28
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...

Holnap is megyek meg szombaton is.Holnap karocska,szombaton egy háttréning lesz.Van kedved join-olni a teamembe? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 18. - 22:58:48
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...

És egy vádlizást is iktassatok be, ha tényleg nincs 40-es!  :-/-(-:  ;D
De tényleg nincs?!  :)

szerintem tuti nincs.

Ez tényleg genetika.Soha nem hanyagoltam el az edzését és amikor magamhoz képest a legjobban néztem ki(tavaly január) a vádlim akkor is satnya volt.

Azt mindenképp fel kell hoznom.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 18. - 22:59:12
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...

Holnap is megyek meg szombaton is.Holnap karocska,szombaton egy háttréning lesz.Van kedved join-olni a teamembe? ;D

Szombaton labazok, pedig egyebkent szivesen csatlakoztam volna   :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 23:00:26
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...

Holnap is megyek meg szombaton is.Holnap karocska,szombaton egy háttréning lesz.Van kedved join-olni a teamembe? ;D

Szombaton labazok, pedig egyebkent szivesen csatlakoztam volna   :-\

Igen Jordan,szinte itt vagy a szomszédban... egyébként itt ragadom meg az alkalmat, hoyg még egyszer megköszönjem a tippeket. :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 18. - 23:00:51
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...

Holnap is megyek meg szombaton is.Holnap karocska,szombaton egy háttréning lesz.Van kedved join-olni a teamembe? ;D

Nekem az túl hárdkór lenne papa  ;D
Akkora súlykülönbségek lennének,h csak feltartanálak Titeket.Meg tegnap letudtam a hátat. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 18. - 23:01:25
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...

És egy vádlizást is iktassatok be, ha tényleg nincs 40-es!  :-/-(-:  ;D
De tényleg nincs?!  :)

szerintem tuti nincs.

Ez tényleg genetika.Soha nem hanyagoltam el az edzését és amikor magamhoz képest a legjobban néztem ki(tavaly január) a vádlim akkor is satnya volt.

Azt mindenképp fel kell hoznom.

Akkor gyerünk csak, végy példát Arnoldról!  :)
Meg hergeljen a tudat, hogy nekem 40-es hűvösen és illene fölzárkózni!  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 23:02:11
Figyelj apikám a holnapi kart azért adhatod!!!!Hidd el nem bánod meg! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 18. - 23:02:44

Igen Jordan,szinte itt vagy a szomszédban... egyébként itt ragadom meg az alkalmat, hoyg még egyszer megköszönjem a tippeket. :-){

Guggolaskor legkozelebb nyomd le a rudnal fogva Maszatot, es akkor kvittek vagyunk ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 18. - 23:03:04
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...

És egy vádlizást is iktassatok be, ha tényleg nincs 40-es!  :-/-(-:  ;D
De tényleg nincs?!  :)

szerintem tuti nincs.

Ez tényleg genetika.Soha nem hanyagoltam el az edzését és amikor magamhoz képest a legjobban néztem ki(tavaly január) a vádlim akkor is satnya volt.

Azt mindenképp fel kell hoznom.

Akkor gyerünk csak, végy példát Arnoldról!  :)
Meg hergeljen a tudat, hogy nekem 40-es hűvösen és illene fölzárkózni!  ;)

nyáron látok csajokat magassarkúban olyan vádlikkal csak pislogok  :o
és nem ám csak nagy, szépen kirajzolódik, hidd el motivál az eléggé  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 18. - 23:04:06

Igen Jordan,szinte itt vagy a szomszédban... egyébként itt ragadom meg az alkalmat, hoyg még egyszer megköszönjem a tippeket. :-){

Guggolaskor legkozelebb nyomd le a rudnal fogva Maszatot, es akkor kvittek vagyunk ;D

most miért ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 23:04:34

Igen Jordan,szinte itt vagy a szomszédban... egyébként itt ragadom meg az alkalmat, hoyg még egyszer megköszönjem a tippeket. :-){

Guggolaskor legkozelebb nyomd le a rudnal fogva Maszatot, es akkor kvittek vagyunk ;D

 ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 18. - 23:05:29

Igen Jordan,szinte itt vagy a szomszédban... egyébként itt ragadom meg az alkalmat, hoyg még egyszer megköszönjem a tippeket. :-){

Guggolaskor legkozelebb nyomd le a rudnal fogva Maszatot, es akkor kvittek vagyunk ;D

most miért ????...

Lehet, hogy ő szereti, ha Maszatos a padló...  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 18. - 23:06:27

Igen Jordan,szinte itt vagy a szomszédban... egyébként itt ragadom meg az alkalmat, hoyg még egyszer megköszönjem a tippeket. :-){

Guggolaskor legkozelebb nyomd le a rudnal fogva Maszatot, es akkor kvittek vagyunk ;D

most miért ????...

Jaj de erzekeny itt valaki ma  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 18. - 23:07:49

Igen Jordan,szinte itt vagy a szomszédban... egyébként itt ragadom meg az alkalmat, hoyg még egyszer megköszönjem a tippeket. :-){

Guggolaskor legkozelebb nyomd le a rudnal fogva Maszatot, es akkor kvittek vagyunk ;D

most miért ????...

Jaj de erzekeny itt valaki ma  ;D

Ne bántsd már, lehet, hogy megjött neki!  :angry:  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Február 18. - 23:09:59
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...

És egy vádlizást is iktassatok be, ha tényleg nincs 40-es!  :-/-(-:  ;D
De tényleg nincs?!  :)

szerintem tuti nincs.

Ez tényleg genetika.Soha nem hanyagoltam el az edzését és amikor magamhoz képest a legjobban néztem ki(tavaly január) a vádlim akkor is satnya volt.

Azt mindenképp fel kell hoznom.
Nekem volt egy hónap, hogy minden nap edzettem.:D Hatott.:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 18. - 23:13:38

Én sem látom elég vastagnak a vádlimat, viszont nem akarom, hogy még vastagodjon, mert akkor a karom és a vádlim sose kerülnek egymáshoz közeli méretbe... Bár lehet, hogy így se...  !+"%  :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 23:16:43

Dettó...ha akkora karom lenne , mitna vádlim, és olyan formás,akkor elégedet lennék nagyon.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Február 18. - 23:18:19

mérek egyet.:D
32 ill 34.:D
Közel vannak ****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 18. - 23:19:15
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...

És egy vádlizást is iktassatok be, ha tényleg nincs 40-es!  :-/-(-:  ;D
De tényleg nincs?!  :)

szerintem tuti nincs.

Ez tényleg genetika.Soha nem hanyagoltam el az edzését és amikor magamhoz képest a legjobban néztem ki(tavaly január) a vádlim akkor is satnya volt.

Azt mindenképp fel kell hoznom.
Nekem volt egy hónap, hogy minden nap edzettem.:D Hatott.:D

Én sem látom elég vastagnak a vádlimat, viszont nem akarom, hogy még vastagodjon, mert akkor a karom és a vádlim sose kerülnek egymáshoz közeli méretbe... Bár lehet, hogy így se...  !+"%  :laugh:

Dettó...ha akkora karom lenne , mitna vádlim, és olyan formás,akkor elégedet lennék nagyon.

Egy 40-es kar már számomra is baráti lenne...  :-}  @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 23:20:13
Na figyelj itt a centi, lemértem és sírok
kar 43
vádli 47,5

 ;D :'( :'( :'(Fordíva jobb lenne.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 18. - 23:20:46
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...

És egy vádlizást is iktassatok be, ha tényleg nincs 40-es!  :-/-(-:  ;D
De tényleg nincs?!  :)

szerintem tuti nincs.

Ez tényleg genetika.Soha nem hanyagoltam el az edzését és amikor magamhoz képest a legjobban néztem ki(tavaly január) a vádlim akkor is satnya volt.

Azt mindenképp fel kell hoznom.
Nekem volt egy hónap, hogy minden nap edzettem.:D Hatott.:D

Én sem látom elég vastagnak a vádlimat, viszont nem akarom, hogy még vastagodjon, mert akkor a karom és a vádlim sose kerülnek egymáshoz közeli méretbe... Bár lehet, hogy így se...  !+"%  :laugh:
mérek egyet.:D
32 ill 34.:D
Közel vannak ****:))) ****:))) ****:)))

Melyik melyik mérete és amúgy milyen magas is vagy, Szandi?  
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Február 18. - 23:21:00
Nem tudom mit nyávogtok itt.Nekem 46-47 és még a nem edzés után is kint az ér...ja és még szép is... @-o @-o @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 18. - 23:21:28
Na figyelj itt a centi, lemértem és sírok
kar 43
vádli 47,5

 ;D :'( :'( :'(Fordíva jobb lenne.

Nekem fordítva majdnem megvan.  ;D De ez is szar...hidd el.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Február 18. - 23:22:21
Látom meghajtottad a csülköket meghalok koléga  @-o

Már lassan összehozhatunk 1 közös tréninget, kezdek tunyulni.Magamat nem bírom úgy meghajtani úgy ahogy a közös edzéseken...

És egy vádlizást is iktassatok be, ha tényleg nincs 40-es!  :-/-(-:  ;D
De tényleg nincs?!  :)

szerintem tuti nincs.

Ez tényleg genetika.Soha nem hanyagoltam el az edzését és amikor magamhoz képest a legjobban néztem ki(tavaly január) a vádlim akkor is satnya volt.

Azt mindenképp fel kell hoznom.
Nekem volt egy hónap, hogy minden nap edzettem.:D Hatott.:D

Én sem látom elég vastagnak a vádlimat, viszont nem akarom, hogy még vastagodjon, mert akkor a karom és a vádlim sose kerülnek egymáshoz közeli méretbe... Bár lehet, hogy így se...  !+"%  :laugh:
mérek egyet.:D
32 ill 34.:D
Közel vannak ****:))) ****:))) ****:)))

Melyik melyik mérete és amúgy milyen magas is vagy, Szandi?  
kar és vádli
167 cm.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 23:23:40
Én sem kimondottan edzem , cska ha eszembe jut.Meg ha Maszat ottvan.Formailag sincsen vele szikra bajom sem, nekem a KArommal van bajom!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 18. - 23:24:21
Nem tudom mit nyávogtok itt.Nekem 46-47 és még a nem edzés után is kint az ér...ja és még szép is... @-o @-o @-o

Pontosan az ilyenek miatt nyávogunk, mint te!  ***))))  :D :D :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 23:26:12
Na az van, hogy ettem ugye.Na még mindig meg tudnék enni egy taliga aprómajmot,szóval most igyek egy turmixot, vagy egyek vmi ocsmányságot, ugyanis nincs  már készen kajám.viszont láttam odakinn sütikét.És ha ahhoz huzok egy protein shaket???? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 18. - 23:26:47
Én sem kimondottan edzem , cska ha eszembe jut.Meg ha Maszat ottvan.Formailag sincsen vele szikra bajom sem, nekem a KArommal van bajom!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ;D ;D ;D

ezt igazolom.Meghaloknak olyan pofátlanul nagy a vádlija mint a fejem és az még nagyobb szemétség,h még formás is, nem csak úgy nagy  @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Február 18. - 23:27:28
Ezért van nekem széles derekam...az is ugyanúgy genetika,mint a vádli és a csúcsos bicepsz.Ha mindenem jó lenne,akkor versenyző lennék...
 @-o @-o @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Február 18. - 23:27:39
Melyik az a gyakorat ami kifejezetten a mellizom külső részét (kar felőli) dolgozza meg?
Én jelenleg 2 féle fekvenyomást, tárogatást végzek a mellnapokon, de kellene valami spec gyakorlat erre is...
Fekvenyomás szélesebb fogással... az sztem kiváló a mell külső részének edzésére.

Súly? Hasonlóan a "klasszikus" fekvenyomáshoz?
hát ahogy bírod próbáld ki! bár szerintem a széles nyomás padlón azis jó mer az nem engedi a karod egy bizonyos mozgástartománynál tovább:DDD szerintem... azazért jó mert ha szélesen nyomsz és nagyon beereszeted a sulyt  hosszutávon az nyírja szerintem a vállizületet ; úgyhogy csak ügyesen ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 18. - 23:27:57
Nekem egyedül a combomra nem köll plusz centi... Minden egyéb helyre jöhetne az izom, de a vádlimra is csak akkor jöjjön, ha már a karom meglesz 40-es! Pffff...  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 18. - 23:29:33
Na az van, hogy ettem ugye.Na még mindig meg tudnék enni egy taliga aprómajmot,szóval most igyek egy turmixot, vagy egyek vmi ocsmányságot, ugyanis nincs  már készen kajám.viszont láttam odakinn sütikét.És ha ahhoz huzok egy protein shaket???? ;D

Háááát... A protein shake az legyen a biztos pont, azt tudom tanácsolni.  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 23:29:52
Nekem is csak néhány fejlesztésre szoruló izomcsoportom van, lábak,karok, vállak, mellizom, hát,és talán has.Nagyjából ezek.A lábbiccentő izmom király.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Február 18. - 23:30:50
Nekem egyedül a combomra nem köll plusz centi... Minden egyéb helyre jöhetne az izom, de a vádlimra is csak akkor jöjjön, ha már a karom meglesz 40-es! Pffff...  !+"%
Combra én sem kérek.:)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 18. - 23:31:05
Nekem is csak néhány fejlesztésre szoruló izomcsoportom van, lábak,karok, vállak, mellizom, hát,és talán has.Nagyjából ezek.A lábbiccentő izmom király.

Nem mondod, hogy ugyanazon izomcsoportjaink vannak lemaradva?!  :o  ;D ;D ;D

(Vagyis szinte az összes...)  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 18. - 23:32:17
Nekem is csak néhány fejlesztésre szoruló izomcsoportom van, lábak,karok, vállak, mellizom, hát,és talán has.Nagyjából ezek.A lábbiccentő izmom király.

Nem mondod, hogy ugyanazon izomcsoportjaink vannak lemaradva?!  :o  ;D ;D ;D

Ezek szerint..és nekem személy szerint alig kell már rajtuk dolgoznom. ***))) ;Degy néhány évet, és majd akkor meglesznek az alapok.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rhino - 2010. Február 19. - 00:12:43
Melyik az a gyakorat ami kifejezetten a mellizom külső részét (kar felőli) dolgozza meg?
Én jelenleg 2 féle fekvenyomást, tárogatást végzek a mellnapokon, de kellene valami spec gyakorlat erre is...
Fekvenyomás szélesebb fogással... az sztem kiváló a mell külső részének edzésére.

Súly? Hasonlóan a "klasszikus" fekvenyomáshoz?
hát ahogy bírod próbáld ki! bár szerintem a széles nyomás padlón azis jó mer az nem engedi a karod egy bizonyos mozgástartománynál tovább:DDD szerintem... azazért jó mert ha szélesen nyomsz és nagyon beereszeted a sulyt  hosszutávon az nyírja szerintem a vállizületet ; úgyhogy csak ügyesen ;)

Kösz!  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Február 19. - 01:00:44

Nincs mit! ;)

meghalokhogyharámnézel vádlira miket szoktál csinálni és miből mennyit? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 19. - 12:12:06
Enm nagyon szoktam Pity.HA csinálok akkor állóvádli koncentráltan, aztán pedigsimán ment közbenvádlifeszítés.
Egylábas vádligyakorlat kézisúlyzóval dobogón,Ülővádli vetkőzősorozat, bukásig.Meh néha mikor unatkozom és vároma buszt, akkor is szoktam így pipiskedve járkálni.Ismétlésszámok ilyen 20 körül, vagy amenyyi sikerül.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Február 19. - 12:18:20
Enm nagyon szoktam Pity.HA csinálok akkor állóvádli koncentráltan, aztán pedigsimán ment közbenvádlifeszítés.
Egylábas vádligyakorlat kézisúlyzóval dobogón,Ülővádli vetkőzősorozat, bukásig.Meh néha mikor unatkozom és vároma buszt, akkor is szoktam így pipiskedve járkálni.Ismétlésszámok ilyen 20 körül, vagy amenyyi sikerül.
hmm amugy ez a pipiskedve járkálás sokat segít? Igazából nekem sincs gondom a vádlival hála Istennek... csak most a szélességére szeretnék rámenni! Arra van valami tipped?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 19. - 12:21:12
Nem tudom segít -e, nekem abban segített, hogy sokkal jobban rá tudok koncentrálni.Gondolom az segíthet,ha a lábfejed pozícióját változtatod. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Február 19. - 12:31:39
Amúgy a legjobb,ha olyan 4-5 éven keresztül 100 kiló fölött vagy...akkor edzés nélkül is megnő... @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Február 19. - 12:51:04
Amúgy a legjobb,ha olyan 4-5 éven keresztül 100 kiló fölött vagy...akkor edzés nélkül is megnő... @-o
Ezt akartam írni...furcsa módon amióta ekkora seggem lett (vagyis 100+ vagyok) a vádlim nő, pedig nem edzek rá csak heti egyszer! (Régen heti 3 ment és semmi eredmény...)  :o :(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Február 19. - 13:30:47
Biztosan van genetika is a lábban.A családban volt testépítő versenyző-magamat nem számítom,mert soha nem indultam a saját hülyeségem miatt-2 db és a láb jó volt mindenkinél...aszonták:Kovács vér...na most ugyanezzel a vérrel szopok én is,mert gerincsérv is ugyanezen a vérvonalon volt 3-4 db és most az enyém...érdekesek ezek a gének...
A testsúly biztosan sokat számít,de nálam szerintem ezen felül bejátszott még a versenyszerű kosárlabda(173 centivel simán elértem a gyűrűt!) és a birkózás is.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 19. - 14:04:17
Érdekes, apám bírkózó volt, vastag lábak, hangsúlyos, de nem kiemelkedő küső ívvel.Anyám nagy, formás vádli,tömör comb.És ezek furcsa keveréke van alattam most futómű formában.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Február 19. - 14:23:02
De jó, hogy ilyeneket örököltetek, bár nem hopika sérvére gondolok  :D Én hosszú, vékony karokat, lábakat, széles derekat örököltem  :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 19. - 19:41:10
Producer úr!

Úgy tudom tegnap lenézett egyet a terembe ;D ...hogy sikerült a tréning?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Február 19. - 19:56:03
Producer úr!

Úgy tudom tegnap lenézett egyet a terembe ;D ...hogy sikerült a tréning?

Nos, egy kis mell+tricko volt, hossza kihagyás után. Egyrészt beteg voltam, másrészt sok volt a munka (készülünk egy nagy projektre)!!!
Edzés után 2 gyros+rántott sajtot toltunk be Zsuzsival  ;D

Április környékén kezdek egy 12 hetes diétának, na persze meg szétkoxolom magam   :D

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 19. - 19:58:15
Producer úr!

Úgy tudom tegnap lenézett egyet a terembe ;D ...hogy sikerült a tréning?

Nos, egy kis mell+tricko volt, hossza kihagyás után. Egyrészt beteg voltam, másrészt sok volt a munka (készülünk egy nagy projektre)!!!
Edzés után 2 gyros+rántott sajtot toltunk be Zsuzsival  ;D

Április környékén kezdek egy 12 hetes diétának, na persze meg szétkoxolom magam   :D

 :D

Áááá...ma én is gondolkodtam a gyros-on. De aztán dupla adag rántott csirkemell + dupla vegyesköret lett belőle.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Február 19. - 20:08:39

Ne csak gondolkodj Balu.
Fórumból nyomatom mindig a 1.5 adagot csirkemellből,de szerintem Mangela barátom is:D:D:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Február 19. - 20:19:06
Jaaaa,jaaa csááá mindenki !!!
Na mi a pénisz van srácok ???
Mostaábannem is 1,5 adagot nyomatok,hanem kettőt!!!
DÁBL gynótál,őőőőő akarom mondani gyrostál...
De nem testoplex körettel BALU !!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 19. - 23:18:43
Azért jó az esti edzés...mert rohadtul nem tudok elaludni éjjel 1-nél előbb...tök klassz.  ˝=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Február 20. - 11:30:55
Azért jó az esti edzés...mert rohadtul nem tudok elaludni éjjel 1-nél előbb...tök klassz.  ˝=/

A sok pörgető   :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 20. - 11:33:02
Azért jó az esti edzés...mert rohadtul nem tudok elaludni éjjel 1-nél előbb...tök klassz.  ˝=/

A sok pörgető   :D

Nem...semmi ilyet nem használok.  :D Egyszerűen nekiállok este 9kor edzeni...felpörgök vagy nem tudom...és éjjel fél1-1ig tök ver a szívem és picit sem vagyok álmos. Pedig tegnap is nyomtam orvosi citromfű teát, ami erre elvileg jó, meg ZMA-t...de így is 1 óra lett belőle.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 20. - 11:34:58
A borsmentát próbáld, ezt mán mondtam sokszor, az tényleg hatásos.Nekem is voltak alvási nehézségeim a  héten.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Február 20. - 11:35:14
Azért jó az esti edzés...mert rohadtul nem tudok elaludni éjjel 1-nél előbb...tök klassz.  ˝=/

A sok pörgető   :D

Nem...semmi ilyet nem használok.  :D Egyszerűen nekiállok este 9kor edzeni...felpörgök vagy nem tudom...és éjjel fél1-1ig tök ver a szívem és picit sem vagyok álmos. Pedig tegnap is nyomtam orvosi citromfű teát, ami erre elvileg jó, meg ZMA-t...de így is 1 óra lett belőle.

Kardiozni kellet volna asszonnyal lefekvés előtt   ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Február 20. - 11:35:56
A borsmentát próbáld, ezt mán mondtam sokszor, az tényleg hatásos.Nekem is voltak alvási nehézségeim a  héten.

Mi ez a sok avatar csere? előbb még harkály volt  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 20. - 11:36:35
Azért jó az esti edzés...mert rohadtul nem tudok elaludni éjjel 1-nél előbb...tök klassz.  ˝=/

A sok pörgető   :D

Nem...semmi ilyet nem használok.  :D Egyszerűen nekiállok este 9kor edzeni...felpörgök vagy nem tudom...és éjjel fél1-1ig tök ver a szívem és picit sem vagyok álmos. Pedig tegnap is nyomtam orvosi citromfű teát, ami erre elvileg jó, meg ZMA-t...de így is 1 óra lett belőle.

Kardiozni kellet volna asszonnyal lefekvés előtt   ;D

Volt, de ez mégjobban ront a helyzeten.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 20. - 11:37:28
A borsmentát próbáld, ezt mán mondtam sokszor, az tényleg hatásos.Nekem is voltak alvási nehézségeim a  héten.

Ez a teám ma este fog elfogyni, borsmentát meg ma veszek, úgyhogy azt is tesztelem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 20. - 11:46:04
A borsmentát próbáld, ezt mán mondtam sokszor, az tényleg hatásos.Nekem is voltak alvási nehézségeim a  héten.

Mi ez a sok avatar csere? előbb még harkály volt  ;D

Figyelj olyan öreg vagyok, nem tudtam mit jelent a harkályozni szó manapság.Már tudom, azért volt harkály.Most meg épp betettem  A Crank 1-et, és nagyon szeretem. ;D

ON:balu, ezt nem fogod megbánni, én nagyon jókat aludtam tőle.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Február 20. - 20:38:09
Azt hiszem a 2010 - es Arnold Classic topicban volt szó Ronnie Rockel vállairól, vagyis, hogy olaj gyanús. Gondoltam inkább ideírom, ne legyen rommá off - olva.
Ma néztem meg épp a 2009 - es Mr. O. - t és abban is látható a két válla közti különbség. Tehát gyanítom a genetika lesz az, nem pedig szuri.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 20. - 21:49:55
Azt hiszem a 2010 - es Arnold Classic topicban volt szó Ronnie Rockel vállairól, vagyis, hogy olaj gyanús. Gondoltam inkább ideírom, ne legyen rommá off - olva.
Ma néztem meg épp a 2009 - es Mr. O. - t és abban is látható a két válla közti különbség. Tehát gyanítom a genetika lesz az, nem pedig szuri.

De én pl nem is a különbségre gondoltam, az alakja fura... Én amondó vagyok, hogy az oldalsó részébe van bökve egy kis oil.  :D

Apropó olaj! Amit beszúrnak, az vajon mennyi időn belül szívódik fel?!...  ????...
(Persze nem egy túlnyomott használatra gondolok, hanem ami még épp az esztétikát szolgálja és alig tűnik fel.)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Február 20. - 22:02:12
Azt hiszem a 2010 - es Arnold Classic topicban volt szó Ronnie Rockel vállairól, vagyis, hogy olaj gyanús. Gondoltam inkább ideírom, ne legyen rommá off - olva.
Ma néztem meg épp a 2009 - es Mr. O. - t és abban is látható a két válla közti különbség. Tehát gyanítom a genetika lesz az, nem pedig szuri.

De én pl nem is a különbségre gondoltam, az alakja fura... Én amondó vagyok, hogy az oldalsó részébe van bökve egy kis oil.  :D
Nah, ez is igaz. Engem kicsit Rühl - ére emlékeztet.  ***)))  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Február 21. - 10:11:24
A borsmentát próbáld, ezt mán mondtam sokszor, az tényleg hatásos.Nekem is voltak alvási nehézségeim a  héten.

Ez a teám ma este fog elfogyni, borsmentát meg ma veszek, úgyhogy azt is tesztelem.

a melatonin tabi is segít könnyebben elaludni és mélyebben is alszol tőle
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 21. - 17:39:11
Na érdekes probléma lépett fel az imént.A bal kezemet kinyujtottam,ahogy megpróbáltam ilyen állapotban próbáltam megfeszítenia tricepszem, iszonyat fájdalom hasított bele, ami áthaladt a bicepszemen is,pont abban a részben, ahol fut egy ér.Most néha ilyen sunyiba próbálgatom de kurvára fáj.Vkinek volt már ilyen?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 22. - 14:48:21
Na érdekes probléma lépett fel az imént.A bal kezemet kinyujtottam,ahogy megpróbáltam ilyen állapotban próbáltam megfeszítenia tricepszem, iszonyat fájdalom hasított bele, ami áthaladt a bicepszemen is,pont abban a részben, ahol fut egy ér.Most néha ilyen sunyiba próbálgatom de kurvára fáj.Vkinek volt már ilyen?

Még mindig fennáll....Valaki?Ötlet?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 22. - 14:49:07
Punci vagy!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 22. - 14:52:36
Na érdekes probléma lépett fel az imént.A bal kezemet kinyujtottam,ahogy megpróbáltam ilyen állapotban próbáltam megfeszítenia tricepszem, iszonyat fájdalom hasított bele, ami áthaladt a bicepszemen is,pont abban a részben, ahol fut egy ér.Most néha ilyen sunyiba próbálgatom de kurvára fáj.Vkinek volt már ilyen?

Még mindig fennáll....Valaki?Ötlet?

Nem lehet, hogy valami idegbecsípődés?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 22. - 15:24:19
Nem tudom, nagyon az érnél fáj, de lehet, hogy Dr.Gabe-nek van igaza! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 22. - 15:27:27
Nem tudom, nagyon az érnél fáj, de lehet, hogy Dr.Gabe-nek van igaza! ;D
Ez után a hsz. után egyre erősebb a gyanúm!
Lehet, hogy túledzetted, mert a bicepsznél ilyenkor előjön ez a fajta fájdalom, a tricepsznél sem kizárt!
Szerintem a heti karozást hagyd ki!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 22. - 15:28:54
Köszönöm Dottore! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Február 22. - 15:35:27
Vki írhatna egy kemény hátedzést menüt mára :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 22. - 15:41:05
Huzodzkodás dzűken sullyal 3 sorozat, mind vetkőző
T-rudas evezés, utolsó sorozat vetkőző
Fűrészelés
MEllhez húzás fordított fogással4 sorozat
Pullover 4 sorozat(én itt is meg mellnél is csinálom)

Megfelel? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Február 22. - 15:46:25
Huzodzkodás dzűken sullyal 3 sorozat, mind vetkőző
T-rudas evezés, utolsó sorozat vetkőző
Fűrészelés
MEllhez húzás fordított fogással4 sorozat
Pullover 4 sorozat(én itt is meg mellnél is csinálom)

Megfelel? ;D

csak akkor ha kemény leszek tőle :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 22. - 15:47:50
Huzodzkodás dzűken sullyal 3 sorozat, mind vetkőző
T-rudas evezés, utolsó sorozat vetkőző
Fűrészelés
MEllhez húzás fordított fogással4 sorozat
Pullover 4 sorozat(én itt is meg mellnél is csinálom)

Megfelel? ;D

csak akkor ha kemény leszek tőle :D
Erre egyéb szerek használhatóak, sajnos itt hátedzéssel hiába keresel rá megoldást!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 22. - 15:52:06
Huzodzkodás dzűken sullyal 3 sorozat, mind vetkőző
T-rudas evezés, utolsó sorozat vetkőző
Fűrészelés
MEllhez húzás fordított fogással4 sorozat
Pullover 4 sorozat(én itt is meg mellnél is csinálom)

Megfelel? ;D

csak akkor ha kemény leszek tőle :D

Pote mIx +
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Február 22. - 17:07:24
Pote mIx +
"A lenyugvó napnak is van ereje!"  !+"%  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Mac Taylor - 2010. Február 22. - 17:12:20
Kalapács-bicepsz gyakorlatot iktattam az edzéstervembe, és azt szeretném megtudni, hogy normális dolog -e, hogy nagyobb súlyra és több ismétlésre vagyok képes ebben egyből, mint az eddig megszokott szimpla egykezes állóbicepszben ? Talán jobban járnék, ha csökkenteném a sima állóbicózást a kalapácsbicózás javára ? ( Öröm a több súly. ) És a kalapácsbicózás is fejleszti a bicepszet is ? Mert úgy tudom, az a brachialis edzésére van leginkább, de ha mindkettőre jó...

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Február 22. - 21:03:10
Pote mIx +
"A lenyugvó napnak is van ereje!"  !+"%  ****:)))
;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 22. - 22:01:31
Szimpatikus uriember, talán az ő általa készített fényképek hozzák át leginkább a nekem tetsző hangulatokat, legyenek azok bodybuilding, vagy egyéb más témáju fotók.érdekes művészi világa van az biztos, de aki szeretne egy kellemes utazást tenni a fényképek között, nézze meg a Barbár fivérek egyik felének honlapját,nem fog csalódni.A könyvet megrendeltem szépen.

www.davidpaulart.com

 ****:)))))) ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 23. - 09:51:01
Szimpatikus uriember, talán az ő általa készített fényképek hozzák át leginkább a nekem tetsző hangulatokat, legyenek azok bodybuilding, vagy egyéb más témáju fotók.érdekes művészi világa van az biztos, de aki szeretne egy kellemes utazást tenni a fényképek között, nézze meg a Barbár fivérek egyik felének honlapját,nem fog csalódni.A könyvet megrendeltem szépen.

www.davidpaulart.com

 ****:)))))) ****:))))))

Jók a képei nagyon. Kellően "beteg" az ember.  ****:))))))
De nem találtam azt a fotót Cutler-ről, amit pár hete tettem fel a képek topikba.  :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 23. - 09:55:28
Tegnap nyomtam egy mell, vádli edzést.

Mell: - fekvenyomás vízszintes padon
       - fekvenyomás Smith-gépen 45fokos padon
       - egykezes nyomás 30fokos padon
       - tárogatás kézisúlyzóval
       - a végén egy keresztcsigához hasonló mozgás gépen...csak így gépen kissebb a mozgástartomány. Majd megpróbálok képet keresni erről a gépről, fingom sincs hogy hívják.

Vádli: - ülő vádli
        - másféle ülő vádli (itt a láb előre kinyújt)

Ennyi volt...jó volt.

Jó a borsmentatea+ZMA kombó...fél 3kor még megnéztem az órám...'szal addig fent voltam tutira...az után aludtam el nemsokkal. Tök sokat aludtam. És ma láb lesz terítéken.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 23. - 09:57:08
Le kéne állni a porral, akkor talán nem lennél fenn.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 23. - 09:57:36
Le kéne állni a porral, akkor talán nem lennél fenn.

 **:))))*
ez nem a technoviking rovat.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 23. - 09:59:04
Le kéne állni a porral, akkor talán nem lennél fenn.

 **:))))*
ez nem a technoviking rovat.

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 23. - 11:12:22
Le kéne állni a porral, akkor talán nem lennél fenn.

 **:))))*
ez nem a technoviking rovat.

nem Én kukorékolok hajnal 3kor még fent  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 23. - 12:47:16
Berakom megint,mert nagyon jó még ma is

www.davidpaulart.com
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Február 23. - 20:30:46
Hozzáértő "gyógyszerész" tanácsára/véleményére lenne szükségem : befolyásolhatja-e bármiféle táplálékkiegészítő hatását (nem fehérjeporokra gondolok) alprazolám tartalmú gyógyszer?
A válaszotokat előre is köszönöm!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 23. - 20:51:52
Hm... ma mellre és vállra edzettem.
Fekvenyomás is volt terítéken. 4 sorozatot csináltam, aztán próbálgattam a végén egy csúcsnyomást, ami most 73 kg volt.  :-OO
Sztem ment volna a 75 kg is, de ahhoz az egész házi súlyzókészletet át kellett volna pakolászni, szal majd talán legközelebb, ha még akkor is jó erőben leszek.  :D
Na meg bátor is voltam azért, mert senki nem állt mögöttem, szal ki tudja, lehet, hogy annál is menne több, ha nagyobb a biztonság érzetem...  :P
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 23. - 21:04:08
Aztán mit nyomtál még Borsi?
Csúcsot nyomni terembe kell menni segítővel! ;)
Kemény vagy, mint a vídia!  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Február 23. - 21:12:39
Hm... ma mellre és vállra edzettem.
Fekvenyomás is volt terítéken. 4 sorozatot csináltam, aztán próbálgattam a végén egy csúcsnyomást, ami most 73 kg volt.  :-OO
Sztem ment volna a 75 kg is, de ahhoz az egész házi súlyzókészletet át kellett volna pakolászni, szal majd talán legközelebb, ha még akkor is jó erőben leszek.  :D
Na meg bátor is voltam azért, mert senki nem állt mögöttem, szal ki tudja, lehet, hogy annál is menne több, ha nagyobb a biztonság érzetem...  :P
Szerintem vannak néhányan, akik mögéd állnának.  ;)  ****:)))
Természetesen segítségre gondoltam!  ***)))) ****:)))
 :-*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 23. - 21:17:47
Aztán mit nyomtál még Borsi?
Csúcsot nyomni terembe kell menni segítővel! ;)
Kemény vagy, mint a vídia!  ****:))))))

Igazad van Gabe, talán majd eccé teremben is megcsinálom segítővel, ha oda jutok!  :D
Azért azt bírnám, ha 80 kilát is kinyomnék... majd vmikor...  :P

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Február 23. - 22:06:31
Aztán mit nyomtál még Borsi?
Csúcsot nyomni terembe kell menni segítővel! ;)
Kemény vagy, mint a vídia!  ****:))))))

Igazad van Gabe, talán majd eccé teremben is megcsinálom segítővel, ha oda jutok!  :D
Azért azt bírnám, ha 80 kilát is kinyomnék... majd vmikor...  :P

Szólj nyugodtan.:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 23. - 22:11:29
Aztán mit nyomtál még Borsi?
Csúcsot nyomni terembe kell menni segítővel! ;)
Kemény vagy, mint a vídia!  ****:))))))

Igazad van Gabe, talán majd eccé teremben is megcsinálom segítővel, ha oda jutok!  :D
Azért azt bírnám, ha 80 kilát is kinyomnék... majd vmikor...  :P

Szólj nyugodtan.:D

De te amúgy Pesten edzel, nem?!... 
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Február 23. - 22:15:28
Aztán mit nyomtál még Borsi?
Csúcsot nyomni terembe kell menni segítővel! ;)
Kemény vagy, mint a vídia!  ****:))))))

Igazad van Gabe, talán majd eccé teremben is megcsinálom segítővel, ha oda jutok!  :D
Azért azt bírnám, ha 80 kilát is kinyomnék... majd vmikor...  :P

Szólj nyugodtan.:D

De te amúgy Pesten edzel, nem?!... 
De, reggel 7-kor.:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 23. - 22:19:11
Aztán mit nyomtál még Borsi?
Csúcsot nyomni terembe kell menni segítővel! ;)
Kemény vagy, mint a vídia!  ****:))))))

Igazad van Gabe, talán majd eccé teremben is megcsinálom segítővel, ha oda jutok!  :D
Azért azt bírnám, ha 80 kilát is kinyomnék... majd vmikor...  :P

Szólj nyugodtan.:D

De te amúgy Pesten edzel, nem?!... 
De, reggel 7-kor.:D

Na akkor erről ennyit, minden értelemben...  :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Február 23. - 22:21:35
Aztán mit nyomtál még Borsi?
Csúcsot nyomni terembe kell menni segítővel! ;)
Kemény vagy, mint a vídia!  ****:))))))

Igazad van Gabe, talán majd eccé teremben is megcsinálom segítővel, ha oda jutok!  :D
Azért azt bírnám, ha 80 kilát is kinyomnék... majd vmikor...  :P

Szólj nyugodtan.:D

De te amúgy Pesten edzel, nem?!... 
De, reggel 7-kor.:D

Na akkor erről ennyit, minden értelemben...  :laugh:
Most miét?:D Este itthon vagyok néha.:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 24. - 12:39:52
MA nem nagyon megy a kaja.Ráadásul hamarosan mennem kell, és elötte enni kellen még egyszer, meg majd edzés elözz mégeygszer.Ehhez képest vizet azt uygiszom, de a kaja nem megy.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 24. - 12:40:46
Tegnapi lábedzés jól sikerül.

- Elölguggolás Smith-gépen
- Lábtoló
- Vízszintes lábtológép
- Combfeszítő ülve
- Combhajlító fekve

Most kezdem érezni, estére jó kis izomláz lesz szerintem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 24. - 12:43:42
Ja, és azt kifelejtettem, hogy jó volt a Johnny-nál edzeni egyet újra, rég nem voltam ott. Jó terem, jó hangulat...és Johnny is betoppant, neki meg mindig vannak jó sztorijai.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Február 24. - 21:25:20
Nem vagyok egy nagy tápkieg fogyasztó, az alapokat használom, fehérje, glutamin, bcaa...szóval nem spirázom túl,de ezek mindig vannak.Bár azt hittem pár het h kifogytam a fehérjéből, de hálisten rájöttem volt még pár adag... ;D
Az edzés közbeni italomban van Flud, és azért iszom ilyet, mert annak ellenére, h valóban szar íze van, de legalább olcsó. ;D
De a lényeg, rávettem magam és vettem egy doboz Anaboli Halo-t a Muszklitekktől.
Mert láttam, hogy ettől fázott a JAy Cutler is, tehát gondoltam nekem is jó lesz. :-}
Tegnap kezdtem el, edzés-aerob után bevágtam beőle egy adagot,és azt kell mondjam, h ízre kurvajó(arktikus fruit punch)jól visszakeményített edzés után.MA háttréning után toltam, és ültem a seggemen.Furcsa, bizsergő érzés a  hátamban, olyan jól visszatölt,h most is be van durranva a hátam.Szóval jó kis cucc ez,persze nem helyettesíti a fehérjeturmixot, de azt pont akkor megiszom mikor hazaérek,és csodás a pihenés.Szóval jó a cumó. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Február 25. - 13:10:36
Hozzáértő "gyógyszerész" tanácsára/véleményére lenne szükségem : befolyásolhatja-e bármiféle táplálékkiegészítő hatását (nem fehérjeporokra gondolok) alprazolám tartalmú gyógyszer?
A válaszotokat előre is köszönöm!

Erre valaki? God?  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 25. - 19:38:08
Zárás után útnak indulok...ma hát tréning lesz.
És úgy tudom, hogy felhúzást is kell ma csinálni, amit ezer éve nem nyomattam. Fingom nincs mennyivel fog menni, de majd kiderül.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Február 25. - 19:41:54
Hozzáértő "gyógyszerész" tanácsára/véleményére lenne szükségem : befolyásolhatja-e bármiféle táplálékkiegészítő hatását (nem fehérjeporokra gondolok) alprazolám tartalmú gyógyszer?
A válaszotokat előre is köszönöm!

Erre valaki? God?  :-){

Ez egy triazolo-benzodiazepin. Kémiai struktúrájában eltér a diazepamtól, mivel a molekula stabil triazol gyűrűt tartalmaz. Minőségileg a benzodiazepinekhez hasonló tulajdonságokkal (szorongásoldás, nyugtató-altató hatás, izomlazítás, antiepileptikus hatás) rendelkezik.

Milyen gyógyszer ez pontosan? Név? Mire szeded?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 25. - 19:42:52
Hozzáértő "gyógyszerész" tanácsára/véleményére lenne szükségem : befolyásolhatja-e bármiféle táplálékkiegészítő hatását (nem fehérjeporokra gondolok) alprazolám tartalmú gyógyszer?
A válaszotokat előre is köszönöm!

Erre valaki? God?  :-){

Irj neki privit  8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 25. - 19:43:29
Hozzáértő "gyógyszerész" tanácsára/véleményére lenne szükségem : befolyásolhatja-e bármiféle táplálékkiegészítő hatását (nem fehérjeporokra gondolok) alprazolám tartalmú gyógyszer?
A válaszotokat előre is köszönöm!

Erre valaki? God?  :-){

Irj neki privit  8-}

Jordan a kémikus  ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 25. - 19:49:25
Hozzáértő "gyógyszerész" tanácsára/véleményére lenne szükségem : befolyásolhatja-e bármiféle táplálékkiegészítő hatását (nem fehérjeporokra gondolok) alprazolám tartalmú gyógyszer?
A válaszotokat előre is köszönöm!

Erre valaki? God?  :-){

Irj neki privit  8-}

Jordan a kémikus  ***)))

Igaz, de en is neked irok privit, ha valamit nem tudok  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 25. - 19:50:21
Hozzáértő "gyógyszerész" tanácsára/véleményére lenne szükségem : befolyásolhatja-e bármiféle táplálékkiegészítő hatását (nem fehérjeporokra gondolok) alprazolám tartalmú gyógyszer?
A válaszotokat előre is köszönöm!

Erre valaki? God?  :-){

Irj neki privit  8-}

Jordan a kémikus  ***)))

Igaz, de en is neked irok privit, ha valamit nem tudok  ;D

Azért múltkor az a "melyiket a 3 csaj közül" privid nagyon durva volt  ***  ****)  ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Február 25. - 19:53:59
Hozzáértő "gyógyszerész" tanácsára/véleményére lenne szükségem : befolyásolhatja-e bármiféle táplálékkiegészítő hatását (nem fehérjeporokra gondolok) alprazolám tartalmú gyógyszer?
A válaszotokat előre is köszönöm!

Erre valaki? God?  :-){

Irj neki privit  8-}

Jordan a kémikus  ***)))

Igaz, de en is neked irok privit, ha valamit nem tudok  ;D

Azért múltkor az a "melyiket a 3 csaj közül" privid nagyon durva volt  ***  ****)  ;D ;D

Nem tudtam magamban donteni, hogy melyik legyen az elso  ::) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 25. - 20:12:14

Megmondtam: egyszerre kell őket használni, akkor szinergikus hatás jön létre  ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Február 25. - 23:16:33
Hozzáértő "gyógyszerész" tanácsára/véleményére lenne szükségem : befolyásolhatja-e bármiféle táplálékkiegészítő hatását (nem fehérjeporokra gondolok) alprazolám tartalmú gyógyszer?
A válaszotokat előre is köszönöm!

Az aprazolám nyugtatók hatóanyaga. Nem hobbiból szedem, tényleg komolyan kérdeztem.
Erre valaki? God?  :-){

Irj neki privit  8-}

Jordan a kémikus  ***)))

Igaz, de en is neked irok privit, ha valamit nem tudok  ;D

Azért múltkor az a "melyiket a 3 csaj közül" privid nagyon durva volt  ***  ****)  ;D ;D

Nem tudtam magamban donteni, hogy melyik legyen az elso  ::) ;D

Megmondtam: egyszerre kell őket használni, akkor szinergikus hatás jön létre  ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 25. - 23:34:10
Megvolt a hátedzés.

- Felhúzás (az utolsó sorban 210-be asszem 3ism. ment, ami nem mondható rossznak, már min. fél éve nem húztam fel)
- T-rúdas evezés
- Húzódzkodás
- Mellhez húzás kötéllel
- Lehúzás csigán nyak mögé

Ma volt egy alkalmi edzőpartnerem...aki nem más...mint....

FASTOR
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Február 25. - 23:38:17
Neki mennyi ment 210-ből?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 25. - 23:39:11
Neki mennyi ment 210-ből?

Neki 6...Fastor nem szarral gurigázik.  ;)  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 25. - 23:40:49
SZiasztok ;D
én nem mentem fel addig, 140 be húztam 2  aztán 120 ba szériáztam 2*8 at, hát elég gyenge vagyok :-)->
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Február 25. - 23:44:17
Lófaszt ha kis szőke jány számota volna akkor ment volna több is.
Balu legközelebb vigyél szőke parókát. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 26. - 00:35:20
Lófaszt ha kis szőke jány számota volna akkor ment volna több is.
Balu legközelebb vigyél szőke parókát. ;D
áh, elég lett volna a mostmár volt barátnőm erre :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Február 26. - 07:40:27
Hozzáértő "gyógyszerész" tanácsára/véleményére lenne szükségem : befolyásolhatja-e bármiféle táplálékkiegészítő hatását (nem fehérjeporokra gondolok) alprazolám tartalmú gyógyszer?
A válaszotokat előre is köszönöm!

Erre valaki? God?  :-){

Irj neki privit  8-}

Jordan a kémikus  ***)))

Igaz, de en is neked irok privit, ha valamit nem tudok  ;D

Azért múltkor az a "melyiket a 3 csaj közül" privid nagyon durva volt  ***  ****)  ;D ;D

Nem tudtam magamban donteni, hogy melyik legyen az elso  ::) ;D

Megmondtam: egyszerre kell őket használni, akkor szinergikus hatás jön létre  ;D ;D

Rossz helyre rakta, szóval...

Az aprazolám nyugtatók hatóanyaga. Nem hobbiból szedem, tényleg komolyan kérdeztem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Február 26. - 11:59:06

Közvetlen idegrendszerre ható hatása nincs egyetlen "kiegnek" se, legalábbis nem tudok róla. Sokan szednek nyugtatót cucc mellé, mert idegbetegek amúgy. Szerintem nyugodtan szedheted, nem gondolom hogy ütik egymást. Kémikus én se vagyok, szóval lehet hülyeség amit írtam, én így gondolom.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Február 26. - 13:45:00
Köszönöm a válaszod!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 26. - 13:46:04
Körkérdés :
Szerintetek egy átlagos tömegnövelő periódus után (értem ezalatt, hogy nem teljesen tiszta kajálással, de nem is sok szeméttel történő a tömegelés esetén) mennyi az a súlygyarapodás, ami még az elfogadható kategóriába tartozik? 10 kg, annál több, esetleg annál kevesebb?... Centiméterekben? (Beleértve a derék méretének növekedését is)?...
Vagy van, aki csak egyszerűen a tükörre hagyatkozik ilyenkor is?
...Írhattok időtartamra vonatkozó szemszögből is, hogy mondjuk x idő alatt szerintetek y kg számít megfelelőnek.
Kicsit összetett a kérdés, de mi az ideális véleményetek szerint?!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Február 26. - 14:22:33
SZiasztok ;D
én nem mentem fel addig, 140 be húztam 2  aztán 120 ba szériáztam 2*8 at, hát elég gyenge vagyok :-)->
hát....
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 26. - 14:23:04
SZiasztok ;D
én nem mentem fel addig, 140 be húztam 2  aztán 120 ba szériáztam 2*8 at, hát elég gyenge vagyok :-)->
hát....

Te mennyit húzol fel AndrásPistuka?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 26. - 14:26:05
SZiasztok ;D
én nem mentem fel addig, 140 be húztam 2  aztán 120 ba szériáztam 2*8 at, hát elég gyenge vagyok :-)->
hát....

De azért azt az ő súlyához mérten kell nézni, ő egy elég vékony testalkatú srác, szal az neki nem éppen szar!  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Február 26. - 14:38:20
SZiasztok ;D
én nem mentem fel addig, 140 be húztam 2  aztán 120 ba szériáztam 2*8 at, hát elég gyenge vagyok :-)->
hát....

Te mennyit húzol fel AndrásPistuka?

Tudod hogy nem Illő irkalni ossze vissza mer az akkor nagyzolasnak szamit de gugolni 200felett suhogtatom melre 120kg az eleg laza sün
Balu a 14 hetes Kurát nem engedted be nembaj no
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 26. - 14:39:22
SZiasztok ;D
én nem mentem fel addig, 140 be húztam 2  aztán 120 ba szériáztam 2*8 at, hát elég gyenge vagyok :-)->
hát....

Te mennyit húzol fel AndrásPistuka?

Tudod hogy nem Illő irkalni ossze vissza mer az akkor nagyzolasnak szamit de gugolni 200felett suhogtatom melre 120kg az eleg laza sün
Balu a 14 hetes Kurát nem engedted be nembaj no

Nem is fogok beengedni kúrákat...felelőtlenség ilyeneket javasolni egy nyílvános fórumon. Itt egészségről, életről van szó.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Február 26. - 14:48:03
Balu  ****:))))))
A Kapitány  :-){
Globális moderátor  /:-)

Oke oke Ne3 legy merges oke En csak ugy irtam ,szerintem mindenki maga donti el mit akar AS szedni es hasznalni Minden Odaadasaval vagy csak Pacsmagolni ami Meg kritikusabb es Szenilisebb valamint flúgos is, Tudod hoyg en kamellak teged es halgatok rad
Balu erre emlekszel meg? a Pilinszky János tűl

Négysoros
Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 26. - 14:48:38
Beteg állat.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 26. - 15:59:08
Balu  ****:))))))
A Kapitány  :-){
Globális moderátor  /:-)

Oke oke Ne3 legy merges oke En csak ugy irtam ,szerintem mindenki maga donti el mit akar AS szedni es hasznalni Minden Odaadasaval vagy csak Pacsmagolni ami Meg kritikusabb es Szenilisebb valamint flúgos is, Tudod hoyg en kamellak teged es halgatok rad
Balu erre emlekszel meg? a Pilinszky János tűl

Négysoros
Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

András ha magyar billentyűzeted van, miért nem írsz magyarul? Te tuti orvosi eset vagy.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Február 26. - 17:44:44
Maszat  #:-)
Techno Viking  8-)
Top Dog Master  ****:))))))
En a verset a izeim Kozel masoltam be Tudod nem irhattam volna le mert tul sok a gomb neha igyis megbanom amit leir a gepo
Balu (http://kepfeltoltes.hu/100225/smiley_0496_www.kepfeltoltes.hu_.gif)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Február 26. - 17:56:29
Pistuka, szerintem nyugodtan szerelmet vallhatsz Balunak, csak menj át a sima cset topikba!  :-!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Február 26. - 21:26:58
Balu  ****:))))))
A Kapitány  :-){
Globális moderátor  /:-)

Oke oke Ne3 legy merges oke En csak ugy irtam ,szerintem mindenki maga donti el mit akar AS szedni es hasznalni Minden Odaadasaval vagy csak Pacsmagolni ami Meg kritikusabb es Szenilisebb valamint flúgos is, Tudod hoyg en kamellak teged es halgatok rad
Balu erre emlekszel meg? a Pilinszky János tűl

Négysoros
Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

András ha magyar billentyűzeted van, miért nem írsz magyarul? Te tuti orvosi eset vagy.
Külföldi fórumokon szoktam ilyeneket látni. Mintha a google fordítóját használná andras123...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Woodslave - 2010. Február 26. - 21:50:47
SZiasztok ;D
én nem mentem fel addig, 140 be húztam 2  aztán 120 ba szériáztam 2*8 at, hát elég gyenge vagyok :-)->
hhoz képest, hogy jan. 19-én 50-el csináltad elég szép fejlődés ;D ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 26. - 22:40:21
SZiasztok ;D
én nem mentem fel addig, 140 be húztam 2  aztán 120 ba szériáztam 2*8 at, hát elég gyenge vagyok :-)->
hhoz képest, hogy jan. 19-én 50-el csináltad elég szép fejlődés ;D ***)))
midnig másként csinálom, attól függ,éppen hol tudom megtenni, ha a suliban, nemnagyon mehetek nagyobb súlyra, mert nemjók a körülmények az iskolai konditeremben,de ennél jobbat is csináltam már, ez szarvolt :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Február 26. - 23:16:25
Gabe-nek ;)

Na ők jól néznek ki.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Február 26. - 23:17:11
de ők nem sportolnak, Bandus ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Február 26. - 23:20:19
de ők nem sportolnak, Bandus ;)

ez nem volt kritérium ::)

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Február 26. - 23:21:29
De talán nem a bodybuilding chat-re való...  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Február 26. - 23:23:09
De talán nem a bodybuilding chat-re való...  :-}

ez viszont jogos, összekevertem a csettopikokat.
Balu, ha lennél olykedves áthelyezni a hsz-t.  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Február 27. - 01:36:10
Maszat  #:-)
Techno Viking  8-)
Top Dog Master  ****:))))))
En a verset a izeim Kozel masoltam be Tudod nem irhattam volna le mert tul sok a gomb neha igyis megbanom amit leir a gepo
Balu (http://kepfeltoltes.hu/100225/smiley_0496_www.kepfeltoltes.hu_.gif)

és a flúgos szóval mi a helyzet?Azt nem másoltad sehonnan.Meg szoktam látni 2hetente ékezetet a mondataidba.Szerintem direkt írsz így, de mind1, Én már nem szoktalak, csak nem értem miért és megmondom őszintén, már érdekelne ;D

Bocs az offért! :-!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Február 27. - 16:38:07
Ááááá mit találtam!

Yvette!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2010. Február 27. - 20:09:53
 Łł=Na végre, hogy előkerül az én szívügyem is @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 01. - 17:39:07
Az elölguggolás a combnak melyik részét dolgozza meg inkább, a külső ívet?

Lehet beteszem a mai lábedzésembe.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 01. - 17:41:20
Az elölguggolás a combnak melyik részét dolgozza meg inkább, a külső ívet?

Lehet beteszem a mai lábedzésembe.

A terd feletti reszt, a kulso ivre inkabb a hack guggolas lenne jo
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 01. - 17:43:45
Az elölguggolás a combnak melyik részét dolgozza meg inkább, a külső ívet?

Lehet beteszem a mai lábedzésembe.

A terd feletti reszt, a kulso ivre inkabb a hack guggolas lenne jo

volt hack gép, de eltüntették a lábtolóval 1ütt.kezd elegem lenni ebböl a teremböl.A másiknak meg összevesztem a tulajával, vagyis ő veszett össze velem mert kihagytam 1 évet anno...

Mind1, azért beteszem mára, nagyon rég nem csináltam.Több mint fél éve, akkor is csak 1x 2x, mert majd meg fulladtam, ha meg nem fulladtam meg akkor le akart esni a súly.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 01. - 17:44:08
Az elölguggolás a combnak melyik részét dolgozza meg inkább, a külső ívet?

Lehet beteszem a mai lábedzésembe.

Próbáld ki, nagyon jó kis gyakorlat.  ;)

A kérdésre meg Jordan válaszolt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 01. - 17:45:29
Az elölguggolás a combnak melyik részét dolgozza meg inkább, a külső ívet?

Lehet beteszem a mai lábedzésembe.

Próbáld ki, nagyon jó kis gyakorlat.  ;)

A kérdésre meg Jordan válaszolt.

Mindenképp betszem.Legalább sima guggolás elé kis súllyal,h érezzem a gyakorlatot.Régebben csak arra tudtam koncentrálni,h ne fulladjak meg vagy ne essen le a súly.

Megyek is, már alig várom az edzést @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2010. Március 01. - 17:51:53
Ha szabályosan (párhuzamos szűk) lábtartással csinálod kegyetlen combfeszítő gyakorlat.Külső ív és térd feletti rész a fókuszban. Ha csak normál gugolást végzek "répa" combom lesz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 01. - 18:54:08
Ha szabályosan (párhuzamos szűk) lábtartással csinálod kegyetlen combfeszítő gyakorlat.Külső ív és térd feletti rész a fókuszban. Ha csak normál gugolást végzek "répa" combom lesz.

kegyetlen 1 kényelmetlen gyakorlat, de csinálni fogom, mert Nekem is répa combom van.Felül "vastag" alul semmi.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2010. Március 01. - 20:25:04
 ;D gondoltam, hogy megérzed.Van egy szenzációs kép a régi időkből Dave Draper elölguggolásánál finoman hajlik a rud..
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Ádi - 2010. Március 01. - 21:30:40
Nekem az előlguggolástól leszakad szószerint a vállam...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 01. - 22:37:40
Nálam érdekes, jobb kezes/lábas vagyok, de a bal oldalam sokkal erősebb (optikailag is  :-[ ). Akármit csinálok, akárhogy guggolok, bicepszezem, estébé.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 02. - 13:19:56
tödőkapacitást,h tudom növelni?
Nagyon el vagyok tunyulva.hiába megyek heti 5napot edzeni, a sok semmittevéstöl majd meg döglök az edzéseimen.Olyan szaporán veszem a levegőt mintha futnék.

Tegyek be heti 1-2 kardiót?Esetleg kis futást vagy gyaloglást?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Március 02. - 13:36:04
tödőkapacitást,h tudom növelni?
Nagyon el vagyok tunyulva.hiába megyek heti 5napot edzeni, a sok semmittevéstöl majd meg döglök az edzéseimen.Olyan szaporán veszem a levegőt mintha futnék.

Tegyek be heti 1-2 kardiót?Esetleg kis futást vagy gyaloglást?

Hat vannak kiegeszitok is amik segitenek Lelegeztetni teged De
sms be majd meg irok neked valamit  <:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 02. - 13:38:51
tödőkapacitást,h tudom növelni?
Nagyon el vagyok tunyulva.hiába megyek heti 5napot edzeni, a sok semmittevéstöl majd meg döglök az edzéseimen.Olyan szaporán veszem a levegőt mintha futnék.

Tegyek be heti 1-2 kardiót?Esetleg kis futást vagy gyaloglást?

Hat vannak kiegeszitok is amik segitenek Lelegeztetni teged De
sms be majd meg irok neked valamit  <:-)

Tudtam en, hogy neked lessz egy jo otleted  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Március 02. - 13:40:37
Aerobbal lehet asszem, meg én mikor hobbiból búvárkodtam akkor a légzéssel is tanítottak vmit
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 02. - 13:58:17
tödőkapacitást,h tudom növelni?
Nagyon el vagyok tunyulva.hiába megyek heti 5napot edzeni, a sok semmittevéstöl majd meg döglök az edzéseimen.Olyan szaporán veszem a levegőt mintha futnék.

Tegyek be heti 1-2 kardiót?Esetleg kis futást vagy gyaloglást?

Ez nálam is fönnáll, igaz a testsúlyom 127kg  ;D
Valamilyen "nitró-t" kellene szedni... ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 02. - 14:05:49
tödőkapacitást,h tudom növelni?
Nagyon el vagyok tunyulva.hiába megyek heti 5napot edzeni, a sok semmittevéstöl majd meg döglök az edzéseimen.Olyan szaporán veszem a levegőt mintha futnék.

Tegyek be heti 1-2 kardiót?Esetleg kis futást vagy gyaloglást?

guggolás+áthúzás szuperszettben
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Március 02. - 14:11:48
tödőkapacitást,h tudom növelni?
Nagyon el vagyok tunyulva.hiába megyek heti 5napot edzeni, a sok semmittevéstöl majd meg döglök az edzéseimen.Olyan szaporán veszem a levegőt mintha futnék.

Tegyek be heti 1-2 kardiót?Esetleg kis futást vagy gyaloglást?

Gondolod hogy en tudom hogy melikre gondoltam.
ha mar nagyon szetvagy csuszva lekell alliitanod magadot es 1 honapig Kuralnod köllene magad
Nez ki az ablakon es furkesz ki egy Osvenyt ahol 5-6 km en vegig suhanhatol 5 min alatt 1 hünapig köll napro napra az idon javitanod
Nem osmerem milyen a motrod de eloszor is a toled telhetöen 5 min alatt csinalj egy Tavot
Es onnan mar csak az Idod javíjjad
smb megsde irtam neked

Balu  ****:))))))
Jordan  ****)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 02. - 14:19:08
Fura, hogy ti itt mind a lábedzésről beszéltek...én eddig 2x voltam pasis edzőteremben, de úgy láttam a pasik nem igazán edzenek lábra...csak felsőtestre...a legtöbbnek visszeres pipaszár lábai voltak...ami elég viccesen tud kinézni, lehet akár milyen jó egy pasi felsőteste, ha fogpiszkálókon járkál...én magam részéről imádom az izmos férfi combokat :) (jelenleg csak Lalikáét!!!természetesen  o:) ) na mindegy én még kicsi vagyok ehhez, csak úgy megjegyeztem... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 02. - 14:21:48
Fura, hogy ti itt mind a lábedzésről beszéltek...én eddig 2x voltam pasis edzőteremben, de úgy láttam a pasik nem igazán edzenek lábra...csak felsőtestre...a legtöbbnek visszeres pipaszár lábai voltak...ami elég viccesen tud kinézni, lehet akár milyen jó egy pasi felsőteste, ha fogpiszkálókon járkál...én magam részéről imádom az izmos férfi combokat :) (jelenleg csak Lalikáét!!!természetesen  o:) ) na mindegy én még kicsi vagyok ehhez, csak úgy megjegyeztem... ;D

Én rosszul vagyok hogy nem edzhetem a lábam, szemmel láthatólag kisebb már a combom. Szerencsére gyorsan visszajön, de egyetértek veled, kell a nagy comb, egy férfi fizikuma úgy teljes  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 02. - 14:23:59
Fura, hogy ti itt mind a lábedzésről beszéltek...én eddig 2x voltam pasis edzőteremben, de úgy láttam a pasik nem igazán edzenek lábra...csak felsőtestre...a legtöbbnek visszeres pipaszár lábai voltak...ami elég viccesen tud kinézni, lehet akár milyen jó egy pasi felsőteste, ha fogpiszkálókon járkál...én magam részéről imádom az izmos férfi combokat :) (jelenleg csak Lalikáét!!!természetesen  o:) ) na mindegy én még kicsi vagyok ehhez, csak úgy megjegyeztem... ;D

Akkor azok csak strandra gyúrós egyedek, Tündi!  :-}
Mert vannak olyan pasik, akik csak nyárra edzenek, felső testre azért nem, mert az úgyis a víz alatt van és nem látszik...  ****:))) !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 02. - 14:25:04
Akkor azok csak strandra gyúrós egyedek, Tündi!  :-}
Mert vannak olyan pasik, akik csak nyárra edzenek, felső testre azért nem, mert az úgyis a víz alatt van és nem látszik...  ****:))) !+"%
Mármint lábra gondoltál :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 02. - 14:38:21
Akkor azok csak strandra gyúrós egyedek, Tündi!  :-}
Mert vannak olyan pasik, akik csak nyárra edzenek, felső testre azért nem, mert az úgyis a víz alatt van és nem látszik...  ****:))) !+"%
Mármint lábra gondoltál :D

Öhm... ja... kicsit el vagyok varázsolódva, úgy tűnik...  :-[  !+"%  ;D

Úgy akartam írni, hogy akik nyárra edzenek, azok csak felsőtestre edzenek, lábra nem, mert az nem látszik... vagy valami ilyesmi...  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 02. - 14:39:55
tödőkapacitást,h tudom növelni?
Nagyon el vagyok tunyulva.hiába megyek heti 5napot edzeni, a sok semmittevéstöl majd meg döglök az edzéseimen.Olyan szaporán veszem a levegőt mintha futnék.

Tegyek be heti 1-2 kardiót?Esetleg kis futást vagy gyaloglást?

Gondolod hogy en tudom hogy melikre gondoltam.
ha mar nagyon szetvagy csuszva lekell alliitanod magadot es 1 honapig Kuralnod köllene magad
Nez ki az ablakon es furkesz ki egy Osvenyt ahol 5-6 km en vegig suhanhatol 5 min alatt 1 hünapig köll napro napra az idon javitanod
Nem osmerem milyen a motrod de eloszor is a toled telhetöen 5 min alatt csinalj egy Tavot
Es onnan mar csak az Idod javíjjad
smb megsde irtam neked

Balu  ****:))))))
Jordan  ****)

Köszi andrás, de nem hiszem,h minden nap sprintelni akarok kilómétereket..Ez számomra túl leépítő lenne.
de megfogadom valamilyen szinten a tanácsod, és heti 2-3 alkalommal 1 laza kocogást beteszek, 1-2 km-es távval.

De,h mindennap 5-6km-t nyomjak és az időmön javítgassak, azt túlzásnak találom :D
Bár biztos hamar fejlesztené a tüdőmet.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 02. - 14:42:05
Akkor azok csak strandra gyúrós egyedek, Tündi!  :-}
Mert vannak olyan pasik, akik csak nyárra edzenek, felső testre azért nem, mert az úgyis a víz alatt van és nem látszik...  ****:))) !+"%
Mármint lábra gondoltál :D

Öhm... ja... kicsit el vagyok varázsolódva úgy tűnik...  :-[  !+"%  ;D
Semmi gond én értettem Borsi! :) Lehet benne valami...a strandon sok ilyen fickót láttam már de olyan viccesek...főleg mikor tényleg hatalmas a felsőtest és szerencsétlen lábai majd össze roskadnak alatta  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 02. - 14:49:51

Nekem ugyan nincs nagy felsőtestem, de félmeztelen látszik,h sportolok, mivel kevés a zsír rajtam.Viszont a lábaim satnyák pedig edzem rendszeresen(igaz csak 50perceket  ;D)

A lényeg,h edzem és szeretem is edzeni.

Felál a szőr a hátamon(ami nincs) amikor kérdezik,h csak felsőtestre gyúrok.
Ha meg látom,h más gyúrósok megnéznek pl strandon, mert ügye kiszúrják 1 mást a megszállottak, tudom,h arra gondolnak,h na ez se edz lábat.

Sok esetben nem úgy van ahogy első látásra tünik.

Ismerek oylat is akinek nagy a felsőteste, valóban nagy, edzi a lábát is a combja még úgy ahogy, de vádlija akkora van mint nekem.Szemét dolog ez.

Persze hozzá tartozik,h sokan valóban nem edzenek lábat, és az a pofátlanság,h még így is nagyobb az enyémnél  ;D

Régebben volt,h piramis végén 150be guggoltam 1-2ket, 75-76kg osan, és kissebb volt a combom mint aki 60ba guggolászott 3x6ot  :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 02. - 15:12:56

Menj le Rencsivel egyszer ;D tapasztalat...a 6. kör súlyzós sétálós kitörés után nekem bedurrant minden részem deréktól lefelé ;) (előnye tarthatsz egy kis terepszemlét közben... ;) )  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 02. - 15:16:18
Abban biztos vagyok, hogy ha nem akarnék javítani "focis" teljesítményemen, lehet én sem edzeném ennyire szanaszét a lábaim  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 02. - 15:35:36
Abban biztos vagyok, hogy ha nem akarnék javítani "focis" teljesítményemen, lehet én sem edzeném ennyire szanaszét a lábaim  :)
erről eszembe jutott az, amikor egy ismerősömnél voltam Angliában...jött haza edzésről..valami nagyon brutál szoros cicanaciban kellett lennie aznap, hogy másnap ismét tudjon edzeni..előtte pedig valami jeges kádban kellett időznie edzés után...na az elég kemény dolog lehet...bár az Anglia első osztály volt...itthon nem tudom milyen teljesítménynövelő edzése van a focistáknak... ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 02. - 15:38:26

meccs után cigizés, meg sörözés a klubb törzskocsmájában...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 02. - 15:39:40

hehe ezt el tudom képzelni... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csesztike - 2010. Március 02. - 15:41:08
Abban biztos vagyok, hogy ha nem akarnék javítani "focis" teljesítményemen, lehet én sem edzeném ennyire szanaszét a lábaim  :)
erről eszembe jutott az, amikor egy ismerősömnél voltam Angliában...jött haza edzésről..valami nagyon brutál szoros cicanaciban kellett lennie aznap, hogy másnap ismét tudjon edzeni..előtte pedig valami jeges kádban kellett időznie edzés után...na az elég kemény dolog lehet...bár az Anglia első osztály volt...itthon nem tudom milyen teljesítménynövelő edzése van a focistáknak... ????...

meccs után cigizés, meg sörözés a klubb törzskocsmájában...

Na igen!Meg meccs előtti nap bulizás és másnaposan menni de ezért büntetést is kaphatnak! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 02. - 15:46:30
átvittem a chatbe  :-!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 02. - 15:50:02
Amerikai foci :D Bár nincs olyan pénz benne mint a "Soproni ligába"...de nekem ez a "minden" :)
A teljesítmény növelés pedig...
http://www.hunrun.com/tigers-vs-predators-cellect-arena-bowl-2009-januar-31
11:30-kor
Hiszek benne, hogy az hogy addig guggolok, kitörésezek vetkőző sorozatokkal, nagy súllyal, segít abban, hogy  csak 3an tudjanak levinni  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Március 02. - 18:51:03
Amerikai foci :D Bár nincs olyan pénz benne mint a "Soproni ligába"...de nekem ez a "minden" :)
A teljesítmény növelés pedig...
http://www.hunrun.com/tigers-vs-predators-cellect-arena-bowl-2009-januar-31
11:30-kor
Hiszek benne, hogy az hogy addig guggolok, kitörésezek vetkőző sorozatokkal, nagy súllyal, segít abban, hogy  csak 3an tudjanak levinni  >:D

 ****:))))))  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Március 02. - 19:07:49
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=987.0  8-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Március 02. - 19:55:44
Kipróbáltam ma az új NoXplode NT-ből 1 adagot... hát nekem az előző jobban bejött; bár az sem a kedvenc.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 02. - 20:28:37
Lábaztam ma egy kicsit! Sajna nem sikerült tökéletesre egy szombati sérülés miatt  :( de azért próbálok elégedett lenni!  :)
Guggolás
jó hosszú bemelegítés után a munka sorozatok:
100x12
120x8
130x6
140x4
Nem tudtam feljebb menni, nem erőltettem, inkább csináltam egy pihenő nélküli vetkőző sorozatot:
100x10 aztán 80x10 aztán 60x10, 30x12 és végül súly nélkül 15... ez így azért annyira nem volt rossz érzés  :) ****:))))))
Ezután merev lábú felhúzással próbálkoztam, de itt is korlátozva voltam kicsit...a munkasorozatok:
60x15
70x12
80x10
és a kicsi pihenővel még 40be csináltam 25öt!
Ezután próbáltam sétáló kitörést végezni,de ez abszolút kudarcba fulladt :( :( :( megcsináltam 2-3 sorozatot 1-1 5 kilos súlyzóval de nem ment...
Végül csináltam egy jó kis lábközé kézi súly,padra fekvés és combhajlító:
6kgx25, 10kgx20 12kgx 15 és zárásnak egy vetkőző ugyanezekkel a súlyokkal, majd végül súly nélkül! Itt már nem számoltam  ;D
A végére vádlizgattam "kicsit"  ;D állva 5 sorozatot amíg  bírtam állni...
Aztán nyújtás, turmix...és itt vagyok  :) Szombat ismét (amcsi) foci edzés, addigra rendbe kell hozni a lábam  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Március 02. - 20:49:38
csináltam egy felhúzás, guggolás combót, és lenne egy kérdésem,de előbb leírom ;D
felhúzás bem 40-60-80
edzés
100-100-120-120-130
130 ba ment 3 ismétlés a többibe 8-6 okat húztam kb, jah, gurtni nélkül, és egyáltalán nemfáradt el a kezem, fejlődök :o
guggolás 3*8 60 kilóba

a kérdés,hogy szerintetek, általános erőnlét gyakorlatnak, mellrevételt be lehetne illesztenem mondjuk bemelegítésbe, vagy valahova? és ha igen, akkor hova szerintetek? most főleg Cressler, véleménye érdekelne, de a többiekére is kiváncsi vagyok,ha tud valaki valaimt, köszi ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Március 02. - 21:22:24
Jó neked is a felhúzásod töki. Én nem húztam fel 2009.12.12. óta csak 1szer, akkor is 3 sorozatot, lightos 100 kilóval.  :) De így legalább nem fáj a derekam, max időjárás változásra, mint a vén f@szoknak.  ****:))) ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 02. - 21:23:34
Jó neked is a felhúzásod töki. Én nem húztam fel 2009.12.12. óta csak 1szer, akkor is 3 sorozatot, lightos 100 kilóval.  :) De így legalább nem fáj a derekam, max időjárás változásra, mint a vén f@szoknak.  ****:))) ****:)))

Hallod ezt Hopika??!  :-O  O0

Lacika ->  ***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Március 02. - 21:33:34
Jó neked is a felhúzásod töki. Én nem húztam fel 2009.12.12. óta csak 1szer, akkor is 3 sorozatot, lightos 100 kilóval.  :) De így legalább nem fáj a derekam, max időjárás változásra, mint a vén f@szoknak.  ****:))) ****:)))
áh, szar gyenge vagyok, de nemmertem többre menni, mert picik voltak a súlyok, és az alsó ponton ígyis derékból kellett megindítanom :-)->
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Március 02. - 21:43:18
Jó neked is a felhúzásod töki. Én nem húztam fel 2009.12.12. óta csak 1szer, akkor is 3 sorozatot, lightos 100 kilóval.  :) De így legalább nem fáj a derekam, max időjárás változásra, mint a vén f@szoknak.  ****:))) ****:)))

Hallod ezt Hopika??!  :-O  O0

Lacika ->  ***))))

Na jól van, kivétel erősíti a szabályt.  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 02. - 22:11:08
Jó neked is a felhúzásod töki. Én nem húztam fel 2009.12.12. óta csak 1szer, akkor is 3 sorozatot, lightos 100 kilóval.  :) De így legalább nem fáj a derekam, max időjárás változásra, mint a vén f@szoknak.  ****:))) ****:)))

Hallod ezt Hopika??!  :-O  O0

Lacika ->  ***))))

Na jól van, kivétel erősíti a szabályt.  >:D

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 02. - 23:12:02
A mai hátedzésem tanulsága, hogy hiperhajlítás után senki ne próbáljon meg elliptikus tréneren kardiózni!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Március 02. - 23:36:24
csináltam egy felhúzás, guggolás combót, és lenne egy kérdésem,de előbb leírom ;D
felhúzás bem 40-60-80
edzés
100-100-120-120-130
130 ba ment 3 ismétlés a többibe 8-6 okat húztam kb, jah, gurtni nélkül, és egyáltalán nemfáradt el a kezem, fejlődök :o
guggolás 3*8 60 kilóba

a kérdés,hogy szerintetek, általános erőnlét gyakorlatnak, mellrevételt be lehetne illesztenem mondjuk bemelegítésbe, vagy valahova? és ha igen, akkor hova szerintetek? most főleg Cressler, véleménye érdekelne, de a többiekére is kiváncsi vagyok,ha tud valaki valaimt, köszi ;-oo-;
A mellre vétel bitang jó gyakorlat de én semmiképpen sem a bemelegítésbe építeném be hanem inkább az edzés végére.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Március 02. - 23:50:52

és te melyik edzéshez csapnád oda? most úgy néz ki,hogy heti áromszor jutok terembe, egyszer ithon edzem, hétfő mell, meg ami az időbe belefér, kedden felhúzás guggolás, pénteken váll tric vádli, gondolom a melhez lenne érdemes, vagy nem? és milyen ismétlés számot alkalmaznál?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Március 02. - 23:53:18

Én vállnál csinálnám parasztba.
Felvétel beülés nélkül aztán ha érzel wattot magadban akkor nyomd.
Elég jó gyakorlat használj mérsékeltebb súlyt mert fárasztó lesz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Március 03. - 13:21:37
Nagyon melléfogni nem tudsz mert az egész testet megdolgoztatja a gyakorlat, stabilizáló izmoknak nagyon jó viszont ha hétfőn csinálod és kedden guggolás, felhúzás akkor azzal számolni kell, hogy a hátsó mozgáslánc kicsit fáradtabb.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 03. - 13:54:01
A mai hátedzésem tanulsága, hogy hiperhajlítás után senki ne próbáljon meg elliptikus tréneren kardiózni!
szóval akkor ez volt nálam is a hiba nem a nulla állóképességem  ****:))) nagy kő esett le a szívemről Gabe :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 03. - 13:56:32
A mai hátedzésem tanulsága, hogy hiperhajlítás után senki ne próbáljon meg elliptikus tréneren kardiózni!
szóval akkor ez volt nálam is a hiba nem a nulla állóképességem  ****:))) nagy kő esett le a szívemről Gabe :D
Nekem az alsóhátam annyira be volt durranva, hogy nem tudtam normálisan tekerni, mindig be kellett görnyednem, hogy ne feszüljön!
Aztán átmentem taposógépezni, a kilátás is jobb volt, meg jól le is izzadtam!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 03. - 14:00:18
A mai hátedzésem tanulsága, hogy hiperhajlítás után senki ne próbáljon meg elliptikus tréneren kardiózni!
szóval akkor ez volt nálam is a hiba nem a nulla állóképességem  ****:))) nagy kő esett le a szívemről Gabe :D
Nekem az alsóhátam annyira be volt durranva, hogy nem tudtam normálisan tekerni, mindig be kellett görnyednem, hogy ne feszüljön!
Aztán átmentem taposógépezni, a kilátás is jobb volt, meg jól le is izzadtam!
hát azt Rencsi befoglalta... :'( tudtam, én hogy rosszul választok.. na majd ma ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 03. - 17:55:56
Sziasztok, jól gondolom, hogy a szteroidok utóhatása felerősítheti / újra felszínre hozhatja egy már gyakorlatilag gyógyult pánikbetegség tüneteit?
Gondolok itt a kortizol szintre pl...  :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 04. - 08:30:57
Na a tegnapi kar váll felső hátizom edzés jól sikerült...Rencsi megint nagyon szadi volt...én otthon nem igazán edzettem ezeket a részeket, mert nem ott akartam formálódni  o:)...hát tegnap megéreztem a hiányosságokat... :-\ de lesz ez még jobb is!!!szerintem a karomon fog először látszani az edzés hatása...ott van a legkevesebb hájacska ;D, volt pasi kaland is persze...épp valami befordítós bicepszet nyomtunk szinkronban Rencsivel, mellettünk pedig két srác is valami hasonlót csinált csak rúddal...láttam, a tükörből, hogy nagyon néztek minket...annyira, hogy egyszer csak felszisszent az egyik, hogy jajjj bocsi véletlenül ebbe ittam bele, és mutatta az üvegemet... ;D hát mondom semmi baj, max holnaptól fájni fog a hasad... ****:))) aztán zavartan elment és vett egy másikat :D szegény nagyon hülyén érezte magát...kis röhögés után folytattuk az edzést...ilyen szétszórt legények nem zavarhatnak meg bennünket...Rachel tanításait megfogadva, nagyon figyeltünk, a hátamra, hogy még véletlenül se ártsak magamnak... a kitolásokat is ülve csináltam, kis súllyal.. o:) volt egy jó fej srác, aki megmutatta, hogy csináljam a mell támaszos evezést, hogy ne terheljem súllyal a hátam...(persze nem ok nélkül, közben kifaggatott mindenről  ;D ) majd ha már van elég hátizmom bekeményítünk, nem voltunk biztosak abban, hogy a hashozhúzós evezés árthat e a hátamnak vagy csinálhatom  ????...  ????... kipróbáltam minimális súllyal..és nem éreztem fájdalmat a derekamban, Rencsi árgus szemekkel figyelte, hogy még véletlen se görbe háttal csináljam... o:) azt hiszem jól csináltam mindent..mert a lapockáim között csöppet fáj, és a tricepszem is kemény :D ezért az érzésért megéri szenvedni... :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: szv - 2010. Március 04. - 09:24:53
Oksana Grishina edző videó
/ durwa az a popó  :-)(-:  <3!

http://www.flexonline.com/videos?bctid=69358690001&bclid=1459293934
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Március 04. - 11:37:56
Mai váll (bemelgítés után)
Vállbólnyomás 1kezesekkel 3x20-15-12
Oldalemelés oldaltfekve     3x12-10-10
Oldalemelés ülve              3x8-8-8,7-7-7,7-7-7  (csökkenő sorozatok)
VÁllbólnyomógép              3x20
Előreemelés                     3x10
Vállvonogatás                  3x12

Hátsóváll most kimarad mivel tegnap hátaztam... erre nem is számoltam :-\
Vélemény? mmint az edzésről? mit változtatnátok? esetleg tipp?
köszee ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. Március 04. - 13:33:28
Mai váll (bemelgítés után)
Vállbólnyomás 1kezesekkel 3x20-15-12
Oldalemelés oldaltfekve     3x12-10-10
Oldalemelés ülve              3x8-8-8,7-7-7,7-7-7  (csökkenő sorozatok)
VÁllbólnyomógép              3x20
Előreemelés                     3x10
Vállvonogatás                  3x12

Hátsóváll most kimarad mivel tegnap hátaztam... erre nem is számoltam :-\
Vélemény? mmint az edzésről? mit változtatnátok? esetleg tipp?
köszee ;D ;D

Szerintem ez sok vallra,egy az h kis izomcsoport is...En azelott csinaltam 2 nyomast es nem fejlodott jobban sot,most meg 1 is untig eleg.Vannak a forumon akiknek nyomas nelkul hatalmas valluk van... ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2010. Március 04. - 14:02:40
Lehet már nem mai téma és már tultárgyaltátok nem tudom de a superbody-n az Atletic1 kategóriában a Csorbai Ádám jobban nézett ki mint Lénárd Lajos abár ezt csak én látom így nektek mi a véleményetek?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 04. - 14:14:46
Lehet már nem mai téma és már tultárgyaltátok nem tudom de a superbody-n az Atletic1 kategóriában a Csorbai Ádám jobban nézett ki mint Lénárd Lajos abár ezt csak én látom így nektek mi a véleményetek?

Egyetértek bár azért Lajosnak vannak erősségei!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 04. - 14:44:17
Lenne egy kérdésem hozzátok fórumozókhoz:

Kerestem a 2010-es testépítő versenynaptárat és rá ia találtam,de olyan elképzelhető, hogy a Superbody rendezése Hétfői napon legyen?
Tudom addig még úgyis ezerszer változhat de nekem ez furcsa...

a link moderálva.

Ha tudtok valamit írjatok hozzá pár sort!
Köszi
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 04. - 14:51:03
Balu: FINISH HIM!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 04. - 14:55:39
 ;D

Na valaki vmit???Elképzelhető???

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 04. - 14:57:27
;D

Na valaki vmit???Elképzelhető???

hát esetleg akkor ha arra a 7végére már előre le van foglalva a hely ahol meg akarják rendezni, viszont nem akarták előrrébb hozni vagy tolni.

Bár ez azért hülyeség mert 1 ilyen verseny megrendezéséhez pár nappal elötte már készülnek.

Érdekes.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 04. - 14:57:56
;D

Na valaki vmit???Elképzelhető???

Talán Szterejó majd tud valamit mondani ez ügyben, ő van otthon verseny dátumokban.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 04. - 14:59:42
;D

Na valaki vmit???Elképzelhető???

Talán Szterejó majd tud valamit mondani ez ügyben, ő van otthon verseny dátumokban.

Várunk Sztereó ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2010. Március 04. - 15:19:38
igazábol lénárdnak csak a háta volt jobb de mindenbe szerintem megverte a Csorbai Ádám főleg lábba. De akkor nem tudom mért a Lénárd nyert olvastam olyanokat is hogy rosszul volt az ádám és csak azért. de szerintem ez nem elég ok arra hogy ő nyerjen.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 04. - 19:20:52
Igen Ádám a döntőre nem tudott kimenni,de kérdezd meg őt itt a fórumon biztos elmondja...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Március 04. - 20:53:30
Mai váll (bemelgítés után)
Vállbólnyomás 1kezesekkel 3x20-15-12
Oldalemelés oldaltfekve     3x12-10-10
Oldalemelés ülve              3x8-8-8,7-7-7,7-7-7  (csökkenő sorozatok)
VÁllbólnyomógép              3x20
Előreemelés                     3x10
Vállvonogatás                  3x12

Hátsóváll most kimarad mivel tegnap hátaztam... erre nem is számoltam :-\
Vélemény? mmint az edzésről? mit változtatnátok? esetleg tipp?
köszee ;D ;D

Szerintem ez sok vallra,egy az h kis izomcsoport is...En azelott csinaltam 2 nyomast es nem fejlodott jobban sot,most meg 1 is untig eleg.Vannak a forumon akiknek nyomas nelkul hatalmas valluk van... ;)
megcsináltam hát durva volt... ;D De azért tetszett!
kiknek?:D nekem szélességre kéne mégjobban rádobnom egy lapáttal aki tud jó tippeket esetleg módszereket azt megoszthatja itt és most! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 04. - 21:27:13
Lenne egy kérdésem hozzátok fórumozókhoz:

Kerestem a 2010-es testépítő versenynaptárat és rá ia találtam,de olyan elképzelhető, hogy a Superbody rendezése Hétfői napon legyen?
Tudom addig még úgyis ezerszer változhat de nekem ez furcsa...

a link moderálva.

Ha tudtok valamit írjatok hozzá pár sort!
Köszi

Sztereó!
Azt mondják te tudsz mindent ;D
nos?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Március 04. - 21:37:09
Lenne egy kérdésem hozzátok fórumozókhoz:

Kerestem a 2010-es testépítő versenynaptárat és rá ia találtam,de olyan elképzelhető, hogy a Superbody rendezése Hétfői napon legyen?
Tudom addig még úgyis ezerszer változhat de nekem ez furcsa...

a link moderálva.

Ha tudtok valamit írjatok hozzá pár sort!
Köszi

Sztereó!
Azt mondják te tudsz mindent ;D
nos?

 ;D Kizárt dolog hogy hétköznap!!!! Elírás!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 04. - 21:39:05
Lenne egy kérdésem hozzátok fórumozókhoz:

Kerestem a 2010-es testépítő versenynaptárat és rá ia találtam,de olyan elképzelhető, hogy a Superbody rendezése Hétfői napon legyen?
Tudom addig még úgyis ezerszer változhat de nekem ez furcsa...

a link moderálva.

Ha tudtok valamit írjatok hozzá pár sort!
Köszi

Sztereó!
Azt mondják te tudsz mindent ;D
nos?

 ;D Kizárt dolog hogy hétköznap!!!! Elírás!

Köszi egész nap ezen izgultam ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Március 04. - 21:41:40
igazábol lénárdnak csak a háta volt jobb de mindenbe szerintem megverte a Csorbai Ádám főleg lábba. De akkor nem tudom mért a Lénárd nyert olvastam olyanokat is hogy rosszul volt az ádám és csak azért. de szerintem ez nem elég ok arra hogy ő nyerjen.

Ádám nem nyertesként állt a színpadon,hanem egy szenvedő alanya volt a csúcsforma időzítésének. Abban a pillanatban Lajos volt a győztes a színpadon. Ádám Fitparádés formájával megfogta volna Lajost. Fizikálisan Ádám verhetetlen volt (egy darabig),mentálisan és színpadi viselkedésben viszont Lajos mögé került az SB-n. Ez van.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 04. - 23:57:07
Ha jól tudom le is írta itt,h alig tudta fogni a pózokat, annyira rosszul volt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 05. - 00:25:26
Sziasztok, jól gondolom, hogy a szteroidok utóhatása felerősítheti / újra felszínre hozhatja egy már gyakorlatilag gyógyult pánikbetegség tüneteit?
Gondolok itt a kortizol szintre pl...  :-\

Ezt a kérdésem még megfejelném egy újabbal is, háta Efitmaster vagy egy guru idetéved és szán rám időt...
Tehát : a régóta inaktív pánikbetegségem egy kúra után jött elő, ami alatt végig májvédőt (Legalont) szedtem. Eddig ez így ok. Ma a doki fölírt egy antidepresszánst ami ha jól sejtem szintén a májat bombázza és majd' egy évig kell szednem. Mit tegyek? Legalon menjen mellé?
A kúra egy "sima" stanozolol volt, de mivel szemes...
Amit tudni kell nem fogyasztok alkoholt sem drogokat. A májam tehát nem volt terhelve a kúra előtt.
Aki tanácsot tud adni, meghívom valamire.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 05. - 00:34:16

érdekes dolog ez a pánikbetegség.

Nem érzel erőt Magadban,h gyógyszer nélkül felülkerekedjél??
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Alex46 - 2010. Március 05. - 01:51:39

Én biztos nemszedném, és nem a májamat félteném.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 05. - 02:14:50
Én kiváltanám és jó pénzért eladnám inkább!

1x volt valakivel fórumon 1 nagyobb vitám a pánikbetegségröl, ugyhogy itt nem megyek bele.

Röviden annyit,h szerintem semmit nem tud nyujtani az az antidepresszáns a dolog kezelésében, max elnyom, ami a figyelmedet is elvonja.Ezt próbáld meg inkább magad kezelni.És ez csak 1 jótanács. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Alex46 - 2010. Március 05. - 02:31:05
Sziasztok, jól gondolom, hogy a szteroidok utóhatása felerősítheti / újra felszínre hozhatja egy már gyakorlatilag gyógyult pánikbetegség tüneteit?
Gondolok itt a kortizol szintre pl...  :-\

Ezt a kérdésem még megfejelném egy újabbal is, háta Efitmaster vagy egy guru idetéved és szán rám időt...
Tehát : a régóta inaktív pánikbetegségem egy kúra után jött elő, ami alatt végig májvédőt (Legalont) szedtem. Eddig ez így ok. Ma a doki fölírt egy antidepresszánst ami ha jól sejtem szintén a májat bombázza és majd' egy évig kell szednem. Mit tegyek? Legalon menjen mellé?
A kúra egy "sima" stanozolol volt, de mivel szemes...
Amit tudni kell nem fogyasztok alkoholt sem drogokat. A májam tehát nem volt terhelve a kúra előtt.
Aki tanácsot tud adni, meghívom valamire.

Itt nézzél szét, mielött ilyen sz@rokat szedsz!
http://www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2010. Március 05. - 08:10:18
Sziasztok, jól gondolom, hogy a szteroidok utóhatása felerősítheti / újra felszínre hozhatja egy már gyakorlatilag gyógyult pánikbetegség tüneteit?
Gondolok itt a kortizol szintre pl...  :-\

Ezt a kérdésem még megfejelném egy újabbal is, háta Efitmaster vagy egy guru idetéved és szán rám időt...
Tehát : a régóta inaktív pánikbetegségem egy kúra után jött elő, ami alatt végig májvédőt (Legalont) szedtem. Eddig ez így ok. Ma a doki fölírt egy antidepresszánst ami ha jól sejtem szintén a májat bombázza és majd' egy évig kell szednem. Mit tegyek? Legalon menjen mellé?
A kúra egy "sima" stanozolol volt, de mivel szemes...
Amit tudni kell nem fogyasztok alkoholt sem drogokat. A májam tehát nem volt terhelve a kúra előtt.
Aki tanácsot tud adni, meghívom valamire.

Nem vagyok orvos, sem pszichiáter(szerencsére), de a pszichiátria és klinikai kutatások szerint az egyik oldal visszavezeti a pánik betegség okát a DHEA és kortizol szint változásra, a másik oldal pedig nem. A másik oldal egy szerotonin receptor alacsony szintjét teszi felelőssé a betegségben. Egyáltalán nincsennek tiszta bizonyítékok és a mai napig senki sem biztos a pánik betegség valódi okában. Az is igaz, hogy sok kutatást gyógyszergyárak finanszíroznak ezen és más területen is, így a publikált eredmények egyáltalán nem biztos, hogy nem részrehajlóak.
A kérdés az, hogy ha nem tudják a pánikbetegség valódi okát, akkor miért antidepresszáns a kezelés rá? Milyen alapon?

Szóval, ahogy előttem is írták, nem biztos, hogy itt most a májadat kellene félteni elsősorban, hanem inkább az "ép" elmédet. A májad egy másodlagos kérdés itt, de ha az is romlik a gyógyszerektől, akkor duplán bajban leszel.

Ne kezeld ezt orovosi tanácsnak, de ha javasolhatom, akkor adj egy 1-1,5 hónap esélyt a nagy dózisú B vitamin komplexnek és C vitaminnak.(mellé menjen E, calcium és magnézium is), mielőtt furcsa antidepresszáns drogokat használnál. A környezeted próbáld meg nyugodtabbá tenni egy időre és azt is próbáld meg kitalálni, hogy VALÓJÁBAN mi aggaszt. Írj le egy listát(nem lesz túl hosszú) és nézz rá a listádra, és találd meg azokat a dolgokat és személyeket a környezetedben akik VALÓBAN aggasztanak. (légyszives ne öld meg őket, csak kerüld őket vagy nyugodj meg azokkal a dolgokkal és emberekkel kapcsolatban. Az emberek egész életükben olyan dolgok miatt aggódnak, amiknek a 99%-a soha nem történik meg velük.)  8))

A májadnak pedig semmi baja nem lesz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 05. - 09:55:02
Sziasztok, jól gondolom, hogy a szteroidok utóhatása felerősítheti / újra felszínre hozhatja egy már gyakorlatilag gyógyult pánikbetegség tüneteit?
Gondolok itt a kortizol szintre pl...  :-\

Ezt a kérdésem még megfejelném egy újabbal is, háta Efitmaster vagy egy guru idetéved és szán rám időt...
Tehát : a régóta inaktív pánikbetegségem egy kúra után jött elő, ami alatt végig májvédőt (Legalont) szedtem. Eddig ez így ok. Ma a doki fölírt egy antidepresszánst ami ha jól sejtem szintén a májat bombázza és majd' egy évig kell szednem. Mit tegyek? Legalon menjen mellé?
A kúra egy "sima" stanozolol volt, de mivel szemes...
Amit tudni kell nem fogyasztok alkoholt sem drogokat. A májam tehát nem volt terhelve a kúra előtt.
Aki tanácsot tud adni, meghívom valamire.

érdekes dolog ez a pánikbetegség.

Nem érzel erőt Magadban,h gyógyszer nélkül felülkerekedjél??

15 éve tart, sokáig tünetmentes volt, megtanultam legyőzni...az év elején azonban nagyon csúnya dolgok történtek velem, ezek válthatták ki.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 05. - 09:57:10

Az akadályok azért vannak hogy leküzdjük, és ezáltal sikeres, boldog és kiegyensúlyozottak legyünk. Fogd fel így  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 05. - 09:58:04

Köszönöm szépen a válaszod!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 05. - 10:02:06

Igyekszem, javarészt működött is eddig. Aktívan sportolok, normálisan kajálok van egy gyönyörű lányom és egy tényleg csodálatos feleségem. Egyszerűen annyi trauma ért a 15 év alatt, amin más 80 év alatt nem megy keresztül.

Más: a pszichiáter szívvizsgálatokra is el akar küldeni, úgy gondolnám, ha azzal lenne bajom, nem járnék heti 5 edzésre + kardió...Az edzéseim is meglehetősen pörgősek. Persze atom laikus vagyok...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 05. - 10:05:29

Jó feleség és egy kisgyerek csak kiegyensúlyozottabbá teszi az életed.. Persze látom én is milyen házasságok vannak, nem is akarok ebbe belefolyni, te tudod milyen az életed, de azt vedd figyelembe, hogy minden ami körülötted történik azért van, mert te így akartad. Ha teszel ellene, más történik, de azt is te akartad. Mindig azt akard, ami előre visz az életben  8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 05. - 11:57:45
Nem tudom hova lenen érdemes átvinni,h ne offoljunk, de még 1 hsz-t hozzátennék.

Próbáld meg a figyelmedet antidepresszáns nélkül elvonni.A családoddal való foglalkozás mellett legyen valami célod, pl az edzés nagyon jó erre.Tűzz ki 1 kemény, ugyanakkor elérhető célt, amiért keményen kell kűzdened.Ez motiváltá tesz.

Fontos,h nehéz legyen, de ugyan akkor elérhető.És persze fogadd mefg Efit tanácsát!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 05. - 13:25:52

Nem off szerintem, mert köze van a testépítéshez, lévén én is azzal foglalkozom haladó szinten. A B-komplex egyébként a 2000mg C mellett már megy egy ideje.
Célom ezer van, mind a sport mind az élet egyéb területe terén. Depressziós nem vagyok, ezen kívül mondhatni übermotivált.
Nem könnyű ez az egész...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Március 05. - 13:34:20
Kiváncsi lennék pár ember véleményre. Edzőtársam tömegeléshez venni akar 1-2 kiegészítőt.
Szerintetek melyik a jobb kombináció?
1, Nutrez-Vitargo CGL vs Gaspari-Myfusion
2. Dymatize-Mega Gainer High Protein.
A Vitargonál sztem előny,h jobb ch,de a fehérjét csak később lehet meginni.
Dymatize mellett meg az szól,hogy már edzés után megy 60g fehérje.
Szerintetek?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 05. - 13:49:06
Kiváncsi lennék pár ember véleményre. Edzőtársam tömegeléshez venni akar 1-2 kiegészítőt.
Szerintetek melyik a jobb kombináció?
1, Nutrez-Vitargo CGL vs Gaspari-Myfusion
2. Dymatize-Mega Gainer High Protein.
A Vitargonál sztem előny,h jobb ch,de a fehérjét csak később lehet meginni.
Dymatize mellett meg az szól,hogy már edzés után megy 60g fehérje.
Szerintetek?

Miert ne lehetne a vitargot feherjevel egyben inni?  :o

En a vitargot kreatin-glutamin-bcaa-val ittam, es jo volt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Március 05. - 14:10:19
Én úgy tudom,hogy edzés után Vitargo és utána 30perccel később mehet fehérje.
De lehet rosszul tudom.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2010. Március 05. - 17:29:10
Szerintetek ki nyeri az Arnold Classic-ot. szerintem Branch Warren más tippek?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 05. - 18:17:08
Szerintetek ki nyeri az Arnold Classic-ot. szerintem Branch Warren más tippek?

Kai Green  :)

ON

Döntött törzsű oldalemelésnél besegít a hát is??

Csakmert kb 3-4 kg-mal nagyobb súllyal tudok ugyan annyit csinálni, rögtön "normál" oldalemelés után.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 05. - 18:26:02
Szerintetek ki nyeri az Arnold Classic-ot. szerintem Branch Warren más tippek?

Kai Green  :)

ON

Döntött törzsű oldalemelésnél besegít a hát is??

Csakmert kb 3-4 kg-mal nagyobb súllyal tudok ugyan annyit csinálni, rögtön "normál" oldalemelés után.

Be tud segiteni, es alltalaban be is segit. Pont azt kellene elerni, hogy ne hasznald a hatizmaidat. Ha nagyobb a suly mint oldalemeleskor, akkor valszeg "csalsz"  ;D
Csinald szabalyosan, vagy legy ongyilkos  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 05. - 18:26:54

!+"% ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Március 05. - 18:27:44
Szerintetek ki nyeri az Arnold Classic-ot. szerintem Branch Warren más tippek?

Kai Green  :)

ON

Döntött törzsű oldalemelésnél besegít a hát is??

Csakmert kb 3-4 kg-mal nagyobb súllyal tudok ugyan annyit csinálni, rögtön "normál" oldalemelés után.
próbáld meg,hogy amikor előre dölsz, akkor előre tolod a válladat, magát az izületet, mivel ekto vagy, sztem menni fog ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 05. - 19:22:47
Szerintetek ki nyeri az Arnold Classic-ot. szerintem Branch Warren más tippek?

Kai Green  :)

ON

Döntött törzsű oldalemelésnél besegít a hát is??

Csakmert kb 3-4 kg-mal nagyobb súllyal tudok ugyan annyit csinálni, rögtön "normál" oldalemelés után.

Be tud segiteni, es alltalaban be is segit. Pont azt kellene elerni, hogy ne hasznald a hatizmaidat. Ha nagyobb a suly mint oldalemeleskor, akkor valszeg "csalsz"  ;D
Csinald szabalyosan, vagy legy ongyilkos  ****:))))))

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Március 05. - 20:26:30
most mirö van só?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Március 05. - 20:26:30
Én úgy tudom,hogy edzés után Vitargo és utána 30perccel később mehet fehérje.
De lehet rosszul tudom.
en Ugy tudtam hoyg edzes utan
testsulykilogramonkent 10kg monkent 1 IU inzulin s utana egy Csávo 4-5 oran kersztul figyel mert ellenorzienieje kell
meg magas Indexu Glykemiaval rendelkezo Ital  Ital
Balu  #:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2010. Március 05. - 20:28:18
Én úgy tudom,hogy edzés után Vitargo és utána 30perccel később mehet fehérje.
De lehet rosszul tudom.
en Ugy tudtam hoyg edzes utan
testsulykilogramonkent 10kg monkent 1 IU inzulin s utana egy Csávo 4-5 oran kersztul figyel mert ellenorzienieje kell
meg magas Indexu Glykemiaval rendelkezo Ital  Ital
Balu  #:-)

you knew it that way, right?  :D Most írd le kínaiul is András... :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 05. - 20:31:59
most mirö van só?

Az ongyilkossagrol. Nem olyan rossz dolog, egy probat meger  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 05. - 20:32:45
most mirö van só?

Az ongyilkossagrol. Nem olyan rossz dolog, egy probat meger  ;)
Tapasztalatból beszélsz?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 05. - 20:34:46
most mirö van só?

Az ongyilkossagrol. Nem olyan rossz dolog, egy probat meger  ;)
Tapasztalatból beszélsz?  ;D

Sok egykori emos budibildert ismerek......... >:D >:D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 05. - 20:38:10
most mirö van só?

Az ongyilkossagrol. Nem olyan rossz dolog, egy probat meger  ;)
Tapasztalatból beszélsz?  ;D

Sok egykori emos budibildert ismerek......... >:D >:D >:D
;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 05. - 22:07:23
Eurosporton erősemberkedés.Most.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Március 06. - 10:08:48
Én néztem!  ****:)))))) 
Mikhail Koklyaevtől viszont én is többet vártam volna, most nagyon nem volt formában. Ezt közvetítők is mondták. De zorall egy verseny volt.  =/+' =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2010. Március 06. - 19:08:14
Na mind1 mondjatok akármit akkor is Branch Warren fogja megnyerni olyat alakított a Mr.olimpi-án hogy rettegnek tölle a többiek
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Március 06. - 19:28:57
Mitől függ az hogy mennyi koffeinre van szükség? ::)
Múlt héten 200 mg tökéletesen elég volt most meg csak feszült lettem tőle, semmi egyéb. (Azóta nem használtam.)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 06. - 19:29:53
Mitől függ az hogy mennyi koffeinre van szükség? ::)
Múlt héten 200 mg tökéletesen elég volt most meg csak feszült lettem tőle, semmi egyéb. (Azóta nem használtam.)

Sokmindentől, de 200mg kb nekem szokott kelleni  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Március 06. - 19:37:10
Mitől függ az hogy mennyi koffeinre van szükség? ::)
Múlt héten 200 mg tökéletesen elég volt most meg csak feszült lettem tőle, semmi egyéb. (Azóta nem használtam.)

Sokmindentől, de 200mg kb nekem szokott kelleni  ::)
De gondolom nem 75/50 a vérnyomásod.:D
200, 300, 400 kell...:) Ez most konkrétan focihoz volt,amúgy elég a 100-200.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 06. - 19:39:32
Mitől függ az hogy mennyi koffeinre van szükség? ::)
Múlt héten 200 mg tökéletesen elég volt most meg csak feszült lettem tőle, semmi egyéb. (Azóta nem használtam.)

Sokmindentől, de 200mg kb nekem szokott kelleni  ::)
De gondolom nem 75/50 a vérnyomásod.:D
200, 300, 400 kell...:) Ez most konkrétan focihoz volt,amúgy elég a 100-200.

400 @-o

Tegnap megittam nővéreméknél 1 pohár kávét, remegve mentem edzeni.Szabályosan remegett a testem.Úgy megpörgetett, 3x mentem utána wc-re  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 06. - 19:43:10
Mitől függ az hogy mennyi koffeinre van szükség? ::)
Múlt héten 200 mg tökéletesen elég volt most meg csak feszült lettem tőle, semmi egyéb. (Azóta nem használtam.)

Sokmindentől, de 200mg kb nekem szokott kelleni  ::)
De gondolom nem 75/50 a vérnyomásod.:D
200, 300, 400 kell...:) Ez most konkrétan focihoz volt,amúgy elég a 100-200.

Nem, általában 90/60 szokott lenni  ;D Kivéve ha megküldöm ezzel-azzal :D 200mg nekem elég szokott lenni, csajszimnál ittam valami instant kávét, az ütött még nagyot reggel, majd megkérdem már mi volt az, mert nagyon jóóó  @-o

Maszat: kávéban ha jól tudom 50mg körül szokott lenni, szóval erre gyúrhatsz még  ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Március 06. - 19:44:06
Mitől függ az hogy mennyi koffeinre van szükség? ::)
Múlt héten 200 mg tökéletesen elég volt most meg csak feszült lettem tőle, semmi egyéb. (Azóta nem használtam.)

Sokmindentől, de 200mg kb nekem szokott kelleni  ::)
De gondolom nem 75/50 a vérnyomásod.:D
200, 300, 400 kell...:) Ez most konkrétan focihoz volt,amúgy elég a 100-200.

400 @-o

Tegnap megittam nővéreméknél 1 pohár kávét, remegve mentem edzeni.Szabályosan remegett a testem.Úgy megpörgetett, 3x mentem utána wc-re  ;D
persze attól már remegtem kicsit. ;D ;D @-o @-o @-o @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Március 06. - 19:45:12
Mitől függ az hogy mennyi koffeinre van szükség? ::)
Múlt héten 200 mg tökéletesen elég volt most meg csak feszült lettem tőle, semmi egyéb. (Azóta nem használtam.)

Sokmindentől, de 200mg kb nekem szokott kelleni  ::)
De gondolom nem 75/50 a vérnyomásod.:D
200, 300, 400 kell...:) Ez most konkrétan focihoz volt,amúgy elég a 100-200.

Nem, általában 90/60 szokott lenni  ;D Kivéve ha megküldöm ezzel-azzal :D 200mg nekem elég szokott lenni, csajszimnál ittam valami instant kávét, az ütött még nagyot reggel, majd megkérdem már mi volt az, mert nagyon jóóó  @-o

Maszat: kávéban ha jól tudom 50mg körül szokott lenni, szóval erre gyúrhatsz még  ;D ;D
A kávét nem szeretem.:)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Március 06. - 19:46:24
Mitől függ az hogy mennyi koffeinre van szükség? ::)
Múlt héten 200 mg tökéletesen elég volt most meg csak feszült lettem tőle, semmi egyéb. (Azóta nem használtam.)

Sokmindentől, de 200mg kb nekem szokott kelleni  ::)
De gondolom nem 75/50 a vérnyomásod.:D
200, 300, 400 kell...:) Ez most konkrétan focihoz volt,amúgy elég a 100-200.

Nem, általában 90/60 szokott lenni  ;D Kivéve ha megküldöm ezzel-azzal :D 200mg nekem elég szokott lenni, csajszimnál ittam valami instant kávét, az ütött még nagyot reggel, majd megkérdem már mi volt az, mert nagyon jóóó  @-o

Maszat: kávéban ha jól tudom 50mg körül szokott lenni, szóval erre gyúrhatsz még  ;D ;D
100mg...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 06. - 19:47:32
Regen hasznaltunk egy olyan kevereket hogy: 50mg ephedrin-200mg koffein-300mg aspirin  @-o
Sorozatok kozt le kellett ulnom a foldre, mert a fekpadra ulve szedultem  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Március 06. - 19:49:00
Regen hasznaltunk egy olyan kevereket hogy: 50mg ephedrin-200mg koffein-300mg aspirin  @-o
Sorozatok kozt le kellett ulnom a foldre, mert a fekpadra ulve szedultem  ;D
@-o @-o tetszik.:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 06. - 19:53:41
Regen hasznaltunk egy olyan kevereket hogy: 50mg ephedrin-200mg koffein-300mg aspirin  @-o
Sorozatok kozt le kellett ulnom a foldre, mert a fekpadra ulve szedultem  ;D

Érdekes, ezt mi is használtuk.... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 06. - 19:55:40
Regen hasznaltunk egy olyan kevereket hogy: 50mg ephedrin-200mg koffein-300mg aspirin  @-o
Sorozatok kozt le kellett ulnom a foldre, mert a fekpadra ulve szedultem  ;D

Érdekes, ezt mi is használtuk.... ;D

Ha azt irod hogy meg se kottyant akkor............ ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 06. - 20:02:43
Regen hasznaltunk egy olyan kevereket hogy: 50mg ephedrin-200mg koffein-300mg aspirin  @-o
Sorozatok kozt le kellett ulnom a foldre, mert a fekpadra ulve szedultem  ;D

Érdekes, ezt mi is használtuk.... ;D

Ha azt irod hogy meg se kottyant akkor............ ;D

remegés, erős szédelgés,néhol kettőslátás. ;D
Egyébként meg se kottyant. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2010. Március 06. - 20:34:53
Azt írták hogy nem lessz győztes branch warren de mindegy akkor is ő a legjobb am kai greene tényleg jó főleg a háta de barnch warren se gyenge jó lessz az olimpiára.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 06. - 21:11:29
Tegnap mellről nyomás helyett nyakból nyomást próbáltam.
40 kg-val ment 12 ismétlés 3 sorozatban, a 4. sorozatban már csak 35 kg-ba nyomtam 10-et (előtte húzódzkodtam, szal nem az első gyaki volt).
Nyakból nyomásnál elég kb a fülcimpáig leengedni a súlyt, ugye?!...  ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Március 06. - 21:18:43
Tegnap mellről nyomás helyett nyakból nyomást próbáltam.
40 kg-val ment 12 ismétlés 3 sorozatban, a 4. sorozatban már csak 35 kg-ba nyomtam 10-et (előtte húzódzkodtam, szal nem az első gyaki volt).
Nyakból nyomásnál elég kb a fülcimpáig leengedni a súlyt, ugye?!...  ????...

mivan megint készülsz a BRutálra? ;D
amúgy, igen, úgytudom elég
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Március 06. - 21:20:33
Ebbe a topikba még alig írtam.  ;D

Ma sportörténelmi pillanat részese,főszereplője voltam!!!  :-O
Megtanultam jégkorizni!!!!  @:-)

A világ legjobb kardiómozgása!!!! Verseny előtt tuti befutó! És hogy a combnál a temérdekizom részt milyen jól húzza az állandó rogyasztott tartás miatt. Brutál! Csak ajánlani tudom annak aki nem próbálta. Csak egy bibit szereztem a könyökömre.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 06. - 21:22:58
Ebbe a topikba még alig írtam.  ;D

Ma sportörténelmi pillanat részese,főszereplője voltam!!!  :-O
Megtanultam jégkorizni!!!!  @:-)

A világ legjobb kardiómozgása!!!! Verseny előtt tuti befutó! És hogy a combnál a temérdekizom részt milyen jól húzza az állandó rogyasztott tartás miatt. Brutál! Csak ajánlani tudom annak aki nem próbálta. Csak egy bibit szereztem a könyökömre.  ;D

Kérsz rá puszit?!...  :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 06. - 21:24:00
Tegnap mellről nyomás helyett nyakból nyomást próbáltam.
40 kg-val ment 12 ismétlés 3 sorozatban, a 4. sorozatban már csak 35 kg-ba nyomtam 10-et (előtte húzódzkodtam, szal nem az első gyaki volt).
Nyakból nyomásnál elég kb a fülcimpáig leengedni a súlyt, ugye?!...  ????...

mivan megint készülsz a BRutálra? ;D
amúgy, igen, úgytudom elég

Gondolkodom.  :) Tehát vagyok...?...  ????...  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Március 06. - 21:26:07
Ebbe a topikba még alig írtam.  ;D

Ma sportörténelmi pillanat részese,főszereplője voltam!!!  :-O
Megtanultam jégkorizni!!!!  @:-)

A világ legjobb kardiómozgása!!!! Verseny előtt tuti befutó! És hogy a combnál a temérdekizom részt milyen jól húzza az állandó rogyasztott tartás miatt. Brutál! Csak ajánlani tudom annak aki nem próbálta. Csak egy bibit szereztem a könyökömre.  ;D

Kérsz rá puszit?!...  :laugh:

Igen. Kezdd fentről...és haladj lefelé.  :-* ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 06. - 21:27:58
Ebbe a topikba még alig írtam.  ;D

Ma sportörténelmi pillanat részese,főszereplője voltam!!!  :-O
Megtanultam jégkorizni!!!!  @:-)

A világ legjobb kardiómozgása!!!! Verseny előtt tuti befutó! És hogy a combnál a temérdekizom részt milyen jól húzza az állandó rogyasztott tartás miatt. Brutál! Csak ajánlani tudom annak aki nem próbálta. Csak egy bibit szereztem a könyökömre.  ;D

Kérsz rá puszit?!...  :laugh:

Igen. Kezdd fentről...és haladj lefelé.  :-* ;D

Hát milyen hosszú a te... könyököd?!  ;D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Március 06. - 21:33:17
Tegnap mellről nyomás helyett nyakból nyomást próbáltam.
40 kg-val ment 12 ismétlés 3 sorozatban, a 4. sorozatban már csak 35 kg-ba nyomtam 10-et (előtte húzódzkodtam, szal nem az első gyaki volt).
Nyakból nyomásnál elég kb a fülcimpáig leengedni a súlyt, ugye?!...  ????...

mivan megint készülsz a BRutálra? ;D
amúgy, igen, úgytudom elég

Gondolkodom.  :) Tehát vagyok...?...  ????...  :D
én a Vácira pont nemtudok menni, véletlenül beszerveztem egy ügyfelet :(
de a Debrecenire megyek
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 06. - 22:01:26

Az mikor lesz? Hátha...

mod. Meg is találtam. Március 27.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Március 06. - 22:10:58
Érdekességként az Arnold Amateur egyik freak versenyzője Essa Ibrahim.

( A teljesség kedvéért: Essa Ibrahim Hassan Obaid )  ****:)))))) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 06. - 22:13:17
Látom, a feje nem lett lekenve/lefújva...  :D Úgy néz ki, mint aki elfehéredett!  :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 06. - 22:23:35
Látom, a feje nem lett lekenve/lefújva...  :D Úgy néz ki, mint aki elfehéredett!  :laugh:
Pont ezt akartam írni!  !+"%  ****:)))
Kicsit sápadt a srác.  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Március 06. - 22:24:49
Tegnap mellről nyomás helyett nyakból nyomást próbáltam.
40 kg-val ment 12 ismétlés 3 sorozatban, a 4. sorozatban már csak 35 kg-ba nyomtam 10-et (előtte húzódzkodtam, szal nem az első gyaki volt).
Nyakból nyomásnál elég kb a fülcimpáig leengedni a súlyt, ugye?!...  ????...

Keresd meg a honlapon az oktató videót!  ;) Van benne egy 74 éves AKTÍV erőemelő csávó is!   :-){ :-){ :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 06. - 22:29:06
Tegnap mellről nyomás helyett nyakból nyomást próbáltam.
40 kg-val ment 12 ismétlés 3 sorozatban, a 4. sorozatban már csak 35 kg-ba nyomtam 10-et (előtte húzódzkodtam, szal nem az első gyaki volt).
Nyakból nyomásnál elég kb a fülcimpáig leengedni a súlyt, ugye?!...  ????...

Keresd meg a honlapon az oktató videót!  ;) Van benne egy 74 éves AKTÍV erőemelő csávó is!   :-){ :-){ :-){

Ahhoz lusta voltam eddig...  ***))) ***)))) ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Március 06. - 22:43:23
Tegnap mellről nyomás helyett nyakból nyomást próbáltam.
40 kg-val ment 12 ismétlés 3 sorozatban, a 4. sorozatban már csak 35 kg-ba nyomtam 10-et (előtte húzódzkodtam, szal nem az első gyaki volt).
Nyakból nyomásnál elég kb a fülcimpáig leengedni a súlyt, ugye?!...  ????...

mivan megint készülsz a BRutálra? ;D
amúgy, igen, úgytudom elég

Gondolkodom.  :) Tehát vagyok...?...  ????...  :D
én a Vácira pont nemtudok menni, véletlenül beszerveztem egy ügyfelet :(
de a Debrecenire megyek

ugye nem ovb? ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Március 06. - 22:58:18

ugye de ::)
és tudok minden fasságot körülötte, de ha gondolod te is előadhatod ;D anyám ügyfél, nekünk segített, ezért vágtam bele ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2010. Március 07. - 08:48:10
oké hogy Kai Greene nyerte de hogy dexter csak a 4. lett nekem a kedvencem branch warren és mindíg neki szurkolok de én szivem szerint jobbnak találtam volna dextert branch-nál.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 07. - 12:56:15
oké hogy Kai Greene nyerte de hogy dexter csak a 4. lett nekem a kedvencem branch warren és mindíg neki szurkolok de én szivem szerint jobbnak találtam volna dextert branch-nál.

Ez az kitartás, ne add fel!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2010. Március 07. - 20:17:26
oké hogy Kai Greene nyerte de hogy dexter csak a 4. lett nekem a kedvencem branch warren és mindíg neki szurkolok de én szivem szerint jobbnak találtam volna dextert branch-nál.

Ez az kitartás, ne add fel!  ;D

ez nem kitartás kérdése nekem ő a kedvencem neki szurkolok ha kikap ha nyer csak annyi ha én lettem volna a zsűri én nem lennék részrehajló nekem branch warren lett volna a 4. de valószinüleg jobban nézett ki dexter-nél. de az a lényeg ha kai greene meg phil heat már most ilyen száraz mr.olimpi-ára már nem fognak olyan jol kinézni tavaly is ez volt branch warren lessz a mr.olimpia
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 07. - 20:19:51

Csöppet se zavarjon, hogy ez nem a 2010 Arnold Classic topic  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 07. - 20:21:34
És arról nem tud vki valamit, h Jay most indul idén?Mert uye az volt a duma, h 3nál visszavonul,persze gondolom nem, csak hátha valaki tud vmi belsős infót, aki esetleg néha együtt kajál vele,vagy egy helyen edzenek, vagy ilyesmi ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 07. - 20:22:48
És arról nem tud vki valamit, h Jay most indul idén?Mert uye az volt a duma, h 3nál visszavonul,persze gondolom nem, csak hátha valaki tud vmi belsős infót, aki esetleg néha együtt kajál vele,vagy egy helyen edzenek, vagy ilyesmi ;D ;D

Keszitik az uj edzovideojat  :-} Igy az is lehet hogy indul  ;D

(Volt bent nalunk a mukahelyen, es o sugta meg nekem  ;) ;D )
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 07. - 20:38:35
És arról nem tud vki valamit, h Jay most indul idén?Mert uye az volt a duma, h 3nál visszavonul,persze gondolom nem, csak hátha valaki tud vmi belsős infót, aki esetleg néha együtt kajál vele,vagy egy helyen edzenek, vagy ilyesmi ;D ;D

Keszitik az uj edzovideojat  :-} Igy az is lehet hogy indul  ;D

(Volt bent nalunk a mukahelyen, es o sugta meg nekem  ;) ;D )

Na Jordan, nem csalodtam.És kidobtad mikor már nagyon részeg volt a többi ír haverjával? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 07. - 20:40:47

Nem azert mert reszeg volt. Elkaptam a wc-ben, ahogy epp a kokat szivogatta felfele egy wc ulokerol  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: darknight - 2010. Március 07. - 20:59:34
És arról nem tud vki valamit, h Jay most indul idén?Mert uye az volt a duma, h 3nál visszavonul,persze gondolom nem, csak hátha valaki tud vmi belsős infót, aki esetleg néha együtt kajál vele,vagy egy helyen edzenek, vagy ilyesmi ;D ;D

Véleményem szerint biztos, hogy indul...

Ahogy néztem éjjel az Arnold Classic-ot, azt gondoltam, oké-oké, van pár nagyszerű fizikum, de ha Cutler is színpadra áll, akkor körbeverte volna a mezőnyt nem kicsit...

A 2009-es Mr. Olympiára készülve nagyon elkapta a fonalat, azóta sem engedte el magát, szezonon kívül már rég nézett ki ilyen jól (sőt, talán korábban sohasem), biztosan színpadra fog állni, már csak az MD-s szerződése miatt is, nem hiszem, hogy ezt ne foglalták volna bele...

Csak egy rövid ideje, 2006 óta követem nyomon a versenyeket, de Cutler 2009-es színpadra lépésénél mondtam azt először, hogy hűha, ez a fizikum mindenkit lesöpör a színpadról... :-O (:-) A 2010-es Arnold Classic-on ezt senkire sem lehetett rámondani...

Jay amúgy a hírek szerint már egy ideje befejezte az Undisputed felvételeit, rábólintott a végleges verzióra, úgyhogy hamarosan piacra dobják az új DVD-t...

Addig is néhány "kedvcsináló" kép...

  >:D >:D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 07. - 21:01:32
Addig is néhány "kedvcsináló" kép...

  >:D >:D >:D
Szokás szerint remek képek!  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 07. - 21:05:57
Köszi Darknight!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2010. Március 08. - 07:20:32
oké hogy Kai Greene nyerte de hogy dexter csak a 4. lett nekem a kedvencem branch warren és mindíg neki szurkolok de én szivem szerint jobbnak találtam volna dextert branch-nál.

Ez az kitartás, ne add fel!  ;D

ez nem kitartás kérdése nekem ő a kedvencem neki szurkolok ha kikap ha nyer csak annyi ha én lettem volna a zsűri én nem lennék részrehajló nekem branch warren lett volna a 4. de valószinüleg jobban nézett ki dexter-nél. de az a lényeg ha kai greene meg phil heat már most ilyen száraz mr.olimpi-ára már nem fognak olyan jol kinézni tavaly is ez volt branch warren lessz a mr.olimpia
Csöppet se zavarjon, hogy ez nem a 2010 Arnold Classic topic  ;)

Nem értem mért kell ilyennek lenned azt csak elszabad mondani hogy ki a kedvencem vagy szolj ha azt se. annyit mondtam hogy hiába  a kedvencem mégse lett volna nálam harmadik. ennyit volt neked a nagy arnold classic kibeszélés. de tudod mit elküldöm e-mail-on legközelebb ha valamit akarok írni. ja és ez nem a bunkók topic-ja már bocsáss meg
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 08. - 07:22:53
Bár Gabe tudja, de már most szólok, hogy ezt a nézeteltérést  ;D vigyétek át más topikba, mert különben törölni fogom a nem idevaló hozzászólásokat.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 08. - 09:38:25
Csak azért írom ide, mert látom, hogy ez a hígagyú azt is ide írná, ha a politikához akarna hozzászólni, mivel a postjai 95%-a itt van!
Szóval NM postját nem értetted, hogy "Ez az kitartás, ne add fel", mivel van erre egy külön topic, ahol az Arnold Classicról lehet beszélgetni, te kis badibilder!

És hogy ne kelljen törölni, és ON legyek, a következő dolgon gondolkodtam!
Ha este edzek, akkor nem feltétlen szerencsés a halolaj kapszulákat lefekvés előtt bevenni, mivel az izmokban keletkezett mikrosérülések, gyulladások "gyógyulását" elősegíti! Ugyebár pl. a Halodrol pont ezeket a sérüléseket erősíti fel, ösztönözve az izmokat a jobb regenerációra, ami tulajdonképpen azt erősíti, mintha még keményebb edzésen lennénk túl! A Halodrol szedésénél pedig ezeknek a zsíroknak a szedése nem javallott, mert pont az ellenkező hatást váltja ki, mint a Gaspari cucc! Ezek metódus alapján jutottam a feltételezésemre!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 08. - 12:19:01
Mától az edzéseim ismét reggel lesznek. Túl késő nekem a 10 óra meló után még este 9kor nekiállni edzeni, be kell látnom. Az elmúlt hetekben sok edzésem emiatt ki is maradt sajnos. Ma már reggel voltam, és jó volt. vissza kell szoknom a 6-os keléshez, de inkább ez, mint az, hogy este fél 11kor érjek haza.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 08. - 12:21:51
Amúgy, hogy vetted észre, az esti edzéseken erőben jobb voltál?

Az esti edzésben valóban az a szar,h Én nem tudok pörgetőket inni elötte, van,h az edzés maga is úgy felpörget,h alig tudo kaludni.Bár most ,h nem melóztam ez nem okozott gondot.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 08. - 12:26:05
Amúgy, hogy vetted észre, az esti edzéseken erőben jobb voltál?

Az esti edzésben valóban az a szar,h Én nem tudok pörgetőket inni elötte, van,h az edzés maga is úgy felpörget,h alig tudo kaludni.Bár most ,h nem melóztam ez nem okozott gondot.

Nem voltam jobb erőben. Fáradt voltam már este 9re. Hiába volt bennem jóval több kaja...sokszor kedvem sem volt, olyan dög voltam. Igazából kiegyeznék egy 12-13órai edzésben.  ;D Persze ha a munkám engedné.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Március 08. - 12:29:29
A reggeli edzés nekem nagyon fasza,tény hogy szar korán kelni, de megéri az hogy a nap további részén érzed hogy feszül az izomzat. ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 08. - 12:30:21
Amúgy, hogy vetted észre, az esti edzéseken erőben jobb voltál?

Az esti edzésben valóban az a szar,h Én nem tudok pörgetőket inni elötte, van,h az edzés maga is úgy felpörget,h alig tudo kaludni.Bár most ,h nem melóztam ez nem okozott gondot.

Nem voltam jobb erőben. Fáradt voltam már este 9re. Hiába volt bennem jóval több kaja...sokszor kedvem sem volt, olyan dög voltam. Igazából kiegyeznék egy 12-13órai edzésben.  ;D Persze ha a munkám engedné.

Nekem az este 7óra annyira belémivódott,h most,h itthon döglöttem(remélem holnap utántol már nem) akkor is este 7re jártam.Mondjuk későn is keltem.

Meg akkor vannak lent azok az arcok akikkel szeretek edzeni.

Az a baj,h nekem olyan girnyo testalkatom van, ha nincs edzés elött 3-4 kaja akkor semmi erőm.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 08. - 13:20:44
Hát nem is tudom hova lenne érdemes írni...

Csütörtökön eléggé kinyírtam a vállamat, militaryval kezdtem aztán a többi okosság.
Lehet rátesz a dolgokra,h szombat este 1 baráti összejövetel alkalmával szépen bepiáltunk(kajám fasza volt, vittem magammal, csak hát a pia)

És vasárnap óta, napi 4-5x iylen 5-10percre a jobb vállam eléggé rángatózik.Pedig szedek multivitamint, meg +1000mg c-t is.Tehát gondolom nem ásványanyag hiány.

Elég zavaró és ennyire még soha nem remegett semmim.Rendesen a kabáton keresztül is látszik.Mit lehet ezzel csinálni, vagy mitöl lehet?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 08. - 13:22:40
orvos.Mondjuk mielött valami komolyabb dolog lesz belőle.Ő még mindig hazaküldhet, és semmibe nem kerül. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 08. - 13:24:00
orvos.Mondjuk mielött valami komolyabb dolog lesz belőle.Ő még mindig hazaküldhet, és semmibe nem kerül. ;)

hát ez csak ilyen idegrángás, néha szokott lenni combomban vagy vállamban.Véleményed szerint ezzel orvoshoz kellene mennem?  :o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Március 08. - 13:25:05
Én reggel 5kor már a kis drágámmal edzettem.Kaja nélkül :D nekem nem számít,én fotoszintetizálok :P
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 08. - 13:27:27
orvos.Mondjuk mielött valami komolyabb dolog lesz belőle.Ő még mindig hazaküldhet, és semmibe nem kerül. ;)

hát ez csak ilyen idegrángás, néha szokott lenni combomban vagy vállamban.Véleményed szerint ezzel orvoshoz kellene mennem?  :o

Ja, hogy olyan mikor egy egy pillanatra ilyen érdkesen megfeszül, összeugrik?Mint ha az ember szeme tikkel?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 08. - 13:31:00
Én reggel 5kor már a kis drágámmal edzettem.Kaja nélkül :D nekem nem számít,én fotoszintetizálok :P

Régen nem tudtam elképzelni, hogy lehet reggel edzeni...de most már kb. 2 éve reggel edzek...és tényleg jó. Reggel 6kor 175g zab + 60g fehérje...és 7kor már indulok is a terembe.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 08. - 13:32:08
orvos.Mondjuk mielött valami komolyabb dolog lesz belőle.Ő még mindig hazaküldhet, és semmibe nem kerül. ;)

hát ez csak ilyen idegrángás, néha szokott lenni combomban vagy vállamban.Véleményed szerint ezzel orvoshoz kellene mennem?  :o

Ja, hogy olyan mikor egy egy pillanatra ilyen érdkesen megfeszül, összeugrik?Mint ha az ember szeme tikkel?

hát inkább olyan,h a vállamból 2-3 csík ban ugrál az izom.Nem az egész vállam csak 2-3 csík, olyan 2-3cm szélesen.
Elég intenzíven nyomja, 1 másodperc alatt kettőt is ugrik kb, és 2-3 percig csinálja , de volt,h 10perc után sem hagyta abba.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 08. - 13:33:56
Én reggel 5kor már a kis drágámmal edzettem.Kaja nélkül :D nekem nem számít,én fotoszintetizálok :P

ez micsoda? péniszgyűrű? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 08. - 13:36:48
orvos.Mondjuk mielött valami komolyabb dolog lesz belőle.Ő még mindig hazaküldhet, és semmibe nem kerül. ;)

hát ez csak ilyen idegrángás, néha szokott lenni combomban vagy vállamban.Véleményed szerint ezzel orvoshoz kellene mennem?  :o

Ja, hogy olyan mikor egy egy pillanatra ilyen érdkesen megfeszül, összeugrik?Mint ha az ember szeme tikkel?

hát inkább olyan,h a vállamból 2-3 csík ban ugrál az izom.Nem az egész vállam csak 2-3 csík, olyan 2-3cm szélesen.
Elég intenzíven nyomja, 1 másodperc alatt kettőt is ugrik kb, és 2-3 percig csinálja , de volt,h 10perc után sem hagyta abba.

nekem ezt a csepp alaku izom csinálta régen, mikor nagyon sok guggolás meg futás volt bunyos időkben.Nekem idővel elmult, de olyan tikk szerű ugrálás szokott lenni néha vállba meg lábba nekem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 08. - 13:37:30
Én reggel 5kor már a kis drágámmal edzettem.Kaja nélkül :D nekem nem számít,én fotoszintetizálok :P

ez micsoda? péniszgyűrű? ;D

Penisznoveszto. Ra kell kotni, es hagyni hogy logjon. 2-3 het alatt akar 5centit is nohet tole ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Március 08. - 13:40:30
ti sem vagytok kretének  :-/--
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 08. - 13:41:17
Az én kérdésem meg senkit sem érdekel!  :'(
Csak ez a sok tápos köcsög sírása, hogy mikor nem tudnak edzeni! :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 08. - 13:43:34
Nem is kérdeztél semmit, 1 feltételezésedet írtad le. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 08. - 13:44:11
Az én kérdésem meg senkit sem érdekel!  :'(
Csak ez a sok tápos köcsög sírása, hogy mikor nem tudnak edzeni! :D
Figyeltem én is, de nincs kérdőjel!
Aztán úgy fogalmaztál, mintha meg is válaszoltad volna magadnak.
Egyébként engem is érdekelne a válasz, mert már vagy 2 éve nem toom eldönteni, hogy ruházzak - e be 2 - 3 doboz Halodrolra, vagy nem?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 08. - 13:44:36
Az én kérdésem meg senkit sem érdekel!  :'(
Csak ez a sok tápos köcsög sírása, hogy mikor nem tudnak edzeni! :D

Nem talaltam kerdest  :o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 08. - 13:44:54
Nem is kérdeztél semmit, 1 feltételezésedet írtad le. ;D
Erről beszltem!  ;D
Maszat:  ;-oo-;

mod.: Jordannek is egy korsóval  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 08. - 13:45:44
Csak azért írom ide, mert látom, hogy ez a hígagyú azt is ide írná, ha a politikához akarna hozzászólni, mivel a postjai 95%-a itt van!
Szóval NM postját nem értetted, hogy "Ez az kitartás, ne add fel", mivel van erre egy külön topic, ahol az Arnold Classicról lehet beszélgetni, te kis badibilder!

És hogy ne kelljen törölni, és ON legyek, a következő dolgon gondolkodtam!
Ha este edzek, akkor nem feltétlen szerencsés a halolaj kapszulákat lefekvés előtt bevenni, mivel az izmokban keletkezett mikrosérülések, gyulladások "gyógyulását" elősegíti! Ugyebár pl. a Halodrol pont ezeket a sérüléseket erősíti fel, ösztönözve az izmokat a jobb regenerációra, ami tulajdonképpen azt erősíti, mintha még keményebb edzésen lennénk túl! A Halodrol szedésénél pedig ezeknek a zsíroknak a szedése nem javallott, mert pont az ellenkező hatást váltja ki, mint a Gaspari cucc! Ezek metódus alapján jutottam a feltételezésemre!
Na szóval ez egy hipotézis, amiben vagy megerősítetek, vagy cáfoltok!  8-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 08. - 13:46:54
Jordannek is egy korsóval  ;-oo-;

Aztan sutikremes Muscle Milk legyen benne  @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2010. Március 08. - 15:08:27
Csak azért írom ide, mert látom, hogy ez a hígagyú azt is ide írná, ha a politikához akarna hozzászólni, mivel a postjai 95%-a itt van!
Szóval NM postját nem értetted, hogy "Ez az kitartás, ne add fel", mivel van erre egy külön topic, ahol az Arnold Classicról lehet beszélgetni, te kis badibilder!

nem hiszem hogy ez meg lenne tiltva vagy főleg ezt te megtilthatnád hogy mit írjak ide . annyit mondtam hogy ki kinek szurkol meg ilyenek mások meg válasszoltak rá. de te rögtön jöttél a szokásos szövegeddel mert szerintem téged nagyon zavart hogy az a 2 soros szöveg oda volt írva de tudod mit legközelebb ne olvasd el és akkor ennyit. mert már máskor is írtam valamiröl és már rögtön írtad hogy ezt ne ide írjam. de szerintem nem gondolom hogy te ilyen vagy de az ilyen bunkó szövegeket se ide kéne írni és nem erősködj mert nem neked van igazad pl ha egy oldlt írtam volna a versenyröl akkor igazad lenne de akkor az abba a topicba írtam volna de így nincs igazad.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 08. - 17:54:20

Próbáltam én is némi bújtatott cinizmust csempészni a postomba, sikertelenül.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 08. - 18:13:46
Efit kérlek mondj valami okosat erre a postomra http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=936.msg176610#msg176610 ,
különben visszasüllyedek ne vagy de szintjére és törölni kell a postjaimat! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Március 08. - 18:52:17
A reggeli edzés nekem nagyon fasza,tény hogy szar korán kelni, de megéri az hogy a nap további részén érzed hogy feszül az izomzat. ****:))))))
Legjobb a reggeli edzés.:) 7-kor már ott lenni.:)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mushroom - 2010. Március 08. - 22:45:11
Aki figyelte az utóbbi 10 percben a EuroSportot hallhatta hogy a srácok beharangozták a magyar pankrációt :) Volt a HighFly Hardy, valami Conan nevű forma (vagyis szerény személyem) PG Hooker meg a többiek. Nagy áttörés, mehetünk showkat csinálni, betámogatnak minket elég sokmindennel, és további nagy terveink vannak a jövőre nézve. Akit érdekel egy kis ízelítő íme a régi videónk (ez alapján találtak meg minket Eurosporttól) : http://www.youtube.com/watch?v=8AzR8YnYQEw
 @:-)  Łł=
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 08. - 22:48:24

Nem is rossz! Van pár igen ütős kis ugrás, dobás, pörgés...
 ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mushroom - 2010. Március 08. - 22:50:38
 :-){ Nagyon szépen köszönjük, ennél már csak jobbra törekszünk :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 08. - 23:54:57
ez kemény!!!!! :o

filmbe illő történet, gondolom úgy is élitek meg!Sok sikert!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Március 08. - 23:55:53
Ez 5 éve volt? :O Ez már ekkor is ütősnek nézett ki...respekt  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 09. - 17:37:52
Hasznalt mar valaki ilyen gepet?

http://www.youtube.com/watch?v=w__sGXoq9Us

En olni tudnek egy ilyenert  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 09. - 17:39:37
Hasznalt mar valaki ilyen gepet?

http://www.youtube.com/watch?v=w__sGXoq9Us

En olni tudnek egy ilyenert  :D

Hát ölj.  ;)  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 09. - 17:42:08
Hasznalt mar valaki ilyen gepet?

http://www.youtube.com/watch?v=w__sGXoq9Us

En olni tudnek egy ilyenert  :D

ez tényleg nagyon zsír!!!!  :o

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 09. - 17:47:03
Hasznalt mar valaki ilyen gepet?

http://www.youtube.com/watch?v=w__sGXoq9Us

En olni tudnek egy ilyenert  :D

Hát ölj.  ;)  ;D

Mostantol senki ne lepodjon meg, ha csorog a telefon, es a masik vegen egy hang suttogja:

Het nap mulva meghalsz  ;D

Amugy egy jo Hack guggolo gepert meg is kinoznek valakit  ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Március 09. - 17:47:55
Nekem egy olyan láb kéne mint a tagnak :)  :-X  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 09. - 17:50:39
Nekem egy olyan láb kéne mint a tagnak :)  :-X  ;D

Az a geptol van........
Ergo, ha ilyen gepet hasznalsz,ilyen lessz a labad is vagy megjobb  8-} ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Március 09. - 17:52:32
Hasznalt mar valaki ilyen gepet?

http://www.youtube.com/watch?v=w__sGXoq9Us

En olni tudnek egy ilyenert  :D
sokfele kepet kitalanak mara szerintem nem valami szep
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 09. - 18:07:48
Hasznalt mar valaki ilyen gepet?

http://www.youtube.com/watch?v=w__sGXoq9Us

En olni tudnek egy ilyenert  :D
sokfele kepet kitalanak mara szerintem nem valami szep

Bakker szedd ossze magad, ezen irasodat siman ertettem  :o ;D

Egyebkent meg szep-nem szep, aranyat er. Tenyleg Aaaaandrej, szoktal te labazni? Vagy csak fekvenyomok meg karozok oszt csaaaaaa?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 09. - 18:46:36
Bakker szedd ossze magad, ezen irasodat siman ertettem  :o ;D

Egyebkent meg szep-nem szep, aranyat er. Tenyleg Aaaaandrej, szoktal te labazni? Vagy csak fekvenyomok meg karozok oszt csaaaaaa?
Nincs ma formában. Én is mindent értettem (nagyjából) azok közül, amiket ma ideböfögött.

A gép meg tényleg állat!  @-o Olyan combozhatnék - om támadt.  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 09. - 18:51:23
Bakker szedd ossze magad, ezen irasodat siman ertettem  :o ;D

Egyebkent meg szep-nem szep, aranyat er. Tenyleg Aaaaandrej, szoktal te labazni? Vagy csak fekvenyomok meg karozok oszt csaaaaaa?
Nincs ma formában. Én is mindent értettem (nagyjából) azok közül, amiket ma ideböfögött.

A gép meg tényleg állat!  @-o Olyan combozhatnék - om támadt.  :)

Nekem ma megvolt. A 4-es villamosról alig tudtam leszálni, úgy begörcsölt a combom edzés után.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 09. - 18:59:25
Nekem ma megvolt. A 4-es villamosról alig tudtam leszálni, úgy begörcsölt a combom edzés után.  :D
Először 4 - es Metrót olvastam...  !+"%  ****:)))
Holnap én is odabaszarintok neki. Pláne, ha még nagyon érezném a vállam. Akkor inkább a lábak edzésére fektetem a hangsúlyt.  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 09. - 19:36:17
Nekem ma megvolt. A 4-es villamosról alig tudtam leszálni, úgy begörcsölt a combom edzés után.  :D
Először 4 - es Metrót olvastam...  !+"%  ****:)))
Holnap én is odabaszarintok neki. Pláne, ha még nagyon érezném a vállam. Akkor inkább a lábak edzésére fektetem a hangsúlyt.  ****:))))))

Prod miatt kicsit csúszik az átadása, így azon nem lehettem.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Március 09. - 19:48:30
Hasznalt mar valaki ilyen gepet?

http://www.youtube.com/watch?v=w__sGXoq9Us

En olni tudnek egy ilyenert  :D
sokfele kepet kitalanak mara szerintem nem valami szep

Bakker szedd ossze magad, ezen irasodat siman ertettem  :o ;D

Egyebkent meg szep-nem szep, aranyat er. Tenyleg Aaaaandrej, szoktal te labazni? Vagy csak fekvenyomok meg karozok oszt csaaaaaa?

a lab a legfonrotabb nekem az sokat köll edzeni mar az egyik helyen irtam hogy mennyit .-vel gugolok kerdezt Balu Kapitanyt

Balu  ****) :-){ /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 09. - 19:49:10

Én aztán honnan tudjam, hogy te mennyivel guggolsz bakker?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 09. - 19:50:29
http://www.youtube.com/watch?v=83FTfUW7IM0

Ez se rossz gep  >:D

Balu, legyszives meseld mar el nekem, hogy Andrej mennyivel guggolgat, mert nagyon titkosugynokosre vette a figurat.  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 09. - 19:51:17
http://www.youtube.com/watch?v=83FTfUW7IM0

Ez se rossz gep  >:D

Balu, legyszives meseld mar el nekem, hogy Andrej mennyivel guggolgat, mert nagyon titkosugynokosre vette a figurat.  ::)
ÉN NEM LÁTOM A GÉPET
 ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 09. - 19:52:53
http://www.youtube.com/watch?v=83FTfUW7IM0

Ez se rossz gep  >:D

Balu, legyszives meseld mar el nekem, hogy Andrej mennyivel guggolgat, mert nagyon titkosugynokosre vette a figurat.  ::)

Milyen gép?  ;D

Fasz se tudja...mi vagyok én, a mindenttudó?  :D
Szerintem fél bevallani neked...kérd szebben.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Március 09. - 19:53:45
Bakker szedd ossze magad, ezen irasodat siman ertettem  :o ;D

Egyebkent meg szep-nem szep, aranyat er. Tenyleg Aaaaandrej, szoktal te labazni? Vagy csak fekvenyomok meg karozok oszt csaaaaaa?
Nincs ma formában. Én is mindent értettem (nagyjából) azok közül, amiket ma ideböfögött.

A gép meg tényleg állat!  @-o Olyan combozhatnék - om támadt.  :)
veleelevenedben ujra es megneztem e videot
nem olyan az am amilyenek latszik lehet be,emelegedni jo vagy Vegen Pumpalni de Masra nem hiszem
a mozgas se olyan sudar mind amilyenek kelleni lennie
Balu  ?:-/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 09. - 19:54:26
http://www.youtube.com/watch?v=83FTfUW7IM0

Ez se rossz gep  >:D

Balu, legyszives meseld mar el nekem, hogy Andrej mennyivel guggolgat, mert nagyon titkosugynokosre vette a figurat.  ::)
ÉN NEM LÁTOM A GÉPET
 ;D ;D ;D

Hat nem hiszem el hogy nem latjatok a Hammer tipusu forditoot fogasu lehuzogepet  ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Március 09. - 19:56:03
Jordan  ****:))))))
Top Dog Master  :-O
 Elérhető  <:-)
Hozzászólások: 3245  :-)!
Amateur  **:))))*

en sms megirom neked oke ha ide irnam szemtelennek sulne le az arcom
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 09. - 19:56:38
http://www.youtube.com/watch?v=83FTfUW7IM0

Ez se rossz gep  >:D

Balu, legyszives meseld mar el nekem, hogy Andrej mennyivel guggolgat, mert nagyon titkosugynokosre vette a figurat.  ::)

Milyen gép?  ;D

Fasz se tudja...mi vagyok én, a mindenttudó?  :D
Szerintem fél bevallani neked...kérd szebben.  ;D

Ok.

Andrej!!!

Kuldok neked egy alig hasznalt traktorkereket, meg ket szaros gumicsizmat, hat elarulod nekem hogy mennyivel hajlitgatod a rudat guggolas kozben
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 09. - 19:58:26
http://www.youtube.com/watch?v=83FTfUW7IM0

Ez se rossz gep  >:D

Balu, legyszives meseld mar el nekem, hogy Andrej mennyivel guggolgat, mert nagyon titkosugynokosre vette a figurat.  ::)
ÉN NEM LÁTOM A GÉPET
 ;D ;D ;D

Hat nem hiszem el hogy nem latjatok a Hammer tipusu forditoot fogasu lehuzogepet  ;D ;D ;D

Sajnos nálunk csak ilyen gép van.De csak a gép.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 09. - 20:00:02
http://www.youtube.com/watch?v=83FTfUW7IM0

Ez se rossz gep  >:D

Balu, legyszives meseld mar el nekem, hogy Andrej mennyivel guggolgat, mert nagyon titkosugynokosre vette a figurat.  ::)

Milyen gép?  ;D

Fasz se tudja...mi vagyok én, a mindenttudó?  :D
Szerintem fél bevallani neked...kérd szebben.  ;D

Ok.

Andrej!!!

Kuldok neked egy alig hasznalt traktorkereket, meg ket szaros gumicsizmat, hat elarulod nekem hogy mennyivel hajlitgatod a rudat guggolas kozben
Jordan e aho látom felveszed azt az Andre szlengjet  ::)
aztan még ajandezolod is  ****:))))))
:D
Amúgy basszátok meg azt hittem fogytam...ráállok a mérlegre, erre ruha nélkül 106  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 09. - 20:13:51
Írok már egy kicsit, mert ez most egy külön kihívás.
Jelnleg alulról csókozza a mérleg a 100at, 98-100 között mozgok.Következik némi pihenés, na persze nem az edzésben,alakítanom kell a kajámon, mert nem  az igazi, sokszor egyszerűen nincs étvágyam, erre kitalálok valami megoldást.Az étkezés nagyon sarkallatos pont ebben a sztoriban, ebben az évben szeretném ugy alakítani, hogy a fehérjebevitelem jelentős részét szilárd kajából vigyem be.És mondjuk reggel a zabhoz  innék egy kevert fehérjét,edzés után pedig átállok az izolátumra, így anyagilag sem horror a dolog.Ez vagy Carnivor lesz, ha meg bírom inni,még nem ismertem meg az ízét, vagy pedig ISO100, vagy pedig Intrapro.Valamint nagyobb hangsulyt fogok fektetni a glutaminra,ebből jelenleg napi 10 gramm van az edzés közbeni italomban, szeretném majd feljebb tornázni ezt a számot.Itt a vége felé nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után a kaja,rendszeresen turmixokkal oldotta meg az étvágytalanságom.Mindenesetre jobb formában vagyok, mint 10 héttel ezelött,és töreltenül adom neki tovább.Voltak jó kis dolgok,ma például 200al huztam fel 4-et,jó volt.Balu és Jordan szakmai segítségét köszönöm szépen,kevés pihenés után pedig megint odacsapás következik.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 09. - 20:20:29
A carvinorban en is latok fantaziat  ****:)))))) En is iszogatom majd szorgosan, nem tudom elekpzelni hogy ne valjon be
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 09. - 20:23:13
Engem kurvamód érdekel, elvileg nekem az a legjobb.Az íz az ami majd dönt, a fruit punch alapból kiesik,a másik nem tudom pontosan mi,asszem kékmálna, arra fogok támadni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 09. - 20:27:53
Engem kurvamód érdekel, elvileg nekem az a legjobb.Az íz az ami majd dönt, a fruit punch alapból kiesik,a másik nem tudom pontosan mi,asszem kékmálna, arra fogok támadni.

Nalam meg pont csak a punch johet szoba, a kekmalnat nem igazan tudom elkepzelni hogy megiszom  :laugh:
Persze ez nem jelenti hogy rossz.......... ****:))))))

Uuuuuuuuuh,mi edzes folyik itt :P

http://www.youtube.com/watch?v=Nf0mBBuvT4c
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 09. - 20:29:58
Engem kurvamód érdekel, elvileg nekem az a legjobb.Az íz az ami majd dönt, a fruit punch alapból kiesik,a másik nem tudom pontosan mi,asszem kékmálna, arra fogok támadni.

Nalam meg pont csak a punch johet szoba, a kekmalnat nem igazan tudom elkepzelni hogy megiszom  :laugh:
Persze ez nem jelenti hogy rossz.......... ****:))))))

Most megsasoltam,elvileg a nagy doboz 78 adag, tehát legyen a fele,vagyis mondjuk konkrétan 35 adag,az végülis ha van mellette egy myofusion mondjuk amit reggelente húzok,még elég is lehetegy doboz több mint egy hónapra.nem is olyan rossz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 09. - 20:39:24
Kibontom elöbb a "zebpelyhemet", amiböl rántottás palacsintát csinálok és látom,h nagyon barna.

Elolvasom hát nem zabpelyhet vettem, hanem búzapelyhet.

Ennek a szénhidrát tartalma miylen minőségű?

Az van ráírva,h a kimélő feldolgozás miatt megőrzi a tápláló jellegét.

És valóban, úgy néz ki mint a zabpehyely, egyszerűen összenyomták a búzát.Most akkor ez jó szerintetek?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Március 09. - 20:42:23
Én edzés alatt 30g Glutamint iszok azt keverem el még liquid aminóval, viszont aki diétázni készül annak csak ajánlani tudom a Lipo 6 Blacket.
Pörget mint állat, nekem az elején volt egy kis gyomorgörcsöm tölle, de az elmúlt
Viszont érdekelne hogy Carnivol miben más (azonkívül hogy marha)?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Március 09. - 20:43:12
Kibontom elöbb a "zebpelyhemet", amiböl rántottás palacsintát csinálok és látom,h nagyon barna.

Elolvasom hát nem zabpelyhet vettem, hanem búzapelyhet.

Ennek a szénhidrát tartalma miylen minőségű?

Az van ráírva,h a kimélő feldolgozás miatt megőrzi a tápláló jellegét.

És valóban, úgy néz ki mint a zabpehyely, egyszerűen összenyomták a búzát.Most akkor ez jó szerintetek?

A sütés az nem éppen kímélő feldogozás! :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 09. - 20:49:40
Én edzés alatt 30g Glutamint iszok azt keverem el még liquid aminóval, viszont aki diétázni készül annak csak ajánlani tudom a Lipo 6 Blacket.
Pörget mint állat, nekem az elején volt egy kis gyomorgörcsöm tölle, de az elmúlt
Viszont érdekelne hogy Carnivol miben más (azonkívül hogy marha)?

Masabb. Ez olyasmi, mintha a csirkehus feherjet hasonlitanad a hal feherjehez. Feherje, feherje. Csak masabb pl az aminosav rendszere. Aki vercsoport alapjan dietazik, azok kozul valakinek kifejezetten hatekonyabb a marha protein.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 09. - 20:52:23
Én edzés alatt 30g Glutamint iszok azt keverem el még liquid aminóval, viszont aki diétázni készül annak csak ajánlani tudom a Lipo 6 Blacket.
Pörget mint állat, nekem az elején volt egy kis gyomorgörcsöm tölle, de az elmúlt
Viszont érdekelne hogy Carnivol miben más (azonkívül hogy marha)?

Masabb. Ez olyasmi, mintha a csirkehus feherjet hasonlitanad a hal feherjehez. Feherje, feherje. Csak masabb pl az aminosav rendszere. Aki vercsoport alapjan dietazik, azok kozul valakinek kifejezetten hatekonyabb a marha protein.

Például nekem tük jó.valamint van a marhahusnak némi kreatintartalma,ami itt is megvan.Meg ez egy kibaszott izolátum,és edzés után némileg jobb,mint mondjuk egy kevert cucc.Kipróbálom na,végre meggyőztem magamat. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: darknight - 2010. Március 09. - 21:54:29
Engem kurvamód érdekel, elvileg nekem az a legjobb.Az íz az ami majd dönt, a fruit punch alapból kiesik,a másik nem tudom pontosan mi,asszem kékmálna, arra fogok támadni.

Nalam meg pont csak a punch johet szoba, a kekmalnat nem igazan tudom elkepzelni hogy megiszom  :laugh:
Persze ez nem jelenti hogy rossz.......... ****:))))))

Most megsasoltam,elvileg a nagy doboz 78 adag, tehát legyen a fele,vagyis mondjuk konkrétan 35 adag,az végülis ha van mellette egy myofusion mondjuk amit reggelente húzok,még elég is lehetegy doboz több mint egy hónapra.nem is olyan rossz.

Nem-nem... **:))))*

A kisebb kiszerelés (2lb) 28 adag, a nagy (4lb) pedig 56... :-}

A blue raspberry, hogy is mondjam, érdekes :----, fogkrém ízűnek is nevezhetném, elég nehezen oldódik, többszöri összerázás után is csomós marad, érdemes bekeverni korábban és egy időre hagyni, hogy oldódjon a vízben...

A fruit punch-ot nem próbáltam, de mivel a MuscleMeds az MHP cége, aminél pl. nekem a Dark Matter-ből furcsamód jobban bejött a fruit punch, mint a blue raspberry íz, ezért lehet, hogy ennél a terméknél is jobb ízű a gyümölcspuncs...

Csak egy pár adagot fogyasztottam el még tavaly, a többit tartalékolom a diétára, mint mondtam, nem egy ízélmény, de 0-ás vércsoportúaknak jó választásnak tűnik... ****:))))))

  >:D >:D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Március 09. - 22:47:38
Hasznalt mar valaki ilyen gepet?

http://www.youtube.com/watch?v=w__sGXoq9Us

En olni tudnek egy ilyenert  :D
Váááá,ahova Anyum jár edzegetni (Curves) ott van egy ilyen.:D csak súly nélkül.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 10. - 08:22:50
Engem kurvamód érdekel, elvileg nekem az a legjobb.Az íz az ami majd dönt, a fruit punch alapból kiesik,a másik nem tudom pontosan mi,asszem kékmálna, arra fogok támadni.

Nalam meg pont csak a punch johet szoba, a kekmalnat nem igazan tudom elkepzelni hogy megiszom  :laugh:
Persze ez nem jelenti hogy rossz.......... ****:))))))

Most megsasoltam,elvileg a nagy doboz 78 adag, tehát legyen a fele,vagyis mondjuk konkrétan 35 adag,az végülis ha van mellette egy myofusion mondjuk amit reggelente húzok,még elég is lehetegy doboz több mint egy hónapra.nem is olyan rossz.

Nem-nem... **:))))*

A kisebb kiszerelés (2lb) 28 adag, a nagy (4lb) pedig 56... :-}

A blue raspberry, hogy is mondjam, érdekes :----, fogkrém ízűnek is nevezhetném, elég nehezen oldódik, többszöri összerázás után is csomós marad, érdemes bekeverni korábban és egy időre hagyni, hogy oldódjon a vízben...

A fruit punch-ot nem próbáltam, de mivel a MuscleMeds az MHP cége, aminél pl. nekem a Dark Matter-ből furcsamód jobban bejött a fruit punch, mint a blue raspberry íz, ezért lehet, hogy ennél a terméknél is jobb ízű a gyümölcspuncs...

Csak egy pár adagot fogyasztottam el még tavaly, a többit tartalékolom a diétára, mint mondtam, nem egy ízélmény, de 0-ás vércsoportúaknak jó választásnak tűnik... ****:))))))

  >:D >:D >:D

Hát akkor nagyjából nem elég egy doboz egy hónapra, de egy próbát megér, nekem vércsoport miatt kell, egykanalas turmixokat meg nem fogok inni csak azért mert ugy továb kitart. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Március 10. - 13:02:39
Erről, hogy melyik vércsoporthoz milyen fehérje passzol hol lehet olvasni? Valaki felvilágosíthatna mert érdekel a dolog.  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 10. - 13:05:03
A Sztereo csinált neki egy topicot, valahol itt vann fenn, pontosan nem tudom.a táblázat ami fenn van, iránymutatásnak jó, alapnak megfelelő.Aztán bele lehet jobban is menni.Abban megtalálsz ilyen infokat.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 10. - 13:06:22
Erről, hogy melyik vércsoporthoz milyen fehérje passzol hol lehet olvasni? Valaki felvilágosíthatna mert érdekel a dolog.  ;-oo-;

http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=560.0
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 10. - 13:09:49
na van aki nem olyan hülye mint én. ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 10. - 13:11:02
na van aki nem olyan hülye mint én. ;)

a keresés opció nem rossz.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 10. - 13:12:06
na van aki nem olyan hülye mint én. ;)

a keresés opció nem rossz.  ;D

Már eleget dolgoztam ma. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Március 10. - 13:27:13
...pff pedig általában feltalálom magam a fórumon, nem tudom h kerülte így el a figyelmem. Kössz szépen!  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. Március 10. - 17:40:37
Na irany mellezni..
Lesz 1 sima pados nyomas ruddal,Ferden kezisulyzoval,lehet athuzast egykesessel,meg a vegere berakok kis tolockodast.Volt a vallaimban kellemetlen fajdalom a szombati vall edzes miatt de mar elmult ugy erzem.Csinaltam elorreemelest ruddal es lehet az nemtetszett neki.  =/+' ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 10. - 17:44:25
Én ma először életemben kipróbáltam a korábban említett nicoflexet...Vagy sokat kentem vagy érzékeny lehetek rá, de még a fülem is vörös volt. Tény, hogy annyira égette a vállam, hogy elnyomta az alapból fekvenyomásnál fellépő standard pain-t.  @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 10. - 17:47:25
vannak kislányok akik nem bírják  ;D

Én imádom!Bár 1x nekem is megszaladt 2 kb 12cm es csík a comjaimra.Utánna lábaztam 1 olyat,h a végén már Én is azt mondtam,h ez már nem melegít, nem kellemetlen hanem már fájdalmas... @-o

Igaz akkor olyat lábaztam, hogy megszólalt  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 10. - 17:48:56
vannak kislányok akik nem bírják  ;D

Én imádom!Bár 1x nekem is megszaladt 2 kb 12cm es csík a comjaimra.Utánna lábaztam 1 olyat,h a végén már Én is azt mondtam,h ez már nem melegít, nem kellemetlen hanem már fájdalmas... @-o

Igaz akkor olyat lábaztam, hogy megszólalt  ;D

Engem a feleségem elzavart, azt mondta ilyen büdöset utóljára akkor érzett mikor megrohadt a hűtőben a túró.  ;D
Pedig tényleg jó..az illata is.  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Március 10. - 19:30:09
Engem is megleckeztetett a nicoflex. Csinyan kell banni vele.
En raadasul be is fasliztam a terdemet ugy raadasnak.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 10. - 19:39:17
Mikor még fociztam,meccs előtt ilyennel gyúrták le a combunkat.Elég jó cucc de mikor a lágyékrész hozzáért a zacsihoz,na az egy komoly érzés ;D ;D ;D
Kicsit égeti...ráadásul ott még a bőr is vékony....pffff
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Március 10. - 19:55:58
Hidegben jó dolog a nicoflex.:D Tegnap nem is fáztam kint edzésen (este fél 8).:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Március 10. - 20:56:51
vannak kislányok akik nem bírják  ;D

Én imádom!Bár 1x nekem is megszaladt 2 kb 12cm es csík a comjaimra.Utánna lábaztam 1 olyat,h a végén már Én is azt mondtam,h ez már nem melegít, nem kellemetlen hanem már fájdalmas... @-o

Igaz akkor olyat lábaztam, hogy megszólalt  ;D

Gondolj bele, ha valakinek egy súlyemelő edzésen bekenik a hálós rövidnadrágját vele, úgy, hgy alsógatya nélkül edz. Haver utána két napig jegelte a seggét ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 10. - 21:17:13
Gondoljátok el, mikor a kajakozó lányok dresszét kenik be vele vicces uriemberek,aztán csak ülnek és várnak, míg elkezdenek megizzadni az evezéstől. :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Március 10. - 21:34:56
Gondoljátok el, mikor a kajakozó lányok dresszét kenik be vele vicces uriemberek,aztán csak ülnek és várnak, míg elkezdenek megizzadni az evezéstől. :-}
mondjuk a kajakos csajokkal bátor dolog packázni :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 10. - 21:44:30
Gondoljátok el, mikor a kajakozó lányok dresszét kenik be vele vicces uriemberek,aztán csak ülnek és várnak, míg elkezdenek megizzadni az evezéstől. :-}
mondjuk a kajakos csajokkal bátor dolog packázni :)

Agyon is verném a kedves mókamestereket az evezőlapáttal...  :-}  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 10. - 21:49:58
Vízbeugrálás volt, de én csak hallottam, még mielött valaki megvádolna itt ilyesmivel.De egy örök mókamester csinálta.Maga is versenyszerűen űzte a sportot.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Március 10. - 23:24:19
Gondoljátok el, mikor a kajakozó lányok dresszét kenik be vele vicces uriemberek,aztán csak ülnek és várnak, míg elkezdenek megizzadni az evezéstől. :-}
mondjuk a kajakos csajokkal bátor dolog packázni :)

Agyon is verném a kedves mókamestereket az evezőlapáttal...  :-}  ;D
Ez egy vicces jelenet lenne...  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 11. - 15:26:02
Mit tesztek olyankor, amikor hirtelen megundorodtok a rizstől, a csirkehústól és a túrótól? Mert én ma nagyon.... :----
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 11. - 15:30:10
marhahus, édeskrumpli, kuszkusz,zöldség.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 11. - 15:32:11
Mit tesztek olyankor, amikor hirtelen megundorodtok a rizstől, a csirkehústól és a túrótól? Mert én ma nagyon.... :----
Nagyjából két hete jártam így. Egy óra séta a friss levegőn és nem okádtam ki. A mozgás is jól esett.  ;)
Ezek helyett pár napig próbáld ki a marhahúst, salátát, vagy az édes burgonyát.  ****:))))))
(Remélem, nem mondtam eszméletlen nagy ökörséget!  --) )
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 11. - 15:32:41
marhahus, édeskrumpli, kuszkusz,zöldség.
;D
 ;-oo-;
Csak nem vagyok idióta!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 11. - 15:34:05
Ja olvastam h ugyanazt írtuk...mint a csajok, mikor beáll egy időre a ciklus. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 11. - 15:35:23
Ja olvastam h ugyanazt írtuk...mint a csajok, mikor beáll egy időre a ciklus. ;D
Áhh, csak telepátia. Gyúrok a mentális és pszihés képességeimre is.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 11. - 15:37:12
Köszi, erősen küzdök, hogy ne távozzon belőlem a cucc....ilyen még nem volt, lehet öregszem. Egyedül a turmixoktól nem vagyok rosszul, de az meg elfogyott tegnap, meg nem is lehet (csak) azon élni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 11. - 15:38:51
Köszi, erősen küzdök, hogy ne távozzon belőlem a cucc....ilyen még nem volt, lehet öregszem. Egyedül a turmixoktól nem vagyok rosszul, de az meg elfogyott tegnap, meg nem is lehet (csak) azon élni.
Hasonló volt a helyzet nálam is. Kicsit besokalltam ezektől a kajáktól. De, ha tényleg szarul érzed magad, akkor irány a levegőre!  ;)
Vagy én "kísérlek" ki!  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 11. - 15:40:23
Ja olvastam h ugyanazt írtuk...mint a csajok, mikor beáll egy időre a ciklus. ;D
Áhh, csak telepátia. Gyúrok a mentális és pszihés képességeimre is.  ;D

Akkor rakok egy olyan pléhbilit a fejemre, mint  Magneto, h ne lássál be. ;D

ON:ma pihenőnapot tartok a holnapi pusztító lábedzésem elött.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 11. - 15:42:45
ma pihenőnapot tartok a holnapi pusztító lábedzésem elött.
Mit tervezel?
A comb része érdekelne. Én meg azt illesztem a szoftos váll mellé.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 11. - 15:51:10
ma pihenőnapot tartok a holnapi pusztító lábedzésem elött.
Mit tervezel?
A comb része érdekelne. Én meg azt illesztem a szoftos váll mellé.

Így fogom nyomni , igaz e:
elölguggolás
hack gép szűk lábtartással
combfeszítő gép fst-7
Merevlábas felhuzás
combhajlítógép fst-7
és ha marad erő, akkor kitörés.

Az elölguggolás smith gépen.Én erre gondoltam, utána meg megkérem Balut, h egy 240perces vhs kazettával verdessen sípcsonton.hasazok meg lesz negyven perc aerob a végén.Na, hogy tetszik?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 11. - 15:57:36

"Hogy tetszik???"
Sehogy, mert elég gyilkosnak tűnik!  ;D A viccet félretéve, fasza, csak valahogy óvatosan kell holnap comboznom, mert szombaton meg amcsifoci edzés lesz. Ott meg a combom igencsak igénybe lesz véve.  :-\  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 11. - 15:58:55
Hát akkor vedd ki az elölguggolást. ;DMegoldom én neked.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Március 11. - 15:59:52
ma pihenőnapot tartok a holnapi pusztító lábedzésem elött.
Mit tervezel?
A comb része érdekelne. Én meg azt illesztem a szoftos váll mellé.

Így fogom nyomni , igaz e:
elölguggolás
hack gép szűk lábtartással
combfeszítő gép fst-7
Merevlábas felhuzás
combhajlítógép fst-7
és ha marad erő, akkor kitörés.

Az elölguggolás smith gépen.Én erre gondoltam, utána meg megkérem Balut, h egy 240perces vhs kazettával verdessen sípcsonton.hasazok meg lesz negyven perc aerob a végén.Na, hogy tetszik?
a sípcsonton verdesés csak egy speciális kifűtött helységben hatásos  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 11. - 16:03:42
ma pihenőnapot tartok a holnapi pusztító lábedzésem elött.
Mit tervezel?
A comb része érdekelne. Én meg azt illesztem a szoftos váll mellé.

Így fogom nyomni , igaz e:
elölguggolás
hack gép szűk lábtartással
combfeszítő gép fst-7
Merevlábas felhuzás
combhajlítógép fst-7
és ha marad erő, akkor kitörés.

Az elölguggolás smith gépen.Én erre gondoltam, utána meg megkérem Balut, h egy 240perces vhs kazettával verdessen sípcsonton.hasazok meg lesz negyven perc aerob a végén.Na, hogy tetszik?
a sípcsonton verdesés csak egy speciális kifűtött helységben hatásos  ****:))))))

Mint az istallo igaz e?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Március 11. - 17:43:27
utána meg egy kis jószágoknak való napi ledarált papi  :-oD
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 11. - 19:32:55
Igen jól ment a mai edzésem,jövő7en megpróbálok lőni nektek 1-2 képet a mostani tömegről.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Március 11. - 21:12:03
Köszi, erősen küzdök, hogy ne távozzon belőlem a cucc....ilyen még nem volt, lehet öregszem. Egyedül a turmixoktól nem vagyok rosszul, de az meg elfogyott tegnap, meg nem is lehet (csak) azon élni.
Tonhal,bab,mustár keverve:D
ha a túrót nagyon unod próbálj meg belerakni fehérjét egy kevés vizet lesz belőle egy massza azt meg kend fel pufirízsre! :P
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Alex46 - 2010. Március 11. - 22:42:47
Mit tesztek olyankor, amikor hirtelen megundorodtok a rizstől, a csirkehústól és a túrótól? Mert én ma nagyon.... :----

Fejben dől el minden, de lehet váltani, egy ideig egyél marhahúst teljeskiörlésű lisztből készült nokedlivel,tésztával.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 11. - 23:26:13
Jegyezzétek meg...a testépítes könnyed, spirituális, érzék feletti és légies.

Mindig megkönnyezem ezt a mondatot, ha visszaolvasok...köszönjük András.  :-){

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 11. - 23:41:46
Jegyezzétek meg...a testépítes könnyed, spirituális, érzék feletti és légies.

Mindig megkönnyezem ezt a mondatot, ha visszaolvasok...köszönjük András.  :-){

 ;D
Ezt illene is odabiggyesztened az aláíráshoz.  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Március 12. - 01:45:33
Sziasztok!

Tervezem, hogy hamarosan elkezdem szedni a superdrolt, Mass FX-szel kombinalva. Namost a mass fx-bol most jott ki a 3. verzio ami a "the destroyer" nevet kapta. ( http://www.anabolicx.com/forum/ax-announcements-news/6891-introducing-mass-fx-destroyer.html )
Ugyan ez a termek viszont megvasarolhato TST PowerPack-kel egyutt un. Pro Series-kent. ( http://www.anabolicx.com/forum/ax-announcements-news/6964-tst-powerpacks-now-shipping.html ) Elvileg a powercell megjobban megnoveli a tesztoszteronszintet.
Az lenne a kerdesem, hogy melyiket lenne erdemesebb szedni a superdrol melle? Eleg a "sima" vagy amihez jar a powercell?
Ezek mellett, megy majd halolajkapszula, trisorbagen es glutamin is.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Március 12. - 14:50:07
Na a problema megoldva, keresgeltem kicsit az ax forumon es a power packes cuccot csak magaban ajanljak, ha valaki massal akarja kombinalni akkor a simat kell venni.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: nede28 - 2010. Március 14. - 15:13:14
a testépítőre mármint azokra akiket tényleg testépítőnek lehet nevezni azokra fel lehet nézni és tisztelni is lehet őket
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Március 15. - 17:20:09
Van egy kis izomzat a lábon. A vádli antagonistája. A lábfej felfelé mozdításakor dolgozik. Remélem tudjátok melyik izomra gondolok. Az a problémám hogy futás közben, illetve guggoláskor mikor az alsó ponton vagyok, elkezd fájni. Illetve mikor megpróbálom kicsit nyújtani, vagy amikor ráfeszítek. Eléggé kellemetlen, nem azt mondom hogy akadályoz az edzésben, csak kellemetlen. Ez túledzés jele lehet? Tudom nem vagytok médiumok, meg orvosok, főleg így távolból, de nem volt valakinek hasonló problémája esetleg?  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Március 15. - 17:22:35

VarangyBéla nem tudja a választ?   ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Március 15. - 17:23:47

Ez nem véletlenül a tibialis ? esetleg gyulladás? kenegesd gyulladáscsökkentővel,Cal+Mg, meg pihentesd... max ennyi a tippem ha nem az akkor nem tudom! ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Március 15. - 17:28:29

Godnak még nem is mondtam.  !+"% Nem azért mert nem bízok benne, hanem mert eddig még csak 2szer jött elő igazából. Úgy voltam vele hogy nem érdekel. De most voltam kicsit futni és megint előjött, de most azért eléggé kellemetlen volt.  :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Március 15. - 17:29:44

Nem God-ra gondoltam   :D

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Március 15. - 17:31:07
Van egy kis izomzat a lábon. A vádli antagonistája. A lábfej felfelé mozdításakor dolgozik. Remélem tudjátok melyik izomra gondolok. Az a problémám hogy futás közben, illetve guggoláskor mikor az alsó ponton vagyok, elkezd fájni. Illetve mikor megpróbálom kicsit nyújtani, vagy amikor ráfeszítek. Eléggé kellemetlen, nem azt mondom hogy akadályoz az edzésben, csak kellemetlen. Ez túledzés jele lehet? Tudom nem vagytok médiumok, meg orvosok, főleg így távolból, de nem volt valakinek hasonló problémája esetleg?  :-){
Ez nem véletlenül a tibialis ? esetleg gyulladás? kenegesd gyulladáscsökkentővel,Cal+Mg, meg pihentesd... max ennyi a tippem ha nem az akkor nem tudom! ;-oo-;
De, azaz, tibialis. Nem tudtam hogy ez a neve.  ****:)))))) ****:))))))
Thanx mester.  ;) ;) :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Március 15. - 17:32:25
Van egy kis izomzat a lábon. A vádli antagonistája. A lábfej felfelé mozdításakor dolgozik. Remélem tudjátok melyik izomra gondolok. Az a problémám hogy futás közben, illetve guggoláskor mikor az alsó ponton vagyok, elkezd fájni. Illetve mikor megpróbálom kicsit nyújtani, vagy amikor ráfeszítek. Eléggé kellemetlen, nem azt mondom hogy akadályoz az edzésben, csak kellemetlen. Ez túledzés jele lehet? Tudom nem vagytok médiumok, meg orvosok, főleg így távolból, de nem volt valakinek hasonló problémája esetleg?  :-){

VarangyBéla nem tudja a választ?   ;D
Godnak még nem is mondtam.  !+"% Nem azért mert nem bízok benne, hanem mert eddig még csak 2szer jött elő igazából. Úgy voltam vele hogy nem érdekel. De most voltam kicsit futni és megint előjött, de most azért eléggé kellemetlen volt.  :'(

Nem God-ra gondoltam   :D

Ja, csak hát vele tartam a kapcsolatot a fórumról, azt hittem rá gondolsz.  ****:))) ****:)))
Bélával nem tartom amúgy a kapcsolatot.  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 15. - 20:17:38

Valami olyasmi szokott lenni, hogy begyullad a csonthártya a (túlzott) erőltetéstől! Pl. ha nem futottál sok ideje, elmész futkosni nagyon sokat, nem hagyod regenerálodni aztán akkor begyulladhat! Vagy ilyesmi :D Szerintem pihentesd kicsit, maszirozgasd (de csak felfelé)! Jah meg kérdezz még valaki hozzáértőbbet
;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Március 16. - 15:35:50
A pihentető minőségi alváshoz tudtok valamit ajánlani?
valamint Vastagbél méregtelenítésre tudtok valami jó módszert,kiegészítőt esetleg teát?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Március 16. - 15:36:43
A pihentető minőségi alváshoz tudtok valamit ajánlani?
valamint Vastagbél méregtelenítésre tudtok valami jó módszert,kiegészítőt esetleg teát?
A mhp detoxa trim
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Március 16. - 15:51:19
A pihentető minőségi alváshoz tudtok valamit ajánlani?
valamint Vastagbél méregtelenítésre tudtok valami jó módszert,kiegészítőt esetleg teát?
A mhp detoxa trim
Köszi a választ! ;-oo-; Jó terméknek nézki!
Egyébként próbáltad már??
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Március 16. - 16:10:43
A pihentető minőségi alváshoz tudtok valamit ajánlani?
valamint Vastagbél méregtelenítésre tudtok valami jó módszert,kiegészítőt esetleg teát?
A mhp detoxa trim
Köszi a választ! ;-oo-; Jó terméknek nézki!
Egyébként próbáltad már
igen sőt a család több tagját is rábeszéltem, abszolút pozitív a véleményem a termékről

http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=32&products_id=890
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 16. - 16:16:56

Holnap meglesz a jutalmad.  ;)  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Március 16. - 16:38:00

Közben hallom,hogy összejött az én dolgom is-thnx!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 16. - 16:39:21

Írta: Maszat - 2010. Március 16. - 16:44:33

1 nagyon csinos 32éves csajt hagytam ott a buliba a csomagodért, mire visszamentem eléggé odavolt... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Március 16. - 16:51:03
Sorry Mr.!
Nem mondom,hogy meghálálom,mert hülyén jönne ki a 32 éves nő után...
 @-o @-o @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Március 16. - 16:51:44

 ****:))))))

Már csak el kellene kezdeni edzeni lassan... !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 16. - 16:54:33
Sorry Mr.!
Nem mondom,hogy meghálálom,mert hülyén jönne ki a 32 éves nő után...
 @-o @-o @-o

Maszti nem tiltakozik  :-} >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Március 16. - 16:57:53
Sorry Mr.!
Nem mondom,hogy meghálálom,mert hülyén jönne ki a 32 éves nő után...
 @-o @-o @-o

Maszti nem tiltakozik  :-} >:D

Nekötekeggggyé'!!!
Szóval verlek,mint András!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 16. - 16:58:25
Sorry Mr.!
Nem mondom,hogy meghálálom,mert hülyén jönne ki a 32 éves nő után...
 @-o @-o @-o

Maszti nem tiltakozik  :-} >:D
****:)))
Név:     hopika
Nem:     Férfi
Kor:    31
határeset, szerintem is duzzogva bevállalja ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 16. - 16:59:51
Sorry Mr.!
Nem mondom,hogy meghálálom,mert hülyén jönne ki a 32 éves nő után...
 @-o @-o @-o

Maszti nem tiltakozik  :-} >:D

Nekötekeggggyé'!!!
Szóval verlek,mint András!

Meg mindig nem tudok labra allni. Kibaszott 240perces VHS kazettak  :-Đ

 ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Március 16. - 17:00:18
Név:     hopika
Nem:     Férfi
Kor:    31
határeset, szerintem is duzzogva bevállalja ;D
***))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Március 16. - 20:34:17
A pihentető minőségi alváshoz tudtok valamit ajánlani?
valamint Vastagbél méregtelenítésre tudtok valami jó módszert,kiegészítőt esetleg teát?
A mhp detoxa trim
Köszi a választ! ;-oo-; Jó terméknek nézki!
Egyébként próbáltad már
igen sőt a család több tagját is rábeszéltem, abszolút pozitív a véleményem a termékről

http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&manufacturers_id=32&products_id=890

Holnap meglesz a jutalmad.  ;)  ;D
yupííí  ;D köszi  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: gurkha - 2010. Március 17. - 10:55:25
Bár nem a legfrissebb hír,de hátha még valaki nem hallotta:Pintér Ferencet(fitness2000 tulajdonosa) megválasztották a WABBA szövetség Európai főnökének!!  :-){  :-){  :-){   :-)!
Helyére a Magyar szövetségnél pedig Huszár Ernő lépett!   :-){  :-){  :-){   :-)!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Március 19. - 20:10:47
A kövér fiú, 39es karokkal, 63,5es combokkal 80an jó pár kilósan. Levizesedve. Nagy picsával.  80ba*8 fekvenyomás, 100kg-ba 6 ismétléses guggolás, egykezes vállból nyomás 22kg*10 körül. Kb ilyesmik.  ***)) ***))  Tudom, comb, tricepsz, hátsóváll.  :-X Na meg mínusz  10kg.  !+"%  :-X  ****:))) ****:)))
2010.03.19.  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: StaR* - 2010. Március 20. - 19:35:50
Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni hogy már lassan 1 éve ugyanazt az edzéstervet követem és szeretnék rajta változtatni erről :Mell-Bicepsz(+Alkar), Vall-Tricepsz(+Csuklya), Hat-Lab(+Has) Erről mondjuk olyanra hogy a Bipeszet és a tricepszet felcserélném és a hátat és a lábat szétszedném. Érdemes lenne vagy maradjak az eredetinél? :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 22. - 06:58:13
Ma reggel kipróbáltam a hajdinapelyhet zab helyett. Íz elsőre furi, csokis fehérjével toltam...de amúgy nem rossz egyáltalán. Amit észreveszek, hogy ilyenkor a zabtól már böfögni szoktam  ;D de most semmi. Asszem be kell iktatnom a hajdinát kicsit nagyobb mennyiségben.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 22. - 12:28:08
Ma reggel kipróbáltam a hajdinapelyhet zab helyett. Íz elsőre furi, csokis fehérjével toltam...de amúgy nem rossz egyáltalán. Amit észreveszek, hogy ilyenkor a zabtól már böfögni szoktam  ;D de most semmi. Asszem be kell iktatnom a hajdinát kicsit nagyobb mennyiségben.
Mikor mondom, hogy mennyi zabot toltam be reggel, mindenki első kérdése h "nemböfögödfingodszétmagad?". De nekem valahogy nem nagyon jönnek elő ezek ::) Persze örülök neki, nem panaszkodok  ;D
MÁS
Mit csináljak? Még kissé náthás vagyok, tudom, hogy jobb lenne még nem edzeni, de mivel csütörtök óta nem edzettem, és csak hétfő-kedd-szerda lesz lehetőségem edzeni, hihetetlen késztetést érzek a trainingre...Le menjek?!  :-[
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 22. - 12:32:43
Mikor mondom, hogy mennyi zabot toltam be reggel, mindenki első kérdése h "nemböfögödfingodszétmagad?". De nekem valahogy nem nagyon jönnek elő ezek ::) Persze örülök neki, nem panaszkodok  ;D
Hát ne is! Én meg, ha már veszek egy nagy levegőt, attól is. Akár mindkettőt.  ;D  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 22. - 12:46:50

Mit csináljak? Még kissé náthás vagyok, tudom, hogy jobb lenne még nem edzeni, de mivel csütörtök óta nem edzettem, és csak hétfő-kedd-szerda lesz lehetőségem edzeni, hihetetlen késztetést érzek a trainingre...Le menjek?!  :-[

Ha csak egy kicsit vagy náthás, sztem menj le... Vitaminokat ha még nem kapkodtad be, akkor azt tedd meg, oszt eddzél egyet! Persze a beled nem kell teljesen kihajtani...

Én is kihagytam most 3 napot, alkar alsó része-csukló környéke olyan csonthártya gyulladás gyanús most, kicsit hagytam pihenni, meg ragasztottam rá mindenféle tapaszt, hátha javul, de tudom, hogy ez nem szokott egyik napról a másikra elmúlni sajna... Mondjuk edzés közben ilyesmire nem figyelek, ám utána egy shake felrázása is nehezemre esik egy kézzel...  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Március 22. - 17:22:42
Ma edzésen egy 17-18 év körüli kiscsaj kocogott a futópadon. Atomfeszes cicik, fehér áttetsző póló és semmi melltartó. Kinyitottuk az egyik ablakot és bejött némi hideg....khmmmm.... :-)(-: @-o :-)o-:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 18:14:52
Azon lehetett volna meglepődni, ha nem így tesztek! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 22. - 18:18:36
Azon lehetett volna meglepődni, ha nem így tesztek! ;D

Barbie, nálad mi a helyzet az edzéssel?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 18:20:31
Azon lehetett volna meglepődni, ha nem így tesztek! ;D

Barbie, nálad mi a helyzet az edzéssel?

Köszönöm kérdésed Balu, nagyon jól megy! ;) A hátamra nehezen fejlődök, agyvérzést akarok már kapni, annyit gyötröm és mégis nehezen mozdul. A combomat meg nem lehet már "megállítani". !+"% De szerencsére szépen halad a tömegelés.  :)
Nálad mizujs?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 22. - 18:24:46
Azon lehetett volna meglepődni, ha nem így tesztek! ;D

Barbie, nálad mi a helyzet az edzéssel?

Köszönöm kérdésed Balu, nagyon jól megy! ;) A hátamra nehezen fejlődök, agyvérzést akarok már kapni, annyit gyötröm és mégis nehezen mozdul. A combomat meg nem lehet már "megállítani". !+"% De szerencsére szépen halad a tömegelés.  :)
Nálad mizujs?

nálam ez pont fordítva van.Már súllyal húzódzkodok, pedig nem gyötröm a hátam, a láb meg csoszog 1 helyben, pedig direkt 7főn strapálom 1000el  ˝=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 22. - 18:28:39
Azon lehetett volna meglepődni, ha nem így tesztek! ;D

Barbie, nálad mi a helyzet az edzéssel?

Köszönöm kérdésed Balu, nagyon jól megy! ;) A hátamra nehezen fejlődök, agyvérzést akarok már kapni, annyit gyötröm és mégis nehezen mozdul. A combomat meg nem lehet már "megállítani". !+"% De szerencsére szépen halad a tömegelés.  :)
Nálad mizujs?

Na...ezek jó hírek.  :) Akkor jövőre indulhatunk páros body-ban!  ;D
Nálam véget ért az év első tömegelési fázisa...de ebből még lesz idén, mert jövőre kéne valami forma már, de ahhoz tömeg sem ártana.
Nálam ami gyötrelmesen rosszul reagál az edzésre...amit páran tudnak innen...az a vádli. Egyesek szerint kislányvádlim van.  ;D Viszont némi fejlődést most mutatott eme testrészem is. 101-103kg közt mozgok...jó lenne ezt tartani, míg elkezdődik a következő szakasz, amit igazából inkább minőség változásnak tervezek, mintsem tömegelésnek...súlybeli gyarapodás szerintem nem nagyon lesz, max. 1-3kg. De ha minden jól megy, akkor a tükör szerint nagyobb lesz a változás.  >:D
Hány napot edzel egy héten?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 18:36:49
Kislányvádli?! :D Aranyos. ;D

Páros body-ban? Jövőre??? Majd vagy három év múlva esetleg! :)
Heti öt napot edzek, amire sokan azt mondták, hogy sok, viszont ha kevesebbet mentem nem fejlődtem ilyen intenzíven.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 18:39:01
Azon lehetett volna meglepődni, ha nem így tesztek! ;D

Barbie, nálad mi a helyzet az edzéssel?

Köszönöm kérdésed Balu, nagyon jól megy! ;) A hátamra nehezen fejlődök, agyvérzést akarok már kapni, annyit gyötröm és mégis nehezen mozdul. A combomat meg nem lehet már "megállítani". !+"% De szerencsére szépen halad a tömegelés.  :)
Nálad mizujs?

nálam ez pont fordítva van.Már súllyal húzódzkodok, pedig nem gyötröm a hátam, a láb meg csoszog 1 helyben, pedig direkt 7főn strapálom 1000el  ˝=/

Azt vettem észre, hogy az olyan alacsony vagy hasonlóan alacsony termetűek mint én, szinte mind erős combúak, míg a magasabbak felsőtestre erősebbek. Biztos van ennek valami tudományos magyarázata, nah meg a gének is közrejátszanak.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 22. - 18:40:41
Kislányvádli?! :D Aranyos. ;D

Páros body-ban? Jövőre??? Majd vagy három év múlva esetleg! :)
Heti öt napot edzek, amire sokan azt mondták, hogy sok, viszont ha kevesebbet mentem nem fejlődtem ilyen intenzíven.

Nem kérdés volt.  ;D

Mindenkinek meg kell találnia azt az edzésmennyiséget, ami saját magának jó. Sosem lehet másra hagyatkozni ilyenben szerintem...ezt úgy is csak te érzed.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Március 22. - 18:40:51
En? Balu...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 22. - 18:42:36
Azon lehetett volna meglepődni, ha nem így tesztek! ;D

Barbie, nálad mi a helyzet az edzéssel?

Köszönöm kérdésed Balu, nagyon jól megy! ;) A hátamra nehezen fejlődök, agyvérzést akarok már kapni, annyit gyötröm és mégis nehezen mozdul. A combomat meg nem lehet már "megállítani". !+"% De szerencsére szépen halad a tömegelés.  :)
Nálad mizujs?

nálam ez pont fordítva van.Már súllyal húzódzkodok, pedig nem gyötröm a hátam, a láb meg csoszog 1 helyben, pedig direkt 7főn strapálom 1000el  ˝=/

Azt vettem észre, hogy az olyan alacsony vagy hasonlóan alacsony termetűek mint én, szinte mind erős combúak, míg a magasabbak felsőtestre erősebbek. Biztos van ennek valami tudományos magyarázata, nah meg a gének is közrejátszanak.

Kicsiborsnak is pofátlanul nagy combjai vannak  ;D
Lehet lealázna, nem tudom  !+"%
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 18:44:46
Kicsiborsnak nem csak a combjai pofátlanul nagyok!  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 22. - 18:45:41
Kicsiborsnak nem csak a combjai pofátlanul nagyok!  ****:))))))
De egy helyen soha nem fog behozni minket  >:D >:D >:D  ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 18:47:41
Kislányvádli?! :D Aranyos. ;D

Páros body-ban? Jövőre??? Majd vagy három év múlva esetleg! :)
Heti öt napot edzek, amire sokan azt mondták, hogy sok, viszont ha kevesebbet mentem nem fejlődtem ilyen intenzíven.

Nem kérdés volt.  ;D

Mindenkinek meg kell találnia azt az edzésmennyiséget, ami saját magának jó. Sosem lehet másra hagyatkozni ilyenben szerintem...ezt úgy is csak te érzed.

Nem kérdés volt?  :o Pedig azt reméltem... ;D Akkor nem tudom mi tévő legyek... ????... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 18:49:23
Kicsiborsnak nem csak a combjai pofátlanul nagyok!  ****:))))))
De egy helyen soha nem fog behozni minket  >:D >:D >:D  ;D ;D ;D

Gondolom az nem is célja...Ezt az "előnyt" meghagyja nektek! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 22. - 18:50:35
Kislányvádli?! :D Aranyos. ;D

Páros body-ban? Jövőre??? Majd vagy három év múlva esetleg! :)
Heti öt napot edzek, amire sokan azt mondták, hogy sok, viszont ha kevesebbet mentem nem fejlődtem ilyen intenzíven.

Nem kérdés volt.  ;D

Mindenkinek meg kell találnia azt az edzésmennyiséget, ami saját magának jó. Sosem lehet másra hagyatkozni ilyenben szerintem...ezt úgy is csak te érzed.

Nem kérdés volt?  :o Pedig azt reméltem... ;D Akkor nem tudom mi tévő legyek... ????... ;D

Hát...oda kell tenni magad a hátralevő időben.  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Március 22. - 18:50:46
Kicsiborsnak nem csak a combjai pofátlanul nagyok!  ****:))))))

:-O
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 18:54:31
Kislányvádli?! :D Aranyos. ;D

Páros body-ban? Jövőre??? Majd vagy három év múlva esetleg! :)
Heti öt napot edzek, amire sokan azt mondták, hogy sok, viszont ha kevesebbet mentem nem fejlődtem ilyen intenzíven.

Nem kérdés volt.  ;D

Mindenkinek meg kell találnia azt az edzésmennyiséget, ami saját magának jó. Sosem lehet másra hagyatkozni ilyenben szerintem...ezt úgy is csak te érzed.

Nem kérdés volt?  :o Pedig azt reméltem... ;D Akkor nem tudom mi tévő legyek... ????... ;D

Hát...oda kell tenni magad a hátralevő időben.  :)

Igenis!!! /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 22. - 18:57:06

Majd vádliméretet egyeztessünk priviben, hogy legalább picit nagyobbra feltuningoljam, mint a tiéd.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 18:59:09

Arra nem lesz gondod, hidd el!  ****)Az enyém sem valami hatalmas...még! >:D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 22. - 19:02:25

Akkor rámegyünk vádlira.  :) Holnap comb után adok is nekik jó kis 100-as ismétléseket.  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 19:05:10
Akkor hajrá! ****:))))))  Én holnap hátazok, adok neki rendesen...mert ilyen háttal megjelenni bárhol...szégyen és gyalázat. :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 22. - 19:08:11
Akkor hajrá! ****:))))))  Én holnap hátazok, adok neki rendesen...mert ilyen háttal megjelenni bárhol...szégyen és gyalázat. :-\

Azért biztos van ott hát.  ;) Nálam a hátnál alakult ki legkésőbb az agy-izom kapcsolat, megfelelő izomérzet, így az kezdett leglassabban reagálni nálam is...persze vádli után.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 19:15:45
Akkor hajrá! ****:))))))  Én holnap hátazok, adok neki rendesen...mert ilyen háttal megjelenni bárhol...szégyen és gyalázat. :-\

Azért biztos van ott hát.  ;) Nálam a hátnál alakult ki legkésőbb az agy-izom kapcsolat, megfelelő izomérzet, így az kezdett leglassabban reagálni nálam is...persze vádli után.  ;D

Igen, igen, azt hiszem nálam is ez a helyzet. Pedig nagyon igyekszem figyelni minden mozdulatra.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 22. - 19:19:27
Akkor hajrá! ****:))))))  Én holnap hátazok, adok neki rendesen...mert ilyen háttal megjelenni bárhol...szégyen és gyalázat. :-\

Azért biztos van ott hát.  ;) Nálam a hátnál alakult ki legkésőbb az agy-izom kapcsolat, megfelelő izomérzet, így az kezdett leglassabban reagálni nálam is...persze vádli után.  ;D

Igen, igen, azt hiszem nálam is ez a helyzet. Pedig nagyon igyekszem figyelni minden mozdulatra.

Nálam egyrészt a lassabb ismétlések segítettek, másrészt az, hogy erősen a hátamra koncentráltam...csak a hátizmok voltak a fejemben egész edzés alatt. Ahogy csináltam lassan az ismétléseket, elképzeltem melyik izom, hogy dolgozik, hogy húzódik össze, és hogy nyúlik ki, hol vannak a tapadási pontok.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 19:31:59
Majd ezeket igyekszem szem előtt tartani. :) Verseny van már kilátásban? Idén?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 22. - 19:36:58
Majd ezeket igyekszem szem előtt tartani. :) Verseny van már kilátásban? Idén?

Idén semmiképp sem. Az idei év a tömegépítésnek van szentelve. Talán jövőre...ha elindulsz velem párosban.  ;D
Pénz függő...mint minden. Nem szeretek fél gőzzel csinálni semmit, nekem az nem jó, hogy majd meglátom mi lesz a vége. Számomra ez fontos, és ha kiállok színpadra, csak is úgy akarok kiállni, hogy azt mondhassam, hogy igen...kész vagyok. És ehhez sajnos nem elég pár százezer Ft...de ez is egy olyan akadály, amit le kell küzdeni.  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 19:48:20

Nekem is mondták már, hogy induljak el idén valami kisebb versenyen, mutassam meg magam, de úgy vagyok vele, hogy majd akkor indulok ha úgy érzem, hogy tényleg jó a forma. Félkészen semmiképp nem akarok színpadon állni. És ha készen leszek sem tudom, hogy mennyire leszek megelégedve magammal.

Nanana...rám még viccből se alapozz! Jövőre egyedül versenyzel! Vagyis mindenképp nélkülem! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 22. - 19:52:23

Igen, én is így vagyok vele. Valahogy egy olyan formát színpadra vinni, amire azt mondod magadnak, hogy hát ez kevés...lehetett volna sokkal jobb is...az biztos nem az igazi. Persze itt számítsuk le, hogy mennyi minden jöhet közbe, töltés, vízhajtás...stb.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Március 22. - 19:57:05

Akkor bízzunk a legjobbakban! Reméljük minden a terv szerint alakul. ;)
Lassan elteszem magam holnapra! Jóéjt!   {-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 22. - 20:03:51

Így van.  ;)

OFF: én is libbenek haza melóból, még kaja, pihi...aztán holnap reggel 5:50 kelés...készülődés, kaja és irány edzeni a futóműveket.
Jó éjt neked is!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 22. - 20:17:15
Oláh Noncsi rtl klub most!!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Március 22. - 20:20:33
 :-< HELP!!!!!

Segítsetek! A barátom szeretne valami jó de MEGFIZETHETŐ NEM CSICSÁS edzőtermet a II. kerületben,az sem baj ha a Margit körúttól nem messzi van.

Köszönöm!!!!!!

Ötleteket akár privátban is!

 :-){ :-){ :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 22. - 21:40:11
Azon lehetett volna meglepődni, ha nem így tesztek! ;D

Barbie, nálad mi a helyzet az edzéssel?

Köszönöm kérdésed Balu, nagyon jól megy! ;) A hátamra nehezen fejlődök, agyvérzést akarok már kapni, annyit gyötröm és mégis nehezen mozdul. A combomat meg nem lehet már "megállítani". !+"% De szerencsére szépen halad a tömegelés.  :)
Nálad mizujs?

nálam ez pont fordítva van.Már súllyal húzódzkodok, pedig nem gyötröm a hátam, a láb meg csoszog 1 helyben, pedig direkt 7főn strapálom 1000el  ˝=/

Azt vettem észre, hogy az olyan alacsony vagy hasonlóan alacsony termetűek mint én, szinte mind erős combúak, míg a magasabbak felsőtestre erősebbek. Biztos van ennek valami tudományos magyarázata, nah meg a gének is közrejátszanak.

Kicsiborsnak is pofátlanul nagy combjai vannak  ;D
Lehet lealázna, nem tudom  !+"%

Na hellóka, látom a sonkáim kerültek szóba!  :D
Miben is aláználak szted le, Maszat? :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 22. - 22:04:10
Hát most itt csak a combméretre gondoltam  ;D

A chat topicba lehet más is eszembe jutott volna, de itt most csak ez  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 22. - 22:09:20
Hát most itt csak a combméretre gondoltam  ;D

A chat topicba lehet más is eszembe jutott volna, de itt most csak ez  :D

Én arra is gondoltam, de még használt súlyokra is lehetett volna gondolni, azért kérdeztem... :P
(Méretre 62 cm, de hát nem nélkülözi a vizet...  ::))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 22. - 22:10:49
Hát most itt csak a combméretre gondoltam  ;D

A chat topicba lehet más is eszembe jutott volna, de itt most csak ez  :D

Én arra is gondoltam, de még használt súlyokra is lehetett volna gondolni, azért kérdeztem... :P
(Méretre 62 cm, de hát nem nélkülözi a vizet...  ::))

hát azért csak nem guggolsz 100-110be  :o :o

Ha igen, kérlek el se mond!!!!  ˝=/   ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 22. - 22:12:22

hát azért csak nem guggolsz 100-110be  :o :o

Ha igen, kérlek el se mond!!!!  ˝=/   ;D

Majd en!

Azzal csak melegit  >:D >:D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 22. - 22:12:53
Hát most itt csak a combméretre gondoltam  ;D

A chat topicba lehet más is eszembe jutott volna, de itt most csak ez  :D

Én arra is gondoltam, de még használt súlyokra is lehetett volna gondolni, azért kérdeztem... :P
(Méretre 62 cm, de hát nem nélkülözi a vizet...  ::))

hát azért csak nem guggolsz 100-110be  :o :o

Ha igen, kérlek el se mond!!!!  ˝=/   ;D

Most épp vízszintesig 100 kg-ba 12 -t...  :-X
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 22. - 22:18:04
Ez nagyon nagy alázás...ide teszem a nevető fejet, de sírok!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 22. - 22:18:22
Hát most itt csak a combméretre gondoltam  ;D

A chat topicba lehet más is eszembe jutott volna, de itt most csak ez  :D

Én arra is gondoltam, de még használt súlyokra is lehetett volna gondolni, azért kérdeztem... :P
(Méretre 62 cm, de hát nem nélkülözi a vizet...  ::))

hát azért csak nem guggolsz 100-110be  :o :o

Ha igen, kérlek el se mond!!!!  ˝=/   ;D

Most épp vízszintesig 100 kg-ba 12 -t...  :-X
:-O hát az nagyon nem semmi  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 22. - 22:21:01
Hát most itt csak a combméretre gondoltam  ;D

A chat topicba lehet más is eszembe jutott volna, de itt most csak ez  :D

Én arra is gondoltam, de még használt súlyokra is lehetett volna gondolni, azért kérdeztem... :P
(Méretre 62 cm, de hát nem nélkülözi a vizet...  ::))

hát azért csak nem guggolsz 100-110be  :o :o

Ha igen, kérlek el se mond!!!!  ˝=/   ;D

Most épp vízszintesig 100 kg-ba 12 -t...  :-X
:-O hát az nagyon nem semmi  :-){

Sztem ment volna picit többel is, de talán majd talán legközelebb... :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 22. - 22:23:14

Taposs még rajtam  :'( töröltetem is magam  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 22. - 22:24:43

Taposs még rajtam  :'( töröltetem is magam  ;D

Vidd magaddal Masztit is  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 22. - 22:26:46
Hát most itt csak a combméretre gondoltam  ;D

A chat topicba lehet más is eszembe jutott volna, de itt most csak ez  :D

Én arra is gondoltam, de még használt súlyokra is lehetett volna gondolni, azért kérdeztem... :P
(Méretre 62 cm, de hát nem nélkülözi a vizet...  ::))

hát azért csak nem guggolsz 100-110be  :o :o

Ha igen, kérlek el se mond!!!!  ˝=/   ;D

Most épp vízszintesig 100 kg-ba 12 -t...  :-X
:-O hát az nagyon nem semmi  :-){

Sztem ment volna picit többel is, de talán majd talán legközelebb... :)
Taposs még rajtam  :'( töröltetem is magam  ;D

Tapossak még?!... Felhúzás hogy megy? :D
Na jó, lehet, hogy abban alul maradnék... :P
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Március 22. - 22:29:30
Tapossak még?!... Felhúzás hogy megy? :D
Na jó, lehet, hogy abban alul maradnék... :P
Én azt ma csináltam.:) igazából először.:)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 22. - 22:31:16
Borsi, mostmár nagyon érdkel, mennyivel húzol fel?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 22. - 22:31:31
Hát most itt csak a combméretre gondoltam  ;D

A chat topicba lehet más is eszembe jutott volna, de itt most csak ez  :D

Én arra is gondoltam, de még használt súlyokra is lehetett volna gondolni, azért kérdeztem... :P
(Méretre 62 cm, de hát nem nélkülözi a vizet...  ::))

hát azért csak nem guggolsz 100-110be  :o :o

Ha igen, kérlek el se mond!!!!  ˝=/   ;D

Most épp vízszintesig 100 kg-ba 12 -t...  :-X
:-O hát az nagyon nem semmi  :-){

Sztem ment volna picit többel is, de talán majd talán legközelebb... :)
Taposs még rajtam  :'( töröltetem is magam  ;D

Tapossak még?!... Felhúzás hogy megy? :DNa jó, lehet, hogy abban alul maradnék... :P
Szarul  ;D Nemtudom ti hogy vagytok vele, de több mint 2 hónapja diétázok de már elegem van belőle. :-/- Minden nap depisen ébredek, semmi erőm nincs, és az a kevés izmom is összecsoffadt  :(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 22. - 22:32:41
Borsi, mostmár nagyon érdkel, mennyivel húzol fel?  ;D

140-nel, heveder nelkul  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. Március 22. - 22:35:28
1 kézzel  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 22. - 22:35:39
Borsi, mostmár nagyon érdkel, mennyivel húzol fel?  ;D

140-nel, heveder nelkul  :-}

Nem, csak 100 kg-val 12x, de azt tényleg heveder nélkül...  ;D De talán még abban is benne van egy-két kiló...  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 22. - 22:40:15
Hát Borsi Én gratulálok Neked, nem semmi súlyok ezek Nő létedre!!!  ****:))))))  Engem ez a guggolás teljesen lesokkolt!!! ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Március 22. - 22:46:01
Sztereó (http://kepfeltoltes.hu/090604/1209535701_62_www.kepfeltoltes.hu_.gif)
Globális hírszerkesztő - bodybuilding.hu (http://kepfeltoltes.hu/100322/lnxQXH2Rt77x33WTcjMIBGi6g88__www.kepfeltoltes.hu_.gif)
VIP Member (http://kepfeltoltes.hu/100220/nSNqFB_4B5smXzdpfyUAQkQdr1k__www.kepfeltoltes.hu_.gif)
Top Dog Master (http://kepfeltoltes.hu/100322/smiley_0524_www.kepfeltoltes.hu_.gif)
 Nem elérhető  **:))))*
Hozzászólások: 7643  :-)!
Nutellaspecialista és spirituális mágus (http://kepfeltoltes.hu/100224/smiley_0501_www.kepfeltoltes.hu_.gif)

Bejaratos en Nem, sajnos vagyok  Oda en nem segithetek neked....
de hat Ugorj be a varoshazara az oreg csak ösmeri a Epuleteket....
vagy ha lessz szabadnapod motorkan szalagy vegig arrafele
De Balu szerintem ugyis rajon fog es  rafog jonni

Balu  ****:))))))

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 22. - 22:46:58
Hát Borsi Én gratulálok Neked, nem semmi súlyok ezek Nő létedre!!!  ****:))))))  Engem ez a guggolás teljesen lesokkolt!!! ;-oo-;

Há majd eccé talán megguggoltatlak!  ;)
(Nem ér azt mondani, hogy de akkor te meg letérdeltetsz!!!  ;D)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 22. - 23:04:35
Én pár 2-3 hete kitaláltam az eddig legmegfelelőbb edzésbeosztást magamnak:
Hétfő: Láb-Vádli
Kedd: Hát-Csuklya
Szerda: Mell
Csütörtök: Váll-Csuklya
Péntek: Tricepsz-Bicepsz

Eddig jónak tűnik, remélem így is marad!
A csuklyát sokszor kihagytam, ezért most megpróbálom 2 edzésen is megdolgozni!
A lábedzést meg eléggé elhanyagoltam, így most beindítom őket is!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 22. - 23:11:40
Én pár 2-3 hete kitaláltam az eddig legmegfelelőbb edzésbeosztást magamnak:
Hétfő: Láb-Vádli
Kedd: Hát-Csuklya
Szerda: Mell
Csütörtök: Váll-Csuklya
Péntek: Tricepsz-Bicepsz

Eddig jónak tűnik, remélem így is marad!
A csuklyát sokszor kihagytam, ezért most megpróbálom 2 edzésen is megdolgozni!
A lábedzést meg eléggé elhanyagoltam, így most beindítom őket is!

Mell nap után nem rossz vállazni?

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Március 22. - 23:13:41
Borsi, mostmár nagyon érdkel, mennyivel húzol fel?  ;D

140-nel, heveder nelkul  :-}

Nem, csak 100 kg-val 12x, de azt tényleg heveder nélkül...  ;D De talán még abban is benne van egy-két kiló...  :)

uhh, nem semmi ****:)))))) én 80-ig bírom heveder nélkül,90 föléme gmé gnem mentem. de ez inkább engem minősít ;D igaz, én atom hobbigyúrós vagyok.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 22. - 23:25:07
Én pár 2-3 hete kitaláltam az eddig legmegfelelőbb edzésbeosztást magamnak:
Hétfő: Láb-Vádli
Kedd: Hát-Csuklya
Szerda: Mell
Csütörtök: Váll-Csuklya
Péntek: Tricepsz-Bicepsz

Eddig jónak tűnik, remélem így is marad!
A csuklyát sokszor kihagytam, ezért most megpróbálom 2 edzésen is megdolgozni!
A lábedzést meg eléggé elhanyagoltam, így most beindítom őket is!

Mell nap után nem rossz vállazni?
Nem.  ;D
Nekem igazából 1 izommal van ilyen téren gondom, az pedig a tricepsz!
3-4 napig is tud izomlázam lenni benne, pl. ma is brutális még, holnap hát, és remélem szerdára elmúlik, hogy tudjak rendesen mellezni!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 22. - 23:29:33
hétfő:comb-vádli
kedd:mell-has
szerda:hát-vádli
csütörtök:váll-csuklya-has
péntek kar-vádli

Én így osztom be.Néha csak 1x hasazok, és van,h 1 vádlit is kihagyok, ha még nagyon izomláz van benne.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 22. - 23:35:01
hétfő:comb-vádli
kedd:mell-has
szerda:hát-vádli
csütörtök:váll-csuklya-has
péntek kar-vádli

Én így osztom be.Néha csak 1x hasazok, és van,h 1 vádlit is kihagyok, ha még nagyon izomláz van benne.

Miert nem labazol 2x Maszti?

En a helyedben raalnek  :-} Bar en igy is 2x edzem  !+"%  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 22. - 23:36:47
hétfő:comb-vádli
kedd:mell-has
szerda:hát-vádli
csütörtök:váll-csuklya-has
péntek kar-vádli

Én így osztom be.Néha csak 1x hasazok, és van,h 1 vádlit is kihagyok, ha még nagyon izomláz van benne.

Miert nem labazol 2x Maszti?

En a helyedben raalnek  :-} Bar en igy is 2x edzem  !+"%  ;D

elmentettem azt az edzéstervet amit küldtél.Majd ha több kiegészítőt használok és jobb lesz a regenerálódásom a combot biztos,h 2x fogom edzeni!  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 22. - 23:39:20

Majd ha több kiegészítőt használok....

Juuuuuuuuuuu  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 22. - 23:41:24

Majd ha több kiegészítőt használok....

Juuuuuuuuuuu  ;D

most csak fehérje megy.De tervezek kreatint, glutamint, bcaat.
De komolyan!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Március 22. - 23:42:14

Majd ha több kiegészítőt használok....

Juuuuuuuuuuu  ;D
Ez nekem is feltűnt. De aztán rájöttem, hogy csak a magnézium és kálcium tartalmú vitaminokra gondolt...

...hogy elkerülje az izomgörcsöket, amit a wini okozhat.  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Március 22. - 23:45:20

Majd ha több kiegészítőt használok....

Juuuuuuuuuuu  ;D

most csak fehérje megy.De tervezek kreatint, glutamint, bcaat.
De komolyan!  ;D

Egy kis Susta-Bomb-250, Decadex XT, vagy Dianitrix nevu teszto booster nem megy majd hozza?  ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 22. - 23:48:07

Majd ha több kiegészítőt használok....

Juuuuuuuuuuu  ;D

most csak fehérje megy.De tervezek kreatint, glutamint, bcaat.
De komolyan!  ;D

Egy kis Susta-Bomb-250, Decadex XT, vagy Dianitrix nevu teszto booster nem megy majd hozza?  ;D ;D ;D
AX HCG -t is fog használni  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 22. - 23:49:56
 :-!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Március 23. - 00:14:04
Borsi, mostmár nagyon érdkel, mennyivel húzol fel?  ;D

140-nel, heveder nelkul  :-}
nem az énvagyok ;D ebben az egyben verem PEtrust, el is ástam magam --)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 23. - 00:24:44
Borsi, mostmár nagyon érdkel, mennyivel húzol fel?  ;D

140-nel, heveder nelkul  :-}
nem az énvagyok ;D ebben az egyben verem PEtrust, el is ástam magam --)

Meg azé nyögésben is megversz!  :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: fastor - 2010. Március 23. - 00:28:00
Borsi, mostmár nagyon érdkel, mennyivel húzol fel?  ;D

140-nel, heveder nelkul  :-}
nem az énvagyok ;D ebben az egyben verem PEtrust, el is ástam magam --)

Meg azé nyögésben is megversz!  :laugh:
rá tud segíteni, ha akadályozod a levegő áramlását amikormár az utolsókat rúgod... valakinek nem, valakinek igen... énsem mindig úgy edzek, vagy csinálom a dolgaimat --)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 23. - 00:34:35
Borsi, mostmár nagyon érdkel, mennyivel húzol fel?  ;D

140-nel, heveder nelkul  :-}
nem az énvagyok ;D ebben az egyben verem PEtrust, el is ástam magam --)

Meg azé nyögésben is megversz!  :laugh:
rá tud segíteni, ha akadályozod a levegő áramlását amikormár az utolsókat rúgod... valakinek nem, valakinek igen... énsem mindig úgy edzek, vagy csinálom a dolgaimat --)

Én meg azt hallottam, hogy ez energia pazarlás... hogy igaz-e, azt nem tudom... Minden esetre én csöndes vagyok így is-úgy is...  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Woodslave - 2010. Március 23. - 08:24:43
:-< HELP!!!!!

Segítsetek! A barátom szeretne valami jó de MEGFIZETHETŐ NEM CSICSÁS edzőtermet a II. kerületben,az sem baj ha a Margit körúttól nem messzi van.

Köszönöm!!!!!!

Ötleteket akár privátban is!

 :-){ :-){ :-){

A MArgit híd Budai hídfőjétől köpésre van (kb 3 éve edzettem ott, nem tudom megvan-e még igazából)  a VÍzivárosi Sport Se edzőterme. Alap pince terem, de a súlyok jók az szükséges csigás gépek is megvannak.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 23. - 10:07:44
Megvolt a reggeli lábtréning.
Guggolásban 170kg-ig mentem fel, ha van segítőm rámentem volna a 200-ra, de így nem akartam kockáztatni.
Jól ment, a végén még vádliztam is.  ;D
Edzés után benyomtam a 100g CH + 75g proteint tartalmazó turmixomat. Jól esett...de a villamoson melóba jövet nézelődtem, hogy hová fogom kidobni a taccsot, mert még eléggé le voltam harcolva az edzéstől. De aztán 2* visszanyeltem, így nem lett nagyobb gond.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 23. - 10:10:22
Megvolt a reggeli lábtréning.
Guggolásban 170kg-ig mentem fel, ha van segítőm rámentem volna a 200-ra, de így nem akartam kockáztatni.
Jól ment, a végén még vádliztam is.  ;D
Edzés után benyomtam a 100g CH + 75g proteint tartalmazó turmixomat. Jól esett...de a villamoson melóba jövet nézelődtem, hogy hová fogom kidobni a taccsot, mert még eléggé le voltam harcolva az edzéstől. De aztán 2* visszanyeltem, így nem lett nagyobb gond.

Igazi hárdkór vagy  Łł=  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 23. - 10:12:49

Faszt...én ha úgy van kidobom.  ;D De a villamoson ahol előttem egy 70 éves mami, mögöttem szintén...ott nem igazán bukhatok.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Március 23. - 10:17:13

Pedig ők valószínűleg simán lehánynának téged ha arról lenne szó ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 23. - 10:17:21

Dobd is ki.. Nekem is hányingerem lett tegnap lábazás után, de visszatartottam. Mondjuk én napok óta rosszul vagyok, nem újdonság  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 23. - 10:18:28
Megvolt a reggeli lábtréning.
Guggolásban 170kg-ig mentem fel, ha van segítőm rámentem volna a 200-ra, de így nem akartam kockáztatni.
Jól ment, a végén még vádliztam is.  ;D
Edzés után benyomtam a 100g CH + 75g proteint tartalmazó turmixomat. Jól esett...de a villamoson melóba jövet nézelődtem, hogy hová fogom kidobni a taccsot, mert még eléggé le voltam harcolva az edzéstől. De aztán 2* visszanyeltem, így nem lett nagyobb gond.

Igazi hárdkór vagy  Łł=  ****:))))))

Faszt...én ha úgy van kidobom.  ;D De a villamoson ahol előttem egy 70 éves mami, mögöttem szintén...ott nem igazán bukhatok.  :D
Pedig ők valószínűleg simán lehánynának téged ha arról lenne szó ;D

Ez mondjuk igaz.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Március 23. - 10:18:54

Protkóval együtt 8-} :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 23. - 10:19:52
Megvolt a reggeli lábtréning.
Guggolásban 170kg-ig mentem fel, ha van segítőm rámentem volna a 200-ra, de így nem akartam kockáztatni.
Jól ment, a végén még vádliztam is.  ;D
Edzés után benyomtam a 100g CH + 75g proteint tartalmazó turmixomat. Jól esett...de a villamoson melóba jövet nézelődtem, hogy hová fogom kidobni a taccsot, mert még eléggé le voltam harcolva az edzéstől. De aztán 2* visszanyeltem, így nem lett nagyobb gond.

Igazi hárdkór vagy  Łł=  ****:))))))

Faszt...én ha úgy van kidobom.  ;D De a villamoson ahol előttem egy 70 éves mami, mögöttem szintén...ott nem igazán bukhatok.  :D

Dobd is ki.. Nekem is hányingerem lett tegnap lábazás után, de visszatartottam. Mondjuk én napok óta rosszul vagyok, nem újdonság  ;D

Nagy levegőket szoktam venni....meg valahogy elterelem a gondolatomat a hányingerről, és akkor többnyire sikerül bent tartani az értékes tápanyagokat.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 23. - 10:20:16
Megvolt a reggeli lábtréning.
Guggolásban 170kg-ig mentem fel, ha van segítőm rámentem volna a 200-ra, de így nem akartam kockáztatni.
Jól ment, a végén még vádliztam is.  ;D
Edzés után benyomtam a 100g CH + 75g proteint tartalmazó turmixomat. Jól esett...de a villamoson melóba jövet nézelődtem, hogy hová fogom kidobni a taccsot, mert még eléggé le voltam harcolva az edzéstől. De aztán 2* visszanyeltem, így nem lett nagyobb gond.

Igazi hárdkór vagy  Łł=  ****:))))))

Faszt...én ha úgy van kidobom.  ;D De a villamoson ahol előttem egy 70 éves mami, mögöttem szintén...ott nem igazán bukhatok.  :D
Pedig ők valószínűleg simán lehánynának téged ha arról lenne szó ;D

Ez mondjuk igaz.  ;D
Protkóval együtt 8-} :D

Te gusztustalan állat.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 23. - 10:23:53
Én múlt héten kezdtem újra lábazni, és 80kilóval sikerült megrántani a derekam!
Tegnap már 100-110-el guggoltam, és érzem, hogy a combom már bírná jobban, de az ízületeimnek még kicsit vissza kell szokni, plusz a derekamban volt megint egy kellemes nyilallás!
De úgy érzem 1-2 hónapon belül vissza is tudok állni a 140-150kiló körüli szériára! Érdekes, hogy a lábam ilyen jól reagál hosszú kihagyás után is!
Simán ment az 5 sorozat 10 ismétlés! Persze ez fika súly, csak magamhoz viszonyítok, meg hogy sajnos elhanyagoltam!
De érdekes, hogy én mikor 150-160-nal guggoltam, akkor sem volt ilyen hányás közeli állapotom, mint amit sokan leírtok, pedig volt, hogy a 6. 7. ismétlés után alig tudtam egy normális levegőt venni, amivel beleguggolok a következő ismétlésbe!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 23. - 10:30:53
Megvolt a reggeli lábtréning.
Guggolásban 170kg-ig mentem fel, ha van segítőm rámentem volna a 200-ra, de így nem akartam kockáztatni.
Jól ment, a végén még vádliztam is.  ;D
Edzés után benyomtam a 100g CH + 75g proteint tartalmazó turmixomat. Jól esett...de a villamoson melóba jövet nézelődtem, hogy hová fogom kidobni a taccsot, mert még eléggé le voltam harcolva az edzéstől. De aztán 2* visszanyeltem, így nem lett nagyobb gond.

Igazi hárdkór vagy  Łł=  ****:))))))

Faszt...én ha úgy van kidobom.  ;D De a villamoson ahol előttem egy 70 éves mami, mögöttem szintén...ott nem igazán bukhatok.  :D

Dobd is ki.. Nekem is hányingerem lett tegnap lábazás után, de visszatartottam. Mondjuk én napok óta rosszul vagyok, nem újdonság  ;D

Nagy levegőket szoktam venni....meg valahogy elterelem a gondolatomat a hányingerről, és akkor többnyire sikerül bent tartani az értékes tápanyagokat.  :D

Ugyanígy..  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 23. - 10:45:56

Néha van, hogy amikor beérek melóba, még akkor is hányingerem van...akkor zero cola...és elmúlik. Egy próbát ez is megér. Csak kockázatos, mert ugye a böfögésből könnyen lehet róka is.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 23. - 11:01:32

Zero nekem nem jó, sima cola viszont segít. Tömegeléskor többször ittam kajához, és többet bírtam enni is, és gyomor is rendben volt mindig. De rostost pl tilos innom  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 23. - 11:08:25
Rád jön a cifrafosás ;D

Jó kis 100%-os ananászlé ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 23. - 11:10:16
Rád jön a cifrafosás ;D

Jó kis 100%-os ananászlé ;D
Nekem semmi bajom nem volt tőle sosem! :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 23. - 11:10:23
Rád jön a cifrafosás ;D

Jó kis 100%-os ananászlé ;D

Nem, hányingerem van tőle  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 23. - 11:12:32
Rád jön a cifrafosás ;D

Jó kis 100%-os ananászlé ;D
Nekem semmi bajom nem volt tőle sosem! :)

Nekem sem,néha kell a szervezetnek ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 23. - 11:14:57
Rád jön a cifrafosás ;D

Jó kis 100%-os ananászlé ;D
Nekem semmi bajom nem volt tőle sosem! :)

Nekem sem,néha kell a szervezetnek ;)

Nekem is csak nagyobb mennyiségű kaja mellett van gondom vele, amúgy ihatok és szoktam is  8)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Március 23. - 11:18:21
Rád jön a cifrafosás ;D

Jó kis 100%-os ananászlé ;D

Nem, hányingerem van tőle  ::)
milyen gyönge gyomrú vagy! A kedvencem: sárgadinnye-sonka-tej hármasa. Finom együtt, és semmi gond nincs vele! :D  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 23. - 11:21:18
Rád jön a cifrafosás ;D

Jó kis 100%-os ananászlé ;D

Nem, hányingerem van tőle  ::)
milyen gyönge gyomrú vagy! A kedvencem: sárgadinnye-sonka-tej hármasa. Finom együtt, és semmi gond nincs vele! :D  :D

az kemény.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 23. - 11:23:02
Rád jön a cifrafosás ;D

Jó kis 100%-os ananászlé ;D

Nem, hányingerem van tőle  ::)
milyen gyönge gyomrú vagy! A kedvencem: sárgadinnye-sonka-tej hármasa. Finom együtt, és semmi gond nincs vele! :D  :D

az kemény.  ;D

Azért én nem próbálom ki ;D
De Rencsi ha ilyen jó a gyomrod akkor tudok ajánlani szőlőre 1 liter tejet meg kovászos uborka ;D ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Március 23. - 11:33:06
Rád jön a cifrafosás ;D

Jó kis 100%-os ananászlé ;D

Nem, hányingerem van tőle  ::)
milyen gyönge gyomrú vagy! A kedvencem: sárgadinnye-sonka-tej hármasa. Finom együtt, és semmi gond nincs vele! :D  :D

az kemény.  ;D

Azért én nem próbálom ki ;D
De Rencsi ha ilyen jó a gyomrod akkor tudok ajánlani szőlőre 1 liter tejet meg kovászos uborka ;D ****:)))
Koliban minden kipróbáltunk, hogy  a szakácsnéniket elborzasszuk. :D Pl: vajas-dzsemes-májkrémes-mézes kenyér, rá sajt, mustár, kovászos uborka, ketchup és tejszínhabot nyomtunk még rá. Mellé természetesen 1-2 bögre tejet elnyomattunk! Gondolom aki volt menzás, ismerős neki ez a felállás, csak nem egy kenyéren feltornyozva. ;D
Fogták is a fejüket a szakácsnénik és borzongtak, hogy "ez a mai fiatalság..." ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Március 23. - 11:35:01
Én jól bírom az ilyen nem kedvelt kombókat, mert nem kap el a cifrafosás tőlük...de ez már nekem is sokkk! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 23. - 11:42:17
Rád jön a cifrafosás ;D

Jó kis 100%-os ananászlé ;D

Nem, hányingerem van tőle  ::)
milyen gyönge gyomrú vagy! A kedvencem: sárgadinnye-sonka-tej hármasa. Finom együtt, és semmi gond nincs vele! :D  :D

az kemény.  ;D

Azért én nem próbálom ki ;D
De Rencsi ha ilyen jó a gyomrod akkor tudok ajánlani szőlőre 1 liter tejet meg kovászos uborka ;D ****:)))
Koliban minden kipróbáltunk, hogy  a szakácsnéniket elborzasszuk. :D Pl: vajas-dzsemes-májkrémes-mézes kenyér, rá sajt, mustár, kovászos uborka, ketchup és tejszínhabot nyomtunk még rá. Mellé természetesen 1-2 bögre tejet elnyomattunk! Gondolom aki volt menzás, ismerős neki ez a felállás, csak nem egy kenyéren feltornyozva. ;D
Fogták is a fejüket a szakácsnénik és borzongtak, hogy "ez a mai fiatalság..." ;D

 :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 23. - 12:38:53
Koliban minden kipróbáltunk, hogy  a szakácsnéniket elborzasszuk. :D Pl: vajas-dzsemes-májkrémes-mézes kenyér, rá sajt, mustár, kovászos uborka, ketchup és tejszínhabot nyomtunk még rá. Mellé természetesen 1-2 bögre tejet elnyomattunk! Gondolom aki volt menzás, ismerős neki ez a felállás, csak nem egy kenyéren feltornyozva. ;D
Fogták is a fejüket a szakácsnénik és borzongtak, hogy "ez a mai fiatalság..." ;D

Kezdek rájönni, hogy te igazi hardcore arc vagy, Rencsi!   !+"% :D :D :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Március 23. - 12:54:03

Köszönöm! Ekkora bókot sem kaptam még!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 23. - 20:21:43
Lassan befejezem a diétát és elkezdem a tömegnövelésem. A vállam érzem a leggyengébbnek a többi izomhoz képest ezért azt kétszer szeretném edzeni egy héten. Olyanra gondoltam, hogy az első nap csak emeléseket csinálnék (előree.,oldale.,döntött oldale.) a 2. nap meg mellről nyomás, fej mellől nyomás egykezessel és egy kábeles hátrahúzás.
Ötleteket, javaslatokat várnék  :-<
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Március 23. - 20:23:22
Hy All

Lenne egy kérdésem ami lehet amatőrnek tűnik,
Augusztus végégn be akarom fejezni a diétámat, érdekelne hogy mennyire a kilók fügvénye egy tömegelés, vagy inkább a forma döntsön?
Ezalatt azt értem hogy kilóra nekem iszonyat kevés megy le, viszont formára változok elég rendesen.Most 135 kg körül mozgok, mennyek le még 120-ig?És mindeggy a forma? Vagy a  forma döntsön?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 23. - 20:24:28
Hy All

Lenne egy kérdésem ami lehet amatőrnek tűnik,
Augusztus végégn be akarom fejezni a diétámat, érdekelne hogy mennyire a kilók fügvénye egy tömegelés, vagy inkább a forma döntsön?
Ezalatt azt értem hogy kilóra nekem iszonyat kevés megy le, viszont formára változok elég rendesen.Most 135 kg körül mozgok, mennyek le még 120-ig?És mindeggy a forma? Vagy a  forma döntsön?
Szerintem mindig a forma dönt ***))) De mondjuk én annyira nem vagyok mérvadó  ????...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 23. - 20:24:36
Lassan befejezem a diétát és elkezdem a tömegnövelésem. A vállam érzem a leggyengébbnek a többi izomhoz képest ezért azt kétszer szeretném edzeni egy héten. Olyanra gondoltam, hogy az első nap csak emeléseket csinálnék (előree.,oldale.,döntött oldale.) a 2. nap meg mellről nyomás, fej mellől nyomás egykezessel és egy kábeles hátrahúzás.
Ötleteket, javaslatokat várnék  :-<

Az első nap utáni izomláz korlátozni fog a második napon. Bár attól függ mennyi idő telik el a 2 nap közt  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 23. - 20:25:25
Hy All

Lenne egy kérdésem ami lehet amatőrnek tűnik,
Augusztus végégn be akarom fejezni a diétámat, érdekelne hogy mennyire a kilók fügvénye egy tömegelés, vagy inkább a forma döntsön?
Ezalatt azt értem hogy kilóra nekem iszonyat kevés megy le, viszont formára változok elég rendesen.Most 135 kg körül mozgok, mennyek le még 120-ig?És mindeggy a forma? Vagy a  forma döntsön?

A forma döntsön szerintem. A súly csak irányadó  ::)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 23. - 20:25:43
Lassan befejezem a diétát és elkezdem a tömegnövelésem. A vállam érzem a leggyengébbnek a többi izomhoz képest ezért azt kétszer szeretném edzeni egy héten. Olyanra gondoltam, hogy az első nap csak emeléseket csinálnék (előree.,oldale.,döntött oldale.) a 2. nap meg mellről nyomás, fej mellől nyomás egykezessel és egy kábeles hátrahúzás.
Ötleteket, javaslatokat várnék  :-<

Az első nap utáni izomláz korlátozni fog a második napon. Bár attól függ mennyi idő telik el a 2 nap közt  ;D
Nem két egymás utáni napon gondoltam, mert az úgy tényleg nem lenne egyszerű  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 23. - 20:28:39

Akkor hajrá. Mondjuk én ennek nem vagyok híve, amit te akarsz, én úgy szeretem ha szétbaszom az izmot, és hagyom regenerálódni. De lehet neked működni fog a dolog  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 23. - 20:30:37
Lassan befejezem a diétát és elkezdem a tömegnövelésem. A vállam érzem a leggyengébbnek a többi izomhoz képest ezért azt kétszer szeretném edzeni egy héten. Olyanra gondoltam, hogy az első nap csak emeléseket csinálnék (előree.,oldale.,döntött oldale.) a 2. nap meg mellről nyomás, fej mellől nyomás egykezessel és egy kábeles hátrahúzás.
Ötleteket, javaslatokat várnék  :-<
Én  "anno" úgy hoztam fel nagyon durván, hogy volt egy mell+"váll" nap, amikor csak oldalemelést (de azt vetkőzőkkel,erőltetett ismétlésekkel, durva intenzitással) valamint egy a hátsó fejre irányuló gyakorlatot raktam be (ezt is orrvérzésig, mindig változtatva a gyakorlatot)
A másik nap amikor előkerült a váll, "övé lett a főszerep"! Egy nyomó gyakorlattal kezdtem (változó hogy épp melyikkel) és ezután az oldalsó és hátsó részt 1-1 gyakorlattal amortizáltam! A két edzésen ugyanazok a gyakorlatok nem fordultak elő, az intenzitás, sorozatok, ismétlések is változtak! Többnyire nagyon érzésre mentem...
Még egy olyan technikát javasolnék, hogy esetleg kezd a váll edzést egy vonogatással, és így talán még jobban sikerül a válladra koncentrálni (mivel a csukja fáradt lesz a segítségre)!
De persze ez én voltam...nekem beVÁLLt az biztos...de szerintem kísérletezd ki neked mi a jó :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 23. - 20:31:02
Lassan befejezem a diétát és elkezdem a tömegnövelésem. A vállam érzem a leggyengébbnek a többi izomhoz képest ezért azt kétszer szeretném edzeni egy héten. Olyanra gondoltam, hogy az első nap csak emeléseket csinálnék (előree.,oldale.,döntött oldale.) a 2. nap meg mellről nyomás, fej mellől nyomás egykezessel és egy kábeles hátrahúzás.
Ötleteket, javaslatokat várnék  :-<

Az első nap utáni izomláz korlátozni fog a második napon. Bár attól függ mennyi idő telik el a 2 nap közt  ;D
Nem két egymás utáni napon gondoltam, mert az úgy tényleg nem lenne egyszerű  ;D

Akkor hajrá. Mondjuk én ennek nem vagyok híve, amit te akarsz, én úgy szeretem ha szétbaszom az izmot, és hagyom regenerálódni. De lehet neked működni fog a dolog  ;-oo-;
Szerintem hétfő-csütörtök között lenne ideje regenerálódani, de úgyis majd akkor látom meg működik e a dolog, csak valamit kezdeni kell a satnya vállammal.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 23. - 20:33:19
Lassan befejezem a diétát és elkezdem a tömegnövelésem. A vállam érzem a leggyengébbnek a többi izomhoz képest ezért azt kétszer szeretném edzeni egy héten. Olyanra gondoltam, hogy az első nap csak emeléseket csinálnék (előree.,oldale.,döntött oldale.) a 2. nap meg mellről nyomás, fej mellől nyomás egykezessel és egy kábeles hátrahúzás.
Ötleteket, javaslatokat várnék  :-<
Én  "anno" úgy hoztam fel nagyon durván, hogy volt egy mell+"váll" nap, amikor csak oldalemelést (de azt vetkőzőkkel,erőltetett ismétlésekkel, durva intenzitással) valamint egy a hátsó fejre irányuló gyakorlatot raktam be (ezt is orrvérzésig, mindig változtatva a gyakorlatot)
A másik nap amikor előkerült a váll, "övé lett a főszerep"! Egy nyomó gyakorlattal kezdtem (változó hogy épp melyikkel) és ezután az oldalsó és hátsó részt 1-1 gyakorlattal amortizáltam! A két edzésen ugyanazok a gyakorlatok nem fordultak elő, az intenzitás, sorozatok, ismétlések is változtak! Többnyire nagyon érzésre mentem...
Még egy olyan technikát javasolnék, hogy esetleg kezd a váll edzést egy vonogatással, és így talán még jobban sikerül a válladra koncentrálni (mivel a csukja fáradt lesz a segítségre)!
De persze ez én voltam...nekem beVÁLLt az biztos...de szerintem kísérletezd ki neked mi a jó :)
Jól hangzik. Amit bedobtál képet magadról elég hangsúlyos volt rajta a vállad, szal lehet h van benne valami  ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 23. - 20:37:06

Igazából miután felhoztam (ez szerintem bele telt 2-3 hónapba, bár persze ez alatt voltak olyan hetek amikor hagytam pihenni, máshogy edzettem) le álltam a nyomásokkal...körülbelül 1 éve nem csinálok nagyon mást csak oldal emelést, döntött törzsű oldalemelést és kábelen néha valami finomságot :)
Maximum néha tartok kifejezetten "váll edzést", de ha úgy látom persze lehet megint rá kell állnom :)
Jövő héten ha minden jól megy dobok fel újabb képet...nem pihentem :) 105-8 kiló vagyok, nőttem kicsit  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 23. - 20:39:29
Ez a súly milyen magassághoz párosul?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: skl - 2010. Március 23. - 20:41:05
Estét :)

Prod kedvenc filmje lesz ma lassan a tv2-n :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 23. - 20:42:25
Ez a súly milyen magassághoz párosul?
184 cm kb. :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 23. - 20:42:40
José baszki 105kg vagy?  :o

Jól megy... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 23. - 20:43:15
Ez a súly milyen magassághoz párosul?
184 cm kb. :)
Az úgy emberes  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 23. - 20:44:09
Hy All

Lenne egy kérdésem ami lehet amatőrnek tűnik,
Augusztus végégn be akarom fejezni a diétámat, érdekelne hogy mennyire a kilók fügvénye egy tömegelés, vagy inkább a forma döntsön?
Ezalatt azt értem hogy kilóra nekem iszonyat kevés megy le, viszont formára változok elég rendesen.Most 135 kg körül mozgok, mennyek le még 120-ig?És mindeggy a forma? Vagy a  forma döntsön?

Mindenképp a forma döntsön! Én a helyedben raknék be 1-2 képet, akkor nagyjából mi is látnánk mi a helyzet és mennyit lenne még célszerű hozzávetőlegesen leadnod...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 23. - 20:46:23
José baszki 105kg vagy?  :o

Jól megy... ;D
Azért annyira nem nagy szám...sőt, szerintem fényképen semmi változás nem lesz...(bár ne így legyen ;D) Vagy ha lesz is, így se vagyok túl esztétikus :)
Szobatársam azt mondta csak a seggem nőtt meg a combom  ˝=/  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Március 23. - 21:26:32
Hy All

Lenne egy kérdésem ami lehet amatőrnek tűnik,
Augusztus végégn be akarom fejezni a diétámat, érdekelne hogy mennyire a kilók fügvénye egy tömegelés, vagy inkább a forma döntsön?
Ezalatt azt értem hogy kilóra nekem iszonyat kevés megy le, viszont formára változok elég rendesen.Most 135 kg körül mozgok, mennyek le még 120-ig?És mindeggy a forma? Vagy a  forma döntsön?

Mindenképp a forma döntsön! Én a helyedben raknék be 1-2 képet, akkor nagyjából mi is látnánk mi a helyzet és mennyit lenne még célszerű hozzávetőlegesen leadnod...

Raknék csak szégyenlős vagyok félmeztelen képet betenni,meg kicsúfolnátok hogy emós vagyok
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 23. - 21:27:14

Írta: Pity - 2010. Március 23. - 21:30:47
Az miért van szerintetek h mellre "gyengülök"?... Nem mintha olyan erős lennék MÉG de már kezd zavarni régen azért 45ösön is nyomtam 80al most 60kg rámakar szakadni (volt egy idő mikor csak 1kezessel nyomtam elég sokáig) Sima fekvenyomásnál meg 100kgba volt h 4et beletoltam mostmeg 90kgba 4majdrámszakad... nagyon dühítő! :-p &5*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 23. - 22:25:26
Az miért van szerintetek h mellre "gyengülök"?... Nem mintha olyan erős lennék MÉG de már kezd zavarni régen azért 45ösön is nyomtam 80al most 60kg rámakar szakadni (volt egy idő mikor csak 1kezessel nyomtam elég sokáig) Sima fekvenyomásnál meg 100kgba volt h 4et beletoltam mostmeg 90kgba 4majdrámszakad... nagyon dühítő! :-p &5*
Szerintem ha izmokat akarsz építeni, ne törődj ennyire a súlyok "nagyságával", és gondolkozz hosszabb távon :) Lehet most kicsit rossz napokat fogsz ki, túl vagy edzve, nem eszel eleget stb.
Sok dologtól függ (kivitelezés sebessége, szabályossága), hogy éppen mennyire vagy képes,de ha minden rendben és kihozod magadból az aznapi maxot, akkor gond szerintem nem lehet :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Március 23. - 22:46:21

:)Kösz a választ hát igyekszem csak nagyon zavaró.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2010. Március 24. - 19:31:41
José baszki 105kg vagy?  :o

Jól megy... ;D

Maszat basszus... ez az avatar?! ide fiatalabbak is járnak ;D...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 26. - 16:29:59
áááá ez simán belefér, kár,h nem mozog... ;D

Ma sikerült úgy mehúznom a hátamat,h már az is fáj ha nagy levegőt veszek.Szerintetek belefér ebbe 1 karozás??
Holnap ha meg elmúlik nyomnék 1 hát-vállt.Kihagytam a 7en 2 napot, muszáj lenne lenyomnom ezt a két napt.Utálok edzést kihagyni, ilyenkor 1 hétig lelkiismeret furdalásom van, és rendesen beképzelem,h az adott testrész megy ösze!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. Március 26. - 16:35:39
áááá ez simán belefér, kár,h nem mozog... ;D

Ma sikerült úgy mehúznom a hátamat,h már az is fáj ha nagy levegőt veszek.Szerintetek belefér ebbe 1 karozás??
Holnap ha meg elmúlik nyomnék 1 hát-vállt.Kihagytam a 7en 2 napot, muszáj lenne lenyomnom ezt a két napt.Utálok edzést kihagyni, ilyenkor 1 hétig lelkiismeret furdalásom van, és rendesen beképzelem,h az adott testrész megy ösze!

Én a hát tréninget mindenféleképp kihagynám,de karnál is elgondolkoznák.Volt ilyen már nekem is,be is voltam sz*rva rendessen :( :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Március 26. - 16:55:32
Szerintetek az normális h diéta kezdete után 1 héttel olyan szinten elmegy a motiváció h edzeni nincs kedv meg edzésen nem is érdekel mit csinálok? :-[ Nagyon rossz... Ti ilyenkor mit szoktatok csinálni h motiváltak legyetek?

annyit megjegyeznék h a kaja rendben van fehérje naponta:220-250g Ch:80-120g Zsír is ok... Vitamin,Myofusion megy meg Mitotropin! Nem értem mi lehet a gáz :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 26. - 16:56:53
Szerintetek az normális h diéta kezdete után 1 héttel olyan szinten elmegy a motiváció h edzeni nincs kedv meg edzésen nem is érdekel mit csinálok? :-[ Nagyon rossz... Ti ilyenkor mit szoktatok csinálni h motiváltak legyetek?

annyit megjegyeznék h a kaja rendben van fehérje naponta:220-250g Ch:80-120g Zsír is ok... Vitamin,Myofusion megy meg Mitotropin! Nem értem mi lehet a gáz :-\

1 hete diétázol, és már 80-120g közt van a fehérje?  :o Ezt hova fogod még csökkenteni?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 26. - 16:57:34
Szerintetek az normális h diéta kezdete után 1 héttel olyan szinten elmegy a motiváció h edzeni nincs kedv meg edzésen nem is érdekel mit csinálok? :-[ Nagyon rossz... Ti ilyenkor mit szoktatok csinálni h motiváltak legyetek?

annyit megjegyeznék h a kaja rendben van fehérje naponta:220-250g Ch:80-120g Zsír is ok... Vitamin,Myofusion megy meg Mitotropin! Nem értem mi lehet a gáz :-\
Majd hozzászoksz  ;) Nekem 2 hónap után kezdett el tele lenni a tököm az egésszel, de mikor visszanéztem egy régi fotót az motivált eléggé.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Március 26. - 17:02:04
Szerintetek az normális h diéta kezdete után 1 héttel olyan szinten elmegy a motiváció h edzeni nincs kedv meg edzésen nem is érdekel mit csinálok? :-[ Nagyon rossz... Ti ilyenkor mit szoktatok csinálni h motiváltak legyetek?

annyit megjegyeznék h a kaja rendben van fehérje naponta:220-250g Ch:80-120g Zsír is ok... Vitamin,Myofusion megy meg Mitotropin! Nem értem mi lehet a gáz :-\

1 hete diétázol, és már 80-120g közt van a fehérje?  :o Ezt hova fogod még csökkenteni?
A szénhidrátom 80-120g de annyit tudni kell rólam h mikor tömegelek is max 250gig szoktam felmenni mert 2zacskó rízstől meg 200g zabtól már nem cak izom jön :'( aztán mikor szinten tartok akkor olyan 150 szokott lenni diétánál 120-50 ;D
Lehet kicsit hülyén hangzik de nem kamuzok! :)

Meg aza gáz most h régen full ideg voltam mikor nem éreztem az izmot mostmeg nem is érdekel mikor csinálom... ez abban is meglátszik h van mikor mindent érzek csak azt nem amit kéne:SSSS nagyon szar remélem fog változni a dolog...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 26. - 17:15:28

Nem azért furcsállottam, mert hogy ennyi vagy annyi. Csak szerintem fő a fokozatosság. Ha egyből elveszed ennyire a CH-t, akkor izmot fogsz veszíteni, ez az egyik, a másik, hogy nem tudsz majd hova csökkenteni, amikor szükséges lenne...mert alapból nagyon alacsonyról kezdted. De hangsúlyozom...szerintem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Március 26. - 17:19:47

Hmmm van benne valami!
Amugy a CH elvevést azt nem 1 hete kezdtem hanem kb 3 szóval v 200ról indultam ... namind1 meglássuk mi lesz! ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 26. - 17:20:57

Ja...akkor az úgy már megint mindjárt más.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Március 26. - 19:34:03
Ma ajánlott nekem egy haverom egy januárban lejárt aplodant 4ezerért. Szerintetek megvegyem?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 26. - 19:34:53
Ma ajánlott nekem egy haverom egy januárban lejárt aplodant 4ezerért. Szerintetek megvegyem?

Semmi baja nincs szerintem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 26. - 20:07:52
Csákó mindenkinek!

Bnőm mesélte kb 1 órája telefonba hogy volt bent a munkahelyén egy srác aki csak úgy magától felhozta a testépítést mint témát! ;D
A gyerek kb 190cm,50 kg és elkezdte ecsetelni bnőmnek hogy őneki most híznia kell mert a bnőjének már nem tetszik hogy ilyen vékony.És azt mondta hogy vesz tömegnövelőt meg tesztoszteront( ;D),meg bérletet vmi terembe és májusra nagyon nagy darab lesz.Ja és olyan hasizmai lesznek hogy még a versenyzők is megirigyelik ;D ;D ;D
Természetesen bnőm úgy csinált hogy nem ért ezekhez a dolgokhoz(amúgy tényleg nem csak amennyit tud rólam hogy én mit hogy csinálok,tehát azért képbe van nagyjából).
A csávó azt mondja hogy bement egy tápkieg boltba és azt mondták neki hogy ne vegyen S.... terméket mert az átbaszás(az adagolása 2szer több mint ami a dobozokra van írva)hanem inkább vegyen náluk Bi....... terméket mert az jó és nem bassza szét a veséjét annyira mint a S.... termékek ;D ;D ;D

Mindenesetre sok sikert májusra ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 26. - 20:09:43

Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 26. - 20:13:34

Tavaszi szezonba még befér!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 27. - 12:14:15
Bocsika, ide is beteszem a kérdést, hátha itt többen olvastok...  ***)))

Valaki nem tud véletlenül egy torrentet erről : Winning Big with Debbie Bramwell ?!...   ?:-/

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 29. - 19:19:02
Besokalltam srácok.Az van, hogy nem szoktam ilyenekről írni, de ugye, miután mentem egy nagy kört, visszaértem ugyanoda, ahol voltam.Ez lefordítva mit is jelent?
Hiába a glutaminocska, meg fehérjécske, ha nem elegendő a szénhidrátbevitel, elmarad a várva várt növekedés.
Legalábbis nem feltétlenül megy olyan jól.Szóval most még van egy hónap pihenő, ha kibírom végig, aztán következik a totális pedal to the metal.
Kőkemény edzések, mert ugy érzem, nem feszegetem a határokat.Szigorú, spártai módon betartott étrend, ami kiegészítő lesz, az egy tömegnövelő, edzés utánra izolátum, glutamin,bcaa az edzés közbeni italban, a glutamin napi párszor 5-10 gramm.A másik részét meg ugyis tudja mindenki,ami a csüvön kifér annyira.
Sosem lehet elégedett az ember,és én sosem vagyok az. =/+' :-/--
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Március 29. - 19:25:04
Bocsika, ide is beteszem a kérdést, hátha itt többen olvastok...  ***)))

Valaki nem tud véletlenül egy torrentet erről : Winning Big with Debbie Bramwell ?!...   ?:-/

pár perc és mondom, ha hazaért az öcsém.:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 29. - 19:31:07
Besokalltam srácok.Az van, hogy nem szoktam ilyenekről írni, de ugye, miután mentem egy nagy kört, visszaértem ugyanoda, ahol voltam.Ez lefordítva mit is jelent?
Hiába a glutaminocska, meg fehérjécske, ha nem elegendő a szénhidrátbevitel, elmarad a várva várt növekedés.
Legalábbis nem feltétlenül megy olyan jól.Szóval most még van egy hónap pihenő, ha kibírom végig, aztán következik a totális pedal to the metal.
Kőkemény edzések, mert ugy érzem, nem feszegetem a határokat.Szigorú, spártai módon betartott étrend, ami kiegészítő lesz, az egy tömegnövelő, edzés utánra izolátum, glutamin,bcaa az edzés közbeni italban, a glutamin napi párszor 5-10 gramm.A másik részét meg ugyis tudja mindenki,ami a csüvön kifér annyira.
Sosem lehet elégedett az ember,és én sosem vagyok az. =/+' :-/--
@:-) indíthatnál edzésnaplót is  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 29. - 19:33:11

ÁÁÁÁÁ minek?Látom senki sem figyel fel a rejtett számcímre,amit becsempésztem.Majd meglátjuk, bár én olyan szabadszájut nyitnék.Azt a fajtát, tudod, melyiket. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 29. - 19:34:37

Nah szal akkor....mikor nyitod? ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 29. - 19:35:55

Majd kimoderálja Balu ami nem illik oda  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 29. - 19:38:17

Ja.  ;D Vagy nyitunk egyet közösen...de ahhoz az a baj együtt kéne edzeni. Csak mivel jómunkás emeberek vagyunk...legalább is én...ezért sajnos ez nem megoldható.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 29. - 19:39:39
ÁÁÁ a közös amúgy is túl romis lenne  ;D
Balu mellékesen lődd már fel a képed az "Edzőtermi fotók topicba"  >:D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 29. - 19:41:40
ÁÁÁ a közös amúgy is túl romis lenne  ;D
Balu mellékesen lődd már fel a képed az "Edzőtermi fotók topicba"  >:D ;D

Dehogy lövöm...ez egy kb. 3 éves kép...nem gondolod, hogy felrakom.  **:))))*  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 29. - 19:42:01
Besokalltam srácok.Az van, hogy nem szoktam ilyenekről írni, de ugye, miután mentem egy nagy kört, visszaértem ugyanoda, ahol voltam.Ez lefordítva mit is jelent?
Hiába a glutaminocska, meg fehérjécske, ha nem elegendő a szénhidrátbevitel, elmarad a várva várt növekedés.
Legalábbis nem feltétlenül megy olyan jól.Szóval most még van egy hónap pihenő, ha kibírom végig, aztán következik a totális pedal to the metal.
Kőkemény edzések, mert ugy érzem, nem feszegetem a határokat.Szigorú, spártai módon betartott étrend, ami kiegészítő lesz, az egy tömegnövelő, edzés utánra izolátum, glutamin,bcaa az edzés közbeni italban, a glutamin napi párszor 5-10 gramm.A másik részét meg ugyis tudja mindenki,ami a csüvön kifér annyira.
Sosem lehet elégedett az ember,és én sosem vagyok az. =/+' :-/--
@:-) indíthatnál edzésnaplót is  ;)

ÁÁÁÁÁ minek?Látom senki sem figyel fel a rejtett számcímre,amit becsempésztem.Majd meglátjuk, bár én olyan szabadszájut nyitnék.Azt a fajtát, tudod, melyiket. ;D
Majd kimoderálja Balu ami nem illik oda  ;D

Ja.  ;D Vagy nyitunk egyet közösen...de ahhoz az a baj együtt kéne edzeni. Csak mivel jómunkás emeberek vagyunk...legalább is én...ezért sajnos ez nem megoldható.

eljön az az idő, hogy mi együtt edzünk szerintem ;)
Amugy egy olyat nyitnék is.És akkor raknék bele zenéket, meg fényképeket, amiken sohasem mi lennénk rajta, ugyebár. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 29. - 19:42:44
ÁÁÁ a közös amúgy is túl romis lenne  ;D
Balu mellékesen lődd már fel a képed az "Edzőtermi fotók topicba"  >:D ;D

Dehogy lövöm...ez egy kb. 3 éves kép...nem gondolod, hogy felrakom.  **:))))*  ;D
Jóólvanna...  :-\ :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 29. - 19:45:51
Besokalltam srácok.Az van, hogy nem szoktam ilyenekről írni, de ugye, miután mentem egy nagy kört, visszaértem ugyanoda, ahol voltam.Ez lefordítva mit is jelent?
Hiába a glutaminocska, meg fehérjécske, ha nem elegendő a szénhidrátbevitel, elmarad a várva várt növekedés.
Legalábbis nem feltétlenül megy olyan jól.Szóval most még van egy hónap pihenő, ha kibírom végig, aztán következik a totális pedal to the metal.
Kőkemény edzések, mert ugy érzem, nem feszegetem a határokat.Szigorú, spártai módon betartott étrend, ami kiegészítő lesz, az egy tömegnövelő, edzés utánra izolátum, glutamin,bcaa az edzés közbeni italban, a glutamin napi párszor 5-10 gramm.A másik részét meg ugyis tudja mindenki,ami a csüvön kifér annyira.
Sosem lehet elégedett az ember,és én sosem vagyok az. =/+' :-/--
@:-) indíthatnál edzésnaplót is  ;)

ÁÁÁÁÁ minek?Látom senki sem figyel fel a rejtett számcímre,amit becsempésztem.Majd meglátjuk, bár én olyan szabadszájut nyitnék.Azt a fajtát, tudod, melyiket. ;D
Majd kimoderálja Balu ami nem illik oda  ;D

Ja.  ;D Vagy nyitunk egyet közösen...de ahhoz az a baj együtt kéne edzeni. Csak mivel jómunkás emeberek vagyunk...legalább is én...ezért sajnos ez nem megoldható.

eljön az az idő, hogy mi együtt edzünk szerintem ;)
Amugy egy olyat nyitnék is.És akkor raknék bele zenéket, meg fényképeket, amiken sohasem mi lennénk rajta, ugyebár. ;D

Ááááá...nem fedhetjük fel magunkat. Akkor dobok be képet, ha egy számomra elfogadható fazont sikerül összehozni...ami még odébb van. De reméljük azért nem annyira...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 29. - 19:48:04

Ugy gondoltam, h mondjuk ugye például, Jay Cutler lenne vmiért téma, és beraknék két kéet a Lorenzo Lamasról. ;D
Meg mit írnék be, mit gondolsz?
Teregetés 2 sorozat 7 kilóval,napi husz deka hús,
Fekvenyomás 60 kilóval,
ááá semmi értelme.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Március 29. - 19:49:44
Balu mi azért már találkoztunk akaratod ellenére egy párszor,ezáltal felmerül bennem egy kérdés.
Mi számodra az elfogadható? Mert szar az nem vagy!
Vagy elhíztál?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 29. - 19:50:07

Bazzz...te jó erőben vagy cimbi.  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Március 29. - 19:50:12

De legalább andras figyelhetne rád és jól tarkón vagdosna egy pár csirkével, ha nem veszed elég komolyan  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 29. - 19:51:56

Hát az eredeti Anadrol odavágott kicsit, mielött elkezdtem szedni,gyengébb voltam sokkal.NApi kettő megy. :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 29. - 19:57:43
Balu mi azért már találkoztunk akaratod ellenére egy párszor,ezáltal felmerül bennem egy kérdés.
Mi számodra az elfogadható? Mert szar az nem vagy!
Vagy elhíztál?

Vagyis mit várok magamtól?
Jó lenne kb. 100-105kg közt lenni, ami most ugyan megvan...de nem lenne baj, ha jóval kevesebb disznóval magamon, mint most...erek legyenek dögivel...stb.  ;D Sosem lehet elégedett az ember, ez visz előre.
Idén én nem is fogok diétázni, ez az év a tömegelésnek van szentelve, de ha minden úgy jön össze, hogy tervezem, akkor remélem nem leszek rossz fazonban év végére...és mégis tömegelés lesz. Ha úgy látom magam, és tudok jó képet lőni majd...akkor úgy is lesz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 29. - 20:04:36
Besokalltam srácok.Az van, hogy nem szoktam ilyenekről írni, de ugye, miután mentem egy nagy kört, visszaértem ugyanoda, ahol voltam.Ez lefordítva mit is jelent?
Hiába a glutaminocska, meg fehérjécske, ha nem elegendő a szénhidrátbevitel, elmarad a várva várt növekedés.
Legalábbis nem feltétlenül megy olyan jól.Szóval most még van egy hónap pihenő, ha kibírom végig, aztán következik a totális pedal to the metal.
Kőkemény edzések, mert ugy érzem, nem feszegetem a határokat.Szigorú, spártai módon betartott étrend, ami kiegészítő lesz, az egy tömegnövelő, edzés utánra izolátum, glutamin,bcaa az edzés közbeni italban, a glutamin napi párszor 5-10 gramm.A másik részét meg ugyis tudja mindenki,ami a csüvön kifér annyira.
Sosem lehet elégedett az ember,és én sosem vagyok az. =/+' :-/--
@:-) indíthatnál edzésnaplót is  ;)

ÁÁÁÁÁ minek?Látom senki sem figyel fel a rejtett számcímre,amit becsempésztem.Majd meglátjuk, bár én olyan szabadszájut nyitnék.Azt a fajtát, tudod, melyiket. ;D
Nah szal akkor....mikor nyitod? ;D ;D ;D

Mikor már két hete olvasoma tiédet José, a pimp címmel.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 29. - 20:17:15
És miről írjak? Hogy délután 3 órát kosaraztam a betonon, itt a parkolóba?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 29. - 20:19:08
És miről írjak? Hogy délután 3 órát kosaraztam a betonon, itt a parkolóba?  ;D

Azért sulyzózni is szoktál, nem? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 29. - 20:22:11
És miről írjak? Hogy délután 3 órát kosaraztam a betonon, itt a parkolóba?  ;D

Azért sulyzózni is szoktál, nem? ;D
Jaja persze  ****:))))))
Heti 3szor lemek a terembe! Jogos, hogy írhatnék arról, meg kajáról mer azért arra valamennyire figyelek, de szerintem nem ütne akkorát mint egy "Meghalok" vagy "Balu" blog  ;D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 29. - 20:27:39
És miről írjak? Hogy délután 3 órát kosaraztam a betonon, itt a parkolóba?  ;D

Azért sulyzózni is szoktál, nem? ;D
Jaja persze  ****:))))))
Heti 3szor lemek a terembe! Jogos, hogy írhatnék arról, meg kajáról mer azért arra valamennyire figyelek, de szerintem nem ütne akkorát mint egy "Meghalok" vagy "Balu" blog  ;D >:D

José a strici....én olvasnám rendszeresen.Nekem egyébként a George meg Jordan naplók a kedvenceim, bár Jordan nem kezdte vezetni ujra, de azokban jo a cuccos mindig.
Baluval közösen talán nyitnék, de egyedül nem.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 29. - 21:06:57
Hát az eredeti Anadrol odavágott kicsit, mielött elkezdtem szedni,gyengébb voltam sokkal.NApi kettő megy. :-}

Oszt olyat honnan szedtél?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 29. - 21:16:38
Hát az eredeti Anadrol odavágott kicsit, mielött elkezdtem szedni,gyengébb voltam sokkal.NApi kettő megy. :-}

Oszt olyat honnan szedtél?  ;D

Nem megy, a másikba topicba írtam a tutit, csak viccelődök ám.De a használt súlyok realek! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 29. - 22:23:22
Hát az eredeti Anadrol odavágott kicsit, mielött elkezdtem szedni,gyengébb voltam sokkal.NApi kettő megy. :-}

Oszt olyat honnan szedtél?  ;D

Nem megy, a másikba topicba írtam a tutit, csak viccelődök ám.De a használt súlyok realek! ;D

Persze persze  ****)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 29. - 22:29:24
Hát az eredeti Anadrol odavágott kicsit, mielött elkezdtem szedni,gyengébb voltam sokkal.NApi kettő megy. :-}

Oszt olyat honnan szedtél?  ;D

Nem megy, a másikba topicba írtam a tutit, csak viccelődök ám.De a használt súlyok realek! ;D

Persze persze  ****)

MIvan, tán nem hiszed, h tudok 60 kiloval fekvenyomni? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Március 29. - 23:26:50
Hát az eredeti Anadrol odavágott kicsit, mielött elkezdtem szedni,gyengébb voltam sokkal.NApi kettő megy. :-}

Oszt olyat honnan szedtél?  ;D

Nem megy, a másikba topicba írtam a tutit, csak viccelődök ám.De a használt súlyok realek! ;D

Persze persze  ****)

MIvan, tán nem hiszed, h tudok 60 kiloval fekvenyomni? ;D

Nagy hantás csávó vagy te  8)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 30. - 11:29:26
Ma nyomtam egy mell, bájszepsz edzést...némi vádlival desszertként.  ;D

Mell: - 30fokos padon nyomás egykezesekkel
       - 45fokos szabadsúlyos gépes nyomás
       - gépen nyomás ülve
       - teregetés egykezesekkel
       - teregetés géppel

Bájszepsz: - egykezes bájszepsz
               - egykezes bájszepsz 45fokos padon ülve

Végén vádli.

Jó volt, de lesz ez még sokkal jobb is.
 
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Március 30. - 11:30:33
De lessz ám! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 30. - 11:32:52
A bájszepszet nem kell nagyon erőltetned.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 30. - 11:33:35
De lessz ám! ;)

Ideje lenne már jól kinézni. De hát ezen vagyunk, igaze.  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 30. - 11:34:37
A bájszepszet nem kell nagyon erőltetned.

Pár hetente csinálok rá ennyit, aztán jól van. Néha kicsit többet, de az elég ritka.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Március 30. - 11:36:12
Igazám!
Jó neked Balu nől a karod mint a bolond gomba! =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 30. - 11:40:04
Igazám!
Jó neked Balu nől a karod mint a bolond gomba! =/+'

Neked meg a combod, hátad bitang.  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Március 30. - 11:47:45
Hát ja, föll hozuk a többit is csak idő és pénz kérdése,de inkább pénz mert időnk az van elég! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 30. - 11:51:17
Hát ja, föll hozuk a többit is csak idő és pénz kérdése,de inkább pénz mert időnk az van elég! ;D

Hát jah...pedig úgy terveztem, hogy szombaton megnyerem az 5ös lottó főnyereményét...de egy nyomorult egyesünk lett csak.  :-Đ  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 30. - 12:39:04
Hát ja, föll hozuk a többit is csak idő és pénz kérdése,de inkább pénz mert időnk az van elég! ;D

Hát jah...pedig úgy terveztem, hogy szombaton megnyerem az 5ös lottó főnyereményét...de egy nyomorult egyesünk lett csak.  :-Đ  ;D

Anyu is ezen bosszankodik már vagy 25 éve...  !+"%  :D :D :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 30. - 15:20:13
Hát ja, föll hozuk a többit is csak idő és pénz kérdése,de inkább pénz mert időnk az van elég! ;D

Nincs időnk!!!

Ősszel verseny  =/+' /:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Bandi - 2010. Március 30. - 15:38:47
BAlu!
Mi van abban a hasitasiban? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Március 30. - 15:40:15
Ez igaz!De addig sok víz lefolyik a dunán! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 30. - 15:40:50
BAlu!
Mi van abban a hasitasiban? ;D

Ez már olyan régi kép, hogy nem is emlékszem.  o:)  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2010. Március 30. - 15:41:47
Ez igaz!De addig sok víz lefolyik a dunán! ;)

Vagy sok víz lefolyik rólunk!  ***)) ***)) ***))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 30. - 15:42:08
BAlu!
Mi van abban a hasitasiban? ;D

Ez már olyan régi kép, hogy nem is emlékszem.  o:)  ;D

Nem is így van már elrendezve a terem ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 30. - 15:43:44
BAlu!
Mi van abban a hasitasiban? ;D

Ez már olyan régi kép, hogy nem is emlékszem.  o:)  ;D

Nem is így van már elrendezve a terem ;D

Komolyan? Micsoda fejlesztések történtek.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Március 30. - 15:44:54
Hát ja rolunk is fog sok víz lefilyik az tuti!Csak jöjjön helyette izmocska! ;)
De Balu én láttam már mik vannak az öv táskában de tudok titkot tartani! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 30. - 15:45:40
Hát ja rolunk is fog sok víz lefilyik az tuti!Csak jöjjön helyette izmocska! ;)
De Balu én láttam már mik vannak az öv táskában de tudok titkot tartani! ;)

 ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 30. - 15:49:05
BAlu!
Mi van abban a hasitasiban? ;D

Ez már olyan régi kép, hogy nem is emlékszem.  o:)  ;D

Nem is így van már elrendezve a terem ;D

Komolyan? Micsoda fejlesztések történtek.  ;D

Joel-ék rendezték mégát a termet de már meg nem mondom mikor :)
Amúgy sokkal jobb ahogy most van ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 30. - 15:50:47
BAlu!
Mi van abban a hasitasiban? ;D

Ez már olyan régi kép, hogy nem is emlékszem.  o:)  ;D

Nem is így van már elrendezve a terem ;D

Komolyan? Micsoda fejlesztések történtek.  ;D

Joel-ék rendezték mégát a termet de már meg nem mondom mikor :)
Amúgy sokkal jobb ahogy most van ****:))))))

Majd valamikor haza látogatok, aztán lenézek.  =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Március 30. - 15:57:09
Hát már jó lessz ha haza látogatsz!(tényleg mikor jöttök?) ;-oo-;
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 30. - 16:00:34
Joel!

Jössz ma?Fél óra múlva indulok tréningezni =/+' :-/--
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 30. - 16:01:39
Hát már jó lessz ha haza látogatsz!(tényleg mikor jöttök?) ;-oo-;

A Kriszti megy haza most 2 napra...én melózok még szombaton is, úgyhogy nekem ez kimarad. De valamikor mindenképp hazaugrok, aztán edzünk egyet!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Március 30. - 16:04:10
De jó lenne! :-){ :-){
De nagyon levagyok gyengülve ám! ;D ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Március 30. - 16:05:46
Megyek Szabi 5-6 között ott vagyok! ****:))))))
Láb-nap!Láljt-vejt bébi! ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Március 30. - 16:07:15
Váll,Combfeszítő de majd meglátom hogy fog menni mert 2 éjszakát melóztam egymás után :(
Nem ám neked kell megint összetakarítanod utánam... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. Március 30. - 16:26:40
Elmegyek én lassan hátazni 1et.Kiprobálom az új huzodzkodó gépet  >:D  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Március 30. - 16:37:16
Hát ja rolunk is fog sok víz lefilyik az tuti!Csak jöjjön helyette izmocska! ;)
De Balu én láttam már mik vannak az öv táskában de tudok titkot tartani! ;)
Mi más lenne? 240perces VHS kazetta,meduza megcsirke!  ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 30. - 16:38:48
RE újra itt :) és az egy havi edzés már egész jól látszik...már rohanok is tovább, mert ma 5től tolunk egy kis comb fenék vádli és minden edzésen kell hiperhajlítanom is és Rencsi azzal fenyegetőzött, hogy ma már súllyal  :-\ de én nem riadok vissza, kitartó vagyok...elvégre mindjárt nyitnak a strandok  ****:))) na puszaaaaaaaa  =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 30. - 16:40:17
Nem előnyös ez a jó idő edzés szempontjából... :-\
Ma megint előre látom, hogy ahelyett, hogy edzenék (ma már mindenképp kéne, ráadásul lábazni...) inkább kimegyek kosarazni...Nem jó... :'(
Valahogy vissza kéne motiválnom magam a terembe...de nehéz  ????...
 ?:-/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Március 30. - 17:19:06
Nem előnyös ez a jó idő edzés szempontjából... :-\
Ma megint előre látom, hogy ahelyett, hogy edzenék (ma már mindenképp kéne, ráadásul lábazni...) inkább kimegyek kosarazni...Nem jó... :'(
Valahogy vissza kéne motiválnom magam a terembe...de nehéz  ????...
 ?:-/

Kosarazz a terembe
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Március 30. - 17:42:54
Ójeee!

szakmai gyakorlat lezsírozva nyárra, maradok Budapesten ****:)))))) Továbbá szabad a júliusom, oda is elkelne vmi lazább meló.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 30. - 17:47:25
Ójeee!

szakmai gyakorlat lezsírozva nyárra, maradok Budapesten ****:)))))) Továbbá szabad a júliusom, oda is elkelne vmi lazább meló.

És ezt a legjobb a body chat-be közölni.  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Március 30. - 18:12:05
Ójeee!

szakmai gyakorlat lezsírozva nyárra, maradok Budapesten ****:)))))) Továbbá szabad a júliusom, oda is elkelne vmi lazább meló.

És ezt a legjobb a body chat-be közölni.  ****:))))))
mostanra esett le, bocsi. de akkor hozzáírom, hogy így egy csmó időm lesz edzeni :D véletlenül kevertem össze.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 30. - 22:15:55
Ma nyomtam egy háttréninget, sajnos a kezdő gyakorlatom, ami általában döntött törzsű evezés,kimaradt, mert mult héten felhúzásnál eléggé sikerült meghuznom a hasizmom, vagy mi a fenét, van ott egy kis pukli is, szóval gondoltam ezeket hanyagolom a héten, és csak gépekkel edzek.Hát, két dolog.Nálunk nincs elég lapsúly a gépeken, ez az egyik, és sokkal több kogszot kell pergetni, ez a másik. ;D
Szóval
Mellhez húzás szélesen 4*10 az összes súllyal
Evezés szűkfogással csigán 3*12 összes súly+20kilo itt meguntam, és nem tudtam hova aggatni pulsz sulyt
HAmmer gépes evezés 3*10 80 kilóval,na ez már odabaszott
Mellhez húzás szűken 3*10 minden súly
2 sorozat hiperhajlítás 20 ismétlés
Csuklyát kihagytam, mert lusta geci voltam.
A végére elég rendesen fájogatott a hasfalam oldalt, szóval nem tudtam volna kihozni az evezésből azt amit akartam.
Az edzést 8 pontra értékelem.Plasmajet kiváló.NAgyon kiváló.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Március 30. - 22:22:30

De ugye nem sérv vagy hasonló?  :-X
Én 2 hete nagyon beszartam hogy mér fáj főleg jobb oldalt a hasam alul, pedig nem is edzettem 3 napja...de aztán mostanra megtudtam, hogy a futkosástól lett ott kegyetlen izomláz...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 30. - 22:27:39
Nem, nem sérv. :-){
Látod, m,inek rohangálsz annyit banyek?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Március 31. - 10:32:50
RE újra itt :) és az egy havi edzés már egész jól látszik...már rohanok is tovább, mert ma 5től tolunk egy kis comb fenék vádli és minden edzésen kell hiperhajlítanom is és Rencsi azzal fenyegetőzött, hogy ma már súllyal  :-\ de én nem riadok vissza, kitartó vagyok...elvégre mindjárt nyitnak a strandok  ****:))) na puszaaaaaaaa  =/+'
Nagyon meg kell, hogy dicsérjelek! Rengeteget fejlődtél egy hónap alatt, mind kitartásban, mind pedig erőben. Nagyon szabályosan és szépen csinálod a gyakszikat, már szólni sem kell, hogy egyes legyen a hát. ;D
Az edzés amit Tündi végigcsinált:
- bemelegítés
- 5×15 labdás guggolás, a második sorozattól súllyal;
- 4×20 sétáló kitörés 2, majd 3 kg-os súlyzókkal (még a császkáló pultos lány sem jelentett akadályt neki, akin majdhogynem átgázolt.  ;D )
- 4×25 tárogató gyakorlat, szuper-szettben a kettő, 30kg.
- 4×15-10 combhajlító, 10 kg;
- 5×15 állóvádli;
- 5×20 hiperhajlítás; a 3. sorozattól súllyal (+2 kg);
- labdás hasizom, jó sok!
Mivel nem volta szabad egy kardiógép sem, ezért előrehoztunk pár váll gyakorlatot:
- 4×15 oldalemelés, 2 kg;
- 4×15 előreemelés, 2 kg.
A végén volt még 20 perc taposás, úgyhogy nagyon hősiesen helytállt!  ****:))))))
Ha valakinek van még ötlete, hogy mivel lehetne még kiegészíteni az edzést, szóljon! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 31. - 10:36:19
A tárogató gyakorlat a p*natárogatás?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 31. - 10:51:51
RE újra itt :) és az egy havi edzés már egész jól látszik...már rohanok is tovább, mert ma 5től tolunk egy kis comb fenék vádli és minden edzésen kell hiperhajlítanom is és Rencsi azzal fenyegetőzött, hogy ma már súllyal  :-\ de én nem riadok vissza, kitartó vagyok...elvégre mindjárt nyitnak a strandok  ****:))) na puszaaaaaaaa  =/+'
Nagyon meg kell, hogy dicsérjelek! Rengeteget fejlődtél egy hónap alatt, mind kitartásban, mind pedig erőben. Nagyon szabályosan és szépen csinálod a gyakszikat, már szólni sem kell, hogy egyes legyen a hát. ;D
Az edzés amit Tündi végigcsinált:
- bemelegítés
- 5× 15  25  ))=/ labdás guggolás, a második sorozattól súllyal;
- 4×20 sétáló kitörés 2, majd 3 kg-os súlyzókkal (még a császkáló pultos lány sem jelentett akadályt neki, akin majdhogynem átgázolt.  ;D )
- 4×25 tárogató gyakorlat, szuper-szettben a kettő, 30kg. elnézést Balu, ha nem volt egyértelmű a fogalmazás... a combközelítő és combtávolító gépen végzett gyakorlatokra gondolt Rencsi  :-*
- 4×15-10 combhajlító, 10 kg;
- 5×15 állóvádli;
- 5×20 hiperhajlítás; a 3. sorozattól súllyal (+2 kg);
- labdás hasizom, jó sok! ekkor nem voltál ott... csináltam 2x40 felülést és 2x25 hasprést így nem tűnik soknak de ma érzem a hatást :)
Mivel nem volta szabad egy kardiógép sem, ezért előrehoztunk pár váll gyakorlatot:
- 4×15 oldalemelés, 2 kg;
- 4×15 előreemelés, 2 kg.
A végén volt még 20 perc taposás, úgyhogy nagyon hősiesen helytállt!  ****:))))))  és elfelejtetted, hogy megtanultam egyedül rendesen lenyújtani, hát ő izé..többé kevésbé... ::) a mai fájdalmakból rájöttem, hogy a vádlimat elfelejtettem  ***))) majd legközelebb  ****:)))
Ha valakinek van még ötlete, hogy mivel lehetne még kiegészíteni az edzést, szóljon! ;)

Amúgy köszi drága a megfogalmazást...nekem ezek a szakszavak még nem mennek... csak a Hitler köszönés és kutyapisi kifejezések maradtak meg ;D keep rockin'  =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Március 31. - 11:03:44
A tárogató gyakorlat a p*na LÁB/COMB tárogatás?  ;D
Ha nem vetted volna észre, láb nap volt, így mi mást tárogattunk volna? :D A mellezésnél meg a tárogatás helyett fekve nyomás van. :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Március 31. - 11:05:56

Oh, igen, bocsi, lemaradt, hogy egyedül nyújtottál le! Ügyesen csináltad! És olyan sokat guggoltál? Na, majd jönnek a tárcsák...;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 31. - 11:08:42

Oh, igen, bocsi, lemaradt, hogy egyedül nyújtottál le! Ügyesen csináltad! És olyan sokat guggoltál? Na, majd jönnek a tárcsák ...;)
Na bakker...kellett nekem nagyzolni..  ˝=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mushroom - 2010. Március 31. - 11:13:52
Tudom nem ez a legideálisabb topik, de újat nem is akartam nyitni neki. Ápr. 18-án leszegy mma gála, ahol többek közt a pankrátor csapatom, a HWE is bemutatkozik, ez lesz az első nagyobb szabású nyílt fellépésünk, nagyon oda fogjuk tenni magunkat, aki kedvet érez egy kis profi box, mma, pankráció őrületre azt nagy szeretettel várjuk! :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 31. - 11:24:46
A tárogató gyakorlat a p*na LÁB/COMB tárogatás?  ;D
Ha nem vetted volna észre, láb nap volt, így mi mást tárogattunk volna? :D A mellezésnél meg a tárogatás helyett fekve nyomás van. :)

Köszönöm szépen a helyesbítést Rencsi.  ;D
Amúgy mi a helyzet nálad, halad a diéta?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Március 31. - 11:53:23
Tudom nem ez a legideálisabb topik, de újat nem is akartam nyitni neki. Ápr. 18-án leszegy mma gála, ahol többek közt a pankrátor csapatom, a HWE is bemutatkozik, ez lesz az első nagyobb szabású nyílt fellépésünk, nagyon oda fogjuk tenni magunkat, aki kedvet érez egy kis profi box, mma, pankráció őrületre azt nagy szeretettel várjuk! :)

Akarom!!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 31. - 12:16:15
A tárogató gyakorlat a p*na LÁB/COMB tárogatás?  ;D
Ha nem vetted volna észre, láb nap volt, így mi mást tárogattunk volna? :D A mellezésnél meg a tárogatás helyett fekve nyomás van. :)

Köszönöm szépen a helyesbítést Rencsi.  ;D
Amúgy mi a helyzet nálad, halad a diéta?
Jól halad neki  ****:)))))) tegnap agyon dicsérték, hogy mennyit fogyott!!! ;D Nekem is írt egy gyúrós srác olyan tömegnövelő étrendet, hogy szerintem egy hét alatt nem bírok annyi fehérjét és zabpelyhet bevinni, mint amennyit szerinte egy nap alatt kéne  ****:))) úgy hogy inkább kihagytam... (látszik is...1 kiloval kevesebbet mutatott a mérleg tegnap mint egy hete)  :-\ le is cseszett az edzősrác, hogy fasza az a kis izmom is elfogy ha így haladok...  :'(
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 31. - 12:18:19

Hát mi aztán nem nagyon ismerjük az elfogyás fogalmát, ugye rr ?!...  !+"%  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 31. - 12:30:04

Én most cserélnék veletek...az a vicc, hogy majdnem minden este kínai omlós csirkét tolok és még így is fogyok :( nemtom hogy lehet, közben meg jobban bírom a súlyokat...plusz tegnap vállazásnál annyira jól nézett ki a karom...kis szálkás izmocskák dudorodtak rajta  ;D ezért az élményért megéri szenvedni!!! ez a látvány úgy feldob...:) mondta edzősrác is hogy nekem nem kell túlzásba vinni a hasazást se csak odafigyelni a kajára és lesznek ott kockák dögivel..talán egyszer ráérzek...majd ha lesz saját konyhám és én vásárolok a hűtőbe és nem lesz tele kísértésbeejtő szemét kajával akkor... ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 31. - 12:35:15
Jah, azért azt én sem mondom, hogy cserélnék egy nehezen tömegesedő alkatra... mondjuk nekik diéta alatt könnyebb dolguk van... felháborító, mikor valaki 3 hetet, max 1 hónapot kell, hogy diétázzon!  ::)  :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 31. - 12:42:53
Jah, azért azt én sem mondom, hogy cserélnék egy nehezen tömegesedő alkatra... mondjuk nekik diéta alatt könnyebb dolguk van... felháborító, mikor valaki 3 hetet, max 1 hónapot kell, hogy diétázzon!  ::)  :)
Nekem elég egy "frankó" párkapcsolat, vagy egy kis munkahelyi stressz és 1 hét alatt 1 2 3 kilo zsupsz már le is ugrott (mondanám, hogy próbáld ki, de ilyet még viccből se :) )...aztán infúzióra kötnek ;D kolléganők mondják, hogy a főnök mellett mindenki meghízik...hát rám ez valahogy nem igaz...én nem birok enni, ha ideges vagyok...és én mindig ideges vagyok.. @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Március 31. - 12:47:45

Na igen, a stressz csodákra képes... és nem pozitív értelemben...  :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Március 31. - 16:35:55
http://www.youtube.com/watch?v=WxlgNMxHLio

Kai 99ben  :o :o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 31. - 16:39:21
http://www.youtube.com/watch?v=WxlgNMxHLio

Kai 99ben  :o :o

kemény  ;D

Milyen kölyök feje volt ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 31. - 16:42:30
http://www.youtube.com/watch?v=WxlgNMxHLio

Kai 99ben  :o :o

Szép testű csokifiú...és napjainkban milyen? ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 31. - 16:43:05
http://www.youtube.com/watch?v=WxlgNMxHLio

Kai 99ben  :o :o

Szép testű csokifiú...és napjainkban milyen? ;D

napjainkban 2x-es Arnold győztes  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 31. - 16:44:06
http://www.youtube.com/watch?v=WxlgNMxHLio

Kai 99ben  :o :o

Szép testű csokifiú...és napjainkban milyen? ;D

napjainkban 2x-es Arnold győztes  ;D
vizuális típus vagyok drága.... ))=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Március 31. - 16:47:18
http://www.youtube.com/watch?v=WxlgNMxHLio

Kai 99ben  :o :o

Szép testű csokifiú...és napjainkban milyen? ;D

napjainkban 2x-es Arnold győztes  ;D
vizuális típus vagyok drága.... ))=/

http://www.youtube.com/watch?v=GeZdKPjNAfM  parancsolj
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 31. - 16:47:28
http://www.youtube.com/watch?v=WxlgNMxHLio

Kai 99ben  :o :o

Szép testű csokifiú...és napjainkban milyen? ;D

napjainkban 2x-es Arnold győztes  ;D
hm...jól áll neki a piros... =/+'  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Március 31. - 16:48:47
http://www.youtube.com/watch?v=WxlgNMxHLio

Kai 99ben  :o :o

Szép testű csokifiú...és napjainkban milyen? ;D

napjainkban 2x-es Arnold győztes  ;D
hm...jól áll neki a piros... =/+'  ;D
http://www.youtube.com/watch?v=twXXKh69FbY én ezt találtam hirtelenjében...a pici fiúról...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 31. - 16:53:26
A "pici fiú" elképesztő, h mit művelt magával, milyen fejlődésen ment keresztül, pedig legtöbbünk ugy sem fog soha kinézni, ahogy ő nézett ki 99-ben, ez tuti.És nem kicsit lett durvább.Valahol a Pisti írta, h 50 kilo különbség van az  régi versenysúlya és anem túl régi(2 év?) offszezon súlya között.Brutális a tag,elképesztő, és hiába dugott meg eyg görögdinnyét, vagy mittudoménmit, látszik a fején az a rengeteg áldozat, amit meghozott azért,h ott legyen ahol van.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 31. - 17:10:10
mit dugott meg??????????? ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 31. - 17:13:29
Grapefruit idióták.  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 31. - 17:14:21
Grapefruit idióták.  :D

atya isten  ;D ;D

ez a pali nagyon meleg !+"% ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Március 31. - 17:30:20
Grapefruit idióták.  :D

NA mi van ,ezt egyből tudtad, mi?Gondolom abban az évben grapefruitnak öltöztél a farsangon. ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Március 31. - 17:31:10
Grapefruit idióták.  :D

NA mi van ,ezt egyből tudtad, mi?Gondolom abban az évben grapefruitnak öltöztél a farsangon. ;D

Te pöcs!  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Március 31. - 17:31:59
Grapefruit idióták.  :D

NA mi van ,ezt egyből tudtad, mi?Gondolom abban az évben grapefruitnak öltöztél a farsangon. ;D

 ;D ;D ;D ;D  jaaaaaaaaaaaaaaaj istenem  ****:)))

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Március 31. - 22:52:05
A tárogató gyakorlat a p*na LÁB/COMB tárogatás?  ;D
Ha nem vetted volna észre, láb nap volt, így mi mást tárogattunk volna? :D A mellezésnél meg a tárogatás helyett fekve nyomás van. :)

Köszönöm szépen a helyesbítést Rencsi.  ;D
Amúgy mi a helyzet nálad, halad a diéta?
Jól halad neki  ****:)))))) tegnap agyon dicsérték, hogy mennyit fogyott!!! ;D Nekem is írt egy gyúrós srác olyan tömegnövelő étrendet, hogy szerintem egy hét alatt nem bírok annyi fehérjét és zabpelyhet bevinni, mint amennyit szerinte egy nap alatt kéne  ****:))) úgy hogy inkább kihagytam... (látszik is...1 kiloval kevesebbet mutatott a mérleg tegnap mint egy hete)  :-\ le is cseszett az edzősrác, hogy fasza az a kis izmom is elfogy ha így haladok...  :'(

Hát mi aztán nem nagyon ismerjük az elfogyás fogalmát, ugye rr ?!...  !+"%  :D

Az biztos,csak úgy pattan fel a tömeg ha kell ha nem ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 01. - 14:31:42
Na Rencsi, Rachel példaképem megdicsérte az edzésemet  (:-) csak ennyit fűzött hozzá: " Nagyon jó,ez biztos hozza majd az izmot. Zabáljál mellé mint állat!  ****:)))))) "  ****:)))  :-* kíváncsi leszek a felsőtestes edzéshez mit szól majd :) nálam inkább ott kell odafigyelni, hogy ne csináljak ártalmas dolgokat... de Robi edzőbá vigyáz ránk ugye Rencsi  ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Április 01. - 14:33:24
Ha fiú vigyáz rátok az már régen rossz ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 01. - 14:35:10
Ha fiú vigyáz rátok az már régen rossz ;D
nem tényleg nagyon rendi!!! másoknak pénzért ad tanácsot nekünk puszira  ;D nemtom méééé  ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Április 01. - 14:44:31
Ha fiú vigyáz rátok az már régen rossz ;D
nem tényleg nagyon rendi!!! másoknak pénzért ad tanácsot nekünk puszira  ;D nemtom méééé  ***)))

Én tudom! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Április 01. - 14:50:06
Ha fiú vigyáz rátok az már régen rossz ;D
nem tényleg nagyon rendi!!! másoknak pénzért ad tanácsot nekünk puszira  ;D nemtom méééé  ***)))

Hát persze, puszira...  ***))) Én is csak ennyit vallanék be!  ;D ;D ;D   ...Bár az se mindegy hova puszilsz...  >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 01. - 14:57:59
tökre rákattantam a pörkölt sózott szójababra...most nézem hogy több mint 500 kalória van benne  ;D ha eszem kilószámra biztos megnövök! vagy megáll a szívem mint a focistáknak...  ::) na jó csak nem...de ez úgy eteti magát...aztán meg kiiszom a Dunát is...na jó küldök rá egy kis zabpelyhes meggyes pierot joghurtot... az a szivacs, hogy én ezektől a magvaktól mindig kipattogok..  :'( pedig enném én...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Április 01. - 14:59:08
tökre rákattantam a pörkölt sózott szójababra...most nézem hogy több mint 500 kalória van benne  ;D ha eszem kilószámra biztos megnövök! vagy megáll a szívem mint a focistáknak...  ::)

Az nem attol all meg, ne felj  :-}
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 01. - 15:00:50
tökre rákattantam a pörkölt sózott szójababra...most nézem hogy több mint 500 kalória van benne  ;D ha eszem kilószámra biztos megnövök! vagy megáll a szívem mint a focistáknak...  ::)

Az nem attol all meg, ne felj  :-}
;D akkor jó, mert mellé még alpro banános soya tejet is iszom reggelire  ;D azt itt paráztatnak, hogy ez már sok lesz a jóból...de valamiben meg kell halni legalább jóllakottan tegyem hogy a kukacok is jól járjanak  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 01. - 15:15:19
Szevasztok gyerekek!
Nyomtam egy lábedzést,mondhatom jól sikerült, nem mentem nagy súlyokra,és nagyon kalandosan jöttem haza, de jó volt.Most négy hétig kipróbálom a szttes, óriássorozatos edzést, balu, személyi trénerem és szellemi mentorom által jelzett közelgő dátumok miatt ugyanis kicsit pihenni hagyom az izületeimet. ;D
Persze nem csajoskodtam ám!!!!!!! **:))))*
Guggolás 100*15*4 egyenes háttal, h minnél kevesebb terhelést adjak az amugy is hatalmas farizmomnak,és minnél többet a lábnak.
HAck gépes guggolás-combfeszítőgép-lábtoló-combhajlítógép óriássorozat 4 sorozat,10-15ismétlés.
A HAck gépen mindvégig 80 kiló figyelt, nem mentem csak vízszintig, szűk lábtartással, a lábtoló pedig Jordan által egyszer mondott módon ugy, hoyg inkább a hajlítók dolgozzanak.
eztán vádliztam ülővádli, pár 10es tárcsa.3*100 ismétlés.NA ezt nem kellett volna.
Végezetül 30 perc aerob, aztán usgyi lett volna,de nem ment könnyen.
Mindjárt kaja,40 deka darált csirke, zöldség, rizsa és alvás.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Április 01. - 15:54:05
Na Rencsi, Rachel példaképem megdicsérte az edzésemet  (:-) csak ennyit fűzött hozzá: " Nagyon jó,ez biztos hozza majd az izmot. Zabáljál mellé mint állat!  ****:)))))) "  ****:)))  :-* kíváncsi leszek a felsőtestes edzéshez mit szól majd :) nálam inkább ott kell odafigyelni, hogy ne csináljak ártalmas dolgokat... de Robi edzőbá vigyáz ránk ugye Rencsi  ;)
Ennek nagyon örülök, hogy Rachel is elégedett az edzéseddel. Majd holnap részletesen leírom a felső testet is. ;) Robi rendes edző, sok jó tippet adott már. Puszi a bér? Mondott ilyet?  ????...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 01. - 15:55:53
Megpróbálkozom ma is, mert tegnap nem érkezett válasz...  ;D

Rencsi, hogy halad a diéta?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 01. - 15:56:40
Biztos azt mondta, hogy "puszi a brére", nem pedig "puszi a bére" ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 01. - 15:57:44
Biztos azt mondta, hogy "puszi a brére", nem pedig "puszi a bére" ;D

 :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 01. - 15:59:21
Biztos azt mondta, hogy "puszi a brére", nem pedig "puszi a bére" ;D
Honnan tudod, nálad is ez a bevált módszer?  ))=/
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Április 01. - 16:04:01
Megpróbálkozom ma is, mert tegnap nem érkezett válasz...  ;D

Rencsi, hogy halad a diéta?
;D milyen figyelmetlen vagyok!
Most a súlyom stagnál, de alakra van változás, legalábbis a tükör azt mondja. Úgy is az a lényeg, hogy ott mi látszik és nem a mérleg. Bár lehet, azért mutat megállást, mert rossz volt a teremben lévő mázsáló és most cserélték ki. :) Most is majd jól kikardiózom magam, meg felsőtestre nyomunk egy jó kis hardcore edzést Tündivel. ;)
Érdekes az is hogy az erőm is nőtt valamennyit, már 3 gyakorlatot tudok saját súllyal is csinálni. Lehet mert a Hydroxycut Hardcore pörget nagyon. :D
A kangoo-t is hasznosnak látom, heti egy kardióm ez és nagyon élvezetes. :) Ajánlom mindenkinek!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 01. - 16:04:09
Biztos azt mondta, hogy "puszi a brére", nem pedig "puszi a bére" ;D
Honnan tudod, nálad is ez a bevált módszer?  ))=/
Igen, én is ezért tartok edzést lányoknak :-*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 01. - 16:07:23
Biztos azt mondta, hogy "puszi a brére", nem pedig "puszi a bére" ;D
Honnan tudod, nálad is ez a bevált módszer?  ))=/
Igen, én is ezért tartok edzést lányoknak :-*
Merre felé?????  ***))) csak mert te nagyobb darab vagy mint Robi  ****:)))))) , biztos tudnál újat mutani...  ;) nálad hány puszi egy jó tanács?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 01. - 16:08:55
Biztos azt mondta, hogy "puszi a brére", nem pedig "puszi a bére" ;D
Honnan tudod, nálad is ez a bevált módszer?  ))=/
Igen, én is ezért tartok edzést lányoknak :-*
Merre felé?????  ***))) csak mert te nagyobb darab vagy mint Robi  ****:)))))) , biztos tudnál újat mutani...  ;) nálad hány puszi egy jó tanács?
Isten ments, meghagyom a Robinak ezt az örömöt ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 01. - 16:09:58
Biztos azt mondta, hogy "puszi a brére", nem pedig "puszi a bére" ;D
Honnan tudod, nálad is ez a bevált módszer?  ))=/
Igen, én is ezért tartok edzést lányoknak :-*
Merre felé?????  ***))) csak mert te nagyobb darab vagy mint Robi  ****:)))))) , biztos tudnál újat mutani...  ;) nálad hány puszi egy jó tanács?
Isten ments, meghagyom a Robinak ezt az örömöt ;D
És neki hány pusziért adsz tanácsot, hogy úgy nézzen ki mint te  ****:)))  ****:)))  ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Április 01. - 21:20:55

Neki inkabb hany kilo belszinert ad tanocsot a kerdes  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 02. - 09:00:50
Na tegnap Rencsi széthajtott :( a végén már odáig fajult a dolog, hogy szinte segítség nélkül kellett felhúznom magam  :-\ (mielőtt kiforgatnátok a szavaimat, nem a libidóra gondolok....   ))=/ ) plusz láthattuk Robit edzés közben...és hát meg kell hagyni nem is olyan rossz hehe..feltűrt pólóban bicepszezett aztán két sorozat között odajött, hogy megnézze mit alkotunk az evezőgépen, és odabökte, hogy állítsuk feljebb az ülést...és már ott sem volt  ;D tök jó fej, már kérdeznünk sem kell... mindig felügyel azért minket... fúú a héten lejár 3 új csajszi és egy srác edzi őket...bakker akkora darabok...magasak is na meg olyan combjuk és karjuk van, hogy nem szívesen szeretném el a barátját egyiknek sem  ****:))) nem tudom mit sportolhatnak de mindig meccsről beszélgetnek... viszont elég gáz az edzőjük...bemelegítés nélkül neki állnak fekvenyomni és hasonlók.. és hát nyújtani sem igazán láttam őket.. :-\ pedig rendesen megerőltették magukat az egyiknek full bekékült a válla mellkas felé...vááá rossz volt nézni  is :---- nemtom ki lehet az a srác, de hát nem lehet valami okos az edzése alapján... no mindegy
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Április 02. - 11:00:06

Tegnap kissé rövidített edzésünk volt, mert hamarabb el kellett mennem.
A gyakorlatok, amiket Tündi csinált:
- melltámaszos evezés: 4×15 (5 kg);
- hashoz húzás: 4×15  (5, majd 3 sorozat 10 kg);
- húzódzkodás 4×15-9 (a beállított max könnyítés 25 kg volt)
- lórúgás 4×15 (2 kg)
- beforgatós bicepsz 4×20 (2, majd 4 kg-mal)

A vállazást lábnapra előrehoztuk, különben az is ekkor lenne, illetve mellnél lett volna 60°-os fekve nyomás és áthúzás, de sajnos ez most kimaradt, de következőre lesz! :)
A Robit és a kislányát láttam a metrón. ;)  ;D
A csajok közül a szőkének májusban lesz versenye, női testépítés kategóriában, nem az IFBB-nél, hanem egy másik szervezetnél, ami most nem jut eszembe. Estélyi ruhás pózolás és "akrobatikusabb" gyakorlatok is vannak. Kézilabda meccsekre készülnek még. Ugye milyen jól informált vagyok? :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mushroom - 2010. Április 02. - 11:50:52
Nah hát ez feldobta a reggelemet... Bunnyka megint ügyes volt és egy 6 évvel ezelőtti dolgomról úgy gondolta hogy cikkeznie kell. http://magazin.builder.hu/testepites/sztarok/minden-idok-3-legviccesebb-magyar-testepitoje
ott vagyok 3. helyen, bár én továbbra sem szégyellem, 15 éves voltam, 100 ba azért guggoltam 10 et, mint az a videón is látszik, versenyezni ok nem kellett volna, de könyörgöm... Hogy valakinek ez legyen élete csúcspontja, hogy erről cikkezzen... Nem nagyon mehet a szekér bagamérinél.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Woodslave - 2010. Április 02. - 11:57:34
nebazz te vagy Barbárka? Az avatarod szerint azért nem múltak el nyomtalanul az évek  :-){ ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mushroom - 2010. Április 02. - 12:04:32
Thx!  ;-oo-; Igen, bunny igyexik úgy beállítani, mintha még mindig ugyanarról a 15 éves srácról lenne szó. Mondjuk róla is szívesen megnéznék pár póznacis képet... Bár inkább ne :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 02. - 12:04:39
Még jó hogy nem,de azért vmi önkontroll lehetett volna,én tuti nem mertem volna így kiállni csúfkodni...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Április 02. - 12:19:54
Szabi!!!
Neked ősszel ilyen formát kell hozni:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Április 02. - 12:21:19
szóval...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 02. - 12:23:45
Oki fiú!Meglesz...;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. Április 02. - 12:25:22
"Conan a Barbi" Łł=
Jóvanaz Mushroom fiatalság bolondság! ;-oo-;
majd egyszer kiállsz romszálkán százkilósan aztán Bunny meg besza-behu! @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Április 02. - 12:29:24
Helyesss!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 02. - 12:31:04
Helyesss!!!

Te micsoda hülye vagy!  :D

Mivel ez itt a body chat, inkább had tanuljunk valamit az edzésmunkádból.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Április 02. - 12:32:42
Aki nem értené:
                               SASTIBI....
                                                   :-!!! ;-oo-; :-)!
Szak mire gondolsz captain Blau ???
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 02. - 12:34:16
Aki nem értené:
                               SASTIBI....
                                                   :-!!! ;-oo-; :-)!
Szak mire gondolsz captain Blau ???

Mondjuk, mit csináltál az utolsó edzésen? Azon kívül, hogy gondolom tele fingottad a termet.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 02. - 12:35:48
Aki nem értené:
                               SASTIBI....
                                                   :-!!! ;-oo-; :-)!
Szak mire gondolsz captain Blau ???

Mondjuk, mit csináltál az utolsó edzésen? Azon kívül, hogy gondolom tele fingottad a termet.  ;D

Te ismered bazze  @-o
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 02. - 12:37:40
God itt mindenki ismer mindenkit;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Április 02. - 12:39:03
Na jóvan Vazze!!!
Azért mert 1-szer 2szer odapukkantottam,már rögtön én vagyok a fekete bárány mi ???
De Balu,a válasz:
mell-tricepsz volt !!!
Jah,meg 20 perc kardio...
Ésssssssssss NÁLATOK  mi a pálya puhányok ???
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 02. - 12:39:27
Aki nem értené:
                               SASTIBI....
                                                   :-!!! ;-oo-; :-)!
Szak mire gondolsz captain Blau ???

Mondjuk, mit csináltál az utolsó edzésen? Azon kívül, hogy gondolom tele fingottad a termet.  ;D

Te ismered bazze  @-o

Ááá...gusztustalan egy állat. Szégyellem is magam, hogy ismerem.  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 02. - 12:41:12
Aki nem értené:
                               SASTIBI....
                                                   :-!!! ;-oo-; :-)!
Szak mire gondolsz captain Blau ???

Ricit Bandi(a ball vállad picit ricites)

Persze hogy telefingja...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Április 02. - 12:46:38
Na-na-na !!!
Akinek 3 melle van sztem meg se szólaljon!
Várjatok csak köcsögdudák!!!
Nyáron revansot veszek...
 :-p :-p :-p
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 02. - 12:47:18
Veszünk...

Mi lesz itt diétánál???
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 02. - 12:47:26
Aki nem értené:
                               SASTIBI....
                                                   :-!!! ;-oo-; :-)!
Szak mire gondolsz captain Blau ???

Mondjuk, mit csináltál az utolsó edzésen? Azon kívül, hogy gondolom tele fingottad a termet.  ;D

Te ismered bazze  @-o

Ááá...gusztustalan egy állat. Szégyellem is magam, hogy ismerem.  ;D

 ****:)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 02. - 12:47:54
Na-na-na !!!
Akinek 3 melle van sztem meg se szólaljon!
Várjatok csak köcsögdudák!!!
Nyáron revansot veszek...
 :-p :-p :-p

Nyáron majd megint összehozunk egy edzést Papa  @:-)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Április 02. - 12:52:12
Jóóóóóóhogy!!!
Már várom !!!
De csak azért,hogy meglásd milyen kúrva jóóó vagyok !!!  ****) :D ;D ˝=/ ))=/ :-/-(-: :-oD
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 02. - 13:02:13
Jóóóóóóhogy!!!
Már várom !!!
De csak azért,hogy meglásd milyen kúrva jóóó vagyok !!!  ****) :D ;D ˝=/ ))=/ :-/-(-: :-oD

Tavaly is nagyon jó volt a forma, kár hogy szétbasztuk magunkat a végére és remegett a kezem, nem bírtam fényképezni  :violinplay3:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 02. - 13:03:49
Na majd megsasollak God ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 02. - 13:04:39
Na majd megsasollak God ;D

Látsz egy srácot aki nagyon barna, és úgy néz ki mintha sose edzett volna, ehhez képest lóg a tokája és nagy a pofája, na az én vagyok  ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 02. - 13:06:16
 ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 02. - 13:33:13
Na tegnap Rencsi széthajtott :( a végén már odáig fajult a dolog, hogy szinte segítség nélkül kellett felhúznom magam  :-\ (mielőtt kiforgatnátok a szavaimat, nem a libidóra gondolok....   ))=/ ) plusz láthattuk Robit edzés közben...és hát meg kell hagyni nem is olyan rossz hehe..feltűrt pólóban bicepszezett aztán két sorozat között odajött, hogy megnézze mit alkotunk az evezőgépen, és odabökte, hogy állítsuk feljebb az ülést...és már ott sem volt  ;D tök jó fej, már kérdeznünk sem kell... mindig felügyel azért minket... fúú a héten lejár 3 új csajszi és egy srác edzi őket...bakker akkora darabok...magasak is na meg olyan combjuk és karjuk van, hogy nem szívesen szeretném el a barátját egyiknek sem  ****:))) nem tudom mit sportolhatnak de mindig meccsről beszélgetnek... viszont elég gáz az edzőjük...bemelegítés nélkül neki állnak fekvenyomni és hasonlók.. és hát nyújtani sem igazán láttam őket.. :-\ pedig rendesen megerőltették magukat az egyiknek full bekékült a válla mellkas felé...vááá rossz volt nézni  is :---- nemtom ki lehet az a srác, de hát nem lehet valami okos az edzése alapján... no mindegy
Tegnap kissé rövidített edzésünk volt, mert hamarabb el kellett mennem.
A gyakorlatok, amiket Tündi csinált:
- melltámaszos evezés: 4×15 (5 kg);
- hashoz húzás: 4×15  (5, majd 3 sorozat 10 kg);
- húzódzkodás 4×15-9 (a beállított max könnyítés 25 kg volt)
- lórúgás 4×15 (2 kg)
- beforgatós bicepsz 4×20 (2, majd 4 kg-mal)

A vállazást lábnapra előrehoztuk, különben az is ekkor lenne, illetve mellnél lett volna 60°-os fekve nyomás és áthúzás, de sajnos ez most kimaradt, de következőre lesz! :)
A Robit és a kislányát láttam a metrón. ;)  ;D
A csajok közül a szőkének májusban lesz versenye, női testépítés kategóriában, nem az IFBB-nél, hanem egy másik szervezetnél, ami most nem jut eszembe. Estélyi ruhás pózolás és "akrobatikusabb" gyakorlatok is vannak. Kézilabda meccsekre készülnek még. Ugye milyen jól informált vagyok? :D
Fuuuu  ****:))) kemény vagy :) nem gondoltam hogy testépítő annyira nem volt kidolgozott inkább nagydarab  :-\ nem éppen olyan mint a lányok a Girls topikban :) Robinak van kislánya?  :o nem is gondoltam volna, hány éves lehet akkor...:) jelentem fáj az alkarom felső része és a lapockáim között... :-\ asszem jót tett az evezés  ;D amúgy így belegondolva tök jó érzés volt felhúzásnál, hogy majd megszakadtam és mondtad, hogy na még egyet és felhúztam magam aztán azt hittem ott a vég és ment még egy... :-! tök jó látni, hogy fejlődök...ahhoz képest hogy 1 hónapja még kb súlyt se mertél rakni a gépekre :) most meg én nyavalygok ha túl könnyű  ****:))) nemtom milyen hormonok szabadulnak fel edzés közben de én kezdek függő lenni tőlük  ;D  <3! és ha te nem vagy...szerintem sose merészkedek le a terembe... :-[
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 02. - 13:39:25
"amúgy így belegondolva tök jó érzés volt felhúzásnál, hogy majd megszakadtam és mondtad, hogy na még egyet és felhúztam magam aztán azt hittem ott a vég és ment még egy... "

Nehogy aranyered legyen tőle az erőlködéstől...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Április 02. - 13:47:31

Ki van dolgozva, de még tömegel pár hétig, utána jön a diéta és akkor fog majd jobban "tetszeni". ;) A Girls topicban nem off-os állapotban vannak a csajok. Nem tudom olyan ovis kislánya lehet.
Nagyon helyes, hogy fáj, mivel emeltünk a súlyokon kell is hogy hatása legyen. A bicepszezést már dupla annyival csinálod, mint egy hónapja. (Megnyugtatlak, is érzem egy kicsit, hogy elnéztem a súlyok helyét és 8 kg-mal csináltam... :D )
Az húzódzkodás volt és tényleg nagyon jól ment! Nagyon jól fejlődsz! Komolyan mondom büszke vagyok rád! Eddig az összes edzőtárs kihullott mellőlem, nem bírták, nálad meg le a kalappal! Látszik, hogy élvezettel csinálod, ezt csak így lehet, ezt bárki megmondja innen. :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 02. - 14:02:27
"amúgy így belegondolva tök jó érzés volt felhúzásnál, hogy majd megszakadtam és mondtad, hogy na még egyet és felhúztam magam aztán azt hittem ott a vég és ment még egy... "

Nehogy aranyered legyen tőle az erőlködéstől...
:-\ csaknem.... még azért segít a gép egy picit nem a teljes testsúlyomat húzom fel....még azért nem birok el 47 kilót ;D de azért éreztem rendesen....
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Április 02. - 15:31:44
Jóóóóóóhogy!!!
Már várom !!!
De csak azért,hogy meglásd milyen kúrva jóóó vagyok !!!  ****) :D ;D ˝=/ ))=/ :-/-(-: :-oD

Tavaly is nagyon jó volt a forma, kár hogy szétbasztuk magunkat a végére és remegett a kezem, nem bírtam fényképezni  :violinplay3:

Ez meg mit jelent????  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Április 02. - 15:33:30
Jóóóóóóhogy!!!
Már várom !!!
De csak azért,hogy meglásd milyen kúrva jóóó vagyok !!!  ****) :D ;D ˝=/ ))=/ :-/-(-: :-oD

Tavaly is nagyon jó volt a forma, kár hogy szétbasztuk magunkat a végére és remegett a kezem, nem bírtam fényképezni  :violinplay3:

Ez meg mit jelent????  :D

ujujujjj  ;D ;D  God úgy szét lett küldve,h remegett a keze  @-o @-o Fasza kis közös edzés lehetett... :----  ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 02. - 15:57:08
Jóóóóóóhogy!!!
Már várom !!!
De csak azért,hogy meglásd milyen kúrva jóóó vagyok !!!  ****) :D ;D ˝=/ ))=/ :-/-(-: :-oD

Tavaly is nagyon jó volt a forma, kár hogy szétbasztuk magunkat a végére és remegett a kezem, nem bírtam fényképezni  :violinplay3:

Ez meg mit jelent????  :D

Rossz az aki rosszra gondol  8-}
Maszatka ez neked is szól  :D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 02. - 17:08:10
Jóóóóóóhogy!!!
Már várom !!!
De csak azért,hogy meglásd milyen kúrva jóóó vagyok !!!  ****) :D ;D ˝=/ ))=/ :-/-(-: :-oD

Tavaly is nagyon jó volt a forma, kár hogy szétbasztuk magunkat a végére és remegett a kezem, nem bírtam fényképezni  :violinplay3:

Ez meg mit jelent????  :D

ujujujjj  ;D ;D  God úgy szét lett küldve,h remegett a keze  @-o @-o Fasza kis közös edzés lehetett... :----  ;D ;D

Igényled?Nyomunk holnap reggel egy melledzést ?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Április 02. - 18:31:22
Jóóóóóóhogy!!!
Már várom !!!
De csak azért,hogy meglásd milyen kúrva jóóó vagyok !!!  ****) :D ;D ˝=/ ))=/ :-/-(-: :-oD

Tavaly is nagyon jó volt a forma, kár hogy szétbasztuk magunkat a végére és remegett a kezem, nem bírtam fényképezni  :violinplay3:

Ez meg mit jelent????  :D

ujujujjj  ;D ;D  God úgy szét lett küldve,h remegett a keze  @-o @-o Fasza kis közös edzés lehetett... :----  ;D ;D

Igényled?Nyomunk holnap reggel egy melledzést ?

tegnap melleztem.Holnap sztem nem edzek.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Április 02. - 18:32:43
Ez már-már kezd hasonlítani a Joel-Csesztike párosra! Mindig visszautasítod! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Április 02. - 18:46:03
Ez már-már kezd hasonlítani a Joel-Csesztike párosra! Mindig visszautasítod! ;D

hát most mit csináljak.Más edzéstervünk van, nem mindig passzol.Meg holnap amugy unokatesóm kéróját csináljuk, nem edzek.

nem is hallottam,h itt ilyen viszautasítások vannak Suncus részéröl  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: gurkha - 2010. Április 04. - 13:13:48
Április 10-11.-én felkerül a youtube-ra egy közös edzés videó a Bibiről és Nagy Orsolyáról  @-o   @-o   @-o
Akinek bármilyen kérdése van valamelyikükhöz az megteheti itt a fórumon (vagy privátba is lehet-- rigogurkha@gmail.com--),diétával,kajával,testsúllyal,magassággal,kar,-derék,-mellkas,-combméret,stb. kapcsolatban,amit ha április 9.-ig megteszitek akkor a videóban fognak megválaszolni.   :-){

Valószínűleg 4 rész lesz.. (egyenlőre csak bodybuilding edzésekről szól a vidi  =/+'  =/+' )  az első kettőben részben az Orsi jön a fitness2OOO-be és csinálja végig azt amit a Bibi szokott,a második kettőben pedig a Vida fitness-be megyünk és a Bibi csinálja végig azt amit az Orsi szokott....   

Ezért bátran lehet kérdezni akit érdekel a dolog,mert akkor a kérdéses gyakikra a videóban külön kitérünk..... :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Április 04. - 17:39:17
Ez már-már kezd hasonlítani a Joel-Csesztike párosra! Mindig visszautasítod!
Mi ez tudja valaki mert én nem!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Április 04. - 17:42:30
Ez már-már kezd hasonlítani a Joel-Csesztike párosra! Mindig visszautasítod!
Mi ez tudja valaki mert én nem!

Lehet a Joel az Jose akart lenni?  :-\
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 04. - 17:44:33
Szerintem meg Szabi akart lenni!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Április 04. - 17:47:43
Szerintem meg Szabi akart lenni!

Bar ha visszautasitasrol van szo akkor nekem maszti jut elsore eszembe  ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 04. - 17:49:00
Szerintem meg Szabi akart lenni!

Bar ha visszautasitasrol van szo akkor nekem maszti jut elsore eszembe  ;D ;D ;D

NA mondjuk látod, ez is igaz!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Április 04. - 17:49:55
Én nem nyomulok senkire annyira,h visszautasítson.ha látom,h nem adja, szarok bele! ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Április 04. - 19:28:23
José akart lenni, bocs Joel!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 04. - 20:10:30
kinek mik voltak a legemlékezetsebb használt súlyai?
Nekem nagyon tetszett nemrég a guggolásnál a 200*2, ami ment.
Fekvemyomásban hitvány vagyok, nemis igazán végzem.Egykezessel ment a 60assal hat, első gyakorlatként, egy sorozatban.Egyébként teljesen átlagos súlyokkal edzek?
Valaki esetleg vmi, amire szívesen gondol, ami bitang jó érzés volt????Amire nagyon rákészült agyban, és meglett?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 04. - 20:16:52
José akart lenni, bocs Joel!

Joel barátomat senki ne keverje gyanúba :-/--
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 04. - 20:24:19
Amúgy edzett ma,Húsvét alkalmából valaki???
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Április 05. - 14:34:30
Sziasztok!
A véleményetekre lennék kíváncsi. Másodjára van problémám a mellemmel, rövid időn belül úgy, h még semmilyen szteroidot nem használtam. Múlt év nyarán a jobb mellemben kezdett csomó nőni, majd érzékennyé is vált. El is mentem vele orvoshoz, ultrahangnál nem volt semmi gond, aztán endokrinológián voltam, ahol a vérvétel semmiféle rendellenességet nem mutatott ki, így nem is kezelte a doki, hanem az időre bízta és elhajtott. El is múlt egy hónapon belül a csomó. Pár hete a bal mellembe egy ugyanilyen alakult ki, szerencsére még nem fáj. Múlt évhez képest jobban képben vagyok már a dologgal köszönhetően a fórumnak is, de bizonytalan vagyok, h elkezdjek e szedni rá valamit. 21 éves vagyok és szerintem még a saját hormonszintem váltakozik és nem tudom, jó ötlet lenne-e belenyúlni, vagy hagyni megint magától helyreállni. Mi a véleményetek erről?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Április 05. - 14:44:17
Amúgy edzett ma,Húsvét alkalmából valaki???
Simán.:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Április 05. - 14:58:05
Amúgy edzett ma,Húsvét alkalmából valaki???
Simán.:D

Én csak fogok...  =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 05. - 16:17:50
Várom a holnapi edzést,mell lesz meg tricepsz, kis vádli mert az sosem árt.Lelkileg kezdem magam ráhangolni az elöttem álló feladatnak,mindent meg fogok tenni a maximális eredmény érdekében,mivel más lehetőség nincs. :-/--
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Április 05. - 16:44:22
Várom a holnapi edzést,mell lesz meg tricepsz, kis vádli mert az sosem árt.Lelkileg kezdem magam ráhangolni az elöttem álló feladatnak,mindent meg fogok tenni a maximális eredmény érdekében,mivel más lehetőség nincs. :-/--
:-):-):: :-):-):: :-):-):: :-):-):: ez az. 8)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Április 05. - 17:18:39
Sziasztok!
A véleményetekre lennék kíváncsi. Másodjára van problémám a mellemmel, rövid időn belül úgy, h még semmilyen szteroidot nem használtam. Múlt év nyarán a jobb mellemben kezdett csomó nőni, majd érzékennyé is vált. El is mentem vele orvoshoz, ultrahangnál nem volt semmi gond, aztán endokrinológián voltam, ahol a vérvétel semmiféle rendellenességet nem mutatott ki, így nem is kezelte a doki, hanem az időre bízta és elhajtott. El is múlt egy hónapon belül a csomó. Pár hete a bal mellembe egy ugyanilyen alakult ki, szerencsére még nem fáj. Múlt évhez képest jobban képben vagyok már a dologgal köszönhetően a fórumnak is, de bizonytalan vagyok, h elkezdjek e szedni rá valamit. 21 éves vagyok és szerintem még a saját hormonszintem váltakozik és nem tudom, jó ötlet lenne-e belenyúlni, vagy hagyni megint magától helyreállni. Mi a véleményetek erről?
Nekem november-december környékén volt ilyen problémám, szintén még life naturalként 20 évesen! Aztán kurva beteg lettem szilveszter előtt (40 fok közeli láz 3 napig) és eltűnt a csomó!
Vélemények nekem is segítenének!;)
Szal aki tud valamit ne hallgassa el! :)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 05. - 18:43:24

Hagyd a francba, nekem 13 évesen lettek, aztán szépen lassan elmúltak :-} Nem kell mindenen pánikolni :violinplay3: :laugh:
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2010. Április 05. - 19:45:13

Szerintem sem kell különösen félni... feltéve, hogy korábban nem nyúltál bele a hormonrendszeredbe. Valóban 22 éves korig még zajlanak hormon változások a férfi szervezetben.Sokféle egyéb ok is előidézhet gynóhoz hasonlót.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Április 05. - 22:43:34
Kössz a véleményeket!  ****:)))))) Annyira én se parázok, de vmilyen szinten kellemetlen érzés és persze optikailag se a legszebb. Nekem is volt már egyébként 13-14 évesen ilyenem, de akkor nem volt csomó. Remélem azért helyreáll úgy mint anno.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Április 05. - 22:51:30
Nekem is volt pont 13évesen.
Emléxem mentünk a pólusba, hátul ültem a kocsiba a szentmihályi úton és belenyilalt a mellembe.Kibaszottul megijedtem.

És onnantól pár hétig nagyon fájt.Ezt természetes abban a korban. Bátyám megnyugtatott,h Neki is volt, nem kell parázni de elég fájdalmas volt, ezért osztálytársaimat állandóan kérdezgettem.

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 06. - 16:31:58
Ma egy nagyon jót edzettem, kora reggel, át is állok erre teljesen, mert így megmarad a délután és hálisten így sokkal többet dolgozhatok ;D
Már nagyon várom a következő időszakot, amiban nem fog érdekelni, mennyit változik a súlyom, teljesen a tükörre hagyatkozom,meglátjuk mi lesz.
Mell, tricepsz és vádli volt, mint írtam tegnap.
nyomás 30fokos padon 3 bemelegítő sorozat 19, 22 és 30kiloval
Munkasorozat 38*12*3
összetoló nyomás 30*8*3,
Pull over 38*10*3
felsőcsigás keresztezés 4*15

Tricepsz
Letolás csigán 4*15 nem tudom mekkora sullyal, a hátgépet voltam kénytelen igénybe venni, és azon sose tunni :D
szűknyomás 100*3*8, utolsóban 60ba ment 15 még
Egykezes csigás tricepsz 3*20
Illetve tricepsznyujtás kötéllel fej felett 4*10

Vádlira állóvádli volt, nem tudom, hány sorozat, de jó volt.
Holnap hát hajlítók, megpróbálok evezni döntöt törzzsel, megnézem a meghúzodott hasfalam mit bír meg.
Szeressétek egymást gyerekek, ne fizessetek adót, és egyetek sokat! ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 06. - 17:03:16
30 fokon a 38kg-os nyomás az elég szép súly.  :-)!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 06. - 17:08:29
Köszönöm szépen :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 06. - 17:09:45
Számolgatom hogy oldottad meg...a rúd ugye 20kg, 2db 5kg-os az már 30...  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Április 06. - 17:19:18
38kg= rúd+két ötös+két db kettőfeles+szorítók+egy kisebb törölköző
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 06. - 18:12:27
Számolgatom hogy oldottad meg...a rúd ugye 20kg, 2db 5kg-os az már 30...  ;D
Két két és feles,két 1,25 ös .Lepakolni is durva volt.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2010. Április 06. - 18:27:39
Sziasztok!
A véleményetekre lennék kíváncsi. Másodjára van problémám a mellemmel, rövid időn belül úgy, h még semmilyen szteroidot nem használtam. Múlt év nyarán a jobb mellemben kezdett csomó nőni, majd érzékennyé is vált. El is mentem vele orvoshoz, ultrahangnál nem volt semmi gond, aztán endokrinológián voltam, ahol a vérvétel semmiféle rendellenességet nem mutatott ki, így nem is kezelte a doki, hanem az időre bízta és elhajtott. El is múlt egy hónapon belül a csomó. Pár hete a bal mellembe egy ugyanilyen alakult ki, szerencsére még nem fáj. Múlt évhez képest jobban képben vagyok már a dologgal köszönhetően a fórumnak is, de bizonytalan vagyok, h elkezdjek e szedni rá valamit. 21 éves vagyok és szerintem még a saját hormonszintem váltakozik és nem tudom, jó ötlet lenne-e belenyúlni, vagy hagyni megint magától helyreállni. Mi a véleményetek erről?

Én egy kis PCT-t mondanék natur körben elsőre... Ha meg még nem ment semmi szteroid, akkor ezek után ne is nagyon tervezd... Vagy olyan odafigyeléssel, aki 100%-ban képben van az ösztrogén-tesztoszteron blokkoló-gátlókkal és mindennel ami a cuccoláshoz kell. Pénzt meg nem szabad rá sajnálni, ha bele akarsz vágni, hogy olyan tanácsot kapj, hogy azt tudd is használni, mert az a baj, hogy az értesz hozzá kérdésre csak egy egyszerű: "természetesen, hát hogyne" válasz jön. Szóval vigyázz vele, főleg így hogy tudod, hajlamos vagy rá.  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Április 06. - 23:03:01
Kössz a tanácsokat!  ****:)))))) Azt hiszem várok még vele kicsit és, ha nem akar elmúlni akkor majd veszek valamit, ami helyre rakja.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 07. - 12:19:00
Na Rachel jó úton haladok a zabálj mint állat tanácsod megfogadásában  ****:))) egész hétvégén nyomattam a kaját, hekk, pisztráng, na meg egy egri fatálas is lecsúszott  ;D és most ebédnél ilyen még nem volt a céges pályafutásom alatt, hogy megettem a szilvakrém levestől kezdve a két szelet rántott csirkemellen át a krumplipüréig mindent  ;D úgy látszik jót tett ez a vidéki levegő, ma megyünk edzeni Rencsivel, kíváncsi vagyok mennyit mutat majd a mérleg... és ha Rencsi ideje engedi, akkor az áprilisi bérletemmel már heti 3x szeretnék lejárni edzeni...sürget az idő...  =/+' ***)))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Április 07. - 13:04:01
Büszkeségem ****)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 07. - 13:12:00
Büszkeségem ****)
:-* köszi mami ;D hétvégén mutogattam a képeidet...és mondtam, hogy te vagy a példaképem...azt mondták, hogy fogadjam meg jól a tanácsaidat, mert nagyon nagyon jól nézel ki!!!!!  :-)! 
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Április 07. - 18:29:37
Arimatest,Hexaghen,Novatest,eNoxide... Véleményeket várnék! ;D ( tapasztalatokat aki használta)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 07. - 20:15:13
Arimatest,Hexaghen,Novatest,eNoxide... Véleményeket várnék! ;D ( tapasztalatokat aki használta)
Novatest jó, az első hét az határozottan megdob erőben és libidóban. Ez szedés alatt végig megmarad. A többit nem tudom micsoda ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 08. - 08:57:29
Na a tegnapi másfél órás felsőtestes edzésünk elég kiadósra sikerült ;D a felhúzás is jobban ment legalább is úgy éreztem...aztán csináltunk két új gyakorlatot az egyik a hátul lehúzás (nemtom mi a rendes neve, de gondolom ti tudjátok mire gondolok..szélesen megfogtam a fém fogantyút és a fejem mögött húztam le) persze elsőre hirtelen felindulásból sikerült fejbe vágnom magam vele  !+"%  ;D de gyorsan megtanultam hogy hajtsam előre a fejem...ebből ment 2x15 5 kilóval, aztán 3x15 10 kilóval...a másik új gyakorlat a koncentrált bicepsz gyakorlat volt (netről lestem elvileg így hívják ;D, amikor a könyökünket a térdünknek támasztva leengedjük az alkart, majd behajlítjuk) na ezt először 2 kilóval csináltam 2x15-öt, aztán 3 kilóval 3x12-t, annyira durván kidagadtak az ereim és totál piros lett az egész karom a gyakorlatok közben...először aggódtam, de biztos normális nekem alapjáraton látszanak az ereim...és a pirosság gondolom a vérbőség miatt van....viszont a vállazást nem nagyon bírtam most, de a fekve nyomás alakul...egyik srác mondta, hogy ne úgy csináljam, ahogy csináltam, mert így vállasodom...és egyáltalán nem mellre megy, mondtam, hogy mellben sose voltam erős  ;D ...de aztán korrigáltam a technikámat... ;D még jó, hogy a pasik árgus szemekkel figyelik minden mozdulatunkat és néha odaböknek egy két jó tanácsot  ****:))) volt lent egy másik edzősrác...az meg kicsit félre értette Rencsit...mikor azt mondta, hogy menjünk oda, mert ott vannak jó padok...a srác meg azt értette, hogy ott vannak jó palik ;D és hozzá tette, hogy mért úgy alakul az edzésünk, hogy hol vannak jó palik?  ****:))) gyagyás...na mindegy tetszett az edzés...köszi csajszi! :-*
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Április 08. - 12:00:22
Arimatest,Hexaghen,Novatest,eNoxide... Véleményeket várnék! ;D ( tapasztalatokat aki használta)
Novatest jó, az első hét az határozottan megdob erőben és libidóban. Ez szedés alatt végig megmarad. A többit nem tudom micsoda ;D
;D Kösz a választ!
Még annyi hogy szedése alatt tapasztaltál vmi érdekeset még? úgy értem, hogy szárazabb lettél e v vmi?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 08. - 13:39:53
http://www.youtube.com/watch?v=iXQhHg53FLg&feature=topvideos

 :-)(-: <3!

http://www.youtube.com/watch?v=TTwiDn-OTBw&feature=channel
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 08. - 14:28:03
Arimatest,Hexaghen,Novatest,eNoxide... Véleményeket várnék! ;D ( tapasztalatokat aki használta)
Novatest jó, az első hét az határozottan megdob erőben és libidóban. Ez szedés alatt végig megmarad. A többit nem tudom micsoda ;D
;D Kösz a választ!
Még annyi hogy szedése alatt tapasztaltál vmi érdekeset még? úgy értem, hogy szárazabb lettél e v vmi?
Nem. Csodát azért ne várj tőle, én erősebb meg kanosabb lettem. Ennyi ;)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Április 08. - 16:42:51
RE újra itt :) és az egy havi edzés már egész jól látszik...már rohanok is tovább, mert ma 5től tolunk egy kis comb fenék vádli és minden edzésen kell hiperhajlítanom is és Rencsi azzal fenyegetőzött, hogy ma már súllyal  :-\ de én nem riadok vissza, kitartó vagyok...elvégre mindjárt nyitnak a strandok  ****:))) na puszaaaaaaaa  =/+'
Nagyon meg kell, hogy dicsérjelek! Rengeteget fejlődtél egy hónap alatt, mind kitartásban, mind pedig erőben. Nagyon szabályosan és szépen csinálod a gyakszikat, már szólni sem kell, hogy egyes legyen a hát. ;D
Az edzés amit Tündi végigcsinált:
- bemelegítés
- 5×15 labdás guggolás, a második sorozattól súllyal;
- 4×20 sétáló kitörés 2, majd 3 kg-os súlyzókkal (még a császkáló pultos lány sem jelentett akadályt neki, akin majdhogynem átgázolt.  ;D )
- 4×25 tárogató gyakorlat, szuper-szettben a kettő, 30kg.
- 4×15-10 combhajlító, 10 kg;
- 5×15 állóvádli;
- 5×20 hiperhajlítás; a 3. sorozattól súllyal (+2 kg);
- labdás hasizom, jó sok!
Mivel nem volta szabad egy kardiógép sem, ezért előrehoztunk pár váll gyakorlatot:
- 4×15 oldalemelés, 2 kg;
- 4×15 előreemelés, 2 kg.
A végén volt még 20 perc taposás, úgyhogy nagyon hősiesen helytállt!  ****:))))))
Ha valakinek van még ötlete, hogy mivel lehetne még kiegészíteni az edzést, szóljon! ;)
pl. alsócsigás farizom állva vagy padra fellépés.:)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 09. - 11:09:52

Köszi Szandi!  :-* na olyan alsó csigás farizmot még nem csináltam, de lehet ma kipróbálom a másik teremben...bár nem tudom milyen gépek vannak...meg otthon én úgy szoktam edzeni fenékre, hogy négykézláb beszorítok egy 4 kilós súlyzót az egyik térdhajlatomba és emelgetem fel-le, oldalra... ;D ez még ilyen Rubint Réka dvdről marad meg  ****:))) a padra fellépésnél nem jobb a sétálókitörés?Vagy máshogy dolgoztat meg a kettő? Nekem elég gázosak a térdeim..szal nem tudom, hogy szeretné e ha egyiket terhelgetném....báár pont tegnap figyeltem meg, hogy mikor mbtben futottam a busz után, nem volt az az éles fájdalom oldalirányból, ami amúgy mindig van...lehet tényleg ér valamit ez a cipő és tényleg elnyeli a koppanásokat.. ;D bár azt mondták ne nagyon fussak benne, mert ki mehet a bokám ha megbillenek...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Április 09. - 12:32:27
Yeti! A Hydroxycut Hardcore X hogy szerepelt?! Tapasztaltál valami érdekeset?
Egész jó volt. Sőt... A Lipo6 Blacknél jobban éreztem a hatásait illetve eredményét. Érdemes kipróbálni szerintem! ;)

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem Yeti is írta h jó volt, meg saját tapasztalataim szerint az ilyen termogén zsírégetők sokkal jobbak mint a 3.5dii meg társai... Pl.:Nekem most fog elfogyni a Mitotropin... és azt kell hogy mondjam, hogy régen a sima Lipo 6 meg Lipo 6x lazán ráver!

Igaz-e? ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Április 09. - 22:27:00
pl. alsócsigás farizom állva vagy padra fellépés.:)
Köszi Szandi!  :-* na olyan alsó csigás farizmot még nem csináltam, de lehet ma kipróbálom a másik teremben...bár nem tudom milyen gépek vannak...meg otthon én úgy szoktam edzeni fenékre, hogy négykézláb beszorítok egy 4 kilós súlyzót az egyik térdhajlatomba és emelgetem fel-le, oldalra... ;D ez még ilyen Rubint Réka dvdről marad meg  ****:))) a padra fellépésnél nem jobb a sétálókitörés?Vagy máshogy dolgoztat meg a kettő? Nekem elég gázosak a térdeim..szal nem tudom, hogy szeretné e ha egyiket terhelgetném....báár pont tegnap figyeltem meg, hogy mikor mbtben futottam a busz után, nem volt az az éles fájdalom oldalirányból, ami amúgy mindig van...lehet tényleg ér valamit ez a cipő és tényleg elnyeli a koppanásokat.. ;D bár azt mondták ne nagyon fussak benne, mert ki mehet a bokám ha megbillenek...
Mást érint szerintem, de talán kevésbé terhelő, ha fogsz egy láncot vagy kötelet, ami össze van kötve, azt be akasztod felső csigára és abba belelépsz és nyomod le. (Elég bénán magyaráztam el. :-\)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 10. - 12:30:25
Joel!

Ma irány edzeni du-n ;D

 =/+' =/+' =/+'
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Április 10. - 14:17:25
3kor indul a mandula!
Jössz?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 10. - 16:50:18
Már le is nyomtuk mai edzésünket!Pontosabban Joel még csinálja mert késöbb jött ;D ;D ;D

(Fórumosok felvilágosítása érdekében)
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Április 12. - 09:25:57
pl. alsócsigás farizom állva vagy padra fellépés.:)
Köszi Szandi!  :-* na olyan alsó csigás farizmot még nem csináltam, de lehet ma kipróbálom a másik teremben...bár nem tudom milyen gépek vannak...meg otthon én úgy szoktam edzeni fenékre, hogy négykézláb beszorítok egy 4 kilós súlyzót az egyik térdhajlatomba és emelgetem fel-le, oldalra... ;D ez még ilyen Rubint Réka dvdről marad meg  ****:))) a padra fellépésnél nem jobb a sétálókitörés?Vagy máshogy dolgoztat meg a kettő? Nekem elég gázosak a térdeim..szal nem tudom, hogy szeretné e ha egyiket terhelgetném....báár pont tegnap figyeltem meg, hogy mikor mbtben futottam a busz után, nem volt az az éles fájdalom oldalirányból, ami amúgy mindig van...lehet tényleg ér valamit ez a cipő és tényleg elnyeli a koppanásokat.. ;D bár azt mondták ne nagyon fussak benne, mert ki mehet a bokám ha megbillenek...
Mást érint szerintem, de talán kevésbé terhelő, ha fogsz egy láncot vagy kötelet, ami össze van kötve, azt be akasztod felső csigára és abba belelépsz és nyomod le. (Elég bénán magyaráztam el. :-\)

Hu ez nem teljesen tiszta, hogy mire gondolsz...de hátha Rencsi megfejti ;D, na a pénteki edzésből nem lett semmi mert hőemelkedésem lett..és rázott a hideg fájt a torkom... :-\ de szombaton lementünk azért Hyper előtt bemelegíteni  ;D hát Rencsi a mi termünk hangulatosabb és modernebb az tuti...de azért volt itt is minden, sőt, ami tetszett az a farizom gép...20 kilóval egész jól eljátszottam rajta csináltam 5x25-öt..viszont a "terpesztő gép" hát hogy is mondjam nem volt az igazi...kicsit meg is húztam magam... :-\ párom mutatott valami csigás térdelős Allah-hoz imádkozós hasazás, de nekem nem igazán tetszett, úgyhogy maradt a labda  ;D megint meg volt a hatása...hyper után sikerült kicsit megfázni és minden hapcinál majd be pisilek úgy fája a hasam  ****:))) de legalább feszes és kemény (imádom ezt az érzést) párom érdekes gyakorlatokat mutatott azon a guggoló kereten...lerakta alulról a 4. fokra, ha jól emlékszem és azon nyomta fekvőket..aztán meg kicsit feljebb rakta, befeküdt alá és háton fekve húzogatta fel magát...hát én nem csináltam utána (még sima fekvőből se tudok szabályosat, nem hogy így  ****:))) ) azért jó volt az edzés, de Rencsi veled a legjobb  :-* a héten mikor megyünk? Van valami határ, hogy egy nap hány mg c-vitamint tolhatok az arcomba gond nélkül???Csak mert egyre betegebbnek érzem magam... :-\ de nem akarom túladagolni...
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: szv - 2010. Április 12. - 10:32:21
Branch Warren vendégpozolt a 2010 NPC Ronnie Coleman Classicon  :-oD

http://mdtv.musculardevelopment.com/contests/2010-coleman-classic/2862-iforce-nutrition-presents-rcc-branch-warren-guest-posing.html
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 12. - 16:38:48
2 dologban kérném a segítségeteket : az egyik, van-e alternatívája a nicoflexnek? Nekem NAGYON hatásos, imádom, de a párom allergiás rá (hányás, stb)...
A másik, financiális okok miatt kicsit szüneteltetem a kiegek, fehérjék megvételét. Mi az amit edzés után a leghasznosabb megkajálni és a hatásfoka a legközelebb áll a tejsavó fehérjéhez? (felszívódás, stb...ja és könnyen beszerezhető, háztartásban megtalálható dolog legyen).
Előre is köszi a választ!  :-){
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Április 12. - 17:04:50
Edzés után sztem egyél tojást,rántva vagy főtt tojást. Tojásfehérje elég hamar szívódik. Ch-nak meg esetleg darálj hozzá zabot.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Április 12. - 17:19:41
a nicoflex alternatíváiban mindben van capsaicin,valószínű arra érzékeny.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Április 12. - 17:44:38
Esetleg Ben-gay.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 12. - 19:41:33
Köszönöm a válaszokat!  ****:))))))
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: szv - 2010. Április 15. - 09:50:13
Phil Heath videJó :-oD

http://www.youtube.com/watch?v=7GjnBPbMf_E&feature=player_embedded
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Április 15. - 20:21:49
Jövő7 től 2x fogom a combot edzeni. Valószínűleg 7főn és csütörtökön.

Szerintetek,h lenne ez a legjobb tömegnövelés szempontjából? Külön edzeni a feszítőt és a hajlítót, vagy mindkét nap teljes combot edzeni csak más gyakorlatokkal vagy, hogy?

Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 15. - 20:29:07
Ma egy nagyszerű lábedzést nyomattam hajnalok hajnalán.
elölguggolás(végre van annyi felső mellem, h meg tudom tartani rendesen a rudat)
Bemelegítő szériák
110*8*3
Itt még jó erőben voltam,140be segítővel ment 2, de nem fogom erőltetni, sokkal jobban éreztem a többi sorozatot.
Lábtoló240*15*3
Semmi különös
Hack gépes guggolás szűk tartással-combfeszítőgép szuperszett
2*12 guggolás, combfeszítő meg ami belemegy, végén részismétlések

Hajlító
Jefferson emelés
3sorozat 12 ismétlés
Hajlító gép
3 sorozat ami ment

Végén vádli,valamint has volt.

Nem volt rossz.De holnapután biztos az lesz.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Taki - 2010. Április 15. - 20:34:02
Maszat !!!én heti 2-szer edzem a lábamat teljes combot nyomok  mindig!!csak annyi az egyiknap szériát nyomok a másikban pedig piramisban tolom még annyi a gyakikat váltogatom de amit én lábaim nagyon megéreznek az a kitörés!!!!
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: darknight - 2010. Április 15. - 20:36:54
Egy kis motiváció 2001-ből... :-O

Mekkora show lehetett... (:-)

http://www.youtube.com/watch?v=G-qojzKxTlg

  >:D >:D >:D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Április 15. - 20:45:07
Maszat !!!én heti 2-szer edzem a lábamat teljes combot nyomok  mindig!!csak annyi az egyiknap szériát nyomok a másikban pedig piramisban tolom még annyi a gyakikat váltogatom de amit én lábaim nagyon megéreznek az a kitörés!!!!

Sztem 7főn fogok lábnyújtani, guggolni, meg lábhajlítani.  Csütörtökön pedig lábnyújtani, elölguggolni és sétáló kitörést nyomni.

Lábtoló nincs a terembe  :-Đ :-/-

Ma rámszólt a teremtulaj,h felhúzásnál ne basszam oda súlyokat mert szét fognak nyílni.Pedig éppcsak a lendülettel tettem le... :-}

Azt mondja van dobogó álljak fel rá.Persze alig bírom a súlyt az álványrol levenni, majd még dobogóra álok fel és onnan húzom,h lefele eltröje a derekam. unom ezt a termet.Kicsi, nincs lábtoló és mindenki a guggoló álványnál bicepszezik.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 15. - 20:48:15
Nincs lehetőség másik teremben edzeni?
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Április 15. - 20:55:35
Nincs lehetőség másik teremben edzeni?

körülményesés és sokkal drágább lenne, heti 4-5x odavissza sztem olyan plusz 12ezer forintomba kerülne csak a benzin, plusz itt 4500a bérlet,máshol meg lenne 7500, annyit meg nem ér meg.

Van 1 másik terem, de ott bekattant a tulaj.Azt mondta régen csak úgy otthagytam csapot papot, abbahagytam az edzést, meg,h Ő mennyit segített nekem(kb semmivel nem többet mint 1 kis terem tulaja, akinek szinte kötelessége segíteni) és nem akar ott látni.

Az igazság,h tele volt gyökér emberrel, emiatt a másik termet választottam ami neki nem tetszik.

Megoldom vhogy.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Április 16. - 12:15:29
Maszat !!!én heti 2-szer edzem a lábamat teljes combot nyomok  mindig!!csak annyi az egyiknap szériát nyomok a másikban pedig piramisban tolom még annyi a gyakikat váltogatom de amit én lábaim nagyon megéreznek az a kitörés!!!!

Sztem 7főn fogok lábnyújtani, guggolni, meg lábhajlítani.  Csütörtökön pedig lábnyújtani, elölguggolni és sétáló kitörést nyomni.

Lábtoló nincs a terembe  :-Đ :-/-

Ma rámszólt a teremtulaj,h felhúzásnál ne basszam oda súlyokat mert szét fognak nyílni.Pedig éppcsak a lendülettel tettem le... :-}

Azt mondja van dobogó álljak fel rá.Persze alig bírom a súlyt az álványrol levenni, majd még dobogóra álok fel és onnan húzom,h lefele eltröje a derekam. unom ezt a termet.Kicsi, nincs lábtoló és mindenki a guggoló álványnál bicepszezik.
hehe nálunk is mindenki a guggolóállványnál bicepszezik, viszont az edzőtársam meg én nem bicepszezünk sokkal kevesebbel mint amennyivel az emberek itt guggolni szoktak  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 16. - 12:21:04

Ne nagyképüzzzééééé!!  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 16. - 12:31:53

Nem tudom milyen terem lehet ahol 50 kg-val guggolnak ;D ;D ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Április 16. - 13:22:26

Nem sokat tévedtél :D a nagy átlag 80-100kg közt guggol.
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 16. - 13:25:51

Nem értem mi a bajotok ezzel...Maszti is ennyivel guggol....és?  ;D
Cím: Re: Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Április 16. - 13:26:48
Maszat !!!én heti 2-szer edzem a lábamat teljes combot nyomok  mindig!!csak annyi az egyiknap szériát nyomok a másikban pedig piramisban tolom még annyi a gyakikat váltogatom de amit én lábaim nagyon megéreznek az a kitörés!!!!

Sztem 7főn fogok lábnyújtani, guggolni, meg lábhajlítani.  Csütörtökön pedig lábnyújtani, elölguggolni és sétáló kitörést nyomni.

Lábtoló nincs a terembe  :-Đ :-/-

Ma rámszólt a teremtulaj,h felhúzásnál ne basszam oda súlyokat mert szét fognak nyílni.Pedig éppcsak a lendülettel tettem le... :-}

Azt mondja van dobogó álljak fel rá.Persze alig bírom a súlyt az álványrol levenni, majd még dobogóra álok fel és onnan húzom,h lefele eltröje a derekam. unom ezt a termet.Kicsi, nincs lábtoló és mindenki a guggoló álványnál bicepszezik.
hehe nálunk is mindenki a guggolóállványnál bicepszezik, viszont az edzőtársam meg én nem bicepszezünk sokkal kevesebbel mint amennyivel az emberek itt guggolni szoktak  ;D

Ne nagyképüzzzééééé!!  ;D
Nos a terembe járok nagy része nem fordít túl nagy hangsúlyt az egyenletes fizikum elérésére, alsó és felsőtest tekintetében  ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Április 16. - 13:31:55
Bírom az ilyen gagyi gyúrósokat... Nem is értem hogyan nem zavar valakit az, ha belenéz a tükörbe és csak felül izmos...  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Április 16. - 13:32:38
Bírom az ilyen gagyi gyúrósokat... Nem is értem hogyan nem zavar valakit az, ha belenéz a tükörbe és csak felül izmos...  :-}

Aham, akkor tényleg nem működik egy csomó szmájli még.  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Április 16. - 13:43:43
...énmeg próbálom feltenni agyba-főbe a képeket. :D Hiába.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Április 16. - 13:50:41
Bírom az ilyen gagyi gyúrósokat... Nem is értem hogyan nem zavar valakit az, ha belenéz a tükörbe és csak felül izmos...  :-}
;D ;D ;D ;D Kicsibors az örök optimista  :) Ha egy pohár alul üres az felül sincs teli :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 16. - 13:52:23
Bírom az ilyen gagyi gyúrósokat... Nem is értem hogyan nem zavar valakit az, ha belenéz a tükörbe és csak felül izmos...  :-}
;D ;D ;D ;D Kicsibors az örök optimista  :) Ha egy pohár alul üres az felül sincs teli :D

Ez bölcs volt.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Április 16. - 14:09:17
Bírom az ilyen gagyi gyúrósokat... Nem is értem hogyan nem zavar valakit az, ha belenéz a tükörbe és csak felül izmos...  :-}
;D ;D ;D ;D Kicsibors az örök optimista  :) Ha egy pohár alul üres az felül sincs teli :D

Ezer bocsánat, én azt hittem, hogy ha fölülre edz, legalább ott izmos...  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 16. - 14:19:52
Én sem edzek lábra --)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Április 16. - 14:24:42
...már énse.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Április 16. - 14:24:51
Ismerek olyat, aki baleset miatt nem tud úgy edzeni régen lábra, mint most. Veszített is sokat a lába tömegéből. Most akkor ő gagyi gyúrós?  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 16. - 14:25:24
Mutassatok valakit, aki nem karozik ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Április 16. - 14:25:54
Ismerek olyat, aki baleset miatt nem tud úgy edzeni régen lábra, mint most. Veszített is sokat a lába tömegéből. Most akkor ő gagyi gyúrós?  ::)

Nem egy dologról beszélünk!  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Április 16. - 14:26:13
Mutassatok valakit, aki nem karozik ;D
Bognár Gergő?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Április 16. - 14:26:35
Ismerek olyat, aki baleset miatt nem tud úgy edzeni régen lábra, mint most. Veszített is sokat a lába tömegéből. Most akkor ő gagyi gyúrós?  ::)
eni sosmerek olyat de aze aki testepitessel foglakozik nem szabad belesetbe resztvennie
az mas ha uldoztek ecaka  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 16. - 14:27:58
Mutassatok valakit, aki nem karozik ;D
Bognár Gergő?  ;D
Na persze, magától nőtt neki ekkorára ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Április 16. - 14:28:47
Ismerek olyat, aki baleset miatt nem tud úgy edzeni lábra, mint most. Veszített is sokat a lába tömegéből. Most akkor ő gagyi gyúrós?  ::)
eni sosmerek olyat de aze aki testepitessel foglakozik nem szabad belesetbe resztvennie
az mas ha uldoztek ecaka  :-\

andras123, edzés közben nem érhet baleset?  ;)

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 16. - 14:30:14
Balesetre senki nem önként jelentkezik ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Április 16. - 14:31:50
Ismerek olyat, aki baleset miatt nem tud úgy edzeni lábra, mint most. Veszített is sokat a lába tömegéből. Most akkor ő gagyi gyúrós?  ::)
eni sosmerek olyat de aze aki testepitessel foglakozik nem szabad belesetbe resztvennie
az mas ha uldoztek ecaka  :-\

andras123, edzés közben nem érhet baleset?  ;)
ezt hogy erted?

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 16. - 14:32:22
andras123!!!

Üljál le pihenni szerintem!

Meg elmehetnél megtanulni írni!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 16. - 14:32:51
Én sem edzek lábra --)

És nem is vagy izmos felül sem.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 16. - 14:33:32
Én sem edzek lábra --)

És nem is vagy izmos felül sem.  ;D
Sose voltam, sose leszek :-[
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Április 16. - 14:37:05
andras123!!!

Üljál le pihenni szerintem!

Meg elmehetnél megtanulni írni!!!
????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2010. Április 16. - 14:40:59
Ismerek olyat, aki baleset miatt nem tud úgy edzeni régen lábra, mint most. Veszített is sokat a lába tömegéből. Most akkor ő gagyi gyúrós?  ::)
eni sosmerek olyat de aze aki testepitessel foglakozik nem szabad belesetbe resztvennie
az mas ha uldoztek ecaka  :-\

Húú, mi lesz itt, andrás nem moderált... :D
Testépítéssel foglalkozik és nem szabad balesetben résztvennie?  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: andras123 - 2010. Április 16. - 14:44:00
Ismerek olyat, aki baleset miatt nem tud úgy edzeni régen lábra, mint most. Veszített is sokat a lába tömegéből. Most akkor ő gagyi gyúrós?  ::)
eni sosmerek olyat de aze aki testepitessel foglakozik nem szabad belesetbe resztvennie
az mas ha uldoztek ecaka  :-\

Húú, mi lesz itt, andrás nem moderált... :D
Testépítéssel foglalkozik és nem szabad balesetben résztvennie?  :D
nem fogok elkovetni semifele gaztettet
Balu  ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Április 16. - 14:46:31
Ismerek olyat, aki baleset miatt nem tud úgy edzeni régen lábra, mint most. Veszített is sokat a lába tömegéből. Most akkor ő gagyi gyúrós?  ::)
eni sosmerek olyat de aze aki testepitessel foglakozik nem szabad belesetbe resztvennie
az mas ha uldoztek ecaka  :-\

Húú, mi lesz itt, andrás nem moderált... :D
Testépítéssel foglalkozik és nem szabad balesetben résztvennie?  :D
nem fogok elkovetni semifele gaztettet
Balu  ?:-/

Sztem már mindegy...  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 16. - 15:19:33
Joel!!!

Jössz ma edzeni???
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Április 16. - 15:34:09
Megyek!De rottyon vagyok,valami dögvész kerülget!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Április 16. - 15:39:12
Menni fog az!!!

Én 5-re ott leszek!!!

Ti meg a szokásos...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Április 16. - 15:42:43
Aham!Addig bekapok ezt azt aztán hátha tényleg tudok edzeni egy jót!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Április 16. - 18:04:51
Most készülök valamilyen kreatint venni (nem transzportot) vkinek valami tipp? Eddig mondohidrátot, tcm-et használtam, mindegyik jó volt. Most vegyek vmilyen CEE-t?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Április 16. - 22:31:07
Bírom az ilyen gagyi gyúrósokat... Nem is értem hogyan nem zavar valakit az, ha belenéz a tükörbe és csak felül izmos...  :-}
Hosszúnadrág,aztán nem látszik, hogy nincs ott semmi. ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Április 16. - 23:19:00
Bírom az ilyen gagyi gyúrósokat... Nem is értem hogyan nem zavar valakit az, ha belenéz a tükörbe és csak felül izmos...  :-}
Hosszúnadrág,aztán nem látszik, hogy nincs ott semmi. ::)
Szerintem látszik akkor is, ha szűk, akkor azért, ha meg bő, akkor úgy lebeg, mintha dogi lenne az illetőn!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Április 17. - 09:07:24
Bírom az ilyen gagyi gyúrósokat... Nem is értem hogyan nem zavar valakit az, ha belenéz a tükörbe és csak felül izmos...  :-}
Hosszúnadrág,aztán nem látszik, hogy nincs ott semmi. ::)
Szerintem látszik akkor is, ha szűk, akkor azért, ha meg bő, akkor úgy lebeg, mintha dogi lenne az illetőn!
nem szűkre gondoltam.:)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 17. - 17:40:24
Miért van az, hogy az eddigi diétám eredménye a következő : vállon, karon frankón jönnek elő az erek (a párom húzogatja is a száját, mi ebben a szép), a mellemről és a hasamról meg meg sem moccan a fölösleg....Olyan vagyok mint egy mutáns. Mintha golyóálló mellényt hordanék... ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 17. - 18:00:45
Miért van az, hogy az eddigi diétám eredménye a következő : vállon, karon frankón jönnek elő az erek (a párom húzogatja is a száját, mi ebben a szép), a mellemről és a hasamról meg meg sem moccan a fölösleg....Olyan vagyok mint egy mutáns. Mintha golyóálló mellényt hordanék... ????...

Ha rájössz a megoldásra oszd meg velem is  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 17. - 18:07:09
Miért van az, hogy az eddigi diétám eredménye a következő : vállon, karon frankón jönnek elő az erek (a párom húzogatja is a száját, mi ebben a szép), a mellemről és a hasamról meg meg sem moccan a fölösleg....Olyan vagyok mint egy mutáns. Mintha golyóálló mellényt hordanék... ????...

Ha rájössz a megoldásra oszd meg velem is  ;D

Ettől féltem...ugrom is a Dunába.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Április 17. - 18:37:08
Lenyomtam ma egy lábedzést
Guggolás  100x10 120x10 140x10 160x10 160x10
Lábtolás szűk lábtartással 240x4x20
Merevlábas felhúzás 4x10
Álló vádli 140x5x15 párhuzamos lábfejjel
100x4x20 kifelé néző lábfejjel
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Április 18. - 21:37:11
Miért van az, hogy az eddigi diétám eredménye a következő : vállon, karon frankón jönnek elő az erek (a párom húzogatja is a száját, mi ebben a szép), a mellemről és a hasamról meg meg sem moccan a fölösleg....Olyan vagyok mint egy mutáns. Mintha golyóálló mellényt hordanék... ????...
Azt mondják, hogy a fölösleg fordított sorrendben távozik,mint ahogy felmegy. Tehát általában a hasra megy először, úgyhogy onnan megy utoljára.:) Legyél türelmes.:)
Ezt ne vedd 100 %-nak, csak úgy hallottam.:)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 19. - 08:28:20

Írta: NM - 2010. Április 19. - 08:29:28
Még egy kérdés : bio-őstermelőtől házi tejsavót tudok hozni nagy mennyiségben, folyamatosan. Jó az? Forraljam fogyasztás előtt?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 19. - 08:47:24
Még egy kérdés : bio-őstermelőtől házi tejsavót tudok hozni nagy mennyiségben, folyamatosan. Jó az? Forraljam fogyasztás előtt?

Ha a folyékonyra gondolsz ami ilyen sárgás büdös lötty, akkor azt el se hozd, mert tele van laktózzal, odabasz rendesen az emésztésednek  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Április 19. - 09:08:15
Még egy kérdés : bio-őstermelőtől házi tejsavót tudok hozni nagy mennyiségben, folyamatosan. Jó az? Forraljam fogyasztás előtt?

Ha a folyékonyra gondolsz ami ilyen sárgás büdös lötty, akkor azt el se hozd, mert tele van laktózzal, odabasz rendesen az emésztésednek  ::)

Csak ha érzékeny rá.Én inkább a cukor miatt aggódnék...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 19. - 09:11:31
Még egy kérdés : bio-őstermelőtől házi tejsavót tudok hozni nagy mennyiségben, folyamatosan. Jó az? Forraljam fogyasztás előtt?

Ha a folyékonyra gondolsz ami ilyen sárgás büdös lötty, akkor azt el se hozd, mert tele van laktózzal, odabasz rendesen az emésztésednek  ::)

Nem vagyok laktózérzékeny. A fehérjetartalma okés ugye?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 19. - 09:15:05
Még egy kérdés : bio-őstermelőtől házi tejsavót tudok hozni nagy mennyiségben, folyamatosan. Jó az? Forraljam fogyasztás előtt?

Ha a folyékonyra gondolsz ami ilyen sárgás büdös lötty, akkor azt el se hozd, mert tele van laktózzal, odabasz rendesen az emésztésednek  ::)

Csak ha érzékeny rá.Én inkább a cukor miatt aggódnék...

Emberi fogyasztásra nem jó, főleg nekünk nem. Bubee írt már erről valahol, ha erre jár hátha leírja még egyszer  8)
Itt is van: http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=370.0
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 19. - 09:44:55
Még egy kérdés : bio-őstermelőtől házi tejsavót tudok hozni nagy mennyiségben, folyamatosan. Jó az? Forraljam fogyasztás előtt?

Ha a folyékonyra gondolsz ami ilyen sárgás büdös lötty, akkor azt el se hozd, mert tele van laktózzal, odabasz rendesen az emésztésednek  ::)

Csak ha érzékeny rá.Én inkább a cukor miatt aggódnék...

rr, ez egy jól sikerült avatar, megdícsérlek.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Április 19. - 10:13:50
Még egy kérdés : bio-őstermelőtől házi tejsavót tudok hozni nagy mennyiségben, folyamatosan. Jó az? Forraljam fogyasztás előtt?

Ha a folyékonyra gondolsz ami ilyen sárgás büdös lötty, akkor azt el se hozd, mert tele van laktózzal, odabasz rendesen az emésztésednek  ::)

Csak ha érzékeny rá.Én inkább a cukor miatt aggódnék...

rr, ez egy jól sikerült avatar, megdícsérlek.  ;D
Jaja :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 19. - 10:18:23
Még egy kérdés : bio-őstermelőtől házi tejsavót tudok hozni nagy mennyiségben, folyamatosan. Jó az? Forraljam fogyasztás előtt?

Ha a folyékonyra gondolsz ami ilyen sárgás büdös lötty, akkor azt el se hozd, mert tele van laktózzal, odabasz rendesen az emésztésednek  ::)

Csak ha érzékeny rá.Én inkább a cukor miatt aggódnék...

Emberi fogyasztásra nem jó, főleg nekünk nem. Bubee írt már erről valahol, ha erre jár hátha leírja még egyszer  8)
Itt is van: http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=370.0

Remélem nem baj ha ide idézem :

Idézet
A savót már az ókorban is ismerték. Egyike volt a legelső természetes szereknek, melyeket kifejezetten betegségek, például köszvény, bélproblémák vagy sömör gyógyítására használtak. Ausztriában, Svájcban és Németországban csak a 19. század elején vált igazán népszerűvé. Egy időre sajnos feledésbe merült, ám a tejsavó a nyugati országokban ismét kezdi reneszánszát élni. Reméljük, hazánkban is újra visszanyeri népszerűségét, és nemcsak a szépítkezéskor, hanem az egészség megőrzésekor is egyre többen gondolnak majd rá.

Már a múlt században is savókúrát írtak elő anyagcserezavarokra, májbetegségekre, bél- és gyomorpanaszokra, valamint bőrkiütés kezelésére. Különösen kedvelt volt a savókúra a túlsúllyal küszködők körében, hiszen az energiaszegény ital (1 literben csak 250-300 kalória van) sok ásványi anyagot tartalmaz, és a fogyókúrák alatt savófogyasztáskor létfontosságú aminosavakhoz jut a szervezet. A savó hírnevét szépítő hatásának is köszönheti. Nem csak karcsúsít, de gyönyörű feszessé is varázsolja a bőrt, nem csoda hát, ha több kozmetikum alapanyaga, sőt régen a szépítő fürdők elengedhetetlen része is volt. A TEJSAVÓ HATÁSA

A savó a sajt- és túró-előállítás során keletkezik. Két fajtáját különböztetjük meg: az édes és a savanyú savót. A savanyú savó kb. 3 százalékos savtartalmának köszönhetően tovább eltartható, édes változatát azonban meg kell szárítani. Az így nyert édes savópor hosszú ideig eláll. Vízben elkeverve azután bármikor édes savót készíthetünk belőle. A régebbi szakirodalomban szinte minden esetben kizárólag az édes savót ajánlják, mivel ennek hatása kíméletesebb.

A savó a tejnél sokkal könnyebben emészthető. Mivel nem tartalmaz kazeint és zsírt, könnyedén áthalad a gyomron. A tiszta vízhez hasonlóan viselkedik, mégis táplálkozásfiziológiai szempontból rendkívül fontos anyagokkal látja el a szervezetet.

A benne található tejcukornak, az igen értékes savófehérjének, a vitaminoknak és az ásványi anyagoknak köszönhetően nagyon egészséges. A tejcukor elősegíti a hosszanti bélmozgást, így jelentősen csökkenti a bélrenyheséget. Alapanyagot szállít a jobbra forgató tejsavak képzéséhez, melyek nélkülözhetetlenek az ép bélflóra megőrzéséhez. Az egészséges baktériumflóra ugyanakkor segíti az emésztést, állandó tréningben tartja és erősíti az immunrendszert, és véd egyes kórokozókkal szemben. MIRE HASZNÁLHATÓ?

    * A savóban lévő savófehérje az egyik legértékesebb fehérje (albumin, globin) az emberi szervezet számára. Ezért a savót a benne található orotsav és más értékes proteintartalma miatt például a máj-epe diétánál is alkalmazzák.
    * Mivel a savóban nincsenek purinvegyületek, így optimális fehérjeforrás lehet köszvény és a túl magas húgysavérték kezelése esetén is.
    * E könnyen emészthető ital ideális az idősek és kiváltképp a nők számára, mivel igen gazdag kalciumban, így rendszeres fogyasztásával könnyebben megelőzhető a csontritkulás és a kalciumhiányos állapot.
    * Alacsony nátriumszintje, ugyanakkor magas káliumtartalma miatt igen kedvezően befolyásolja a vízháztartást és a vérnyomást. Ezért ödémára hajlamos és magas vérnyomásos betegeknek különösen előnyös rendszeres fogyasztása. A savóivás következtében a szövetekben felhalmozódott felesleges víz ki tud választódni, és a magas vérnyomás is csökken.
    * Korábban a savót pikkelysömör, bőrkiütés vagy ekcéma gyógyításánál is alkalmazták. Még ma is javasolt a savókúra e betegségeknél. A bőr tisztátlansága, az ekcéma és a neurodermitis ugyanis gyakran bizonyos szervek hibás működésére enged következtetni. Bélműködési, máj- és vesefunkciós zavarok esetén leginkább a bőrön keresztül tud eltávozni a túlzott mennyiségű salakanyag. A bőr ugyan normálisan is kiválasztószervül szolgál, de tartósan nem bírja a sok pluszmunkát. Ez pedig jól látható jelek, bőrproblémák formájában a belső szervek túlterheltségéről árulkodik. Mivel a savó pozitívan befolyásolja az anyagcserét, természetes módon ápolja a beleket, jótékony hatást fejt ki a májra és a vesére is, azok működése ismét javul, és így a bőrtünetek mérséklődnek, egyes esetekben meg is szűnnek.
    * Mivel a savóban nemcsak ásványi anyagok találhatók, hanem fontos nyomelemek, sőt B-vitamin is, természetes úton erősíti az immunrendszer működését is. Tavasszal, ősszel és télen kúraszerű fogyasztása megvéd a fertőzésektől, és csökkenti a fáradékonyságot.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 19. - 10:21:17

A kinyert savó por egész más, én magára a tejsavóra írtam amit írtam!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 19. - 10:24:00

Ez sem (csak) a porról szól  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 19. - 10:25:43
Akkor én egy hüJe vagyok, mindig is úgy tudtam, hogy a savó nem fogyasztható, mivel sok benne a tejcukor és a laktóz. De biztos neked van igazad, fogyaszd akkor egészséggel  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Április 19. - 10:29:52
Hordószám házhoz hozták nálunk teljesen ingyen, csak hogy megszabaduljanak tőle, mink meg öntöttünk a malacoknak kifele.  :)  Szerintem ezután már nem kell hozzáfűzni semmit.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 19. - 10:33:41
Akkor én egy hüJe vagyok, mindig is úgy tudtam, hogy a savó nem fogyasztható, mivel sok benne a tejcukor és a laktóz. De biztos neked van igazad, fogyaszd akkor egészséggel  ;D

Nem állítottam, hogy igazam van, csupán idéztem egy cikket.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 19. - 10:38:45
Akkor én egy hüJe vagyok, mindig is úgy tudtam, hogy a savó nem fogyasztható, mivel sok benne a tejcukor és a laktóz. De biztos neked van igazad, fogyaszd akkor egészséggel  ;D

Nem állítottam, hogy igazam van, csupán idéztem egy cikket.

Szerintem a savó és maga a tejsavó folyadék két különböző dolog, de én nem értek hozzá.. A folyadék egy büdös sárgás lötty, a disznóknak szokták odaönteni, mert másra nem használják, illetve iparilag feldolgozzák, és kinyerik belőle a savót amit porítanak, és mi ezt fogyasztjuk, ennek van jótékony hatása. Leültem  /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Április 19. - 10:50:23
Akkor én egy hüJe vagyok, mindig is úgy tudtam, hogy a savó nem fogyasztható, mivel sok benne a tejcukor és a laktóz. De biztos neked van igazad, fogyaszd akkor egészséggel  ;D

laktóz = tejcukor
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 19. - 10:52:04
Akkor én egy hüJe vagyok, mindig is úgy tudtam, hogy a savó nem fogyasztható, mivel sok benne a tejcukor és a laktóz. De biztos neked van igazad, fogyaszd akkor egészséggel  ;D

laktóz = tejcukor

Tényleg  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2010. Április 19. - 11:03:54
Akkor én egy hüJe vagyok, mindig is úgy tudtam, hogy a savó nem fogyasztható, mivel sok benne a tejcukor és a laktóz. De biztos neked van igazad, fogyaszd akkor egészséggel  ;D

Nem állítottam, hogy igazam van, csupán idéztem egy cikket.

Szerintem a savó és maga a tejsavó folyadék két különböző dolog, de én nem értek hozzá.. A folyadék egy büdös sárgás lötty, a disznóknak szokták odaönteni, mert másra nem használják, illetve iparilag feldolgozzák, és kinyerik belőle a savót amit porítanak, és mi ezt fogyasztjuk, ennek van jótékony hatása. Leültem  /:-)

Akarod mondani kinyerik belőle a tejsavó fehérjét.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 19. - 11:05:34

Hasogatod a szőrszálat  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2010. Április 19. - 11:09:21
vazze ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Április 19. - 11:12:51
 Łł=
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Április 19. - 12:53:03
Még egy kérdés : bio-őstermelőtől házi tejsavót tudok hozni nagy mennyiségben, folyamatosan. Jó az? Forraljam fogyasztás előtt?

Ha a folyékonyra gondolsz ami ilyen sárgás büdös lötty, akkor azt el se hozd, mert tele van laktózzal, odabasz rendesen az emésztésednek  ::)

Csak ha érzékeny rá.Én inkább a cukor miatt aggódnék...

rr, ez egy jól sikerült avatar, megdícsérlek.  ;D
Jaja :D

 :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Április 19. - 19:09:40
Én is meg...dicsérlek ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 19. - 19:16:57
Érdekességet figyeltem ma meg, hátha valaki tudja a magyarázatot:

Edzés végén nyomtam 20 perc szobakerót, és azt figyeltem meg, hogy ha egyenletes tempóban tekerek lassan, akkor felmegy a pulzusom olyan 125-ig, de fölé semmilyen fokozatban se. Ha gyorsítok, és egyenletesen gyorsan tekerek, akkor meg leesik a pulzusom  ????... A lendület miatt lehet? Azt gondoltam olyankor ha gyorsabban nyomom, akkor fog felmenni a pulzusom.. Lehet láma a kérdés, elnézést is kérek érte, nem vagyok nagy kardió specialista  ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Április 19. - 20:11:46

azért lehet, mert szar a gép  *** nekem néha 135 környékéről leesik két percig 60 körülire, majd visszaugrik 135 környékére :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 20. - 12:23:12

Valami Carl Lewis van ráírva kézírással, nem tudom milyen gép lehet  ;D Én is erre tippeltem, mert szakadt rólam a víz  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Április 20. - 12:50:06

hát akkor egy pulzusmérős óra lehet számodra a megoldás :D de még közelítő adatot adhat az is, hogy a nyaki verőeredhez odanyomod a középső és a mutató ujjadat és megszámolod, hogy 15mp alatt mennyiszer vert, na ezt megszorzod 4-el és kijön a pulzusod.

Valami Carl Lewis van ráírva kézírással, nem tudom milyen gép lehet  ;D Én is erre tippeltem, mert szakadt rólam a víz  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 20. - 13:05:40

Különösebben nem érdekel, elég hogy izzadok, hátha lesz valami látszata  ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Április 20. - 13:16:54
ez a kézzel mérős módszer közelítő adatot ad. egyszerű is,  ingyen is van. 5-10percenként mérj egyet!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 20. - 13:32:43
ez a kézzel mérős módszer közelítő adatot ad. egyszerű is,  ingyen is van. 5-10percenként mérj egyet!

Jó nekem ez is, nem bonyolítom, mert lexarom  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Április 20. - 21:34:11
Milyen Tárd bandázst ildomos venni,ha nem vagyunk túl kemények( nincs 400kiós guggolás még :D) de jó lenne ha volna egy kis plusz...titánt soknak találom,Schiek elég? vkinek van? vélemény?  ;) :) :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Április 21. - 21:15:31
Milyen Tárd bandázst ildomos venni,ha nem vagyunk túl kemények( nincs 400kiós guggolás még :D) de jó lenne ha volna egy kis plusz...titánt soknak találom,Schiek elég? vkinek van? vélemény?  ;) :) :)
A schiek nagyon jó elég erős is. Edzésre jobb mint a THP.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Április 21. - 21:25:07
Milyen Tárd bandázst ildomos venni,ha nem vagyunk túl kemények( nincs 400kiós guggolás még :D) de jó lenne ha volna egy kis plusz...titánt soknak találom,Schiek elég? vkinek van? vélemény?  ;) :) :)
A schiek nagyon jó elég erős is. Edzésre jobb mint a THP.

Én is így gondoltam,de megerősítettél :D :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Április 21. - 22:07:51
Milyen Tárd bandázst ildomos venni,ha nem vagyunk túl kemények( nincs 400kiós guggolás még :D) de jó lenne ha volna egy kis plusz...titánt soknak találom,Schiek elég? vkinek van? vélemény?  ;) :) :)
A schiek nagyon jó elég erős is. Edzésre jobb mint a THP.

Én is így gondoltam,de megerősítettél :D :)
Habár kell egy 170-180 kg, hogy kényelmes legyen guggolni benne... :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 22. - 12:16:14
Ma leteszteltem 2 kiegészítőt, amit még nem próbáltam.
NitroTech sütikrém: Nem rossz, de ugye ennek is megvan a tipikus NitroTech íze...amit én személy szerint nem nagyon csípek.
No.Xplode Nt: 1 tasakot ittam, és nagyon jól érezhető volt. Jöttek ki az erek, és rohadt jól pörgetett. A durranás annyira nem volt orbitális, de jó volt az izomérzet így is. Stimuláns hatásban szerintem veri az elődjét.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Április 22. - 13:26:32
Ma leteszteltem 2 kiegészítőt, amit még nem próbáltam.
NitroTech sütikrém: Nem rossz, de ugye ennek is megvan a tipikus NitroTech íze...amit én személy szerint nem nagyon csípek.
No.Xplode Nt: 1 tasakot ittam, és nagyon jól érezhető volt. Jöttek ki az erek, és rohadt jól pörgetett. A durranás annyira nem volt orbitális, de jó volt az izomérzet így is. Stimuláns hatásban szerintem veri az elődjét.
Balu eNoxide? hogy állsz vele próbáltad már? vagy van rá valamilyen visszajelzés?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 22. - 13:28:36

Nem próbáltam még. Vittek már, de mivel nagyon új a termék, sok visszajelzés még nem érkezett sajnos.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 23. - 13:17:02
Érdekes kérdés:

Szerintetek létezik olyan, hogy a zsír "megtapad" a hason, és akármit csinál az illető nem tudja leadni? Létezik hogy a zsír megfelelő diétával nem távozik?  ????... Komolyan kérdem, mert még nem hallottam ilyet, de tegnap megörvendeztettek egy ilyen szöveggel  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Április 23. - 13:20:04
Érdekes kérdés:

Szerintetek létezik olyan, hogy a zsír "megtapad" a hason, és akármit csinál az illető nem tudja leadni? Létezik hogy a zsír megfelelő diétával nem távozik?  ????... Komolyan kérdem, mert még nem hallottam ilyet, de tegnap megörvendeztettek egy ilyen szöveggel  ::)

Ez kb olyasmi lehet, mint amikor a zsir at lehet gyurni izomma  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 23. - 13:22:31
Érdekes kérdés:

Szerintetek létezik olyan, hogy a zsír "megtapad" a hason, és akármit csinál az illető nem tudja leadni? Létezik hogy a zsír megfelelő diétával nem távozik?  ????... Komolyan kérdem, mert még nem hallottam ilyet, de tegnap megörvendeztettek egy ilyen szöveggel  ::)

Ez kb olyasmi lehet, mint amikor a zsir at lehet gyurni izomma  ;D

Az illető tényleg komolyan diétázik, és ez a gondja.. Én nem gondolom hogy létezik ilyen, de orvos mondta neki, ezért érdekelne hogy mi is az igazság, mert ebben nem vagyok tapasztalt (még)  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 23. - 13:26:45
Érdekes kérdés:

Szerintetek létezik olyan, hogy a zsír "megtapad" a hason, és akármit csinál az illető nem tudja leadni? Létezik hogy a zsír megfelelő diétával nem távozik?  ????... Komolyan kérdem, mert még nem hallottam ilyet, de tegnap megörvendeztettek egy ilyen szöveggel  ::)
Olyan van, hogy nagyon nehezen, iszonyat kemény diétával megy csak le, de olyan nincs, hogy nem megy le. Előbb adják fel a diétát, vagy nem fogják elég keményre ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 23. - 13:56:58
Érdekes kérdés:

Szerintetek létezik olyan, hogy a zsír "megtapad" a hason, és akármit csinál az illető nem tudja leadni? Létezik hogy a zsír megfelelő diétával nem távozik?  ????... Komolyan kérdem, mert még nem hallottam ilyet, de tegnap megörvendeztettek egy ilyen szöveggel  ::)
Olyan van, hogy nagyon nehezen, iszonyat kemény diétával megy csak le, de olyan nincs, hogy nem megy le. Előbb adják fel a diétát, vagy nem fogják elég keményre ::)

Ja én is így gondoltam..  8-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 23. - 17:22:03
Érdekes kérdés:

Szerintetek létezik olyan, hogy a zsír "megtapad" a hason, és akármit csinál az illető nem tudja leadni? Létezik hogy a zsír megfelelő diétával nem távozik?  ????... Komolyan kérdem, mert még nem hallottam ilyet, de tegnap megörvendeztettek egy ilyen szöveggel  ::)

Ez kb olyasmi lehet, mint amikor a zsir at lehet gyurni izomma  ;D

Az illető tényleg komolyan diétázik, és ez a gondja.. Én nem gondolom hogy létezik ilyen, de orvos mondta neki, ezért érdekelne hogy mi is az igazság, mert ebben nem vagyok tapasztalt (még)  ;D

Én egy külföldi adón láttam hasonlót, szóval lehet benne valami...  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Április 23. - 17:26:36
Tonhal 1-2 hét 0 CH és eltűnik.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 23. - 17:30:22
Tonhal 1-2 hét 0 CH és eltűnik.

Pont azt tolom 2 hete....zabbal... :----
Mármint nem együtt  ;D

Más : tegnap melledzésen életemben először levették rólam a súlyt (fekvenyomás -140kg - 4*10. ismétlés) Szarul éreztem magam !+"%
Mentegetőztem a két 17-18 év körüli srácnak, majd miután már rötyögtek egy ideje, kis pihenő után följebb mentem azonos ismétléssel. Ez a motiváció  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: meghalokhogyharámnézel - 2010. Április 24. - 20:42:40
Éppen a holnapi hátedzésemen filoztam,Ezeket fogom nyomni:
Evezés döntött törzzsel, fordított fogással
Mellhez húzás szélesen-T-rudas evezés-evezés hammer gépen triszett 3 kör
Mellhez húzás szűken.evezés csigán ülve széles fogással 3 kör
Merevkarú letolás 4 kör
+ egy kis csuklya, és a szokásos vádli és has.
Elég finomnak ígérkezik. @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Április 24. - 21:18:04
Szokásos szombati láb edzés
Guggolás
110x10
130x10
150x2x8
170x8

Kipróbáltam az egylábas lábtolást egész jó.
4x20-at csináltam 120kg-val

Hack guggolás Lábhajlítás szuperszett
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 27. - 17:23:00
BCAA-t minden nap fogyasztotok valamilyen formában avagy inkább az edzésnapokat preferáljátok (aki minden nap edz, attól nem kérdem  ;D )?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 27. - 17:25:44
BCAA-t minden nap fogyasztotok valamilyen formában avagy inkább az edzésnapokat preferáljátok (aki minden nap edz, attól nem kérdem  ;D )?

Ha teheted, akkor szerintem minden nap.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Április 27. - 17:47:40
Dymatize Elite Whey vagy Myofusion? azaz igazság a myofusiont nyomom lassan 1éve...Elite Whey minőségre van olyan mint a Myo esetleg jobb?
Tapasztalatokat várnék! ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Április 27. - 17:51:14
Én mindkettőt-azért nem ugyanaz összetételre...Mi a cél?Ha nincs különösebb vele,akkor Gaspari...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Április 27. - 17:54:06
Dymatize Elite Whey vagy Myofusion? azaz igazság a myofusiont nyomom lassan 1éve...Elite Whey minőségre van olyan mint a Myo esetleg jobb?
Tapasztalatokat várnék! ?:-/

Szerintem a kettő nem ugyan arra való! :D Én legalábbis izolátum-koncentrátumot edzés után szoktam inni, ha éppen nincs izolátum. De myofusiont soha
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Április 27. - 18:01:57
BCAA-t minden nap fogyasztotok valamilyen formában avagy inkább az edzésnapokat preferáljátok (aki minden nap edz, attól nem kérdem  ;D )?

Edzés alatt a legfontosabb. Meg az étkezésenként meglegyen (ha jól emlékszem) 3,2gramm leucin. De ártani sosem árt!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 27. - 20:37:18
Dymatize Elite Whey vagy Myofusion? azaz igazság a myofusiont nyomom lassan 1éve...Elite Whey minőségre van olyan mint a Myo esetleg jobb?
Tapasztalatokat várnék! ?:-/
Az Elite meg sem közelíti a Myo-t semmilyen téren. Eredményben biztos nem. Tapasztalatot írtam :violinplay3: Mindkettőből több 10 kiló lement már, de a Myo-hoz nem hasonlítanám az Elite Whey-t. Individual results may vary :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Április 27. - 21:46:25
Dymatize Elite Whey vagy Myofusion? azaz igazság a myofusiont nyomom lassan 1éve...Elite Whey minőségre van olyan mint a Myo esetleg jobb?
Tapasztalatokat várnék! ?:-/
Az Elite meg sem közelíti a Myo-t semmilyen téren. Eredményben biztos nem. Tapasztalatot írtam :violinplay3: Mindkettőből több 10 kiló lement már, de a Myo-hoz nem hasonlítanám az Elite Whey-t. Individual results may vary :D
Köszönöm a visszajelzéseket! Hát igen a myofusion tényleg egy csúcskategóriás fehérje! :-oD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Április 29. - 14:51:47
Egy kicsit megfáztam, sok volt a munka, de Jövő héten kezdem a 12hetes diétámat.
Jelenleg 108kg vagyok    ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 29. - 15:05:23
Egy kicsit megfáztam, sok volt a munka, de Jövő héten kezdem a 12hetes diétámat.
Jelenleg 108kg vagyok    ;D

 :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 29. - 15:29:48
Egy kicsit megfáztam, sok volt a munka, de Jövő héten kezdem a 12hetes diétámat.
Jelenleg 108kg vagyok    ;D

És mind ezt rom szálkásan prezentálja Zsolti...azt azért tegyük hozzá.  ;)  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Április 29. - 15:39:39
Egy kicsit megfáztam, sok volt a munka, de Jövő héten kezdem a 12hetes diétámat.
Jelenleg 108kg vagyok    ;D

És mind ezt rom szálkásan prezentálja Zsolti...azt azért tegyük hozzá.  ;)  ;D

Ezt rögtön gondoltam  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Április 29. - 15:41:47
Egy kicsit megfáztam, sok volt a munka, de Jövő héten kezdem a 12hetes diétámat.
Jelenleg 108kg vagyok    ;D

És mind ezt rom szálkásan prezentálja Zsolti...azt azért tegyük hozzá.  ;)  ;D

Ezt rögtön gondoltam  ;D

Én nem is értem miért akar 12 hetet diétázni...max. 2 hét és bátran színpadra is állhatna.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Április 29. - 18:10:17
Egy kicsit megfáztam, sok volt a munka, de Jövő héten kezdem a 12hetes diétámat.
Jelenleg 108kg vagyok    ;D
2 fontos kérdésem lenne:

1) Heti hányszor lesz szushi evés?
2) Milyen verdával jársz edzeni?

 :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Április 29. - 22:51:10
Egy kicsit megfáztam, sok volt a munka, de Jövő héten kezdem a 12hetes diétámat.
Jelenleg 108kg vagyok    ;D

nem is néztél ki annyinak!  :o :o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Április 30. - 19:34:11
Miért van az, hogy a fokozatosan csökkenő szénhidrát bevitel miatt csak a fekvenyomásban jelentkezett erőszint visszaesés? (Itt kb 10%-os.... ˝=/ )
A többi gyakorlatnál maradt ugyanaz, sőt... ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Április 30. - 20:30:08
Egy kicsit megfáztam, sok volt a munka, de Jövő héten kezdem a 12hetes diétámat.
Jelenleg 108kg vagyok    ;D
Milyen dagadt lehetsz már ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Május 02. - 07:23:59
Egy kicsit megfáztam, sok volt a munka, de Jövő héten kezdem a 12hetes diétámat.
Jelenleg 108kg vagyok    ;D

És mind ezt rom szálkásan prezentálja Zsolti...azt azért tegyük hozzá.  ;)  ;D

Ezt rögtön gondoltam  ;D

Én nem is értem miért akar 12 hetet diétázni...max. 2 hét és bátran színpadra is állhatna.

Persze Balu, max a sertésbajnokság színpadára  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Május 02. - 07:25:34
Egy kicsit megfáztam, sok volt a munka, de Jövő héten kezdem a 12hetes diétámat.
Jelenleg 108kg vagyok    ;D
2 fontos kérdésem lenne:

1) Heti hányszor lesz szushi evés?
2) Milyen verdával jársz edzeni?

 :D

1. Heti 1 de az jó nagy mennyiségben  ;D
2. Jelenleg vagy az elkövetkező egy hónapban?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Május 02. - 07:26:47
Egy kicsit megfáztam, sok volt a munka, de Jövő héten kezdem a 12hetes diétámat.
Jelenleg 108kg vagyok    ;D
Milyen dagadt lehetsz már ;D

Kellemes exkluzív dagadt formám van  !+"% :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Május 02. - 17:41:51
Erről véleménye van valakinek?
http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&cPath=43&products_id=898
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 02. - 17:45:12
Erről véleménye van valakinek?
http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&cPath=43&products_id=898

Nekem az a véleményem, hogy sajnos most nincs raktáron ez a termékünk.  :'(  ;D
De 500-asban lehet, hogy lesz jövő héten.
Amúgy tök jó, én szeretem. Könnyen lecsúszik a kék bevonattól...ami amúgy viagra külsőt kölcsönöz neki.  ;D
Ez egy jó amino és jó árban is van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Május 02. - 17:49:55
Erről véleménye van valakinek?
http://www.extremefit.hu/modules.php?name=catalog&file=product_info&cPath=43&products_id=898

Nekem az a véleményem, hogy sajnos most nincs raktáron ez a termékünk.  :'(  ;D
De 500-asban lehet, hogy lesz jövő héten.
Amúgy tök jó, én szeretem. Könnyen lecsúszik a kék bevonattól...ami amúgy viagra külsőt kölcsönöz neki.  ;D
Ez egy jó amino és jó árban is van.
Köszönöm. :)
Akkor majd a következő körre veszem meg,mert csak kétnapi adagom van már.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 02. - 18:13:32
Nekem is van egy dobozzal az 500-asból. Mostanában használom, 10 szem be az arcba, vízzel legurítom és máris megvan 10g minő aminó.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Május 04. - 21:51:03
Hali

Segítséget kérnék a kiegészítőkkel kapcsolatban.

Van nekem folyékony amino,BCAA,CH (kukorica keményítő, darált zab), NO fokozó a polcon.
Ezek hatékony és eredményes felhasználása érdekel,és ha a miérteket is megtudom akkor annak még jobban örülnék,és későbbiekben nem tennék fel hülye kérdéseket.

Az én agyamban így zajlana a felhasználás.:

Ebéd: csirke+zöldség+kevés rizs
(+ 2.5-3 ó) edzés előtt: No fokozó be az arcba BCAA-s itallal
(+ 20-30p) közvetlen edzés előtt: folyékony amino+ch
edzés alatt:BCAA
edzés után: turmix

Egy diétás korszakban lenne a felhasználás. A plusz mozgás (aerob) pedig nem edzés után,hanem reggel éhgyomorra lenne.

Ez a felállás mennyire állja meg a helyét?
köszi a segítséget  :-){

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Május 04. - 21:55:08

Nekem tetszik, max. az edzés előtti - alatti italodat cserélném meg.
Edzés előtt BCAA és edzés alatt a folyékonyaminó BCAA - s itallal.  ;) A miértre meg csak annyit tudok, mert én is így teszem, vagyis hasonlóan és egy dottorbácsi mondta.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 04. - 22:49:41
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 06. - 14:10:07
Huhh, kemény dolog ez a diéta...
Gyakorlatilag 2 hete tart, eléggé ösztönszerűen (nem igazán méregetek, de azért nagyjából tisztában vagyok a mennyiségekkel), viszont kicsit drasztikusan lecsökkentettem a szénhidrátot...
Van értelme fokozatosan visszatornászni valamennyire? Tudom számszerűsítve könnyebb erről beszélgetni, de elmondom mi a "gond": a jelenlegi széhidrát bevitel miatt (mellette csak oliva olaj némi egyéb hasznos társaival) a zsírvesztésem eléggé drasztikus. 126kg-ról indultam, ma 119-et mutatott a mérleg. Tudom javarészt víz, de akkor is. Izomvesztést nem igazán látok, persze, tudom, hogy biztosan van, erőnlét kicsit visszaesett, főleg fekvenyomásban. A többi nem vészes.
Semmi kieget, zsírégetőt, gumibogyószörpöt nem fogyasztok, kardió sem jellemző egyenlőre.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Május 06. - 14:16:06

Ha mégis be tudnád iktatni, nem járnál rosszul, mivel az állóképességed és a tükörképed is meghálálná.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 06. - 14:16:32

A drasztikus szénhidrátcsökkentésnek, rendszerint drasztikus izomvesztés a vége.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 06. - 14:21:47

Van valamennyi, de a mennyiséggel van a gond így inkább nullának veszem. Egyébiránt teljesen jogos a gondolat.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 06. - 14:23:47
Huhh, kemény dolog ez a diéta...
Gyakorlatilag 2 hete tart, eléggé ösztönszerűen (nem igazán méregetek, de azért nagyjából tisztában vagyok a mennyiségekkel), viszont kicsit drasztikusan lecsökkentettem a szénhidrátot...
Van értelme fokozatosan visszatornászni valamennyire? Tudom számszerűsítve könnyebb erről beszélgetni, de elmondom mi a "gond": a jelenlegi széhidrát bevitel miatt (mellette csak oliva olaj némi egyéb hasznos társaival) a zsírvesztésem eléggé drasztikus. 126kg-ról indultam, ma 119-et mutatott a mérleg. Tudom javarészt víz, de akkor is. Izomvesztést nem igazán látok, persze, tudom, hogy biztosan van, erőnlét kicsit visszaesett, főleg fekvenyomásban. A többi nem vészes.
Semmi kieget, zsírégetőt, gumibogyószörpöt nem fogyasztok, kardió sem jellemző egyenlőre.

A drasztikus szénhidrátcsökkentésnek, rendszerint drasztikus izomvesztés a vége.  ;)

Igen ezzel tisztában vagyok, kicsit kisérleteztem, mi az ameddig lemehetek. Eddig nem következett be hasonló effekt, gondolom a megemelt fehérje, BCAA miatt. Lehet egyik reggel arra ébredek, hogy egy emós fizikum néz vissza rám a tükörből.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Május 06. - 14:28:49
Igen ezzel tisztában vagyok, kicsit kisérleteztem, mi az ameddig lemehetek. Eddig nem következett be hasonló effekt, gondolom a megemelt fehérje, BCAA miatt. Lehet egyik reggel arra ébredek, hogy egy emós fizikum néz vissza rám a tükörből.
Ne basztasd már Maszatot! Mindenki őt bántja!  :D ;D :D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 06. - 14:31:37
Huhh, kemény dolog ez a diéta...
Gyakorlatilag 2 hete tart, eléggé ösztönszerűen (nem igazán méregetek, de azért nagyjából tisztában vagyok a mennyiségekkel), viszont kicsit drasztikusan lecsökkentettem a szénhidrátot...
Van értelme fokozatosan visszatornászni valamennyire? Tudom számszerűsítve könnyebb erről beszélgetni, de elmondom mi a "gond": a jelenlegi széhidrát bevitel miatt (mellette csak oliva olaj némi egyéb hasznos társaival) a zsírvesztésem eléggé drasztikus. 126kg-ról indultam, ma 119-et mutatott a mérleg. Tudom javarészt víz, de akkor is. Izomvesztést nem igazán látok, persze, tudom, hogy biztosan van, erőnlét kicsit visszaesett, főleg fekvenyomásban. A többi nem vészes.
Semmi kieget, zsírégetőt, gumibogyószörpöt nem fogyasztok, kardió sem jellemző egyenlőre.

A drasztikus szénhidrátcsökkentésnek, rendszerint drasztikus izomvesztés a vége.  ;)

Igen ezzel tisztában vagyok, kicsit kisérleteztem, mi az ameddig lemehetek. Eddig nem következett be hasonló effekt, gondolom a megemelt fehérje, BCAA miatt. Lehet egyik reggel arra ébredek, hogy egy emós fizikum néz vissza rám a tükörből.

Az a baj, hogy legtöbbször az izmod úgy tűnik el, hogy észre sem veszed. 7kg-ot fogyni 2 hét alatt szerintem kicsit sok...persze több víz lemegy az elején, de hogy izom is van benne, az tuti. Én inkább kezdenén magas CH-ról a diétát, csak full letisztázva...és azt csökkenteni, mikor szükség van rá. Legtöbben szerintem ott követnek el hibát, hogy nekiállnak, hogy diéta...aztán egyből 50-100g Ch/nap...ami az emberek többségének nagyon kevés, és egyből izmot fog veszíteni. Szerintem max. az utolsó hetekben érdemes ennyire lemenni. Nyílván van ellenpélda is...de a többségnél inkább ez a folyamatos csökkentés válik be.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 06. - 14:39:17
Huhh, kemény dolog ez a diéta...
Gyakorlatilag 2 hete tart, eléggé ösztönszerűen (nem igazán méregetek, de azért nagyjából tisztában vagyok a mennyiségekkel), viszont kicsit drasztikusan lecsökkentettem a szénhidrátot...
Van értelme fokozatosan visszatornászni valamennyire? Tudom számszerűsítve könnyebb erről beszélgetni, de elmondom mi a "gond": a jelenlegi széhidrát bevitel miatt (mellette csak oliva olaj némi egyéb hasznos társaival) a zsírvesztésem eléggé drasztikus. 126kg-ról indultam, ma 119-et mutatott a mérleg. Tudom javarészt víz, de akkor is. Izomvesztést nem igazán látok, persze, tudom, hogy biztosan van, erőnlét kicsit visszaesett, főleg fekvenyomásban. A többi nem vészes.
Semmi kieget, zsírégetőt, gumibogyószörpöt nem fogyasztok, kardió sem jellemző egyenlőre.

A drasztikus szénhidrátcsökkentésnek, rendszerint drasztikus izomvesztés a vége.  ;)

Igen ezzel tisztában vagyok, kicsit kisérleteztem, mi az ameddig lemehetek. Eddig nem következett be hasonló effekt, gondolom a megemelt fehérje, BCAA miatt. Lehet egyik reggel arra ébredek, hogy egy emós fizikum néz vissza rám a tükörből.

Az a baj, hogy legtöbbször az izmod úgy tűnik el, hogy észre sem veszed. 7kg-ot fogyni 2 hét alatt szerintem kicsit sok...persze több víz lemegy az elején, de hogy izom is van benne, az tuti. Én inkább kezdenén magas CH-ról a diétát, csak full letisztázva...és azt csökkenteni, mikor szükség van rá. Legtöbben szerintem ott követnek el hibát, hogy nekiállnak, hogy diéta...aztán egyből 50-100g Ch/nap...ami az emberek többségének nagyon kevés, és egyből izmot fog veszíteni. Szerintem max. az utolsó hetekben érdemes ennyire lemenni. Nyílván van ellenpélda is...de a többségnél szerintem inkább ez a folyamatos csökkentés válik be.

100g-tól még biztosan több a bevitelem, szigorúan összetett szénhidrátból. A korábbi bevitelemhez képest harmadoltam le kb. a mostani mennyiséget.
Mellette tonhal amennyi belefér meg zsírszegény túró natúran, ízesítetlenül. Csirke, rizs, zöldségek, hajdina (a javaslatod bevált). Főleg tonhal  ;D
Kiegekben semmi extra, tejsavó, glutamin, bcaa. Gondolkodom egy kis spiro(stanozolol) kiegen mellette, de ez még nem biztos.
Hát ha sikerül rakok fel after képet. Max majd a South Parkos nyeremény etióp kisgyerek kacsint róla vissza. (húlyén fogok kinézni úgy 186 cm-esen).
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Május 06. - 14:44:24

Francokat fogsz te hülyén kinézni! Én csak 12-13 kilót dobtam el, azt is hosszú idő alatt, de mások elmondása szerint igen csak meglátszik és nem tűnök kissebbnek, sőt!
Jó lesz az!  ;)
Kitartást hozzá!  =/+'

Nem ajánlok senkinek szteroidok használatát, de a stana nem butaság ilyenkor. Én is csak onnan tudom, hogy ezt God mondta. Neki meg biztosan valaki más...  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 06. - 18:12:29
Mai edzőtermi duma. Korosztály kb. 14-16 év. 2 srác.
- A haver például ösztrogént szedett és valami furcsa nőtt a tökei alatt olyan mintha p*na lenne. Szal' veszélyes.
Ezt teljesen komolyan megvitatták, a téma a nyári szálkásítás volt.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 06. - 18:40:13
Mai edzőtermi duma. Korosztály kb. 14-16 év. 2 srác.
- A haver például ösztrogént szedett és valami furcsa nőtt a tökei alatt olyan mintha p*na lenne. Szal' veszélyes.
Ezt teljesen komolyan megvitatták, a téma a nyári szálkásítás volt.

 @-o :laugh: :laugh: :laugh: Łł= !+"% :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Május 06. - 20:26:33
Mai edzőtermi duma. Korosztály kb. 14-16 év. 2 srác.
- A haver például ösztrogént szedett és valami furcsa nőtt a tökei alatt olyan mintha p*na lenne. Szal' veszélyes.
Ezt teljesen komolyan megvitatták, a téma a nyári szálkásítás volt.

 @-o :laugh: :laugh: :laugh: Łł= !+"% :D

nekem is mondta már nagytudású haverom hogy azért nincs kényes picsa hangom mert ösztrogént szedek  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 06. - 20:27:57
Mai edzőtermi duma. Korosztály kb. 14-16 év. 2 srác.
- A haver például ösztrogént szedett és valami furcsa nőtt a tökei alatt olyan mintha p*na lenne. Szal' veszélyes.
Ezt teljesen komolyan megvitatták, a téma a nyári szálkásítás volt.

 @-o :laugh: :laugh: :laugh: Łł= !+"% :D

nekem is mondta már nagytudású haverom hogy azért nincs kényes picsa hangom mert ösztrogént szedek  :D

Alap, ne hülyéskedj!  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 06. - 20:30:33
A Csontdarálóban volt, hogy a rabok kicserélték az őrök koxát ösztrogénre és aztán érzékenyek lette a bimbók  ;D nektek is az??  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Május 07. - 05:26:40
A Csontdarálóban volt, hogy a rabok kicserélték az őrök koxát ösztrogénre és aztán érzékenyek lette a bimbók  ;D nektek is az??  ;D

pff,próbáld ki ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 07. - 09:51:02
Ma sikerült egy nagyon jót edzenem. Váll:   - Oldalemelés ülve
                                                          - Vállból nyomás egykezesekkel
                                                          - Vállból nyomás gépen
                                                          - Oldalemelés alsó csigán
                                                          - Döntött törzsű oldalemelés
                                                          - Tárogató gépen hátsóváll

                                                  Vádli: - Ülő vádli
                                                          - Másik fajta ülő vádli gép (le kell ülni, előre a lábat, és úgy vádlizni...nem vágom mi a neve.)
                                                          - Álló vádli egylábbal, egykezes súlyzóval a kézben

Súlyom jött 1kg-ot az elmúlt hetekhez képest, 102kg voltam. A kar kimaradt a héten...bár lehet holnap lemegyek, és megcsinálom, de igazából amúgy sem nagyon erőltetem, elég ritkán edzem.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 07. - 12:30:06
A kar kimaradt a héten...bár lehet holnap lemegyek, és megcsinálom, de igazából amúgy sem nagyon erőltetem, elég ritkán edzem.
:-p Rohadj meg ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 07. - 12:31:47
A kar kimaradt a héten...bár lehet holnap lemegyek, és megcsinálom, de igazából amúgy sem nagyon erőltetem, elég ritkán edzem.
:-p Rohadj meg ;D

Te meg a lábat spórolod ki programból.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 07. - 12:32:33
A kar kimaradt a héten...bár lehet holnap lemegyek, és megcsinálom, de igazából amúgy sem nagyon erőltetem, elég ritkán edzem.
:-p Rohadj meg ;D

Te meg a lábat spórolod ki programból.  ;D
Azt senki sem nézi amúgy sem ::) Csak a kocsit :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 07. - 12:33:39
A kar kimaradt a héten...bár lehet holnap lemegyek, és megcsinálom, de igazából amúgy sem nagyon erőltetem, elég ritkán edzem.
:-p Rohadj meg ;D

Te meg a lábat spórolod ki programból.  ;D
Azt senki sem nézi amúgy sem ::) Csak a kocsit :D

Micsoda senkiházi vagyok, hogy BKV-zok...  :'(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 07. - 12:35:17
A kar kimaradt a héten...bár lehet holnap lemegyek, és megcsinálom, de igazából amúgy sem nagyon erőltetem, elég ritkán edzem.
:-p Rohadj meg ;D

Te meg a lábat spórolod ki programból.  ;D
Azt senki sem nézi amúgy sem ::) Csak a kocsit :D

Micsoda senkiházi vagyok, hogy BKV-zok...  :'(
Több csajjal találkozol mint aki kocsikázik ;)
Ha már itt vagy akkor elárulhatnád a titkos trickó receptet, mert neked azt nem spórolták ki mint nálam :'(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 07. - 12:39:39

Leírtam már...nem kell edzeni.  ;D Amúgy tényleg, havi szinten kb. 1* karozok...de pl. a múltkor 10 hét alatt max. 2* karoztam. Nálam ami szerintem megadta az alapot, az a homlokraengedés volt. Régen nagyon erőltettem, és minden tricepsz edzésen ment. Plusz mellé még 2 szintén szabadsúlyos gyaki nagy súllyal. Ritkán ment csak csigás.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 07. - 12:40:20
Én is mikor céges piálásra mentem és elbuszoztam a Móriczra, akkor jöttem rá, hogy buszon mennyi punci van, kocsiból fele ennyit sem látni.

ON:
Nekem ma lesz kar, amilyen satnya vagyok nem hagyhatom ki.  :'(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 07. - 12:41:03
Én is mikor céges piálásra mentem és elbuszoztam a Móriczra, akkor jöttem rá, hogy buszon mennyi punci van, kocsiból fele ennyit sem látni.

ON:
Nekem ma lesz kar, amilyen satnya vagyok nem hagyhatom ki.  :'(

Hogy megy a diéta? Súly? Erőnlét?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 07. - 12:42:39
Én is mikor céges piálásra mentem és elbuszoztam a Móriczra, akkor jöttem rá, hogy buszon mennyi punci van, kocsiból fele ennyit sem látni.

ON:
Nekem ma lesz kar, amilyen satnya vagyok nem hagyhatom ki.  :'(

Hogy megy a diéta? Súly? Erőnlét?
90,5kg erőnlét: fos, kinézet: telifosott búvárruha, ami 1-2 mérettel nagyobb, mint ami rám való lenne.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 07. - 12:43:58
Pont ezt írtam tegnap, hogy a rohadt homlokra engedést nem csináltam egész tömegelés alatt, pedig azt kellett volna ˝=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 07. - 12:46:13
Pont ezt írtam tegnap, hogy a rohadt homlokra engedést nem csináltam egész tömegelés alatt, pedig azt kellett volna ˝=/

Szerintem a legjobb tricepsz gyaki. Mondjuk mostanában mivel egyedül edzek, egykezesekkel csinálom...de így is jó.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 07. - 12:46:46
Én is mikor céges piálásra mentem és elbuszoztam a Móriczra, akkor jöttem rá, hogy buszon mennyi punci van, kocsiból fele ennyit sem látni.

ON:
Nekem ma lesz kar, amilyen satnya vagyok nem hagyhatom ki.  :'(

Hogy megy a diéta? Súly? Erőnlét?
90,5kg erőnlét: fos, kinézet: telifosott búvárruha, ami 1-2 mérettel nagyobb, mint ami rám való lenne.

Akkor fasza minden.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 07. - 12:48:40
A legjobb gyakorlat, néztem is nagyokat, hogy itt nagyon kevesen használják.
Én is csak a letolást csinálom csigás gyakorlatként, azt is leginkább azért, mert a könyököm így bemelegítem a homlokraengedéshez.
Vagy esetleg utolsó gyakorlatként izoláció.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 07. - 12:49:08
Én is mikor céges piálásra mentem és elbuszoztam a Móriczra, akkor jöttem rá, hogy buszon mennyi punci van, kocsiból fele ennyit sem látni.

ON:
Nekem ma lesz kar, amilyen satnya vagyok nem hagyhatom ki.  :'(

Hogy megy a diéta? Súly? Erőnlét?
90,5kg erőnlét: fos, kinézet: telifosott búvárruha, ami 1-2 mérettel nagyobb, mint ami rám való lenne.

Akkor fasza minden.  ;D
ha így kell lennie, akkor igen! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 07. - 12:49:27
Pont ezt írtam tegnap, hogy a rohadt homlokra engedést nem csináltam egész tömegelés alatt, pedig azt kellett volna ˝=/

Szerintem a legjobb tricepsz gyaki. Mondjuk mostanában mivel egyedül edzek, egykezesekkel csinálom...de így is jó.
Az a bajom, hogy mire elkezdeném, az összes pad foglalt, és nincs türelmem várni mostanában senkire :-} Ez már sajnos elég indok arra, hogy ellógjam...pedig mikor csináltam, akkor sokkal vastagabbnak tűnt a tricepszem. Lusta gecc vagyok basszus.
Egykezessel is csináltam, az is tök jó volt, teljesen más szögből dolgozza meg, talán kicsit jobban is érződik.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Május 07. - 12:52:52
Nekem most lett új kedvenc tric. gyakorlatom. A Correa (vagy hogy írják) gyerektől láttam videón: kb 45°-os padon 2 kézi súlyzóval csinál tric. nyújtást, úgy, hogy a felkar függőleges. Nem kényelmetlen a vállnak és teljesen le lehet engedni a súlyt. Én ilyen 20 körüli ismétléssel csinálom és nagyon penge.
Mondjuk olyan nagy állatok, mint ti vagytok, lehet nem tudnátok leengedni a kézi súlyzókat, mert túl nagy méretű a súlyzó és pofán vágnátok magatokat.  ))=/   @-o
mod: lehet, hogy a José Raymond volt, nem a Correa... --)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 07. - 12:55:58
Nekem most lett új kedvenc tric. gyakorlatom. A Correa (vagy hogy írják) gyerektől láttam videón: kb 45°-os padon 2 kézi súlyzóval csinál tric. nyújtást, úgy, hogy a felkar függőleges. Nem kényelmetlen a vállnak és teljesen le lehet engedni a súlyt. Én ilyen 20 körüli ismétléssel csinálom és nagyon penge.
Mondjuk olyan nagy állatok, mint ti vagytok, lehet nem tudnátok leengedni a kézi súlyzókat, mert túl nagy méretű a súlyzó és pofán vágnátok magatokat.  ))=/   @-o
Láttam ilyet már a teremben, csak franciarúddal. Nem volt nagy tricepsze annak aki csinálta, szóval én sem fogom ))=/ Az utolsó mondat sajnos igaz, mindenhova beverem magam ˝=/ ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 07. - 16:39:07
Ha számít valamit én is most kezdek rájönni hogy simán túledzettem a karjaimat, azért nem fejlődnek.. Szerdán 1-1 gyakorlattal nyomattam meg bic/tric téren és sokkal jobban lereagálta (bedurranás, izomérzet, stb) mint mikor rommá edzem.. Érdekes ez  :-} Mondjuk diéta is van, üres is vagyok, lehet a regeneráció hagy némi kívánni valót maga után  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 07. - 16:41:47
Ha számít valamit én is most kezdek rájönni hogy simán túledzettem a karjaimat, azért nem fejlődnek.. Szerdán 1-1 gyakorlattal nyomattam meg bic/tric téren és sokkal jobban lereagálta (bedurranás, izomérzet, stb) mint mikor rommá edzem.. Érdekes ez  :-} Mondjuk diéta is van, üres is vagyok, lehet a regeneráció hagy némi kívánni valót maga után  :D

Ehhez kellenek az évek, és a próbálgatás. Mindenki más...nincs csodamódszer, ami mindenkinek jó.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 07. - 16:43:57
Ha számít valamit én is most kezdek rájönni hogy simán túledzettem a karjaimat, azért nem fejlődnek.. Szerdán 1-1 gyakorlattal nyomattam meg bic/tric téren és sokkal jobban lereagálta (bedurranás, izomérzet, stb) mint mikor rommá edzem.. Érdekes ez  :-} Mondjuk diéta is van, üres is vagyok, lehet a regeneráció hagy némi kívánni valót maga után  :D

Ehhez kellenek az évek, és a próbálgatás. Mindenki más...nincs csodamódszer, ami mindenkinek jó.

Ez így van.. Csak az ember azt hinné, le kell rombolni, hogy felépülhessen! És itt jön képbe a regeneráció  8) Fassetuggya mi lenne má jó, de egyelőre ez így marad, ha ettől fejlődik, akkor ettől  !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 07. - 16:54:24
Én évek óta hiába edzem a bicepszemet, szar.
Tricepszet bármikor nagyon jól be tudom durrantani, de a bicepszemben az izomláz is ritka, tudom, nem feltétele a növekedésnek, de jelzés értéke van.
Valaki írta anno, hogy lehet ilyen idegi probléma, becsípődés, hogy egy adott izom nem reagál úgy, mint a többi, ha van ilyen, akkor nekem tuti van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 07. - 16:58:24
Én évek óta hiába edzem a bicepszemet, szar.
Tricepszet bármikor nagyon jól be tudom durrantani, de a bicepszemben az izomláz is ritka, tudom, nem feltétele a növekedésnek, de jelzés értéke van.
Valaki írta anno, hogy lehet ilyen idegi probléma, becsípődés, hogy egy adott izom nem reagál úgy, mint a többi, ha van ilyen, akkor nekem tuti van.

Miért, van olyan testrészed, ami reagál az edzésre?  ????...  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Május 07. - 16:59:13
Én évek óta hiába edzem a bicepszemet, szar.
Tricepszet bármikor nagyon jól be tudom durrantani, de a bicepszemben az izomláz is ritka, tudom, nem feltétele a növekedésnek, de jelzés értéke van.
Valaki írta anno, hogy lehet ilyen idegi probléma, becsípődés, hogy egy adott izom nem reagál úgy, mint a többi, ha van ilyen, akkor nekem tuti van.

Vagy pl tapadasponti hiba. Kivitelezesi hiba. Ertem ezalatt azt, hogy valakinek a teljes ismetlesektol jon meg a fejlodes, valakinek meg csak a reszismetlesektol.  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Május 07. - 16:59:31
Érdekes ez a dolog, h mennyit edzünk egy izomra. Én a mellemmel vagyok így. Minden szépen módjával faszán fejlődik a mellem meg nulla a mai napig. Próbáltam én már a magas ismétlésszámot kis súllyal, kevés ismétlést nagy súllyal, heti 2x edzeni, több gyakorlatot egy napon vagy pont fordítva, de semmi pozitívat nem tapasztaltam eddig. Ami érdekes, h akármennyit edzek rá 3 napig majd szétakar szakadni az izomláztól. Mai napig nem jöttem rá, mi lehet a gond. Durrani faszán durran, de a fejlődés nulla.  :-\ Ötlet vagy tipp?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 07. - 17:00:53

Üdv. a klubban.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Május 07. - 17:02:35
Szerintem tul sokat agyaltok rajta  ;D De komolyan, ha nem allandoan azon jarna az eszetek hogy nem fejlodik, sokkal gyorsabban feljonne, ugymond eszrevetlenul. 
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 07. - 17:14:10
Szerintem tul sokat agyaltok rajta  ;D De komolyan, ha nem allandoan azon jarna az eszetek hogy nem fejlodik, sokkal gyorsabban feljonne, ugymond eszrevetlenul. 

Ebben amúgy van valami...én most nem kezelem kiemelten a mellet, leedzem rendesen heti 1*...és most mintha kicsit megindult volna.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Május 07. - 17:14:24
Üdv. a klubban.  ;D
Okosabb megint nem lettem.  ;D Az a durva, h lövésem sincs már, h mit kellene kipróbálnom. Alapból kellett idő míg az izomérzetre ráéreztem, köszönhetően a hosszú karoknak a 193 centihez, de, h ennyire nulla fejlődésem menjek át lassan 3 év alatt az már tényleg durva.

Jordan: bakker, ha tök lapos mellkasod lenne egy hozzá képest egész jó vállal és karral akkor ne mond már, h te nem agyalnál ezen  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 07. - 17:15:08
Érdekes ez a dolog, h mennyit edzünk egy izomra. Én a mellemmel vagyok így. Minden szépen módjával faszán fejlődik a mellem meg nulla a mai napig. Próbáltam én már a magas ismétlésszámot kis súllyal, kevés ismétlést nagy súllyal, heti 2x edzeni, több gyakorlatot egy napon vagy pont fordítva, de semmi pozitívat nem tapasztaltam eddig. Ami érdekes, h akármennyit edzek rá 3 napig majd szétakar szakadni az izomláztól. Mai napig nem jöttem rá, mi lehet a gond. Durrani faszán durran, de a fejlődés nulla.  :-\ Ötlet vagy tipp?

Üdv. a klubban.  ;D

Ismerős...  :'(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 07. - 17:16:44
Ha számít valamit én is most kezdek rájönni hogy simán túledzettem a karjaimat, azért nem fejlődnek.. Szerdán 1-1 gyakorlattal nyomattam meg bic/tric téren és sokkal jobban lereagálta (bedurranás, izomérzet, stb) mint mikor rommá edzem.. Érdekes ez  :-} Mondjuk diéta is van, üres is vagyok, lehet a regeneráció hagy némi kívánni valót maga után  :D

Ilyen tippet én is kaptam már, hogy próbáljam ki, hogy 1 izomcsoportra csak 1 gyakit csinálok egy edzésen belül, de vagy 10-12 sorozattal... Lehet, hogy majd én is megpróbálom ezt valamikor, már csak a változatosság kedvéért is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Május 07. - 17:18:15
Üdv. a klubban.  ;D
Okosabb megint nem lettem.  ;D Az a durva, h lövésem sincs már, h mit kellene kipróbálnom. Alapból kellett idő míg az izomérzetre ráéreztem, köszönhetően a hosszú karoknak a 193 centihez, de, h ennyire nulla fejlődésem menjek át lassan 3 év alatt az már tényleg durva.

Jordan: bakker, ha tök lapos mellkasod lenne egy hozzá képest egész jó vállal és karral akkor ne mond már, h te nem agyalnál ezen  ;D

En hala istennek genetikailag tokeletes vagyok, minden szempontbol!!!!  ;D ;D ;D En vagyok a legszebb, legokosabb, legizmosabb, legszalkasabb, legaranyosabb, es persze a legszerenyebb is.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Május 07. - 17:25:38
En hala istennek genetikailag tokeletes vagyok, minden szempontbol!!!!  ;D ;D ;D En vagyok a legszebb, legokosabb, legizmosabb, legszalkasabb, legaranyosabb, es persze a legszerenyebb is.  ;D
Jó tudni az ilyet, h én mekkora szar vagyok, de legalább mások genetikai csodák!  ;D ;D

Egyébként most a héttől kezdve visszaállok arra, h max. 3 gyakorlatot csinálok rá. A héten is sima fekvenyomás, 30fosok nyomás kézisúlyzóval és egy tárogatás volt gépen. Ugyanúgy durrantam mint ha szétgyilkoltam volna és az izomláz is ugyanakkora volt. Meglátjuk mi sül ki belőle!

Ja meg majd nem gondolok rá, csak arra, h Jordannek de könnyű!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 07. - 17:50:35
Most biztos sokan ki fognak akadni, de én akárhány embert láttam egykezessel fekvenyomni vagy ferdepadon nyomni, annak mind lapos volt a melle ::) Az viszi el az erőt, hogy felveszed, egyensúlyozol, stabilizálsz vállal. Ha rúddal nyomsz, akkor nincs ilyen probléma, csak kiveszed, stabilizálsz(kb fele annyit) és nyomod. Tudsz nagyobb súlyt használni, ami kell a növekedéshez.
Kell egy durva fekvenyomás, egy döntött pados nyomás(szerintem + és - irányba is kell variálni), és még valami a végére. Ha ettől nem nő, akkor nem az edzés a problémás, hanem a kaja vagy pihenés. Vagy átbaszott a díler ;D (ez már a 21. század magyarázata ;D )
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 07. - 17:52:45

Mi a véleményed a döntött fekvenyomást "szimuláló" gépekről? A Technogym (is) gyárt ilyet, hirtelen nem ugrik be a neve. Durrantja a mellet elég keményen...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 07. - 17:56:14

Az ami félig nyomó, félig tárogató mozgást csinál? Ha igen, akkor az elég durva, egyszer nyomtam olyanon. Nálunk nincsen, de ha lenne, akkor néha biztos használnám, ha meg bodys lennék, akkor állandóan, mert átfogóan dolgozza meg a mellet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 07. - 17:59:50

Nem, ez végülis egy döntött fekpadhoz hasonló, egyszerre is és felváltva is edzhető mindkét karral a mellizom. Teljes egészében a ferdepados nyomást szimulálja, csak itt nem tud az ember csalni. Képet próbáltam keresni, de nem találok.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 07. - 18:05:01
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 07. - 19:13:36
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.
Ezt chest press gépnek hívják.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 07. - 19:17:42
Én évek óta hiába edzem a bicepszemet, szar.
Tricepszet bármikor nagyon jól be tudom durrantani, de a bicepszemben az izomláz is ritka, tudom, nem feltétele a növekedésnek, de jelzés értéke van.
Valaki írta anno, hogy lehet ilyen idegi probléma, becsípődés, hogy egy adott izom nem reagál úgy, mint a többi, ha van ilyen, akkor nekem tuti van.

Miért, van olyan testrészed, ami reagál az edzésre?  ????...  ;D
Nem is tudom, most hogy mondod!  ????...
Mondjuk neked jó, legalább a fejed növekszik szépen!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 07. - 19:18:55

Én fejre gyúrok...az télen-nyáron látszódik.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 07. - 19:22:08
Én évek óta hiába edzem a bicepszemet, szar.
Tricepszet bármikor nagyon jól be tudom durrantani, de a bicepszemben az izomláz is ritka, tudom, nem feltétele a növekedésnek, de jelzés értéke van.
Valaki írta anno, hogy lehet ilyen idegi probléma, becsípődés, hogy egy adott izom nem reagál úgy, mint a többi, ha van ilyen, akkor nekem tuti van.

Vagy pl tapadasponti hiba. Kivitelezesi hiba. Ertem ezalatt azt, hogy valakinek a teljes ismetlesektol jon meg a fejlodes, valakinek meg csak a reszismetlesektol.  :-}
Nem tudom. Próbáltam már teljes tartományban dolgoztatni, vagy ahogy George is írta félismétlésekkel, mármint hogy úgy nem csinálja.
Próbáltam lassan, koncentrálva, könyökökkel szinte a testem előtt, kis súllyal, próbáltam nagy súllyal, kis lendülettel.
Pl. az egykezes bicepszet mostanában abszolút nem érzem, csináltam kis súllyal 14-16kg, csináltam (hozzám képest) nagy súllyal 24-26kg, amivel még szépen, nem lendítve meg tudok csinálni 8-10 ismétlést. Mostanában amit érzek, az a fordított scott pados bicepsz és múlt héten 21-eztem, az is jó volt. Lehet, hogy ezekkel beindul valami.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 07. - 19:30:47
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.

Ez nagyon fajin, nálunk sincs, de kecskeméten kipróbáltam, 3 körben nyomtunk ha jól emlékszem, és fasza gömbölyűre durrant a mellem tőle  @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 07. - 19:34:03
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.
Ezt chest press gépnek hívják.

Jaja, a kép fölé van írva nagybetűvel, szóval beugrott  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 07. - 19:34:44
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.

Ez nagyon fajin, nálunk sincs, de kecskeméten kipróbáltam, 3 körben nyomtunk ha jól emlékszem, és fasza gömbölyűre durrant a mellem tőle  @-o

Akkor továbbra sem veszem ki én sem a gyakorlatok közül, hasonló volt a tapasztalat.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 07. - 19:37:49
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.

Ez nagyon fajin, nálunk sincs, de kecskeméten kipróbáltam, 3 körben nyomtunk ha jól emlékszem, és fasza gömbölyűre durrant a mellem tőle  @-o

Akkor továbbra sem veszem ki én sem a gyakorlatok közül, hasonló volt a tapasztalat.

Szerintem ha lenne ilyen gépünk, sokat javítana azon, hogy nincs felső mellem  !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Május 07. - 19:41:12
Én évek óta hiába edzem a bicepszemet, szar.
Tricepszet bármikor nagyon jól be tudom durrantani, de a bicepszemben az izomláz is ritka, tudom, nem feltétele a növekedésnek, de jelzés értéke van.
Valaki írta anno, hogy lehet ilyen idegi probléma, becsípődés, hogy egy adott izom nem reagál úgy, mint a többi, ha van ilyen, akkor nekem tuti van.

Vagy pl tapadasponti hiba. Kivitelezesi hiba. Ertem ezalatt azt, hogy valakinek a teljes ismetlesektol jon meg a fejlodes, valakinek meg csak a reszismetlesektol.  :-}
Nem tudom. Próbáltam már teljes tartományban dolgoztatni, vagy ahogy George is írta félismétlésekkel, mármint hogy úgy nem csinálja.
Próbáltam lassan, koncentrálva, könyökökkel szinte a testem előtt, kis súllyal, próbáltam nagy súllyal, kis lendülettel.
Pl. az egykezes bicepszet mostanában abszolút nem érzem, csináltam kis súllyal 14-16kg, csináltam (hozzám képest) nagy súllyal 24-26kg, amivel még szépen, nem lendítve meg tudok csinálni 8-10 ismétlést. Mostanában amit érzek, az a fordított scott pados bicepsz és múlt héten 21-eztem, az is jó volt. Lehet, hogy ezekkel beindul valami.

Én is kínlódok a karjaimmal.
Mostanában úgy csinálom első gyakorlatnak veszek valami szabad súlyos dolgot./Franciarúd,Egyenesrúd,Kalapács,Beforgatós,Scott/
Itt egy bemelegítő sor után ami magas ismétléssel megy/15/ csinálok 3 nehéz sorozatot /6-8 ismétlés/

Aztán még két csigás gyakorlatot végzek mert azok nagyon jól bedurrantják és folyamatos terhelést adnak a bicepsznek.
/Térden megtámasztott könyökkel egy kézzel vagy kétkezes fogóval ülve , Felső csigás gyaki ami a dupla bicepsz pózt utánozza, Háton fekve alsó csigáról V fogóval/ Tudom kicsit Mátrixosnak hangzanak de úgy érzem megmozdult valami tőlük.
Akinek szarul fejlődnek a vasztók annak próbálkoznia kell és kísérletezgetni szerintem.
Ezek első két szettjét magasabb ismétléssel 12 az utolsót pedig 6 ismétléssel csinálom.

Tegyél majd egy próbát.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 07. - 19:45:26

Nekem ami biztos nagyon jól hozza a karokat az a baszott nagy súly, félismétlések a felső tartományban, és figyelek a csúcsösszehúzódásra, majd lassan engedem le  8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Május 07. - 19:54:28
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.

Nagyon allat! 2 honapja voltunk egy uj teremben, nyomtam egy ugyanilyenen, meg szinre is stimmel. Szo szerint hallottam, mikor kirepedt a mellemen a bor  :o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Május 07. - 19:55:44
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.

Nagyon allat! 2 honapja voltunk egy uj teremben, nyomtam egy ugyanilyenen, meg szinre is stimmel. Szo szerint hallottam, mikor kirepedt a mellemen a bor  :o

Neked vannak olyan terhességi csíkok a melleden?
Tiszta undi fúúúúúúj    ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Május 07. - 19:58:11
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.

Nagyon allat! 2 honapja voltunk egy uj teremben, nyomtam egy ugyanilyenen, meg szinre is stimmel. Szo szerint hallottam, mikor kirepedt a mellemen a bor  :o

Neked vannak olyan terhességi csíkok a melleden?
Tiszta undi fúúúúúúj    ;D

Van a seggemen is  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Május 07. - 20:07:39
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.

Nagyon allat! 2 honapja voltunk egy uj teremben, nyomtam egy ugyanilyenen, meg szinre is stimmel. Szo szerint hallottam, mikor kirepedt a mellemen a bor  :o

Neked vannak olyan terhességi csíkok a melleden?
Tiszta undi fúúúúúúj    ;D

nem is undi,vagány!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 07. - 20:13:09
Remélem nekem nem lesznek terhességi csíkok a mellemen... Az azt jelentené, hogy bekaptam a legyet!  @-o  :laugh: :laugh: :laugh:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Május 07. - 20:17:44
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.

Nagyon allat! 2 honapja voltunk egy uj teremben, nyomtam egy ugyanilyenen, meg szinre is stimmel. Szo szerint hallottam, mikor kirepedt a mellemen a bor  :o

Neked vannak olyan terhességi csíkok a melleden?
Tiszta undi fúúúúúúj    ;D

nem is undi,vagány!!

Akkor mostantól kihúzom magam úgy járok kelek majd az uCCán.  8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 07. - 20:31:26

Akkor mostantól kihúzom magam úgy járok kelek majd az uCCán.  8)

Aham...szóval te bekaptad!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Május 07. - 20:45:54
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.

Nagyon allat! 2 honapja voltunk egy uj teremben, nyomtam egy ugyanilyenen, meg szinre is stimmel. Szo szerint hallottam, mikor kirepedt a mellemen a bor  :o

Neked vannak olyan terhességi csíkok a melleden?
Tiszta undi fúúúúúúj    ;D

nem is undi,vagány!!

Akkor mostantól kihúzom magam úgy járok kelek majd az uCCán.  8)

Az egesz testem akkor tiszta vaganysag?  :o ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Május 07. - 20:50:03

én nem látok benne kivetnivalót  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 07. - 20:59:36

Most ám a kígyóját melengeted a kebleden...  :-}  ***)))  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Május 07. - 21:04:45

Petrám te hogy állsz a guggolással?Megy már a 200kila?? ))=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 07. - 21:34:53

Utoljára 115 ment kb vízszintesig, de abból 10... Nem tudom mernék-e 200 alá beállni...  :P
De te most kóstolgatsz, bébe?!   :-/-(-:  ***)))) :D :D :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Május 07. - 21:56:10
http://www.technogym.com/gb/viewdoc.asp?co_id=650&target=commercial

Ő az egyik. 2 fajta van.

Nagyon allat! 2 honapja voltunk egy uj teremben, nyomtam egy ugyanilyenen, meg szinre is stimmel. Szo szerint hallottam, mikor kirepedt a mellemen a bor  :o

Neked vannak olyan terhességi csíkok a melleden?
Tiszta undi fúúúúúúj    ;D

nem is undi,vagány!!

Akkor mostantól kihúzom magam úgy járok kelek majd az uCCán.  8)

Az egesz testem akkor tiszta vaganysag?  :o ;D

én nem látok benne kivetnivalót  ;)

Most ám a kígyóját melengeted a kebleden...  :-}  ***)))  ;D ;D ;D

De az egy nagyon rendes kigyo am!  >:D >:D >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 07. - 21:58:38

Persze, tekereg ahova akarjuk, mi?!...  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 07. - 22:58:03
Én évek óta hiába edzem a bicepszemet, szar.
Tricepszet bármikor nagyon jól be tudom durrantani, de a bicepszemben az izomláz is ritka, tudom, nem feltétele a növekedésnek, de jelzés értéke van.
Valaki írta anno, hogy lehet ilyen idegi probléma, becsípődés, hogy egy adott izom nem reagál úgy, mint a többi, ha van ilyen, akkor nekem tuti van.

Vagy pl tapadasponti hiba. Kivitelezesi hiba. Ertem ezalatt azt, hogy valakinek a teljes ismetlesektol jon meg a fejlodes, valakinek meg csak a reszismetlesektol.  :-}
Nem tudom. Próbáltam már teljes tartományban dolgoztatni, vagy ahogy George is írta félismétlésekkel, mármint hogy úgy nem csinálja.
Próbáltam lassan, koncentrálva, könyökökkel szinte a testem előtt, kis súllyal, próbáltam nagy súllyal, kis lendülettel.
Pl. az egykezes bicepszet mostanában abszolút nem érzem, csináltam kis súllyal 14-16kg, csináltam (hozzám képest) nagy súllyal 24-26kg, amivel még szépen, nem lendítve meg tudok csinálni 8-10 ismétlést. Mostanában amit érzek, az a fordított scott pados bicepsz és múlt héten 21-eztem, az is jó volt. Lehet, hogy ezekkel beindul valami.

Én is kínlódok a karjaimmal.
Mostanában úgy csinálom első gyakorlatnak veszek valami szabad súlyos dolgot./Franciarúd,Egyenesrúd,Kalapács,Beforgatós,Scott/
Itt egy bemelegítő sor után ami magas ismétléssel megy/15/ csinálok 3 nehéz sorozatot /6-8 ismétlés/

Aztán még két csigás gyakorlatot végzek mert azok nagyon jól bedurrantják és folyamatos terhelést adnak a bicepsznek.
/Térden megtámasztott könyökkel egy kézzel vagy kétkezes fogóval ülve , Felső csigás gyaki ami a dupla bicepsz pózt utánozza, Háton fekve alsó csigáról V fogóval/ Tudom kicsit Mátrixosnak hangzanak de úgy érzem megmozdult valami tőlük.
Akinek szarul fejlődnek a vasztók annak próbálkoznia kell és kísérletezgetni szerintem.
Ezek első két szettjét magasabb ismétléssel 12 az utolsót pedig 6 ismétléssel csinálom.

Tegyél majd egy próbát.
Kipróbálom ezt, de szerintem itt felső csigára gondolsz nem? A másik csigás gyakorlatot én szintén nem nagyon érzem, próbáltam kis súllyal, mintha semmit nem csinálnék, nagy súllyal meg a csigán nekem nehéz behúzni teljesen, átmeneti súlyt nem tudtam beállítani, vagy egyik, vagy másik eset jött elő. Ami még jó gyakorlat nekem, az alsó csigás kétkezes bicepsz, viszont nem szemben a csigával, hanem háttal, beállni teljesen a csigához, láb között átvenni a fogantyút és nagy súllyal húzni. Teljesen más terhelést ad, mintha szemben állnék a csigával, nem tudsz kicsit sem csalni.
Rachel, akkor én is nagyon vagány vagyok, mellnél és vállnál is van vagánycsíkom. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Május 08. - 06:23:42

Csinálok róla majd videót és megmutatom mire gondolok.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Május 08. - 15:41:59
Úgy rágózik mint Arnold  ;D

http://www.youtube.com/watch?v=D63iZ1keWN8&NR=1
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Május 09. - 12:00:22
Valaki segítsen már kideríteni hogy Roelly Winklaar milyen edzésfelosztásban dolgozik.  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 09. - 12:25:48
Valaki segítsen már kideríteni hogy Roelly Winklaar milyen edzésfelosztásban dolgozik.  :-){
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=1057.msg177446#msg177446

Jól emlékeztem, hogy volt már fent a fórumon ?:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Május 09. - 13:11:34
Valaki segítsen már kideríteni hogy Roelly Winklaar milyen edzésfelosztásban dolgozik.  :-){
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=1057.msg177446#msg177446

Jól emlékeztem, hogy volt már fent a fórumon ?:-)

Köszi hatalmas Ogre!!!!   :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 09. - 13:13:45
Valaki segítsen már kideríteni hogy Roelly Winklaar milyen edzésfelosztásban dolgozik.  :-){
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?topic=1057.msg177446#msg177446

Jól emlékeztem, hogy volt már fent a fórumon ?:-)

Köszi hatalmas Ogre!!!!   :-){
Ha így akarsz edzeni, akkor vigyél magaddal párnát-takarót a terembe ;D Ez olyan bentlakásos edzésterv :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Május 09. - 13:16:15
Valahogy sejtettem hogy ez lesz. Tavaly én a Kai Greene féle edzést próbáltam ki,már ami a párosításokat illeti.  ;D
Az érdekesség hogy Roelly a cigány,minimális eltéréssel de ugyanúgy edz mint Kai Greene.

Tehát őszre vagy Kai Greene vagy Roelly Winklaar leszek. Majd útközben eldöntöm.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 09. - 13:18:15
Valahogy sejtettem hogy ez lesz. Tavaly én a Kai Greene féle edzést próbáltam ki,már ami a párosításokat illeti.  ;D
Az érdekesség hogy Roelly a cigány,minimális eltéréssel de ugyanúgy edz mint Kai Greene.

Tehát őszre vagy Kai Greene vagy Roelly Winklaar leszek. Majd útközben eldöntöm.  ;D
****:))) Remélem megkapja ezt a becenevet ;D
Nincsenek nagy terveid akkor ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Május 09. - 13:20:43
Tehát őszre vagy Kai Greene vagy Roelly Winklaar leszek. Majd útközben eldöntöm.  ;D
***))))  R O S S Z    Ö T L E T...  
(http://www.getbig.com/boards/index.php?action=dlattach;topic=330055.0;attach=370916;image)
(http://i41.tinypic.com/149s1n6.jpg)
R O S S Z    Ö T L E T...    ***))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 09. - 13:22:14
Endre te beteg állat, megvolt ez a kép a gépen? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Május 09. - 13:23:10
Endre te beteg állat, megvolt ez a kép a gépen? ;D
Elhatárolódom.   :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 09. - 13:24:07
Endre te beteg állat, megvolt ez a kép a gépen? ;D
Elhatárolódom.   :D
Fujj ;D De a csajok meg mások most biztos örülnek neked ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Május 09. - 13:42:53
Endre te beteg állat, megvolt ez a kép a gépen? ;D
Elhatárolódom.   :D
Fujj ;D De a csajok meg mások most biztos örülnek neked ;D

tehát, akkor Endre az a "taperolós" a teremben? :laugh: :laugh:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Május 09. - 13:49:29
Csalódtam Endre!  ;D Pedig azthittem tisztes heteroszexuális testépítő vagy.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Május 09. - 15:28:31
Akkor javítanÁk: Endre az a tisztes taperolós heteroszexuális.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 09. - 15:32:01
Akkor javítanÁk: Endre az a tisztes taperolós heteroszexuális.  ;)
Tehát trendi :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Május 09. - 15:34:27
Akkor javítanÁk: Endre az a tisztes taperolós heteroszexuális.  ;)
Tehát trendi :D
:-!!!
Te meg mekkora vagy már! :o Dobjad csak fel az avatarodat... :-/-(-:
Ha leállamvizsgázok, én is megnövök?  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Május 09. - 15:41:04
Akkor javítanÁk: Endre az a tisztes taperolós heteroszexuális.  ;)
Tehát trendi :D

Komoly karok BASZOD!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 09. - 15:44:27
Akkor javítanÁk: Endre az a tisztes taperolós heteroszexuális.  ;)
Tehát trendi :D
:-!!!
Te meg mekkora vagy már! :o Dobjad csak fel az avatarodat... :-/-(-:
Ha leállamvizsgázok, én is megnövök?  ::)
Na jó  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 09. - 15:46:10
2009.vast.jpg -lebuktál, ez tavalyi ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 09. - 15:54:19
2009.vast.jpg -lebuktál, ez tavalyi ;D
nem tavalyi csak ha kiveszed a fényképezőből az elemet sokáig akkor mindig rossz dátumra áll be így át kell írogatni a képneveket mert a dátum miatt ha ugyanaz a név felülírja a régi képeket  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 09. - 17:08:01
Itt meg mi folyik? Nem vagyok fent 1-2 órát és ti ilyen képeket raktok fel, mint az a Kai-os?!...
Gusztustalan állatok!... ... ... ... ...  :-} ***))) :-)o-:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 09. - 17:09:11
Cressler... Na jó, téged megdicsérlek, jó képű vagy!... Mármint jó az új avatarod!  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 09. - 17:09:53
Meg te is feltolhatnád nagyban, Gabe! ...Vagy tán nem mered?!...  >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 09. - 17:11:02
Cressler szépen csöndben összegyűjti a tudást, aztán ez lesz belőle...mi meg csak itt pofázunk :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 09. - 17:13:02
Cressler szépen csöndben összegyűjti a tudást, aztán ez lesz belőle...mi meg csak itt pofázunk :D

Jah, te is csak itt gyíkoskodsz George, ahelyett hogy edzenél rendesen!  :angry:  !+"%  :laugh: :laugh: :laugh:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 09. - 17:20:56
Cressler... Na jó, téged megdicsérlek, jó képű vagy!... Mármint jó az új avatarod!  :D
köszi
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 09. - 17:22:46
Cressler szépen csöndben összegyűjti a tudást, aztán ez lesz belőle...mi meg csak itt pofázunk :D
  Hmmm :D A legnagyobb embertől jó ezt hallani  =/+'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 09. - 17:25:32
Meg te is feltolhatnád nagyban, Gabe! ...Vagy tán nem mered?!...  >:D
Nem is te lettél volna, ha ezt a postot másképp írod ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 09. - 17:27:18
Meg te is feltolhatnád nagyban, Gabe! ...Vagy tán nem mered?!...  >:D
Nem is te lettél volna, ha ezt a postot másképp írod ;D

Jólvan ne kéresd már magad, dobd fel!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 09. - 17:27:58
Meg te is feltolhatnád nagyban, Gabe! ...Vagy tán nem mered?!...  >:D
Nem is te lettél volna, ha ezt a postot másképp írod ;D

Jólvan ne kéresd már magad, dobd fel!  ;D
Csak utánad Teknőviking ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 09. - 17:28:45
Meg te is feltolhatnád nagyban, Gabe! ...Vagy tán nem mered?!...  >:D
Nem is te lettél volna, ha ezt a postot másképp írod ;D

Tudom! Maradok a jól bejáratott, kellemes egyéniségemnél...  !+"% ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 09. - 17:28:55
Meg te is feltolhatnád nagyban, Gabe! ...Vagy tán nem mered?!...  >:D
Nem is te lettél volna, ha ezt a postot másképp írod ;D

Jólvan ne kéresd már magad, dobd fel!  ;D
Csak utánad Teknőviking ;D

Az Én képem 1 sokat sejtető, semmit nem mutató kép. Msn-en jó képnek a puncik miatt(bár nincs msn-em) nem ide való.

Te viszont nyomd már fel, az zorall kép!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 09. - 17:38:37
Ennyire nincs tökötök berakni?!... Mármint a képet!  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 09. - 17:40:32
Ebben semmi zorall nincs, de itt van!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 09. - 17:43:03
Ebben semmi zorall nincs, de itt van!

Te ilyen kis cukipofi vagy Gabe?!...  :D Bezzeg amúgy...  ***))) >:D >:D >:D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 09. - 17:43:39
Ebben semmi zorall nincs, de itt van!

Jó masszív vagy  :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 09. - 17:43:59
Akkor javítanÁk: Endre az a tisztes taperolós heteroszexuális.  ;)
Tehát trendi :D
:-!!!
Te meg mekkora vagy már! :o Dobjad csak fel az avatarodat... :-/-(-:
Ha leállamvizsgázok, én is megnövök?  ::)
Ja egyébként igen, mert lesz egy csomó időd edzeni állam vizsga után persze ha nem találsz gyorsan munkát.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Május 09. - 17:44:49
N73-ad van?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 09. - 17:55:42
Cukipofa? ;D Ezt is ritkán hallom.
Masszívnak sem nevezném magam épp a 90-91kilómmal most, bár ahogy formálódok, nekem is azt mondják, hogy nőttem. :D De azért kösz!
Koxi te leszel az új Firstlady, aki figyel a részletekre! Igen, az egy N73-as, régi darab, de szeretem. Az E51 szarabb képet csinál.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 09. - 18:08:38
Cukipofa? ;D Ezt is ritkán hallom.
Masszívnak sem nevezném magam épp a 90-91kilómmal most, bár ahogy formálódok, nekem is azt mondják, hogy nőttem. :D De azért kösz!
Koxi te leszel az új Firstlady, aki figyel a részletekre! Igen, az egy N73-as, régi darab, de szeretem. Az E51 szarabb képet csinál.

Én is csak 94 vagyok  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Május 09. - 18:38:49
Kreszler is tiszta izmos 0o0o0  :o :o :o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 09. - 18:41:47
Kreszler is tiszta izmos 0o0o0  :o :o :o

jah baszki, van ott minden mint a búcsúban  :o  ****:))))))

Gabe milyen magas vagy a 91 kg-hoz? Fasza a kép!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 09. - 19:19:54
Kreszler is tiszta izmos 0o0o0  :o :o :o

jah baszki, van ott minden mint a búcsúban  :o  ****:))))))

Gabe milyen magas vagy a 91 kg-hoz? Fasza a kép!!
Cressler a csendes gyilkos. ;D
175cm vagyok, de ebből a súlyból még 5-6kilót le kell adni, hogy legyen valami forma is.
Persze nem ilyen Balu féle erekkel telefotosoppolt, de egy hozzém képest elfogadható!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 09. - 19:37:01
Most akkor írjam megint, hogy elkummantottam a tegnapi hátazást --) Holnap nem lógok, mert már mindenki izmosabb lesz nálam ***))))
Szép új állapotban lévő Gasp csuklóbandázs ****:)))))) nekem is venni kell már újat, mert kezdi megadni magát :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 09. - 19:52:35
Kreszler is tiszta izmos 0o0o0  :o :o :o
;D Köszi  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Május 09. - 23:51:13
Kreszler is tiszta izmos 0o0o0  :o :o :o
;D Köszi  ;D

jaja rakd fel nagyba :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 10. - 18:02:40

Gyanús kar, de igen durva.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 10. - 22:43:44
Kreszler is tiszta izmos 0o0o0  :o :o :o
;D Köszi  ;D

jaja rakd fel nagyba :D
Felraktam tegnap.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: lepke - 2010. Május 11. - 07:17:36
Sziasztok
Más topikot nem találta ahova beférne az írásom
Lassan belépek a 4X-esk táborába,és kezdődtek a bajok ITT fáj OTT fáj a pocak is megereszkedett.Ami még hozzájön a magas vérnyomás
Életemben nem jártam még edzőteremben,vagy már ne is menjek
Mit javasoltok
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 11. - 11:11:13
Sziasztok
Más topikot nem találta ahova beférne az írásom
Lassan belépek a 4X-esk táborába,és kezdődtek a bajok ITT fáj OTT fáj a pocak is megereszkedett.Ami még hozzájön a magas vérnyomás
Életemben nem jártam még edzőteremben,vagy már ne is menjek
Mit javasoltok

Menj, mindenképp. Apám 5x éves és még mindig aktívan sportol.
Ha lassan belépsz, gondolom még 3x vagy. Öregnek érzed magad? Hiba.
Kezdd úgy, mint minden más kezdő. Sok tanácsot találsz itt a fórumon, ha átböngészed. A vérnyomásod is helyre fog jönni (legalábbis rosszabb nem lesz a sporttól). Alapvetően kezdetnek a kajádat kell helyretenned, aztán szépen sorban a többi...de erről sokan sokat írtak már itt  ;)
 =/+'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 11. - 18:45:55
Egyéni tipp:
Én meg lehet hogy bepróbálkoznék az edzés utáni turmixba tenni ilyen ch port!
.... termék ...-jét tesztelem,és egész jól visszatölt!
Én spec. 50gr-ot teszek bele! De lehet neked 25is már jó lenne...

Es ebben bizony van igazsag!  ;) Es 50 sem artana, foleg hogy nem 60 kilos (Maszatrol  ;D ) van szo

Az edzés utáni CH kell végig. Egy nem versenyre készülő embernek felesleges csontra elvenni CH-t...azonnali izomvesztéssel jár. Inkább a kardiót nyomatnám jobban, több haszna lenne.
Áthoztam ide.
Szerintem az edzés utáni, edzés előtti és az ébredés utáni CH a legfontosabb. Ebben a sorrendben.
Én egyiket sem venném el teljesen, maximum a mennyiséget csökkenteném, de azt is inkább a reggeliben majd az edzés előttiben, legvégül az edzés utániban.
Ha mondjuk 100g CH-n vagy, akkor abból én 50-et meghagynék edzés utánra.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Május 11. - 19:34:46

Ehez azert hozzairnam, hogy edzes elott kozvetlen egyszeru ch nem igazan jo megoldas. Legalabbis nalam biztos nem. Insulin ingadozast okoz, ami tonkreteheti az edzest. Mindenkeppen masodiknak irnam a felkeles utani ch-t. Egyreszt hogy tolti az izmokat, masreszt oriasi szerepe van agymukodes szempontjabol.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 11. - 19:37:42

Én itt nem írtam, hogy milyen CH-ról van szó, egyértelmű, hogy a 3 időpont nem azonos típust igényel. Reggel és edzés előtt összetett, edzés után pedig gyors felszívódású.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Május 11. - 19:41:10
En csak kiegeszitettem, hogy ne legyen a kovetkezo kerdes majd hogy:

Akkor mennyi kristalycukrot kell megenni edzes elott?  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Május 11. - 19:42:17
En csak kiegeszitettem, hogy ne legyen a kovetkezo kerdes majd hogy:

Akkor mennyi kristalycukrot kell megenni edzes elott?  :D
Na akkor mos'má' mondd meg, hogy mennyit! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 11. - 21:57:02
En csak kiegeszitettem, hogy ne legyen a kovetkezo kerdes majd hogy:

Akkor mennyi kristalycukrot kell megenni edzes elott?  :D
Na akkor mos'má' mondd meg, hogy mennyit! ;D
12grammot  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 12. - 00:32:54
En csak kiegeszitettem, hogy ne legyen a kovetkezo kerdes majd hogy:

Akkor mennyi kristalycukrot kell megenni edzes elott?  :D
Na akkor mos'má' mondd meg, hogy mennyit! ;D
12grammot  :)

13g-ot, sajnos ezért nem fejlődsz  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 12. - 17:31:45
En csak kiegeszitettem, hogy ne legyen a kovetkezo kerdes majd hogy:

Akkor mennyi kristalycukrot kell megenni edzes elott?  :D
Na akkor mos'má' mondd meg, hogy mennyit! ;D
12grammot  :)

13g-ot, sajnos ezért nem fejlődsz  ;D
rosszul emlékeztem :D meg a 13 az veszélyes szám
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 12. - 20:31:48
En csak kiegeszitettem, hogy ne legyen a kovetkezo kerdes majd hogy:

Akkor mennyi kristalycukrot kell megenni edzes elott?  :D
Na akkor mos'má' mondd meg, hogy mennyit! ;D
12grammot  :)

13g-ot, sajnos ezért nem fejlődsz  ;D
rosszul emlékeztem :D meg a 13 az veszélyes szám

Igen, rendellenes izom megnagyobbodást okoz, hirtelen túl izmos leszel, és előre köszön a ronikólmen, meg ilyenek történnek tőle, nagyon oda kell figyelni  @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Május 13. - 19:55:32
Még 2,5 3 hónap és megkezdődik a felkészülés... =/+' ***)) :-Đ {-) :-oD :-/--
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Május 14. - 09:43:00
igazán jót tett ez az 1 hónapos pihi szuszi edzés nélkül...mert nem gyengültem le, sőt erősebb vagyok mint azelőtt  ))=/ tegnap már 30 kilóval(1x20x20kg, 2x20x25kg, 2x20x30kg) farizom gépeztem ;D úgy hogy most vagyok 45 kiló és ami számomra a legmeglepőbb, hogy nem esett össze a fenekem ez alatt az 1 hónap alatt és edzés után meg tök jól bedurrant  ;D  ;D aztán ami még tetszett az combfeszítő gép...nem is gondoltam, hogy nekem van izom a combomon...tök jól nézett ki ahogy 3 kis dudri látszódott a gyakorlat közben (én azelőtt nem csináltam ilyet!!új volt az élmény ;D) Rencsi, ha beköltözünk az albiba (talán jövő hét) akkor újra veled járok majd edzeni!!!Csak most Tétény esik útba...:-\ ne hari!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Május 14. - 09:55:32
45 kiló...bazd én szerintem általános iskola 3. osztályában voltam annyi...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Május 14. - 10:00:37
Sétálós kitörést csinálj...Attól lesz igazán kemény és kerek a feneked! ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Május 14. - 10:01:38
45 kiló...bazd én szerintem általános iskola 3. osztályában voltam annyi...

pff,én már 3.ban is több voltam :P
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Május 14. - 10:07:06
45 kiló...bazd én szerintem általános iskola 3. osztályában voltam annyi...

pff,én már 3.ban is több voltam :P
???
Biztos?
 ***)))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 14. - 10:08:47
45 kiló...bazd én szerintem általános iskola 3. osztályában voltam annyi...

pff,én már 3.ban is több voltam :P

Én is óviban és általános isk. 1-2-3.-ban voltam 45 kg alatt...   :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Május 14. - 10:12:51
45 kiló...bazd én szerintem általános iskola 3. osztályában voltam annyi...

pff,én már 3.ban is több voltam :P
???
Biztos?
 ***)))

nah jó lehet csak 25 voltam de hamar behoztam a lemardást  >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Május 14. - 10:16:49
Sétálós kitörést csinálj...Attól lesz igazán kemény és kerek a feneked! ;)
Renivel szoktunk, csak ebben a teremben nem igazán van hely... :-\ tele van dobálva gépekkel...de szoktam azért csak kb 5 oda 5 vissza fér ki...néztek is rám furán mikor először nekiálltam...:) múltkor annyit röhögtem lent volt 3 fickó elég dagik...nagy has...és egész végig cukkolták egymást, hogy ugorjon már le az amelyik épp nem gyúr egy sörért..meg hogy edzés után hova ülnek be sörözni...na mondom szépek vagytok.... ;D aztán hallottam, ahogy oltják egymást miközben csináltam a 40, labdás hasprést, hogy ez milyen egészségtelen amit csinálok... ;D  ;D idióták...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Május 14. - 10:17:53
Nekem csak az emlék van meg,hogy ált.isk.4.-ben az 50kg-s súlycsoportban birkóztam... @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Május 14. - 10:21:08
Nekem csak az emlék van meg,hogy ált.isk.4.-ben az 50kg-s súlycsoportban birkóztam... @-o
én 8.ban voltam életemben a legkövérebb 55 kiló...de aztán sokat kardióztam ;D és lement... ::) azóta nem sikerült 50 fölé mennem...de most hogy láttam a fürdőrucis képeimet majdnem elsírtam magam...kicsit olyan vagyok mint egy végstádiumos... :-\ úgyhogy mostantól csak kenyér és tészta pizza lesz a menü semmi rizs csirke mell  ;D (God tanácsára)  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 14. - 10:23:57
Nekem csak az emlék van meg,hogy ált.isk.4.-ben az 50kg-s súlycsoportban birkóztam... @-o
én 8.ban voltam életemben a legkövérebb 55 kiló...de aztán sokat kardióztam ;D és lement... ::) azóta nem sikerült 50 fölé mennem...de most hogy láttam a fürdőrucis képeimet majdnem elsírtam magam...kicsit olyan vagyok mint egy végstádiumos... :-\ úgyhogy mostantól csak kenyér és tészta pizza lesz a menü semmi rizs csirke mell  ;D (God tanácsára)  ;D

Én csak azt mondtam, mások ettől híznak (én is) nem azt hogy ezt egyed  ::) De a hízás az meglesz tőle tuti  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Május 14. - 10:34:03

Az a baj nekem olyan hiper gyors az anyagcserém, hogy nem hiszek ebben...de ha minden kötél szakad majd kérek tanácsot Maszattól...ő sem egy hízós fajta... ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 14. - 11:05:55
Urak, mivel/hogyan lehet felhozni a jobb tricepszemet? A bal sokkal erősebb és vaskosabb, pedig jobbos vagyok. Ez valami letapadt izom téma lehet? Vagy mifene?  ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Május 14. - 11:07:08
Urak, mivel/hogyan lehet felhozni a jobb tricepszemet? A bal sokkal erősebb és vaskosabb, pedig jobbos vagyok. Ez valami letapadt izom téma lehet? Vagy mifene?  ????...
Synthol... @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 14. - 11:08:20
Urak, mivel/hogyan lehet felhozni a jobb tricepszemet? A bal sokkal erősebb és vaskosabb, pedig jobbos vagyok. Ez valami letapadt izom téma lehet? Vagy mifene?  ????...
Synthol... @-o

Vagy implantátum. Valami maradandó köllene vérmérgezés nélkül.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 14. - 16:24:47
de ha minden kötél szakad majd kérek tanácsot Maszattól...ő sem egy hízós fajta... ;D

Dupladinamit egy kis undecylenate meg egy kevés napó

 ;D

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 14. - 16:45:33
Sosem tetszett Ronnie fizikuma, de itt még azért azt mondom odabaxós volt, nem kicsit!

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Május 14. - 17:34:38
Mai hátazás
Fordított fogásu evezés 40kgx15-60kgx15-80kgx12-90kgx8-100kgx6
Mellhezhúzás               45kgx12-65kgx12-75kgx10
Evezés szűken csigával  2x50kgx12-70kgx12
Szűkenmellhezhúzás      45kgx12-2x60kgx10 (asszem ;D)

Triszett-Áthúzás-nyakhozhuzós evezés:D-hátsóvállgép  3x12

Egész jóra sikeredett! @:-) :P
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: lepke - 2010. Május 14. - 19:43:24
Sziasztok
Más topikot nem találta ahova beférne az írásom
Lassan belépek a 4X-esk táborába,és kezdődtek a bajok ITT fáj OTT fáj a pocak is megereszkedett.Ami még hozzájön a magas vérnyomás
Életemben nem jártam még edzőteremben,vagy már ne is menjek
Mit javasoltok

Menj, mindenképp. Apám 5x éves és még mindig aktívan sportol.
Ha lassan belépsz, gondolom még 3x vagy. Öregnek érzed magad? Hiba.
Kezdd úgy, mint minden más kezdő. Sok tanácsot találsz itt a fórumon, ha átböngészed. A vérnyomásod is helyre fog jönni (legalábbis rosszabb nem lesz a sporttól). Alapvetően kezdetnek a kajádat kell helyretenned, aztán szépen sorban a többi...de erről sokan sokat írtak már itt  ;)
 =/+'
Köszönöm a gyors hozzászólást
akkor elkezdem az topikok átolvasását
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: lepke - 2010. Május 16. - 09:34:18
Erről van valakinek tapasztalat,vélemény
hogyan érdemes ezt használni

mod
Nektek hányszor kell leírni, hogy NEM RAKLÁMOZZUK MÁS GYÁRTÓK TERMÉKEIT?????????
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: lepke - 2010. Május 16. - 10:00:05
Bocsánat a hibáért
nem reklámozni akartam a terméket
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Május 16. - 15:21:07
Nézegetem magam a tükörben, lenyomtam pár "pózt" aztán elkezdtem szédülni! Mostanában többször előfordult ilyen, ez természetes!?  :-/--
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Május 16. - 15:26:39
Nézegetem magam a tükörben, lenyomtam pár "pózt" aztán elkezdtem szédülni! Mostanában többször előfordult ilyen, ez természetes!?  :-/--
hát ha szédületesen jó vagy akkor lehet... ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 16. - 15:27:30
Nézegetem magam a tükörben, lenyomtam pár "pózt" aztán elkezdtem szédülni! Mostanában többször előfordult ilyen, ez természetes!?  :-/--
hát ha szédületesen jó vagy akkor lehet... ;D
meg az ellenkező esetben is :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Május 16. - 15:29:09
Lehet az is bejátszik hogy kurva szar vagyok.  ;D ;D De most komolyan!?  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 16. - 15:32:57
Nézegetem magam a tükörben, lenyomtam pár "pózt" aztán elkezdtem szédülni! Mostanában többször előfordult ilyen, ez természetes!?  :-/--
hát ha szédületesen jó vagy akkor lehet... ;D

A tapasztalat, igaz José?!...   !+"% ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Május 16. - 15:36:36
Nézegetem magam a tükörben, lenyomtam pár "pózt" aztán elkezdtem szédülni! Mostanában többször előfordult ilyen, ez természetes!?  :-/--
hát ha szédületesen jó vagy akkor lehet... ;D

A tapasztalat, igaz José?!...   !+"% ;D ;D ;D
Jaja! 10ből 52es  8-)
Pedig a héten megint "szétterheltem" magam a 2 edzéssel ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Május 16. - 18:55:08
Lehet az is bejátszik hogy kurva szar vagyok.  ;D ;D De most komolyan!?  :)

vérnyomás?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Május 16. - 19:01:31
Lehet az is bejátszik hogy kurva szar vagyok.  ;D ;D De most komolyan!?  :)

vérnyomás?
123
70
Ezért is kérdeztem, mert kicsit izgulok hogy nem-e valami vérnyomás probléma, vércukor probléma előjelei lehetnek, bár ez még igy eléggé valószínűtlen, de jobb félni mint megijedni.  ;D :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 16. - 19:14:18
Nekem olyan problémám van,h  gyakorlatok után homályosan látok több mint 1 percig.

Leteszem a súlyt, és kb a következő gyakorlatot amikor kezdem akkorra tisztul ki a kép.  Az mitöl lehet?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 16. - 19:16:28
Nekem olyan problémám van,h  gyakorlatok után homályosan látok több mint 1 percig.

Leteszem a súlyt, és kb a következő gyakorlatot amikor kezdem akkorra tisztul ki a kép.  Az mitöl lehet?

Drog?  >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 16. - 19:18:08
nem, semmi ilyesmi. Komolyan kérdezem. Voltak régebben problémáim a szememmel és nem akarom,h esetleg elpattanjon benne 1 ér vagy akármi baja legyen.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 16. - 19:19:09
nem, semmi ilyesmi. Komolyan kérdezem. Voltak régebben problémáim a szememmel és nem akarom,h esetleg elpattanjon benne 1 ér vagy akármi baja legyen.

Nem hiszem, hogy ennek bármi köze lenne a szemedhez. Sőt..
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Május 16. - 19:20:24
Nekem olyan problémám van,h  gyakorlatok után homályosan látok több mint 1 percig.

Leteszem a súlyt, és kb a következő gyakorlatot amikor kezdem akkorra tisztul ki a kép.  Az mitöl lehet?

ezegy általános probléma. A kaját próbáld meg úgy időzíteni hogy bírjad. Szerintem ez lehet a baj, vércukor. Közbe nem szoktál valamit tolni? Mámint edzés közben.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. Május 16. - 19:20:53
Könnyen lehet hogy tul magas a vérnyomásod..
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Május 16. - 19:21:37
nem, semmi ilyesmi. Komolyan kérdezem. Voltak régebben problémáim a szememmel és nem akarom,h esetleg elpattanjon benne 1 ér vagy akármi baja legyen.

Van ilyen migrén is, ezt okozhatja túlhajszoltság, kimerültség. vagy vannak ilyen mellékhatások is  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 16. - 19:25:32
Edzés elött 50-60 percel minimum 100g rízs és 100-150 g csirke. Mindig ezt nyomom.
Közbe nem iszok semmi ch-t. Vérnyomásom alap helyzetben teljesen normális, vagy alacson. 110-120 között.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Május 16. - 19:33:12
Nekem is vannak ilyenek-ez pillanatnyi dolog-no para!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Május 16. - 19:34:21
Edzés elött 50-60 percel minimum 100g rízs és 100-150 g csirke. Mindig ezt nyomom és mindig 1 órával előtte.

Közbe nem nyomok semmit. Vérnyomásom alap helyzetben teljesen normális, vagy alacson. 110-120 között.

neked gyors az anyagcseréd. nemtom nem e kevés aza CH.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Május 16. - 19:35:28
Nekem is vannak ilyenek-ez pillanatnyi dolog-no para!

mint amikor ledadog az autó? annak is okavan Hopika! dehát ki vagyokén hogy tanácsokat osztogassak  --)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Május 16. - 19:39:19
Biztosan van oka-náalm biztos a CH és a vérnyomás együttes keveréke...de nem megyek a fanak tőle.Pici pihi és rendben van...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Május 16. - 19:42:40
Biztosan van oka-náalm biztos a CH és a vérnyomás együttes keveréke...de nem megyek a fanak tőle.Pici pihi és rendben van...

hátez nemis egy tragikus dolog. Szerintem ez már mindenkivel előfordult edzésen. Akivel nem, az csak parádézni megy le a terembe. Aki nem izzad le az edzés végére, az tuti nem edzett rendesen  ;D vagy kivan száradva  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 16. - 19:44:43
Biztosan van oka-náalm biztos a CH és a vérnyomás együttes keveréke...de nem megyek a fanak tőle.Pici pihi és rendben van...

hátez nemis egy tragikus dolog. Szerintem ez már mindenkivel előfordult edzésen. Akivel nem, az csak parádézni megy le a terembe. Aki nem izzad le az edzés végére, az tuti nem edzett rendesen  ;D vagy kivan száradva  ;D

Én nagyon ritkán izzadok. Csak akkor ha magas ismétlés számot nyomok éls fél perceket pihenek.

De ez,h leteszem a súly, már kezdeném a következő sorozatot csak még nem látok tisztán, ez zavaró.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Május 16. - 19:49:50
Segítséget kérek tőletek.

Egy kicsit előre gondolkodom,hogy majd nyár végén az Alri JW-hez (ez már megvan,a többi nem stimuláns kieggel együtt) mit kellene hozzátenni,mert tuti hogy amikor megvenném a kiszemelt portékát elfogy,bevonják vagy másra kell a pénz.
 
Tavaly Mass FX ment,de mintha nem lett volna a hatás az amit több beszámoló alapján vártam volna.Utólagos észrevétel alapján azért jó kis cucc volt.
De most mást szeretnék hozzátenni. Ami nálam tuti hogy működik az az MHP-T bomb2 mint tesztofokozó (önmagában+pct). Csak hát nem olvastam még hogy valaki ezzel kombinálta volna. Hülye ötlet? Ha igen miért? Esetleg sms-ben egy hozzáértő is leírná az összetevők hatását,és nem a nevet hanem a tartalmát nézném a doboznak.
köszönöm
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Május 16. - 19:55:53
Nekem olyan problémám van,h  gyakorlatok után homályosan látok több mint 1 percig.

Leteszem a súlyt, és na következő gyakorlatot amikor kezdem akkorra tisztul ki a kép.  Az mitöl lehet?

Ez nálam is probléma,de nem csak edzés közben. Én az alacsony vérnyomásomnak tanúsítom a dolgot, nekem valószínűleg ez okozza a problémát. :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 16. - 19:57:17
Nekem olyan problémám van,h  gyakorlatok után homályosan látok több mint 1 percig.

Leteszem a súlyt, és na következő gyakorlatot amikor kezdem akkorra tisztul ki a kép.  Az mitöl lehet?

Ez nálam is probléma,de nem csak edzés közben. Én az alacsony vérnyomásomnak tanúsítom a dolgot, nekem valószínűleg ez okozza a problémát. :-\

lehet nálam is ez a probléma. Nincs valami ötleted,h tudunk kicsit emelni 1más vérnyomásán?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: BarbieGigi - 2010. Május 16. - 19:57:52
Nekem olyan problémám van,h  gyakorlatok után homályosan látok több mint 1 percig.

Leteszem a súlyt, és na következő gyakorlatot amikor kezdem akkorra tisztul ki a kép.  Az mitöl lehet?

Ez nálam is probléma,de nem csak edzés közben. Én az alacsony vérnyomásomnak tanúsítom a dolgot, nekem valószínűleg ez okozza a problémát. :-\

lehet nálam is ez a probléma. Nincs valami ötleted,h tudunk kicsit emelni 1más vérnyomásán?  ;D

Nem szeretnék ötleteket adni. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Május 16. - 20:04:47
Én is kérdeznék.
A napi ch-ba mennyire számít a zöldség szénhidrátértéke? Gondolok itt brokkoli, paradicsom, retek, uborka, spárgára, esetleg paprikára.
 ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Május 16. - 20:07:12
Biztosan van oka-náalm biztos a CH és a vérnyomás együttes keveréke...de nem megyek a fanak tőle.Pici pihi és rendben van...

hátez nemis egy tragikus dolog. Szerintem ez már mindenkivel előfordult edzésen. Akivel nem, az csak parádézni megy le a terembe. Aki nem izzad le az edzés végére, az tuti nem edzett rendesen  ;D vagy kivan száradva  ;D

Én nagyon ritkán izzadok. Csak akkor ha magas ismétlés számot nyomok éls fél perceket pihenek.

De ez,h leteszem a súly, már kezdeném a következő sorozatot csak még nem látok tisztán, ez zavaró.

kivagy száradva  ;D ;D ezsembejutott eg ysztori.... ;D ecce a Renegade-ba hogyismondjam...nyomultunk és má annyira kellett csövelnem hogy nemtudtam. Kétszer is elmentem a wc-re, de csak ott álltam és semmi nemjött. Aki ott voltak csak lestek. Mondom a faszomba, elraktam és arra gondoltam ha majd jönni akar, jön....bár bevoltam mindenezve, szvsz ezé volt. Maszat, hasonló voltmá?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Május 16. - 20:08:14
Én is kérdeznék.
A napi ch-ba mennyire számít a zöldség szénhidrátértéke? Gondolok itt brokkoli, paradicsom, retek, uborka, spárgára, esetleg paprikára.
 ?:-/

attól függ tömegelsz vagy pucolsz.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Május 16. - 20:12:11
Én is kérdeznék.
A napi ch-ba mennyire számít a zöldség szénhidrátértéke? Gondolok itt brokkoli, paradicsom, retek, uborka, spárgára, esetleg paprikára.
 ?:-/

attól függ tömegelsz vagy pucolsz.  ;D
Miért? :o
Pucolás van.:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Május 16. - 20:21:21
én nem szoktam számolni és aztmeg nemtom mások számolják e, de lehet vannak olyanok akik beleszámolják.
100 grammban               fehérje-ch-zsír-energia
Zőccségek
Brokkoli    3.30   2.10   0.20   23.40
Brokkoli (fagyasztott)   4.00   2.00   0.40   29.00
Burgonya, nyári   2.50   18.40   0.20   88.00
Burgonya, téli   2.50   20.00   0.20   91.80
Burgonyakocka (fagyasztott)   1.90   14.70   0.10   69.00
Burgonyapürépor   8.40   80.00   0.70   369.00
Cékla       1.30   5.90   0.10   31.00
Csemegeuborka   0.60   2.60   0.10   59.00
Csiperke (szeletelt, fagyasztott)   2.30   1.40   0.10   16.00
Csiperkegomba   5.90   3.30   0.20   38.60
Cukkini     1.50   5.30   0.40   30.80
Cukkini (fagyasztott)   1.30   1.40   0.10   12.00
Fejes saláta   1.40   2.00   0.30   17.00
Fokhagyma   6.80   26.30   0.10   137.00
Gyöngyhagyma   1.20   8.30   0.10   38.90
Káposzta   1.60   5.70   0.20   31.00
Káposzta (savanyított)   1.10   3.40   0.20   20.00
Káposzta (vörös)   1.70   5.70   0.20   32.00
Karalábé   2.10   6.90   0.20   39.00
Karalábé (fagyasztott)   1.70   4.60   0.10   27.00
Karfiol      2.40   3.90   0.40   28.80
Kelbimbó   4.90   6.10   0.60   51.00
Kelkáposzta   3.60   4.30   0.30   34.30
Kínai kel   1.20   2.00   0.30   67.00
Kovászos uborka   0.70   1.90   0.20   13.00
Kukorica   4.70   23.60   1.60   131.00
Kukorica (morzsolt, fagyasztott)   6.70   17.10   0.40   102.00
Laskagomba   1.90   6.00   0.70   39.00
Laskagomba (konzerv)   1.70   5.80   0.60   37.00
Lilahagyma   1.20   8.30   0.10   38.90
Olivabogyó   0.20   6.50   21.90   223.90
Padlizsán   1.30   4.80   0.20   27.00
Paprika     1.20   3.00   0.30   19.50
Paprika (csípős, fagyasztott)   2.10   9.30   0.70   54.00
Paprika (piros, fagyasztott)   1.40   5.40   0.20   30.00
Paprika (sárga, fagyasztott)   1.40   4.70   0.10   27.00
Paprika (zöld, fagyasztott)   1.40   4.20   0.10   24.00
Paprika, pritamin   3.40   8.60   0.80   57.00
Paradicsom   1.00   4.00   0.20   21.80
Paradicsom (fagyasztott)   1.10   3.70   0.30   23.00
Paradicsom, sűrített   5.00   20.00   1.00   111.00
Paradicsompüré   5.00   20.00   1.00   109.00
Paraj (spenót)   2.30   1.80   0.30   20.00
Paraj (spenót, fagyasztott)   2.60   2.50   0.20   97.00
Petrezselyem zöldje   4.40   9.80   0.40   62.00
Petrezselyemgyökér   1.20   5.90   0.10   29.30
Póréhagyma   2.20   6.30   0.30   36.70
Póréhagyma (fagyasztott)   2.20   6.30   0.30   38.00
Retek       1.20   2.20   0.10   14.50
Sárgarépa   1.20   8.10   0.20   39.00
Sárgarépa (fagyasztott)   1.70   10.40   0.20   52.00
Snidling    2.20   6.30   0.30   36.70
Sóska      2.40   2.30   0.50   24.00
Sóska (fagyasztott)   1.50   0.40   0.20   10.00
Spárga     2.00   1.80   0.10   17.00
Sütőtök     1.50   16.50   0.60   80.00
Tök          1.10   6.10   0.10   31.00
Tök (gyalult, fagyasztott)   0.80   2.90   0.10   16.00
Uborka     1.00   1.70   0.10   11.70
Újhagyma   2.20   6.30   0.30   36.70
Vargánya   6.40   1.30   0.80   38.00
Vargánya (szárított)   38.30   31.50   1.80   303.00
Vegyes savanyúság   0.80   2.40   0.10   14.00
Vöröshagyma   1.20   8.30   0.10   38.90
Vöröshagyma (fagyasztott)   1.40   7.40   0.10   37.00
Zellergumó   1.40   5.00   0.30   28.30
Zöldsaláta   1.40   2.00   0.30   16.30
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Május 16. - 20:23:49

uhhh,köszönöm. Ezek egy része megvolt, csak a beleszámolás érdekel.:)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 18. - 19:56:51
Kíváncsi lennék a véleményetekre! Átszervezések, új időbeosztás, etc miatt átvariálnám egy kicsit "érdekesre" az edzéstervem.
Így nézne ki:

bi/tri - láb
váll - hát
mell (egyenlőre magában, mint felhozandó testrész, mellette kis vádli+has+apróságok)

Mennyire jó ez így?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Május 18. - 20:22:38
Én azt tenném a hét elejére, amit fel akarok hozni (a te esetedben a mellet). Tricepsz edzés hátráltathatja a váll edzésed, ha csinálsz nyomó gyakorlatokat. Váll edzés meg szintén negatív hatással lehet a melledzésedre. Szerintem. Mondjuk nem írtad hány naponta edzenél...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 18. - 20:25:38
Én azt tenném a hét elejére, amit fel akarok hozni (a te esetedben a mellet). Tricepsz edzés hátráltathatja a váll edzésed, ha csinálsz nyomó gyakorlatokat. Váll edzés meg szintén negatív hatással lehet a melledzésedre. Szerintem. Mondjuk nem írtad hány naponta edzenél...

A sorrendet ne nézd, nem abban a sorrendben írtam le, ahogy edzeni fogok, inkább a párosításokról érdekelnének a vélemények.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Május 19. - 01:17:40
Én személy szerint váll-hátat nem edzenék, hát-vállat talán. De egy ilyen edzés meg hány óra lenne? Hát az 5 gyakorlat, de 4 minimum. Váll: Nyomás,oldalemelés, előreemelés, döntött törzsű oldalemelés, meg egy kis csuklya és szerintem minimum 1óra 40percnél járunk...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 19. - 14:14:31
Én személy szerint váll-hátat nem edzenék, hát-vállat talán. De egy ilyen edzés meg hány óra lenne? Hát az 5 gyakorlat, de 4 minimum. Váll: Nyomás,oldalemelés, előreemelés, döntött törzsű oldalemelés, meg egy kis csuklya és szerintem minimum 1óra 40percnél járunk...

Nem lenne az olyan hosszú. Hátra 3-4 gyakorlatot végzek, köszönhetően a rendkívül jó gépekkel fölszerelt teremnek. Vállra nyomás, oldalemelés, csuklya. Előreemelést nem szoktam, mert a vállam legelső része fejlődik a legintenzívebben.
Ja és a másik, pihenni NAGYON keveset szoktam közben, pörgős edzéseket nyomok  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Május 19. - 20:49:27
Esténként 500mg L-Arginine kidobott pénz (akár diétában? ), vagy hosszútávon azért jól jön?

 ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Május 19. - 21:56:26
Én személy szerint váll-hátat nem edzenék, hát-vállat talán. De egy ilyen edzés meg hány óra lenne? Hát az 5 gyakorlat, de 4 minimum. Váll: Nyomás,oldalemelés, előreemelés, döntött törzsű oldalemelés, meg egy kis csuklya és szerintem minimum 1óra 40percnél járunk...
:o :o neked ennyi ideig tartana???  nameg, nyomás-oldalemelés egymás után? én pőlő a csukját van hogy vállal és van amikor háttal edzem. Nameg ezt magadnak fogod érezni hogy mit mivel bírsz! mindenkinek úgyis más fasza, mindenki mást fog mondani, tapasztalatokat hogy mi volt jó vagy mi szar. Lehet tudományoskodni hogy az alapgyaksi meg ezt ez után meg persze....alap kell legyen, aztán ami neked bejön. A sorrend meg úgyis kialakul, amin én pölö változtatni szoktam.......mert hozzászoksz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 19. - 22:07:59

Akkor a holnap a reform napja lesz!  @:-)

 ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Május 20. - 02:58:14
Én személy szerint váll-hátat nem edzenék, hát-vállat talán. De egy ilyen edzés meg hány óra lenne? Hát az 5 gyakorlat, de 4 minimum. Váll: Nyomás,oldalemelés, előreemelés, döntött törzsű oldalemelés, meg egy kis csuklya és szerintem minimum 1óra 40percnél járunk...
:o :o neked ennyi ideig tartana???  nameg, nyomás-oldalemelés egymás után? én pőlő a csukját van hogy vállal és van amikor háttal edzem. Nameg ezt magadnak fogod érezni hogy mit mivel bírsz! mindenkinek úgyis más fasza, mindenki mást fog mondani, tapasztalatokat hogy mi volt jó vagy mi szar. Lehet tudományoskodni hogy az alapgyaksi meg ezt ez után meg persze....alap kell legyen, aztán ami neked bejön. A sorrend meg úgyis kialakul, amin én pölö változtatni szoktam.......mert hozzászoksz.

Jah, változtatásra mindig szükség van. Egyéni eltérések is vannak. nálam a hátedzés 5 gyakorlat. Abból kettő-három nagysúlyos (evezések, felhúzás) amiben nagyon elfáradok. Nekem ez egy vállal simán lenne 1:40 :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 20. - 09:13:07
Esténként 500mg L-Arginine kidobott pénz (akár diétában? ), vagy hosszútávon azért jól jön?

 ?:-/
Ornitinnel együtt jobb lenne. Túl sok GH emelkedést ne várj, viszont nagyon jó bedurranás lesz az edzésen. Mondjuk ez a GH emelkedés dolog nem tudományos alapon bizonyított a részemről, nálad lehet, hogy lefekszel, aztán reggelre Arnold leszel nyaktól lefelé :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Május 20. - 19:04:17
Kérdés:
Tudjátok(a többség biztos) mi volt a derekammal/gerincemmel...
Szerintetek el lehetne kezdeni hasazni lassan?
Lehet jót tenne,de lehet a gerincemnek nem használna.
 ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 20. - 19:54:41
Kérdés:
Tudjátok(a többség biztos) mi volt a derekammal/gerincemmel...
Szerintetek el lehetne kezdeni hasazni lassan?
Lehet jót tenne,de lehet a gerincemnek nem használna.
 ?:-/
Hanyatt fekve lábnyújtás előre - vágod mit akarok :D De sem lábemelést, sem felülést/hasprést nem erőltetnék egyenlőre, hacsak nem valami ultramodern wellnesben vagy, és vannak ilyen fél gumilabda deréktámaszos szipi-szupi hasgépek ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Május 20. - 20:56:13

A fitballos - wellness és egyéb szipi - szupi dolgokról talán Tüncitől kéne tanácsot kérni...  ***)))  ;D ;D ;D  >:D
Mrs. Greg Valentino  !+"%  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Május 20. - 21:48:50
Értem Ogre-kipróbálom.
Yeti te egy állat vagy... @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Május 20. - 22:10:31
Értem Ogre-kipróbálom.
Yeti te egy állat vagy... @:-)
Bevallom őszintén, ezt, egy nevét elhallgatni akaró személy küldte privátban, hogyha lenne mersze, akkor ezt írná be GeorgeTheOgre válaszára. Rólam meg úgy is tudja mindenki, hogy beírom!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 23. - 12:41:24
A mai lábedzésem

Guggolás
70x12
90x12
120x12
140x10
160x10
180x6
200x4

Lábtolás
240x4x20

Merevlábas felhúzás
4x12

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 23. - 12:49:22
A mai lábedzésem

Guggolás
70x12
90x12
120x12
140x10
160x10
180x6
200x4

Lábtolás
240x4x20

Merevlábas felhúzás
4x12

Az igen!!! :-)!
Dobhatnál fel képet a csülkökről!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 23. - 19:41:52
A mai lábedzésem

Guggolás
70x12
90x12
120x12
140x10
160x10
180x6
200x4

Lábtolás
240x4x20

Merevlábas felhúzás
4x12

Az igen!!! :-)!
Dobhatnál fel képet a csülkökről!
majd dobok vmikor
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. Május 25. - 16:21:51
Arra lennék kiváncsi ,hogy ki mennyire erős felhúzásban!Nem szériáról van szó,hanem a legnagyobb súlyt amit felhúztál!! =/+'

Várom a válaszokat! >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Május 25. - 16:30:43
Arra lennék kiváncsi ,hogy ki mennyire erős felhúzásban!Nem szériáról van szó,hanem a legnagyobb súlyt amit felhúztál!! =/+'

Várom a válaszokat! >:D
90 kg ****) ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. Május 25. - 16:33:22
Arra lennék kiváncsi ,hogy ki mennyire erős felhúzásban!Nem szériáról van szó,hanem a legnagyobb súlyt amit felhúztál!! =/+'

Várom a válaszokat! >:D
90 kg ****) ;D

Az is vmi ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Május 25. - 16:35:28
120kg*12*3  volt a csúcs. Egy ismétlést életemben nem néztem.  ;D ;D
Na jó, leülök, a kutya nem kérdezte.  :-X  :) ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. Május 25. - 16:43:52
120kg*12*3  volt a csúcs. Egy ismétlést életemben nem néztem.  ;D ;D
Na jó, leülök, a kutya nem kérdezte.  :-X  :) ;)

Illene egy csúcsot nézned..!!! Sztem a 140-150kg benned van! 8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2010. Május 25. - 17:27:38
270
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 25. - 18:22:49
Én is csak úgy tudom írni, amit edzésen csináltam az 5. sorozatban, s az 4x 114 kg volt... (Előtte volt 12x 60 kg, 12x 80 kg, 10x 94 kg, 10x 108 kg.)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Május 25. - 18:49:09
120kg*12*3  volt a csúcs. Egy ismétlést életemben nem néztem.  ;D ;D
Na jó, leülök, a kutya nem kérdezte.  :-X  :) ;)

Illene egy csúcsot nézned..!!! Sztem a 140-150kg benned van! 8)
Felhúznám, aztán hordágyon vinnének ki a teremből.  ;D Féltem a derekam, mert fájós.  :)  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Május 25. - 19:01:56
120kg*12*3  volt a csúcs. Egy ismétlést életemben nem néztem.  ;D ;D
Na jó, leülök, a kutya nem kérdezte.  :-X  :) ;)

Illene egy csúcsot nézned..!!! Sztem a 140-150kg benned van! 8)
Felhúznám, aztán hordágyon vinnének ki a teremből.  ;D Féltem a derekam, mert fájós.  :)  ;)

komoly erőben vagy 16 évesen!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 25. - 19:06:31
120kg*12*3  volt a csúcs. Egy ismétlést életemben nem néztem.  ;D ;D
Na jó, leülök, a kutya nem kérdezte.  :-X  :) ;)

Illene egy csúcsot nézned..!!! Sztem a 140-150kg benned van! 8)
Felhúznám, aztán hordágyon vinnének ki a teremből.  ;D Féltem a derekam, mert fájós.  :)  ;)

komoly erőben vagy 16 évesen!!!

Látszik az avatarján is, hogy egész jó formában van...  :laugh:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Május 25. - 19:24:21
120kg*12*3  volt a csúcs. Egy ismétlést életemben nem néztem.  ;D ;D
Na jó, leülök, a kutya nem kérdezte.  :-X  :) ;)

Illene egy csúcsot nézned..!!! Sztem a 140-150kg benned van! 8)
Felhúznám, aztán hordágyon vinnének ki a teremből.  ;D Féltem a derekam, mert fájós.  :)  ;)

komoly erőben vagy 16 évesen!!!
16!? Januárban töltöttem a 15-t.  ;D ;D Igaz, a diszkóban 18 voltam aztán kiröhögtek hogy miért mondom magam olyan fiatalnak.  ****:))) ****:)))
Ja és köszi, de szerintem nem kifejezetten hatalmas eredmény. Jó-jó, de lehetne jobb is.  ;) ;)  :violinplay3:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Május 25. - 19:34:09

ne menj diszkóba! tönkreteszi az életed :D Nézd meg a Masztit :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 25. - 19:37:08
Arra lennék kiváncsi ,hogy ki mennyire erős felhúzásban!Nem szériáról van szó,hanem a legnagyobb súlyt amit felhúztál!! =/+'

Várom a válaszokat! >:D

Soha nem csináltam, egyszer mutattam Lacikának ősszel, akkor a 120 elég könnyen ment.. Azóta se próbáltam, nem is akarom  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 25. - 19:37:08
120kg*12*3  volt a csúcs. Egy ismétlést életemben nem néztem.  ;D ;D
Na jó, leülök, a kutya nem kérdezte.  :-X  :) ;)

Illene egy csúcsot nézned..!!! Sztem a 140-150kg benned van! 8)
Felhúznám, aztán hordágyon vinnének ki a teremből.  ;D Féltem a derekam, mert fájós.  :)  ;)

komoly erőben vagy 16 évesen!!!
16!? Januárban töltöttem a 15-t.  ;D ;D Igaz, a diszkóban 18 voltam aztán kiröhögtek hogy miért mondom magam olyan fiatalnak.  ****:))) ****:)))
Ja és köszi, de szerintem nem kifejezetten hatalmas eredmény. Jó-jó, de lehetne jobb is.  ;) ;)  :violinplay3:

ne menj diszkóba! tönkreteszi az életed :D Nézd meg a Masztit :D

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 25. - 19:46:34
elmész a picsába, Te alkoholista pmilller  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Május 25. - 19:47:13
elmész a picsába, Te alkoholista pmilller  ;D

ha csak ennyi lenne.... :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Május 25. - 19:56:38
270
Szégyődd magad hogy ilyen erős vagy.  ***))))  :-){ :-){ :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Május 25. - 20:29:41
270
Szégyődd magad hogy ilyen erős vagy.  ***))))  :-){ :-){ :-){
és ha jól emlékszem annyira sokkal nem is idpsebb nálad. ;) talán 18-19 körül van Norbi.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Május 25. - 20:49:40
180
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. Május 25. - 21:13:17
Nah srácok azért alakul ez!!  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 25. - 21:16:27
150  --)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 25. - 21:18:00
kb másfél éve csináltam felhúzást akkor 215 ment, általában a guggolós max súlyommal 4-5 felhúzást tudok végezni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Május 28. - 08:41:17
Köszi Rencsi az edzést!Már nagyon hiányoztál!!Vagyis azt hittem, amíg be nem görcsölt a combom miattad  ))=/ azt hittem megenyhültél, de még mindig nagyon szadista vagy!!! Jók voltak az új gyaksik is, csak azt nem tudom, miért fájt a jobb térdem a dobogós kitörésnél...amikor a jobb lábam volt hátul... :-\ na mindegy majd megedződöm, várom már a keddi edzést Robival!  =/+' Remélem kíméletesebb lesz nálad.. >:D már megint mit felejtettem el lenyújtani? hát a vádlimat olyan görcsben van....  ˝=/ a combom csak nyomásra fáj, úgyhogy ma nincs tipitapi.. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rencsi - 2010. Május 28. - 09:56:17

Nincs mit köszönnöd!  ;) A combod begörcsölése a lenyújtás elmaradása miatt is lehet, mert előtte rendesen bemelegítettünk. (Mit csináltál, miután mondtad, hogy "Most megyek lenyújtani"...?  ***)))  :D ) Én szadista? Na, majd akkor kedden megtudod, hogy ki a szadista, Robi engem nagyon megszenvedtetett, de hát a cél miatt megéri. :D Az izomláz, meg a kihagyott idő miatt is lehet, örülök, h rendbe jöttél és újra tudsz edzeni. :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Május 28. - 10:05:58

Nem a combomat lenyújtottam rendesen az most nem görcsöl csak fáj ha megnyomom....az közben görcsölt hehe ahogy csináltuk a kitörést...de reggel kb negyed órát nézegettem magam a fürdőben a tükörben...haha olyan kis peckesen állt mindenem  ;D  ;) szeretek edzés után felkelni... ilyenkor jobb csajnak látom magam...mikor nem remeg semmim hehe hanem kemény...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 28. - 16:49:48
Nyáron átállok bicepsznél az egyenes rúdra. Az utóbbi időben egyre jobban foglalkoztat a gondolat, hogy legyen normális külső feje is a bicepszemnek ;D meg egy kis karizom se ártana, szóval ez lesz állva is, meg Scott-padon is. Ma már ezzel ment az edzés, egész jó volt, sokkal durvábban bedurrant tőle mint a franciarúddal, igaz, csak 80-ig bírtam felmenni, de azzal szépen mentek az ismétlések. Kicsit most összement, viszont sokat javult az összkép, de asszem kénytelen vagyok nyáron beérni egy bedurrant 53-assal :'(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Május 28. - 17:02:06

"Nyáron átállok bicepsznél az egyenes rúdra"
 /:-) mindig ezzel kezdem a kar edzést ;)
 =/+' 53-assal meg elég égő leszel azért ;D
én a 45-ösömmel akkor ki sem megyek az utcára ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 28. - 17:28:59
Jó nektek, hogy bírja a csuklótok az egyenes rudat.... :'(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Május 28. - 17:33:18
Jó nektek, hogy bírja a csuklótok az egyenes rudat.... :'(

kb 3éve kezdem ezzel a kar edzést, azért beleerősödik a csukló is fokozatos terhelés mellett
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 28. - 17:38:23
Jó nektek, hogy bírja a csuklótok az egyenes rudat.... :'(

kb 3éve kezdem ezzel a kar edzést, azért beleerősödik a csukló is fokozatos terhelés mellett

Hja, de nekem volt egy komoly balesetem vele. Sajnos sosem lesz már a régi. Majd be sz@rok egy rudas bicepsz után.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Május 28. - 17:56:56
Nyáron átállok bicepsznél az egyenes rúdra. Az utóbbi időben egyre jobban foglalkoztat a gondolat, hogy legyen normális külső feje is a bicepszemnek ;D meg egy kis karizom se ártana, szóval ez lesz állva is, meg Scott-padon is. Ma már ezzel ment az edzés, egész jó volt, sokkal durvábban bedurrant tőle mint a franciarúddal, igaz, csak 80-ig bírtam felmenni, de azzal szépen mentek az ismétlések. Kicsit most összement, viszont sokat javult az összkép, de asszem kénytelen vagyok nyáron beérni egy bedurrant 53-assal :'(
Mi lesz a tricepsszel?
Cutler az Undisputed-ben azt mondja, hogy a legjobb gyakorlat rá a szűkennyomás. Csinál homlokraengedést is, de csak baba súlyokkal pumpál...
Már annyiszor írtad, hogy "javul az összkép", hogy ősszel benevezlek valamelyik badi versenyre.  >:D    ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 28. - 19:12:34

Tricepszre ma csináltam egykezes súllyal homlokraengedést, a szűknyomás az nagyon nem jó a csuklómnak.
Már a legutóbbi Kai Greene-s képed is gyanús volt, most meg megint felhozod, hogy megnéznél borotvált testtel, lekenve, egy szál gatyában a színpadon, ahogy egy rakás másik faszival együtt izzadok --) Kösz, inkább kihagyom ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Május 28. - 20:03:57
Nem kell besértődni akárhányszor, amikor felemlegetem (itt úgy mondják: fölömlegetöm), hogy gyenge a tricepszed.  ))=/

It's only gay, if you want it to be.  :-p

 :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Május 29. - 09:58:10
Nem akartam linkelgetni,de most nézem Lesukov offszezon diétját.

Nem akartam reklámozni így a nem odaillő részeket kitörlöm. Elnézést!  :-){

My off-season nutrition plan

Time Food and Supplements
08:30 directly after waking up Amino
09:30 oats, egg white 8 + 2 egg yolk,
11:00 Amino
11:30 pre workout ..................
12:00 intra workout ..................
13:30 post workout ................... + bread with meat
15:00 cottage cheese, bread, meat, yogurt
17:00 fish, rice, vegetables
18:30 Amino 
20:00 turkey breast, rice, fruits
22:00 cottage cheese, oats
23:00 Casein
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 29. - 10:22:58

Joghurt?  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 29. - 10:38:57
Ja, hogy olyan is van, hogy off szezon diéta?!... Ok...  --)

Mod.: Mondjuk én akaratlanul is azt csinálom...  !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Május 29. - 11:01:01
Joghurt? Miért ne? Jót tesz az emésztésnek. Énis be szoktam rakni csak épp kefírt. ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 29. - 11:22:59
Joghurt? Miért ne? Jót tesz az emésztésnek. Énis be szoktam rakni csak épp kefírt. ;)

Akkor én nagyon spártai diétán vagyok...ettem 2 kanál kefírt tegnap és lelkiismeretfurdalásom lett..  :-\
Mondjuk 126-ról már 113-ra "műtöttem le" magamról a zsírt.  ***)))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Május 29. - 11:23:19
Én inkább a sok kenyéren vagyok meglepődve. Mondjuk nincs odaírva, hogy milyen kenyér  :violinplay3:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 29. - 11:24:03
Én inkább a sok kenyéren vagyok meglepődve. Mondjuk nincs odaírva, hogy milyen kenyér  :violinplay3:

Biztos valami fekete, ehetetlen borzalom. A napokban ettem ilyet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Május 29. - 18:06:23
 =/+' azért Lesukov alap-anyagcsere sebessége felérhet a mi munka anyagcserénk sebességével
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 29. - 18:19:32
Nem értem én ezt....több, mint 13kg minusz. Hasamon alig van már zsír, sőt gyakorlatilag mindenhol egyformán vesztem. A mellemről meg az istennek nem akar megmoccanni. Ez is genetika? Tele van a faxom vele...  :-/-
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Május 29. - 18:25:37
A mai napon két hét után végre lejutottam edzeni, úgyhogy nagyon jó érzés most itt fáradtan ülni a gép előtt. Nagyon hiányzott már, szinte majd meghülyültem. Ez a tetves vizsgaidőszak, plusz meló nagyon elveszi az időt az edzéstől, de már csak pár hét és újra lesz időm normálisan edzeni.
Az edzésről annyit, h nagyon jól sikerült, próbáltam átmozgatni mindenem. Ami számomra rejtély, hogy fekve megnyomtam életem eddigi legjobbját, ráadásul plusz 10kilóval és ugyanúgy 10 ismétléssel. Ha ezt nekem megmagyarázza valaki akkor annak örülnék  ;D Jó pár hónapja szenvedek, h átlépjek ezen a holtponton és rendesen leakadtam, hogy egy edzés szempontjából ilyen szar időszakban, két hét edzés nélkül érem ezt el. Na mindegy feldobtam a napom rendesen!  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2010. Május 29. - 18:29:41
Balic regenerálódott rendesen az izom...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Május 29. - 18:41:08
Furcsa mert nem éreztem magam túledzettnek, de más meg nem nagyon jöhet szóba.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 30. - 10:27:09
Nem értem én ezt....több, mint 13kg minusz. Hasamon alig van már zsír, sőt gyakorlatilag mindenhol egyformán vesztem. A mellemről meg az istennek nem akar megmoccanni. Ez is genetika? Tele van a faxom vele...  :-/-

Nálam -14, és csecsen és hason még mindig van  ????... Jájj  !+"%  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 30. - 10:36:34
Nem értem én ezt....több, mint 13kg minusz. Hasamon alig van már zsír, sőt gyakorlatilag mindenhol egyformán vesztem. A mellemről meg az istennek nem akar megmoccanni. Ez is genetika? Tele van a faxom vele...  :-/-

Nálam -14, és csecsen és hason még mindig van  ????... Jájj  !+"%  ;D

14kg-ot lepattintottál már? Az kemény.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 30. - 12:05:02
Nem értem én ezt....több, mint 13kg minusz. Hasamon alig van már zsír, sőt gyakorlatilag mindenhol egyformán vesztem. A mellemről meg az istennek nem akar megmoccanni. Ez is genetika? Tele van a faxom vele...  :-/-

Nálam -14, és csecsen és hason még mindig van  ????... Jájj  !+"%  ;D

Akkor vagy zsírleszívás vagy csecsemőotthonban karitatív munka.  ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Május 30. - 12:08:05
Wazzeg koma ment egy privát! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 30. - 12:27:24
Wazzeg koma ment egy privát! ;D

Ment válasz is  8-)

Balu: jaja, 14kg minusz eddig, egyedül a hasam aljával nem vagyok kibékülve, amúgy nagyon tetszik amit látok. Már lassan elérem a ti tömegelős tzs%-otokat  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 30. - 12:29:06
Wazzeg koma ment egy privát! ;D

Ment válasz is  8-)

Balu: jaja, 14kg minusz eddig, egyedül a hasam aljával nem vagyok kibékülve, amúgy nagyon tetszik amit látok. Már lassan elérem a ti tömegelős tzs%-otokat  ;D ;D ;D

Az én tömelegős malaczsír%-om elég magas sajnos. Tegnap a vacsi pizza volt somlóis palacsintával...gondolhatod.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 30. - 12:30:00
Wazzeg koma ment egy privát! ;D

Ment válasz is  8-)

Balu: jaja, 14kg minusz eddig, egyedül a hasam aljával nem vagyok kibékülve, amúgy nagyon tetszik amit látok. Már lassan elérem a ti tömegelős tzs%-otokat  ;D ;D ;D

God megy valami "zsírégető" is vagy tiszta kaja + kardio only?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 30. - 12:31:44
Wazzeg koma ment egy privát! ;D

Ment válasz is  8-)

Balu: jaja, 14kg minusz eddig, egyedül a hasam aljával nem vagyok kibékülve, amúgy nagyon tetszik amit látok. Már lassan elérem a ti tömegelős tzs%-otokat  ;D ;D ;D

Az én tömelegős malaczsír%-om elég magas sajnos. Tegnap a vacsi pizza volt somlóis palacsintával...gondolhatod.  ;D

Hogy rohadnál meg  ;-oo-;
Pénteken bevallom este én is benyomtam egy nagy pizzát, családiasan rendeltünk, jó kis csípős szósszal, nem bírtam ellenállni. A végeredmény: reggel baszott fasza has, kőkemény izmok  ::) Ne kérdezd mi a magyarázat.. Többet kell pizzázni  @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 30. - 12:32:32
Wazzeg koma ment egy privát! ;D

Ment válasz is  8-)

Balu: jaja, 14kg minusz eddig, egyedül a hasam aljával nem vagyok kibékülve, amúgy nagyon tetszik amit látok. Már lassan elérem a ti tömegelős tzs%-otokat  ;D ;D ;D

God megy valami "zsírégető" is vagy tiszta kaja + kardio only?

L-karnitin+króm megy csak, illetve egy másik cég zsírégetője  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 30. - 12:33:13
Wazzeg koma ment egy privát! ;D

Ment válasz is  8-)

Balu: jaja, 14kg minusz eddig, egyedül a hasam aljával nem vagyok kibékülve, amúgy nagyon tetszik amit látok. Már lassan elérem a ti tömegelős tzs%-otokat  ;D ;D ;D

God megy valami "zsírégető" is vagy tiszta kaja + kardio only?

L-karnitin+króm megy csak, illetve egy másik cég zsírégetője  ;-oo-;

AZ igen, akkor minden elismerésem!  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Május 30. - 12:34:51
Wazzeg koma ment egy privát! ;D

Ment válasz is  8-)

Balu: jaja, 14kg minusz eddig, egyedül a hasam aljával nem vagyok kibékülve, amúgy nagyon tetszik amit látok. Már lassan elérem a ti tömegelős tzs%-otokat  ;D ;D ;D

God megy valami "zsírégető" is vagy tiszta kaja + kardio only?

L-karnitin+króm megy csak, illetve egy másik cég zsírégetője  ;-oo-;

AZ igen, akkor minden elismerésem!  :-){

Tegnap egy komoly teremben edzettünk barátommal, úgy szétbasztuk magunkat, hogy ihajj.. Vállat annyira sikerült megedzeni, hogy most izomlázas!!  @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 30. - 17:17:41
Nem tudom hol kérdezhetném meg, írom ide. Ismeri valaki ezt a gyártót : Hi-Tech Pharmaceuticals? Undergroundnak tűnik....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Május 30. - 17:22:15
Nem tudom hol kérdezhetném meg, írom ide. Ismeri valaki ezt a gyártót : Hi-Tech Pharmaceuticals? Undergroundnak tűnik....

csak rámész a sustanon tabikra?  ;D

Ne várj olyan cégtöl semmit aki sustanon 250nek hívja a tablettáit. Olyan vicckategóriának tünik.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Május 30. - 17:23:51
Nem tudom hol kérdezhetném meg, írom ide. Ismeri valaki ezt a gyártót : Hi-Tech Pharmaceuticals? Undergroundnak tűnik....

csak rámész a sustanon tabikra?  ;D

Ne várj olyan cégtöl senkit aki sustanon 250nek hívja a tablettáit. Olyan vicckategóriának tünik.

Nem kicsit vicc kategória...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 30. - 17:27:48
Nem tudom hol kérdezhetném meg, írom ide. Ismeri valaki ezt a gyártót : Hi-Tech Pharmaceuticals? Undergroundnak tűnik....

csak rámész a sustanon tabikra?  ;D

Ne várj olyan cégtöl semmit aki sustanon 250nek hívja a tablettáit. Olyan vicckategóriának tünik.

Nem érdekel a sustanon tabletta, az anavar viszont igen.
Az amazonon kutakodom, el akarom költeni a gift Paysafecardomat :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 30. - 17:37:14
Na, rendeltem Alri Pro Anabolt.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Május 30. - 18:44:37
Joe Mester ma a Nógrád megyei fekvenyomó bajnokságon 170kg-val nyerte a kategóriáját, a 180-at pedig nagyon simán megnyomta a verseny után  @:-) grat

Nagy Csabi barátom pedig sérült mellizommal 185-t nyomott és ő is nyerte a kategóriáját.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2010. Május 31. - 18:44:55
Wazzeg koma ment egy privát! ;D

Ment válasz is  8-)

Balu: jaja, 14kg minusz eddig, egyedül a hasam aljával nem vagyok kibékülve, amúgy nagyon tetszik amit látok. Már lassan elérem a ti tömegelős tzs%-otokat  ;D ;D ;D

Az enyémet is???  ***))) ***))) ***))) ***)))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 31. - 19:19:16
112,5 kg. Megy lefelé.

Forma kaki, de a derekam már káárcsúú.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Május 31. - 20:06:14
112,5 kg. Megy lefelé.

Forma kaki, de a derekam már káárcsúú.

Łł=
Gratulaaa!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 31. - 20:35:31
112,5 kg. Megy lefelé.

Forma kaki, de a derekam már káárcsúú.

Łł=
Gratulaaa!!!

 :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Május 31. - 20:36:50
112,5 kg. Megy lefelé.

Forma kaki, de a derekam már káárcsúú.

Teljesen korrekt!  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 31. - 20:37:48
112,5 kg. Megy lefelé.

Forma kaki, de a derekam már káárcsúú.

Teljesen korrekt!  ;)

 :-*

Mégegy.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Május 31. - 20:40:41
Hát bazzeg ha csak ennyi ideje edzel és ekkora vagy, lehet van ebben a sportban keresnivalód  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 31. - 20:43:03
Hát bazzeg ha csak ennyi ideje edzel és ekkora vagy, lehet van ebben a sportban keresnivalód  ;)

Van pár genetikai korlátom/hibám sajnos, arra már nem lesz elég időm szerintem, hogy korrigáljam. Öreg vagyok má'  ;D
Bánom, hogy nem 20 évesen kezdtem vagy korábban.  :'(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Május 31. - 20:45:32
Hát bazzeg ha csak ennyi ideje edzel és ekkora vagy, lehet van ebben a sportban keresnivalód  ;)

Van pár genetikai korlátom/hibám sajnos, arra már nem lesz elég időm szerintem, hogy korrigáljam. Öreg vagyok má'  ;D
Bánom, hogy nem 20 évesen kezdtem vagy korábban.  :'(
Öreg a Mátra, de nem te  :D
Mindenkinek vanna korlátai, ha tökéletesek lennénk, nem lenne benne semmi nehézség  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Május 31. - 20:47:25

A mellem nehezen reagál, a vádlim is (mondjuk magas vagyok) és piszok szarul nyomok fekve. Úgyértem a súllyal nincs gond, egyszerűen a technikám gáz. Kéne egy profi edzőpartner. De nemvan.
Lehet András véleményét kikérem ha megjelenik és szakítok a naturálságommal.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 01. - 22:02:38
Ezen a csávón mindig ledöbbenek...mire vihette volna....egyszerűen felfoghatatlan...

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 01. - 22:08:31
Ezen a csávón mindig ledöbbenek...mire vihette volna....egyszerűen felfoghatatlan...

Az ilyen kaliberek a kedvenceim. A Monsterek.  @-o Ő ráadásul még az esztétikusabb fajta is!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 01. - 22:26:21
Ezen a csávón mindig ledöbbenek...mire vihette volna....egyszerűen felfoghatatlan...

Az ilyen kaliberek a kedvenceim. A Monsterek.  @-o Ő ráadásul még az esztétikusabb fajta is!

..és ere fogta magát és visszavonult. Volt vagy 2 versenye..kis túlzással.  ˝=/

(http://www.fitnesspont.hu/mass-shop/picture_gallery/Victor_Richards/Victor_Richards_005.jpg)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 01. - 22:31:23
Ezen a csávón mindig ledöbbenek...mire vihette volna....egyszerűen felfoghatatlan...

Az ilyen kaliberek a kedvenceim. A Monsterek.  @-o Ő ráadásul még az esztétikusabb fajta is!

..és ere fogta magát és visszavonult. Volt vagy 2 versenye..kis túlzással.  ˝=/

(http://www.fitnesspont.hu/mass-shop/picture_gallery/Victor_Richards/Victor_Richards_005.jpg)
Uh, akkor nem nagy szégyen, hogy nem ismertem.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Június 02. - 08:47:22
Fuu nagyon jó volt a tegnapi személyi edzős edzés...örülök, hogy rábeszéltél Reni  :D Robi két puszival indított névnapom alkalmából, aztán úgy meghajtott, hogy alig bírtam egyik géptől a másikig vánszorogni... ;D futógéppel indítottunk 10 perc gyors séta...aztán volt pados guggolás (amikor a padot vízszintnél lejjebb állítja és fenékkel érinteni kell guggolás közben), aztán a hátsó láb padon és úgy guggolás, aztán kitörés, 3x10 es sorozatok, aztán combhajlító gép 3x10 15 kilóval, aztán vádli 1x10 j.l, 1x10 b.l, 1x20 2.l. ebből is 3 sorozat, aztán labdás hasprés 3x20, aztán 1x10 kicsi, 1x10 mély hiperhajlítás és ebből is 3 sorozat, aztán kipróbáltuk a bicepszező gépet is azon 2x10 asszem 5 kilóval, aztán evezőgép 3x10 15 kilóval, aztán 3x20 háthoz húzás 10-15, aztán a vízszintesnél kicsit feljebb állított padon kellett fej fölé emelt 5 kilós tárcsával tricepszeznem (azt mondta, hogy nekem a csigás tricepszet nem kéne erőltetnem... :-\ pedig azt úgy szerettem, tök jól nézett ki közben a karom) ezt most így emlékezetből írtam, mert még nem küldte el emailben a tervet...azt mondta ezt csináljam egy nap szünetekkel és ha már nagyon könnyűnek érzem, akkor majd nehezítünk, plusz én hiányoltam combközelítő távolító gépeket, szerintem olyat is csinálok majd..ez úgy is csak egy óra volt..én meg min másfelet szoktam edzeni v kettőt..ja és mikor mentem 5-kor szinte üres volt a terem :) lehet inkább igyekszem majd és akkor járok, le így nem kell várni a gépekre... ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 02. - 09:19:13
Jó kis edzés lehetett =/+' ne hiányold a combközelítő/távolító gyakorlatokat,nincs nagy testformáló hatásuk :-} lemaradt a combfeszítő vagy csak nem láttam én vaksi...váll lesz majd?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Június 02. - 09:42:58
Jó kis edzés lehetett =/+' ne hiányold a combközelítő/távolító gyakorlatokat,nincs nagy testformáló hatásuk :-} lemaradt a combfeszítő vagy csak nem láttam én vaksi...váll lesz majd?
Nem vagy vaksi nem volt olyan...nemtom mért? Lehet a hátamnak az sem tesz jót, majd megkérdezem legközelebb..de a lábamat a guggolásokkal és kitörésekkel szerintem eléggé kinyírtuk...  ;D ma alig tudtam felszállni a trolira...  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 02. - 10:02:28
Az jó érzés ****) egyél sokat,hogy minél hamarabb regenerálódj
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Június 02. - 10:06:04
Az jó érzés ****) egyél sokat,hogy minél hamarabb regenerálódj
Abban nem lesz hiány..tegnap ettem egy csomó túrókrémes gyümölcsös sütit...:) és ráálltam a mérlegre..  :'( nem híztam egy dekát sem... én nemtom, hogy lehet ennyi kaját így elégetni....  ˝=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 02. - 10:25:30
szerencsés...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Június 02. - 10:29:42
Az jó érzés ****) egyél sokat,hogy minél hamarabb regenerálódj
Abban nem lesz hiány..tegnap ettem egy csomó túrókrémes gyümölcsös sütit...:) és ráálltam a mérlegre..  :'( nem híztam egy dekát sem... én nemtom, hogy lehet ennyi kaját így elégetni....  ˝=/

Volna egy-két ötletem...  :-)(-:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tündi-Bündi - 2010. Június 02. - 10:34:01
Az jó érzés ****) egyél sokat,hogy minél hamarabb regenerálódj
Abban nem lesz hiány..tegnap ettem egy csomó túrókrémes gyümölcsös sütit...:) és ráálltam a mérlegre..  :'( nem híztam egy dekát sem... én nemtom, hogy lehet ennyi kaját így elégetni....  ˝=/

Volna egy-két ötletem...  :-)(-:
Látom nem csak a szex topicban tombolnak a hormonjaid, hanem itt is  >:D  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Június 02. - 12:20:35
Lassan kezd véget érni a vizsgaidőszak és próbálom az új melóm mellett belőni a kajámat, ami azért nem lesz könnyű. Kérnék egy kis véleményt majd róla!

07:00 - 100g zab + 40g izolátum

09:00 - Itt jön az egyik necces rész, fél 8-tól fél 11-ig vezetek. Teljes kiőrlésű barna kenyér + jó minőségű szárza sonkából szendvics. 25gch + 10g fehérjére saccolom

10:45 - ebéd: 200g csirke + 100g rizs

13:00 - 14:00 - Itt a második necces időpont mert fél12-től újra autóban vagyok kb. 4-ig. Itt megint csak a szendvics marad, csak most a duplája. 50g ch + 20g fehérje

17:00 - 200g csirke + 100g rizs

17:45 - edzés

19:30 - edzés utáni turmix 40g izolátum + 60g malto

20:30 - 200g csirke + 100g rizs

Hát ennyit gondoltam. Ez úgy durván  260g fehérje + 400 g körüli szénhidrát. Az időpontok persze minimálisan csúszhatnak, de a kaja szempontjából más megoldás egyenlőre nem jut eszembe. Szerintetek a necces időpontok átvészelésére megfelel az, amit kitaláltam? Ötleteket jöhetnek ezerrel!  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 02. - 12:25:50
gondolom tömegelsz,azt lehet tudni,hogy hány kiló vagy?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 02. - 12:28:55
Én kérdezni szeretnék! Reggel miért izolátum? A teljes kiőrlésű kenyérhez miért nem sütsz szeletbe csirkemelleket??
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Június 02. - 12:32:28
95kg körül mozogok, de a pár hete tartó rendszertelen edzésnek köszönhetően 93kg voltam ma.

pmiller: azért izolátum mert mást nem tolerál a gyomrom.  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 02. - 12:33:34
Én kérdezni szeretnék! Reggel miért izolátum? A teljes kiőrlésű kenyérhez miért nem sütsz szeletbe csirkemelleket??
Egyetértek pímillerrel.
Izolátumot elbaszni reggelre, meg nem is a leghasznosabb.
Valami kevert fehérjét tolj, az izolátumot meg hagyd meg edzés utánra.
A másik meg szintén egyszerű dolog, vékonyra szeleteled a csikint, aztán megsütöd, be a kenyér közé OSZTJÓVAN.
Igaze Balu?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Június 02. - 12:38:41
A szendvicsbe a csikön tényleg jó ötlet!  ;) A izolátumot nem tudom helyettesíteni mert csak ezt bírja a gyomrom.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 02. - 12:43:49
Én kérdezni szeretnék! Reggel miért izolátum? A teljes kiőrlésű kenyérhez miért nem sütsz szeletbe csirkemelleket??
Egyetértek pímillerrel.
Izolátumot elbaszni reggelre, meg nem is a leghasznosabb.
Valami kevert fehérjét tolj, az izolátumot meg hagyd meg edzés utánra.
A másik meg szintén egyszerű dolog, vékonyra szeleteled a csikint, aztán megsütöd, be a kenyér közé OSZTJÓVAN.
Igaze Balu?

Igaz. Telebombázni zöldségekkel is...aztán had szóljon.

Izo tényleg nem a legalkalmasabb reggelre, de ha csak ezt bírja a gyomor...akkor ez van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 02. - 12:55:46
95kg körül mozogok, de a pár hete tartó rendszertelen edzésnek köszönhetően 93kg voltam ma.

pmiller: azért izolátum mert mást nem tolerál a gyomrom.  :-\
szerintem a fehérje és ch mennyiség rendben van. Egy-két hét után érezni fogod,hogy reagálsz ezekre a mennyiségekre
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Június 02. - 13:03:30
Balu frankó a kisképed! Hány gyak.ot csinálsz hátra? hogy szokott kinézni egy hátedzésed? O0
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 02. - 13:08:36
Balu frankó a kisképed! Hány gyak.ot csinálsz hátra? hogy szokott kinézni egy hátedzésed? O0

Kösz.

Mindig más...nincs két ugyan olyan edzésem.
Általában a nehezebb gyakorlatokkal kezdek, felhúzás, döntött törzsű evezés, T-rúd, aztán jönnek a lehúzások, és ha van még erőm, akkor egykezes evezés.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Június 02. - 13:12:19
Kössz az észrevételeket!   ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Június 02. - 16:30:50
Sztem reggel ha időd engedi csinálj tojást+teljeskiörlésű kenyér,és akkor utána vezetés közbe mehet a fehérje+zab!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 02. - 18:41:42
Kívántam az édeset, de ugye nem nagyon megoldható....vettem proteinszeletet. Tiramisusat meg mogyoróvajasat. Na, már nem kívánom az édeset  :----
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 02. - 18:52:12
Kívántam az édeset, de ugye nem nagyon megoldható....vettem proteinszeletet. Tiramisusat meg mogyoróvajasat. Na, már nem kívánom az édeset  :----

A legjobb.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Június 02. - 20:12:55
Sztem reggel ha időd engedi csinálj tojást+teljeskiörlésű kenyér,és akkor utána vezetés közbe mehet a fehérje+zab!
Jó lenne, de sajna nincs időm reggelente ilyesmire. Úgynéz ki marad ez a felállás, amit írtam a többiek ötleteivel kiegészítve. Hagyok neki egy hónapot és akkor már látni lehet, hogy beválik e. Remélem azért befog!  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 02. - 22:53:33
Kívántam az édeset, de ugye nem nagyon megoldható....vettem proteinszeletet. Tiramisusat meg mogyoróvajasat. Na, már nem kívánom az édeset  :----

A legjobb.  ;)
Aláírom! De az Elite proteinszelete sem rossz!
(https://www.svncanada.com/gfx/products/12146/uploadC.jpg)
Bár az OhYeah! az tényleg ÓóJeeee és üt mindent!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 02. - 23:11:31
Ezeket még nem kóstoltam, de rámoccanok a témára.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 02. - 23:36:40
Ezeket még nem kóstoltam, de rámoccanok a témára.
Nem bánod meg. Mindkettő tuti vétel. A harmadik a Nitro-Tech Hardcore Protein Bar. Nem rossz egyik íz sem, de az epres a  (:-) (rr - apuka jóvoltából kóstolhattam meg egyszer  :-! )
(http://www.mealreplacementsbars.com/media/catalog/product/cache/10/image/9df78eab33525d08d6e5fb8d27136e95/f/i/file_41.jpg)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 11:43:27
Diétánál milyen szénhidrátot javasoltok edzés utánra? (nem tápkiegre gondolok)
Ahány edző annyi vélemény.... ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 04. - 11:55:33
Diétánál milyen szénhidrátot javasoltok edzés utánra? (nem tápkiegre gondolok)
Ahány edző annyi vélemény.... ????...

Szigorú magánvélemény: engem a zab nagyon jól tölt  8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 11:59:23
Diétánál milyen szénhidrátot javasoltok edzés utánra? (nem tápkiegre gondolok)
Ahány edző annyi vélemény.... ????...

Szigorú magánvélemény: engem a zab nagyon jól tölt  8)

Akkor ebben is egyezünk, de hallottam olyan véleményt hogy mehet 150g körüli dextróz diéta alatt is ilyenkor.... :o
Hát nemtom..
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 12:01:19
Diétánál milyen szénhidrátot javasoltok edzés utánra? (nem tápkiegre gondolok)
Ahány edző annyi vélemény.... ????...

Szigorú magánvélemény: engem a zab nagyon jól tölt  8)

Akkor ebben is egyezünk, de hallottam olyan véleményt hogy mehet 150g körüli dextróz diéta alatt is ilyenkor.... :o
Hát nemtom..

Edzés után gyors CH...ha diéta, ha nem. Van már sokkal jobb, mint a dextróz. Az meg, hogy mennyi, elég erősen testsúly függő.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 04. - 12:03:19
Diétánál milyen szénhidrátot javasoltok edzés utánra? (nem tápkiegre gondolok)
Ahány edző annyi vélemény.... ????...

Szigorú magánvélemény: engem a zab nagyon jól tölt  8)

Akkor ebben is egyezünk, de hallottam olyan véleményt hogy mehet 150g körüli dextróz diéta alatt is ilyenkor.... :o
Hát nemtom..

Edzés után gyors CH...ha diéta, ha nem. Van már sokkal jobb, mint a dextróz. Az meg, hogy mennyi, elég erősen testsúly függő.

Én is ezt halottam... Hogy edzés után gyors CH...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 12:03:23
Diétánál milyen szénhidrátot javasoltok edzés utánra? (nem tápkiegre gondolok)
Ahány edző annyi vélemény.... ????...

Szigorú magánvélemény: engem a zab nagyon jól tölt  8)

Akkor ebben is egyezünk, de hallottam olyan véleményt hogy mehet 150g körüli dextróz diéta alatt is ilyenkor.... :o
Hát nemtom..

Edzés után gyors CH...ha diéta, ha nem. Van már sokkal jobb, mint a dextróz. Az meg, hogy mennyi, elég erősen testsúly függő.

Tudom, de Vitargo perpill nincs itthon. A Syntha-ban van valami ilyesmi?

Pl sima főtt krumpli?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 12:06:05

Na, a Synhta sehogy nem jó választás edzés utánra szerintem. Kevert fehérje, gyors, közepes és lassú felszívódású fehérjékkel.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 12:12:45

Ok, közben megtaláltam minden infot a Syntha-ról is és a gyors felszívódású, ajánlott ch-ról is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 04. - 12:14:48
A zab alkalmatlan edzés után! Ezt már sok okos ember leírta, bizonyította mérési eredményekkel is... Waxy maize, vitargo, maltodextrin ha nincs más, dextróz. Naturál szinten 0,8g-1g x tskg kb az ajánlott.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 12:17:34
A zab alkalmatlan edzés után! Ezt már sok okos ember leírta, bizonyította mérési eredményekkel is... Waxy maize, vitargo, maltodextrin ha nincs más, dextróz. Naturál szinten 0,8g-1g x tskg kb az ajánlott.

Ígyígy. Pont 100g CH-t teszek az edzés utánimba...mert számomra naturál szinten ennyi az ajánlott mennyiség.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 04. - 12:19:05
Diétánál milyen szénhidrátot javasoltok edzés utánra? (nem tápkiegre gondolok)
Ahány edző annyi vélemény.... ????...

Szigorú magánvélemény: engem a zab nagyon jól tölt  8)

Akkor ebben is egyezünk, de hallottam olyan véleményt hogy mehet 150g körüli dextróz diéta alatt is ilyenkor.... :o
Hát nemtom..

Dextróztól én bekómáznék szerintem..
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 04. - 12:20:29
A zab alkalmatlan edzés után! Ezt már sok okos ember leírta, bizonyította mérési eredményekkel is... Waxy maize, vitargo, maltodextrin ha nincs más, dextróz. Naturál szinten 0,8g-1g x tskg kb az ajánlott.

Vitargot még nem próbáltam, de dextróz/malto nekem alkalmatlan edzés utána mert rosszul vagyok tőle. Biztos egyénfüggő  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 12:25:19
A zab alkalmatlan edzés után! Ezt már sok okos ember leírta, bizonyította mérési eredményekkel is... Waxy maize, vitargo, maltodextrin ha nincs más, dextróz. Naturál szinten 0,8g-1g x tskg kb az ajánlott.

Vitargot még nem próbáltam, de dextróz/malto nekem alkalmatlan edzés utána mert rosszul vagyok tőle. Biztos egyénfüggő  ;-oo-;

Ezért kell olyat keresni, amitől nem leszel rosszul, és még gyorsan vissza is tölt. Egyik szerencsére nem zárja ki a másikat, rengeteg lehetőség van már. Ki kell próbálgatni kinek mi működik, de az alapelveket figyelembe véve.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 04. - 12:26:00
csökkenő a sorrend..wazy maize a legjobb, és a legjobban tolerálható is szerintem...(Balu, nálatok lesz Flüd?) aztán a vitargo és végül a malto meg a dextróz
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 12:31:09
Mivel a kérdésemben írtam, hogy lehetőleg nem tápkiegekre lennék kíváncsi, így amit találtam edzés utánra:

- corn flakes
- fehér pékárú
- pufirizs
- szőlőcukor

A dextróz engem is gallyra vág, olyan lesz a gyomrom, mintha hypot ittam volna.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 12:31:25
csökkenő a sorrend..wazy maize a legjobb, és a legjobban tolerálható is szerintem...(Balu, nálatok lesz Flüd?) aztán a vitargo és végül a malto meg a dextróz

Remélem a köv. nagyobb Dyma szállítmánnyal érkezik...Waxy párti vagyok én is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 12:34:32
Mivel a kérdésemben írtam, hogy lehetőleg nem tápkiegekre lennék kíváncsi, így amit találtam edzés utánra:

- corn flakes
- fehér pékárú
- pufirizs
- szőlőcukor

A dextróz engem is gallyra vág, olyan lesz a gyomrom, mintha hypot ittam volna.

Nem véletlenül az edzés utáni turmix a legfontosabb. Ezt nem tudok felváltani szilárd kajával, mivel sehogy nem fog neked olyan gyorsan felszívódni, és visszatölteni, mint egy erre kifejlesztett kiegészítő. Sajnos ez van.
Aztán persze mindenki maga dönti el, hogy mennyire megy bele a dolgokba. Én csak azt mondom, hogy van egy jobb választási lehetőség is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 12:37:17

Tiszta sor. Minden anyagiak kérdése. Én most pl csak a fehérjékre tudok nagyobb összeget áldozni, ezért a ch-t másból oldom meg. Ha lesz rá keret, más lesz a menyasszony fekvése is  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 04. - 12:42:39

Ugyanígy vagyok vele sajnos  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 04. - 12:42:57
Mivel a kérdésemben írtam, hogy lehetőleg nem tápkiegekre lennék kíváncsi, így amit találtam edzés utánra:

- corn flakes
- fehér pékárú
- pufirizs
- szőlőcukor

A dextróz engem is gallyra vág, olyan lesz a gyomrom, mintha hypot ittam volna.

egyszerűen lassítja a fehérje felszívódását! hiába ch.. nem okoz olyan inzulinreakciót, mint az eddig említett termékek. na meg ottvan a zsír, a rost....ha jön flüd gondolom 5-6 ezer forint lesz és 1,88kg. ha vesszük a 112 kg-os súlyodat és megszorozzuk 0,8-al az nagyjából 100g. szóval 18-19 edzésre elég.. az edzésenként 300 forint. ez az alaphoz tartozik. megint nem oltalak, de ha ez nincs meg, szerintem felelőtlenség más cuccokra pénzt költeni
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 04. - 12:43:55

És ezt te diétában is javaslod?  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 04. - 12:48:44
Az edzés előtti és utáni ch a legfontosabb!!! Edzés utáni turmixba gyors ch-t érdemes rakni! Edzés utáni turmixba akkor nem raknék wazy maize-t ha ch ürítést csinálnék. De olyat én sosem fogok, mert nincsenek versenyzői ambícióim. Ezer tudományosan alátámasztott tanulmány van, hogy az edzés utáni időpont az, amikor a szervezeted a legjobban tudja hasznosítani a ch-t. Ezt a lehetőséget felelőtlenség elhalasztani véleményem szerint.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 12:50:46
Mivel a kérdésemben írtam, hogy lehetőleg nem tápkiegekre lennék kíváncsi, így amit találtam edzés utánra:

- corn flakes
- fehér pékárú
- pufirizs
- szőlőcukor

A dextróz engem is gallyra vág, olyan lesz a gyomrom, mintha hypot ittam volna.

Nem véletlenül az edzés utáni turmix a legfontosabb. Ezt nem tudok felváltani szilárd kajával, mivel sehogy nem fog neked olyan gyorsan felszívódni, és visszatölteni, mint egy erre kifejlesztett kiegészítő. Sajnos ez van.
Aztán persze mindenki maga dönti el, hogy mennyire megy bele a dolgokba. Én csak azt mondom, hogy van egy jobb választási lehetőség is.

Tiszta sor. Minden anyagiak kérdése. Én most pl csak a fehérjékre tudok nagyobb összeget áldozni, ezért a ch-t másból oldom meg. Ha lesz rá keret, más lesz a menyasszony fekvése is  ;)

Persze, ezért is írtam, hogy mindenki maga dönti el, mennyire megy bele a dolgokba, vagy mennyire tud belemenni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 12:51:32
Mivel a kérdésemben írtam, hogy lehetőleg nem tápkiegekre lennék kíváncsi, így amit találtam edzés utánra:

- corn flakes
- fehér pékárú
- pufirizs
- szőlőcukor

A dextróz engem is gallyra vág, olyan lesz a gyomrom, mintha hypot ittam volna.

egyszerűen lassítja a fehérje felszívódását! hiába ch.. nem okoz olyan inzulinreakciót, mint az eddig említett termékek. na meg ottvan a zsír, a rost....ha jön flüd gondolom 5-6 ezer forint lesz és 1,88kg. ha vesszük a 112 kg-os súlyodat és megszorozzuk 0,8-al az nagyjából 100g. szóval 18-19 edzésre elég.. az edzésenként 300 forint. ez az alaphoz tartozik. megint nem oltalak, de ha ez nincs meg, szerintem felelőtlenség más cuccokra pénzt költeni

Namost eddig az 1 év edzésmultam alatt 1 mg vitargo vagy más spec ch nem csúszott le a torkomon. Nem költök semmi extrára, csak rendes kajára meg tejsavóra. Lehet, hogy nem vagyok egy kurvadurva forma, de úgy gondolom 1 év alatt azért öszehoztam egy olyan "formát", ami azért annyira nem gázos. Szóval valamit jól csinálok és jól reagál a szervezetem mindenre. A spec ch kiegek árát elköltöm tonhalra, tojásra, csirkére, ezeket a lányom is megeszi.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 04. - 12:59:23

Nem vitattam az eredményeidet egy percig sem. A saját tapasztalatomról beszélek, meg tanulmányokról, mérési eredményekkel. Az meg egyértelmű, hogy ha van gyerek, Ő az első! Ez jó hozzáállás. Kevés szülő gondolkodik így  (ide az ok smileyt akartam beilleszteni) Amúgy az edzés utáni ch inkább az alaphoz tartozik, mint az extrákhoz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 13:04:11
Mivel a kérdésemben írtam, hogy lehetőleg nem tápkiegekre lennék kíváncsi, így amit találtam edzés utánra:

- corn flakes
- fehér pékárú
- pufirizs
- szőlőcukor

A dextróz engem is gallyra vág, olyan lesz a gyomrom, mintha hypot ittam volna.

egyszerűen lassítja a fehérje felszívódását! hiába ch.. nem okoz olyan inzulinreakciót, mint az eddig említett termékek. na meg ottvan a zsír, a rost....ha jön flüd gondolom 5-6 ezer forint lesz és 1,88kg. ha vesszük a 112 kg-os súlyodat és megszorozzuk 0,8-al az nagyjából 100g. szóval 18-19 edzésre elég.. az edzésenként 300 forint. ez az alaphoz tartozik. megint nem oltalak, de ha ez nincs meg, szerintem felelőtlenség más cuccokra pénzt költeni

Namost eddig az 1 év edzésmultam alatt 1 mg vitargo vagy más spec ch nem csúszott le a torkomon. Nem költök semmi extrára, csak rendes kajára meg tejsavóra. Lehet, hogy nem vagyok egy kurvadurva forma, de úgy gondolom 1 év alatt azért öszehoztam egy olyan "formát", ami azért annyira nem gázos. Szóval valamit jól csinálok és jól reagál a szervezetem mindenre. A spec ch kiegek árát elköltöm tonhalra, tojásra, csirkére, ezeket a lányom is megeszi.  ;)

Nem vitattam az eredményeidet egy percig sem. A saját tapasztalatomról beszélek, meg tanulmányokról, mérési eredményekkel. Az meg egyértelmű, hogy ha van gyerek, Ő az első! Ez jó hozzáállás. Kevés szülő gondolkodik így  ****:)))))) Amúgy az edzés utáni ch inkább az alaphoz tartozik, mint az extrákhoz.

Elbeszélünk egymás mellett  ;D
Megy a ch, csak itthon megtalálható cuccokból. Ezekre kérdeztem rá.  ;)
Egyébként  ;-oo-;

Más: alkarkép, "minimális" zsírral, abszolút bedurranásmentesen. Erek már alakulnak  @:-)

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 04. - 13:05:20
Annyira istenítitek ezt a wazywazzeee ch-t, hogy mostmár én is ki akarom próbálni :-oD Régebben szinte mindig tömegnövelő ment edzés után, de attól meg nem tudtam enni órákig. Most dupla Myofusion, aztán valami kaja.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 04. - 13:08:15
Nálam volt olyanra példa az első diétámban, hogy edzés után simán ittam 3,5-4 dl rostos üdítőt, csak a visszatöltés miatt... Végül is a szárazságom akkor is tűrhető volt, de persze ez nem a legjobb módszer, ez csak amolyan kényszer megoldás volt...  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 13:11:29
Bal alkar. Leszek még én is száraz  ***)))

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 04. - 13:12:26
én kicsit több mint duplaadag ON Whey-t iszom, vagy Elite Wheyt (mikor melyikhez van kedvem) + 80g wazy maize. rá 1 órára simán be tudom nyomni az adott mennyiségű kaját és ez így nekem pont jó.

Helyesbítek: én úgy értettem, hogy az edzés utáni gyors ch-k valamelyike mindenképpen alap az én olvasatomban.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Június 04. - 13:32:23
Mikor vodkával meg sörrel töltöttünk vissza anno edzések után...  ***)))
Az is tette a hatását  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 13:34:46
Mi van ha valaki rögtön edzés után  :-)(-:  ?

De most komolyan..
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 04. - 13:37:31
Mi van ha valaki rögtön edzés után  :-)(-:  ?

De most komolyan..

Hajrá  ;D Én edzés előtt kicsivel szeretem  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Június 04. - 13:37:59
Mi van ha valaki rögtön edzés után  :-)(-:  ?

De most komolyan..
Az nem edzett elég keményen  >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 13:39:02
Mi van ha valaki rögtön edzés után  :-)(-:  ?

De most komolyan..
Az nem edzett elég keményen  >:D

Felnyomták nagyon a tesztóm edzés alatt....vagy nemtommimet, de... :-)-
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Június 04. - 13:54:31
Diétánál milyen szénhidrátot javasoltok edzés utánra? (nem tápkiegre gondolok)
Ahány edző annyi vélemény.... ????...
:-}
én, pl fehér rizs, vagy vmi gyümölccsel szoktam

össze is lehet turmixolni a proteinnel ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 04. - 13:55:42
Mi van ha valaki rögtön edzés után  :-)(-:  ?

De most komolyan..
Az nem edzett elég keményen  >:D

Felnyomták nagyon a tesztóm edzés alatt....vagy nemtommimet, de... :-)-

Akkor nem egészen az edzésre koncentráltál...  >:D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 14:01:54
Mi van ha valaki rögtön edzés után  :-)(-:  ?

De most komolyan..
Az nem edzett elég keményen  >:D

Felnyomták nagyon a tesztóm edzés alatt....vagy nemtommimet, de... :-)-

Akkor nem egészen az edzésre koncentráltál...  >:D ;D

Dehogynem, enyhe erekció mellet..  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 14:02:34
Diétánál milyen szénhidrátot javasoltok edzés utánra? (nem tápkiegre gondolok)
Ahány edző annyi vélemény.... ????...
:-}
én, pl fehér rizs, vagy vmi gyümölccsel szoktam

össze is lehet turmixolni a proteinnel ;-oo-;

Thx.  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 04. - 14:13:30
Mi van ha valaki rögtön edzés után  :-)(-:  ?

De most komolyan..
Az nem edzett elég keményen  >:D

Felnyomták nagyon a tesztóm edzés alatt....vagy nemtommimet, de... :-)-

Akkor nem egészen az edzésre koncentráltál...  >:D ;D

Dehogynem, enyhe erekció mellet..  ;D

Megértem... Nekem is terelődött már el a figyelmem edzés közben... is... A félreértések elkerülése végett nekem nem volt erekcióm!  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 14:16:15

A poén az, hogy egy telefonhívás és egy hang (plusz a mondanivaló) váltotta ki.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 04. - 14:18:23

Remélem aztán legalább a súlyokat szétb@sztad!...  >:D ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 14:24:13

Pörögtem mint az állat. Vörös köd. A végén azt hittem összeesem.  ;D
Fogalmam sincs miből mennyit csináltam, ösztönből ment, állati fajtából.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Június 04. - 15:07:08
Fuhuuuu  :o Ööm-bodottág  :P Lemegyek ma edzeni  :D
Asszem legyűrök egy faszányos mell-váll-tricepszet  :P
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: imi78 - 2010. Június 04. - 18:02:24
 Hát akkor én nagyon szarul csinálok valamit,nem igazán tudna egy búgó női hang most tűzbe hozni,hányingerrel és végkimerültségből bekövetkező elhalálozással vívok a mai lábazás után
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 18:48:39
Hát akkor én nagyon szarul csinálok valamit,nem igazán tudna egy búgó női hang most tűzbe hozni,hányingerrel és végkimerültségből bekövetkező elhalálozással vívok a mai lábazás után

Búgó férfi hangra buksz?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 18:59:37
Na még egy mai kép, látszik, hogy a 112 kg még fedettséget jelent nálam, szerintem olyan 105 környékén ez már jobban fog festeni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Június 04. - 19:02:13
Valaki próbálta már az Arsont? tapasztalatok várnék.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 04. - 19:04:31
Na még egy mai kép, látszik, hogy a 112 kg még fedettséget jelent nálam, szerintem olyan 105 környékén ez már jobban fog festeni.
Mi a cél? Mert még a 100 is fedett lesz, ne lepődj meg rajta. Ha mindent le akarsz tolni, akkor 100 alatt lesz vége a bulinak.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 19:06:21
Na még egy mai kép, látszik, hogy a 112 kg még fedettséget jelent nálam, szerintem olyan 105 környékén ez már jobban fog festeni.
Mi a cél? Mert még a 100 is fedett lesz, ne lepődj meg rajta. Ha mindent le akarsz tolni, akkor 100 alatt lesz vége a bulinak.

Mindent. Abszolút. 100 alatt? Mennyire tippelsz?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 04. - 19:13:03
Na még egy mai kép, látszik, hogy a 112 kg még fedettséget jelent nálam, szerintem olyan 105 környékén ez már jobban fog festeni.
Mi a cél? Mert még a 100 is fedett lesz, ne lepődj meg rajta. Ha mindent le akarsz tolni, akkor 100 alatt lesz vége a bulinak.

Mindent. Abszolút. 100 alatt? Mennyire tippelsz?
Nem tudok tippelni, de én valamivel jobb formáról kezdtem diétázni 110 kilósan 2 éve, és azt hittem olyan 100 kg körül lesz egy frankó eres-szálkás fazon. Nem lett. Eres volt nagyon, szálkás nem(vízhatjás kellett volna ::) ), és a súlyom olyan 90 körül lett a végére. Berakok egy képet a régi topikomból, ez kb egy hónappal utána volt, itt már jócskán fedett voltam ahhoz képest.
Ami az én tapasztalatom lett ebből az annyi, hogy 3 hónapnál tovább nem érdemes húzni, mert iszonyúan nehezen indul meg utána a fejlődés, egyszerűen átbillen a szervezet ????... Én legalábbis küszködtem vele, mert nagyon nem akart visszajönni az izom.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 04. - 19:16:33
De pl. Balu sem talált magára a brutál diétája után ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 19:17:32

Persze, de neked már van egy jópár éves edzésmultad. Ha vesztesz is izmot, hamarabb visszajön, mint nekem. Én mindenképp végig akarom csinálni, csak attól tartok izmot is fogok addigra jócskán veszteni. Ez most ilyen mindent vagy semmit. Leginkább magam miatt csinálom, nem a beachgirl-ök nem verseny vagy ilyesmi miatt. El akarok érni egy normális alakot, amit megtartok amíg lehet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 19:24:06
De pl. Balu sem talált magára a brutál diétája után ;D

Baszki, jóhogy nem...1-2 hónapig kiflin éltem utána.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Június 04. - 19:25:15
Balu kámingáutol.  Łł=
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 19:27:24
Na még egy mai kép, látszik, hogy a 112 kg még fedettséget jelent nálam, szerintem olyan 105 környékén ez már jobban fog festeni.
Mi a cél? Mert még a 100 is fedett lesz, ne lepődj meg rajta. Ha mindent le akarsz tolni, akkor 100 alatt lesz vége a bulinak.

Mindent. Abszolút. 100 alatt? Mennyire tippelsz?
Nem tudok tippelni, de én valamivel jobb formáról kezdtem diétázni 110 kilósan 2 éve, és azt hittem olyan 100 kg körül lesz egy frankó eres-szálkás fazon. Nem lett. Eres volt nagyon, szálkás nem(vízhatjás kellett volna ::) ), és a súlyom olyan 90 körül lett a végére. Berakok egy képet a régi topikomból, ez kb egy hónappal utána volt, itt már jócskán fedett voltam ahhoz képest.
Ami az én tapasztalatom lett ebből az annyi, hogy 3 hónapnál tovább nem érdemes húzni, mert iszonyúan nehezen indul meg utána a fejlődés, egyszerűen átbillen a szervezet ????... Én legalábbis küszködtem vele, mert nagyon nem akart visszajönni az izom.

Persze, de neked már van egy jópár éves edzésmultad. Ha vesztesz is izmot, hamarabb visszajön, mint nekem. Én mindenképp végig akarom csinálni, csak attól tartok izmot is fogok addigra jócskán veszteni. Ez most ilyen mindent vagy semmit. Leginkább magam miatt csinálom, nem a beachgirl-ök nem verseny vagy ilyesmi miatt. El akarok érni egy normális alakot, amit megtartok amíg lehet.
és lesz egy nagyon jó alapod, amire lehet építeni utánna  ;-oo-;

Hát ha marad belőlem valami...én is ezt tervezem egyébként  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 04. - 19:29:55
De pl. Balu sem talált magára a brutál diétája után ;D

Baszki, jóhogy nem...1-2 hónapig kiflin éltem utána.  ;D
Mostmeg már kár beléd a cucc is mert leszakadsz...hihetetlen, body már nem lesz ebből :-[ >:D Fullkretént nyomtál, azt ez lett belőle :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Június 04. - 19:46:15
Nem szabad fullkretént nyomni. Soha. Én is csak egyszer nyomtam fullkretént és elszakadt a jobb tricepszem.  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 19:55:02
Én születésem óta azt nyomok, gáz?  ;D

Volt már vagy 132213245484 balesetem. Altattak, műtöttek, stb.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 19:56:44
De pl. Balu sem talált magára a brutál diétája után ;D

Baszki, jóhogy nem...1-2 hónapig kiflin éltem utána.  ;D
Mostmeg már kár beléd a cucc is mert leszakadsz...hihetetlen, body már nem lesz ebből :-[ >:D Fullkretént nyomtál, azt ez lett belőle :D

A szép az egészben, hogy már az egész bal bicepszem belilult...elég ocsmány.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 04. - 20:03:08
De pl. Balu sem talált magára a brutál diétája után ;D

Baszki, jóhogy nem...1-2 hónapig kiflin éltem utána.  ;D
Mostmeg már kár beléd a cucc is mert leszakadsz...hihetetlen, body már nem lesz ebből :-[ >:D Fullkretént nyomtál, azt ez lett belőle :D

A szép az egészben, hogy már az egész bal bicepszem belilult...elég ocsmány.
Akkor az a karod már van vagy 57-es, nem?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 21:19:18
De pl. Balu sem talált magára a brutál diétája után ;D

Baszki, jóhogy nem...1-2 hónapig kiflin éltem utána.  ;D
Mostmeg már kár beléd a cucc is mert leszakadsz...hihetetlen, body már nem lesz ebből :-[ >:D Fullkretént nyomtál, azt ez lett belőle :D

A szép az egészben, hogy már az egész bal bicepszem belilult...elég ocsmány.
Akkor az a karod már van vagy 57-es, nem?  ;D

Ááááhh...max. 1 cm-t dobhat rá.  ;D Így 38as.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 04. - 21:21:25
De pl. Balu sem talált magára a brutál diétája után ;D

Baszki, jóhogy nem...1-2 hónapig kiflin éltem utána.  ;D
Mostmeg már kár beléd a cucc is mert leszakadsz...hihetetlen, body már nem lesz ebből :-[ >:D Fullkretént nyomtál, azt ez lett belőle :D

A szép az egészben, hogy már az egész bal bicepszem belilult...elég ocsmány.
Akkor az a karod már van vagy 57-es, nem?  ;D

Ááááhh...max. 1 cm-t dobhat rá.  ;D Így 38as.

Én mondtam, hogy a synthol jobb, mint ha elszakítod ott a dógokat, de sose hallgatsz rám!  ***))))  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 21:25:42
Szóval most ez a szitu. A második képen látszik, hogy nem igazából van ott a mellem tapadási pontja, ahol kéne. Asszem lemegy a hétvége, és sportkórház, mert ebben a másik 2 kórházban iszonyat ami volt...
Kicsit nehezebben tudom már mozgatni a karom, jobban feszül, ahogy emelem.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 04. - 21:30:03
Tényleg jobban járnál, ha megnézetnéd rendesen...  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 21:31:32
Tényleg jobban járnál, ha megnézetnéd rendesen...  :-\

Megnézettem...az volt az első, hogy kórház...de szinte azt mondták, hogy ezért be sem kellett volna jönni, túl lett pörögve az egész...holott nem éppen úgy tűnik számomra.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. Június 04. - 21:37:17
Tényleg jobban járnál, ha megnézetnéd rendesen...  :-\

Megnézettem...az volt az első, hogy kórház...de szinte azt mondták, hogy ezért be sem kellett volna jönni, túl lett pörögve az egész...holott nem éppen úgy tűnik számomra.

Igaza van Borsinak,nem hanyagolhato dolog ez.Külömben mitöl tud leszakadni az izom??Ezzel nem nagyon vagyok tisztában  :) ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 04. - 21:41:41
Tényleg jobban járnál, ha megnézetnéd rendesen...  :-\

Megnézettem...az volt az első, hogy kórház...de szinte azt mondták, hogy ezért be sem kellett volna jönni, túl lett pörögve az egész...holott nem éppen úgy tűnik számomra.

Igaza van Borsinak,nem hanyagolhato dolog ez.Külömben mitöl tud leszakadni az izom??Ezzel nem nagyon vagyok tisztában  :) ????...

Mint írtam, nem is hanyagoltam el.  ;)
Igazából sok oka lehet gondolom...túledzettség, bemelegítés hiánya, stressz, nem odafigyelés, fáradtság...stb. Nálam valószínűleg a fáradtság jött ki sajnos. Rá voltam hangolódva az edzésre, rendesen bemelegítettünk, nem éreztem nagyon nehéznek a súlyt, nem állatkodtam, hogy csak 1 ismétlés menjen bele a max-ba...a 3. ismétlésnél történt...szóval nem is tudom, hogy kerülhettem volna ezt el. Talán ha otthon maradok, és alszok.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2010. Június 04. - 22:26:43

2. ismétlés volt az surmókám! De én helyedben most nem nagyon várnék, hanem egyből reggel felkerekednék egy korházba!!! Elküldted nekem mms-ben s ott nem volt ennyire durván látható, de azt hiszem ezzel nem nagyon kellene tovább játszani. Ja és külöNben a betegség és a fáradtság lehetett a ludas, de ezt megbeszéltük. Balu! Ne várj hétfőig, mert ha el kezd sorvadni, és bele kell nyúlni, akkor már késő lesz! Szóval reggel mész és kész slusz pasz!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2010. Június 04. - 22:32:05
Na még egy mai kép, látszik, hogy a 112 kg még fedettséget jelent nálam, szerintem olyan 105 környékén ez már jobban fog festeni.
Mi a cél? Mert még a 100 is fedett lesz, ne lepődj meg rajta. Ha mindent le akarsz tolni, akkor 100 alatt lesz vége a bulinak.

Mindent. Abszolút. 100 alatt? Mennyire tippelsz?

Ha beleszólhatok egy kicsit, de ez megint csak személyes vélemény!!! Ha eleve nincs pénzed minőségi tápkiegekre akkor ne akarj fullra leszáradni (vagyis ne akarj olyan száraz lenni, mint egy kárászraj), mert nem kevés pénz kell hozzá. Csak egy példa: Szted az idén miért nem lesznek azok a színpadon akiknek kellene? Mivel a gazdasági válság pont 2009 végén tetőzött oly' módon, hogy a szponzorált versenyzők 30-40%-ának pápát intett a támogató. Ha szerintem arra nincs vagyis nem volt pénzed, hogy edzés utáni "jobb minőségű ch-t" vegyél, akkor ....

A súlyod, meg mivel ez az első leszáradásod, ha valósan akarsz látni, még a 90kg is sok lesz... SZERINTEM.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 22:58:48

Természetesen itt nem arra  az állapotra gondoltam, amit a versenyzők prezentálnak a színpadra lépés előtt. Ez föl sem merült bennem. Mi értelme is lenne?
(Majdnem)naturál diétában meg nem is álmodhatok ilyen állapot eléréséről. Lett volna pénzem a ch-s témára is, de ahogy írtam is, prioritás.
Amit el akarok érni egy jelentős tzs%-tól megszabadult "fitt" külső, valamilyen szinten lepucolva olyan 95-100kg környékén. Boldog leszek ha jelentős izomvesztés nélkül ezt össze tudom hozni. Eléggé rövid idő alatt 14kg-tól szabadultam meg. Ennek minimális része az izom. Ez motivál, hogy végigcsináljam, amit elterveztem.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2010. Június 04. - 23:11:11
Értettem elsőre is, csak vázoltam a lehetőségeket. Ja max zsírveszteség hetente 0,5-0,75kg. Legalább is nekem ezt tanították. De gratulálok az eredményhez. Csak első diéta szinte kivitelezhetetlen kevés izomvezsteséggel...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 04. - 23:13:51
Értettem elsőre is, csak vázoltam a lehetőségeket. Ja max zsírveszteség hetente 0,5-0,75kg. Legalább is nekem ezt tanították. De gratulálok az eredményhez. Csak első diéta szinte kivitelezhetetlen kevés izomvezsteséggel...

Naturálon a második is...  !+"%  :D :D :D ...Sztem...  :laugh:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 04. - 23:15:29
Értettem elsőre is, csak vázoltam a lehetőségeket. Ja max zsírveszteség hetente 0,5-0,75kg. Legalább is nekem ezt tanították. De gratulálok az eredményhez. Csak első diéta szinte kivitelezhetetlen kevés izomvezsteséggel...

A végén majd leírom ,fotózom a tapasztalataimat magam és a hasonlóan mélyvízbe ugró sorstársaim okulására.
Ha már csak annyit értem/érek el vele, hogy az állóképességem változik plusz a közérzetem, már volt értelme.
 ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. Június 04. - 23:16:12
Értettem elsőre is, csak vázoltam a lehetőségeket. Ja max zsírveszteség hetente 0,5-0,75kg. Legalább is nekem ezt tanították. De gratulálok az eredményhez. Csak első diéta szinte kivitelezhetetlen kevés izomvezsteséggel...
Hát ezt én is láttam magamon.:(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 05. - 01:05:58
Nem akarok okoskodni, de 14kilót nem lehet fogyni minimális izomveszteséggel.
Én 97kg-ról indultam, most vagyok 90kg és 3hónapja diétázok.
Izzadtan, vagy bedurranva mindig jobban mutat az ember, jobban kijönnek az izomtónusok.
Csinálj magadról képet teljesen alapállapotban, akkor látszik, hogyan alakulsz.
Én most kezdek el észrevenni olyan jeleket a formában, hogy diétázok.
Mell alsó vonala sokkal jobb, has kezd körvonalazódni, pedig nekem az alkarom már teljesen eres.
Most látom reálisan, hogy én kb. 70-75kg között lehetnék színpadképes, ami elég elszomorító, de tény.
Ez az edzés utáni CH-s dolog engem is eléggé meglepett, ezek szerint megint csak az igazolódott be nekem, hogy az emberek előbb vannak tisztában a szteroidok tulajdonságaival, mint az alapvető táplálékkiegészítők fontosságával.
Lehet, hogy Georgenak nem kell edzés után a nagy molekulatömegű CH, de szerintem ezzel ő a 100-ból 1 ember, esetleg a 2, Jordannel.
De a maradék 98 embernek az egyik legfontosabb dolog.
God, téged sem akarlak megbántani, nem szándékozok senkivel veszekedni, de ha a szteroidokkal ennyire tisztában vagy és használod, akkor érdekesen hangzik tőled, hogy egy edzés utáni CH-ra nincs pénzed, egyáltalán nem egy hatalmas befektetés, pláne ha a fejlődéshez szükséges tápkieg. bevitel időpontját tekintjük, ami jelen esetben a legfontosabb.
A FLÜD mellett vannak még nagyon fasza kukorica, vagy burgonya alapú CH források, amikből 100g kb. 350Ft-ot jelent.
Szerintem az edzés utáni turmixba a lehető legrosszabb választás zabot tenni, ennél talán az is jobb, ha magában iszod meg a fehérjét, bár én azt mondom fehérjét az esetek 90%-ában szénhidráttal együtt kell fogyasztani.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 05. - 09:09:01

Bedurrant állapotban lévő képet még sosem csináltam, a bőrömön olaj volt (ennek prózai az oka, nagyon fehér a bőröm, a vakutól albínónak néznék ki).
14 kiló ment le, az izomvesztés pedig tényleg minimális. Ez tény, a körülöttem lévő emberek 99%-a állítja. Valószínűleg szerencse+genetika. Biztos később fogok veszteni izmot jelentősen, ezt az áldozatot pedig, ahogy mondtam, bevállalom.
Szénhidrátot minden edzés után fogyasztok a turmixban, egyszerűen, mint ahogy már többször leírtam, ezt nem tápkiegekkel oldom meg, hanem a háztartásban megtalálható gyors felszívódású ch-okkal. A szteroidok használatához pedig személy szerint nem értek, mivel szemes stanozololon kívül semmit nem szedtem/szúrtam ezelőtt. Amit tudok, azt olvastam.
Ahogy God képein látom, bármit is és bárhogy is csinál működik neki. Ez pedig többet mond minden "vitánál", tudományos magyarázatnál vagy számolgatásnál.
Nem vagyunk egyformák. Ő sem fog versenyezni.
Egyébként sem szabad eltérő edzésmúlttal rendelkező embereket összehasonlítani.
A diétám végén berakom majd egy before-after képet, de ez még nem most lesz.
Egyébként általánosságban teljesen igazad van, lévén sokkal jobban értesz a témához, mint pl. én  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 05. - 10:11:34
Itt a nézőpontok, és a magunkkal szembeni elvárások nagyon különböznek. Vagyunk páran, akiknél a mindent...abszolút mindent lepucolok az azt jelenti, hogy tényleg lemegyek amíg tudok, tiszta ér és szálka akarok lenni, gusztustalan módon akarok kinézni  ;D de van, akiknél nem ezt jelenti.
Ezért nincs sajnos értelme ezeknek, mert akiknek magasabb az elvárásuk magukkal szemben, az nem fogja megérteni a másik oldalt...és fordítva.
Ettől függetlenül nincs baj egyikkel sem, mindneki úgy csinálja a dolgát, ahogy neki az jó.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 05. - 10:28:33
NM, én a szteroidos témát általánosságban értettem, nem kifejezetten rád céloztam.
Azt pedig, hogy kinek mi működik és mennyire, így kívülről nagyon nehéz megállapítani.
Ha pl. valaki 3 éve le tudta volna magát pucolni 85kilóra, de nem tette, most pedig megpróbálja
és a vége kb. ugyanaz a súly lesz hasonló mérettel,formával, akkor elvileg a 3 év alatt nem sok izmot pakolt fel magára.
A befektetett munkát akkor tudod reálisan értékelni, ha van viszonyítási alapod.
Persze mindenki maga dönti el mi éri meg és mi érte meg neki.
Amit leírtam, az az én véleményem általánosságban, nem egy-egy emberre kivetítve.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 05. - 10:47:09

Ok, akkor elnézést én értettem félre!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 05. - 11:24:46
Nekem nagyon bejön a zab edzés utánra, bár én nem értek hozzá..  ::) Faszán bekeményedek tőle, és meg tudom feszíteni az izmokat rendesen. Enélkül nem. Tömegeléskor is zab megy a turmixhoz, de akkor több, és reggel úgy szoktam felébredni mintha edzettem volna, és be lennék durranva. Szerintem ez elég jó, legalábbis én mint hozzá nem értő, jónak találom. De majd egyszer kipróbálom a vitargot vagy waxy akármit is, és akkor össze tudom hasonlítani  ;-oo-;

Biztos kiderült már nektek, hogy nem vagyok nagy kiegzabáló, inkább a kaját helyezem előtérbe, így számomra tudatilag többet jelent a zab, mint akármilyen por. De persze azt esszük amitől növünk  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Június 05. - 12:32:47
Fuuu mennyi újdonság volt mióta nem olvastam ezt a témát :)
Balu bazzeg...ez geci betegnek néz ki :S Sajnálom, és remélem mielőbb rendbe jön! De persze elsősorban egy hozzáértő doki kéne tudom...  :-\
Amúgy néha kellenek ilyen el rettentő dolgok...Persze nem jó, hogy ez megtörténik, de legközelebb nekem biztos bevillan ez a brutál kép, és kétszer is meggondolom, hogy milyen állapotba kéne edzeni...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 05. - 12:55:46
Szerintem a Waxy maize a multivitamin, fehérje után a 3. alap kiegészítő.
Aztán persze, glutamin, BCAA, folyékony amino, NO fokozók, lehet menni a végtelenségig.
Szerintem a "nagy kiegzabálás" nem itt kezdődik. Inkább előtérbe helyezendő, mint a szteroidok.
Az az anabolikus kapu, ami edzés utáni intervallumban van a szervezetünkben, a legfontosabb és ha megadjuk a tápanyagot kellő minőségben és mennyiségben, akkor a lehető legtöbbet teszünk magunkért. 10-12 éve, mikor elkezdtem edzeni hobbiszinten, ehettem én melegszendvicset edzés után és akkor is fejlődtem. Csak nem mindegy milyen minőségben.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 05. - 13:45:41

Igen, ilyenkor derül ki mennyire nem értek én ehhez..  ;-oo-; Na majd odafigyelek, remélem egy jobb formát sikerül így rittyenteni végre. Én fosok az edzés utáni ch-tól diétában, jelenleg is 100-150g-on vagyok, hintáztatva, néha csaló nappal. Nem gondoltam hogy belefér 100g ch edzés után. De ha ennyien mondjátok, én elhiszem  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 05. - 14:32:26

Én ilyet nem írtam, hogy diétában 100g menjen edzés után.
Szerintem tömegeléskor is max. 0,7-0,8g/tskg, nem kell több.
Diétában is ha megvan az össz. CH bevitel, annak akár a fele mehet edzés után, a többi elosztva.
De az biztos, hogy CH bevitel szempontjából a legfontosabb időpont.
Ez megint csak az átlagemberre vonatkozik, a genetikai csodák, meg a freakek nem mérvadóak.
Vagy itt van a gilisztás Maszti, aki ihat edzés után tepertős turmixot is, akkor is eres marad.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 05. - 14:45:48
Húú bazz, elképzeltem a tepertős (disznósajtos) turmixot...kis szőrdarabkák... :----
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 05. - 15:23:47
Szerintem a Waxy maize a multivitamin, fehérje után a 3. alap kiegészítő.
Aztán persze, glutamin, BCAA, folyékony amino, NO fokozók, lehet menni a végtelenségig.
Szerintem a "nagy kiegzabálás" nem itt kezdődik. Inkább előtérbe helyezendő, mint a szteroidok.
Az az anabolikus kapu, ami edzés utáni intervallumban van a szervezetünkben, a legfontosabb és ha megadjuk a tápanyagot kellő minőségben és mennyiségben, akkor a lehető legtöbbet teszünk magunkért. 10-12 éve, mikor elkezdtem edzeni hobbiszinten, ehettem én melegszendvicset edzés után és akkor is fejlődtem. Csak nem mindegy milyen minőségben.

Jól mondja tanult barátom.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 05. - 15:36:51
Szerintem a Waxy maize a multivitamin, fehérje után a 3. alap kiegészítő.
Aztán persze, glutamin, BCAA, folyékony amino, NO fokozók, lehet menni a végtelenségig.
Szerintem a "nagy kiegzabálás" nem itt kezdődik. Inkább előtérbe helyezendő, mint a szteroidok.
Az az anabolikus kapu, ami edzés utáni intervallumban van a szervezetünkben, a legfontosabb és ha megadjuk a tápanyagot kellő minőségben és mennyiségben, akkor a lehető legtöbbet teszünk magunkért. 10-12 éve, mikor elkezdtem edzeni hobbiszinten, ehettem én melegszendvicset edzés után és akkor is fejlődtem. Csak nem mindegy milyen minőségben.

Igen, ilyenkor derül ki mennyire nem értek én ehhez..  ;-oo-; Na majd odafigyelek, remélem egy jobb formát sikerül így rittyenteni végre. Én fosok az edzés utáni ch-tól diétában, jelenleg is 100-150g-on vagyok, hintáztatva, néha csaló nappal. Nem gondoltam hogy belefér 100g ch edzés után. De ha ennyien mondjátok, én elhiszem  ::)

Vannak alap dolgok, tények...amiket nem tudsz megkerülni. Ilyen az, hogy edzés után a lehető leggyorsabb CH kell...és a zab messze nem az. Lehet visszatölt...csak nem mindegy mennyi idő alatt. Az edzés utáni kiegészítés a lehető legfontosabb...de úgy is írhatnám, hogy a lehető legalapabb dolog a vitaminok után. Ezzel szerintem mindenki tisztában van. A zab ráadásul le fogja lassítani a fehérje felszívódását is.
Ismét, ezzel nem azt akarom írni, hogy rossz a zab+fehérje...csak szerencsére már van sokkal jobb választás is edzés utánra. És azt a pár ezer Ft pluszt szerintem bőven megéri, főleg ha valaki használ egyéb kiegészítőket is, mert én azt feltételezném, hogy valaki akkor adja ilyenre a fejét, ha a többi dolog teljesen rendben van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 05. - 15:39:17
Fuuu mennyi újdonság volt mióta nem olvastam ezt a témát :)
Balu bazzeg...ez geci betegnek néz ki :S Sajnálom, és remélem mielőbb rendbe jön! De persze elsősorban egy hozzáértő doki kéne tudom...  :-\
Amúgy néha kellenek ilyen el rettentő dolgok...Persze nem jó, hogy ez megtörténik, de legközelebb nekem biztos bevillan ez a brutál kép, és kétszer is meggondolom, hogy milyen állapotba kéne edzeni...

Köszi!
Hát...nem tudom mikor fogom újra edzeni a mellem, de bennem lesz az a hang, amit akkor hallottam, az biztos.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Június 05. - 16:39:30
Balu plz linkelj már egy ilyen waxy maize csodát az efitről, mert én nem találom az ezt tartalmazó termékeket.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 05. - 17:10:23
Volumaize, de nem tudom forgalmmazzák-e. Ha nem, bocs!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 05. - 18:59:59
Volumaize, de nem tudom forgalmmazzák-e. Ha nem, bocs!

Forgalmazzuk. Amúgy csak külön waxy nálunk nincs, de ha úgy van kérésre betudjuk rendelni.
Amiben még waxy a CH rész, az a DarkMatter...kitűnő edzés utáni kiegészítő.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 06. - 00:52:17
Egy ilyen fizikumnál simán megállnék és szintentartanám. Bőven elégedett lennék vele és messze nem elérhetetlen. Persze testépítés szempontjából nem számít komoly fizikumnak, de nekem bőven elég lenne/lesz  ;D

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 06. - 00:58:32
...vagy...

(http://www.tmuscle.com/img/photos/2008/08-174-feature/image002.jpg)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: darknight - 2010. Június 06. - 11:05:39
...vagy...

(http://www.tmuscle.com/img/photos/2008/08-174-feature/image002.jpg)

Szerintem picit el vagy tévedve, ha úgy gondolod, hogy egy ilyen fazont könnyen el lehet érni és pláne könnyen szinten lehet tartani, különösen akkor, ha nem vagy eleve egy szálkás típus... :-} De te tudod... ***)))

  >:D >:D >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 06. - 11:08:11
Én nem akartam beírni. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 06. - 11:25:52
elérhető, csak jól tele kell lenni.....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2010. Június 06. - 11:43:15
ha őszre ilyen száraz leszek azzal már elégedett lennék :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 06. - 11:46:01
...vagy...

(http://www.tmuscle.com/img/photos/2008/08-174-feature/image002.jpg)

Szerintem picit el vagy tévedve, ha úgy gondolod, hogy egy ilyen fazont könnyen el lehet érni és pláne könnyen szinten lehet tartani, különösen akkor, ha nem vagy eleve egy szálkás típus... :-} De te tudod... ***)))

  >:D >:D >:D

Nem látom, hogy ilyet írtam volna a kép alá vagy felé. Ellenben az előzőhöz igen.  ;)
Ennek csak örülnék. Ilyen sosem leszek.

Maszat! Neked viszont szerintem frankón elérhető!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2010. Június 06. - 11:50:10
vagy nem.. ez a faszi a kar váll kombot leszámítva olyasmi fizikum mint a Dudás Ádám.. nem hinném h a fórumról a komolyabb versenyzőket leszámítva valaha valki is ki fog így nézni.. persze álmodozni lehet  ****)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 06. - 15:42:17
Csak azért, mert én nem diétázok le >:D  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 06. - 15:50:24
...vagy...

(http://www.tmuscle.com/img/photos/2008/08-174-feature/image002.jpg)

Szerintem picit el vagy tévedve, ha úgy gondolod, hogy egy ilyen fazont könnyen el lehet érni és pláne könnyen szinten lehet tartani, különösen akkor, ha nem vagy eleve egy szálkás típus... :-} De te tudod... ***)))

  >:D >:D >:D

Nem látom, hogy ilyet írtam volna a kép alá vagy felé. Ellenben az előzőhöz igen.  ;)
Ennek csak örülnék. Ilyen sosem leszek.

Maszat! Neked viszont szerintem frankón elérhető!
lehetetlen nem létezik, ha azt hiszed, hogy nem lehetsz ilyen, akkor nem is leszel soha :) minden fejben dől el

Lehetetlen létezik. Nem minden fejben dől el.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 06. - 16:38:21
Pedig ezek a nagyon okos mottók olyan jó hangzanak. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Június 06. - 17:02:42
végülis igaza van millernek. viszotn szerintem ezek a fizikumok messze nem esnek a lehetetlen kategóriába :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 06. - 17:09:18
végülis igaza van millernek. viszotn szerintem ezek a fizikumok messze nem esnek a lehetetlen kategóriába :)
Kíváncsian várjuk, hogy bebizonyítod Bandus. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Június 06. - 17:10:15
 :-}
nem a lehetetlen kategória, de azért valószínűsítem, ( de persze lehet tévedek) hogy ez az arc nem a napi 8-10 óra melót után megy le a terembe, hanem ez a munkája, hogy fenntartson egy ilyen kinézetet és ebből profitál
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Június 06. - 17:39:25
 :-!
Ronnie üzeni: Shut the fuck up and train  ))=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 06. - 17:50:37
ez ugye nem friss kép?????? :o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Június 06. - 17:54:48
ez ugye nem friss kép?????? :o
Ronnie most hívott és azt kérte mondjam meg, hogy nem az  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Június 06. - 17:54:56
ez ugye nem friss kép?????? :o

lesz még ez aktuális ne izguljál ;D azzal foglalkozz inkább hogy lemaradtál egy fasza amerikai focimeccsről :P :P :P
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 06. - 17:57:11
végülis igaza van millernek. viszotn szerintem ezek a fizikumok messze nem esnek a lehetetlen kategóriába :)
Kíváncsian várjuk, hogy bebizonyítod Bandus. ;D
most tekintsünk el attól, hogy szimpatikus-e valakinek, vagy nem, de ott volt B1ll4, neki az off formája sem volt nagyon messze ettől.... persze, amikor tömegelt, ő is "behízott", de attól viszonylag sokáig jó formában volt  ;)
Ha te mondod. ;D
Egyébként itt nem arról volt szó, hogy valaki 70kilósan tud-e így kinézni, hanem kb. ilyen tömeggel, ilyen minőségben.
Ez a nem elérhetetlen duma meg olyan, mintha én is azt mondanám, hogy le tudnám én futni a 100 métert 9.5 mp alatt, csak nem ebből élek, úgyhogy nem teszem. ;D
Ehhez kell genetika is, hogy ilyen fazont elérj megfelelő izommennyiséggel.
Lehetsz nagydarab, meg lehetsz szálka is eres hassal. De a 2 együtt már kemény dió.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 06. - 17:58:24
ez ugye nem friss kép?????? :o
Ronnie most hívott és azt kérte mondjam meg, hogy nem az  ;D

Te állat!  ;D ;D ;D

Nagyon kíváncsi vagyok mit fog összehozni, azért Ronnienak nem gyenge izommemóriája és tapasztalata van. Biztos vagyok benne,h rendesen összekapja magát csak kérdés,h a kihagyás mennyit vetett vissza neki.

Hát csak a 2. félidőröl maradtam le  :P
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 06. - 18:00:27
végülis igaza van millernek. viszotn szerintem ezek a fizikumok messze nem esnek a lehetetlen kategóriába :)
Kíváncsian várjuk, hogy bebizonyítod Bandus. ;D
most tekintsünk el attól, hogy szimpatikus-e valakinek, vagy nem, de ott volt B1ll4, neki az off formája sem volt nagyon messze ettől.... persze, amikor tömegelt, ő is "behízott", de attól viszonylag sokáig jó formában volt  ;)

Lehetsz nagydarab, meg lehetsz szálka is eres hassal. De a 2 együtt már kemény dió.

Na ezaz!
Ezért bírom amikor mondjátok,h na ez alapnak jó már "csak" tömeg kell.  ;D
a fordított eset amikor valaki kurva nagy és na ide már "csak" 1 diéta kellene. Azért az nem csak 1 "csak".
Van 1 genetikai segítséged amivel az 1ik viszonylag "könnyen" elérhető de a másikért vért kell izzadni. Aztán lehet van olyan akinek m1 mind a 2 királyul, na Ő szerencsés.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Június 06. - 18:04:56
Most kértem el Ronnietól Usain Bolt és Asafa Powell telefonszámát  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 06. - 18:08:46
Meg kérj Pamelától is egy képet Béláról, ahol 90 kiló és eres a hasa is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Június 06. - 18:10:46
végülis igaza van millernek. viszotn szerintem ezek a fizikumok messze nem esnek a lehetetlen kategóriába :)
Kíváncsian várjuk, hogy bebizonyítod Bandus. ;D
most tekintsünk el attól, hogy szimpatikus-e valakinek, vagy nem, de ott volt B1ll4, neki az off formája sem volt nagyon messze ettől.... persze, amikor tömegelt, ő is "behízott", de attól viszonylag sokáig jó formában volt  ;)
Ha te mondod. ;D
Egyébként itt nem arról volt szó, hogy valaki 70kilósan tud-e így kinézni, hanem kb. ilyen tömeggel, ilyen minőségben.
Ez a nem elérhetetlen duma meg olyan, mintha én is azt mondanám, hogy le tudnám én futni a 100 métert 9.5 mp alatt, csak nem ebből élek, úgyhogy nem teszem. ;D
Ehhez kell genetika is, hogy ilyen fazont elérj megfelelő izommennyiséggel.
Lehetsz nagydarab, meg lehetsz szálka is eres hassal. De a 2 együtt már kemény dió.

alap genetika nékül nem lehet ilyet összehozni, akár mennyirre is akarná az ember fejben ésszel vagy ész nélkül :laugh: , ez evidens  /:-)
érett száraz, izomtömeg  ilyen minőségben hosszú évek munkája
még jó genetikával is génmainupálicóval is
de mindig a remény hal meg utoljára
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 06. - 18:11:44
végülis igaza van millernek. viszotn szerintem ezek a fizikumok messze nem esnek a lehetetlen kategóriába :)
Kíváncsian várjuk, hogy bebizonyítod Bandus. ;D
most tekintsünk el attól, hogy szimpatikus-e valakinek, vagy nem, de ott volt B1ll4, neki az off formája sem volt nagyon messze ettől.... persze, amikor tömegelt, ő is "behízott", de attól viszonylag sokáig jó formában volt  ;)
Ha te mondod. ;D
Egyébként itt nem arról volt szó, hogy valaki 70kilósan tud-e így kinézni, hanem kb. ilyen tömeggel, ilyen minőségben.
Ez a nem elérhetetlen duma meg olyan, mintha én is azt mondanám, hogy le tudnám én futni a 100 métert 9.5 mp alatt, csak nem ebből élek, úgyhogy nem teszem. ;D
Ehhez kell genetika is, hogy ilyen fazont elérj megfelelő izommennyiséggel.
Lehetsz nagydarab, meg lehetsz szálka is eres hassal. De a 2 együtt már kemény dió.
ő 90 kilosan nézett ki így...
le tudnád e futni? ha akrnád, és készülnél rá, lehet... a korlátok csak fejben léteznek, persze, léteznek fizikai korlátok, de ez nem azok közé tartozik...

én most éppen pinát szugerálok magamnak! már a csikló körvonala rajzolódni láccik, ha még réeröltetek pár csepp verejtéket, talán a  híradóig meglessz. A fejembemá megvan, ha mégse sikerül hívok egy susztert! Ez a fejedben dől el dolog most kiderül. Na menek koncentráni!  =/+'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 06. - 18:18:13
Meg kérj Pamelától is egy képet Béláról, ahol 90 kiló és eres a hasa is.
nincs fényképem... és nem is teljesne ilyen formában volt, azt írtam, hasonló.... de aki a terembe járt, látta mindenki, nem csak én...
de szerintem erről nincs értelme vitatkozni, kb annyira érdekel engem ez a téma, mint téged  ;)
És itt le is írtad a lényeget.  ;-oo-;
Suncity meg összefoglalta a lényeget!  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 06. - 18:18:55
végülis igaza van millernek. viszotn szerintem ezek a fizikumok messze nem esnek a lehetetlen kategóriába :)
Kíváncsian várjuk, hogy bebizonyítod Bandus. ;D
most tekintsünk el attól, hogy szimpatikus-e valakinek, vagy nem, de ott volt B1ll4, neki az off formája sem volt nagyon messze ettől.... persze, amikor tömegelt, ő is "behízott", de attól viszonylag sokáig jó formában volt  ;)
Ha te mondod. ;D
Egyébként itt nem arról volt szó, hogy valaki 70kilósan tud-e így kinézni, hanem kb. ilyen tömeggel, ilyen minőségben.
Ez a nem elérhetetlen duma meg olyan, mintha én is azt mondanám, hogy le tudnám én futni a 100 métert 9.5 mp alatt, csak nem ebből élek, úgyhogy nem teszem. ;D
Ehhez kell genetika is, hogy ilyen fazont elérj megfelelő izommennyiséggel.
Lehetsz nagydarab, meg lehetsz szálka is eres hassal. De a 2 együtt már kemény dió.
ő 90 kilosan nézett ki így...
le tudnád e futni? ha akrnád, és készülnél rá, lehet... a korlátok csak fejben léteznek, persze, léteznek fizikai korlátok, de ez nem azok közé tartozik...

én most éppen pinát szugerálok magamnak! már a csikló körvonala rajzolódni láccik, ha még réeröltetek pár csepp verejtéket, talán a  híradóig meglessz. A fejembemá megvan, ha mégse sikerül hívok egy susztert! Ez a fejedben dől el dolog most kiderül. Na menek koncentráni!  =/+'
végül is igazad van, ezt nem korlátozza a fizika....  !+"% :D

én itt elérhető dolgokról írtam, és nem hülyeségekről... ha nagyon akarod, megoldható, és nem csak naturál út létezik, nem tudom, a testépítésben egy lehettséges fizikum elérésétől hogyan jutottunk a faszból pina kreálásáig.....

ehhez semmi köze a testépítéshez, csak átszellemültem. Olyan hatással volt rám a "fejben dől el" rész hogy gondoltam kipróbálom. Ez nem sértés akart lenni, de ha úgy érzed jó rád az ing, akkor vedd csak fel.....ma nem vagyok teljesen beszámítható...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 06. - 18:20:02
Macknek ma még 16:9-es vájdszkrín az agya is, nem csak a feje! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Június 06. - 18:30:54
Tényleg faszság ilyen dolgokon vitázni! NM kitűzött egy célt, és ha eleget tesz érte, kiderül sikerül e elérnie :)
Ez a fejben dől el amúgy lehet közhely már, meg talán sokan csak részlegesen hisznek benne...de az kurva biztos, hogy ha ilyen korlátok tömkelegével állsz neki valaminek, abból sok jó nem sül ki :)

"Sosem kérdezted, mégis soha nem tagadtam:
saját magam hite vagyok magamban."

 ))=/ ))=/ ))=/ ))=/ ))=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 06. - 18:33:27
Én nem állok ki korlátok tömkelegével, csak nem mondok hülyeséget.
Sok spironak le kell csúszni egy ilyen fazonhoz. :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 06. - 18:37:54
Negatív célokat kell kitűzni, azokat baromi könnyű elérni és jön a sikerélmény  ;D

Nem akartam én vitát, de kell, hogy valami motiváljon. Az sem baj, ha meg sem közelítem, de legalább próbálok érte tenni valamit.
A gúny pedig ebben a sportban sem túl motiváló tényező.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 06. - 18:48:25
Nincs itt vita, mindenkinek van egy elképzelése, és ezt befolyásolják a szerzett tapasztalatok. Akinek nincs tapasztalata, annak maradtak az elképzelések...ami vagy reális, vagy nem. Én akárhogy koncentrálok, koxolok, kajálok, kiegészítek, edzek, akkor sem lesz olyan csúcsos bicepszem mint Arnoldnak volt. Lehet akkora karom mint neki? Naná! De akkor sem fog úgy kinézni!
Ez a fazon akinek a képén megy a vita, nem a lehetetlen kategória, de ha megnézzük, akkor látszik, hogy nem egy-két év edzés van mögötte, hanem valószínűleg 10-15. És ez még csak egy oldal, ehhez kaja, diéta, kiegészítés, némi kox ::) meg egy alap genetika, mert ez nem egy genetikai csoda ahogy kinéz...csípőnél valamivel szélesebb váll, a többi meg kemény munka. KEMÉNY munka, és ne a kiegészítőktől meg a koxtól várjuk az eredményt önmagában.
Össze tudja hozni ezt egy átlag valaki? Igen, sok-sok év edzés, tömegelés-diéta megállás nélkül, és ez LEHET belőle. Meg tudja tartani hosszú időn keresztül? Nem...ez viszont fix. És itt jön be a genetika, hogy aki iszonyat vékony és szálkás, az képtelen "ekkora" tömeget fenntartani, mert egy fingás is levisz 5 kg-t, aki meg hízékonyabb, az már egy szar kajálástól is búcsút mondhat az ereknek. Van még a szerencsés übermensch kategória, aki viszont kibaszott lusta, és hanyatt van esve az alap izmos-definiált testétől, ezért nem lesz belőle soha semmi.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 06. - 18:50:31
Na igen, a 3. kategóriát én kihagytam. :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 06. - 18:53:18

vajon kinek nem lehet tapasztalata?  ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 06. - 18:54:36

Aki még csak nemrég kezdte az edzést 8-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 06. - 18:58:34

áááá, én ejtem ezt a témát mert én valahogy mindíg minden másra tudom érteni ezt a "fejben dől el" dolgot. A testépítésben genetika a leg, ha meg tudod valósítani az edzések, van rá időd és pénzed. Hameg arra gondolsz nem tudom megcsinálni, akkor nem is fogod. Szvsz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 06. - 19:01:51

vajon mit akartál mondani ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Június 06. - 19:03:27

igaz Ogre!
Tavaly én is elhatároztam, hogy összehozok kockás-hasat,(amit megtartok amíg élek)  ;D mert nem vok az a tipus.
95kg-ról elindult a diéta( naturál) fehérje, vitamin, zöld tea ennyi kieggel. prezíc kajával.
Minusz 15-16kg, 3hónap alatt össze is jött a forma, izomveszttésel is persze 45-ös karból maradt 40 (pistol 0) :laugh: sikerült is tartani 6hétig kb mert nem vok az a forma, ennyi
1szónak is 100 a vége de nagyon nehéz földi halandó szinten testalkatot váltani,  Ektomorf, Endomorf, Mezomorf ezeknek születsz (vagy némi keverék) és ebből építkezel, hosszú évekig
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 06. - 19:05:12

ma nem vagyok magamnál. csak azt hogy hülye vagyok és ennyi  ˝=/  !+"%  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 06. - 19:07:25
összeszedemmá a gondolataim. ha van pénzed, időd meg adott minden hogy elérd amit szeretnél, akkor még mindíg ott a genetika. Ez összetett dolog nem elég a fejben dől el dolog. Akarhatod te akármennyire ha valami nem stimmel.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Június 06. - 19:08:30
Nincs itt vita, mindenkinek van egy elképzelése, és ezt befolyásolják a szerzett tapasztalatok. Akinek nincs tapasztalata, annak maradtak az elképzelések...ami vagy reális, vagy nem. Én akárhogy koncentrálok, koxolok, kajálok, kiegészítek, edzek, akkor sem lesz olyan csúcsos bicepszem mint Arnoldnak volt. Lehet akkora karom mint neki? Naná! De akkor sem fog úgy kinézni!
Ez a fazon akinek a képén megy a vita, nem a lehetetlen kategória, de ha megnézzük, akkor látszik, hogy nem egy-két év edzés van mögötte, hanem valószínűleg 10-15. És ez még csak egy oldal, ehhez kaja, diéta, kiegészítés, némi kox ::) meg egy alap genetika, mert ez nem egy genetikai csoda ahogy kinéz...csípőnél valamivel szélesebb váll, a többi meg kemény munka. KEMÉNY munka, és ne a kiegészítőktől meg a koxtól várjuk az eredményt önmagában.
Össze tudja hozni ezt egy átlag valaki? Igen, sok-sok év edzés, tömegelés-diéta megállás nélkül, és ez LEHET belőle. Meg tudja tartani hosszú időn keresztül? Nem...ez viszont fix. És itt jön be a genetika, hogy aki iszonyat vékony és szálkás, az képtelen "ekkora" tömeget fenntartani, mert egy fingás is levisz 5 kg-t, aki meg hízékonyabb, az már egy szar kajálástól is búcsút mondhat az ereknek. Van még a szerencsés übermensch kategória, aki viszont kibaszott lusta, és hanyatt van esve az alap izmos-definiált testétől, ezért nem lesz belőle soha semmi.
igaz Ogre!
Tavaly én is elhatároztam, hogy összehozok kockás-hasat,(amit megtartok amíg élek)  ;D mert nem vok az a tipus.
95kg-ról elindult a diéta( naturál) fehérje, vitamin, zöld tea ennyi kieggel. prezíc kajával.
Minusz 15-16kg, 3hónap alatt össze is jött a forma, izomveszttésel is persze 45-ös karból maradt 40 (pistol 0) :laugh: sikerült is tartani 6hétig kb mert nem vok az a forma, ennyi
1szónak is 100 a vége de nagyon nehéz földi halandó szinten testalkatot váltani,  Ektomorf, Endomorf, Mezomorf ezeknek születsz (vagy némi keverék) és ebből építkezel, hosszú évekig
Hát igen! Az adottságok...csak itt egy példa rajtam ;D
Nagy seggűnek születtem én is, de nem ekkorásnak  ;D
Bokámba ínhüvely gyulladás lett, mer hogy nem 110kilós futkosásra tervezték :) Ott voltam fejbe, de most ott a korlátos gyulladás :)...fogyok 100körülre vagy alá, vagy jön a sín meg a mankó  ˝=/ :-X
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 06. - 19:14:21
összeszedemmá a gondolataim. ha van pénzed, időd meg adott minden hogy elérd amit szeretnél, akkor még mindíg ott a genetika. Ez összetett dolog nem elég a fejben dől el dolog. Akarhatod te akármennyire ha valami nem stimmel.
Na ja, a pénz meg az idő amiről tehetsz, a genetikáról nem, amúgy ugyanazt mondjuk !+"% Szóval senki ne reménykedjen mindenki dagadt gecc lesz ezektől a fúvatóporoktól [:-o] ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Június 06. - 19:18:17
végülis igaza van millernek. viszotn szerintem ezek a fizikumok messze nem esnek a lehetetlen kategóriába :)
Kíváncsian várjuk, hogy bebizonyítod Bandus. ;D
Én nem modntam, hogy célom így kinézni, így bebizonyítani sem akarok. De azértjópármodell mászkálilyen külsővel. Szóval továbbra is tartom a véleményemet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Június 06. - 19:19:32
összeszedemmá a gondolataim. ha van pénzed, időd meg adott minden hogy elérd amit szeretnél, akkor még mindíg ott a genetika. Ez összetett dolog nem elég a fejben dől el dolog. Akarhatod te akármennyire ha valami nem stimmel.
Na ja, a pénz meg az idő amiről tehetsz, a genetikáról nem, amúgy ugyanazt mondjuk !+"% Szóval senki ne reménykedjen mindenki dagadt gecc lesz ezektől a fúvatóporoktól [:-o] ;D

Wolf sem tud mit csinálni a vádlijával, pedig ott van fejben, és pénz is van meg idő :laugh:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 06. - 19:37:51
Synthol + kokain + hp. Nagy dózisban. A tükör pedig azt mutatja, amit látni akarsz.  @:-)

Egy a lényeg, egy testrészem már régóta eres. Mondjuk edzem rendesen  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 06. - 20:48:22
Synthol + kokain + hp. Nagy dózisban. A tükör pedig azt mutatja, amit látni akarsz.  @:-)

Egy a lényeg, egy testrészem már régóta eres. Mondjuk edzem rendesen  ;D

 ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 06. - 21:05:02
Ma észrevettem, hogy a bal tricepszem kissé bevizesedett a jobbhoz képest...ez mitől lehet?  ????...
Nem fáj, meg nem is sérült meg.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 06. - 21:05:26
Synthol + kokain + hp. Nagy dózisban. A tükör pedig azt mutatja, amit látni akarsz.  @:-)

Egy a lényeg, egy testrészem már régóta eres. Mondjuk edzem rendesen  ;D

2,5-ös tárcsát aggatsz rá?? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 06. - 21:06:22
Synthol + kokain + hp. Nagy dózisban. A tükör pedig azt mutatja, amit látni akarsz.  @:-)

Egy a lényeg, egy testrészem már régóta eres. Mondjuk edzem rendesen  ;D

2,5-ös tárcsát aggatsz rá?? ;D

Áhh nem, a pumpálós mozdulatsorokban hiszek.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 08. - 21:53:38
2. napja olyan folyamatos gyomorfájdalmam van, hogy sem enni, sem inni nem bírok...ez a fogyás innentől ha így folytatódik, izomból is lesz...Mintha egy pingponglabda lenne a gyomromban.  :'(
2 korty víz telít....  :----
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 09. - 00:13:09
Nem bírsz enni, mert megfájdul és tele van a pocid...  ::)
Tündi-e vagy?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 09. - 00:18:45
Nem bírsz enni, mert megfájdul és tele van a pocid...  ::)
Tündi-e vagy?  ;D

Igaze!?!?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Június 09. - 01:17:06
sztem ez nem poén tárgya... NM nézesd meg magad dokival mert az nem jó ha fáj ráadásul enni sem bírsz meg ilyenek a clent meg szüneteltesd kicsit nem kizárt h ekkora dózis kikezdte a gyomrod.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 09. - 08:13:27
sztem ez nem poén tárgya... NM nézesd meg magad dokival mert az nem jó ha fáj ráadásul enni sem bírsz meg ilyenek a clent meg szüneteltesd kicsit nem kizárt h ekkora dózis kikezdte a gyomrod.

Nem szedem már vasárnap óta, én is a clenbuterolra gondoltam.  :-\
Rendesen szülési fájdalmaim vannak.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Június 12. - 18:26:28
Most jöttem a mai edzésről és hát nem semmi ilyen időbe edzeni. Mintha szaunáztam volna. Megittam vagy 2L vizet, de szerintem az ki is jött rajtam mert a polóm alig birtam lehúzni magamról az öltözőbe.  ;D
Egyébként jó kis edzés volt, de eléggé kimerítő ez a meleg.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 12. - 18:35:38
Most jöttem a mai edzésről és hát nem semmi ilyen időbe edzeni. Mintha szaunáztam volna. Megittam vagy 2L vizet, de szerintem az ki is jött rajtam mert a polóm alig birtam lehúzni magamról az öltözőbe.  ;D
Egyébként jó kis edzés volt, de eléggé kimerítő ez a meleg.

Én ma egész nap depressziós hangulatban vagyok, tuti erre a buzi időre  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 12. - 19:51:04
Most jöttem a mai edzésről és hát nem semmi ilyen időbe edzeni. Mintha szaunáztam volna. Megittam vagy 2L vizet, de szerintem az ki is jött rajtam mert a polóm alig birtam lehúzni magamról az öltözőbe.  ;D
Egyébként jó kis edzés volt, de eléggé kimerítő ez a meleg.

Én ma egész nap depressziós hangulatban vagyok, tuti erre a buzi időre  ::)

Dettó bár nekem az ok kicsit másabb, barlangrajzokkal szemléltetve :  <3! :-)(-: :-* :'( :-Đ ˝=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 12. - 19:54:50
Most jöttem a mai edzésről és hát nem semmi ilyen időbe edzeni. Mintha szaunáztam volna. Megittam vagy 2L vizet, de szerintem az ki is jött rajtam mert a polóm alig birtam lehúzni magamról az öltözőbe.  ;D
Egyébként jó kis edzés volt, de eléggé kimerítő ez a meleg.

Én ma egész nap depressziós hangulatban vagyok, tuti erre a buzi időre  ::)

Dettó bár nekem az ok kicsit másabb, barlangrajzokkal szemléltetve :  <3! :-)(-: :-* :'( :-Đ ˝=/

Nehezen dekódolom, de elment a csaj?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 12. - 19:56:04
Áhh sokkal bonyolultabb...nem merem leírni mert elolvassa az asszony  !+"%
Rendesen filmet lehetne belőle forgatni...mostanában inkább már drámát.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 12. - 19:56:42
Áhh sokkal bonyolultabb...nem merem leírni mert elolvassa az asszony  !+"%

Most mindenfélét találgatni fogok  :-Đ  ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 12. - 19:57:59
Az élet genyó. Ez van.  (censored)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 12. - 20:03:29
Most jöttem a mai edzésről és hát nem semmi ilyen időbe edzeni. Mintha szaunáztam volna. Megittam vagy 2L vizet, de szerintem az ki is jött rajtam mert a polóm alig birtam lehúzni magamról az öltözőbe.  ;D
Egyébként jó kis edzés volt, de eléggé kimerítő ez a meleg.

Én ma egész nap depressziós hangulatban vagyok, tuti erre a buzi időre  ::)

Dettó bár nekem az ok kicsit másabb, barlangrajzokkal szemléltetve :  <3! :-)(-: :-* :'( :-Đ ˝=/
nálad nem tudom, mi a helyzet, de kb ezekkel a szmájlikkal kb ebben a sorrendben le lehetne írni az én szituációmat is  :-[ :-X

Nem kívánom, hogy hasonló legyen az enyémhez a te problémád, de kitartást neked is hozzá! ...vagy nem is tudom mit kell ilyenkor kívánni...pecsába.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 12. - 20:09:00
na átjövökmá ideis kicsit mer itt még nem oltott le senki  ;D visszaolvastam és megfejtettem a hieroglifákat amit enem pályatársunk felmázolt. tehát szerelmes lett, aztán jól megdugták, majd elbúcsúzott a latinlover. Besírt és felmérgelte magát, majd a latinlávör fejét beleverte a falba. Kábé ennyi. Ha nincs igazam, akkor privátban várom a kövi bablevesest. Ámen!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 12. - 20:14:46
na átjövökmá ideis kicsit mer itt még nem oltott le senki  ;D visszaolvastam és megfejtettem a hieroglifákat amit enem pályatársunk felmázolt. tehát szerelmes lett, aztán jól megdugták, majd elbúcsúzott a latinlover. Besírt és felmérgelte magát, majd a latinlávör fejét beleverte a falba. Kábé ennyi. Ha nincs igazam, akkor privátban várom a kövi bablevesest. Ámen!  ;D

Bazeg lebuktam. A G4P topikba akartam.  ***))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 12. - 20:16:51

Na, akkor ez is megvan. Következőőőőőőő!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 12. - 20:18:44
No woman no cry. Na de ez a budibilding topik.  :-!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 12. - 20:21:19
No woman no cry. Na de ez a budibilding topik.  :-!!!

pfffff.....bazz...asszem nem kellett volna poénkodni, most esett le mi a probléma. Bocs!!!! Akkor elnézést srácok  :-){ :-){ :-){ :-){ :-){ :-){ :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Június 13. - 01:51:08
Srácok mi ez a rinya??Tudjátok...Nők lapja fórum ;)

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 13. - 08:23:43
Srácok mi ez a rinya??Tudjátok...Nők lapja fórum ;)

És mennyire igazad van.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Június 13. - 08:35:43
Szerintem ez nagyon jót tesz az izületeknek. Olyan igazán fiziológiás mozgás.  ;D Łł=
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 13. - 10:01:38
Jó kondiban van a srác, de az utolsó művelet eléggé meredek :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Június 13. - 10:47:40
Bodyweight: 75 kg, PISTOL (!) 24kg és meredeken nő!  @-o    :-OO  @-o    :-OO   @-o @-o @-o @-o    :-OO   @-o @-o @-o @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Június 13. - 11:44:52
Szerintem ez nagyon jót tesz az izületeknek. Olyan igazán fiziológiás mozgás.  ;D Łł=

na tartok én neked különórát,megtudod mi az a kettlebell!!!!  :--: :laugh: :laugh: :laugh:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Június 13. - 12:51:11
Szerintem ez nagyon jót tesz az izületeknek. Olyan igazán fiziológiás mozgás.  ;D Łł=
Ezt énsem tudom elképzelni, hogy ez hogy a fenébe lehet jó az izületeknek....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Június 13. - 13:17:46
Szerintem ez nagyon jót tesz az izületeknek. Olyan igazán fiziológiás mozgás.  ;D Łł=
Ezt énsem tudom elképzelni, hogy ez hogy a fenébe lehet jó az izületeknek....

úgy látom itt már nem segít a különóra...szeminárium kell :D amúgy lehet 48 kilónál már nem a legkellemesebb,de én 20kilóval nagyon jól elvagyok ;) még nem fáj semmim,sérvgyanú sincs....nem mintha gyúrástól nem kaphatnék ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 13. - 13:21:01
Nekem az a mászókázás tetszett az elején! Szeretem az ilyen katonai kiképzés szerű dolgokat!  =/+'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 13:50:21
Szóval így néz ki a dolog:

7:30-8:00    (változó) 40g zabpehely 70g myofúzió 10g glutamin

11:00          200g csirkemell  uborka, paradicsom,paprika saláta kb. 300g

14:00          200g csirkemell 35g rizs, uborka, paradicsom,paprika saláta kb. 200g

17:30-18:00 200g csirkemell 35g rizs, uborka, paradicsom,paprika saláta kb. 200g

20:00          edzés+kardio (közben 15g glutamin, folyékony amino, 10g BCAA)

22:00          30g censored burgonya alapú nagy molekulatömegű CH 60g tejsavó

24:00-1:00   70g myofúzió 10g glutamin, vagy 150g csirkemell zöldséggel, vagy főtt tojás fehérje 6-7db

Myofusiont úgy adagolom, hogy az 50g fehérje legyen.
CH-t nem akarom lejjebb vinni, mert ez olyan 110g és így is kevésnek érzem.
Hétvégén, mikor nem edzek, van még egy kaja, vagy fehérje az edzés körüli időszakban.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Június 13. - 13:54:18
azt a 35g rizst szemenként teszed a mérlegre hogy pont annyi legyen??? ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 13:54:47
azt a 35g rizst szemenként teszed a mérlegre hogy pont annyi legyen??? ;D ;D ;D
konyhai mérleg nunika!  :-)!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Június 13. - 13:56:39
azt a 35g rizst szemenként teszed a mérlegre hogy pont annyi legyen??? ;D ;D ;D
konyhai mérleg nunika!  :-)!  ;D

én értem csak szívózni akartam  >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Június 13. - 13:57:52
Az étrend jónak tűnik.Talán egy kis kiegészítéssel kellene megdobni. Én nemigazán reagálok a stimulánsokra, pedig elég sokat kipróbáltam( lipo, hydroxy,dren ) de az l-karnitin szerintem iszonyat sokat segít.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 13:58:00
azt a 35g rizst szemenként teszed a mérlegre hogy pont annyi legyen??? ;D ;D ;D
konyhai mérleg nunika!  :-)!  ;D

én értem csak szívni akartam  >:D
Tudom én!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 13:58:46
Az étrend jónak tűnik.Talán egy kiegészítéssel kellene megdobni. Én nemigazán reagálok a stimulánsokra, pedig elég sokat kipróbáltam( lipo, hydroxy,dren ) de az l-karnitin szerintem iszonyat sokat segít.
Kiegészítőt nem nagyon írtam, l-carnitint tolok reggel 1g és edzés előtt 1g.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Június 13. - 14:00:52
Az étrend jónak tűnik.Talán egy kiegészítéssel kellene megdobni. Én nemigazán reagálok a stimulánsokra, pedig elég sokat kipróbáltam( lipo, hydroxy,dren ) de az l-karnitin szerintem iszonyat sokat segít.
Kiegészítőt nem nagyon írtam, l-carnitint tolok reggel 1g és edzés előtt 1g.
én 3g-ot használtam edzés előtt  ***)))  ;D
a kardiód miből áll?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 13. - 14:04:35
Az étrend jónak tűnik.Talán egy kiegészítéssel kellene megdobni. Én nemigazán reagálok a stimulánsokra, pedig elég sokat kipróbáltam( lipo, hydroxy,dren ) de az l-karnitin szerintem iszonyat sokat segít.
Kiegészítőt nem nagyon írtam, l-carnitint tolok reggel 1g és edzés előtt 1g.

Ja! 90kg-hoz egy 2 grammot minimum verj be edzés előtt. ALC-t használsz?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 13. - 14:05:03
Mennyi ideje megy a diéta és eddig mennyi ment le?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 14:13:01
Dymatize-ból szedek 1g-ot reggel, meg 1g-ot edzés előtt, plusz még van egy folyékony L-carnitin, abból 1g adagot edzés előtt.
Kardio az taposógép többnyire, néha elliptikus faszság, de én azt nem érzem, és van mikor gyaloglás futópadon, kocogás.
Itthon szobabicikli a 6. kardio a héten.
Márciusban kezdtem és 7kiló ment le rólam, 97kg voltam.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 13. - 14:13:38
Dymatizeből szedek 1g-ot reggel, meg 1g-ot edzés előtt, plusz még van egy folyékony L-carnitin, abból 1g adagot edzés előtt.
Kardio az taposógép többnyire, néha elliptikus faszság, de én azt nem érzem, és van mikor gyaloglás futópadon, kocogás.
Itthon szobabicikli a 6. kardio a héten.
Márciusban kezdtem és 7kiló ment le rólam, 97kg voltam.

 :-)! Lassan jöhetnének képek  8-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 14:14:57
Szánalmasan nézek ki, nem reklámoznám. :D
Nem olyan látványos, mint nálad.
Most ALC előtte sima L-carnitin volt.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 13. - 14:17:33
Dymatize-ból szedek 1g-ot reggel, meg 1g-ot edzés előtt, plusz még van egy folyékony L-carnitin, abból 1g adagot edzés előtt.
Kardio az taposógép többnyire, néha elliptikus faszság, de én azt nem érzem, és van mikor gyaloglás futópadon, kocogás.
Itthon szobabicikli a 6. kardio a héten.
Márciusban kezdtem és 7kiló ment le rólam, 97kg voltam.
simán jó a 7 kiló
ha tudod a kardiót növelheted még
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 13. - 14:17:42
Szánalmasan nézek ki, nem reklámoznám. :D
Nem olyan látványos, mint nálad.
Most ALC előtte sima L-carnitin volt.

90kg közelében te is látványos lehetsz már  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 13. - 14:19:10
Szánalmasan nézek ki, nem reklámoznám. :D
Nem olyan látványos, mint nálad.
Most ALC előtte sima L-carnitin volt.
ne légy kishitű
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 14:20:26
Szánalmasan nézek ki, nem reklámoznám. :D
Nem olyan látványos, mint nálad.
Most ALC előtte sima L-carnitin volt.

90kg közelében te is látványos lehetsz már  ;-oo-;
Látványosan szar. Én jelenleg így látom magam.
De most már muszáj leszek valami formár kihozni, ha 80kiló a vége akkor is.
Csak nem tudom mennyire megterhelő ez a szervezetnek, ha még a nyarat is végigdiétázom.
Arról nem beszélek, hogy már undorom van ezektől a natúr kajáktól, mert az lényegtelen.
Haven, tudom, hogy nincs más megoldás, mint növelni a kardiot, sajnos.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 13. - 14:23:45
Gabe! A kardiod változatos, vagy mindig ugyanaz? Értem ezt mind eszközre, mind intenzitásra?...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 13. - 14:24:40
ne csüggedj,tartsd fenn a motivációd,meglesz az eredmény ne aggódj
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 14:28:03
A kardio változatos, ahogy írtam is. Szoktam egyenletesen is, meg intervallumokkal is csinálni.
Váltogatom a gépeket is, de leginkább a taposón érzem azt, hogy megdolgoztam rendesen az 50perc alatt.
A motivációm megvan, csak azt gondoltam ezzel a súllyal már jobb lesz a forma, de el nem vagyok keseredve, nem versenyre készülök.
Ha idén nem is lesz az igazi, jövőre diétánál biztos profitálok belőle, hogy egy jobb fazonról indítottam egy kis tömegelést.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 13. - 14:30:15
mindenképp!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 13. - 14:30:22
Gabe! Zsírok?

Zöldteát nyomatsz? Én mikor diétázom minden nap iszom 1-1,5 litert. Sokan nem tudnak teát főzni, ezért leírom: Felforralod a vizet, zöldteához kb 80 fokos víz kell, úgyhogy egy 5-7 percet hagyod hűlni. Átöntöd valami üvegedénybe, amiben 3-4 filter van. 3-4 perc után vedd ki a filtereket. adj hozzá kis citromot és kaják előtt fél-háromnegyed órával egy jó nagy pohárnyit nyomass be.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 14:37:05
lenmagolaj, omega3 kapszula, olajos magvak.
Zöld teát nem tudom hány fokos vízben, de csinálni szoktam, 1,5 literes üvegben elviszem magammal, és iszogatom.
3filterből csinálom.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 13. - 14:41:27
lenmagolaj, omega3 kapszula, olajos magvak.
Zöld teát nem tudom hány fokos vízben, de csinálni szoktam, 1,5 literes üvegben elviszem magammal, és iszogatom.
3filterből csinálom.

fontos a hőmérséklet! hatóanyag tartalmat módosíthatja negatív irányban szerintem. Mindig csirke??? Ch hintáztatás van? Csalókaják?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 13. - 14:42:36
A kardio változatos, ahogy írtam is. Szoktam egyenletesen is, meg intervallumokkal is csinálni.

Jaja, akkor elvileg ez is ki van pipálva... Csak, mert ugye van, akinek az jön be, hogy pl sprinteket nyomat futásban és attól jobban szárad, meg hasonlók... Durva, de tényleg mindenkinek más válik be.  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 13. - 14:46:37
próbálgatni kell és mindig jobb és jobb leszel a következőben
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 13. - 14:50:58
próbálgatni kell és mindig jobb és jobb leszel a következőben

Ez nagy igazság  8-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 13. - 14:54:07
Az jó, akkor legközelebb versenyre talán már én is szálkás leszek...  o--O
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Június 13. - 15:04:07
Pár hete volt a discoveryn egy műsor a valamelyik amerikai katonai egység kiképzéséről, bemennek egy 40 fok fölé fűtött terembe bunyóznak 2-2 percet 2 perc kettlebell 2 bunyó +fekvőtámaszok felülések ebből 2-3-4 kör aztán mennek kintre folytatni a mókát
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Június 13. - 15:39:18
Gabe! Zsírok?

Zöldteát nyomatsz? Én mikor diétázom minden nap iszom 1-1,5 litert. Sokan nem tudnak teát főzni, ezért leírom: Felforralod a vizet, zöldteához kb 80 fokos víz kell, úgyhogy egy 5-7 percet hagyod hűlni. Átöntöd valami üvegedénybe, amiben 3-4 filter van. 3-4 perc után vedd ki a filtereket. adj hozzá kis citromot és kaják előtt fél-háromnegyed órával egy jó nagy pohárnyit nyomass be.
a zöld tea az zöld tea mindeféle kivitelben? kínai,lipton,adidas,nike vagy mittomén miféle aláírásban is?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 15:40:39
Nem mindig csirkét eszek. Van, hogy tonhal, lazac és néha marha, ha szép bélszínt kapok.
Hogy a faszba mérjem a 80°C-os vizet?
Most végeztem a szobabiciklis verzióval.
Kikapcsoltam a klímát, nehogy megfázzak, szó szerint folyt rólam a víz. :D
Szerintem egyszerűen csak selejt a genetikám. :D
De úgy vagyok velem hogy minél tovább csinálom, annál jobb lesz.
Előbb-utóbb nem marad rajtam izom, és akkor muszáj lesz a kis genyának a zsírt is elégetni rólam :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Június 13. - 15:40:51
Gabe! Zsírok?

Zöldteát nyomatsz? Én mikor diétázom minden nap iszom 1-1,5 litert. Sokan nem tudnak teát főzni, ezért leírom: Felforralod a vizet, zöldteához kb 80 fokos víz kell, úgyhogy egy 5-7 percet hagyod hűlni. Átöntöd valami üvegedénybe, amiben 3-4 filter van. 3-4 perc után vedd ki a filtereket. adj hozzá kis citromot és kaják előtt fél-háromnegyed órával egy jó nagy pohárnyit nyomass be.
a zöld tea az zöld tea mindeféle kivitelben? kínai,lipton,adidas,nike vagy mittomén miféle aláírásban is?
Szerintem max annyira mint amennyira a fanta narancs, narancs  ;D
De ha hülyeséget mondok...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Június 13. - 15:52:07
én személy szerint elég nagy zöld teás vagyok
ice-tea formájában iszok ;-oo-;
napi 3-4litert ;)

nekem ez a tea filteres megoldás nem vált be annyira
úgy érzem, hogy a tea-füves megoldás az hatékonyabb
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Június 13. - 15:53:20
Nekem az a mászókázás tetszett az elején! Szeretem az ilyen katonai kiképzés szerű dolgokat!  =/+'
Azzal Baranyai Janeszbarátomék is sokatszórakoztak. Nameg amikor csak sima lógásból húzod úgy fel magad, hogy ki is nyomod, az nem semmi :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 13. - 15:54:37
Nem mindig csirkét eszek. Van, hogy tonhal, lazac és néha marha, ha szép bélszínt kapok.
Hogy a faszba mérjem a 80°C-os vizet?
Most végeztem a szobabiciklis verzióval.
Kikapcsoltam a klímát, nehogy megfázzak, szó szerint folyt rólam a víz. :D
Szerintem egyszerűen csak selejt a genetikám. :D
De úgy vagyok velem hogy minél tovább csinálom, annál jobb lesz.
Előbb-utóbb nem marad rajtam izom, és akkor muszáj lesz a kis genyának a zsírt is elégetni rólam :D

húzd félre a főzőlapon és hagyd hűlni 5 percig. úgy kb 80 fokra hűl le. megmértem :D csalókaja? ch hintáztatás? fahéj?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 13. - 15:55:39
én személy szerint elég nagy zöld teás vagyok
ice-tea formájában iszok ;-oo-;
napi 3-4litert ;)

nekem ez a tea filteres megoldás nem vált be annyira
úgy érzem, hogy a tea-füves megoldás az hatékonyabb

van benne vmi. ez kényelmesebb :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 16:05:19
Én lipton zöld teából szoktam, szintén nem hiszem, hogy ez egy extra mennyiséget tartalmazna, el kellene nézni egy teaházba, vagy ilyen fűboltba és ott venni.
A kapszulásban sem hiszek.
Csalókaja hétvégén egyszer szokott lenni, fahéjat időszakosan használom.
Most keserű dinnye kivonat megy reggel.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 13. - 16:06:53
Én lipton zöld teából szoktam, szintén nem hiszem, hogy ez egy extra mennyiséget tartalmazna, el kellene nézni egy teaházba, vagy ilyen fűboltba és ott venni.
A kapszulásban sem hiszek.

:D :D :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 13. - 16:07:16
többire nem válaszolsz? :D te kis módosító!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 16:09:13
Tudtam, hogy a drogosok felkapják a fejüket rá.
Válaszoltam, csak nem figyelsz. :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 13. - 16:10:41
és néha-néha megemeled a ch-t? :D csak mert sokat segíthet....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Június 13. - 16:17:29
én személy szerint elég nagy zöld teás vagyok
ice-tea formájában iszok ;-oo-;
napi 3-4litert ;)

nekem ez a tea filteres megoldás nem vált be annyira
úgy érzem, hogy a tea-füves megoldás az hatékonyabb

van benne vmi. ez kényelmesebb :D

kell hozzá egy szűrő, miután leforrázódott ennyi
én néha még elrágom ami átjön rajta  @-o azt olvastam, hogy a fogakanak is jót tesz :laugh:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 16:21:42
és néha-néha megemeled a ch-t? :D csak mert sokat segíthet....
Hétköznap 1 nap szoktam, többnyire szerdán és hétvégén szombaton, vagy vasárnap, amikor a csalókaja is van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 13. - 16:25:34
én személy szerint elég nagy zöld teás vagyok
ice-tea formájában iszok ;-oo-;
napi 3-4litert ;)

nekem ez a tea filteres megoldás nem vált be annyira
úgy érzem, hogy a tea-füves megoldás az hatékonyabb

van benne vmi. ez kényelmesebb :D

fősulis vagyok. pesten nem balfaszkodom ilyesmivel. itthon szoktam...
kell hozzá egy szűrő, miután leforrázódott ennyi
én néha még elrágom ami átjön rajta  @-o azt olvastam, hogy a fogakanak is jót tesz :laugh:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 16:34:59
20dkg bélszín, a bizonyos 35g rizs és a 200g friss zöldség, ami 208g lett! ;D
Récsöl kedvéért a mérőeszköz is rajta van a képen. :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Június 13. - 16:39:24
20dkg bélszín, a bizonyos 35g rizs és a 200g friss zöldség, ami 208g lett! ;D
Récsöl kedvéért a mérőeszköz is rajta van a képen. :D
az a rizs,kicsit szottyos,nem? messziről krumplinak látszik  >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 16:41:35
Jázmin rizs, koreaiak hozzák.
Több adagot szoktam megcsinálni, aztán elteszem 1 napra.
Az íze jó, nem olyan fos, mint a zacskós rizseknek.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 13. - 16:47:45
ugyan ilyen mérlegem van. nem tudsz steaket sütni, vagy ez a bélszín fej vagy farok része? fejből tatár, farokból szeletkéket kell csinálni. törzsből meg steaket
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Június 13. - 16:48:25
20dkg bélszín, a bizonyos 35g rizs és a 200g friss zöldség, ami 208g lett! ;D
Récsöl kedvéért a mérőeszköz is rajta van a képen. :D

 Łł= látom ezt már nem lapátolom vissza :P
nem kell több cardio.kettlebellezni kell!  :-!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 13. - 16:51:52
20dkg bélszín, a bizonyos 35g rizs és a 200g friss zöldség, ami 208g lett! ;D
Récsöl kedvéért a mérőeszköz is rajta van a képen. :D

 Łł= látom ezt már nem lapátolom vissza :P
nem kell több cardio.kettlebellezni kell!  :-!
Próbáld csak, lapátolj baby! :D
Kettlebell az izületgyilkos, legalábbis amit az a csávó csinál a videón.

Pmiller, egy egész bélszínt pácoltam be, aztán találomra szedtem ki belőle a sütéshez.
Van kontaktgrillem, de most így natúr sütöttem ki olaj nélkül teflonban.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 13. - 17:22:51
91kg vagyok  #:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Június 13. - 19:45:18
91kg vagyok  #:-)
vaze mindenki keszeg már csak én vagyok még mindig disznó kategóriánál, ISO szerint is és nem moccan a centi sem (a mérlegből meg kifogyott az elem)  :-Đ
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 13. - 20:28:11
91kg vagyok  #:-)
vaze mindenki keszeg már csak én vagyok még mindig disznó kategóriánál, ISO szerint is és nem moccan a centi sem (a mérlegből meg kifogyott az elem)  :-Đ
Nem vagy egyedül! Én még mindig erősítem a bálna kategóriát! ;) ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 13. - 20:36:40
91kg vagyok  #:-)
vaze mindenki keszeg már csak én vagyok még mindig disznó kategóriánál, ISO szerint is és nem moccan a centi sem (a mérlegből meg kifogyott az elem)  :-Đ
Nem vagy egyedül! Én még mindig erősítem a bálna kategóriát! ;) ;D

De már nem olyan katasztrofális a helyzet, mint volt!   ***))) ***)))) ***)))) ***)))) :-X o:)

Na nem ám megsértődni, csak hülyülök!  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 13. - 20:50:04
91kg vagyok  #:-)
vaze mindenki keszeg már csak én vagyok még mindig disznó kategóriánál, ISO szerint is és nem moccan a centi sem (a mérlegből meg kifogyott az elem)  :-Đ
Nem vagy egyedül! Én még mindig erősítem a bálna kategóriát! ;) ;D
Dettó [:-o] #:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Június 13. - 21:01:23
Toljátok a képeket a kg nem árul el túl sokat  8-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 13. - 21:03:05
asszed megmutatják a fókajelmezt???  ;D ;D ;D ;D ;D énse mutatnám  :o  --)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 13. - 21:04:17
De hát már mind sukár csávó itt a diéta kellős... vége felé!  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 13. - 21:06:22
én még most tartok ott hogy az új melóhelyen be tudtam vezetni arendszeres kaját  :-\ má nyúlfogaim vannak a sok salátától amit lenyomok. a kaja szerintem belövődik, lekell tolnom a rámtapadt másikfickót  ;D aztán lehet leszekmá valaki....ezpersze nemlesz kis idő
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 13. - 21:27:11
Hétvégén megnéztem pár lemezt - Kai, Jay, Kahn...Dennist meg Dextert kihagytam, bocs Endre, nekem nem jönnek be :D
Kai nekem annyira nem jött be :-\ nem tudok úgy azonosulni vele, az edzések nagyon ott vannak, de nekem néhol már túl színpadias ahogy szenved, amit meg a film végén mond, hogy nem a 4. helyért ment a Mr O-ra...bárki örült volna élete első O-ján egy 4. helynek ::)
Kahn hatalmas, böszme, vastag, de über csalódás volt. Az edzései azt hittem keményebbek, a kép össze van préselve, nem ad reális képet arról, hogy mekkora valójában, mert így irreálisan széles. De semmi magyarázat, semmi duma, semmi háttér a mindennapokból {-) unalmas. 58-as karral 90 kg-s bicepsz ::) najó befogom --)
Jay szintén csalódás, de pozitívan, le a kalappal Łł= Nagyon durva az egész, kicsit "nyálasabbnak" hittem, ehhez képest tök normális, néha kicsit mogorva ;D legjobb. Az egész film nagyon profin van összerakva, rengeteg háttérinfo, a szakácsnő meg :-O :-)(-: nálam is süthetne, mondanám neki, hogy jártam már Hawaii-on ;D
Az edzései nagyon tetszettek, ez áll a legközelebb hozzám, bár néha kicsit nagyobb súly is elférne a kézben ;D
Szóval Jay-fan lettem ;D
Kösz Endre ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Június 13. - 21:41:35
Undisputed!  :-):-):: Profi anyag. És mondom: Jay méltán képviselheti a fehér alpha male fajt testépítést.  @:-)
Amúgy tudtam, hogy kihagyod a négereket (Dennis, Dexter), te mekkora rasszista vagy!  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 13. - 21:49:21
Undisputed!  :-):-):: Profi anyag. És mondom: Jay méltán képviselheti a fehér alpha male fajt testépítést.  @:-)
Amúgy tudtam, hogy kihagyod a négereket (Dennis, Dexter), te mekkora rasszista vagy!  :D

Ez így nem teljesen igaz, de van benne valami ;D Belenéztem Dennisbe, és mikor megláttam, hogy mindent csak gépen csinálnak, ki is vettem :-} Nekem nem jön be az ilyen. Dexternek meg egyszer láttam 160 kg-s erőlködős nyomását, és annyi elég is volt az ő edzéseiből. Nekem nem tetszik Dex. Kai Overkilljét végignéztem, meg Kahn is egy kis köcsög paki, szóval nem diszkrimináltam senkit ;D Kíváncsi lettem volna kajákra, kiegészítőkre, valami pluszra, mint ami Ronnie lemezein is volt. Nekem így semmitmondó az egész, hamar megunja az ember az emelgetéseket, meg a gizda feka edzőtárs nyögéseit !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 13. - 21:53:11
asszed megmutatják a fókajelmezt???  ;D ;D ;D ;D ;D énse mutatnám  :o  --)
A topicomban raktam fel már, igaz nem most. Viszont hétvégén újra meccs, amin Récsöllel pózolunk majd egyet közösen. Természetesen vállvédő nélkül, hogy látszódjon is valami. ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 13. - 21:55:19
91kg vagyok  #:-)
vaze mindenki keszeg már csak én vagyok még mindig disznó kategóriánál, ISO szerint is és nem moccan a centi sem (a mérlegből meg kifogyott az elem)  :-Đ
Nem vagy egyedül! Én még mindig erősítem a bálna kategóriát! ;) ;D
De már nem olyan katasztrofális a helyzet, mint volt!   ***))) ***)))) ***)))) ***)))) :-X o:)
Na nem ám megsértődni, csak hülyülök!  ;)
Köszi! Értem én a poént. ;)  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Június 13. - 21:57:52
asszed megmutatják a fókajelmezt???  ;D ;D ;D ;D ;D énse mutatnám  :o  --)
A topicomban raktam fel már, igaz nem most. Viszont hétvégén újra meccs, amin Récsöllel pózolunk majd egyet közösen. Természetesen vállvédő nélkül, hogy látszódjon is valami. ;)

várjál meg mindenképp!!!!nánásról fogok visszarohanni :S sajnos nem látom a meccset  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Június 14. - 20:36:16
Vállazás után jót szusiztam Johnny-val.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Június 14. - 20:42:48
Én inkább a háttérben lévő lányokkal szusiznék ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Június 14. - 20:43:51
Én inkább a háttérben lévő lányokkal szusiznék ;D ;D

Azt gondoltam  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 14. - 20:43:55
Vállazás után jót szusiztam Johnny-val.  ;D

The fabulous life of Prod!  :laugh: :laugh: :laugh:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Június 14. - 20:44:55
Én inkább a háttérben lévő lányokkal szusiznék ;D ;D

Azt gondoltam  ;D
Hú basszus, te tudsz valamit. 3 mp kellett a válaszhoz. Jó cucc ez a szusi ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. Június 14. - 20:49:58
Vállazás után jót szusiztam Johnny-val.  ;D

The fabulous life of Prod!  :laugh: :laugh: :laugh:

Élni tudni kell  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 14. - 21:38:33
Vállazás után jót szusiztam Johnny-val.  ;D
Még csak most látok rólad először képet, Prod'.
Hál'Istennek neked sincs kis fejed! ;D
 #:-) tu dö klább! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2010. Június 14. - 21:58:34
Honnan rendeltétek??? Én is minap akartam egy nagyot enni, csak nem tudtam honnan, meg melyiket is rendeljem!!!

Jééé Johnnynak olyan a polója mint nekem!  ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 14. - 22:43:09
Vállazás után jót szusiztam Johnny-val.  ;D
Vastag vagy Papa!
Nemvótáteilyen. :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Június 14. - 22:58:38
Vállazás után jót szusiztam Johnny-val.  ;D
Igazi őszinte mosoly a táplálkozás közben  /7%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 14. - 23:48:08
ez wasabis cumó!!! én közel lakom a momparkhoz. be is térek néha-néha :D ilyenkor 3 óra folyamatos táplálkozás a minimum :D (:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 15. - 19:18:02
Két hete faszán meghúztam a jobb bicepszem, azóta csak tricepszet edzek heti 3x :D Elég sokat erősödött a gép így, kezd lassan tetszeni amit látok belőle ;D Ma már vállaztam egy óvatosat, de gyanítom, hogy sem hátazni, sem bicepszezni nem kell még két hétig. A héten már akarok egy light fekvenyomást, örülök ha kimegy 140 !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 16. - 13:28:30
Tegnap hátaztam. Plusz 50perc kardio.
Mikor hazamentem, rá 1 órára kicsit fájni kezdett a hátam.
Reggelre meg durván. A hátam közepén vízszintes vonalban.
A felhúzásra gyanakszok, pedig övvel csináltam, meg homorítva.
Tapasztalt már valaki ilyet?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 16. - 13:30:00
Tegnap hátaztam. Plusz 50perc kardio.
Mikor hazamentem, rá 1 órára kicsit fájni kezdett a hátam.
Reggelre meg durván. A hátam közepén vízszintes vonalban.
A felhúzásra gyanakszok, pedig övvel csináltam, meg homorítva.
Tapasztalt már valaki ilyet?

Nekem függőlegesen szokott a lapockám és a gerincem közt. Valahogy meghúzódik, nálam legalábbis. Nem tudok rájönni mitől lehet, 2x ugyanúgy edzek, 1x kijön, 1x meg nem, de én alig tudok tőle mozogni sokszor  :-Đ
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 16. - 13:31:50
Nekem is az az izom fáj, de nem teljes hosszban.
Múlt héten is ugyanígy edzettem, bemelegítettem, csináltam. Ugyanezzel a súllyal.
Mozogni én is nehezen tudok.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 16. - 13:42:50
Nekem is az az izom fáj, de nem teljes hosszban.
Múlt héten is ugyanígy edzettem, bemelegítettem, csináltam. Ugyanezzel a súllyal.
Mozogni én is nehezen tudok.

Lehet hogy megfázott..  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 16. - 13:52:10
Nekem is az az izom fáj, de nem teljes hosszban.
Múlt héten is ugyanígy edzettem, bemelegítettem, csináltam. Ugyanezzel a súllyal.
Mozogni én is nehezen tudok.

Lehet hogy megfázott..  ::)
Csak azt nem értem, miért edzés után jött ki akkor.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 16. - 14:45:38
Nekem is az az izom fáj, de nem teljes hosszban.
Múlt héten is ugyanígy edzettem, bemelegítettem, csináltam. Ugyanezzel a súllyal.
Mozogni én is nehezen tudok.

Lehet hogy megfázott..  ::)
Csak azt nem értem, miért edzés után jött ki akkor.

Az nekem is úgy szokott, sőt van hogy rá 2-3 napra jön ki  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Június 16. - 15:02:24
Az az izom nekem is fájt egy időben elég sokáig.  :) Ja, nem teljes hosszában, hanem kb a mellbimbó magasságánál, egy kis csíkban. Jó érzés nagyon. Nem tudom mitől múlt el, de elmúlt.  ;D :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Június 16. - 15:41:51
Hallott már valaki az ipari fehérje por-ról(25kg-os kiszerelés)?Állítólag 98% tisztaságú...és elég olcsó ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 16. - 15:44:34
Koxi bakker, Andersen is meghalt, és 27 évesen még hiszel a mesékben? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 16. - 15:46:13
Hallott már valaki az ipari fehérje por-ról(25kg-os kiszerelés)?Állítólag 98% tisztaságú...és elég olcsó ;D

Érdekes lenne  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Június 16. - 15:46:58
Decara,Sustanonra van pénz...egy jó kis Myofusionra meg nincs?! Hogyvan ez? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Június 16. - 15:50:18
Ahol tud spórol az ember  ;)
Egy próbát megér(vettem 20000ért,25kg-ot).  :-oD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 16. - 15:51:50
Ahol tud spórol az ember  ;)
Egy próbát megér(vettem 20000ért,25kg-ot).  :-oD

 !+"% tehát 800ft/kg áron? Valamivel drágább mint a maltodextrin :D :D :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 16. - 15:52:37
Ahol tud spórol az ember  ;)
Egy próbát megér(vettem 20000ért,25kg-ot).  :-oD

Felbaszol agyilag  ::)  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Június 16. - 15:55:05
Hozzak neked is?  ;D
 ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 16. - 15:56:18
Hozzak neked is?  ;D
 ;-oo-;

Jöhet  ;D Kíváncsi leszek az emészthetőségre  O0
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Június 16. - 16:00:04
3 napja iszok belőle napi 200g-ot(egyenlőre),de semmi probléma.Se hasmenés,se hányinger...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 16. - 16:00:41
3 napja iszok belőle napi 200g-ot(egyenlőre),de semmi probléma.Se hasmenés,se hányinger...

Jól hangzik  8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 16. - 16:01:02
se fingás???? :D azért gondolom az eddig nem iylen volt? :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Június 16. - 16:02:40
Fing az kurv@ bödös tőle(mint más fehérjétől is)  >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 16. - 16:04:29
Koxi, én azt hittem viccelsz.
Baszki, hatóanyagra kidobod a pénzt, ami lehet fake, tápanyagon meg spórolsz.
Minden nap meg tudok lepődni újra és újra.   ˝=/
Biztos van vagy 20%-os a cucc, emésztés után meg kb. 10% felszívódik.

SZENESLAPÁTTAL SZEDJED PAPA!  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 16. - 16:08:07
Koxi, én azt hittem viccelsz.
Baszki, hatóanyagra kidobod a pénzt, ami lehet fake, tápanyagon meg spórolsz.
Minden nap meg tudok lepődni újra és újra.   ˝=/
Biztos van vagy 20%-os a cucc, emésztés után meg kb. 10% felszívódik.

SZENESLAPÁTTAL SZEDJED PAPA!  @:-)

nem szivódik abból semmi. az elrohadt aztán annyi.

Gabe! a tápanyagot nem lehet szúrni! az a baj vele. meg nincs rá keret :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 16. - 16:09:56
Énkérekelnézést! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Június 16. - 16:13:11
Van arra is keret(eddig is normálisat szedtem),de ha a töredékeért hozzájuthatok,minek tömjem más zsebét ????...
20%-os a cucc,beméretted?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 16. - 16:20:30
Akkor most kiderült, hogy Te szartad a spanyol viaszt ugye? :D Jó az a "fehérje"! Intrapro ahhoz képest kutyafasza! :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Június 16. - 16:33:34
 &5*
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: clemens - 2010. Június 16. - 16:43:05
de honnan tudod mi van benne?

lehet csontliszt meg még egy két dolog amit a kutyakajába szoktak rakni
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Június 16. - 16:50:54
még jó, hogy nem akarod más zsebét tömni
de azért vettél: fake-szusztát, fake Decát, meg 20.000Ft-ért 25kg "fehérjét"  ***)))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Június 16. - 16:55:11
http://www.tejpor.hu/wpc80.html
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. Június 16. - 16:59:02
http://www.tejpor.hu/wpc80.html
Egyébként az íze emlékeztet a completa-ra...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 16. - 17:25:37
elárulok 1 titkot. A nagy táplálékkiegészítő gyáraknak sincs külön tejfeldolgozó üzemük. Ők is ipari mennyiségben veszik készen a protein port.

Viszont ők a tapasztalatuk és tudásuk alapján kiegészítik mindenféle vitaminnal, felszívódást segítő anyagokkal amitől lesz első osztályú a dolog.

De pl 1 c****** w*** p**  nem hiszem,h az ízesítzésen kívül sokban különbözne ezektöl a termékektől...

Az biztos,h minőségileg hozzá sem lehet hasonlítani 1 myofusionhoz vagy 1 nitro techez, de 1 alap szar fehérjeportol a piacon nem sokban tér el az ízesítésen kívül.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 16. - 17:47:24
Nincs új a nap alatt gyerekek, régen ilyet lapátolt aki tudott még a '90-es évek elején. Ismerek pár arcot akik ilyet ettek kilószám, mégsem nőttek meg ;) Sok sikert :D
Nincs rövidebb út, vagy olcsóbb megoldás ***)))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 16. - 18:28:21
Maszat, már te is kezded?  ˝=/
Komolyan elhiszitek, hogy az az ipari fehérje alkalmas izomnövelésre? Én is ittam ilyet 10 évvel ezelőtt, azon kívül, hogy néha görcsölt a gyomrom, mert irtózatosan fingatott, más hatása nem is volt, kb. fél kiló után abbahagytam.
Egyébként pedig egy dolog lenne a %-os arány, ami szerintem egyébként is csekély benne, a másik dolog az, hogy milyen mértékben hasznosul.
Lehet egy fehérje 80%-os, ha a felszívódási aránya max.10-20%-ot ér el.

Atom, te azt iszod, amit belinkeltél?  8-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 16. - 20:04:18
 Ez wpc és wpi. azaz tejsavó koncentrátum és izolátum. Ezt veszik a nagy cégek is csak kiegészítik a saját dolgaikkal. Vitamionok, inzulinutánzók, emésztő enzimek stb stb amik a felszívódást nagyban segíti.. Ez nem az a szar minőségű 1000éves tejpor ami szart se ér. De természetesen elég gyenge eresztés 1 myofusionhoz képest pl, mint ahogy említettem korábban.

Hidd el Gabe,h ettöl a wpc 80tól 1 c***** w** p** csak az ízesítés miatt tér el. Ezért is 1 nagy rakás szar, ez mondjuk tény!

"WPC 80 - KÉSZTERMÉK SPECIFIKÁCIÓ

Általános leírás:
Pasztörizált és ultraszűrt, frissen porlasztva szárított, tejsavófehérje koncentrátum."
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 16. - 20:17:28
Azért valljuk be, a forgalomban lévő tejsavó és egyéb fehérjeporok között vajmi kevés a különbség. A nagy része kamu reklámduma és "mi megalkottuk a nagy X szérumot amit beleraktunk és ettől duplájára duzzad a bal vádlid fele anyi idő alatt, mint más cégeknél". Némi íz eltérés, némi design. Hókuszpókusz. Aki azt mondja az egyiktől jobban nőtt, mint a másoktól, az a dipankrintól is bedurran és eresedik. Ugyanmár...
Ez is csak biznisz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 16. - 20:21:05
Azért pl 1 Muscetech meg 1 Gaspari nekem garancia arra,h minőségi terméket kapok. 
Én ezeket használom, azért írom csak ezeket.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: clemens - 2010. Június 16. - 20:22:48
NM, sztem meg nincs igazad. rohadt nagy különbségek vannak fehérje és fehérje között.

én sokáig sc**ec-es szart ittam, nem is fejlődtem semmit, de azt azért érezni, ha egy fehérje jó minőségű. Sokkal jobban megy az edzés, nem kell tőle finganod, jól emészted nincs puffadás stb...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 16. - 20:23:07
Azért pl 1 Muscetech meg 1 Gaspari nekem garancia arra,h minőségi terméket kapok. 
Én ezeket használom, azért írom csak ezeket.

Nem azt mondom, hogy nincs minimális difi. A cipőpiacon is van. De a Gaspari fehérjétől sem leszel nagyobb.
Egyértelmű, hogy 1-2 márka a megbízhatóságot jelent(het)i. Legtöbbször mégis a nevet fizeted meg.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 16. - 20:25:09
NM, sztem meg nincs igazad. rohadt nagy különbségek vannak fehérje és fehérje között.

én sokáig sc**ec-es szart ittam, nem is fejlődtem semmit, de azt azért érezni, ha egy fehérje jó minőségű. Sokkal jobban megy az edzés, nem kell tőle finganod, jól emészted nincs puffadás stb...

Ez a te véleményed. Nekem az a "szar" is bejött, nem puffadtam, nem nőtt ki a szárnyam. Még mielőtt egy mod ráharapna, hagyjuk azt a márkát.
Fejlődni meg nem attól fejlődsz- szerintem - , mert akkor már régen rossz.
Tápkieg. Kaján van a lényeg.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 16. - 20:26:45
Azért sokan vannak itt akit több éve használnak különböző fehérjéket, szerintem más véleményen vannak. VAN minőségbeli különbség, méghozzá nem is kicsi.

Szerintem.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: clemens - 2010. Június 16. - 20:28:31
Egyetértek.

Én már rengeteg fehérjét kipróbáltam, és tanúsíthatóm, hogy óriási különbségek tudnak lenni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 16. - 20:31:11
Azért sokan vannak itt akit több éve használnak különböző fehérjéket, szerintem más véleményen vannak. VAN minőségbeli különbség, méghozzá nem is kicsi.

Szerintem.

Persze, de a forrás ugyanaz. Számít az adalékanyag, meg hogy mit spóroltak ki és mit nem. Meg ugye, hogy melyik pénztárcának szól a cucc.
Jó példa nálam a Syntha...behányok tőle. Az ízétől is, a gyomorom meg gallyra vágta. Olyan voltam, mint egy léggömb.
Elég korlátozott amit ezen a téren lehet még hozzátenni, hogy jobb legyen. Persze, ez magánvélemény, semmi tudományos háttér nincs mögötte.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 16. - 20:32:15
Egyetértek.

Én már rengeteg fehérjét kipróbáltam, és tanúsíthatóm, hogy óriási különbségek tudnak lenni.

Miben nyilvánult meg? Puki? De most komolyan. Azt ne mondd, hogy egyiktől dupla annyi izom ment rád, mint a másiktól  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: clemens - 2010. Június 16. - 20:37:04
amit szarul emésztesz abból kevesebb szívódik fel. ergo ha kevesebb szívódik fel, akkor kevesebb is tud beépülni. ilyen egyszerű. arról nem is beszélve, hogyha rosszul emésztesz egy fehérjét, akkor más tápanyagok is rosszabbul szívódnak fel, mert esetleg gátolhatja a többi tápanyag felszívódását.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 16. - 20:41:24
amit szarul emésztesz abból kevesebb szívódik fel. ergo ha kevesebb szívódik fel, akkor kevesebb is tud beépülni. ilyen egyszerű. arról nem is beszélve, hogyha rosszul emésztesz egy fehérjét, akkor más tápanyagok is rosszabbul szívódnak fel, mert esetleg gátolhatja a többi tápanyag felszívódását.

Ergo a Syntha rossz?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: clemens - 2010. Június 16. - 20:43:09
A Syntha szerintem kurva jó. Ízre, is emészthetőségre is. Szerintem nagyon jó fehérje.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 16. - 20:45:22
A Syntha szerintem kurva jó. Ízre, is emészthetőségre is. Szerintem nagyon jó fehérje.

Látod, nálam mégis az ellenkezőjét produkálta.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: clemens - 2010. Június 16. - 20:47:22
ezért kell több fehérjét is kipróbálni és azt használni, amit jól emésztesz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Június 16. - 21:11:07
Maszat, már te is kezded?  ˝=/
Komolyan elhiszitek, hogy az az ipari fehérje alkalmas izomnövelésre? Én is ittam ilyet 10 évvel ezelőtt, azon kívül, hogy néha görcsölt a gyomrom, mert irtózatosan fingatott, más hatása nem is volt, kb. fél kiló után abbahagytam.
Egyébként pedig egy dolog lenne a %-os arány, ami szerintem egyébként is csekély benne, a másik dolog az, hogy milyen mértékben hasznosul.
Lehet egy fehérje 80%-os, ha a felszívódási aránya max.10-20%-ot ér el.

Atom, te azt iszod, amit belinkeltél?  8-)

Nem próbáltam még és nem is fogom.
Most Mászül Milket nyelek meg benne vagyok egy tesztben és egy másik gyártó izolátumát.
Ami nekem legjobban ízlett és működött az a Syntha 6 volt de az nagyon drága.
Szerintem az Elite egy jó választás ár és hatásosság szempontjából.
Ha tehetem azt szívom magamba.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 17. - 07:15:03
Ezt a sok faszságot baszki...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 17. - 09:05:19
Ezt a sok faszságot baszki...

Persze nem mindegy, hogy a pult melyik oldalán áll az ember  ;)
Ne szívd mellre, vicc volt.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 17. - 09:07:48
Ezt a sok faszságot baszki...
Én már nem is írok semmit ;D Folyamatosan kell koxolni nagy dózisban szünet nélkül, meg inni a téglaport, attól nő a paraszt Łł=
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 17. - 09:48:39
Ezt a sok faszságot baszki...

Persze nem mindegy, hogy a pult melyik oldalán áll az ember  ;)
Ne szívd mellre, vicc volt.

Nem szívom mellre egyáltalán. Amíg nem itt melóztam, addig sem vettem szart, mert hiába olcsóbb, ha semmi nem szívódik fel belőle. Akkor valahogy mégsem olcsóbb, nem? A semmire dobnám ki a pénzt, hiába csak párszár Ft/kg...
Arról nem is beszélve, hogy gyógyszerre futja, normális kiegészítésre meg nem...kicsit más a fontossági sorrend...szerintem. És ez munkahelytől független...ezek tények, és kész.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Június 17. - 09:53:34

Na Balu ma idegesen fog kiszolgálni a boltban...
 @-o
Amúgy meg úgysem tudja senki a különbséget igazán,aki nem használ tápkiegeket minimum 12-15 éve.Szerintem...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 17. - 10:42:23
Ezt a sok faszságot baszki...

Persze nem mindegy, hogy a pult melyik oldalán áll az ember  ;)
Ne szívd mellre, vicc volt.

Nem szívom mellre egyáltalán. Amíg nem itt melóztam, addig sem vettem szart, mert hiába olcsóbb, ha semmi nem szívódik fel belőle. Akkor valahogy mégsem olcsóbb, nem? A semmire dobnám ki a pénzt, hiába csak párszár Ft/kg...
Arról nem is beszélve, hogy gyógyszerre futja, normális kiegészítésre meg nem...kicsit más a fontossági sorrend...szerintem. És ez munkahelytől független...ezek tények, és kész.

Ezt nem veszem magamra, mert én normális kiegeket szedek, de gondolom nem is nekem szántad.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 17. - 10:46:50

Nyílván, kinek nem inge...  ;)

Mindenki úgy csinálja a dolgait, ahogy akarja, csak nem biztos, hogy terjeszteni kell a hülyeséget...elég sok az idióta így is.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 17. - 10:52:03
Mindenki úgyis azt csinál, amit akar.
De pl. Balu sem akkor kapja a fizetését, ha elad neked 2 doboz myofusiont.
Én meg nem is ilyen helyen dolgozok, mégis ezen a véleményen vagyok.
Gondolod véletlenül vannak ellátva vitaminokkal, emésztőenzimekkel, meg egyéb kiegészítőkkel a fehérjekészítmények?
Olyan anyagok vannak hozzáadva, amelyek nagyban elősegítik a fehérjeszintézist.
Az emberi szervezet így is szar hatásfokkal működik, hát még ha szart viszel be, vagy nincsenek benne a segédanyagok.
Néhány ember meglepődne, ha először normálisan kajálna, venne jó minőségű alap kiegészítőket, nem költene kétes eredetű szteroidokra, hogy mennyivel jobban fejlődne. Arról nem is beszélve, hogy a fake cuccoknál azt sem tudod mit tolsz magadba, amellett, hogy nem hatásos.
Fehérjén spórolni a lehető legnagyobb baromság. Csak fehérjéből lesz izom.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. Június 17. - 11:18:27

Tudsz te ha akarsz Gabe!!! :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 17. - 12:14:45
Na, ma beintett a gyomrom a tonhalra.  :----
Hát ez meg hogy lehet?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Június 17. - 12:17:29
Ezt a sok faszságot baszki...
Én már nem is írok semmit ;D Folyamatosan kell koxolni nagy dózisban szünet nélkül, meg inni a téglaport, attól nő a paraszt Łł=
;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2010. Június 17. - 12:36:11
Na, ma beintett a gyomrom a tonhalra.  :----
Hát ez meg hogy lehet?

Kell a más íz, más inger...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 17. - 12:37:23
Na, ma beintett a gyomrom a tonhalra.  :----
Hát ez meg hogy lehet?

Kell a más íz, más inger...

Hja...sztem a diétám végét szeretné a szervezetem nagyon.  :-\
Rábaxott.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 17. - 12:47:45
Balu! True Mass helyett mehet a malactápszer??? Állítólag többet hoz! Ja, meg 100% fehérjetartalmú! Edzés után kukoricával stackelném a gyors felszívódás érdekében! Brokkoli helyett mit szólsz az abrakhoz?

Az így megspórolt pénzből vettem omnát, decát, boldenont, primot, trenbolonet, winit, meg 300 szem anabolt. Szerinted mennyit fog hozni?

Kb. Ennél a szellemi színvonalnál tartunk
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 17. - 12:49:01

Súlyra sokat fog hozni  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: clemens - 2010. Június 17. - 13:45:31
állítólag a profik is ezt tolják:
http://agro-alfa.hu/allati-eredetu-alapanyagok-baromfi/php-75-poultry-hydrolised-protein-powder-sd.html (http://agro-alfa.hu/allati-eredetu-alapanyagok-baromfi/php-75-poultry-hydrolised-protein-powder-sd.html)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 17. - 14:16:14
Balu! True Mass helyett mehet a malactápszer??? Állítólag többet hoz! Ja, meg 100% fehérjetartalmú! Edzés után kukoricával stackelném a gyors felszívódás érdekében! Brokkoli helyett mit szólsz az abrakhoz?

Csakis akkor, ha rektális úton adagolod ezeket :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 17. - 15:16:51
Mindenki úgyis azt csinál, amit akar.
De pl. Balu sem akkor kapja a fizetését, ha elad neked 2 doboz myofusiont.
Én meg nem is ilyen helyen dolgozok, mégis ezen a véleményen vagyok.
Gondolod véletlenül vannak ellátva vitaminokkal, emésztőenzimekkel, meg egyéb kiegészítőkkel a fehérjekészítmények?
Olyan anyagok vannak hozzáadva, amelyek nagyban elősegítik a fehérjeszintézist.
Az emberi szervezet így is szar hatásfokkal működik, hát még ha szart viszel be, vagy nincsenek benne a segédanyagok.
Néhány ember meglepődne, ha először normálisan kajálna, venne jó minőségű alap kiegészítőket, nem költene kétes eredetű szteroidokra, hogy mennyivel jobban fejlődne. Arról nem is beszélve, hogy a fake cuccoknál azt sem tudod mit tolsz magadba, amellett, hogy nem hatásos.
Fehérjén spórolni a lehető legnagyobb baromság. Csak fehérjéből lesz izom.

Tudsz te ha akarsz Gabe!!! :-)!
Csak nem azt akarod mondani, hogy ilyen sok hozzászólás kellett az első értelmes postomhoz? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Június 17. - 15:26:19
Jaaaaj igyatok lószérumot :D
Szerintem az azért nem egy túl nagy elvárás, hogy valaki tisztában  legyen azzal, hogy a tejsavóból előálított fehérje gyártása során nem mindegy milyen alapanyagot és milyen szűrési, kezelési stb eljárásokat alkalmaznak a táplálékkiegészítő gyártók nem véletlenül írják le milyen folyamatokkal állítják elő a termékeiket.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. Június 17. - 15:48:30
Mindenki úgyis azt csinál, amit akar.
De pl. Balu sem akkor kapja a fizetését, ha elad neked 2 doboz myofusiont.
Én meg nem is ilyen helyen dolgozok, mégis ezen a véleményen vagyok.
Gondolod véletlenül vannak ellátva vitaminokkal, emésztőenzimekkel, meg egyéb kiegészítőkkel a fehérjekészítmények?
Olyan anyagok vannak hozzáadva, amelyek nagyban elősegítik a fehérjeszintézist.
Az emberi szervezet így is szar hatásfokkal működik, hát még ha szart viszel be, vagy nincsenek benne a segédanyagok.
Néhány ember meglepődne, ha először normálisan kajálna, venne jó minőségű alap kiegészítőket, nem költene kétes eredetű szteroidokra, hogy mennyivel jobban fejlődne. Arról nem is beszélve, hogy a fake cuccoknál azt sem tudod mit tolsz magadba, amellett, hogy nem hatásos.
Fehérjén spórolni a lehető legnagyobb baromság. Csak fehérjéből lesz izom.

Tudsz te ha akarsz Gabe!!! :-)!
Csak nem azt akarod mondani, hogy ilyen sok hozzászólás kellett az első értelmes postomhoz? ;D

 ***)))  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 17. - 17:10:01

Gondolod véletlenül vannak ellátva vitaminokkal, emésztőenzimekkel, meg egyéb kiegészítőkkel a fehérjekészítmények?

nem, nem gondolom. Ezért is írtam,h nagy különbségek vannak fehérjék között. De az álltalam említett szar minőségű fehérje(amit kb 2-3éven keresztül használtam) akkor sem sokban tér el ettöl a wpc 80tól.

A többit gondolom nem nekem írtad.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 17. - 23:51:57
Azt sem neked írtam. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 18. - 14:17:45
 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 19. - 10:47:32
Balu, hogy van a mellyed? :D Nekem lassan javulgat már a bickó, jövő héten már lesz óvatos edzés...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 19. - 10:54:35
Balu, hogy van a mellyed? :D Nekem lassan javulgat már a bickó, jövő héten már lesz óvatos edzés...

Köszönöm kérdésed...remekül.  ;D Már nem tiszta lila a bicepszem, felszívodott teljesen a vér. Lábaztam, hasaztam, lazát hátaztam meg tricepszeztem a héten. A hátnál csigás lehúzás még nagyon felejtős, 30kg-ot nem bírtam lehúzni, mert annyira feszült a mellem, evező gyakorlatokat csináltam inkább, de azt is baba súllyal, kb. harmada, negyede annyival, mint szoktam. Tricepszre is letolásokat csináltam csak...az érzés kedvéért.
Nagyjából ennyi, majd valamikor lehet dobok egy képet, hogy mekkora a különbség a két mellem közt...nem nagyon tetszik...de ez van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 19. - 11:06:34

Őszinte leszek, ez szarul hangzik :-X Műteni nem kell?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 19. - 15:17:26

Azért szerencsére annyira nem vész. És napról napra jobb. A gyakorlatok mentek volna nagyobb súllyal is...de fő a biztonság. Nem szakadt le, csak megszakadt...így műtét nincs. Az, hogy mennyire lesz maradandó, majd az idő eldönti. Látszódni fog, ez szerintem biztos, de talán nem lesz vészes.
Ameddig helyre nem jövök, fitness...welness...kettlebell...  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 19. - 19:47:49
Na, itt egy kép, ezen látszik, hogy néz ki a mostani állapotban a sérülés.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Június 20. - 13:53:13
Végeztem ma egy rendhagyó lábedzést.

Guggolás
60x20
80x20
100x30 ez megalapozta a jó kis bedurranást 
120x15
140x12
120x14

Lábtoló
300x3x15

egyéb okosságok hajlítóra  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Június 20. - 15:43:46
Na, itt egy kép, ezen látszik, hogy néz ki a mostani állapotban a sérülés.
olyan nincs, ahol le van engedve a karod?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 20. - 18:04:20
Na, itt egy kép, ezen látszik, hogy néz ki a mostani állapotban a sérülés.
olyan nincs, ahol le van engedve a karod?

Nincs, mert úgy nem látszik semmi. Annyi, hogy még picit nagyobb a bal, mint a jobb.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Június 20. - 18:09:29
Na, itt egy kép, ezen látszik, hogy néz ki a mostani állapotban a sérülés.
olyan nincs, ahol le van engedve a karod?

Nincs, mert úgy nem látszik semmi. Annyi, hogy még picit nagyobb a bal, mint a jobb.
na az a lényeg, általában úgyse széttárt karokkal mászkálsz általában :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 20. - 18:19:47
Na, itt egy kép, ezen látszik, hogy néz ki a mostani állapotban a sérülés.
olyan nincs, ahol le van engedve a karod?

Nincs, mert úgy nem látszik semmi. Annyi, hogy még picit nagyobb a bal, mint a jobb.
na az a lényeg, általában úgyse széttárt karokkal mászkálsz általában :)

Hát igen...csak én azért gondolkodok versenyzésen idővel.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 10:13:39
89kg  :-O
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 21. - 10:15:49
89kg  :-O
Már nem emlékszem milyen volt >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 10:17:54
89kg  :-O
Már nem emlékszem milyen volt >:D

Hát nem nagy élmény. De ez van. Hasam még mindig nem olyan mint kellene, mi a faszt csináljak még??  :-Đ
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 21. - 10:20:23
89kg  :-O
Már nem emlékszem milyen volt >:D

Hát nem nagy élmény. De ez van. Hasam még mindig nem olyan mint kellene, mi a faszt csináljak még??  :-Đ
Hagyd abba mielőtt elmegy az összes izom ***)))
Nem tudok erre okosat mondani, nekem viszonylag gyorsan lemegy hasról ha kicsit odafigyelek a kajára. Több kardió, keményebb diéta ::) Erőt, egészséget !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 10:25:04
89kg  :-O
Már nem emlékszem milyen volt >:D

Hát nem nagy élmény. De ez van. Hasam még mindig nem olyan mint kellene, mi a faszt csináljak még??  :-Đ
Hagyd abba mielőtt elmegy az összes izom ***)))
Nem tudok erre okosat mondani, nekem viszonylag gyorsan lemegy hasról ha kicsit odafigyelek a kajára. Több kardió, keményebb diéta ::) Erőt, egészséget !+"%

Igen, lassan berendezkedek "tartásra", elég lesz már a fogyásból.. Érdekes hogy a váll és a mell felső része már eres, de a hasam alján még mindig van felesleg. Lehet hogy meg van nyúlva a bőr?  ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 21. - 10:34:17

Mióta megy a diéta God?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 10:35:02

Április eleje óta.. Eddig minusz 18kg  ;D
Guggoláshoz az öv a legbelső lukban van!  >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 10:41:08
Így néz ki most:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 21. - 10:44:13
89kg  :-O
Már nem emlékszem milyen volt >:D

Hát nem nagy élmény. De ez van. Hasam még mindig nem olyan mint kellene, mi a faszt csináljak még??  :-Đ
Hagyd abba mielőtt elmegy az összes izom ***)))
Nem tudok erre okosat mondani, nekem viszonylag gyorsan lemegy hasról ha kicsit odafigyelek a kajára. Több kardió, keményebb diéta ::) Erőt, egészséget !+"%

Igen, lassan berendezkedek "tartásra", elég lesz már a fogyásból.. Érdekes hogy a váll és a mell felső része már eres, de a hasam alján még mindig van felesleg. Lehet hogy meg van nyúlva a bőr?  ????...

Mióta megy a diéta God?

Április eleje óta.. Eddig minusz 18kg  ;D
Guggoláshoz az öv a legbelső lukban van!  >:D

És akkor most inkább visszaveszel, és megpróbálod tartani ezt, vagy inkább megnézed mi van alatta?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 21. - 10:44:18
ez igen ****:))))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 10:45:24
89kg  :-O
Már nem emlékszem milyen volt >:D

Hát nem nagy élmény. De ez van. Hasam még mindig nem olyan mint kellene, mi a faszt csináljak még??  :-Đ
Hagyd abba mielőtt elmegy az összes izom ***)))
Nem tudok erre okosat mondani, nekem viszonylag gyorsan lemegy hasról ha kicsit odafigyelek a kajára. Több kardió, keményebb diéta ::) Erőt, egészséget !+"%

Igen, lassan berendezkedek "tartásra", elég lesz már a fogyásból.. Érdekes hogy a váll és a mell felső része már eres, de a hasam alján még mindig van felesleg. Lehet hogy meg van nyúlva a bőr?  ????...

Mióta megy a diéta God?

Április eleje óta.. Eddig minusz 18kg  ;D
Guggoláshoz az öv a legbelső lukban van!  >:D

És akkor most inkább visszaveszel, és megpróbálod tartani ezt, vagy inkább megnézed mi van alatta?

Picit visszaveszek, és meglátom. Nem akarok nagyon elfogyni se, érzem hogy már inkább izomból fogyok, mint zsírból  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 10:45:52
ez igen ****:))))))

Ha nekem írtad, akkor köszi  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 21. - 10:49:29
89kg  :-O
Már nem emlékszem milyen volt >:D

Hát nem nagy élmény. De ez van. Hasam még mindig nem olyan mint kellene, mi a faszt csináljak még??  :-Đ
Hagyd abba mielőtt elmegy az összes izom ***)))
Nem tudok erre okosat mondani, nekem viszonylag gyorsan lemegy hasról ha kicsit odafigyelek a kajára. Több kardió, keményebb diéta ::) Erőt, egészséget !+"%

Igen, lassan berendezkedek "tartásra", elég lesz már a fogyásból.. Érdekes hogy a váll és a mell felső része már eres, de a hasam alján még mindig van felesleg. Lehet hogy meg van nyúlva a bőr?  ????...

Mióta megy a diéta God?

Április eleje óta.. Eddig minusz 18kg  ;D
Guggoláshoz az öv a legbelső lukban van!  >:D

És akkor most inkább visszaveszel, és megpróbálod tartani ezt, vagy inkább megnézed mi van alatta?

Picit visszaveszek, és meglátom. Nem akarok nagyon elfogyni se, érzem hogy már inkább izomból fogyok, mint zsírból  :-\

Hát te tudod. De kevés jobb érzés van, mint amikor látod, hogy az egész hasadon, hogy futnak az erek.  ;) Megéri megnézni, hidd el.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 10:51:50

Biztos vagyok benne. Majd kitalálom mi legyen, de ha nagyon megy le az izom, akkor inkább hagyom, nem éri meg nekem  /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Június 21. - 11:04:32
2 hét uborka és vízben főtt tonhal csodákra képes...egy darabig nem fogsz tudni halra nézni,de ez biztos szétbasz.
Egy próbát megér szerintem.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 21. - 11:09:05

Hát te tudod. De kevés jobb érzés van, mint amikor látod, hogy az egész hasadon, hogy futnak az erek.  ;) Megéri megnézni, hidd el.
Van jobb ;D Mikor az 5x-es karoddal már nem tudsz edzés után megmosdani mert úgy be van durranva ;D Meg ez már a lányoknak sem tetszik, gondold meg God, ne baszd el a nyarad @-o :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 11:20:20

Hát te tudod. De kevés jobb érzés van, mint amikor látod, hogy az egész hasadon, hogy futnak az erek.  ;) Megéri megnézni, hidd el.
Van jobb ;D Mikor az 5x-es karoddal már nem tudsz edzés után megmosdani mert úgy be van durranva ;D Meg ez már a lányoknak sem tetszik, gondold meg God, ne baszd el a nyarad @-o :D

Barom  ;-oo-;
Csajoknak most inkább nagyon tetszek, ez a rész betesztelve  ***)))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 21. - 11:24:31

Hát te tudod. De kevés jobb érzés van, mint amikor látod, hogy az egész hasadon, hogy futnak az erek.  ;) Megéri megnézni, hidd el.
Van jobb ;D Mikor az 5x-es karoddal már nem tudsz edzés után megmosdani mert úgy be van durranva ;D Meg ez már a lányoknak sem tetszik, gondold meg God, ne baszd el a nyarad @-o :D

Barom  ;-oo-;
Csajoknak most inkább nagyon tetszek, ez a rész betesztelve  ***)))
Csigatestű lettél te is :-X ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Június 21. - 11:32:02
Bazzeg God...nem vágod?! Kockás has...Szálkásnak lenni...Már nem divat hallod  :-X Ez mostmár...GÁZ!
 ;D ;D ;D
(Amúgy elég fasza szal grat. :) )
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 11:34:28

Hát te tudod. De kevés jobb érzés van, mint amikor látod, hogy az egész hasadon, hogy futnak az erek.  ;) Megéri megnézni, hidd el.
Van jobb ;D Mikor az 5x-es karoddal már nem tudsz edzés után megmosdani mert úgy be van durranva ;D Meg ez már a lányoknak sem tetszik, gondold meg God, ne baszd el a nyarad @-o :D

Barom  ;-oo-;
Csajoknak most inkább nagyon tetszek, ez a rész betesztelve  ***)))
Csigatestű lettél te is :-X ;D

 :D :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 11:35:11
Bazzeg God...nem vágod?! Kockás has...Szálkásnak lenni...Már nem divat hallod  :-X Ez mostmár...GÁZ!
 ;D ;D ;D
(Amúgy elég fasza szal grat. :) )

Bahh, amikor tömegeltem, akkor meg azért voltam gáz  ;D Eldönthetnétek már  ***))))  8)  ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 21. - 11:38:57
Bazzeg God...nem vágod?! Kockás has...Szálkásnak lenni...Már nem divat hallod  :-X Ez mostmár...GÁZ!
 ;D ;D ;D
(Amúgy elég fasza szal grat. :) )
Igaz ;D Égő vagy bazze, a lényeg, hogy gyűrődjön a nyak ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 21. - 11:43:06
Bazzeg God...nem vágod?! Kockás has...Szálkásnak lenni...Már nem divat hallod  :-X Ez mostmár...GÁZ!
 ;D ;D ;D
(Amúgy elég fasza szal grat. :) )
Igaz ;D Égő vagy bazze, a lényeg, hogy gyűrődjön a nyak ;D

 :---- --)  
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 11:44:31
Bazzeg God...nem vágod?! Kockás has...Szálkásnak lenni...Már nem divat hallod  :-X Ez mostmár...GÁZ!
 ;D ;D ;D
(Amúgy elég fasza szal grat. :) )
Igaz ;D Égő vagy bazze, a lényeg, hogy gyűrődjön a nyak ;D

Akkó rohaggyatok meg  :-p  ;D

;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 21. - 11:49:15
Bazzeg God...nem vágod?! Kockás has...Szálkásnak lenni...Már nem divat hallod  :-X Ez mostmár...GÁZ!
 ;D ;D ;D
(Amúgy elég fasza szal grat. :) )
Igaz ;D Égő vagy bazze, a lényeg, hogy gyűrődjön a nyak ;D

 :---- --)  
;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 11:51:38
Bazzeg God...nem vágod?! Kockás has...Szálkásnak lenni...Már nem divat hallod  :-X Ez mostmár...GÁZ!
 ;D ;D ;D
(Amúgy elég fasza szal grat. :) )
Igaz ;D Égő vagy bazze, a lényeg, hogy gyűrődjön a nyak ;D

 :---- --)  
;D

Végleg elbasztam úgy látom  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Június 21. - 12:13:36
2 hét uborka és vízben főtt tonhal csodákra képes...egy darabig nem fogsz tudni halra nézni,de ez biztos szétbasz.
Egy próbát megér szerintem.
A tonhalnak/tonhaltörzs mennyi kg-ja?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Június 21. - 12:16:31
Én most nem halazok...nem tudom.
DE úgy látszik e felett elsiklott God barátunk-pedig biztos siker lenne.
Már az öregek is megmondták:szálkás csak haltól lehetsz!  ***))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Június 21. - 12:28:49
Én most nem halazok...nem tudom.
DE úgy látszik e felett elsiklott God barátunk-pedig biztos siker lenne.
Már az öregek is megmondták:szálkás csak haltól lehetsz!  ***))))
;D
Na de aki tudja az majd írja már meg! ;D Lassan elkéne kezdeni a diétát így lassan nyár közepe fele!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 21. - 12:38:17
Drága az a kurva tonhal...de jóóó! Én is azzal (is) diétázom.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 21. - 12:41:13
2 hét uborka és vízben főtt tonhal csodákra képes...egy darabig nem fogsz tudni halra nézni,de ez biztos szétbasz.
Egy próbát megér szerintem.
A tonhalnak/tonhaltörzs mennyi kg-ja?

Konzerves vizes változat kb 2200ft/kg áron szokott lenni az aldiba, vagy a lidlbe. Vörös tonhal más árkategória  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 12:45:17
Én most nem halazok...nem tudom.
DE úgy látszik e felett elsiklott God barátunk-pedig biztos siker lenne.
Már az öregek is megmondták:szálkás csak haltól lehetsz!  ***))))

Nem siklottam el, csak nem gondolom hogy ilyen drasztikusan kellene nyomnom  8-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Június 21. - 12:57:35
Én most nem halazok...nem tudom.
DE úgy látszik e felett elsiklott God barátunk-pedig biztos siker lenne.
Már az öregek is megmondták:szálkás csak haltól lehetsz!  ***))))

Nem siklottam el, csak nem gondolom hogy ilyen drasztikusan kellene nyomnom  8-)

Kérdezted,hogy mi az,ami hat...ez igen.Tudom. @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Június 21. - 13:07:37
2 hét uborka és vízben főtt tonhal csodákra képes...egy darabig nem fogsz tudni halra nézni,de ez biztos szétbasz.
Egy próbát megér szerintem.
A tonhalnak/tonhaltörzs mennyi kg-ja?

Konzerves vizes változat kb 2200ft/kg áron szokott lenni az aldiba, vagy a lidlbe. Vörös tonhal más árkategória  ;D
Köszi ez jól hangzik... viszonylag  ;D és a konzervben ilyen 80g-osával van? vagy hogy? Én eddig Calveo-t meg  Riomaret ettem azok adták nagyon!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 21. - 13:11:46
Én most nem halazok...nem tudom.
DE úgy látszik e felett elsiklott God barátunk-pedig biztos siker lenne.
Már az öregek is megmondták:szálkás csak haltól lehetsz!  ***))))

Nem siklottam el, csak nem gondolom hogy ilyen drasztikusan kellene nyomnom  8-)

Kérdezted,hogy mi az,ami hat...ez igen.Tudom. @-o

Biztos  ;-oo-; Halat csak panírozva bírom megenni amúgy is, nem nekem való  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 21. - 13:20:33
2 hét uborka és vízben főtt tonhal csodákra képes...egy darabig nem fogsz tudni halra nézni,de ez biztos szétbasz.
Egy próbát megér szerintem.
A tonhalnak/tonhaltörzs mennyi kg-ja?

Konzerves vizes változat kb 2200ft/kg áron szokott lenni az aldiba, vagy a lidlbe. Vörös tonhal más árkategória  ;D
Köszi ez jól hangzik... viszonylag  ;D és a konzervben ilyen 80g-osával van? vagy hogy? Én eddig Calveo-t meg  Riomaret ettem azok adták nagyon!

DeSpar-osban van egész nagy kiszerelés is, szerintem jobb, mint a másik kettő.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Június 21. - 13:27:29

Na ez már sokkal jobban tetszik! és az milyen árban van?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Június 21. - 13:32:47
DeSpar-osban van egész nagy kiszerelés is, szerintem jobb, mint a másik kettő.

Rég voltam már Spar-ban...lehet be kellene nézni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 21. - 13:54:01
2 hét uborka és vízben főtt tonhal csodákra képes...egy darabig nem fogsz tudni halra nézni,de ez biztos szétbasz.
Egy próbát megér szerintem.
A tonhalnak/tonhaltörzs mennyi kg-ja?

Konzerves vizes változat kb 2200ft/kg áron szokott lenni az aldiba, vagy a lidlbe. Vörös tonhal más árkategória  ;D
Köszi ez jól hangzik... viszonylag  ;D és a konzervben ilyen 80g-osával van? vagy hogy? Én eddig Calveo-t meg  Riomaret ettem azok adták nagyon!

DeSpar-osban van egész nagy kiszerelés is, szerintem jobb, mint a másik kettő.
Na ez már sokkal jobban tetszik! és az milyen árban van?

Hirtelen meg nem mondom, de olyan 7-800 Ft a két darabos kiszerelés. Olcsóbb és finomabb, mint a Riomare, ráadásul saját levében verzió is van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 21. - 13:58:22
Tőkehal vagy hekk filé nem jó? Jóval olcsóbb
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Június 21. - 14:03:51
2 hét uborka és vízben főtt tonhal csodákra képes...egy darabig nem fogsz tudni halra nézni,de ez biztos szétbasz.
Egy próbát megér szerintem.
A tonhalnak/tonhaltörzs mennyi kg-ja?

Konzerves vizes változat kb 2200ft/kg áron szokott lenni az aldiba, vagy a lidlbe. Vörös tonhal más árkategória  ;D
Köszi ez jól hangzik... viszonylag  ;D és a konzervben ilyen 80g-osával van? vagy hogy? Én eddig Calveo-t meg  Riomaret ettem azok adták nagyon!

DeSpar-osban van egész nagy kiszerelés is, szerintem jobb, mint a másik kettő.
Na ez már sokkal jobban tetszik! és az milyen árban van?

Hirtelen meg nem mondom, de olyan 7-800 Ft a két darabos kiszerelés. Olcsóbb és finomabb, mint a Riomare, ráadásul saját levében verzió is van.
és ezek hány grammosak? azt hittem h 1kg-s van egyben
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 21. - 14:04:25
Vagy pangasius. Az baromi finom.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 21. - 14:05:28
2 hét uborka és vízben főtt tonhal csodákra képes...egy darabig nem fogsz tudni halra nézni,de ez biztos szétbasz.
Egy próbát megér szerintem.
A tonhalnak/tonhaltörzs mennyi kg-ja?

Konzerves vizes változat kb 2200ft/kg áron szokott lenni az aldiba, vagy a lidlbe. Vörös tonhal más árkategória  ;D
Köszi ez jól hangzik... viszonylag  ;D és a konzervben ilyen 80g-osával van? vagy hogy? Én eddig Calveo-t meg  Riomaret ettem azok adták nagyon!

DeSpar-osban van egész nagy kiszerelés is, szerintem jobb, mint a másik kettő.
Na ez már sokkal jobban tetszik! és az milyen árban van?

Hirtelen meg nem mondom, de olyan 7-800 Ft a két darabos kiszerelés. Olcsóbb és finomabb, mint a Riomare, ráadásul saját levében verzió is van.
és ezek hány grammosak? azt hittem h 1kg-s van egyben

2 kiló 800-ért?  ;D 

160 vagy 180 grammos. Egyenként 30g körüli fehérjetartalommal.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: G - 2010. Június 21. - 14:06:10
Lidl-ben Nixe tonhaltörzs 150 g 250 körül abból mondjuk a saját levében eltett az jobb mint az olajos
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 21. - 14:24:06
Lidl-ben Nixe tonhaltörzs 150 g 250 körül abból mondjuk a saját levében eltett az jobb mint az olajos

Na akkor be kell néznem oda sürgősen.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 21. - 16:07:49
2 hét uborka és vízben főtt tonhal csodákra képes...egy darabig nem fogsz tudni halra nézni,de ez biztos szétbasz.
Egy próbát megér szerintem.
A tonhalnak/tonhaltörzs mennyi kg-ja?

Konzerves vizes változat kb 2200ft/kg áron szokott lenni az aldiba, vagy a lidlbe. Vörös tonhal más árkategória  ;D
Köszi ez jól hangzik... viszonylag  ;D és a konzervben ilyen 80g-osával van? vagy hogy? Én eddig Calveo-t meg  Riomaret ettem azok adták nagyon!

150 gramm a töltő tömeg...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 21. - 16:31:17
a pangasius tökéletesen alkalmatlan diétához.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 21. - 16:35:00
egyetek tilápiát, tőkehalfilét
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 21. - 17:29:20
egyetek tilápiát, tőkehalfilét

Így van, a tilapia is szerintem megfizethető már.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 21. - 17:48:47
egyetek tilápiát, tőkehalfilét

Így van, a tilapia is szerintem megfizethető már.

Hol veszed? Én metróban szoktam ott 3ezer felett van ha jól emlékszem. Gondolom nem erre gondoltál. Vagy?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 21. - 17:52:46
egyetek tilápiát, tőkehalfilét

Így van, a tilapia is szerintem megfizethető már.

Hol veszed? Én metróban szoktam ott 3ezer felett van ha jól emlékszem. Gondolom nem erre gondoltál. Vagy?

Én most a Spar-ba találtam 600g (480g) asszem 1.300.- körül volt.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 21. - 18:51:29
a pangasius tökéletesen alkalmatlan diétához.

Ahhoz képest elég frankón lement rólam 18 kiló eddig.  ***)))
Alkat, genetika, egyéb kaja, s még ezer tényező. Gondolom egyébként sem sokat diétáztál eddig életedben.  ;)   (nem flame, alkatodból adódóan)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Június 21. - 18:57:11
a pangasius tökéletesen alkalmatlan diétához.
Szerintem a legjobb.. mivel ehetetlen... de az már nem diéta :) ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 21. - 19:00:35
a pangasius tökéletesen alkalmatlan diétához.
Szerintem a legjobb.. mivel ehetetlen... de az már nem diéta :) ;D

Sütőtasak, brokkoli, némi fűszer és már ehető is. A sz@r is jó, ha frankón elkészítik (egy kannibálokról szóló könyvben olvastam.)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Június 21. - 19:02:39
a pangasius tökéletesen alkalmatlan diétához.
Szerintem a legjobb.. mivel ehetetlen... de az már nem diéta :) ;D

Sütőtasak, brokkoli, némi fűszer és már ehető is. A sz@r is jó, ha frankón elkészítik (egy kannibálokról szóló könyvben olvastam.)
Nálam semmi nem segített rajta... semmi fűszer, köret.. az állagától hányingerem volt.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 21. - 19:04:54
a pangasius tökéletesen alkalmatlan diétához.
Szerintem a legjobb.. mivel ehetetlen... de az már nem diéta :) ;D

Sütőtasak, brokkoli, némi fűszer és már ehető is. A sz@r is jó, ha frankón elkészítik (egy kannibálokról szóló könyvben olvastam.)
Nálam semmi nem segített rajta... semmi fűszer, köret.. az állagától hányingerem volt.

Hát ízlések és pofonok, én pl. a tonhalat eszem kínlódva. Viszont a polipot meg a kagylót, tintahalat imádom.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Június 21. - 19:05:53

hmm azokat még nem próbáltam...Én meg a tonhallal vagyok ugy h egy raklappal bebírnék verni! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 21. - 19:07:05

A cél érdekében én bármit amúgy. Az ízekkel 1 hónapja már nem foglalkozom.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 21. - 19:17:12
a pangasius tökéletesen alkalmatlan diétához.

Ahhoz képest elég frankón lement rólam 18 kiló eddig.  ***)))
Alkat, genetika, egyéb kaja, s még ezer tényező. Gondolom egyébként sem sokat diétáztál eddig életedben.  ;)   (nem flame, alkatodból adódóan)

és ehhez mi köze annak,h eszel néha zsíros pangasiust? Lehet ha ahelyett mást ettél volna már 20nál járnál. Az nem genetika kérdése,h a pangasius az 1 zsíros tipusú hal. 1 komolyabb diétában nincs helye, ezt tudhatom anélkül is,h diétáztam volna már életemben.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 21. - 19:22:47

Ennyi zsír szerintem kurvára kell. Nem szeretnék 20nál járni, a 18 is elég 1,5 hónap alatt. Na meg a hal zsírja azért marhára nem keverendő pl a disznózsírral.
Ha valaki ettől hízik el...hááát... ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 21. - 19:29:56
Pangasius

100 g

Fehérje: 18.2 g
Zsír: 8 g
Szénhidrát: 0 g

Energia: 152 KCal

Kalória Zsírból: 49 %
Kalória Fehérjéből 51 %

vagy mégegy:

Fehérje: 15g
Szh: 0
Zsír:9,8 g
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 21. - 19:32:20
A pangasius tényleg elég zsíros, én rendszeresen eszem, és vagdosom is le róla a darabkákat, meg a húson is érződik, hogy kifejezetten puha, nem száraz, rendesen lédús ahogy rágod - zsíros az fix. Ettől elhízni nem fog senki, viszont egy komoly versenydiétában tényleg nincs helye. Meg ha valaki megakad a súllyal, akkor sem ez a legjobb választás, nagyon vissza kell fogni a zsírbevitelt, és azt is korlátozni kizárólag a jó zsírokra - omega 3 és 9. Nagyon kevés zsír kell csak, szóval csínján vele aki fogyni akar - amúgy nekem marhára ízlik, tejszínnel, grillezve, stb /7%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 21. - 19:33:36
Én is nyomatom, Nekem izlik. Persze Én nem diétázom.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 21. - 19:34:19
Én is nyomatom, Nekem izlik. Persze Én nem diétázom.
Én sem, ezért tolok most egy dupla whoppert :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 21. - 19:35:23
legjobb  /7% ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 21. - 19:36:18
Én is nyomatom, Nekem izlik. Persze Én nem diétázom.
Én sem, ezért tolok most egy dupla whoppert :D

Remélem sajttal.  /7%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Június 21. - 19:37:22
Én is nyomatom, Nekem izlik. Persze Én nem diétázom.
Én sem, ezért tolok most egy dupla whoppert :D

Remélem sajttal.  /7%
Alap ;D Csak kiborult a rohadt kóla a kocsiban, és elázott az egész csomag krumpli :'(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 21. - 19:58:23
Ajánljatok már nekem egy olyan kombót amiben együtt megtalálható a BCAA és a glutamin is. Íze nem érdekel.
Kösz!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 21. - 21:28:40
egyetek tilápiát, tőkehalfilét

Így van, a tilapia is szerintem megfizethető már.

Hol veszed? Én metróban szoktam ott 3ezer felett van ha jól emlékszem. Gondolom nem erre gondoltál. Vagy?

Én most a Spar-ba találtam 600g (480g) asszem 1.300.- körül volt.

Hja..hát fagyasztottan olcsóbb az tény.egyszerűbb a szállítás... jó kis gyömbéres-limeos-chilis-mézes tilápia  <:-) bár a méz annyira nem diétás  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 22. - 08:05:08

Belefér...legalább annyira, mint a Pangasius.  ;)  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Június 22. - 14:02:09
a pangasius tökéletesen alkalmatlan diétához.

fasság. :) annó irtad,hogy te iylen zsiros vmit vettél, ALdi:0,1 grammos zsir tartalmú pangasius  8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 22. - 14:06:12
a pangasius tökéletesen alkalmatlan diétához.

fasság. :) annó irtad,hogy te iylen zsiros vmit vettél, ALdi:0,1 grammos zsir tartalmú pangasius  8)

nézd. szerintem már túl vagyok vagy 30-40kg pangasiuson. Régebben amikor akció volt 10esével vettem. Mind zsíros volt. Már túltárgyaltuk,h ez a halfajta eleve zsíros tipus. Aztán lehet az aldi génkezeltette az álományt. Erröl nincs infóm.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 23. - 10:27:19
Lenne egy gondom, hátha tudtok segíteni. A csuklyám folyamatosan be van durranva jóideje. Illetve olyan, mintha állandóan terhelve lenne, kőkemény, görcsös, emiatt (szerintem) fáj a hátam is. Van erre valamiféle izomlazító megoldá?. Valami torna vagy akármi.  ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 23. - 10:41:19
Nyújtás,masszázs és az ok megkeresése. Lehet,hogy testtartás probléma vagy stressz okozza
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 23. - 10:45:30
Nyújtás,masszázs és az ok megkeresése. Lehet,hogy testtartás probléma vagy stressz okozza

A vállam volt törött 10 évvel ezelőtt, lehet, hogy az az ok? Mióta edzem azóta érezhető ez.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 23. - 10:55:39
Törött vállnál simán elképzelhető,hogy rövidebb lesz az izom,így a csuklya két oldala nem egyformán dolgozik és fájhat. Ezt egy jó csontkovács kapásból megmondja. Szemmel is lehet látni eltérést a két oldal között?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Június 23. - 10:55:58
Nyújtás,masszázs és az ok megkeresése. Lehet,hogy testtartás probléma vagy stressz okozza

A vállam volt törött 10 évvel ezelőtt, lehet, hogy az az ok? Mióta edzem azóta érezhető ez.

Masszőr megoldja, olyanhoz menj, aki csontkovács is  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 23. - 11:03:37
Ez egy jó kombó! ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 23. - 11:13:44
Törött vállnál simán elképzelhető,hogy rövidebb lesz az izom,így a csuklya két oldala nem egyformán dolgozik és fájhat. Ezt egy jó csontkovács kapásból megmondja. Szemmel is lehet látni eltérést a két oldal között?

A vállam tartásánál igen. Egy orvos, aki nem is amiatt vizsgált anno 10 lépésről megmondta. A "törött" vállam magasabban tartom, arra az oldalra érdekes mód jobban tudok koncentrálni, jobban durranok és jobban fejlődöm.  ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 23. - 11:23:11
Na ezt gyorsan diagnosztizáltuk:) sokat sajnos nem tudsz vele kezdeni,idővel megerősödik úgy,hogy már csak extrém terhelésnél fogod érezni. A csuklya nagyon sűrű izom,terhelésre nagyon jól reagál,nő. Testépítőnek kötelező darab 8-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 23. - 11:25:00
Na ezt gyorsan diagnosztizáltuk:) sokat sajnos nem tudsz vele kezdeni,idővel megerősödik úgy,hogy már csak extrém terhelésnél fogod érezni. A csuklya nagyon sűrű izom,terhelésre nagyon jól reagál,nő. Testépítőnek kötelező darab 8-)

Külön nem edzem, mert mindenre reagál. A válledzéseknél hülyére durran.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 23. - 11:28:48
A szerencsés...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 23. - 11:33:59
A szerencsés...

Amit az Úr adott oda, elvette a vádlimról  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 23. - 11:44:45
Na az nagyobb meló,mint a csuklya
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 24. - 02:04:36
Na Gabe, hogy halad a diéta?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Június 24. - 02:19:39
Na Gabe, hogy halad a diéta?

Azt mondta tegnap bezabált a mekiben   :-!  nem bírta a nyomást ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 24. - 11:21:02
Na Gabe, hogy halad a diéta?

Azt mondta tegnap bezabált a mekiben   :-!  nem bírta a nyomást ;D

Most beköpted?!...  :o
...Nagyon helyes!!!  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. Június 24. - 11:44:38
A diétáról csak annyit, hogy volt régebben olyan munkahelyem, ahol úgy indítottam a napot, hogy reggel 2-3 túróstáska vagy túrósrétes+fehérje, utána volt még 3 szilárd kaja, szénhidrát nem figyel, shit táplálkozás, csak a fehérje meg a glutamin bevitelre figyeltem ( zsírégető ment az energia miatt ), és láss csodát, annyit dolgoztunk, plusz heti 4 edzés, egy kardio ( kerékpár vagy foci ), hogy fél év alatt 10 kilót fogytam, relatív vékony meg eres voltam. Mi lett volna, ha még az étkezésre is odafigyelek?

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 24. - 12:05:51

1-2 hónap alatt lefogyod a 10 kilót.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 24. - 12:15:13

 Łł= ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. Június 24. - 12:25:14

Valahogy úgy ;D, de én nem sietek.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 24. - 13:52:30
Na Gabe, hogy halad a diéta?

Azt mondta tegnap bezabált a mekiben   :-!  nem bírta a nyomást ;D
Nem is kívánom  ::)... a mekit.  ;D
Te próbálsz itt elásni engem? Nem fog menni, mert kimászok a gödörből. :D
Egyébként 88,5 kiló vagyok, de semmi extra.
Szerintem 70kilósan majd elkezdek formásodni. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Június 24. - 14:41:17
Na Gabe, hogy halad a diéta?

Azt mondta tegnap bezabált a mekiben   :-!  nem bírta a nyomást ;D
Nem is kívánom  ::)... a mekit.  ;D
Te próbálsz itt elásni engem? Nem fog menni, mert kimászok a gödörből. :D
Egyébként 88,5 kiló vagyok, de semmi extra.
Szerintem 70kilósan majd elkezdek formásodni. ;D
;D ;D ;D
én már látom a fényt ha ez megnyugtat ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 24. - 14:48:53
Na Gabe, hogy halad a diéta?

Azt mondta tegnap bezabált a mekiben   :-!  nem bírta a nyomást ;D
Nem is kívánom  ::)... a mekit.  ;D
Te próbálsz itt elásni engem? Nem fog menni, mert kimászok a gödörből. :D
Egyébként 88,5 kiló vagyok, de semmi extra.
Szerintem 70kilósan majd elkezdek formásodni. ;D
;D ;D ;D
én már látom a fényt ha ez megnyugtat ;D
;D
Most meg fénynek hívod?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Június 24. - 15:15:07
Na Gabe, hogy halad a diéta?

Azt mondta tegnap bezabált a mekiben   :-!  nem bírta a nyomást ;D
Nem is kívánom  ::)... a mekit.  ;D
Te próbálsz itt elásni engem? Nem fog menni, mert kimászok a gödörből. :D
Egyébként 88,5 kiló vagyok, de semmi extra.
Szerintem 70kilósan majd elkezdek formásodni. ;D
;D ;D ;D
én már látom a fényt ha ez megnyugtat ;D

Vodka szénsavval dúsítva, meg egy kis málna szörppel?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Június 24. - 15:17:53
Na Gabe, hogy halad a diéta?

Azt mondta tegnap bezabált a mekiben   :-!  nem bírta a nyomást ;D
Nem is kívánom  ::)... a mekit.  ;D
Te próbálsz itt elásni engem? Nem fog menni, mert kimászok a gödörből. :D
Egyébként 88,5 kiló vagyok, de semmi extra.
Szerintem 70kilósan majd elkezdek formásodni. ;D
;D ;D ;D
én már látom a fényt ha ez megnyugtat ;D

Vodka szénsavval dúsítva, meg egy kis málna szörppel?
Ajajjjjjj  ;D ;D ;D
Arra az elmúlt időbe párszor én is rágyúrtam  ;D ˝=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 26. - 14:20:17
6 spiro van bennem 3 délelőtt, 3 délután.Ihatok rá bort? Némi búfelejtőnek kellene  :'(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 26. - 15:03:22
6 spiro van bennem 3 délelőtt, 3 délután.Ihatok rá bort? Némi búfelejtőnek kellene  :'(

Valaki  ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 26. - 15:04:15
6 spiro van bennem 3 délelőtt, 3 délután.Ihatok rá bort? Némi búfelejtőnek kellene  :'(

Valaki  ?:-/

nem. gyógyszerre nem iszunk!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 26. - 15:08:36
6 spiro van bennem 3 délelőtt, 3 délután.Ihatok rá bort? Némi búfelejtőnek kellene  :'(

Valaki  ?:-/

nem. gyógyszerre nem iszunk!

Hát ez  :-)-
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Június 26. - 16:06:28
6 spiro van bennem 3 délelőtt, 3 délután.Ihatok rá bort? Némi búfelejtőnek kellene  :'(

Valaki  ?:-/

nem. gyógyszerre nem iszunk!

anélkül sem!  **:))))* >:D
inkább tekerj egyet ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 26. - 16:09:21
6 spiro van bennem 3 délelőtt, 3 délután.Ihatok rá bort? Némi búfelejtőnek kellene  :'(

Valaki  ?:-/

nem. gyógyszerre nem iszunk!

anélkül sem!
  **:))))* >:D
inkább tekerj egyet ;)

Mondja ezt az, aki nekimegy az ajtófélfának és arra fogja, hogy mer ő má olyan big & muscular!  ;D

De ebbe a tekerésbe is nagyon belejöttél, babám!  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Június 26. - 16:13:07
6 spiro van bennem 3 délelőtt, 3 délután.Ihatok rá bort? Némi búfelejtőnek kellene  :'(

Valaki  ?:-/

nem. gyógyszerre nem iszunk!

anélkül sem!
  **:))))* >:D
inkább tekerj egyet ;)

Mondja ezt az, aki nekimegy az ajtófélfának és arra fogja, hogy mer ő má olyan big & muscular!  ;D

De ebbe a tekerésbe is nagyon belejöttél, babám!  :D

az vagyok!láthattad! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Június 26. - 16:19:29
az vagyok!láthattad! ;D

Ja tényleg!  !+"% Én kérek elnézést!  ;D
Végül is nálunk is boltív lett csinálva a konyha és a nappali ajtaja helyére, annyiszor beszorultam már vállban, hogy indokolt volt...  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 26. - 23:17:06
Bemásolom ide a szövegét annak a videónak, amit belinkeltem a motívációs videók topikba. Mondjuk akkor már a videót is beszúrom.

Today gentlemen, I am honored to coach you
More honored to be leading you onto the field of battle
But theres another honor to be bestowed upon you
And that is in the answer that comes with that question:
Who am I? I AM A CHAMPION!
Thats right, and you need to remember that all through this game
I will conquer what has not been conquered
Defeat will not be in my creed
I will believe what others have doubted
I will always endeavor to pull esteem, honor, and respect out of my team
I have trained my mind and my body will follow
Who am I? I AM A CHAMPION!
I will acknowledge the fact that my opponent does not expect me to win
But I will never surrender
Weakness will not be in my heart
I will look to my comrades and to those who are a part of me in this world and those who have trained me
And I will draw strength from them
Who am I? I AM A CHAMPION!
I will gladly go out into the field of battle
And I will move in everything I can do
And I will reach my field of battle by any means at my disposal
And when I get there, I will arrive violently
I will rip the heart from my enemy, and leave it bleeding on the ground
Because he cannot stop me
Who am I? I AM A CHAMPION!
To my side I have comrades, comrades that have been with me through thick and thin
Who have sacrificed their blood, sweat and tears
Never will I let them fall, never will I let them down, and I will never leave an enemy behind
Because our opponent does not know my heart
Who am I? I AM A CHAMPION!
No one will deny me, no one will define me
And no one will tell me who and what I am and can be
Belief will change my world
It has moved continents, it has moved countries, it has put men on the moon
And it will carry me through this battle
Who am I? I AM A CHAMPION!
Defeat, retreat: those are not in my words
I dont understand those definitions
I dont understand when things go wrong
I dont understand mistakes
But I do understand this:
I understand victory,
And I understand never surrendering
No matter how bad things go my heart and my mind will carry my body through limits and weakness
Who am I? I AM A CHAMPION!
Today will be that day
Not tomorrow, not next week, but right now, right here
In your house and in your homes
Who am I? I AM A CHAMPION!
History will remember me
I will not let worrying affect my cause
I will define myself
I will write my own pages
And no one will tell me what I cannot be
I will never give up
Not until Ive given everything I got
Because who am I? I AM A CHAMPION!
Who am I? I AM A CHAMPION!
Who am I? I AM A CHAMPION!
Who am I? I AM A CHAMPION!
Who am I? I AM A CHAMPION!
Who am I? I AM A CHAMPION!
Who am I? I AM A CHAMPION!
Who am I? I AM A CHAMPION!
Who am I? I AM A CHAMPION!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Június 26. - 23:23:48
elég hidegkirázós, libabőrös video!  :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 26. - 23:24:13
elég hidegkirázós, libabőrös video!  :-)!

Igen, ez az.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Június 27. - 08:54:32
Húúú baszki ez lehetne egy Manowar dalszöveg is, kibaszott ütős  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Június 27. - 11:00:23
NO-fokozót és Arsont egyszerre okos ötlet edzés előtt egyszerre bevenni?  ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 27. - 11:05:59
NO-fokozót és Arsont egyszerre okos ötlet edzés előtt egyszerre bevenni?  ????...

Attól függ mennyire tolerálod a stimulánsokat. Már ha az NO fokozód is tartalmaz. Szóval ez teljesen egyénfüggő. Valaki 2 szem Arson-tól felborul, valaki meg bedob 4 Arson-t, meg 3 adagolókanál Xplode-ot, és akkor érez valamit.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Június 27. - 11:10:23
NO-fokozót és Arsont egyszerre okos ötlet edzés előtt egyszerre bevenni?  ????...

Attól függ mennyire tolerálod a stimulánsokat. Már ha az NO fokozód is tartalmaz. Szóval ez teljesen egyénfüggő. Valaki 2 szem Arson-tól felborul, valaki meg bedob 4 Arson-t, meg 3 adagolókanál Xplode-ot, és akkor érez valamit.
köszi , próbálkozom okosban  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Június 27. - 15:08:42
Novedex XT-nek lehet hatása a vérnyomásra és/vagy pulzusra ?  ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 27. - 15:10:17
Novedex XT-nek lehet hatása a vérnyomásra és/vagy pulzusra ?  ?:-/

Ha érzékeny vagy rá, szerintem lehet. Pl. az AxisHT is felviszi érezhetően a vérnyomást.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Június 27. - 15:14:20
Novedex XT-nek lehet hatása a vérnyomásra és/vagy pulzusra ?  ?:-/

Ha érzékeny vagy rá, szerintem lehet. Pl. az AxisHT is felviszi érezhetően a vérnyomást.
Én nem élek ilyen szerekkel  :laugh: Egy ismerős akarja szedni, de neki alaphelyzetben is magas a vérnyomása kicsit.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 27. - 15:20:44
Novedex XT-nek lehet hatása a vérnyomásra és/vagy pulzusra ?  ?:-/

Ha érzékeny vagy rá, szerintem lehet. Pl. az AxisHT is felviszi érezhetően a vérnyomást.
Én nem élek ilyen szerekkel  :laugh: Egy ismerős akarja szedni, de neki alaphelyzetben is magas a vérnyomása kicsit.

Kezdje el szedni, szerintem nem fogja emelni neki a Novedex. Max. abbahagyja pár nap után, nagy baj nem lehet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Június 27. - 15:21:28
Novedex XT-nek lehet hatása a vérnyomásra és/vagy pulzusra ?  ?:-/

Ha érzékeny vagy rá, szerintem lehet. Pl. az AxisHT is felviszi érezhetően a vérnyomást.
Én nem élek ilyen szerekkel  :laugh: Egy ismerős akarja szedni, de neki alaphelyzetben is magas a vérnyomása kicsit.

Kezdje el szedni, szerintem nem fogja emelni neki a Novedex. Max. abbahagyja pár nap után, nagy baj nem lehet.
Értem  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 27. - 15:28:13
Novedex XT-nek lehet hatása a vérnyomásra és/vagy pulzusra ?  ?:-/

Ha érzékeny vagy rá, szerintem lehet. Pl. az AxisHT is felviszi érezhetően a vérnyomást.
Én nem élek ilyen szerekkel  :laugh: Egy ismerős akarja szedni, de neki alaphelyzetben is magas a vérnyomása kicsit.

Kezdje el szedni, szerintem nem fogja emelni neki a Novedex. Max. abbahagyja pár nap után, nagy baj nem lehet.
Értem  :-){

Ha nagyon tart tőle, akkor kezdje 1 kapszulával/nap...és ha nincs gond, akkor emeljen 2-re.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Norbert002 - 2010. Június 27. - 15:29:11
Vagy,ha nagyon fel is nyomja, akkor szedjen Fokhagyma-Galagonya-Fagyöngy kapszulát....Nekem nagyon jól beállítja a vérnyomást. Alapban olyan 140 szokott lenni most kúra alatt ütötte a 180t lazán, de fokhagyma kapszulával 135-140 környékére szépen beállt a vérnyomásom!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Június 27. - 15:34:32
Annyira azért csak nem ugrik meg, de köszi a tippet  ;)
Attól tart csak, hogy egy 6 hetes ciklust tervezett vele, de 3-4 hét múlva orvosi alkalmasságija lesz és emiatt nehogy gáz legyen.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Június 27. - 19:45:44
Atleeta te milyen szerekkel élsz?
Igazán dobhatnál be már magadról egy képet, hagy lássuk mi a helyzet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Június 27. - 20:19:00
Atleeta te milyen szerekkel élsz?
Igazán dobhatnál be már magadról egy képet, hagy lássuk mi a helyzet.
Vitaminok, ásványi anyagok, antioxidánsok  :D
ÁÁÁ kb 4 hónapja sajnos az edzés kimarad az életemből sajnos, bár már elkezdtem újra, de csak ilyen terhestorna jelleggel.3 műszakban melózom és sajnos nincs olyan lehetőségem, ahol reggel is tudnék edzeni  :-\  Nem szoktam reklámozni magam, de aki kíváncsi a búrámra a legismertebb közösségi oldalakon megtalál  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 27. - 20:54:56

osz ha beírom hogy atleeta akkor megleszel???  ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 27. - 21:43:38
Atleeta te milyen szerekkel élsz?
Igazán dobhatnál be már magadról egy képet, hagy lássuk mi a helyzet.
Jah, tényleg jöhetne már egy kép, akár 4 hónapos, vagy egy Facebook profil. 
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Június 28. - 08:24:57
Atleeta te milyen szerekkel élsz?
Igazán dobhatnál be már magadról egy képet, hagy lássuk mi a helyzet.
Jah, tényleg jöhetne már egy kép, akár 4 hónapos, vagy egy Facebook profil. 
Ezt pont te írod Yeti, aki iwiwen ismerősöm vagy, na szép  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 28. - 09:02:02
Atleeta te milyen szerekkel élsz?
Igazán dobhatnál be már magadról egy képet, hagy lássuk mi a helyzet.
Jah, tényleg jöhetne már egy kép, akár 4 hónapos, vagy egy Facebook profil.  
Ezt pont te írod Yeti, aki iwiwen ismerősöm vagy, na szép  ;D
;D
Ez igaz! De a közösség érdekei előbbrevalók! ;D

mod. Közben megnéztem, hogy wiwin is csak egy képed van. Nah, lökj csak egy gyurmás képet, míg szépen mondom!
 ***))))
;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Június 28. - 10:26:01
Atleeta te milyen szerekkel élsz?
Igazán dobhatnál be már magadról egy képet, hagy lássuk mi a helyzet.
Jah, tényleg jöhetne már egy kép, akár 4 hónapos, vagy egy Facebook profil.  
Ezt pont te írod Yeti, aki iwiwen ismerősöm vagy, na szép  ;D
;D
Ez igaz! De a közösség érdekei előbbrevalók! ;D

mod. Közben megnéztem, hogy wiwin is csak egy képed van. Nah, lökj csak egy gyurmás képet, míg szépen mondom!
 ***))))
;D ;D
áááá nem járatom le magam, majd ha legalább akkora leszek mint fastor  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 28. - 11:13:22
Ma hátaztam...tudtam mellhez húzni...50kg-al.  :-!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Június 28. - 12:23:51
Ma hátaztam...tudtam mellhez húzni...50kg-al.  :-!
Jó neked!
Én már "bekeményítettem:van 2 fél kilós lábsúlyom-azt teszem a csuklómra,ha elmegyek sétálni... !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Június 28. - 17:46:45
...két kérdésem lenne  ;D Mit ajánlotok zabpehely helyett a reggeli turmixba? Úgy vettem észre nem igazán jó a gyomromnak, eléggé puffaszt és még a gyomorsavamnak is betesz.
A másik nem is kérdés, hanem inkább pár tapasztalat érdekelne a Carnivorról. Kiakarom próbálni a sima izolátum helyett, de előszőr mondom megkérdezlek titeket. Ízben is pl mit javasolnátok?
Kössz előre is!  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 28. - 17:52:13
...két kérdésem lenne  ;D Mit ajánlotok zabpehely helyett a reggeli turmixba? Úgy vettem észre nem igazán jó a gyomromnak, eléggé puffaszt és még a gyomorsavamnak is betesz.
A másik nem is kérdés, hanem inkább pár tapasztalat érdekelne a Carnivorról. Kiakarom próbálni a sima izolátum helyett, de előszőr mondom megkérdezlek titeket. Ízben is pl mit javasolnátok?
Kössz előre is!  ;)

A hajdinapehely egy próbát megér szerintem.  ;)
Carnivor meg ízre szerintem kékmálna...de ízlések és pofonok. Egy jó ideje már áttértem erre edzés után, és tök jó, nagyon szeretem. Amíg tejsavót+CH volt az edzés utáni turmixom, sokkal később bírtam enni, puffasztott is...de a Carnivor-nál semmi ilyen nincs. Ez mondjuk az én véleményem.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2010. Június 28. - 18:07:36
Holnap reggel edzés??? Mr Balu Kapitány?

Tudom nem mentem be, de hidd el, most értem vissza!! Szóval majd hóóónap mesélek oszt!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 28. - 18:13:39
Holnap reggel edzés??? Mr Balu Kapitány?

Tudom nem mentem be, de hidd el, most értem vissza!! Szóval majd hóóónap mesélek oszt!

Mehet! 7óra?
Ja...és mit akarsz edzeni? Mert korlátozottak még a lehetőségeim.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 28. - 18:29:54
Atleeta te milyen szerekkel élsz?
Igazán dobhatnál be már magadról egy képet, hagy lássuk mi a helyzet.
Jah, tényleg jöhetne már egy kép, akár 4 hónapos, vagy egy Facebook profil.  
Ezt pont te írod Yeti, aki iwiwen ismerősöm vagy, na szép  ;D
;D
Ez igaz! De a közösség érdekei előbbrevalók! ;D

mod. Közben megnéztem, hogy wiwin is csak egy képed van. Nah, lökj csak egy gyurmás képet, míg szépen mondom!
 ***))))
;D ;D
áááá nem járatom le magam, majd ha legalább akkora leszek mint fastor  ;)

azzal az egy képpel aztán sokat elárúsz magadrú  ;D ;D ;D ;D ;D a fészbúkon is annyi van hogy férfi, ezzel befejezte  ;D mámint nem az érdeklődési kör!  !+"% mán a Yetit is megtalátam párszó ittott, de még nem jelőtem be
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 28. - 18:51:44

Akkor jelöljön be Uram! ;) Ha meg már Body chat, akkor tőled is jöhetne egy - két kép, vagy edzés...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Június 28. - 19:00:17

hö, mingyá jelölök.  ;D képet meg erről a fókajelmezről nem kapol  ;D maj meglesed a búrám ha jelöltem. Viszont azt írtam hogy az új melóhely miatt csak most rendeződött a kaja, az edzések is elkezdődtek egyelőre csak lájtosan....azt hogy a lábam mit fog tudni, azt még nem tudom. remélem tudom majd edzeni rendesen. Futni már próbáltam, mármint sprintelni, de nem teccett neki. a kocogás megy. a baj hogy ha behozom a szobabiciklit akkor a törpe megöl  ;D má megint kezdődik hogy megint edzel blabla.......a gondom az hogy kajak nem megyek strandra sem..... :-\ szar érzés de ez van, soha nem voltam ilyen ramaty formában....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Június 28. - 19:21:35
...két kérdésem lenne  ;D Mit ajánlotok zabpehely helyett a reggeli turmixba? Úgy vettem észre nem igazán jó a gyomromnak, eléggé puffaszt és még a gyomorsavamnak is betesz.
A másik nem is kérdés, hanem inkább pár tapasztalat érdekelne a Carnivorról. Kiakarom próbálni a sima izolátum helyett, de előszőr mondom megkérdezlek titeket. Ízben is pl mit javasolnátok?
Kössz előre is!  ;)

A hajdinapehely egy próbát megér szerintem.  ;)
Carnivor meg ízre szerintem kékmálna...de ízlések és pofonok. Egy jó ideje már áttértem erre edzés után, és tök jó, nagyon szeretem. Amíg tejsavót+CH volt az edzés utáni turmixom, sokkal később bírtam enni, puffasztott is...de a Carnivor-nál semmi ilyen nincs. Ez mondjuk az én véleményem.

Carnivor-ról én is csak jókat hallottam, egy páran fogyasztják a környezetemben ők is ezeket a mondták, mint BAlu írt...semmi puffadás és jól visszatölt edzés után
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 28. - 19:46:30

Én is csak ajánlani tudom mindenkinek! Az íze az egyetlen negatívum, de az is megszokható.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Június 28. - 19:50:33

Pár hét után simán hozzá lehet szokni szerintem. Az elején nekem sem csúszott, de most már simaliba, sőt...néha csak dobok egy adalókanállal a számba, hogy érezzem újra ezt az ízt.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 28. - 20:28:17

Me' Te egy állat vagy!!! ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Június 28. - 20:49:13
Köszi mindenkitől a véleményt! (http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/Smileys/default/a040.gif) Valószínűleg kipróbálom jövőhéttől a hajdinát és a Carnivort is, aztán majd én is beszámolok.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Június 28. - 21:33:22
Edzés után a turmixal vagy az utáni kajával kéne magas(abb) dózis vitamint bevinni? Illetve indokolt a magas dózis? Illetve hogy mit is kelleme akkor erőltetni?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Június 28. - 21:38:04
Edzés után a turmixal vagy az utáni kajával kéne magas(abb) dózis vitamint bevinni? Illetve indokolt a magas dózis? Illetve hogy mit is kelleme akkor erőltetni?
Amit nekem tanítottak, aszerint reggelivel és az edzés utáni első szilárd kajával a leg ideálisabb.
Ha mondjuk van pl. egy Animal Pak a stackedben, akkor egy zacsi a reggelivel, egy pedig az edzés utáni szilárd kajával. ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Június 28. - 21:40:21
Edzés után a turmixal vagy az utáni kajával kéne magas(abb) dózis vitamint bevinni? Illetve indokolt a magas dózis? Illetve hogy mit is kelleme akkor erőltetni?
Amit nekem tanítottak, aszerint reggelivel és az edzés utáni első szilárd kajával a leg ideálisabb.
Akkor nem néztem be a képletet. Így gondoltam én is. köszi
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 29. - 11:58:19
Diétánál lehetséges, hogy rendkívüli módon megugrik a tesztószint? (a természetes)
Komolyan úgy érzem magam, hogy a legyet is röptében, pedig nem vagyok egy elveszett ember  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 29. - 12:04:55
inkább a fordítottja a jellemzőbb,ha nincs külső (exogén) teszto
a zsír és itt most a telítettre gondolok,kell a teszto szintéziséhez
szerintem
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Június 29. - 12:05:28
inkább a fordítottja a jellemzőbb,ha nincs külső (exogén) teszto
a zsír és itt most a telítettre gondolok,kell a teszto szintéziséhez
szerintem

Akkor nemtom mi lehet, de durva.  :-)(-:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Június 29. - 12:07:23
valami jó nő a láthatáron,használd ki
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Július 01. - 14:09:40
NM követtem a fogyásod a spiróval... hogy nézett ki egy átlagos napi étkezésed??
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Július 01. - 15:04:15
NM követtem a fogyásod a spiróval... hogy nézett ki egy átlagos napi étkezésed??

Semmi extra. Igazából szerintem pokolian jól reagálok mindenre  ;D
Nagyjából kb. így néz ki a dolog : reggelre szinte minden nap tejsavó + zab. Nagyjából 2-3 óránként eszem, gyakorlatilag csak fehérjét + összetett ch-t és a hasznos zsírokat. A húsfogyasztásom összetett, nem mindennapos, hal és csirke. Igyekszem sok zöldséget enni, kínai keveréket, brokkolit, uborkát, stb.
Általában (bár tudom, most sokan megint megszólnak majd) dél előtt, dél körül még zsírszegény túrót is fogyasztok édesítővel, nekem ez maximálisan belefér a diétámba. Nagyon nem számolgatok, lévén extra célom nincsen, de a fehérjebevitelem abszolút nem mondható magasnak, sőt. Ez mondjuk genetika. Van egy plafon ami fölött nem bírok beburkolni többet  :D
Egyszerű ch csak edzés után megy, este 6 után pedig csak fehérje + BCAA + glutamin, ezek minden nap, lefekvés előtt is.
Tehát ahogy mondtam semmi extra. Csaló napom gyakorlatilag 1 ha volt a 2 hónap alatt, az is kimerült egy gyrosban. Ja igen, mozzarella és tojás is megy minden nap.
Kiegekből multivitamin, c, ásványi anyag kombo, BCAA, amino komplex, glutamin, tejsavó.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Július 01. - 17:26:13
Kipróbáltam reggel a hajdinapelyhet(darálva) + izolátumot és valami borzalmas volt. Én nem tartom egy finnyás embernek magam, de ez nem csúszott le annyira rossz íze volt számomra.  :----
Úgynézki mást kell kitalálni a zabpehely helyettesítésére.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 03. - 08:16:40
Reggelente el tudok menni kardiózni,és az érdekelne hogy glutamint előtte érdemes vagy csak alatta és utána, bcaa-val együtt persze.

 ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Július 03. - 09:16:29
Reggelente el tudok menni kardiózni,és az érdekelne hogy glutamint előtte érdemes vagy csak alatta és utána, bcaa-val együtt persze.

 ????...
Én azt mondom, hogy kardió előtt a BCAA (mehet mellé is glutamin), majd kardió után a glutamin. ;)
A legjobb hatást pedig akkor éred el, ha éhgyomorra végzed a reggeli kardiót, így a zsírvesztés is jobb.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Július 03. - 09:38:28
Reggelente el tudok menni kardiózni,és az érdekelne hogy glutamint előtte érdemes vagy csak alatta és utána, bcaa-val együtt persze.

 ????...
Én azt mondom, hogy kardió előtt a BCAA (mehet mellé is glutamin), majd kardió után a glutamin. ;)
A legjobb hatást pedig akkor éred el, ha éhgyomorra végzed a reggeli kardiót, így a zsírvesztés is jobb.

Így van legjobb éhgyomorra viszont a BCAA-t és a Glutát előtte idd meg!Ha vége a kardiónak mehet az első étkezés...(szerintem)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Július 03. - 09:50:59

Ugyan így gondolom én is!  ;-oo-; Csak az étkezést felejtettem ki.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 03. - 10:36:41

jaja
így megy,kelés után fél órával már indulok is az erdei futópályára,ha megjöttem akkor betolok egy fehérje+glutamin turmixot és utána ahogy megéhezem (~40-50 perc) kajálok szilárdat
tenk jó srácok  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Július 03. - 19:37:39
Szar telefonos fotó, még mindig tré forma, kicsit be is vizesedtem 2 nap pizzás csalás után.  ˝=/
Semmi übergenetika (sőt, egyszerűen csak 1-2 dologra jól reagálok 1 év 2 hónap edzésmúlt után), csak próbálom elérni a számomra esztétikus állapotot. Ahogy saccolom, 100kg körül lesz a vége.
Voltam már szárazabb is, leszek is.
Jelenleg már csak tejsavó + bcaa + glutamin megy. Elkezdtem az aerob edzéseket komolyabban venni, jól bírom.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Július 03. - 22:33:50
Jó ez-nincs vele semmi gond!
 @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Július 06. - 11:01:33
A kardió beindította a fogyást, jelenlegi súly 105kg. Kezdem magam soványnak érezni  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2010. Július 06. - 12:30:00
erről még egy 10est nyugodtan pucolhatsz  ****:))))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Július 06. - 13:12:49
erről még egy 10est nyugodtan pucolhatsz  ****:))))))

Jaja, az a cél, csak addigra szerintem "elfogyok".  :-)->
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2010. Július 06. - 13:32:16
erről még egy 10est nyugodtan pucolhatsz  ****:))))))

Jaja, az a cél, csak addigra szerintem "elfogyok".  :-)->
wini, propi
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Július 06. - 13:36:01
erről még egy 10est nyugodtan pucolhatsz  ****:))))))

Jaja, az a cél, csak addigra szerintem "elfogyok".  :-)->
wini, propi

Még nem. Másra kell a pénz, marad a "naturál" út egyenlőre.  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Július 07. - 19:40:08
Az normális, hogy a diétában havi egyszer legalább van egy "mindenátsuhanrajtam" nap? :-/]
Zöldség, rost megy, de a gyomrom k.o.....
Ma is ilyen van, edzeni nem bírtam elmenni  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: haven - 2010. Július 07. - 22:56:37
Az normális, hogy a diétában havi egyszer legalább van egy "mindenátsuhanrajtam" nap? :-/]
Zöldség, rost megy, de a gyomrom k.o.....
Ma is ilyen van, edzeni nem bírtam elmenni  :-\
nem. Inkább az ellenkezője
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 08. - 17:44:11
Ma végre tudtam kétkezes bicepszezni 30 kg-val :-):-):: ;D De jól bedurrant, már el is felejtettem milyen érzés :D Kötschög Endrének meg jó a karja, pedig lábazott !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Július 08. - 17:48:00
Olyan a karod, mint egy hegyvonulat, csak bazinagy fennsík a teteje.  ))=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 08. - 17:55:32
Olyan a karod, mint egy hegyvonulat, csak bazinagy fennsík a teteje.  ))=/
Célom az, hogy piknikezni is lehessen a tetején ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Július 09. - 15:57:03
Mostanában mindig álmos vagyok. Ma este pl 14 órát aludtam.  :-O És ez az elmúlt 1-2 hétben egyáltalán nem volt meglepő dolog.  2,5 órája keltem, és most ettem 4szerre(hús-rizs-kukorica), minden alkalommal annyit ettem hogy a következő kanál kaja már visszajött volna. Illetve azt vettem észre hogy koncentrálni sem tudok annyira, mint az ezelőtti időszakban.Se edzésre(mondjuk ebbe más is bejátszik) de más dolgokban is ezt látom. Enyhe derékfájás is jelentkezett. Ezek simán a túledzés jelei nem!?  :-X :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 11. - 14:16:37
miért van az hogy aki szinte kezdő,laikus vagy nem éppen erősportban mozog az ugyan úgy tart a fehérjétől mint a koxtól? (nulla alaptudás mellett?)
de a teremben is szinte csak lesnek a többiek ha éppen az öltözőben kortyolgatom a turmixomat......

vagy csak én látom rosszul?

u.i.: diétás csalónap az pihenőnap legyen vagy mehet az edzés?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Július 11. - 14:28:13
miért van az hogy aki szinte kezdő,laikus vagy nem éppen erősportban mozog az ugyan úgy tart a fehérjétől mint a koxtól? (nulla alaptudás mellett?)
de a teremben is szinte csak lesnek a többiek ha éppen az öltözőben kortyolgatom a turmixomat......

vagy csak én látom rosszul?

u.i.: diétás csalónap az pihenőnap legyen vagy mehet az edzés?
Ha már csaló nap, akkor inkább edzés napon, és a csaló kaja meg az edzés utáni étkezés legyen, vagy max. még a reggeli szilárd kaja. De vacsorára semmiképp! ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Július 11. - 14:29:32
Ezt énis tapasztaltam már. De erre nicns más magyarázat,csak hogy buták.
Nem ismerik a 3 makrotápanyagot. Fehérje,Szénhidrát,Zsír...Nemtudják biztos,h ők is esznek fehérjét mert az csak a por ugye...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 11. - 14:30:21
miért van az hogy aki szinte kezdő,laikus vagy nem éppen erősportban mozog az ugyan úgy tart a fehérjétől mint a koxtól? (nulla alaptudás mellett?)
de a teremben is szinte csak lesnek a többiek ha éppen az öltözőben kortyolgatom a turmixomat......

vagy csak én látom rosszul?

u.i.: diétás csalónap az pihenőnap legyen vagy mehet az edzés?
Ha már csaló nap, akkor inkább edzés napon, és a csaló kaja meg az edzés utáni étkezés legyen, vagy max. még a reggeli szilárd kaja. De vacsorára semmiképp! ;)
rodzser  /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Július 11. - 14:41:26

Azért várd még meg 1 - 2 hozzáértőbb válaszát is! ;)  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 11. - 14:43:36

mé? piskóta vagy?  ;D
 eddig is segítettél,de utána nem láttam kiigazítást mástól  O0
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Július 11. - 14:45:35
Az a baj, hogy annyi hülyeséget összehord, hogy kiigazítani sincs kedve az embernek.
Tele lenne pirossal. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 11. - 14:49:19
Az a baj, hogy annyi hülyeséget összehord, hogy kiigazítani sincs kedve az embernek.
Tele lenne pirossal. ;D
marha  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Július 11. - 15:03:27
Az a baj, hogy annyi hülyeséget összehord, hogy kiigazítani sincs kedve az embernek.
Tele lenne pirossal. ;D
:-p
Én is "lájkollak"! ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 11. - 15:11:10
Gondolom nem csak én kaptam tegnap privátot, de hátha itt is olvas az illető.
Lehet, hogy lusta geci vagyok, de most semmi kedvem több oldalas litániát írni arról, hogy hogyan kellene nekiállni az edzésnek, kajálásnak, kiegészítésnek, mivel pont itt van ez a fórum, ahol minden le van már írva, csak kicsit olvasni kell, és amellett, hogy megtanul az ember ezt-azt, még jókat is röhöghet azon, hogy a sok hülye oltja egymást :D
Csak én érzem úgy, hogy a mai tizenévesek lusták olvasni? Miért kell szájbarágni mindent? Én örültem neki, ha a kezembe akadt egy bodys újság, vagy valami ami az edzésről szólt, és tanulni lehetett belőle. Meg manapság már minden teremben van edző, aki tud valami felvilágosítást adni arról, hogy a lehúzót melyik irányba kell húzni ::) De neeeem, nap mint nap látom a termekben is(főleg így szünidőben), hogy gyerekek össze-vissza kalimpálnak a gépeken, közbe jót röhögnek egymáson, meg lopva bámulják a csajokat, de még köszönni sem tanultak meg az öltözőbe befelé vagy kifelé. Épp tegnap olvastam az újságban, hogy idén(is) szarabb lett az érettségi átlag mint tavaly - ergo túl nehéz lett a feladatsor! Hát a nagy faszt! Egyre hülyébbek a kölykök, elég csak ránézni a legtöbbre, kész homokos és ribanc kinézet mindenhol! De részegen okádni reggel fél 7-kor a buli után, az menő :-)! Persze mindezt a sétáló utcán, hogy másnap mindenki az ő szarában gázoljon bokáig!
Az edzés meg...mit kell szedni, de ilyen proteint nem akarok, mert aki azt szed, az már 30 évesen nem tud járni! Pénteken hallottam(ez nagyon komoly sztori), hogy volt egy gyerek itt Szegeden, aki doppingolt! ;D El tudjátok képzelni? És mi lett amikor leállt vele? Kórházba került, mert az összes izma elkezdett sorvadni, és alig tudták megmenteni az életét, majd újra kellett tanítani járni! Itt tartunk agyilag. :-}
Mindezt csak azért írtam le, mert manapság úgy látom nem divat művelődni akár általánosan, akár az edzés-étkezés területén. Ha az lenne, nem lenne a sok hülye kérdés! Persze, vannak dolgok, amiket könnyebb megkérdezni egy tapasztaltabbtól, én is szoktam. De nem olyat, ami nyilvánvalóan fellelhető mindenhol manapság!
Szóval...ha valakinek valami kérdése van, az kezdjen el edzeni, kezdjen el egy normális étrendet, és ha egy fél év, egy év után még van valami, akkor lehet feltenni az okosságokat...de addig nincs is miről beszélni :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Július 11. - 15:26:06
Én is megkaptam, de valami jótét lélek megszállt és segítettem. ;D
Sajnos manapság mindenki készen akar kapni mindent. Nem akarnak érte tenni semmit.
Ez van, aki ebben nő fel, annak ez a természetes.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 11. - 15:29:51
Én is megkaptam, de valami jótét lélek megszállt és segítettem. ;D
Sajnos manapság mindenki készen akar kapni mindent. Nem akarnak érte tenni semmit.
Ez van, aki ebben nő fel, annak ez a természetes.

Akkor én mi a faszért írtam vissza neki?  ????...  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 11. - 15:32:33
Én is megkaptam, de valami jótét lélek megszállt és segítettem. ;D
Sajnos manapság mindenki készen akar kapni mindent. Nem akarnak érte tenni semmit.
Ez van, aki ebben nő fel, annak ez a természetes.

Akkor én mi a faszért írtam vissza neki?  ????...  ;D
hogy összezavarjátok  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 11. - 15:56:10
Én is megkaptam, de valami jótét lélek megszállt és segítettem. ;D
Sajnos manapság mindenki készen akar kapni mindent. Nem akarnak érte tenni semmit.
Ez van, aki ebben nő fel, annak ez a természetes.

Akkor én mi a faszért írtam vissza neki?  ????...  ;D
Na ezek után biztos nem írok senkinek semmit :laugh: Majd ti válaszoltok szépen 8-} ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Július 11. - 16:19:16
Én is megkaptam, de valami jótét lélek megszállt és segítettem. ;D
Sajnos manapság mindenki készen akar kapni mindent. Nem akarnak érte tenni semmit.
Ez van, aki ebben nő fel, annak ez a természetes.

Akkor én mi a faszért írtam vissza neki?  ????...  ;D
Szerintem elolvasta a válaszodat és nem értette benne a sok görög-latin szót, ezért kérdezett meg engem is.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 11. - 16:32:06
Én is megkaptam, de valami jótét lélek megszállt és segítettem. ;D
Sajnos manapság mindenki készen akar kapni mindent. Nem akarnak érte tenni semmit.
Ez van, aki ebben nő fel, annak ez a természetes.

Akkor én mi a faszért írtam vissza neki?  ????...  ;D
Szerintem elolvasta a válaszodat és nem értette benne a sok görög-latin szót, ezért kérdezett meg engem is.  ;D

Áááá...csak kínai és tájföldi írásjeleket használtam.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Július 13. - 15:57:54
üdv!

ti hogyan osztanátok fel a testrészeket, ha egy héten csak két edzésnapotok lehetne? tudom nem ideális, meg minden, de érdekelne :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 13. - 16:16:34
üdv!

ti hogyan osztanátok fel a testrészeket, ha egy héten csak két edzésnapotok lehetne? tudom nem ideális, meg minden, de érdekelne :)

Hát ezt nem nagyon tudod bonyolítani. Alsótest, felsőtest.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Július 13. - 16:25:38
üdv!

ti hogyan osztanátok fel a testrészeket, ha egy héten csak két edzésnapotok lehetne? tudom nem ideális, meg minden, de érdekelne :)

Hát ezt nem nagyon tudod bonyolítani. Alsótest, felsőtest.  ;D

nah jó,de ez kicsit aránytalan lenne :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Július 13. - 16:29:19
Ha nyomsz egy rendes lábedzést, nem igazán lesz erőd másra edzeni.
Meg nem is ideális megjáratni a vért mondjuk vissza a karodba, válladba...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 13. - 16:33:39
üdv!

ti hogyan osztanátok fel a testrészeket, ha egy héten csak két edzésnapotok lehetne? tudom nem ideális, meg minden, de érdekelne :)

Hát ezt nem nagyon tudod bonyolítani. Alsótest, felsőtest.  ;D

nah jó,de ez kicsit aránytalan lenne :D

ARÁNYTALAN???????? A lábad a tested kb. fele...jó esetben...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Július 13. - 16:51:31
üdv!

ti hogyan osztanátok fel a testrészeket, ha egy héten csak két edzésnapotok lehetne? tudom nem ideális, meg minden, de érdekelne :)

Hát ezt nem nagyon tudod bonyolítani. Alsótest, felsőtest.  ;D

nah jó,de ez kicsit aránytalan lenne :D

ARÁNYTALAN???????? A lábad a tested kb. fele...jó esetben...
Persze, ezt nem vitatom. De mint a felvetésből is látszik, nem egy rendes testépítő edzésterv kidolgozásán fáradozom. Egy barátom kért meg, hogy írjak neki össze valami útmutatást, úgy, hogy heti 2 napja lenne lejárni edzeni. Szóval egyelőre nem a beszarós, hányós lábedzésekre kell gondolni :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Bandi - 2010. Július 13. - 19:07:31

Arnold könyvében(utam a csúcsra),van egy fasza 2 napos.Én tuti azt csinálnám.Csináltam is.
'.láb-mell
2.hát-váll-kar
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Július 13. - 21:40:22
Récsöl te merre szoktál kettlebelezni? :Dés mennyibe kerül? ????...
Válaszod előre köcc jöhet ide is v privát! :-* ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Július 13. - 21:47:09
Récsöl te merre szoktál kettlebelezni? :Dés mennyibe kerül? ????...
Válaszod előre köcc jöhet ide is v privát! :-* ;D
Azt tudom, hogy Nyíregyházán szokott, de a részleteket majd mondja Ő.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Július 13. - 21:59:25
Récsöl te merre szoktál kettlebelezni? :Dés mennyibe kerül? ????...
Válaszod előre köcc jöhet ide is v privát! :-* ;D

debrecen,corpus fitness ;) nyíregy kilőve,vagyis a régi helyen megszűnik augusztusban
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2010. Július 13. - 22:07:49
Én meg minden reggel Baluval, mert mi már csak így edzünk! (Na jó ez egy kicsit hazugság volt)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Július 13. - 22:20:19
Récsöl te merre szoktál kettlebelezni? :Dés mennyibe kerül? ????...
Válaszod előre köcc jöhet ide is v privát! :-* ;D

debrecen,corpus fitness ;) nyíregy kilőve,vagyis a régi helyen megszűnik augusztusban
Yeti köszi a választ meg RR is :D miért szűnik meg? :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Július 14. - 08:21:54
Récsöl te merre szoktál kettlebelezni? :Dés mennyibe kerül? ????...
Válaszod előre köcc jöhet ide is v privát! :-* ;D

debrecen,corpus fitness ;) nyíregy kilőve,vagyis a régi helyen megszűnik augusztusban
Yeti köszi a választ meg RR is :D miért szűnik meg? :-\

friss hír
nem szűnik meg csak edzőváltás lesz ;)
Naked Warrior Club Rákóczi 98.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 14. - 08:40:21
Récsöl te merre szoktál kettlebelezni? :Dés mennyibe kerül? ????...
Válaszod előre köcc jöhet ide is v privát! :-* ;D

debrecen,corpus fitness ;) nyíregy kilőve,vagyis a régi helyen megszűnik augusztusban
Yeti köszi a választ meg RR is :D miért szűnik meg? :-\

friss hír
nem szűnik meg csak edzőváltás lesz ;)
Naked Warrior  Club Rákóczi 98.
Pontosan hogyan is zajlanak ezek az edzések? @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Július 14. - 09:03:31

ráhibáztál,ez a lényege az egésznek!!! :D fene azt a nagy angoltudásotokat :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 14. - 09:05:35

Akkor pár edzős képet rakhatnál fel valamelyik arra alkalmas topikba >:D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Július 14. - 09:42:28
megérdemled te azt?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 14. - 09:53:22
megérdemled te azt?  ;D
o:) ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Július 14. - 13:13:08
Récsöl te merre szoktál kettlebelezni? :Dés mennyibe kerül? ????...
Válaszod előre köcc jöhet ide is v privát! :-* ;D

debrecen,corpus fitness ;) nyíregy kilőve,vagyis a régi helyen megszűnik augusztusban
Yeti köszi a választ meg RR is :D miért szűnik meg? :-\

friss hír
nem szűnik meg csak edzőváltás lesz ;)
Naked Warrior Club Rákóczi 98.
Waaa Szupppeeer  ;D köszi az infót! :-*
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Július 14. - 22:56:51
Húúú hatalmas váll-hát tréninget nyomtam ma a Gilda Max-ban ilyen gépeket eddig csak a profik edzővideóiban láttam, kb olyan voltam mint egy kisgyerek aki beszabadul a játékboltba egy mastercarddal :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 15. - 00:01:31
Húúú hatalmas váll-hát tréninget nyomtam ma a Gilda Max-ban ilyen gépeket eddig csak a profik edzővideóiban láttam, kb olyan voltam mint egy kisgyerek aki beszabadul a játékboltba egy mastercarddal :D

Melyik Gilda-ban voltál?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Július 15. - 20:23:57
jejejeeee, szuperszettet mindenkinek :-):-)::

minnyá szétdurran ez a két negyvenes málnakeverő ami kinőtt ugyan a vállamból, csak nem fejlődött karrá ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2010. Július 15. - 20:28:30
jejejeeee, szuperszettet mindenkinek :-):-)::

minnyá szétdurran ez a két negyvenes málnakeverő ami kinőtt ugyan a vállamból, csak nem fejlődött karrá ;D

mivé fejlődött?district szerű rákollókká? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Július 15. - 20:39:33
jejejeeee, szuperszettet mindenkinek :-):-)::

minnyá szétdurran ez a két negyvenes málnakeverő ami kinőtt ugyan a vállamból, csak nem fejlődött karrá ;D

mivé fejlődött?district szerű rákollókká? ;D
hát talán még azok is vastagabbak :D szerintem a fogpiszkáló jó hasonlat lehet ****:)))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. Július 15. - 22:12:24
Esetleg egy kis macska konzervet Barnus? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Július 15. - 22:13:47
  ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Július 15. - 23:10:57
Húúú hatalmas váll-hát tréninget nyomtam ma a Gilda Max-ban ilyen gépeket eddig csak a profik edzővideóiban láttam, kb olyan voltam mint egy kisgyerek aki beszabadul a játékboltba egy mastercarddal :D

Melyik Gilda-ban voltál?
Gilda III, voltam ám ma is mellezni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Július 15. - 23:11:18
Esetleg egy kis macska konzervet Barnus? ;D
;D ;D

de nem Barna vagyok ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kicsibors - 2010. Július 15. - 23:14:09
Esetleg egy kis macska konzervet Barnus? ;D
;D ;D

de nem Barna vagyok ;)

 ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. Július 15. - 23:16:19
Dream Tan!Eccerű! :D

Na de on:Miért van az,hogy brutálisan durran a vádlim csak simán a gyaloglástól!Ugyanez van havernál is!(egyfajta dolgot tolunk)!Két sarok és le kell ülnöm valami padra mert nem bírok állni! ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. Július 15. - 23:18:01
Elnézést kedves ANDRÁS! ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 16. - 06:28:47
Húúú hatalmas váll-hát tréninget nyomtam ma a Gilda Max-ban ilyen gépeket eddig csak a profik edzővideóiban láttam, kb olyan voltam mint egy kisgyerek aki beszabadul a játékboltba egy mastercarddal :D

Melyik Gilda-ban voltál?
Gilda III, voltam ám ma is mellezni.

Ejjj...mi Dániellel az 5-be nyomjuk.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. Július 16. - 10:34:07
Dream Tan!Eccerű! :D

Na de on:Miért van az,hogy brutálisan durran a vádlim csak simán a gyaloglástól!Ugyanez van havernál is!(egyfajta dolgot tolunk)!Két sarok és le kell ülnöm valami padra mert nem bírok állni! ????...

Egy bizonyos tempót ha elkapok séta közben nekem is iszonyatossan durran a vádlim.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 16. - 10:44:39
Dream Tan!Eccerű! :D

Na de on:Miért van az,hogy brutálisan durran a vádlim csak simán a gyaloglástól!Ugyanez van havernál is!(egyfajta dolgot tolunk)!Két sarok és le kell ülnöm valami padra mert nem bírok állni! ????...
Sok koxos már járni sem tudnak ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Július 16. - 12:41:25
Dream Tan!Eccerű! :D

Na de on:Miért van az,hogy brutálisan durran a vádlim csak simán a gyaloglástól!Ugyanez van havernál is!(egyfajta dolgot tolunk)!Két sarok és le kell ülnöm valami padra mert nem bírok állni! ????...
Sok koxos már járni sem tudnak ;D
biztos ráment a fuvatóport a vádlijukra... ?:-)  ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. Július 16. - 23:08:48
Ja!Szegény Wolfnak küldök is egy kicsit! !+"% ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 19. - 21:03:58
Ma 350-el ment 8 ismétlés vállvonogatásban Łł= Ííízi :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 19. - 21:09:16
Ma 350-el ment 8 ismétlés vállvonogatásban Łł= Ííízi :D

Gramm-ban mérve?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 19. - 21:22:32
Ma 350-el ment 8 ismétlés vállvonogatásban Łł= Ííízi :D

Gramm-ban mérve?  ;D
Értem a célzást te félmellű ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Július 19. - 21:32:05
Inkább 3 mellű...
:-))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 20. - 06:07:52
Ma 350-el ment 8 ismétlés vállvonogatásban Łł= Ííízi :D

Gramm-ban mérve?  ;D
Értem a célzást te félmellű ;D

 :'(  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Július 22. - 19:16:17
Véleményetekre lennék kíváncsi a következő dologban:

Szerintetek diéta alatt lábedzésnél sok a 15-20 ismétlés(guggolás,combfeszítő gép,lábtoló gép vagy kitörés) és mindegyik 5 sorozattal.?

Vagy az elején csak 15 legyen és maximum a vége fele emelni, ha nincs még eléggé lepucolódva? Vagy szerintetek ennyi ismétlés már izomvesztéssel járna a diéta alatt?

Hozzáteszem, hogy 2008-ban csak 4 sorozatot csináltam ezekből a gyakorlatokból és 12-10-8-8 ismétléssel.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Johnnyx - 2010. Július 22. - 20:47:55

Én nem hinném, hogy a magasabb ismétlésszám annyi pluszt adna a szálkásodáshoz. De ha mindenáron növelni akarod az ismétléseket, akkor se lenne jó 15 fölé menni. Lehetne mondjuk 15-12-10-10 és a végén még egy 15-ös dropset.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Július 22. - 21:15:37
Véleményetekre lennék kíváncsi a következő dologban:

Szerintetek diéta alatt lábedzésnél sok a 15-20 ismétlés(guggolás,combfeszítő gép,lábtoló gép vagy kitörés) és mindegyik 5 sorozattal.?

Vagy az elején csak 15 legyen és maximum a vége fele emelni, ha nincs még eléggé lepucolódva? Vagy szerintetek ennyi ismétlés már izomvesztéssel járna a diéta alatt?

Hozzáteszem, hogy 2008-ban csak 4 sorozatot csináltam ezekből a gyakorlatokból és 12-10-8-8 ismétléssel.

A saját példám az, hogy Én elég sokáig 4-8 as ismétlészszámot használtam majd, 14-10 közöttit és amikor egy pár  hétig átálltam a 20-25-30-as ismétlésre guggolásban az elég  hatásos volt. Diétában pedig azért sem egy rossz ötlet mert  a nagy súlyok használata az izületek rosszabb "kenése" mellett jóval kockázatosabb.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Július 22. - 21:27:42
Bakker,én full-full ugyanígy vagyok vele !!!
Mintha a számból vetted volna ki !!!
A szót...   o--O   ;)   :D   ;D    ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 23. - 09:59:40
Véleményetekre lennék kíváncsi a következő dologban:

Szerintetek diéta alatt lábedzésnél sok a 15-20 ismétlés(guggolás,combfeszítő gép,lábtoló gép vagy kitörés) és mindegyik 5 sorozattal.?

Vagy az elején csak 15 legyen és maximum a vége fele emelni, ha nincs még eléggé lepucolódva? Vagy szerintetek ennyi ismétlés már izomvesztéssel járna a diéta alatt?

Hozzáteszem, hogy 2008-ban csak 4 sorozatot csináltam ezekből a gyakorlatokból és 12-10-8-8 ismétléssel.

A saját példám az, hogy Én elég sokáig 4-8 as ismétlészszámot használtam majd, 14-10 közöttit és amikor egy pár  hétig átálltam a 20-25-30-as ismétlésre guggolásban az elég  hatásos volt. Diétában pedig azért sem egy rossz ötlet mert  a nagy súlyok használata az izületek rosszabb "kenése" mellett jóval kockázatosabb.

Mióta Dániellel edzek, azóta nálam is magasabb az ismétlésszám. Berögzötten csináltam én is a 12, 10, 8, 6 ismétléseket. Most 12 alá nem megyünk, de sok gyakorlatból 15-20ismétlést csinálunk sorozatonként. Lábtolónál pl. nem ritka a 100ismétlés...na az fincsi. Ma is az volt, edzés közben még 6* ettem meg a zabos turmixomat.  ;D Én úgy érzem jó hatással lesz rám...és minőségi lesz a változás.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 23. - 10:07:17
Aztán megmutatod miből lesz a négyfejű mellizom ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 23. - 10:09:17
Aztán megmutatod miből lesz a négyfejű mellizom ;D

Jah.  ;D Jövő héten rápróbálok, hátha le tudom szakítani rendesen...nem szeretek fél munkát végezni.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Július 23. - 10:09:25
Aztán megmutatod miből lesz a négyfejű mellizom ;D

 ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Július 23. - 10:11:12
Jövőhéten megyek Balatonalmádiba nyaralni egy hetet. Valaki esetleg tud egy jó termet ott!? Bár azon gondolkozom hogy ha már nyaralás meg minden meg amúgy is terveztem egy hét kihagyást, lehet most lesz az. Majd kiderül. Azért megköszönném a segítséget.  ;) ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 23. - 10:12:28
Aztán megmutatod miből lesz a négyfejű mellizom ;D

Jah.  ;D Jövő héten rápróbálok, hátha le tudom szakítani rendesen...nem szeretek fél munkát végezni.  ;D
Van egy megoldás, ha minden kötél szakad

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 23. - 10:17:13
Aztán megmutatod miből lesz a négyfejű mellizom ;D

Jah.  ;D Jövő héten rápróbálok, hátha le tudom szakítani rendesen...nem szeretek fél munkát végezni.  ;D
Van egy megoldás, ha minden kötél szakad

 ;D

Áhhh...

....ezt meghagyom a vádlimnak.   ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Július 23. - 10:36:21
Véleményetekre lennék kíváncsi a következő dologban:

Szerintetek diéta alatt lábedzésnél sok a 15-20 ismétlés(guggolás,combfeszítő gép,lábtoló gép vagy kitörés) és mindegyik 5 sorozattal.?

Vagy az elején csak 15 legyen és maximum a vége fele emelni, ha nincs még eléggé lepucolódva? Vagy szerintetek ennyi ismétlés már izomvesztéssel járna a diéta alatt?

Hozzáteszem, hogy 2008-ban csak 4 sorozatot csináltam ezekből a gyakorlatokból és 12-10-8-8 ismétléssel.

A saját példám az, hogy Én elég sokáig 4-8 as ismétlészszámot használtam majd, 14-10 közöttit és amikor egy pár  hétig átálltam a 20-25-30-as ismétlésre guggolásban az elég  hatásos volt. Diétában pedig azért sem egy rossz ötlet mert  a nagy súlyok használata az izületek rosszabb "kenése" mellett jóval kockázatosabb.

Mióta Dániellel edzek, azóta nálam is magasabb az ismétlésszám. Berögzötten csináltam én is a 12, 10, 8, 6 ismétléseket. Most 12 alá nem megyünk, de sok gyakorlatból 15-20ismétlést csinálunk sorozatonként. Lábtolónál pl. nem ritka a 100ismétlés...na az fincsi. Ma is az volt, edzés közben még 6* ettem meg a zabos turmixomat.  ;D Én úgy érzem jó hatással lesz rám...és minőségi lesz a változás.

Igazából maradok a saját elképzelésemnél,mert tök mind1 kit kérdezek meg úgyse tudja hogy mire hogy reagálok,milyen alkat vok.Viszont a 2008-as évből kiindulva nem volt elég a 12-10-8-8 ism szám c.feszítőre vizes maradt a combom nem is pucolódott le teljesen.
Csak kíváncsi voltam a véleményetekre!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 23. - 20:32:18
Tápanyagforráson filózok. Elég hosszú ideje, a husiból bevitt fehérje az csirkemellből volt/van. A marhát nem annyira tolerálom (nem sikerült még szépet vennem sehol) mert inas,halat meg nem igazán találtam olyant ami ízlik (hekket szeretem,de ritkán van eksönös áron) ,a pangasiust mindenki isteníti,de én undorral kóstoltam meg és a fintort látva anyám nem is engedte ,hogy megegyem.A pulyka meg....nah azt lusta voltam megnézni.  ***)))
Tehát a kérdésem: változatos húsalapot, vagy a tápanyagforrás az tápanyagforrás mindegy hogy az most szárnyas,marha,hal,és egyéb állatfajták...
 ????...

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 23. - 20:47:22

Nem mindegy, néha nyugodtan variálj, ami jól esik, meg amihez jó áron hozzájutsz. Én mindig úgy vagyok vele, hogy amit undorral gyűrnék le, az nem is hasznosul olyan jól ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Július 23. - 20:51:03
A tojásról se feledkezzünk meg. Az egyik olyan briliáns ételek egyike, amit millióféleképpen el lehet készíteni (de mindig ugyanolyan büdös >:D), sőt, a száraz csirkére is lehet ütni egy-egy tükörtojást (bár ez igazán marhával /7% ütős)...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 23. - 20:53:13
Bélszín-steak tükörtojással, pirítóson /7% ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 23. - 20:53:47
Nem mindegy, néha nyugodtan variálj, ami jól esik, meg amihez jó áron hozzájutsz. Én mindig úgy vagyok vele, hogy amit undorral gyűrnék le, az nem is hasznosul olyan jól ::)
Igen ,gondoltam hogy a változatosság gyönyörködtet ......vagy mi pöts  ;D . De annak van jelentősége, hogy bizonyos fázisban vörös vagy fehér husit érdemesebb enni? Vagy ez is olyan mint a Novedex  :D ? Valakinél múkodik ,másnál meg nem?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 23. - 21:00:42
Nem mindegy, néha nyugodtan variálj, ami jól esik, meg amihez jó áron hozzájutsz. Én mindig úgy vagyok vele, hogy amit undorral gyűrnék le, az nem is hasznosul olyan jól ::)
Igen ,gondoltam hogy a változatosság gyönyörködtet ......vagy mi pöts  ;D . De annak van jelentősége, hogy bizonyos fázisban vörös vagy fehér husit érdemesebb enni? Vagy ez is olyan mint a Novedex  :D ? Valakinél múkodik ,másnál meg nem?
Azon kívül, hogy a vörös húsnak elvileg magasabb a hugysav tartalma, ami lerakódik az izületekben és gyulladást okoz, más jelentősége nincsen ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 23. - 21:06:10
köszi srácok  :-){
csak tunnám minek agyalok ezen,amikor csakis az a célom hogy fitten dögöjjek meg  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Július 23. - 22:47:58
Én egy ideje tilapiat is eszek. Metroban találtam 900g 1600Ft.
Nem a legolcsóbb hal, de nagyon finom, nincs erőteljes hal íze, szálkamentes, omlós, puha, egy kiló simán lecsúszik belőle úgy, hogy észre sem veszed.
Pangasiusból én is egy zacsóknyit bírtam megenni, a másik a fagyasztóban pihen, de szerintem oda fogom valakinek adni, mert én nem eszem meg.
A marha-steak meg mindenhogy jó, szósszal, füstölt sajttal, tojással, pirítóssal, magában, még egy steakkel... ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Július 24. - 07:48:55
Emlékszem, '99-00 környékén lehetett, az évben volt valami profi verseny nálunk (Flex, Dilett, vagy valamelyik feka is itt volt). A teremben meg mindenki arról beszélt, hogy verseny után állítólag 12 pizzát evett meg együltő helyében, mire a többiek a teremben: -Neem, nem, 14-et!

Manapság meg az a cool, hogy ki mennyi aminosavtabit szív fel szívószállal, meg mennyi adag turmixot iszik meg naponta.  :-\ 
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 24. - 18:32:11
A glutamin adagolás nálam emigyen néz ki:
edzés közben 5g
edzés utáni aerob közben 5g
edzés végén turmixban is 5g
Közben ugye bcaa és egyéb is van a glutamin mellett. Ez egy hatékonynak mondható adagolás ,gondolok itt arra hogy éppen ,milyen edzés forma megy éppen?
 ????...

mod: és lefekvéskor is 5g,esti fehérjével és tribulussal együtt

üljek már le és kussoljak?  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: endre66 - 2010. Július 24. - 20:11:50
Ez így is jó. De ha nekem lenne napi 20 gr glutaminom, meg vmennyi bcaa-m, tuti edzés közben innám meg az egészet.  :-oD Annyira anabolikus lenne!  @-o
Pihenőnapon pedig reggel, vagy ha vmi miatt csúszik egy kaja 1 v. akár több órát, akkor oda, vésztartaléknak.
Meg szex után.  ::) >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 24. - 20:33:10
 :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Július 25. - 00:22:12
Emlékszem, '99-00 környékén lehetett, az évben volt valami profi verseny nálunk (Flex, Dilett, vagy valamelyik feka is itt volt). A teremben meg mindenki arról beszélt, hogy verseny után állítólag 12 pizzát evett meg együltő helyében, mire a többiek a teremben: -Neem, nem, 14-et!

Manapság meg az a cool, hogy ki mennyi aminosavtabit szív fel szívószállal, meg mennyi adag turmixot iszik meg naponta.  :-\  
Manapság akkora kínálat van tápkiegek terén, hogy sok ember azt hiszi, ez elég is lesz az izmoknak.
Sajnos nehéz belátni, én is volt időszak, mikor én is turmixszal próbáltam pótolni a kaját, időhiány, vagy egyszerű lustaság miatt.
De beláttam, hogy a jó kaja sokkal többet ér a kiegeknél. Nincs új a nap alatt.
Csirkemell, pulykamell, hal, marha, rizs, burgonya, tojás. A tápkieges időpontok nálam az ébredés után és az edzés után vannak.
A többit lehetőleg kajával megoldani, vész esetén napközben egy kaja helyett, esetleg lefekvéskor kaja helyett.
De lehetőleg nem kihagyni egyik időpontban sem a húst. Sokkal vaskosabb, rostosabb izmot lehet felépíteni.
Elmagyarázni nehéz, aki tudja miről beszélek, az érzi saját magán a különbséget.
Kajára többet költ így az ember, de kiegekre lényegesen kevesebbet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Július 25. - 09:01:29

pontosan /:-)
hiszen, az emberi szervezet, a SZILÁRD tápanyagok emésztésére van "berendezkedve",
 ezt kell táp.kieggel kiegészíteni,
nem a tápkieget. a szilárd tápanyagokkal
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 25. - 12:03:16
Majd Balu mindjárt jól kimoderál titeket, rontjátok itt a boltot ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 25. - 12:07:09
Majd Balu mindjárt jól kimoderál titeket, rontjátok itt a boltot ;D
Áááááhhh...nem. Ezek teljesen jogos dolgok.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Július 25. - 12:07:28
Már akinek. Nekem pl a folyékony tápanyagok jönnek be. Lényeg hogy a szaftosabb dolgokat jobban emészetem.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Július 25. - 12:40:33
Én úgy vagyok vele,rághassam és húsból legyen!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Július 25. - 13:46:34
nekem is nyáron ez a baj...szilárd kaja napi 1 max 2 folyékonyból meg 4-5:S nem jó ez így de egyszerűen muszájból sem bírok enni :-\ valaki tud erre valami tanácsot? pedig a kajám abszolut nem egyhangú.,,
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Július 25. - 13:56:05
B-12 probáltad már?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Július 25. - 15:30:11
B-12 probáltad már?
az van alapból a vitaminpakkban nem is kevés! azért kössz a tippet nem tudom mi lehet :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Breaker - 2010. Július 25. - 16:30:55
B-12 probáltad már?
az van alapból a vitaminpakkban nem is kevés! azért kössz a tippet nem tudom mi lehet :-\
sztem egyél még egy vitaminpakkot.... hozza az étvágyat.
 ebben a melegben én ha nem bírok eleget enni vagy épp rá sem bírok nézni a húsra akkor is betolok egy két falat csirkemellet meg egy ződpaprikát és csak aztán a turmixot igy megvan  a szilárd kaja is (néhány falat) meg a fehérjemennyiség is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Július 25. - 17:31:08
Már akinek. Nekem pl a folyékony tápanyagok jönnek be. Lényeg hogy a szaftosabb dolgokat jobban emészetem.  ;D
Nézzé már tükörbe kiccsávó, nem is fejlődsz tőle :-/-(-: ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Július 25. - 17:43:29
Egy kis vélemény a Carnivorról... Egy hónapja szedem lassan és tényleg az egyik legjobb fehérje, amit eddig használtam. Emésztése hibátlan és az edzés után is remekül visszatölt. Az íze tényleg érdekes, de ittam már sokkal rosszabbat is. Én kék áfonyát vettem és az íze a gyerekkori köptető szirupokra emlékeztet, amit még anno szerettem is.  ;D Az egyetlen negatív dolog vele, amit nem tudok megérteni, hogy miért kell ilyen mennyiségben telenyomni festékanyaggal. Komolyan én még ilyet nem láttam, hogy a WC-n a végtermék színe olyan mintha Hulk végezte volna dolgát. Nem hiszem, hogy ez a sok festékanyag egészséges lenne.  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 25. - 17:49:36

Jó ideje ezt használom...nyugi, megszokod.  ;D Én épp most vettem gyümi puncsost, mert úgy hallottam jobb, mint a kékmálna...belekóstoltam...hát nekem nem jön be jobban. De el fog fogyni.  :-oD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Július 25. - 18:13:02
B-12 szuri-ra gondoltam,ami a pakkodba van az kevéske ám! ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: danybuilding - 2010. Július 26. - 15:09:22
Egy kis vélemény a Carnivorról... Egy hónapja szedem lassan és tényleg az egyik legjobb fehérje, amit eddig használtam. Emésztése hibátlan és az edzés után is remekül visszatölt. Az íze tényleg érdekes, de ittam már sokkal rosszabbat is. Én kék áfonyát vettem és az íze a gyerekkori köptető szirupokra emlékeztet, amit még anno szerettem is.  ;D Az egyetlen negatív dolog vele, amit nem tudok megérteni, hogy miért kell ilyen mennyiségben telenyomni festékanyaggal. Komolyan én még ilyet nem láttam, hogy a WC-n a végtermék színe olyan mintha Hulk végezte volna dolgát. Nem hiszem, hogy ez a sok festékanyag egészséges lenne.  :-\

Jó ideje ezt használom...nyugi, megszokod.  ;D Én épp most vettem gyümi puncsost, mert úgy hallottam jobb, mint a kékmálna...belekóstoltam...hát nekem nem jön be jobban. De el fog fogyni.  :-oD

Kérlek ezt kommenteld a ma reggeli kis edzésünk után is, mikor amúgy sme voltál rosszul... :----
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Július 26. - 15:31:37

Elajándékoztam...  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Július 27. - 23:29:51
Valaki használt már BSN Atro-Phexet? vvagy hallottatok már a hatásáról? Fontos!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2010. Július 28. - 08:21:15
Valaki használt már BSN Atro-Phexet? vvagy hallottatok már a hatásáról? Fontos!
Én nem sokat éreztem tőle,de egy ismerősömnek bejött...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Július 30. - 10:20:56
Mennyire normalis az, hogy labazas utan 6 napig van izomlazam?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hummerdikk - 2010. Július 30. - 10:36:44
Mennyire normalis az, hogy labazas utan 6 napig van izomlazam?
Elofordultak mar nallam is ilyen 6-7 napos izomlazak , de szerintem nem optimalis, hogy ennyire elsavasodsz...
(kaja, vitaminok rendben vannak?)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Július 30. - 11:00:36
Le kellene nyújtani edzés után rendesen.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Július 30. - 12:05:07
Nekem lab utan mindig sokaig van izomlazam. 4-5 nap, de a 2. es 3. napon menni alig tudok.
Kaja rendben, vitamin is.
Nyujtani mindig szoktam edzes vegen, haza se birnek vanszorogni maskulonben. Legkozelebb tobbet nyujtok, lehet ez lesz a baj. Eleg merev vagyok amugy, regen is rengeteget kellett nyujtanom, hogy osszejojjon a sparga.

Koszi!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Július 31. - 17:49:27
Ma emelt CH-s napot tartok,és mintha valamit elnéztem ,mert edzés utáni kaját követő másfél órában 2x is f.st@m,és a hasam is kutyorog. Az előző ilyen napon nem volt probléma. A változás annyi a másik alkalomhoz képest , hogy egy kicsit több CH-t ettem edzés utáni kajánál és teljes kiőrlésű kenyér helyett barna rizs volt a menü.
Hirtelen leterheltem a gyomromat ezzel a nagy adag kajával és így reagált a dolgokra? Mit rontottam el?  ????...

A fogyásom szépen halad,derékból eddig 6cm ment le kilóra számolva szintén 6 körül vagyok.Többi testrészt nem mértem,de biztosan csoffadok máshol is. Célom a ~83-85cm-es derék,és a bűvöskockák kijátszása.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Augusztus 02. - 15:02:42
Kreatint tervezek venni a kozeljovobe. Cellmass-t mar probaltam az most kiesik.
Ezek kozott gondolkozok:

Cell-tech: igazabol ez lenne a legjobb, mert 75g cukor is benne figyel, igy edzes utan tokeletes lenne, de nemtudom mennyire terhelne le a gyomrom. Esetleg ha edzes kozben innam meg annyira nem lenne veszes, de gondolom azert van benne ennyi cukor, hogy egyszerre sokkolt a tested vele, igy nemtudom mennyire jo ha elkortyolom 45 perc alatt.

Size-on: Nagyon sok jot olvastam rola, ez is lehet a befuto.

Illetve van meg a creakic es a creadex, ezekrol elegge megoszlanak a velemenyek amiket olvastam.

Ti mit javasoltok? Tomegnoveles lesz holnaptol, ahogy eltalalom a ch-t es megindul a sulyom, onnantol tervezem szedni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. Augusztus 02. - 15:07:41
Fontos az is hogy mennyire vagy hízékony..! Mert ha az vagy akkor a Cell -Tech nem a legjobb választás...
Edzés után én az Anabolic halo-t mondanám !! @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Augusztus 02. - 15:09:53
Fontos az is hogy mennyire vagy hízékony..! Mert ha az vagy akkor a Cell -Tech nem a legjobb választás...
Edzés után én az Anabolic halo-t mondanám !! @:-)

Kákabelü vagyok, 70kiloval 350g ch mellett kepes voltam fogyni. Most 500ch-rol indulok.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. Augusztus 02. - 15:13:44
Akkor próbáld meg a Cell -Tech et !!! Attól lehet hízni... ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Augusztus 02. - 15:26:19
Na ja, de nemtudom mit szolna a gyomrom hozza.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2010. Augusztus 02. - 15:50:34
Na ja, de nemtudom mit szolna a gyomrom hozza.

Nekem semmi bajom a Cell-Tech-től, edzés közben iszom Glutamin-SR-el kiegészítve. A lényeg, hogy ne spórolj a vízzel, egy adaghoz nyugodtan használj bő 1 litert! A Size-On is hasonlóan jó, sőt, szerintem egy fokkal jobb is, azt is lehet nyugodtan edzés közben kortyolgatni... ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Augusztus 02. - 16:17:44
Na ja, de nemtudom mit szolna a gyomrom hozza.

Nekem semmi bajom a Cell-Tech-től, edzés közben iszom Glutamin-SR-el kiegészítve. A lényeg, hogy ne spórolj a vízzel, egy adaghoz nyugodtan használj bő 1 litert! A Size-On is hasonlóan jó, sőt, szerintem egy fokkal jobb is, azt is lehet nyugodtan edzés közben kortyolgatni... ;)

Koszi.  ;-oo-; Meg van idom gondolkodni, majd meglatom mi lesz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Augusztus 05. - 18:57:14
HMB vagy ZMA? Illetve mikor ( diéta ,tömegelés) mit?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Johnnyx - 2010. Augusztus 05. - 21:11:05
HMB vagy ZMA? Illetve mikor ( diéta ,tömegelés) mit?
A ZMA-tól én nagyon jót alszok és komolyan hiszem, hogy emeli a teszto szintet (vannak erre utaló jelek  ;D ). Én ezt mindig szedem.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Augusztus 10. - 01:34:18
Na ja, de nemtudom mit szolna a gyomrom hozza.
Nekem elég kényes a gyomrom a Cell-Tech-, és a SizeOn-nal is. Mindkettőnél kellett pár nap, hogy megszilárduljon a székletem.  :-/] ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Augusztus 10. - 09:35:46
Na ja, de nemtudom mit szolna a gyomrom hozza.
Nekem elég kényes a gyomrom a Cell-Tech-, és a SizeOn-nal is. Mindkettőnél kellett pár nap, hogy megszilárduljon a székletem.  :-/] ;D
;D
A size-on max performance eleg szimpatikus, valoszinu ez lesz a befuto.
Ezt meg edzes kozben megiszom, utanna mar mehet is az edzes utani turmix. Aztan majd meglatjuk, lesz-e rohanas vagy nem  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Augusztus 10. - 19:47:00
Magyarországon van aki foglalkozik övkészítéssel? Úgy értem, hogy a név beleírása az övbe remélem érthető ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Augusztus 10. - 19:52:30
Magyarországon van aki foglalkozik övkészítéssel? Úgy értem, hogy a név beleírása az övbe remélem érthető ;D
maszek szabó beleírja neked egy övbe egy erős varrógéppel azt amit szeretnél vagy kárpitos akinek van hozzá gépe............ szerintem  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Augusztus 11. - 20:46:56
Érdekesség képpen:

Egy kínai kísérletben vizsgálták hogy egy csoport 1 évig csak húst evett,semmi más ételt. Eredmény: Az immunrendszerük teljesen legyengült és napi 400 mg kalciumot vesztettek.  :-O
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kris - 2010. Augusztus 11. - 21:01:43
Sziasztok?

Hol lehet quinoat kapni. Bp és környékén?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Augusztus 11. - 21:51:05
Érdekesség képpen:

Egy kínai kísérletben vizsgálták hogy egy csoport 1 évig csak húst evett,semmi más ételt. Eredmény: Az immunrendszerük teljesen legyengült és napi 400 mg kalciumot vesztettek.  :-O
Ennek sok értelme volt :-} Ha valaki meg csak levegőn él, hamarosan meghal ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Augusztus 11. - 22:01:15
Sziasztok?

Hol lehet quinoat kapni. Bp és környékén?

Bioboltokban,Herbáriákban de ha pesti vagy elsősorban Herbaház. Mindeféle...bio,puffasztott...stb.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. Augusztus 11. - 22:35:07
Én se látom sok értelmét ennek a kutatásnak.
Ennyi erővel ha az alanyok egy évig csak zsírt vagy szénhidrátot esznek akkor hasonló negatív eredmény születne...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: G - 2010. Augusztus 12. - 11:07:01
Sziasztok?

Hol lehet quinoat kapni. Bp és környékén?

Biobolt, Herbaház vagy ha rendelnél akkor:  http://www.bionatura.hu/search
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kris - 2010. Augusztus 12. - 21:12:14
Sziasztok?

Hol lehet quinoat kapni. Bp és környékén?

Bioboltokban,Herbáriákban de ha pesti vagy elsősorban Herbaház. Mindeféle...bio,puffasztott...stb.  ;)

Köszi!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Augusztus 15. - 10:53:35
A hüvelyes zöldségekkel való szénhidrát és fehérjekiegészítés/helyettesítés az mennyire "okos" dolog? Gondolok itt heti minimum 2-3 alkalomra,amikor napjában 1szer főzeléket ennék. Lencse,csilisbab,zöldbab főzelék.
 ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. Augusztus 15. - 11:06:38
A hüvelyes zöldségekkel való szénhidrát és fehérjekiegészítés/helyettesítés az mennyire "okos" dolog? Gondolok itt heti minimum 2-3 alkalomra,amikor napjában 1szer főzeléket ennék. Lencse,csilisbab,zöldbab főzelék.
 ????...

én személy szerint nem szoktam helyettesíteni. pölö a scilisbabot pulykacombbal csinálom és főzök hozzá rizst. csak a rizst meg a combot szoktam számolni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Augusztus 15. - 11:30:24
A hüvelyes zöldségekkel való szénhidrát és fehérjekiegészítés/helyettesítés az mennyire "okos" dolog? Gondolok itt heti minimum 2-3 alkalomra,amikor napjában 1szer főzeléket ennék. Lencse,csilisbab,zöldbab főzelék.
 ????...

én személy szerint nem szoktam helyettesíteni. pölö a scilisbabot pulykacombbal csinálom és főzök hozzá rizst. csak a rizst meg a combot szoktam számolni.
ott nekem darált husi van,de akkor is
azért van fehérje és ch tartalma is,igaz ez ugye nem állati alapú (há hogy a picsbe is lenne az...) ,de azért ez mégis csak tápanyag,miben különbözik az állatitól?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Augusztus 18. - 16:24:29
ott nekem darált husi van,de akkor is
azért van fehérje és ch tartalma is,igaz ez ugye nem állati alapú (há hogy a picsbe is lenne az...) ,de azért ez mégis csak tápanyag,miben különbözik az állatitól?

Fehérje profiljuk, nem tartalmaz teljes érékű fehérjéket, esszenciális aminósaavak hiányoznak belőlük, mint a leucin, izoleucin, valin, lizin stb, és csak teljes érétkű aminósavakkal lehet a legjobb a nitrogén egyensúlyt elérni, amire nekünk szükségük van:)
de persze, ha kiegészíted husival, napi étkezést akkor nincs semmi gáz....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Augusztus 18. - 17:02:44

aham,értem
persze úgy gondoltam,hogy azért a főzelékben benne van egy szép nagy szelet husi,nem csak úgy magában a zöldség
köszönöm  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Augusztus 18. - 22:12:52
Mai edzőtermi story:  ;D

-haverom nem régóta edz, éppen oldalemelést végez állva, előre dőlve, úgy, hogy a súlyókat összecsapta maga előtt
mondtam neki, hogy ne dőljön előre és ne csapja össze maga előtt a súlyokat, nem hallgatott rám  és a végén sikerült neki összecsapni a farka végét kézisúlyokkal :-O
(a történethez hozzá tartozik, hogy nem volt rajta alsónadrág) !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Augusztus 18. - 22:31:09
Csak nem a Boli? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Augusztus 18. - 22:49:48
 ;)
Boli volt :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Augusztus 18. - 22:49:59
Mai edzőtermi story:  ;D

-haverom nem régóta edz, éppen oldalemelést végez állva, előre dőlve, úgy, hogy a súlyókat összecsapta maga előtt
mondtam neki, hogy ne dőljön előre és ne csapja össze maga előtt a súlyokat, nem hallgatott rám  és a végén sikerült neki összecsapni a farka végét kézisúlyokkal :-O
(a történethez hozzá tartozik, hogy nem volt rajta alsónadrág) !+"%

Akkor ezt aká majdnem láthattam volna is.  !+"% Mekkora youtube-os nézettsége lett volna ha felveszem kamerával.  Łł= ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NM - 2010. Augusztus 27. - 19:25:45
Sziasztok!

Több, mint 1 hónap kihagyás után újra elkezdeném a heti 4 edzést. Ezalatt az idő alatt (új munkahely) a táplálkozásom borzalmas volt, a fehérjebevitelem jó ha napi 120g körül mozgott tejsavóból. Vitamin ment közben is. Testsúlyom 102 kg, tartottam a diétás tömeget, mégis borzasztó laposnak érzem magam.  :-[
Mivel érdemes újraindítani a gépezetet? Gluta+BCAA agresszívan? Übermagas fehérjebevitel?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Augusztus 28. - 17:05:55
Napra pontosan két éve, hogy elkezdtem edzeni és ezért egy kis "ünnepi" edzés volt.  :) Jó érzés volt ma lemenni, főleg annak is a fényében, hogy több mint 2 hete nem volt alkalmam. 82kg voltam 2008 nyarán és most jelenleg 91,8kg vagyok úgy, hogy a nyár elején még 93 voltam. A kezdetek után sokszor elgondolkoztam, hogy ráhagyom mert nem lettem egyből izmos (még most sem vagyok), vagy nekem is átfutott az agyamon, hogy elkezdek koxolni, úgy ahogy az átlag teszi manapság, de örülök, hogy átsiklottam ezeken a dolgokon. Úgy veszem észre pár hónapja kezdtem el érezni azt, amit a nagy öregek mondanak, hogy idő kell megtanulni edzeni és idő kell a fejlődéshez is. Éppen ezért örülök, hogy hagytam időt magamnak és most érzem azt, hogy ebből még lehet valami. Nyár eleje óta kezd alakulni a kajám is és az anyagiak is meglesznek az őszi tömegelésre. Célom még ez évben elérni a 95kg-ot és jövőre, akár már ilyenkor 100kg-nak lenni. Lehet túl nagyok az elvárások, de most jelenleg úgy érzem képes leszek rá és egyébként is kell egy cél ami vezérel.  /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Augusztus 30. - 14:57:22
Mai nappal elkezdtem az őszi tömegelési ciklusom  ;D Tudom, senkit se érdekel, de azért beírom  >:D 88kg kezdősúly, 45-ös pájszerek. Cél: 96-98kg 50 körüli pájszerek  /:-) Aztán majd lássuk, egyesek azt mondják kevés lesz a tömeg, de úgyis látom majd, és ennek tükrében változtatok ha kell  :violinplay3:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Augusztus 30. - 16:24:27
Napra pontosan két éve, hogy elkezdtem edzeni és ezért egy kis "ünnepi" edzés volt.  :) Jó érzés volt ma lemenni, főleg annak is a fényében, hogy több mint 2 hete nem volt alkalmam. 82kg voltam 2008 nyarán és most jelenleg 91,8kg vagyok úgy, hogy a nyár elején még 93 voltam. A kezdetek után sokszor elgondolkoztam, hogy ráhagyom mert nem lettem egyből izmos (még most sem vagyok), vagy nekem is átfutott az agyamon, hogy elkezdek koxolni, úgy ahogy az átlag teszi manapság, de örülök, hogy átsiklottam ezeken a dolgokon. Úgy veszem észre pár hónapja kezdtem el érezni azt, amit a nagy öregek mondanak, hogy idő kell megtanulni edzeni és idő kell a fejlődéshez is. Éppen ezért örülök, hogy hagytam időt magamnak és most érzem azt, hogy ebből még lehet valami. Nyár eleje óta kezd alakulni a kajám is és az anyagiak is meglesznek az őszi tömegelésre. Célom még ez évben elérni a 95kg-ot és jövőre, akár már ilyenkor 100kg-nak lenni. Lehet túl nagyok az elvárások, de most jelenleg úgy érzem képes leszek rá és egyébként is kell egy cél ami vezérel.  /:-)

Sok sikert Balic! Nekem kb 3év kellett,h elhiggyem,h elérhetek valamit ami magamhoz képest jó, addig csak a kritika vitt előre.(nem, nem akkor volt az első ciklus, hanem később  ;D )

az a lényeg,h mindig reális célokat tűzz ki, akkor van sikerélmény.    ;)

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Augusztus 30. - 16:54:45

hajrá hajrá ,nekem is volt egy egyszerű célom,és a diéta alatt kapott piszkálódásoktól még inkább felszívtam magam
a cégnél a kolléga is "gyúr" de inkább csak bohóckodik, és így furcsa volt hogy én komolyan veszem a testem formálását (kajálást főleg) furcsa volt nekik,hogy mennyi túrót eszek,és állandóan csak húst zabálok meg zöldséget,és így nyár vége felé egyre többen kérdezték hogy: te nem nőttél? a derekad is kisebb lett neeem? Ez hogy lehet?  :)
és mondtam hogy ugye fogyókúrázok,és már egy 10-es lement rólam,és ekkor kerekedik a szemük mert ők csak azt látják hogy csóri gyerek már megint eszik valamit,ők meg koplalnak és 6 után nem esznek ,mert azt olvasták egy újságban......
szóval nekem az a célom hogy ne zsíros legyek,és eddig alakul a dolog,a tükör és a környezet ezt mutatja
durr bele balic,szúrjad szedjed  >:D

más: Csepelen vagy környékén melyik terembe érdemes lemenni? vidéki lévén lövésem sincs mi,hol,merre.......
tenkjú  --)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Augusztus 30. - 17:20:31
Boresz egy előtte után képet dobjon azonnal..ha nincs előtte kép akkor is :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Augusztus 30. - 17:26:08
Kössz Maszat és Boresz! Nyomassátok ti is keményen!  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Augusztus 30. - 20:33:10
Boresz egy előtte után képet dobjon azonnal..ha nincs előtte kép akkor is :D
ákombákom rajzon tudnám vázolni a helyzetet  ;D
adatkábelt kerítek a szaros samu telóhoz és rakok fel, de ez afféle keressétek meg az 4122345 különbséget a két kép között  :D

csepeli terem még mindig érdekel  ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Augusztus 30. - 20:39:27
Boresz egy előtte után képet dobjon azonnal..ha nincs előtte kép akkor is :D
ákombákom rajzon tudnám vázolni a helyzetet  ;D
adatkábelt kerítek a szaros samu telóhoz és rakok fel, de ez afféle keressétek meg az 4122345 különbséget a két kép között  :D

csepeli terem még mindig érdekel  ?:-/

Nem csepel, de fitness 2000. Nézz utána  /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Augusztus 30. - 21:13:22
Nem csepel, de fitness 2000. Nézz utána  /:-)
köszi ezzel is beljebb vagyok
 ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Augusztus 30. - 21:33:04
Nutrex anabol-5-ot probalta valaki? Nem sok visszajelzest talaltam rola.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Augusztus 30. - 21:42:20
Nem csepel, de fitness 2000. Nézz utána  /:-)
köszi ezzel is beljebb vagyok
 ;-oo-;

Nagyon jó terem, csak ajánlani tudom  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Augusztus 31. - 08:28:42
Nutrex anabol-5-ot probalta valaki? Nem sok visszajelzest talaltam rola.
ez engem is érdekelne,anno ajánlották nekem,de mire beszereztem, már senki nem beszél róla  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Augusztus 31. - 19:32:18
Tud nekem valaki, valamilyen nagyon komoly tesztofokozót ajánlani diétára? lehetőleg nagymértékben segítse a zsírleadást és az izmot tarccsa meg keményíccse!  ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Augusztus 31. - 21:05:10
Tud nekem valaki, valamilyen nagyon komoly tesztofokozót ajánlani diétára? lehetőleg nagymértékben segítse a zsírleadást és az izmot tarccsa meg keményíccse!  ;D ;D

Metil  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Szeptember 01. - 14:53:06
Tud nekem valaki, valamilyen nagyon komoly tesztofokozót ajánlani diétára? lehetőleg nagymértékben segítse a zsírleadást és az izmot tarccsa meg keményíccse!  ;D ;D

Metil  ;D
propi
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 01. - 15:33:39
Tud nekem valaki, valamilyen nagyon komoly tesztofokozót ajánlani diétára? lehetőleg nagymértékben segítse a zsírleadást és az izmot tarccsa meg keményíccse!  ;D ;D

hát én nem diétában használtam hanem "tömegelés" után  ;D  de a pct és a t bombII nagyon jó volt kombinálva. Használtam novedexet is azzal is meg voltam elégedve, de nálam is jelentkezett a libidó gyilkos mellékhatása, pont akkor amikor amugy sem volt jó  ;D  De ez lényegtelen mert szinte már sehol nem kapsz.

Máshoz nem volt szerencsém.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Frank89 - 2010. Szeptember 01. - 20:30:14
Mass-fx-szel kapcsolatban kérdezném,h egy 4 hetes kúra után mennyi marad meg a feljött tömegből?Csak magában tolnám,nem lesz mellé hyperdrol,csak napi 100mg cink,C vitamin,multivitamin.
fehérje 2gr/tskg,ch: 4,5-5gr/tskg   /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Szeptember 01. - 20:44:51
Mass-fx-szel kapcsolatban kérdezném,h egy 4 hetes kúra után mennyi marad meg a feljött tömegből?Csak magában tolnám,nem lesz mellé hyperdrol,csak napi 100mg cink,C vitamin,multivitamin.
fehérje 2gr/tskg,ch: 4,5-5gr/tskg   /:-)

77,2% Ebben majdnem biztos vagyok!  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Szeptember 01. - 21:29:35
Mass-fx-szel kapcsolatban kérdezném,h egy 4 hetes kúra után mennyi marad meg a feljött tömegből?Csak magában tolnám,nem lesz mellé hyperdrol,csak napi 100mg cink,C vitamin,multivitamin.
fehérje 2gr/tskg,ch: 4,5-5gr/tskg   /:-)

77,2% Ebben majdnem biztos vagyok!  @:-)
Zsolti Zsolti megint nem vagy elég pontos 77,200000879%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Frank89 - 2010. Szeptember 01. - 21:47:26
Biztatóak a számok. :D

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 02. - 00:52:09
Gabe, hogy haladtál a diétával? Vége van már? Eredmény? Esetleg képet is tehetnél be.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 02. - 00:57:49
Gabe, hogy haladtál a diétával? Vége van már? Eredmény? Esetleg képet is tehetnél be.
86 kiló vagyok és úgy gondolom, hogy nem az az eredmény, amit szerettem volna.
A mellem alsó-külső részénél van egy kis zsír, ami gyakorlatilag ugyanannyi, mint 97kilósan volt, csak így jobban észreveszem.
Plusz a hasam sem igazán fasza még. Egyéb testrészek szépen formálódtak azért. Szerintem olyan 80kilósan lesz elfogadható formám.
Tehát hiába nyüsszögsz, te izmosabb vagy, mint én.
Képet inkább hanyagolnám, meg nem is nagyon csináltam.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 02. - 01:01:58
szóval akkor még 6kilót le akarsz dobni?  hát az,h izmosabb az túlzás, szerintem az erőszintem a Tiéd alatt van. És az sem mellékes,h Én nem naturálként nyomom.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 02. - 01:06:27
szóval akkor még 6kilót le akarsz dobni?  hát az,h izmosabb az túlzás, szerintem az erőszintem a Tiéd alatt van. És az sem mellékes,h Én nem naturálként nyomom.
Nem akarok, de most már megnézem, mi van a telifosott búvárruha alatt.
Teljesen mindegy, hogy naturál, vagy sem, csak a pillanatnyi állapotról beszélünk és az tény, hogy ha én még leadok 6 kilót, akkor is messze leszek attól a formától. Az erő meg más dolog, a súly csak eszköz. Naturál sem érzem valami kiemelkedőnek az erőszintem,
amilyen súlyokat meg itt egyesek használnak, néha el tudnám sírni magam.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 02. - 01:09:56
Néha én is elgondolkodtam már,h mikor fogok én 1általán megtartani 200kg-ot úgy,h ne essek össze. Jordan és George meg 300akkal vállvonogat  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Szeptember 02. - 01:11:32

amilyen súlyokat meg itt egyesek használnak...

hát még amilyeneket beírnak  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 02. - 10:28:03

amilyen súlyokat meg itt egyesek használnak...

hát még amilyeneket beírnak  ;D
Igen ;D Én ezért is csináltam videót a fontosabb dolgokról. Mondjuk a vállvonogatás annyira nem az, de azt meg látták már páran innen is.

Gabe a zsír sajnos naturálban nem fog teljesen lemenni, hacsak nincs olyan alkatod...mire eléred a 80 kg-t még mindig lesz rajtad fölösleg valamennyi, de sokkal kevesebb izommal. Nem tudom most mit csinálsz, de én biztos hagynék egy 2-3 hét pihenőt a diétával, ami valamilyen szinten megtartja a mostani állapotot, de jobban érzed magad az edzésen a magasabb energiaszint miatt. Aztán meg folytatni szépen lassan tovább.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Frank89 - 2010. Szeptember 02. - 11:13:03
Mass-fx után kell valami levezetés ha csak magában használom;PCT,Retain?
Ezt elfelejtettem megkérdezni :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 02. - 20:20:02

amilyen súlyokat meg itt egyesek használnak...

hát még amilyeneket beírnak  ;D
Igen ;D Én ezért is csináltam videót a fontosabb dolgokról. Mondjuk a vállvonogatás annyira nem az, de azt meg látták már páran innen is.

Gabe a zsír sajnos naturálban nem fog teljesen lemenni, hacsak nincs olyan alkatod...mire eléred a 80 kg-t még mindig lesz rajtad fölösleg valamennyi, de sokkal kevesebb izommal. Nem tudom most mit csinálsz, de én biztos hagynék egy 2-3 hét pihenőt a diétával, ami valamilyen szinten megtartja a mostani állapotot, de jobban érzed magad az edzésen a magasabb energiaszint miatt. Aztán meg folytatni szépen lassan tovább.
Heti 5 edzés és heti 6x50perc kardio.
CH 100g alatt. Most 1-2 hete 1-1 nap visszatöltök, olyankor azért jobb a közérzetem is.
Lehet, hogy naiv vagyok, de akkor aki fasza szálkás, az vagy Maszat alkat, vagy koxol? Vagy mindkettő. :D
Én is gondolkodtam ezen, hogy pár hétre lazítani kellene, csak akkor tuti feljön rám pár kiló, ami pszichésen nem a legjobb.
Bár aztán lehet, hogy utána jobban beindulna a dolog. Mivel a súlyom így is stagnál, azért gondolom, hogy ha lazítok rajta (több CH, kevesebb kardio) akkor tartani nem lehet ezt az állapotot.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 02. - 20:52:28

Sajnos a fenti dolgot eltaláltad. Ha nem vagy alkatilag szálkás, akkor naturálon nem leszel soha keresztszálkás-eres meg minden. Csak szépen megy lefelé az izom. Ha belövöd a kaját úgy, hogy szinten tarts, akkor nem fogsz hízni. Kísérletezz kicsit, ha látod, hogy jön fel zsír, akkor vissza, de ne legyen olyan drasztikus mint amit most csinálsz. Kardiot nem feltétlenül kell lazábbra venni, csak a ch-t emeld meg, vagy ch marad, és több zsír. Elvileg az nem is raktározódik rögtön, meg dupla annyi energiát nyersz vele mint a ch-val ::) 8-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 02. - 23:07:29
A kevesebb CH, több zsírt próbálgattam már egy ideje.
Nem is keresztszálkákra, meg erekre gondoltam, egyszerűen csak egy olyan formára, ami elfogadható.
Meglátjuk mi lesz, olyan még sosem volt, hogy nem volt sehogy.
Lehet, hogy beteszem ezt a pár hét szünetet, mert én is ezen gondolkodtam.
Kardio előtt elég motiválatlan vagyok mostanában, lehet, hogy akkor újra lesz kedvem is hozzá.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtisFace - 2010. Szeptember 03. - 08:19:13
Én is mindig azt mondogattam magamnak, hogy nekem a büdös életben nem lesz egy elfogadható formám, és mások is mondták, hogy az én genetikámmal ne várjak csodát szálkásság tekintetében. Viszont ebben az évben beláttam, lehet itt azért tenni az ügy érdekében. Nekem nagyon jól jött ki, hogy február végétől diétáztam kb. 12 hetet, ezután 8 hetet tömegeltem, de úgy lőttem be a kaját, hogy inkább ne fejlődjek, mint zsírosodjak(nem is jött fel csak kb jó 1 kg, a diéta utáni visszatöltött állapothoz képest). És július utolsó hete óta megint diétázok. Az első etap végén már nagyon nem tetszett az elbukott izom/elégetett zsír arány, ezért hagytam abba(próbáltam csaló napot és napokat is, de nem segített). A most folyamatban lévő diétával pedig még mindig fogyok, úgy hogy szignifikáns izomveszteséget nem tapasztalok, a forma pedig még sosem volt ilyen jó...  Bár keresztszálkákat messze nem látok én se, de edzés közben azért az erek itt-ott egész szépen látszanak.

Szóval szerintem nyugodtan tegyél be pár hét szünetet, mert utána sokkal jobb lesz. Én a következő tervemben 3 felé bontott diétát tervezek 8-4-8-4-8 hét bontásban, ahol két 8 hétes diétás szakasz között tartok egy 4 hetes pihenőt. Az eddigi tapasztalataim alapján, most ez tűnik nekem nyerőnek az esetemben(aztán lehet rosszul gondolom.. :laugh:).
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Szeptember 03. - 08:26:35
6*50 perc kardió GAbe? Az már elég komoly mennyiség,és emellett nem fogysz?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 03. - 09:09:53
Na Atis én is ezt mondom, sajnos nem egyszerű ledobni a zsírt vagy minőségben nőni, kellenek ezek a ciklusok, és ha valahol megragad az ember, akkor váltani kell egyikről a másikra. Még koxal sem olyan egyszerű, hogy egy diéta majd lepucol mindent szálkásra :laugh: Én is most nyáron azt csináltam, hogy visszavettem a kaját, sok kardio, és le is ment jópár kg, ha leírom még elsírnám magam. Persze ebben keményen közrejátszott az is, hogy a sérült bicepsszel nem akartam erőltetni az edzést, és 3 hónap alatt edzettem vagy tízszer. Viszont kardio heti 3x ment egy óra, ami rohadt kemény volt, mert kint nyomtam a szabadban 30-35 fokban.
Kíváncsi leszek, elvileg jövő héttől tudok kezdeni "tömegelni" megint, hogy ennyi plusz kardióval hogy fog kinézni a dolog.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 03. - 16:21:52
6x50perc szerintem annyira nem durva, a durva nem itt kezdődik.
Kipróbálom, hogy 2 hétre kicsit lazítok ezen a dolgon, aztán a hónap közepén még újra megnyomom pár hétre.
Úgy vagyok vele, hogy max. még 1-2 kiló nem gond, 90 alatt maradjak, és onnan pár hét újra.
Elfogyni én sem akarok, csoda már nem fog történni, de legalább egy jobb alappal kezdek el tömegelni.
Most, hogy kicsit megemeltem a CH-t, már vissza is jött rám több, mint 1 kiló.
Ti mit nyomtatok kardionak? Atis, te heti bontásban mennyit csinálsz?
George, 130 kilóból könnyen leugrik 5-6 kiló mindenféle kardio nélkül is, hát még azzal.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Szeptember 03. - 16:25:51
ÉN elipszis t. Bicikli,futópad,séta az erdőbe :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 03. - 17:26:42
Én boxolok, sokkal fárasztóbbnak találom mint amikor taposóztam vagy futottam ***))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Szeptember 03. - 18:23:08

Ti mit nyomtatok kardionak?

Szobabicaj 50 perc, vagy 50 perc seta (nem futas, mert nem birja a tibialisom, derekam) heti 6-7x.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 03. - 18:43:33

Ti mit nyomtatok kardionak?

Szobabicaj 50 perc, vagy 50 perc seta (nem futas, mert nem birja a tibialisom, derekam) heti 6-7x.  :)
Disabled bouncer ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 03. - 18:54:40
A boxra gondoltam, csak a "szabadban" megzavart.
Régebben, mikor én is boxoltam rendszeresen, éreztem, hogy sokkal keményebb, mint egy monoton kardioedzés. (Mellesleg brutál laza volt a vállízületem.)
Érdekes, hogy utána jártam kick-boxra is, de az közel sem fárasztott le annyira.
Csak az tudja milyen hosszú tud lenni 1 perc, aki próbálta már zsákolással eltölteni.
Ütsz 2-3 kombót, ránézel az órára és eltelt 10 mp. :D
Én taposón csinálom legtöbbször, mert annál érzem legjobban, hogy megdolgoztattam magam.
Ezután jön az ellipszis és a futópad (gyors séta, kocogás) és csak a végén a szobabicikli.
Kalóriafelhasználás szerint is így csökken a teljesítmény.
Míg taposón 50perc alatt 600-650Kcal, addig szobabiciklin kb. a fele.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Szeptember 03. - 19:34:42

Ti mit nyomtatok kardionak?

Szobabicaj 50 perc, vagy 50 perc seta (nem futas, mert nem birja a tibialisom, derekam) heti 6-7x.  :)
Disabled bouncer ;D

Azert egyhelyben allasbol, meg csajokkal valo flortolgetesbol meg igy is kiveszem a reszem, meg kell szenvedni a penzert  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Szeptember 03. - 20:25:51
6x50perc szerintem annyira nem durva, a durva nem itt kezdődik.
Kipróbálom, hogy 2 hétre kicsit lazítok ezen a dolgon, aztán a hónap közepén még újra megnyomom pár hétre.
Úgy vagyok vele, hogy max. még 1-2 kiló nem gond, 90 alatt maradjak, és onnan pár hét újra.
Elfogyni én sem akarok, csoda már nem fog történni, de legalább egy jobb alappal kezdek el tömegelni.
Most, hogy kicsit megemeltem a CH-t, már vissza is jött rám több, mint 1 kiló.
Ti mit nyomtatok kardionak? Atis, te heti bontásban mennyit csinálsz?
George, 130 kilóból könnyen leugrik 5-6 kiló mindenféle kardio nélkül is, hát még azzal.
én beálltam az ülős bicajra,ott simán bírom az 50 percet ~125ös pulzussal.Reggelente ébredés után fél órával indulok az erdő széli pályára, 1kör kocogás 1 kör tempós séta,(odáig és vissza is felváltva kocogás,séta) hazaérkezéssel együtt ez 1 óra.Nekem személy szerint működik,és ha ez a hajnali mozgás nincs,akkor punnyattabb is vagyok nap közben.

Ellipszist meg nem próbáltam,mert nem engednek fel rá,nehéz vagyok címszóval. :-\ pedig azon nyomnám ha tehetem.
Ergométert,ellipszistrénert milyen márkát és összegnél érdemes nézegetni amit otthonra tartós használathoz is megéri megvenni?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Szeptember 04. - 00:11:25
Én boxolok, sokkal fárasztóbbnak találom mint amikor taposóztam vagy futottam ***))
Neked hogy van a heti edzésbeosztás?:D úgyértem hány box meg hány edzés így naponta?... szted nem túl intenzív a boxedzés? (izomveszteség?) Köszi a válaszokat! ;) Azért kérdem mert én is gondolkodtam már a boxon edzés mellé heti 4sulyzós meg 3box lenne kb.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 04. - 09:21:02
A boxra gondoltam, csak a "szabadban" megzavart.
Régebben, mikor én is boxoltam rendszeresen, éreztem, hogy sokkal keményebb, mint egy monoton kardioedzés. (Mellesleg brutál laza volt a vállízületem.)
Érdekes, hogy utána jártam kick-boxra is, de az közel sem fárasztott le annyira.
Csak az tudja milyen hosszú tud lenni 1 perc, aki próbálta már zsákolással eltölteni.
Ütsz 2-3 kombót, ránézel az órára és eltelt 10 mp. :D

Ezt már egy órán keresztül nyomom, van egy 3 perces pihenő közben inni meg törölközni ;D. Amúgy eleinte majd meghaltam annak ellenére, hogy nem volt szar az állóképességem(szerintem) - aztán csak kiderült, hogy az ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 04. - 09:25:25
Én boxolok, sokkal fárasztóbbnak találom mint amikor taposóztam vagy futottam ***))
Neked hogy van a heti edzésbeosztás?:D úgyértem hány box meg hány edzés így naponta?... szted nem túl intenzív a boxedzés? (izomveszteség?) Köszi a válaszokat! ;) Azért kérdem mert én is gondolkodtam már a boxon edzés mellé heti 4sulyzós meg 3box lenne kb.
Nekem most így lesz jövő héttől:
Súlyzó-box-súlyzó-box-súlyzó-box-pihenő
hétfő-kedd-szerda-csüt-pént-szomb-vas.

Elég intenzív, de ha jól kajálsz, akkor miért menne el az izom? :) Eleget kell pihenni mellette nyilván, de én nem vettem magamon észre akkora veszteséget, viszont pár kg zsír meg víz biztos lement. Amennyivel kisebb lettem, az most vissza is fog jönni a több kaja meg rendszeres súlyzó miatt. Most úgy vagyok vele, hogy legyek egy 125-128 kg, de nem vízhólyag, hanem kb mint ami most van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Szeptember 04. - 11:53:32
Mindenki annyira fél az izomveszteségtől...Jó persze vannak alkatilag olyanok akikről minden lesorvad "percek alatt", de azért szerintem a többség messze nem épül le ha normálisan tartja a kaját, meg mellé a súlyzós edzést...
Most július-augusztusban heti háromszor min. 2-3 órás, elég futkosós edzésem volt (mellé heti 3-4 súlyzós), és messze nem épültem le :)
Sőt...javult a minőségem, erősödtem fekvenyomásban, felhúzásban elég jól! Pedig a kaja/kieg se volt a toppon :) Nagyon alap vitamin ment, a kajára meg annyiban figyeltem, hogy napi ötször (azért minőséggel is  ;D ) telezabáljam magam :) (még fehérjeporom sem volt.)
Szal relax.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Szeptember 04. - 12:09:55
Köszi a segítséget Boyz!  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtisFace - 2010. Szeptember 05. - 09:17:46
6x50perc szerintem annyira nem durva, a durva nem itt kezdődik.
Kipróbálom, hogy 2 hétre kicsit lazítok ezen a dolgon, aztán a hónap közepén még újra megnyomom pár hétre.
Úgy vagyok vele, hogy max. még 1-2 kiló nem gond, 90 alatt maradjak, és onnan pár hét újra.
Elfogyni én sem akarok, csoda már nem fog történni, de legalább egy jobb alappal kezdek el tömegelni.
Most, hogy kicsit megemeltem a CH-t, már vissza is jött rám több, mint 1 kiló.
Ti mit nyomtatok kardionak? Atis, te heti bontásban mennyit csinálsz?
George, 130 kilóból könnyen leugrik 5-6 kiló mindenféle kardio nélkül is, hát még azzal.

Napi szinten ment összesen kb. 60-70 perc,amit bkv-val való közlekedés helyett biciklivel, vagy görkorcsolyával oldottam meg, de inkább az utóbbi(bicó csak rossz időben játszott). Teremben konkrétan egy percet sem kardióztam. Napi szinten reggel 20 perc a munkába, 15p a terembe, 25p haza. De ez sokszor több volt, ha henteshez, vagy boltba be kellett ugranom. A mozgáshoz szerintem az intervallum kardió áll legközelebb, mert csak edzésből hazafelé gurultam takarék lángon, amúgy ami belefért olyan gyorsan mentem. 
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 09. - 14:24:44
trandicionálisan megint a tömegelés kezdetének első hetében kinyírtam a bal térdem.
Nem edzésen fájdult meg, hanem a "nagy" terhelés miatt, az edzés utáni napon.(most kicsit Én basztam el, mert belenyilalt guggolás közbe a jobb térdembe, és még volt 2 ismétlés. Kicsit jobban a balra helyeztem a súlyt és ennyi elég is volt. Azóta nem terheltem és ma már kibaszottul fáj.

Nem kell,h terhelsé érje ahhoz,h fájjon. Elég ha álló helyzetben felhúzom a lábam.Kibaszottul fáj, nem is tudom milyen érzés,mintha semmi izületi folyadfékom nem lenne és hajlításra nyilal bele.

tripla adag izületvédőt szedek már több mint 2hete(1hete fáj a térdem).

Érzem a fájdalmon,h ez megint 3-4hétig minimum fájni fog. Mi a fasz lehet, és mit tudok vele csinálni?? ˝=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 09. - 20:44:49
Semmit nem szabad folytatni ami fájdalmat okoz 8-} Már vagyunk páran itt akik ezt bizonyítani tudjuk :laugh: Diclac, Fastum, pihenés. Nyilván addig ne lábazz amíg nem tökéletes. Aztán meg kezdj el valami térdgumit vagy bandázst használni nem túl keményen feltekerve.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 09. - 20:49:20
ááááá eszembe sincs addig lábazni még fáj. Veszek ilyen térdgumit mindenkép. A nicoflexem is elfogyott, pedig megfogadtam,h anélkül soha többet nem kezdek el lábazni.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Szeptember 14. - 21:35:53
A Muscle Logic fehérje nagyon beteg  :-O (annyira ott van ízre és állagra, hogy el kell zárnom  :o ) Többet tuti nem veszek szarokat...
A Plasmacore eléggé beütött, kicsit így első próbákra talán nekem túlságosan is...De az tuti, hogy beadja edzésen is és utána is! (koncentráció, pörgés, durranás, keménység stb...)
Kis kihagyás után tegnap 150-160 körül húzogattam felfelé, ma kissé náthásan 110be nyomtam fekve 10eket (lófasz súlyok de leírtam  ;D), továbbra is 100 kiló körül mozgok és szombat Eagles elleni meccs.
Gondoltam helyzet jelentek egyet,
VISZLÁT!
 ;D  ;D  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 14. - 21:56:07
Na végre Jose, belelendültél Te is!  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Szeptember 14. - 22:00:56
Na végre Jose, belelendültél Te is!  ;)
Le is váltottam a profil képem valami köményebbre  ;D
"Vizes nyolcas"  ;D (Jordan szerint  ;D )
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 14. - 22:04:34
 ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Szeptember 18. - 21:13:04
http://myvipvideo.com/videoview.php?videoid=2789822 kellemes májusi lábedzés  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 18. - 21:15:23
http://myvipvideo.com/videoview.php?videoid=2789822 kellemes májusi lábedzés  ;D

 @:-)
azok gondolom nme 5ös tárcsák  ;D  fasza videó!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Szeptember 18. - 21:20:47
http://myvipvideo.com/videoview.php?videoid=2789822 kellemes májusi lábedzés  ;D

 @:-)
azok gondolom nme 5ös tárcsák  ;D  fasza videó!
köszi!  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Szeptember 19. - 15:37:28
Na végre Jose, belelendültél Te is!  ;)
Le is váltottam a profil képem valami köményebbre  ;D
"Vizes nyolcas"  ;D (Jordan szerint  ;D )
Nah, a macsós képed után végre valami értelmes kép!  ;D
Csak nem QB vagy ilyen számmal???  8-)
Vagy alibi, rúgó???  ;D :D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Szeptember 19. - 15:46:27
Na végre Jose, belelendültél Te is!  ;)
Le is váltottam a profil képem valami köményebbre  ;D
"Vizes nyolcas"  ;D (Jordan szerint  ;D )
Nah, a macsós képed után végre valami értelmes kép!  ;D
Csak nem QB vagy ilyen számmal???  8-)
Vagy alibi, rúgó???  ;D :D ;D

Az sem........

O hordja a vizet a focistaknak, cserebe viheti a mezeket.  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Szeptember 19. - 15:48:30
Na végre Jose, belelendültél Te is!  ;)
Le is váltottam a profil képem valami köményebbre  ;D
"Vizes nyolcas"  ;D (Jordan szerint  ;D )
Nah, a macsós képed után végre valami értelmes kép!  ;D
Csak nem QB vagy ilyen számmal???  8-)
Vagy alibi, rúgó???  ;D :D ;D

Az sem........

O hordja a vizet a focistaknak, cserebe viheti a mezeket.  ;D ;D ;D
;D Tudom, ez a jelentése a vizes 8 - asnak, de csak nem olyan, na!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 19. - 16:13:20
http://myvipvideo.com/videoview.php?videoid=2789822 kellemes májusi lábedzés  ;D
Ez 200 vagy 300? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Szeptember 19. - 16:16:38
http://myvipvideo.com/videoview.php?videoid=2789822 kellemes májusi lábedzés  ;D
Ez 200 vagy 300? ;D
:) ha 300 lenne akkor már akkora arcom lenne nem férnék be a teremajtón  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 19. - 16:17:59
http://myvipvideo.com/videoview.php?videoid=2789822 kellemes májusi lábedzés  ;D
Ez 200 vagy 300? ;D
:) ha 300 lenne akkor már akkora arcom lenne nem férnék be a teremajtón  ;D
Mé' te olyan vagy? ;D Nem rossz amúgy, engem most simán betakarna ez a súly. Lassan előre dőlnék vele szerintem !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Szeptember 19. - 16:28:42
http://myvipvideo.com/videoview.php?videoid=2789822 kellemes májusi lábedzés  ;D
Ez 200 vagy 300? ;D
:) ha 300 lenne akkor már akkora arcom lenne nem férnék be a teremajtón  ;D
Mé' te olyan vagy? ;D Nem rossz amúgy, engem most simán betakarna ez a súly. Lassan előre dőlnék vele szerintem !+"%
Szerecsére nem.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 19. - 17:05:10
http://myvipvideo.com/videoview.php?videoid=2789822 kellemes májusi lábedzés  ;D
Ez 200 vagy 300? ;D
:) ha 300 lenne akkor már akkora arcom lenne nem férnék be a teremajtón  ;D
Mé' te olyan vagy? ;D Nem rossz amúgy, engem most simán betakarna ez a súly. Lassan előre dőlnék vele szerintem !+"%
Szerecsére nem.
Azért annyira ne szerénykedj, van az az eredmény amire már érdemes büszkének lenni. Persze ez függ a környezettől is, hogy ott milyen magasan van a mérce. Nálunk senki nem guggol ekkorákat. Legalábbis én még nem láttam.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Szeptember 19. - 17:43:25

Köszi  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Szeptember 19. - 20:16:10
Na végre Jose, belelendültél Te is!  ;)
Le is váltottam a profil képem valami köményebbre  ;D
"Vizes nyolcas"  ;D (Jordan szerint  ;D )
Nah, a macsós képed után végre valami értelmes kép!  ;D
Csak nem QB vagy ilyen számmal???  8-)
Vagy alibi, rúgó???  ;D :D ;D

Az sem........

O hordja a vizet a focistaknak, cserebe viheti a mezeket.  ;D ;D ;D
;D Tudom, ez a jelentése a vizes 8 - asnak, de csak nem olyan, na!  ;D
Nem Nem irányítok meg nem is rugók  ;D Maradtam futó poszton, csak mivel nem volt szezon csak ilyen meccsecskék, ezért összevissza vagyok számozva :)
(8as meccs mez, 35ös sisak, 21es edző mez ;D ;D ;D)
De most majd lesz kupa, ott majd azért rem lesz normális számom :)
Jordan ;D ;D ;D
Amúgy tegnap kiszoptunk Eaglestől 20-33ra  :o :o :o :o  ˝=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Szeptember 19. - 20:19:54
Október első hetétől én is belekezdek egy kisebb tömegelésbe. A cél 95 kg ez év végéig. Az első kombó egy SizeOn és Super Pump páros lesz, ezt követően pedig egy Cellmass és USPlabs Jack3d duó. Kíváncsi leszek erre a Jack3ed-re, ami az  USA-ban mostanság elég nagy sikereket ér meg. Ezek mellé persze megy majd fehérje, ami vagy Carnivor, vagy Optimum Whey lesz. Helyzetjelentés biztos lesz, főleg annak fényében, hogy a Cellmasson kívül csupa ismeretlen termék lesz, plussz NO fokozót is most fogok először használni. Elég motivált vagyok és alig várom már, hogy én is belecsapjak a lecsóba!  /:-) :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Szeptember 19. - 20:24:01
Október első hetétől én is belekezdek egy kisebb tömegelésbe. A cél 95 kg ez év végéig. Az első kombó egy SizeOn és Super Pump páros lesz, ezt követően pedig egy Cellmass és USPlabs Jack3d duó. Kíváncsi leszek erre a Jack3ed-re, ami az  USA-ban mostanság elég nagy sikereket ér meg. Ezek mellé persze megy majd fehérje, ami vagy Carnivor vagy Optimum Whey lesz. Helyzetjelentés biztos lesz főleg, annak fényében, hogy a Cellmasson kívül csupa ismeretlen termék lesz, plussz NO fokozót is most fogok először használni. Elég motivált vagyok és alig várom már, hogy én is belecsapjak a lecsóba!  /:-) :)
a Jack3dre nagyon kíváncsi vagyok én is! majd írd meg a tapasztalataid!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: brutusz - 2010. Szeptember 19. - 21:44:22
meg azt is, hogy hol lehet beszerezni. köszi
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Szeptember 19. - 22:09:20
Október első hetétől én is belekezdek egy kisebb tömegelésbe. A cél 95 kg ez év végéig. Az első kombó egy SizeOn és Super Pump páros lesz, ezt követően pedig egy Cellmass és USPlabs Jack3d duó. Kíváncsi leszek erre a Jack3ed-re, ami az  USA-ban mostanság elég nagy sikereket ér meg. Ezek mellé persze megy majd fehérje, ami vagy Carnivor, vagy Optimum Whey lesz. Helyzetjelentés biztos lesz, főleg annak fényében, hogy a Cellmasson kívül csupa ismeretlen termék lesz, plussz NO fokozót is most fogok először használni. Elég motivált vagyok és alig várom már, hogy én is belecsapjak a lecsóba!  /:-) :)
Ez tényleg jól hangzik! ;) Én is beállok azok sorába, akik várják a tapasztalatokat! Hajra!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 19. - 22:15:30
Én egy NO fokozótól nem várnék túl sokat, de biztos jó termék lehet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: lucy01 - 2010. Szeptember 20. - 10:09:40
Én egy NO fokozótól nem várnék túl sokat, de biztos jó termék lehet.
én személyszerint nem is tudok olyan jót edzeni ha nem iszok meg valamit edzés ellőt.nekem sokat számít!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: brutusz - 2010. Szeptember 20. - 12:18:23
Ezzel én is így vagyok, és azért egy kiadós edzésnek lehet, hogy van eredménye... Ha más nem, kellemsen elfáradsz  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. Szeptember 20. - 12:29:00
Október első hetétől én is belekezdek egy kisebb tömegelésbe. A cél 95 kg ez év végéig. Az első kombó egy SizeOn és Super Pump páros lesz, ezt követően pedig egy Cellmass és USPlabs Jack3d duó. Kíváncsi leszek erre a Jack3ed-re, ami az  USA-ban mostanság elég nagy sikereket ér meg. Ezek mellé persze megy majd fehérje, ami vagy Carnivor vagy Optimum Whey lesz. Helyzetjelentés biztos lesz főleg, annak fényében, hogy a Cellmasson kívül csupa ismeretlen termék lesz, plussz NO fokozót is most fogok először használni. Elég motivált vagyok és alig várom már, hogy én is belecsapjak a lecsóba!  /:-) :)
a Jack3dre nagyon kíváncsi vagyok én is! majd írd meg a tapasztalataid!
Szimpla N.O. fokozó, semmi extra. Nem mondom, hogy rossz, de semmi extra.......az, hogy kb. k.rva jó, meg világmegváltó formula csak reklámduma.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. Szeptember 20. - 12:31:09

Gyakorlatila azért nem tartunk ilyen termékeket, mert 341234123. N.O. fokozónak lenne itt a boltban, semmi értelme :).
A Dark Rage sem fogy annyira, pedig erősebb, sokkal jobb összetételű temék...ok, drágább is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2010. Szeptember 20. - 14:37:48
Gyakorlatila azért nem tartunk ilyen termékeket, mert 341234123. N.O. fokozónak lenne itt a boltban, semmi értelme :).
A Dark Rage sem fogy annyira, pedig erősebb, sokkal jobb összetételű temék...ok, drágább is.

Dark Rage-ből melyik íz az ihatóbb? Mindenképp ki szeretném próbálni még idén! A kólát nem igazán tudom elképzelni szénsav nélkül, illetve el tudom, csak nem akarom. A gyümölcsös punccsal az N.O. Plasmacore teljesen fasza volt, nekem bejött, de pl. a Dymatize Xpand förtelem ugyanebben az ízben, ahelyett simán innám inkább a szénsavmentes Queen kólát. :D

Következő Gasparis szállítmányban várható Size On Max Performance?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Woodslave - 2010. Szeptember 20. - 14:51:51
nekem nincs nagy összahasonlítási alapon, de abból a pár no fokozóból amit próbáltam egy kérdés fogalmazódott meg bennem: direkt van ilyen xar ízük vagy nem lehet normálisat csinálni?  ????... ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Szeptember 20. - 16:35:38
Én egy NO fokozótól nem várnék túl sokat, de biztos jó termék lehet.
Géb vaze,lőjed szépen ki nagyba azt az avatart  --)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. Szeptember 20. - 17:28:45
Október első hetétől én is belekezdek egy kisebb tömegelésbe. A cél 95 kg ez év végéig. Az első kombó egy SizeOn és Super Pump páros lesz, ezt követően pedig egy Cellmass és USPlabs Jack3d duó. Kíváncsi leszek erre a Jack3ed-re, ami az  USA-ban mostanság elég nagy sikereket ér meg. Ezek mellé persze megy majd fehérje, ami vagy Carnivor, vagy Optimum Whey lesz. Helyzetjelentés biztos lesz, főleg annak fényében, hogy a Cellmasson kívül csupa ismeretlen termék lesz, plussz NO fokozót is most fogok először használni. Elég motivált vagyok és alig várom már, hogy én is belecsapjak a lecsóba!  /:-) :)
Nem várok sokat az általam említett NO fokozóktól, max. annyit ami alap esetbe is elvárható. A nap végére adjon egy plussz kocentrációt, ami kell az edzéshez és faszán durrantson. Ennyi! A kreatinoktól és a jó kajától várom az eredményeket. Egyébként tanakodok, hogy No-Xplode vagy ez a Jack3d legyen, de szerintem marad az "újdonság". Az ára is jobb meg csak kíváncsi vagyok mire fel ez a hatalmas elégedettség vele szemben.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Szeptember 20. - 17:40:02
Olcsó, átlátható és egyszerű az összetétele, nincs benne "mátrix" amivel jó sok embernek ki van a fütyije, mert nem tudja miből mennyi van benne...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 20. - 18:50:30
Én egy NO fokozótól nem várnék túl sokat, de biztos jó termék lehet.
Géb vaze,lőjed szépen ki nagyba azt az avatart  --)
Eh, Boresz bátya, előbb a saját portánkon sepregessünk egy kicsit. ;D
Nem láttunk képet a transzformációdról.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 20. - 18:55:00
tényleg Gabe, tedd már be ezt a képet!  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Szeptember 20. - 18:56:52
Én egy NO fokozótól nem várnék túl sokat, de biztos jó termék lehet.
Géb vaze,lőjed szépen ki nagyba azt az avatart  --)
Eh, Boresz bátya, előbb a saját portánkon sepregessünk egy kicsit. ;D
Nem láttunk képet a transzformációdról.

Álcák átalakulás   ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 20. - 18:57:11
A laptopomon van és most nincs bekapcsolva. Majd felteszem, nem mintha lenne értelme.
Pláne, mióta tudom, hogy filhít szint alatt nem illik villantani. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 20. - 18:58:04
Nincs nálad az átjátszó kábel mi? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 20. - 18:59:02
Nincs nálad az átjátszó kábel mi? ;D
Nem, a csajomnál van a fényképezőgép tudod, aztán csak hétvégén fogunk találkozni. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 20. - 18:59:30
A laptopomon van és most nincs bekapcsolva. Majd felteszem...

hány csaj írta ezt már nekem msn-en  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Szeptember 20. - 19:01:00
Nincs nálad az átjátszó kábel mi? ;D
Nem, a csajomnál van a fényképezőgép tudod, aztán csak hétvégén fogunk találkozni. ;D

Izomenő?   :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 20. - 19:02:39
Nincs nálad az átjátszó kábel mi? ;D
Nem, a csajomnál van a fényképezőgép tudod, aztán csak hétvégén fogunk találkozni. ;D

Izomenő?   :D
Vagy melyik nevére vagy kíváncsi? Van neki pár ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 20. - 19:02:59
Nincs nálad az átjátszó kábel mi? ;D
Nem, a csajomnál van a fényképezőgép tudod, aztán csak hétvégén fogunk találkozni. ;D

Izomenő?   :D
Tudod te. ;D
Egyébként én mindig a laptopra töltöm a képeket.
Rühellem az asztali gépen keresgélni az USB portot.
Veszek egy új házat, amin felül lesz. Mármint szg. házat. :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 20. - 19:03:26
Nincs nálad az átjátszó kábel mi? ;D
Nem, a csajomnál van a fényképezőgép tudod, aztán csak hétvégén fogunk találkozni. ;D

Izomenő?   :D
Tudod te. ;D
Egyébként én mindig a laptopra töltöm a képeket.
Rühellem az asztali gépen keresgélni az USB portot.
Veszek egy új házat, amin felül lesz.
Elég egy kivezető kábel ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Szeptember 20. - 19:04:02
Én egy NO fokozótól nem várnék túl sokat, de biztos jó termék lehet.
Géb vaze,lőjed szépen ki nagyba azt az avatart  --)
Eh, Boresz bátya, előbb a saját portánkon sepregessünk egy kicsit. ;D
Nem láttunk képet a transzformációdról.
Ehhe ehhe. 1:0 oda  ;D
Képem van még úgy 105 kiló környékéről,de egy samu kábel kéne és mehet a kép.(egy kurva önarckép kellene máshová is szóval fénypostázzon valaki egyet)
Jelen estben 94 vagyok,de nem vagyok elégedett a derekammal.
de vaze dob má be magad a közösbe,Maszat is rádcuppant  ;D,hátha más is rádmozdul  !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 20. - 19:05:32
Nincs nálad az átjátszó kábel mi? ;D
Nem, a csajomnál van a fényképezőgép tudod, aztán csak hétvégén fogunk találkozni. ;D

Izomenő?   :D
Tudod te. ;D
Egyébként én mindig a laptopra töltöm a képeket.
Rühellem az asztali gépen keresgélni az USB portot.
Veszek egy új házat, amin felül lesz.
Elég egy kivezető kábel ;)
Van elől 2 USB port, csak olyan hülye megoldással, hogy süllyesztve van.
A telefon adatkábelét meg nem hagyom benne, mert mindig rátaposok és kitépem. Az USB hosszabbítóval ugyanez a helyzet.
A laptopon meg helyben van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 20. - 19:07:50
Nincs nálad az átjátszó kábel mi? ;D
Nem, a csajomnál van a fényképezőgép tudod, aztán csak hétvégén fogunk találkozni. ;D

Izomenő?   :D
Tudod te. ;D
Egyébként én mindig a laptopra töltöm a képeket.
Rühellem az asztali gépen keresgélni az USB portot.
Veszek egy új házat, amin felül lesz.
Elég egy kivezető kábel ;)
Van elől 2 USB port, csak olyan hülye megoldással, hogy süllyesztve van.
A telefon adatkábelét meg nem hagyom benne, mert mindig rátaposok és kitépem.
A laptopon meg helyben van.
Lehet kapni USB hosszabbítót, én arról beszélek. Nem kell adatkábelt a gépbe dugnod, csak veszel egy ilyen párszáz forintos szart, bedugod, és felrakod az asztalra a végét, és tessék, ott van kéznél egy USB port :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 20. - 19:08:34
Már módosítottam a hsz-emet előbb. :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 20. - 19:10:22
Már módosítottam a hsz-emet előbb. :D
Na jó, innentől senkit nem érdekel a képed ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 20. - 19:14:29
Már módosítottam a hsz-emet előbb. :D
Na jó, innentől senkit nem érdekel a képed ;D
Megmentettél attól, hogy bekapcsoljam a laptopot.  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 22. - 22:59:15
Ebben a hónapban még imitálom a diétát, de agyban már sajnos nem tudok rákoncentrálni.
Jövő hónaptól én is elkezdek a magam szerény módján tömegelni.
Első körben Rich barátomtól kértem támogatást, így az izomnövelés elsődleges segédei ők lesznek.
Intrapro-t és SizeOn-t még sosem használtam.
Sőt, kreatint is talán 1,5-2 éve 1 dobozzal.

Tehát nemsokára sponsed by Gaspari:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. Szeptember 22. - 23:07:54
Ebben a hónapban még imitálom a diétát, de agyban már sajnos nem tudok rákoncentrálni.
Jövő hónaptól én is elkezdek a magam szerény módján tömegelni.
Első körben Rich barátomtól kértem támogatást, így az izomnövelés elsődleges segédei ők lesznek.
Intrapro-t és SizeOn-t még sosem használtam.
Sőt, kreatint is talán 1,5-2 éve 1 dobozzal.

Tehát nemsokára sponsed by Gaspari:
Hohhóóó :)  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Szeptember 22. - 23:21:10
Ebben a hónapban még imitálom a diétát, de agyban már sajnos nem tudok rákoncentrálni.
Jövő hónaptól én is elkezdek a magam szerény módján tömegelni.
Első körben Rich barátomtól kértem támogatást, így az izomnövelés elsődleges segédei ők lesznek.
Intrapro-t és SizeOn-t még sosem használtam.
Sőt, kreatint is talán 1,5-2 éve 1 dobozzal.

Tehát nemsokára sponsed by Gaspari:
Ho - hó! Fasza kis ütős stack! Egy SuperPump - pal teljes a család. ;D
Vagy edzés előtti energizálót, ... nem használsz?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 22. - 23:55:44
Nekem nem ad annyi pluszt egy NO fokozó, hogy költsek rá.
Abból a pénzből inkább egy tesztofokozóra költök.
A kajám az napi 1kg csirke lesz, néha tilapiaval kombinálva, a CH pedig majd alakul.
Diéta alatt volt, hogy napi 1,3-1,5 kiló húst megettem, így ezzel nem lesz gondom.
Ha ezt tudtam volna rendszeresen tartani a munka mellett, akkor biztosan jobb eredményt produkálok, de sajnos nem tudtam.
Így a fehérjekiegészítésem kimerül a reggeli myofusion-ben és az edzés utáni Intrapro-ban, plusz hozzá burgonya alapú CH, ha úgy tetszik waxy maize.
Diéta alatt 20-30g CH-val is elvoltam.
200g nekem már nem rossz, 300g pedig már extra mennyiség. (felette meg zsírbüfé leszek)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Szeptember 23. - 00:26:41

Nem semmi! Nagyon jól hangzik. Csak jó sülhet ki belőle!  :-!
Csak nem gondolkodsz valami komolyban?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Szeptember 23. - 19:54:16
Gabe az Intrapro mennyire édes? hasonló a Myofusionhoz?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 23. - 22:13:36
Yeti, nem tudom mire gondolsz.
Ha versenyzésre, vagy cuccolásra, akkor egyik sem.
Csak megpróbálok minőségben kicsit tömeget növelni.
Pity, azt gondoltam, hogy a myofusion a legfinomabb, de aztán megkóstoltam az intrapro-t.
Hasonló az íz, de még krémesebb, mint valami jégkrém.
Nehéz elmondani, meg kell kóstolni, édesebbnek nem mondanám.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Szeptember 23. - 22:27:57
Yeti, nem tudom mire gondolsz.
Ha versenyzésre, vagy cuccolásra, akkor egyik sem.
Csak megpróbálok minőségben kicsit tömeget növelni.
Pity, azt gondoltam, hogy a myofusion a legfinomabb, de aztán megkóstoltam az intrapro-t.
Hasonló az íz, de még krémesebb, mint valami jégkrém.
Nehéz elmondani, meg kell kóstolni, édesebbnek nem mondanám.
Köszönöm a választ! ez elég jól hangzik 2-3 jégkockával kicsit behűtve biztos komoly lehet! ::) :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yeti - 2010. Szeptember 24. - 00:32:11
Yeti, nem tudom mire gondolsz.
Ha versenyzésre, vagy cuccolásra, akkor egyik sem.
Csak megpróbálok minőségben kicsit tömeget növelni.
Pity, azt gondoltam, hogy a myofusion a legfinomabb, de aztán megkóstoltam az intrapro-t.
Hasonló az íz, de még krémesebb, mint valami jégkrém.
Nehéz elmondani, meg kell kóstolni, édesebbnek nem mondanám.
Igen, az elsőre gondoltam. ;) Sose tudni. Amilyen komolyan veszed az edzéseket, a kaját, ... kinézem, vagyis kinéztem, hogy ilyen ambícióid legyenek.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 24. - 10:53:28

Szerintem mindannyian komolyan vesszük az edzést, a lehetőségeinken mérten.
Sajnos ez egy olyan hálátlan sport, hogy ha félválltól veszed, akkor maximum kedvtelésnek jó, de eredménye nem lesz.
Egyébként pedig nem vagyok egy Flex genetika, így a versenyzéshez minden energiámra (pénzemre) szükség lenne, annyit pedig nekem már nem ér a dolog.
És valószínűleg még akkor sem lennék a legjobbak közt, így ezt már rég elvetettem.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 24. - 10:58:01

Sajnos ez egy olyan hálátlan sport, hogy ha félválltól veszed, akkor maximum kedvtelésnek jó, de eredménye nem lesz.

Ez kibaszottul igaz!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Szeptember 24. - 11:27:10
Yeti, nem tudom mire gondolsz.
Ha versenyzésre, vagy cuccolásra, akkor egyik sem.
Csak megpróbálok minőségben kicsit tömeget növelni.
Pity, azt gondoltam, hogy a myofusion a legfinomabb, de aztán megkóstoltam az intrapro-t.
Hasonló az íz, de még krémesebb, mint valami jégkrém.
Nehéz elmondani, meg kell kóstolni, édesebbnek nem mondanám.
Igen, az elsőre gondoltam. ;) Sose tudni. Amilyen komolyan veszed az edzéseket, a kaját, ... kinézem, vagyis kinéztem, hogy ilyen ambícióid legyenek.
Szerintem mindannyian komolyan vesszük az edzést, a lehetőségeinken mérten.
Sajnos ez egy olyan hálátlan sport, hogy ha félválltól veszed, akkor maximum kedvtelésnek jó, de eredménye nem lesz.
Egyébként pedig nem vagyok egy Flex genetika, így a versenyzéshez minden energiámra (pénzemre) szükség lenne, annyit pedig nekem már nem ér a dolog.
És valószínűleg még akkor sem lennék a legjobbak közt, így ezt már rég elvetettem.

Teljes mértékben egyetértek veled!De... és most jön az hogy én miért indulok el versenyen.(Lehet nem érdekel sok mindenkit de leírom):
Itt sok tényezőn múlnak dolgok pl: genetika,de ugye a legfőképpen a pénz,hogy ki mennyit tud és bír erre áldozni.Én mikor elkezdtem edzeni faszom se gondolt a versenyzésre eszembe se jutott jó pár évig.De egyszer eljött az a pont hogy valami komolyabb megpróbáltatás kéne oké hogy látom magamon a fejlődést stb... de ennél komolyabb kell.
És ami mostanában nagyon bassza az agyamat az nem más mint a sok kis csicska gyerek 50-60 kg-an elkezdenek szteroidokat használni mert majd attól aztán nagyok lesznek.Az nem jut eszükbe hogy kéne pár évet tisztán is edzeni meg esetleg kajára odafigyelni és majd esetleg utána lehet szó ilyesmiről.
Szóval engem ne hasonlítgassanak össze ilyen jött-ment kis buzigyerekekkel akiknek fogalmuk sincs erről a sportról,de még csak utána se járnak dolgoknak.
És inkább félrerakom a pénzem és ha 3-4 évente tudok bekészülni akkor 3-4 évente fogok de akkor se vegyenek ilyen mihasznákkal egy kalap alá.
Meg természetesen saját magamnak egy bizonyítás,tapasztalatszerzés(mert ugye nekem senki nem mondja meg hogy mit mivel mikor csináljak.).
Az eredményről meg annyit hogy én sem az eredményért készülök fel hogy valami jó helyezést érjek el nem is várom el magamtól hisz mindent magamtól találok, ki 1-2 srác van aki ad néha tanácsot.Leszarom hányadik leszek,persze nem azt mondom hogy nem örülne az ember valami jó helyezésnek hisz akkor mi értelme van felkészülni és ennyit szenvedni és áldozni rá.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Szeptember 24. - 11:53:44

Ez csak az én álláspontomat tükrözi, mindenki a saját belátása szerint dönt, hogy indul-e valahol, vagy sem.
De ugye ez rengeteg pénz, sok lemondás. Elismerés és honorárium szinte semmi.
Én pedig nem szívesen lennék egy versenyen 6. vagy 8. de még 3. sem.
Persze nem nyerhet mindenki azonnal, de ha nem is látom az esélyt rá, akkor nincs értelme.
Aki pedig olyanokkal hasonlít össze, annak nem kell a véleményét figyelembe venni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Szeptember 24. - 11:59:03
Persze nem is azt mondtam ezzel hogy próbáld meg!
Én is leszarom a véleményét mindenkinek úgy hogy ennyi ;) :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 24. - 12:52:48
És ami mostanában nagyon bassza az agyamat az nem más mint a sok kis csicska gyerek 50-60 kg-an elkezdenek szteroidokat használni mert majd attól aztán nagyok lesznek.Az nem jut eszükbe hogy kéne pár évet tisztán is edzeni meg esetleg kajára odafigyelni és majd esetleg utána lehet szó ilyesmiről.
Szóval engem ne hasonlítgassanak össze ilyen jött-ment kis buzigyerekekkel akiknek fogalmuk sincs erről a sportról,de még csak utána se járnak dolgoknak.
Maximálisan egyetértek veled ;) Amit ezek csinálnak az nem sport, hanem kozmetika. 0% teljesítmény, 100% arcoskodás. Ha meg lát valaki nagyobbat meg erősebbet, akkor az biztos 10x annyit koxol mint ő :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Szeptember 25. - 15:51:21
Mennyire gaz az ha edzes elott nem szilard kaja megy, hanem turmix (on gold standard + waxy maize)? Mert ismet csak este tudok lejarni edzeni, es nem nagyon van 20 percem, hogy legyurjem a kajat, mert rohanni kell a terembe.

5g BCAA + 5g glutamin + 30g waxy maize megy edzes kozben. Jovohet kozepetol megy a size on max performance amiben alapbol csak leucine-bol 5g van, tehat extra bcaa-t nem fogok beletenni. Edzes utan is megy bcaa. Attegyem valahova azt az 5g-t ami igy megmarad? Ha igen akkor mikorra? Vagy felesleges lenne ennyi bcaa?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 30. - 20:21:01
Mostanában gyalog járok a terembe. Ez oda-vissza 35-35 perc gyalogolást jelent, fasza egyenletes, nem erőltetett tempóban. Ez annyira elfajult nálam,h ma anyu felajánlotta,h elvisz, és nemet mondtam!  :o ;D

A mostani tömegelésemhez lehet,h jobb lenne ha elhagynám, de esküszöm jól esik.

A kérdésem az lenne,h visszafele az edzés utáni turmixot a gyalogolás elött, vagy után igyam meg? Mert ugyebár ez felér 1 aerob edzéssel, és olvastam már pár embernél,h ilyenkor a turmixot az aerob után nyomják. Az edzéseim rövidek, 1 izomcsoport, 50, max 60perc.

Ha 6órakkor kajálok, 6:20kor indulok, 7től-8ig edzek,fél 8 elött itthon vok.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 30. - 20:24:17
Ez milyen kérdés már ;D ;D ;D És gyalog hány kör van meg a körforgalomban? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 30. - 20:29:16
Ez milyen kérdés már ;D ;D ;D És gyalog hány kör van meg a körforgalomban? ;D

hát de most annyi embertöl hallottam már,h jobb ekkor meg jobb akkor. Meg,h edzés után bcaa meg glutamin és a turmix csak aerob után. stb stb  ;D

áááá már több hete törött a kocsim, tegnap konstatáltam,h már a nyomaim se látszódnak  :-[ ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Szeptember 30. - 20:47:29
Ez milyen kérdés már ;D ;D ;D És gyalog hány kör van meg a körforgalomban? ;D

hát de most annyi embertöl hallottam már,h jobb ekkor meg jobb akkor. Meg,h edzés után bcaa meg glutamin és a turmix csak aerob után. stb stb  ;D

áááá már több hete törött a kocsim, tegnap konstatáltam,h már a nyomaim se látszódnak  :-[ ;D
lassan zöldségeken élsz, el ne zsírosodj !+"% Aerob előtt semmiképp sem jó a turmix, nekem legalábbis nem volt az  :-oD  :----
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 30. - 21:10:41
Hacsak nem futva mész haza, akkor igyad nyugodtan út közben :-oD De miért nem szólsz anyukádnak, hogy menjen érted a terem elé? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 30. - 21:15:05
Hacsak nem futva mész haza, akkor igyad nyugodtan út közben :-oD De miért nem szólsz anyukádnak, hogy menjen érted a terem elé? ;D

engem sem zavart különösebben,h ott lötykölődött  ;D  áááá, mondom ma el akart vinni és nemet mondtam. :o  Bejön a séta, nézelődöm, agyalok, odafele ráhangolom magam az edzésre, átgondolom mit fogok csinálni, hazafele meg levezető. Bár a múltkori láb után addig nem mozdultam míg vki haza nem vitt  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Szeptember 30. - 21:19:12
Én tuti betolnám edzés után, aztán lightosan haza a séta! Meg valójába így is tolom, csak rövidebb a hazaút ;D Bár nekem 2 adag fehérje megy azt szeva...semmi amijó amino meg ilyenek! :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Szeptember 30. - 21:26:27
Mennyire gaz az ha edzes elott nem szilard kaja megy, hanem turmix (on gold standard + waxy maize)? Mert ismet csak este tudok lejarni edzeni, es nem nagyon van 20 percem, hogy legyurjem a kajat, mert rohanni kell a terembe.

5g BCAA + 5g glutamin + 30g waxy maize megy edzes kozben. Jovohet kozepetol megy a size on max performance amiben alapbol csak leucine-bol 5g van, tehat extra bcaa-t nem fogok beletenni. Edzes utan is megy bcaa. Attegyem valahova azt az 5g-t ami igy megmarad? Ha igen akkor mikorra? Vagy felesleges lenne ennyi bcaa?
Nem akarom, hogy baszakodásnak vedd, meg nem akarok okoskodni, mert nem vagyok akkora hozzáértő...DE szerintem gecire túl kombinálod ezt az egészet!
Most le hurroghattok, de én pl még így 100 kilósan sem érzem azt, hogy ennyire "komolyan" kéne vennem időzítés meg kieg terén....
Aztán lehet én vagyok a balfasz ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 30. - 21:30:05
szerintem az nem rossz dolog,h pwz ennyire komolyan veszi. Az,h Te 100kg-os vagy, szinte teljes  mértékben a genetikádnak köszönheted, mert ahogy az írásaidból vettem nem nyomod valami kőkeményen a dolgot. Ezt most nem sértésnek írom, félre ne értsd, de ilyen hozzáálással 1 pwz genetikával 50kg lennél, mert az emcsi foci nem 1 tömegnövelő dolog.Azt hiába nyomod esetleg komolyan.

Nekünk gilisztásoknak pont,h így kell hozzáálnunk ahhoz,h sikeresek legyünk, vagy csak 1álltalán látszódjon,h edzünk. pwz hozzáálása úgy ahogy van KIRÁLY!!

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Szeptember 30. - 21:33:48
Nem kell ennyire túlkomplikálni. Amit én biztos nem tennék az az, hogy edzés KÖZBEN leterheljem a gyomromat összetett ch-val. Edzés előtt bcaa, edzés után glutamin meg ch. Aminóból meg sosem elég, hiszen a szervezeted a komplex fehérjét is aminósavakra bontja emésztés közben, és azokból épít saját fehérjét ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Szeptember 30. - 21:38:36
szerintem az nem rossz dolog,h pwz ennyire komolyan veszi. Az,h Te 100kg-os vagy, szinte teljes  mértékben a genetikádnak köszönheted, mert ahogy az írásaidból vettem nem nyomod valami kőkeményen a dolgot. Ezt most nem sértésnek írom, félre ne értsd, de ilyen hozzáálással 1 pwz genetikával 50kg lennél, mert az emcsi foci nem 1 tömegnövelő dolog.Azt hiába nyomod esetleg komolyan.

Nekünk gilisztásoknak pont,h így kell hozzáálnunk ahhoz,h sikeresek legyünk, vagy csak 1álltalán látszódjon,h edzünk. pwz hozzáálása úgy ahogy van KIRÁLY!!

Az igaz, hogy tiszteletre méltó ez a hozzáállás, és itt koliba új szomszédon is csak flashelek, hogy mennyire odafigyel mindenre  :o Csak nekem ez fúrás...
De ha kell kell...én elfogadom persze, írtam is, hogy nem vagyok teljesen kompetens  :) ;)
Amúgy a kitartások tényleg number oneok  ;)

És kikérem magamnak, mostanság geci komolyan veszem súlyzós edzést is ;) ;D (kaját annyira nem maximálisan, de nem is érzem, hogy baj lenne!)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Szeptember 30. - 21:41:22
mert Te 1 szerencsés mezomorf szemétláda vagy!  ;D  Jó ennyire lehet tényleg nem kell túlbonyolítani a dolgot, de ha Ő ennyire akarja, az sem baj. Az alapokkal tisztában van, gondolom már csak finomhangol. Ahogy olvastam a naplóját 7.5 g ch-n van, azt ge*ikomoly dolog legyűrni ám  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Szeptember 30. - 21:46:07
mert Te 1 szerencsés mezomorf szemétláda vagy!  ;D  Jó ennyire lehet tényleg nem kell túlbonyolítani a dolgot, de ha Ő ennyire akarja, az sem baj. Az alapokkal tisztában van, gondolom már csak finomhangol. Ahogy olvastam a naplóját 7.5 g ch-n van, azt ge*ikomoly dolog legyűrni ám  ;D
ááá azér azért cserébe, hogy nem tolok mindent "maxon" nem is vagyok egy "húúúdedurva" :)
Ch-t én is viszek ám be nem gyengén, ezt hidd el  ;)
A George meg a Jordan a fény evő  >:D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. Szeptember 30. - 23:24:49
Nem akarom, hogy baszakodásnak vedd, meg nem akarok okoskodni, mert nem vagyok akkora hozzáértő...DE szerintem gecire túl kombinálod ezt az egészet!
Most le hurroghattok, de én pl még így 100 kilósan sem érzem azt, hogy ennyire "komolyan" kéne vennem időzítés meg kieg terén....
Aztán lehet én vagyok a balfasz ;D

Minden velemenyt szivesen fogadok, nem fogok sirva fakadni  ;D  ;-oo-;
Olvasgatok eleg sokat, egyik helyen ezt irjak, masik helyen mast irnak. Valaki annyira bonyolitja a dolgokat, hogy mar en is azt mondom, hogy na jo ez azert mar sok. Tobb velemenybol, jobban le tudom vonni a kovetkeztetest. A terembe nincs senki akitol tudnek tanulni sajnos, csak abbol okosodok amit a neten olvasok.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. Szeptember 30. - 23:33:54

Jól is teszed  :) Szerintem többet is értesz hozzá (erről a részéről 100%) mint én  ;) Szóval ne is rám hallgass  ;D Csak tényleg leírtam véleményem... :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Október 01. - 00:12:32
Csináld csak pwz! Akit nem áldott meg a sors kurva jó genetikával, annak sokkal jobban kell figyelnie! Olvasd el a Kozaróczy Tibi 12 hetes szupertréningjét is! Az is sokat segíthet! Nagyon fasza dolgok vannak benne.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Október 10. - 17:07:33
Csináld csak pwz! Akit nem áldott meg a sors kurva jó genetikával, annak sokkal jobban kell figyelnie! Olvasd el a Kozaróczy Tibi 12 hetes szupertréningjét is! Az is sokat segíthet! Nagyon fasza dolgok vannak benne.
Ezt belinkelnéd miller? vagy priviben elküldenéd a linket? a google segítségével nem sikerült megtalálnom :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Október 10. - 17:16:13
Csináld csak pwz! Akit nem áldott meg a sors kurva jó genetikával, annak sokkal jobban kell figyelnie! Olvasd el a Kozaróczy Tibi 12 hetes szupertréningjét is! Az is sokat segíthet! Nagyon fasza dolgok vannak benne.
Ezt belinkelnéd miller? vagy priviben elküldenéd a linket? a google segítségével nem sikerült megtalálnom :)

Dehogy linkeli be.  ***))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Október 10. - 18:05:31
Sziasztok!

Ennek nem nyitok új témát, beírom ide, viszont szeretném, ha ehhez mindenki hozzászólna, aki némí tapasztalattal bír diéta, vagy ezen túlmenően: versenyforma elérése terén.
Az álltalam nagyon nagyra trtott Illés Norbi írásain felnőve én mindig úgy csináltam a ch bevitelt, hogy ingadoztattam, méghozzá kardió napon kevesebb ment be, mint súlyzós edzésnapon, ez valahogy evidósensnek tűnt számomra, hisze lehet benne logikát látni, legyen több energia edzéshez, és regenerációhoz, ezért amennyire csak lehet, emelt ch-t viszünk be edzésnapon. Pl úgy csináltam korábban is, hogy kardiónap: 1 g/tsgk ch, súlyzós nap: 2g/tsg ch. Viszont több emberrel beszélve a diétájáról feltűnt, hogy ő nem tért ki erre külön, azonos ch-n volt minden nap. Ki hogy csinálja, Ti hogyan szoktátok, mekkora jelentősséget tulajdonítatok ennek? AAmennyire egyszerű a kérdés, annyira bonyolult, hiszen pro és kontra több érvet fel lehet hozni(pl a regeneráció nem megy végbe 1 nap alatt, amikor a több ch megy, ezért kardió napon is mehetne ugyanannyi, stb...)
Tehát ki mit gondol erről? Hogyan csináljátok? (tudom, a testépítésben elég sok dolog működik, egymástól teljesen eltérő dolgok hozhatnak ugyanolyan eredményt)
:-}
még amikor diétáztam, és komolyabban vettem a dolgokat akkor mindig edzés előtt ettem ch-t és utánna még  2 alkalommal
edzés előtt összetett ch , utánna+ némi gyümölcs, +fehér rizs (napi szinten 150-180g ch)
és a zsírbevitelt tartottam relatíve magasan
de ezek csak személyes tapasztalatok, minden szervezet más
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Nutzilla - 2010. Október 10. - 18:20:12
Csak Te Suncity egy baszott szerencsés ember vagy,mert még a relatív szar kaja mellett és kevésbé testépítőbarát életmód mellett is olyan faonban vagy amiből 8 hét alatt lehetne egy versenyformát hozni.  ;) @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Október 10. - 18:24:26
Csak Te Suncity egy baszott szerencsés ember vagy,mert még a relatív szar kaja mellett és kevésbé testépítőbarát életmód mellett is olyan faonban vagy amiből 8 hét alatt lehetne egy versenyformát hozni.  ;) @:-)
Mi van Zsolti be vagy b@szva? :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Október 10. - 18:26:40
Csak Te Suncity egy baszott szerencsés ember vagy,mert még a relatív szar kaja mellett és kevésbé testépítőbarát életmód mellett is olyan faonban vagy amiből 8 hét alatt lehetne egy versenyformát hozni.  ;) @:-)
Mi van Zsolti be vagy b@szva? :D

 @:-) együtt iszunk a Vakegér sörözőben ;-oo-;
de még a Tyúkász-ba átnézünk :violinplay3:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Október 10. - 18:29:37
Csak Te Suncity egy baszott szerencsés ember vagy,mert még a relatív szar kaja mellett és kevésbé testépítőbarát életmód mellett is olyan faonban vagy amiből 8 hét alatt lehetne egy versenyformát hozni.  ;) @:-)
Mi van Zsolti be vagy b@szva? :D

 @:-) együtt iszunk a Vakegér sörözőben ;-oo-;
de még a Tyúkász-ba átnézünk :violinplay3:
Értem, szóval a te versenydiétádat követi :-oD ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Október 10. - 18:32:28
Csak Te Suncity egy baszott szerencsés ember vagy,mert még a relatív szar kaja mellett és kevésbé testépítőbarát életmód mellett is olyan faonban vagy amiből 8 hét alatt lehetne egy versenyformát hozni.  ;) @:-)
Mi van Zsolti be vagy b@szva? :D

 @:-) együtt iszunk a Vakegér sörözőben ;-oo-;
de még a Tyúkász-ba átnézünk :violinplay3:
Értem, szóval a te versenydiétádat követi :-oD ;D
pontosan, végülis 12hét alatt 10kg-t dobtam le  :----...ez reális csak zsírból fogytam
persze !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Október 10. - 18:41:50
Sziasztok!

Ennek nem nyitok új témát, beírom ide, viszont szeretném, ha ehhez mindenki hozzászólna, aki némí tapasztalattal bír diéta, vagy ezen túlmenően: versenyforma elérése terén.
Az álltalam nagyon nagyra trtott Illés Norbi írásain felnőve én mindig úgy csináltam a ch bevitelt, hogy ingadoztattam, méghozzá kardió napon kevesebb ment be, mint súlyzós edzésnapon, ez valahogy evidósensnek tűnt számomra, hisze lehet benne logikát látni, legyen több energia edzéshez, és regenerációhoz, ezért amennyire csak lehet, emelt ch-t viszünk be edzésnapon. Pl úgy csináltam korábban is, hogy kardiónap: 1 g/tsgk ch, súlyzós nap: 2g/tsg ch. Viszont több emberrel beszélve a diétájáról feltűnt, hogy ő nem tért ki erre külön, azonos ch-n volt minden nap. Ki hogy csinálja, Ti hogyan szoktátok, mekkora jelentősséget tulajdonítatok ennek? AAmennyire egyszerű a kérdés, annyira bonyolult, hiszen pro és kontra több érvet fel lehet hozni(pl a regeneráció nem megy végbe 1 nap alatt, amikor a több ch megy, ezért kardió napon is mehetne ugyanannyi, stb...)
Tehát ki mit gondol erről? Hogyan csináljátok? (tudom, a testépítésben elég sok dolog működik, egymástól teljesen eltérő dolgok hozhatnak ugyanolyan eredményt)
Nincs nagy tapasztalatom e téren de....
Amit észrevettem magamon,a 2 évvel ezelőtti és az idei diéta alkalmával,hogy reggelente éhgyomorra kardióztam (mintha jobban pörgött volna az anyagcserém), és utána turmixban volt ~30g fehérje/30g ch majd egy órával utána szilárd kaját toltam be hasonló összetevővel. A heti leosztásban pedig minden 4-5ik napon magasra emeltem a ch-t,de főként edzés előtti kajával,utána már nuku ch.Egyéb esetben egyenletes volt a bevitel,nem néztem hogy most milyen edzés is lesz.Csaló napom is ritkábban volt,de jobb eredményt értem el mint azelőtt.A tükör jobban működött ez esetben mint a mérleg.
remélem segített ez a kis szösszenet  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. Október 10. - 20:51:55
köszi a priviket AtomAnti és pmiller :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Október 14. - 18:33:44
tegnap kimaradt az edzés, így a tegnapi hát ma a vállhoz lett csapva.
Viszonylag korán keltem, 3 kajálás bennem volt előtte, kis séta reggel. benyomtam 2 coffein tabit is, mondom kemény edzés lesz. Friss voltam, alig vártam az edzést. Hát többet ilyet nem csinálok! Lehetetlen 1 kemény hát után, amibe van 1 beszarós felhúzás is leedzeni normálisan 1 vállat. Végülis a fáradság és a szenvedé miatt már annyira ingerült lettem,h már csak idegböl is lenyomtam keményen a vállat, de taknyom nyálam folyt már. A sok okos meg dumált,h Ők mennyire kemények, lábaznak meg hátaznak meg karoznak, simán lenyomják. A rúdon meg volt 2 5ös és dumáltak evezés közbe...azt hittem felrugdosom mindet!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Október 14. - 19:53:23
Hydroxycut HC X , Arson?
Ki használta már és milyen tapasztalatok vannak?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Október 14. - 20:47:07
tegnap kimaradt az edzés, így a tegnapi hát ma a vállhoz lett csapva.
Viszonylag korán keltem, 3 kajálás bennem volt előtte, kis séta reggel. benyomtam 2 coffein tabit is, mondom kemény edzés lesz. Friss voltam, alig vártam az edzést. Hát többet ilyet nem csinálok! Lehetetlen 1 kemény hát után, amibe van 1 beszarós felhúzás is leedzeni normálisan 1 vállat. Végülis a fáradság és a szenvedé miatt már annyira ingerült lettem,h már csak idegböl is lenyomtam keményen a vállat, de taknyom nyálam folyt már. A sok okos meg dumált,h Ők mennyire kemények, lábaznak meg hátaznak meg karoznak, simán lenyomják. A rúdon meg volt 2 5ös és dumáltak evezés közbe...azt hittem felrugdosom mindet!  ;D
kemény vagy csoki  ;D
Ííííííí ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: brutusz - 2010. Október 14. - 22:30:59
Hydroxycut HC X , Arson?
Ki használta már és milyen tapasztalatok vannak?
Az Arsont próbáltam. Diéta és egyébb "kegészítők" mellett ment. Voltak eredmények, de nem tudom mitől igazán. Azt viszont igen, gogy én du. 5 körűl vettem be, és éjfél utánig kukorékoltam, de még utána is nehezen aludtam el. Egyébként meg 6kor kelek.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Október 14. - 23:08:52
Maszat, mostantól a diétásoktól ne számíts semmi jóra. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Október 14. - 23:18:54
Hydroxycut HC X , Arson?
Ki használta már és milyen tapasztalatok vannak?
Az Arsont próbáltam. Diéta és egyébb "kegészítők" mellett ment. Voltak eredmények, de nem tudom mitől igazán. Azt viszont igen, gogy én du. 5 körűl vettem be, és éjfél utánig kukorékoltam, de még utána is nehezen aludtam el. Egyébként meg 6kor kelek.
Igen többek közt erre is kiváncsi vagyok/voltam! akit kérdeztem neki is ez volt hogy nem tudott aludni este! :S Egyébként sokat pucolt?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atomanti111 - 2010. Október 15. - 06:35:37
én ma edzettem egy jót mellre és bicepszre
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: brutusz - 2010. Október 15. - 10:09:44
Hydroxycut HC X , Arson?
Ki használta már és milyen tapasztalatok vannak?
Az Arsont próbáltam. Diéta és egyébb "kegészítők" mellett ment. Voltak eredmények, de nem tudom mitől igazán. Azt viszont igen, gogy én du. 5 körűl vettem be, és éjfél utánig kukorékoltam, de még utána is nehezen aludtam el. Egyébként meg 6kor kelek.
Igen többek közt erre is kiváncsi vagyok/voltam! akit kérdeztem neki is ez volt hogy nem tudott aludni este! :S Egyébként sokat pucolt?
A súlyom nem csökkent, a tükörrel viszont meg voltam elégedve. De mint írtam más "kieg" is ment. Mármint olyan ami diétával szintén pucol.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. Október 15. - 12:51:49
Brutusz kösz a válaszokat!
Még annyi lenne, hogy valaki próbálta diétába az Arimatest vagy Methyl Arimatest-et?
Mennyire hatékony? ?:-/

Bocs a sok kérdés miatt... csak most akarok elkezdeni egy diétát és ezeket még nem próbáltam s szerintem mindenki úgy van vele, hogy ha lehet nem dob ki feleslegesen pénzt.

Esetleg ha valaki tud valamilyen erős,hatékony boltban kapható tesztoszteron fokozót az javasolhatna valamit! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. Október 15. - 12:59:00
Hydroxycut HC X , Arson?
Ki használta már és milyen tapasztalatok vannak?
Arson-nak piros pont
nekem jó volt,érezhetően "dolgozott" a reklámszöveg
megéri a pénzt-szvsz
a Hydroxycut Hardcore-t jövőre elhagyom,ez a széria most nem jött be nekem
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2010. Október 15. - 14:22:43
Brutusz kösz a válaszokat!
Még annyi lenne, hogy valaki próbálta diétába az Arimatest vagy Methyl Arimatest-et?
Mennyire hatékony? ?:-/

Bocs a sok kérdés miatt... csak most akarok elkezdeni egy diétát és ezeket még nem próbáltam s szerintem mindenki úgy van vele, hogy ha lehet nem dob ki feleslegesen pénzt.

Esetleg ha valaki tud valamilyen erős,hatékony boltban kapható tesztoszteron fokozót az javasolhatna valamit! ;D

1. PCT Ver. 2 + T-Bomb-II
2. Ebayről Novedex Xt
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: brutusz - 2010. Október 15. - 21:37:46
az előzőek valóban jók. én most halodrolt szedek 8 napja. úgy néz ki nem rossz ez sem, de ár-érték arányban már lehet nem annyira jó.
a gaspari termékekben még nem csalódtam, csak málunk nagyon húzós az áruk. nyáron hoztam ezt-azt az őshazájából, fele annyiba sem került.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Október 15. - 21:40:58
Na de oda ki is kellett ám jutni ...
:-)))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Október 17. - 22:52:58
Hi Mindenki!
Na ki volt fitparádén ???
:-))))
Én igen...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Október 17. - 23:00:10
Képek vannak?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Október 17. - 23:01:20
Nanááá...

 ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Joel - 2010. Október 17. - 23:02:40
Gyühet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Október 17. - 23:52:13
Hi Mindenki!
Na ki volt fitparádén ???
:-))))
Én igen...

Én is, jóvót!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atomanti111 - 2010. Október 18. - 05:58:18
nagyon színvonalas volt, életem első fitparádéja, én nagyon jól éreztem magam....
Clarence de Vis showja nagyot ütött!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Október 18. - 08:42:35
Hi Mindenki!
Na ki volt fitparádén ???
:-))))
Én igen...

Én is, jóvót!  ;D
Te God azt a képet fel ne rakd ide, úgy nézek ki köztetek mint egy sörösüveg :D Akikkel találkoztam, szinte mindenkivel váltottunk pár szót, jó látni, hogy mindenki fejlődik évről-évre :) Aki meg látott, de még csak köszönni sem tudott, az kúrjon kecskét... Łł=
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Október 18. - 09:18:44
Hi Mindenki!
Na ki volt fitparádén ???
:-))))
Én igen...

Én is, jóvót!  ;D
Te God azt a képet fel ne rakd ide, úgy nézek ki köztetek mint egy sörösüveg :D Akikkel találkoztam, szinte mindenkivel váltottunk pár szót, jó látni, hogy mindenki fejlődik évről-évre :) Aki meg látott, de még csak köszönni sem tudott, az kúrjon kecskét... Łł=

Nem rakom. De azért jó nagydarab vadállat vagy  @:-) (Ezt csak azoknak akik nem láttak  :violinplay3:  :D )
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Október 18. - 09:26:18

Persze, de azért voltak ott olyanok, akik mellett kis csicskának tűnök ;) Nem versenyzőkre gondolok, pont ez a vicces ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Október 18. - 09:35:28
Én pont azt kérdezgettem mindenkitől,hogy hol van George???
Azért odaköszöntem volna szivesen,meg pár szót is váltottam volna...
:-((((
Na mind1...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Október 18. - 10:02:58
Hi Mindenki!
Na ki volt fitparádén ???
:-))))
Én igen...

Én is, jóvót!  ;D
Te God azt a képet fel ne rakd ide, úgy nézek ki köztetek mint egy sörösüveg :D Akikkel találkoztam, szinte mindenkivel váltottunk pár szót, jó látni, hogy mindenki fejlődik évről-évre :) Aki meg látott, de még csak köszönni sem tudott, az kúrjon kecskét... Łł=

Nem rakom. De azért jó nagydarab vadállat vagy  @:-) (Ezt csak azoknak akik nem láttak  :violinplay3:  :D )
Persze, de azért voltak ott olyanok, akik mellett kis csicskának tűnök ;) Nem versenyzőkre gondolok, pont ez a vicces ;D

Az haggyán, de volt olyan aki mellet én eltörpülök.Ez pedig szerintem nagy szó.Volt erőemelésnél egy faszi, hát gondolkodtam hogy lefényképészkedem vele :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. Október 18. - 10:13:36

Én meg melletted  *** Mindig meglepődök rajtad, mekkora ember vagy  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. Október 18. - 10:22:33
Köszi a súly pakolást Csaba!! ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: csaba.r - 2010. Október 18. - 10:34:36
Köszi a súly pakolást Csaba!! ;)

Nagyon szívesen, remélem hívnak legközelebb is, mert én csipáztam!!
Végül is csak kék-zöld a tenyerem, meg az eggyik sárgatrikós srác csak 3x ejtette rá a tárcsát a lábamra, utoljára pont a 25kg-at az összetörte a kislábúj körmömet :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Október 18. - 18:42:51
Egykezesekkel nyomtam fekve, leengedés közben beinogott a súly, kattant egyet a vállam és majd beszartam , mintha kifordult volna, de nemhiszem mert tudom mozgatni is csak fáj. Mi lehet ez, rándulás ?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: brutusz - 2010. Október 18. - 21:25:51
Nálam is ez volt februárban, csak kétkezes rúddal. azóta is fáj, és az az érdekes,hogy vállról nyomásnál nem, ferdepadon egy kicsit, vízszintesen meg ha pakolok fel egy kis súlyt. vagyis csak pakolnék, mert a vállam csak 100ig bírja.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Bodyandrew - 2010. Október 19. - 15:38:15
Én most guggolás után jártam így, tegnap 140 kg-ig mentem fel piramisba, délutánra pedig elkezdett fájni a bal vállam, ami elég jól elcseszte a mai mellnapomat.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milito - 2010. Október 19. - 17:14:00
Nekem is rosszalkodik a vállam, már másfél hónapja. Nem olyan volt h gyakorlat közben belenyilalt valami és ettől, hanem leedzettem egy kemény mellet és másnap kezdett el fájni. De úgy hogy a karom alig bírtam felemelni... Péntek óta kezdem megint terhelni, még mindig nem jó, de talán alakul.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. Október 19. - 18:45:48
sósborszeszes krémmel kenegttem folyton és mostanra szinte el is múlt  :o Vmi idegszálat nyomhatott el mert utána vagy félóráig nemigazán éreztem az ujjaim. Holnap már egy óvatos hátazást lenyomok 
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Október 19. - 23:46:34
Sztereonak a szabadpóza nincs fent vhol???  Már eddig is nagyon érdekelt, aztán most, h olvasom,h Ővé lett a legjobb szabadpóz, így meg főleg!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2010. Október 20. - 16:20:35
Haverom barátnője nem bírta a Lipo6X-et, jó áron átvettem tőle, ma jött 2 adag Stimulant-X minta, meg egy üveg Endorush. A pénteki bicepsz-tricepsz edzés előtt a nap folyamán bevitt stimulánslöket elég masszívnak igérkezik...  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atomanti111 - 2010. Október 21. - 07:42:49
júniusi lejáratú fehérjét szerintetek még el lehet tolni??
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. Október 21. - 07:43:45
júniusi lejáratú fehérjét szerintetek még el lehet tolni??

Elvileg nincs baja, én használtam már kb. ennyi ideje lejárt proteint. De ki kell próbálni...egyből kiderül.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atomanti111 - 2010. Október 21. - 20:11:41
ok, köszi!
szagra jó, ízre meg majd kiderül... :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Október 22. - 02:08:46
Na mi a helyzet dino? Hogy állsz? Lőjjé képet!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Október 25. - 15:24:07
lábnap...és nem fáj a térdem!!!!   kell ennél jobb?  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mangela87 - 2010. Október 25. - 15:26:25
Persze,egy zacsi pacsi !!!
Neked Maszti...
 ;)    :D    ;D 
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Október 27. - 03:19:49
Ma is pofátlan módon telizabáltam magam.  ;D

Leírom csak érdekesség képpen.

Felkelés után turmix, 100g darált zab+10g dextróz+10g glutamin+5g kreatin+40g fehérje.
Rá kb 1 órára kb 70-80g rizs, 200g csirke
rá 2órára kb 100g rizs, 200g csirke
edzés
turmix, 50g dextróz+40g fehérje+10g glutamin+5g kreatin
rá kb 1-1.5órára 250g túró+1 evőkanál cukor+1 danone puding+1 evőkanál nutella, mindez rákenve 3 szelet kenyérre  ;D
rá 1 órára kb 1 tál pudingos tejberízs+20g fehérje
és most lefekvéselött akartam inni 1 turmixot tejjel, de kinyitottam a hűtőt és megpillantottam 1 zacsiba báthory paprikás szalámit, annyira megkívántam,h megettem kb 20dekát !6! szelet kenyérrel  ;D  most rendesen be van durranva a rágóizmom, úgy benyomtam.

és most nyomok 1 turmixot tejjel, amibe lesz kb 30g fehérje :D

Azt nem mondanám,h ma grammra pontosan számoltam a kaját, meg a fehér kenyér sem ideális, de úgy érzem ez belefér most az Én szintemen  ;D

Anyu benyomott 1 csirke-rizs adagomat, edzés után ezért zabáltam a túróhoz kenyeret. Most meg csak úgy megkívántam. a 9 szelet kb 300g tuti volt  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Október 27. - 08:06:02

Sáska  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milito - 2010. Október 28. - 11:05:36

Bírsz kajázni rendesen! Ha én ennyit ennék tök puffadt lennék, na nem mintha most nem. ***)))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Október 28. - 11:15:10
Még szeptember elején lesérült kicsit a mellem, ami benne is van az edzésnaplómban. Utána viszonylag szépen rendbe jött, kímélgettem stb. Múlthét hétfőn is 60 kg-al pumpálgattam fekve aztán kedden nem is volt semmi baj. Se egész héten, hanem szombaton reggel jött elő a fájdalom. Ha összehúzódott a mellem akkor bele nyílalt. Na mondom előjött a sérülés megint. Aztán ma jöttem rá hogy egy csomó van a hónaljamban.  :o :o Ami akkora ugye, hogyha összehúzódik a mellem, akkor nyomja ezt a csomót, azért volt a fájdalom.   :o :o
Na mi a picsa lehet ez!? Hónaljban csomó!?  :o Be vagyok fosva rendesen.  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. Október 28. - 12:02:51
El is szaladtam a dokihoz, mondta hogy valami kis szakadás lett a mellemben és ott keletkezett egy vérömleny, adott egy kenőcsöt meg jegelnem kell, plusz mellezés 5 hétig pihentetés.  :-!  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. Október 28. - 13:46:23
5hét a minimum,de érzés szerint eltudod dönteni mikor jó.Én ugyszintén bajba vagyok kicsit a mellel,nagyon lassan regeneralodik.Pedig kajam meg minden rendben.Lehet több nyujtást igényelne.Valami ötlet??Többi testrésznél viszont ilyen nincs.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: warren - 2010. Október 28. - 15:03:54
Halló!

A következő heteket Német illetve Franciaorszábban töltöm.
Tudja valaki, hogy ezekben az országokban lehet-e még Novedex Xt-szerezni?  ????... ????...
Ha igen lehet hogy bevásárolnék belőle.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: syntha - 2010. Október 28. - 17:04:56
Halló!

A következő heteket Német illetve Franciaorszábban töltöm.
Tudja valaki, hogy ezekben az országokban lehet-e még Novedex Xt-szerezni?  ????... ????...
Ha igen lehet hogy bevásárolnék belőle.  ;D

Németországban van,de drágább mint nálunk...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Október 28. - 17:40:07
Reggel éreztem,h kissé elaludtam a nyakam, ez délutánra már eléggé kellemetlen volt. Nem hittem volna,h zavarni fog edzésen. De végül olyan szinten fájdalmas volt, nem,h felhúzni nem tudtam magam, de még csak a sima lógás is nagyon fájt. Evezni se tudtam, semmi nem ment. Csak úgy bírok balra nézni,h az egész testemmel fordulok. Eléggé elszomorított, mert a tegnap edzés kimaradt, már így is összevont edzés lett volna a 7hátralévő 2 napjára.(mert ugye szombat superbody)

Pedig annyira faszán töltve voltam ch-val, h az a fél sorozat húzódzkodás meg 1 gyakrorlat hashoz húzás úgy bedurrantott, mintha leedzettem volna 1 komplett hátat.

Nicoflex jó iylen jellegű problémára?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 18:24:52
Mindenki beszámol itt hogy mi történik vele,engedjétek meg hogy 1 kis helyzetjelentéssel szolgáljak nektek én is:

A verseny vége után következett a zabálás ;D ;D ;D

Az étvágyam még mindig bitang.Ma pl du-n 3 óráig már volt 5 étkezésem ebbe természetesen a nasik nincsenek benne.

1 hét alatt 18 kg jött vissza természetesen ennek nagy része víz. A súlyom 107 kg.Olyan bitang tömeges forma :) Fejem kikerekedett nics beesett arc ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Október 28. - 18:25:32
Képet :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 18:28:14
Képet :D

Van 1 pár napos de inkább kihagyom a felrakását... ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 18:29:39
Mindenki beszámol itt hogy mi történik vele,engedjétek meg hogy 1 kis helyzetjelentéssel szolgáljak nektek én is:

A verseny vége után következett a zabálás ;D ;D ;D

Az étvágyam még mindig bitang.Ma pl du-n 3 óráig már volt 5 étkezésem ebbe természetesen a nasik nincsenek benne.

1 hét alatt 18 kg jött vissza természetesen ennek nagy része víz. A súlyom 107 kg.Olyan bitang tömeges forma :) Fejem kikerekedett nics beesett arc ;D

A 7en még pihi és hétfőtől újra edzés!!!

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Október 28. - 18:42:47
miért nem indulsz SB-n Szabi??????
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 18:59:06
miért nem indulsz SB-n Szabi??????

Megmondom őszintén nagyon szarul voltam már az utolsó 7en,most elöször vízhajtóztam stb...Leadtam 17 kg-t a diéta alatt úgy hogy a 6.hétig meg se mozdult a súlyom.megviselte a szervezetet és úgy láttam jobbnak ha inkább nem kockáztatom az egészségügyi állapotom.Van még időm versenyezni,nem kell kapkodni lehet addig fejlődni...Természetesen az anyagiakról nem is beszélek mert az a 2 hét még azért pár db tízezrest elvitt volna.De ugye 100 ezer forintos fizuhnál az is számít...
Igaz be volt tervezve az Sb.-de most így döntöttem.

Sokan lehurrognak ezért,de különösebben nem érdekel ki mit mond.Én éreztem én tudom milyen volt. A formámmal meg voltam elégedve és ez egyértelműen jobb lett volna még az Sb-re,ez van.
Jövőre pihenés de 2012-re ismét megpróbálok bekészülni.Majd meglátjuk hogy alakul.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. Október 28. - 19:02:16
Én megértelek. Gondolom ne viccből döntöttél úgy ahogy. Aki ezért fikáz az bakaphatja. Mindenki tudja miylen a saját helyzete, és nem hiába dönt úgy ahogy dönt. Nekem is ugattak anno,h jaaaj tudtam, nincsakrat. Közbe meg nem voltak oylanok a feltételek. Ennyi.

Azért Én sajnálom, parádéra nem mentem, de SB-n megnéztelek volna. Sok sikert!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 19:06:59
Én megértelek. Gondolom ne viccből döntöttél úgy ahogy. Aki ezért fikáz az bakaphatja. Mindenki tudja miylen a saját helyzete, és nem hiába dönt úgy ahogy dönt. Nekem is ugattak anno,h jaaaj tudtam, nincsakrat. Közbe meg nem voltak oylanok a feltételek. Ennyi.

Azért Én sajnálom, parádéra nem mentem, de SB-n megnéztelek volna. Sok sikert!

Köszi,és igyekszem 2 év múlva még ütőképesebb formát összehozni,ha az anyagiak és egészségügyi állapotom engedi...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Október 28. - 19:13:54
miért nem indulsz SB-n Szabi??????

Megmondom őszintén nagyon szarul voltam már az utolsó 7en,most elöször vízhajtóztam stb...Leadtam 17 kg-t a diéta alatt úgy hogy a 6.hétig meg se mozdult a súlyom.megviselte a szervezetet és úgy láttam jobbnak ha inkább nem kockáztatom az egészségügyi állapotom.Van még időm versenyezni,nem kell kapkodni lehet addig fejlődni...Természetesen az anyagiakról nem is beszélek mert az a 2 hét még azért pár db tízezrest elvitt volna.De ugye 100 ezer forintos fizuhnál az is számít...
Igaz be volt tervezve az Sb.-de most így döntöttem.

Sokan lehurrognak ezért,de különösebben nem érdekel ki mit mond.Én éreztem én tudom milyen volt. A formámmal meg voltam elégedve és ez egyértelműen jobb lett volna még az Sb-re,ez van.
Jövőre pihenés de 2012-re ismét megpróbálok bekészülni.Majd meglátjuk hogy alakul.
Én annyiból megélni sem tudnék, nemhogy tápkiegre költeni.
Versenyfelkészülésről már nem is beszélek.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Október 28. - 19:19:00

Szabi bazzeg! Gratulálok! Én is úgy vagyok ezzel mint Gabe. Nagy varázsló lehetsz azért, ha egy kilóból megélsz, meg bekészülsz  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 19:19:26
Okosan be kell osztani a lóvét Gabe!!!

Én is így csináltam...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 19:21:04
miért nem indulsz SB-n Szabi??????

Megmondom őszintén nagyon szarul voltam már az utolsó 7en,most elöször vízhajtóztam stb...Leadtam 17 kg-t a diéta alatt úgy hogy a 6.hétig meg se mozdult a súlyom.megviselte a szervezetet és úgy láttam jobbnak ha inkább nem kockáztatom az egészségügyi állapotom.Van még időm versenyezni,nem kell kapkodni lehet addig fejlődni...Természetesen az anyagiakról nem is beszélek mert az a 2 hét még azért pár db tízezrest elvitt volna.De ugye 100 ezer forintos fizuhnál az is számít...
Igaz be volt tervezve az Sb.-de most így döntöttem.

Mangela barátom tudja tanusítani...Meg lehet oldani csak akarni kell.Bár annyit hozzáteszek hogy nem járok bulikba meg szórakozni meg nem költök semmiféle faszságra...

Sokan lehurrognak ezért,de különösebben nem érdekel ki mit mond.Én éreztem én tudom milyen volt. A formámmal meg voltam elégedve és ez egyértelműen jobb lett volna még az Sb-re,ez van.
Jövőre pihenés de 2012-re ismét megpróbálok bekészülni.Majd meglátjuk hogy alakul.
Én annyiból megélni sem tudnék, nemhogy tápkiegre költeni.
Versenyfelkészülésről már nem is beszélek.

Szabi bazzeg! Gratulálok! Én is úgy vagyok ezzel mint Gabe. Nagy varázsló lehetsz azért, ha egy kilóból megélsz, meg bekészülsz  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Október 28. - 19:33:06
Okosan be kell osztani a lóvét Gabe!!!

Én is így csináltam...
Szívesen venném, ha megosztanád velem, hogy lehet 100rugót okosan beosztani.
Csak nagy vonalakban, nem számolok sokat:

-napi fél kg. csirkemell (nagyon nem sok), mondjuk 5-600Ft és akkor kurva jó áron van.
-napi 100-150g fehérje az havi ~4-4,5kg, vagyis 2 doboz.
-vitamin pak
-glutamin, BCAA mondjuk 1-1kiló az napi 30g kb.
-C-vitamin
-Omega 3, egyéb zsírok.

Akkor ez 10-12e, meg 20-25e, meg ~4-5e, meg 18-20e, meg ~2e, meg 3-4e.

Ha az alacsonyabb összegeket számolom, olyan 57ezer Ft és akkor nagyon alul lőttem, egyéb  ::) kiegészítőket nem számoltam, rizst, vagy más köretet nem számoltam, zöldségeket nem számoltam. Vizet sem számoltam. Versenyfelkészüléskor az aminosavak jóval megemelkednek, mint a csirkemell is, esetleg a tápkieg. fehérje csökken.
Taníts mester!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 19:36:38
Privibe megosztom veled!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Október 28. - 20:13:45
Ha nem nagy Titok GAbe te mennyiből élsz? :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Október 28. - 20:27:39
Privibe megosztom veled!!!

Szabi! Ez nekem is jöhet!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Október 28. - 20:29:43
Ha nem nagy Titok GAbe te mennyiből élsz? :)

Furcsa, hogy ez a kérdés csak Magyarországon nem számít bunkó kérdésnek :D Nekem pl eszembe nem jutna egy tök ismeretlen embertől egy ilyet megkérdezni. Még ismerőstől sem!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. Október 28. - 20:34:03
Ha nem nagy Titok GAbe te mennyiből élsz? :)

Furcsa, hogy ez a kérdés csak Magyarországon nem számít bunkó kérdésnek :D Nekem pl eszembe nem jutna egy tök ismeretlen embertől egy ilyet megkérdezni. Még ismerőstől sem!

Erdekes ahogy latod ezt. En ezt speciel pont ellentetesen.  :D Nem kotekedni akarok vagy ilyesmi, csak eltem hosszabb rovidebb ideig 7-8 orszagban, es tok laza temanak szamit az, hogy ki mennyi zsetont visz haza.
Magyarorszagon meg senki sem szivesen valaszol. Ha megis, akkor tobbet, vagy kevesebbet mond, mert szegyelli.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atomanti111 - 2010. Október 28. - 20:36:04

ez így van....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Október 28. - 20:42:50
Ha nem nagy Titok GAbe te mennyiből élsz? :)

Furcsa, hogy ez a kérdés csak Magyarországon nem számít bunkó kérdésnek :D Nekem pl eszembe nem jutna egy tök ismeretlen embertől egy ilyet megkérdezni. Még ismerőstől sem!

Erdekes ahogy latod ezt. En ezt speciel pont ellentetesen.  :D Nem kotekedni akarok vagy ilyesmi, csak eltem hosszabb rovidebb ideig 7-8 orszagban, es tok laza temanak szamit az, hogy ki mennyi zsetont visz haza.
Magyarorszagon meg senki sem szivesen valaszol. Ha megis, akkor tobbet, vagy kevesebbet mond, mert szegyelli.  :)

Fiatalabb vagyok mint Te ez biztos. De én is töltöttem már több hónapot összefüggően különböző európai országokban. Nem veszem kötekedésnek, mert teljesen normálisan megfogalmaztad a mondandód. Nem csak saját tapasztalat. Sok hozzátartozó, barát dolgozik Franciaországban, Németországban, Máltán, Ausztriában és Ők is mondták, hogy hazajönnek 1-2 hétre és mindenki azzal kezdi, hogy "na mennyit keresel?", "mennyi pénzed van?". Svájcban pl kurvára nem tapasztaltunk ilyesmit. Főleg nem vad idegenektől.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2010. Október 28. - 20:57:31
miért nem indulsz SB-n Szabi??????

Megmondom őszintén nagyon szarul voltam már az utolsó 7en,most elöször vízhajtóztam stb...Leadtam 17 kg-t a diéta alatt úgy hogy a 6.hétig meg se mozdult a súlyom.megviselte a szervezetet és úgy láttam jobbnak ha inkább nem kockáztatom az egészségügyi állapotom.Van még időm versenyezni,nem kell kapkodni lehet addig fejlődni...Természetesen az anyagiakról nem is beszélek mert az a 2 hét még azért pár db tízezrest elvitt volna.De ugye 100 ezer forintos fizuhnál az is számít...
Igaz be volt tervezve az Sb.-de most így döntöttem.

Sokan lehurrognak ezért,de különösebben nem érdekel ki mit mond.Én éreztem én tudom milyen volt. A formámmal meg voltam elégedve és ez egyértelműen jobb lett volna még az Sb-re,ez van.
Jövőre pihenés de 2012-re ismét megpróbálok bekészülni.Majd meglátjuk hogy alakul.
nem újdonság a hír, kicsit meg is botránkoztam mikor a közös ismerősünk mondta, de teljesen érthető az álláspontod. első az egészség. a forma nagyon korrekt volt, ehhez nem fér kétség és ez az ami számít! le a kalappal   ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Október 28. - 20:58:44
Ha nem nagy Titok GAbe te mennyiből élsz? :)

Furcsa, hogy ez a kérdés csak Magyarországon nem számít bunkó kérdésnek :D Nekem pl eszembe nem jutna egy tök ismeretlen embertől egy ilyet megkérdezni. Még ismerőstől sem!

Érdekes az nem érdekel,hogy mennyit keres vki,de az igen hogy lehet megélni 100 ezerből. :)

Sztem egyáltalán nem bunkó kérdés,ha nyíltan kijelentette,hogy ő ennyiből nem élne meg,akkor miért ne kérdezhetnék rá ,hogy ő ezt emennyiből oldaná meg,neki milyen lehetőségei vannak?! :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 21:04:20

Köszi Dino!

Sok sikert neked az Sb-hez!!! De mindjárt keresek nektek 1 2 évvel ezelőtti képet meg a mostanit!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2010. Október 28. - 21:05:25
köszi szépen. na erre kiv leszek :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 21:17:59
2008 november:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Október 28. - 21:20:12
Ha nem nagy Titok GAbe te mennyiből élsz? :)

Furcsa, hogy ez a kérdés csak Magyarországon nem számít bunkó kérdésnek :D Nekem pl eszembe nem jutna egy tök ismeretlen embertől egy ilyet megkérdezni. Még ismerőstől sem!

Érdekes az nem érdekel,hogy mennyit keres vki,de az igen hogy lehet megélni 100 ezerből. :)

Sztem egyáltalán nem bunkó kérdés,ha nyíltan kijelentette,hogy ő ennyiből nem élne meg,akkor miért ne kérdezhetnék rá ,hogy ő ezt emennyiből oldaná meg,neki milyen lehetőségei vannak?! :)

Egyszerű az egész. Számomra elképzelhetetlen, hogy lehet ezt összehozni. Félreértés ne essék, nem meghazudtolni akarom Őt.

A Szabi egy fiatalember ( szerintem max 10-12 éve dolgozhat). Nyilván laknia kell valahol, tehát kell egy lakás, vagy ház ami pénzbe kerül (persze az is előfordulhat, hogy a szüleinél él). Mint tudjuk ez milliókba kerül, még minimális igényszint mellett is. Hogyan is oldható ez meg? Létezik a hitel, a szülői támogatás, vagy a jó fizetés (esetleg ezek kombinációi).

Százezer magyar forintból kurva nehéz egy lakást fenntartani (fűtés, víz, gáz, ne adj isten távhő  ;D, lakásbiztosítás, esetleg hitel). A testépítés kurva drága dolog szintén. Terembérlet, fehérje, aminosavak, esszenciális zsírok, egyéb kiegészítők, vitaminok, hús, szénhidrátok, zöldségek és az egyéb kiegészítők amik szintén elég költségesek (főleg versenyfelkészülés alatt).

Nincs barátnő, nyaralás, autó, motor, bicikli, benzin semmi...

Ez nem ugyan az, mint odaugrani valaki elé az utcán, (fórumon stb) hogy aztán Te mennyit keresel???
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. Október 28. - 21:22:41
Vkinek lazább a felfogása ilyen téren is :) Majd Gabe eldönti,hogy bunkó a kérdés feléje. Ha az akkor nem válaszol.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 21:23:18
2010 október:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2010. Október 28. - 21:23:29
2008 november:
hm.. nem lehet egy lapon említeni a 2 fazont!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. Október 28. - 21:25:29
2008 november:

Sokat fejlődtél tényleg!  :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 21:25:37
Ha nem nagy Titok GAbe te mennyiből élsz? :)

Furcsa, hogy ez a kérdés csak Magyarországon nem számít bunkó kérdésnek :D Nekem pl eszembe nem jutna egy tök ismeretlen embertől egy ilyet megkérdezni. Még ismerőstől sem!

Érdekes az nem érdekel,hogy mennyit keres vki,de az igen hogy lehet megélni 100 ezerből. :)

Sztem egyáltalán nem bunkó kérdés,ha nyíltan kijelentette,hogy ő ennyiből nem élne meg,akkor miért ne kérdezhetnék rá ,hogy ő ezt emennyiből oldaná meg,neki milyen lehetőségei vannak?! :)

Egyszerű az egész. Számomra elképzelhetetlen, hogy lehet ezt összehozni. Félreértés ne essék, nem meghazudtolni akarom Őt.

A Szabi egy fiatalember ( szerintem max 10-12 éve dolgozhat). Nyilván laknia kell valahol, tehát kell egy lakás, vagy ház ami pénzbe kerül (persze az is előfordulhat, hogy a szüleinél él). Mint tudjuk ez milliókba kerül, még minimális igényszint mellett is. Hogyan is oldható ez meg? Létezik a hitel, a szülői támogatás, vagy a jó fizetés (esetleg ezek kombinációi).

Százezer magyar forintból kurva nehéz egy lakást fenntartani (fűtés, víz, gáz, ne adj isten távhő  ;D, lakásbiztosítás, esetleg hitel). A testépítés kurva drága dolog szintén. Terembérlet, fehérje, aminosavak, esszenciális zsírok, egyéb kiegészítők, vitaminok, hús, szénhidrátok, zöldségek és az egyéb kiegészítők amik szintén elég költségesek (főleg versenyfelkészülés alatt).

Nincs barátnő, nyaralás, autó, motor, bicikli, benzin semmi...

Ez nem ugyan az, mint odaugrani valaki elé az utcán, (fórumon stb) hogy aztán Te mennyit keresel???

2 és fél éve dolgozom szülőkkel lakom,nem titok!!!
Motorom is van...nincs másodállásom és igen 100 ezret keresek...Ez van...Ebből oldom meg...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2010. Október 28. - 21:29:58
akkor én is 2008:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szabi - 2010. Október 28. - 21:32:20
Itt is van fejlődés bőven...

A mostani képek kicsit korrektebbek ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. Október 28. - 21:44:23
drága mamám mondta: "
a pénznek jó pásztor kell, mert nincs az a kevés amiből nem lehetne kijönni és nincs az a sok pénz ami el nem fogyna"
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. Október 28. - 21:48:48
Ha nem nagy Titok GAbe te mennyiből élsz? :)

Furcsa, hogy ez a kérdés csak Magyarországon nem számít bunkó kérdésnek :D Nekem pl eszembe nem jutna egy tök ismeretlen embertől egy ilyet megkérdezni. Még ismerőstől sem!

Érdekes az nem érdekel,hogy mennyit keres vki,de az igen hogy lehet megélni 100 ezerből. :)

Sztem egyáltalán nem bunkó kérdés,ha nyíltan kijelentette,hogy ő ennyiből nem élne meg,akkor miért ne kérdezhetnék rá ,hogy ő ezt emennyiből oldaná meg,neki milyen lehetőségei vannak?! :)

Egyszerű az egész. Számomra elképzelhetetlen, hogy lehet ezt összehozni. Félreértés ne essék, nem meghazudtolni akarom Őt.

A Szabi egy fiatalember ( szerintem max 10-12 éve dolgozhat). Nyilván laknia kell valahol, tehát kell egy lakás, vagy ház ami pénzbe kerül (persze az is előfordulhat, hogy a szüleinél él). Mint tudjuk ez milliókba kerül, még minimális igényszint mellett is. Hogyan is oldható ez meg? Létezik a hitel, a szülői támogatás, vagy a jó fizetés (esetleg ezek kombinációi).

Százezer magyar forintból kurva nehéz egy lakást fenntartani (fűtés, víz, gáz, ne adj isten távhő  ;D, lakásbiztosítás, esetleg hitel). A testépítés kurva drága dolog szintén. Terembérlet, fehérje, aminosavak, esszenciális zsírok, egyéb kiegészítők, vitaminok, hús, szénhidrátok, zöldségek és az egyéb kiegészítők amik szintén elég költségesek (főleg versenyfelkészülés alatt).

Nincs barátnő, nyaralás, autó, motor, bicikli, benzin semmi...

Ez nem ugyan az, mint odaugrani valaki elé az utcán, (fórumon stb) hogy aztán Te mennyit keresel???

Én pont így élek a barátnőmmel és jelenleg lehetetlennek tartom, hogy jelen körülmények között be tudjak készülni egy versenyre.
Pedig nem mondom, hogy nem szeretnék egyszer színpadon állni.

Szabi minden tiszteletem a tiéd!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. Október 28. - 22:41:34
Ha nem nagy Titok GAbe te mennyiből élsz? :)

Furcsa, hogy ez a kérdés csak Magyarországon nem számít bunkó kérdésnek :D Nekem pl eszembe nem jutna egy tök ismeretlen embertől egy ilyet megkérdezni. Még ismerőstől sem!

Érdekes az nem érdekel,hogy mennyit keres vki,de az igen hogy lehet megélni 100 ezerből. :)

Sztem egyáltalán nem bunkó kérdés,ha nyíltan kijelentette,hogy ő ennyiből nem élne meg,akkor miért ne kérdezhetnék rá ,hogy ő ezt emennyiből oldaná meg,neki milyen lehetőségei vannak?! :)
Én nem szeretek számokkal dobálózni, egyébként sem kérdeztem Szabit, ő írta, mennyiből él meg.
Az igaz, hogy én a többszöröséből élek,(mint itt is szerintem még sokan) viszont ebből fizetek 2 lakástörlesztést, az egyiket anyámnak és én minden rezsit, kaját, ruhát, bármit magamnak fizetek, szülői segítség az nincs, sőt..., mint az kiderül ebből a mondatból. Nem gondolom, hogy túl lennék fizetve, 8. éve az építőiparban, német nyelvtudással, szaknyelvvel. Szoptam eleget, míg egyetemre jártam, semmi pénzem nem volt, hiába dolgoztam mellette.
Külföldön a többszörösét kereshetném, csak a bizonytalanra nehezen váltja le az ember a biztosat.
Zotya, te ugye még szüleiddel élsz? Mintha nemrég írtad volna, hogy nincs meló. Mert én meló nélkül mehetnék a sóhivatalba.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2010. Október 29. - 08:20:43
Hello egy kis segitség kellene, az áruházi segitség topicba már irtam, de nem érkezett válasz, gondoltam megpróbálom itt ez aktivabb...

reggeli zab-fehérje kombómhoz keresek fehérjét, illetve eddzés utáni tömegnövelőt, de nem ismerem az általatok forgalmazott termékcsaládokat, de az olvasottak alapján bsn-syntha6 vagy gaspari myofusion-re gondoltam reggelre eddzés utánra pedig bsn-true mass vagy gaspari real mass-ra gondoltam, de ha van vmi jobb javaslat szivesen fogadom   jah és az izvilág kiválasztásában is pls help köszi előre is! esetleg vmi komolyabb vitaminpakkot tudtok még ajánlani? thx
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. Október 29. - 09:01:10

Gaspari Myofusion szerintem tökéletes a zabhoz és edzés utánra is, nekem csokis és vaníliás is nagyon bevált. True-mass edzés után jó, nekem az volt az utolsó tömegnövelőm amit használtam, bár egy darabig nem kívánja az ételt az ember utána. Eléggé telít.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2010. Október 29. - 11:17:02
Hello egy kis segitség kellene, az áruházi segitség topicba már irtam, de nem érkezett válasz, gondoltam megpróbálom itt ez aktivabb...

reggeli zab-fehérje kombómhoz keresek fehérjét, illetve eddzés utáni tömegnövelőt, de nem ismerem az általatok forgalmazott termékcsaládokat, de az olvasottak alapján bsn-syntha6 vagy gaspari myofusion-re gondoltam reggelre eddzés utánra pedig bsn-true mass vagy gaspari real mass-ra gondoltam, de ha van vmi jobb javaslat szivesen fogadom   jah és az izvilág kiválasztásában is pls help köszi előre is! esetleg vmi komolyabb vitaminpakkot tudtok még ajánlani? thx

Hali!
Reggeli zab mellé szerintem is tökéletes a Myofusion, viszont ha most akarnék tömegnövelőt választani, akkor csak vastagabb pénztárca esetén vennék Real Mass-t, vagy True Mass-t. Nagyon jó mindkettő, de ha költséghatékonyabban akarod megoldani, akkor a PVL Mutant Mass-ának 6,8kg-os kiszerelését válaszd! Myofusion-ből én a csokit, meg az epret preferálnám, a vaníliás nekem nagyon nem jött be, bár ez ízlésfüggő, lehet neked ízlene.
Vitamin pack-nak meg az ISS Super Vitamin Pak teljesen jó (tudsz venni itt az extremefitnél, bár nincs benne az árlistában), esetleg ha tökéletesíteni szeretnéd, akkor még valamilyen 1000mg-os C vitaminnal kiegészítheted!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2010. Október 29. - 15:11:11
köszi szépen a válaszokat! akkor myofusion csokis és true mass lesz, meglátjuk hogyan telit el...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. November 02. - 15:16:10
A kreatin monohidrát helyett mit ajánlotok? Ha az már egyszer nem jött be? Igaz 3 éve volt ,de azóta nem használtam.

 ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. November 02. - 15:51:30
A kreatin monohidrát helyett mit ajánlotok? Ha az már egyszer nem jött be? Igaz 3 éve volt ,de azóta nem használtam.

 ?:-/

Kre-Alkalyn  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: twist - 2010. November 03. - 06:37:49
Srácok, segítséget kérnék.  ?:-)
Kezdenék egy téli elég durva tömegelést, lassan 4 éve edzek szimplán normális kajával és most jutottam el oda, hogy van pénzem és időm is komolyabban nekiállni.
Elég nehezen zsírosodó típus vagyok, fejlődés tekintetében azt mondanám hogy fejlődgetek, se nem gyorsan se nem lassan :)
Havi 30 körüli összeg menne csak a kiegekre, ebbe nincs benne a kaja természetesen.
Amire gondoltam:
True Mass
Cell Mass
+ valami fasza fehérje edzés utánra
vitaminok eddig is mentek faszán, kaját túrom befele ahogy tudom bár nem mindig fér be vagy nem kívánom azt a mennyiséget ami kéne.
A célom jövő nyár közepéig minél nagyobb tömeget felpakolni.
Szóval ebben kérnék segítséget, hogy ennyi pénzecskéből a legjobbat kihozni. Köszönöm mindenkinek aki segít és annak is aki nem  ***))))
Ráadás: Zöld teábol ( filteres ) mennyit szoktatok inni naponta ?
Kösz !
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. November 03. - 18:17:11
1 hónapja megy a "téli" tömegelés, eddig egész jól haladok 3-4 kilót ugrott a súlyom. A héten viszont beiktatok egy 7 napos pihenőt. Úgy érzem sok volt a kemény edzésből. Elkezdtek fájni az izületeim (csukló, váll) és regenerálódni is lassabban tudok azt vettem észre.  :-\ Azt tervezem, hogy erre az egy hétre ráhagyom a Cellmasst és a SuperPumpot is, mivel úgy is majdnem elfogyott a kreatin és újult erővel kezdem el a az második felvonást (Sizeon, Halodrol, Superpump).
Szerintetek érdemes elhagyni ennyi időre a kreatint? Ürül annyit, hogy az új doboznál is érezhető legyen a kezdeti hatása?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. November 03. - 18:33:43
Srácok, segítséget kérnék.  ?:-)
Kezdenék egy téli elég durva tömegelést, lassan 4 éve edzek szimplán normális kajával és most jutottam el oda, hogy van pénzem és időm is komolyabban nekiállni.
Elég nehezen zsírosodó típus vagyok, fejlődés tekintetében azt mondanám hogy fejlődgetek, se nem gyorsan se nem lassan :)
Havi 30 körüli összeg menne csak a kiegekre, ebbe nincs benne a kaja természetesen.
Amire gondoltam:
True Mass
Cell Mass
+ valami fasza fehérje edzés utánra
vitaminok eddig is mentek faszán, kaját túrom befele ahogy tudom bár nem mindig fér be vagy nem kívánom azt a mennyiséget ami kéne.
A célom jövő nyár közepéig minél nagyobb tömeget felpakolni.
Szóval ebben kérnék segítséget, hogy ennyi pénzecskéből a legjobbat kihozni. Köszönöm mindenkinek aki segít és annak is aki nem  ***))))
Ráadás: Zöld teábol ( filteres ) mennyit szoktatok inni naponta ?
Kösz !

Én a helyedben inkább vennék egy multivitamint, myofusiont, 500g sima monohidrátot, 500g bcaa-t, 500g glutamint, omega3-at meg valami szénhidrátot edzés utánra. Ez ha egyszerre megveszed, drágább, mint 30, de a kreatin nem egy hónapra elég, ha a bcaa-t csak edzés közben alkalmazod akkor az is elég hosszabb időre. A glutamin, fehérje, vitamin, omega3 viszont elfogy egy hónap alatt.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. November 03. - 19:12:27

Glutamint emelném havi 1kg-ra, nem azért, hogy okoskodjak, de én is napi 30-35g-ot tolok belőle oszt jóóóó ;D ;D..........sőt lehet felemelem 1.5kg-ra a havi fogyasztását.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. November 03. - 19:20:25
Amit leírtam még az sem jön ki 30ból :D Nem hogy még + fél kg  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. November 03. - 19:44:01
Amit leírtam még az sem jön ki 30ból :D Nem hogy még + fél kg  ;D
Tudom.....kemény az élet ;D ;D.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. November 03. - 20:07:39
Amit leírtam még az sem jön ki 30ból :D Nem hogy még + fél kg  ;D
Tudom.....kemény az élet ;D ;D.

 ;D ;D ;D Ez így van... Ha valamit szeretnél, de nincs rá keret, akkor nem lemondani kell róla...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: twist - 2010. November 04. - 09:49:03
Köszi a segítséget srácok  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. November 05. - 17:07:58
Amit leírtam még az sem jön ki 30ból :D Nem hogy még + fél kg  ;D
Tudom.....kemény az élet ;D ;D.

 ;D ;D ;D Ez így van... Ha valamit szeretnél, de nincs rá keret, akkor nem lemondani kell róla...
FA Whey Protein 8900.-
Dymatize Glutamin 1kg 11.500-12.000.- között
Dymatize Creatine Monohydrate 500g 4.400.-
ISS multivitamin csomag-nagy dózisú 4.700.-

Ez legrosszabb esetben pont 30.000.-
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2010. November 06. - 13:52:09
Budapesten a 13. kerületben keresek edzőtermet: "olcsó",nem kell fitness welness szolgáltatás,normálisan lehessen edzeni :)

Vkinek tapasztalata arrafelé?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. November 07. - 21:18:25
Van valakinek tapasztalata arról, hogy a legérdemesebb szedni a Halodrolt? A 3 kapszulát egyszerre szedjem be vagy inkább elosztva reggel-délben-este metódusban?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. November 07. - 21:45:12
dobjál be 3x3mat, az a biztos!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. November 07. - 21:59:45
Vese fájdalom multivitamintól!?  (reggel este 1 déjli ván)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. November 07. - 22:05:56
Vese fájdalom multivitamintól!?  (reggel este 1 déjli ván)

nem attól van!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. November 07. - 22:10:20
Vese fájdalom multivitamintól!?  (reggel este 1 déjli ván)

nem attól van!
Hát nem tudom.  :)  Soha nem toltam multit.  ;D Most ezt a déjli vánt, meg "annó" gyógyszertárit.  :) Amikor a gyógyszertárit toltam, akkor is fájogatott a vesém, elég szépen, ezért itt is van fél doboz meghagyva. Mikor abbahagytam elmúlt. Most pedig ezt szedegetem és megint elkezdett fájni. Kissé erősen (konkrétan szégyen nem szégyen de bőgtem) mióta nem szedem azóta abbamaradt.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. November 07. - 22:11:15

szerintem 1 időre állj le a bulikkal. Komi!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. November 07. - 22:13:06

Pia kavarhatott be!? Azért annyira nem vagyok én party arc, igaz sikerült párszor készre tenni magam. :-[ De hát ez okozta volna a gondot!? Ilyen szinten!?  :o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. November 07. - 22:15:27
vannak akiknek érzékeny a veséjük. Elég 1 kis felfázás, rá 1 buli, meg még pár dolog ami terhelheti. Én is szoktam érezn ia vesém, nem mondanám,h fájdalom, de érzek ott valamit ami nem kellemes.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. November 07. - 22:40:24
A pia a májat bántja. A sör kis mennyiségben még használ is a vesének.... Orvos!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. November 08. - 01:26:15
Vese fájdalom multivitamintól!?  (reggel este 1 déjli ván)

nem attól van!
Hát nem tudom.  :)  Soha nem toltam multit.  ;D Most ezt a déjli vánt, meg "annó" gyógyszertárit.  :) Amikor a gyógyszertárit toltam, akkor is fájogatott a vesém, elég szépen, ezért itt is van fél doboz meghagyva. Mikor abbahagytam elmúlt. Most pedig ezt szedegetem és megint elkezdett fájni. Kissé erősen (konkrétan szégyen nem szégyen de bőgtem) mióta nem szedem azóta abbamaradt.  :)

szerintem 1 időre állj le a bulikkal. Komi!

 :D :D :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2010. November 08. - 10:56:23
Van valakinek tapasztalata arról, hogy a legérdemesebb szedni a Halodrolt? A 3 kapszulát egyszerre szedjem be vagy inkább elosztva reggel-délben-este metódusban?

1. hét - reggel 1 szem
2. hét - reggel 1 szem, délután 1 szem
3. hét - reggel 1 szem, délben 1 szem, este 1 szem
4. hét - reggel 1 szem, délben 1 szem, este 1 szem
5. hét - reggel 1 szem, délben 1 szem, este 1 szem
6. hét - reggel 1 szem, délben 1 szem, este 1 szem
Ezután 5 napig reggel 1 szem, délután 1 szem
Majd végül 5 napig reggel 1 szem

Ez így pontosan 2 doboz, én így szedtem és tökéletes volt!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. November 08. - 11:09:02
Tegnap délután elmentem egy kis baráti focira...kapuba álltam és egy labda olyan szerencsétlenül talált el,hogy a bal hüvelykujjam kiugrott :-O :-O Egyből mentünk ügyeletre.Röntgen,majd helyretették és most bevan gipszelve a bal hüvelykujjam,csuklom és fél alkarom. :-Đ :-Đ Elméletileg 3hétig rajta kell lenni a gipsznek...bár én nem érzem annyira súlyosnak...Van vkinek vmi tapasztalat ezzel,hogy mennyi idő alatt jön helyre? Illetve a regenerálódást multivitaminnal és ízületvédővel lehet gyorsítani?!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. November 08. - 11:30:59

Nekem csak a kis ujjam ujj percei (alsó kettő) ugrottak ki!
Tapasztalat:
1 hét könyékig gipsz, utána saját felelősségre ujj rögzítő 1 hétig aztán köv7en már edzegettem...
Eredmény:
Az ujjam mai napig olyan mint egy S betű, nem tudom hajlítani, kinyújtani teljes mozgástartományban.
Következtetés:
Hallgass a dokikra, főleg egy hüvelykujjnál aminek azért fontosabb szerepe van mint a kisujjnak (Enter billentyű leütése ;D)
Szerintem :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Bubble - 2010. November 08. - 14:26:49
vásárlás előtt állok, és nem tudom eldönteni, hogy Hydroxycut Hardcore vagy Anadrox legyen a nyerő?  :laugh:  ?:-/ :-)->
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. November 08. - 14:37:45
vásárlás előtt állok, és nem tudom eldönteni, hogy Hydroxycut Hardcore vagy Anadrox legyen a nyerő?  :laugh:  ?:-/ :-)->

Mindkettő nagyon jó zsírégető...annyi különbséggel, hogy az Anadrox nagyon jó NO fokozó is. Ha ennek is szükségét érzed, akkor meg is van. Ha nem...akkor is.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2010. November 08. - 14:55:35
Balu!

Tervezgetem a majdani diétámat...
Lipo6X-et kombinálnám Stimulant X-el úgy, hogy reggel 2 kapszula Lipo, edzés előtt 45-60perccel 1-2 kapszula Stimulant. Mit raknál még mellé, ami stimulánsmentes? Vagy kell e egyáltalán mellérakni valamit?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. November 08. - 14:57:42
Balu!

Tervezgetem a majdani diétámat...
Lipo6X-et kombinálnám Stimulant X-el úgy, hogy reggel 2 kapszula Lipo, edzés előtt 45-60perccel 1-2 kapszula Stimulant. Mit raknál még mellé, ami stimulánsmentes? Vagy kell e egyáltalán mellérakni valamit?

Én ez a kettő mellé semmit nem raknék. Elég ütős kombináció ez így.  ;) Max. majd egy SleepMD kell, hogy tudj aludni.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Bubble - 2010. November 08. - 15:35:28
vásárlás előtt állok, és nem tudom eldönteni, hogy Hydroxycut Hardcore vagy Anadrox legyen a nyerő?  :laugh:  ?:-/ :-)->

Mindkettő nagyon jó zsírégető...annyi különbséggel, hogy az Anadrox nagyon jó NO fokozó is. Ha ennek is szükségét érzed, akkor meg is van. Ha nem...akkor is.  ;)

Anadrox lesz ebből ;) Köszönöm  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2010. November 08. - 20:32:52
vásárlás előtt állok, és nem tudom eldönteni, hogy Hydroxycut Hardcore vagy Anadrox legyen a nyerő?  :laugh:  ?:-/ :-)->

Mindkettő nagyon jó zsírégető...annyi különbséggel, hogy az Anadrox nagyon jó NO fokozó is. Ha ennek is szükségét érzed, akkor meg is van. Ha nem...akkor is.  ;)

Anadrox lesz ebből ;) Köszönöm  :-){

Jó az... ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atomanti111 - 2010. November 08. - 21:13:17
....ról vélemények??
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. November 08. - 21:32:36
.....ról vélemények??
Balu vélemény?  ;D  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. November 08. - 21:46:35
.....ról vélemények??

Azt hallottam, hogy olyan nehez, hogy a kisfiuk alig birjak hazaig elhuzni!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atomanti111 - 2010. November 08. - 21:57:01
... vélemények??

Azt hallottam, hogy olyan nehez, hogy a kisfiuk alig birjak hazaig elhuzni!  ;D

Ez tetszik!!

 ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. November 09. - 08:01:37
.....ról vélemények??
Balu vélemény?  ;D  ;D

Csak ennyi.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: yappes - 2010. November 09. - 11:56:16
Sziasztok, egyúttal üdvözlök mindenkit!
Kérdésem az lenne, hogy egy teszto kúra mennyivel dobhatja meg a vérnyomást?
(elkezdtem egy susta kúrát, 11ml ment le, viszont vérnyomásom 165-175nyugalmi állapotban. Most orvosok kezelnek. 188cm 90kg)
KÖSZÖNÖM
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. November 09. - 12:21:26
Sziasztok, egyúttal üdvözlök mindenkit!
Kérdésem az lenne, hogy egy teszto kúra mennyivel dobhatja meg a vérnyomást?
(elkezdtem egy susta kúrát, 11ml ment le, viszont vérnyomásom 165-175nyugalmi állapotban. Most orvosok kezelnek. 188cm 90kg)
KÖSZÖNÖM
Ha már orvos kezel akkor hallgass az orvosra 8-} Persze nem árt beszámolni róla, hogy miből mennyit használtál, persze ha az volt benne egyáltalán.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: yappes - 2010. November 09. - 12:48:23
Sziasztok, egyúttal üdvözlök mindenkit!
Kérdésem az lenne, hogy egy teszto kúra mennyivel dobhatja meg a vérnyomást?
(elkezdtem egy susta kúrát, 11ml ment le, viszont vérnyomásom 165-175nyugalmi állapotban. Most orvosok kezelnek. 188cm 90kg)
KÖSZÖNÖM
Ha már orvos kezel akkor hallgass az orvosra 8-} Persze nem árt beszámolni róla, hogy miből mennyit használtál, persze ha az volt benne egyáltalán.

természetesen hallgatok, nem is ellenezte a szteroidokat, csak javasolta, hogy toljam el 1-2 évvel az erős tesztokat. Lehet első teszto kúrának, kicsit erősen kezdtem, 750mg, lehet ez a probléma. A kontaktom szerintem megbízható forrás, persze érdekelne más ember segítsége is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2010. November 09. - 12:57:36
Nekem átlagban olyan 135,szokott lenni,de kúra közben nyugalmi állapotban 150 körül volt,edzés közben meg ki tudja mennyi!kúra végesztével vissza ált a rendes kerékvágásba!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. November 09. - 13:08:14
Kezdésnek 750mg tesztoszteron?  ::) ;D  Az meleg.

Én 2 hétig toltam 750et a 3. kúrámnál, de szarul éreztem magam. Ilyen hülye nyomás volt a mellkasomon és nagyon hülyén vettem a levegőt. Volt amikor ráparáztam és akkor már kezdett ilyen pánikroham lenni. Vissza is vettem 500ra.  Érdekes módon nekem nem nyomják fel nagyo na vérnyomásom. 115-125 szokott lenni alapból, ciklus alatt 130-135. Amikro ezek a rosszulétek voltak, akkor is csak a pulzusom volt magasabb. ilyen 90-105körül.

Érdekes a propit bírom, semmi szarul lkét nincs, pedig az elvileg erősebb koncentráció, nagyobb ugrást okoz hirtelen a vérben.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. November 09. - 13:35:48
.....ról vélemények??
Balu vélemény?  ;D  ;D

Csak ennyi.  ;D

http://www.youtube.com/watch?v=4xwJJ3OLQhE
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: yappes - 2010. November 09. - 13:38:34
Kezdésnek 750mg tesztoszteron?  ::) ;D  Az meleg.

Én 2 hétig toltam 750et a 3. kúrámnál, de szarul éreztem magam. Ilyen hülye nyomás volt a mellkasomon és nagyon hülyén vettem a levegőt. Volt amikor ráparáztam és akkor már kezdett ilyen pánikroham lenni. Vissza is vettem 500ra.  Érdekes módon nekem nem nyomják fel nagyo na vérnyomásom. 115-125 szokott lenni alapból, ciklus alatt 130-135. Amikro ezek a rosszulétek voltak, akkor is csak a pulzusom volt magasabb. ilyen 90-105körül.

Érdekes a propit bírom, semmi szarul lkét nincs, pedig az elvileg erősebb koncentráció, nagyobb ugrást okoz hirtelen a vérben.
Jó hát mindenesetre most pihi, mostmár tudom mit h kell, óvatosabb leszek  ****:)))))) , aztán pár hónap múlva kezdenék vmi gyengével. Mit ajánlanátok tömegnöveléshez?
Lehet szemessel kéne kezdeni ? (stanazolol már volt, bevált a célnak megfelelően)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2010. November 09. - 13:58:26
Tömegnövelőt ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2010. November 09. - 14:26:06
Jó hát mindenesetre most pihi, mostmár tudom mit h kell, óvatosabb leszek  ****:)))))) , aztán pár hónap múlva kezdenék vmi gyengével. Mit ajánlanátok tömegnöveléshez?
Lehet szemessel kéne kezdeni ? (stanazolol már volt, bevált a célnak megfelelően)

Ugyan írd már ide légyszi az étrended a táplálékkiegészítéseddel együtt, meg az adataidat! Sokkal könnyebb lenne tanácsot adni, meg lehet nem is a tesztót kéne magadba szúrni, meg a stanozololt nyeldesni, hanem elég lenne rendbe tenni a kajádat és nincs kizárva, hogy trobert2 fórumtársnak lenne igaza!
Halkan megjegyezném még azt is, hogy ha már gyógyszerhez nyúlsz, akkor a "szemes"-eket mellőzni kéne, főleg ha nem ismered ki magad még eléggé a témában...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: yappes - 2010. November 09. - 14:43:06

igenis!
Reggeli:(rögtön éhgyomorra, mert akkor jobban lecsúszik: mixpro-fehérje; jumbo-tömgnövelő)
1 evőkanál lenmagoaj
6 tojásfehérje + 2 sárgája
20 dkg barna kenyér
1 pohár zsírmentes tej                                         
Tízórai:                                                        
liter zsírmentes tej 
4 kifli v. Zsemle
Ebéd:
csirkemell (kb. 18 dkg)
10 dkg párolt rizs
zöldség
Uzsonna:
5 kifli v. Zsemle
1 pohár zsírmentes joghurt
EDZÉS:
egy egész adag mixpro-fehérje; jumbo-tömgnövelő (fél órára rá vacsora, ha anyum haza nem ér előbb és meg nem csinálja)
Vacsora:
15 dkg zabpehely
20 dkg csirkemell v. Hal
1 pohár tej
(napi 6-7 liter víz mikor hogy, 9-11 óra alvás,  átlagban 10)
étkezésnek sajnos ez fér ki, hétfőnként kevesebb csirke jön ki, mert mindent frissen szeretnék vásárolni, és hét elején üres a raktár a vásárcsaknokban.
kor: 17 súly: 90kg magasság: 188cm
[hozzáraknám, egyenlőre a keretből ennyi fér ki :S]
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2010. November 09. - 14:50:31
azt a sok kiflit meg zsemlétélből kidobhatnád. és 17 évesen mi a bánatért nyúlsz anyaghoz? anyukád nem csap rá a kezedre?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. November 09. - 14:59:06
17 évesen 750mg tesztoszteron 1 jó kis tízórai zsemléhez kiflihez meg tejecskéhez  :D  dzsááááááááááááj  ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2010. November 09. - 15:01:38
azt a sok kiflit meg zsemlétélből kidobhatnád. és 17 évesen mi a bánatért nyúlsz anyaghoz? anyukád nem csap rá a kezedre?

Aztaku*va. 17 évesen tesztó kúra, a stana meg már bevállt??? Hány éven kezdtél te szteroidozni???? Én most vagyok 17, meg se fordulna a fejemben hogy koxhoz nyúljak... Mellesleg az étrend sincs rendben....
Tízórai:                                                        
liter zsírmentes tej  
4 kifli v. Zsemle
Uzsonna:
5 kifli v. Zsemle
1 pohár zsírmentes joghurt

Ez egy vicc. Ennyi fér ki a keretből? Akkor mi a pöcsömnek akarsz koxolni? Mind1 felőlem azt csinálsz amit akarsz, én hülye vagyok a témához, de ez így akkor is szar. ˝=/ ˝=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. November 09. - 15:07:15
17 évesen teszto! Azanyádúristenit! És az orvos nem ellenezte a koxot? Akkor az is megéri a pénzét!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2010. November 09. - 15:29:24
Én már azon meglepődtem hogy 188cm magassághoz 90kg és koxol.  feltételeztem a legjobbakat hogy biztos közel versenyformába van és ful száraz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. November 09. - 15:49:26
Nekem kicsit vetítés szaga van! ***)))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2010. November 09. - 15:59:04
Nem grammoztam ki, de a következőket változtatnám:

Étkezés 1:
15 dkg zabpehely+1 adag Myofusion
1 evőkanál lenmagolaj

Étkezés 2:
6 tojásfehérje + 2 sárgája
15 dkg barna kenyér                                      

Étkezés 3:
20dkg csirkemell
15 dkg párolt rizs
zöldség

Étkezés 4:
Zsírmentes tejből 20 dkg tejbe(rizs/hajdina/gersli)+1 adag Myofusion

EDZÉS:
Itt mehet közben egy jó kis edzés közbeni ital akár egyénileg összeállítva
Edzés után:
2 adag Myofusion illetve itt jobb lenne valami gyorsabb felszívódású, mondjuk Musclelogic fehérje+45g waxy maize/maltodextrin/dextróz pénztárcafüggően

Étkezés 5:
10 dkg rizs/hajdina/köles
20 dkg csirkemell v. Hal

Étkezés 6:
250g sovány túró ízlés szerint ízesítve

Ez egy gyorsan összedobott valami, nagyjából a Tiédre építve... Szénhidrátból, ha ennyit le tudsz nyomni és még menne, akkor hajrá, de már ez is szép mennyiség. Vitamin csomag??? Omega-3??? Tessen ezekre is gondolni!!

Ami viszont faszság, hogy 17 évesen kokszhoz nyúlsz! Ha már most szétbaszod a hormonháztartásod úgy, hogy a serdülőkor végére sem értél, akkor mit vársz a későbbiekben? A tesztoszteron szinted alapból is a plafont verdesné, Te meg elkúrod ilyen marha nagy mennyiségekkel úgy, hogy a fasse tudja mi is van a magadba szúrt fecskendőben! Felelőtlenség minden szempontból amit csinálsz! Amit kokszra költenél, abból vegyél egy/két doboz Advanced PCT-t, egy/két doboz T-Bomb-II-t...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. November 09. - 16:09:36
17 évesen még az se kell neki. Én 17 évesen keztdem kopaszodni, televoltam pattanással, az összes tömegközlekedési eszközön állt a cerkám. Minek arra pluszba tesztoszteron?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2010. November 09. - 16:24:12
17 évesen még az se kell neki. Én 17 évesen keztdem kopaszodni, televoltam pattanással, az összes tömegközlekedési eszközön állt a cerkám. Minek arra pluszba tesztoszteron?  ;D

Szerintem a jelenleg valószínűsíthetően széjjelbaszott hormonháztartásának rendberakására nem ártana.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. November 09. - 16:25:48
jah,h úgy érted. Levezetésnek mondjuk tényleg mehetne.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: yappes - 2010. November 09. - 16:41:56
azt a sok kiflit meg zsemlétélből kidobhatnád. és 17 évesen mi a bánatért nyúlsz anyaghoz? anyukád nem csap rá a kezedre?
Megfogadom a tanácsod, de nem tudom minek kell szapulni az embert :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: yappes - 2010. November 09. - 16:41:57
okés köszönöm
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: yappes - 2010. November 09. - 16:51:25
Nem grammoztam ki, de a következőket változtatnám:

Étkezés 1:
15 dkg zabpehely+1 adag Myofusion
1 evőkanál lenmagolaj

Étkezés 2:
6 tojásfehérje + 2 sárgája
15 dkg barna kenyér                                      

Étkezés 3:
20dkg csirkemell
15 dkg párolt rizs
zöldség

Étkezés 4:
Zsírmentes tejből 20 dkg tejbe(rizs/hajdina/gersli)+1 adag Myofusion

EDZÉS:
Itt mehet közben egy jó kis edzés közbeni ital akár egyénileg összeállítva
Edzés után:
2 adag Myofusion illetve itt jobb lenne valami gyorsabb felszívódású, mondjuk Musclelogic fehérje+45g waxy maize/maltodextrin/dextróz pénztárcafüggően

Étkezés 5:
10 dkg rizs/hajdina/köles
20 dkg csirkemell v. Hal

Étkezés 6:
250g sovány túró ízlés szerint ízesítve

Ez egy gyorsan összedobott valami, nagyjából a Tiédre építve... Szénhidrátból, ha ennyit le tudsz nyomni és még menne, akkor hajrá, de már ez is szép mennyiség. Vitamin csomag??? Omega-3??? Tessen ezekre is gondolni!!

Ami viszont faszság, hogy 17 évesen kokszhoz nyúlsz! Ha már most szétbaszod a hormonháztartásod úgy, hogy a serdülőkor végére sem értél, akkor mit vársz a későbbiekben? A tesztoszteron szinted alapból is a plafont verdesné, Te meg elkúrod ilyen marha nagy mennyiségekkel úgy, hogy a fasse tudja mi is van a magadba szúrt fecskendőben! Felelőtlenség minden szempontból amit csinálsz! Amit kokszra költenél, abból vegyél egy/két doboz Advanced PCT-t, egy/két doboz T-Bomb-II-t...
köszönöm megfogadom a tanácsod/tanácsotok
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rob - 2010. November 09. - 17:42:33
Tegnap délután elmentem egy kis baráti focira...kapuba álltam és egy labda olyan szerencsétlenül talált el,hogy a bal hüvelykujjam kiugrott :-O :-O Egyből mentünk ügyeletre.Röntgen,majd helyretették és most bevan gipszelve a bal hüvelykujjam,csuklom és fél alkarom. :-Đ :-Đ Elméletileg 3hétig rajta kell lenni a gipsznek...bár én nem érzem annyira súlyosnak...Van vkinek vmi tapasztalat ezzel,hogy mennyi idő alatt jön helyre? Illetve a regenerálódást multivitaminnal és ízületvédővel lehet gyorsítani?!
Nekem csak a kis ujjam ujj percei (alsó kettő) ugrottak ki!
Tapasztalat:
1 hét könyékig gipsz, utána saját felelősségre ujj rögzítő 1 hétig aztán köv7en már edzegettem...
Eredmény:
Az ujjam mai napig olyan mint egy S betű, nem tudom hajlítani, kinyújtani teljes mozgástartományban.
Következtetés:
Hallgass a dokikra, főleg egy hüvelykujjnál aminek azért fontosabb szerepe van mint a kisujjnak (Enter billentyű leütése ;D)
Szerintem :)
Köszi a hozzászólást! ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. November 09. - 18:27:35
17 évesen 750mg tesztoszteron 1 jó kis tízórai zsemléhez kiflihez meg tejecskéhez  :D  dzsááááááááááááj  ;D ;D ;D ;D ;D

Ez az Animal.   >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. November 09. - 18:33:28
17 évesen 750mg tesztoszteron 1 jó kis tízórai zsemléhez kiflihez meg tejecskéhez  :D  dzsááááááááááááj  ;D ;D ;D ;D ;D

Ez az Animal.   >:D

;D ;D ;D ;D ;D  Állat!!

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2010. November 09. - 18:43:53
ez tipikus kifli zsömle tej mennyen ezerrel,és ahogy látom az a kis hús csak egy kis ráadás!21 évesen pedig te leszel a viagra nagykövete:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. November 09. - 19:10:28
Jáááááááj  ;D ;D ;D előmoderáció helyett az ilyet a hóhérnak egyből agyon kellene csapnia :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2010. November 09. - 20:07:39
azt a sok kiflit meg zsemlétélből kidobhatnád. és 17 évesen mi a bánatért nyúlsz anyaghoz? anyukád nem csap rá a kezedre?
Megfogadom a tanácsod, de nem tudom minek kell szapulni az embert :)

Hülyeséget csináltál, mit vártál? :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milito - 2010. November 09. - 21:14:31
Nekem kicsit vetítés szaga van! ***)))
Szerintem is! @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milito - 2010. November 09. - 21:16:12
Ja, meg el is felejtettem: 17 évesen a doki rábólint a 750mg tesztóra! Nah ebben biztos, hogy kampózik! Szerintem... :violinplay3:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: yappes - 2010. November 10. - 10:37:18
Ja, meg el is felejtettem: 17 évesen a doki rábólint a 750mg tesztóra! Nah ebben biztos, hogy kampózik! Szerintem... :violinplay3:

szerinted....olvastad volna el figyelmesen.
nem ellenzi a tesztot, csak javasolta h várjak vele pár évet. Nem érted még mindig?  ***))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milito - 2010. November 10. - 18:58:41
Ja, meg el is felejtettem: 17 évesen a doki rábólint a 750mg tesztóra! Nah ebben biztos, hogy kampózik! Szerintem... :violinplay3:

szerinted....olvastad volna el figyelmesen.
nem ellenzi a tesztot, csak javasolta h várjak vele pár évet. Nem érted még mindig?  ***))
Nem szóltam :-X :-X o:)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2010. November 10. - 21:04:49
Tehát akkor várjál vele de azért majd 750el inditsd? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. November 16. - 18:36:33
Ma elkezdtem használni a PCT + Methyl Arimatest kombót...néha böfögök majd valamit...de ha nem írnék, akkor túl jó, és nem adom ki a titkot.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2010. November 16. - 18:45:54
Ja, meg el is felejtettem: 17 évesen a doki rábólint a 750mg tesztóra! Nah ebben biztos, hogy kampózik! Szerintem... :violinplay3:

szerinted....olvastad volna el figyelmesen.
nem ellenzi a tesztot, csak javasolta h várjak vele pár évet. Nem érted még mindig?  ***))

Na most minden geciség nélkül, az a kép ami ki van téve és látszik belőle, arra te koxolsz :-O Az lófax innen nézve :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. November 16. - 18:50:44
Ma elkezdtem használni a PCT + Methyl Arimatest kombót...néha böfögök majd valamit...de ha nem írnék, akkor túl jó, és nem adom ki a titkot.  ;D
Aztán hogy szeded a cuccot?
PCT az napi 3szem. És a másik?
Milyen mennyiség, meddig tolod?
Ez így tényleg csak böfögés vazze. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. November 16. - 18:58:33
Ma elkezdtem használni a PCT + Methyl Arimatest kombót...néha böfögök majd valamit...de ha nem írnék, akkor túl jó, és nem adom ki a titkot.  ;D
Aztán hogy szeded a cuccot?
PCT az napi 3szem. És a másik?
Milyen mennyiség, meddig tolod?
Ez így tényleg csak böfögés vazze. ;D

Az előírt adagolást követem. Az Arimatest Formula 1-ből 2*2kapsz a Formula 2-ből 2*1tabi. Még nem tudom meddig szedem, attól függ, hogy alakul a dolog...ha nem tetszik, akkor lecserélem másra, mondjuk egy T-bombII + Cryotest kombóra.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. November 16. - 21:55:57
Izomsűrűséget hogyan lehet javítani? vannak rá kiegek vagy edzésmódszer? ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. November 16. - 22:01:11
 ;D nincs kieg
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. November 16. - 22:05:08
;D nincs kieg
;D ;D azt én sem gondoltam komolyan csak mondom hátha :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. November 19. - 19:50:08
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. November 19. - 19:51:30

 :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. November 19. - 19:53:24
 >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2010. November 19. - 19:56:40

Szép. Lájkolom :D :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milito - 2010. November 19. - 20:05:50

Kemény!!! /:-) :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. November 19. - 21:15:19
Keméééény :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. November 20. - 08:24:15
 :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. November 20. - 08:30:56
Köszönöm Urak!  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: tömegElek - 2010. November 20. - 08:54:39
az igen!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: L - 2010. November 20. - 10:58:32

Durva vagy! Le a kalappal! /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. November 20. - 12:53:29

Az igazi Csillámpónik mindig csurig vannak!  ;D

 ;D

Bazmeg!!! Ez tényleg kemény!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. November 20. - 13:03:15
Oszt Isten lássa lelkem még egy napót se ropogtattam el az utóbbi pár hétben....
Nagy reményekkel nézek a jövőbe ha kicsit szemezgetek majd lehet még a végén megerősödök.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: tömegElek - 2010. November 20. - 19:13:38
Oszt Isten lássa lelkem még egy napót se ropogtattam el az utóbbi pár hétben....
Nagy reményekkel nézek a jövőbe ha kicsit szemezgetek majd lehet még a végén megerősödök.  ;D

gondolom tele vagy, mint a 7es busz... :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. November 20. - 19:14:17
Oszt Isten lássa lelkem még egy napót se ropogtattam el az utóbbi pár hétben....
Nagy reményekkel nézek a jövőbe ha kicsit szemezgetek majd lehet még a végén megerősödök.  ;D

gondolom tele vagy, mint a 7es busz... :)

Azt nem hiszem, AtomAnti nem olyan  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. November 20. - 19:14:48
Hééé Atom miért a bemelegítésről raksz videót, akkora súlyról kell amikor legalább egy kicsit erőlködsz :P
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. November 20. - 19:15:17
Jól nyomod AtomAnti  :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. November 21. - 08:22:53
Oszt Isten lássa lelkem még egy napót se ropogtattam el az utóbbi pár hétben....
Nagy reményekkel nézek a jövőbe ha kicsit szemezgetek majd lehet még a végén megerősödök.  ;D

gondolom tele vagy, mint a 7es busz... :)

Na most mé kell a kicsit bántani?

Kivételesen ahogy mondtam most éppen nem megy semmi.
Volt már, hogy szemezgettem ezt azt meg áramoltattam a tesztót.
De azt sem ordas módon.
Ha tele leszek akkor majd talán értelmes súlyt  tudok majd  megmozgatni.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. November 21. - 08:24:45
Hééé Atom miért a bemelegítésről raksz videót, akkora súlyról kell amikor legalább egy kicsit erőlködsz :P

Egyet terveztem belőle húzni mivel ez volt az eddigi csúcsom.
Így sikerült.  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. November 21. - 08:25:42
Oszt Isten lássa lelkem még egy napót se ropogtattam el az utóbbi pár hétben....
Nagy reményekkel nézek a jövőbe ha kicsit szemezgetek majd lehet még a végén megerősödök.  ;D

gondolom tele vagy, mint a 7es busz... :)

Azt nem hiszem, AtomAnti nem olyan  ;)

Nem bizony.
Szertelenül élek.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. November 21. - 08:26:14
Jól nyomod AtomAnti  :-)!

Köszönöm Producer Úr.  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: tömegElek - 2010. November 21. - 10:07:46
AtomAnti! Mi lett a klónoddal???
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milito - 2010. November 21. - 12:16:42
Nem tudom jó helyen kérdezem e, de ha nem úgyis mondjátok. Kúra után tényleg van értelme a "kúra utáni kiegészítő"-nek nevezett termékeknek. Gondolok itt PCT-re stb. Plusz ott még olvastam pár kiegről: Lean FX, Halodrol T-Bomb stb. Próbálta már ezeket vki? Ténleg jók? Mert én a termékleírásoknak /már-már piedesztára emeléseknek, isteni elixírként említéseknek/ nem nagyon hiszek, inkább a tapasztalatoknak, de a környezetemben senki nem használta még ezeket. Ha valaki használta már leírhatná hogy tényleg jók-e. ?:-/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. November 21. - 12:48:52
AtomAnti! Mi lett a klónoddal???

Rágyött, hogy én vagyok a Ván end Ónli  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. November 21. - 12:58:57
AtomAnti! Mi lett a klónoddal???

Rágyött, hogy én vagyok a Ván end Ónli  :D

Jah, meg valami idióta cég termékét akarta beírni...aztán úgy döntöttem megy a levesbe.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. November 21. - 13:06:04
AtomAnti! Mi lett a klónoddal???

Rágyött, hogy én vagyok a Ván end Ónli  :D

Jah, meg valami idióta cég termékét akarta beírni...aztán úgy döntöttem megy a levesbe.

Tudom, hogy itt van még  ;D

(http://m.blog.hu/su/subba/image/0001010/jack_nicholson_shining.gif)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. November 21. - 13:09:24
Én nem figyelgetem ezeket, ezért vagy te!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Prod - 2010. November 21. - 13:09:52
Én nem figyelgetem ezeket, ezért vagy te!  ;D

Nem én a Takarító  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. November 21. - 13:23:01
Én nem figyelgetem ezeket, ezért vagy te!  ;D

Nem én a Takarító  ;D

Hát jó, én nem akartam kiteregetni a lapokat...  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: tömegElek - 2010. November 21. - 13:34:15
akkor a vendég tagok azok, akik nem bírtak magukkal  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2010. November 22. - 22:12:30
tegnap meg ma nagyon jó volt a kajálás, hátedzésnél is remekeltem, de nem éreztem a hátam ezért visszavettem a súlyokat. itt se éreztem semmit.
máskor zsibbad a hátam annyira leedzem.
mi lehet a probléma?  :--:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2010. November 22. - 22:18:17
tegnap meg ma nagyon jó volt a kajálás, hátedzésnél is remekeltem, de nem éreztem a hátam ezért visszavettem a súlyokat. itt se éreztem semmit.
máskor zsibbad a hátam annyira leedzem.
mi lehet a probléma?  :--:

dekoncentráltság
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2010. November 23. - 14:31:32
tegnap meg ma nagyon jó volt a kajálás, hátedzésnél is remekeltem, de nem éreztem a hátam ezért visszavettem a súlyokat. itt se éreztem semmit.
máskor zsibbad a hátam annyira leedzem.
mi lehet a probléma?  :--:

dekoncentráltság
mai naap nyújtóztam egy nagyot, és égett a hátam az izomláztól. megnyugoodtam, de akkor sem értem  :D :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2010. November 25. - 21:02:25
Diéta végeztével (aminek az utolsó 3 hétben már csak 2 kardió ment +heti 1 kispályás foci) volt 2 hét pihim az elmúlt hónapban.Jól is esett. Ennek már lassan 1 hónapja.
A kajámat azóta fokozatosan teleraktam ch-val (kb 3g/tskg)Tavaly ennyivel már kezdtem gyarapodni (lóf... zsírosodtam mint állat),pláne a derekam,de most semmi változás. 70 perces intenzív edzés heti 4x megvan. Pörgősen megcsinálom,nem lustálkodom el. A kajámra is figyelek,mégsem indult el a súlyom.
Inkább a reggeli és az edzés utáni kajával vigyek be még plusz ch-t? Vagy úgy összességében elosztva?
 ????...

u.i.:az utolsó kieg diétában, pajzsmirigy aktivizáló volt ,ezt először használtam,lehet ez bolygatta meg egy kicsit a dolgokat?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. November 25. - 22:08:29

Írta: Boresz - 2010. November 25. - 22:27:41

ennél kicsit bővebben?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. November 28. - 10:58:30

Engem is érdekelne.
Akár priviben is, ha esetleg NYUSZI VAGY ÉS NEM AKAROD NYILVÁNOSAN MEGOSZTANI!  ;D ;D ;D ;D ;D ;D.
Csak poén volt  ;-oo-;.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2010. November 29. - 20:02:08
Valaki megtudja mondani, hogy mi a különbség a "döntött törzsű evezés" és a "padon evezés között" ? köszi
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. November 29. - 20:11:40
Valaki megtudja mondani, hogy mi a különbség a "döntött törzsű evezés" és a "padon evezés között" ? köszi

ha padon nyomod akkor alá vagy támasztva, és nem terheli a derekadat. Derékfájósoknak előny pl.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: mack - 2010. November 29. - 20:32:46
Valaki megtudja mondani, hogy mi a különbség a "döntött törzsű evezés" és a "padon evezés között" ? köszi

ha padon nyomod akkor alá vagy támasztva, és nem terheli a derekadat. Derékfájósoknak előny pl.

jobban szeretek evezni döntve, de én pont aza derélkfájós típus vagyok (és ez nem a koromból adódik  &5* ) viszont a terembe van egy gép ami megtámasztja a mellem és azon nagyon koncentrálva tudom csinálni. Ez persze nem olyan nagy súlyokat jelent mint a sima padon. Nameg nekem nem nagyon hat a glukosamin.....de az más topik
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pretorian - 2010. November 29. - 23:08:12
Valaki megtudja mondani, hogy mi a különbség a "döntött törzsű evezés" és a "padon evezés között" ? köszi

Igazság szerint ilyenkor jobban tudod csak hátból húzni a gyakorlatot és nem emelkedsz meg derékból. Énis most a derékproblémáim miatt azon csinálom és megvallom őszintén igaz, hogy jóval kisebb súllyal, de sokkal jobban kinyírja a hátamat, mint azelőtt döntött törzzsel mikor már mindenből húztam.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. December 04. - 15:21:17
Na szóval... ;D

Mostanában felhoztam pár embernek,h mi lenne ha vezetne naplót. Ezt azért tettem mert mindröl tudom, illetve mondták,h szeretnék kicsit összekapni magukat, ki így ki úgy, de mindenképen van valami megvalósításra váró célja. Nekem is van, és mivel közeleg a jövő év, ez pont jó alkalom lenne erre.

Szerintem mindenki érzékeli,h ez a fórum szépen lassan, faszt! kibaszott gyorsan süllyed lefelé! Semmi értékelhető dolog nem kerül bele, 2-3 naplón kívül amit a még elszántak vezetnek.  Szerintem nagyon jót tenne a közösségnek,h ha pár ember aki hajlandó komolyabban belemerülni az edzésekbe, leírná ide mindenkinek a fejlődését. Biztos mindenkinek van valami célja jövő évre. Én nagyon szívesen olvasom PWZ, George és Dumbass naplóját, és tudom,h ha páran még nyitnának azt is biztos szívesen olvasnák mások. szerintem kicsit felélesztené ezt a fórumot, felkavarná a vizet, végre lenne értelme feljönnöm 2 napló meg a humor topicon kívül is.

Eddig konkrtétan Jordannak, Manginak és Balunak hoztam fel. De szívesen olvasnám Szabi, Gabe, Cressler és mások naplóját is. Most nem fogok mindenkit felsorolni csak pár embert mondtam. Véleményem szerint még 1mást is motiválhatnánk. Szerintem ez 1 jó 5let, kíváncsian várom hány embernek lenne hozzá kedve. Én biztos szívesen olvasnám a naplóitokat és követném nyomon a fejlődéseteket!!!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. December 04. - 15:23:38

Kihagytál te Lator.
Milyen szertestvér vagy?  :-)->
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. December 04. - 15:25:14
baszki AtomPóni ne haragudj, de nem a teljesség igényével soroltam fel a neveket, csak úgy kinyögtem pár nevet!!! :D:D:D

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. December 04. - 15:42:01
Jó ötlet, én a Maszat naplót is szívesen olvastam. Nem csak száraz edzésmenet leírás volt, hanem minden más.
Sokat számít, ha az ember leírja mit érez egy-egy cucctól, mi nem jó, mi ad valami pluszt, mi az ami hátráltatta az edzésben.
Én a tömény edzésnaplókat nem szeretem, amiben csak annyit látok, hogy ilyen izom, olyan gyakorlat, ennyi sorozat, meg ennyi ismétlés.
Akkor elolvasok egy edzéstervet, ugyanott vagyok.
Cresslert is torkon kellene rúgni, mer' annyival guggol, mint egy mammut, aztán baszik naplót írni.
Balutól is utoljára káBalu visszafejlődésénél olvastam, Jordan is egy pöcs, mer' abbahagyta.
Szabi meg egy irigy kuTa, mert nem osztotta meg velünk a diétáját a verseny előtt.
Igazából mindenkit utálok, úgyhogy rohadjatok meg. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. December 04. - 15:44:48
Na szóval... ;D

Mostanában felhoztam pár embernek,h mi lenne ha vezetne naplót. Ezt azért tettem mert mindröl tudom, illetve mondták,h szeretnék kicsit összekapni magukat, ki így ki úgy, de mindenképen van valami megvalósításra váró célja. Nekem is van, és mivel közeleg a jövő év, ez pont jó alkalom lenne erre.

Szerintem mindenki érzékeli,h ez a fórum szépen lassan, faszt! kibaszott gyorsan süllyed lefelé! Semmi értékelhető dolog nem kerül bele, 2-3 naplón kívül amit a még elszántak vezetnek.  Szerintem nagyon jót tenne a közösségnek,h ha pár ember aki hajlandó komolyabban belemerülni az edzésekbe, leírná ide mindenkinek a fejlődését. Biztos mindenkinek van valami célja jövő évre. Én nagyon szívesen olvasom PWZ, George és Dumbass naplóját, és tudom,h ha páran még nyitnának azt is biztos szívesen olvasnák mások. szerintem kicsit felélesztené ezt a fórumot, felkavarná a vizet, végre lenne értelme feljönnöm 2 napló meg a humor topicon kívül is.

Eddig konkrtétan Jordannak, Manginak és Balunak hoztam fel. De szívesen olvasnám Szabi, Gabe, Cressler és mások naplóját is. Most nem fogok mindenkit felsorolni csak pár embert mondtam. Véleményem szerint még 1mást is motiválhatnánk. Szerintem ez 1 jó 5let, kíváncsian várom hány embernek lenne hozzá kedve. Én biztos szívesen olvasnám a naplóitokat és követném nyomon a fejlődéseteket!!!!!

Kihagytál te Lator.
Milyen szertestvér vagy?  :-)->

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. December 04. - 15:59:10
Igen valóban van pár ember aki tud elszánt lenni, komolyan nyomja, fel is tud valamit mutatni, csak nem vezet naplót. Pedig szerintem mást is érdekelne, és annak aki vezeti is talán motiváló,h húúú bazmeg vezetem a naplóm, vezeti más is. Fejlődnek, nyomják, néha betesznek 1 képet, nekem is oda kell tennem magam. Én tuti így fogok hozzáálni. amikor vezette ma naplóm Én tényleg motivált voltam, és azért bennem volt,h vmit fel kellene mutatni. Aztán persze jött ez-az, nem történt sok dolog, de úgy árzem volt értelme.

Megmondom Őszintén,h a Te diétádat is nyomon követtem volna, tényleg érdekelt. Azt hiszem fel is hoztam,h nem lenne-e kedvced vezetni. Szabi felkészülését is figyeltem volna. Most tényleg nem sorolok fel mindenkit, mert akin látok fejlődést és az olvasottak alapján komolynak gondolom azt szívesen olvasom. Rendesen örömet éreztem amikor pwz lezárta a tömergelését sikerrel, és betett pár képet. Szóval jó dolog ez. Én pl tisztán fogom elkezdeni a január-februárt. Rólam mindenki azt hiszi,h koxmániás vagyok, pedig nem. Szeretek edzeni, és nem akarom,h eljussak 1 olyan szintre amikor már csak az tud motiválni ha picsánszúrom magam. Ezért január-februárban 1 kőkemény 6.5-7g ch-s tömegelést fogok kezdeni. szeretnék fejlődniu így is, mert szeretek edzeni. Tisztán is. Ha nyitna 5-6 ember naplót és komolyan nyomná, élmény lenen feljárn ia fórumra, és nem csak azért jönnék mert megszoktam.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. December 04. - 16:00:18
Én a Jordant szívesen olvasnám, de nem ír. Pedig jó kis húzóerő. Amúgy néha nekem is teleszalad a tököm itt sokmindennel, de saját magam miatt vezetem a naplót már több mint két éve. Kicsit sajnálnám végleg bezárni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. December 04. - 16:03:23
Én a Jordant szívesen olvasnám, de nem ír. Pedig jó kis húzóerő.

Épp ezt mondtam Neki,h mindenki hatással van Valakire, és sztem még George is odabaszna ha látna,h fejlődnek a többiek. Mindenképpen motiváló lenne sokaknak, ha lenne pár ember, aki 1 kis időre odateszi magát és felmutat vmi jót magához mérten.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. December 04. - 16:04:03
Én a Jordant szívesen olvasnám, de nem ír. Pedig jó kis húzóerő. Amúgy néha nekem is teleszalad a tököm itt sokmindennel, de saját magam miatt vezetem a naplót már több mint két éve. Kicsit sajnálnám végleg bezárni.

Ha masok is fognak vezetni, es te sem hagyod abba, akkor en benne leszek. De egyelore olyanokat akarok elerni, hogy fajdalom nelkul tudjak leszallni az agyrol, tudjam normalisan emelni a karom, vagy hogy ne csak 90 fokban hajoljon a terdem!  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. December 04. - 16:08:23
Brencsvarren, kellenek neked ezek a nagy súlyok. :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. December 04. - 16:10:46
Brencsvarren, kellenek neked ezek a nagy súlyok. :D

 ;D ;D ;D

Nem errol van szo  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. December 04. - 16:13:26
Brencsvarren, kellenek neked ezek a nagy súlyok. :D

 ;D ;D ;D

Nem errol van szo  :)
Akkor énkérekelnézést. :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. December 04. - 16:14:35
Brencsvarren, kellenek neked ezek a nagy súlyok. :D

 ;D ;D ;D

Nem errol van szo  :)
Elvertek vaze?  :o

Engem nem konnyu  ::)  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. December 04. - 17:04:10
Jó felvetés Maszat! (http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/Smileys/default/a040.gif)Én nem vagyok egy sűrűn hozzászóló típus, de mostanság az látom, hogy nem is nagyon van mihez. Én is észrevettem, hogy egyre több a hülyeség a hasznos infó helyett. Naplókat is ráhagyta mindenki, aki kicsit is példaértékűen edzett, kivéve George-ot. Mostanság semmi vélemény a kiegészítőkről, pedig nem hiszem, hogy senki nem próbált ki számára valami újat. Régen a szteroid topicból is érdekes dolgokat lehetett megtudni most már tök felesleges egyáltalán elolvasni. Én még naturál vagyok, de basszus élvezettel olvastam ezeket a dolgokat is mert ki tudja mit hoz a jövő és szerettem ezzel is képbe lenni. Onnan meg szerintem tökre hiányoznak a régi efit féle hozzászólások. Na de egy szó, mint száz remélem fellendül a fórum újra! 
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. December 04. - 18:50:53
   
 Örülök, hogy fevetődött az, hogy vigyünk több szakmaiságot a fórumba, mert igazán ráférne  :-!!!
Ami nem csak abban nyilvánul meg , hogy a kox topikok vannak tele minden "jóval"  ˝=/
Még az is lehet, hogy én is nyitok 1 topikot ha jobban összeszedtem magam
testben-lélekben :violinplay3:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. December 04. - 19:01:32
Helyes Suncity!  ;-oo-;
Még endrút is rávesszük, ha visszatér. :D
Na megyek is egyet karozni, bemotiváltatok.  8-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. December 04. - 19:13:27
Helyes Pítör :-)! Nekem lenne olyan genetikám mint neked, most nem itt tartanék :-/-(-:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2010. December 04. - 19:26:31
Helyes Pítör :-)! Nekem lenne olyan genetikám mint neked, most nem itt tartanék :-/-(-:

köszönöm az elismerő szavakat :-)nk
azért neked is van mit a levesbe aprítani @-o azokról a súlyokról meg ne is beszéljük 8-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. December 04. - 20:48:31
Nagyon jól beszéltek srácok,Tényleg kéne több szakmaiság mert elvan lapulva a fórum.Engem mondjuk George,Jordan napló nagyon motivál de szivessen olvasom pl.Dumbassét is.Maszat még a te naplód is jó volt,örömmel olvastam.Sajnos már én is csak megszókásbol járkálok fel,csak azért h fent legyek.De ez a naplós dolog nagyon jó ötlet,és akkor talán megint megközelitené a régi szinvonalát a fórum.  :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2010. December 04. - 20:53:50
Na akkor hajrá fórum gyúrós állaTTYai.
Nyíljanak azok a naplók.
 =/+'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2010. December 04. - 20:58:32
Erre mást nem tudok mondani mint hogy ÁMEN!

Tisztelettel maradok: dumbass ****:))))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. December 04. - 21:00:41
Na meg 1-2 kisebb termékteszt is lehetne.. Havonta, kéthavonta kaphatna valamelyik edzésnaplót vezető user 1-2 tápkieget... Természetesen csak azok tesztelhetnének, akik rendesen vezetik X ideje a naplójukat.

Bár ez nem a userektől függ :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2010. December 04. - 21:11:33
Ha már ötletelünk, akkor másik témájú fórumokon gyakoriak voltak a "Challange"-ek. Összeállt 2-3 user, kitűzött egy célt és lehetett követni hogy haladnak, és egymást motiválták. Ezt meg lehet csinálni pl. erőemlő módra, hogy 3 fogásnemből 3 ember x kg-t meg akar mozgatni. Mindenki hajtani fog hogy hozzátegyen. Ez csak egy példa volt, 1000 más módon meg lehet oldani, feltéve ha tényleg van olyan 2-3 ember aki bevállal egy ilyet.
Csak ötlet volt :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. December 05. - 11:08:51
Na meg 1-2 kisebb termékteszt is lehetne.. Havonta, kéthavonta kaphatna valamelyik edzésnaplót vezető user 1-2 tápkieget... Természetesen csak azok tesztelhetnének, akik rendesen vezetik X ideje a naplójukat.

Bár ez nem a userektől függ :D
Ebből lennének ám cirkuszok meg vetítések ;D Sajnos volt már erre példa.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. December 05. - 13:58:21
Tudom. Ezt a fórumot és a többit is évek óta olvasom. "Rendes" naplóvezetés alatt azt értem, amit pl Te csinálsz, mert van kép, van videó stb stb. Olyanoknak valóban semmi értelme, hogy 250-et nyomok, videó meg kép is van, csak rossz az adatkábel  ;D

Ki kellene találni egy koncepciót. Ismeretleneknek meg nem kellene terméket adni.

Pl: Kapna valaki egy négyhetes dózist egy NO fokozóból és akkor kellene képet csinálnia a teszt elején, végén, meg egyet kettőt edzések közben, hogy milyen a bedurranás. Tesztoszteron szint fokozónál pedig a kemény merevedésekről lehetne 1-2, hátha több hölgy tag lenne (meg akkor a Maszti sem csak megszokásból járna fel  ;D ;D ;D), amiből következne, hogy megnő a zsírégetők és a desszert proteinek kereslete :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2010. December 05. - 14:48:35
Na meg 1-2 kisebb termékteszt is lehetne.. Havonta, kéthavonta kaphatna valamelyik edzésnaplót vezető user 1-2 tápkieget... Természetesen csak azok tesztelhetnének, akik rendesen vezetik X ideje a naplójukat.

Bár ez nem a userektől függ :D
Ebből lennének ám cirkuszok meg vetítések ;D Sajnos volt már erre példa.
Vágatlan videók ezt tudnák bizonyítani, vagy lehetnének 3hónapos "veresenyek" majd egy meeting  :-):-)::
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2010. December 05. - 16:00:42
Már csak meg kell valósítani az ötleteket, és akkor talán újra a régi színvonal lesz :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. December 05. - 17:28:41
Talán nem árulok el nagy titkot azzal,h ennek a fórumnak már nincs olyan köteléke a bolthoz mint eddig(vagy vmi ilyesmi), szval ez a termékmintásdi nem biztos,h összejön.

Mindenesetre ha páran nyitnának naplót és nyomnák motiváltan, az jó lenne. Örülök,h ennyire pozitív a visszajelzés, megmondom őszintén nem számítottam rá, de ezek szerint mást is lehangol ez a színvonal. Amin igazábol ezzel a napló vezetésekkel tudnánk javítani.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2010. December 05. - 17:35:54
Talán nem árulok el nagy titkot azzal,h ennek a fórumnak már nincs olyan köteléke a bolthoz mint eddig(vagy vmi ilyesmi), szval ez a termékmintásdi nem biztos,h összejön.

Mindenesetre ha páran nyitnának naplót és nyomnák motiváltan, az jó lenne. Örülök,h ennyire pozitív a visszajelzés, megmondom őszintén nem számítottam rá, de ezek szerint más is lehangol ez a színvonal. Amin igazábol ezzel a napló vezetésekkel tudnánk javítani.
Akkor itt az idő h nyiss egyet, és a holnapi edzést már publikálhatnád is! :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. December 05. - 17:36:29

Neki mar van.......
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. December 05. - 17:37:40
Akkor itt az ideje, hogy Balu és Csikó Pisti sztrájkoljanak értünk! :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2010. December 05. - 17:40:35
Talán nem árulok el nagy titkot azzal,h ennek a fórumnak már nincs olyan köteléke a bolthoz mint eddig(vagy vmi ilyesmi), szval ez a termékmintásdi nem biztos,h összejön.

Mindenesetre ha páran nyitnának naplót és nyomnák motiváltan, az jó lenne. Örülök,h ennyire pozitív a visszajelzés, megmondom őszintén nem számítottam rá, de ezek szerint más is lehangol ez a színvonal. Amin igazábol ezzel a napló vezetésekkel tudnánk javítani.
Akkor itt az idő h nyiss egyet, és a holnapi edzést már publikálhatnád is! :D

Neki mar van.......
Akkor ha az megfelel, Folytassa :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2010. December 05. - 17:45:04
Én kb január 10.-e körül kezdem vezetni. Addig észhez térek szilveszter után, és anyagilag is be tudok ruházni pár kiegre. Ez a december most elég cinkes hónap lesz, sok ajándék meg a kiadás.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. December 05. - 17:55:17
Akkor itt az ideje, hogy Balu és Csikó Pisti sztrájkoljanak értünk! :D

Jól járnánk asszem.  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pretorian - 2010. December 05. - 18:20:45
Én is támogatom Maszat edzőnaplós ötletét! Igaz én nem szoktam hozzászólni a dolgokhoz, de minden nap figyelemmel követem és engem baromira motivál. Emellett még tanulni is tudok a dolgokból, amik elhangzanak.    :-){
Lehet jövőre én is belekezdek egybe, mert úgy érzem az én történetem megint kicsit eltérő a többiekétől...  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 05. - 18:22:44
Támogatom Maszat felvetését edzésnapló terén, én is szívesen olvasnék itt több embertől is, nagyon motiváló tud lenni  /:-)  O0
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. December 05. - 23:44:24
Írok kis helyzetjelentést én is. Most 21 éves vagyok, 100kg egy semmilyen formával. Magasság: még mindig növök  !+"% Most legutoljára 191-nek mértek :D Hát így nehéz egy normális formát összehozni, ez tény. Most újra rajta vagyok az ügyön. Hála istennek nekem 40 alá nem csoffadt be a karom :D Hosszú ideje nem edzek, kajálok rendesen. Februártól még többet fogok dolgozni, de megpróbálok minden héten 4-et edzeni és tisztábban kajálni. Sokkal jobb időbeosztásra lesz szükségem és a bulik számát redukálni kell jelentősen :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2010. December 06. - 21:52:41

Alkatilag egy sorstárs...  ;D Időbeosztás nálam is gáz lesz, December és Január hónapban vizsgák, plusz ott a meló is, örülök, ha a heti 2 edzés összejön majd.  :-\

Ígértem egy beszámolót a tömegelésemről. Csak röviden, 2 hónapig tartott, 90,7kg volt a kiindulás és 94,8kg lett a vége. Egész jól sikerült belőnöm a kaját, derékban szinte semmi nem jött fel, de szerintem ez köszönhető a rendszeres hasazásnak is. A kajám 5 fő étkezésből állt + egy edzés utáni turmixból. A kiegészítők amiket használtam: izolátum (Iso100, Intrapro), kreatin (Cellmass, SizeOn), edzés előtt NO fokozó (Superpump), Halodrol. Heti 4x edzettem, bicepszen kívül minden testrészt egyszer edzettem és, amire kiemeltem figyeltem, hogy "nagy" súlyokkal dolgoztam kisebb ismétlés számmal. Nagyjából ennyi, Január végén folytatni szeretném, hasonló kiegészítőkkel. Még annyi, hogy a számomra új kiegészítőkről írok majd véleményt a terméktesztes topicban.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: nes - 2010. December 08. - 11:38:51
Halihó!

Egy kis versenybeszámoló...rakom ide :)

Hétvégén volt egy kis amatőr fekvenyomó verseny a kecskeméti trendfitness-ben. Kicsit eltaktikáztam magam, ami a súlycsoportokat illeti... -80, -90, -100, +100-as kategóriák voltak. Az eddigi tapasztalatok szerint amit ezen a versenyen is szoktak produkálni, hiába amatőr, egy 150kg- körüli teljesítménnyel se a 100, se a +100-ban nem érhettem fel volna a dobogóra. Pár ismerősre számítottam, akikkel megmérethetem magam a +100-ban ezért ezt a kategóriát választottam. Tervem a versenyre: 140, 147,5 és 152,5 lett volna. Kb 150 környékére lőttem be a teljesítményem.
Kezdő fogásom tehát 140: (jelzem még egyszer, hogy amatőr verseny, nem kellett teljesen szabályos nyomás így nem is állítottam meg lent a súlyt)

http://www.youtube.com/watch?v=0oDTF-f_Ut8

Könnyű volt nagyon, u.h. újratervezés:

2. fogás: 150
http://www.youtube.com/watch?v=B1I_Yfhc2Uo&feature=related

3. fogás: 155
http://www.youtube.com/watch?v=yz3ARy4bwDs&feature=related

+100-as csoportot Bartalos Tamás nyerte 200kg-mal és még a 4. helyezett is 185-öt nyomott. Én a 7 indulóból 5. lettem.
Ha -100-ra kalibrálom magam, akkor nyerem a kategóriát, de legrosszabb esetben is 2. vagyok.
Az abszolút bajnok Hachbold Zoltán lett 83 kg-osan (most csak) 195-el.

104-el mérlegeltem, a második legkönnyebb én voltam, a legfiatalabb én voltam a kategóriámban (24), tervemet túlteljesítettem szóval elégedett vagyok magammal :)
Nagy élmény volt azért is versenyezni, mert a segítők Kokovai Andor, Szalma Attila és Varga Attila volt.

Következőre jöhet beszámoló?

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 08. - 12:26:29
Jó hangulatú verseny volt, gratulálok itt is a teljesítményedhez. Iszonyatosan be vagy vastagodva, jól összeszedted magad!  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. December 08. - 12:35:57
Gratula nes !!  ;)

Csak egy tipp: Amikor hídalsz a lábadat jobban magad alá húzzd , és akkor az egész tested biztosabb lesz.

Nem volt Start,Press,Vissza vezényszó? Vagy csak én nem hallottam?

Kár hogy nem tudtam...mentem volna rá én is  >:D

 :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 08. - 12:41:35
Gratula nes !!  ;)

Csak egy tipp: Amikor hídalsz a lábadat jobban magad alá húzzd , és akkor az egész tested biztosabb lesz.

Nem volt Start,Press,Vissza vezényszó? Vagy csak én nem hallottam?

Kár hogy nem tudtam...mentem volna rá én is  >:D

 :-)!

Kiirtam facera pedig  ***
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. December 08. - 12:42:15
Gratula nes !!  ;)

Csak egy tipp: Amikor hídalsz a lábadat jobban magad alá húzzd , és akkor az egész tested biztosabb lesz.

Nem volt Start,Press,Vissza vezényszó? Vagy csak én nem hallottam?

Kár hogy nem tudtam...mentem volna rá én is  >:D

 :-)!

Kiirtam facera pedig  ***

Sajna nem láttam...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 08. - 12:43:35
Gratula nes !!  ;)

Csak egy tipp: Amikor hídalsz a lábadat jobban magad alá húzzd , és akkor az egész tested biztosabb lesz.

Nem volt Start,Press,Vissza vezényszó? Vagy csak én nem hallottam?

Kár hogy nem tudtam...mentem volna rá én is  >:D

 :-)!

Kiirtam facera pedig  ***

Sajna nem láttam...

Nem volt vezényszó, sima mezei szabadidős verseny volt, mindenki úgy nyomott ahogy tudott/bírt  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. December 08. - 12:46:21
Sok versenyző volt ?
Nem hogy Te is indultál volna !  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 08. - 12:57:10
Sok versenyző volt ?
Nem hogy Te is indultál volna !  ;)

Gyenge vagyok én nagyon :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: nes - 2010. December 08. - 13:19:45
Gratula nes !!  ;)

Csak egy tipp: Amikor hídalsz a lábadat jobban magad alá húzzd , és akkor az egész tested biztosabb lesz.

Nem volt Start,Press,Vissza vezényszó? Vagy csak én nem hallottam?

Kár hogy nem tudtam...mentem volna rá én is  >:D

 :-)!

Köszi szépen! Folyamatosan haladok felfele .. tavasszal két verseny volt, amint indultam. Ez az év ilyen próba év volt, jövőre már jobban bele szeretnék szólni a középmezőnybe :D Illetve lent tartva akarok 160-at nyomni. Egy két profi Ob-ra is elnéznék persze csak raw-ban. Hogy 100ban vagy 110ben az még kérdéses. Egyelőre meg reálisan is nézve a tervezett súlyok megnyomása a cél, és nem a helyezés. Czégény Csaba, esetleg ha Csepregi nyom mellény nélkül is sok mindent nem kezdhetek 110-ben, viszont szívesen "versenyeznék" ellenük :). Persze a 100-as kategória sem gyenge... és az összes többi se :)

Kössz a tippet is. A befekvésen szeretnék majd változtatni, nem akarom ennyire látványosra :D A derekamnak szoknia kell még a homorítást....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. December 08. - 13:30:27

Igen ,a derekadnak erősödni kell. Régebben nekem mindig megfájdult a nagy hídalásoktól. De most már szerencsére nem  :)
Hiperhajlítás sokat segíthet , és minden edzésen gyakorolni a hídalást.

További kőkemény súlyokat !
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. December 08. - 17:52:42
Úgynézki megtudom oldani a rendszeres edzéseimet (heti 4 ). a kajámból is próbálom száműzni a nem odaillő dolgokat . A fehérje minimum 2.5 g/tskg megvan. A zsírbevitellel vannak problémáim. A legideálisabb az lenne, ha különböző magvakből oldanám meg a nagyrészét, de már 3-4 dió elfogyasztására is a bőröm elég szarul  reagál  :-\  Vmi ötlet  ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: G - 2010. December 08. - 19:38:32
Úgynézki megtudom oldani a rendszeres edzéseimet (heti 4 ). a kajámból is próbálom száműzni a nem odaillő dolgokat . A fehérje minimum 2.5 g/tskg megvan. A zsírbevitellel vannak problémáim. A legideálisabb az lenne, ha különböző magvakből oldanám meg a nagyrészét, de már 3-4 dió elfogyasztására is a bőröm elég szarul  reagál  :-\  Vmi ötlet  ????...

Olívaolaj , szőlőmag-mogyoró-lenamagolaj
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. December 08. - 21:13:47
Halihó!

Egy kis versenybeszámoló...rakom ide :)

Hétvégén volt egy kis amatőr fekvenyomó verseny a kecskeméti trendfitness-ben. Kicsit eltaktikáztam magam, ami a súlycsoportokat illeti... -80, -90, -100, +100-as kategóriák voltak. Az eddigi tapasztalatok szerint amit ezen a versenyen is szoktak produkálni, hiába amatőr, egy 150kg- körüli teljesítménnyel se a 100, se a +100-ban nem érhettem fel volna a dobogóra. Pár ismerősre számítottam, akikkel megmérethetem magam a +100-ban ezért ezt a kategóriát választottam. Tervem a versenyre: 140, 147,5 és 152,5 lett volna. Kb 150 környékére lőttem be a teljesítményem.
Kezdő fogásom tehát 140: (jelzem még egyszer, hogy amatőr verseny, nem kellett teljesen szabályos nyomás így nem is állítottam meg lent a súlyt)

http://www.youtube.com/watch?v=0oDTF-f_Ut8

Könnyű volt nagyon, u.h. újratervezés:

2. fogás: 150
http://www.youtube.com/watch?v=B1I_Yfhc2Uo&feature=related

3. fogás: 155
http://www.youtube.com/watch?v=yz3ARy4bwDs&feature=related

+100-as csoportot Bartalos Tamás nyerte 200kg-mal és még a 4. helyezett is 185-öt nyomott. Én a 7 indulóból 5. lettem.
Ha -100-ra kalibrálom magam, akkor nyerem a kategóriát, de legrosszabb esetben is 2. vagyok.
Az abszolút bajnok Hachbold Zoltán lett 83 kg-osan (most csak) 195-el.

104-el mérlegeltem, a második legkönnyebb én voltam, a legfiatalabb én voltam a kategóriámban (24), tervemet túlteljesítettem szóval elégedett vagyok magammal :)
Nagy élmény volt azért is versenyezni, mert a segítők Kokovai Andor, Szalma Attila és Varga Attila volt.

Következőre jöhet beszámoló?

Jöhetnek az ilyen beszámolók persze :-)! A kezdősúlyt legközelebb szerinem egy tizessel fejlebb rakhatod, az nagyon laza volt, de a többi is könnyűnek tűnt. A megfelelő befekvés az nekem is még mindig "tanuló" fázisban van, ezért ha sikerül jól eltalálni, akkor nagyon könnyű a nyomás, ha nem, akkor szar az egész. De a tiéd már majdnem jó :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: nes - 2010. December 08. - 21:27:19

[/quote]
Jöhetnek az ilyen beszámolók persze :-)! A kezdősúlyt legközelebb szerinem egy tizessel fejlebb rakhatod, az nagyon laza volt, de a többi is könnyűnek tűnt. A megfelelő befekvés az nekem is még mindig "tanuló" fázisban van, ezért ha sikerül jól eltalálni, akkor nagyon könnyű a nyomás, ha nem, akkor szar az egész. De a tiéd már majdnem jó :-)!
[/quote]

megfáztam kicsit a múlthéten, kis hőemelkedés volt csütörtökön és pénteken, nem tudtam mire számíthatok majd versenyen. Ez a pad meg szokatlanul alacsony volt... Sok a 155-ben már nem maradt, kb 2,5 nagyon esetleg 5kg.

Következő verseny itt február 27!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. December 13. - 14:40:25
Szia nes !

Február 27. ? Ez mennyire biztos?
Sztem az lesz az első állomásom jövőre !  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 13. - 16:00:08
Szia nes !

Február 27. ? Ez mennyire biztos?
Sztem az lesz az első állomásom jövőre !  ;)

Tuti! Ha csúszás lesz, tudni fogunk róla, lehet én is nevezek, mindegy hanyadik leszek  @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. December 13. - 16:06:50
Szia nes !

Február 27. ? Ez mennyire biztos?
Sztem az lesz az első állomásom jövőre !  ;)

Tuti! Ha csúszás lesz, tudni fogunk róla, lehet én is nevezek, mindegy hanyadik leszek  @-o

Remélem is hogy jösz !!! :-!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 13. - 16:31:46
Szia nes !

Február 27. ? Ez mennyire biztos?
Sztem az lesz az első állomásom jövőre !  ;)

Tuti! Ha csúszás lesz, tudni fogunk róla, lehet én is nevezek, mindegy hanyadik leszek  @-o

Remélem is hogy jösz !!! :-!

Mindenképp ott leszek, ha más nem nézőként  8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: nes - 2010. December 13. - 17:10:18
Szia nes !

Február 27. ? Ez mennyire biztos?
Sztem az lesz az első állomásom jövőre !  ;)

Tuti! Ha csúszás lesz, tudni fogunk róla, lehet én is nevezek, mindegy hanyadik leszek  @-o

Remélem is hogy jösz !!! :-!

Mindenképp ott leszek, ha más nem nézőként  8)

Tuti! Ott reklámozták már... Úgy tudom két versenyük van egy évben, ez a tavaszi az első és a mikulás kupa a 2.

Jajj vazzeg, akkor 100 fölött kell maradnom :D Azért Veled nem akarok összecsapni! :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 13. - 17:45:09
Szia nes !

Február 27. ? Ez mennyire biztos?
Sztem az lesz az első állomásom jövőre !  ;)

Tuti! Ha csúszás lesz, tudni fogunk róla, lehet én is nevezek, mindegy hanyadik leszek  @-o

Remélem is hogy jösz !!! :-!

Mindenképp ott leszek, ha más nem nézőként  8)

Tuti! Ott reklámozták már... Úgy tudom két versenyük van egy évben, ez a tavaszi az első és a mikulás kupa a 2.

Jajj vazzeg, akkor 100 fölött kell maradnom :D Azért Veled nem akarok összecsapni! :)

Lenyomsz erőben, tuti  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. December 13. - 19:31:13
Lehet én is benevezek majd, csak poén szinten.  :) :) Még meglátjuk :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 13. - 19:34:02
Lehet én is benevezek majd, csak poén szinten.  :) :) Még meglátjuk :)

Ha én nevezek, te is Lacika  ****)  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 16. - 13:10:10
Sziasztok  #:-)

Ma mell edzésen megnéztük, milyen az erőszintem, hááát, jobb mint vártam, de még mindig nem olyan mint lennie kellene. Vállaim még mindig fájnak, szóval erőteljesen visszafogja sajna az edzés intenzitását, de hátha egy kis "kenéssel" majd jobb lesz. 140 nagyon könnyű volt, azért toltam bele 3-at, ment volna több is, de nem akartam magam kinyomni. Aztán 150-et néztünk, nagyon lazán megvolt, így 155 lett a vége, a segítő szerint csont nélkül fasza volt, én azért majdnem beszartam, a vállaim úgy fájtak.. Ezzel majd kezdenem kell valamit, de lövésem sincs mit, nicoflex volt rajta  ::)

Leengedésnél úgy érzem a bicepszem nem bírja a terhelést, erre esetleg valaki valami ötletet?  ;-oo-;

UI: üres vagyok már régen, ez naturálban megy most  @:-) (93kg vagyok ;D  8) )
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. December 16. - 13:50:45

Leengedésnél úgy érzem a bicepszem nem bírja a terhelést, erre esetleg valaki valami ötletet?  ;-oo-;

Használd az Erőt ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 16. - 14:04:59

Leengedésnél úgy érzem a bicepszem nem bírja a terhelést, erre esetleg valaki valami ötletet?  ;-oo-;

Használd az Erőt ;D

Hogy én erre nem gondoltam  !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. December 16. - 14:18:24
Nem fogod nagyon szűken a rudat ?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 16. - 14:53:52
Nem fogod nagyon szűken a rudat ?

De, lehet, de nem tudom szélesebben, mert ott a villa már, a mi fasza padunknál  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. December 16. - 19:55:47
Áhh engem is basz hogy igy kell fogni a rudat. Igaz nekem még jó, de alig tudom visszatenni mert fél centire csattan a kezemtől a rúd, vagy még annyira sem.  :----
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. December 16. - 19:57:30
Biztos van ott valami jo szakember, csinaltassatok egyet haznal, az olyan lesz, amilyet ti akartok  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. December 16. - 20:53:13
Vagy legalább csúcsnyomásnál menjetek egy jobban felszerelt terembe.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. December 16. - 21:10:33
Fater melózott régebben lakatos ként, szóval játékból összedobna egy hibátlan padot, csak hát ezt a padot is nem olyan régen vette a terem. Tehát tuti nem fognak újat csináltatni. Meg hát azért a célnak megfelel viszonylag.  :) Hát ahol rendes pad van, az innen egy lightos 25-30 km, meg ezer a napi jegy. Nálunk meg a havi 2400 :DD Meg a szomszéd utcába van mind kettőnknek.  ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. December 16. - 21:22:08

Tehát tuti nem fognak újat csináltatni.

Ezt nem is a teremtulajnak mondtam, nem o szenved vele, de ha a celnak megfelel a kezodacsipos  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2010. December 16. - 21:44:29
Ezt ne emlegesd Jordan! Tegnap a mutatoujjam odanyomtam az allvany vekony szelehez kezemben a sullyal mikor tettem volna vissza.  Łł=  A fel kormom lila, tegnap egesz este hasogatott, mara mar jobb a helyzet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. December 16. - 22:01:35
Ezt ne emlegesd Jordan! Tegnap a mutatoujjam odanyomtam az allvany vekony szelehez kezemben a sullyal mikor tettem volna vissza.  Łł=  A fel kormom lila, tegnap egesz este hasogatott, mara mar jobb a helyzet.

Ne izgulj! En is hagytam mar ott a tenyerembol  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 17. - 08:36:51
Áhh engem is basz hogy igy kell fogni a rudat. Igaz nekem még jó, de alig tudom visszatenni mert fél centire csattan a kezemtől a rúd, vagy még annyira sem.  :----

Időnként beállítjuk a régi padunkat nyomni, azon lehetett szélesbe fogni a rudat, és megnézzük  8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 17. - 08:37:31
Vagy legalább csúcsnyomásnál menjetek egy jobban felszerelt terembe.

Szokni kellene a szélesebb fogást, azért is lenne jó egy normális nyomó pad  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2010. December 19. - 22:22:05
hy! az imént vettem az ebay-en 6 illetve 14euroért, bsn volumaize-t 1100g, de csak mert olcsó volt, azt se tudtam mit veszek, most h utána olvasgattam nagyon örülök h ennyi mátrix meg szirszar van benne, de majd meglátjuk mit ad, fehérjén, tömegnövelőn, kreatinon kivül még nem fogyasztottam semmilyen tápkieget. adagolásáról szeretnék kérdezni, már sok lehetőséget olvastam róla, h eddzés elött közvetlenül, eddzés közbe iszogatva, eddzés után, elosztva 1kanál eddzés elött 1 utána, van vkinek vmi tapasztalata h hogyan a legjobb? (keresőt, google-t már használtam, csak most meg túl sok az info) köszi jah és magyarba nem postáznak, ugyh nem rontom vele a site eladási rátáját...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2010. December 20. - 09:56:01

Nyalogasd edzésen némi glutaminnal, kreatinnal  :-oD.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 20. - 11:11:25
Bemegyek ma edzeni, kíváncsi leszek bírom-e, 3 napja beteg vagyok, láz, köhögés, takony  :-\ Ma már alakulok, jobban is érzem magam, meglátjuk majd. Rekordot nem fogok dönteni az tuti  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. December 20. - 11:30:55
Bemegyek ma edzeni, kíváncsi leszek bírom-e, 3 napja beteg vagyok, láz, köhögés, takony  :-\ Ma már alakulok, jobban is érzem magam, meglátjuk majd. Rekordot nem fogok dönteni az tuti  :-}
Én nem mennék. Használni tuti nem fog, max. ártani.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. December 20. - 11:40:17
Bemegyek ma edzeni, kíváncsi leszek bírom-e, 3 napja beteg vagyok, láz, köhögés, takony  :-\ Ma már alakulok, jobban is érzem magam, meglátjuk majd. Rekordot nem fogok dönteni az tuti  :-}

Tudom nehéz megállni , hogy ne menjél be edzeni.De ha lázas vagy, alap! hogy nem szabad edzeni.   :-\
Inkább adj egy kis időt még 1-2napot magadnak ,és akkor már 100%-os God vazzeg fog az edzőterembe belépni !!  ;D ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Bodyandrew - 2010. December 20. - 11:49:30
Ma volt ebben az évben a legrosszabb edzésem. Mell volt soron. A terembe ahova járok délelötönként nincs fűtés, így 4 fokba kellett végigtolnom. Az izmaim nem tudtak bemelegedni, így kb 10-15% vissza kellett vennem a használt súlyokból, és még kesztyűbe is hideg volt a rúd.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 20. - 12:33:57
Ma volt ebben az évben a legrosszabb edzésem. Mell volt soron. A terembe ahova járok délelötönként nincs fűtés, így 4 fokba kellett végigtolnom. Az izmaim nem tudtak bemelegedni, így kb 10-15% vissza kellett vennem a használt súlyokból, és még kesztyűbe is hideg volt a rúd.

Nálunk is ez van, ezért vagyok szerintem megfázva  :-}
Már nem vagyok lázas, csak takony van, meglátom az edzést, de AKAROK menni  @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2010. December 20. - 13:37:56
Ma volt ebben az évben a legrosszabb edzésem. Mell volt soron. A terembe ahova járok délelötönként nincs fűtés, így 4 fokba kellett végigtolnom. Az izmaim nem tudtak bemelegedni, így kb 10-15% vissza kellett vennem a használt súlyokból, és még kesztyűbe is hideg volt a rúd.

Nálunk is ez van, ezért vagyok szerintem megfázva  :-}
Már nem vagyok lázas, csak takony van, meglátom az edzést, de AKAROK menni  @-o

Nálunk télen-nyáron 10fok van....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 20. - 15:11:08
Ma volt ebben az évben a legrosszabb edzésem. Mell volt soron. A terembe ahova járok délelötönként nincs fűtés, így 4 fokba kellett végigtolnom. Az izmaim nem tudtak bemelegedni, így kb 10-15% vissza kellett vennem a használt súlyokból, és még kesztyűbe is hideg volt a rúd.

Nálunk is ez van, ezért vagyok szerintem megfázva  :-}
Már nem vagyok lázas, csak takony van, meglátom az edzést, de AKAROK menni  @-o

Nálunk télen-nyáron 10fok van....

Hűtőkamrában edzel?  !+"%
Leültem  --)  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Bodyandrew - 2010. December 20. - 15:26:21
Hagyd az edzést, én is lementem betegen, cserébe kellet a 4 nap helyett 1 hét a teljes gyógyuláshoz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2010. December 20. - 15:45:54
hy! az imént vettem az ebay-en 6 illetve 14euroért, bsn volumaize-t 1100g, de csak mert olcsó volt, azt se tudtam mit veszek, most h utána olvasgattam nagyon örülök h ennyi mátrix meg szirszar van benne, de majd meglátjuk mit ad, fehérjén, tömegnövelőn, kreatinon kivül még nem fogyasztottam semmilyen tápkieget. adagolásáról szeretnék kérdezni, már sok lehetőséget olvastam róla, h eddzés elött közvetlenül, eddzés közbe iszogatva, eddzés után, elosztva 1kanál eddzés elött 1 utána, van vkinek vmi tapasztalata h hogyan a legjobb? (keresőt, google-t már használtam, csak most meg túl sok az info) köszi jah és magyarba nem postáznak, ugyh nem rontom vele a site eladási rátáját...
Nyalogasd edzésen némi glutaminnal, kreatinnal  :-oD.

köszi szépen a választ  :-){ nem vmi biztató, a 2. dobozt lehet inkább eladom
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2010. December 20. - 15:57:04
Mi nem bíztató ezen???  !+"% Egy egyszerű edzés alatti italba kell elektrolit, 10g-15g bcaa, 10-15g glutamin, meg ch. Mivel glutamin nincs benne, ezért kell hozzáadni. Ha veszel ilyen jó áron Carnivor-t is, és nem lesz benne waxy maize szólj! Átveszem!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2010. December 20. - 16:11:17
Mi nem bíztató ezen???  !+"% Egy egyszerű edzés alatti italba kell elektrolit, 10g-15g bcaa, 10-15g glutamin, meg ch. Mivel glutamin nincs benne, ezért kell hozzáadni. Ha veszel ilyen jó áron Carnivor-t is, és nem lesz benne waxy maize szólj! Átveszem!

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2010. December 20. - 18:45:17
Mi nem bíztató ezen???  !+"% Egy egyszerű edzés alatti italba kell elektrolit, 10g-15g bcaa, 10-15g glutamin, meg ch. Mivel glutamin nincs benne, ezért kell hozzáadni. Ha veszel ilyen jó áron Carnivor-t is, és nem lesz benne waxy maize szólj! Átveszem!

 ::) eccerű ember vagyok...jó lesz nekem a kis steak-em rizsvel napi 5sző ;D az köll a parasztnak!!! nem szoktam ilyenekkel szarakodni, 2-3g fehérje/tskg csirke-pulyka-hal-fehérje meg 5-7g ch rizs-tészta-zab-szemét naponta oszt csá, inkább dobok még1 adag fehérjét ha sok a  pénzem. egyébiránt 2kg myofusiont-t 20ojroért sikerült leütni, superpump 250 800g, illetve itrapro 2kilós 1eurón áll jelenleg, 3nap múlva jár le, de csak azért találtam ennyit, mert mint a példa mutatja full hüje vok tápkieg téren és nem vágom mire kéne rákeresni ha esetleg megint vki hitetlenkedne nyugodtan megnézheti...amugy nem várok sokat ettől a volumaise-től, csak azt h miután megiszom morcos arcot vágjak megjelenjet egy piros felirat a szemem elött h APAAAA HÁBORÚZNI MEEEEEGY!!! és akkor megszólal ez a zene: http://www.youtube.com/watch?v=XpBpYCg-Q8s
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2010. December 20. - 19:19:03
Jaaaaaaaj  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. December 20. - 20:55:20
Nemtom láttátok e,féjszbukról van :o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. December 20. - 21:01:04
Nemtom láttátok e,féjszbukról van :o
:o ezki?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2010. December 20. - 21:06:56
az szép
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 20. - 21:07:41
Nemtom láttátok e,féjszbukról van :o

Aztakurva  :o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2010. December 20. - 21:09:49
Egy másik fórumon fenn volt már ez a kép, durva nagyon!  :o :o :o :o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 20. - 21:14:52
Bemegyek ma edzeni, kíváncsi leszek bírom-e, 3 napja beteg vagyok, láz, köhögés, takony  :-\ Ma már alakulok, jobban is érzem magam, meglátjuk majd. Rekordot nem fogok dönteni az tuti  :-}

Bementem, edzettem. Gyenge voltam, de jóvót, jól esett nagyon, és mintha jobban is lennék, szabályosan melegem van azóta, pedig napok óta ráz a hideg  ::)

Gaba: szűken fogom a rudat, tuti ez a baj, mert most kint fogtam ahogy tudtam, és sokkal jobb volt, a vállam kevésbé éreztem! Viszont szűknyomásnál megint nyilallt szóval itt lesz a gond!! Köszi!!  ;-oo-;  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2010. December 20. - 21:19:25
ilyet azért az ember jól megnézne ha élöben látná,asszem köpni nyelni nem tudnek.God szoktál ferdepaddal kezdeni??ruddal szabadsúly.Nekem mondjuk 1 idöben attol fájt a vállam nagyon.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 20. - 21:45:45
ilyet azért az ember jól megnézne ha élöben látná,asszem köpni nyelni nem tudnek.God szoktál ferdepaddal kezdeni??ruddal szabadsúly.Nekem mondjuk 1 idöben attol fájt a vállam nagyon.

Nem nyomok ferdén egy ideje pont ezért  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 22. - 00:56:08
Ma meg lábaztam, ez is jóvót!  ;D Asszem lassan kellene nekem is nyitni edzésnaplót  :-} Mondjuk itt a sok nagy közt, nemtom érdemes-e  :D :D :D  >:D  8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. December 26. - 18:21:30
az Alaszkai tőkehalfilé finom? meg állagra milyen? mert ilyen pangasius állagu valamit többet látni nem akarok.. nincsenek vele kapcsolatban jó élmények! ;D

Mellesleg az ilyen mélyfagyasztott halrudak is tőkehalfiléből vannak nem? ha jól tudom!

Válaszokat előre is köszi!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2010. December 26. - 18:36:30
az Alaszkai tőkehalfilé finom? meg állagra milyen? mert ilyen pangasius állagu valamit többet látni nem akarok.. nincsenek vele kapcsolatban jó élmények! ;D

Mellesleg az ilyen mélyfagyasztott halrudak is tőkehalfiléből vannak nem? ha jól tudom!

Válaszokat előre is köszi!
olyan mint az iglo halrudacska nagyban  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 28. - 10:29:37
Sziasztok

Volt már valakinek olyan, hogy a könyökhajlata fájt belülről, de csak ha ráfeszít a bicepszre? Húzódásra gyanakodok, nagyon fura érzés, a jobb kezemben van ez, a mutató ujjam zsibbad is, szerintem valami ideg lehet becsípődve, de alapból nem fáj  ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. December 28. - 14:33:36
Sziasztok

Volt már valakinek olyan, hogy a könyökhajlata fájt belülről, de csak ha ráfeszít a bicepszre? Húzódásra gyanakodok, nagyon fura érzés, a jobb kezemben van ez, a mutató ujjam zsibbad is, szerintem valami ideg lehet becsípődve, de alapból nem fáj  ????...
Valami hasonló volt velem nyáron mikor meghúzódtam. Csak nekem lent is meg fent is fájt, de csak ha behajlítottam.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 28. - 15:23:32
Sziasztok

Volt már valakinek olyan, hogy a könyökhajlata fájt belülről, de csak ha ráfeszít a bicepszre? Húzódásra gyanakodok, nagyon fura érzés, a jobb kezemben van ez, a mutató ujjam zsibbad is, szerintem valami ideg lehet becsípődve, de alapból nem fáj  ????...
Valami hasonló volt velem nyáron mikor meghúzódtam. Csak nekem lent is meg fent is fájt, de csak ha behajlítottam.

Az lesz az  ::) Jólvan, akkor pihentetem  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2010. December 29. - 09:42:33
Sziasztok

Volt már valakinek olyan, hogy a könyökhajlata fájt belülről, de csak ha ráfeszít a bicepszre? Húzódásra gyanakodok, nagyon fura érzés, a jobb kezemben van ez, a mutató ujjam zsibbad is, szerintem valami ideg lehet becsípődve, de alapból nem fáj  ????...
Valami hasonló volt velem nyáron mikor meghúzódtam. Csak nekem lent is meg fent is fájt, de csak ha behajlítottam.

Az lesz az  ::) Jólvan, akkor pihentetem  ;D

Nekem is volt ilyen, csak belülről fájt, éreztem úgy másfél hétig, én különösebben nem pihentettem, így is elmúlt magától. Akkortájt próbáltam terhelést növelni, úgy gondoltam, csak nehezebben alkalmazkodik, nem foglalkoztam vele, mert csak bicepszedzésnél éreztem, akkor is csak amíg be nem durrant rendesen. Szerintem nincs nagy baj, ha pihenteted szerintem elmúlik pár nap alatt...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 29. - 12:53:34

Ez nem az a tipikus ínhüvelygyulladás, azért nem írnék be ide  ;) Zsibbad a mutatóujjam folyamatosan, valami nyomódik biztos.. Na majd meglátjuk, most januárig úgy sincs edzés  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2010. December 29. - 13:39:12
Vágd le az ujjad :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2010. December 29. - 13:57:50
Vágd le az ujjad :D

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. December 29. - 15:00:48
0% edzésre való motiváció ellen tud valaki valami jó ellenszert?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2010. December 29. - 15:03:44
0% edzésre való motiváció ellen tud valaki valami jó ellenszert?
Nekem elég ha ránézek a hasamra  :-\  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2010. December 29. - 15:06:32
0% edzésre való motiváció ellen tud valaki valami jó ellenszert?

Egy kis Limp Bizkit hallgatása !  ;) Nekem is ez volt tegnap..és végül nagyon jót edzettem ! Nah, meg egy kis Branch Warren motivációs videó !  =/+'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2010. December 29. - 15:09:20
Valami edzésvideó lesz úgy érzem én is.
atleeta, az még inkább elveszi a kedvet, hogy ezzel meg már felesleges is lemenni. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2010. December 29. - 15:13:52
Valami edzésvideó lesz úgy érzem én is.
atleeta, az még inkább elveszi a kedvet, hogy ezzel meg már felesleges is lemenni. ;D
Gabe ne punciskodj! :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2010. December 29. - 19:56:42
Cressler köszi a választ! Egyébként ti hogyan szokták elkészíteni? ma próbáltam a tőkehal filét teflonban sütni de ugy ogaragadt meg odaégett... hogy szinte darabokban kellett megenni... :-\ arról nem is beszélve hogy filé .. és szálkás volt.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2011. Január 04. - 15:13:21
ha párolod nem ragad de szétesni szét fog  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Január 04. - 19:57:17
Ma bementem egy sportboltba, mert elfogyott a magneziam.

Belepek a boltba, egybol egy 20 ev koruli kis vekony srac letamad, hogy segithet-e?  :D
Modom ja, magnezia por kellene nekem... Tudod.... Edzeshez, hogy ne csusszon a kezem.  :)

A ficko ilyen arcot vagva  :o mondja: Ja, persze, gyere velem.
(Elvezet a tapkiegekhez  ;D )
Nezd.... Most nics epp kulon magneziank, de van itt egy megjobb tablettas termek, ami magneziumot, es cinket is tartalmaz egyarant....

 ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Január 04. - 20:02:42

azt én is bírom mikor tápkieg üzletben olyan emberek vannak akiknek közük sincs a sporthoz!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 04. - 20:16:42
Ma bementem egy sportboltba, mert elfogyott a magneziam.

Belepek a boltba, egybol egy 20 ev koruli kis vekony srac letamad, hogy segithet-e?  :D
Modom ja, magnezia por kellene nekem... Tudod.... Edzeshez, hogy ne csusszon a kezem.  :)

A ficko ilyen arcot vagva  :o mondja: Ja, persze, gyere velem.
(Elvezet a tapkiegekhez  ;D )
Nezd.... Most nics epp kulon magneziank, de van itt egy megjobb tablettas termek, ami magneziumot, es cinket is tartalmaz egyarant....

 ;D ;D ;D
Mert nem azt mondtad neki, hogy "chalk" ;D Azt értette volna a hülyéje ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Január 04. - 20:28:47

Amugy csak nevettem rajta, mert hala istennek volt ott egy ismerosom. Az o pasija is edz, es tudta, hogy mi a tuti. Egyebkent eroemelo a srac, George-nak hivjak  ;D ;D ;D
Legjobb fogasai versenyen:

Fekve: 127.5 kg

Felhuzas: 152.5

Guggolas: 130kg

Kb 89 kilos testsullyal  ;D ;D ;D Persze a reszvetel a fontos, tudom en.......
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Január 04. - 20:50:11
amikor tápkieg boltba voltam ,egy srác előttem vásárolt vagy 50e ér. Az eladó minden szarra rádumálta. 1.kell amino mert az izmot növel 2,kell tömegnövelő 3,kell karnitin hogy a tömegnövelésnél zsír nejöjjön, kell kreatin ,abból is etilészter mer az szálkás izmot növel a mono meg vizes izmot...stbstb. Azt a fantáziátokra bízom hogy milyen lehetett az eladó.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2011. Január 05. - 19:39:33
Belső mellre melyik a legkorrektebb gyakorlat?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 05. - 19:41:42
Belső mellre melyik a legkorrektebb gyakorlat?
Az amelyik előbb mellizmot épít.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2011. Január 05. - 19:42:22
Kár hogy már nem lehet like-olni... ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 05. - 19:51:38
Még mielőtt megint én lennék a kötsög, láttam a képeket, és az alapján írtam amit írtam ;) Előbb legyen valami tömeg mellizom tájon, aztán lesz értelme külsö-belső-alsó-felső részről beszélni. Addig meg sok-sok fekvenyomás és tárogatás.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 05. - 20:26:17
Tudom, ha lehetne lájkolni ;D

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pretorian - 2011. Január 05. - 20:44:04
Tudom, ha lehetne lájkolni ;D

 :-)(-:  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2011. Január 05. - 21:47:50
Még mielőtt megint én lennék a kötsög, láttam a képeket, és az alapján írtam amit írtam ;) Előbb legyen valami tömeg mellizom tájon, aztán lesz értelme külsö-belső-alsó-felső részről beszélni. Addig meg sok-sok fekvenyomás és tárogatás.
meg sok sok koksz :D mert azt szeretem :D :D :D

egyébként én soha nem értettem, hogy miért akarnak kis tömegű srácok foglalkozni minden aprósággal, amelyek fontossága még fényévekre van attól a szintől, ahol ők állnak : )

Mondjuk  emlékszem amikor elkezdtem edzeni, augusztus végén, az volt a célom, hogy következő nyáron "hhhúú de jó leszek majd ha kiemgyek a strandra" (Már évek óta strandra sem járok.) Aztán rájöttem a következő nyárra, hogy "egy fecske nem csinál nyarat"  :laugh: Adtam akkor magamnak 10évet, hogy jó fizikumom legyen...még van 2évem... :violinplay3:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Január 05. - 21:53:43
Hát igen, nagyon sok idő,munka,pénz,áldozat kell ahhoz hogy vki komoly fizikumot elérjen. Nem véletlen,hogy kevés nagy kigyurt ember van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 06. - 01:22:32
Még mielőtt megint én lennék a kötsög, láttam a képeket, és az alapján írtam amit írtam ;) Előbb legyen valami tömeg mellizom tájon, aztán lesz értelme külsö-belső-alsó-felső részről beszélni. Addig meg sok-sok fekvenyomás és tárogatás.
meg sok sok koksz :D mert azt szeretem :D :D :D

egyébként én soha nem értettem, hogy miért akarnak kis tömegű srácok foglalkozni minden aprósággal, amelyek fontossága még fényévekre van attól a szintől, ahol ők állnak : )

Na ezt én se értem, de ha megvan a válasz, érdekelne  ;-oo-;  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 06. - 10:31:51
Szerintem azért foglalkoztatja őket, mert elég sok olyan fazont látni a tv-ben, akik nem hordoznak különösebben nagy izomtömeget, mégis eléggé definiáltak mindenhol.
Ilyenkor elfelejtik, hogy vannak alapvető különbségek:
1: adott ember valószínűleg már rég kilépett a serdülő korból, és megvan az az izomérettsége mint egy felnőttnek, aki foglalkozik a testével. Keményebbek, tónusosabbak az izmok, illetve az a személy valószínűleg éveket töltött már el testedzéssel.
2: alapvető alkati különbségek emberek között. Ezerből egy ember aki van olyan szerencsés, hogy megvan benne a "tökéletes" mezomorf génállomány, minimális testzsír mellett atletikus alkat, és most a vékony, gyors anyagcseréjű srácok ne gondolják azt, hogy ők is ilyenek ;D Na ezek azok az emberek, akik a legritkábban fognak edzeni, mert tinédzserként ők a sztárok, alapvetően jobban néznek ki mindenkinél, aztán szopják a harcifaszt pár év múlva, mikor nem izmosodnak tovább, és a 16 éves képeiken jobban néztek ki mint 10 év múlva. Kemény munkával, kitartással simán überelhető :-}

Nekem pár évvel miután elkezdtem edzeni még mindig csak halovány mellizmom volt, se közepe, se alja, se teteje :D Vagy a másik, hogy mindig csuklya-mániás voltam(vagyok), de amióta csinálom a felhúzást, sokkal többet fejlődött az egész felsőhátam, ami által sokkal hangsúlyosabb lett a csuklyám is. Szóval soha nem szabad elhanyagolni az alapgyakorlatok jelentőségét, az izolációs gyakorlatoknak is megvan a maga helye és ideje, de pusztán ezekből építkezni nem lehet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Január 06. - 11:58:53

Meg ugyebár a TV-ben, újságokban látható jó fizikumú uraknak az a "dolguk", hogy jól nézzenek ki ( na jó nem csak az ), és ezért sokat is edzenek, meg a lényeg sokat is költenek arra, hogy kidolgozott legyen a testük. Magyarországon sajna a töredéket nem tudják erre költeni a sportolók, főleg nem a hobbi sportolók. Havi fél misiből bárkiből csinálnék "faxa gyereket".
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 06. - 12:52:07

Nagyon egyetértek  /:-) Kibaszott sok múlik az anyagiakon, egyszerűen nem tudsz annyit költeni rá, amennyit szeretnél. Mondom ezt az én silány szintemen, bele se merek gondolni, mi lehet "fentebb"  8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 06. - 12:56:57
na igen még az izolációs gyakik... hány olyat látok, de ti nagy városban mégtöbbet... koncentrált bicepsz orrba-szájba, és mé'nem nő a karom... stb. az én tömegem elenyészik a tiétekéhez képest, főleg George tömegétől.. másik dimenzió, de régebben, amikor nagyon lelkes voltam, hiába nem volt rendben a kajám csak évente pár hónapig, amikor visszanéztem a képeket mindig nőttem, és ez a kemény alapgyakiknak volt köszönhető, fekvenyomások, guggolások, felhúzások, szabályosan, de akkora súllyal amekkorával csak ment, utánna lehetett buzulni az izolációs gyakikkal edzés vége felé, amikor már elfogyott a kraft. Emlékszem, volt hogy 14 óra meló után még lementem egy sufni terembe edzeni éjfélkor, koszosan, meggyszedés meg kapálás után, és nyomtam az elemelést. Lehetetlen nem létezett, amikor kis szaros 17 éves létemre 230ba belehúztam párat, akkor sem : ) na meg a meggyszedés után 16 évesen 180 kiloval szabadsúlyal guggolni 8akat szériában, tökegyedül, az volt még a szép időszak

Micsoda súlyokat írsz te itt, elszégyelltem magam teljesen!  :o  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 06. - 13:00:53

a visszatérés már folyamatban, mosmá tényleg edzünk egyet/sokat együtt, te leszel a tanum  @:-) @:-) ;-oo-;

Jó lenne valaki megtanítana fekvenyomni, majd ellesem a technikádat, Gababébi se menekül  :violinplay3:  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2011. Január 06. - 13:04:21
Gababébi ;D

God, tudsz már valami pontosat a versenyről ? ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 06. - 13:06:02
Gababébi ;D

God, tudsz már valami pontosat a versenyről ? ;)

Annyit mint te. Raw verseny, semmi se engedélyezett, talán csak öv és fásli. Ruha és bandázs NEM. Nyomás szabadon megy, nincsenek vezényszavak, kinyomod és kész  ::) Eddig legalábbis ezek voltak a szabályok, tehát olyan kb mint edzésen, nyomod ahogy tudod  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 06. - 13:06:56
Gababébi ;D

God, tudsz már valami pontosat a versenyről ? ;)
jaja, mer Gaba már nem bír magával, mindenkit picsázni akar fekvenyomásban  ;D ;D

Talán van is rá némi esélye  ;D (Nem kapok anapolont  :-}  >:D  :D )
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2011. Január 06. - 13:07:22
Gababébi ;D

God, tudsz már valami pontosat a versenyről ? ;)

Annyit mint te. Raw verseny, semmi se engedélyezett, talán csak öv és fásli. Ruha és bandázs NEM. Nyomás szabadon megy, nincsenek vezényszavak, kinyomod és kész  ::) Eddig legalábbis ezek voltak a szabályok, tehát olyan kb mint edzésen, nyomod ahogy tudod  ;-oo-;

Bandázs nem engedélyezett?  :o Nah , ne viccelj már !!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2011. Január 06. - 13:09:15
Gababébi ;D

God, tudsz már valami pontosat a versenyről ? ;)
jaja, mer Gaba már nem bír magával, mindenkit picsázni akar fekvenyomásban  ;D ;D

Talán van is rá némi esélye  ;D (Nem kapok anapolont   :-}  >:D  :D )

Szerezzé gyorsan  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 06. - 13:14:01
Gababébi ;D

God, tudsz már valami pontosat a versenyről ? ;)

Annyit mint te. Raw verseny, semmi se engedélyezett, talán csak öv és fásli. Ruha és bandázs NEM. Nyomás szabadon megy, nincsenek vezényszavak, kinyomod és kész  ::) Eddig legalábbis ezek voltak a szabályok, tehát olyan kb mint edzésen, nyomod ahogy tudod  ;-oo-;

Bandázs nem engedélyezett?  :o Nah , ne viccelj már !!

Nem viccelek  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2011. Január 06. - 13:17:03
Gababébi ;D

God, tudsz már valami pontosat a versenyről ? ;)

Annyit mint te. Raw verseny, semmi se engedélyezett, talán csak öv és fásli. Ruha és bandázs NEM. Nyomás szabadon megy, nincsenek vezényszavak, kinyomod és kész  ::) Eddig legalábbis ezek voltak a szabályok, tehát olyan kb mint edzésen, nyomod ahogy tudod  ;-oo-;

Bandázs nem engedélyezett?  :o Nah , ne viccelj már !!

Nem viccelek  :-}

Majd rendet teszek.. >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 06. - 13:18:29
Gababébi ;D

God, tudsz már valami pontosat a versenyről ? ;)

Annyit mint te. Raw verseny, semmi se engedélyezett, talán csak öv és fásli. Ruha és bandázs NEM. Nyomás szabadon megy, nincsenek vezényszavak, kinyomod és kész  ::) Eddig legalábbis ezek voltak a szabályok, tehát olyan kb mint edzésen, nyomod ahogy tudod  ;-oo-;

Bandázs nem engedélyezett?  :o Nah , ne viccelj már !!

Nem viccelek  :-}

Majd rendet teszek.. >:D

Azért lesznek ám ott emberek is, nem csak én, nehogy meglepődj  ;D  >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2011. Január 06. - 13:31:40

Az nem baj ha emberek lesznek ott.. Akkor van gond, ha ANIMALOK is lesznek !  ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 06. - 13:37:24

Írta: Gabe - 2011. Január 06. - 14:07:29
 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 06. - 15:31:01
Na lemértem, nekem 44 cm az alkar, különösebben nem nyüstöltem őket. 130 kg voltam tegnap. Néha úgy kb kétévente elkap a hév, hogy alkarozzak, akkor csinálom három-négy hétig a fordított fogású karhajlítást, de annyi.
Ha valaki kifejezetten testépítő jellegű edzéseket csinál, és esztétikus külsőre akar szert tenni, akkor szerintem nem kell külön alkar, mert optikailag egy vékonyabb alkar nagyítja a felkart.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2011. Január 06. - 15:34:21
40.5 punci vagyok :-[
Igazad van h optikailag dob de ha vékony nagyon az kurvaszarul tud kinézni...
Ismerek ilyet de istenért se edzené a birkája ***))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Január 06. - 15:35:50
Nekem sem hiszem, hogy tul nagy az alkarom. Mentsegemre szoljon, nekem mindig van csajom  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Január 06. - 15:39:04
Na lemértem, nekem 44 cm az alkar, különösebben nem nyüstöltem őket. 130 kg voltam tegnap. Néha úgy kb kétévente elkap a hév, hogy alkarozzak, akkor csinálom három-négy hétig a fordított fogású karhajlítást, de annyi.
Ha valaki kifejezetten testépítő jellegű edzéseket csinál, és esztétikus külsőre akar szert tenni, akkor szerintem nem kell külön alkar, mert optikailag egy vékonyabb alkar nagyítja a felkart.

az már szép kis alkar:D igen ám de az alkar felső feje szerintem igényli az edzést,vagyis nekem igen!
nekem mikor 37 es alakarom volt cingárnak éreztem,igaz most 41 és ez sem valami tökéletes,de szerintem ha nem arányos az ember elrontja az összhatást ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 06. - 15:39:42
Nekem sem hiszem, hogy tul nagy az alkarom. Mentsegemre szoljon, nekem mindig van csajom  ;D ;D ;D
Łł=
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Január 06. - 15:42:34
 akkor szerintem nem kell külön alkar, mert optikailag egy vékonyabb alkar nagyítja a felkart.
 
és elrontja az összképet szerintem! ;D bár ahány ember annyi vélemény!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2011. Január 06. - 19:25:57
(http://static.desktopnexus.com/thumbnails/50759-bigthumbnail.jpg)
Mondtam Lee-nek, hogy mi a téma...  ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Január 07. - 13:07:38
(http://static.desktopnexus.com/thumbnails/50759-bigthumbnail.jpg)
Mondtam Lee-nek, hogy mi a téma...  ;D ;D
Elég puha kinézete van, meg aztán szedhetne valami NO termelés fokozót is ;D ;D.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Január 07. - 14:45:30
(http://static.desktopnexus.com/thumbnails/50759-bigthumbnail.jpg)
Mondtam Lee-nek, hogy mi a téma...  ;D ;D
Elég puha kinézete van, meg aztán szedhetne valami NO termelés fokozót is ;D ;D.

Pont róla olvasok:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2011. Január 11. - 16:38:02
Vizsgaidőszaknak köszönhetően 1 hónapja nem tudok normálisan edzeni! Kezdek meghülyülni azt hiszem.  ;D  :-O A mérlegre rá se merek állni. Azon a szinten átléptem már, hogy úgy érzem, hogy teljesen elfogytam, most ott tartok, hogy már a napokat számolom a hónap végéig és már azon agyalok, hogy fogom folytatni a tömegelést. Hosszú két hét lesz nagyon!  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2011. Január 12. - 19:03:20
Ma melleztem eloszor miota itthon vagyok. Ugye a kinti "csodalatos" teremben csak smith-keret van. Ezen lehet fekvenyomni es guggolni is.
Itt viszont hulye lennek kereten nyomni amikor van normal fekpad is. Na itt kezdodtek a gondok. 60kg-ig semmi gaz nem volt, majd 70 illetve 80 kilonal ossze-vissza jart a kezem elore-hatra. Ugye furcsa volt neki, hogy stabilizalni is kene a rudat, nem csak leengedni es aztan kinyomni.
Ti mit mondtok? Nyomjak inkabb konnyeb sullyal tobbet ahol megvan a biztos mozgas, es ezt majd megszokom es akkor lehet tobb sulyt tenni, vagy azert probalgassam nagyobb sullyal es akkor ugy szokom meg elobb-utobb? (Egy ismerossel mentem, ugyhogy a segitseggel nem volt gond)

Ez azert is vicces, mert szenvedtem a 80kiloval, utanna meg kereten ferdepadon siman ment 70kg szeriaba.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Január 12. - 19:21:26

Megszokod, es speciel smith kereten vagyok gyengebb
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 12. - 20:12:43
Szerintem is nyomd simán, több izmot vesz igénybe így a fejlődés is komolyabb. Majd megerősödsz. Én is sokat nyomtam kereten, aztán valahogy nem volt jó egy idő után, nagyon merev az a mozgáspálya, a nyomásnak meg van egy íve.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2011. Január 12. - 20:32:00
Igen, en is mindenkepp szabadsullyal szeretnek nyomni. Sajnos kint nincs ra lehetoseg, de amig itthon vagyok addig biztos igy csinalom majd, aztan idovel megszokom. Multkori guggolasnal is ugyan ez volt. Smith gepen 110be belemegy 8, itt multkor 90nel nem mertem feljebb menni, pedig sulyre ment volna meg, mert 12-t guggoltam bele, de senki nem volt mogottem en meg nem kockaztattam. Majd megszokom ezt is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 12. - 20:47:04
De fogadjunk, hogy a 90-es szabadsúlyos guggolást jobban érezted másnap mint a keretes 110-et ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2011. Január 12. - 20:51:30
Huhh hat igen. A labam meg mindig faj, es olyan helyeken ahol eddig nem nagyon ereztem semmit. Fekvo combhajlitas, "normal" labtolozas es a szabadsulyos guggolas is uj volt az izmoknak.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 12. - 20:54:57
Vasárnap kecskeméten edzettem, lábaztam.. Olyan szinten szétnyomtam a lábam, hogy alig bírok ráülni a wc-re  ;D ;D Néha kell kis váltás, más gépek, más terem, egész más valahogy az egész  :-}

Szerk: a guggoló keret rúdtartónak van használva, legalábbis 2 rudat is le kellett vennem, hogy guggolhassak, szerintem itt senki se guggol  ::) Érdekes volt  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 12. - 20:59:38
guggolni nem menő, azé nem csinájja dzsordzs se  ;D ;-oo-;

Kapaszkodj: én szeretem csinálni  8-}  8-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 12. - 21:00:27
guggolni nem menő, azé nem csinájja dzsordzs se  ;D ;-oo-;
Ez így igaz! ;D De ha Pamela varr nekem mindig új farmert, akkor újra elkezdem :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 12. - 21:04:39
guggolni nem menő, azé nem csinájja dzsordzs se  ;D ;-oo-;

Kapaszkodj: én szeretem csinálni  8-}  8-)
én is szerettem, erre vonatkozik, az aláírásomban található szöveg is :)

Én nagyon bírom, a derekam nem baszná az anyját, még normális súlyokkal is tudnám nyomni..  :-\ Így sajnos 150kg fölé nem tudok menni, ott is ropog már a derekam. Beszéltem egy dokival, egyelőre csak nyomkodva megvizsgált, és szerinte nem sérv, csak gyenge a derekam, és túlterhelem  ::) Azért ma nyomtam kis hiperhajlítót, majd befostam, tigris tapasszal bűzölgök 2 napja, anélkül szerintem menni se tudnék   ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 12. - 21:06:01
majd befostam, tigris tapasszal bűzölgök 2 napja
Łł=
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 12. - 21:11:12
guggolni nem menő, azé nem csinájja dzsordzs se  ;D ;-oo-;

Kapaszkodj: én szeretem csinálni  8-}  8-)
én is szerettem, erre vonatkozik, az aláírásomban található szöveg is :)

Én nagyon bírom, a derekam nem baszná az anyját, még normális súlyokkal is tudnám nyomni..  :-\ Így sajnos 150kg fölé nem tudok menni, ott is ropog már a derekam. Beszéltem egy dokival, egyelőre csak nyomkodva megvizsgált, és szerinte nem sérv, csak gyenge a derekam, és túlterhelem  ::) Azért ma nyomtam kis hiperhajlítót, majd befostam, tigris tapasszal bűzölgök 2 napja, anélkül szerintem menni se tudnék   ;D
és az nem jelentene megoldást, ha törzserősítésre goncentrálnál? Statikus hídtartások, stb.

Haggyad már, az ő korában simán beszarna ezektől, aztán meg úgy marad. És ha épp senki nincs ott aki segít? ::) ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 12. - 21:16:23

ááh, a fiatal barátnővel fel kell venni a tempót neki is, lehet, attól fáj a dereka, csak a guggolásra fogja  8-} :D  :D

Ááá olyankor nem fáj  ;D ;D ;D  o:)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Január 13. - 03:05:56
3napja már kínomba teleengedett felmosóvödörrel oldalemeltemn, meg bicepszeztem  ;D  beszarok az izomláztol  :D

holnap a csajommal a nyakamba guggolok  >:D  ;D

legyen már február  @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2011. Január 13. - 07:21:16
3napja már kínomba teleengedett felmosóvödörrel oldalemeltemn, meg bicepszeztem  ;D  beszarok az izomláztol  :D

holnap a csajommal a nyakamba guggolok  >:D  ;D

legyen már február  @-o

 @:-) beteg egy arc vagy :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2011. Január 13. - 16:48:13
...ezzel indítom a februárt. Jack3d-re kíváncsi leszek, Superpump helyett fog menni. Alig várom már, hogy edzhessek újra!  :-O
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Január 14. - 09:15:12
3napja már kínomba teleengedett felmosóvödörrel oldalemeltemn, meg bicepszeztem  ;D  beszarok az izomláztol  :D

holnap a csajommal a nyakamba guggolok  >:D  ;D

legyen már február  @-o
Aztán meg fát fűrészelsz kint a -10 fokban, utána "felfutsz a lépcsőn".......edzzzzéééé úgy mint Ropi Balboka @:-) ;D ;D ;D.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. Január 17. - 20:42:17
Melatonint + ZMA-t tanácsos /van értelme együtt fogyasztani?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pretorian - 2011. Január 17. - 21:35:55
Üdvöm!

Valaki tudna nekem segíteni, hogy hol tudnék venni dextrózt és maltodextrint, mert extremefit-en nem találtam (lehet az én fogyatékosságom, akkor elnézést) és nincs kedvem 100 kilónyit vásárolni, hogy ne legyen postaköltség.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2011. Január 17. - 22:10:00
Üdvöm!

Valaki tudna nekem segíteni, hogy hol tudnék venni dextrózt és maltodextrint, mert extremefit-en nem találtam (lehet az én fogyatékosságom, akkor elnézést) és nincs kedvem 100 kilónyit vásárolni, hogy ne legyen postaköltség.

nálunk ilyen gyógynövényes boltba van..vész esetén tescoban is vannak dobozos Dextrózok,persze drágák,meg nem ipari mennyiségűek.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pretorian - 2011. Január 17. - 22:15:28
Üdvöm!

Valaki tudna nekem segíteni, hogy hol tudnék venni dextrózt és maltodextrint, mert extremefit-en nem találtam (lehet az én fogyatékosságom, akkor elnézést) és nincs kedvem 100 kilónyit vásárolni, hogy ne legyen postaköltség.

nálunk ilyen gyógynövényes boltba van..vész esetén tescoban is vannak dobozos Dextrózok,persze drágák,meg nem ipari mennyiségűek.

Hát igen nekem is egy pár kilós kéne azért, de elméletben nem drága és emiatt nem látom értelmét berendelni vhonnan, mert a postaköltség drágább lenne mint maga a cucc... Mindenesetre köszönöm a választ!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Január 18. - 23:21:21
Üdvöm!

Valaki tudna nekem segíteni, hogy hol tudnék venni dextrózt és maltodextrint, mert extremefit-en nem találtam (lehet az én fogyatékosságom, akkor elnézést) és nincs kedvem 100 kilónyit vásárolni, hogy ne legyen postaköltség.

patikába van 500 és 1000g-os dextróz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pretorian - 2011. Január 19. - 10:35:14
Üdvöm!

Valaki tudna nekem segíteni, hogy hol tudnék venni dextrózt és maltodextrint, mert extremefit-en nem találtam (lehet az én fogyatékosságom, akkor elnézést) és nincs kedvem 100 kilónyit vásárolni, hogy ne legyen postaköltség.

patikába van 500 és 1000g-os dextróz.

Köszönöm!
Ma körbenézek és ha relatíve jó árban van akkor bepróbálom.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2011. Január 19. - 10:42:13
Üdvöm!

Valaki tudna nekem segíteni, hogy hol tudnék venni dextrózt és maltodextrint, mert extremefit-en nem találtam (lehet az én fogyatékosságom, akkor elnézést) és nincs kedvem 100 kilónyit vásárolni, hogy ne legyen postaköltség.

patikába van 500 és 1000g-os dextróz.

Köszönöm!
Ma körbenézek és ha relatíve jó árban van akkor bepróbálom.

Hagyd a picsába, a patikai dextróz sokkal drágább, mint pl. a Natura márkanév alatt futó szőlőcukor és semmivel sem rosszabb!
Keress rá goglén, 420Ft kilója és szinte bármilyen bioboltban kapható!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pretorian - 2011. Január 19. - 10:53:36

Rendben! Meglesem és köszönöm!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2011. Január 19. - 13:58:13
Nemreg ertem haza az edzesrol. A multkor irtam, hogy eleg szokatlan volt a szabadsulyos fekvenyomas. A mai viszont meglepoen jol ment, nem remegett be a kezem a "nagyobb" suly alatt sem, szepen ment a leengedes es a kinyomas is. Segito viszont nagyon jo lett volna, mert az utolso 2 sorozatba igy nem mertem tobbet nyomni, nehogy rajtam maradjon.
Kiprobaltam a negativ nyomast is eletemben eloszor  :D Fasza azt kell mondjam. Ugy probaltam csinalni ahogy Jordan irta, hogy a nyakhoz minel kozelebb engedjem a rudat.
Amit viszont eszrevettem mar a sima nyomas kozben is, hogy a bicepszem is dolgozik. Nem azt mondom, hogy bedurrant, de azert ereztem. Ez nem szokott elofordulni amikor a kereten nyomok.
Ezek utan csinaltam meg kereten ferden nyomast csigas osszetolassal kombinalva, de ez a 3. nyomas mar nagyon sok volt, semmi erom nem volt.
Meg egy mell edzesem lesz itthon, aztan meglatjuk, hogy megy majd megint kint a kereten.

Endorush-sal mar regota probalkozok. 1 flakon elvileg 4 adag. Az eslo flakont megittam negyedelve. Semmit nem ereztem. Aztan jott a dupla adag, na ettol sem ereztem semmit. Ma megittam majd 1 egesz flakont es ugy tarkonvagott  ;D nagyon porogtem az edzesen. Erdekes, hogy ebbol olyan tripla adag kell, mert amugy eleg erzekeny vagyok a stimulansokra.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Január 19. - 14:01:26

ezt meg hogy csinálod hogy a bicepszed is dolgozik?? :D ez nekem új ;D nem tricepszet akartál írni?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 19. - 14:06:01
Bicepsz stabilizál nyomás közben, gondolom erősen fogtad a rudat, és nem vetted észre, hogy folyamatosan feszíted a karod. Majd idővel ha természetesebb lesz a mozdulat, akkor ez elmúlik.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Január 19. - 14:08:41
Nemreg ertem haza az edzesrol. A multkor irtam, hogy eleg szokatlan volt a szabadsulyos fekvenyomas. A mai viszont meglepoen jol ment, nem remegett be a kezem a "nagyobb" suly alatt sem, szepen ment a leengedes es a kinyomas is. Segito viszont nagyon jo lett volna, mert az utolso 2 sorozatba igy nem mertem tobbet nyomni, nehogy rajtam maradjon.
Kiprobaltam a negativ nyomast is eletemben eloszor  :D Fasza azt kell mondjam. Ugy probaltam csinalni ahogy Jordan irta, hogy a nyakhoz minel kozelebb engedjem a rudat.
Amit viszont eszrevettem mar a sima nyomas kozben is, hogy a bicepszem is dolgozik. Nem azt mondom, hogy bedurrant, de azert ereztem. Ez nem szokott elofordulni amikor a kereten nyomok.
Ezek utan csinaltam meg kereten ferden nyomast csigas osszetolassal kombinalva, de ez a 3. nyomas mar nagyon sok volt, semmi erom nem volt.
Meg egy mell edzesem lesz itthon, aztan meglatjuk, hogy megy majd megint kint a kereten.

Endorush-sal mar regota probalkozok. 1 flakon elvileg 4 adag. Az eslo flakont megittam negyedelve. Semmit nem ereztem. Aztan jott a dupla adag, na ettol sem ereztem semmit. Ma megittam majd 1 egesz flakont es ugy tarkonvagott  ;D nagyon porogtem az edzesen. Erdekes, hogy ebbol olyan tripla adag kell, mert amugy eleg erzekeny vagyok a stimulansokra.

ezt meg hogy csinálod hogy a bicepszed is dolgozik?? :D ez nekem új ;D nem tricepszet akartál írni?

Kerdezd meg Belat, hogy mennyivel nyomott kevesebbet szakadt bicepsszel.  ;)

Es ne izgulj, mindig tanul az ember.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 19. - 14:16:31
Es ne izgulj, mindig tanul az ember.  ;D
;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2011. Január 19. - 14:20:59
Bicepsz Robi  ;)
Jaja most leginkabb a le/fel torteno mozgasra figyeltem es az egesz jo volt.
Negativ nyomasnal ti szelesebben fogjatok a rudat mint a sima nyomasnal? Mert nekem eleg fura volt mikor leengedtem a rudat, igy kesobb kicsit szelesebben fogtam. Bar ez lehet azert volt, mert most nyomtam negativon eloszor.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Január 19. - 14:40:56
Üdvöm!

Valaki tudna nekem segíteni, hogy hol tudnék venni dextrózt és maltodextrint, mert extremefit-en nem találtam (lehet az én fogyatékosságom, akkor elnézést) és nincs kedvem 100 kilónyit vásárolni, hogy ne legyen postaköltség.

patikába van 500 és 1000g-os dextróz.

Köszönöm!
Ma körbenézek és ha relatíve jó árban van akkor bepróbálom.

Hagyd a picsába, a patikai dextróz sokkal drágább, mint pl. a Natura márkanév alatt futó szőlőcukor és semmivel sem rosszabb!
Keress rá goglén, 420Ft kilója és szinte bármilyen bioboltban kapható!

jah a patikában kapható szar pedig kőkemény 140ft-tal drágább, szóval inkább keresgélj még 2 hetet mire találsz máshol  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Január 19. - 14:44:10

Írta: Yanou - 2011. Január 19. - 14:58:41

Óháthogyne. Na mindegy ezen nem fogunk összeveszni, patikája válogatja, hogy mennyiért adják a dextrózt, nálunk valahol 1000Ft körül van 1 kiló a patikában és az kurvára nem kis különbség. (Most persze jöhet a duma, hogy szar a patika...)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Január 19. - 15:00:34
Én 560ft-ért veszem az 1000g-osat, csak ezért írtam. A fél kilós valami 340ft.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Január 19. - 15:12:21
Es ne izgulj, mindig tanul az ember.  ;D
;D ;D ;D
Most is okosabb lettem ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Január 19. - 15:22:13
Ha már ekkora volt a pofám...........

Kokszos sztori ( a Rendőr Sztorinak a folytatása  ;D )

Senki sem kokszol a fórumon, de mindenki tud tanácsot adni  ;). Semmi probléma a sztreoid használattal ( na jó, egy kis probléma azért van vele  :D ), mert sajnos a sporthoz, amatőr vagy professzionális szinten ( főleg ott ) hozzátartozik. Az emberek már a ókortól kezde szeretik a hősöket, az olyan embereket akik kimagasló teljesítménnyel rendelkeznek, ráadásul a testkultúra is az ókori görögöktől ered, ők is felismerték a sportos test szépségét, vozerejét. Ezeket a hősöket a mostani modern világban már nem a katonák, kalandorok, hanem a sportolók testesítik meg, teljesen mindegy milyen sportról beszélünk, teljesítményükért, akaratukért, fizikumukért felnézünk rájuk. És sajnos a modernkori ember eljutott odáid, hogy kitolja a határokat, mert ki lenne kíváncsi pl. egy úszó világbajnokságra, ha 1950 óta, nem tudtak volna világcsúcsot dönteni, vagy ki nézne meg manapság egy Mr.Olympia versenyen egy Larry Scott szintű fizikumot.....szerintem senki, legalábbis lanyhult volna a sport iráni érdeklődés az biztos. Az amerikai football-ban pedig 1 szezon alatt használódnának el a játékosok, szteroidok, és növekedési hormon nélkül, szétmennének az ízületeik. Tehát mi a megoldás a doppingszerek.........csak egy a bökkenő. Azok a sportolók akik ezeket használják, évekig tisztán edzettek, próbálták magukból kihozni a maximumot, persze azért is, mert még gyerekek, ileltve tizenévesek voltak.......de egyszer a teljesítőképességük határára értek, és el kellett dönteni, hogy akkor hogyan tovább.....megy szobafestő-mázolónak, vagy bolti eladónak, vagy azt csinálja amit szeret, amiben jó, ami az élete.......a sportot. Aki nem hülye az utóbbik választja ( vagy lehet pont azért hülye  ;D, de legalább szenvedéllyel él ). Példát mutatnak a fiatalságnak, csak a fiatalság kicsit félreértelmezi a dolgokat. Nincsen minden embernek szüksége ezekre a szarokra, főleg, hogy nem is sportoló, legalábbis nem profi szinten, vagy amatőr versenyzői szinten. De a fiatalok mindent és gyorsan akarnak, nem érdekli semmi sem őket ( ezt a hozzászólást sem olvassák végig, csak a szteroid topicokat  :-[ ).
Ez a probléma, hogy mindenki sokat akar, és azonnal, mindenféle tudás nélkül.

Én amikor elkeztem érdeklődni a testépítésen belül a szteroidok és doppingszerek iránt, nem ugrottam fejest a mélyvízbe.......szakkönyvet vettem, beszéltem olyan emberekkel akik hozzáértőbbek voltak, és régi motorosok a szakmában, fórumokat olvasgattam, próbáltam összerakni az információkat magamban, mert így látom az egésznek az értelmét. És azt is elárulom, hogy amióta edzek, egyszer használtam szteroidokat rövid ideig, mert ki akartam próbálni őket, és ha azt az időt nézem mióta lejárok az edzőterembe, mindössze a 2%-ban használtam ezeket a szarokat, és a 98%-ban tisztán és naturálként edzettem. Egyszerűen csak tapasztalatot szerettem volna szerezni, és nem csak elméleti tudást, meg azt is kijelenteném, hogy nem vagyok egy nagy szteroid guru, még mielőtt valaki ezt venné ki az írásomból, csak érdekel a testépítés, a sport, és ezen belül a teljesítmény fokozás ( meg aztán jó pap is holtig tanul ;D ).
2 évig csak információkat gyűjtöttem mielőtt csináltam egy rövid és lightos kúrát, sokat csak legyintenének, hogy minek használtál ilyen keveset, és.........akkor mégis megdobott, de természetesen figyeltem az étkeszésre, edzésre. Azóta elveszett ez a plusz izomtömeg, mert rosszul sikerült a 2010-es év számomra, egy mélyrepülés volt. Tehát aki azt hiszi, hogy 1 kúra mindent megolt és attól lesz valaki izmos, meg szép, és nagy...........téved. Hosszú évek kitartó munkája, és naturálként is lehet fejlődni, persze sohasem fogok fekvenyomni annyival, mint aki cuccol, de ezért a másikat nem ítélem el, sok embernek ezzel célja is van, nem csak az ego kielégítéséért akar nagy lenni.

Kúrám a következő volt

Május PCT+T-BombII+Nutrex Anabol5
június PCT+T-Bomb

júliustól
Heti 3x50mg Testosteron Propionat
Napi 16mg-ról emeltem fokozatosan 32mg-is Stanozololt, Cetabon 2mg-os tabletták ( ez még viszonylag megbízható volt, de megszűnt ).

Összesen másfél hónapig

ENNYI és semmi több.............és mikor meglátott Firstlady ( mert előtte 4 hónapig nem látott ), leesett az álla és az volt az első kérdése, hogy mit tolok, mert úgy megnőttem, hogy előtte, max saját kisöcsém voltam csak :).  Folyt köv....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: warren - 2011. Január 19. - 15:26:50
Én 560ft-ért veszem az 1000g-osat, csak ezért írtam. A fél kilós valami 340ft.

Állatorvosnál a szőlőcukor 5kg 1500Ft.

Itt pár embernek úgy is rendszeresen oda kellene járni.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Január 19. - 15:30:11
Én 560ft-ért veszem az 1000g-osat, csak ezért írtam. A fél kilós valami 340ft.

Állatorvosnál a szőlőcukor 5kg 1500Ft.

Itt pár embernek úgy is rendszeresen oda kellene járni.  ;D

finaplix-ért  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: George - 2011. Január 19. - 15:53:27
Jók ezek a tanmesék, csak nem sok embert hat meg. Ha most én ide leírom, hogy nekem az első kúrám szintén ceta volt, csak önmagában, semmi teszto, akkor senki nem hisz nekem. Vagy ha azt, hogy most üresen vagyok 127 kg és nyomok 200 fölött, azt sem hiszik el, rögtön jön a persze mindenki tiszta stb....én leszarom, senkinek nem kell bizonygatni semmit, elég ha én tudom. Itt viszont kijön az alap különbség emberek között, mert alkatilag nekem ez megy, másnak meg nem, de lehet, hogy még koxal sem akar ilyen lenni.
Én megmondom őszintén besokalltam az utolsó kúrám végén. Soha nem toltam nagy adagokat, de azt, hogy mit, arra mindig odafigyeltem. Az utolsó alkalommal viszont belefutottam hamis cuccba, és ez rendesen megbolondította a homeosztázisomat, kellett pár hónap mire normális lett minden. Itt mondtam azt, hogy nem akarom látni ezeket a szarokat, én nem fogok szórakozni az egészségemmel azért, hogy valaki pár forintot keressen rajtam. Eltelt pár hónap, és újra tudtam rendesen edzeni, csak nincs rajtam egy rohadt pattanás sem, nem kell fekete-fehér képeket csinálni azért, hogy kevésbé legyen pöttyös a vállam, nem ingadozik a súlyom, nem vagyok idegbeteg, ha kimarad egy kaja vagy egy turmix, nincsen magas vérnyomásom, hőhullámok, elalvás előtti szívdobogás érzet, stb....és bedurranva 52-es a kar mégis, és nem vagyok hájas disznó - persze versenyzői szemmel igen, de nem vagyok versenyző. Nem kapkodtam el semmit, 7 évet edzettem naturálban, nyomtam 140-et fekve, és olyan 97 kg körül voltam mikor belecsaptam a lecsóba. Még mielőtt valaki elkezdi, hogy ezzel a súllyal többet kellett volna nyomnom ;D elmondom, hogy nekem nehéz csontozatom van, az én súlyommal mások sokkal nagyobbak...ez van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Január 19. - 15:59:01

Én elhiszem...........lehet naiv vagyok ;).
Igazad van senkit nem hat meg, kár.............
Meg azt is elhiszem, hogy sokáig naturálba nyomtad, miért ne hinné el senki, csak a "gyerekek" nem értik meg ezeket a dolgokat, nem arról szól a történet, hogy a szteroidok mindent megoldanak.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Bodyandrew - 2011. Január 19. - 16:26:04
Szeretem ezeket a tanmeséket és igen is sokat segítenek. Ősszel az oldalnak köszönhetően nem álltam neki cuccol, mert voltak olyan személyek akik leírták a tapasztalataikat és amellett döntöttem, hogy az egészségem fontosabb. Jelenleg most csak szinten tartok, heti 2-3 edzéssel, de ez most teljesen kielégíti az igényeimet. 184-es magassághoz vagyok 98kg és 45 karom van hidegen, mindez napi 3-4 kajával, ami testépítő szempontból semmit sem ér. Ami az edzésmúltamat illeti, jelenleg 1,5 éve edzek, előtte párszor belekostoltam, de mindig közbejött valami.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kaess - 2011. Január 19. - 16:29:42
Jók ezek a tanmesék, csak nem sok embert hat meg. Ha most én ide leírom, hogy nekem az első kúrám szintén ceta volt, csak önmagában, semmi teszto, akkor senki nem hisz nekem. Vagy ha azt, hogy most üresen vagyok 127 kg és nyomok 200 fölött, azt sem hiszik el, rögtön jön a persze mindenki tiszta stb....én leszarom, senkinek nem kell bizonygatni semmit, elég ha én tudom. Itt viszont kijön az alap különbség emberek között, mert alkatilag nekem ez megy, másnak meg nem, de lehet, hogy még koxal sem akar ilyen lenni.
Én megmondom őszintén besokalltam az utolsó kúrám végén. Soha nem toltam nagy adagokat, de azt, hogy mit, arra mindig odafigyeltem. Az utolsó alkalommal viszont belefutottam hamis cuccba, és ez rendesen megbolondította a homeosztázisomat, kellett pár hónap mire normális lett minden. Itt mondtam azt, hogy nem akarom látni ezeket a szarokat, én nem fogok szórakozni az egészségemmel azért, hogy valaki pár forintot keressen rajtam. Eltelt pár hónap, és újra tudtam rendesen edzeni, csak nincs rajtam egy rohadt pattanás sem, nem kell fekete-fehér képeket csinálni azért, hogy kevésbé legyen pöttyös a vállam, nem ingadozik a súlyom, nem vagyok idegbeteg, ha kimarad egy kaja vagy egy turmix, nincsen magas vérnyomásom, hőhullámok, elalvás előtti szívdobogás érzet, stb....és bedurranva 52-es a kar mégis, és nem vagyok hájas disznó - persze versenyzői szemmel igen, de nem vagyok versenyző. Nem kapkodtam el semmit, 7 évet edzettem naturálban, nyomtam 140-et fekve, és olyan 97 kg körül voltam mikor belecsaptam a lecsóba. Még mielőtt valaki elkezdi, hogy ezzel a súllyal többet kellett volna nyomnom ;D elmondom, hogy nekem nehéz csontozatom van, az én súlyommal mások sokkal nagyobbak...ez van.
Én elhiszem...........lehet naiv vagyok ;).
Igazad van senkit nem hat meg, kár.............
Meg azt is elhiszem, hogy sokáig naturálba nyomtad, miért ne hinné el senki, csak a "gyerekek" nem értik meg ezeket a dolgokat, nem arról szól a történet, hogy a szteroidok mindent megoldanak.

Nekem tetszenek ezek a tanmesék... és sokszor többet érnek ezek,ilyen tapasztal emberek szájából mint a könyvek  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Frank89 - 2011. Január 20. - 11:24:33
Napi 2 szem omega 3-t hogyan erdemes elosztani?Az elso es utolso etkezessel vigyem be?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: lucy01 - 2011. Január 20. - 12:45:38

teljesen egyet értek!!!szerintem jó ezeket olvasni és ezek kellenek vagy kellenének!!!! ;) ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2011. Január 20. - 13:52:13
Múltkor guggolásnál kicsit megnyomta a derekam azóta fájdogál hála Istennek nem erősen , tompán de így is zavaró azóta fájdogál mióta ilyen seprűnyeles twistert csinálok derékra... szerintetek oka lehet ez is? valamint mit kellene csinálnom? a guggolást a döntött törzsű evezéssel hanyagolom most jó ideig! egyéb tippeket tanácsokat megköszönnék!

Üdv.:Pity
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Január 20. - 17:50:50
Múltkor guggolásnál kicsit megnyomta a derekam azóta fájdogál hála Istennek nem erősen , tompán de így is zavaró azóta fájdogál mióta ilyen seprűnyeles twistert csinálok derékra... szerintetek oka lehet ez is? valamint mit kellene csinálnom? a guggolást a döntött törzsű evezéssel hanyagolom most jó ideig! egyéb tippeket tanácsokat megköszönnék!

Üdv.:Pity

Ha mar faj, a twistert sem ajanlatos csinalni. Pihenj, inkabb 1-2 hetet akar, nehogy baj legyen.

 Messze meg a strandszezon, raersz meg  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Január 20. - 18:20:24
Napi 2 szem omega 3-t hogyan erdemes elosztani?Az elso es utolso etkezessel vigyem be?
Szerintem jó az úgy....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2011. Január 20. - 19:37:04
Múltkor guggolásnál kicsit megnyomta a derekam azóta fájdogál hála Istennek nem erősen , tompán de így is zavaró azóta fájdogál mióta ilyen seprűnyeles twistert csinálok derékra... szerintetek oka lehet ez is? valamint mit kellene csinálnom? a guggolást a döntött törzsű evezéssel hanyagolom most jó ideig! egyéb tippeket tanácsokat megköszönnék!

Üdv.:Pity

Ha mar faj, a twistert sem ajanlatos csinalni. Pihenj, inkabb 1-2 hetet akar, nehogy baj legyen.

 Messze meg a strandszezon, raersz meg  ;D ;D ;D
;D Hát igen most a twistert hagyom... ezekkel a hídtartásokkal szórakozok most ;D  meg annyi hogy ilyen ami nagyon igénybe veszi a derekat olyan gyakorlatokkal csínyán bának vagy kiis iktattam őket az edzésből jó pár hétig... ha nem változik semmi akkor 1 hét pihi :(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Január 22. - 18:32:04
Kb. 3 hónapja semmi kedvem edzeni.
Heti 1-2 edzésem van, az is fos. Időm sincs sok rá, persze ez lehetne duma, mert ha nagyon akarnám megoldanám.
Valaki, akinek volt már ilyen időszaka, az adhatna valami tanácsot. Azt tudom, hogy ez így nem jó, de mikor a teremben vagyok,
akkor is arra gondolok, hogy mikor végzek már. Így a bedurranás sem az igazi.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Január 22. - 19:20:58
Kb. 3 hónapja semmi kedvem edzeni.
Heti 1-2 edzésem van, az is fos. Időm sincs sok rá, persze ez lehetne duma, mert ha nagyon akarnám megoldanám.
Valaki, akinek volt már ilyen időszaka, az adhatna valami tanácsot. Azt tudom, hogy ez így nem jó, de mikor a teremben vagyok,
akkor is arra gondolok, hogy mikor végzek már. Így a bedurranás sem az igazi.

Ki kell hagyni! En szept-nov kozott mar csak kotelesseg tudatbol jartam le. De akkor is amit az edzes utan ereztem, inkabb csak levertseg, izom kimerultseg volt, nem az a fasza bedurrant erzes. Aztan kozbenjott valami, ami miatt majdnem 2 teljes honapot kihagytam  ;D , azota alig varom a percet, mikor indulhatok. Teljesen mas erzes, motivalt vagyok, es oriasi durranasokat erek el minden sorozatban, illegalis cuccok nelkul is.
Tehat javaslom, egy honap teljes piheno.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: lucy01 - 2011. Január 22. - 20:00:12

pont így vagyok jelenleg én is! :D a decemberben nekem sem volt sem időm sem kedvem igazán edzeni!!!januáral mintha kicseréltek volna olyan jókat edzek és olyan jól bedurranok mintha valami szuper kieg menne!! =/+' :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Január 22. - 20:49:10
Kb. 3 hónapja semmi kedvem edzeni.
Heti 1-2 edzésem van, az is fos. Időm sincs sok rá, persze ez lehetne duma, mert ha nagyon akarnám megoldanám.
Valaki, akinek volt már ilyen időszaka, az adhatna valami tanácsot. Azt tudom, hogy ez így nem jó, de mikor a teremben vagyok,
akkor is arra gondolok, hogy mikor végzek már. Így a bedurranás sem az igazi.

nézz tükörbe ;D >:D (mivel Gabe erős én meg nem és nem akarok az őshüllők sorsára jutni ,ezt nem irhatom szóval ezt irom: ) Képzeld Gabe!...nekem csak tükörbe kell néznem és máris hihetetlen elszántságot érzek az iránt, hogy nekiálljak főzni, enni és tornázni! amugy vmi kis  durrantós tápkieg játék sokat segithet, sztem a kihagyás heti 2eddzés mellett nem megoldás...illetve "fény terápia" (ami első hallásra nagy faszság) igy télen sokaknak segithet...szoli+nappal 1 kis séta a szabadban, esetleg napsütés nem árthat...vagy úszás pl. 1-2x
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Január 22. - 20:51:16
ja meg napi 3-4g c-vitamine
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Január 22. - 20:54:07
ja meg napi 3-4g c-vitamine

Bunny is ezzel van megaldva, lassan a rakot is gyogyitja vele  ;D ;D ;D
Amugy igazad van! Ha nincs kedve edzeni (eseteg tuledzett, agyilag kimerylt a torna kozbeni koncentralasra) akkor tenyleg bedurranto kell neki, es edzen heti 7 napot.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pretorian - 2011. Január 22. - 21:07:15
Idézet

Bunny is ezzel van megaldva, lassan a rakot is gyogyitja vele  ;D ;D ;D

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Január 22. - 21:10:39
én is bánira akartam utalni vele  ;D de nem hiszem h ha 3hónapja eddz heti 1-2szer akkor túleddzettség lenne, ezért gondolom úgy h a kihagyás nem megoldás és vmi másban kéne keresni a megoldást, de ezt csak ő tudja megmondani
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Január 22. - 23:40:01
lassan a rakot is gyogyitja vele  ;D ;D ;D

rákos daganat esetén a magas dózisú c-vitamin(és más antioxidáns) többet segíthet mint a kemoterápia...ezt pl a Lenkeinek a könyvébe is lehet olvasni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Január 22. - 23:41:24
Én is azt ajánlanám Gabe-nek,h vagy hagyjon ki, vagy valami kieggel motiválja magát. Pl amikro nem vagyok túl motivált, és lehetőségem van 1fasza tápkieg kombótz összeállítani(jópár oylan extrával amit amugy nem szedek) akkor újra fel tom pörgetni magam.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Január 23. - 00:03:32
áhhh kár a szóért Maszat...te nem érthetsz hozzá!!! te kicsi vagy...a kicsik nem olvasnak, nem lehet jó amit mondanak!!! ezt fogadd el! ez 1 bádi fórum! ;D :-p
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Január 23. - 00:08:11
áhhh kár a szóért Maszat...te nem érthetsz hozzá!!! te kicsi vagy...a kicsik nem olvasnak, nem lehet jó amit mondanak!!! ezt fogadd el! ez 1 bádi fórum! ;D :-p

Maszat ert hozza, es a nadragot tartsd a seggeden, koszi
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Január 23. - 02:07:03
Ha nagyon akarnék, akkor egy tápkiegkombót is összerakhatnék, mert dolgozom eleget.
De még ez sem motivál. Gondolkodtam teremváltáson, talán az segítene.
A teljes edzéselhagyással attól tartok, hogy az izom, meg erővisszaesés annyira jelentős lenne, hogy még inkább visszavenne a motivációból.
Pedig még sosem cuccoltam, így nem is volt jelentős izomveszteségem, inkább a zsírfelhalmozással állok jó barátságban, ha nem edzek.
Fasz tudja, még gondolkodom azon, amit írtatok.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 23. - 04:10:26

nekem is szokott jelentkezni iylen motiválatlanság, ilyenkor tényleg az volt nekem is a megoldás, hogy hagytam a picsába pár hónapig, és vártam, hogy hiányozzon, és mivel ez az életed, hiányozni is fog idővel, és akkro mehet minden, nem szabad magunkat megerőszakolni, ha egyszer már régóta nem esik jól, akkor be kell iktatni pihenőt, mert mentálisan is pihenni kell.  /:-)

Én nem szeretek kihagyni, fizikailag tud hiányozni az edzés, szinte rosszul vagyok. Szerintem célravezetőbb a teremváltás, és egy jó NO fokozó segíthet sokat  /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2011. Január 23. - 10:17:39
Ismerős probléma, nálam túledzéskor jelentkezett.Sztem. lelkiismeretes emberek problémája akik nem akarnak változtatni. Hagyni kell az edzést egy kis ideig jól kipihenni magad és más tipusú kikapcsolódást keresni.Aztán újrakezdeni a no fokozó tényleg sokat segíthet..
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2011. Január 23. - 12:02:12
Jack3D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Január 23. - 12:15:08
Ha nagyon akarnék, akkor egy tápkiegkombót is összerakhatnék, mert dolgozom eleget.
De még ez sem motivál. Gondolkodtam teremváltáson, talán az segítene.
A teljes edzéselhagyással attól tartok, hogy az izom, meg erővisszaesés annyira jelentős lenne, hogy még inkább visszavenne a motivációból.
Pedig még sosem cuccoltam, így nem is volt jelentős izomveszteségem, inkább a zsírfelhalmozással állok jó barátságban, ha nem edzek.
Fasz tudja, még gondolkodom azon, amit írtatok.
Pihentesd a súlyzókkal való edzést egy hétig, csak kardio, a terem váltás meg mindíg bejön, ha motivációról van szó ;).
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Január 23. - 19:02:13
Kösz srácok, ha más nem marad, akkor sakkversenyzőként nézel majd fel rátok!  ;D  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2011. Január 23. - 20:24:48
Fárasztóbb, többet kell gondolkodni ;D..
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Január 23. - 20:39:21
Fárasztóbb, többet kell gondolkodni ;D..
Ez az, sehogy sem jó ez.
Holnapra el kell döntenem, hogy mi legyen, mert még egy hetet nem hagyhatok kárba veszni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Január 23. - 23:35:26
Fárasztóbb, többet kell gondolkodni ;D..
Ez az, sehogy sem jó ez.
Holnapra el kell döntenem, hogy mi legyen, mert még egy hetet nem hagyhatok kárba veszni.

Majd ha elkezdesz össze esni,napi 2 szer fogod járni a termet,és haza sem akarsz menni soha többet a teremből ;D
az össze esés szele,mindég új tüzet gyújt ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Január 23. - 23:42:34
Fárasztóbb, többet kell gondolkodni ;D..
Ez az, sehogy sem jó ez.
Holnapra el kell döntenem, hogy mi legyen, mert még egy hetet nem hagyhatok kárba veszni.

Majd ha elkezdesz össze esni,napi 2 szer fogod járni a termet,és haza sem akarsz menni soha többet a teremből ;D
az össze esés szele,mindég új tüzet gyújt ;-oo-;
Roberto, én még valóban nem használtam sosem koxot és volt már, hogy hosszabb ideig nem tudtam edzeni mégsem estem igazán össze.
Inkább az erőszint az, ami hirtelen vissza tud esni ilyen esetben is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Január 24. - 00:56:11
februártol kezdem az edzést. odabaszok, az motivál majd Gabe!!! ha látod a tüzet!  >:D    =/+'   ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Január 24. - 01:11:31
februártol kezdem az edzést. odabaszok, az motivál majd Gabe!!! ha látod a tüzet!  >:D    =/+'   ;D

 ;D ;D ;D

Ugy legyen
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Január 24. - 01:31:54
A kajával nem lenne gondom, tudok többet is, meg kevesebbet is enni, ha kell.
Lássuk Maszat, motiváció leszel!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Január 25. - 22:12:45
Ma hátaztam. Bedurrant a tricepszem.  :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2011. Január 25. - 22:17:24
Ma hátaztam. Bedurrant a tricepszem.  :-)!
Leglább nem bicepszből húzod !  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Január 25. - 22:22:16
Ma hátaztam. Bedurrant a tricepszem.  :-)!
Leglább nem bicepszből húzod !  ;)
Én is ezzel vigasztaltam magam!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 25. - 22:49:48
Ma hátaztam. Bedurrant a tricepszem.  :-)!

Erről beszéltem  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Január 25. - 22:51:19
Ma hátaztam. Bedurrant a tricepszem.  :-)!

Erről beszéltem  ;D
Hogy be fog durranni a tricepszem?  :o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 25. - 22:52:26
Ma hátaztam. Bedurrant a tricepszem.  :-)!

Erről beszéltem  ;D
Hogy be fog durranni a tricepszem?  :o

Hogy nekem is a tricepszem durran be...  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Január 25. - 22:59:10
Ma hátaztam. Bedurrant a tricepszem.  :-)!

Erről beszéltem  ;D
Hogy be fog durranni a tricepszem?  :o

Hogy nekem is a tricepszem durran be...  :-}
Nekem ez volt az első alkalom, előtte sosem.
Az utolsó gyakorlatnál kezdtem érezni, a fűrészelésnél, vagy egykezes evezés, ha úgy jobban tetszik.
Ez azt jelenti, hogy akkora leszek, mint te?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Január 25. - 23:00:17
Ma hátaztam. Bedurrant a tricepszem.  :-)!

Erről beszéltem  ;D
Hogy be fog durranni a tricepszem?  :o

Hogy nekem is a tricepszem durran be...  :-}
Nekem ez volt az első alkalom, előtte sosem.
Az utolsó gyakorlatnál kezdtem érezni, a fűrészelésnél, vagy egykezes evezés, ha úgy jobban tetszik.
Ez azt jelenti, hogy akkora leszek, mint te?

Azért nem kell egyből a legrosszabbra gondolni :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Suncity - 2011. Január 26. - 05:16:03
Ma hátaztam. Bedurrant a tricepszem.  :-)!
Leglább nem bicepszből húzod !  ;)
Én is ezzel vigasztaltam magam!
Ha ez volt az első ilyen alkalom, akkor nem gáz szerintem.
1óra körül lerohanok egy gyors bicepsz-tric-re,
 ha a hátam durran be akkor nálam is baj van.  !+"% :laugh:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Január 26. - 17:05:25
Ma hátaztam. Bedurrant a tricepszem.  :-)!
Leglább nem bicepszből húzod !  ;)
Én is ezzel vigasztaltam magam!
Ha ez volt az első ilyen alkalom, akkor nem gáz szerintem.
1óra körül lerohanok egy gyors bicepsz-tric-re,
 ha a hátam durran be akkor nálam is baj van.  !+"% :laugh:
;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2011. Január 28. - 23:05:08
Hali

Edzés körüli időpontokban (+-30-40p) történő tápanyagbevitellel kapcsolatban kérdeznék.
Jelen állapot szerint nekem így néz(ne) ki.
No-fokozó ( ez mehet 5g BCAA-val együtt?)  ????...

edzés közbeni turmix ami:
BCAA-10g
waxy maize -20-30g
Dym Folyékony amino

Edzés utáni turmix:
egy adag "tömegnövelő" +5g kreatin (~50g fehérje, ~60-70g CH)

Az edzés közbeni CH az mennyire fontos?Edzés előtti étkezésben mindenképpen van egy kicsit nagyobb adag CH mint a többiben.  Az emésztés nem lesz nagyon megterhelve ebben az időpontban? Ha hülyeséget kérdeztem akkor bocs,csak szeretném megérteni a fiziológiáját a dolgoknak.

 :-){

u.i.: ez az összeállítás mennyire van "rendben" ?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2011. Január 29. - 09:58:58

!Szerintem! nagyjából rendben van. Az edzés előtti NO fokozóhoz nyugodtan hozzárakhatod az 5g BCAA-t, valamint az edzés közbeni italhoz, meg az edzés utáni turmixhoz én még tennék minimum 5-5g glutamint, de az se baj, ha több...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Február 06. - 17:38:07
Koxi-nak ajánlom figyelmébe, hogy ez a rész, még csak véletlenül sem a szteroid topikban van...

Bodybuilding.hu Fórumok > Általános Témák > Saját cikkek > Bodybuilding Chat
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2011. Február 06. - 18:04:31
Koxi-nak ajánlom figyelmébe, hogy ez a rész, még csak véletlenül sem a szteroid topikban van...

Bodybuilding.hu Fórumok > Általános Témák > Saját cikkek > Bodybuilding Chat
Elnézést!  /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Február 09. - 12:12:00
Kis helyzetjelentés...  8-)

Jelenleg 96kg vagyok, erőszint viszonylag jó, hasonló a tavalyi 107kg-os tömegelésem alattihoz. A forma már nagyon nem tetszik, sok a zsír, de most nem érdekel különösebben, szombaton lesz fekvenyomó kis háziverseny, nem akarok még diétázni, elmegy az erő. Terveim szerint 150kg körül szeretnék nyomni, nagyban függ majd attól is, hogy be lehet-e fáslizni a könyököm, ha nem, lehet hogy nem lesz meg, sajnos eléggé ki van készülve a jobb könyököm a jobb vállammal együtt. A derekam viszont sokat javult, jó masszőrt találtam  :-}

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Február 09. - 16:42:03
hol lesz ez a verseny?mi a fődíj??
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Február 09. - 17:07:25
hol lesz ez a verseny?mi a fődíj??

Házi verseny kiskőrösön, meghívásos alapon megy. Fődíj a jó hangulat lesz szerintem, esetleg valami oklevél, ilyesmi, de nekem a hangulat bőven elég lesz  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2011. Február 09. - 19:02:16
hol lesz ez a verseny?mi a fődíj??

Házi verseny kiskőrösön, meghívásos alapon megy. Fődíj a jó hangulat lesz szerintem, esetleg valami oklevél, ilyesmi, de nekem a hangulat bőven elég lesz  ;D

Szívesen elmennék,kár hogy messze van  :'(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szigi - 2011. Február 09. - 22:31:59
Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne, hogy a felhúzást lábazós napra szoktam rakni, viszont sok helyen hátazós napnál látom. Hová érdemes pakolni?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2011. Február 09. - 22:41:42
Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne, hogy a felhúzást lábazós napra szoktam rakni, viszont sok helyen hátazós napnál látom. Hová érdemes pakolni?

Én háthoz pakolnám. Guggolás mellett szerintem lehetetlen felhúzni is...

mod.: bár merevlábas felhúzás meg mehetne éppen láb napra is :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szigi - 2011. Február 10. - 17:49:26
Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne, hogy a felhúzást lábazós napra szoktam rakni, viszont sok helyen hátazós napnál látom. Hová érdemes pakolni?

Én háthoz pakolnám. Guggolás mellett szerintem lehetetlen felhúzni is...

mod.: bár merevlábas felhúzás meg mehetne éppen láb napra is :D

Lábazásnál combfeszítő géppel melegítek aztán guggolás és utána felhúzás (utána lábtolás, combhajlítógép és végül vádli). Ekkor még nem vagyok annyira elfáradva, mint ha végig edzeném a hátam és utána beraknám a felhúzást. Felhúzás nem inkább a combot, farizmot és a derekat erősíti? Mert akkor hasonló mint a guggolás.
Nem jól látom?
Azért merült fel bennem a kérdés, mert amióta csinálom a felhúzást olyan mintha izomláz lenne a hátamban másnap, vagy vmit rosszul csinálhatok?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Február 10. - 18:46:34
ha merevlábbal csinálod a felhúzást akkor lábra megy, ha a sima felhúzást csinálod az meg főleg hátra.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2011. Február 10. - 20:16:54
ha merevlábbal csinálod a felhúzást akkor lábra megy, ha a sima felhúzást csinálod az meg főleg hátra.

Nincs olyan,hogy a merevlábas felhúzás csak "lábra" megy...ezek azért elég összetett gyakorlatok-nem egy izolációs dolog.
Amúgy nem "lábra",hanem lábbicepszre fejt ki legnagyobb hatást.
 8-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2011. Február 10. - 20:32:17
Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne, hogy a felhúzást lábazós napra szoktam rakni, viszont sok helyen hátazós napnál látom. Hová érdemes pakolni?

Én háthoz pakolnám. Guggolás mellett szerintem lehetetlen felhúzni is...

mod.: bár merevlábas felhúzás meg mehetne éppen láb napra is :D

Lábazásnál combfeszítő géppel melegítek aztán guggolás és utána felhúzás (utána lábtolás, combhajlítógép és végül vádli). Ekkor még nem vagyok annyira elfáradva, mint ha végig edzeném a hátam és utána beraknám a felhúzást. Felhúzás nem inkább a combot, farizmot és a derekat erősíti? Mert akkor hasonló mint a guggolás.
Nem jól látom?
Azért merült fel bennem a kérdés, mert amióta csinálom a felhúzást olyan mintha izomláz lenne a hátamban másnap, vagy vmit rosszul csinálhatok?

Igazából az én meglátásom az hogy jobb a hát edzésbe tenni. Láb edzésnél ha akarod, akkor merevlábas, és a végére. Ez a gyakorlat gyakorlatilag megnyújtja a hajlítód... 8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pretorian - 2011. Február 10. - 20:44:59
Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne, hogy a felhúzást lábazós napra szoktam rakni, viszont sok helyen hátazós napnál látom. Hová érdemes pakolni?

Én háthoz pakolnám. Guggolás mellett szerintem lehetetlen felhúzni is...

mod.: bár merevlábas felhúzás meg mehetne éppen láb napra is :D

Lábazásnál combfeszítő géppel melegítek aztán guggolás és utána felhúzás (utána lábtolás, combhajlítógép és végül vádli). Ekkor még nem vagyok annyira elfáradva, mint ha végig edzeném a hátam és utána beraknám a felhúzást. Felhúzás nem inkább a combot, farizmot és a derekat erősíti? Mert akkor hasonló mint a guggolás.
Nem jól látom?
Azért merült fel bennem a kérdés, mert amióta csinálom a felhúzást olyan mintha izomláz lenne a hátamban másnap, vagy vmit rosszul csinálhatok?

Én hátedzés végére rakom (rendes elemelés, nem merevlábas persze). Lehet ezzel többen nem értenek egyet abból a szempontból, hogy addigra hulla vagy, de nekem rendkívüli mód hoz főleg erőben.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Frank89 - 2011. Február 11. - 00:36:50
Heti egy,kb. 1 ora szaunazas mennyire fer ossze a kreatin hasznalattal (most feltoltes alatt vagyok). ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Yanou - 2011. Február 11. - 08:26:15
Heti egy,kb. 1 ora szaunazas mennyire fer ossze a kreatin hasznalattal (most feltoltes alatt vagyok). ????...

Ha Te valami fura okból tudsz az izomsejtjeidből izzadni, akkor ne szaunázz, ha nem tudsz, csak a normális módon, akkor szerintem nyugodtan...  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2011. Február 11. - 08:38:52
Heti egy,kb. 1 ora szaunazas mennyire fer ossze a kreatin hasznalattal (most feltoltes alatt vagyok). ????...

Ha Te valami fura okból tudsz az izomsejtjeidből izzadni, akkor ne szaunázz, ha nem tudsz, csak a normális módon, akkor szerintem nyugodtan...  ;D
@-o
Amúgy megjegyezném,hogy a víz(és a méreganyagok) nem csak a hámrétegből távoznak-de ezt normális folyadékfogyasztással simán kompenzálod.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2011. Február 11. - 19:17:11
Jól jönne egy kis tanács!  :) Vizsgaidőszak végétől elkezdtem normálisan edzeni kb. 3 hete. A héten beindult a tömegelés is cellmass+jack3d egyenlőre. Amit észrevettem és nem tudom már végkép, hogy hol lehet a hiba: a mellem a leggyengébb testrészem, rendre 4 napos izomláz van minden egyes mell edzés után. Oda jutottam h már csak 10-12 sorozatos edzéseket csinálok, de így is egy hétfői edzést még a mai napon is éreztem minimálisan. A fejlődés valami röhejes pedig kipróbáltam már rengeteg variációt és ezért maradtam most már ennél a kevés gyakorlatos edzésnél. A kaja szerintem rendben van, hiszen elég jól fejlődtem az ősszel ezt a testrészemet kivéve. Normális ez a jelenség szerintetek? Csökkentsem még a sorozatok számát? Az meg már lassan szinte nem is fog edzésnek számítani.
Egyébként szerintem, vhol a regenerálódásommal lehet a hiba mert észrevettem azt is más testrészeknél, hogy nem másnap érzem az edzés eredményét hanem mindig az edzést követő 2. napon. Ez is tök furcsa, pedig úgy gondolom az 1nap edzés, 1 nap pihenőnappal elegendő időt hagyok a regenerációra.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Február 11. - 20:44:07
cellmassból vegyél még egy dobozzal a másodiknál kezd igazán hatni,vagyis én úgy tapasztaltam!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Február 11. - 22:44:18
Gyááá be bírom feszíteni a jobb bicepszemet viszonylagos elviselhető fájdalom mellett!!! Ez kb 4 hónapja nem sikerült, jeeee, csak ér valamit a masszőr!!  :-):-)::

Mondjuk a hátam meg meghúzódott, remélem nem lesz nagy hatással a fekvenyomásra  >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Február 12. - 02:56:55
Gyááá be bírom feszíteni a jobb bicepszemet viszonylagos elviselhető fájdalom mellett!!! Ez kb 4 hónapja nem sikerült, jeeee, csak ér valamit a masszőr!!  :-):-)::

Mondjuk a hátam meg meghúzódott, remélem nem lesz nagy hatással a fekvenyomásra  >:D
Mit csináltál a bicepszeddel?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Kris - 2011. Február 12. - 05:18:05
Pesten és környékén ha valakit érdekel vállalok masszírozást! Sport és Gyógymasszőri képesítéssel! Több neves magyar élmezőnyben versenyző a vendégem ,(van-volt).
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Február 12. - 07:23:26
Gyááá be bírom feszíteni a jobb bicepszemet viszonylagos elviselhető fájdalom mellett!!! Ez kb 4 hónapja nem sikerült, jeeee, csak ér valamit a masszőr!!  :-):-)::

Mondjuk a hátam meg meghúzódott, remélem nem lesz nagy hatással a fekvenyomásra  >:D
Mit csináltál a bicepszeddel?

Valószínűleg húzódás, de olyan jól sikerült hogy egy ideig zsibbadt volt tőle a mutató ujjam is  !+"% Már alakulok  :-oD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. Február 12. - 15:47:12
Kiskőrösön indultunk God-al fekvenyomásba.  ;D Vazzeg vitt mindent, 3. fogása 155 kg volt simán megvolt neki. Utána bandázsban a 160at is megnyomta.  ;D Nekem pedig sikerült a bűvös 100at kinyomnom. Igaz nem volt szép nyomás, fél oldalas meg lassú, de megvolt, mind három bíró megadta. Boldog vagyok.  ;D Majd lesz egy kép is, mivel Nes kolléga is ott volt, bár ő nem indult.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Február 12. - 16:02:56
Kiskőrösön indultunk God-al fekvenyomásba.  ;D Vazzeg vitt mindent, 3. fogása 155 kg volt simán megvolt neki. Utána bandázsban a 160at is megnyomta.  ;D Nekem pedig sikerült a bűvös 100at kinyomnom. Igaz nem volt szép nyomás, fél oldalas meg lassú, de megvolt, mind három bíró megadta. Boldog vagyok.  ;D Majd lesz egy kép is, mivel Nes kolléga is ott volt, bár ő nem indult.  :)

Gratulálok nektek!Várjuk a képeket!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Február 12. - 17:14:32
Kiskőrösön indultunk God-al fekvenyomásba.  ;D Vazzeg vitt mindent, 3. fogása 155 kg volt simán megvolt neki. Utána bandázsban a 160at is megnyomta.  ;D Nekem pedig sikerült a bűvös 100at kinyomnom. Igaz nem volt szép nyomás, fél oldalas meg lassú, de megvolt, mind három bíró megadta. Boldog vagyok.  ;D Majd lesz egy kép is, mivel Nes kolléga is ott volt, bár ő nem indult.  :)

Így volt, nagyon nagy élmény volt életem első fekvenyomó versenye, köszönöm a Kiskőrösieknek innen is  8)

155kg-al lettem első helyezett, a 160-at már verseny után próbáltuk, mert még sose volt rajtam bandázs, mondom teszteljük már le. Nyomtam csont nélkül 160-at. Szkanderban is indultam még, ott 4. helyezett lettem, be lett járatva a karom, fáj mint a fene  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2011. Február 12. - 17:51:30

Fogadd őszinte gratulációmat!  :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2011. Február 12. - 18:57:45
Grat God! @:-)
Neked is Laci
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Február 12. - 21:17:50
Köszi srácok  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2011. Február 14. - 09:07:19
Gratula srácok ! =/+'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Február 14. - 09:10:43
Gratula srácok ! =/+'

Lacika azért nem semmi mi, 16 évesen 100-at tolni!  :violinplay3:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. Február 14. - 15:35:04
Gratula srácok ! =/+'

Lacika azért nem semmi mi, 16 évesen 100-at tolni!  :violinplay3:
Hát azért nem olyan nagy dolog ez, Kathi Béla 155 kg-ot tolt fekve, ugyan ennyi idősen, 2,5 edzés múlttal.
(Tényleg, natúr lehetett akkor!?) :P
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2011. Február 14. - 15:44:24
16-17 környékén én is 100 körül szériáztam...18 évesen ment a 150.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2011. Február 14. - 16:12:20
16 évesen 135kg ment nekem. 1év edzés után   :)
Már akkor is BENCH mániás voltam  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: gyuri93 - 2011. Február 14. - 16:33:02
Sziasztok! Az lenne a kérdésem,hogy AMINOSAV ISO whey-t es whey proteint szedhetek egybe?A masik meghogy hany g szenhidrat/feherjet kellene fogyasztanom ahoz,hogy fogyjak,es persze az izmom is nojjon!

Adataim: 93 kilogram
             178 cm
             heti 6 edzesem van(hetfo:hat,vall     szerda: mell,has      pentek:bicepsz,tricepsz)labra meg nem szeretnek gyurni,mert alapbol is nagyon nagy
            kedd,csutortok,szombat kardio ebed utan VASARNAp pihi
            csak rizst,hust,aminosavat,feherjet,zoldsegeket,gyumolcsot,zabpelyhet eszek,es szedek vitamint

Kerlek valaszoljatok!!!
18 eves vagyok amugy,es 1 eve gyurok igy,kb 7-8-9 kilo izom jott fel ram ezalatt az ido alatt!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. Február 14. - 16:44:56
16 évesen 135kg ment nekem. 1év edzés után   :)
Már akkor is BENCH mániás voltam  ;D
Akkor tájt kb hogy nézett ki a kajád!?  :) Csak nagyjából!? Tisztába voltál már az edzés alapjaival, volt aki segített!? Kicsit írhatnál erről :) Engem speciel érdekel  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gababoy - 2011. Február 15. - 09:34:59
16 évesen 135kg ment nekem. 1év edzés után   :)
Már akkor is BENCH mániás voltam  ;D
Akkor tájt kb hogy nézett ki a kajád!?  :) Csak nagyjából!? Tisztába voltál már az edzés alapjaival, volt aki segített!? Kicsit írhatnál erről :) Engem speciel érdekel  :)

Szia!
Igazából nem voltam akkor még tisztába a kajával. Azt láttam ,hogy a nagyok mit esznek, de úgy voltam vele, hogy nekem az biztos nem menne..(pénz..stb)
Ezért a szokásos 5-6db szalámis zsemle a suliban elfogyasztva. Egy kicsi fornettivel  :D
Saját fejem után mentem mindig.Mint most is ! Nem volt edzőm soha.
Akkor még kreatin kúra nagy dolog volt. Lenyomtam 2 kúrát ,nagyon sokat fejlődtem akkkor tőle. Most már vicc kategória  ;)
Elindultam az első fekvenyomó versenyemen,ahol 135kg-ot nyomtam és így lettem 2. ;D
Nagyon megtetszett ez az egész.Akkora feelingje van egy versenynek mint állat!!
Szépen múltak az idők, és egyre többet olvastam,tanultam utána.Azóta szerelmes lettem ebbe az egészbe !  :P

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. Február 15. - 09:42:42

Csak mert én mindig "arra fogom" ezt a gyér teljesítményt, hogy felvágottas szendvicsen élek, csak napi egyszer eszek kb normális kaját, akkor is este valami főzelék meg sertés hús, vagy pörkölt, ilyesmik. :) De úgy látszik hogy ilyen körülmények közt is lehet eredményeket felmutatni. Csak nem nekem.  ;D :-\ Bár mondjuk kihagytam egy jó időt az edzésben, valaki miatt......  ;D ;D Meg még csak pár hete vagyok 16, szóval javíthatok még ezen az eredményen..... De a 135 kg nagyon-nagyon messze van nekem.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2011. Február 15. - 10:28:00

Szerintem ez az egész nem kor,súly függő,hanem adottság kérdése....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: bandus - 2011. Február 15. - 11:18:45
16-17 környékén én is 100 körül szériáztam...18 évesen ment a 150.
gimi másodikban én is 85-90 kilval szériáztam. ezt azóta se sikerült elérni :D az egyetem meg a pia kicsit betett a gyúrósdinak nálam :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. Február 15. - 21:24:27
Az egy igért kép.
Én-God-Nes
Nem sok mindent látni a formánkból, csak Godnál.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Február 15. - 23:03:16
Az egy igért kép.
Én-God-Nes
Nem sok mindent látni a formánkból, csak Godnál.  :)
van pajszer god  ;D

Vagy 2cm-el kisebb mint a másik, ezt nem tudom használni sajnos  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Február 24. - 10:03:18
Kis helyzetjelentés:

Jelenleg 98kg vagyok, ami nekem már nagyon sok, látszik a formán rendesen, illetve a fejemen. Bár még tömegelés van, a súlyom már nem szeretném jelentősen emelni, inkább kihasználom hogy telt vagyok, és az edzéseimet nyomom meg, leginkább erőre megyek most. A súlyokkal szépen haladok, a derekam és a karom is elfogadhatóra javult már, a vállam még fájdogál, de csak ha megerőltetem. Edzésekből visszavettem, minden izom 1x van most edzve, nincs varia, legyen teljes a regeneráció, eléggé szétküldtem már magam.

További jó fejlődést mindenkinek  =/+'  :-oD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Február 25. - 17:03:27
Kis helyzetjelentés: elkezdtem edzeni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2011. Február 25. - 17:18:44
A regenerálódás javítására szeretnék kitalálni valamit mert elég sokáig szokott izomláz gyötörni és mostmár odajutottam, hogy beruházok valami pluszra. Szerintetek Glutamint vagy BCAA-t volna érdemesebb e célra vennem? Egyáltalán lendítenének a problémán? Szerintem nem normális 3-4 napig izomlázat érezni főleg úgy, hogy a kajám rendben van nagyjából.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Február 25. - 17:24:29
Kis helyzetjelentés: elkezdtem edzeni.

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Február 25. - 17:48:26
Kis helyzetjelentés: elkezdtem edzeni.

 ;D
Komoly. A héten már voltam kétszer. Babasúlyokkal nyomom, mégis izomlázam van. :D
Veled mivan mázsaguszti?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Február 25. - 17:49:24
Kis helyzetjelentés: elkezdtem edzeni.

 ;D
Komoly. A héten már voltam kétszer. Babasúlyokkal nyomom, mégis izomlázam van. :D
Veled mivan mázsaguszti?

Kösz, megvagyok!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Február 25. - 17:51:42
Kis helyzetjelentés: elkezdtem edzeni.

 ;D
Komoly. A héten már voltam kétszer. Babasúlyokkal nyomom, mégis izomlázam van. :D
Veled mivan mázsaguszti?

Kösz, megvagyok!  ;D
Ó, hogy szüljé' sünt! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Február 25. - 17:54:37
Kis helyzetjelentés: elkezdtem edzeni.

 ;D
Komoly. A héten már voltam kétszer. Babasúlyokkal nyomom, mégis izomlázam van. :D
Veled mivan mázsaguszti?

Kösz, megvagyok!  ;D
Ó, hogy szüljé' sünt! ;D

Nyaljá' halat!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Február 25. - 17:56:02
Kis helyzetjelentés: elkezdtem edzeni.

 ;D
Komoly. A héten már voltam kétszer. Babasúlyokkal nyomom, mégis izomlázam van. :D
Veled mivan mázsaguszti?

Kösz, megvagyok!  ;D
Ó, hogy szüljé' sünt! ;D

Nyaljá' halat!  ;D
Na jó, akkor szarjál gecit! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Február 25. - 18:01:33
Kis helyzetjelentés: elkezdtem edzeni.

 ;D
Komoly. A héten már voltam kétszer. Babasúlyokkal nyomom, mégis izomlázam van. :D
Veled mivan mázsaguszti?

Kösz, megvagyok!  ;D
Ó, hogy szüljé' sünt! ;D

Nyaljá' halat!  ;D
Na jó, akkor szarjál gecit! ;D

Sakk-Matt!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Február 25. - 23:33:35
A regenerálódás javítására szeretnék kitalálni valamit mert elég sokáig szokott izomláz gyötörni és mostmár odajutottam, hogy beruházok valami pluszra. Szerintetek Glutamint vagy BCAA-t volna érdemesebb e célra vennem? Egyáltalán lendítenének a problémán? Szerintem nem normális 3-4 napig izomlázat érezni főleg úgy, hogy a kajám rendben van nagyjából.

Tessék nyújtani, és C és E vitamin a barátaid. Glutamin is érdekes lehet, szerintem  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Február 25. - 23:41:38
Kis helyzetjelentés: elkezdtem edzeni.

 ;D
Komoly. A héten már voltam kétszer. Babasúlyokkal nyomom, mégis izomlázam van. :D
Veled mivan mázsaguszti?

Kösz, megvagyok!  ;D
Ó, hogy szüljé' sünt! ;D

Nyaljá' halat!  ;D
Na jó, akkor szarjál gecit! ;D

Sakk-Matt!  ;D

:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Február 26. - 10:16:12
A regenerálódás javítására szeretnék kitalálni valamit mert elég sokáig szokott izomláz gyötörni és mostmár odajutottam, hogy beruházok valami pluszra. Szerintetek Glutamint vagy BCAA-t volna érdemesebb e célra vennem? Egyáltalán lendítenének a problémán? Szerintem nem normális 3-4 napig izomlázat érezni főleg úgy, hogy a kajám rendben van nagyjából.

Tessék nyújtani, és C és E vitamin a barátaid. Glutamin is érdekes lehet, szerintem  ::)
egy kis susta is megoldja a problémát :D :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Február 26. - 10:41:43

Úgy-úgy :), egy kis szuszta mindenre megoldás, nem lesz izomlázad, megoldónak közelkeleten az évtizedes problémák, az afrikai emberek nem fognak éhezni, világbéke lesz.........a szuszta mindent rendbe rak ;D ;D ;D ;D.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2011. Február 26. - 11:06:49
Kihagytad az aids vírust meg az államadósságot... 8-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. Február 26. - 11:52:12
Kihagytad az aids vírust meg az államadósságot... 8-)
Erről jut eszembe egy ismerősöm apja, aki figyelmeztette a fiát meg a barátait hogy "Gyerekek ne menjetek diszkóba, mert ott el lehet kapni ezt az aídéest"  ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2011. Február 26. - 12:57:27
Bizonyos diszkókban valóban terjed dehát olyanba nemjárok...csak Maszat ;D   (kékosztriga) @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2011. Február 26. - 19:33:30
A regenerálódás javítására szeretnék kitalálni valamit mert elég sokáig szokott izomláz gyötörni és mostmár odajutottam, hogy beruházok valami pluszra. Szerintetek Glutamint vagy BCAA-t volna érdemesebb e célra vennem? Egyáltalán lendítenének a problémán? Szerintem nem normális 3-4 napig izomlázat érezni főleg úgy, hogy a kajám rendben van nagyjából.

Tessék nyújtani, és C és E vitamin a barátaid. Glutamin is érdekes lehet, szerintem  ::)
Nyújtás csak a sorozatok között szokott lenni, lehet a végére is kellene meg a pihenőnapokra. C-ből megy napi 1500 szerintem az elég, az E csak a multivitaminból van meg. Kipróbálom a glutamint mindenképp szerintem.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2011. Február 26. - 19:34:44
A regenerálódás javítására szeretnék kitalálni valamit mert elég sokáig szokott izomláz gyötörni és mostmár odajutottam, hogy beruházok valami pluszra. Szerintetek Glutamint vagy BCAA-t volna érdemesebb e célra vennem? Egyáltalán lendítenének a problémán? Szerintem nem normális 3-4 napig izomlázat érezni főleg úgy, hogy a kajám rendben van nagyjából.

Tessék nyújtani, és C és E vitamin a barátaid. Glutamin is érdekes lehet, szerintem  ::)
egy kis susta is megoldja a problémát :D :D
Tudod nem mindenkinek ez az elsődleges gondolata... ****)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Cressler - 2011. Február 27. - 11:03:36
Kis helyzetjelentés: elkezdtem edzeni.

 ;D
Komoly. A héten már voltam kétszer. Babasúlyokkal nyomom, mégis izomlázam van. :D
Veled mivan mázsaguszti?

Kösz, megvagyok!  ;D
Ó, hogy szüljé' sünt! ;D

Nyaljá' halat!  ;D
Na jó, akkor szarjál gecit! ;D

Sakk-Matt!  ;D
;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2011. Február 27. - 16:03:39
Lesukov Legújabb fotója

(http://img4.imagetwist.com/th/00192/58fnoi1smwx5.jpg) (http://imagetwist.com/58fnoi1smwx5/lesu.jpg.html)

 @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2011. Február 27. - 16:06:39
í de szépen benőtt
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Február 27. - 17:08:03
Zotya kepitol lefagy a mozillam  ;D Inkabb megkeresem majd mashol, hogy lassam nagyban  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. Február 27. - 17:21:19
Azigen  ***)) ***)) ***)) ***))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Február 27. - 17:35:18
Nagyon komoly, aza csávó is elég durva aki a háttérbe van jobb oldalt
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Február 27. - 17:41:20
Lesukov gyerek tud valamit  :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Woodslave - 2011. Február 27. - 17:45:56
nagyon eltűntek a blogok. Főleg George, Suncity, Jordan blogját hiányolom. Lemaradtam valamiről?  --)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Február 27. - 17:46:37
Zotya kepitol lefagy a mozillam  ;D Inkabb megkeresem majd mashol, hogy lassam nagyban  ;D
Nekem is csak harmadszorra jött be.
Zotya mindig valami pornóoldallal kevergeti a dolgokat. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Március 04. - 22:22:37
hy! olyan problémám van, hogy guggolásnál amikor rámegyek a (magamhoz képest) nagyobb súlyokra a guggoló sorozatok után kb. 10perccel elkezd remegni a kezem meg mindenem, fal fehér leszek, rámjön a hányinger (soxor hánytam is) és nem birom tovább csinálni az eddzést és ugyanúgy rosszul vagyok még kb. fél óráig. csak az utóbbi pár hónapban kezdtem el "nagyobb" súlyokat használni....kisérletezgettem a kajálással, h lehet az a baj, de nemtudom. bármit eszek, vagy iszok vizen kivül eddzés elött fél órával kijön belőllem a guggolások után, glutamint se birok inni közbe...szerintetek miért van ez? keveset pihenek? szar a kajám? vagy mi? légzés szar? néha felhúzásnál is rámjön, de nem jellemző amúgy...igy néz ki a guggolás: 60x10, 100x8, 120x8, 130x8, 130x8, 100x10.  120-ig 2percet pihenek kb. sorozatok között, utána 4perc körül lehet a pihi...soxor úgy érzem, hogy menne még többel is, de nem merem, mer elokádom magam...80kg vok 185cm  :D thx
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2011. Március 04. - 22:52:57
...nekem csak hasonló szokott lenni. Rám az jellemző, hogy a megerőltetőbb nyomások után rám jönnek olyan hányinger közeli köhögések. Én se tudom mitől van, de mikor az utolsó ismétlésnél már durrani akar a fejem és utána befejem a gyakorlatot ez mindig elő jön. Érdekes.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Március 05. - 11:02:00
hy! olyan problémám van, hogy guggolásnál amikor rámegyek a (magamhoz képest) nagyobb súlyokra a guggoló sorozatok után kb. 10perccel elkezd remegni a kezem meg mindenem, fal fehér leszek, rámjön a hányinger (soxor hánytam is) és nem birom tovább csinálni az eddzést és ugyanúgy rosszul vagyok még kb. fél óráig. csak az utóbbi pár hónapban kezdtem el "nagyobb" súlyokat használni....kisérletezgettem a kajálással, h lehet az a baj, de nemtudom. bármit eszek, vagy iszok vizen kivül eddzés elött fél órával kijön belőllem a guggolások után, glutamint se birok inni közbe...szerintetek miért van ez? keveset pihenek? szar a kajám? vagy mi? légzés szar? néha felhúzásnál is rámjön, de nem jellemző amúgy...igy néz ki a guggolás: 60x10, 100x8, 120x8, 130x8, 130x8, 100x10.  120-ig 2percet pihenek kb. sorozatok között, utána 4perc körül lehet a pihi...soxor úgy érzem, hogy menne még többel is, de nem merem, mer elokádom magam...80kg vok 185cm  :D thx

Próbálj meg dunsztosüveggel guggolni...ne 130kg-al.  ;)  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Március 05. - 12:10:55
 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Március 05. - 12:29:19

[/quote]

Próbálj meg dunsztosüveggel guggolni...ne 130kg-al.  ;)  ;D
[/quote]

szeméééééét plázagyúrós :DDDDD ha nincs wc, jó a dunsztosüveg jóóóó :DDDD be kellett tartani a rövid pihenőket !!!!! :DDD  már elfelejtetted milyenek szülővárosod spártai körülményei mi???? :DDD inkább mondd meg miért van ez! globális modi...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Március 05. - 15:10:30
Balu miattad halt be a fórum! csak a nőknek tudsz válaszolni, meg kritizálni, kifigurázni, de nem épited értelmes hozzászólással a fórumot :DDDDDDDDDDDDD és ne gyere azzal h már minden le van irva, csak olvasni kéne :DDDDDD bezársz minden topikot??? hát szabad ilyet ????  ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Március 05. - 15:13:08
Balu miattad halt be a fórum! csak a nőknek tudsz válaszolni, meg kritizálni, kifigurázni, de nem épited értelmes hozzászólással a fórumot :DDDDDDDDDDDDD és ne gyere azzal h már minden le van irva, csak olvasni kéne :DDDDDD bezársz minden topikot??? hát szabad ilyet ????  ;D ;D ;D ;D ;D

Nekem szabad, igen!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Március 05. - 15:18:34
 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Március 05. - 15:20:45
hy! olyan problémám van, hogy guggolásnál amikor rámegyek a (magamhoz képest) nagyobb súlyokra a guggoló sorozatok után kb. 10perccel elkezd remegni a kezem meg mindenem, fal fehér leszek, rámjön a hányinger (soxor hánytam is) és nem birom tovább csinálni az eddzést és ugyanúgy rosszul vagyok még kb. fél óráig. csak az utóbbi pár hónapban kezdtem el "nagyobb" súlyokat használni....kisérletezgettem a kajálással, h lehet az a baj, de nemtudom. bármit eszek, vagy iszok vizen kivül eddzés elött fél órával kijön belőllem a guggolások után, glutamint se birok inni közbe...szerintetek miért van ez? keveset pihenek? szar a kajám? vagy mi? légzés szar? néha felhúzásnál is rámjön, de nem jellemző amúgy...igy néz ki a guggolás: 60x10, 100x8, 120x8, 130x8, 130x8, 100x10.  120-ig 2percet pihenek kb. sorozatok között, utána 4perc körül lehet a pihi...soxor úgy érzem, hogy menne még többel is, de nem merem, mer elokádom magam...80kg vok 185cm  :D thx

Csőlátás is van? Vércukor süllyedés lehet, de lehet hogy nem guggolsz elég nagy terpeszben, és nyomod a hasad. Próbáld meg úgy, hogy beülsz a két lábad közé a seggeddel mint a kisbabák.. Ha úgy is előjön ez, akkor lehet más a probléma..  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Március 05. - 15:57:37
igen! elég furcsán látok! amúgy meg kell védenem Balut, megkérdezte a kajámat, irtam h ált. rizs-csirke a kajám elötte, de mostanában bepuszilok elötte 150g csokit vagy vmi gyors cukrot, mert úgy éreztem h sokkal erősebb vagyok tőle...de! amilyen gyorsan felemelkedik olyan gyorsan le is esik a cukrom, ezért vok rosszul...ugyh köszi Balu, God, tényleg ez lehet a probléma...buta voltam! megpróbálom akkor 150g zab + 60g fehérét eddzés elött 1-1,5órával...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Március 05. - 16:55:05

Az az én adagom...neked fele untig elég lesz...

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Március 05. - 17:02:05
igen! elég furcsán látok! amúgy meg kell védenem Balut, megkérdezte a kajámat, irtam h ált. rizs-csirke a kajám elötte, de mostanában bepuszilok elötte 150g csokit vagy vmi gyors cukrot, mert úgy éreztem h sokkal erősebb vagyok tőle...de! amilyen gyorsan felemelkedik olyan gyorsan le is esik a cukrom, ezért vok rosszul...ugyh köszi Balu, God, tényleg ez lehet a probléma...buta voltam! megpróbálom akkor 150g zab + 60g fehérét eddzés elött 1-1,5órával...

Gyors ch edzés előtt maga a halál nekem is, azért kérdeztem, mert ezt már átéltem. Örülök ha segíthettem  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Március 05. - 17:11:27

Nem lehet rajta...falra hányt borsó minden szavunk...

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Március 05. - 17:12:09

A borsó az finom  @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Március 05. - 19:34:48
én most spenótot eszem, mert a brokkoli (Maszat nyelvén: brokesz) megfingat :DDD köszi God, Balu...cöhh
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Március 05. - 23:11:55
mi az,h az én nyelvemen?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Március 06. - 00:19:16
szlengben beszélsz  ;D http://www.youtube.com/watch?v=khfihICbRRY
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Március 06. - 00:46:56
nekem a brokesz inkább homárosnak tünik, ugyhogy ez maradjon meg neked kedves vékony  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Március 06. - 14:59:50
Brokkolitól legalább brokkoli szagút fingasz  ;D Tojástól meg pöcegödör szagút, az gááázosabb  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2011. Március 06. - 19:06:22
az erőemberek konkrétan mit szippantanak versenyeken, valamiféle rush féleség?!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. Március 06. - 19:08:01
az erőemberek konkrétan mit szippantanak versenyeken, valamiféle rush féleség?!
ammónia  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2011. Március 06. - 19:15:09
köszi szépen közben már googleba is beütöttem  :-/-(-:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Március 07. - 18:30:33
rusht- :DDDDDD aztán bereng a fejük, mint a kacsának :DDDD de lehet h scorus bernáth hires szabadpóza elött volt vmi a levegőben...mert igen eltalálta!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2011. Március 07. - 19:38:53
Meséjjééé má vékony...ez nekem kimaradt!!! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Március 07. - 19:44:33
mire gondolsz?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2011. Március 07. - 19:52:42
Meséjjééé má vékony...ez nekem kimaradt!!! ;D

rush szexshopokban kapható kéjgáz :D amennyire én tudom :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2011. Március 07. - 20:17:15
Nem a Rushrol beszéltem dumbass ****)
Toltam már... ;D
Bernáthnak a pózával mivan?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Március 07. - 20:32:21
jah, semmi ne örülj :DD csak volt neki 1 szabad póz, aminek az elején vmi robot hang volt utána vmi pörögsebb house, aztán olyat pózolt rá mintha 2g sp lenne benne....nagyon elkapta az ütemet és azt mondta h nem gyakorolt rá!!! csak ennyi...de ő sportember, nem is kicsi! ugyh nem csinál ilyet...ha vmi pletyire számitottál sajnálom :D amúgy aki még nem kurt rással ajánlom figyelmébe!!! teljesen más dimenzió :DDD de ez 1 bodys fórum...elnézést kérek....elkalandoztam....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2011. Március 07. - 20:46:18
Jaaa vágom azt a szabad pózt!Tényleg olyan mintha....
Rush mielőtt elsülnél egy szippantás és téridőt,dimenziót meg minden szart ugrassz @-o
Régi szép idők ::)
Bocs az offért!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Március 07. - 20:56:46
Jaaa vágom azt a szabad pózt!Tényleg olyan mintha....
Rush mielőtt elsülnél egy szippantás és téridőt,dimenziót meg minden szart ugrassz @-o
Régi szép idők ::)
Bocs az offért!

:DDD lájk!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2011. Március 07. - 20:57:01
Ezt a részét nemtudom...
de látom nagyon tisztába vagy a témával kapcsolatban... :-/-(-:
(vicvót) ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Március 07. - 22:08:02
segglyuktágitó??? :D nem semmi hogy miket tudtok
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Március 07. - 22:23:36
Pamela nemkoxol, de képben van, nembuzul, de képben van.
Ejjj Pam, nemvótáteilyen. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Március 08. - 00:58:18
Pamela nemkoxol, de képben van, nembuzul, de képben van.
Ejjj Pam, nemvótáteilyen. ;D
hamarabb leszek öngyilkos, mint buzi, ezt garantálom Töki  ;)
Meggyőztél. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. Március 18. - 20:31:05
Jól emlékszem hogy Vörös Zoli mutatott egyszer olyat hogy felemelt lábbal fekvenyomás, vagy esetleg mástól is láthattuk/hallhattuk ezt!?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2011. Március 18. - 22:39:20
Jól emlékszem hogy Vörös Zoli mutatott egyszer olyat hogy felemelt lábbal fekvenyomás, vagy esetleg mástól is láthattuk/hallhattuk ezt!?  ;D

Régebben nyomtam én is úgy...nem rossz,csak vesztesz a stabilitásodból.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Március 18. - 22:44:32
Jól emlékszem hogy Vörös Zoli mutatott egyszer olyat hogy felemelt lábbal fekvenyomás, vagy esetleg mástól is láthattuk/hallhattuk ezt!?  ;D

Régebben nyomtam én is úgy...nem rossz,csak vesztesz a stabilitásodból.

így van, viszont itt nem a súly a lényeg, hanem hogy keményen nyakra kell engedni, így jól terhelődik a mell, kikapcsolva a segédizmokat. Nem tudsz erőemelő stílusban tricepszel segíteni  8-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Március 19. - 01:30:59
Én a bemelegítésnél, 50kg-mal és 80kg-mal is szoktam így nyomni.
Felette már nem vállalnám, szokni kell, mert sokkal instabilabb az ember közben.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2011. Március 22. - 20:03:34
Hali.

A ZMA-t korlát nélküli ideig lehet szedni? Pölö hónapokig? Vagy azért jó ha a szervezet egy kicsit (3-4 hét) alapjáraton működik mindenféle serkentőt mellőzve?

 ????...

szerk: tudom hogy ez csak vitamin,de befolyásolja a tesztó szintet
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Március 22. - 20:28:33
A ZMA nem vitamin, hanem ásványi anyag kombináció B6 vitaminnal kiegészítve.
Nincs szükség ciklizálásra, annyi a lényeg, hogy ne akkor vedd be, mikor valami magas kalcium tartalmú ételt eszel, mert csökkenti a felszívódását.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2011. Március 22. - 20:35:41
A ZMA nem vitamin, hanem ásványi anyag kombináció B6 vitaminnal kiegészítve.
Nincs szükség ciklizálásra, annyi a lényeg, hogy ne akkor vedd be, mikor valami magas kalcium tartalmú ételt eszel, mert csökkenti a felszívódását.
Akkor ásványi anyag. Elírtam,a kalciumos velejárójával tisztában vagyok. Amúgy este éhgyomorra menne,fekvés előtt.

köszi Gabe
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Március 22. - 21:03:13
A ZMA nem vitamin, hanem ásványi anyag kombináció B6 vitaminnal kiegészítve.
Nincs szükség ciklizálásra, annyi a lényeg, hogy ne akkor vedd be, mikor valami magas kalcium tartalmú ételt eszel, mert csökkenti a felszívódását.
Akkor ásványi anyag. Elírtam,a kalciumos velejárójával tisztában vagyok. Amúgy este éhgyomorra menne,fekvés előtt.

köszi Gabe
Teljesen jó!  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Troll - 2011. Március 22. - 22:15:22
mért nem  tudok írni? ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pretorian - 2011. Március 23. - 20:19:31
mért nem  tudok írni? ????...

Moderált vagy és ilyenkor még kell idő míg elfogadják amit beírsz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2011. Március 28. - 20:51:51
Ahoj.

A bekevert turmix (fehérje+maxy waize) kibírja a hűtőben (meg persze én is holnap) hogy ihatóan fogyasztható maradjon úgy 20 óra múlva is? A mai időbeosztásomat igencsak elbaxtam.  ˝=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Március 28. - 21:16:25
Sztem simán kibírja, én is raktam hűtőbe hosszú időre turmixot és nem volt gond.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2011. Március 29. - 20:07:00
Sztem simán kibírja, én is raktam hűtőbe hosszú időre turmixot és nem volt gond.
Kibírta. Edzés után én is. Dekurvajót edzettem.

Az hogy a picsbe van, hogy egyik edzésről a másikra +2 ismétlés megy max súllyal a sorozatok végén? Pedig még a durrantó is elfogyott.  ????...

Jah és 2 NO-fokozó között illik valami szünetet tartani? Mondjuk 1 hetet minimum?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Március 29. - 20:47:27
Csodákat nevárj az no fokozóktól ,azért erősödtél mer rendesen edzel,kajálsz
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Március 30. - 15:29:21
Amúgy este éhgyomorra menne,fekvés előtt.

hogy lehet este éhgyomorral lefeküdni?  ;D  Én mindíg jól bekájáltam lefekvés előtt. 250g túró, nutella, rákenve vagy 5szelet kenyérre... /7% ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2011. Március 30. - 19:35:29
Amúgy este éhgyomorra menne,fekvés előtt.

hogy lehet este éhgyomorral lefeküdni?  ;D  Én mindíg jól bekájáltam lefekvés előtt. 250g túró, nutella, rákenve vagy 5szelet kenyérre... /7% ;D
nekem is furcsa,de most már megszoktam

neked meg amúgy is 8 hogy mit eszel ,mert kákabelű létedre is zsírosdeszka kellene alap kajának diétában  ;D , valahol irigylem az anyagcserédet  ;)

Milo: mondjuk az edzés része az megvan rendesen,és kaja is rendben van,de a hirtelen jött lendület volt a furcsa ,a pörgető meg csak kisegítőleg van

más: az edzés utáni visszatöltésnél mennyi CH-t illene tenni a kajába,ha jelen esetben ~2g/tskg van napi szinten elosztva? A súlyom minimálisan elindult felfelé (havi ~1kg),erő ,lendület,kedv is van jelen esetben.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Március 30. - 20:06:38
0,7-0,8g/tskg CH kell edzés után.
Nem nagyon értem, te most tömeget növelsz?
Mert ott még a zsírosabb fajtának is kellene 3g kilónként.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. Március 30. - 20:26:53
Sztem simán kibírja, én is raktam hűtőbe hosszú időre turmixot és nem volt gond.
Kibírta. Edzés után én is. Dekurvajót edzettem.

Az hogy a picsbe van, hogy egyik edzésről a másikra +2 ismétlés megy max súllyal a sorozatok végén? Pedig még a durrantó is elfogyott.  ????...

Jah és 2 NO-fokozó között illik valami szünetet tartani? Mondjuk 1 hetet minimum?
Az L-Arginine alapú dolgoknál szerintem 3-4 hét pihenő sem árt, vagy váltani egy más hatóanyag alappal rendelkező termékre.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2011. Március 30. - 20:52:55
0,7-0,8g/tskg CH kell edzés után.
Nem nagyon értem, te most tömeget növelsz?
Mert ott még a zsírosabb fajtának is kellene 3g kilónként.
Elvileg azon vagyok,és idén ki is hagyom a diétát. VOlt egy periódus amikor 3-4g is ment minden hatás nélkül,majd pár hét múlva hirtelen a derekam elindult. Ezért vagyok inkább óvatosabb a CH-val.

A nyáron lesz egy kis kombó összerakva,és majd jövőre lesz valami ábdét. Jelen esetben nem tudok/tudtam felmenni egy olyan súlyra, amiből látnám értelmét a sanyargatásnak. Inkább egy korrektebb (számomra) fazont összehozok és a minőség felé orientálódva egy hosszú nyári tömegelés majd azt követően a szinten tartás lesz a cél.Aztán tavasszal kezdem a diétát.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Március 30. - 22:22:11
Amúgy este éhgyomorra menne,fekvés előtt.

hogy lehet este éhgyomorral lefeküdni?  ;D  Én mindíg jól bekájáltam lefekvés előtt. 250g túró, nutella, rákenve vagy 5szelet kenyérre... /7% ;D

 valahol irigylem az anyagcserédet  ;)

december óta 12kg-ot dobtam le. gondolhatod abból mennyi zsír  ;D gondolhatod mennyi idő visszaszedni ektomorfként (naturálon :'(  ;D )  ;D  mindennek van jó és rossz oldala. #:-)  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Március 31. - 10:26:39
Sajnos ez egy ilyen sport, ha nem edzel,eszel rendesen akkor szép gyorsan lemegy az izom, egyik ismerősöm 110kgvolt nyáron (tele volt anyaggal) februárba láttam 80kgra lefogyott.. Úgy nézett ki mint aki a koncentrációs táborból jött, a feje is összement,a szemüveg lötyögött a fején. kb félévig nem edzett,kajára se figyelt, most meg szenved hogy visszaszedje a súlyt
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: lucy01 - 2011. Április 05. - 09:58:07
Amúgy este éhgyomorra menne,fekvés előtt.

hogy lehet este éhgyomorral lefeküdni?  ;D  Én mindíg jól bekájáltam lefekvés előtt. 250g túró, nutella, rákenve vagy 5szelet kenyérre... /7% ;D

 valahol irigylem az anyagcserédet  ;)

december óta 12kg-ot dobtam le. gondolhatod abból mennyi zsír  ;D gondolhatod mennyi idő visszaszedni ektomorfként (naturálon :'(  ;D )  ;D  mindennek van jó és rossz oldala. #:-)  ;D
volt nekem is fél év kihagyásom és ez idő alatt 12-14kg dobtam le,szar kaja,meló,buli.én is nehezen hízo vagyok és ez a súly ami lement 6hónap alatt vissza is jött naturálként,na jó lehet minőségben nem olyan de ez van!! :))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. Április 07. - 22:31:49
Hát ezt nem hiszem el  ;D ilyenkor én már nagyban alszok általában, de pörgök mint a vadállat  @-o @-o  délután fél 2 körül ittam egy superpump 250-et  >:D nagyon komoly volt, oda b@szott eléggé  8) 8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2011. Április 12. - 14:12:43
Hello, Moderálva vagyok, mennyi idő kell amig tag leszek v hogy ne kelljen várjak a hozzászólásaimhoz vagy ez , hogy működik?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Április 12. - 15:13:18
Sajnos ez egy ilyen sport, ha nem edzel,eszel rendesen akkor szép gyorsan lemegy az izom, egyik ismerősöm 110kgvolt nyáron (tele volt anyaggal) februárba láttam 80kgra lefogyott.. Úgy nézett ki mint aki a koncentrációs táborból jött, a feje is összement,a szemüveg lötyögött a fején. kb félévig nem edzett,kajára se figyelt, most meg szenved hogy visszaszedje a súlyt
Ezért nem kell ennyit költeni gyógyszerre, -30kg, jó persze természetesen ennek csak egy része izom, a többi csak tömeg, de akkor sem értem, valaki vagy csinálja, vagy nem. Az, hogy egyszer nagyon nagy legyek, utána meg megint lecseréljem a ruhatáramat M-esre nem látom értelmét. Inkább legyen valaki 80-90kg közt mindíg, és inkább a minőségre menjen..........hamár gyógyszer.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Április 12. - 15:17:22
Hello, Moderálva vagyok, mennyi idő kell amig tag leszek v hogy ne kelljen várjak a hozzászólásaimhoz vagy ez , hogy működik?
Kb. 50 hozzászólás, de lekerülhet előbb is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2011. Április 12. - 15:38:38
de előbb csak akkor ha 50es lesz a karod... ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Április 12. - 16:11:12
de előbb csak akkor ha 50es lesz a karod... ;D
Akkor sokan szólnának hozzá a fórumon ;D.

Sőt, emeljük a tétet, 50-es minőségi kar ;).
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Április 12. - 16:25:46
Még minőséginek is kell lenni?? akkor én kiestem a konyhásnéni karommal :'(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Troll - 2011. Április 12. - 16:38:06
nekem csak 48   :-/-(-:  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Április 12. - 16:39:20
nekem csak 48   :-/-(-:  :-\
Ok te hozzászólhatsz, mert nem marad senki ;D ;D.
Nem rossz a 48-as pajszer ;-oo-;.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Április 12. - 17:23:31
Sajnos ez egy ilyen sport, ha nem edzel,eszel rendesen akkor szép gyorsan lemegy az izom, egyik ismerősöm 110kgvolt nyáron (tele volt anyaggal) februárba láttam 80kgra lefogyott.. Úgy nézett ki mint aki a koncentrációs táborból jött, a feje is összement,a szemüveg lötyögött a fején. kb félévig nem edzett,kajára se figyelt, most meg szenved hogy visszaszedje a súlyt
Ezért nem kell ennyit költeni gyógyszerre, -30kg, jó persze természetesen ennek csak egy része izom, a többi csak tömeg, de akkor sem értem, valaki vagy csinálja, vagy nem. Az, hogy egyszer nagyon nagy legyek, utána meg megint lecseréljem a ruhatáramat M-esre nem látom értelmét. Inkább legyen valaki 80-90kg közt mindíg, és inkább a minőségre menjen..........hamár gyógyszer.

ez a Te álláspontod. Az Én álláspontom meg az,h amikor van pénzem akkor nyomom keményen, ha akarok és arra is van lé, akkor gyógyszert is veszek. Álltalában ha telelennék lével, akkor kb évente lenne 2 fasza kúrám, és folyton edzenék. DE! Az élet nem habostorta, vannak olyan időszakok amikor élni alig van lém, mert akármi közbejött, vagy fasztudja de vmi nyűg. Akkor szépen nem edzek, nem kajálok faszán és nem költök gyógyszerre, és lötyög szépen az összes ruhám. Pont a napokban tetettem még 1 lyukat az övemre. Kb 3éve vettem, és soha nem kellet. Ilyen az élet, amikor van lé akkor nyomjuk amikor nincsakkor nem. Vagy Neked mindig van? Mindig tudsz 1 bizonyos fix összeget költeni az edzésre? Soha nem jön közbe semmi? Most éppen, mint ahogy írtad 80-90kg között minőségben vagy?? Hát go Pista be a képek topicba, mutasd meg nekünk,h is kell ezt igazán faszán csinálli  ;D

Na be ne durcizz itt nekem, csak felvázoltam az Én álláspontomat is, és 1 kicsit célzok arra,h a tiédbe is van ráció, csak éppen kivitelezhetetlen  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Április 12. - 18:09:42

Az elmúlt pár évem úgy alakult szerencsére, hogy folyamatosan volt munkám, illetve pénzem is, és tudok rá áldozni, ha mást nem aminosav tablettát, meg glutamint veszek mindíg, de hát tudjuk, hogy naturálba elég nehéz a dolog, a tesztótól meg hullik a hajam, de már a qrva teszto fokozóktól is, amúgy meg nem, ez érdekes, tehát így nehéz száraz fazont összehozni, nyárra kicsit pucolgatok, aztán mennek a képek, addíg nem, mert hiú egy p.cs vagyok ;D ;D.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Április 12. - 18:16:54
Bezzeg a Balunak tök jó, most is kétpofára eszi a Methyl Arimatest-et, meg a Novatest-et ( nem aprózza el ), neki nem hullik a haja tőle  O0.
Én is kétpofára enném szívesen, nálam iszonyat működik ez a két kieg, száradok tőle nagyon gyorsan, csak mehetnék hajbeültetésre utána, nem áll jól nekem a golyófej, sajnos.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Április 15. - 13:04:45
Már másodszor mutatnak nekem kreatin monohidrátot ami teljesen más állagra mint a normál (gagyi márka mind 2) ,a normál monohidrát olyan mint a kristálycukor állagra ez meg olyan finom fehér por mint a liszt bele is tapad a kanálba,térfogata is nagyobb. Kérdésem mi a franc ez?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2011. Április 15. - 13:16:23
Már másodszor mutatnak nekem kreatin monohidrátot ami teljesen más állagra mint a normál (gagyi márka mind 2) ,a normál monohidrát olyan mint a kristálycukor állagra ez meg olyan finom fehér por mint a liszt bele is tapad a kanálba,térfogata is nagyobb. Kérdésem mi a franc ez?

"micronized"
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Április 16. - 14:36:31
Már másodszor mutatnak nekem kreatin monohidrátot ami teljesen más állagra mint a normál (gagyi márka mind 2) ,a normál monohidrát olyan mint a kristálycukor állagra ez meg olyan finom fehér por mint a liszt bele is tapad a kanálba,térfogata is nagyobb. Kérdésem mi a franc ez?

"micronized"

Hát lehetséges,de akkor sztem nagybetüvel rá kéne írniuk reklámként,mikronizált,jobb felszívódás stb.., és csak annyi van rajta 100% creatin monohidrát. Elvileg legális tápkiegek, nem rakhatnak mindenféle szart a dobozba ,nem? csak ellenőrzik őket. (eggyik márka sem a webshopból van amiről beszélek,nehogy vki félreércsen)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2011. Április 22. - 11:50:07
de előbb csak akkor ha 50es lesz a karod... ;D

akkor elkéne egy kis synthol is @:-) :))))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Április 23. - 11:19:18
Már másodszor mutatnak nekem kreatin monohidrátot ami teljesen más állagra mint a normál (gagyi márka mind 2) ,a normál monohidrát olyan mint a kristálycukor állagra ez meg olyan finom fehér por mint a liszt bele is tapad a kanálba,térfogata is nagyobb. Kérdésem mi a franc ez?

"micronized"

Hát lehetséges,de akkor sztem nagybetüvel rá kéne írniuk reklámként,mikronizált,jobb felszívódás stb.., és csak annyi van rajta 100% creatin monohidrát. Elvileg legális tápkiegek, nem rakhatnak mindenféle szart a dobozba ,nem? csak ellenőrzik őket. (eggyik márka sem a webshopból van amiről beszélek,nehogy vki félreércsen)
A kreatin tényleg olyan, mint a kristálycukor, a mikronizált viszont általában 20x finomabbra "darált" kreatin, így annak már "púderesebb" jellege van, és kicsit talán össze is tapad, de ezt mindíg feltüntetik a csomagoláson jól láthatóan, hogy Micronized. Ilyen kreatin nálunk az Interactive-Micro Creatine, abban még adagolókanál is van, amit általában nem szoktak kreatinhoz mellékelni a gyártók.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. Április 26. - 10:04:35
Valahová ide a fórumba be lett rakva egy csajos kép, álló vádlizott a bige, hátulról volt lefényképezve. Azt hiszem szőke volt, de azt tudom hogy rózsaszín cica nadrág volt rajta. Le mentettem a gépre, de nem találom :O Valaki bedobná ide ha megvan neki? Köszi  (:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 09. - 20:39:28
reszkesseteeeeeeeeeeeeeeek  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2011. Május 09. - 22:16:20
Uhh miaz?Kiment a mázsa fekve? :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 09. - 22:27:01
hülyevagy, december óta nem edzettem csak 1x  ;D  ma volt az első hivatalos, és lábaztam  O0
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2011. Május 09. - 22:37:11
hülyevagy, december óta nem edzettem csak 1x  ;D  ma volt az első hivatalos, és lábaztam  O0
LIKE :D
Én is lábaztam ma :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Május 10. - 15:23:55
hülyevagy, december óta nem edzettem csak 1x  ;D  ma volt az első hivatalos, és lábaztam  O0
LIKE :D
Én is lábaztam ma :)

Én is mindjárt megyek lábazni  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Május 10. - 16:14:15
Mi van veletek? :O Jon a jo ido, mellezni meg bicepszezni kell mar  =/+'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2011. Május 10. - 16:31:29
Valaki superpump mellett hasznalt plasmajetet?

Magaban a superpump is eleg durva nemtudom be merjem-e dobni melle a plasmajetet  ;D

Amugy elkezdtem szedni 1 doboz novedexet is. Majd kivancsi leszek a mindenki altal emlegetett negativ hatasara.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 11. - 09:45:59
Én mindíg is imádtam az izomlázat, főleg a lábamban. 1 visszaigazolásnak tekintettem,h odatettem magam edzésen, és szinte bebeszéltem magamnak,h növök ha izomlázat érzek. Még rá is feszítgettem soxor, csak úgy prverzióból  ;D

De ez amit most érzek ez vmi mocsok gusztustaélan módon fáj. Kijelenthetem,h oylan 6-7 év edzés alatt soha nem éreztem még ilyet. Igaz 5hónapt se hagytam ki soha. Azt hittem felkelés után pár m gyalogolás után csillapodik, de nem. Minden 1es lépés iszonyat fájdalom. Lépcső halál. De olyan szinten,h az árpádhídnál alig tudtam lejönni. Elviselhetetlen. Csontig hatoló, szúró nyomasztó fájdalom. Szerintem még a csontom is fáj  ˝=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Május 11. - 11:02:44
Ismerek egy srácot aki hetente 4szer lábazik, és ez alkalmanként kb 1óra és bazinagy lába van,nem kap magára farmert, alsóteste nagyon túl van fejlődve
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pity - 2011. Május 11. - 13:56:45
Valaki superpump mellett hasznalt plasmajetet?

Magaban a superpump is eleg durva nemtudom be merjem-e dobni melle a plasmajetet  ;D

Amugy elkezdtem szedni 1 doboz novedexet is. Majd kivancsi leszek a mindenki altal emlegetett negativ hatasara.
az úgy elég durva lesz :D kis size on kéne már csak... am én toltam úgy pukkant rendesen az izom  ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2011. Május 11. - 22:27:43
Valaki superpump mellett hasznalt plasmajetet?

Magaban a superpump is eleg durva nemtudom be merjem-e dobni melle a plasmajetet  ;D

Amugy elkezdtem szedni 1 doboz novedexet is. Majd kivancsi leszek a mindenki altal emlegetett negativ hatasara.
az úgy elég durva lesz :D kis size on kéne már csak... am én toltam úgy pukkant rendesen az izom  ;D ;D
sztem a plasmajettel már odabasznál rendesen, sztem sok lenne, nekem a BSN től az No-xplode NT jobban bevált mint a super pump
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2011. Május 12. - 00:14:07
Koszi a valaszt.  ;-oo-; Jaja, meg 2 doboz size-on elferne.
Akkor meghagyom a plasmajetet a superpump utanra, vagy esetleg az utolso par adag sp kozben elkezdem szedni aztan majd meglatom mi lesz  @-o

Eddig 3 doboz NO fokozot hasznaltam ossz-vissz. NO Xplode nagyon jo volt, a 2. termekben sem csalodtam. Es ez az uj superpump max is nagyon fasza szerintem. Kicsit furcsaltam, hogy semmilyen arginin nincs benne, de faszan mukodik es ez a lenyeg.

Ma labaztam, es labtolo ill. elolguggolas kozben sem okozott gondott, hogy csak 1 perces pihenot tartottam. Raadasul az elolguggolas ugyan annyi sullyal ment mint regebben. Ezt csak azert irom, mert az utobbi 2 honapban nem volt idom se edzeni jarni, se enni rendesen, ugyhogy par kilo leugrott rolam...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Május 12. - 00:22:00

az utolso par adag sp 

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2011. Május 12. - 00:26:57
Ha nem neznek napiszart azt sem tudnam ki ez  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Május 12. - 12:05:32

az utolso par adag sp 

Széééép gyerök....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Május 12. - 12:20:39

az utolso par adag sp 

Most ez a csőbuzi hogy a faszomba jön a superpumphoz?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2011. Május 12. - 12:27:34

az utolso par adag sp 

Most ez a csőbuzi hogy a faszomba jön a superpumphoz?

 ;D ;D
Jordan nagyon jartas a magyar popszakmaban es betette a "csőbuzi" fenykepet akinek sp a "muveszneve"
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Május 12. - 12:32:43

az utolso par adag sp 

Most ez a csőbuzi hogy a faszomba jön a superpumphoz?

 ;D ;D
Jordan nagyon jartas a magyar popszakmaban es betette a "csőbuzi" fenykepet akinek sp a "muveszneve"
Hogy lehet valakinek az a neve, hogy sp?
Ez tényleg buzi szerintem.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Május 12. - 12:43:45

az utolso par adag sp 

Most ez a csőbuzi hogy a faszomba jön a superpumphoz?

 ;D ;D
Jordan nagyon jartas a magyar popszakmaban es betette a "csőbuzi" fenykepet akinek sp a "muveszneve"
Hogy lehet valakinek az a neve, hogy sp?
Ez tényleg buzi szerintem.
Ez a divat, legyél kis nyálas buzika, vagy nagyon emo, és attól lesz nedves a tinilányok bugyellárisa ;D ;D.
Amúgy az SP250 sokkal vagányabb lenne :D :D.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Május 12. - 12:50:10
Na, ha a tinilányoknak ez kell, akkor vigyék.
Hm, mondjuk most, hogy mondjátok Maszti alkat, neki is a kiscsajok jönnek be. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2011. Május 12. - 13:04:16
Koszi a valaszt.  ;-oo-; Jaja, meg 2 doboz size-on elferne.
Akkor meghagyom a plasmajetet a superpump utanra, vagy esetleg az utolso par adag sp kozben elkezdem szedni aztan majd meglatom mi lesz  @-o

Eddig 3 doboz NO fokozot hasznaltam ossz-vissz. NO Xplode nagyon jo volt, a 2. termekben sem csalodtam. Es ez az uj superpump max is nagyon fasza szerintem. Kicsit furcsaltam, hogy semmilyen arginin nincs benne, de faszan mukodik es ez a lenyeg.

Ma labaztam, es labtolo ill. elolguggolas kozben sem okozott gondott, hogy csak 1 perces pihenot tartottam. Raadasul az elolguggolas ugyan annyi sullyal ment mint regebben. Ezt csak azert irom, mert az utobbi 2 honapban nem volt idom se edzeni jarni, se enni rendesen, ugyhogy par kilo leugrott rolam...
hát ezek a fokozók teszik a dolgukat ahogy kell ****:)))))), nekem is nagyon bevállik én szoktam cserélgetni öket(mikor NO mikoe SP) meg 1 hónapos pihiket hagyni közöttük, mert ha folytonosan szeded s szervezeted megszokja és csökken a hatása
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2011. Május 12. - 13:04:16

az utolso par adag sp 

****:))) ****:))) ****:)))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Május 12. - 13:34:30
Na, ha a tinilányoknak ez kell, akkor vigyék.
Hm, mondjuk most, hogy mondjátok Maszti alkat, neki is a kiscsajok jönnek be. ;D
Azért Maszat és Sp között az előbbi szerencséjére sok különbség van  :).
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Május 12. - 13:54:44
basszus éjszaka arra keltem hogy ömlik az orromból a vér,és ma napközbe is már 3 szor eleredt :-[
nem tom mi a picsa lehet,pedig soha nem szokott vérezni,és még nem is csinálok semmit,csak ülök a gép előtt és elindúl!
Mi a fene lehet?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 12. - 14:12:23
magas hormonértékek is okozhatják. kamasz koromban simán vérzett napi 2-3x az orrom, kúrák alatt is gyakran előfordult. Pedig 100as vérnyomásaim voltak meg 110ek.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Május 12. - 14:15:50
magas hormonértékek is okozhatják. kamasz koromban simán vérzett napi 2-3x az orrom, kúrák alatt is gyakran előfordult. Pedig 100as vérnyomásaim voltak meg 110ek.
kamasz korszakon picit már túl vagyok szerintem!
Nekem kúra közbe átlag 140-160 szokott lenni de akkor sem vérzett soha!
egyedül a legelső napos kúrámnál vérzett így spontán!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 12. - 14:24:44
arra akartam kitérni Te barom,h ha koxolsz akkor ne csodálkozz rajta. ha meg nem akkor se sírd el magad. ennyi.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Május 12. - 14:26:42
arra akartam kitérni Te barom,h ha koxolsz akkor ne csodálkozz rajta. ha meg nem akkor se sírd el magad. ennyi.

nem koxolok 8 hónapja!!!!!!! :-p :-p
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 12. - 14:27:18
arra akartam kitérni Te barom,h ha koxolsz akkor ne csodálkozz rajta. ha meg nem akkor se sírd el magad. ennyi.

nem koxolok 8 hónapja!!!!!!! :-p :-p

jolvan, akkor pityizhetsz,h vérzik a nózikád.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. Május 12. - 14:27:50
Maszat te egy igazi állat vagy.... a kórtörténeted vastagabb mint a biblia...kopaszodás, vakság, duplán látás, fényre érzékenység, pattanások, libidó, vérnyomás, orrvérzés, idegbaj, agresszió, pedig csak 2évre visszamenőleg olvasgattam bele a topikokba  ;D BEVÁLLALOD? EZ AZ ANIMAL!!! de legalább lehet belőlle tanulni! köszi szépen, hogy felvállaltad :-):-):: (:-) ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Május 12. - 14:31:29
arra akartam kitérni Te barom,h ha koxolsz akkor ne csodálkozz rajta. ha meg nem akkor se sírd el magad. ennyi.

nem koxolok 8 hónapja!!!!!!! :-p :-p

jolvan, akkor pityizhetsz,h vérzik a nózikád.

mi az menstruálsz??
ja vagy elkezdtél újra edzeni és most kemény vagy.... ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. Május 12. - 15:01:03
basszus éjszaka arra keltem hogy ömlik az orromból a vér,és ma napközbe is már 3 szor eleredt :-[
nem tom mi a picsa lehet,pedig soha nem szokott vérezni,és még nem is csinálok semmit,csak ülök a gép előtt és elindúl!
Mi a fene lehet?
Sok volt a nazális serkentő  ;D viccet félretéve, a gyógyszertárban párszáz forintért lehet kapni ilyen mentolos krémet (meg nem tudom mondani a nevét) amitől azonnal eláll és egy jó darabig nem fog megint vérezni. Vagy elmész a kórházba és kiégetik.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Május 12. - 15:14:48

Tökéletesen megfelel nekem a krém!Köszi a tanácsot:)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 12. - 15:27:47
nekem az a kenőcs szart se ért  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. Május 12. - 17:08:56
nekem az a kenőcs szart se ért  ;D
Mert neked nem a gyenge érfal miatt vérzett az orrod  :laugh: Am nekem bevált, mert kölyökkorom óta orrvérzős vagyok. Egyszer akartam kiégettetni, de aztmondta a doki h nem lehet  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Május 12. - 17:39:43
nekem az a kenőcs szart se ért  ;D
Mert neked nem a gyenge érfal miatt vérzett az orrod  :laugh: Am nekem bevált, mert kölyökkorom óta orrvérzős vagyok. Egyszer akartam kiégettetni, de aztmondta a doki h nem lehet  ;D

Én sem vagyok orrvérzős!!!De a cucc miatt sem lehet mert már régóta nem szedek semmit,és úgy döntöttem nem is fogok!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Május 12. - 17:41:54

már régóta nem szedek semmit,és úgy döntöttem nem is fogok!

Ezentul en is Trobi tanitasai alapan fogom elni eletem  o:)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Május 12. - 18:20:54
nekem az a kenőcs szart se ért  ;D
Mert neked nem a gyenge érfal miatt vérzett az orrod  :laugh: Am nekem bevált, mert kölyökkorom óta orrvérzős vagyok. Egyszer akartam kiégettetni, de aztmondta a doki h nem lehet  ;D

Én sem vagyok orrvérzős!!!De a cucc miatt sem lehet mert már régóta nem szedek semmit,és úgy döntöttem nem is fogok!

Ez jó vicc! Én még nem találkoztam emberrel aki 1szer már koxolt és utána már nem. Ahogy szól a mondás: nincs egyetlenkúra csak 1. kúra van amit majd követ 2.,3.,4.....nincs megállás
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 12. - 18:25:13
Maszat te egy igazi állat vagy.... a kórtörténeted vastagabb mint a biblia...kopaszodás, vakság, duplán látás, fényre érzékenység, pattanások, libidó, vérnyomás, orrvérzés, idegbaj, agresszió, pedig csak 2évre visszamenőleg olvasgattam bele a topikokba  ;D BEVÁLLALOD? EZ AZ ANIMAL!!! de legalább lehet belőlle tanulni! köszi szépen, hogy felvállaltad :-):-):: (:-) ;D

majd bekúrod azt a sok szart amit találtál a szekrényedbe és neked is előjön minden.

a vakságot nem tom honnan szedted.vérnyomás gondokat sem nagyon olvashattál tőlem, mindig is jóvolt. az orrvérzés tök normális 1-1 kemény edzésnél. már 10évesen szétbasztam minden commodore joystick-om, idegbajos voltam Én már akkor is. most valami megdöbbentőt akartál írni, ugye?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Május 12. - 18:26:52
nekem az a kenőcs szart se ért  ;D
Mert neked nem a gyenge érfal miatt vérzett az orrod  :laugh: Am nekem bevált, mert kölyökkorom óta orrvérzős vagyok. Egyszer akartam kiégettetni, de aztmondta a doki h nem lehet  ;D

Én sem vagyok orrvérzős!!!De a cucc miatt sem lehet mert már régóta nem szedek semmit,és úgy döntöttem nem is fogok!

Ez jó vicc! Én még nem találkoztam emberrel aki 1szer már koxolt és utána már nem. Ahogy szól a mondás: nincs egyetlenkúra csak 1. kúra van amit majd követ 2.,3.,4.....nincs megállás
Szerinted......
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 12. - 18:28:11
szerintem is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 12. - 18:29:26
nekem az a kenőcs szart se ért  ;D
Mert neked nem a gyenge érfal miatt vérzett az orrod  :laugh: Am nekem bevált, mert kölyökkorom óta orrvérzős vagyok. Egyszer akartam kiégettetni, de aztmondta a doki h nem lehet  ;D

pont,h fiatalkoromban használtam. kúra alatt szartam rá, edzettem ugyan úgy tovább, tök jó látvány volt. ;D dehogy  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Május 12. - 18:39:24
Aki már egyszer átállt a sötétoldalra és megérezte milyen is a sötétoldal ereje ,az nem fog visszaálni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Május 12. - 18:48:46
Aki már egyszer átállt a sötétoldalra és megérezte milyen is a sötétoldal ereje ,az nem fog visszaálni.
Megpróbálni megpróbálom ;D
sok jó cucc van már manapság,és lassan felveszik a harcot a steroidokkal is!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Május 12. - 23:25:48
nekem az a kenőcs szart se ért  ;D
Mert neked nem a gyenge érfal miatt vérzett az orrod  :laugh: Am nekem bevált, mert kölyökkorom óta orrvérzős vagyok. Egyszer akartam kiégettetni, de aztmondta a doki h nem lehet  ;D

Én sem vagyok orrvérzős!!!De a cucc miatt sem lehet mert már régóta nem szedek semmit,és úgy döntöttem nem is fogok!

Ez jó vicc! Én még nem találkoztam emberrel aki 1szer már koxolt és utána már nem. Ahogy szól a mondás: nincs egyetlenkúra csak 1. kúra van amit majd követ 2.,3.,4.....nincs megállás
Robertonak sem egy volt, csak szép fokozatosan vallotta be. ;D
Én ugyan még nem próbáltam semmilyen koxot, de sokszor megfordult a fejemben, hogy vajon ugyanilyen kajálással, edzéssel hol tarthanék cuccokkal.
Már persze ha valami olyan hatóanyaggal megáldottról beszélünk, amiben az is van, ami rá van írva.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Május 13. - 13:07:47

ugyan ott ahol most,mert pihenő időszakban ugyan úgy össze szakadsz!cucc nélkül meg lehet lasabban nősz,de stabilabban és nincs hirtelen össze esés!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 13. - 13:37:13
A pihenő idő max 2 hónap, azalatt nem szakadsz úgy össze.  ;D  max az utolsó kúra után. De hát nincs utolsó, csak a halál. Az az utolsó  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Május 13. - 13:45:52
A pihenő idő max 2 hónap, azalatt nem szakadsz úgy össze.  ;D  max az utolsó kúra után. De hát nincs utolsó, csak a halál. Az az utolsó  ;D

 ;D ;D ;DOtt a szó!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Május 13. - 15:10:27
A pihenő idő max 2 hónap, azalatt nem szakadsz úgy össze.  ;D  max az utolsó kúra után. De hát nincs utolsó, csak a halál. Az az utolsó  ;D

 :P
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2011. Május 13. - 20:43:28
ugyan ott ahol most,mert pihenő időszakban ugyan úgy össze szakadsz!cucc nélkül meg lehet lasabban nősz,de stabilabban és nincs hirtelen össze esés!
Én azt hittem, hogy azért sokat számít mert a felszedett tömeg nagy része csak megmarad és azt rendszeres edzéssel plusz egy jó kajával fent lehet tartani. Tévhit?
Mert így akkor sok értelme nincs...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Május 13. - 20:48:57
ugyan ott ahol most,mert pihenő időszakban ugyan úgy össze szakadsz!cucc nélkül meg lehet lasabban nősz,de stabilabban és nincs hirtelen össze esés!
Én azt hittem, hogy azért sokat számít mert a felszedett tömeg nagy része csak megmarad és azt rendszeres edzéssel plusz egy jó kajával fent lehet tartani. Tévhit?
Mert így akkor sok értelme nincs...

Ami gyorsan megy fel az gyorsan le is megy!:)
Cuccolás után nagyobb maradsz mint előtte voltál,de nem sokkal!
Én átértékeltem a dolgokat,jobb lassan de biztosan fejlődni!
Hiába lesz cuccal 48 as karod pár hónap és 45-46 lesz belőle akkor meg minek cuccolni?mikor 45 ös cucc nélkül is el lehet érni!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 13. - 20:50:51
ugyan ott ahol most,mert pihenő időszakban ugyan úgy össze szakadsz!cucc nélkül meg lehet lasabban nősz,de stabilabban és nincs hirtelen össze esés!
Én azt hittem, hogy azért sokat számít mert a felszedett tömeg nagy része csak megmarad és azt rendszeres edzéssel plusz egy jó kajával fent lehet tartani. Tévhit?
Mert így akkor sok értelme nincs...

Van maradandó tömeg. Én volt,h hónapokat(3-4) tudtam tartani a kúrám nyereségének kb 60-70%át, tisztán, pusztán rendszeres edzéssel és jó kajálással. Én azt veszem észre,h az az emberek első kúrájának mindig nagy eredménye van, és abból marad meg a legtöbb tömeg. Az alá nem nagyon szoktak összeszakadni az emberek. Én most kihagytam 5 hónapot, 14kg-ot fogytam, kíváncsi vagyok hogy fog visszajönni izommemóriából. Mondjuk sok időt nem fogok neki hagyni tisztán, az kurvaélet.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 13. - 20:53:05
ugyan ott ahol most,mert pihenő időszakban ugyan úgy össze szakadsz!cucc nélkül meg lehet lasabban nősz,de stabilabban és nincs hirtelen össze esés!
Én azt hittem, hogy azért sokat számít mert a felszedett tömeg nagy része csak megmarad és azt rendszeres edzéssel plusz egy jó kajával fent lehet tartani. Tévhit?
Mert így akkor sok értelme nincs...

Ami gyorsan megy fel az gyorsan le is megy!:)
Cuccolás után nagyobb maradsz mint előtte voltál,de nem sokkal!
Én átértékeltem a dolgokat,jobb lassan de biztosan fejlődni!
Hiába lesz cuccal 48 as karod pár hónap és 45-46 lesz belőle akkor meg minek cuccolni?mikor 45 ös cucc nélkül is el lehet érni!

ez lehet,h alkat kérdése. Én nem szoktam nagy tömegeket magamra pakolni cuccal sem. 5-6kg, de abból 4 et mindig tudtam tartani iylen 2-3 hónap kihagyással. Még úgy is,h azért bulizgattam rendesen.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. Május 13. - 21:01:23
az korrekt, ha 4kg-ot tudsz tartani. Amugy meg ,ami kúra után lemegy, az a következő kúra 1-2.hetében vissza is jön.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2011. Május 14. - 03:21:43
ugyan ott ahol most,mert pihenő időszakban ugyan úgy össze szakadsz!cucc nélkül meg lehet lasabban nősz,de stabilabban és nincs hirtelen össze esés!
Én azt hittem, hogy azért sokat számít mert a felszedett tömeg nagy része csak megmarad és azt rendszeres edzéssel plusz egy jó kajával fent lehet tartani. Tévhit?
Mert így akkor sok értelme nincs...

Ami gyorsan megy fel az gyorsan le is megy!:)
Cuccolás után nagyobb maradsz mint előtte voltál,de nem sokkal!
Én átértékeltem a dolgokat,jobb lassan de biztosan fejlődni!
Hiába lesz cuccal 48 as karod pár hónap és 45-46 lesz belőle akkor meg minek cuccolni?mikor 45 ös cucc nélkül is el lehet érni!

ez lehet,h alkat kérdése. Én nem szoktam nagy tömegeket magamra pakolni cuccal sem. 5-6kg, de abból 4 et mindig tudtam tartani iylen 2-3 hónap kihagyással. Még úgy is,h azért bulizgattam rendesen.
Ennyire jó alkat nincs...én 5-6 kilót is le tudok dobni egy normális buli alatt...azaz anno.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2011. Május 14. - 08:55:32
Mondjuk sok időt nem fogok neki hagyni tisztán, az kurvaélet.  ;D
Maxat újból bekeményit :-)->
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 14. - 11:14:49
Én már nem fogyok 5kg-okat buliba. Elmegyek, eleve viszek turmixot, és kurva sokat iszok. Valamint nem is örjöngök már sokat. Leugrik 1 max 2kg, ami pár nap alatt vissza is jön, mert csak víz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. Május 14. - 15:40:36
Már kb 2 hónapja folyamatosan fáj a vállam.Csak fekvenyomásnál és ferde és egyenes padon. De az az érdekes, hogy 7-8 ismétlés után kezd el fájni, lesugárzik a tricepszembe is. De ha 2-3 ismétlést nyomok maxon akk semmi baja. Elég szar, mert be se tudok rendesen melegíteni. Ha a rúdba nyomok 15öt már majd beszarok úgy fáj  :-/-- Valakinek volt már hasonló ?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. Május 14. - 15:56:21
.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Május 14. - 16:39:57
Már kb 2 hónapja folyamatosan fáj a vállam.Csak fekvenyomásnál és ferde és egyenes padon. De az az érdekes, hogy 7-8 ismétlés után kezd el fájni, lesugárzik a tricepszembe is. De ha 2-3 ismétlést nyomok maxon akk semmi baja. Elég szar, mert be se tudok rendesen melegíteni. Ha a rúdba nyomok 15öt már majd beszarok úgy fáj  :-/-- Valakinek volt már hasonló ?
Volt.

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Május 14. - 16:42:13
Na...szóval....nekem 3/4-ed évig fájt a jobb vállam, már a ..rt is rákentem volna, hogy múljon el, mert vállból nem tudtam nyomni, még a rúddal is fájt, aztán a Kre-Celazine nevű szer elmúlasztotta, pedig már mindent próbáltam.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 15. - 08:17:22
Mondjuk sok időt nem fogok neki hagyni tisztán, az kurvaélet.  ;D
Maxat újból bekeményit :-)->

itt a strand szezon  8-) ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Május 15. - 09:15:20
Már kb 2 hónapja folyamatosan fáj a vállam.Csak fekvenyomásnál és ferde és egyenes padon. De az az érdekes, hogy 7-8 ismétlés után kezd el fájni, lesugárzik a tricepszembe is. De ha 2-3 ismétlést nyomok maxon akk semmi baja. Elég szar, mert be se tudok rendesen melegíteni. Ha a rúdba nyomok 15öt már majd beszarok úgy fáj  :-/-- Valakinek volt már hasonló ?

nem használsz fekvenyomáskor merev karú ferde padot?az iszonyatosan nyírja a vállat!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2011. Május 15. - 10:43:49
Mondjuk sok időt nem fogok neki hagyni tisztán, az kurvaélet.  ;D
Maxat újból bekeményit :-)->

itt a strand szezon  8-) ;D
Egyet értek :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. Május 15. - 16:31:22
Na...szóval....nekem 3/4-ed évig fájt a jobb vállam, már a ..rt is rákentem volna, hogy múljon el, mert vállból nem tudtam nyomni, még a rúddal is fájt, aztán a Kre-Celazine nevű szer elmúlasztotta, pedig már mindent próbáltam.

Egy próbát megér, köszi  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. Május 15. - 16:32:39
Már kb 2 hónapja folyamatosan fáj a vállam.Csak fekvenyomásnál és ferde és egyenes padon. De az az érdekes, hogy 7-8 ismétlés után kezd el fájni, lesugárzik a tricepszembe is. De ha 2-3 ismétlést nyomok maxon akk semmi baja. Elég szar, mert be se tudok rendesen melegíteni. Ha a rúdba nyomok 15öt már majd beszarok úgy fáj  :-/-- Valakinek volt már hasonló ?

nem használsz fekvenyomáskor merev karú ferde padot?az iszonyatosan nyírja a vállat!
érdekes, de annál nemigazán fáj, leginkább egyenes padon.Nyak mögül nyomásnál nem is érzem, pedig elvileg az jobban nyírja a vállat.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Május 15. - 17:54:39

nem használsz fekvenyomáskor merev karú ferde padot?az iszonyatosan nyírja a vállat!

Ezt rajtam kivul mindenki erti?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: trobert2 - 2011. Május 15. - 18:09:04

nem használsz fekvenyomáskor merev karú ferde padot?az iszonyatosan nyírja a vállat!

Ezt rajtam kivul mindenki erti?

a gyengébbek kedvéért:D
Merev karú ferde fekpad!ez igazán magas széles embereknek lett kitalálva!
ha nem vagy elég széles akkor ez eléggé váll gyilkos(terembe az edző mondta)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Május 15. - 18:36:56

nem használsz fekvenyomáskor merev karú ferde padot?az iszonyatosan nyírja a vállat!

Ezt rajtam kivul mindenki erti?

a gyengébbek kedvéért:D
Merev karú ferde fekpad!ez igazán magas széles embereknek lett kitalálva!
ha nem vagy elég széles akkor ez eléggé váll gyilkos(terembe az edző mondta)

Sajnos en ezt nem ilyen neven ismerem.  ;D Na de lassan keszul a Trobert - magyar szotar :DDD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2011. Május 15. - 19:58:04

Írta: trobert2 - 2011. Május 15. - 20:03:44

nem használsz fekvenyomáskor merev karú ferde padot?az iszonyatosan nyírja a vállat!

Ezt rajtam kivul mindenki erti?

a gyengébbek kedvéért:D
Merev karú ferde fekpad!ez igazán magas széles embereknek lett kitalálva!
ha nem vagy elég széles akkor ez eléggé váll gyilkos(terembe az edző mondta)

Sajnos en ezt nem ilyen neven ismerem.  ;D Na de lassan keszul a Trobert - magyar szotar :DDD

Ez Trobert féle szaknyelv:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2011. Május 16. - 07:05:04
Hello. Nekem mostanában az a problémám van, hogy időnként kibaszottul fáj a fejem, úgy lüktet, mivel lehetne orvosolni valami tápkieggel, mert nem akarok mniden nap egy nurofent bedobni, L-tyrosin és Ginkgo Biloba segítene éestleg valami más javaslat?
THx előre is
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Május 16. - 13:29:02
Merev karú fekpad. ;D
Roberto, te egy állat vagy. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Május 16. - 18:58:05
Ez a pár oldal átlapozása...megfizethetetlen...

...köszönöm srácok! 
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2011. Május 16. - 23:31:04
Ez a pár oldal átlapozása...megfizethetetlen...

...köszönöm srácok! 
Az a baj,hogy nincs like,mint a FB-on...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Május 17. - 08:20:37
Ez a pár oldal átlapozása...megfizethetetlen...

...köszönöm srácok! 
Az a baj,hogy nincs like,mint a FB-on...

http://custom.simplemachines.org/mods/index.php?mod=2543

Van, csak frissíteni kellene fórum motort 1.4-re és felrakni ezt a modot..  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: t.d. - 2011. Május 18. - 13:09:43
Novedex xt-n kívűl van Magyarországon kapható atd tartalmú termék? Köszi.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Május 18. - 15:47:42
Most számoltam össze kíváncsiságból...kb. 225g fehérjénél tartok ma...ez nálam 2,4g/tskg. Akkor ma már ne egyek???? Vagy mi legyen??? Segítsetek!!!!

 ;D  ;D  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 18. - 16:09:05
Most számoltam össze kíváncsiságból...kb. 225g fehérjénél tartok ma...ez nálam 2,4g/tskg. Akkor ma már ne egyek???? Vagy mi legyen??? Segítsetek!!!!

 ;D  ;D  ;D

tegnap benyomtam 2x 200g mutant masst, 1 gyros pitát, meg 570g csirkét, és 1 adag sertés pörköltöt  ;D a súlyom valahol 71 kgnál mozog :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Május 18. - 16:10:31
Most számoltam össze kíváncsiságból...kb. 225g fehérjénél tartok ma...ez nálam 2,4g/tskg. Akkor ma már ne egyek???? Vagy mi legyen??? Segítsetek!!!!

 ;D  ;D  ;D

tegnap benyomtam 2x 200g mutant masst, 1 gyros pitát, meg 570g csirkét, és 1 adag sertés pörköltöt  ;D a súlyom valahol 71 kgnál mozog :D

Úúúúúúúúúhhhh...sertéspöri...remélem galuskával volt!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 18. - 16:12:12
Most számoltam össze kíváncsiságból...kb. 225g fehérjénél tartok ma...ez nálam 2,4g/tskg. Akkor ma már ne egyek???? Vagy mi legyen??? Segítsetek!!!!

 ;D  ;D  ;D

tegnap benyomtam 2x 200g mutant masst, 1 gyros pitát, meg 570g csirkét, és 1 adag sertés pörköltöt  ;D a súlyom valahol 71 kgnál mozog :D

Úúúúúúúúúhhhh...sertéspöri...remélem galuskával volt!!!

Faszt, szar tarhonyával  ;D Én utálom a disznóhúst, de itt mellettünk a pecsenyésnél olyan finomra csinálják,h nem bírtam kihagyni!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Május 18. - 16:13:04

Szentségtörés nem galuskával enni a pörit...

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Május 18. - 16:45:21
Novedex xt-n kívűl van Magyarországon kapható atd tartalmú termék? Köszi.
Nincs.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2011. Május 18. - 19:29:51
Megerőltettem a csuklóm, a doki 3hétre írt ki pihenprő, azóta eltelt 2,5 hónap, és a csuklóm ugyanúgy fáj. (ha csak szimplán mozgatom)
Szerintetek mennyi idő kell még, hogy helyre álljon, mert már nagyon türelmetlen vagyok és edzeni akarok?!

A vicc az, hogy 2 hete a vállamban izületi fájdalmat éreztem, ami még azóta is tart...:-\ :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 18. - 22:41:10
gyerekek, 5 hónap alatt olyan mélyre szakadt az erőszintem,h az valami borzasztó  :D
ma pl 60kg-ba guggolgattam 4x12-t  :D  tegnap 30kg-mal bicepszeztem, és 60 kg ba nyomkodtam fekve   !+"% O0   (:-)

de amugy meg lefosom, mindig is rohadt gyenge voltam  =/+'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Május 19. - 10:31:38
gyerekek, 5 hónap alatt olyan mélyre szakadt az erőszintem,h az valami borzasztó  :D
ma pl 60kg-ba guggolgattam 4x12-t  :D  tegnap 30kg-mal bicepszeztem, és 60 kg ba nyomkodtam fekve   !+"% O0   (:-)

de amugy meg lefosom, mindig is rohadt gyenge voltam  =/+'

Nyugi Maszti...ma én is 60kg-al nyomtam fekve.  :D Mondjuk nekem mióta volt a mellszakadásom a max. 80kg volt...de ma már 60kg-nál is éreztem rendesen. Hát ez van...fiatalság, bolondság!  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 19. - 10:39:04
ez most kajak megnyugtatott!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Május 19. - 10:42:35
ez most kajak megnyugtatott!  ;D

Számíthatsz rám, tudod.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Május 19. - 11:02:05
Ismeritek a viccet, ami úgy kezdődik, hogy:

Két strongman beszélget... ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 19. - 11:33:49
Gabe-et már rég ki kellett volna basznotok a fórumrol  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Május 19. - 11:37:02
Gabe-et már rég ki kellett volna basznotok a fórumrol  ;D

Tudod Maszti...mindenhova kell egy bohóc, aki másra nem jó, csak lehet rajta röhögni.  ;)  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Május 19. - 12:52:48
Gabe-et már rég ki kellett volna basznotok a fórumrol  ;D

Tudod Maszti...mindenhova kell egy bohóc, aki másra nem jó, csak lehet rajta röhögni.  ;)  ;D
Hm, ez érthető, viszont ebben az esetben az egyikőtök elhúzhatna a picsába. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Május 19. - 13:09:56
Gabe-et már rég ki kellett volna basznotok a fórumrol  ;D

Tudod Maszti...mindenhova kell egy bohóc, aki másra nem jó, csak lehet rajta röhögni.  ;)  ;D
Hm, ez érthető, viszont ebben az esetben az egyikőtök elhúzhatna a picsába. ;D

Maszti...tipli.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Május 19. - 13:10:42
faszkalap  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Május 19. - 13:13:35
ALL IN ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2011. Május 19. - 14:31:35
Most számoltam össze kíváncsiságból...kb. 225g fehérjénél tartok ma...ez nálam 2,4g/tskg. Akkor ma már ne egyek???? Vagy mi legyen??? Segítsetek!!!!

 ;D  ;D  ;D
Én mostanában este számolom össze kíváncsiságból KBra...aztán mikor kijön ilyen 120-130g  :) , akkor megfogadom, hogy jövőhéttől normálisan kajálok, veszek fehérjét...stb  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2011. Május 19. - 15:19:15
egy etióp család 10évente eszik ennyi fehérjét :DDD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Flamemake - 2011. Május 24. - 22:39:52
trenbol 75, propi, winyó mehet egybe felszívva? vagy hülyeség?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Flamemake - 2011. Május 24. - 22:39:52
Nekem volt egy elbaszott kúrám dana+primabolant nyomtam asszem 24 primo + 240 dana... nah akkor még nem foglalkoztam a levezetéssel... és sztem máig kihatása van a k...ra csökkent libidónak! Akkor a szükséges helyett az utosló danától kb. 1 hónapra szereztem be a hcg-t és nyomtam be, azonnali gyorssegély volt, de a clostilra nem volt eszem.

Egyébként libidódat tudod emelni mondjuk egy clostyl vagy nolva kúrával tartósan? Úgy értem helyre lehet vágni?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Feccho86 - 2011. Június 04. - 11:32:58
Kérdésem lenne, hogy használt már vki a régi parabolan hatóanyagú Trenbolon Hexahydrobenzylcarbonatot?

Szerintetek melyik a legjobb trenbolon a 3 közül, vagy esetleg a tri tren?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Frank89 - 2011. Június 08. - 20:06:47
Hasznalt valaki AX trisorbagent?Ha igen mivel kombinalta es milyen volt az eredmeny?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Június 09. - 11:34:03
Nincs elég koxtopik?
Balu bazeg, minek engeded be ide ezeket a hsz-eket?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Június 09. - 12:26:04
Kérdésem lenne, hogy használt már vki a régi parabolan hatóanyagú Trenbolon Hexahydrobenzylcarbonatot?

Szerintetek melyik a legjobb trenbolon a 3 közül, vagy esetleg a tri tren?

Régi??  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Június 09. - 14:03:56
Nincs elég koxtopik?
Balu bazeg, minek engeded be ide ezeket a hsz-eket?

ezt Én se értem, de kajak :D sztem sz*rik rá  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Június 09. - 22:50:19
A comb alsó (térdhez közel) részét az elöl guggoláson kívül mivel lehet még fejleszteni? Olyanra gondolok,h pl guggolásnál, illetzve lábtolásnál a lábfej merre álljon. Illetve kereten guggolásnál hol helyezkezdjen el a lábfej. Eléggé "répa" combom van. Alul nagyon elvékonyodik...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2011. Június 09. - 23:12:54
A comb alsó (térdhez közel) részét az elöl guggoláson kívül mivel lehet még fejleszteni? Olyanra gondolok,h pl guggolásnál, illetzve lábtolásnál a lábfej merre álljon. Illetve kereten guggolásnál hol helyezkezdjen el a lábfej. Eléggé "répa" combom van. Alul nagyon elvékonyodik...

Nekem azt mondta Lantos János,hogy előrenéző lábfej és szűken :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: JFlame - 2011. Június 10. - 00:03:36
A comb alsó (térdhez közel) részét az elöl guggoláson kívül mivel lehet még fejleszteni? Olyanra gondolok,h pl guggolásnál, illetzve lábtolásnál a lábfej merre álljon. Illetve kereten guggolásnál hol helyezkezdjen el a lábfej. Eléggé "répa" combom van. Alul nagyon elvékonyodik...

Nekem azt mondta Lantos János,hogy előrenéző lábfej és szűken :)

+ mélyen beleülni...
(..genetika..)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Június 10. - 12:05:31
Nincs elég koxtopik?
Balu bazeg, minek engeded be ide ezeket a hsz-eket?

ezt Én se értem, de kajak :D sztem sz*rik rá  ;D

Nem is...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Június 10. - 14:09:20
A comb alsó (térdhez közel) részét az elöl guggoláson kívül mivel lehet még fejleszteni? Olyanra gondolok,h pl guggolásnál, illetzve lábtolásnál a lábfej merre álljon. Illetve kereten guggolásnál hol helyezkezdjen el a lábfej. Eléggé "répa" combom van. Alul nagyon elvékonyodik...
Comb alsó részének fejlesztésére jó a Sissy guggolás is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. Június 23. - 10:42:59
Elég hülyén hangzik, de ha napközben iszom meg a fehérjeturmixomat, utána egy 10-15 perccel minden erőm elhagy , szédelgek, alig kapok levegőt. Amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is múlik. Ez mitől lehet   ????...

Jay bácsit mindenki leírja, nemkéne  >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2011. Június 23. - 10:56:35
Van benne cukor??lehet attol...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. Június 23. - 11:28:10
Van benne cukor??lehet attol...
erre én is gondoltam, de ON Whey-ben nincs túl sok cukor...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Június 23. - 12:54:40
Itt a nyár, mindenki diétázgat...sanyargatja magát...én úgy döntöttem, az idei nyarat nem ennek szentelem...eszek finomakat, barinőmmel megyek erre-arra, inkább rá fordítok most több energiát, mintsem arra, hogy grammozzam a kajámat, meg percre pontosan egyek. Minden tiszteletem azoké, akik jelenleg is ezt csinálják...nekem most más a fontosabb.
De azért, hogy lássátok nem lopom a napot...ezért dobok egy képet...mert azért a hekk, sajtostejfölös lángos, palacsinta, és egyéb finomságok meghozzák a várva várt hatást.  ;)  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. Június 23. - 13:02:25

Aha, menj te a pitsába  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Június 23. - 13:04:19
jó a fazon ergyafejű!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Június 23. - 13:22:41
Áááhhh...csak jó lesz...valamikor. Évek kérdése az egész...  :D
Jelenleg megelégednék, ha 4-5 hét múlva előbukkanna egy kis ér a hasamon...de sajna ahhoz kéne aerob, meg diéta, úgyhogy ezt most passzolom.  ;D Sajna nincs olyan Isten adta genetikám, mint Maszti tesónak!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Június 23. - 13:46:35
Áááhhh...csak jó lesz...valamikor. Évek kérdése az egész...  :D
Jelenleg megelégednék, ha 4-5 hét múlva előbukkanna egy kis ér a hasamon...de sajna ahhoz kéne aerob, meg diéta, úgyhogy ezt most passzolom.  ;D Sajna nincs olyan Isten adta genetikám, mint Maszti tesónak!  ;D

Te mekkora rohadék vagy!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Június 23. - 14:14:56
Áááhhh...csak jó lesz...valamikor. Évek kérdése az egész...  :D
Jelenleg megelégednék, ha 4-5 hét múlva előbukkanna egy kis ér a hasamon...de sajna ahhoz kéne aerob, meg diéta, úgyhogy ezt most passzolom.  ;D Sajna nincs olyan Isten adta genetikám, mint Maszti tesónak!  ;D

Te mekkora rohadék vagy!  ;D

Nyááááááááááhhhhhhhhhhh!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Június 23. - 14:34:25
nagyon durva a mellizmod. helyre fog az jönni? vagy ez már örök életedre ilyen marad?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Június 23. - 14:42:11
nagyon durva a mellizmod. helyre fog az jönni? vagy ez már örök életedre ilyen marad?

Majd ha leszakad egyszer teljesen...és kénytelen leszek megműttetni...akkor talán normálisabb lesz...de helyre jönni teljesen akkor sem fog szerintem. Bár a műtétet szeretném elkerülni...nagyon vigyázok rá. Ha egy picit is érzem, rakom le a súlyt. Ma pl. már elég kemény voltam...10kg-al tárogattam.  ;D Na de nyomtam előtte 70kg-al fekve...  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Június 23. - 14:42:59
de így kurvára visszaveti a fejlődésedet, nem? nemlenne jobb megműtettni?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Június 23. - 14:45:35
Mr. O úgy sem leszek...és szerintem így is kurva jól nézek ki!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Június 23. - 15:08:31
Mr. O úgy sem leszek...és szerintem így is kurva jól nézek ki!  ;D

beképzelt majom!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Június 23. - 15:13:02
A ket szalkabajnok itt szivatja egymast :DDDD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Június 23. - 23:01:27
Jó a forma Toney! ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Június 26. - 17:18:50
Ennek a köcsögnek nemelég,h jó a fazonja, de még nagy is. Utálja mindenki, Én azt javaslom!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Június 26. - 17:33:10
Ennek a köcsögnek nemelég,h jó a fazonja, de még nagy is. Utálja mindenki, Én azt javaslom!  ;D

Álljatok be a sorba.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2011. Június 26. - 22:27:59
A lángos stb. miatt, a hasizmaid állapotáról nem is beszélve már most utállak ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. Július 07. - 19:27:03
ma jöttem le az emeletröl a teremben, sétálok át a kondi részen és gecc láttam 1 olyan száraz kis cigánygyereket  :o  szűken húzott le, de a kurva anyját olyan válla volt azt hittem beszarok!!!  és amugy kis idétlen kokeró volt. az az igazi butafejű!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: csontnelkulicsirke - 2011. Október 16. - 20:14:24
van egy olyan féle srác is itt felénk a teremben, kb mint lil wayne, de brutál testalkata lett, 1 éve sulyzózik, habár gyermekkori betegsége miatt kapja a motyót rendesen, lehet azért komálják az izmai ennyire az edzést :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Október 17. - 18:58:32
van egy olyan féle srác is itt felénk a teremben, kb mint lil wayne, de brutál testalkata lett, 1 éve sulyzózik, habár gyermekkori betegsége miatt kapja a motyót rendesen, lehet azért komálják az izmai ennyire az edzést :)
De mi a sztori?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: csontnelkulicsirke - 2011. Október 17. - 20:13:59
mikor született a szívével volt valami probléma ami miatt ilyen 7-8 éves koráig kb folyton korházban volt és mindig műtötték. A másik meg a szervezete nem termel elég hormont hogy nőljön ezért kap vényre hgh-t. hasába kell szúrnia tiszta ilyen csomós már a hasa.... nagyon durva, majd mutatok róla képet csak az arcát nem akarom tudta nélkül publikussá tenni.... de szépen fejlődik  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Október 18. - 12:18:02
mikor született a szívével volt valami probléma ami miatt ilyen 7-8 éves koráig kb folyton korházban volt és mindig műtötték. A másik meg a szervezete nem termel elég hormont hogy nőljön ezért kap vényre hgh-t. hasába kell szúrnia tiszta ilyen csomós már a hasa.... nagyon durva, majd mutatok róla képet csak az arcát nem akarom tudta nélkül publikussá tenni.... de szépen fejlődik  :D
Akkor neki elég hosszú egy növi kúra  ;D ;D. Azért nem cserélnék vele.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Október 18. - 14:38:05

Én igen!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: csontnelkulicsirke - 2011. Október 18. - 16:38:20
:) én sem vállalnám be, nem hiszem h teljesen egészséges dolog ez! :D ő vényre megkapja állami támogatással, egyébként valami olyasmit magyarázott multkor hogy ilyen pakkonkénti ára, 808.000,- forint, persze neki szinte totál ingyéé van... durva lehet ha tényleg így van
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. Október 18. - 16:57:01
:) én sem vállalnám be, nem hiszem h teljesen egészséges dolog ez! :D ő vényre megkapja állami támogatással, egyébként valami olyasmit magyarázott multkor hogy ilyen pakkonkénti ára, 808.000,- forint, persze neki szinte totál ingyéé van... durva lehet ha tényleg így van

...és ti ezt eldobnátok magatoktól... :DDDDDD

Na jó, csak viccelek persze.

Egy pakk saját, egy pakk elad...egy pakk saját...egy pakk elad...  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Október 18. - 17:37:21
Jah, hülye ez a gyerek, még meg is gazdagodhatna és tuti eredeti a cucc. :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. Október 18. - 18:12:04
Jah, hülye ez a gyerek, még meg is gazdagodhatna és tuti eredeti a cucc. :)

Beszelni kellene vele :P
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Október 18. - 18:20:47
Jah, hülye ez a gyerek, még meg is gazdagodhatna és tuti eredeti a cucc. :)

Beszelni kellene vele :P
csontnélküli csirke, nem képet, hanem telefonszámot kérünk. :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2011. Október 18. - 21:08:56
Jah, hülye ez a gyerek, még meg is gazdagodhatna és tuti eredeti a cucc. :)

Beszelni kellene vele :P
csontnélküli csirke, nem képet, hanem telefonszámot kérünk. :)
;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Október 18. - 22:51:11
Többen is vagyunk, úgy látom. :)

De, hogy kicsit beszéljünk edzésről is, legalábbis aerob edzésről épp.
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem igazából csak a taposógépes kardio ad megfelelő terhelést és ez a kalóriaszámlálón is látszik.
Míg adott terhelés és pulzus mellett a futópadon meg sem izzadok, a szobabiciklin sem nagyon, addig a taposón elég szépen érzem a hatást és az elégetett kalóriamennyiség is kb. háromszorosa az előbbieknek.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: csontnelkulicsirke - 2011. Október 18. - 22:54:27
Többen is vagyunk, úgy látom. :)

De, hogy kicsit beszéljünk edzésről is, legalábbis aerob edzésről épp.
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem igazából csak a taposógépes kardio ad megfelelő terhelést és ez a kalóriaszámlálón is látszik.
Míg adott terhelés és pulzus mellett a futópadon meg sem izzadok, a szobabiciklin sem nagyon, addig a taposón elég szépen érzem a hatást és az elégetett kalóriamennyiség is kb. háromszorosa az előbbieknek.

térj rá a crossfitre :) hidd el tuti lesz a dolog!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. Október 18. - 23:09:02

Megnéztem egy-két videót, de nekem nem jött le, hogy ez konkrétan mi.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. Október 19. - 13:22:57

A crossfit nagyon jó dolog annak aki nem szeret komolyan testépítéssel foglalkozni, futni, kerékpározni stb........ ;D ;D.

Na jó elég fárasztó dolog lehet, meg jól növelheti az állóképességet, illetve erőszintet, de nekem az nem tetszik igazán benne, hogy mindenből egy kicsi.
Kb. mint a kettlebell, az erőd jól növekszik tőle, meg az izomerő állóképességed, de igazán izmos, sportos nem leszel tőle.
Kiegészítésnek jók ezek, de csak, max. erőnövelésre, meg, hogy változatosabb legyen az edzésprogram.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: csontnelkulicsirke - 2011. Október 19. - 16:54:36

ez a része így igaz, kettlebelltől nem leszel olyan mint a testépítéstől az biztos, de sok sok olyan gyakorlat van súlyzókkal, ami nagyon szépen megformálja az izmokat, ha megnézel egy komplett 300 edzésprogramot, abban is találkozhatsz olyan gyakorlatokkal amit testépítők is előszeretettel alklmaznak.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. November 29. - 18:20:49
Csikó Steve-től kérdezném legfőképp, a nagy tápkieg-gurutól  ;D vagy olyantól aki már használta, hogy a kreatin etil-észterrel mik a tapasztalatok? Monihidráttól hidroglobus fejem lesz  :-\
Jah és örömmel láttam, hogy már Egerben is van Vincze's Gym  =/+'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. November 29. - 19:21:12
Csikó Steve-től kérdezném legfőképp, a nagy tápkieg-gurutól  ;D vagy olyantól aki már használta, hogy a kreatin etil-észterrel mik a tapasztalatok? Monihidráttól hidroglobus fejem lesz  :-\
Jah és örömmel láttam, hogy már Egerben is van Vincze's Gym  =/+'
Tudtommal csak Egerben van Vince's Gym  ;D ;D.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. November 29. - 19:25:18
És ha kihagyod a kreatint, valami jó N.O. termelés fokozót használnál+glutamin+BCAA. Nem lenne elég? Pl. a SuperPump250-től nem vizesedtem jobban soha, valamennyi kreatin abban is van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. November 29. - 19:42:14
És ha kihagyod a kreatint, valami jó N.O. termelés fokozót használnál+glutamin+BCAA. Nem lenne elég? Pl. a SuperPump250-től nem vizesedtem jobban soha, valamennyi kreatin abban is van.

A Vincze's Gymről azthittem ez egy országos szintű hálózat  ;D
SP 250 megy most de az edzésintenzitáson kívül más változást nem vettem észre. Bár szerintem visszatérek a jó öreg jack3d-hez.Edzés közben megy 5 g glutamin meg 5g  BCAA .
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2011. November 29. - 21:49:58
És ha kihagyod a kreatint, valami jó N.O. termelés fokozót használnál+glutamin+BCAA. Nem lenne elég? Pl. a SuperPump250-től nem vizesedtem jobban soha, valamennyi kreatin abban is van.

A Vincze's Gymről azthittem ez egy országos szintű hálózat  ;D
SP 250 megy most de az edzésintenzitáson kívül más változást nem vettem észre. Bár szerintem visszatérek a jó öreg jack3d-hez.Edzés közben megy 5 g glutamin meg 5g  BCAA .
jack3d meg kicsi yok3d hozzá és már is =/+'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. November 30. - 14:30:23

Csak azért írtam a SuperPump-ot, mert mind a 250-ben, mind a Max-ben elég sok értékelhető dolog van a stimulánsok mellett, a Jack3D-től jól durransz, meg energiát is ad, csak nekem kicsit kevés az összetétele alapján, de nem rossz persze.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Szandi - 2011. November 30. - 15:04:55
A comb alsó (térdhez közel) részét az elöl guggoláson kívül mivel lehet még fejleszteni? Olyanra gondolok,h pl guggolásnál, illetzve lábtolásnál a lábfej merre álljon. Illetve kereten guggolásnál hol helyezkezdjen el a lábfej. Eléggé "répa" combom van. Alul nagyon elvékonyodik...
Comb alsó részének fejlesztésére jó a Sissy guggolás is.

ja,attól fáj mindenem ma.:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. November 30. - 16:37:40
És ha kihagyod a kreatint, valami jó N.O. termelés fokozót használnál+glutamin+BCAA. Nem lenne elég? Pl. a SuperPump250-től nem vizesedtem jobban soha, valamennyi kreatin abban is van.

A Vincze's Gymről azthittem ez egy országos szintű hálózat  ;D
SP 250 megy most de az edzésintenzitáson kívül más változást nem vettem észre. Bár szerintem visszatérek a jó öreg jack3d-hez.Edzés közben megy 5 g glutamin meg 5g  BCAA .
jack3d meg kicsi yok3d hozzá és már is =/+'
Csak azért írtam a SuperPump-ot, mert mind a 250-ben, mind a Max-ben elég sok értékelhető dolog van a stimulánsok mellett, a Jack3D-től jól durransz, meg energiát is ad, csak nekem kicsit kevés az összetétele alapján, de nem rossz persze.

Köszi, de még mindig nem tudok semmit a kreatin etil-észterről  ????...  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. December 01. - 13:23:24
Kreatin etil észter ( szép magyarosan  :) ) egy kreatin monohidrát molekula összekapcsolva etil észterrel ( ezek szeves vegyületek, melyek karboxilsavak és alkoholok kapcsolódásával jönnek létre-észterifikációval ). Ez azért jó, mert a zsírokat is képes felhasználni az észter miatt a sejtekbe való bejutásra ( passzív transzporttal átdiffundál a sejtfalon ). erre a sima kreatin monohidrát nem képes, ezért elméletileg az etil észterből kevesebb kell. A jó minőségű termékek jól szívódnak, és hasznosulnak, és állítólag jóval kevésbé "visesítenek", mint a sima kreatin monohidrát.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. December 01. - 13:24:13
Ki kell próbálni, és megosztani a fórumon.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. December 01. - 19:43:46
Ez jól hangzik, hamarosan sort kerítek rá  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. December 01. - 21:25:14
Ez jól hangzik, hamarosan sort kerítek rá  @:-)

Én használtam, nem ájultam el tőle, a mono azt kell mondjam jobb.. De ki kell próbálni, egyik ismerősöm nagyon jól reagált rá, kisebb kox kúrával felért neki  8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2011. December 01. - 23:26:25
Én konkrétan "nosztalgia" szinten csináltam egy kreatin kúrát és sajnos semmi eredményt nem hozott...DE,amikor először és másodjára ment,akkor tényleg "iszonyatos" fejlődés volt-simán felért egy kúrával.Centik,kilók és edzésteljesítmény robbanásszerű javulása volt tapasztalható...tényleg és ez nem reklámszöveg.
Szerintem mehetne a kezdő kúra topikba is...aki megállt a fejlődésben és gondolkodik egy kúrán az először próbáljon ki egy Size on-Superpump kombót normális edzés és kaja mellett.
Biztos hatás.Legálisan.
 ****:))))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. December 01. - 23:45:10
Engem a sima monohidrát is kibaszottul meg szokott dobni. Tényleg 2-3 kg is feljön, sokat erősödök. Kúra után szoktam használni,h csökkentse az összeszakadást!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. December 01. - 23:54:58
Azt én is tapasztaltam,hogy kúra után kevésbé esek össze ha megy monohidrát. De egyébként erősödést,növekedést nem érzékeltem a kreatintól. Ennek ellenére mindig szedem 6hét On,6hét Off rendszerbe
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rebel - 2011. December 02. - 10:56:39
Engem a sima monohidrát is kibaszottul meg szokott dobni. Tényleg 2-3 kg is feljön, sokat erősödök. Kúra után szoktam használni,h csökkentse az összeszakadást!  ;D
Le sem merem írni,hogy egy két hónapos bájotek cr.monohidrát kúrával közel két évtizedes naturál súlyzós edzésmúlttal átlag 15%-os erősödést a csúcsszériákban ,s 8kg-os "tömeget" szedtem fel.A plusz erő 90%-a + 2-3kg viszonylag jó izom fennmaradt!Összehasonlításképpen egy testolic-primo.depot 10 hetes kúra közben-után se volt ekkora erőnövekedésem/ igaz szálkásítottam/.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. December 02. - 11:46:45
kreatin rulez!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rebel - 2011. December 02. - 13:05:20
kreatin rulez!
Még egy érdekesség.Amikor toltam a kreatint,akkor annyira képes voltam túledzeni magam/ saját szintemhez képest nagyon megnőtt az edzés össz.. volumene/,hogy a 3. hét után szinte folyamatosan beteg voltam amíg be nem toltam napi 20-30g glutamint és 15-20g BCAA-t.Pedig ment keményen a Twin Lab tesavó-izó ,omega 3,valamint az ISS multi pak.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rebel - 2011. December 02. - 13:08:56
Kreatin etil észter ( szép magyarosan  :) ) egy kreatin monohidrát molekula összekapcsolva etil észterrel ( ezek szeves vegyületek, melyek karboxilsavak és alkoholok kapcsolódásával jönnek létre-észterifikációval ). Ez azért jó, mert a zsírokat is képes felhasználni az észter miatt a sejtekbe való bejutásra ( passzív transzporttal átdiffundál a sejtfalon ). erre a sima kreatin monohidrát nem képes, ezért elméletileg az etil észterből kevesebb kell. A jó minőségű termékek jól szívódnak, és hasznosulnak, és állítólag jóval kevésbé "visesítenek", mint a sima kreatin monohidrát.

Ez a Paleo-sok kreatinja ;D!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2011. December 02. - 18:27:26
kreatin rulez!
Még egy érdekesség.Amikor toltam a kreatint,akkor annyira képes voltam túledzeni magam/ saját szintemhez képest nagyon megnőtt az edzés össz.. volumene/,hogy a 3. hét után szinte folyamatosan beteg voltam amíg be nem toltam napi 20-30g glutamint és 15-20g BCAA-t.Pedig ment keményen a Twin Lab tesavó-izó ,omega 3,valamint az ISS multi pak.
milyen szenhidrattal csinaltad a kreatin kurat?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. December 02. - 18:38:54
Vitargo lenne edzés után az ütős, kreatinnal.

Pl. Vitargo+kreatin

Vagy Dark Matter.........íze nem jó, hatása kiváló  @:-).

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rebel - 2011. December 02. - 19:27:18
kreatin rulez!
Még egy érdekesség.Amikor toltam a kreatint,akkor annyira képes voltam túledzeni magam/ saját szintemhez képest nagyon megnőtt az edzés össz.. volumene/,hogy a 3. hét után szinte folyamatosan beteg voltam amíg be nem toltam napi 20-30g glutamint és 15-20g BCAA-t.Pedig ment keményen a Twin Lab tesavó-izó ,omega 3,valamint az ISS multi pak.
milyen szenhidrattal csinaltad a kreatin kurat?
90 kg voltam 5x5g-al töltöttem egy hétig,azután ment 3x5g minden nap 2 hónapig.
Fontossági sorrendben/szerintem/ :
-edzés utáni italba 50g fehérje 50g szőlőcukor mellé 5g kreatin
- reggel 6.00 egy 4-5dl ligth zöld teába 5g
- ugyanez 14.00-kor
A feltöltéskor + kettőx5g zöld teázással egybekötve.
Próbáltam 10,20,50,70g szőlőcukorral,m.dextrinnel,de rosszul lettem tőlük-hányinger,szédülés,kábultság,hájlerakódás ezerrel!!!.
Egy hétig játszottam ezt,de az egészségem,meg a jó közérzetem többet ér a cukornál/ kivétel az edzés utáni 50g/,mellékesen jól működött anélkül is.
A kreatin kúra alatt az össz szénhidrátom 200-250g/nap volt.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2011. December 02. - 19:52:46
Vitargo lenne edzés után az ütős, kreatinnal.

Pl. Vitargo+kreatin

Vagy Dark Matter.........íze nem jó, hatása kiváló  @:-).

Én imádtam az ízét, a hubba-bubba rágóra emlékeztetett  ;D Viszont attól feljött 4 hét alatt kb 6 kiló, amiben volt víz és zsír is bőven...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. December 02. - 20:27:52
Már kérdezték előttem, is, de én is kiváncsi lennék, hogy kinél hogy nézett ki a kreatin kúra? Hogy nyomtátokk be? Én is kikészülök ha nyomatom valami gyors ch-val.... Aztán felöltésnél egy hétig napi 4szer majdnem egy órán át szédelegni....... az azért odaver, nem hiszem hogy jót teszek vele..... :D 
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. December 02. - 20:47:44
Haggyuk már ezt a kreatin dolgot. Itt rajtam kivül mindenkit ugy megdob mint a kox. Biztos bennem van a hiba. Mi a terembe poénkodni szoktunk ha vki felszed 10-15kgot agyonkoxolja magát, azt szoktuk mondani :biztos megy a kreatin-tribulus kúra
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rebel - 2011. December 02. - 21:26:57
Haggyuk már ezt a kreatin dolgot. Itt rajtam kivül mindenkit ugy megdob mint a kox. Biztos bennem van a hiba. Mi a terembe poénkodni szoktunk ha vki felszed 10-15kgot agyonkoxolja magát, azt szoktuk mondani :biztos megy a kreatin-tribulus kúra
Lehet alapból jól feltöltött a foszfátrendszered  ;D.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. December 03. - 00:45:49
Haggyuk már ezt a kreatin dolgot. Itt rajtam kivül mindenkit ugy megdob mint a kox. Biztos bennem van a hiba. Mi a terembe poénkodni szoktunk ha vki felszed 10-15kgot agyonkoxolja magát, azt szoktuk mondani :biztos megy a kreatin-tribulus kúra

Insulinnal igen hatásos a kreatin, feltölteni (vagy micsinálni) sem kell  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dingo - 2011. December 03. - 07:18:10
A kreatine nekem nem mukodot soha de mar nagyon regen nem is hasznaltam sok gyomor problemam volt tole .De talaltam mas megoldast  :-!    ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. December 03. - 09:41:03
Kevés vizzel ittad sztem, én a napi kreatin adagom szétosztom a napi ásványviz adagomba ami kb.5l. Régebben csak a turmixokba tettem ugyan ezt a mennyiséget és akkor nekem is volt baj a hasammal
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. December 03. - 10:15:51
Haggyuk már ezt a kreatin dolgot. Itt rajtam kivül mindenkit ugy megdob mint a kox. Biztos bennem van a hiba. Mi a terembe poénkodni szoktunk ha vki felszed 10-15kgot agyonkoxolja magát, azt szoktuk mondani :biztos megy a kreatin-tribulus kúra

Insulinnal igen hatásos a kreatin, feltölteni (vagy micsinálni) sem kell  ;D ;D ;D
Ilyen nem mondhatok  ;), de igen.

Ne tessék ránk figyelni.

Ha nem rinyálnék az inzulintól.....annak legalább androgén mellékhatásai nincsenek. Ellenben a béta sejtek ( Langerhans szigetek, ez nem a Kanári szigetek mellett van  ;D ) szerintem nem kamázhatják annyira, azokra vigyázni kell.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. December 03. - 10:23:23
Vitargo lenne edzés után az ütős, kreatinnal.

Pl. Vitargo+kreatin

Vagy Dark Matter.........íze nem jó, hatása kiváló  @:-).

Én imádtam az ízét, a hubba-bubba rágóra emlékeztetett  ;D Viszont attól feljött 4 hét alatt kb 6 kiló, amiben volt víz és zsír is bőven...

Szerintem is fincsa! Eddig málnát nyomtam mindig, most szőlőst kortyolgatok (már amennyire lehet)...az is faja!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. December 03. - 10:31:12
Haggyuk már ezt a kreatin dolgot. Itt rajtam kivül mindenkit ugy megdob mint a kox. Biztos bennem van a hiba. Mi a terembe poénkodni szoktunk ha vki felszed 10-15kgot agyonkoxolja magát, azt szoktuk mondani :biztos megy a kreatin-tribulus kúra
Nyugi nem vagy egyedül.
Én inkább az N.O. fokozókra esküdök, most éhgyomorra le is ment reggel 1 zacskó SuperPump250+10g glutamin+kb. ugyanannyi esszenciális amino.

Fini vót az amino  @-o.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dingo - 2011. December 03. - 10:41:05
Bisztos igazad van reg volt bisztos en szurtam el meg akkoriba a kreatine bol sem volt annyi valasztek mint manapsag lehet hogy beprobalok majd egy kurat ugy is meg van egy 6 hetem a mostani tomegelo (kurambol) mit ajanlasz kreatinbol mi jott be neked
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: NosztalNiga - 2011. December 03. - 14:25:00
A kreatin igenis jó :) Én ahányszor előszedem, mindig bejön!
Max 1,5-2 hónapig szoktam használni, napi 10-15 g-t (eddig mindig monohidrátot) aztán min 2 hónap pihi vele...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. December 04. - 12:44:27
Helló!

akkor leírom a kajatervemet, várom a kritikákat.

5:00 130g mutant mass, 40g myo/syntha6, 10 g glutamin, 10g kreatin. = 40-50g fehérje + 100g ch

7:30 ez az étkezésem ingyér van, ezért "szemét" kaja. 150g pulykamell sonka (ez nem darálék fos szar, tényleg pulykamell van benne) 2zsemle  ;D = 30g fehérje + 60g? ch

12:00 ez a kajám is ingyér van, ezért "szemét" kaja: 3db csirkecomb, 100g saláta, esetleg egy zsemle :D = 30g fehérje

15:30 200-250g csirkemell, 150g rizs+kukorica,  kb. 100g sali (tegnap direkt lemértem a salit is) = 40g fehérje + 100g ch

17:00 superpump 1 mérőkanál, 10g glutamin

eddzés után 130g mutant mass, 40g myo/syntha6, 10g glutamin, 10g kreatin. = 40-50g fehérje + 100g ch

21:00 100g csirkemell, 80g rizs, sali = 20g fehérje + 40gch
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. December 04. - 12:47:47
jah és pihenő napokon az eddzés utáni turmix helyett 200g csirke + 150g rizs megy

ide szeretném beilleszteni a novatest-et...

ez amúgy csak a tervem, az h mit tartok be az már más dolog :D a reggeli turmix rendszerint kimarad, pedig tudom h nagyon fontos, meg időbe lehet elcsúszok és az uccsó étkezés nem történik meg, vitamin pakkom sincs...hiba
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. December 04. - 12:48:27
jah és 83kg vok  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. December 05. - 12:19:42
jah és 83kg vok  ;)

És vékony vagy?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. December 05. - 12:24:56
Helló!

akkor leírom a kajatervemet, várom a kritikákat.

5:00 130g mutant mass, 40g myo/syntha6, 10 g glutamin, 10g kreatin. = 40-50g fehérje + 100g ch

7:30 ez az étkezésem ingyér van, ezért "szemét" kaja. 150g pulykamell sonka (ez nem darálék fos szar, tényleg pulykamell van benne) 2zsemle  ;D = 30g fehérje + 60g? ch

12:00 ez a kajám is ingyér van, ezért "szemét" kaja: 3db csirkecomb, 100g saláta, esetleg egy zsemle :D = 30g fehérje

15:30 200-250g csirkemell, 150g rizs+kukorica,  kb. 100g sali (tegnap direkt lemértem a salit is) = 40g fehérje + 100g ch

17:00 superpump 1 mérőkanál, 10g glutamin

eddzés után 130g mutant mass, 40g myo/syntha6, 10g glutamin, 10g kreatin. = 40-50g fehérje + 100g ch

21:00 100g csirkemell, 80g rizs, sali = 20g fehérje + 40gch
Te figyelj már.............a szemét kaja is csak viszonyítás kérdése, mert én kb. lesz.rom a kajálást, rosszul alszok, szoktam sört inni, és ha akarok fejlődök ( persze ez sohasem gyors folyamat ), ha egy kicsit odafigyelek a genetikám engedi, ennyi..........csak már eléggé lesz.rom ezt az egészet. Úgyhogy ne stresszelj  ;) ;D.
Nem a testépítésről szól az élet, max. ha befutott versenyző vagy, illetve az akarsz lenni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. December 05. - 14:46:51
jah és 83kg vok  ;)

És vékony vagy?  ;D

az  :(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Balu - 2011. December 05. - 14:48:32
jah és 83kg vok  ;)

És vékony vagy?  ;D

az  :(

zsírvékony...  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. December 05. - 15:09:08
Helló!

akkor leírom a kajatervemet, várom a kritikákat.

5:00 130g mutant mass, 40g myo/syntha6, 10 g glutamin, 10g kreatin. = 40-50g fehérje + 100g ch

7:30 ez az étkezésem ingyér van, ezért "szemét" kaja. 150g pulykamell sonka (ez nem darálék fos szar, tényleg pulykamell van benne) 2zsemle  ;D = 30g fehérje + 60g? ch

12:00 ez a kajám is ingyér van, ezért "szemét" kaja: 3db csirkecomb, 100g saláta, esetleg egy zsemle :D = 30g fehérje

15:30 200-250g csirkemell, 150g rizs+kukorica,  kb. 100g sali (tegnap direkt lemértem a salit is) = 40g fehérje + 100g ch

17:00 superpump 1 mérőkanál, 10g glutamin

eddzés után 130g mutant mass, 40g myo/syntha6, 10g glutamin, 10g kreatin. = 40-50g fehérje + 100g ch

21:00 100g csirkemell, 80g rizs, sali = 20g fehérje + 40gch
Te figyelj már.............a szemét kaja is csak viszonyítás kérdése, mert én kb. lesz.rom a kajálást, rosszul alszok, szoktam sört inni, és ha akarok fejlődök ( persze ez sohasem gyors folyamat ), ha egy kicsit odafigyelek a genetikám engedi, ennyi..........csak már eléggé lesz.rom ezt az egészet. Úgyhogy ne stresszelj  ;) ;D.
Nem a testépítésről szól az élet, max. ha befutott versenyző vagy, illetve az akarsz lenni.

de én még nem szarom le és nem stresszelek, mert nem kell ezekre a dolgokra figyelnem, már a napi rutin része a kajám, de gondoltam mindenkinek a kutyája  koxantgat itt, akkor full rendben van a kajája mindenkinek és mindenki vágja a táplálkozás részét is és megszántok engem szegény kezdőt, aki buta, botor módon még nem biztos a kajájában sem és megkérdeztem hogy szerintetek mi a szar, vagy jó benne, hátha megspórolok magamnak pár évet a tanácsaitokkal és nem kell kísérletezgetnem. Irigyellek Isti h még igy is bomba formába vagy...sajnos az én genetikám nem engedi ezt...azér dobj má egy képet  ;D Amúgy is tápkieg cég vagytok, ne azt mondd h sörözzek, hanem h vegyek sok tápkieget  ;D no mind1...Balu te meg eröltessd meg magad oszt elemezd ki a fosomat bmeg ne légy fukar fiaddal...csak mer vékony vok nem segítesz?? te fekafób
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2011. December 05. - 15:32:36
jah és 83kg vok  ;)

És vékony vagy?  ;D

az  :(

neved miatt poénkodok csak :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. December 05. - 16:21:51

Nem vagyok bomba formába, de már nem egyszer kérdezték meg a terembe, hogy mit nyomok, holott ittam edzés előtt egy SuperPump 250-et  :D.

De én nem azt írtam, hogy a kajád szar, csak szerinted szar. Sőt látom rendesen használsz glutamint is. Szerintem olyan nagyon kevés van akinek full rendben van a kajája. A fejlődés meg nem megy egyik napról a másikra. Lassú folyamat.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. December 05. - 16:25:49
áhhh...köszi. és úgy jó a novatest h reggel, meg este, vagy eddzés után elszopogatni?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. December 05. - 16:26:29
Meg különben is 6-szor eszel egy nap, hogy a túróba vagy vékony? Vagy lehet csak türelmetlen vagy, idővel ez a kajálás is meghozza gyümölcsét, én pl. max 4-szer tudom magamba ételt erőltetni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. December 05. - 16:29:07
áhhh...köszi. és úgy jó a novatest h reggel, meg este, vagy eddzés után elszopogatni?
Novatest tökéletes reggel-este, az estin van úgyis a lényeg, mert mély alvás közben termelődik a férfi nemihormon jó része.
Gondolom a gyártó is azért határozta, meg a napi kétszeri használatot, mert a hatóanyag felezési ideje, kb. fél nap lehet.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: vekony - 2011. December 05. - 16:32:48
köszönöm!!! csak vmi visszaigazolást szerettem vna, h jó úton járok e...danke schön!!! na guggolok 1et-2őt /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2011. December 05. - 16:36:57
Mondhatnám, hogy emeld a ch, de ezt sokan nem gondolják át, ugyanis a hasnyálmirigyünket sem arra találták ki, hogy állandóan nagy mennyiségű inzulint termeltessen a Béta sejtekkel. Kurva nagy szívás tönkretenni őket. Vagy a szervezeted, a sejtek válnak inzulin rezisztensé, és egyre többet kell termelniük a tápanyagok felszívódásáért, vagy bemondják az unalmast és elkezdenek pusztulni, ez többnyire egy autoimmun betegség ( 2-es és 1-es típusú cukorbetegség ). Inkább a szabad aminokat emeld, mármint a bevitelüket :).

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. December 06. - 11:33:38
Nálam például a SizeOn szart sem ért, a sima kreatin viszont jó volt.
Embere válogatja.
Van egy doboz Cell Tech-em is még, nem tudom mennyivel lesz szerencsésebb, mint a SizeOn.
Több benne a cukor, hízni biztos jobban fogok tőle. :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2011. December 06. - 11:53:09
Nálam például a SizeOn szart sem ért, a sima kreatin viszont jó volt.
Embere válogatja.
Van egy doboz Cell Tech-em is még, nem tudom mennyivel lesz szerencsésebb, mint a SizeOn.
Több benne a cukor, hízni biztos jobban fogok tőle. :)

Annyi cukor kell is edzés után naturálban is, sőőőt ott kell még igazán  :D A Sizeonban meg az a különleges, (edzés közben ittam) hogy az én sza,r finnyás gyomrom is megtűrte bent  :) :) :)  Pedig volt olyan, hogy a még víz is kijött belőlem.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rebel - 2011. December 06. - 15:43:09
Mondhatnám, hogy emeld a ch, de ezt sokan nem gondolják át, ugyanis a hasnyálmirigyünket sem arra találták ki, hogy állandóan nagy mennyiségű inzulint termeltessen a Béta sejtekkel. Kurva nagy szívás tönkretenni őket. Vagy a szervezeted, a sejtek válnak inzulin rezisztensé, és egyre többet kell termelniük a tápanyagok felszívódásáért, vagy bemondják az unalmast és elkezdenek pusztulni, ez többnyire egy autoimmun betegség ( 2-es és 1-es típusú cukorbetegség ). Inkább a szabad aminokat emeld, mármint a bevitelüket :).

Ezzel gondolom azt akarod mondani,hogy az átlag gyúrós sok szénhidrát ,sok fehérje/ állítólag a tejsavó fehérje is fokozott inzulin választ okoz/ ,kevés-közepes zsír bevitel keményen hajlamosít a cukorbetegségre.Főleg,ha van családi halmozódás e téren?Lehet hülyeséget kérdezek,de ha eddig 200-250g ch-n/ rizs,zöldség,kevés gyümölcs/ is fedett vagyok,akkor meddig érdemes csökkenteni,ill. arányaiban mennyi ch-t helyettesít mondjuk 10-10g BCAA_Glutamin?
A ch.-t meddig lehet-érdemes-e becserélni esszenciális zsírsavakkal/ omega3,lenolaj,tökmagolaj,olivaolaj,dióolaj...stb/?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Boresz - 2011. December 06. - 19:33:06
Hali!

A közeljövőben kényszerszünetet kell betennem,mert az arcüregemet kicsit fazonra csapják. 3 nap kórház és ~ 3-4 hét lábadozás (doki szerint). Ebben az időben érdemes napi szinten a fehérjét 1-2g között tartani és 10g BCAA-t iszogatni egész napra elosztva? Vagy hagyjam a 'csába,mert annyit úgysem ér edzés nélkül?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Aco - 2011. December 06. - 20:37:10
Sztem ne hagyd,mennyen a 2 gramm feherje meg a bcaat dobhatsz tobbet is akar 20gr,meg melle glutamin ha van keret.Ne kihagyasnak vedd es nem edzesnek hanem kisebb pihenonek  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: musclelife - 2011. December 12. - 11:51:05
Sziasztok!

Mostanában egyre nagyobb figyelmet szentelnek a gyártók a pre-workout termékekre. Teszteltem ezek közül párat és indítottam egy blogot melyben megírtam ezekről a véleményemet.

http://blog.muscle-life.co.uk

Remélem hasznos lesz valakinek!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. December 20. - 19:22:23
Szeretnék februárban elindulni egy kis házi fekvenyomó bajnokságon, valakit érdekelne egy edzésnapló ezzel kapcsolatban!? :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. December 26. - 03:55:43
Srácok, minden gyúrós magazin megszűnt?
Vagy csak én nem találok semmilyen újságárusnál, hipermarketben, plázában?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2011. December 26. - 10:57:04
Srácok, minden gyúrós magazin megszűnt?
Vagy csak én nem találok semmilyen újságárusnál, hipermarketben, plázában?

Ezt én is észre vettem már... :angry:
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2011. December 26. - 12:50:39
Jaja, én is ezt vettem észre, mindenféle boltban néztem már. Egyedül a bájotekben volt ingyen magazin, amúgy meg semmi új, azok is 2007-es kiadásúak  !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. December 26. - 13:31:34
Nem hiszem el, hogy a faszom horgászmagazinokra meg van igény, 20 félére is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2011. December 26. - 14:42:45
A horgászat egy nagyon komoly sport. ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. December 26. - 15:20:51
A horgászat egy nagyon komoly sport. ;)

Én nyomtam versenyszinten, csak amikor rájöttem,h országos szintű versenyekhez kell még a felszerelésem mellé kb 1millió forintért még eszköz, azonnal abbahagytam. Életem első anyagi csalódása volt...3 versenyen indultam, mindhármat megnyertem.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rebel - 2011. December 26. - 15:24:53
Nem hiszem el, hogy a faszom horgászmagazinokra meg van igény, 20 félére is.
kb .400 e horgász van/vagyunk/ Magyarországon ;).
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2011. December 26. - 17:34:14
Én senkit nem akartam vele megbántani, a sógorom is horgász, meg kereskedik is horgászcuccokkal.
Ettől nekem ez még nem vonzó és nem értem, hogy hogy halt ki az összes testépítő magazin a piacról hirtelen.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2011. December 27. - 01:38:26
Én senkit nem akartam vele megbántani, a sógorom is horgász, meg kereskedik is horgászcuccokkal.
Ettől nekem ez még nem vonzó és nem értem, hogy hogy halt ki az összes testépítő magazin a piacról hirtelen.

Internet. A horgászok nagyrésze talán túl konzervatív, vagy öreg, aki nem rendelkezik internet hozzáféréssel. Viszont a testépítést kiszolgálja sok fórum, meg rengeteg testépítő oldal.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Január 02. - 10:41:38
Én senkit nem akartam vele megbántani, a sógorom is horgász, meg kereskedik is horgászcuccokkal.
Ettől nekem ez még nem vonzó és nem értem, hogy hogy halt ki az összes testépítő magazin a piacról hirtelen.

Internet. A horgászok nagyrésze talán túl konzervatív, vagy öreg, aki nem rendelkezik internet hozzáféréssel. Viszont a testépítést kiszolgálja sok fórum, meg rengeteg testépítő oldal.
Háth, nem tudom. Szerintem sok a fiatal horgász és vannak idősebb testépítők is.
Eddig is volt testépítő magazin évekig, pedig internet is van már jó ideje.
Azt megértem, ha 1 magazin eltűnik, de hogy mind.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Január 02. - 16:12:40

Sajnos nincs igény ezekre........legalábbis széles körben. Bezzeg az ingyenes újságot kérdezgetik állandóan. Csak minőségi kiadványt nem olcsó előállítani, ha meg minőségi, akkor nem lesz ingyenes, persze úgy már nem ok. Mert 1000Ft 3 havonta, az olyan kurva nagy kiadás.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Január 02. - 18:41:17

Érdekes, 10-12 éve is voltak már testépítő magazinok.
Én 2ezret sem sajnálnék 3 havonta érte, persze egyedül kevés vagyok ehhez, bár gondolom vagyunk még így páran.
Na mindegy.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2012. Január 03. - 10:02:23

Én nem vennék, itt a zinternet, teljesen interaktív, megújuló tartalmakkal, kereshető is, sokkal egyszerűbb mint újságot olvasni. Persze újság mellett szól hogy 5 év múlva is elő veheted, de én tapasztalatból tudom hogy NEM veszem elő.. Így aztán full mindegy van-e vagy nincs  ::)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Január 03. - 10:53:01
Különbözünk, de ez így van jól. Én előveszem, és van egy igen nagy gyűjteményem belőlük. Sajnálom, hogy megszűntek a legjobbak.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Január 03. - 11:42:01
Én senkit nem akartam vele megbántani, a sógorom is horgász, meg kereskedik is horgászcuccokkal.
Ettől nekem ez még nem vonzó és nem értem, hogy hogy halt ki az összes testépítő magazin a piacról hirtelen.

Internet. A horgászok nagyrésze talán túl konzervatív, vagy öreg, aki nem rendelkezik internet hozzáféréssel. Viszont a testépítést kiszolgálja sok fórum, meg rengeteg testépítő oldal.
Háth, nem tudom. Szerintem sok a fiatal horgász és vannak idősebb testépítők is.
Eddig is volt testépítő magazin évekig, pedig internet is van már jó ideje.
Azt megértem, ha 1 magazin eltűnik, de hogy mind.
Sajnos nincs igény ezekre........legalábbis széles körben. Bezzeg az ingyenes újságot kérdezgetik állandóan. Csak minőségi kiadványt nem olcsó előállítani, ha meg minőségi, akkor nem lesz ingyenes, persze úgy már nem ok. Mert 1000Ft 3 havonta, az olyan kurva nagy kiadás.
Érdekes, 10-12 éve is voltak már testépítő magazinok.
Én 2ezret sem sajnálnék 3 havonta érte, persze egyedül kevés vagyok ehhez, bár gondolom vagyunk még így páran.
Na mindegy.

Én nem vennék, itt a zinternet, teljesen interaktív, megújuló tartalmakkal, kereshető is, sokkal egyszerűbb mint újságot olvasni. Persze újság mellett szól hogy 5 év múlva is elő veheted, de én tapasztalatból tudom hogy NEM veszem elő.. Így aztán full mindegy van-e vagy nincs  ::)
Érdekes. De szerintem itt azért több ember van, aki nem így gondolja.
Szerintem teljesen más papír alapon olvasni, képeket nézni egy ilyen újságban, mint neten.
Amit még magamon észrevettem, hogy sokkal jobban elolvasok egy hosszabb cikket papíron, mint gépen.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2012. Január 03. - 12:33:36
Úgy vagyok vele, hogy régen minden, tényleg minden badis lapot megvettem. Ma meg kacagok rajta, hogy mennyi valótlan butaságot olvastam bennük  !+"%  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Január 03. - 14:22:21
Úgy vagyok vele, hogy régen minden, tényleg minden badis lapot megvettem. Ma meg kacagok rajta, hogy mennyi valótlan butaságot olvastam bennük  !+"%  :D
Nem mondom, hogy ez nem így van, de mindenre igaz, a neten is rengeteg faszság van leírva.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2012. Január 03. - 14:24:24
Úgy vagyok vele, hogy régen minden, tényleg minden badis lapot megvettem. Ma meg kacagok rajta, hogy mennyi valótlan butaságot olvastam bennük  !+"%  :D
Nem mondom, hogy ez nem így van, de mindenre igaz, a neten is rengeteg faszság van leírva.

Hát ezért járunk ide is nem? Nevetni :DDD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Január 03. - 14:28:48
Úgy vagyok vele, hogy régen minden, tényleg minden badis lapot megvettem. Ma meg kacagok rajta, hogy mennyi valótlan butaságot olvastam bennük  !+"%  :D
Nem mondom, hogy ez nem így van, de mindenre igaz, a neten is rengeteg faszság van leírva.

Hát ezért járunk ide is nem? Nevetni :DDD
Áh, ezért nem IDE járunk. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Január 03. - 14:32:37
Úgy vagyok vele, hogy régen minden, tényleg minden badis lapot megvettem. Ma meg kacagok rajta, hogy mennyi valótlan butaságot olvastam bennük  !+"%  :D
Nem mondom, hogy ez nem így van, de mindenre igaz, a neten is rengeteg faszság van leírva.
De mennyi  :D.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Január 03. - 14:34:43
De ha a marhaságoknál tartunk, attól leszek még ki, mikor egy lifetime hobbi gyúrós  :D elkezdi mérleggel méregetni gramm pontosan a bevitt tápanyagokat, rizs stb......ezek szerint nincs elég problémája az életben, ideje viszont kurva sok  ;).
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2012. Január 03. - 14:36:10
Úgy vagyok vele, hogy régen minden, tényleg minden badis lapot megvettem. Ma meg kacagok rajta, hogy mennyi valótlan butaságot olvastam bennük  !+"%  :D
Nem mondom, hogy ez nem így van, de mindenre igaz, a neten is rengeteg faszság van leírva.

Hát ezért járunk ide is nem? Nevetni :DDD
Áh, ezért nem IDE járunk. ;D

Ááááááááá most meg nincs pénze fizetni az áramot :DDDDDDDDDD Hát menten tökön szúrom magam egy rozsdás kiskanállal :DDD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2012. Január 03. - 14:37:32
De ha a marhaságoknál tartunk, attól leszek még ki, mikor egy lifetime hobbi gyúrós  :D elkezdi mérleggel méregetni gramm pontosan a bevitt tápanyagokat, rizs stb......ezek szerint nincs elég problémája az életben, ideje viszont kurva sok  ;).

Jaja, pusztuljon mindenki, akit a nemnormális szülei precíznek neveltek :DDD Köszi Ityu ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Január 03. - 16:09:35
De ha a marhaságoknál tartunk, attól leszek még ki, mikor egy lifetime hobbi gyúrós  :D elkezdi mérleggel méregetni gramm pontosan a bevitt tápanyagokat, rizs stb......ezek szerint nincs elég problémája az életben, ideje viszont kurva sok  ;).

Jaja, pusztuljon mindenki, akit a nemnormális szülei precíznek neveltek :DDD Köszi Ityu ;)
Ezt nem mondtam, csak méregessen akkor, ha sportszerűen űzi, az élet nem a gyúrásról szól........csak azért csináljuk, mert szeretjük.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2012. Január 03. - 18:47:33

én pont ezért csinálom precízen, mert szeretem  :) amit szeretek, azt minél jobban akarom csinálni

A Húsboltban is méregetnek, tuti versenyző mind :DDD Én meg kellemetlenül érzem most már magam, hogy ilyen hülye vagyok :DDD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Január 03. - 19:21:46
Én akkor sem fogom, még ha szeretem is, az életem része, de nem a lényeg, nem ezért élek, mert akkor versenyeznék, és jól teleb.sztam volna magam....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2012. Január 03. - 19:23:03
Ityu nem kell erre semmit írnod nyugi, csak Pamival elbeszélgetünk itt csendben  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Január 04. - 11:38:56
Ityu nem kell erre semmit írnod nyugi, csak Pamival elbeszélgetünk itt csendben  ;)
Jól van, csak arra akartam utalni, hogy létezik élet a termen kívül is  ;) ;D.

Pl. alig várom már, hogy jó idő legyen és megyek kerékpározni, meg túrázni ( bár csak ilyen kis 15-25km-es túrák ), mert hiányzik, ráadásul jó kardio mind a kettő. Kicsit néha monoton nekem a súlyzózás, talán azért mert nem szeretem a termet ahova járok edzeni, a többi terem meg nem igazán klasszikus testépítő terem, és ezért nem vagyok motivált mostanság  :-[.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2012. Január 04. - 11:43:47
Én tudom igazán,hogy létezik a termen kívül is élet-de a nélkül nem az igazi...ezt mindig bebizonyítja az élet.
Sport van,volt,lesz.
Pont.
 @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dingo - 2012. Január 04. - 11:52:57
Ityu nem kell erre semmit írnod nyugi, csak Pamival elbeszélgetünk itt csendben  ;)
Jól van, csak arra akartam utalni, hogy létezik élet a termen kívül is  ;) ;D.

Pl. alig várom már, hogy jó idő legyen és megyek kerékpározni, meg túrázni ( bár csak ilyen kis 15-25km-es túrák ), mert hiányzik, ráadásul jó kardio mind a kettő. Kicsit néha monoton nekem a súlyzózás, talán azért mert nem szeretem a termet ahova járok edzeni, a többi terem meg nem igazán klasszikus testépítő terem, és ezért nem vagyok motivált mostanság  :-[.
hat ez gaz ha nincs motivacio sajnos keresned kell masik termet ahol olyanok edzenek akikkel jol erzed magad egyebkent is jo a termeket cserelgetni 1-2 evente mert befasulsz es ez lessz, ezert en is valtogatom .Sajnos ehez a sporthoz a motivacio nagyon fontos mert a fejbe dol el nagyresze megha nem is vagy versenyzo csak egy kis hobbi gyuros mint en .Ha fejbe nem koncentralsz akkor szart sem er es ha nem szereted a termet vagy az embereket nem figyelsz oda teljesen ez rendbe van, igy van ezzel mindenki TEREM CSERE !!!megha a masik terem nem is olyan jo mint az ahova jarsz most
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2012. Január 04. - 12:03:50

Ezzel egyet értek, nekem is teljesen új motiváció, és új inger egy új terem, és nálam fokozottan fontos ez, mert 1 terem van kis városunkban, az is elég szerényke, itt edzek már 11 éve. Kell a változatosság  8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Koxi - 2012. Február 19. - 16:53:18
Motiváció hiánya miatt kihagytam fél évet  :'( Most gyengén,sz@r kinézettel kezdtem bele újra,motivál hogy újra a régi(vagyis annál jobb)formába legyek...  >:D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2012. Február 19. - 19:51:22
Motiváció hiánya miatt kihagytam fél évet  :'( Most gyengén,sz@r kinézettel kezdtem bele újra,motivál hogy újra a régi(vagyis annál jobb)formába legyek...  >:D
Amúgy egy Big Like az aláírásodnak és az avatarodnak  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Február 20. - 21:06:31
Motiváció hiánya miatt kihagytam fél évet  :'( Most gyengén,sz@r kinézettel kezdtem bele újra,motivál hogy újra a régi(vagyis annál jobb)formába legyek...  >:D
;-oo-;
Csak nekem még szabadidő hiány is volt, ráadásul most még edzés nélkül lesérült a karom.
Bár Jordan ígért egy varázsló telefonszámot, de baszik rá. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Február 20. - 21:52:34
A remescar-ról van valakinek tapasztalata? Használ valamit?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2012. Április 15. - 21:22:13
 Sziasztok!
Az a helyzet hogy barátnőmet érdekelné az edzés, csak az a helyzet hogy nincs sok kedve az ilyen badis monoton edzésekhez. Unalmasnak tartja, meg hát fél hogy túl izmos lesz.  ;D Arra jöttem rá hogy inkább ilyen kombinált gyakorlatok érdeklik, de én azokat nem vágom. Eltudom  neki magyarázni a guggolást meg az oldalemelést meg stb........ de hát soha életemben nem csináltam kombinált gyakorlatokat, mint ahogy azt cross fittesek, meg küzdősportolók csinálják. (Vagy azt sem tudom kik csinálnak ilyeneket)
Arra lennék kíváncsi hogy milyen oldalon találok ilyeneket? Hátha kedved kapna hozzá a bébi, mert amúgy genetikája jó volna hozzá szerintem. Két hete járt GrandUpra, ami tánc meg aerobic keveréke, és megjelent nála szépen a hasizom, oldalt szép kis csíkban kirajzolódott, meg határozottan izmosabb lett a vádlija stb. Meg nem kell magyaráznom hogy mennyi mindent tanulhat az ember a sporttól.  :) Szóval ösztönözni akarom egy kicsit, hátha szépen lassan át szokna majd idővel komolyabb gyakorlatokra is.

Ezt a videót nézte múltkor és kérdezte hogy jó-e, de szerintem ez nagyon gáz. Jó persze több mint a semmi, jobb mintha tévézne  ;D De nem sok értelme, ez az én véleményem. De egyébként ilyesmi típusú edzésekre lenne kíváncsi.
Ha valaki tudna segíteni, azt megköszönném.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2012. Április 16. - 12:36:00
Ennek a csajszinak vannak érdekes otthon végezhető edzései, bár állóképesség kelleni fog hozzá:

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Április 18. - 23:45:43
Állóképességem lenne hozzá. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2012. Április 19. - 00:27:57
 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2012. Április 19. - 07:43:20
Állóképességem lenne hozzá. ;D

3-8 óra?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Április 20. - 13:00:50
Állóképességem lenne hozzá. ;D

3-8 óra?  ;D
;D
Tudod, mi már csak ilyen öregesen nyomjuk. Stimulánsok nélkül, áll a fasz magától, de max. 30-40 perc.
Afelett szerintem maszatolás.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2012. Április 20. - 13:09:38

Afelett szerintem maszatolás.

Tisztán lehet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Május 13. - 14:48:44
Azt mondja meg nekem valaki, hogy miért van minden tricepsz edzés után olyan kibaszott izomlázam, hogy egy hét múlva is alig bírok mellezni?
Mikor már szinte nem is érzem, lemegyek mellezni, de már bemelegítésnél érzem, hogy a tricepsz még nem az igazi, ez vissza is vesz az edzésből.
Veszek be edzés után C-vitamint, nyújtok, lófaszt nem érek vele.
Bezzeg a bicepszemben pont fordított a helyzet, izomláz fényévente.
Tudom, hogy elviekben nem függ össze az izmok növekedésével, de akkor is érdekes a dolog.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2012. Május 15. - 07:58:31
Fényév az hossz mértékegység  :-}  :-*
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: jang - 2012. Május 15. - 11:33:37
Csak olvasója vagyok a fórumnak és ismeretlenül talán nem sok hitele van a szavaimnak, de a tricepsz kérdéshez hozzászólnék.  :)

Valószínű, hogy a tricepszed és az agyad között sokkalta aktívabb a kapcsolat mint más izmaid között. Bizonyára már pár sorozat is elég, hogy lángoljon az egész karfeszítőd, ha pedig 2, 3 esetleg 4 gyakorlatot is végzel, több sorozatban, hosszú izomlázas időszak következik.  Amikor pedig jön a mellezés (a mellizmaid rovására) ugyancsak a tricepszed és az agyad között jön létre jobb kapcsolat – főleg ha még ki sem pihente magát a karod.

Én a helyedben kéthetente edzeném csak a tricepszet és mindig a mell napon, ráadásul előtte. Ha négy edzésed van egy héten akkor így osztanám el:

1.Hét
Bicepsz, Váll, Has
Hát, Vádli
Tricepsz, Mell, Has
Láb, Vádli

2.Hét
Bicepsz, Váll, Has
Hát, Vádli
Mell, Has
Láb, Vádli

Annyit fűznék még hozzá, hogy van jó oldala is ennek. Mert pontosan ezt az agy-izom kapcsolatot kell kialakítani egy lemaradt testrész esetében is. Könnyebb „ráérezni”, ha tudod mit keress.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2012. Május 15. - 13:52:14
Ebben lehet valami. Nekem pl a bal vádlim nagyobb mint a jobb. Direkt jobban edzem a jobb oldalit, van,h még nyomok 1 lábast pluszba a jobra, vagy álló vádlinál kicsit áthelyezem a jobb oldalra. Ennek ellenére nagyobb a bal, és most is izomláz csak bal oldalon van, a jobba szinte semmi.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Május 15. - 13:57:15
Fényév az hossz mértékegység  :-}  :-*
Köszi a hasznos hozzászólást puncika.
Akkor vedd úgy, hogy hosszú ideje.
Na? Pedig a hosszú is hosszméretet jelent, mégis használjuk az időtartam meghatározására is. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Május 15. - 14:04:12
Csak olvasója vagyok a fórumnak és ismeretlenül talán nem sok hitele van a szavaimnak, de a tricepsz kérdéshez hozzászólnék.  :)

Valószínű, hogy a tricepszed és az agyad között sokkalta aktívabb a kapcsolat mint más izmaid között. Bizonyára már pár sorozat is elég, hogy lángoljon az egész karfeszítőd, ha pedig 2, 3 esetleg 4 gyakorlatot is végzel, több sorozatban, hosszú izomlázas időszak következik.  Amikor pedig jön a mellezés (a mellizmaid rovására) ugyancsak a tricepszed és az agyad között jön létre jobb kapcsolat – főleg ha még ki sem pihente magát a karod.

Én a helyedben kéthetente edzeném csak a tricepszet és mindig a mell napon, ráadásul előtte. Ha négy edzésed van egy héten akkor így osztanám el:

1.Hét
Bicepsz, Váll, Has
Hát, Vádli
Tricepsz, Mell, Has
Láb, Vádli

2.Hét
Bicepsz, Váll, Has
Hát, Vádli
Mell, Has
Láb, Vádli

Annyit fűznék még hozzá, hogy van jó oldala is ennek. Mert pontosan ezt az agy-izom kapcsolatot kell kialakítani egy lemaradt testrész esetében is. Könnyebb „ráérezni”, ha tudod mit keress.  :)

Erre én is gondoltam, hogy emiatt van.
A hátnál tudom még ugyanezt elérni, de ott sem minden alkalommal.
A bicepsznél viszont csak akkor, ha hosszabb idő telik el edzés nélkül.
Bicepsz-váll logikát nem igazán értem, miért van a bicepsz elől.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: jang - 2012. Május 15. - 14:42:30
Azért van elől a bicepszedzés, mert a hozzászólásod alapján arra következtettem, hogy elégedetlen vagy vele – nem biztos, hogy a fejlődése rossz, csak nem érzed. A hét elején, kipihenten, teljes prioritást élvezve, talán még agyban is frissen kezdhetsz hozzá a tréningnek.  :)

(De ez csak példa volt, inkább a tricepsz miatt; variáld ízlésed és tapasztalataid szerint.)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Május 15. - 15:07:34
Azért van elől a bicepszedzés, mert a hozzászólásod alapján arra következtettem, hogy elégedetlen vagy vele – nem biztos, hogy a fejlődése rossz, csak nem érzed. A hét elején, kipihenten, teljes prioritást élvezve, talán még agyban is frissen kezdhetsz hozzá a tréningnek.  :)

(De ez csak példa volt, inkább a tricepsz miatt; variáld ízlésed és tapasztalataid szerint.)

Az elv nem rossz, csak bicepsz után nem bírnék vállazni a vérbőség miatt.
De tricepsz miatt tényleg jobb lenne így.
Na majd kitalálom, hogy valamit finomítsak-e rajta.  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2012. Május 19. - 09:21:16
Fényév az hossz mértékegység  :-}  :-*
Köszi a hasznos hozzászólást puncika.
Akkor vedd úgy, hogy hosszú ideje.
Na? Pedig a hosszú is hosszméretet jelent, mégis használjuk az időtartam meghatározására is. ;D

(http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/Smileys/default/a053.gif)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Május 19. - 13:21:12
Az egy dolog, hogy nem táplálékkiegészítőket forgalmaznak, de más céget nem reklámozunk a fórumon.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2012. Május 19. - 14:08:41
Pfffff, már ne haragudj, de nem egyszer esett szó ennek a cégnek a termékeiről itt a fórumon. Ennyire azért ne féltsd a business-t, nem ez miatt fog kevesebb fehérje fogyni szerintem.  ;)

Cenzúra bizottságnak eleget téve:
Használt esetleg valaki tojásfeldolgozó üzemek által készített tojásfehérje port? Egyenlőre érdeklődés szintjén járok mert a tojásproteinekkel nagyon elégedett vagyok és, ha nem egy gagyi irányvonalat képvisel akkor egy próbát mindenképp megérne.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2012. Május 21. - 10:19:18
Már évek óta probléma nálam,h váll edzésnél, ha bedurran (megfelelő edzéssel a legjobban durranó testrészem! Edzés végére mintha nem is az enyém lenne, 2 szép golyó van a "régi helyett  ;D ) lezsibbad az egész karom. Olyan zsibbadás, mintha valami ideget nyomna. Nagyon kellemetlen. Ha nem pihenek legalább 5-6 percet, nem is nagyon tudom használni a kezeimet.   ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Május 21. - 10:32:20
Pfffff, már ne haragudj, de nem egyszer esett szó ennek a cégnek a termékeiről itt a fórumon. Ennyire azért ne féltsd a business-t, nem ez miatt fog kevesebb fehérje fogyni szerintem.  ;)

Cenzúra bizottságnak eleget téve:
Használt esetleg valaki tojásfeldolgozó üzemek által készített tojásfehérje port? Egyenlőre érdeklődés szintjén járok mert a tojásproteinekkel nagyon elégedett vagyok és, ha nem egy gagyi irányvonalat képvisel akkor egy próbát mindenképp megérne.
Nem az üzletet féltem, de ne reklámozzunk már örökké más cégeket itt, ők sem reklámoznak minket!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Május 22. - 01:45:56
Már évek óta probléma nálam,h váll edzésnél, ha bedurran (megfelelő edzéssel a legjobban durranó testrészem! Edzés végére mintha nem is az enyém lenne, 2 szép golyó van a "régi helyett  ;D ) lezsibbad az egész karom. Olyan zsibbadás, mintha valami ideget nyomna. Nagyon kellemetlen. Ha nem pihenek legalább 5-6 percet, nem is nagyon tudom használni a kezeimet.   ????...
Rotátor köpeny gyakorlatokat szoktál végezni?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Május 22. - 10:27:56
Van úgy, hogy a vállam nekem is úgy bedurran, hogy 1-2 percig lógatnom kell, mert zsibbad.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2012. Május 22. - 11:33:56
Már évek óta probléma nálam,h váll edzésnél, ha bedurran (megfelelő edzéssel a legjobban durranó testrészem! Edzés végére mintha nem is az enyém lenne, 2 szép golyó van a "régi helyett  ;D ) lezsibbad az egész karom. Olyan zsibbadás, mintha valami ideget nyomna. Nagyon kellemetlen. Ha nem pihenek legalább 5-6 percet, nem is nagyon tudom használni a kezeimet.   ????...
Rotátor köpeny gyakorlatokat szoktál végezni?

Nem, semmi ilyesmi. Nyak mögül, mellről nyomások, oldalemelések. Ez inkább amúgy magas ismétlés számnál jelentkezik. Pl amikor volt az a vállak harca amit itt nyomtunk...na az beszarás volt. Mehettem haza utána  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rebel - 2012. Május 22. - 13:38:54
Már évek óta probléma nálam,h váll edzésnél, ha bedurran (megfelelő edzéssel a legjobban durranó testrészem! Edzés végére mintha nem is az enyém lenne, 2 szép golyó van a "régi helyett  ;D ) lezsibbad az egész karom. Olyan zsibbadás, mintha valami ideget nyomna. Nagyon kellemetlen. Ha nem pihenek legalább 5-6 percet, nem is nagyon tudom használni a kezeimet.   ????...
Nekem is ez van amióta az oldalsó deltát fel akartam hozni magas ismétlés számú/ 30-50 ism./ részismétléses oldalemelésekkel.A terv félig sikerült,mert bár az oldalsó delta nagyon feljött,s iszonyatosan kikerekedett,de az összes mellgyakorlatomat szarrá vágta mert szinte csak az oldalsó deltát kezdtem el qrva fájdalmasan érezni.Még guggolásnál is bedurrant és fájt.Folyamatosan nyújtottam,s elhagytam ezt a típusú edzést.Azóta elmúlt a fájdalom és a delta is ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2012. Május 22. - 16:17:25
Azóta elmúlt a fájdalom és a delta is ;D

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Május 22. - 17:57:38
NA, a váll a másik izom, amit nem nagyon tudok bedurrantani, de azért fejlődik.
Viszont múlt szombaton mell-bicepszet edzettem, levettem 80-90kg-ra a súlyt és kurva lassan nyomtam 4x10-et.
Aztán még ferdepad egykezessel, tárogatás és faszán bedurrant.
Furcsa volt kis súllyal edzeni, de érzem nagyon.
Utána bicepszeztem, ugyanez volt a menet, csak nem 80-nal ;D.
És most 3 nap után is izomláz van a bicepszemben, jó lesz ez.
Szerintem a tricepsz edzés minden figyelmet elvolt a bicepszemről, a mellnél meg kell ez a lassú, koncentrációs edzés.
tenkjú
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rebel - 2012. Május 22. - 18:37:03
Pfffff, már ne haragudj, de nem egyszer esett szó ennek a cégnek a termékeiről itt a fórumon. Ennyire azért ne féltsd a business-t, nem ez miatt fog kevesebb fehérje fogyni szerintem.  ;)

Cenzúra bizottságnak eleget téve:
Használt esetleg valaki tojásfeldolgozó üzemek által készített tojásfehérje port? Egyenlőre érdeklődés szintjén járok mert a tojásproteinekkel nagyon elégedett vagyok és, ha nem egy gagyi irányvonalat képvisel akkor egy próbát mindenképp megérne.
Tíz-15 éve történt kábé ,hogy ilyen tojásfehérje port beszereztünk egy 20kg-os zsákkal...hárman voltunk elég elvetemültek,hogy azt higgyük  erre lehet alapozni a fantasztikus fizikum felépítését.Asszem egy cédula is volt a zsákon/ mint a csirke indító tápon      ;D=/ ami 8% zsír,valamint 83 % nyersfehérje tartalmat igazolt.
Hófehér ,csomómentes, talkum állagú/ később kiderült ,hogy olyan ízű is /szagtalan por volt.
Kb. egy hónapig bírtam a fogyasztását.Kb 2 kg-ot sikerült legyűrnöm belőle,a többit a fater sertéseinek a zsírmentes izomgyarapodását segítette elő/ a két kolléga is ideadta a tizenvalahány kiló cuccát cserébe 3-3 rúd pulykaszalámiért.Egyedül fater érezte a hatalmas lehetőséget a tojásfehérjében.Azóta is emlegeti./
Pocsék íze volt!De ezt megfejelte az ,hogy ha fél liter tejbe/vízbe egy evőkanálnál nagyobb mennyiséget raktál akkor leégett az orosz turmixgép/ ami pedig a véletlen benne felejtett műanyag kiskanalat is egy másodperc alatt élvezhető állapotúra darált/.
Az én titkom az volt ,hogy az időtájt jött be az Univerzal-os Gain Fast,amivel összekeverve annak az íze egy ideig feledtetni tudta a krétapor jelleget.
Egyszóval nem ajánlom!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Május 22. - 19:05:38
Ilyet én is ittam anno, olyan volt, mint a gipsz.
De a banános Gain Fast segített feledtetni. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2012. Május 22. - 19:19:33
Köszönöm!  /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Rebel - 2012. Május 22. - 20:20:18
Ilyet én is ittam anno, olyan volt, mint a gipsz.
De a banános Gain Fast segített feledtetni. ;D
;D
nekem a vanília-ananász jött be...azóta sem ittam olyan finomat,s mértékkel még tojásfehérje nélkül is hatásos volt...... :-!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Május 23. - 11:13:56
Na akkó annyit róluk, hogy a tojásfehérje rúd ok, nincs túl sok íze, de ok. A fehérjeport nem nevezném minőséginek, mert még minőségi tiszta tojásfehérjeport nem ittam, pedig próbálkoztam már pár félével, elhihetitek ( mert laktóz mentes, és egyszerűen faxán illeszkedik az emberi étrendbe ). De........olyat ami iható lett volna, nem puffadtam volna fel tőle, nem találtam ( kén tartalmú amino nagy arányban van benne, ami puffaszthat ), egyes márkák aszpartammal ízesítették, amitől kifordul a belem  :----, a többi márkánál meg az oldódás volt iszonyatos ( se turmixgépben, se shakerben + egy emészthetetlen szar volt ), amit sajnálok, mert ittam volna normálisat, de nincs, így marad a tojásfehérje rúd, meg reggel a tükörtojás ( ne gyertek a zsírral, nem attó' püffedünk  ;) ). Pénzt rá nem adnék ki, most is vettem egy normális gyártótól ízesítetlent, de nem oldódik rendesen, így kénytelen vagyok mindenbe belekeverni egy fél adagot belőle ( többet nem veszek ), pedig a tejsavó izolátum jó volt ugyanettől a márkától, nem fújódtam tőle, emésztése rendben volt. A tojásfehérje porokkal többet nem kísérletezek.......ami meg jó lenne Optimum Nutrition, az meg horror árban van.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2012. Május 23. - 11:23:59
Na akkó annyit róluk, hogy a tojásfehérje rúd ok, nincs túl sok íze de ok. A fehérjeport nem nevezném minőséginek, mert még minőségi tiszta tojásfehérjeport nem ittam, pedig próbálkoztam már pár félével, elhihetitek ( mert laktóz mentes, és egyszerűen faxán illeszkedik az emberi étrendbe ). De........olyat ami iható lett volna, nem puffadtam volna fel tőle ( kén tartalmú amino nagy arányban van benne, ami puffaszthat ), egyes márkák aszpartammal ízesítették, amitől kifordul a belem  :----, a többi márkánál meg az oldódás volt iszonyatos ( se turmixgépben, se shakerben + egy emészthetetlen szar volt ), amit sajnálok, mert ittam volna normálisat, de nincs, így marad a tojásfehérje rúd, meg reggel a tükörtojás ( ne gyertek a zsírral, nem attó' püffedünk  ;) ). Pénzt rá nem adnék ki, most is vettem egy normális gyártótól ízesítetlent, de nem oldódik rendesen, így kénytelen vagyok mindenbe belekeverni egy fél adagot belőle ( többet nem veszek ), pedig a tejsavó izolátum jó volt ugyanettől a márkától, nem fújódtam tőle, emésztése rendben volt. A tojásfehérje porokkal többet nem kísérletezek.......ami meg jó lenne Optimum Nutrition, az meg horror árban van.

Így-így:anno én is ezt írtam:zseniális találmány a tojásfehérje rúd:én használom,amióta először vettem.Büdös,de leszarom...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Május 23. - 11:48:00

De akkor még büdösebb lesz  !+"%  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2012. Május 23. - 11:50:49
De akkor még büdösebb lesz  !+"%  ;D
Az is igaz...
 @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2012. Május 23. - 14:04:55
Na akkó annyit róluk, hogy a tojásfehérje rúd ok, nincs túl sok íze, de ok. A fehérjeport nem nevezném minőséginek, mert még minőségi tiszta tojásfehérjeport nem ittam, pedig próbálkoztam már pár félével, elhihetitek ( mert laktóz mentes, és egyszerűen faxán illeszkedik az emberi étrendbe ). De........olyat ami iható lett volna, nem puffadtam volna fel tőle, nem találtam ( kén tartalmú amino nagy arányban van benne, ami puffaszthat ), egyes márkák aszpartammal ízesítették, amitől kifordul a belem  :----, a többi márkánál meg az oldódás volt iszonyatos ( se turmixgépben, se shakerben + egy emészthetetlen szar volt ), amit sajnálok, mert ittam volna normálisat, de nincs, így marad a tojásfehérje rúd, meg reggel a tükörtojás ( ne gyertek a zsírral, nem attó' püffedünk  ;) ). Pénzt rá nem adnék ki, most is vettem egy normális gyártótól ízesítetlent, de nem oldódik rendesen, így kénytelen vagyok mindenbe belekeverni egy fél adagot belőle ( többet nem veszek ), pedig a tejsavó izolátum jó volt ugyanettől a márkától, nem fújódtam tőle, emésztése rendben volt. A tojásfehérje porokkal többet nem kísérletezek.......ami meg jó lenne Optimum Nutrition, az meg horror árban van.

Én nekem pozitívak a tapasztalataim. Mondjuk én rá vagyok kényszerülve az ilyen megoldásokra mert van egy minimális laktózérzékenységem, ami pont arra elegendő, hogy a sima tejsavó gondot okozzon. Kipróbáltam már a S....c fehérjéjét, az Optimum 100% Egg-et és a Dymatize Elite Egg-et. Ahogy te is írtad a top az ON, de elég horror áron van. Én lassan több, mint féléve a Dymatize tojásfehérjéjét fogyasztom, ami oldódásra kicsit gyengébb csak, de ezt egy turmixgéppel kompenzálni tudom. Ebben a kategóriában ár/érték arányban szerintem most ez a nyerő. Emészteni nagyon jól emésztem és, ha szabad ilyet mondani én költöttem sokat anno az izolátumokra, de ennek sokkal jobban érzem a hasznát. Arról nem is beszélve, hogy még olcsóbban kijön, mint némelyik izolátum és a biológiai értéket is nézve jó választásnak tűnik. Persze ez is egyén függő, mint minden. Erre jó példa, hogy próbáltam időközönként gazdaságosság szempontjából szójaizolátummal keverni, de azt már az én gyomrom sem bírta jól megemészteni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Május 23. - 14:16:41
a szójás bizbaszoktól énis nagyon puffadtam, de nőttem mint a disznó, aztán nem érdekelt  :)
Az egy dolog, hogy téged nem érdekelt.....de a környezetedet büntetted  ;D.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Május 23. - 15:14:16
Tapasztalat.......hétfő edzés fekve nyomás egyenes padon ( nem szeretem, csak 15 meg 30 fokon szoktam, többet ér ), bemelegítés 2 széria, munka sorozat 3. szériánál óriási fejfájás az utolsó nyomásnál, rúd vissza, edzés vége. 5 percig voltam lent, ennyi. Lehet kicsit túltoltam az N.O. termelés fokozót. Úgy éreztem kiszakad hátul a fejem. Valakinek hasonló? Még most is úgy érzem valami nem frankó, és az idegesít, ha nem tudok edzeni.

Vérnyomásra gyanakszom.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2012. Május 23. - 20:27:37

Nekem a Stimualnt X és a Jack 3d től volt hasonló egyenes padon fekvenyomásnál az egész fejem bele fájdult, felültem és 3 percig mintha eszméletlen lettem volna, majd felkeltem és gépes gyakorlatokkal meg tárogatással valahgoy elvégeztem a mell edzést :'( azóta se használtam a 2 jómadarat együtt ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Matteo - 2012. Május 23. - 21:27:51
Szia!
Nekem ugyan ez volt. Guggolás, hátúl a tarkómnál, nagyon erős fájdalom, nem is tudtam edzeni utána. Erölködésnél, előjött. Én is azt hittem, ennyi volt. Így nem tudok edzeni. Lehet baromság, de a teremben ahova járok,mindig nyitva voltak az ablakok.Kereszt huzat volt. Nem lehetett becsukni, mert egyből kiabáltak. Kapucniban edzettem. Kerültem a gyakorlatokat amire előjött. Maradéktalanúl elmúlt. Semmi nyoma. Remélem neked is csak ennyi.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Május 30. - 12:16:42
Köszönöm a válaszokat, 2 napig nem edzettem utána, aztán rövidített edzés 3-szor, most már elmúlt, csak ilyenkor frászt kap az ember, hogy ottmarad a padon agyvérzéssel, és amilyen peches vagyok, még csak meg sem halnék  :-\ :).
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Triszo - 2012. Május 30. - 19:48:37
Tapasztalat.......hétfő edzés fekve nyomás egyenes padon ( nem szeretem, csak 15 meg 30 fokon szoktam, többet ér ), bemelegítés 2 széria, munka sorozat 3. szériánál óriási fejfájás az utolsó nyomásnál, rúd vissza, edzés vége. 5 percig voltam lent, ennyi. Lehet kicsit túltoltam az N.O. termelés fokozót. Úgy éreztem kiszakad hátul a fejem. Valakinek hasonló? Még most is úgy érzem valami nem frankó, és az idegesít, ha nem tudok edzeni.

Vérnyomásra gyanakszom.

Üdv mester! Nem akarok itt okoskodni, mert biztos jobban képben vagy összességébe a témával, de hátha az új számodra, hogy nagyobb mennyiségü argininnel(kb. 1O grammtól?) illetve fokhagyma+petrezselyem kivonattal komolyan enyhithető az no fokozó -mellék-hatása, illetve én ha estefele nyomom, 2 triptofánt, meg 1 Gaba-t benyomok, hogy el tudjak aludni :) isten jók!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2012. Május 31. - 20:30:00
Most melyik a legjobb kreatin matrix a piacon? eddig Callmasst nyomattam valami jobb? akarnék csin rövidesen egy kúrát @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Június 01. - 10:33:35
Tapasztalat.......hétfő edzés fekve nyomás egyenes padon ( nem szeretem, csak 15 meg 30 fokon szoktam, többet ér ), bemelegítés 2 széria, munka sorozat 3. szériánál óriási fejfájás az utolsó nyomásnál, rúd vissza, edzés vége. 5 percig voltam lent, ennyi. Lehet kicsit túltoltam az N.O. termelés fokozót. Úgy éreztem kiszakad hátul a fejem. Valakinek hasonló? Még most is úgy érzem valami nem frankó, és az idegesít, ha nem tudok edzeni.

Vérnyomásra gyanakszom.

Üdv mester! Nem akarok itt okoskodni, mert biztos jobban képben vagy összességébe a témával, de hátha az új számodra, hogy nagyobb mennyiségü argininnel(kb. 1O grammtól?) illetve fokhagyma+petrezselyem kivonattal komolyan enyhithető az no fokozó -mellék-hatása, illetve én ha estefele nyomom, 2 triptofánt, meg 1 Gaba-t benyomok, hogy el tudjak aludni :) isten jók!
Triptofánom meg GABA-m mindig van otthon  :D, ezek olyanok, mint a jó háziasszony konyhájában a fűszerek. Ha nagyon stresszes vagyok, ez sem segít, pedig van úgy hogy minimum 2g-ot nyomok éhgyomorra a triptofánból, néha meg nagyon jó.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Triszo - 2012. Június 01. - 23:55:36
Valaki valami tipp, hogy a Mass-FX-et mivel stackeljem? Tervezem a vásárlását, de még valami ilyesmi stuffot szeretnék mellé, -prohormon menteset- :) Még a Nutrex-Anabol5-öt nézegettem, az faszának tünik...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2012. Június 02. - 00:00:49
Valaki valami tipp, hogy a Mass-FX-et mivel stackeljem? Tervezem a vásárlását, de még valami ilyesmi stuffot szeretnék mellé, -prohormon menteset- :) Még a Nutrex-Anabol5-öt nézegettem, az faszának tünik...

Inkább vegyél abból a pénzből 16 évesen fehérjét, vitargot, bcaa-t, glutamin-t, vitamint :) Hidd el jönni fog az a tömeg. Valami bibi van az edzésedben és/vagy a kajádban, ezt kell kiküszöbölni és meg fog az indulni. Szerintem... @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Triszo - 2012. Június 02. - 00:04:19

Most is jön szépen, ezek amiket felsoroltál megvannak :) Csak hát egyszer élek, és gondoltam az egészséges, gyáva kisnyusziknak való határokon belül maximalizálnám a folyamat gyorsaságát :DD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dumbass - 2012. Június 02. - 00:08:26

Az én véleményem az hogy felesleges, de majd a többiek is leírják a véleményüket.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. Június 04. - 10:57:46
Valaki valami tipp, hogy a Mass-FX-et mivel stackeljem? Tervezem a vásárlását, de még valami ilyesmi stuffot szeretnék mellé, -prohormon menteset- :) Még a Nutrex-Anabol5-öt nézegettem, az faszának tünik...
Szerintem ne az Anabol-5-tel stackeld, mert egy-egy fő hatóanyag bennük megegyezik, tehát majdnem olyan, mintha kiflit ennél zsömlével  ;).

Inkább A-HD-vel, vagy A50-nel - gyártó BPI.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: balic - 2012. Június 04. - 20:51:34
Sziasztok! Szeretnék segítséget kérni minél több embertől mert most jött el az a pont, hogy már nem tudok mit kitalálni!  ˝=/

Alap story gyorsan: 4 éve edzek 80kg-ról sikerült felküzdeni a súlyom 98-100kg-ig a 190centis magasságom mellé. Eddig szuper is, DE azt árulja el nekem valaki, a 4 év alatt, hogy a fenébe lehet az, hogy a mellemen képtelen voltam bármi féle fejlődést elérni. És ezt most lehet szó szerint venni! Tökéletesen fejlődik minden testrészem szép lassacskán, de a mellizom nulla. Lehetséges ennyire szar genetika vagy, hogy ennyire szarul csináljak valami???!!!!
Komolyan mondom nem érzem magam annyira sutának az edzéshez mert az évek alatt véleményem szerint elég jól bővítettem ismereteimet minden téren, de már nem tudok mit kitalálni. Én szerintem a lehető összes gyakorlatot, technikát, sorozatszámot, ismétlésszámot kipróbáltam már. Edzettem heti egyszer, heti kétszer. Az egészben a vicc, hogy az edzéseken a mellem jól is reagál, durran is rendesen és egy 12 sorozatos edzéssel is képes vagyok 4 napos izomlázat összehozni benne. Arról nem is beszélve, ha több sorozatot csinálok...
A vicc , hogy ebben a testrészemben tudom elérni legjobban az izomlázat, de mégis ez fejlődik legkevésbé. Tudom, hogy nincs összefüggés az izomláz között, de akkor is megjegyezendő.
Egyedül még a szteroid használatig nem jutottam el, de nem hiszem, hogy, ha enélkül nem értem el fejlődést akkor majd a kox segítene.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy lehet valamit ennyire szarul csinálni, hogy 4 év alatt képtelen legyen fejlődni !!!

Kérek mindenkit, akinek kicsit is van valami ötlete az ossza meg velem mert már kész vagyok teljesen a dologtól! Köszönöm!  /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: try2bebig - 2012. Június 04. - 21:08:20
nem felesleges ez, toljad fiam, ha anyuci bírja pénzel pfff  :)

Soha nem voltam "anyuci pénzeltje", de az ilyen szövegtől mégis kinyílik a bicska a zsebemben.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Pretorian - 2012. Június 04. - 21:42:03

Üdv!

Nekem dettó ugyanez a problémám. Jól durran stb., de lapos és főleg gyenge. Ez genetika (szintén 190+ cm és 108 kiló, hosszú végtagok), mert nem hiszem, hogy ha minden rendben van akkor képtelen fejlődni a többihez képest. Amit ajánlani tudok ha nem zavar az, hogy kis súlyokkal dolgozol, hogy 12-10-8-6 ismétlést csinálsz, azzal a súllyal végig amivel épp megy a 12 segítség nélkül, fél perc pihenő van a sorozatok között, a rudat szűkebben fogod, dinamikus kinyomással, melynek a végén megfeszíted a melled és hiperlassan engeded vissza (itt én valakit ajánlok, hogy végig figyeljen rád, mert ha savasodóbb fajta vagy akkor könnyen rajtad maradhat a 8-as vagy a 6-os utolsó 1-2 ismétlése). Hosszabb távon nekem ez erőben is hozott, mert javult az egy ismétléses maxom is, ami így sem egy hatalmas eredmény. A másik amit régen csináltam, hogy el kezdtem erőltetni a hammer strength gépen való nyomást, de azt piramisban minden edzésen 1 ismétléses max-ig. Amíg a vállam nem halt be, addig rettenetesen sokat javított az erőszintemen.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2012. Június 06. - 12:51:08

Kérek mindenkit, akinek kicsit is van valami ötlete az ossza meg velem mert már kész vagyok teljesen a dologtól! Köszönöm!  /:-)

Próbáltad már,h nem engeded le koppanásig a súlyt, és kinyomásnál sem akasztod ki. Iktasd ki a tricepszedet fekvenyomásnál minél jobban.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Triszo - 2012. Június 06. - 23:09:08
nem felesleges ez, toljad fiam, ha anyuci bírja pénzel pfff  :)

Soha nem voltam "anyuci pénzeltje", de az ilyen szövegtől mégis kinyílik a bicska a zsebemben.
Én nálam ez az értem csak leszarom kategóriás hozzászólás(nem a tied :) ) Egyébként anyám(sem apám) speciel nem támogatják anyagilag a táp.kieg, kondibérlet stb. témát, ami elmegy rá max, hogy többet eszek...
De gondolom Tom1ka fiatalkorúként már annyira dolgozni akart még tanulás és sport(ok) mellett, hogy 16 órázott is illegálisan, és ő tartott el mindenkit. Back to topic :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. Június 07. - 14:59:11
 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2012. Június 07. - 15:32:15
nem felesleges ez, toljad fiam, ha anyuci bírja pénzel pfff  :)

Soha nem voltam "anyuci pénzeltje", de az ilyen szövegtől mégis kinyílik a bicska a zsebemben.
Én nálam ez az értem csak leszarom kategóriás hozzászólás(nem a tied :) ) Egyébként anyám(sem apám) speciel nem támogatják anyagilag a táp.kieg, kondibérlet stb. témát, ami elmegy rá max, hogy többet eszek...
De gondolom Tom1ka fiatalkorúként már annyira dolgozni akart még tanulás és sport(ok) mellett, hogy 16 órázott is illegálisan, és ő tartott el mindenkit. Back to topic :)

Most ezt tényleg CSAK én nem értem, hogy te folyton magad ellen beszélsz? egyszer a szezon máskor a fazon  ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2012. Június 07. - 16:20:21
Állandóan csak ez a gyűlölködés... :'(  Hát jól van ez így?  :-[
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2012. Június 07. - 16:42:01
Állandóan csak ez a gyűlölködés... :'(  Hát jól van ez így?  :-[

Béke és szeretet lengje be szíveteket és lelketeket kedves barátaim  o:)  :-}
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2012. Június 07. - 16:43:58
Eszem megáll   ;D Koxos vagyok, súlyzózom, mellette küzdősportok... Kajak meg kell lepődnöm, hogy milyen dolgokon össze tudtok szólalkozni  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2012. Június 07. - 18:03:13
Állandóan csak ez a gyűlölködés... :'(  Hát jól van ez így?  :-[

Béke és szeretet lengje be szíveteket és lelketeket kedves barátaim  o:)  :-}
Fogyasszatok kedves barátaim egy italt a békére!  :-oD
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2012. Június 18. - 21:29:18
Valaki esetleg Siófokon edzőtermet tudna mondani? Pénteken megyünk oda nyaralni, lehet benéznék 2-3szor kicsit edződni.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2012. Október 27. - 15:48:21

3:50 után azt a döntött törzsű evezést hogy tudja megcsinálni abban a keretben? Csak én nem láttam még ilyet?  @-o @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2012. Október 27. - 19:19:38

3:50 után azt a döntött törzsű evezést hogy tudja megcsinálni abban a keretben? Csak én nem láttam még ilyet?  @-o @-o
Ha megfigyeled nem csak fel-le mozog a keretben a rúd, hanem előre hátra is
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2012. November 29. - 21:59:06
3 hete újra kezdtem a felhúzást:

Meg voltam szombaton egy teremnek a házi bajnokságán:

A versenyre eljött Berek Gabi alias Gababoy is, meg utána átjött a mi termünkbe is edzeni egyet. Remélem a képen szereplőket nem sérti hogy kiraktam ide ezt a pár fotót.  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2012. November 29. - 22:05:55
Legalább látják hogy élünk még  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2012. November 29. - 22:06:51
Legalább látják hogy élünk még  ;D
Vagy valami hasonló  ;D Majd a tiédet is összevágom valamelyik nap.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. November 30. - 10:44:44
H.Laci - like, így tovább  ;-oo-;
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2012. November 30. - 13:03:07
3 hete újra kezdtem a felhúzást:

Meg voltam szombaton egy teremnek a házi bajnokságán:

A versenyre eljött Berek Gabi alias Gababoy is, meg utána átjött a mi termünkbe is edzeni egyet. Remélem a képen szereplőket nem sérti hogy kiraktam ide ezt a pár fotót.  :D
a felhúzás full szabálytalan. ne hátból indítsd, a combra fogj rá először
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2012. November 30. - 17:09:37
ígz elég hamar tönkre megy majd a hátad,dino kolléga jól írta :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2012. November 30. - 21:00:43
Majd próbálkozok.  ;)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2012. December 03. - 02:09:47
A felhúzás tényleg hajmeresztő, a hátad homorítsd, akkor nem tudod hátból megindítani, vagy jön a gerincsérv.
Az a körszakállas masszív srác figyelhetne rád. :)
A fekvenyomás viszont szép volt.  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. December 03. - 11:00:45
A felhúzás tényleg hajmeresztő, a hátad homorítsd, akkor nem tudod hátból megindítani, vagy jön a gerincsérv.
Az a körszakállas masszív srác figyelhetne rád. :)
A fekvenyomás viszont szép volt.  :-){
A videókat végig sem néztem  :laugh:.

Csak a fekvenyomáshoz használt súlyokra írtam, hogy ok.

De most látom csak, nem egyenes az a hát a felhúzásnál.

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2012. December 03. - 14:17:25
Megpróbálom majd nagyobb terpeszben, még jobban beleguggolva, sarokra helyezett testsúllyal,lábból indítani, meg majd cipő nélkül húzok, mert egész vastag ennek a sport cipőnek a talpa. Egyébként nem is megyek most ilyen nagy súlyra egy jó ideg, csak 20kg-ról kezdtem a melegítés, 20kg-okkal haladtam, és a 120 is elég könnyű volt, gondoltam megnézzük a 140et és levideózzuk a technikát. Pénteken hát, majd korrigálunk picit.  8) 8) 8)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Woodslave - 2012. December 05. - 14:50:22
nem a nem egyenes hát a probléma (qrva nagyokat húznak ilyen háttal és egyes vélemények szerint csak így lehet igazán nagyot húzni) hanem sztem az hogy derékből indítod a mozdulatot, mintha egyszerűen kiegyenesednél a súllyal
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2012. December 11. - 14:34:31
Üdv.
Valaki próbálta a Muscle Junkie: Psychot? vagy a MTes  Neurocoret...a jack3d nagyon jó volt..de ez az új valahogy nem az igazi ***))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2012. December 11. - 15:50:26
Üdv.
Valaki próbálta a Muscle Junkie: Psychot? vagy a MTes  Neurocoret...a jack3d nagyon jó volt..de ez az új valahogy nem az igazi ***))))
a neurocore nekem nem működött túl fényesen. kész felüdülés volt utána a superpump :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2012. December 11. - 16:31:36
Üdv.
Valaki próbálta a Muscle Junkie: Psychot? vagy a MTes  Neurocoret...a jack3d nagyon jó volt..de ez az új valahogy nem az igazi ***))))
a neurocore nekem nem működött túl fényesen. kész felüdülés volt utána a superpump :)
Én is ezen csodálkoztam, azt hittem, hogy sokkal ütősebb lesz a Neurocore, közben a SuperPumtól jobban durranok, de még az érzés is jobb. Többet vártam a MT-s cucctól, pedig a betiltottat próbáltam ki.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2012. December 11. - 20:13:18
Üdv.
Valaki próbálta a Muscle Junkie: Psychot? vagy a MTes  Neurocoret...a jack3d nagyon jó volt..de ez az új valahogy nem az igazi ***))))
a neurocore nekem nem működött túl fényesen. kész felüdülés volt utána a superpump :)
Én is ezen csodálkoztam, azt hittem, hogy sokkal ütősebb lesz a Neurocore, közben a SuperPumtól jobban durranok, de még az érzés is jobb. Többet vártam a MT-s cucctól, pedig a betiltottat próbáltam ki.

na ma próbáltam ki a neurot 6 g ot nyomtam vagyis egy és fél kanállal...azon kivül hogy a beta-alanin csípte a homlokom ;D..picivel jobb kedvre pendültem és picivel eresebb voltam nem éreztem más efektet...valamivel jobb mint a C4, viszont a jack3d nél nem. De lehet a dózissal van a gond..nyomok 2 kanállal következő alkalommal, majd elválik....
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: valakivagyok - 2012. December 21. - 21:56:45
Ha már N.o. fokozó akkor ajánlhatna valaki valami faintosat :) mert nem toltam jack3d-t kb. 3 hónajpa és rendkivül hiányzik. :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Február 03. - 15:22:57
Mostanában elég soxor elalszom a nyakamat, a kezeim pedig állandóan zsibbadnak. De tényleg állandóan. Ma a nyakamat is sikerült durván meghúznom nyakból nyomás közben. Elég nyaki gerincsérv gyanus a dolog. Valakinek hozzáfűzni való? Elég para.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Február 04. - 12:03:35
Az. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Február 04. - 20:49:56
Mostanában elég soxor elalszom a nyakamat, a kezeim pedig állandóan zsibbadnak. De tényleg állandóan. Ma a nyakamat is sikerült durván meghúznom nyakból nyomás közben. Elég nyaki gerincsérv gyanus a dolog. Valakinek hozzáfűzni való? Elég para.
amúgy engem is érdekelne a dolog, mert néha éjjelente kurvára zsibbadnak a kezeim, arra ébredek meg...nem is érzem, ha a kutyámnak adnám h harabdálja azt se érezném annyira intenzív  :(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2013. Február 04. - 20:56:29
Nem csak akkor zsibbadnak amikor be vannak hajlítva pl.? (most komolyan kérdezem)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2013. Február 04. - 20:58:04
Ja és mégegy kérdés ezzel kapcsolatban, zsibbadás vagy csak teljes érzéketlenség(ami hasonlít a zsibbadásra)?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Február 04. - 21:18:48
Ja és mégegy kérdés ezzel kapcsolatban, zsibbadás vagy csak teljes érzéketlenség(ami hasonlít a zsibbadásra)?
zsibbadás és érzéketlenség is, de csak akkor ha be van hajlítva és mindig az egyik :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2013. Február 04. - 21:30:22
Ja és mégegy kérdés ezzel kapcsolatban, zsibbadás vagy csak teljes érzéketlenség(ami hasonlít a zsibbadásra)?
zsibbadás és érzéketlenség is, de csak akkor ha be van hajlítva és mindig az egyik :D

zma!  8-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Február 05. - 14:07:44
Igen, ez nekem is felötlött,h csak hajlításnál zsibbad, viszont már tényleg olyan zavaróan,h napközben többször, és esténként is felébredek 2-3x. Inkább az a vérszegény bizsergés, ami kihajlításnál szinte azonnal elmúlik. Szóval erre a nyaki gerinc sérv gyanúra inkább ráfogtam (attól függetlenül,h az előtüneteit sorra produkálom). A fájdalom mára sokkal kisebb, viszont azon a ténylen nem változtat,h soxor van a nyakammal baj, ami eredhet másból is persze, mint pl az egészségtelen testtartás, vagy a nem megfelelő párna, és már évek óta küszködök vele. Elég durva hangja volt húzódás létére, még a mellettem álló is hallotta,h recsegett  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Fuji - 2013. Február 05. - 14:38:36

El kell menni vele valami normalis dokihoz!
A nyakam nekem is szokott fajni,de csak a jobb oldala, zsibbad a kezem is! Volt olyan idoszak amikor elore hajtottam a fejem es ugy megfajdult a jobb oldala hogy majdnem beszartam.
Elmentem dokihoz azt mondtak hogy a kezem azert zsibbad mert a gerincferdules miatt neha nyom egy ideget.A nyakamra azt mondta szar a parna,de azota lecsereltem es ugyan ugy faj.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: egyvicc - 2013. Február 05. - 19:13:37

Van egy ismerős akinek lehajoláskor meg szokott fájdulni a feje, doki megröntgenezte és kálcium lerakódás volt neki a nyakcsigolyáknál asszem és az mikor felszabadul baszottul tud fájni ..
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Március 29. - 11:27:55
Múlt hét pénteken voltunk a Gababoy termébe Jászberénybe, edzettünk kicsit. Én nyomtam deszkáról, Gabiék meg addig vállaztak...Láttunk tőle lightos 140kg-os nyakmögül nyomást laza ismétlésekre meg 300feletti csuklyázást is.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: doncicco - 2013. Március 29. - 13:31:48
Múlt hét pénteken voltunk a Gababoy termébe Jászberénybe, edzettünk kicsit. Én nyomtam deszkáról, Gabiék meg addig vállaztak...Láttunk tőle lightos 140kg-os nyakmögül nyomást laza ismétlésekre meg 300feletti csuklyázást is.  ;D

Gondolom tetszett!Kb egy hónapja voltam, nagyon jó hangulatú és felszerelt terem =/+'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Március 30. - 13:44:25
Múlt hét pénteken voltunk a Gababoy termébe Jászberénybe, edzettünk kicsit. Én nyomtam deszkáról, Gabiék meg addig vállaztak...Láttunk tőle lightos 140kg-os nyakmögül nyomást laza ismétlésekre meg 300feletti csuklyázást is.  ;D

Gondolom tetszett!Kb egy hónapja voltam, nagyon jó hangulatú és felszerelt terem =/+'
Jaja, fasza hardcore kis terem, meg a Gabi is hardcore, élő szövet fémvázon..... Catapultal 290et nyomni, 235 RAW versenyen. Motiváló nagyon.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Április 08. - 14:48:46
Tegnap szokásos nicoflexezés, bemelegítő oldalemelések, karhajlítások, letolások, enyhe nyújtások után:

Fekvenyomás:
-rúd*20
-rúd*20
-60kg*10
-60kg*6
-80kg*4
-100kg*2
-115kg*1
-125kg*1
-130kg*1
-135kg*1

Tárogatás
7.5kg*15
10kg*15
12.5kg*12
15kg*12

Tricepsz:
Sittes tolódzkodás vetkőző sorozatba 45kg pluszról, Letolás csigán szintén vetkőző sorozat 40kgról

Tápkiegre nincs pénzem, se protein, se kreatin semmi....Őszre játszani fog természetes tesztó fokozó is, meg az alap protein kreatin, úgy érzem jó lesz ez.... :)

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2013. Április 08. - 15:27:04
Hajrá Lacika!  ;)

De milyen zene már...  ;D  A kutyák kemények a háttérben.  >:D

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Április 08. - 18:46:45
Hajrá Lacika!  ;)

De milyen zene már...  ;D  A kutyák kemények a háttérben.  >:D

Hogy is mondjam szépen..... :DDD Amatőr rap  ;D ;D Gottit én sem feltétlen csipázom, MRW hangja sokkal jobb, de igazából a szövegük meg az általuk viselt stílus amit csipázok. Meg a cím volt itt a poén igazából: "tegyé rá még" TÁRCSÁT  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 13. - 02:07:50
Szerintetek ez a kép eredeti? Lesukov ennyire kicsi lenne Cutler és Philhez képest, vagy csak a kép csal optikailag? Vagy mi a faszom ez, mekkorák már ezek, a kurva életbe!!?  ;D

(http://sphotos-b.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-prn1/524258_622775871069433_1221534620_n.jpg)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: egyvicc - 2013. Április 13. - 07:54:31
Sziasztok! 
Ti hol vesztek farmernadrágot? Relative elég vékony a derekam /32-es nadrág kell/ viszont a combom e derékmérethez elég vastag. /64cm de nőhetne még  =/+' / általában a 34-es nadrágok fele már feljön habár necces ha legugolok  ,de azt már begombolva lehúzom, a 36-os ról nem beszélve.sajnos a mostani két farmerom is recseg így kénytelen vagyok bevásárló körútra indulni :) a 30-40e nadrágok kilőve  ;D a tököm se ad ki érte annyit. előre is köszi a válaszokat  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2013. Április 13. - 09:46:34
Szerintetek ez a kép eredeti? Lesukov ennyire kicsi lenne Cutler és Philhez képest, vagy csak a kép csal optikailag? Vagy mi a faszom ez, mekkorák már ezek, a kurva életbe!!?  ;D

(http://sphotos-b.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-prn1/524258_622775871069433_1221534620_n.jpg)

Lesukov biztos emelt a dózison a találkozás után ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: kalibra - 2013. Április 13. - 09:49:39
Ez engem is érdekelne, normális farmert évente egyet, ha találok. Ha a dereka jó, nem jön fel csak térdig, amelyik meg feljön, az derékban 3 számmal nagyobb.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: kalibra - 2013. Április 13. - 09:52:29
Szerintetek ez a kép eredeti? Lesukov ennyire kicsi lenne Cutler és Philhez képest, vagy csak a kép csal optikailag? Vagy mi a faszom ez, mekkorák már ezek, a kurva életbe!!?  ;D

(http://sphotos-b.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-prn1/524258_622775871069433_1221534620_n.jpg)

Lesukov biztos emelt a dózison a találkozás után ;D ;D ;D

Cutler teste és Phil karja szerintem egyértelműen photoshop.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Április 13. - 09:57:51
Szerintem semmi hihetetlen nincs a képben. Phil meg Jay trikóban vannak, közelebb állnak a kamerához, sötétebb picit a színük is, főként ugye Phil. A ruszkik alacsonyabbak, hátrébb állnak és bevannak öltözve, takarják a formát, ennyi. 
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2013. Április 13. - 12:22:39
Ez engem is érdekelne, normális farmert évente egyet, ha találok. Ha a dereka jó, nem jön fel csak térdig, amelyik meg feljön, az derékban 3 számmal nagyobb.

Egyenes szárú farmerokat kell nézegetni, ennyi a trükk. A vicc az hogy én pl piacon szoktam jókat találni  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: egyvicc - 2013. Április 13. - 17:52:54
Ez engem is érdekelne, normális farmert évente egyet, ha találok. Ha a dereka jó, nem jön fel csak térdig, amelyik meg feljön, az derékban 3 számmal nagyobb.

Egyenes szárú farmerokat kell nézegetni, ennyi a trükk. A vicc az hogy én pl piacon szoktam jókat találni  ;D

én is szoktam ott nézelődni meg a kis sárgák centerébe  ;D  de 32 derekú nadrághoz szinte nincs ilyen combméretű :) ha más nem marad elkezdek rappesen öltözködni  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Április 13. - 20:43:39
Ez engem is érdekelne, normális farmert évente egyet, ha találok. Ha a dereka jó, nem jön fel csak térdig, amelyik meg feljön, az derékban 3 számmal nagyobb.

Egyenes szárú farmerokat kell nézegetni, ennyi a trükk. A vicc az hogy én pl piacon szoktam jókat találni  ;D

én is szoktam ott nézelődni meg a kis sárgák centerébe  ;D  de 32 derekú nadrághoz szinte nincs ilyen combméretű :) ha más nem marad elkezdek rappesen öltözködni  :D
én találtam fasza slim fit farmert magamra, nyúlós anyagból, igaz kicsit hülyén mutat, hogy végig feszül a lábamra, a térdemre, meg a vádlimra, de okés, kényelmes, derékban 32es pont asszem, ki lehet fogni, csa nézelődni kell, én a New Yorker-ben találtam  :) jah, és nekem is 70 körül van a combom
kis buzi  ;D
 amúgy a LeeCooperes farmereket nézegesd azok faszák stítusos meg a combnál a legtöbb jóval bővebb a normálisnál...kicsit meg van az ára is sajnos :(
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: AtomAnti - 2013. Április 13. - 22:36:45
Ha esetleg van Sport Directs a kozeletekben akkor ott is erdemes farmert nezegetni.
A marka asszem a Firetrap ami megfelel az izeltlabuaknak mint amilyen en is vagyok.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 14. - 21:04:57
Szerintem semmi hihetetlen nincs a képben. Phil meg Jay trikóban vannak, közelebb állnak a kamerához, sötétebb picit a színük is, főként ugye Phil. A ruszkik alacsonyabbak, hátrébb állnak és bevannak öltözve, takarják a formát, ennyi. 

Szerintem ezek fényében is full irreális a kép. Lehet,h Lesukov 40cm-el hátrébb áll, de azért az, hogy 2x kissebb az alkarja, az nem magyarázat erre.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Április 14. - 21:25:45
Szerintem semmi hihetetlen nincs a képben. Phil meg Jay trikóban vannak, közelebb állnak a kamerához, sötétebb picit a színük is, főként ugye Phil. A ruszkik alacsonyabbak, hátrébb állnak és bevannak öltözve, takarják a formát, ennyi.  

Szerintem ezek fényében is full irreális a kép. Lehet,h Lesukov 40cm-el hátrébb áll, de azért az, hogy 2x kissebb az alkarja, az nem magyarázat erre.
Akkor nem tudom  ;D Menjünk el ruszkiba és nézzük meg  ;D ;D Egyébként a képek sokszor szinte egyáltalán nem hitelesek, videók hamarabb.......De élőben kell itt látni a dolgunkat, saját szemünkkel és az a tuti, már amit lehet  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Április 14. - 22:38:04
Lesukov 92-96kg, Jay offban 125-130kg.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2013. Április 14. - 22:50:28
Lesukov 92-96kg, Jay offban 125-130kg.

Gondolod hogy ez is számít valamit??  ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Április 14. - 23:08:39
Lesukov 92-96kg, Jay offban 125-130kg.

Gondolod hogy ez is számít valamit??  ;D ;D ;D
Dehogyis, csak gondoltam megjegyzem. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Triszo - 2013. Április 15. - 03:02:33
Lesukov 92-96kg, Jay offban 125-130kg.
Lesukov színpadon 107-8, offszezonban 125.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Április 15. - 11:17:06
Lesukov 92-96kg, Jay offban 125-130kg.
Lesukov színpadon 107-8, offszezonban 125.
Megtaláltam az általad írd adatok weboldalát is, én a saját honlapján találhatót vettem alapul.
Kérdés, hogy melyik mikor datálódott.
Egyébként ha így nézzük, Jay offseason súlyát sok helyen (310lb)140 kilóra, vagy fölé írják.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2013. Április 15. - 11:21:14
Lesukov 92-96kg, Jay offban 125-130kg.
Lesukov színpadon 107-8, offszezonban 125.
Megtaláltam az általad írd adatok weboldalát is, én a saját honlapján találhatót vettem alapul.
Kérdés, hogy melyik mikor datálódott.
Egyébként ha így nézzük, Jay offseason súlyát sok helyen (310lb)140 kilóra, vagy fölé írják.

Sokat számít tényleg hogy ki áll közelebb és ki távolabb, képen nagyon csalóka tud ez lenni.. Élőben kellene egymás mellett látni őket!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Április 15. - 11:27:05
Lesukov 92-96kg, Jay offban 125-130kg.
Lesukov színpadon 107-8, offszezonban 125.
Megtaláltam az általad írd adatok weboldalát is, én a saját honlapján találhatót vettem alapul.
Kérdés, hogy melyik mikor datálódott.
Egyébként ha így nézzük, Jay offseason súlyát sok helyen (310lb)140 kilóra, vagy fölé írják.
Találtam 2 képet Lesukovról és félhétről, kb. 1 percen belül készült, mégis a 2. képen, ha csak a bal karjukat nézzük, Phil 2x akkorának tűnik.
Az elsőn meg...
(http://www.peak.ag/lesukov-blog/wp-content/uploads/2010/04/Alexey-Lesukov-Phil-Heath-kl1.jpg)
(http://www.emforma.net/wp-content/gallery/fibo-2010/fibo-2010%20(8).jpg)
A képek a 2010-es FIBO-n készültek.

Sokat számít tényleg hogy ki áll közelebb és ki távolabb, képen nagyon csalóka tud ez lenni.. Élőben kellene egymás mellett látni őket!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2013. Április 15. - 11:28:39
Ennyi. Bár azóta mindketten változhattak, de nem hiszem hogy Lesukov ennyit ment volna össze  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2013. Április 15. - 11:42:30
Pénteken láttam Lesukovot élőben, pár méterre sétálgatott tőlem a FIBO-n. Nem volt rossz formában egyáltalán.

A korábban betett fotó tényleg megtévesztő...egyáltalán nem azok az arányok élőben...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Április 15. - 21:58:56
Ennyi. Bár azóta mindketten változhattak, de nem hiszem hogy Lesukov ennyit ment volna össze  :D
Így van, a kép szerintem nem manipulált, mármint amin négyen vannak.
Jók a szögek az amcsiknak. De azért súlyelőnyben is vannak.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Április 15. - 21:59:22
Pénteken láttam Lesukovot élőben, pár méterre sétálgatott tőlem a FIBO-n. Nem volt rossz formában egyáltalán.

A korábban betett fotó tényleg megtévesztő...egyáltalán nem azok az arányok élőben...
Kis beszámoló, pár ezer kép? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2013. Április 15. - 22:02:00
Pénteken láttam Lesukovot élőben, pár méterre sétálgatott tőlem a FIBO-n. Nem volt rossz formában egyáltalán.

A korábban betett fotó tényleg megtévesztő...egyáltalán nem azok az arányok élőben...
Kis beszámoló, pár ezer kép? ;D

Nem működött a fényképezőgépem sajnos  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 19. - 23:40:32
Bár képről, és főleg 1 képről nem a legpontosabb megítélni, de sajnálatos,h a Tóth Dani ebből a felállásból utolsónak jött ki.

(http://sphotos-h.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-prn1/563580_2979559424331_707951993_n.jpg)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Április 19. - 23:57:16
Én is néztem, hogy ez a gyökér Piotrkowicz mitől jobb, de Rockel sem egy masszív látvány mellette.
Cedric Mcmillantől sem vagyok elájulva, bár ő egy nagyon vicces, idióta fugura legalább.
Ed Nunn struktúrája szerintem nagyon jó, pedig 40 felett már szélesedni szokott a derék rendesen.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2013. Április 19. - 23:58:12
http://clips.team-andro.com/watch/5c29e6499ac1aa858235/fibo-power-night-session-poswdown-award-cedric-mcmillan-posing

fasza minőség a döntőről... cedricnek szépek a formái,de oylan faszlámának tűnik..meg puhának..jonny mehet a faszba..semmi lába..rockel is verve volt..
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 20. - 02:25:24
http://clips.team-andro.com/watch/5c29e6499ac1aa858235/fibo-power-night-session-poswdown-award-cedric-mcmillan-posing

fasza minőség a döntőről... cedricnek szépek a formái,de oylan faszlámának tűnik..meg puhának..jonny mehet a faszba..semmi lába..rockel is verve volt..

Én negyediknek látom, mindenféle elfogultság nélkül.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Április 20. - 14:23:59
http://clips.team-andro.com/watch/5c29e6499ac1aa858235/fibo-power-night-session-poswdown-award-cedric-mcmillan-posing

fasza minőség a döntőről... cedricnek szépek a formái,de oylan faszlámának tűnik..meg puhának..jonny mehet a faszba..semmi lába..rockel is verve volt..

Én negyediknek látom, mindenféle elfogultság nélkül.
A három feka mögé, mi?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 20. - 14:45:09
http://clips.team-andro.com/watch/5c29e6499ac1aa858235/fibo-power-night-session-poswdown-award-cedric-mcmillan-posing

fasza minőség a döntőről... cedricnek szépek a formái,de oylan faszlámának tűnik..meg puhának..jonny mehet a faszba..semmi lába..rockel is verve volt..

Én negyediknek látom, mindenféle elfogultság nélkül.
A három feka mögé, mi?

Én a lengyelt gondolnám 3. nak, Danit pedig 4. nek.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 20. - 14:47:43
Bár neki elég széles a dereka. Nem tudom, az biztos,h Rockelnek kellett volna az utolsónak lennie.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Április 20. - 15:07:41
Azt a baltaarcú idomtalan lengyelt? Nemá'
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 20. - 15:17:51
Azt a baltaarcú idomtalan lengyelt? Nemá'

Masszív nagyon  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 20. - 23:32:12
más. Barátnőm mostanában odafigyel a kajára, segítek neki Én is persze. Úgy néz ki,h komolyan gondolja, szóval írok neki 1 részletes kajatervet. A cél 1 jobb, feszesebb fazon. Nem konkrétan nyárra, hanem általában. Itthon szokott kitöréseket, meg guggolásokat csinálni, ilyen 80-80at, kardiót, vagy aerobot egyelőre nem. Hamarosan lejár majd velem a terembe, és súlyzós edzés fog menni aerobbal. A kérdésem,h mennyi ch menjen neki tskg-onként? Egyelőre nem egy durva diétát akarok neki, gondolom már az is változást produkál,h sokkal tisztábban kajál, illetve elkezdi az edzést. De mégis mennyi ch lenne az ideális? Én 2g\tskg-ra gondoltam. Átlagos testalkata van, tehát vékony, de  nasitól 1 minimális pocak van. Szóval nem szélsőséges ektomorf, vagy endomorf. Szerintetek?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Fuji - 2013. Április 21. - 09:28:20

Nem hangzik rosszul!
Majd meglatjatok hogyan alakul a forma es ugyis tudtok korigalni a kajan!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: csontnelkulicsirke - 2013. Április 21. - 10:59:25
Én is ebben a cipőben vagyok, csak én magamnak akarok most összetenni egy étrendet, segitenek benne, mivel annyira azért nem értek hozzá. Csak gondoltam előre itt is megkérdezem, hogy mi a véleményetek.
Fizikai meló mellett edzek, heti 4-5 sulyzós meg 2 grappling van, szoval a grappling kiteszi bőven a kardiót, igazából a fehérjét olyan 3-3,5 grammon gondoltam tartani, bár ebből szerintem a 3 lesz kivitelezhető anyagilag sajnos. CH-val nem vagyok tisztában hogy mennyi kellene, hogy ne ájuljak el munka közben, de a kurva belem is tünjön el. Az a bajom egyébként hogy alapbol száraz vagyok, de elég sokat ettem az utobbi 1-2 honapban, és olyan mintha a gyomrom nőtt volna meg, ez lehet hülyeségnek hangzik, de mintha totál vastagabb lenne a törzsem(gondolom egy kis zsir) meg a gyomrom is nőtt. Mondjuk ahogy ez a kis sulytöblet feljött rám, persze nem csak a gyomromra hanem kicsit ugy vastagodtam is(de nem vagyok annyira definiált mint előtte) igy azért erőben is változtam, nagyobb sulyokat mozgatok, nagyobb embereket csavarok edzésen, és saját sulyomhoz is 20kg-ot szoktam akasztani mindenféle huzodzkodáshoz. Nem akarok hülyeséget beszélni, de már több honapja rendszeres kiegészitönek használtam az aminomax-t, azthiszem van benne valamennyi kevés kreatin is, az lehetséges hogy attól puffadtam meg egy kicsit? Nem mintha gond lenne annyira, mert erőben frankó, csak mostmár ideje elkezdeni a faragást!

84 kg vagyok meg 183 magas
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 21. - 13:33:07
és saját sulyomhoz is 20kg-ot szoktam akasztani mindenféle huzodzkodáshoz.

 :o  nem is vagy Te annyira csirke  ;D   Hát jól gondold meg, mert fizikai meló, és heti 2  durva kardió mellé ( mert a grappling annak számít) még a súlyzós edzéshez azért kell kraft. Én szerintem 3g-al kezdeném, és annak függvényében változtatnám,h hogy alakul a fazon. Természetesen próbálj meg alacsony GI-s szénhidrátokat fogyasztani.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 21. - 13:59:11
Molnár Petitől már évek óta hangos a sajtó, köszönhető talán a hihetetlenül keskeny derekának, és az izomformáinak. Aztán kint voltak most németbe, és néztem,h a La Llave Alex elég durva, és most az IFBB-n le is győzte a Petit.

(http://sphotos-e.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/399826_517594838275951_2020207496_n.jpg)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 21. - 23:54:19
jah ez nem is IFBB hanem valami Frey Classic
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2013. Április 22. - 17:03:01
Sziasztok! Valakinek van elektromos húsdarálója? Ki milyet ajánlana?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 22. - 18:28:40
Sziasztok! Valakinek van elektromos húsdarálója? Ki milyet ajánlana?

Én csak annyit tudok,h 2000-2500w teljesítmény alatt nem érdemes venni, mert leég mint a szar.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pmiller06 - 2013. Április 22. - 23:29:13
Sziasztok! Valakinek van elektromos húsdarálója? Ki milyet ajánlana?

Én csak annyit tudok,h 2000-2500w teljesítmény alatt nem érdemes venni, mert leég mint a szar.

Ezt valaki a bébétévében mondta, nem?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 22. - 23:55:45
Sziasztok! Valakinek van elektromos húsdarálója? Ki milyet ajánlana?

Én csak annyit tudok,h 2000-2500w teljesítmény alatt nem érdemes venni, mert leég mint a szar.

Ezt valaki a bébétévében mondta, nem?

Igen, az adidas gatyás szerelmed  ;D  Ő panaszkodott,h 2000w alatt leégett neki 2db is.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 25. - 14:46:38
Már több mint 1 hete átálltam a barna rizsre. Elég szar mit ne mondjak, de azért nyomom. Elég világos tőle a székletem, és az állaga sem megszokott(nem arra gondolok,h híg, csak olyan fura). Bocsi,h ennyire belementem a részletekbe, ( ;D) de a kérdésem pont az lenne,h ez normális? Másnak is ilyen a barna rizstől, vagy esetleg ez annak a jele,h nem emésztem jól, és inkább hanyagoljam?  :-/]
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: kalibra - 2013. Április 25. - 18:46:17
Én már második éve csak barnát eszem. Nekem is ugyan ilyen észrevételeim voltak eleinte, ha jól emlékszem kb. 1 hónap volt, mire megszokta a szervezetem. Szerintem ne hagyd abba semmiképp, pár hónap alatt megszokod és a fehér nem fog ízleni. Néha eszek fehéret anyáméknál és szinte jól sem lakok tőle. Össze hasonlíthatatlanul jobb mindenben, megéri átszokni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Matteo - 2013. Április 25. - 18:50:28
Magasabba rost tartalma mint a fehér rizsnek, mivel nem szedték le a szemekről a héját. Lazább lesz tőle a székleted. Nekem a fehér rizstől ég a gyomrom, a barnától nem. Szerintem jó választás.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Tóth Attila - 2013. Április 25. - 18:51:48
Sztem az Alex melleti csóka néz ki a legjobban ebben a fényben,Peti nálam a második és Alex a 3.
Szubjektíven!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2013. Április 25. - 18:54:20
Már több mint 1 hete átálltam a barna rizsre. Elég szar mit ne mondjak, de azért nyomom. Elég világos tőle a székletem, és az állaga sem megszokott(nem arra gondolok,h híg, csak olyan fura). Bocsi,h ennyire belementem a részletekbe, ( ;D) de a kérdésem pont az lenne,h ez normális? Másnak is ilyen a barna rizstől, vagy esetleg ez annak a jele,h nem emésztem jól, és inkább hanyagoljam?  :-/]
A barnarizs egy részben hántolt malomipari termék. A magbelsőn lévő héj egy részét a rizsszemen hagyják, tehát csak egy részét hántolják, ezért más a színe, és magasabb a rajta maradó héj miatta a rosttartalma ( cellulóz ), ami az emésztést, a belek perisztaltikus mozgását segíti. Valószínűleg ezért változhatott meg az állaga. Amúgy a barna rizsnek a részben rajta maradó héj miatt van B1 vitamin tartalma is, na igen az íze más, keverj bele zöldségeket.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 25. - 20:36:53
Okés, akkor nem váltok. Bár adtam volna neki még időt. Több szempontból is jobb, utána olvasgattam, emiatt szimpatikusabb.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Április 25. - 20:41:33
Már több mint 1 hete átálltam a barna rizsre. Elég szar mit ne mondjak, de azért nyomom. Elég világos tőle a székletem, és az állaga sem megszokott(nem arra gondolok,h híg, csak olyan fura). Bocsi,h ennyire belementem a részletekbe, ( ;D) de a kérdésem pont az lenne,h ez normális? Másnak is ilyen a barna rizstől, vagy esetleg ez annak a jele,h nem emésztem jól, és inkább hanyagoljam?  :-/]
nekem meg a zabtól olyan a székletem mint neked a barna rizstől....az emésztéshez amúgy sok köze nincsen...attól még jól emésztheted mégha híg is  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Április 25. - 20:43:00

Írtam,h pont nem az van,h híg. No de elég most már a kakimból  ;D  köszi a válaszokat.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Május 04. - 16:36:22
Srácok, ez miii?! Ez egy mr.Olympia edzésintenzitása? Ez egy szar, úgy ahogy van. Genetika-kox-kaja. Az edzés sokadlagos...

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: zotja - 2013. Május 05. - 13:24:03
hát ezt rossz volt nézni,félig aludt kb... kékszeműűnigger  ***))))
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Május 08. - 14:53:22
(http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/Smileys/default/a040.gif)

(https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/11870_550318995020083_681143990_n.jpg)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: csontnelkulicsirke - 2013. Május 08. - 15:27:10
(http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/Smileys/default/a040.gif)

(https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/11870_550318995020083_681143990_n.jpg)

nagyon nagy tisztelet!  (:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: egyvicc - 2013. Május 08. - 19:19:30
(http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/Smileys/default/a040.gif)

(https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/11870_550318995020083_681143990_n.jpg)

 :-! :-)! =/+' minden tisztelet :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Fuji - 2013. Május 09. - 09:02:47
Respect!!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: csontnelkulicsirke - 2013. Május 09. - 12:05:14
Nálunk két süket néma jár edzeni a terembe, mindketten kemény fizikai munkát csinálnak, temetőben ilyen márvány faragóknál dolgozik az egyikük, a másikat nem tudom pontosan, de minden egyes nap lejárnak edzeni, sokat szoktam nekik segiteni, mikor közösen edzünk, az öregebbik aki márványos brutálisan jo fazonban van a koráhozt képest is, jóval átlagon felüli. Mindig mutatni szokta a telefonján a fiáról a képeket, hát arról ne is beszéljünk, versenyző fazon, kemény  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Május 09. - 15:54:13

a márványosok jól keresnek manapság  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2013. Május 14. - 22:30:57
Szerintetek van értelme óriás sorozattal edzeni kisebb izomcsoportot is ? Hátedzésnél nagyon működik a dolog, de pl bic, tric ?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2013. Május 15. - 18:32:42
Mindennél működik, csak ne felejts el megfelelő mennyiségű, és minőségű szteroidot fogyasztani hozzá  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Május 15. - 19:59:35
Mindennél működik, csak ne felejts el megfelelő mennyiségű, és minőségű szteroidot fogyasztani hozzá  :D
ott a pont!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: atleeta - 2013. Május 16. - 20:36:00
Mindennél működik, csak ne felejts el megfelelő mennyiségű, és minőségű szteroidot fogyasztani hozzá  :D
;D ;D ;D (http://bluntforcebodybuilding.files.wordpress.com/2012/11/creatine-ster.jpg?w=614)

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Május 23. - 23:28:48
jövő héten el szeretnék menni egy elég részelet kivizsgálásra. Vér-vizelet-vese-máj. tüdőszűrés, és jó lenne ilyen terheléses vizsgálat is. Isaszegre vagyok bejelentve, ott kell elmennem háziorvoshoz, és ott kérni, vagy besétálhatok pesten belül is valahova? TB-re csináltatom, nem megyek magánklinikára. Nem azért fizetek társadalombiztosítást,h fizessek ezekért külön. Egyáltalán lehet ilyet kérni, vagy hazudnom kell valamit,h megcsinálják ezeket?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: egyvicc - 2013. Május 26. - 19:42:29
Sziasztok :)
Van aki használ emésztést segítő enzimeket? ha igen mik a vélemények :) valamint bemelegítő krémekről vélemény?  én most vettem ilyen chilis kámforosat :)  teremben értékelni fogják remélem  ;D  hétfőn lesz az első nap XD  köszi előre is a válaszokat  :-){
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: DaveNiels - 2013. Május 27. - 20:44:00
Emésztő enzim az nagyon jó kis cucc, szerintem megéri venni.
bemelegítő krémekről pedig az a véleménem, hogy ha jól bemelgítesz, akkor nincs gond. Én szoktam használni, csak én a richtofit sport krémet, mert az olcsóbb igen, de elég jó.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: try2bebig - 2013. Május 28. - 01:16:36
jövő héten el szeretnék menni egy elég részelet kivizsgálásra. Vér-vizelet-vese-máj. tüdőszűrés, és jó lenne ilyen terheléses vizsgálat is. Isaszegre vagyok bejelentve, ott kell elmennem háziorvoshoz, és ott kérni, vagy besétálhatok pesten belül is valahova? TB-re csináltatom, nem megyek magánklinikára. Nem azért fizetek társadalombiztosítást,h fizessek ezekért külön. Egyáltalán lehet ilyet kérni, vagy hazudnom kell valamit,h megcsinálják ezeket?

A dokik 99%-a úgy elhajt a picsába, mint a szart.(hacsak nem borítékkal indítasz...de akkor megint ott vagy, mint magánrendelésen)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: egyvicc - 2013. Május 28. - 06:14:47

én már ezer éve ugyan annál a dokinéninél vagyok, ha kérem megcsinálja :)  de tényleg elég dokifüggő a történet.  próba szerencse
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: csontnelkulicsirke - 2013. Május 28. - 11:49:05
jövő héten el szeretnék menni egy elég részelet kivizsgálásra. Vér-vizelet-vese-máj. tüdőszűrés, és jó lenne ilyen terheléses vizsgálat is. Isaszegre vagyok bejelentve, ott kell elmennem háziorvoshoz, és ott kérni, vagy besétálhatok pesten belül is valahova? TB-re csináltatom, nem megyek magánklinikára. Nem azért fizetek társadalombiztosítást,h fizessek ezekért külön. Egyáltalán lehet ilyet kérni, vagy hazudnom kell valamit,h megcsinálják ezeket?

A dokik 99%-a úgy elhajt a picsába, mint a szart.(hacsak nem borítékkal indítasz...de akkor megint ott vagy, mint magánrendelésen)

Isaszeg?  ;D akkor az öreg Veddellel jó barátságban vagy?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Május 28. - 13:45:57

Akkor azt fogom mondani,h nagyon kimerült vagyok, semmi energiám, terhelésnél hamar kifáradok, és a vesém is fáj. Köhögök, és furán veszek levegőt.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Május 28. - 13:56:36
jövő héten el szeretnék menni egy elég részelet kivizsgálásra. Vér-vizelet-vese-máj. tüdőszűrés, és jó lenne ilyen terheléses vizsgálat is. Isaszegre vagyok bejelentve, ott kell elmennem háziorvoshoz, és ott kérni, vagy besétálhatok pesten belül is valahova? TB-re csináltatom, nem megyek magánklinikára. Nem azért fizetek társadalombiztosítást,h fizessek ezekért külön. Egyáltalán lehet ilyet kérni, vagy hazudnom kell valamit,h megcsinálják ezeket?

A dokik 99%-a úgy elhajt a picsába, mint a szart.(hacsak nem borítékkal indítasz...de akkor megint ott vagy, mint magánrendelésen)

Isaszeg?  ;D akkor az öreg Veddellel jó barátságban vagy?  ;D

Én nem láttam még soha  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: egyvicc - 2013. Május 28. - 20:32:03

és tegyél be egy sárgás kontaklencsét  ;D  csak hogy a máj nehogy kimaradjon  @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Június 04. - 23:44:29
uristen, szörnyen buzi az ember!

[ Invalid YouTube link ]
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Június 06. - 18:32:48
szopóálarcban tolja ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Június 16. - 19:05:28
Járműfényező szakmára jelentkeztem, mennem kell alkalmasságira, ez van a papíron "teljes vérkép, Sebi, májfunkció vizsgálat, vizelet vizsgálat" mi a f@szom az a Sebi? meg minek ez a sok macera egy szakma tanulásához? Májfunkciót hogyan vizsgálják? Meg ami igazából érdekelne: kreatint+tribulus-t nyomatok meg ugye kemény edzéseket, okozhatnak ezek valami eltérést az értékekben amikbe ezek képesek lesznek belekötni? Ha igen, mit csináljak? Csak mert nem nekem kell elmagyarázni hogy ezek nem káros dolgok, hanem ők nem akarják elhinni......van egy barátom akinek a háziorvosa azt mondta a kreatin kúra alatt produkált vizeletvizsgálati értékeire hogy záros határidőn belül vese cserére fog szorulni, ezt meg kell akadályozni, életmódot változtatni stb stb Szegény barátunk be is vette annak idején, nem kevés idő volt mire felfogta a dolgokat és kiheverte a szitut.
Köszi előre is!  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2013. Június 16. - 19:48:38

szerintem nincs mitől tartanod. majd a fényező szakmában eltöltött 20-30 év múlva már lesz  :-\
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Június 16. - 19:55:40
Járműfényező szakmára jelentkeztem, mennem kell alkalmasságira, ez van a papíron "teljes vérkép, Sebi, májfunkció vizsgálat, vizelet vizsgálat" mi a f@szom az a Sebi? meg minek ez a sok macera egy szakma tanulásához? Májfunkciót hogyan vizsgálják? Meg ami igazából érdekelne: kreatint+tribulus-t nyomatok meg ugye kemény edzéseket, okozhatnak ezek valami eltérést az értékekben amikbe ezek képesek lesznek belekötni? Ha igen, mit csináljak? Csak mert nem nekem kell elmagyarázni hogy ezek nem káros dolgok, hanem ők nem akarják elhinni......van egy barátom akinek a háziorvosa azt mondta a kreatin kúra alatt produkált vizeletvizsgálati értékeire hogy záros határidőn belül vese cserére fog szorulni, ezt meg kell akadályozni, életmódot változtatni stb stb Szegény barátunk be is vette annak idején, nem kevés idő volt mire felfogta a dolgokat és kiheverte a szitut.
Köszi előre is!  :)

Azért van szükség az ilyen alkalmasságira, mert ha valakinek gyengébben muzsikál a mája, illetve a veséje, azt nyílván nem fogják engedni vegyszerekkel dolgozni. Nekem is kellett mennem vérvételre anno. Máj funkciókat vérből vizsgálják, bizonyos enzimek szintjével. Nekem a bilirubin szintem magas volt, elmentem még egy vérvételre, ott még szarabb volt. Megállapították,h gilbert szindrómám van, az a máj veleszületett bilirubin szint emelkedett szintjét jelzi. Nem sokkal voltam felette. Végül másodfokon alkalmasnak találtak. Egyébként nagyon jó dolog a vérvétel, évente kétszer ajánlatos elmenni.

Semmi eltérést nem fognak okozni a kiegészítők, amiket használsz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Június 21. - 21:58:07
Másnál is elfogy egy tubus majonéz 2 nap alatt?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Matteo - 2013. Június 21. - 22:35:33
piros arany, tormásmustár,gulyáskrém, mustár, minden ami ezt a száraz halat ehetővé teszi.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Június 25. - 17:38:04
Most jött meg a véreredmény. Bilirubin szintem max 18as helyett 21. Semmi értelmeset nem találtam róla a neten, valami okosabb ember tud valamit?  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Június 25. - 18:27:48
Most jött meg a véreredmény. Bilirubin szintem max 18as helyett 21. Semmi értelmeset nem találtam róla a neten, valami okosabb ember tud valamit?  :)

http://www.labtestsonline.hu/tests/Bilirubin.html?tab=3
"A kimerítő torna is emelkedett bilirubinszintet eredményezhet."
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Június 25. - 19:35:50
Most jött meg a véreredmény. Bilirubin szintem max 18as helyett 21. Semmi értelmeset nem találtam róla a neten, valami okosabb ember tud valamit?  :)

Te elolvastad egyáltalán amit válaszoltam?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Június 26. - 10:42:42
Most jött meg a véreredmény. Bilirubin szintem max 18as helyett 21. Semmi értelmeset nem találtam róla a neten, valami okosabb ember tud valamit?  :)

Te elolvastad egyáltalán amit válaszoltam?
Lehet, hogy nem érdekli. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: God Vazzeg - 2013. Június 26. - 13:04:09
Most jött meg a véreredmény. Bilirubin szintem max 18as helyett 21. Semmi értelmeset nem találtam róla a neten, valami okosabb ember tud valamit?  :)

Te elolvastad egyáltalán amit válaszoltam?

 ;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Június 26. - 15:51:03
Most jött meg a véreredmény. Bilirubin szintem max 18as helyett 21. Semmi értelmeset nem találtam róla a neten, valami okosabb ember tud valamit?  :)

Te elolvastad egyáltalán amit válaszoltam?
Lehet, hogy nem érdekli. ;D

jaaa  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Június 27. - 22:34:04
Most jött meg a véreredmény. Bilirubin szintem max 18as helyett 21. Semmi értelmeset nem találtam róla a neten, valami okosabb ember tud valamit?  :)

Te elolvastad egyáltalán amit válaszoltam?
El, de abból nem lettem okosabb hogy milyen tényezők azok amik befolyásolják a birirubin szintjét. Max azt hogy a Gilbert kórtól lehet valakinek magas alapból ez az érték.  :) :) Amúgy zárójelben megjegyezve: nekem nem volt újabb vérvétel meg semmi, betudták az edzésnek és kész.  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Június 27. - 23:10:51

http://hu.wikipedia.org/wiki/Gilbert-szindr%C3%B3ma
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Június 28. - 09:22:52

Mondjuk jó hülye vagyok hogy a magas bilirubin szint elolvasása után azt ütöttem a google-ba hogy bilirubin, logikusabb lett volna hogy Gilbert szindróma hiszen  ha neked az volt tuti nekem is, nem? Tök logikus.  /:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Június 28. - 13:46:05
 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Jordan - 2013. Június 29. - 15:46:28
Szerintem valaki otthon tuti megint lerendezett 1-2 szekrényt a válasz olvasása után  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Július 23. - 11:07:57
Ilyet még nem basztam. Már megint úgy meghúztam a nyakam-lapockám,h a kezem a könyökömig fáj, és a nyakam olyan szinten,h semerre nem tudom mozgatni. Reggel a barátnőm szedett ki az ágyból, mert úgy bemerevedett a nyakam. De lehet,h ez inkább idegbecsípődés. Kalapács bicepsznél lenéztem, és akkor belenyilallt. Ez már a 2. ilyen eset, akkor keretből nyomtam nyak mögül, és egyszer csak bereccsent. Annak mondjuk hangja is volt.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2013. Július 23. - 11:42:50
Háááát:tisztán szar edzeni...ezt már anyukám is megmondta.
 @-o @-o @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Július 23. - 11:55:32
nekem ilyen 3-4 havonta egyszer biztos besikerül, legtöbbször vállazás közben, de volt már egykezes evezésnél és bicepsznél is.
Terminátor mód bekapcs. 4-5 napig. Vezetni is egy élmény így.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Július 23. - 11:56:25
Háááát:tisztán szar edzeni...ezt már anyukám is megmondta.
 @-o @-o @-o

Pedig Én most hozzászoktatom magam. Tele van a faszom a szteroidozással. Ott kezdődik,h tűiszonyom van, de nagyon durván. A 8.hét után már kibaszott kellemetlen az egész. Utálom,h beleölök pénzt, kicsit megdob, és emellett az összes lehetséges mellékhatás kij9ött rajtam, ami kijöhetett. Szóval a faszom kivan. Lehet,h nyár előtt lesz valami kis szemes, de én már 10-12hetes szuris kúrákat nem fogok csinálni. 2 hete nem adtam be semmit, nem fért bele az életembe az edzés. Le voltam terhelve idegileg, meg időm se volt. Úgy nézek ki, mint aki még életébe nem szteroidozott, simán leugrott 4-5 kg, ami az én alkatommal, és testzsír %ommal kurvára meglátszik. Faszomnak se hiányzik ez.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Július 23. - 11:57:21

Terminátor mód bekapcs. 4-5 napig.

 ;D

Pont ezen gondolkodtam miközbe jöttem melózni,h úgy nézhetek ki, mint egy megfeszeült fasz  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2013. Július 23. - 12:26:15
Ha ez vigasztal én is úgy nézek ki,mint egy teliszart búvárruha...de legalább leszoktam közben a cigiről és a 4 betűs csúnya dolog is minimálisra csökkent...
"Choose Life!"-ahogy a Trainspotting is mondja...azt választottam.
 @:-)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Fuji - 2013. Július 23. - 16:50:11
Mi a faszom van itt? Mindenki megter?
Egyedul en szedek itt beres cseppet.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: dino - 2013. Július 24. - 01:06:10
Ha ez vigasztal én is úgy nézek ki,mint egy teliszart búvárruha...de legalább leszoktam közben a cigiről és a 4 betűs csúnya dolog is minimálisra csökkent...
"Choose Life!"-ahogy a Trainspotting is mondja...azt választottam.
 @:-)
5 betu nem?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: hopika - 2013. Július 24. - 05:19:03
Ha ez vigasztal én is úgy nézek ki,mint egy teliszart búvárruha...de legalább leszoktam közben a cigiről és a 4 betűs csúnya dolog is minimálisra csökkent...
"Choose Life!"-ahogy a Trainspotting is mondja...azt választottam.
 @:-)
5 betu nem?  ;D

Én itt a drogokról beszélek,ha mér így rákérdeztél...nem véletlen a Trainspotting-os szöveg...
 ˝=/
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 12. - 21:36:08
Több dolog miatt írok...

Az els?,h már hónapok óta érzem,h fáj a bal kezemen a nagyujjam. Fáj fájdogál, azóta volt olyan,h kihagytam 2 hetet, de visszajött a fájdalom, és ma már nem bírtam bicepszezni sem, mert kiesett a 12kg-os súly is a kezemb?l. Ínhüvely gyulladás? Mit kell vele csinálnom? Hazajöttem lejegeltem, de attól meg megint megfájdult  ;D

A másik,h ajánlhatna valaki valami jó kiegészít?t LIBIDÓRA! Nemérdekel a tesztoszteron, nemérdekel az ösztrogén, nemérdekel a HPTA. A LIBIDÓ  érdekel! Viridexet sokan dícsérik...

A 3. pedig egy észrevétel. Edzés el?tt ettem sülyt csirkét tönkölybúza kenyérrel, de keveselltem, ezért benyomtam mellé 3db mézédes körtét, és egy negyed dinnyét. Hát Én úgy bedurrantam edzésen, jobban mint kúra közben. Hihetetlen szénhidrát függ? vagyok. Komolyan alig bírtam karozni, mert fájt a nagyujjam, és jobban bedurrantam mint kúra alatt bármikor.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 12. - 21:59:41
sülyt csirkét, ilyet  ;D !+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Triszo - 2013. Augusztus 13. - 03:01:23
Több dolog miatt írok...

Az els?,h már hónapok óta érzem,h fáj a bal kezemen a nagyujjam. Fáj fájdogál, azóta volt olyan,h kihagytam 2 hetet, de visszajött a fájdalom, és ma már nem bírtam bicepszezni sem, mert kiesett a 12kg-os súly is a kezemb?l. Ínhüvely gyulladás? Mit kell vele csinálnom? Hazajöttem lejegeltem, de attól meg megint megfájdult  ;D

A másik,h ajánlhatna valaki valami jó kiegészít?t LIBIDÓRA! Nemérdekel a tesztoszteron, nemérdekel az ösztrogén, nemérdekel a HPTA. A LIBIDÓ  érdekel! Viridexet sokan dícsérik...

A 3. pedig egy észrevétel. Edzés el?tt ettem sülyt csirkét tönkölybúza kenyérrel, de keveselltem, ezért benyomtam mellé 3db mézédes körtét, és egy negyed dinnyét. Hát Én úgy bedurrantam edzésen, jobban mint kúra közben. Hihetetlen szénhidrát függ? vagyok. Komolyan alig bírtam karozni, mert fájt a nagyujjam, és jobban bedurrantam mint kúra alatt bármikor.
az a bedurranas legalább annyira a dinnye citrullin tartalmára is fogható, mint a többi ch ra. En múltkor közvetlen kaja utan ettem majdnem egy fel dinnyét, es életem durranasa volt
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Augusztus 13. - 12:24:38
Több dolog miatt írok...

Az els?,h már hónapok óta érzem,h fáj a bal kezemen a nagyujjam. Fáj fájdogál, azóta volt olyan,h kihagytam 2 hetet, de visszajött a fájdalom, és ma már nem bírtam bicepszezni sem, mert kiesett a 12kg-os súly is a kezemb?l. Ínhüvely gyulladás? Mit kell vele csinálnom? Hazajöttem lejegeltem, de attól meg megint megfájdult  ;D

A másik,h ajánlhatna valaki valami jó kiegészít?t LIBIDÓRA! Nemérdekel a tesztoszteron, nemérdekel az ösztrogén, nemérdekel a HPTA. A LIBIDÓ  érdekel! Viridexet sokan dícsérik...

A 3. pedig egy észrevétel. Edzés el?tt ettem sülyt csirkét tönkölybúza kenyérrel, de keveselltem, ezért benyomtam mellé 3db mézédes körtét, és egy negyed dinnyét. Hát Én úgy bedurrantam edzésen, jobban mint kúra közben. Hihetetlen szénhidrát függ? vagyok. Komolyan alig bírtam karozni, mert fájt a nagyujjam, és jobban bedurrantam mint kúra alatt bármikor.
Nekem eddig a Viridex vált be a legjobban, de én DHEA val toltam  :)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 13. - 13:00:14
DAA?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Augusztus 13. - 13:40:00
Több dolog miatt írok...

Az els?,h már hónapok óta érzem,h fáj a bal kezemen a nagyujjam. Fáj fájdogál, azóta volt olyan,h kihagytam 2 hetet, de visszajött a fájdalom, és ma már nem bírtam bicepszezni sem, mert kiesett a 12kg-os súly is a kezemb?l. Ínhüvely gyulladás? Mit kell vele csinálnom? Hazajöttem lejegeltem, de attól meg megint megfájdult  ;D
Ilyen nekem is volt pár hete, nem bírtam bicepszezni, nyújtottam, lazítottam és 1-2 hét alatt elmúlt.
A másik,h ajánlhatna valaki valami jó kiegészít?t LIBIDÓRA! Nemérdekel a tesztoszteron, nemérdekel az ösztrogén, nemérdekel a HPTA. A LIBIDÓ  érdekel! Viridexet sokan dícsérik...
Egyértelm?en Axis HT...nekem. Én nem hiszek ezekben a reklámszövegekben, de olyan kangörcsöm volt napközben az utcán is, hogy ha megláttam egy jó n?t, görcsbe rándult a gyomrom, mint 12 évesen, mikor pinát még képen sem láttam nagyon. Napi 3x2 szemmel szedtem.

A 3. pedig egy észrevétel. Edzés el?tt ettem sülyt csirkét tönkölybúza kenyérrel, de keveselltem, ezért benyomtam mellé 3db mézédes körtét, és egy negyed dinnyét. Hát Én úgy bedurrantam edzésen, jobban mint kúra közben. Hihetetlen szénhidrát függ? vagyok. Komolyan alig bírtam karozni, mert fájt a nagyujjam, és jobban bedurrantam mint kúra alatt bármikor.
A dinnye jó, gyorsan emészted, szóval ne csodálkozz.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Augusztus 13. - 13:59:42
DAA tól csak pattanásokat vettem észre, más semmit  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2013. Augusztus 13. - 16:56:35
DAA tól csak pattanásokat vettem észre, más semmit  ;D
Pedig a DAA bizonyítottan emeli a tesztoszteron termelést 40-50%-kal.........de az mire elég  ????... :D :D :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 13. - 18:22:50
Több dolog miatt írok...

Az els?,h már hónapok óta érzem,h fáj a bal kezemen a nagyujjam. Fáj fájdogál, azóta volt olyan,h kihagytam 2 hetet, de visszajött a fájdalom, és ma már nem bírtam bicepszezni sem, mert kiesett a 12kg-os súly is a kezemb?l. Ínhüvely gyulladás? Mit kell vele csinálnom? Hazajöttem lejegeltem, de attól meg megint megfájdult  ;D

A másik,h ajánlhatna valaki valami jó kiegészít?t LIBIDÓRA! Nemérdekel a tesztoszteron, nemérdekel az ösztrogén, nemérdekel a HPTA. A LIBIDÓ  érdekel! Viridexet sokan dícsérik...

A 3. pedig egy észrevétel. Edzés el?tt ettem sülyt csirkét tönkölybúza kenyérrel, de keveselltem, ezért benyomtam mellé 3db mézédes körtét, és egy negyed dinnyét. Hát Én úgy bedurrantam edzésen, jobban mint kúra közben. Hihetetlen szénhidrát függ? vagyok. Komolyan alig bírtam karozni, mert fájt a nagyujjam, és jobban bedurrantam mint kúra alatt bármikor.
Nekem eddig a Viridex vált be a legjobban, de én DHEA val toltam  :)

Milyen volt a viridex a DHEA-val, milyen adagolásba használtad, és meddig?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Augusztus 13. - 20:59:25

Viredx b?l napi 4 tabi 2 részre osztva, DHEA 150 mg  50-50-50 mg reggel délben este :D ...Viridex 30 napig ment, DHEA meg 6 hétig az utolsó HCGt?l számítva..ja és még ment az elején 2 hétig a A NUtrexnek a Vitrixe..amib?l még az el?z? PCTb?l maradt meg, ami tényleg nagyon jó a libidónak...és szavamra mondom semmi gnodom nem volt PCT ben a libidóval...napi 5 menet lement a barin?mmel :D

amúgy mért kell neked annyira a libidó, netán dob ki az asszony? most járt le a kúrád? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 13. - 21:04:22
3 hete megy a nolva, napi 10mg, és rám nagyon rossz hatással van. Nem csak,h nulla libidó, de letargiás vagyok to"le. Tiszta KO...  ;D  
Reggel arra kelek,h majd szét robban a répa, de egy kis szopatáson kívu"l semmihez nincs kedvem. Ez megy 2 hete  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Augusztus 13. - 22:51:48
3 hete megy a nolva, napi 10mg, és rám nagyon rossz hatással van. Nem csak,h nulla libidó, de letargiás vagyok to"le. Tiszta KO...  ;D  
Reggel arra kelek,h majd szét robban a répa, de egy kis szopatáson kívu"l semmihez nincs kedvem. Ez megy 2 hete  ;D
nálam a nolva csak 2 hétig megy 5 mg ban...én a clomidra alapozok els? hétben 150 mg, majd 100 mg és 50 mg...ja  és a clomid jót tesz a libidónak! de ezt te is tudod és azt is h a nolva elnyomja  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 14. - 11:00:38
10milliószor leírtam,h a clomidtól kett?slátásom van.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 14. - 12:01:45
Kipróbálom a DHEA-t, DAA val. Még egyiket sem használtam, meglátjuk.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Augusztus 14. - 14:05:51
10milliószor leírtam,h a clomidtól kett?slátásom van.  ;D
dugáskor az jól jön!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 14. - 14:07:47
10milliószor leírtam,h a clomidtól kett?slátásom van.  ;D
dugáskor az jól jön!  ;D

Nekünk ahhoz nem kell clomid,h hárman legyünk  ;) ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Augusztus 14. - 14:10:39
10milliószor leírtam,h a clomidtól kett?slátásom van.  ;D
dugáskor az jól jön!  ;D

Nekünk ahhoz nem kell clomid,h hárman legyünk  ;) ;D
Mármint a csajod plusz egy bantú néger?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 14. - 14:12:07
Sanszos,h kinyírnám mindkett?t ha végig kellene néznem  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Augusztus 14. - 14:14:40
10milliószor leírtam,h a clomidtól kett?slátásom van.  ;D
Mid van t?le?
(http://m.cdn.blog.hu/be/beer/image/drunk.png)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Augusztus 14. - 14:19:08
Sanszos,h kinyírnám mindkett?t ha végig kellene néznem  :D
;D ;D ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 29. - 14:56:59
Több dolog miatt írok...

Az els?,h már hónapok óta érzem,h fáj a bal kezemen a nagyujjam. Fáj fájdogál, azóta volt olyan,h kihagytam 2 hetet, de visszajött a fájdalom, és ma már nem bírtam bicepszezni sem, mert kiesett a 12kg-os súly is a kezemb?l. Ínhüvely gyulladás? Mit kell vele csinálnom? Hazajöttem lejegeltem, de attól meg megint megfájdult  ;D
Ilyen nekem is volt pár hete, nem bírtam bicepszezni, nyújtottam, lazítottam és 1-2 hét alatt elmúlt.
A másik,h ajánlhatna valaki valami jó kiegészít?t LIBIDÓRA! Nemérdekel a tesztoszteron, nemérdekel az ösztrogén, nemérdekel a HPTA. A LIBIDÓ  érdekel! Viridexet sokan dícsérik...
Egyértelm?en Axis HT...nekem. Én nem hiszek ezekben a reklámszövegekben, de olyan kangörcsöm volt napközben az utcán is, hogy ha megláttam egy jó n?t, görcsbe rándult a gyomrom, mint 12 évesen, mikor pinát még képen sem láttam nagyon. Napi 3x2 szemmel szedtem.

A 3. pedig egy észrevétel. Edzés el?tt ettem sülyt csirkét tönkölybúza kenyérrel, de keveselltem, ezért benyomtam mellé 3db mézédes körtét, és egy negyed dinnyét. Hát Én úgy bedurrantam edzésen, jobban mint kúra közben. Hihetetlen szénhidrát függ? vagyok. Komolyan alig bírtam karozni, mert fájt a nagyujjam, és jobban bedurrantam mint kúra alatt bármikor.

kihagytam 9 napot a nagyujjam miatt, mert az utolsó edzésen már rohadtul fájt. erre tegnap a sima rúddal nem bírtam fekvenyomni, mert már fájt, 50kgnál meg majd beszartam. Semmit nem javult a kihagyástól. Mehetek a picsába megint orvoshoz, persze el?bb a körzetihez le a picsába isaszegre, mert oda vagyok bejelentve, hogy továbbutaljon valami hanyag szarházihoz, aki meg se nézi, csak felír hasraütésszer?en valami fájdalom csillapítót. Ha nincs pénzed ebbe a kibaszott országba, simán telibeszarják a fejedet. 4órába jelentettem be magamat amíg el nem indult a cég, gondoltam feleslegesre nem fizetek többet, ha megkapom az engedélyt majd bejelentem magam 8ra. MI A FASZOMNAK? Hogy többet fizessek a semmire? A tB-met állja ez is, nyugdíj ugyse lesz... szakképzési hozzájárulás... basszák szájba a kurva anyjukat, a rohadt egészségügyi ellátásukkal együtt!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 29. - 14:58:39
Még el se mentem, de már most a faszom kivan velük!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2013. Augusztus 29. - 17:59:44
Még el se mentem, de már most a faszom kivan velük!  ;D
Ez így szokott velem is lenni, felspanolom magam el?re  ;D.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Augusztus 29. - 18:58:52
Még el se mentem, de már most a faszom kivan velük!  ;D
Akkor recskázz egyet.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2013. Augusztus 29. - 23:21:12
10milliószor leírtam,h a clomidtól kett?slátásom van.  ;D
Mid van t?le?
(http://m.cdn.blog.hu/be/beer/image/drunk.png)

Basszus, nekem is kett?slátásom van  :D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Augusztus 29. - 23:31:37
Pedig hányszor mondtam, hogy ne koxoljatok, erre te is Efit? ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2013. Augusztus 29. - 23:33:07
... Mehetek a picsába megint orvoshoz, persze el?bb a körzetihez le a picsába isaszegre, mert oda vagyok bejelentve, hogy továbbutaljon valami hanyag szarházihoz, aki meg se nézi, csak felír hasraütésszer?en valami fájdalom csillapítót.

Nem kell "hazautaznod", hanem ott is mehetsz háziorvoshoz ahol éppen ideiglenesen tartózkodsz...(vagy sürg?sségire...)
Választhatsz más háziorvost is, nem kell a lakhelyedhez köt?dnie.(1 évben 1-szer változtathatod a háziorvosod...)
https://ugyintezes.magyarorszag.hu/ugyek/410003/420006/Alap_es_szakkellatasok20091202.html?ugy=haziorvos.html#topicissue

Más járóbeteg szakellátásra is elmehetsz itt Pesten, nem kell hazautaznod...
https://ugyintezes.magyarorszag.hu/ugyek/410003/420006/Alap_es_szakkellatasok20091202.html?ugy=jarobeteg.html#topicissue
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 30. - 11:25:05

 :o

Múltkor amikor vérvételre kértem beutalót, nem tudtam ahhoz a háziorvoshoz menni akihez be vagyok jelentve, ezért elmentem egy másikhoz. Kérdezte,h hozzá tartozok-e, mondtam,h nem. Erre azt kérdezte,h akkor mit keresek ott? ...és nagy flegmázva írt egy labor beutalót. Még nagyon szépen megköszöntem, a kurva anyját, azt hittem szívességet tesz.

Köszi az infót!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Augusztus 30. - 11:27:29
Egyébként múltkor elmentem fogorvoshoz itt pesten, kérték a lakcímkártyámat, és mondták,h mivel nem oda vagyok bejelentve, mindenért fizetnem kell.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Október 04. - 14:36:18
2013. október 05. Szombat (azaz holnap) 20:00 - "Testépítő nők" című műsor lesz a LifeNetwork-on.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Október 04. - 14:46:18
Mi az a LifeNetwork?  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: H. Laci - 2013. Október 04. - 15:46:19
Mi az a LifeNetwork?  ;D
http://www.lifenetwork.hu/index.html
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Október 04. - 16:20:01
Mi az a LifeNetwork?  ;D
http://www.lifenetwork.hu/index.html
!+"%
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Október 04. - 20:17:35
Mi az a LifeNetwork?  ;D
http://www.lifenetwork.hu/index.html
!+"%
;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Október 11. - 21:42:51
 :-):-)::

http://totaldamage.blog.hu/2013/10/11/toldi_zsuzsanna_iden_is_arnold_classic_nyertes
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Október 11. - 23:40:55
:-):-)::

http://totaldamage.blog.hu/2013/10/11/toldi_zsuzsanna_iden_is_arnold_classic_nyertes
Respect Zsuzsi!  :-)!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2013. Október 11. - 23:58:42
:-):-)::

http://totaldamage.blog.hu/2013/10/11/toldi_zsuzsanna_iden_is_arnold_classic_nyertes
Respect Zsuzsi!  :-)!

Good job!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Október 12. - 18:35:53
Csuhai Jani ( Toldi Zsuzsi párja) 2. lett az európai Arnoldon.  :-):-)::
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: ninja14 - 2013. Október 12. - 21:08:06
Csuhai Jani ( Toldi Zsuzsi párja) 2. lett az európai Arnoldon.  :-):-)::
ő az egyetlen akit nem bírok a magyar testépítők közül, kicsit a buzis páva kategória nálam..de h rohadjon meg a Zsuzsit.... áhhhh  <3!  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Október 13. - 01:16:31
Csuhai Jani ( Toldi Zsuzsi párja) 2. lett az európai Arnoldon.  :-):-)::
ő az egyetlen akit nem bírok a magyar testépítők közül, kicsit a buzis páva kategória nálam..de h rohadjon meg a Zsuzsit.... áhhhh  <3!  ;D

Láttam vele pár riportot, valóban egy kicsit buzis a kinézete, de egy végtelenül szerény, kicsit naív emberkének jön le. A Kathi Béci is mindig írja, hogy soha nem lehet a sodrából kihozni, jól kezeli a kényes helyzeteket. Mondjuk ezek nem jelentenek semmit. Riportok alapján a Vörös Zolis is szimpatikus volt, aki viszont személyesen is ismeri, vagy látta versenyen, az meg azt mondja, hogy egy utolsó bunkó, tahó, nagyképű köcsög.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: cpggyurma - 2013. Október 13. - 15:53:57

nekem a Vörös Zoli soha nem volt szimpatikus pláne mióta összejött Nagy Bettivel 
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Október 13. - 16:42:53

irigy ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: cpggyurma - 2013. Október 13. - 16:54:29

ez csak rátett egy lapáttal miután elkezdtem az edzést (kislánykoromban) és behülyített a drogos nyúl barátjával, hogy a kreatintól és edzés előtti bedurrantóktól akkora leszek mint Ronnie, és egy kisebb vagyont basztam el mire felvilágosodtam hogy ez a Kémia sprotja  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Október 13. - 17:14:50
Gabe, hogy halad az edzés Mostanában nyomod keményen, nem?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Október 13. - 17:21:44
Gabe, hogy halad az edzés Mostanában nyomod keményen, nem?
Próbálkozom.
Reggel kardio, este edzés.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Október 13. - 17:24:18
Gabe, hogy halad az edzés Mostanában nyomod keményen, nem?
Próbálkozom.
Reggel kardio, este edzés.

Mióta nyomod így?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Október 13. - 17:26:01
Csuhai Jani ( Toldi Zsuzsi párja) 2. lett az európai Arnoldon.  :-):-)::
ő az egyetlen akit nem bírok a magyar testépítők közül, kicsit a buzis páva kategória nálam..de h rohadjon meg a Zsuzsit.... áhhhh  <3!  ;D

Láttam vele pár riportot, valóban egy kicsit buzis a kinézete, de egy végtelenül szerény, kicsit naív emberkének jön le. A Kathi Béci is mindig írja, hogy soha nem lehet a sodrából kihozni, jól kezeli a kényes helyzeteket. Mondjuk ezek nem jelentenek semmit. Riportok alapján a Vörös Zolis is szimpatikus volt, aki viszont személyesen is ismeri, vagy látta versenyen, az meg azt mondja, hogy egy utolsó bunkó, tahó, nagyképű köcsög.

nekem a Vörös Zoli soha nem volt szimpatikus pláne mióta összejött Nagy Bettivel  
irigy ;D

ez csak rátett egy lapáttal miután elkezdtem az edzést (kislánykoromban) és behülyített a drogos nyúl barátjával, hogy a kreatintól és edzés előtti bedurrantóktól akkora leszek mint Ronnie, és egy kisebb vagyont basztam el mire felvilágosodtam hogy ez a Kémia sprotja  ;D
Azt' még ekkora sem lettél?
Akkor hagyd is abba a faszba. ;D

Ronnie O'Sullivan celebrates his victory after the final during the Final of the Betfred.com World Snooker Championships

(http://i3.mirror.co.uk/incoming/article823097.ece/ALTERNATES/s615b/Ronnie%20O%27Sullivan%20celebrates%20his%20victory%20with%20his%20son%20Ronnie%20after%20the%20final%20during%20the%20Final%20of%20the%20Betfred-823097.com%20World%20Snooker%20Championships)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Október 13. - 17:28:53
Gabe, hogy halad az edzés Mostanában nyomod keményen, nem?
Próbálkozom.
Reggel kardio, este edzés.

Mióta nyomod így?
Így augusztus közepe óta.
De a diétát már március óta.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Október 13. - 17:34:11
Gabe, hogy halad az edzés Mostanában nyomod keményen, nem?
Próbálkozom.
Reggel kardio, este edzés.

Mióta nyomod így?
Így augusztus közepe óta.
De a diétát már március óta.

változás?
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Október 13. - 17:35:38
Gabe, hogy halad az edzés Mostanában nyomod keményen, nem?
Próbálkozom.
Reggel kardio, este edzés.

Mióta nyomod így?
Így augusztus közepe óta.
De a diétát már március óta.

változás?
Tuti Baluval beszéltél, hogy szopass. ;D
Nem szoktál te ilyen érdeklődő lenni. ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Október 13. - 17:43:12
Neeem.  ;D  Csak láttam facebookon azt a képet, amin rajta van,h 34 alkalommal voltál a hónapban. Gondoltam valami csak van a háttérben. Terminátor képzés vagy valami.  ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Gabe - 2013. Október 13. - 17:55:07
Neeem.  ;D  Csak láttam facebookon azt a képet, amin rajta van,h 34 alkalommal voltál a hónapban. Gondoltam valami csak van a háttérben. Terminátor képzés vagy valami.  ;D
Az bemelegítés volt. ;D
Eddig 18 ebben a hónapban, de mindjárt indulok hátazni.
Magamhoz képest sokat változtam, formásodtam, 100kg-ról lemorzsolódtam 84kg-ra, de még mindig nem az igazi.
Viszont jobb súlyokkal edzek, mint akkor.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Október 13. - 18:08:15
Neeem.  ;D  Csak láttam facebookon azt a képet, amin rajta van,h 34 alkalommal voltál a hónapban. Gondoltam valami csak van a háttérben. Terminátor képzés vagy valami.  ;D
Az bemelegítés volt. ;D
Eddig 18 ebben a hónapban, de mindjárt indulok hátazni.
Magamhoz képest sokat változtam, formásodtam, 100kg-ról lemorzsolódtam 84kg-ra, de még mindig nem az igazi.
Viszont jobb súlyokkal edzek, mint akkor.

 ;D

Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Október 13. - 18:11:56
Lénárd Naturál Lajos!

(https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/979880_616538801723390_183888957_o.jpg)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: efitmaster - 2013. Október 13. - 21:37:27
....

ez csak rátett egy lapáttal miután elkezdtem az edzést (kislánykoromban) és behülyített a drogos nyúl barátjával, hogy a kreatintól és edzés előtti bedurrantóktól akkora leszek mint Ronnie, és egy kisebb vagyont basztam el mire felvilágosodtam hogy ez a Kémia sprotja  ;D

 ;D
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2013. Október 15. - 12:08:50
Kiss Virág is nyert kategóriájában az Arnoldon.  :o

(https://scontent-b-ams.xx.fbcdn.net/hphotos-prn2/q71/1381569_645912035443730_1176394728_n.jpg)
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: sarti - 2013. Október 15. - 12:14:43
Undorítóak ezek az izmos lányok, ugye fiúk?     @-o
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: pwz - 2013. November 10. - 00:12:56
Van 2 doboz Novedex XT-m 2013 augusztusi lejarattal. Az ilyen dolgokban minek tud lejarni a szavatossaga? Vagy csak azert kell rairni, mert valamit muszaj?
Februarban tervezem elloni oket.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: rr - 2013. November 10. - 03:14:37
Ha magától mászik még akkor is beszedheted...sőt. Valamit muszáj ráírni, hogy eszedbe ne jusson perelni.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Maszat - 2014. Május 31. - 01:18:24
Tapasztalt olyat valaki, hogy fehérje turmixtól fájtak a veséi? Most ezt halálosan komolyan kérdezem. Kúrától teljesen független a dolog, ha bemegy napi 2x 40-50g fehérje turmixból, néha érzem a veséimet, főleg ha megiszok pl egy sört. Ha ugyan annyi fehérjét (\nap) kajából viszek be, akkor nem tapasztalok ilyet. Ez az elmúlt 2 évben többször is jelentkezett.

Nekem mondjuk a veséim amúgy is ki vannak kicsit, volt egy nagyon stresszes időszakom, és akkor is vesefájdalmaim voltak, amik a stresszes időszak után egyből megszűntek. A laboreredményeim a felső határ közelében voltak(veséhez köthető értékek) ,de még azokon belül. Jövőhéten csináltatok megint egy labort.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: cpggyurma - 2014. Május 31. - 10:14:13
Nekem ilyen gond nem volt, pedig egy idoben bement 3x 50 gramm aminek 20% a szoja volt. Kezdek kiabrandulni kicsit ebbol a sportbol, itt vagyok 26 evesen szembe kell neznem a rakkal, tudom amilyen nekem van ahoz nincs koze a szteroidoknak meg a tulzott feherjebevitelnek. De elég szar hogy egy ilyen betegseg kellett nekem ahoz hogy észrevegyem életunk csak egy van. Nyilvân ha meggyógyulok akkor sem fogom abbahagyni, tartok egy jo format amit naturalba lehet tartani, de nem ez fogja kitölteni az egész életem, ahogy eddig volt. Most jelen pillanatban olyan àllapotba vagyok hogy az àgyból való felkelés is kegyetlen szenvedés.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: VG - 2014. Május 31. - 10:22:08
mi van? milyen rákkal?  ????...
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: csontnelkulicsirke - 2014. Május 31. - 17:33:40
Nekem ilyen gond nem volt, pedig egy idoben bement 3x 50 gramm aminek 20% a szoja volt. Kezdek kiabrandulni kicsit ebbol a sportbol, itt vagyok 26 evesen szembe kell neznem a rakkal, tudom amilyen nekem van ahoz nincs koze a szteroidoknak meg a tulzott feherjebevitelnek. De elég szar hogy egy ilyen betegseg kellett nekem ahoz hogy észrevegyem életunk csak egy van. Nyilvân ha meggyógyulok akkor sem fogom abbahagyni, tartok egy jo format amit naturalba lehet tartani, de nem ez fogja kitölteni az egész életem, ahogy eddig volt. Most jelen pillanatban olyan àllapotba vagyok hogy az àgyból való felkelés is kegyetlen szenvedés.

Kitartást és őszintén mielőbbi jobbulást kivánok! Sikerülnie kell kigyógyulnod!!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: XA - 2014. Június 01. - 08:27:24
Nekem ilyen gond nem volt, pedig egy idoben bement 3x 50 gramm aminek 20% a szoja volt. Kezdek kiabrandulni kicsit ebbol a sportbol, itt vagyok 26 evesen szembe kell neznem a rakkal, tudom amilyen nekem van ahoz nincs koze a szteroidoknak meg a tulzott feherjebevitelnek. De elég szar hogy egy ilyen betegseg kellett nekem ahoz hogy észrevegyem életunk csak egy van. Nyilvân ha meggyógyulok akkor sem fogom abbahagyni, tartok egy jo format amit naturalba lehet tartani, de nem ez fogja kitölteni az egész életem, ahogy eddig volt. Most jelen pillanatban olyan àllapotba vagyok hogy az àgyból való felkelés is kegyetlen szenvedés.

Akkor még egyszer jobbulást, remélem meggyógyulsz, és maradunk ugyanennyien a fórumon.

Ha Protein Power volt, annak sajna nem csak a 20%-a a szója. Sajnos sok gyártó a költségek csökkentése végett szójázik, ha kis mennyiségről lenne szó, még nem lenne probléma, de igen, egy fehérje, ha tejsavó, és normális minőségű, akkor 4kg nem 10-11ezer forint.

Sok szóját ne fogyasszatok, közel sem olyan egészséges nagy mértékben, mint régen hirdették.
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: cpggyurma - 2014. Június 01. - 09:41:15
Markat nem akarok irni, de kulon vettem szoja izolatumot es azt raktam a reggeli es az esti turmixba, tehat en mertem ki a kis merlegemmel. A power protein vagy a bioteches powerpro feherje sztem 80% szoja ugyhogy azokat kerultem. Most jelen pillanatba 4gramm cvitamin 3 szem omega 3 meg kis tejsavo megy. Köszönöm szépen a jokivànsàgokat! Maradok itt a forumon mast ugyse nagyon tudok csinalni egyenlore csak fekszek tvzek netezek mobilon. Reméllem jövő héten màr sétàlgatni tudok mar majd menni
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2014. Június 01. - 13:51:53
Kitartást! Meg fogsz gyógyulni!
Cím: Re:Bodybuilding Chat
Írta: Milo - 2014. Június 01. - 13:57:35
Tapasztalt olyat valaki, hogy fehérje turmixtól fájtak a veséi? Most ezt halálosan komolyan kérdezem. Kúrától teljesen független a dolog, ha bemegy napi 2x 40-50g fehérje turmixból, néha érzem a veséimet, főleg ha megiszok pl egy sört. Ha ugyan annyi fehérjét (\nap) kajából viszek be, akkor nem tapasztalok ilyet. Ez az elmúlt 2 évben többször is jelentkezett.

Nekem mondjuk a veséim amúgy is ki vannak kicsit, volt egy nagyon stresszes időszakom, és akkor is vesefájdalmaim voltak, amik a stresszes időszak után egyből megszűntek. A laboreredményeim a felső határ közelében voltak(veséhez köthető értékek) ,de még azokon belül. Jövőhéten csináltatok megint egy labort.

Nekem a sok kreatin monohidráttól volt. Enyhe nyomó érzést éreztem a vesémen. Abbahagytam, duplaannyi fizet ittam,pár nap és elmúlt. fehérjétől nem volt ilyen,de nyílván a sok fehérjepor se használ neki.