Én az AX Mass FX Maximum Strenght-ről írnék pár mondatot. Hozzátenném, hogy decemberben kezdtem újból edzeni 1 év kihagyás után, 1.5 hónapig átmozgattam, aztán ráálltam a régebben megszokott osztott programomra. Szinte az újrakezdésem elejétől a megfelelő étrendre váltottam, de valahogy csak nem volt fokozatosság a fejlődésemben, hol elkezdtem visszajönni, hol hetekig csak szenvedtem. Egyszóval nem volt az igazi. Lenyomtam egy laza kreatin kúrát, ami gyakorlatilag semmi pluszt nem jelentett. Ne kérdezzétek, melyik cég termékei voltak
Alapvetően egyébként semmi bajom nincs velük, azon kívül, hogy a tesztjük "reprodukálása" full pénzkidobás volt, nulla eredménnyel. Mindegy is, ez nem igazán tartozik ide... csak annyiban, hogy baromi jól szemlélteti, hogy feleannyi pénzért, tizedannyi kényelmetlenséggel (napi +3 liter kreatinos szar elkortyolgatása a szokásos 4-5 liter víz mellett vs. 4 kapszula beszedése úgy, hogy még mindig nem koxról beszélünk, bár mindez igazán mellékes) ugyanolyan étrend mellett a Mass FX végül hozta a várt eredményeket.
No, de nem menjünk ennyire előre
A fentieket követően tehát beruháztam egy Mass FX-re. Csak magában szedtem, nem kombináltam semmivel, csak a szokásos alapdolgok mentek, mint protein, multivitamin+ásványi anyagok, és ennyi.
Ekkor voltam 101-102kg, és napi 4 kapszulát szedtem 2-2-re elosztva/nap. Az első 2 kapszulát rögtön felkelés után, teljesen éhgyomorra, a reggeli zab+fehérje előtt kb. 15-20 perccel vettem be, a másik kettőt átlagosan 5-6 órával később, 2 kajálás között. Edzésnapokon a második 2 kapszulás adagot mindig edzés előtt kb. fél órával vettem be.
Amit tapasztaltam: kb. a második naptól kicsit bekeményedtem, de nem volt jelentős. Olyan enyhe bedurrantságszerű érzés volt. Alpha Male feelinget egyáltalán nem nem tapasztaltam
, de a közérzetemre is volt azért hatása, általánosságban egy nyugodtabb, lazább alaphangulatban voltam, és esténként nagyon könnyen álomba zuhantam, illetve nagyon mélyen aludtam. Az erőm kb. 1 hét elteltével kezdett jönni, de nem drámain, egy kis plussz itt-ott... ez a része egyébként nem volt olyan ütős. Legalábbis a kúra alatt
Kicsit megtolta az erőmet, szépen, fokozatosan, de nem drámaian. A kúra végefelé szépen betöltötte az izmaimat, nem lettem igazából nagyobb, de összességébben az izmaim teltebbek, kerekebbek lettek.
Az igazi meglepetés csak a kúra után ért: a Mass FX elhagyása után nem, hogy nem kezdtem el gyengülni, de még 2-3 héttel a kúra után is elkezdett jönni az erőm, mint a barom! Főleg az első 2 hét volt ütős, edzésről edzésre erősödtem, és nem pitiáner módon. Pl. tricepszezés végén szoktam egykezessel fej felett tricepsznyomást csinálni, ezt általában olyan 15kg-val, 10-12 ismétléssel levezetésképpen 3 szériában... és a Mass FX elhagyása után 2 héttel ez olyan picsakönnyű volt (hangsúlyozom, edzés végén!), hogy rögtön 20kg-val csinálgattam 10-12 ismétlést.
Izomfáradtságot pedig egyszerűen nem éreztem. Ez az egész "őrület" tartott bő egy hónapig, aztán elmúlt.
Súlyra is változtam egy kicsit, a kezdeti 101-102kg-ról 105-re mentem fel, de ez rögtön az első 2 hétben történt. Karra 1-1 plusz centit mértem.
Az AX fórumain az én súlyomhoz akár 5-6 kapszulát is ajánlanak, de erre sajna nem volt keret. Így is nagyon elégedett voltam a termékkel, de egyszer még szívesen kipróbálnám a fenti adagolással, egy hosszabb kúrában.
Összességében engem nagyon meggyőzött ez a cucc, és a használatában szerintem van egy csomó lehetőség: egy naturál gyúrósnak hatalmas lökést adhat önmagában is, de sziklaszilárd meggyőződésem, hogy egy szteroidkúra utókúrjában is megállná a helyét, legkivált az erőszint visszazuhanásának a redukálása terén (megfelelő utókúra mellett). Mivel teljesen száraz tömeget hoz, diéta alatt is hasznos lehet amolyan antikatabolikus kiegészítő gyanánt, bár erre ott van pl. a Lean FX
Mostanában éppen koxolok, az utókúrámban pedig helyett kapott az Advanced PCT és a Lean FX. Legkivált a Lean FX tett kíváncsivá, hiszen az elsőgenerációs elődjét, a Retain-t már próbáltam még annak idején, ami antikatabolizmus terén igencsak meggyőző volt (masszív fizikai munka az edzésen felül, kimaradt kajálások és minimális alvás mellett is kemény voltam, mint a beton, és folyamatosan erősödtem, nőttem), viszont egy gondom volt vele: baromi depressziós/elmebeteg/zavarodott voltam a szedése alatt.
Remélem, bő 1 hónap múlva az aPCT-LeanFX kombóról is hasonlóan jókat írhatok, mint a MassFX-ről.