2024. Május 12. - 10:58:50
Bodybuilding.hu Fórumok

Szerző Téma: Vércsopotok és étrendek  (Megtekintve 22855 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

2009. Április 05. - 17:21:40
Válasz #15
Nem elérhető

Bubee

Nos, mivel van már némi tapasztalat a hátam mögött, ezért merek nyilatkozni ebben a témában. A "mesterem"  :) nem szólt hozzá a témához egyelőre, pedig ő igencsak kompetens lenne az ügyben. Ettől függetlenül az ő tudását közvetítem én is.

Én A-s vércsoportú vagyok, ezért ebben vagyok "jártas". Az meg egy másik dolog, h az összes A vcs-ú tulajdonság jellemző rám. Amikor megvilágosultam és kaptam az információt, akkor tudatosult bennem h egy az egyben illik rám a "leírás".

Tavaly 3,5 év után, ösztönösen, de kezdtem rájönni h valami nagyon nem stimmel velem. A tüneteim leginkább emésztőszervi eredetűek voltak, ezen kívül egy baromi gyenge immunrendszer úgy általában (ez egyébként tipikus A-s tulajdonság). Mivel nem szeretném leírni a sztorit, h sikerült információt szereznem, ezért ugorjunk: a megfelelő embert megtalálva (akinek ezúton köszönöm szépen a segítségét), mondhatni radikálisan megváltoztattam úgy az étrendem, mint az edzéseim. Ez az ember arról számolt be, h bár szkeptikusan fogadta mesterétől a tanácsokat, gyökeresen megváltozott a fejlődése. Na, valahogy így fogadtam én is az infókat, persze közben csak tátottam a számat - ugyanis bizonyítva is lett az állítás.

Mivel én nyitott, új dolgok iránt érdeklődő és befogadó ember vagyok - és mivel mindenképpen cselekednem kellett - ezért úgy döntöttem belevágok. A lehető legjobb döntés volt.

Miről is van szó, avagy hogyan kerül a csizma az asztalra?

Meglátásom szerint az A-s vércsoportúak a "leggyengébbek". Számukra van szükség a legradikálisabb változásokra, amelyekhez kell némi idő és akaraterő, mire megszokja az ember.

Az első és legfontosabb: közepes fehérje - extrém magas ch - 0 vagy minimális zsír Ez jellemzi az étkezést általánosan.
A második legfontosabb a részletkérdések sora.

1. Fehérje

Tejsavó koncentrátum kizárva. A legjobb megoldás egy szója - tejsavó izolátum - tojásfehérje keverék. A szója prioritást élvez. Én a tojásfehérjét kihagytam a sorból, mert úgy találom, h nem éri megvenni. Legalábbis azon a szinten ahol én vagyok. Így én a szója - tejsavó izolátumot használtam. Előbbiből 1 rész, utóbbiból 1/2 részt használtam (gyk. egy kanál, fél kanál  :) )
Húsból a csirkét teljes mértékben elhagytam és átváltottam pulykára, ami az A-soknak a legmegfelelőbb (a tonhalon kívül). Itt is lehet precízkedni, mégpedig úgy h a pulykamell tulajdonképpen zsírmentes részét az ún. szűzérmét használják. Én maradtam az egész pulykamellnél. És még valami: lefekvés előtt közvetlenül CSAK nagyon könnyen emészthető fehérjét lehet enni!

Ennek a változtatásnak köszönhetően teljes mértékben megszűntek a korábban említett emésztőszervi panaszok. H egy kicsit vulgárisan fejezzem ki magam: nem rohadt belém a sz@r és nem fostam, nem fingottam egész nap hótbüdöset. Ez már ősszel volt. Azóta sincsenek ilyen gondjaim, aminek kifejezetten örülök.

2. Szénhidrát

Szinte CSAK és kizárólag komplex ch forrás és az is extrém mennyiségben. Mit is jelent ez? 10 g / tskg mennyiséget. Igen, nem egyszerű ezt a mennyiséget elpusztítani. Hozzá kell szokni. A legjobb forrás a rizs (fehér, barna). Én is csak ezt használom. Edzés után SAN - Element vagy valamilyen vitargo.

3. Zsír

0 vagy minimális. A ch-s étkezések esetén TILOS a zsírbevitel. Ez utóbbit lefekvés előtt, fehérjével együtt lehet bevinni. Esetleg reggel, kardió előtt. Egy nagyon jó - ámbár kicsit drága - megoldás / tipp: lazac, lefekvés előtt. Fehérje és kiváló minőségű zsír együtt. Lehetőleg nyersen fogyasztva. Ezt még nem alkalmaztam, de remélem egyszer majd lesz rá lehetőségem.

Nagyon dióhéjban ennyi.

4. Edzés

Radikális változás történt itt is. Ugyanis a használt súlyok nagysága nevetséges szintre csökkent. Csak egy példa: mondjuk fekvenyomás a korábbi 100-120 kilóhoz képest most Smith-gépen úgy kb. 50-55 kiló, 30 fokon még ennél is kisebb. Bicepsz (állva kétkezes): korábban 50, akár 60 kiló. Jelenleg úgy kb. 20-30.
Mindezt úgy h 2-3 év edzés után nyomtam már 160-at is, 140-el elölguggoltam, és 220at felhúztam 2x (7x kilósan). Szóval a nagy súlyok híve voltam elég rendesen, de nem igazán működött. Az említett radikális súlyvisszavételt természetesen egy brutálisan szabályos kivitelezést vont maga után. Én csak slow-motion technikának hívom. Ilyenkor CSAK a célizom dolgozik, de aztán 120%-osan. A mozdulat negatív szakasza baromi lassú (olyan h bealszol mire leér  ;D ) a pozitív egy gyorsabb, robbanékonyabb. Mivel semmi más nem dolgozik, mint a célizom (és ugye testépítésben ez a célunk), ezért kisebb súly elég az izom teljes rommátételéhez. És ha jobban belegondolunk akkor a súly csak relatíve csökken. A célizom számára a súly nagy, maximális, viszont a testnek nem (amikor aztán minden izom dolgozik mondjuk evezésnél vagy másnál). Ja, és az ismétlések száma szigorúan 8 és 10 között!

A másik: minden áldott alkalommal kardió. Magas intenzitás. Lépcsőző, bicikli leginkább. Ez a combot szépen formálja is. Én mindig súlyzós után csinálom, de nyilván lehet reggel is. Heti 6 nap edzem és minden alkalommal kardiózom. Nem könnyű, de megszokható.

Ez és a zsír ch-tól való elválasztása megakadályozza az extrém zsírosodást. Sőt a definíció és az izomminőség ennek az egész rendszernek köszönhetően javul.

Ezeken kívül még lehet fokozni a rendszer komplexitását: edzés közben aminosavak (bcaa és glutamin alap), Element vagy vitargo, mindezt oxigénes vízben valamint bíbor kasvirág kivonattal (ez az A-sok gyenge immunrendszerét ellensúlyozva).

Nah, asszem nagyjából ennyi lenne. Valamit biztos kihagytam, de a lényeg benne van. Legfeljebb okosabb emberek hozzászólnak  :-){ :)

Remélem tudtam segíteni  ::) ****:))))))
Satrap Espressobar - Kávékorzó.hu - Kávéológia @ Index

2009. Április 05. - 17:39:50
Válasz #16
Nem elérhető

Nutzilla

VIP Member
Te Bubee,a "tonhal" az nem tőkehal akart lenni? Mert a tonhal az nem a top az "A"-nak.

2009. Április 05. - 17:42:39
Válasz #17
Nem elérhető

Bubee

Te Bubee,a "tonhal" az nem tőkehal akart lenni? Mert a tonhal az nem a top az "A"-nak.

Jól írtam. Én úgy tudom tonhal és tőkehal is  ????... De én csak egy halandó vok  ::)  :'(  ;D Egyedül diétára lett mondva h hagyjam el a tonhalat.

Ja még az edzéshez annyit tennék hozzá:
Nem csak az izmok szempontjából kiváló, de az izületeket se vágja tropára. Ergo, sérülés a minimumon.
Satrap Espressobar - Kávékorzó.hu - Kávéológia @ Index

2009. Április 05. - 17:45:59
Válasz #18

A tonhal semleges. ...
...néztem a ch beviteled...illetve Balázzsal is beszéltem erről. Nálam az a fura hogy nagyobb mennyiségű ch-tól hízok,és felpuffadok. Pedig nagyon akarom hinni hogy nekem jó a sok ch.  ****) :D Meg sem bírnék ennyit enni.

De úgy gondolom hogy senki nem egyforma még vércsoporton belül sem. ( lehet én valamiféle "endoagrár"  ;D alcsoport vagyok )

2009. Április 05. - 17:52:48
Válasz #19

Hidd el, nekem is nehezen ment. A fülemen is rizsa jött ki. Arról meg nem is beszélve h alapból utálom a rizst. Szóval kellett némi lelkierő. Ellenben az anyagcserém talán begyorsult, a változásnak köszönhetően. Én nagyon könnyen szedek fel zsírt, ráadásul törpe is vagyok (163), de amikor már 10 gramm körül jártam / tskg, akkor se vettem észre komolyabb zsírosodást. A derekam nőtt 2 centit, de annyi. Gondolom az is csak azért, mert kitágult a belem. Puffadni nem puffadtam.

A tonhalat meg nem tudom akkor. Most direkt visszanéztem és ezt írta.
Satrap Espressobar - Kávékorzó.hu - Kávéológia @ Index

2009. Április 05. - 17:54:34
Válasz #20

Nekem a könyv van meg. Ott az van.

2009. Április 05. - 18:04:23
Válasz #21
Nem elérhető

Suncity

 (:-) Zsolti
neked miyen könyved van erről a témáról?

nekem ez van meg, most találtam itthon...

2009. Április 05. - 18:04:54
Válasz #22
Nem elérhető

Xéna

Igaza van Diának,nekem van egy kb.20 fős "kísérleti alanyom",többségében A-sok,de van 0-ás és B-s is köztük.Közel másfél éve  alkalmazzuk a vércsop.diétát,ez alatt az idő alatt maximálisan bebizonyosodott,hogy működik.Van,aki testsúly-csökkentésre használja,de pl.van két masters kajakosom,akiket erő-állóképességi edzésekkel épp egy VB-re készítek.Van 3 versenyzőm,ők mind B-sek,teljesen más alkatúak,hozzá tenném,hogy nők,koruk is eltér,így abszolút nem értek egyet az őrült szénhidrát bevitellel.Nem mindegy,versenyzőről,férfiról vagy nőről,"átlag"hobbi sportolóról van szó!Nézzük meg az alkatát,genetikai adottságait,mik a célok,testsúlycsökkentés vagy csak az egészséges izom-testzsír arány kialakítása,netán tömegelés vagy erőnövelés,ha versenyző az illető,máshogy eszik ugye a tömegelésnél,máshogy a fogyasztásnál.Itt inkább arra akartam kitérni,hogy variálni kell a szénhidráttal folyamatosan,telítetlen zsírokra meg minden vércsoportnak szüksége van,nem tudom,ki az akit érdekel ez a dolog és kacsatesthájat(a TESCO-ban kapható telített zsírenergia bomba) eszik?Abban egyet értünk,hogy az A-sok nehezebben tolerálják a fehérjét,de nyugodtan fogyaszthatnak csirkét is mértékkel,a B-seknek nem ajánlott.
Minden vendégem beszámolt arról,hogy nagyobb az energiaszintjük,de ez azért van mert nincs felesleges küzdelem a testükben az emésztéssel,nem mérgezik magukat a nem nekik való tápanyagokkal.Így normál,hogy az immunrendszer is jobban működik.
Jómagam tavaly az EB-re és  a VB-re szigorúan így készültem,mindkét alkalommal 20-25kg-tól váltam meg 12 hét alatt,arról nem is beszélve,hogy nem mindegy,hogy milyen folyadékot iszol.(De ez már egy másik topic témája lehetne)
Most ennyi jutott hirtelen az eszembe,de ha konkrét kérdése van valakinek,legjobb tudásom alapján segítek szívesen!

2009. Április 05. - 18:08:26
Válasz #23

Pont így gondoltam én is!  :-)! @:-) ;-oo-; Köszi Eszti!

2009. Április 05. - 18:14:45
Válasz #24
Nem elérhető

Nutzilla

VIP Member
(:-) Zsolti
neked miyen könyved van erről a témáról?

nekem ez van meg, most találtam itthon...

Ezaz. Annak idején a California Fitness hálózatban vettem.  Łł=

2009. Április 05. - 18:32:40
Válasz #25
Nem elérhető

Kesztyűs Diána

én előre szóltam!!! ***)))
bár azt én sem tudtam, hogy kísérleti alany vagyok :-O ?:-/

Xéna azt még ki tudnád nekem fejteni, hogy mi a véleményed a BROKKOLIRÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL?

2009. Április 05. - 18:48:09
Válasz #26
Nem elérhető

Nutzilla

VIP Member
Bés zöldségek.

Első oszlop AJÁNLOTT ...második oszlop SEMLEGES ....harmadik oszlop KERÜLENDŐ

2009. Április 05. - 18:56:25
Válasz #27
Nem elérhető

hopika

Mr.Eszteró...
Nekem AB RH+ os egyednek mik lennének a fogyasztandó tápok?
Valami rémlik,hogy szinte semmi olyan,amit most is eszek...
Élj természetesen:Sex,Drugs 'n' R'n'R!!!
Már két zenekaromnak van weblapja:
www.hopika.hu és www.zahonyunplugged.hu
NE kérj tanácsot szteroid ügyben,mert NEM értek hozzá!

2009. Április 05. - 18:59:57
Válasz #28
Nem elérhető

Johnnyx

Észrevettétek, hogy A-sokból van a legtöbb a testépítők között? Érdekes...
Egyetek zabot!

2009. Április 05. - 19:46:20
Válasz #29
Nem elérhető

Seth

Észrevettétek hogy a magyar lakosság kb. 75 %-a A vércsopotú?? Érdekes ...  ;D ;D