K betű
Karnozin:
A karnozin természettől fogva megtalálható az emberi szervezetben, az öregedéssel csökken a szintje. Egy antioxidáns. Kutatások kimutatták, hogy a karnozin szerepet játszik az Alzheimer-kórt okozó agyi rétegképződés megakadályozásában. A karnozin gyorsítja a sebek gyógyulását a kötőszövet javítása által. A karnozin megelőzi a tejsavképződést izmainkban.
Kazein:
A fejős állatok tejében előforduló főalkatrész és sajátságos fehérnye-test. Valószinűleg a nátron tartja lekötve, s ezért, midőn a tej összefut vagy megalszik, a kazein kiválik belőle. A lefölözött tehéntejből a kazeint úgy választjuk ki, hogy a vízzel feleresztett tejhez higított sósavat csepegtetünk s az összefutott anyagból a kazeint kisajtoljuk. A kazein kisajtolásánál lecsepegő folyadékot savónak (zsendice) nevezik és tejcukrot, tejsavat és más sókat tartalmaz. Egyébként borderítőként is használják. 20,5%-ban tartalmaz glutamint.
Kitozán (chitosan):
Az utóbbi 20 évben japán tudósok készítmények egy csoportját tanulmányozták, amely egy kereskedelmi név alatt egyesül – a kitozánok.
Ezeket az anyagokat, lényegében ezek biorostok, különböző tengeri rákok páncéljából készítik acetilezési eljárással. Ennek eredményeként egy kétkomponensű anyagot nyernek: vízben oldható és nem oldható résszel. A vízben oldható rész az emésztőenzimek hatására lebomlik és felszívódik kismolekulájú vegyületek formájában, főleg hialuronsav formájában. A másik, vízben oldhatatlan rész megköti a vizet, és gél alakú masszát képez a bélrendszerben, amely mint nagyon erős adszorbens, megtisztítja a beleket a mérgektől.
A szervezet sejtjeivel való kölcsönhatásának egyedülálló mechanizmusa, valamint lúgos pH-ja révén a Chitosan kedvező körülményeket teremt az aktív limfocitáknak, amelyek az idegen sejtekkel veszik fel a küzdelmet, beleértve a rákos sejteket. Egyidejűleg kiüríti a szervezetből a mérgeket, így lehetővé teszi az ellenállóképesség erősítését. A Chitosan második érdeme az, hogy bevonja az érfalakat, és így a daganat áttétei nem tudnak szétszóródni az egész szervezetben.
Összetevője (hyaluronsav) beépül az izületekbe, ezáltal regenerálja a porc-képződést és az izületi folyadékot, javítja a pikkelysömör állapotát, 20 nap alatt az epe állományát javítja. Szemben az üvegtestbe beépül és javítja a látást.
Nem kevésbé érdekes és fontos, ahogy külsőleg működik a kitozán. Égett, vérző sebeket be lehet vonni kitozán oldattal, bőrbarát vékony hártyát képez a sérült felületen, nem szükséges később eltávolítani azt, mert táplálja a bőr sejtjeit, segíti a gyógyulását, és megakadályozza a hegek keletkezését. Elállítja a vérzést, és fájdalomcsillapító hatása is van.
A bélrendszerre biorostként hat a kitozán. Javítja a bélmozgást, növeli a széklet mennyiségét, ami elősegíti a rendszeres ürítést. Megakadályozza a mérgek felszívódását a belekből, így megelőzi a vastagbélrák kialakulását. Rendbe hozza az emésztést.
Klorofill:
A klorofill a zöld növényeknek azon anyaga, amely a Nap sugárzó energiáját abszorbeálja (elnyeli), és közvetíti a növényi sejtben végbemenő szintekikus folyanatoknak. Viaszállományú, rendkívül érzékeny vegyület, amely már enyhe behatásra (levegő, fény, savak, bázisok) is irreverzibilis (visszafordíthatatlan) változást mutat. Méregtelenít, és tisztítja a beleket.
Koffein (Coffeinum):
A koffein (1,3,7-trimetil-xantin, C8H10N4O2) fehér, keserű ízű, kristályos vegyület.
A kávé (1-1,5%), tea (2-5%) és kóladió (kb. 1,5%) alkaloidja. Kis mennyiségben a kakaóbab is tartalmazza. Amíg nem sikerült azonosítani, a teában lévő élénkítő anyagot a koffeintől eltérőnek tartották, és teinnek (vagy tininnek) nevezték, azonban kiderült, hogy a két vegyület egy és ugyanaz.
Olvadáspontja: 238 °C, 178 °C fölött szublimál. Vízben rosszul oldódik, ezért a jól oldódó kettős sóit használják.
A központi idegrendszert izgatja (különösen az agykérget), élénkíti a szívműködést, javítja a szellemi funkciókat, csökkenti a fáradtságot és álmosságot. Az izmok teljesítőképességét fokozza. Az agyalapi vegetatív központok izgatása révén emeli a testhőmérsékletet, a mellékveséből adrenalint vesz el, hatására a veseerek tágulása miatt fokozódik a vizeletkiválasztás. A nem kábító fájdalomcsillapítók hatását erősíti (elsősorban fejfájás esetén hatásos).
Tartós fogyasztás esetén enyhe tolerancia és addikció alakul ki, de ez nem tartós, néhány hetes "elvonókúra" megszünteti. 300 mg fölötti fogyasztás esetén kézremegést, erős szívdobogást, a fejben vértolulást idéz elő.
Halálos adagja: 5-10 g.
Ősidők óta használják élvezeti szerként azon növények kivonatát, amelyekben a természetben előfordul (kávé, tea). Ezenkívül az élelmiszeripar felhasználja üdítőitalok előállításához (kólák, energiaitalok).
A gyógyászatban alkoholmérgezés és kimerültség kezelésére, élénkítőszerként, valamint fájdalomcsillapító és megfázás elleni gyógyszerek gyártásához használják.
Kolin:
A B-vitaminokhoz sorolható, azonban mégsem vitamin. A szervezet saját maga is elő tudja állítani. Egyfelől részt vesz abban a folyamatban, mely a koleszterint a sejtek számára hasznossá teszi, tehát gátolja annak lerakódásra való hajlamát. Másfelől, az agy anyagcseréje során a kolin acetilkolin idegközvetítő anyaggá alakul. Kész kolin vitamin nagy koncentrációban a májban, tojássárgájában, sörélesztőben és a búzacsírában van. Egy koncentrált kolinkúrához pedig a legideálisabb a lecitin. A kolin az inozittal együtt a lecitin.
Kondroitin-szulfát:
A kondroitin-szulfát legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a glükózaminoglikánoknál is nagyobb mennyiségben képes megkötni vizet. A porcszövetek degeneratív folyamataiban a porc kondroitin-szulfát tartalma jelentősen csökken, ennek következtében a vízmegkötő képessége is kisebb lesz, így a csökkent víztartalmú szövetek rugalmassága jelentősen csökken. Ez a folyamat azután terhelés hatására kialakuló mikrosérülések kialakulásához vezethet, ami aztán további leépülési folyamatokat indíthat be a porcszövetben. A kondroitin-szulfát azonban fokozza a porcsejtek proteoglikán és kollagén szintézisét, így fontos szerepet tölt be a porcok eredeti rugalmasságának visszaállításában is. Ez a vegyület nem csak a porcújraképződésben tölt be alapvető szerepet, hanem a porcot bontó enzimek inaktiválása révén megállítja a porc pusztulását, és ezen keresztül gyulladásgátló hatása is jelentős.
Kísérletes eredmények alapján ma már egyértelműen bizonyított, hogy a szájon át adott kondroitin-szulfát jól felszívódik, és nagy mennyiségben kerül be az ízületi folyadékba.
Kreatin monohidrát:
A kreatin a húsok alkotóeleme. Fokozza az izomtömeg növekedését, energiával látja el az izmokat, regenerál, ezért hosszabb, intenzívebb edzést biztosít. A szervezetben tárolt kreatin 95%-a az izmokban található. Hozzátartozik a történethez, hogy a test ATP raktározása korlátozott, ezért a kívülről visszük be, akkor azzal a teljesítményt is tudjuk fokozni, az izom-összehúzódásokhoz szükséges kreatin pótlásával. Kúraszerűen érdemes szedni, nem pedig folyamatosan, hosszú ideig.
Kreatin-etil-észter:
A kreatin monohidrát egy etil-észterlánccal. Könnyebben jut át a sejtmembránon, mint a sima kreatin monohidrát, valamint kevesebb vizet köt meg, és sokkal erősebbek a hatásai.