"Katona akart lenni, szteroidozott, belehalt
Rendőrök arra gyanakodnak, hogy a 17 éves fiú izomépítő szerek hatásaiba halt bele. Azért használta azokat, mert be akart kerülni tengerészgyalogosnak.
A tinédzser hétfőn halt meg. A rendőrségnek azt mondta, hogy azért szed anabolikus szteroidokat, mert súlyos beteg. Azonban a halála után boncolást kért a hatóság, mert nem hisznek ennek.
A fiú és barátai akkor mondták ezt, amikor már egyszer letartóztatták őket
Akkor még óvadék nélkül szabadlábra helyezték mindannyiukat.
A szteroidok szedése növelheti az izmokat, de túlzott adagokban májproblémákat és magas vérnyomást okozhatnak.
A fiú szomszédja elmondta, hogy a srác megpróbálta minél gyorsabban növelni az izmait, hogy jó állóképessége és fizikuma legyen, mert az afganszitáni háborúban akart harcolni. "