Bodybuilding.hu Fórumok
Általános Témák => Saját cikkek => A témát indította: Frank89 - 2009. Február 10. - 21:17:50
-
Sziasztok!Azért indítottam ezt a témát én is,h nyomon kövessétek fejlődésem,illetve tanácsokkal lássuk el egymást.
Akkor bele is kezdenék.Én is ott kezdtem,mint akármelyikünk.16 évesen mentem le először edzeni,persze kevés dolgot csináltam szabályosan.Inkább a nagyobbaktól lestem el a gyakorlatokat.Edzés után pedig ment a banánturmix-csodaturmix,ami állt két banánból,sok tejből és sok cukorból ;D Akkor még csak 2-3 hónapokat edzettem utána abbahagytam.Majd 2007. jún. 16-án mentem le úgy edzeni,h akkor most senki se állíthat meg és következő nyárra kigyúrom magam ;D ;D Ahogy teltek a hónapok szépen nőttem,és már nem volt csodaturmix,szóval beleszerettem ebbe az életformába és azóta is töretlenül gyúrom a vasat.
Magamról pár adat: 182cm vagyok és jelenleg 76kg.
Januártól indult el a tömegelés,sikerült is 72kg-ról 76-ra feltornázni magam,de ezt szeretnék még pár kg-t felszedni.
Táp.kiegek: Dymatize elite whey
Dymatize glutamine
Dymatize super multi
creatine monohydrate
Mentorom pedig B1ll4,aki eddig is nagyon sokat segített nekem,bár volt olyan,h halálra idegesítettem a kérdéseimmel,de mindig próbált segíteni. :)
Kezdésnek ennyi,megyek pihenni.Ígérem még írok az edzésekkel kapcsolatban.Várom mindenki hozzászólását,remélem Steve is benéz ide. :)
-
Hajrá, fotót néha dobjál fel! ;D
-
Hajrá, fotót néha dobjál fel! ;D
Lassan olyan vagy, mint God ****:))) ****:))) ****:)))
-
Hajrá, fotót néha dobjál fel! ;D
Lassan olyan vagy, mint God ****:))) ****:))) ****:)))
Egy az Isten.. o:) :-*
-
Most reggel van egy kis időm,úgyhogy írok a mai edzésről ami széles hát és tricepsz edzés lesz.
Hát: húzódzkodás 4x10
lehúzás szélesen 4x12
fordított fogású lehúzás 4x10
egyenkarú letolás(remélem értitek mire gondolok) 4x12
Tricepsz:
letolás egyenesrúddal bemelegítésként 2x20
fej fölötti tricepsz (kézisúlyzót két kézzel fogod,leengeded a tarkód mögé majd kitolod,reggel még nehezen fogalmazok :D). 4x12
tolódzkodás 4x10
letolás csigán 4x12
Lehet,h ma nem ezeket csinálom,vagy nem pont ebbe a sorrendbe.Általában edzés előtt találom ki,h mit is csináljak egy-egy izomcsoportra.
Feltöltök egy képet,aztán várom a hozzászólásaitokat!
http://kepfeltoltes.hu/view/090211/20081228631_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
A kép december 28-án készült még tömegelés előtt.De ne tévesszen meg senkit,nem a hátam nagy inkább a derekam kicsi. :)
-
Megvolt a mai edzés,elég jól sikerült, rendesen bedurrantam,égett a hát és a tricepsz is.Ma történt egy vicces eset amin jókat mosolyogtam magamban.Jár le a terembe egy alacsony kicsit kövér srác.Edzettem haverommal,majd odaszól nekünk,h mit tolunk?Haverom már akarta mondani,h éppen tricepszezünk,de megelőztem a válasszal ugyanis sejtettem,h mire irányul a kérdés majd felsoroltam az általam használt táp.kiegeket.Visszakérdeztem udvariasan,h és te?A válasz az volt,h ő most koxol...mit használsz kérdeztem,azt mondja anadroxot..( ????...) meglepődöttségemet próbáltam titkolni, úgyhogy mosolyogtam majd folytattam az edzést. :D
Lássuk a holnapi edzést.Mell-váll lesz terítéken.Elkezdtem heti 2x mellezni.Sajnos nagyon gyenge a mellem és vmit kezdeni kell vele.Hétfőn van a keményebb mell edzés,és csütörtökön meg egy "lightosabb".Megpróbálom ezt hátha segít.
Mell:fekvenyomás sima padon 4x5 (itt nagyobb súlyokat használok)
tárogatás sima padon 4x 10
fekvenyomás negatív padon 4x10
Váll: nyak mögül nyomás keretben 4x8
oldalra emelés 4x10
oldalra emelés kisebb súllyal,nagyon lassan koncentrálva 4x10 v. x12
döntött törzsű oldalemelés (hátsóváll) 4x10
állig húzás 4x8
-
nekem sose lesz olyan derekam :-\ ****:))))))
-
Jelentem meg volt a mai edzés is.Faszán durrant a mell,a negatív nyomás viszont nagyon nem akart sikerülni.Lehet fáradt voltam már.Sebaj majd jövőhéten kicsit többet pihenek és odateszem magam! ****:))))))
A vállamat viszont kinyírtam rendesen.Edzés végére már járni se volt sok erőm ;) Annyiban módosult a váll edzés,h az keretben nyomás után arnold nyomások következtek,majd ezután jött még egy oldalemelés,utána pedig hátsó váll.
Egyébként üdvözlöm Fastort is.Őt már régebb óta ismerem személyesen :)
-
A mai lábazás sajnos elmaradt :-[ De be lesz pótolva!Holnapi napon hát vastagítás illetve csuklya lesz! ****:))))))
Hát vastagítás: döntött törzsű evezés egyenes v. francia rúddal 4x12
T-rudas evezés 15-12-10-8-6
fűrészelés 4x10
felhúzás v. hiperhajlítás 4x10 v. 4x15
Csuklya: vállvonogatás egyenesrúddal (keretben) 4x20
vállvonogatás kézi súlyzókkal ülve 4x20
Érzem,hogy menni fog az edzés holnap.Kialszom magam+kaja és oké lesz a dolog! :-! Holnap beszámolok,hogy hogyan ment az edzés.
Ha észrevesztek valamit,vagy van valami tanácsotok a gyakorlatok,illetve a szériaszámmal kapcsolatban örülnék ha leírnátok nekem.Sokat jelentene.
Egy kérdés: Ti hogyan szoktátok magatokat felspanolni,hogy még jobban menjen az edzés?Én pl. magamat hergelem,persze csak csöndben. ;D
-
Megvolt a mai edzés,igencsak jól sikerült.Legjobban a T rudas evezést éreztem.55kg-ig mentem fel és 12-ket húztam bele,mit ne mondjak eléggé ki voltam.Döntött törzsű evezést pedig 70kg-val zúztam =/+' Ma meg holnap pihenés,aztán hétfőn jöhet a mell-bicepsz,de majd írok bővebben ezzel kapcsolatban.
-
Egy apró helyzet jelentés...beficcent 100gr túró az arcomba <:-) ****:)))))) jó pihenést mindenkinek
-
Tegnap elmaradtam a helyzet jelentéssel,mert későn értem haza,és még akadt pár dolgom.Szóval tegnap nap folyamán mell-bicepsz edzés volt ami a következő képpen alakult:
mell: 30 fokos fekvenyomás keretben 5x6 70kg
30 fokos fekvenyomás kézisúlyzóval 4x8 20-22-24-26kg
tárogatás 30 fokon 4x8 12-14kg
fekvenyomás 4x6 60-70kg (csak ennyivel,mert itt már kicsit fáradt voltam)
tárogatás egyenes padon 3x8 12kg
bicepsz: karhajlítás ülve kézisúlyzókkal 4x8 14-14-16-16kg
scott padon karhajlitás egykezessel 4x8 16-16-18-20kg
scott pad ugyanez csak franciarúddal szűk fogással 4x8 30-30-35-40kg
"kalapácsozás" 4x8 14-14-16-16kg
Hétvégén elég sokat olvasgattam itt a fórumon,többek közt a szteroid rovatot.Írta vki,h nehezen fejlődik,és kipróbálna ezt-azt.Azt a tanácsot kapta,h nézze meg,h elég ch-t eszik-e.Ezen elkezdtem gondolkodni,h nekem rendben van a ch bevitel? ????... Aztán számolgattam egy kicsit,és kijött,h nagyon nincs rendben!! :o Szóval most grammra pontosan mérek mindent,és igyekszem az utolsó morzsákat is magamba tuszkolni. ;D =/+'
Itt egy kép,egy hete készült..a pózolás még nem megy :-\
http://kepfeltoltes.hu/view/090217/20090209746_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
-
"Mentorom pedig B1ll4,aki eddig is nagyon sokat segített nekem,bár volt olyan,h halálra idegesítettem a kérdéseimmel,de mindig próbált segíteni."
Ezzel a mondattal rátettél egy lapáttal a szeretteimnél biztosan ! :D
Örömmel olvasom az edzéseidet , én csak egy picike löketet adtam neked szerintem , kiforrott egyéniség vagy . Lehetőségeidhez képest megpróbálsz mindent kihozni , ami ép ésszel lehetséges és ez értékelendő , mégha a mai világban nem is annyira számít ez már . Nem idegesítesz abszolút semmivel , csináld ahogy eddig , tűzd ki továbbra is a céljaidat és kívánom , hogy valósítsd meg !
Egy embert tudnék idézni most : "Anything is possible!"
Sok sikert bajnok ! ;-oo-;
-
Tudjátok a fejlődésben a kaja,táp.kiegek,pihenésen kívül az segít a legjobban amikor egy nálam tapasztaltabb ember elismeri a munkámat,biztat és ösztönöz.Köszi B1LL4! ;) O0 =/+' ;-oo-;
-
Ahogy nézem a kar okés,kicsit a mellet kell fejleszteni =/+'
-
Igyekszem!Heti kétszer mellezek hátha segít.. =/+'
-
Újra itt.Mostanában kicsit elmaradtam az írással,mert elég sok tennivalóm akadt.Az edzések nem változtak mindent ugyanúgy nyomok.Ezen a héten megvoltam fázva,úgyhogy az intenzitás nem volt túlságosan magas,de jövőhéttől minden a régi.
Pénteken láb volt.Múlthéten 110kg-ba ment 3.Tegnap úgy gondoltam,h egy kicsit szériázgatok:
guggolás: 60kg-10x
70kg-10x
80kg-8x
90kg-6x
lábtoló: 100kg(a labtoló súlya nélkül)-3x12
115kg-1x10
+vádli 4x15
Ma hát vastagítás volt tricepsszel és csuklyával megspékelve.Elég jól éreztem mindegyiket.Jövőhéttől megpróbálok mindenben egy kicsit emelni a súlyokon.
-
Jelentem meg volt a mai edzés is.Faszán durrant a mell,a negatív nyomás viszont nagyon nem akart sikerülni.Lehet fáradt voltam már.Sebaj majd jövőhéten kicsit többet pihenek és odateszem magam! ****:))))))
A vállamat viszont kinyírtam rendesen.Edzés végére már járni se volt sok erőm ;) Annyiban módosult a váll edzés,h az keretben nyomás után arnold nyomások következtek,majd ezután jött még egy oldalemelés,utána pedig hátsó váll.
Egyébként üdvözlöm Fastort is.Őt már régebb óta ismerem személyesen :)
kvagy ember, ha nem publikus jöhet privibe is, nemtudom melyik ismimnek van ilyen dereka :o ;D
-
"Mentorom pedig B1ll4,aki eddig is nagyon sokat segített nekem,bár volt olyan,h halálra idegesítettem a kérdéseimmel,de mindig próbált segíteni."
Egy pillanatig azt hittem egy újabb kécskei... Nyomjad keményen! @:-)
-
Fastor!Együtt jártunk oviba meg általános suliba is. ;D Csodálkozom,h a 2. feltöltött kép alapján nem ismertél meg.De ha még ezek után se akkor a Karakó név talán mondd vmit. :D
-
Fastor!Együtt jártunk oviba meg általános suliba is. ;D Csodálkozom,h a 2. feltöltött kép alapján nem ismertél meg.De ha még ezek után se akkor a Karakó név talán mondd vmit. :D
Én emlékszem! ****:))))))
-
Fastor!Együtt jártunk oviba meg általános suliba is. ;D Csodálkozom,h a 2. feltöltött kép alapján nem ismertél meg.De ha még ezek után se akkor a Karakó név talán mondd vmit. :D
hallod :-O
rád gondoltam, de mondom, utcán nem ismersz rám, itt hogyan !+"%
aztán mégis ;D
aztarohadtjólmegnötttél ;D ;D ;D
-
Az a kép még régen készült Sztereó,de mit keres nálad? ????... :o ;D Fastor!Igyekszem! ;) =/+'
-
Ma volt a héten a második mellezésem,egész jól sikerült.Emellett vállaztam is ma,ami brutális módon sikerült.Volt nyakból nyomás kézi súlyzóval,majd oldalemelés.Ezután jött egy koncentrált oldalemelés ami úgy nézett ki,h 8kg súlyzóval 6 ismétlés,majd rögtön ezután 6kg-sal is 6,majd 4 kg-sal is..ebből csak két kört tudtam lenyomni,mert már égett a vállam. ****:)))))) Többet nem igazán tudok írni,mert semmi érdemleges nem történt,képeket viszont nemsokára csinálok és teszek fel.
-
Leírnék egy érdekes történetet.Egyik haverom volt pénteken bulizni.Szombaton meséli,hogy annyit ivott és úgy berúgott,h minden csajjal smárolni akart,és hogy most mennyire fáj a feje meg szarul van..én meg csak ahá-ztam.Egyáltalán nem értem az ilyen embereket,h miért kell ennyit inni és minden héten bulizni :-\
-
Végre egy hajszállal több a szabadidőm,így tudok normálisan is írni ide.Ma mell-váll edzés volt ami így nézett ki:
mell: fekvenyomás 60kg 3x12
negatív padon nyomás 60-70-80kg 3x8
tárogatás 12kg 3x8
váll: nyakból nyomás kézi súlyzóval 20kg 4x8
oldalra emelés 14kg 3x8
oldalemelés triszett: 3x6 8kg 3x6 6kg 3x6 4kg
A triszett brutálisra sikerült..8kg-sal kezdtem, a 6. után egyből 6kg-sal folytattam,majd 4kg jött.Égett a vállam,sőt lángolt a vállam. =/+'Anno még Lauter Victortól láttam ezt a gyakorlatot egy videóban.
Mellnél pedig a 12-es ismétléseket éreztem elég rendesen.
Van egy barátom akinek ajánlottam a fórumot.Ő majd erőemelésben fog versenyezni,és már most bivaly erős.Remélem regisztrálni is fog ide,mert most még csak olvasgat ****:))))))
-
Hajjaj kicsit haldoklik ez a topic,néha azért írjatok ide! ;D Épp az esti túró adagomat küldöm lefelé,így tudok nyugodtan írni.
Szóval ma a szokásos mell-bicepsz edzés volt.
Mell: 30 fokos nyomás keretben 5x6 50-50-60-65-60kg
30 fokos nyomás kézi súlyzókkal 3x12 20-20-22kg
Tárogatás egyenes padon szuperszettben fekvenyomással
Bic: váltott karhajlítás állva,kézisúlyzóval 4x8 16kg
karhajlítás állva,francia rúddal szűk fogással 4x8 30-30-35-35kg
scott padon kézisúlyzóval karhajlítás 4x10 16-16-18-18kg
karhajlítás csigán 3x12 20-25-30kg
A mellnél a szuperszett az gyilkos volt.Bicepsznél pedig a csigás gyakorlat pumpálta jól be a pajszerokat. ****:))))))
Egyébként mostanában a multivitamin mellé kiegészítésként plusz C vitamint,illetve pezsgő tablettás magnéziumot nyomatok. :-oD nah megyek is pihenni! /:-)
-
Látom hogy mindig váltogatod a gyakorlatokat,jól teszed legalább nem szokik hozzá az izom. Łł= Azelött én is minden hétvégén ittam meg züllött életet éltem,ugyhogy tudom milyen az.Mostmár kb.8-9 hónapja nem iszok hétvégente meg a kajám is sokkal jobb mint azelött.Elégge meg is látszik ez a valtosztatás a fejlödésemben persze pozitiv irányba,meg igy jobban is érzem magam.
-
Egyetértek Aco!Én is a hétvégi buli helyett inkább rendesen kajálok és pihenek!Mióta edzel és hol?
Más: 5 nap pihenő fog következni.Úgy érzem,h rám fér egy kis pihenő,néha már kedvtelenül edzettem meg utoljára decemberben volt egy kis pihi.De hétfőn már ott leszek és töretlenül,kipihenten nyomom tovább! ;) =/+'
-
Sokat csesztetnek a haverok h nem annyira sürün járok szorakozni meg nem züllök,nembaj meglesz ennek az eredménye ;) 8) Vajdasági vagyok,pontossabban Zentai(nincs messze Szegedtöl).Elég jó kis termünk van,nem tul csicsás olyan picit hardcore-os.2006 januárja ota edzek,pici megszakitásokkal(2-3 hónap)A kajám kb. 9-10 hónapja van naggyábol rendben.
-
Nekem is beszólnak,ha nem megyek bulizni,de nem tud érdekelni.Egyébként ma van az utolsó napja a pihenőmnek,és már alig várom,h holnap újra edzhessek.Visszatért a vas iránti "étvágyam". <:-) :-/- jövőhét folyamán jönnek a beszámolók!
-
Rövid jelentés: ugye volt egy ötnapos pihenőm és a 6. napon már alig vártam,h mehessek edzeni. :D Edzésben vannak kisebb-nagyobb változások,és hoztam egy múltheti képet.
http://kepfeltoltes.hu/view/090330/20090324808_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

nagyon szép! ****:))))))
azt mond meg,hogy az a dudor hogy keletkezett a hasad tetején? ;D
-
Gőzöm sincs,talán nekem ilyen a mellkas csontom,meg így állnak a bordáim.. :-[ ez jelenthet hátrányt a későbbiekben?
-
Gőzöm sincs,talán nekem ilyen a mellkas csontom,meg így állnak a bordáim.. :-[ ez jelenthet hátrányt a későbbiekben?
gondolom nem, csak fura :)
építs rá egy hattalmas melkast, és senkinek nem fog feltünni ;D
merre edzel? =/+'
-
Újpesten,egy pince konditeremben.Te?
-
Újpesten,egy pince konditeremben.Te?
hát, most sehol, am az opera mellett, egy pinceteremben ;D közös edzés? ;D
-
Rendben!Hátha ellesek tőled vmi új trükköt ****:)))))) ;) Am az Opera melletti mennyire van jól felszerelve?
-
Fastor majd írj privit,de mondjuk itt is megbeszélhetjük.
Túl vagyok egy kisebb náthán,ami lázzal és köhögéssel volt megfűszerezve,de szerencsére ez már a múlt.
Ma lábazás volt terítéken:
Guggolás 4x10 60kg-70kg-80kg-90kg
Lábtoló 3x8 100kg-125kg-150kg (maga a lábtoló szerkezet súlya nélkül)
Combfeszítő 3x12 kis súllyal
Combhajlító 3x10 40kg-50kg-55kg
vádli lábtolón 4x15 100kg végig (bár a végén 13 ment csak :'( )
vádli ülve 3x20 15kg végig
has: lábemelés 2x20
hasprés 2x15
-
Rendben!Hátha ellesek tőled vmi új trükköt ****:)))))) ;) Am az Opera melletti mennyire van jól felszerelve?
bocsi, nemláttam,hogy írtál, az opera melletti egész jól felvan, de mehetünk végülis bárhova ahova teccik, én sem voltam már ot egy hónapja, betegség miatt ;D
melyik körzetben van neked közel? én bármerre elmegyek :)
-
nekem az újpesti lenne frankó,am is nekem vége a sulinak, szóval rá is érek.Mit eddzünk majd? :D
-
nekem az újpesti lenne frankó,am is nekem vége a sulinak, szóval rá is érek.Mit eddzünk majd? :D
hát, váll?
modnjuk nekem bármi ok!
mikor?
-
Fastor, nem tudom,megdumáljuk ****:))))))
Hétvégén feltöltöttem a polcot tápkiegekkel,de még tervezek venni ezt-azt.Most érzem,h ezen a nyáron sokat kitudok magamból hozni és meg is próbálom! =/+'
Amit még tervezek venni - aki olvasta a termékáttekintéseket az tudja már - az a Bad Ass Mass,Aplodan,A-bomb,HMB,Hyperdrol X2.Ezek közül valamelyiket szeretném kipróbálni.Akinek már próbálta valamelyiket az legyen szíves ossza meg velem a tapasztalatait,sokat segítene! :-oD

mass fx et toltam hyperdrollal, nagyon ütös kombo, piszok sok kajával mutatná meg szerintem a valódi erejét, ami nálam hiányzott, viszont rengeteg vitamin, VÍZ!!!!! és zöldség kell aaz ásványi anyagok végett ****:))))))
-
Kellett valami levezetés ezek után?Erőben és izomzatban jöttél fel?Meddig tartott a kúra?A többi cuccról amiket említettem hallottál vmit? ????... :)
-
Kellett valami levezetés ezek után?Erőben és izomzatban jöttél fel?Meddig tartott a kúra?A többi cuccról amiket említettem hallottál vmit? ????... :)
a többit nem használtam, így nem tudok állástt foglalni, levezetés kell, ez biztos, illetve, én 2-2 szemmel kezdeném a helyedben, nem rögtön néggyel, és utánna ptc
itt vannak a tesztelök tapasztalatai
http://www.bodybuilding.hu/supersite/forum/index.php?board=31.0
-
és utánna ptc
Minek szedtél te hőellenállást? ????... ;D
-
és utánna ptc
Minek szedtél te hőellenállást? ????... ;D
én nem szedtem ;D
-
Hőellenállást? ????...
-
Üdv mindenkinek!
Mai edzés után készült képet szeretném nektek megmutatni.Várom a hozzászólásokat és véleményeket! :)
De a kép előtt lássuk a mai edzést ami hát-tricepsz volt.
Hát: húzódzkodás 3x10
döntött-törzsű evezés francia rúddal 15-12-10-8-8 30kg-50kg-60kg-65kg-70kg
evezés ülve, csigán 4x10 35kg-45kg-50kg-55kg
fordított fogású lehúzás 4x12 45kg-55kg-60kg-65kg
egyenes karú letolás és nyak mögé húzás szuperszett (kisebb súllyal,pumpa :D)
Tricepsz:
bemelegítés csigán 2x15 15kg
nyak mögé engedés két kézzel, kézi súlyzóval 4x12 30kg
homlokra engedés 4x10 20-25kg (nem mertem rögötn nagyot,mert a könyököm szokott fájni tőle :-[)
csigás letolás 4x12 40kg-50kg-55kg-60kg bár a vége nyögvenyelősen ment
és akkor a kép: http://kepfeltoltes.hu/090512/20090512911_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (a binyó lecsó,a fej golyó ;D)

emész te szépen a picsába, ez nagyon jó @:-)
-
Alakulgat... :) Fastor ha továbbra is ilyen szépen írod a kommenteket akkor külön díjban fogsz részesülni! ****:)))))) ;) ;D
-
Alakulgat... :) Fastor ha továbbra is ilyen szépen írod a kommenteket akkor külön díjban fogsz részesülni! ****:)))))) ;) ;D
bocsi, moderálom magamat ;D
-
Üdv mindenkinek!
Mai edzés után készült képet szeretném nektek megmutatni.Várom a hozzászólásokat és véleményeket! :)
De a kép előtt lássuk a mai edzést ami hát-tricepsz volt.
Hát: húzódzkodás 3x10
döntött-törzsű evezés francia rúddal 15-12-10-8-8 30kg-50kg-60kg-65kg-70kg
evezés ülve, csigán 4x10 35kg-45kg-50kg-55kg
fordított fogású lehúzás 4x12 45kg-55kg-60kg-65kg
egyenes karú letolás és nyak mögé húzás szuperszett (kisebb súllyal,pumpa :D)
Tricepsz:
bemelegítés csigán 2x15 15kg
nyak mögé engedés két kézzel, kézi súlyzóval 4x12 30kg
homlokra engedés 4x10 20-25kg (nem mertem rögötn nagyot,mert a könyököm szokott fájni tőle :-[)
csigás letolás 4x12 40kg-50kg-55kg-60kg bár a vége nyögvenyelősen ment
és akkor a kép: http://kepfeltoltes.hu/090512/20090512911_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (a binyó lecsó,a fej golyó ;D)
Na, pontosan ilyen derekam NEM lesz soha :-)!
-
God!Örülök,h te is írtál :) Ne aggódj,rajtam meg annyi massza nem lesz mint rajtad :-\ de ez van,így kell nyomatni az ipart ;) =/+'
-
jó hosszu a kezed . olyan Toney Freemanes ;D :-)!
-
Jah,(bár nem lenne rossz olyan tömeg, mint ami neki van.) olyan jó kis csimpánz kezek.Kicsit gnóm vagyok na.. ;D
-
jó hosszu a kezed . olyan Toney Freemanes ;D :-)!
????...
(http://www.starstore.com/acatalog/freddy_krueger_head.jpg)