Bodybuilding.hu Fórumok
Fórum => Testépítő Versenyek => A témát indította: Nutzilla - 2007. November 11. - 19:20:16
-
Junior és Masters Testépítő és Fitness Világbajnokság.
Magyarország ad otthont november 30 és december 2 között. Szám szerint még nem tudjuk mennyi lesz a pontos magyar indulói létszám de előreláthatólag úgy 40 fővel kell számolni.
Ide rakunk fel minden infót,hírt és képet majd,amiben Berkes Laci majd segítséget nyújt nekem,mivel Berkes Eszti is résztvevője lesz a VB-nek.
Ma volt egy eligazítás és "felkészítő" tábor a vb-n indulóknak.
A színfalak mögött a bodybuilding.hu két oszlopos tagja Berkes Laci és jómagam is aktív feladatot kaptunk a versenyzők eligazítását és segítését illetőleg.
Mától Laci beosztottja vagyok. ;D De nagyon örülök hogy ilyen szuper versenyzővel dolgozhatok együtt,ezzel is előmozdítva a testépítő és fitness sport jövöjét! @:-) ;) ;D
Az össz versenyzői létszám 250 (!) fő lesz.
Nagyon sok éremesélyesünk lesz és nagyon sok versenyzőt várnak (várunk) a dobogóra.
-
Fegyvert is kapsz?!
LAci, én nem adnék neki semmilyen eszközt, amivel kárt tehet másban (vagy magában)! :-)(-:
-
Junior és Masters Testépítő és Fitness Világbajnokság.
Magyarország ad otthont november 30 és december 2 között. Szám szerint még nem tudjuk mennyi lesz a pontos magyar indulói létszám de előreláthatólag úgy 40 fővel kell számolni.
Ide rakunk fel minden infót,hírt és képet majd,amiben Berkes Laci majd segítséget nyújt nekem,mivel Berkes Eszti is résztvevője lesz a VB-nek.
Ma volt egy eligazítás és "felkészítő" tábor a vb-n indulóknak.
A színfalak mögött a bodybuilding.hu két oszlopos tagja Berkes Laci és jómagam is aktív feladatot kaptunk a versenyzők eligazítását és segítését illetőleg.
Mától Laci beosztottja vagyok. ;D De nagyon örülök hogy ilyen szuper versenyzővel dolgozhatok együtt,ezzel is előmozdítva a testépítő és fitness sport jövöjét! @:-) ;) ;D
Az össz versenyzői létszám 250 (!) fő lesz.
Nagyon sok éremesélyesünk lesz és nagyon sok versenyzőt várnak (várunk) a dobogóra.
Bár minket nem hívtak meg de lehet, hogy kimegyünk forgatni!
A sportklub a médiatámogató… sajnos :'(
-
Képek...az "edzőtáborból. Nekem sajnos csak ilyen "line up" és a junior versenyzők vannak. Laci majd besegít pár képpel.Sajna sz aksit vittem a fényképezőbe és kifogytam idő előtt. :(
Simon Tomi "Junior" nagyon jó formában van. Javult a comja sokat,ami nagyon látványos,és a keresztcsíkos tricepsz magáért beszél.
Esztiből nem sokat láttunk...sajna...de majd Laci
-
Legszélén az első képen pinkben egy "eszteróteames" Boldizsár Dorisz. ( 16 év ;D )
Az utolsó képen középen ugyanő.
A többiek rutinos vb szereplők és idősebbek is. Gál Vivi,Nagy Viki,Beláz Vivi,Méri Reni,Kerék Barbi...stb
Ez a junior fitness kategória
-
Hajrá Junior! Mindent bele! (:-) /:-)
-
Junior Fitness Body
Női testépítés (junior,masters)
Eszti
Eszti
-
Én is ott voltam, és van egy-pár képem!
1-2. formás lányok
3. junior fiucskák
4. masters skacok
-
1. -most megmondom mi lesz!
2. kicsit javittani kell azt az állást!
3. Ez egy üzenetpárosbicepsz Efitnek!!!
4. ráadás a lányokból!
-
Vazze-nak üzenem az utolsó kép piros ruhás lánykáját megismered?
Jók a képek,köszi Laci....ez a Johnny! Vaóóóóóóóóó! :-){ ;D
-
Vazze-nak üzenem az utolsó kép piros ruhás lánykáját megismered?
Jók a képek,köszi Laci....ez a Johnny! Vaóóóóóóóóó! :-){ ;D
Meg-e???! :P :-)(-: Meg hát <3!
-
ez a Johnny! Vaóóóóóóóóó! :-){ ;D
Alszik a Jani eleget? {-) {-) {-)
-
Nagyon betaláltál Hopika,nem alszom eleget mostanában :o.
Ezért is fogytam egy keveset.Tudod mi felénk ez gyakran előfordul..(úgy tudom hogy földik vagyunk) Łł=
HAJRÁ ZÁHONY!!
-
Sziasztok köszi a szurkolást! :) Holnap reggel indulok Spanyolba a felnőtt classic body-ra szerencsét próbálni ...... ::) Tavaly 15.-ként jutottam be az elődöntőbe, idén célom bejutni a 12 be.... hát nem is tudom remélem sikerül! kb 20 -25 fős mezőnyre számítok. Tudom hogy még junior versenyző vagyok de azért szokják csak nyugodtan a jelenlétemet a felnőtt mezőnyben is..... ;) Kedden ha visszatértem jelentkezem.....
-
Jó utat és sok szerencsét, csak kemény @:-)
-
Hajrá Tomi! (:-)
És itt szeretném egy ks mulasztásomat közölni:
A Junior és Masters Vb-n lesz egy ELITE Testépítő Grand Prix!!!
Az ELITE Grand Prix egyik indulója: BERKES LÁSZLÓ!!!!
Szurkoljunk együtt Lacinak! :-)!
-
Ki az a Berkes László? ;D Nem tudnál egy friss képet dobni róla? Biztos valami összecsoffadt strandversenyzőről van szó, aki a nyárra gyúr. ;D
-
...nem rossz a srác...kellően nagy...kellően száraz...szerény de mégis törtető...amolyan visszahúzódóan egoista...kedvesen agresszív...csak jót tudok róla mondani. ;D Arra emlékszem mikor ministrásfiúk voltunk Lacival,Laci már akkor mázsaszám ette a szentelt ostyát.Azt mondta kell a lemerült raktárak újratöltéséhez. ;D
Itt találtal Laciról képet...mindig is tudtam hogy egy áldott ember hogy a jóisten segítse az útján: http://ujember.katolikus.hu/Archivum/000521/0601.html
A legjobb lesz László Berkes,kell neki az első hely mer cash!

AZTAKURVAÉLETBE! ;D
Nálam ez a hozzászólásod top3-mas!
;-oo-;
-
A Junior Vb arcai: Nagy "007-es ügynök" Viki, és Simon Tomi!
Plussz részletes program:
IFBB HUNGARY
A VILÁG LEGNAGYOBB TESTÉPÍTŐ ÉS FITNESS VERSENYE
BUDAPESTEN!
MULTIPOWER IFBB JUNIOR ÉS MASTERS FITNESS, BODYFITNESS ÉS BODYBUILDING VILÁGBAJNOKSÁG
és
IFBB HUNGARIAN ELITE GRAND PRIX
Budapest 2007
2007 november 30-december 3-a között Budapesten a Megarénában, kerül megrendezésre a
MULTIPOWER IFBB Junior és Masters Fitness, Bodyfitness és Bodybuilding Világbajnokság
A versenyzők (a juniorok és masters-ek) 17 fitness, bodyfitness, bodybuilding és classic bodybuilding kategóriákban állnak színpadra. Világbajnokságtól függetlenül,de azzal azonos helyszínen és időpontban egy másik Európában már sikeres verseny is bemutatkozik idehaza az IFBB Hungarian Elite Grand Prix,
pénzdíjas testépítő és fitness verseny ahol 5 kategóriában indulhatnak a résztvevők.
A Világbajnokságra több mint 40 országból 300 fő versenyző vesz részt a VB-n.. Számos különleges ország is leadta a nevezését így Budapestre érkezik, többek között az iraki, és a Palesztin, válogatott, de Peru, Barbados,
Puerto Rico, Japán, Új Zéland, és a Brazilia is komoly csapattal képviselteti magát a budapesti
Világbajnokságon. A magyar színeket több mint 40! fővel, minden idők legfelkészültebb magyar csapata képviseli. Az IFBB nemzetközi szövetség a világ legnagyobb testépítő és fitness szövetsége, amit az AGFIS, és a NOB is hivatalosan elismer és jelenleg179 tagországot tömörít. A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség, hazánkban, a fitness és testépítő sportágakban is az egyetlen hivatalos sportági szakszövetség és az IFBB teljes jogú tagja.
Óriási öröm, hogy a magyar junior válogatott az elmúlt évek eredményei alapján, jelenleg 179 tagországból
az előkelő 3. helyen áll. Ennek tudatában kijelenthetjük, hogy rendkívül erős csapattal képviseltetjük
magunkat a VB-n,. így láthatjuk Simon Tamást aki már junior klasszikus testépítésben világbajnok lett.(2006). Megcsodálhatjuk Nagy Viktória különleges fitness gyakorlatát, aki a tavalyi VB-n ezüstérmet szerezett.
De rajtuk kívül további 38 magyar versenyző áll színpadra akik számos meglepetést és dobogós helyezést tartogatnak Magyarországnak. A Világbajnokság december 1-én, az elődöntőkkel kezdődik,
december 2-án, délelőtt az IFBB Hungarian Elite Grand Prix pénzdíjas versennyel folytatódik.
A világbajnoki döntők december 2-án, 15:00-órakor kezdődnek az ünnepi megnyitót követően.
A rendezvényre az óriási érdeklődés miatt, csak korlátozott számban lehet belépőket vásárolni,
3000.-(elődöntők), és 4000.- (döntők) forintos áron.
Érdekesség, hogy a rendezést csak 2007 július elején ítélte Magyarországnak a nemzetközi szövetség
miután Olaszország visszamondta azt. Magyarországon kívül több ország is pályázott, de egyöntetűen
hazánknak szavaztak bizalmat az IFBB vezetői.
-2-
A rendezvény helyszíne, Megaréna Sportcsarnok, Budakalász, Omszk park 1.
MULTIPOWER IFBB
Junior és Masters Fitness, Bopdyfitness, Bodybuildinig Világbajnokság,
Hunngarian IFBB Elite Fitness és Testépítő Grand Prix
Budapest, 2007 november 30.- december 3.
A rendezvény részletes programja:
Szombat
December 1 07.00-10.00 Reggeli
8.45-9.30 Folyamatos buszos szállítás a verseny helyszínére
10.00-14.00 ELŐDÖNTŐ- az összes junior kategória számára
Férfi testépítés -75kg,+75kg
Női testépítés –abszolút
Klasszikus testépítés – abszolút
Bodyfitness -163cm,+163cm
Női fitness -163cm,+163cm
Férfi fitness –abszolút
12.00-14.00 Ebéd
(előre csomagolt ebéd a verseny helyszínén)
13.00-14.30 Folyamatos buszos szállítás a verseny helyszínére és helyszínéről
15.00-19.00 ELŐDÖNTŐ – az összes masters kategória számára
Férfi testépítés 40-49 évig:70kg,80kg, 90kg,+90;
50-59 évig–abszolút;
60 év felett–abszolút
Női testépítés –abszolút
Bodyfitness – abszolút
Folyamatos buszos szállítás a verseny helyszínéről
19.00-22.00 Vacsora
Vasárnap
December 2 07.00-10.00 Reggeli
08.30-09.30 Mérlegelés az ELITE kategóriák számára (nevezési díj:
szövetség tagjai 4000Ft, nem tagok:10.000 Ft)
10.00-14.00 HUNGARIAN ELITE VERSENY
Férfi testépítés -80,-90,+90
Klasszikus testépítés –abszolút
ModelL –abszolút
12.00-14.00 Ebéd
13.00-14.15 Folyamatos buszos szállítás a verseny helyszínére
14.30 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ
DÖNTŐK-IFBB szabályoknak megfelelően
Folyamatos buszos szállítás a verseny helyszínéről
21.30-24.00 Záró -bankett, Hotel Hunor
-
Hajrá Tomi! (:-)
És itt szeretném egy ks mulasztásomat közölni:
A Junior és Masters Vb-n lesz egy ELITE Testépítő Grand Prix!!!
Az ELITE Grand Prix egyik indulója: BERKES LÁSZLÓ!!!!
Szurkoljunk együtt Lacinak! :-)!
Én pedig meghívott bíró leszek az ELIT versenyen..Úgyhogy készülj Laci,mert figyelni foglak ))=/
-
Mi meg "háttérmunkások" vagy "kisegítőszemélyzet" leszünk és mi meg a bírókat figyeljük. ;D
Most gondolkozom hogy én Lacival dolgozom együtt,akkor most ő versenyez is meg dolgozik is...biztos jó kedve lesz és egy kedves cseppet sem morgós bediétázott badis lesz mellettem. ˝=/ !+"% ;D
-
...a csehek is tartottak egy kis "felkészítő tábort" mint mi. A képeken a Masters vesrenyzők akik jönnek a Vb-re.
-
Na azért nem lesz egyedül a "Tomi"!
(http://bodykopi.extra.hu/images2/hat.jpg)
-
Háát.. De 8-)
-
Hmmm hát igen. Köszönjük! ;)
-
Hmmm hát igen. Köszönjük! ;)
Ha jól látom a képen Lőrincz Norbert van.Róla annyit lehet tudni,hogy nemrég még egy kövér kisfiú volt.Az hogy lefogyott egy nagyon becsülendő dolog,az meg hogy (full naturálon természetesen) junior testépítő versenyzővé nőtte ki magát szerintem megtapsolandó Łł=.Főleg ha tudatában vagyunk,hogy pék-cukrász tanonc és hajnali 2(!!!) órakor kel hogy jó formát mutasson nekünk,azután iskola,edzés,stb..Nem nyerni megy a junior vb-re,de mindenki számára legyen motiváló a hozzállása,mert Ő is ott lesz!!
-
Így minden érthető mester! :-){
Mentségül annyit had hozzak fel hogy a megjegyzésünk nem mint embert vagy mint versenyzőt minősíti, hanem mint Tomi lehetséges ellenfelét.
De dícsérendő dolog! Nekem is van egy srác aki nagyon fiatal és igazából csak le szeretett volna fogyni...és megbeszéltük a dolgokat.Reggel 6-kor már edz és betart mindent.Ezek nagy dolgok...de azért megmutatom én is mire képes a fiatalember.Úgyis egy junior topic.
És én büszke vagyok rá...bár ő még elégedetlen az eredménnyel pedig szerintem nagyon szépen átalakult.
-
Sorry! Én másra gondoltam, legalábbis hátulról valaki másnak néztem... ::) ˝=/
-
...és csak azért hogy a többiek is lássák Lőrincz Norbit! Így azért egész mást mutat!!!! :-)! :-!
-
Ez egy sikeres dieta volt! ;)
-
Norbit 90 kilósam láttam, utána meg a Superbody reggelén jött beköszönni, nem taliztunk kb 14 hétig... hááát mikor megláttam az arcát egy pillanatra el kellett gondolkodnom ki is ő :D, de ha jól láttam a barátnőjével jött ő is... És szerintem nagyon tetszik Neki az Újkülsője :-)(-: @:-)
-
A múlt hét kimaradt nekem fiúk!
Minden évben ebben az időben van a speciális felmérő a melóhelyen! Ha nem sikerül, mehetek fekvőrendőrnek! Sikerült!
Új gépem van, és a pannon új modemet 15nap múlva akart adni! ????... Szerencsére ma megjött a telelésből Eszti személyi edzettje aki a pannon 2. embere itthon. A 15-20 napból 10 perc lett!
Végre van időm, es internetem! :-OO Megnézem a netet és kiderül, másodállásom van! LELKÉSZ vagyok!? @:-)
Zsollti a VB 1. napján számolunk amiért lelepleztél!
Egyébként csak azért készülk az elitre mert az Ausztria kupán bepöccentem, igaz túlfogytam magam, nem voltam csúcsformába!
Na de most.... jelenleg 99kg vagyok, és nem megyek 95 alá a versenyen!
-
Ez egy sikeres dieta volt!
Kössz szépen hát szerintem lehetne jóbb is igaz hogy ez az első évem még csak most kezdtem el versenyezni remélem lesz majd jóbb is a vb-re szeretnék jób formát hozunk mit a superbodyra.Ha jól látom a képen Lőrincz Norbert van.Róla annyit lehet tudni,hogy nemrég még egy kövér kisfiú volt.Az hogy lefogyott egy nagyon becsülendő dolog,az meg hogy (full naturálon természetesen) junior testépítő versenyzővé nőtte ki magát szerintem megtapsolandó .Főleg ha tudatában vagyunk,hogy pék-cukrász tanonc és hajnali 2(!!!) órakor kel hogy jó formát mutasson nekünk,azután iskola,edzés,stb..Nem nyerni megy a junior vb-re,de mindenki számára legyen motiváló a hozzállása,mert Ő is ott lesz!!
Meg még johnnynak is köszönöm hogy mellémált és hogy segit igaz nagyon elfoglalt és nem sok ideje van de én még annak a kevésnek is nagyon őrülök amiben segit.És azért egy olyan ember segit aki itthon szerintem a legjobb ebben a sportban. ;DNorbit 90 kilósam láttam, utána meg a Superbody reggelén jött beköszönni, nem taliztunk kb 14 hétig... hááát mikor megláttam az arcát egy pillanatra el kellett gondolkodnom ki is ő , de ha jól láttam a barátnőjével jött ő is... És szerintem nagyon tetszik Neki az Újkülsője
Hát ja egy kicsit sok jött le de mostmár ha vége a versenyszezonnak utánna megy a tömegelés ezerrel és majd jövöre egy kicsit brutálab tömeget huzunk remélem @:-)
-
Bocsi a nagyméretű képért, nem így akartam felrakni, és köszönöm a "dicséreteket" is. A Johnnynak igaza van, mert nagyon sok munka volt mire ezt elértem, igaz nem egyedül, mert neki is sokat köszönhetek!
-
;-oo-; :-)!

Itt a dícséret első sorban téged illet,természetes,hogy ma már segítség nélkül nagyon nehéz eljutni az első lépcsőfokra(itt a versenyzésre gondolok).Régebben azért egyszerűbb volt,talán nyugodtabb volt az országban az élet.Ettől függetlenül én már csak a finomításba és a pózolásba szálltam be,úgy tudom aki rengeteget segített az a Bodó Imi volt.
Na,elég a dícsérgetésekből,mert még nagyon az elején vagy a dolgoknak és ha mondjuk felteszed a kérdést mondjuk Steve Namat-nak ,Ő megmondhatja,hogy tőlem dícséretre nem is nagyon számíthatsz ))=/.Csak végezd a munkát maximálisan,mert seggbe leszel rúgva,ha nem gyakorlod rendesen a pózolást @-o
-
Hát igazad van Johnny hogy a Bodó Iminek is nagyon sokat köszönhetek mert ö intézet nekem egy csomó mindent.Ő segitet nekem a felkészülésem első felében.A pozolást meg gyakorlom csak nem sok idöm nincs rá mert suli edzés aztán mig hazajövök azt már aludhatok is mert hajnalba kelés de attol még gyakorlom a pozt ;D
-
...olyan lelkiismeretfurdalásom van amiért úgy tünik hog beszóltam. :(
Norbi ígérem a vb-n valamilyen formába de jóváteszem a meggondolatlan szószerkezetet! :-){
-
...olyan lelkiismeretfurdalásom van amiért úgy tünik hog beszóltam. :(
Norbi ígérem a vb-n valamilyen formába de jóváteszem a meggondolatlan szószerkezetet! :-){
Szerintem egy jól,vastagon megkent nutellás palacsinta kiengesztelné <:-).Bár nem haragudhat!Ez parancs 8-}
-
...olyan lelkiismeretfurdalásom van amiért úgy tünik hog beszóltam. :(
Norbi ígérem a vb-n valamilyen formába de jóváteszem a meggondolatlan szószerkezetet! :-){
Én is :'( De mentségemre legyen mondva, benéztem a képet (tehát velejéig gonosz a lelkem >:D) ;D
-
Egyébként én is pékinas voltam kb. 5-14 éves koromig <:-). Vidéken a szomszédunk pék, és minden hétvégén,ill. a nyári szünetben minden nap ott voltam hajnali 1-kor és reggel 6-ig nyomtam. Imádtam csinálni(meg állítólag vágtam is nagyon a témát), aztán mégsem pék lettem, hanem majdnem informatikus, aztán végülis személyi edző ;D Mondjuk meg is látszott rajtam.. 13 évesen voltam 94kg :-oD. 14 évesen meg 60....most meg 105 ;D =/+'

Érdekes, nekem is a "majdnem szomszédom" pék volt, és a fele gyerekkorom nála töltöttem, sütöttem kiscipót is, amit hazavihettem melegen /7% Azóta se ettem olyan finom kenyeret :-< Ja és belőlem informatikus is lett, egészen pontosan programozó !+"% Én csak 98kg vagyok /:-) ;-oo-;
-
Szerintem egy jól,vastagon megkent nutellás palacsinta kiengesztelné <:-).Bár nem haragudhat!Ez parancs 8-}
/:-) :-){
..én már ott a színpad mögötti részen eszegetni fogom a finomságokat...szerinted neheztelni fognak rám a versenyzők? >:D ;D

Hát ahogy most elnézem a Méri Renáta,Beláz Vivien és Kerék Barbi éhségét ha valamelyiküknek a gyakijában van esetleg szúró-vágó tárgy...messzire elkerülném Őket ;D
-
Renata Hronová. A csehektől az egy junior kisasszony. Ő is itt lesz :-O
-
Nem rossz!!! Sőt!
-
Hát komoly a kiscsaj az biztos.
-
Egyébként én is pékinas voltam kb. 5-14 éves koromig <:-). Vidéken a szomszédunk pék, és minden hétvégén,ill. a nyári szünetben minden nap ott voltam hajnali 1-kor és reggel 6-ig nyomtam. Imádtam csinálni(meg állítólag vágtam is nagyon a témát), aztán mégsem pék lettem, hanem majdnem informatikus, aztán végülis személyi edző ;D Mondjuk meg is látszott rajtam.. 13 évesen voltam 94kg :-oD. 14 évesen meg 60....most meg 105 ;D =/+'
Basszus ez aztán tényleg éedekes,bár nem a mi szomszédunk,de Debrecenben a Nagyanyámék szomszédjában egy pékség működött. Łł=Bár én nem süthettem,azonban minden nyarat ott töltöttem és reggelente mindíg én mentem át 2liter tejért és 1O SÓS kifliért.Mindíg egy húszassal fizettem és vísszakaptam 2 forintot,amiből még 2db buszjegyre is futotta @-o.Na ,ne nyissunk egy új topikot: KINEK A SZOMSZÉDJA VOLT PÉK címmel? <:-)
-
Ahaaa! Akkor ez osztja két részre a badis társadalmat. Van aki pékség szomszédjában, van aki meg nem ott nőtt fel. Tehát az első csoport története úgy kezdődik, hogy "Én egy kövér kisfiú voltam...", a másiké pedig úgy, hogy "Mikor elkezdtem nagyon vézna voltam...". ;D Łł= Legalábbis, ha jól emlékszem, akkor a tiéd Johnny igen, az enyém biztos...többiek? 8-}
-
Én kb. 200m-re laktam a pékségtől,de nem dolgoztam ott---viszont nagyon dagadt voltam! @-o
Kapok plusszot? :-!
-
Na jó ;D
-
:-){ :-){ :-){
-
Dagi kisfiú voltam, de mostmar dagi felnotté alakultam! @-o
-
Bár nem szorosan vág ide de én csak szerettem volna ha a pék van a szomszédban: http://arzen25.freeweb.hu/playboy/2003/Pek_Nikolett/index.html
Nem tudom ki mennyire tájékozott eme pékünk előtte modell versenyzőként jeleskedett. ;) ;D Vannak képeim 2004 körülről.
Kérem a topic eredeti rendeltetését meghagyni! Köszönöm! d:)
-
Csehek junior felhozatala:
-
...és mégegy
-
A legesélyebb cseh classic body-s Lukas Topinka!!!!!! :o Tavaly mögöttem lett 2. sziciliában.....
Ez a 3 kép a 2007es formája!!
Idén is lesz harc ahogy elnézem! 8-)
-
Európa Elite Tour,valahol Oroszországban.......Vélemények?
-
Mégegy hátulról...
-
Na és "csak" az oroszok...
-
ismét,aztán a befutók...
-
Sajnos mi itt nem rughatnánk labdába 2 max 3 emberen kívül. ::) :P ;D
Iszonyat mezőny! Nagyon komolyak...és ha ezek eljönnek egy Elite körre egyszer hozzánk,mindent elvisznek.
-
hát igen, ezek a srácok nagyon renben vannak
-
húú bame ..ez aztán mezőny!!! le a kalappal!!!
kiváncsian várom az olasz versenyt is!!!
-
hoztam oroszból orosz testépítő magazinokat, na a középső szőke srácról van egy két brutál fotó benne...no majd megmutatom...brutál..
-
Nagyon durva lábak vannak ott!!! Kis hazánknak van még hova fejlődnie...mit tudnak ők jobban mint mi? Edzés? Kaja? "Kiegészítés"? Vagy egyszerűen mindenki csak egy irányba húzza a szekeret?
-
Nagyon durva lábak vannak ott!!! Kis hazánknak van még hova fejlődnie...mit tudnak ők jobban mint mi? Edzés? Kaja? "Kiegészítés"? Vagy egyszerűen mindenki csak egy irányba húzza a szekeret?
Semmit nem tudnak jobban,csak az orosz amatőr testépítésben van sok pénz..Többet tudnak nyerni-ellenben sokkal többet tudnak költeni.Ezt egy barátomtól tudom ,aki ebben elég kompetens
-
A középső szőke srácot Pavel Kirilenko-nak hívják. Ő a mostani abszolút európa bajnok, és most 25 éves. Itt ha minden igaz, második lett, mondjuk nem tudom miért jobb a Piotrkowicz ????...
-
Bécó, mást nem hoztál Oroszbó'? :D
-
Így festek a felnőtt classic VB mezőny egyik kíhívása közben az elmezőnyben....... :-\
-
A középső egyiptomi csávó lett a 2. én a 14-ik!!!! ::)
-
Bécó, mást nem hoztál Oroszbó'? :D
@-o
-
Így festek a felnőtt classic VB mezőny egyik kíhívása közben az elmezőnyben....... :-\
jóúl festel Łł=
-
Ahaaa! Akkor ez osztja két részre a badis társadalmat. Van aki pékség szomszédjában, van aki meg nem ott nőtt fel. Tehát az első csoport története úgy kezdődik, hogy "Én egy kövér kisfiú voltam...", a másiké pedig úgy, hogy "Mikor elkezdtem nagyon vézna voltam...". ;D Łł= Legalábbis, ha jól emlékszem, akkor a tiéd Johnny igen, az enyém biztos...többiek? 8-}
Mondasz valamit.
Nekem közel se távol nem voltak pék szomszédjaim, vézna is voltam. Sőt, még most sincs pék szomszédom, ígyhát még mindig sovány vagyok.. ?:-/
(Na jó, egy rövid ideig azért volt Pék "szomszédom". Az a bizonyos Pék a padtársam volt a fitness akadémián @:-))
-
Európa Elite Tour,valahol Oroszországban.......Vélemények?
Bőven van még mit fejlődni amatőr szinten is!
Nem mondom, voltak kevésbbé felkészült versenyzők is, de az élmezőny..
Remélem, pár év, és ott lehetek.. =/+'
-
Miért,mi a bajod a jövő évvel :o
-
Na,várj,van még pár kép a tarsolyomban,nemsokára felteszem.addig még dönthetsz
-
...és ne feledjük el,nincs még vége ennek az évnek,hiszen holnap,Tiszaújvárosban lesz egy junior és masters bajnokság,a vb előtti utolsó megmérettetése a versenyzőknek.Én meg ma reggel voltam a szabónál,hogy elkészítsék a bírói öltönyt,amiben a Berkes Laciékat fogom pontozni az Elite Grand Prix-n.Hát mit mondjak,a szabó eléggé furcsállotta a méretvételnél az adatokat :-O.És a számokat mormolászva úgy nézett,mintha nem azonos fajba tartoznánk :-)(-:
-
Nos egy pár a beígért képekből,az orosz Úriemberről Łł=
-
Bocs Sztereo,bár ez nem is ebbe a topikba tartozna valójában,de ha már az előt ide raktam,akkor a többit sem teszem máshová.....
-
sokkoló a fazonja! brutál!
-
Szia Johnny!
Igazán magtisztelő az új öltöny a versenyre! Ez a dolog még jobban motiválja a felkészülésem!
A héten remélem személyesen is talizunk, hogy elővéleményezd a formám.
B.Laci
-
Miért,mi a bajod a jövő évvel :o
Na nem arról van szó, hogy elrettentene az urak fizikuma, és megfutamodnék, v ilyesmi..
Ellenkezőleg: motivál, mint állat!
Tervezek némi fejlődést jövőre, addig még van majdnem egy év.. Meglátjuk mire lesz elég..
-
Szia Johnny!
Igazán magtisztelő az új öltöny a versenyre! Ez a dolog még jobban motiválja a felkészülésem!
A héten remélem személyesen is talizunk, hogy elővéleményezd a formám.
B.Laci
Szerettem volna azért megúszni ezt az öltönyös dolgot,bevallom :-X,de nem lehetett.Itt kőkemény szabályrendszer van.A kötelező az kötelező :(.Úgyhogy Laci,bizonyítsd be hogy nem hiába voltam szombat hajnalban szabónál és nem hiába megyek kedden próbálni ismét hajnalban :(.Délutánonként benn vagyok,szívesen megnézlek ha gondolod.
-
Miért,mi a bajod a jövő évvel :o
Na nem arról van szó, hogy elrettentene az urak fizikuma, és megfutamodnék, v ilyesmi..
Ellenkezőleg: motivál, mint állat!
Tervezek némi fejlődést jövőre, addig még van majdnem egy év.. Meglátjuk mire lesz elég..
Nem is kell senkitől megijedeni,mert az már elronthatja az egészet..meg persze ez nem a K1 =/+'
-
Sziasztok!
Szombaton Jenei Pistivel, Kati Bécivel bemutatóztunk a Tápió kupán Gyömrőn.
Béci világbajnokunk már egy 30-ast felrántot, így is fantasztikus és hatalmas.
Én magam 97.5 kg voltam. az elitre még kb -4kg. Nem aszalnám magam a 90kg-ba többé.
Persze ez csak egy bemutató volt különös készülés nélkül.
d:) B. Laci
-
Pár kapcsolódó kép!
1. így kéz a kézde segítjük a junior és masters versenyzőket(mi leszünk az összekötők az IFBB vezérkar és köztük)
2. Farkas Andi és Robi is ott volt az edzőtáborba!
3. Így néz ki két masters csajszi!
4. Eszti karja már két hete is alakult ám!
-
Jó kis képek! Mindent bele Laci. Úgy érzem Guiness rekordra törsz, annyi versenyen indultál idén. Lassan több versenyed lesz mint edzésed. :-){
-
A csehek felkészítő tábora a budapesti VB-re junior szinten.... =/+'
http://www.ronnie.cz/c-3748--freireport--ze-soustredeni--pred-ms-junioru-a-masters-2007.html
-
A csehek felkészítő tábora a budapesti VB-re junior szinten.... =/+'
http://www.ronnie.cz/c-3748--freireport--ze-soustredeni--pred-ms-junioru-a-masters-2007.html
Hát egy ismerősömet idézve,"Itt más a kávéház" ˝=/
-
;D
-
A csehek felkészítő tábora a budapesti VB-re junior szinten.... =/+'
http://www.ronnie.cz/c-3748--freireport--ze-soustredeni--pred-ms-junioru-a-masters-2007.html
Na ez komoly!!!
És mindezt párszáz km-re innen... !+"%
www.magyarorszagpozitivumai.hu (http://www.magyarorszagpozitivumai.hu)
;D ;D ;D
-
A vb napi időbeosztása:
-
Tisza kupa junior jányok..
-
Tisza kupa junior jányok..
Bocs,nem mennek át a képek :(
-
Jujj pedig az érdekelt volna...mert bizony a versenyzőm Boldizsár Dorisz valamilyen rejtélyes oknál fogva a kategóriában utolsó lett,holott akikkel beszéltem 2.-3. helyre rakták illetve az edzők közül is többen így látták. Megértem ha a gyakiját lejjebb rakják,de hogy testben? ????...nemis mertem berakni összehasonlítási képet mert csak felidegelem magam.
Johnny mond meg az igazságot! Nekem szar a szemem vagy mi a t...m?
Csak a többieknek hogy itt az edzőtáborban készült fotón is simán 2. testben...(bár nem egy kategória de akkor is)
A 2 rózsaszín hölgy holtversenyben utolsó @-o ˝=/
1 kép jobb szélén Dorisz
2 kép középen Dorisz
UI: Johnny ha lehet az eszterozsolt@tvnetwork.hu címre küldjél már át pár képet.Köszönettel!
-
Szerintem a kép alapján harmadik.
Üdv mindenkinek!
-
Én a másik rózsaszín rucis hölgyet a "mellizomzata" miatt biztos előrébb raktam volna... @-o
-
Komolytalanok! ;D A szavazást berekesztem....várom Johnny képanyagát. A kirohanásomat tekintsétek tárgytalannak. /:-)
-
Én a másik rózsaszín rucis hölgyet a "mellizomzata" miatt biztos előrébb raktam volna... @-o
Egyetértek. Nekem is azon a részen akadt meg a szemem. ;D ;D
-
biggness defeat fitness..
-
biggness defeat fitness..
????...
-
Nem el offolni!!! :--:
-
Jujj pedig az érdekelt volna...mert bizony a versenyzőm Boldizsár Dorisz valamilyen rejtélyes oknál fogva a kategóriában utolsó lett,holott akikkel beszéltem 2.-3. helyre rakták illetve az edzők közül is többen így látták. Megértem ha a gyakiját lejjebb rakják,de hogy testben? ????...nemis mertem berakni összehasonlítási képet mert csak felidegelem magam.
Johnny mond meg az igazságot! Nekem szar a szemem vagy mi a t...m?
Csak a többieknek hogy itt az edzőtáborban készült fotón is simán 2. testben...(bár nem egy kategória de akkor is)
A 2 rózsaszín hölgy holtversenyben utolsó @-o ˝=/
1 kép jobb szélén Dorisz
2 kép középen Dorisz
UI: Johnny ha lehet az eszterozsolt@tvnetwork.hu címre küldjél már át pár képet.Köszönettel!
Egyszerűen nem mennek el a képek,bár csak néhány lett volna,az is olyan igazi amatőr jellegű,a nézőtérről és persze halványak.Én személyesen sajnos nem voltam lenn,innen a képek alapján,meg amit láttam csak azt merem mondani,hogy a mindenki által nagy tetszésnek örvendett versenyző akkorát változott,hogy nem hittem a szememnek,rengeteget leadott a comb és fenék részéről és akár még fordíthatott is volna.Az általad delegált leány comb és fenékrészén még az általad bemutatott képen is van jócskán,bár a felsőteste meggyőző,de ahogy a tiszaújvárosi képeket nézem(azt a párat),sajnos semmi pozitív változást nem láttam az eltelt idő alatt a fizikumában,csak azt hogy egyre nagyobb a kontraszt a felső teste és a comb-fenék összefüggésében.Így olyan lányok mellett,mint Nagy Viktória,Beláz Vivien és Méri Renáta valószínű,akiknél meg van már egy fajta harmónia még nem tudta felvenni a versenyt.Szerintem.És hát a 3 lánynak tudjuk,hogy profi gyakorlata is van emellett..De nem láttam élőben csak tapogatózom( ;D),a szó nem szoros értelmében.Itt azonban mint tudjuk kőkemény definíciót nem is várhatunk el,hiszen juniorok még,náluk egy zsírtalan,harmónikus,arányos testet,szépen bemutatott alapfordulatokat és pontos gyakorlatokat néznek a bírók.Holnapután vb..El fog dőlni,hogy jól döntöttek e a magyar sámánok Tiszaújvárosban és jön a lehetőség mindenki számára hogy megcáfoljon mindenféle döntéshozatalt és visszavágjon...Tehát akkor: TÁMADÁS!!!(remélem nincs levédve ez a szó) @-o
-
Azért még próbálkozom a képekmküldésével,ha nem jön össze elviszem a lemezt a vb-re :-){
-
Így van a nemzetközi bírák elött minden kiderül ,de legalább már nem egyetlen magyarként szálok szembe a classic body résztvevőivel, !!!!!!! @:-)
Remélem a tiszaújvárosi töltetlen de száraz formámat sikerül kigömbölyíteni és akkor ahogy Jhonny mondta jöhet a TÁMADÁS!!
A megdolgozott érett keresztszálkás izomzat és a keskeny derék ezzel szolgálhatok én....... de még sokan lesznek
De van egy mondás ..... MINDEN A SZÍNPADON DŐL EL!!! @:-)
-
Minden bele Tamás, nagyon jól nézel ki!!! :-){
-
Így van a nemzetközi bírák elött minden kiderül ,de legalább már nem egyetlen magyarként szálok szembe a classic body résztvevőivel, !!!!!!! @:-)
Remélem a tiszaújvárosi töltetlen de száraz formámat sikerül kigömbölyíteni és akkor ahogy Jhonny mondta jöhet a TÁMADÁS!!
A megdolgozott érett keresztszálkás izomzat és a keskeny derék ezzel szolgálhatok én....... de még sokan lesznek
De van egy mondás ..... MINDEN A SZÍNPADON DŐL EL!!! @:-)
Mennyire kezdesz hasonlítani a faterodra.Nagyon nagy tisztelője voltam(vagyok).Anno amikor még kezdtem és megláttam a képét az Erő Műhelyében című Fekete Ferenc könyvben.Majdnem elájultam !+"%.Már abban az időben iszonyatos definíciót hozott.Mennyivel jobban járt volna a Tóth Feri ha 1992-ben a Faterod irányítása alatt maradt volna.Talán nem is kallódott volna így el /:-)
-
Johnny!
Értem én azt hogy a Beláz Vivi meg Méri Reni meg Nagy Viki szuperek,ezt el is ismerem,de közülük egy sem a Dorisz kategóriájában indult.
Kerék Barbi és Vághi Zsuzsi és Gál Vivi volt itt. Gál Vivi topp ezt tudjuk. Kerék Barbi rontott a gykorlatban. És testben szerintem mindkét lány (Barbi,Zsuzsi) gyengébb. Bizony a hasfal és a popsi náluk is árulkodik.
Tudom és ismerem Dorisz hibáit. De (sajnos én is csak hallomásból tudom)Kata is mondta bírói szemmel hogy sokat változott Dorisz. A Power Gym edzője pedig írt Dorisznak hogy ő másodiknak rakta volna. Messe Zsuzsi 3.-nak rakta.
Tudom késő bánat így sírdogálni...de sajnos marad a belenyugvás és valóban a nemzetközi bírák majd eldöntik.
Nem voltam ott a Tisza Kupán így nem szeretnék senki fölött pálcát törni. Sok sikert minden versenyzőnek! Győzzön a jobbik!Ha valóban jobbak mindenben a színpadon akkor én leszek az első aki fejet hajt előttük,és gratulálok.
Mint embereket egytől egyig nagyon bírom a junior csajokat és eddig is csupa jót írtam róluk. Így vagyok Nagy Vikivel mint egyik személyes kedvencemmel ( Vagy a Johnny Fitness lányaival :-){ ;D )
Tomi neked meg külön egy nagy kalappal.Ezt a dolgot szerintem érdemes lesz majd hosszabban taglalni amit Johnny írt faterodról. Én ugyanazt látom a színpadon ami egykor ő volt! ;-oo-; @:-) (:-)
Mivel a neten nem nagyon található faterodról kép,tök jó lenne ha a verseny után raknál fel párat hogy azért akik még nem látták az "öreget" azok is szembesüljenek vele hogy az alma nem esik messze a fájától.
Ui: Nem tok hol aludni szombatról vasárnapra virradóra.Esetleg akinek van ötlete.
-
az ottalvás nem gond..én tok szállást ahol én is leszek..2 lehetőség is van, haveromnál Csabánál is van hely ott is aludhatunk, meg barátnőmék is..ha gondolod hozzánk jöhetsz.. kaja is van:)
-
Királyság! Majd viszek fékyépezőt és lesz egy exkluzív Kathi Béci anyag. Akkor ha nem gond jövök,megyek veletek.
Köszi Béci mégegyszer!
-
Mennyire kezdesz hasonlítani a faterodra.Nagyon nagy tisztelője voltam(vagyok).Anno amikor még kezdtem és megláttam a képét az Erő Műhelyében című Fekete Ferenc könyvben.Majdnem elájultam slap.Már abban az időben iszonyatos definíciót hozott.Mennyivel jobban járt volna a Tóth Feri ha 1992-ben a Faterod irányítása alatt maradt volna.Talán nem is kallódott volna így el salut
Hát igen eddigi sikereimet tényleg neki köszönhetem! Mondhatni hogy nagy szerencsém van mert egy fantasztikus edző irányításai alá születtem!!
Ő az aki kihozza belőlem a maximumot és ő vitt el engem a Világbajnoki címig mindössze 18 évesen! / 17 évesen 2. voltam/ Mindig ő int engem türelemre ami ebben a sportban nagyon kell ahoz hogy azt a bizonyos lépcsőt végigjárjam ebben a sportban, és ne akarjak kihagyni egy fokot se.... csak szép sorjában! A kidolgozottság és az arányok már úgy ahogy megvannak mostmár jöhet a minőségi tömeg az elkövetkező években szép lassan....
Sokan kezdték nála pl 1994-ben Elek Zsolti Junior Bodybuilding Világbajnok lett...
Hát igen Tóth Ferike esete jobban is elsülhetett volna, ha nem is abban az évben de a következőben biztos hogy elérte volna a potenciálja csúcsát és megspórolt volna egy halálközeli élményt.... túl hamar és túl sokata akart...
A példaképekről jut eszembe!!!!! Nekem a kezdetek kezdete óta Lantos Jhonny plakát lóg a falon és az EB-n is ezzerrel szurkoltam!! Mostmár azért bővült az utobbi 1.5 évben egy Steve Namat plakáttal is a kis motiváló falam!! @:-)
Hát igen Sztereó túl sokan nem ismerhetik a maiak közül mert digitális fotó nagyon kevés van róla de majd beszkennelgetek egy párat!!
És előre is köszönöm a szurkolást ! NAgyon jól esik!!
-
Faterodat ismerjük és elismerjük. Szerencsére vagyunk még egy páran, akik az Erő műhelyében, Tesépítő ABC-n nevelkedtünk! :)
-
Örülök hogy sokatoknak tetszett és példaképként szolgált anno.... :)
A legfrissebb ma készült fotóim fehérje diéta alatt!!!
1. szálkásodok, szálkásodok .... :P
2.-3. Mester edzőm :) és Én utolsó termi képen a verseny elött
4. Tricó de sajnos nem adja vissza a keresztszálkásságot...
És így az utolsó pillanatokban szeretnék minden magyar női és férfi versenyzőnek sikeres versenyzést kívánni!!! :-!
-
oksa...megdumáltuk sztereo...akkor szombat a vébén tal és onnan mászkálunk együtt...
az erő műhelyén nevelkedtem én is!!!:)
-
Most néztem a szlovákok oldalán hogy megy az esélylatolgatás ott is. Az egyik esélyes: "Moniku Szekelyovou" Madarsko. ;D @:-)
-
Csak féljenek is tőle.
Móni is megérdemelne már egy igazi ütős eredményt. Nem mintha nem ő lett volna az utóbbi években a legjobb, de egy igazi világverseny győzelem még jár neki.
-
Móni már a felkészítő táboron is olyan száraz volt hogy porzott! :-)! :-!
Én nagyon szurkolok neki...mert megérdemli!
-
Nézzünk egy komplett magyar indulói listát (sajnos ez még első szériás így lehet hogy egy-két név kiesett belőle):
JF=Junior Fitness
MBF=Masters Body Fitness
JBF=Junior Body Fitness
JBB=Junior Bodybuilding
MBB=Masters Bodybuilding
JCBB=Junior Klaszikus Bodybuilding
Méri Renáta (Johnny) JF
Kerék Barbi(Johnny) JF
Beláz Vivien (Johnny) JF
Gál Vivien (Power) JF
Mikó Barbara(Power) JF
Vághi Zsuzsa(Power) JF
Székely Mónika (Gilda) MBF
Herczog Betti (MTSZOE) MBF
Farkas Andrea (Corpus) MBF
Szentgróti Erzsébet (Kaposvár) JF
Kiss Alexandra (Kaposvár) JBF/JBB
Szántó Alexandra (Kaposvár) JBF
Bérdi Szandra (Kaposvár) JBF
Marai Brigitta (Kaposvár) MBB
Vargha Viola (Huber) JBB
Nagy Viktória (Huber) JF
Berkes Eszter (MTSZOE) MBB
Lőrincz Deborah (Huber) JF
Stodola Brigitta Corpus JBF
Oláh Noémi (Huber) JBF
Szabó Rita (Huber) MBB/ MBF
Rigó Bianka Corpus JF
Taksonyi Erika (Kőbánya) MBF
Ferenczy Edina (Marcipán) JF
Janity Zsófia (Baja) JBF
Adamszky Zsanett(Baja) JBF
Elnour Szamira (Johnny) JF
Gyorgyán Zsaklin S S
Kaszás Andrea (TIFIT) MBB
Kacsó Blanka(TIFIT) JBF
Zóka Klaudia (1992.05.17.) (Kaposvár) JBB
Boldizsár Dorisz (Eszteró Team) JF
Máté Ádám (Corpus) JBB
Fülöp László (Corpus) MBB
Medek Tibor ( ) MBB
Vajda Zoltán (Huber) JF
Simon Tamás (Toldy) JCBB
Szajc Tibor
Somogyi Ottó (Vida) MBB
Herczeg Gergő (TIFIT) JCBB/JBB
Román Tibor (TOZÓ) MBB -90 kg
A problémám csak az hogy nem születhet 40 aranyérem. ;D
Sok sikert mindenkinek...szerintem lesz szintén beszámoló....gondolom Johnny is és Berkes Laci is beszáll a költészetbe. ;)
-
Be, biz' a..Holnap már korán kinn leszek /:-) Megpróbálunk mindenhol,mindenhová odapofátlankodva fotókat készíteni és minél hamarabb tájékoztatni a regisztrált fórumozókat.Bár már holnap a T.Bíróság között leszek,de amikor el tudok szabadulni ,segítek a magyar csapatnak (ha igényt tartanak rám).És aki szintén képeket fog készíteni ,segítve a bodybuilding.hu munkáját,az Judit lesz akit mindannyian ismertek személyesen vagy telefonon ,áru rendelésekor az Extremefit üzletéből,a Lurdy ház-ból 8-)
-
Mindent bele Junior!!!
:-):-):: :-):-):: :-):-)::
-
Sziasztok!
Hatalmas lázban égett az egész sereg a mérlegelésen!! Mindenki vizslatta a másikat és találgatott vajon milyen forma lehet a ruha alatt.... :o ;D
Utána jött a mérlegelés ami a pózgatyákban történt / amibe bele is kötöttek hogy a pánt oldalt nincs 2 cm-er, 10ből 10 embernél rossz volt/ itt már felmérhettük az ellenfeleket/sporttársakat..... hát vegyes érzelmekkel állok a classic body kategóriához!! Sokan voltunk de kb 5 ember súllyánál fogva nem fértbe és felrakták bodyba... ))=/ Valakinek jó a lába de rossz felül , valakinek meg fordítva .... vagy éppen úgy ahogy jó mindenhol de széles a dereka és rontja az arányokat , vagy éppen nem elég száraz!!!
Tehát minden a színpadon dől el és TÁMADNI kell !!!!
JA ÉS NEM UTOLSÓ SORBAN KIJELENTHETEM HOGY TÉNYLEG A MAGYAR LÁNYOK A LEGSZEBBEK ITT A NEMZETEK LÁNYAI KÖZÖTT IS MIND ARCBAN MIND TESTBEN! ;D
Holnap verseny jheeeeeeee @:-)
-
Köszi STEVE!!! Már töltök ezerrel.... :-oD
-
Hajrá Hajrá Junior :-! (:-)
-
Gyors helyzetjelentés.
Juniorok
A junior lányok egyértelműen a mezőny legjobb gyakorlatait mutatták be. A két lány kategóriába össz kb 20-22 lány indul.
Gál Vivi nagy esélyes. Testben a "nemmagyar" lányok bizony mégis keményleckét adtak...de egyértelműen elvéreztek a szabadgyakikban. A kis kategóriában nagyon tetszett Méri Reni. Szerintem ő rendelkezett a csarnok legnagyobb szurkolótáborával is. Nagy Viki gyakija megint elbűvölt.
Junior Fitness: Vajda Zoli...testben szerintem valahol 3-4. hely környékén lehet. A gyakija sajna standard badis gyaki. Két fiatalember a kategóriában rosszul lett. Az egyik állítólag kicsit ittas is volt és lejövet a színpadról elájult majd esés közben felrepedt az álla így mentők látták el. Voltak jó gyakik itt is.
Junior Classic body: Simon Tomi ha eleganciát és szimmetriát nézek akkor verte a mezőnyt,ha tömeget és élességet akkor bizony még 2-3 ember befutó.Szerintem nagyon jó volt Tomi de bazi erős mezőnyt fogott ki.
Junior body -75
Jól felkészült mezőny
Junior body +75
Úúúú nagyon kemény mezőny....ezek az alig 20-21 éves srácok bizony messze felülmúlják a magyar felnőtt mezőny egy részét. Az egyiptomi,német és thaiföldi srác pl brutális.
-
A junior +75 kg-ban tényleg nagyon durva mezőny volt, alig bírtak magukkal a srácok a színpadon az elején..
-
Sziasztok! Vegyes érzelmekkel zártam az elődöntő napjait..... A kategóriám tavaly se volt gyenge de idén olyan szinten erősebb lett hogy 1-2 body-s inkább haláláig fogyasztott a pénteki mérlegelésre és szombatra visszatöltött 3-4 kilót , he nem többet... :o Mint ahogy Sztereo is mondta én is azt hallottam a bíráktól és szakmai tekintélyektől /Jhonny...stb/ magamról hogy arányosságban és eleganciában nyernem kellene de ha már a classic bodyban is a robbosztusságot nézik akkor 1-2 ember becsúszhat elém.... :-\ Na sebaj rajtam már nem múlik, holnap még nyomok egy szabadpózt ami remélem segít a dobogón való elhelyezkedésben! ;)
-
Mindent bele Junior! 8-)
Sok sikert kíván a Gyurma Stáb :-):-)::
Hamarosan lesz egy kis meglepetés a számodra ;D
-
Ha valaki tud dobjon már föl egy kis "helyzet jelentést" a Masters kategóriákról is :).
Fitness Forma ,Női testépítés ? :-):-)::
-
Első kép :-)
-
Eszti
-
:-)!
-
Sziasztok! Vegyes érzelmekkel zártam az elődöntő napjait..... A kategóriám tavaly se volt gyenge de idén olyan szinten erősebb lett hogy 1-2 body-s inkább haláláig fogyasztott a pénteki mérlegelésre és szombatra visszatöltött 3-4 kilót , he nem többet... :o Mint ahogy Sztereo is mondta én is azt hallottam a bíráktól és szakmai tekintélyektől /Jhonny...stb/ magamról hogy arányosságban és eleganciában nyernem kellene de ha már a classic bodyban is a robbosztusságot nézik akkor 1-2 ember becsúszhat elém.... :-\ Na sebaj rajtam már nem múlik, holnap még nyomok egy szabadpózt ami remélem segít a dobogón való elhelyezkedésben! ;)
Hú,én is nemrég értem haza.Hát ha még nincs késő,akkor gyorsan üzennék azoknak,akik így a magyar versenyekkel végezvén kényelmesen majszolgatják a jó meleg kandalló mellett a pacalt és másfajta ínyencségeket( :----),hogy ha tudnak mozduljanak meg holnap és ugorjanak ki Budakalászra,mert meg fog akadni a torkukon az első cupák..Lehengerlő mezőny jött össze minden kategóriában.Egyszerűen a szavam néha elakadt.De ezt láttam Barna Robin is és Kathy "Powerbécó" Béla is le-fel tologatta szemüvegét a meglepettségtől ;D.De tisztelem mindkettőjüket mert kijöttek hisz ezt a sportot csinálják és érdekli Őket,meg is beszéltük a dolgokat rendesen.
A junior lányok gyönyörűek voltak,eszméletlen gyakorlattal rukkoltak elő.A Méri Reninek üzenem,mivel,hogy még mindíg nem tudom hogy mi az a szuplé,ezért még mindíg nem tudhatom hogy a térde nyújtva volt e v hajlítva :-\.Jó ennyit a hozzáértésemről !+"%
A felnőtt nénik pedig olyan izmosak voltak mint ahogy az meg van,volt írva a nagykönyvben...
A juniorok...Már 75kg alatt is volt 2-3 komoly forma,de a plusszosoknál már kezedett elállni a lélegzetem.Korukat meghazudtoló tömeg és definíciót láthattunk.Valószínű,hogy a német fiú lesz a befutó és ukrán srác követi,bár ha az ukrán javít a döntőn a definícióján,még fordíthat.
Tudni kell az indulók számáról hogy a masters kategóriában kb 19O!!! versenyző volt.És nem a régi" emberkék,akik eljöttek ide is",hanem kib..ott komoly formák vonultak fel.Kategóriánként2o-25 induló volt.Kimagaslóak voltak a -8O kg,4O-49évig.Ezek az emberek beleértve a plusszos juniorokat magasan verték volna az ezévi egész magyar versenyző gárdát,még a Bélát is beleértve és jelenleg azt hiszem ezzel még Ő sem vitatkozna..Tele volt IFBB világ és európa bajnokkal...Holnap már lesznek eredmények,Juditnak köszönhetően jó képek (meg persze Men -nek)..Én is csináltam de nem nagyon tudtam a bírói székből nagyon pattogni.
Tehát lényeg a lényeg,aki tud ,az jöjjön ki holnap,mert ilyen versenyzőket ritkán látni,engem személy szerint nagyon motivál és a Powerbécón is ezt láttam,olyannyira hogy most meg is iszom egy dupla adag NitroTech Hardcore-t :-oD(hátha dupla akkora leszek)
Ja és szomorú lennék ha junior nem nyerne holnap.Lényegében szinte először láttam komolyabb formában.Az eleganciája kimagasló volt.Tipikus klasszikus body-s..Norbi,Te meg ne idegeskedj,van még pár éved beérni.. Łł=
-
=/+'
-
:-):-)::
-
1.Méri Renáta
2.Magyar csajok
-
1.Egy 5O év feletti bácsi
2.Odapofátlankodás egy szintén 5O feletti versenyzőhöz
-
1.Bodybuilding.hu reklámarc (hát)...Judit
2.Egy régi body-s legendával,még a kezdetekkor versenyeztünk egymással :-):-)::
3.Arnold Schwarzenegger felfedezőjével,Albert Busek-kel (97-ben felajánlotta segítségét a felkészítésemre,amit visszautasítottam !+"%)
4.A lengyel elnök és ha hiszitek,ha nem ez is egy 5O év feletti versenyző(orosz)
-
60 év felett ... !
-
Sajnálom,hogy ennyire gagyi a gépem,nem is az enyém,az asszonyé,de nem adja vissza sem a tömeget,sem a minőséget,dehát nem is ezért vagyok a háznál,igaz Men? ))=/
-
@:-)
-
A szélső bácsi majdnem 7O éves Łł=(277-es rajtszámmal)Van vele kapcsolatban egy rövidke történetem,de nem tudom hogy lehet e ebben a topikban 18 éven felüli dolgokat elmesélni,vagy lépjek át a SZEX -be??
-
Aki megmondja ,hogy ki a képen látható hölgy,az kap a pólóján feltüntetett fitness terembe egy 1O alkalmas bérletet ;D.Megígérem ))=/
-
Aki megmondja ,hogy ki a képen látható hölgy,az kap a pólóján feltüntetett fitness terembe egy 1O alkalmas bérletet ;D.Megígérem ))=/
Palatinus Tünde néni? ????... ;D
-
Nem is tudom eléggé kifejezni mennyire tiszteletreméltóak ezek a masters versenyzők. Łł=Le előttük minden kalappal :-){
Meg is hajolnék előttük, de jelenleg bebasznám a fejem a számítógépasztalba ;D
-
A Méri Reninek üzenem,mivel,hogy még mindíg nem tudom hogy mi az a szuplé,ezért még mindíg nem tudhatom hogy a térde nyújtva volt e v hajlítva :-\.Jó ennyit a hozzáértésemről !+"%
Johnny a szuplé a nyújtott testű szaltó. Ha csúnyán csinálja akkor olyan mint egy bicska szaltó...ha még csúnyábban akkor már zsugorszaltó lesz belőle "csak". :-} ;D
-
hmmm.. Eszméletlen szárazak... látszik hogy ismerik a diéta kulisszatitkait.
Remélem én is ilyen motivált és kitartó ,hű leszek a sporthoz közel ennyi idősen.
-
Gunnar a király!!! @:-)
-
Mindent bele Junior! cool
Sok sikert kíván a Gyurma Stáb hurray
Hamarosan lesz egy kis meglepetés a számodra Grin
Köszönöm a szurkolást! ;)
Számomra már az kellemes meglepetés volt hogy a műsorotokban szerepelehetek!! :)
Kb 1 ór múlva elindulok a végső összecsapásra :--: a sportcsarnokba remélem minden okés lesz és jól zárom ezt az évet is!
-
Tipikus klasszikus body-s..Norbi,Te meg ne idegeskedj,van még pár éved beérni..
Kösszi Johnny a biztatás, nem vagyok ideges, ha nem jutokbe a 6-ba akkor sem, első ilyen világversenyem nem is azért mentem el hogy egyből nyerjek hanem azért hogy megméretessem magam a világ összes tájárol érkező klasszikus bodys-al, azért tényleg kemény mezöm volt, de ahogy mondtad van még egy pár évem beérni, remélem hogy a jövöben sokkal jóbb formát tudok hozni. ;D
-
Szia Junior!
Ha már ennyit szenvedtél és nélkülöztél, akkor nyerd meg ezt a kurva vb-t.
Azt kivánom, hogy legyél töretlen és a felnöttek közt még sikeresebb leszel.
Üdv: Sasa
-
Sok kép az első napról a galáriában, minden kommentár nélkül. Kattints ide. (http://www.bodybuilding.hu/supersite/index.php?option=com_expose&Itemid=797)
-
sokk és sokk és sokk'! alig várom hogy ma is kimenjek a vébére!!!! a mastersek lehengereltek!!! a junior fiúk brutál!!! ha klasszikus bodyt klasszikus és nem full body szabályok alapján pontozzák akkor juniornak nyernie kell! van nála szárazabb és nagyobb de szebb, arányosabb és elegánsabb felépítésű nincs!!!
masters női body sokkol! k..va jól néznek ki! tömeg, szárazság, elegancia mind együtt..nekem ez a kedvenc kategóriám!!!
én nyerési sorrendem: 141, 150, 145, 138...no de majd meglátjuk...és némelyik hölgy még arcra is nagyon szép!!!! durva!! ott leszek! drukkolok!!!!
-
Sajnos kevés indulóval zárult a Hungarian Elite Grand Prix,kategóriánként 1-1 indulóval.Szerintem lehetett volna szólni a szállodában maradt több száz versenyzőnek,hogy v an egy ilyen verseny,mert nem is tudtak róla.Mindegy ,nagy érdeklődéssel várjuk a délutáni döntőbe jutottak névsorát, mert még nem tudunk semmit!Ha vannak fejlemények, értesítünk benneteket! Ami tény, Men kint van reggel óta és készíti folyamatosan a képeket, lesz anyag a délelőtti versenyről is.
-
Junior fitness 163 cm eredmény magyar részről:4.Nagy Viktória,6.Méry Renáta.Az 5. helyet elért román lány helyezése a valódi szakértők szerint,irreális volt.Úgyhogy az e
gylukú pásztorsíp üzenet itt is áll a kategória bodybuilding bíráinak.(amúgy ez fitness volt uraim,nem mondták?).plusz 163 cm:4.hely:Gál Vivien.A többit később...........
-
Junior Classicus Bodybuilding eredmények magyar részről:Lőrincz Norbert 6.,Simon Tamás 2. helyezett lett.Junior női bodybuilding:Vargha Viola 4.,a másik magyar női induló 6.helyezett. Łł=
-
Gratulálok mindenkinek! :-)!
Junior, minden elismerésem...ez egy ilyen sport és való igaz a második hely a "legrosszabb" ami létezik...de egyben a legmotiválóbb is!!!
;-oo-; @:-)
-
Gratula Junior!
Sajna és a második nap nem tudtam ott lenni...
Egy kis csemege a szlovákok jóvoltából:
Videógaléria a vb-ről: http://www.eastlabs.biz/article/1010
Jó szórakozást mindenkinek! ;)
-
Masters Fitness body:Székely Móni döntőbe került és az 5. helyezést érte el Łł=
-
Lacink:
-
Łł=
-
Délelött jó fények voltak, besütött a Nap a csarnokba.
-
Palatinus Tünde néni? ????... ;D
[/quote]Tiéd a 1Oalkalmas bérlet Łł=
-
Palatinus Tünde néni? ????... ;D
Tiéd a 1Oalkalmas bérlet Łł=
[/quote]
Komolyan? :-O :-O :-O :-O :-O @-o
-
Junior Classicus Bodybuilding eredmények magyar részről:Lőrincz Norbert 6.,Simon Tamás 2. helyezett lett.Junior női bodybuilding:Vargha Viola 4.,a másik magyar női induló 6.helyezett. Łł=
Elnézést,de diktáltam telefonba az eredményt.Nagy volt a zaj.Simon Tomi 3. lett.Sajnos nem klasszikus bodyként pontozták a kategóriát,hanem body buildingként.Nos azt megbeszéltük már Tomival,hogy a reális eredmény lehetett volna 2.Aki 1. lett nagyon száraz volt de a bírók itt háttérbe szorították az arányosságot és nagyban csak a definíciót tették előtérbe :-[.Ez már megesett többször amatőr body versenyeken
-
Komolyan Bubee.Ezzel nem viccelünk :-/--
-
Szia Johny
Farkas Andi és Berkes Eszti hányadik lett? És az Elit versenyen kik nyertek?
Sajnos ma nem jutottam ki Budakalászra.
-
Komolyan Bubee.Ezzel nem viccelünk :-/--
Hát ez sirály :-O :-){ Úgyis terveztem valamit Önnel :-O --) @-o
-
1.Megütöttem a lábujjam >:D
2.Magyar leányok
3.Magyar fiúk
-
Szia Johny
Farkas Andi és Berkes Eszti hányadik lett? És az Elit versenyen kik nyertek?
Sajnos ma nem jutottam ki Budakalászra.
Sajnos nem tudom.Egyenlőre csak a 6-os döntőbe került versenyzők nevét,listáját adták ki
-
Köszi, ezek szerint haton kívül végeztek..
-
Ilyen picik nyitották meg a versenyt a bemutatójukkal Łł=
2.Volt néhány ország...
3.Ide dobjátok a darts-ot.Ő a nemzetközi doppinglabor főnöke..Át is tapogatja a versenyzőket a mérlegeléskor(olaj,syntol) :-p
-
A magyar csapat...
2.Mester és tanítványai ;)
3.Hőn áhított relikviák :-!
-
1.szépek (:-)
2.egy etalon oldalbeállás
3.Masters 9Okg dobogósai(4O-49 év)
-
Masters 9Okg-os bajnok.Többszörös orosz és világbajnok Łł=
2.nehézsúlyú masters versenyző
-
pár szó tőlem is a vébéről...
1. nem értem miért nem került be a 6ba farkas andi...nem értem...én 3ba láttam.no de ez van...
2. Simon Tomi sajna harmadik, szerettük volna ha nyer..az első kettő rettentő szálkás volt, bár nem voltak olyan esztétikusak mint Tomi, de rossz felépítésünek egyáltalán nem mondhatók! súlyuk megvolt..ennyi..legközelebb jobb lesz! genetika fullos Tominak így no para, semmi letörés, nagy jövő!!!!
3. fitneszbe, juniorba láttam aránylag gyenge kategóriát, még döntőbe is láttam gyengén felkészült versenyzőt az elejéhez képest, de a masters body női, férfi és a masters női bodyfitness mindentüberallesvivőbrutálaztakurva volt.... élmény volt ott lenni..itt aztán látszott hol a tart a nemzetközi elit java! brutál, sokkoló, motiváló, nagyszerű!
4. junior testépítő kategória is überallesbrutál volt...a német 89es félelmetes fizikum,de igazából az első 6 mind az volt könnyűben és nehézben is...itt nem volt egy gyengén felkészült versenyző sem! felnőtt mezőnyt megszégyenítő fizikumok!!! 20 éves német fiú valszínű mindenkit verne idén hazánkban!
5. legnagyobb hatás rám a master testépítő női mezőny! élőben egészen más mint képeken! hihetetlen! nagyon felkészült versenyzők, az első 10 fullos!!! keresztszálkás combok, feszes éles fenék, iszonyat szárazság és izomzat és a lényeg hogy indez nőies keretek között! hallottam más véleményt is..no de hát egy bodysnak rom száraznak és k..va izmosnak kell lenni, ha ez nem nőies akkor ez van..de az tuti hogy a top6 nőciből 4nek még az arca is szép volt!!! kajak jól néztek ki férfi szemmel is, nem csak mint sportolóként nézve.... egyedül a 145öst láttam bazi férfiasnak! a többi hölgy nagyon elegáns és nőiesen megnyerő volt! várjatok keresek is képet..remélem visszadja hogy még vízhajtózott fejjel se voltak torzak a versenyzők...így szép a női testépítés...
-
no ez a master testépítő győztes új-zélandi nőci...fullos szerintem...no de kinek a pap kinek a papné!:)
-
Rengetg mindent lehetne még írni.Véleményem szerint születtek igazságos és mint mindíg igazságtalan eredmények is,ami persze nem vigasztalja a "cserben hagyottakat".Megint volt aki megfizette a tanulópénzt és megint volt aki a megérdemeltebb helyezése helyett zsebre rakhatta azt.Remélem mindazok akik elégedetlenek a helyezésükkel nem hátrálnak meg a továbbiakban,hanem még motiváltabban töretlenül tapossák maguk számára a bajnoki cím felé vezető utat.Gratulálok a verseny résztvevőinek,szervezőinek,háttérembereinek,vesenyzőt felkészítő edzőknek Łł= Łł= Łł= Łł= Łł= Łł=
És még utoljára,de elsősorban a 6O év feletti Masters versenyzőknek,hiszen sem testükön,sem mozgásukon nem látszott a kor.(Egy 65 éves versenyző még egy cigánykereket is dobott).Ebben a kategóriában többen rá cáfoltak arra,miszerint a Dream Tan 1 krém totál szar színt csinál és elfedi a rostokat.Én úgy láttam 6O év felettieknél,hogy többen is ezzel voltak lekenve és olyan mély rostok látszódtak még a 1O.sorban is hogy az már szinte fizikai lehetetlenség.Tehát Uraim!Mindent meg lehetett eddig a pillanatig magyarázni,hogy a barnítókrém hogy elfedi a száraz rostokat.Nem fedi el ,ezek az igazán mesterei a body buildingnek erre csúnyán rácáfoltak most.Tiszteletem küldöm feléjük és meghajlok előttük :-){ :-){ :-){ :-){
-
a negyedik helyezett orosz versenyző..ja előzetes jóslatom nem jött be egy helyen, nem a 141es nyert hanem a 150es..a többi klappol..
-
kajak brutál volt a férfi master mezőny...bár az ember nem beszél maga ellen,de nem árt néha elismernő a jobbat..sőt! el kell mondjam a master mezőny erősebb volt mint a wabba vb!!!!! elgondolkoztam beférnék e az első háromba a master vébén..ez komoly..sokáig gondolkodtam a válaszon..de nem írom le mire jutottam, mert ilyet leírni badarság, jósolgatni pláne...csak színpadon dőlhet el ki a jobb , nem elméletben..le a kalappal a masters mezőny előtt..én is meghajolok! :-){
-
Rengetg mindent lehetne még írni.Véleményem szerint születtek igazságos és mint mindíg igazságtalan eredmények is,ami persze nem vigasztalja a "cserben hagyottakat".Megint volt aki megfizette a tanulópénzt és megint volt aki a megérdemeltebb helyezése helyett zsebre rakhatta azt.Remélem mindazok akik elégedetlenek a helyezésükkel nem hátrálnak meg a továbbiakban,hanem még motiváltabban töretlenül tapossák maguk számára a bajnoki cím felé vezető utat.Gratulálok a verseny résztvevőinek,szervezőinek,háttérembereinek,vesenyzőt felkészítő edzőknek Łł= Łł= Łł= Łł= Łł= Łł=
És még utoljára,de elsősorban a 6O év feletti Masters versenyzőknek,hiszen sem testükön,sem mozgásukon nem látszott a kor.(Egy 65 éves versenyző még egy cigánykereket is dobott).Ebben a kategóriában többen rá cáfoltak arra,miszerint a Dream Tan 1 krém totál szar színt csinál és elfedi a rostokat.Én úgy láttam 6O év felettieknél,hogy többen is ezzel voltak lekenve és olyan mély rostok látszódtak még a 1O.sorban is hogy az már szinte fizikai lehetetlenség.Tehát Uraim!Mindent meg lehetett eddig a pillanatig magyarázni,hogy a barnítókrém hogy elfedi a száraz rostokat.Nem fedi el ,ezek az igazán mesterei a body buildingnek erre csúnyán rácáfoltak most.Tiszteletem küldöm feléjük és meghajlok előttük :-){ :-){ :-){ :-){
Maximális :-){ nekik. Én is csak ámultam bámultam h mire képes az ember... Ezek szerint nincs lehetetlen... Lehet fél lábbal és 70 évesen is olyan formát mutatni amit az átlagember el se tud képzelni :-){ :-){ :-){
-
na még utolsó hozzászólás.....
hazai pálya előnye????
sajna ezen a versenyen nem érvényesült semmit!!!!sajna :'(
-
Sziasztok!
Mint tudjátok 3. ként végeztem a VB-n 13 indulóból! A mezőny eszméletlen sokat erősödött és hihetetlen izomtömegű emberkék fogytak be a body kategóriából.... Én magamat értékelve nyugodtan és elégedetten zárom az évet mivel én magamhoz képest érzésem szerint sokat tudtam fejlődni magamhoz képest! Tehát rajtam már nem múlt a helyzet.... Kicsit szomorú hogy itt is a body-s fizikumot pontozták , még ha aránytalan is volt és nem az esztétikumot és a z arányosságot.... A tegnapi napon számomra még nagyon felemelő érzés volt hogy olyan emberektől kaptam elismerést és elsőnek raktak volna ,akik mindig is példaképként szolgáltak nekem és igazi szakmai tekintélyek /jhonnyval az élen/....
Tehát az utobbi 3 évem: 2005 VB 2.
2006 VB 1.
2007 VB 3. Eddig ez az eredmény listám.... :)
Nagyon jó lett a Gyurma előzetes :-):-)::
-
Sajnos lett egy doppingbotrány eset is.Egy junior versenyzőnél a doppingvizsgálaton óvszert találtak.(telét).Hát itt már hiába is próbálta megmagyarázni a dopping labor vezetőjének,hogy azért hozta mert Őt szeretné megcsinálni,de fél a nemi úton terjedő betegségektől ;D.Nem jött be ,ez a 2.helyezésébe került.Sajnos ilyen előfordul.Van olyan aki koxol és önt és megbukik,van olyan aki koxol és önt és nem bukik meg ,ja ...és van aki nem koxol :P
-
Van egy csomó kép és fogalmam nincs mikor leszek kész velük.
-
... és még végig sem tudtam fotózni a két napot.. Számomra az volt a tanulság, hogy a külföldi vendégek amatőr fotósként is jobb cuccokkal fényképeztek, mint amivel én dolgozni szoktam, vagy ami számomra elérhető.
-
""külföldi vendégek amatőr fotósként is jobb cuccokkal fényképeztek, mint amivel én dolgozni szoktam, vagy ami számomra elérhető.""
És ha nincs meg a legjobb munkaeszköz addig nincs kieg és ha nincs kieg nincs edzés:)
Men attol félek sosem leszel izmosabb:) Jol mondom?
-
Igen, valami ilyesmi :-)
-
Ő "bekészülve" érkezett! :)
-
Ennyi "kiegészítővel "már nehézsúllyú atléta:)
-
Sziasztok!
Nagyon fárasztó volt a két nap kint a VB-n, de megérte!
Ennyi kiválló felkészült versenyzőt ritkán láthat az ember egy versenyen(pedig már láttam pár nemzetkőzi mezőnyt)!
A hazai pája előnye nem érvényesült, mivel jópár kategóriába nem is volt magyar bíró. Pl: sem a masters női body fitness-ben, sem a női masters body-ban.
VÉLEMÉNYEM SZERINT: amikor a versenyzők a 15-be jutottak, utánna lehetett látni a bírók saját honfitársaikat igencsek hivogatták, ez aztán meghatározó lett a végeredmény megállapításánál. Szerintem ezek a versenyzők magukra lettek hagyva, ez azért kínos mivel nálunk volt a verseny.
Pár kép Esztmről, aki szerintem megállta a helyét ebben a brutál női abszolút kategóriában!
Esztim a képeken bal szélen, a kategória világbajnoka melett áll a 15-ós elődöntőben.
-
Figyelem! Figyelem! Közhirré tétetik! :-<
8.05-kor a VB-ről összefoglaló a Fókuszban!
-
Az első IFBB-s jelentések és fényképk az ifbb.com-on.
http://www.ifbb.com/page_report.php?id=23
Plussz ;-oo-; :-)!
-
A teljesség igénye nélkül azoknak a kategóriáknak a pontozólapjai amiben érdekeltek voltunk,és eredményeket is értünk el.
-
...
-
...
-
Na itt dagadt a májam,mert én mentem oda hozzá egyfotóért,aztán megismert (fogalmam nincs hogy honnan) és Ő is hívta az ismerőseit és mondogatta: Jánosz Lantosz,Jánosz Lantosz ;D
-
Szia Laci!
Mikor ébredsz már fel? Hol érdekli ezeket, hogy ki hol végez. A lényeg megvolt, mert megint kaptak egy medált és ez számit. Az indulók felkészültsége valóban ötös volt, de ilyen szarul szervezett világversenyt még nem láttam. Gratulálok minden Magyar résztvevőnek, mert nagyon ott voltak. Nem akarom ismételgetni a Magyar sportdiplomácia szinvonalát, mert aki nyitott szemmel jár az látja, hogy mi folyik itt. Én ezért vagyok mérges, mert a felkészülés időszakában hitegetik és hülyitik a válogatott tagjait, de a versenyen ott hagyják őket a szarban. A lényeg továbbra is az lesz, hogy mindig legyen pár ember akivel ki lehet menni a világversenyekre. Az indulókról nem mondanék semmit, talán csak annyit, hogy akit vasárnap láttam annak szívből gratulálok, mert mindent megtettek a sikerért és méltóan képviselték kis hazánkat. Egyedűl a Violára térnék ki. Szerintem most érte el azt az edzettségi szintet, hogy Fitness modelben nyugodtan indulhatna. Violát személyesen nem ismerem csak hallottam, hogy egy nagyon jó indulatú kedves lány. Értékelem a törkvéseit, de legyen okos kislány és ne engedje magát irányítani.
Remélem fogunk még látni Magyarországon teltházas versenyeket.
Visszatérve nagyon sajnálom Esztit és Farkas Andit, mert többet érdemeltek volna.
-
Ha lehet --mivel én is kint voltam mint segitő--- én is értékelném a V.B-t,de csak a junior fitneszeseket mert csak ahhoz értek,TALÁN.!?Jó ez a duma,hogy cserben lettek hagyva meg hogy nem lejtett a hazai pálya meg ilyesmi DE egy dolgot ne felejtsünk el, az NEM a V.B-helyszinén derült ki hogy a legfontosabb pontozási szempont a test---egészen pontosa 2x van test és 1x van a gyaki forduló ---és ha ezt szem elött tartjuk akkor ha tetszik ha nem TELJESEN korrekt volt a végeredmény!!!Higgyétek el nekem is ugyanúgy fáj hogy ez lett a végeredmény,de sajnos reális volt.Nézzük egyesével a három döntőbe jutott lányt a test forduló szempontjából:Nagy Viki-nagyon jó genetika,de nagyon kevés izom--ezt egyébként a Huber István is tökéletesen igy látja.Lehet hogy ez most nem esik jól mindenkinek de attól még igaz.
Méri Reni--sajnos most ő pont abban a korban van amikor elkezdett nőiesedni és nem áltak még helyre arányosan a test részei.Nagyon jó genetikája van---emlékezzünk csak a 2-évvel ezelötti V.b.-re!!!!de sajnos most a fenék és a comb részen bizony gondok vannak.
Gál Vivi--szintén jó genetkia,sajnos itt is fenék és comb probléma.Ő már ki fejlődött nö ezért nála már nem kell félni genetikája rossz irányban történő változásától.Viszont igenis több időt kell tölteni a body teremben!Emlékezzünk is csak milyen szuper formálya volt 2-3 éve!!
Összegzés:mind a három lány nagy tehetség,de most már az eddigi body edzésnél többet
kell végezni!
Emlékeztetőül 2x van test és csak 1x gyaki!!!!
-
woow. :D

Ez bizony így van és az értékelésemben ezt le is írtam. Szerintem az IFBB nemzetközi bírói (nem magyar bírók) nem is igazán tudnak különbséget tenni egy-egy elem nehézségi foka között. Tehát itt egy gyakiban egy szuplé vagy japánszaltó "csupán" egy showelem. Ez van! Nem nézik a szakember szemével hanem csak mint műkedvelők.
-
Ha lehet --mivel én is kint voltam mint segitő--- én is értékelném a V.B-t,de csak a junior fitneszeseket mert csak ahhoz értek,TALÁN.!?Jó ez a duma,hogy cserben lettek hagyva meg hogy nem lejtett a hazai pálya meg ilyesmi DE egy dolgot ne felejtsünk el, az NEM a V.B-helyszinén derült ki hogy a legfontosabb pontozási szempont a test---egészen pontosa 2x van test és 1x van a gyaki forduló ---és ha ezt szem elött tartjuk akkor ha tetszik ha nem TELJESEN korrekt volt a végeredmény!!!Higgyétek el nekem is ugyanúgy fáj hogy ez lett a végeredmény,de sajnos reális volt.Nézzük egyesével a három döntőbe jutott lányt a test forduló szempontjából:Nagy Viki-nagyon jó genetika,de nagyon kevés izom--ezt egyébként a Huber István is tökéletesen igy látja.Lehet hogy ez most nem esik jól mindenkinek de attól még igaz.
Méri Reni--sajnos most ő pont abban a korban van amikor elkezdett nőiesedni és nem áltak még helyre arányosan a test részei.Nagyon jó genetikája van---emlékezzünk csak a 2-évvel ezelötti V.b.-re!!!!de sajnos most a fenék és a comb részen bizony gondok vannak.
Gál Vivi--szintén jó genetkia,sajnos itt is fenék és comb probléma.Ő már ki fejlődött nö ezért nála már nem kell félni genetikája rossz irányban történő változásától.Viszont igenis több időt kell tölteni a body teremben!Emlékezzünk is csak milyen szuper formálya volt 2-3 éve!!
Összegzés:mind a három lány nagy tehetség,de most már az eddigi body edzésnél többet
kell végezni!
Emlékeztetőül 2x van test és csak 1x gyaki!!!!
Ok,2szer test egyszer gyaki...És a -163cm junioroknál,az 5.helyezést elért román lánynak a testét hányszor vették figyelembe?0.5 ször?Ha a Méri Reninek és a Gál Viviennek segg-comb problémája van,akkor neki triplán,segg-comb-(orr) ))=/ problémája volt,mert mind a 3-ból dupla akkora volt mint a döntőbe került bármelyik magyar lánynak.Így viszont már egy hiba kapásból van,így hogy még nem is kerestem az esetleges részleteket 8-}.Most akkor hol is van a realitás? 0o0o0Tudom a Gál Vivi a pluszban volt,de a probléma vetítése végett tettem egybe őket,ha már itt elemezgetünk ne csak a magyar lányok hibáit vegyük górcső alá,hanem a jobb helyezéseket elért külföldi lányokét is..
-
Mindegy lényeg a lényeg...Jövőre minden lánynak oda kell tenni magát.Ez a mostani verseny jó volt arra,hogy rádöbbenjenek ők és az edzőik,hogy dupla mennyiségű munka és kitartás kell nekik és edzőiknek,mert egy esetleges következő világ versenyen CSAK MAGUKRA-EGYMÁSRA SZÁMÍTHATNAK,nem fogják megkapni azt a kis pluszt amit az ellenfeleik megkapnak mindíg,évről évre.Sebaj,innen lesz szép fordítani és eredményesnek lenni..Pihenjetek aztán HAJRÁ. :-):-)::Cél: a még meglévő hibák korrigálása.Egyébként ma elkészítem a verseny beszámolómat és hogy ne legyen több vita,a fitness-hez felkértem egy valódi hozzáértő személyt ,hogy ő hogya is látta.
-
Kata! Kata! Kata! ;D
Várom a beszámolót...mindkét részről.
Ugye mindjárt kész? @-o ;D
-
Köszi Johnny a bizalmat én tényleg csak egy hülye vagyok aki össze-vissza beszél és semmi közöm a fitnesshez--legalábbis szerinted--ezt is lehet csinálni csak akkor jövőre megint más lessz a hibás?????Az általad emlitett román lány helyezése---még ha lehet is benne valami amit mondasz hogy nem volt reális---szerinted akkor talán bejutott volna valaki a magyarok közül a háromba???Nem másokkal kéne foglalkozni,hanem saját magunkal főleg amig van min javitani de ha te szerinted minden rendben van akkor szerintem viszont nagy a baj!!
Itt megemliteném mégegyszer hogy nem saját magunk ellen vagyok,sőt mindegyik versenyzőt imádom,de el kell fogadni hogy ez reális eredmény volt és júniusban az E.B.-meg kell mutatni hogy hogyan is kell ezt csinálni!!!!
Üdv:egy hozzá nem értő!
-
Írtam a hozzáértésről:
A Nagy Viki és Méri Reni kategóriájában az első három helyezett gyakija pontozás alapján sokkal anyagerősebb volt. Na ez vicc! ˝=/ ;D
Gál Vivi is "csak" a 3. legerősebb gyakit csinálta. ;D
Oszt mi alapján?
-
Ebben igazad van hogy a gyaki pontozás egy kicsit érdekes de sajna a birók legtöbbje a test pontszámot teszik át a gyakira is---vagy legelább is hasonlót--- éppen ezért mondom hogy komolyabban kell a test fordulóra felkészülni hogy ott minket jegyezzenek meg!!!Sajnos igaza van a Nagy Vikinek--nem kell olyan hű de komoly gyaki hanem inkább hű de komoly test!Ez van,de a Viki legalább már látja ezt.Sajnos hiába siránkozunk---egyébként nekem sem tetszik ez az irány---de ez van,és attol hogy megprobálunk mindenbe belekötni attol ez nem fog magváltozni!!
-
Szerintem a fitnessben is kezd oda jutni a dolog, hogy a gyaki már csak formalitás. Az Olympián is ezt látni. Ami valamilyen szinten talán nem is baj, hiszen egy felnőtt (+18) nő már nem rendelkezik olyan rugalmassággal mint egy "kislány", tehát nagyon nagy a sérülésveszély. Az Olympián Kim Klein-en kívül nem nagyon mer senki ugrani szuplét, de még szaltót se sokat látni. A gyaki inkább már csak a testforduló utáni nem egyértelmű helyezéseket dönti el (talán). Ha fordítva lenne akkor a Nagy Viki agyonvágta volna az egész mezőnyt, de mivel fordítva van így az első két lány nyert simán (a Kallayova szerintem elég sok hibával teli gyakival lett második). Mondjuk én aztán tényleg nem vagyok szakértő, csak amolyan "műkedvelő" ;D
-
:-)!!!!SAJNOS jól látod a dolgot!
-
Olympia szinten a fitnessgyakikban vannak szaltók és szuplék. Jen Henderscott...de még a "futottak még" kategóriás Stacey Simmons is szaltózik. Én akkor is aztmondom legyen kuriózum egy olimpián a csúcs gyaki,és hengerelje le a közönséget mint Kormos Zoli az amatőr vb-n.
Jó olimpiát néztél te Brian? ;D
...de akár meg lehet nézni az egyszerűbb amerikai fitness bajnokságokat....sokan hozzák magukkal a tornából a gyakikat. Az utolsó Fitness Olimpiát nem láttam,mentségemre legyen hozva. ;D
-
Én az utólsót láttam. De már a tavalyin se nagyott pattogtak a csajok..És ha az Adela nem ugrál (mert nem szokott ;D)akkor miért futottak kategóriás az a versenyző,aki meg mondjuk jobb gyakit csinál, mint Ő? Valószínű mert testben veri. Nem rossz kezdeményezés egyébként ez, mert attól még számít a gyaki,de nem az a lényeg. Ismerek olyan (jó)veresenyzőt aki ha a gyakin múlna, nem lenne soha jó mert a (szerintem szánalmas) Fitness Woman-en olyan sérülést szerzett, hogy az életben nem ugrál többet, viszont erőelemekben meg jó. Nem szabad arra ösztönözni a versenyzőket (55-60kg körüli testsúllyal), hogy szaltózzanak mint egy hülye, mert csak a jobb gyakival tudják megverni a másikat, mert ez olyan sérülésekhez vezet, amivel búcsút inthet a versenyzésnek. Frank Szabináról beszélek egyébként. Próbáltuk már elmagyarázni neki, hogy jöjjön át az IFBB-be és tegye rendbe a fizikumát, mert ritka jó genetikája van. De hát...na mindegy. :-}
-
Sajnos SZTEREO szerintem olyan gyakit mint a Kormos Zolié szerintem nem nagyon fogsz már látni,mert valamiért elmentek más irányba de hát ez van.Egyébként idén a Felnött nöi V.B.-én csak egy lány volt aki össze-vissza pattogott--egy Canadai,és szerintem a testben is ott volt a dobogó körül---mégsem lett összesitésben a dobogón!!Nagyon nem számit a gyaki! SAJNOS!!!!
-
Köszi Johnny a bizalmat én tényleg csak egy hülye vagyok aki össze-vissza beszél és semmi közöm a fitnesshez--legalábbis szerinted--ezt is lehet csinálni csak akkor jövőre megint más lessz a hibás?????Az általad emlitett román lány helyezése---még ha lehet is benne valami amit mondasz hogy nem volt reális---szerinted akkor talán bejutott volna valaki a magyarok közül a háromba???Nem másokkal kéne foglalkozni,hanem saját magunkal főleg amig van min javitani de ha te szerinted minden rendben van akkor szerintem viszont nagy a baj!!
Itt megemliteném mégegyszer hogy nem saját magunk ellen vagyok,sőt mindegyik versenyzőt imádom,de el kell fogadni hogy ez reális eredmény volt és júniusban az E.B.-meg kell mutatni hogy hogyan is kell ezt csinálni!!!!
Üdv:egy hozzá nem értő!
Valójában nem ismerem,hogy mennyire értesz a testfordulók pontozásához,az arányosság,szimmetria,harmónia eldöntéséhez.Egy valamit hiányoltam a beszámolódból:az általad imádott magyar lányok hibáinak leírásán kívül nem említettél meg egyetlen külföldi hölgyet sem.Az ő tökéletességüket miért nem vetetted össze a magyarok hibáival.Vagy szerinted ők tökéletesek voltak.Egyáltalán nem írtam hogy bármelyiküknek a 3-ban kellett volna lenni.És ha valaki ,akkor pont velem nem száll el soha a ló a saját versenyzőink felé.Egyáltalán nem volt egyikük sem hibátlan,ezt nem is írtam,de az éremnek két oldala van és ha valakinek a hibáját említem,akkor mellé szoktam tenni az ellenfele előnyeit.Vagy nem írok egyikről sem,hanem mindössze általánosítok.Te konkrét nevekkel dobálóztál ,de a másik oldal előnyeiről vagy hátrányairól nem nyilatkoztál.De ha a testfordulók alapján Te igazságosnak találtad az eredményt,akkor keress még képeket és nézd végig mégegyszer...(egy sokak által hozzáértő személy)
-
Ezzel nem lehúzni akarlak.Nem tudom hány nemzetközi versenyen voltál már jelen.Hányszor hallotad a bírók egyezkedését a versenyzők helyezéséről.És arról hogy mik lehetnek a hátrányai a gyengécske sportdiplomáciában annak ha többen is indulnak egy kategóriában..Amikor megbeszélik hogy x nemzet bírója jobb helyre teszi a kategóriában y nemzet versenyzőjét,ha x nemzet bírája jobb helyre teszi az y nemzetét a másik kategóriában,stb.Rengeteget tapasztaltam ilyet és éreztem a bőrömön,ezért is hagytam abba 97-ben a versenyzést,pedig maga Albert Busek hívott ki magához Németországba(Arnold felfedezője).Természetesen azután miután megbeszélte az akkori vilászövetség elnökével ,hogy most még hagy a német lépjen előre az amcsival...Valószínű,hogy a következő év már az enyém lehetett volna,de ezt nem bírtam már benyelni.Egy kicsit rossz érzés amikor hasonlót látok,de egyébként elnézést én nem megbántani akarlak,hiszen ugyanazt akarjuk.És persze senkit sem szabad agyon sztárolni,mert a még a vb dobogó odébb volt..CSAK KORREKT BÍRÁSKODÁST SZETETTEM VOLNA.Tényleg bocs,remélem minden OK!!? :-}
-
Johnny, én úgy is tudom, hogy nem értessz ehhez az egészhez, bodybuilding, fitness, testépítés, meg ilyesmi furcsa, tőled teljesen távol álló dolgok... ;D :D >:D A bírói öltönyödet is csak azért csináltattad, mert fel akartál tünni előttünk... >:D
-
Valóban nem emlitettem meg egy külföldi versenyzőt sem mert szerintem nem a külföldiekkel kell nekünk foglalkoznunk,azt megtették helyettunk a nálunk sokkal okosabb birók a V.b.-én!!!!!!
Öszintén sajnálom hogy te úgy reagálod le az én véleményemet hogy én bántani akarom a lányokat de ha te is ebbe az irányba mész el hogy nem fogadod el a kritikát----és főleg a V.B.-VÉGEREDMÉNYT--- akkor jövöre sem lesznek jobbak a lányok.Nem kell velem egyetérteni mint ahogyan nekem se veled,ezzel nincs is semmi gond, de hidd el hogy lehet valami abban amit irtam,és főleg a V.B- végeredményben!
Te is elkezdesz azzal megprobálni lejáratni hogy te majd megkérdezel egy ,,valódi" szakértőt,de eggyet ne felejts el,ha a te ,,valódi" szakértőd merőben mást mond mint ami a végeredmény lett akkor nagy a baj!!!Én nem azt irtam,hogy minden magyar helyezésével egyetértek és tapsikolok örömömben csak arra akartam rávilágitani hogy lehet valami igazság a végeredményben, és nem mindig valami másban kell keresni a hibát.
-
Az ok hogy igy mennek a dolgok,de te is látod hogy 97-ben is ez volt és most 2007-ben is valahogy igy van,de a baj hogy 2017-ben is igy lesz és ezt azzal hogy megprobáljuk másokban keresni a hibát jobb nem lessz,sőt csak rosszab!!
-
Bocsi. ezt elfelejtettem az elöbb------- abszolute nincs harag vagy ilyesmi,szerencsére nem vagyunk egyformák ezért a véleményünk is lehet más!
-
Erről van szó /:-).Egyébként az én szakmai munkámat egy számomra nem elfogadható végeredmény soha sem befolyásolja,csak motivál és ösztönöz a munkában hogy akár én vagy akár az általam készített versenyző a következő alkalommal vita nélkül érhesen el jobb helyezést..Ezt kívánom minden edzőnek
-
A pontozás tudományához nem sok közöm van, csak azt látom, hogy fotogén valaki, vagy kevésbé. Ebből a szempontból itt rendben vannak a dolgok:
-
Hát én hiába próbálom ezt szakmai szemmel nézni, 8-)
Sosem fog mindenki eggyetérteni a bírók döntéseivel, várom azt a pillanatot mikor az egész világ eggyöntetűen eggyetért a helyezések mindeggyikével.
Várhatom is míg a szubjektivítás mögé lehet bújni, elkerűlve a felelősségre vonást.
Ez volt, van és lessz vita tárgya.
Én inkább a popsikat osztályzom:)
-
Popsik után hardcore :)
-
Én az utólsót láttam. De már a tavalyin se nagyott pattogtak a csajok..És ha az Adela nem ugrál (mert nem szokott ;D)akkor miért futottak kategóriás az a versenyző,aki meg mondjuk jobb gyakit csinál, mint Ő? Valószínű mert testben veri. Nem rossz kezdeményezés egyébként ez, mert attól még számít a gyaki,de nem az a lényeg. Ismerek olyan (jó)veresenyzőt aki ha a gyakin múlna, nem lenne soha jó mert a (szerintem szánalmas) Fitness Woman-en olyan sérülést szerzett, hogy az életben nem ugrál többet, viszont erőelemekben meg jó. Nem szabad arra ösztönözni a versenyzőket (55-60kg körüli testsúllyal), hogy szaltózzanak mint egy hülye, mert csak a jobb gyakival tudják megverni a másikat, mert ez olyan sérülésekhez vezet, amivel búcsút inthet a versenyzésnek. Frank Szabináról beszélek egyébként. Próbáltuk már elmagyarázni neki, hogy jöjjön át az IFBB-be és tegye rendbe a fizikumát, mert ritka jó genetikája van. De hát...na mindegy. :-}
Beszélgettem Szabinával erről az egészről. A legtehetségesebb versenyző lehetne...
Az alapakrobatika akkor is kellene,és ez meg kell hogy követeljen egy flikket egy szaltót. Vb-t ne nyerhessen senki cigánykerékkel,táncal,susunovával vagy kézenátfordulással. Ez már nem fitness szerintem.Nem tornász gyakit kell csinálni de azért egy mérce legyen!
Én így látom ezt! Én a gyerekkoromtól szertornáztam és onnan hoztam magammal az akrobatikát...(belénkverték). Ezért van az hogy bármikor ugrok bárhol melegítés nélkül flikket vagy szaltót.
Viszont nagyon becsülöm azokat akik felnőtt fejjel tanultak akrobatikát,mert bizony ilyen Székely Moncsi is és pl Palatinusz Tündi is.
-
Lányok ismét:
-
Na ebből itt mi lesz ? :)
-
KETTES, KETTES!!! :-):-)::
-
Szia Men!
Tudom ez a gyengém, de tennél fel hátulról pózoló képet rólam. Még nem láttam milyen. Köszi!
B. Laci
-
Persze, szivesen, csak még a fele nincs kész, vagy a háromnegyede :-)
-
és hát:
-
Igen a jobboldali Háttérképen tisztán kivehetők magyarország eggyik legszebb domborzatai:)
-
Szép népes mezöny gyűlt össze:
-
a kritikákat félretéve, az IFBB a legkomolyabb szövetség
-
FIGYELEM!
ÚJ MŰSORELŐZETES!!!
Új ADÁS December 12.én ESTE 20.00-kor a Sport 1-en.Adásunkban Kathi Bélával és Simon Tamással láthattok interjút és élménybeszámolót.
Steve gyakorlatokat végezz mellizomra, illetve beszámolunk a Nagy Karácsony Muscletech Tesztről.
Az új Előzetes megnézheted www.gyurma.net
-
Nézzétek meg Farkas Andi ruciját Gyerekek!
Ebbe a kényszerzubbonyba erőltették bele az okos szövetség mégokosabb szakemberei, mondván: ez az elfogatható egyberészes!
Akkor a többieké nem jó, akkor miért lett elfogadva, na erre varrjatok gombot. A magyaroknak még előnytelen ruhába is kell öltözni!!!!
Amíg ez a hozzá állás a magyaroknak érdemes versenyezni!?
-
Ja meg ki is mondta azt, hogy Andi túl izmos ebbe a kategóriába? Nézzétek meg a mezőny többi részét!
-
Nézzétek meg Farkas Andi ruciját Gyerekek!
Ebbe a kényszerzubbonyba erőltették bele az okos szövetség mégokosabb szakemberei, mondván: ez az elfogatható egyberészes!
Akkor a többieké nem jó, akkor miért lett elfogadva, na erre varrjatok gombot. A magyaroknak még előnytelen ruhába is kell öltözni!!!!
Amíg ez a hozzá állás a magyaroknak érdemes versenyezni!?
Hát ez tényleg finoman szólva előnytelen öltözék. Tényleg nem engedtek neki más ruhát??
-
Azt mondták neki azok a nyitott ruhák nem lesznek elfogagva a vb-n. Mégis mindenki az előnyös verziót viselte! Akkor vajon azokat a csilli-villi ruhákat kivágva ki fogadta el! A női Body-ba is a fekete bikini lenne kötelező az első fordulóba. De az is csak a Berkes Esztin , Marai Brigin meg a harmadik magyar indulón volt, a többi 16 szinesbe dobta! Hol itt a következetesség!
-
Ha jól tudom, akkor az Andi mellett jobbra lévő vörös lány lett a kategória 3. helyezettje, felsőtestben talán még közelíti Andit, bár uton nem éri, de lábban Andi fényévekkel jobb.. Ennyit erről a bíráskodásról, ha benne lett volna a 6-os döntőben és ott akárhányadik lesz, na egye franc, ez van, de felháborító és szakmai analfabétizmus szerintem hogy 12. helyre tették.
Fel a fejjel Andi, ott voltál a dobogón, csak a "nagy szaktekintélyek" érdekei mást kívántak.. =/+'
-
Ha elolvassátok az ifbb.hu-un Aradczki Zita pont azzal dicskedett, hogy a nemzetközi versenyeken neki osztották ki a rigisztrációnál a ruhák ellenőrzését és nagyon szigorúan kell fellépnie. Kérdem én a következettesség csak a Magyar versenyzőkre vonatkozik? Ez megint azt bizonyitja, hogy csak bábuk a világszövetség tagjai közt. Megint sikerült nevetségessé tenni a versenyzőinket + persze önmagukat.
Én is sajnálom Andit, mert valóban a döntőben lett volna a helye. Jó lenne tudni, hogy Székely Mónit is ilyen zárt ruhába rakatták, vagy neki több esze volt?

Én nem voltam kint a versenyen, de a képek alapján Andi magasan a legjobb!!!! Annyira fel vagyok most háborodva! :( :(
-
Egy kis junior női testépítés:
Az első képen az első helyezett
A többi kép a magyar lányokról készült. :-! :-)!
-
God-nak küldöm.
Kacsó Blanka ;)
-
Azé' nem kellene a God-nak kisajátítania a szép lányokat... @-o
-
God-nak küldöm.
Kacsó Blanka ;)
:-* :P
-
Szeretném megköszönni mindenkinek a gratuláló és biztató üzeneteket,baromi jól esett-örülök hogy ennyien érzik úgy hogy jobb helyezést érdemeltem volna.
Én azt gondoltam h nem nyilvánítok véleményt a versenyről,bíztam benne h ezt megteszik olyanok akiknek a szava talán többet ér mint az enyém-nem akartam megint azt kapni h én mindig elégedetlen vagyok,nekem semmi nem jó.
Remélem lesz még alkalmam bizonyítani és akár dobogós helyet is elhozni nemzetközi versenyen.
Mégegyszer köszönöm szépen.Farkas Andi. :-!
-
Ha elolvassátok az ifbb.hu-un Aradczki Zita pont azzal dicskedett, hogy a nemzetközi versenyeken neki osztották ki a rigisztrációnál a ruhák ellenőrzését és nagyon szigorúan kell fellépnie. Kérdem én a következettesség csak a Magyar versenyzőkre vonatkozik? Ez megint azt bizonyitja, hogy csak bábuk a világszövetség tagjai közt. Megint sikerült nevetségessé tenni a versenyzőinket + persze önmagukat.
Én is sajnálom Andit, mert valóban a döntőben lett volna a helye. Jó lenne tudni, hogy Székely Mónit is ilyen zárt ruhába rakatták, vagy neki több esze volt?
Hát igen egyesek (főleg sajna a bírák ) fel sem tudják mérni ,hogy egy rossz szabású ruha mennyit tud rontani még egy hibátlan alakon is !
Én pl megszüntetném az IFBB szabályai közül ezt a kötelező telibugyis :---- bikinifazont.
Két kép :) ;) .
Andi 2007 Superbody
Blanka 2066 MB. ............"kissé" jobban néznek ki így pedig nem a formán múlott .........
-
Pár friss kép a junior világbajnok német srácról
-
Arányait tekintve mindenki látja a hibáit, de azért Łł=.
De csúnya spárga!
-
én is csak az első képet tenném fel az iwiw-re a helyébe. De amúgy :-){
-
jó-jó élőben nagydarab volt az tény és ezért mindenki el volt ájulva a német kollégától......
De arányosságban és izom minőségben szerintem nem volt egy világbajnok fazon.... ::)
Legalább is én biztos hogy többet akarnék kihozni magamból ha már "ezen a szinten " űzném a felkészülést.....
Vagy lehet hogy csak én vagyok ilyen maximalista és illreális fizikumot várnék 20 éves emberkéktől ??????? ::)
De azt azért hozzá tenném hogy voltak ott olyan 19 -20 éves formák hogy tátva maradt a szám!!!! :-O
-
A bodybuilding.hu helszínen lévő és általam fellelt képviselői
-
Székely Móni és edzője Fejős Csaba (középen). Csabát már több mint húsz éve ismerem. Középiskolás koromban suli után leckeírás helyett az edzőteremben töltöttem az időt, ahol Csaba már a "nagyfiúk" közé tartozott. Mi meg tűkarú pilinckák összesúgtunk a háta mögött hogy "húúúezbiztosanproteintszed" :-) Csaba ha jól emlékszek még Johnnyval is versengett a helyezésekért 68 kilóban a kilencvenes évek elején.
-
Ez is a c vitamintól lett junior világbajnok!!
Csak az a nevetséges, hogy ezek orvosi felügyelet mellett és edzőtáborokban koxolnak és nem a keritésen átugrálva menekülnek a versenyeken, mert a szövetség vezetése rájuk küldi az ellenőröket. A mi okosaink ezzel tönkre tették a Testépítést és az Erőemelést is Magyarországon. A két fő muftit össze lehetne zárni, de azt elfelejtették, hogy fénykorukban marékszámra szedték a nerobolt.
-
Arányait tekintve mindenki látja a hibáit, de azért Łł=.
De csúnya spárga!
Én speciel csakis hibákat látok fejlődőképes izomtömeggel árnyékolva...
-
Hungarian Elite Grand Prix eredményei:
Elite Modell: 1. Oláh Noémi 50 000 Ft pénzujtalomban és MULTIPOWER ajándékcsomagban részesült
Elite Classic Bodybuilding: 1. Frész Ferenc 50 000 Ft pénzujtalomban és MULTIPOWER ajándékcsomagban részesült, valamint jogot szerzet a 2008. évi Classic Bodybuilding VB-n való indulásra
Elite Bodybuilding: 1. Berkes László 50 000 Ft pénzujtalomban és MULTIPOWER ajándékcsomagban részesült, egyben meghívást kapott Rafael Santonjától az Arnold Classic versenyre
:-)!
-
1. Berkes László 50 000 Ft pénzujtalomban és MULTIPOWER ajándékcsomagban részesült, egyben meghívást kapott Rafael Santonjától az Arnold Classic versenyre
:-)!
:-):-)::
-
Arányait tekintve mindenki látja a hibáit, de azért Łł=.
De csúnya spárga!
Én speciel csakis hibákat látok fejlődőképes izomtömeggel árnyékolva...
Még szép, hogy te így látod.
De én egy giliszta vagyok, emiatt nem írhatom, hogy szutyok. :-){
-
A fotósok egyik kedvence
-
Gyerekek, dolgozatírás közben nem puskázunk a padtársunkról! Szét lesztek űltetve egymás mellöl!!
-
a mi masterseink
-
Székely Móni és edzője Fejős Csaba (középen). Csabát már több mint húsz éve ismerem. Középiskolás koromban suli után leckeírás helyett az edzőteremben töltöttem az időt, ahol Csaba már a "nagtem ˝=/yfiúk" közé tartozott. Mi meg tűkarú pilinckák összesúgtunk a háta mögött hogy "húúúezbiztosanproteintszed" :-) Csaba ha jól emlékszek még Johnnyval is versengett a helyezésekért 68 kilóban a kilencvenes évek elején.
Így igaz.68kg-ban 2szer is versenyeztünk.Ő volt abban az időben az egyik esélyes magyar bajnoki címre.Fel néztem rá..Meglepetésemre mind a kétszer sikerült Őt legyőznöm.Tök jókat dumáltunk abban az időben verseny közben,a szünetekben.Aztán én a Koko Gym-hez kerültem és évek múlva már nem fogadta a köszönésemet.Próbáltam többször is,azt hittem nem ismert meg,de soha nem jött válasz.Lehet hogy ez a klub-omnak szólt és nem nekem,de később már nagyon kellemetlen volt,hiszen a Székely Móni fitness edzője a klubom beli Koós Kata volt,Ő csinálta a gyakiját,amit a versenyeken előadott,tehát hozzánk járt a tanítványa..mégsem jött össze a köszönősdi..Ez van.Nem kötelező az etikett.Mint versenyzőt továbbra is tisztelem,de mint embert valahogy nem értem ˝=/
-
Arányait tekintve mindenki látja a hibáit, de azért Łł=.
De csúnya spárga!
Hú,tényleg ronda spárga.Szerintem a srác nem örült a képeket látván,mert egyáltalán nem így nézett ki a színpadon élőben.Ő volt pl az egyik aki a Kathy Bécit kétségbe ejtette.És még az állandó nagy kritikus,Barna Robi sem hurrogta le
-
higgyétek el élőben teljesen más volt!
karban látszott, hogy erőúseödnie kell, de strukturális hiba nem látszott a színpadon szinte semmi..a képek nagyon szarok!!!
mint ha nem is ő lenne!
-
A fotósok egyik kedvence
Egy igazi Bajor favágó :)
@:-)
Micsoda egy búra:) faszán ki lett gyúrva:) @-o
-
Esztinek nem gyenge ellenfelei voltak, meg kell hagyni..
-
Szerintem Eszternek a háta javult hatalmasat erre a versenyre! @:-)
Men ha a férjéről volt hátsó bicpsz képed, talán Eszterről is mutathatnál nekünk :-){
Köszike :-OO
-
Pár érdekesség!!!!
Ezek a képek a Due Torri-n készültek, nézzétek meg, mintha lenne pár egyforma arc!
Őket nem tiltotta el az olasz szövetség? Csak nálunk tiltják el aki ott is indul???????????????
Ezek szerint más szbályok vonatkoznak a magyarokra
-
Szia Raptor!
Elmondom neked, hogy nem csak versenyzők voltak mind a két helyszínen, de kint ügyködő bírok is jelen voltak Budapesten.
A Szlovák Fitness világbajnokok meg NABBA és WABBA versenyeken vesznek részt. Érdekes módon őket senki sem bünteti. A doppinggal kapcsolatban csak annyit, hogy voltunk más nemzet versenyzői is, és ott megkérdezi világverseny elött a válogatott orvosa, hogy mikor akarsz pisilni. Érdekes nem?
-
Esztiről egyenlőre csak ez van hátulról és nem túl jó szögből. Még mindig van egy jelentős mennyiségű kép, ami feldolgozásra vár.
-
Én nem láttam Esztit a világbajnokságon, mert csak vasárnap voltam kint, de a képek alapján élete legjobb formályát hozta. Talán a comja és hasa fedettebb volt a tőle megszokottól, de ennél sokkal, de sokkal előrébb kellett volna végeznie.
-
Én úgy tudom senki sem kapott eltiltást az olasz versenyért
-
Valóban!
Elöszőr úgy volt, hogy Hubi kijelentette, aki elindul az tiltást kap. De miután az Olasz elnök ezt másképp gondolta így ő is visszavonta.
-
Én úgy tudom senki sem kapott eltiltást az olasz versenyért
Így van. Csak dícséretet és biztatást kaptunk. De valóban egy ilyen rosszindulatú pletyka előzte meg az egészet az eltiltásról szóló történetekkel. ;D
Természetesen a szövetség ezután sokkal rugalmasabban fogja ezeket a versenyzéssel kapcsolatos dologokat is kezelni,hisz mindenkinek az az érdeke hogy sokan legyünk,és a környező országokhoz hasonlóan a versenyzők érdekeit helyezzük előtérbe.
Jaj de szép jövőképet festettem. Łł= ;D

remélhetöleg valóra is válik :-\
-
Helló.
A junior női body fitness -163cm ről nincsenek fotók (VB)?
-
Itt találsz egy párat----
http://www.rendezvenyfotozas.hu/gallery.php?id=16511
-
Szerintem Eszternek a háta javult hatalmasat erre a versenyre! @:-)
Men ha a férjéről volt hátsó bicpsz képed, talán Eszterről is mutathatnál nekünk :-){
Köszike :-OO
Itt tudsz nézelődni @:-)
http://www.rendezvenyfotozas.hu/gallery.php?id=16536&pid=389800#nav
-
Egy kis média:
http://www.origo.hu/sport/20071124-vbaranyra-hajt-a-harcos-fitneszbajnokno.html
http://www.origo.hu/sport/20071126-rekordmezony-a-budakalaszi-fitneszvbn.html
-
Zsolt te direkt idegesitesz minket ezekkel az írásaiddal?
-
Sziasztok!
Mivel közeleg a Karácsony, kedveskedni szeretnénk nektek azzal, hogy már most letölthető
a decemberi adás és nem is akárhogy, DVDHD MINŐSÉGBEN!
www.gyurma.net
Kellemes mozizást.
-
Zsolt te direkt idegesitesz minket ezekkel az írásaiddal?
Sasa! Pártatlanul minden irányból infót adunk a vb-ről. ;D
A Nagy Viki pedig megérdemli a népszerűsítést mert nagyszerű versenyző! ;) :-)!
Ui:De már nem lesz több oké sasa? ;D
-
Szia Zsolt!
A VIKi meg is érdemli, mert nagyon jó.
Lehet, hogy te független vagy, de nézd meg a médiában csak a Huber versenyzői vannak jelen. De igérem most írtam utoljára ide, mert tudom itt rengeteg Hubi barát van és nem szeretnék senkivel sem ellentétbe kerülni miatta. Azt meg bocsássátok meg nekem, hogy van, vagyis volt saját véleményem róla.

Hol van itt rengeteg hubi barát? Ennek az oldalnak semmi köze hubihoz és valószínüleg soha nem is lesz!
Az meg, hogy kinek a versenyzói vannak médiában mindig is attól fog függni, hogy ki milyen kapcsolatot tud építeni a különböző médiákkal(és persze a pénztől is függ). A média megjelenés soha nem a vágyaidtól fog függni sehol a világon.
-
Sasa! Írj mert szeretjük ha írsz! :-)!
Itt nincs olyan hogy hubipárti vagy nem hubipárti. A médiában én látni szoktam Simon Tomit,Tozót is...Berkes Lacit is. A média? Az rtl-re gondolsz? Nálam a média a Gyurma...+...a bodybuilding.hu....Pump & Flex.
De egyébként pont a versenyzőm Boldizsár Dorisz lesz az akit Bara Csabáék kiválasztottak "reklámarcnak".Dorisz volt az akire az rtl sportklubb is lecsapott.
Tehát semmi ilyen nincs hogy ki, kivel van....ez a fórum arról híres. (:-)
-
;-oo-;
Egy mindenkiért , mindenki a testépítésért :-):-)::
DE valami itt bűzlik.... Sztereó! neked egyre kevesebb a minuszod? hm ????... :P d:)
Taníts kérlek:)
-
Úgy van,mint az oviba 10+=1-levonás:de ez csak Zsoltinál működik... @-o
-
Akkor már csak 90 + kell beszereznem?
Nem látom az alagút végét:( ˝=/ :D
-
Azért nem látod,mert jön a vonat!!! @-o
-
Sziasztok! Nos én nem a Nagy Tozó lennék, hanem Gabcsika, de hiába reggeltem be nem tudok belépni, így Zoli kódjaival rosszalkodom.
A hétvégénk hosszú idő óta újra az egyik legpörgősebb időtöltéssel telt. A Tozóbodyformers Team (aki a pontjai alapján a legtöbb pontot szerző egyesület lett az évadban, bár úgy vélem mint sok minden mást ezt sem értékelik bizonyos személyek)az évadzáró buliját tartotta, melynek keretében mint minden bulinál el kell menni táncikálni egy szuper kis helyre. Itt futottam össze Berkes Esztike és Lacival.
Tettem egy ígéretet Esztinek, hogy értékelem őt itt is, nem csak szóban akkor ott.
Rengeteget fejlődött, mind izomzatilag, mind az abszolút megjelenésben. Már régóta figyelemmel kísérem a versenyzőket köztük őt is. 2004-ben Szegeden a szárazságával tünt ki a mezőnyből. Kicsit magamat láttam benne.
Mostanra eltelt pár év. És a kemény edzések, és az a mérhetetlen kitartás összekapcsolódva lassan meghozza a gyümölcsét. Nagyon szép lett. Hogy hogyan? Biztos van titkos receptje,bizti a szerelem,de mindenesetre nézzük az összhangot. Véleményem szerint a Masters Vb-n nagyon jó formában volt. Cakli-pakli nézve, tetszett a ruhája, a hosszú haj hozzá, és úgy gondolom ez a lesímított féloldalra fésült haj, nagyon előnyös, mert kiemeli a szemeit, amit mostanra a lehető legszebben sminkel ki.
Nekem ezek az apró dolgok is számítanak, mert ez adja meg az összhangot. Sokkal kecsesebben vonul a színpadon, és szuperül mutatja ki a nőiességet, ami higyjétek el nem könnyű.
Vállakat szépen felhozták, és a lába is a legtöbbet adta.
Még mindíg a hassal van gond, de ígértem valamit Neki!!
Megcsinálom azt a hasat olyanra, amilyet ő megálmodott, a cél érdekében, ahogy ő mondta" világbajnok leszek"-ért!
Gratulálok Neki, mert el kell hinnie, hogy most kezd igazán beérni!
Gratulálnék minden Magyarnak aki küzdött azért, hogy kis országunk csak is ott legyen az élvonalban!
Minden edzőnek, felkészítőnek, társnak, barátnak, aki ugyanazokért a célokért harcolt.
És még valami. Berkesúrral beszéltük ezt!: Nem széthúznunk kellene, hanem komolyan összetartani, azért, hogy mindenki a legjobb legyen. Olyan embertől kikapni dicsőség aki jobb nálunk!
Együtt erősebbek vagyunk!
Boldog karit mindenkinek!
-
Egyet értek, hogy Eszti szépen fejlődik. Bár valóban a 2004-es szárazságát nehéz űberelni. A szépségével kapcsolatbaan meg csak annyit, hogy olyan szép sosem lesz mint a Laci, de szerintem ezt senki sem bánja. @-o
Én is sok sikert kivánok neki és valósitsa meg álmait, mert megérdemli. :-!
-
Elnézést a késésért. Tehát, Eszti hát:
-
Az újévben is pár backstage fotó a magyar csajokról és egy bankett kép
-
Bankett
-
Bankett
Ez a kép, ez jó! Mondhatni 5-ös!!! ;D
-
Bankett
Ez a kép, ez jó! Mondhatni 5-ös!!! ;D
:D ;D :D
-
Az a szines ruhás lány olyan ismerősnek tűnik nekem!?!
-
Van több is színes ruhás. ;D
Van egy ötletem melyikre gondolsz. ;D
-
A bankettes fotóra gondoltok? Mert én azon csak fekete ruhás csajokat látok. Mondjuk a fekete is szín, ha úgy vesszük. ;D ;D
-
ő rá gondoltam minhogyha már láttam volna valahol...
-
Szerintem nem titok ha eláruljuk hogy ki is a kishölgy.Szerintem csak büszke lehetsz. ;-oo-;
-
hát... @-o ö... @-o nos igen Ő a lányom....
felrakok néhány két képet(ami a V.B.másnapján készült,--550!! db.),de csak azért,hogy kedvet csináljak néhányunknak ahhoz,hogy profi körümények között és profi környezetben megörökítsék a verseny formát(sajna elég drága-40.000ft),de aki teheti mindenképp ajánlom,mert ez azért egészen más minőség(szponzor keresésekor felbecsülhetetlen érték),aztán az idő elszáll és sajnálni fogjuk,hogy nem lett megörökítve.Nekünk szerencsénk volt,mert ezt a sosozatot(az 550-képet),meg a V.B.-utántól kezdve minden képet ingyen csinál egy fotós amolyan szponzoráció képpen.
-
Jógondolom hogy a megrögzött fitness fotós Pálhegyi Dániel? Isten képeket csinál,de ezt már megmondtam neki is.
Már ha róla van szó.... ::)
-
Telitalálat!!!! @:-)
Sajnos a fit-kid ből kiszált,az IFBB-vel meg nem tudott megegyezni ˝=/
Kár mert tényleg profi!!!!! :-){ :-){ :-){
-
Hát gurkha gratulálok! :-)! Van kire buszkének lenni! ;)
-
Szintén a Pálhegyi által készített kép 2004-böl. :-OO
-
:-)! ;-oo-;
-
:-)! persze a lányodnak is gratula gurka!
d:)
-
Köszönöm a gratulációkat,csak úgy dagad a májam!!!!!